Krisz
orlatára, döntős gyak ntot kapott a brit Louis Smith, po 66 ,0 16 n isa, Berki Krisztiá int legnagyobb rivál k t, m ebbnek láttá ugyanannyi lezését a pontozók sz zeres világ- és te vi ki a már kéts A . ső ám mivel el lt az az vo l, így ő lett rnásznak ez ször ellenfelééné -bajnok, 27 éves to pa jutnia. Több ró ki t Eu ül s er ro zo sik hats be nem áján ája, Peking első olimpi első olimpi furcsa érzés, hogy az rnek az zte, érezte tehe m ne de meg is jegye le, ényért tő anyat várt ért az eredm mindenki ar en gyerekkora óta ez sz hi t, ka elváráso n egyes nap. szinte minde dolgozott,
Berki Krisztián
Budapest, 1985. március 18. Lólengés Egyesülete: UTE , Klubedzője: Kovács István Olimpia: 2012 1. hely, lólengés Világbajnokság: 2010/2011/1. hely, lólengés Európa-bajnokság: 2005, 2007, 2008, 2009, 2011, 2012/1. hely, lólengés Hobbi: autóvezetés, gokartozás, minden ami sebességgel köthető össze! Mi az életfilozófiája? „Függetlenül attól, hogy figyelek a jövőre, próbálok mindíg az adott napra koncentrálni, hiszen mindíg a pillanat számít és ami mögöttünk áll azon már nagyon nem lehet változtatni. Ami meg előttünk van, azt nem tudhatjuk hogyan is fog alakulni.Viszont az adott pillanatért felelősek vagyunk és itt még módunkban áll változtatni! Ezért fontos, hogy sportolóként megtanultam minden munkát ami kell a győzelemhez, azt nekem kell elvégeznem, hiszen helyettem senki nem fogja! Ne elégedj meg azzal ami vagy, törekedj arra ami lehetnél! Ezzel kezdem az edzéseket, hiszen ez a szöveg a terem bejárata fölé van írva és ez nagyon hasznos tanácsot ad nekem minden nap.”
Krisz
orson , a végén, gy tem ez óan úsztam at borzaszt , és megszer „Az első száz lehajráznom a brazilt 400 vegyes és ült tt a viszont siker et, ami nagyon kelle elégedetlen hely el örök a harmadik a után. Miv bronzérem miatt, ngó kudarc a 200 pilla s boldogságot érzek a tározás, ki em az elha vagyok, csak r megerősödött benn piáig, ahol szeésko olim i ér a rió a lb n cé ze a de zokat” , egés töket és bron tom tovább hogy folyta váltani az eddigi ezüs ője után.) a nt yr dö retném aran vegyesúszás londoni eres (A 200 mét
k Csehlá
Cseh László
Budapest, 1985 . december 3. 200 vegyes, 400 vegyes, 200 pillangó Egyesülete: Kőbánya Sport Club Klubedzője: Turi György, Petrov Iván, Nemes Zoltán Olimpia: 2004 bronz 400 vegyes, 2008 3 x ezüst 200, 400 vegyes, 200 pillangó, 2012 bronz, 200 vegyes Világbajnokság: 2005 Montreal 400 vegyes arany Európa-bajnokság: 2006 2x arany 200, 400 vegyes, 2008 2x arany 200, 400 vegyes, 2010 2x arany 200, 400 vegyes 2012 3x arany 200, 400 vegyes, 200 pillangó, ezüst:100 pillangó, 3. hely 4x200m gyorsváltó, 4x100m vegyesváltó Érvényben lévő Európa-csúcsai: 200 pillangó 1:52.70 Peking, 2008. 08. 13 200 vegyes 1:55.18 Róma, 2009. 07. 29 400 vegyes 4:06.16 Peking, 2008. 08. 10 rövidpálya 400 m vegyes Isztambul, 3:57.27 2009. 12.11 Hobbi: xbox, fényképezés, horgászat
www.csehlaszlo.hu
k Csehlá
Csernoviczki Éva Tatabánya, 1986. október 16. Judo női 48 kg
Egyesülete: Ippon Judo Tatabánya Klubedzője: Csernoviczki Csaba, az édesapja
Évi , Csirke y, Jimm
n bajnok japá m g- és Ázsiaro mért a vilá i addigi há A bronzére óval találkozott, ak a küzdelem, de mok Óriási volt .. te Fukumi To szerzett, er m ny se ukat meg egyikük találkozój lkül, pontot át a ő akció né r. Csernoviczki Csab et lh ke té ér so lányát ez sra került i mellől, de hosszabbítá ő elküldte a tatam győzött, al nn po et ip ez , övé mérkőzésv eg, remek akcióval onttal lett am t, és aranyp sem zavart e a bal lábá rok közül elsőként el nf le el a ya kirúgt zel a mag ik hely. Ez it fővárosban. a harmad bogóra a br do t ot at lh ál
Olimpia: 2008 7. hely, női 48 kg 2012. 3. hely Világbajnokság: 2005/9. hely, női 48 kg 2007/7. hely, női 48 kg, 2011/3. hely, női 48 kg Európa-bajnokság: 2008/3. hely, női 48 kg 2009/2. hely, női 48 kg, 2009/3. hely, csapat 2010/2. hely, női 48 kg, 2011/2. hely, női 48 kg 2012/3. hely, női 48 kg Hobbi: zenehallgatás, filmnézés, kutyázás Mi az életfilozófiája? „Nem az a dicsőség, hogy sohasem bukunk el, hanem az, hogy mindannyiszor felállunk” – Konficiusz „To be good enough is not enough when you dream of being great” – névtelen
Évi , Csirke y, m m i J
Rudi
K-2 1000
Dombi Rudolf Kökény Roland K-2 1000 m Olimpia: 2012 1. hely Európa-bajnokság: 2012 1. hely
i Köksz
táv jó mögött a vették k, s a svéd ha n át k jól rajtolta ik helyen álltak, aztá A magyaro od k a német edéig a más ott mögéjü háromnegy kor nagyon felzárkóz ieink értek m ek a l de da st, té ad a veze l öt száz ál hajó, végü és a portug egység olim a. lb ert magyar rem volt cé a b őb el n először ny zé ba on br ám t sz ké ny és Ebben a verse , korábban négy ezüst fiatalság és a rutin rmet s–a piai aranyé -bajnok kettő magyar k. Az Európa rsa pedig 26 éves – a a mérlegün tá , 37 ny szerezte. , Köké ét ja rm ció yé ná an bi kom impiai ar sport 20. ol kajak-kenu
Rudi
i Köksz
Dombi Rudolf
Budapest, 1986. november 9. K-2 1000 m Egyesülete: Építők Margitszigeti Diák Kajak Club Klubedzője: Szilárdi Katalin Olimpia: 2012/1. K-2 1000 m Világbajnokság: 2011/6. K-2 1000 m Európa-bajnokság: 2009/3. K-4 200 m, 2010/3. K-2 200 m, 2010/2. K-4 1000 m, 2011/3. K-2 1000 m 2012/1. K-2 1000 m
Rudi e ly ültek össz a, hogy tava rsenyzésük. lf elmondt ve ”. Dombi Rudo nyi idő alatt kiforrt a fontosságú s en nk, s ez kulcs Kökénnyel, yes viszonyu él em sz a „Kiváló
Hobbi: nyitott vízparti reggeli/ebéd/vacsora egy hangulatos étteremben. Film, zene, könyv Családi állapot: kapcsolatban (Verrasztó Evelyn az úszóválogatott tagja) Mi az életfilozófiája? Az életben „módszeresnek” kell lenni es így mindig megtalálni a megoldást, ha pedig nincs kezenfekvő lehetőség,csinálok egyet. Motto: „hold fast”
i Köksz
Kökény Roland
Miskolc, 1975. október 24. K-2 1000 m Egyesülete: Esztergomi Kajak-Kenu SE Klubedzője: Pjatacsuk Vitalij, Szilárdi Katalin
em. sítani a terv ült megvaló Kenu , hogy siker az Esztergomi Kajakok gy va g „Boldo zdtem ztam, -ben újrake kajakozást, elhatáro 10 20 n tá Miu zerű is kijutok az t a versenys SE tagjakén 04 után harmadszor és 20 hogy 2000 ” olimpiára.
Olimpia: 2000/K-1 1000 m középfutam 4.; 2004/K-1 1000 m 6., 2012/1. K-2 1000 m Világbajnokság: 2001/K-4 1000 m 2.; 2003/K-4 1000 m 2.; 2005/K-2 100 0m 1.; 2006/K-4 1000 m 1. Európa-bajnokság: 2002/K-4 1000 m 2., K-2 500 m 2.; 2005/K-4 500 m 1., K-2 1000 m 2.; 2007/K-4 1000 m 2.; 2009/K-2 1000 m 2.; 2010/K-4 1000 m 2.; 2011/K-2 1000 m 3.; 2012/1. K-2 1000 m Hobbi: kertészkedés, főzés Családi állapot: kapcsolatban Mi az életfilozófiája? Amibe nem halsz bele, az megerősít!
Nati
en, l 500 méter cs Katalinna jnok tavaly ba es lett Ková ai rm pi té im üs ol ez Előbb , előtte mszoros szegedi vb-n te shez (a háro majd esélye e miatt nem indult a egnyer ületés 10-ben is m dig 20 és en kislánya sz -b pe 09 júniusban 07-ben, 20 azonban 20 lágbajnokságon, idén agabiztossággal, a vi tó m ezt a számot lett Zágrábban.) mél ította helyét a nok ztos Európa-baj amát is megnyerve bi von. pfut elő- és közé zött a 200 méteres tá gül a harmadik c kö l vé legjobb nyol pesen rajtolt és ezze . köze A döntőben nem sikerült eljutnia e br helynél előb
Douchev-Janics Natasa
Bácskapalánka (az egykori Jugoszlávia, a mai Szerbia), 1982. június 24. K-2, 500 m, K-1 200 m 2004 óta magyar állampolgár Egyesülete: EDF Démász Szeged
Klubedzője: Kovács László, Andrian Douchev Olimpia: 2004 (K-1 500 m) 1.; 2004, 2008 (K-2 500 m) 1.; 2008 (K-4 500 m) 2.; 2012 (K-2 500 m) 2., (K-1 200 m) 3. Világbajnokság: 1. K-1 200 m 2007, 2009, 2010, vb-1 K-4 1000 m, 2003, 2006, vb-2. K-1 500m, 2010, vb-1.K-4 200 m, 2002, 2006; K-2 500 m, 2005, 2006; K-4 500 m, 2006, 2009, 2010; K-2 1000 m, 2005, 2006; Európa-bajnokság: EB 1. K-1 200 m, 2007, 2010, 2012; K-1 500 m, 2004, K-2 200 m, 2005, 2006, 2010; K-4 200 m, 2006; K-2 500 m, 2005, 2006, 2010, 2012; K-4 500 m, 2006; K-2 1000 m, 2005, 2006; K-4 1000 m, 2006 Eb-2. K-4 200 m, 2002, K-2 500 m, 2012 Családi állapot: Férjezett Gyermeke: Milana
Nati
a. Ráadásul szálltak harcb elsőségükért ugyanis gyedik olimpiai történetében az Mindketten ne tre is készültek, a játékok ott triplázni, az eti tet sportágtörtén vagy négyes egység sem tud az összeállításban. an ros bb pá na n ya tle még egye ián nyerni ug ágbajnoka tő három olimp mász-Szeged 18-szoros vil jrához egymást köve a Dé ha éd 31-szeres és metek lőttek ki a rajtból. A ny nv Ho no mi A Do Néhá ban a né ő egységhez. zdett, a legjob zet ke ve n a i ese zn zep rkó kö felzá hajrát, gindították a az megpróbáltak érve Kovácsék ez sikerül is, de Weberék me eken már ter mé t, lsó tűn y uto az pillanatig úg któl. Janicsék tek a magyaro és ismét ellép lengyelekkel – sikerrel. éterekig, ka lta az utolsó centim Kovács rco gig ha vé rt ezüsté ba húztuk után gyok, hogy hiá nnünk” - mondta a futam va tt do aló „Cs i erőnk volt. lt be Most ennyi vo at, de ma enny vetően nem volt elég. , pedig kieveztük magunk t kö ntő dö a elt nk ék ptu Katalin. „Kika k az a láng, ami szokott”. - ért nnün Nem égett be Natasa. Douchev-Janics
Női kajak páros Kovács Katalin Douchev-Janics Natasa Olimpia: 2012 K-2 500 m 2. hely 2008 K-2 500 m 1. hely 2004 K-2 500 m 1. hely
Nati
Kati
, vács Katalin k Danuta, Ko kajak négyes briella, Kozá női A Szabó Ga isztina összeállítású yérmet 500 Kr Fazekas-Zur enyzéssel szerzett aran zág húsz év rors vers nagyszerű oni olimpián. Magya lond ban. méteren a ben a szám ert ismét eb elteltével ny ik ötkarikás ása harmad egy ezüstöt is lin pályafut ég Kovács Kata ezte (Londonban m őször állhattak szer iek el ldog aranyérmét rosban), míg a több atatlanul bo a pá . „Elmondh re begyűjtött gyon jé te te tően. – Na bogó ve do kö ai pi őt nt im az ol ült cs a dö t után siker ondta Ková vagyok – m , három olimpiai ezüs erre készültünk yat nyerni.” végre aran
Női kajak négyes Szabó Gabriella Kozák Danuta Kovács Katalin Fazekas-Zur Krisztina Olimpia: 2012 1. hely
a, s u n a D Dana
Gabi
Kati
i Kriszt
a, Danus Dana
, n azt látom z álmaimba ilatkozta: „A mel jövök haza, de ny t ez n gé m Tavaly év vé n nyerek, és aranyére ba m.” hogy London égben, azt nem tudo egys hogy milyen t ul nd eli csak Nos, amiben
http://www.kajak.hu/blog/danusa/1634
Kozák Danuta
Budapest, 1987. január 11., K-1 500 m, K4-500 m Egyesülete: Domino-Honvéd Klubedzője: Csipes Ferenc Olimpia: 1 (K-1 500 m, K-4 500 mm, 2012) 2. (K-4 500 m, 2008) Világbajnokság: vb-2. (K-1 500 m, 2011) vb-1. (K-2 500 m, 2009, 2010; K-4 500 m, 2009, 2011; K-2 200 m, 2011) , vb-3. (K-2 1000 m, 2007) Európa-bajnokság: Eb-1. (K-2 1000 m, 2007; K-4 200 m, 2008; K-2 500 m, 2008, 2009; K-1 500 m, 2010, 2011; K-2 200 m, 2011), Eb-2. (K-4 500 m, 2008, 2010, 2011; K-1 200 m váltó, 2009, K-1 500 m 2012), Eb-3. (K-4 500 m 2012) Hobbi: Séta, sütés-főzés, puzzle Mi az életfilozófiája?„Amit a cél elérésével kapunk, közel sem olyan fontos, mint amivé válunk, amíg azt elérjük.” (Zig Ziglar) Kedvenc idézet: A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik. (Muhammad Ali)
a, Danus Dana
Kati
rékpározás ly ősszel, ke t-darab a még tava pén ráesett tört orsócson nuár ze le r kö ko ár ak nu Ja . Az ja sérült kezére ladt, és még közben meg lása nagyon lassan ha zni. yu unkát vége miatt a gyóg tt teljes értékű edzésm m, és ráestem a tta tudo elején sem tében elbotlo , hogy nagy a pés következ dtam „Egy rossz lé kezemre és rögtön tu ajnok kajakos. rült lágb korábban sé harmincegyszeres vi a nem volt. dta a mmi nyom baj” – mon olimpián se az k ne en Szerencsére
Mi az életfilozófiája? „Tedd azt amiben hiszel, és higgy abban, amit teszel!” molcsapat-kajak.blog.hu
Kovács Katalin
Budapest, 1976. február 29., K-2 500 m, K-4 500 m Egyesülete: Domino-Honvéd, Klubedzője: Csipes Ferenc Olimpia: 1. (K-2 500 m, 2004, 2008; K-4, 2012)
, 2. (K-2 500 m, 2000, 2012; K-4 500 m, 2000, 2004, 2008) Világbajnokság: 1. K-1 500 m, 2002, 2003, 2007, 2009, K-1 1000 m, 2002, 2003, 2007, 2009; 2. K-1 1000 m, 2010; 3. K-1 1000 m, 1999; K-1 500 m, 2001; 1. (K-2 200 m, 2005, 2006, 2010, 2011; K-4 200 m, 1998, 1999, 2001, 2003, 2006; K-2 500 m, 2005, 2006, 2009; K-4 500 m, 1999, 2001, 2002, 2003, 2006, 2009, 2010, 2011; K-2 1000 m, 2005, 2006; K-4 1000 m, 2006),
2. (K-1 1000 m, 2010; K-4 200 m, 2007, 2009; K-4 500 m 1997, 1998, 2007)
, 3. (K-2 500 m, 1999) Európa-bajnokság: 1. K-1 500 m, 2001, 2002, 2008, 2009; K-1 1000 m, 2002, 2009, 2011; 2. K-1 500 m, 1999, 2007; K-1 1000 m, 1999, 2001, 2007;1. (K-2 200 m, 2005, 2006, 2010, 2011; K-4 200 m, 2000, 2006, 2009; K-2 500 m, 2005, 2006, 2010, 2011; K-4 500 m, 1999, 2001, 2002, 2006; K-2 1000 m, 2005, 2006; K-4 1000 m, 2006, 2007);
, Eb-2. (K-2 200 m, 2009; K-4 200 m, 1999, 2004, 2007; K-2 500 m, 1999, 2000; K-4 500 m, 1997, 2000, 2004, 2007; K-2 1000 m, 1997, 1999)
i Kriszt
Fazekas-Zur Krisztina Budapest, 1980. augusztus 1. K-4 500 m
Egyesülete: Graboplast-Győr Klubedzője: Rami Zur
ágon lágbajnoks ákon és a vi eggyőztek a világkup m i „Tavaly már ményeim, amelyek mmel, Ram ered tnom. Férje s csapat is voltak jó mes folyta nc ni de , ér an gy áb ho ni arról, ve tudjuk k Kalifor imhez mér n készülün Zurral kette i jó, mert az én igénye ll máshoz m ke , am m ne , te ot öt ög am m rogr ni az edzésp összeállíta dnom.” alkalmazko
Olimpia: 1. (K-4 500 m, 2012) Világbajnokság: 1. (K-4 500 m, 2006; K-4 200 m, 2001; K-4 1000 m, 2003, 2007;) 2. (K-1 1000 m, 2011) Európa-bajnokság: 1. (K-4 200 m, 2001; K-4 500 m, 2006; K-4 1000 m, 2007;) 2. (K-4 500 m, 2007; K-4 200 m, 2005, 2007), 3. (K-2 1000 m, 2001) 3. (K-4 500 m 2012)
Gabi
Szabó Gabriella
Budapest, 1986. augusztus 14. K-4 500 m Egyesülete: Domino-Honvéd Klubedzője: Csipes Ferenc
l. Még oni szakágga tam a marat ifik között Európais kacérkod „Én mindig tizenöt éves, amikor az n azt követően m, . Ittho serdülő volta am nyerni párosban i ttek a síkvíz t tudt bajnokságo rsenyeken, de mivel jö fért bele a kettő ve m m ne tte ár ve m t a is rész aptárb szokottnál k, a versenyn ével szerettem volna a ozni. eredménye ap al ledt ze et kö bb a tö pi im még együtt. Az ol eni a felkészülést, és ztam kezd így csatlako is korábban ől engedélyt kaptam, Ferit Erre Csipes ..” csapatához Agócs Misiék
Olimpia: 1. (K-4 500 m, 2012) 2. (K-4 500 m, 2008) Világbajnokság: 1. (K-2 500 m, 2009, 2010; K-2 1000 m, 2010; K-4 500 m, 2011); 3. (K-2 1000 m, 2007) Európa-bajnokság: 1. (K-2 500 m, 2008, 2009; K-2 1000 m, 2007, 2010, 2011); 2. (K-4 500 m, 2010, 2011; K-2 1000 m, 2009) 3. (K-4 500 m, 2012)
Családi állapot: kapcsolatban Mi az életfilozófiája? „Félreállsz vagy szembeszállsz? Megragadod vagy elszalasztod? Kibírod vagy abbahagyod....”
Gyurta Dániel
Budapest, 1989. május 4. 100 m mellúszás, 200 m mellússzás, 4x100 m vegyesváltó Klubedzője: Széles Sándor, Kovácshegyi Ferenc, Virth Balázs
Dani
gyon , hiszen na só tíz méter volt az utol omra, édesanyámra z hé ne n „Nagyo család célba lenfelek, de adott” – lihegte a jöttek az el .). erőt , s ez plusz ött (2.07.28 m őz ta gy l ol sa nd go gcsúcc án. Új vilá ut s zé ke ér
http://www.gyurtadaniel.com/
Olimpia: 1. (2012) 200 mell; 2. (2004) 200 mell Világbajnokság: 1. (2009, 2011) 200 mell, 6. (2007) 200 mell, 6. (2011) 100 mell Európa-bajnokság: 1. (2010, 2012) 200 mell; 3. (2012) 4x100 m vegyesváltó; 4. (2010) 100 mell Érvényben lévő világcsúcsa: Rövidpálya 200 mell 2:00.67 2009 Isztambul Érvényben lévő Európa-csúcsa: Európa csúcs: 200 mell : 2:07.64 2009 Róma Hobbi: sorozatok, filmek, autó
Dani
th er Zoltán, Tó a Kammer sú en végzett an Dániel összeállítá ly he ik od Más um éteres ai Tamás, Pa oni olimpia 1000 m nd Dávid, Kulif it a lo jak négyes k a rajtot, am magyar ka k elrontottá rajt nem sikerült . A magyaro ik döntőjében tt ismételni. A másod l, majd a kelle éterné ezért meg , de 250 m magyar hajó. a a mieinknek annyira jól ásodik helyen haladt helyre, de a am adik féltávnál is sszacsúsztak a harm az ezüstöt az vi l né erezték 750 méter tően megsz k köszönhe jó hajrána t. ység mögöt ausztrál eg
Férfi kajak négyes Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel
Olimpia: 2012 2. hely
Kammerer Zoltán Vác, 1978. március 10. Kajak
Egyesülete: Graboplast-Győr Klubedzője: Fábián Lászlóné
ra Kame
z csoportjáho tt Fábiánné edményes, amellyel csatlakozo lehet er es négy Kammerer gy né a és van, nem , csak az „Úgy vélem ozik, akinek tekintélye szül a hajó. Kati t ké dolg in ző er ed sz n ye ya ol mén y irányba olcféle véle y célért, eg versenyző ny k a kajakosai, akik eg ne éz nénire feln .” lapátolnak
Olimpia: Olimpiai bajnok (K-2 500 m, 2000; K-4 1000 m, 2000, 2004); 2. (K-4 1000 m, 2012) Világbajnokság: vb-1. (K-4 500 m, 1997; K-2 1000 m, 2006; K-4 1000 m, 1999); vb-2. (K-4 1000 m, 2001, 2003; K-2 500 m, 2009; K-2 1000 m, 2010); vb-3. (K-2 500 m, 2002, 2006, 2007; K-4 500 m, 1999; K-2 1000 m, 2007) Európa-bajnokság: Eb-1. (K-4 500 m, 1997; 1999, 2006, 2007; K-4 1000 m, 1997, 2004); Eb-2. (K-2 500 m, 1999, 2002, 2006, 2009; K-4 500 m, 2008; K-2 1000 m, 1999, 2010; K-4 1000 m, 2000, 2002); Eb-1. (K-2 500 m, 2005) Hobbi: veterán autók bütykölgetése Gyermeke: Gergő (2002) „tehetséges focista, vagyis kapus ” Mi az életfilozófiája? „Sz. P. Sz.”
Szafi
Tóth Dávid
Székesfehérvár, 1985. február 21. K4-1000 m Egyesülete: MTK Klubedzője: Fábián Lászlóné Olimpia: 2012 K-4 1000 m 2. hely Világbajnokság: 2011 K2-500 m 1. hely Európa-bajnokság: 2008 K2-1000 m 8.hely
es on ezüstérm -bajnokság ági Európa aranyéremmel ús ifj az en l i vb-rő 2002-b an az ifjúság kontinens volt. 2003-b 2006-ban az U23-as uman za. 08-ban Pa ha 20 . t et et et rm rh té té üs en n szerzett ez 1000 méter bajnokságo pa-bajnokságon K2 ik helyen Euró Eb-n negyed mással as 3Dániellel az U2 Kulifai Ta k lettek. Az nyolcadiko -ben a belgrádi Eb-n a szegedi vb-n 11 ég végeztek. 20 hatodik volt. Az egys lt az idei Eb-n, eren n indu K2 500 mét i k négyesbe ja ka A tt. an a london k le világbajno lett, majd augusztusb . ik za mellyel ötöd téremmel térhetett ha ezüs olimpiáról
Hobbi: főzés, amikor időm engedi Családi állapot: nőtlen Mi az életfilozófiája? „A férfinak nincs joga fizikai edzés területén amatőrnek lennie. Szégyen számára anélkül megöregedni, hogy látta volna azt a szépséget és erőt, amire a teste képes.” (Szókratész)
Kulifai Tamás
Budapest, 1989. május 4. Kajak-4 1000 m Egyesülete: MTK Klubedzője: Fábián Lászlóné Olimpia: 2. (K-4 1000 m, 2012) Világbajnokság: 1. (K-2 500 m, 2011) Európa-bajnokság: 6. (K-2 500 m, 2011)
Toma
inte a hajónk sz k kerültünk, ég közelébe ntasztikus biztatásna ns zö kö a , a fa an „Mikor lről remegni tett, hogy gyorsabb lü be t et zd zt elke tt n plus en. Ez olya y a végén nem lehete köszönhető íg a llámokat, és kezetes lesz számunkr szeltük a hu lé yszer er. Örökre em ág. Még eg kérdés a sik szegedi világbajnoks 011) atos t!” (2 ez a csodál és a bíztatás a szurkolást köszönjük
Családi állapot: kapcsoltban Hobbi: Sütés-főzés, olvasás Mi az életfilozófiája? „Csak a fájdalom árán juthatsz előbbre!”
Pauman Dániel Vác, 1986. augusztus 13. K4-1000 m
Dani I jó, majd a KS K4 500 lt ént a Váci Ha versenyzők ifjúsági világbajnok vo 00 Utánpótlás an -b K2 03 tt k le 10 lt. 20 no vo aj e -b őj yz pa ró en vers ági Eu t el a né 04-ben ifjús vb-n két ezüstérmet ér yzett. 20 . en er ét m rsen 3-as 2006-os U2 ár az MTK színeiben ve -n a méteren. A Eb nm lt elöször. Az ben az évbe gyesben. Eb enyen 2008-ban indu nyolcadik Tóth vers lett Felnőtt világ méteres versenyben Eb-n negyedikek 3-as s 1000 kajak kette évben az U2 esben U23-as Eugy yanebben az Dáviddal. Ug n a távon. 2009-ben né ben indulhatott, gyes neze lettek ugya lt. 2012-ben az Eb-n né ndoni olimpián vo a lo k rópa-bajno tt, majd augusztusban ert. ik le amivel ötöd ámban ezüstérmet ny a sz ugyanebben
Egyesülete: MTK Edzője: Fábián Lászlóné Olimpia: 2012/2. K-4 1000 m Világbajnokság: 2011/9. K1-5000 m Európa-bajnokság: 2011/6. K1-5000 m; 2008/8. K2-1000 m Hobbi: olvasás, könyvgyűjtés, vártúrák családdal, sport Családi állapot: házas Gyermeke: Luca Mi az életfilozófiája? Boldogan élni... „Chuck Norris elszámolt a végtelenig. Kétszer.” Mottó: „Az élet csak úgy szép, ha őrült is egy kissé.” (Rejtő Jenő)
Lőrincz Tamás
Cegléd, 1986. december 20. Kötöttfogású birkozás 66 kg Egyesülete: Ceglédi VSE Klubedzője: Szűcs András
Szöcsi
át ületésnapj pján 26. sz estjének na birkózás la gá k go la r A Sportcsil i versenyző a magya erezte meg. gléd log, üstérmét sz ünneplő ce . olimpiai ez k is, de ez egy olyan do 16 ek én et n történ helyne a második ha életembe t So ér . az za k ss lö vi „Örü ás is. m jön óriási csalód ha többé ne ami már so lejteni ezt, szép is, de piai bajnok elfe olim nem fogom k a kapujában, hogy a dél-koreai anna ondta Itt voltam gozni” – m után. z ezt feldol piai döntő legyek, nehé ben megvívott olim em sz al óv birkóz
Olimpia: 2012/2. helyezés 66 kg; 2008/8. helyezés 66 kg Világbajnokság: Junior VB- 2006/3. helyezés, 66 kg, Felnőtt Vb- 2007/5. helyezés, 66 kg, Felnőtt Vb - 2009/5. helyezés, 66 kg, Felnőtt Vb - 2010/5. helyezés, 66 kg, Csapat Vb - 2008.03.02. - Férfi kötöttfogású csapat, 2. helyezés Európa-bajnokság: Felnőtt Eb - 2006/1. helyezés, 66 kg, Junior Eb - 2006/3. helyezés, 66 kg Felnőtt Eb - 2010/3. helyezés, 66 kg Felnőtt Eb -2011/2. helyezés, 66 kg Hobbi: horgászat Mi az életfilozófiája? Én arra támaszkodom, ami belőlem, legbelülről jön.
Szöcsi
Marosi Ádám
Budapest, 1984 július 26. öttusa egyéni Egyesülete: BHSE Klubedzője: Kállai Ákos
Maró agyar ban, egy m lni London y olimpiára.” dobogón ál ki eg et eh m „Szeretnék st is dik, az úszá áshogy nem öttusázó m lt, a vívás után hato l lovagolt, így sü nu lje tla te bá be Álma lt, majd hi binált hetedik vo ekkel kom követően a lövészet gül vágott neki lyet előrelépett és vé nt ké ik öd öt t he melyben ké futásnak, atott. állh dobogóra
Olimpia: 2012/3. hely Világbajnokság: 2009/1. hely, 2011/3. hely, 2012/6. hely, 2009/1. hely, 2011/2. hely, 2008/3. hely, 2012/3. hely , 2011/1. hely Európa-bajnokság: 2009/3. hely, 2008/3. hely, 2004/1. hely, 2008/2. hely , 2009/3. hely, 2010/1. hely, 2011/1. hely; 2012/2. hely (csapat) Hobbi: olvasás, zene, motorozás, kertészkedés, gyors autók Mi az életfilozófiája? Úgy gondolom, nincsenek véletlenek, a sorsszerűségben hiszek.
Maró
Csonti
Módos Péter
Szigetvár, 1987. december 17. Birkózás kötöttfogás, 55 kg Egyesülete: Hőszig–Isoteq Szigetvári Birkózó SE Klubedzője: Módos János (a nagyapja)
versenyző ás előtt: „A jobb lenül az utaz gezést kapott, ami a et zv kö e, rmér ógyNégy év őzés útján vé umos kezelést kap, gy rt fe lis iá er t bak yét tibiotik ta meg. An ngi repülőjeg vállát támad ia a válla miatt, a peki azhatott ki az járn nem ut r ko Ak a. tornára kell le áb el n!” i.” Sajnos hi zúra a sors át kellett írn y mire készülök? Boss . og eje „H id ” a. olimpiár „visszavágó mivel Londonból különleges Nos eljött a toló elégtételt kapott, , Szigetvár or sp ai őhelye ny ra A ba tt haza, szül al utazhato érmét nyerve. egy bronzz piai im ol ső el ek történetén
Olimpia: 2012 London, 3. hely Világbajnokság: 2010 Oroszország, Moszkva 5. 2011 Törökország, Isztambul 5. Európa-bajnokság: 2008 Finnország, Tampere 3. 2010 Azerbadjdzsán, Baku 3. 2012 Szerbia, Belgrád 2. Hobbi: horgászás Családi állapot: vőlegény Mi az életfilozófiája? Ma még nem én vagyok a világ legjobbja, de így is „bízom az erőmben, az akaratomban, és nem félek a holnaptól” (Hegedüs Csaba)
Csonti
Pars Krisztián
Körmend, 1982. február 18. Kalapácsvetés Egyesülete: Szombathelyi Dobó SE Klubedzője: Németh Zsolt Olimpia: 2012/1. hely; 2008/4. hely; 2004/5. hely Világbajnokság: 2011/2. hely; 2009/4. hely; 2005/7. hely; 2007/5. hely; Európa-bajnokság: 2012/1. hely; 2010/3. hely; 2006/6. hely bóiskolát bathelyi do Pál edzőre is során a szom eth Örömtánca Parsot is nevelő Ném ester fotóját , és tm megalapító ert már meg nem él égtételt a sik gy el emlékezett, eráknak. Parsnak na án szerzett, kam kingi olimpi bajnoknak pe mutatta a a , m re aranyé . A vasi jelentett az vett ezüstérem után n, hogy nem iválta abba de soha át de ez is mot legyen. t, ad ar m ás b így a csalód thatatlanul a legjob vita Londonban
www.pars.hu
Hobbi: pihenés, kutyasétáltalás (Dönci) Családi állapot: kapcsolatban Mi az életfilozófiája? A legfontosabb, hogy legyőzzük a csúcsot!
Risztov Éva
Hódmezővásárhely, 1985. augusztus 30. 400 m gyors, 800 m gyors, 10 km Egyesülete: Debreceni Sportcentrum Klubedzője: Széles Sándor, Dévay László
ssznyi v bő testho ndó Riszto olsó kört mait fokoza ányi úszás után. Az ut Egy al izg jrá A ha l ór ént. szert másfé egy ötös boly tagjak tt te e yr őn el tte fel, az előnyét, r lány veze tt, növelte is a magya t robbanto ley Anderson őt el l cé a l kilométerre esben az amerikai Ha – mindössze gyen dott, s s bár a céle v újítani tu ngerentúli érte, Riszto egelőzve te már-már be álmát m l ce rc pe od ermekkori ás gy l m ze ed ez tiz és négy t célba ert. elsőként ér ny – et t rm isá yé ál riv aran va olimpiai megvalósít
Olimpia: 2012: 10 km, 1. hely 2004: 400 m vegyes 4. hely, 200 m pillangó 8. hely Világbajnokság: 2003: 200 m pillangó 2. hely, 400 m vegyes 2. hely, 400 m gyors 2. hely Európa-bajnokság: 2002: 400 m vegyes 2. hely, 200 m pillangó 2. hely, 400 m gyors 2. hely, 800 m gyors 2. hely, 2004: 400 m vegyes 2. hely, 200 m pillangó 3. hely 2012. 1500 gyors 2. hely, 800 gyors 3. hely Hobbi: plüssözés, színház
Szilágyi Áron
Budapest, 1990. január 4. Férfi kard egyéni Egyesülete: Vasas SC Klubedzője: Somlai Béla
Árcsi mert fia, sonlítottak, adárhoz ha onyatosan sokat Al ch vi re gy Ge m, s isz „Örülök, ho nevelőedző ár nincs velünk” – örgy volt a m sel Gerevich Gy ki. Sajnos, 2008 óta versenyzés ne k magabiztos köszönhete es vívó, aki év 22 a t ot nyilatkoz rmet. eg az aranyé szerezte m
Olimpia: 2012/1. kard egyéni; 2008/15., kard egyéni; 2008/7., kard csapat Világbajnokság: 2010/6., kard egyéni; 2011/6., kard egyéni; 2007/1., kard csapat; 2009/3., kard csapat Európa-bajnokság: 2011/3., kard egyéni; 2009/4., kard csapat Hobbi: csocsó, squash Családi állapot: egyedülálló Mi az életfilozófiája? A nevelőedzőm (Gerevich György) gondolata a mottóm: „Nem lehet mindig nyerni, de mindig törekedni kell rá!”
Árcsi
Ungvári Miklós
Cegléd, 1980. október 15. Judó, férfi 66 kg Egyesülete: Tatabánya SC-Ippon Klubedzője: Bíró Tamás
Ungi
fájó emlék mai napig számára a ég most is könnyes an al rt Be s „Hajtó bennem döntője, m tt olimpiai m is az egész életemre er az elveszte ke a sik esél róla. Ne ni, pedig ott álltam cs m el m em sz nyer Ková m tudtam rajta hogy lesz, hogy ne m tudtam átlépni ) de ne ntője után kapujában, lhessek.” (a 66 kg dö kerü Antal mellé
Olimpia: 2004 helyezetlen; 2008 helyezetlen; 2012/2. hely Világbajnokság: 2005/3. hely; 2007/3. hely; 2009/3. hely; 2010/7. hely Európa-bajnokság: 2002/1. hely; 2005/2. hely; 2005/2. hely, csapat; 2008/2. hely; 2009/1. hely; 2009/1. hely, csapat; 2010/2. hely; 2011/1. hely; 2012/5. hely Az utóbbi 10 évben minden világversenyen a 66 kg-ban indult! Hobbi: motorozás, lovaglás, lóverseny, díjugratás, szerencsehozó elefánt gyűjtés Mi az életfilozófiája? „Emberi törvény, kibírni mindent és menni mindig tovább, akkor is, ha már nincsenek benned remények és csodák”
Ungi
Pálos Péter 1985. augusztus 31.
Egyesülete: BVSC Klubedzője: Aranyosi Péter Olimpia: 2012 1. hely 13 évesen szeretett bele az asztaliteniszbe. 14 éves korában ment el a BVSC edzésére, azóta is ott játszik. 2007-ben korábbi világbajnoki címét védte meg az 5. INAS-FID Asztalitenisz Világbajnokságon. A 2011-es asztalitenisz Európa-bajnokságon is aranyérmes lett Az utóbbi öt év során csak a paralimpiai döntőben legyőzött dél-koreai ellenfele volt képes nyerni ellene. Idén megkapta a A Magyar Érdemrend tisztikeresztjét.
Sors Tamás
Pécs, 1991. december 21. Egyesülete: ANK Úszóklub Klubedzője: Petrov Iván Paralimpiai bajnok 2008, 2012 (100 m pillangó) Paralimpiai ezüstérmes 2012 (400 m gyors) Paralimpiai bronzérmes 2008 (400 m gyors, 100 m gyors), 2012 (100 m gyors)
Ponty
A világcsúcstartó, többszörös világ- és Európa-bajnok pécsi úszó – aki négy éve, Pekingben a magyar küldöttség egyetlen aranyát szerezte – végig vezetve diadalmaskodott az S9-es sérültségi kategória döntőjében a 100 méteres pillangóúszásban. A 21 éves sportoló az első magyar érmet nyerte Londonban, melyhez egy ezüstöt (400 m gyors) és egy bronzot (100 m gyors) is társított.
Ponty
fotó: Földi Imre
a
Masin Hati
Hatos Gábor
Eger, 1983. október 3., Szabadfogás birkózás, 74 kg Egyesülete: Haladás VSE Klubedzője: Veréb István (kezdetektől az edzője) Olimpia: 2012/3.hely, 2004/15. hely Világbajnokság: 2010/3 hely, Moszkva Európa-bajnokság: 2006/3. hely, Moszkva, 2011/3. hely, Dortmund, 2012/3.hely, Belgrád
n pen Kínába lt, hogy ép ajándéka vo gy éve is kvótaszerző es eg nl lö A sors kü t. Most dulást. Né olimpiai in , de nem indulhatot és, vívta ki az be balszerencs ott Peking n az ya ut ol is ra ki új volt, dása lesz , hogy nem agylógyulla abban bízik Kínában. Akkor fülk –Japán -ban ak a „Kínai cs t et ly mint 2008 he k ózó csarno vethette az miatt a birk vezésű kórházból kö piai ndoni olim elne Barátság” Három hónappal a lo is érmes lett a ő t. ke gy ye ho t, én esem tesítés helyén. g ellenfele kézhez az ér után kapta álat miatt kizárt üzbé zn doppinghas
Hobbi: családi kör, baráti társaság Családi állapot: vőlegény Mi az életfilozófiája?„Az élet küzdelem, s az ember célja a küzdés maga.” (Madách Imre) Működik a Hatos Gábor Sportpályafutásáért Alapítvány, mely a versenyző anyagi támogatására jött létre. Elsősorban pénzügyi támogatást gyűjtenek, de minden fajta felajánlást szívesen vesznek a sikeres felkészülés érdekében.
a
Masin Hati