ENTER projekt 2011-2013 Iskolánk tanulóinak egy csoportja, - Faipari Szakközépiskolások és Faipari technikusok, egy nagyszabású Európai Uniós projektben vettek részt, a ”Comenius – Iskolai együttműködések” pályázat keretén belül. A multilaterális projektben 4 ország egy-egy közoktatási intézménye vesz részt. A projekt, a diákok aktív bevonásával, az összes munkafolyamatban történő részvételükkel valósul meg. A projektben részt vevő országok Németország, Spanyolország, Szlovákia, és Magyarország. partner intézményeiből fiatalok egy-egy csoportja vesz részt; a fiatalok közösen kidolgoznak egy témát, amely kapcsolódik képzési programjukhoz; a tanulócsoportok látogatást tesznek egymás intézményeiben, így az idegen nyelvet új környezetben, képzésükkel és szakmájukkal közvetlen összefüggésben, érdeklődésüknek megfelelően használják. A projekt célkitűzései közt szerepel egy bútoripari termék megtervezése és legyártása. Egyeztetve a partneriskolákkal, meghatároztuk a tervezéshez és kivitelezéshez használható számítógépes programokat, gépeket, segédanyagokat. Közös megegyezéssel a látványtervek elkészítéséhez a SketchUp programot használjuk, a rajzok elkészítéséhez Autocad programot, a kivitelezéshez CNC gépeket és ezek programozásához a Xilog Plus programot. Projektben résztvevők: Tanárok: Tanulók:
Végső Pál ig. h. Prekub Rozália Laufer Péter Srp Gyula Wágner József Cseh Richárd Edenhoffer Péter Endrédi Gergely
Tolnai Tamás Zách Attila Zugfil Richárd Glück Bálint Hipp András Fülöp Imre Máté Christopher Dombai Norbert Kovács Máté
Felkészülés: 2011, októbertől a projektben résztvevő tanulók hetente egy délután, tanórán kívüli foglalkozásokon vettek részt és tanáraink segítségével sikeresen elsajátították az említett programokat. Az elkészített terveket és rajzokat rendszeresen közzétettük a Twinspace-en létrehozott közös munkafelületen. A felkészülés kezdetben megbeszélésekből, nyelvtanulásból, látványtervek készítéséből (SketchUp), számítógépes programokkal történő rajzolásból állt (Autocad). Megbeszélés:
SketchUp:
Autocad oktatás
CNC oktatás:
Látványterv - saját modul:
A Berlinben megrendezett közös műhelymunka során, a 4 partneriskola résztvevői meghatározták a termék formai kialakítását, a felhasznált anyagok és segédanyagok fajtáit. A termék 4 különálló modulból áll, amelyek egymás felé helyezve, összekapcsolva alkotnak egy egységet. A modulokat, a partneriskolák külön elkészítik, különböző anyagokat felhasználva és az utolsó projekttalálkozó alkalmával Spanyolországban összeállítják a készterméket - egy Multimédiás állványt. Sikeres kivitelezés esetén, a termék része lehet az tantermek berendezésének, mivel helyet kap benne a laptop, a projektor, a nyomtató és hangfalak is. Látványterv - teljes termék:
Gyakorlati munka: Közös döntés alapján a termékünk, (az alsó modul) hársfából készül, az iskola tanműhelyében, részben a hagyományos faipari gépekkel, részben CNC géppel. Tanulóink részt vesznek az összes munkafázisban, a kirajzolástól, a felületkezelésig.
Faipari szakszótárunk Projektünk másik célkitűzése egy többnyelvű, angol-német-spanyol-szlovákmagyar faipari szakszótár létrehozása. Folyamatosan teszünk fel feladatokat a Twinspace-re és a partnerek által feltett feladatokat pedig letöltjük és megoldjuk. Bővebben: Faipari szakszótár (vagy ld. a weblap mellékleteiben) A tanulók bemutatókat készítettek a partneriskolák részére az iskolánkról, a tanműhelyről, a diákjainkról munka közben, valamint az általuk készített termékekről. Készült egy kisfilm is a diákok által, amelyen Pécs város nevezetességeit mutatják be, biciklivel bejárva azokat. Tanulóink hasonló bemutatókkal gazdagodtak, amelyeket a partneriskolák készítettek számunkra. Minden találkozó élményt jelentett, új ismereteket, tapasztalatot mind diákjaink, mint tanáraink számára. Bővebben: Enter projekt bemutató angol (vagy ld. a weblap mellékleteiben) LÁTOGATÁSAINK Első mobilitásunk: Spanyolország - Catarroja. Kiutazás időpontja: 2011. nov. 14. – nov. 18. A találkozó célja: megismerni a spanyol partneriskolát (Centre Integrat Públic de Formació Professional), valamint a projektben résztvevő munkatársakat, tanárokat és diákokat. A spanyol partneriskola rendkívül modern, számítógépes tantermekkel és jól felszerelt faipari gépi és kézi műhelyekkel rendelkezik. Sok érdekes programon vettünk részt és sok élménnyel gazdagodtunk, a közös munka, a gyárlátogatások, városlátogatások és fogadások során. Nem faiparhoz tartozó, de egyedülálló élményben volt részünk a valenciai „Tudomány és művészetek városa”-ban, - spanyolul, „La Ciudad de las Artes y las Ciencias”, ahol a múlt helyett a jövőben tehettünk látogatást, a híres spanyol építész, Santiago Calatrva által tervezett hatalmas, csodálatos, 5 futurisztikus épületből álló komplexumban. Fogadás:
Valencia - La Ciudad de las Artes y las Ciencias:
Második mobilitásunk: Berlin Breuer Marcell partneriskola – Németország. Kiutazás időpontja: 2012. május 7 – május 11-ig. A találkozó célja: Műhelymunka. A munkadarab tervének elkészítése, közös munka, együttműködés a négy iskola tanárai és diákjai között. Résztvevők: Az összes partneriskola képviselői: spanyol, szlovák, német és magyar diákok és tanárok. Az ott töltött négy nap alatt szakmai és kulturális programokon is részt vehettek tanáraink és diákjaink. Megismerték Berlin nevezetességeit, bepillantást nyertek a német kultúrába, valamint lehetőségük volt egy számukra idegen és sok kihívással járó munkakörnyezetben, más nemzetek tanulóival együttműködve dolgozni és létrehozni a végső munkadarab első vázlatát. A négy csapat résztvevői együtt:
Bicikli túrán
Munka közben:
Harmadik mobilitásunk: 2012. nov. 26- nov. 30 között ismét a berlini Breuer Marcell iskolába tettünk látogatást. Itt a látogatás célja, főleg a közös munka volt a csapatok által tervezett terméken és a csapatépítés. Megismerhettek és kipróbálhattak tanulóink egy új lamellózó gépet, majd erről egy számítógépes bemutatót készítettek angol nyelven. Szociológiai felmérést készítettek tanulóink Pécs és Berlin városáról. A munkán kívül közös program keretén belül, Berlin történelmi múltjával ismerkedtünk a Tempelhof-reptéren, majd este egy indiai étterem ételkülönlegességeit kóstolhattuk végig, amelyre a berlini kollegák vendégei voltunk. A Sony Centerben:
Indiai vacsorán:
Negyedik mobilitásunk: 2013. febr. 22-febr. 26 között, a szlovákiai, Liptovszky Hradok-i partneriskolába, ahova a berlini csapattal közösen érkeztünk. A város egy kisebb síparadicsom, ezért a közös munka mellett, a közös síelés nyújtotta élményekben is részük lehetett a résztvevőknek. Itt, a közös munka során az utolsó technológiai nehézségeket is sikerült elhárítani, meghatározva az alapanyagokat és az összeépítéshez szükséges vasalatokat is. Hazatérve a találkozóról, minden csapat, hozzáláthatott a termék elkészítéséhez. A három csapat képviselői:
Hógolyó csata:
Munka
Ötödik (utolsó) mobilitásunk: 2013.ápr. 22 és 27 között, a valenciai Catarrojába, ahol részt vett mind a 4 csapat, az elkészített modulokkal együtt. Minden modulnak meg volt a saját funkcionalitása. A legalsó görgős modul, méretében a legnagyobb, a nyomtató részére készült. Ez volt a magyar csapat feladata. A következő modult, a spanyol csapat készítette, rendeltetése a projektor tárolása. A harmadik modult a hangszórók részére a szlovák csapat készítette, az utolsó, legfelső modult a laptop részére, a német csapat. A találkozó második napján a csapatok összeépítették a terméket, elvégezték az utolsó simításokat, majd a következő nap, egy nagyszabású ünnepély keretén belül mutatták be a végeredményt. A bemutatót, közös ünnepi vacsora követte, ahol a spanyol konyha remekeivel ismerkedhettek meg a csapatok. Ismét együtt a négy csapat:
Összeáll a termék:
A kész termék:
Az ünnepség:
Paella ebéd:
PARTNERISKOLÁK LÁTOGATÁSAI -Berlini Breuer Marcell partneriskola látogatása iskolánkban. Látogatás időpontja: 2011. nov. 28. – dec. 02. A találkozó célja: megismerni a német partneriskola csapatát és minél szorosabb kapcsolatot kialakítani, a zökkenőmentes együttműködés érdekében. Bemutatni iskolánkat, a mindennapi életünket, munkánkat, valamint a magyar kultúrát és szokásokat. Megismertetni a magyar faipar sajátosságait, olyan ritka faipari szakmák bemutatása által, amelyekkel Berlinben nem találkozhattak: hordógyártás, orgonaépítés. Kóstolóval egybekötött villányi kirándulást is szerveztünk a híres pincesoron. A látogatást, búcsúvacsora zárta, az iskolánk éttermében, ahol közös játékok és ajándékozás során sikerült a csapatoknak még közelebb kerülniük egymáshoz. Üzemlátogatás Szigetváron:
Csapatépítés 1.
Csapatépítés 2.
-Spanyolországi Catarrojai partneriskola képviselői 2012 okt.15-okt.19 között tettek látogatást városunkban és iskolánkban. A programot, közös kirándulások, kulturális programok és természetesen közös munka tette felejthetetlenné, a spanyol partner számára. Bemutattuk Pécs város nevezetességeit, az új Zsolnay kulturális negyedet, a kilátást a Tv toronyból, iskolánk orfűi nyaralóját. Kirándulást szerveztünk Szigetvárra, ahol a Jankó Kft nyílászáró üzem különleges technológiáit ismerhettük meg. Hangulatos magyaros est szervezésével búcsúztunk vendégeinktől. Spanyol partnerrel Szigetváron:
Munka közben:
Magyaros vacsora:
-A szlovákiai Liptovszky Hradok-i iskola képviselői, 2012 nov. 12 – nov. 15 között látogatták meg iskolánkat. Igyekeztünk az előző látogatásokhoz hasonlóan, gazdag programot összeállítani, hogy a vendégeknek lehetősége legyen megismerni az iskolánkban folyó elméleti és gyakorlati oktatás lehetőségeit, közös munka keretén belül. Diákjaink közösen készítettek kisebb esztergált alkatrészeket, úgyszintén közösen terveztek az Autocad programmal. A városunk nevezetességeit is bemutattuk. Különleges élményt jelentett számukra a Zsolnay negyed megismerése, a Zsolnayak munkássága néhány kiállítás megtekintése által. A magyar faipar sajátosságait a palotabozsoki hordógyár, valamint a pécsi Orgonaépítő Manufaktúra bemutatása által tettük szemléletessé. Városnézésen:
Fogadás:
További feladat a csapatoknak Elkészíteni egy-egy modult a másik két partneriskola részére és egyet saját részre. A partneriskolák, 2013, május végére elküldték egymásnak az elkészült modulokat, így minden iskolának lehetősége nyílt elkészíteni saját részére is egy terméket, amelyet majd bemutat az iskola tanulóinak, tanári karának és egyéb fórumoknak. Érdeklődés esetén, a termék a továbbiakban akár gyártásra is kerülhet az iskolai tanműhelyben, intézményünk és akár más intézmények részére, mivel a termék a tantermek berendezéseként szolgálhat. A projekt hatása a tanulóinkra: Fejlesztette nyelvtudásukat, oly módon, hogy tanulóink egy része képes volt angol nyelven bemutatót tartani a projekttalálkozók során. Angol feladatokat tettek fel a Twinspace-re a partneriskolák számára és megoldották a partnerek által feltett feladatokat. Főleg a szakmai nyelvet sikerült fejleszteni ilyen módon. Azok a diákok, akik németet tanultak iskolánkban, egyre könnyebben megértették a berlini társaikat a munka és a közös programok során. Növelte az IKT eszközökre vonatkozó készségeiket. A szakma került ennek középpontjába (számítógép általi tervezés és gyártás). Továbbá több internetes kommunikációra használt szoftver is alkalmazásra és megismerésre került. Növelték szociális képességeiket, a pozitív tapasztalatoknak köszönhetően, a két éves kihívásokkal teli együttműködés során. Ehhez a fejlődéshez hozzájárultak a közös események tapasztalatai és a résztvevő felek egymás iránti tisztelete és támogatása. Növelte a motivációjukat, az érdekes találkozások a partnerekkel, betekintés az eltérő szakképzésekbe. Az eltervezett lépések sikeres teljesítése növelte a diákok érdeklődését a saját szakmai jövőjüket illetően és az élethosszig tartó tanulás iránt. A résztvevők között a jövőbeli együttműködés sokkal fontosabb lett. Bővítették ismeretüket a partnerországokról, azok kultúrájáról, a munka orientált kirándulások, kulturális és történelmi helyszínek felkeresése által, az élet- és munkakörülmények megismerése és megbeszélése által, betekintve valós munkahelyzetekbe is. Felmérést készítettek egymás városainak a demográfiai helyzetéről, oktatási rendszeréről, valamint a fiatalok szórakozási és munkalehetőségeiről. Növelte önbizalmukat, az együtt meghatározott célok teljesítésének köszönhetően, a nemzetközi közönségnek tartott bemutatók által, valamint az osztálytársak és tanáraik elismerésének köszönhetően A projekt disszeminációja folyamatos volt a két év alatt az iskolánkban és más fórumokon. Bemutatókat készítettünk a mobilitásokról a tantestületnek az értekezleteken, iskolánk tanulóinak a Faipari szakmai napon. A partnerekkel történő találkozások alkalmából meghívtuk a városi sajtót. Közzétettük a Gazdasági és Ipari Kamara honlapján is, más iskolák tanulóinak a figyelmébe ajánlva. Iskolánkban 2013. június 07-én került sor az ünnepélyes záró rendezvényre, amelyen részt vettek tanáraink, diákjaink, valamint más Szakképző iskolák vezetői, a Gazdasági és Ipari Kamara képviselői, a média. Diákjaink és tanáraink színes,
érdekes előadásokat, bemutatókat, tartottak a két év alatt szerzett tapasztalataikról és élményeikről, kihangsúlyozva a projekt pozitív hatását a mindennapi tevékenységükre, életszemléletükre. Beszámoló az első spanyol mobilitásról:
Bemutató a Faipari szakmai napon:
Projektzáró ünnepség iskolánkban
Bővebben: A program bemutatása prezentáció (vagy ld. a weblap mellékleteiben)