1
Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Csokonai Vitéz Mihály: Tavasz Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő és zendülő pagony! Köszönt e vers, élet, örökkön élő, Az egész világ feléledt Fogadd könnyektől harmatos dalom: az elérkezett tavasznak Szivemnek már a gyász isS röpke álom, S az élet: győzelem az Örömére elmuláson.minden örvend;
Csak az zálog, egy Vitéz nem örvend. Húsvét, örök legenda, drága Hadd ringatózzam a tavasz-zenén, Enyelegnek a juhnyájak, Öröm: neked ma ablakom kitárom, Tehenek, lovak futosnak, Öreg Fausztod rád vár, jer, remény! Danol a pacsirta s a pinty; Virágot áraszt a vérverte árok, Fanyar tavasz, hadd énekellek én.berek homályja Az egész Hisz annyi elmulasztott tavaszom van Zeneg édes énekekkel: Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban! Egyedül csak én kesergek.
Egy régi húsvét fényénél Ihon, borongott a kinyílt mezőkben, S vigasztalódott sok tűnt nemzedék, Ligetekbe, rétbe, kerten Én dalt jövendő húsvétjára zsongok, Jácintok illatoznak, És neki szánok lombot és zenét. E zene túlzeng majd minden Tulipánok harangot, ékesednek, S betölt e Húsvét majd minden reményt. a virágok: Addig zöld ágban és piros Mosolyognak virágban De mi kedven Hirdesd világ, hogy új föltámadás van! a tavaszban,
Ha az ő viráginál szebb Lili nem virít ölemben?
2
3
4
5
Belső cikk főcíme
Ez a cikk 150-200 szót tartalmazhat.
tot illeszt a hírlevélbe.
A hírlevél reklámeszközként történő használatának egyik előnye, hogy újra felhasználhatók a különböző marketinganyagok, például a sajtóközlemények, a piackutatások, illetve a beszámolók.
A World Wide Weben is kereshet anyagot, vagy kutathat „töltelékcikk” után. A cikkek sok témát felölelhetnek, de lehetőség szerint legyenek rövidek.
A hírlevélhez felhasznált anyagok nagy része a saját webhelybe is beillesztheBár a hírlevél fő célja, hogy eladja a tő. A Microsoft Publisher programban terméket vagy szolgáltatást, a sikeres lehetőség van a hírlevél webhellyé törhírlevél kulcsa az olvasók hasznos inténő egyszerű átalakítására. Így a hírlevelet befejezése után csak konverformációkkal történő ellátása. Képhez vagy ábrához tartálni kell, és már fel is teheti a webre. Ennek egyik legjobb módja, ha saját tozó felirat. cikkeket, eseménynaptárat vagy egy új terméket reklámozó különleges ajánla-
Belső cikk főcíme
Ez a cikk 100-150 szót tartalmazhat. A hírlevelekben közzétehető témák listája gyakorlatilag végtelen. Írhat a saját szakterülettel kapcsolatos legújabb technológiákról vagy újításokról. Ismertetheti az üzleti vagy gazdasági trendeket, illetve az ügyfelek és a vásárlók számára előrejelzéseket készíthet. Ha a hírlevelet belső körökben kívánja terjeszteni, részletesebben bemutathat néhány, a saját szakterületre vo-
natkozó új eljárást vagy fejlesztést. Készíthet értékesítési grafikonokat vagy bevételi statisztikákat, amelyek jól érzékeltetik az üzlet fejlődését.
„Figyelemfelkeltés céljából helyezzen ide egy
mazók bemutatására érdekes is.mondatot vagy idézetet a cikkből.”
Egyes hírlevelekben olyan visszatérő hasáb található, amelyet minden kiadás alkalmával frissítenek. Ez tartalmazhat például híreket, könyvismertetést, a vállalat elnökének levelét vagy egy vezércikket, de ezt a hasábot fenntarthatja például az új alkalmazottak, illetve a legfontosabb ügyfelek vagy forgal-
Belső cikk főcíme
Ez a cikk 75-125 szót tartalmazhat. A képek vagy ábrák kiválasztása fontos lépés a hírlevél tartalmának összeállítása során. A kép kiválasztásánál ügyeljen arra, hogy a kép összhangban legyen a cikkel és emelje ki annak mondanivalóját. Kerülje a tartalomtól eltérő témájú képeket.
ClipArt képet tartalmaz, amelyeket importálással beilleszthet a hírlevélbe, emellett számos eszköz áll rendelkezésre saját ábrák és szimbólumok létrehozásához is. A képet kiválasztás után helyezze a cikkhez közel. Ügyeljen arra, hogy a képfelirat a kép mellett legyen.
Képhez vagy ábrához tartozó felirat.
A Microsoft Publisher több ezer
I. évfolyam, 1. szám
Oldal 5
6

Bár a hírlevél fő célja, hogy eladja a terméket vagy szolgáltatást, a sikeres hírlevél kulcsa az olvasók hasznos információkkal történő ellátása. Ennek egyik legjobb módja, ha saját cikkeket, eseménynaptárat vagy egy új terméket reklámozó különleges ajánla-
A hírlevélhez felhasznált anyagok nagy része a saját webhelybe is beilleszthető. A Microsoft Publisher programban Képhez vagy ábrához lehetőség van a hírlevél webhellyé tartozó törfelirat. ténő egyszerű átalakítására. Így a hírlevelet befejezése után csak konvertálni kell, és már fel is teheti a webre.

„Figyelemfelkeltés céljából helyezzen ide egy érdekes mondatot vagy idézetet a cikkből.”
mazók bemutatására is.

Ez a cikk 75-125 szót tartalmazhat. A képek vagy ábrák kiválasztása fontos lépés a hírlevél tartalmának összeállítása során. A kép kiválasztásánál ügyeljen arra, hogy a kép összhangban legyen a cikkel és emelje ki annak mondanivalóját. Kerülje a tartalomtól eltérő témájú képeket. A Microsoft Publisher több ezer

7

Oldal 7
8
DUMASZINHÁZ
Oldal 8
A hírlevél címe
9
DZSUNGELMESE

Oldal 9
10
TÁNCHÁZ Ez a cikk 150-200 szót tartalmazhat.

Oldal 10
A hírlevél címe
11

Oldal 11
12
Ez a cikk 150-200 szót tartalmazhat. A hírlevél reklámeszközként történő használatának egyik előnye, hogy újra felhasználhatók a különböző marketinganyagok, például a sajtóközlemények, a piackutatások, illetve a beszámolók. Bár a hírlevél fő célja, hogy eladja a terméket vagy szolgáltatást, a sikeres Képhez vagy ábrához hírlevél kulcsa az olvasók hasznos tartozó infelirat. formációkkal történő ellátása. Ennek egyik legjobb módja, ha saját cikkeket, eseménynaptárat vagy egy új terméket reklámozó különleges ajánlatot illeszt a hírlevélbe.
Ez a cikk 100-150 szót tartalmazhat. A hírlevelekben közzétehető témák listája gyakorlatilag végtelen. Írhat a saját szakterülettel kapcsolatos legújabb technológiákról vagy újításokról. Ismertetheti az üzleti vagy gazdasági trendeket, illetve az ügyfelek és a vásárlók számára előrejelzéseket készíthet. Ha a hírlevelet belső körökben kívánja terjeszteni, részletesebben bemutathat néhány, a saját szakterületre vo-
Ez a cikk 75-125 szót tartalmazhat. A képek vagy ábrák kiválasztása fontos lépés a hírlevél tartalmának összeállítása során. A kép kiválasztásánál ügyeljen arra, hogy a kép összhangban legyen a cikkel és emelje ki annak mondanivalóját. Kerülje a tartalomtól eltérő témájú képeket. A Microsoft Publisher több ezer
13
Belső cikk főcíme
Ez a cikk 150-200 szót tartalmazhat.
tot illeszt a hírlevélbe.
A hírlevél reklámeszközként történő használatának egyik előnye, hogy újra felhasználhatók a különböző marketinganyagok, például a sajtóközlemények, a piackutatások, illetve a beszámolók.
A World Wide Weben is kereshet anyagot, vagy kutathat „töltelékcikk” után. A cikkek sok témát felölelhetnek, de lehetőség szerint legyenek rövidek.
A hírlevélhez felhasznált anyagok nagy része a saját webhelybe is beillesztheBár a hírlevél fő célja, hogy eladja a tő. A Microsoft Publisher programban terméket vagy szolgáltatást, a sikeres lehetőség van a hírlevél webhellyé törhírlevél kulcsa az olvasók hasznos inténő egyszerű átalakítására. Így a hírlevelet befejezése után csak konverformációkkal történő ellátása. Képhez vagy ábrához tartálni kell, és már fel is teheti a webre. Ennek egyik legjobb módja, ha saját tozó felirat. cikkeket, eseménynaptárat vagy egy új terméket reklámozó különleges ajánla-
Belső cikk főcíme
Ez a cikk 100-150 szót tartalmazhat. A hírlevelekben közzétehető témák listája gyakorlatilag végtelen. Írhat a saját szakterülettel kapcsolatos legújabb technológiákról vagy újításokról. Ismertetheti az üzleti vagy gazdasági trendeket, illetve az ügyfelek és a vásárlók számára előrejelzéseket készíthet. Ha a hírlevelet belső körökben kívánja terjeszteni, részletesebben bemutathat néhány, a saját szakterületre vo-
natkozó új eljárást vagy fejlesztést. Készíthet értékesítési grafikonokat vagy bevételi statisztikákat, amelyek jól érzékeltetik az üzlet fejlődését.
„Figyelemfelkeltés céljából helyezzen ide egy
mazók bemutatására érdekes is.mondatot vagy idézetet a cikkből.”
Egyes hírlevelekben olyan visszatérő hasáb található, amelyet minden kiadás alkalmával frissítenek. Ez tartalmazhat például híreket, könyvismertetést, a vállalat elnökének levelét vagy egy vezércikket, de ezt a hasábot fenntarthatja például az új alkalmazottak, illetve a legfontosabb ügyfelek vagy forgal-
Belső cikk főcíme
Ez a cikk 75-125 szót tartalmazhat. A képek vagy ábrák kiválasztása fontos lépés a hírlevél tartalmának összeállítása során. A kép kiválasztásánál ügyeljen arra, hogy a kép összhangban legyen a cikkel és emelje ki annak mondanivalóját. Kerülje a tartalomtól eltérő témájú képeket.
ClipArt képet tartalmaz, amelyeket importálással beilleszthet a hírlevélbe, emellett számos eszköz áll rendelkezésre saját ábrák és szimbólumok létrehozásához is. A képet kiválasztás után helyezze a cikkhez közel. Ügyeljen arra, hogy a képfelirat a kép mellett legyen.
Képhez vagy ábrához tartozó felirat.
A Microsoft Publisher több ezer
I. évfolyam, 1. szám
Oldal 13
14
Belső cikk főcíme
Ez a cikk 150-200 szót tartalmazhat.
tot illeszt a hírlevélbe.
A hírlevél reklámeszközként történő használatának egyik előnye, hogy újra felhasználhatók a különböző marketinganyagok, például a sajtóközlemények, a piackutatások, illetve a beszámolók.
A World Wide Weben is kereshet anyagot, vagy kutathat „töltelékcikk” után. A cikkek sok témát felölelhetnek, de lehetőség szerint legyenek rövidek.
Bár a hírlevél fő célja, hogy eladja a terméket vagy szolgáltatást, a sikeres hírlevél kulcsa az olvasók hasznos információkkal történő ellátása. Ennek egyik legjobb módja, ha saját cikkeket, eseménynaptárat vagy egy új terméket reklámozó különleges ajánla-
A hírlevélhez felhasznált anyagok nagy része a saját webhelybe is beilleszthető. A Microsoft Publisher programban Képhez vagy ábrához lehetőség van a hírlevél webhellyé tartozó törfelirat. ténő egyszerű átalakítására. Így a hírlevelet befejezése után csak konvertálni kell, és már fel is teheti a webre.
Belső cikk főcíme
Ez a cikk 100-150 szót tartalmazhat. A hírlevelekben közzétehető témák listája gyakorlatilag végtelen. Írhat a saját szakterülettel kapcsolatos legújabb technológiákról vagy újításokról. Ismertetheti az üzleti vagy gazdasági trendeket, illetve az ügyfelek és a vásárlók számára előrejelzéseket készíthet. Ha a hírlevelet belső körökben kívánja terjeszteni, részletesebben bemutathat néhány, a saját szakterületre vo-
natkozó új eljárást vagy fejlesztést. Készíthet értékesítési grafikonokat vagy bevételi statisztikákat, amelyek jól érzékeltetik az üzlet fejlődését.
„Figyelemfelkeltés céljából helyezzen ide egy érdekes mondatot vagy idézetet a cikkből.”
mazók bemutatására is.
Egyes hírlevelekben olyan visszatérő hasáb található, amelyet minden kiadás alkalmával frissítenek. Ez tartalmazhat például híreket, könyvismertetést, a vállalat elnökének levelét vagy egy vezércikket, de ezt a hasábot fenntarthatja például az új alkalmazottak, illetve a legfontosabb ügyfelek vagy forgal-
Belső cikk főcíme
Ez a cikk 75-125 szót tartalmazhat. A képek vagy ábrák kiválasztása fontos lépés a hírlevél tartalmának összeállítása során. A kép kiválasztásánál ügyeljen arra, hogy a kép összhangban legyen a cikkel és emelje ki annak mondanivalóját. Kerülje a tartalomtól eltérő témájú képeket. A Microsoft Publisher több ezer
Oldal 14
ClipArt képet tartalmaz, amelyeket importálással beilleszthet a hírlevélbe, emellett számos eszköz áll rendelkezésre saját ábrák és szimbólumok létrehozásához is. A képet kiválasztás után helyezze a cikkhez közel. Ügyeljen arra, hogy a képfelirat a kép mellett legyen.
Képhez vagy ábrához tartozó felirat.
15
16
Belső cikk főcíme
Ez a cikk 150-200 szót tartalmazhat.
tot illeszt a hírlevélbe.
A hírlevél reklámeszközként történő használatának egyik előnye, hogy újra felhasználhatók a különböző marketinganyagok, például a sajtóközlemények, a piackutatások, illetve a beszámolók.
A World Wide Weben is kereshet anyagot, vagy kutathat „töltelékcikk” után. A cikkek sok témát felölelhetnek, de lehetőség szerint legyenek rövidek.
Bár a hírlevél fő célja, hogy eladja a terméket vagy szolgáltatást, a sikeres hírlevél kulcsa az olvasók hasznos információkkal történő ellátása. Ennek egyik legjobb módja, ha saját cikkeket, eseménynaptárat vagy egy új terméket reklámozó különleges ajánla-
Belső cikk főcíme
A hírlevélhez felhasznált anyagok nagy része a saját webhelybe is beilleszthető. A Microsoft Publisher programban Képhez vagy ábrához lehetőség van a hírlevél webhellyé tartozó törfelirat. ténő egyszerű átalakítására. Így a hírlevelet befejezése után csak konvertálni kell, és már fel is teheti a webre.
17
Belső cikk főcíme
Ez a cikk 150-200 szót tartalmazhat.
tot illeszt a hírlevélbe.
A hírlevél reklámeszközként történő használatának egyik előnye, hogy újra felhasználhatók a különböző marketinganyagok, például a sajtóközlemények, a piackutatások, illetve a beszámolók.
A World Wide Weben is kereshet anyagot, vagy kutathat „töltelékcikk” után. A cikkek sok témát felölelhetnek, de lehetőség szerint legyenek rövidek.
A hírlevélhez felhasznált anyagok nagy része a saját webhelybe is beillesztheBár a hírlevél fő célja, hogy eladja a tő. A Microsoft Publisher programban terméket vagy szolgáltatást, a sikeres lehetőség van a hírlevél webhellyé törhírlevél kulcsa az olvasók hasznos inténő egyszerű átalakítására. Így a hírlevelet befejezése után csak konverformációkkal történő ellátása. Képhez vagy ábrához tartálni kell, és már fel is teheti a webre. Ennek egyik legjobb módja, ha saját tozó felirat. cikkeket, eseménynaptárat vagy egy új terméket reklámozó különleges ajánla-
Belső cikk főcíme
18
Belső cikk főcíme
A CEGLÉDI

KOSSUTH MŰVELŐDÉSI KÖZPONT A hírlevélhez felhasznált anyagok nagy része a saját webhelybe is beilleszthető. A Microsoft Publisher programban Képhez vagy ábrához lehetőség van a hírlevél webhellyé tartozó törfelirat. ténő egyszerű átalakítására. Így a hírlevelet befejezése után csak konvertálni kell, és már fel is teheti a webre.
ÉS KÖNYVTÁR
Bár a hírlevél fő célja, hogy eladja a terméket vagy szolgáltatást, a sikeres hírlevél kulcsa az olvasók hasznos információkkal történő ellátása.
Ennek egyik legjobb módja, ha saját cikkeket, eseménynaptárat vagy egy új terméket reklámozó különleges ajánla-
NŐI TORNÁRA
Belső cikk főcíme
VÁRJA AZ ÉRDEKLŐDŐKET
Ez a cikk 100-150 szót tartalmazhat.
A hírlevelekben közzétehető témák listája gyakorlatilag végtelen. Írhat a saját szakterülettel kapcsolatos legújabb technológiákról vagy újításokról. Ismertetheti az üzleti vagy gazdasági trendeket, illetve az ügyfelek és a vásárlók számára előrejelzéseket készíthet. Ha a hírlevelet belső körökben kívánja terjeszteni, részletesebben bemutathat néhány, a saját szakterületre vo-
natkozó új eljárást vagy fejlesztést. Készíthet értékesítési grafikonokat vagy bevételi statisztikákat, amelyek jól érzékeltetik az üzlet fejlődését.
„Figyelemfelkeltés céljából helyezzen ide egy érdekes mondatot vagy idézetet a cikkből.”
mazók bemutatására is.
Egyes hírlevelekben olyan visszatérő hasáb található, amelyet minden kiadás alkalmával frissítenek. Ez tartalmazhat például híreket, könyvismertetést, a vállalat elnökének levelét vagy egy vezércikket, de ezt a hasábot fenntarthatja például az új alkalmazottak, illetve a legfontosabb ügyfelek vagy forgal-
Belső cikk főcíme
Ez a cikk 75-125 szót tartalmazhat. A képek vagy ábrák kiválasztása fontos lépés a hírlevél tartalmának összeállítása során.
ClipArt képet tartalmaz, amelyeket importálással beilleszthet a hírlevélbe, emellett számos eszköz áll rendelkezésre saját ábrák és szimbólumok létrehozásához is.
MINDEN HÉTFŐN 18.00 - 19.30
A kép kiválasztásánál ügyeljen arra, hogy a kép összhangban legyen a cikkel és emelje ki annak mondanivalóját. Kerülje a tartalomtól eltérő témájú képeket.
A képet kiválasztás után helyezze a cikkhez közel. Ügyeljen arra, hogy a képfelirat a kép mellett legyen.
Képhez vagy ábrához tartozó felirat.
CSÜTÖRTÖKÖN 18.15 - 19.45
A Microsoft Publisher több ezer
Oldal 18
A hírlevél címe
19
Belső cikk főcíme
„Figyelemfelkeltés céljából helyezzen ide egy érdekes mondatot vagy idézetet a cikkből.”
20
Belső cikk főcíme
Ez a cikk 150-200 szót tartalmazhat.
tot illeszt a hírlevélbe.
A hírlevél reklámeszközként történő használatának egyik előnye, hogy újra felhasználhatók a különböző marketinganyagok, például a sajtóközlemények, a piackutatások, illetve a beszámolók.
A World Wide Weben is kereshet anyagot, vagy kutathat „töltelékcikk” után. A cikkek sok témát felölelhetnek, de lehetőség szerint legyenek rövidek.
Bár a hírlevél fő célja, hogy eladja a terméket vagy szolgáltatást, a sikeres hírlevél kulcsa az olvasók hasznos információkkal történő ellátása. Ennek egyik legjobb módja, ha saját cikkeket, eseménynaptárat vagy egy új terméket reklámozó különleges ajánla-
A hírlevélhez felhasznált anyagok nagy része a saját webhelybe is beilleszthető. A Microsoft Publisher programban Képhez vagy ábrához lehetőség van a hírlevél webhellyé tartozó törfelirat. ténő egyszerű átalakítására. Így a hírlevelet befejezése után csak konvertálni kell, és már fel is teheti a webre.
Belső cikk főcíme
Ez a cikk 100-150 szót tartalmazhat. A hírlevelekben közzétehető témák listája gyakorlatilag végtelen. Írhat a saját szakterülettel kapcsolatos legújabb technológiákról vagy újításokról. Ismertetheti az üzleti vagy gazdasági trendeket, illetve az ügyfelek és a vásárlók számára előrejelzéseket készíthet. Ha a hírlevelet belső körökben kívánja terjeszteni, részletesebben bemutathat néhány, a saját szakterületre vo-
natkozó új eljárást vagy fejlesztést. Készíthet értékesítési grafikonokat vagy bevételi statisztikákat, amelyek jól érzékeltetik az üzlet fejlődését.
„Figyelemfelkeltés céljából helyezzen ide egy érdekes mondatot vagy idézetet a cikkből.”
mazók bemutatására is.
Egyes hírlevelekben olyan visszatérő hasáb található, amelyet minden kiadás alkalmával frissítenek. Ez tartalmazhat például híreket, könyvismertetést, a vállalat elnökének levelét vagy egy vezércikket, de ezt a hasábot fenntarthatja például az új alkalmazottak, illetve a legfontosabb ügyfelek vagy forgal-
Belső cikk főcíme
Ez a cikk 75-125 szót tartalmazhat. A képek vagy ábrák kiválasztása fontos lépés a hírlevél tartalmának összeállítása során. A kép kiválasztásánál ügyeljen arra, hogy a kép összhangban legyen a cikkel és emelje ki annak mondanivalóját. Kerülje a tartalomtól eltérő témájú képeket.
ClipArt képet tartalmaz, amelyeket importálással beilleszthet a hírlevélbe, emellett számos eszköz áll rendelkezésre saját ábrák és szimbólumok létrehozásához is. A képet kiválasztás után helyezze a cikkhez közel. Ügyeljen arra, hogy a képfelirat a kép mellett legyen.
Képhez vagy ábrához tartozó felirat.
A Microsoft Publisher több ezer
Oldal 20
A hírlevél címe
21
22
Belső cikk főcíme
Ez a cikk 150-200 szót tartalmazhat.
tot illeszt a hírlevélbe.
A hírlevél reklámeszközként történő használatának egyik előnye, hogy újra felhasználhatók a különböző marketinganyagok, például a sajtóközlemények, a piackutatások, illetve a beszámolók.
A World Wide Weben is kereshet anyagot, vagy kutathat „töltelékcikk” után. A cikkek sok témát felölelhetnek, de lehetőség szerint legyenek rövidek.
A hírlevélhez felhasznált anyagok nagy része a saját webhelybe is beillesztheBár a hírlevél fő célja, hogy eladja a tő. A Microsoft Publisher programban terméket vagy szolgáltatást, a sikeres lehetőség van a hírlevél webhellyé törhírlevél kulcsa az olvasók hasznos inténő egyszerű átalakítására. Így a hírlevelet befejezése után csak konverformációkkal történő ellátása. Képhez vagy ábrához tartálni kell, és már fel is teheti a webre. Ennek egyik legjobb módja, ha saját tozó felirat. cikkeket, eseménynaptárat vagy egy új terméket reklámozó különleges ajánla-
Belső cikk főcíme
Ez a cikk 100-150 szót tartalmazhat. A hírlevelekben közzétehető témák listája gyakorlatilag végtelen. Írhat a saját szakterülettel kapcsolatos legújabb technológiákról vagy újításokról. Ismertetheti az üzleti vagy gazdasági trendeket, illetve az ügyfelek és a vásárlók számára előrejelzéseket készíthet. Ha a hírlevelet belső körökben kívánja terjeszteni, részletesebben bemutathat néhány, a saját szakterületre vo-
natkozó új eljárást vagy fejlesztést. Készíthet értékesítési grafikonokat vagy bevételi statisztikákat, amelyek jól érzékeltetik az üzlet fejlődését.
„Figyelemfelkeltés céljából helyezzen ide egy
mazók bemutatására érdekes is.mondatot vagy idézetet a cikkből.”
Egyes hírlevelekben olyan visszatérő hasáb található, amelyet minden kiadás alkalmával frissítenek. Ez tartalmazhat például híreket, könyvismertetést, a vállalat elnökének levelét vagy egy vezércikket, de ezt a hasábot fenntarthatja például az új alkalmazottak, illetve a legfontosabb ügyfelek vagy forgal-
Belső cikk főcíme
Ez a cikk 75-125 szót tartalmazhat. A képek vagy ábrák kiválasztása fontos lépés a hírlevél tartalmának összeállítása során. A kép kiválasztásánál ügyeljen arra, hogy a kép összhangban legyen a cikkel és emelje ki annak mondanivalóját. Kerülje a tartalomtól eltérő témájú képeket.
ClipArt képet tartalmaz, amelyeket importálással beilleszthet a hírlevélbe, emellett számos eszköz áll rendelkezésre saját ábrák és szimbólumok létrehozásához is. A képet kiválasztás után helyezze a cikkhez közel. Ügyeljen arra, hogy a képfelirat a kép mellett legyen.
Képhez vagy ábrához tartozó felirat.
A Microsoft Publisher több ezer
I. évfolyam, 1. szám
Oldal 22
23

Oldal 23
A hírlevél címe
24

Oldal 24
25

26
ELÉRHETŐSÉGEINK: JEGYPÉNZTÁRUNK NYITVA TARTÁSA: HÉTFŐ
KEDD-PÉNTEK SZOMBAT
zárva
10.00-13.00; 14.00-18.00 08.00-12.00
JEGYPÉNZTÁR
53/505-041
Művelődési Központ e-mail:
[email protected] VÁROSI KÖNYVTÁR
53/310-195
e-mail:
[email protected] GYERMEKKÖNYVTÁR
53/311-018
e-mail:
[email protected]
Köszönjük figyelmét !