Emlékeztető A Kari Hallgatói Tanács 2015. szeptember 28-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Az ülés vége: 22:06
Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Batka Roland, Boda Mariann, Gődér Vivien, Jóvér Vivien, Kállai László, Kovács Klementina, Mészáros Gábor, Nagy Renáta, Szücs Krisztián Bulcsu, Tengeri-Demkó Mátyás László Kimentését kérte: Késett: Tengeri-Demkó Mátyás László Szavazati joggal nem rendező személyek: Vendég: Póttag:-
1. Nagy Renáta beszámolója: 1.1. Nagy Renáta megnyitotta az ülést és kérte, hogy az aktív mandátummal rendelkező Kari Hallgatói Tanács tagok kézfeltartással jelezzék, hogy rendelkeznek-e aktív hallgatói jogviszonnyal. Nagy Renáta megállapította, hogy a jelenlévők mindegyike rendelkezik mandátummal. 1.2. Nagy Renáta elmondta, hogy megbeszélésen vett részt a Szakkollégium vezetésével, illetve a Gazdasági Bizottság és a Rendezvényszervező Bizottság vezetőivel a Szakmai Héttel kapcsolatban. 1.3. Nagy Renáta elmondta, hogy a Gólyatáborban készült képek és videók publikálásával kapcsolatban nem történt előrelépés, ezért nem tudja mikor lesznek jóváhagyva. 1.4. Nagy Renáta beszámolt, hogy részt vett a Pályaorientációs Bizottság megbeszélésén. A következő hónapokban a Bizottság szervezésében Építőmérnöki délutánok kerülnek megrendezésre. 1.5. Elbírálásra kerültek a költségtérítés csökkentés kérvények, melyek eredményeit Nagy Renáta továbbította Dékán úrnak, aki a jóváhagyását követően átadja a határozatokat a Központi Tanulmányi Hivatalnak. Megérkezett Tengeri – Demkó Mátyás László. 1.6. Nagy Renáta elmondta, hogy megbeszélésen vett részt Dr. Dunai László Dékán úrral. Áttekintették a beérkezett költségtérítés csökkentés kérvényeket és beszéltek az aktuális ügyekről.
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Kari Hallgatói Tanács
1111 Budapest, Kruspér utca 2. Telefon: 463-1508, Fax: 463-3718 www.kht.vpk.bme.hu
1.7. A 2015-ös Gólyabállal kapcsolatban Nagy Renáta megbeszélésen vett részt Polgár Eszterrel, Kun Leventével (Gépészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet) és a Mentorgárdával. 1.8. Nagy Renáta tájékoztatta a KHT-t, hogy az Egyetemi Hallgatói Képviselet, a Kari Hallgatói Tanács, illetve a Gólyatábor főszervezői és szervezőinek jutalmazásával kapcsolatban problémák léptek fel.
2. Egyetemi Hallgatói Képviselet (EHK): Nagy Renáta beszámolója: 2.1. Nagy Renáta elmondta, hogy csütörtökön lezajlott az EHK alakuló ülés, ahol Daku Dávidot újra megválasztották meg az EHK elnökének. Az EHK új oktatási referense Krisztián Dávid lett. Az EHK szociális referensének Traxler Balázst választották. A PR referensi posztot Kun Levente tölti be. 2.2. Nagy Renáta elmondta, hogy csütörtökön EHDK ülést tartottak, amin Daku Dávid és már a frissen megválasztott Szentáus tagok vettek részt: Molnár László, Rácz Tamás, Nagy Edit, Nagy Renáta, Markovics Petra és Ónodi Áron személyében. Az EDK elnöke Lendvai László elmondta, hogy a Tisztújításukat követően nem kívánja betölteni posztját. 2.3. Nagy Renáta elmondta, hogy múlt hét hétfőn rendkívüli EHK ülés volt, ahol elfogadták az EHK által kiírt ösztöndíjak eredményét. 2.4. A csütörtöki EHK ülésen Daku Dávid beszámolt a vezetői értekezletről, ahol Veszprémi Károly ismertette az oktatásról szóló új kormányzati anyagot. 2.5. Lezajlott a Székátadó ünnepség a K épület Díszteremében. 2.6. Nagy Renáta elmondta, hogy október végén meg kell választani a 2016-os Gólyatábor főszervezőjét, hogy megkezdődhessen a jövőévi tábor szervezése 2.7. Az előterjesztéseket elfogadták. 2.8. Oktatás területén Németh Ákos elmondta, hogy részt vett a Szenátus Oktatási Bizottságon, illetve az Oktatási dékánhelyettesi értekezleten, ahol a Tanulmányi-és Vizsgaszabályzat módosításáról volt szó. A Szenátus Oktatási Bizottság titkárának Dr. Bihari Pétert (Gépészmérnöki Kar oktatási dékánhelyettese) választották meg. 2.9. Nagy Renáta beszámolt a kollégiumok területén történtekről. Elmondta, hogy a BME Apartmanházban folyamatosan visszamondják a férőhelyeket, amelyeket fel kell töltenie. Elmondta, hogy a kollégiumokban található automaták közbeszerzése zajlik. Belső Kollégiumi Bizottsági, illetve Külső Kollégiumi Bizottsági ülést tartott múlt héten, ahol az egységes kollégiumi férőhelyek kiosztásáról szóló javaslatokat vitatták meg. 2.10. Markovics Petra elmondta, hogy kiosztásra kerültek a szociális ösztöndíjak. A fellebbezés határideje október 11. Nagy Renáta hozzátette, hogy problémásnak tartja, hogy az önköltséges/költségtérítéses hallgatók szociális támogatására való jogosultságát a HSZI idő hiányában nem vizsgálta meg, ezért a jogosult hallgatók októberi kifizetéssel nem részesülnek ösztöndíjban.
Kiegészítés az emlékeztetőhöz: A fentiek nem felelnek meg a valóságnak, valótlan tényeket állít, vagy valós tényeket hamis színben tűntet fel. Ezzel szemben a valóság Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Kari Hallgatói Tanács
1111 Budapest, Kruspér utca 2. Telefon: 463-1508, Fax: 463-3718 www.kht.vpk.bme.hu
az, hogy nem a HSZI nem vizsgálta meg, hanem a KTH még nem készült el vele, ezen felül vannak jogi értelmezési részek is, aminek a kivizsgálásán a JI még dolgozik. 2015.10.15 2.11. Vidák Miklós beszámolt a gazdaság területén történtekről. 2.12. Nagy Edit elmondta, hogy Belső Pályázati Bizottság ülést tartott, ahol a Sportpályázat kiírását tárgyalták. Az EBME ösztöndíj leadása zajlik. 2.13. Krisztián Dávid elmondta, hogy MŰSZAK ülésen vett részt, ahol megválasztották a MŰSZAK új elnökét.
3. Gazdasági Bizottság (GB): Tengeri-Demkó Mátyás László beszámolója: 3.1. Tengeri-Demkó Mátyás László elmondta, hogy Kari Állófogadás dékáni szerződésével kapcsolatos problémák megoldása zajlik. 3.2. Tengeri-Demkó Mátyás László elmondta, hogy a BME Together-re a jegyeladás zajlik. 3.3. Tengeri-Demkó Mátyás László elmondta, hogy a DSK terembérléssel kapcsolatos teendőket intézi.
4. Kollégiumi Bizottság (KB): Kállai László beszámolója: 4.1. Kállai László elmondta, hogy a Szakmai Hét teremigénylésével kisebb problémák léptek fel, de megoldásra kerültek. 4.2. Kállai László elmondta, hogy megbeszélésen vett részt Rémai Zsolttal (Kollégiumok Igazgatósága igazgató). 4.3. Kállai László elmondta, hogy a megüresedett helyek feltöltése zajlik. 4.4. Nagy Renáta ismertette a Vásárhelyi Pál Kollégium nagytermének igénylésével kapcsolatos tudnivalókat. 4.5. Jövő hét szerdán (október 7.) KKB ülés lesz. 4.6. Nagy Renáta megkérte a Kollégiumi Bizottságot, hogy a VPKLakók csoportját aktualizálják.
5. Oktatási Bizottság (OB): Jóvér Vivien beszámolója: 5.1. Jóvér Vivien elmondta, hallgatói megkeresésekre válaszolt.
6. Rendezvényszervező Bizottság (RB): Jóvér Vivien beszámolója: 6.1. Jóvér Vivien elmondta, hogy múlt héten elvégezték a Szakmai Héttel kapcsolatos előzetes munkákkal. A rendezvény jelenleg zajlik.
7. Szociális felelős –Boda Mariann beszámolója 7.1. Boda Mariann elmondta, hogy Jóvér Vivien helyettesítette a Külső Szociális Bizottság
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Kari Hallgatói Tanács
1111 Budapest, Kruspér utca 2. Telefon: 463-1508, Fax: 463-3718 www.kht.vpk.bme.hu
ülésén. 7.2. Boda Mariann elmondta, hogy kihirdetésre kerültek a szociális pályázatok eredményei. 7.3. Boda Mariann elmondta, hogy hallgatói megkeresések voltak a szociális pályázatokkal kapcsolatban. 7.4. Boda Mariann csütörtökön részt fog venni az Esélyegyenlőségi Bizottság ülésén.
8. Pályázati Bizottság (PB): Kállai László beszámolója: 8.1. Kállai László elmondta, hogy kiírásra került a a Szakmai, Tudományos, Közösségi és Sport Kari Ösztöndíj pályázat. 8.2. Nagy Renáta megkérte Kállai Lászlót, hogy a közösségi ösztöndíjjal kapcsolatban dolgozzon ki több koncepciót.
9. Juttatás-és térítés: Gődér Vivien beszámolója: 9.1. Gődér Vivien elmondta, hogy pénteken kihirdették a 2015/2016 őszi félév tanulmányi ösztöndíj eredményeit. 9.2. Gődér Vivien elmondta, hogy korrekcióra volt szükség az elsőéves Szerkezet-építőmérnöki MSc hallgatók ösztöndíjosztásánál. 9.3. Gődér Vivien elmondta, hogy számos hallgatói megkeresésre válaszolt.
10. Egyéb: 10.1. Batka Roland ismertette a K370-s teremmel kapcsolatos ötleteit. 10.2. Nagy Renáta előterjesztette a KHT SZMSZ módosításáról szóló javaslatát. A javaslatot a KHT 10 igen 0 nem 0 tartózkodik arányban támogatta.
11. Mellékletek: A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Kari Hallgatói Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítási javaslata
Budapest, 2015.09.28. Következő ülés: 2015. október 5.
…………………………….
…………………………….
…………………………….
…………………………….
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Kari Hallgatói Tanács
1111 Budapest, Kruspér utca 2. Telefon: 463-1508, Fax: 463-3718 www.kht.vpk.bme.hu
Jóvér Vivien Jegyzőkönyvvezető
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Kari Hallgatói Tanács
Nagy Renáta KHT elnök
1111 Budapest, Kruspér utca 2. Telefon: 463-1508, Fax: 463-3718 www.kht.vpk.bme.hu