Energia Energy fából a földről
Ajánlat a mezőgazdaság számára Proposal for the agriculture Short Rotation Coppice (SRC)
P& P
PANNONIA
A földről kitermelt energiafának jövője van!
A földről kitermelt energiafának jövője van! Az Európai Parlament eldöntötte, hogy Magyarországon a megújuló energia arányát 2020-ra 13%-ra kell növelni. A megújuló energiák közül Magyarországon a fából származó biomasszában rejlik a legnagyobb potaenciál ahhoz, hogy az Európai Unió által 13%ban megszabott követelményt elérhessük. Létezik már néhány nagyobb és kisebb biomassza-erőmű, és a kormány szándékában áll továbbiak építése is. Ezáltal Magyarországon elsősorban a vidék erősödik meg: • Új munkahelyek létesülnek • A polgárok biztonságos és jutányos árú energiához jutnak • Az ország függetlenebbé válik a drága földgáz- és kőolaj-importoktól • A fából nyert biomassza-energia éghajlatbarát, mert csupán annyi széndioxid szabadul fel, amennyit előzőleg tároltak. • A mezőgazdaságot is támogatja, mivel az energiafa ültetvények telepítése céljából olyan területeket hasznosítanak, amelyek talaja nem alkalmas élelmiszer előállításra.
Az erdőkből származó maradékfa nem elegendő az erőművek biomassza-szükségletének fedezésére. Ezért kell olyan energiafa ültetvényeket létesíteni, amelyek gyorsan növekvő fákból - ilyen például a jegenye és az akác – állnak, és minden harmadik vagy negyedik évben megtörténhet a betakarítás.
The European Union has set a goal to increase the share of renewable energy as a percent of total energy usage to 20% by the year 2020. Member countries have individual goals; for Hungary, the share is to increase to 13%. To meet this goal, the Hungarian government established a „Strategy on Renewable Energy Sources.” Of all the energy sources considered, the Strategy ranks biomass energy to have the highest potential. Only few biomass power plants exist to date ranging from small to large production capacities. It is the intention of the Government to significantly expand this capacities by building new power plants across the country. New energy crop plantations provide a “greener” and more environmentally friendly alternative to fossil fuels first, because they capture carbon from the atmosphere as they grow, and second, because they serve as a direct substitute for oil. As the world becomes increasingly aware of the possible damaging effects of high levels of emissions and green house gases, there will be an increased demand for projects, such as energy crop plantations, that mitigate and offset emissions as well as minimize future environmental impacts. As a result, the rural areas in Hungary will benefit: • New jobs will be created • Safe energy at a reasonable price will be available for customers • Hungary will become more independent from petroleum import and its price fluctuation as well as from the political developments in oil exporting countries
Energy produced from wood is climate-friendly lesser fertile agricultural land which has been abandoned and not used for food production will be put back into the production chain. The volume of wood/wood chips produced from traditional forestry such as thinning is by far not sufficient to cover the needs of a growing biomass industry. Thus, there is an urgent need to establish Short Rotation Coppice (SRC) plantations with fast growing tree species such as poplars or willows. These plantations can be harvested every 3rd or 4th year over a 20 year life ciyle.
Energy produced on agricultural land
Energy produced on agricultural land offers many opportunities
Ajánlat a mezőgazdaság számára
Ajánlat a mezőgazdaság számára • A P&P Pannonia mezőgazdasági területeket vesz haszonbérbe legalább 20 évre. A gazdák ezáltal 20 évre biztos bevételhez jutnak. • A területeknek legalább 5 hektár nagyságúnak kell lenniük. • A gazdák saját maguk művelhetik meg adott utasítások szerint földjükön az energiafa ültetvényt, és ezért plusz pénzt kapnak. A terület energiafa ültetvényként történő használatának 20 évre való rögzítése azért szükséges, mert az erőmű beszállításának folyamatosnak kell lennie, és hosszú távra kell terveznie, hogy rendszeresen szállíthasson áramot és energiát. 20 év után a gazda szabadon rendelkezhet a területtel, és eldöntheti, hogy az energiafa ültetvény megmarad-e, és ő maga műveli tovább, vagy hogy a P&P Pannonia helyreállítja-e a területet és visszaállítja a korábbi állapotot. Mivel a fatermeléshez csak olyan területek jöhetnek számításba, amelyeken a talajminőség miatt nem lehet élelmiszert előállítani, vagy csak csökkent
értékű élelmiszert lehet előállítani, a „tankolj vagy egyél” címszó alatt vitatott etikai probléma szóba sem kerülhet. A P&P Pannonia a németországi P&P vállalat leányvállalata. A P&P, amely Európa legnagyobb erdészeti faiskolájaként sok tapasztalattal rendelkezik, foglalkozni kezdett az energiafa termelés témájával, és nemzetközi nagyvállalatokkal együtt koncepciókat kínál a mezőgazdasági területeken létesített gyorsan növekvő fákból álló klasszikus energiafa ültetvények telepítésére, és haszonbérleti-, gazdálkodási- és szállítási szerződéseket közvetít.
• P&P Pannonia Kft. will lease agricultural land for at least 20 years. Thus, farmers/land owners have a steady income for 20 years • The size of the plots must be at least 5 hectares • In accordance with P&P Pannonia Kft. guidelines, farmers can take subcontracted to provide some of the SRC maintenance work in order to generate extra income. A lease of 20 years is necessary since Biomass Power Plants are looking for a regular and reliable feedstock for a long-term period. This ensures save electricity and heating (RES-H and CHP) supply at reasonable prices for the customer. Following the expiry of the lease after 20 years, the farmer can decide whether he wants to continue using the SRC or not - if not, P&P Pannonia Kft. will re-cultivate the land to its original agriculturalform. SRC will only be implemented on lesser fertile land which has no suitable quality for farm crops. Thus, the debated ethical problem about „fuel or food” does not apply. P&P Pannonia Kft. is a subsidiary of the P&P Dienstleistungs GmbH & Co. KG in Germany. P&P has broad experiences as one of the leading forest nurseryiesin Europe. Since 2006, P&P develops concepts to implement SRC on a large scale. Together with international energy companies and investors, P&P realises SRC with fast growing tree species. P & P Pannonia arranges lease-, cultivation- and transport agreements.
Proposal for the agricultural sector in Hungary
Proposal for the agricultural sector in Hungary
A P&P Pannonia szolgáltatásai
A P&P Pannonia szolgáltatásai • Az ültetendő növények előállítása • A terület szakvéleményezése és talajértékelés, betakarítási előrejelzésekkel együtt • A terület előkészítése és beültetése a cég tulajdonában lévő speciális gépekkel • Betakarítás • Forgalmazás logisztikával és szállítással együtt • Területmenedzsment földrajzi információs rendszer segítségével • Együttműködés az európai hálózaton belül Díjazás ellenében a gazda a szolgáltatások egy részét átvállalhatja
Service of P & P Pannonia Kft. • Production of Poplar cuttings • Consultant services and soil tests along with harvesting forecasts • Field preparation and planting with company-owned special equipment and machinery • Maintenance • Harvesting • Sales and distribution • Field management with a proprietary geographic information system • Collaboration within an European network
• Az olyan, a hozam szempontjából határértéken mozgó területek, amelyek a klasszikus mezőgazdaságban már nem hasznosíthatók, biztos haszonbérleti díjat hoznak 20 évig • Megegyezés szerint a terület saját művelése által a gazda plusz pénzt kereshet. • Független a mezőgazdasági árak alakulásától • Vízvédelmi területek számára is alkalmas • 20 év után a területen végzett befektetés, azaz az energiafa ültetvény a gazdáé lesz, és maga művelheti meg. • Egyszer kell ültetni, és többször lehet betakarítani, extenzív művelés, kevesebb munka, nincs műtrágyázás, kevés a növényvédelem • Aktív hozzájárulás a társadalom tartós, éghajlatbarát és jutányos árú energiaellátásához
Benefits for the farmer • Fields, of no use for classical crop farming can be used for SRC and provide farmers with a reliable lease payment for 20 years • In accordance with P&P Pannonia Kft. the farmer can carry out services and thus earn extra money • Independency from agricultural market prices • SRC is suitable for water protection areas • After 20 years, the farmer can own the crop on the site • SRC -once planted, can be harvested many times • SRC means extensive cultivation, little maintenance, no fertilizer usage and few pesticides • SRC is an active contribution towards a sustainable, climate-friendly and affordable energy supply for all of us
Előnyök a gazda számára
Előnyök a gazda számára
Dalkia Pannonpower biomassza erőmű, Pécs
Dalkia Pannonpower biomassza erőmű, Pécs A Pécsi erőmű telephelyén elektromos áramot, és ezzel egybekötve hőt termel. A pécsi biomassza üzem a Dalkia legnagyobb és egyúttal Európa egyik legnagyobb fatüzelésű egysége is. A kombinált hő- és elektromos erőmű (Combined Heat and Power, rövidítve CHP) az ország második legnagyobb fűtési hálózatát látja el, és Pécs városában 30 000 otthon hőellátásáról gondoskodik, továbbá ipari gőzt értékesít 22 nagy ipari vállalat részére. A pécsi erőmű folyamatos biomassza-faanyaggal történő ellátásának biztosítására, Pécs körzetében hosszútávú szállítási szerződéses feltételek mellett sürgősen gondoskodni kell a mezőgazdasági területeken az energiafa-ültetvények telepítéséről az erőmű számára.
Dalkia Pannonpower Biomass Plant, Pecs The „Pécs Powerplant” produces electricity and in co-generation heat at its site. The biomass plant in Pecs is Dalkia’s largest wood-fired facility and one of the biggest in Central Europe. The combined 50 MW heat and power (CHP) plant supplies the country’s second largest heating network and provides heat for 30.000 homes in the city of Pecs as well as industrial steam to 22 large industrial companies. In order to secure the continuous supply of wood/wood chips to Pannon Power, the establishment of energy crop plantations based on poplars in the Pécs area linked to long-term supply agreements has become an imperative.
Missziónk: Az RMK Timberland Group elsőrangú befektetési hozamot kínál ügyfelei számára erdőterületek és az ezekhez társuló értékek felvásárlásával és kezelésével, az erdő és a közösség környezeti és társadalmi integritását mindenkor szem előtt tartva. Leírás: Az RMK Timberland Group úttörő vállalkozás az intézményi befektetésmenedzsment területén, mely 1981-ben kínált először tőkét célközönsége számára. Társaságunk jelenleg 1,7 milliárd dollár tőkét és több mint 1,3 milliárd hektár területet kezel az Egyesült Államokban és Dél-Amerikában.
egyéb alapítványok, csakúgy, mint vagyonos magánszemélyek. Ezek a szervezetek a rendőröktől, tűzoltóktól és tanároktól kezdve egészen az orvosokig, fogszakorvosokig és közigazgatási alkalmazottakig széles célcsoport számára biztosítanak nyugdíjat.
Stratégiánk: Globális befektetési stratégiát dolgoztunk ki, mely négy kontinensen párhuzamosan zajlik, így Észak-Amerikában, Dél-Amerikában, Közép-/Kelet-Európában és Dél-Afrikában. Befektetéseink keményfára és lágyfára is kiterjednek, és széles termékpaletta számára állítanak elő faanyagot, portfóliónkban megtalálható a papír, a fűrészrönk, a faszén a nyersvas és a faanyag az energia előállításához.
Környezetgazdálkodás: Erdőterületeink kezelését a környezet fenntarthatóságának égisze alatt végezzük. Cégünk a Legjobb Gazdálkodási Gyakorlatot (BMP) követi és különböző, a világ erdőinek felelős kezelésének támogatására éltre hívott non-profit szervezet tanúsításával büszkélkedhet.
Ügyfeleink: Ügyfeleink körében megtalálhatók állami és vállalati nyugdíjalapok, főiskolai alapítványok,
Magyar biomassza projekt: Pécsi projektünk különlegessége, hogy befektetőnk egy nagy európai nyugdíjalap, amely különösen a „zöld” erdővidék projektekben érdekelt.
Az RMK Timberland Group
Ki a P&P Pannonia Kft. fő tulajdonosa? Az RMK Timberland Group
RMK Timberland Group
Who is the main owner of P&P Pannonia Kft.? RMK Timberland Group The mission: RMK Timberland Group provides superior investment returns for clients by acquiring and managing forestland and its associated values, while respecting the environmental and social integrity of the forest and the community.
Environmental Stewardship: We are committed to managing our forestland in an environmentally sustainable manner. We follow Best Management Practices (BMP) and are certified by various non-profit organizations established to promote responsible management of the world’s forests.
Description: RMK Timberland Group is a pioneer in institutional investment management, offering our first fund in 1981. We now manage $1.7 billion in assets and over 1.3 million acres across the United States and South America.
Hungarian Biomass Project: Specific to the project in Pécs, our investor is a large pension fund from Europe that is particularly interested in “green” timberland projects.
Strategy: We have developed a global strategy that includes investments on four continents; North America, South America, Central/Eastern Europe and Southern Africa. Our investments include hardwoods and softwoods, and produce wood for a broad range of products including paper, sawtimber, charcoal for the pig iron industry and wood for energy. Clients: Our clients include public and corporate pension funds, foundations, college endowments, as well as high net worth individuals. These organizations provide pensions for everyone from policeman, fireman and teachers to doctors, dentists and public administrators.
Kérdései vannak?
Kérdései vannak? Hívjon minket! Telefonszámok: +36 20 249 50 28 Írjon nekünk e-mailt!
[email protected] Írjon nekünk! Mezőgazdasági Energetikai Ültetvények P & P Pannonia Kft üzletvezető asszony: Beckné Spengler Enikö 7754 Bóly Rózsa u. 1. További információk: www.energiaplantage.hu
You have questions? Call us! Telefon: +36 20 249 50 28 Send us an e-mail!
[email protected] Send us snail mail! Mezőgazdasági Energetikai Ültetvények P & P Pannonia Kft üzletvezető asszony: Enikö Spengler Beckné 7754 Bóly Rózsa u. 1. Further information: www.energiaplantage.hu
P& P
PANNONIA © 2009