ÉLELMISZERIPARI BIOTECHNOLÓGIÁK Erkölcs és géntechnika – a módosított élelmiszerek okozta konfliktusok és tanulságaik Tárgyszavak: élelmiszer; géntechnika; transzgénikus termény; etika; közvélemény-kutatás.
A szembenállás kezdetei Az EU és az USA genetikailag módosított organizmust (genetically modified organism, GMO) tartalmazó élelmiszerek miatti, máig tartó vitája 1996-ban robbant ki, amikor egy környezetvédő csoport megakadályozta egy gyomirtónak ellenálló GM-változatot is tartalmazó amerikai szójababszállítmány kirakodását az angliai kikötőben. A tiltakozás EU-szintű válsággá terebélyesedett, és addig fokozódott, hogy az 1990-es évek végén az angol trónörökös (Prince Charles) személyes állásfoglalást tett közzé a GM-élelmiszerek ellen. A válság politikai síkon a tagállamok közötti olyan egyezményekben csapódott le, amelyek ipari dimenziókban megtiltják a GM-termények nem zárt terű termesztését, 1999-ben a krízis elérte a pénzpiacokat is, amikor a Deutsche Bank beruházási jelentése lebeszélte a befektetőket GM-termények fejlesztésében és forgalmazásában érdekelt vállalkozásokba való beruházásról. Ekkor több nemzetközi élelmiszercég is kivonta új termékeiből ezeket az alapanyagokat. Ennek ellenére és gyakran a felhasználók tudta nélkül tömegesen kerülnek GM-termények az európai élelmezésbe, főleg takarmányként és csak idő kérdése, hogy a konfliktus átterjedjen erre a vonalra is. Ez pedig kérdésessé teszi a GM-élelmiszerek jövőjét Európában. Az európai kritikus helyzetnek az a lényege, hogy kibékíthetetlenül áll szemben a lakosság meghatározó többségének idegenkedése az élelmiszerellátásba való minden genetikai beavatkozástól, a tudományos és ipari szakemberek azon meggyőződésével, hogy a géntechnika nem más, mint a növénynemesítésnek a hagyományosnál gyorsabb és kiszámíthatóbb módja, amely termelékenységet, nagyobb hozamot és jobb növényminőséget eredményez, ezáltal a világélelmezés nélkülözhetetlen tényezője lesz. A konfliktus azért alakult ki, mert a géntechnika biztonságát szavatoló szabályozás nem előzte meg a termékek piaci megjelenését, hanem esetről
esetre születtek veszélyelhárító vagy kockázatcsökkentő intézkedések. Sem ezek az alkalmi hatósági rendszabályok, sem általában az agrárszféra kutató– fejlesztő tevékenysége nem vették figyelembe a lakosság fenntartásait.
A géntechnika megjelenése az európai közvéleményben Az Európai Bizottság 1991-től kezdve végzett az EU-tagországokban felmérést – mindegyikben 1000 beszélgetés formájában – az új géntechnikai eredmények fogadtatásáról. A legújabb 1999. évi adatok arról tanúskodnak, hogy a géntechnika legkevésbé támogatott alkalmazásai a GM-élelmiszerek és termények, valamint az állatok klónozása, továbbá, hogy a GMélelmiszerek fogadtatása 1996 óta romlik párhuzamosan az említett konfliktus elmélyülésével. Ugyanakkor a közvélemény feltétlen támogatását élvezik a gyógyászati alkalmazások és az öröklődési vizsgálatok, az elutasítás tehát nem a géntechnika egészének szól. A fenti vizsgálatsorozat („Eurobarométer”) azt is kimutatta, hogy a géntechnikáról jól informált emberek véleménye is pozitív és negatív is lehet, vagyis megdőlt az az eléggé elterjedt nézet, hogy az ellenséges magatartás csak a tudatlanokra jellemző, és kellő tájékozódással minden ellenkezés feloldható. Ezt a felismerést alátámasztja, hogy a megkérdezettek géntechnikai fejlesztésekhez való viszonyulását sokkal inkább determinálta erkölcsi felfogásuk, mint a feltételezett kockázat vagy haszon. Ez utóbbi eredmény csak azért problematikus, mivel nem világos, mint értenek az emberek azon, hogy a géntechnika alkalmazása „morálisan elfogadhatatlan”. Valószínű, hogy gyakran az Isten akaratával vagy a természet rendjével való összeegyeztethetetlenség, máskor a hasznosság eltérő és a kockázat tágabb, gazdasági, társadalmi, sőt jogi szempontokat is felölelő értelmezése áll az elutasítás mögött. A felmérés jelentős különbségeket is kimutatott az egyes országok közvéleményében. 1999-ben a GM-termények és -élelmiszerek iránt toleránsabb volt − Olaszország, Spanyolország, Portugália és Finnország népe, határozottan elutasító − Görögországé, Ausztriáé, Luxemburgé, Svédországé, Dániáé. Portugáliában pl. a vizsgálatba bevontaknak csak 55, ezzel szemben Dániában 74%-a vélte „ijesztő gondolatnak” GM-élelmiszerek elterjesztését.
Közvélemény-kutatás Dániában Az Eurobarométer-féle felmérések előnye a mennyiségi információ, viszont nem engednek részletes betekintést a lakosság aggodalmaiba. A minő
ségi vizsgálódás egyik módszere kitüntetett csoportok tagjaival folytatott beszélgetésekből és azok elemzéséből áll („focus groups”). Dán egyetemi kutatók 2000 tavaszán hét csoportot képeztek annak tisztázására, hogy min alapszik az ország lakosságának a GM-élelmiszerekkel szembeni ellenérzése. A beszélgetéseknek 4–7 résztvevőjük volt, akiket inkább mint a nyilvános érvek ütköztetésében felkészült és elkötelezett vitapartnereket, semmint a társadalmi és demográfiai osztályok lefedésének szándékával választottak ki. Bár véleményük a teljes spektrumot átfogta a kategorikus elutasítástól az elfogadásig, felismerhető volt három tipikus állásfoglalás: − minden GM-élelmiszer elvi elvetése, − szintén elutasítás, de nem elvből, hanem a haszon érzékelésének hiánya miatt, végül − a géntechnika egyes alkalmazásainak elfogadása, másokénak elutasítása, a résztvevő haszon-, ill. kockázatelemzésétől függően. A felsorolt álláspontokat egyenként értelmezve és bírálva, megállapítható, hogy − a GM-élelmiszerek elvi elutasítói ezeket természetellenesnek, tehát rossznak tartják, de nem világos, hogy mit kell érteni „természetellenesség”-en: egyesek szerint minden isteni és természeti eredetű érték tagadását, mások a „természetellenességgel” csak a hasznosság és a kockázat különböző értelmezését fejezik ki; − a másik elutasító magatartás a géntechnikát fölöslegesnek vagy ártalmasnak, a kemizáló földműveléshez csatlakozó elhibázott lépésnek ítéli, a GM-élelmiszerek használatát csak nagy társadalmi csoportokat érintő szenvedés, éhínség, környezetpusztítás enyhítése igazolhatná, de ilyen tapasztalat nem lévén, elvetendők; − a haszon és a kockázat esetenkénti gondos mérlegelésének szószólói „átengedték a szűrőn” pl. az aszálytűrő transzgénikus terményeket és az A-provitamint tartalmazó rizst mint nagy segítséget a harmadik világ éhezőinek és vitaminhiányban elpusztuló vagy megvakuló gyermekeinek – de visszatartanák a pusztán fejlett gazdasági érdeket szolgáló soványhúsú sertést és az éretlen kemény, jól szállítható és tárolható paradicsomot; a nagyobb távlatban gondolkodók a transzgének ismeretlen, esetleg egy-két nemzedékkel utóbb jelentkező ártalmait teszik mérlegre (az is kétséges persze, hogy a fejlett agrártechnikát igénylő újdonságok elérik-e kellő méretben a rászorulókat, még mielőtt felbukkannak a „nyugati” versenyszférában). Mind az Eurobarométer-felmérés, mind a csoportos beszélgetések azt bizonyítják, hogy a közvéleményben határozott álláspontok formálódnak a géntechnikáról, sőt még alapvető egyetértés is leszűrhető belőlük egyfelől a lakosság, másfelől a tudomány, az ipar és a szabályozók között abban, hogy a géntechnika csak akkor fogadható el, ha egyszerre hasznos és (bizonyos ésszerű határig) kockázatmentes. A nézetkülönbség a hasznosság és a koc
kázat értelmezésében van köztük: a közvélemény tart olyan „mellékhatásoktól”, beleértve erkölcsi aggályokat is, amelyekről a másik oldal nem hajlandó tudomást venni. A GM-élelmiszerekkel szemben megnyilvánuló lakossági ellenállás magyarázata megkívánja e három kulcsfogalom: − a hasznosság, − kockázat és − az erkölcsi aggályok tanulmányozását.
Hasznosság Gazdasági értelemben a géntechnika hasznossága ígéret háromfelé: − az élelmiszer-ágazatnak, − a fogyasztóknak és − a társadalom egészének. Az amerikai kontinensen 1999-ben 44 M hektáron termesztettek GM-haszonnövényeket. Ezt az eredményt azonban fenyegeti a termények negatív fogadtatása az EU-ban és a már az USA-ban is fokozódó kétkedés. A fogyasztók ez ideig nem jártak jól, mert alig van különbség a hagyományos és a velük egynemű GM-élelmiszer-kínálat között. Minthogy az európai közvélemény a géntechnika alkalmazásának hasznát lényegesnek tekinti, ugyanakkor ezt a gazdasági hasznot nem ismeri el általánosan, nagyobb figyelmet kell szentelni a hasznosság gazdaságon kívüli jelentkezésének, ill. tényezőinek, amilyenek − egészségesebb és − jobb fogyasztási (érzékszervi) minőségű élelmiszerek termelése, − a mezőgazdaság környezetterhelésének csökkentése, valamint − a harmadik világ növekvő népességének élelmezése. De az utóbbi, leginkább támogatott érv sem általánosan meggyőző, a műszaki fejlődést és hasznának megjelenítését irányító, említett ellenhatások miatt. Pl. a nagy géntechnikai cégek termékprogramjukban a gyomirtóknak ellenálló és más agrártechnikai előnyökkel bíró transzgénikus növényeket, nem a nélkülözők megsegítését részesítik előnyben. Gazdasági okokból a vitaminpótló „aranyrizs” esetében is kérdéses, hogy a vetőmag milyen feltételekkel jut el a harmadik világ gazdálkodóihoz és parasztjaihoz. A géntechnika támogatóit meglepi, hogy a környezet kímélése Európában nem elegendő érv a biotechnikai földművelés mellett. Arra tudnak ugyanis hivatkozni, hogy gyomirtótűrő cukorrépa, szójabab és gyapot termesztése nyomán 1996 és 2001 közötti felmérések szerint lényegesen csökkent a gyomok elleni kémiai védekezés. Tény viszont, hogy élősködők ellen ezeket a nö
vényeket is védeni kell, tehát az egész rendszer megmarad modern értelemben fenntarthatatlannak. Ami a fogyasztói előnyöket illeti, a dán közvélemény képviselői a még keményebb és még jobb ízű paradicsomot (és esetleges társait) kevéssé méltánylandó luxusigények kielégítésének tekinti, az egészségesebb és nagyobb tápértékű élelmiszerekről pedig úgy nyilatkoztak, hogy a világ étrendi gondjai nem az egyes összetevőket, hanem a táplálkozás egészét érintik, tehát genetikailag módosított élelmiszerek előállítása helyett inkább az étkezési szokásokat kellene megváltoztatni. Mindezen elemzések hátterében az az óriási ellentét áll, hogy miközben az iparilag fejlett régiók bőségben élő népessége kedve szerint táplálkozhat és nem szorul rá, hogy élelmiszeriparát „megfertőzze” egy „gyanús” technológiával, a fejlődő országoknak nincs választásuk: csak a GM-termények és élelmiszeripari termékek elfogadásával küzdhetik le az alultápláltságot és az éhezést.
Fenyegetés és kockázat A GM-élelmiszerekhez kapcsolódó kockázat, hasznosságukhoz hasonlóan, nincs pontosan értelmezve. A műszaki–tudományos oldal hajlik rá, hogy az esetleges veszélyek a természettudomány és a technika eszközeivel vizsgálandók és kezelhetők is, ezzel szemben az emberek többsége, a kockázatot társadalmi–gazdasági és jogi irányban kibővítve, nem hisz az ilyen megközelítés lehetőségében. Az egészséget a GM-élelmiszerek − egy speciális komponens vagy − a megváltozott étrend formájában fenyegethetik. Az előbbi lehet közvetlenül veszélyes mint új toxin vagy allergén, a pl. ellátási okokból vagy az árak miatti (kényszerű) étrendváltás pedig közvetve érezteti hatását esetleg csökkent tápértékével. A környezet GM-termények általi fenyegetését ez ideig csak a módosított változatok szabadba jutásának elsődleges kockázataként kezelték, ezzel szemben kiemelték a hagyományos kemizálás veszélyeinek csökkentését. Mindkét hatás az adott speciális módosítástól függ. A szabadföldi kockázatot tehát esetről esetre kell megítélni, az időjárási viszonyoktól, a termesztett fajtól és föld művelésének módszereitől függően. Így is mindig fennmaradnak az abból eredő kételyek, hogy laboratóriumi tesztek alapján nem lehet előre jelezni a hosszú távú következményeket. A tudományos kockázatbecslés csak akkor képes enyhíteni a lakossági ellenérzést, ha − foglalkozik az emberek konkrét félelmeivel, − a polgárok viszont bíznak a becslést végző szakemberekben és a hatóságban.
Ma egyik feltétel sem teljesül: az újabb kockázatbecslések nem foglalkoznak a lakossági félelmekkel, a közvélemény tudomány és szabályozás iránti bizalma pedig enyhén szólva csekély. Mindkét szféra képviselőiről elterjedt vélemény, hogy különböző gazdasági érdekek befolyása alatt állnak, de még kellő ismeretek, előrelátás és képzelőerő hiányát is szemükre vetik. Ezt a gyanút a kergekór nagy-britanniai, majd európai szintű kezelése is táplálta, és nem éppen kedvező következtetéseket indukált a géntechnika felelős hatóságok általi kezelésére. Ennek szomorú bizonyítékát szolgáltatta az idézett Eurobarométer: az európaiaknak (Svájcot és Norvégiát is beleértve) csupán 6%-a hitte a EU-nál és hatóságainál jó kezekben a biotechnikai szabályozást. Az országos szervek és a nemzeti parlamentek iránt szintén csak 5%-os volt a bizalom. A megkérdezettek sokkal többet vártak a fogyasztó- és természetvédő csoportoktól és mozgalmaktól. A hivatalos szabályozás és bírálói arra hivatkoznak, hogy a kockázatbecslésben mindig marad némi bizonytalanság, már ezért sem lehet döntéseket hozni pusztán tudományos evidencia alapján. Ebben a sajátos helyzetben, mintha a nyilvános akadékoskodók egy vákuumba rekedtek volna a megbízható szabályrendszerről gondoskodni nem képes hatóság és a kockázatbecslő tudomány között, amely csak korlátozott biztonsággal prognosztizál. Ennek az állandóan jelen levő bizonytalansági elemnek a kezelésére az EU-n belül bevezették „az előzetes gondoskodás elvét”, amely azonban nem oldja meg az alapvető problémát, azaz az állampolgári közösségek és a műszaki–természettudományos oldal értelmezéseinek szemben állását. A fogalom meghatározására az EU-definíció is műszaki és tudományos szakkifejezéseket használ. Formálisan azonban ez ideig nem alkalmazták az előzetes gondoskodás elvét a GM-élelmiszerek szabályozásában, bár bizonyos mértékig megjelent néhány hivatalos döntésben, pl. a haszonállatok testsúlygyarapodását serkentő antibiotikumok eltiltásában.
Erkölcsi aggályok A GM-termények ellen felhozott szocio-ökonómiai érvek gyakran szorosan összefüggnek a jogon és demokrácián alapulókkal. Az egyik ilyen érvelés, amely a Monsanto 1996. évi európai szójaexportjával kapcsolatos viselkedésére épül, azt állítja, hogy a multinacionális agrárvegyipar monopolisztikus hatalma megfosztja a demokratikus országokat a műszaki fejlesztés lehetőségétől. Az a tény, hogy a Monsanto és a hasonló társaságok megvásároltak számos vetőmagtermelő céget, mint kapcsolás valóságos hatósági hátteret teremt a fontos termékek fejlesztésének és marketingtevékenységének, ilyen fokú hatalomkoncentráció pedig korlátozza a fogyasztói befolyást a termékfejlesztésre.
A vitában arra a konkretizáló felvetésre, hogy mi történnék a súlyosan érintett harmadik világban, ha nem lennének GM-termények, a GM-ek szószólói felhasználják álláspontjuk alátámasztására: a szaporodó népesség nyomást gyakorolna pótolhatatlan természeti területek mezőgazdasági hasznosítására. Ezt az érvet a másik tábor nem fogadja el, mondván, hogy a géntechnika egyáltalán nem szavatolja a vadon irányába való terjeszkedés megállását. Ha továbbá a fejlődő világ exportképes országai áttérnek a GM-terményekre, kockáztatják piacaikat az iparosodott világ azon részein, ahonnan száműzték a „géntechnikailag manipulált” élelmiszereket. Ez a piacvesztés pedig tönkreteheti egyébként is sérülékeny gazdaságukat. A közvéleményben általános az a nézet, hogy az élelmiszer-ágazat nagy társaságai mindent elkövetnek a GM-komponenseket tartalmazó készítmények megjelölése ellen. Ennek következtében ez ideig nincs is nemzetközi érvényű megegyezés a jelölés követelményeiről. Az uralkodó szabályozás szerint csak akkor kell a készítményeket módosítottként címkével megkülönböztetni, ha a GM-tartalom meghaladja az 1%-ot. A termelői és forgalmazói álláspont szerint az 1% fölötti címkézés mint választási lehetőség kielégítheti a fogyasztói igényeket. Emellett alacsonyabb határérték erősen megdrágítaná a GM-termékeket, egyrészt a szigorúan elkülönített gyártási folyamatok, másrészt az ellenőrző vizsgálatok nagy költsége miatt. (A lakosság széles tömegeinek, amelyek nem kérnek a géntechnikailag előállított élelmiszerből, természetesen közömbösek ezek az ellenvetések.) A címkézés, előírásának ellenzői szerint csak tápot ad az emberek félelmeinek, mert azt közvetíti feléjük, hogy a GM-élelmiszerek veszélyesebbek a közönségeseknél. Ez az érvelés viszont azt a gyanút keltheti, hogy megpróbálja elfedni a jelölés ellenzésének valódi okát, amely a vitatott technológiával készült termékek álcázásának szándékán alapszik. A beszélgetések néhány résztvevője a GM-élelmiszereket mint „természetelleneseket” utasítja el, amelyek az őket létrehozó géntechnika által az embert a természet rendje fölé, akár a teremtő elé helyezik. A géntechnika hívei ezzel szemben az evolúcióra hivatkoznak, amely az élet számtalan formáját hozza létre, tehát a természetre korántsem statikus törvények érvényesek. Ezt az érvet viszont azért nem fogadja el a közvélemény, mert a géntechnika eredményeit egy rövid távon változatlannak tűnő környezethez képest nem evolúciós távlatban szemléli. A biotechnika mint a teremtésbe való illetéktelen emberi beavatkozás vádja ellen joggal hozható fel, hogy az embertől a túlélés megteremtése óta megköveteli a természet átalakítását, az isteni mű kisebb-nagyobb fokú „manipulálását”. Az emberek egyébként nem szívesen egyensúlyoznak a „többé-kevésbé” – vagy „akár-akár” – érvelés „csúszós lejtőjén”, ti., ha a géntechnika „szinte” olyan természetes, mint a hagyományos eljárások, hogyan lehet egyáltalán
határt vonni az elfogadható és az elfogadhatatlan között. Vagy folyamatosan fog változni az elfogadhatóság megítélése egészen addig a gyakorlatig, amelyet ma kétségtelenül elfogadhatatlannak érzékelünk?
Etikai kritériumok bevonása Bármennyire bizonytalan is a GM-élelmiszerek jövője Európában, a fogyasztó ma szívesen látna olyan szabályozást, amely eligazítja a GMtermékekkel kapcsolatos kételyei között. E szabályozást lefektető országos és EU-intézmények az elmúlt „tanulóévek” végére is megmaradtak régi engedélyezési és terjesztési kritériumaiknál és nem mutattak készséget (sem őszinte hajlandóságot) sem a hasznosság, sem az erkölcsi meggondolásokat is figyelembe vevő rendszerek – kétségtelenül nem könnyű – kidolgozására. Ilyen irányú (és országonként eltérő) erőfeszítések felismerhetők a skandináv országok szabályozásában. Az EU is megtette az első lépést az etikai megközelítés felé a GM-növények kihelyezését szabályozó módosított irányelvben. Ezek a kezdeményezések hivatottak, ha nem is enyhíteni, legalább elkendőzni az elmaradt dialógus, valamint a lakossági aggodalmak megértésére való képesség vagy hajlandóság hiányát. Holott ez a dialógus ugyanolyan fontos a kutatás és az ipar, mint a fogyasztó számára, hiszen azok a termékek, amelyek nem oszlatják el kételyeiket, kockázatják helyüket a piacon és kárt okoznak a velük kapcsolatba került cég imázsának.
A párbeszéd jelentősége A GM-élelmiszerekkel kiváltott ellentétek Európában meggyőzően tanúskodnak az érdekeltek és a hivatalos oldal, másfelől a lakosság közötti párbeszéd hiányának súlyos következményeiről. Kérdés azonban, hogy mikor valóban hasznos ez a párbeszéd, mikor éri el a célját. Ennek első feltétele a gátak lebontása, vagyis az általános, kirekesztés és kihagyás nélküli részvétel. Ez azt jelenti, hogy az iparban, kutatásban és a közszférában tekintéllyel bíróknak gondoskodniuk kell róla, hogy a szerényebb hangúak véleménye is érvényesüljön. Ellenkező esetben ugyanis könnyen lehet, hogy a kritika csak akkor jut szóhoz, amikor bizonyos beruházások elindítása már visszafordíthatatlan helyzetet teremtett. Ugyancsak elengedhetetlen, hogy a dialógus érdekelt és a szabályozásért felelős oldalán tartsák tiszteletben és próbálják megérteni a GMélelmiszerekkel szemben szembeni lakossági fenntartásokat. Sem a megértés, sem a méltánylás nem szavatolja ugyan az egyetértést, de ezek nélkül nincs reális párbeszéd, és a konfliktus feloldását sem lehet remélni. A párbeszéd ezekkel a feltételekkel sem vezet automatikusan egyetértéshez, de a hamis konszenzus bizonyosan elkerülhető velük.
Kiszélesítendő dialógus A géntechnikával kapcsolatos ellentétek ez ideig az agrár- és az élelmiszer-ágazatra korlátozódtak, de könnyen lehet, hogy más területen is kirobbannak. A gyógyászati mint a szenvedő emberiségen segítő alkalmazások feltétlen helyeslésre találnak, de ez részben annak tulajdonítható, hogy széles körben alig ismertek az élelmezés és a gyógyítás hatás-, ill. átfedő területei: − ún. funkcionális élelmiszerek termelése, − az élelmiszeriparban használt enzimek és más segédanyagok, valamint − nem élelmezési fehérjék és enzimek gyártása GM-mikroorganizmusokkal. A jövő hasonló konfliktusainak elkerülése érdekében alkalmazni kell a felsorolt javaslatokat, főleg pedig nem szabad a lakossági szembenállást pusztán ismerethiányként értelmezni, mert ez nagyrészt a szakemberekétől eltérő értékrendnek tulajdonítható. Élénken kell figyelni az ellenállás első jeleire is, amelyek lehetnek környezetvédő csoportok vagy egyének megnyilvánulásai. Komolyan kell őket venni mint a közvéleményben már esetleg terjedő aggodalom jéghegyének csúcsait. (Dr. Boros Tiborné) Lassen, J.; Madsen, K. H.; Sandoe, P.: Ethics and genetic engineering – lessons to be learned from GM foods. = Bioprocess and Biosystems Engineering, 24. k. 5. sz. 2002. jan. p. 263–271. Gaskell, G.; Allum, N. stb.: Biotechnology and the European public. = Nature Biotechnology, 18. k. 10. sz. 2000. p. 935–938. Priest, S. H.: US public opinion divided over biotechnology? = Nature Biotechnology, 18. k. 11. sz. 2000. p. 939–942.
HÍR A BASF terjeszkedése a növény-biotechnológia irányában A BASF 1998-ban gazdag kémiai és biológiai kutatási–fejlesztési eredményei és további erőforrásai birtokában elhatározta a nyitást egy új terület, a növény-biotechnika felé. A döntést nyilvánvalóan „katalizálta” a Cyanamid Agrochemicals megvétele 2002-ben, 3,8 Mrd USD-ért. A BASF jó üzleti pozíciók re
ményében építhetett régi agrárpiaci jelenlétére (növényvédő szerekkel), valamint szoros fogyasztói kapcsolataira az élelmiszer- és kozmetikai termékek területén. A BASF – a növények termesztési tulajdonságainak, hidegvíz- és szárazságtűrésének, valamint egészségmegőrző komponenseinek javítása mellett – tervezi – vitaminok, – aminosavak, – enzimek és – királis (optikai forgatóképességű) intermedierek biokatalitikus gyártását, különös tekintettel a versenytársak által már előállított – B2-vitaminra, – L-lizinre, valamint – alkoholokra és karbonsavakra. A döntés jegyében 1999-ben létrejött a BASF Plant Science, amely egy joint venture a Svalof Weibull céggel, egy vezető svéd vetőmagtermelővel, amelyben a BASF 40%-os részvénytulajdonos. 2010-ig a konszern 630 M USD-t kíván beruházni a növény-biotechnikába, amivel az elképzelések szerint 20 Mrd USD-s piacot szerez és 2005-ig forgalomba hozza első genetikailag módosított termékeit. A jövedelemtöbblet fölött a fenti leányvállalat rendelkezik, és szétosztja egy BASF-érdekeltségű európai és északamerikai kutatóhálózat tagjai, köztük német biotechnikai cégek, pl. Metanomics, a Sun-Gene és a kaliforniai Hyseq között. A kutatási partnerek közül a Max-Planck Intézettel együttműkiödő 1998-ban alapított Metanomicsban a BASF is befektetett, amiért a német államtól osztalékot kap. A funkcionális genomikával foglalkozó cég a világ egyik legeredményesebb bioanalitikai központja, amely többek közt azonosított növényi stressztolerancia-, valamint az egészséges zsír- és olajtartalmat befolyásoló géneket. A Sun-Gene, a másik partner, a növényi olajok E-vitamin-tartalmának növelésén fáradozik a vitaminmetabolizmus egyes bioszintetikus lépéseit katalizáló enzimek aktivitásának szükség szerinti fokozásával, ill. gyengítésével. Az Evitaminszint emelését el lehet érni új génkombinációkkal is, ezzel kapcsolatban a cég már több szabadalmat jelentett be. Vetőmagok területén a BASF együttműködik az amerikai ExSeed Genetics céggel is, amelynek nagyobb tápértékű kukoricája 1999-ben került kereskedelmi forgalomba. Nem valószínű, hogy ezek a vetőmagtársulások lényegesen hozzájárulnak a BASF piacbővítéséhez (habár a cég nem sokat közöl jövőbeli terjeszkedési szándékairól). (Chemistry and Industry, 2002. 9. sz. máj. 6. p. 11.)
Sajátvér-visszaoltás rák ellen A floridai Pharmablood cégnél kifejlesztették az ezideig egyetlen rákvakcinát magának a betegnek a véréből, amely már klinikai kipróbálás alatt áll. A vakcina hatásosnak bizonyult bőrrák, tüdő-, hasnyálmirigy- és veserák ellen, de a legjobb
eredményeket mellrák eseteiben érték el. A II. klinikai szakaszban a daganatnövekedés 60%-os csökkenését, olykor teljes megszűnését tapasztalták. A vakcinás kezelés hatásának lényege az, hogy ösztönzi a beteg szervezetében tumorspecifikus antigének termelését, vagyis olyan molekulákét, amelyek kiváltják tumorantitestek képződését. A beteg véréből, amely nagy koncentrációban tartalmaz antigént, mintát vesznek, és azt az „antigénhatást fokozó” laboratóriumi kezelésnek vetik alá. Mielőtt azonban visszafecskendezik, a beteg immunrendszerét „felfűtik” speciális szaporodási képességű citokinek segítségével. Jelenleg folyamatban van mintegy 900 beteg összegyűjtése a III. klinikai kipróbálási szakaszhoz. (Chemistry and Industry, 2002. 9. sz. máj. 6. p. 4.)
