Taghazoute, 2011. április 30., szombat, 26. nap Éjjel kettőkor megint elkezdett szemerkélni. Gyorsan kiszaladtam, hogy az este kint hagyott néhány ruhadarabot behozzam. Jól tettem, mert hamarosan olyan erős szél kerekedett, hogy a hűtő rácsán szabályosan trombitált és utána ismét egy komoly zápor örvendeztetett meg bennünket. Reggelig kisebb kihagyásokkal és változó erősséggel esett. Fél nyolc körül keltünk, de eddigre már mind a két mosógép el volt foglalva és a hölgyek jelentős része kerülgette a mosodát. Mi gyorsan letettük táskánkat a mosnivalóval, hogy a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően fogja a sort. Én némi késéssel elmentem a reggelihez és szóltam a dán hölgynek, hogy kész van a gépe. Közben Zsóka kemény vitába keveredett a Cartago elég arrogáns belga tulajdonosával és nejével a sorrendet illetően, de állta a sarat és győztesen került ki a vitából. Így is tíz óra lett, mire a ruha kipörgött. Közben az idő hol kitisztult, hol beborult, de szerencsére még nem kezdett el esni. Ezekben az órákban a mosoda volt a kemping legsűrűbben lakott területe. Ketten-hárman mostak kézzel, legalább ennyien figyelték, hogy kész-e a gép és hogy mikor csaphatnak le rá. Volt, aki 3-4 menetet kipörgetett. Mi közben vigyáztuk a száradó ruhát és az eget. Zsóka egy adagot még kézzel is kimosott. Közben vagy kétszer eleredt az eső és mi gyorsan szedhettük össze a dolgainkat, hogy negyed, vagy fél óra múlva ismét kitehessük. Nehezen száradt a ruha, mert nem volt túlzottan meleg, a nap csak borongósan sütött és az eső után nagyon párás volt a levegő. Végül a nagy őrület után, úgy kora délután még egy fehér adagot is adtunk a gépnek. Közben megint vagy kétszer teregethettünk és szedhettük be a cuccot. Három óra körül végre a nap is kisütött, némi felhők kíséretében és a száradás beindult. Fél hatra a dolgok döntő többsége beszedhető volt és elkezdhettük a holnapi indulás jegyében a szétpakolt dolgokat összerakni. Én szinte egész nap az elmúlt két napi lemaradásomon dolgoztam a naplóban. A második fejezetet lezártam és learchiváltam. Vacsora előtt megkerestem a kempingvezetőt, egy francia hölgyet, aki ígért nekem tevés matricát. Betartotta a szavát, szerzett is kétfélét. Nagyon örültem neki és hálálkodva köszöntem meg. A vacsora szó szerint csendben telt, ma végre nem volt semmilyen zene sem. A menü valamilyen saláta, sült csibe a már megszokottan elázott tésztával, zöldbabbal és burgonyakrokettel, utána gyümölcsjoghurt. Kezd elegem lenni a sok csirkéből. Zsóka vérszemet kapott, hogy itt eszem a madarakat és megfenyegetett, hogy otthon is fog főzni. Röviden közöltem, hogy az válóok. Már a vacsora végén többen mentek a kocsiijaikhoz becsukni az ablakokat, újabb esőtől tartva.
102
Marrakech, 2011. május 1., vasárnap, 27. nap Egész éjjel megint esett, reggel nehezen kelegetett a társaság, kihasználva a csendesebb időszakokat a pakolásra. Többen kocsival mentünk reggelizni is. Azért fél kilenckor elhagytuk a kempinget, úgy negyedik-ötödiknek. A kemping talán két kilométeres föld bekötőútjától féltünk, hogy az túlzottan felázott és akár meg is csúszhat. Simán kiértünk a parti útra és északnak indultunk a három napja felkeresett Tamri felé. Forgalom alig volt, de sok vízátfolyást és pocsolyát kellett kerülgetnünk és vigyázni kellett a sárfelhordásoknál. A következő nagyobb településen, Tamanar-ban három tásunkkal együtt tankoltunk, majd indultunk tovább konvojban. Elöl ment a holland főrendőr lakókocsijával, őt követte egy francia lakókocsi, majd egy francia Chausson és mi. Rövidesen felzárkózott hozzánk egy francia Eriba lakókocsi. Rendes féktávot, 60-80 métert tartva az útviszonyokhoz igazodva 45-55 kilométeres sebességgel haladtunk. 39 kilométerrel a tankolás után egy beláthatatlan nyújtott jobb kanyarban egy szembejövő helyi Golf a mi sávunkban vágta le a kanyart. Még tudott annyit korrigálni, hogy a hollandot kikerülje, de feltehetően túlkorrigált és ismét balra kellett húzza a kormányt, minek következtében beleszállt a francia lakókocsiba. A vonójármű bal elejét és teljes bal oldalát súlyosan összetörte és a lakókocsi bal elejéből is egy jó darabot ripityára tört. Bár az eset előttünk mindössze talán 150 méterrel történt, a Chausson-tól és a kanyartól nem láttunk semmit. Csak annyit érzékeltünk, hogy a szomszéd sávban áll egy jócskán összetört elejű Golf keresztben az úton. A francia le tudott még húzódni, így maradt annyi hely, hogy a forgalom tovább menjen egy sávon. Mi a másik két franciával megálltunk. Egy marokkói busz és egy kis kocsi gyorsan tovább is ment megállás nélkül. Láttuk, hogy mindenki sértetlen, sőt a francia már intenzíven fényképezte a dolgokat. Mivel segíteni nem tudtunk, hiszen sem az érintettekkel, sem az esetleg kijövő rendőrökkel nem tudunk kommunikálni, úgy határoztunk megyünk tovább és megpróbáljuk értesíteni a rendőröket. 14 kilométerrel később ez sikerült is. A mostanság elég sok ellenőrzőpont egyikénél, bár továbbengedtek, megálltunk és kézzellábbal, rajzolva és mutogatva elmondtuk a rendőrnek mi történt. Hogy azután mozdult-e rá, azt nem tudjuk. Az eset érthetően sokkolt. Ahogy sokkolt, amikor egy kiégett lakókocsit láttunk Angliában évekkel ezelőtt, vagy egy árokba borult lakókocsit Horvátországban, még 1995-ben, amikor magunk is csúnyán megcsúsztunk. Az esemény rányomta bélyegét az egész napunkra. Vagy 50 kilométerrel később láttuk a hollandokat kiállva. Melléjük álltunk és elmondtuk mi történt, ők nem tudtak semmiről, csak emlékeztek a velük szembejövő Golfra. Vagy negyedórát várva jelentek meg az angolok és mondták, hogy ők is szóltak a rendőröknek. Később az egyik dán kocsi is kiállt és mondta, hogy a helyzet gyakorlatilag változatlan. Amíg várakoztunk elment vagy hat kocsi a csoportból. Közben Zsóka készített pár szendvicset és megettük.
103
Mi is indultunk tovább, pár társunkat elhagyva haladtunk, most már megállás nélkül. A nap folyamán hol esett, hol nem. Utunk során végig hatalmas pocsolyák között autóztunk és mindenfelé belvizek nyomaival találkoztunk. Ha nem a saját szemünkkel látjuk, el sem hisszük, hogy ilyen lehet Marokkóban. Az utolsó jó 15 kilométeren Rózsi nem igazán tudott segíteni, csak azzal, hogy jelezte hol van a kemping. Viszont a CampingCheque katalógus és a roadmap-ben megadott, Internetről letöltött térkép segítségével simán idetaláltunk. Tiszta szerencse, hogy vezetőnk este jelezte, hogy az utolsó pár kilométer megint földút, mert különben csak a tábláknak hihettünk volna, hogy jó úton járunk. Fél háromkor, nyomunkban az angolokkal, elsőként érkeztünk és a kempingvezető külön üdvözölt. Itt nem lehetett helyet választani, mindenkit felvezettek. Mi egy nem túl nagy, de kellemes helyet kaptunk, Ismét csak csepegő esőben intéztük a letáborozással kapcsolatos feladatokat. A kemping maga szép, de megint csak négy WC és négy zuhanyozó van. Ez egy ötcsillagos, nyolcvanparcellás kempingben kicsit kevés. Nem sokkal utánunk elkezdtek érkezni a többiek. A fő beszédtéma természetesen a baleset volt. Az esti programot megváltoztatták, az 5 órára tervezett ismerkedést a hellyel, áttették vacsora előttre. Csoportunk új vezetője is megérkezett, ő személykocsival jár, és mondta, hogy a franciákkal minden a lehetőségekhez képest rendben van. Rövidesen meg fognak ide érkezni és kocsijaikat is biztonságba helyezik. Este nagyon elegáns körülmények között, nagyon finom vacsorát kaptunk. Ügyesen volt keverve a marokkói és az európai konyha. Az előétel bőséges büfé volt, ahol mindenki találhatott kedvére valót. Utána húsos és halas nyársakat szolgáltak fel sült krumplival, végül egy kimondottan franciásnak ható desszert következett. A balestet szenvedett franciák vacsora közben érkeztek meg érthetően gyűrötten. A társaság nagy szimpátiával fogadta őket. Az időjárás továbbra sem akar a földrajzi helynek megfelelően alakulni. Estére ugyan elállt az eső és csillagos lett az ég, de a hőmérséklet csak 12 és fél fok. Marrakech, 2011. május 2., hétfő, 28. nap Egész éjjel változó erősséggel esett és maradt a 12 fok, bizony fáztunk egy kicsit a vastag paplanjaink alatt is. Fél hét után valamivel keltünk és vártuk a reggeli bagetet és croassan-okat. Némi késéssel, háromnegyed nyolc után érkeztek meg. Gyorsan megreggeliztünk és szemerkélő esőben mentünk ki negyed kilencre a
104
recepcióhoz. A fél kilencre ígért kis buszok jó negyed órával késve érkeztek. A várakozás perceit a recepció melletti alkatrészbolt elég szegényes kínálatának tanulmányozásával töltöttük. Semmi érdekeset nem láttunk és árak sem voltak feltüntetve. Itt elvileg egy szerviz is van és értékesítenek is. Két Bavaria, egy kempingbusz és egy alkóvos képezte a kínálatot. A szerviz egy szabadtéri parkoló aknával, ott is egy Bavaria állt, de nem dolgoztak rajta. Az akna mellett egy kisebb épület, gondoljuk a műhely lehet, körülötte mindenféle hulladék kempinges holmi. Állt még egy Cartago a közelben kisebb sérüléssel. Minden esetre nem örülnék, ha itt kellene valamit csinálni a kocsival. Vagy négyen-öten nem jöttek velünk a kirándulásra, mert többeket elkapott valamilyen gyomor bántalom. Mi eddig megúsztuk. Nagyon jó társaságot kaptunk a buszban, a két dán házaspárt, a holland rendőréket és az angolokat. Ez volt elvileg az angolul beszélő busz. Első úti célunk Ourika volt, ahol ma hetivásárt tartottak. Kb. 20 kilométeres körzetből jön ilyenkor mindenki ide, aki venni, vagy eladni akar valamit. Eddigre az eső elállt, de mindenfelé pocsolyák és sártenger fogadott. A falu melletti kis patak is jócskán felduzzadt.
A sártenger senkit sem zavart, a vásár zajlott a maga módján. Idegenvezetőnk előre figyelmeztetett, hogy most ezer évet fogunk visszalépni. Ez azért némi túlzás volt, de százat, vagy még többet biztos.
105
A vásárban az árusok szakosodva kaptak helyet. Külön területen kínáltak gabonaféléket, máshol zöldséget, vagy szárnyasokat. Ezek feldolgozása is itt történt, nem valami gusztusos módon. Talán a legérdekesebb a borbélyok negyede volt. Vagy jó két tucat mester nyírta-borotválta a jónépet apró zsámolyokon, előttük kis asztalon a kellékek, felettük egy kifeszített ponyva. Egyik-másik nagy derültségünkre rozsdás fogóban tartott hatalmas zápfogat mutatva foghúzást is kínált. Külön soron dolgoztak a szabók régi lábhajtásos Singer gépeiken. Mindez a vásári tolongás és a sárdagasztás közepén. Természetesen voltak mezőgazdasági szerszámokat árusító és különböző műszaki dolgokat, - a karórától a kéziszerszámokon át a rozzant rádiókig mindent, - kínáló standok.
Az áruk nem igazán mozgatták meg a fantáziánkat. Viszont a zöldségek sokkal szebbek és látszatra frissebbek voltak, mint amit máshol láttunk.
106
Sajnos többen nem hagyták magukat fényképezni és itt ilyenkor jobb betartani a kívánságukat. Legjobban azt sajnálom, hogy a főutca egyik garázsműhelyét és “műszaki” boltját kellett kihagyjam. A vásári forgatag itt is a szokásos volt, nemcsak a standoknak helyet adó területen, de a település főutcáján is hömpölygött a tömeg. Kézikocsikkal, szamárháton szállították az árukat ki és be. A főutcán mindenféle rozzant kocsik araszoltak hatalmas csomagokkal a tetőtartójukon. Árusok próbálták ránk tukmálni portékájukat, általában ezüstnek és féldrágakőnek mondott bizsukat, vagy különböző emléktárgyakat. Néha nagyon kitartóak voltak, de nem mondható, hogy agresszívek lettek volna.
107
A vásárt elhagyva idegenvezetőnk egy mellékutcán vezetett végig. Itt már nyoma sem volt a vásári forgatagnak. Csak a sár volt továbbra is vendégmarasztaló. Az utcácska egyik garázsában itt is élelmiszerüzlet működik. Úti célunk egy “Aromakert” volt. Itt mindenféle gyógy- és fűszernövényeket termelnek. Egy helybéli kislány magyarázta a dolgokat franciául. A sok szakszó miatt már idegenvezetőnk sem tudta rendesen angolra és németre fordítani, számunkra pedig teljesen reménytelen volt, hogy megértsük a dolgokat. Minden esetre kellemes volt a séta a rendezett környezetben. A talpunk alá nézve Zsóka látta, hogy a fűben van lóhere is. Csak úgy megszokásból mondta, hogy keressek neki négylevelűt. Lenéztem és az első, ami a szemem elé került egy négylevelű példány, méghozzá egy nagyon szép példány volt. Amikor felszedtem, nem akart hinni nekem, hogy máris találtam. A társaságból mindenki megcsodálta szerzeményünket. Mondtuk is, hogy ez már előre meghozta a szerencsénket, tegnap nem belénk szállt az a hülye arab. A vásár és a kert meglátogatása alatt szerencsére nem esett az eső, de ekkor újból rázendített. Beszállva a kisbuszokba visszatértünk a főutcára. Itt a buszsofőrök, az idegenvezető, a kemping tulajdonosának velünk lévő felesége és csoportunk vezetője vitába keveredett. A program szerint a következő hely egy sáfrány előállításával és árusításával foglalkozó hely lett volna. Ezt viszont egy, az előzőekhez hasonló sáros mellékutcán kellett volna megközelíteni és ezt a sofőrök nem vállalták. Végül az lett a döntés, hogy indulunk az Ourika völgybe, ahol azokat, akik ebédet rendeltek, várja az ebédjük, a többiek pedig pick-nick-ezhetnek, majd meg nézhetjük a közeli vízeséseket. Végig esőben mentünk felfelé a nagyon szép völgyben. Oldalt néhol láttunk vízeséseket, melyek vize áteresz híján az úton átfolyva érte el a patakot. Felérve az étteremhez a pick-nickezők az eső miatt megkapták az étterem különtermét, ahol elmajszoltuk a magunkkal hozott szendvicseket és gyümölcsöket. Mi két croassant vittük magunkkal némi banánok és müzli szeletek társaságában. A baj az volt, hogy nemcsak esett, hanem hideg is volt. Többen szabályosan vacogtak.
108
A kajálás után mi neki indultunk kicsit körülnézni. Első körben háromnegyed óránk volt erre a célra. Felfelé indultunk. Az aszfalt útnak rövidesen vége lett és földútban folytatódott. Mindkét oldalán üzletek és éttermek sorakoztak, sőt egyszerű kábelhidacskákon keresztül a patak túlpartján lévő további éttermekhez is el lehetett jutni. Ezen a szakaszon a patak nagyon vadregényes volt, és hála a napok óta tartó esőzésnek bővizű is, sőt tisztának is mondható.
A sok üzlet között az ember úgy érezte magát, mint egy vásárban. Mi megvettük az Európáig szükséges joghurtot. Az éttermek menüi 20-40 dirhammal voltak drágábbak, mint Agadir tengerparti éttermeiben. A sáros út végén a völgy kiszélesedett. Innen indulnak az ösvények a vízesésekhez.
109
Az egyik angolul beszélő ajánlkozó vezető szerint negyed óra kell az első vízesésig. Nekünk annyi időnk nem volt, és az esőben az agyagos talaj és a sziklák kombinációja sem kedvező. Visszatértünk a szállodához és ott tudtuk meg, hogy kaptunk további 20 percet. Ez szinte semmire sem elég, azért elindultunk lefelé. Erre a völgy, legalábbis az első szakaszon eléggé érdektelen.
Három órakor szálltunk be a buszokba. Természetesen a vízesések meglátogatása szóba sem jöhetett, sőt a sáfrányosokat is törölték a programból. Maradt viszont egy teázás egy berber családnál és beiktattak egy rövid megállót egy bevásárlóközpontnál, mert többeknek elfogyott a készpénze. Meg-megújuló esőben jöttünk lefelé. Többször megálltunk, mert a jó két órája még szelíd oldalági vízesések mostanra feldagadtak és a kimosott földtől sötétvörösen zubogtak lefelé. Még a helyiek is csodálkozva nézték. A patak is megáradt és vörös folyamként rohant lefelé a völgyben. A vízesések vize az úton keresztül folyva jutott be a folyóba. Külön gond volt sofőrjeinknek lekeresztezni ezeket a tengelyig érő sáros vízátfolyásokat. A fényképezés céljából meg-megálló kocsiijaink komoly torlódást okoztak a keskeny úton.
110
Közben a mini buszban át kellett üljek egy másik helyre, mert az egyébként látszatra jó állapotban lévő járgányba pont a fejem felett beesett a víz. Leérve egy faluban álltunk meg, hogy felkeressük a berber családot. Házuk szerencsére egészen közel volt az úthoz. Egy nagyon rendezett és tiszta, tágas házban fogadott az asszony és két másik nő. Mutatták a konyhát, mely felszereltségében nem nagyon tért el a korábbiaktól, de rendben volt tartva. A tea is talán a legjobb volt az elmúlt három hétben kapottak között és a felszolgált sütemények is finomak voltak. Valamilyen sértődés miatt a teljes német busz kihagyta ezt a programot. Nem mondom, kicsit már nekünk is sok volt ezekből a családlátogatásokból, de a korábbiak után ez üdítő kivétel volt.
111
A buszokba visszaülve elmentünk az idefelé már látott bevásárlóközpontba és a társaság kapott egy fél órát. Ez alatt tudtuk, semmi érdemlegeset nem lehet csinálni Itt sok kisebb üzlet mellett, van egy Carefour is. Mi elsőre megnéztünk egy másik boltot, melynek profilját nem igazán lehetett megállapítani, semmi olyat nem láttunk, ami érdekes lett volna. Egyedül egy 300 darabos faépítő jöhetett volna szóba, de annyi ilyenjük van már! Utána beszaladtunk a Carefour-ba. Itt végigrohanva a sorok között láttam egy gáznyomáscsökkentőt potom 27 dirhamért. A villanygrillek között volt egy nekünk megfelelő, de kb. 65 eurós ára messze meghaladta, amit szánunk erre a dologra. A játékok között sem volt semmi. Benéztünk még az italos részlegbe is. Meglepődtünk, hogy a nemzetközileg ismert italok ára megfelelt az Európában megszokottnak. Azért vettünk egy üveg marokkói bort ajándékba. Végül negyed hét után értünk a kempingbe. Gyorsan lezuhanyoztam, hogy a hétórás eligazítást elérjem. Késve kezdődött, amit szóvá is tettem. Hamar otthagytam a többieket koktélozni és visszajöttem a lakóautóhoz, ahol Zsóka már főzte a tortalinit. Utána még lekönyveltem a napot és megszerkesztettem a képeket. Marrakech, 2011. május 3., kedd, 29. nap Éjjelre bekapcsoltuk a villanykályhát. Szükség is volt rá, mert reggel tíz fokra ébredtünk. Az égen nem volt felhő és éppen elkezdett sütni a nap. Kenyerünket nyolc óra táján kaptuk meg. Végre kényelmesen reggelizhettünk. Utána karbantartós napot tartottunk. Kihasználtuk, hogy ebben a kempingben nincs por és az elmúlt napok esőzése után a szél kintről sem hoz be. Elvégeztük a kocsi nagytakarítását. Háromszor kellett a porszívót üríteni. Pár kisebb javítanivalót is megcsináltam. Megtudtuk, hogy itt a gépi mosás úgy értendő, hogy odaadjuk a koszos cihát és reggel visszakapjuk tisztán. Ebből nem kértünk. Zsóka inkább kézzel mosta ki az ágyneműt, mely a közös szárítón pár óra alatt meg is száradt és visszahúzhattuk. A nap egyetlen pihenése volt, hogy meghívtuk csoportunk vezetőjét egy pohár borra. Kettőre jött és jó másfél órát beszélgettünk az elmúlt három hét tapasztalatairól és a javítás lehetőségeiről. Sok szó esett a CampingCheque rendszerről és a tapasztalatokról is. Közben elfogyott utolsó üveg hazai borunk. Napközben meghozták a balesetet szenvedett autót és lakókocsit. Most az autó kevésbé. a lakókocsi jobban sérültnek látszott, mint ott a helyszínen. Minden esetre most is csúnya látványt nyújtottak. Nem fényképeztem le, nem akartam katasztrófa turistáskodni. Állítólag itt fogják a biztosítási ügyeket
112
intézni és valamikor egy hét múlva indulhatnak haza, a kárt szenvedett tulajdonosok repülővel, a járművek meg tréleren. Hogy azután mikor lesz belőlük újból valami, az más kérdés. Megírtam a naplót is és a tegnapi tortalini maradékának elfogyasztása után még a lezuhanyozásra is jutott idő. Este elvittek minket vacsorázni vagy 25 kilométerre Marrakech-től Casablanca irányában egy palotába. Ez egy jellegzetes turistalátványosság. Lovasok várták az érkezőket és szinte kikényszerítették, hogy fényképezzék őket. A palota nagyon impozáns, tipikus arab épület. A sötétben túl sokat nem lehetett látni belőle, a fényképezés pedig szinte lehetetlen volt.
Az érkezőket végig vezették egy átrium szerű valamin, ahol arab népzenekarok egész sora mutatta be produkcióját. Ami újszerű volt, hogy itt hölgyek is illegették magukat és valami énekszerűt produkáltak. Sokkal kevésbé voltak hangosak, mint a korábban hallott zenekarok. Egy nagy sötétségbe burkolódzott arénát kerültünk meg és vezettek be egy hatalmas sátorba, mely látszatra légkondicionálóval is rendelkezett, de erre most nem volt szükség. Ilyen sátorból állt vagy tucatnyi egymás mellett, mindegyikben vagy tíz asztal nyolc főre megterítve. A kaja elég sablonos volt. Indítottak egy csicseriborsó levessel, majd báránysült következett, amihez nem adtak semmit, utána még egy csirkés kuszkusz, hogy ne jöjjünk ki a gyakorlatból, végül gyümölcs. Amíg ettünk a bejáratnál már látott zenekarok jöttek be a sátorba egymás után, vagy öten. A dolog olyan hülyén nézett ki: beszaladtak, kicsit doboltak, furulyáztak, a nők illegették magukat és közben minden meggyőződés nélkül gajdoltak valamit, majd kiszaladtak. Pár perc múlva jött a következő társaság. A kaja nem volt különösebben jó, a délután bekapott tortalini után nem igazán volt étvágyunk, nekem kisebb gondom volt a hasammal, így alig csipegettem.
113
Mire a vacsorával végeztünk lett vagy tíz óra és tök sötét. Ekkor kezdődött az arénában a lovas bemutató. A kicsit több mint tucatnyi lovas oda-vissza vágtatott, néha ős öreg puskáikból durrogtattak, közben a népi zenekarok vonulgattak ide-oda. Mindezt a hangszórókból szinte elviselhetetlenül hangos zene és különböző reflektorok fénycsóvái kísérték. Volt hastáncos is, egy sátrat utánozó teherautó tetején illegette magát, de sem a távolság, sem a fényviszonyok nem tették lehetővé, hogy akár csak lássuk is. Lehet, hogy volt valamilyen koreográfiája a dolognak, de nem ismerve a mitikus hátteret nem igazán tudtuk élvezni. A műsor fénypontját lovas akrobaták adták, akik nem mutattak többet, mint amit egy átlagos cirkuszban lehet látni. Közben elég hideg is lett.
A bemutató kisebb tűzijátékkal zárult. Utána a szépszámú közönség elkezdett kitolongani a buszokhoz. Ekkor láttuk, hogy milyen sokan voltak, Vagy húsz nagy busz és legalább ugyanannyi mini busz mellett sok személykocsi is igyekezett vissza a városba. Fél egy lett, mire döcögős utunkon visszaértünk a kempingbe és lefekhettünk. A társaság eléggé vegyesen fogadta a teljesen jó szándékkal programba tett vacsorát. Marrakech, 2011. május 4., szerda, 30. nap A mai, egyben utolsó érdemi napra Marrakech meglátogatása szerepelt a programban. Ehhez nyolckor kopogtattak a kenyérfélékkel és kilencre kellett a recepciónál találkozzunk. A kisbuszok ma pontosak voltak és nem sokkal a tervezett időpont után indultunk is. Első megállónk egy érdekes hely volt. Ide, ha magunk tervezzük a városnézést, biztosan nem jövünk el. A Jardan Majorelle egy oázis a város közepén. Jacques Majorelle, egy francia születésű festőművész határozta el 1924-ben, hogy itt telepszik le és az akkor még jócskán a városon kívül eső területen alakított ki háza körül egy kertet öt földrész növényeivel. 1947-ben nyitotta meg a nagyközönség előtt. 1962-ben tért vissza Franciaországba és rövidesen bekövetkezett halála után Yves Saint Laurent vette át a területet és újíttatta fel. Ma egy alapítvány kezeli és el lehet mondani, hogy a külső
114
környezettől eltérően példaszerű rendben, tisztaságban tartja. Mindenfelé őrök, még az ösvények szélén lévő beton szegélyekre sem engednek fellépni.
115
A területen kialakítottak egy Yves Saint Laurent emlékhelyet is. A személyzet az általa tervezett, kicsit az arab kultúrát képviselő, nagyon ízléses ruhákban van. Ma az épületben múzeum, kiállítás, mellette butik kapott helyet. Mind Yves Saint Laurent dolgaival tele. A melléképületben egy elegáns kávézó és étterem található. Innen buszainkkal elmentünk a Medina-ba. Ez itt Marrakech-ben sokkal nagyobb, mint eddig bárhol. Itt is szinte minden utca a bazár része, itt is nagy a káosz, de valahogy minden rendezettebb és valamivel tisztább, mint például Fes-ben volt. Ugyanakkor a sok segédmotoros kerékpár zaja és füstje elviselhetetlen. Vezetőik a biciklistákkal együtt agresszíven tolják a gyalogosokat a sikátorok szélére. Mondhatni kimondottan veszélyes a közlekedés. Természetesen a kézikocsisok és gyalogos árú szállítók itt is megtalálhatók, de valamivel kevesebb a szamár, mint más souk-okban. Meglepve tapasztaltuk, hogy itt Marrakech-ben milyen sok nő jár teljesen lefátyolozva. Sok a kézműves műhely, a mesterek sokszor az utcán kalapálják a vasat, vagy rezet, festik a bőröket, állítják össze a cipőket. Az árú kínálat hatalmas és az ilyen helyeken szokásosan gazdag a választék. Sok gyönyörű, szépen kidolgozott, de számunkra haszontalan dolgot láttunk. A kézművesek szakosodva, csoportokban találhatóak. Az ötvösöknél és lakatosoknál kint a sikátorok közepén hegesztenek, vágják a vasat. Láttam, hogy hidegvágóval előrajzolás nélkül milyen pontos és egyforma körlapokat vágnak ki. Sok fiatal gyerek is dolgozott ezekben a műhelyekben.
116
A magunk fajta jövevényeknek esélye sincs, hogy a sikátorokban kiismerje magát. Csoportunk idegenvezetője nagy gondot fordított arra, hogy a csoport ne szakadjon szét. Ez természetesen lehetetlenné tette, hogy vásárlásról, vagy akár csak egy-egy dolog kicsit részletesebb megnézéséről szó lehessen. Még a fényképezéssel is kockáztattuk, hogy lemaradunk és reménytelenül eltévedünk. A műhelyek sorát megszakítja egy-egy teázó, vagy egyszerű büfé. Ezek elég kétes tisztaságúak, gondoljuk elsősorban a környező műhelyek és boltok dolgozóit szolgálják ki.
Vásárlót talán nem is láttunk, érdeklődőt se sokat. El sem tudjuk képzelni, hogy ez a hatalmas árú készlet el fog-e valaha fogyni, és csak készítik az újabbakat…
A souk-ban sétálva jutottunk el az Ali ben Youssef Medersa-hoz, egy vallási egyetemhez. 1565-ben építették és a Maghreb legnagyobb ilyen létesítménye. Sokban hasonló, mondhatni a hozzánk hasonló laikusok szemében ugyan olyan, mint az elmúlt hetekben meglátogatott hasonló épületek. Itt is dominálnak a finoman kidolgozott márványstukkók, a cédrusfa faragványok, a koránidézeteket tartalmazó csempék.
117
Az épület struktúrája is ugyan olyan, csak itt sokkal több a hálófülke, még az emeleti galérián is vannak ilyenek. Ide is fel lehetett menni és lenézni a Medersa udvarára. Ezek az emeleti hálóhelységek is egyszerű kialakításu-ak, de van ablakuk is és ezeken díszes fafaragások.
A Medersa elhagyása után folytattuk bolyongásunkat a sikátorok rengetegében. Újabb műhelyek és üzletek sokasága mellett mentünk el. A sikátorok olykor kisebb-nagyobb terekre érkeztek, de itt is körben üzletek, középen pedig földről, vagy kisebb asztalokról, standokról kínálták áruikat különböző árusok. Míg az üzletekben és műhelyekben kizárólag férfiakat láttunk, ezek között az árusok között már voltak nők is.
118
Egyszer csak a sikátorokból kijutottunk Marrakech emblematikus terére a Djemma el-Fna-ra, egy formátlan, de tágas térre. Ezt is árusok, kígyóbűvölők, majmokkal parádézó mutatványosok, hennafestést kínáló hölgyek és hasonlók lepik el, de mindezt valamivel szellősebben, mint a város más részein. Itt kaptunk másfél óra szabadidőt. Csak amikor vagy két órával korábban kiszálltunk a buszokból elfelejtettek szólni, hogy a lunch time előtt már nem látjuk a buszban hagyott csomagjainkat. Így víz és kaja nélkül kellett nekivágjunk sétánknak.
Elsőnek a közeli ajándékboltba mentünk be, hogy levelezőlapot vegyünk. Itt láttuk, hogy van olyan teve matrica, amilyet igazándiból szerettünk volna. Ugyan az Agadir-ban kapottat már felragasztottam a kocsira, azért vettünk még egyet, ha a későbbiekben lejönne, vagy elszíneződne. Vettünk egy kisüveg vizet is elkerülendő a teljes szomjhalált. Utunkat egy szélesebb utcán folytattuk. Ez az európai sétálóutcákhoz hasonlított. Betértünk egy foto boltba, megnézni mennyiért van fényképezőgép. A mienk négy éves, ugyan semmi baja sincs, de a színei már nem a régiek. Gondoltuk megnézzük, milyenek vannak. Lett volna egy 10 megapixeles, 5X optikai zoomos, nagyon keskeny Samsung gép 1300 + 180 dirhamért pótelemmel, memóriakártya nélkül. Nem tudjuk, hogy ez milyen ár, de garanciális okokból elvetettük megvételét. Még vagy két boltba betértünk, de ez a Samsung volt a legjobb ajánlat. Majd megnézzük máshol is, talán Andorra-ban jobb a kínálat.
119
Bóklásztunk egy kicsit a környéken, megnéztük (természetesen csak kívülről és távolból) a közeli
mecset minaretjét, és a téren várakozó díszes lovas kocsikat.
A téren ott tátongott Marrakech nevezetes szállodájának első emeletén a kávéházban nem egész egy hete végrehajtott robbantás nyoma. Volt vagy 15 halálos áldozat, köztük francia és holland turisták. Mint utóbb megtudtuk algériaiak voltak a tettesek. A terület ma is le van zárva és rendőrök őrzik. A kordonnál koszorúk és virágok emlékeztetnek a történtekre.
Mivel volt még időnk bőven ismét bevetettük magunkat a sikátoros részbe, csak most kicsit más irányban és a magunk ritmusában. Venni nem akartunk semmit, de jó volt kényelmesebben nézelődni. Megcsodáltunk pár szép tálat, olyant, amilyenből már többször tálalták nekünk a kaját.
120
A találkozás után beültünk kisbuszainkba és elautóztunk a még a Medina területén lévő Palais de la Bahia-hoz. Ezt egy miniszterelnök építtette közel kétszáz éve és nemcsak itt lakott, de a hivatala is itt volt. A falon lévő díszes kapun belépve egy szép sétányon jutottunk el az épülethez.
Ezt ma nem használják, de belső tereinek nagy részét szépen helyreállították. Számos szép mozaikot, díszesen kialakított mennyezetet, kandallót láthattunk. Idegenvezetőnk lelkesen és nagy hozzáértéssel magyarázta a látottakat, a különböző technikákat, amivel készítették a dolgokat, de így egy fárasztó nap és egy több mint három hetes utazás végén már nem igazán voltunk fogékonyak a dolgokra. Azért annyit érzékeltünk, hogy nagyon szép helyen járunk.
121
122
Visszatérve a buszokhoz nem tudtunk elindulni, mert társaságunk egyetlen szingli tagja, aki amúgy sem örvend túlzott népszerűségnek, hiányzott. Jó negyedórás várakozás után a főnökség úgy döntött, két busz indul vissza a kempingbe, a harmadik tovább vár. Újabb jó negyed óra után ők is indultak vissza a kempingbe, a hiányzó nélkül. Érte visszaküldtek egy buszt és valamikor jó egy órával utánunk érkezett vissza. Fél hat körül érkeztünk a kempingbe és hétkor volt eligazítás. Közben nem maradt idő még a képek megszerkesztésére sem. Azért zuhanyozás után kimentem és készítettem pár felvételt a kempingről. A mikró környezet megérdemel minden dicséretet, csak a jó négy kilométeres bekötőutat lehetne felejteni… Megnéztem a vacsora előkészületeit is.
123
A rövid eligazítás után vendéglátónk, a kemping vezetője, egy nem is kicsit színpadias és sokat fontoskodó francia, borkóstolóra hívta a társaságot. A kertben felállított sátor előtt szolgálta fel nagy hűhóval a négy marokkói és egy Bordaux-i bort. Egyik szörnyűbb volt a másiknál. Most bántam igazán, hogy nincs velünk két egyforma üveggel valamelyik magyar borból. Rá fért volna a társaságra egy kis kárpótlás. A borkóstolás után nyitották ki a kemencét, melyben délután óta párolódtak a bárányok. A kaja nagyon finom volt, csak a sátor félhomályában kellet nagyon odafigyelni, amikor a húst leválasztottuk a csontokról és faggyúról. Főtt kuszkusz alapot, valamilyen csicseriborsó félét, lencsefőzeléket, egy nagyon finom, de nagyon édes, hagymából, mazsolából és cukorból készült sűrű lekvárszerű valamit és egy döntően paprikából készült sűrű lecsószerűséget lehetett venni a svédasztalról a húshoz. Ez utóbbit arab módra, kézzel osztották. Minden volt bőségesen. Lett is volna értelme bort venni hozzá, de kóstoló elriasztott mindenkit. Kár, hogy a velünk lévő francia merlot-ból nem illett az asztalhoz vinni. A desszert is nagyon jó volt, két féle francia édesség, egy epres piskótatekercs és valamilyen citromos kelyhecske közül lehetett választani. Ezzel a vacsorával elvileg a Rally be is fejeződött, bár holnap estére Mohammedia-ban beígértek még egy vacsorát. Mohammedia, 2011. május 5., csütörtök, 31. nap Reggel fél kilencre volt meghirdetve egy jellegzetes marokkói reggeli. Fontoskodó házigazdánk már este turnusokba osztotta a társaságot, mert, hogy az a valami csak fokozatosan készül el és egyszerre nem tudnak mindenkit kiszolgálni. Mi az első turnusba kerültünk.
124
Reggel, amikor az étteremhez értünk a maga stílusában, teljesen zilált állapotban a kemping vezetője közölte, hogy a reggeli késni fog, mert nem tud részt venni a felszolgálásban. Megtudtuk, hogy csoportunk vezetőjét éjjel korházba kellett vigye, mert vesekő miatt súlyos fájdalmai voltak, ott morfium és, - gondoljuk, - görcsoldó injekciókat kapott. Most 9-re kell bemenjen hozzá, hogy az érdemi vizsgálatoknál segítségére legyen. Mindenki induljon el és vezetőnk, ha tud, utánunk jön, ha nem, hagy üzenetet Mohammedia-ban. A reggelit, mondanom sem kell, háziasszonyunk és segítői gond nélkül levezényelték. A nagy csoda, amit beígértek egy kemény tojással dúsított peti dejour mellett egy kukorica lisztből készült bliniszerűség és egy több vékony rétegből álló palacsintaféleség volt. A reggeli során derült ki, hogy az egyik német házaspár, akikkel nem különösebben voltunk beszélő viszonyban, a férfi gyomorrontása miatt nem tud tovább jönni. Ők a balesetet szenvedett franciákkal maradnak még pár napot ebben a kempingben. Reggeli után azonnal indultunk. Két lehetőség volt. Vagy csaknem végig autópályán jövünk, vagy Casablanca előttig az N9-esen és csak ott térünk fel az autópályára. Mi az utóbbit választottuk, mert volt időnk bőven. Most, hogy megszáradt, a bekötő út sem tűnt olyan rossznak, mint négy napja az esőben. Ezen az is segített, hogy itt tartózkodásunk során megismertünk egy másik lehetőséget, mely nem volt hosszabb, de második felében egy sokkal jobb minőségű köves úton, illetve aszfalton vezetett. Mára a kb. 260 kilométer megtételén túl csak egyetlen feladatunk volt: kenyeret kellett vegyünk. Ehhez Ben Guerir előtt megálltunk egy falúban. Itt kaptam lencsevégre az egyik kerékpár javító “szalont”. Szerettünk volna gyümölcsöt is venni, de azt nem kaptunk. Később megálltunk egy útszéli árusnál és 10 dirhamért vettünk öt, egy nagyobb fajta almát alig meghaladó méretű dinnyét. Később Ben Guerir-be is betértünk a piacra narancsot venni. Később Settat-ot elhagyva Berrechid-nél felhajtottunk az autópályára és eljöttünk Mohammedia-ig. Itt nem a kempinghez közelebbi, a városon túl lévő lehajtónál hagytuk el a pályát, hanem előbb. Bementünk a városba, hogy felkeressünk egy igazi marokkói szupermarketet. Meg is találtuk és minden vásárlási szándék nélkül betértünk. Zsóka vette észre, hogy van Ambre Solar napozószerük. Sőt, mint kiderült a számunkra kedves 6-os faktorú is, amit újabban nagyon nehéz találni. Az ár sem volt rossz, 80 dirham flakononként, ami gyenge kétezer forint. Vettünk is
125
gyorsan hármat, ami várhatóan egész szezonban elég lesz. Kerestem camping gázpalackhoz nyomáscsökkentőt, mert ezen az úton megtanultam, hogy végső esetben a camping gáz lehet a megoldás. Sajnos nem láttam, de felfigyeltem egy automata biztonsági szelepre. Ugyan francia csatlakozós (de vannak adaptereim) és 190 dirhamot kértek érte, azért betettem a kosárba. Tisztán brahiból vettünk még egy félkiló kuszkusz darát Annamáriának, mert tegnap azt mondta szereti a kuszkuszt, hadd főzzön magának. A pénztárnál derült ki, hogy a biztonsági szelepért csak 24 dirhamot számláztak, így kevesebb, mint 600 forintba került. A “nagybevásárlás” után a kempinghez hajtottunk. Már többen ott voltak. Öreg barátomtól, a kemping tulajdonosától megtudtam, hogy csoportunk vezetője nem tud utánunk jönni, 2-3 napot korházban kell maradjon. A vacsorát nyolc órára hirdették meg. Elfoglaltuk korábbi helyünket és a szupermarketben vett baget felét megettük sajttal, sonkával, dinnyével és vörösborral. Utána nagy gyakorlattal elkészítettük a szendvicseket holnapra, lezuhanyoztunk és elkezdtem a lemaradást feldolgozni a naplóban. Csak a Marrakech-i képeket tudtam megszerkeszteni és pár oldalt megírni. A vacsora kicsit késett. Itt derült ki, hogy további három páros, - két francia és egy belga, - akik az út során jól összemelegedtek, nem jött ide. Gondoljuk tovább maradnak Marokkóban és elbóklásztak valamerre. Itt kezdett el társaságunk fogyatkozni. Vacsorára a már megszokott egyen leves mellett valami nagyon érdekeset kaptunk. A reggel már evett többrétegű palacsintába csirke húsból, mindenféle magvakból (dió, mogyoró, stb.,), mazsolából készített töltetet tettek. A mű olyan 50 centi átmérőjű és talán 5 centi magas volt és ugyan nyolc embernek szánták, de egyetlen asztal sem volt, még a felét sem képes megenni. Utána gyümölcs és az egész utat lezáró utolsó mentatea következett apró süteménnyel. A vacsora végeztével a már kissé megcsappant társaság ismét elbúcsúzott egymástól. Mi kedvenc németjeinkkel és a villanyos dánokkal cseréltünk névjegyet. Mindenki korán nyugovóra tért, mert korán tervezett indulni. Tarifa, 2011. május 6., péntek, 32. nap Reggel fél hétkor terveztünk kelni. Negyedórával korábban arra ébredtünk, hogy egy idős dán házaspár, akik mindig nagyon korán indultak, húz kifelé. Ha már fent voltunk, mi is nekikezdtünk a készülődésnek. Az elmúlt hetekben többször is begyakorolt műveletek gyors elvégzése után hét órakor, talán ötödiknek hagytuk el a kempinget.
126
Csúnya borult idő volt, olyan, ami megkönnyíti a búcsút. Felhajtottunk az autópályára és indultunk Rabat felé. Itt még a forgalom nem volt túlzottan erős. Közeledve Rabat-hoz a forgalom besűrűsödött és a felhők egyre lejjebb szálltak. Rabat kerülőjét most nem tévesztettük el és már kimondottan erős forgalomban haladtunk a lámpákkal, körforgalmakkal súlyosbított négysávos úton. Két izgalom volt. A felhők köddé sűrűsödtek és néhol a látótávolság alig haladta meg a felezővonal három szakaszát. A másik, hogy tankolnunk kellett. Rabat előtt passzoltuk a kutat, mert emlékeim szerint a kerülőn volt. Ez igaz is, csak a túloldalon. Ilyen ködben és forgalomban nem vállaltam be a visszafordulást. Végül jóval Rabat felett Kenitra-nál tankoltunk. A piros lámpa még nem gyulladt ki, de Jó 60 liter belement, anélkül, hogy teletöltöttem volna. Rózsi szegény nagyon szenvedett, állandóan tervezgetett és panaszkodott. Kénytelen voltam többször leállítani. A környéket nem igazán tudtuk élvezni, alig láttunk belőle valamit. A forgalom szerencsére ismét gyenge volt. Kiszámítottuk mennyit kell fizetni az autópályán, azt félretettük, és az utolsó benzinkútnál a maradék pénzünkért megtankoltunk. Majdnem teli lett a tank. Dél körül értünk a határhoz és elkezdődött egy csaknem egyórás tortúra. Elsőnek hivatalos személy benyomását keltő jegyárusok állítottak meg. Amikor megtudták, hogy van jegyünk, néma undorral kitöltésre odaadták a kilépéshez szükséges formanyomtatványt. Őket követte a jegykezelés. Itt viszonylag hamar kiadták a beszállókártyánkat és egy “FAST FERRY” feliratú piros cetlit a szélvédőre. A koma bizonygatta, hogy 45 perc alatt átkelünk. Akkor még naivul azt hittem, hogy nem sokára átkelhetünk. Következett a határ, ahol elvették a kitöltött nyomtatványt és bepecsételték a kilépést, de előtte a számítógépben megnézték, hogy beléptetési számunkon nincs-e valamilyen bűn nyilvántartva. A következő stáció a kocsi kiléptetése volt. Ez is simán ment, elvették a papír egyik példányát, a másikat lepecsételték és nem néztek semmit. Már kezdtem azt hinni, minden elintéződött és kacsintgattam a bent álló kompok felé. Ezután elég sokat kellett autózzunk, amikor ismét mindenkit félreállítottak. Kiderült, hogy ez az igazi vámvizsgálat, de rendőrök is részt vettek benne. 4-5 kocsit, - vegyesen lakóautót, kisbuszt, lakókocsit, - felállítottak egy járdasziget szerűségre és egy nagy mozgó röntgengéppel végigtapogatták. Ehhez ki kellett szállni, de elvették az útlevelet. Utána még egyedi vizsgálat is volt. Kit jobban, kit kevésbé néztek meg. Nálunk csak kívülről benézett a kocsiba és megkérdezte van-e kutyánk.
127
Ezzel a dolgok hivatalos részén átestünk és beállhattunk a kompra várakozók sorába, de kompnak se híre, se hamva. Ekkor tudatosult bennünk, hogy bizony csak fél négykor fogunk elindulni. Közben társaságunk lassan összejött. Akik csak fél kilenckor keltek és még be is mentek a kerülőn lévő szupermarketba, ugyanott álltak velünk. Mindenki mással igyekezett eltölteni az időt. Mi némi beszélgetés után beültünk a kocsiba, ettünk valamennyit a szendvicseinkből és olvastunk. Zsóka még el is bóbiskolt. Amikor éppen befejeztem a könyvemet, megmozdult a sor. Ekkor fél három volt. Gondoltam, talán hamarabb indulunk. Ez is súlyos tévedés volt. A kompnak, hasonlóan ahhoz, amely ide hozott, csak a hátán volt bejárata. Körben két sorban állhattak kocsik. Középen még két sáv volt, melyre nagyrészt kamionok álltak be farolva. Elsőnek a lakókocsikat küldték be és járatták körbe. Utána elkezdték tölteni a közepét. Minket is ide állítottak mindenféle kamion közé kellett betolassak. Közben a személykocsik állhattak be a lakókocsik mögé. Végül a külső gyűrűbe még beküldtek egy pótkocsis teherautót és utána a maradék 4-5 lakóautót. Az egész hajcihő eltartott egy jó órát. Mondtam is, hogyha így csinálnák a Calais-Dover kompnál, már régen meglincselték volna a személyzetet. Végül időben hajóztunk ki. Eddigre az idő ismét elromlott, a felhők alacsonyan jártak és valamilyen szitálás is folyt. Nagyon sajnáltuk, hogy sem a marokkói partból, sem Gibraltárból ismét nem láttunk semmit. Társaságunk a fedélzeti szalonban intenzív beszélgetéssel töltötte a végül több, mint egy órás utat. Mi bementünk az üzletbe és literenként 11 euróért feltöltöttük éppen lefogyott italkészletünket az elkövetkező két hónapra. Újabb nagy búcsúzkodás után mindenki a kocsijához ment. Minket viszonylag hamar leengedtek a hajóról. A spanyol határőr nem tudott mit kezdeni az útlevelünkkel, elsőre azt hitte, hogy ukránok vagyunk. Amikor tisztázódott a félreértés, mosolyogva engedett tovább. Rózsi, most már részletes térkép birtokában, sokkal fickósabb volt. A kikötőből azonban elég nehezen akart a helyes útra vezetni. Intenzíven kellett használjuk a hagyományos eszközöket. A kemping előtt betértünk az itteni Lidl-be és négy hét után csaptunk egy jó bevásárlást. Sajnos sietnünk kellett, mert már hét óra felé járt az idő és mindenképpen grillezni akartunk, ha már tegnap el kellett passzoljuk. A kempingbe megérkezve örömmel üdvözöltük mocinkat. Elég nehezen találtunk megfelelő helyet. Mint kiderült heten jöttek ide. Gyorsan letáboroztunk, elmentem a mociért és elkészítettük a vacsoránkat. Végre egy nagyon jót ettünk. Hetek óta vártunk egy ilyen vacsira. Jócskán eltelt az idő, mire mindennel végeztünk, és lefeküdhettünk. Naplóírásról szó sem lehetett.
128
Tarifa, 2011. május 7., szombat, 33. nap Ez a nap az átállás jegyében telt, de még inkább az elmúlt hetekről szólt. Reggel nem siettük el a dolgokat, nem is tudom, mikor keltünk fel. Ebben egy kisebb eső is közrejátszott, melynek azután nem lett folytatása. Én talán másfél órával hamarabb keltem, mint Zsóka. Elsőre lekönyveltem a tegnapi napot, majd Rózsiból töltöttem le mindent és ürítettem ki a memóriáját. Ez esetében sokkal bonyolultabb, mint elődjénél volt. A naplót is elkezdtem írni, de alig valamire jutottam. Reggel négy kocsi a csapatunkból tovább indult. Az egyetlen francia házaspár, akik közül az asszony beszélt angolul és kezdettől rokonszenvesek voltak, azok a svájciak, akikkel többször vacsoráztunk együtt, a szingli német férfi és a második holland pár, akikkel nem túl sokat voltunk kapcsolatban. Hozzánk hasonlóan további napokat tervez itt tölteni a holland főrendőr és az az idős dán házaspár, akivel többször kellemesen elbeszélgettünk. Kényelmesen reggeliztünk meg. Dél körül járt már az idő, - csak azt nem tudom melyik időszámítás szerint, mert az órákat még nem állítottuk át, amikor felültem a motorra és bementem a Lidl-be pár dologért, amit tegnap nem kaptunk, vagy vettünk meg. Élveztem az oda-vissza 13 kilométert a sima egyenes úton. Kellett is legalább ennyi gyakorlat, hiszen tavaly óta csak induláskor vittem fel a motort a Hegyre. Visszaérkezésem után megtudakoltuk a mosási lehetőségeket. 3 euróért adnak egy tókent a hét kilós függőleges tengelyű gépekhez. Bár ezt a géptípust nem szeretjük, úgy határoztunk beszállunk két menetre. Ezzel mindenünket kimosunk. Itt bőven van hely és fák is rendelkezésre állnak a kötélhez. Igaz, hogy kicsit árnyékos a terület és ma nincs túlzottan meleg, azért a dél utáni indítással is van remény arra, hogy kiszáradjon minden. Amíg a gépek pörögtek, Zsóka kézzel is kimosott pár dolgot. Én az egész délutánt a naplónak szenteltem és mire eljött a vacsora ideje, meg is voltam az elmúlt három nappal. Közben Zsóka pörgette a ruhákat és azok nagy része is kiszáradt. Azért az üresjáratok idején elraktuk a marokkói irodalmat, elővettük a portugál dolgokat és könyveket, - reméljük most már olvasásra is lesz időnk. Zsóka el is kezdte felfrissíteni emlékeit arról az előkészítő munkáról, amit még otthon végzett el. Ezzel el is telt a nap és elmúlt 9 óra, mire elővehettük két napja várakozó pezsgőnket, melyet a szüli napom és a sikeres marokkói út örömére terveztünk meginni. Tarifa, 2011. május 8., vasárnap, 34. nap
129
Ma még én is csak kilenc óra után ébredtem. Kicsit hűvös volt, rendesen 15 fok alatt volt a külső hőmérséklet. Nagyon kényelmesen megreggeliztünk. Utána megterveztük a következő időszak programját. Innen Isla Cristina-ba megyünk. Oda csak Sevilla érintésével lehet eljutni, mert a parton egy jó 50 kilométeres szakaszon nincs út egy természetvédelmi terület miatt. Ez 350 kilométer, melyet, ha kell megosztunk. Ha Isla Cristina tetszik, maradunk pár napot, ha nem, azonnal megyünk tovább Lagosba és ott eltöltünk egy, vagy két hetet. Utána Zsóka levágta a hajamat én pedig a szakállamat. Közben kinéztem a partra és megállapítottam, hogy ígéretes a hely, el lehet strandolni itt, bár fürdésről szó sem lehet. A víz nemcsak hideg, de koszos is. Jócskán elmúlt dél, amikor motorra szálltunk és bementünk a városba kicsit körülnézni. Motorunkat valószínűleg nagyon jól megcsinálhatták ősszel, mert kettőnkkel simán ment akár 70-nel is és nem kellett tövig húzni a gázkart. A belvárosban tettük le a járgányt három ír motor mellé. Mondtuk is, hogy az EU két ellentétes csücskét képviseljük itt a leg délibb ponton. Tarifa egy kikötőváros, Algerciales mellett a Marokkóba induló kompok másik bázisa. Itt is nagy a forgalom, csak talán teherautókat nem kompoznak át innen. Tarifában, amikor itt jártunk hat éve eltöltöttünk talán fél órát. Azért sok mindent felismertünk. Kedves kis város és kimondottan jól esett európai környezetben sétálni. Élveztük az európai üzletek, kávéházak hangulatát, az utcán sétáló turistákat, hogy megszokott közegünkben vagyunk. A belvárosban tett rövid séta után elkanyarodtunk az erőd felé. A hely, hiszen itt a legkeskenyebb a Gibraltar-i szoros, mindig fontos stratégiai pont volt. Gibraltár azzal tudta megelőzni, hogy ott a szikla a maga magasságával
130
további előnyöket jelentett. Az erőd ma nagyrészt romos, egyes részeit felújították és ott kapott helyet például a helyi közigazgatás.
131
Az erőd magaslatán kívül van még egy sziget is. Ehhez vékony földnyelv vezet. A szigetre nem lehet bemenni, az a belügyminisztérium kezelésében van. Ezen is egy erődítmény áll és itt építették fel a világítótornyot is. Ennek a földnyelvnek a vége tulajdonképpen Európa legdélebbi szárazföldi pontja, melyre egy egyszerű tábla figyelmeztet. Hol van az a felhajtás, ami a Norkapp-on tetten érhető? Itt helyeztek el két másik, egészen egyszerű táblát, mely jelzi, hogy keletre a Földközi tenger, nyugatra az Atlanti óceán van. A földnyelv két oldalán homokos strandok, - a nyugati oldalon hosszú kilométereken, - melyeken ezen a hűvös, de napos május elejei vasárnapon elég sokan kint voltak. Néhányan még a vízbe is bemerészkedtek.
Mintegy másfél órát bóklásztunk, majd felültünk a motorra és visszajöttünk a kempingbe. Itt mindketten elvégeztük a már esedékes pedikűrözést és neki kezdtünk főzni. Elkészítettük a két napja vett padlizsánt és egy nagy adag nokedlit. Egy részét azonnal meg is ettük az egyik magunkkal hozott pörkölttel, a maradék levesbetét lesz a későbbiekben és maradt egy kevés még holnapra is. Mire mindennel végeztünk nem sokkal múlt nyolc óra. Bár kicsit hűvös van, azért kiülünk még egy kicsit. Kezdünk belerázódni szokásos B típusú életformánkba. Délután elhatároztuk, hogy maradunk még egy napot. Megpróbálunk strandolni. Reméljük legalább olyan lesz az idő, mint ma volt. Beszélgettem a dánokkal, ők holnap mennek tovább, a hollandok még maradnak egy napot. Utána ők is Lagos-ba mennek. Lehet, hogy fogunk találkozni. Tarifa, 2011. május 9., hétfő, 35. nap
132
Megint csak tízkor keltünk. Dán útitársaink akkor jöttek elbúcsúzni. Egy kényelmes reggeli után kimentünk a strandra. A készülődés alatt sok mindent elővettünk, más dolgokat elraktunk, amit kellett elmostunk, feltöltöttünk. Így kicsit elmúlt dél, amikor elindultunk. A strand ma szinte üres volt, közeltávol holland útitársaink voltak az egyetlenek. A szél ugyan fújt és vitte is a homokot, azért ágyainkon jót tudtunk napozni. Teljesen tiszta idő volt, jól látszott a marokkói part. A napnak volt ereje. Valamikor négy óra körül jöttünk fel. Utána lemostuk a kocsi ablakait, felszereltük a motort, kiürítettem a WC-t, Zsóka mosott valamennyit kézzel. Mire megzuhanyoztunk hét óra lett. Gyorsan megmelegítettük a tegnapi maradékot, Zsóka készített egy kis salátát kiegészítésnek és megettük. Még elmegyek Internetezni, itt ingyen van, és nem tudni mikor fogok ismét a közelébe kerülni. Nincs sok dolgom, megnézem a bankot, a mailjeimet. Addig Zsóka elmosogat, és még kiülhetünk egy kicsit, bár nincs túlzottan meleg és a szél is fúj, ha nem is kellemetlenül. Minden esetre úgy érezzük átálltunk szokásos életritmusunkra és kezdhetjük utunk új szakaszát. Holnap indulunk tovább. Isla Cristina, 2011. május 10., kedd, 36. nap Este még odajöttek holland útitársaink elbúcsúzni, reggel korán terveznek indulni. Mi nem sietjük el. 9-kor nyit a recepció, hogy fizethessek és kenyeret is csak akkor kapok. Fél nyolc után keltem, még találkoztam a hollandokkal. Mire kimehettem kenyérért a reggeli felén (kávé és müzli) túl voltunk és az előkészületek egy része is megvolt. Negyed 11-kor hagytuk el a kempinget és indultunk nyugat felé. Az út kimondottan jó volt, elég széles és felülete hibátlan. Gondot csak a szél jelentett, eléggé dobálta a kocsit, csak 70 körül lehetett autózni, de nem is akartunk többel. Nagyon jól haladtunk, több helyen négy sávra bővült a pálya. Kb. egy órára értünk volna a kinézett kempingbe. Úgy döntöttünk, rászánunk még 2-2 ½ órát és eljövünk ebbe a tengerparti kempingbe, ahol, ha tetszik maradunk pár napot. Sevilla előtt megsűrűsödtek a kamionok, 2-3 alkalommal ki is álltam, hogy elengedjem őket. Rózsi is elemében volt, egészen más, ha van térképe. Egyedül Sevilla-ban bíráltuk egyszer felül, de gondoljuk nem volt különösebb eltérés a két út között. Sevilla-tól autópályán jöttünk egészen idáig. Közben egyszer kitértünk technikai szünetre és éppen egy Lidl toppant elénk. Pihenésnek bementünk,
133
vettünk pár kajafélét és kaptunk Zsókának egy fürdőruhát. Egy ilyen úton abból soha sincs elég. Négy órára értünk ide, az utolsó 10-15 kilométert kisutcáztuk. A kemping nem rossz, sikerült egy félreeső helyen egy árnyékos és némi jó indulattal füvesnek is nevezhető területet kifognunk és még a vizesblokk is közel van. Letáborozás után megettük vörösboros, sajtos, sonkás vacsoránkat (immáron csupa itteni anyagból) és lementünk körülnézni a tengerhez. A megadott 200 méter némi túlzás, de parcellánktól nincs messzebb egy kilométernél. A part egy hosszan elnyúló széles homokos sáv. A tenger vadul hullámzott és a felvert homoktól elég koszos volt. Lehet, hogy még ilyen korán, hét közben is elég sokan lesznek kint, de a terület nagyon nagy. Minden esetre úgy határoztunk, maradunk, hogy meddig, majd meglátjuk. Visszaérve a lakóautóhoz lezuhanyoztunk és megírtam a naplót. Még viszonylag korán van és az idő is elég jó. Ki tudunk ülni. Isla Cristina, 2011. május 11., szerda, 37. nap Ma egyenletesen felhős, de esőt nem ígérő időre ébredtünk. Nem is siettük el a kelést, fél tíz után kezdtem a reggeli készítéséhez. Miután kényelmesen elfogyasztottuk, elhatároztuk, hogy gyalog bemegyünk a településre. Útikönyvünk elég szűkszavúan bánik Isla Cristina-val, csak annyit említ, hogy halásztelepülés volt. A városka a tenger és az abba itt betorkoló, és az utolsó kilométereken a parttal párhuzamosan folyó Rio Carreras között fekszik. A tenger felé széles homokdűne húzódik végig a város mellett és azon túl kelet felé hosszan. A település az utóbbi évtizedekben jelentős üdülőhellyé nőtte ki magát. A tengerparton szállodák, apartman házak és villák, - köztük néhány nagyon elegáns, - épültek. Ennek megfelelően alakult ki a város egész képe. Elegáns üzletek szegélyezik a főútnak számító Avenida Parque-t. A turisták kiszolgálása sokak számára jelentett munkalehetőséget. Megmaradt természetesen a halászkikötő és a régi halászfalú is. Ezek szépen felújítva színesítik a képet, hangulatos utcácskáik jó sétálási alkalmat ígérnek az üdülők számára. A várostól keletre lévő kempingből az országút melletti gyalogúton indultunk. Elérve az első körforgalmat a város határában, bevágtunk az Avenida Parque-n és azon végig sétálva kijutottunk a kikötőbe. Ezen a részen egy jellegzetes üdülőhely képét mutatja Isla Cristina. Apartman házakból épült telepek váltják a szállodákat mindkét oldalon. Nagy részük még bezárva várja a szezont. A város közepe felé sportpályák, parkok és kulturális létesítmények következnek. Köztük sok iskola, óvoda és játszótér. Anyukák százai várták a nebulókat két óra környékén. A forgalom érthetően gyenge még. Az üzletek ugyan nyitva, de vásárló nemigen adódik.
134
A folyóhoz kiérve földszintes lesz a város és már nem olyan steril a környezet. Bár minden rendezett, de láthatóak lebontott házak helyén maradt grundok, errefelé sok az autószerelő műhely.
Pár utcányit sétáltunk a folyó partján északra és visszafordultunk a város felé. Így értük el a régi belvárost, ami egy gyöngyszem. Hangulatos terei szépen fel vannak újítva. A templom uralja a környezetet. Fehér tömbjéből kimagasló tornya tetején gólyák fészkelnek. Főbejárata mellett két szép csempekép hívja fel magára a figyelmet. Sajnos bemenni nem tudtunk, be volt zárva.
Innen a Paseo de las Flores-re mentünk, amely egy hangulatos pergolákkal díszített tér, mindkét oldalán figyelemre érdemes házakkal. A legszebb egy mozaik díszítésű egészen kicsi épület a tér északi oldalának közepén.
135
Az egész városképet kicsit rontja, hogy a közelgő választások plakátjai mindenhol mindent elcsúfítanak. Ehhez jön még, hogy hangszórós kocsik járják az utcákat és választási reklámokat üvöltenek mindenfelé.
Tovább sétálva értük el a Plaza de San Francisco-t. Itt kis templom áll. Mellette egy érdekes épület. Tér felöli oldalán hatalmas díszes ajtó, rajta kiírás, hogy szabad a bejárás, de az ajtó be van zárva. Mögötte egy nagyon díszes valami, amit valószínűleg vallási körmeneteken hordoznak körbe. Olyan, mint egy nagyobb fajta gyaloghintó. A térről nyíló kis utcában van a turistainformációs iroda, mely külön említést érdemel. Ez nemcsak információs iroda, hanem a túrizmus szervezetének
136
központja. Számos iroda működik a szépen felújított épületben. Az emeleten egy kisebb
múzeum a város karneváljainak relikviáival. Számos jelmez, köztük több karnevál királynő ruhája és ékszerei mellett plakátok egész sora van kiállítva. A földszinten a spanyol Vöröskereszt Haiti-ban végzett tevékenységét mutatja be egy foto kiállítás. A kellemes kitérő után a város sétálóutcáiban indultunk tovább. Nagyon ötletes, hogy a gyalogosok számára fenntartott területeken a burkolat kék vagy sárga csempe, jelezve, hogy oda járművek nem mehetnek. Tetszettek azok az elhúzható árnyékolók, melyek erős napsütésben a gyalogosokat vannak hivatva védeni. Több helyen láttunk a környezethez illeszkedő utcai bútorokat és műalkotásokat.
137
A városkában jól megvan egymás mellett a régi és a modern. A felújított épületeken díszes csempe táblák jelzik, hogy ki és mikor hajtotta végre a rekonstrukciót. Számos olyan újépítésű házat láttunk, mely sikeresen ötvözte a régi stílusjegyeket az új igények kielégítésével. Belvárosi sétánkat befejezve kimentünk a tengerpartra. A folyótorkolat közelében a dűne egészen keskeny, az apartman házak kint vannak a tengerparton. Előttük széles sétány, rajta ötletes tornaszerek. A közeli homokpadra szép ívű fahíd vezet át.
Innen indul az a több kilométerhosszú kb. két és fél méter széles, erős korláttal ellátott parti sétány melyet talpfákhoz hasonló fenyőgerendákból építettek Erről több helyen van letérés a partra illetve a dűne mögött lévő szállodák és apartman házak felé.
A sétány végén az éttermek és kávézók kihúzódnak egészen a partig. Közülük az egyik díszes csempe burkolatával hívta fel magára a figyelmünket.
138
Isla Cristina kimondottan tetszett. Rendezett és tiszta. Az előszezon miatt a tömeg még nem zavaró, illetve nincs is. Egy jellemzően olyan hely, ahová az ember szinte tévedésből esik be és kellemes meglepetésben van része, ha rászán pár órát. Innen beton burkolattal folytatódik a sétány, melyről rövidesen elértük kempingünket. Három órát voltunk távol. Élveztük a saját ötleteink alapján kialakított kis városnézést. Jól esett saját ritmusunkban gyalogolni. Visszaérkezésünket követően öt hét után elkezdtem foglalkozni a TV-vel. Otthon nem volt lehetőségem kipróbálni az új antennát és vele az új TV-t. A szomszédok antennáit figyelve állítottam be a mienket. Megfogtam négy analóg csatornát, elég szellemképesek a sok fa miatt. Digitálisan viszont találtam vagy 25 csatornát, kiváló minőségben. Gyorsan meg is néztünk két időjárás jelentést. Holnapra jót ígérnek, utána két napig kicsit felhős, majd a hétvége megint jónak látszik. Meglátjuk, mit kezdünk vele. A szatellit vétellel már nem volt szerencsém. A kocsin lévő antenna a felettünk lévő fák miatt szóba sem jöhetett. A kis antenna viszont itt, az ellátási területek szélén nem elég. Fák is zavarnak, ha meg olyan helyre teszem, ahol nem, a hosszú kábelen vész el a jel. Kénytelenek leszünk továbbra is meglenni hazai hírek nélkül. Lehet, hogy jobb is így. Amíg a TV-vel játszadoztam, Zsóka kimosta a ma összeizzadt gönceinket és megfőzte első igazi kempinges vacsoránkat, zöldbab levest és palacsintát (a sütések és vörösboros sajtozások nem számítanak főzésnek). Vacsora után, amíg ő a mosogatással bíbelődött én a naplót írtam meg. Ez a nap végre egy igazán olyan volt, amilyeneket mi szoktunk csinálni. Várost is néztünk, pihentünk is, tettünk-vettünk is. Isla Cristina, 2011. május 12., csütörtök, 38. nap Ma ugyan nem volt a szó szoros értelmében felhőtlen az időjárás, csináltunk egy kellemes strandolós napot. Kilenckor kimentem a recepcióra kenyérért. Kicsit sokkolt, amikor egyetlen lehetőségként egy kifli méretű, korpás lisztből készült stanglit adtak 40 centért. Ezentúl nem fogunk élni ezzel a lehetőséggel. Mire komótosan megreggeliztünk, összekészültünk és lementünk a strandra közel jártunk a délhez. Jó négy órát maradtunk a parton. Közben hol enyhe fátyolfelhők, hol kicsit erősebbek takarták el a napot, de a szél alig fújt és lehetett napozni. A tenger ugyan még mindig nagyon hideg, - bár páran bemerészkedtek, - fürdésre nem is gondoltunk. Nem voltak sokan a parton és a hatalmas területen jól eloszlottak.
139
Visszaérve a lakóautóhoz előkaptam a bringát és elmentem a két kilométerre lévő Lidl-be kenyeret venni holnap reggelre. 39 centért egy háromszor akkora bagetszerűséget kaptam, mint reggel. Közben elvesztettem a fényképes kempingbelépőmet. Lezuhanyoztunk, megmelegítettük tegnapról maradt vacsoránkat és kimentem a portára új belépőt kérni. A srác, amikor látta, hogy Magyarországról vagyok, mondta, hogy júliusban megy Hédervárra egy haverja esküvőjére. Jól elbeszélgettünk vagy egy fél órát. Utána megírtam a naplót, ma igazán nem volt nagy feladat, és még csak fél nyolc van. Megint tudunk játszani egy jót, ha csak az idő nem romlik el teljesen. Isla Cristina, 2011. május 13., péntek, 39. nap Ma is strandoltunk. Kelés megint csak úgy 10 óra körül. Utána reggeli és elkészítettük a hagymás, vörös babos krumpli salátát a vacsorához. Dél múlt mire a strandra értünk. Ma erősebben hullámzott a tenger, így beljebb kellet letegyük az ágyakat. Most talán még kevesebben voltak, mint tegnap. A napot sem zavarták a fátyolfelhők. Később, mire a víz visszahúzódott, közelebb mentünk a parthoz. Délután megszaporodtak a strandolók, de még ez is semminek nevezhető. Mire négy óra után visszaértünk a kempingbe elkezdtek megérkezni az állandók. Később hétvégézők is érkeztek. Körülöttünk benépesedett a kemping, de egyelőre nem elviselhetetlen. Kiszaladtam bringával kenyérért, lezuhanyoztunk és elmentem Internetezni. Itt is van WIFI és ingyenes. Megnéztem a bankot és a mail-jeimet. Semmi érdekes. Ma a hírekbe is bepillantottam, ha már nem nézzünk televíziót. Sok örömöm nem volt benne. Megnéztem a környék időjárás előjelzését. Szerdáig jót ígér, utána két nap eső, zivatar és lehűlés. Úgy határoztunk, akkor megyünk tovább. Utána megsütöttünk egy adag húspogácsát és megint megállapíthattuk, hogy jót ettünk. Még kiülünk olvasgatni, vagy játszani. Isla Cristina, 2011. május 14., szombat, 40. nap Ma is pihizős napot tartottunk. A szokásos késői időben keltünk, de itt ez a természetes, reggeli után kimentünk a strandra. A szombat okán ma elég sokan voltak, de azon a részen, ahová mi járunk ez nem volt veszélyes. Fél öt körül jöttünk be, elszaladtam kenyérért két napra, majd lezuhanyoztunk és megmelegítettük vacsoránkat. Nem sokkal hat után ettük meg és utána élvezhetjük még a kempinges életet.
140
Isla Cristina, 2011. május 15., vasárnap, 41. nap A mai napunk szinte azonos volt a tegnapival. Délután nem kellett kenyérért menjek, viszont főztünk egy spagettit tejszínes tonhalmártással. Isla Cristina, 2011. május 16., hétfő, 42. nap A mai nap is pihenőnap volt, csak most a bőrünket pihentettük. A szokásos időben elköltött reggeli után bringára ültünk és testületileg kimentünk a Lidlbe. A szokásos kenyéren kívül kellett pár kajaféle és mától volt kapható egy ígéretesnek látszó spéci, a gerincet megtámasztó párna is. Végül a párna előzetes reményeinkkel szemben csak szivacsból készült, de azért vettünk kettőt, mert kicsit profibbnak látszott, mint azok, amelyeket itt a lakóautóban használunk. Vettünk még egy gumis lepedőt is, mert az egyik használatban lévő elkezdett kiszakadozni. Ez poliészterből van, majd meglátjuk jó-e, ha igen, lehet, hogy veszünk még. Visszaérve a kempingbe az idő kicsit felhős lett és bőrünk is eléggé érzi az elmúlt napok intenzív napozását, ezért úgy határoztunk, hogy a holnapra tervezett mosást előrehozzuk. Az ágyneműk mellett nem csak a törülközők, de pár más cucc is összejött, így nem volt gond megtölteni a 7 kilós gépet. A szeles, meleg, és időnként napos időben hamar kiszáradtak a dolgok. Közben átrendeztük a holmikat a ládákban, Zsóka takarított egyet, megfújtuk a kerekeket, a bringákra nagyon is ráfért, talán egy éve is van, hogy ellenőriztük a kerekekben a nyomást. Utána korán megvacsoráztunk és kimentem Internetezni. Leginkább az időjárás előrejelzés érdekelt. A pénteken letöltötthöz képest ugyanis a mai jelentősen eltért. Jó is volt, mert kiderült, hogy a csütörtökre jelzett eső már szerdára várható, viszont holnapra szép időre számíthatunk. Minden esetre úgy készülünk, hogy szerdán megyünk tovább. Csütörtöktől Faro környékén legalább egy hétig szép időt ígérnek. Most, hét óra körül borult az idő, kicsit fúj a szél és nincs túlzottan meleg. Lezuhanyozunk és utána meglátjuk, mit lehet kezdeni. Isla Cristina, 2011. május 17., kedd, 43. nap Reggel nehezen akart a jó idő kialakulni. Felhős, kimondottan hűvös időre ébredtünk és nem siettük el a felkelést. Reggeli után megfőztük a krumplit a vacsorához és összekészültünk strandoláshoz.
141
Fél 12-re értünk le a partra és egészen más kép fogadott, mint amilyet ott hagytunk vasárnap. A tegnapi erős hullámzás, melyet még a kempingben is hallottunk, a part mögötti horpadást elmosta és egyenletesen és enyhén lejtős partot alakított ki, amely sokkal szebb és alkalmasabb a strandolásra is. Kevesen voltak, kicsit hűvös volt, de a nap jól sütött és a szél sem volt erős. Négy óráig lent maradtunk. Visszaérve a lakóautóhoz, Zsóka kézzel kimosott pár dolgot, elsősorban a strandolós holmikat, én pedig elmentem hagyományos utamra kenyérért. Utána megnéztük a spanyol meteorológiát és ismét csak esőt ígért holnapra. Így marad a terv, megyünk tovább. Amúgy is nyolc napot maradtunk, és ez nálunk nagyon soknak számít. Lezuhanyoztunk és elkezdtük a vacsorát elkészíteni. Ma kicsit később lesz, úgy fél nyolc körül. Espiche, 2011. május 18., szerda, 44. nap Este, amikor összepakoltunk már esett pár csepp eső, de azután nem volt folytatása egészen fél hétig. Akkor jött egy rendes adag, úgy, hogy amikor 9 óra körül felkeltünk pocsolyák álltak mindenfelé a kempingben. Kinti reggeliről szó sem lehetett, örültünk, hogy a műfüvet este felszedtük és elpakoltuk. Ugyanakkor a bútorokat csak ideiglenesen tettük el. Kihasználva az esőmentes időszakokat elvégeztünk minden külső tennivalót és elmentem fizetni. Ott ért a következő nagy adag, várnom is kellett egy keveset. Zsóka is megkapta a magáét visszafelé jövet a WC-ről. Azért még dél előtt elindultunk és megálltunk a közeli Lidl-nél elvégezni a heti nagybevásárlást. Pár dolgot nem kaptunk, ezért a szomszédos DIA-ba is benéztünk. Alighogy elindultunk, el kezdett megint esni. Egyelőre csak csendesen. Átérve a portugálokhoz a felhők egyre sötétebbek lettek, végül egy komoly felhőszakadásba szaladtunk bele. Villámlott rendesen és alig lehetett látni, dél körül alkonyati sötétség borult a tájra. Az ablaktörlő legerősebb fokozaton is alig bírta. Azután elkezdett tisztulni előttünk a látóhatár és az eső is előbb csendesedett, majd elállt. Az úton a tájból nem láttunk semmit, komoly erőfeszítésbe került a kocsit az úton tartani és vigyázni, hogy ne legyen baj. Portugál idő szerint pár perccel két óra előtt értünk a kempingbe. A hely nagyon szépen kialakított és rendben tartott. Elég nagyok a parcellák és jól el vannak választva egymástól. A talaj apró köves. Nem egész félig van tele, nagyon sok az angol, de szép számmal képviseltetik magukat a hollandok, németek, franciák és belgák is. Megérkezésünk után kipakoltunk, leszedtük a motort, mert itt ő lesz a főszereplő, hiszen mindentől távol vagyunk. Kísérleteztem a TV vétellel is, de csak az Astra-t és a Hotbird-öt tudtam elkapni, azokat is gyenge jelszinttel. Nagyon az ellátási területek határán vagyunk, a mi antennáink itt kevesek. A
142
földi adások vételére sincs esélyünk, a kocsi eleje, ahol az antenna van, egy nagy fenyőfa lombjában van. Az antennát ki sem lehetne tolni. Később kimentem a portára, hogy megtudjam, hol tudunk portugál kempingkatalógust kapni. Legnagyobb csodálkozásomra a kemping üzletében volt, elfogadható, 6.90 eurós áron. Visszatérve a kocsihoz elkezdtük új szerzeményünket tanulmányozni. Öt óra körül megmelegítettük a tegnapról maradt vacsoránkat, megírtam a naplót és lezuhanyoztunk. Este még a további útiterv elkészítésével fogunk foglalkozni.
143
