Emilynek szeretettel és hálával a sok boldogságért

A szerző eddig megjelent művei: Lovasok, Jaffa Kiadó, 2006 Riválisok, Jaffa Kiadó, 2006 Póló, Jaffa Kiadó, 2007

Jilly Cooper

A férjszelídítő

A fordítás alapjául szolgáló mű: Jilly Cooper: The Man Who Made Husbands Jealous Copyright ©Jilly Cooper 1993

Fordította: Lőrincz Józsefné és Perlényi-Chapman Eszter

Olvasószerkesztő: Gimes Katalin Korrektor: Ligeti Szilvia

Hungarian edition © Jaffa Kiadó, 2008 Minden jog fenntartva!

ISBN 978 963 9604 56 8 Felelős kiadó: Rados Richard

Jaffa Kiadó wwwjaffa.hu

Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Zrt., Debrecen Felelős vezető: György Géza vezérigazgató

Emilynek szeretettel és hálával a sok boldogságért

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Nagy örömömre szolgált „A férjszelídítő" megírása közben, hogy nagyon sok kedves és segítőkész emberrel találkoztam. Köztük volt John Lodge, a Lodge Securities ügyvezető igazgatója, aki bevezetett a rendkívül bonyolult biztonsági rendszerek rejtelmeibe; a tréner Nigel Twiston-Davies és felesége Cathy, akiktől sokat tanultam a lóversenyzésről, és hosszú ideig vendégül láttak a birtokukon; Emily Garder és Alicia Winter, akik a popzene területén láttak el tanácsokkal; Ian Maclay, a Királyi Filharmonikus Zenekar volt ügyvezető igazgatója és maga a zenekar: ők a próbákon és a koncerteken szereztek nekem sok örömet, és rengeteg információt szereztem tőlük. Martin Stephennek is meg szeretném köszönni, hogy az iskolaigazgatókról beszélt nekem; a zeneszerző Geoffrey Burgonnak és a mestercsellistának, Bobby Koknak, hogy a zenéről meséltek; Andrew Parker-Bowlesnak és John Oakseynek a lóversenyzés terén bizonyított briliáns szakértelmükért, Shirley Bevannek a lovak betegségeiről adott tanácsaiért; Simon Cowleynak, hogy felhőszakadásban végigjárta velem a cheltemhami versenypályát; Raymond és Jenny Mouldnak, mert meghívtak a páholyukba, hogy megnézhessem Tipping Tim ragyogó győzelmét Cheltenhamben. Peter és Alexandra Hunter szintén csodálatos történeteket meséltek a lovaikról, Esperantáról és Regalról, melyek sajnos már mindketten eltávoztak. Sok más ember is segített nekem. Mint a fentebb említettek, ők is mindannyian jártasak a maguk területén, de mivel regényt írtam, csak annyiban vettem figyelembe a tanácsaikat, amennyiben azokra szükségem volt a történetemhez, és a könyv pontossága vagy pontatlansága semmiképpen sem tükrözi az ő szakértelmüket. A következők tartoznak ide: Anthony és Mary Abrahams, Richard Bell, Sebastian Birkhead, John Bowes-Lyon, Charlie Brooks, Peter Cadbury, Edith és Jack Clarkson, Peter Clarkson, Damian atya a Prinknash apátságból, Jim Davidson, Herbert Despard, Fiona Feeley, Dennis Foot, Miriam Francombe, Susannah és William Franklyn, Judy Gaselee, E. W. Gillespie, a Cheltenham Versenypálya ügyvezető igazgatója, Tony Hoskins, George és Huw Humphreys, John Irvin, Geoffrey és Horie Kent, Carl Llewellyn, Roger és Rowena Luard, David Marchwood, a Moët & Chandon (London) Ltd. ügyvezető igazgatója, Pussy Minchin, Sharon Morgan, Lana Myers, Peter Norman, a Parfums Givenchy ügyvezető igazgatója, Rosemary Nunneley, Guy Ralis, Henry Sallitt, Lottie Sjörgen, Edward Smith, Pauline Stanbury, Diane Stevens, Harry Turner, Barry Watts, Madeline és Malcolm White, Kate Whitehouse és Francis Willey. Szintén meg szeretném köszönni a Nemzeti Kutyavédő Ligának, különösen pedig Mrs. Clarissa Baldwinnak az engedélyüket, hogy felhasználjam a szlogenjüket – „A kutya egy életre szól... Nem csak karácsonyra". Különösen működik a tudatalattink. A történetet szinte a regény ötlete megszületésének pillanatában Paradise-ba helyeztem, a mesebeli Rutshire megye mesebeli falujába. A könyvben a körülbelül nyolcezer lakosú Paradise falunak van egy angolszász temploma, kocsmája, étterme és néhány boltja. A gyönyörű házakat rejtő falu az erdőkkel borított hegyek által körülvett csodaszép völgy alján található folyó mentén fekszik. Már jól benne jártam az írásban, amikor vezetésóra alatt meséltem az oktatómnak, Peter Clarksonnak a kitalált falumról. Megkérdezte, hogy tudom-e, Paradise a valóságban is létezik, Gloucestershire-ban van, és azon nyomban elvitt egy völgyre néző pici falucskába, amely még a

képzeletem szülötténél is sokkalta szebb volt. Állítólag a hely II. Károlytól kapta a Paradise nevet. Az Oliver Cromwell vezette ún. Kerekfejűek elől menekülve érkezett ide egy éjjel, és reggel kipillantva az ablakon lelkendezve kérdezte, hogy a Paradicsomban van-e. Mivel addigra már olyan sokat megírtam a könyvből, és mert a két falu – rendkívüli szépségüket kivéve – semmiben sem hasonlított egymásra, elhatároztam, hogy megtartom a nevet, de ki kell hangsúlyoznom, hogy a rutshire-i Paradise és környéke semmiképpen sem hozható összefüggésbe a gloucestershire-i Paradise-szal és lakóival. Azt is hangsúlyozottan ismételnem kell, hogy A férfi, aki féltékennyé tette a férjeket a képzelet szüleménye, egyetlen szereplője sem hasonlít élő személyre, bármiféle hasonlóság csupán a véletlen műve lehet, és egyáltalán nem szándékos. A szerző csak annyira jó, amennyire a szerkesztője. Az enyém a Transworldnél nagyszerű. Rendkívüli köszönetet szeretnék mondani Paul Schrerernek, Mark Barty-Kingnek, Patrick Janson-Smithnek és kollégáiknak kedvességükért és bátorításukért. Bámulatos szerkesztői segítséget kaptam Diane Pearsontól, Broo Dohertytől és Tom Hartmantól. És nem lehetne elbűvölőbb, szeretetre méltóbb és hozzáértőbb ügynököm Desmond Elliotnál. Külön rendkívüli hálával tartozom fiamnak, Felixnek, aki 1992 januárjában helyreállította a kert aljában lévő nyári lakot, úgyhogy áldott nyugalomban tudtam írni anélkül, hogy ajtócsengő vagy telefoncsöngés zavart volna a munkában. Egy könyv befejezése mérhetetlenül izgalmas, és azért, hogy idáig juthattam, óriási hálával tartozom barátaimnak, Anette Xuereb-Brennannek, Annalise Dobsonnak, Anna Gibbs-Kennetnek és Marjoire Williamsnek, akik annyira beleélték magukat a könyvbe, hogy hatalmas részeket gépelve le a kéziratból, kijavítva a ténybeli tévedéseket és az irtózatos helyesírási hibákat, gyakran éjszakába nyúlóan dolgoztak. Ann Mills ugyanannyira fantasztikus volt, ő rakott rendet, és takarított utánunk anélkül, hogy létfontosságú vázlatot, jegyzetet kidobott volna. És a könyv nem születhetett volna meg a személyi asszisztensem, Jane Watts csodálatosan megnyugtató jelenléte nélkül, aki meghallgatott, ha magam alatt voltam, számtalan vicces sor köszönhető neki a regényben, és órákat töltött a kéziratlapok összerendezésével és fénymásolásával. Végül a legtöbb köszönettel a családomnak tartozom, Leónak, Felixnek, Emilynek, Barbarának és Herónak. Vigasztaltak, velem éreztek, lelkesítettek. Kevés író ennyire kiváltságos.

SZEREPLŐK EDWARD BARTHOLOMEW ALDERTON nevezetes unoka MIKE ARKANGYAL A Paradicsom Kapuja ivó tulajdonosa és a Paradise krikettcsapat kapitánya JULIA ARMSTRONG szenvedélyes festő BEN ARMSTRONG a férje, gondoskodó, szakállas, komputeres ASTRID bájos Palm Beach-i lovász MISS BATES Csábító bokájú kisegítő BEATRICE szőke fuvolás, Rannaldini áldozata JAMES BENSON nagyon mézesmázos magánorvos BONNY Palm Beach-i pólógrupi SABINE BOTTOMLEY a Bagley internátus igazgatója – kevésbé gondoskodó szakállas TEDDY BRIMSCOMBE Larry Lockton kertésze MRS. BRIMSCOMBE a felesége BUNNY kiváló állatorvos Gloucestershire-ban RUPERT CAMPBELL-BLACK multimilliomos istállótulajdonos és tréner, valamikori díjugrató világbajnok, a legtöbb nő Mekkája TAGGIE CAMPBELL-BLACK A második felesége – egy angyal MARCUS CAMPBELL-BLACK a fia – koncertzongorista-jelölt TABITHA CAMPBELL-BLACK a lánya – tinédzser lázadó SEB ÉS DOMMIE CARLISLE a mennyei ikrek. Mérhetetlenül bátor pólójátékosok, végtelen szertelenségüket csillapítja a recesszió. CHLOE CATFORD tehetséges mezzoszoprán, Borisz Levitszkij szeretője BLUEY CHARTERIS Rupert Campbell-Black fő zsokéja LADY CHISLEDEN vén satrafa – Paradise oszlopa CLIVE Rannaldini gonosz, fekete bőrbe öltözött csatlósa MRS. COLMAN David Hawkley titkárnője – a fiúktól kapott gúnyneve „Mustár" CAMERON COOK tehetséges televíziós hárpia MISS CRICKLADE tíz éve egyfolytában a rurminsteri templomi vásár házibor-készítési versenyének győztese DANNY Rupert Campbell-Black egyik istállólegénye DIZZY Rupert Campbell-Black főlovásza. Ragyogó, elvált nő. FERDINAND FITZGERALD Dagadt Ferdie. Lysander Hawkley legjobb barátja és dajkája. Ingatlanügynök, aki egy cowboy ügyességével lovagolja meg a recessziót. RICKY FRANCE-LYNCH Anglia pólókapitánya DAISY FRANCE-LYNCH Ricky felesége, festő, Julia Armstrong barátnője GERALDINE Guy Seymour londoni titkárnője GRAYDON GLUCKSTEIN az Új Világ Filharmonikus Zenekar elnöke HELEN GORDON Rupert Campbell-Black első felesége BOB HAREFIELD a Londoni Met menedzsere. Egy szent. HERMIONE HAREFIELD rémesen idegesítő felesége. Rannaldini szeretője. A világ egyik vezető szopránja és népszerűségfüggő. KIS COSMO HAREFIELD egy négyéves szörnyeteg LYSANDER HAWKLEY korunk hőse DAVID „BALTA"HAWKLEY Lysander apja és zord özvegy – a Fleetley, Anglia legmenőbb magániskolájának igazgatója DINAH HAWKLEY vén részeges, David Hawkley sokkal idősebb bátyjának, Alaistairnak az özvegye HEINZ jelentéktelen segédkarmester a Londoni Metnél

NAGYTISZTELETŰ PERCIVAL HILLARY potrohos lelkész, lelkipásztori látogatásait italidőre korlátozza JOY HILLARY a felesége. Parancsolgató satrafa. BEATTIE JOHNSON vonzó, teljesen gátlástalan újságírónő FREDDIE JONES elektronikai atyaúristen és a Venturer televízió igazgatója BORISZ LEVITSZKIJ a 80-as években Oroszországból disszidált, temperamentumos, ragyogó zeneszerző. A Londoni Met segédkarmestere, és imádja a vörösbort, a vörös húsokat és a forró vérű nőket. RACHEL LEVITSZKIJ angol felesége. Koncertzongorista, aki feláldozta a karrierjét, hogy fölnevelje két gyermekét: Ványát és Mását. Lánykori nevén lép fel, mint Rachel Grant. LARRY LOCKTON a Zengzeton Hanglemezgyár vezérigazgatója és csiszolatlan gyémánt MARIGOLD LOCKTON valamikor tündökletes felesége, aki saját kárán tanulja meg, hogy a csiszolatlan gyémántok nem tartanak örökké ISAAC LOVELL briliáns ugrózsoké SHERRY MACARTHY gyönyörű, elhanyagolt amerikai feleség GEORGIE MAGUIRE hatvanas évekbeli énekes-dalszerző és szexszimbólum. Egy kissé hosszú ideig tartó nehéz időszak után kárpótlást nyer kirobbanó visszatérésével. DANCER MAITLAND Rocksztár MARCIA MELLING sértődékeny, elvált nő, az egyik tulajdonos Rupert Campbell-Black istállójában OSWALDO a Londoni Met káprázatos vendégkarmestere MR. PANDAPOULOS Rupert Campbell-Black istállójának egy másik tulajdonosa MRS. PIGGOT Georgie Maguire bejárónője. Beceneve Kurázsi mama, mert odavan egy korsó sörért. ROBERTO RANNALDINI a világ egyik legnagyobb karmestere. A Londoni Met zeneigazgatója és egy nagyon ördögi zseni. KITTY RANNALDINI sokkal fiatalabb harmadik felesége, aki úgy vezeti az életét, mint az óramű WOLFGANG RANNALDINI Rannaldini első házasságából való fia, jó ember NATASHA RANNALDINI Rannaldini lánya a második házasságából; a szó minden értelmében véve kezelhetetlen CECILIA RANNALDINI Rannaldini második felesége és világhírű díva. Lobbanékony tányérhajigáló. GUY SEYMOUR egy püspök fia és Georgie Maguire jóravaló és lehetetlen férje. Egy londoni művészeti galéria tulajdonosa és tehetséggondozó. FLORA SEYMOUR Guy és Georgie szertelen gyermeke MEREDITH WHALEN nagyon kedves, meleg belsőépítész, úgy ismerik, mint az Eszményi Homót, mert mindig őt kérik föl facér pasinak az elhagyatott feleségek mellé Paradise vacsorapartijain ELMER WINTERTON amerikai milliárdos, a Safus Házak Rt. vezérigazgatója, Palm Beach-i pólópatrónus MARTHA WINTERTON ragyogó, elhanyagolt második felesége

1. Úgy tűnt, Lysander Hawkleynak mindene megvolt. Huszonkét éves volt, magas, széles vállú, lélegzetelállítóan jóképű, őrülten szeretni való, és elragadó, fülig érő mosolyával minden nőt levett a lábáról. Korunk hőse 1990 januárjában, a Palm Beach-i pólóbajnokság döntőjének napján a pónisornál hevert, egy berlini kék takarón aludta ki az előző éjszakai tivornyázás fáradalmait. Minél színvonalasabb a póló, úgy tűnik, hogy annál szebbek a lovak és a lovászok is. Ezen a megerőltetően forró, fülledt napon Lysander körül mindenütt őrült iramban serénykedtek a berlini kék inget és baseballsapkát viselő gyönyörű lányok, hogy fölkészítsék a huszonnégy pónit a meccsre. Igyekeztek, hogy föl ne ébresszék a fiatalembert, csak az orruk alatt káromkodtak, miközben a szúnyoginváziótól szinte már megbolonduló hátasokra föltették a fáslikat és lószerszámokat. És ezek a gyönyörű lányok, ha tehették volna, még a pálmafák szegélyezte horizont felől alacsonyan hallatszó ingerült mennydörgést is lepisszegték volna. De Lysander meg se moccant – sem akkor, amikor az ellenfélnek dolgozó egyik argentin lovász bemelegítés közben átugratott rajta, sem akkor, amikor két csapattársa, a Carlisle ikrek, Sebastian és Dominic odadübörgött egy sötétzöld Aston Martinnal, és dühösen, ugyanakkor megkönnyebbülten kiabáltak, hogy végre ráakadtak. Az emberek szerettek törődni Lysanderrel. Mint például a lovászok, akik lehalkították a hangjukat. Meg ahogy Seb és Dommie, az angol válogatott pólójátékosok, akik rávették a Palm Beach-i idényre őket alkalmazó biztonsági ügyekben utazó milliomost, Elmer Wintertont, hogy hozassa ide Lysandert a negyedik játékost – aki a középdöntőben eltörte a vállát – helyettesíteni. – A kis balfék – bömbölte Seb a kocsiból kiugorva –, azok után, hogy ennyit fáradoztunk, hogy megszerezzük neki az állást. – Azzal hálálja meg, hogy seggrészegre issza magát – mondta Dommie. Méltatlankodva bámultak le a keskeny csípővel és ernyedt végtagokkal, kölyökkutyaként elterülő Lysanderre. Lustán nyújtózkodott, és álmában megvakart egy szúnyogcsípést. – Erre az angyali lustaságra pillantva senki nem feltételezi – folytatta Dommie morcosan –, hogy ébren micsoda kéjesen romboló ösztönök lakoznak benne. – Hát, ha ezeknek a képességeinek csak egy kis részét is felhasználja az ellenfél ellen, akkor rendben leszünk – mondta Seb, és egy berlini kék vödröt felkapva Lysander arcába borította annak tartalmát. – Gyerünk, Mr. Hawkley! Ébresztő! – Mi a fene? – rándult meg Lysander, mintha áramütés érte volna, és eszeveszetten dörgölte szeméből a piszkos vizet. Csak lassan és keservesen tudott a két kerek, sűrű szőke haj keretezte goromba arcból kivilágító, ellenségesen rámeredő négy élveteg szemre fókuszálni. – Ó, ti vagytok azok – nyögte. – Egy szörnyű pillanatig azt hittem, hogy kettőt látok. A francba, megpróbáltok szórakozni velem? – Ez semmi ahhoz képest, amit te csinálsz magaddal – hangoskodott Seb. – Fél óra múlva kezdődik a meccs. Mozdítsd meg a hátsódat! – Meghúztad azt a szőkét? – kérdezte Dommie. Kigombolta szürke csíkos ingét és kihúzott egy berlini kék pólót az Aston Martin hátsó üléséről. – Nem vagyok benne biztos – ráncolta össze csodálatosan sima, magas homlokát Lysander egy pillanatra. – Annyi biztos, hogy felmentem hozzá, de van egy olyan szörnyű érzésem, hogy elaludtam munka közben. Fel kellene hívnom, hogy elnézést kérjek. – Majd később – vágott hozzá egy pólót Seb. – Rohadtul nem tudom felhívni –, panaszkodott Lysander előhúzva egy ázott papírdarabkát az inge zsebéből. – Odaadta a számát, de elfolyt a tinta. Szeretnék ilyen barna lenni – tette hozzá, Dommie feszesen izmos, gesztenyebarna hátát csodálva.

– Hát neked nem lesz ilyen, hacsak nem játszol valami fergetegesen jól ma délután – mondta Seb a farmerjából kilépve. – Elmer azzal fenyeget, hogy hazaküld téged az első géppel. Az istállóban lévő faxot különben is csak hivatalos dolgokra lehet használni. Elmer híreket vár valami nagy japcsi üzletről, a gép pedig reggel óta ontja magából az összes angol napilap lóversenyoldalait. – Ez nagyszerű! Megérkeztek. – Lysander talpra szökkent, letépte magáról az inget, anélkül, hogy kibomolta volna. – Ha gyorsan átöltözöm, még fogadhatok egyet. Ha Elmer nem engedi az istállóban lévő telefont használni, kölcsönvehetem a tiéteket? – Nem. – Seb megragadta a karját és visszaráncigálta. – Villámgyorsan öltözz fel, és melegíts be! Nem azért hoztunk el Fulhamból idáig, hogy hülyére vegyél minket. – Fulhami-hami – mondta Lysander, és egy pillanat múlva a fejét hátrahajtva harsogó nevetésben tört ki, kimutatva csodálatosan szabályos fogait. Aztán kétségbeesve pillantott körbe. – Hol a csudában hagytam a pólócuccomat? A Mr. Tagbaszakadtnak nevezett ellenfélcsapat egy jó, megbízható játékosból, a gyorséttermi iparmágnásból, Butch Murdochból és három argentin hivatásosból, köztük a világ legjobbjából, Juan O'Brienból állt. Vörös ingükben már a labdát ütögették a pályán, amely úgy hullámzott a párás hőségben, mint egy hatalmas, zöld tó. A vörös mozgóbüféből ingyen hamburgert osztogattak a Mr. Tagbaszakadt szurkolóknak. Mikor kilovagolt az ikrekkel a pályára, Lysandert megcsapta a sülő hagyma illata, és olyan szörnyű hányinger fogta el, hogy össze kellett szorítania az ajkait. Mivel képtelen volt megtalálni a felszerelését, olyan csizmát viselt, amin nem tudta felhúzni a cipzárt, kölcsöntérdvédő volt rajta, ráadásul túl nagy sisakja állandóan a tökéletes orrára csúszott, és nem tudta megvédeni a fehéren izzó napsugarak ellen, amelyek miatt még rettenetesebben fájt a feje. Lysander született jó lovas volt, pólós karrierjét a múltban az a képessége vetette vissza, hogy a meccsek alatt nem tudott összpontosítani. – Azt a jó mindenit – mormolta, ahogy végignézett a lelátón gyülekező, vagy a pálya mentén sorakozó Cadillacek és Lincolnok forró motorháztetőin heverésző aranybarna lábú, elbűvölő szurkolólányokon. – Istenem, de másnapos vagyok. Ez a ló teljesen őrült – zsörtölődött, ahogy a rettenetesen izgatott pejkancát megpróbálta visszafogni, nehogy elugorjon, amikor Butch Murdoch rohammentősök seregével megrakott magán mentőkocsija elviharzott mellettük, hogy elfoglalja helyét a középpályánál. – Azannya! – Lysander sisakja majdnem leesett, ahogy hirtelen hátrafordította a fejét. – Nézd annak a kis rózsaszín szoknyás barnának a lábát! – Másra kellene koncentrálnod! – szólt oda halkan Seb. – Nézd a tribünön azt a szalmakalapos férfit a második sorban! Az angol válogatott megfigyelője, aki direkt miattad repült ide. – Tényleg? – meredt tágra Lysander kékeszöld szeme a csodálkozástól. – Úgyhogy szedd össze magad! – Csak figyelj! – Lysander megszorította a pejt, majd porfelhőt kavarva elvágtatott, miközben gyakorlásképp könnyedén maga előtt ütögette a labdát. – Nem is igaz – mondta Dommie, akibe egy kicsivel több erkölcsi érzék szorult, mint a testvérébe. – Persze, hogy nem – felelt Seb. – De lehet, hogy elvonja a figyelmét a pályaszéli macákról. Az ikreket alapjában véve mulattatta Lysander bohóckodása. Ők maguk is legendásan szertelenek voltak fiatalkorukban, amikor a gazdag pártfogók kihasználásával több pénzt szereztek, mint a pólótehetségükkel. De a recesszió hideg szele a pártfogókat még zsugoribbá tette, a lóseftelés is nehezebben ment, és mivel Elmer Wintertontól biztos fizetést és költségtérítést kaptak, nagyon is érdekeltek voltak abban, hogy Lysander megbecsülje magát aznap délután. És végre, biztonsági őrök társaságában megérkezett Elmer Winterton, késve, mint mindig, mert szerette azt a benyomást kelteni, hogy fontos államügyek tartóztatták fel. A Mr. Tagbaszakadténál sokkal nagyobb és több rohammentőssel megpakolt magánmentő követte.

Elmer vállalata, a Safus nem csupán a Safus Házat hozta létre, amely állítólag olyan jól fel volt szerelve biztonsági berendezésekkel, hogy nem volt betörő, aki be tudott volna oda hatolni, de az amerikai állam és ipar állandóan nagy veszélynek kitett számítógépeinek védelmére is szakosodott. Gyakran lehetett hallani Elmert azzal dicsekedni, hogy csak ő tudta a jelszót a nemzet legéletbevágóbb titkaihoz. Mivel magánrepülőgépén jó néhány szenátort hozatott ide feleségestül Washingtonból, hogy őt lássa játszani, Elmer mindenre elszánt volt, hogy a berlini kék Safus színekben játszó csapata nyelje meg a bajnokságot. A fekete hajú, barna bőrű Elmer kicsi, durva szeme fölött a szemöldöke olyan bozontos volt, hogy ritkítás híján középen összeért volna, hosszú orrának vége felfelé állt, mint a fehér rinocéroszé. Annak kiszámíthatatlan agresszivitása is megmutatkozott benne, ráadásul annyira képtelen volt irányítani jól idomított lovait, hogy nem lehetett kiszámítani, a saját csapattársaiba rohan bele, vagy az ellenfélbe. A pályára kizötykölődő, kecses, almásderes lovának veséjét kegyetlenül ütlegelő Elmer volt a legrondább és a legrosszabb lovas, de óriási hatalma és gazdagsága miatt az aranybarna bőrű lánycsapat megnyalta a szája szélét, és három centivel feljebb tűrte a sortját, amint elhaladt mellettük. Tikkasztó volt a hőség. Nyugat felől vészjósló, fekete felhők vonultak errefelé, mint valami bencés szerzetesek körmenete. A játékteret körülvevő gombabarna házak felett álló borzas pálmafák csendesen remegtek. Ahogy az izzadó lovak felsorakoztak, és a játékvezető a meg-megránduló lábak erdeje elé lökte a labdát, hallani lehetett, ahogy Lysander megjegyzi: – Kíváncsi vagyok, hogy Elmer mentőseinek van e gyomorkeserűjük is. Félidőre a Safus lemaradt 2-8-ra, és Lysander majd meghalt szégyenében. Az előző nyár óta nem játszott, a másnaposság és a fagyos angol tél után a fojtogató Palm Beach-i hőség kiszívta minden erejét. Nem lévén hozzászokva az ilyen gyors és jó fajta lovakhoz meg az ennyire száraz talajhoz, három rettenetes chukkerje volt. Mr. Tagbaszakadt három felfogadott argentin bérgyilkosa nem engedte a labda közelébe sem. Az sem tette könnyebbé a helyzetet, hogy Elmer úgy támolygott ide-oda, mint egy őskori Miniben ülő vénség, aki az autópályán állandóan bevág a gyorsabb kocsik elé. A Mr. Tagbaszakadt által lőtt nyolc gólból hatot az Elmer miatti büntetőkből kaptak be. Elmer tudatában volt annak, hogy még egyszer sem ért a labdához, pedig a Safus PR-részlege által fizetett fotós az egész meccset felveszi videóra, hogy a jövő hónapban bemutathassák az üzleti konferencián. – Én fizetek ezért a rohadt csapatért – ordította a póniállásban Dommie-nak és Sebnek – és rohadtul meg fogom ütni azt a rohadt labdát, annyiszor ahányszor csak rohadtul akarom, és ami őt illeti – bökött húsos ujjával az ijedt Lysander felé –, egy nagy francokat fogadott bérgyilkos. Sokkal inkább egy fogadott seggfej. Ez a kurafi nem tudna meggyilkolni egy legyet sem. Elmer hangulatához illően, a fekete felhők áthatolhatatlan tiszafasövényként lebegtek a póniállás felett. Lysander szemét és torkát ellepte a por. Annak ellenére, hogy az imént, mielőtt kijött volna a pályára, egy vödörnyi verítéket törölt le magáról, most megint teljesen nedves volt. Az Astrid nevű mézszőke lovász sietett a vigasztalására. – Ne figyelj oda Elmerre – mondta Lysandernek –, és ne hagyd, hogy ez a kanca hülyét csináljon belőled. Nincs rajta fék, de tényleg nagyon gyors – tette hozzá, ahogy meghúzta az átlagos kinézetű, sárga ló kengyelét, amelynek idegesen remegett a bőre a legyek miatt. – Hogy hívják? – kérdezte szinte oda sem figyelve Lysander, ahogy a lábát a kengyelbe tette. – Mrs. Ex, Elmer előző felesége után, mert mindig zűrt okoz – felelte Astrid, és félreugrott, hogy elkerülje a kanca utána kapkodó fogait. – Meglep, hogy van valaki, aki hozzáment – borzadt el Lysander, miközben fölemelte a gyeplőt és az ütőjét. Hogy megvédje a gazdáját, Mrs. Ex ellenállásba ment át. A következő pillanatban Lysander a földön ült.

– Látjátok, hogy értettem – bődült el Elmer –, a seggfej még egy rohadt lovon sem tud fennmaradni. Hívjátok a mentőst! Igazolni fogja, hogy a fickó megsérült, és betehetünk helyette valakit. De az esés kijózanította Lysandert. Felugrott Mrs. Exre, és visszaügetett a küzdőtérre. Dommie és Seb két-két gólt lőtt a negyedik chukkerben, Lysander pedig egyet. Azután Mr. Tagbaszakadt argentinjai erőre kaptak, és Lysander annyira lebénult, míg Juan O'Brien egyenes előreadását csodálta, teljesen elfeledkezett arról, hogy a kettes számú játékost kellene fognia, akinek Juan passzolt. – Fogd azt az átkozott embert! – üvöltötte Dommie. De elkésett, a kettes sikeresen lőtt. Három perccel később, hogy kiengesztelje Elmert, aki szörnyen érezte magát, mert a Safus csapatából egyedül ő nem lőtt még gólt, Dommie odaejtette a labdát Elmer lába elé, pont a gólvonal előtt. – Ne siesd el, Elmer! – kiáltotta, és ő is az ellenfél területére lovagolt, hogy kéznél legyen. – Elmer Winterton elképesztően jó helyzetben van – mondta a kommentátor. Elmer ütésre emelte a karját, eltévesztette, és erre annyira kijött a sodrából, hogy elkezdte verni a lovát. – Hé! – ordította Lysander keresztülrobogva a pályán – Ezt nem teheti! – Dehogyisnem, teljességgel megtehetem, te kis szarrágó – utánozta Elmer Lysander angol kiejtését. – Mindent megtehetek, amit akarok – és az ütőjét felemelve dühösen Lysander felé vágott, aki azonnal felemelte a botját, hogy visszaüssön. – Hagyjátok abba! – dörögte Seb. Szerencsére a sűrű fekete felhő kipukkadt, és rájuk borította hatalmas áradatát, mintha verekedő kutyák közé öntöttek volna egy vödör vizet. A nézők ázott macskaként rohantak autóik felé. A játékosok többsége, főleg az esőt utáló argentinok szívesen utánozták volna őket. De Lysander csak áldott megkönnyebbülést érzett. Az utóbbi negyvennyolc órában most először volt nyugodt, hozzá volt szokva, hogy esőben játsszon. – Lysander Hawkley rettenetesen jó helyzetben van – recsegte egy másodperc múlva a kommentátor. – Magához tért, nála a vezérvonal, és most valósággal száguld Elmer Winterton sárga lován. Jaj, Lysander, hová mész? A szél a pályára fújta Mr. Tagbaszakadt piros-fehér papír asztalterítőit, és Mrs. Ex az egyiktől megbokrosodva eliramodott a zuhatagban, elszáguldott Elmer és Mr. Tagbaszakadt mentőautói mellett, túl a gólvonalon, a gólbírón, egyenesen a mocsár félé, nyergében a nevetve kurjongató Lysanderrel. Három perc múlva vágtázott vissza tele torokból üvöltő lovasával. – Ha egy ló megbokrosodik, nincs mit tenni. Csak egy óriási krokodil tudta megállítani Mrs. Exet a folyóparton. – Aztán, ahogy észrevette a fellobbanó düh villanását Elmer durva kis szemében, sietve hozzátette: – Azt hittem, az egyik biztonsági embere, uram. Szerencsére Mrs. Ex felgyorsulása hatékonynak bizonyult. Expresszvonatként robogott a rajta kapaszkodó Lysanderrel, és lehetővé tette neki, hogy elsuhanva a felháborodott három argentin mellett jobbról kihajoljon a nyeregből, és egy nagyszerű, oldalról bevágott lövéssel besuhintsa a labdát a piros-fehér gólkapuk közé. Ahogy a harang elkongatta az ötödik chukker végét, az autóikban ülő nézők dudálással fejezték ki tetszésüket. Mikor Lysander visszalovagolt a pónisorra, a felhőszakadáson keresztül észrevett a lelátón egy védelemre teljesen alkalmatlan berlini kék Safus esernyő alatt meghúzódó magányos nézőt. A hosszú, barna combokra pillantva ráismert a korábban már megcsodált rózsaszín szoknyás lányra. Az utolsó chukkerre visszatérőben kihozott Elmer lakókocsijából egy száraz, kék tartaléktakarót. – Jaj, de kedves magától – mondta a nő, ahogy Lysander leugrott a lóról és a lány lábára terítette a pokrócot. Szójaszószszínű, melegbarna haja csöpögő tincsekben hullott alá. Az eső még jobban kiemelte az arcán és karján lévő sötét szeplőket. Úgy reszketett, mint az állatorvos várójában remegő kutyus. – A kocsijában kellene ülnie – pirongatta meg Lysander.

– A férjem szereti tudni, hol vagyok, ha eltöri az ütőjét. – A nő az előtte lévő alacsony, fehér kerítésnek támasztott három tartalékütőre mutatott. – Szerencsés fickó – sóhajtotta Lysander. – Lysander! – kiáltott rá Seb szemrehányóan. Lysander felpillantva látta, hogy a többi játékos már felsorakozott a bedobáshoz és odaügetett, hogy csatlakozzon hozzájuk. – Ne lányokkal fecsegj a játék közepén, különösen ne a főnök feleségével! – súgta oda dühösen Seb. – Elmer felesége? – döbbent meg Lysander. – Aha, és hacsak nem nyerünk, rajta fogja kiélni a dühét. Az utolsó chukkerben mindkét oldalra nagy nyomás nehezedett, a Mr. Tagbaszakadtnak már csak egy gól előnye volt. Aztán Juan O'Brien annyira rondán szitkozódott, mert a bíró nem vette figyelembe Elmer egyik szarvashibáját, hogy a tettét büntetéssel jutalmazták. Miután Seb megszerezte a Safusnak a lövés jogát, Lysander visszalovagolt a póniállásba, hogy lovat cseréljen, és hogy még egyszer szemügyre vegye Elmer feleségét. A fehér selyeming úgy rátapadt a nő testére, hogy mindent láttatni engedett. Hogy tudott hozzámenni egy ilyen majomhoz? Mialatt Seb a lovával körözött, és becélozta a labdát a két pózna közé, Juan O'Brien előrejött a hátsó vonalról, és leblokkolta a lövést a lova nyakával. Lysander összerándult. Már látott olyan játékosokat, akik a lovuk fejével állították meg a labdát. Megdühödött, és fellovagolt az ellenfél térfelére, felkapta a labdát, és eljátszogatva vele először a levegőbe ütött, mielőtt bevágta volna a kapujelzők közé. A nézők elragadtatva szólaltatták meg dudáikat. A vihar elvonult. A lovak gőzölögtek. A visszatérő napfényben csillogtak a zablák és a kengyelek, meg a vörös terítőn álló hatalmas ezüstserleg – Úgy hiszem, a Safus magához tért, és készen áll arra, hogy visszavágjon – jegyezte meg a kommentátor. Juan O'Brien másképp gondolta. A pálya másik felén ordítva, az ütőjét lengetve vezette csodálatosan a labdát maga előtt, fekete fürtjei lobogtak a sisakja alatt, aztán figyelmetlenül és magabiztosan éppen a cél előtt melléütött a játék befejező másodperceiben. Lysander lecsapott a labdára, visszapasszolta az ellenfél területén lévő Sebnek, aki továbbadta Dommie-nak, ő keresztülvezette a pocsolyákon, amíg bele nem ütközött az argentin védelembe, és gyorsan visszavágta az ádázul közeledő Lysandernek, aki nagyszerűen elkapta. Húsz másodperc volt még hátra az óra szerint, Lysandernek tökéletes lehetősége volt, hogy belője a győztes találatot, de látván a mogorva, vörös arcú Elmert éppen a kapu előtt, és eszébe jutott Elmer bőrig ázott felesége, aki a meccs után nyilván pokolian kikapja a részét, inkább lepasszolta neki. Az ikrek hitetlenkedve nyögtek fel, de valami csoda folytán a harang hangjára Elmernek sikerült bepiszkálnia a labdát a póznák közé. Elmer magánrepülőn érkezett szenátorai megkönnyebbültek, már azon töprengtek, mi a csudát fognak mondani a játék után, és fülsiketítő éljenzésben törtek ki. A vállalati operatőr rájött, hogy végül nem kell főbe lőnie magát. Végre volt egy klipje, amit bemutathat a konferencián, és lehetősége nyílt arra is, hogy felvegye a hatalmas ezüstkupát lóbáló Elmert és gyönyörű feleségét, aki olyan elragadtatva tapsolt, hogy ráömlött a pezsgő rózsaszín szoknyájára. Lysander, miután ivott egy jó nagyot a kupában lévő Moët pezsgőből, pityókásan ellenőrizte a lovai lábát Elmer istállójában, áradozva hálálkodott, miközben bőségesen osztogatta nekik a mentolos cukorkát. Aztán ugyanolyan lelkesedéssel köszönte meg a lovászoknak is, és körbeadta a győztes csapat tagjainak járó saját magnum Moët palackját. – Természetesen te vagy a hónap szenzációja – mondta Astrid. – Elmer úgy véli, te vagy a legjobb brit, akivel valaha játszott. Azt akarja, hogy maradj itt a Rolexre a jövő hónapban. Lysander izgalmában csak tátogott. – Tényleg? – lihegte végül.

– Tényleg. – Astrid úgy tett, mint aki összeroskad a súly alatt, és átnyújtott neki egy halom faxot. – Tessék, a lóverseny oldalaid! – Ezeket teljesen elfelejtettem! – kurjantott fel örömmel Lysander. – Most már megtehetem a tippemet. – Dehogy teheted! – Seb lépett be, már átöltözött, a haja még nedves volt a zuhanytól. – Angliában már majdnem éjfél van, és pillanatnyilag csak az Elmer ereiben lévő egyáltalán nem kék vére játszik versenyzőset. A fax nemcsak a Sportélet lapjait dobta ki, hanem japcsi üzletének szentesítését is. Elmer most már milliókkal gazdagabb, és bulizni akar. Szóval mozdulj! – De én most ezzel a bandával akarok inni – nézett Lysander vágyakozva Astridra. – Lysander! A pólózásból akarsz megélni – mondta Seb elgyötörten. – Ha kész vagy arra, hogy elbűvölő és diplomatikus légy, be fogod tudni hízelegni magad, és a világ legnagyszerűbb lovain lovagolhatsz, de először is el a kezekkel Elmer feleségétől és lovászaitól. – Biztos, hogy ő a legaranyosabb pasi – sóhajtotta Astrid, ahogy az ellenkező Lysandert elvonszolták.

2. A partit a pólópályát körülvevő egyik melegbarna házban tartották. A világ minden pontjáról érkezett ruganyos, bronzbarna hivatásos pólójátékosok és gazdag üzletemberek alkották a hímnemű vendégsereget, az utóbbiak közt voltak pártfogók is, és olyanok, akik csupán részesei akartak lenni a póló körüli történéseknek. A ragyogó grupik közt minden korosztály képviselőit látni lehetett, volt, akit farmerban, trikóban, másokat pedig a súlyos ékszereiket láttatni engedő vállpánt nélküli ruhában. Olyan volt, mintha dzsungelvadászaton lennének, az érzést csak fokozta a minden szobában megtalálható fénylő, zöld, trópusi növények erdeje, valamint a tény, hogy az összes profi játékos gazdag támogatóra hajtott, a pártfogók pedig a legszebb grupikat próbálták becserkészni, míg azok vadásztak mindenkire, aki nadrágban járt. Hangos ováció fogadta a Safus csapat megérkezését. – Akkor kell kitombolni magunkat, ha alkalom adódik – mormolta Seb, ahogy az üdvözlés elhalt, és csend ereszkedett a helységre. – Hogy ne is említsük Elmer angyalait – affektálta egy tűzoltóautóhoz méltóan vörös színű ruhában lévő, ragadozó kinézetű szőkeség, skarlát ajkait nyalogatva. Elmer durva kis szemében csillogott a düh, ő volt az egyetlen, aki nem nevetett. Hogy mindenki tudja, hogy pólójátékos, magán hagyta barna csizmáját és fehér lovaglónadrágját, amelyen alig hagyott nyomot a játék, de tiszta, kék Safus pólóinget húzott. Ahogy a lányok a növényeken áttörve csapatának tagjai felé nyomultak, Elmer, az örök versengő, eltökélte, hogy megszerzi a legszebbiket. Rövidesen mell szoros közelségbe került egy Bonny nevezetű tüzes barnával, akinek az alsó ajka duzzadtabb volt, mint a nappaliban felhalmozott illatos orchideák bármelyike, és akinek a lehető legrövidebb sortból kidomborodó feneke úgy nézett ki, mintha Nell Gwynn, a híres hetéra felpolcolt melle lett volna megfordítva. Elmer nem szívesen ismerte be, mennyire vaksi szemüveg nélkül, egészen közel kellett bújnia a lány kidomborodó pólójához, hogy lássa a rajta lévő feliratot. „Ha el tudod ezt olvasni – betűzte ki lassan, aztán még közelebb hajolt –, mocskos vénember vagy". Bonny visítva fölnevetett. Elmer kelletlenül csatlakozott hozzá. – Ez aztán csinos. – A tiéd még csinosabb – mondta Bonnié. – Ez a mélykék nagyszerűen illik a szemedhez. Mondta már valaki, mennyire hasonlítasz Richard Gere-re? Bármit megadnék egy Safus pólóért. – Akkor cseréljünk! – javasolta Elmer.

– Soha nem vetkőzne le nyilvánosan – dünnyögte Seb –, ha nem barnul le Barbadoson, és nem fogyott volna le majdnem öt kilót a szezon előtti gyorsdiétával, de kétségkívül nem az egójából ment le. Jesszusom! – Félrenyelte az italát, amikor Bonny feje eltűnt a narancssárga trikóban és kígyózó, kinyújtott karjai mögül kibukkant egy pár tüneményes barna mell. Elmer szeme úgy kidülledt, mint a fojtogatott pincsié. Végre bepréselte magát a narancssárga pólóba, ami egyáltalán nem passzolt portói színű arcához, de a kedvét ez egyáltalán nem lombozta le. – Mindig megnézem a képedet, ha a kezembe akad a Wall Street Journal – mondta most Bonny. – De élőben annyival csinosabb vagy! – Az élő test gyarló, ha olyan csinos fiatal nőkről van szó, mint te – szólalt meg rekedtesen Elmer. Lysander fakó, szürke pólóján ez volt olvasható: A szex gonosz, A gonoszság bűn, A bűn megbocsáttatik, Nosza mindent bele! Egyre részegebb lett, és most összebújt két klassz, de tizenkettőből egy tucat napbarnította szőkével. – Első osztályon repültél? – kérdezte az egyik. Lysander értetlenül bámult. – Azt akarja kitalálni, hogy magángéppel jöttél-e át, lehetőleg a sajátoddal – magyarázta a másik. – Ja, értem – felelt Lysander. – Nem, a Virginnel repültem. A légikisasszonyok nagyon édesek voltak. – Meg lennék lepve, ha a fedélzeten érintetlenek maradtak volna tőled – folytatta az első. Lysander körülnézett, egy pincérnőt keresett valami itallal, és megpillantotta Martha Wintertont. A hatalmas jukka árnyékában szórakozottan beszélgetett egy szenátor feleségével, és igyekezett nem Elmerre figyelni. Nagyon elhagyatottnak látszott. – Tényleg jó barátja vagy George Bushnak? – Bonny egyre rámenősebb lett. – Nagyon szeretnék találkozni vele. – El lehet intézni. – A sárga falnak támaszkodva álltak egymás mellett, Elmer kövérkés jobb keze titokban a lány bal fenekét simogatta. A szenátor felesége ellibbent, hogy Butch Murdockkal beszéljen. Martha kétségbeesetten nézett üres poharába. Elfeledkezve Seb szigorú figyelmeztetéséről, hogy a birtokháborítókat felteszik a következő gépre, Lysander keresztülment a szobán. – Kiszáradt? Martha felugrott. Óriási szeme, mint a fény felé tartott sherry színe, könnyben úszott. Beletelt egy percbe, míg felismerte Lysandert. – Hát persze – annyira kedves volt magától, hogy odahozta nekem azt a takarót. Mélyen búgó, tétovázó hangja volt. Gyűrött, fehér blúza még mindig hozzátapadt a testéhez. Száradás közben begöndörödött haját hajszalaggal hátraszorította, amitől szeplős arca még soványabbnak látszott. – Szüksége volt a mentőcsónakra – mondta Lysander. – Most is jó hasznát venném. – Először igyon egyet! Ahogy Lysander elragadta az üveget az arra haladó pincérnőtől, Martha észrevette szürke pólóján a kitűzőt: „szülinapos fiú". Martha úgy tartotta kezében a pohár pezsgőt, mintha forró tea lett volna, és megmentett hajótöröttként kortyolt belőle egy nagyot. Lysander észrevette, hogy szeplős karja libabőrös. – Klassz tűz van a kertben – mondta Lysander. Az úszómedence mozdulatlan akvamarinkék vizében lankadtan hunyorogtak a csillagok. Az eső meghajlította a hibiszkusz- és az oleanderbokrok ágait, de rózsaszínű, piros, ametiszt és sárga

virágaik ékszerként csillogtak a fényárban. A házfalakat és a kerítést a bougainvillea bíbor és vörös zuhatagai borították be. A narancs- és citromvirágok majdhogynem fojtogató illatába belekeveredett a sülő disznóhús, fokhagyma, és rozmaring ínycsiklandó szaga is. Fél tucat szopós malac forgott a tűzhely izzó parazsa fölött. A kifürkészhetetlen arcú mexikói háziszolga időnként nyárssal szurkálta aranyló oldalukat, rajta kívül nem volt senki a kertben. Lysander elégedetten felsóhajtott, élvezte a meleg éjszakai levegő simogató ölelését. – Micsoda boldogság kint lenni, és nem vacogni, de gondolom, magának itt hideg van. – Sürgetően tolta a tűz felé. – Szegénykék – nézett Martha szomorúan a kismalacokra, aztán összeszedte magát. – Ahhoz képest, hogy most érkezett Angliából, elég jól le van barnulva. – Barnítókrém – ismerte be Lysander, és felemelte homlokába hulló világosbarna haját. – Csíkot hagyott a hajtövemnél és narancssárga lett a szemöldököm. A barátnőmtől, Dollytól vettem kölcsön a cuccot. Modell, és mindig furcsa színekben pompázik. Gondoltam, mindenkit megfélemlítek, ha azt hiszik, attól barnultam le, hogy egész télen Argentínában pólóztam. De tegnap éjszaka részeg voltam, amikor felkentem. Annyira édes, amikor mosolyog, gondolta Lysander. A pokolba Sebbel és Dommie-val! – És születésnapja van? – kérdezte Martha, – Nincs – nézett rá Lysander a „szülinapos fiú" jelvényére –, de egy csomó ingyen italt tudok vele szerezni. – Kékeszöld szeme nagyra nyílt, és olyan magával ragadó nevetésben tört ki, hogy az összes ajtóban álló és az ablakoknál ülő ember, még a kifürkészhetetlen mexikói fiú is elmosolyodott. – Mikor van a születésnapja? – kérdezte Martha. – Február 25-én leszek huszonhárom. – Maga Halak. Lysander bólintott. – Barátságos, gyengéd, előzékeny, könnyen kezelhető, de meglátja, mennyire kemény tudok lenni, ha megharagít. Az apám igazi tudós, ő úgy ejti, „Haalak". – Mi az apja foglalkozása? – Iskolaigazgató. Állítólag nagyszerű tanár, de az ideje nagy részét adománygyűjtéssel tölti, és az anyákkal küszködik. – Az anyja meg az apákkal küszködik? Egy pillanatra szörnyű szenvedés kifejezése ült ki a fiú barna, ártatlan, szép arcára. A szemét lecsukva mélyeket lélegzett, mintha valami borzalmas kínt szeretne túlélni anélkül, hogy elsírná magát. – Nemrég halt meg – motyogta –, tavaly októberben. – Jaj, istenem! – Martha a karjára tette a kezét, és érezte, hogy megfeszül, mint az acél. – Mi történt? – Lovaglás közben baleset érte. Megugrott a ló, és ő leesett. Nem volt rajta fejvédő. A mexikói fiú megint beleszúrt a sülő húsba, és a forró zsír lecsöppent a vöröslő szénre, amely sziszegő hangot hallatva fellobbant, és a lángok megvilágították Lysander arcát – olyan volt, mint a pokolban szenvedő léleké. – Szegény kisfiú – mondta Martha. – Közel álltak egymáshoz? Lysander bólintott. – Inkább a nővérem volt. Minden barátom szerelmes volt belé. – Az apja bizonyára le van sújtva. Lysander arca megmerevedett. – Apa nem szokta kimutatni az érzéseit. Tulajdonképpen nem is beszélünk egymással. Jobban szereti a bátyáimat, Hectort és Alexandert. Ők jobbak bizonyos dolgokban. A zenekar játéka felerősödött a házban. – „Engem nem üt ki a pezsgő" – búgta egy lágy tenor. – Engem igen – jegyezte meg Lysander, és Martha poharába ürítette a palack tartalmát. – Mivel foglalkozik? – kérdezte Martha. – Ingatlanügynök vagyok.

– Nem valami nagy mulatság most, hogy recesszió van. – Nekem így a legjobb. Seb Carlisle tűnt fel mellettük, és töltötte újra mindkettőjük poharát. – A recesszió megakadályozza Átverés Van Winkle-t, a főnökét, hogy itt legyen, és felhúzza magát az irodában, ha nem hívja fel az ügynökséget, és hazalóg, hogy megnézze a Szomszédokat. Nem tudná mindezt megtenni, ha házakat kellene eladnia. – Jaj, fogd már be! – szólt rá Lysander. – Most vigyázz egy percig Marthára! Ahogy megfordult, majdnem beleütközött a tűzoltópiros ruhás, ragadozó kinézetű szőke lányba. – Ha befejezted a fiúkáddal, szeretnék táncolni vele – mondta a lány célzatosan Marthának. – Édes vagy, de most ürítenem kell egyet – felelte Lysander. – Imádni való. – Martha figyelte, ahogy Lysander kecsesen elvonul, mint a füst a mező fölött. – Ugye? – értett egyet Seb. – Sajnos a főnöke jutalékos rendszerben dolgoztatja, és mivel nem ad el egyetlen házat sem, hatalmas adósságokba veri magát, mert fogad, és minden éjszaka bulizik. – Valami mást kellene csinálnia. – Nemsokára új állásba megy, és a Cityben fog dolgozni valami kereskedelmi banknak, amely megnyerő fiatalemberekre specializálódott, de sose lesz elég kitartása. Nem a Citybe való. Zsokénak vagy pólójátékosnak kellene lennie. Látta, milyen nagyszerű lovas volt ma délután, de négy chukker kellett ahhoz, hogy összekapja magát. – Nagyon el van keseredve az édesanyja miatt. – Le van sújtva – értett egyet Seb. – Teljesen kicsúszott a talaj a lába alól, hülyére itta a fejét, nem tudja semmire sem elhatározni magát. Nem úgy, mint sikeres bátyjai, diszlexiás lévén még a záróvizsgát sem tette le, úgy fejezte be az iskoláit. Az anyja rettenetesen elrontotta – minél nagyobb csínyeket követett el, annál inkább mulatott rajta, és mindig kisegítette, ha elfogyott a pénze. Kár, hogy Elmer nem tudja leszerződtetni a teljes szezonra. Pedro Cavanali ma délután eltörte a lábát, amikor átesett a pálya menti palánkon. Médium goalos meccseken játszik Elmer csapatában. – Meglátom, mit tehetek – mondta Martha. A mexikói feldarabolt két malacot. A szobalányok éppen a salátás és sült krumplis tálakat hordozták keresztül az ebédlőn, amikor Lysander egy újabb üveget lóbálva keresztülszökkent az ajtón. – Helyet a balettnek! – kiáltotta és egy lábon állva piruettezett, kiöntve egy csomó pezsgőt, és alig tudta elkerülni, hogy a fűre zuhanjon. – Korán kellene lefeküdnöd – mondta nyomatékosan Seb. Lysander látta, hogy bent a házban Elmer Bonny hajával játszadozik, ráhajol, és nem volt kétsége afelől, arról dicsekszik, hogy Mrs. Ex felmenői a Mayfloweren érkeztek Amerikába. – Itt maradok – mondta Lysander. – Jó, de legalább viselkedj! – figyelmeztette Seb. – Biztató – mondta Dommie, aki nagyon fehér fogaival egy szelet malaccombot marcangolva mászkált. – Ingyen kaja. Minden nagyon jó, ámbár – halkította le a hangját, hogy csak Seb hallja – úgy néz ki, a pártfogónk már elkezdte. Elve eszi meg azt a lotyót. Martha elindult a ház felé, de Elmert megpillantva visszafordult. – Ez a Bonny egy ribanc – jelentette ki Lysander elborzadva. – Maga sokkalta szebb. – Ő újabb. – Martha reszkető kézzel húzott ki egy cigarettát. – Van tüze? Lysandernek nem volt, de mielőtt Martha megállíthatta volna, odanyomott egy húszdolláros bankjegyet a grill tüzéhez. – Maga bolond, de nagyon édes – feddte meg Martha, mert a fiú majdnem megégette az ujját, ahogy a megperzselődött papírt igyekezett időben odatartani a cigarettájához, de túlságosan belemerült a saját fájdalmába. – Az én hibám – vallotta be. – Az előző férjem hűséges és unalmas volt, rettenetesen unatkoztam, így elszöktem Elmerrel, aki szoknyapecér, és azóta nem alszom.

– Elmer szemét – mondta olyan elítélően Lysander, hogy Martha felkapta a fejét. – Apám is szemét volt az anyámhoz, azóta már talált magának valaki mást, valami Mrs. Colmant, egy hadiözvegyet. Visszeres a lába, és zsabós blúzt hord – folytatta undorral. – A fiúk Mustárnak hívják, mert annyira rá van kattanva apára. Segít neki az adománygyűjtésben. Azt az istállót, ahol anya tartotta a lovait, átalakították zeneiskolává. – A férfiak ugyanazzal a sebességgel, amellyel Mrs. Ex ragadta el magát ma délután – jegyezte meg Martha keserűen –, rohannak bele az új kapcsolatba, ha elválnak, megözvegyülnek vagy megunják a feleségüket – Jaj, istenem, nem! Lysander követte a tekintetét és látta, hogy Bonny sikoltozva rohan a bozótos nedves mélye felé, Elmer pedig fut utána. – El tudná viselni, hogy hazavigyen? – Hú, de mennyire, olyan, mintha felajánlanák, hogy lovagoljak a válogatottban – felelte Lysander. – Hogy el tudom-e viselni? Természetesen. – Aztán látva, hogy Seb lelkesen cipel feléjük két étellel megrakott tányért, hozzátette: – Nézze, nem akarom, hogy az ikrek akadékoskodjanak. Lógjunk meg a kerten keresztül!

3. Az emelkedő telihold színe olyan rózsás volt, mint a grapefruit belseje. Martha nyitott, almazöld, nagyon hosszú limójának MARTHA 30 volt a rendszáma. – Elmeitől kaptam a harmincadik születésnapomra. Ez akkor volt, amikor mindent megtett, hogy elzsákmányoljon a volt férjemtől. Nem éppen a legideálisabb ajándék, hogy a párna alá rejtse az ember. Ahogy kilőtt a parkolóból, Martha szórakozottan meghúzott egy befelé tartó Cadillacet. Lysander melléhuppant, az eget bámulta, úgy tűnt, rengeteg hullócsillag van odafenn, és hamisan énekelte az „Egy klassz szerelmet". Elmer vastag, áthatolhatatlan fikuszsövénnyel körülvett háza Palm Beach elegáns negyedének szívében feküdt. A két savanyú ábrázatú biztonsági őr és a visszatartott, ágaskodó dobermanok ellenséges pillantásokkal vizslatták Lysandert, amikor kinyitották a súlyos elektromos kaput. – Barátságos fickók – jegyezte meg Lysander, mikor átsuhantak a hatalmas, árnyékos kerten, mely tele volt sötétségbe borult fákkal. – Mik azok a nagy fekete póznákon lévő tányérok? – Mikrohullámú egységek az esetleges betolakodók észlelésére. Szenzorok vannak a pázsit alatt is. Még egy nyuszi vagy mosómedve sem mozoghat észrevétlenül. Aztán meg a fikuszsövény belsejében van elrejtve egy hálókerítés szögesdróttal a tetején, és egy elektromos vészjelző behatolás esetére. – Én is megvédenék egy olyan valakit, mint maga – mondta Lysander. – Nem engem, saját magát védi – felelte tompán Martha. – A Safus gondoskodik a nagyon veszélyeztetett számítógépek védelméről, Elmer benne van a kormány legtöbb szerződésében. Azért van szüksége állandó védelemre, mert csak ő tudja a jelszót az összes komputerinstallációhoz. Ide senki nem törhet be. Sejtelmesen emelkedett ki a holdfényben Elmer sápadt rózsaszín erődje, annyira olyan volt, mint egy nugátszelet, hogy Lysander úgy érezte, bele kell harapnia egy nagyot, hogy kijózanodjon. – Elbűvölő hely. – Az volt – mondta Martha keserűen. – Palm Beach egyik legrégibb háza állt ezen a telken. Elmer ledózeroltatta, és másikat épített. Nem értékeli a régiségeket. A nappaliba lépve Lysander szembetalálta magát egy rámeredő ágyúcsővel, melynek láttán azonnal lebukott. – Utoljára a polgárháborúban tüzeltek vele – nyugtatta meg Martha.

– Majdnem olyan öreg, mint Elmer. Mi az ördögnek ment hozzá? – Felkértek, rendezzem be az irodáját. A nagy íróasztal alatt nem látni a fickó bakkecskelábát. A szoba sápadtarany színe elragadó volt, mintha Midasz ujjával szórakozottan megérintette volna a kanapékat, szőnyegeket, falakat és a súlyosan illatozó, hatalmas sárgarózsacsokrokat. Csak az rontotta a látványt, hogy túl sok volt a fénykép, amelyeken Elmer hírességekkel barátkozik. A festőállványon ott állt Elmer félig kész portréja, igen férfiasan nézett ki. Két elnagyoltan felvázolt ló is volt a képen, az egyiken rajta ült, a másikat vezette. – Te jó isten, maga előnyösebbnek láttatja, mint amilyen – zsörtölődött Lysander. – Még nincs kész. Nem tudja eldönteni, melyiken akar lovagolni. – Vágjon ki lyukakat, akkor minden nap másikon látszhat. Maga csinálta ezt? – Lysander a kandalló felett lógó hullámzó kukoricamező felé fordult. – Nem, ez egy Van Gogh. – A magáé jobb. És sokkal jobb, mint amaz. – Az egy Paul Klee – mondta Martha egy picit rosszallóan. – Sok millió dollárba került. – Tényleg? – Lysander döbbenten nézte meg újra. – Lehet, hogy el kellene kezdenem festeni. Félbeszakadt a beszélgetés, amikor rémesen morogva és vicsorogva egy másik hatalmas doberman rontott be a szobába. – Maradj, Tyson! – kiáltotta Martha. – Ne érjen hozzá! De Lysander kinyújtott kézzel egyenesen a kutyához ment. – Helló, fiú, milyen gyönyörű vagy! Tysont leszerelte ez a szívből jövő elragadtatás, és néhány bizonytalan horkantás után elkezdte csóválni csonkolt farkát és sima, kemény fekete testét Lysanderhez dörgölte. – Ez a kutya sorozatgyilkos – mondta csodálkozva Martha. – Elmernek és a volt feleségének, Nancynek vég nélküli jogi perpatvarai voltak miatta. Nancyé a felügyeleti jog, Elmernek hétvégenként van láthatása, de mindig pólózik, úgyhogy nem csoda, ha a kutya megőrül. Most Nancy azzal fenyegetődzik, hogy elviszi egy New York-i kutyapszichológushoz, ami havonta újabb kétezer dollárba fog kerülni. Magának kellene inkább fizetnie – tette hozzá, amikor Tyson önkívületben Lysander lába elé kuporodott. Miután az inas rosszalló tekintettel kinyitott számukra egy üveg Dom Perignon pezsgőt, a még mindig szüntelenül vacogó Martha kiment, hogy átöltözzön, és otthagyta Lysandert a telefonnal. A fiú ösztönösen elkezdte tárcsázni az otthoni számot, aztán egy fájdalmas nyögéssel abbahagyta, eszébe jutott, hogy a világon az egyetlen személy, akivel tényleg beszélni akar, már soha nem fogja felvenni a telefont. Martha húsz perccel később jött vissza, az egyeden változás a ruházatában annyi volt, hogy felvett egy olívazöld kardigánt, amelyet ráadásul teljesen félregombolt. Lysander felbátorodott, mert megérezte a fogkrém illatát, de a nő szeme nagyon vörös volt. – Sikerült telefonálnia? – kérdezte Martha. – Igen. Felhívtam Ferdie-t, a lakótársamat Fulhamben, hogy megtudjam, hogy a kutyám, Jack jól van-e. Ő rendben van, és Dollynak, a barátnőmnek Párizsban van bemutatója. – Lysander letörtnek nézett ki. – Egyáltalán nem örült egyikük sem. – Nem csoda. Európában hajnali négy óra van. – Bizonyára ezért – derült fel Lysander. – Egyébként Ferdie felolvasta Mystic Meget, ő készíti a horoszkópot a News of The Worldben, nagyon ért a kristálygömbhöz. Azt mondja, hogy a Halak boldogságra lel egy szeplős illetővel. Martha nem vette a lapot. Egyik cigiről a másikra gyújtott, és minden alkalommal felugrott, amikor csengett a telefon, aztán mikor az inas felvette, az ajkába harapott, hogy nem Elmer az, és visszarogyott a sárga-vörös csíkos kanapéra. – Manapság minden férjnek ugyanúgy van szeretője, mint faxa és mobiltelefonja, és el sem tudják képzelni, hogy lehetne nélkülük meglenni. – Az ital tényleg kezdett már megártani neki, lágy, rekedtes hangja rikácsoló lett, a szavak úgy jöttek ki a száján, mint a gépfegyver ropogás.

– Tudja, valójában mi okozza a recessziót? – érdeklődött Martha. – Járványos házasságtörés, ahogy Tom Wolfe írja, „az érzékiség szökőárja". A fickót annyira lefoglalja, hogy orránál fogva vezesse a feleségét és a titkárnőjét, aki egyébként a szeretője is, hogy nem tud összpontosítani. Hogyan is tudna valaki a munkára koncentrálni, ha valami nőcskékbe mártogatja állandóan a tollát? Mivel a keze foglalt volt az elragadtatott Tyson simogatásával, Lysander a térdével próbált Martha felé közeledni. – Soha nem kezdtem volna Elmerrel – folytatta hisztérikusan –, ha nem festette volna le olyan rettenetesnek a házasságát; hogy Nancy mennyire semmibe vette, és sohasem feküdt le vele. Aztán miután Elmer és én összeházasodtunk, Nancy kitálalt a Vanity Fairben, és akkor jöttem rá, mennyire imádta őt, és mennyire megsemmisült. Egyik este részegen felhívott, hogy elmondja, Elmer betegesen nárcisztikus, és én sosem tudom őt kielégíteni. Ma este ott volt Nancy összes barátja. Holnap első dolguk lesz, hogy felhívják: – Nancy, te megtartottad őt huszonöt évig, Martha nem tudja megtartani ennyi hétig sem. – Felzokogott. – Mi a járványos? – kérdezte Lysander. De Martha megelőzte az inast a telefonnál. – Ó, szia! – A könnyek és a hisztérikus kitörés közt egyensúlyozott. – Nem akartam elrontani a mulatságodat. Nem, dehogy. – Már mentegetődzött. – Nem célozgattam semmire. Lysander hallotta, hogy Elmer ordít. Úgy tűnt, Martha mindjárt összeesik. – Oké, rendben van, aludj jól. – Martha lassan a helyére tette a kagylót. – Elmer túl sokat ivott. Az istállóban tölti az éjszakát. – Hurrá! – Lysander átölelte Tysont. – Igyunk még egy üveggel! – Pedig egy tucat biztonsági embere van, akik haza tudják hozni, ha akarja. Csak be van gerjedve. Azt hiszem, a jacuzziban hancúroztak azzal a lotyóval, amikor felhívott. Ettől állhat föl neki. Sírva fakadt. Lysander a még végképpen el nem tűnt lovagiasság ragyogó képviselője volt. Nem olvasta a női magazinok vég nélküli cikkeit nemének durva felsőbbrendűségéről, soha nem hallott az Új Férfiról vagy a szexuális zaklatásról. A szíve tökéletesen uralta a fejét. Minden gyötrelem megrendítette, és éppen ahogy a szívére vette szegény, szánalmasan megzavarodott, agresszívan bizonytalan Tysont, úgy Martha is megindította. – Ne sírjon! Maga annyira szép, ő meg undorító varangy. A karjába zárta, gyengéden átölelte, próbálta megnyugtatni remegő testét, a hüvelykujjával törölte le a könnyeit és a szemfestéket; aztán, miután még mindig zokogott, egyetlen módot ismert, hogy megvigasztalja, reszkető szájára nyomta az ajkát. A nő egy pillanatig küzdött ellene, aztán mivel annyira szüksége volt az elismerésre, fokozatosan viszonozta Lysander csodálatos lelkesedését. Martha bőre sima és olyan selymes volt, mint a blúza, de mikor a fiú elkezdte gombolgatni, elugrott. – Túl sovány vagyok. Elmer azt mondja, olyan vagyok, mint egy vasalódeszka, amelyre két gombot varrtak, hogy tudják, melyik az eleje. Lysander meghátrált, aztán újra a karjába vonta. – A legjobb, amin kivasalhatom az öltönyömet. – Mikor Martha elmosolyodott, hozzátette: – Meg akarok csókolni minden egyes szeplőt. – Ezer évig kell itt lenned. – Nem lesz elég hosszú. Menjünk fel! – Nem kellene. – Nem küzdhetünk Mystic Meg ellen. De Tyson, ahogy egy igazi dobermanhoz illik, nem engedte ki addig Lysandert a szobából, amíg az fel nem cipelte a kosarát a hálószobába, simogatásokkal és falatkákkal meg nem nyugtatta, ami időt hagyott Marthának arra, hogy levetkőzzön, és bebújjon a hatalmas fehér és smaragdzöld csíkos baldachinos ágy borostyánzöld selyemtakarója alá. Az éjjeliszekrényén magasra halmozott könyvek

álltak. A másik oldalon csupán egy digitális óra meg egy ezüstkeretes kép állt, amelyen Elmer George Bushsal pózol. – Elmer csak a mérleget, és a pólókon lévő feliratokat olvassa – sírta el magát Martha. – Csitt! Ne gondolj rá! Lysander még mindig felöltözve átvágott a pampafűszerű, süppedős fehér szőnyegen, és gyengéden félrehúzta a takarót. Martha vékony karjai azonnal betakarták pici mellét. Mint Aladdin, aki a barlangjába betévedve hatalmas élvezettel és óriási izgalommal próbálgat meg minden egyes aranydarabot, csiszolt követ és gyöngysort, Lysander is lassan végigvizsgálta a testét, mellbimbóját, homorú hasát simogatta és belélegezte a Diorella maradék illatát a füle mögött és a csuklóján. – Istenem, káprázatos vagy! – Kezét végigfuttatta hosszú, karcsú lába belső oldalán. – Teljesen kikészültem, amikor először megpillantottam ezeket a lelátón. Lysander a padlóra dobta ruháit. Teljesen fesztelenül vetkőzött le, joggal tehette, mert fehér, finoman formált teste volt. Csábítóan hívogatta a smaragdzöld takaró, mint a kora reggeli gombákat a harmat borította mező. Jól kidolgozott mellkasán világosbarna, finom szőr húzódott le a leglaposabb hashoz és bársonyosan puha szőrzethez, amelyből olyan pajzánul és magabiztosan emelkedett ki a hímvesszője, mint a beintésre váró karmesteri pálca. – Csak öt hónapja vagyok házas – mormolta Martha. – Tényleg nem kellene megtennünk. – Dehogyisnem. – Dolly nem fog kiborulni? – Valószínűleg, de gyakorlatilag nem bírok magammal. A barnítókrém immár narancssárgába fordult, kékeszöld szeme keresztbe állt az italtól, de amikor nagy, nevető szája az övéhez közeledett, Marthát ugyanúgy magával ragadta az eksztázis, mint Tysont. Lysander magához húzta az ágyra és végigcsókolta a lábfejét, minden egyes korallszínű lábkörmét, majd lassan, lassan felfelé haladt a bársonyos combokon és kezével a mellén és borotvált hónalján kalandozva érezte a fokozódó feszültséget, közben megállás nélkül becézgette. – Tényleg nem lenne szabad – mondta Martha elgyengülve. Lysander kinyúlt, és a falnak fordította Elmer és George Bush képét. – Nincs szükségünk közönségre. Aztán arcát Martha fanszőrzetébe temette, és olyan elégedetten szörcsögött, mint a szarvasgombára lelő disznó, majd azt dünnyögte: – Most bemutatkozom Martha bozontjának. Erezte, hogy nem tudja abbahagyni a nevetést, a nő is csatlakozott hozzá, de a kacagása hamarosan zihálásba fordult. Csak amikor már tudta, hogy Martha elélvezett, Lysander döfködő ujjával fél percig még a csúcson tartotta a kéjét. – Hatolj belém! – sürgette Martha. – Csak egy pillanat, míg felhúzok valami szűket – mormolta Lysander, és kihúzta az óvszert farmerja hátsó zsebéből. Aztán olyan boldogan merítette belé a farkát, ahogy a vidra veti bele magát a sebes patakba. – Istenem, ez óriási volt! – szólalt meg utána Martha, ahogy hátradőltek, és megosztoztak egy cigarettán. – Nem kaptam karácsonyi jutalmat, mert nem adtam el egyetlen házat sem, de érdemes volt várnom januárig. Annyira édes vagy – csókolta meg Martha kezét Lysander. – Hogy lehet valaki ilyen hihetetlen jó szerető? – Dolly rengeteg mindent tanított. Ez az egyik előnye annak, ha egy idősebb nővel jársz. – Hány éves? – simult Martha a mellére. – Huszonnégy. – Jaj! – De tizennégy éves korában kezdte, már van mögötte jó pár kilométer. Figyelj, nagyon boldog vagyok, hogy lefeküdtem veled. – Én is. – Martha rájött, hogy nem tudja levenni róla a kezét.

Mint valami fehér liliomon a lilás foltok, úgy tünedeztek fel Lysander bordáin, karján, combján, a pólózáskor szerzett sötét horzsolások. Martha szeretett volna gyógyító puszit adni mindre és minél többet felfedezni csodálatos testén. – Tényleg nagyon édes fickó vagy, neked van a leglágyabb szíved és a legkeményebb farkad a világon. – Jobb, mintha fordítva lenne. – Lysander lehamuzott a pampafűre. – Bárcsak olyan lennék, aki órákig bírja, de mindig olyan izgatott vagyok, különösen, ha olyasvalakivel lehetek, mint te. Dolly mindig azt akarja, hogy maradjak fenn vele utána, és évekig simogassam. Ez megy a legnehezebben. – Elnehezedett a hangja, a szempillái lecsukódtak. – Csináljuk újra egy picit később. Eljössz holnap velem Disneylandbe? Meg akarom szerezni Donald kacsa autogramját. Ahogy elaludt, Martha kivette a kezéből a cigarettát.

4. Elmer Wintertonnak el volt rontva az estéje. Bonny, miután túl sok pezsgőt és sült szopós malacot fogyasztott, kitámolygott a jacuzziból, és mást nem találván, jobb híján belehányt Elmer akváriumába. A piranhák a felszínre rajzottak és felfalták a rakományt, amitől Elmer gyomra felfordult. Elfogta a vágyakozás visszafogott, karcsú felesége után, de Bonny ezt keresztülhúzta azzal, hogy elájult. Az istállóban szolgáló őreiben nem bízott, hogy nem járna el a szájuk, így Elmer kénytelen volt saját maga ötven kilométert autózni, hogy Bonnyt hazaszállítsa. A kapusházban levő őrök közül egyiknek sem állt esze ágában, hogy elmondja Elmernek, vendég van a háznál. Csak amikor észrevette „a Szex bűn" feliratos pólót a hálószoba szőnyegén, nézett fel, és pillantotta meg a legjobb játékosát feleségével elbűvölően összebújva, mint Psyhés Cupido. Egy másodperc múlva Lysander huszonnégy órán belül már másodszor ébredt ordításra. De a vörös, üvöltő Elmer sokkal kevésbé volt elbűvölő ébresztőóra, mint az ikrek. – Nem azért alkalmazlak a csapatomban, hogy a feleségemen lovagolj – bömbölte. – Nem túl jól őrizted, te dagadt majom! – ordított vissza Lysander. – Hogy tudsz olyan undorító lotyók után koslatni, amikor ilyen gyönyörűség vár itthon? Az, hogy Lysandernek igaza volt, egyáltalán nem javított Elmer hangulatán. Fölkapott egy tálat az ajtó melletti asztalkáról, és Lysander felé akarta hajítani. – Elmer, a Minget ne! – nyafogta Martha. Elmer félbehagyta a mozdulatot, és ezzel időt hagyott Lysandernek, hogy átguruljon Marthán, és rózsaszín bugyiját, mint egy fügefalevelet maga elé tartva, az ágy mellett kirohanjon a szobából. A zöld falnak ütköző üveg Jolié Madame parfüm csak centikkel kerülte el. – Nem talált! – rikoltotta Lysander végigszáguldva a lépcsőfordulón, és hármasával vette lefelé a lépcsőket. A bejárati ajtót négyszeresen bezárták, nem tudta sehogyan sem kinyitni, akárhogy húzta, rángatta. Egy gyötrelmes pillanatig eszébe jutott, ahogy az apja is bereteszelte mindig a nagy tölgyfaajtót, és az anyja a hátsó lépcsőn osont le, hogy a konyhán keresztül őt beengedje. Aztán majd kiugrott teljesen védtelen bőréből, mert lövések dördültek, amelyek szilánkokra törték az előcsarnok csillárját. Megragadta a bronzszobrot, ami a lóra szálló Elmert ábrázolta, és az ablakhoz vágta. A golyóálló üveg azonban még csak meg sem karcolódott. Ehelyett, mintha csak egy csapat ordító majmot kasztrálnának, fülsiketítő lárma árasztotta el a házat. – Jaj, fogd már be! – Lysander a fejéhez kapott, aztán félreugrott, mert a fémredőnyök úgy csapódtak le az ablakon és a bejárati ajtón, mint a nyaktiló. Kapkodva végigvizsgálta az alsó szintet, és miután minden kijáratot zárva talált, visszatért az előszobába. – Csak próbálj menekülni, te kurafi! – bömbölte Elmer, aki újra feltűnt a lépcsőfordulóban.

Lysander egy hatalmas páfrány mögé bújt, a golyók a háta mögött lévő lambériába csapódtak. Beugrott egy oldalajtón, és felfelé ment egy pár lépcsőfokot. Hallotta maga mögött az ordítást és a kutyák csaholását; azt hitte, rögtön széttépik. Körbeiramodott a csigalépcsőn, majdnem elkapta a doberman, azonban egy hozzávágott cserepes növénnyel riasztotta vissza, és berontott Martha szobájába. – Tam, úri tam, tam, tam tiri tam! Hisztérikusan vihogott, lihegve dúdolta a James Bond dallamát, a zöld selyemtakaró alá siklott, és a fejére húzott egy párnát. – Juttass ki innen! Válaszul Martha félig sírva, félig nevetve húzta le róla a takarót, a tenyerébe nyomott egy mágneskártyát, aztán kinyitott egy szekrényt, és a ruhák áthatolhatatlan erdején át megkereste a hátulján az ajtót. – Ezen keresztül – sziszegte Martha. – A lépcső alján fordulj jobbra. A folyosó végén a Samuel Palmer-kép, a Szénakaszálás teliholdnál mellett találsz egy kis ajtót. Tedd be a kártyámat a zárba, és üsd be a harmincas számot (az életkorom, emlékszel?), a negyvenkilencet (Elmer kora). Siess, az isten szerelmére! Elmer nem ismer kegyelmet. – Mindent köszönök. – Az illatos taftok és selymek erdején át visszahajolt, hogy utoljára megcsókolja, majd leereszkedett a lépcsőn, és megtalálta a festményt. Ezúttal a telihold nem grépfrút rózsaszín volt, hanem aranymézszínű. És ott volt a kis ajtó. Lysandernek annyira remegett a keze, hogy csak harmadszori próbálkozásra sikerült bedugnia a kártyát. Na most, mi is a szám? Beütött egy hármast és egy nullát, de hány éves is Elmer? Körülbelül száz. Az eszeveszett morgás egyre közelebbről hallatszott, bármelyik másodpercben felfedezhetik, hogy erre menekült. Elmer? Elmer? Lehet, hogy a harminc is elég, vagy kikapcsol, mint a félig tárcsázott telefonszám? Megvan. Beütötte a négyest és a kilencest. Nem történt semmi. Biztos fejjel lefelé vagy fordítva tette be a kártyát. – Kérlek szépen, Istenem! – nyögte. – Sajnálom, hogy lefeküdtem Marthával, de te is ugyanezt tetted volna, Istenem, annyira szép volt. – Nekiveselkedett az ajtónak, az megadta magát, és kint is volt a csuromvizes kertben, most sötétebb volt, mert a hold eltűnt egy fekete felhő mögött. A narancsvirágok fojtogatóan illatoztak. A Vénusz a fikuszsánc fölött ragyogott. Ahogy Lysander kecsesen és fehéren unikornisként keresztülszökellt a tökéletes pázsiton, beindultak a föld alatti érzékelők. Az ezerwattos lámpák hirtelen nappali fényt varázsoltak a kertben, és a zárt láncú tévékamerák a házon belüli tucatnyi monitoron és a kapusházban közvetítették a mozgását. Elmer biztonsági embereinek egyszerűen csak érte kellett jönniük. Hallván az elengedett kutyahorda vérfagyasztó ugatását, Lysander egy legyezőpálma mögé ugrott, hogy elkerülje a golyózáport. Körülbelül húszméternyire volt a szögesdróttal fedett fikuszsövény. Azonnal megütné az áram, ha hozzáérne, mert izzadt, és az eső miatt is ömlött róla a víz. Feltűnt előtte egy hatalmas, óriási Falstaff-pocakos, magányos fikuszfa, olyan öreg, hogy az alsó ágait a földön pihentette. Felfutott a legközelebbi ágára, mint valami mókus, és körbekerült a törzsön, mialatt a kutyák fogvicsorgatva a lába után kapkodtak. Sikerült átlendülnie egy másik ágra, és kiugrott az utcára. Zakatoló szívvel és remegő lábbal hátrált, a félelemtől reszketve támaszkodott a hatalmas sövényhez, és azon töprengett, mi az ördögöt tegyen. A legkézenfekvőbb válasz az volt, hogy kerüljön a lehető legnagyobb távolságra Elmertől, de valószínűleg letartóztatják, bolondokházába csukják, és fűrésszel nyitják fel az agyát, mint a Száll a kakukk fészkére című filmben, mert koszos és meztelen volt, és a sérülésein kívül semmivel nem tudta azonosítani magát. Kihalt volt az utca, de az ég már világosodott. Kelet felé szökdécselve egy újabb nyitott tetejű limuzin előzte meg, ahogy a legközelebbi sövényhez lapult, érezte, hogy a hozzácsapódó ágak felkarcolják csupasz hátsóját. A sofőr megállt és visszafordult. A vállpánt nélküli fekete ruhában lévő szőke nő fülében, nyakán és csuklóján hatalmas zafírok lógtak. Sokkal idősebb volt, mint Martha, de majdnem olyan ragyogó. – Mi történt magával? – kérdezte, és elképedve nézte végig Lysandert.

– Hazaérkezett a férj. – Nos, legalább nincs Önnél fegyver. Jobban tenné, ha beszállna. Lysander beugrott a kocsiba. Észrevette a Wall Street Journalt a hátsó ülésen, betakarta magát a fedőlappal, mint valami autós pokróccal. – Hú! Ez tényleg nagyon kedves Öntől. – Jól hallottam, hogy lövések dördültek, vagy csak Elmer Winterton térde recsegett? – Megpróbált megölni – élénkült fel Lysander. – A fickó egy állat. – Egy állat sem ilyen undorító. Jesszusom! – A Wall Street Journalra pillantva Lysander Elmert látta rámeredni. – Követ engem. Kitéphetném, de akkor a farkam keresztülbújna. – Csak parancsoljon – mondta a szőke. – Martha azt mondja, beteges náci. – Azt hittem, holland. – Jó, hogy a fa, amire felmásztam, nem fertőződött meg a Winterton-féle Elmerbajtól, még letörött volna alattam az ág... – Lysander vihogni kezdett, és rájött, hogy nem tudja abbahagyni. – Elnézést. Ideges hisztéria. Van egy cigarettája? – Persze. Ott van a táskámban. Egyébként tegeződhetünk, a nevem Sherry. Sherry Macarthy. Még több Wall Street Journal lapot felhasználva elől és hátul is betakarta magát, és besurrant Sherry házába, amely nagyobb és még gazdagabban berendezett volt, mint Elmeré, a hátsó kertje egyenesen az óceánba nyúlt. – Gondolom, reggeliznél, és fölvennéd a férjem egyik sortját. – Férjnél vagy? – fordult sarkon Lysander. – San Franciscóban van – nyugtatta meg Sherry. Lysander visszaballagott. – Esetleg zuhanyozhatnék? Biztos görényszagom van a szex és a rettegés miatt. Odafent Lysander megcsodált egy másik baldachinos ágyat. Ennek a szövete kankalinsárga és csíkos volt, a négy sarkán aranyozott kerubok álltak, és egyik sem volt Wall Street Journalba öltöztetve. – Elbűvölő szoba. – Francóé, a férjemé – mondta Sherry, és kinyitotta a hatalmas márványkád aranycsapjait a szomszédban. – Parancsolj! A teljes falat elfoglaló beépített szekrény halványsárga és korall rózsaszínű rózsákkal gazdagon díszített, kézzel festett ajtaja félregördült, és ingek százait fedte fel. A fürdőszobapolcokon több illatszeres üveg volt felhalmozva, mint egy duty free boltban. Francónak bizonyára nagyon keskeny volt a csípője, Lysandernek nagy nehézségébe került, hogy találjon egy olyan sortot, aminek fel tudta húzni a cipzárját. – Istenem, ez nagyszerű! Negyvennyolc órája nem ettem. Lysander lehajtott három pohár narancslevet, majd nekilátott a szalonnával, tojással, paradicsommal, gombával és tócsnival púpozott tányérnak, amíg Sherry jó erős kávét töltött a sárga-fehér csészékbe. A nagy porcelánsárkányok őrizte gyönyörű, kék medence mellett ültek. A fakó terrakottaedényekben fehér muskátlik virultak, és kis hullámok kergetődztek lustán az alattuk elterülő sápadt homokon. Fölöttük a pálmafák halvány zörgése hallatszott. Sherry is lezuhanyozott. Fekete taftruháját és zafírjait flamingórózsaszín szarongra cserélte, amely szabadon hagyta a már-már túl barna vállát. Még mindig nedves, rövid szőke haját Rudolph Valentino stílusban fésülte hátra, a kinézetét a bal füle mögé tűzött rózsaszín hibiszkusszal lágyította. Meleg, barna szeme körül szarkalábak látszottak, a bőr már kezdett megereszkedni a mellén és a karjain, de ragyogó formában volt, és nagyszerű közönségnek bizonyult.

– Búcsút inthetsz annak az állásnak Elmernél – mondta, mikor Lysander befejezte a beszámolót az éjszakai kalandjáról. – Nem bánnám, ha nem lenne ott Jack, Artúr és Picúr, akiket nekem kell eltartanom – sóhajtotta Lysander, ahogy meggylekvárt kent a kiflijére. – Három gyereked van? – Jack a Jack Russell terrierem. – Eredeti név. Lysander észre sem vette az ironikus hangot. – Artúr a lovam. Egy díjugrató ló. Megnyert egy csomó versenyt, de most kihagy egy évet, mert probléma van a lábával. Azt remélem, hogy a jövő szezonban már tudok vele lovagolni. Nagy jellem. Picúr pedig egy shetlandi póni. Ő Artúr istállótársa. – Biztos hiányzol nekik. – Sherry közelebb húzódott Lysanderhez. – Nem annyira, mint ők hiányoznak nekem. Van egy másik állás kilátásban – folytatta komoran – a Ballensteins Kereskedelmi Banknál, de csak március elsején kezdek. A pólózással Elmernél ki tudtam volna fizetni a számlatúllépésemet és egy pár számlát – és az első napon el akartam kápráztatni a barnaságommal a Ballensteins gépírónőit. – Mindenképpen el fogod kápráztatni őket – mormogta Sherry. A fiú valóban ennivaló volt. – Legalább ma le tudsz barnulni a medence mellett. – Nem leszek útban? – Néztél mostanában tükörbe? De nem szabad leégned. Az emelkedő nap már rózsaszínű árnyalatot kölcsönzött Lysander fehér vállának. Titokban kigombolta Franco sortjának felső gombját, mivel még egy perc, és kasztrálta volna. A szobalány elvitte a reggeli maradványait, majd egy üveg pezsgővel és napolajjal tért vissza. Sherry megütögette a kék-fehér napozóágyat. – Biztosan kifáradtál ez után a zűrös éjszaka után. Feküdj le, beolajozlak. Sherry képzett masszőr volt, provokatívan mosolygó szemétől, meg ahogy rátérdelt és simogatta a testét, Lysander jobban kimelegedett, mint a naptól. Sherry karkötős keze egyre lejjebb mozgott, a szarongja lecsúszni készült, és Lysander látta mély, barna dekoltázsát, meg érezte, hogy a combja a csípőjéhez szorul. Csak Franco nadrágjának szörnyű szorítása rejtette el óriási erekcióját. – Most a hátamat. – Zavarában Lysander inkább megfordult. Sherry lágyan nevetett. – A szobalány egy perc múlva vásárolni megy, aztán mindenhol lebarnulhatsz. Sherry olajtól síkos keze lecsúszott Lysander gerincén, és Franco nadrágjába siklott. Lysander felnyögött. Istenem, az ujjai mindenhová elértek. Olyan varázslatos dolgokat csinált, hogy a farka bármelyik pillanatban felemeli, mint egy egykezes fekvőtámasz. Aztán, ahogy a szarong szétnyílt, érezte, hogy puha szőr simul a combjához és rájött, hogy Sherryn nincs bugyi. Lysander nem barnult le. Sherryvel lusta, pityókás napjuk volt, szeretkeztek, lóversenyt néztek a műholdas tévén, külföldi fogadásokat kötöttek, és kanálszám etették egymást kaviárral és Dom Perignonba mártott eperrel. Öt óra körül Lysander elég bátorságot gyűjtött, hogy visszamenjen Elmer istállójába, és elhozza a holmiját meg az ütőit. Remélhetőleg Elmer biztonságos távolságban lesz Washingtonban, az elektronikáról beszélget, és vodkát szopogat Georgedzsal és Barbarával. Mivel csak combközépig tudta felhúzni Franco farmerjét, Sherry elvitte a Worth Avenue-ra, és minden tiltakozása ellenére ellátta bokszeralsókkal, Lacoste trikókkal, vászonnadrágokkal, egy csomó papucscipővel és egy SAINTS feliratos, sötétkék baseballsapkával. Megpróbált vagy fél tucat öltönyt is venni neki. – Tényleg nem kéne. Nagyon jól éreztem magam veled – mondta Lysander, amikor Sherry visszavitte Elmerhez. – Én is. Franco homokos, amint már rájöhettél – mondta Sherry. – Meghalna a féltékenységtől, ha megtudná, kivel töltöttem a napot.

Miután sok Dom Perignont ivott, Lysandernek elfutotta a szemét a könny. – De hát ez szörnyű. Egy olyan gyönyörű nő, mint te, egy homokosra pazarolja magát. Miért nem hagyod el? Sherry a fejét ingatta. – Ha már elmúltál negyven, akkor pasit találni olyan, mintha aranyat keresnél. Franco legalább jó férj, és mint házaspárt sok helyre meghívnak minket, ahol alkalmam van új pasikat megismerni – magyarázta, míg felhajtott Elmer istállójához. – Amennyibe a szingliélet kerül, az maga a társadalmi halál, elhiheted nekem. Lysander átölelte Sherry csupasz nyakát, és meleg, aranyló, illatos mellére borult. – Amint elintéztem itt a dolgaimat, fogok egy taxit, és visszamegyek hozzád. Ha Sherry nem tette volna ki az Elmer istállójához vezető hosszú, fehér rózsalugas alján, Lysander azonnal visszapattant volna a kocsiba. Elmer nem szívesen ismerte be, hogy felszarvazták, és hogy a sérthetetlennek tartott biztonsági rendszerét megtámadták, ezért megpróbálta eltussolni az előző éjszakai kalandot. De számolnia kellett a sajtóval, különösen, hogy az egyik szobalány kiszivárogtatta a történetet az elképesztően gyönyörű meztelen srác meneküléséről. Amint Lysander bekanyarodott az udvarra, egy tucat fényképezőgép lencséje irányult rá, egy tiszt a bevándorlási hivatalból pedig megragadta és hátracsavarta a kezét. – Megy vissza az Egyesült Királyságba, maga szoknyapecér. – Nem mehetek – tiltakozott Lysander. – Holnap Disneylandbe készülök. Meg kell szereznem Donald kacsa autogramját. Helló, Mrs. Ex! – A legközelebbi lóbokszból kinyúló hosszú sárga fej felé intett. – Nem megy sehová. No sétáljunk! – Futhatok is, ha akarja – mondta Lysander hátában érezvén a pisztolycsövet. – Ne okoskodjon velem, szépfiú! – És mi van az ütőimmel? – Minden cuccod be van pakolva. – De nem köszöntem el Marthától és Sherrytől. Megszidnak, ha szó nélkül eltűnök. Jaj, Utaztató Úr, mit tegyek? – énekelte hamisan Lysander, és tett egy pár tánclépést. – El akartam menni Disneylandbe, és maga visszaküldött a... – Indulás! – üvöltött rá a tiszt és Elmer összes biztonsági embere. Végül éjszakára bezárták, hogy kijózanodjon, és hogy föltehessék a másnapi első gépre. Éppen indulóban volt, amikor az ikrek berobogtak egy nagy borítékkal. Volt benne egy pólóütőt ábrázoló, csiptetős, ezüst Tifanny toll, tízezer dollár és egy cetli Marthától: „Drága Lysander! Sajnálom, hogy benne vagy minden újságban, de legalább Elmer elhalmozott mindennel, miután elmentél. Te aztán tudod, hogy tedd féltékennyé a férjeket. Felhívlak, ha átmegyek Angliába, valószínűleg az Ascotra. Ölellek, Martha." Lysander milliárdosnak érezte magát a zsebét lehúzó százdollárosokkal, és első osztályra vett jegyet. Megpróbált a légikisasszonyra összpontosítani, hogy mit mond a kijáratokról és a mentőmellényekről. Ha lezuhan a gép, nem lesz ott Martha mágneskártyája, hogy kisegítse. Aztán lepillantva az újságra, amelyet egy másik stewardess furcsa kis vigyorral adott oda neki, csak a biztonsági öv akadályozta meg, hogy a plafonig ugorjon. Merthogy Martha nevetett rá az első oldalról. Azelőtt készült a kép, hogy lefogyott. Gyönyörű volt, aztán ott volt az undorítóan kinéző Elmer meg a rózsaszín palotája és a nagybetűs képaláírás: „MEGSZENTSÉGTELENÍTETTÉK AZ ERŐDÖT", és ott látszott, jaj, istenem, maga Lysander is, bevándorlásiakkal körülvéve – röhögve, hadonászva, mint a falu bolondja. Miután diszlexiás volt, beletelt egy kis időbe, míg átrágta magát a lapon. Egy csomó ostobaságot írtak arról, hogy a Safus biztonsági rendszerét megtámadták, és az államtitkok veszélyben vannak. Idézték Elmer szavait: – „Csak szerelmesek összezördüléséről van szó, Martha és én már kibékültünk." Lysander hitetlenkedve rázta a fejét. Aztán, ahogy a gép fölemelkedett a kifutópályáról, majdnem újból kiugrott a bőréből, ahogy a másik oldalon egy ragyogó szőke nő kezében meglátta az újságot, amelynek az első oldalán az volt a főcím: MARTHA SELYEMFIÚJÁT

FEGYVERREL DEPORTÁLTÁK, és látta saját hatalmas képét is, amelyen szerencsére kevésbé ostobának nézett ki. Mi az ördögöt fog szólni az apja és Dolly? Lehetséges, hogy a történet nem jut el Angliába. Ott senki sem ismeri Elmert. Nagyon remélte, hogy a rohadék nem volt durva Marthával. Azt látta az egyedüli megoldásnak, hogy megint berúgjon, amikor a felszállás után újból elkezdett folyni a pezsgő. A légitársaság által adott ingyenajándékok közt fölfedezett egy csomag kártyát. Beszélgetésbe bonyolódott a mellette ülő rókamosolyú írrel, akiben ivócimborára és pókerpartnerre talált. Mire megérkeztek a Heathrow repülőtérre, Lysandernek sikerült elvesztenie a Tifanny tollat és Martha tízezer dollárjának a nagy részét, annyija azért maradt, hogy vegyen egy tábla Tobleronét Jacknek, a kutyának, Fracas parfümöt Dollynak és egy üveg whiskyt lakótársának, Ferdie-nek. Leszállás előtt a másik oldalon ülő szőke hosszú időre eltűnt a mosdóban, és mire előkerült még csábítóbb volt. Nyilvánvalóan azért cicomázta fel magát, hogy felcsípjen valakit. Aztán, ahogy elment mellette, Lysanderbe belenyilallt a fájdalom. Egy pillanatig nem tudta, mi lehet az. Aztán felismerte az illatot: Diorissimo. Az édesanyja mindig ezt használta. Amikor elküldték a bentlakásos iskolába, annyira zaklatott volt, hogy az édesanyja odaadta neki az illattal átitatott zsebkendőjét, hogy éjszaka azzal vigasztalja magát. Hátradőlt az ülésben, és megpróbálta csillapítani a szörnyű elhagyatottság érzését. A leszállás után ösztönösen rohant volna a telefonfülkéhez, hogy felhívja az édesanyját, és megnyugtassa, biztonságban megérkezett. – Csak akkor vagyok boldog, ha a gyerekeim itthon vannak, Angliában – szokta volt mondani, de Lysander mindig tudta, hogy az ő hazatértének örült a legjobban. A pezsgőzés utáni lehangoltság és a nyirkos, sötét, hideg januári éjszaka nem javított Lysander lelkiállapotán. Miután keresztüljutott a vámon, a repülőtérről kifelé menet fényképezőgépek vakuvillanásainak tűzijátéka és kiáltások fogadták: – Ez ő! Sandy, ide nézz! Szerencsére Lysandernek jobb volt az erőnléte, mint a lesifotósoknak. Elmer őrzőkutyáinak a lerázásához képest gyerekjáték volt meglógni előlük. – El tudna engem vinni baromi gyorsan Fulhambe, a Fountain Streetre? – mondta levegő után kapkodva a taxisofőrnek, aztán megkérdezte: – És kölcsönvehetném az Evening Standardjét? Miután átfutotta a lóversenyről szóló oldalakat, csak azután lapozott az első oldalra, és megint a saját hatalmas fényképét és a főcímet látta: EGY MEZTELEN BRIT REJTÉLYES UTCAI FUTÁSA – A SZENÁTUS NYILVÁNOS VIZSGÁLATOT KÖVETEL. London felé egész úton kénytelen volt égve hagyni a hátsó ülés lámpáit, hogy meg tudja emészteni a részleteket. – Nyugodtan számolhat többet a villanyszámlára – mondta, ahogy visszaadta a Standardot. – Megéri egy olyan fantasztikus csajért, mint ez – mondta a sofőr, ahogy a zöldséghulladékokon zötykölődött a North End Roadon. Hála istennek Dolly még mindig Párizsban volt. London a legrosszabb formáját mutatta. A legtöbb üzletben leárazások voltak, az éles keleti szél fagyos szemetet csörgetett a járdák és az árkok mentén. – Asszem, elvesztettük őket – mondta a gépkocsivezető, ahogy befordultak a Fountain Streetre.

5. A Fountain Streeten bájos, viktoriánus sorházak álltak egymás mellett, az utcát cseresznyefák szegélyezték. A 10-es számot Ferdie olcsón bérelte, mivel eladó volt, és jobb áron lehetett lakottan értékesíteni, Újrafestette a palackzöld ajtót, és felkötözte a ház rózsaszínes elülső falán leomló rózsákat. Lysander bement, tudomást sem véve az üres kukákról és a veszettül integető szemben lakó két homokosról. A szobafestőt, ablaktisztítót és taxit hirdető reklámcédulák között talált egy képeslapot Dollytól. Azt írta, hogy hiányzik neki, és hogy holnap itthon lesz. A szintén ott talált,

toronymagas barna borítékot ki sem nyitotta. Hál' istennek márciusban belép új állásába a Ballensteinsnél. Az apja szerezte, ellenszolgáltatásként, mert felvette Rodney Ballenstein fiát előkelő magániskolájába. A régi irodai cimboráitól kapott üdvözlőkártyák még mindig fent voltak a nappaliban. A ház szörnyen rendesnek nézett ki – pedig nem is a filippinó takarító napja volt. Lysander bekapcsolta az álkandallót, a mozgó lángnyelvektől árnyak táncoltak a sötétvörös tapétán. A hűtőben talált biojoghurtot és piros grépfrútlét (Ferdie bizonyára megint az egyik végeláthatatlan fogyókúrája miatt vette), sonkát, fasírtot és egy üveg Moët pezsgőt. Éppen elfogyasztotta a sonka nagy részét és Ferdie whiskyjének a maradékát, amikor egy fehér borítékot dobtak be a levélnyíláson. Neki volt címezve, és volt rajta jelzés is: SÜRGŐS ÉS BIZALMAS. „Kedves Hawkley!" – olvasta kuncogva Lysander, és megint jó néhány percébe került, míg felfogta a tényt: mivel a Ballensteins régóta fennálló cég, amely büszke tökéletes hírnevére, és tekintettel a pillanatnyilag Lysanderrel kapcsolatos nagyon szerencsétlen hírverésre, az állás többé már nem aktuális. Az volt az igazság, hogy Rodney Ballenstein nemcsak Elmer üzleti barátja volt, hanem volt egy új, fiatal felesége, akiben nem bízott meg tökéletesen, és egy ugyanolyan elbűvölő titkárnője, akivel hosszú távra szóló tervei voltak. Semmiképpen nem akarta, hogy Lysander a hivatalában csellengjen és zavarogjon. – A rohadt életbe! – Lysander összegyűrte a levelet, és a gázkandallóba hajította. Ebben a pillanatban kinyílt a bejárati ajtó, mancsok eszeveszett csattogása hallatszott, és Jack, a Jack Russell terrier süvöltött be őrülten csaholva, mint az ágyúgolyó. Mind a négy lábával elemelkedett a földről, és ugrálva üdvözölte gazdáját. Jacket Ferdie követte az üres kukákkal. – Szia! – mondta az Evening Standardét az asztalra hajítva – Már vártalak. Ferdinard Fitzgerald nagy volt a problémák megoldásában, emellett jó üzleti érzékkel rendelkezett, míg Lysander naiv volt, és egyáltalán nem értett a pénzügyekhez. Iskolatársak voltak, ő is ingatlanügynökként tevékenykedett, a recesszió ellenére nagyon jól ment neki. Házeladásból származó jövedelmét azzal egészítette ki, hogy kifizettette az ételt a vacsoravendégeivel és a szállást a Fountain Street-i lakásban, a Londonba látogató cimboráknak pedig kiadta délutánonként az eladó házakat pásztorórákra. Ferdie Achilles-sarka Lysander volt. Annak idején az iskolában csodálta őt, és az iskola falain kívül is megvédte, nehogy az idősebb fiúk durváskodjanak és kikezdjenek vele. Még akár gyilkolt is volna érte. Ferdie eléggé kövérkés volt, jó felépítésű testét lógó toka és húsos arc mögé rejtette. Úgy nézett ki, mint a Nevető gavallér Frans Hals festményén, aki hátrasimította a haját, hogy cromwelli kerek fejűnek higgyék, hátha úgy megússza, de arcának derűje azért megmaradt. A barátaik úgy ismerték őket, mint Mr. Rendbe hozza és Mr. Elbaltázza. Ma, amikor felakasztotta hosszú tengerészkék kabátját az előszobában, a kerek fejű hangulata uralkodott rajta, különösen mikor Lysander, aki mindent egyszerre szokott ráborítani, azonnal megmondta, hogy elvesztette mind a két állását, Palm Beachen és a Ballansteinsnél is. – Bűzlik egy kissé, hogy még azelőtt kirúgtak, mielőtt beléptem volna – morgott I.ysander, miközben fasírttal etette a pitiző Jacket. – Alá kellett volna írnod a szerződést, mielőtt elmentél, még mindig ott van a konyhaasztalon – korholta Ferdie. – Biztosan van valami buli, ahová elmehetnék, nagyon lehangoltnak érzem magam – mondta Lysander. – Hogy fogom eltartani Jacket és a lovakat? Míg Ferdie valami hibát keresve elolvasta a Ballensteins levelet, Lysander kivett egy üveg pezsgőt a hűtőből, kinyitotta, majd a dugót a padlóra dobta. Ferdie fölvette. – Lysander, nem tudod, hogy milyen jó dolgod van. Szomorú, hogy hiányzik belőled minden erkölcsi érzék. Ez a ház tiszta, mióta elmentél, Annunciatának két napjába került, hogy kiganajozza a szobádat. Magára egy kicsit is adó disznó sem heveredett volna le oda. És ma éjszaka a kanapén

kell aludnod. Kiadtam a szobádat Matt Gibsonnak, és a Moët meg az a fasírt is, amellyel azt a rémesen elkényeztetett kutyát eteted, az övé. Nézd, hogy összekarmolászta az összes ajtót! – Undorodva emelt ki két zsíros szalonnadarabkát a gázkandallóból. – Hányszor kell még szólnom? Ez nem igazi tűz. – Nem akarsz Palm Beachről hallani? – Nem különösebben. A nagyját már olvastam a Standardben. Figyelj, kellene beszélnünk a zsozsóról. – Még csak most jöttem meg. – Lysander Tobleronéval etette Jacket, és megpróbálta fejjel lefelé elolvasni Ferdie legfrissebb kiadású Evening Standardjét. – Mindjárt kezdődik a Külváros. – Felállt, és bekapcsolta a televíziót. – Aztán mehetnénk együtt bulizni, Ferd! Olyan nagy a hiteltúllépésem, akár növelhetném is még egy kicsit. Csak ellenőriznem kell a horoszkópomat – tette hozzá, és átkapcsolt a Cedaxra Patrick Walkerhez. – Megmondom én neked, az adósok börtöne már a láthatáron van – mondta Ferdie. Kikapcsolta a televíziót, leültette Lysandert, és kinyittatta vele a barna borítékokat. Iszonyatosak voltak a számlák. – Barclaycard, Landbroke's, Foxtrot Oscar, Tramps, British Telecom – olvasta fel Ferdie. – Jézusom, a telefonszámlád hosszabb, mint a telefonszámod. – Nem mind én voltam. – A távolsági beszélgetések részletezve vannak. Mindig Dollyt hívtad. És hogy az ördögbe lehet hétszáz fontot elkölteni a Janet Reger fehérneműboltban? – Az volt Dolly karácsonyi ajándéka. – Nem is beszélve a cipész-, szíjgyártó-, állatorvosszámlákról, a takarmányozási kiadásokról, a béristálló, a kovács és a virágküldőszolgálat költségeiről; és itt egy panaszlevél a palackozott italok boltjából, mert a csekkedet visszadobták. Hogy sikerült ötszáz fontnyira eladósodnod egy alkoholboltban? – A nagy mellű csaj engedi, hogy hitelbe vegyek. Nagyon hasznos, ha bulit szervezünk. – Lysander megtöltötte a poharát, és feltöltötte Jack ivótálkáját is. – Palm Beachben néztem a műholdas tévét. Napi huszonnégy órán át tudod figyelni a lóversenyt. Kapcsold be a tévét! Mindjárt kezdődik a Zsaruk. – Nem fogsz semmit sem nézni! – csattant fel Ferdie, szépen összerakta a számlákat, és a barna borítékokat a papírhulladéknak való kosárba hajította. – Négyhavi lakbérrel tartozol nekem, holnap munkához kell látnod. Lysander megborzongott. – Lehet, hogy találnak nekem valami állást. Alapjában véve szükségem van szabadságra. – Matt Gibson hat hónap alatt összespórolta a segélyét, és elment síelni – mondta szigorúan Ferdie. – Még soha életemben nem takarítottam meg semmit. Oké, holnap megyek, és megpumpolom aput. Ferdie megenyhült, mert tudta, Lysander mennyire utál az apjához fordulni. Felhívta Roger Westwood nevű fejvadász barátját, és megbeszélt vele egy időpontot másnapra, amikor Lysander bemehet hozzá. – Egy PR-állás van kilátásban – mondta Ferdie, és letette a telefont. – A cégnek van két telivérügynöksége és egy pólóklubja. A lovakról legalább tudsz valamit. – Mire megfordult, látta, hogy Lysander elaludt, magához ölelve Jacket, mint egy játék mackót. Nem nézett ki többnek tizenkettőnél. Mindenütt tudott aludni, összetekeredve, akár egy cica a napfény foltokon. Ferdie sóhajtva húzta le a cipőjét, és a saját paplanjával takarta be. Ferdie-nek pocsék délelőttje volt, végigvitt valami arabokat (akiknek fogalmuk sem volt, mit keresnek itt, és semmit nem beszéltek angolul) Chelsea Harbourban egy nagy luxuslakóházban. Az időjárás még a tegnapinál is rondább volt. Nem volt parkolóóra, úgyhogy el kellett vinnie a BMW kabrióját a parkolóházba, és rá kellett vennie az arabokat, hogy gyalogoljanak kétszáz méternyit a csípős keleti szélben, amely (elfújta a humuszukat. Aztán olyan szőrszálhasogatók voltak, hogy még

Ferdie jó természete is csődöt mondott. Ahelyett, hogy visszavitte volna őket a Claridge's Hotelhoz, megmutatta nekik, merre juthatnak vissza, majd bepakolta őket egy taxiba, és visszament, hogy letolja a portást, aki gyakran megsúgta neki, ha valaki kiköltözött, és új lakást dobtak piacra. A kocsijából felhívta az irodát, és megtudta, hogy a görög házaspár végül visszalépett a félmillió fontos Radnor Street-i ház megvételétől. Ferdie tizenkétezer fonttal szegényebben hanyagolta örök fogyókúráját, és szórakozottan felfalt két sonkás kiflit. Feltárcsázta Lysandert, hogy ellenőrizze, rendben van-e az interjúval Roger Westwoodnál, de a szám nem felelt. Ferdie elkáromkodta magát. Rogerrel való kapcsolata nagyon fontos volt, mert az emberek, akiknek Roger munkát szerzett, gyakran költöztek. Így aztán el kellett adniuk a házukat, és szükségük volt újra. Ferdie a saját renoméját tette kockára, amikor Lysandert elküldte hozzá. Jobb lesz, ha hazamegy a Fountain Streetre, és megnézi, mi folyik ott. Lysander készségesnek mutatkozott, de valójában mindig úgy cselekedett, ahogy eszébe jutott. Ferdie-t a család valamikori gyönyörű, aranyos természetű, nehéz felfogású, ugyanakkor csalafinta angol vizslájára emlékeztette, aminek csak a szukákon járt az esze, és gyakorlatilag idomíthatatlan volt. Hatalmas káoszt talált. Lysander körül úgy hullottak a tárgyak, mint ősszel a levelek. A nappaliban szanaszét hevertek a hanglemezek, magnókazetták, telefonkönyvek, poharak, a reggeli maradványai, túlcsorduló hamutartók, a Sun lóverseny oldalai, és egy csomó félredobott nyakkendő. Lysander már felöltözött az interjúra, éppen a Landbroke fogadóirodát hívta. – Hogy az ördögbe nem tudod becsukni a hálószobám ajtaját? – Ferdie kiszedte Gucci papucscipőjét Jack ragadozó pofájából. – És hogy nézel ki? Lysander végignézett gyűrött szürke öltönyén és kék-fehér csíkos ingén. – Alapjában véve csak azokat a dolgokat vettem fel, amiket nem kell nagyon vasalni – mondta bocsánatkérően. Ellopta volna az egyik ingemet, ha nem lett volna túl nagy rá, gondolta Ferdie komoran, aztán észrevette az üres Moët üveget a papírkosárban. – Te ittál. – Csak egy fél üveggel. – A francba, nem engedheted meg magadnak a pezsgőt! – Tényleg – helyeselt Lysander. – Egy rettenetesen klassz lány jött a Skorpiótól. Itt hagyta a névjegykártyáját. Ferdie megnézte és felnyögött. – Beattie Johnson! Megőrültél? A legszemetebb újságíró Angliában. – Pedig nagyon kedves volt hozzám. Azt mondta, olvasta az egész Palm Beach-i cuccot, és azt akarja, hogy lehetőségem legyen a saját szemszögömből előadni a történetet, és ha mesélek neki Martháról és Sherryről, lehet, hogy kapok egy Ferrarit a Skorpiótól. Ferdie elsápadt. – Megtetted? – Persze, hogy nem. – Lysander adta a tisztességest. – Nem tudtam volna megtenni Marthával. Aztán meg Dolly keresztbe lenyelne. „Jegyzőkönyvön kívül" elmeséltem neki, mennyire mulatságos volt a menekülésem Elmer elől és az, hogy Sherry felszedett. Csinált egy pár képet. Azt mondta, hogy tud szerezni nekem valami modellmunkát. – Jesszusom, mikor fog már benőni a fejed lágya? – Ferdie kétségbeesett, de nem volt idő a szemrehányásokra. Sóhajtva megigazította Lysander nyakkendőjét, fényesített egyet a cipőjén, és lekefélte Jack fehér szőrét az öltönyéről. Aztán betett egy párat Roger Westwood névjegykártyáiból az öltönye mellzsebébe és a belsőbe is, majd odalapozott a térképen a megfelelő helyre a bekarikázott utcanévvel. Végül adott Lysandernek egy extraerős mentolos cukorkát, hogy elfedje a pezsgő illatát és az utolsó húszfontos bankjegyét, ha szüksége lenne készpénzre. – És ne felejtsd el, tereld a szót a lóversenyzésre Rogerrel. Ez az egyetlen dolog, amiről tudsz valamit, és próbáld meg eltitkolni, mennyire érdekelt vagy benne. Nem, már nincs időd megnézni a Szomszédokat. Mozgás!

Lysander mindig is őrült gyorsan vezetett, most is tíz perccel korábban érkezett Roger holborni irodájához. Leállította viharvert sötétzöld Golfját egy televízióbolt előtt, hogy megnézze a Szomszédok végét, majd felfelé indult a rajthoz a 2a5-ös futam startjára. Jól gondolta, hogy azt a barna kancát meg kellene tenni, tényleg jól nézett ki. A Szomszédok egy csókkal végződött, amiről eszébe jutott, hogy Dolly visszaérkezése ma este esedékes. Dolly tizennégy éves kora óta szedett fogamzásgátlót, mostanában hagyta abba, mert félt a mellékhatásoktól. Lysander így jónak látta beugrani a szomszédos gyógyszertárba, hogy vegyen egy pár óvszert. A pult előtt várva azon töprengett, a szivárványossal vajon növelhetné-e a teljesítményét – Dolly nagyon igényes –, amikor egy lány viharzott be a boltba, magával sodorva egy fürdősapkákkal teli állványt. Nagyon magas és vékony volt, finom leányzó volt, világos haját teknőccsattal fogta hátra gyönyörű, festetlen arcából. Egy szürke, gyapjú midiruha volt minden öltözéke, és úgy festett, mint egy esetlen, rémült zsiráf, aki megszökött az állatkertből, és belekeveredett a csúcsforgalomba. – Szemzselét szeretnék – közölte magas, remegő hangon. – Nem, azt nem, az állatokon tesztelt. Ami azt illeti, három tubussal kérek. Az elkövetkező napokban sokat fogok sírni. A férjem éppen most hagyott el. – És könnyekben tört ki. A gyógyszerész teljesen kiakadt, kénytelen volt ő kiszolgálni, mert az eladó ebédelni ment, és késett. Borostás arca elvörösödött, és kis szemét forgatva menekülési utat keresett. Lysander nem volt ennyire tartózkodó. Az állványról csipeszeket leverve előreugrott, és rátette karját a lány remegő vállára. Gyengéden a gyógyszerükre váró nyugdíjasok számára odakészített szék felé vezette, felbontotta a közelben álló világoskék Kleenex papír zsebkendős dobozt, és elkezdte felitatni a lány könnyeit. Nem volt rajta elmosódó festék, mint Marthán. – Szegénykém, micsoda szemétláda. Vissza fog jönni. – Soha, soha – hüppögte a lány. – Diane, menjen, és készítsen egy csésze teát! – szólt rá a gyógyszerész az eladóra, aki a bevásárlásból hozott szatyrait szorongatva próbált észrevétlenül beoldalogni, és csodálattal bámulta Lysandert. A hüppögések és szipogások folyamából Lysander fokozatosan kihámozta a legfontosabb információkat – a vigasztalan szépséget Rachelnek hívják, a férje, Borisz, orosz disszidens és a Londoni Metropolitan Zenekar másodkarmestere. – De soha nem fog közönség előtt vezényelni, mert az a rohadék Rannaldini – ő a Londoni Met zeneigazgatója – soha nem ad neki esélyt. Borisz szerzeményei is csodálatosak, de senki nem fogja őket műsorra tűzni, mert elég nehezek. – Olyan fedőütögetés jellegű cuccok? – kérdezte segítőkészen Lysander. – Ha úgy érti, atonálisak – mondta egy kicsit sértődötten a lány –, igen, azok. Rannaldini segíthetne, de féltékeny Borisz tehetségére. Tulajdonképpen azt mondta Borisznak, hogy a kompozíciói kiürítették a hangversenytermeket. – Köszönöm – tette hozzá, amikor Diane, az eladó, most már fehér köpenyben, felfrissített sminkkel és kölnitől illatozva visszatért, és átnyújtott neki egy csésze gyenge teát. – Maguk mindannyian annyira kedvesek, Borisz is kedves, tényleg – folytatta kétségbeesetten –, de orosz lévén mindig zavarban van, ha megpróbál kommunikálni, és a kicsi gyerekeink az idegeire mennek a kis lakásban. – Ez nem indok arra, hogy elhagyja Önt – méltatlankodott Lysander. – Igyon abból a teából, ámbár valójában valami erősebbre lenne szüksége. Rachel keze annyira remegett, hogy a csészét fölemelve a nagyját kilöttyintette, úgyhogy újból letette. – Borisz szerelmes egy Chloe nevű mezzoszopránba – közölte szerencsétlenül. – A Londoni Met éppen az Otellót rögzíti. Emiliát énekli, úgyhogy Borisz állandóan együtt van vele, és Rannaldini kifejezetten támogatja a dolgot. – Micsoda szemétség. – Lysander elővett egy újabb halom kék papírtörlőt. – Annyira kétségbe voltam esve – folytatta zokogva Rachel –, hogy anélkül, hogy a titkárnőjénél bejelentkeztem volna, elmentem Rannaldinihez. Pofátlanul ginnel és tonikkal kínált, és azt mondta,

nem tudja megérteni, miért csinálok ekkora hűhót. Úgy érzi, hogy a „viszony" – ejtette ki a szót elcsukló hangon Rachel – új mélységet adott Borisz műveinek, és Chloe még soha nem énekelt ilyen jól. Rannaldini maga az ördög, mindenkit korrumpál. – Rachel még hangosabb zokogásban tört ki. Egy doboz Kleenex már elfogyott, Lysander kinyitott egy másikat. Lassú kiszolgálásának köszönhetően nem Diane volt az egyetlen, akinek lekötötte a figyelmét a gyönyörű pár, hamarosan hosszú sor keletkezett, többen már morogtak. A gyógyszerész észrevette, hogy számos állandó vevője, akiket zavart, hogy az aranyerük kúrálására vagy krónikus székrekedésükre kérjenek gyógyszert ennyi ember előtt, eloldalgott. Megköszörülte a torkát, és amikor Lysander ügyet sem vetett rá, megmondta neki, hogy nem maradhatnak ott Rachellel a végtelenségig. – Persze, hogy nem. – Rachel kétségbeesetten simított végig a homlokán. – Jaj, istenem, el kellett volna mennem a gyerekekért. – Hol vannak? – kérdezte Lysander, aki mellette guggolt, és fölemelkedett, mert már egészen elzsibbadt a lába. – Egy barátnőmnél. – Akkor keresünk egy kocsmát, és felhívjuk. Aztán odaviszem. Ferdie délutánja sem volt eredményesebb, mint a délelőtt. Hónapok óta próbált valamit felhajtani a multimilliomos német számára, aki egy rivális ügynökségen keresztül egyszerre csak talált magának egy kétmilliós ingatlant, és ezzel megtorpedózott egy biztosnak látszó üzletet. Éppenhogy elérte a telefont, mikor összefagyva és kimerülten hazaért. A dühös Roger Westwood volt a vonal másik végén. Együtt ebédelt a PR-cég vezérigazgatójával, és elhívta az irodájába, hogy találkozzon Lysanderrel. – És a kis szemétláda még az orrát sem dugta oda. Még arra sem vette a fáradságot, hogy felhívjon. Jesszusom, miféle idiótát akartál megnézetni velem? Ferdie-nek magyarázkodnia kellett. – Roger, hidd el, innen elindult fél kettőkor. Nem értem, hogy veszthette el a címet. – Nos, a rohadt állást vesztette el. Azok után, hogy mennyi üzletet hoztam neked, valami jobbal is előrukkolhattál volna. – Figyelj, tényleg nagyon sajnálom. De Roger letette a kagylót. Túl fiatal vagyok, hogy infarktust kapjak, gondolta Ferdie. Hogy a fenébe tehette ezt velem Lysander? Nehézkesen kikapcsolta a kandallót, és még egyszer felmérte a káoszt. Jacknek elege lett az egyedüllétből, és egy csomó kazettát megrágott. Ferdie visszarakta az épen maradtakat a dobozukba. A konyhában semmi nem került vissza a hűtőbe. A tej összement, a rózsaszín grépfrút dzsúsz megmelegedett. Lysander tegnap éjjel kiürítette a whiskysüvegét. Ferdie mérgében megevett egy negyed kiló sajtot és a fasírt maradékát. Megzavarta a tűnődését, hogy a szőrét dühösen borzoló Jack felugrott a kanapéra, és csonkolt farkát csóválva kibámult az ablakon. Fáradtan odament hozzá, majd elkáromkodta magát. Nem hitt a szemének. Lysander odalent volt, kart karba öltve támolygott egy vakkal, egy apatikus vakvezető kutya vezette őket. Ferdie feltépte az ablakot. – Mi vagyunk a két kis bárány, akik eltévedtek, be, be, be – énekelte a vak ember, és Lysander hamisan, ahogy keresztültámolyogtak az úttesten. Az utcában mindenütt kivilágosodtak az ablakok. A szemben lakó homokosok majd leestek az erkélyről. Az arra haladók megálltak, és a bejárat előtt himbálódzó Lysandert bámulták. Darabokra tört egy tábla csokoládét, és megetette a nyáladzó vakvezető kutyával, majd odaadta Ferdie utolsó ötösét a vaknak. Olyan sokáig tartott, amíg beletalált a kulcsával a zárba, hogy Ferdie kénytelen volt beengedni. Lysander haja az arcába hullott. Fakó narancssárgás barnasága kékes árnyalatot kapott.

– Jaj, de hideg van. – Lehajolt, hogy az izgatottan csaholó Jacket fölemelje, és csak nagyon nehezen tudott újból fölemelkedni. – Hol a francban voltál? – ordította Ferdie. – A Csizmás Kecskében – válaszolta Lysander, és csuklott egyet. – Miért nem mentél el az interjúra? – Jesszusom! – Tenyerével nagyra tátott szájára ütött. – Teljesen elfelejtettem. Tényleg nagyon sajnálom. Felhívom őket, és megmagyarázom. Az igazság az, hogy beugrottam a gyógyszertárba óvszerért, amikor az a szegény lány berohant, hogy szemzselét vegyen. Hallottál már ilyet? Épp akkor hagyta el a férje. – Jaj, ne! – nyögte Ferdie. – Szóval törődnöm kellett vele. – Finoman letette Jacket, és körbemászkált a konyhában. Dühösen kiszippantotta az utolsó cseppeket is az üres whiskysüvegből. – Becsületszavamra, annyira szomorú volt, annyira gyönyörű, és imádni való gyerekei vannak – istenem, annyira szeretem a gyerekeket –, és a férje orosz disszidens. Elmentünk a lakására. Vettünk útközben egy üveggel, és mindent elmondott nekem erről a szemét Rannaldiniről, aki rossz útra térítette a férjét. Azt mondja, hogy legendás. – Legendásan nehéz ember – szólt rá Ferdie. Fokozódó dühvel nézte, ahogy Lysander elővette a hűtőből a Pedigré konzervet, és a rendesen a nappaliban tartott kék kristálytálba kanalazta a tartalmát, majd szanaszéjjel szórta a padlón a kutyakekszet. – Ki az? – kérdezte Lysander. – Rannaldini. A világ egyik legnagyobb karmestere. Jesszusom, annyira műveletlen vagy! – Szóval ő Borisz főnöke. Rachel játszott nekem Borisz zenéjéből. Elég szörnyen hangzott – mintha egy csapat bölény vajúdott volna. De eszébe jutott a férje, és elkezdett sírni, éppen vigasztaltam, amikor Borisz megérkezett. Úgy döntött, mégsem hagyja el. Egyáltalán nem volt visszafogott, amikor meglátott. Rohadt egy alak, úgyhogy megléptem, mielőtt bevert volna egyet. – Akkor legalább használhattad volna a szemzselét – mondta Ferdie rosszkedvűen sepergetve a kutyakekszet. – Nos, elcseszted azt az állást a telivérügynökségnél. – Ferd, rettenetesen sajnálom, egyszerűen nem tudtam őt otthagyni. Aztán ott van a másik probléma, elcsórták a kocsimat. Ott állt a Drake Streeten, amikor kijöttem a lakásból, már nem volt ott. – Valószínűleg elvontatták. – Ferdie dühösen pakolta be a tányérokat és bögréket a mosogatóba. – Nem. Hazafelé bementem az italboltba, mert pezsgőkóstolás volt, és megengedték, hogy használjam a telefont. Aztán bementem a Csizmás Kecskébe. Ott ismerkedtem meg Syddel, a vak pofával. A kutyája hihetetlen, Bessie-nek hívják. Jacko, imádnád őt. Kinyitotta a konyhaajtót, és beömlött a hideg, ahogy Jack kiviharzott. – Fel kellene hívnunk a rendőrséget a kocsid miatt – mondta Ferdie. – Rachel annyira szép a maga esetlen módján. Lysander az órájára pillantott. – Az ördögbe is, elmulasztottam a Koronázás utcát! – Bement a nappaliba, és bekapcsolta a televíziót. – Meg kell tudnom, ki nyerte a 2a5-öst. Hol van a távirányító? De ahogy keresés közben a padlóra borogatta a kazettákat, Ferdie begurult. – Most az egyszer befoghatnád! – ordította – És menj végre aludni, a francba is!

6. Másnap reggel Ferdie kénytelen volt megenyhülni, mert Lysander, mint olyan gyakran máskor is, az anyja után sírva ébredt. – Jaj, Ferd, azt álmodtam, hogy él, és nem tudtam megtalálni a ködben.

Ömlött róla az izzadság, kivörösödött szemmel, rémülten tekintgetett körül. Az ágynemű szanaszét hevert a nappaliban. Reszkető kézzel nyúlt a cigaretta után. Ferdie hozott neki egy fejfájás-csillapítót, majd teljes letargiába süppedve hagyta, hogy a pezsgőtabletta buborékjai leülepedjenek. A délelőtti rajzfilmek máskor mindig felderítették, de most nem tudtak mosolyt csalni Lysander arcára. Olyannyira maga alatt volt, hogy még a teletextre sem kapcsolt át, hogy megnézze a napi futamokat és a horoszkópját. Mi értelme, hogy Russell Grant a Halak romantikus napjáról fecseg, amikor el kell mennem pénzt kunyerálni az apámtól? – Lysander újra reszketni kezdett. Ferdie felsóhajtott. Mivel Lysander kocsija nem került meg, és megígérte, hogy féltizenkettőre Fleetleyben lesz, Gloucestershire-ban, az apja által igazgatott magániskolában, Ferdie beleegyezett, hogy díjazás ellenében elviszi oda. Nem mintha arra számított volna, hogy valaha is megkapja, ráadásul az irodában is úgy kellett tennie, mintha ingatlanbejárásra menne. – Kell, hogy legyen valami benned – nógatta Lysandert. – Tegnap reggel óta semmit nem ettél. – Hányingerem van. Lysander felugrott a telefoncsörgésre. Mindig azt remélte, hogy az anyja az, és az egész a haláláról csak rémálom. Ferdie felkapta a kagylót, egy másodpercre belehallgatott, mielőtt felcsattant volna: – Nincs itt, de ha itt is lenne, nem volna semmi mondanivalója! – és lecsapta. – Még betegebbnek fogod érezni magad. A Sun volt az. Beattie Johnson kitálalt a Skorpióban. Egy perc múlva mind itt fognak csaholni az ajtóban. Jobban tennénk, ha megmozdulnánk. A sarki újságos a The Financial Times és az Ingatlanügynökség Magazin mellé odatette a Skorpiót is. – A szépfiú megint bajban van – mondta vigyorogva az újságos. – Emlékeztesse, hogy a lapok és a cigi miatt tartozik nekem hatvan fonttal. – Én vagyok az első a sorban – mondta Ferdie, és felkapott egy zacskó tejkaramellát. – Jaj, Istenem! A Skorpió fedőlapján Lysander pajkosan és csibészesen elragadó bekeretezett képe látszott, az alsónadrágon kívül nem volt rajta más. KI TUDNÁ ELÍTÉLNI MARTHA WINTERTONT? – harsogta az óriási szalagcím. – Mi az ördög vitt rá, hogy jóformán meztelenül pózolj Beattie Johnsonnak? – kérdezte, mikor beült a kocsiba. – Éppen fürödtem, amikor jött – felelte dacosan Lysander. Ferdie az olvasás Einsteinjének tartotta Lysandert, aki még mindig a szörnyűségeket próbálta megemészteni, mikor a BNW kiszabadult a csúcsforgalomból, és ráfordult az M4-re. „A jóképű halálos ugrása – olvasta fel akadozva. – És majdnem meg is halt, amikor Elmer biztonsági embereinek golyói röpködtek körülötte. Menekülés közben kővé dermedve akár Adonisz – ki is az? – szobrának is elmehetett volna abban a holdfény megvilágította kertben." „Az a célom, hogy zsoké legyek – mondta a huszonkét éves Lysander, akinek még a Becher akadály sem okozna nehézséget a nagy Nemzeti Lóversenyen sem, ha ló nélkül is át tudta ugrani Elmer hatméteres elektromos kerítését." – Jaj, istenem, azzal folytatódik, hogy én vagyok – Anglia egyik legfelvágósabb magániskolája (az éves tandíj tizenkétezer font!), a Fleetley igazgatójának, David „Balta" Hawkleynak a legkisebb fia. Balta bizonyára jelest ad a pimasz Lysandernek, ha találkoznak. – Jézusom, ez a Beattie egy dög! – mondta dühösen Lysander. – Megígérte, hogy semmi nem jelenik meg nyomtatásban, amit nem a magnóba mondtam neki. Elfogadtam volna a Ferrarit, ha ezt tudom. Rá kell kapcsolnunk, mielőtt valami jóakaróm megmutatja apának a Skorpiót. Szerencsére a Fleetleyben be van tiltva. Dolly is rettenetesen dühös lesz. Rémes hányingerem van. Cigaretta után tapogatódzott, és rövidesen majd kiköhögte a tüdejét, telehamuzta, továbbá a tejkaramella papírjával összeszemetelte Ferdie nagyon takaros és tiszta autóját.

– Ez a legnagyobb pofátlanság – jegyezte meg helytelenítően Lysander, amikor beszorultak egy szőke Porschéja mögé a gyorsítósávban, mert az túl lassan vezetett, így Ferdie arra kényszerült, hogy belülről előzzön. – Temetkezési kocsit kellene vezetnie. – Lysander hátrafordult, hogy megnézze magának az illetőt, aztán megváltozott a véleménye. – Azért elég szép. Biztosan most szerezte a jogosítványát. Hasonlít a szomszéd lányra. Meghúztad? Ferdie komoran bólintott. – Amíg Palm Beachen voltál, isteni négy napot töltöttünk együtt. Még San Lorenzóba is elvittem. Aztán közölte, hogy hazarepül Ausztráliába, hogy férjhez menjen, és velem csak gyakorolt. Ferdie ezt úgy adta elő, mint egy jó viccet, de Lysander érezte, hogy megbántódott. Szerette volna, ha Ferdie-nek is olyan könnyű lenne a nőkkel, mint neki. – Hülye tehén – mondta dühösen, aztán, hogy felderítse Ferdie-t, ahogy letértek az autópályáról: – Istenem, te hogy tudsz fordulni! Ilyen gyorsan nekem sem megy, még éjjel sem. Ahogy a hófoltokkal borított sivár téli tájon át közeledtek az útpadka sápadt füvét lelapító jeges szélben Fleetley felé, Jack az ismerős terepet megérezve szaglászni kezdett az ablaknál, Lysander pedig egyre lehangoltabb lett. – Nem tudom elhinni, hogy anyu nem lesz itt – mormolta Lysander, és mélyebben behúzta Sherry kék baseballsapkáját. Soha sem tudta megérteni, miért maradt az anyja a merev, maradiságába megkövesedett apja felesége. De a békülékenység gesztusaként megállt Fleetley falu boltjában, és vett neki egy üveg portóit, Szimónidésznek, a papagájának pedig egy zacskó madáreledelt. A Fleetley Iskola valamikor hercegi birtok volt. Mára ebből már csak a vaskaput szegélyező ágaskodó kőoroszlánok, a sétány fölé tornyosuló vastag törzsű vadgesztenyefák és maga a György korabeli, jókora, négyszögletes sárgásszürke épület maradt. Körülötte mindenfelé gombaként emelkedtek az osztálytermek, laborok, tornatermek, tanárlakások és diákszállók. A hatalmas tavat uszodává alakították. Artúr és Picúr már nem tudna hol legelni, gondolta az ezüstös zölden elnyúló sportpályát bámulva Lysander. – Jaj, ne! – Lysander felnyögött. Az istállót, ahol anyjával a lovaikat tartották, lebontották, hogy helyet biztosítsanak az új zeneiskolának, amire Mrs. Colman, az apja titkárnője segített háromszázezer fontot gyűjteni. – Bejössz? – kérdezte Ferdie-t. Ferdie nemet intett a fejével. – El kell intéznem néhány telefont. Bár Ferdie kitűnővel érettségizett, és magában David Hawkley is elismerte, hogy ő lesz az első tanítványa, aki megcsinálja a millióját, de soha nem tudta neki megbocsátani, hogy a fia legjobb barátja látta el a diákok feketepiacán a többieket piával, óvszerrel és cigarettával. – Akkor itt hagyom Jacket – mondta Lysander. – Szimónidész mindig idegösszeomlásba kergeti, ahogy utánozza az ugatását. Istenem, remélem, apu jó hangulatban van. David Hawkley az ország egyik legjobb iskoláját vezette. Éles nyelve miatt kapta a fiúktól a Balta gúnynevet. Ugyanolyan nagyszerű volt tanárnak, mint hivatalnoknak, de szándékosan elfojtotta magában a romantikus ösztönöket, és így vált generációjának legragyogóbb klasszikafilológusává. Rettenetesen jóképű volt, sápadt, nemes, keskeny ajkú, mint Wellington első hercege. Szürke csíkok látszottak simára kefélt fekete göndör hajában, és olyan benyomást keltett, mintha roppant erővel elfojtott tűz lobogna benne – mintha a félszigeti háborút és a Waterlooi csatát a belsejében vívták volna meg a reménytelenség és a sötétség erői ellen. Kérlelhetetlen természetű volt, és a legkisebb fiával különösen kemény, mert Pippa, elhunyt felesége annyira imádta őt. Ráadásul Lysander olyan gyötrelmesen hasonlított Pippára a távol ülő, kékeszöld szemével, amely nagyra tágult, mikor azon gondolkodott, mit is mondjon, dús, homlokába hulló csillogó barna hajával, és az édes, álmos mosolyával, amely teljesen átalakította az arcát. Ugyanúgy, mint Pippa, lehetetlen volt, képtelen volt felelősséget vállalni a tetteiért, visszahúzódott egy álomvilágba, és mindig rosszkor nevetett.

Lysander meglehetősen különbözött David idősebb fiaitól, Alexandertől és Hectortól, akik, mint az apjuk, kiválóan végeztek Cambridge-ben, és most nagyszerűen helyt álltak a BBC-nél és a Külügyminisztériumban. Mindketten jó házasságot kötöttek, az apjuktól eltérően dédelgették a gyermekeiket, vasárnapi ebédet főztek, tudták, hogy mi a különbség a leveles tészta és a rövidmetélt között, és férfiasságuk feladása nélkül pelenkáztak. És az apjukhoz hasonlóan, vég nélküli vitákat folytattak arról, mit tegyenek Lysanderrel és Lysanderért. Aznap délelőtt a fiára várva David Hawkley különösen harapós kedvében volt. Máskor ilyenkor januárban a dicsőség fényében sütkérezett, hogy az érettségizők fele bekerült Cambridge-be és Oxfordba. De a magániskolákkal szemben olyan nagy volt az előítélet, hogy idén épphogy csak tíz fiút vettek fel, egyiket sem ösztöndíjjal, amely a vádaskodó szülők vég nélküli telefonjait eredményezte. A legtöbb éjszakát fenn töltötte a próbaérettségik javításával, irgalmatlanul alacsony pontokat adva, és nem hitte, hogy a következő évi felhozatal sokkal jobb lesz. Annál is rosszabb volt a kedve, mert egy róka aznap reggel megölte imádott papagáját, Szimónidészt. Szimónidész megugatta a kutyákat, karattyolt görögül, latinul, és azt kiáltozta a szülőknek, akik nem akartak időben elmenni, hogy „Eredj a francba!" Ez utóbbit valószínűleg Lysander tanította neki. Rátelepedett David vállára, mikor dolgozott, az ágyán ugrándozott, hajnalban a nyakához bújt, és az egyetlen vigasza volt, mióta Pippa meghalt. Azért is dühös volt, mert Lysander Palm Beach-i hőstetteinek történeteivel tele volt a Skorpió, amelynek példányait a fiúk alattomban mindenütt otthagytak, még a kápolnában, a padjában is. És ami a legrosszabb, Lysander a Palm Beachen nagy nehézségekkel megírt két levelét összetévesztette, és rossz borítékba rakta. így ahelyett, hogy a vidám beszámolót olvasta volna, hogy a fia jól van, és meglátogatja a jövő hónapban, David azt a levelet bontotta fel, amelyet ugyancsak gyanús barátnőjének írt, Dollynak. Ebben nem csupán azt ecsetelte undorítóan, mit szándékozik vele csinálni szexuálisan, ha legközelebb találkoznak, de arról is beszélt, hogy kénytelen lesz megvágni azt a kőmerev apját, másrészt, hogy az apja odavan a titkárnőjéért, „Mustárért", pedig az micsoda egy ronda tehén. David Hawkley majdhogynem jobban elszörnyedt azon, hogy mennyire leromlott Lysander helyesírása és nyelvtana. De nem készült arra, hogy a hibákat kijavítva visszaadja a levelet, és azt sem szándékozta megmondani a fiának, hogy a megnyalnám szót nem két l-lel kell írni, egyebekről nem is szólva, meg azt sem kérdezi meg, mi a fenét akart azzal, hogy „zsörtölődő korhely". David jeges dühvel figyelte, ahogy a legkisebb fia kiszáll az elegáns kocsiból, amit az a kövér, egyáltalán nem hozzá illő barátja vezetett, akinek most biztosan valami hivatalban kellene dolgoznia. Aztán nézte, ahogy a kerti ösvényen lépked, összerándul a féltizenkettes csengetésre, megáll, hogy megsimogassa az iskola cicáját, Hésziodoszt, akit Mrs. Colman megint kizárt, mert nem tűrte az irodában a háziállatokat. Mrs. Colman volt az, akinek első dolga volt, hogy felhívja David figyelmét a Skorpióra aznap reggel. – Sosem olvasom azt az undorító szemetet. A bejárónőm, Mrs. Mop hozta. David, annyira sajnálom – sosem szólította Davidnek, csak ha kettesben voltak. Nemtetszését merev viselkedésével kinyilvánítva Mrs. Colman bevezette Lysandert a dolgozószobába. Amikor Alexander vagy Hector látogatta meg az apját, előkelően, izgatottan és szívélyesen, szinte affektálva jelentette be: – Mr. Hawkley, Mr. Hector Hawkley kívánja látni. – De Lysander kísértetiesen hasonlított az anyjára, akire Mrs. Colman rettenetesen féltékeny volt. Lysander észrevette, hogy „Mustár" nagyon kicsípte magát, cseresznyeszín gyapjúruhájának színe illett duzzadt ajkán látható rúzsához. Lysander orrát megütötte a Chanel diszkrét illata. Igyekezett ugyanolyan ridegen viselkedni, mint a nő. – Szia, apu! – Odatette a bevásárlószatyrot apja hatalmas, zöld bőríróasztalára a gondosan elrendezett vizsgalapok mellé. – A madáreledelt Szimónidésznek hoztam.

– Timeo danaos...1 – idézte magában David Vergilius mondását, ahogy a zacskóba pillantott. Félt, hogy remegne a hangja, ezért nem szólt Lysandernek Szimónidészről, és egyszerűen csak ennyit mondott: – Köszönöm. Jobban tennéd, ha leülnél. Ahhoz képest, hogy David ugyanolyan komornak tűnt, mint odakinn az idő, a dolgozószobája meglepően barátságos és elbűvölő volt. A falak nagy részét láthatólag gyakran használt, halvány bíborba, sötétzöldbe, barnába kötött könyvek borították, a legtöbbjük eredeti görög és latin nyelven, az aranybetűk ragyogtak a kandallóban lobogó almafahasábok lángjától. Kézközeiben volt Arisztotelész Etikája és Gibbon A Római Birodalom hanyatlása és bukása című művének hét kötete. És mivel David Hawkley nem volt hiú ember, az egyik felső polcon rejtette el saját imádott Platón, Ovidius és Euripidész fordításait. Amikor Pippa meghalt, éppen Catullust fordított, de azóta sem dolgozott rajta. A fennmaradó falakon volt néhány jó angol akvarell, finom francia rézkarcok Aesopus meséiből, a tavalyi aberdeeni igazgatói konferencia fényképei és egy sokkal halványabb kép, amelyen ő maga volt látható, sötét fejét hátraszegve mellével a célszalagnak feszülve, amint Cambridge-ben megnyeri a nagydíjat. A kandalló felett függött Poussin nimfák és pásztorok mulatságát ábrázoló festménye, amelyet Amy nénitől örökölt, aki Lysanderre is hagyott húszezer fontot. Inkább rá hagyta, mint a bátyjaira, mivel úgy érezte, hogy a fiúnak segítségre van szüksége. Lysander apja dühöngése ellenére rögtön elherdálta a hatalmas összeget. Egy Artúr király nevű versenylóra költötte, amely azonnal lesántult, és azóta sem versenyzett. Elmer Wintertonnal ellentétben David Hawkley szerette a régi dolgokat, ezért a szőnyegen lévő lyukakat jó minőségű, kisebb szőnyegekkel fedte be. A tapétához illő sötétzöld, nyomott selyemmel kárpitozott ódon kanapé összes rugója is eltört már. Mrs. Colman állandóan azzal nyúzta, hogy cserélje le valami modernre és kényelmesebbre, de David nem akarta, hogy a szülők hosszasan időzzenek a szobájában, különösen nem a gyönyörű, elvált vagy különélő anyák – Istenem, elég sok volt belőlük, akik azért jöttek hozzá, hogy a fiaikról beszéljenek vele, de a dolog mindig úgy végződött, hogy saját magukról beszéltek, majd Davidét vigasztalva esdeklő tekintettel leljenek önmaguk is vigaszt. És most Ferdie hosszú, sötétkék felöltőjébe burkolódzva Lysander terpeszkedett ugyanazon az alacsony kanapén, és igyekezett hosszú lábaival elhelyezkedni. Lankadt tétlenségében is olyan elragadó volt, mint Narkisszosz vagy Balder, a fény és tisztaság istene. De szerény volt, mint az apja, és mindig úgy látszott, nincs tudatában varázslatos kinézetének. David nem kínálta meg Lysandert egy pohár, a szülőknek tartott félszáraz sherryvel, bár így magának sem tölthetett, mert nem akarta, hogy kedélyessé váljon a hangulat. Lysander, akinek mindig nehézséget okozott, hogy apja hideg, átható szürke szemébe nézzen, észrevette, hogy új Hawkes nyakkendőt visel, és az időtől megzöldült fekete, tanári talárjának kilincs okozta szakadásai is eltűntek. Az anyja csak arra használta a tűt, hogy kipiszkálja a rózsatüskéket, így a láthatatlan öltések bizonyára Mustár kezét dicsérik, éppúgy, mint az apja íróasztalán álló mályvaszínű és kék fréziacsokor, amelynek édes, finom illata megpróbálta leküzdeni az iskolai konyhában az ebédre készülő curry beszivárgó szagát. Hosszú, kínos csönd következett. Lysander megpróbált nem ásítani. Megfigyelte, hogy apja ajka körül mennyire elmélyültek a ráncok, a szeme alatti sötét karikák majdnem ívelt, sötét szemöldökéig értek, mintha szemüveg lett volna rajta, és elöntötte a szánalom hulláma. – Hogy vagy, apa? – Megvagyok – válaszolt nyersen David.

1 Timeo danaos et dona ferentis. (Félek a görögöktől, ha ajándékot hoznak is – latin.)

Aztán egy galamb ereszkedett le az ablakpárkányra, David egy boldog pillanatig azt hitte, Szimónidész. Miután visszatért a komor valóságba, a boldogtalansága dühös támadásba fordult Lysander ellen, mert a rossz levelet küldte el neki. – Hogy merészeled azokkal a megbotránkoztató kifejezésekkel illetni Mrs. Colmant – mondta végül –, azok után, hogy mennyit tett az iskoláért? Teljesen véletlenül bontottam fel a levelet, mert megismertem a macskakaparásodat. Képzeld csak el, mennyire megbántottad volna Mrs. Colmant, ha meglátja. Átvágott a szobán, és az alávaló dokumentumot a tűzre hajította. Tett a tetejére egy fahasábot, hogy biztosan elégjen. – Mi az ördögöt tudsz felhozni a mentségedre? És vedd le azt a rémes baseballsapkát! Lysander elpirult, mint egy lány, és szemét tágra nyitva zavart magyarázkodásba kezdett. – Igazán rettenetesen sajnálom, apu, őszintén. Valójában nagyon drága az élet Londonban, és őszintén nem akartalak megbántani sem téged, sem Mustárt – úgy értem, Mrs. Colmant, de valójában ellopták a kocsimat, és fogalmam sem volt, hogy Artúr orvosi költségei ennyire magasak lesznek, és őszintén megígérem, hogy megjavulok, és valójában a pénzügyi helyzetem... – Felállt, hogy beengedje az iskola cicáját, mert szánalmasan nyávogott az ablakpárkányon. – Ülj le! – dörrent rá az apja. – De meg lehet fagyni odakint. Hésziodosz mindig bejött, mikor anyu... – Aztán látva az apja arcát, leült. Rettenetesen szüksége volt a pénzre. – Ahogy mondtam, valójában a hozzáállásom... – Ebből elég! – szakította félbe David. – Körülbelül hússzor használtad a valójában és az őszintén szót az utóbbi öt percben. Egyáltalán nincs semmi őszinteség az arra vonatkozó ígéreteidben, hogy megjavulsz, sem semmi alapja, hogy másképp fogsz bánni a pénzzel. Beállítasz ide, legyünk őszinték – nyilvánvalóan másnaposan. Szégyent hozol a családra az újságokban kiteregetett hőstetteiddel. Azt reméltem, hogy megtanultad, egy úriember soha nem beszéli ki a nőket, akikkel lefeküdt. Lysander megborzongott, és azon töprengett, vajon az apja meghúzta-e már Mustárt. A curry illata tényleg rémes volt. Remélte, hogy a gazdasági igazgató nagy mennyiségű háromrétegű vécépapírt rendelt, amivel majd boldogulhat. Szegény Hésziodosz még mindig nyávogott. – És ami még ennél is rosszabb – folytatta az apja –, annak érdekében, hogy biztosítsam azt az állást a Cityben – amit ha jól értettem, Roddy Ballenstein máris visszavont – nem mondhatnám, hogy hibáztatom érte, kénytelen voltam felvenni a legbutább fiút, akivel valaha találkoztam. – Még nálam is butább? – kérdezte meghökkenve Lysander. – Ez nem vicces! – Nagyon sajnálom, apu. – Lysanderbe belenyilallt a fájdalom, mikor észrevette, hogy az apja eltüntette az édesanyja képét a kandallópárkányról. Biztosan Mustár tette. Visszarángatta a gondolatait a jelenbe, és hallotta, ahogy apja a következőkkel folytatja: – A leveledből rájöttem, hogy csak azért jöttél ide, hogy megvágj engem. Nos, nem segítek neked. Meg kell tanulnod, hogy állj meg a magad lábán. Azt javaslom, küldd azt a lovat, amire csak fecséreled a pénzt, a vágóhídra, és keress magadnak egy rendes állást. És most, ha megbocsátasz, vezetői értekezletem van. Lysander nyugodtan hagyta el az épületet, de mikor meglátta, hogy Mustár kárörvendően leskelődik ki a függöny mögül, valami elpattant benne, középső ujját felé mutatva felkapta Hésziodoszt, aki a lábához, dörgölődzött és nyávogott, lerohant a kerti ösvényen, bedobta a macskát Ferdie kocsijába és utána ugrott. Pokoli zűrzavar keletkezett, mert Hésziodosz majdnem kikaparta Jack szemét, amikor az egészben le akarta nyelni. Lysander megpróbálta szétválasztani őket, Mustár pedig magas sarkain lefutott a kocsifelhajtón, és azt kiabálta: – Tolvaj! Állítsák meg! – Hésziodosz rémületében összekakilta magát, és Ferdie erőszakkal kihajította a kémialabornál. – Valószínűnek tartom, amint átvágták a hangszálait, elkezdenek kísérletezni vele – mondta Ferdie és elviharzott a kocsibehajtón.

Aztán látva Lysander döbbent arcát, hozzátette: – Csak cukkoltalak. Nagyon is ésszerű volt Jacko részéről, hogy meg akarta enni azt a macskát. Nyilvánvalóan tudja, hogy ezentúl el kell tartania magát. – Miről beszélsz? – Balta nem perkált. – Nem. – Lysander beletörölte véres, összekarmolt kezét a farmerjába. – Tudnál még egy ötöst kölcsönözni? Virágot kell tennem anyu sírjára. Pippa Hawkley sírkövét még nem borította be az idő zuzmóval és piszokkal. Fájdalmasan fehéren és védtelenül állt a többi összevissza dülöngélő síremlék mellett a fleetleyi temetőben. Majdnem olyan fehér és védtelen, mint a fia, gondolta Ferdie, ahogy Lysandert figyelte, amint kidobta a halott krizantémokat, és beletett a vázába négy csokor hóvirágot. „Philippa Hawkley 1942-1989. Nyugodjék békében", olvasta Ferdie, és könnyek öntötték el a szemét, amint azon merengett, hogy egy ennyire élettel teli, élénk valaki, mint volt igazgatójának a felesége, hogy tud valaha is békében pihenni. Aggódott, hogy a mögötte botorkáló Lysander ájultan esik össze, gyorsan betuszkolta a kocsiba és feltekerte a fűtést. Sietnie kellett, egyenesen Londonba. A tegnapi arabok felhívták a főnökét, és panaszkodtak, hogy taxiba rakta őket. Ehelyett elhatározta, hogy elviszi kocsikázni Lysandert.

7. A még Lysandernél is nehezebben felkelő nap végre előbújt, és megvilágította a fagytól fehér mezőket, a sárga kőfalakat, és fénycsíkokat vetett a fák árnyékolta száradó útra. Egyre több domb és sűrű erdő tűnt fel a tájban, amikor Ferdie elhaladt a völgy oldalában álló gyönyörű ház mellett, amely mögött orgonasípokként sorakoztak a sima törzsű bükkfák. Lysander egy időre kiemelkedett melankóliájából, amikor Ferdie megmondta neki, hogy az ingatlan a valamikori díjugrató világbajnok, Rupert Campbell-Black birtoka, aki most az ország egyik legsikeresebb istállótulajdonosa és edzője. – Nézd azokat a palánkokat! Istenem, bárcsak Rupert adna nekem egy állást! – Lysander a nyakát nyújtva bámulta az udvart. – Meglovagolhatnám az összes lovát, és ő tudná, hogyan lehetne Artúr megint egészséges. Azt hiszem, Artúr élvezi a nyugdíjas életet, egyáltalán nem akar meggyógyulni. Ferdie, én soha többé nem tudok Londonban dolgozni, huszonkét éves koromra a középkorúak válságába jutottam. – Erre már magam is rájöttem – mondta Ferdie. – Valamit kitaláltam a számodra. Még vagy tíz mérföldet utaztak az út két oldalán levő, fejük felett összeboruló fasor alagútjában az erdőkön keresztül, amelyek egységes színét itt-ott megtörték a fakuló bükkfalevelek és a kénsárga mogyoróbarkák. Elhaladtak a tőlük jobbra fekvő, Paradise nevű pici falucska mellett. Öt perccel később Ferdie átlépte Rutshire megye határát, és megállította a kocsit egy meredek domb tetején. A kegyetlen szél majdnem elsodorta őket, amikor kimásztak a kocsiból, de lepillantva ott találták a világ leggyönyörűbb völgyét. Mint valami mozgólépcső utasai, hatalmas fák sorakoztak a lejtős hegyoldalon lefelé. A fákat ezüstös vízpermetként borította be az iszalag. Úgy tűnt, mintha egyenesen száz kicsi patakba ömlött volna, amelyek kardpengeként villogtak, ahogy belerohantak a völgy alján kanyargó Fleet-folyóba a gazdag, barna szántóföldeken és a csillogó réteken keresztül. A folyó mentén másfél kilométernyire a cotswoldi stílusú sápadtsárga házacskák úgy gyülekeztek a kora anglikán templom körül, mint a misét tiszteletteljesen hallgató hívek. – Alattad fekszik – kiabálta Ferdie a süvítő szélben – Rutshire megye Paradise-völgye. Sokkal nagyobb és fenségesebb, mint a névrokona Gloucestershire-ban. De mindenki ott akar élni, és a házak árai inkább emelkednek, mint csökkennének.

– Itt fogod találni Anglia legkeresettebb otthonait a csodálatos kilátás és a pénz miatt, amit rájuk költenek – mutatott Ferdie a fák közül mindenfelé oroszlánokként kikandikáló pompás házakra. – Rupert Campbell-Black Új-tópiának hívja, mert annyi újgazdag költözik ide. A másik beceneve Szakadék-völgy, mert annyi házasság szakad itt szét. – Hát aztán! – zsörtölődött Lysander, mert fázott, le kellett fognia a baseballsapkáját, és szegény Jacknek a szél kifordította a füleit. – Végeztem egy kis kutatómunkát, amíg te sikertelenül vágtad meg az apádat – ordította Ferdie, aki kövér lévén kevésbé érezte a hideget. – Emlékszel a barátnődre, Rachelre? Nos, a férje karmesterfőnökének, Rannaldininek ez a birodalma. Jobbra ott, az a legnagyobb ház az övé. Valhallának hívják. Nyáron szenzációs a kertje. Láthatod a labirintust és mélyen a fák közt a kis nyári lakot – Rannaldini búvóhelyét ahol tökéletes magányban tudja vágni a felvételeit, tanulmányozni a kottákat, és ott fekteti le a hölgyeket, akik az erdő másik oldaláról észrevétlenül közelíthetik meg a helyet. – Rannaldini évente csak néhány hetet tölt itt – magyarázta Ferdie –, mert körbe-körbe kereng a világban, hogy elkerülje az adózást és a vérig sértett szeretőit, amikor éppen nem a Londoni Metet terrorizálja a megaláztatásig. Azt csiripelik a madarak lette hozzá jól értesülten –, ha úgy gondolja, hogy túl forróvá válik a lába alatt a talaj Angliában, megcélozza New Yorkot vagy a Berlini Filharmonikusokat. – Vágom – mondta Lysander bedugva Jacket a kabátja alá. – Lehet, hogy Rannaldini házát piacra dobják, és te leszel az első, aki megszerzed, és hatalmas hasznot húzol. – Pontosan – mondta Ferdie visszaszállva a kocsiba. – Ezt a területet mindig érdemes figyelemmel kísérni. A hegyről lefelé vezetve befordult a jelzésnél, amely azt mutatta: Paradise 3 km. – Itt úgy tehetsz szert nagy profitra – folytatta Ferdie – ha házaspárnak adsz el házat. Mikor egy pár év múlva szétmennek, további jó pénzt hoz, hogy találsz nekik két különállót, és ha szerencsés vagy, a régit is el tudod passzolni. Paradise-t az utóbbi tíz évben a Rutshire Legjobban Gondozott Települése címmel tüntették ki, és rá is szolgált a nevére. Még az ilyen barátságtalan napokon is menedéket nyújtottak neki a fölötte tornyosuló, fák borította hegyek. A templomkertet és a főutcát szegélyező kerteket már elborították a sisakvirágok, hóvirágok, tavaszi kikericsek. Téli jázmin és örökzöld lonc kapaszkodott a háztetőkre, a kéményekből opálkék, szélben fodrozódó füst emelkedett felfelé. Bár a kacsaúsztató még be volt fagyva, a falu parkját keretező hársfák hegyes ágain már megjelentek a kövér, rubinvörös rügyek. A templom melletti ódon kőkerítéseken lila pázsitfűcsomók függtek, mögötte bújt meg a bájos paplak. Paradise nem csupán kitűnő falusi bolttal dicsekedhetett, amelyet Almafának hívtak, és mindent lehetett benne kapni a videótól a szőlőlevélig, hanem egy Édeni Kertészet nevű faiskolával, amelyben üzemanyagot árultak, és egy étteremmel is, a Mennyei Mannával, amelynek szürkéskék zsalugáterei csak esténként nyíltak ki. Ferdie és Lysander azonban nem ide, hanem a Paradicsom Kapuja nevű ivósöntésbe rontott be. – Jó reggelt, Ferdie! – köszöntötte a tulajdonos, aki Ferdie számos előző látogatása során tippekkel látta el a helyi házakkal kapcsolatban. Lysander kezdte egy kicsit vidámabban érezni magát, miután a kandallóban duruzsoló tűz előtt elfogyasztott néhány dupla whiskyt és egy forró, marhahúsos, vesés pitét sült krumplival. A pohár sörükbe meredő nyugdíjasokat leszámítva senki sem volt a helyiségben a tiszteletesen kívül, aki, miközben több nagy pohár vörösbort megivott, és a vasárnapi szónoklatát írta, titokban Lysandert bámulta. – Ki kellene találni egy gyilkos koktélt, amit Szeszléleknek hívhatnának – mormolta Ferdie. Pozsgás arca csillogó vörös lett a melegben. A falakat edzéshelyszínek hirdetményei, a falu krikettcsapata, csillogó lószerszámok töltötték meg, de volt köztük két bekeretezett fénykép is. Az egyiken ősz hajú, dölyfösnek kinéző, a kezében tartott pálcával intő, csukott szemű férfi látszott, a másikon pedig egy feltűnően csinos fekete,

göndör hajú nő nagyra tátott szájjal, Lysander kísértést érzett, hogy beledugjon egy darabka pitét, amivel Jacket éppen etette. – Kik ezek? – kérdezte Ferdie-től. – Rannaldini Mahlert vezényel, és a szeretője, Hermione Harefield énekel. Az a háza, ott, balra. Lysander az ablakon át magas kéményeket látott két hatalmas fekete tiszafa között, mintha hívogató ujjak lettek volna. – Világhírű díva – folytatta Ferdie, miközben már a mártást tunkolta a harmadik karéj kenyérrel. – Tíz évvel ezelőtt ismerkedett meg Rannaldinivel, amikor a Rigolettót vezényelte Milánóban. Meghökkentően sikeres szövetség az ágyban és azon kívül is. Biztos hallottál már Harefieldről és Rannaldiniről – nem, lehet, hogy nem. – Ferdie a fejét csóválta. – Már-már Nigel Kennedynél2 is kelendőbbek. – Hermione rettenetesen szép, és púp az ember hátára, aminek Rannaldini bizonyára örül, mert azt tartják róla, hogy szereti a szado-mazo játékokat, valamint mindkét csapatban játszik. Hermione férje, Bob a Londoni Met zenekari intézője. Nagyon kellemes ember, neki van a leglaposabb hasa Rutshire-ban. És neki kellene, hogy a legkeskenyebb válla is legyen, mert Rannaldini szeszélyei miatt olyan sok zenész sírt rajta, hogy összement. Ferdie ügyet sem vetett Lysanderre, aki üres poharát vizslatta rosszalló pillantással, és felvette a kocsikulcsot. – Gyerünk, még nem fejeztük be a túrát. A nap odakint már lement. A Fő utcán összebújva melegítették egymást a házak. Amikor keresztülutaztak a falun a völgy déli oldala felé, elmentek egy vízesésház mellett, a hajlott almafán hinta lógott. – Ez a Jázmin-lak – mondta Ferdie lelassítva, – amely szintén Hermione és Bob Harefield tulajdona. Tavaly bérbe adták a zongorista barátnődnek, Rachelnek és orosz férjének, Borisznak. Aztán Rachel külföldre ment egy koncertkörútra, és Borisz maradt itt, hogy vigyázzon a gyerekekre, és írja azt a senkinek nem kellő, érthetetlen zenéjét. Úgyhogy elkezdett nézelődni, hogyan léphetne félre. Remélve, hogy ott könnyebb munkát találni, ősszel visszaköltöztek Londonba, de ez a házasságukon nem segített, ha a tegnapi szemcseppes incidensből jól értettem. – Az az elbűvölő ház – ott balra a fűzfák mögé bújva – Valentine Hardmané. Sztár ügyvéd, szeretője van Londonban, amiért a felesége, Annabel naponta fenyegetőzik, hogy a Fleet-folyóba veti magát. – És ott balra, az a közönséges épületkupac nem más, mint az Édenkert-major. – Ferdie majdnem elütött egy fácánt, ahogy a hosszú feljárót bámulta a hatalmas, elektromos kapun keresztül. – Larry Locktoné, a Zengzeton Hanglemezgyár vezérigazgatójáé, akinek egy vagyont hozott Rannaldini és Harefield. Larry vállalatokat vásárol fel, az a gyanúm, hogy reménytelenül túlköltekezik, és a bukás felé rohan. – Nos, Larry szintén egy olyan pasi, akit Rannaldini rossz útra térített – tette hozzá Ferdie, miközben továbbhajtott. – Larry valamikor kövér kis ember volt, soha nem nevetett, mert rosszak voltak a fogai. De annyira féltékeny volt Rannaldini szeretőire, hogy ő is akart egyet. Így megcsináltatta a fogait, fogyott vagy húsz kilót, Mel Gibson-frizurája lett, és elkezdte kefélni a titkárnőjét. Még egy lakást is vett neki a Pelham közben. Én adtam el neki – magyarázta Ferdie nem minden önelégültség nélkül. – Földszint, szép kert és beépített szekrények az összes csontváz számára. Larry felesége, Marigold valamikor nagyon szép volt, gyerekkori szerelem, de amikor a férje elkezdett vagyonosodni és társadalmilag egyre feljebb mászott, elhízott a túl sok fehér csokoládétól, úgy öltözködött, mint a királynő, és úgy vetette bele magát a jótékonykodásba, mint a rögbilabda, ha erősen megrúgják. – Miért mondod el ezeket nekem?

2

Nigel Kennedy – brit hegedűs.

– Várj csak! – jó okom van rá. Felérve a hegyre, Ferdie behúzódott egy résbe. A fákon keresztül a völgy másik oldalán, Valhallától majdnem egy kilométernyire jobbra, láttak egy György korabeli házat. Kisebb volt, mint Fleetley, de tökéletesek voltak az arányai, és a tető minden sarkán szárnyaló angyalok álltak. – Az a ház, az Angyalok Menedéke teljesen elhanyagolt volt egy fantasztikus elvadult kerttel – mesélte Ferdie. – Georgie Maguire és a férje, Guy Seymour vette meg, egy valóságos vagyont költenek rá. Lysander kinyitotta véreres szemét. – Még én is hallottam Georgie-ról. Nem egy popénekes volt a hatvanas években? Anyunak az összes lemeze megvolt. – De igen. Most már dalokat is ír. – Mindig is úgy gondoltam, hogy nagyon vonzó – jegyezte meg Lysander. – Georgie és Guy másfél milliót fizettek. – Ferdie addig gurult előre a kocsival, amíg meg nem pillantották a lemenő nap fényében aranyló, hosszúkás tavat. – Az a sejtésem, hogy nem engedhetik meg maguknak, de mindent feltettek az új albumra, amelyet Larry Lockton és a Zenzegton ad ki. Nagy sikernek néz ki. – Nem Georgie-t és Guyt tartják a show-biznisz legboldogabb párjának? – sóhajtotta irigyen Lysander. – Ami valószínűleg azt jelenti, hogy mindketten félrekefélnek – jegyezte meg cinikusan Ferdie. Lysander elképedve csóválta a fejét. – Ez rémes. Mi értelme van megházasodni, ha azzal töltöd az idődet, hogy másokkal kamatyolj? – Ez egy undorító, szoknyavadász, banda – vonta meg a vállát Ferdie. – A Paradiseban élő férjek csütörtökönként felhívják a házvezetőnőt, hogy vegyék ki feleségeiket a fagyasztóból, hogy mire a gazda hazaér péntek este, azok felengedjenek. – Mi a fenének tűrik ezt a feleségek? – borzongott meg Lysander. – Apa legalább nem kefélt más nőkkel. – Amikor a férjed olyan gazdag, mint Krőzus, és hozzászoktál egy bizonyos életszínvonalhoz, nehezen tudod feladni. – Én az arcomba kaptam a Krőzust – mondta morcosan a tükörbe pillantva Lysander. – Menjünk haza, Ferd, látni akarom Dollyt, és meg akarom neki magyarázni a Skorpiót, mielőtt szétveti a düh. Ez a hely nagyon lehangoló. – Az is – fordult meg a kocsival Ferdie –, különösen olyan valakinek, mint Marigold Lockton. Őrülten imádja azt a szar alak Larryt, és itt jössz te be a képbe. Te leszel a selyemfiúja. – Hány éves? – Kábé harmincnyolc. – Nem tudok kufircolni egy ilyen öregasszonnyal – szörnyedt el Lysander. – Nem fogsz lefeküdni vele, csak legyeskedj körülötte, hogy bosszantsd a férjét, és annyira féltékennyé tedd, hogy térden állva jöjjön vissza. Borisz Levitszkijnél és Elmer Wintertonnál működött a dolog. Ez alkalommal fizetnek érte. – Ne légy nevetséges! – szólt rá Lysander. – Nem tudom visszaszerezni a férjet, ha a házasság már halott. A sült krumplit nem lehet fölmelegíteni. – Először nézd meg a feleséget – mondta Ferdie. – Ha parlagon hever, bontakoztasd ki, nézzen úgy ki, mint egy szerető. Ragyogjon újra a szeme, érezze a férje a szemrehányást, hogy a teste másnak illatozik. – Ferdie megtörölte a párás szélvédőt. – Vedd rá, hogy fogyjon le, hordjon megfelelő ruhákat. Fogadok, Marigold poliészter V kivágása alatt hatalmas érzelmek bújnak meg. Mindenekelőtt vedd rá, hogy hagyja abba a zsörtölődést, és viselkedjen visszafogottan. Soha többé ne ugorjon a telefonhoz az első csöngésre. – Te tényleg tanulmányoztad ezt az ügyet. – Lysander újfajta tisztelettel nézett férfire, ahogy elhaladtak az Edenkert-major hatalmas elektromos kapuja előtt. – Azon vagyunk, hogy újracsomagoljunk, és újra piacra dobjunk egy árut – mondta Ferdie. – Menjünk, látogassuk meg Marigoldot!

8. A nemes fákkal teli, pompás parkon keresztülhúzódó kocsiúton közeledve eléjük tárult Edenkert-major szürke tornyocskákkal, oromzattal díszített, terpeszkedő, szürke kőtömege. A tökéletes gyepen még mindig fagyott pocsolyák keveredtek a hatalmas hóvirágmezőkkel, és a tetőn szél cibálta a híres sárga-lila Zengzeton-zászlót. Bár még csak kora délután volt, a hatalmas tölgyfa ajtó mindkét oldalán fáklyák lobogtak. Senki nem felelt, mikor Ferdie megnyomta a Halleluja-kórust játszó csengőt. De amikor benyitott a kapun, beleütközött a túlsúlyos, dühösen ugató spániel által követett Marigold Locktonba, aki őrült izgatottan azt várta, hátha Larry jött vissza. Kizárt, hogy Larry Locktont vissza tudjam szerezni ennek a nőnek, gondolta Lysander. Marigold rettenetesen nézett ki. Mintha Beryl Cook 3 egyik nőfigurája Mrs. Thatchernek maszkírozta volna magát. Tíz kiló súlyfölösleg volt rajta, a szeme kipirosodott, és egészségtelenül fehér arcát vörös erecskék hálózták be. Az egérszürke, dauerolt haját hátrafogó hajpánt kihangsúlyozta barázdált homlokát. V nyakú, szétfőtt kelbimbó színű ruhája láttatni engedte fénytelen, kövérkés, a magába tömött fehér csokoládéhoz hasonló nyakát és karját. Nyilvánvaló volt, hogy órák óta tölti magába a vodkát. Első szavaival arról szónokolt Ferdie-nek, hogy nyugodtan elfelejtheti azt a házat, amelyet a Tregunter utcában talált neki. – Még akkor sem költözöm el, ha Larry azt tervezi, hogy piacra dobja Édenkert-majort. A srácok megszerették az otthonukat. Miért kéne elveszíteniük, és miért kéne nekem elveszítenem, mikor annyit dolgoztam a berendezésével? – A hall tölgyfa burkolatára mutatott, amelyet rémes flamingó rózsaszínűre festetett. – Larry akarta, hogy a gyerkőcök vidéken nőjenek fel. – A hangja zörgött, mint a porszívócsőbe akadt csontszilánk. Bevezette őket a hatalmas szalonba. – Bezárt ide engem, mérföldekre a boltoktól. Most meg elküldte őket bentlakásos iskolába, hogy flancos kiejtésre és előkelő barátokra tegyenek szert, és a bejárónőmnek és a kertésznek, Mr. és Mrs. Brimscombe-nak, egy házaspárnak, akik a kocsifelhajtó alján laknak, egyhavi felmondási időt adott, hogy engem kiüldözzön. – Szegény Mr. B. majdnem negyven éve gondozza ezt a kertet. Nézzék csak azt a szegény öreg fickót! – mutatott Marigold a roskatag kertészre, aki mogorván nyesegette a tiszafasövényt. – Nem tudom elküldeni, összetörne a szíve. Még az enyémnél is jobban. – Marigold, ez Lysander Hawkley – szakította félbe Ferdie. – Örülök, hogy megismerhetem – mondta Marigold nem túl nagy lelkesedéssel, majd összeszedte magát. – Gondolom, kérnek egy felest. – Köszönjük – mondta Ferdie, aztán látva Lysander döbbent arcát, azt suttogta: – Nyugi, ígérem, megéri. – Undorítóan néz ki – sziszegte Lysander. – Egy hatalmas sörre lenne szükségem, hogy akár száz kilométernyire is megközelítsem. – De szép a kilátás! – lelkendezett Ferdie, miközben átpréselte magát az óriási hárfa és a felhúzós gramofon között, hogy kinézhessen a hatalmas, egész falat betöltő ablakon. – Látni innen Valhallát, Angyalok Menedékét és Rachel házát azok mögött a mamutfenyők mögött. – Nem érdekel – morgott Lysander. – Haza akarok menni. A rózsaszín padlószőnyegre terített perzsák, a színben passzoló rózsaszínű kutyakosár, a rengeteg katonásan élére állított selyempárna, meg a skót hangulatot keltő skót kockás székek és kanapék ellenére a szoba csak annyira volt lakályos, mint egy előkelő bútorbolt raktára. Túl sok

3

Beryl Cook kortárs angol festőművésznő, naiv stílusban festett túlsúlyos nőfiguráiról híres.

ormótlan bútordarab volt benne, túl sok csillár, túlságosan aranyozottak voltak a tükrök, és nagyon kevés fahasáb égett a kandalló hatalmas kőbarlangjában. A falakon lévő tárgyak is elütöttek a berendezéstől, látni lehetett egy sor aranylemezt, amelyeket a Zengzeton nyert, egy nyüszítő spánielt ábrázoló festményt Stubbstól, egy Hogarth-festményt, amely zeneestet ábrázolt, egy Beethoven-szonáta első oldalának bekeretezett kéziratát és egy Picasso-képet szőlővel és hegedűvel. A hangversenyzongora különféle díjaktól és Larry Lockton fényképeitől roskadozott, amelyeken hírességekkel bratyizik, legtöbbször Mrs. Thatcherrel. A szobában erre a zavaros látványra körös-körül nagy zenészek mellszobrai néztek le morcosan a talapzataikról. Szegény Marigold rettenetes állapotban volt. Először a vizet felejtette el a whiskyhez, aztán mikor visszament, hogy behozza, az nem jutott eszébe, hogy mit is akart vele kezdeni, és beleöntötte a rikító rózsaszínű jácint cserepébe. Még azt sem vette észre, hogy túlcsordul. – Legalább sok virága van – mondta Lysander a hatalmas mennyiségű lazac rózsaszín kardvirágcsokrokra nézve. – Én küldtem saját magamnak – ismerte be Marigold, és sírva fakadt. Mialatt Ferdie kirohant, hogy megtöltse a kancsót, és törlőpapírt hozzon be, Lysander tényleg megsajnálta Marigoldot, és megkérdezte tőle, hogyan jött rá Larry cicababájára. – Az irodai buliban, decemberben. Régen mindig én voltam a legcsinosabb lány a munkahelyi bulikon. – Felkapott egy konyhai törlőt, és a szemét törölgette vele. – Minden főnök utánam loholt, mikor friss házasok voltunk, most meg én vagyok a vén szatyor, akinek mindenkinek hízelegnie kell, mert én vagyok a főnök felesége. Hangosan kifújta az orrát, és belekortyolt az újratöltött vodka-tonikjába. – Szavamra, Ferdie, ez erős. Tehát a vállalati tikár feleségével cseverésztem, amikor a helyiség másik felére nézve megláttam Nikkit – Larry személyi asszisztensét – egy bőrkanapén üldögélni. Larry mellette állt, a pénzügyi igazgatóval beszélgetett, és Nikki dörzsölgette a – hmm, hogy is mondjam... – tehát a nadrágja elejét. – Lehet, hogy csak egy szöszt söpört le – vetette közbe Lysander. – Nikki a szösz – mondta Marigold megvetően. – Aztán Larry látta, hogy nézem, és bokán rúgta Nikkit. Amikor számon kértem, azt ordította, hogy képzelődöm, és szemüveget kéne hordanom. Másnap reggel annyira zaklatott voltam, hogy csak elrohantam a Csüggedt Vidékiek Bizottsága éves közgyűlésére. Vizet a Dunába, gondolta Ferdie. – Emlékszem, Lady Chisleden elnökölt – folytatta Marigold –, és már majdnem Rutminsterben voltam, amikor eszembe jutott, hogy otthon felejtettem a jegyzőkönyvet. Mindig én gépelek nekik, mivel azelőtt titkárnő voltam. Hazarohantam a jegyzőkönyvért. Foltocska futva jött le a lépcsőn, ami szokatlan, mert mindig a konyhában marad a kosarában, ha nem vagyunk itthon, tehát felrohantam. Éppen akkor festettem újra a vendégszobát barackszínűre, és tetettem fel damasztfüggönyöket, gondoltam, vetek rá egy pillantást, annyira imádni valóra sikerült, és akkor rajtakaptam őket. – Milyen undorító! – mondta döbbenten Lysander. – Mit csinált? – Annyira megzavarodtam, csak annyit mondtam, hogy éppen most festettem ki ezt a szobát. Erre Nikki megkérdezte, miért nem tapétáztattam a falakat. Azt feleltem, fütyülök a tapétázásra, mindig úgy néz ki, mintha még egy réteg festék kellene rá. Aztán megkérdeztem, mióta fekszik le a férjemmel? Erre azt felelte, hogy meg kell néznie a határidőnaplójában. A pimasz tehén. – Hogy néz ki? – kérdezte Lysander. Látva, hogy Marigold reszket, felkelt, és rakott még fát a tűzre. – Nikki? Két k-val, mert kleptomániás, csak éppen nem bolti tolvaj, hanem férjeket lop el – szipogta Marigold. – Úgy néz ki, mint azok a lányok, akik a játékműsorokban a szerencsekerékhez vezetik a pasikat. Nagyon-nagyon szép, valójában annyira, hogy soha sem gondoltam volna, hogy érdekelheti az én Larrym. Azt hittem, Margaret Thatcher az egyetlen nő, akit Larry csodál. Nikki azt kérdezte, miért nem tapétáztattam ki a falakat.

– Már mesélted – mondta Ferdie, aki már rá akart térni az üzletre. – Bocsánat, mindig ismétlem magam. Olyan nagyon próbáltam jó feleség lenni. Itt, vidéken magányos lettem, de elfoglaltam magam a bizottságaimmal, pénteken mindig hajat mostam, és gyertyafényes vacsorával vártam Larryt, mikor hazajött a városból. – Megint sírni kezdett. – Bárcsak valaki értem is megtenné – nyúlt a papírtörlő után Lysander. – Az első időkben olyan sokat dolgoztam, stoppoltam a zokniját, kerestem az olcsó helyeket, gyakran nem jutott ebédre. Akkor annyira boldogok voltunk. – Láthatnánk az esküvői képeket? – szakította félbe élénken Ferdie. – És amikor friss házasok voltatok. Marigold nehézkesen leereszkedett közéjük a kanapéra és fellapozott egy piros fotóalbumot. – Fantasztikusan néz ki! – bámult Lysander elképedve a hatvanas években a Hyde parkban lekapott Marigoldra. – Klassz lábak, és az a láncöv is nagyon szexi. – Teljes két hétig lemondtam az ebédről, hogy megvehessem azt a ruhát – sóhajtotta Marigold. – Két kézzel át lehetett érni a derekamat. – Nos, jó lesz, ha egy-két ebédet most is kihagysz – dorgálta meg Ferdie. – Már egyáltalán nem olyan karcsú a derekad, és a bőröd is szörnyű. Lysander megrázkódott, és azt kívánta, bárcsak átmehetne a másik szobába és megnézhetné a 3a5-ös futamot. A fagyos pázsiton esetlenül menedéket keresgélő vörös fejű, dülledt szemű tarka fácán Marigoldra emlékeztette. – Ez nem személyeskedés – mondta Ferdie kedvesen. – Pontosan olyan, mint amikor a lovat készítjük fel a nagy versenyre. Kell neked egy hónap edzés, és két hónap az ügetőn. Lysander elvisz kocogni, és mikor már esténként világosabb lesz, és már alig várod azt a napi tiltott pohárkát, akkor majd teniszezhettek helyette. – Nem fog menni – jajdult fel Marigold. – Ha Foltocska nem lenne, megölném magam. Foltocska vészjóslóan bámult rájuk a hárfa húrjain keresztül. Lysander annyira kényelmetlenül érezte magát, mikor Ferdie rátért az anyagiakra, hogy Ferdie kénytelen volt átvinni őt Larry odújába. Ettől teljesen fellelkesült, mert talált egy bárt a sarokban, amelyben láthatta fejjel lefelé lógatva az összes létező italfajtát a megfelelő helyzetben felragasztott címkékkel. – Ó, játszhatok ezekkel? – Persze, és nézd meg a nagyképernyősön a Lingfield futam végét. Ha megunod, ott jobbra megtalálod Larry gyűjteményében az összes Donald kacsa-rajzfilmet – mondta Ferdie, és halkan behúzta maga mögött az ajtót. – Ez sokba fog kerülni neked – mondta Marigoldnak, amikor visszament a nappaliba. – Nincs semmi pénzem. Larry annyira rövid pórázon tart. – Nos, akkor el kell zálogosítanod egy-két gyűrűdet. – Helyes ez a Lysander. – Helyes – értett vele egyet Ferdie. – De nagyon drága. Találnunk kell neki egy házat itt a környéken, amit kivehet. Nem túl közel Paradise-hoz, hogy megőrizhesse a titokzatosságát. Szüksége van egy pár karámra és istállóhelyre a lovainak és egy igazán gyors, ütős kocsira, egy Porschéra. Vagy inkább egy piros Ferrarira. Aztán mintha észre sem vette volna, hogy Marigold levegő után kapkod: – És helikopteres elérhetőségre – nem hagyhatjuk, hogy Larry azt gondolja róla, hogy egy ócska kis dzsigoló – és finom ruhákra, néhány öltönyre és Gucci cipőkre. Jó cipőket kell hordania, mert hajlamos a körömbenövésre. És el kell intézned, hogy számlája legyen az Almafában és a legközelebbi alkoholboltban. Továbbá fel kell szereltetned műholdas televíziót, hogy el ne unja magát idelenn. Aztán itt van még az a kis probléma az adósságaival. – Az mennyi?

– Tíz lepedő fedezi – felelte könnyedén Ferdie. – Természetesen szüksége lesz zsebpénzre, hogy tudjon neked virágot küldeni, és szórakozni vigyen. Ha Larry visszajön hozzád, az további tíz lepedő, és egyben foglaló a következő évre, hogy sakkban tarthassa Larryt. – De nekem nincs ennyi pénzem – nyafogott Marigold. – Nyomorogni fogok. – Dehogy fogsz. – Ferdie megtöltötte a poharát. – Ragaszkodj hozzá, hogy Larry megvegye azt a házat a Tregunterben, én pedig megjátszom, hogy százötvenezer fonttal többe kerül, mint amennyi az ára, és nekünk szép summa marad. Marigold annyira összezavarodott, és addigra már el is ázott a jócskán fogyasztott vodkától, hogy Ferdie minden feltételét elfogadta. – Az élet arról szó, hogy kihasználjuk a lehetőségeket – mondta Ferdie, kényelmesen zsebébe téve a hatalmas előlegről szóló csekket. – ígérem, jó móka lesz. – Félelmetes hatalmad van Lysander felett – csóválta a fejét Marigold. – Én vagyok az agya és a dajkája – nyugtatta meg Ferdie. – Egész idő alatt kézben fogom tartani a dolgokat. A 3a5-ös futamot tízszer izgalmasabb volt Larry három méter széles képernyőjén nézni, és tízszer elkeserítőbb is, mikor a ló, akire Lysander tett, felbukott az utolsó akadálynál. Artúr utolsó versenyére gondolt. Lebegtek a ló szamárfülei, nagy lábai jobbra-balra ingadoztak, de nagyszerű szürke mellkasában akkora szív dobogott, hogy egyre csak futott és futott, fáradtságában csupán az utolsó akadályt verte le. Muszáj, hogy Artúr megint egészséges legyen. Nincs se állása, se pénze, se kilátásai, sem anyja. A fejüket a földből kidugó hóvirágok ugyanolyanok voltak, mint amilyenek az anyja sírján nőttek. Arra emlékeztették, hogy nem láthatja őt már soha többé. A fák alatt megbúvó halastó rubinvörösre változott a lemenő nap fényében. Ferdie szakította meg sötét gondolatait. Nehezen tudta palástolni a széles, rózsaszín arcán elterülő vigyort. – Szóval megkaptad az állást. – Miféle állást? – Te leszel Marigold selyemfiúja. – Na ne idétlenkedj! Nem tudok pénzért kefélni. – Csak azért leszel fizetve, ha nem keféled meg. Nem akarjuk, hogy belekeveredj valami zűrös válási históriába. – És mi lesz Artúrral és Picúrral? – Ők is ideköltözhetnek. Lysander minden aggálya elszállt, amikor meglátta az első fizetési csekkjét. Londonba hazafelé megálltak Ferdie-vel, hogy rendeljenek egy piros Ferrarit. Amikor megérkeztek a Fountain utcába, csöngött a telefon. A rendőrség volt az. – Mr. Hawkley, úgy véljük, megtaláltuk az ön Golf GTI-jét. Van a hátulján egy matrica azzal a felirattal, hogy: „A kutya egy életre szól... Nem csupán karácsonyra."? – Igen, ez az. – Nem a Drake utcában volt, ahol azt hitte, hogy hagyta, hanem a Kempton utcában. – Igazán köszönöm – mondta Lysander –, tényleg nagyon kedves önöktől, de tulajdonképpen már nincs rá szükségem, éppen most vettem egy másikat. – Lysander! – Ferdie bőszülten kapta ki a telefont a kezéből. – Azonnal érte megyünk – mondta a rendőrnek.

9. Lysander, Artúr, Picúr, Jack és a 200 km/h legnagyobb sebességgel közlekedő piros Ferrari beköltöztek a Paradise-tól 11 kilométernyire fekvő elbűvölő kis házba, és Lysander nem

vesztegette az időt, elkezdte edzeni Marigoldot. Amikor tréningruhában kocogtak a döglesztően meredek gyalogösvényeken, az avarleveleken át utat törő első boglárkákat és útilaput figyelték, a téli árpa pedig lassan sápadt zöldbe borította a barna földeket – Lysander ilyenkor azt kívánta, bárcsak Artúr lenne az, akit felkészít a Rutminster Arany-kupára Marigold helyett. De azért tényleg jól haladtak. Marigold még mindig szörnyen maga alatt volt, és Lysander nagyon unta, hogy állandóan Larryvel tömi a fejét, de kezdte megérteni, mennyire mélyen meg van bántva, hogy rettenetesen elkeseredett, és milyen keményen támogatta Larryt, hogy rakétaként a csúcsra emelkedjen. – Én tényleg mindent megpróbáltam, hogy a társasági ranglétrán is segítsem Larryt – mondta az egyik reggel Lysandernek, amikor Paradise Hillen kapaszkodtak felfelé. – Négy évig szenvedtem azokkal a rémes beszédművelés-leckékkel. – Erőfeszítéstől kipirosodott arca még jobban elvörösödött. – Egy undorító, öreg leszbi tanított, és állandóan a cicimet fogdosta, miközben arról beszélt, hogy teli kell szívnom a tüdőmet. – Milyen rémes – borzongott meg Lysander. – Álljunk meg, és nézzük meg a kilátást! – lihegte Marigold, aki a folyamatos fecsegéstől jobban kifulladt, mint a meredek emelkedőtől. A völgy túloldalán a sápadt nap, a reggeli pára és a hadseregnyi fa pattanó rügyei meglágyították Édenkert-major látványát, amely úgy emelkedett ki a tájból, mint egy mesebeli kastély. – Képtelen vagyok elhagyni – sóhajtotta Marigold. – Látnod kellene nyáron, amikor Édenkert Gyöngye virágzik. Az a rózsaszín-fehér akácos, amit Mr. Brimscombe ültetett harminc évvel ezelőtt. Esténként kivilágítjuk. Aztán az ott, balra Lady Chisleden háza. Nagyon igyekeztem ugyanúgy öltözködni, mint Lady Chisleden. – Nem hiszem, hogy ez okos dolog – figyelmeztette Lysander. – Valamelyik nap a vén szatyor eltorlaszolta Paradise-ban a főutcát a Bentleyjével, kihallatszott az ordítása Ádám Öröméből, lehordta őket a kiszállított trágya miatt, amiben több volt a szalma, mint a szar. Biztosan tudna Artúrnak állást. Marigold mosolygott, de ahogy lefelé indultak a hegyről, visszatért a Larry-témához. – Ha már a lovak szóba kerültek, mindig azt gondoltam, hogy jó a szerelmi életünk Larryvel – a hangja remegett. – De Nikki azt üvöltötte, hogy Larry azt mesélte neki rólam, úgy szeretkezem, mint egy döglött ló, mert meg sem mozdulok. Bár Marigold már vagy egy tucatszor elmondta ezt neki, Lysander átölelte. – Az élő lovak sem mozognak túl sokat – nyugtatgatta. – Rengeteg fedeztetést láttam. Alastair bácsikám egyszer futtatott egy mént, valakinek mindig nyugton kellett tartania a kancát. Egyébként is, a férfiak mondanak mindenféléket a lányoknak, hogy azok széttegyék a lábukat. Eleinte Lysander azonnal Londonba szökött, amint befejezte Marigold szerény vacsorájának felügyeletét, hogy egész éjjel bulizzon, reggel pedig ásítozva ért vissza a reggelihez, és délután elaludt Larry nyugágyában. Aztán fokozatosan egyre több időt töltött az Edenkert-majorban. Rengeteg tennivalója volt: gyakorlás az edzőteremben, úszás a fűtött medencében, a vadászlovak belovaglása, akiket Larry a kezdeti lelkesedés után magukra hagyott. Megnézte Larry összes Walt Disney-szalagját, és elszórakozott Larry báljában. – Marigold, de kár, hogy leszokóban vagy, keverhetnék neked egy fantasztikus koktélt. Az egyik közös projektjük az volt, hogy meggyógyítsák Artúrt, akinek az állatorvos háromhavi boksznyugalmat rendelt. Amint az öreg ló megérkezett, Lysander átvitte Marigoldot a házába, hogy megismerje. Egy zivataros éjszaka utáni gyönyörű nap volt, a vörösbegyek teljes hangerővel énekeltek, a rohanó patakok ragyogtak a napfényben. Marigold megpróbált nem sikítani félelmében, amikor Lysander kilőtt a piros Ferrarival a kanyargós dűlőúton, amelynek magas sövényét olyan hirtelen borították el a bimbók és levelek, hogy nem lehetett látni, ha esetleg valaki szemberobogott az ellenkező irányból. Jack viszont rettenetesen élvezte a száguldást, kiugatta a lelkét, és úgy dobálódzott a hátsó ülésen, mint a felrázott dobókocka.

– Hogyan tettél szert Artúrra? – kérdezte Marigold elfúló hangon. – Nos, ez egy különös történet. Úgy kezdődött, hogy az unokatestvérem, Titus a seregben volt Ománban, és valami csetepaté közben rátalált Artúrra, aki a sivatag szélén kóborolt. Olyan sovány volt, mint egy piszkafa, és teljesen kiszáradt. Titus, mivel nem tudta hol elhelyezni aznap éjszaka, és nem volt kötőfékje sem, az embereivel együtt négy harckocsival kerítették körbe a lovat, és így csináltak karámot. Rémesen legyengült állapota ellenére Artúr, amint meglátott egy arra haladó kancát, keresztülugrott az egyik motorháztetőn. – Titus azt hitte, elveszett, de másnap reggel visszajött. Pirítós és lekvár után szimatolt. Akárhogy is, olyan jellegzetes kinézete volt, hogy a tulajdonosa, valami arab sejk, akit Titus szabadított fel, felismerte, és annyira hálás volt, megengedte neki, hogy megtartsa. Artúrnak nagyon jó a pedigréje. – Titus visszahozta Angliába, és odaadta az apjának, Alastair bácsikámnak, aki tréner volt, és nyert vele egy csomó versenyt. Egyik nénikém hagyott rám valamennyi pénzt, Alastair pedig pénzügyi nehézségekkel küzdött, úgyhogy arra költöttem az összeget, hogy megvettem tőle Artúrt. Mindig szerettem a lovakat. Apám rettenetesen dühös volt. – Nem vagyok meglepve – mondta döbbenten Marigold. – A nagybátyádnak nem kellett volna elszednie tőled a teljes örökségedet. – Még nem találkoztál Artúrral – mondta gyengéden Lysander. – Egyébként szegény Alastair bácsi meghalt szívinfarktusban, és Artúr életében először felbukott múlt szeptemberben. Az állatorvos azt mondta, hagyjuk pihenni egy évet, de biztosak voltunk anyuval, hogy a következő szezonra egészséges lesz. Aztán anyu meghalt októberben. – Lysander keze egy pillanatra megszorította a kormányt. Lefordult az útról, és lerombolta Marigold minden reményét, hogy lelassít a házhoz vezető sziklás ösvényen. – Meg fogom gyógyítani, ha beledöglöm is. – Igen, látom – mondta Marigold, és hálát érzett, hogy ennyi halálos veszedelem után még életben van. Amint Lysander egy hirtelen mozdulattal felkanyarodott a ház mögötti istállóhoz, azt nyöszörögte: – Jaj, de imádni való. A nagy szürke ló olyan trehányul húzkodta ki a takarmányt a bokszán kívülre felakasztott kosárból, hogy az istállótársa, Picúr, a kis shetland póni szinte eltűnt a szénaboglya alatt, miközben egy lejjebb lévő kosárból maga is vígan falatozott. – Az édes kis Picúrka – rohant Marigold a kis ló felé, hogy megölelje. – Én nem tenném – figyelmeztette Lysander. Éppen időben tolta odébb Marigoldot, mielőtt Picúr a hátulsó lábával kirúgott volna. – Picúr – tette hozzá Lysander, miközben jót vágott a hátsójára – igazi dög. – Meg kellene ismerkednie Nikkivel – szipákolt Marigold. – Nikki azt mondta... – Tulajdonképpen csak azért tartom Picúrt – vágott közbe gyorsan Lysander, mielőtt Marigold belekezdhetett volna sirámaiba –, mert Artúr annyira odavan érte. A kicsi rémesen terrorizálja, és már sokszor meg akarta ölni Jacket. Lysander felnyalábolta Jacket, és úgy tartotta, hogy meg tudja nyalni Artúr orrát, majd behelyezte a kiskutyát a ló két hatalmas lapátfüle közé. Jack hirtelen lecsúszott Artúr rendetlen sörényén, és összekuporodott a hátán. – De édes – sóhajtotta Marigold, és messzire távol tartva magát Picúrtól, megsimogatta Artúrt. – Hatalmas, ugye? – Két méter – mondta büszkén Lysander. – Ő volt a legnagyobb versenyló. Még mindig kap rajongói leveleket és Twix csokit, mert tudják, hogy szereti. Artúr mindenütt fehér volt, a szürke orrát és hosszú, göndör szempillával övezett szemét kivéve, amelynek a belső sarkai is fehérek voltak, mintha valami sminkművész meg akarta volna nagyobbítani őket. – Artúr úgy néz ki, mintha már sok mindenen átesett volna – jegyezte meg Marigold. – Tulajdonképpen így is van – felelte Lysander. – lakott már Londonban, Fulhamben a hátsó kertben, és Dolly szüleinek a pázsitján; nagy veszekedés volt miatta, és három napot töltött egy nő gyümölcsöskertjében, amit én próbáltam meg – hm... – eladni.

Lysander nem kívánta ezt részletesebben kifejteni. Gyorsan az útelterelő babákat és a gumiabroncsokat kezdte mutogatni, amelyeket Artúr ajtajára akasztott, hogy legyen mit szórakozásul körbelökdösnie. – Olyan jól érzi magát idebent – húzogatta meg Lysander Artúr fülét. – Imádja, ha kényeztetik. Sosem harapja vissza Picúrt, és ha Jack nekiesik a bokájának, imádattal néz le rá. Ha ember lenne, minden este házikabátot és bársonypapucsot venne fel. Igazi úriember. – Mint a gazdája – mondta melegen Marigold. – Bárcsak Dolly is ezt gondolná – sóhajtotta Lysander. – Éppen most kaptam tőle egy igazán gúnyos lapot: „GRATULÁLOK A NYUGDÍJAZÁSODHOZ!" Ezt nézd! Ahogy előkotort a hátsózsebéből egy dobozos Fantát, Artúr egy vulkán kirobbanásához hasonlatos nyihogást hallatott. Lysander felpattintotta a doboz tetejét, és Artúr nagy, sárga fogai közé tette, az pedig a fejét hátraszegve, óriási élvezettel gurgulázva ürítette ki a tartalmát. – Reggel nem tud felkelni a tál kávéja nélkül – mondta Lysander, ahogy kihúzta a dobozt a ló foga közül –, de csak ha két kanál cukor van benne. Február 13-a az ünneplés napja volt. Marigold hat és fél kilót fogyott, ezzel elérve a hatvanat. Még Foltocska is leadott két kilót, így újból keresztül tudott mászni a macskaajtón. Az üres levesből és az édeskömény-kivi gyümölcssalátából álló szerény ebéd után Marigold ahelyett, hogy fehér csokoládéval tömte volna magát, a „Mentsük meg a gyermeket!" kirakodóvásár meghívóit tömte serényen borítékokba, Lysander pedig sáros csizmás lábát az asztalra téve megpróbált Valentin-napi verset komponálni Dollynak, aki még mindig nem bocsátotta meg Palm Beach-i hőstetteit. – Ferdie nagyszerű versíró, de elutazott, ezt pedig postára kell adnom. Mi rímel arra, hogy zöld? – Királynőm, örömöm, köszönöm – javasolta Marigold. – Tudtad, hogy a madarak Valentin-napon választanak maguknak társat? – Kipillantott az odakint álló madaraktól zsúfolt etetőre. – És azt, hogy a pintyőkének tavasszal rózsaszínűbb lesz a begyén a toll, a rigónak aranyosabb a csőre, és nézd azt a seregélyt, az egész tollazata bíborvörösen és zölden csillog a napfényben. De Lysander Marigoldot figyelte. A bőre rózsaszínűén ragyogott. Eltűntek a halottfehér csíkok és a lázas piros foltok. A szeme nem volt véreres, hanem ugyanolyan gesztenyebarnán csillogott, mint a virágport hullató barka a konyhaasztalon. Többé már nem hasonlított semmiféle Beryl Cook-hölgyre. – A fenébe a madarakkal! Te vagy az, aki fantasztikusan néz ki! – mondta és hátradöntötte a székét. – Menj már! – Marigold zavarában két meghívót tett egy borítékba, és elvörösödött. – Nézd azokat azon a kókuszon hintázó édes kis cinkéket! – A boldogsága hirtelen elszállt. – Ez az a kókusz, amit Larry tavaly nyert a falunapon. – Honnan tudsz ilyen sokat a madarakról? – kérdezte Lysander, hogy gyorsan elterelje Marigold figyelmét. – Úgy gondoltam, hogy tanulmányoznom kell a vadvilágot, mikor vidékre költöztünk. Sajnos Larryt másfajta madarak érdekelték. – Ez egy vicc, ha gyengécske is, gondolta meglepődve Marigold. Lehet, hogy újból elkezdek nevetni. – Hogy haladsz a verseddel? – kérdezte. Lysander büszkén nyújtotta át az asztalon. – A rozsa pirros, a fű zölt – olvasta Marigold. – Nyizsd szét a lábbod, és én leszekk az örömmőd. – De Lysander! – Marigold megmerevedett döbbenetében. – Nem hiszem, hogy ez a megfelelő hangnem. Miért nem ugrasz le az Almafába? Nekik vannak gyönyörű virágos lapjaik a belsejükben kedves idézetekkel, sőt van olyan is, ami üres, hogy beleírhass. Elgyengültem – horgasztotta le a fejét –, és küldtem egy kankalinosat Larrynek. Megpróbáltam visszaszerezni, majdnem beszorult a kezem a postaládába. Egyébként nem hiszem, hogy Nikkin keresztüljut, mindent felbont, amin a privát vagy a bizalmas jelzést látja. Lysander annyira aggódott, hogy Marigold nem kap Valentin-üdvözletet, hogy lerohant az Almafába és megvette neki a boltban található legnagyobb kártyát, amit másnap reggel személyesen

adott át neki egy hatalmas nárciszcsokor kíséretében, hogy nehogy felizgassa magát, és azt gondolja, hogy Larrytől jött. – Jaj, ez csodaszép! – mondta Marigold mélyen meghatódva. Lysander azt írta belülre: – Marrygoldnak, aki napról nappra szeb lessz. szerettettél, Lysander. – Nem az igazihoz mentem férjhez – gondolta szomorúan. Majd Nikki, amint Larry elválik tőlem. Lysander látta, hogy elfelhősödik Marigold arca, ezért gyorsan átadott neki még egy ajándékot. Több rajta a cellux, mint a díszpapír, gondolta melegen Marigold, ahogy megpróbált keresztüljutni rajta, majd egy harminchatos méretű fekete bársonysortot talált a papírban. – Isteni! – sikkantotta Marigold –, de nem gondolhatod komolyan! – Adj három hetet, és mi már bele is varázsolunk – mondta Lysander. – Mi... – dünnyögte Marigold. Mennyire kedves. – Mivel ma este nem tudjuk berúgással ünnepelni, hogy ilyen szépen lefogytál, varázsgombát hoztam neked Rutminsterből – tette hozzá Lysander – Nem szedhetek drogokat – ütközött meg Marigold. – Békebíró szeretnék lenni. – Természetes készítmény – mondta Lysander fesztelenül. – Készíthetünk teát belőle, imádni fogod, ráadásul nem szedsz föl egy dekát sem. – Várnak a Legrendesebben Gondozott Település Bizottságban. – Mondd le! A Krokodil Dundee lesz a tévében. – Tényleg nem lehet – mondta Marigold. Ez volt a harmadik bizottsági ülés, amit a héten lemondott. Milyen édes fiú, gondolta Marigold. Amikor kocogtak, átsegítette az akadályokon, a könyökénél fogva elkapta, ha megcsúszott a sárban vagy a jeges utakon. Mindig előreengedte az ajtóban és felsegítette a kabátját. Biztosan azért teszi, mert azt hiszi, hogy szánalmas vénasszony vagyok, mondta magának keserűen. Larry a tizennyolc év alatt sose volt ilyen. És Lysander soha nem volt dühös semmiért. Tetszett neki, ahogy elegánsan elhelyezkedik a kanapén vagy az ablakpárkányon, és olyan hirtelen zuhan álomba, mint egy kiskutya. És olyan hálás Marigold főztjéért, még ha üres leves és édeskömény-kivi gyümölcssaláta is az. – Kaptam egy fülest, hogy tuti jó anyagot lehet szerezni a Katedrális utcában, ki hitte volna, hogy még ott is – mesélte Lysander, amikor két héttel később Paradise északi részén kocogtak felfelé. – A pasi a kocsim ablakához nyomta az arcát, és azt kérdezte „Jézust keresed?" Azt feleltem, nem, a 37-es számot. Szóval féláron adják az árut. Ha lemegy a drogok ára, akkor már biztos, hogy erős lesz a gazdasági visszaesés. Megpróbálta felderíteni Marigoldot, mert a gyönyörű, csodálatosan enyhe nap ellenére nagyon rosszkedvű volt a ház elé ültetett krókuszágyás kivirulása miatt. Mr. Brimscombe-bal direkt úgy ültették, hogy a ZENGZETON szót adják ki a hanglemezgyár bíbor-sárga színeiben. – Larry az a fajta, aki imádja az ilyen gesztusokat. Meglepetést akartam szerezni neki, hogy reflektorral megvilágítom, hogy láthassa, mikor péntek éjszaka landol a helikopterrel. Most méhek keringtek a krókuszok körül, melyeknek lefelé pöndörödtek a szirmaik, és felfelé tolták narancsszínű porzószálaikat, hogy szívesen fogadják a napot – vagy éppen Larryt. – Hol van Rannaldini? – kérdezte Lysander, amint átvágtak az erdőcsuklyájába burkolódzó titokzatos szürke apátság mellett. – Valahol a világban kering a volt feleségei és az adó elől menekülve – mondta fanyarul Marigold. – Rannaldini rájátszik mások gyengeségére. Rájött, hogy Larry társadalmi helyzete bizonytalan. Azzal kezdte, hogy rávett minket, töröltessük magunkat a telefonkönyvből, mondván, hogy az a menő, ha nem vagyunk benne az előfizetői névsorban. Ez csak annyit jelentett, hogy senki nem tudott minket felhívni. Aztán mondta Larrynek, az is szokás, hogy az ember nem akasztja ki a házára a nevét. Éppen akkor készítettem Larry születésnapjára egy táblát, amibe beleégettem a betűket. Feltette a padlásra. így senki nem ugrott be hozzánk, mert nem találták meg

a házat. Aztán arra biztatta Larryt, készíttessen elektromos kerítést, hogy távol tartsa a nyilvánosságot, úgyhogy akkor sem tudott volna senki bejutni, ha idetalál. Hú, de meleg van. Marigold zöld melegítője sötét volt az izzadságtól. – Jól néz ki ez a Rannaldini? – A maga undorító módján – felelte ajkbiggyesztve Marigold. – Nem az esetem, mindig ideges leszek tőle. Hát nem gyönyörű az Angyalok Menedéke a napsütésben? Megálltak egy kicsit pihenni egy mohos kőoszlopnál, és lebámultak a popsztár, Georgie Maguire leendő otthonára, a nagy, György korabeli házra. A tetőt vigyázó kőangyalokon kívül a házat a keleti széltől óvó lejjebb lévő tiszafa oromzat felett is mintha angyalok repkedtek volna körül. És úgy tűnt, mintha sárga hajfürtjeiket kibontva egy sor szomorúfűz rohant volna a tó felé, mint fürdőbe induló gyönyörű svéd szőkeségek. – De szép lesz, hogy más híresség is élni fog a f aluban, konkurenciát jelent majd Hermionénak és Rannaldininek – mondta Marigold. – El kell intéznem, hogy Georgie nyissa meg a templomi ünnepséget idén nyáron, csak hogy felidegesítsem Hermionét. Georgie a legjobb barátnőm – folytatta büszkén. – Ő és Guy azért vették meg a házat, hogy legyen itt vidéken ismerősük a szomszédságban. Nem tudom, mit szól majd, mikor visszajön Amerikából és megtudja, hogy Larry ki akar rúgni. – Idefelé az emberek állandóan túl akarják licitálni egymást – sóhajtotta Marigold belélegezve a nyirkos föld, a bimbózó levelek és ibolyák kábítóan szédítő illatát. – Rannaldini féltékeny volt Larry igazgatói repülőgépére, úgyhogy szerzett egy nagyobbat. Aztán Larrynek lett egy Land Roverje három telefonnal, így Rannaldini vett egy Rangé Rovert néggyel. A Fleet-folyó gyöngyházként csillogott alattuk a völgy alján. Feketefejű sirályok gyülekeztek a partja mentén. – A mi birtokunk lehúzódik egészen a folyóig, Rannaldininek kellett vennie még nyolc hektárt, hogy ő is ki tudjon kötni. Aztán Rannaldininek lett Hermionéja és még ki tudja kik, így Larrynek kellett Nikki. – Ki most Rannaldini felesége? – kérdezte Lysander, miközben a felemelkedő, és a másik oldalra hóviharként lezuhanó sirályokat figyelte. – Nos, a második felesége, Cecilia egy rendkívül elbűvölő szoprán, állandóan jeleneteket rendezett, és nem törődött a háztartással. Rannaldini viszont a rendezett életet kedveli. Nem akarok dicsekedni, de azt hiszem, egy kicsit féltékeny volt Larryre, hogy az ő otthonában simán mennek a dolgok. – Ebben nem kételkedem. – Lysander megsimogatta Marigold vállát. – Te aztán tényleg tudod, hogy kell egy férfit boldoggá tenni. – Hát, nem tudom, egyébként Rannaldini elvált Ceciliától, és elvette Kittyt, a titkárnőjét. Ő persze mindenben megfelelő. Kis babácska, igazi gyöngyszem, vezeti Rannaldini házait, intézi a pénzügyeit, átnézi a szerződéseit, megvédi az alkalmatlankodó rajongóktól és régi szeretőktől, gondozza a rengeteg rémes kölykét, és könnyedén összecsap egy vacsorát, ha a férje előzetes bejelentés nélkül meghívja az egész zenekart. – El tudnék viselni egy ilyen valakit – mondta Lysander. – Nem értek hozzá, hogy lehet adót csökkenteni. – És elviseli, hogy Hermione úgy bánik vele, mint valami szobalánnyal. Te jó ég, csak emlegetni kell az ördögöt. Olyan pörgés és pufogás hallatszott, mintha egy óriási mosógép centrifugája pörgött volna. Egy helikopter jelent meg a fák felett. – Hermione jön haza – dühöngött Marigold. – Ő is turnézott. Nincs kétségem, hogy pillanatokon belül átjön, és eldicsekszik, mekkora sikere volt, és hogy egy csomó pasi őrülten beleszeretett – „Marigold, soha nem lehet túl sok férfi szerelmes az emberbe" –, és áthozza a legújabb felvételét, hogy felvidítson, amiből persze a férjem már vagy ezret gyártott, és megkérdezi: „Hogy vagy? Hogy vagy?", mikor valójában szarik rá, hogy mi van velem. Húha, pénzt kell dobnom

a csúnya szavas dobozba. Az biztos, hogy Hermione a legidegesítőbb személy a Rómeó és Julia dajkája után. A következő pillanatban a helikopter landolt a Vallaha és Paradise falu között fekvő, bólogató kéményű ház gyepszőnyegén. Látták, amint egy pici alak kiugrik, és emberek futnak feléje a füvön keresztül, hogy üdvözöljék, és hallották a fák fölött visszhangzó nevetést. – Álljunk meg az Almafánál, és vegyük egy pár Mars csokit – mondta összeszorított foggal Marigold. – Inkább ne. Ferdie holnap jön, hogy ellenőrizze a súlyodat. Hazaérve Marigold levette a tréningruhát, és vett egy hosszú nyugtató fürdőt. Amikor új farmerjában nagy óvatosan beóvakodott a konyhába, Lysander Tarzanra emlékeztető üvöltésben tört ki. – Hú, ez isteni! Fantasztikus segged van. Úgy értem, alakod. – Nem annyira, nézd ezt az úszógumit! – mondta Marigold, és a nadrágdereka fölé húzta sötétkék kardigánját. – Egy hét alatt eltűnik – mondta Lysander, és azon gondolkodott, mennyire szép Marigold szája, amikor mosolyog, és nem Larry miatt búslakodik. Már nem hasonlított semmiféle Beryl Cook-hölgyre, pláne most, hogy kiegyenesített és melírozott hajrengetegének egy világosszőke tincse a szemébe hullott. A forró fürdő kihangsúlyozta a testére permetezett Arpège parfüm illatát. – Ha Ferdie holnap jön, akkor ma este be kell vennem egy tonna hashajtót – mondta Marigold. Te jó isten, ki gondolta volna, hogy valaha is hashajtós ügyekről fog beszélgetni egy férfival. De Lysander versenylovas, mindent tud arról, hogy kell leadni a kilókat. Igazán nagyon édes fiú.

10. Fél óra múlva Lysander és Marigold Larry dolgozószobájában egyik cigarettáról a másikra gyújtott, hogy csillapítsák az éhségüket, és a Wincantonban rendezett háromórás futam nyergelőállásban köröző versenyzőit figyelték. – Penscombe Büszkeségére, Rupert Campbell-Black lovára fogadtam – mondta Lysander. – Arra a sötétkék takaros ménre, jól néz ki, ugye? Tavaly a Rutminster és a Cotchester Arany-kupát is megnyerte. – Ezt még én is tudom – mondta Marigold. – Ő a favorit, csak túl nagy súlyt cipel. A következő pillanatban Jack kilőtt Foltocskával közös kosarából és őrült ugatásba kezdett. Hermione Harefield száguldott be. – Mi értelme van az elektromos kerítésnek, ha Mrs. Brimscombe minden szörnyeteget beenged? – dünnyögte Marigold. Hermione szerencsés volt, hogy olyan külsővel volt megáldva, ami kevés karbantartást igényelt. Csillogó, erős, sötétbarna fürtjei természetes hullámokban omlottak alá. Sötét, csokoládészínű, nagy szemeit sűrű pillák szegélyezték, sosem kellett őket festeni. Sem egy pattanás, sem egy megpattant ér sima, tejfehér arcbőrén. Ragyogó keblei irigylésre méltóan karcsú derék felett lebegtek, és sosem viselt nadrágot, hogy ne emelje ki egy kissé nagy fenekét, és elrejtse elragadóan formás lábát. Akár Michelangelo David-szobrának imádni való kishúga is lehetett volna, de Hermione esetében a szépség egy szörnyeteg lelkét takarta. Leereszkedően megölelte Marigoldot, és mély, búgó hangon kérdezte: – Hogy vagy? Hogy vagy? – átadott neki egy kazettát, amin tengerészdalokat énekel, köztük a „Délről fúj a szél"-t. Aztán ragaszkodott ahhoz, hogy elnémítsák a televíziót, és jó hangosan lejátsszák a szalagot, mialatt beszámolt a turné hatalmas sikeréről.

– Olyan hatalmas szeretet, csak úgy árad az ember felé – kiáltotta Hermione. – Nagy felelősséget jelent, ha ennyire szeretnek. Szép lassan ki kell lépnem a koncerttermekből, hogy jobban eljusson a zeném az emberekhez. Ezért elhatároztam, hogy idén nyáron a Hyde parkban és a Wembleyben is fel fogok lépni. – De mikor megéreztem Paradise-t a talpam alatt, és a kis Cosmo felém rohant a gyepen, és azt kiabálta, „Anyu, anyu!", tudtam, hogy ez az én igazi világom. – Rámosolygott Lysanderre, aki az érkezésekor felállt, de most megint a lábát az asztalra téve üldögélt, és tátott szájjal hallgatta a megállíthatatlan beszédfolyamot. Végül Marigold beavatkozott: – Hermione, bemutatom neked Lysander Hawkleyt, a személyi edzőmet. – De te sohasem végzel semmiféle testedzést – hitetlenkedett Hermione, és nagyon nem tetszett neki, hogy Marigold kiküldte Lysandert egy üveg borért és ásványvízért. – Marigold, nem kellene engedned, hogy az alkalmazottaid televíziót nézzenek, és igyanak kora délután. Mit csinál ő itt? – Összerakja a szívemet. Hermione nem figyelt rá. – Kapcsolatba kell lépnem Larryvel. A jövő héten veszik fel velem a Didót, tudni akarom, ki énekli Aeneast, és hogy melyik hanglemezstúdiót foglalták le. – Fogalmam sincs, hol van – csattant fel Marigold. – Hívd fel Nikki új lakását. Ott találod meg Larryt az ágyában. – Ne légy rosszkedvű, Marigold, annyira öregít – dorgálta meg Hermione, mert utálta, ha a barátainak házassági problémái voltak, ürügyül szolgált, hogy magukról beszéljenek, és ne ő legyen a fő téma. – Nem akarok egyikőtök pártjára sem állni – folytatta. – Biztos vagyok benne, hogy szegény Larry ugyanúgy össze van zavarodva, mint te. – És milliókat ad el a lemezedből – dühösködött Marigold. – Nahát, Marigold, olyan butuska vagy – sóhajtotta Hermione, aki eddig még nem is nézte meg Marigoldot alaposan. – Befestetted a hajad. – Úgy gondoltam, hogy szükségem van a változásra. Hermione félrebillentette a fejét. – Az a legfontosabb, hogy neked tetszik, és még farmerban sem láttalak soha. Látom, egy kicsit felturbóztuk magunkat. Marigold remegő kézzel nyúlt a cigarettáért. Hermione énekes lévén betegesen irtózott a cigarettafüsttől, már éppen rá akart szólni, amikor elterelte a figyelmét a kazettán felhangzó „Délről fúj a szél". – Ez a kedvencem, sosem hittem volna, hogy akad bárki, aki olyan jól el tudná énekelni, mint Kathleen Ferrier, de az amerikai kritikusok azt mondják, az én előadásomban jobb. – Jaj, nézzétek! – sóhajtotta Lysander, amint kezében üvegekkel és poharakkal megállt az ajtóban, és a kék-zöld színekbe öltözött kaján kinézetű zsokéval beszélgető rettenetesen jóképű férfi felé intett. – Ez Rupert Campbell-Black. Hát nem jóképű? És irtó klassz? Az meg Bluey Charteris, aki lovagol neki, szerencsés flótás. Lysander már éppen fel akarta hangosítani, amikor a kamerák a legújabb esélyeket mutatták. Penscombe Büszkesége nagyon jól állt. – Szerencsés vagyok, hogy még időben megtettem a tétemet. Istenem, de szeretnék megismerkedni Ruperttel! Hermione visszautasította az italt, és célozgatni kezdett, hogy inkább teát kér, és harapna valamit, mert nem ebédelt. – Pechje van, Marigold fogyókúrázik. Hermione Marigoldhoz fordult. – Azt hittem, csak rettenetesen fáradtnak nézel ki. – Ragyogóan néz ki! – Lysander célzatosan mosolygott Hermionére. – Attól tartok, a hűtőben a füstölt lazacon kívül semmi nincs. – Az a mi vacsoránk – mondta Marigold.

– Az pont jó lesz nekem – és mivel olyan erőszakos volt a jelleme, Hermione szépen el is tüntette az egész lazacot, amit mézes Earl Greyjel öblített le. Jack és Foltocska ekkor újabb őrült ugatásba kezdett. Ezúttal Rannaldini fiatal felesége, Kitty érkezett. Egy csokor fréziát és egy piros pöttyös fémdobozt hozott, elpirult, hogy nemcsak Marigoldot találja otthon, hanem Hermionét, a férje szeretőjét, ráadásul egy rettenetesen jóképű fiatalembert is. Biztosan Hermione legújabb szerzeménye. Hermione újabb „hogy vagy" rohamba kezdett, kegyesen megölelte Kittyt, és zavarba hozta, mert azzal ugratta, hogy a másik arcát is odatartotta, miután Kitty elhúzódott tőle, mondván: – Mindkét oldalra kérek puszit, Kitty! Marigold, aki Larry elpályázása óta krónikus memóriazavarban szenvedett, hirtelen leblokkolt, és nem jutott eszébe Lysander vezetékneve, így csak keresztnéven mutatta be őt és Kittyt egymásnak. Jóságos ég! Káprázatos, biztos valami fiatal színész, aki poplemezt készít; micsoda édes, álmos mosolya van. – Lys-lysander, örülök, hogy megismerhetem – dadogta, aztán Marigoldhoz fordult. – Istenien nézel ki. Imádom a hajad, és annyira karcsú vagy, nagyon boldog lehetsz. – Igyekszem – reagált hálásan Marigold. – Hát akkor biztosan nem akarod ezt – mondta Kitty még pirosabban, ahogy Marigold kinyitotta a piros pöttyös dobozt, amelyben egy óriási csokoládétorta volt. – Juj, de fincsi! – sóhajtotta Marigold. – Kitty, annyira kedves vagy, de igazán nem lehet. Bár Lysander ehet belőle. – Meg én is – mondta Hermione. – Nekem sosem kell fogyókúráznom. Hermione kiszolgálta magát egy hatalmas szelettel, és visszatekerte a szalagot, hogy újból meghallgassa a „Délről fúj a szélt", de Lysander örömüvöltése elnyomta a zenét. Penscombe Büszkesége egy hosszal nyert. – Juhé! – Lysander örömmámorban úszva ölelgette Marigoldot. – Nyertem két a ráncos rongyot. Most már vehetek neked akár egy arany szobabiciklit. Hermione érdeklődő arccal emelte fel Placido Domingo életrajzát, és a tárgymutatóhoz lapozott, hogy megnézze, ő benne van-e. – Mennem kell – mondta Kitty. – A világért sem törtem volna be, ha tudom, hogy társaságod van. – Innia kell velünk egyet, ünneplünk! – mondta Lysander, és elengedte Marigoldot. – Hát akkor egy kevés édes sherryt kérek – mondta Kitty. – Rannaldini nem helyesli, de nem szeretem a szárazat. – Kérek még egy kis ásványvizet, drágám – Marigold odanyújtotta a poharát Lysandernek. – Ügyes, hogy valaki így tud nyerni – mondta Kitty. – Attól tartok, én rettegek a lovaktól. Átsétáltam volna ma délután, de Rannaldini kicsapta legelni a Hosszú-rétre Sötétség Hercegét – ő egy nagy fekete izé, óriási fogakkal –, úgyhogy kocsival jöttem. – Ismerem Sötétség Hercegét. Piszkosul jó ló, Whitbreadben második lett – mondta Lysander. – Akkor is óriásiak a fogai – sóhajtotta Kitty. Lysander azt gondolta, amennyire Hermione gyönyörű, Kitty annyira semmilyen. Valószínűleg fiatalabb nála, kerek, lapos az arca, és messze ülő szemeit nehéz volt kivenni az erős szemüveg mögött. Göndörkés, világosbarna haját kontyba fésülve hordta, láttatni engedve pattanásos homlokát. Nyomott, pisze orra és nagy, testes szája miatt, melynek alsó ajkát idegesen harapdálta, míg Hermionét hallgatta, egy locsifecsi úrinő pórázon vezetett nyugtalan mopszlijára emlékeztetett. A nyakában lévő aranykereszttől és fehér galléros tengerészkék poliészterruhája miatt szemérmes volt a kinézete, de nem tudta elrejteni mellének szépségét, és azt, hogy nincs dereka. A testszínű harisnya, vagy a tengerészkék magas sarkú cipő, melyek úgy lökték előre, mint valami napfény után áhítozó növényt, nem mutattak jól vaskos lábán.

– Egészségünkre! – Kitty rávetette magát a nagy pohár sherryre. – Marigold, kíváncsi vagyok, nem lenne-e kedved átjönni teára, úgy értem vacsorára a jövő héten? – Nagyon is – mondta Marigold. – Amennyiben nem főzöl hizlaló dolgokat. Hozhatom Lysandert is? Nemrég költözött Eldercombe-ba. – Ez klassz. Ricky France-Lynch közelébe – mondta Kitty. – A felesége, Daisy, nemrég szült egy tündéri kisfiút – tette hozzá sóvárogva. – Te leszel a következő – biztosította Marigold. – Istenkém, remélem! – mondta Kitty, aki Marigolddal ellentétben nem törekedett arra, hogy elrejtse erős kelet-londoni kiejtését. Hermione befejezte a saját magáról szóló rész olvasását a Domingo-életrajzban, és vágott magának még egy jó nagy szelet tortát, majd megkérdezte: – Lysander, maga játszik valami hangszeren? – Egen – felelte komolyan Lysander. – Az általános iskolában zongorázni tanultam, de csak egy kézzel, mert a másikkal mindig Mr. Moleswortht, a zenetanárt hárítottam el magamtól. – Jaj, de kár! – mondta Hermione, mintha észre sem venné Marigold nevetését. – Beethoven ciklusából vesszük fel a „Távoli kedvest"-t hétfőn, és szükségem van egy zenei kísérőre. Gyönyörű darab. Ismeri? Lysander a fejér rázta. – El sem tudom képzelni, hogy bármilyen kedves ciklusozna errefelé, távoli pláne nem. A hegyek túlságosan meredekek. Még kocogni sem valami jó. Kitty arca egy pillanatra mosolyba rándult, aztán gyorsan megkérdezte, hogy van a kis Cosmo. – Csodásan, csodásan – mondta melegen Hermione. – Kitty, erről jut eszembe. Nem tudod pontosan, mikor érkezik vissza Rannaldini? A leggyorsabban meg kell tanulnom Amelia Boccanegrát, szükségem van Rannaldinire, hogy kidolgozzuk a karaktert és a megfelelő hangnemet. – Azt hiszem, visszajön Georgie Maguire lemezbemutatójára – felelte Kitty. – Elfelejtettem, hogy hivatalosak vagyunk oda – morgott Hermione. – Olyan rémes emberekkel lehet találkozni az ilyen poplemez-bemutatókon. – Úgy vélem, Larrynek szüksége van rád és Rannaldinire, hogy emeljétek a hangulatot – mondta Marigold hidegen. – Valószínűleg igen – helyeselt Hermione. – De nekem nem igazán tetszik Georgie Maguire hangja. – Én szeretem – mondta Lysander. – Én is – értett vele egyet dacosan Kitty, aztán látva Hermione pillantását, gyorsan bejelentette: – Mennem kell. – Nagy halom szerződésem van otthon – mondta Hermione, hogy rápirítson –, úgyhogy holnap átugorhatnál, és átnézhetnéd őket nekem. Így nem kell kiadnod pénzt ügyvédre, gondolta dühösen Marigold. Amíg Lysander kikísérte Kittyt, Hermione szemrehányást tett Marigoldnak, hogy fiatalemberekkel barátkozik. – Minden bizonnyal homokos, láttad, mennyire odavolt Rupert Campbell-Blackért. – Aztán, míg teletöltötte a poharát, leereszkedő modorban mondta: – Már nem az első fiatalságodat éled. – Pedig azon vagyok, hogy megint az első fiatalságomat éljem – mormolta az orra alatt Marigold. „Délről száll a szél", énekelte Hermione a szalagon. – Ki volt ez a lány? – kérdezte Lysander, mikor visszajött. – Nem jöttél rá? – kérdezte Marigold. – Kitty Rannaldini. – Rannaldini lánya? – Lysander kivett egy cigarettát Marigold dobozából. – Nem, a felesége. – A felesége? – kiáltott fel Lysander. – Azt a mindenit! Azt hittem, Rannaldini a fantasztikusan kinéző nőkre bukik.

Hermione már majdnem rászólt Lysanderre a dohányzás miatt. Ehelyett fejbólintással nyugtázta a burkolt elismerést, és okoskodva hozzátette: – Sokan azt hiszik, hogy nagyon közönséges, de én állítom, hogy Kitty Rannaldini nagyon is különleges nő. – Különösen ezzel a kinézettel – mondta Lysander. – Biztosan a mopszli menhelyről szerezte be Rannaldini. – Ez nem volt szép. – Hermione szívből nevetett. – Kitty nagyon édes – tiltakozott Marigold dühösen. – Sokakkal ellentétben, nagyon odafigyel másokra, a kedvessége pedig feledteti a szürkeségét. A lemenő nap, mint egy nagy piros léggömb, a völgyet hirtelen elöntő ködöt puha rózsaszínűre színezte. A környék Nagy Fehér Célozgatójaként ismert Hermione felhajtott még egy italt, és megkérdezte, hogy a kint álló Ferrari Lysanderé-e, majd megkérte, hogy vigye haza. – Gyalog jöttem, de egy kicsit hűvös van, és mi, énekesek rettegünk a megfázástól. Viszlát, Marigold, ne végy mindent úgy a szívedre! Mikor tíz perc múlva Lysander visszaért, Marigold bőszülten nekiesett. Hermione pofátlansága és önelégültsége miatti dühét csak növelte a váratlan féltékenységi roham, mikor Hermione kitáncolt Lysanderrel. Annál inkább ijesztő volt a dolog, mert azok után, hogy mennyit szenvedett Larry miatt, nem hitte volna, hogy valaha még bárki más miatt is elfoghatja ez az érzés. – A kurva – dühöngött Marigold –, nem fogja senkinek a pártját. „Ne keseregj, Marigold, csak az számít, hogy neked tetszik a hajad." És annyira lenézően nyilatkozott Georgie-ról és szegény, drága Kittyről. – Igyál valamit. Egy még nem fog megártani. Mitől borultál ki ennyire? – Aztán erősködött, hogy vidd haza. Jaj, de boldogtalan vagyok. Marigold annyira zaklatott volt, hogy gondolkodás nélkül felkapta a maradék negyed tortát, és a szájába akarta tömni, amikor Lysander megragadta a kezét és addig szorította, amíg le nem ejtette a földre. Aztán átölelte. – Ne szomorkodj. Csak féltékeny. Szerintem egészen káprázatos vagy. – Tényleg azt hiszed? – suttogta Marigold – Egen – mondta Lysander és kiengedte a szorításából a kuncogó Marigoldot, majd megcsókolta az erre nem számító nőt, a dolog hevében majdnem el is veszítette a nyelvét, amikor Marigold rémülten összeszorította a fogát és az ajkait. – Hogy merészeled? – Mélyen megütközve a társadalmi konvenciókkal és gátlásokkal teli évek után, Lysander mellét bokszolva küzdött közeledése ellen. Lysander sokkal erősebben fogta le a karját, maga felé húzta, karcsú testének fiatalos melege tantaluszi kínokat okozott, nem engedte el, amíg a nő fel nem emelte a lábát, hogy térdével ágyékon rúgja. De Marigold lába valahogy soha nem érte el a célját, mert magasan felette Lysander gyengéd és vággyal teli szavakat suttogott a hajába. – Akarlak, Marigold. Betöltötted a gondolataimat, mint az a völgy felett gomolygó rózsaszín pára. Ennyire költőien szép érzelmektől elbűvölve Marigold felnézett, és látván imádni valón ártatlan szemében a gyengédséget és vak szerelmi masszázsként simogató ujjait érezve az arcán engedte, hogy gyönyörű száját az övére helyezze. Ahogy visszacsókolta, felemelt lába leereszkedett, önkívületben Lysander lába köré simult, ökölbe szorított keze kiengedett, és – jaj, istenem – Lysander nyaka köré fonódott, majomként csimpaszkodott belé, mert annyira remegett a vágytól, hogy nem tudott volna állva maradni. Lysander lassan-lassan haladt lefelé. Marigold aggódott, hogy a melle petyhüdt, ezért a karjait összefonta előttük, és mikor Lysander a nyakát csókolgatta, azon töprengett, hogy kihúzta-e azt a szőrszálat az állán aznap reggel. Felemelte a kezét, hogy megbizonyosodjon, ezzel szabadon hagyta a jobb mellét, és az a következő pillanatban érett körteként hullott a fiú kezébe, ahogy kikapcsolta a melltartóját. – Gyerünk az ágyba!

– Nem lehet. Még sosem feküdtem le mással Larryn kívül, ő pedig azt mondja, olyan vagyok az ágyban, mint egy halott.... – Marigold felnyögött. – Csitt, tekintsd úgy, hogy ez csak egy magasabb szintű edzés. Azt mondják, az emberek soha nem tudják, hogyan is jutottak fel a hálószobába, de Marigold emlékezetébe mélyen belevésődött, mert Lysander minden lépcsőfokon megcsókolta. Gondolatai közben félig még mindig a fogyási csíkjain jártak, és hogy nem gyűrte-e meg a testét a szoros farmernadrág, meg azon, hogy bár két órája fürdött, nem kellene-e újra megmosakodnia, hogy ne legyen öregasszonyos illata. Ahogy felértek a lépcsőfordulóra, majdnem a gardróbba vezette Lysandert. – Nem, ne a hálószobánkba – éledt fel újra Marigold erkölcsi érzéke –, és oda pláne ne! – ahogy Lysander a másik ajtót próbálta. – Itt kaptam rajta Larryt és Nikkit. – Jó, akkor a szellemeket is lefektetem. – De a központi fűtés napok óta ki van kapcsolva. Lysander teste forróbb volt bármely radiátornál, mikor közel húzta magához, és lassan kigombolta tengerészkék kardigánját. – Kapcsold le a villanyt – mormolta Marigold, ahogy a barackszínű ágytakaróra zuhantak. – Nézni akarlak. Végül megegyeztek, hogy Lysander oldalán égve hagyják azt a lámpát, amelynek az, ernyőjén keresztül szűrődött csak ki a fény. – Imádok csókolózni. Órákig folytathatnánk. Es Marigold, aki a hatvanas évek óta nem csókolózott, készségesen viszonozta. Aztán Lysander olyan izgalommal kezdte felfedezni a testét, mint ahogy a gyerek bontogatja karácsonyi ajándékát. – Istenem, de gyönyörűek. – Lysander a súlyos mellekbe temette az arcát. – Szeleted, ha itt simogatlak? – Megfordította, hogy megcsodálhassa meglepően szépen formált fenekét. – Ez a kedvenc részem. – Lysander felfelé csúsztatta a kezét Marigold bársonyosan sima combja belső felén. – Nem is ez az. Hanem ez. – Hosszú ujjai elhintek a nedves, csúszós nyílásban. – Óóóó – sóhajtotta Marigold. – Heuréka! – Kiáltott fel Lysander, ahogy középső ujja rátalált a kidudorodó a siklóra. – Hogy milyen Réka? – ugrott félre rémülten Marigold, máris féltékenységtől gyötrődve. – Az egyetlen görög Réka. Na, gyere ide! – Tényleg nem kéne. – Nem klassz? – Isteni, nem szabad, jaj, kérlek, folytasd, jaj, kegyelmezz, milyen jó, jaj, segítség, segítség! – Marigold elhallgatott, és megmerevedett, lihegve vette a levegőt, és már nem törődött azzal, hogy behúzza a hasát. Végül elégedetten nyöszörgött. – Jaj, Lysander, ez nagyszerű volt. – Persze, hogy az volt. – Marigold kinyitotta a szemét, és látta, hogy rámosolyog. – Tedd szét a lábad, és az egekbe röpítelek. Élvezted? – Jaj, nagyon, és most nekem kell örömet szereznem neked. Marigold kötelességtudóan lekönyökölt. Ahogy Lysander lapos hasán a fanszőrzete felé haladt a keze, hirtelen megállította pisai ferdetoronyként felágaskodó pénisze. – Atyaisten! Marigold soha nem szerette igazán Larry kicsi farkát – aki reggel szeretett közösülni –, mert soha nem tudhatta, hogy az éjszakai alvás után mi van a ráncok alatt. Mindig úgy bánt vele, mint egy fel nem robbant bombával. De Lysander zuhanyozott kocogás után, olyan friss és édes illata volt, mint aznap délután a völgyben illatozó ibolyáknak, enyhe szappanillatot árasztó hímtagja pedig olyan kemény és sima volt az ajkai alatt, hogy elkezdte nyalogatni.

A Dolly hideg, sikamlós szakértelméhez szokott Lysander különösen fel volt gerjedve. De ahogy Marigold merészebb lett, és megpróbálta rúdját a szájába tenni, megérezte a félelmét, inkább leereszkedett a szaténlepedőre, és maga fölé húzta. – Jaj, ez fantasztikus! – lihegte Marigold, rettenetesen élvezte a felfelé irányuló döféseket. – Istenem, Lysander, mindjárt elrepülök a zászlórudadról. Jaj, Lysander! LYYYSANDER! – Ez varázslatos volt – mondta Lysander, ahogy felemelte a paplant a földről, és a szaténpárnára rogyott. – Bámulatos vagy, valóságos csoda. – A férfiaktól elvárják, hogy órákig bírják, de én nem bírom tovább egy percnél, ha szerencsém van, úgyhogy ezt helyettesítem az előjátékkal. – Bűnösnek kellene éreznem magam. – Miért? Legalább ötszáz kalóriát égettünk el. Lysander egyszer csak felült, öklét tenyerébe szorította, az arcát fontoskodó grimaszba torzította, mintha Hermione lenne, és fals hangon énekelte: „Délről, fúj a fasz, délről, délről, délről" – mindketten majd meghaltak a nevetéstől. – Nem szabad megmondanunk Ferdie-nek – mondta Marigold. – Nem, nagyon dühös lenne – felelte Lysander rémülten. – Megtiltotta a kefélést. – Többé nem tesszük. – Dehogynem. Ha még ötszáz kalóriát elégetünk, hozathatunk vacsorát. – Az jó volna. – Mit szólnál, ha most rögtön? Marigold csodálkozva nézett az órára. – Elmulasztod a Szomszédokat. – Vannak fontosabb dolgok. – Jaj, Lysander, ez volt a legnagyobb bók, amit valaha kaptam. Miért nem hívjuk fel Mrs. Brimscombe-ot és kérjük meg, hogy vegye fel?

11. Ettől és a további csodás szeretkezésektől Marigold rettenetesen felélénkült, különösen pedig attól, hogy a két fia hétvégére hazajött az iskolából, és majdnem ugyanúgy beleszerettek Lysanderbe, mint ő. Nemcsak azért, mert vég nélkül biliárdozott, meg dartsozott velük, valamint elvitte őket a vidámparkba Rutminsterben és az istállóhoz, hogy játszhassanak Artúrral és Picúrral, de olyan tiltott játékokba is bevezette őket, mint a póker meg a fogadás. Jason rikoltozott örömében, mikor tétre és befutóra százhúsz fontot nyert a chepslowi futamon, Mark pedig csendes elégedettséggel nyugtázta, hogy Lysander tartozik neki 5225 fonttal pókeren. Marigold keserűen vette tudomásul, hogy Lysander korban és viselkedésben sokkal közelebb áll a fiúkhoz, mint hozzá. De örömmel látta, hogy a fiúk kiemelkednek szűkszavú, dacos zárkózottságukból, melyet kétségkívül az angol általános iskolában eltöltött két félév és szüleik házasságának összeomlása okozott. Az is jóleső érzéssel töltötte el, hogy Lysander bármikor, mikor a fiúk mással voltak elfoglalva, kilopódzott a konyhába egy titkos, ugyanakkor szenvedélyes ölelésre. Lysander nem tudta távol tartani magát tőle. Még további három kilót fogyott a következő hétre, amikor a saját vonalán hívást kapott. Tudván, hogy csak Larry lehet az, csak Lysander állította meg, hogy az első csöngetésre felvegye a kagylót. Kezének melegsége erőt adott Marigoldnak. – Hagyd, hogy tíz csöngetésig várjon, és csak hűvösen add magad! Larry azért telefonált, hogy megmondja, aznap este a környéken lesz, és beugorna egy gyors italra. Marigold teljes pánikban volt. – Jobb lenne, ha kikérnénk Ferdie tanácsát a dologban – mondta Lysander.

Ferdie megunta, hogy nem ad el Londonban házakat, és Paradise-ban akart ingatlanok után nézni, ezért mondta, hogy azonnal lemegy, és levezényli a dolgot. Lány Lockton óriási egóval rendelkező, csevegésre képtelen zsarnok volt, aki hozzá volt szokva, hogy a munkában ezreknek parancsol. Lefogyott, megfelelő fogorvost talált, és hátrafelé húzódó hajvonalát elrejtendő, vastag szálú fekete haját előrefelé fésülte, így tett szert élete derekán szexepilre. Óriási sikere a munkában és a megfelelő szabó felgyorsította a folyamatot. Mikor felsőbb társadalmi osztályból valóakkal érintkezett, a beszédmodora is teljesen megváltozott. Egy sárga-lila pacát látott, amikor landolt a helikopterrel. Mi a fenének rontotta el Marigold a tökéletes gyepet a krókuszokkal? Tíz ronggyal kevesebbet fog így érni a ház. Nem szabad elfelejtenie, hogy el kell hoznia az aranylemezeit, a Picassót, a Stubb-képeket és a bekeretezett Beethoven-szonátát, mielőtt Marigold túlságosan mohó lenne. Beengedte magát, és meglepődött, hogy Marigold nem jön elé üdvözölni. Csak Foltocska köszöntötte, de nem minden fenntartás nélkül. Larry kevesebb rágcsálnivalót és az úrnője ágyából való száműzetést jelentette számára. Bement a konyhába, és látta a két személyre terített asztalt, a rózsaszín gyertyákat, a rózsaszín fréziákat és jácintokat mindenfelé, a hűtőben pedig két palack Moët pezsgőt. Jaj istenem, Larry remélte, hogy Marigold nem azt tervezte, hogy marasztalja vacsorára. Nikki visszavárta. Egy partira mennek, hogy találkozzanak Kiri Te Kanawával. És egyébként Marigold múlt havi gyertyafényes homárvacsorája is rémes hisztériával végződött, mindkét homár rajta kötött ki. Vigyázni kell a repülő szószos csészékkel. Hangokat hallott az emeletről. Kutyaszőrös tengerészkék kabátot talált a lépcsőkorlátra hajítva. Lassan felment a valamikori hálószobájába, ahol megütközve látta, hogy a felesége meztelenül szárítja a haját. Mikor meglátta Larryt, Marigold könnyedén felugrott, és lengén maga köré tekert egy bolyhos, sárga törölközőt, ami jól illett a szeméhez. – Larry! Nem is hallottam, hogy megérkeztél. Hadd fejezzem be a hajam. Tudod, hogy bekunkorodik, ha félbehagyom a szárítást. Marigold ezek után fél órát váratta Larryt, időt hagyva arra, hogy felfedezhesse Lysander összevissza hagyott száradó csizmáit, nadrágjait, Sporting Life újságjait, és egy kupac gyönyörűen vasalt Harvie & Hudson inget az előszobaasztalon. Mikor Marigold lesétált, még mindig a sárga törülközőbe csavarva, elégedetten nyugtázta, hogy Larry inge gyűrött, és hiányzik egy gombja. Azt is észrevette, hogy mennyire öregnek látszik – Lysanderhez képest –, és hogy akár lófarokba is fogható hosszú hajával, új, fekete bajuszával, a szeme alatti táskákkal, szürke foltos borostájával (nem kétséges, mindez Nikki műve) inkább nézett ki ágrólszakadtnak, mint szexinek. Az is furcsa volt, hogy rá nem jellemző módon macsósan volt öltözve, szegekkel kivert bőrdzsekit és fekete farmert viselt, hatalmas ezüstcsatos övvel. – Hol van a motorod? – ugratta. – Azt hittem, jól meghíztál, hogy felfaltad azokat a szegény kicsi vállalatokat, de úgy tűnik, inkább rengeteget fogytál. Nem kérsz egy pohár pezsit? Én azt iszom. Ez az én kibaszott pezsgőm, gondolta Larry, és észrevette, hogy amint Marigold kivette az üveget a hűtőből, azonnal tett a helyébe másikat, és hogy a haja szép szőkére melírozott. A frissen festett kárminszín lábujjkörmei sem kerülték el a figyelmét. A törölköző jó darabot láttatni engedett a két ragyogó, frissen gyantázott, lesült lábból, Marigold tényleg fantasztikusan nézett ki, mint egy restaurált festmény, amelyet külön lámpával világítanak meg. Aztán Larry megkérdezte, nem lenne-e Marigoldnak kedve eljönni a jövő héten Georgie Maguire új albumának, a Rocksztárnak a lemezbemutatójára. – Az egész cuccot elhoztam – dobta le a szalagot, kislemezt és az albumot a konyhaasztalra. A borítón Georgie Maguire fejét hátravetve, csukott szemmel, kitágult orrlyukkal vizesen tapadt egy sziklához, nedves vörös haja a hátán kígyózott. – Azt hiszem, fantasztikusan néz ki. Hermione mezítláb volt a „Délről fúj a szél" tokján – mondta Marigold, mert tudta, hogy Nikki tervezte. – Azt próbálod sugallni a népnek, hogy a művészeidnek nem telik cipőre? Larry nem vette fel a kesztyűt. – Az album biztos siker lesz. Berobbant az amerikai listákra, úgyhogy a partival ezt ünnepli. Rengeteg nagy név jelzett vissza. Hermione és Rannaldini is ott lesznek.

– És feltételezem, Nikki is, hogy emelje az esemény báját – mondta édeskedve Marigold. – Lehet, hogy benéz. – ismerte el Larry. – Ütős egy parti lesz. Én fogom megütni Nikkit, gondolta Marigold. A kirepülő pezsgősdugó éppenhogy csak elkerülte Larryt. Larry megigazította az aznap vásárolt bőrkabátot és azon tűnődött, hogy jó vásárt csinált-e. Jobban érezte magát öltönyben. – Ugorj be egy félórára – mondta nyersen –, csak hogy Georgie lássa, nincs semmi baj. – Mert nem ír alá veled több szerződést, ha megsejti, mekkora szemétláda voltál velem – csattant fel Marigold. – Nyugodj le – mondta Larry, ami sokkal jobban irritálta Marigoldot, mint valaha. – Ez a te érdeked is. Sokkal több tartásdíjat ki tudsz belőlem facsarni, ha Georgie aláírja velem a szerződést – tette hozzá nagylelkűen. – Ezenkívül húsz éve ez az első nagy áttörése. Azt akarja, hogy a legjobb barátai ott legyenek. Mérlegelve a lehetőségeket, Marigold hagyta, hogy a törölköző szétnyíljon. – És szeretném, ha ott lennél – Larry megdöbbent saját magán, hogy ezt mondta. – Rendben, elmegyek, és megpróbálok viselkedni – egyezett bele Marigold. Aztán a konyhai órára pillantva folytatta: – Készülődnöm kell. Ne siess, nyugodtan idd meg az italodat. Larry teljesen elképedve hajtotta fel a whiskyjét, azt várta, hogy Marigold őrjöngeni fog vagy könyörögni, hogy maradjon, és még jobban megdöbbent, amikor Marigold azt mondta: – Úgy döntöttem, szörnyen önző voltam a gyerekeket illetően. Az embernek civilizáltnak kell lennie a kedvükért. Meg kell, hogy ismerkedjenek Nikkivel, korban közelebb áll hozzájuk. – Hagyta, hogy Larry ugyanazt a bűntudatot érezze, amit ő, hogy jóval fiatalabbal kezdett. – Tulajdonképpen nálad lehetnek a jövő hétvégén. Én elutazom. – Az anyádhoz? – Nem, Párizsba. – Marigold gyönyörűen mosolygott. – Sokkal szórakoztatóbb. Ha Larry ránézett volna, látta volna, hogy könnyes a felesége szeme. Ehelyett a krókuszokat letaposva dühösen kirobogott a helikopterhez, felbőszítette, hogy meglátta a Ferrarit, amely Ferdie jeladására feltűzött az autófeljárón. Larry nem akart odafigyelni Hermione burkolt figyelmeztetésére a túlságosan otthonosan mozgó alkalmazottról. Tapasztalatai szerint az alkalmazottak nem vezetnek Ferrarit. Csak mikor visszanézett a helikopterből, akkor olvasta ki a sárga-lila ZENGZETON feliratot, és meghatódottságában majdnem könnyezett. Öt nap múlva Lysander elvitte Marigoldot Londonba Georgie Maguire lemezbemutatójára. A hatvanas évek sztárja, Georgie most a negyvenes évei végén járt. De a Hammersmithben és Fulhamben mindenfelé a falakra ragasztott GEORGIE MAGUIRE – ÉLŐ KONCERT plakátok alapján, melyek ugyanarra a sziklára tapadva mutatták, mint a CD-borítón, még mindig vonzó volt a maga kissé szexis módján. – Mi az, hogy élő? Hogy koncertezhetne egy hulla? – kérdezte Lysander a csúcsforgalmon keresztül szlalomozva. – Biztosan hulla lesz a turné és az időeltolódás miatt – mondta Marigold. Georgie új albuma már második helyen állt Amerikában a címadó dalnak, a „Rocksztár"-nak köszönhetően. A dal valójában nem egy rocksztárról szólt, hanem a férje, Guy iránti megingathatatlan szerelmének dicsőítéséről, ő nem csupán az a szikla, „rock" volt, akire az életét építette, hanem csillag is, aki vezette. Szentimentálisan édeskés lett volna, ha nem Georgie énekli rekedtes, mezzoszoprán hangján a saját maga írt gyönyörű szöveget és dallamot. A rengeteg válás közepette egy egyszerű, nyilvános szerelmi vallomás az amerikaiakat az egekbe emelte. Különösen a boldog és tartós kapcsolatokra vágyó fiatalság imádta a dalt, ugyanúgy, mint ahogy szerették valamikor a „Lady in Red"-et, amelyet Chris de Burgh a saját feleségének írt. Hogy ne Lysander szörnyű vezetésén és az előtte álló partin járjon az esze, Marigold egész úton London felé a Rocksztárt hallgatta. Még mindig sírni támadt tőle kedve.

– Milyen Georgie férje? – kérdezte Lysander, mikor felrobogott a Liliom utcán, belülről előzve egy limó rémült sofőrjét. – Hát, nagyon jóképű, elég szigorú, de szörnyen kedves. Georgie eléggé vad volt, mielőtt férjhez ment, és még egy darabig azután is. Guy kitüntetéssel végzett Cambridge-ben, és bokszbajnok volt. Az apja valami forró afrikai országban volt püspök, úgyhogy Guy megszokta a parancsolgatást. A családja teljesen kiakadt, amikor elvette Georgie-t, de ő kiállt érte. Guy mellett lecsillapodott, aki viszont megértette, hogy Georgie-nak szüksége van szabadságra, de meghúzta a gyeplőt, ha túl messzire ment. Ahhoz is volt ereje, hogy megélje a sikereit és a bukásait. Ott volt mellette, amikor a hetvenes évek végén kiment a divatból, és abbahagyatta vele az ivást, amikor az egyik sikertelenség követte a másikat. Soha nem felejtem el az utolsó nagy lemezbemutatóját a nyolcvanas évek elején. Kibérelte az Arénát, és senki nem volt ott a sajtótól, Georgie egyedül táncolt a saját zenéjére aztán rongybabaként összeesett. Rettenetes volt. – Szegény Georgie – hatódott meg Lysander. – Én táncoltam volna vele. – Egy kicsit habókos is – folytatta Marigold ezredszer ellenőrizve a külsejét a tükörben – és Guy tökéletesen biztosította neki az otthoni hátteret, pelenkázott, elvitte a gyerekeket. Csodálatosan főz. Leckéket kéne adnia Larrynek. – És nekem – mondta Lysander. – Elkeserítően hasonlít az egyik bátyámra. Hogy ismerkedtetek meg Georgie-val? – Georgie alkalmi munkát vállalt fellépések között, hogy kiegészítse a jövedelmét abban az irodában, ahol dolgoztam. Csak két ujjal gépelt, mindig úgy jött be, hogy ráborult az írógépre és panaszkodott, hogy egész éjjel pörgött. A legtöbb levelét én gépeltem le. De annyira szórakoztató volt. Rengeteg hozzá nem illő zenész fiúja volt, de Guy mindig ott volt a háttérben. Az én Guy-kötelemnek hívta. Végül összeházasodtak. – Guy mivel foglalkozik? – kérdezte Lysander, miközben átvágott a piroson a North End utca alján. – Hát, gondolkodott azon, hogy belép az egyházba. Karizmatikus lett volna, mint Ili Ily Graham, de aztán a gondolat, hogy Georgie-ból lelkészfeleség legyen, eltántorította a dologtól. Elment inkább a Sotheby'shez, mindig volt művészi érzéke és fantasztikus a szeme. Ma már saját galériája van. Nagyon sikeres azzal, hogy ismeretlen festőket fedez fel, aztán hatalmasat kaszál, mikor híresek lesznek. – A pénzügyi helyzetük mindig bizonytalan volt, remélhetőleg a Rocksztár szilárd anyagi hátteret biztosít majd nekik. Szükségük is van rá, mert az összes pénzüket az Angyalok Menedékébe ölték. Az a baj, hogy túl nagylelkűek. Guy mindig segítette a rászoruló művészeket, és rengeteg jótékonysági akcióban vesz részt. – Ó, a fantasztikus szemű Guy – mondta Lysander. – Ha odaköltöznek Paradise-ba, át tudja venni a helyedet azokban a Csüggedt Vidékiek Bizottságokban, és akkor több időt tölthetsz velem az ágyban. – Mért vezetsz ilyen gyorsan? – visította Marigold, amikor a Fountain utcába jobbra befordulva majdnem összeütköztek egy közeledő busszal. – Mert irtózatosan szeretnélek megkefélni, mielőtt Ferdie hazaér. Lysander barátságosan beintett a függöny mögül leselkedő homokosoknak, és beterelte Marigoldot a lakásba. Még azután is rengeteg idejük maradt. Marigold éppen átöltözött és Lysander a Külvárosiakat nézte, meg az Eiffel-tornyos képeslapon nevetgélt, amit Párizsból Ferdienek küldtek Marigolddal – „PÁRIZSTÓL MEGRÉSZEGÜLVE" –, amikor Ferdie maga is megérkezett. Egy új, sötétkék tűcsíkos Douglas Hayward öltönyt hozott Lysander számára. – Mind fekete bőrben és pólóban fognak dzsesszelni. Így még szembetűnőbb leszel – mondta Ferdie, ahogy megigazította Lysander új, kék selyem nyakkendőjét. – Ó, Lysander – ámuldozott Marigold a lépcsőforduló sötétjében állva –, még sosem láttalak öltönyben.

– Mindenki azt fogja hinni, hogy loptam – grimaszolt Lysander az előszobatükörbe. – Pompásan nézel ki. Ez igaz volt. A megfelelő szabás nem csupán arra jó, hogy a középkorú test hibáit elrejtse, de a széles vállú, karcsú alakot is ragyogóan kiemeli és megnyújtja. Lysanderen az öltöny táncolni látszott. – Hát akkor gyere le, Marigold! Hadd lássalak! – parancsolta Ferdie. – Istenem – akadt el a lélegzete –, ti aztán szorgalmasan dolgoztatok! Fekete neccharisnyába bújtatott, elragadó lábak lépkedtek le a lépcsőn. Marigold a Lysandertől Valentin-napra kapott fekete sortot viselte, felette fehér selyemblúzzal és a vállára vetett fekete bársonykabáttal. Ferdie a lépcső alján várta, és a szájához emelte a kezét. – Szenzációsan nézel ki – mondta lassan. – Marilyn Monroe arca és teste Marlene Dietrich lábain. – Köszönöm, Ferdie! – És felvetted az én fekete sortomat – kurjantotta Lysander. – És nézd, mit kölcsönöztem neked a Cartier-től, hogy úgy tehess, mintha éppen most kaptad volna Lysandertől. – Ferdie egy kulcs formájú gyémántbrosst tűzött a bársonyhajtókára. – Most pedig vedd le a jegygyűrűdet, és ne felejtsd el, hogy boldog vagy! – Furcsa lesz, hogy nem vagyok feleség – mondta Marigold, és a táskájába tette a lehúzott briliánst. – Olyan nagyon próbáltam tökéletes vállalati feleség lenni. Ingruhát hordtam, soha nem ásítoztam, nem káromkodtam vagy dohányoztam túl sokat. Mindig a Billboardot és a Gramofont olvastam, hogy beszélgetni tudjak a kritikusokkal és a nagykereskedőkkel. Még az operát is megpróbáltam megkedvelni. – Nos, éppen itt az ideje – gombolt ki két gombot a selyemblúzon Ferdie –, hogy lesöpörd a Traceyket és a Nikkiket. – Ne izgulj – mondta Lysander, mert látta, hogy Marigold összerezzen Nikki nevének hallatán. – Egész este tapadni fogok rád – és így fog tenni minden férfi a teremben –, annyira gyönyörű vagy.

12. A Sohóban lévő hatalmas, használaton kívüli filmstúdióban tartott lemezbemutatón az egyetlen személy, akinek nem lehetett hatásos belépője, maga Georgie volt. A férje, aki vallotta, hogy a pontosság az istennők erénye, biztosra akart menni, s a megnyitás előtt húsz perccel már ott voltak. Persze a szorgalmasan létráról le-föl mászkáló, lámpákat beállító, a mennyezetről lógó fényszórókra lágyító szűrőket felszerelő technikusseregen kívül még nem volt ott senki. A helyiség közepére óriási papírmasé sziklát emeltek, hogy kifejezésre juttassák az album tengeri témáját. Az egyik sarokban karton világítótorony fénye villogott. A falakon körbeaggatott rákfogó varsákból halászhálók lógtak, papírból kivágott, világító szemű csikóhalfigurák és már büdösödő, nagy halom hínár. A monitorok Georgie-nak ugyanazt a klipjét mutatták, amelyben erotikusán a sziklára tapad. A matrózblúzos, harangszoknyás pincérnők, akik közül sokan emlékeztek még Georgie-ra a hatvanas évekből, keresztülgázoltak a kagylóval és homokkal teleszórt padlón, előkészítették a rumpuncsot és a poharakat. A tenger gyümölcseit kínáló büfét összeállító vendéglátósok rákszószos kezüket a kötényükbe törölgetve oldalogtak be a konyhából, hogy a szájukat tátsák. – Minden olyan csodálatosan néz ki. Bárcsak olyan karcsú lennék, hogy keresztbe csíkosat hordhatnék! Sokat bajlódhattál ezzel. – Georgie könnyes elragadtatással, lelkesedve, kedveskedve, autogramot osztogatva cikázott körbe, majd halkan odaszólt Guynak: – és egyáltalán nem fog eljönni senki sem. – Aztán, mivel Guy nem hagyott rá időt otthon, hogy elkészüljön, elrohant a mosdóba, hogy kifesse magát.

Rögtön csatlakozott hozzá egy lány fodros galléros, sötétkék, mellét lelapító bársonyruhában, amely a lábikrája közepéig ért kényelmes középmagas sarkú cipője fölött. A szőke haját összefogó fekete bársonyszalag kihangsúlyozta hosszú orrát és sovány, bézsszín ragadozó arcát. Kissé azt a benyomást keltette, mintha a Piroskából a farkas próbált volna úgy kinézni, mint Aliz Csodaországban. – Szia, Georgie – köszöntötte a szőke mély, affektáló hangon. – Nikki vagyok, Larry Lockton titkárnője. Találkoztunk, mikor bejöttél az irodába. – Ja, igen – mondta Georgie, de egyáltalán nem emlékezett. – Milyen jó, hogy látlak. Jaj, de ideges vagyok! Közel sem annyira, mint én, gondolta Nikki, aki reszkető ujjakkal próbálta halványítani a fekete szemfestéket a szeme körül. Mióta a múlt héten meglátogatta Marigoldot, Larry ingerlékeny és zárkózott volt, ráadásul rémes volt a hétvége a fiúkkal, nem is említve a sarat mindenütt az új krémszínű szőnyegén. Mindennek tetejébe aznap reggel jelent meg egy cikk a Daily Mailben arról, hogy bukik el a sikeres üzletemberek karrierje, mikor a fiatal cicababák miatt elhagyják feleségüket. Nikkinek ezért ma este az volt a célja, hogy sokkal inkább feleségesnek nézzen ki, mint Marigold. Georgie, aki utálta, ha készülődés közben beszélnek hozzá, frissen mosott haját próbálta rögzíteni, Guy ragaszkodott hozzá, hogy ne legyen semmiféle hippis kinézete. Szerette volna, ha ez a Paradise csodáiról fecsegő butuska lány végre elmenne. – Be kell ugranod, ha valamikor újra arra jársz – mormolta Georgie. – Köszönöm – mondta Nikki. Nem is sejted, gondolta, hogy a szomszédod és a zenei producered felesége leszek. Képes leszek ellenőrizni a zsíros jogdíjadat. Aztán hangosan hozzátette: – Halálosan izgatott vagyok, hogy megismerkedhetem Rannaldinivel. Te nem? Georgie egy pillanatra felpillantott a révületéből. – El is felejtettem, hogy jön. – Azt mondják, úgy szedi fel a nőket, mintha kacsákat szedne le a céllövöldében – mondta Nikki a valóban feleséghez illő, mogyoróbarna harisnyáját tartó harisnyakötőjét igazgatva. Nem mintha ilyen kinézettel akarná elbűvölni Rannaldinit. De Edenkert-major úrnőjeként lesz még elég ideje visszavedleni a saját megszokott, ragyogóan szexi, fekete bőrruhás, kusza szőkeségű valójába. Miután a pincérnőktől kunyerált egy hatalmas Bellst, Guy Seymour éppen a poharakat és a sajtóközleményeket rendezgette, és örömmel nyugtázta, hogy mennyi újságíró írta be a nevét a vendégkönyvbe, amikor Larry Lockton berobogott. Istenem, hogy milyen nevetségesen néz ki, gondolta Guy. Larry fekete bőrdzsekit, fekete farmerjára lógó fehér pólót és fekete, magas sarkú cowboycsizmát viselt, amely hiába növelte meg centikkel, a hatást lerombolta súlyos arany ékszereivel, ráadásul gallérjáig érő fekete haja már kezdett csigákba göndörödni, és a homloka is izzadt. – Minden kibaszott dolognak most kell történni – ordította, megrémítve az ott váró Zengzeton-propagandarészleg munkatársait. – Rengeteg nagy tekintélyű lap itt van már – próbálta megnyugtatni Guy, aki a vendégkönyvet figyelte, amint a Skorpió és a The Sunday Times újságírói beírták a nevüket. – Semmi hasznunk belőlük. – Dühösen körülnézett. – Mind azért jöttek, hogy lássák Rannaldinit. – Aztán, ahogy Guy elhúzta a riporterek hallótávolságából folytatta: – A szemétláda akkor hívott, amikor ráfordultam az Old Compton utcára, és mondta, hogy nem jön, úgyhogy összetörtem a Merci elejét. – Rannaldini – folytatta – alkotói szabadságon van a Londoni Mettől, hogy elkészítse a Don Giovanni-filmet, és úgy volt, hogy ma délután repül vissza a fogadásra. Ehelyett titokban egy nappal előbb visszaérkezett, hogy meglepje a Londoni Metet, akik a vendégkarmesterük, Oswaldo vezényletével Beethoven Kilencedik szimfóniáját játszották a Festival Hallban.

– Oswaldo túlságosan jó ahhoz, hogy Rannaldini kedvelje – dühöngött Larry, miközben megragadta a Guy által elővarázsolt két nagy whisky egyikét. – Akárhogy is, Rannaldini elhelyezkedik az első sorban, merev arccal és csukott szemmel ül az utolsó pillanatig, amikor elkezdődik az éneklés. Aztán peckesen kivonul, mindenki figyelmét elvonja a zenéről, és azt mondja valami vidáman fülelő riporternek az Evening Standardtól, hogy nem tudja tovább hallgatni ezt a szemetet. – így természetesen minden benne van a Standardban, és ahogy szokta, hogy kikerüljön a zűrből, Rannaldini beugrik a gépébe, és visszamegy LA-be, és lemarad a felfordulásról és Georgie lemezbemutatójáról. A szemétládában még annyi kurázsi sem volt, hogy felhívjon, amíg nem érezte magát biztonságban az ír-tenger felett. Még Kitty sem tudja, hogy elpályázott. Ő éppen úton van idefelé. Larry nem lehetett volna dühösebb. Ó, vagyis inkább a Zengzeton, hatalmas összegeket tömött Rannaldini zsebébe. Ő és Rannaldini látszólag haverok voltak, és Nikki, aki rettenetesen rajongott a sztárokért, majd meghalt, hogy találkozzon vele, ezenkívül szüksége volt erkölcsi támogatásra, ha esetleg Marigold Nikki orrára koppint. A Skorpiótól érkező, fényképezőgépet cipelő fotós zavarta meg őket. – Bármelyik percben a nyomdába kerülhet az első kiadás. Hányra várják Rannaldinit? Mielőtt Larry kinyithatta volna a száját, Guy válaszolt udvariasan: – Egy perc múlva itt lesz. Szörnyű a forgalom. – Aztán odamormogta Larrynek: – itt van a sajtó, használjuk ki. – Egyébként Georgie hol van? – kérdezte Larry. Hirtelen eszébe jutott, hogy van egy bemutatásra váró albuma. – A mosdóban, az arcát meszeli. Larry elsápadt. – Nikki ott van. – A francba! Ugye nem fog rólatok mondani semmit Georgie-nak? – Megígérte, hogy nem – mondta rosszkedvűen Larry –, de teljesen fel van dobva. Egymilliárd fontos vállalatot vezetek, de egész nap a telefonokat emelgetem, amíg Nikki fodrászhoz megy és cicomázza magát. – Megyek és kiráncigálom Georgie-t a mosdóból – tűzött el Guy –, te meg tartsd távol Nikkit az italoktól. A nőknek megárt. – Hogy megy a Rocksztár, Larry? – kérdezte a Daily Mail. – Minden rekordot megdönt. Máris nagy példányszámú újranyomásba fogtunk – morogta Larry, és elviharzott a férfimosdó felé. Larrynél rosszabb házigazdát keresve sem lehetett volna találni. Nem csevegett, csak arra koncentrálódott a figyelme, ami éppen érdekelte, ez esetben elég zavarba ejtően nem csupán Nikkire, hanem Marigoldra is. Az is rémálom volt számára, ha beszédet kellett tartania. Egész nap a sajtórészleg által adott vázlatot írogatta át, és a gyakorlástól egyre rosszabbul ment. Guy a női mosdó előtt ordított: – Az isten szerelmére, Panda, azonnal gyere ki! – Ez volt Georgie beceneve, még azokból az időkből, amikor megismerkedtek, és Georgie szemét szinte látni sem lehetett a fekete szemceruzás festéstől. – Köszönöm – mondta Georgie hangosan a ruhatárosnak kifelé menet, hogy felhívja a figyelmét az aranyszínű egyfontos érmékre, amelyeket az ott heverő ezüstszínű pennyk mellé helyezett. Vicces, figyelte meg a ruhatáros, ahogy eltette az érméket, a karcsú felsőtestű Georgie-nak húsos a lába. Látta, mikor felemelte a szoknyáját, hogy megigazítsa a harisnyáját. És a túlságosan szolid ruhát viselő szőke nem hord bugyit. Georgie annyira kimerült az amerikai lemezbemutatótól, hogy már csak az adrenalin hajtotta. Amerikai közönsége, mint a rég elvesztett kedves, visszatért a turné utolsó hetében. A valamikor elmaradt rajongói levelek újból áramlani kezdtek, az állványokon dolgozó munkások utánafütyültek, és az emberek összesúgtak az utcán, mikor elhaladt mellettük. Az angliai bemutató sokkal nagyobb megpróbáltatást jelentett, mert London volt utolsó megalázó bukásának a színhelye, és mert Guy is itt volt ma vele, ami miatt még idegesebb lett, mivel a világon mindennél jobban szeretett volna örömet szerezni neki.

Halálsápadt volt, amikor belépett a terembe. Fakószínű, érzéki arca szinte kifejezéstelenül meredt a semmibe, de mikor meglátta a rá váró riporterhadat és az eszeveszetten kattintgató fényképészeket, orcájára visszatért a szín. Nagy, szomorú, súlyos tekintetű szeme elkezdett csillogni, és a széles, pisze orrától duzzadt, korallpiros szájáig húzódó mély ráncok eltűnni látszottak egy gyönyörű, bájos, hatalmas mosolyban. Az amerikai turné viszontagságai miatt három kilót fogyott, és karcsúbb lett az arca. A napfényes nyári tenger színéhez hasonló kék, formáit kidomborító hosszú ruha a csípőjét és lábát elrejtve omlott alá, kiemelte karcsú vállát, gyönyörű mellét és derekát. Ahogy a fotósok kedvéért odasimult a papírmasé sziklához, lehorgonyzott, vörösesbarna, súlyos haja kiszabadult, és a vállára omlott – Georgie, a szexszimbólum újjászületett. Nem sokkal ezután Georgie a sajtónak tette a szépet. – Min dolgozik most? – kérdezte az Express. – A középkorúak válságáról szóló zenés darabon, Ant és Kleo címmel. – Önéletrajzi ihletésű? – kérdezte a Mirror. – Természetesen nem – mosolygott át Georgie Guyra, aki határozottan mondta: – És Georgie arra készül, hogy a Zengzetonnal szerződést írjon alá egy új albumra. – Drágám – dorgálta Georgie –, először az Ant és Kleót akarom felvenni. – Várja már, hogy vidéken fog lakni Rannaldini mellett? – érdeklődött a Skorpió. – Jaj, nagyon. Óriási rajongója vagyok. Úgy gondolom, hogy briliáns, ugyanakkor meghökkentő. – Lehet, hogy a producere lehetne az Ant és Kleónak – javasolta a Telegraph. – Paradise Produkció. Nem lenne csodálatos? – sóhajtotta Georgie. – Erre nézz, Georgie! – kiáltozták a fotósok. – Felém, Georgie! Mosolyogj, Georgie! Mássz föl a sziklára, mutasd a lábadat! – Georgie erre az egyre nem volt felkészülve. Miután a feleségére kíváncsi emberek, mint máskor is olyan gyakran, durván félrelökték, Guy Seymour körbejárt a teremben, és névjegyet osztogatott azoknak a híreseknek és gazdagoknak, akiket esetleg érdekel a festményvásárlás. – Georgie Maguire személyesen is itt van? – kérdezte egy sápadt lány az Independenttől. – Természetesen – válaszolta Guy elég élesen. – Ebédidőben elmentem egy lemezbemutatóra – zsémbeskedett a lány, ahol nem jelent meg a popsztár. A hanglemezvállalat nem tartotta fontosnak, és nem játszották le egyetlen számát sem – ordította a Rocksztár dübörgésén keresztül. – Persze a reklám és a vásárlók meggyőzése túl divatjamúlt fogalmak manapság. – Emiatt tartunk most a gazdasági hanyatlás közepén – jegyezte meg Guy. – Nem rossz, ahhoz képest, hogy negyvenhat éves – ismerte el a lány a Georgie-ról kiadott rövid életrajzot tanulmányozva. – Melyik is az, az ő híres férje? – Én vagyok – mondta Guy. – Nahát. Maga menedzseli Georgie-t? – Georgie-t senki sem menedzseli. A termet megtöltötték a lemez-nagykereskedők, lemezlovasok, a Zengzeton által támogatott zenészek és alkalmazottak, no meg a zeneipar szokásos potyázói. Az emberek fel-alá a cigarettafüst ködében sodródtak: a férfiak felöltőben, pólóban, formatervezett edzőcipőben és baseballsapkában, vagy bőrzakóban, kívül hordott ingben, mint Larry. Úgy szorongatták a sörösüveget, mint valami kézigránátot. Ott törtettek a tengeri kagylókon keresztül skarlátajkú, kócos hajú, ábrándos szemű és olyan sápadt arcú lányok, mint Drakula menyasszonyai, akik soha nem látnak nappali fényt, és fáradhatatlanul kutattak a hírességek, vagy legalább ismerős arcok után. Mind tettették, hogy nem bámulják Georgie-t, de mind egyetértettek abban, hogy az album nagyszerű, ő pedig fantasztikusan néz ki a rávetülő fényben. De elkerülték, mert a nagy sztárok nem szeretik, ha nyaggatják őket, és nem lett volna menő odamenni hozzá.

A sajtó türelmetlenkedni kezdett. – Nagyszerű, köszönöm. – Egymás után hajtották be a jegyzetfüzetüket, kapcsolták ki a magnókat, és kezdték el Rannaldinit keresni. Akárhogy is, Georgie hosszú ideig volt divatjamúlt, rettenetesen szüksége volt biztatásra. Mint a menyasszonynak a saját esküvőjén, akiről mindenki azt hiszi, hogy túl nagy jelentőségű ahhoz, hogy odatolakodjanak hozzá, hirtelen nagyon elhagyatottnak érezte magát, és kétségbeesetten kereste meg Guyt. – Óriási bukás lesz. Mindenki elmegy. – Panda, ne légy már ilyen csacsi! – A hírességek létszámából ítélve, ez a buli tökéletes kudarc – mondta a lány az Independenttől. Aztán egyszer csak besétált a piszkafasovány, hosszú, kusza sörényű és feketével kihúzott szemű Dancer Maitland, az egyik leghíresebb rocksztár az Atlanti-óceánon innen és túl. – Szia, drágám! – Odament egyenesen Georgie-hoz, és vigyázva átölelte, hogy egyikük haját vagy sminkjét se rontsa el. – Nagyszerű album. Bárcsak én írtam volna. Nagyon szép tőlem, hogy itt vagyok azok után, hogy kilöktél az első helyről az Államokban, és kétségem sincs, hogy ezt itt, Angliában is megteszed velem. Hallom, Rutshire-ba költözöl. Én áprilisban leszek ott, amikor megkezdődnek a pólóedzések. Át kell jönnöd vacsorára. – Ó, az nagyon jó lenne – mondta elragadtatva Georgie. – Ó, Dancer, köszönöm, hogy eljöttél és feldobtad a bulit. Találkoztál Guyjal? Dancer ránézett Guy markáns, komoly arcára, melynek klasszikus szépségét csak a Cambridge-ben bokszolás közben beszerzett orrtörés csúfította el. Pirosasbarnás arcszínének melegségével és tökéletesen fehér fogait láttatni engedő barátságos mosolyával egy kissé ellentétes volt szemének halványkék hidegsége. Viseltes kordbársony öltönye, kék és aranyszínű, kasmírmintás selyem nyakkendője és sötétkék inge gallérjáig érő szépen vágott, világosszőke haja művészkinézetet kölcsönzött neki. De sokkal inkább keltette magas rangú egyházi személy benyomását: szenvedélyes férfi, de elég erős akarattal rendelkezik, hogy ellenálljon egyházmegyéje legbűbájosabb híveinek is. Szexi és nagyon kemény, gondolta Dancer Guy kemény kézfogásától összerándulva. – Georgie jó sajtót csinál neked – mondta. – Pedig azt hittem, én vagyok az egyetlen rocksztár Rutshire-ban. És a fotósok lekapták őket, mert Dancer még ritkábban járt lemezbemutatókra, mint Rannaldini. Dancer után aztán megjött Andrew Lloyd Webber, Rod Stewart, Simon Bates, Steve Wright, Cilla Black, Simon Le Bon és temérdek más híresség, úgyhogy Rannaldinit nem hiányolták annyira, mint szerette volna. Másrészt Hermione hűséges, kopaszodó férjével szándékosan későn érkezett, akinek a Londoni Met zeneigazgatójaként rémes napja volt Rannaldini és az újságírók miatt. Hermione ragyogóan nézett ki drága, rózsákkal hímzett, csodás mellét kihangsúlyozó, beépített melltartós vörös Chanel ruhájában. Hogy reklámozza magát, „Délről fúj a szél" lemezekkel tömött hatalmas krokodiltáskát cipelt magával, hogy rátukmálni a gyanútlan újságírókra. – Gondoltam, szeretne valami igazi zenét hallani – súgta oda a The Times zenekritikusának. Bár mindenkire bűbájosán mosolygott, kínlódott a cigarettafüst miatt, és a fotósok még mindig Georgie és Dancer körül nyüzsögtek. – Ki az a tollas bolerós, piros bőrsortot viselő feltűnő nő? Nem játszotta Susannát az ENO-nál? – kérdezte Bobot. – Olyan ismerős az arca. – Recepciós a Zengzetonnál – mondta kedvesen Bob. – Látod minden alkalommal, mikor bemész az épületbe. Hermione, aki ágyban töltötte a reggelt Rannaldinivel, egyetértett vele, hogy nem azért hagyja ki a lemezbemutatót, mert el akarja kerülni az újságírókat, hanem mert Utálja a Georgie Maguire-jelenséget, és vadul ellenezte, hogy elorozza az ő zajos népszerűségét Paradise-ban.

Dühös volt, hogy Georgie popsztárként valószínűleg kétszer annyit fog keresni, mint ő és Rannaldini együttvéve, másrészt irtózott Georgie édeskés házasságdicsőítésétől. A múlt héten LA-ben bárhová ment, mindenütt a Rocksztárt hallotta, mindenfelé azt énekelték és fütyülték, ahogy egyre feljebb kúszott a listákon. Ennek ellenére, megértve, hogy ez a leggyorsabb módja, hogy a képe az újságokba kerüljön, odasiklott Guy hoz, akivel Larrynél már találkozott. – Helló, Mr. Csodálatos – köszöntötte pajkosan, és csókot lehelt Guy húsos, szép ajkára, aztán gondosan megvárva a pillanatot, mikor elhallgatott a zene, Georgie-hoz fordult: – Egyszerűen zabos vagyok Rannaldinire, hogy visszalépett. Mondtam neki: "Georgie Maguire zenéje olyan sok embernek szerez örömet. Mester, imádni fogod Georgie-t, ha megismered!", de ő egy olyan intellektuális sznob, és úgy érzi, hogy a Rocksztár a Lady in Red utánzata. – A Lady inkább fizetésképtelen lesz, mire kifizetjük Angyalok Menedékét – mondta Georgie könnyedén, de elillant a jókedve, mikor a Hello magazin fotósa megkérte őket, hogy forduljanak felé, és mosolyogjanak. Georgie-t a fotós úgy kapta le, hogy elég szerencsétlennek látszott, míg Hermione, aki azonnal beigazította a vonásait: nyitott szem, felvont szemöldök, káprázatosan ragyogó, fehér fogak, istenien nézett ki. – Ajándékot hoztam neked – adta át Georgie-nak a „Délről fúj a szélt"-t – mert fel akartalak vidítani azután a Guardianban megjelent durva cikk után. – Eldugtam Georgie elől – sziszegte Guy –, úgyhogy fogd be! – aztán hozzátette: Mesésen nézel ki, tetszik a hajad! – mert a nőket mindig el lehetett téríteni a bókokkal, és gyorsan elvitte Georgie-t, hogy bemutassa a Billboard zenei szerkesztőjének. – Rannaldini igazándiból azt mondta – súgta oda hangosan Hermione Dancer Maitlandnek hogy nem akar öregedő szexszimbólumokkal találkozni. – Mert minden reggel azt látja a tükörben – vágott vissza Dancer. A sarokban táncoló emberek nekiestek az ételnek. Az asztalok tele lettek poharakkal. A Zengzeton kihasználva a sajtó jelenlétét az általuk kiadott más művészek lemezeit is játszotta. A fodros galléros, kék bársonyruhás Nikki elhatározta, hogy bebizonyítja, jobb vezérigazgató-feleség Marigoldnál. Körbejárt a teremben, és rátukmálta a lemezlovasokra és fontos kiskereskedőkre az új londoni címét tartalmazó névjegyét azt sugallva, hogy Larry és ő most együtt vannak, és nemsokára egy szerelmifészekavató partit adnak Paradise-ban. Larry előjött a mosdóból, ahol még egyszer átírta a beszédét, és rettenetesen szeretett volna rágyújtani. Lecsapott egy maréknyi rákpástétomos falatkára. – A nagyböjt alatt le kell mondanunk a falatkákról, különben nem fogunk beleférni az új farmerjainkba – dorgálta meg Nikki, és elvette a tányért. Mi a fene ütött belé? – gondolta Larry. Úgy néz ki, mint egy madárijesztő. Valójában csak Kitty Rannaldini néz ki még Nikkinél is inkább házvezetőnőnek, öregesen öltözködik, mint sok nő, aki sokkal fiatalabb a férjénél. Kitty a Rannaldini visszatérésére rendezett tavaszi nagytakarítástól kimerülve éppen az autópályán száguldott, mert megígérte Marigoldnak, hogy mellette lesz, és mert vágyott arra, hogy csavargó férjét lássa, ha csak egy pár óráig is. Kitty rettegett a partiktól. A barátaik házában segédkezés ürügyén ki tudott menekülni a konyhába, vagy körbehordta az üvegeket, és összeszedte a piszkos poharakat – de ezek a csíkos pulóveres matrózok olyannak néztek ki, mint akik azonnal sztrájkba lépnek, amint felemel egy tányért. Nagyon figyelmes hallgató volt, így tudta túlélni a társasági összejöveteleket, az irodában is így ismerték és szerették. A Zengzeton harsogó rockbandái mellett csak szemmel és testmozgással lehetett kommunikálni, ami Kitty esetében lehetetlen volt, mert előbbi reménytelenül erős szemüveg mögé volt bújtatva és sátorszerű céklaszínű ruhát viselt, amit postán rendelt, mert a hurkái miatt szégyellt bemenni egy ruhaboltba. Larry most kipécézte szegényt, mert szüksége volt valakire, akibe belerúghat, és ráborította a hírt, hogy Rannaldini meglógott, mintha az az ő hibája lenne.

– Mondta, mikor jön vissza Angliába? – dadogta Kitty, és megpróbálta elrejteni mélységes csalódottságát. – Nem – válaszolt élesen Larry. – És hol a fenében van Marigold? – Biztosan megjön. – Bocsánat, drágám – ütögette meg Kitty karját Larry. – Abbahagytam a dohányzást. Nikki a múlt héten elküldött egy hipnotizőrhöz, azóta nem szívtam egy szálat sem. – Hát ez nagyszerű! – mondta Kitty, aki tudta, hogy Larry hatvanat is elszívott naponta. – És hogy érzed magad? – Nagyszerűen, kivéve, hogy tízpercenként falra mászom, és fojtogatom a macskát. – Larry ki akarta faggatni Kittyt, miben mesterkedik Marigold, de mikor látta, hogy Nikki közeledik, visszarohant a mosdóba. Ki a csudával beszélgethetnék, gondolta rémülten Kitty. Látta, hogy Georgie még mindig a Billboard új zenei szerkesztőjével társalog, aki kezdett lankadni. Mély lélegzetet vett, és odament. – Csak azért jöttem, hogy megmondjam, mennyire várjuk, hogy beköltözzön az Angyalok Menedékébe. Georgie értetlenül nézett. Ez a kócos, lófarkas, pattanásos homlokú madárijesztő biztosan a Zengzeton könyvelési osztályról pottyant ide. – Kitty Rannaldini vagyok – mondta Kitty, és elbűvölten figyelte, ahogy a gyanakvó félmosoly hitetlenkedő örömet kifejező nevetéssé válik. – Rannaldini végül megérkezett? – Nem tudott eljönni, valami probléma van a Don Giovannival. Annyira sajnálja. A nyakában lévő kereszt felvillant a mozgó reflektor fényében, aztán, hogy elfordult, Kitty a sötétségbe rejthette pirulását az elképesztő hazugság miatt. – Jaj, de örülök – sóhajtott fel megkönnyebbülten Georgie. – Hermione azt mondta, Rannaldini szándékosan maradt távol. – Tényleg? – támadt fel hirtelen a Billboard újságírójának érdeklődése. – Rettentő nagy hódolód vagyok – mondta kapkodva Kitty. – Kaphatnék egy autogramot? A Billboardos elképedt ekkora pofátlanság láttán, de Georgie örömmel aláírt egy oldalt Kitty autogramgyűjtő könyvecskéjében. Guy látván, hogy Georgie valami slampos rajongóra fecsérli az értékes idejét, odarohant. – Elvihetem Georgie-t egy pillanatra? – kérdezte, és elhurcolta, hogy Georgie elbűvölje a Picadillyn lévő Tower Hanglemezbolt igazgatóját. Amint a Billboard riportere sietve eltűnt, hogy újabb izgalmas pletykákra tegyen szert, Kitty kihallgatta a Skorpió egyik riporterét, amint azt mondja: – Akár be is csukhatjuk a boltot mára. Rannaldini már biztosan nem jön. – Úgy hallottam, a felesége itt van – mondta a Mirror embere. – Lehet, hogy ki lehet szedni belőle valamit. Próbálkozzunk előbb a szeretőjénél. Szegény Kitty sietve sötétségbe burkolódzott, majd egy nagy rákvarsán ülve, elkeseredve átrágta magát egy óriási tál paellán, és próbált nem odafigyelni az átellenes falnál lévő hatalmas, fallosz alakú világítótorony villódzó fényére. Bárcsak kis autójával az autópályán roboghatna hazafelé egy pohár kakaóhoz és Danielle Steeljéhez! De nem teheti, mivel megígérte Marigoldnak, hogy támogatja. A sötétben Chanel 5 parfüm illatot, és borsmentaszagú leheletet érzett. – Szia, Kitty – mondta a kedveskedő, nagyon közönséges hang, amit oly sokszor hallott, amikor telefonon Rannaldini szerződéseit és felvételi időpontjait beszélte meg. Nem úgy, mint Georgie, Kitty azonnal felismerte Nikkit. Kevésbé volt elbűvölő, mint képzelte. Ahogy a világítótorony fénye rávetődött a rókaszerű arcvonásokra, még inkább ragadozónak látszott. Milyen esélyei lehetnek szegény Marigoldnak? – Nagyon örülök, hogy végre megismerhetlek. – Nikki levetette magát egy szomszédos rákvarsára. – És nagyon vártam, hogy megismerkedhessem Rannaldinivel. Annyi szépet hallottam rólad.

Kitty viszont semmi szépet nem hallott Nikkiről. A tányérja peremére rakott tintahaldarabokra meredt, sajnálta őket, mert ők sem kellettek senkinek. – Együtt kell ebédelnünk valamikor – nógatta Nikki. – Nem túl gyakran jövök be a városba. – Akkor találkozzunk valahol vidéken. Nemsokára Paradise-ba költözöm. – Nikki kígyónyelve felszabadult az italtól. – Larryvel össze fogunk házasodni. Kitty megdöbbent. – Szegény Marigold, és mi lesz a gyerekekkel? – Téged sem rettentett el, hogy Rannaldini nős volt, és gyerekei voltak – mondta élesen Nikki. – Nem, tudom. – Kitty lehorgasztotta a fejét. Úgy tűnt, semmi értelme közölni vele, hogy Rannaldini már külön élt Ceciliától, mikor dolgozni kezdett nála. – Egyébként – folytatta Nikki, és célozgatni kezdett –, Marigoldnak van valami balkézről való ügye, nem igaz? Nikki valójában bizonytalan volt, hogy is állnak a dolgok. A fiúk egész hétvégén csak Lysanderről áradoztak, és miután Nikki egy kiszáradt öregasszonynak tartotta Marigoldot, nem tetszett neki semmiféle bizonyíték az ellenkezőjére nézve, még ha ferde útjai is vannak. Másrészt, ha találna valakit, megspórolhatna Larrynek egy nagy adag bűntudatot és a nőtartást. Nikki olyan nagyon biztos volt abban, hogy Larry gyorsan el akar válni, hogy már a ruháját is megtervezte, krémszínű selymet a polgári esküvőre. És ott volt ő, Larry, kócos hajjal, homlokát ráncolva, beszédét a kezében szorongatva. Senki nem gondolná, hogy milliárdokat ér. – Mindjárt jövök – mormolta Nikki, és odasiklott Larryhez, a sötétben megfogta a kezét, gyűrött bársonyszoknyája alá húzta, egyenesen nyirkos fanszőrzetére. – Gyere, csináld úgy, hogy elélvezzek, van merszed hozzá? – súgta. Ez Larry minden gondolatát eltereli majd Marigoldról.

13. – Gondolod, jó, ha együtt érkezünk? – kérdezte Marigold, akit hirtelen elfogott a társadalmi formákhoz való ragaszkodás, amint beírta nevét a vendégkönyvbe. – Úgy értem, Larry felesége vagyok. Az egész személyzet itt lesz. Mit fognak mondani? – Azt hogy „Helló, Marigold, helló, Lysander!" – kuncogott Lysander, aki a kocsiban elszívott egy jointot. Ahogy beléptek a fogadásra, a helyiségben megállt a levegő. – Helló, Marigold, helló, Lysander! – mondta Hermione hangosan. Larry úgy rántotta ki kezét Nikki bozontjából, mintha darázsfészek lett volna, mert a terem túloldalán ott volt az a Marigold, akibe beleszeretett – csak éppen most még tízszer olyan gyönyörű volt. Ki lehet az? Ki a csoda az? Mindenki izgatottan próbálta beazonosítani Lysandert. – Atyavilág! – tört ki a Zengzeton kereskedelmi igazgatója. – A főnök felesége! – Mázlista! – mondta Denise, a recepcióslány. A kedvencnek soha nincsenek barátai. Mióta Nikki összejött Larryvel, egyaránt lekezelte a vezető és beosztott titkárnőket, és eltiltotta a menedzsereket Larrytől. Marigold viszont mindig, mindenkihez kedves volt. Gratulált Larry munkatársainak az esküvőjük alkalmából, vagy amikor megszülettek a gyerekek. Az irodai bulikon figyelmes volt még a legutolsó csomagolómunkással is. Az emberek úgy érezték, hogy a gazdasági hanyatlás fenyegető fekete felhői ellenére Marigold nem hagyná, hogy éhezzenek. Úgyhogy most örömmel vették körül és lelkendeztek, milyen csodásan néz ki, és jól megbámulták Lysandert. Marigoldnak jó néhány percébe került, hogy Georgie-hoz jusson. Megállta, hogy ne rohanjon oda Larryhez, ellenállt a kísértésnek, hogy begyűrje az ingét, és megfojtsa az idétlen arany nyakláncával, inkább rávetette magát jó barátnőjére, és áradozott, milyen fantasztikusan néz ki, és hogy mennyire imádja az albumát. – Nahát, Georgie, annyira büszke vagyok rád és Guyra! Annyira szép, ahogy a szerelmeteket magasztalod. – Nagyszerű parti – mondta Lysander. Úgy intézte, hogy Marigoldtól egy pillanatra se szakadjon el, de azért szemmel tarthassa a híres embereket is, akikkel meg akart ismerkedni. – Ott van Dancer Maitland, Steve Wright, és Simon Bates meg a Külvárosiak egész szereplőgárdája, és az a klassz lány a Patakpartból. Jaj nekem! – gondolta, ahogy Georgie-ra nézett. – Az album fantasztikus. Kérhetek egy autogramot? Bizalmas viszonyuk közvetlenségével keresgélt Marigold táskájában, ahol talált egy tollat, és a naptárjából kitépett lapot nyújtotta oda Georgie-nak. – Miért ezt a szemetet játsszák a Rocksztár helyett? – Állítólag nem menő, ha az ember saját zenéjét játsszák – sóhajtotta Georgie. – Hülyeség! Ez a maga partija. Georgie Marigoldhoz fordult. – Bámulatosan nézel ki, húsz évet fiatalodtál. Mi a csuda történt? – Ő tehet róla – karolt bele Lysanderbe Marigold. – Szerencsés fickó. – Georgie nevetett, mintha valami jó vicc lett volna. – Hogy vannak a gyerekek? – kérdezte Marigold. – Nos, Flora a Bagley Internátusban van január óta, úgyhogy közel lesz, ha Paradise-ba költözünk. Koedukált iskola, úgyhogy remélem, tanulni is fog valamit. Melanie Ausztráliában próbál minket R beszélgetésekkel csődbe juttatni. És a te kettőd? – kérdezte, mert mindig elfelejtette a neveket. – Mindketten általános iskolában vannak – felelte Marigold. Hermione számára nem volt sikeres a parti. A popzenei újságírókat távolról sem érdekelte, hogy a

Dido és Aeneast énekli. Még egyszer közel kellett kerülnie Georgiehoz, hogy valaki végje lefényképezze. – Hogy érezted magad Párizsban? – kérdezte Marigoldot. – Jaj, nagyszerűen. A Ritzben szálltunk meg. – Voltatok a Centre Pompidouban? – Nem. És miután Marigold és Lysander nem látták egyik operát vagy koncertet sem, melyekre rákérdezett, Hermione végül leereszkedően tudakolta: – Akkor biztosan jártatok finom éttermekben? – Csak a Ritz szobaszervizét használtuk – mondta Lysander. – Az egyetlen dolog, amit flambíroztak a lakosztályunkban, az én voltam – kuncogott Marigold. A következő pillanatban csatlakozott hozzájuk Guy és Larry, mindketten idegesek voltak, hogy Georgie és Marigold együtt van. – Maga színész? – kérdezte Guy. – Nem. Lysander pólózik, és lóversenyeken szerepel – felelte Marigold. – Imádja a lovakat. – És különösen szeretem kefélni a döglötteket – csókolta meg Lysander Marigoldot. Aztán Hermionéhoz fordult, és nyájasan kérdezte: – Helena, hogy megy a Dildo4 és Aeneas? Hermione eltökélte, nem fogja kimutatni, mennyire dühös, és megragadta Lysander karját. – Jöjjön, ismerkedjen meg Nikkivel! Maguk ketten szerintem egyidősek. Idegesítő tehén, gondolta Marigold, ahogy Hermione elvonszolta Lysandert a félhomályba. – Mit csinál most Flora és Melanie? – kérdezte Marigold. – Ezt már kérdezted – mondta Georgie és félrevonta. – Jól vagy? – Hát persze. – Nem úgy nézel ki. Remegsz. – Larrynek viszonya van – mormolta Marigold. – El akar válni, és ki akar tenni Édenkert-majorból. – Istenem, szegénykém. Fogalmam sem volt. Larry egy görény. Ki az? – Nikki. Az a szőke, akit éppen most mutatnak be Lysandernek. – Ó! – Georgie a homályba meredt. – Előadta nekem magát a mosdóban. Azt gondoltam róla, hogy rémesen közönséges és slampos. – Megpróbál ma este úgy kinézni, mint egy feleség – sóhajtotta Marigold. – Különben sugárzik a szextől. – Lysander nem így látja – mondta Georgie. – Máris sarkon fordult. Hűha, de jóképű! – Minden rendben? – fogta meg Lysander Marigold kezét. – Panda, elvihetlek egy pillanatra? – Guy veszélyt érezve odébb hívta. – Dempster akar veled beszélni. – Mi a véleményed Nikkiről? – Marigold nem tudta megállni, hogy meg ne kérdezze Lysandert. – Ordenáré – mondta Lysander, és elkapott egy pincérnőt, hogy töltsön Marigoldnak pezsgőt. – Igazi Larry-fan liba. Marigold nevetésben tört ki. – Bocsika, Mr. Maguire. – Az Evening Standard egyik fotóriportere tolakodás közben odébb taszította Guyt, hogy le tudja kapni Georgie-t, amint Jason Donovant üdvözli. – Ő is csak a munkáját végzi – hallatszott egy hang Guy mellett. Bob Harefield, Hermione türelmes férje volt az, kezében whiskysüveggel, amellyel megcélozta Guy poharát. A kopaszodó, kerek arcú, csokornyakkendős, mindig mosolygós Bob Humpty-Dumpty, a tojásember benyomását keltette, aki éppen csak túlélte a nagy esést arról a bizonyos falról.

4

Dildo (angol): vibrátor, műpénisz

Barátságos, tojásszerű arca miatt az emberek hajlamosak voltak nem észrevenni karcsú testének szépségét. Senki nem tudta megérteni, hogy viseli el Hermionét és Rannaldinit, de az utóbbival kétségkívül olyan diplomatikusan tudott bánni, hogy meg tudta akadályozni, hogy a Londoni Met társulatának többsége ne kövessen el öngyilkosságot. Guy szeretett volna vele bizalmasan szót váltani a Zengzeton szerzői jogi rendszeréről, de sajnos ott lógott rajta az a szemüveges trampli. – Szeretnélek bemutatni Paradise legaranyosabb hölgyének – mondta Bob –, Kitty Rannaldininek. Guy majdnem leejtette a poharát. – Rannaldinit mondtál? – kérdezte meglepetten. – Nem is képzeltem volna. – Valóban nagyon képmutató lett volna, ha azt mondja, mesésen néz ki, tetszik a haja, vagy ilyesmit, úgyhogy inkább megköszönte, hogy kedves volt Georgie-val. – Maga olyan nemes lelkű. – Éppen azt vetettem fel Kittynek – mondta Bob –, hogy meg kell alakítanunk a másodhegedűsök klubját a hírességek házastársaiból. – Magának a Londoni Metről is gondoskodnia kell – mondta Kitty. – Magának meg ott vannak Rannaldini gyerekei és volt feleségei. Az sokkal rosszabb – s mikor Kitty tiltakozott, rászólt: – tudja, hogy így van. – Már hozzászoktam, hogy minden levél és telefon Georgie-nak szól – csatlakozott be a társalgásba Guy. – Sőt, nem is bánom, hogy félretaszítanak azok, akik mindenre elszántan meg akarnak ismerkedni vele. Csak azt tartom fárasztónak, hogy állandóan az önbizalmát kell ápolnom, de az összes művész ilyen. Guy egész idő alatt Georgie-t figyeli, gondolta sóvárogva Kitty. Hogy van-e itala, hogy a megfelelő emberekkel beszélget-e. – Én tényleg megkedveltem Georgie-t – mondta Kitty bátortalanul. – Egész héten Londonban lesznek? Guy bólintott. – Remélem, maga és Marigold nem hagyják, hogy magányossá váljon. – Megígérem – Kittynek nagyon hízelgett a kérés. – Angyalok Menedéke pedig annyira szép. Ahogy ma arra mentem, láttam, hogy az angyalok rózsaszínűek voltak a naplementében. Mintha kipirultak volna az izgalomtól, hogy maguk odaköltöznek. Guy mosolygott. – Ez aranyos. Annyira várom már, hogy megint egy közösség része legyek. Falun az ember a helyére kerül. – Marigold majd segít beilleszkedni. Annyira segítőkész mindenkivel. – Ebben a pillanatban különösen – mondta Bob. Elbűvölten figyelte Marigoldot, aki garnélarákot pucolt, és adogatta tovább Lysandernek. – Ez a fiú a legelegánsabb hivatásos, akit valaha láttam, mintha egyenesen a Fortnum áruház csecsebecse osztályáról került volna ide. Guy nagyon ellenezte a házasságon kívüli csintalankodást, ezért szándékosan témát váltott. – Mit csinál ezután? – kérdezte Füttytől. Kitty ránézett az órájára. – Visszaautózom Rutshire-be. – Vacsorázzon velünk, Larry foglalt asztalt a Hero'sban. – Már megettem egy egész paellát. – Csak egy fogást egyen. Ragaszkodom hozzá. Ahogy meleg kezét a karján érezte, Kitty azt gondolta, hogy Guy a legaranyosabb férfi, akit valaha ismert. Csodás lesz, hogy Paradise-ban fog lakni, mint egy sziget, a partikon végre lesz valaki, akihez nem fél majd odamenni. Guy, látva, hogy Georgie most David Frosttal volt összebújva, azt mondta: – Fel kell hívnom Brian Sewellt az Evening Standardtól, hogy meghívjam egy holnapi sajtóbemutatóra. Nem lennének egyfontosai egy ötösért? Georgie elkapta, mikor öt perc múlva visszatért. – Annak a szemét Larrynek viszonya van azzal a szőkével. – Nem komoly, majd később megmagyarázom – morogta Guy. – Larry fog beszédet tartani. Menj és állj mögé!

Ahogy a hangszórókból felhangzott a Rocksztár, mindenki a monitorok félé fordult, hogy a videót nézze, ami az erőtől duzzadó halászok által behúzott hálón keresztül azt mutatta, hogy a halraj tintapacaszerű kísértetté változik, majd elsüllyedt hajókká, melyek körül cápák keringnek. Aztán a hullámok azt a sziklát verdesik, amelyen Georgie lóg, és úgy tűnik, reménytelen, hogy túléli. Aztán a tenger lassan elcsendesedik, feltűnik a nap és Georgie szürke rongycafatokban, csuromvizesen simul a sziklához, de mosolyog. „Rocksztár, rocksztár, rocksztár, te vagy az én rocksztárom", énekelte Georgie rekedtes hangján. Aztán a monitoron feltűnt premier plánban Guy. Csodálatosan férfiasan nézett ki kék farmeringében, amely kiemelte szemének különös, azúrkék fényét. Világosszőke haját borzolta a szél. Még a büfé körül lebzselő emberek is abbahagyták az evést, ivást, hallgatták a számot, ritmusára ringatóztak és táncoltak. Végül, amikor Guy felmegy a sziklához, felkapja a lobogó hajú Georgie-t, keresztülcipeli a homokon, rohan utánuk egy csomó vadászkopó, mindenki tapsolt és dobogott a lábával. Akik poharat tartottak a kezükben, a másikkal ütötték az asztalt, és azt kiáltozták – halljuk a beszédet! Larry gyöngyöző homlokkal ragadta meg a mikrofont. – Nagyon boldogok vagyunk, hogy mi adhatjuk ki Georgie Maguire-t – motyogta. – Azt gondoljuk, hogy ő különleges, és hogy hosszú ideig velünk lesz. A Zengzeton reméli, hogy ez az album csak az első a sok közül. Ez a parti semmiség, nem túlzás, hiszen ahogy tudjuk, a Rocksztár az amerikai listák élén áll. Átadom a szót Georgie Maguire-nek. Ez az első vázlata annak, amit írtam – gondolta dühösen a sajtórészleg vezetője –, és egy tucatszor lettem ma kirágva a fáradozásaimért. Georgie megragadta a mikrofont, és elcsukló hangon mondott köszönetet mindenkinek a Zengzetonnál, különösen pedig Larrynek és az imádni való feleségének, Marigoldnak. – Hurrá! – morajlott fel a Zengzeton személyzete, ellenséges pillantásokat lövellve Nikkire. – Hosszú ideig tartott a sikertelenségem – folytatta Georgie – emiatt a mai este még különlegesebb. Ez életem második legboldogabb napja. A legeslegboldogabb az volt, amikor hozzámentem Guy Seymourhoz – jól kihangsúlyozta Guy vezetéknevét –, a világ legédesebb, legerősebb emberéhez. Emeljük poharunkat Guyra, a sziklámra. Mindenki tapsolt és éljenzett. Marigold mellett állva Lysander azt a lányt figyelte, aki a szemüvegét levéve a szemét törölgette, és rájött, hogy ő Kitty Rannaldini. Később majd üdvözölnie kell. Aztán a bekövetkező pillanatnyi csendben a már felélénkült Marigold határozott hangját lehetett hallani, amint a másik oldalán álló férfihoz beszélt: – Maga a Tower Hanglemezbolt főbeszerzője vagy a Rádió 1 lemezlovasa? Nos, vegye le a kezét a fenekemről! Kirobbant a nevetés. – Marigold valamikor annyira kötelességtudó feleség volt – suttogta döbbenten Hermione. – Mi ütött belé? – Azt hiszem, az a csodatevő selyemfiú – mondta Bob. – Larrynek viszonya van azzal a szörnyű Nikkivel – sziszegte Georgie, amikor a fotósoknak pózolt Guyjal. – Fogd be – sziszegte vissza Guy. – Pont fordítva áll a dolog. – Klassz volt a beszéded – mondta Nikki, ahogy kezét Larryébe fonta. – Csak megnézek valamit a másik teremben – mondta Larry észrevéve, hogy Marigold nincs ott. A szomszédban szinte fojtogatott a marihuána illatával keveredett pólókból áradó szőrőshónalj-bűz. „Rocksztár, rocksztár, semmi lenne az életem állhatatos hősöm nélkül." A táncoló párok eksztázisban énekeltek. Larryt nem érdekelte, hogy ez is az óriási siker bizonyítéka, azzal volt elfoglalva, hogy körbevizslasson a teremben. A táncolók, mint éjszakai felhők, hirtelen szétváltak, hogy teret adjanak két ragyogó csillagnak, az egymást átölelve tartó Lysandernek és Marigoldnak. Larry elszörnyedve figyelte, ahogy Lysander Marigold szájába teszi a füves cigarettát, akinek csábítóan pihegett a melle, ahogy leszívta a füstöt, végül Lysander szívott bele egy utolsót, és eltaposta a

csikket, majd elkezdtek szenvedélyesen csókolózni, a körülöttük táncoló Zengzeton dolgozók és nagykereskedők legnagyobb örömére, akik körülöttük forogtak, hogy jobban lássanak. Larryt lesújtotta a fájdalom. Felbotorkált a lépcsőn, és ráordított az ügyvezető igazgatóra, hogy zárja be a bárt. Amikor Lysander és Marigold kéz a kézben visszaandalogtak, Georgie észrevette a gyémántbrosst a nő fekete bársonykabátján. – De édes! – Lysander hozta nekem a Cartier-től ma délután – Marigold túlkiabálta a zene dübörgését, amikor Larry csatlakozott a társasághoz. – Ez a szabadság kulcsa. Larryt elfogta a hányinger, amikor észrevette, hogy a felesége nem hordja a jegygyűrűjét. A pincérnők fel s alá járkáltak a tálcáikkal. A vendégek leplezetlen sietséggel itták ki poharukat, remélve, hogy újratöltik azokat. – Mennünk kell – mondta Marigold. – Azt hittem, velünk jöttök vacsorázni – siránkozott Georgie. – Vissza kell mennünk Paradise-ba. Otthon hagytuk Foltocskát. Csak azért ugrottunk be, hogy sok szerencsét kívánjunk neked. Nem mintha szükséged lenne rá. Holnap első dolgom lesz, hogy f elhívjalak egy jó kis pletyire. Larry és Guy gondterhelt pillantást váltottak. Kifelé menet Lysander kitépett még egy lapot Marigold naptárából, és elkanyarodott, hogy megszerezze Chris de Burgh autogramját. Larry Nikki hideg, gyilkos pillantásáról megfeledkezve Marigold után eredt, és félrehúzta. Marigold észrevette, hogy fehér pólója tisztább is lehetett volna. Larry pedig azt, hogy a fekete bársonysort elegánsan simul Marigold sima combjára, és mellei harangként lebegnek szelíden a fehér selyemblúz alatt. Nem érdekelte, hogy a promóciós ajándékként kicsi papírmasé sziklát, Rocksztár kazettákat és tengerialga-testápolómintákat osztogató Zengzeton alkalmazottak is hallják: – Mar, gyönyörű vagy, majd hívlak. Lysander utolérte őket, és szándékosan leejtette Marigold naptárját, amit persze Larry felemelt, és elszörnyedve olvasta a hétvégén áthúzódó beírást: „LYSANDER, VELENCE". Nem csoda, hogy nem akarja, hogy a fiúk nála legyenek. Az estéje a továbbiakban még szörnyűbb lett, mikor megérkeztek a kedvenc éttermébe, a Hero'sba Georgie-val, Guyjal és a parti velük tartó részvevőivel, ahol a főpincér, a Soho legnagyobb pletykazsákja köszöntötte, aki Dempstert is folyamatosan ellátta a történeteivel. – Miiiszter Lockton, nagyon boldog vagyok, hogy valamelyik este itt vacsorázott Lockton őnagysága az ön öccsével. Borzasztó jól néz ki. – Larry, azt hittem egyke vagy – mondta hangosan Hermione. Larry megint úgy tett, mintha nem vette volna észre Nikki gyilkos pillantását, és rámordult: – Hozzon nekem egy csomag Silk Cut cigarettát! Amikor Georgie belépett az ebédlőbe, az előre felkészített zenekar belevágott a „Rocksztár"-ba. – Meglátod, Panda, egy hét múlva az itt lévők mind ezt fogják dúdolni – mondta büszkén Guy, aztán odasúgta Larrynek: – Alá kell íratnunk vele a szerződést, mielőtt Marigold holnap teletömi a fejét. Georgie őrülten megértő. De Larry csak a saját gondjaival volt elfoglalva. A múltban, amikor rémesen unta Marigoldot és irigyelte Rannaldini könnyű hódításait, őrülten beleesett Nikkibe. Most pedig már kapzsi, szexi szeretője, aki most szándékosan Guyjal flörtölt, és a ma este rettenetesen ragyogónak látszó Marigold között tipródott. Mennyire boldogtalan lennék nélkülük – gondolta Larry. A Zengzeton éppen most vette fel a Koldusoperát. Azt sem érezte meg előre, milyen vadul féltékeny lesz erre a magániskolái akcentussal beszélő Adoniszra. Megalázták az összes alkalmazottja előtt. Ok mindent tudtak Nikkiről, mert persze Nikki mindent elmondott nekik, és ha belebonyolódik egy zűrös válási hercehurcába, akkor nem kapja meg a lovagi rangját még Rannaldini előtt – ha egyáltalán megkapja.

Ráadásul Nikkivel nem ment minden úgy, mint a karikacsapás. Mint ahogy Marigolddal volt. Már az irodában sem volt olyan hasznavehető, most, hogy otthon is gondoskodnia kellett Larryről. Nikki tegnap este is üvöltözött, hogy miért nem a mosogatógépbe tette a tányérját a mosogató helyett. Mielőtt megismerkedett Nikkivel, Larrynek a kisujját sem kellett otthon mozdítania, kivéve, ha ellenőrizte, nem porosak-e a képek. Ott csengett a fülében Rannaldini figyelmeztetése: – Amint bekaptad a horgot, a szeretőd a börtönőröddé válik. Ismeri minden trükködet, amit Marigold átverésére használtál. Nikki most ott ül az irodájában, és lehallgatja az összes telefonbeszélgetését azokkal a fiatal énekesnőkkel, akik borzasztó boldogan lefeküdnének Larryvel, ha akár csak célozna arra, hogy kiadja a lemezüket. Mióta összejött Nikkivel, és eloszlott a tökéletesen hűséges férj nimbusza, a leggyönyörűbb lányok is izgatottan tekintenek rá. Az ígéretes pillantások csírájukban halnának meg, ha megállapodna Nikkinél. – Mindig tartogatnak egy furkósbotot a hátuk mögött – figyelmeztette Rannaldini. – Addig nem látod, amíg rád nem rakják a bilincset. Én is elkövettem ezt a hibát Ceciliával. Megfosztott a szabadságomtól, úgyhogy dobtam. Larrynek nagyon elege volt az edzőterembe járásból, és abból, hogy csak fröccsöt ihat – rémesen puhány egy dolog –, hogy nem dohányozhat, és vissza kell utasítania a falatkákat. Nikki összevont szemöldökét figyelmen kívül hagyva elfogadott egy fehér lisztből sütött zsömlét a pincértől, megkente jó vastagon vajjal, első fogásnak rendelt egy spagetti carbonarát, amit egy rostélyos követett sült krumplival. Georgie éppen a szomszéd asztalnál ülő idősebb házaspárnak adott autogramot. – Azt szeretném, ha inkább a szerződést írná alá – sziszegte Guy. Larry Nikkire nézve látta, hogy Bob már megnyugtatta, és eszébe ötlött valami. – Meglesz – mondta. Kilopódzott a Rollshoz, mint már annyiszor a múltban, amikor Nikkit akarta felhívni, és szívdobogva Marigold számát tárcsázta. Már éppen le akarta tenni a kagylót, amikor kapcsolt. A háttérben zene és nevetés hallatszott. – Hercegnőm, beszélnünk kell – mondta Larry röviden. – Holnap Bristolba kell mennem. Azt gondoltam, holnap otthon tölteném az éjszakát, és visszaadnám a naptáradat. – Mi tartott ennyi ideig? – szólt rá Nikki, ahogy Larry leült melléje, és gyengéden arcon csókolta. Elvégre később még meg akarta kefélni. – Ezt hoztam be – mondta, és egy halom papírt tolt Georgie elé. – Kérhetnék egy autogramot? – A feleségednek, lányodnak, anyukádnak vagy a barátnődnek? – kérdezte nevetve Georgie. – Nekem – mondta Larry. Egy egymillió fontos Zengzeton szerződés volt az.

14. Másnap Larry nem akarta egész Paradise-t felriasztani a visszatérésével, ezért inkább kocsival ment a helikoptere helyett. Akkor érkezett, amikor végre a naplemente vörös lángja a távolban átengedte helyét Rutminster vörösesbarna utcai fényeinek. Vetett egy pillantást a Zengzeton felirat hervadó krókuszaira, belélegezte a tubarózsák, nárciszok és az ébredező föld kábító illatát, amikor kiszállt a bérelt Miniből. Lehet, hogy a Major északi fekvésű, de még mindig a legszebb kert Paradise-ban. Látta a falhoz támasztott létrát, Mr. Briscombe, Rutshire legkiválóbb kertésze, bár a kirúgás réme fenyegette, a híres Édenkert Gyöngyét nyeste meg a főhálószobájának ablaka körül. A völgyön átpillantva Valhallában magányos fényt látott. Kitty még mindig dolgozott, férje életének kusza zűrzavarát próbálta kibogozni. Rannaldini is hamarosan otthon lesz, a tornyában

fog kottákat olvasni és rendezgetni. Angyalok Menedéke sötét volt, de hamarosan Georgie dolgozik ott késő éjszakákig, hogy megszolgálja az egymillió fontos előleget az új albumáért, amit karácsonyra akarnak megjelentetni. Balra láthatta a Folyópart-villa ékszerszínű, ólomüvegből készült előtérablakait. Bob és Hermione egyik ritka, otthon töltött és vidám estéjét tölti együtt. Larry elégedetten sóhajtott fel – ezek az emberek mind azért dolgoznak keményen, hogy pénzüket a Zengzeton kincsesládájába tömjék. A gazdasági hanyatlás és a rossz hangulat ellenére az idei adatok jók voltak, a következő évieknek egyenesen csodálatosnak kell lenniük. Csak akkor vette észre, hogy sötét van, mikor a saját háza felé fordult. Csupán a bejárati ajtó feletti kocsis lámpa égett. Kulcsával kinyitotta az ajtót, amikor belépett, keresztülesett Lysander egyik csizmáján, és éppenhogy elérte a riasztót. Foltocska vakkantott egyet, majd mogorván visszahúzódott a kosarába, mert az udvarlója, Jack aznap száműzve volt. Larry kihagyta aznap az ebédet, mert arra számított, hogy Marigold finom vacsorával várja, azt tervezte, hogy étvágygerjesztőül előtte még le is fekszik vele. A konyhában a Marks & Spencer félkész spárgás csirkéje és máglyarakása várta fóliába csomagolva. Utálta a spárgát. Talált egy üzenetet is Marigoldtól. „Larry! (semmi drága) Öt perc alatt megmelegítheted a mikrohullámúban. Vacsorázni mentem, éjfél körül itthon leszek. Érezd magad otthon!" Ez az én kibaszott otthonom, gondolta dühösen. Még csak fel sem hívhatott senkit, hogy steaket és sült krumplit csináltasson magának, mert mindenkinek kimenőt adott, és még neki sem volt mersze Mrs. Brimscombe-ot a kertészlakásból a kedvenc szappanoperája, a Koronázó utca közepén áthívni. Nem voltak behúzva a függönyök, nem égett tűz a kandallóban. Nem panaszkodhatott. Olyan enyhe volt a levegő, a régi szép időkben maga is nyafogott volna, hogy a lekapcsolva maradt a központi fűtés, vagy égve maradt a tűz. A konyhába visszatérve a szemetesben üres pezsgősüveget talált. Két pohár volt a mosogatóban, és az edény szárítón egy csokor rózsaszín rózsa állt egy kártyával: Marigold, mennyei voltál. Szeretettel, L. Az orvosa figyelmeztette Larryt a stressz veszélyeire, de eddig még soha nem volt ennyire közel az infarktushoz, mint amikor felfelé menet megcsapta a Joy parfüm illata. Marigold a végletekig rendszerető volt, most pedig új ruhákkal teli bevásárlószatyrok hevertek szanaszét az ágyon és a karosszékeken. A fürdőszobában lecsavart kupakkal hagyta az illatosított testápoló flakonját, a borotva pedig kétségkívül fanszőrrel volt teli. A fekete, nyolcdenes, varrásvonalas, 36-os méretű harisnya celofánzacskója a földön hevert. Marigoldnak valamikor 44-es volt a mérete. A hajszárító még mindig be volt dugva a konnektorba, és ami a legrosszabbul esett neki, hogy a kád szélén ott hevert a Szex örömei egy példánya a fellációnál kinyitva. Larryt egyáltalán nem vigasztalta a tudat, hogy Nikki ugyanebben az állapotban hagyta a fürdőszobát a Pelham közben lévő fészkükben. Larry üvöltve dobta ki a Szex örömeit az ablakon, aminek következtében egy fácán óraműszerű vijjogása arra emlékeztette, hogy az ő óraműpontossággal működő felesége megszökött. Nem akart hazamenni Nikkihez, aki azt hitte, hogy egy új popbandát ment megnézni Bristolba. Lerohant a Paradicsom Kapujába, és jól berúgott. Észre sem vette, hogy Marigold, Lysander és Ferdie tizenegy körül az utca túloldalán lévő Mennyei Mannából jöttek ki. – Rémesen lámpalázas vagyok – kapkodott levegő után Marigold, ahogy Ferdie megállt a Major előtt. – Biztos sokat ittál – mondta Lysander. Ahogy az este előrehaladt, egyre rosszabb lett a hangulata. – Nincs több rúzs – parancsolta Ferdie, amikor Marigold kinyitotta a táskáját. Felborzolta a haját, és kigombolt néhány gombot piros ruháján, mielőtt kiengedte volna a kocsiból. – Úgy kell kinézned, mintha azt csináltad volna.

– Most játszd meg, hogy nyugodt vagy, és ne feledd, hogy semmi kefélés. Egy rövid ideig itt körözünk, ha menekülnöd kellene. Amíg azt figyelte, hogy megy fel a lépcsőn Marigold, Lysandernek ugyanolyan hányingere volt, és ugyanúgy próbálta visszatartani a könnyeit, mint mikor az édesanyja elsétált a peronon, miután feltette az iskolavonatra. De Marigold egy perc múlva visszarohant. – Elment, anélkül hogy akár egy cetlit is hagyott volna – zokogott. – Eltoltam, rémesen eltoltam. Lysandert megindította, hogy Marigoldot ennyire elkeseredettnek látja, és kiszállt a kocsiból. – Visszajön. – Átölelte. – Lehet, hogy csak elrohant dühében. – Tényleg nagyon dühös lehetett, ha nyitva hagyta az ajtót, és kikapcsolva maradt a riasztó, amikor a házban ott vannak a Picasso- és a Stubb-képek – elmélkedett Ferdie. – Hiányzik valami? – Csak Larry – nyafogta Marigold, ahogy Jack beugrott Foltocska kosarába, és Foltocskával egymáshoz bújtak. Lysander nagyon szerette volna megvigasztalni Marigoldot. Töltött neki egy pohár édes desszertbort. – Felvettem neked a Vészhelyzetet. – Az volt Marigold kedvenc műsora. – Csak én vagyok itt vészhelyzetben. – Lecsapta láncpántos táskáját a konyhapultra, és elkezdte vadul levagdosni Lysander rózsáinak a szárát, amikor megszólalt a telefon. – Ne vedd föl! – ordított rá Ferdie. De Marigold egy rövidtávfutót meghazudtoló iramban átsprintelt a szobán. A telefon a harmadik csöngő után elhallgatott. – Ez a titkos jelünk – nyüszítette. Amint a telefon újból megszólalt, felkapta, mielőtt Ferdie megállíthatta volna, egy pillanatra belehallgatott, aztán reszkető kezével befedte a kagylót. – Larry át akar jönni. A Mennyei Kapuban van. – Ma este csak ott juthat a legközelebb a mennyekhez – mondta gyorsan Ferdie. – Mondj neki nemet! Kivörösödött a szemed, piros az orrod és mind a ketten olyan feldúltak vagytok, hogy vagy összevesznétek, vagy összefeküdnétek, mindent elrontanál, amit eddig elértél. Mondd, hogy fáradt vagy! Ferdie négyszögletes arca óriásinak és nagyon elszántnak tűnhetett. A barátai nem hiába alkalmazták ajtónállónak a nagyszabású szülinapi bulikon. Marigold engedelmesen megmondta Larrynek, hogy kimerült. Megbeszéltek egy vacsorát a jövő héten. – Ki van ott a háttérben? – zsémbelt Larry, mert hallotta, ahogy Lysander figyelmetlenül becsapta a hűtő ajtaját. – Csak Foltocska. A jövő héten látjuk egymást. – Pontosan megtervezünk mindent, ha itt lesz az ideje – mondta Ferdie. – Gyere Lysander! És mert Ferdie-nek nem kellett arról tudnia, hogy lefeküdt Marigolddal, Lysander kelletlenül engedelmeskedett. Jack még kelletlenebbül mászott ki Foltocska mancsai közül, de hát a gazdájának gyors a keze. Marigold nem tudott elaludni egyedül rózsaszín fodros, baldachinos ágyában. Lelki szemeivel az Elfújta a szél egyik jelenetébe képzelte magát, olyan kihívónak, hogy Larry úgy cipelné fel, mint Clark Gable – nos, legalább a fekete bajusz hasonló volt – és nekiesne – ezen a ponton a technikája kétségkívül Lysanderé lett volna. Aztán újból Larryvé változva megesküdne, hogy ő volt az egyetlen szerelme, és Nikki csak egy szörnyű tévedés volt. Marigold a konfliktustól felajzva, vágytól remegve kívánta Lysander gyengéd, buja ölelését, ami után mindig csodálatosan el tudott aludni. Lysander jobb volt, mint bármilyen altató. Nem lett tőle kába, és reggel kocsiba tudott ülni. Annyi éjszakát töltött egyedül a Majorban, hogy nem félt a sötétségtől, és soha nem húzta be a függönyöket, mert a madarakon kívül úgysem láthatott be senki. Odakint a telihold gyönyörködött a halastóban vibráló tükörképében, és a lágy nyugati fuvallat az ablaknak fújta a híres Édenkert Gyöngye csupasz szárait.

Marigold soha életében nem maszturbált, mert undorító szokásnak tartotta, de Lysander olyan csodásan elégítette ki a nyelvével és az ujjával, hogy úgy gondolta, kipróbálja maga is. Betakarta a paplannal a mellette horkoló Foltocskát, hogy ne legyen tanúja a dolognak. – Gondolj valamire, ami tényleg felizgat – nógatta mindig Lysander. Tehát Lysanderre gondolt. Istenem, de jó, és milyen könnyű! Egyre erősebben zihált, amikor egy hangos koppanást hallott az ablakon, ami nem lehetett a széltől borzolt lilaakác ágacskák ütődésének a hangja. Aztán rémülten pillantott meg egy holdfénnyel keretezett férfialakot. Hatalmasat sikoltott, és elvéve kezét a csiklójáról, a segélyhívó gombjára csapott. Mr. Brimscombe, aki rosszul aludt a reumája miatt, hallott egy kocsit a ház felé közeledni. A vezetőnek biztosan volt távirányítója, mert kinyílt az elektromos kapu, de nem lehetett a fiatal Mr. Hawkley, mert az ő piros Ferrarijából mindig harsogott a zene. Eszébe jutott a létra Marigold hálószobája alatt, ezért kiment, hogy körülnézzen. Édenkert Gyöngyét, a különleges ezüst rózsaszín lilaakácot még Mr. Brinscombe nagyapja nemesítette ki, aki magával vitte a sírba tökéletes színeinek és burjánzásának titkát. A világ minden tájáról érkeztek ide kertészek, hogy megcsodálják és megpróbálják lekoppintani. Mr. Brinscombe első alávaló gondolata, mikor a létrán álló embert megpillantotta, nem az volt, hogy be akar törni, vagy Mrs. Locktont akarja megerőszakolni, hanem az, hogy az illető hajtásokat akar vágni az Édenkert Gyöngyéből. Átvágott a gyepen, mint egy rák, megragadta a létrát, éppen, mikor Larry gyönyörű, karcsú feleségének szörnyen erotikus látványában gyönyörködött, ahogy épp magával játszott. A lámpa meleg fényben fürdette csodás melleit. Az izgalma rémületbe fordult, amikor meglátta, hogy a paplan megmozdul mellette – bizonyára az a kölyökkutya Lysander az, aki még arra sem képes, hogy kielégítse Marigoldot. Ahogy Larry dühösen rácsapott az ablakra, a létra hirtelen még dühösebben rázkódott alatta. – Gyere le, te tolvaj gazember! – károgta Mr. Brimscombe. Larry azonnal engedelmeskedett, de eltévesztette a következő fokot és Édenkert Gyöngyének egy összetekeredett ágát megragadva, és azt leszakítva lezuhant a földre, egyenesen egy rózsaágyásba. Ha Marigold nem ismerte volna fel Lányt, és nem sietett volna kinyitni az ólomüvegablakot, hogy jelezze Mr. Brimscombe-nak, hogy a gazdája az, Larryt agyonütötték volna egy rókafejes sétabottal. Másnap reggel Marigold felhívta Ferdie-t, hogy elmondja, mi történt. – Csak egy kis szamárlétramászás – mondta Ferdie. Marigold kuncogott. – Larry megúszta horzsolásokkal és egy kificamodott bokával. Éppen most jelentkezett ki a kórházból Rutminsterben. Ó, és Ferdie, ma este elvisz a Four Seasonsbe. – Jól van, csak mutatkozz visszafogottnak! A következő reggel Marigold a Majorba hívatta Ferdie-t. – Nem jutottunk el a Four Seasonsbe. Az ágyban kötöttünk ki. – Az első randin? – Ferdie helytelenítőleg mártotta be csokis kekszét a kávéjába. – Marigold, te ledér nőszemély! Mikor találkoztok újra? – Ma este. Ott fogja hagyni Nikkit, és hazajön. Ó, Ferdie, nem tudom nektek, kettőtöknek eléggé megköszönni. – Te tettél nekünk szívességet. – Ferdie zsebre vágta a misszió befejezéséért járó 10 000 fontos csekket és rábeszélte Marigoldot, hogy még egy évig alkalmazza Lysandert, hogy bármikor előhúzhassa, ha Larry elkezdene a régi módon viselkedni. – És vissza kell vinnünk a gyémántkulcsot a Cartier-hez. – Hogy magyarázzam ezt meg Larrynek? – Hát úgy, hogy nem etikus fiatal fiúktól ajándékokat elfogadni, ha az ember visszafogadja a férjét. Larryt az bosszantotta fel, hogy azt hitte, Lysander megengedhet magának egy százezer fontos brosst.

Marigold hirtelen döbbent rá. Rémesen fog neki hiányozni Lysander. Sokkal könnyebb volt Larryt elfelejteni, mert ott volt vele Lysander, és megtanulhatta, milyen kábító lehetett Larrynek Nikkivel. De legalább tartalékban megtarthatja magának, és néha azért még láthatja is. Elhatározta, hogy ad neki két pólópónit és egy készlet Dick Francis-hangoskönyvet, mivel tudta, hogy Lysander elég lassan olvas. Lysander annyira elkeseredett a gondolattól, hogy Larry elviszi Marigoldot a Four Seasonsbe, és kétsége sem volt, hogy le is fekszik vele, hogy elment és berúgott. Másnap rémesen másnapos volt, és egy csésze kávét szorongatva kiment Artúr bokszához. Látta, hogy az öreg ló megette az egész almot. Valamikor a szokása volt, amikor nem tudta, hogy kap-e még valamikor enni. Mostanában viszont csak akkor csinálta, ha nagyon maga alatt volt, és mellőzöttnek érezte magát. – Bocsánat, öregfiú – mondta rémülten Lysander és átölelte Artúr nyakát, óvatosan kikerülve a zöld lócitromokat. – Nagyon sajnálom, anyu és Alastair bácsi. Nem (elejtettem el. Csodásan meg fogom gyógyítani, és a Rutminsteren győzni fog. A vödörbe borította csészéje tartalmát, mert Artúr imádta a kávét. Marigoldot otthagyva Ferdie vett egy hamburgert a kocsmában, és elkocsizott Lysander házához. Az istállóban találta meg Artúr bokszában remegve, magába roskadva. Úgy ölelte magához Jacket, mint valami játékmackót. Ferdie kék kabátját maga köré tekerte, mint egy gyerek a fürdőköpenyét. Halálsápadt volt, és hihetetlenül fiatalnak látszott. Artúr átadta magát a csendes együttérzésnek. Nyitott szemmel elterült a gazdája mellett, és hangosan horkolt, hogy felhívja magára a figyelmét. – Van itt valami, amitől vidámabb leszel – mondta Ferdie. – Marigold válási papírjai? – Sokkal jobb. – Ferdie levéve a maga tíz százalékát átadta Lysandernek a kilencezer fontos csekket, melyet Lysander csendben zsebre vágott. – Veled ellentétben én nem hiszem, hogy a pénz a legfontosabb dolog a világon. – De mindig rohadt jól jön. – Ferdie odanyújtott Artúrnak egy kis darabot a hamburgerből. – Ne légy már ilyen rohadt hálátlan. Nekem köszönhetően egy fillér tartozásod sincs, ráadásul van egy zsíros bankszámlád, egy Ferrarid, meg egy pár tényleg ütős öltönyöd. A régi szép időkben mindig azon morogtál, hogy jó helyekre akarod vinni Dollyt, és hetyegni akarsz. – Kinőttem már ebből az életformából. Ilyesfajta szélhámosok voltak ott mind a Zengzeton-bulin. Soha többé nem akarok már ilyen helyeken megjelenni. Miért nem maradhatok itt, és gyógyíthatom Artúrt? – Larry visszajön. Könnyebb lesz, ha nem leszel itt. – Marigold nem mehet vissza ahhoz a túlfizetett bohóchoz. – Lysander majdnem könnyezett. – Egy hét múlva visszabújtatja azokba a fodros gallérú ruhákba. Nagyon kedvelem Marigoldot – tette hozzá dacosan. – Anyura emlékeztetett. Nem bánnám, ha megállapodhatnék nála. – Ne legyél bolond – mondta még gyengédebben Ferdie. – Egy pár év múlva eleged lenne belőle, és otthagynád. És a kiejtése komolyan az idegeidre menne. – Biztosan nem – mondta dühösen Lysander. – Ez olyan, mint vadászkutyakölyköket idomítani. Vissza kell őket adnod. Nem kell visszamenned Londonba. Van számodra egy másik melóm, Cheshire-ben kell felbosszantanod egy milliárdost, aki megcsalja a feleségét. – Nem érdekel. – Majd fog, ha meglátod a feleséget. Döbbenetes. És viheted magaddal Artúrt, Picúrt és Jacket. Éppenséggel van ott egy briliáns állatorvos. A még mindig fekvő Artúr még hangosabban horkolt. Fél szemével azt leste, Ferdie nem készül-e újabb zsömledarabkát kiejteni a kezéből. – No gyere, ennyivel tartozol Artúrnak! – Ferdie nem tágított. – Holnap új kalandok és új Porschék várnak.

15. Két héttel később, mikor Guy és Georgie beköltözött az Angyalok Menedékébe, az összes szállítómunkás a Rocksztárt fütyülte, amely most már nemcsak az amerikai listákat vezette, hanem az Egyesült Királyságban is az első helyen állt. Guy kivett egy hét szabadságot, és levezényelte a műveletet. Georgie mindig, mindenkinek az útjában volt, és költői eksztázisban lelkendezett a rutshire-i tavasz bőségéről. A ragyogó zöld mezők fölött kökénybokrok fehér hulláma lengedezett. Az első napon a madarak már hajnalban felébresztették őket. Georgie még soha nem látott báránykákat ugrálni a réten, vagy nárciszokat, melyek fényudvart alkottak a saját tavuk körül. Énekes-szövegíró ennyire derűs társaságban nem lehetett más, csak vidám. Ámbár az eufóriát gyorsan felváltotta a pánik, mikor rájött, hogy a költözésben elvesztette az. Ant és Kleo első felvonását. Nem merte megmondani Guynak, mert ragaszkodott volna, hogy segít keresni, és nem akarta, hogy a papíros dobozokban ráakadjon különféle régi szerelmes levelekre, meg néhány újabbra. Örömében, hogy van egy toplistás lemeze, beleegyezett abba, hogy az új albumot karácsonyra leszállítja. – Sosem leszek vele időre készen – nyafogott Guynak, aki éppen eléggé meglepő absztrakt képeket szegezett fel a konyhában. A mosogató még mindig tele volt az új otthonukban szerencsét kívánók virágaival, amiket Georgie soha nem fog elrendezni, és a helyükre rakni. Guy letette a kalapácsot, és átölelte Georgie-t. – Éppen most hívott Larry. Hoz valami fiatal, nagymenő producert, hogy újra hangszereljenek és átalakítsanak egy csomót a régi dalaidból, úgyhogy neked csak körülbelül fél tucat újat kell írnod. Olyan megnyugtató itt, még álmodban is meg tudod csinálni. – Abból semmi jó nem jön ki, ha nem tudok aludni – dünnyögte nyűgösen Georgie, Guy mellébe temetve arcát. Mivel még nem sikerült egyetlen függönyt sem felszerelni Angyalok Menedéke hatalmas ablakaira, egyre jobban irritálta, hogy a nap és az átkozott madarak ébresztik reggel fél hatkor. így Guy, aki mindig mindenről tudta, hol van, előkeresett néhány kék, olívazöld és lila mintás William Morris-függönyt a hampsteadi házukból, és szépen megkérte Kitty Rannaldinit, aki még az első reggelen üdvözlésképpen a tornácon hagyott egy tucat friss tojást, hogy engedje le őket. Kitty persze megígérte, hogy olyan hamar visszahozza a függönyöket, amilyen gyorsan csak tudja, és Guy, aki megsajnálta, hogy abban a hatalmas, állítólag kísérni járta házban sürgölődik, meghívta a beköltözésük utáni pénteken egy késői ebédié. Azt követően pedig mindannyian átmehetnének az évzáró koncertre, a Bagley Hall Internátusba, ahol Georgie és Guy kisebbik lánya, Flora és Kitty nevelt gyermekei, Wolfie és Natasha tanultak. Georgie, aki még mindig nem tudott nekiveselkedni a munkának, örömmel ölelte meg Kittyt, amikor a függönyökkel a karján beoldalgott a bejárati ajtón. – Ó, igazán kedves vagy! Tedd le azokat az előszobaszékre! Jaj, istenem, szoknyában vagy – azt reméltem, megúszom, hogy farmerban vagyok. Bár a nevelt lánya soha nem kedvelte, Kitty úgy érezte, erkölcsi kötelessége elmenni a koncertre, mert Rannaldini még mindig nem volt otthon. Bő szoknyás, komposztbarna kosztüm volt rajta, amely valamikor nagyon jól nézett ki Hermionén, de ami egyáltalán nem illett Kitty alakjához és színeihez. Még rosszabbat tett neki, hogy nőiesebbnek akart látszani, és feltett egy agyagvirág melltűt, ráadásul fehér fodros blúzt vett fel. – Guy morogni fog, hogy öltözzem át – panaszkodott Georgie. – Gyere, inkább dobjunk be egy hatalmas italt. Ne aggódj, Guy vezet. Csak berúgva tudjuk végigülni azokat az együgyű népdalokat és hamis hegedűdarabokat.

Kitty követte őt az elbűvölően berendezett konyhába. A padlót búzavirágkék csempe borította, a bútorok felszíne kankalinsárga lett, a fehér falakon kék kartonra ragasztott családi fotók és kék-fehér tányérok lógtak Guy modern festményei között. – Ó, de szép új és csinos – lelkendezett Kitty. – Guy ízlése – mondta Georgie. – Rettentő ügyes. A konyha meglepően tiszta volt, kivéve, hogy egy hatalmas, narancsszínű szemű cirmos terpeszkedett – nem túl higiénikus, gondolta Kitty – a nagy, súrolt asztalon. Rettegett az állatoktól, különösen a Rannaldinire vigyázó rottweilerektől és Sötétség Hercegétől, a rosszindulatú díjugrató lótól, aki most, hogy a nemzeti vadászati szezonnak már vége volt, a mezőn kóborolt, és a Rannaldini földjére merészkedő turistákat terrorizálta. – Hogy hívják? – Kitty megpróbált udvariasnak látszani, amikor a macska dagadt mancsával rácsapott a mellette elhaladó Georgie-ra. – Jótékonyság – mondta Georgie. – Guy cicája. Imádja. Flora adta neki ezt a nevet, hogy azt mondhassuk, apu iszonyú nagy pénzeket költ jótékonyságra. Tényleg sokat fordít ilyesmire. Már belépett a Legjobban Gondozott Település Bizottságba, és ma reggel leugrott, hogy beköszönjön a tiszteleteshez. Már órák óta vissza kellett volna érkeznie. – Minden olyan szép itt. – Kitty megcsodálta az előszoba krókuszsárga falát. – És hála istennek találtam egy takarítónőt, egy bizonyos Mrs. Piggotot. – Aztán látva Kitty gyanakvó tekintetét folytatta: – Nem vagyok benne biztos, hogy takarításban profi, de pletykálásban nagy ász. Már mesélte is nekem, hogy a tiszteletes egy kissé melegecske. Annyira szép, gondolta Kitty sóvárogva, még akkor is, ha vörös haja zsírosodik, és a tegnap esti szemfesték elkenődött a szeme alatt, gyarapodó csípőjén pedig úgy feszült a farmer, hogy ki is hasadt. Miután Kitty kezébe nyomott egy hatalmas Bacardi-kólát, Georgie magával cipelte a hálószobába, amely hatalmas és magas volt, hogy még a be nem ágyazott, masszív baldachinos ágy is csupán gyerekágynak látszott benne. Kitty pirulva fordította el a szemét, ahogy észrevette a nedves foltot a lepedőn. Az ágyon egy bassethound gyűrögette a párnát. – Ez Dinsdale – gyűrögette meg Georgie a kutya pofáját és véreres szemébe nézve orron csókolta. – Az egyetlen dolog, ami biztosan rosszabbul néz ki reggelente, mint én. Nézzük csak ezeket a függönyöket! Istenien megcsináltad. Bár nem igazán hálószobába valók, sosem rajongtam a nyomott kartonért. Tegyük fel! Kitty harisnyás lábbal, dagadt bokáját rémesen szégyellve egy pillanat alatt a Georgie öltözőasztalán található rendetlenség közepén találta magát. Épségét kockáztatva ágaskodott, és a függönyöket akasztgatta a nagy rézkarnisra. – Egy szörnyeteg barátnőm hívott ma reggel – Georgie ábrándosan bámulta a tavat körülvevő fűzfák hosszú, szőke virágfürtjeit –, és kérdezte, nem aggódom-e, hogy Londonban a szőke bombázók és elhagyott feleségek csak arra várnak, hogy elcsábítsák Guyt, amíg én itt lent vagyok. Ugyan, pont Guyt! Annyira zabos azokra, akiknek viszonyuk van. Aztán még figyelmeztetett is: „Figyelj oda az ivásra, vidéken könnyen rászokhatsz." – Georgie nagyot kortyolt a Bacardijából. – Egy picit ki vagyok akadva Marigoldra – folytatta, és a másik oldalon árnyékban álló Majort fürkészte. – Azonkívül, hogy virágot küldött, amikor beköltöztünk, egy pár rémes bordó kardvirágot, egy szót sem hallottam felőle. Larryvel vannak problémái. Nikkiről lemondani nehezebbnek bizonyult, mint a dohányzásról. Megint meg kellene próbálkoznia Nikki hipnotizőrével. Nikki meg akarja kopasztani, teljesen ki akarja pucolni a zsebeit. Vicces, amikor együtt éltek, mindig elfelejtette levinni az öltönyeit a tisztítóba. Most állandóan telefonon zaklatja Larryt, ordítozik vele, és leteszi a kagylót, ha Marigold veszi fel. – És Lysander is állandóan telefonálgat Cheshire-ből (persze ő is leteszi, ha Larry veszi fel), és csábító ajánlatokat tesz, hogy leröpül érte, és elviszi magával Marigoldot. Nem igazán beszéltem vele a Rocksztár lemezbemutatóján, de szívdöglesztő volt.

– Elképesztően – sóhajtott fel Kitty visszagondolva, hogy jött oda hozzá Lysander. Arról ábrándozott, hogy üdvözlés- és elköszönésképpen megcsókolja, mikor otthagyta a partit. – Azt hiszem, most már jó lesz. – Nagyszerűen néz ki – mondta Georgie, és behúzta a függönyt. Hirtelen olyan teljes sötétségbe borultak, hogy Kitty majdnem leesett az öltözőasztalról. – Viszonoznunk kell valamivel. Nem, ne butáskodj! Gyere, igyunk még egyet, aztán hajat kell mosnom. Nyilvánvaló, hogy ebből nem lesz ebéd, gondolta Kitty, ami nem is volt baj. Egyáltalán nem sikerült fogynia, ahogy Rannaldini másnapi visszatéréséig tervezte. – Éppen ahogy gondoltam, fantasztikusan néz ki – hallatszott egy mély, vontatott hang. – Már tudod, miért mondogatom, hogy Kitty igazi kincs. Guy annyira jóképű volt, és mikor meleg, erős kezével lesegítette, és arcon csókolta, Kitty azt kívánta, bárcsak ne lenne annyira kifényesedve az arca a megerőltetéstől, és kapkodva keresgélni kezdte magas sarkú cipőjét. – Mi tartott fel? – förmedt rá Georgie, miközben kihúzta a gumit a hajából. – A faluban az ebihalak a tóban, a kék és fehér ibolyák a folyóparton, a naposcsibe színű kankalinok. Gyönyörű nap volt, sétáltam egyet. Gondolom, elfelejtetted odatenni a krumplit, ugye, Panda? – Az ördögbe! Kiment a fejemből – sóhajtotta Georgie. – Nagyon sajnálom, drágám, nem vagyok igazán éhes. – Nos, Kitty meg én igen – mondta Guy –, ezért vettem az Almafában füstölt lazac pástétomot és szőlőlevelet. Annyira kifinomult az a bolt. Nyitottam magunknak számlát. – Ami annyit jelent, hogy Flora felírathatja a cigit és a piát – jegyezte meg Georgie. – Meg kell tiltani neki – szólt élesen Guy. – A megrendelési listán ott van a húsvéti kalácsod. Ez az, amit igazi falusi boltnak hívok. El sem hiszem, hogy két hét múlva már húsvét. – Jaj, de szeretem a húsvétot – mondta Kitty. – Valahogy alig várom, hogy Jézus feltámadjon, és mezítláb sétáljon a harmatos nárciszok közt. Elpirult, amikor Georgie gúnyolódni kezdett: – Dinsdale is szereti a húsvétot, azt jelenti, csokit kap. Mi volt a tiszteletessel? Mrs. Piggot azt mondja, hogy homokos. – Együtt kávéztam vele és a feleségével – mondta Guy, aki nem szerette a pletykát. – Nagyon aranyosak voltak. – Mrs. Piggot azt mondja, iszik – folytatta Georgie. – Bagoly mondja verébnek, hogy nagy fejű – zárta le a témát Guy. – Mióta neked takarít, vagy nyolc centivel rövidebb a gin az üvegben. – Meg kell mosnom a hajamat – mondta Georgie. – Nincs rá idő – mondta határozottan Guy. – Áthívtad Kittyt ebédre. Már három óra van, és négykor el kell indulnunk, hogy jó helyet kapjunk. – A hangverseny nem kezdődik el ötnél előbb. – De péntekenként már négykor csúcsforgalom van, és Flora szólót énekel. Panda, időben ott kell lennünk! Georgie dacos arcot vágott. Ő egy híres ember. Mindenki őt fogja bámulni. Nem lehet koszos a haja. Guy olvasott a gondolataiban. – Panda, te mindig csodásan nézel ki. Kitty irigykedve gondolta, milyen csodálatos egy férj. Gyengéd, érdeklődő, de határozott, mint egy Danielle Steel-figura. – Semmiféle vacsorára, úgy értem ebédre, nincs szükségem – dadogta. A kitörni készülő veszekedést szerencsésen megakadályozta a telefon. Az elmúlt héten Georgie munkáját folyton telefoncsörgés zavarta meg, a sajtó állandóan érdeklődött, hogy tudja megszokni a vidéki életet, vagy megkeresték, hogy lépjen fel a televízióban vagy a rádióban. Guy ezeket az ajánlatokat mindig visszautasította. – A feleségem nem vállal semmit a decemberi határidő miatt – mondta élénken. – Nos, erre válaszolhatok. Leginkább kutyák. – Ki volt az? Mit akartak tudni? – dühösködött Georgie.

– A Skorpiótól. Mi van rajtad az ágyban? – És azt mondtad, „kutyák"? – Georgie elnevette magát. – Imádlak. Azt fogják hinni, még annál is lomposabb nőszemély vagyok, mint valójában. – Van egy ötletem – mondta Guy. – Mivel most már csak egy szendvicsre van időnk, és ez Flora első éjszakája Paradise-ban, elviszlek mindannyiótokat a Mennyei Mannába ma este. – Tökéletes – válaszolta Georgie –, ajándékképpen viszonzásul a függönyökért. – Én nem mehetek – sóhajtotta Kitty visszafojtva a félelem, és egyben a vágyódás okozta remegést. – Rannaldini holnap korán reggel érkezik. Utána kell néznem, hogy minden rendben legyen.

16. Valójában Rannaldini már Angliában volt, miután végre befejezte a filmjét, a Don Giovannit, aminek nemcsak a producere, rendezője, karmestere és vágója volt, hanem ezen túlmenően, legalábbis a zenei világban terjengő pletykák szerint, valószínűleg Don szerepét is eljátszotta minden színre lépő nővel. Egy nappal korábban érkezett magángépén a Heathrow-ra, és egyenesen az újonnan épített Mozart Hangversenyterembe hajtott, a Holland Parkba, hogy meglepje a Londoni Metet, akik éppen Mahler Negyedik szimfóniájának televíziós előadását próbálták, amit ő fog vasárnap vezényelni. Nem volt elég, hogy három héttel ezelőtt kivonult Beethoven Kilencedik szimfóniájának előadásáról, Rannaldini most azon húzta fel magát, hogy egy elég nagy madár, Hermione, csiripelte, hogy a vendégkarmester, Oswaldo egyik kezében spanglit, a másikban karmesteri pálcát tartva vezeti a próbákat – micsoda szörnyű fegyelmezetlenség! Ámbár a Londoni Met ennek ellenére odavolt Oswaldóért. Barátságos, határtalanul méltányos – Rannaldini soha nem tanult meg angolul köszönömöt mondani – és bámulatos zenész volt. Meghallgatta a zenekar legtapasztaltabb tagjait, és kikérte a tanácsaikat, hogyan is kell bizonyos dolgokat eljátszani. Soha nem felejtette el zenészei keresztnevét, születésnapjukon meghívta őket egy italra, és megpróbált nekik fizetésemelést kiharcolni. Egyáltalán nem olyan volt, mint Rannaldini, aki képes volt egyszerre hipnotizálni és terrorizálni, és egyetlen szemöldökrándítással az egész vonósrészleget remegő kocsonyává változtatta. (Hiába bizonygatták, hogy az a szemöldök festett, rettegésük attól nem szűnt meg.) Mint a Londoni Met zeneigazgatójának, Rannaldininek az volt a feladata, hogy felügyelje a zenekart és a stábot, kiválassza a vendégkarmestereket, szólistákat válogasson és a teljes szezonra megtervezze a repertoárt. De mivel más zenekaroknak is a zeneigazgatója volt Németországban, Közép-Amerikában és ahol a Londoni Met még érdekelve volt, egy évben kétszer számos hirtelen döntést is hozott a Hermione férjével, Bob Harefielddel, zenekari intézőjével eltöltött háromórás ebéd során. Aztán Bobra, még nagyobb mértékben Kittyre hagyta, hogy ezeket a döntéseket kidolgozzák, amíg ő körberohangált a világban. Amikor Rannaldini nyolc évvel ezelőtt csatlakozott a Londoni Methez, állandó vitái voltak a vezetőséggel. Azonkívül, hogy mindig távol volt, egy vagyonba került nekik a túlóra, mert mindig elkésett, és aztán három órán át tartott, amíg a zenekar három ütemet lejátszott Rannaldini kívánságainak megfelelően. De mivel annyira sikeres volt, mostanra már az igazgatótanács is Rannaldini kapzsi kezéből evett, és azt csinált, amit akart. Mert Rannaldini lemezeit vették, mint a cukrot. A Londoni Met utálta Rannaldinit, de ő addig gyötörte őket, míg tökéletesek nem lettek. A legjobb és leghíresebb zenekar lett Európában. Mindig telt ház előtt játszottak. Megjelenésükben is ők voltak a legjobbak. Rannaldini maga is ragyogó külsejű volt, szerette másokon is a szépet, meg azt is tudta, hogy a közönség szívesen legelteti a szemét gyönyörű

embereken, különösen, ha a zene túl megerőltető. Bob Harefield ezért állandóan még ügyesebben játszó, még formálhatóbb, még olcsóbb, fiatal, szemrevaló zenészek után kutatott az egész országban. A Londoni Metben, hacsak nem volt módfelett tehetséges, a negyvenen felüli muzsikusnak kifelé állt a rúdja. Életrajzírói hajlamosak voltak Rannaldini machiavellisztikus természetét a gyermekkorának tulajdonítani. Az apja, Wolfgang, német katonatiszt volt, aki a háború utolsó, reménytelen napjaiban ismerkedett meg Rannaldini anyjával, a keményen baloldali beállítottságú, de kiegyensúlyozatlan természetű gyönyörű értelmiségivel, Ginával, amikor a németek már felfelé masíroztak Olaszország csizmaszárán. Három hadifogolytáborban töltött kimerítő év után, Itáliába visszatérve Wolfgang egy kis umbriai hegyi falucska szélén talált rá Ginára, aki boldogtalan házasságban élt a hozzá nem illő Paolo Rannaldinivel, egy olasz gazdálkodó úriemberrel, aki a háborúban gyakorlatilag mindenét elvesztette. Bár Gina megcsúnyult és még házsártosabb lett, a viszonyt újrakezdték. A dolog egészen addig tartott, amíg Paolo rá nem jött, és Wolfgangot – nem kis megkönnyebbülésére – el nem űzte egy vadászpuskával. Mivel Gina csizmaszárán sikeres volt a felfelé masírozás, az eredmény egy kisbaba lett, Roberto, aki Paolótól a nevén kívül semmit sem kapott. Felszarvazása után Paolo egyre inkább az italba menekült, más nőknél talált vigasztalást, és időnként jólesett neki elverni a kis Robertót. Gina eléggé tévesen a fiát okolta, hogy megakadályozta politikai karrierjét, amiről mindig is álmodott, ezért nagyon szigorú volt vele, és gyakran azért bántotta, mert megmutatkozott benne német apjának élvhajhász természete. És ami még rosszabb, semmi gyengédséget nem mutatott irányában, nem büszkélkedett az eredményeivel. Ez különösen megalázó egy olyan országban, ahol az anyák hősként imádják fiaikat. A nőknek ellenállni képtelen Roberto úgy nőtt fel, hogy tragikusan mindig azokhoz húzott, akik elutasították, vagy nehéz perceket szereztek neki, mint az anyja. Sanyarú gyermekkoráért a zenészeivel, munkatársaival fizettetett kegyetlen bánásmódjával, meg bármelyik nővel, aki eléggé bolond volt, hogy beleszeressen. Ifjúkorában hagyta el Olaszországot, és felkutatta az addigra már gazdag hamburgi gyáriparos apját, aki büszke volt váratlanul felbukkant, ragyogó, tehetséges fiára, pénzt adott neki, és összehozta egy gazdag, de szürke feleséggel, aki támogatta, hogy elvégezhesse a hároméves zeneiskolát, és megajándékozta a fiával, a kis Wolfganggal. Rögtön a főiskola befejezése után következett egy újabb kiugrás. Első fellépésén a Médeát vezényelte, amikor őrülten beleszeretett a főszerepet játszó Ceciliába, a híres, de rettenetesen szeszélyes vendégszopránba. Azonnal elvette, amint el tudott válni. Cecilia egy sor gyermeket szült neki, akik közül Natasha volt a legidősebb, és rendkívüli mértékben segítette a karrierjét. Cecilia győzte meg, hogy a sok hangszeren játszó, állandóan kicsapongó zseniális zenész csak úgy tudja a vágyott teljes hatalmat elérni, ha karmester lesz. Viharos házasságuk tizenöt évig tartott, és csak akkor omlott össze, amikor Rannaldini és Hermione viszonya túlságosan publikussá, és Cecilia féltékenysége túl hevessé vált. Rannaldini azért hagyta el, mert túl sok bosszúsága volt vele, és elvette Kittyt – aki soha nem okozott semmi gondot. A rögtönző zseni Rannaldini elvárta zenészeitől, hogy már az első próbán kívülről ismerjék a kottát. Ebben nagyon szerencsés volt, mert úgy működött a memóriája, mint a fényképezőgép. Ha egyszer rápillantott a kottára, soha nem felejtette el. Ezért vezényelt mindig partitúra nélkül, ami jó volt, mert soha nem vesztette el zenekarával a létfontosságú szemkontaktust, és mert túl hiú volt ahhoz, hogy szemüveget viseljen a közönség előtt. Rannaldini piperkőc volt. A frakkja csak huszonöt igazítás után volt tökéletes. A nők meghaltak volna széles vállú, sima hátáért, fényesre fésült, ónszürke hajáért. Elölről még jobban nézett ki markáns, szoborszerű, általában lebarnult arcával, szépen formált, kissé vékony ajkával, és sötét, fekete szemével, amellyel nemcsak a zenekart babonázta meg, hanem addig nézett mélyen a nők szemébe, amíg el nem olvadtak. A gyermekkorán kívül, ami miatt még mindig rémálmai voltak, Rannaldininek két nagy bánata volt. A világ egyik legnagyobb karmestere volt, de bántotta, hogy csak előadóművész.

Fiatalkorában komponált, de annyira könnyen magáévá tudta tenni mások zenéjét, hogy attól rettegett, csak utánoz, és csak banális zenét képes kreálni, nem tudja elérni a tökéletességet. Másrészt mindent megadott volna, ha tíz centivel magasabb lett volna a százhetvennél. Most újra itt volt, és egy nappal korábban, titokban az új Mozart Hangversenyterembe osont. Előző este a zenekar hatalmas sikerrel játszotta Mahler Negyedik szimfóniáját. Utána a tagok többsége ottmaradt Oswaldo születésnapi partijára, úgy gondolván, egy korai járatot elérve még éppen odaérnek a próbára. Még fülükben visszhangzott a hozzáértő bécsi közönség tetszésnyilvánítása, és úgy érezték, éppen csak annyira van szükség, hogy egy-két nehezebb szakaszt átvegyenek, és a negyedik tételben vasárnap szólót éneklő Hermionével gyakoroljanak. Mivel Rannaldinit csak másnapra várták, még mindig a szabadság utolsó napjának mélabús érzése töltötte el őket, amit csak fokozott, hogy a zenészkellékek, a kottamappák és a műanyagtartóba és útitáskába csomagolt szmokingok szanaszét hevertek a nézőtéren az első sorok előtt és az ülések közti folyosón. Még az sem zavart senkit, hogy egy takarítónő a vörös szőnyeget porszívózta az emeleti páholyoknál. A magas, esetlen és lobogó hajú Oswaldo a karmesteri pulpituson imbolygott, kitárt keze sirályként lebegett a zene fölött, vörösessárga trikójából minden karlendítésnél vagy öt centire kilátszott csontos, fehér háta. – Ez tánczene – mondta, és a második tételben megállást intett. – Itt egy kicsi izgi kell. Mivel gyengén tudott angolul, könyökét feltartva, keskeny csípőjét himbálva illusztrálta az elképzelt ütemet. – Jaj, de másnapos vagyok – szólt ki az elsőhegedűs az arra haladó Bob Harefieldnek. – Ossie, ha szeretsz, szerzel nekem egy aszpirint, és legyen feketekávé-szünet ennek a tételnek a végén! Az első kottaállványoknál ülő zenészek hirtelen remegni kezdtek, anélkül, hogy tudták volna, miért. Aztán szép lassan az egész zenekar érezni kezdte a gyenge, édes pézsmaillatot, és rájöttek, hogy Rannaldini iszonyúan jellegzetes arcszesze, a Givenchy által külön neki tervezett Mester lebeg feléjük, ahogy a karmesteri pulpitus felé ballag. – Egy kicsi izgi – mormolta mézesmázosan. – Micsoda sajátságos instrukció. Nem nagyon okésan izgi ebben az esetben. Az elsőhegedűs leejtette a vonóját, az ütősnek torkán akadt a tejkaramella, a fagottos kapkodva letette a P.D.James-regényt, a hárfás abbahagyta lábkörme festését, a bordó inges, gyönyörű hegedűs, akinek szándékosan a közönséghez legközelebb tették a kottaállványát, abbahagyta barátja levelének olvasását. A kürtös lány, aki szerelmes volt Rannaldinibe, mióta a zenekar legutóbbi Japán útján lefeküdtek egymással, az előtte ülő csellista mögé bújt, és kapkodva fésülte a haját, majd pirosítót tett sápadt arcára. Egy Oswaldót megcélzott papírrepülő Rannaldini lába elé pottyant. Oswaldo összeomlott, mint a hó a reggeli napfényben. Bob Harefield, kezében az aszpirinnel és pohár vízzel, sarkon fordult. A szünetekben rendes fecserészés hallatszott, de most az egész teremre néma csend borult. A lassacskán beszivárgó zenészeket, akik persze nem számítottak Rannaldinire, gúnyos üdvözlés fogadta, elvágva a mentegetődzés lehetőségét. – Tömeges autószerencsétlenség az autópályán? Vagy rémes volt a forgalom a repülőtérről? – teremtette le Rannaldini a szupermarketes bevásárlószatyrot cipelő kis fuvolást. – Tíz perce még tökéletesen szabad volt az út. – Kisiklott a vonat? Hanta! – Már üvöltött. – Elkéstek! Ha még egyszer megtörténik, ki vannak rúgva! – Elnézést, Rannaldini, a Sloane téren bombariadó volt – mondta besietve az egyik hegedűs. – Bombariadó! – dohogott Rannaldini, ahogy a férfi kapkodva felhangolta a hegedűjét, és reszkető kézzel lapozgatta a kottát. Aztán ráüvöltött. – Én fogok bombát tenni maga alá, mindnyájuk alá! Csak nézzenek a kocsi alá, mielőtt elindulnak! Lassan fellépett a pulpitusra. Los Angelesben szerzett arcszíne olyan barnán ragyogott, mint vonósszekciójának csellói. Fekete, asztrahánprém galléros kabátját magán hagyta, mert még nem

szokta meg a hideg, márciusi időjárást. Egy megvető mozdulattal a földre dobta a partitúrát, és Rolexét lecsatolva az állványra fektette, aztán, hogy kihangsúlyozza fölényét, olyan mozdulatlanul állt, mintha az egyik Valhallában lévő saját szobra lenne. A zenekar közelebb húzódott a kottaállványokhoz, és azt kívánták, bárcsak bekapcsolhatnának valamiféle biztonsági öveket az örvénylés ellen. Hirtelen a zene, amit öt perce akár még visszafele is fújtak, szörnyen ismeretlennek tűnt. Rannaldini kocogtatott egyet a Toscaninitől kapott pálcával, és kitárta a karját. Ahogy beintett a gyászosan lassú harmadik tétel kezdetére, az elsőhegedűs az álla alá tette a hegedűjét, és remegő kézzel ráhelyezte a vonót. Rannaldini tekintetét semmi nem kerülte el. Gyönyörű kezével elegánsan gesztikulálva – a jobbal az ütemet tartva, a ballal belépést intve – hagyta, hogy zenészei összeszedjék magukat. Gazdaságosan bánva a mozdulataival, még a pálcás keze sem rándult meg jobban, mint az ablakból madarat leső macska farka. Hagyta, hogy hamis biztonságérzetbe ringassák magukat. Végül is a bécsi közönségnek igaza lehetett. Aztán kiengedte a dühét, mint a fegyvertelen csőcselékre gumibottal támadó fasiszta rendőrosztag. Mindenben hibát talált, mindenbe belekötött, míg a nők könnyekre nem fakadtak, és a férfiak ólomsápadtan nem reszkettek, és míg a padlót el nem borították a radírmorzsák, ahogy eszeveszetten kiradírozták a kottából Oswaldo instrukcióit, és a helyükre Rannaldiniéit írták be. Rannaldini tíz kilométerről felismerte a hamis hangot. Most egy oboást szúrt ki. – Maga százszor hibázott – mordult rá erős olasz kiejtésével. – Nehéz ez a rész – dadogta a zenész. – Baromság! – üvöltötte Rannaldini. Lesétált a pulpitusról, felkapta az oboát, és tökéletesen eljátszotta. – Maga nem gyakorolt. Ki van rúgva. – Visszaadta a hangszert. Azután észrevette Bob Harefield fáradt, dagadt szemű kedves tojásarcát, és azt kiabálta, nem vezényel vasárnap, hacsak Bob a távollétében felvett huszonnégy zenészt ki nem rúgja. – Én nem okéztam le őket – ordította. – De Mester, minden jegy eladva, és mi lesz a BBC-vel és a Zengzetonnal? – kérdezte a Mozart Hangversenyterem igazgatója majdnem sírva. – Le kell mondani – vicsorgott Rannaldini. – Nem fogok disznókkal játszani. – Bömbölve fordult vissza a zenekar felé, és fel is rúgott volna egy-két kottaállványt, ha nem a kézzel varrott új, fekete cipője van rajta. – Hallottam, hogy gyilkolták meg Beethoven Kilencedikét. Szegény Beethoven, remélem, hogy odafönn a mennyben nem állították helyre a hallását. Fölvettem, amikor a Rádió 3-ban A teremtést tették tönkre. – Mindkettőről nagyon jó kritikákat kaptunk – tiltakozott Bob, a kirúgott oboista vállára téve a kezét. – A kritikusok hülye disznók, és őt is ki akarom rúgni – mutatott a későn befutott hegedűsre. – Neki nem mondhatunk fel – suttogta Bob. – Éppen most hagyta el a felesége. – Okos asszony – mondta Rannaldini, aztán rikácsolva folytatta: – Ki akarom rúgni! Abbahagyta, amikor a takarítónő megint elkezdett porszívózni a zenészállások mögött. – Egy másik okos nő – mondta Rannaldini –, megpróbálja elfeledtetni ezt a hangzavart. A továbbiakban a negyedik tételben éneklő, nercbundás Hermione érkezése terelte el a figyelmét. – Nem akarom ezt a szegény szőrmét félredobni – mondta Hermione az ügynökéből, titkárnőjéből, sminkeséből, varrónőjéből, világosítójából álló környezetének. – Én a magam részéről hiszem, hogy az emberek fontosabbak az állatoknál. Rannaldini lehiggadt kissé, amikor két oldalról arcon csókolta. – Az utolsó tétel következik, mivel Mrs. Harefield megtisztelte magukat a megjelenésével, és kívülről tudja a darabot.

Hermionéval dolgozni egy rémálom volt. A mézesmázas nyugalom felszíne alatt irgalmatlanul önző volt, állandóan faksznizott az öltöző és az akusztika miatt, egymásnak ugrasztotta a zenekar tagjait, vagy a többi szólistát, és félelmetes nyugtalanságot keltett, hogy folytatja-e egyáltalán. Mindenkit halálosan kimerített, hogy folyamatosan bókokat csikart ki belőlük. Aztán amint elkezdett énekelni, az előadása mindig hibátlan volt. Ma, ahogy sürgölődött, és nagy hűhót csapott a világítás körül, Bob csöndben körbejárta a zenekart, és megpróbálta csillapítani a kedélyeket. Hermione a kottát tartva, almát eszegetve, hogy ne legyen száraz a torka, mozdulatlanul állt, míg Rannaldini be nem intett a szép kis fuvoláslánynak, aki félelem nélkül fújta el a bevezető taktust Hermione belépője előtt. A beintésre várva Hermione, ahogy a múltban is mindig, Rannaldini balján állt, aki annyira híressé tette a világ összes fővárosában. Még mindig nagy terhet rótt Rannaldinire. Hermione nem tudott játszani. Mindig feláldozta a játékot a hangzás szépségéért. Halálra gyötörte Rannaldinit, de mikor kinyitotta a száját, s az angyali hang szétáradt, és szabadon szárnyalt a zenekar felett, Rannaldini mindent el tudott neki felejteni. Viszonzásul Hermione mintha nagy barna szemével hálásan szerelmet vallott volna, mert felidézte a varázst, amiről sejtelme sem volt, hogy a birtokában van. A zenekar az ellenszenv és a vágy keverékével figyelte keble hullámzását, de a végén megtapsolták, sőt még éljeneztek is – mert elvárta. – Kitűnő, Mrs. Harefield. – Ha Rannaldini békülékeny hangulatban volt, tompa, rosszkedvű hangja átütően és megnyerően méllyé változott. – És ami magukat, gazfickókat illeti, menjenek haza és gyakoroljanak! Ez a partitúra. – Felemelte a padlóról, és a zenekar fejé hajította. Majdnem eltalálta vele a klarinétos hölgyet. – Nos, tartsák magukat ehhez, és ha holnapra nem tanulják meg rendesen, vasárnap nem fogom folytatni. – Ezt követően kivonult, otthagyva a megbántottan grimaszoló Hermionét, aki azt várta, hogy a San Lorenzóban ebédelnek. – Mit tehetünk? – kérdezte kétségbeesetten a Mozart Hangversenyterem igazgatója. – Nem lehet azokat a zenészeket mind kirúgni. Bob megrándította a vállát. – Rannaldini csak vagdalkozik, mert távol volt, és ki nem állhatja, ha a zenekara valaki másnak játszik jól. Aztán meg – Bob lehalkította a hangját – Cecilia, a kettes számú feleség, Londonban van. Átjött a Covent Garden Operaházba, Luciát énekli, úgyhogy ürügyet keresett, hogy korán eltűzzön, és elvihesse ebédelni a Savoyba, ahol szobát is foglalt. Cecilia New Yorkban él, mindig lefekszik vele, ha átjön, vagy ha ő van New Yorkban. – Milyen? – kérdezte az elsőhegedűs, másnaposságáról megfeledkezve. – Kis fekete mambakígyó, kis fekete ruhákban. Férfiakat eszik reggelire, vagy inkább enne, ha nem fogyókúrázna állandóan. – Bob rázkódott a nevetéstől. – Te jó isten! – mondta a kirúgott oboás, egy pillanatra kiemelkedve a csüggedtségből. – Hermione tudja? — Jaj, dehogy! Miért szomorítanánk el? Cecilia valószínűleg lemegy a Bagley Internátusba ma este valami tanév végi záróhangversenyre. Borisz Levitszkij a zenetanár, úgyhogy a színvonal egy kicsit magasabb lesz. Úgy hiszem, lehet, hogy Rannaldini is beállít, talán Hermione is. Mind külön helikopteren repülnek. – A fickó egy szent – mondta az elsőhegedűs, amint Bob továbbment, hogy megnyugtassa Hermionét.

17. A Bagley Internátus, az elegáns, haladó szellemű bentlakásos nevelőintézet a Rutminster és Gloucestershire megyék határán elterülő dimbes-dombos ligetben helyezkedett el. A művészkedő vagy a médiában tevékenykedő szülők legtöbben azért választották ezt az iskolát, mert hallották, hogy a zeneoktatás csodálatos, és azt hitték, hogy némiképp problematikus drágáiknak nem esik

bajuk ilyen elzárt vidékies környezetben. Az előbbi feltételezés biztosan igaznak bizonyult, mióta Borisz Levitszkij lett a zenetanár. Nem sokkal azután, hogy Londonban megfenyegette Lysandert, hogy jól megveri, mert megvigasztalta a feleségét, Rachelt, miután összeismerkedtek a gyógyszertárban, Borisz, hogy megmentse a házasságát, otthagyta a Londoni Metet, ahol segédkarmesterként dolgozott. Borisznak nem volt kedvére való a segédkarmesterség, ami annyit jelentett, hogy ő volt a reményteljes beugró, aki próbákat vezetett, partitúrát tanult és a színfalak mögötti szekrényben frakkot tartott, hogy minden pillanatban készen álljon – de sajnos ez a pillanat soha nem érkezett el. Ez, no meg ráadásul a csalódottság, hogy soha egyik szerzeményét sem publikálták, vagy adták elő, sodorta megtépázott önbizalmának helyreállítása érdekében Chloéval, a mezzoszopránnal való viszonyba. Rannaldini féltékeny lévén Borisz zeneszerzői és karmesteri tehetségére, és mert nem akart versenytársat a Londoni Metben, hathatósan segítette, hogy megkapja az internátusi állást Bagleyben. Nem utolsósorban azért is, mert úgy érezte, hogy lányának, Natashának és bár kevésbé végzős, zenétől idegenkedő fiának, Wolfgangnak, hasznára válik a tisztességes oktatás. Borisz a tanítást sokkal rosszabbnak találta, mint a segédkarmesterkedést. Annyira leszívta az energiáit, hogy nem maradt ereje a zeneszerzésre. Harmincegy éves volt, és tudatában volt annak, hogy kifut az időből, különösen most, hogy a berlini fal leomlása után Európát elárasztották az orosz muzsikusok. Újdonságának varázsa elillant. Soha nem fogja elérni, hogy elismerjék. A hangversenyterem lassan megtelt. A vastag, zöld bársonyfüggöny mögül kilesve Borisz látta az aranyos, eltiport Kitty Rannaldinit, aki lehangolt volt, mert a mostohalánya, Natasha észre sem vette. A tizenhat éves, érzéki, az apjába szinte vérfertőző módon szerelmes Natasha örökölte Cecilia és Rannaldini hisztériás természetét, de sajnos a tehetségüket nem. A hangja erőteljes volt, de nyers. Azt gondolván, hogy ez jó, Natasha soha nem hallgatott a kritikára. Borisz legjobb tanítványa Marcus Campbell-Black volt, aki tizenhét évesen olyan érzékenységgel és képzelőerővel zongorázott, hogy nem túl sok tanítanivaló volt rajta. Borisz a függöny mögül látta Marcus apját, a legendásan jóképű Rupertet. Eltűrte, hogy a felesége, Taggie ideráncigálja, de Rupert elhatározta, hogy korán elmegy. Nem akart a volt feleségével, Helennel fecserészni, aki a mögötte lévő sorban ült. Rupert nem tudta megbocsátani Helennek, hogy Marcust nem az ő régi iskolájába, a Harrow-ba küldte. Rupertnek hosszú idejébe került túltenni magát a sokkon, mikor négy évvel ezelőtt Marcus bátortalanul bejelentette, hogy koncertzongorista akar lenni, mivel Rupert meg volt arról győződve, hogy zongorázással nem lehet pénzt keresni. Mostanában Rupert a gazdasági pangás miatt aggódott. A Venturernél, a helyi független tévénél, amelynek ő volt az igazgatója, esett a reklámbevétel. A telivérpiac szintén zuhant. Ráadásul egész éjjel fenn volt egy beteg kancacsikóval, amely határozottan esélyes volt a Guineas és az epsomi hároméves kancáknak tartott The Oaks versenyen, és vissza akart menni hozzá. Ezért ő volt az egyetlen felnőtt, akit nem hozott izgalomba, hogy Rannaldini éppen most hívta Natashát, hogy mégis jelen lesz a koncerten. Az összes tanár és a szülők azért drukkoltak, hátha kedvenceik közül valamelyiket felfedezik. Viszont a diákokat Georgie Maguire és Guy Seymour jelenléte pezsdítette fel, akik a Rocksztár megjelenése óta egyre inkább kultuszfigurákká váltak. Natasha Rannaldini, aki felbomlott családja áldozatának tartotta magát, életében nem hallott még a Rocksztárnál szebb dalt, és azt gondolta, hogy azért nem olyan népszerű a Bagleyben, mint Flora Seymour, mert nem voltak olyan boldog szülei, mint Guy és Georgie. Elképedve látta, hogy a szerencséden mostohaanyjával együtt érkeznek, akit rendszerint a kisebbek gyerekcsőszeként kezelt. Most kénytelen lesz beszélni Kittyvel, hogy megismerkedhessen velük. – Szégyen, hogy az apád nem jött el, hogy halljon téged énekelni – mondta Guy. – De itt lesz. – Álmodozó szempillái alól Natasha gonoszkodó pillantást vetett Kittyre. – Éppen most hívott, hogy ide tart. Guy azt hitte, Kitty mindjárt elájul rémületében. Eszébe jutott, hogy nem kapcsolta be a fűtést a toronyban, és nem húzott tiszta ágyneműt sem Rannaldini ágyában a toronyban, sem saját

hálószobájukban, ha esetleg vele akarna aludni aznap este. Vacsorára sem volt semmi különleges, és Rannaldini kutyái is lenn voltak a faluban a gondozójukkal. Rannaldini szerette, ha odasereglenek az üdvözlésére. – Mennem kell – motyogta Kitty elsápadva. – Fogok egy taxit. – Nem mész. – Guy határozottan karon fogta. – Rannaldini hibája, hogy egy nappal korábban érkezett. Csatlakozhat hozzánk a Mennyei Mannában. Georgie-nak még mindig fájt, hogy Rannaldini azzal intézte el a Rocksztárt, hogy elcsépelt, ezért még dühösebb volt Guyra, hogy nem engedte hajat mosni. A kocsiban kellett kisminkelnie magát, és most a zsúfolt, túlfűtött teremben attól félt, hogy sápadt bőre kivörösödik és foltos lesz. Meg is sértődött, mert míg mások gyerekei körülötte tolongtak autogramért kuncsorogva, Flora nem mutatkozott, nem látta, mióta elutazott az amerikai turnéra. Bár még csak egy félévet töltött az iskolában, Flora máris megalapozta zabolátlan gyerek hírnevét és eltökélte, hogy felborítja a rendszert. Wolfie Rannaldini rémesen bele volt esve, akárcsak Marcus Campbell-Black, de ő túl szégyenlős volt, hogy tegyen is valamit. Flora viszont, mint a legtöbb lány az iskolában, a sápadt arcú, gyönyörű, ferde vágású, sötétzöld szemű, széles arccsontú Borisz Levitszkijbe volt szerelmes. Borisz hosszú, kék kabátot viselt, bozontos fekete haját lófarokba fogta, tökéletesen eljátszhatta volna Mr. Christiant a Lázadás a Bountyn című filmből. A koncertnek ötkor kellett volna kezdődnie. Már fél hat volt, de még semmi hír Rannaldiniről. A zenekar újra és újra hangolt. A szülők az óráikat nézték. Sokan közülük messze laktak, kénytelenek lesznek a hangverseny közepén kibotladozni, és ezzel zavart okozni. Ami feltehetően szándéka is volt Rannaldininek, gondolta sötéten Borisz. Eltökélte, hogy lenyűgözi régi mentorát, de egyre feszültebb lett. Nagyon fáradt volt, vodkával tartva magában az erőt egy éjszakai bárban hegedült a Sohóban, hogy meg tudjanak élni. Az előtérben a híres díva, Hermione Harefield érkezése vonta el az emberek figyelmét. Bobbal állított be, majd lehuppant a Rannaldininek fenntartott székre, Kitty és Guy közé. Már fél hat múlt öt perccel. A kövér és leszbikus igazgatónő, Miss Bottomley dühösen már arra készült, hogy bejelenti, tovább nem halogathatják a kezdést, amikor Rannaldini helikoptere egy csomó nárciszt szétlapítva leszállt a kinti gyepen. Kitty figyelte, ahogy férje macskaként kiugrott, a szíve, mint mindig, majd kiugrott a helyéről, olyan barna és hihetetlenül igéző volt, ónszürke, sűrű haját alig borzolta a szél. Georgie a Hermione tolmácsolásában hallott csipkelődések miatt arra készült, hogy utálni fogja, de úgy találta, hogy nem látott még nála szebb férfit. Nemcsak jól nézett ki, de látszott, hogy semmi bűnbánat nincsen benne. – Sabine, elnézésedet kérem, hogy feltartottalak benneteket – szólt oda Rannaldini vidáman a gutaütéshez közel álló Miss Bottomleynek, és a folyosón mindenkit meglegyintett a Maestro parfüm fullasztó illata. – Valami baj volt a motorral. – Aztán felnézett a színpad szélén fortyogó Boriszra: – Folytasd csak, Borisz! Mindig baj van a motorral, ha Cecilia a városban van, gondolta Kitty elkeseredve. – Ide, Rannaldini! Fenntartottunk neked egy helyet – szólt neki Hermione mély, búgó hangján. Valójában nem így volt. Csupán annyit jelentett, hogy Helen Campbell-Blacknek egy sorral előbbre kellett menni a volt férje, Rupert mellé. A múltban Rupert sokkal nagyobb csélcsap volt, mint Rannaldini, és a kötelezettséget is nehezen vállalta, de most megvető rosszallással nézett rá, ahogy azt csak egy jó útra tért korhely megteheti. – Rohadt Casanouveau – morgolódott Taggie-nek. – Nem tudom elképzelni iskolás fiúnak. Bizonyára ideje nagy részét patkányok élveboncolásával töltötte a biológialaborban. Rannaldini végigment a soron, hogy Hermionéhoz csatlakozzon, és a meghunyászkodó Kittyre esett a pillantása. – A péntek munkanap – mormolta, miközben leült mellé. – Feltételezem, hogy otthon minden rendben van, hogy itt lógsz. – Csak azt hittem, holnap jössz – dadogta Kitty. – Azt gondoltam, Natasha szeretné, hogy egyikünk itt legyen.

– Csitt – mondta Hermione hangosan –, Borisz kezdeni szeretne. Borisz sötétkék kabátján volt egy lyuk, fodros ingéről hiányzott egy gomb, a nadrágját biztosítótű tartotta, és makrancos fekete haja kiszabadult a fekete szalagból. Felment a pulpitusra, lehajolt, hogy megcsókolja Brahms Akadémiai nyitányának partitúráját, felemelte a pálcáját, és azonnal belekezdett. Ha Rannaldini volt a rideg precizitás, Borisz maga volt a tűz és a romantikus lelkesedés. A zenekar megszállottként játszott. Bob Harefield a falnak támaszkodva elővette a noteszát. Soha nem hagyta abba a tehetségkutatást. Rannaldini viszont behunyta a szemét, és feltűnően megrándította az arcát minden rossz hangra. Rupert Campbell-Black sem viselkedett sokkal jól neveltebben, aranyhajú feje jelenlegi feleségének vállára borult, és halk horkolással ellenpontozta a zenét, amíg exfelesége fel nem ébresztette, mert Marcus következett Mozart Esz-dúr zongoraversenyének utolsó tételével. Olyan kifinomult tökéletességgel adta elő, és olyan megindítóan nézett ki faunarcával, nagy, gesztenyebarna szemével és csillogó sötétvörös hajával, hogy a közönség, bár Rannaldini késése miatt türelmetlenkedtek, most mégis ráadást követelt. Borisz már sokkal boldogabbnak látszott, homlokáról a verejtéket törölgetve megkocogtatta az állványt. – Marcus most az egyik kis szerzeményemet fogja játszani. Remélem, tetszeni fog önöknek – jelentette be erős orosz akcentusával A közönség azonban nem volt ebben biztos, és vadul az óráikat kezdték nézni. A zene egyetlen ütemét sem értették. – Úgy hangzik, mintha az istállómacska rászabadult volna a zongorára. Rémesen sok a hamis hang – dünnyögte Rupert. – Azt hiszem, ez direkt ilyen, mert ez a modern – suttogta Taggie. – Pszt! – szólt Rupert exfelesége dühösen. Rannaldini, aki többször elzárkózott Borisz zenéjének műsorra tűzésétől, tökéletesen igazolva látta magát, és önelégülten tettette, hogy alszik. Félig lehunyt pillái mögött is ott tudta a kövérkés, fehér, kocsonyaként reszkető Kittyt. Kegyetlen dolog volt a teremben lévő más nagyon fiatal feleségekkel összevetni, de Rannaldini megtette. Taggie Campbell-Blackre meredt és úgy döntött, nagyon kívánatos, különösen abban a piros kasmírgarbóban, amely színt adott az arcának. És micsoda mellek, és azok a lábak a fekete bőr miniszoknyában! Gusztusos combjai kétszer olyan hosszúak és fele olyan szélesek, mint Kittyé. Csodálatos szakácsnőnek tartották, és Rupert összes gyereke imádta. Ez több volt, mint amit Kittyről el lehetett mondani. Milyen élvezetes lenne elszedni Taggie-t Ruperttől, gondolta Rannaldini, aki szerette a hosszú távú kihívásokat. Mintha rászuggerálta volna sóvárgását, Taggie megfordult és önkéntelenül rámosolygott, mert ismerősnek nézett ki. Aztán, hogy rájött, hogy még nem mutatták be őket egymásnak, elfordult, és Rannaldini hirtelen összetalálkozott Rupert olyannyira gyilkos tekintetével, hogy gyorsan elfordította a tekintetét. Helen felé nézett. Ő is fantasztikusan nézett ki. Rupert aztán tudja, hogyan kell választani. Rannaldini azt kívánta, bárcsak magával hozta volna Ceciliát, hogy egyensúlyban legyen a mérleg, de annyira lefárasztotta a Savoyban, hogy Ceciliának nem volt kedve kikelni az ágyból. Natasha következett, hogy elénekelje a „Hallga, hallga a pacsirtát". Fülsiketítő volt a hangja, és nem gyakorolt eleget. Marcus kísérte, és mivel kedves fiú volt, felgyorsított, hogy átsegítse a nehéz ütemeken. A közönségnek muszáj volt tapsolni, mert a programban látták, hogy ő is Rannaldini. Hermione vezetésével óriási ovációval ünnepelték. Rannaldini engedte, hogy a gondolatai a kis szőke fuvolás körül járjanak, akit a próbán a könnyekig megalázott. Holnap először kemény lesz vele, majd egy dicsérő szóval elkábítja, végül meghívja Hyde Park-i lakásába egy italra. – Kedves gyermekem, csak azért hepciáskodom veled, mert tehetséges vagy. A zenekar, amelyben Wolfie klarinétozott, Natasha hegedült és Marcus Campbell-Black trombitált, éppen Respighi A madarak című művéből gyilkolta a Galambot, meg is kopasztotta szegény jószágot, és Rannaldini már azon volt, hogy véghezvigye aktuális, nyilvános kivonulását,

amely eltereli a figyelmet Boriszról, amikor Kitty odasúgta, hogy az a lány következik, aki után Wolfie bolondul. A zenekar a helyén maradt, Edward Elger Enigma Variációk c. művével akarták befejezni a hangversenyt. Rannaldini el sem tudta képzelni, hogy aki után az ő kemény, rögbijátékos fia bolondul, érdekes lehet, de amikor Flora a színre lépett, nem tudta levenni róla a szemét. Annak ellenére, hogy tele volt pattanással, vörös haja zsíros volt, és halványzöld volt az arca, mert ebédidőben ivott, életében nem látott még nála szexisebb lányt. Fehérbortól foltos, fehér, iskolai blúza nedvesen tapadt rá, majdhogynem láttatni engedte apró, kiugró mellét, a nyakkendője csáléra állt, fekete harisnyáján futott a szem. Mereven a terem hátsó részébe nézve, kíséret nélkül énekelte a Száguldj, szép hajót, és a közönség meg sem mozdult. A hangja kifogástalan volt, édes, tiszta, harsányan jellegzetes, és „nem érdekel, tetszik, vagy nem tetszik" modorban szárnyalt, anélkül, hogy akár egy pici idegesség is látszott volna rajta. Sztárkvalitása tagadhatatlan volt. Georgie megszorította Guy kezét. Guy mélyen meghatódott, nem tudta megállni, hogy oldalra ne nézzen, és örömmel látta, hogy Rannaldinire drámai hatást tett a lánya hangja. Nem akarta, hogy popsztár legyen belőle, de a komolyzenei karrier már más lenne. Legalább megtanulna viselkedni. De mikor Flora ahhoz a sorhoz ért, ami arról szólt, hogy bömböl a szél, villámok hasítják a levegőt, annyira beleélte magát, hogy a viharos tengeren hánykolódik, hirtelen még zöldebb lett, és a tiltakozó Marcus kezéből kiragadva a legközelebbi trombitát, belehányt. A hosszú és döbbent csendet először Rupert Campbell-Black törte meg. Nem tudott uralkodni magán, és elkezdett nevetni. A francba Wolfie-val, gondolta izgatottan Rannaldini, nekem kell az a lány! Georgie-t és Guyt rettenetesen lesújtotta a megaláztatás. Guy izzott a dühtől, hogy majdnem bojkottálták a hangverseny utáni koktélpartit. Miss Bottomley, aki egész félévben csak az ürügyet kereste, azonnal ki akarta rúgni Florát, mikor Rannaldini odasiklott, és mindent elsimított. Miss Bottomley díjbirkózóvállára tette gyönyörűen lebarnult kezét, amit az azonnal lerázott, és biztosította, hogy minden alkotóművész szenved a lámpaláztól. – A lány lehetetlen – köpködte a szavakat Miss Bottomley. – De jó úton van, hogy sztár legyen belőle. Soha nem hallottam még ilyen hangot, mióta először hallottam Hermione Harefieldet. Még Mrs. Harefield is – halkította le Rannaldini a hangját – igényli a folyamatos biztatást és a tapintatos bánásmódot, hogy fel tudjon lépni. Miss Bottomleyt felizgatta a gondolat, hogy Hermionéval bánni kell, ezért beleegyezett, hogy ad még egy esélyt Florának. – Beszélni fogok a szüleivel – bizonygatta Rannaldini. Aztán azzal döbbentette meg Wolfie-t, Natashát és Kittyt, hogy meggondolta magát, és ott marad a koktélpartira. Mivel Rupert Campbell-Black vezetésével hanyatt homlok özönlöttek le a kocsik az autófeljárón, legalább ő fogja uralni a terepet. – Papa, jó volt a „Hallga, hallga a pacsirta"? – érdeklődött Natasha az apja karjába karolva, amikor végigvezette a sötét faburkolatos folyosón a kíváncsiskodó személyzet és tanulók mellett elhaladva. – Kitűnő – mondta szórakozottan Rannaldini – sokat fejlődtél. Mi volt a baj Wolfie kis vörös hajú barátnőjével? – Florával? Natasha szándékosan hagyta a Miss Bottomley magánlakosztályába nyíló ajtót a magas sarkain utánuk lihegő Kitty arcába csapódni. – Flora ebédidőben berúgott – magyarázta Natasha. – Rémesen bele van zúgva Borisz Levitszkijbe, és látta franciásan, vagy inkább – kuncogott Natasha – oroszosan csókolózni valami idegen szőkével – nem a feleségével, Rachellel – a bank előtt ma reggel. Az Borisz trombitája volt, amibe belehányt. Borisz adta kölcsön Marcusnak. Szóval Borisz újra összejött Chloéval, a mezzóval, gondolta Rannaldini. Természetesen nem gondolta úgy, hogy Flora rajongása az oroszért bármi konkurenciát jelentene.

Miss Bottomley dolgozószobája már tele volt az italokra és ételre keselyűként lecsapó szülőkkel, úgy tűnik, a kultúra mindig kifordítja magukból az embereket. Rannaldini megvetően állapította meg, hogy a legtöbbjük a körül a rémes Georgie Maguire körül kering, mint legyek a tehénlepény körül, ő meg forró pillantásokat vet felé. Rannaldini szándékosan úgy tett, mint aki észre sem veszi, és elfogadott egy pohár narancslét – soha nem ért hozzá olcsó borhoz –, és röviden beszélt Borisszái. – Nos, kedvesem, megpróbáltad. Enyhén szólva túl ambiciózus volt. Ok még gyerekek. Szerinted okos dolog volt programra tűzni a saját darabodat ezek előtt a nyárspolgárok előtt? Borisz vezénylő karja ahhoz nem fájt eléggé, hogy ne emelgethesse a vörösboros poharat, szeretett volna belevágni Rannaldini hideg, csont és bőr, de furcsa módon mégis érzéki arcába, de aztán Rannaldini valami szabadúszó munkáról dünnyögött, így Borisz letett róla. Nagyon kellett neki a pénz. – Most pedig mutass be Flora szüleinek! – mondta Rannaldini Natashának. – Papa, hát nem jöttél rá? Flora Georgie Maguire lánya. Rannaldininek a szeme sem rebbent. Előresiklott, a szülők félrehúzódtak előle, mint a Vörös-tenger, amelyet puszta személyiségével választott ketté, majd megállt Georgie előtt, puha barna bőrzakója zsebébe süllyesztette a kezét, kissé meghajolt, és agresszíven meredt a szemébe. Az volt a trükkje, hogy addig bámulta a nőket, amíg zavarba nem jöttek, aztán hirtelen elmosolyodott. – Signora Seymour – mondta hízelegve –, szólíthatom Georgie-nak? – Azután a szájához emelte Georgie átázott, konzervpástétommal megkent, uborkadarabokkal borított kétszersültet tartó kezét. Csak egy giccses bájgúnár, gondolta Guy. – Nagyon sajnálom, hogy elmulasztottam a lemezbemutatóját – folytatta Rannaldini –, remélem, nem túl késő azt mondani: Isten hozta Paradise-ban! – Dehogy, egyáltalán nem. Mennyire kedves, hogy végre megismerkedhetünk. – Georgie teljesen megrészegült, mintha egy hatalmas tigris sétált volna ki a dzsungelből, és pofáját az arcához dörgölte volna. Rannaldini közelről még lélegzetelállítóbb volt. – És imádom a Rocksztárt. A fotók pedig még csak meg sem közelítik a valóságot. Miben mesterkedhet Rannaldini? – A hozzájuk csatlakozó Hermione dühösen nézett. – Jaj, nagyon köszönöm – pihegett Georgie, aztán eszébe jutott, hogy viselkednie kell. – Ő a férjem, Guy – tette hozzá szinte majdhogynem sajnálkozva. – Sokat hallottam a galériájáról – Rannaldini reflektorfényét Guyra irányította. – Maga állította ki először Daisy France-Lynchet, amikor még senki sem hallott róla. Sok képem van tőle. – Igen, tényleg – Guy teljesen le volt fegyverezve. – Boldog lennék, ha láthatnám őket. – Fogja is. De most először ide akarom hívni Bobot, hogy Floráról beszéljünk. – látván, hogy végtelenül könyörületes, jólelkű zenekari menedzsere éppen túlságosan belemerül Borisz Levitszkij vigasztalásába, parancsolóan csettintett neki az ujjával. Bob nem hagyta, hogy pattogtassák, ezért befejezte a mondandóját, majd keresztülverekedve magát a tömegen odament hozzájuk, éppen mikor Guy azt mondta Rannaldininek: – Nem lehetett itt, hogy üdvözöljön bennünket, de Kitty annyira kedves volt hozzánk, hozott nekünk friss tojást, és megvarrta a függönyöket. Szerencsés ember – tette hozzá lelkesen, mert érezte, hogy Rannaldini rá irányított reflektorfénye halványulni látszik. Rannaldini gyűlölte, hogy Kitty rajta kívül másokat is kitüntet a jóindulatával, sokkal jobban tetszett volna neki, ha a függönyök leeresztése mellett a meghívásokat is eleresztette volna a füle mellett. Még azt az egy órát is sajnálta tőle, amikor vasárnap templomba ment. Georgie érezte, hogy megfagyott a hangulat, nem értette, miért, és nem tudta elviselni a gondolatot, hogy elveszíti a kapcsolatot. – El akartuk vinni Kittyt a Mennyei Mannába ma este – dadogta. – Miért ne mennénk mindannyian? Eredetileg azt terveztük, megünnepeljük Flora első itthon töltött éjszakáját, de úgy tűnik, elég alaposan megelőzött bennünket. Mindkettőtöket meghívjuk

vacsorára az Angyalok Menedékébe. Péntekhez egy hétre megfelel? Addigra egy kicsit már kevésbé lesznek kaotikus állapotok. Hermione már azon volt, hogy félrehívja Georgie-t és elmagyarázza, Paradise-ban a protokoll szerint először a hosszú ideje ott élők előjoga a meghívás, és várta Rannaldini legendás rendreutasításai egyikét. Legnagyobb megdöbbenésére Rannaldini lelkesen elfogadta. Aztán a négy pohár vacak bor hatása alatt Georgie folytatta, és meghívta Bobot, aki éppen odahozta bemutatni Boriszt, továbbá Hermionét, aki csak Rannaldini miatt mondott igent. Utána elhívta Boriszt és a feleségét, Rachelt, ha akkor vidéken lennének, hogy kárpótolja a telehányt trombitáért, de Borisz megnyugtatta, hogy könnyen ki lehet mosni. Végül, hogy kiengesztelje Miss Bottomleyt, őt is meghívta. – Akkor a legjobb házavatót tartani, amikor még nincs minden készen, hogy ne tudják szétrombolni – mondta boldogan Georgie. Mikor hazafelé hajtottak, a hold az újholdnál egy fokozattal nagyobb alakjában tört utat magának a lemenő nap halványuló fényében. Flora a hátsó ülésre zuhanva aludt. – Azt hittem, békét és nyugalmat akarsz vidéken – pirongatta meg Guy. – Elragadtattam magam. Arra gondoltam, Florának jó lenne, ha megismerkedne Rannaldinivel. Szüksége van egy idősebb emberre, aki irányítja. Az ő korában soha nem hallgatnak a szüleikre. Azt mondja, hogy Flora rendkívüli. Egyébként is, nem tudom magam teljesen elvágni a világtól. Adhatunk krumplipürét virslivel. Az emberek úgyis csak piknikre számítanak, hiszen éppenhogy csak beköltöztünk. Guy tudta, hogy a főzés és a szervezés rámarad. A menün kezdett töprengeni. Georgie boldog izgalommal dőlt hátra. Biztos volt benne, hogy Rannaldini csak azért fogadta el a meghívást, mert tetszett neki. Évek óta nem érzett ilyen lágyékbizsergető izgalmat. – Rannaldini kedves ugye? – nem bírta megállni, hogy ezt mondja. – Nem igazán – válaszolt röviden Guy. – Kittyvel egyáltalán nem, és egyébként is szörnyen képmutató. De annyira gyönyörű a képe, álmodozott Georgie, nem baj, ha több oldalról is mutogatja.

18. Guy kitűnő szakács és csodálatos házigazda volt, de Georgie még soha nem látta ekkora hűhót csapni vacsoravendégek miatt. Napokra beletemetkezett Anton Mosimann szakácskönyvébe. Mivel az ebédlőt még tapétázták, szabadságot vett ki a vacsora péntekjére, és reggel az volt az első dolga, hogy a régi nagy asztalt megterítse a konyhában. Aztán nagyon dühös lett Jótékonyságra, a macskára, mert ide-oda szlalomozott a poharak, italos üvegek és virágok közt, meg Florára, aki ebédidőben beállított egy csomó barátjával, elkezdtek melegszendvicseket gyártani, rengeteg koszos bögrét, morzsát és teli hamutartót hagyva maguk után. – Az autófeljárón egy csapat menekülő pókkal találkoztunk, az Exodus címdalát énekelték – mondta Flora az apjának. – Egyet vitrinbe kéne raknod, hogy emlékeztessen minket, hogy is néznek ki. – Ne butáskodj! – szólt rá Guy, és szokatlan hevességgel csapott rá egy homár ollójára. Úgy tűnt, ha éppen nem főzött, Guy az egész napot a bútorok tisztogatásával, takarítással és virágok rendezgetésével töltötte, majd eltűnt, hogy üzemanyagot szerezzen a fűnyíróba. Minden fölösleges kis fűszálat le kell vágnia, mint annak a nőnek, aki a szerelmesét várja, gondolta Georgie, aki fel volt mentve, mivel azt mondták, hogy inkább akadály, mint segítség. Ezért aztán inkább visszavonult dolgozni.

El volt ragadtatva a nyugati toronyban lévő új dolgozószobájától, ahová olyan szűk lépcsőn lehetett csak feljutni, hogy a zongoráját, munkaasztalát és Dinsdale ősöreg sezlonját az ablakon keresztül kellett felhúzni. Tollal a kezében ült az asztalánál egy üres kéziratpapír fölött, megpróbált dalt írni, amelyben a szerelmet a születésnapi tortán lévő, örökké égő gyertyákkal azonosította. „Elfújhat és elpusztíthat akár a legvadabb szél, fénylőn újra fellobbanok s a szerelem újra él", írta Georgie. Az egyik szó túl sötét, ki kellene gondolnia helyette másikat. Leemelte a rímszótárt. Az ablakából látni lehetett az egyik angyal nagy, zuzmós szárnyának görbületét, s ha kihajolt, az erdő nyúlszőrszerűen puha bodrai felett ellátott egészen Valhalla kéményeiig és felettük Rannaldini szürke tornyáig. Paradise egyre inkább megszolgálta a nevét. Az autóutat szegélyező kis nyárfák úgy nyúltak az ég felé, mint tintazöld tavaszi fűbe mártott lúdtollak. Amint Guy fűnyírója leállt, Georgie hallotta a harkály kopácsolását. A reggeli eső utáni pára úgy emelkedett a völgy fölé, mint ezernyi füstjelzés. Álmodozva elképzelte, ahogy üzenetet küld Rannaldininek: „Guy itthon van. Lemondták az ebédet Bathban. Ma nem találkozhatunk." A kandallópárkányon ott állt egy aláírás nélküli, szerencsét kívánó kártya Tancreditől, Georgie hatvanas évekbeli híres zenekarának szólógitárosától. Georgie és Tancredi szenvedélyesen és halálosan szerelmesek voltak egymásba, de mikor a csapat feloszlott, Georgie megállapodott Guy és az állandóság mellett. Tancredi pedig leszokott a kokainról, elvett egy egyszerű közép-amerikai lányt, és jól boldogult Los Angelesben. Időnként még mindig felhívták egymást, találkozgattak és szeretkeztek, amikor Tancredi átjött Angliába, és egyetértettek abban, hogy bár sokkalta jobb nekik a jelenlegi partnerükkel, kétségkívül volt valami elvághatatlan kötelék közöttük. Tancredi jövetele májusban volt esedékes. Lehet, hogy lejöhetne az Angyalok Menedékébe, ha Guy Londonban van. Kétségkívül volt előnye annak, ha hétközben egyedül van vidéken, főleg, ha Rannaldini is a környéken van. Georgie aztán felnézett a parafatáblára, amire a Rocksztár lemezbemutatójáról szóló újságcikkeket tűzte. A szögletes állkapcsú, tiszta szemű, komolyan jóképű Guy lenézett rá. Szereznie kell egy másolatot az Expresstől, hogy bekereteztethesse. Csak Guy számított, de olyan jó érzés volt, hogy másnak is tetszik. Rémesen önimádónak érezte magát, betette a Rocksztárt a magnóba, és saját hangjának fátyolos szépségében gyönyörködve felemelte a tollat. Flóra csak azért egyezett bele, hogy segít felszolgálni, mert Borisz is jönni fog a vacsorára. Még jobban felbosszantotta Guyt azzal, hogy rendetlenséget csinált a vendégfürdőszobában, és eltulajdonította Guy Free Forester krikettpulóverjét. Georgie a lentről jövő ordibálást hallgatva azon töprengett, vajon Guy nem azért feszült-e, mert észlelte a közte és Rannaldini közti vibrálást. Nagyon feldobva érezte magát, amikor Giorgio-illatot árasztva lefelé lépkedett testhez álló, a holdvilágtól megvilágított égbolt élénkszürke színéhez hasonló bársony midiruhájában, amely kiadta viruló testének formáját, és érvényre juttatta kusza, vörös haját. „Sem a tavasz, sem a nyár szépségében nincs olyan kellem, Mint amilyet egy öregedő arcon látni véltem."5 El tudná képzelni, hogy Rannaldini mormolja azon a csodálatos, búgó, mély basszus hangján. A ház tényleg szépen nézett ki. Bár pokoli nehéz volt őket befűteni, a hatalmas szobák nagyszerű kirakatául szolgáltak Guy festményeinek. Rannaldini, Larry és kisebb mértékben Bob is gyűjtők voltak. Guy még Rupert Campbell-Blackben is reménykedett, aki annak ellenére, hogy nem tudott különbséget tenni egy Tiziano és egy Tretyakov között, az ország egyik legnagyszerűbb festménygyűjteményével rendelkezett.

5

John Donne (1572-1631) angol barokk költő: IX. Elégia: The Autumnal

Amikor azonban belépett a szalonba, Georgie észrevette, hogy az összes saját képük lekerült, és a kopár, fehér falakat hatalmas olajfestmények borították, mindegyiken ugyanaz az ölelkező pár látszott. Arc nélküli, hajszálcsíkos öltönybe öltözött férfire tekeredett egy élveteg, meztelen lány. Florán még mindig Guy krikettpulóvere volt. Csavargós kinézetével ugyanolyan szexinek látszott, mint érzéki, telt anyja. Elszörnyedve nézte a képeket. – Mi ez a szar? – érdeklődött. – Ne káromkodj! – Guy összeszorította a száját. Éppen a megvilágítást állította be. – És ne tégy megjegyzést olyasmire, amiről fogalmad sincs. Ezek ereded Armstrongok. – Jó erős kar kell hozzá, hogy egy ilyen randa tehenet meg tudjon tartani az ember, mint az a lány. Annyira gusztustalanok. – A Káma-szútra megkapó és eredeti interpretációja. – Inkább szerelmi technikák csíkos öltönyben – affektált Flora. – Különben kijön erre a bulira? Guynak még jobban megnyúlt az arca, de nem kockáztathatott, hogy egy veszekedés miatt pincérnő nélkül marad. – Szóval, elhatároztam, ha már belevágtam, be is fejezem. Eljön Julia Armstrong és a félje, Ben. – Guy kiment a konyhába, és megkeverte a homárfelfújt mellé szánt málnapürét. – Ő kicsoda? – kérdezte Georgie. Guy felsóhajtott. – Jaj, Panda, már százszor mondtam neked. A jövő hónapban lesz kiállítása a galériában. Gondoltam, az embereknek tetszeni fog az előzetes bemutató ma este. Ben és Julia Islingtonban élnek, de kibéreltek egy hétvégi házat Eldercombe-ban. Kicsi gyerekeik vannak. Ben számítógéppel foglalkozik. Nagyon kedvelem őket. Flora, hagyd békén azt a szőlőt! – kiáltott rá a lányára élesen. – Georgie, te pedig úgy volt, hogy megmosol pár fej salátát. Már elkészítettem az öntetet. És az isten szerelmére, csináld meg az ülésrendet, mielőtt megérkeznek! Jaj, istenem, az ülésrend elkészítése jobban próbára teszi az embert, mint a matekérettségi. Ott volt Julia és Ben, Rannaldini és Kitty, Georgie egy másik Édenkertben élő barátnője, Annabel Hardman, és briliáns, de ellenszenves ügyvéd férje, Valentine, aki lehet, hogy nem jön el. Borisz és Rachel, Marigold és Lysander vagy Larry, és Miss Bottomley kedvéért Georgie meghívta a rettenetesen drága, meleg belsőépítészt, Meredith Whalent, az volt a beceneve, hogy Eszményi Homó, mert olyan sokszor meghívták, hogy kipótolja a létszámot a Paradise-beli vacsoraestéken. – Logarlécre lenne szükségem, hogy ezt ki tudjam dolgozni – morgott Georgie. – Anyu, jobb lenne, ha Bottomley a jobb oldaladon ülne – tanácsolta Flora. – Két székre van szüksége. – Ne butáskodj! – kuncogott Georgie. – Apu jobbjára megy, és Hermione lesz a balján. De Guy, aki éppen a homárfelfújt mellé kaviárt kanalazott minden egyes tányérra, nem volt éppen bolondozós hangulatban. – Julia Armstrongot ültesd a bal oldalamra. Senkit nem ismer, meg üzleti dolgokról is kell vele beszélnem, a te balodra pedig Bent. Georgie csak most vette rémülten észre, hogy van a hűtőben egy tucat Dom Perignon pezsgő, egy hadseregnek is elég Nuits St. Georges burgundy vörösbor, dézsányi kaviár meg négy üveg Barsac desszertbor. Pillanatnyilag rettenetesen el voltak adósodva, de úgy érezte, nem tehet szemrehányást Guynak, hiszen ő főzött és készített el mindent, és az ő új szürke bársonyruhája is egy vagyonba került. Utánament a szalonba és látta, hogy Guy feltesz egy lemezt. A következő pillanatban a házban lévő összes hangszóróból Mozart áradt. – Jaj, de szép – sóhajtotta Georgie –, Rannaldini Cosi fan tuttéja. – Mozart Cosi fan tuttéja – szólt rá Guy. Bizonyára feszült Rannaldini miatt, gondolta Georgie. Guy nem viselt sem nyakkendőt, sem zakót, ami szokatlan volt. Nem látta még rajta a búzavirágkék inget, melyet bőröves, sötétszürke kordnadrágjába gyűrt. Rémesen jóképű volt, Georgie meg is mondta neki, majd hozzátette: – Nagyszerű formában is vagy. – Karjával átölelte széles, kisportolt hátát, és érezte lapos, feszülő rekeszizmát.

– Bizonyára a rengeteg bútor emelgetésétől. – Annyira sokat dolgoztál, különösen ma – dünnyögte Georgie. – Szerencsés vagyok. Szeretlek, drágám. – Szeretlek, Panda – mondta Guy. – Most pedig csináld meg az ülésrendet, hogy túl legyél rajta, és nyugiban jól érezd magad! Az este valójában messze volt a nyugodttól. Csak Miss Bottomley érkezett meg kilencre, motorbiciklivel száguldott fel, és pocsék hangulatban volt, mert eltévedt. Aztán negyed tízkor becsöngetett Borisz, bűnbánattól könnyes szemmel. Rachel rájött, hogy találkozott a régi szeretőjével, Chloéval, és ultimátumot adott neki. Borisz úgy érezte, becsületbeli ügy, hogy kilépjen a házasságából, úgyhogy nem tud részt venni a vacsorán, érthető módon Rachel sem, ami annyit jelentett, hogy sietve újra kellett teríteni az asztalt, és át kellett írni az ülésrendet. Nem könnyű, ha már három Bacardi van az emberben. És ami még rosszabb, Flora, miután megtudta, hogy Borisz nem jön, egy üveg Barsac-kal és a vezeték nélküli telefonnal visszavonult a szobájába, és egyszerűen visszautasította, hogy pincérkedjen. Aztán Bob megérkezett a vörös rózsákkal hímzett olívazöld Chanel kosztümjében ragyogóan kinéző Hermionéval. Hátvédként befutott Meredith, az Eszményi Homó. – Azért késtünk, mert Rannaldini ma délután kirúgott két szólistát, és Bobnak találnia kellett helyettük valakit hétfőre – mondta Hermione, és Guy kezébe nyomta a nercét. – Szent Isten! Mennyire másképp néz ki ez a hely Jenningsék óta! Aztán egészen eksztázisba jött a lenti vécében lévő sötétzöld tapéta láttán, amit ki sem cseréltek, és bekémlelvén a dolgozószobába, ami hogy Guy Viktória kori festményei jobban érvényre jussanak, sötét faeperszínre volt festve, megkérdezte: – Milyen színűre akarjátok festetni ezt a rémesen sötét szobát? A pici, szépen öltözködő, nagy tréfacsináló Meredith, aki úgy nézett ki, mint Róbert Gida Shirley Temple szőke fürtjeivel, nem nyilatkozott, mert az volt az alapelve, hogy minden dicsérő szó megfoszthatja egy lehetséges munkától. – Nekem tetszik, csodálatosan néz ki – mondta Bob Harefield, és átölelte a kétségbeesett Georgie-t. Fél tízkor Rannaldininek, Kittynek, Julia és Ben Armstrongnak, Annabelnek és Valentin Hardmannak, Marigoldnak és az akárkinek még híre-hamva sem volt. Georgie annyira ideges volt, és annyiszor felment, hogy ellenőrizze a sminkjét, hogy Bob azon kezdett töprengeni, nincs-e valami szeren. A hangszórókból felcsendült Rannaldini Rózsalovagja, Hermione a lemezzel énekelt. – Tedd fel inkább a brokkolit – mormogta Guy, ahogy felnyitott még egy üveg pezsgőt. – Nem csinálhatok mindent egyedül. Georgie nem várta meg, míg felforr a víz. Éppen visszament a konyhából, amikor az ajtón keresztül a tavaszi bükkfák vöröséhez hasonló színű, hosszú hajú lány lépett be az ajtón, rókabarnaszínű szeme vastagon ki volt húzva feketével. Krémszínű midiruha volt rajta, amely kiemelte az eget fehérbe borító hópelyhekhez hasonló, nagyon sápadt arcát. Karcsú nyaka túl finomnak tűnt ahhoz, hogy elbírja a meglepően telt mellei között lógó hatalmas skorpiót. Aranyos, gondolta örömmel Georgie. Mintha magamat látnám húsz évvel ezelőtt. Sürgősen fogyókúráznom kell. – Panda, ez Julia Armstrong – mondta Guy, és még lelkesebben tette hozzá –, ő pedig Ben. A számítógépes, kopasz, dülledt szemű Ben bozontos fekete szakálla duzzadt piros ajkára terelte a figyelmet, kis fekete hajtincse úgy borult fehér gallérjára, mint valami paraván. Látván, hogy Guy ingujjban van, azonnal megszabadult a zakójától, így látszott, hogy kis dereka és vállszélességű csípője van. Nazális, nagyon barátságos hangon kezdte magyarázni, hogy azért késtek el, mert az irodában egy nagyon fontos üzleti ügy miatt feltartották. – Milyen szép ez a hely, hogy találtál rá? – kérdezte Guytól, aki megkínálta egy itallal. – Biztos nagyon nehezen, ha Georgie adta az útbaigazítást – harsogott Sabine Boomley, aki csodálattal bámulta Juliát.

Nem igazság – gondolta Georgie megbántottan, ahogy Julia örömében összecsapta a kezét, mikor meglátta a falra aggatott festményeit –, hogy egy ilyen elbűvölő lánynak Guy balján kell ülnie, nekem pedig a hátborzongató férje mellett kell kikötnöm. De aztán helyreállt az egyensúly, mert megérkezett Rannaldini, akit még fontosabb üzleti ügyek tartóztattak fel, a japcsikkal volt valami több milliárd jenes megállapodása, és akit bosszantott, hogy nem utolsónak érkezett. Sötétkék bársony házikabátban szívdöglesztően nézett ki. Szegény Kitty mögötte hihetetlenül semmilyennek látszott bordó, poliészterruhában, amelynek a szoknyarésze pont rosszul állt a csípőjén, ezzel még jobban kiemelve babzsákforma alakját. Mivel Ben állt legközelebb az ajtóhoz, és mert szégyenszemre ők ketten voltak a legcsúnyább emberek a szobában, Georgie bemutatta Kittynek. – Játszik hangszeren? – kérdezte Ben. – A számítógép klaviatúráján játszik – szólt oda gúnyosan Rannaldini. – Ne adjon neki új ötletet! Hogy Georgie bemutatta Juliának, akit zavarában Juliet-nek hívott, Rannaldini elővette leglefegyverzőbb nyájasságát, ami rögvest csökkent, ahogy rájött, hogy Flora bezárkózott a szobájába. – Menj, és hívd le a lányodat! – sziszegte Guy Georgie-nak. Mindig az én lányom, ha csinál valamit, gondolta Georgie, és feltett még egy réteg Clinique púdert, újra bepermetezte magát Giorgióval, mielőtt bedörömbölt Flora ajtaján. – Drágám, kérlek szépen, gyere le és legyél kedves! Rannaldini vett neked jegyeket a Máté-passióra. – Nem érdekel – hüppögött Flora, már majdnem megitta az egész üveg Barsacot. – Az én egyeden passzióm Borisz Levitszkij, ő pedig elhúzott azzal a mocsok Chloéval. Az életemnek már annyi. Georgie lerohant, és ott találta Guyt, amint Julia egyik összegabalyodott párjának az értékeire hívja fel Rannaldini, Bob és Meredith, az Eszményi Homó figyelmét. – Nagyon erőteljesek – mondta lelkesen Guy. – Biztos vagyok benne, hogy Armstrong nagyon nagy lesz. Meredith, aki egy iskolás fiú ártatlanságával csalt ki hatalmas munkadíjat az ügyfeleiből, mintha csak zsebpénzt kunyerálna, a csíkos öltönyös szeretőt imitálva vagy tíz centire elemelte a földről kis szürke gyapjúnadrágos lábát. – Nem tudnám magam ezer év alatt sem ebbe a pozícióba tekerni – kuncogta. – Biztos rettentően fitt. Guyt bosszantotta, hogy nem veszi elég komolyan a festményt, és Georgie-hoz fordult. – Annabel Hardman épp most telefonált. Lemondta – súgta oda dühösen. – Valentine Londonban ragadt. – Inkább valami szőkében ragadt, szegény Annabel – mondta Georgie. – Annabel azt mondta, hogy képtelen lenne egyedül eljönni a vacsorára – vicsorgott Guy. – És hol van a barátnőd, Marigold? A fürjek teljesen tönkre fognak menni. A következő pillanatban égett gumi undorító szaga áramlott ki a konyhából. – Jaj nekem, elfeledkeztem a brokkoliról! – siránkozott Georgie. Guy összeszorította a fogát. Mindezek tetejébe Dinsdale megelégelve, hogy mindig megbotlanak benne, befészkelte magát a tűz előtti nagy, óaranyszínű kanapéba, és dühösen ellenállt, hogy kitúrják, amikor Hermione le akart ülni. – Nem, nem kérek több pezsgőt. Már várom, hogy a vacsorához igyak egy pohár bort – nézett Hermione célzatosan Cartier órájára. Már elege volt abból, hogy Miss Bottomleynek bájologjon, akinek nagyobb szakálla volt, mint Julia férjének, aki pedig Kittynek okozott fejfájást. – Éhezem – mormolta Meredith Georgie-nak. – Bobbal és Hermionéval ebédeltem, és a vén bőregér száraz kenyeret és egércsalit szolgált fel, amit akármelyik magára valamit adó erdei állat is visszautasított volna. Mondtam neki: „Hermione, ez az egérfogó régebben van a kamrádban, mint Agatha néni színdarabja". Nem volt elragadtatva.

Georgie kétségbeesve ivott még egyet, mert úgy érezte, hogy az összes vendégének elege van. Rannaldini unott arckifejezése tisztán megmutatta, hogy távolról sem érdeklődik iránta, és ha Marigold nem tűnik fel, hallócsőre lesz szükség, hogy hallják egymást a vacsoraasztalnál. Megdobbant a szíve, amikor fényt látott felfelé közeledni az úton, de a kocsi a ház hátsó bejárata felé fordult. Mrs. Piggott volt az, a takarítónője, akit Flora Kurázsi Mamának csúfolt, mert annyi sört ivott. Már mosogatni jött. Nem kellett volna vidékre költöznünk, és ilyen grandiózus vendéglátást rendeznünk, gondolta Georgie. De éppen, mikor leültek a konyhaasztal köré, és Ben legnagyobb rémületére megint a slampos Kitty mellett találta magát, a csupasz konyhaablakot hatalmas reflektorfény öntötte el, és egy helikopter szállt le a fűre. Larry és a skarlátszínű szaténruhában lévő Marigold érkezett vele, aki fantasztikusan nézett ki. Kéz a kézben futottak keresztül a gyepen, majdnem felbotlottak egy vakondtúrásban. – Rettenetesen sajnálom, hogy elkéstünk! – mondta Marigold, míg Georgie fejvesztve Larry nevét írta az ültetőkártyára Lysanderé helyett. – Larrynek le kellett zárnia egy ügyet. – Tudhatunk valamit róla? – kérdezte Bob Harefield. Egy kis hízelgés után Larry bevallotta, hogy éppen most vette meg egy óriási japán hanglemezgyár huszonnyolc százalékát. – És még arra is talált időt, hogy az iroda szőnyegén szeretkezzen velem – súgta Marigold Georgie-nak.

19. Az este felélénkült egy kissé, miután Larry és Marigold mindenkit megfertőzött a jókedvével. Rannaldini szórakozottan megfordította a papírlapot, amin Georgie az ülésrendet dolgozta ki, és saját életrajzát látta meg – a Londoni Met sajtóirodája faxolta el Georgie-nak, hogy információkkal felvértezve tudjon vele társalogni a munkásságáról. Rannaldini önelégülten vigyorgott. Ha Georgie-ra hajtana, bejárása lenne a házba, és könnyebben megszerezhetné Florát is. Csak egyszer látta Florát, de mint a vadászkutya, aki inkább a látásával, mint a szaglásával vadászik, nem nyugodhat, amíg el nem kapja, akármeddig is tart az üldözés. Másrészt meg Georgie nem volt csúnya. Ma sokkal jobban nézett ki. A dolog pikantériáját csak növeli, ha kijátssza egymás ellen anyát és lányát. Így elővette minden ékesszólását, hogy elbűvölje Georgie-t. Magasztalta Flora szépségét és lobogó tehetségét, amelyet nem örökölhetett mástól, csak az anyjától. Aztán elmondta, milyen vendégkarmesteri és filmes kötelezettségei vannak szerte a világban. Georgie egy szót sem értett abból, amit mondott, mert érezte, hogy Rannaldini testének minden porcikáját feltérképezte már anélkül, hogy egyeden ruhadarabtól is megszabadította volna. És az a hang, rekedtes, lassú, visszhangzó, mint a vulkán mélyén fortyogó láva, amint éppen azon töpreng, elsöpörje-e a legközelebbi várost csupáncsak szórakozásból, a legbanálisabb kijelentéseit is jelentőségteljessé tette. – Drága Georgie-m, mindketten taposómalomban őrlünk – mondta most gyengéden –, én a repülőgépembe száműzve, te a kis dolgozószobádba, mindkettőnket lefoglal a zene, de időről időre találkozni fogunk itt Paradise-ban. – Ó, igen! – Georgie-nak úgy tűnt, hogy a szíve a lába között dobog. Hermione, aki utálta, ha Rannaldini bárki mással cseveg, harsányan áradozott Guy homárfelfújtjáról és az azt követő gyömbérrel és joghurttal tálalt vajas tésztában sült fürjről. Georgie nagy nehézségek árán fordította el figyelmét Rannaldiniről, hogy a szörnyű Bennel beszélgessen.

– Nagyon szép és tehetséges felesége van – mondta. – Julia nagyon gondos anya is – mondta önelégülten Ben. Az asztal végén a csupasz ablak koromsötétjének nyújtotta háttér előtt Julia hallgatta Guy házzal kapcsolatos terveit. Sápadt bőre gyöngyként ragyogott. – Ezt a falat ki fogom tolni az üvegházon keresztül egy fedett medencéig. – magyarázta Guy. – Úgy értem, mikor tudna az ember Rutshire-ben odakint úszkálni? És ki a fene fog ezért fizetni? Csak ha írok még egy bombasikert, amivel szemben mind annyira elutasítóak a francos komolyzenéjükkel, gondolta Georgie. Julia éppen azt ecsetelte Hermionének, milyen csodálatosan énekelt a Rózsalovagban. Rannaldini, miután kiszedte Marigoldból a részleteket a japán hanglemezgyárról, amit Larry megvett, Marigoldon keresztül a kirúgott szólistákat beszélte meg Bobbal. Georgie majd meghalt, hogy végre kibeszélgethesse magát Marigolddal. Milyen klassz lenne, ha nekem is meglenne mellékesen Rannaldini, mint Marigoldnak Lysander, álmodozott. Mivel nem volt brokkoli, a saláta ment körbe. Sajnos Hermione talált egy fél csigát benne. Georgie nem valami gondosan mosta meg, mert jégsaláta volt. – Csak azon aggódom, hogy valaki más fogja szerencsétlenségére megtalálni a másik felét – suttogta Hermione jó hangosan Guynak. Ezek után persze senki nem kért salátát, és a beszélgetés az egyetemekre terelődött, amelyben Kitty nem vett részt, mert tizenhat évesen kimaradt az iskolából. Ben és Meredith közt ülve, akik mind a ketten hátat fordítottak neki, Kitty azt kívánta, bárcsak Bob – istenem, de fáradtnak látszott – vagy Guy mellett ülne, aki olyan szépen olvasta fel a szent leckét vasárnap a templomban, és aki olyan édes azzal az aranyos festővel. Kitty megfigyelte, hogy Rannaldinit díszvendégként Georgie jobbjára ültették, de nem érezte magát sértve, hogy ő, mint a felesége nem kerülhetett Guy mellé. Ez a privilégium természetesen Hermionét, az első szeretőt illette. Kitty minden este imádkozott, hogy ne gyűlölje Hermionét, és meg tudjon bocsátani mindenkinek, aki vétett ellene. Georgie is nyilvánvalóan beleszeretett Rannaldinibe, de csak bolondozni akart egy kicsit – remélhetőleg –, mint a vizsla, aki időnként igényli a hosszú sétát a völgyben. Kitty úgy vette észre, Rannaldini nem igazán kedvelte Georgie-t és Guyt. Ezért aztán az internátusi koncert óta alattomosan büntette Kittyt. Mindenben hibát talált, és még inkább elbizonytalanította saját magában. – Nem hiszem, hogy lesz olyan, aki megveri a Backset Cambridge-ben – mondta Hermione. Guy végignézett az asztalon, és észrevette, hogy Kitty szeme olyan vörös, mint a ruhája. Rannaldini munkája, gondolta gúnyosan. – Szegény Kittynek be kell érnie a Paradise-beli hátakkal – mondta rosszallóan. – Meredith, fordulj meg, és beszélgess vele! – Ne haragudj, kedvesem! – az Eszményi Homó megpördült. – A szexi férjed mikor fogja megengedni, hogy beszabaduljak Valhalla börtöneibe? Kitty elvörösödött, és megint arra gondolt, hogy Guy mennyire édes. Hallotta, mert Hermionénak sajátságos elképzelései voltak a suttogásról, ahogy azt mondja neki: – Nem tudom, hogy tudja elviselni, hogy egy slágerben reflektorfénybe rángatják, amikor maga olyan értelmes ember. Én soha nem tenném ki Bobot ilyen nyilvánosságnak. A családom szent. – Egyetértek – mondta Julia, és hozzá sem nyúlva a vajas tésztához cigarettára gyújtott, amire Hermione fájdalmas arcot vágott, míg a guava-mangó fagylaltpuding kivipürével majdhogynem orgazmust nem okozott neki. Guy azonban rémesen feldühödött, mert eltűnt egy üveg Barsac. – Flora csórta el – vallotta be Georgie. – Jó lesz, ha a jövő hónapban visszamegy az internátusba, hogy kiszáradjon. Hoppá, bocsánat, Miss Bottomley. Ben lebiggyesztette piros ajkát, és azt mondta, hogy nagyon nincs ínyére, ha a tinédzserek isznak. Miss Bottomleynak tele volt a szája guavával és mangóval, nem tudott szólni, csak vadul bólogatott.

– Jaj, Flora tizenhat, és beleszeretett egy százévesbe – sóhajtotta Georgie Rannaldininek. – Annyira aggódom az AIDS miatt. A múlt héten leültettem, és mondtam neki: „Beszélnünk kell a szexről." A szobában hirtelen csend lett. – Egy jó kis beszélgetés a szexről, mert annyira aggódtam – folytatta Georgie –, és Flora csinos kis fejét félrebillentve megkérdezte: „Jaj, szegény anyu, csak nincsenek problémáid apuval?" Georgie olyan hangosan nevetett ezen a képtelenségen, hogy mindenki csatlakozott hozzá. De ez csak az este kevés derűs pillanatainak egyike volt. Georgie rettenetesen szeretett volna megint izgatóan meghitt beszélgetésbe feledkezni Rannaldinivel, ám felszolgáló nélkül úgy tűnt, az egész időt tányérleszedéssel és poharak töltögetésével kell töltenie. Megkönnyebbülést jelentett végül, hogy felvihette a hölgyeket az emeletre. Útközben Miss Bottomley beszaladt a lenti vécébe. – Én ezt használom – tűnt el Julia a lépcsőfordulóban lévő mosdóban, míg Hermione Georgie fürdőszobájában szívódott fel. – A három öreghölgy bennragadt a vécében. Bárcsak Hermione ott is maradna. Georgie lerogyott az ágyára Marigold és Kitty közé. – Most már, hogy egyedül vagyunk, megkérdezhetem, hogy vagytok? – Csodálatosan – mondta Marigold, az arcát púderozva egy piros pamaccsal. – Larry végül kidobta Nikkit és a Pelham-közbeli lakást. Több mint egy millióba került, el tudjátok képzelni? Olyan varázslatos velem. Ezt vette. – Elfordította a fejét, hogy megmutassa az eper nagyságú rubint fülbevalót. – És fog venni nekem Londonban egy lakást, meg elvisz Jamaicába is második nászútra. – Jó neked! – Mondta Georgie nyűgösen, és arra gondolt, az elkövetkező hónapokban oda lesz szögezve az íróasztalához. – Annyira örülök neked, Marigold – mondta Kitty, aki úgy érezte, semmi értelme, hogy megigazítsa a sminkjét. – Lysander hogy van? – kérdezte Georgie. – Nem tud leszakadni a telefonról, a kis kedves. Most hétvégén, akadályversenyen lovagol Cheshire-ben és azt akarja, hogy menjek oda. Meg kell mondjam, nagy a kísértés. Amikor lementek, Larry, aki rendesen semmit nem szeretett jobban, mint egy nagy pohár konyak felett túllicitálni a többi férfi eredményeit, már csatlakozott a hölgyekhez. – Miféle recesszió? Ugyan már! – mondta Sabine Bottomleynek. – Ha valaki fizetőképes, virágzik az üzlet. Úgy össze lehet szedni vállalatokat, mintha az Oxford Streeten vásárolnál. – Meguntad, hogy arról cserélj eszmét, hogyan lehet elkerülni az asszonyt? – ugratta Marigold. – Egyáltalán nem. Rannaldini, Bob és Meredith mind azt akarták tudni, mit tett Guy azokba a fürjekbe. Nem az én játszmám. – Ráült Marigold székének karfájára. Ez kemény. – Megfogta Marigold kezét, és Georgie-hoz fordult. – Nem néz ki nagyszerűen? Láttad a fülbevalót, amit vettem neki? – Nagyon szépek. – Hogy megy az album? – Jól – mondta őszintén Georgie. – Ma írtam egy dalt. A kisasztalon lévő nagy, piros, illatosított gyertya lángjára nézve hirtelen megtalálta a megoldást a szövegére: Széltől elsodorva, esőtől áztatva, meggyulladok mégis, újra meg újra. – Georgie, lejátszhatnánk az egyiket a régi lemezeid közül? – kérdezte Kitty, ahogy a Rózsalovag végre befejeződött. – Várjatok, amíg Rannaldini elmegy – mondta Hermione. Georgie összeszorította a fogát. Távozás előtt Larry, hogy a fölényét fitogtassa, megvette Julia három festményét, és ki is állított egy hatalmas összegről szóló csekket Guynak. Bob a Világ Legszebb Hangjának ösztökélésére lefoglalózta az egyiket a kisebbek közül. Rannaldini a legerotikusabbat vásárolta meg, és mondta, hogy a pénzről majd később beszélnek Guyjal. Guy büszkén körbe járt,

és felragasztotta a piros „Eladva" címkéket. Julia a mennyekben volt. Nem sokat beszélt, de a bőre kipirult egy kissé, olyan színe lett, mint az erdő mélyén pirosló szellőrózsának. Azután Larry és Marigold azonnal elmentek. Utánuk Rannaldini következett, aki Milánóba repült, elsősorban azért, mert a Sevillai borbélyt vezényelte a Scalában. Ahogy egy pillanatra magukra maradtak az előtérben, megfogta Georgie kezét. – Nagyon szeretnék veled valamikor Flora karrierjéről beszélni – hallotta Georgie magát dadogni. – Persze. Ebédeljünk együtt, arra is lesz esélyünk, hogy magunkról beszélgessünk. Georgie úgy érezte, hogy Rannaldini mindjárt megcsókolja, mikor Kitty kijött, és mondta, hogy nagyon szép volt az este, és neki és Guynak feltétlenül át kell jönniük Vallahába, mikor Rannaldini legközelebb otthon lesz. Georgie-nak volt egy olyan érzése, hogy főnöke távoztával Bob szeretett volna maradni és lazítani, de Hermione pont ugyanez okból úgy gondolta, hogy az este elveszítette minden érdekességét, és hazarángatta magával. – Szórakoztasd Juliát! – szólt oda Georgie-nak Guy élénken. – Körbeviszem Bent és Mereditht a házban. Georgie megrémült egy kissé, micsoda hatalmas átalakítási tervekbe fogja Meredith belerángatni a férjét, de maga volt a mennyei boldogság levetni a cipőjét, és a saját fájukat a tűzre dobva kikapcsolódni egy üveg Kümmellel és Juliával. – Marigold és Hermione annyira gyönyörű – mondta Julia. – Nagyon szeretném lefesteni valamelyiküket. Georgie egy picit sértődötten, hogy Julia őt nem akarja lefesteni, azt javasolta neki, hogy Larryn és Bobon keresztül próbálja meg elérni őket. – Nyilvánvaló, hogy mindketten nagyon szeretik a munkáidat, és Larry most annyira odavan Marigoldért, hogy bármibe belemegy. Remélem, sokáig fog tartani. – Georgie a padlóra rogyott, egy szintbe került a kanapén lévő Dinsdale-lel. – Larry annyira szemét volt vele. Elnézést, hogy ma este olyan feszült voltam, de két házaspár is lemondta az utolsó pillanatban, mert tönkrement a házasságuk. Julia rúzsa lekopott, rókabarna szeme alatt elmaszatolódott a szemceruza, de a gyertyafény megvilágította bőre sima volt. A mellei közt ördögien villódzott a skorpió, mintha bármely pillanatban bele márthatná fullánkját a puha, fehér bőrbe. Biztosan Skorpió, a legszenvedélyesebb és legbonyolultabb jegy, gondolta Georgie. – Annyira szerencsés vagyok, hogy Guy a férjem – folytatta pityókásan. – A házasságunk kezdetén nagyon féktelen voltam. És most is egy kicsit – gondolt kéjesen a Rannaldinivel eltöltendő ebéd kilátásaira. – Azt hiszem, Guy sokkal nagyobb biztonságban érzi magát most, hogy bedugott vidékre. Még amikor Londonon belül csak Hamsteadből bementem a West Endre, akkor is ellenőrizte minden mozdulatomat. Georgie Dinsdale hátát vakargatta, az meg félálmában elégedetten morgott. – Guy annyira csodálatos a karrieremmel kapcsolatban is – folytatta. – Annyira boldog minden kis dicsőséggel, és hamarosan ő maga is hírnevet szerez – nem csupán a kiállításoddal – biztos vagyok benne, óriási lesz –, hanem a Rocksztárral. Tudom, hogy a Skorpió egy szennylap, de Guyt jelölték „Az év férjének", és ha nyer, tízezer fontot kap. Gondolom, Guy ragaszkodni fog hozzá, hogy jótékonykodásra fordítsák, de a maga jogán lesz sztár. Olyan klassz, hogy az emberek kezdik felismerni az utcán, és autogramot kérnek tőle. Julia szeme egyre jobban elkerekedett. – Olyan szomorú, ha tönkremegy egy házasság. Te csak tarts ki a te Bened mellett! – ösztökélte Georgie. Majd átgondolva, úgy hitte, hogy nem kellene Juliának kitartani Ben mellett, aki olyan rémes – biztos be van rúgva, ha ilyeneket tanácsol. Ahogy újratöltötte a poharakat, a kisasztalon álló dísztárgyak közti egyik virágvázából kikandikáló, kék szalagba gabalyodott imádni való porcelánkutyust vett észre.

– Jaj, de édes! Viktória korabeli – állapította meg, ahogy megvizsgálta. – Kíváncsi vagyok, hogy került ide. – Geraldine és a lányok a galériából adták nekem, mint beköltözési ajándékot – mondta hízelkedve a visszaérkező Guy. – Mindig elfelejtettem hazahozni. – A kutyus teljesen olyan, mint Dinsdale – mondta elbűvölten Georgie. – Milyen jó ötlet volt Geraldine-tól! Mondván, hogy menniük kell, Ben elhurcolta Juliát és Mereditht, akit majd útközben kiraknak. – Ugye szimpatikusak? – kérdezte Guy, miközben a poharakat szedte össze. – Juliet szeretetre méltó, a férjében már nem vagyok biztos. – Juliának hívják – jegyezte meg Guy –, és Ben egy zseni.

20. Másnap reggel Guyt és Georgie-t nevetségesen korán ébresztette a telefon. – Hagyd! – dünnyögte Guy. – Lehet, hogy meghalt valaki. – Na és, azt kívánom, haljon meg később, napközben. Georgie arcáról lefagyott az álmos mosoly, amikor rájött, hogy Hermione az, aki túl lusta volt, hogy köszönőlevelet újon, de büszke volt arra, hogy mennyire illemtudó. – Köszönöm a kellemes estét! Annyira élveztük, hogy megismerkedhettünk Julia Armstronggal. Hermione Guy összes receptjét akarta, amit főzött – bárki azt gondolná, hogy Guy gyereket szült, vagy legalábbis leszállt a Marsra, gondolta dühösen Georgie. Aztán, mielőtt letette volna a telefont, Hermione bejelentette: – Sabine Bottomley meghívott ebédre. Nem úgy néz ki, mint egy Sabine, gondolta Georgie, mikor letette a kagylót. Ő inkább az, aki nőket rabol el. Egy pár percig próbálta magát visszafúrni az álom bolyhos alagútjába, mint egy vakond, de Guy a mellét simogatta, és egyre intenzívebben nyomogatta a csiklóját, mintha egy vezeték nélküli telefon merev kapcsológombja lenne, amíg a dörmögő Georgie ki nem mászott az ágyból, azt mormolva, hogy meg kell mosnia a fogát és meg akar mosakodni, de Guy visszahúzta. – Most akarlak. Georgie elfordította a fejét, és összezárta a száját, hogy megakadályozza a bor és fokhagymagőz távozását, és fel-le mozgó testét csodálta a poros, magas tükörben. Azon tűnődött, többet kellene-e mozognia, és megpróbált arra koncentrálni, hogy Guyt a belső izmaival szorítsa. Nehéz volt elmennie, amíg le nem nyugodott, és a saját orgazmusára nem összpontosított. Guy alatta fáradtnak látszott, gyűrött volt az arca, és fehérszőke haja ziláltan hullott a homlokára. – Mesélj arról, mikor utoljára lefeküdtél Tancredivel! – suttogta. Így Georgie beszélt neki arról, hogy milyen volt, amikor – ahogy Guy hitte – utoljára lefeküdt Tancrédivel. Aztán Guy azt mondta: – Elnézést. Ez önző dolog volt tőlem – és ágyba hozta neki a reggelit, a tálcán a kis vázában kis jácint is volt. Georgie csak a kávét bírta elfogyasztani, a croissant-t megvajazta Dinsdale-nek. Amikor fejfájósan letámolygott, már minden el volt takarítva, és újból rájött, hogy mennyire szerencsés, hogy Guy a félje, az ő sziklája. Rögtön kevésbé érezte magát másnaposnak, amikor kinyitotta közös bankszámlakivonatukat. A kiadások rémisztőek voltak, és majdnem felemésztették a Zengzetontól kapott hatalmas előleg egészét, az Ant és Kleóra kapottat pedig már hónapokkal ezelőtt elköltötték. A kefélés előtt békülékeny, utána élénk Guy, a bank levelét lobogtatva éppen belekezdett a meg-kell-húzni-a-nadrágszíjat szövegébe, amikor ideiglenesen minden gond elpárolgott, mert a Skorpiótól hívták, hogy közöljék vele, őt szavazták meg „Az év férjének".

– Hogy teljesen őszinték legyünk, nem sok választás volt – közölte bizalmasan a riporter Georgie-val. – A hűséges férjek kihalófélben vannak. Holnap odamehetnénk, és készíthetnénk egy interjút önökkel a hétfői számba? A házban rendet vágták a vacsoravendégség miatt, úgyhogy Guynak legalább nem kellett a nap hátralévő részét takarítással töltenie. Vasárnap gyönyörű idő volt. Miután a riporter elment, üldögéltek, és nézték, hogy a narancssárga nap úgy tűnik el odalenn az erdő fekete szélén, mint egy tigris, és hallgatták a Top húsz című műsort a Radio 1-en, és majdnem végig rettenetesen izgultak, amíg meg nem hallották Dancer Maitland „Hanyatlás blues" dalának bevezető taktusait a második helyen. Ekkor már tudták, hogy nem ütötte ki Georgie-t az első helyről. Amikor a Rocksztár következett, Guy felhangosította a rádiót, úgyhogy egész Paradise-ban harsogott. – Panda, annyira büszke vagyok rád! – mondta Guy, és kinyitotta az egyetlen üveg Dom Berignont, ami megmaradt a vacsorapartiról. – Bárcsak el tudnám mondani neked, valójában mennyire szeretlek – mondta Georgie. Aztán egy rövid alkonyati barangolás során a kertben Guy körvonalazta a házzal és kerttel kapcsolatos terveit. – Új mennyország, új föld – mormolta Georgie. Holnap jól kell haladnia az. Ant és Kleóval, hogy legyen rá pénzük. Lefekvéskor Guy megint szerelmeskedő kedvében volt. – Ne maradj túl sokáig – sürgette Georgie-t. De Georgie a kádban belemerült a Penguin Könyvek Kiadó Zsánerköltészet c. kötetébe, és mire befejezte a Hamelni patkányfogót Browning6 rímelési tehetségét csodálva, különösen, hogy akkoriban még nem voltak rímszótárak, Guy már horkolt az égve hagyott lámpa fényénél. Másnap reggel Guy új BMW-jén Londonba indult. Pompásan nézett ki. Kék csíkos inge és indigószín nyakkendője kihangsúlyozta szemének kék fényét, mintha valami felfedező lett volna, aki új földrészek felderítésére készül. Gyönyörűen lekefélt hajszálcsíkos öltönyét, s a hátsó ülésre helyezett bőröndjeit nézve belélegezte English Fern arcszeszének illatát, ahogy búcsúzóul átölelte, Georgie-t elfogta a teljes elhagyatottság érzése. Öt napra magára marad. Flora elutazott a barátaival. Viszont klassz lesz, hogy azt nézhet a tévében, amit akar. Nem kell rendet rakni, és egész éjjel dolgozhat, ha kedve van hozzá. Éjszaka zuhogott az eső, és ahol a völgy megszáradt, Guy szeméhez hasonló kék pára szálldogált felfelé. Georgie kíváncsi volt, milyen messze lakhat Julia, és hogy szokott-e szeretőknek füstjeleket küldözgetni. Kizárt, hogy szerelmes legyen abba az ijesztő Benbe. Georgie a Skorpió szalagcímét nézte: A POMPÁS FÉRJ GONDOSKODÓ FICKÓ amikor rájött, hogy Guy elfelejtette elvinni a kis Hockney-rajzot, hogy bekereteztesse Flora születésnapjára, ami vasárnap lesz. Felhívta, de a kocsitelefon foglalt volt. Még alig érhette el Paradise határát, biztosan, de a következő harminc percben is foglalt maradt. Georgie-t az ügynöke zavarta meg. Telefonált, hogy a Gázművek határozottan megerősítette ajánlatát, hogy Guy és ő vegyenek részt egy reklámfilmben, és hogy a pezsgőgyár tudakolta, ráér-e. – Jobb, ha természetben fizetnek nekünk a péntek este után – mondta Georgie. Eszébe jutott, hogy szemetes nap van, Kurázsi Mama pedig csak fél óra múlva érkezik, ezért elkezdte kiüríteni a papírkosarakat. A Guy dolgozószobájában lévő papírkosárban talált egy icipici darabokra, konfettinél is kisebbre tépett rózsaszínű borítékot. Hát erre gyakorolt, amikor sok kirakóst rakott ki gyerekkorában? – gondolta. Nagy nehezen összerakta a borítékot, látta, hogy Guy Seymournak van címezve, saját kezűleg, a galériába. Nem szabad, hogy ez eltereljen a munkától, mondta magának szigorúan. A nők mindig bolondultak Guyért. Csak figyeld meg, hogy elvörösödik Kitty Rannaldini is minden alkalommal, ha vele beszél.

6

Robert Browning (1812-1889) angol költő

Azért mégis felugrott, mintha kémkedésen kapták volna, mikor megcsörrent a telefon. A London Weekendtől hívták, és kérdezték, hogy halad az Ant és Kleóval és láthatnának-e már valamit belőle. – Nagyon jól megy, de még mindig csak vázlatos formában van – mondta nekik Georgie könnyedén, de remegni kezdett. Miután letették, nekiállt keresni az első felvonást. Biztosan Guy fogta össze valamivel. Annyira rendes volt a dolgozószobája, hogy félt, összekutyul valamit. Kéziratpapírt keresve kihúzott egy asztalfiókot, és kezébe akadt egy kankalinsárga fürdősapkás lány elbűvölő aktja. A teste karcsú, sudár, majdhogynem gyermeki, kivéve, hogy telt melle volt. Beletelt egy másodpercbe, mire rájött, hogy Julia az. A rajz nem volt szignálva, de nem látszott összehúzott szemű, behatóan figyelő tekintetű önarcképnek. Az tökéletesen megszokott volt, hogy Guy rajzokat vesz az általa kiállított művészektől, ennek ellenére Georgie úgy érezte, hogy a boldogsága úgy szivárog el, mint a víz a megrepedt mosdókagylóban. Megint az a hülye telefon. Hogy boldogul vidéken, kérdezte a lány a Daily Mailtől. Sok érdekes emberrel találkozik? – Idelenn nem találkozom emberekkel, csak a rohadt határidőkkel – acsargott Georgie, aztán elnézést kellett kérnie a riportertől, aki tudta, micsoda szörnyű dolog a határidő, és gratulált neki, hogy Guyt szavazták meg az év férfijának, majd megkérdezte, tudnának-e telefoninterjút csinálni vele Guyról. Bűnösnek érezvén magát, hogy féltékeny gondolatokat táplál rózsaszín borítékok és aktok miatt, Georgie még jobban rajongott a férjéért, mint egyébként. A hét hátralévő részét meg-megszakították a vacsorameghívást megköszönő és Guy főztjét magasztaló levelek. Nem akarta, hogy túltegyenek rajta, Georgie egy egész munkanapot pazarolt arra, hogy halas lepényt készítsen Guy péntek esti visszatérésére. Úgy üdvözölte Guyt, hogy a dolgozószobájába és az öltözőszobájába betette az első harangvirágokat, megmosta a haját, és felvette rozsdaszínű angórapulóverét, amit Guy azért szeretett, mert lágynak és kívánatosnak érezte benne Georgie-t. Isipakolás után Guy kiment a teraszra, és odaadta neki az Evening Standard újságot. – Julia kiállításának óriási előzetes hírverése van, azért hoztam, hogy megmutassam neked. Jaj, de szép itt! Egy hét napfény kibontotta a vadcseresznye és a fűzfa cikcakkos leveleit, mintha sápadt aranyat csókolt volna rájuk. – Te vagy az Énem, téged magasztallak, a te tavaszod fest csak fiatalnak7 – mormolta Guy a rozsdaszínű angóra alá csúsztatva a kezét. – Eláll ez az istenien illatozó halas lepény még egy félóráig? A következő nap ugyanolyan szép volt, és Georgie elhatározta, hogy Dinsdale-lel lesétál Paradise-ba, és kipróbálja az erdőben vágott új ösvényt. Mindkét oldalon esetlenül magasra nyúltak a fák, mert túl közel voltak ültetve egymáshoz. Sokat közülük tetejükig ellepett a borostyán. Georgie észrevette, milyen sok törzs van bemázolva ezüstfestékkel, ami azt jelentette, hogy nemsokára kivágják őket, hogy több helye legyen a többinek. Georgie igazán szomorú lett. A halálraítéltek között volt néhány valóban pompás példány, amelyek boldogan bontogatták halványzöld leveleiket, és nem is sejtették a sorsukat. Megtenné ez egy daltémának? Már éppen le akarta jegyezni a bevásárlólista hátuljára, amikor észrevette, hogy otthon hagyta. Hívta a fák közt nyulak után csaholó Dinsdale-t, és hazafutott. Éppen bemászott az alacsony konyhaablakon, mikor látta, hogy Guy telefonál.

7

Shakespeare: 62. szonett (Szász Károly ford.)

– Teljesen egyedül egy hatalmas házban – sóhajtotta Guy. – Istenem, bárcsak itt lennél! – Aztán, hogy meglátta Georgie-t, anélkül, hogy kiesett volna a ritmusból, folytatta: – Sajnálom, biztosan rossz számot hívott. Ez 284, nem 285. Rendben, nem probléma – és letette. – Hello Panda, mit felejtettél el? Georgie lovagló ülésben az ablakpárkányra rogyott, mert remegő lábai nem tartották volna meg. – Kivel beszéltél? – Téves kapcsolás volt. – De hallottam, hogy azt mondtad, egyedül vagy egy hatalmas házban, és hogy bárcsak akárki is az, itt lenne. – Tessék? – Guy hitetlenkedve nyújtotta el a szót. A szeme olyan ártatlan volt, mint egy kiscicáé. – Guy, hallottalak. – Elment az eszed? Ha téves hívásom van, rögtön azzal vádolsz, hogy van valakim? Túl sok időt töltesz egyedül. Hívd át Kittyt vacsorára a jövő héten, vagy kérj valami tablettát a helyi orvostól. Bensonnak hívják. Mindenki esküszik rá. Annyira magabiztos volt, hogy Georgie úgy érezte, ő tévedett. Jobb lenne annyiban hagyni, de rettenetesen megijedt. – Akkor ki volt az, akivel hétfőn harminc percig beszéltél telefonon percekkel azután, hogy elhagytad a házat? – Harry – felelte nyugodtan Guy. – Mindent elmondtam neki azoknak az Armstrongoknak az eladásáról, hogy naprakész legyen. Aztán brit impresszonistákról beszélgettünk, akiktől Rannaldini vásárolni akar. Ő a partnerem, és rengeteget kellett behoznunk. Kivettem egy hetet, hogy beköltöztesselek, és egy pénteket, hogy megszervezzem a te vacsorapartidat. – De te hívtad meg Juliát és Bent. Nem, maradj csak kint, drágám, mindjárt veled leszek – szólt oda Dinsdale-nek, ahogy panaszkodó pofája megjelent az ablakban. – És ki küldte azt a rózsaszín borítékot „saját kezébe" címzéssel, amit széttéptél, és bedobtál a papírkosárba? – Fogalmam sincs! – csattant fel Guy. Végigcsúsztatta a kicsavart mosogatórongyot a mosogatómedence lefolyóján. – Lehet, hogy Geraldine és a lányok a galériából küldték tréfából. – Kipiszkált egy szalonna- és halbőrdarabot a lefolyónyílásból. Mindkettő biztos a tegnapi halas pite miatt került oda, és Georgie-nak kellett volna eltávolítani. – És Julia elbűvölő aktja? – sziszegte. – Ebből elég! – vesztette el a türelmét Guy. – Azt mondtad, kedveled Juliát, úgyhogy megtartottam azt a kis aktot, meg akartalak lepni vele húsvétkor. Valamikor sokat fog érni, és tudom, mennyire szereted a nőket – tette hozzá aljasul. Georgie elvörösödött. Azokban a vad hatvanas években ő és Tancredi csinálták hármasban is, más lányokkal. – Mintha nem izgultál volna fel, mikor meséltem róla! – mondta dühösen. A veszekedés elfajult, amíg Georgie sírva nem fakadt, és elnézést nem kért. Aztán Guy mentegetődzött. Szégyellte magát, hogy dühös volt, de aggódott a hiteltúllépésük miatt. – Vissza kell húznunk a szarvainkat. Csak a felszarvazottaknak van szarvuk, gondolta Georgie, ahogy megkönnyebbülten, szenvedélyesen átölelte. Különösen azért örült, hogy kibékültek, mert Flora vasárnap hazajött a születésnapjára, mielőtt este visszamegy az internátusba a nyári félévre. Miután elfelejtette bekereteztetni a Hockneyt, Guy csekket adott neki helyette. Georgie adott neki egy homokszínű sortos nadrágkosztümöt, amit már régen szeretett volna. Az alkalomra a nagy kék masnival kidekorált Dinsdale-től kapott egy testápolós kosarat. – Nem akarok visszamenni – morgott Flora. A ruháit hajigálta be a bőröndbe, amiket kár volt kivasalni, mert gyűröttebbek lettek, miután Kurázsi Mama megdolgozta őket, majd a kupac tetejére tett egy karton Marlborót.

– Muszáj magaddal vinned ezeket? – kérdezte Georgie. – El fogod rontani a hangodat. Próbálj meg a tanulásra koncentrálni, drágám, és ne kapjanak rajta, hogy iszol! Tudod, hogy mennyire dühíti aput. Guyt ritkán lehetett ennyire feldobottnak látni, mint mikor bejött. – Te jó isten! Micsoda rendetlenség! Panda, tényleg jól alakulnak a dolgok. Emlékszel arra a walesi öregfiúra, akinek ötven éve senki sem látta a magángyűjteményét? Épp most hívott. Holnap külföldre utazik, de meghívott, hogy menjek el hozzá, szálljak meg a helyszínen, és ma este vacsorázzam vele. – Jaj, egy kis kiruccanás! – mondta izgatottan Georgie. – Veled megyek. – Jöhetsz, ha akarsz. – Guy nem tűnt túl lelkesnek. – Öreg homokos, nem szereti a nőket, jobb lesz, ha egyedül megyek. Meg mivel az utolsó pillanatban foglaltam szobát, csak egyágyas szobát kaptam. – Mikor friss házasok voltunk, kanapékon aludtunk – szomorkodott Georgie. – Drágám, légy belátással! Dolgoznod kell, és valakinek vigyáznia kell Dinsdale-re. – Visszajössz ide Londonba menet? – Georgie utált rimánkodni. – Először is el kell készülnöm, aztán tűz az autópálya – mondta Guy, és kihúzta az egyik kedvenc pulóverét Flora bőröndjéből. – Egy amerikai gyűjtővel ebédelek. Walesbe menet el tudom vinni Florát Bagleybe. Szóval kapd össze magad! – tette hozzá Florának. Aznap Georgie késő éjszakáig dolgozott. Annyira elfáradt, hogy átaludt egy óriási vihart, ami egy csomó ezüsttel jelölt fát kidöntött. Aztán csodálatosan ment reggel a munka, zongorázott, kottázott, radírozott. Minden egyes hangszer motívumát hallotta magában és minden változatot kipróbált, hogy bizonyítsa magának, az volt a helyes, amit először leírt. Negyed kettőig annyi kávét megivott, hogy már remegett, ezért lement a konyhába enni valamit. Kurázsi Mama már elment. Először is eldöntötte, hogy megfőzi az ökörszívet Dinsdale-nek. Éppen elő akarta venni, mikor csöngött a telefon. Geraldine volt az, a galériából. – Nem tudod, hol van Guy? Esedékes az ebédmegbeszélése és a kocsitelefonja süket. Felhívtam a Póréhagyma és Nárciszt. Azt mondták, fél kilenckor kijelentkezett. – Jaj, nekem! – Georgie ereiben megfagyott a vér. – Azt hiszed, balesete történt? – Nem, lehet, hogy az úton keresztbe dőlt fa, vagy valami ilyesmi. Tegnap éjjel Walesben tízes erősségű szél volt. – Felhívnál, ha befut? – Persze. Milyen ott vidéken? – Mennyei. Geraldine! Ha már beszélünk, lehet, hogy tudsz nekem segíteni. A költözködésnél előkerült egy tündéri kék szalagos porcelánkiskutya. Valaki beköltözési ajándékként küldhette nekünk, vagy nekem, hogy toplistás lettem. Van valami elképzelésed, ki lehetett? – Fogalmam sincs, de aranyosnak hangzik – felelte Geraldine. – Megyek, hogy lenyomjak egy kis Moët pezsgőt Guy háborgó ebédpartnerének torkán. Georgie dobogó szívvel rogyott le az ablakfülkébe. Guyt, aki annyira szavahihető volt, még George Washington is elbújhatott mellette, másodszor érte hazugságon – először a téves hívás, most pedig, hogy a kiskutyát Geraldine adta. Kirázta a hideg, és elfogta a hányinger. Észrevette, hogy a teljes aznapi postát a szemetesbe dobta. Utálta magát, de felhívta a tudakozót, aztán a Póréhagyma és Nárcisz fogadót. – Ezer bocsánat, Georgie Seymour vagyok. – Ó, Mrs. Seymour! – ömlengett a menedzserasszony –, annyira örülök, hogy hívott. Olyan nagy rajongói vagyunk, és annyira kedves volt, ahogy a férje álnéven jelentette be. Mind azt gondoltuk, hogy annyira fiatalnak és aranyosnak néz ki. Már vártam, hogy telefonál a skorpiós nyaklánca miatt. – Igen, azért hívtam – mondta dermedten Georgie. – A lányom találta meg az ágyban. Ha megadja a pontos címet, elpostázom önnek. – Angyalok Menedéke, Elveszett Paradicsom – mondta Georgie, és letette.

Guy dolgozószobájában a „folyamatban lévő kiállítások" dossziéban megtalálta Julia hivatalos levelét, feltárcsázta a számát. – Még nem jött vissza Walesből – mondta egy erős rutshire-i akcentussal beszélő nő. – Már órák óta itt kellene lennie. Ki beszél? De Georgie megint letette. Először rettenetesen megkönnyebbült, hogy nem bolondult meg, mikor azt gondolta, hogy Guy sántikál valamiben. Mindig hajlíthatatlan volt, ha a tökéletes hűségről volt szó, és most lebukott. Georgie azon tűnődött, mi legyen a következő lépése, úgy döntött, odahajt Julia lakásához és szembenéz vele. Nem lehet nagyon messze, mert a cím rutshire-i, ELDERCOMBE, MILES LANE, ÁRNYÉKOS KUNYHÓ, állt a fejlécen. Útközben megint elkezdett ömleni az eső. Georgie rémesen eltévedt, és egy párszor majdnem belerohant a többi kocsiba. De végül megtalálta a bűbájos Stanley Spencer 8 stílusú falucskát, amelyben a főutca és kopott piros házikók között kanyargott a lusta, vízinövények lepte patakocska. Az eső mindenkit bekergetett, nem volt kitől megkérdezni az utat. A háborús emlékműtől jobbra megtalálta a Miles Lane-t. Amikor kiszállt a kocsiból, észrevette, hogy Dinsdale-en még mindig rajta van a születésnapi kék csokor. Leszedte róla, feltette rá a nyakörvet, és elkezdett gyalogolni az áradatban. Remélte, hogy a Miles Lane nem mérföldhosszú, és szerette volna tudni, melyik oldalon van az Árnyékos Kunyhó. De a következő pillanatban Dinsdale elkezdett szimatolni és elvonszolta három modern ház mellett, a farkát hevesen csóválva élesen jobbra fordult a csillagvirággal, primulával és korai nefelejccsel borított gyönyörű kerthez vezető ösvényre. Az ablakban levő asztalon katonásan álltak a játékok, és valaki a verandán hagyott egy Armstrongéknak címzett számlát. Dinsdale veszettül csóváló farka Georgie lábát ütögette. Egy piros esőkabátos, gyűrött plasztikkalapos idősebb nő nyitott ajtót. – Itthon van Mrs. Armstrong? – kérdezte Georgie. – Nem, elment. – Ugyanaz a rutshire-i akcentus volt, mint aki felvette a telefont. – Mrs. Seymour vagyok. – Georgie megpróbált nyugodt hangon beszélni. – Guy felesége. Ő rendezi Mrs. Armstrong kiállítását. – Ó, valóban. – Az esőkalapos nő hirtelen barátságosabban nézett rá. – Maga biztosan Georgie Maguire. Otthon megvan minden lemeze. Kérhetek egy autogramot? Georgie-nak valahogy sikerült megtartania a tollat, hogy aláírja a papírdarabot. – Minden percben várom Juliát. Annyira izgatott a kiállítása miatt. Éppen most hívott. Négy óra hosszat vesztegelt a Severn-hídon. A viharos szél miatt egy sávra terelték a forgalmat. Éppen a gyerekekért készülök elugrani. Ha meg akarja várni, nem maradok el sokáig. Ez a nő semmit nem tud Guyról és Juliáról, gondolta Georgie, ahogy azt figyelte, hogy tocsog le az ösvényen. Lehet, hogy csak képzelődöm. Julia háza belülről elbűvölő volt. Pasztellszínek kavalkádja a képeivel a falakon. Ha elvette a férjemet, jogom van kiszolgálni magamat egy itallal. Csak bodzabort talált, de ez is jobb volt a semminél. Georgie kortyolt egyet, aztán kinyitotta az ablak mellett álló íróasztalt, és majdnem elájult. Volt benne egy nyaláb Rocksztár-újságkivágás és Guy fotója, ugyanaz, mint ami az Expressben megjelent egy ezüstkeretben. Becsapta az asztal fiókját, örömmel látta, hogy Dinsdale mindenütt sáros mancsnyomokat hagyott Julia világoskék kanapéján, és mikor csengett a telefon, felvette. – Ju Ju? – kérdezte Guy hangja. – Nem, Georgie. Guy egy pillanatig azt hitte, hogy tévedésből az otthoni számot hívta. – Halló Panda! – mondta örömmel. – Éppen most értem Londonba. Négy órán keresztül vesztegeltem a Severn-hídon. – Juliánál vagyok – jelentette be Georgie a tények állását. – Mióta van vele viszonyod?

8

Angol naiv festő

Mint a csapdába esett állat, Guy kétségbeesetten jártatta az agyát, hogy tudna kikecmeregni ebből a szituációból. Az agytekervényei azonban olyan lassan vánszorogtak, mint egy csapat kukac a kukában, amiket nyakon öntöttek egy lábos forrásban levő mosogatószerrel. Csak egy gyenge kis magyarázat jutott eszébe: – Megőrültél? – Te vagy őrült, megőrülsz Juliáért! – Georgie már visított. – Te szemétláda, nem Geraldine-től kaptad a kiskutyát. És elvitted azt a kurva Ju Ju Armstrongot tegnap éjjel a Póréhagyma és Nárciszba, és úgy jelentetted be, mintha én lennék. „Olyan aranyosnak és fiatalnak nézett ki, Mrs. Seymour, itt felejtette a skorpiós nyakláncát, Mrs. Seymour", nekem postázták el az Angyalok Menedékébe, úgyhogy nem tudod magad kimagyarázni. Mióta megy ez már? Hosszú csend következett, mialatt Guy eldöntötte, hogy blöffölni fog. – Szóval egyszer-kétszer elvittem Londonban vacsorázni. – Lefeküdtél vele? – Tegnap estéig nem. Panda, nagyon sajnálom, nagyon keményen dolgoztunk, hogy elkészüljünk a kiállítással. Ő csak egy gyerek, és szörnyen belém van esve, valószínűleg azért, mert a házassága boldogtalan, és én fedeztem fel, és tudod, hogy fordul át a hála hőskultuszba. Apa is így járt mindig, mikor püspök volt. – Remélem, ő nem kötött ki a Póréhagyma és Nárciszban. El akarod venni? – Természetesen nem. Figyelj, minden percben otthon lehet. Ne mondj neki semmit, ami kirobbanthat valami komolyabbat. Támogatnod kell engem. Menj haza, én is megyek. Most le kell tennem. Szeretlek. – Hogy merted idehozni Diensdale-t ebbe a bordélyházba? – ordította Georgie. Hazafelé még jobban eltévedt. A zuhogó eső elvonult, a Guy búzavirágszínű ingéhez hasonló kék eget szivárvány tarkította. A fehér cseresznyevirágok ragyogtak a földöntúli fényben. Csak mikor hazaért, akkor vette észre, hogy még mindig pizsamában van.

21. Georgie annyira átfázott, hogy forró fürdőt vett, és éppen a fogát tisztította, hogy megszabaduljon a hányás szörnyű savanyú ízétől, mikor valaki csöngetett. Az ablakhoz futott, alvadtvér-színű hajat látott. Julia volt az. Rá kellett jönnie, hogy az ő verziója egyezik-e Guyéval. Felhúzta az ablakot és kiszólt, hogy egy percen belül lent lesz. Régi szürke pulóverbe és macskanadrágba bújt, megfésülte a haját, és feltett egy kis alapozót. Elcsodálkozott, milyen szépnek látszik. A parfüm azért túlzás lenne, döntötte el. Meg fogja játszani a nagylelkűt. Lesietett, látta, hogy Julia farmerban és fekete garbóban van. Halálsápadt arcából hátrafésülte a haját és lófarokba kötötte. Fiatalabbnak látszott Floránál. Georgie feléje nyújtotta a karját. – Julia, szegénykém, annyira sajnálom! – Ne érj hozzám! – Julia vadul ellökte. Georgie-nak csak akkor jutott eszébe a festményeken látszó csíkos öltönyös arc nélküli figura, mikor bementek a szalonba. Két kép még mindig a falon lógott. – Nem kérek inni. – Julia úgy remegett, mintha maláriája lett volna és csillogott a szeme. – Mennyit mondott el Guy? – Hogy tegnap este feküdt le veled először és hogy Londonban egyszer-kétszer elvitt vacsorázni. Guy kedves ember. A lányok mindig is rajongtak érte. – Rajongás? – Julia lerogyott az arany kordbársony kanapéra. – Guynak és nekem közel két éve viszonyunk van. Mióta Angyalok Menedékébe költöztetek, tulajdonképpen minden éjszakát együtt töltöttünk, ha Londonban volt. – Nem tűnik úgy, hogy a tulajdonképennel túl sok mindent lehetne kezdeni – mondta Georgie és töltött magának egy akkora Bacardit, hogy alig maradt hely a poharában a kólának.

– Szeret engem – mondta határozottan Julia. – Nem volt dolga senki mással, mióta házasok vagytok. – Tudom – ismerte el Georgie. – Csodálatos férj. – Te pedig teljesen elhanyagoltad. A vacsorához is csak arra voltál képes, hogy leégesd a brokkolit, és benne hagyd a csigákat a salátában. Guy árulkodott, gondolta Georgie. Italával odament az ablakhoz, és a sápadtzöld erdőt csodálta a viharfelhők alatt. – Semmi érdeklődést nem mutatsz a galéria iránt. Még a keresztnevemet sem tudod. – Remélem, mostantól hívhatlak Ju Junak – fojtotta bele a szót Georgie; egyre inkább úgy érezte, hogy felvillanyozódik a gonosz szerepétől. A Bacardi már elkezdte melegíteni üres gyomrát. – Semmiben nem osztod az érdeklődését – mondta elvörösödve Julia. – Hát az biztos. Irántad például nem érdeklődtem. – És állandóan viszonyaid voltak. – Nem igaz. Mikor fiatal házasok voltunk, volt egy-egy egyéjszakás kalandom, még évekkel ezelőtt – mondta Georgie, gondolván, hogy Tancredi már olyan régóta és olyan ritkán van, hogy nem is számít. Dinsdale a korallszínű széken terpeszkedett a kandalló másik oldalán, amelyben még ott volt a vacsoraparti hamuja. Georgie keresztülment a szobán, és a karfára ült. – Csodálatosan boldog volt a házasságom Bennel – mondta keserűen Julia. – Guy nem hagyott békén, állandóan nyúzott, hogy feküdjek le vele. Ben tréfálkozott ezen, és az én mocskos vénemberemnek hívta. Végül feladtam, mert megsajnáltam, annyira magányosnak látszott, és beleunt a házasságába, most már szerelmes vagyok bele, ő pedig tökéletesen elcseszte a házasságomat. – Meg téged is, ha jól értettem. – Georgie felháborodott, hogy úgy csinál, mintha nem tehetne semmiről. Ő volt az egyeden, aki pocskondiázhatta Guyt. – Nem tudom elképzelni, hogy bárkit is zaklat. Guy és én szeretjük egymást. A házasságba beleunt férjek nem ellenőrzik feleségük minden percét. – Te ostoba idióta! – mondta szinte sajnálkozva Julia. – Guy csak azért lesi minden mozdulatodat, mikor Londonban vagy, mert nem akarja, hogy belénk botolj. Farmerjének hátsó zsebében kotorászott, és előhúzott egy piros naptárt. – Nézd! – lapozgatta az oldalakat. – Georgie-felvétel, Georgie-promó, Georgie-felvétel, Georgie Amerikában – ez jutalom volt. Februárban és március elején két hét át volt nyilazva zöld tollal. – Guy azt mondta neked, hogy nem hagyhatja ott a galériát. Én voltam az, akit nem tudott itt hagyni. Itt van Guy lakásának a kulcsa. – Mint valami hipnozitőr, Georgie orra előtt lóbálta a kulcsot. – Kulcsra van szükséged? – Georgie nagyot kortyolt a Bacardiból, hogy erőt gyűjtsön. – Azt vártam volna, hogy a macskaajtón keresztül jársz be. – Hagy abba a szemétkedést! – üvöltötte Julia. – És hogy passzolt Ben ebbe a képbe? – kérdezte Georgie, megfogta Dinsdale rőt fülét, és úgy tette a fejére, mintha második világháborús újságkivágás szexbombája lenne. – Az ő szoftvere nem elég hardver neked? Julia összeszorította a fogát. – Ben Chelmsfoldban dolgozik, és egész héten külföldön ad el számítógépeket. Nem volt nehéz dolgunk. – A rózsaszín borítékon az írás – Georgie megint megvizsgálta a naptárt – a tiéd. – Persze. És én adtam neki a porcelánkutyust a születésnapjára, és mikor vidéken van, állandóan hívogat, mikor benzinért megy a fűnyíróhoz, vagy mikor iszik egyet a lelkésszel. Julia most már kiengedte a gőzt, és nem tudta abbahagyni. – Már akkor láttam Angyalok Menedékét, amikor te még nem – hadarta. – A vendégszobában aludtunk, amikor te Londonban voltál a Mail on Sunday interjúján. Georgie leengedte Dinsdale fülét, becsukta a szemét, és visszatartotta a lélegzetét. A zsibbasztó döbbenet már megtette a magáét. Megpróbált megtépázott önérzetét megőrizve felállni.

– Egy szavadat sem hiszem. Guy nem ilyen. Szilárdabbnak érezte magát, hogy látta a kocsibeállón a reflektorfényt és érezte, hogy Dinsdale vastag farka megint a combjához ütődik. Guy hazaért. Elhatározta, hogy odafut hozzá, hogy véget étjén a rossz álom. – Második Peregrine-jének hívott – mondta csendesen Julia. Georgie megállt. A méregbe mártott kötőtű a szívébe hatolt. Peregrine Guy iskolatársa volt Wellingtonban, szerelmes volt belé, az egyetlen hatalmas, viszonzatlan szerelem volt az életében. Guy bevallotta, csak a hite tartotta vissza az öngyilkosságtól, mikor Peregrine Cambridge-ben valami vad bulin kiesett a ladikból, és megfulladt. Ez a bánat és az a tény, hogy évekig nem próbált meg kikezdeni vele, vonzotta hozzá Georgie-t, mikor először találkoztak. Peregrine szent és sérthetetlen volt, a szerelem, amit Georgie tiszteletben tartott, és amire soha nem volt féltékeny. – Vannak leveleim bizonyítékul és meztelen képek, amiket Guy csinált rólam – zokogta Julia. – Egyáltalán nem perdöntő bizonyíték, hacsak Guy nincsen rajtuk – mondta Georgie, mikor Guy belépett az ajtón. Mogorva volt és agresszív, mint a kisfiú, akit rajtakaptak, hogy cukrot csent. – Úgy tűnik, a viszonyod Mrs. Armstronggal komolyabb, mint ahogy beismerted. Guy lebiggyesztette az ajkát, és megvetően nézett. – Nos, ha ő mondja, így van. – Igen, azt mondja. – Georgie az italos asztal felé mozdult. – Ju Ju, ha gondolod, feljöhetsz velem, és megnézheted a bőröndöt Guy ágya alatt, ami tele van a rólam készített aktfotókkal, amiket Guy csinált. Utálom ezt mondani, de néhánynak a háttere Angyalok Menedéke. – Azt mondtad, hogy soha nem feküdtél le vele! – ordított rá Julia Guyra. – Aha, nekem meg azt mondta, hogy veled csak egyszer volt ágyban. Kettőtöknek valahogy egyeztetni kellene a sztoritokat. Georgie a Bacardis üveget megragadva Guyhoz. fordult. – Rohadt képmutató vagy, holnap elhagylak. A vendégszobában fogok aludni. A konyhaasztalon felfedezte, hogy Kurázsi Mama hagyott korábban egy cédulát. „Georgie! A visszajáró a borítékban, a szív a mélyhűtőben." Fenn a vendégszobában Georgie-t elfogta a forróság. Ledobta a ruháit és a paplan alá bújt. Aztán eszébe jutott, hogy itt aludt Guy Juliával. Raktárnak használták ezt a helyet, itt tartották a rossz bútorokat, még azt a porcelán farkaskutyát is, amit Flora nyolcéves korában a Hampstead Heath-i vásárban nyert. A függönyök undorítóak voltak, még az előző lakó tette fel őket, elütöttek az ugyancsak szörnyű tapétától. Vajon Guy elmagyarázta, hogy ez a szoba még nincsen kész, vagy túl elfoglalt volt a keféléssel? Felnyögött, és húzott még egy nagy kortyot a Bacardiból. Felhívja az Eszményi Homót holnap reggel, és rendel új függönyt – de mi értelme, ha úgyis elmegy? A párnán fekvő, kivörösödött arcát látva a tükörben rájött, hogy az öltözőasztal tükre úgy volt beállítva, hogy látni lehessen, mi történik az ágyban. Guy mindig szerette magát nézni. Hallotta, hogy egy autó indul, odarohant az ablakhoz és látta, hogy Julia kocsijának a reflektora megvilágítja a nyárfasor pici zöld irányfényeit. – Kurva! – kiáltotta utána, és annyira részeg és dühös volt, hogy meztelenül lerohant, és teljesen megvadult. Először darabokra törte Julia kiskutyáját, majd kirohant a konyhába, és elkezdett poharakat törni. – Hagyd abba! – Guy berohant. – Ne légy infantilis, Juliának nagyon nagy fantáziája van. Csupa hazugság, amit mond. – Jobban ismeri az előjegyzési naplómat, mint én magam, és mi van azzal a kibaszott Peregrine-nel, vagy inkább te baszod a második Peregrine-t, te szemétláda? Az ordító Georgie arca olyan volt, mint a kőhöz vágott paradicsom. Guy lebukott, amikor hozzá akart vágni egy bögrét. Georgie végül leakasztotta Julia egyik festményét és szét akarta törni

Guy fején. – Te vagy ez a hajszálcsíkos öltönyös, te undorító kéjenc! – kiáltotta, és kirohant az éjszakába. Guy rémületében felhívta Larryt, aki éppen Marigolddal szeretkezett. – Julia lejött és kitálalt. – Jesszus! – mondta Larry. Amíg Nikkivel volt, rengeteget voltak négyesben vacsorázni Juliával és Guyjal. Ez túl közelről érintette. – Egy pár óra múlva indulunk Jamaicába, különben azt mondanám, hogy gyere át. Jól vagy? – Nem, nem vagyok. Georgie kiborult, és meztelenül kirohant az éjszakába. – Legalább nem izzad meg – jegyezte meg Larry. – Havat jósolnak. Haza fog menni, ha fázik. – És mi van, ha meglátják az emberek a faluban? – hadarta Guy. – Az út egyenesen a lelkészlak mellett megy el. Ott most értekezlet van, a pénteki egyházközségi tanácsba való megválasztásom a téma. Larry próbált nem nevetni. – Én a helyedben feltenném a lábam az asztalra, bokszot néznék, és innék egy nagy whiskyt. – Nem tudok. Ami azt illeti, Georgie összetörte a házban lévő összes poharat és tányért. – Cotswold-kőházban lakóknak nem kellene poharakat dobálniuk. Ez legalább azt mutatja, mennyire szeret. Vidd el egy kis szabadságra. – Guy szeretője idejött és kitálalt – mondta Marigoldnak, miután kikapcsolta a telefont, és a karjába vette. – Guynak szeretője van? – rogyott le döbbenten elefántcsontszín selyempárnájára Marigold. – Nem tudom elhinni. Guy nem ilyen. Annyira egyenes. Georgie nagyon össze lehet törve. – A tányérok vannak összetörve. Guyhoz vágta őket – mondta Larry, nem esett neki túl rosszul, hogy Guyt, aki mindig annyira szenteskedő volt, végre rajtakapták a diósban. – Jaj, szegény Georgie! – Marigold visszamászott a férjére, aztán, ahogy ráigazította magát ágaskodó péniszére, fájdalmasan felsikoltott: – Jaj, istenem! – Mi a baj, hercegnőm? – kérdezte ijedten Larry. – Még mindig fáj ott lent? – Nem, a tányérjaink – nyafogott Marigold. – Az étkészletünk, kölcsönadtam Georgie-nak a pénteki vacsorapartira. Guy a konyhában üldögélt, és a tejesüvegeket, amiket Kurázsi Mama mindig elfelejtett kitenni, rakosgatta sorba a konyhaasztalon, hogy Georgie-nak legyen mit összetörni, ha hazajön. Georgie elnevette magát, mikor meglátta, aztán a nevetése könnyekbe csapott át, és bár az egész éjjel veszekedéssel és egymás vállán sírással telt, Guy reggelre úgy élezte, hogy eléggé meg tudta nyugtatni Georgie-t, hogy visszamehessen Londonba. – Azonnal felhívlak, amint Londonba értem, ígérem – de ahogy búcsút intett neki, Georgie Déméternek érezte magát, aki látta Perszephonét eltűnni az Alvilágban. Georgie lassanként összerakta magában az elmúlt éjszaka szörnyűségeit. Egyik pillanatban a hideg rázta, a másikban forróságot érzett. Egyfolytában felés levette magáról a pulóvert. Még mindig nem tudott megszabadulni a szájában lévő savanyú íztől. Kurázsi Mama a Sunday Telegraph egyik oldalát rakta a macskatányér alá. Amikor Georgie a macskatápkonzerv tartalmát beleürítette, észrevette Peregrine Wortshorne cikkének egy darabját John Majorról. Nem hívsz egy gyereket, aki nem hagy békén, második Peregrine-nednek, gondolta Georgie és annyira dühös lett, hogy berohant Guy dolgozószobájába és üzenetet hagyott a rögzítőn: – Cseszd meg! Aztán felvett egy másik pulóvert és újból fogat mosott. Úgy érezte, hogy belülről rohad. Egy félóra múlva Kurázsi Mama dübörgött fel a kocsibeállón. – Éppen most beszéltem Mr. Seymourral telefonon. Nem tudja elérni. Fel tudná sürgősen hívni? Georgie mogorván tárcsázta fel Guyt a galériában. – Panda, mi a fenét szórakozol? – dühöngött Guy. – Teljesen túlreagálod. Mi történik, ha a sajtótól hív valaki, vagy még rosszabb, a tiszteletes, vagy Lady Chisleden?

– Nem érdekel – ordította Georgie. Kinézett az ablakon, és látta, hogy a váratlan hóesés elborította a kankalinok édes tavaszígéretét. Könnyekben tört ki.

22. Házaséletük veszekedésekkel tarkított döccenőkkel folytatódott. Guy vacak hangulatban érkezett haza nagypéntek délben egy doboz poharat cipelve. – Azok helyett, amiket hozzám vágtál – mondta otrombán, azután büszkélkedve hozzátette: – A selejtes áruk boltjából. – Engem is kitehetnél a kirakatába – vicsorgott Georgie. Guy nem akart nyilatkozni, és Georgie képtelen volt ellenállni a vágynak, hogy információkat húzzon ki belőle. Megkérdezte, hogy találkozott-e Juliával. – Röviden beszéltünk telefonon. – Guy az italos asztalnál állt, háttal neki. – Megbeszéltem Harryvel, ha már kiküldtük a meghívókat, és lobbiztunk a sajtó és hirdetések miatt, haladunk a kiállítással is. – Julia beszélt rólam? – kérdezte Georgie. – Nem kerültél szóba – mondta lesújtóan Guy, és egy ujjnyi whiskyt töltött az egyik új poharukba. – Mostantól Harry foglalkozik Juliával. De a privát láthatáson magától értetődően részt fogok venni. – Bár már eleget láthattad privát. – Ne légy kicsinyes! Julia azt akarja, hogy mindketten a barátai legyünk, amennyire lehetséges. Azt szeretné, hogy te is ott legyél. Ha azt mondja, hibázni emberi dolog, a megbocsátás pedig istené, sikítani fogok, gondolta Georgie. – Hibázni... – kezdte Guy. – Nem fogok a verniszázsán bájologni – jelentette ki Georgie csak mert szüksége van egy hírességre, hogy a sajtó mindenképpen megjelenjen. – Ez volt a legszörnyűbb megjegyzés, amit valaha hallottam – mondta Guy. – Az én galériám, és minden eladásból ötven százalék az enyém. Azt hittem, az én kedvemért fogod elbűvölni az újságírókat. Georgie hirtelen elsírta magát, majd kirohant a házból. Mikor az ösvényen futott, amit Guy vágott neki az erdőben, először hallotta a kakukkot. A fákon keresztül szárnyalt az angyali terc. – Megcsalt feleség, kakukk, kakukk – zokogta Georgie. Előtte feküdt Valhalla. Kísértést érzett, hogy kitálaljon mindent szegény Kitty Rannaldininek. Őt állandóan megcsalják, és túléli – éppenhogy. De lehet, hogy Rannaldini otthon van, ő inkább kárörvendezne rajta, mint együtt érezne vele, ezért inkább letett róla. Ilyen fájdalmat még sosem érzett. Cél nélkül kóborolt, majd mikor hazaérkezett, látta, hogy a BMW elment. A vörös nap letűnőben volt, átbukott a horizont felett, mint a krikettlabda repül ki a pályáról, mint ahogyan Guy repül Ju Ju felé. A naplemente csak azért elviselhető, mert a nap minden reggel felkel. Ha Guy soha többé nem tér vissza, belehal. Beült ősöreg Golfjába, hogy utána induljon, és megkeresse. Eldercombig sem kellett mennie. A BMW ott parkolt ferdén, a templomudvaron, a sárga nárciszok ragyogtak a reflektorfényben. A templomban már húsvétra készülődtek. Georgie beszívta a fehérnárcisz- és bútorfényillatot, és megpillantotta Guyt lehajtott fejjel, imára kulcsolt kézzel az első padra roskadva. Mikor megérintette a vállát, feléje forduló arcát könnyek borították. – Jaj, Panda – zokogta –, úgy elrontottam az életemet, olyan nagyon szeretlek. Kérlek, ne hagyj el engem!

Georgie a hasához húzta Guy fejét. – Minden rendben van, én is szeretlek. Majd belehaltam, mikor láttam, hogy nincs ott a kocsid. Azt hittem, hozzá mentél. – Soha, soha, soha! Kibotorkáltak a templomból, és az ajtóban csókolódzni kezdtek, a Rutminster Hírlapnál dolgozó fotós meglátta őket, éppen a focizásból tartott hazafelé. Hétfőn reggel a Skorpió megjelentette Anglia legboldogabb házaspárjának képét. A fegyverszünet tiszavirágéletű volt. A következő hetekben Guy beszélt arról, hogy naponta fog Londonba járni, de semmi nem változott. A kilók csak úgy potyogtak le Georgie-ról, hiába próbálta meg a lehető legszebben kicsinosítani magát, mire Guy hazajött, bármilyen gyorsan végzett is a fürdőszobában, mindig alva találta, mire befeküdt mellé az ágyba. Georgie majd megőrült. Állandóan sírt, és hiába bizonygatta Guy állandóan, hogy többé már nem találkozik Juliával, képtelen volt hinni neki, és a visszautasítástól olyan epésnek érezte magát, mint a mérges katángkóró a legelőn, amit az állatok elkerülnek. Nem csupán a hősét és legjobb barátját veszítette el, hanem azt az idealizált képet is, hogy milyen kellemes személyiség, amit Guy iránta érzett képzelt szerelme miatt alkotott saját magáról. A veszekedések még szörnyűbbek voltak, Georgie állandóan leitta magát, és éjszakába nyúlóan prédikált, aztán rémülten elnézést kért, mert félt, ha túl messzire megy, Guy tényleg elhagyja. Aztán meg őrült módon ment a pazarlás: a tej összement, mert nem került be a hűtőbe; Dinsdale kapta meg a ragut, amit Kurázsi Mama hétvégére készített, és még csak meg sem kóstolták; a három napja vízben álló krumpli bugyogni kezdett a lábosban; fekete ételvulkánok kerültek elő a sütőből napokkal később; minden zöldség megromlott. Még Dinsdale-nek is elment az étvágya. A sajtó is állandóan ott szaglászott. Annyi volt a tönkrement házasság, tudni akarták a boldog együttélés titkát. Boldog együgyűség – mondta Georgie a Skorpiónak egy óvatlan pillanatban. Mintha robotpilótára kapcsolt volna, Georgie felment Londonba, hogy a Rocksztárról beszéljen Aspelnél, megnyitott egy szupermarketet, és hosszasan tárgyalt a fiatal és nagyon tehetséges zenei producerrel, aki a régi számait frissítette fel az új Zengzeton-albumra. A Rocksztár még mindig vezette a toplistát, de Georgie-t minden alkalommal elfogta a hányinger, amikor a rádióban Guy megbízhatóságát magasztalták. Át kellett élnie Julia kiállításának rémálmát is. Nem ment el a megnyitóra, Guy nem akart több pohártörést. De megjelent egy hatalmas fotó a You magazinban. A képen látta, hogy Julia levágatta a haját, rozsdabarna fürtös feje tökéletesen úgy nézett ki, mint a Fürtök9 című festmény kisfiújáé. „Julia Armstrongot mélabús levegő lengi körül – írta a lap –, karcsú, mint egy kisfiú..." Most még jobban, mint valaha, úgy nézett ki, mint az első Peregrine, dühöngött magában Georgie. De arra is rádöbbent, milyen szörnyű lehetett Juliának állandóan róla és Guyról olvasni. Szegény Guy sem érezte túl jól magát. Julia festményei nagyon jól mentek, de a művészeti piac zuhant, és egy ingatlanfejlesztőnek, akire váratlanul rászállt az adóhatóság, vett egy csomó kevéssé ismert francia impresszionistát. Guy ott maradt a számlával. Jobban el tudta volna viselni, hogy szörnyen megy az üzlet, meg Georgie hisztériás dühkitöréseit, a rémálomszerű házasságát, ha még mindig ott lett volna neki Julia, hogy fényt hozzon a sötétségbe. Rettenetesen hiányzott Guynak. Összetört a szíve, mikor Julia felhívta és könyörgött neki, hogy találkozzon vele. A barátaitól sem várhatott semmi segítséget. Larry jamaicai mézesheteinek révületében nem mutatott semmi érdeklődést Guy képeinek megvásárlása iránt, és rémesen álszent kijelentéseket tett. – Ha én tudtam fel tudtam adni Nikkit, te miért nem tudod feladni Juliát?

9

John Everett Millais: Bubbles, 1886, olajvászon

– Ó nem akar engem feladni. – Szerezz egy üzenetrögzítőt. Akkor majd abbahagyja a váratlan telefonhívásokat. – Már van otthon egy üzenet-nem-rögzítőm. Georgie-nak hívják. Rannaldinit az egész dolog rendkívülien mulattatta – Fiacskám, keress magadnak másik szeretőt! Rengeteg halat tudsz még kifogni a tengerből. Guynak elege lett. Hogy találhatna bárki mást? Nem volt egy vasa sem. Ott voltak azok a csinos, elvált nők, akik hívogató szemmel néztek rá a galériapartikon és vasárnap a templomban, de még azt sem engedhette meg magának, hogy meghívja őket egy italra. A régi szép időkben Julia és Georgie is imádták, mondogatták, hogy milyen csodálatos, és abszolút mindenben kikérték a véleményét – volt két szerelme, akiket szerethetett, és akik szerették. Most pedig mindketten nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetik. Biztos, hogy még a pokol is jobb, mint két megcsalt nő dühe. Guy úgy érezte magát, mint a kukac a feketerigó csőrében.

23. Georgie nem tudott dolgozni. Paradise-ban hetek óta nem esett, és ahogy a tavasz, ami beköltözésük után végigsuhant dolgozószobája ablaka előtt, elpárolgott, ugyanúgy az ő ihlete is elpárologni látszott. Május vége felé Dinsdale-lel a nyomában betévedt a Szent Péter-templom kertjébe, és a fonnyadt erdei turbolya és a medvehagyma lepotyogtatott virágai közt bóklászott. Mindenütt fehér virágszirmok hevertek, a sárguló leveleket alkalmasint szerelmesek taposták le, de nem ő. A szemét annyira elfutották a könnyek, hogy nem látta a feléje közeledő Kitty Rannaldinit, aki egy kazal illatos bazsarózsával a karjában arra készült, hogy feldíszítse a templomot. – Hogy vagy, Georgie? – Nyilvánvalóan látszott, hogy egyáltalán nincs jól, Kitty nem tudta, mit mondjon, ezért hozzátette: – Gyere át, ebédeljünk együtt hétfőn, egy körül. Hétfőn délelőtt Kurázsi Mama Angyalok Menedékébe érve rábeszélte Georgie-t, hogy ne mondja le a meghívást. – Aranyos lány az a Kitty. Rannaldákó állandóan csalja. Valami istenit fog magának főzni. Jó lesz, ha magára szed egy kicsit. – Majdnem ötven kilót mutatott ma a mérleg – mondta Georgie. Ez a rossz szél úgy tűnt, hogy csak ezt az egy jót hozta magával. Alaposan lefogyott. – Csináljon magának egy jó kis napot! – bátorította Kurázsi Mama. Alig várta, hogy Georgie elmenjen, és tölthessen magának egy gint, és korán meglóghasson. – Igazi tonikként fog hatni magára! – Csak ha lesz vodka is – mondta pesszimistán Georgie. – Akárhogy is, mindig szerettem volna belülről megnézni Valhallát. – Kísértetek járnak benne – mondta Kurázsi Mama, és kivett egy fekete szemeteszsákot a szekrényből. – Nem tudom, hogy tud ott Kitty aludni, ha egyedül van. Meg kellene kérnie a tiszteletest, hogy űzze ki a szellemeket. Ha már itt tartunk, az a Rannaldákó is sötét egy alak. Az őrtornyában van egy olyan Ju-Jitzu fürdő. Vajon vett Guy valaha Ju Ju-Jitzu fürdőt? – tűnődött Georgie. A huszonhárom éves Kitty Rannaldini pont feleannyi idős volt, mint a férje (az ismerőseik szerint a jobbik fele). London egyik külvárosában nőtt fel, a gyerekkora szigorú, de boldog volt. A születésekor az apja nyugdíj előtt álló állomásfőnök volt, az édesanyja a negyvenes éveiben járt, vasalást vállalt és mások gyermekeire vigyázott. Minden vasárnap elvitték Kittyt a nem messze lévő Szent Ágoston-templomba, amit az anyja takarított ingyen. Sehol másutt nem ragyogtak olyan fényesen a rezek. Kitty inkább szorgalmas, mint tehetséges diák volt, tizenhat éves korában letette

nyolc tárgyból a záróvizsgát, befejezte az iskolát, és magától megtanult gépelni. A család elvhű konzervatív párti volt – az egyetlen alkalom, amire Kitty vissza tudott emlékezni, hogy otthon kinyitottak egy üveg bort, akkor volt, amikor Mrs. Thatchert először megválasztották miniszterelnöknek. így természetes volt, hogy Kittynek ugyanúgy, ahogy be kellett lépnie a cserkészcsapatba és az Ifjúsági Klubba, a Fiatal Konzervatívokhoz is csatlakoznia kellett, ahol megismerkedett egy helyi banktisztviselővel, Keithszel. Az ő menyasszonya volt, amikor beugrás titkárnőként dolgozni kezdett Rannaldininél. Rannaldininek nem kellett egy hét sem, hogy rájöjjön, Kitty zseniális titkárnő. Nyakig benne volt a Rigoletto produkciójában, mindenki otthagyta, a felmondások úgy röpködtek, mint Valhallában az alkonyi denevérek. Kitty valahogy huszonnégy órán belül helyreállította a rendet. Nem csupán precíz, lelkiismeretes, diszkrét volt, de végkimerülésig dolgozott, és sugárzott belőle a tökéletes nyugalom, és valami módon szét tudta oszlatni a totális háború felhőit azzal, hogy az énekesektől a díszletmunkásokig mindenkit figyelmesen meghallgatott, és átérezte a problémáikat. Természeténél fogva rendkívül kedves, nagyon szégyenlős és óvatos volt. Sokat töprengett, míg döntést tudott hozni. Ezért Rannaldininek hosszú idejébe került, hogy rávegye, dolgozzon nála végleges alkalmazásban, amihez hozzá tartozott a mindennapos hosszú utazgatás Londonba, és rá kellett hagynia beteg apja gondozását az anyjára. Kitty életében az egyetlen impulzív cselekedet, ami miatt állandóan bűnösnek is érezte magát az volt, hogy szakított Keithszel és a terveikkel, hogy letelepszik vele és frissen megözvegyült anyjával egy házban, és az esküvő előtt egy héttel megszökött Rannaldinivel. De egészen addig nem egyezett bele, hogy eljön otthonról, amíg Rannaldini meg nem ígérte, hogy legalább az anyjáról gondoskodni fog anyagilag. Valójában ez a gondoskodás soha nem volt elég, Kittynek állandóan a konyhapénzből kellett lecsípnie, és Rannaldini tudtán kívül gépelést vállalt, hogy segíteni tudja az anyját. A nyugodt felszín alatt Kitty nem csupán örök aggodalmaskodó, hanem gyógyíthatatlanul romantikus is volt. Csodálta a szertelen, szabad szellemű embereket, és azokat, akik ki tudtak állni magukért. Bár a vérmérséklete és a kinézete miatt háttérbe húzódott, ahogy valami megérintette a szívét, abban a pillanatban a lehető legérzékenyebben reagált. Egyáltalán nem bánta, hogy annyi mindent kellett tennie Rannaldiniért, de valójában azok a lopott órák szereztek neki igazán örömet, amiket a templomban töltött, vagy egy Danielle Steelből elolvashatott egy újabb fejezetet lefekvés után, amire sokszor csak éjfél után került sor. Kittyt borzalmasan elkeserítették a Guy és Georgie miatti szóbeszédek. Látszólagos boldogságuk pillanatok alatt helyrehozta a házasságba vetett hitét, melyet a Paradise-ban mindenfelé tapasztalt példák, különösen a sajátja, darabokra törtek. Guy annyira kedves volt, figyelmes, és tökéletesen illedelmes, mint egy cserkészfiú. Meg volt róla győződve, hogy Guy kivételes férj, látván, mennyire támogatja Georgie-t, és mennyi mindent tesz érte mind a Rocksztár lemezbemutatóján, mind az Angyalok menedékében rendezett vacsorán. Rannaldini feleségeként tudta, mit jelent valakinek az árnyékában élni. Bár maga boldogabb volt háttérbe tolva, érezte, bizonyára nagyon nehéz lehet ugyanez egy olyan energikus és karizmatikus férfinak, mint Guy. Nagyon megrendítette, hogy viszonya van Juliával, de belátta, hogy szüksége lehetett rá, és lökést adott a munkájának, hogy egy vonzó nővel dolgozhatott. Csak vissza kellett emlékeznie, hogy engedett Rannaldininek. Mostanában a templomban Guy nagyon szánalmasan nézett ki, és mikor a mise után sokáig ottmaradt imádkozni, észrevette, hogy mind a két cipőjének lukas a talpa. Úgy érezte, vágyik arra, hogy beszélhessen, de gyengeségnek tartja a kitárulkozást. Kitty nem ítélkezett, de úgy érezte, Georgie nem gondoskodik úgy Guyról, ahogy ő tenné, és tudta, kinek az oldalán áll. Aztán találkozott a templomudvaron a sírva vánszorgó Georgie-val és annyira megsajnálta, hogy meghívta ebédre. A besameles főtt csirke és a krumpli már a sütőben volt, a zsenge borsóra már rátette a mentát, és az almás pitét már csak melegíteni kellett. Kitty egyszerű és jó szakács volt. A szó minden

értelmében egyszerű, gondolta bánatosan törölgetve a bepárásodott szemüvegét, miután megpillantotta kerek és izzadt arcát a tükörben. Csengett a telefon. Arra tippelt, hogy Georgie mondja le az ebédet. De Guy volt az. Drága Kitty! – Ő az a mély, tiszteletet parancsoló hang. – Annyira rendes vagy, hogy áthívtad Georgie-t ebédelni. „Rendeskének" foglak hívni. Egy kicsit késni fog. Olyan nagyon boldogtalan és annyira nincs tisztában a dolgok menetével. Kérlek szépen, próbáld meg megnyugtatni! Valhalla baljóslatúnak nézett ki még egy ilyen forró, ragyogóan napsütéses napon is, amikor a fehér galagonyák kézigránátként robbantak szét, és a turbolya még mindig felfelé eregette illathullámait, mintha el akarná érni a százéves, hatalmas fák lombkoronáját. A főleg örökzöldekből álló hatalmas erdő rejtekében az útról nem lehetett látni a galambszürke, eredetileg középkori monostornak épített házat, amelyet jelentősen megnagyobbítottak a tizenhetedik századi átépítés során. H alaprajzú, a különböző szinteken különféle méretű helyiségekből álló épület lett az eredmény, alacsony gerendákkal és ajtónyílásokkal, amelyek minden férfilátogatónak fejfájást okoztak, kivéve persze Rannaldininek. Mivel késésben volt, Georgie sietve hajtott rá a hosszú bekötőútra, eltűnt a sötét erdőség menedékében és mikor kiemelkedett belőle, reszketett. Előtte a rozsdás vaskapun keresztül látszott a ház hátsó feléhez vezető mohos udvar. Az épület északi oldalát követve leparkolt a még régebbi vaskapuk előtt, amelyek tetején rozsdás felirat díszelgett: „Omnia vincit amor” 10 . A ház gyanakvóan és barátságtalanul nézett keskeny, osztott ablakaival az optimista felirat és a főbejárathoz vezető mohával, kőtörőfűvel és csillaghúrral körülnőtt, kikövezett feljáró ellenére, pedig annak mindkét oldalán halvány rózsaszín rózsák és zöld levendulák illatoztak. Georgie-nak ideje sem volt megrángatni a középkori ajtócsengőt, Kitty rohanva elébe jött megnyugtatóan modern ruhában, tini nindzsa teknőcös pólóban és feszülő, fűzöld szoknyájában. Noha félénken adott puszit Georgie-nak, de tényleg rátette ajkát vendége arcára, nem úgy, mint a többiek Paradise-ban, akik csak a pofacsontjukat összeérintve cuppogtak el egymás mellett. Azt is eltitkolta, hogy nem örvend túlságosan Dinsdale társaságának. Georgie nem volt abban a hangulatban, hogy ilyesmit észrevegyen. Csak arra figyelt, hogy végigjusson a viaszos tejkaramella színű falburkolattal ellátott kopott, kővel kirakott kanyargós folyosókon, melyek falain falikárpitok, keresztbetett kardok, és helyenként családi portrék lógtak. Bepillanthatott a jobbra és balra lévő szobákba, ahol kazettás tölgyfa mennyezetet és hatalmas üres kandallókat látott. – Rannaldini olyan szobákat akart, amelyek elég nagyok ahhoz, hogy két hangversenyzongora és időnként akár egy egész zenekar is elférjen bennük – magyarázta Kitty, és sietősen más irányba nézett, amikor Dinsdale egy sötétkék bársonyfüggöny aljához emelte fehér lábacskáját. Végül odaértek a konyhához, Georgie még soha nem látott ennyire rendes konyhát. A gyerekek iskoláinak telefonszámait tartalmazó parafatáblán és az izzó szemű Rannaldini hatalmas plakátján kívül nem volt elöl semmi, kivéve a frissen fényesített régi konyhaasztalt az egyik végén két személyre megterítve. A másik felén rendben összerakva borítékok és Rannaldini aláírt fényképei álltak. Kitty a rajongóknak postázta őket, amíg Georgie-ra várt. – Guynak mennyire tetszene ez a ház – mondta Georgie. – Minden olyan csodálatosan a helyén van, és nagy a rend. Felemelte az egyik fényképet, Rannaldini kicsit mosolygott, parázsló, sötét szeme sarkában kis ráncok legyezője látszott. – Gyönyörű férfi – mormolta Georgie, milyen fura, ha pár hónappal ezelőtt jött volna ide ebédelni, elcsent volna egyet a képek közül, gondolta.

10

A szerelem mindent legyőz, (latin)

Dinsdale nagyot sóhajtva felkecmergett a sáfrányszínű ablakülésbe, ahonnan isteni kilátás nyílt az ezüstös kaszálóra, meredek pázsitra, amelyen kétségkívül évszázadokon át rótták köreiket a kísértéssel küszködő szerzetesek. Kitty nagyon óvatosan kitöltött Georgie-nak egy nagy Bacardi-kólát, és készített egy csésze teát Mr. Brimscombe-nak, akit Rannaldini elcsábított Larrytől és az Edenkert-majortól, és most egy tiszafapávát vágott ki a híres Valhalla Labirintus hatalmas sötétzöld oldalában. – Nem merek Marigold szeme elé kerülni, mikor visszajön – mondta Kitty –, különösen, hogy Mr. Brimscombe az üvegházban ápolgat egy hajtást Édenkert Gyöngyéből. Georgie unottan felemelt egy fényképet, amelyen Rannaldini körül aranyos kökényszemű gyerekek látszottak. Megkérdezte Kittyt, ki gondoskodik most róluk. – Hát Cecilia, ő Rannaldini második felesége, most egy zenei producerrel él. Elég tehetős, úgyhogy náluk vannak a gyerekek, van egy csomó dadájuk, ha szakítanak, lehet, hogy visszajönnek ide. – Jaj, de rémes – borzongott meg Georgie. – Nagyon szörnyűek? – Édesek – felelte Kitty –, de borzasztóan olaszok. Cecilia úgy gondolja, a gyerekeknek akkor kell vacsorázni és lefeküdni, amikor kedvük van, és azt csinálnak, amit akarnak. Éhes vagy? – Egy picit – hazudta Georgie, amikor Kitty ráöntötte a fehér mártást két szelet csirkemellre. – Klassz ház. – Georgie hősiesen ellenállt a kísértésnek, hogy magáról beszéljen. – Kurázsi Mama mondott valamit egy szellemről. Nem kellett volna ezt mondanom, gondolta, ahogy a szín kifutott Kitty arcából. – Volt egy fiatal novícius, kétségkívül nagyon jóképű – motyogta Kitty. – Itt halt meg. Néha éjszakánként hallani vélem, hogy sír, de minden valószínűség szerint csak a szél az. Georgie összerázkódott. – Nem ijesztő itt teljesen egyedül? – Van egy pánikkapcsoló, és a riasztó össze van kötve a rendőrséggel. Nagyon szigorú a biztonsági rendszer, Rannaldini nem akarja, hogy ellopják a bútorait vagy a képeit. – Kutyát kellene tartanod – mondta Georgie Dinsdale-re pillantva, akit a csirke kellemes illata lehozott az ablakülésről, és aki most megbabonázva csorgatta mellette a nyálát. – Tőlük még jobban félnék – ült le Kitty az asztalhoz. – Nem akarok udvariatlan lenni Dinsdale-lel. Ő rendben van, de Rannaldini őrzőkutyái halálra rémítenek. Hülye dolog, hogy vidéken élsz, és félsz a kutyáktól. – Kellene neked valami bentlakó alkalmazott. – Rannaldini nem akarja. Ceciliának volt egy bentlakó dadája, és mikor Rannaldini kirúgta, a nő rögtön kitálalt az újságoknak. Georgie csak bámult a levegőbe, úgyhogy Kitty odatolta a répás, a zöldborsós és a krumplipürés tálakat, egész körbevették a tányérját. – Szedhetek neked? – Ó, igen, köszönöm. Georgie kiitta Bacardi-kóláját, így Kitty töltött neki még egyet. – Szép konyha – Georgie megcsodálta a falakat, melyeket ragyogóan színes egzotikus virágok, kígyók, kolibrik és majmocskák fedtek, mint egy maláj dzsungelben. – Almomban sem gondoltam volna, hogy egy konyhában lehet ilyen tapéta. – Meredith csinálta – felelte Kitty –, de Rannaldini mondta neki, hogy mit csináljon. – Jaj, ez fáj! – kiáltott fel Georgie, mert Dinsdale a mancsával végigkarmolta a combját. Meglátszottak a hatalmas fehér csíkok. – Guy valószínűleg alkalmazni fogja Mereditht, hogy tapétázza le a házasságunk repedéseit – folytatta keserűen. – Szép feleség, szép család, szép vidéki ház, szép BMW, szép szerető. Hisz abban, hogy a külvilág számára egységes frontot kell mutatni. – Georgie egyre csak a szalvétáját gyűrögette. – Georgie, próbálj meg enni valamit – mondta szelíden Kitty. – Nem akarok kíváncsiskodni, de olyan nagyon boldogtalannak látszottál a temetőben.

Georgie-ból hirtelen úgy kiömlött a fájdalom, mintha víz törte volna át a gátat. Kitty teljesen ledöbbent, mire befejezte. – Nem tudom elhinni, hogy Julia megmutatta a naptárját, és azokat a dolgokat mondta neked. – Nagyon fel volt dúlva. Mindent összevéve valószínűleg majdnem jobban szereti Guyt, mint én, de soha életemben nem fájt még semmi ennyire. – Biztos a végzetes vonzerő. – Inkább végzetes figyelemelterelés – mondta Georgie kétségbeesve. – Nem tudok dolgozni, és egyre jobban elborítanak minket az adósságok. Vissza kell majd fizetnem az Ant és Kleo előlegét. Azt gondoltam, azt az új címet adhatnám neki, hogy Octavia, és megírhatnám a megcsalt feleség szemszögéből. – Minden reggel – Georgie mindenfelé fehér mártást csöpögtetett, ahogy odaadott egy csirkemelldarabot Dinsdale-nek – elolvasom Julia horoszkópját, majd Guyét és az enyémet. Szerintem Julia ugyanezt teszi. Aztán rosszul leszek. Guyjal annyira rettegünk, hogy egymáshoz érjünk, hogy folyton beleütközünk a bútorokba. Tudom, hogy kedvesnek és szeretőnek kellene lennem, a lábaimat pedig állandóan szét kellene tárnom, különben vissza fog menni hozzá, de nem tudom abbahagyni a vagdalkozást. Georgie nem evett semmit, mert túl sokat beszélt, Kitty meg elgyöngült, és szedett magának másodszor és harmadszor is. Nem csoda, hogy akik figyelmesen hallgatnak másokat, kövérek. – Nem tudom, mi ütött a férfiakba – kesergett Georgie. – Mind félrelép, át kellene nevezniük a térképen Londont, és úgy kellene hívniuk, hogy Istenverte Kalandjátszótér. Rannaldini nem okoz neked fájdalmat? – kérdezte. – Hermione biztosan, annyira szemét. – De igen – ismerte be Kitty –, de tudtam milyen, mielőtt hozzámentem. Georgie, annyira szeretem, egy picike belőle is több mint a semmi. És negyvenhat éves, egyszer lehet, hogy megállapodik. – Bárcsak találhatnánk kedves szeretőket itt – sóhajtotta Georgie, ahogy Kitty elvette az érintetlen tányért. – De a férfiak most olyan rémesek. Annabel Hardman járt egy számvizsgálóval, az egyik este végigfeküdt a kanapén és mondta, azt akarja, hogy meséljen el mindent az életéről egészen kétéves korától, majd elaludt. Aztán szörnyű volt az ágyban, és elvárta tőle, hogy vigye haza utána. Kitty kuncogva tette oda a vízforralót. Nem sok értelme volt Georgie-t megkínálni az almás pitével, de titokban levágott egy szeletet Mr. Brimscombe-nak, aki kint gyomlálta a virágágyást. – Mit akarsz csinálni? – kérdezte Georgie-tól. – Minden hadifogolynak kötelessége a menekülés – mondta Georgie, szóval jó lesz, ha kezdem gyakorolni a tornaszekrény átugrását. Az a bajom, hogy nem bírom megállni, hogy ne jártassam a számat – öregasszony-locsogásnak hívom –, azt hiszem, egy kissé megőrültem. Olyan megnyugtató, ha kitálalhat az ember, aztán meg árulónak érzi magát, és előbb-utóbb a sajtónak is a fülébe jut. A vastag szemüveg mögött Kitty tágra nyílt szeme könnyes volt. – Georgie, annyira sajnálom. Te és Guy annyira szeretetre méltó emberek vagytok, nem tudom elviselni, hogy mindketten olyan boldogtalanok vagytok. Biztos vagyok benne, hogy megoldjátok valahogy. – Aranyos vagy – ölelte meg Georgie. – Rettenetesen aggódom miattad, hogy magányos vagy ezen az óriási helyen. – Én rendben vagyok. Natasha és Wolfie jönnek hétvégenként, rengeteg barátot hoznak magukkal. És tudod, Flora itt lesz nálunk vasárnap. Nagyon várom már, hogy találkozhassam vele. – Biztos vagy benne? – kérdezte Georgie. – Mindig felvidít, de egy kissé megerőltető tettetni előtte, hogy minden rendben van. – Wolfie imádja – mondta Kitty –, és Rannaldini azt mondja, hogy csodálatos hangja van.

24.

Ezt a tragikomédiát ellensúlyozandó, Rannaldini próbált előnyt kovácsolni a tűzforró nyárból és Georgie és Guy házasságának összeomlásából, hogy ráhajtson Florára. Először nem ért el eredményt. A világ minden pontjáról küldött egyetlen szellemes képeslapját sem méltányolta. Florát egyszerűen nem érdekelte. Reménytelenül szerelmes volt Borisz Levitszkijbe, aki még mindig a Bagley Internátusban tanított, de rémesen elhanyagoltnak és letörtnek nézett ki, mióta elhagyta a feleségét. Az iskolában egy rakás fiú bolondult utána; Marcus Campbell-Black után ácsingózott, aki rettenetesen szégyenlős volt, s a zongorajátéka mögé bújt, és sokkal jobban kedvelte a magas és szőke Wolfie-t, aki most a krikettcsapat kapitánya volt, mint az apját. Kampánya részeként Rannaldini bátorította Natashát, hogy barátkozzon Florával. Natasha mellőzöttnek érezte magát, mert az anyjának viszonya volt a lemezproducerrel, ezért jólesett neki, hogy Rannaldini hirtelen annyira érdeklődött az iskolai dolgai után, sőt még a vasárnapi teniszmeccsére is eljött, amit azelőtt sose tett. Natasha égett a vágytól, hogy a kedvében járhasson az apjának, és rájött, hogy mindig fel tudja kelteni a figyelmét, ha Floráról mesél neki. Hogy mászik ki mindig a kollégium ablakán éjszakánként, hogy a Gázláng nevezetű éjszakai klubba rohanjon, és hogy Miss Fagan, a felügyelő tanáruk, aki sose hordott melltartót, egyáltalán nem volt dühös, inkább igazán felizgultnak látszott, amikor Flora fogadásból meztelenül végigfutott a házon, és hogy tette le Flora a franciaszóbelijét. A vizsgáztató megkérdezte, miből él az apja. Flora azt válaszolta: Mon pere est mort11, aztán arra a kérdésre, hogy az édesanyja mit csinál, szintén azt mondta: Ma mére est morte aussi12, és elsírta magát. A továbbiakban a vizsga azzal telt, hogy a vizsgáztató vigasztalta Florát és a legjobb osztályzatot adta neki. Ez egyszerűen nem igazságos. Annyira szexi, minden könnyedén az ölébe hullik. Rannaldinit is beleértve, aki Natasha zenevizsgájának a napján koncertjegyeket ajánlott fel Florának a londoni Albert Hallba. Flora ráharapott. Bármit szívesen vett, hogy kikerülhessen a Bagleyből – annál is inkább, mert Rannaldini helikoptert küldött érte. Amikor odaért az épülethez, látta hogy a visszaadott jegyekben reménykedők sorai úgy kígyóznak, mint valami öreg regényírónő copfjai a feje körül. Jellemző volt Rannaldinire, hogy addig húzta a belépést, míg a zsúfolásig töltött teremben a közönség megrémült, hogy nem jelenik meg. Mikor végre feltűnt, a nők igazándiból nem sikoltoztak, hanem pihegtek, ujjongtak, tapsoltak, bravóztak, és aztán elaléltak a pulpituson álló Rannaldini hihetetlenül gyönyörű háta miatt. A csillogó ónszürke haja kihangsúlyozta a kifogástalanul szabott éjkék frakkba bújtatott izmos vállát. A gyönyörűen lebarnult kezeket a Leonard Bernsteintől negyvenedik születésnapjára kapott ezüst kézelőgombokkal díszített, Kitty fehérítette mandzsetták emelték ki. Rannaldini, ha Bernstein túlzott érzelgősségét nem is, látványszervező művészetét rendkívül csodálta. És ha Berlioz kihúzott szablyával, akkor Rannaldini Cupido frissen hegyezett nyilával vezényelt. Az első sorban Flora volt az egyetlen nő, aki nem a Zengzeton sárgalila „I LOVE RANNALDINI" feliratos pólóját viselte. Amikor fellépett a karmesteri dobogóra, Florát enyhén megcsapta a Maestro parfüm és a fehér gardénia illata, amely a gomblyukában díszelgett. Bárhol is vezényelt a világon, mindig szállítottak számára egyet. A programot mintha csak Flora számára állították volna össze: az első szám Strauss Don Juanja volt, utána Hermione énekelte tőle a Négy utolsó dalt. Ahányszor csak Toscanini elefántcsont pálcájával Rannaldini Hermione felé fordult, hogy beintse, a hallgatóság szívfájdító pillantást vethetett gőgős profiljára.

11

Az apám meghalt, (francia)

12

Az anyám is meghalt, (francia)

A partitúrát olyan szabadon kezelte, annyira ráerőltette a saját egyéniségét, hogy a végén a mű az ő előadásában tűnt igaznak. Az ember úgy érezte, hogy nem lehetett volna sem jobb, sem másmilyen. Az első rész végén mindketten többször egymás után meghajoltak. Hermione kitörő eksztázisa, csókdobálása, és ahogy pihegő melléhez szorította a celofánba csomagolt rózsákat, szöges ellentétben állt Rannaldini hideg nyugalmával, amely még hidegebb lett, mikor meglátta, hogy Flora a Nők lapjába mélyed. A második részben Strauss után Sztravinszkij Tavaszünnepe következett, amely egy szűz történetét mutatja be, akit feláldoznak a pogány isteneknek, mégpedig úgy, hogy a lány halálra táncolja magát. A darab eléggé nehéz ahhoz, hogy a legképzettebb zenekart is elbátortalanítsa. Rannaldini azt mondta Hermionénak, hogy később nem találkozhatnak aznap este, mert Kitty Londonban van, és hagyott Flora jegye mellett egy üzenetet a pénztárban azzal, hogy ha ott lesz a Walton utcai Daphne étteremben tízkor, meghívja vacsorázni. Rannaldini gyorsabban átsüvített a Tavaszünnepen, mint maga Sztravinszkij, Toscanini pálcája csak egy elmosódott folt volt, hogy minél előbb megkapja Florát. Úgy tűnt, Rannaldini szexuális izgalma átragadt a zenekarra is. A végén a hallgatóság is teljesen megvadult. Fellépés után Rannaldini mindig kifacsart rongyként hagyta ott a Londoni Metet, de a homlokán egy verejtékcsepp sem volt, amikor mosolytalanul tizenharmadszorra is meghajolt. Csak ekkor engedte meg magának, hogy Flora irányába pillantson. Tomboló ünneplésre számított, hogy rágott körmű kis keze fájdalmasan kivörösödik a sok tapsolástól. De Flora helye üres volt. A pénztárban hagyott naptárlapon sietve odavetett üzenet szerint el kellett mennie még a vége előtt, hogy a barátaival találkozzon. Rannaldini annyira feldühödött, hogy visszament a zöld szobába, és kirúgott tíz muzsikust. Beatricét, a kis szőke fuvolást is beleértve, akinek ágyát március óta időszakonként melegítette. Flora közönye csak olaj volt a tűzre. Azzal az ürüggyel, hogy Guynak és Georgie-nak térre van szüksége, hogy helyrehozzák a házasságukat, bátorította Natashát és a feje búbjáig szerelmes Wolfie-t, hogy a tavaszi szünetre hívják meg Florát Valhallába. Mivel Valhallában sok helyiség volt különböző szinteken, így egyik szobából be lehetett látni a közelben lévő másik szobákba. Mr. Brinscombe, akit egyre jobban kísértett a gondolat, hogy visszamenjen Larryhez, elszörnyedt, mikor Rannaldini mondta neki, hogy hagyja meg öltözőszobájának ablaka körül a kusza rózsaszín iszalagot, amely már rég elvirágzott, hogy azon keresztül tudjon belesni Flora szobájába. Ami még rosszabb, Mr. Brinscombe azt az utasítást kapta, hogy Flora ablaka körül vágja vissza a ritkás loncot, amely éppen aranyglóriáját bontogatta. Rannaldinit annyira gyötörte a vágy, hogy még akár Édenkert Gyöngyét is kiszaggatta volna. Valhalla tenisz-, fallabda- és krikettpályájával, amit alkalmanként a falu csapata is használhatott, és a hársfák gyűrűjében fekvő hatalmas úszómedencével maga volt a tinédzserparadicsom. Voltak lovak is, amelyeken lovagolhattak, és hogy fokozzák az izgalmakat, ott volt a híres Valhalla Labirintus, amit Sir William Westall telepített a tizenhetedik században leszármazottai szórakoztatására, amikor egy rövid ideig az apátság világiak kezében volt. Most már hat méter magas volt négyszáz méternyi kanyargó sötét folyosóval, és ijesztő módon valóban könnyű volt benne eltévedni. A labirintuson túl, az erdő mélyén állt Rannaldini tornya, mögötte egy a Valhalla-birtok széléig vezető bozótba vágott ösvény, amely nem messze Hermione házáig tartott. Rannaldini csatlósa, Clive, egy rossz kinézetű, szőke fiatalember tartotta tisztán az ösvényt. Szabadnapjain előszeretettel öltözött fekete bőrruhákba, és a kutyák ápolójaként is dolgozott. A torony előtt portyáztak a rottweilerek, hogy elijesszék a rajongókat, a tilosban járókat és legfőképpen Kittyt. Mikor Flora Valhallába érkezett, Rannaldini éppen Mahler Feltámadás szimfóniájának felvételén

volt Berlinben. Már második hete tartott az országot elkábító hőhullám. Úgy látszott, mintha a sötétlő erdők parázslottak volna az égető déli napfényben. A kaszálók remegtek. A kakukk, mintha lemerülőben lett volna az eleme, szorgalmasan kakukkolt egy vadgesztenyefa törzséről, amelynek gyertyái már elhullatták fehér és halvány rózsaszín szirmaikat. A sötét labirintus úgy vonzotta a szemet, mint a mágnes. – Mindig sokkal nyugisabb, ha Papa nincs itt – mondta Natasha, mikor Florával elhelyezkedtek a Mercedes fekete bőrülésén, amivel Clive értük jött. – Papa csodálatos, de ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy ő akarja, remeg az egész épület. Felnézve a szürke, borongós, magas kéményeivel titokzatos épületre, Flora észrevette, hogy a legtöbb ablakon le van húzva a sötétítő. – Képzeld el, hogy Drakula áldozatai epekednek mögöttük a nap után. – Papa szereti, ha napközben le vannak húzva – magyarázta Natasha. – A nap tönkreteszi a falikárpitokat és a képeket. Gyönyörű, ugye? – Elmegy. – Flora nem szerette, ha zavarba hozták. – Mintha az egyik Szörnyűségek Háza-film lenne. Tényleg olyan – tette hozzá, ahogy Natasha bevezette egy mellékajtón, és elhaladtak az egyik sötét faborítású szoba mellett, amelyben rengeteg kifényesített lovaglócsizma, sarkantyúk, láncos zablák és ostorok, korbácsok félelmetes gyűjteménye látszott. – Nem tudtam, hogy az apád odavan a szado-mazóért. A konyha felől áradó finom menta és ánizskapor illata visszarángatta őket a normális világba. Kitty a vasárnapi ebédet főzte, szemüvege bepárásodott, az arca kivörösödött, és fénylett, mint a biliárdgolyó, szűk, kék vászonruhájának hónalján izzadságfoltok látszottak. – Ez a nevelőanyám – jelentette be megvetően Natasha, és Kitty lábához dobott két zacskó szennyest. – És kérlek, kézzel mosd a lila nadrágomat! A piros is összement a múltkor. – Azt hittem, a mostohaanyáknak gonosznak kell lenniük – mondta Flora. – Az én anyám még soha életében nem mosott semmit kézzel. Natasha, rohadt szerencsés vagy. Örülök, hogy megismerhetem – mosolygott rá Kittyre. – Örvendek a szerencsének – törölte bele kivörösödött kezét a kötényébe. – A kutyafáját, nagyon meleg van! – Attól tartok, ez megolvadt a kocsiban. Amikor átadta az összepréselődött Terry Minden Aranya csokoládé dobozát, Flora azon töprengett, hogy Kitty úgy reagált, mintha tényleg aranyból lett volna a csoki, és piros arca még jobban fénylett az örömtől. – Jaj, nagyon kedves tőled, Flora, ez biztosan nagyon drága volt. – Nem igazán – undokoskodott Natasha. – Wolfie-tól kapta, de nem akar még több pattanást. – Az egy másik doboz volt – szólt rá Flora. – Hogy van apukád és anyukád? – kérdezte Kitty. – O.K., csak anyu rettenetesen fogy. Ez az övé, bár ő nem tudja. – Flora megfogta a palaszürke sort alját, amihez rózsaszínű trikót viselt. – Ezek egy 38-as méretű kosztüm részei, de már több mérettel nagyobb rá. – Isteniek. – Natasha elővett a hűtőből egy üveg bort, és két pohárba löttyintette. – Bárcsak lenne itt egy anyám, akitől trendi ruhákat lehetne csórni. Kitty elpirult, és megkérdezte, hogy megy az iskola. – Unalmas és még unalmasabb beszélni róla. – Natasha átadta az egyik poharat Florának. – Megmutatom a szobádat. Nem is értem, hogy minek bajlódsz egyáltalán az ebéddel, túl meleg van, hogy együnk. – Farkaséhes vagyok – mondta Flora. – Kitty, mindjárt visszajövünk. Később Natashával az ablakülésben elnyújtózva régi fényképeket nézegettek. – Hát nem elragadó a papa? – sóhajtotta Natasha. – Elmegy – Flora Rannaldini színes fényképét tanulmányozta, amin egy puskával célra tart. – Egy kissé urbánus, mintha felbérelne egy farmert, hogy reggelente besározza a gumicsizmáját, és

ősszel betörje a Barbour kabátját. Ahhoz képest, hogy ráncos, elég jóképű – tette hozzá kedvesen. – Mi a keresztneve? – Roberto. – Bobnak fogom hívni – mondta Flora, és eltüntette a második pohár bort. – Én nem tenném. Egy amerikai bariton a ruhapróbán Bobnak szólította, a bemutatón már nem vett részt. – Bob Harefield édes ember – kuncogott Flora. – Annak az undorító Hermionénak aztán nincs hiánya Bobokban, ugye? Jaj, istenem! – Florának hirtelen eszébe jutott Kitty, aki szerencsére elfoglaltnak látszott, amint tisztított garnélarákokat és szeletelt uborkát rakosgatott egy tengeri pisztráng köré. – Most már nagyon éhes vagyok. – Natasha kivett egy nagy darab Cheddar sajtot a hűtőből, és lehámozva a papírt, beleharapott, aztán elsimította a harapásnyomot a hüvelykujjával. – Hála istennek! Itt van Wolfie, ebédelhetünk. Mivel a tizennyolcadik születésnapjára kapott egy Golf GTI-t, Wolfie Rannaldini ragaszkodott ahhoz, hogy mindenhová kocsival menjen. Szőke, pirospozsgás arcú, horgas orrú, komoly és ambiciózus fiú volt. Amikor nem éppen a különféle iskolai csapatokban edzett, a vizsgáira magolt. Rannaldini német oldalát örökölte, míg a jókedvű, szeszélyes, lobbanékony Natasha teljesen olasznak tűnt. Nem úgy, mint a testvére, ő megölelte Kittyt, aztán kihúzta Florát az ablakülésből, és a száját keresve becsúsztatta kezét egy gyors simogatásra a rózsaszínű trikó alá. Mivel úgy tartotta, a szerelem lányos dolog, Flora teljesen kiütötte, akárcsak azok a dobások, amiket ő ad a krikettpályán. – Megvertétek a Fleetleyt a krikettmeccsen? – kérdezte Kitty. – Tönkrevertük őket – Wolfie kivett egy dobozos sört a hűtőből. – Futások nem voltak? – Egy százhúszas és három kapu. – De hiszen ez csodálatos! Kitty nagyon aranyos, gondolta Flora, akit soha nem hozott izgalomba a krikett. – Nagyon bepöccentek – folytatta Wolfie. – Amikor kiszálltunk a buszból, a Fleetley Xl-ese az orrát fintorgatta, és megkérdezte: „Milyen egy másodrendű középiskolában lenni?" Mire én: „Nem tudom, még csak most érkeztem", és aztán elástuk őket. Ez tényleg mókás. – Kiterített egy hosszú iskolai képet, Flora és Natasha visítottak a nevetéstől, mert a harmadik sorban Flora éppen Miss Bottomley mögött grimaszolt gorillamaszkban. – Hatszázat nyomtak belőle, és majdnem az összeset kiküldték ellenőrzés nélkül – mondta Wolfie jól szórakozva a dolgon. – Bottomley úgy fog őrjöngeni dühében, mintha majmok szarral dobálnák. – Gorillák. Kitty, gyere, nézd meg! – hívta Flora. Kitty olyan nagyon kacagott, le kellett vennie a szemüvegét, hogy megtörölgesse a szemét. Nem sokkal öregebb nálunk, gondolta meglepődve Flora. Közelebbről alaposabban megvizsgálva Kitty ugyan egy picit sem volt szép, de aranyos, gyűrött arca volt, és biztosan nem volt olyan undok dög, amilyennek Natasha beállította. – Tasha, jól nézel ki – fordult vissza a fényképhez. Natasha mostanában nagyon érzékinek látszott. Bár hosszú és sovány volt a lába, kusza fekete fürtjei, Rannaldini sötét, álmos pillantású szeme, békaszerűen lebiggyedt nagy szája és huncut, hosszúkás, kissé ázsiai arca hatalmas vonzerő ígéretét sejtette. Kittyt egy pillanatra elfogta az irigység, ahogy hármukat együtt látta nevetgélni, és megpillantotta, hogy Wolfie újból Flora karcsú derekán csúsztatja a kezét a melle felé. Aztán elfogta a rémület, és majdnem leejtette a krumplisalátát, mert a helyiség sötétségbe borult, Rannaldini váratlanul érkező helikoptere eltakarta a napot. – Basszus! – mondta Wolfie, aki azt tervezgette, hogy a délutánt a magas fűben tölti Florával.

– Csak aztán leszállt egy rémisztő holló, fekete, mint a kátrányos hordó13 mondta Flora. Öt perccel később csak Natasha volt boldog, hogy a házat elöntötte Mahler, és Rannaldini bevonult. A kedvenc és legvadabb rottweilere, Bulvár követte, aki belemélyesztette volna a fogát az apja felé ölelésre tárt karral futó Natashába, ha Rannaldini rá nem üvölt, és nem irányoz egy dühös rúgást a bordái közé, aminek őrült vonyítás lett az eredménye. – Tisztára Pavarottweiler – mondta rosszallóan Flora. – Hallottam, hogy kínozza az énekeseit. – Elmaradt a felvétel? – kérdezte sietve Natasha. – Rávettem mindenkit, hogy keljen korán, hogy megússzuk a nagy meleget. Amint hazaért, Rannaldini szükségszerűen zsarnokoskodással nyilvánította ki a hatalmát. Mint briliáns és fantáziadús szakács, gyakran maga állította elő a vasárnapi ebédet, úgy főzött, ahogy vezényelt, egyszerre öt lábassal dolgozott, mixelt, kevert, kóstolt, Kittyt szolgálólányként ugráltatta. De ma, hogy az ebéd már készen volt, nem minden rosszindulat nélkül várakoztatott meg mindenkit. Elküldte Kittyt, hogy rohamléptekkel hozzon neki egy italt, átfutotta az általa gépelt összesítést a postájáról, a faxokat és a telefonüzeneteket, mindenben hibát talált, és ha valamire Kitty nem tudott válaszolni, úgy vicsorgott, mint a lábánál lihegő Bulvár. Jött egy levél egy kiváló zeneszerzőtől, aki azt írta, hogy az Albert Hall-beli koncertnél, amit Flora otthagyott, soha nem hallott még csodálatosabb dolgot. – Kár, hogy a nagy részét elmulasztottad – dobta Flora elé az írást. – Gondolom, az öreg talpnyaló azt akarja, hogy megbízza még egy szimfóniával – mondta Flora minden bűnbánat nélkül. – Alapjában véve a Don Juanról azt gondoltam, hogy rémesen nagyképű. Rannaldini miatt nem lehetett Strausst hallani, különben sosem szerettem, mint zenét. Folyton azt akarod, hogy az a fenségesen érzelemdús dallammotívum megismétlődjön, de hiába. És nem csodálkoznék, ha a Négy utolsó dal lettek volna Strauss utolsó dalai, ha tudta volna, hogy Hermione énekli őket. Az édesanyámnak sokkal szebb hangja van, mint ennek a turbékoló kanárinak. Kitty attól félve, hogy Rannaldini meglátja nevetni, megkeverte a majonézt, ellenőrizve, nem csomósodott-e meg. – Sehol nem találsz, tökéletesebb hangot – reagált fagyosan Rannaldini. – A szenvedély és a beleélés számít. Hermionének nincs lelke. A világosvörös frufruja alól, mely összekuszálódott maszatos, fekete szempillájával, Flora hűvös kaktuszzöld szeme, Georgie tengeri hínáros barnájának és Guy halvány azúrjának keveréke, gúnyosan és minden félelem nélkül tekintett rá. Muszáj lefektetnem ezt a lányt, gondolta Rannaldini. – Sosem akarunk ebédelni? – csattant fel a haragját Kittyre borítva, és mikor Kitty feltálalta a gyönyörű rózsaszín tengeri pisztrángot, a hatalmas tál majonézt, amit leszólt, hogy inkább zöld mártás kellett volna, picike babból és újkrumpliból álló zöldsalátát, amire ugyan nem tett semmi megjegyzést, de nem kellett neki a muskotályos bor, hanem Sancerre-ért szalasztotta le a pincébe, ahol Kitty rettegett. – Miért nincs kisvonatjuk, ami idehozza maguknak az italt? – kérdezte Flora, és kibontotta a smaragzöld szalvétát. – Akkor Kittynek nem kellene körbeszaladgálnia, mint a csaposnak a happy hours alatt. De Rannaldini a Times keresztrejtvényébe mélyedt, amit szokás szerint mindenhová elfaxoltak neki, akárhol járt a világban, és amit olyan könnyedén kitöltött, mint valami útlevélkérő lapot. – Ki az: Mint fekete hattyúból halálát érezvén, Árad belőle a dal semmitől nem félvén?14— kérdezte a körülötte ülőktől. – Feltételezhetően egyik tökfej sem tudja.

13

Lewis Carroll: Alice Tükörországban

14

H.W. Auden (1907-1973): Himnusz Szent Cecíliához

– Szent Cecilia – mondta Flora, és odatartotta a tányérját Kittynek, hogy szedjen rá tengeri pisztrángot. – Húha, ez jól néz ki. – Úgy van. A gyerekeimmel ellentétben te olvasol. – Audenből fogok érettségizni. Natasha még mindig az iskolai képet tanulmányozta. – Marcus Campbell-Black itt nagyon helyes. Flora, smaciztál már vele? – Túl félénk. De az apjával szívesen csókolóznék. – Rupert Campbell-Blacket szavaztuk meg, mint azt a férfit, akivel legjobban szeretnénk elveszteni a szüzességünket – mondta Natasha Rannaldininek. Aztán sietve hozzátette: – De te voltál a második Papa. Rannaldini rosszkedve visszatért. Bár az étel ízletesnek látszott, a tengeri pisztrángot azonnal megszórta egy halom fekete borssal és ráöntött félliternyi tabascót, mielőtt még akár egy falatot is evett volna belőle. Aztán mikor a szájába tett egy darabot, ráordított Kittyre, hogy a hal biztos természetes halállal múlt ki, és az egészet odaadta Bulvárnak, aki azonnal befalta, aztán felvinnyogott, és ömlött a könny a szeméből, ahogy a tabascóval és a borssal küszködött. – Ez a tengeri pisztráng tökéletes – tiltakozott Flora. – Hagyta kihűlni az ebédet. Szerencséjére nem öreg és kemény, mint bizonyos emberek errefelé. Az pedig rohadt kegyetlen volt, amit azzal a kutyával csinált. Rannaldini mintha nem hallotta volna, elkezdett németül beszélni Wolfie-val. Kitty az ebéd alatt egy szót sem szólt, akárcsak egy statiszta a színpadon, aki nem akarja elvonni a figyelmet a színészekről. Rannaldini aztán még egyszer dührohamot kapott, amikor a Brie-t a hűtőszekrényben találta. – Rannaldini, ne haragudj – hebegte Kitty –, de a nagy melegben megolvadt. – Nem hibáztatom, még inkább felforrósodik a levegő, ha valaki úgy ordít, mint maga – mondta Flora. A hirtelen beálló csendben Natasha, Wolfie és Kitty zöld borostyánmintás tányérjukba meredtek, és rázkódtak a nevetéstől. Rannaldini egy pillanatig szúrósan nézett Florára, aztán elnevette magát. – Natasha, ma délután gyakorolnod kell. Neked meg leckéd van, Wolfie. Majd én megmutatom Florának a házat. Rannaldini teljesen fölöslegesen hajtotta le jól fésült fejét az ajtófélfák alatt, hogy be ne verje. Végighurcolta Florát a végtelen hosszú, kanyargós folyosókon és a sötét, faburkolatú szobákon. Helyenként a hangversenyzongorák fehér vagy sárguló fogai vicsorogtak rájuk az árnyékból. Útközben Rannaldini megmutogatta a régi falikárpitokat, Tudor korabeli szárnyas oltárokat, családi képeket, persze idegenekét, mert legnagyobb sajnálatára baloldali érzelmű anyja elpasszolta a saját családjáról készületeket. A nagyteremben Rannaldini muzsikusgalériát rendezett be, az arany-vörös freskókon trombitások, hárfások, hegedűsök látszottak, és a hatalmas orgona előtt saját mellszobra állt. – Valami itt nem stimmel – csúfolódott Flora. – Biztos, hogy nem a nagy orgona mögött kellene lennie? Rannaldini nem vette fel a gúnyolódást, felvezette a nagy kő lépcsőházba, ahol egy másik orgonánál keresztülragyogott a nap a Szent Cecíliát ábrázoló ólomüveg ablakon. – Áldott Cecilia feltűnik álomképben, Megjelenik minden zenésznek15mormolta Flora. – Ez nem egy Burne-Jones? – Csak másolat – felelte Rannaldini. – Az eredeti Oxfordban van. A padlásra menet átlépkedve a szerzetesek által otthagyott angyalszárnyakon és törött kelyheken, Rannaldini rámutatott a vastag kőfalba vésett vájatban lefelé futó kötélre. – Mi az? – kérdezte Flora. -A büntető harang kötele – mondta nyájasan Rannaldini. – Az apát a dolgozószobájából szólaltatta meg az esti szentmise után minden péntek este. Arra utasította a szerzeteseket, hogy menjenek vissza a celláikba, és a böjt ideje alatt korbácsolják magukat. Ez egészen addig így ment,

amíg Dominic atya meg nem jelent, és hősiesen bele nem kapaszkodott a kötélbe. Végül eltörölték ezt a gyakorlatot. – Milyen undorító! – Flora bizalmatlanul érintette meg a kötelet az ujjával. Egy keskeny ablakrésen keresztül látta a gesztenyegyertyákkal teleszórt völgyet, a boglárkákkal csíkozott és piros-fehér tehenekkel pöttyözött zöld mezőket. Olyan volt, mint valami középkori madonnakép háttere. A padláson nagyon hideg volt. Valahonnan egy távoli szobából hallotta, amint Natasha duzzogva kalapálja a zongorán Chopin Nocturne-jét. – Gondolom, maga Kittyn használja a büntető harangot – fakadt ki Flora. – Csak ha szüksége van rá – mondta mézesmázos hangon Rannaldini. Flora összerázkódott, de elhatározta, hogy nem mutatja a félelmét. – Anyu azt mondja, Kitty retteg egy itteni szellemtől. – A paradise-i legény – dünnyögte gyöngéden Rannaldini. – Nagyon szép fiatal fiú volt. Itt volt novícius, szeretetre méltó, bájos, és nem volt teljesen biztos az elhivatottságában. Aztán beleszeretett egy parasztlányba, és úgy döntött, hogy el akarja hagyni a rendet. Ezt megtagadták tőle, és rajtakapták a lánnyal. Az apát szerette a fiút, és annyira megzavarodott a féltékenységtől, hogy börtönbe vetette, de előbb megparancsolta, hogy korbácsolják meg, és egyre csak rángatta a büntető harangot, amíg a szerzetesek be nem vadultak és halálra nem korbácsolták a fiút. Sokan mondják, hogy hallották zokogni éjjel a szellemét. Rannaldini arca talányos volt, de mély hangjában izgalom vibrált. – Ez borzalmas – Flora teljesen felháborodottan. – És valószínűleg kétes hitelességű – mondta Rannaldini, és szórakozottan vizsgálgatott egy ütött-kopott kerubot, azon tűnődve, lehet-e restaurálni. – Errefelé a kéményekben fütyül a szél. Valószínűleg ez hallatszik sikoltásnak. Menjünk teniszezni! Rannaldini Flora iránti szenvedélye szigorú próbának lett alávetve a teniszpályán. Nem lévén tudatában, micsoda megtiszteltetés, hogy Rannaldini partnere lehet, Flora egyszerűen meg sem próbált jól játszani, minden alkalommal félrehajolt, és dülöngélt a nevetéstől, mikor Wolfie és Natasha, mindketten erős, tapasztalt játékosok, egyenesen feléje ütötték a ciklámenszínű labdát. Rannaldini és ő üvöltözéssel fejezték be a meccset. – Az őrült apád nem tud veszíteni – morgolódott, amikor Wolfie-val a nagy, kék úszómedencében hűsöltek, amely úgy volt csempézve, mint egy római fürdő. Mire Rannaldini lecsillapodott, már csak látcsövön keresztül figyelhette, hogy napfürdőzik melltartó nélkül, és irigykedhetett a napolajra, amivel Wolfie kenegette szeplős mellét. Este lefekvésidőben a növényfüggönyön keresztül leskelődve tantaluszi kínt érezve pillantotta meg Flora ruhátlan testét, mielőtt belebújt volna az idén nyáron divatos, bő pizsamába. Elképzelte, hogy lopódzik be keze a nadrággumi alá. Rövidre nyírt vörös hajával olyan volt, mint egy iskolásfiú. A következő pillanatban hallotta, amint Wolfie ajtaja kinyílik és becsapódik, nyikorog a padló, majd Flora ajtaja nyílik, csukódik. Aztán kialudt a fény. Rannaldini majd megőrült. Végigmasírozott a folyosón, és kopogás nélkül berontott Kitty szobájába. Magasan gombolódó fehér pamuthálóing volt Kittyn, és éppen mustársárga pulóvert kötött, karácsonyi ajándéknak készült az anyjának. A polcon ott sorakoztak a pici samponos, testápolós üvegek, kartondobozba csomagolt fürdősapkák, amiket Rannaldini hozott neki a hotelszobákból külföldi útjairól. Kitty soha semmit nem dobott ki, amit ő adott neki. Félelemmel és vágyakozással nézett fel a férjére, várta a következő ledorongolást. – Itt az ideje, hogy a belekóstolj az igaziba – mondta Rannaldini, és a földre dobta a Danielle Steelt. Miután búcsút intett Natashának, Wolfie-nak és Florának, Kitty másnap este visszament a konyhába és elakadt a lélegzete rémületében. Flora bajszot, kancsal szemet, egy pár hosszú fülbevalót és vastag hajfürtöket rajzolt Rannaldini poszterére a parafatáblán. Alája azt írta: „FEJEZD BE A SZEMÉTKEDÉST KITTYVEL". Sikerült még épp időben levennie a képet.

25. Az elkövetkezendő néhány hétben a hőhullám még intenzívebbé vált, akárcsak Rannaldini gyötrő szenvedélye; de bármikor hazarepült, Wolfie-t és Florát labradorkölykökként egymásba gabalyodva találta. Egészen kétségbeesett. Aztán június utolsó szombatján, a wimbledoni teniszbajnokság két hetének közepe táján beugrott egy italra Georgie-hoz és Guyhoz. Kittyt előzőleg elküldte fájóan buta, szűk látókörű anyjához, hogy be tudjon építeni egy kétoldalas tükröt az öltözőszobája és a vendégszoba közé, amiben Flora lakott. Egyik délután, mivel a nap már veszített kissé forróságából, a teraszon ültek és lebámultak a bodzavirágtányérokkal és a vadrózsa füzéreivel borított völgyre. A falánk birkák és tehenek nem hagytak egyebet csalánnál, aggófűnél és mezei sóskánál. Odalent a tó és a folyó vize is vészesen alacsonyan állt. Dinsdale rosszkedvűen lihegett Georgie nyugágya alatt. Georgie a felsőkarján és combjain lötyögő bőrt láttatni engedő bézs színű bermudában és hamvaszöld pólóban bámult bele a levegőbe. Kiszáradt, mint a völgy körülötte. Az ösvényeken hatalmas repedések tátongtak. A házat körülvevő borostyán sárgás leveleket hullatott és Angyalok Menedéke gyepe már barnult, mert Guy, Rannaldinivel ellentétben, száműzte a locsolócsövet. Georgie és Guy éppen egy rémes veszekedést hagytak abba. Mialatt Guy a Pimm's koktél készítésével vacakolt, Georgie kitálalt Rannaldininek. – Guy azt mondja, nem látta Juliát a kiállítása óta. Aztán ma délután is két órára eltűnik, és úgy jön vissza, hogy szegény Dinsdale teljesen kidöglött és Je Reviens parfümtől bűzlik. Lehet, hogy a suszter gyerekeinek van a legrosszabb cipője, de a házasságtörők kutyájának sebesedik ki legjobban a mancsa. – Drágám, el nem tudom képzelni, miért vagy elkeseredve. – Rannaldini nyugtatóan tette rá kezét zörgő csontú vállára. – Haragszol Guyra, úgyhogy máshol keres elégtételt. Ha valakinek viszonya van, az olyan, mint a televíziós szereplés, amikor az ember lehetőséget kap, hogy egy imádó közönség előtt hosszasan beszéljen magáról. – De én nem értem – vitatkozott Georgie. – Ha rá van szüksége, miért ragaszkodik állandóan ahhoz, hogy velem aludjon? Tegnap éjjel bezárkóztam a vendégszobába és rám törte az ajtót. – Elég egyszerű – mosolygott Rannaldini. – Bűnösnek érzi magát, és tudja, ha abbahagyja veled a kefélést, te gyanítani fogsz valamit, aztán meg ha tényleg annyit gondol Juliára, szüksége van arra, hogy néha kiengedje a gőzt. – Ó – szólt aggódva Georgie. – Ez lenne az oka? – Kedves gyermekem, Guy akkor fog csak igazán újra akarni téged, amikor találsz magadnak egy új férfit. – Elhallgatott, amikor Guy kijött a csilingelő tálcával. – Ne haragudj, Rannaldini, elfelejtettem, hogy ilyen sokáig tart a Pimm's elkészítése. Mit gondolsz, Becker győzni fog? Guy mindig harcias külsőt öltött, ha küzdelmes időknek nézett elébe, most is egészen rövidre vágatta a haját. Rannaldinibe belehasított a fájdalom, mikor észrevette, hogy Guy eddig eltakart, hegyes füle olyan, mint Floráé, ugyanúgy, mint lapos pofacsontja és négyszögletes állkapcsa. De Flora csillogó fehér bőre, kissé földi, állatias vonásai, nagy duzzadt szája, mind Georgie-é. – Hogy van Kitty, a barátnőm? – kérdezte Guy, egy darabka mentát téve a poharakba. – Az anyjánál, a tolószékben ülő csattogó műfogsornál van, és az áfavisszaigénylésemet intézi – válaszolta Rannaldini. – Kitty egy szent – lelkesedett Guy. – Mindig mondják, hogy minden híres férfi mögött van egy megbízható, óraműpontossággal működő feleség. – És minden híres nő mögött van egy rettenetesen hűtlen férj – mordult rá Georgie. Guy arca elsötétedett, és vetett egy látod-mit-kell-elviselnem pillantást Rannaldini felé. Szerencsére megcsörrent a telefon. Felpattant, hogy felvegye.

– Az alsónadrágos fiókjában a papírbélés alatt találtam egy fehérneműs számlát – sistergett Georgie. – Gondolod, hogy vissza fogja igényelni ezután az áfát – az, erkölcsi tisztaságot semmibe sem vevő adót? Jaj istenem, suhog a selyem, amiért Guy fizetett, mikor Julia jár. – Látom, formában vagy ma este – mormolta Rannaldini észrevéve, hogy Georgie hallgatódzik, és megpróbálja kivenni, hogy Guy nem rejtjelekben beszél-e. – Halló, Sabine – szólt Guy a telefonba. – Megvertétek tegnap a Radleyt? – Fél kézzel, gondolom – mondta Rannaldini. Guy magából kikelve jött vissza. – Három kihágás miatt Sabinének a félév végéig fel kellett függesztenie Florát: kocsmai ivászat, dohányzás a templomban – templomban! – és ma délután félmeztelenül rajtakapták egy kombájn mögött. Sajnos attól tartok, a te fiaddal, Rannaldini. – Egy faun délutánja – mondta irigykedve Rannaldini. – A fenébe is, csak egy pár cigi, fél üveg bor és egy kis hempergőzés a szalmában – mondta Georgie, aki mulatságosnak találta a dolgot. – Legalább a megfelelő fickóval tért rossz útra. – Poharát odakoccintotta Rannaldinijéhez. – Wolfie is fel lett függesztve? – Magától értetődően, nem. Nem kapták el cigizésért és piálásért, és a csapatnak lesz holnap egy éles meccse a Marlborough-val, ráadásul Wolfgangnak még van két vizsgája. Florának nem lett volna szabad lebuknia – morgott Guy. – Mindig is rossz volt a hozzáállásod – fortyant fel Georgie. – Én soha nem csináltam semmi rosszat – vágott vissza Guy. Rannaldini el volt ragadtatva. Végre egyedül lehet Florával, míg Wolfie és Natasha még be volt kasztlizva az iskolába. – És Sabine azt mondja, Florának énekvizsgája lesz tíz nap múlva – mondta Guy, és akkorát kortyolt a Pimm's-ből, hogy uborka és almadarabkák tapadtak az arcára. – Haza kell hoznom. És útközben beugrasz Juliához, gondolta dühösen Georgie. Nem kellett volna azokat az undok megjegyzéseket tennem, most jól megjárom. – Küldjétek át Florát hozzám – mondta Rannaldini. – Átveszem vele a dalokat, és korrepetálom egy kicsit. Rannaldini két nap múlva egy fojtogatóan forró londoni stúdióból jött haza televíziós felvételről, és egyenesen a zuhanyozóba ment. Hatalmas pók feküdt a fehér porcelánpadlón. Egy másodperc alatt kivégezte a forró vízsugárral. Hosszú ideig majdhogynem elviselhetetlen szexuális izgalommal válogatott, hogy mit vegyen fel, aztán a barnaságát és vállának szélességét kiemelő világos vászonnadrágba tűrt elefántcsontszínű selyeming mellett döntött. Csillogóra kefélte a haját, megfésülte százlábúként ágaskodó fekete szemöldökét, és meglocsolta magát Maestro kölnivel, majd lement a nyári szalonba. A kankalinsárga falak, függönyök, a kékkel erezett fehér csíkos kanapék és székek derűje nem nagyon illett a lándzsás férfiakkal meg a kutyafalkákkal harcoló oroszlánok és medvék kegyetlen vadászjeleneteihez. Rannaldini éppen bekapcsolta a tévében a wimbledoni közvetítést, és feltette a saját, pompás Sosztakovics Tizedik felvételét, amikor Flora a szokottnál is jobban duzzogva megjelent. – Jesszusom, nem azért tettem meg ezt a hosszú utat idáig, hogy Beckert nézzem. Olyan fehér szempillái vannak, mint apának. És miért hallgatja folyton a saját lemezeit? A tükör előtt vezényel órákig? Rannaldini egy percig hallgatta zsörtölődő pimaszkodását. – A jövő héten ezt játszom New Yorkban. Fontos, hogy az ember ne ismételje magát. Sosztakovics ezt a zenét azért írta, hogy bátorságot öntsön az oroszokba, hogy ellenálljanak a németeknek. – Maga félig német – semmi szükségem bátorításra, hogy ellenálljak magának – mondta pimaszul Flora. Rannaldinit nem bosszantotta a szurkálódás, odanyújtott neki egy pohár Krugot.

A nap mindenki mást lebarnított, Florának csupán kiemelte a szeplőit fitos orrán. Nem volt kikészítve, de legalább a haját megmosta. Letaposott kérgű búzavirágkék vászoncipőben, biciklivel leszakított aljú világoskék szoknyában volt, és Wolfie egyik fekete ingét csomózta meg a melle alatt. – Jól áll a fekete. – Jól megy a mitesszerekhez. Kitty hol van? – Az anyjánál. – Akkor már itt sem vagyok – mondta dühösen Flora. – Gardedám nélkül nem akarok itt maradni. – Ne butáskodj! – Rannaldini fogta a Krugos üveget, és levezette Florát a pár lépcsővel lejjebb fekvő teraszra, ahonnan Valhalla-kert maga volt a tökély. Lanyhán forogtak a locsolók, és a vízpermetben visszatükröződő fény szivárványt vetített a smaragzöld pázsit fölé. Úgy tűnt, hogy a mindenféle színekben pompázó kifejlett rózsák, az aranybarna lonc, a liliomfüzérek, a szimpla és duplavirágú hortenziák, a halványsárga virágú hársak mind a legédesebb illatukat ömlik a völgy lüktető tájára. A zsúfolt egynyári szegélyben úgy tülekedtek a fehér-rózsaszín lángvirágok, mezei százszorszépek, vörös lándzsás liliomok, gyűszűvirágok, sárga oroszlánszájak és a szarkaláb puha magasba nyúló csúcsai, mint az ascoti derbin tolakodó cicomás hölgyek, hogy lássák a nagy versenyt. Valami furcsa, nagyon éles fény tette tüzesebbé a színeket, és a forró, fülledt levegő még intenzívebbé a virágillatot. Végül Flora megjegyezte: – Vihar lesz, anyunak szörnyű fejfájása van. – Csak biztosan nem akar az apáddal aludni. Rannaldini átfutotta Flora darabjait. – Akarsz énekelni nekem? – Nem. „A mágnes és a tejeskanna" borítójának belső oldalára beleírta, Flora Seymour 10.a. – A Flora szép, dallamos név. – Közönséges. Mit szólna hozzá, ha pocakos pasik mondogatnák a nevét a szupermarket hűtőpultja felett? És képzelheti, hogy mit hoztak ki a fiúk a Bagleyben az Interflorából? Fekete felhők vették körül a lemenő napot. Mondván, hogy sétáltatnia kell a kutyákat, Rannaldini körbevitte Florát a kerten, amely mintha szándékosan szerelemre lett volna teremtve. A szárazság ellenére a patakok még mindig zubogtak a keskeny hasadékokon keresztül. Az eldugott tisztásokra meztelen szobrokat helyeztek, mintha hadműveleti területek lennének. Itt egy kis lugas, ott egy fehér pad a leomló fürtű kőrisfa alatt, mind szerelmeskedésre hívogattak. Rannaldini sokatmondóan végigfuttatta kezét mindegyik pajkos nimfán, ahogy elhaladtak mellettük. – Mint egy nudistatelep – morgott Flora. Rannaldini előttük futkosó rottweilerei sokkal jobban elbűvölték, ahogy a pofájukra odaragadt a fűmag, és csaláncsípéssel meg bogáncstüskével sebzett mancsukat a patakban hűsítették. Megtámadtak, ráztak, marcangoltak a nedves pázsiton és a fák közt megbúvó minden göröngyöt, aztán piszkos, nedves fejüket felemelve a levegőbe pöckölték és továbblökdösték azokat. – Nem mindennapi kutyák – nagyon édesek. – Flora átölelte Bulvárt. – Csak azokkal, akik nem félnek tőlük – jegyezte meg Rannaldini. Átmentek a rózsaszín rózsákkal, élénkzöld komlóval csodálatosan befuttatott pergola alatt, és egy sebesen futó patakhoz, majdhogynem folyóhoz értek, amely azonban sötét, nedves, nagyon csúszós kövekkel kétméternyi szélességűre volt szűkítve. – Mint szenvedélyes szerelem kísért a visszhangzó vízesés engem15, mondta lágyan Rannaldini a fehéren habzó vízbe meredve. – Ezt az örvényt Ördöglyuknak hívják. A tizennyolcadik században a fiatal Westallok és a barátaik fogadásokat kötöttek, hogy elég bátrak-e, hogy átugorják. Sok fiatalember halt meg itt. Rannaldini macskaügyességgel ugrott át, és visszafordult Florához. – Gyere, kicsi Flora.

15

William Wordsworth (1770-1850): Sorok a Tinterni apátság fölött

– Pokoli nagy a távolság! – csattant fel Flora, a rottweilerek dühösen nyüszítettek és ugattak a lába körül, mert elválasztották őket a gazdájuktól, de nem volt elég merszük ugrani. – Magával ellentétben én túl fiatal vagyok, hogy meghaljak. – Az élet a kockázatvállalásról szól – súgta Rannaldini, fekete szeme ragyogott, fogai csillogtak a szürkületben. – Ugorj, kis buta, vagy begyulladtál? Flora nem akart veszíteni, ugrott egy nagyot, és megcsúszott a nedves mohán, Rannaldini éppen időben kapta el. Egy másodpercig a karjában tartotta dühtől és rémülettől remegő testét. – Engedjen el, maga szemétláda! – ordította. – Haza akarok menni. Rannaldini elengedte, és meleg kezével végigsimította Flora libabőrös, csupasz derekát. – Miért harcolsz velem? – Mert igazán szeretem Kittyt, mert nem vagyok oda az öreg férfiakért, és mert lefekszem a maga fiával. – És ki tud téged elégíteni? – Úgy ismerik, mint a Bagley Dorongját – vágott vissza Flora. – Csitt! – Rannaldini a szájára tette vadmentától illatozó ujját. – Megerősítést akarok, nem részleteket. – És ha ennyi még nem lenne elég – folytatta Flora –, maga egyáltalán nem válogatós. Natasha beszélt nekem Hermionéról, és hogy maga az anyjára ugrik minden alkalommal, amikor Londonban van, meg hogy megkeféli az összes női muzsikust a Londoni Nyombélfekélyben, nem is említve a csoportos szexet mind azokkal a maga után lihegő a LOVE RANNALDINI pólós grupikkal. Maga csak úgy szedegeti őket, mintha virágot szedne a réten. Egy kis rózsaszín pöttyös orchideákkal borított partszakaszhoz értek. A vöröslő nap lehátrált az erdő mögé. Flora lerúgta vászoncipőjét, és poros lábát a hosszú, nedves fűben hűsítette. Rannaldini is megpihent. – Don Juan vagyok – mondta Rannaldini az ösvényen maradva, amitől magasabbnak látszott –, vagy olasz lévén, inkább Don Giovanni. A tökéletes nőt keresem, és mindig kétségbeesem, mert minden nő egyforma. Te más lehetsz. Nem vagy klasszikus szépség, de felgyújtasz, mikor mosolyogsz. – Apa nem mosolyog, mikor rágyújtok. – Nem kéne dohányoznod, mikor az Isten hangot adott neked. – Inkább engem adott volna Borisz Levitszkijnek – csipkelődött Flora, eltűnve a kőrisfa rojtos szoknyája alatt. – Borisz Nemelégjónak – mondta fagyosan Rannaldini. – Miért vette el Kittyt? – Flora előbújt a kőrisfa távolabbi felén. – Szándékosan szadista akart lenni? Meghúzták a büntető harangot az esküvőn? Üvöltött a paradise-i legény az első éjszakán? Rannaldini megvonta a vállát. – Kitty menedzseli az életemet. Öregedő szülők nevelték fel, így én fiatal csirkének tűntem hozzájuk képest, és segített az anyjának mások gyerekeit gondozni. – Úgyhogy nem jelentenek neki problémát a maga kölykei? – Úgy van. – Rannaldini abbahagyta a fából készült nimfa elfordított arcának és mellének simogatását, majd közelebb húzódott, és hagyta, hogy a keze lejjebb kalandozzon. – Ha valaki egynél több nővel akar kavarni – folytatta –, inkább egy egyszerű, munkásosztályból való szerető felesége kell legyen, így az illető szeretői nem lesznek féltékenyek, és persze a nők azt hiszik, Kitty szerencsés hogy kiemelkedett alacsony származásából, és kikötött egy ennyire igéző – Rannaldini viccnek szánva kitartotta a szünetet a szó fölött – férj mellett, akitől nem várhatja el, hogy hűséges legyen hozzá. – Mindenekfelett – folytatta sátáni mosollyal –, Kitty a tökéletes alibi. Ha Hermione túl sok, és Ceciliát akarom látni, azt mondom Hermionénak, hogy Kitty a városban van, nem tudok elszabadulni. Ha valaki mással akarok találkozni, veled például – simította meg az arcát –, akkor Hermionénak is és Ceciliának is azt mondom, hogy Kitty a városban van. Ha ejteni akarok valakit, azt mondom: – Nagyon sajnálom, drágám, Kitty rájött, és nem tudom őt bántani. Ha egy nő nem akar kiszállni az ágyamból vagy az egyik házamból, csak ennyit mondok: – Kitty minden

pillanatban itt lehet, menned kell. Végül, ha valamelyik elég bolond ahhoz, hogy hozzám akarjon jönni feleségül, megmondom nekik, hogy nem tudom elhagyni Kittyt, ő nem tett semmi rosszat, olyan lenne, mintha édesvízi halat a tengerbe dobnának. Neki van a legszebb hangja, gondolta Flora. Rekedtes, simogató, fájdalomcsillapító. A házasságtörők számára ez alapvető, mert a hadjáratainak nagy része telefonon bonyolódik. – Maga rohadt egy alak – mondta megigézve. – Mint Byron. – Rannaldini gyengéden simogatta ujjaival a nimfa ölét. – Nem azért szeretjük zseniális férfijainkat, mert tökéletesek, hanem mert nagyszerűek. – Aztán a nimfa fenekére csúsztatva a kezét folytatta: – Még mindig meleg a naptól, mintha elfenekelték volna. Szeretném belőled kiverni a házsártosságodat, kicsi Flora. – Maga rohadtul nem tudná. – Flora dühösen, ugyanakkor izgatottan bújt vissza egy másik kőrisfa menedékébe. Amint kibukkant a lombkorona alól, Rannaldini két ágat Flora nyaka köré húzva csapdába ejtette. – A szívembe lyukat ütött Cupido nyila – suttogta szorosabbra fogva az ágakat. Ahogy gunyoros, érzéki, végtelenül cinikus arcába bámult, Flora tudatában volt annak, hogy Rannaldini akár meg is fojthatná. – Az apám egy spanyol kapitány volt, Egy hónapja tengerre szállt, Először megcsókolt, azután elhagyott, Mindig nemet mondani parancsolt. – énekelte lágyan. A magas hangokat olyan sokáig kitartotta, hogy Rannaldininek felállt a szőr a hátán. Mosolyogva folytatta: – Ő nem, Juan, nem Juan, nem Juan, nem. Rannaldini egyenes, fekete szemöldöke felett a homlokán szinte egyetlen ránc sem volt. Nem olyan ember, aki aggodalmaskodik, vagy bűntudattól szenved, gondolta Flora. A szája teljesen egy vonalban volt az övével. Biztos volt benne, hogy meg akarja csókolni, és becsukta a szemét. Aztán a férfi elnevette magát és odébb mozdult. – Gyere, nézd meg a tornyomat! Flora hallotta egy traktor távoli zúgását, még a vihar előtt megpróbálta levágni a szénát. A nap már lement, de még mindig gyilkos volt a hőség. Ahogy keresztülhaladtak az erdőn, Rannaldini visszafogta a csalánt és a tüskebokrokat, és egy bodzával benőtt kerítésátjáró előtt visszafordult, hogy segítsen neki. A Flora hajába hullott bodzavirág-csillagocskák olyan tejfehérek voltak, mint a bőre. Rannaldinit annyira elöntötte a vágy, hagyta kezét a jobb melléhez simulni, hogy megbizonyosodjon puha rugalmasságáról. Flora dühösen elhúzódott, mert a szíve úgy kalapált, mint ahogy Rannaldini lovainak patái csattogtak, és hogy enyhítse a feszültséget, hozzávágott egy csomó ragadós madárhúrt. – Tapad, de tüstént levakarható, mint a tökéletes nő – mondta Rannaldini leszedve a selyemingéről, és visszadobta Flora felé, aki elhajolt, és lefutott az ösvényen. Ahogy elérte a Rannaldini tornyából kiszűrődő fénycsíktól megvilágított tisztást, akkora mennydörgés hallatszott, mintha egy tizenkét fontos ágyú lőtt volna. A rottweilerek rémületükben a gazdájuk lábához simultak. Rannaldininek éppen csak annyi ideje volt, hogy berugdossa őket a kenneljükbe, és betuszkolja Florát a toronyba, mikor megnyílt az ég. A földszint falait, ahol Rannaldini dolgozott, teljesen beborították a lemezek, szalagok és a vágáshoz szükséges felszerelések. – Hangszigetelt, úgyhogy akárhogy sikítozol... – Nem fog olyan rémesen hangzani, mint Hermione – gúnyolódott Flora. Ahogy Rannaldini Don Giovanni filmjének zenéje elöntötte a tornyot, és a körülötte lévő erdős tájat, Flora egy csigalépcsőn felkapaszkodott a halványszürke ülőgarnitúrával és két magas boglárkasárga és karmazsinvörös selyemmel bevont zsámollyal berendezett nappaliba. Flora felnézett az élénkskarlát falakra és mennyezetre. – Mintha Don Giovanni poklának lángjába lenne csomagolva – mondta.

A Rannaldininek gratuláló hírességek, köztük Gorbacsov és Diane hercegnő ezüstkeretes fényképeinek tömege mellett álló kisasztalon egy nagy, sárga tál állt, amelyből szinte kicsordult a rózsaszín-zöld szőlő, barack, mangó, datolya, és sok más egzotikus gyümölcs, amilyeneket Flora még soha nem látott. Sárga rózsa-és tölgyfalevélmintás perzsaszőnyeg simogatta meztelen lábát. Csak két kép volt a falon, az egyik egy Eric Gill-fatábla, kétes kinézetű madonna kínálja tökéletes mellét egy túlságosan is ravasz és felnőtt kinézetű csecsemőnek, és a második Krug palackot kinyitó Rannaldini elefántcsontselyem válla felett kancsalító Picasso-lány. A szintén halványszürke és skarlátvörös, tükrös mennyezetű és falú fürdőszobát egy hatalmas jacuzzi uralta. – Kurázsi Mama híres Ju-Jitsu fürdőkádja – kuncogott Flora. – Nem is tudja, mennyire imádom őt, a papa ingeivel jól elbánik, úgy néznek ki, mintha Dinsdale bennük aludt volna, és azt mesélte az anyunak, hogy Mrs. Harefield éppen most festette palackzöldre a hátsóját. Feltételezem, maga csak tudja. Még ha meg is jelent Rannaldini szája sarkában egy halvány mosoly, Flora úgy döntött, nem említi neki Rannaldákót. – Órákig el tudnám hallgatni Kurázsi Mamát. – Nem úgy, mint Borisz Levitszkij szerzeményeit – mondta Rannaldini feléje nyújtva a poharat. – Kettőnkre! – Az oltalmazó ördögömre! – Flora úgy próbálta növekvő izgalmát elfojtani, hogy besétált a szomszédos csupa ágy hálószobába. Az ágy fölött a plafonon lévő freskó egy annyira élethű operanézőteret ábrázolt lelkesen tapsoló közönséggel, gyönyörű, csupasz vállú, csodás ékszereket viselő hölgyekkel, jóképű frakkos férfiakkal, hogy szinte érezni lehetett a gomblyukakba tűzött szegfű illatát, és hallani vélte a harsogó ünneplést. – Te jó isten! Maga egy rohadt önimádó – mondta élesen Flora. – Még itt is késlelteti a jelenését? Hová teszi a műfogsorát, ha nincs éjjeliszekrény? Flora ijedten ugrott meg, ahogy egy óriási mennydörgés hallatszott a feje felett. A szíve majdnem ugyanolyan hangosan kalapált. Rannaldini bármelyik pillanatban elkapja. – Gaz csábító – énekelte Hermione –, halálod napjáig üldözni, és háborgatni foglak. – Tökéletes – sóhajtotta Rannaldini, és lemenvén bekapcsolta a tévét, hogy megnézze a szörnyen unalmas női egyéni meccs ismétlését Wimbledonból. Flora rémesen megalázva érezte magát, levetette magát az egyik selyemzsámolyra, és duzzogva felfalt egy egész halom szőlőt, magokkal együtt, mialatt Leporello felsorolta a felháborodott Donna Elvirának Don Giovanni hódításait. Fekete, szőke, kövér, sovány, magas, pici, mind becserkészhető vadak Don számára. De számára a legkedvesebb módja a vétkezésnek Ha ártatlannal teszi, aki még most kezdi – énekelte Leonardo. Flora észrevette, hogy abbamaradt az eső géppuskaropogása a tetőn és az ablakokon, és felhajtotta pohár pezsgőjét. – Hát én nem fogok egész éjszaka itt maradni, és Miss Sabatini bugyiját bámulni. – Hazakísérlek. Fáradt vagy? – Rannaldini kikapcsolta a televíziót és a lemezjátszót. – Nem, unatkozom. – Az ugyanaz. Ahogy kifelé mentek, Rannaldini megnyomta az üzenetrögzítőt. A tornyot hirtelen kétségbeesett sírás töltötte meg. – Rannaldini, Beatrice vagyok, muszáj látnom téged, olyan nagyon szeretlek. Rannaldini egy ideges vállrándítással kikapcsolta a gépet. – Egy hülye fuvolás, aki vissza akarja kapni az állását. – És magát is, ahogy hallom – szidta Flora. – Hogy lehet az, hogy keresztet akaszt a nyakába, és ilyen szörnyetegként viselkedik?

– Gondold el, mennyivel rosszabbul viselkednék, ha nem hordanám. A nők annyit fakszniznak. Ami a szexet illeti, nemsokára helyettesíthetőek lesztek. A japánok felfedeztek egy robotot, kitűnően lehet vele szexelni, és utána ki lehet kapcsolni. – Biztos Hermionénak hívják. Rannaldini nevetett. – Gyakrabban kell savanyú képet vágnia – gúnyolódott Flora az ajtó felé menet – maga túl elbűvölő, amikor mosolyog. Rannaldini gyengéden megütögette a hasát. – Akarsz hazamenni? – Amíg megtehetem. – Kár, fogalmad sincs, milyen elképzelhetetlen élvezetet mulasztasz el. Lásd ezeket kis zsámolyokat. Nagyon régiek. Olasz kéjencek arra használták, hogy rátérdeltették a szeretőiket, hogy órákon át tudják a feneküket nyaldosni. – Fúj, de undorító! – Flora megmerevedett a sokktól. Milyen gyerek, gondolta Rannaldini. – Gyere, kis vadóc! – Meleg kezét a nyakára téve magához húzta, és lágyan megcsókolta szája mindkét szögletét, aztán lassan beljebb haladt, a szája hűvös volt, és alig érezhetően Krug ízű. Flora csak az ajtó segítségével tudott állva maradni. – Most már elmondhatom nekik a Bagleyben, hogy smaciztam Rannaldinivel.

26. Odakinn leszállt az éjszaka. Az erdő gőzölgött, akár egy trópusi dzsungel. Az eső csöpögő zöld alagúttá hajlította a fákat és a bodzafákból, a csalánból meg a medvehagyma utolsó, sárguló leveleiből nehéz, szexi illatot facsart. Ahogy kibukkantak a fák közül, a labirintus hatalmas koromfekete tömege elébük tornyosult várva, hogy rájuk borulhasson. Figyelmeztetően huhogott egy bagoly, egy denevér lecsapott rájuk. – A fejem! Ez Drakula! – kiáltott fel Flora rémülettől remegő szájjal. – Menj be a labirintusba! – suttogta Rannaldini. – Adj egy szálat a gombolyagodból, Ariadné. Bár te jobban hasonlítasz Minotauruszra. – Ha a kezedet végig a falon tartod, odaérsz a közepébe. – Rannaldini egy kis csókot nyomott a nyakára. – Adok neked egy perc előnyt. Flora nem az a fajta volt, aki ellenállt a kihívásnak. Vakmerően behatolt a labirintusba, és csak érezte az utat a nedvesen megereszkedett tiszafafalak között. Rémületében sikoltva félrehajolt, mikor egy fenyegető sötét alak emelkedett fel előtte, mintha egy fekete csuklyás barát akarta volna elkapni. Aztán megkönnyebbülten sóhajtott fel: csak Mr. Brimscombe egyik tiszafa pávája volt az. Reszketett, mégis ömlött róla az izzadság, ahogy a lába a nedves, hideg kavicson botladozott, úgy érezte, hogy egy végtelen tengerparton gyalogol, ahonnan nincs visszatérés. Miközben fordult, kanyarodott, térdre esett, rémületében mindkét vászoncipőjét elvesztette, végig hallotta maga mögött Rannaldinit. Olyan volt, mintha a Sátán kutyájának, lassú, de könyörtelen léptei egyre közelebb surrantak volna felé. Atyaisten, Flora most már maga előtt hallotta a lélegzetét – volt valaki más is a labirintusban, vagy az út kanyarodott vissza? Rémülten futni kezdett, a tömör falak éles ágai összeszurkálták, ahogy egyiktől a másikig ütődött. Hat méterrel felette a sötét, barna, csillagtalan ég keskeny csíkja nem adott semmi útmutatót. Zihált, mélyről kellett lélegeznie, nem tudott volna segítségért kiáltani. Sosem fog kijutni. Megint falba ütközött, aztán balra botladozott, a keze kétségbeesetten tapogatta az utat. Rannaldini meg akarja ölni, a labirintus csak trükk, nincs is közepe. Felzokogott, amikor egy bagoly huhogott a feje fölött.

Hirtelen elállt a lélegzete a kábító illattól. Úgy tűnt, hogy az ösvény kiszélesedik. A lábával bizonyára megérintett egy nyomógombot, mert lágy fény öntött el váratlanul egy gyönyörű lugast, amelyben esőáztatta hatalmas nyaláb, a legédesebb illatot árasztó hortenzia, jázmin és a tiszafasáncig felnyúló fehér futórózsa fantasztikus füzérével bevont régi kőpad állt. Flora felnyögött megkönnyebbülésében és örömében. A következő pillanatban Rannaldini karjai ölelték át. Erezte testének égető forróságát, Don Giovannit a lángokban. – Megcsináltad, kis vadmacska. – Azt várom, hogy előjöjjön. Mr. Tavaszünnep. – Nem szabad gúnyolódnod. Rannaldini ezúttal vágytól remegve, igazi szenvedéllyel csókolta meg, nyelvével döfködött, tapogatott a szájában, kezei Wolfie fekete ingének csomóját bontogatták. Lecsupaszította, és csókokkal borította Flora galambszelíd fehér mellét, olasz becézgető szavakat mormolt. Aztán úgy tűnt, hogy visszanyeri az önkontrollját, és gyengéden eltolta magától a lányt. – Most játszani fogunk – mondta lágyan. – Azt kell tenned, amit mondok. Egy kis parasztlány vagy, aki be akar lépni a kiváló paradise-i zárdába. De először a teljhatalmú valhallai apátnak meg kell bizonyosodnia az erkölcsösségedről és ártatlanságodról. Ez az ő előjoga. Az arca teljesen mozdulatlan volt. – Valamiféle elmebajod van? – dadogta hátrálva Flora. – Vedd le a ruhádat! – szólt rá élesen Rannaldini. Flora dühösen lépett ki átázott kék szoknyájából és rózsaszín-fehér csíkos bugyijából. – Ülj le! – Lenyomta a kőpadra. – Most az apát teljesen meg fogja vizsgálni a kicsi lányt. Megtapogatja a mellét – Rannaldini meleg keze simogatott, nyomogatott, tapogatódzott –, és azt gondolja, micsoda tragédia, hogy két ilyen szeretetre méltó dolognak örökre elrejtve kell lennie a fekete apácaruha alatt. – A kicsi lány most ijedt – folytatta, érzékelte Flora rettegését –, de éppen, mikor azt gondolja, hogy a tapogatás már tisztességtelenül hosszú ideig tart, az apát lejjebb mozdul. Örömmel látja, hogy egy kicsit dundi. Kölyökhája meg fogja védeni a zárda csípős hidegétől. Mély, rekedtes, hízelgő hangjával kísérte Rannaldini kezének lassú, aprólékos, leltározó, vizsgálódó kalandozását a hasán és combjain. Flora megint megdöbbent saját magán. Elfogta ugyan az undor, de eszeveszetten és reménytelenül fel is izgult. – A lábak is izmosak – mormolta Rannaldini. –, Jó, mert órákig kell térdepelni a hideg kápolnakövön. Aztán végigfektette a padon: – Most le kell feküdnie, és fel kell húznia a térdét a melléig, hogy a megkezdődhessen a döntő fontosságú vizsgálat. A szüzességi próba. – Micsoda perverz alak vagy te? – sziszegte Flora, de nem volt ereje ellenállni, a hátára feküdt, felemelte a lábait és a gyönyör hulláma öntötte el, ahogy Rannaldini ujjai belé csúsztak. – Túl könnyen mennek be – búgta Rannaldini –, a kicsi lány próbál szorítani, hogy tettesse, még érintetlen, de túlságosan fel van izgulva. Ahogy az apát vizsgálódás közben felfedezi a legtitkosabb helyeket, nem tud magán uralkodni, és megszorítja az ujjait. Szégyelli, mennyire megnedvesedett. Tudja, hogy az apát is begerjedt. Már nem törődik vele, szűz-e. Rannaldini vaskeménységű combja Flora meztelen lábához feszült. Flora zihálva szedte a levegőt a magatehetetlen kéjtől, ahogy Rannaldini ujjai a csiklójához értek. – Látja, hogy a csuklya eltűnik. Ebből a pici rózsaszín rügyből kibomló virág szerez a nőknek boldogságot. Annyira szép. Az apát kúrálni fogja a feszültségét, az összes félelmét és gyönyörű érzésben részesíti. – Ó, te rohadék! – Flora háta ívbe feszült, megmerevedett és elélvezett. – Ez kellemes volt? – zümmögte Rannaldini és boldogan a mellére vonta, a haját simogatta. – Mennyei, de irtózatosan perverz. – Ez csak a kezdet. Holnap kis apáca leszel, akit erkölcstelenségen kaptak.

– És te leszel a valhallai apát és megparancsolod, hogy korbácsoljanak meg. Azt már aztán végképp nem. Flora elszántan vissza akarta szerezni a fölényét, letérdelt, lehúzta Rannaldini sliccét, majd a kék selyem bokszeralsót, arcát beletemette a szoros nadrágtól lelapított, púdertól illatos szőrzetbe. A vastag, erőteljes hímvessző úgy repült ki, mint a krampusz a varázsdobozból. – Hűha! – sóhajtotta. De mikor Rannaldini megérezte a nyelvét, eltolta magától. – Benned akarok elmenni. – De kár, le akartam csak lefetyelni. Flora egy pillanatig azt hitte, hogy meg fogja ütni. – Hagyd abba a viccelődést! Visszaemelte a kőpadra, és a szeméremajkakat durván szétfeszítve mélyen beléje tolta a hímtagját. – Áááá, csodálatos! – kiáltotta Flora, és elkezdett mozogni. Flora túlfűtött iskolásfiúkhoz volt szokva, akik azonnal elélveztek. Rannaldini tökéletesen a kezében tartotta az irányítást, akár a Tavaszünnep metronómja is lehetett volna. A ritmusa épp olyan pontos és kérlelhetetlen volt. – Tartsd nyitva a szemed! – parancsolta Rannaldini sátáni arcával az övé fölé hajolva. – Akarom látni, ahogy elmész. Most unatkozol? – Már nem annyira. Nagyon jó így unatkozni. – Ó, azok a mély, lassú döfések. Flora küzdött, hogy ne adja ki magát teljesen. – Ahhoz képest, hogy perverz vagy, tényleg nagyon jó vagy a sima kefélésben is. Bár ez a pad még nálad is keményebb – jaj istenem, azt hiszem mégsem... Ó, Rannaldini, ó, Rannaldini! Flora egyhetes kitiltásának végén megengedték, hogy visszamenjen a végzősök báljára, mert Wolfie Rannaldini, aki folyamatosan minden kupát és díjat megnyert, közbenjárt Sabine Bottomleynél. Két nappal a bál előtt Florának a „Ki vagy, Sylviá?"-t kellett volna gyakorolnia a toronyban Rannaldinivel, ám valójában a hatalmas tripla méretű ágyban tanyázott és babaolajat masszírozott Rannaldini hátába, mialatt a férfi befejezte keresztrejtvényét. – Á, ez jó. Mélyebben, mélyebben. Gyorsan tanulsz. – Később hátrafésülte a lány lába közti szőrt. – Elragadó vagy, mint a Felícia rózsa. Alig várom, hogy megborotváljalak. – Minden nődet leborotválod? – Általában. Ceciliának akkora bozontja volt, mint Bernard Shaw szakálla, kénytelen voltam. – Annyira dekadens vagy. Ki kellene adnod egy színes képes albumot, amiben az összes nőd benne van, azt a címet adhatnád neki, hogy Csiklófajták. Mindenesetre nem borotválhatsz le engem, csak a végzősök bálja után. Gondold csak meg, mekkorát néznének, mikor mindannyian meztelenül fürdünk. – Te nem fogsz elmenni a végzősök báljára. – Muszáj. Szörnyen érzem magam Wolfie miatt. Már két hónappal ezelőtt megígértem neki, hogy elmegyek vele. Nem akarom leégetni a barátai előtt. Nemsokára elmegyek hátizsákkal világot látni, és ő meg én csak ejtjük egymást anélkül, hogy tudna rólad. – Ha elmész arra a bálra, nem jössz vissza hozzám! Flora először tapasztalta, hogy Rannaldini mennyire hajthatatlan. Tudta, hogy nem szabad beadnia a derekát. Megrémült a saját érzéseitől, hogy mennyire nehéznek találja ezt. Később Flora rávette Georgie-t, hogy vegyen egy testhez álló, flitterrel borított fekete ruhát a Clive Anderson Show-ba, hogy aztán kölcsönkérhesse. Majd rájött, hogy csípőben túl szűk, ezért bevett egy fél doboz hashajtót és a bál napját a vécében töltötte, azt nyögve, hogy haldoklik. Már ketten vagyunk, gondolta Georgie. Florának sikerült összeszednie magát, halálsápadtan és remegő térdekkel ugyan, de készen állt. A ruha legalább tökéletesen illett rá. Georgie éppen a saját jáde nyakláncát kapcsolta össze lánya nyakán, mikor Flora kertelés nélkül megkérdezte, hogy volt-e valaha hűtlen Guyhoz.

– Nem, természetesen nem. Ahogy Georgie keresztbe tette az ujját, hogy ezzel oldja fel hazugságát, a jáde függő becsúszott Flora mellei közé. – És apu volt valaha hűtlen hozzád? Ezúttal Georgie úgy tette keresztbe az ujját, hogy a hüvelykujjával megtarthassa a medált. – Természetesen nem. – Mennyire unalmas – mondta Flora. – A házasság biztos olyan, mint a börtön. Az anyja a következő pillanatban sírva fakadt, de tagadta, hogy bármi baja lenne, csak azt állította, hogy rosszul megy a munka. Mivel Wolfie-nak krikettmeccse volt az apák ellen, és szorította az idő, a mindig szívesen sofőrködő Guy vitte el Florát Valhallába, ahol a gyepet mindenfelé lehullott, halvány rózsaszirmok borították. Rannaldini éppen akkor repült vissza Sosztakovics Tizedikjének rettentően sikeres előadásáról, és örömmel látta, hogy Flora mennyire sápadt. De a fiatal lány csodálatos bőrén az álmatlan éjszakák nem hagytak más nyomot, csak a kék árnyékot a szeme alatt, amelyektől még elragadóbbnak látszott. Rannaldini senki mást nem akart még ennyire, de hidegen elkerülte. Mielőtt Wolfie-val és Natashával elindultak volna, Floráék felcicomázva parádéztak a felnőttek előtt. Jaj, de szeretnék szép és karcsú lenni, és bálba menni, gondolta vágyakozva Kitty. Wolfie megkérte az apját, hogy kösse meg a nyakkendőjét. Aznap délután a krikettpályán még egy százast futott és optimistának, nagyon barnának és jóképűnek látszott. – A mi korosztályunkból senki nem tud csokornyakkendőt kötni – mondta Natasha. – A családi kötelékek fontosabbak – mondta Flora célozgatva. Wolfie-nak egy pillanatig az a kísérteties érzése támadt, miközben apjának lábujjhegyre kellett állnia, hogy a válla felett a tükörbe lásson, amíg a kasmírmintás nyakkendőt ide-oda hajtogatta és megkötötte, hogy meg akarja fojtani. – Mind olyan gyönyörűek vagytok – kiáltott utánuk Kitty, ahogy elhajtottak. Amikor másnap délután Kitty a mostohagyerekei bőröndjéből előkerült kazalnyi szennyest szortírozta, rémesen nyomottnak érezte magát – nemcsak azért, mert megvolt neki, ami azt jelentette, hogy megint nem volt terhes, de azért is, mert amikor bekapcsolta a televíziót, hogy megnézze a wimbledoni közvetítést, Hermionét és Rannaldinit látta egymás mellett ülni a VIP-tribünön. Éppen azokat a ruhákat vette elő, amelyekre Natashának szüksége lehet, mivel másnap New Yorkba repült, amikor Wolfie berontott. Még rajta volt a szmokingja. Először azt hitte, hogy részeg, aztán ahogy lerogyott a konyhaasztal mellé, rájött, hogy sír. – Jaj, de gyűlölöm az apámat! Kittyben megfagyott a vér. Robotpilótára kapcsolva megtöltötte a teavízforralót. – Flora egész este lehetetlen volt – mondta Wolfie, dühösen törölgetve rémesen kivörösödött szemét. – Aztán eltűnt, és feldobva jött vissza. Azt hittem, bevett valamit. Nem akart táncolni, egyfolytában a csillagokat bámulta, mert a sátor oldalai fel voltak hajtva az iszonyatos hőség miatt. Aztán izgatottan felsikoltott és a táskáját, cipőjét és zöld kabátkáját hátrahagyva keresztülfutott a pályán, mivel az apám helikoptere landolt. Wolfie nem tudta folytatni. Rannaldini propellerének szele Flora szoknyáját a feje fölé fújta, és az utolsó emléke fekete lábának, harisnyatartójának és piros bugyijának látványa volt. – Annyira őrülten bele volt zúgva Boriszba – folytatta elkeseredetten Wolfie – és Marcus Campbell-Blackbe, de gondoltam, sikerült kiütnöm a konkurenciát. De hogy versenyezhetnék az apámmal, amikor úgy bukkan elő az égből, mint valami ufó. Wolfie kedves fiú volt, de a fájdalom annyira összezavarta, hogy elfelejtette, kivel is beszél. – Az anyám még mindig szerelmes belé, pedig már évekkel ezelőtt elváltak – folytatta keserűen. – Amikor Salzburgban voltunk, apám méltóságteljesen bevonult, és a vállára tette a kezét: –

Gyönyörű vagy, Gisela! – és anyu elkezdett reszketni és remegni. Bárkit megkaphat. Miért kellett Florát is megkaparintania? Wolfie hirtelen ráébredt, hogy Kitty eléje tette a csészét. A tea szanaszéjjel lötykölődött az asztalon. – Jaj istenem, Kitty, nagyon sajnálom. Nem is tudom, mit beszélek. De neked tudnod kellett, mekkora szemétláda, amikor hozzámentél. Amikor az apja még barnábban, elégedettségét tagadva, hogy látta győzni Boris Beckert, visszatért Wimbledonból, Wolfie kért tőle öt percet négyszemközt. Rannaldini botrányt várva meglepődött, amikor Wolfie zordonan bejelentette, hogy a tizennyolcadik születésnapi partija helyett inkább az arra szánt pénzt kéri, hogy körbeutazza a világot. Rannaldini megkönnyebbülten, hogy megszabadul a fiától, meglepően nagylelkű csekket írt neki. – Szörnyen érzem magam – mondta Flora, amikor Rannaldini telefonált, hogy elmondja neki –, és kétlem, hogy valaha is megbocsátja neked. – Persze, hogy megbocsát. Előbb vagy utóbb szüksége lesz pénzre vagy, hogy csókosként előre haladjon a karrierjében, ezért meg kell bocsátania, hogy te meg az én csókosom voltál. – Rémes, mennyire szívtelen vagy, és én még anyuért is aggódom. Ha Ant és Kleo címen ír musicalt, miért az Othellót olvassa? Marigold július végén visszatért Paradise-ba jamaicai második nászútjárói, és felhívta Georgie-t, javasolván, hogy menjenek el a Mennyei Mannába egy vigaszebédre. – Pillanatnyilag nem tudok szembenézni a külvilággal – motyogta Georgie. – Átugrom, és viszek egy kis füstölt lazacot, meg jó sok palack bort. Beszélnünk kell. Fél óra múlva Marigold begördült Angyalok Menedékébe. Gyönyörűen lebarnult, de egy kicsit ducinak látszott, barackrózsaszín blúzát nem tűrte be a sortjába, hogy eltakarja a hurkákat. – Annyira sajnálom – ölelte át Georgie-t. – Kitty mindent elmondott. Nem jöttem rá, mennyire rémes lehet neked. Elszörnyedt Georgie kinézetétől. A fehér liliomarc, amiről a férfiak dalokat írtak annak idején, egészen foltos lett. Kétségbeejtően sovány volt, a bőre úgy lógott rajta, mint ruha a csontvázon. Képtelen volt abbahagyni a reszketést. – Szegény Dinsdale jobban megöregedett, mint én. Annyit kellett sétálnia, ő volt az ürügy, hogy Guy kijuthasson vele a házból, hogy most már állandóan a kanapé mögé bújik, mikor meghallja a póráz csörgését. Jaj istenem, megint egy pár nélküli szarka. – Georgie kapkodva keresztet vetett. – Állandóan látom őket. – Júliusban mindig egyedül vannak, mert a nőstények a fiókákat etetik, és a fészket védik – mondta Marigold. – Hol is van a dugóhúzó? Mindkettőnknek szüksége van egy felesre. – Még mindig találkozgat Juliával. – Georgie nem tudott leszállni a témáról. – Ki kellene másznom ebből, de olyan vagyok, mint egy szállodai vállfa, használhatatlan, miután leakasztottak a horgonyomról. – Én is így voltam – mondta Marigold. – Hogy vagytok Guyjal, mikor együtt vagytok? – Rémesen. Sose tudjuk abbahagyni a magyarázkodást, mint a Brit Vasutak. Valamelyik nap annyit panaszkodtam róla Annabell Hardmannak az üzenetrögzítőn, hogy az egész szalagra Dire Straitst kellett felvennem. – Tessék. – Marigold Georgie elé tett egy hatalmas kékeszöld pohár chardonnayt. – Köszi. Larry annyira szörnyeteg volt veled, sosem írtam volna alá a Zengzeton-szerződést, ha tudok Nikkiről, de most elképesztően nézel ki. Hogy tudtad visszaszerezni? – Megígéred, de tényleg megígéred, hogy nem mondod el senkinek? – suttogta Marigold. – Lefizettem Lysandert. – Mit csináltál? – Ferdie, Lysander lakótársa hangszerelt mindent. Szörnyű fogyókúrára fogtak, kocognom kellett, és rávettek, hogy teljesen közömbös legyek, amikor Larry felbukkant. Adtam Lysandernek

egy pár szép ruhát, meg egy Ferrarit, és ékszereket kölcsönöztünk neki, hogy nekem adhassa. Larry megőrült a féltékenységtől, és rohanva jött vissza. – Hát tényleg sikerült! – Georgie lankadt figyelme felélénkült, mint a reményét vesztett hajótörötté, mikor meghallja a helikopterzúgást. – Sokkalta jobb, mint azelőtt – mondta Marigold, és kicsomagolta a füstölt lazacot, majd egy, a maradékboltból származó kék tányérra helyezte, mely feltehetően azokat helyettesítette, amiket Georgie összetört. – Tudod, mennyire nem volt Larry házias – folytatta piros borsot keresve a fűszeres polcon. – Most lehozza a szennyesét és még a mosogatógépet is be- és kipakolja. Arra gondoltam, hogy írok Nikkinek egy köszönőlevelet. És más téren is annyira csodálatos lett. – Marigold előkotort egy fonnyadt citromot a hűtő aljából. – Nem csupán rémesen szerelmes, de képtelen rólam levenni a kezét, és már sosem húzza fel magát és ordibál velem, ha rosszul nézem a térképet, és odaadja a távirányítót, mikor tévét nézünk, és elhalmoz Yves Saint Laurent-nel. Ezért nézek ki ilyen jól, és ami a legjobb, nem kell többé azokat az önsanyargató kajákat ennem. – Ejha! – Georgie tudatára ébredt, hogy levágott egy kis darab lazacot. – Kíváncsi vagyok, hogy ez működne-e Guyjal. Mennyit fizettél Lysandernek? – Aztán rémülten hápogott, mikor Marigold megmondta. – Ennyit nem tudok magamnak megengedni. – Pedig megéri – nógatta Marigold. – Sosem fogod tudni visszafizetni az Ant és Kleo előlegét, és Larry rettentően számít arra, hogy karácsonyig meglesz az új albumod. Annyira kicsinyes a határidőkkel kapcsolatban. – Olyan jó mulatság lesz viszontlátni Lysandert Paradise-ban, és ő majd kordában tartja Larryt – mondta álmodozva. – Lefeküdtél vele? – Szavamra, nem – bizonygatta Marigold, miközben a háta mögött keresztbe tette ujjait. – Csak azért ügyködik, hogy idegesítse a férjeket. Próbáld meg! Cheshireben volt, hogy észhez térítsen egy milliárdost, és most Mallorcán van valami mentőakción. Ígérem, ő és Ferdie briliánsak.

27. Lysander mindennek érezte magát, csak briliánsnak nem, ahogy a sziklás mallorcai part körül pöfögő Tüzes Lady nevű motoros jacht égető fedélzetének egyetlen árnyékdarabkáján kucorgott. A Ferdie által valaha neki szerzett legrosszabb állás hetedik napját töltötte: fel kellett ráznia a mesésen gazdag fegyverkereskedőt, akit stílusosan Mr. Gunn-nak hívtak, aki a hajókirándulásra magával hozta visszataszító pipijét és ugyanolyan visszataszító feleségét is. Az átkozott Ferdie Lysander borúlátó jóslatát, hogy hajlamos a tengeribetegségre, szintén lefitymálta. – Az ott az iskolában evezőshajó volt. A nagy hajók egészen mások. Ez be is bizonyosodott, mivel a nagy hajók sokkalta rosszabbak. Amint a Tüzes Lady elhagyta a Hamble kikötőt, Lysandert azonnal elfogta a hányinger. Abszolút semmi vigaszt nem jelentett, különösen vihar idején a Biscay-öbölben, hogy a nagy mellű, csörgő karpereces Mrs. Gunn versengett a legénységgel, akik mind homokosok voltak, mint a sivatag (Mr. Gunn nem kockáztatott), ki tudná jobban ápolni Lysandert halálos priccsén. Az sem, hogy Mr. Gunn olyan féltékeny lett, mert Mrs. Gunn napi huszonnégy órában Florance Nightingale16-t játszott, hogy Gibraltárban kidobta a nőjét, és most olyan intenzitással kefélte Florance Nightingale-t a fedélzet alatti kapitányi kabinban, hogy a Tüzes Lady jobban rázkódott, mint a Biscay-öbölben. Ez volt Lysander első napja, amit fent töltött. A királykék égből forró déli nap tűzött le rá, és túl rémesen érezte magát még ahhoz is, hogy Goodwoodot nézze a műholdas tévén, vagy 16

Florence Nightingale (1820-1910:) a hivatásos betegápolás megalapítója

odavonszolja magát a telefonhoz, hogy felhívja a bukmékerét. Tönkrement gyomra sokkal homorúbb volt, mint annak a rongyos forrónadrágot viselő bronzbarna fedélzeti matróznak, aki úgy tűnt, feleslegesen hosszú ideig fényesítette a legközelebbi mentőövet. – Ez nagyon kedves tőled, Gregor, de igazán nem akarok semmit – motyogta Lysander. Próbált a tegnapi Sunra koncentrálni. De a Halak számára adott derűs előrejelzés egy kicsit sem hasonlított az előző nap szörnyűségeihez, ráadásul elkeseredett egy tanulmány miatt, mely szerint a női olvasók többsége azt állítja, hogy jobban szeretik a jól olvasott férfiakat, mint a jól felszerelteket. Lysander évek óta nem olvasott ki egy könyvet sem. Honvágya volt egy olyan otthon után, ami már nem létezett, és arra vágyott, hogy megölelhesse Jacket és Artúrt. Megrémült a gondolattól, hogy mi lesz, ha egyszer csak Mr. Pisztoly már nem ürítheti magát Mrs. Pisztolyba, és az egyik kalasnyikovja tárját üríti inkább ki. És átkozta Ferdie-t, akinek megvolt az az őrjítő szokása, hogy mindig akkor vált levegővé, amikor azt akarta, hogy Lysander maradjon ott, ahol van. Soha nem lehetett elérni a munkahelyén és nem hívta vissza. Egykedvűen bámulta a tengerbe zuhanó, fenyőfákkal tűzdelt sziklákat a foltos türkiz és tengerészkék vízen keresztül. Sündisznónak látszottak, már-már azt várta, hogy a jacht közeledtére összegömbölyödnek magukkal gördítve a toronyépületeket és szállodákat. Maguk az épületek olyanok voltak, mint a tojásdoboz kastélyok, amiket olyan büszkén vitt haza az óvodából az anyjának, aki az apja bosszúságára kitette őket a szalonban. Mindig sokkal jobban hiányzott neki az anyja, ha betegnek érezte magát. Elérték Pálmát. Tüzes Lady vészjóslóan gyorsította a tempót és Lysander azon tűnődött, elég erős-e, hogy odatámolyogjon a korláthoz, és van-e még egyáltalán valami a gyomrában, ami kijöhet belőle, amikor egy óriási jacht előzte meg őket. – Sandy, az a Britannia, hát nem gyönyörű? – sóhajtotta Gregor, a fedélzeti matróz. Lysander nagy nehezen szeméhez, emelte a látcsövet, és a fedélzetet fürkészte, Diana hercegnőt vagy a királynőt keresve. Komolyan csodálta a királynőt, aki mindenkinél többet tudott a lóversenyzésről. Ha a királynő átesne a korláton, utána ugrana és megmentené, bár ebben a legyengült állapotában nem tudna túl messzire úszni. Valószínűleg Diana hercegnő mentené meg őt. Állítólag mindennap úszik. Elképzelte, ahogy Diana két keze közé fogja a fejét, és megnyugtató hangján azt mondja: – Most már nincs messze – és a Britannia felé vonszolja. A gondolatra, ahogy Diana gyönyörű, hosszú lábaival krallozik, köd szállt le Lysander tudatára. A hajószakács ébresztette fel álmodozásából egy fokhagymaszagot árasztó, vezeték nélküli telefont lóbálva. – Sandy, egy szép hangú férfi keres. Mivel az egyetlen személy, aki tudta, hol van, Lysander dühösen ragadta el a telefont. – Szabadíts ki innen, de azonnal, te szemétláda! Hol az ördögben voltál? A brit tengerészet minden hátsófél-haramiája megkörnyékezett már. – Hűtsd le magad! – mondta Ferdie, aki bosszantóan szerette a modern brit szlenget. Mi az ábra? Lysander elmondta, s miután a jelentőségteljes, hosszú szünet után Ferdie előadta következő feladatát, örömkiáltásokban tört ki. – Hú, az anyját, Georgie Maguire, az a Georgie Maguire. Káprázatos nő. Rendben, nem mondom el senkinek. Azt hittem, hogy boldog a házassága. A szemétláda. A legelső géppel elrepülök Pálmából. – Válj holnapig, akkor el tudok érted menni – mondta Ferdie. Mivel másnap délután harminc fölé szökött a hőmérséklet, Ferdie teljesen elképedt, hogy a Gatwick repülőtér zöldfolyosóján Lysander hatalmas teveszőr kabátba és hosszú sálba burkolózva bukkant elő. Utastársait félrelökdösve alig tudta irányítani a rémesen telepakolt tolókocsit, annyira tele volt vámmentes cuccokkal, pólóütőkkel, drága bőröndökkel, melyekből ingszélek, alsónadrágszárak lógtak ki. – Hol van az a rohadt kocsi? – dohogott Ferdie-nek.

– A parkolóban. – Hát akkor fogd ezt, és told! – Jól vagy? – Az isten szerelmére, mozogj már! A körülöttük lévők megálltak, és bámulták Lysandert, pláne, hogy reszketett, mint a nyárfalevél, és sárgás arcáról ömlött az izzadság. A francba, gondolta Ferdie, összeszedett valami lázat, vagy rosszabbat. Kiderült, hogy sokkal rosszabbat. Ahogy felfelé mentek a parkoló szürke liftjében, és egy pillanatra egyedül maradtak, Lysander kigombolta fojtogatóan meleg kabátját, és egy rózsaszín orrocska, meg egy rémesen kancsali szempár tűnt elő. Fájdalmasan sovány, loncsos, vörösesbarna korcs kölyökkutyát szorongatott a hóna alatt, akinek mindazonáltal sikerült megcsóválnia kunkori farkát és felágaskodnia, hogy megnyalintsa Lysander arcát. – Mi a fene ez? – Te minek nézed? Édes kis jószág. El kellett kábítanom, úgyhogy nagyon bódult. – Lysander megpuszilta a kutyakölyök fejét. – Egész úton Pálmától idáig, te jó isten, ha még egy hosztesz megkérdezi, hogy elveheti-e a kabátomat. Soha életemben nem próbált még ennyi nő levetkőztetni. Hát nem imádni való? – És valószínűleg veszett – dohogott Ferdie. Aztán, mikor a lift megállt, rászólt: – Az isten szerelmére, takard már be! Folytatták a vitát a kocsiban is. – Láttál már valakit, akinek veszettsége van? – Ferdie lényegében kilógott a kocsiablakon, hogy ne kelljen vele érintkeznie. – Nem, és olyasmit sem, amit ezzel a kölyökkel csináltak. A háta tele van cigarettától származó égésnyomokkal. Krisztusom, az emberek szörnyetegek! – Tíz évre börtönbe kerülsz, és én is, bűnpártolásért. – Köszi, hogy emlékeztetsz. Pártolnom kell néhány lovat a bukmékeremnél! – Lysander Ferdie kocsitelefonjáért nyúlt. – Tedd azt le! Ne térj el a tárgytól! Lehet, hogy ez a kutya veszett. – Természetesen nem az. A gazdái egy szekrénybe zárva tartották. A fiúk a hajóról elvittek egy klubba, és ott hallottuk vonyítani. Záróra után be kellett törnünk, hogy kiszabadítsuk. Tényleg szeretem a homokosokat. Alapjában véve nagyon bátrak, és annyira kedvesek az állatokkal. Gregornak meg nekem egy óránkba került, hogy lemossuk a szart róla. – Szóval még lopott is – mondta zordonan Ferdie. – Akkor tizenöt év. – Minden jobb, mint az a rémes hajó. Nem vagyok oda a hajósfeleségekért. Ferdie nem mosolygott. – Baromi spontán vagy, mint mikor elraboltad azt a sulimacskát. Jack rettentően féltékeny lesz. – Jack boldog lesz – persze ha rájön, hogy nőstény. – Akkor pedig lesz egy rakás veszett kölykük. Lysander kuncogott. – Hoztam neked egy óriási üveg Jack Danielst, Tobleronét dagi Jacknek és parfümöt Marigoldnak. Alig várom, hogy láthassam. Jaj, de isteni itthon. Utálok külföldön lenni. Az emberek nem értenek engem, én meg nem értem a tévét. Mikor megyünk Georgie-hoz? – Fél hét körül. – Mennyire izgalmas. A lemezbemutató partiján elképesztően nézett ki. Lehet, hogy ír majd rólam egy dalt, és az lesz a címe, hogy „Tökös sztár". – Nem kefélheted meg. – Na jó, akkor nem. Le kell zuhanyoznom, mielőtt meglátogatjuk. Mindenütt pisis az ingem. – Minek nevezted el ezt a kölyköt? Halálos Veszedelemnek? – Maggie-nek. – Thatcher után?

– Nem, a lány után A vízimalom17-ból. – Nocsak, te olvasol? Lysander, aki kezével lassan Ferdie mobilja felé közelített, miközben az induló lovakat jelölte be Ferdie Evening Standardjában, elmesélte neki a Sun cikkét. – Meddig jutottál? – A harmadik oldalig. Elég jó író ez a George Eliot pasas. Lysander nagyon megbántódott, mikor Ferdie röhögni kezdett. Tudta, hogy nehéz a felfogása, de éppen most vitt véghez egy veszélyes megbízatást, mégpedig nem kis hozzáértéssel, és egy nagy halom pénzt tett Ferdie zsebébe. – Mrs. Pisztoly annyira hálás volt ma reggel, adott húsz lepedőt, hogy költsem el a Ralph Laurennél, úgyhogy rengeteg menő öltönyt tudok venni magamnak. – Ha szemétkedni akarna, hozzátenné, Ferdie annyit magára szedett, hogy semmiképpen nem férne bele egyikbe sem. – És felajánlott nekem egy jachtot saját kikötőhellyel Hamble-ban, amikor csak akarom, de azt feleltem, nekem nem kell. – Te seggfej! – robbant ki Ferdie. – Hívd fel, fogadd el, és majd elpasszoljuk. Marigold túláradó örömmel fogadta Lysandert. – Chanel No. 5, jaj istenem, Lysander, emlékeztél rá. Ahogy megölelte, Lysander észrevette, hogy Ferdie-hez hasonlóan ő is jó pár kilót magára szedett. De mivel a forgalom miatt máris késésben voltak, nem volt másra idő, csak megfürdött és átöltözött, mielőtt elindultak volna Georgie-hoz. Maggie, a kölyökkutya még mindig kábult volt. Most már a kanapén aludt, miután felfalt egy tál kenyeret tejjel, és Jack meg Foltocska alaposan körbeszaglászta. – Szegény kis jószág az eveshemi Nemzetközi Kutyamenhely Telepről került ide – hazudta Ferdie, mikor a még mindig sápadt és karikás szemű Lysander sötétkék inge ujját feltűrve lejött. – Atyaég, Gregor aztán tud vasalni! – Káprázatosan nézel ki – sóhajtotta Marigold. – De jó Georgie-nak! Marigold is velük akart menni, hogy ő foganatosítsa a bemutatkozást. Végtére is az ő ötlete volt. De Ferdie nem akarta, hogy bármiféle női szánakozás lágyítsa a kemény alkudozást. Kedvező árat szándékozott kicsikarni. – Hát akkor legalább győzködd egy kicsit Georgie-t a falufesztivál miatt – mondta Marigold. – A „Majdnem, mint az új" standon rettenetesen nagy szükségünk van bármilyen ruhára, ami neki már nem kell. Georgie figyelte, ahogy sárga leveleit a kiégett pázsitra hullatja a haldokló hegyi szilfa. Azóta a vihar óta nem esett, ami feltartóztatta Florát, mikor első nap volt énekkorrepetáláson Rannaldininél. A loncrügyek véres kezekként kapaszkodtak a terasz falára. Odalent Rannaldini mezőin már másodszor kaszáltak, a sárga, koporsószerű bálák a nyár halálát jelképezték. Georgie-nak rémes napja volt – egyetlen hangjegyet vagy szót sem volt képes leírni. Korábban megejtett egy névtelen telefonhívást, így megtudta, hogy Julia megint az eldercombe-i házban van. Úgyhogy Guy megrögzötten folytatja majd a fűnyírást, bár fű már nem is volt. Nem tudta, mi ütött belé, mikor beleegyezett, hogy fogadja Lysandert és Ferdie-t. Az egész vállalkozás csak arra jó, hogy feltartsa a munkában, és egy vagyonba kerül, ráadásul az önbizalma darabjaira tört. Sosem fogja tudni újra összerakni. Sehogyan sem lehet megakadályozni, hogy Guy találkozzon Juliával. A völgyben augusztus 12-i előgyakorlataként agyaggalamb-lövészetet tartottak, bumm, bumm, bumm, mint egy megállíthatatlanul közeledő hadsereg. Bekapcsolta a rádiót, ahol a

17

George Eliot (1819—1880) angol írónő regénye

Promenád-koncerteket adták. Csajkovszkij hegedűversenye hangzott fel, Guy mindig ezt játszotta, valószínűleg, mert ez volt az egyik „saját zenéjük" Juliával. Georgie sírva fakadt. – Jól néz ki Marigold, ugye? – mondta Lysander, mikor elrobogtak a martilapuval és mezei százszorszéppel teleszórt úton. – Ha meggondolod, hogy nézett ki múlt februárban. Már alig várom, hogy láthassam Georgie-t. Lysander izgatottan simította le szél borzolta haját Ferdie oldaltükrében. Georgie azonban sokkal rosszabb állapotban volt, mint Marigold valaha is. Hiába dugta az utolsó lyukba óraszíjának és övcsatjának akasztóját, mindkettő lötyögött rajta. Eljegyzési gyűrűjének köve befelé fordult, és borospoharának ütődött. Sovány kezén a kidudorodó erek rózsaszín gilisztáknak látszottak. Élettelen haja elveszítette gyönyörű Tiziano-ragyogását, olyan volt, mint a kóc. Egyik vézna lábának hátulját elfelejtette leborotválni, és a bokája tele volt az erdőben a céltalan kóborlások során szerzett szederinda okozta karcolásokkal. És úgy látszott, mintha valaki kókuszreszeléket szórt volna fekete pólójának a vállára. Évekbe telt, mire megkapták az italukat. – Bocsánat, ebben a tonikban már nincs buborék – mondta, mikor végre leültek a teraszon. – Van egy üveg a hűtőben – tette hozzá, ahogy Ferdie felpattant. – Elnézést a rendetlenségért. Kurázsi Mama, a takarítónőm elment egy hétre Costa Bravára. – Aranyos kutya – mondta Lysander, ahogy Dinsdale addig tekergőzött a padon, míg Georgie térdére nem fektethette a fejét, aki összerándult, amikor a kutya könyöke csontos combjába mélyedt. – Rengeteg időm megy el azzal, hogy a fűmagokat szedegetem ki a szeméből. Amely sokkal kevésbé véraláfutásos, mint a sajátod, gondolta Lysander. – Volt egy borzebünk – mondta neki. – Reggelenként szörnyűek, ha fel kell kelni. – Ti ketten jól ellesztek egymással – mondta a tonikkal visszatérő Ferdie. A hűtőszekrényben feketedő avokádót, szürke foltos paradicsomot, szőrösödő kukoricát és penészes sajtot is talált. A konyhában lévő összes növény kiszáradt. A teraszon a lángvirág és az illatos viola kornyadozott a szomjúságtól. Nyilvánvaló volt, hogy a házban senki nem tartja kézben a dolgokat. Lysander utálta a percet, amikor Ferdie megmondta a feleségeknek, hol követik el a hibákat. Rannaldini szénabálái őt nem koporsókra emlékeztették, hanem a kofferokra, amikkel minden gyerek a bentlakásos iskolába ment, és hogy az általános iskolai évek alatt minden éjjel addig zokogott a párnájába a kollégiumban, míg az összes fiú hozzá nem vágta fekete fűzős egyencipőjét. Nem csoda, hogy agykárosult lett. Még mindig fájt neki, hogy Ferdie mulatott rajta. Honnan tudhatta volna, hogy George Eliot nő volt? Ha lenézett, látta odalent Rannaldini lovait, egy hatalmas tölgyfa árnyékában kerestek árnyékos menedéket. Rendbe kell hozni Artúrt. Nem tett jót neki a bokszpihenő. Ki fogja csapni a legelőre, ha visszaköltöznek Paradise-ba. – Ezt nem tudom megengedni magamnak – mondta döbbenten Georgie a bőr karkötőjét forgatva. – Marigold sosem mondta, hogy ilyen sok lesz. – Az infláció három százalékkal emelkedett, mióta segítettünk elrendezni Marigold dolgait – mondta Ferdie –, és Lysandernek lehajtható fedelű Ferrarija kell, hogy legyen. – Egy nagy szerzői jogdíjas csekket várok – mondta Georgie. – Úgy gondolom, ha akkor érkezik, amikor Guy nincs itt, el tudnám titkolni, és azzal fizetnék. – Nem probléma. Az a legfontosabb, hogy Guyt visszaszerezzük. Feltételezem hétfőtől péntekig nincs itthon. Georgie bólintott. – De nem mindig tiszta a levegő. Guy azt mondogatja a barátnőinek, hogy magányos vagyok. Tegnap este az a szörnyű Hermione ugrott be, elfogyasztott három whiskyt meg egy rántottát, és miatta elmulasztottam a Külvárosiakat, A zsarukat, a Henry szerintet és a Fővárost. Lysander még jobban elsápadt. – Jaj, de borzasztó! Nem tudtad volna felvenni?

– Még csak az kellett volna, hogy Hermione megtudja, mennyire rákattantam a szappanoperákra. Azt hiszi, teljesen szűk látókörű vagyok. Aztán meg volt pofája azt mondani, hogy nem vagyok boldogtalan, csak a visszautasítástól és a sértett büszkeségem miatt szenvedek. Az öntelt tehén! – Nos, az nem baj, ha a barátnők megjelennek. – Ferdie nagyon szeretett volna már a lényegre térni. – Az nem rossz, ha elmondják Guynak, hogy Lysander itt volt. – De Guyt mindig izgalomba hozza, ha más férfiakkal vagyok – sírta el magát Georgie. – Mikor fiatal házasok voltunk, és alkalmanként a turnékon voltak egyéjszakás kalandjaim, imádta hallgatni, mikor hazaérve ezekről meséltem neki – bár megígértette velem, hogy többé nem találkozom velük. Gyakran csak kitaláltam dolgokat, hogy felizgassam, úgyhogy azt hiszi, fűvel-fával lefeküdtem, mikor nem is. – De még sosem kellett komoly versenytárssal szembesülnie a saját küszöbén – szakította félbe Ferdie. – Először is az a legfontosabb, hogy kezdjél el enni, hagyd abba az ivást, és vegyél be altatót. – Nem fogok tudni dolgozni. Reggel szét vagyok esve tőle – mondta rémülten Georgie. – Egyébként sem dolgozol. Lysander a jövő héten kezd, elvisz vásárolni. Ne vegyél semmi pánt nélkülit vagy ujjatlant. Most túl sovány vagy. És minit sem, betegnek látszol benne. És – tette hozzá könyörtelenül Ferdie – muszáj csinálnod valamit a korpával. – Ez nem korpa. – Georgie kapkodva söpörgette a vállát. – Ez homok, amibe annyi éven át struccként a fejemet dugtam. Visszamentek Marigoldhoz, és Lysandert rettenetes rosszkedv fogta el. Még az sem tudta felderíteni, hogy Marigold felvette a Külvárosiakat és A zsarukat. Utoljára hat hónappal ezelőtt látta Marigoldot, amikor ötvenkilósra fogyott, szenzációsan nézett ki, és olyan szexuális vonzerőt árasztott, mint a sárló kanca. Amikor rémesen szüksége volt rá, vigaszt és otthont nyújtott neki. Ezért a fejében idealizált kép maradt meg róla, amely valahogy összeolvadt az anyja emlékével. A valóság kiábrándító volt. Marigold matrónásabb volt és veszekedősebb – ekkora hűhó, mert elfelejtették megkérdezni Georgie-t a „Majdnem, mint az új" standról – és sokkal közönségesebb, mint amire emlékezett. Most Ferdie-vel fecserésztek, míg harangvirágokat festett egy rózsaszín székre. – Attól tartok, Guy nagyon disznó volt Georgie-val – mondta Marigold. Lysander egyrészt amiatt a lehetőség miatt is vágott bele a Georgie-ügybe, hogy lefeküdhet Marigolddal. Most már nem volt benne biztos, hogy akarja. És Georgie is szívfacsaró volt. Lysandernek elege volt a csak magukkal foglalkozó, rettenetesen boldogtalan, férjes asszonyokból. Szórakozni akart. Jacket ölelgette, mint feszült pillanataiban mindig, és kijelentette: – Nem tudom Georgie-t vállalni. Túl öreg és túl messzire ment már. A diliházban kellene lennie. – Jaj, kérlek – mondta Marigold, aki titokban megkönnyebbült, hogy Georgie nem tetszett Lysandernek. – Annyira maga alatt van, te pedig olyan csodálatosan visszahoztad Larryt. Ferdie észrevette, hogy a Picasso és a Stubbsok eltűntek a szalonból. Mindig gyanította, hogy Larry erőn felül költekezik. Bizonyára óriási összeget kifizetett, hogy megszabaduljon Nikkitől, vagy hogy csendben tartsa, ha esetleg elgyengülne, és újból találkozna vele. Marigoldnak is szüksége lehet még Lysander szolgálataira. A kanapén Lysander mellett a kutyakölyök álmában felnyüszített, és kinyújtotta a lábait. Kilátszott az összes bordája. Ferdie tudta, mivel lehet megérinteni Lysander szívét. – Georgie olyan, mint ez a kiskutya – mondta lágyan. – Lehet, hogy cigarettától származó égésnyomok nincsenek a hátán, de valahogy ugyanilyen szerencsétlen. Legalább egy hétre próbáld meg. Hosszas csönd állt be. Marigold erdejében a szétdurranó agyaggalamboktól biztonságos távolságban elégedetten kurrogtak a gerlék. – Na jó, rendben van – morgott Lysander. – Gyere, nézd meg a házat, amit neked találtam, aztán vacsorázzunk valamit – javasolta Marigold.

A Szarka-tanya Larry földjének a szélén, a sűrű erdő távolabbi felén állt. Az országútról egy göröngyös dűlőúton lehetett megközelíteni, az előkertje jéghegyrózsákkal szegélyezett, takaros pázsitkockákból állt. Rózsaszín futórózsa és lila iszalag tömege pompázott az ajtó felett. A házban volt egy konyha, az ebédlőből nyíló szalon és két fenti hálószoba. A ház mögött volt még egy kis pázsitos rész, egy fehér violától, szegfűtől és dohánypalántától illatozó virágágyás, kis tó és egy fehér pad a diófa alatt. Patkó mágnes alakban mezei százszorszéppel, piros sóskával teli másfél hektárnyi mező vette körül a házat és a kertet. – Ez tényleg nagyon szép. Artúr imádni fogja – mondta Lysander, és máris jobb kedvre derült. – Annyira kíváncsi, mindegyik földszinti ablakon be fogja tudni a fejét. – Még egy kicsit kell rá költeni – ismerte el Marigold. – A szagról ítélve már egy pár fillért ráköltöttek – mondta Ferdie. – Egy vadőré volt, vadászgörényt tartott, innen a szag – magyarázta Marigold. – Ki fogom festetni és kitakaríttatom, és szükséged lesz egy tűzhelyre. Mit szeretnél inkább, gázt, vagy villanyt? – Tulajdonképpen én nem főzök, de a gáz jobb, ha az ember meg akarja gyújtani a cigarettáját. – Lysander, ugye rendben fogod tartani a kertet? Paradise már tíz éve folyamatosan megkapja a Legjobban Gondozott Település díjat. Marigold gyorsan bebútorozta a házat, többek között egy hatalmas baldachinos rézággyal, kék huzatos kanapékkal és székekkel, és egy kirakodóvásáron talált, nagy, faragott püspökszékkel. Nyolc nap múlva Lysander, Artúr, Jack, Picúr és a kis Maggie beköltözött. A hálás feleségektől kapott hadizsákmányt, többek közt hat pólópónit, Lysander Ricky France-Lynch kifutókarámjában tartott Eldercombe-ban, a Mrs. Gunn által beígért jachtot Ferdie már becserélte egy új, nyitható tetejű, sötétkék Ferrarira. Úgy érezte, fontos, hogy lássák Lysandert Paradise-ban furikázni, és ráadásul meg akarta szerezni magának a piros Ferrarit. A beköltözés után Ferdie és Lysander elment a Mennyei Mannába, kint vacsoráztak a csillagok alatt az orgonaillatú félhomályban. Mikor Ferdie levette a zakóját, észrevette, hogy a belső zsebében felejtette Lysander postáját. – Elfelejtettem odaadni ezeket. Még mindig jönnek a rajongói levelek Artúrnak, és három az apádtól jött. – Nem akarom látni aput. A múltkor is olyan szörnyeteg volt. – Hát legalább a banktól kapottat nyisd ki. – Ferdie az asztalon keresztül hajította oda a vastag, fehér borítékot. – Elhatároztad, hogy tönkreteszed a vacsorámat? Gregorral egy nagy halom pénzt vesztettünk Palmában, a kaszinóban. Bárcsak megengedted volna, hogy azonnal hazajöjjek. – Nyisd ki! – szólt rá Ferdie – ígérem, kellemesen meg fogsz lepődni. Lysander reszkető kézzel szakította fel a borítékot és feltartott gyertyával próbálta hosszasan kisilabizálni a tartalmát, mozgott az ajka, ahogy olvasott, és egyre sápadtabb és sápadtabb lett. – Te jó isten! – suttogta – 102 000 fonttal túlléptem a hitelkeretemet, és 750 font kamatot kell fizetnem. Mit fogok csinálni? A Ferrarinak menni kell, a póniknak is, és akkor még hol van Artúr állatorvosi számlája? Jaj, nekem! – Ez jóváírás, te birka – mondta Ferdie – És csak a múlt hónapban csináltál 750 font kamatot. Úgyhogy fenemód klasszul ki tudod te fizetni a vacsorámat. Jó pár percet igénybe vett, hogy meg tudja győzni Lysandert, aki aztán azonnal javasolta, hogy később menjenek és üssenek a fenekére a pénz egy részének a közeli kaszinóban. – Nem megyünk – szólt rá durván Ferdie. – Ki fognak rúgni, ha nem dolgozom valamit az irodában, neked pedig az első dolgod lesz, hogy rámozdulj Georgie-ra. Ez a javaslatom, hogy mit játssz.

28.

Kövér harmat ezüstözte be a kiszáradt földeket. A Mária köntöséhez hasonló kék színű égen láthatatlan pacsirták trilláztak. De Georgie Maguire pongyolában és könnyek között fogadta Lysandert, amikor másnap odahajtott az Angyalok Menedékébe. – Azt hittem, Guy szerelmes üzenetet hagyott nekem a konyhaasztalon – zokogta Georgie –, de csak az volt a papíron: „Ne felejtsd el kivinni a szemetet!" Még rosszabbul esett, hogy a községtanács ügyeivel kapcsolatos dosszié belső oldalára beírta Julia számát, persze a neve nélkül. Egy barnássárga irattartót lobogtatott Georgie. – Tisztára meghülyültem, golyóstollal melléje írtam, hogy Kakukk, most meg nem tudom kiradírozni. – Pas de probléme18 – Lysander elvette a dossziét, letépte a Julia számát tartalmazó sarkot, és a szemetesbe dobta. – Guynak még jobban szembe fog ez tűnni – ellenkezett Georgie. – Mondd azt, hogy az egerek voltak, vagy inkább azt, hogy a molyok. A pincérnő a Mennyei Mannában azt mondta, hogy a szárazság miatt mindent ellepnek a molyok. – Nálunk aztán semmi nincs, amit megehetnének, minden ruhát odaadtam Marigold „Majdnem, mint az új" standjára – mondta Georgie, de már legalább abbahagyta a sírást. – Menj, végy egy jó kiadós fürdőt, és öltözz fel – mondta Lysander egy csomó bevásárlószatyrot hajítva a konyhaasztalra. – Zabkását fogok neked készíteni reggelire. Nem, nem, ígérem tejszínnel és melasszal nagyon finom, és aztán lesz croissant meggydzsemmel. – Tudod, hogyan kell zabkását főzni? – csodálkozott Georgie. – Eletemben csináltam már elég korpakeveréket. Csak el kell olvasni a használati utasítást. Aztán elviszlek, hogy megismerkedjetek Artúrral, majd megebédelünk a Paradicsom Kapujában, hogy az embereknek legyen miről pletykálniuk, aztán elmegyünk vásárolni és rengeteg igéző ruhát veszünk. Azt hiszem, Bath jobb, mint Rutminster. Nézd csak, most megy fel egy kis zöld furgon Marigoldékhoz. – Az a furgon megy minden hétfőn a nagy házakhoz Paradise-ban – mondta szomorúan Georgie. – Elviszi a régi növényeket, és kicseréli friss, virágzókra. Ugyanezt kellene csinálniuk a feleségekkel is. – Ugyan, ugyan – dorgálta Lysander. – Fejezd be a nyafogást, és fel a fejjel! Enyhült köztük a feszültség, mert Lysander minden utasítást rosszul olvasott, és olyan keményre főzte a zabkását, mint a beton, a kanál is megállt benne, így aztán három-három croissant-t reggeliztek, és odaadták a kását Artúrnak. Aztán mikor aznap jóval később hazaértek, rájöttek, hogy a videó, amiről Lysander azt hitte, hogy zenés vígjáték, egy igencsak szaftos fiúprostikról szóló pornó volt. Az lett a vége, hogy Lysander egész idő alatt a szemére húzta a pólója nyakát, és csak akkor engedte le, ha a nevetéstől fuldokló Georgie mondta, hogy biztonságosan nézheti, vagy egy slukkot akart a spanglijából. – Tényleg szeretem a homokosokat – mondogatta teljesen összezavarodva Lysander. – Ki hitte volna el Gregorról, a barátomról, hogy ilyen dolgokra képes lehet? Georgie, nagyon sajnálom. Olyan, mintha még gyerek lenne, gondolta Georgie, de az is biztos, hogy nagyon szeretnivaló. Mikor pénteken Guy hazaérkezett, megkönnyebbüléssel látta, hogy a ház sokkal rendesebb és a földszinti szobákban virágok vannak – de az ő szobájában nincs kis bokréta, hogy üdvözölje. Nincs egy csepp whisky sem, nincs odatéve a vacsora, és nyoma sincs Georgie-nak. A vagdalkozás általában azonnal elkezdődött, ahogy átlépte a küszöböt. Amikor fél óra múlva Georgie leereszkedett a dolgozószobájából, észrevehetően jobban nézett ki, mintha kivasalták volna az arcát. – Hát te meg mit csinálsz itt? – kérdezte Georgie meghökkenve.

18

Nem probléma! (francia)

– Péntekenként általában hazajövök – mondta Guy pikírten. – Péntek van? Észre sem vettem. Jaj istenem, nem csináltam vacsorát. – Biztos jól megy a munka. – Guy zavarban volt. Hazajönni mostanában olyan volt, mintha ejtőernyővel dobták volna le egy rohadt aknamezőre. Másnap reggel Georgie korán kelt, ragaszkodva hozzá, hogy a meglepett és módfelett bosszús Dinsdale-t megsétáltassa, mielőtt túl nagy lesz a meleg. Egy új és előnyösen álló póló volt rajta, erősen berúzsozta és bekölnizte magát indulás előtt, aztán két órán keresztül oda volt, a Billboardot és a Face-t olvasgatta egy gesztenyefa alatt. Hazafelé zsebkendővel gondosan letörölte a rúzst, és beledörgölte Dinsdale-be Lysander kölnijét, amit az erdőszéli tölgyfa alá rejtettek. Ettől aztán végignevette hazafele az utat, és hónapok óta először látszott boldognak. Guy elment szokásos vasárnap délutáni kirándulására, hogy beszerezzen még egy kis benzint a fűnyíróhoz, és felhívja Juliát. Teljesen ledöbbent, mikor visszatérvén megtalálta Georgie üzenetét: „Csak leugrottam az Almafába egy kis tejért." – Már négy hónapja itt laksz – dorgálta az egy óra múlva visszatérő Georgie-t Guy – és még nem jöttél rá, hogy az Almafa zárva van vasárnap délután. Nekik is kell egy kis szünet. – Hú, de buta vagyok – mondta Georgie naivan. – És rengeteg tejünk van. – Guy kinyitotta a hűtő ajtaját, és szembesítette a fehér üvegek regimentjével. – Biztos kezdek szenilis lenni. Az egyre idegesebb Guy vasárnap este hallotta, amint Georgie a „Stranger in Paradise"t énekli a fürdőkádban. Istenem, az egész faluban hallani a völgyben gyűrűző nyers, átható, borzongató hangját. Georgie azóta nem énekelt a fürdőben, mióta Julia megjelent. Guy szerelmi életét nagymértékben visszavetette, hogy el kellett adnia a BMW-t, mert ki kellett elégítenie banki- és egyéb hitelezőit. Viharvert Golfjával, amiben még légkondicionáló sem volt, nem volt ugyanolyan dicsőség az állomásra furikázni, az autótelefon elvesztése pedig tényleg megnyirbálta Cupido-szárnyait. De legalább volt egy telefonkártyája saját számmal, úgyhogy bármilyen telefonbeszélgetést le tudott bonyolítani telefonfülkékből vagy otthonról a galéria számán. Rémesen megerőltető volt, hogy újabban annyira kellett figyelnie, mikor és hogyan telefonál. Juliával eltervezték, hogy másnap reggel együtt utaznak fel Londonba, de ez azt jelenti, hogy a későbbi vonatot kell elérnie, mert Julia bébiszittere nem ér oda hozzájuk fél kilenc előtt. Félt, hogy gyanút kelt, ezért várt a bejelentéssel, hogy a kilencórás vonathoz megy ki a hetes helyett, míg Georgie kipirosodva, Floris parfümtől illatozva ki nem szállt a kádból. Egy jól érzékelhető szünet után Georgie csak annyit mondott: – A helyedben én nem tenném. A hétóráson legalább tudsz ülőhelyet szerezni. A kilences hétfőn mindig zsúfolt. – Legfeljebb egy órával többet tölthetek veled az ágyban – lovagiaskodott Guy. Észrevette, hogy Georgie mennyivel jobban néz ki, mikor belesiklott krémszínű szatén hálóingébe és bemászott az ágyba, Guy mellé bújt, és a férfi kezét Georgie bal mellére csúsztatta. Georgie érezte, hogy ágaskodik Guy hímtagja. A fél órával azelőtt bevett altatótól kótyagosan összegömbölyödött, mint egy sündisznó, térdét a csuklójához húzva, könyökét a csípőjéhez szorítva kizárta Guy közeledését. – Jó éjt, drágám – dünnyögte Georgie, és elaludt. Másnap reggel, mikor a gyötrelmesen átvirrasztott éjszaka után Guy próbálta elfojtani egyre növekvő bűntudatát, amely mindig elfogta, valahányszor Juliával találkozott, a fürdőszobába lépve visszahőkölt a kád belsejében végighúzódó rókabarna szőrkarima láttán. Mi a fenének szőrteleníti a lábát Georgie, mikor fent a tornyában üldögél, és a dalait írja? A házasságtörés során elsajátított készséggel Guy villámgyorsan megfürdött és felöltözött, majd lement Georgie után a másik

fürdőszobába. Mennyire védtelennek látszik sovány, fehér válláról leomló vizes hajával, kiálló csigolyáival, gondolta, és megkérdezte, mi a csodának mos hajat. -A Paradise Rádiótól jönnek tizenegykor, hogy interjút adjak. – Az a kétszáz hallgatójuk úgysem fog téged látni. – Az igaz, de a riporter igen. Utálom, ha piszkos a hajam. Persze, az én kedvemért nem mosod meg, gondolta Guy. – Hát, akkor én megyek. – Oké, viszlát pénteken – mondta Georgie, és a zuhannyal megcélozta jobb halántékát, hogy minden korpát eltüntessen. Guy egészen elképedt, hogy nem tartóztatja és nógatja, hogy minél előbb telefonáljon, vagy hogy készített egy csésze kávét, és éppen bement a kamrába, hogy magához vegyen egy kis folyékony szappant a galéria feletti lakásba, mikor a konyhában megcsörrent a telefon. De mikor felvette a kagylót és beleszólt, hogy halló, a másik végén azonnal letették. Fogalma sem volt, hogy valójában a még vizes, csöpögő hajú Georgie hívta a saját számán a dolgozószobájából, azzal a szándékkal, hogy Guy még jobban összezavarodjon. Bárki is volt az, arra számított, hogy Guy már elment a hétórás vonattal, és ez csak azt jelenthette, hogy Georgiet akarták elérni. Guynak zűrös hete volt, ráadásul sose tudta telefonon elérni Georgie-t, ezért elhatározta, hogy korábban megy haza, hogy rajtakaphassa. Jutalmul egész úton állhatott az undorító melegben, és összepréselődött egy nővel, aki füstölt heringet vett vacsorára. Koszosan, rosszkedvűen ért haza, és egy sötétkék, felnyitható tetejű, a szélvédőjére ragasztott „A KUTYA EGY ÉLETRE SZÓL, NEM CSAK KARÁCSONYRA" matricás Ferrrarit látott a bejárati ajtó előtt. Pofátlanul átlósan parkolt le, mintha a tulajdonos eszeveszett rohanásban lett volna, hogy minél előbb bejusson a házba. Ragyogó külseje ellenére a kocsi belseje merő disznóól volt, telis-tele kazettákkal, fogadókártyákkal, megrágott edzőcipőkkel, a Sun régi számaival, cigarettahamuval, kólásdobozokkal és pólólabdákkal. A teraszon egy nagyon lebarnult, borzasztóan jóképű fiatalembert talált, aki valahonnan ismerősnek tűnt. Világosbarna fürtjei sima, barna homlokába hullottak, csodásan karcsú testén fekete ing feszült. Georgie-t teljesen átváltoztatta a legújabb divatú, testhez álló, smaragdzöld felső, amely fehér-zöld trapéznadrágban folytatódott. Annyira a fiú szemébe mélyedt, mintha maga is rá akart volna simulni. Fehér bokája szép aranyszínűvé vált, a lábujjain a körmök halványkorall színre voltak festve. Az ölében egy borzas, vörösesbarna kölyökkutya feküdt, és az asztalon közte és a gyönyörű fiatalember közt egy félig teli Pimm'ses kancsó állt. Dinsdale megcsóválta a farkát, de nem emelkedett fel a jöttére; csupán egy Jack Russell kezdett szűkülő szemmel veszett csaholásba, mint aki készen áll a gazdáját megvédeni. Ez az én rohadt házam, gondolta Guy, ahogy Larry is tette hat hónappal ezelőtt. – Szia, drágám – mondta boldogan Georgie. – Emlékszel Marigold barátjára, Lysander Hawkleyra? Eljött a Rocksztár lemezbemutatójára. Guy azonnal szívélyesebbé vált, megállta, hogy ne rúgjon Jack bordái közé, és mikor felfedezte, hogy Lysander a környékükre költözött, azt mondta: – Találkoznia kell a lányommal, a mi lányunkkal, Florával. Körülbelül egyidősek. Ugye ma este jön haza? – kérdezte Georgie-tól. – Most Cornwallban van. – Minden percben várom, hogy hívjon az állomásról – mondta Georgie. – Parancsol egy italt – hmm... – uram? – Lysander felállt. – Hozzak még egy poharat? Guy nem örült a picit gunyorosan hangzó „uram" megszólításnak, sem annak, hogy a Pimm's, amit Lysander a poharaikba töltött, milyen erős. – A Rutshire-ben játszott? – kérdezte Guy, piszkosfehér bricseszére és meztelen lábára nézve. Lysander bólintott. – Van pólópónija? – Hat – mondta Lysander. – Eldercombe-ban tartom őket Ricky France-Lynchnél. Éppen most játszottam ott egy pár chukkert edzésképpen.

Guy összerezzent. Ricky France-Lynch felesége festő és Julia barátja. Együtt tologatták a babakocsikat. Georgie az ilyenfajta kapcsolatoktól azonnal dührohamot kap. – Hogy sikerült a vacsora Larryvel? – kérdezte Georgie, de nem igazán érdekelte, arra gondolt, mennyire rosszkedvűnek, középkorúnak, megviseltnek néz ki Guy Lysander mellett. Guy megint összerándult. – Lemondta. – Mit csináltál helyette? – faggatta tovább Georgie. Hirtelen rettenetes bizonytalanság fogta el. Lysander finoman megbökte a bokáját a lábával. Ferdie azt az utasítást adta Georgie-nak, hogy legyen teljesen közönyös, és soha ne faggatózzon. De Guy figyelmét egy hatalmas smaragd foglalta le, amely Georgie frissen manikűrözött jobb kezén villogott. – Hát nem gyönyörű? – nézegette Georgie is ábrándosan. – Annyira megtetszett, elhatároztam, hogy a jogdíjas csekkemből megveszem. Maggie, a kölyökkutya mocorgott, hogy tegyék le. Már kigömbölyödött, a szőre fénylett, a megfelelő táplálás és a Lysander ágyában töltött két hét után magabiztossá vált. A haldokló hegyi szil egyik sárguló levele után kapkodott, majd Dinsdale-re ugrott, és elkezdett hintázni vörösessárga fülén, mire az mancsával jó nagyot taszított rajta. Maggie jó poros lett, de rögtön felegyenesedett, és amikor megpillantotta a pázsit szélén Jótékonyságot kiemelkedni a hosszú, fakó fűből, utána iramodott. – Maggie-iiii! – ordította Lysander. – Thatcherről kapta a nevét? – gúnyolódott Guy, aki magát szalonszocialistának tartotta. – Nem, Maggie Tulliverről a Vízimalomból – mondta Lysander azzal a magabiztos szakértelemmel, amire a négy oldal elolvasása után szert tett. Guy elképedt. Egy Adonisz, aki olvas! Georgie mindig is sznob volt. Nagyon kellett pisilnie, meg át is öltözött volna valami lazábba, de utálta még a gondolatát is, hogy ezeket kettesben hagyja. – Csinálsz valami izgalmasat a hétvégén? – kérdezte Georgie Lysandertől, miközben kivett egy rózsaszirmot a fiú hajából. – Vasárnap a falu krikettcsapatában játszom. – Ó, valóban? – Guy felélénkült a kihívás hallatára. – Ellenfelek leszünk, én Rannaldini csapatában fogok játszani. Lysander kiitta a poharát. – Sokat játszik? – Amikor csak a munkám engedi. Játszottam a régi iskolámban, és a Cambridge meg az Erdész Egylet csapatában. És maga? – Nem játszottam iskoláskorom óta. Georgie, mennem kell. – Kerítek egy zacskót, hogy el tudd vinni a Pimm's-ből a gyümölcsöket Artúrnak. Lysander lova – magyarázta Georgie Guynak. – Annyira édes. Lysander mindenféleképpen fel akarja készíteni a Rutminster Aranykupára jövő tavasszal. Guy felállt, hogy siettesse Lysander távozását, és hirtelen észrevett egy csomó lyukat imádott gyepszőnyegén. – Jaj, nekem! Ki csinálta ezt? – Azt hiszem, Dinsdale próbálja elérni Melanie-t Ausztráliában – felelte Georgie. A következő pillanatban a szájában egy töves királyliliommal Maggie fordult be a sarkon, mögötte rohant az őt üldöző, lihegő Jack és Dinsdale. Lysander vigyorogva hajolt oda egy búcsúcsókra Georgie-hoz. – Köszönöm az italt – mondta hangosan, majd odasúgta –, és ne felejtsd el, boldog vagy, távolságtartó, és semmi veszekedés. – Nézd, ott jön Rannaldini helikoptere! – mondta Georgie, ahogy a hatalmas fekete holló landolt az erdő túloldalán. Guynak egyáltalán nem lett jobb a hangulata, amikor húsz perccel később Flora bekorzózott a házba. Nem volt rajta más, csak strandpapucs, és a bikinialsója felett egy elragadó királykék selyeming. – Drágám, úgy volt, hogy felhívsz az állomásról – ölelte meg Georgie. – Elhoztak. Grania apja felutazott Londonba.

– Mi volt Cornwallban? – kérdezte Guy. – Nem barnultál le. – Túl meleg volt a napozáshoz – mondta Flora, aki az elmúlt hét nagy részét Rannaldini hálószobájában töltötte Róma melletti villájában. – Klassz, az inged – mondta irigykedve Georgie. – Graniáé – hazudta Flora, akit búcsúajándékként a Pucci boltba vittek vásárolni. – Mindig elcsóród mások holmiját – robbant ki Guy. Jó ürügyet talált, hogy levezesse Lysander miatti dühét. – Hol a francban van az Erdész Egyletes pulóverem? – Honnan tudjam? – Utoljára a vacsorapartin láttam rajtad – Guy hirtelen leállt, ahogy eszébe jutott az az alkalom. – Amikor Julia Armstrong volt a szégyentelen díszvendég – mondta Georgie. A fenébe, nem szabadna piszkálódnia – jutott eszébe. – Másnap visszaadtam – tiltakozott Flora. – Dehogy adtad! – hadarta Guy. – Vasárnap krikettezem, szükségem van rá. – Ilyen melegben senki nem hord pulóvert. – Könnyen megfázik az ember, ha sokat fut vagy dob. – Kölcsönadom a rózsaszín vállkendőmet – mondta kedvesen Flora. – Én szívesen adok kölcsön dolgokat. Guy úgy érezte, hogy Lysander széles, gondtalan, fakutyavigyora idegesítően ott lebeg a távozása után is. Aztán még jobban felbosszantotta, hogy kétszer volt olyan hívás, mikor nem szólt bele senki a kagylóba, fogalma sem volt, hogy a még mindig Rómában lévő Rannaldini próbálja elérni Florát. Aztán meg rájött, hogy túl késő Juliának telefonálni. Ben mostanra már megjöhetett Londonból.

29. Maga Rannaldini nem krikettezett. Egy félresikerült labda tönkretenné a kezét, és hetekig nem tudna vezényelni, de nagy kegyesen megtisztelte időnként a falut a jelenlétével. A vasárnapi meccs előtt arra érkezett haza, hogy Kitty egész éjjel rabszolgaként dolgozott, és nagyszerű uzsonnát készített, meg hogy Bob Harefield hatalmas csapatot toborzott össze, főleg a Londonból busszal idefuvarozott Londoni Met zenészeiből. Köztük volt a démoni dobó csellista, és a kürtös, akit Rannaldini tavaly márciusban kirúgott, de sürgősen vissza kellett venni, mert briliáns ütő volt. Bár nélkülözniük kellett Wolfgangot és a futásait, de a csapat színvonalát emelte maga Bob is, aki tipikusan megbízható krikettkapus és Larry, akit ugyan még nem próbáltak ki, de azzal dicsekedett, hogy a surreyi csapatban játszott, meg persze Guy, akiről mindenki azt állította, hogy klasszis játékos. A többi Met-muzsikus zenél majd délután a klubház jobbfelén lévő kék-fehér zenepavilonban. Rannaldini körbejárkált, és mindenben hibát keresett, meg biztos akart lenni, hogy a zenekarából az ebédnél senki nem iszik egy pohárnál több bort, majd felvonult a házba, hogy átöltözzön. A falusiak lassan megérkeztek, ki kocsival, ki gyalog. Szerettek Valhallában bámészkodni, átugrálni az Ördöglyukon, ami vagy hatvan centivel alacsonyabb volt Flora ugrása óta, eltévedni a labirintusban, és megcsodálni Rannaldini híres szarkalábágyását, amelyben a kék tornyocskák úgy kapaszkodtak az ég felé, mintha meg akarnák érinteni. Elhelyezkedtek a pálya körül, és felültek a motorháztetőkre. Mielőtt nagyon felmelegedtek volna, a férfiak sörösdobozokat nyitogattak, a csinosabb lányok bikinire vetkőztek azt remélvén, hogy Rannaldini élni kíván majd földesúri jogaival. Az összes játékos közül Guy volt a legizgatottabb, hogy meg tud-e felelni. Elszánta magát, hogy lejátssza Lysandert, másrészt a falu krikettklub-bizottságába is be akart kerülni, ami lehetőséget adott volna arra, hogy hasznossá tegye magát, és ürügyet szolgáltatott volna arra, hogy eljöhessen

otthonról és hívogathassa Juliát. Már tagja volt a helyi Munkáspártnak, a községi tanácsnak és a Legjobban Gondozott Település bizottságnak. Az a terve, hogy idefele úton felhívja Juliát, füstbement Flora miatt, aki már huszonnégy órája távol volt Rannaldinitől, és rettenetesen szerette volna látni, ezért bekéredzkedett a kocsiba. – Én vezetek – jelentette ki Flora egy olyasvalaki magabiztosságával, aki már keresztül-kasul bejárta Rómát Rannaldini Mercedesével. – Hogyisne – tépte le a T-táblát Guy. – Nem fogom kockáztatni az egyetlen autónkat. Anyu hol van? – Dolgozik. Majd később jön. Guynak hirtelen olyan érzése támadt, hogy Georgie azért piszmog, mert Lysander hívását várja. A legrosszabb félelmei beigazolódni látszottak, amikor a pálya szélén leparkolt, és Natasha azonnal csatlakozott hozzájuk. Nagyon barna volt, bő, fekete trikót és fehér sortot viselt, ami megmutatta hosszú, karcsú lábát és szokatlanul szép volt, amit Guy meg is mondott neki. – Ugyan, Mr. Seymour, de azért köszönöm. Milyen volt Cornwallban? – kérdezte Florától. – Isteni. Jesszus, nézd! Flora tekintetét követve Natasha látta a kék Ferrarihoz támaszkodó Lysandert, fülére tapasztott telefonnal, egyik sarkánál egy Jack Russell, a másiknál egy bozontos, vörösesbarna kiskutya. Azt a trikóját viselte, amin a „SZEX ÖRDÖGI, AZ ÖRDÖGI BŰN" felirat volt. – Mindjárt kifutunk a pályára – mondta Lysander a telefonba –, különben átugranék. Te is hiányzol nekem. Te jössz ide? Vagy átlógjak, ha ő a pályán van? Rendben. Később találkozunk. Georgie-val beszél, gondolta dühösen Guy. – Az ördögbe is, ki lehet ez? – bámult Natasha, ahogy Lysander levette a pólóját, mielőtt belebújt volna a krikettingébe, és megmutatta sötétbronz hátát. Még mindig kilátszottak egy kicsit a bordái a tengeribetegség miatt. A következő pillanatban Ferdie berobogott Lysander piros Ferrarijával, hogy ellenőrizze a dolgok állását. Fehér panamakalapjában, sötét szemüvegben tiszta maffiafőnök-kinézete volt. -JŐ napot, Lysander! – szólította meg Guy. – Emlékszik, beszéltem magának Floráról. Nos, itt van a barátnőjével, Natashával. – Sziasztok! – Lysander elfordult az őt köszöntő Ferdie-től, Jack és Maggie izgatott csaholásának lármájától, amivel a barátját üdvözölték. – Lysander kivette a völgy túlsó felén lévő Szarka-tanyát a pólószezon idejére – mondta Guy a száját tátó Florának és Natashának –, úgyhogy remélem, hogy ti, fiatalok összejöttök. És jó lesz, ha leszállsz a feleségemről, volt a félreérthetetlen célzás. Guy elvonult, hogy megnézze a klubházban az ütésrendet. Natashának szörnyű pár hete volt. Érezte, hogy Rannaldini egyre jobban mellőzi, és Florával tervezték, hogy a szünetben külföldre mennek túrázni, mikor Flora hirtelen visszalépett. Az anyja teljesen el volt foglalva az új szeretőjével és a kistestvéreivel. Összezavarodva, szeretetre éhesen bámulta Lysander mosolygós, gondtalan arcát, és azt gondolta, hogy még sosem látott ilyen jóképű és kedvesnek látszó fiút. Hetek óta először vette le bő, fekete pólóját, amely alól egy narancssárga, testhez álló trikó bukkant elő, amely megmutatta gyönyörűen lebarnult mellének igazi formáját. – Vigyázhatok erre az imádni való kiskutyára? – kapta fel Natasha a rémült Maggie-t. – Nagyon kedves tőled, feltéve, ha árnyékban maradtok – mondta Lysander. – Figyelj Jackre! – szólt oda Ferdie-nek. – Meg van őrülve a nyulakért, azok meg olyan lassan mozognak – biztosan myxomások –, mindig elkapja szegénykéket. – Vannak olyan dolgok, amik szeretik, ha elkapják. – Natasha csábító pillantást vetett Lysanderre, aztán Ferdie-re mosolygott, aki egy piknikkosarat vett ki a Ferrariből. – Gyere, nézd a meccset velünk! Már észrevette, hogy a sötét szemüveg és a panamakalap alatt Ferdie vörös arca izzad, és a bő hawaii ing takarásában hurkák borulnak a szűk farmerra, de örökölt annyit apja manipulációs természetéből, hogy rájöjjön, a Lysanderhez vezető út barátján keresztül vezet.

– Lysander, öt perc! – kiáltotta a Paradise kapitánya, Michael Prescott. Ó volt a Paradicsom Kapuja tulajdonosa, és nem véletlenül kapta a Mike Arkangyal becenevet. Nagy cimborák lettek Lysanderrel, mióta Paradise-ba költözött. – Hol ismerkedtek meg Lysanderrel? – kérdezte Natasha Ferdie-től. – Az iskolában. – Ferdie letérdelt, hogy befűzze Lysander másik krikettcsizmáját, halkan kérdezte: – Hogy megy? – Egész jól. Guy ideges, de Georgie állandóan elárulja magát, mennyire megvan bántva. – Na, itt jön a másik ellenséged – mondta Ferdie, ahogy a nagy lila-sárga csíkos helikopter hatalmas figyelmet keltve leszállt a pályán, és Larry Lockton ugrott ki belőle. Az ékszerei csak úgy villogtak az egyre erősebb napsütésben. – Hogyha rosszindulatú vagy velem, a végsőkig harcolni fogok ellened – ordította a mobiljába. – Larry, készülj fel – szólt neki Bob, aki a visszavett kürtössel nyitotta meg az ütéseket. – A negyedik helyre osztottalak be. Larry a klubház felé menet belefutott Rannaldinibe, aki éppen akkor jött ki onnan. – Ki az a kék ferraris fiú? – kérdezte Rannaldini, persze nagyon jól tudta – mindenütt voltak kémei –, csak Larryt akarta piszkálni. Larry először látta Lysandert, dühösen acsargott. – Valami buzis neve van, mint Alexander Harley. Valami miatt Marigold átengedte neki a Szarka-tanyát. Volt idő, amikor Larry nem engedett volna meg ilyesmit, de a Nikki-ügy óta esett az ázsiója. – Borzasztóan elragadó – állapította meg Rannaldini. Nem csoda, hogy Larry ideges lett a jelenlététől. Rannaldini odaintett az ismerősöknek, de nem állt meg, hanem odament a Ferrarik körüli csoporthoz, amelyhez már a nyálát csorgató, halványkék sortot és kis fehér napellenzőt viselő Eszményi Homó is csatlakozott. – Papa – ölelte át Natasha boldogan –, meg kell ismerkedned Lysanderrel. Rómában, mialatt Flora szexuális kicsapongásaik fáradalmait aludta ki, Rannaldini partitúrákat tanulmányozott, leveleket diktált, sőt, római villája balkonján még meghallgatást is tartott. A lesült, tejkaramellaszínű sötét bőrét kihangsúlyozó, tökéletesen szabott fehér öltöny és a házigazdához illő, határozott fellépése azonnal kiemelte a tömegből. Lysander őszinte csodálattal nézett rá. Arra készült, hogy utálni fogja Rannaldinit. Nem számított ekkora karizmára vagy ennyire lobogó vitalitásra. Még soha nem találkozott senkivel, aki ilyen nagyon behízelgő vagy ennyire szexi lett volna. – Ez egy nagyon finom öltöny – hebegte Lysander. – Hol vette? – Valami szingapúri sikátorban – válaszolt Rannaldini, mosolya meglágyította ragyogó, nadragulyaszínű szemét. Te jó isten, a fiú szívfájdítóan döglesztő volt közelről. Rannaldinit a versengés izgalma fogta el. Kíváncsi volt, vajon Flora is Lysander bűvkörébe került-e. Rannaldini úgy csinált, mintha észre sem vette volna Florát. Odafordult Ferdie-hez és az Eszményi Homóhoz, aki éppen azt mondta: – Egyetértek Lysanderrel. Ezért az öltönyért akár meghalni is érdemes. – Vigyázz, hogy el ne üssön egy hókotró – gúnyolódott Flora, aki elhatározta, hogy nem mutatja, mennyire vágyódik. – Kitty hol van? – kérdezte Lysander. – Az uzsonnát szervezi. – Nem jön el megnézni? – érdeklődött nemtetszését kifejezve Flora. – Kitty nem érti a krikettet – mondta Rannaldini. – Nem olyan iskolába járt – tette hozzá undokul Natasha. A játékvezetők, Mr. Brimscombe és Rannaldini kutyaidomárja, Clive – egyiküknek sem fizettek, hogy pártatlanok legyenek – bevezették a játékosokat a pályára, amikor Lysandert elsodorta két kis szőke ágyúgolyó, Marigold fiai. Jasonon egy „Senkitől a világon nem félek, csak Aputól" feliratú póló volt. Markié egy krikettütőt cipelt, mely majdnem nagyobb volt nála.

– Megvan otthon a Rocky negyedik része. Átjössz hozzánk a meccs után megnézni, és ütögetsz velünk egy kicsit? – kérdezte Jason. – Várjatok a teaszünetig – Lysander betűrte lobogó ingét fehér nadrágjába. – Játszanom kell. Milyen volt visszamenni a suliba múlt félévben? – Jó – mondta Markié. – Anyu annyit sírt, úgy éreztem, nekem is sírnom kell, de csak hogy jobban érezze magát. Hogy van Artúr? – Gyere és nézd meg! Szereti az apád legelőjét. – Lysander, gyere már! – ordította Mike Arkangyal. A gyerekekkel is annyira édes, gondolta Natasha, ahogy Lysander nagy léptekkel a pálya közepére vonult, amely a meg nem engedett locsolásnak köszönhetően olyan smaragdzöld volt, mint Georgie új balett-trikó-felsője, ami most Florán feszült. A zenepavilonban a Londoni Met izzadó muzsikusai szenvedtek a Pisztráng Ötössel, azt kívánták, bárcsak ők is víz alatt lehetnének. A Ferrari körüli csoporthoz Marigold is csatlakozott, azon dolgozott, hogy a csapatot rábeszélje a templomfesztiválra. Maga alatt volt, mert a farmer, amit Lysanderrel együtt vettek, februárban szűk lett, vagy hét centi hiányzott, hogy be tudja gombolni. Azt mondta magának, hogy úgyis túl meleg lett volna benne, de ez egyáltalán nem vigasztalta. – Hogy megy? – súgta Ferdie-nek, és elvett tőle egy pohár pezsgőt. – Nem olyan jól, mint veled és Larryvel – suttogta Ferdie –, de figyeld meg, ma délután még tűzijáték lesz. – Remélem, lányok, fogtok segíteni a templomi ünnepségen – mondta Marigold. – Külföldön leszek – válaszolt gyorsan Flora. – Én is – mondta Natasha. – Kár. És azt gondoltam, hogy ingyen berendezhetnél egy szobát, Meredith – fordult az Eszményi Homóhoz. – Csodálatos tomboladíj lehetne. – Nem hinném – zsémbelt Meredith. – Recesszió van, drágám, ha nem vetted volna észre. Miután megismerkedett Lysanderrel, nem tudta megbocsátani Marigoldnak, hogy nem őt hívta, hogy berendezze a Szarka-tanyát. – Hogy ne is említsük a paradise-i legény reinkarnációját – mormolta Florának, ahogy leparkolta kis fenekét az övé mellé Ferdie Ferrarijának motorháztetőjén. A Mennyei Manna borpincére nyitotta meg a dobássorozatot. A vállát kihúzva Bob négyest ütött neki. – Jaj de szép ütés – mondta Marigold, aki ilyen alkalmakkor nagyon lelkes volt. – Fiúk, ne egyétek meg Ferdie összes narancsos sütijét! – Hermione itt van? – kérdezte Flora. Meg akarta ismerni az ellenfelet. – Nincs, hála istennek – rázta ki a hideg Mereditht. – Salomét játssza New Yorkban. Mikor a hetedig fátyolhoz ér, az egész közönség feláll, és azt ordítja: „Nem, nem, nehogy levegye!" Mivel Rannaldini hallótávolságon kívül volt, mindenki nevetésben tört ki. – Bob biztos boldog, hogy távol tudhatja – mondta Marigold. – Tökéletesen! Ugye jó teste van Bobbynak? Jaj, de szép ütés, ez hatos lesz. – Bob tényleg nagyon jól néz ki – ismerte el Flora. – Kár, hogy kopaszodik. – Csak visszavonulóban van a hajvonala, hogy passzoljon a recesszióhoz. Bobby mindig trendi volt – kuncogott Meredith. – De jó próbálkozás! – mondta, ahogy Bob elhajolt egy eltévedt ütés elől. – Le fogják győzni őket. Szegény Paradise, ebben az időben inkább Inferno. Egyre melegebb lett. Ezüstös pára keringett a pálya felett. A pályát körülvevő, parázsló, hamuszürke erdő alatt hatalmas mályvafüzike-pászták kornyadoztak. A madarak a fiókák etetésében kimerülve hallgattak. Ferdie-ről ömlött az izzadság, azt kívánta, bárcsak elég sovány lenne, hogy levehesse az ingét, és olyan barna lenne, mint a többi pasi. Nem tudta levenni a szemét Natasháról – még soha nem látott ilyen szép lányt. Általában rengeteget fecsegett, de most hirtelen annyira szégyenlős lett, csak arra volt képes, hogy töltögesse Natasha poharát, és elhalmozza az ajkaihoz hasonló fénylő és sötét cseresznyével.

Száz pont volt kapu nélkül. A falu nyűgösködni kezdett. Remélték, hogy vethetnek egy pillantást Georgie-ra, aki szokatlanul elérhetetlen volt, mióta beköltözött. A házassági problémáiról szóló pletykák, melyeket Kurázsi Mama terjesztett, gyorsabban körbejártak, mint a nyomot követő agár. Ámbár Guy, aki sokkal jobban szem előtt volt, nagyon vidámnak látszott. Legnagyobb bosszúságára csak hetedikként ütött. Most a pályán lévő Paradise-játékosok feleségeivel édelgett, megcsodálta napbarnított színüket, a babáikat, férfiasan vonakodott, mikor autogramot kértek tőle, arra célozgatott, reméli, hogy jövő ilyenkor Paradise csapatában játszhat. Vele ellentétben Larry, aki harmadikként következett, az árnyékban ült, és dühösen remegett kezében a Sunday Times üzleti melléklete. Elfogytak az emberek, akikkel telefonon ordibálhatott volna, és nem úgy nézett ki, mintha ez a hülye társulás valaha is összejönne. Dühítette, hogy látta Mr. Brimscombe-ot bíráskodni – a Júdás. A Flora hálószobájának ablaka körüli lonc lemészárlása után Mr. Brimbscombe visszacsábult ugyan régi főnökéhez, de aztán úgy döntött, hogy Larry egy összeférhetetlen szarházi. Az Édenkert Gyöngye hajtásai bekerültek Rannaldini melegházába, maradásra késztette a zsíros emelés ígérete, és persze az is, hogy kapott egy sokkal magasabb fűnyírógépet, amiről láthatta a sövény felett a medencénél melltartó nélkül napozó Natashát. A helyzet kezdett kétségbeejtővé válni, az ideges Paradise sorra elvesztette a kapott labdákat. Lysander szurkolói visszahúzódtak az eperfa árnyékába, és mikor a pálya széléhez közeljátszott, kifütyülték, mert a csapata annyira rosszul teljesített. – Fel tudnád nekem hívni a Landbroke-ot – kiáltott ki Ferdie-nek. – A kártyám ott van a műszerfalon. A védő épp most mondta, hogy Kék Szilánk Baby tuti a 4a5-ös futamban. Fel tudnál tenni ötszáz fontot befutóra? Új bankegyenlegének fényében Lysander alaposan megemelte a tétjeit. – Gazdag is – mormolta izgatottan Meredith. – Érte még veled is kezdenék – sóhajtotta Natasha. – Nagy hülyeség erre ennyi pénzt feltenni – morgott Ferdie. – Van valami ennivaló? – szólt ki Lysander. Már kapott egy jéghideg Carlsberget. – Csinálok neked szendvicset – csúszott le a motorháztetőről Natasha. – Mit szeretnél, csirkét, vagy füstölt lazacot? Szeder potyogott a parkoló autókra. A tömeg majd elolvadt. Bob és a kürtös 140et csinált. – Ha valaki nem áll ki hamarosan, Larrynek nem lesz egy ütése sem – morgott Marigold. – Jaj, de szép – dörmögte Ferdie, ahogy Natasha besétált a pályára Lysander szendvicsével. – Elmegy – mondta Meredith, aki a fülére tett két pár cseresznyét, mintha fülbevaló lenne –, de szörnyű egy dög. Lysandernek csak egy harapásra volt ideje. A dolgok olyan kétségbeejtően álltak, hogy Mike Arkangyal odaintette. – Dobni tudsz? – Egy kicsit. – Rosszabbul nem csinálhatod, mint ezek. – Mike feléje hajította a labdát. – A kapus keményebb, mint Rannaldini szíve. Próbáld a labdát az ütő fölé irányítani. – Ez érdekes lesz – mondta Ferdie, ahogy befejezte Lysander szendvicsét. – A dobó neve? – kiáltotta a pontozó. – Hawkley – ordította Mike. A tömeg tagjai, főleg a nők, felélénkültek. Szóval ez az a káprázatos férfi, aki a Szarka-tanyára költözött. A Londoni Met unta már a klasszikus zenét, belevágott a „Hé, jóképű!"-be. Meredith egy csirkecombbal vezényelt hozzá. – Szia, Teddy! – Lysander Mr. Brimscombe-ra vigyorgott, ahogy elhelyezkedett a futására. Ok ketten jó cimborák lettek, amikor elrendezte Marigold dolgait. Lysander kellemes fiatalember volt, bár nem tudott egy egyenes vonalat lenyírni, de mindig kész volt, hogy segítsen hasábfákat vagy kukákat cipelni.

Lobogó ingével, hosszú lábával, hanyag járásával, mint egy karibi szigetlakó ballagott a kapu felé. Egy másodperc múlva a labda lerombolta Bob középső kapulécét. A tömeg megkönnyebbült örömkiáltásokban tört ki, amely leplezetlen nevetésbe fordult, amikor Larry jött be ütni. A combjain, mellkasán és hasán párnás védőfelszerelést, Ian Bothan kesztyűt, műanyag szegecses Astra-turf edzőcipőt, túlságosan szűk rövidujjas krikettinget, sisakot és arcvédőt viselt. Még sosem használta az ütőjét. Szerencsére a nevetést hangos tapsorkán fojtotta el, amikor Bob hetvennyolcas futással közeledett vissza. – Milyen fajta labda volt ez? – fontoskodott Larry. – Azt hiszem, piros. – Bob megtörölgette a szemöldökét. – Olyan meleg van odaát, mint a kemencében. – És itt következik Larry Lockton – mondta a kommentátor –, akit értesülésünk szerint beválogattak a Surrey csapatába. Amíg Larry ismételten hűhót csapott a védőruházatával, Lysander visszasétált, miközben a nadrágján fényesítette a labdát. – Bárcsak én lennék az a labda – sóhajtotta Meredith. Lysander második labdája Larry hófehér plasztronjának ütődött. – Milyen volt? – hördült fel hibát ordítva a Paradise csapata. – Az ütő kiesett – hangsúlyozta Mr. Brimscombe Marigold hangos méltatlankodására reagálva. – A francokat! – bömbölte Larry, a védőmaszk mögött úgy vicsorgott, mint egy gorilla. – Kint van – igazolta Clive, a kutyaidomár, aki ugyanúgy nem kedvelte Larryt. – Ne higgye, hogy valaha is visszakapja a rohadt állását! – ordította Larry, ahogy a klubház felé ügetett. – Inkább a Surrey csapatának volt próbatétel Larry jelenléte, semmint ő próbálkozott a válogatottba való bekerülésébe – kuncogott Meredith, ahogy Marigold odafutott, hogy vigaszt nyújtson férjének. Lysander szerzett egy megsemmisítő ötös kaput kilenc futásra, és másodikként végzett a hirtelen bajban lévőnek tűnő Londoni Mettel szemben, amikor Guy bejött. A zenekar azonnal a Rocksztárt kezdte játszani. – Anya tényleg nagyon ügyes – ismerte el Flora. – Valódi zenekarral nagyon szépen hangzik. – Mr. Rocksztár személyesen – recsegte a hangosbeszélő. Guy erőteljes teste, férfias, jóképű megjelenése, a napsütésben csillogó világosszőke haja és sportos léptei miatt látszott, hogy méltán címezték neki a popdalt. Azt kívánta, bárcsak Ju Ju is láthatná. És hol a fenében van Georgie? Ki hibáztathatja, hogy hűtlen egy olyan nőhöz, aki soha nem támogatja? Éppen a védőfelszerelést vette fel, mikor látta, ahogy Georgie megérkezik Dinsdale-lel, a pálya erdős szélén bandukolt, elhaladt Lysander mellett, aki megint a mezőny közepén játszott. Frissen mosott haját kék szalaggal fogta hátra, karcsú dereka fölött megkötött kacsatojáskék blúz volt és a tegnapi trapéznadrág. – És ha nem tévedek, Georgie Maguire maga is itt van; Mrs. Rocksztár éppen időben érkezik – mondta a kommentátor, és a zenekar újból belecsapott a húrokba. Guy csuklóból ütött egyet, és hangos tapsot kapott. Aztán a tenor, akit nagy ütőnek tiszteltek, négy labdát is leblokkolt, majd Lysander kinyújtott ujjai felett egy hatost célzott a mögötte lévő sötét erdő mélyébe. A következő pillanatban Lysander, Georgie és a Dinsdale-t követő, egymással versenyt csaholó Maggie és Jack eltűntek, hogy megkeressék. A játékosok először örültek, hogy leülhetnek és pihenhetnek, aztán minden szem az erdő felé fordult, ahogy a labdát cipelő Dinsdale előtűnt. Odadöcögött a gazdájához a pályán keresztül, és nevetést kiváltva a lába elé ejtette. Ahogy térfelet cseréltek, újból Lysander következett dobásra, és az összes Paradise játékos neki kiabált, hogy jöjjön vissza, mert a labda időközben megkerült. Aztán mindenki csak várt és várt, amíg vagy öt perccel később Lysander és Georgie fülig érő szájjal előjöttek. Lysander leplezetlenül törölgette Georgie barack rózsaszín rúzsának maradványait a kézfejével, Georgie haja kiszabadult a kék szalagból.

A tömeg megint nevetésben tört ki, ahogy Rannaldini ösztönzésére a banda belekezdett a „Ha az erdőbe ma bemész, biztos nagy meglepetés ér" kezdetű dalra. Guy annyira remegett, hogy Lysandernek sikerült dobnia és az első labdával pontot szerezni csupán egy futással. Flora a klubház felé sétált, hogy csatlakozzon Rannaldinihez, amikor Guy elsüvöltött mellette. – Most csak egy egyedülálló szülő vagy apu – csúfolódott. – Mivel Lysandernek szabad volt az erdőben lennie anyuval, a te pulcsidat kellene viselnie. Rannaldininek ördögien villogott a szeme. Szegény Guy teljesen lesápadt. Soha jobban még nem volt szüksége zöld-lila pulóverjére, mint korábbi eredményeinek szimbólumára. A Rutminsteri Hírek riportere, aki szemtanúja volt az egésznek, azon töprengett, jó ötlet volna-e felhívni Dempstert, hogy beszámoljon a Rocksztár megingásáról. Larry hirtelen nagyon vidám lett. – Úgy tűnik, a selyemfiúd érdeklődése Georgie felé fordult – mondta aljasul Marigoldnak. – Kár, hogy Wolfie nincs itt, hogy csináljon nektek pár futást – mormolta Flora Rannaldininek. – Nem sajnálod, hogy elloptad a barátnőjét? – Megérte. Hiányoztam neked egy kicsit? – Nem – mondta Flora, aztán sűrű szempillái mögül feltekintve rá: – Nagyon hiányoztál. – Ha a Londoni Met és az apád biztonságos távolban lesznek a pályán, fellóghatunk a toronyba. Bulvár majd őrt áll.

30. A Londoni Met kiesett 160 ponttal, amelyet uzsonna követett a mennyeien hűvös nagyteremben Valhallában. A hatalmas tölgyfa asztalokat fehér terítővel borították le. Minden sarokban fáklyaliliomok és korai skarlátdáliák lángoltak a hatalmas vázákban, mint valami világítótornyok. Kitty csodálatos ételekről gondoskodott. A szendvicseikben több volt a töltelék, mint a kenyér: füstölt lazac, a rákok igazi majonézben úszkáltak, a rántottát friss zöldfűszerekkel ízesítették és a lehető legpompásabb pulykamellből lakmároztak. Volt még házilag készített fánk szederdzsemmel és tejszínnel, gyönyörűen feldíszített dió-, citrom- és csokoládétorták, a belsejükben vajkrémmel és egy hatalmas szivárványtorta, amelynek fehér mázára kék cukorral azt írták: „LONDONI MET PARADISE ELLEN 1990". Mindez arra szolgált, hogy Rannaldini örüljön. Nagy kár, hogy a hőség miatt inkább dicsérték, mint ették az uzsonnát. – Nem tudok bemenni – nyafogott a nagyteremben nyüzsgő tömeget megpillantva Georgie, akit már megrohantak az autogramvadászok. – Guy meg fog ölni, mert eltűntem. – Veled leszek egész idő alatt – nyugtatta meg Lysander. – Rettenetesen éhes vagyok. Ugye milyen középkori ez a ház? A pokoli hőség nem riasztotta el az evéstől Percival Hillaryt, a paradise-i Mindenszentek templom plébánosát sem. A hivatásos potyázó halszerű arca vörösebb volt, mint Ferdie Ferrarija, és olyan büdös volt a lehelete, amivel akár ötven méterről fel lehetett volna törni egy széfet. Most éppen szendvicseket rakodott a tányérjára, és fuvolázó hangon kurjongatta: – Micsoda csodálatos, csodálatos terített asztal. – Micsoda lakoma! – kiáltotta Joy, a felesége, akit mindenki a megbízhatóság szobrának tartott. Csilingelő kacagású, deszkamellű locsi-fecsi, aki az ideje nagy részét a vonakodók gyötrésével töltötte, hogy jótékonykodjanak és körberöpködött Paradiseban a helytelen viselkedést irtva, mint Milton Istene. – Mindig úgy érzem, hogy a fügefalevelemet a sortomon kívül kellene hordanom, ha Joy valahol a közelben van – gúnyolódott Meredith. Folyamatos háborúskodás folyt Joy, Marigold és lady Chisleden között, hogy ki tulajdonképpen Paradise vezetője. Annak ellenére, hogy fennkölt erkölcsi elveket hangoztatott, Joy Hillarynek is ugyanúgy a jóképű férfiak voltak a gyengéi, mint a férjének. Továbbá bolondult Guyért. Guy csak

egy bizonyos ideig bírta elviselni Joy fecsegését. Elráncigálta Georgie-t Lysander mellől, és odavonszolta Joy Hillaryhez, miközben azt sziszegte: – Hogy merészeltél leégetni engem egész Paradise előtt? – Joyful, kedvesem, szeretném, ha megismernéd a feleségemet, Georgie-t. Joy mint megrögzött vegetáriánus, szisztematikusan kinyitogatta a szendvicseket és félrelökte azokat, amelyek húst, halat vagy tojást tartalmaztak. Azt mondta Georgie-nak, hogy éppen arról beszéltek Guyjal, hogy nem tudja megérteni, miért volt idén annyi vadzab. – Korunk szimbóluma – mondta barátságtalanul Georgie, és mikor Joy értetlenül nézett folytatta: – A férfiak nem tudják megállni, hogy el ne vessék. – Senki nem vetette – mondta türelmesen Joy. – A mögöttünk levő földeket már húsz éve permetezik, de még mindig van vadzab. – Még mindig jobb, mint az undorító vadrepce – szólt hozzá a férje, Percival, aki azzal az ürüggyel jött oda hozzájuk, hogy bemutatkozzék, de valójában csak egy óriási szeletet akart vágni Kitty gyönyörűséges csokoládétortájából. Micsoda borzalom, éppen bele akarta vágni a kést, amikor Dinsdale az asztalra ágaskodott, és komor pofáját beletemette. Georgie elnevette magát. Aztán, mikor látta döbbent és rémült arcukat, megjegyezte: – Jobb lesz, ha eltűnök a bűntett színhelyéről, és gratulálok Kittynek. Csak a saját gondjaival volt elfoglalva, Georgie mégis nagyon megdöbbent Kitty látványától. Magára szedett jó pár kilót, és kivörösödött szemei a levegőbe bámultak, míg egy barna teáskannából egyre csak töltögette a csészéket. Rannaldini közelében mindig csendes volt, de most úgy tűnt, mintha végképp elvesztette volna a lelkesedését, és senki és semmi nem érdekelte. Még csak el sem mosolyodott a történeten, hogy dézsmálta meg Dinsdale a tortát, és mikor Georgie átbújt az asztal alatt, hogy mellette álljon, és megköszönje, hogy megengedte Florának, hogy annyi időt tölthessen Valhallában, Kitty nem szólt semmit, csak lesütötte a szemét. – Kitty, jól vagy? Reszketsz. – Jól vagyok. Hogyan is mondhatná el Georgie-nak, hogy a lányának szenvedélyes viszonya van Rannaldinivel? Egy hónapja, amikor szegény Wolfie úgy zokogott egész éjjel, mint a legendabeli paradise-i legény, Kitty összeszedte minden bátorságát és megmondta Rannaldininek, hogy nem kellett volna elcsábítania a fia barátnőjét, különösen, hogy harminc évvel fiatalabb nála és szemmel láthatóan még gyerek. Mire Rannaldini a szokásos, bénító tirádába kezdett azt üvöltve, hogy Wolfie egy őrülten féltékeny, paranoiás képzelgő, csak azért talál ki történeteket, hogy ítélkezzen Flora felett, aki már nem szerelmes belé, és hogy merészeli Kitty gyakorlatilag gyerekmolesztálással vádolni. Büntetésül azóta is megtagadott tőle minden gyengédséget. Kitty már az összeomlás szélén állt. És majdhogynem az volt a legborzasztóbb, hogy korábban istenítette Florát, annyiszor kiállt mellette, de végül nemhogy nem fogta a pártját, hanem a férjét is elvette. És most Kitty összevissza foltozta teával a hófehér abroszt, mert Flora és Rannaldini közeledett. Flora tényleg nagyon éhes volt. Georgie nem valami jól táplálta a családját, és már jó sok idő eltelt a reggeli óta. – Szia, Kitty! – köszöntötte Flora örömmel. – Hogy vagy? – Jól. – Kitty még több teát kilöttyintett. – Add csak ide, Pillérem, majd én. – Guy úgy vette ki a kannát a kezéből, mintha egy nagy, törékeny csecsemő lenne, amit Kitty nem tud elcsendesíteni. – Majd én kiöntöm a csészékbe. Te csak csevegj Florával! – Hozok még forró vizet. – Kitty gyorsan felkapott egy nagy ezüstkancsót. – Vegyél szendvicset! – Odalökött egy tányért Florának. – Hú, de fincsi, annyira éhes vagyok – kiáltotta Flora, aztán rájött, hogy hirtelen már nem is annyira, mert a kövér, csüggedt, kisírt szemű, legyőzött Kitty rémesen boldogtalannak látszott, a tekintetét is kerülte.

Tud rólunk, gondolta Flora rémülten. Pedig Kitty annyira édes volt vele. De ahogy érezte, hogy Rannaldini mögötte van, és lopva megsimogatja combja verítékező, csupasz belső felét, olyan nagyon vágyott rá, hogy nem bírta megállni, hogy hozzá ne nyomja a hátát. – Rannaldini kis felesége ezt olyan jól csinálja – mondta Joy Hillary, elvéve a harmadik szelet diótortát. – Sokkal jobban ki kell használnunk ezt a képességét a faluünnepen. Lehet, hogy kivesszük a csecsebecse sátorból, és megtesszük teafelelősnek. Ahogy Kitty menekült a konyhába vezető sötét folyosókon, hanyagul egy páncélnak támaszkodva Lysander állta el az útját. – Emlékszel rám? Marigoldnál és a Rockszár-partin találkoztunk. Add ide azt a kancsót. Klassz a kaja. Annyira teletömtem magam, hogy nem fogok tudni ütni. Az édesanyám utált krikettuzsonnákat szervezni. Csak annyi telt tőle, hogy vett egy tortát, és felkunkorodó szélű vajas kenyereket szolgált fel. Lysandernek jólesett, hogy Pippát emlegethette, ha még egy kicsit becsmérlően is, és megkönnyebbült, hogy nem is fájt annyira. Kitty felnézett. A rémesen vastag szemüveg groteszkül felnagyította dagadt szemhéját és kipirosodott szemét. Jaj, milyen boldogtalannak látszott. – Marigold mesélt az anyukádról – dadogta. – Annyira fiatal volt. Biztosan nagyon hiányzik neked. Lysandernek gyakran voltak olyan megérzései, amelyek másokból hiányoztak. Már korábban észrevette, hogy Rannaldini Georgie szexi kinézetű lányát tapogatja. Milyen esélyei lehetnek Kittynek? Rannaldini mégis egy szarházi, döntötte el, amíg a kanna forró vizet visszacipelte az előcsarnokba. Natasha el nem tudta képzelni, mit mondhat Lysander az unalmas mostohaanyjának, ezért gyorsan odarobogott Ferdie-vel, akit Lysander bemutatott Kittynek. Ferdie és Kitty lehet, hogy nagyon jól kijönnének egymással, gondolta Lysander. Mielőtt még ők maguk rájöhettek volna, Guy tört be a körükbe egy tányér szivárványtortával. – Neked is muszáj enned valamit, Pillérkém. – Miért hívja így? – kérdezte Natasha. – Mert ő egy tökéletes támpillér, igazi barát – mondta Guy szeretettel. – Hány oszlop tart egy házat? – kérdezte Georgie, kiérdemelve ezzel Guy haragos pillantását, amikor csatlakozott a csoporthoz. – Hetekig fogjuk enni ezt a cuccot – mondta Rannaldini a feleségének, ahogy a még mindig megrakott asztalra pillantott. Az emberek már cigarettára gyújtottak, és lassan visszaszivárogtak a pályához. – Most is, mint általában, túl sok ételt készítettél, Kitty. – Mind el fog fogyni – vágta oda Lysander. – Kitty, majd jövök, és segítek neked mosogatni. Nagyon kellemes itt, és hűvös is van. – Lysander – figyelmeztette Marigold –, úgy volt, hogy a fiúkkal fogsz játszani. – Azt már nem – pisszegte le Ferdie. – Azért fizetnek, hogy Guyt bosszantsd, tapadj rá Georgie-ra! De amint Lysander leült Georgie mellé a gesztenyefa alatti padra, Mike Arkangyal utasította, hogy szerelkezzen fel, és kezdje meg az ütéssorozatot. Larry foglalta el azonnal a helyét, akit Georgie egész délután került. – Hogy állsz az albummal? – Jól. – Guy mondta, hogy tényleg nagyon jól megy, és lehet, hogy korábban szállítasz. – Szárnya is nőhet a malacnak – förmedt rá Georgie. – Az az érzésem, hogy a galériában nagyon rosszul mennek a dolgok, és neked azzal kellene segítened, hogy befejezed minél előbb az albumot. Georgie, Guy a múltban mindig gondodat viselte. – Kész összeesküvés. Erőszakoskodtok, hogy siettessetek – kiabált hisztérikusan Georgie. – Guy vett rá erre, amikor együtt vacsoráztatok.

– Lemondta – jelentette ki Larry. – Túl sok dolga volt. Georgie reszketni kezdett. Larry ezzel az egy mondatával a legnagyobb kétségbeesésbe lökte. – Túlságosan a lelkedre veszed a dolgokat – folytatta gonoszkodva Larry. – Mi nem akarunk mást, csak valami pezsdítő, őszinte és boldog dolgot, ami a gyerekektől az öregekig mindenkit megfog. Éppen úgy, mint a Rocksztár. – Amikor a Rocksztárt írtam, boldog voltam – sistergett Georgie. – Hogy lehetnék lelkes, szeretni való és őszinte, amikor összetört a szívem, és a világom éppen darabokra hullik? Guy a pályára lépve észrevette, hogy Georgie felugrik, és félrelöki a nyugágyat, ahogy elbotorkál Larry mellől. Jaj istenem, remélte, hogy Larry nem említette, hogy lemondta a vacsorát. Figyelmeztetnie kellett volna, de mint a püspök fia, nem tartotta elegánsnak, hogy azt mondja: – Nem tudnád azt mondani Georgie-nak, hogy te voltál az, aki meglógott? – Nem tudna esetleg felajánlani fél tucat aláírt Rocksztár-példányt a faluünnepre, mint díjat? – Joy Hillary szembetalálkozott Georgie-val. – Nem, rohadtul nem tudok – ordította Georgie. – Azzal ellentétben, amit valószínűleg gondol, nem kapom meg ingyen a saját albumomat, és nem kapok részesedést minden alkalommal, mikor eladnak egy lemezt. Emlékeztessen majd, hogy kérjem meg a férjét, adja át a teljes templomi adományt a Muzsikusok Kölcsönös Segítő Egyletének jövő karácsonykor. Ó, nézze csak, Lysander üt. Bocsásson meg. – És elsétált, otthagyva a méltatlankodva hápogó Joyt. Guy megint hazudott nekem, gondolta Georgie. Mi értelme befejezni a lemezt, hogy kielégítsék közös bankmenedzserüket, amikor Guy nem fogja feladni Juliát. A francba Angyalok Menedékével, inkább élne Lysanderrel egy lakótelepi lakásban. Eltelt egy másodperc, míg észlelte, hogy a játék felállása megváltozott. Guy készülődött a dobáshoz, a labdát abban az erős jobb kezében tartotta, amellyel annyi örömet szerzett neki, és a határvonal felé lépkedett erős, izmos lábán, amely valamikor köré fonódott éjszakánként. Fájdalmasan felnyögött. Mintha csak érte akarna bosszút állni, egy perc múlva Lysander ütötte a labdát a levegőbe, amely úgy röpült, mint egy fecske a hullámzó arany búzamező felett, rákényszerítve a Londoni Met-játékosokat, hogy a vadzab között keresgéljék. Paradise a mennyekben volt. Azelőtt még sosem szerepeltek tűrhetően sem a Londoni Met ellen. Hamarosan a Londoni Met zenészei, akiknek a kezükön múlott a megélhetésük is, a külső térfélre gyülekeztek, Guy, Larry, Bob és a nagy ütős tenor idegesen vették körül a kaput. Puff, puff, puff, pattogott a labda a pálya szélén túl, és minden alkalommal egyre jobban ünnepelték Lysandert, ahányszor csak futást szerzett, még a Londoni Met-játékosok is belefeledkeztek a kéjes örömbe, hogy figyelhet(ék, hogyan válik egy halandó istenné. A zenekar a „Nézd, a hódító hős közeleg" után belekezdett a „Brit gránátos"-ba. „Van, ki Sándort emlegeti, van, ki Herkulest, Hektort és Lysandert, és a bátrakat, mint e nagy nevek" – énekelte a kemény ütésű tenor, és a plébánossal az élen az egész tömeg csatlakozott a kórushoz. Ötvenöt perc után Paradise 130-on állt kapu nélkül. Lysander csinált egy százas futást, az ellenfél játékosai és a két bíró sorra kezet ráztak vele, ő pedig az ütőjét lengette az elragadtatott nézők felé. Aztán majdhogynem szemtelenül, mintha csak azt mondta volna: – Most pedig megyek, és hancúrozok a feleségeddel –, a lilás arcú, csuromvizes Guy felé lőtte a világ legkönnyebb labdafogását, és vigyorogva elballagott a klubházba, mielőtt még Mr. Brimscombe kihirdette volna a találatot. A helyi riporter annyira sietett vissza az irodájába, hogy újraszedje a hatalmas főcímet: „PARADISE VESZTEIT", hogy elfelejtette felhívni Dempstert. Guynak aztán még tehetetlenül helyt kellett állnia a pálya mélyén az elkövetkező negyven percben, mialatt a Paradise szorgalmasan teljesítette a fennmaradó futásokat, és Lysander a kutyákat követve elsétált Georgie-val az erdőbe. Mindketten, Georgie és Guy is túlságosan elfoglaltak voltak, hogy észrevegyék, Flora eltűnt Rannaldinivel.

Bárcsak Georgie Maguire ne ment volna el olyan korán. Azt reméltem, el tudom mondani neki az ünnepség megnyitásának menetét – panaszkodott Percival Hillary, aki valójában jobban szeretett volna Lysanderrel közelebbről megismerkedni – Bizonyára meghibbant a naptól – mondta Joy. – Először durván megtagadta, hogy adjon nekem Rocksztár-albumot; aztán odamentem hozzá újból, és még udvariasabban kértem, hogy adjon valami személyes tárgyat, amire már nincsen szüksége, és mi kisorsolhatnánk a tombolán, erre azt mondta: – A férjem jó lesz? – és otthagyott. – Biztos vagyok benne, hogy tréfált. – Én nem, és tudod, hogy Guy maga a megbízhatóság. Én nem kedveltem meg – és azt a szörnyeteg tolvaj kutyát sem.

31. Századunk egyik legszárazabb augusztusának eredményeképpen Paradise teljesen kiszáradt, a mezők hatalmas, szétnyílt repedéseikkel olyanok voltak, mint egy óriási kirakós darabkái. Az esték fullasztóak voltak, miközben a promenádkoncertek zenéje leszivárgott a völgybe. Azon ritka alkalmakkor, amikor Rannaldini otthon volt, hogy meghallgasson a promenádkoncertekből egyet-egyet, szünet nélkül kritizált, a tapsot mérte, mely természetesen sosem lehetett olyan fülsiketítő és annyira hosszan tartó, mint amilyen szenvedélyes, megható ovációt ő fog kapni, amikor Verdi Requiemjét vezényli majd a Londoni Mettel szeptember elején. Mivel Rannaldini most már tökéletesen biztos volt Flora érzelmeit illetően, elhatározta, a krikettmeccs után meghívja vasárnap ebédre Lysandert és Ferdie-t, hogy bosszantsa Guyt és Larryt, meg elvonja Natasha figyelmét a saját viszonyáról. Lysander a gatcombe-i lóversenyre akart menni, és csak Ferdie kedvéért fogadta el a meghívást. Nem mintha Ferdie elért volna már valami eredményt is Natashánál. Világos volt abból, ahogy Natasha Lysanderre nézett, miközben a fiú a teraszkorlátnak támaszkodva ebéd előtt Bloody Maryket iszogatott, és szorgalmasan olvasta Mystic Meget a News of the Worldben, hogy inkább őérte van oda. Ferdie rettenetesen rosszul nézett ki. Fekete karikák voltak általában derűs, ravasz, barna szeme alatt. Rengeteg pattanása volt, olyan kimerítően sűrű volt a programja, hogy nem maradt ideje sem napozni, sem a testgyakorlásra. A bokája megdagadt a hőségtől, tokája lelógott a hurkákat eltakaró, kívül hordott hawaii inge gallérjára. Legfőbb erőssége – a nagy dumája – elapadt, mint Paradise patakjai. Most csak a szemét bírta meregetni, és folyton elpirult. Röfi a Legyek urából, gondolta Rannaldini, aztán egy pillanatra végighúzta a kezét Lysander hibátlan, barnára sült arccsontján, és azt mormogta: – Csodálatos, hogy ilyen messzire jutott az életben párbajforradások nélkül. A terebélyes gesztenyefa alatt felszolgált ebéd majdnem kárpótlást nyújtott az elmulasztott Gatcombe-ért: spenóttekercs, homár, óriási languszta és egy hatalmas tál osztriga, melyet aznap reggel fogtak Bristolban, és amely Rannaldini helikopterével érkezett ide. – Még sosem ettem osztrigát. Olyanok, mint a nedves mosogatórongy – mondta Flora, ahogy Rannaldini ráhalmozott a lány tányérjára féltucatnyit, és meglocsolta citromlével. – Pfuj, mintha a saját taknyát nyelné le az ember. – Az ember ízlése idővel változik. – Rannaldini lába az övé felé mozdult. A balján Hermione ült – Bobbal csak ők voltak a korosabb meghívottak –, aki szinte az egész ebéd alatt boldogan olvasgatta a New Yorkból érkezett faxokat, Saloméjának kritikáit, amelyek Meredith piszkálódásaival ellentétben kitűnőek voltak. Bob soha nem evett sokat, ideje nagy részét a homárollók feltörésével töltötte, meghámozta a langusztát Hermionénak, és megpróbálta Ferdie-t, de még inkább Kittyt bevonni a társalgásba. így Lysander ki volt szolgáltatva Natashának, aki egyre csak beszélt, hol a híres anyukájáról és a híres emberekről, akiket ismert, vagy hogy milyen

kellemetlen, hogy a bőröndjén a Rannaldini névről mindenki tudja, kinek a lánya, meg hogy Lysandernek feltétlenül el kell jönnie a comói villába. Csak miután elfogyasztották a fantasztikusan könnyű, mázzal bevont barackos tortát, melyet Rannaldini készített, és megitták a kávét, érezte magát Lysander képesnek arra, hogy elmeneküljön. Meg akarta nézni a televízióban az utolsó futamokat Gatcombe-ban. De rájött, miután bekapcsolta a tévét, hogy a verseny véget ért, és már csak a nyertes lovasokat lehetett látni, akik a díjkiosztásra vártak. A rettenetes hőség és a szörnyű bukások után derűsen boldogak voltak, hogy egyáltalán életben maradtak. Lysander sóvárogva gondolt rájuk, poros csizmáikban és lovaglónadrágjukban annyira fiatalnak látszottak, legtöbbjük a felsőtestén nem viselt mást, csak a zubbonyt és fehér ingmellet. Ott volt David Green, Lysander eszményképe, messze a legcsinosabb mind közül, vörös lovaglózubbonya nagyon jól illett napbarnítottságához, aztán a többiek fölé tornyosuló, vonzóan bánatos, sokat megélt arcú Mark lődd. És ott látta a győztest, Mary Thomsont, aki sírt örömében, és hálásan ölelgette derék lovát. Lysander a szemét törölgette. Mi az ördögért fecséreli azzal az életét, hogy gazdag lotyók körül cselleng, akik annyira csak magukkal vannak elfoglalva, hogy senki mással nem törődnek? Összerezzent, amikor egy kezet érzett a vállán. Rannaldini volt az. Brutálisan érzéki arca most az egyszer meglepően gyengéd volt. – Szegény fiú, hiányzik az igazi munkád a lovakkal. Gyere, nézd meg az enyéimet! A nap már nem tűzött annyira elviselhetetlenül, úgyhogy elhatározták, hogy lovagolnak egyet, csak Kitty nem ment, mert irtózott a lovaktól, és egyébként is jobb munkát végzett, ha inkább eltakarította az ebéd nyomait. – Hagyd csak – suttogta Hermione, mikor Lysander megpróbálta rávenni, hogy ő is tartson velük. – Csak azért duzzog, mert itt vagyok. Lysander azt remélte, hogy a rémes szuka leesik, de Hermione, aki egy dél-afrikai farmon nőtt fel, bosszantóan jól lovagolt, és lovaglás közben még énekelt is: „Csizma, nyereg, lóra, indulj!" – gyönyörű hangja visszhangzott az erdőben. Rannaldini magától értetődően élvezte, hogy uralkodhat a csökönyös, nagy fekete Sötétség Hercegén. A briliáns akadályversenyló már rengeteg versenyt megnyert, a tavalyi Rutminster Aranykupán másodikként futott be legnagyobb riválisa, Rupert Campbell-Black lova, a Nemzeti Falkavadászat legjobbja, Penscombe Büszkesége mögött. Miután a Sötétség Hercege pihenéssel és a legelőjére tévedő turisták, de legfőképpen Kitty terrorizálásával töltötte a nyarat, lassan megfelelő formába került a következő szezonra. Most Rannaldinivel mérte össze az akaratát, aki a nyereg nélkül lovagoló Flora lábához akarta nyomni a sajátját anélkül, hogy Sötétség Hercege nekitámadna Natasha öreg, ügyességi versenyeken használt pónijának. Lysander észrevette, hogy Rannaldini Flora szoknyája alá nyúlt a jobbjával, amikor felsegítette a lóra. A jól lovagoló Bobnak és Ferdie-nek, aki elszánta magát, hogy nem mutatja ki a félelmét, Rannaldini két vadászlova jutott, amelyek szintén jó formában voltak, termékenyebb években jobban felfúvódtak a fűtől. Ferdie bánatára a bátorsága nem segítette, hogy haladjon valamit Natashával kapcsolatban. A nyeregben imbolygó, sörénybe kapaszkodó hájpacni siralmas ellentéte volt Lysandernek, aki kozákos lendülettel ügetett, Rannaldini tésztájánál is könnyebb kézzel tartva a gyeplőt. Mahler Kisasszony jutott neki, a fiatal pejkanca, aki már sok sikert aratott a gátak felett. Lysander könnyedén átugratott vele a fatörzseken és alacsonyabb sövényeken. – Komolyan nagyon jó ez a ló – mondta Rannaldininek. – Whitbreadben vagy a Rutminsteren kellene futtatni jövőre. – Szeretnéd esetleg te lovagolni? – kérdezte Rannaldini. – Igazán jó lenne, de tulajdonképpen más terveim vannak – és mindent elmesélt Artúrról Rannaldininek. – Ez olyan, mint valami Tolsztoj-regény – sóhajtotta Flora, mikor keresztüllovagoltak a platinaszínű tarlón. Rannaldini munkásai még mindig arattak. Pici vadgesztenyék növekedtek a

gesztenyefa ágain. Bogáncs és füzike gombolyagok kavarogtak a párás, kék ég alatt. A tehenek esetlenül toporogtak, mint az iskolás fiúk, mikor az igazgató belép a terembe. Végül elértek Rannaldini tavához a völgy aljában, amelynek tükörsima azúrkék felszínét csak a rottweilerek fürdőzése törte meg. Drámaian leapadt, csak a víz szélén nőttek még vadvirágok: nefelejcs, békatutaj és mályvaszínű fodormenta. – Az állataim ettől a víztől függenek – mondta Bobnak Rannaldini. – Gondolod, hogy ki fog száradni? – Még sosem száradt ki. Fogalmam sincs, hogy milyen mély a közepén. Válaszul Lysander megsarkantyúzta Mahler Kisasszony verítékező oldalát, és nagy csobbanással begaloppozott vele a tóba, nagy vízgyűrűket kavarva egyre lejjebb és lejjebb, amíg teljesen el nem tűnt, csak a Kisasszony barna orrlyukai látszottak a víz felett. – Meg fog fulladni – sikoltott Natasha. – Ez egy értékes ló – szörnyülködött Hermione. – Segítsen neki valaki – könyörgött Natasha. Aztán ló és lovasa kiemelkedtek a másik oldalon, Lysander harsogva nevetett. Meg sem rezdült a nyeregben még akkor sem, amikor a kanca megrázta magát, mint valami nagyobb testű kutya. A szempillája szétágazott, mint a tengericsillag, a haja hátrasimult az arcából, csupasz barna háta csillogott, farmerjának övéről és a Kisasszony zablájáról vízinövények lógtak, amint ott állt, hogy bevárja őket. – Mint Vénusz a habokból – sóhajtotta Bob. – Csak sokkalta szebb – búgta Rannaldini. – Tudjuk, kit fogunk felhasználni, ha a paradise-i legényről akarunk filmet forgatni. Annyira meleg volt, hogy a ló is és a lovasa is megszáradt, mire hazaértek. Natashát elborította a szerelem. Flora és Hermione figyelme egyaránt Lysanderre irányult, de mindkettőjüket bosszantotta egy kicsit, hogy Lysander udvariasságon kívül semmiféle figyelmet nem fordított rájuk. Rannaldini csöndben lovagolt hazáig Sötétség Hercegével, azon tűnődve, hogy tudná ezt a bájos, de nyilvánvalóan naiv fiút a saját céljaira felhasználni. Eközben az Angyalok Menedékében Georgie kibámult a szalonablakon. Elfogta az a fajta kétségbeesés, amely a boldogtalan házasságban élő vidéki nők sajátja vasárnap esténként, mert tudják, hogy péntekig még veszekedni sem fognak tudni senkivel. Guy éppen bejelentette, hogy Londonba megy. Annyira goromba volt vele, hogy nem tudta hibáztatni érte. Március óta először a Rocksztár kiesett a Top Húszból. Akkor sem lett jobb a hangulata, amikor a sötétkék Ferrari porfelhőt kavarva lefékezett a bejárat előtt. – Szia, anyu! – kiáltotta Flora. Mint a két szelet barna kenyér közül kilógó spárga, úgy tetszelgett a karcsú Flora Ferdie és Lysander közt abban a pisztáciazöld ruhában, amit Georgie már órák óta keresett. – „Csizma, nyereg, a lotyóra, indulj!" – énekelte Lysander magas, hamis fejhangján. – Viszlát srácok, nemsokára találkozunk! – mondta kuncogva Flora, ahogy átmászott Ferdie-n. – Georgie! – ordította Lysander, de Georgie becsapta az ablakot. Flora a fantasztikus napjáról fecsegett, mikor összetalálkozott anyjával az előtérben. – Lysander olyan jól lovagol, szegény Ferdie meg annyira rosszul, attól tartok Natasha egy életre kiábrándult belőle – aztán elmesélte a tóba lovaglást. – Hülye exhibicionista – mondta Guy, mikor bőrönddel a kezében lefelé jött a lépcsőn. – Végül is Rannaldini azt akarja, hogy Lysander neki lovagoljon. – A vacsora fél óra múlva kész van – mondta Georgie. – Azt gondoltam, hogy megnézhetnénk a Howard útját és ehetnénk tálcáról. – Most megtehetik, mert Guy, aki lenézte a szappanoperákat, nem lesz otthon. – Jaj, anyu, nagyon sajnálom. Ferdie-vel és Lysanderrel megyek el. Be akarják mutatni nekem Artúrt, aztán moziba megyünk. – Jó ötlet! – Guy tökéletesen elégedett volt. – Ha csipkeded magad, útközben kiteszlek.

– Nagyon kedves tőled. – Flora nem akart anyja csalódásának a szemtanúja lenni, gyorsan felszaladt. – Ennek ellenére az a véleményem, hogy hülye exhibicionista – mondta Guy, és töltött magának egy kis adag whiskyt. – De örülök neki, hogy Lysander és Flora összejöttek. Korban egymáshoz illenek. Georgie-nak valahogy sikerült megállnia, hogy addig ne sírja el magát, míg el nem indultak. Tudta, hogy Guy azért ment el, hogy találkozzon Juliával. Direkt fallabdázott Larryvel tea után, hogy legyen ürügye zuhanyozni és átöltözni, mielőtt Londonba indul. Szégyellte, mennyire lehangolta, hogy Guy és Flora egyszerre jóban vannak. De a legfájdalmasabb az volt, hogy Flora szemmel láthatóan összebarátkozott Lysanderrel. Georgie annyira megkedvelte a fiút az elmúlt három hétben, bár Guy gyanúja ellenére, egy ujjal sem ért hozzá. Kétségkívül átölelte a derekát, mikor tegnap eltűntek az erdőben, és kedves, mindenkire átragadós nevetésével azt kérdezte: – Ne játsszuk ezt igazából? – De tudta, hogy tréfál. A fiatal fiúk nem szeretik a ráncos öregasszonyokat, bár most már abból az önpusztító érzésből, ami elfogta, tudta, hogy a fordítottja lehetséges. Ráadásul még Guyt sem szerezheti vissza, mint Marigold Larryt. Tökéletes, igazi vesztes volt. Három nap múlva Ferdie még rosszabb hangulatban tért vissza a Fountain Streetre. Éppen elvitte Natashát egy nevetségesen drága vacsorára. Csak a két fésűskagylóból álló első fogás huszonöt fontba került. Az egész estét azzal töltötték, hogy Natasha Lysanderről faggatódzott, és Kittyt ócsárolta. Sajnos Ferdie iránta érzett vágyát egyre növekvő ellenszenve sem tudta elfojtani. Összes bátorságát összeszedve bumfordi ügyetlenséggel rátámadt, jutalmul egy pofont kapott. Már éjfél is elmúlt, de csöngött a telefon, amikor az ajtót nyitotta. Reménye, hogy Natasha kér elnézést, dühbe fordult, mikor meghallotta, hogy Lysander az. – Jaj, Ferd, annyira el vagyok keseredve. Azt hiszem, ez az akció nem fog működni. Guy semmi jelét nem mutatja, hogy szakítani akarna Juliával, és Georgie is igazán dühös rám, és megint fogyott. Alapjában véve azt gondolom, hogy hagynunk kellene az egészet, és vissza kellene fizetnünk neki a pénzt. – Ne legyél már ilyen átkozottul mulya! – Ferdie az ő tíz százalékát már befektette. – Rómát sem egy nap alatt építették. Próbáld egy kicsit keményebben. Vidd el Georgie-t egy pár klassz kiruccanásra. Ott van például a templomi fesztivál szombaton, emlékszel? – Az évtized bulija – mondta borongva Lysander. – Én klubba akarok járni, Ferd. Szükségem van szórakozásra. – Mindenben meg kell verned Guyt, céllövésben, kókuszdió-dobálásban, kötélhúzásban, a disznó súlyának tippelésében. – Neked meg nekem kell megmondanod, mennyi Natasha súlya. – Fogd be! És meg kell nyerned a legjobb csokoládétorta-készítő férfi versenyt. – Ne beszélj marhaságokat, főzni sem tudok. – Jaj, istenem – jajdult fel Ferdie. – Szóval nekem kell megcsinálnom helyetted. Péntekig nem tudok lemenni. Kérd el a receptet Marigoldtól.

32. A következő héten Georgie hangulata egyáltalán nem javult. Marigold állandóan kölcsönkérte Lysandert, hogy cuccokat szállítson a faluünnepre, és befogta standot állítani. Mi a fenének fizeti Lysandert, hogy Marigoldnak hozzon dicsőséget? Miután kétségbeesetten imádkozott, hogy azon a bizonyos napon essen, Georgie rettenetesen szégyellte magát, hogy a reményei teljesültek. De az eső csak egy pár óráig tartott, mindenfelé pocsolyákat hagyott maga után a sziklakemény talajon, és az idő melegebb és fülledtebb lett, mint valaha.

Georgie még a saját lemezbemutató partijánál is jobban félt a fesztiválmegnyitótól. Kínosnak tartotta, hogy a Rocksztár-albumon látható még megmaradt szépségének halvány mását mutassa meg a világnak, kétségbe volt esve, mert bizonyítani akart olyanok előtt, mint Hermione, Marigold, Joy Hillary és leginkább Guy – különösen, mert határozottan megtagadta, hogy Guyjal vagy a plébánossal próbáljon a megnyitóra. Ha valami csoda folytán jól sikerülne, nem akarta, hogy azok maguknak tulajdonítsák a sikert. Guy egész szombat délelőtt az Angyalok Menedéke és a plébánia között ingázott. A kertben minden zöldséget kiásott, hogy a Rannaldiniénél, Larryénél és Bobénál hosszabb sárgarépát és nagyobb tököt találjon. Guy még bodzaborkészítéssel is próbálkozott. A legádázabb verseny azonban a férfiak által készített legjobb csokoládétorta kategóriában volt várható. Guy előző éjszaka négy tortát is megsütött, mielőtt elégedett lett volna az eredménnyel. Az a hír járta, hogy Larry Anton Mosimann segítségét is igénybe vette, meg hogy a tortát Londonból repíti ide. Rannaldini az elmúlt hétvégén készítette el a tortáját, Kitty a mélyhűtőből kivéve éppen a virágsátorba szállította, és azon gondolkodott, nem kellene-e Bulvárt otthagyni, hogy őrizze. Kitty elkeseredetten tanulmányozta a limlomstandját, és azon tűnődött, hogy fogja eladni a karcos bakelitlemezeket, a páratlan könyvtámaszokat, tortakéseket, norvég fjordokat ábrázoló kirakósokat, lila plasztikrózsákat és a virágosvázát, amit tavaly karácsonyra ő adott Hermionénak, amikor is Lysander rohant oda hozzá. – Kitty, Kitty, segíts! Ferdie meg fog ölni. Egész éjjel fent volt, hogy elkészítse nekem a tökéletes csokoládétortát, én meg éppen most ejtettem le egy pocsolyába. Kitty kuncogott. Eldöntötték, hogy nem fognak elcsenni egy tortát sem Joy Hillary szomszédos pultjáról, mert a készítője felismerné. De mire Kitty talált egy tiszta tányért és egy fehér tortapapírt, megnyomogatták, összerakták, a tetejére szórt csokipelyhekkel eltűntették a repedéseket és új kártyát írtak, addigra Lysander felajánlása elég szalonképesnek nézett ki. – Istenem, te egy sztár vagy – ölelte meg Kittyt. – Nem tudom, hogy csináltad azokat a tortákat a krikett utáni uzsonnára. Nekem Ferdie-vel reggel négyig tartott ez az egy. – Ránézett az órájára. – Georgie negyed háromkor nyitja meg az ünnepséget. Rengeteg időnk van, hogy megtegyünk egy fogadást a fél kettesre, és gyorsan felhajtsunk egy párat a Paradicsom Kapujában. Na, gyere! – Nem tudok – szomorkodott Kitty. – Megígértem Marigoldnak és Joynak, hogy vigyázok a pultjaikra. Ellenállt Lysander minden kérlelésének, úgyhogy az csak annyit tehetett, hogy a forgalom fellendítése érdekében vett egy régi rókabundát Jacknek és Maggie-nek ajándékba, és ragaszkodott ahhoz, hogy Kitty tartsa meg a visszajárót a húsz fontból. – A templomtoronyra lesz. Jesszusom, jön Marigold. Nem akarok felfújni több luftballont. – És ezzel eltűzött a Paradicsom Kapujába. Az Angyalok Menedékében közben Georgie dühös volt Guyra, mert ragaszkodott ahhoz, hogy ruhát vegyen fel. Az egyeden szalonképes darabja eltűnt Florával. Georgie nem tudta elképzelni, mi a fenének van Florának szüksége a pisztáciazöld selyemtunikára a hátizsákos túrán. És meg kellett borotválnia a lábát, meg Clinique-et tenni a visszereire. – Csak felhívom Marigoldot, hogy minden a terv szerint halad-e. Kettő előtt öt perccel el kell indulnunk – mondta Guy, ahogy Georgie bekapcsolta a hajszárítóját. Mikor egy másodperc múlva kikapcsolta, hogy egy kis lakkot fújjon a hajára, hallotta, amint Guy azt mondja: – Szia, én vagyok. – Marigold jól van? – kérdezte később Georgie, mialatt sötétbarna ceruzával körbehúzta a szemét. – Nem akartam zavarni a hívásommal. – Hallottam, amikor azt mondtad: „Szia, én vagyok". – Aztán mikor Guy úgy nézett rá, mint egy őrültre, megismételte: – Hallottam, Guy. – Biztosan megőrültél. Senkit nem hívtam. Ígérd meg, hogy elmész hétfőn Dr. Bensonhoz.

A padláson lévő fekete szemeteszsákból előkotort szürke farmermidije olyan gyűrött volt, mint egy rinocérosz. Ha klasszikus zenét komponálnék, nem lenne baj, gondolta mérgesen Georgie. Mindenki azt mondaná, hogy elbűvölően hóbortosnak nézek ki. – Miért kell bekölnizni a térdhajlatodat ahhoz, hogy megnyiss egy falufesztivált? – Lehet, hogy találkozom egy elragadó törpével – vágott vissza Georgie. – Nem fogod elhozni Dinsdale-t! – Ha Dinsdale nem jön, akkor én sem. Nyisd meg a rohadt fesztiválodat magad! Az eső a falu központi parkjának hársfáiról leszakította a sárga leveleket. A főutca piros-fehér zászlódíszbe öltözött. A plébánia melletti frissen levágott árpaföldön kavicsokként csillogtak a parkoló autók. Hillaryék kertje, melyet magas falak védtek, és amely ritkán volt kitéve a Bristol-csatorna felől fújó szélnek, sokkal melegebb volt, mint Valhalla vagy Édenkert Major. Egy nagy, krémfehér virágokkal borított sárga szivarfával és két óriási gesztenyefával büszkélkedhetett. Ez utóbbiak levelei bíborosi palástként a földet söpörték, és hozzá illő egyházi jelleget adtak a kertnek. A ház középkori mohos fala melletti levendulaágyásból a szivárvány minden színében burjánzó klemátisz emelkedett ki. Már nagy volt a nyüzsgés a standok körül, és mindenki azon a véleményen volt, hogy Joy Hillary nagyon jó kertész, de azt suttogták, hogy a plébános bizonyára tiltott öntözéssel tud ennyire tökéletes pázsitot produkálni. – A bort, amit megiszik, vízzé változtatja – sugalmazta Bob Harefield, akinek a kopasz feje olyan barnára és szeplősre sült, mint a tojás, és aki a maga csendes, céltudatosan hatékony módján sokkal többet el tudott érni, mint bárki más. A legtöbb standot ő állította fel, beárazta az árut, igazságot tett a felmerülő vitákban és most a kapunál ő szedte a pénzt. – Ti ketten ingyen kell, hogy bejöjjetek – mondta Georgie-nak és Guynak, akik ragaszkodtak hozzá, hogy fizessenek. – Milyen jó, hogy eljöttek! – köszöntötték őket kórusban a plébános felesége, Marigold és Lady Chisleden. Mindannyian előresiettek, hogy fogadják a hírességeket. A frissen felázott füvet mély lyukakkal pettyezték magas cipősarkukkal. – Nem igazán engedünk be kutyát – mondta Joy Hillary, nem túl nagy lelkesedéssel emlékezve Dinsdale-lel való találkozására. – Akkor legalább tartsd pórázon – mondta Marigold. – Gyorsan végigszaladunk a standok között, hogy a segítőinket köszöntsük – mondta Lady Chisleden –, aztán bele kell kezdenünk a megnyitóba. Szegény Kitty egyedül vitte a limlomos standot, mert a tavalyi Miss Paradise, akinek segítenie kellett volna neki, nem jött el. – Mi ez? – lengetett egy kartonkorongot Meredith. – Bele kell tenni a lábos aljába, és nem engedi, hogy kifusson az étel. – Kár, hogy nem tudod ráállítani Rannaldinit. Éppen most vettem tíz pennyért egy első kiadást, az a címe, hogy Egy csirkefogó önéletrajza. – Az írója pedig minden férj Paradise-ban – állt meg előttük Georgie. Joy Hillary aggódó tekintettel nézett rá. Marigold megígérte, meg lehet bízni Georgie-ban, hogy viselkedik, de igen vadul nézett ki a mai napon, és mintha ebben a ruhában aludt volna. – Gondolom, ismeri Kitty Rannaldinit – mondta Lady Chisleden, a megbízhatóság szobra. – Egy tökéletes kacat – kuncogott Meredith. A kartondobozban turkálva felfedezte a lila plasztiktulipánokat, és Georgie-nak nyújtotta. – Ha Marigold elfelejtené a csokrodat, kedvesem. – Meredith, ne butáskodj – szólt rá Joy Hillary, majd fontoskodva odavezette Georgie-t a növénystandhoz, ahol Marigold sürgette az embereket, hogy vásároljanak és növeljék a Legjobban Gondozott kertjük szépségét. – Van egy pár nagyon szép mezei árvácskánk – mondta Georgie-nak.

– Több kell egy palántánál, hogy ne érezzem árvának magam. – Jöjjön, és találja ki a disznó súlyát – szakította félbe gyorsan Joy Hillary –, és aztán, gondolom, megtarthatjuk a megnyitót. – Helló, Georgie! – kiáltott Kurázsi Mama. – Nagyon meleg van, ugye? Az ember csak úgy gőzölög, mint a forró süti. Az eső után a darazsak megkezdték zuhanórepülésüket a gyümölcsös és lekváros süteményekre a tortapulton. – Egy perccel ezelőtt itt ettem egy kávétortát – jelentette ki Lady Chisleden, rémülten meredve egy bevásárlószatyorra. Az emelvény felé menet Georgie megpillantotta Ferdie-t, akinek rémes délutánja volt. A legyek miatt zaklatott és rosszkedvű Picúrral lovagoltatott gyerekeket, a morcos póni már háromszor is megharapta, és rengeteg kicsi gyerekre kirúgott. – Hol van az a szemét kis barátod? – sziszegte Georgie. – Megígérte, hogy nem tágít mellőlem. Ferdie-nek kedve lett volna visszavágni, hogy a kis szemét barátja megígérte, itt lesz, hogy Picúrt felügyelje, de túl sok pénz forgott kockán, ezért csak annyit mormolt megnyugtatásul, hogy Lysander bármelyik percben megérkezhet. Guy, mint az apja, a püspök, ide-oda cikázott az ilyen templomi eseményeken, kezet rázott az önkéntesekkel azt mondva, milyen nagyszerű, hogy itt vannak. Most a hangosbeszélőt kezelte, erős hangja körbegyűrűzött Paradise-ban: – Csendben imádkozzunk a lelkészünkért! Mindenki Dinsdale körül nyüzsgött, hogy megsimogathassa, ő pedig gondosan lenyalogatta a kávétortát a bajuszáról. Aztán Percival Hillary közhelyorgiába kezdett Georgie-ról, akit igazán senkinek nem kell bemutatni, és hogy mennyire sokat jelent ő és a férje, Guy a mi kis közösségünknek, és hogy mennyire hálásak Georgie-nak, hogy elfoglaltságai ellenére időt szán rájuk. – Hölgyeim és Uraim! – kezdte Georgie. A mikrofon vérfagyasztó sivításba kezdett. – Hangosabban! – ordított az öreg Miss Cricklade, aki tíz éve egyfolytában a házilag készített bor bajnoka volt. – Köszönöm, hogy ilyen kedvesen fogadtak bennünket. – Úgy hangzott, mintha Georgie a világűrből beszélt volna. – Minden abszolút tökéletesnek látszik, de tudom, hogy az ilyesfajta rendezvények nem egy éjszaka alatt nőnek ki, mint a gomba. Hosszú hónapokig tartó kemény munka és szervezés és szeretném különösen megköszönni... Propellerzúgás szakította félbe. Larry helikoptere mindenkire szecskát fújva szállt le a szomszédos mezőre. Miss Cricklade, aki tűzőr volt a háború alatt, egy kecskelábú asztal alatt keresett menedéket. – Ahogy a megnyitónk mondta – rögtönzött Percival. De Georgie elvesztette a fonalat, és nem emlékezett, kinek mondott már köszönetet. Látta, Kurázsi Mamát a feje búbjára tornyozott lilás mályvaszín hajával, a kocsmában kipirult arcával, ahogy Dinsdale-t tartja, és őt nógatja. – Szeretném megköszönni a tiszteletes úrnak és Mrs. Hillarynek, hogy rendelkezésünkre bocsátották ezt a gyönyörű kertet – dadogta Georgie, és már azon volt, hogy mindenkit arra biztasson, hogy nyúljon mélyen a zsebébe és költsön és költsön és költsön, majd a végén elmondjon egy kis viccet, amikor rájött, hogy elveszítette a hallgatóságát. Lenézett, és látta, hogy Lysander Jackje megérkezett, és élénken fajtalankodik Dinsdale hátsó lábával. – Ne csináld, Debenham, ez illetlenség! – rikácsolta Kurázsi Mama és fehér gumicsizmájával két méterre röpítette Jacket. – Ezennel a fesztivált megnyitottnak nyilvánítom – motyogta Georgie halk tapsot kapva. – Meg fogom ölni Jacket és Lysandert! – fogadkozott dühösen Georgie. – És Larryt – tette hozzá, ahogy meglátta, hogy beoson a virágsátorba, hogy időben bejuttassa a tortáját. De nem volt ideje a kesergésre.

Guy elráncigálta, hogy bíráskodjon a jelmezversenyen, miközben halkan veszekedett: – Bárcsak megengedted volna Percynek vagy nekem, hogy próbáljunk veled. – Meg sem köszönte a Terményeket, a Majdnem újat és a Kókuszdiót – morgott Miss Cricklade Marigoldnak. – Nagyon ügyes vagy! Szükséged lesz egy golyóálló mellényre – mormolta Bob, ahogy bevonszolta Georgie-t a pásztorlányokkal, cigányokkal, bohócokkal és popsztárokkal teli ringbe. Georgie-nak tetszettek a gyerekek, és megjelölte magának a lehetséges győzteseket, Marigold Margaret és Dennis Thatchernek öltözött két fiát, meg Mike Arkangyal lányait, akik egy fehér színpadi ló belsejében izzadtak Sivatagi Orchideaként. Ekkor egy kis fennakadás támadt, mivel megjelent Hermione csodálatosan elegáns krémszínű Chanel kosztümben és hatalmas szalmakalapban, láthatólag egy cseppet sem szenvedve a hőségtől. – Remélem, nem nagyon késtünk el – mondta mély, vibráló hangján, ahogy betuszkolt a ringbe egy angyali matrózruhás, sötét fürtjein matrózsapkát viselő kisfiút. Ez biztosan Cosmo, Hermione és Bob „kincsecskéje". – Helló, drágám, éppen időben érkeztél. Hadd nézzelek! – Georgie leguggolt mellé, és majdnem kiejtette a kezéből a pontozótáblát. Hermione pici arcából Rannaldini fénylő, fekete, halálosan delejes szeme nézett rá. A következő pillanatban feljajdult, mert Cosmo egy éles rúgást irányzott a sípcsontjára, és rávágott Dennis Thatcherre a távcsövével. Ez segített Georgie-nak gyorsan dönteni. Első helyre jelölte Marigold fiait, a Sivatagi Orchideát a másodikra, a harmadik lett Miss Muffet pókja, Cosmo pedig nem kapott semmit. – A kis Cosmo nagyon érzékeny. Nem fog neki tetszeni ez a döntés – mondta Hermione fenyegetően, ahogy a bömbölő gyereket elvonszolta. – Soha jobban nem lesz nagyobb szükséged a golyóálló mellényre – súgta Bob. – Kérjük porondra az összes állatot a Legjobb Háziállatot Bemutató Gyerek versenyéhez! – kiáltotta Guy. – Kár, hogy Rannaldini Genfben van, indíthattuk volna – mondta Meredith. – A mi nagyon kedves Hermione Harefieldünk lesz a döntőbíró – tette hozzá ujjongást kiváltva Guy, ami egy időre csillapította Hermione dühét. – Mindenkinek kell adnom egy doboz Smartiest – bizonygatta Hermione –, nem hagyhatom, hogy akár egyetlen kicsike is szomorkodjon. – Hermione annyira gondoskodó – jegyezte meg Joy Hillary. Miss Cricklade látván, hogy Ferdie nagyot rúg Picúrba, jelentette a dolgot az Állatvédő Társaságnak, akiknek volt egy sátra a kijárat mellett. Georgie zsibbadtan autogramot osztogatott, még mindig kába volt a ténytől, hogy a kis Cosmo Rannaldini fia. Hogy tud Bob és Kitty megbirkózni az állandóan szem előtt lévő, mindenki számára nyilvánvaló bizonyítékkal? Végül a hangosbeszélővel Guy bejelentette, hogy a bíráskodás véget ért a virágsátorban, és a közönség rövidesen láthatja a győzteseket. Hol a fenében van Lysander? – gondolta Ferdie és Georgie egyformán gyilkos hangulatban. A múlt vasárnapi krikettmeccs után Paradise hőse valóban tolvajok közé keveredett a Paradicsom Kapujában. Mindenki meg akarta hívni egy italra, és miután Lysander nem tudta megtagadni önmagát, viszonzásul ő is azonnal fizetett mindenkinek. Aztán, miután mondta, hogy tegyék meg az 1.30-as futamon a tuti tippjét, Csalárd Egeret, és az befutott, ünneplésképpen még több rund következett, majd javasolta, hogy nyilvánvaló okokból Georgie Napját tegyék meg a 2a5-ötösön, de az meg utolsónak jött be, tehát még több italra volt szükség, hogy vigasztalják magukat. Fél háromra Lysander már teljesen kiütötte magát. Rémlett neki, hogy valahol találkoznia kell Georgie-val. A rókabundában kibotorkált, és végül a plébánia mögött találta magát. A hangokat követve átmászott a falon, és egy nagy sátor mögötti labdarózsabokorban landolt. A sátorlapot félrehajtva belebotlott a házilag készített borrészlegbe, a mellette lévő asztalon a zsűrizés után nyitva maradt üvegeket talált.

A győztes megint csak Miss Cricklade volt. Tavaly Mike Arkangyal, aki egész Angliát az asztal alá tudta inni, pár pohár bodzabor után Miss Cricklade házából kijövet egyenesen az Almafa kirakatába hajtott. Lysander előző este óta a sületlen tortatésztán kívül nem evett semmit, ezért miután eltüntette a fél üveg idei győztest, hirtelen megéhezett, és befalt egy kitűnő spenótroládot és egy tányér virslis kiflit, mielőtt megkezdte volna Miss Cricklade díjnyertes, vörös bodzaborát. Addigra már az emberek beszállingóztak a sátorba, mindenki kezet rázott vele és gratulált neki. Tényleg, gondolta Lysander, ilyen klassz esküvői fogadáson még nem voltam. Szüksége volt még egy italra. Az állatvédelmi felügyelőt közben, aki azért jelent meg, hogy feljelentse Ferdie-t, Picúr rendesen megharapta, és kísértést érzett, hogy inkább a lovat jelentse fel. A templomtorony árnyéka rávetült a plébános kertjére, ahogy elkezdett alábukni a nap. Vigasztalhatatlan kiállítók özönlöttek ki a virágsátorból. Úgy tűnt, Rannaldini és Mr. Brimscombe nyerte el az összes díjat. Miután Guy teával traktálta az önkéntes elárusítókat, még arra is ügyelt, hogy Hermione a kamillát szered mézzel ízesítve, a reggel hat óta talpon lévő Marigoldot a sörsátorba vezette, hogy valami erősebbet igyanak. Georgie látta őket együtt nevetgélni. Áruló, gondolta Georgie, és azt kívánta, hogy valaki dobja meg Guyt egy kókuszdióval. Guy nem volt boldog, ahogy Larry, a plébános és Meredith sem, mikor felfedezték, hogy a még mindig távollévő Lysander első díjat nyert a csokoládétortájával. – Kellemesen lágy, szaftos összetételű piskóta, kiváló, különleges ízkombináció, amelyről még nem sikerült megállapítanunk, hogy mi is lehet – volt a zsűri kommentárja. Ideje volt, hogy Larry levezesse az aukciót, és visszanyerje a magabiztosságát, miután egyetlen díjat sem kapott. Megmutathatta, hogyan kell előnyös árat kicsikarni, és azzal kezdte, hogy nyolcvan fontot kapott a Rocksztár egy dedikált példányáért. Aztán Guy mindenkit lenyűgözött rendkívüli negyvenfontos licitjével Hermione vadvirágcsokráért. A kis Cosmo dadája, Gretel szedte és kötötte bokrétába a majoránnát, kakukkfüvet, ördögszemet, a halvány- és sötétlila harangvirágokat. Hermione a mennyekben volt. – Guy Seymour a legnagyvonalúbb férfi Rutshire-ben – mondogatta, miután számtalanszor szájon csókolta Guyt. Miután Georgie éppen aznap reggel vette a bátorságot, hogy kinyissa közös bankszámlájuk számlakivonatát, és látta, mekkora a hiteltúllépésük, az arcára fagyott a mosoly a csecsebecsepultnál. Tudta, hogy neki kellene állnia, hogy segítsen Marigoldnak és Kittynek, de valahogy lebénult a tűsarkújában, és túl bátortalan volt, hogy szóba álljon az emberekkel, akik pedig szintén bátortalanok voltak megszólítani egy hírességet. Ferdie-t egy szénabálán ülve találta, csokifagyit evett. Már nem volt az a hetyke nagyszájú, akinek megismerte. – Nagyon sajnálom, Georgie. Elmentem volna, hogy megkeressem, ha nem sózta volna rám azt a szemét pónit. Azt hittem, kigyógyítottam már abból, hogy mindig meglógjon. A jövendőmondó kis fehér sátra a legmagasabb gesztenyefa alatt helyezkedett el. Mivel a hajmosás után Georgie körme tiszta volt, és már majdnem elfogyott a sor, elhatározta, hogy kikémlelted a sorsát. A sátor előtt egy fekete, hosszú hajú, kellemes arcú nő próbált lecsendesíteni egy aranyos, de nyűgös babát, a két gyönyörű, vörös hajú kislányhoz pedig így szólt: – Anyu nem lesz bent sokáig, aztán visszamegyünk Vörösbegy-ligetbe, és fürdünk egyet a medencében. A következő pillanatban egy vörös hajú lány botorkált ki zokogva a sátorból. – Jaj, Daisy, nem tudom elviselni – siránkozott a sötét hajú nőnek. – Nem fogja elhagyni. Georgie rémülten vette észre, hogy Julia az. Már nem tudta kikerülni. Fehér ing, kék, iskolás fiús sort és fekete papucscipő volt rajta. Napbarnított, szeplős bőrének és rozsdaszín hajának kombinációja elbűvölő volt. Neki persze nincs szüksége gyógykenőcsre a visszereire, gondolta Georgie fáradtan.

– Jaj, Georgie – rémesen sajnálom. Megpróbáltam ma távol tartani magam – hüppögte Julia –, de nem tudtam megállni, hogy idejöjjek. Nem fog elhagyni téged. Annyira szerencsés vagy, hogy ő a tiéd. – Gyere, Julia. – Daisy átölelte megroggyant vállát. – Menjünk haza! Annyira sajnálom – fordult Georgie-hoz. – Remélem, jól van. Georgie nem volt jól. Lerúgva undok magas sarkúját elrohant, hogy megtalálja Guyt, akit körülvettek a lelkes önkéntesek, közöttük Joy Hillary és Lady Chisleden, és éppen a helyi lap számára fotózták, amint a farkat tűzi fel a csacsira. – Van egy tízesed? – szólt oda Georgie-nak. – Nincs – dühöngött Georgie. – Ha az embernek mit sem ér a szerencséje, természetesen a jósnőnél próbálkozik. Éppen most futottam össze Juliával és Daisy France-Lynchcsel. – Juliával és Daisyvel? – Guynak a szeme sem rebbent – Milyen jó, hogy benéztek. Joy, lehet, hogy jövőre el tudnák itt adni egy pár képüket, te pedig százalékot kapnál. Ismered Daisyt? Olyan aranyos. Annyi itt a helyi tehetség. – Aztán Lady Crisledenhez fordult: – Azt hiszem, Gwendolyn, a kakaópor valójában jobb ízt ad. Az én hibám, hogy az idén forró csokit használtam. – Nem hiszem el, hogy ezt hallom – mondta Georgie. – Guy, tudtad, hogy Julia eljön? – Természetesen nem, hónapok óta nem beszéltem vele. Georgie nyugodj meg! – Guy félrehúzta. – A változatosság kedvéért gondolhatnál másra is, nem csak magadra. – Itt az idő, hogy kihúzza a tombolát – szakította félbe Joy Hillary, akinek kocsányon lógtak a szemei. – Majd én felkonferálom – pattant oda Guy. – Nagyon szeretném megnyerni a Koppenhága étkezőkészletet – mondta Joy. – Olyan remek, hogy Hermione felajánlotta. – Még egy ürügy, hogy ne hívjon meg senkit vacsorára – mormolta Meredith a holtfáradt Kittynek. – A padláson Hermionénak már van három készlete. Minden alkalommal kap egyet, ha a Csodálatos Koppenhágát énekli a Dán Operaházban ráadásnak. A tombolanyeremények közt volt egy kosár gyümölcs az Almafából, a helyi régiségbolt egy kristálypohárkészletet adományozott, a Mennyei Manna kétszemélyes vacsorát és a Paradicsom Kapuja egy rekesz bort. Georgie szórakozottan keresgélt a dobban, azon imádkozott, nehogy Julia tombolajegyét húzza ki, amikor fülsiketítő sikoltás vonta magára a figyelmet a virágsátor felől. A vén Miss Cricklade botladozott oda Marigoldhoz. Azért hagyta ott a „Majdnem, mint az új" standot, hogy megnézze, hány díjat is nyert. – Az összes boromat megitták – kiabálta. – Mind a három üveggel, és nézzék meg, mit csinált! A virágsátorból mintegy végszóra jött elő Lysander, keresztbe állt a szeme, és alig tudott megállni a lábán, Miss Paradise '89 és '90 támogatták, a koronájuk félrebillent a fejükön. – „Jó kertész Hillary messze van" – hukk – „a város falán is túl" – énekelte Lysander, egy félig megevett péksüteménnyel vezényelve hozzá az ütemet. Georgie még senkit sem látott ennyire részegnek. Lysander hirtelen emberfölötti erőfeszítéssel feléje fordította a fejét. – Georgie! – Összpontosítani próbált. – Jaj, Georgie drágám, már mindenütt kerestelek. Mikor tartod meg a beszédedet? Georgie elveszítette az önuralmát. – Tűnj el! – ordította, és a csokrával felé csapott. – Húzd el a beled, te kis rohadék, vissza az óvodába, és soha ne gyere vissza! Döbbent csend volt. – Georgie! – jajgatta Lysander. Kétségbeesetten el akarta érni, előrelendült, belebotlott egy kötélbe, és rázuhanva a tombolaasztalra, fülsiketítő lármával mindent leborított. A Koppenhága étkezőkészlet ripityára tört, ugyanúgy a Waterford kristálypoharak és a Paradicsom Kapujából való palackok. – Ne bízz soha a hercegekben – mormolta Bob. – Na, ezt hívom természetes törésnek – mondta a nevetéstől pukkadozó Meredith.

Joy Hillary betuszkolta az egészen másképpen pukkadozó Hermionét a plébániára. Guy kezébe kapta a mikrofont, és megmondta az embereknek, hogy most hagyják el a területet, nehogy üvegcserépbe lépjenek, és biztosította őket, hogy a tombolát megtartják egy későbbi időpontban, a nyertesek pedig a megfelelő időben meg fogják kapni a díjaikat. – És ez a kis szar alak megfizet értük – mondta ádázul, mikor kikapcsolta a mikrofont. Miután a szervezők és a kisegítők összesöpörték a törött cserepeket és üvegeket, visszavonultak a plébániára, hogy elfogyasszák jól megérdemelt italukat, miközben összeszámolták a pénzt. Georgie reszketett a megaláztatástól, és csak haza akart lógni, de Guy ragaszkodott ahhoz, hogy ő is velük jöjjön. – Panda, teljesen hülyét csináltál magadból. Tartozol annyival a bizottságnak, meg persze nekem, hogy megjelensz, és egy kis megbánást mutatsz. – Abban a pillanatban, ahogy beléptek a plébániára, Guy eltűnt, hogy gratuláljon az elárusítóknak. Hermione a repülősónak, két nagy whiskynek és a besöpört hízelgésnek köszönhetően eléggé rendbe jött ahhoz, hogy félrehúzza Georgie-t. Félreértette, miért volt vele Georgie korábban annyira szűkszavú, azt mondta neki: – Helyre akarom tenni a dolgokat a fejedben. Guy imád engem – tényleg –, annyira kedves volt tőle, hogy megvette a csokromat, de a barátom vagy és eszembe sem jut, hogy bátorítsam. Egyébként sem az esetem. – Akkor mi a fenének csókolod szájon minden alkalommal, mikor találkoztok? – Georgie maga is meglepődött, hogy miket beszél. – Jaj, Georgie! – Hermione félrebillentette a fejét. – Azt hittem, miután minden a nyilvánosság előtt történt, rájössz, hogy nem jelent semmit. Hermione ezúttal Georgie döbbent hallgatását beleegyezésnek értelmezte, és folytatta: – Mindannyian sajnáljuk Guyt, annyira kedves férfi, olyan megbízható, és annyira más, mikor nem vagy ott körülötte és nem figyeled árgus szemmel, mint egy börtönőr. Egyébként is, minden életrevaló férfi szeretőt tart. – Hermione lehalkította a hangját. – Nem akarhatsz egy nyámnyila alak felesége lenni. Végy példát Kitty Rannaldiniről. Pillérke tudja, hogy kell méltóságteljesen viselkedni. – Mert hiábavalóan küzdene bármiért is! – csattant fel Georgie. – Ó, én biztos vagyok abban, hogy Rannaldini minden szükségét kielégíti. Georgie faképnél hagyta Hermionét, és egy barátságos arcot keresett. Az árusok olcsó borral teli poharukat fel nem robbant bombaként a kezükben tartva elkerülték a tekintetét. Szegény Guy, micsoda felelősség terheli. Vajon minden férfit hazuggá lesz a felelősségérzet? Nem voltam mindig ilyen, akarta bizonygatni Georgie. – Jól vagy? – kérdezte Marigold. – Nem, nem vagyok. Az a rohadt Lysander! – Csitt! – Marigold az ablakhoz húzta Georgie-t. Poros volt a párkány. A vázában lévő rózsa hullatta a szirmait. A héten Joy Hillarynek másfelé jártak a gondolatai. – És miért hagytad, hogy Guy meghívjon téged egy italra? – Szomjas voltam – mondta bocsánatkérően Marigold –, és én kedvelem őt. Ó, Georgie, hatezer fontot kerestünk, és Ferdie éppen most adott egy ezerfontos csekkel, hogy kifizesse a Lysander okozta kárt. – Hol van az a kis dög? – Ájultan fekszik a szomszédos mezőn. – Remélem, felgyújtják alatta a tarlót. De Marigold nem figyelt rá. – Hatezret csináltunk, Georgie! Lady Chisleden pedig megkért, hogy szólítsam Gwendolynnak.

33.

Mivel Georgie gondolatait az foglalta le, hogy a kenyérvágóval, vagy a húskéssel ölje-e meg Guyt, ezért valahogy sikerült hazaérniük veszekedés nélkül. Éppen Jótékonyságot és Dinsdale-t etette a konyhában, mikor Guy egy dossziét lobogtatva bejött. – Panda, elmegyek. Mondtam Joynak és Percynek, hogy segítek takarítani. Ne foglalkozz a vacsorával. Bekapok egy szendvicset a Paradicsom Kapujában. Aztán lesz egy Legjobban Gondozott Település-gyűlés. – Miért nem indítod Juliát a Legjobban Gondozott Szerető-versenyben? – ordította Georgie. – Lehet, hogy még Hermionét is legyőzné. Georgie egyfolytában sírt. Megivott egy hatalmas Bacardit, elővette a bőröndjét, és fogalma sem volt, hová menjen. Annyira nagy volt a meleg, hogy felvette a vasalatlanból előkotort, gyűrött farmer bikinijét. Aztán a gyümölcsöstálból kivett egy szilvát, és azon kapta magát, hogy a magot tette a szájába, a gyümölcsöt pedig a hamuval teli szemetesvödörbe dobta. Minden hamuvá vált. Szegény Julia is összetörtnek nézett ki. Georgie rájött, hogy már nem is gyűlöli. És lehet, hogy Marigoldnak, Hermionénak és Paradise összes hölgyének igaza volt, és Guy valóban más és tényleg kedvesebb, amikor ő nincs vele. Miért hagyta cserben Lysander? Mert egyszerűen nem volt neki elég fontos. Összerezzent a telefoncsörgésre. Flora volt az. – Hol vagy? – A Genfi-tónál – ööö... – egy ifjúsági szállóban. – És hol a fenében van a fehér selyemblúzom? Nincs kétségem afelől, hogy valamelyik rögbis fiúd hátán szakadt ketté, vagy azzal mosta a kocsiját. Csönd állt be. – Nézd meg a vendégszoba ajtaja mögött – mondta Flora dühösen. – Ott találod. Menj, és nézd meg most! Georgie fölment az emeletre, és megtalálta a fehér blúzát, aztán eszébe jutott, hogy ez a vendégszoba volt az, ahol Guy úgy állította be a tükröt, hogy lássa, ahogyan Juliával szeretkezik, és újból sírni kezdett. Mire lement, Flora már letette a telefont. Georgie szörnyen érezte magát – szegény drága Flora, lehet, hogy a Genfi-tóba ugrik. Undok voltam vele, mondta egy kis hang, mert féltékeny voltam rá és Lysanderre. Elöntötte a beteges, szívdobogtató, kínzó vágy, hogy bizonyosságot szerezzen. Nem mert Guy dolgozószobájában szimatolni. Egy kicsit már részeg volt, és Guy észrevenné, ha elmozdítaná a papírjait. Utálta magát, mert bement Flora szobájába. A rádió és a magnó még mindig be volt kapcsolva. Volt a falon egy gorillát ábrázoló plakát, valaki azt írta alá: „FLORA SEYMOUR EGY JÓ NAPJÁN". Megtalálta Flora naplóját; a keze annyira remegett, hogy először nem is tudott összpontosítani. Augusztus 13.: Kiolvastam a Franklin meséjét (nem rossz ahhoz képest, hogy kötelező olvasmány). Egy férfiról szól, aki lefekszik egy undorító, öreg nővel, az meg gyönyörű hercegnővé változik. Egészen bele tudom élni magam Franklin szerepébe. Georgie azon tűnődött, vajon ő hercegnővé változna-e, ha lefeküdne Lysanderrel? Augusztus 14.: Na itt van. Ebéd Valhallában, ott volt Lysander, Ferdie és büntetésül Hermione. Aztán egy csomó hízelgő leírás következett a tóba lovagoló Lysanderről. Káprázatos, csak egy kicsit öreg. Apu is olyan rendes, elvitt kocsival. Jót beszélgettünk. Később szexeltünk egy fantasztikusat az erdőben. Rettegek tőle, hogy a végén még beleesek. Georgie feljajdult és lapozott egyet. Augusztus 15.: Elélveztem csak attól, hogy szel telefonon szexeltünk. Adott egy töltőtoll formájú pici vibrátort búcsúajándékként, úgyhogy nem hiányzik, de tudom, hogy fog. Legalább sokat repül ide ki hozzám, hogy találkozzunk. Georgie kővé meredt a rémülettől, először nem is hallotta, hogy csöng a telefon. Betegre sírta magát, hogy kinyitotta Pandora szelencéjét. – Georgie, itt Lysander beszél. Bocsáss meg, hogy berúgtam. Át akarok menni.

– Dögölj meg! – ordította Georgie. – Tudom, hogy cserbenhagytalak. Ferdie épp most osztott ki. Kárpótolni foglak. – Nem fogsz. A rohadt kutyád elcseszte a beszédemet, aztán te csináltál hülyét belőlem mindenki előtt, és ráadásul keféled a lányomat. Hogy merészeled! Tartsd meg a rohadt fizetségedet, de nem akarlak sem téged, sem Ferdie-t látni soha többé, és ne merészelj kapcsolatba kerülni Florával. – Lecsapta a kagylót, és végigrohant a házon, mindenütt kihúzta a telefont, mintha csak gyomokat irtotta volna ki az életéből. Nem hitte el, hogy még csak tizenegy óra van. Odakint a teraszon a levegő az éjszakai liliom illatától volt terhes. A holdfényben Rannaldini nagy fekete zsákokba tekert szalmabálái hatalmas csigáknak látszottak, amik feléje közelednek, és meg akarják enni. Magányos dupla ágyában meztelenül bámulta a tükörképét a kandalló feletti tükörben, meztelen vállára omló vörös hajával csak Juliát látta. Zokogva nyelt le két altatót, és álomba zuhant. Másnap, mint mindig, ha altatót vett be, higgadtan és majdhogynem eufórikusán ébredt. Akár a férje egymillió szeretője sem tudná aggasztani. Elképesztő hangulatváltozásai egyikének hatására nem lökte félre Guy tilosban járó kezét. Ma olyan lesz, mint Pillérke, aki soha nem utasítja el gorombán a férjét. – Szeretkezzünk odakint! Jaj, Panda, annyira hiányoztál – mondta Guy, és levezette Georgie-t a tó egyik zugába, a fűzfák rejtekébe és a szúrós sárga fűre fektette. De amint Guy a kezét Georgie lába közé helyezte, Dinsdale nagy lármával keresztülvágott a fűzfafüggönyön, majd miután félrelökték, duzzogva eltotyogott Kurázsi Mamához. Georgie kétségbeesetten próbált ellazulni, de szexuálisan mintha teljesen elbénult volna. Túl görcsös volt ahhoz, hogy így legyen orgazmusa, elsírta magát, és könyörgött Guynak, hogy hatoljon belé, de olyan szűk volt odalent, hogy a fájdalomtól majdnem felsikoltott. – Ez isteni volt drágám – mormogta Georgie utána –, köszönöm szépen. Amikor kiszállt a fürdőkádból, Guy a krikett-táskájával jött elő a szobájából, arcon csókolta, és bejelentette, hogy indul Oxfordba. – Panda, mindig azért panaszkodsz, hogy nem tudsz dolgozni, úgyhogy azt gondoltam, adok neked egy szabad napot. Semmi kétség, ő és Julia találkozni fognak Ricky France-Lynch erdejében, és Guy azt mondja majd: – A dolgok nem mehetnek így tovább. Georgie annyira szörnyű volt. Rettenetesen meleg volt. A közelben lévő ánizskaporhalmon száradó harmat illata a Londoni Wheeler's Éttermet és a szórakozást juttatta Georgie eszébe. Larry kisbérese hujjogatva terelte az elcsigázott teheneket a völgyön keresztül, hogy legelőre leljenek. Megszólaltak a Mindenszentek-templom harangjai, nyilvánvalóan előre is hálálkodtak a templomtorony átépítéséért. Egy fiatal nőstényróka ült a tarlón mozdulatlanul a kombájnok miatt megriadt áldozatokra várva – a nyulaknak és a mezei egereknek annyira szükségük volt vízre, hogy kiveszett belőlük a túlélési ösztön. Mint belőle, gondolta felzokogva Georgie. Ó, édes istenem, segíts nekem, és térdre borult. Az Isten azt mondta neki, hogy fogjon hozzá a munkához. Felvette a bikinijét és kéziratpapírt, tollakat vett elő és kekszet Dinsdale-nek, aki ugyan visszajött már, de még mindig odakint duzzogott a teraszon. Gumiszalaggal hátrafogta a haját, hogy lebarnuljon a homloka, ledobta a melltartóját, bekente napolajjal sápadt melleit, és gondolkodni kezdett. Kleopátra mindig nagy hangon pörölt Antoniusszal, aki elbűvölő, önmagától semmit meg nem tagadó volt, az emberei imádták, az önkéntes segítői számára maga volt a megbízhatóság. Georgie vöröslő fényt látott a gombabarna felhőspirál alatt. Égették a tarlót, mint Antonius halotti máglyáját. Georgie behunyta a szemét, és dúdolgatott. A napok óta üldözött dallam hirtelen formát öntött a fejében, és majdnem egyszerre a szöveg is követte: „Még egyszer szerelemre akarok lobbanni, mielőtt meghalok." Élvezettel kezdett el írni, de a golyóstoll megadta magát, ahol összekenődött a

papír napolajjal. Elővett egy tiszta papírt. Valahogy meg kellett ragadnia szerelmük halálra ítélt őrületét. Nem tudta, mennyi ideig írt, csak a zene muzsikált a fejében, és a szavak versenyt futottak, mintha az Angyalok Menedékének patakjai szállítanák még egyszer az esőt a hegyekből. Mint Hemingway, ő is akkor hagyta abba, mikor jól ment, és hogy csináljon egy csésze kávét, amikor Dinsdale elkezdte ugatni a pázsiton keresztülrohanó Jacket és Maggie-t. Maggie egy borítékot hozott a szájában, amit izgalmában elejtett. Georgie-nak csak arra volt ideje, hogy hajából kirántsa a gumiszalagot, felborzolja a haját, és izzadó mellére rántsa a bikinifelsőt, amikor Lysander befordult a sarkon. Lysanderen Ferdie napszemüvege volt, és egy üveg pezsgőt cipelt, meg egy csokor tarkabarka őszirózsát. Nehéz lett volna megmondani, hogy a másnaposságtól vagy az idegességtől reszketett. – Ki innen! – mondta Georgie. – Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. Soha életemben nem csináltam még rosszabbat, de rettenetesen be voltam rúgva, és Jack is borzasztóan sajnálja. – Lehajolt, hogy felemelje a borítékot, amit Maggie elejtett. – Jesszus, a fejem! Esküszöm, ebben a fájdalomban semmi színlelés nincs. Ahogy átadta az üveg Moët-t a szempillái mögül Georgie-ra lesett, és elkeseredett, hogy a nő szemében egy csöpp mosolyt sem lát. – Miért nem veszel részt a pólódöntőben? – vágta oda Georgie. – Kiszálltam a csapatból. Te sokkal fontosabb vagy, és nem kefélem a lányodat. – Nem hiszek neked – mondta Georgie, és azt kívánta, bárcsak ne azzal törődne, hogy melege van, izzadt és középkorú, amikor csak Flora tisztességére kellene gondolnia. – Múlt vasárnap nem került elő hajnali négy előtt és hallottam, miket beszélt telefonon. Semmiképpen nem ismerheti be, hogy elolvasta Flora naplóját. – Múlt vasárnap Flora csak fél óráig maradt és csupán egy italt ivott – mondta Lysander –, sőt, mi több – folytatta dühösen –, egyáltalán nem érdekelte Artúr, még akkor sem, amikor az oldalára feküdt, horkolt, pacsit adott Twix csokiért, és megivott egy doboz Fantát. Meg voltam döbbenve. Így igazán nem lehet Lysander szívéhez férkőzni, gondolta egy kissé megenyhülten Georgie. – És állandóan az óráját nézegette – folytatta. – Aztán egy autó állt meg az utcánk végében, és Flora úgy eltűzött, mint a patkányok a süllyedő hajóról. Kérdezd meg Ferdie-t! – Ő mindig fedez téged. – Nem igaz. Éppen most szidott le megint. – Nincs ötleted, ki volt a kocsiban? – Nincs – hazudta Lysander. – Hol van a Nagy Gondoskodó? – Oxfordba ment halaszthatatlan ügyben. – Megzavartalak? – Lysander a papírokra pillantott – Rengeteget írtál. – Jó napom volt. – Georgie hirtelen nevetségesen boldognak érezte magát. – Kérsz ebédet? – Nem hiszem, hogy bennem maradna. Ó, Georgie, köszönöm, hogy már nem haragszol rám. Annyira el voltam keseredve. – Utánament a konyhába, mely olyan hűvös és sötét volt, mint egy barlang. – Fel kellene öltöznöm – mondta Georgie, miközben betette az őszirózsákat a mosogatóba. – Kérlek, ne! Így is túl vagy öltözve. – Mit szólnál egy kis hideg csirkéhez vagy egy falat tengeri pisztránghoz? – Georgie kinyitotta a hűtő ajtaját. – Hacsak te nem vagy éhes. Én őszintén szólva nem vagyok. Először nézzük meg a Külvárosiakat. – Neked kellene főznöd nekem – mondta Georgie –, most, hogy mindenkit megvertél a csokoládétorta-versenyben. Lysander tágra nyitotta véreres szemét, aztán elnevette magát. – Hasissal töltöttem meg. Nem csoda, hogy a zsűri az utolsó morzsáig megette, és nem tudta a jellegzetes ízt beazonosítani. Ferdie dühös volt, mert kanálszám ettem a tésztát, amíg keverte. A torták sokkal klasszabbak, mielőtt kész lennének.

– Mint a nők – mondta fanyarul Georgie. – Nem minden nő – adta oda neki a poharat Lysander. Georgie a sötétarany szófára huppanva a nappaliban azt kívánta, bárcsak ne vágta volna vissza Guy az ablakot elsötétítő futórózsát. A beáradó napfény megvilágítja a szeme alatti táskákat és a ráncait. Dinsdale azonnal elhelyezkedett mellette, és nem volt hajlandó odébb húzódni, Lysandernek be kellett érnie a dívány előtti bolyhos szőnyeggel, ahogy gyakran a gyerekei is tették. Mostantól fogva Flora egyik kis barátjának kell Lysandert tekintenie – gyönyörködni lehet benne, megérinteni nem. A Külvárosiak egyik izgalmas részét nézték. Georgie annyira belemerült Michelle és Sharon beszélgetésébe, hogy egyszer csak rémülten vette észre, hogy Lysander haját simogatja. – Azt hittem, Dinsdale vagy – mondta mentegetődzve. – Bár én lennék – fogta meg a kezét Lysander –, minden reggel az ágyadba szeretnék ugrani, faj, Georgie, ma első dolgom volt, hogy az Angyalok Menedékére irányítsam a látcsövemet, azt vártam, hogy Guy elmenjen. És ma délután ott álltam és téged figyeltelek, mialatt írtál, elragadóan néztél ki, tényleg nagyon tetszel. – Ne légy nevetséges! – Georgie úgy megijedt, mint a kutya fenyegette macska. – Majdnem megcsókoltalak az erdőben a krikettmeccs alatt – és tudom, hogy én is tetszem neked. – Nekem nem tetszel. – Dehogyisnem, különben nem lettél volna annyira dühös miattam és Flora miatt. – Lysander a másik kezét Georgie nyaka köré csúsztatta, és addig húzta maga felé, amíg össze nem ért az ajkuk, és olyan intenzitással csókolta, hogy végül Georgie ráesett a szófáról. – Nem, tényleg nem szabadna. Egy percre elragadtatva simogatták egymást, majd Lysander nyelve a szájába siklott, és mialatt Georgie egyre kisebb ellenállással próbált elszabadulni, a bikini felsőjét tartó biztosítótű kinyílt, és nem maradt rajta más, csak a kifakult kék bikini nadrág, vörös haja pedig aranybarna vállára és fiatalos, kerek mellére omlott. – De édesek! – Lysander a mellbimbóit csókolgatta. – Annyira szép vagy. Lysander Georgie-t a combjára fektette, visszasimította a frufruját, és imádattal csókolta a homlokát, súlyos szemhéját, fitos orrát és örömkiáltással tért vissza az ajkához. Egész idő alatt gyengéden simogatta a nyakát, a hónalját, a mellét három centivel a bimbó alatt, a legérzékenyebb részeit, mielőtt befúrta volna magát a nadrágocska alá, amíg nem érezte, hogy Georgie hevesen kalapáló szíve a mellkasát veri, és a nő combja kéjtől reszket. – Azt hittem, másnapos vagy – dünnyögte Georgie, próbált képletesen talpon maradni. – Tőled minden fejfájás-csillapítót gyártó cég csődbe jutna – súgta Lysander. – Istenem, annyira szeretnék benned lenni! A tapasztalt nők a gyengéim. – Tapasztalatom abban van, hogyan kell elriasztani a férfiakat – mondta Georgie szomorúan. Miért is nem folytatta a belső izmokat erősítő intimtornát? – Egyébként sem csinálhatjuk, Dinsdale előtt nem. Lysander nevetve a szőnyegre fektette. Kikapcsolta a Külvárosiakat, levette sötétkék ingét, ráhajította Dinsdale-re, és Guy fényképét a fal felé fordította. Aztán farmerjét ledobva Georgie mellé térdelt, és gyengéden megszabadította a bikini nadrágtól. A mellei közé temette az arcát, és a napolaj illatát belélegezve mormolta: – Csak erről ábrándoztam, hogy egyszer ez meg fog történni. A híd akarok lenni a hasadékod felett az új boldogságod felé. Ne sírj, csodálatos lesz. Feküdj rám, ha túl kemény lenne a padló. Reggel Guyjal annyira gyötrelmes volt, hogy mikor Georgie megpillantotta Lysander hímtagját a maga nagyszerűségében, megrettent, hogy soha nem kerül beléje. De miután Lysander maga felé fordította, combjaik egymásba fonódtak, Lysander két ujjára köpött, és olyan finoman simogatta, hogy Georgie hamarosan úgy forrt, mint vaj a serpenyőben. – Ó jaj, ez mennyei – sóhajtotta, ahogy Lysander könnyedén beléje siklott. – Tökéletesen összeillünk. Istenem, micsoda csodálatos farok.

Lysander rávigyorgott. – Ez aztán igazán a megbízhatóság tornya – suttogta, és Georgie annyira vihogott, hogy csak Lysander tudott elélvezni, ő nem. – Istenem, ez varázslatos volt. – Lysander kitöltötte a langymeleg pezsgőt. – Ne haragudj, még ki kellett volna tartanom. Ferdie mindig azzal tartja vissza magát, hogy Shakespeare-t idéz, és latin igéket ragoz, de én soha nem tudok elég hosszú dolgokat észben tartani. Egyébként sem tudok másra gondolni, csak rád. Ó, Georgie! – És olyan szerelemmel csókolta, hogy az a világ összes orgazmusával felért. Ahogy Lysander mindkettőjüknek cigarettát gyújtott, a szófa felől mély sóhaj hallatszott. Jack, Maggie és Dinsdale kukucskáltak ki Lysander inge alól, és a legnagyobb nemtetszéssel figyeltek. – Úgy néznek ki, mint Jack Tinger, Milton Schumann és Irving Wardle egy rémesen rossz darab első felvonása után – mondta Georgie –, kivéve, hogy ez őrülten isteni volt. – Lehajolt, és megcsókolta Lysander lapos, barna hasát, aztán lassan feljebb haladt és egyenként végigcsókolta minden egyes bordáját. – Magad vagy a megtestesült kívánatosság, de ez volt az utolsó alkalom. Kevesebb, mint feleannyi idős vagy, mint én. Ez igazán obszcén. – Na és? Nézd Rannaldinit és – Lysander éppenhogy le tudta magát állítani, hogy ki ne mondja Flora nevét. Hűha, óvatosnak kell lennie. – És – hmm... – azokat a grupikat, akiket megbecstelenít. – Hermione szerint Rannaldini beteljesíti egy nő minden szükségletét. Cigarettáját a kandallóba hajítva Lysander kinyújtózott a szőnyegen, a farka félreérthetetlenül az ég felé ágaskodott. – Gyere, és ülj rá az én szükségletemre – mondta Lysander –, és ezúttal te fogsz elmenni. Georgie élete megváltozott. Miután rettenetesen kívánatosnak érezte magát valaki olyan számára, akit ő talált rettenetesen kívánatosnak, az önbizalma visszatért. Szenzációsan kezdett kinézni. Soha még ennyire nem élvezte a szexet. Nem hitte volna, hogy a kéj és a vidámság ennyire összefonódik. Ferdie viszont dühös volt. – Nem kellett volna megkefélned! – ordított Lysanderre – Rád fogják kenni, hogy csábító vagy. Guy tönkre fog tenni. – Nem érdekel. Szeretek Georgie-val kefélni. – Egy vénasszony – szemétkedett Ferdie. – Olyan vagy, mint a vörösbegy, aki az öreg, rozsdás teáskannába fészkel. Ferdie némiképpen meglepődött, hogy megrázták, mint a rongyot. – Soha többé ne beszélj így Georgie-ról! Guy is komolyan meghökkent. A múltban Georgie részegen gyakran fenyegetőzött, hogy elhagyja. De most soha nem volt otthon, amikor hívta. Azt állította, hogy dolgozik, de Guy észrevette, hogy pénteken ugyanazok a hangjegyek vannak a kottapapíron és ugyanazok a szövegek a jegyzettömbjében, mint amelyek hétfőn is voltak. – Túl sokat találkozol Lysander Hawkleyval – mondta Georgie-nak, aki az év legforróbb napján sálat viselt, hogy eltakarja kiszívott nyakát. – Te meg túl sokat találkozol Julia Armstronggal – mondta undokul Georgie. – Szemet szemért, fogat fogért. – Nem rólam van szó. Igazán gyerekes, hogy csak rajtam akarsz bosszút állni. – Akárki is mondta, hogy édes a bosszú, okos pacák volt. Guy taktikát váltott. – Panda, több dolgot kellene együtt csinálnunk. – Úgy van – mondta Georgie. – Kezdjük a válással.

34. A hihetetlenül forró nyár továbbra is tikkasztó volt, mindenki a lehető legszellősebb ruhát hordta. Georgie rengeteg időt töltött az ágyban Lysanderrel, akinek a jelenléte a Szarka-tanyán Paradise férjeit állandó feszültségben tartotta. Különösen Guyt és Larryt, akik aggodalmaskodva

telefonálgattak este és reggel, abbahagyták a sportolást hétvégenként, péntekenként korán jártak haza, kezükben virágcsokorral. Guy esetében a Brit Vasutak szolgáltatásai hirtelen nagyot javultak. Csak Rannaldini tartotta szokásos formáját, minden lehetséges pozícióban szeretkezett Florával, Európa minden fővárosában. Hermionénak és Ceciliának sejtelme sem volt erről az új szenvedélyről, és Natashához hasonlóan rendkívül elhanyagoltnak érezték magukat, egyre követelődzőbbek és hisztérikusabbak lettek – különösen Kittyvel szemben, akinek a feladata volt, hogy lemondja Rannaldini találkozóit velük. Szegény Kitty még az állandóan megcsalt feleség egyetlen örömét sem engedhette meg magának, mármint hogy a szemlélője lehet, hogyan szenved a férj szeretője, amikor az egy újat talál magának, mert érezte, hogy Rannaldinit Flora sokkal jobban a hatalmába kerítette, mint bárki más. Augusztus végén a figyelem Rannaldini Don Giovanni-filmjének bemutatója felé irányult. A mű rögtön a Dákó Giovanni gúnynevet kapta, mert a vezető színészek közül sokan meztelenül jelentek meg a vásznon. A kritikusok, miközben magasztalták a produkciót, rámutattak arra, hogy a csodálatosan megvilágított karmestert többet látni, mint a Dont. Paradise felbolydult, mert a saját Hermione Harefieldjük és Cecilia Rannaldini, az ő Rannaldinijük exfelesége ádámkosztümben tűntek fel. A Skorpió „Vigyor és Csupasz hátsók"-nak csúfolta a filmet. Hamarosan Paradise-ban kalózváltozatok jártak körbe, a kópiákon a hangot lenémították, és igen gyakran kimerevítették a filmet Hermione fenekénél. A Paradicsom Kapujában egy késő éjszakai, kissé durva magánvetítésen vajdarabokat, sőt, dartsnyilakat dobáltak a vászonra. Hermione egyáltalán nem örvendett olyan nagy szeretetnek Paradise-ban, mint hitte. Lysander kölcsönkérte a szalagot, hogy megmutathassa Georgie-nak. Másnap reggel lement vele Paradise-ba, hogy átadja az öreg Miss Cricklade-nak, ő következett a sorban. Az öreg hölgy egy hatalmas doboz csokoládé hatására megbocsátotta Lysandernek, hogy megitta a házi borát az ünnepségen, és most mosást vállalt neki. Tökéletes esküvői nap volt. Az éjjeli heves esőzés után a frissen mosott kék ég az aranymezők fölé feszült. A felázott fű minden egyes szálacskája és a már lehullott levelek csillogtak a napfényben. Az almák úgy piroslottak Paradise gyümölcsöseiben, mint piruló menyasszonyok. Lysander úgy gondolta, hogy csak a kutyákat viszi, de Artúr nagyon unatkozott, és annyira vágyott egy kis kiruccanásra, Picúr meg mindig óriási patáliát csapott, ha otthon hagyták, hogy végül mind mentek. Jack büszkén vonult Artúr vezetékszárával a fogai közt, és a már Jacknél háromszor nagyobb Maggie elől ugrált és Picúrt bosszantotta, sikeresen kitérve feléje kapkodó állkapcsa és villámként kirúgó patái elől. Lysander hihetetlenül boldognak érezte magát. Csak papucscipő és kopott farmersort volt rajta, a hátát, amely sötétebb aranyszínű volt, mint a mező, sütötte a nap. Szerelmes volt. Megint volt anyja, aki fontoskodott körülötte, és imádott Paradiseban lakni. Mióta a faluünnepet esküvői fogadásnak nézte, és bolonddá tette a plébános feleségét, Marigoldot és Lady Chisledent (mindnyájukat kiállhatatlan nőszemélyeknek tartották), a népszerűsége ugyancsak megnőtt. – „Egy olyan világban, ahol semmi sem látszik igazinak, megtaláltalak, megtaláltalak" – énekelte Artúrnak, az meg élvezettel mozgatta nagy füleit, egy cseppet sem bánva, hogy milyen hamisan dalol a gazdája. Bob és Hermione háza mellett elhaladva Lysander két verítékező munkást látott, óriási, újnak látszó fehér gömböket emeltek a kapu két oldalán álló régi, lapos tetejű, szürkülő oszlopokra. Annyira belemerült a bámészkodásba, nem vette észre, hogy valaki közeledik. Egy nagyon magas, borzasztó sovány lány hördült fel bosszúsan, mikor Lysander társulata az útra özönlött, a kerítéshez kellett tapadnia, mint a macskának, aki félrehúzódik az elhaladó vadászfalka elől. Nagyon sápadt volt a forró nyárhoz képest, rövid, világos tüskehaja volt, dühös szem uralta szép csontozatú, hosszúkás arcát. Az alakját bő, földszínű ruha mögé rejtette. Valahonnan nagyon ismerős volt. Lysander hallotta maga mögött a lépteit, de mikor megfordult, már eltűnt. Biztosan Jázmin-lakba ment be, Hermione aranyos kisházába, amit pénzes nyaralóknak szokott kiadni.

Lysander nagyon jó hangulatba került, mire odaért az Almafába. Megivott egy csésze kávét és egy pohárka paszternák sherryt Miss Cricklade-dal és otthagyta a mosnivalót, ivott egy pohár bort Miss Paradise '89-cel, aki a Mennyei Mannában pincérkedett, és aki félretette Artúrnak az előző napról maradt aranygaluskát, a Paradicsom Kapujában pedig megtett egy fogadást és elfogyasztott egy korsó sört. De miután Picúr megette a bevásárlólistát, elfelejtette, hogy miért is jött le. Körbejárva a boltot, füstölt lazacot, fagyasztott Mars csokit és egy palack Moët pezsgőt dobott a kosarába Georgie kedvéért, amikor beleütközött a tulajdonosba, Eve-be, aki annyira alacsony, molett és vidám volt, amennyire az ismeretlen lány magas, sovány és barátságtalan. – Ki vette ki a Jázmin-lakot? – kérdezte Lysander. – Mrs. Levitszkij visszajött – válaszolta Eve a száját húzva. – Borisz, az orosz volt a férje. Olyan boldogok voltak, amikor először itt laktak. Két gyönyörű kissráca volt és derékig érő, hosszú haja. Aztán a férje elhagyta egy nő miatt. – Ó, nem Rachel a neve és zongorázik? – Ő az. Most azt szereti, ha Rachel Grantnek hívják. – Őt ismerem – mondta elragadtatva Lysander. – Annyira szép volt, hogy elfelejtettem miatta elmenni egy állásinterjúra. Rémesen megváltozott. – Lysander betett még a kosarába Pedigree eledelt, rágókat és a répát a lovaknak. – Teljesen meghibbant – mondta Eve, miközben felírta Lysander vásárlását egy piros noteszba. – Belépett a Zöld Pártba, és mindig itt rumlizik. Egyetlen gyümölcs sem elég bio. De hát mi nem is vagyunk természetgyógyászbolt. Aztán meg azt mondja, hogy nem megfelelő mosóport, fogkrémet, sampont tartunk. – Eve panaszáradatba kezdett. – Remélem, megzöldül a haja, és minden szála kihullik. Nagyon sok vásárlónkat elriasztja. – Mit csinál idelenn? – kérdezte Lysander, és a kupacra tett egy Sunt meg egy Sportéletet. – Hermione zongorakísérőjének jött vissza. Filléreket kap csak érte. Állandóan morog, hogy a Jázmin-lak annyira sötét. Nem csoda, hiszen az ablakokat elborítják a „Mentsük meg a bálnákat, a fehér rinocéroszokat és az esőerdőket"-plakátok. Inkább minket mentene meg a tirádáitól – tette hozzá Eve, egy bevásárlószatyorba pakolva a sok holmit. – Hazafelé beugrom, és köszönök neki – mondta Lysander. Eve kikísérte, adott a kutyáknak egy-egy Kit-Kat rudat, és kettétört egy Twix csokit Artúrnak és Picúrnak. – Mi a véleményed Madame videójáról? – kérdezte Eve. – Hát, alapjában véve nem vagyok oda az operáért. Sosem tudtam megérteni, hogy tudnak olyan hangosan és hosszan énekelni, amikor haldokolniuk kellene. És Hermionénak nagyobb a segge, mint Artúrnak. Ha már a seggekről beszélünk, jobb lesz, ha elhúzom az enyémet. Jön a tiszteletes. A visszafelé út majdnem ugyanolyan sokáig tartott, ivott még egy pár italt, megtett még egy-két tippet, hosszasan fecsegett az Angyalok Menedékéből érkező Kurázsi Mamával, akinek a hóna alatt hatalmas izzadságfoltok látszottak Hermione Jean Muir kosztümjén, amit a „Majdnem, mint új standon" vett két és fél fontért. – Nem kell sietned, Sandy! – mondta Lysandernek. – Georgie úgy játszik és énekel a tornyában, mint a pacsirta. Nem hiányzol neki. Helló, Jack, helló, Maggie, mentek meglátogatni Debenhamet? Igen, ismerem Rachelt. Az angyalkám mindig utazott. A férje egy helyes pasi volt, sétálás közben komponált. Mindig meghívta az embert egy italra. Azt mondják, disszidált Oroszországból. Lysander továbbment. A Sunban olvasta a hírt a franciaországi erdőtüzekről. Valószínűleg úgy kezdődött, hogy Flora az avarba hajította a csikkjét, miközben azt kiabálta, hogy „folytasd, Rannaldini!" Kíváncsi volt, mit szólna Flora és Georgie, ha tudnák, kivel fekszik le a másik. Habozott, hogy beugorjon-e Rachelhez, amikor Jack a saját mancsába vette az ügyet. Meglátta maga előtt az úton Rachel tarka macskáját, ledobta Artúr vezetékszárát, és Maggie-vel a nyomában utána iramodott. Mire Lysander utolérte őket, a macska már a falon átlógó öreg birsalmafára menekült, a kutyák hisztérikusan csaholtak a tövében, Rachel pedig egy seprűvel ütötte őket, és ordított: – Tűnjetek el, rohadt állatok!

– Ne öld meg őket! – könyörgött Lysander. – Gyere, fogd meg Artúrt és Picúrt! – Megragadta Jacket, mikor Maggie megriadva a sivító hangtól és a kegyetlenkedéstől, Rachel pázsitjára piszkított, aminek újabb szóáradat lett a következménye. – Meg akarod vakítani a gyerekeimet? Nem tudnád a rohadt kutyáidat pórázon tartani? Hozd ki őket a kertemből! – Tényleg nagyon sajnálom. – Lysander a hóna alá csapta Jacket, megragadta a lovakat és visszaparancsolta Maggie-t, majd visszahátrált az ösvényre, és határozottan becsukta a kaput kettejük közt. – Figyelj, emlékszel rám? Lysander Hawkley vagyok. A patikában találkoztunk, és elmentünk a lakásodra. Nagyon jól éreztük magunkat együtt, amíg vissza nem jött a férjed. Rachel nagy keservesen kirángatta a gondolatait a jelen rémségeiből, és a múlt sokkal keservesebb kínjaiba merült. – Borisz elhagyott. – Dühében elkezdte tépkedni az elszáradt sárgarózsafejeket. – Tudom. Rémesen sajnálom. – Mit csinálsz itt? – A Szarka-tanyán lakom – hol vannak a srácaid? – Az egyik barátom elvitte őket, át kell mennem Hermionéhez. Hangversenye lesz a jövő héten, és át kell venni vele a darabot. Rachel soványabb volt, mint Georgie valaha is. Az arcán meglátszott a fájdalom, óriási nagy szemében a veszteség. Istenem, micsoda szörnyűségeket tesznek a férfiak a nőkkel, gondolta Lysander. Péntek lévén szabad volt az estéje, mert úgy volt, hogy Guy hazajön. Jó sokat ihatott, mert hallotta magát, amint azt mondja: – Gyere át hozzám vacsorára, ha befejezted. – Nem, köszönöm. – Rachel arca egyszeriben bezáródott, akár egy börtönajtó. – Hermione órákig ott fog tartani magánál. Kegyetlenül megdolgoztat a pénzéért. Aztán le kell fektetnem a gyerekeket. – Rendben – könnyebbült meg Lysander. – Majd valamikor máskor. Lysander bőre olyan sima, barna és csillogó volt, mint azok az esőerdőben növő mahagónik, amiket Rachel megpróbált megmenteni. Napszítta haja a homlokába hullt. Szívfájdítóan szép volt. – Fel kellene venned egy inget, különben bőrrákot kapsz – szólt rá Rachel. – Az ózonréteg nagyon vékony. De nem hiszem, hogy te törődsz az ilyesmivel. Rachel becsapta a bejárati ajtót, és sírni kezdett. Megkönnyebbült, hogy száraz, megkövült fájdalma kiszakadt belőle. Lysander annyi emléket ébresztett fel. Az a rövidke délután, aminek durván és dühöngve vége lett, volt az utolsó alkalom, amikor tökéletesen biztos volt Borisz szerelmében. Olyan ígéretesen indult a házasságuk azután, hogy Borisz megpillantotta finom, csupasz vállát és fénylő, feltűzött barna haját, amikor Beethoven harmadik zongoraversenyét játszotta Moszkvában, és annyira beleszeretett, hogy kénytelen volt disszidálni. Egy ideg ők voltak Gemini, a két ragyogó ikercsillag a zenei égbolton: a rettenetesen jóképű fiatal karmesterre és ugyanolyan káprázatos fiatal zongorista feleségére azonnal lecsapott a Londoni Met. Ámbár Borisz, akinek már amúgy is szenvedélye volt a vörösbor, a vörös húsok és a vörös vérű nők, lerázván a kommunizmus bilincseit, rögvest kapitalista allűröket kezdett felvenni: gyors kocsik, méretre szabott ruhák, cédék, videók és elektronikus felszerelés – ami rendben is volt, amíg Rachellel mindketten dolgoztak. De a gyerekek megszületésével elkezdődtek a problémák. Mivel az anyja dolgozott az ő gyerekkorában, Rachel ezért elhatározta, hogy ő otthon marad a gyerekekkel, és az egy bevétellel hamar kifogytak a pénzből. Rachelt az is egyre jobban bántotta, hogy nem tudta folytatni a saját karrierjét. Együtt tologatta a parkban a babakocsit egy zöld nézeteket valló, Guardiant olvasó feministával, aki felforgató eszméivel megfertőzte, majd Rachel elkezdett vegetárius ételt felszolgálni, és kidobta Boriszt a házból, ha cigarettázott és ivott. Aztán elszánta magát, hogy visszatér dolgozni, elfogadott egy

amerikai turnémeghívást, azt remélvén, hogy két kisgyermek és a ház gondozására otthon hagyott nőként az egyáltalán nem házias Borisszal megérteti, mivel kellett addig neki megbirkóznia. De Borisznak, akinek hiányzott a hazája és a családja, és elege volt Rachel szenvedélyes igazságkereséséből, amiről sokan azt állították, hogy tapintatlanság, hirtelen égetően szüksége volt melegségre, együttérzésre és társaságra. Így tehát Rachel arra jött haza Amerikából, hogy Borisz beleszeretett Chloéba, a mezzóba, aki gyönyörű volt, dús keblű, sikeres és nagyon is boldogan mondogatta Borisznak, mennyire nagyszerű férfi. Borisz képtelen volt szakítani Chloéval, és nem úgy, mint Guy és Larry, túl egyenes is volt ahhoz, hogy egyszerre két nővel kavarjon, végül a házasságáról mondott le. Rachel elvesztette a kapcsolatot a zenei világgal, és egyre kevesebb koncertmunkát kapott. Az a néhány korábbi szólóhangverseny, amikor lojálisán Borisz saját szerzeményeit játszotta, ami persze azt jelentette, hogy a közönség fele hazament a szünetben, nem igazán segítette a karrierjét. Hermione alamizsnát fizetett neki, csakúgy, mint az a kevés tanítványa is, és Borisz állandóan azzal keserítette az életét, hogy nem fizette rendesen a gyerektartást. Most azzal töltötte az estéit, hogy gyűlölködő leveleket írt újrahasznosított papírra, és kérdésekkel bombázott külföldi miniszterelnököket azt reklamálva, hogyan bánnak a környezettel. Ez legalább biztosította, hogy alkalmanként kapjon valami postát. A füstölt lazac, a Moët és a Mars csokoládéfagylalt elfogyasztása és a hosszúra nyúlt, izzadságban fürdő szeretkezés után a bágyadt, fülledt délutánon a Szarka-tanyán – csak azért nem az Angyalok Menedékében voltak, mert hátha váratlanul megjelenik Guy vagy Flora, aki bármely pillanatban hazajöhetett a hátizsákos túráról – Lysandert telefoncsörgés ébresztette. Rachel szitkozódott, hogy Hermione valami krízishelyzet miatt lemondta a munkát, és barátságtalanul megkérdezte, hogy átjöhet-e azért a gyerekekkel vacsorára. Lysander, aki inkább visszament volna aludni, vagy elment volna szórakozni a paradicsom kapujabeli haverjaival, azt mondta: – Természetesen. – Elment volna értük, de erre letorkolta Rachel: – Mi a probléma a gyaloglással? Csak egy kilométer. – Rachel volt az – sóhajtotta Lysander. – Az a fantasztikusan fiatal és csinos lány? – kérdezte Georgie, kiugrott az ágyból, és berobogott a fürdőszobába, hogy Lysander minél rövidebb ideig lássa petyhüdt fenekét. – Az volt valamikor, de nagyon megkeményedett. Jaj, drágám, még csak jó ötletnek sem tűnt ez ma délelőtt. Péntek a legrosszabb napom, mert tudom, hogy hétfőig nem foglak látni. Követte Georgie-t a fürdőszobába, karját a dereka köré fonta, és a vállába fúrta fejét. – ígérd meg, hogy felhívsz minden pillanatban, amikor tudsz, és próbáld meg rávenni a Nagy Gondoskodót, hogy krikettezzen vasárnap. – Lysander kinyitotta a csapot. – Gyorsan meg kell fürödnöm, hogy aztán leugorjak az. Almafába venni valamit vacsorára és videót a gyerekeknek, mielőtt még bezárnak. Georgie hirtelen rájött, miért szomorította el Rachel említése. – Úgy volt, hogy eljön a vacsorára aznap este, amikor Borisz és ő szétmentek. Az volt az az este, amikor Guy becsempészte Juliát – mesélte Georgie. – Ne gondolj Juliára! – Lysander újra a karjaiba vette, és megsimogatta a haját. – Ugye nem fogsz beleszeretni? – Georgie hozzásimult. Lysanderrel az volt az egyik legklasszabb, hogy nem kellett a közönyöst játszania. A kellemesen induló nap teljesen tönkrement. Az Almafából visszafelé Lysander elhaladt Rachel mellett, aki mögött két fáradt, nyugtalan gyerek, a négy- és hároméves Ványa és Mása kullogott, akik aztán boldogan beugrottak a nagyszerű kocsiba, és sikoltoztak az izgalomtól, amikor Lysander a szokott, vakmerő sebességgel vezetett. – A kilencven feletti sebesség csak energiapazarlás. Aztán szigorúan megdorgálta Lysandert, hogy nem ólommentes benzint használ, és nincs katalizátora a szénmonoxid-kibocsátás megszüntetésére. De Lysander kaszálója a ház előtti kertben időlegesen felvidította Rachelt.

– Mennyire bátor dolog tőled, hogy fittyet hánysz a Legjobban Gondozott Település Bizottságának, és saját gyeped van. A csalán kedvére van a pávalepkének, a bogáncsok mágnesként vonzzák a tengelicét, és nézzétek, gyerekek, rengeteg a pitypang, úgyhogy tudunk belőle salátát csinálni vacsorára. A ház belseje már nem aratott ekkora sikert. Tányérok, poharak, teli hamutartók hevertek mindenütt, és ott feketéllett a legyektől egy tál ott hagyott kutyaeledel. Jack és Maggie előrohantak, hogy üdvözöljék őket, a gyerekek összekapaszkodva az anyjuk szoknyájába temették az arcukat. Látván, hogy Rachel húzza az orrát a kutyák és a forró napokon az erdőkerülő vadászgörényének állandóan előtűnő szaga miatt, Lysander használta a légfrissítőt és a légyirtó sprayt. Erre aztán megkapta a beosztását az aerosol miatt. – Ez a hely kész üvegraktár – folytatta szörnyülködve Rachel. – Mindig elfelejtem, hogy mikor van kukanap. Valójában a szemetes azelőtt jön, mielőtt felkelek – magyarázkodott Lysander. – Igyunk egyet! Amikor Lysander elővett egy pár doboz kólát és egy üveg muskotályos bort, a gyerekek apjukéhoz hasonló kökényszeme egy pillanatra felcsillant. – Nem ihatnak kólát, a cukor tönkreteszi a fogat – mondta Rachel. – A víz is megteszi. Hol tartod a bögréket? -A mosogatógépben. Éppen most állt le. – De csak félig van tele – mondta az ajtót kinyitva Rachel. – Nem tudod felfogni, micsoda energiapazarlás? Ványának és Másának a chips sem volt megengedve, sem a kis csokoládétojásokkal teli rakott csokoládéfészek. – Teljesen át kell neveljelek – sóhajtotta Rachel. – Azok a csokoládéfészkek legalább nyolcszáz kalóriát tartalmaznak, és gondold csak el, mennyi rovarirtót használnak a kakaóbab termesztésénél. Biztos van egy kis répád meg almád, amit felszeletelhetek. A hűtőszekrény aztán megadta a kegyelemdöfést. Mivel nem szokta leolvasztani, kizárólag Lysander volt a felelős a globális felmelegedésért. Mindenen lejárt a dátum, és fertőzést lehet kapni a három kinyitott pástétomkonzervtől. Rachel a hűtő zöldséges fiókjából kivett répákat kezdte bőszen vagdosni egy fa vágódeszkán. Artúr, aki mindig ott lógott kóstolót kunyerálva, ha meglátott valakit a konyhában, halálra rémítette, mikor bedugta a takarmánytól félig olívzöld foltos nagy fejét az ablakon. Szaruhártyája csillogott a répa látványától. Tényleg nagyon ronda ló volt. – Artúr belépett a Zöld Pártba – kuncogott Lysander. – Muszáj neked mindenből viccet csinálni? Azt remélem, hogy a következő választásokon indulok a Rutminster Zöldek színeiben. – Rendben, azok a jobbak, illetve a balok. – A zöldek nem automatikusan baloldaliak. – Rachel a nem túl lelkes gyerekek elé tette a répaszálakat. – Menjetek, és fedezzétek fel a helyet! – mondta nekik Lysander. – Van kint egy klassz kis tó. – Ki rendezte be ezt a helyet? – Rachel végigfuttatta a szemét a vászonborítású kanapékon és székeken, meg a püspöki trónuson. – Marigold. – Lysander odanyújtott egy pohár bort. – Szerezni fog nekem egy mikrohullámú sütőt hála istennek, ami nagy segítség, mert már unom, hogy mindig elfelejtek enni, ha sokáig tart, míg felmelegedik az étel – majd levett egy lóvakaró kefét, egy takarót, meg egy megrágott edzőcipőt a kanapéról. – Marigoldban aztán meg lehet bízni! – Rachel meg volt döbbenve. – A mikrohullámúak nem csupán a májat mérgezik, de az agysejteket is pusztítják. – A májam már évekkel ezelőtt megadta magát – itta ki félig a poharát Lysander –, és sosem volt agysejtem, ami elpusztulhatna. Helló, srácok, van számotokra egy videóm.

A gyerekek arca újból felderült, de el is borult, ahogy az anyjuk megmondta, nem engedi meg, hogy televíziót nézzenek, aztán vécépapír-gurigákat és tojásos dobozokat vett elő a kosarából, és noszogatta őket, hogy csináljanak ezekből várat. – Tévét akarok nézni – morgott Ványa. – Hát nem nézhetsz. Majd én elkezdem neked – vett elő egy üveg ragasztót Rachel. – Ez a hely egy szemétdomb. Te sose takarítasz? – Kurázsi Mama jön hetente egyszer, de úgy tűnik, az idő nagy részét pletykálkodással töltjük. Azt mondja, nem szereti mozgatni a dolgokat, úgyhogy nem teszi. Hallgattak. Rettenetesen meleg volt. – Biztos szeretnél úszni egyet a folyóban – javasolta Lysander. – Én benne vagyok. – Szennyezett – szólt rá Rachel. – Hát akkor vacsorázzunk! – Te jó isten! – Rachel a fejéhez kapott. – A fehér bucinál rosszabbat már nem is adhatnál nekik, és nem jöttél még rá, hogy a hamburger állati hasnyálmirigyből, tüdőből és heréből készül? Lysander elgondolkodva nézett rá. Majdnem elkövette azt a hibát, hogy nemtörődöm módon megmondja neki, pontosan látja, hogy Borisz miért hagyta el. Aztán rápillantott Mására és Ványára. Olyanok voltak, mint a híradóban gyakran látható külföldi háborúk képein bombatölcsérek, romos házak mellett álldogáló, a körülöttük dúló harcok miatt elüldözött gyermekek. – Van jó sok tojás – mondta gyengéden. – Anyukátok tud nektek csinálni megfelelő vacsorát, aztán focizhatunk Jackkel, és utána lovagolunk Artúrral. – Ennek aztán nagy sikere volt, Jack képes volt órákig cselezgetni a labdával, és Artúr szerette a gyerekeket. Mikor vacsora előtt elküldték a gyerekeket kezet mosni, Mása és Ványa kacarászva jöttek elő. – Rachel, Rachel, gyere, nézd a fütyiket! Rachel beviharzott a földszinti mosdóba, és ott találta Lysander részeg kétségbeesésének művészi gyümölcseit. Az ünnepség után fogott egy doboz piros festéket és farkakat, heregolyókat és hatalmas mellbimbókkal ellátott, kancsalító, óriási meztelen nőt fújt a falakra, és nagy betűkkel odaírta, „SZERETEM GEORGIE-T". – Jaj nekem, erről megfeledkeztem! – Lysander próbált nem együtt nevetni a gyerekekkel. – Nemcsak az ózonréteget rombolod és a globális felmelegedést növeled, de a környezetbe juttatsz pici mérgező festékrészecskéket is – dühöngött Rachel. – És te meg olyan rossz rántottát csinálsz, amilyet még sosem ettem – akarta mondani Lysander, ahogy Rannaldini módra ráöntött egy fél üveg ketchupot a gusztustalan, íztelen masszára. Rachel csak arra használta a sót, hogy az emberek sebeibe dörgölje. A pitypangsaláta még undorítóbb volt. Lysander csak úgy tudta elviselni, hogy a lehető legtöbbet ivott, és még Rachel is megenyhült egy kicsit két pohár után. Megengedte a gyerekeknek, hogy megnézzék a Donald kacsás videót. – Amikor gyerek voltam, teljesen át tudtam érezni Donald kacsa baját – mondta Lysander Rachelnek, amikor bekapcsolta a készüléket. – Gyerekkoromban olyan érthetetlenül beszéltem, mint ő. De Rachel csak bámult ki az ablakon, egyenesen Valhallára. – Ott lakik az a szemét Rannaldini. Ő tette tönkre a házasságunkat azzal, hogy meggyőzte Boriszt, úgy illik, hogy a férfinak legyen balkézről is valakije. Ő mutatta be Boriszt Chloénak. – Ő hogy jön ki a gyerekekkel? – Chloe? Imádják. Nem meglepő. Undorítóan gazdag, mindig édességgel, vacak kajával és elemmel működő játékokkal traktálja őket, mikor náluk vannak. Ha ez így megy tovább, sosem fogják megtanulni, hogy kell ellenállni a fogyasztói társadalom rémségeinek. És egész nap engedi őket tévét nézni. – Édes gyerekek. – Tudom. Csak megőrjít, hogy nem tudok gyakorolni. Lysander kivitte Rachelt a kertbe, hogy elterelje a figyelmét, mert Jack és Maggie a gyerekek ölébe másztak. A nap lemenőben volt, a csalán ellen vesztes háborút vívó dohányvirágok és violák

illata töltötte be a levegőt. Az erdőben baglyok huhogtak. Lysander nem merte használni a szúnyogriasztót, inkább rágyújtott. Hosszas hallgatás után Rachel hebegni kezdett: – Elnézést kérek. Egész este szemét voltam. Muszáj volt veszekednem, és gyötörnöm Boriszt a gyerektartás miatt. Ma reggel a megfelelő összegről érkezett a csekk, csak éppen Chloe írta alá. Annyira megalázó, de nem engedhetem meg magamnak, hogy széttépjem. Lysander megdöbbent. – Szegénykém. Odaadom neked azt a pénzt, akkor megteheted. Pillanatnyilag elég jól állok. De Rachel túl büszke volt. – Vannak tanítványaira, és Hermione is fizet, mikor itthon van. Istenem, ő is olyan szörnyű. Csak fizetségért nyitja ki a száját, és soha nem beszél másról, csak a pénzről. – Mit jelentenek azok a golyók a házánál? – Csak felvágás – mondta fanyarul Rachel. – Rannaldininek griffmadarai vannak, Georgie Maguire-nak angyalai, Marigoldnak oroszlánjai. Most már Hermionének is vannak golyói – valószínűleg Bobé. – Nagyon klassz pasi – mondta Lysander. – Jól is krikettezik. – Ő a legcsinosabb férfi Paradise-ban. Most megint szépnek látszik, gondolta Lysander. A lemenő nap meleg színt kölcsönzött szomorú, hosszúkás arcának és a formátlan ruha alól kilátszó karcsú bokájának. – Egyébként – mondta –, rájöttem, mi Hermione súlyos problémája. – Honnan tudod? – Greteltől, a szőrös lábú dadusától. – Mi a fenének kéne borotválnia a lábát? – Semmi oka nincs rá az igaz, de ha azt akarja, hogy én legyek a Hanselja19, sürgősen elkezdheti gyantáztatni. Szóval, ő mondta, hogy Rannaldini meg fogja a Fidelio című – vagy inkább Infidelionak kellene hívni – filmet csinálni. Valami nőről szól, akit Nórának hívnak, és fiúnak öltözik, és meglépteti a férjét a hűvösről. – Leonora a neve – ismerem a történetet –, mondta megsemmisítőleg Rachel. – Persze, hogy ismered. Bocsánat. Tehát Hermione automatikusan úgy vette, hogy övé a szerep, de Rannaldini megmondta neki: „Nem vagy éppen a hűséges feleségek mintaképe, kedvesem, és azokkal a túlméretezett cicikkel még egy valamirevaló börtönőr sem nézne fiúnak", és Ceciliának adta a szerepet. Rachel füttyentett. – Felteszem, ki van ez számítva. Rannaldini sokkal inkább teszi a hatalmas Zengzeton-honoráriumot Cecilia zsebébe, aki állandóan nagyobb tartásdíjért nyaggatja, mint Hermionéjéba. Nem csoda, hogy Hermione kiakadt. – Gondolod, megint levetkőzteti Ceciliát? – A Fidelio egészen más opera, mondta leereszkedően Rachel. Egyrészt arról szól, hogy egy láncokra vert személyt megment a szerető nő, de Beethoven egyetemes érvényűvé emeli a történetet, amelyben az emberi fajt a női nem menti meg. – Ja, értem – mondta Lysander. – Rannaldininek tetszeni fog. Felizgatják a láncok. Kár, hogy valami szerető férfi nem tudja megmenteni szegény Kittyt. – Kitty el tudná hagyni, ha akarná – legyintett Rachel. Lysander ásított. Lopva az órájára nézve azon tűnődött, mikor tudná végre hazavinni. Sóvárogva nézett át az Angyalok Menedékére, hogy a nap lement, már sötét volt, erőltette a szemét, hogy lássa, amint Georgie és Guy kint ül a teraszon, és Dinsdale legyek után kapkod. – Ha nem jutottál el soha arra az interjúra, akkor most miből élsz? – kérdezte Rachel. – Sokat pólózom – köntörfalazott Lysander –, és remélem, fel tudom készíteni Artúrt a jövő évi Rutminsterre.

19

Hansel & Gretel (német): Jancsi és Juliska

– Szerencse, ha valakinek van magánbevétele. Van barátnőd? – Igenis, meg nem is. – Hirtelen úgy érezte, valakinek beszélnie kell róla. – Tulajdonképpen őrülten odavagyok Georgie Maguire-ért, ő meg én, hmm, hogy úgy mondjam, együtt vagyunk. Rachel hirtelen kimért lett, nem tetszett neki a dolog. – És mi van azzal a rémes papucsférjével? – Megcsalja. – Szóval mind az a sok Rocksztár-locsogás csak a haszon miatt van. A világ szeme előtt egyesült frontot alkotnak, miközben külön-külön kefélnek, mint a nyulak. Mindig gondoltam, hogy Georgie szélhámos. – Akkor, amikor a Rocksztárt írta, még nem tudott Guy félrelépéséről. Teljesen feldúlta – mondta Lysander fagyosan. – Ő a legaranyosabb nő, akit ismerek. – Ne légy nevetséges! Elég öreg ahhoz, hogy az anyád lehessen! – Lehet, hogy ezért szeretem. Vége a videónak. – Lysander felkapta a kocsikulcsot. – Hazaviszlek titeket. Rachel megrettent. Hogy lehetett ekkora barom? Hogy magyarázhatná el, hogy hat hónapja nem feküdt le senkivel, és úgy érezte magát, mint a télre bezárt vidámpark, ami állandóan azt várja, mikor lesz végre nyár, és csak a testi vágy miatt volt annyira kötekedős, és a világon mindennél jobban akarta, hogy Lysander lefektesse?

35. Hermione hisztériája mindenüvé elhangzott Paradise-ban. Nem lehetett kiengesztelni a levelekkel – az Eszményi Homó szó szerint seggnyaló leveleknek csúfolta őket –, amelyekkel a Don Giovanni megjelenése után elárasztották, sőt még azzal sem, hogy ajánlatokat kapott a Lady Chatterley szeretője musical főszerepére. De Hermione nem lett volna Hermione, ha huszonnégy órán belül azt nem mondta volna mindenkinek – Kittyt is beleértve –, hogy mennyire sokkolja Rannaldini Kitty iránti visszataszító érzéketlensége, amikor egy exfeleségének adja Leonóra szerepét. Hermione nem bocsátotta meg Kittynek, hogy Georgie és Marigold házassági problémáikkal kapcsolatban őt fogadták a bizalmukba. Lehet, hogy Pillérke érdemeinek kiemelésével Georgie-t hozta kellemetlen helyzetbe, de túl akarta szárnyalni Kittyt még abban is, hogy milyen igaz barát. De nem volt felkészülve arra, hogy beismerje a vereségét. Mivel Rannaldini kínosan olajra lépett – Florával ment Madridba –, Hermionénak csak az egyébként máris az év hangversenyének kikiáltott Verdi Requiem kamerapróbáján lesz először alkalma szembenézni vele. Tudván, hogy Rannaldinit frusztrálja, ha megtagadja a folytatást, Hermione eltökélte, ezt használja majd fel alkuérvként, hogy megszerezhesse magának Leonóra szerepét. Szokás szerint Rannaldini akkor érkezett meg az Albert Hallba, amikor a kényszerűségből a Borisz Levitszkij helyett felvett, sótlan, svájci másodkarmesterre, Heinzre bízott próba már majdnem véget ért. A három szólista, a tenor, a basszus és Monalisa Wilson, a hatalmas hangú, terebélyes fekete mezzoszoprán már jól benne voltak a Lux Aeternaban, buzdítván az Urat, hogy engedje rájuk ragyogni az örök fényt. Hermione, akire nem volt szükség ebben az utolsó előtti tételben, visszavonult az öltözőjébe, és Rannaldini pontatlansága miatti haragját a varrónőjére borította. A szegény nő éjszakákat nem aludt, hogy befejezze a speciálisan erre az alkalomra készülő levendulaés füzike rózsaszín selyemből varrott, mélyen kivágott gyönyörű ruhát. Azzal sajnos nem számolt, hogy Hermione bánatában végigzabálja a hétvégét, és nem fogja tudni felhúzni a cipzárt. Maga elszabta az anyagot! – Hermione rikácsolását a zenekar és a többi énekes is hallhatta. – Szándékosan túl kicsire szabta, és eltette magának a maradékot. Ennek a selyemnek kétszáz fontba kerül métere. Juj! Ez a tű megszúrt!

A másnap estére készülődő televíziós stáb próbálta süketnek tettetni magát, miközben körbejárkáltak, hogy a lámpákat és kamerákat elhelyezzék. A Hermione kitöréseihez hozzászokott Londoni Metnek elege volt. Fülledt, nyári délután volt, odakint a parkban szinte levegőt venni sem lehetett. Éppen most értek vissza egy fárasztó túráról, Oswaldóval a keleti blokkban jártak. Rannaldini a zenei igazgatójukként háromszázezret keresett évente. Három hónapja nem látták, és most csak úgy bevonult, hogy megszokott isteni jogait és brutális hatalmát gyakorolja. Felesküdtek, hogy szembeszállnak vele, de újfent úgy remegtek előtte, mint a kocsonya. A Lux Aetema befejeződött, Rannaldini ragaszkodott ahhoz, hogy Hermione és a kórus nélkül vegyék a befejező Dies Irae tételt a fülsiketítő mennydörgésekkel, mielőtt sivítva lesújtanának a villámok lángjai. A Londoni Metnek a kisujjában volt a Requiem, egyszer már 1986-ban elkészítették belőle Rannaldinivel és Hermionéval a tökéletes lemezt, de Rannaldini eltökélte, hogy megmutatja még ezeknek a tapasztalt, vén rókáknak is, hogy a játékuk homályos és pontatlan. Ahogy felemelte a pálcáját, a zenekar összevissza kezdett, idegességükben elnevették magukat, erre rájuk ordított a figyelmetlenségük miatt. De nemsokára a felharsanó rezek zengése megborzongatta a termet. – Mintha egy egészen más zenekar lenne – mondta Cordelia, a BBC elbűvölő világítótechnikusa. Rannaldini szünetet rendelt el, és összedugta a fejét vele és a rendezővel. Rávette őket, hogy csökkentsék a hangversenyterem összes világítását és a televíziós reflektorokat a Sanctus és az Agnus Dei alatt, aztán a Lux Aeterna kezdetén az „Örökké ragyogjon a fény felettük" szövegnél erőteljesen emeljék meg. – Hogy legyen Harefielddel? Ó a sztár – kérdezte Cordelia. – Speciális megvilágítást igényel. – Nem, nem. – Rannaldini halványan elmosolyodott. – Ha jobban megvilágítja, mint Mona Lisát és a férfiakat, rasszizmussal és szexizmussal fogják vádolni. – Igen, ez így van – mondta elfehéredve Cordelia. – Még Mrs. Harefield utolsó tételénél sem, a Libera mében sem – sem a szopránt, sem a kórust. Valójában – Rannaldini Cordelia felé hajolt, akit már elvarázsolt szénfekete szeme, és megütötte az orrát a Maestro könnyű illata – én vagyok az, aki miatt a közönség eljön. Holnap tanúja lehet minden idők legsikeresebb klasszikus lemeze felújításának. – Ó, igen – szólalt meg öt perc múlva Cordelia. – Szóval tulajdonképpen „Rannaldini zenéjéről" van szó, és akkor cselekszünk helyesen, ha a kamerák a teljes sötétségben végig Önre irányulnak, és csak az Ön arca lesz megvilágítva. – Pontosan – mosolygott Rannaldini. – És az unalmas részeknél koncentrálhatunk Harefield dekoltázsára. – Nem lesznek unalmas részek – mondta fagyosan Rannaldini. A zenészek az órájukat nézték. Tíz perc múlva már túlórázni fognak. Hermione eltökélte, hogy tartja magát az álláspontjához, de megzavarta, hogy nem szólítják, végül előjött az öltözőjéből. Kivételesen nadrágban volt, ami ugyan kiemelte nagy fenekét, de a bokáján lévő szederinda-karcolásokat, amelyeket akkor szerzett, mikor megpróbált áthatolni a Rannaldini tornyához vezető már gondozatlan ösvényen, eltakarta. Rá sem nézve, felvette a pozícióját az utolsó Libera Méhez a bal oldalán, közöttük hatalmas párnaként helyezkedett el Monalisa Wilson. – Maestro és misztressz – kuncogott az elsőfuvolás. A pihegő mellű, visszatartott könnyeitől csillogó szemű Hermione komor hangja rövidesen a zenekar és a kórus felett szárnyalt, mint a telihold a csillagok felett, ahogy esedezik, hogy megmentsék az isten haragjától. – Az istenétől lehet, de nem Rannaldiniétől – mormolta a zenekarvezető. Micsoda gyönyörű hang, micsoda gyönyörű hölgy, gondolta a gyönyörűségbe beleborzongva Cordelia, de Rannaldini megálljt intett. – Lemaradt, Mrs. Harefield – mondta piszkálódva. – Nem akarjuk, hogy a nézők elbóbiskoljanak. Sehová sem tudnak lefeküdni. Ez a rekviem a Dante óta született legnagyobb olasz költőnek állít emléket, nem egy csomó vágóhídra tartó kivénhedt gebének.

De mikor Hermione kinyitotta a száját, hogy visszarikácsoljon, Rannaldini a fúvósoknak beintve beléfojtotta a szót, mintha az átsült pulykába merített volna nyársat, és újból felharsant a zene. Hermionénak erőteljes volt a hangja, de a zenekari tüzérséggel és a kórus légierejével támogatott Rannaldini győzelme bizonyos volt. Hangosabban, hangosabban! – ordította széttárt ujjait a levegőbe emelve Rannaldini. – Még mindig hallom Mrs. Harefieldet. Az ezt követő sikolypárbaj aztán annyira rémisztő volt, hogy a kis tenor beleesett az árokba, Monalisa Wilson pedig felkapta a zenekarvezető sárga porrongyát, és azt kötötte a nyakába a Hermés sálja helyett, mielőtt elmenekült. A zenekar jóindulatúan figyelt, és később hallották, hogy Rannaldini és Hermione az öltözőben úgy visítoznak, mint disznók a vágóhídon, amíg Rannaldini ki nem viharzott. Amikor Hermione felhívta Rannaldini Hyde Parkra néző lakását, hogy folytassa a veszekedést, a londoni titkárnője mondta neki, hogy tartsa, úgyhogy a háttérben saját magát kellett hallgatnia, ami csak fokozta a dühét, Donna Anna áriáját énekelte a Don Giovanniból: „Minden szerelmemet rápazaroltam". Rannaldini a délután hátralévő részében a Fidelióhoz tartott meghallgatást énekeseknek és a zenészeknek, akiknek nyolcemeletnyire kellett felcipelniük a hangszereiket, mert a lift nem működött. Aztán átolvasta a levelet, amit Rachel férje, Borisz számára diktált, miután az a Londoni Metnek küldött hegynyi kéretlen partitúrából féltucatnyi érdemleges darabot kiválasztott számára, köztük elsőként saját Berlini fal című szimfóniáját, melyet új szerelmének, Chloénak dedikált. Rannaldininek szüksége volt Boriszra. Tudatában volt annak, hogy a nagy karmestert minősíti, ha részt vesz új zene létrehozásában. Borisz felbecsülhetetlen volt számára, szabadúszóként darabokat keresett számára, azokat gyakran egyszerűsített formában bemutatva spórolt meg időt Rannaldininek. Nem akarta túlságosan elkeseríteni Boriszt. „Kedves Fiam!" ezt fekete tintával írta, a szöveg többi részét gépeltette. „Köszönöm a legutóbbi tételt, amiből visszaküldöm a szimfóniádat. Mivel barátok vagyunk, tudom, hogy azt szeretnéd, ha őszinte lennék. Amikor a partitúrát olvasom, nem hallom a zenét. Óriási zenekart igényel és nagyon összetett. Senki nem tudná a kórust hibátlanul elénekelni. Legalább egy tucatszor kell meghallgatni, hogy meg lehessen érteni. Sem nekem, sem a közönségnek nincsen ideje vagy hajlandósága erre. A jó hír az, hogy egy előadás-sorozatot tartok a BBC2-ben az ősszel, szükségem van valakire, aki elvégzi az ehhez szükséges kutatásokat. Hívni foglak. Üdvözlöm Chloét." Londoni titkárnője nem gépelt olyan jól, mint Kitty, de sokkalta csinosabb volt. Ahogy aláfirkantotta, „Szívélyes üdvözlettel, Rannaldini", úgy érezte, hogy nagyon jó Boriszhoz. Rannaldini lezuhanyozva, illatosan az új, szürke szaténköntösében izgalmas szexuális játékszereket, köztük a hazafelé úton Párizsban vásárolt háromujjas vibrátort és rengeteg amilnitrátos fiolát előkészítve várta Florát. Clive a Heathrow repülőtérre ment a lány elé. Odakinn a porlepte platánfák már hullatták a lombjukat, alattuk a fakó gyepet ellepték az összepöndörödött barna levelek és egy pólós, sortos párocska iszogatott az esti előadás előtt. Holnap itt egy fűszálat sem lehet látni a tömegtől, annyian tolonganak majd, hogy megbámulhassák őt és Hermionét. Átfutotta a Requiemet, amíg várt. Sokszor vezényelte már, de az embernek mindig bele kell vinnie valami újat és izgalmasat a darabba. A gondolatai Cordelia, a szőke világító körüljártak. Ő az új és nagyon izgalmas. Holnap Florának vissza kell mennie Paradise-ba, hogy összepakoljon az őszi félévre, úgyhogy felhívná Cordeliát az előadás után. Aztán meghívhatná, hogy világosítsa be indigókék mennyezetű és falú, sötét tükrös és pompás, bordó baldachinos ággyal berendezett hálószobáját. Sőt, az is lehet, hogy állást ajánl neki a Fidelióban. Isteni volna ma este hármasban, de Flora minden vagánysága ellenére sem menne bele. Éppen a legerotikusabb fantáziálásból rángatta ki a Verdi mennydörgéseinél is hangosabb dörömbölés az ajtón. A kukucskálón keresztül meglátta Hermionét. – Rannaldini, engedj be!

Hermione kiabálni még hangosabban tudott, mint énekelni, és mivel a Skorpió főszerkesztője egy kis szőke cicababát helyezett el a szomszéd lakásban, Rannaldini azonnal beengedte. – Maestro, én ezt nem tudom elviselni. Az élet túl rövid. Rannaldini egyetértett, és felnyitott egy üveg Krugot. – Nagyon rosszul viselkedsz, Carissima. – Tudom, Rannaldini. – A sarokba kell állnod, és tudod, ez mit jelent. – Igen, igen. – Hermione szeme izgatottan felragyogott; Rannaldini érezte a nő felizgult testének illatát. – Jaj, de kár, hogy Kitty bármelyik pillanatban itt lehet, el kell most menned – Rannaldini arcára szadista mosoly ült ki. – Kitty nem bánja – tiltakozott Hermione –, azt mondjuk, próbálunk. – Megígértük, hogy kíméletesek leszünk vele, emlékszel? Hermione nem emlékezett ilyesmire. – Ha visszamegyünk Valhallába – paskolt rá Rannaldini a fenekére –, majd lesz büntető harang. Annyira ideges volt, hogy Flora megérkezik – mivel nem volt éjszakai vásárlás, ami feltarthatta volna –, hogy kénytelen volt felöltözni, lemászni nyolc emeletet, és betuszkolni Hermionét egy taxiba. Flora húsz perc múlva megérkezett Georgie smaragzöld, testhez álló felsőjében, a keze tele duty free-s szatyrokkal, tömve bugyikkal, Armagnackal, Givenchy pour Homme-mal és Swinburne új életrajzával, akit Rannaldini imádott. Rannaldini ugyan nem használt soha más kölnit, mint a Maestrót, de nagyon meghatódott. Tudván róla, hogy gazdag, a nők ritkán adtak neki ajándékot. Majd Rannaldini igen indiszkrét módon elmesélte az ordító párbajt Hermionéval. – Szükséged van valami Hermione Csere Terápiára. – Flora kortyolt egyet a Krug pezsgőből. – Manapság a vén szatyor már csak akkor tudja kiénekelni a magas cét, ha az újságírók napvilágra hozzák a valódi életkorát. – Komolyan kellene venned az éneklést. Akkor majd te fogod tudni helyettesíteni. Ezekről mi a véleményed? Rannaldini fél tucat fényképet dobott a mellette lévő kisasztalra. – Fúj! Kik ezek? – Te, angyalom. – Rannaldini Flora mellére csúsztatta a kezét. – Nem ismered meg magad? – Te jó isten! – Flora elbűvölten vizsgálgatta saját, fénylő rózsaszín csiklóját és pillangószárnyként visszahajtott, csillogó szeméremajkait. – Névtelenül beneveztem két képet egy német pornómagazin versenyébe – jelentette be büszkén Rannaldini –, első díjat nyertél! – Ez klassz. Mivel nyilvánvalóan meg fogok bukni az érettségin, betehetem az önéletrajzom mellé, mikor álláskeresésbe kezdek. Gazdasági hanyatlás idején jól jöhet. Azon ritka esetek egyike fordult elő, hogy Hermione estéje szabad volt, hazament a Radnor Walkon levő Bobbal közös lakásukba. Mindig azért morgott, hogy sosem tölthet el egy estét nyugodtan otthon, most fogalma sem volt, mit kezdhetne magával. Bob még mindig a másnapi előadás részleteit intézte, még órákig nem lesz itthon. A szobalány már éppen indulóban volt a kimenőjére, de azért csinált Hermionének egy rákomlettet, és érthető módon megsértődött másnap reggel, amikor a hétnyolcadát a szemetesben találta. Majd Hermione altatódalt énekelt a kicsi Cosmónak telefonon, aki durván elküldte a francba. Ezek után Hermione felemelte a Requiem partitúrát. Holnap meg fogja mutatni Rannaldininek, hogy nélküle semmire sem megy, amikor majd könnyekre fakasztja a közönséget, és őrjöngő tapsvihart kap. Hogy merészelte kitessékelni, csak azért, mert Kitty Londonban van? Egy hirtelen ötlettel, hogy megnyugtassa magát, feltárcsázta Valhallát. – Halló! – Kitty erőtlen hangját hallotta. – Ki az?

Hermione azt hitte, biztosan a londoni számot hívta. Nem szólt bele, letette, majd újból beütötte a paradise-i számot, megint Kitty vette fel. Őrjöngve telefonált Rannaldininek, akinek Flora lába közt volt a feje, és igazán őszintén mormolta, hogy nem tud beszélni. Aztán mikor Hermione azzal fenyegette, hogy átjön, azt mondta, átteszi a telefont a másik szobába. A némító gombot lenyomta, amíg Florát orgazmushoz segítette, majd megmondta Hermionénak, hogy hazudott neki. – Ceciliával vagyok, nem Kittyvel, csak nem akartalak a nagy este előtt elszomorítani. Azt akarom, hogy jól aludj, és szépeket álmodj. – Miért találkozol Ceciliával? – követelődzőn Hermione. – Válsághelyzet van Natasha jövőjével kapcsolatosan. Meg kell beszéljük az egyetemi jelentkezést. – Rannaldini lehalkította a hangját. – Mennem kell, Carissima. – Miért vagy ilyen rettenetes hazudozó? – kérdezte elbűvölten Flora. – Ötéves koromban bevallottam, hogy csokit loptam, és az anyám megvert, amit igen rosszul viseltem. Úgyhogy azóta nem érdekel az igazság. Hermionénak rettenetes éjszakája volt. Korán lefeküdt, és azzal múlatta a magányos órákat, hogy Cecilián rágódott, a csatornákat kapcsolgatta a tévében, aztán mikor a szobalány és Bob hazajött, vég nélkül parancsolgatott, hogy készítsenek neki kamillateát mézzel. Bob rávette, hogy vegyen be egy altatót, aztán rémálmok gyötörték, hogy elveszíti a helyét, elfelejti a dallamot, és az Albert Hallba érkezve Ceciliát látja maga helyett énekelni. Majd, miután reggel ötkor bevett még egy pirulát, délben ébredt, amikor a szobalány behozta a reggelijét és a Daily Telegraphot. Az orvos később jön majd az A- és B-vitamin injekciójával, hogy legyen állóképessége és jó nyálelválasztása. Éppen egy falat bundás kenyeret tett a szájába, mikor a Művészeti oldalon Cecilia képe a „Férj és exfeleségcsapat a küszöbönálló Fidelióban" aláírással megint felizzította a dühét. Mikor felhívta a Savoyt, ahol Cecilia mindig megszállt, a szobalány vette fel. Ceciliát nem lehetett zavarni. – Mondja meg, hogy Mrs. Harefield keresi nagyon fontos ügyben. Végül Cecilia kíváncsiságból megengedte, hogy kapcsolják, és nagyon meglepődött, hogy Hermione nagy szeretettel gratulált Leonóra szerepéhez. – Tudom, mennyire jó leszel. – Köszönöm, Hermione. – Bár megbékélt, még mindig gyanakodott. – Nagyon kedves tőled. – Natasha jól van? – Miért ne lenne? – Rannaldini odaadta azokat a jegyeket tegnap este? – kérdezte Hermione csak úgy mellékesen. – Azt gondoltam, elmehetnénk mindannyian együtt vacsorázni utána. – légnap este nem találkoztam Rannaldinivel. Csak ma reggel érkeztem. Tegnap éjjel Kittyvel volt. – Nem volt! – ordította Hermione. – Kitty Paradise-ban volt. Ellenőriztem. Rannaldini azt mondta, hogy Natasha felvételijét beszéli meg veled. – A rohadék! Velem aztán nem beszélt semmit – rikácsolta Cecilia. – Mikor mondta ezt neked? De Hermione már letette, magára kapta a ruháit, és elrohant Rannaldinihez. A lift még mindig nem működött, egy csellista cipelte felbecsülhetetlen értékű Stradivariját felfelé a lépcsőkön, amikor Hermione megelőzte. Félrelökve Rannaldini londoni titkárnőjét, aki a csellistának az ajtót tartotta, beviharzott. – Rannaldini nincs itt, Mrs. Harefield – tiltakozott a titkárnő. – Éppen most slisszolt ki. – Kiből? – rikácsolta Hermione. – Ne hazudjon nekem! Betörve a hálószobába összetalálkozott Rannaldinivel, aki vörös törölközőt maga köré tekerve éppen a fürdőszobából jött elő. – Te hazug disznó! – sikította Hermione.

Rannaldini megrémült, hogy ágyékon rúgja, a heréje elé kapta a kezét, védtelenül hagyva az arcát. A következő pillanatban Hermione behúzott neki egy keményet a jobb öklével. Rannaldini visszaütött volna, ha fel nem tűnik az ajtóban a tátott szájú csellista, nyomában a sikítozó Ceciliával. Az igazi olasz temperamentumú, haragtól villogó szemű, fénylő, olajbarna arcú, melírozott szőke hajú és kidolgozott testű Cecilia tökéletes fekete kosztümöt, gallér nélküli hosszú zakót és rakott szoknyát viselt, és úgy nézett ki, mint aki egyenesen a kifutóról érkezett. Akár egy karmait kiengedő macska. Felkapta Donizetti mellszobrát, és nagy karkötőcsörgetéssel Rannaldinihez vágta, az félrehajolt, így abba a tükörbe csapódott, amely számtalanszor tanúja volt szerelmeskedéseiknek. – Scellerato, scellerato20 ordította Cecilia Donna Annát utánozva, ahogy megkaparintott egy tál alabástromtojást. – Erkölcstelen szörnyeteg, bűn fertője! – sikoltatta Hermione, ő meg Donna Elvira szavait visszhangozta. – Fattyú! – sikította Cecilia, éppen hogy eltévesztve Rannaldini bal fülét. – Igaza van, tényleg fattyú vagy – ordított Hermione, sípcsonton rúgta Rannaldinit, és kirohant a lakásból. – Csak a Stradivarimat ne! – sikoltott a várakozó csellista, ahogy Rannaldini berohant a nappaliba, és megragadta a csellót, hogy visszaverje a bombatámadást. Cecilia iskoláskorában nem krikettezett ugyan, de végül eltalálta a sarokban álló Rannaldini másik szemét egy púderkékszínű tojással. Kiviharzott, félrelökve a fehér törölközőbe öltözött szőke nőt, aki éppen akkor bújt elő a Skorpió szerkesztőjének lakásából, hogy megnézze, mi ez a zűrzavar. Flora erre jött ki a zuhany alól, és halálra nevette magát, mivel az egészet végignézte a kétoldalú tükrön keresztül. – Te jó Isten! – Megtapogatta Rannaldini gyorsan feketedő szemét. – Most már két pandája van Paradise-nak. Rannaldini vezényelt már hashártyagyulladással, kígyómarással, sőt megrándult jobb csuklóval is, de most nem akart nevetség tárgyává válni. Felhívta Bobot, és belekrákogta a telefonba, hogy tüdőgyulladásban haldoklik. Fekete napszemüveg és puhakalap mögé bújva elrepült, hogy elrejtőzzön az Alpokban. Ezalatt Borisz Richmondban, Chloe nappalijában a másnapi kétórás Mahler előadásával birkózott, amelyet a Cotchesteri Egyetemen kellett tartania, és megpróbált nem búslakodni Rannaldini aljas levele miatt, amivel visszaküldte a szimfóniáját. Chloe első nagy sikerei egyikének, Brahms Alto Rapszódiájának a felvételére ment. Este valószínűleg vacsorázni megy utána a rendezővel meg a karmesterrel, és még órákig nem lesz otthon. Észben tartva, hogy Borisz odavan a vörös húsokért, vörösborért és a vörös vérű nőkért, Chloe hagyott neki egy üveg Fedrottit, ami már kissé felmelegedett az alkonyi napfénytől, addig nem akarta kinyitni, amíg be nem fejezte az előadást. A hűtőben volt egy hatalmas marhaszelet az utasításokkal, mennyi ideig kell grillezni mindkét oldalát, és hagyott egy adag megszurkált krumplit, amit a sütőbe kell majd raknia egy órával azelőtt, ha enni akart. Chloe maga kevésbé volt vörös vérű, mióta Borisz beköltözött. Miután egyáltalán nem volt gyakorlatias, Chloe gondoskodott róla, és mivel nem adta el egyetlen művét sem, és feladta a Bagley internátusbeli állását, el is kellett tartania. Végül a múlt héten azzal a gondolattal, miért nem tudja az idegbajos tehén végre elhúzni a belét, meg kellett írjon egy csekket Rachel tartásdíjára. Borisz életében ez volt a legmegalázóbb momentum, ezért próbálta meg elsütni az új szimfóniáját Rannaldininél. Felnyögött, és gondolatait igyekezett újra az előadásra összpontosítani.

20

Gonosztevő, gazember, (olasz)

„Istenem, bármit el tudnék viselni," írta Mahler kétségbeesésében egy női hódolójának, miután fizetett a Berlini Filharmonikusoknak, hogy előadják második szimfóniáját, „ha a műveim jövője biztosítva lenne. Harmincöt éves vagyok, nem vagyok híres, a műveimet nem adják elő. De elfoglalom magam, és nem hagyom, hogy ez tönkretegyen. Türelmes vagyok. Várok." Borisznak nem volt türelme – Chloe azt mondta, olyan vele, mint egy jóképű medvével élni – sem pénze, hogy lefizesse a Londoni Metet, hogy előadják a szimfóniáját, amit az a szemét Rannaldini cafatokra szaggatott. Odakint a színesbe forduló fák hosszú, esti árnyékokat vetettek a parkban. Egy fiatal anya egy sereg koszos, vidám gyerekkel sétált piknikkosarat cipelve. Borisz megint felnyögött. Sosem hitte volna, hogy ennyire bűnösnek fogja érezni magát, és ilyen nagyon fog hiányozni Rachel és a gyerekek. Bob Harefieldnek, miután el kellett viselnie Hermione hisztériáját, szembe kellett néznie azzal a kilátással, hogy találnia kell valakit Rannaldini helyett, ki kell engesztelnie a felbőszült BBC-t és az akut elvonási tünetekkel rendelkező nehéz közönség valószínűleg meglincseli. Oswaldo Moszkvában volt. A svájci Heinz éppen Róma felé repült. Bobnak elege volt Rannaldiniből. Voltak más karmesterek is, akikkel próbálkozhatott volna, de mindig is Rachel és a férje volt a gyenge pontja. Bob vett egy mély lélegzetet és feltárcsázta Chloe számát. – Rannaldini feldühítette a kurváit – mondta Borisznak. – Akarod ma este Verdi Requiemjét dirigálni? Attól tartok, próbára nincs idő. Hosszú csend következett. – Igen, eljövök. Köszönöm, Bob – mondta Borisz –, de nincs partitúrám, kocsim, frakkom. A tisztítóban van. Chloe macskája lehányta. – Küldök érted egy kocsit a partitúrával – mondta Bob, aki tudta, hogy Boriszt elkapták ittas vezetésért, és nem akarta megkockáztatni, hogy eltéved –, és keresünk neked valami frakkot. Milyen az ingméreted? – Megnézem. – Borisz előrehúzta az inge nyakát. – Tizenhatos. Köszönöm neked Bob, tiszta szívemből.

36. Boriszt túlságosan lefoglalta a partitúra magolása, hogy igazán ideges legyen, amíg meg nem pillantotta a BBC teherautóiból előkunkorodó kábelekkel Laokoónként körbehálózott Albert Hallt, és a hatalmas tömeget, melynek reménye sem volt arra, hogy jegyet szerezzen, de mégis legalább egy pillantást akartak vetni a megérkező Harefieldre és Rannaldinire. Aztán a karmesteri öltözőben óriási nehézségek árán tudta csak magára venni a kölcsönzött frakkot. Ha az embernek rettenetesen remeg a keze, nehéz bekapcsolni a keményített ingmellet. Bárcsak a belsőjét is meg tudná így keményíteni. A fehér csokornyakkendő megkötése még hosszabb ideig tartott, annyira fehér volt, hogy az arca és a fogai sárgának látszottak mellette. Úgy érezte, mintha máris kényszerzubbonyban izzadna egy szaunában. – Szükséged van segítségre? – dugta be Bob az ajtón csillogó, barna fejét. – Ha ennyire remegni fog a kezem, mikor felállók oda, akkor olyan gyorsan fogunk kezdeni, hogy az egész dolognak tíz perc alatt vége lesz – mondta összekoccanó fogakkal Borisz, aztán elpirult. – Lehetséges volna értesíteni Rachelt? – Felhívtam – mondta Bob. Aztán gondolván, hogy a kegyes hazugság nem számít ilyenkor: – Szeretettel üdvözölt, és sok szerencsét kívánt. – Az ő szeretete, jaj istenem, mit fog szólni, ha felsülök, és hogy tudom majd irányítani Hermionét?

– Hermione lemondta – mondta keserűen Bob. A rá nem jellemző dühös vádaskodás ellenére, hogy a viselkedése rettenetesen nem profihoz méltó és teljesen gyáva, a felesége megtagadta, hogy fellépjen. – Atyaég! Ki énekel helyette? – Gondoltam, a francba most már – így felhívtam Ceciliát. – Jaj, nekem! – Borisz még jobban lesápadt. – Őt még kevésbé tudom irányítani. A többi szólista áriájának a közepén emeli fel a szoknyáját, hogy magára vonja a közönség figyelmét. Bob nevetett. – Ma este korrektül fog viselkedni. Remek lehetőséget kapott, hogy beárnyékolja Hermionét és Rannaldinit. Én vagyok az, aki állás nélkül marad, és aki a válóperes bíróságon végzi. Bob szeme alatt olyan mély árkok voltak, mint a barlangrajzokon a bölényszarvak. Szegény fickó, tényleg a vérpadra tette a fejét, gondolta Borisz. Fülledten forró este volt. A hölgyek legyezgették magukat és felborzolták a mellettük állók haját is. A Londoni Met hangolása, akár madarak csivitelése az erdőben. A mikrofonok úgy lógtak, mint az ablakon kihajított pókok. A zsöllyesorokban, emeleti páholyokban, a vörös függönyös páholyokban izgatott fecserészés hallatszott mindenféle nyelveken. A karzatról szinte lecsordult a sok fiatal, szakállas fiú és a Csehov műveiből kilépett csillogó szemű, pirospozsgás arcú lány. Sokan közülük „RANNALDINI A VEZÉR" és „SZERETJÜK HERMIONÉT" zászlót lengetett. Papírnyilak szelték át a levegőt. A BBC fenyegetőzött, hogy lemondja az estet. Richard Baker, aki a televíziós, Peter Barker, aki a rádiós közvetítésért f lelt, kapkodva írták át a jegyzeteiket, ahogy Bob felment a pulpitusra, és bedobta a bombát, hogy sem Rannaldini, sem Hermione nem jelenik meg. A feje fölött átcsapó tiltakozáshullám miatt legalább egy percet kellett várnia a bejelentéssel, hogy a hazájában jól ismert Borisz Levitszkij, a fiatal orosz zeneszerző és karmester, meg a legnagyobb dívák egyike, Cecilia Rannaldini helyettesítik őket. – Így legalább – ordította át Bob a lármát –, nem kell eltenniük a Rannaldini-zászlókat. A közönség megkövülten meredt rá, aztán pfújjolni és fütyülni kezdett. Sokan közülük több ezer mérföldet repültek, és azzal fenyegetőztek, hogy visszakérik a pénzüket. Mások hangos nemtetszés-nyilvánítás közepette kivonultak. – Gyűlölöm őket – mormolta Borisz a fellépésre várva. – Ók hogy fogják utálni majd magukat, ha rájönnek, mit mulasztottak – mondta Bob, és megfésülte Borisz összekócolódott lófarkát. Nyugodt külseje mögött a belsejében szörnyű pánik dúlt. Mi van, ha Borisz tényleg nem birkózik meg a feladattal? A Requiem a zeneirodalom egyik legbonyolultabb és legtöbbet igénylő zeneműve. A bordó függönnyel szemben ülő kórus elégedetlenkedve háborgott. Az összes fiatal szoprán és alt fodrásznál volt, új fekete ruhát vett az alkalomra. Lehet, hogy soha nem lesz több esélyük, hogy énekeljenek, vagy bármi egyebet tegyenek a nagy Rannaldini alatt. – „Ó, harag napja, ó, szerencsétlenség napja" – énekelte az első sorban ülő csellista, aki majdnem elvesztette előző nap a Stradivariját Rannaldini lakásában. – Bobot meglincselik, ha Borisz elcseszi. – Borisz jó fiú – mondta a szomszédja, és kinyitotta közös kottájukat. – Mi is jók leszünk, amíg nem nézünk fel. Larry Lockton annyira dühös volt, hogy muszáj volt a bárba rohannia egy dupla dupla whiskyért. A hatalmas közönségigényre számítva a Zengzeton éppen belefogott a legendás 1986-os Harefield és Rannaldini lemez újranyomásába. – Az egyetlen dolog, amiben számíthat az ember erre a rohadékra, hogy cserbenhagyja. A szünetben elmegyünk. – Nem lesz szünet – tanulmányozta Marigold a műsorfüzetet. – Kilencven percet végigvisznek megállás nélkül. Szegény Borisz. Kíváncsi vagyok, mi történt Rannaldinivel és Hermionéval. – Remélem, valami komoly – csattant fel Larry.

Fél nyolckor kongattak. Borisz megpróbált nyugodt maradni, mély levegőt vett, és kiürítette a fejét, de a gyomrában röpködő pillangókból egyszeriben szárnyukat hevesen verdeső vadlibacsapat lett. – Sok szerencsét! – mondta Bob. – És az Isten legyen veled! – suttogta. A hallgatóság feltápászkodott. Borisz a lépcsőn felfelé menet megbotlott, ahogy a négy szólóénekessel felment a színpadra, és a hatalmas, lángvörös sifonba burkolt, tündöklő Monalisa Wilsonnak kellett elkapnia. – Örülök, hogy a hatalmas Sztálin gyengélkedik – dünnyögte Borisznak. – Halálra rémiszt. Kelletlen nevetés hangzott fel a hangversenytermen, ahogy Monalisa anyáskodva letisztogatta a port Borisz térdéről, és megigazította a nyakkendőjét. – Megmutatjuk nekik, hogy jobbak vagyunk nélküle – suttogta Cecilia, aki ragyogóan nézett ki, bár aranyflitteres ruhájában inkább illett volna egy éjszakai bárba. A fiú nagyon vonzó, gondolta, és emberi kéz még alig formázott rajta. Az Albert Hallba valaha is bepréselődött legnagyobb hallgatóság keserűen csalódott volt, de szíven ütötte őket Borisz halálos sápadtsága és fiatalsága, jól tájékozottak voltak, és emlékeztek a disszidálására is Oroszországból. A jóindulat kezdett visszatérni. A dobogón állva Borisz az égbe szökkenő orgonasípok alatt feketébe öltözött nők és férfiak hosszú sorait látta – mintha a temetésére gyülekeztek volna össze. Látta a dobok gyöngyházfényű bőrét és a csillogó rézfúvósokat, amelyek majd olyan nagy szerepet kapnak az elkövetkezendő kilencven percben. A vonósrészleg vonói a hangszereik felett nyugodtak. Borisz ünnepélyesen és fürkészően nézett rájuk. Úgy tűnt, a partitúra kottafejei táncolnak a szeme előtt – 278 oldal döntéshozatal és bonyodalom. Sötét fejét lehajt va megcsókolta az első oldalt és tökéletesen biztos kézzel beintette az első felütést. A „Kyrie eleison" suttogó fülemüléi nem is lehettek volna lassúbbak és csendesebbek. Sajnos azonban a hálaadás hangulatát és Borisz koncentrációját megzavarta a kívülről beszivárgó lárma. Fegyveres banditák tűzharcba keveredtek Kensingtonban, és a rendőrautók szirénázva özönlöttek utánuk. A „Dies Irae" első, fülsiketítő mennydörgései nagyon szaggatottak voltak. Borisz fekete, bozontos fejének minden hajszála verítékben fürdött. A hallgatóság fájdalmas pillantásokat váltott. Borisz kétszer is elvesztette a fonalat, az oldalak úgy repkedtek, mint az üldözött pillangók, de mint a kedvesen megbízható vén Artúr ideges, fiatal lovasát, a Londoni Met is a hátán cipelte Boriszt, míg vissza nem talált. Suta volt a pálcatechnikája. Amikor elöntötték az érzelmek, veszélyesen lelassult. A „Kegyes Jézus, kérlek téged" tételben, amikor Cecilia és Monalisa első cizellált, egymást istenien kiegészítő duettjüket énekelték, a hangjaik úgy üldözték egymást, mint a fénypászmában kerengő szentjánosbogárkák, annyira meghatódott, hogy a pálcát két kezébe fogva velük énekelt, míg rá nem döbbent, hol van, és meg nem kellett törölnie a szemét. De lassan a zenekar, a kórus és az óriási közönség is alávetette magát indulatának és ijesztő hevességének. Az este folyamán korábban Paradise-ban Lysander felhívta az autójából Georgie-t. Úgy hangzott, mintha Neptun telefonált volna a tenger mélyéről. – Ezúttal nagyon eltoltam – mondta. – Rannaldini kihúzta magát a hangversenyből, úgyhogy Borisz lépett a helyére, Verdi Rekreációját vagy valami ilyesmit fog vezényelni. Rachel fel akarta venni az én videómmal, de bedöglött, és olyan hülye voltam, hogy mondtam neki, hozzád megyek, és mielőtt gondolkoztam volna, mit beszélek, áthívtam őt is. Rettenetesen sajnálom, elcsesztem Flora utolsó estéjét. – Nem baj – állította meg Georgie a szóáradatot. – Majd hozatunk kaját. Rachel csak nagyon száraz zöldségeket ehet – mondta hálásan Lysander. – Komolyan elviselhetetlen, de úgyis Boriszt fogja nézni, és nem lesz túl sok ideje az ólmozott kutyakaja miatt rumlizni. De Rachel még a szokásosnál is elviselhetetlenebb volt. Elöntötte az irigység és őrjítő rosszallás Georgie szép háza, telt, tunya szépsége és Lysander nyilvánvaló imádata miatt, amely csak Flora

jelenléte miatt volt visszafogottabb. Borisz miatt is rettenetesen ideges volt, feldühítette, hogy idegenek előtt kellett néznie, és szégyellte magát, hogy milyen féltékeny volt, amiért Borisznak és nem neki adatott meg ez a fantasztikus kiugrási lehetőség. A műsor előtti gyors ital a teraszon sértések özönét robbantotta ki, mert a Flora kádjából túlfolyó víz a teraszra loccsant, és senki nem tett semmit, hogy megmentse kertlocsolás vagy kocsimosás céljára. Lysander próbálta enyhíteni a hangulatot, és azt mondta, hogy ez csak olyan, mintha Artúr pisilne, és aztán nem tudta abbahagyni a nevetést. A régi napozóruhát és az újfent kiszívott nyakát elrejtendő, sárga sifonsálat viselő Georgie elképedt Rachel szépsége láttán. Olyan volt, mint azok a lányok, akikbe a felsősök belezúgnak. Rachel már művészi módra vitte szépségének rejtegetését. Ma este festetlen szemét nagy szemüveg mögé rejtette, a bő, fekete nadrág, válltöméses, hosszú fekete kardigán teljesen eltakarta alakját, de sejteni lehetett, milyen csodálatos lehet ruha nélkül. Útban a nappaliba a televízió felé Georgie elkövette azt a hibát, hogy megmutatta az új, sárga virágos tapétát az ebédlőben. – Kíváncsi vagyok, mennyi fát kellett kivágni az esőerdőben ennek a létrehozásához – mondta hűvösen Rachel. – Én magam jobban szeretem a festett falat. Az sem segítette a dolgot, amikor Flora besétált egy hatalmas vodka-tonikkal. Guy egyik inge volt rajta nyakig begombolva, hogy az anyja elől elrejtse a nyakán a szívásnyomokat, és azonnal cigarettára gyújtott. – A te korodban nem szabadna cigarettázni – szólt rá Rachel. Miután Borisz elmesélte, hogy Flora belehányt a trombitájába, és arra is emlékezett, hogy mondta, mennyire szexi és tehetséges, már előre tudta, hogy nem fogja kedvelni Florát. – Az én dolgom, hogy akarom megölni magam – mondta Flora, és puszival köszönt Lysandernek. – A többiek tüdejét is károsítod. Mozdulj, kutya! – parancsolta Rachel, aki a televízióval szemben lévő kanapéra akart ülni. Dinsdale vészjóslóan morgott. – Attól tartok, nem fog – mondta bocsánatkérően Georgie. – Anyu, rémesek a bolhák – mondta Flora a bokájára csapva. – Mintha a harmatos gyepen ugrálnának. – Rachel célzatosan maga alá húzva hosszú lábát egy karosszékbe ült. Richard Baker éppen azt jelentette be a nézőknek, hogy Rannaldini és Hermione nem lépnek fel. – Mit gondoltok, mi a csudáért lépett vissza Rannaldini? – kérdezte Georgie, miközben a muskotályos maradékát kitöltötte a poharakba. Flora, aki tudta az okot, nem mondhatott semmit. – Nyilván olyan ajánlatot kapott, amit nem tudott visszautasítani, jegyezte meg keserűen Rachel. – Mint például azok a lányok, akiket még nem fektetett le. És ha már belekezdett, abba sem hagyta, amíg ki nem merítette a „Rannaldini és a szabad szerelem"-témát. – Engem is állandóan próbált lefektetni, és meg is tette Chloéval, Borisz jelenlegi ki tartójával. Jóllehet, Flora teljes közönyösséget mutatott Rannaldinivel kapcsolatban, de miután egy hónapig élvezte a társaságát, csak most döbbent rá, hogy mennyire hiányozni fog neki. Fáradtan, és leverten, mert nem csinálta meg egyetlen szünidei házi feladatát sem, azon tűnődött, hogy a fenébe fog megbirkózni a Bagley Internátus kötöttségeivel; és ez a hülye liba most nem fogja abbahagyni Rannaldini pocskondiázását. De hogy a Requiem megkezdődött, egyszer csak Borisz vált Rachel gúnyolódásának tárgyává. Mi a fenének van rajta piros szalag? Miért nem tiszta a körme? Figyeld a hátára lógó hosszú haját! Ez biztosan Chloe hatása. Nézd, hogy bomlik ki a lófarka. Egyszer túl gyors, máskor túl lassú – rettenetesen érzelgős –, hogy a fenébe nem tudja időben beinteni az ütemet? – Mi a francért nem fogod be, és hallgatod? – morgott Flora. – Borisz csodálatosan vezényel – mondta Lysander a Dias Irae végén –, csak engem egy kicsit Morse detektívre emlékeztet. – Megcsókolta Georgie-t, ellenőrizte, hogy mindenkinek van-e itala, és elment Rutminsterbe a kajáért.

– Fogalmam sem volt, hogy Ceciliának ilyen gyönyörű a hangja és ennyire szép – sóhajtotta Georgie. – Rannaldini megkeféli minden alkalommal, amikor átjön – jegyezte meg epésen Rachel. Mindjárt megölöm ezt a nőt, gondolta Flora. – Jaj, ott van Marigold – mondta Georgie, ahogy a kamera a közönséget pásztázta. – Hát nem fantasztikusan néz ki? – Bárki ki tud nézni fantasztikusan, ha ennyi pénzt költhet ruhákra – sistergett Rachel – és ahogy az a megalomániás férje fényárba borítja a házukat minden éjjel – micsoda energiapazarlás! Rachel páni félelemben volt, hogy a kamera bármely pillanatban Chloét mutathatja, aki mindenkinél szőkébb és szebb. A képernyőt betöltő, őt elhagyó férje az előadás után Chloe karjaiba fog visszatérni. A Requiem a végéhez közeledett. A televíziós stáb eredetileg gúnyolódni készült, de már eksztázisban volt, hogy új sztár született. Boriszt segítette Cordelia nagyszerű világosítása, bár az „Agnus Dei" és a „Sanctus" részein majdhogynem sötétben kellett átevickélnie. Fiatal Krisztusként széttárta a karjait, mély, sötét szeméből kicsordultak és széles, sápadt, elkínzott arcán végigfolytak a könnyei, ahogy a zenekarból, kórusból és a szólistákból csodát varázsolt elő. Bár mindannyian teljes szívüket beleadva több mint egy órája énekeltek és játszottak, az előadók és a nézőközönség is azt akarta, hogy az előadás örökké tartson. A mennydörgés, villámlás és a rézfúvósok harsogása után újból Cecilia énekelt. Fenségesen dalolt, drámai effektusokkal pótolta hangjának hiányosságait. A suttogó fülemülék visszatértek. Mintha valami zsolozsmát énekelt volna, huszonkilenc trillát ugyanazon a közép C-hangon: – Ó, Uram, mentsd meg a lelkemet az örök halálból a nagy végítélet napján. Aztán az egyre halkuló dobpergés kíséretében a kórus bekapcsolódott az utolsó két „Szabadíts meg!"-nél, és Borisz a pálcájával, mint valami szablyával véget vetett az előadásnak. Ahogy a rézfúvók utolsó harsanása is elhalt, a hallgatóság hatalmas tigrisként megdermedt. Hihetetlen volt, ahogy a néma csendet óriási dübörgő hangorkán követte, az egész közönség, a zenészek, szólisták, és a kórus mind-mind felemelkedtek a helyükről és kiabáltak, sikoltoztak és ünnepeltek. A terem, amely eddig annyira mozdulatlan volt, hirtelen tapsoló kezek háborgó tengerévé vált. Richard Baker annyira izgatott volt, hogy alig találta a szavakat. Úgy tűnt, hogy Borisz még mindig transzban van, összeomlott, zokogott, mint egy vadon élő állat, amíg Monalisa Wilson vigasztalólag a mellére nem vonta, és a basszus odaadott egy piros, kasmírmintás zsebkendőt, hogy felszárítsa a könnyeit, ahogy felcsendültek a bravók. Amikor lebotorkált, Bob várta. Kerek, kedves, izgatott arca mindent elmondott. – Nem hallottad, hogy Giuseppe örömkönnyeket sír fent a mennyekben? Jaj, drága fiam! – és máris egymás karjaiban voltak, izgatottan ütögették egymás hátát, de nem túl sokáig, mert Boriszt aztán elhalmozták csókokkal. Cecilia éppenhogy le tudta törölni róla a szemfestékét, mielőtt visszamentek a színpadra. Borisz az arcán piros rúzsfoltokkal rohant fel, egész idő alatt tapsolt, mint egy izgatott gyerek, ismételten kezet rázott a szólistákkal, a szólamvezetőkkel és a zenekari tagok közül mindenkivel, akit csak el tudott érni. A rendkívüli tapsorkán és a dübörgő lábdobogás miatt újra és újra felállásra késztette a kórust is. Erre persze egyre nagyobb tetszésnyilvánítást kapott a karvezető. De a taps neki szólt, és mikor két hatalmas sárgaszegfű- és liliomcsokor érkezett Monalisának és Ceciliának, mindenki helyeslően nevetett és kiabált, amikor Cecilia egy kis pukedlival azonnal odaadta a sajátját Borisznak. – Mit fogsz csinálni később? – mormolta Cecilia. – Még, még, még – kiabált az egész Albert Hall lábdobogás kíséretében. – Mit játsszak? Nem hoztam semmi zenét. Nem számítottam erre – mondta Borisz. Bob mosolygott. – Óvatosságból elővettem egy-két szerzeményed kottáját.

Így Borisz Cecilia virágaival a karjában még egyszer felmászott a pulpitusra és a terem elcsendesedett. – Nem beszél jó angol – mondta elcsukló hangon –, de mindnyájuknak köszönöm. Érzem a jóakaratot. Ő segít engem. Megkérem a zenekart, hogy játssza el egyik kis művemet orosznépdal-stílusban. Ez a fű nem zöldebb a kerítés másik oldalán. Annak ellenére, hogy a zenekarnak és Ceciliának lapról kellett olvasnia, a kis darab vitathatatlanul bájos és varázslatosan szép volt. A közönség persze megint eget verő tetszésnyilvánítással ünnepelte Boriszt, és még mindig tapsoltak, amikor Richard Baker sajnálkozva elbúcsúzott a nézőktől. – Még soha nem láttam ilyen szép műsort – törölgette a szemét Georgie. – Valóban lemaradtál valamiről – mondta a szatyrokat cipelve belépő Lysandernek. – Láttam egy kicsit a krumplisütőnél – mondta Lysander. Aztán Rachelhez fordult: – Biztos fel vagy dobva. De Rachel kifakadt Bob ellen, hogy nem valami jelentősebb darabját játszatta el Borisszái ismétlésként. – Ehelyett a szentimentális, szar feldolgozás helyett, és láttátok, ahogy Cecilia taperolta? Kész gyerekmolesztálás. – Ez egy nagyon igazságtalan megjegyzés – mondta finoman Flora, ahogy kivette a McDonald'sos dobozt a legközelebbi szatyorból. – A volt féljed kétségkívül az egyik legszexisebb férfi a világon. Ma este csak fel kellett állnia, és mindenki elalélt tőle. Mondhatni a legizgalmasabb és legszebb Requiemet hozta létre, és a kiváltságosok hallhatták, hogy Cecilia is úgy énekelt, mint egy angyal. Nem úgy, mint te, Borisz a szívével hallja a zenét, nem a fülével. Te pedig egy igazi sárkány vagy, és már látom, miért hagyott el téged. – Drágám – tiltakozott Georgie. – Fogalmad sincs, milyen áldozatokat hoztunk érted – folytatta Flora, miközben kivett egy hamburgert, és nagyot harapott belőle. – Legalább egy órája egy cigit sem szívtam el. Tönkretetted az utolsó estémet az anyámmal és szegény Lysander elmulasztotta a Külvárosiakat és A zsarukat, ráadásul később sem nézheti meg, mert neked vettük fel Boriszt videóra. – Jaj, Flora, hallgass! – Lysander előrehajolt, hogy töltsön Rachel poharába. – Borisz annyira jó volt, kár, hogy Richard Baker nem interjúvolhatja meg, mint a focistákat szokták. – Tudom. – Rachel merev arcát hirtelen eltorzította a rátörő fájdalom. – Egészen varázslatos volt, tényleg, de nem tudom felhívni, és megmondani neki, mert Chloe ott van. Bob már a koncert előtt értesítette a sajtót, úgyhogy a vendégeknek fenntartott pihenőszoba teljesen megtelt újságírókkal. – Hívj holnap reggel – mondta Larry, aki végig éberen figyelt, és rátukmálta Boriszra a névjegyét. – Fel fogom venni ezt a népdalt és mindent, amid csak van otthon. Régebben a riporterek a hajukat tépték, mert Borisz annyira rosszul beszélt, de ma este megeredt a nyelve. – Miért nem fedezték fel korábban? – kérdezte az Evening Standard. – Amikor kezdeni, nem tudtam, hogy győzni. A kritikák olyan szörnyűek voltak, majd belehaltam. Rannaldini asszisztense lettem. Ő sose volt beteg. – Mi történt ma este Rannaldinivel? – kérdezte a Daily Mail. Borisz fintorgott. – Gondolom, beleszaladni erkélyablakba. – Miért nem tűzött műsorra többet a műveiből? – Nem tetszik neki. Nem érteni avantgárd zene. – Aztán, elkésett gondolatként hozzátette: – Rannaldini egy farok. Az újságírók elröhögték magukat. – Ennyi elég – mondta gyorsan Bob. – Borisznak elég nehéz estéje volt, hívják fel holnap reggel. – Délután előadást tartok Mahlerről. – Az utolsó lesz, amit tartanod kell – mondta Bob.

Kiráncigálta a vonakodó Boriszt Cecilia karmai közül, és elvitte vacsorázni az Old Brompton Roadon lévő Rókagombába. Borisznak annyira fájt a csuklója, hogy a steakjét sem tudta felvágni – egyébként sem volt éhes –, de temérdek vörösbort megivott, és rengeteget beszélt Rachelről. – Rémes, hogy elhagyott engem. A házasságunk végén nem akart velem aludni, mert azt hitte, megcsalom, és megcsaltam, mert nem feküdt le velem. Ördögi háromszög. 0 veszekedik, de szeretem. Gyűlölöm Rannaldinit, mert olyan közel lakik hozzá. Tudod, egyszer megvolt neki Chloe. – Rachel csak azért olyan sárkány, mert bizonytalan – mondta Bob. – Chloe akkor jött haza, mikor eljöttem – borongott Borisz. – Eljöhetett volna, de fáradt volt, és piszkos volt a haja. Rachel mindent eldobott volna. De veszekedett volna velem, mert izgult volna értem. Valamikor azt hittem, a fű zöldebb a másik oldalon, de most úgy látom, rovarirtóval van tele. A ma este csodálatos volt. Köszönöm neked, Bob, de bárcsak Rachel és a gyerekek itt lehettek volna. Az új szimfóniámat Chloénak ajánlottam. Amikor ceruzával leírtam, Chloe, átírta nekem tintával, és beírta az ütemeket. – Én várnék a döntéssel. Miért nem ajánlod Ceciliának? Elolvastam – folytatta. – Vannak ebben a szimfóniában fantasztikus részek. Nem is tudtam, hogy léteznek ilyen hangzások. Elküldeném, Simon Rattle-nek. Rachel boldogtalan, és szeret téged. Miért nem próbálod meg újra? Ha lenne pénzed, és ezután az este után biztosan lesz, a dolgok másképpen alakulnának. – Kölcsönkérhetem a partitúrát? – kérdezte Borisz, ahogy egy kicsit bizonytalanul kimentek a forró, vörösesbarna éjszakába. – Át szeretném nézni, és bejelölném a hibáimat. – Megtarthatod – mondta Bob. – Történelmet csináltál, mint azon az éjszakán, mikor Lennie Bernstein átvette a hatalmat Bruno Waltertől. Másnap ez beigazolódott, az összes lapban lelkes kritikák és hírek jelentek meg. A legjobb megjegyzést a The Times kritikusa adta, akinek a feleségét Rannaldini egyszer bosszúból ágyba vitte a rossz recenzió miatt. Egész nap özönlöttek a felkérések vezénylésre, zeneszerzésre, televíziós fellépésre, sajtóinterjúkra. Borisz, ahelyett, hogy Mahlerről tartott volna előadást a hallgatóinak, felült az asztal sarkára, és az Albert Hallban töltött estéjéről mesélt nekik. Rannaldini, aki két nagyon fekete monoklis szemmel nézte meg a videót, őrülten féltékeny volt. Felhívta Bobot, és azért ordítozott vele, hogy egy ilyen reménytelen amatőrrel helyettesítette. – Briliáns volt – érvelt Bob. – Sose hallottam még ilyen hosszú ovációt. – Ez a közönség nem ismeri fel az amatőröket. Ha Bulvár frakkot húzna és ő menne fel a pulpitusra, akkor is eget verő ünneplést csapnának. Rannaldini még jobban feldühödött, amikor a Skorpió megjelentette a szomszéd szőke lány által kiszivárogtatott, eltúlzott történetet a veszekedésről Ceciliával és Hermionéval. Legközelebb, amikor találkozott a Londoni Mettel a Missa Solemnis próbája miatt, a Két gyönyörű fekete szemet kezdték játszani, és amikor üvöltözött velük, nem voltak hajlandók megrettenni, és újból eljátszották. Mikor a nyilvános előadásra sor került, az első csellista, akinek veszélyben forgott a Stradivarija Rannaldini miatt, szándékosan rossz hangnemben játszotta az angol himnuszt.

37. Az örök Machiavelli, Rannaldini, elhatározta, úgy áll bosszút Boriszon, hogy ostrom alá veszi Rachelt. Nem csupán Hermionét és Ceciliát bosszantja, hanem Florát is, aki nem volt hajlandó az egész monokli-ügyet komolyan venni. Továbbra is Második Pandának hívta, és pofátlanul tartotta magát a véleményéhez, hogy Borisz Requiemjénél szebb dolgot még sosem hallott.

Rachel továbbra is gyűlölködött Rannaldinivel, dühös levelekkel bombázta a helyi újságot, melyekben reklamált Rannaldini agyaggalamb-lövészete, az általa lezárt gyalogösvények és a rovarirtóval való permetezése miatt. Mintha észre sem venné a ráirányuló tüzérségi támadást, Rannaldini be-beugrott a Jázmin-lakba, alkalmanként összefutott Lysanderrel, akinek hétvégenként nem volt jobb dolga, mert Guy otthon volt, és a pólószezon is befejeződött. Rannaldini a Zengzetont is meggyőzte, hogy írjon alá egy szerződést Rachellel, hogy ősszel felvegyék vele Rahmanyinov zongoraversenyeit az ő vezényletével. Tudta, ez olyan nagy lehetőség a kiugrásra, hogy Rachel nem engedheti meg magának, hogy visszautasítsa. Mulattatta, hogy nagylelkűsége ellenére Rachel megtartotta a három lépés távolságot. És ahogy Paradise férjei megpróbálták a legjobb csokoládétortát készíteni a templomi ünnepségre, most Rannaldini példáját követve azon versenyeztek, persze a feleségek tudtán kívül, ki lehetne az első Rachel vigasztalásában. Lysander úgy vélte, hogy ez az egész ügy roppant vicces, és azonnal felemelte a telefont. – Ferdie, Ferdie, sosem fogod kitalálni, mi történt. Rachel, a szemcseppes barátnőm felbukkant Paradise-ban, és az összes férj megőrül érte. Polcokat szerelnek fel az egészséges ételei számára, a fűnyírókba ólommentes benzint használnak. Először tálcányi paradicsommal állítottak be, hogy főzze be, a múlt héten kétlábú répával, ezen a héten az alma van soron. A háza úgy néz ki, mint valami aratási vásár, Rachel pedig majdnem mindent kidob, mert nem elég bio, szóval Artúrnak és Picúrnak most nagyon jó dolga van. – Kik vannak oda érte? – kérdezte gyanakodva Ferdie. – Hát Rannaldini, Guy, Larry, Bob és mindenekelőtt a tiszteletes. – Larry és Guy rohadtul nem lehetne – szólt rá élesen Ferdie Marigold fenntartó pénzére és Georgie zsíros havi csekkjére gondolva. – Az egyetlen indoka az ottlétednek, hogy fenntartsák feleségük iránti érdeklődésüket. Jobban tennéd, ha visszajönnél Londonba, és nagy pénzt keresnél. Van egy nagyszerű bulim számodra Kenyában, gyönyörű, fiatal feleség, szart se érő parazita félj, rengeteg póló és lóverseny. – Boldog vagyok Paradise-ban – mekegte Lysander rémülten a gondolattól, hogy elhagyja Georgie-t. – Senki sem komoly Rachellel kapcsolatban. Csak azt akarják, hogy egyikük se kapja meg. Rachel hárpia, de nagyon szép. Én magam sem bánnám, ha egyszer meglenne. – Ha egynél megállnál, nem is bánnám – mondta helytelenítve Ferdie. – Helyt kellett állnom az apáddal szemben tegnap, tiszta idegbajos volt, mert nem írtál. Hagyott neked egy levelet. – Nem olvasom el. Csak egy újabb kiselőadás, hogy szerezzek megfelelő állást. Rannaldini lovaival dolgozom – mondta Lysander, hogy lecsillapítsa. – Azt akarja, hogy versenyezzek a lovaival a télen. – Ez nem fog lestrapálni. – Van más strapa. A tiszteletes megkért, hogy menjek el a Szentföldre. – Ne légy ostoba! Hogy van Natasha? – kérdezte Ferdie. Még a nevének említése is fájdalmat okozott. – Visszament az iskolába. De vasárnap otthon lesznek Florával együtt Rannaldini híres teniszversenyén. Akarsz játszani? – Oké. Lemegyek a hétvégén. – Legalább lesz ürügye, hogy lássa Natashát, és megvédje a befektetését. Szegény Kittynek közben rémes nyara volt. Egyre kétségbeesettebben vágyott egy kisbabára, majdnem az összes gyorsan fogyó pénzén, amit arra az esetre spórolgatott, ha a dolgok rosszabbra fordulnának, az egyik nőgyógyásztól a másikig repkedett, elviselte a végtelen vizsgálatok és tesztek kellemetlenségeit. Még a petevezetékét is átfújatta, de senki nem talált semmi rendellenességet. – És nem a férjem a hibás, egy sereg gyereke van – mondogatta Kitty az orvosoknak. Rannaldini rossz néven vette, ha Kitty bármikor felhozta a dolgot, úgy érezte, meg lehet elégedve hét nevelt gyerekével – nyolccal, a kicsi Cosmóval együtt. – Inkább arra koncentrálj, hogy jó anyjuk és az én jó titkárnőm legyél.

De majdnem egyidős vagyok a nagyobb gyerekeiddel, gondolta Kitty, és a kisebbek, bár nagyon édesek, csak a bűntudatát növelik, hogy annyira vágyódik arra, hogy sajátja is legyen. Úgy tűnt, egyre kisebb és kisebb az esélye, mivel Rannaldini annyira ritkán feküdt le vele. Egész nyáron Florát és Rannaldinit kellett elviselnie, nagyon el volt keseredve és ráadásul ki kellett védenie a sajtó támadásait a monokli-balhé miatt, de legalább felcsillant előtte a remény, hogy most, hogy Hermione és Cecilia kiestek a kegyeiből, Flora pedig visszament a Bagley Internátusba, Rannaldininek több ideje lesz számára. Cecilia azonban, akinek Rannaldini kénytelen volt megbocsátani, mert főszerepet játszott a Fidelióban, azon nyomban felbukkant Valhallában, hogy a filmezés ideje alatt bázisul használja. Hermione még mindig el volt tiltva a mestertől, és még hisztérikusabb volt. Ceciliával könnyebb volt, mint Hermionéval, mert nem volt annyira hülye és leereszkedő, és legalább volt humora. De ugyanannyira követelődző volt és hihetetlenül imádta magát, továbbá elbizakodottságában tökéletesen elhitte, hogy Rannaldini még mindig szerelmes belé. – Kitty, nem tudom megérteni, miért olyan kínzóan féltékeny az imádóimra. Valamelyik nap is kihúzta a telefont, amikor Carlóval beszéltem, és nem is merem neki megmondani, hogy Luigi el akar vinni Thaiföldre. Minden alkalommal, mikor Cecilia elment valahová, behívta Kittyt a szobájába és tanácsot kért tőle, mit vegyen fel, de valójában csak azt akarta megmutatni, milyen csodálatosan néz ki azokban a ruhákban. Kitty döbbenetére gyakran meztelenül nyitotta ki az ajtót, hogy szurkálódjon vele, mutogatta nagy mellű, de mindenhol másutt karcsú testét. Ragyogó volt ahhoz képest, hogy jóval túl volt a negyvenen. Hogy is venné észre Rannaldini Kittyt, mikor ilyen nőkkel van körülvéve? A Valhalla teniszversenyt megelőző nap volt. Cecilia káprázatos rózsaszín sortban – és Rannaldini helikopterében – hála istennek eltűnt Párizsba. Rannaldini most az egyszer otthon volt, visszavonult a tornyába, hogy megnézze a Fidelio nyerskópiáját. Kitty azt remélte, hogy nyugalma lesz, és megcsinálhatja a tortákat és a szendvicstöltelékeket másnapra, meg berakhatja a haját, de sajnos megjelent Rachel a két nyugtalan gyerekét magával cipelve, akiket a forró, nyári délutánon nem igen elégített ki a tojásdobozos várépítés. Kitty nagyon kedves volt Rachellel. Mindig meghallgatta véget nem érő problémáit, és vigyázott a gyerekeire, amikor gyakorolnia kellett, vagy az ügyvédhez ment. Rachel úgy érezte igazságosnak, ha cserébe megóvja Kittyt, hogy mérgezze magát és a környezetét. – Miért kell epertortát csinálni, amikor nincs is eperszezon, és bőségesen van alma? És a tonhal – tonhal! – visította Rachel. – Nem tudtad, hogy a tonhal a delfinrajok alatt rajzik, és a tonhallal együtt a hálóba kerül a delfin is? Közel negyedmillió delfin pusztul el a Csendes-óceánban. – Szegénykék – motyogta döbbenten Kitty. – Majd megpróbálom észben tartani. – Habár az jó, hogy barna lisztet használsz – mondta Rachel, mivel érezte, hogy egy kicsit kemény volt. Aztán megpillantotta a csomag tampont Kitty bevásárlókosarában –, de azt szeretném, ha vattát használnál. A tengerben úszkáló tamponnak százhúsz nap kell, hogy lebomoljon. Fogd be!, akarta kiáltani Kitty. Rendesen olyan pontosan megjött neki, mint az óramű, de most egy hetet késett, és imádkozott, hogy végre terhes legyen. Mint aki napos időben magával viszi az ernyőt, kabalából vette a tampont. Rachel az üveglapot nézegette, amire Kitty titokban Rannaldini és a hírességek képeit ragasztotta meglepetésként Rannaldini decemberi születésnapjára. – Nézd, hogy fixírozza Di hercegnőt. A férjed egy nagy kéjenc, Kitty. Hogy tudod elviselni? – Szeretem. – Isten tudja, miért. Jó lenne, ha abbahagyná a látogatásait a Jázmin-lakban. Bárcsak az összes férj elmaradna! Az ember annyira védtelen az úthoz közel. Mindenki látja, hogy ég a villany, vagy hallja, hogy szól a rádió.

Csak nem Rachel is, gondolta csüggedten Kitty. A kredencen volt egy levél az anyjától, benne egy háromfontos postautalvány és egy képeslap a rányomtatott üzenettel, hogy boldog születésnapot kíván a csodálatos lányának. Rannaldininek biztosan nem jut eszébe, hogy holnap van a születésnapja. Mivel aznap volt Mr. Brimscombe szabadnapja, neki kell meglocsolnia az újonnan ültetett növényeket. A régebben ültetett virágok elég hosszú gyökeret növesztettek, hogy vizet találjanak. Az öntözőkanna teljes tartalmát a fal melletti kékeslila klemátiszra öntötte, észrevette, hogy a fiatal hajtások, mint az új vagy potenciális szeretők, igénylik a figyelmet. Vajon ez volt az oka, amiért Rannaldini azt a sok munkát adta Rachelnek, és ragaszkodott hozzá, hogy eljöjjön holnap a versenyre, és biztosította arról, hogy Gretel vigyázni fog a gyerekeire? Istenkém, segíts, hogy abbahagyjam a zsémbelést, esedezett Kitty. Ha terhes vagyok, soha, de soha nem fogok morgolódni többet. De legalább Rannaldini nem fogadta vissza Hermionét. Mivel Rannaldini bajnokságain hihetetlenül nagy volt a versengés, Marigold és Georgie úgy intézték, hogy előző este bemelegítésként négyest játszanak Ferdie-vel és Lysanderrel. Guy elutazott Salisburybe, hogy megnézzen egy magángyűjteményt, Larryt nem várták vissza Londonból, csak jóval később, úgyhogy tiszta volt a terep. Az Angyalok Menedékébe menet Lysandernek be kellett ugrania Rannaldini istállójába, hogy elhozzon egy pár féreghajtó tablettát Artúr és Picúr számára. Az időjárás nem enyhült. A hatóságok már nyomáscsökkentésről pusmogtak. A közönséges iszalag bársonyos füzérei a sövény fölé estek, amit lehúzott a galagonya és a fénylő, skarlátszínű csipkebogyó. Ferdie ki tudott volna nyúlni a Ferrariből, és szedhetett volna magának hatalmas, érett fekete szedret, ha Lysander nem vezetett volna olyan gyorsan. A kerekek alatt csak úgy fröccsentek a lehullott vadalmák. Lysandert nyugtalanította az égő avar kesernyés illata. Októberben lesz egy éve, hogy meghalt az édesanyja. Megmarkolta a kormánykereket, hogy enyhítse a fájdalmat. Virágot kell vinnie a sírjára. Lehet, hogy ki kellene békülnie az apjával. Az ősz sárgára és narancsszínűre festette Rannaldini erdejét. A lovászok kunyhóját körülölelő vadszőlő már bordóvá változott. A rendezett, de üres udvaron sétálva Lysander vérfagyasztó sikoltást hallott, mint mikor a nyúl csapdába esik. Visszafordult, és megkönnyebbülten látta, hogy Maggie és Jack még mindig a kocsiban ülnek Ferdie mellett. – Nem, kérem, ne! – sikoltotta a női hang. Egy szörnyű pillanatig Lysander azt gondolta, hogy Sötétség Hercege támadt rá Kittyre, de nem, biztonságosan be volt kötve a bokszába. Aztán megint felhangzott. Újabb rémes jajgatás a fedett lovarda felől, ahol Rannaldini élvezte, ha egyedül maradhatott a nehéz lovakkal. Janice, a főlovász szerint a módszerei nagyon kegyetlenek voltak, de miután jól megfizették, nem avatkozott bele. Lysander kétségbeesetten hívta Ferdie-t és nagy léptekkel megkerülte a sarkot. A lovarda ajtaját zárva találta. – Kérlek, többet ne! – A könyörgő hang túl mély és rekedtes volt ahhoz, hogy Kittyé legyen. – Beleegyeztél, hogy mindent úgy csinálsz, ahogy kértem. – Rannaldini hátborzongatóan rideg hangja volt az. Ferdie széles vállára kapaszkodva Lysander felegyenesedett és majdnem leesett. Azt hitte, képzelődik. Mert odabent fényes fekete lovaglócsizmában és szűk bivalybőr lovaglónadrágban ott állt középen Rannaldini. Egyik kezében lovaglóostort tartott, amely úgy pattogott, mint a csörgőkígyó, a másikban volt egy kantárszár, amely a Hermione nyakára erősített szegecsekkel kivert nyakörvhöz kapcsolódott. Hermione teljesen meztelen volt, csak egy feszes, magas sarkú csizma volt rajta. A teste úszott a verítékben. Hatalmas, csodásan kemény mellei himbálóztak, ahogy körbeügetett, nagy, ívelt feneke már kissé rózsaszín volt, a szemeiben rémület és izgalom csillogott.

– Nem mész elég gyorsan – szólt rá Rannaldini, és meglegyintette az ostorát, úgy, hogy a korbácsszíj elkapta Hermione bal tomporát. Hermione felnyerített, és vágtázni kezdett. Rosszul teszi a lábát, gondolta Lysander. Most már erősen zihált. Rannaldini mosolygott, de a szeme halott volt. – Sajnálod, hogy rosszul viselkedtél? – Ő igen, Rannaldini. – Sajnálod, hogy jelenetet rendeztél? – Igen, igen. – Hogy fogod rendbe hozni a dolgot? Fel a fejjel, húzd ki a hátad! – Egy újabb gonosz csapással elkapta a melle alját. – Annyira sajnálom – sikoltotta Hermione. – Azt kérdeztem, mi a szándékod? – Majdnem felborította, ahogy maga felé rántotta, a kezét a lába közét tette. – Rohadtul felizgultál. Ezt szereted, ugye? – Igen, Rannaldini. – Akkor most próbálkozzunk meg egy pár ugrással. Rajta, szuka! Lysander ebben a pillanatban lebukfencezett Ferdie válláról, magával sodorva egy istállónyi seprűt. – Ki van ott? – szólt ki Rannaldini. Ferdie és Lysander éppen időben bújt el a hágókő mögé. A Ferrarit legalább a sarkon túl parkolták le. Amint Rannaldini kijött, halálra rémültek. Szerencsére úgy be volt gerjedve, hogy gyorsan visszahúzta a vágy. – Biztos egy ló volt – hallották Rannaldinit, ahogy elfordította a zárban a kulcsot. – Mi a fene történt? – sziszegte Ferdie. Lysander a sokktól vörösen megpróbált nem nevetni, a szája tátva maradt a rémülettől, és egy szót sem tudott kinyögni, amíg el nem érték Rannaldini földjének a határát, és rá nem fordultak az Angyalok Menedéke felé vezető útra. – Jaj, Ferd, soha életedben nem láttál még ilyesmit. Az idomításról beszélek. Ott dresszírozza, Hermione pedig tök meztelen, csak csizma van rajta. Fantasztikus teste van. Érthető, miért marad vele Rannaldini. Hermione izgatottan nyüszített, mint Maggie, ha nyulat szagol. Adj egy cigit! – és kétségkívül hatalmas baszásra készülnek. Te jó isten, mennyire durva, de tényleg szexi. Ez igen! Még sosem láttam ilyesmit. – Vegyél egy pornólapot. – Te jó ég! Mindig magam előtt fogom látni azt az erekciót! Elvette a cigarettát Ferdie-től. Mélyet szippantott, és rémületében elállt a lélegzete. – Ugye nem hiszed, hogy szegény kis Kittyt is dresszírozza? – Akkor soványabb lenne. Georgie sokkal jobban néz ki, tényleg csodálatos, gondolta Ferdie, ahogy Lysanderrel bementek a konyhába Angyalok Menedékében. Félreérthetetlenül irigykedett, amikor Georgie neki csak puszit adott, majd melegen, érzékien átölelte, és őszintén szájon csókolta Lysandert. Flora szakadt, szürke pólója és Guy szexelő aligátoros bokszeralsója volt rajta. Vaskosabb volt a lába, mint Marigoldnak, mégis kétszer olyan szexinek látszott, mint Marigold, aki alaposan kirittyentette magát, berakott fehér teniszruhát és rózsaszín masnit viselt. – Attól tartok, én mindig betartom az előírásos fehéret – magyarázkodott Marigold. Lysander nem engedett senkit addig labdába ütni, amíg meg nem ittak egy üveg muskotályos bort, és elő nem adta kalandja minden részletét. A füves pálya a ház mögött rejtőzött. Marigold jó játékos volt. Fiatalkorában az volt a vágya, hogy bejusson a teniszklubba, később emiatt sokkal gyakorlottabb volt másoknál, és mint otthon ülő háziasszony, egész nyáron játszott. Ferdie túlsúlyos volt ugyan, de jó volt a szeme, és minden labdát vissza tudott ütni. Georgie-nak nem volt fonákja, és kiesett a gyakorlatból, de Lysanderrel játszott, aki messze jobb volt mindenkinél, így 6-0, 6-l-re megverték Marigoldot és Ferdie-t.

Azután elkezdtek hülyéskedni. Azt játszották, hogy Hermione a labda, és azt mondogatták: – Rossz kislány voltál, puff! –, és felvisítottak a nevetéstől. Halálra nevették magukat, Maggie annyira felpörgött, hogy Jack bátorító csaholásától kísérve kivégzett minden labdát, úgyhogy be kellett menniük. Georgie annyira boldognak látszott, hogy amikor visszafelé sétáltak a házba, Ferdie lemaradt, és megkérdezte Lysandert, hogy ő tud-e valamit arról, hogy Guy Rachel után fut. – Nem, biztos vagyok benne, hogy nem. Miért szomorítanám el? – Jaj, ez az idő csodás. Ha ez az üvegházhatás miatt van, csak tartson minél tovább mondta Georgie egy kanna vizet öntve a pihegő Dinsdale-re. – Nehogy Rachel meghallja – mondta idegesen Marigold –, és észre ne vegye, hogy így pazarolod a vizet. A sírba visz Larry kivilágítási mániája és a bejárati kandeláberek miatt. Tökéletes este volt. Az éjszaka illatozó viola és a dohánypalánták édes illata keveredett a nyárfák felől fújó első őszi fuvallattal. Egy világoskék-cseresznyepiros hőlégballon sodródott hazafelé a rózsaszínű naplementében, elhaladt az erdő fölött éppen feltűnő ragyogó sarkcsillag mellett. – Rannaldini dühös lesz, Lysander annyira jó – mondta Marigold. – Megszokta, hogy ő messze a legjobb játékos. – Te meg én megverhetjük – mondta Georgie elérzékenyülve. – Nem akarsz Guyjal játszani? – Nem. Mindig annyira ideges, ha szervánál kettős hibát csinálok. Lysander nem tudta a lovardában látottakat kiverni a fejéből. Csak egy teljesen elfajult ember tesz ilyesmit. – Kitty miért nem hagyja el? Georgie vállat vont, az arca árnyékban volt. – Miért nem hagy ott senki senkit? Mentális bénultság, hűségben való hit? Kitty rettenetesen vallásos. Imádja a rohadékot, aki persze aláásta az önbizalmát. Egyébként is, hová mehetne? Az anyja otthonban van. – Rannaldini sosem engedné el. Túlságosan hasznos neki – mondta Marigold. Felhuhogott egy bagoly, turbékoltak a gerlék. A völgy másik oldalán agyaggalambra lövöldöztek. Georgie megtöltötte a poharakat, és elővett még egy palackot a jeges vödörből, hogy Lysander kinyissa. – Eszembe jutott valami – mondta leereszkedően. – Kittynek ebben a hónapban van a születésnapja. Szűz, ha nem tudnátok. Miért nem szövetkezünk, és adjuk neki Lysandert születésnapi ajándékul? Lysander felé fordult. A félhomályban barnára sötétedett gúnyos, iszapzöld szeme. – Mindig arról beszélsz, hogy szükséged van valami igazi kihívásra. Felejtsd el a Rutminstert, próbálkozz Kittyvel! – Ne hülyéskedj – mondta Lysander szokatlanul rosszkedvűen. – Az egész egy nagy vicc lenne. Nincs az a mód, hogy visszaszerezzem Rannaldinit Kittynek. Nem is volt soha az övé igazán. Marigoldnak, neked, Hermionénak, nem mintha szüksége lenne rá, sőt Rachelnek is megtenném, nem probléma. De nem szegény kis Kittynek, az isten szerelmére! Az óriási, fehér teliholdról, amely tányérként függött Larry erdeje fölött, Kitty szomorú, kerek, formátlan arca jutott eszébe. A szürkületben szinte nem is látszott a sápadt azúrégen. – Ugyan már – noszogatta Ferdie pénzszagot érezve. – Egy próbát megér. Ha Lysander nem akarja itt hagyni Paradise-t és Georgie-t, jó ötletnek tűnt, hogy kiegészítse a jövedelmét. Lysander átkarolta Maggie-t, aki remegett a fegyverdurrogástól, és a mellére vonta. – Te csak szedd be a tíz százalékodat – mondta dühösen. – Ha annyira akarod, szerezd vissza te Rannaldinit. Nekem semmi kedvem hozzá. A többiek egyre jobban berúgtak, és egyre hangosabbak lettek. Lysander csendben üldögélt, figyelte, hogy kel fel a hold, sápadt rózsaszínes narancssárgából aranykrémszínűre változott izzásig hevült gyöngyház, mint Miss Cricklade napraforgói, és hogy borítja be az egész völgyet, mialatt az

égbolt füstös kékje zafirkékbe mélyült, mint a Jázmin-lakból zengő Rahmanyinov harmadik és legnehezebb zongoraversenyének gyászos, fenyegető hangjai. – Rachel csodálatosan jól játszik – mondta Marigold. – Larry azt mondja, hogy nagy sztár lesz. – Lehet, hogy ez felvidítja – mondta Georgie. – Jobb, mintha körbezsémbelődik a szemétkaja miatt, és Rannaldini támadásait hárítja. – Te lennél a fényes páncélzatú hős lovag, ha bosszantanád Rannaldinit, és rákényszerítenéd, hogy legyen kedvesebb Kittyhez – jegyezte meg Marigold.

38. Másnap reggel nyolckor Kittyt a locsolási tilalomra fittyet hányó öntöző sziszegése ébresztette. A völgy túloldalán Edenkert-majorban – Rachel elégedett lehet – már kikapcsolták a világítást, de balra a Vénusz aranyban tündökölt, és mint az Oriont, aki csizmáját felhúzva ásító kutyáival felmászott az égre, Kitty látta Mr. Brimsombe-ot, amint szorgalmasan szedegeti az eldobált alsóneműket a medence körül. Natasha a barátaival meztelenül fürdött az éjszaka közepén. Rikoltozásuk biztosan felverte az egész szomszédságot. Kitty a tükörbe pillantva felnyögött. Kétségbeesve meredt rémesen kinéző hajára, fáradtságában rosszul olvasta a dauerfolyadékhoz mellékelt használati utasítást, és a keveréket túl sokáig hagyta fenn. Az eredmény egy megperzselődött, göndör massza lett. Bárcsak elrejtőzhetne ma délután a szamovár mögé, de Rannaldini az utolsó pillanatban meghívta a tiszteletest, akinek elutazott a felesége, és elvárta Kittytől, hogy kiegészítse a létszámot. Kitty térdre hullott, és imádkozott Istenhez, hogy segítsen kevésbé hiúnak lennie. És ne engedd, hogy túlságosan szégyenbe hozzam a partneremet ma délután, és kérlek, ne hagyd, hogy valaki megtudja, hogy ma van a születésnapom, mert csak kellemetlenül éreznék magukat. Mire lekecmergett, már forró és fülledt volt a levegő. A piszkos poharak, bögrék, sörösdobozok és teli hamutartók káoszában talált egy cetlit Natashától, hogy nehogy megperzselje a teniszruháját vasalás közben. Kitty sikoltozni szeretett volna, de legalább nem menstruált, és Mrs. Brimscombe átjön segíteni az uzsonnánál. Semmivel nem lett jobb a helyzet, amikor déltájban Cecilia is lesétált, aki azt akarta, hogy a Rómában vásárolt három kényes teniszruháját vasalja ki. Rannaldini, megérkezvén a reggeli Fidelio forgatásról, mindenben hibát talált, és ragaszkodott ahhoz, hogy újrapakolja a bőröndjét, ha netán úgy döntene, hogy ma este megy vissza Németországba holnap kora reggel helyett. Odafentről lehallatszott három hajszárító zümmögése Richard Strauss Arabellájának kíséretében. Félelmében, hogy Rachel korán érkezik, és veszekszik vele, hogy aerosolt használ, Kitty gyorsan ráfújt egy kis bútorfényesítőt az ebédlőasztalokra, mielőtt megterített az uzsonnára. Valhalla központi teniszpályája a háztól körülbelül háromszáz méternyire feküdt a medencén túl. Vastag, magas gyertyánfasövény vette körül, füves töltéssel, ahol a nézők kényelmesen leheveredhettek. Volt még egy bájos kacsatojáskék pavilon, amivel szemben egy kémlelőlyukat vágtak a gyertyánkerítésen, amin keresztül fantasztikus kilátás nyílt a völgyre és a Szarka-tanyára. Bár Valhalla sokkal zöldebb volt, mint Paradise akárhol másutt, de ezen a füllesztően forró napon még Rannaldini sem igazán tudott gátat vetni az ősz beköszöntének. Hiába söpörgetett Mr. Brimscombe megállás nélkül, a gyepet elborították az aranyszínű levelek, és csivitelő fecskék sorakoztak a szürke háztetőn. Kitty kék tányéron a Rannaldini gyümölcsöséből szedett ringlót és szilvát tette pavilon asztalára, meg színben hozzá illő kék vázában sárga tátikát, piros dáliákat és két nagy kancsó citromos ásványvizet – de alkoholt nem. A teniszt halálosan komolyan vették Valhallában. Rannaldininek bántotta a szemét a színkombináció, kivette a piros dáliákat a vázából, és a fűre hajította, hogy az első odaérkezők agyontapossák.

A pavilon körül keringtek az őszi rózsák felett gyülekező pávalepkékhez hasonlóan gyönyörű Paradise-beli hölgyek. Combjuk olyan sima és fényesen barna volt, mint a Rannaldini erdejének szélén álló hatalmas, arany gesztenyefák ágain csüngő tüskés ketreceikbe zárt vadgesztenyék. Cecilia egy nagyon halvány rózsaszín ruhát viselt, a derekán hatalmas kivágásokkal, Natasha cipzáras, fehér minit hordott, és sötét copfját skarlátszínű szalaggal kötötte össze. Marigold madeirahímzéses ingblúz mögé rejtette domborulatait, és klassz lábait a lehető legkisebb sortban fitogtatta. Nagyon megbánta, hogy kölcsönadta Rachelnek az imádnivaló, a nyakán zsinórdíszítéses, fehér pamutdzsörzé ruháját, ami rásimult Rachel alakjára, és kihangsúlyozta szép, hosszú, liliomfehér lábát, amit Rachel utált borotválni, meg hogy feleslegesen tapintatlan volt a ruha éktelenül magas árával kapcsolatban. Mindazonáltal ez a tény nem ijesztette el Rachelt a viselésétől. A késve érkező Georgie tüstént átkozta magát, hogy nem tett nagyobb erőfeszítést a megjelenésének javításával kapcsolatban. Nem bajlódott a hajmosással, mert meghatódott, hogy Guy ágyba hozta a reggelit, és fáradt és boldog volt, mert reggel sokáig és sikeresen dolgozott. Képtelen volt megtalálni az új, fehér blúzát és a virágos sortot, amit külön eldugott Flora elől, muszáj volt felvennie a tegnapi szürke pólót és biciklisnadrágot, ami klasszul nézett ki a hálószobai tükörben. Csak kint vette észre, hogy milyen fakó a vádlija. Flora a szokásos, vadul szexis formáját hozta a nagyon bő, fehér pólóban. A férfi játékosok egészében véve kevésbé voltak elragadóak. A tiszteletes ősrégi Fordjának a hátuljára ragasztott „A NÁZÁRETI ÁCS KÖVETŐKET KERES" címkével kérkedve kopott, szürkülő, nem megfelelő hosszúságú sortban jelent meg. – Inkább langyos, mint forrónadrág – mormolta Georgie. – Úgy nézek ki, mint egy homokos? – kérdezte Ferdie, ahogy az általában hátrafelé fésült haját próbálta előrekényszeríteni, hogy eltakarjon egy nagy piros pattanást. – Igen – mondta Lysander Ferrarijával Rannaldini behajtójára fordulva. Ferdie szörnyűségesen túlsúlyosnak érezte magát, miután tegnap este majdnem mind ő ette meg a curryt, amit Lysanderrel rendeltek. Mielőtt elindultak Londonból, felszerelkezett a Lillywhite-ban, az egyik legelegánsabb sportszerboltban. Meghökkent, mikor felfedezte, hogy ugyanazt a bolondos narancssárga sortot, fehér naranccsal borított fehér pólót, piros-mályva csuklóvédőt és narancs-mályva fejpántot viselte, mint Larry. Az volt az egyetlen különbség, hogy Larry öltözékének fényét rengeteg arany ékszerrel emelte, és a karját lehúzta a hat fekete Hammer Wilson ütő. Guy majd megpukkadt a nevetéstől. – Nonfiguratív kiállításom lesz a jövő hónapban – mondta Ferdie-nek és Larrynek. – Mind a kettőtöket ki foglak akasztani a galériámban. – Ferdie-nek kétségkívül nincs figurája – mondta Natasha, és megbökdöste Ferdie sörhasát a teniszütőjével. – Ferdie briliáns a dolgok kifigurázásában, a számokban – mondta élesen Lysander, aki látta Ferdie szemében a fájdalmat. Tudván, hogy a fehér előnyös színben tűnted fel erőteljes testét és barnás, napsütötte arcát, Guy egészen addig elégedett volt a megjelenésével, amíg meg nem látta a tízszer drágább krémszínű pólóinget és a vaskos, dióbarna lábát kihangsúlyozó sortot, és bársonyos, a vállán átvetett terrakotta paszpólos, krémszínű bomberdzsekit viselő Rannaldinit. Nem volt olyan hőség, ami túl forró lett volna Rannaldininek. Edzésben van a pokol tüzére, gondolta keserűen Guy. Legalább az a nyikhaj Lysander rémesen másnapos, és csak annyi telt tőle, hogy edzőcipőbe és rongyos farmersortba bújjon. Georgie-tól eltérően Lysander rettegett a délutántól. Miután nem volt nős, nem volt izgató számára, hogy lepleznie kell az érzéseit. Utálta, hogy nem csókolhatta meg Georgie-t, és nem mondhatta meg neki, mennyire imádja, aki figyelmeztette is, hogy ma különösen óvatosnak kell lennie, mert nem akarta, hogy Flora valamit is megsejtsen. Lysander kutyái nem mutatták magukat

ennyire visszafogottnak. Kiugorva a Feri áriból, hangosan Dinsdale-re vetették magukat. Maggie a füleit cibálta, Jack a szemére vetette, hogy távol volt tőlük legalább tizennyolc órája, míg végre mind eliramodtak a fák közé. Mire az istálló órája elütötte a hármat, minden vendég megérkezett. A röpködő, fekete copfos Natasha Marigolddal, Larryvel és Guyjal ütögetett, a színvonal rémisztően magas volt. Kitty megpróbált észrevétlenül csatlakozni a partihoz, de Cecilia meghiúsította a tervét. – Kitty, még soha nem láttalak sortban azelőtt, és megváltoztattad a hajadat is. Mutasd magad! Mindenki megfordult, hogy megnézze. – „Villámlás és mennydörgés, nézzétek combjai méretét" – énekelte Natasha. Kittyt bántotta Rannaldini közönye, meg akart fordulni, hogy elfusson. Guy még jobban elrontott mindent azzal, hogy magára vállalta az igazságtételt. – Pillérke, csodásan nézel ki. Hiányoltunk a reggeli misén, igaz, Percy? És elmulasztottál egy csodás szentbeszédet. – Pokoli lehet neked, Kitty drágám, hogy Cecilia nálatok szállt meg – súgta Meredith, aki aranyosan nézett ki mályvaszín sortjában és Róbert Gida-kalapkájában – rosszabb, mint ha építőmunkások dolgoznának bent – folytatta. – Legalább van meleg vized, és nincs Hermione, vagy inkább jobb lenne, ha lenne. – A csudába! – káromkodott Cecilia, ijedtében lenyelt egy ringlómagot. Marigold és Georgie rémült pillantásokat váltottak. Ezt nem tudom elviselni, gondolta Kitty. – A büdös francba – mormolta Flora –, Rannaldini neki bocsátott meg és nem nekem. Mert Hermione közeledett a házához vezető erdei ösvényen, amely újból le volt tisztítva. Végigtaposott a kidobott dáliákon, mint az istennő, aki azt keresi, kinek adja az almát. Ragyogóan nézett ki a pliszírozott fehér tunikában, amely szabadon hagyta egyik aranyszínű vállát. Fénylő sötét fürtjeit előnyösen beigazította a flamingó rózsaszínű fejpánt alá, amely illett rózsás, barna arcához. – Helló, Pillérke! – kiáltott Hermione, mintha a többi nőt észre sem vette volna, aztán pukedlizett Rannaldininek. – Jó napot, Maestro, elnézést a késésért. – Gyí, paci, paripa! – súgta Lysander Ferdie-nek. – Gondolod, Rannaldini átugratja a teniszhálón? Ezek után Lysander olyan nehezen tudott komoly arcot vágni, hogy el kellett sétálnia a fák közé. Hermione után ballagott Bob, cipelte a táskáját és az ütőit a sajátjaival együtt. Mosolygott, mint mindig, és régimódian elegánsnak nézett ki fehér vászonnadrágban, nadrágtartóban és fáradt, beesett szemét árnyékoló panamakalapban. Tényleg nagyon jóképű, gondolta Rachel. Cecilia nagyon dühös volt, hogy látta Hermionét, ezért gyorsan megjegyezte: – Rannaldini, jobb lenne, ha kezdenénk, holnap tízre a forgatáson kell lennem. – És belekezdett az „Olyan csodálatos vagyok" kezdetű áriába a Fidelio első felvonásából, kihangsúlyozva, hogy ő és nem Hermione kapta meg Leonóra szerepét. Rannaldini kárörömtől csillogó szemmel ütögette meg az asztalt az ütője nyelvével. – Üdvözlök mindenkit a versenyünkön. Az eljárás egyszerű. Tizenhatan vagyunk jelen. Két csoportra oszlunk, mindegyikben négy páros van, egy-egy szettet játszanak egymás ellen. Az egyes csoport ezen a pályán játszik. A kettes csoport a sarok mögötti pályán. Ez hat szettet jelent mindegyik pályán, aztán egy gyors teaszünetet tartunk, azután következik a döntő, amelyben mindegyik csoport legjobb párosai játszanak egymás ellen. – Aztán lesz egy rendes uzsonna, annyi pezsgővel, amennyiről úgy érzik, hogy illik a vasárnap estéhez, aztán az a páros, amelyik a legtöbb játszmát elvesztette, levetkőzik, és meztelenül a medencébe ugrik. – Rannaldini ördögien vigyorgott – aztán meghúzzák a büntető harangot. – Ki kivel játszik? – kérdezte a plébános, és vágyakozva bámulta Lysandert. – Most térek rá. Az a férfi választ először partnert, aki a leghosszabb szalmaszálat húzza, másodiknak, aki a második leghosszabbat, és így tovább.

Natasha hozta a szalmaszálakat. Ahogy Lysander, aki egy időre abbahagyta a nevetést, könnyedén kinyújtotta a kezét, Natasha szándékosan hagyta, hogy az övéhez érjen. – Szerencsés a szerelemben, te választasz először – mondta Natasha, ahogy Lysander kihúzta a leghosszabb szalmaszálat. Lysander végigpillantott a döntésre váró bájos arcokon: Flora, a vadul szexis; Natasha, az ígéretes; Hermione bizonyosságot sugárzó, „persze, hogy engem választ", Rachel megpróbál közömbösnek mutatkozni, de a szeme mást mond; Marigold Larryre mosolyog, aki Japánt hívja a mobilján; Cecilia hagyja felhasított rózsaszín szoknyáját felcsúszni, „jobban felizgatlak, mint bárki más", mondja forró, epekedő pillantása és Georgie, a gyengéden engedékeny – Lysander drága szerelme. És most még kedvesebb számára, mert fáradtnak látszik, és nincs a legjobb formában. Aztán a háttérben ott lapul Kitty, kövér lábai olyan pirosak, mint a dáliák, amiken tapos, az arcát, amit az a szörnyű, bodros dauer szegélyezi, fénylik az egész napos hajszától. Nagyon fehér blúza és pliszírozott sortja megfeszül nagy mellén és fenekén. A megaláztatástól lehangolva mered az ütőjére, tudván, hogy őt választják utoljára. Georgie-nak akarok a kedvében járni, ő könyörgött, hogy gondoskodjak róla, gondolta Lysander. – Kittyvel szeretnék játszani. – Hogy kivel? – kérdezte hitetlenkedve Rannaldini. Georgie félreértette, mosolyogva előremozdult. – Azt mondtam, Kittyvel akarok játszani – ismételte meg határozottan Lysander. Odament és átölelte Kitty vállát, látta a lehetetlenül vastag szemüveg mögött, hogy a szeme könnyben úszik. – Köszönöm – motyogta Kitty. – Paris ítélete – mormogta Bob. – Jól van. Ferdie feldühödött. – Neked Guyt kell visszaszerezned Georgie-nak – sziszegte. – Lysander milyen jó modorú – mondta hangosan Hermione. – Bárki, aki azt mondja, hogy a fiatalok nem rendkívül jól neveltek, nem tudja, miről beszél. Georgie dühös volt. Különösen, hogy a plébános, aki a második leghosszabb szalmaszálat húzta, észrevéve, hogy közel áll Lysanderhez és mindenképpen jóba akart lenni vele, elhatározta, hogy legyőzi az ellenérzéseit az ünnepségen tanúsított viselkedése miatt, és Georgie-t választotta partnerül. Georgie aztán még dühösebb lett, mikor Guy, felszabadulva a Nagy Gondoskodó kötelessége alól, hogy Kittyt válassza, Paradise férjeit felbőszítve Rachelt szemelte ki. Ámbár Natasha volt a legmérgesebb, mert Ferdie őt választotta, aki percről percre vörösebb és izzadtabb lett. – Nem akarom, hogy monoklim legyen – kuncogott az Eszményi Homó –, úgyhogy Florát választom. – Ahogy én sem – mormolta Bob. Semmibe véve Hermione haragos pillantását, Marigoldot választotta. Larry Ceciliát választotta, mert Hermione éppen most küldött neki egy dühös levelet az előleggel kapcsolatban. – A férfiak félnek a valóban jó női játékosokkal játszani – mondta Hermione az üres levegőnek, ahogy Rannaldini, aki a legrövidebbet húzta, elvonszolta a kettes pályára. – Istenem, egy kellemes lánynégyes – mormolta Flora, amint őt és az Eszményi Homót szintén a kettes pályára osztották be, hogy Georgie és a tiszteletes ellen játsszanak. A köpködő Natasha aztán kénytelen volt végignézni, hogy Kitty és Lysander a Larry és Cecilia páros ellen lettek beosztva az egyes pályán. Mindketten klasszis játékosok. – Rémesen rossz vagyok – kesergett Lysandernek Kitty ósdi Prince ütőjét szorongatva. – Hurrá! – mondta Lysander. – Rémesen másnapos vagyok, úgyhogy ha hamar kiesünk, meglóghatunk és nézhetjük a longchamp-i lóversenyt. A türelmetlenkedő Larry elkezdte a játékot, egy villámgyorsat ütött szegény Kittynek, aki el sem érte. A következő szerváját Lysander visszavágta. Larry a röpte felénél elkapta a labdát és visszacsapta a pályán keresztül Kittynek, aki megint nem érte el.

A túl mohó Larry még egyszer szervált Kittynek, megeresztett még egy villámgyors csapást, mialatt Kitty még mindig a hosszú fűben keresgélte a labdát. Larry labdája keményen eltalálta a fenekét. – Nem kéne olyan nagynak lennie – kiáltotta Natasha. – Kitty, jól vagy? – szólt oda együtt érzően Lysander. – Kitty még nem volt kész – kiáltotta oda Mr. Brimscombe-nak, a bírónak. – Negyven nulla – mondta Mr. Brimscombe, akinek elege volt a levélsöprögetésből, és gondolta, esetleg hagyja, hogy Larry visszacsábítsa magához. – Csak hamis biztonságérzetbe kergetik az ellenfelet – mondta Lysander Kittyre vigyorogva, ahogy fonákkal könnyedén Ceciliának passzolt. – Negyven tizenöt. De szegény Kitty meg sem tudta közelíteni Larry következő szerváját. – A játékot Mr. Lockton és Mrs. Rannaldini nyerte. Egy nullra vezetnek. Kitty lecsüggesztette bodros fejét. – Annyira sajnálom. – Nem baj. – Lysander átnézett a sövénybe vágott kémlelőnyíláson, amikor térfelet váltottak. – Látom, hogy Artúr valamilyen gyerekekkel beszélget. Kíváncsi vagyok, hol van Jack és Maggie. Már nagyon régen elmentek. Ezen a térfélen a szemünkbe kapjuk a napot. – Kitty fejébe nyomta a baseballsapkáját. – Nem rondább, mint Larry ékszerei. Cecilia szerencsés, hogy kreol a bőre és soha nem ég le, gondolta Kitty, ahogy a hálónál álldogált, és arra várt, hogy Lysander szerváljon. – A labdát figyeld, Kitty! – szólt rá kedvesen Cecilia. – Ebből aztán semmit sem fogsz látni, pipikém – mormogta Lysander. Elgondolkozva pattogtatta a labdát, megvárta, míg Cecilia pozícióba kerül, aztán egy erős átíveléssel, mint egy hatalmas hullám, ászt ütött. Larry egyik lábáról a másikra ugrált, amíg a szervára várt, a körmeit fújogatta, narancssárga-lila ingét húzogatta. Minden Wimbledonban használt trükköt tudott. Majd ő megmutatja a kis taknyosnak. Egy másik ász zúgott el százzal a füle mellett. – Játszma Mr. Hawkleynak és Mrs. Kittynek – mondta Mr. Brimscombe két ütéssel később. Cecilia annyira dühös volt, hogy kettős hibát ütött szervánál Kittynek, ami miatt Kitty és Lysander kapott egy életbevágó pontot, Lysander elnyerte a szervát, és megnyerték a következő játszmát. Kitty biztos volt benne, hogy mindenki őt nézi, és rajta nevet. A keze annyira izzadt, hogy rögtön kétszer is elhibázta az adogatást. A másodiknál Lysander kinyúlt és elkapta a ciklámenszínű labdát, nehogy kimenjen az erdőbe, és a megfelelő sarokba ütötte. Aztán Kitty felé fordult, és olyan édesen megnyugtatóan mosolygott rá, hogy a következő labdát Kitty jól adta be. Cecilia egyenesen Lysandernek ütötte vissza, aki átsuhintotta közé és Larry közé. Ettől kezdve Kitty babaütései folytatódtak, és Lysander gyilkosan visszaütött. Lysander káprázatosan természetes játékos volt, és a bátorítása meg a kedvessége, ha eltévesztett egy ütést, Kittynek olyan magabiztosságot adott, hogy legyőzték az elképedt Larryt és Ceciliát, majd folytatták a sort Natashával és Ferdie-vel. Flora és Meredith annyit hülyéskedtek, hogy mind a három meccsüket elvesztették, ami tökéletesen megfelelt mindkettőjüknek. Meredith citromos üdítőt akart inni, és a nyálát akarta csorgatni Lysander után. Flora kétségbeesetten szeretett volna szót váltani Rannaldinivel, aki Hermionéval pontveszteség nélkül, és anélkül, hogy akár egy halvány mosolyt megeresztett volna felé, tönkreverte őt és Mereditht. Most, hogy Rannaldini egyedül álldogált, és az éppen elkezdődő Rachel és Guy páros Kitty és Lysander elleni izgalmas mérkőzését nézte, hogy lássa, kikkel kell majd a döntőben játszania, Flora melléje lopakodott. Flora utálta magát érte, de kezét Rannaldini kezébe csúsztatta, és azt suttogta: – Nem tudnánk ellógni az erdőbe? – Túl sok ember van itt – mondta barátságtalanul Rannaldini, miközben elhúzta a kezét.

– Régebben sosem zavart. – Nézni szeretném. Hermione és én a győztessel játszunk a döntőben. Flora leforrázva oldalgott el, és nem vette észre Rannaldini röpke mosolyát. Rannaldini mostanában rá volt kattanva a Vita Sackville-West és Viola Trefusis életéről szóló sorozatra, ismételten újrajátszotta a két nő közti szerelmi jeleneteket, amitől még jobban áhítozott valami szexuális változatosságra. Tudatában volt, hogy Flora mennyire bolondul érte. Ha fagyos viselkedésével eléggé elkeseríti, mindenbe bele fog menni, még abba is, hogy lefeküdjön Ceciliával, aki mindkét nemmel szerette, vagy Hermionéval (jól megalázná az elkényeztetett szukát), vagy Rachellel (dettó). Figyelte, hogy rugdossa Flora a füvet, hogy tapossa el dühösen a cigarettáját. Isten a tudója, akarta őt, de nagyon meg kell büntetnie, mielőtt a kívánalmainak megfelelően teljesen be nem hódol. Georgie sem élvezte jobban a délutánt Floránál. Nem úgy, mint Lysander, a tiszteletes nagyon morcos volt a kettős hibák miatt. És feldühítette, hogy nem jutottak be a döntőbe. Mennyire le tudta volna nyűgözni a híveket, ha az esti zsolozsma elmaradásának ez lett volna az indoka. És bár Georgie úgy vélte, nagyon édes volt Lysandertől, hogy ilyen rendes Kittyvel, de ez csak bátorította Guyt, hogy ő még kedvesebb legyen Rachellel. Georgie fájdalmas déjá vu-érzést tapasztalt, ahogy látta, hogy surran körbe Guy labdát szedni, mikor Rachel adogatott, hogy tette rá erős, barna kezét a lány finom hátára, amikor jól játszott, finoman vezette maga előtt, mikor térfelet cseréltek, és ahogy gyakran helyeslően azt kiáltotta, „a tiéd", amikor a labda kettejük közé repült. Micsoda baba, gondolta Guy, ahogy Rachel lehajolt a hálónál, hogy kiszedje a labdát. Gyönyörű lábai vannak. Olyan meleg volt, hogy elhatározta, a döntő előtt majd leveszi az ingét és megkéri Rachelt, hogy kenje be napolajjal, mutatván, hogy tudatában van az ultraibolya sugárzásnak. És mivel az összes meccs befejeződött a kettes pályán, most már volt elragadtatott közönségük, hogy lássák, hogy verik tönkre Pillérkét és ezt a kis mitugrászt, aki Georgie talpát nyalja. Jóleső érzés volt, hogy Rannaldini nézi. Guy megigazította a fejpántját, amíg Rachel a szervára várt. A nők iránti tisztelete jeléül Lysander mérsékelte mennykőcsapásszerű ütését. – Jaj, de jó ütés, Rachel – kiáltotta Guy, ahogy visszaütötte a labdát Kittynek. Annyira magánkívül volt az elragadtatástól, hogy félreütötte Kitty gyengén átívelt labdáját. Lysander egy szempillantás alatt legyilkolta azt. Ettől kezdve Guy és Rachel versenyt futottak a pályán. Rachel elkeseredésében, mert állandóan magán érezte Rannaldini mosolygósan fürkésző tekintetét, elkezdett túl hosszúakat ütni. Lysander, aki félelmetesen ráérzett, mikor akart kimenni a labda, minden előnyt kihasznált. Mr. Hawkley és Mrs. Kitty vezet, öt nulla – jelentette be Mr. Brimscombe. – „Olyan helyen találtam rád, ahol semmi nem tűnik igazinak" – énekelte magának boldogan Lysander, ahogy térfélt cseréltek. – Miss Saigon – mondta sóvárogva Kitty. – Megvan otthon a kazettám, ha kölcsön akarod kérni – mondta Lysander. – Ebben a játékban jóval hátrébb állnék. Trükkös a nap, és Guy fel fogja gyorsítani az iramot. Igaza volt. De minden alkalommal, ha Guy annyira megfeledkezett a Nagy Gondoskodó szerepről, hogy igazán nagyon erős labdákat szervált és ütött a Lysander által annyira féllelkesített Kittynek, neki sikerült mindet visszaszereznie. – Jó kicsi Prince – mondta Kitty ósdi ütőjére nézve a szervapont előtt. Guy feléje rontott, egy rettenetes rózsaszín ágyúgolyót lőve az irányába. Kitty becsukta a szemét, kinyújtotta a Prince-t és imádkozott. A következő pillanatban éljenzést és tapsot hallott. -A játék, a játszma és a meccs Mrs. Kittyé és Mr. Hawkleyé – mondta az örvendező Mr. Brimscombe. Rachel és Guy egy halvány mosolyt sem tudott az arcára erőltetni, mikor kezet ráztak.

39.

Forgalmi dugó – mondta Lysander Kittynek, amikor két perc múlva Bob, Guy és Larry ott tolongtak Rachel körül, és citromos fekete teával kínálták. Nem mintha Rachel hálás lett volna, és amikor egymás szavába vágva elő akartak adni valami szörnyűséges recessziós történetet, otthagyta őket, hogy becserkéssze a plébánost, és megdorgálja amiatt, hogy a PVC-koporsóbélések mérgező párát bocsátanak ki. A tiszteletes úgy csinált, mintha ráfigyelt volna, de sokkal inkább érdekelte, hogy hallgassa ki Georgie-t, aki láthatólag rémes veszekedésbe kezdett Lysanderrel. – Mi a francot csinálsz? – sziszegte Georgie. – Azért fizetlek, hogy a férjemet idegesítsd, és erre ő egész délután azt az undorító vegát ugrálja körül. Honnan a fenéből tudja, hogy nem tejjel issza a teát? – Ne haragudj, Georgie. – Lysander alig tudott hova lenni a meglepetéstől. – Annyira megsajnáltam Kittyt. Azt hittem, te voltál az, aki ezt akartad. Bárcsak ne kerültünk volna be a döntőbe! Guy mikor megy vissza Londonba? Hiányzol. – Megpróbálta megfogni a kezét, de Georgie félrelökte. – Az isten szerelmére, mindenki minket fog nézni. Georgie elviharzott, és pletykálkodó nők gyűrűjében találta magát. – Hogy megy az Ant és Kleo? – kérdezte a döntőbe kerülés miatt magabiztosságot sugárzó Hermione. – Klasszul – felelte röviden Georgie. – Csak azon tűnődöm, hogy a musical vajon a legmegfelelőbb közvetítőeszköz-e Shakespeare-nek. – A Csókolj meg, Katám! hozott egy pár milliót – szakította félbe Cecilia. – „Frissítsd fel a Shakespeare-edet" – énekelte lágyan. – Kezdd el idézni most. – Ha megvan az Ant és Kleo partitúrája, szeretném látni, Georgie. – Ó – te csodálatos Kleo lennél. – Nagyon élvezném. Kiri például Elisa Doolittle volt. – Verdi Requieme fantasztikus volt, és ti is mind a ketten, te és Borisz – áradozott Georgie. Hermione nagyon dühös volt. – Cecilia, csodálatos, hogy sikerül mindenbe belecsempészned a szexet. – Hermione felnevetett. – A „Libera me"-d inkább olyan volt, mint a „Gyere és tégy a magadévá". Nem vagy valami jól, ugye? A hangod fáradtnak tűnt Rannaldini nyerskópiáin. Ez egy övön aluli ütés volt. Csak Rannaldini tornyában volt látható a felvétel. – Ne beszélj hülyeségeket! – mondta durván Flora. – Mrs. Rannaldini gyönyörűen énekelt. A Verdi a mennyekbe emelkedett, ahányszor csak kinyitotta a száját. És ő legalább nem húzta ki magát az előadásból az utolsó pillanatban valami szerelmi összezördülés miatt. – Köszönöm, Carissima – mondta elbűvölve Cecilia. Miután a plébános otthagyta, Rachel, aki elkomorult, látván a bánatos Lysandert egyedül álldogálni, összeszedte minden bátorságát, hogy megkérdezze Ceciliát, hogy van Borisz, de hallván a vitatkozó hangokat úgy vélte, nem ez a legmegfelelőbb alkalom. Letette csészéjét az asztalra, és szórakozottan kezébe vett egy sárga tátikát. Összenyomta, hogy kinyissa a száját, mint ahogy gyerekkorában szokta. Mint a nap elé beúszó felhő, Rannaldini siklott oda hozzá. – Jól érzi magát, Mrs. Levitszkij? – Nem különösebben. Gunyoros volt Rannaldini mosolya, a combja kemény és vastag, mint a pezsgőspalack, amit Mr. Brimbscombe éppen kinyitott azoknak, akik már befejezték a játékot. Rachel sosem találkozott még férfival, aki jobban feldühítette volna. – Ez a hely egy szégyen – füstölgött Rachel. – Aszály van, a maga kertje pedig egy oázis. – Tudom, hogy gondoskodjam az enyéimről – mondta gyengéden Rannaldini. – Azt hittem, szereti, ha a dolgok zöldek.

– De nem mások rovására. Ne legyen ostoba! Rannaldini észrevette a Rachel felső ajka feletti kis pihéket és a ruhaujjából kilátszó hónaljszőrzetet, ahogy megvakart egy szúnyogcsípést a fején. Könnyedén elmosolyodott, ujját beledugta a tátika kitátott, bolyhos szájába. Rachel azonnal elengedte, a száj rácsukódott az ujjára. – Egy nap, amore, magának egy sokkal izgatóbb része fog rám szorulni, és maga minden pillanatát imádni fogja – mondta lágyan. – Ne legyen gusztustalan. – Ami azt illeti, könyörögni fog érte. – A házigazdád nem gondoskodik rólad? – kérdezte a pezsgősüveggel és két pohárral odaérkező Guy. – Rannaldini, feltehetőleg te a döntő végéig éber akarsz maradni. – Nem sokat számít. Hermione – szólt ki –, öt perc múlva kezdünk. – A fű ma reggel nagyon „Kitty" volt – jelentette ki Natasha Flora mellé rogyva a fűbe, hogy megnézze, hogy dagadt mostohaanyja hogy csinál magából hülyét a döntőben. – Kitty? – kérdezte Ferdie melléje guggolva. – Azt jelenti, nedves – intézte el Natasha. – Miért vagy olyan gonosz Kittyvel? Egy másodpercig igazi fájdalom öntötte el Natasha arcát. – Ki nem állhatom a gondolatot, hogy az apám ágyában van. – Nem hinném, hogy ez túl gyakran előfordul – mondta ésszerűen Flora. – Kitty tetszik neked, ugye? – gúnyolódott Natasha Ferdie-vel. – Ha odébb gördülne az ágyban, laposra nyomna. Bár te is ugyanezt tennéd vele. Ferdie felállt. – Adhatok egy tanácsot? – mondta udvariasan. – Ha Lysanderre próbálnál nyomulni, nos, sosem volt oda a házisárkányokért. Amikor a játékosok elfoglalták a helyüket, a nap a tornyosuló Valhalla-erdő mögé bukott, az apátságnak és összes kéményének árnyéka a teniszpálya felé nyúlt, mint valami nagy fekete kéz. Rannaldini adogatott. Kitty remegve várt, hogy fogadja. Vele szemben a hálónál görög ruhájában, mint egy bosszúálló Juno, Hermione szökdécselt egyik lábáról a másikra. Lysander minden hetykeségét elveszítette. Egy jó erős italt akart és azt, hogy ennek a meccsnek végre vége legyen, hogy kibékülhessen Georgie-val, mielőtt elmegy. Georgie már felvette a kardigánját, és összepakolta az ütőit. Lysander látta, hogy Georgie úgy tesz, mintha Meredith fecsegését hallgatná, de azt figyelte, hogy halmozza el Guy pezsgővel és bókokkal Rachelt, miközben a rinocéroszok megmentéséről beszélgettek. Egy negyedóra múlva Rannaldini és Hermione öt nullra vezetett. Azt a tudatos stratégiát folytatták, hogy Kittynek ütötték a labdát. Mint a gyerek, aki az ütlegeket próbálja kivédeni, mindegyik elől elhajolt, elfehéredő ajkáról csak úgy folyt a mentegetőzés. Lysander egyszerűen nem is próbálkozott. – A kis barátod biztosan összeroppant a nyomás alatt – szólt oda Guy megvetően Georgie-nak. Amikor a játékosok térfelet cseréltek, Rannaldini odahívta Natashát. – Egy pár perc múlva túl leszünk rajta. Szaladj, és mondd meg Mrs. Brimscombenak, hogy tegye oda a teavizet. Rohadék, gondolta Georgie. Lysander és Kitty olyan levertnek látszott, Hermione pedig annyira önelégültnek. – Gyí, paci, paripa! – szólt oda váratlanul Lysandernek, aki éppen mellette hajolt le. Aztán mikor megpördült, Georgie rámosolygott, és azt suttogta: – Ne hagyd, hogy az, a vén kurva megússza. Boldogan, hogy megbocsátott, Lysander visszaszökellt az alapvonalra. A következő pillanatban egy elsőrangú ütés suhant el Hermione rózsaszín fejpántja mellett. Oldalt cserélve Lysander tökéletes ívbe hajlott, elhajította a labdát, és keresztülvágta a hálón – éppenhogy kint volt,

Rannaldini szerencséjére, mert Rachelre meredve nem is látta. A második szerva még gyorsabb volt. – Kint, tizenöt egyenlő – csattant fel Rannaldini, ahogy visszasétált az alapvonalra. Lysander nem tágított. – A szerva benn volt. – Kint volt – acsargott Rannaldini. – Bent volt, uram. Ha csalni akar, nincs értelme játszani. Kittynek inába szállt minden bátorsága. Rannaldini arca eltorzult a dühtől. A nézők örömteli várakozással néztek egymásra. – Ez a labda bent volt, Rannaldini – helyeselt Bob, ő vezette a döntőt. – Láttam a krétát porzani a levegőben. Végszóra Maggie robogott be a pályára. Az orra barna volt az ásástól, rózsaszín nyelve lógott, kétségbeesetten kereste a gazdáját. Rannaldini dühében felkapta a labdát, és nekidobta, éppen hogy nem találta el, de rémült menekülésre késztette a pályáról. Lysander hirtelen átugrott a hálón, és megragadta Rannaldinit krémszínű inge hajtókájánál fogva. – Ezt nem tenném a helyedben. – Vafuculo – káromkodott Rannaldini. – Te meg megtanulhatnád, hogy tartsd kézben a kutyáidat. – De nem úgy, ahogy te a szukáidat – vágott vissza Lysander úgy, hogy csak Rannaldini és Hermione hallhatta. – Fel kellene függesztened a mértéktelen korbácshasználatot. A partnered ma nem tudott leülni. Hermione megdermedt. Megnémult, és meglepetésében eltátotta a száját – mintha a saját fényképe lenne, amint kiénekli a magas cét. – Kitty árulkodott – mondta dühösen Rannaldini. – Egyáltalán nem. – Lysander felkanalazta a labdát. – Csukva kellene tartanod a lovardád ablakát forró nyári délutánokon. Bob minden diplomáciai érzékére szükség volt, hogy rávegye őket, folytassák a játékot. Lysander megkönnyebbüléséhez, hogy Georgie megbocsátott neki, hozzájárult a Rannaldini iránti hideg düh, miáltal játéka hosszantartó, briliáns tökéllyé változott. Hatalmas szökellésekkel csípte el a gonoszul erős ütéssorozatot, amit Rannaldini a rémült felesége felé irányított. Hermione azon aggódva, mennyit hallgathatott ki Lysander, totálisan leengedett. – Ez a tea aztán nagyon túl lesz forrázva – károgott Georgie húsz perc múlva. – Hermione jó dagadt, nem? – A kedves Bob mindig lejjebb állítja a skálát a mérlegen, mikor hazajön a turnékról – mondta Marigold. – Jaj, de jó ütés, Kitty. – A nézők élénken buzdították. – Végre belejöttek. Hat-egyenlőnél rövidített játszma, a döntő játék következett. – Jól van, Kitty. Lassíts. Briliánsán csinálod – mondta Lysander, a karja belső felével úgy törölte le az izzadságot a homlokáról, mint ahogy a cica a fülét mossa. Rannaldini kezdte a játékot, és megnyerte az első adogatást. Lysander figyelte brutális erejét, ahogy többágú korbácsként tekergőzött, és kellemetlenül emlékeztette lovardabeli viselkedésére. Lysander megdühödött, két nyerő adogatása volt, és valahogy Kitty is visszaütötte Hermione következő szerváját. Rannaldini Hermione elé szökellve elorozta a labdáját. De ahogy megpróbálta Lysandernek passzolni, a saját oldalát védtelenül hagyta. Lysander nem adta le, átütötte a labdát a legtávolabbi sarokba. Hermione most Lysandernek szervált, azonnal necces lett a visszaütése, és elvörösödött, amikor Rannaldini halkan szidalmazni kezdte. – Kitty és Lysander vezet négy nullára – mondta Bob, nem minden elégedettség nélkül. A nézők minden pontot megünnepeltek. Kittynek sikerült átívelnie a szerváját Hermionénak, akit annyira lehangolt Rannaldini kirohanása, hogy egyenesen Lysandernek ütötte, aki pörgetett ütést csinált fonákkal. Rannaldini a közelébe sem került. – Valakinek hamarosan meg kell menteni a Rinocérosz-dinnit – affektálta Flora.

A tömeg Rachel és Guy kivételével nevetésben tört ki. Rannaldini annyira dühös volt, hogy befutott, és olyan kegyetlen visszaütést vágott Kitty adogatására, hogy annak el kellett hajolnia, hogy meg ne ölje. – Nyugi, nyugi – mondta Lysander. Aztán megkérdezte Kittytől: – Jól vagy, bébi? Megcsíptük. Rannaldini azonnal elnyerte Kitty adogatását, öt hármat elérve. Egy szívszorító futam következett, a tömeg izgalmában végig állva maradt. Látván, hogy a felesége a pálya közepén úgy remeg, mint a kocsonya, Rannaldini kihúzta a vállát és a két oldalvonal közé lőtte a labdát. – Jó lövés volt, partner – dicsérte meg Hermione. – Fuss, Kitty! – könyörgött Lysander. Kitty, mint egy kis víziló, keresztülbaktatott a pályán, kinyújtott ütővel megsuhintotta a labdát, úgyhogy az éppenhogy átbukott a hálón, és Rannaldini, aki éppen kinyúlt egy törölközőért, nem érte el. – Hat három! Jól van, meg tudjuk csinálni! – éljenzett Lysander. – Nagyszerű játék, Kitty – szólította meg Natasha, aki a szívére vette Ferdie kiselőadását. Hogy szerethetek egy embert, aki ennyire képtelen veszíteni? – gondolta keseregve Flora. Újból Lysanderé volt az adogatás. Kitty a hálónál kuporogva hasogató fájdalmat érzett a hasában, de sokkal inkább arra figyelt, hogy Hermione a hátsó vonalon a labda után hajlik. Hermione arcában nem volt jóindulat, csak gyűlölet. A visszaütése egyenesen Kittynek ment, leverte a szemüvegét, és elsodorta. Kitty vakon tapogatódzott utána. – Előtted van, kiáltozta a tömeg. Lysander odarohant, és kiráncigálta a szemüveget a hálóból. – Jól vagy, szívem? Káprázatos szeme van, gondolta Lysander irracionálisán, ahogy visszaadta a szemüvegét. Ferdie-nek meg kell győznie Kittyt, hogy kontaktlencsét viseljen. Visszasétálva az alapvonalra Lysander hosszabban pattogtatta a labdát, mint általában. Csend zuhant a pályára. Még mindig szett labda volt. Rannaldini adogatott, Kittyhez repesztette a labdát, aki remegve beleütött. A rózsaszín labda a levegőben vitorlázott. – Briliáns – üvöltötte Lysander. – Nagyszerű visszaütés, Kitty. – Az enyém – kiabálta Rannaldini. Hermionét félrelökve tekerte ki magát a megsemmisítő ütésért. De tíz centivel alacsonyabb volt. A labda levitte az ütőjének a tetejét és a pályavonaltól egy centiméternyire esett le. – Játék, játszma és a bajnokság Lysandernek és Kittynek – mondta Bob leplezetlen örömmel. Rannaldini arca kifejezéstelen volt, mikor kezet ráztak, de Kitty felnyögött fájdalmában, ahogy Rannaldini szorítása majdnem eltörte az ujjait. Hogy lement a nap, hirtelen hűvös lett. Egy rekedt bagoly sikoltott az erdő mélyéből. Ahogy az emberek Lysander és Kitty körül tolongtak, és a hátukat veregették, a pavilonban csöngött a telefon. Csak a családtagok tudták a számot. Natasha ért oda elsőnek. – Wolfie! – kiáltott fel örömmel. – Hol vagy? Tudtad, hogy csupa jelest kaptál az érettségin? Rohadt jó. Milyen Ausztráliában? Hány óra van? Úgy hallom, részeg vagy. Wolfie az – mondta Rannaldininek, aki még mozdulatlanabbá vált, a szemével Florát fürkészte. – Akarsz beszélni apával? – folytatta Natasha, ahogy Rannaldini kinyújtotta a kezét. – Aha, rendben. Kittyvel akarsz beszélni? Azért hívtad, hogy boldog születésnapot kívánj? Te jó isten! – Még Natasha is elszörnyedt. – Ma van? Máris adom Kittyt. Mindenki döbbenten nézett egymásra, de senkinek az arca nem volt sötétebb Rannaldiniénál, vagy vörösebb Kittyénél, amikor felvette a telefont. – Halló, Wolfie! Gratulálok az osztályzataidhoz. Annyira büszkék voltunk. Olyan kedves tőled, hogy emlékszel. Hát, kaptam egy postautalványt az anyutól és egy szép lapot. Florának könny szökött a szemébe. Szegény Kitty, és szegény Wolfie, akit olyan rondán elárult. Már éppen ki akarta rántani a kagylót Kitty kezéből, hogy megkérdezze, hogy van, amikor Kitty azt mondta: – Csirió, Wolfie. Mindnyájunknak hiányzol. Gyere mielőbb haza. – Letette a telefont, és hallotta, amint kórusban mondják:

– Szégyelld magad, Rannaldini, szólnod kellett volna nekünk. – „Boldog születésnapot" – énekelte Flora édes, tiszta, csilingelő hangon, és mindenki csatlakozott hozzá, Hermione hangja mindenkié fölé emelkedett, csak hogy bizonyítsa, hogy őt kellett volna Leonórának választani. – Még sok boldogat, Pillérke. – Ahogy vége lett az éneklésnek Guy átölelte Kittyt. – Nem is tudom elmondani, mennyire várjuk mindannyian az uzsonnát. – Jobban tennéd, ha jönnél és megszerveznéd! – mondta Rannaldini, és a ház felé indult. Ahogy Kitty utána baktatott, Lysander észrevett egy sötétvörös foltot a sortja hátulján. Felkapta Natasha hosszú, skarlátszínű kardigánját és utána iramodott. Hol a fenében vannak a kutyái? Ferdie használhatatlan volt, hogy vigyázzon rájuk. Amikor átlépett a nyári szalon üvegajtaján, hallotta, amint Rannaldini jeges hangon kérdezi: – Miért nem mondtad meg, hogy ma van a születésnapod? – Rettenetesen sajnálom, Rannaldini. Nem akartam zavarogni. – A te dolgod, hogy emlékezz a születésnapokra. Hogy merészeltél engem ilyen szar helyzetbe hozni ennyi ember előtt? Ezért fizetni fogsz. – Khm. – Lysander bement hozzájuk a szobába. – Nem szabad megfáznod. – Ráterítette Kittyre Natasha kardigánját, hogy teljesen eltakarja a vérfoltot, és begombolta a három felső gombot. Azon elmélkedett, hogyan tudná figyelmeztetni, hogy meglőtt a havibaja anélkül, hogy halálra ne alázná, amikor egy fülsiketítő sikoly ugrasztotta ki őket a bőrükből, Mrs. Brimscombe rohant be. – Mrs. Kitty uzsonnája – rikoltotta. – Jöjjenek gyorsan! Totális pusztulás képe fogadta az ebédlőbe benyomakodó, többi vendéggel kiegészült társaságot. Jack volt az asztalon, mancsait a füstöltlazac-pitébe mélyesztette, a szájából agyarként lógtak ki a koktél virslik. Dinsdale az elülső mancsával egy székre nehezedett, nagyképűen nézett körül, mint az öregember, akit a klubjában zavarnak, a szájából hatalmas csokoládé rolád állt ki, mint egy szivar. Szendvicses és tortás tálcák heverlek mindenfelé a padlón, és egy nagy kancsó tej csöpögött egy óriási fehér pocsolyába a földön, mellette Maggie lefetyelte egykedvűen Kitty eperkosárkáiból a tejszín maradékát. Döbbent csend volt, majd Rannaldini hangja hallatszott a felfordulás fölött: – Kitty, öt perc múlva indulok. A frakkomon fel kell varrni egy gombot.

40. Rannaldini zöld és kellemes oázisához képest ez a hely olyan, mint a Szahara – morgolódott Georgie, amikor másnap este Ferdie-vel és Lysanderrel a teraszon üldögéltek, Pimm'st iszogattak, és a sivár kertet fürkészték. A Guyjal ültetett összes kis fa kiszáradt. Csak a konyhaablaknál növő vadzab virult, már olyan bordó volt, mint egy vén kéjenc kiélt arca. – Kitty miért sírt annyira? – folytatta Georgie. – Régi motoros, meg voltam róla győződve, hogy elővarázsol a mélyhűtőből húsz embernek is elegendő marhaszeletet Stroganoff módra és habcsókos citrompitét. Sose gondoltam volna, hogy szétesik. – Azt hitte, hogy terhes, de megjött neki. – mondta Lysander letéve a Lóverseny Magazint. – Kétségbeesetten szeretne egy kisbabát. – Ha gyereke lenne Rannaldinitől – mondta Ferdie –, valamennyire anyagi biztonságot jelentene neki. – Ő nem ilyen – mondta gyorsan Lysander. – Csak imádja a gyerekeket, és azt akarja, hogy neki is legyen. Aztán meg nem is lenne magányos abban a Drakula-kaszárnyában. Halálra rémülnék, ha egyedül kellene ott laknom.

– Jobban félnék, mikor Rannaldini otthon van – rázkódott össze Georgie. – Kitty bevallotta, hogy Rannaldini nem alszik vele túl gyakran. – Jó sokat kiszedtél belőle – hökkent meg Georgie. – Szóval vállalod? – kérdezte hirtelen üzletiesre fordítva a szót Ferdie. Lysander mélabúsan mosolygott a sötét horizonton lemenő napra, amely mintha csak egy aranyérme lett volna, amit Ferdie a félkarú rablóba dobott. – Rendben. De csak hogy bosszúságot okozzak Rannaldininek. – A legfontosabb Kitty megjelenésén változtatni – mondta élénken Ferdie. – Le kell vetkőznie a szemérmességét. Égesd el azokat a szörnyű ruhákat, és fogyaszd le. Persze én beszélek?! – megnyomogatta a hatalmas hurkáját a rémesen szoros öv fölött. – Mióta recesszió van, a csokoládékereskedelem az egekig szökött. Ferdie bűnösnek érezte magát, hogy lóg az irodából, de legalább beigazolódott a gyanúja, hogy Larrynek és Guynak nincs egy vasa sem. Egyikük sem fizetett egy kört sem, mikor tegnap este a társaság áthelyezte a bulit a Paradicsom Kapujába. Semmi értelme Georgie és Marigold fellegekben járó és hóbortos tervének, hogy megmentsék Kitty házasságát, ha semmi pénzük nincs. Szerencsére Georgie kapott egy hatalmas jogdíjcsekket a tengerentúlról ma reggel. Azt tervezte, hogy a felét odaadja Guynak, de azok után, amit tegnap Rachellel művelt, inkább Ferdie-nek írt egy csekket. Karácsonyig leelőlegezte Lysander szolgálatait maga és Kitty számára. – Menjünk, és látogassuk meg Kittyt! – mondta Ferdie, és kiitta a Pimm'sét. Kittyre a kertben találtak rá, Mr. Brimscombe-bal beszélgetett. Még mindig vörös volt a szeme, de örömmel köszöntötte őket. – Mr. B. és én éppen egy tehenet kergettünk ki a veteményeskertből. Biztos jól teletömte magát. Hála istennek, Rannaldini nincs itthon. – Hogy tudott beszabadulni? – kérdezte Georgie. – Azt hittem, a férjed kerítései minden ellen biztonságosak. – Biztos átjött az úttestbe épített jószágőrző rácson – mondta Mr. Brimscombe. – Láttam már, hogy a tehenek így csinálnak. Olyan éhesek, hogy oldalvást álldogálnak a rács szélénél, aztán lefekszenek a hátukra, átfordulnak, és addig tekergőznek, amíg a lábukkal meg nem érintik a másik oldalt. Aztán felállnak, és már kint is vannak. – Hát nem briliáns? – kérdezte örömmel Kitty. – De biztató is – mondta szárazon Georgie. – Azt jelenti, hogy bármiből ki lehet kerülni, ha eléggé akarja az ember. Sok kárt okozott? – Csak néhány lábnyom a gyepen és egy csomó zöldség – mondta Kitty. – De jön az Aratási Fesztivál, mielőtt Rannaldini hazaérkezik, rá tudjuk fogni majd arra. Kitty búcsút intett Mr. Brimscombe-nak, és beterelte őket a konyhába, ahol szederdzsemet készített, és a Miss Saigon-kazettát hallgatta. – Mennyei illat. – Georgie megkeverte a sötét, habos, bordó lét. – Adok majd neked egy üveggel – mondta Kitty –, és köszönöm a gyönyörű csokrot, Ferdie. Guytól is kaptam egy aranyos azáleát. Az idén még ajándékot is külön adunk, gondolta borongósan Georgie. – És neked köszönöm a Miss Saigont, Lysander. Egész nap azt hallgatom. – Mit kaptál még? – kérdezte Georgie. Kitty kuncogott. – Egy napelemes számológépet Racheltől és egy pulóvert Hermionétől. A fenekemen van egy bárányminta, amitől még nagyobbnak látszik. – Jellemző – mondta Georgie. – És Rannaldini mit adott a fejmosáson kívül? Kitty elpirult. – Semmit, de egész nap filmezik. – Nem baj – mondta Ferdie. – Marigold és Georgie egy különleges ajándékot log neked adni. Menjünk be a szalonba! – „Egy olyan helyen, ahol nem lehetnek érzéseink, megtaláltalak" – énekelte Miss Saigon. – Csak hadd hallgassam még egy kicsit – kérte Kitty. – Meghallgathatod később.

Kittynek a lélegzete is elállt a meglepetéstől, mikor megtudta, hogy Lysandert azért fizetik, hogy Guyt és Larryt féltékennyé tegye. – De annyira szenvedélyesnek látszott, különösen Georgie iránt. – Ott egy kicsit kiengedtük a kezünkből a dolgokat – ismerte el Ferdie –, nem vagyok benne biztos, hogy sikerült Guyra a megfelelő hatást tennünk. De mikor elmagyarázta, hogy Marigold és Georgie neki akarja adni Lysander szolgálatait, Kitty először kereken elutasította. – Nem tudnám ezt tenni Rannaldinivel. Nem volna helyes. Egyébként sem tudná semmi visszahozni oda, ahol amúgy sem volt soha igazán. – De te szereted. – Ó, igen. – Kitty felsóhajtott. – Mindig elgyengít a vágyakozás, ahányszor csak látom. – Akkor érdemes megpróbálni, csak karácsonyig. Szeretnél ugye vékonyabb lenni? – Ó, nagyon. Hosszas győzködés után Kitty beleegyezett, megengedi Lysandernek, hogy javítsanak a megjelenésén, de azt nem, hogy körülötte legyeskedve megjátssza, hogy odavan érte. – Életszerű volt Georgie-nál és Marigoldnál. Mindketten gyönyörűek. – Akkor nem voltak, mikor elkezdte velük – mondta Ferdie. – Nézd, én magam is fogyni akarok. Nyaralni megyek Algarvéba pénteken. Fogadok veled száz fontba, hogy többet fogyok nálad, mire visszajövök október második hetében. Ennyi maradt a dugipénzemből, gondolta vágyakozva Kitty. Az ördögbe is, egy próbát megér. – Rendben, benne vagyok – aztán elvörösödve megkérdezte: – Nem gondolod, hogy segítene a dolgon, ha tudnék helyesen beszélni? Marigold javasolta, hogy vegyek beszédművészet-órákat, ahogy ő. Marigold olyan szépen beszél. – Nem, nem – mondta sietve Ferdie. – Végül is nem akarsz úgy beszélni, mint Mrs. Thatcher. Aztán a rémesen zavarban lévő Kitty és Ferdie megméretkezett, Lysander és Georgie tanúskodtak. Kitty hetven kiló volt, Ferdie több, mint kilencvenöt, amíg Lysander fel nem fedezett két Jaffa kekszet a zakója zsebében. – Ez csalás – ordította, miközben visszalökte Ferdie-t a mérlegre. – Most csak kilencvenöt vagy. Jegyezd fel ezt a naplóba – parancsolta Georgie-nak. – Kitty akaratereje nagyobb, mint az enyém, úgyhogy megérdemli a hátrányt – morgott Ferdie. – És vágasd le ezt az undorító dauert – szólt oda halkan Lysandernek. – Azt akarom, hogy kontaktlencséje legyen, mire visszajövök Portugáliából. Rannaldini két hónapig filmezett, és vendégkarmesteri fellépései is voltak. Georgie az utolsó simításokat végezte az albumon, zenészekkel találkozott, és koncertre próbált Londonban ugyanarra a hétre, amikor Ferdie hazaérkezett. Kittynek és Lysandernek maradt egy csomó szabadideje. Lysander megpróbálta kigyógyítani Kittyt a lovakkal szemben érzett viszolygásából. Felültette Artúrra, aki úgy tűnt, már egy kicsit kevésbé sántított, és bár Kitty megkedvelte Artúrt, és szívesen megcsinálta neki a kedvenc pudingját, még mindig jobban szerette, ha kerítés van kettejük között. Lysanderrel vég nélkül teniszeztek, edzettek és úsztak. Látván Kitty hatalmas combjait, amelyek belsejében fekete fürdőruhájának fenékrésze gyakorlatilag eltűnt, Lysander azon tűnődött, mindez megéri-e, de folytatta, mert Kitty annyira meghatóan hálás volt. Az aszály folytatódott, csak éppen már vénasszonyok nyarának hívták. A levelek annyira kiszáradtak, hogy csörögve pörögtek le a fákról. Még több tehén ügyeskedte át magát a karámból Rannaldini erdejébe. Valhallában egyik este Lysander a konyhában ült, Rupert Campbell-Black lovának, Penscombe Büszkeségének hatalmas győzelmét ünnepelte, és a vasaló Kittyt nézte.

– Rachel azt mondja, hogy szörnyű energiapazarlás kivasalni az alsónadrágokat és zsebkendőket – jelentette ki Kitty –, de te el tudod képzelni, hogy Rannaldini felmegy a pulpitusra gyűrött zsebkendővel? – Miért mentél hozzá feleségül? – A titkárnője voltam. – Ezt tudom. – Szerdai nap volt. Megkérdeztem tőle, kivehetném-e a szombatot, mert esküvőre megyek. „Nagyon nem alkalmas", azt mondta. „Kinek az esküvője?" Azt mondtam, hogy az enyém, Rannaldini. Olyan nagyon szomorú volt, azt hittem, azon aggódik, nem talál senkit, amíg nászúton leszek. Azon az éjszakán megjelent a házunkban éjjel kettőkor. Anyu majd elájult. Rannaldini elvitt Valhallába. Már hajnalodott, minden fehér volt a harmattól, és az összes madár fent volt, és énekelt. Annyira szép volt. Addigra már külön élt Ceciliától. Azt mondta, nem mehetek hozzá Kevinhez, mert ő fog elvenni. Mintha csak azt mondta volna, „Hozza be a jegyzettömbjét!". Tudod, hogy milyen erőszakos. – Jesszusom – mondta döbbenten Lysander. – Mi történt az ajándékokkal, a tortával és egyebekkel? – Vissza kellett küldeni. – Kitty lehorgasztotta a fejét. – Ez volt a legrosszabb dolog, amit valaha tettem. Anyu annyira elkeseredett, meg Kevin anyukája és apukája is. Kevinnek – Kitty elpirult – összetört a szíve. – De Kitty, te katolikus vagy. Halálos bűn hozzámenni egy elvált emberhez. – Nem, én anglikán vagyok. Rannaldini katolikus. Otthon a plébános elszörnyedt. Rannaldininek volt egy gyorsított válása, és három hét múlva elvett. – Nem jutok szóhoz – mondta Lysander. – Volt valaha jó vele? – Hűséges volt-e? Nem, soha. Rajtakaptam, mikor Hermionét felhívta a nászutunkon. „Semmi sem fog változni, drágám." Biztosította. És tényleg nem. – Meg fogod pörkölni azt az inget. Kitty felkapta a vasalót. – Csak azt reméltem, hogy egy nap majd belém szeret, mint Mr. Rochester Jane Eyre-ba. Túl sok szerelmes regényt olvastam. Azt mondják, hagyjam el, de gyűlölöm addig kidobni a virágot, amíg teljesen el nem szárad. – Ó, szegény Kitty! – Lysander felállt, és átölelte. – Ha egyszer bűbájossá teszünk, tényleg nagyon féltékeny lesz. – Legalább valaki reménykedik. Hogy van Georgie? – Hirtelen nagyon feszült lett Rachel miatt. – Lysander töltött még ásványvizet Kittynek és muskotályost magának. – Mert Guy odavan érte? – kérdezte Kitty. – Azt hiszem, Guy csak féltékeny, mert Georgie annyira kedvel téged, Rachel pedig nagyon csinos. – Inkább nagyon szörnyű – mondta Lysander. – Utálom, hogy Georgie bánatos. Gondolod, hogy megkérhetném, jöjjön hozzám feleségül? – Hozzád? – hökkent meg Kitty – Jól kijövünk. Gondoskodnék róla. Annyira megható volt, ahogy Lysander teljesen komolyan mondta, meg hogy kékeszöld szemével hirtelen olyan sebezhető lett, mint Maggie, és az arca kipirosodott az izgalomtól, hogy Kitty azt mondta: – Tudom, hogy gondoskodnál róla. Georgie szerencsés, gondolta, és kivett a halomból egy szürke selyeminget. – Az egyetlen probléma, hogy nem hinném, hogy Georgie meg tudna birkózni a jelenlegi állásoddal, hogy elhanyagolt feleségek körül legyeskedsz. Úgy értem, velem kapcsolatban biztonságban érzi magát, mert nem vagyok rá veszélyes. De annyira megrázta Guy és Julia, azt hiszem, a következő férjének olyasmivel kellene foglalkozni, ami nem nőkkel kapcsolatos. – Akkor meg kell gyógyítanom Artúrt – mondta komolyan Lysander és kell szereznem megfelelő állást. – Hogy van Artúr? – kérdezte szeretettel Kitty.

– Holnap jön az állatorvos. Félek, azt fogja mondani, szüksége van még egy év pihenőre. Imádta azokat a kalácskákat, amiket csináltál neki. – Ne beszélj ételről, éhen halok! – jajgatott Kitty. – Lefogytál három és fél kilót – bátorította Lysander. – Bárcsak be tudnék mászni a centrifugába és összemennék harminchatos méretűre, mint Natasha lila nadrágja. – Rachel nem helyeselné a centrifugát – mondta Lysander. – Inkább felakasztana a ruhaszárítókötélre. Közben ennek a beható elmélkedésnek a tárgya Rahmanyinov harmadik zongoraversenyének kegyetlen összetettségével birkózott. A felvétel csak október végén volt esedékes. Nem volt Rachel kedvére való munka – túl cirkalmas és kétségkívül romantikus –, de rettenetesen szerette volna, hogy a Londoni Met és főleg Rannaldini ne találjon hibát a játékában. Arra is rémesen vágyott, hogy megint felfelé íveljen a karrierje, hogy lépést tarthasson Borisszái, akinek a Berlini fal című szimfóniáját novemberben mutatják be a Mozart Hangversenyteremben, és még inkább Chloéval, aki éppen most mutatkozott be a Don Carlosban az Angol Nemzeti Operában, és lelkes kritikákat kapott. Rachel megint beletemetkezett a munkába, mert a gyerekein kívül – akik egyre jobban az idegeire mentek – nem volt túl sok öröme az életben. Borisz iránti vágyódása minden alkalommal gonosszá tette, akárhányszor eljött a gyerekekért. Még arra sem tudta rávenni magát, hogy valami szépet mondjon a Requiemről, mert Chloe kint ült a kocsiban. Ő volt az, nem a szegény kísérleti állatok, akiknek a megmentéséért mindig kampányolt, akinek el kellett volna vágni a hangszálait. Nagy reményeket fűzött Lysanderhez mint ideális szeretőhöz, de ő, bár kedves volt hozzá, nem mutatott iránta semmi érdeklődést. Még jobban számított Bobra, akivel intellektuálisan voltak egy hullámhosszon. Amikor Hermione nem volt otthon, elvitték a gyerekeket piknikezni a Fleet-folyóhoz. Csak Bob volt képes hatni a visszataszító Cosmóra, bár tegnap a kis ördög szétrombolta az egész folyópart vadvilágát az új játék motorcsónakjával. Amikor Rachel a zajszennyezésről kezdett prédikálni, Cosmo elküldte a fenébe, a saját áruló gyerekei is kinevették, és nem akartak százszorszépláncot fűzni, mert ők is inkább a csónakkal játszottak. Bob észrevéve, hogy Rachel aggódik az örvények miatt, ezért segített a srácoknak gátat építeni a Fleet egyik kis mellékágában, úgyhogy pancsolhattak, és úsztathatták a hajójukat. – Nem eszem meg ezt a szart – mondta Cosmo, mikor uzsonnakor Rachel megkínálta répatortával és karfiolpitével. Bob udvariasabban utasította el. – Becsületszóra, Rachel drágám, soha nem uzsonnázom. Nem csoda, hogy a teste szikár és feszes maradt – gondolta Rachel. Bob a kecsketejjel ízesített teát is kiöntötte, amikor Rachel nem nézett oda, és inkább arra biztatta, hogy nyújtózzon el a poros parton egy üveg hideg Sancere desszertborral. Rachel a második pohár után, látva, hogy a gyerekeket elfoglalja a gát építése, Cosmo motorcsónakjának visszataszító lármájában megpróbálta Rannaldini és Hermione undorító viselkedését megvitatni. De Bob kitért a téma elől. – Ne egy ilyen szép napon. Igazán nem akarok erről beszélni. – De biztosan nagyon megalázottnak érzed magad. Olyan undorító, hogy a nyilvánosság előtt csinálják. Ki kell engedned a gőzt. Nem lehet örökre elfojtani a libidót. – Rachel sírni kezdett. – Tudom, hogy nekem nem megy. Már hét hónapja élek cölibátusban. Gyere át vacsorára, ha már lefeküdtek a gyerekek. Mintha az ujjai önálló életre keltek volna, sápadt, vékony ujjai átsétáltak a kiszáradt füvön, és Bobéba akaszkodtak. – Apuuu! – rikoltotta kicsi Cosmo. – Beakadt a hajó. – Hát szabadítsd ki, az isten szerelmére! – rikácsolta vissza Rachel. De Bob ujjai, amelyek nem viszonozták a nyomogatást, már finoman visszahúzódtak, ahogy felkelt, hogy segítsen. Amikor hazafelé sétáltak a folyó mentén, nem néztek egymás szemébe. Bob csak annyit mondott: – Nagyon kedves tőled, Rachel drága, de vissza kell mennem Londonba. – Aztán

finoman elmosolyodott, és hogy enyhítse a visszautasítást, hozzátette: – Tegyük félre ezt a témát esősebb napokra. És Rachelt azóta is elönti a forró szégyenérzet, akármikor eszébe jut. Sőt, még Rannaldinit sem tudta visszautasítani, mert mióta olyan undorítóan szuggesztív volt a tenisznél, nem találkoztak. Csapatostól futottak utánam a férfiak, gondolta szomorúan Rachel, ahogy fájó, izzadt ujjait újra a billentyűkre helyezte, hogy felharsanjon a pusztulásra ítélt, végtelenül fájdalmas nyitómotívum. – Tam, tiri-tam, tam-tiri-tam – énekelte Rachel. Senki sem fog újból futni utánam a nős kéjenceken kívül, akiket a leginkább az izgat fel, hogy megcsalják a feleségüket. Bárcsak a játékába bele tudná vinni mélységes szomorúságát, de nem ment, mert a darab óriási technikai felkészültséget követelt, a billentyűk dübörgésének tökéletesnek kellett lennie. Borisz óva intette Rannaldini gonosz műbírálatától. Szörnyű ember. Rachel maga előtt látta az arcát. Szívtelen, hideg, csak a fekete szemek villognak a vágytól és érzékiségtől. A döglesztő, fullasztó forróság ellenére Rachelt a hideg rázta. A templom órája hármat ütött, ez rángatta vissza a földre. Négykor el kell mennie a gyerekekért. Valamikor kapott Lysandertől egy liter gint, amiből sosem ivott, mert utálta, de az volt a szándéka, hogy kökénypálinkát készít belőle. Amikor Valhallába, a teniszbajnokságra gyalogolt, észrevette, hogy az ösvényen, amit Rannaldini lezárt a nyilvánosság elől, még mindig zöldell a hatalmas termést hozó kökény. Mostanra már biztosan megérett. Rannaldini távol volt. Ha siet, az iskola felé menet tehet egy kitérőt. Keményen csak a munkára összpontosított. Csak mikor kiment, akkor vette észre, hogy esett. Gyors, vad zápor áztatta el a kiszáradt füvet és a szomjazó fákat, de a kőkemény földre csak annyi hatást gyakorolt, mintha vasat köpködött volna. Ahogy felfutott a tiltott ösvényre, Rannaldini dzsungelként lüktető és fortyogó, szúnyoglárvákat nevelő erdeje feküdt előtte sötéten és zöldesszürkén a fehéren izzó nap alatt, ami már megszárította a fák tetejét. – Tam, tiritam, tam, tiri-tam – énekelte Rachel belélegezve a száradó csalán éles szagát, amelyek olyan magasra nőttek, hogy körbeölelték a „PRIVÁT – BELÉPNI TILOS" táblát. Szederlevelek kapkodtak meztelen bokája és a karjai után, mint a követelődző hitelezők. Távolból dörgés hangja hallatszott. Fájt a feje az egész napi pici, fekete kottafejek bámulástól. A közönséges iszalag zöld leveleivel és citromsárga virágaival beszőtte a „TILOS AZ ÁTJÁRÁS – IDEGENEKNEK AZ ÁTHALADÁS BÜNTETÉS TERHE ALATT TILOS" feliratot. A természet nem törődik az idegenekkel. Amíg keresztülvágta magát a derékmagasságú füvön, a cipője tele lett vízzel. Ma reggel Gretel vitte iskolába a gyerekeket, úgyhogy Rachel egyenesen a zongorához ült, nem bajlódott a mosakodással. Úgy vélte, ez is megteszi fürdésnek. Nagy örömére a kökénybokor nyúlványai roskadoztak a Rannaldini szeméhez hasonló, fényes és sötét bogyóktól, bár a látványt lágyították a púderkék virágok. Alátartotta a bevásárlószatyrot, hogy egyenesem beleessen a zsákmány. Káromkodva, mikor az éles tüskék megszúrták az ujjait, szisztematikusan leszedegette a bogyókat minden egyes ágacskáról. Ránézett az órájára, tíz perc múlva mennie kell. Csak egy félüvegnyire van szüksége. A recept fehércukrot mond, de helyette finomítatlan barnát vesz majd az Almafában. Éppen mikor elérte a magas ágat, és felsikoltott, mert egy különösen éles tüske beleakadt a karjába, hangokat hallott. – Mi volt ez? – szólt Rannaldini hangja élesen. Rachel a földre huppant, és dobogó szívvel az átázott fűbe temette az arcát, imádkozva, hogy elmenjen. Reszketve meglapult, ahogy egy patkányméretű barna csiga haladt felé. Olyan hátborzongató lenne, ha Rannaldini kapná el. De helyette az aljas Clive ugrott át a kis falon éppen a kökénybokor alatt, és ráirányította a karabélyát. – Ne lőjön! – sikoltotta Rachel. Rannaldini követte őt szép kényelmesen. – Sejthettem volna – mondta csendesem. – Húzd el a beled! – mondta oda Clivenak. – Magam is boldogulok ezzel. Rachel az arcát a földre szorítva érezte, hogy a kökényszemek szerteszéjjel szóródnak körülötte.

– Kelj fel! – parancsolta Rannaldini. Nagymacskaként könnyedén leugorva azért olyan helyet keresett, ahol ő áll magasabban a földön, amíg Rachel szégyentől remegve feltápászkodott. – Nem tudsz olvasni? Ez magánterület, te hülye liba. Nemcsak birtoksértő vagy, de lopsz is. – A szavai puskalövésként pattogtak. – Ez egy nyilvános ösvény. – Csak volt – csattant fel Rannaldini. – És a fal mindig is az enyém volt. Nem tudtam, hogy tolvaj is vagy. Rannaldini szántszándékkal széttaposott egy csomó kökényt, aztán fényes bokacsizmáját letisztítva félrelökte megsebzett, bíborvörös húsukat. Rachel megrándult. – Te rohadék! Lenézett, és megdöbbent, mennyire áttetsző lett a nedves fűtől muszlinblúza és olcsó, fehér, rózsamintás nadrágja. Látta mellének kidudorodó vonalát és megmerevedő mellbimbóit, lábának rózsaszínjét és fanszőrzetének sötét „ELSŐBBSÉGADÁS KÖTELEZŐ!" formájú háromszögét. De Rannaldini nem szándékozott elsőbbséget adni. – Ma nem vagyok rohadék. Megbocsátok a birtokháborítóknak. Rachel szíve egyre fájdalmasabban vert, de nem tudott megmozdulni, amikor Rannaldini kinyúlt, és az átázott muszlinon keresztül tapogatta meleg, kövérkés mellét. – Csodálatos, nincs melltartó – gúnyolódott. – Biztos az árudat reklámozod. Ahogy lejjebb csúsztatta a kezét, nem tudta volna megállapítani, hogy Rachel arca könnyektől vagy esőtől nedves. – Nahát, bugyi sincs. – Fölkelés után rögtön gyakorolni kezdtem – dadogta Rachel –, aztán elrohantam. El kellett indulnom a gyerekekért, nem akartam elkésni. – Arra rengeteg időd volt, hogy ellopd a kökényemet. – Rannaldini ökölbe szorította, majd kinyújtotta az ujjait. A másik kezével magához húzta Rachelt, először a homlokát csókolta meg, majd egyenként a ki nem szedett szemöldökeit és az ajkát. – Ne! – Rachel hirtelen rádöbbent, hogy nem mosott fogat, gyűlölve magát, hogy ez izgatja, összeszorította az ajkait. – Ne? – Rannaldini egy kicsit elhúzódott. – Van más választásod? A kezét becsúsztatta Rachel ruhaujjába, a karját simogatva elért a hónaljáig, ott meghúzkodta hosszú, selymes hónaljszőrzetét, mielőtt a mellét kezdte volna dédelgetni. Rachel felnyögött, megpróbálta félrehajtani a fejét, amint Rannaldini a nyelvével borzolgatta a felső ajka feletti pelyheket. – Kis vadállatom! Olyan lesz, mintha egy állattal szeretkeznék. Talán egy kecskével. – Gyűlöllek! – Nem, önmagadat gyűlölöd, mert annyira akarsz engem, Mrs. Levitszkij. Rannaldini élvezettel szólította a nőket a férjük nevén, akiket felszarvazott. – Már nem vagyok Levitszkij, visszavettem a Grantet. Valaki jön – pihegte Rachel, hallván, hogy egy hangos bariton a „Szentek bevonulását" énekli. Rannaldini mellé kuporodva a földre nyomta, Maestrótól illatozó kezével befogta Rachel száját, amíg a plébános el nem ment. De mikor megpróbált felállni, és Rannaldini a tiltakozásra nyitott szájába merítette nyelvét, elfeledkezett arról, hogy nem mosott fogat, és visszacsókolta. Rannaldini azon nyomban magáévá akarta tenni, de a tiszteletes bármikor meglephette őket. – A gyerekek! El kell mennem értük! – mondta Rachel, és megpróbált kiszabadulni. A toronyban Rannaldini felhívta Kittyt, és megkérdezte a számot. Aztán telefonált az iskolába. – Mrs. Levitszkij forgalmi dugóba került, és háromnegyed órát késni fog. Megkel t, hogy telefonáljak, és nagyon sajnálja. De nem igazán – tette hozzá Rannaldini, letéve a kagylót. – Le kell venned ezeket a vizes holmikat – mondta gyengéden, aztán Rachel nadrágjába csúsztatva a kezét folytatta: – és ebbe a nagyon nedves dologba nekem azonnal be kell jutnom.

– A rohadt életbe, engedd, hogy magam vetkőzzek – vicsorgott Rachel. Rannaldini majd kiugrott a bőréből, hogy ilyen rövid idő alatt sikerült a hódítása, amiről azt hitte, hetekig, akár hónapokig is eltarthat. Arcára rá egyáltalán nem jellemzően öröm és szerető gondoskodás kifejezése ült. Ráadásul tökéletes érzéke volt, hogy felismerje a nők magányosságának mélységét. Tudta, mikor kell kedvesnek lennie. – Annyira szomorú és magányos voltál – zümmögte a karjába vonva Rachelt, és megsimogatta a haját. – Megérdemelsz egy kis boldogságot. Ezúttal gyors lesz a gyerekeid miatt, de legközelebb... mámorító lesz. A magas tükörben csodálatosan egzotikusnak látszott Rachel hóvirághoz hasonlító fehér, karcsú teste, ahogyan Rannaldini mahagóni melléhez simult. Mivel vagy nyolc centivel alacsonyabb volt nála, egy szürke selyemdíványra fektette Rachelt, így könnyedén csúsztathatta lassan be és ki acélkeménységű hímtagját, míg elöl gyengéden simogatta, mint ahogy Casals művészi tökéllyel játszik a csellón. Rachel abban a pillanatban, hogy Rannaldini kéjes nyögéssel elment, hirtelen vadul zokogni kezdett. – Sírj, drágaságom – dorombolt Rannaldini. – Erre van szükséged. – Nem, dehogy – könnyezett Rachel. – Nem a megfelelő embert látom a tükörben. Neked Borisznak kellene lenned.

41. Marigold és Georgie bevezették azt a szokást – panasznap-értekezletnek hívták –, hogy hétfő reggelenként, amikor Guy és Larry elindultak a londoni vonathoz, felhívlak egymást, és kibeszélték távozó férjeiket. Ahogy szeptemberben az aszály tovább húzódott, és még jobban mélyült a gazdasági válság, úgy panaszkodott Marigold egyre többet Larry fukarsága miatt, Georgie pedig Rachel miatt nyűglődött. – Megszüntette a számlámat a Harvey Nicks áruházban – méltatlankodott Marigold október első hétfőjén –, és felmondta a páholyunkat a Covent Garden-i Operaházban, Foltocska pedig nem kaphat több steaket. – Még mindig jobb, mint Guy, aki vegetáriánust csinál szegény Dinsdale-ből – borongott Georgie. – És felszerelt egy szárítókötelet. Úgy értem, soha nem engedte meg, még a legcsóróbb időkben sem, hogy kiakasszam a ruhákat, mindig azt mondta, hogy szörnyen prolis. Most meg a Turnbull & Asser ingei kint lobognak, mindenki szeme láttára. – Biztosan csak meg akar védeni az eladósodástól. – Baromság. Guy mostanában csak a bálnákat és az esőerdőket akarja megvédeni. – De a házasságod azóta sokkal jobban működik, mióta Lysander színre lépett. Marigold ijedten vette észre a régi, mániákus felhangot Georgie hangjában. – Úgy is volt, amíg Guy rá nem kattant Rachelre. Marigold, ez kibírhatatlan, olyan, mintha végigszenvednél egy kemoterápiát, aztán újabb daganatot találnak. – Szerintem csak képzelődsz. – Biztosan nem. Guy elkezdett biofogkrémet használni, és nem tűri meg a házban a fehér vécépapírt, mert a fehérítő szennyezi a vizeinket, és a tetejébe – Georgie hangja hisztérikusan elvékonyodott – Dinsdale megint teljesen más szagtól bűzlött, mikor hazajött a sétából. Biztos vagyok benne, hogy a biobolt nem állaton tesztelt parfümje érződik rajta. – Guy biztosan mégiscsak tesztelni akart valamit az állatokon. – Hülye vicc. Már elveszítettem a humorérzékemet, és ami még sokkalta rosszabb, a rohadék féljed, mivel a Rocksztár olyan jól megy a tengerentúlon, Guy és Georgie pólókat, kulcstartókat, sőt lufikat hozott forgalomba. Mi van, ha az embereknek a fülé bejut, milyen rossz a házasságunk? – Miért jutna, hacsak te el nem mondod.

– És a hab a tortán, Guy három napra elutazik Dél-Franciaországba, hogy megnézzen valami magángyűjteményt, és pont azt a hetet választotta, amikor koncertem van, és nem mehetek vele. Tegnap rajtakaptam, hogy az új búvárszemüvegében és a békatalpaival csodálja magát a tükörben. Majd kiugrott a bőréből, amikor rányitottam. Csak annyit mondtam: „Nos, mész megvédeni a bálnákat?" Mire ő: „A Földközi-tenger rémesen szennyezett." Jó dühös lett, és megint belekezdett a szokásos szövegbe: „Megőrültél, Panda? Orvoshoz kéne menned." Két perccel azután, hogy befejezték a beszélgetést, Georgie újratárcsázta Marigoldot. – Jaj, édesem, annyira sajnálom, hogy így a nyakadba zúdítottam mindent. Biztosan még mindig szeretem Guyt, ha ennyire irritál. Lysander annyira aggódott Georgie miatt, hogy vett neki egy gyémánt nyakéket, egy hátul kivágott Lycra ruhát és egy Fred Basset-féle képregényt. Aztán, miután rájött, mennyire maga alatt van, megpróbált kiruccanni vele a koncertje és Guy franciaországi útja idején. Kitty több mint hat és fél kilót fogyott, így felügyelet nélkül lehet hagyni egy pár napra. Georgie-t annyira idegesítette, hogy felismerik, hogy csak azt engedte meg Lysandernek, hogy a Ritzben csatlakozzon hozzá a Green Parkra néző szobájában, amit a Zengzeton biztosított neki éjszakára. A Zengzeton egy limuzint is küldött Georgie-ért Paradise-ba. De ugyancsak azért, hogy elkerüljék az újságírókat, Lysander a saját kocsiján ment utána Londonba. Mivel Lysander Marigolddal annak idején a párizsi Ritzben szállt meg, már ismerte, és itt is azonnal felfedezte a szobaszerviz örömeit. Georgie megint rájött, mennyire fiatal. Lysander élvezettel rendelgetett füstölt lazacot hálóba csavart fél citrommal, clubszendvicset és hatalmas Bloody Maryket, a telefonnal meg a samponos és fürdőhabos üvegekkel szórakozott a fürdőszobában, aztán persze rákattant a televízióra, ahol a pornócsatornáktól kezdve a Donald kacsát sugárzó rajzfilmekig mindent lehetett nézni. Leginkább azt szerette volna, ha Georgie hancúrozik vele a nagy kék jacuzziban, és ki akarta használni a sötét tükrökkel körbevett óriási dupla ágy előnyeit. De George egy koncert előtt nem akart mást, csak azt, hogy hideg borogatással a szemén teljesen kikapcsolhasson, majd egy órát arra áldozzon, hogy transzközeli állapotban, néma csöndben szépítkezzen. Lysandert teljesen összezavarta, hogy nem tudott tökéletesen a kedvére tenni. A keze közé fogta Georgie arcát. – Drága Georgie, kérlek, hagyd el Guyt, és légy a feleségem. Georgie mosolygott. – Nem kaptam még soha ilyen édes ajánlatot, de el tudod képzelni, mit művelne velem és a kölyök vőlegényemmel a Skorpió? A koncert hatalmas siker volt. Georgie az összes régi hatvanas évekbeli dalát elénekelte, amelyek mind megjelentek most CD-n is, és egyre feljebb kúsztak a sikerlistákon, majd befejezésül a Rocksztárt adta elő. Lysander, aki már előtte és a Zengzeton magánbokszában is jól feltankolt a szünetben, majd meghalt a büszkeségtől. Az ő drága Georgie-ját, aki egy pár órával ezelőtt meztelenül a karjaiban pihegett, most színes lámpák ezrei simogatják, és körbeugrál, táncol a színpadon az őt ünneplő tapsoló kezek hullámzó erdeje előtt. Annyira szexi volt, ahogy vörös haja végigomlott a csupasz hátán minden alkalommal, ahogy hátravetette a fejét, meg az is, hogy úgy tűnt, mintha szopná, nyalná, sőt kiinná a mikrofont, ahogy érdes, rekedtes, füstös hangján azokat a ragyogó, szívet tépő dalokat kiénekelte. Kábítóan szép volt, és körülbelül huszonötnek nézett ki a gyémántokkal, meg a fekete ruhából kiemelkedő, gyönyörűen lesült, barna vállával. Ugyanaz a zenekar kísérte, akik a Rocksztárt is csinálták, az utóbbi félévben jó nagy summát kerestek is belőle, és akik most nagyon örültek, hogy újból egy színpadi a léphettek vele. Lysandernek egyáltalán nem tetszett viszont, hogy a Rocksztárt énekli. Hangosan fütyült és úgy kellett elhallgattatni, ahogy Guy jóképűen férfias arca feltűnt a háttérben, hogy Georgie neki énekeljen. A közönség azonban olyan hangosan ünnepelt és ujjongott, hogy meg kellett ismételni – és még mindig nem akarták elengedni.

Olyan tehetség, aki képes elringatni, elbűvölni, és két órán keresztül lekötni a közönséget, gondolta Lysander. Hogy is merészeli Rannaldini, Hermione és legfőképpen Rachel lekezelni őt? Georgie ráadást akart adni. Ahogy leült a színpad szélére, a vállán átvetett gitárral, a terem elcsendesedett. Csak egy reflektor világította meg, mindenütt másutt teljes sötétség honolt. – Hölgyeim és uraim! – kezdte lágy, enyhe ír beütésű akcentussal. – Egy új dalt szeretnék bemutatni önöknek, a héten írtam, és remélem, az új albumom része lesz. Van otthon egy öreg kutyám, akit imádok. Mint hasonló helyzetben mindenki, én is rettegek attól, hogy egy nap elveszítem, úgyhogy ezt a dalt neki ajánlom, Dinsdale-nek. Jaj, de ügyes, gondolta Lysander, és felhajtott egy pohár pezsgőt. Nem is tudtam, hogy ilyen jól gitározik. – „Öreg kutya" – kezdte rekedtes hangján Georgie – „összetöröd a szívemet." „Hány napot hagytam már magam mögött veled? Őszül a pofád, lépteid lassulnak, De még mindig csóválod farkad, és a szíved hű. Feküdj csak reggelenként, vigyázz az erődre, Élj, amilyen sokáig csak tudsz, Mert a pasik jönnek, mennek De te bármelyik férfinél jobban szeretsz engem." A dallam kísérteties szépsége ellensúlyozta a szöveg érzelgősségét, és a végén, mikor Georgie fejét meghajtva várta a kirobbanó tetszésnyilvánítást, nem Lysander volt az egyetlen, aki a szemét törölgette. Már éjfél is elmúlt, amikor Georgie-nak sikerült kiszakítania magát a gratulálok özönéből a vendégszobában. Különösen Larry volt teljesen magánkívül. – Az Öreg kutya nagyobb siker lesz, mint a Rocksztár – mondta a szivarját rágva. – Rossz kislány, elhamarkodtad a dolgot, de ha a többi is ilyen az albumon, nagyot fogunk kaszálni. Gyorsan kijöhetnénk ezzel, mint kislemezzel. Holnap felhívlak. – Kár, hogy Guy nem volt itt, büszke lenne – mondta Marigold. – Ki kellene cserélni azt a részt, ahol az szól, hogy „pasik jönnek, mennek" arra, hogy „Guyok jönnek, mennek" – kajánkodott Larry. – Ez volt a hét vicce – mormogott Lysander. – Cseréld fel a szót férfira, vagy fiúra – mondta Larry. – Ez akkor is egy nagy szám. – És pontosan ugyanígy érzek én is Foltocska iránt – mondta Marigold, akinek elkenődött a szemfestéke. Koncert után Georgie mindig teljesen kifacsarva érezte magát, és nem akart mást, csak egy szolid vacsorát az ügynökével vagy a hanglemezgyár embereivel, akik üzleti ügyekről beszélgetnek vele, dicsérik, és az előadás minden kis részletét átveszik, ahogy Lysander felidézi a pólómeccs minden egyes ütését. Ehelyett, mivel nagyon feldobva érezte magát a magasba szökött adrenalin szintje miatt, meg az üres gyomorra megivott pezsgőtől, hagyta magát rábeszélni, hogy Lysander elcipelje egy partira, amit néhány barátja ad. – Nem lesz még vége? – kérdezte Georgie, ahogy áthajtottak a takarékosságból sötét Knightsbridge-hídon. – Addig el sem kezdik, amíg a kocsmák nyitva vannak – válaszolta Lysander a Brompton Road-i oratórium fölé antennatányérként magasodó teliholdat figyelve. Csak egy hónapja lenne, hogy elvállalta Kittyt? Remélte, hogy jól van magányos erődjében. Kilométerekre elhallatszott a buli lármája. Georgie abban a pillanatban tudta, hogy szörnyű hibát követett el, amikor belépett a nagy sorházba, amelynek minden ablakában hatalmas tömeg ordítozott, tülekedett. Nevetségesen túlöltözött volt színpadi sminkjében, a gyémántjaival, a hátul mélyen kivágott, elöl is mindent megmulató ruhában. A ragyogó pólót, testhez álló nadrágot vagy éppen miniszoknyát viselő lányok mellett felcicomázott öreg nőnek érezte magát. Ahogyan ő a koncerté, úgy Lysander vitathatatlanul a buli sztárja volt. Mindenki, különösen a lányok örömükben visítozva futottak oda hozzá.

– Hol voltál? Már azt hittük, hogy meghaltál, London kibírhatatlan nélküled! Lysander visszajött, nézzétek! – Ez itt Georgie – mondta Lysander nekik büszkén. Bár Lysander olyan közel maradt Georgie-hoz, amennyire csak tudott, a barátai állandóan odafurakodtak, hogy beszélhessenek vele, és amikor kiküzdötte magát a minden földi jóval, itallal megrakott asztalhoz a konyhába, hogy italt hozzon maguknak, legalább egy fél órába telt, míg visszaért, annyian állták az útját. Nagyon vad parti volt; a legtöbben drogokkal és alkohollal pusztították magukat, és már kezdték összefirkálni a falakat. Lysander megragadta a festékszórót, és felírta: „SZERRETEK DZSORDZSIT", és mindenki fetrengett a nevetéstől. Mások karaokegéppel énekeltek, és videózták egymást. Mindenki Georgie-t akarta felvenni. Kedvesek voltak hozzá, de ugyanilyen csodálattal bámulták volna meg a Tádzs Mahalt, hogy aztán kipipálhassák az útikönyvükben, hogy itt is jártunk. Georgie próbálta elkapni a hangulatot, de az italtól csak még fáradtabb lett. A nappali végében egy csoport az asztal körül a kardinális slukk nevű játékot játszotta, amiben az embernek egy igen komplikált mondókát kell elmondani, se vége se hossza mellékmondatokkal. Ahányszor elrontod, annyiszor le kell hajtanod egy pohár piát. Lysander, diszlexiás és nagyon részeg lévén, egyáltalán nem érzett rá a lényegre, állandóan hibázott, és a végén csak hisztérikusan nevetett, vele együtt az egész társaság. Georgie próbált ugyanolyan jókedvű lenni, mint ők, de megfájdult az állkapcsa. Szeretett volna visszamenni a szállodába, de nem akarta elrontani Lysander szórakozását. A szomszéd szobából egyre nagyobb visítozás hallatszott, aztán egy fényes, sárga flitteres dzsekis lány rohant be, más nem is nagyon volt rajta. – Éppen most borítottam rá egy egész lábos chili con carnét arra a tök pancserra, aki a bulit rendezte, mert nem játszott olyan zenét, amit én szeretek – kiáltotta, aztán megpillantotta Lysandert. – Helló, édesem! – majd megragadta, és hatalmas üdvrivalgások közepette újra és újra szájon csókolta. – Senki nem hinné el, hogy megdugta Szép Helénát – mondta egy nagyon barna, zömök szőke fiú, aki felváltva kortyolta az üvegből a vodkát és a dobozból a narancslét. – Seb! – kiáltott fel alkoholgőzös örömmel Lysander és lerázta a térdéről a szőke lányt. – Seb, ez Georgie Maguire. Szerezz neki egy italt és vigyázz rá egy percig, amíg én ráérzek végre erre a hülye játékra. Georgie, Seb az angol válogatottban pólózik, mint az ikertestvére, Dommie. Hol van Dommie? – Fent kefél valami ribancot. – Seb vodkát és narancslét töltött Georgie poharába. – Szeretem az albumát. – Köszi. Kié ez a ház? – Egy Mark Waterlane nevű faszié, illetve inkább az apjáé – Mark rémes házigazda: hajnali kettőre kidőlt. Ferdie hol van? – kérdezte Lysandert. – Aglarvéban – Lysander soha nem tudta helyesen kimondani a szót. – Bármelyik percben itthon lehet. Azt gondoltam, lehet, hogy itt lesz. – Küldött nekem egy lapot, azt írta, hogy összejött valami harmincéves, ráncos vénséggel – mászott vissza az ölébe a szőke. – Biztos ráakaszkodott. Georgie megpróbálta tartani magát, és viszonozta Lysander bocsánatkérő fintorát a szőke hetyke melle mögül. Mikor azonban kimenekült a mosdóba, hogy ellenőrizze a saját ráncait, az foglalt volt. – Vagy dug valaki, vagy hány, vagy meghalt – mondta egy barna hajú, karmazsinvörös trikóruhás lány, aki a földig érő tükörben rózsapirosra festette a száját. – Most szervezik a túlélőtúrát, hogy felmásszanak az ablakba és kihozzák, bárki is van bent. Georgie a lány mellé állva, a tükör előtt kétségbeesve jajdult fel. A sima, friss arc mellett az övé úgy nézett ki, mint egy százéves, kivörösödött utcalányé. Vastag sminkje a szája körüli ráncokba

folyt, kihangsúlyozva kimerült, véreres szemét, és mikor letörölt egy szemfestékpacát, a bőre gyűrött maradt. – Tetszik az albuma – mondta a barna. – Remélem, egy nap én is találkozom egy olyan pasival, mint Guy. Olyan jóképű. Nincs itt, ugye? – Ha itt volna, imádná magát – mondta fáradtan Georgie. Hatalmas robaj és üvegcsörömpölés hallatszott, amikor egy fiú felmászott a vadszőlőn, hogy letépje az antennatányért és berúgta a motoroscsizmájával az ablakot. A zene fülsiketítőén hangos volt. Hogy ne zavarják őket a panaszkodók, kihúzták az összes telefont. Ahogy Georgie lement, Lysander tárt karokkal várta az előtérben. – Georgie, legyünk meztelenek! Egy, a baseballsapkáját fordítva hordó fiú hirtelen felrohant, Georgie mindkét mellét megszorongatta, és azt ordította: – Hurrá, hatos, a nagy ütés. – Mi a fenét csinálsz? – kérdezte dühösen Georgie. – Cicikrikett – röhögött ostobán a fiú. – Amikor mindkettőt megnyomogatod, hálóst kapsz. – Hagyd békén a nőmet! – ordította Lysander, és a jobbjával a földre küldte a fiút. – Jól van? – kérdezte remegve Georgie, mikor látta, hogy az nem mozdul. – Persze. – Seb Carlisle finoman odébb rúgta az útból. – Már épp ideje volt, hogy kidőljön. – Csak kimegyek brunyálni egyet a kertbe – tántorgott ki a falaknak ütődve Lysander. – Mrs. Seymour? Georgie majd kiugrott a bőréből ijedtében, mikor megpillantotta rábámuló férjét. Mellette állt önnönmaga húsz évvel fiatalabban. Aztán rájött, hogy egy csinos lányon a Zengzeton egyik új Guy és Georgie pólóját látja. – Ma este vettem a Tower Hanglemezboltban a Picadillyn – mondta a lány. – Dedikálná? – Dedikálná nekem is? – kérdezte a nála is csinosabb, vörös hajú barátnője. – Tavaly időszakosan dolgoztam a férjének. Tényleg nagyon édes. Minden reggel elsütötte ugyanazt a viccet: – Hozza a füzetét, Lottie, és szép lassan írja, amit diktálok, nézni akarom a lábát. – Ez bizony az én férjem – mondta Georgie mogorván. Sokkalta később nagy nehézségébe került, hogy megtartsa Lysandert a táncparketten, amikor a lemezjátszó lármáján keresztül szirénavijjogást hallott. – Gyorsan, a zsaruk! – Seb Carlisle megragadta Georgie karját. – Felmegyek Dommie-ért. Leráncigálta az ikertestvérét az emeletről, és a sörben úszó konyhán keresztül kivezette Georgie-t és a tántorgó Lysandert a kertbe. A friss levegő fejbe vágta őket. Az ikrek bakot tartottak Georgie-nak a falnál, mikor egy rendőr kirohant az erkélyajtón, miközben rémesen fújta a sípját. Lovaglóülésben az öreg vadrózsán, ami cafatokra szaggatta a harisnyáját, Georgie tudta, hogy tudja, ki is ő. – Hol a kocsim? – kérdezte Lysander a fejét vakarva, ahogy melléjük ért a járdára. – Azt mondtad, hogy a Rosary Roadon hagytad – mondta Seb. Ahogy rohantak át az utcán, Georgie valami meghatározhatatlan fájdalmat érzett. – Nem látom – folytatta Lysander. – Mert ez a BMW, te idióta – üvöltött Georgie. – A Ferrari szervizben van. – Éppen jól álltam annál a barnánál – morgott Dommie, és morcosan bemászott a hátsó ülésre. – Jaj, csak ilyen hálátlan alakokkal ne lenne dolga az embernek – mondta Seb, és mellé ült. – Nem vagyok biztos, hogy Lysander képes biztonságosan vezetni – mormolta oda Georgie-nak. – De még mennyire képes vagyok – mondta Lysander, és fürgén belehátrált egy ott parkoló Mercedesbe. – Majd én vezetek – mondta Georgie teljes pánikban, hogy a rendőrség elkapja velük, és kirobban valami rémes botrány. – Lysander, az isten szerelmére, menj odébb! Az ikrek hátul majdnem ökölre mentek. – Meghúztam volna. – Tuti, hogy nem.

– De igen. – Egy ribanc volt. – Dehogy. – Az isten szerelmére, állítsd le őket! – kiáltotta Georgie Lysandernek, ahogy egy rántással és dühös motorpörgetéssel elindult. – Nem bírom. Most navigálok. – Lysander mereven előre nézett. – Elhányom magam, ha meg kell fordulnom. – Visszamegyek dugni. – Dommie csak azért is kiugrott, és egyenesen a rendőrök karjaiba futott. Ahogy Georgie a Knightsbridge felé vezetett, megfigyelte, hogy a vízelvezető árkok tele vannak lehullott, barna levelekkel, a kertek pedig japán szellőrózsával és sárga krizantémmal. Aztán kiborult. A Rosary Roadon volt Julia londoni lakása. Hányszor fordulhatott be izgatottan Guy a Fulham Streeten, és mondhatta a taxinak, hogy forduljon balra. Kitette Sebet a Sloane Square-en. Lysander elterült mellette, és nem volt olyan állapotban, hogy észrevegye, hogy egész úton a szállodáig csorogtak a könnyek az arcán. – Csak menj be, ne nézz se jobbra, se balra – sziszegte oda Georgie, amikor másodszorra sikerült bekormányoznia a dülöngélő Lysandert a forgóajtón. – Jó reggelt, Miss Maguire – köszöntötte a portás. Lysander abban a pillanatban elájult, ahogy a párnára tette a fejét. Georgie letisztította a pokoli sminket, és egyszeriben, reszketve a hidegtől, vett egy hosszú, forró fürdőt, képletesen beintve Rachelnek, ahogy hatalmas mennyiségű vizet elpazarolt. Aztán levette Lysander virágos nyakkendőjét és az egyetlen pár Gucciját, amit Maggie még nem rágott meg. Lysander hosszú, barna pillái majdnem eltakarták a sötét karikát a szeme alatt. A szeplői ragyogtak lesült orrán és a nagy szája mosolyra húzódott, ahogy álmában kinyúlt feléje. Ahogy Georgie a vállába temette az arcát, olyan friss és édes volt az illata, mint az ibolyának. Georgie nem tudott elaludni a fáradtságtól. Magát bámulta a szemben lévő tükörben, látta csupasz vállát, hosszú, vörös haját és sápadt, szomorú arcát. Megint olyan volt, mintha Julia nézett volna vissza rá. Másnap a lustálkodós ebéd és rengeteg Alka-Seltzer után, ahogy elindultak a BMW-vel az Angyalok Menedéke felé, Lysander odaadta a Hello! magazin egy példányát Georgie-nak. – Hogy elfoglald magad az úton. Anyunak is ezt szoktam venni. Annyira félt a kocsiban, ha én vezettem. Nem tette hozzá, hogy aznap volt édesanyja halálának az évfordulója. Mindketten a maguk bánatába merültek, és nem osztották meg a másikkal. Hiába kapta a Hello!-t, Georgie összeszorított szájjal kapaszkodott az ülésbe, ahogy a sebességmérő elérte a kétszáz kilométer per órát. A rádió a hatvanas évekbeli dalainak új cédéjét játszotta. Lüktető fejfájást kapott, olyan hangosra volt állítva. Annak ellenére, hogy már jól benne jártak az őszben, és az összes ablak nyitva volt, hihetetlenül meleg és fojtó volt a levegő. Georgie végtelen szomorúsággal gondolta végig, hogy Lysander imádni való, de a saját korabeli gyerekekkel kellene játszania. Nem engedheti meg magának azt sem, hogy szeresse. Nincs képe hozzá. Hazaérve az Angyalok Menedékébe csak arra vágyott, hogy fürödjön egy jót és átöltözzön, de talált egy cetlit Kurázsi Mamától: „A cica hányt, az alsó vécé eldugult és el van zárva a víz. Elmentem vásárolni. Viszlát." – Na, pont erre van szükségem. – Hurrá, átjöhetsz a Szarka-tanyára és nálam maradhatsz – mondta Lysander. – Megyek utánad, ha végeztem itt ezzel – mondta Georgie, miközben a postáját lapozgatta. – Guy küldött egy képeslapot, amin egy apátság romja látszik. Azt az állapotot hivatott szimbolizálni, amibe miatta kerültem? Odafönt bekapcsolta az üzenetrögzítőt.

– Halló, Panda! – hallatszott Guy mély hangja. – Gondolok rád, remélem, minden jól ment. Hívj fel. Hiányzol. A következő hívás az ujjongó Florától jött, sikerült a vezetési vizsgája. Ügyes kis bogár, gondolta szeretettel Georgie, de bonyolulttá is teszi a dolgokat, hogy bármikor beállíthat bejelentés nélkül. A harmadik hívó pedig Sabine Bottomley volt, aki közölte, hogy Flora nem dolgozik. A negyedik üzenet megint csak Guytól jött, hogy hiányzik neki, és hívja vissza. Lehet, hogy csak képzelődöm – gondolta. De Georgie hirtelen sokkal boldogabbnak érezte magát. Aztán bement a fürdőszobába és meglátta Guy biofogkrémjét. Hogy megbizonyosodjon, feltárcsázta Rachel számát. Ha otthon van, nem kell aggódnia. Már éppen le akarta tenni, amikor felvették a kagylót. A francba, gondolta Georgie, valamit kérdeznem kell tőle. – Halló Rachel! – Nem, én Gretel vagyok. Csak megetetem a macskát. – Mikor jön haza Rachel? – Holnap. Külföldön van. Georgie lecsapta a telefont, remegni kezdett a keze, a szíve hevesen dobogott, a testét elöntötte a veríték. Tíz perc sem kellett, és eltűnt a házból. A telefon egyre csak csöngött.

42. A másik férfi, aki ezen a viharos, fülledt délutánon állandóan a néhai Pippa Hawkleyre gondolt, a férje, David volt. Amikor a sírjára tette a tigrisliliomokból, a Pippához hasonlóan gyönyörű és egzotikus virágokból kötött csokrot, azért imádkozott, hogy több nyugalma legyen halálában, mint életében volt. Már egy év eltelt, de még mindig letaglózta a bánat és a döbbenet. Annak ellenére, hogy Mrs. Colman és a fiaik ügyében hozzá forduló anyák nagy része nyilvánvaló ajánlatokat tett, teljes cölibátusban élt. De az egyik fiútól ma reggel elkobzott és később égetésre szánt, ezért a fiókjába hajított csomó pornómagazin eszébe juttatta, mit mulasztott. A buja, sejtelmes mosolyú, kócos hajú lányok elülső és hátulsó domborulatait, rózsaszín, fénylő száját nézve úgy érezte, hogy szexuálisan úgy összeaszalódott, mint az odakint álló kiszáradt fenyőfák. Belökte az asztalfiókot, és kénytelen-kelletlen visszatért Catullushoz. A hét elején kapott egy kedves levelet a kiadójától, finoman emlékeztette, hogy januárban le kell adnia a fordítást. Egy régebbi fordító írta: Nehéz félretenni a régen tartó szerelmet. A hatodikosai valószínűleg így fordítanák: Rohadtul nehéz kiheverni egy szakítást. „Hogyan is tudnék elfelejteni valakit, akit egész életemben szerettem?" – írta David Hawkley. Lehet, hogy Catullus külön neki írta a verset. Szomorú ábrándozásából kopogás rángatta ki. Mustár volt az, egy váza bronz krizantémot hozott be. – Köszönöm – mondta David, és arra gondolt, mennyire utálta Pippa a krizantémot. – Mrs. Harefield kedvenc virágai – mondta áhítatosan Mustár, aki undorítón dörgölődzött a hírességekhez. – Ugye nem felejtetted el, hogy öt perc múlva itt lesz a fiával, Cosmóval? David nem felejtette el. Sőt, nagyon is várta Hermione látogatását. Gyönyörű hangja annyi hosszú, álmatlan éjszakán átsegítette már. Furcsa, hogy még a legmélyebb kétségbeesésben is a szerelmet keresi az ember. Hermione magániskolát keresett a kis Cosmónak. Megtapasztalta Flora és Natasha rettenetes neveletlenségét, ezért nem volt szándéka kitenni az ő kis csodagyerekét a Bagley Internátus koedukált anarchiájának. Fleetley a listája legelején volt tanulmányi eredményei és David Hawkley fegyelmezés terén elért tekintélye miatt. A talpnyaló Mustár bekísérte a dolgozószobába, és Hermione úgy találta, különösen izgalmas lehet „Balta" Hawkley által fegyelmezve lenni, és hogy határozottan vonzó férfi a maga briliáns, kérlelhetetlen konzervatív módján. Rannaldini megint dobta. Még a hívásaira sem válaszolt.

Hermione tehát új gavallér után nézett. Ez a komor, jóvágású özvegy tökéletesen megfelelne a célnak – és még az is lehet, hogy a kis Cosmo engedményt kaphatna a tandíjból. Cosmón feszült a matrózruha, úgy nézett ki, mint Beatrix Potter meséjéből Tom Cica. Aláhulló, göndör fürtjei tetején matrózsapka csücsült, alattomos, fekete szeme valami szórakozás után kutatott. Elég volt egy pillantást vetnie rá, hogy David biztos legyen benne, ennek a gonosz gyereknek a lábát sem szabad betennie az ő iskolájába. – Nálunk a legtöbb fiút rögtön a születése után beíratják – ezzel igazat mondott David, de aztán már nem igazán –, attól tartok, teljesen be vagyunk táblázva 2000-ig. – Ugyan, ugyan – mórikálta magát Hermione. – Tudom, hogy a nagy hatalmú iskolaigazgatók mindig át tudják hágni a szabályokat a barátok kedvéért, és abban biztos vagyok, hogy mi ketten különlegesen jó barátok leszünk. David nem tapasztalt még olyan rombolást, amit a kis Cosmo vitt végbe az irodádban. Kiborogatta a dossziékat, koszos ujjaival összefogdosta a drága első kiadásokat, cukorkás papírokat dobált szanaszéjjel, és végül papírvágó késsel megszúrta Hésziodoszt, az iskolamacskát, aki békésen szunyókált egy napfényfolton. Amikor az anyja gyengéden megpirongatta, Cosmo elküldte a fenébe. – Cosmo – folytatta Hermione – igazán tehetséges, ezért terhelésre van szüksége. Lehetőleg bányában, gondolta David azon tűnődve, hogy egy ilyen gyönyörű és istenien tehetséges nő, hogy is lehet ennyire rémes. Amikor a kis Cosmo a nagy tölgyfa asztalt kezdte farigcsálni a papírvágó késsel, David javasolta, hogy nézzenek körül az iskolában. – Jó mulatság lesz, ugye, Cosmo? Cosmo persze azt válaszolta, hogy inkább ne, és felemelve az anyja szoknyáját, megkérdezte, miért nincs rajta bugyi. Hermione meg se rezzent. A zeneteremben, ahol a kórus éppen a „Milyen gyönyörű a lakhelyed"-et próbálta, fellibbent a színpadra, és egy-két oldalt velük énekelt, aztán azzal hízelgett az alázatos karvezetőnek, hogy pont úgy néz ki, mint Paul Newman. – Maga fogja tanítani az én Cosmómat. – Maga elé tolta a csodagyereket. – A zene az élete. – Nyitva van a slicce – mondta Cosmo hangosan. Az igazgató és a karvezető keze azonnal a sliccéhez kapott. – Április bolondja – mondta a kis Cosmo, és tébolyodottan vihogott. – A kis Cosmónak ilyen jó humorérzéke van – mondta sugárzóan Hermione. Amikor visszamentek a dolgozószobába, Mustár teával várta őket. – Mit parancsol, Mrs. Harefield, mézes kamillateát vagy Earl Greyt? – Mennyire figyelmes – csapta össze Hermione a kezét. – És még pite is, a kedvencem. Maga aztán kitett magáért. Davidhoz fordult. – Meg akarta mutatni nekem az egyetemi felvételi eredményeket, igazgató úr. Alighogy Mustár elment, hogy megkeresse a dossziét, a kis Cosmo megint őrült vihogásban tört ki. Felfedezte David Hawkley íróasztalának legfelső fiókjában a pornólapokat, most éppen egy combig érő csizmás, cowboykalapos szőkeség kolosszális melleit fikszírozta. – Az ebédidőben koboztam el – hadarta David, és visszadugta a magazint, ahogy Cosmo „tudom, amit tudok"-vigyorral nézett rá. – Mrs. Colman! – ordította David. – Tudná szórakoztatni Cosmót egy-két percig? – Ah, a fiaink! – sóhajtotta Hermione, és rózsaszín Chanel kosztümjében előrehajolva megmutatta, hogy az ő dekoltázsa is van olyan csodálatos, mint a szőkéé a pornómagazinban. – Nehéz lehet a maga megfeszített munkája mellett elég időt tölteni Cosmóval – jegyezte meg David. – Tartalmasan töltjük el az időt, megpróbálok inkább a minőségre törekedni – duruzsolta Hermione. – Meg akartam magától kérdezni – van valami köze Lysander Hawkley-hoz? – A legkisebb fiam – mondta óvatosan David.

– Biztosan nagyon büszke rá – mondta Hermione, aki valójában nagyon utálta Lysandert. – Még nem jöttem rá, mivel foglalkozik, de nagyon jóképű, igazán tehetséges fiatalember. Magától örökölte, természetesen, és nagyon szerencsés, hogy egy ilyen bőkezű apja van. – Hogy érti ezt? – Bizonyára hatalmas magánbevétele van, ha fenn tud tartani egy Ferrarit – mondta kicsit nevetve Hermione –, és azok a pólólovak, meg hogy gyémántokat vesz az aktuális hölgyeinek! Micsoda fenséges pite! Csak feltételezem, a Fleetley annyira jól megy, hogy hatalmas juttatásokat tud neki adni, vagy lehet, hogy a lovaival vagyonokat keres. David félrenyelte az Earl Greyt, feje lilára vált, de nem adott semmi magyarázatot. Ahogy Hermione elment, Mustár abban a pillanatban bent fontoskodott, még nem tudta, hogy a kis Cosmo beleöntötte az üdítőjét a számítógépébe. – Micsoda kedves hölgy! Elkérte a pitém receptjét. És milyen drága kis lurkó. Nem nézett ki édesen a matrózsapkájában? – Kár, hogy nem az arca előtt hordja – csattant fel David. – Tudja, hogy soha nem olvasok bulvárlapokat – folytatta Mustár, szinte erotikus izgalom vett erőt rajta, mert betegesen féltékeny volt Pippa Hawkleyra –, csak a gondnoknő mutatta ezt meg. – Odaadta Davidnek az Esti Skorpiót. David mélyet sóhajtva tette fel a szemüvegét. A negyedik és ötödik oldalon a tegnap esti buliban készült homályos képeket mulatták. Az egyiken Lysander Georgie-val csókolózik a táncparketten, a másikon Georgie lábából igen sok látszik, ahogy a kert végében a kerítésen lovagol. Aztán voltak még élesebb képek Martha Wintertonról, valamint Guyról és Georgie-ról együtt. „GUY BUKÁSA" mondta a nagybetűs cím. – „Az év férjecskéje, Guy Seymour annyira toleráns, hogy megengedi a feleségének, az énekes-dalszerző Georgie Maguire-nak, hogy estéről estére gyertyafényes vendéglőkben csókolózzon és ölelkezzen Lysander Hawkleyval, a férfival, aki féltékennyé teszi a férjeket. Tegnap éjjel akkor kapták le őket, amikor egy Fulham Street-i buliból menekültek a drograzzia elől." A szórakozást kedvelő Lysander „Balta" Hawkley, a sznob Fleetley (az éves tandíj 11 000 font extrákkal) igazgatójának legkisebb fia. David dühösen hajította félre az újságot. Lysander biztosan benne van valami drogügyletben, ha olyan pénzekre tesz szert, amikre Hermione célzott. A Georgie Maguire típusú degenerált rocksztárokra mindig is jellemző volt az ilyesmi. Felemelte a kagylót, és feltárcsázta az igazgatóhelyettest. – Igazgató úr, rettenetesen sajnálom. Láttam a cikket. – Azt hiszem, az a legjobb, ha kiveszek egy szabadnapot, és megpróbálom elrendezni a dolgokat. – Tökéletesen igaza van. Tartjuk a frontot, míg haza nem jön. Kitty egyedül volt Valhallában, és szabad este elé nézett. Lysander nagyon hiányzott neki – jó érzés, hogy ott van körülötte –, örülne, hogy megint fogyott három kilót, és látszanak az arccsontjai, a bordái, a bokája, és először életében lötyög az öve. El kell terelnie a figyelmét és nem szabad elhagynia magát. Van egy csomó szerződés, amit át kell nézzen, Hermionénak, Rannaldininek és most már Rachelnek is, aztán ott van a drága Wolfie, aki megérdemel egy hosszú, részletes levelet. Kapott tőle egy bumerángot és egy szőrös, kacsának mondott kacsacsőrű emlőst a születésnapjára. Tegnap egy kétségbeesett pillanatában ollóval esett neki a pokoli dauernak. Megszabadulva a kusza holdudvartól az arca sokkal keskenyebbnek, az összes vonása, a kontaktlencse miatt kicsit gyulladt, nagy szürke szeme, a nyomott orr és az édes, nemes száj pedig sokkal nagyobbnak látszott. A tükörbe meredve megpróbálta a tincseit a homlokába és a nyakába húzogatni. Rettenetesen rövid volt a haja, mit fog szólni ehhez Rannaldini? Valószínűleg észre sem veszi. Valaki nekifeküdt a csengőnek. Egy határozottan vonzó férfi állt az ajtóban. – Neked hoztam – adott át neki egy csokor répát.

– Ferdie! – visított fel örömében Kitty. – Jaj, istenem, fantasztikusan nézel ki. A fogadás megnyerésének reménye csodálatosan hatott Ferdie gondolkodására és akaraterejére. Olyan sokat fogyott, hogy szinte rá sem lehetett ismerni. A portugáliai naptól fekete-barnára sült, sötét hajában szőke csíkok csillogtak, és újból látszottak a csontjai. A Nevető Gavallér lassanként Mel Gibsonná változott. – Ó, Ferdie – sóhajtotta Kitty. – Te sem nézel ki rosszul – füttyentett elragadtatva Ferdie, ahogy alaposan megnézte. – A hajad sokkalta jobb, és kontaktlencséd is van. Kittykém, megcsináltuk. Igyunk egy jót, hogy megünnepeljük. – Lysander teljesen ki fog borulni. – Majd én elintézem Lysandert. Egy hónapja nem ivott egyikük sem alkoholt, de Ferdie rávette Kittyt, hogy hozzon fel egy az alagsori börtönökben már lehűlt üveg pezsgőt. – Perceken belül meg kell mérnünk magunkat, csak úgy igazságos, ha velem iszol – mondta Ferdie, és azt gondolta, bár Kitty egyáltalán nem szép, annyira édes és vonzó, mint az anyja Boston terrierje. Kitty előadta a helyi pletykákat, Ferdie megmutatta a nyaralás alatt készült összes képet és megittak még egy pohárral. Kitty, aki nem evett semmit a reggelin kívül, nem bírta abbahagyni a vihogást. Viháncolva mentek fel a mérleghez, hogy nekilássanak a nagy próbának, és azon civódtak, hogy a ruhájuknak mekkora a súlya. – A férfiruhák nehezebbek, mint a nőiek – jelentette ki Ferdie, és levette a cipőjét. – Nem sokkal – rúgta le fehér magassarkúját Kitty. Ferdie megszabadult az ingétől, láthatóvá vált lebarnult, bivalyerős mellkasa. – Nahát Ferdie, úgy nézel ki ezzel, mint Arnie Schwarz-hogyishívják. Edzettél? Ferdie bólintott. – Majd belehaltam, azért még mindig van mit fogni rajtam – tapogatta meg a csípőjén a felesleget – de már kezd eltűnni. – Töltött a poharakba. – Ez a ruha biztos sokat nyom. Vegyük csak le! Húha! – sóhajtott fel, ahogy Kitty egy kis unszolás után a fején keresztül lehúzta magáról a kék ingruhát. – Azt a mindenit, micsoda gömbölyű idomok. – Szépen megmondtad, hogy kövér vagyok – hallatszott tompán a ruha alól. – Inkább azt fejeztem ki ezzel, hogy isteni cicid van. – Tényleg? – bújt elő elvörösödve Kitty. – Biztos, hogy nem dugtál mandarinokat a melltartódba? – Ferdie megtapogatta a dombokat. – Semmi kétség, ez mind te vagy. Kitty elnevette magát. – A mandarinoktól csak nehezebb lennék, te szamár, könnyebb akarok lenni nálad. Még mindig hisztérikusan vihogtak, mikor Lysander a Georgie-val tett kis kiruccanása után beugrott, hogy ellenőrizze, mennyit fogyott Kitty, és meglátta őket. Ferdie ott állt egy szál nindzsa teknőcös bokszeralsóban, Kitty pedig hófehér melltartóban és bugyiban. – Fantasztikus tested van – udvarolt Ferdie. – Vedd le a melltartódat, legalább három kiló. Lysander rémesen dühös lett. Ferdie mindig is annyira maradi volt az ügyfelek megkettyintésével kapcsolatban, most pedig ilyen közönséges Kittyvel. Valahogy sikerült úrrá lennie a dühén, felügyelte a mérlegelést. Kitty kilenc és fél kilót, Ferdie nyolc kiló hatvan dekát fogyott. – Rohadt jó – ismerte el Ferdie. – Rannaldini enni fogja a kefét. – Kíváncsi vagyok, mennyi kalória van benne – visítozott Kitty a nevetéstől. – Bebe-beee, megnyertem a fogadást! – Mind a ketten be vagytok rúgva – mondta fagyosan Lysander, amikor Ferdie, mivel elfelejtette, milyen nap van, három csekket is elrontott, míg megírta Kittynek a száz fontról szólót. Eszében sem volt otthagyni őket kettesben ilyen állapotban, rábeszélte a társaságot, hogy menjenek át a Szarka-tanyára vacsorázni. – Én csak egy fél grapefruitot és egy főtt tojást ehetek – mondta Kitty.

– Georgie arra gondolt, hogy grillezhetnénk. Georgie-t ismervén, hogy nem jut tovább a gondolatnál, Kitty felvette a kék ingruhát és visszament a konyhába, majd telepakolt egy kartondobozt hideg csirkével, paradicsommal, sült krumplival és egy nagy zacskó őszibarackkal, amikor egy nagy durranás hallatszott a folyosóról. – Ferdie lelőtte magát, mert elveszítette a fogadást – kuncogott Kitty. De csak egy üveg pezsgőt bontott fel Rannaldini készletéből. – Ez több, mint amit egy hónap alatt ettem – mondta a kartondobozra pislantva, aztán elkezdett énekelni. – „Táncolj velem meztelenül az esőben... szeress szenvedéllyel" – és körbeugrálta a konyhaasztalt. – Imádom ezt a dalt – mondta Kitty. – Mit gondolsz, fog még valaha esni? Odakinn egyre melegebb lett, a pintyőkék úgy röpködtek a kiégett tarló felett, mint az oroszlán sörényében hemzsegő bolhák. Kitty először életében érezte magát a lég soványnak ahhoz, hogy valakinek a térdére merjen ülni. – Könnyebb vagyok, mint hatvanöt kiló – beszélt pityókásan magában. – Teljes súlyoddal rám nehezedhetsz – bátorította Ferdie az üvegét meghúzva. – Olyan könnyű vagy, mint egy tündér. Ha már itt tartunk, az a tündi-bündi homokos, a plébános, biztosan száz kilónál többet nyom. Hogy a fenébe találta Kitty hirtelen annyira szórakoztatónak Ferdie-t, gondolta Lysander dühösen. Mindketten túl hülyék és részegek volta, hogy beszéljen velük, biztosan a fáradtság és a másnaposság miatt volt annyira maga alatt, meg a bűntudat miatt, hogy nem tett az anyja sírjára virágot. A Szarka-tanyán Georgie kilépett a kádból és hatalmas, vizes nyomokat hagyva maga után törölközőt kezdett keresni. Talált egy sündisznóként összetekeredettet Lysander ágya alatt. Valami ördögi kényszer hatására, hogy szimatoljon, egyszerre csak azon kapta magát, hogy átkutatja a nadrágok, az ingek és a tegnap este viselt zakója zsebeit. Büntetésül tucatnyi névjegykártyát talált, amit biztosan a lányok csúsztattak oda, rajtuk az otthoni és munkahelyi telefonszámokkal. Az egyik közülük, ahogy méltatlankodva észrevette, a Zengzeton sajtosáé, egy másik pedig az egyik zenészének a barátnőjéé volt. Remegni kezdett, majd kapkodva végignézte a fiókjait és szekrényeit, de semmit nem talált. Beteg vagyok, gondolta. Tudom, hogy nem Lysander a megoldás, de nem tudom elviselni a gondolatot, hogy mással van. Mindig meg fog halni a féltékenységtől, akárkivel is van? Ez volt az örökség, amit Guy ráhagyott? Megvetette magát, de belenézett Lysander levéltárcájába, és örömmel nyugtázta, hogy magáról talált egy szép képet, meg egy másikat Jackről, Maggie-ről és Artúrról. Aztán lehangolódott egy szívfájdítóan szép nő láttán, aki nevetve ült egy nyereg nélküli, nagy, szürke ló hátán. Megint megkönnyebbült Lysander írását látva a kép másik oldalán: „ANYA ÉS ARTÚR, 1989". A fotón már hullottak a levelek – biztosan nem sokkal Pippa halála előtt készült. Jaj, szegény Lysander. Visszadugta a képet, s mivel már megszáradt, beburkolódzott az arany napraforgómintás szarongba, amit Lysander London felé menet vett neki, és elkezdte helyrehozni az arcát. Milyen megnyugtató, hogy megismétlődnek a Julia előtti napok, amikor még biztos volt abban, hogy Guy magáért szereti, és nem kellett azzal töltenie az idejét, hogy kicsinosítsa magát. Mennydörgés robajlott a dombok felett, de az őrült meleg ellenére az avar és a száraz levélből rakott máglyák illata keresztülszivárgott a poros ablakokon. A szeretők évszaka, gondolta szomorúan Georgie. Látta, ahogy Picúr és Artúr a kapunál várják gazdájuk hazatérését. Fejtől farokig álldogáltak, egymás pofájáról hessegették a legyeket, és egymás nyakáról szedegették le az élősködőket. A boldog házasság jelképe, gondolta még szomorúbban Georgie. Kitty elég sok pezsgőt ivott ahhoz, hogy ne ájuljon ki Lysander házából. Csak úgy lehetett a főbejárathoz jutni, hogy átgázoltak a csalánon. Odabent hegyekben állt a mosogatóban a mosatlan, és Maggie összerágcsált áldozatai borították a padlót – cipők, párnák, a rókaprém, amit Lysander a limlomstandnál vett. Kitty megmarkolta a bumerángot és a kacsának mondott kacsacsőrű emlőst.

Biztosan egész Nyugat-Anglia számára fenntartott póktenyésztésben utazol – mondta Ferdie. A keze tele volt Rannaldini Dom Perignonjával. – Szia, Georgie. Mit fog szólni Marigold és a Legjobban Gondozott Település bizottság, tűnődött Kitty, ahogy egy kis helyet keresett a kartondobozban lévő finomságoknak. A kanapén elnyúló Dinsdale kinyitotta véreres szemét, mikor megérezte a csirke illatát. A majdnem teljesen befagyott hűtőben talált három pástétomkonzervet, amiket Rachel leszólt, amikor itt volt vacsorázni. – A fertőtlenítés hisztériához vezet. – Ferdie a válla fölött pislogott be a hűtőszekrénybe, és az északi-sarki porhószerű jégen keresztül benyomta az üvegeket. – „Hagyd itt ezt a fertőt, és gyere velem meztelenül táncolni az esőben." – „És szeress szenvedéllyel" – énekelte válaszul Kitty. Rannaldini pezsgőjével legalább viszonozhatja Ferdie csekkjét. – Nincs egyetlen gomb sem ezen az ingen. – Akkor potyogtak le, mikor kövér voltam – vallotta be Ferdie, de szeretem ezt az inget. – Fölvarrom őket neked. Lysander túlságosan megbántva érezte magát, hogy örülni tudjon a fogyásuknak, de Georgie nagyon boldog volt. – Nem tudok magamhoz térni, milyen fantasztikusan néztek ki mindketten. Mivel a hátsó kertet még jobban benőtte a csalán, a kerti asztalt és a székeket Artúr és Picúr legelőjére ráncigálták. A nap lement, kankalinsárga horizontot hagyva maga után, de keleten hatalmas, sötét felhők gyülekeztek. Lysander Georgie vállát átkarolva nézett le Paradise-ra. – Ha lenne egy csík kokóm, keresztülrepülnék a völgyön. Ehelyett Ferdie gyártott egy valóban erős spanglit. Fölaggatott még egy ívlámpát, ugyanolyan erőset, ami rávetítette a mezőt szegélyező fákra megnyújtott árnyékukat, mint a későn érkezőkét a moziban. Az erdő felett szökőkútszerűen emelkedtek fel a csillagok. A rádió popzenét harsogott. Amíg Kitty Ferdie gombjait varrta, felváltva slukkolva Ferdie cigarettájának a füstjéből és a Dom Perignonból, rájött, hogy először eletében nem félt, amikor Artúr odadugta a vállán keresztül szakállas pofáját. – Kezd nagyon besötétedni – panaszkodott Lysander, miközben letüdőzte a füves cigit, mint a vénkiasszony nagynéni a reggeli szellőztetéskor a friss levegőt. – Este van, te szamár. Úgy tűnt, egyre melegebb és fülledtebb a levegő. A szúnyogok nekiestek a bokáinknak és a fejbőrüknek. A füvet pókoktól nyüzsgő pókhálók borították. – Miért hívják a kaszáspókot nyakigláb apónak? – kérdezte Kitty elharapva a cérnát. – Mert az apukáknak hosszú lábakra van szükségük, hogy elszaladhassanak a problémák elől, amiket okoznak – mondta keserűen Georgie –, és ha már bajról beszelünk, Miss Bottomley azzal fenyegetőzik, hogy megint felfüggesztik Florát. Abban a pillanatban, mikor megkapta a jogosítványát, azonnal azon kapták, hogy a barátait fuvarozza a rutminsteri kocsmába. Miss Bottomley meghívott ebédre, hogy megvitassuk a dolgot. No meg persze mást is akar. Nő még sosem akart velem kikezdeni. – Még velem sem – sóvárgott Ferdie. Mindenki kuncogott. – Majd ezután – mondta melegen Kitty. – Sosem ismerem fel a leszbiket – mondta Ferdie. – Bajuszuk van? – Nem, a homokosoknak van bajszuk – mondta Georgie. – Az ellenkező neműekkel az a módszer – jelentette ki Lysander a poharakba töltögetve –, hogy gyönyörűnek mondjuk a valójában hülye embereket. – Mint te – mondta Ferdie. – Mint én – helyeselt Lysander –, azt kell mondani a szép, ostoba embereknek, mennyire okosok és az okos, szürke egereknek, milyen gyönyörűek, akkor aztán rögtön hanyatt vágják magukat. – Mi történik, ha valaki szürke egér és ostoba, mint én? – kérdezte Kitty.

– Dehogyis vagy! – mondta egyszerre Georgie, Ferdie és Lysander. – Lysander úgy érti, meg kell találnod a személy Achilles-sarkát, aztán azt kell dicsérni – magyarázta Ferdie. – Csodálatos sarkad van, Mrs. Rannaldini. – És Rannaldininek hívják. Hoppá, bocsánat, Kitty – mondta Lysander. Mind őrülten nevettek a saját viccük butaságán. Amikor elfogyott a Dom Perignon, barackpálinkával folytatták. Kitty, miután felvarrta Ferdie inggombjait, elkezdett vele hülyéskedni. Megpróbálták Wolfie bumerángját úgy eldobni, hogy visszajöjjön. Kitty ahányszor csak eldobta, mindig elszállt a levegőbe. Egyszer majdnem eltalálta Artúrt. – Ez egy értékes ló. Nem bánom, ha fejbe vágod Picúrt – ordította Lysander, aki bálnaként elterült két széken, a fejét Georgie ölében pihentette. Ferdie már állandóan vihogott, úgy nézett ki összehúzott szemével, bárgyú vigyorával, mint egy kínai. A feléjük tornyosuló fákon kékesfeketén táncolt az árnyékuk. – Nézzétek, milyen picikék leszünk, ahogy közel megyünk – kiáltott Kitty a karját lengetve. – Bárcsak a fogyókúra is ilyen könnyű lenne – ordította Ferdie. – Hát nem édesek együtt? – kérdezte Georgie Lysander homlokát simogatva. – Ferdie teljesen odavan. Ugyanolyan magányosak mindketten. Nem volna tökéletes, ha elszeretné Rannaldinitől? Lysandert a pillanatnyi zsibbadtsága ellenére is irritálta a dolog. Ha Ferdie elkezdene gondoskodni Kittyről, Kitty pedig Ferdie-ről, vele ki fog törődni? – Még a bumeráng is be van rúgva – gúnyolódott. – Fog még valaha esni? – sóhajtott Georgie. Mind annyira belefeledkeztek a gondolataikba, nem vették észre, hogy feltornyosultak a felhők, és eltűntek a csillagok. A magnó egyre csak játszott. – „Táncolj velem meztelenül az esőben, és szeress szenvedéllyel" – énekelte Blue Fearl. Hatvanöt alatt vagyok, gondolta Kitty a zene ütemére körbeugrálva. Évek óta nem érezte magát ilyen jól. – Azóta nem szórakoztam ilyen jót, mióta érettségi után elmentünk a krikettcsapattal Benidomba megkefélni Sharont – mondta Ferdie, és rágyújtott még egy füves cigire. – Valószínűleg ott találkoztál velem – sikította Kitty. Hirtelen abbahagyta a nevetést. – Mindenki figyeljen! Először úgy hangzott, mint a selyemzizegés, majd távoli sikoly, végül gépfegyverropogás. Fokozatosan megérezték az esőcseppeket a hajukon, meg ahogy enyhítette a szúnyogcsípéseket. Hirtelen, ahogy az arcukat felfelé fordították, olyan volt, mintha a zuhany alá álltak volna. – Eső! – ordította Georgie, és boldogan talpra ugrott. – Esik. Legalább megmenekülnek a kicsi fáink. Lysander a szarongját megragadva próbálta meg visszatartani. A következő pillanatban Georgie már meztelen volt, vadul körbetáncolt a mezőn, rángatódzó teste fénylett, mint a fóka, vörös sörénye kibomlott, és az esőtől lelapulva a hátára hullt. – „Nézd, hogy táncolok meztelenül az esőben" – az isteni, rekedtes hang végigvisszhangzott a völgyben –, „és szeress engem szenvedéllyel." Lysander és Ferdie Tarzan-kiáltásokat hallatva ledobálták a ruháikat, és utánaeredtek. Kitty ment utánuk, levette az ingruháját, de magán tartotta a melltartóját és a bugyiját, amik a félsötétben úgy ugráltak, mint a nyulak. Kirohantak az özönvízbe, és a bogáncsokat kerülgetve önkívületben táncoltak. Jack és Maggie a sarkukban nyüzsögtek, és hisztérikusan csaholtak. Dinsdale utánuk totyogott a hideg csirkét rágcsálva, éppen most ette meg az egészet. Artúr és Picúr nyihogva és farkukat felemelve vágtáztak mellettük. – „Nem félek Artúrtól" – énekelte Kitty előtte libegve, és szőrös orrát simogatva. – „Nézd, hogy táncolok az esőben, tra-la-la." Lysander csak most figyelt fel, milyen jól táncol Kitty, és hogy gömbölyded teste milyen édesen pattog – mint a tengerimalac a Szelíd Kismalac című meséből –, és látta a mellbimbóit az áttetsző melltartóban, mikor egy autó kanyarodott fel a házhoz.

– Ezek a bolyhos fejű zsaruk – kuncogott Georgie. – Nem, te vagy a bolyhos – Lysander megráncigálta Georgie nedves bozontját, és mind lerogytak megint. A ház nem volt kulcsra zárva. David Hawkley egyenesen besétált. Az eléje terülő látvány a legrosszabb félelmeit igazolta. Részeg orgia, valószínűleg fajtalankodás és boszorkányság a dekadens hippi, Georgie Maguire vezetésével, aki éppen egy borzebbel táncolt, és azzal a bandita Ferdie Fitzgeralddal mutogatták a feneküket. Az sem zavarta őket, hogy egy másik autó is feldübörgött és kiáradt belőle a Legjobban Gondozott Település Bizottság küldöttsége, Marigold, Lady Chisleden és a plébános, hogy szúrópróbaszerű ellenőrzést tartsanak a Szarka-tanyán. A meztelen táncosokat látva Lady Chisleden a tiszteletes szeme elé rakta a kezét, és csengő hangon kiáltotta: – Ne nézzen oda, Percy! Amire a plébános, aki abban a tudatban volt, hogy a mennyországba érkezett, letépte Lady Chisleden ujjait, és látván anyaszült meztelenül Lysandert és a nagyon megváltozott Ferdie-t, ugyanolyan csengő hangon kiáltotta, hogy az egyháznak teljesítenie kell a kötelességét. – „Nézd, meztelenül táncolok az esőben" – énekelte Ferdie a majdnem üres barackpálinkás üveget lengetve. – Gyertek, srácok, bulizzatok velünk! – „És szeress engem szenvedéllyel" – csatlakozott Kitty. – Öltözzenek fel azonnal! – parancsolta Lady Chisleden. – A plébánosuk is jelen van. – Jaj, menjen a francba! – mondta unottan Lysander. David Hawkley elvesztette a türelmét, Lysander megjegyzése fájdalmasan emlékeztette a kis Cosmóra. – Lysander! – dörögte. – Azonnal hagyd abba ezt a gyalázatos pantomimet! Ez volt a hang, amelytől megfagyott Lysander ereiben a vér. Egy pillanatra megdermedt, aztán felkapta a kiskutyáját, és maga elé tartotta, mint egy fügefalevelet és Georgie-hoz fordult. – Drágám, azt hiszem, még nem ismered az apámat.

43. Aztán már hamar befejeződött a buli. A rettenetesen vihogó Kittyt, Ferdie-t, Georgie-t és a bumerángból származó szilánkokat köpködő Dinsdale-t elvezette az éktelenül dühös Marigold. – Végképp nem tudod, hol a határ, Georgie, hogy feketemágia-orgiákat vezényelsz le. Azt is észre kellett volna venned, micsoda disznóólat csinált Lysander a Szarkatanyából. Valószínűleg te magad is segítettél neki. És te meg Lysander ott díszelegtek a Skorpióban. Guy egész nap a telefonon lóg, próbál elérni téged. Egyébként kiállt melletted. Fogalmam sincs, miért, és az egész sajtó az Édenkert-majornál nyüzsög, hogy a Zengzeton hozzáállásáról faggassák Larryt. – Az egész Larry hibája – kiabált Georgie –, mert bögrékre és pólókra tett minket Guyjal, mint egy búgó gerlepár. Beperelem majd a kereskedelmi törvény előírásainak megszegése miatt. És mi a fene van a Skorpióval? Nem nagyon értette, miről beszél Marigold. Csak arra gondolt, milyen kínos, hogy egy ilyen jóvágású férfi, mint David Hawkley, megláthatta, hogy meztelenül ugrál. David Hawkley rádöbbenvén, hogy a legkisebb fia túl részeg ahhoz, hogy bármit is felfogjon, és nem akar magyarázatot adni arra, hogy mi köze ezekhez az elképesztő alakokhoz, elhajtott a felhőszakadásban. Egy pár perc múlva lehiggadt, és elhatározta, hogy megszáll egy közeli szállodában és reggel majd más taktikát választ. Mivel Paradise tizenöt kilométeres körzetében minden szoba foglalt volt a riporterek miatt, végül Rutminsterben kötött ki a Harangban, a Fleet-folyóra néző régi vendégfogadóban. A konyha már zárva volt, de a fogadósné észrevette, milyen jóképű és sápadt, felküldetett a szobájába egy üveg whiskyt és egy tányér sajtos melegszendvicset, amitől furcsákat álmodott a réten csintalankodó meztelen hölgyekről.

Közülük a fehér lábú, lobogó vörös hajú, bacchánsnőként a gyepen táncoló Georgie Maguire volt az egyik, aki közelebb érve csak egy fodros gallért viselő Mustárrá változott. Rémülten remegve, teljesen átizzadva ébredt. Másnap reggel az újságok tele voltak a Georgie házasságával kapcsolatos zenebonával és a paradise-i paráználkodásról meg a rocksztárról tréfálkoztak. Sokat idéztek a Dél-Franciaországban tartózkodó Gondoskodó Guytól, aki állította, hogy szó sincs válásról, és hogy Lysander Hawkley a család barátja, leginkább a lányáé, Floráé. Legalább Lysandert nem ráncigálták bele valami zavaros bírósági ügybe. David egy kicsit vidámabbnak érezte magát, különösen a kitűnő füstölt hering és három szelet narancslekváros pirítós elfogyasztása után, ezért elhatározta, hogy dűlőre viszi a dolgot Lysanderrel. A Szarka-tanyát zárva találta, csak Artúr és Picúr volt otthon, akik szomorúan álldogáltak a kapunál a még mindig zuhogó esőben. Paradise falu tele volt a teljesen elöntött főutcán flangáló riporterekkel, akik elszántan keresték Lysandert és a sztorit. A legtöbbjük az Angyalok Menedékének küszöbén toporgott, arra várva, hogy Georgie feltűnjön. David a levelekkel teli ereszcsatornát tisztogató Miss Cricklade-től kapta a tippet, hogy a déli oldal felől közelítse meg az Angyalok Menedékét a másfél kilométernyire lévő Fleet felső folyásán és az erdőn keresztül. Az eső elállt, de a zuhatag folytatódott, ahogy a víz utat keresett az ágakon, iszalagon és a kutyatejen keresztül. A hőmérséklet még mindig harminc fok körül volt, de nem volt olyan fülledt, mint tegnap. Énekeltek a vörösbegyek, a bükkfa gömbölyű termései, makkok roppantak a lába alatt, mint a murva, de a letépett, ázott földieper olyan íztelen volt, mint az élete. Amikor elérte Georgie földjének a szélét, látta, hogy a ház a felröppenni készülő angyalokkal borostyánként fénylik az esőtől, és a sással borított tó csillog a napfényben. A bükkfák vörös és borzas lombja olyan volt, mint tegnap Georgie haja a felhőszakadás alatt, leveleik a vízbe potyogtak. A szobrok fókaként ragyogtak, a vadrózsabokron csillogó vörös csipkebogyók a víztől felfúvódtak, mint a dühös kandúrok. Ahogy rajta lépkedett, a kövezetet borító sáfránysárga és tengerzöld zuzmó szinte ragyogott. Úgy tűnt, az eső visszaadta a kert fiatalságát. A kiszáradt levendulatő alatt rózsaszínű selyempapírt talált, amire Georgie firkantott fel valami szöveget. „A természeted a kígyóé, dévajságod a szfinxé, élősködő vagy, élősködő vagyok, de nem tudom abbahagyni" – olvasta, amíg az ugatás meg nem riasztotta. Dinsdale a fejével megpróbált félelmetesnek látszani, de a farkát barátságosan csóválta, és állandóan a melegház felé nézett. David ott találta Georgie-t. Szürke pólóban és sárga nadrágban volt, a gyepmángorlóra kuporodva az Antonius és Kleopátrát olvasta. A tegnapi zuhé életet vitt sápadt arcába – Davidnek Lavinia jutott eszébe az Aeneisból és hullámossá tette a haját, amit sárga szalaggal kötött hátra. – Hogy jutott ide? – Miss Cricklade nagy rajongója Lysandernek, ő mondott egy rövidebb utat – mondta David a sapkáját levéve. Még a homlokán végighúzódó piros csík sem tudta lerontani vad, sötét vonzerejét. – Nem tudja, hol van? – Túl az Üveghegyen, még az Óperenciás-tengeren is túl. Ferdie összepakolta és elküldte Ausztráliába valami munkaügyben. Úgy gondoltuk, jobb, ha addig nincs az országban, míg le nem ülepszik a por, amiből pedig jó sok van a Szarka-tanyán. Dühös volt, hogy mennie kell – itt kellett hagynia a lovakat és a kutyákat. És felteszem, téged, gondolta David. – Nézze – mondta nyersen –, szükségem van a segítségére. Könyörgök, adja ki az útját. Vissza kell hívnunk, és be kell juttatnunk egy drogrehabilitácós központba, mielőtt túl késő lenne, és a legmélyebb tiszteletem mellett meg kell mondjam, maga túlságosan öreg hozzá. – Ez nem a tisztelet kimutatása, akárhogy is nézzük. – Ez nem vicces. Georgie-t a David Hawkley szorosan összeszorított szája mellett lévő mély vonalak H alakú kőkockára emlékeztették. Egy pillanatig habozott, aztán azt mondta: – Tud titkot tartani? Lysander nem házal drogokkal. Egyáltalán nem él kábítószerekkel. Maga megvonta a járandóságát és

megparancsolta, hogy legyen állása, úgyhogy szerzett egyet. Olyan nők alkalmazzák, mint én, arra, hogy elkódorgó férjeinket féltékennyé tegye, és ő ebből betegre keresi magát. – Úgy érti, hogy valamiféle dzsigoló? – kérdezte David összerázkódva. – Nem, csak csodálatosan néz ki, körülöttünk legyeskedik, és bosszantja a férjeinket. Rémesen hűtlen banda, de nem szeretik, ha a feleségük ugyanazt a játékot játssza, amit ők, szóval meghunyászkodnak. – Georgie szemét hirtelen elöntötték a könnyek. – Annyira édes, kedves fiú, igazán büszkének kellene lennie rá. Sokkal több házasságot mentett meg, mint a házassági tanácsadó. – Nagyon sajnálom, hogy a sajtó ránk szállt – folytatta Georgie szerényen –, szörnyű lehet, hogy meghurcolták a maga nevét is. Az iskolás fiúk odavannak az ilyen dolgokért. Rémesen érzem magam a saját gyerekeim miatt is. Gyönyörű, gondolta David az őszinteségétől meghatódva. Kár, hogy a szemét eltakarja az a sűrű frufru. Arra vágyott, hogy rendbe hozhassa egy ollóval. – Jól van? – kérdezte David. – Egy kis forró vízre vágyom – sóhajtotta Georgie –, de nincs egy csepp sem. Azt reméltem, hogy maga a vízvezeték-szerelő, de legalább nem Guy. Az a rengeteg halandzsa, hogy kiállt mellettem, különösen, hogy Franciaországban szétkeféli az agyát! Nem volt benne biztos, de miért másért lett volna Rachel Franciaországban? – Remélem, a Skorpió elkapja őket. – Odadobott egy kutyakekszet Dinsdale-nek. – Ezt találtam. – David odaadta az elázott papírdarabkát. – Jaj, de klassz! Azon töprengtem, hová kerülhetett. – Mi ez? – Egy musical, az a címe, hogy Ant és Kleo. Próbálok rímet találni arra, hogy „áspis". Nézze, a tegnap esti buli nagyon úgy nézett ki, mint valami fertő, de ez volt az első alkalom, hogy ilyesmi történt. – És elmagyarázta Ferdie és Kitty lefogyásának ünneplését, aztán hogy Ferdie hozott egy adag fantasztikus füvet. – Ennek a fiúnak mindig is kártékony hatása volt. – Dehogy! – tiltakozott Georgie. – Megmentette Lysander életét. Úgy nyüzsög körülötte, mint egy vén dada, és most neki kell vigyázni a két lóra és a kutyákra. David, aki nem tudta kiverni a fejéből Georgie eső áztatta testét, egyszer csak azt mondta: – Rutminsterben szálltam meg a Harangban. Szívesen látom egy fürdőre, aztán együtt ebédelhetnénk. Ha aggódik az újságírók miatt, biztos vagyok benne, hogy tudnak adni egy szeparét az étteremben. Szeretnék Lysanderről beszélgetni. Nem fogom azzal untatni, hogy a házasságomról panaszkodom neki, fogadta meg Georgie másfél órával később, ahogy az illatos vízben feküdt és a lábát borotválta, miközben egy hatalmas Bacardi-kólát szopogatott. Amikor lement a hallba, David whiskyt ivott szódával, és egy kis fekete bőrkötéses könyvet olvasott. Georgie megnézte a gerincét. Catullus volt. – Odi et amo. Gyűlölök és szeretek – mondta keserűen Georgie. – Pont, mint én a házasságomban. Hogy fordította le? – Egyszerre szeretni és gyűlölni valakit kegyetlenül fájdalmas – mondta David –, de még finomítanom kell rajta. Az étterem gyakorlatilag üres volt. A főpincér olyan asztalt adott nekik, ami a folyóra és az elöntött kaszálóra nézett. A közeledő felhőkből fekete fátyolként ömlött az eső, az emberek a hídon futottak víztől nehéz ernyőik alatt. A másik parton a bogyóval teli galagonya mártotta a vízbe véres ujjait. Georgie mámorosnak és könnyűnek érezte magát, és nagy szüksége volt a második Bacardi-kólára, amit David rendelt neki. Nem akarta elrontani a hangulatot. Guy dühös szokott lenni, ha nem tudott dönteni, mit válasszon az étlapról, úgyhogy gyorsan vegyes ízelítőt és nyelvhalat kért, mert ezeket már látta. Ahogy a nyers répa- és karfioldarabokat a rózsaszín szószba

mártogatta, és a folyót bámulta, David észrevette, hogy a szeme ugyanolyan iszaposzöld színű, mint a víz, és hogy a forró fürdőtől az eddig merev mellbimbói eltűntek a szürke póló alatt. David nem tudta megállni, hogy meg ne érintse Georgie szeplős arcát, és megkérdezte: – Miért néz ki annyira fiatalnak? – Mert azt hittem, hogy szeretnek – mondta szomorúan Georgie, és belefogott, hogy mindent elmondjon neki Guyról, Juliáról és Rachelről. Fél óra múlva a pirítós megkeményedett a hideg rózsaszín szalvétán és a tányérján érintetlenül feküdt a ruszli, spárga, majonézes tojás és a pici édeskukorica. – Hozzámentem egy püspök fiához, aki átváltozott egy sakkjáték futójává. Mindig félrelép – sóhajtotta Georgie. – Most, hogy rajtakaptak, még inkább jogosnak érzi majd, hogy élje világát. David, aki már régen befejezte az osztrigáját, odaintette a pincért, hogy szedje le az asztalt, és újból töltsön a poharaikba. – És Lysander sem segített? – Nem igazán. Kezdetben meghökkentette Guyt, de ez csak annyi volt, mint ragtapaszt tenni a furunkulusra. – Akkor jobb lenne, ha kiszállna. – David hátradőlt, amíg a pincér eléjük tette a két hatalmas nyelvhalat, tetejükön a már olvadozó, zöldfűszerezett vajpöttyökkel. – Guy nem fog megváltozni – mondta David, mikor megint egyedül voltak. – Lehet, hogy még mindig szereti magát, de már elveszítette azt a feltétlen imádatot, ami nélkül nem tud meglenni, és nem nyugszik addig, míg újból meg nem találja. És maga meg elveszítette a félistenét. Ez nem feltétlenül a világ vége – tette gyöngéden hozzá. – A válás nem garantálja a boldogságát, de véget vethet a boldogtalanságnak. – A hadifogolynak kötelessége megszökni. – Jobb lesz, ha elkezd alagutat ásni. Ezt nem kell megennie. Arra gondolva, milyen meglepően aranyos, és hogy Lysander teljesen félreismeri az apját, Georgie-nak kicsúszott a száján: – Ez valójában bók. Nem tudok enni, ha valakit kívá...úgy értem, ha valakit vonzónak találok. David elpirult. – És Guy mindig azt mondja, hogy én vagyok a legrosszabb a nyelvhalcsontozásban – kuncogott. Az ital megtette a hatását. – Jobb lesz, ha kihagyom. – Majd én megcsinálom magának. – David magához húzta Georgie tányérját, és belemártotta kését a ropogós, barnára sült bőrbe. Szép, ügyes kezek, gondolta Georgie. – És magával mi van? – puhatolódzott Georgie, ahogy David kirakta a kivett csontot a kistányérra. – Egyáltalán, túl jutott már Pippán? David visszaadta neki a tányért. – Nem ismertem nála szebb nőt. – Tudom. – Georgie lehorgasztotta a fejét. – Láttam egy képet róla, amikor Lysander levéltárcájában kotorásztam. Őrülten féltékeny voltam, amíg rá nem jöttem, ki is az. Davidnek káprázatos haja van, gondolta Georgie zavarosan. Szürke csíkok vannak benne, és fekete, mint a zsakettnadrág, meg fantasztikus sasorra és még csodásabb szeme, kemény és tüzes. Az egyetlen hasonlóság közte és Lysander közt a hosszú, fényes, göndör szempilla. Georgie úgy érezte, ha tehetné, kiegyenesítené. – És fűvel-fával lefeküdt. – Tessék?! – Georgie kizökkent az ábrándozásból. – Őrölt bors? – kérdezte a fogadós felesége egy nagy fa borsszórót lóbálva. Georgie izgatottan próbált rájönni, hogy nem hallotta-e félre, megvárta, míg megint egyedül maradtak. – Mindenkivel lefeküdt? – Akkor feküdt le a bátyámmal, Alastairrel, amikor már eljegyzett menyasszonyom volt. Alastair versenylovakat edzett. Ő volt az, aki azt a reménytelen lovat eladta Lysandernek azon az őrült áron. Alastair volt az állandó, de voltak rengetegen mások, segédtanárok, felsősök.

– Pippa? – hökkent meg Georgie. – Kielégíthetetlen volt – mondta érdesen David. – Amikor Yorkshire-ben iskolaigazgató voltam, mielőtt Fleetleyt átvettem volna, egy hónapra elhagyott, hogy a helyi állatorvossal éljen. A tanárok gyűjtést szerveztek, hogy búcsúajándékot vegyenek neki, egy nagyon drága hűtőgépet. A hatodikosok közösen küldtek neki egy táviratot, amiben az állt: „MIT CSINÁLTUNK ROSSZUL?" David tökéletesen uralkodott magán, kivéve, hogy a kezével, mint valami merev karommal fogta a térdét. – Te jó isten! – mondta szörnyülködve Georgie. – És mindez ennyire nyilvánosan. Hogy birkózott meg vele? – Büszkeség, összeszorított ajkak és fogak – az összes közhely. A férfiak nem hajlamosak a kiborulásra, csak a nők. Ez az erősségük. Georgie a fejét csóválta. – Én annyira kiborultam. Ez olyan, mint a drog. Nem tudom elhinni, olyan édesnek és ártatlannak látszott Pippa. Miért nem dobta ki? – Minden rendben van? – kérdezte a főpincér az érintetlen tányérokra pillantva. Mindig pitét akart csinálni a maradék halból, és elnevezni „Szerelmesek maradékának". Ez Nixon, a hotelcica napja volt. – Ugyanazért, amiért maga nem hagyta el Guyt – mondta David. – Feltételezem, szerettem. – És ott volt Lysander meg a többi fiú. – Jézusom, annyira féltékeny voltam Lysanderre. – Davidből most kibukott minden. Georgie úgy érezte, hogy papi gallért kellene viselnie, és rácsot kellene maguk közé rakni. – Pippa bálványozta – mormogta David –, megadott neki mindent, amikor úgy tűnt, hogy nekem semmi nem jut belőle. Szándékosan előttem csókolgatta. Én meg túl büszke voltam, hogy kolduljak. Ez persze nem tett jót Lysandernek. Alexander és Hector mindig megverték, mert ők is féltékenyek voltak. Őt más iskolába küldtem, mert a bátyjai annyira okosok voltak, és nem akartam, hogy Lysander megbántódjon. De annyira boldogtalan volt, hogy állandóan a vonatsínek mentén futott haza Pippához. Aztán a második félévben egy lószállító gördült be az iskola elé. Csak úgy kiment, és vett egy versenylovat. Természetesen vissza kellett küldeni, de annyira összetört a szíve, hogy megint megszökött. Úgyhogy megengedtem neki, hogy Fleetleyben maradjon. Gyűlöl, és csak engem hibáztat, hogy miattam volt bánatos az anyja. – Nem a maga hibája volt – mondta felháborodva Georgie. – Egyébként is – hazudta –, Lysander nem gyűlöli, csak tart magától. Valakinek meg kellene neki mondani az igazat. – Jaj, dehogy! – David tényleg megijedt. – Meg kell maradjon neki a szeplőtlen kép, amibe belekapaszkodhat. – De ez teljesen megtévesztő. A saját korabeli lányokban kellene hinnie. Ezúttal Georgie ette meg majdnem az összes nyelvhalát, míg David nem nyúlt az ételhez. Látván, hogy Georgie befejezte, ő is egymás mellé tette a kését és a villáját. – Nem bánja, ha rágyújtok? Ahogy a két középkorú matrónát figyelte, akik a desszertes kocsi ellenőrzésének ürügyén a nyálukat csorgatták, Georgie-t arra emlékeztette, hogy szoktak a nők Lysanderre nézni. Azon töprengett, vajon miért találja az apját sokkalta vonzóbbnak. Lehet, hogy Lysander túl édes, túl fesztelen. Sosem lenne képes utasítgatni Davidét, mint ahogy nyilvánvalóan Pippa tette. Egyikük sem kért desszertet, de Georgie megdöbbent magán, milyen boldog, hogy David rendelt két pohár konyakot. – Megtehetjük? Ezzel a sebességgel a végén a kaszálón fogunk meztelenül táncolni. – „És napjaim révületben telnek, És minden éjjel rólad álmodom Ahol zöld szemeid engem néznek,

És ahol lépteid nyoma ragyog."21 – mormolta David. – Tegnap éjjel magáról álmodtam. Georgie kábultan, és furcsa mód büszkén, végül képes volt megkérdezni, mi is történt Pippával. – Lépre ment a helyi építésznek – David élvezettel vágta körbe a szivarja végét –, Tommy Westerhamnek, egy rettenetes nőcsábásznak. A pasas aztán beleunt Pippába, és még volt pofája engem hívni, hogy én mondjam meg neki, hogy szálljon le róla. Nagyon gazdag volt a felesége, és rettegett attól, hogy kirúgja. Georgie teljesen elképedt. – Te jó isten! – Közöltem Pippával, olyan finoman, amennyire csak tudtam, de nem hitt nekem, azt hitte, hogy csak csel, hogy megakadályozzam, hogy találkozzanak. Szóval egyenesen a házához lovagolt. Egy kocsi kipufogójából láng csapott ki. A ló megugrott. Pippán nem volt védősisak. Ahogy David megpróbálta elég szilárdan tartani a gyufát, hogy meggyújtsa a szivarját, a láng úgy világította meg elkínzott arcát, mintha a pokol tüze lett volna. – Egyfolytában szemrehányásokat teszek magamnak. Ha akkor nem mondtam volna azt neki, hanem hagyom a dolgokat menni a maguk útján, lehet, hogy még mindig élne. A megaláztatástól akartam megvédeni, vagy titokban élveztem, hogy megalázhatom, hogy elmondom neki, Tommynak már nem kell? – Egy pillanatig a kezére meredt. – A temető nem látszott ki a virágokból a temetésén, és a templom tele volt a szeretőivel, akik nyájasan megveregették a vállamat. Biztos azt gondolták, hogy érzéketlen vagyok. Hector, Alexander, Lysander és én vittük a koporsót. Lysander egyszer megbotlott. Mintha Krisztus botlott volna meg a kereszttel. Georgie-ra meredt. – Soha nem mondtam ezt el még senkinek – mondta lassan –, mert annyira szégyelltem magam, de mikor leengedték őt a sírba, azt a könnyű kis koporsót, csak megkönnyebbülést éreztem, hogy végre egyedül alszik. – Jaj, istenem! – Georgie kipirult arcán könnyek csorogtak. – Rettenetesen sajnálom. – Rátette a kezét az övére. – És Lysander semmit sem tudott? – Semmit. Annyira az ő oldalán állt. Sosem tudatosodott benne, hogy hajthatatlanságom a kilátástalanságból fakad. Felül kellett volna ezen emelkednem, de a boldogtalanság teljesen letaglózott. – „Törj meg, szívem, mert nem szólhat a száj22”Georgie megrázta a fejét. – Lysander majd beleőrült a fájdalomba. Azt gondoltam, leugrik a szikláról, vagy halálra issza magát. Nem tudtam, hogy vigasztalhatnám meg. David kortyolt egyet a konyakból, és egy picit félrenyelt. Georgie megütögette a hátát, és az izmokat megérintve alig tudott ellenállni a kísértésnek, hogy felcsúsztassa a kezét és megsimogassa simára fésült fejét. – Még egy kis kávét, Miss Maguire? – kérdezte a főpincér, aki a konyhában elolvasta a Skorpiót, és így összeállt a kép. Georgie nemet intett a fejével. Látta, hogy egy kövér nő keresztülgázol a kaszálón egy vidám, fekete labradort vezetve, és sajnálkozva mondta: – Haza kell mennem megsétáltatni Dinsdale-t. – Magával menjek? – Ó, igen, köszönöm. – Georgie mosolyogva nézett fel rá. – A világom összeomlott. Hogy a csudába érzem mégis boldognak magam? – Valószínűleg az ital miatt – mondta szárazon David, aztán hirtelen az a rémes víziója támadt, hogy Georgie a menye. – Ugye nem komoly ez a dolog Lysanderrel? Georgie-nak repkedett a lófarka, ahogy megrázta a fejét. – Nem, nem, teljesen plátói. Csak rettenetesen jó barátok vagyunk. – Georgie kényelmesen elfelejtette, hogy Lysander két napja megkérte a kezét, és hogy Lysander mennyire el volt reggel keseredve, amikor elindult a repülőtérre. – Ferdie a kezdetektől ellenezte a kelélést – folytatta. – Lehet, hogy Lysander egy kicsit szenved a kamaszszerelemtől.

21

Edgar Allan Pbe: Valakinek a Paradicsomban (1834)

22

Shakespeare: Hamlet, I. felv., 2. szín (ford. Arany János)

Egyébként is, a selyemfiúk olyanok, mint az ebihalak. Ha sportszerű vagy, visszadobod őket a szezon végén. – Mindent összevetve, szereznie kell egy megfelelő állást – mondta David, és a számláért intett a pincérnek. – Nem fogja könnyedén feladni. Ő az egyetlen az ismeretségi körömben, aki a recesszióban komoly pénzeket tud keresni. – Még mindig próbálok rímet találni az „áspis" szóra – mondta David a csekkfüzetéből felemelve a fejét. – Mikorra kell leadni a Catullust? – Januárban. – Ettől mindjárt jobban érzem magam. – Szokott verseket olvasni? – Azóta nem, hogy valamelyik nap elővettem Herricket és Guy Julia számára tett jelöléseit találtam benne. Biztos vagyok benne, hogy Herrick Julia fehér és sima lábát dicsőítette, mert ez azt jelenti, hogy nem csórja el mindig a borotváját. – Nem bánja, ha felmegyünk egy pillanatra? – kérdezte David, ahogy kijöttek az étteremből. Amikor elővett egy ollót az öltözőasztalról, Georgie egy pillanatra hátrahökkent rémületében, mert azt hitte, hogy valami mániákus, de David nevetett és mondta, hogy csak egy centinyit akar levágni a frufrujából, hogy látni lehessen a szemét. Davidnek pokoli éve volt az álmatlanságtól, apátiától, halálos kimerültségtől, meg az érzelmei elfojtása miatti rettenetes migrénektől. Olyan ember volt, aki szerette, ha ura a saját és mások cselekedeteinek; visszariadt a gyengéd érzelmek kifejezésétől; gyakran durva és fölényeskedő volt, hogy elrejtse az érzéseit, de ha egyszer megfogta valami, igazán átesett a ló túloldalára. Fél órával azután, hogy Georgie hazaérkezett, csengett a telefon. – Nem a Skorpiótól vagyok – mondta David. – Ha a vipera szót használja áspis helyett, rengeteg szó rímelne rá. – Gyilkos vipera, te fogsz végezni velem ma. Megvan! – mondta Georgie. – Maga bámulatos. – Remélem, találkozunk még az őszi szünet előtt. – A jövő héten már őszi szünet van – mondta Georgie.

44. A patakok visszatértek Paradise-ba, ahogy Guy Seymour is. Lebarnultan és jóképűen fényképezték le a Heathrow repülőtéren, férfiasan és egy picit csalárdul mosolyogva lelkesen ismételgette, hogy kiáll megtévedt felesége mellett, és hogy mint keresztény és apa, nem hisz a válásban. Valójában nem engedhette meg magának, hogy ne legyen nagylelkű. Franciaországi útja egy vagyonba került. A londoni West-End-i galériák fele tönkremenőben volt, és neki szüksége volt Georgie pénzügyi segítségére, hogy fenn tudja tartani magát. És visszás módon Georgie egyszerre csak fantasztikusan nézett ki, és észrevette magán, hogy megint rémesen kívánja. Mivel Lysander Ausztráliában volt, kevésbé érezte magát fenyegetve, meg azért sem, mert Georgie őszintén próbálkozott a házasságuk megmentésével. Hónapok óta nem jöttek ki ennyire jól egymással, és a sajtó is leszállt róluk, mivel egyre inkább az öbölháborúval voltak elfoglalva. Az ősz utat engedett a télnek, és Georgie felfedezte, hogy sokkal előbb megnézi David és a saját horoszkópját, mint Guyét, Juliáét, Lysanderét, sőt, mint Rachelét. Guy örült, hogy Georgie belefeledkezik a munkába. Bámulatos dallamok hallatszottak ki a toronyszobából, és még szebb dallamváltozatokat énekelt Georgie a fürdőszobában. Lysander ott ragadt Ausztráliában egy isten háta mögötti helyen. Egy birkatenyésztőt bosszantott, aki csalta a feleségét, és rengeteget pólózott. Folyamatosan hiányzott neki Georgie, és egyre

frusztráltabb lett, mert sosem válaszolt a leveleire, amelyek egyébként nagyon rövidek voltak, és úgy tűnt, sosem volt otthon, amikor hívta. Ha nem érte el, Valhallát hívta, mivel Rannaldini még mindig távol volt. – Kitty, Kitty, Kitty! Úgy hangzik, mintha egy macskát hívogatnék a sötétben. Felébresztettelek? Hány óra van? Fél hat? A francba, bocsánat! – Nem baj. Ez a legszebb ébresztő, amit valaha kaptam. Most tudok majd olvasni. – Mit olvasol? – Az a könyv címe, hogy A szerelem álma. – Meséld el, miről szól. Én meg eljutottam a Malom a folyón huszonötödik oldaláig, gondolhatod, mennyire unatkozom. Hol van Georgie? Nem merek az üzenetrögzítőjén üzenni neki, hátha az a farok Guy veszi fel. – Georgie valószínűleg kihúzta a telefont. Nagyon keményen dolgozik. – Megtennéd, hogy felhívod, és megkéred, hogy hívjon fel? Kérlek! Annyira hiányzik. Ferdie-ről hallottál valamit? – Csak azt, hogy Maggie tüzel, és a fulhami kutyák fele az ajtó előtt csahol. – Jaj, nekem, szegény Ferd. Fel fogom hívni. Jack ott van. Ő jól tudja kezelni. Gyönyörű kiskutyáik lesznek. Majd adok egyet. Most mennyi a súlyod? – Ötvenöt kiló vagyok, de nehéz diétázni, mikor hideg az idő. Hát nem szomorú, ami Mrs. Thatcherrel történt? – Tudom. Tényleg sírtam, amikor láttam, ahogy a karmazsinvörös kosztümjében elhagyja a Downing Streetet. – Rémes kiköltözni egy házból három napon belül. – Küldtem neki egy szerencsét kívánó lapot. – Ez kedves. John Major helyesnek tűnik. – Biztos vagy benne, hogy Georgie jól van? Hiányzom neki? – Biztos vagyok benne. – Nos, karácsonyra otthon leszek. Van számodra egy ajándékom a bumeráng helyett, amit Dinsdale szétrágott. Viszlát, Kitty drágám. Amikor letette a kagylót, Kitty azt gondolta, milyen üresnek tűnik Paradise Lysander nélkül. Odakinn az éjszakában a kemény fagy szedte le az utolsó leveleket. Szomorúságot érzett, hogy nincs tanúja a hullásuknak, egyedül halnak meg, mint a katonák a csatamezőn. Milyen szörnyű lenne, ha Lysandernek, Wolfie-nak vagy Ferdienek el kellene mennie az öbölbe. Ausztráliában egyre melegebb lett, és Lysandernek nagyon hiányzott Artúr és a kutyái, s miután visszaszerezte a csalfa birkatenyésztőt az aranyos felesége mellé, elhatározta, hogy hazarepül, és meglepi Georgie-t – őt hiányolta a legjobban. A huszonnégy órás repülőutat az ő fényképét nézegetve töltötte, ami egyre gyűröttebb és halványabb lett a levéltárcájában. December első hetében landolt, egy csípősen hideg reggelen. Elment Fulhamba az örömmámorban úszó Jackért és Maggie-ért, akin látszott, hogy jó pár kilót magára szedett. Ferdie éppen munkába indult, és rettenetesen helytelenítette a dolgot. – Nem mehetsz vissza Paradise-ba. Az újságírók még mindig ott szimatolnak. Minden megint ki fog robbanni. – Ellenőriznem kell, hogy Artúr és Picúr jól vannak-e. Minden cuccom a Szarkatanyán van, és rémesen szeretném látni Georgie-t. – Hát jó, de az isten szerelmére, először hívd fel. Nem hiszem, hogy bele akarnál botlani Guyba. Lysander üzenetet hagyott Georgie üzenetrögzítőjén, majd egész úton lefelé Georgie hatvanas évekbeli szalagjait játszotta, amiket már-már kívülről tudott. Annyira fáradt volt, hogy a vezetés hosszabbnak tűnt, mint a repülés. Visszaemlékezett, hogy bármennyi időre is voltak távol egymástól, hogy rohant ki az anyja széttárt karokkal, szemében örömkönnyekkel a házból, és magához szorította meleg, illatos öleléssel. A karácsony nem lenne annyira sivár, ha Georgie vele lenne.

A zöld leveleit vesztett Paradise olyan volt, mint amilyenre az első látogatásakor emlékezett. A varjak rosszkedvűen károgtak, a házak kövei elveszítették a csillogásukat, minden ködbe borult. A szürke és zord Valhalla elrejtőzött a fái mögött, mint csatlósai bandájába a gyilkos. Az egyetlen színt a vörösfenyők utolsó sáfránysárgái adták, és a halványvörös cserfák. Georgie repülni készülő angyalai úgy néztek ki, mint akiknek szüksége van meleg alsóneműre. Lysander türelmetlenségében, hogy a harapós szélből minél előbb a házba jusson, keresztben állt meg a kocsifeljárón a Ferrarival, és felpakolta a koalát, a hatalmas üveg Giorgio parfümöt, egy gyöngy nyakláncot és egy tucat csokor halvány rózsaszín rózsát, amit idefelé úton vett. Dinsdale örömmel fogadta őt és a kutyákat is. Az öregedő katonatiszt cipőjéhez hasonlóan fényesre polírozott kint álló Rover halványan ismerős volt, de Lysander rohanásban volt. – Georgie, én vagyok! – kiáltotta, és bement a házba. A szíve kalapált az izgalomtól, majd meghalt, hogy végre a karjában tarthassa. – Georgie, hol vagy? Hosszú szünet után jött le egy sötétbarna törölközőbe burkolózva. Annyira rémültnek látszott, hogy egy rettenetes pillanatig Lysander azt hitte, Guy otthon van. Gyenge halszag terjengett. Georgie biztosan Jótékonyság tőkehalát főzi. Nem volt kifestve, csak a szeme alatt elkenődött szempillafesték volt rajta, bár a haja kócos volt, látni lehetett, hogy frufruját elkezdte lenöveszteni, és oldalra fésülte a homlokából. Miután Lysander két hónapig bámulta Georgie rendkívül elbűvölő fényképét, azt gondolta, hogy most sokkal öregebbnek látszik. – Éppen fürödtem – dadogta a nő. Lysander az ajándékait szorongatva, bedagadt szemébe hulló fürtjeivel, arcát a rózsaszín rózsahalmon pihentetve úgy nézett ki, mint valami bacchánsnő, aki egy egész éjszakán át tartó mulatságból tévedt ide. – Kérsz egy italt? – kérdezte Georgie idegesen. – Nem, téged akarlak. – Lysander ledobta az ajándékokat az előszobaasztalra, amely olyan kicsi volt, hogy a rózsák fele a földre hullott, és átölelte. – Menjünk az ágyba. Jaj, de hiányoztál! Lysander lenézve Georgie kövön álldogáló, csupasz lábára, elgyengült a szerelemtől. – Meg fog fagyni a lábad. Papucsot kellene hordanod. Majd veszek neked. Ha begyullad a lábad, azt jelenti, hogy havazni fog. Elviszlek szánkózni. Nem úgy tűnsz, mint aki nagyon örül, hogy lát – tette hozzá döbbenten. – Persze, hogy örülök. Nem vártalak, ennyi az egész, és Flora már vezet, és – izé... – mivel vége a sulinak, minden percben befuthat. Gyere, igyunk egyet! – Oké. Vegyél magadra valami meleget. Én meg szerzek egy üveget. – Majd én hozom – pislogott Georgie. De ahogy a konyha felé ment, egy ablak becsapódásának a zaja hallatszott. Jacknek felborzolódott a szőre, és ugatni kezdett. – Mi ez? – Georgie-t félretolva Lysander berohant a konyhába, és lemerevedett. A becsapódó ablakon keresztül egy férfit látott nadrágban, zokniban, aki a cipőjét, zakóját a kezében fogva kapkodva gombolta az ingét, ahogy lélekszakadva a Roverhez rohant. Lysander meg sem tudott mozdulni. Bárhol felismerte volna ezt a széles vállú, nyársat nyelt hátat. David Hawkley beugrott a Roverbe, és a leveleket felkavarva éltűzött, nem tudván, hogy a fia látta. Lysander azt hitte, hogy megfullad. A konyhaasztalon ott feküdt apja Ovidius fordításának egy példánya. Felcsapta, és látta, hogy a belső borítóra azt írta: „GEORGIE DRAGAMNAK" és még egy pár érthetetlen latin közmondást. A szakácskönyveknél megtalálta saját három felbontatlan levelét. Georgie a rózsák között ült, a szeme tompa volt, látszott, hogy rajtakapták, de az egyáltalán nem, hogy sajnálná. – Mondd, hogy ez csak egy rossz álom. – Ez egy rossz álom.

– Hogy tehetted ezt, Georgie? – suttogta Lysander, és az ajtóba kapaszkodva keresett támaszt. – Hogy tehetted? Annyira boldogtalan voltál. Annyi mindent tettem, hogy túljuss Guyon, és erre itt talállak, hogy az apámmal kefélsz – mint egy rohadt dinoszauruszpár. Az isten szerelmére, rettenetesen öreg! – Csak öt évvel öregebb nálam – éledt fel Georgie. – Egy rohadék. Guy hozzá képest egy szent. Undorító vagy. Nem értelek téged. A különféle érzések kombinációja, a lebukása miatti bűntudat, a Davidet mindenáron oltalmazni akarás, és a halott Pippa iránti ádáz féltékenység felszabadította Georgie legendás ír temperamentumát. – Az apád a legdrágább ember a világon, és mi több, ő a legcsodálatosabb apa. – Baromság! – ordította Lysander olyan hangosan, hogy Maggie rémülten az ajtóhoz lapult, és Jack elkezdett csaholni. – Képtelen a szeretetre. Ördögien gonosz volt a mamával. – Szamárság! – sikította Georgie. – Az anyád egy kurva volt. Tudod, mennyi szeretője volt, míg az apád felesége volt? Georgie torkaszakadtából ordított, fröcsögött a nyála, az arca kivörösödött és szétesett, mint a cékla a turmixgépben, és kijött belőle az egész történet – és még rosszabbak is. – Tudtad – rikácsolta végül –, hogy a nagybátyád, Alastair évekig a szeretője volt, és viszonya volt Tommy Westerhammel? Megtalálták a táskájában Tommy képét a Ló és eb magazinból, amikor a főúton vágtázott, hogy könyörögjön neki, ne dobja ki! – Nem hiszek neked – suttogta Lysander. – Az apám csak azért mondta ezeket neked, hogy maga mellé állítson, hogy megmérgezzen ellenem és a mama ellen. A hazug rohadék! Megölöm, ha utolérem. Egy másodpercig Georgie megrémült, hogy őt is meg akarja ölni, ahogy megragadta a vállát, és rázta, mint egy patkányt. Lysander gyönyörű arca eltorzult az őrjöngő dühtől. Lysandert megint megcsapta a tőkehalillat, s felismerte a szeretkezés szagát, amit Georgie az apjával művelt. Nekivágta a nőt a lépcsőnek. Ahogy a lába alá kerülő rózsákat eltaposva Lysander kifelé botladozott, és bevágta az ajtót maga mögött, Georgie rádöbbent, mit is tett. Kapkodva igyekezett utolérni Davidet, aki soha nem fog neki megbocsátani. Ahogy Lysander sem, aki valószínűleg vagy magát öli meg, vagy az apját. Lysandernek csak az járt a fejében, hogy találnia kell valakit, aki elég jól ismerte a szüleit ahhoz, hogy megcáfolja Georgie szörnyű vádjait. Amint kifelé robogott Paradise-ból, és Jack meg Maggie egymáshoz simulva feküdtek a mellette levő ülésen, kapkodva nyomkodta a kocsitelefon gombjait, és ismételten rossz embereket hívott, mert rosszul olvasta ki a számokat a telefonkönyvből, és félretárcsázott. Hajszálhíja volt, hogy többször is bele nem ütközött a kőfalakba, mire megtudta, hogy a bátyjai nincsenek bent az irodájukban, a nagyanyja valami bridzspartin szórakozik, és az anyja nővére a Seychelles-szigeteken üdül. Kétségbeesésében elhatározta, hogy elautózik Brightonba, meglátogatja Alastair bácsi özvegyét, Dinah-t, egy szekáns, vén iszákost, aki azzal tölti az életét, hogy túljárjon a társalkodónők egymást váltogató során, akiket a család azért fizet, hogy távol tartsák a piától. Ha siet, még elkaphatja, amíg még elég józan ahhoz, hogy értelmesen lehessen vele beszélni. Brighton a legkevésbé sem látszott vonzónak. Elölről a jeges szél kínozta a tamariszkuszbokrokat, a kavicsos partot pedig a mogorva, szürke tenger dögönyözte. Dinah néni lakását elborította a macskapisi, az évszázados kosz és az ital áporodott bűze. Lysander emlékezett rá, hogy az anyja gúnyosan csak úgy emlegette, a tantidepresszáns. Mrs. Bingham, a fizetett társalkodónő ugyanolyan tweedkosztümöt viselt, és ugyanolyan keskeny szája és börtönőr szeme volt, mint Mustárnak. – Mrs. Hawkley a hallban van. Megkínálhatom egy kis frissítővel? – Egy italt szeretnék. Mrs. Bingham teát vagy kávét ajánlott. Lysander mondta, hogy jobban szeretne egy dupla whiskyt.

– Attól tartok, nem tartunk alkoholt a házban. Az ausztrál Foster Láger pólót, fehér, koszos farmert viselő, rendetlen öltözékű, loboncos hajú fiatalembert nézve, aki koalamackót szorongatott a nagynéninél is jobban remegő kezében, Mrs. Bingham megállapította, hogy az alkoholizmus családi vonás. – Ki van ott? – hallatszott Dinah néni gin áztatta hangja. Lysander a nappaliban találta, nagyítóval Dick Francis-krimit olvasott, és bömbölt a televízió. Szürke gyapjúruhája olyan szűk volt, hogy felcsúszott, és kilátszott a harisnyája széle, és benne a combjai olyanok voltak, mint a nyers birkafaggyú. Fekete parókája kackiásan keresztben állt a fején, valamikori szép vonásai szétestek az italtól. A szemhéja dagadt volt, mint valami fénylő, fehér kukac, de véreres szemeiben egy öreg víziló ravaszsága csillogott. Egy hatalmas, foltos macska terített be majdnem az egész ölét. Attól félve, hogy fess férje elhagyja, harmincöt évig sikerült józannak és viszonylag csinosnak maradnia, de amikor az eltávozott egy másik világba, Dinah néni feladta. Lysandernek még ebben a sokkos állapotában is megesett rajta a szíve, és azt kívánta, bárcsak hozott volna neki egy doboz csokoládét. – Lysander vagyok, Dinah néni. Ahogy Lysander feléje hajolt, hogy megcsókolja az arcát, amit behálóztak a vattacukor szálaihoz hasonló piros erek, avas édesség és Gordon gin illata csapta meg az orrát. A fizetett társalkodónő nem volt olyan hatékony, amilyennek hitte magát. – Éppen egy filmet néztem, az a címe, hogy A bengáli harcos. – Dinah néni kimérten beszélt, hogy elrejtse hangja kásásságát. – Minden rosszul megy, mint rendesen. A határszélen sosem vadásztak lándzsával vaddisznóra, de Gary Cooper tényleg nagyon jóképű volt. Elnézést, nem tudok felállni, a macska az ölemben van. – Bocsánat, hogy csak így betörtem. Beszélnem kell veled. – Megkínált egy itallal? – kérdezte Dinah néni, mikor a fizetett társalkodónő beslisszolt, és letette tweedes fenekét a kanapéra, majd elővette a kötését. – Rendben vagyok. – Lysander lerogyott az elektromos kályha melletti legközelebbi karosszékbe, és észrevett egy macskaalmos dobozt a néni széke mögött. A szagról ítélve mostanában nem volt tisztítva. Visszafojtotta feltörő hányingerét. – Egyre jobban és jobban hasonlítasz az anyádra. Felnézett, és zavarba jött, hogy Dinah néni keresztbe álló szeme őt fürkészi. – Éppen azért jöttem, hogy a mamáról beszéljünk. Hatalmas sóhaj borzolta fel a macska bundáját. – Kíváncsi voltam, mikor kerül erre sor. Lysander Mrs. Binghamhoz fordult. – Nézze, nagyon bánná, ha megkérném, hogy négyszemközt beszélhessünk a nagynénémmel? – Az a dolgom, hogy Mrs. Hawkleyvel maradjak. – A rohadt életbe! – csattant fel Dinah. – Nem úgy tűnik, hogy bármit is elkövetnénk az unokaöcsémmel. Nincs kétségem, hogy megmotozta, mielőtt bejött. Ahogy Mrs. Bingham kivonult, a macska elkezdett dorombolni. – Közönséges, ugye? Nem szereti Thatchert – ordította túl Dinah a televíziót. – Aki a jövő héten jön, a kiadvány szerint nagy tapasztalatokkal rendelkezik a fogyatékos gyerekekkel. – Kotkodácsolva felnevetett. – Nem bánod, ha egy kicsit lehalkítom a televíziót? Jane Asher beszélt konyhájában a karácsonyi tortáról. Annyira frissnek, csinosnak és idegenszerűnek látszott Lysander pillanatnyi szutykos környezetéhez képest, hogy szeretett volna bemászni hozzá a tévébe. Miután sikerült Jane Asher arcát világos narancsszínűre változtatnia, és két csatornát váltania, Dinah végre megtalálta a némítógombot. Lysander a térde közé fogta a kezeit, hogy megállítsa a remegést, és mély lélegzetet vett. – Szóval anyuról. Igazán nem akarlak elszomorítani, de apunak tulajdonképpen új nője van. – Mrs. Colman. Találkoztam vele. Ettől a hangtól bediliznék. – Nem, egy újabb. Tulajdonképpen ez a nő pocskondiázta anyut, nem hiszek neki, és csak bizonyítékot akarok szerezni arra, hogy hazudik.

– Miről van szó? – Hogy – igazán nagyon sajnálom –, hogy viszonya volt Alastairrel. – Úgy. – Dinah koszos körmű keze abbahagyta a macska simogatását. – És rengeteg más emberrel. Odakint két sirály és egy piros vitorláscsónak küzdött kétségbeesve a széllel. Úgy tűnt, hogy a hallgatás örökké tart. – Pippa nagyon hűtlen volt. – Ő? – tiltakozott Lysander. – Akkor apa kergette bele. Micsoda rohadt alak. – Az apádnak sokat kellett tűrnie. Sosem illettek össze. Amikor eljegyezték egymást, eljöttek hozzánk látogatóba. Apád bolondult érte. Az első délután apád felment a szobájába, hogy cikket írjon a figyelőbe, Alastair felajánlotta Pippának, hogy megmutatja a kertet. Amikor kinéztem a hálószobaablakon, láttam, hogy csókolóznak a gyümölcsösben. Minden virágba borult. Olyan volt, mint egy Barbara Cartland-könyv borítója. – Nem hiszem el – sziszegte Lysander. – Pedig igaz. – Dinah szavai már összefolytak. – Rengetegszer rajtakaptam őket. Karácsonykor, születésnapokon, nagyapád temetésén – sőt a te keresztelődön. Sőt, az emberek azt hitték – nem, felejtsd el! Minden partiban Alastair és Pippa voltak a társaság lelke, amíg hirtelen el nem tűntek, mint az egymásra talált kóbor kutyák. Lysander a kezébe hajtotta a fejét. Mikor felemelte, beesett szemében rémület és döbbenet ült. – Nagy kár, hogy Alastair olyan hirtelen halt meg. Nem tudta elrendezni a viszonyait. – Feltápászkodott, és ledobta a macskát a szőnyegre. Az íróasztal felé botorkált és elkezdte húzgálni a fiókokat, míg végül rátalált a lazac rózsaszínű dossziéra, amin át voltak húzva a szavak: „KÉTÉVESEK, 1983". – Minden itt van. Ha késő éjjel mazochista adrenalin löketet akarok, ezt nézegetem. – Már suttogott. – És azt kívánom, bárcsak mindketten élnének, hogy megölhessem őket. – Alastair bolondult érte – folytatta. – Kezdetben a férfiak kapuzárási pánikjára fogta. Húsz évvel később Pippa csak egy öregember ostobasága volt. De Pippának mindig voltak mások. Imádott skalpot gyűjteni, aztán mindent elmesélt róluk Alastairnek. Kinyitotta a dossziét, és a közeli asztalra borította a tartalmát, félresöpörve a kiszáradt cikláment és egy Staffordshire-porcelánkutyát. A szőnyeget mindenütt ellepték a fényképek, számlák, levelek. Lysanderbe belehasított a fájdalom, mikor felismerte anyja írását egy kék írólapon. „Drága Alastair!" betűzte ki. „Ez volt életem legjobb dugása." – Ahogy az apád egyre dühösebb és elkeseredettebb lett, úgy vált anyád egyre féktelenebbé – motyogta Dinah, miközben felemelte a Rádióújságot. – Kellemes ebéden voltam tegnap, a változatosság kedvéért párosan voltunk. Természetesen az összes férfi meleg volt, de az én koromban nem várhat mást az ember. Ez nem lehet igaz, hogy velem történik, nem tudom tovább olvasni, gondolta Lysander. – Add azt vissza! – mondta Dinah, amikor bedobta a levelet az elektromos kandallóba. – Itt az ideje, hogy bevegye az orvosságot, fiatalasszony! – Mrs. Bingham bemasírozott egy tálcával, rajta egy pohár vízzel és két sárga pirulával. Majd meghalt, hogy megtudja, mi folyik odabent. Lysander védelmezni próbálta az anyját, a fényképek és levelek fölé hajolt, és kapkodva visszahányta őket a dossziéba. Egy pillanatra mindnyájukat megzavarta az óriási cirmos macska, aki odabaktatott a dobozához, az almot szétszórva föléje emelkedett, és a hátát felgörbítve, akár egy Citroen Kacsa, hangosan ürített. Aztán, ahogy Lysander nagy lendülettel bedugta az irattartót a fiókba, észrevett egy képet, ami a padlóra esett, és minden elsötétült előtte. A vigyorgó Alastair bácsi látszott rajta, egy karosszékben heverészett az egyik kezében szivarral, az anyja nevetve térdelt a lábánál ágaskodó farkát két ujjával a szája felé tartva, mintha szivar lenne, és éppen szívni akarná. Mindketten meztelenek voltak. Lysander felzokogott. Elkeseredettsége egy pillanatra kirángatta Dinah-t a zsibbadtságából. – A francba, azt hittem, ezt elégettem. – mondta a néni.

Mrs. Bingham győzelemittasan kukorékolt. – Nahát, maga csúnya rossz kislány – kárörvendett. Ahogy a macska az almot kapargatta, előtűnt egy majdnem üres, zöld Gordon gines üveg. – Kapcsold be a tévét – mondta könnyedén Dinah. – William Morris van az Állatok Vándorszíntársulatában. Lysander éppen idejében ért be a mosdóba, aztán csak hányt és hányt és hányt. Hármasával szedte a lépcsőket, úgy rohant ki az utcára. Hajszál híja volt, hogy el nem ütötték az autók, melyek még a csúcsforgalom előtt megpróbáltak hazajutni, és levitte Maggie-t és Jacket futni a partra az esti szürkületben. Intenzíven érzékelte a tenger közömbösségét, ahogy hosszú, fehér tajtékos hullámfalai felemelkedtek, aztán leestek a lába elé. A móló már ki volt világítva a sötétedő ég alatt. Távolabb a kis vidámpark, ahová Pippa gyakran elvitte, már be volt zárva a télre. A piros vonat a remízben pihent. Nem suhantak lefelé mámorosan sikítozó gyerekek a kék-sárga körcsúszdán. A körhinta lovacskák becsomagolták bőrtakaróikba. Még a szellemvonat vámpírjai is elröpültek. Jaj, ne – könyörgött Lysander, ahogy kétségbeesetten törölgette a könnyeit. – Kérlek, anyu, jaj, ne, ne, ne! De tudta, hogy a gyermekkora örökre eltűnt.

45. Kitty kedvetlenül készítette a karácsonyi listákat az ünnepre készülődve, amelytől rettegett. Rannaldini összes karácsonyi üdvözlőlapját el kellett küldeni, és ajándékokat kellett venni számtalan gyereke és a Londoni Met minden egyes tagja számára. Rannaldininek kompenzálnia kellett valahogy idült szemétkedési hajlamát. Sőt, mi több, pompás ajándékokat kellett vásárolni szeretői sokaságának, de ezt a londoni titkárnője intézte, neki jobb ízlése volt. Kitty kíváncsi volt, vajon Flora és Rachel rajta vannak-e a listán. Rannaldini annyira régóta volt már távol, nem volt naprakész a legutóbbi fejleményekkel kapcsolatban. A mélyhűtőt is fel kell tölteni. Rannaldini szerette, ha Cecilia és az összes gyereke náluk van karácsonykor, és Hermione, Bob és a kis Cosmo is átjönnek a karácsonyi vacsorára. Kitty még mindig elszántan ragasztgatta a képeket Rannaldini ajándékára a hírességek fotóival, éppen kivágott egyet, amin Rannaldini elbűvölten egy hercegnőre mosolyog. Már majdnem éjfél volt a rémes éjszakán. Minden recsegett és ropogott. A kúszónövények az ablakhoz csapódtak, a szél a kéményekben nyögdécselt, mint a nők, akik mindenre elszántan meg akarták szerezni Rannaldinit. Kittynek volt három téves hívása, és nem tudta, mit szeretne jobban, hogy a betörők legyenek, akik tudni akarják, otthon vannak-e a háziak, vagy a szeretői ellenőrzik Rannaldini hollétét. Georgie is egyre tébolyultabban hívogatta, megpróbált Lysander nyomára bukkanni. – Volt egy hülye szerelmi összezördülésünk, és elviharzott, tudod, mennyire forrófejű. Vedd rá, hogy felhívjon, ha neked telefonál, vagy megjelenik nálad. Kitty egész este nyugtalan volt. A szél most már valóban jajgatott. Hirtelen csengőhangot, majd távoli dörömbölést hallott az ajtón. Rémülten kapott föl egy serpenyőt, és végigosont a sötét, faburkolatos folyosókon, a falikárpitok mentén csúszkálva a felaggatott kardok élét, az ágyúgolyók és páncélok szélét kitapogatva tájékozódott, mert nem merte felkapcsolni a villanyt, nehogy elárulja a kilétét. A dörömbölés egyre hangosabb lett, és már a szörnyen hátborzongató zokogást is hallotta. Kitty rémülten kapkodta a levegőt, egy elgyötört, bizonytalan körvonalú arcot pillantott meg az előszobaablakban. – Jaj, istenem! – Kétségbeesetten keresztet vetett – A paradise-i legény az! – Menj el! – sikította.

– Kitty! Kitty! Engedj be! – Jaj, hála istennek! Ahogy kitárta az ajtót, Lysander bezuhant egy koalamackót szorongatva, utána jött a rémesen levert Jack és Maggie. Teljesen be volt rúgva, napbarnította színe elkékült a hidegtől, megállíthatatlanul vacogott, a szeme őrülten csillogott, az arcát könny áztatta. Kitty még sosem látott senkit ennyire remegni. – Kitty, segíts nekem! Georgie hibája, nem anyué. Georgie egy kurva, apu és Alastair bácsi meg rohadékok, jaj istenem! Kitty átkarolta, feltámogatta, és botorkálva, két lépés előre, egy hátra, folyton nekiütközve a páncéloknak és spanyolfalaknak, végül odaértek a konyhába, ahol besegítette a tűzhely mellett álló karosszékbe. – Miért csinálta ezt anyu? Nem etettem meg Jacket és Maggie-t. Jaj, Kitty! – és sírni kezdett. – Nyugodj meg, báránykám! Nézek nekik valamit. Futok, és hozok egyet Rannaldini pulóvereiből, aztán csinálok neked valami meleget. Merre jártál? – Nem tudom. – Egy perc és itt vagyok. De mikor visszajött a kötött holmikkal, köztük Guy elveszett krikettpulóverével és a takarókkal, Lysander már aludt. Kitty betakargatta, megetette a kutyákat a fagyasztásra szánt és majd karácsony másnapján feltálalásra kerülő vesés marhasülttel, amit persze ők sokkal jobban méltányoltak, mint Rannaldini bogaras családja valaha is tenné. Aztán odakuporodott az ablakülésbe. Nem akarta, hogy Lysander ráessen a tűzhelyre, vagy megijedjen, mikor felébred, hogy nem tudja, hol van. Nyilvánvalóan nem csak szerelmes óvódásról volt szó közte és Georgie között. Jó volt, hogy maradt. Lysander két órával később felébredt, és felkiabálta az egész házat, és éppen időben sikerült vele eljutni a vécébe, ahol vagy negyedóráig kellett tartani a fejét, míg biztosan mindent ki nem adott magából. Valahogy sikerült felcipelni az ágyba, de megint elkezdett félrebeszélni, érthetetlenül hadart, és könyörgött, hogy maradjon vele. Mikor sikerült beleerőltetni egy szemet Rannaldini altatójából, végre elaludt. Másnap Kitty nem törődött a rá váró temérdek tennivalóval, beleértve a Valhallában minden évben megrendezésre kerülő betlehemes játékhoz szükséges tucatnyi angyalszárny elkészítésével, Lysandert ápolta, megetette üres pirítóssal és csirkelevessel, és hagyta kibeszélni magát. – Anyu annyira kedves volt, Kitty – mondta Lysander. – Volt egy rémes lovászunk, lyukat beszélt a hasunkba, úgy kapta meg az állást. Még lovagolni sem tudott, és még nálam is megbízhatatlanabb volt. Mama végül összeszedte a bátorságát, és felmondott neki, de négy órával később annyi szép dolgot mondott, hogy enyhítse a kirúgást, hogy a végén a lovász azt hitte, hogy előléptették. – A kedves emberek mindig nehezen mondanak nemet – mondta Kitty, aki éppen Rannaldininek azt a képét vágta ki, amin kezet fog Donald kacsával. – Az anyukád olyan gyönyörű volt, és annyi férfi akarta őt, biztosan kellemetlennek érezte, hogy visszautasítsa őket. – Gondolom, Georgie elfogult az apáddal szemben – folytatta Kitty. – Mivel majdnem olyan jóképű, mint te vagy, nem hibáztatom érte, és ettől még féltékenyebb az anyukádra. Úgy értem, tudod, mennyire feszült volt Rachel és Julia miatt. Még nála is rosszabb. – Kitty Jackre mutatott, aki a konyhaasztalon ült, és Maggie-re meredt, aki Lysander ölében feküdt, akár egy kisbaba. – Nem hinném, hogy úgy értette azokat a dolgokat, amiket neked mondott. Vannak, akiknek egyszerűen csak szükségük van extra izgalmakra a házasságukban – tette hozzá Kitty szomorúan, amikor belemártotta az ecsetet a ragasztóba, és felragasztotta Donald kacsát és Rannaldinit Michael hercegnő alá. – Jaj, micsoda szörnyű világ! – Lysander, akin még mindig rajta volt Guy krikettpulóvere, belemártotta a gyömbéres kekszet a teájába, és Jacknek adta. – Nem értem, miért űznek gúnyt

mindenből. Annyira szerettem Georgie-t, rettenetesen jók voltunk az ágyban, naponta legalább kétszer, de ez nem volt elég neki. Még aput is meg kellett szereznie. Mikor Kitty megjegyezte, hogy ha Georgie tényleg keményen dolgozna, akkor nyilván a kisebb szexuális elvárásokkal rendelkező David Hawkleyt választaná, Lysander pont észrevette a Donald kacsát. – Jaj, de féltékeny vagyok Rannaldinire, hogy találkozott vele. Kapott autogramot Donaldtól? Ez a tábla csodás. Briliánsán tudsz kivágni. Megpróbálhatom? – Mit vársz valóban az élettől? – kérdezte Kitty, és átadta neki az ollót és egy képet, amin Rannaldini Pavarottival nevetgél. – Azt szeretném, ha Artúr megcsinálná a nagy visszatérést, és megnyerné velem a Rutminstert. Én lovagolnám. Akarok egy lovakkal kapcsolatos állást. Szeretnék egy saját otthont, feleséget, aki annyira szeret engem, mint én őt, és – tette hozzá hosszas gondolkodás után –, szeretnék egy pár gyereket. Unom már, hogy ide-oda csapódom. Tudod, megkértem Georgie kezét, és az apámmal kefél. – Megint vadul remegni kezdett. – Jaj, levágtam Rannaldini fejét. Bocsánat, semmit nem tudok rendesen megcsinálni. Maradhatok veled, amíg összeszedem magam? Ez igazán rosszkor jött. Kittynek rengeteg dolga volt, és helyette Lysandert kellett hallgatnia, aki kétségbeesésének és fiatalságának teljes és végtelen önzésével egyre csak a magáét hajtogatta. Mint valóban őszinte ember, Kitty gyűlölte, hogy Rannaldini miatt annyiszor kellett hazudnia, és most neki kellett Lysander miatt is hazudni, mikor Ferdie, Marigold, a rendkívül ideges Georgie, sőt még David Hawkley és Dinah néni (hozzá kell tenni, reggel) telefonon hívták, vagy idejöttek és megkérdezték, hogy látta-e vagy hallott-e felőle valamit. Aztán meg Mrs. Brimscombe, akit be kellett avatni a titokba, influenzával ágynak esett, és Kittynek magának kellett boldogulnia. A ház legrégebbi részének egyik padlásszobájában rejtette el Lysandert, úgy érezte, mintha a Valhallában élő szerzetesek bújtatnák a királypárti nemeseket a polgárháború idejéből: lehetne Astley, a Rajnai Rupert vagy maga I. Károly. Lysander a leomló hajával, előkelőségével és szépségével tökéletes lovag lenne és félelmet nem ismerő vakmerőséggel tenne eleget lovagi kötelességeinek. Ámbár a menedéket kereső lovagot sem lehetett volna eltéríteni, hogy megnézze a Külvárosiak és a Szomszédok hatvankét részét, amit Kitty akkor vett fel neki, amikor távol volt. A majdnem kizárólag tévénézéssel töltött négy nap után, Kitty nyilvánvalóan kiváló konyhaművészetének és a nagyon jó, 100-l-es liengfieldi krikettgyőzelemnek köszönhetően Lysander kezdett magához térni. És végül Kittynek is sikerült befejeznie a tablót és az angyalszárnyakat, amíg őt hallgatta. Végül csak azért ment el – mégpedig nagyon nem szívesen –, mert Natasha hazafelé tartott a Bagley Internátusból; az is Georgie egyik hazugsága volt, hogy Flora számára aznap volt vége a félévnek, amikor ő visszajött Ausztráliából. Nem akarta, hogy az a szuka Natasha a nyálát csorgassa utána, és egyébként is éppen eléggé kihasználta már Kitty vendégszeretetét. Az indulása utáni pár órával megint telefonált. – Kitty, Kitty, gyere át a Szarka-tanyára, és vacsorázzunk együtt! – Jaj, de nagyszerű! Hozzam Natashát? – Isten őrizz! Ne mondj neki semmit. Csodálatos vacsorát fogok neked főzni. Sajnos másnap reggel Lysander szörnyű fejfájással és remegéssel ébredt. Tulajdonképpen mindene fájt. Bizonyára elkapta Mrs. Brimscombe influenzáját. Vissza akart zuhanni az ágyba, de nem hagyhatta cserben Kittyt. Ami azután következett, arról nem egy fejezetet, hanem egy egész könyvet lehetett volna írni, annyi baleset történt. Olyan kemény avokadókat vett, mint a kézigránát. A vörösboros csirke öt órán keresztül főtt, és undorító íze lett. A spenót, amit főzött, túl zsenge volt, és püré lett belőle. Desszertnek pedig megpróbált citromos, tejszínhabos krémet csinálni. A receptet követte, de hiába verte órákon át a habot, ült a készítmény még tovább a hűtőgépben, az egész szétesett – mint minden más is Paradise-ban, gondolta keserűen.

Addigra már a mosogató teljesen eldugult a kidobott ételektől. Körben mindenütt lábosok hevertek a gyepen, és megperzselte gyönyörű szempilláit, amikor rájött, hogy Jack nincs meg, és egy ásóval és elemlámpával felszerelkezve elindult Maggie-vel a hideg éjszakába, hogy megtalálja. Húsz perc múlva, mikor már minden rókát, borzot és nyulat felzavart kilométeres körzetben, a tébolyult Maggie végre hallott valami elmosódó ugatást, és Lysander további húsz percet töltött Jack kiásásával, de a kis jószág egyáltalán nem volt hálás, inkább megpróbált megint visszakúszni a lyukba. Maggie rémülten futott haza, miután hallotta gazdája dühös káromkodását. Lysander rohant utána, és a csirkét elégve találta. Hogy vezetnek emberek éttermeket? Ezek után el kell vinnie Kittyt vacsorázni. Annyira rázta a hideg, elhatározta, hogy vesz egy forró fürdőt. Az összes problémája a mai napon abból az érzésből eredt, hogy nem szabad felhívnia Kittyt minden öt percben, hogy megkérdezze, mit hogyan kell csinálni. Sajnos a magánkívül lévő Georgie Londonból hazafelé jöttében látta, hogy világosság van a Szarka-tanyán, és ezt a pillanatot választotta, hogy felhívja Lysandert. Mire Lysander elküldte a francba, a rátelefonáló apjának is durván megmondta ugyanezt, és Ferdie-vel közölte, hogy nem ér rá, a kád közben túlfolyt, és a víz elöntötte a lenti lámpabúrát. Ahányszor csak megérintette a kapcsolót, annyiszor rázta meg az áram. Megpróbálta megjavítani a biztosítékot, mire kiment a világítás. Kitty annyira elmaradt a karácsonyi előkészületekkel, rettenetes bűntudatot érzett, hogy szórakozni megy, ráadásul elhanyagolja Natashát az első estéjén. A legnagyobb meglepetésére, Natasha nem is lehetett volna megértőbb, amikor mindketten fürdőolajtól illatozva, és frissen mosott hajukon turbántörölközővel összefutottak a lépcsőfordulóban. – Natasha, csak elugrom valahová. – Találkozód van? – Valami olyasmi. – Kitty zavartan álldogált egyik rózsaszín lábáról a másikra. – Erezd jól magad! Ne siess vissza! Natasha a megjelenésével kapcsolatosan is olyan hihetetlenül hízelgően nyilatkozott: – Rengeteget fogytál. Papa nem fog rád ismerni – Ezek után mikor Kitty a Szarka-tanyát teljes sötétségben találta, azt gondolta, hogy voltaképpen egy gonosz tréfáról van szó, hogy eltávolítsa a házból. Mikor átbukdácsolt a benőtt ösvényen, majd hanyatt vágódott a megkönnyebbüléstől és az égettcsirke-bűztől. – Jaj, Kitty, Kitty, ez inkább egy vörösborba fulladt csirke! – Lysander könnyes szemmel, gyertyával a kezében üdvözölte, és arra gondolt, milyen édesen néz ki Kitty a szörnyű bézs ruha ellenére, mikor a szél kioltotta a gyertyát. Éppen a biztosítékokat rejtő doboz felé botorkáltak, amikor csengett a telefon. – Majd én – mondta Lysander, és belebotlott egy zsámolyba. – Natasha lesz. – Rettenetesen sajnálom, nem fog menni – hallotta Kitty Lysander hangját. – Tulajdonképpen influenzás vagyok. Most az a legjobb, ha egyedül maradok. Tényleg nagyon fertőzök. Éppen most veszek be egy tucat Coldrex Extrát. Nemsokára találkozunk. – Rémes vagy – mondta Kitty, aki talált egy pár gyufát, és felnyomta a biztosítékokat. Ahogy újból világos lett, látta, hogy Lysandert megint rázza a hideg, és ömlik róla az izzadság. Kitty úgy hitte, hogy ez csak késői sokk, majd újfent ágyba dugta Lysandert. – Kárpótolni foglak, elviszlek majd a Miss Saigonra, ismerek egy fickót, aki tud jegyeket szerezni. – És álomba szenderült, de az éjszaka nagyrészt azzal telt, hogy az anyja után kiáltozott. Mikor másnap délután Lysander lebotorkált, bizonytalannak és kiszáradtnak érezte magát, de jól volt. Mintha az ördög elhagyta volna a testét. A házra nem lehetett ráismerni. Kitty megtisztította a lefolyót, és mindenütt kitakarított. Mivel Jack sáros volt az alagútásás után, még őt is megfürösztötte, és éppen a ragyogó, pattogó tűz előtt szárítgatta, közben Artúrhoz beszélt, aki bebámult az ablakon. A rakott krumpli fenséges illata eszébe juttatta Lysandernek, hogy két napja nem evett.

– Nahát, te egy angyal vagy. Istenem, de jól néz ki, és még jobb az illata. – Lysander átölelte – Nem is tudom, hogy köszönjem meg, de kérlek, ne fogyjál túl soványra. – Mintha lenne rá egy kis esély – pirult el Kitty. Lysander jóllakottan tette le a kést, meg a villát, miután repetázott is. – Mit csináljunk ma délután? – Azt hittem, beteg vagy – korholta Kitty. – Túl beteg vagyok ahhoz, hogy semmit ne csináljak, amit nem akarok, ha tudod, hogy értem. Ez volt az első alkalom, hogy Lysander kuncogott, mióta hazajött Ausztráliából, ez olyan kedvesen hangzott, hogy Kitty is elnevette magát. – Vissza kell mennem Valhallába – sóhajtotta Kitty. – Rannaldini biztosan hívni fog, és rengeteg dolgom van, és megígértem Rachelnek, hogy elmegyek a gyerekeiért az iskolába, és nálam maradnak éjszakára. Szegény Rachelnek el kell mennie Londonba az ügyvédjéhez. Amíg kint várt az iskolai játszótéren, Kittyt elöntötte a fáradtság. Az egész estét a rengeteg tengerentúli ajándék csomagolásával kell töltenie, hogy elküldhesse őket még az utolsó nap előtt, amíg még postázhatja. Rachel gyerekei nélkül meg tudná csinálni. Rachel mindig arról papolt, mennyire káros dadákra bízni, ahelyett, hogy magunk nevelnénk fel a gyerekeinket, ehhez képest nagyszerűen értett hozzá, hogy a sajátjait másokra sózza. – Kitty, Kitty! – Mása kivált a kapun kiözönlő gyerekek színes áradatából. – Ma a hajdani időkről tanultunk. Tudod, amikor még Jézus élt, és te még kislány voltál. – Szia, Kitty! – mondta Ványa. – Megengeded, hogy Cosmo is átjöjjön vacsorára? Kitty sóhajtva beleegyezett. Rachel gyerekei gyorsan rájöttek annak az előnyeire, ha Cosmo társaságában voltak. Ő semmiképpen nem érte be egészséges ételekkel vagy várépítéssel vécépapír-gurigákból. – Mami azt mondja, gyakorolnunk kell a betlehemi énekeket a partira – mondta Mása, amikor elhelyezkedtek Ványával a hátsó ülésen. – Utálom a zenét. – A kis Cosmo befogta a fülét, ahogy beugrott előre. – Otthon is csak azt a rohadt zenét hallgatom. Kitty az egyre nagyobb ricsajban beletörődve vezetett haza Valhallába, hogy magához vegyen készpénzt. Szereznie kellett olyan ételt, ami Cosmónak is megfelel. De amikor kifelé jött a házból, Lysander Ferrarija dübörgött fel az autóúton és hamburgerekkel, sült krumplival, a Micsoda nő-videóval és egy nagy, kerek doboz, tejkaramellával felszerelkezve ugrott ki a kocsiból. – Tessék – dobta oda a dobozt a gyerekeknek. – Egyetek egy kis édességet, és ha jók vagytok, focizhattok Jackkel a kápolnában. Mindannyian imádták a Micsoda nőt. Lysander hol harsányan nevetett, hol a szemét törölgette, vagy azt mondogatta: – Szemét, szemét, hogy merészelsz így bánni vele? – De a végén igazán megszerette Richard Gere-t. – A Micsoda nő olyan, mint anyu – mondta Mása. Rachel pechjére, Lysander hazafelé hajtva a Szarka-tanyára, miután Kittyvel ágyba dugták a gyerekeket Valhallában, meglátta a fényt Jázmin-lakban. Lelassított, mert egy autó parkolt a ház előtt, és látott egy ölelkező párt a bejárati ajtónál. Aztán a férfi lefutott a lépcsőn. Mikor megfordult, és csókot dobott a nőnek, egy pillanatra rávetült Lysander fényszórójának a fénye. A győzelemittasan vigyorgó Rannaldini volt az. Miután kitette a három gyereket az iskolánál másnap reggel, Kitty a Tescóba indult. Mikor fél óra múlva a betlehemes játék utáni vacsorára szánt, elkészítésre és fagyasztásra váró élelmiszerekkel teli két kocsit tolva kitámolygott, észrevette, hogy szivárog egy nagy pohár joghurt. Előrehajolt, hogy kivegye, és elengedte a jobb oldali kocsit, amely saját életre kelve elkanyarodott. Felgyorsulva legurult az enyhe lejtőn, és majdnem elütött egy cekkert cipelő vénséges nyugdíjast, majd belegurult egy sötétzöld Porschéba, megkarcolta az egyik oldalát, aztán nagy csörömpöléssel felborult.

– Jaj, istenem! – jajdult fel Kitty az összetört sütemény, tojás és az undorító tejszín joghurt, majonéz, whisky és vörösbor keveréket nézve. – Ez nem igazság, rohadtul nem igazságos. Évekbe telt, míg eltakarította a romhalmazt. Aztán egy cédulát tett a Porsche szélvédőjére: „Kedves Autóvezető! Bocsánatot kérek a kocsija miatt. Meg fogom fizetni a kárt. Megtenné, hogy ír nekem a Valhalla, Paradise címre? Őszinte híve, Kitty Rannaldini." Az összes spórolt pénzem vagy még több, gondolta elkeseredve, amikor valaki levette a cetlit. – Sokkal jobban néz ki így az autó. Karaktert ad neki – mondta egy hang. Kitty megpördült és megpillantotta Lysandert. – Mrs. Brimscombe mondta, hogy itt vagy – és kinyitotta előtte a Porsche ajtaját. – Ez nem a te autód – dadogta Kitty. -A szerviztől kaptam kölcsön. A Ferrarinak motorproblémája van. Őszintén szólva, ez a legkisebb gondom. Nagyon erkölcsösnek érezte magát. A Szarka-tanyán megtalálta Georgie befizetős csekk-könyvét az ágy alatt, írt neki egy csekket ötvenezerről, ennyit fizetett neki összesen a szolgálatiért, és elküldte a bankjába. Már nem tartoztak egymásnak semmivel. – Nézd, micsodám van! – Lysander két jegyet lobogtatott a Miss Saigonra. – Te meg én egy igazán komoly kiruccanást teszünk. – Nem mehetek. Rannaldini tegnap éjjel váratlanul megjött, aztán ma reggel elszelelt Los Angelesbe, és még több tennivalót hagyott rám. Különben is – sóhajtotta –, férjnél vagyok. Nem hiszem, hogy megtehetném. – Tégy úgy, mintha a karácsonyi vásárlást intéznéd. Felszálltak a paddingtoni vonatra. Az étkezőkocsi pincére annyira odavolt Lysanderért, hogy sebtiben kevert nekik egy koktélt. – Isteni – mondta nagyot kortyolva Kitty. – Mi van benne? – Erőleves és paradicsomlé – mondta Lysander, kényelmesen elfeledkezve a hatalmas adag vodkáról és sherryről. – Kérj még egyet! – Nagyon köszönöm. Soha nem utaztam még első osztályon. Kitty elragadtatva nézte a fagyott földeket kettéválasztó kökénybokrok ezüsttengerét, és a sínek mentén bólogató fák csillogó sárga napot visszaverő, bolyhos, fehér agancsos ágait. Mi értelme van az életének, ha mindig rohan, és sosincs ideje észrevenni ilyen gyönyörűséges dolgokat? Még azon sem aggódott, hogy összefutottak a plébános feleségével, mikor leszálltak a vonatról. Lysander egyenesen a Harrods áruházba vitte. – Veszek neked egy ruhát – mondta, ahogy a recesszió miatt nem túl elfoglalt eladók figyelő szeme előtt végignézte az állványokat, és előhúzkodta a holmikat. Végül kiválasztott egy, a Kitty szeméhez illő sötétszürke-zöld gyapjúruhát, amely kihangsúlyozta a mellét, és a már sokkal karcsúbb derekát, és aminek a leomló szoknyája elrejtette még mindig dundi csípőjét. – Nagyon szép – mondta Lysander, és gyönyörködve végignézte. – Mint egy gyönyörű szoborra kapaszkodó borostyán. Vettek a ruhához fekete harisnyát és fekete papucscipőt. – Soha többé ne vedd fel azokat a testszínű szörnyűségeket. Most vegyünk valamit, ami melegen tart. – És meg sem hallva a tiltakozó kiáltásokat, választott neki egy élénk szivárványszínű kabátot, három macskanadrágot és két hatalmas, bő pulóvert. Elvonszolta a babaholmirészleg mellől: – Ne nézegesd ezeket, csak lehangol. Egy nap megteheted, megígérem – és elcipelte a játékosztályra, hogy megcsodálják a hatalmas kitömött majmokat, zsiráfokat, oroszlánokat, gorillákat és macikat. – Ez mindig a kutyamenhelyre emlékeztet – mondta Lysander. – Mindig megpróbáltam nem nézni a szemükbe, amikor gyerekként anyu elhozott ide. El kell mennünk a Battersea Kutyamenhelyre, és vennünk kell neked egy kiskutyát, hogy Valhallában legyen, aki megvéd.

Ehelyett, amikor Kitty a számítógépes játékokat nézegette Cosmo számára, hogy karácsonykor nyugton maradjon, Lysander vett neki egy fénylő, fekete műanyag orrú, életnagyságú, bolyhos skót juhászkutyát. – Tessék, Lassie, ő fog vigyázni rád. – Jaj, Lysander, nem kellett volna – de imádom – fogadta el boldogan Kitty. „Egy olyan hely, ami nem hagyja, hogy azt érezzük, olyan világban élünk, ahol semmi nem látszik valóságosnak" – énekelte Miss Saigon, ahogy elmentek a hanglemezosztály előtt. A következő pillanatban a hanglemezborítóiból összeállított montázsból kinéző Rannaldini hideg, mosolytalan arca rántotta vissza őket, miközben Mahler Negyedikje első tételének ismétlődő dallamai borították el a száncsengő hangjával az üzletet. Jobbra fordulva Cecilia és Hermione hatalmas Donna Anna és Donna Elvira képét látták, ráadásul még Georgie sziklára tapadó kartonból kivágott figurája is ott díszelgett. – A francba! – mondta elszörnyedve Lysander, és mielőtt visszahuppant volna a rideg valóságba, elrángatta Kittyt a San Lorenzóba ebédelni. Kitty nyugodt, édes, kikészítetlen arca és telt teste teljes ellentétben volt a körülöttük lévő sovány, festett szépségekkel, úgy tűnt, hogy mindegyikük skarlát- és mályvaszín kosztümöt visel, az arcukon vastag réteg pirosító, vörös rúzsukkal és vörös körmükkel olyanok voltak, mintha soha nem vennének levegőt. Nyilvánvalóan lebilincselte őket a rettentően elbűvölő férfi látványa egy ilyen jellegtelen lánnyal. Mind annyira szépek, gondolta Kitty. Olyan békés, gondolta oltalmazólag Lysander, mint egy kisnyuszi, vagy egy kiskacsa. Azt is észrevette, hogy Kitty Rannaldini hideg házához szokott arca a melegben kipirosodott, és eltűntek a pattanásai. – Remélem, Joy Hillary elmondja Rannaldininek, hogy látott bennünket a vonaton – mondta Lysander –, és ettől nagyon féltékeny lesz. Kitty összerezzent, és eszébe jutott, hogy csak azért voltak itt, mert Georgie és Marigold fizettek Lysandernek, hogy őt elbűvölővé tegye. Mennyire kedves tőle, gondolta szerényen, hogy mindezt ilyen szórakoztatóan csinálja. – Tisztára megbolondít, hogy nem jövök rá. – Egy szőke lány állt meg kifelé menet az asztaluknál. – Mit játszik a Külvárosiakban? – kérdezte Kittytől. De később, mikor a helikopter a Coliseum színpadán landolt, Kitty mindent elfelejtett, kivéve Miss Saigont, és pirosra sírták a szemüket Lysanderrel, elhasználtak egy egész doboz papír zsebkendőt, és megettek egy doboz belga csokit. – Még soha életemben nem láttam ilyen jót – mondta Kitty, amikor utána együtt vacsoráztak Fulhamban egy borbárban. – Ez életem legszebb napja. Olyan édes, ha az ember elviszi valahová, gondolta Lysander. – Bárcsak ne rettegnél annyira a lovaktól, akkor együtt lovagolhatnánk. – Artúrtól nem félek – mondta Kitty a túrósalátájába mélyedve. – Ahogy a kávét issza, és fél szemét nyitva tartva horkol, nem is ló, inkább ember. – Azt hiszem, Artúr nem kapott még ennél szebb bókot – mondta komolyan Lysander. – Köszönöm, Kitty! Sokáig beszélgettek, és rengeteg kávét megittak, mikor Kitty hirtelen rádöbbent, hogy lekésték az utolsó vonatot. – Visszamegyünk a régi kéglimbe. Még mindig megvan a kulcsom. Ferdie ma este nincs otthon. Nyugi – tette hozzá, mikor látta Kitty arcán a rémületet –, biztonságban leszel tőlem, és két hálószoba van. A saját jelentéktelenségem a gardedámom, gondolta szomorúan Kitty. Ilyen kinézettel, mint az enyém, semmi okom nincs aggódni. – Senki nem fog meglátni minket – mondta Lysander, amikor a taxi befordult a Fountain Streetre. De ahogy odarohant, hogy kikapcsolja a riasztót, a szemben lakó homokosok elhúzták a sötétítő függönyt, és lelkesen integettek.

– Milyen aranyos kis ház – mondta Kitty, és arra gondolt, milyen könnyű lenne kicsinosítani egy ilyen helyet – és hátul a kiskertben lehetne dézsás kaméliákat tartani. Lysander Ferdie szobájában helyezte el Kittyt, amelynek nagy boltíves ablaka az utcára nézett. Amikor Kitty elhúzta a függönyt, látta a kukucskáló homokosokat. Lysander talált számára egy pompás, krémszínű selyem hálóinget, amit valamelyik barátnője hagyott ott. Úgy simult Kitty testére, mintha a második bőre lenne. Bárcsak az eredeti tulajdonosának a szépségét is magára vehetné. Mindennek ellenére ez volt életem legszebb napja, gondolta Kitty, ahogy beállította fél hétre Ferdie ébresztőóráját, és zsibbadtan befészkelte magát az ágyba Lassievel, a merev lábú játékkutyával. Lysander úgy bánt vele, mintha egy romantikus regény hősnője lett volna, nem egy kolonc, vagy kutya, pláne pillér. Mikor már majdnem elaludt, hirtelen felébredt benne a bűntudat, mikor rájött, hogy elfelejtett imádkozni. Isten most az egyszer biztosan meg fogja neki bocsátani, ha fekve marad. Kérlek, Istenem, hozz Lysandernek boldogságot, és találj neki egy aranyos lányt, aki majd gondoskodik róla, és nem használja ki az édes természetét! Lysander elszokott attól, hogy a londoni forgalom az utca végén dübörög, már hatkor felébredt, és rémülten hallotta, hogy megjött Ferdie az éjszakai csavargásából. Nem akarta, hogy kiabáljon vele, és még mindig félálomban a fejére húzta a paplant, remélve, hogy elvonul a vihar. Figyelte, ahogy kinyílik Ferdie szobájának az ajtaja, aztán egy hosszú szünet után, mialatt a robbanást várta, újból becsukódott. Lysander megkönnyebbülten aludt el újra. Tudatában annak, hogy egy korai vonattal kell visszamenniük, egy pár óra múlva a másnaposságát ápolgatva lebotorkált arra számítva, hogy Ferdie dühös lesz, mert a kanapén kellett aludnia, és valószínűleg merevre fagyott paplan nélkül. De legnagyobb rémületére senkit nem talált ott, a szófa párnái még mindig pedánsan a helyükön voltak. Ferdie biztosan elment dolgozni. De a nappali függönyein keresztül látta a piros Ferrarit, amit bolond fejjel Ferdie-nek adott. A konyhaasztalon ott hevertek Ferdie strapacipői a Ferrari kulcsaival együtt. Lysander megdöbbent. Kitty a gondjaira bízott fiatal lány. Milyen szörnyű, hogy karcsúságának szexuális vonzerejében bízó Ferdie részegen hazajött és kihasználta a lehetőséget. Eszébe jutott, hogy kapta őket rajta félmeztelenül, és hogy vihorásztak a mérlegelésnél Valhallában. Ferdie mindig is kedvelte Kittyt. Lysander mérgében kivett egy szálat Ferdie Marlborójából, és odatette a teáskannát. A legszörnyűbb félelmeit látszott igazolni, amikor régi lakótársa egy szál törölközőben jött le, megmutatva a még mindig napbarnított és egyre karcsúbb felsőtestét, és még rondábban vigyorgott, mint Rannaldini a Jázmin-lakból jövet. – Feketén kérem, cukor nélkül – mondta Ferdie, és kivett egy cukormentes grépfrút dzsúszos dobozt a hűtőből. – Van számodra egy fantasztikus melóm Brazíliában egy pár hét múlva. Lysander nem akarta mutatni, milyen dühösnek érzi magát. Kitty nem az a személy, aki miatt féltékenykedik az ember. Még jobban irritálta, hogy elöntötte a megkönnyebbülés, amikor tíz perccel később Kitty lerohant. – Meg vagyok döbbenve. Szegény Ferdie-nek a karosszékben kellett aludnia a saját szobájában, és biztos kikapcsolta az ébresztőórát, mert jól elaludtunk. Mikor végre dél körül visszaértek Valhallába, az üzenetrögzítő tele volt Rannaldini egyre szörnyebben ordibáló üzeneteivel. – Hol a francban vagy, Kitty? Hívj fel a Beverly Wilshire-ben azonnal, ahogy hazaérsz. Legközelebb, ha az anyádhoz rohansz, hagyd meg a számot! Még ezer kilométerekre távol is terrorizálja, gondolta dühösen Lysander, miközben azt figyelte, ahogy Kitty kapkodva fellapozza a Los Angeles-i telefonkönyvet. Aztán Kitty leállt, mert eszébe jutott, hogy LA-ben éjjel kettő lehet, Rannaldini valószínűleg alszik, vagy inkább az egyik zenész hölgy karjaiban van. De a rögzítőn lévő utolsó üzenet mindent elfeledtetett Lysanderrel. Röviden, könnyedén és kétségkívül határozott hangon szólt: – Rupert Campbell-Black vagyok a Venturer Televíziótól, és

Rannaldinit keresem. Úgy hallottuk, hogy ön egy betlehemi játékot szervez Valhallában. Kíváncsiak vagyunk, átmehetünk-e forgatni, a filmet aztán betennénk a karácsony esti műsorba. Lysander Tarzanként üvöltött örömében. – Végre Rupertnek lehetősége lesz, hogy megismerje Artúrt

46. Paradise teljesen felbolydult. Amit Hermione egyszerűen úgy jellemzett, hogy „Együtt csinálunk édes, szent zenét egy pár barátunk örömére", hirtelen Steven Spielberg-látványossággá változott a kilátásra, hogy milliós nézőközönségük lesz, és a nézőtéren ott lesz Rupert Campbell-Black. Rannaldini, aki mindig is őrülten féltékeny volt Rupert sikereire mind a nők, mind a pénz terén, eszeveszett versengésbe bonyolódott. Állandósultak a minden pillanatban fellobbanó veszekedések. – Nem tehetsz függőkosarakat a fogadó elé a tél közepén. Betlehem nem pályázik a Legjobban Gondozott Település díjra – kiabálta a díszletekért felelős Meredith, aki a málna rózsaszín izgalmas árnyalatával vonta be a jászolt. – Hát pedig az istállód inkább néz ki nászutaslakosztálynak a Ritzben – ordított vissza az utóbbi időben szokatlanul ingerült Marigold. – Ennek a helynek aktuálisnak kell lennie. Még a gazdasági pangás idején is választhatott volna József és Mária bármilyen szállodát – vitatkozott Meredith, és a helyére ráncigálta a rózsaszín damaszt függönyszárnyakat az istálló ablakán. – De ezek nem ide valók – folytatta, a szárítókötelet és a rajta lógó négy pelenkát leszedve, amit Rachel feszített ki a díszleten keresztül. – A kisded éppenhogy megszületett a jelenetben. Semmiféleképpen nem használhatott el négy pelenkát. – Tedd vissza! – rikácsolta dühösen Rachel. – Nagyszerű lehetőségünk nyílik, hogy elmondjuk a nézők millióinak, ha országos sugárzás lesz, akkor akár tizenkét milliónak is, hogy az eldobható pelenkák ötszáz év alatt bomlanak le, amiért is a pamutanyag lehet... – Jaj, fogd már be! – kiáltotta Marigold és Meredith egyszerre. Kitty, aki, mint általában, a végén mindent maga csinált, visszavonult a konyhába, hogy újra felhasználható papírra legépelje Georgie forgatókönyvét, mert mindig mindenki változtatott rajta. Tíz percre rá Lysander rohant be a szamár elülső részében, Jack és Maggie a még üres hátsó fertályon lógtak, és veszettül morogtak. – Jaj, Kitty, Kitty! – kiabált ki kétségbeesetten a szőr mélyéből Lysander. – A plébános, Meredith és Natasha, mind a hátsó felemet akarják játszani. Nem akarom, hogy bármelyikük is fogdosson. Lysander lerántotta a szamárfejet és cigaretta után matatott. Még felháborodástól vörösen és összeborzolt hajjal is elragadóan nézett ki. – Ne izgulj! – Kitty, ahogy Lysander tanította neki, kinyújtott tenyerére tett darabka cukrot adott neki. – Rannaldini hazajön ma este, és majd mindent megváltoztat. – Te jó isten! – Sápadt el Lysander. – Hát, ez nem lesz valami jó mulatság. A szereposztás miatt is volt egy sor dühös civakodás, Paradise összes hölgye Szűz Mária kívánatos szerepére ácsingózott, hogy sikert arathasson Rupert Campbell-Black-nél. Hermione kapta meg – természetesen –, és négy változtatást követelt a világoskék selyempaláston, meg egy hozzá illő David Schilling tervezte aranyglóriát. Hermione és Rachel az egész produkció alatt egyeden momentumban értett egyet, akkor, amikor eldöntötték, hogy Mária a produkció folyamán szoptatni is fogja a kisdedet játszó babát, amit a Harrodsból hozatnak repülővel a karácsonyi kaviárral együtt. – Biztos lehetsz benne, hogy a vén kurva minden alkalmat megragad, hogy nyilvánosan mutogassa azokat a nagyszerű ciciket – morgott Meredith.

Rannaldini visszautasította a neki szánt Heródes szerepét, és ráhagyta a (a Londoni Met válogatott tagjaiból összeállított) zenekar vezetését Bobra. Helyette ragaszkodott ahhoz, hogy a Három Királyok közül ő legyen az első király, és a veszettül szeszélyes Sötétség Hercegén lovagoljon be. Rannaldini maga mellé választotta Rachelt a hosszú lába miatt, meg hogy olyan izgatóan szexinek nézett ki parafa dugóból készített szakállban, hogy ő játssza a második királyt, de tiltakozott a javaslata ellen, hogy tömjén helyett tanyasi pulykát adjon át. Lysander átmenetileg meg tudott bocsátani Rannaldininek, mert a szintén nagyszerű lábakkal rendelkező Marigoldra osztotta a harmadik királyt, és aztán Marigold nyugtalan lelkiállapota miatt Artúrt szerződtette a ló szerepére. Guyt, akinek szép basszushangja volt, és a templomi kórusban énekelt, mióta az eszét tudta, Szent József szerepére jelölték, amely jogos ürügyet szolgáltatatott arra, hogy megnövessze a szakállát, és többé ne használjon műanyag, eldobhatós borotvát, aminek a lebomlási ideje még hosszabb, mint a pelenkáé. Hermione javaslatára átírták a forgatókönyvet, hogy Józsefet úgy ábrázolják, mint aki „mélységes szerelmet érez. fiatal felesége iránt", és most már rengeteg, fagyöngyök alatti, hosszas ölelkezést is tartalmazott, és Guy ismételten hálát adott, hogy jelen lehet a szülésnél. – Miért nem raktok bele egy dugást, amivel igazán hiteles lenne? – vitatkozott Georgie, aki a pásztorok vezetőjét játszotta, és már elege volt, hogy forgatókönyvét összevissza kutyulják. Ha Guy egyáltalán nem volt Hermione esete, ahogy a templomi ünnepség után mondta, rettenetesen jól palástolta. Larry, akire az egyik legfontosabb szerepet, a vendégfogadóst osztották, állandóan lerövidítette a próbákat arra hivatkozva, „hogy rendkívüli nyomás alatt van a munkahelyén", ami megmagyarázta Marigold egyre növekvő ingerültségét. Meredith teljesen kiakadt a tiszteletes beválasztása miatt. – Nem hagyhatod, hogy az a dagadt primadonna játssza Gábrielt. Adjátok Lysandernek a szerepet. Neki angyalarca van. – Lysander botfülű, és egyáltalán nem tud játszani – mondta Georgie kedvesen. – Akkor lehetne az egyik pásztorod – célozgatott Hermione. – Annyira jó barátok vagytok. – Többé már nem – vágta oda kurtán Lysander szúrósan Georgie-ra meredve. Ennél a pontnál fordultak úgy a dolgok, hogy Lysandert lefokozták, és így lett belőle a szamár első lába. Valójában Lysander úgy érezte, mintha az élete fenekestül felfordult volna. Azok után, amiket Georgie az anyjáról mondott, képtelen volt vele egy helyiségben lenni, de rettenetesen szerette volna, hogy Rupert megismerje Artúrt, és egyre jobban szükségét érezte annak is, hogy mindenkitől megvédje Kittyt. Ahogyan Kitty megjósolta, Rannaldini belibbent aznap este, teljesen átírta a forgatókönyvet, újraszerkesztette a zenét és egy pillantást vetve a bolyhos ökörre és szamárra, aki éppen csoszogott az első lábaival, valódi állatokkal helyettesítette őket, hogy a darab hiteles legyen. Másnapra már igazi birkák is voltak. Maggie, Jack és Dinsdale pásztorkutyák lettek, még Bulvár is szerepet kapott, mint a Fogadó házőrzője. Rachel ötletére csirkék és egy ronda pulyka kapirgált szabadon a díszletek közt. – Színpadra állítjuk Assisi Szent Ferencet is? – morgott Meredith, mikor belelépett egy tehénlepénybe. Miután kirúgták, mint szamárelsőt, Lysandert száműzték lapforgatónak Rachel mellé, mikor még zongorázott az első próbákon. De Lysandert annyira megzavarta Kitty látványa abban a zöld ruhában, amit ő vett neki, hogy ismételten nem figyelt oda Rachel jelzéseire, úgyhogy megint lefokozták, és díszlettologató lett. Bobnak is tetszett a zöld ruha. – Kitty egyre csinosabb – jegyezte meg.

– Hol? – kérdezte Natasha, akinek elege volt az angyalkórusban kapott jelentéktelen szerepéből. Georgie egyszer csak rájött, hogy Kitty nem kapott szerepet. – Beleírlak, te leszel a fogadós felesége. – Kittynek a háttérmunka az erőssége, ő a szürke eminenciás – mondta ellentmondást nem tűrően Hermione. – Valaki más nem tudná eljátszani a fogadós feleségét? Natasha túl fiatal és csinos. – Mit szólnál Kurázsi Mamához? – javasolta Georgie. – Minden vágya, hogy benne legyen a tévében. – Hogyisne! – rázkódott meg Hermione. – Ne bonyolítsuk a dolgot. Legyen csak a mi jelenetünk. Nekünk nem kell kocsmárosné. A bejárónőd ott ülhet a nézőtéren, mikor a forgatócsoport végigpásztázza. Remélem, hogy Rupert Campbell-Black kapott meghívást az előadás utáni vacsorára – mondta Bobnak. – Rupert nem tudja majd visszautasítani, ha meglátja Pillérke lakomáját – mosolygott rá melegen Kittyre Guy. „Csicsijja, bubujja, a mell a legjobb szopika" – énekelte Hermione, hozzádörgölve alvó Harrods-babájához egyik cicijét. – Akkor is azt gondolom, hogy Kittynek benne kellene lennie – makacskodott Georgie. – Kittyre otthon van szükség – sziszegte Rannaldini, aki egy egyáltalán nem korhű, bíborvörös bársonyzekét próbált. – Nagyon hanyagul mennek itt a dolgok. Mindenütt ég a villany, a növények nincsenek megöntözve. – Megnyomkodta a hatalmas fikusz földjét. – Az utolsó postát még fel sem bontották, és nem hinném, hogy a vécépapír a dolgozószobámban van a legalkalmasabb helyen. Lysander arca dühös grimaszba rándult. – Olyan sok szart beszél, uram, azt gondolnám, hogy igenis a megfelelő helyen van. Rannaldini olyan elképedve nézett rá, mintha a jászol szólalt volna meg. – És ráadásul fehér vécépapír – folytatta. – Kitty, mondtam neked, hogy többé ne vegyél fehéret. Tudod, hogy a fehérítő szennyezi a folyókat. Rachel szövegét hallván Rannaldini szájából, a többiek aggodalmaskodó pillantásokat vetettek egymásra. Kitty a megaláztatástól vérvörösre pirult. – Rannaldini, sajnálom – dadogta. – Ne mentegetőzz! Legközelebb jobban csináld! – mondta fagyosan Rannaldini. – És még mindig nem varrtad fel a palástomat, ahol az ökör rálépett – zsémbelt Hermione. – Esetleg a királyok adhatnának Máriának egy éves Pelenka Szerviz-előfizetést – javasolta Rachel. – Akkor kívánhatnának a szent családnak Boldog Bopós Karácsonyt – vihogott Meredith –, feltéve, ha vízkeresztig megérkeznek. – Hagyd abba az idióta ugratásaidat! – üvöltött Rachel. – Meredith, fogd be a szád! – parancsolta Rannaldini. A szomszédos nyári szalonból pedig Larryt lehetett hallani, ahogy a telefonba ordít: – Az isten szerelmére, más biztosan vállalta volna a kezességet a kölcsönre. – Jó lenne, ha a férjed nem csak azért tisztelne meg bennünket a jelenlétével, hogy a telefonomat használja – mordult fel Rannaldini. – Jó lenne, ha maga nem csak azért tisztelne meg bennünket a jelenlétével, hogy mindenkivel szemétkedjen – uram! – mondta Lysander, átkarolva a zokogó Marigoldot. Kitty elcsodálkozott, hogy sokkal kevésbé izgatják már Rannaldini kitörései. Lehet, hogy Lysander nem volt jó Gábriel angyalnak, de az ő életét egyszerre csak dicsfénybe vonta, ami sokkal derűsebb lett, mivel Lysander folyamatosan hordta a hatalmas kandallóba a tűzifát, becipelte a kocsiból a vásárolt dolgokat, és leugrott Paradise-ba, hogy fájdalomcsillapítót hozzon, amikor neki megjött. Lysander segített az újragépelt szövegkönyveket is összekapcsolni, bár teljesen összekavarta az oldalakat, mert túl sokat fecsegett, és Kittynek diszkréten be kellett osonnia a kamrába, hogy újrafűzze őket, amikor Lysander nem figyelt.

És Kitty maga volt a boldogság, hogy volt valaki, aki a rásózott gyerekeket el tudta szórakoztatni, és aki kuncogott, ha Hermione arról panaszkodott, hogy Kitty a palástját nem a megfelelő színű kék cérnával javította meg, vagy ha Natasha csinálta a parádét, hogy összement a mosásban a holmija. Nem Natasha volt az egyetlen, aki észrevette, hogy lágyult meg Lysander arca és hangja, mikor Kittyvel volt. – Nem kellene annyi figyelmet szentelned rá, amikor Rannaldini nincs itt – szólt rá Marigold. – Azért fizetünk, hogy Rannaldinit bosszantsd. Két nappal a nagy előadás előtt Lysander az utolsó sorban ült, és feltűnően olvasgatott egy pornómagazint, hogy elriassza Natashát .és a plébánost, aki a Cavendish House-ból vett, hosszú, fehér hálóingben flangált, és a glóriáját próbálta tépőzárral felerősíteni. Hermione az Angyali üdvözlet színre készült. Csak egy nagyon rövid karácsonyi ajándéklistát készített mindarról, amit egyszerűen muszáj volt megkapnia. – Mit adhatok Bobnak? A férfiakkal olyan nehéz – kérdezte Lysandert, mikor hirtelen eszébe jutott a látogatása Fleetleyben –, elfelejtettem mondani, hogy találkoztam az apáddal a múlt félévben. Az üléssorok közti folyosón nem túl csábító főpásztori gúnyájában üldögélő Georgie abbahagyta a karácsonyi üdvözlőkártyák írását. – Igazi charmeur – folytatta Hermione. – Mit fogsz adni neki? – Egy üveg arzént – rázta le Lysander, és újból Chantelle 80-60-80-as méreteinek tanulmányozásába mélyedt. – Jó ötlet – mondta Hermione, aki nem figyelt, mert Kitty botladozott be egy tálca kávéval és házi pitével, és Lysander felpattant, hogy segítsen. Georgie újból beburkolódzott gúnyájába, és visszatért karácsonyi üdvözlőlapjaihoz. Torkig volt Guy szüleinek nagy létszámú barátjával – a bejárónőjük mindnyájuknak megmutatta a Skorpiót –, akik kizárólag Guynak címezték a karácsonyi üdvözlőlapot, és mindegyikük gyengéd üzeneteket írt bele, hogy mennyit imádkoznak érte. Georgie sóvárogva gondolt vissza a régi karácsonyokra, amikor minden kártyát úgy szignált: „Szeretettel Guy és Georgie". Guy nevét írta előre, mert a férfiaké az elsőbbség. Most csak a saját nevét írta alá. Angyalok Menedékében az íróasztalfiók papírja alatt volt egy aranyos kis Viktória korabeli kártya, azon tipródott, hogy elküldje-e David Hawkleynak. Bár Lysander mostanra teljesen kiközösítette, tisztességesen viselkedett. Sosem árulta be Davidnek – kétségkívül, mert nem bírta volna elismételni azokat a szörnyű dolgokat, amiket Georgie mondott Pippáról –, de lehordta Davidet, hogy elrabolta tőle Georgie-t, a nőt, akit szeretett. David rettenetesen összetört. Szörnyen megalázta, hogy Lysander rajtakapta Georgie-val, mégpedig szó szerint in flagranti. Kockáztatta, hogy hírbe hozza a Fleetleyt azzal, hogy egy popsztárral enyeleg, de, ami a legrosszabb, Georgie hazudott neki – ahogyan Pippa is olyan gyakran –, hogy a fiával plátói a kapcsolata. Ily módon csapdába csalta, hogy becsapja a saját fiát. Bármennyire is fájt a szíve, David nem akart többé találkozni Georgie-val. Teljes kétségbeesésében Georgie a munkába vetette magát. Az Ant és Kleo már majdnem készen volt, és nagy megkönnyebbülésére Larry abbahagyta a piszkálását, hogy befejezze az albumot. Másrészt Guy megint bolondot csinál belőle. Tegnap éjjel is rajtakapta, hogy Szent József szandálját nem mérgező cipőpasztával fényesítette, és később, amikor az orgazmus pillanatában annyira elragadtatta magát, hogy hosszú körmeivel végigkarmolta a hátát, felkiáltott: – Az isten szerelmére, ne csináld ezt! Azon izgulsz – ordította vissza Georgie –, hogy a szeretőd felfedezheti, hogy lefekszel a feleségeddel? És Guy szokás szerint belemerült mélységes megbántottságának élvezetébe.

Már december 2l-e volt, és Georgie még nem vett egyetlen ajándékot sem, és még semmit sem főzött. Guy kivett három szabadnapot a galériából, és mindent maga is jól meg tudott volna csinálni. Georgie-t csak a bankszámlakivonata tudta felvidítani. Ma reggel, amikor felbontotta az értesítést, csodálatos módon ötvenezer fonttal jobban állt, mint várta. Biztos van még több elfelejtett külföldi jogdíja. Guy, aki elcsente, és szintén olvasta Georgie bankszámlakivonatát, megkönnyebbült, hogy nem fognak éhezni. A galériában kétségbeejtő volt a helyzet – megint csődbe ment egy csendestársa –, de Georgie-val ellentétben tüzetesen végignézte a kivonatot. Rátalált december 10-i dátummal Lysander ötvenezres utalására, és most azon gyötrődött, hogy rájöjjön, mi lehet ez. Eszébe jutottak azok az idők, amikor szándékosan mellőzte azokat a nőket a nyilvánosság előtt, akikkel titokban szerelmi ügye volt. Azt, hogy Lysander teljesen elkerüli Georgie-t, annak tudta be, hogy folyamatban lévő viszonyuk van. Aznap reggel be is igazolódott a gyanúja, mikor Lysander az ő krikettpulóverében masírozott be. Nem könnyítette a dolgot, hogy Flora hazajött a Bagley Internátusból és minden telefoncsörgésre ugrott. Elragadó hangja miatt Bob rábeszélte, hogy játssza el a hely szellemét, aki időnként feltűnik, és kíséret nélkül énekel. Flora csak azért egyezett bele, mert rettenetesen szeretett volna újra találkozni Rannaldinivel. Rannaldini szerelmének arany napsugarában sütkérezett egész nyáron, amelyet a férfi aztán Borisz sikere után ugyanolyan könyörtelenül és elkerülhetetlenül, ahogy a levelek leperegnek a fákról, visszavett tőle. És Flora most itt állt, megfosztva minden gyengédségtől. Rannaldini sohasem hívta újra, és túl büszke volt ahhoz, hogy azt a néhány üzenetet, amelyeket Flora Rannaldini londoni titkárnőjénél hagyott, meghallgassa. Flora nem akart a tébolyult, könnyező, könyörgő teremtmények egyikévé válni, akiket Rannaldini szadista örömmel hallgatott az üzenetrögzítőjén. – Ne kérdezd, kiért nem szól a telefon harangja – sóhajtotta Flora. Rannaldini valójában nem unt rá Florára. Még mindig be akarta törni, érezzen olyan nyomorult vágyakozást, hogy részt vegyen a gonosz játékaiban, de ennél sokkal fontosabb volt, hogy a New York-i Újvilág Filharmonikusok új emberek után nézett. Rannaldini szörnyen akarta a zeneigazgatói állást. A szerelmimonokli-incidens után sohasem szerezte vissza ugyanazt a hatalmat a Londoni Met felett, mint régen. Hermione még mindig fejfájást okozott neki. Új életet akart kezdeni egy új országban. Majd megőrült, mikor megtudta, hogy az Újvilág Filharmonikusok Borisz Levitszkijjel is számolnak. Az amerikai zenekarok és pénzügyi támogatóik szerették, ha a zeneigazgatóik a városban laknak és rendezett életet élnek. Ezért lényeges volt Rannaldini számára, hogy kerüljön minden botrányt, és mutassa, hogy boldog házasságban élnek Kittyvel, mialatt mindent megtett, hogy megakadályozza Borisz és Rachel újbóli összekerülését – vonzó kihívás volt gátlástalan természetének. Kezdetnek meleg, bátorító szavakkal felhívta Boriszt. – Borisz, beszélni fogok a megfelelő emberekkel. Egyengetni fogom az utadat. Melletted állok. – Egy bumeránggal – csapta le a kagylót Borisz. Bár Rannaldini érezte, hogy óvatosságból vissza kell fognia magát Rachellel kapcsolatban, de egyre jobban és jobban a rabjává vált az igényes, zsémbes némbernek. Rachel annyira jól meg tudta illóolajjal masszírozni minden porcikáját, hogy az minden pénzt megért. Flora is észrevette Rachel egyre nagyobb dominanciáját a darabban, az apja kocsijával követte őket, és veszélyesen öngyilkos hangulatban volt. Floránál csak Marigold volt elkeseredettebb. Minden karácsonyi ajándékot becsomagolt, feltöltötte a mélyhűtőt, feladta az üdvözlőkártyáit, és olyan korán feldíszítette a házat, hogy a fagyöngy már elfonnyadt a hatalmas csillár alatt, amit nem kapcsoltak fel többé, mert túl sok energiát fogyasztott.

Larry egyre gyanúsabban viselkedett, ahogy egyre későbben és későbben járt haza, lecsapott a telefonra, aztán becsapta az ajtót vagy kiment a kocsijához. Amikor nem akarta, hogy hallja, korán kelt, hogy elcsípje a postát, és semmit nem evett. Larry azelőtt élvezettel vett részt a karácsonyi darabban, soha nem mulasztott egy próbát sem, az üzleti ügyeit mobiltelefonon intézte. Idén a fogadós jelentős szerepét kapta, de szinte soha nem jelent meg. Marigold biztos volt benne, hogy visszament Nikkihez, vagy az egyre sugárzóbb Rachellel van viszonya. Marigold úgy érezte, mintha a törött lábát érzéstelenítés nélkül tették volna helyre.

47. Semmit nem javult a hangulat a jelmezes próba alatt sem, mikor megérkezett a filmstáb a Venturer Televízió ravasz, feltűnően szép, de nagyon agresszív rendezőjével, Cameron Cookkal. A kamerák és a mikrofonok beállítása miatti állandó leállások megzavarták az egész társulatot – még az olyan tapasztalt vén rókákat is, mint Georgie és Hermione. Összekeverték a lépéseket, elfelejtettek sorokat, lemaradtak a végszavakról. Cameron úgy döntött, hogy két kamera lesz a terem mindkét oldalán, egy pedig fönt, a zenészek galériáján, ahonnan a plébános Gábriel arkangyalként majd leereszkedik, és megjelenik Máriának, majd később a pásztoroknak. Unottnak látszó technikusok álldogáltak mindenfelé, átlépkedtek a női öltözőnek kinevezett kápolnába leselkedő Mr. Brimscombe-on, aki úgy tett, mintha a biztosítékot babrálta volna. Lysander a hátsó üléseknél keresett menedéket. Nagy nehezen átrágta magát az Express valóban nagyon szomorú cikkén arról, hogy Rupert Campbell-Black és a felesége éppen most vesztették el négy hónapos lombikbébijüket, és mindketten rettenetesen le vannak sújtva. Jaj, szegény Rupert, gondolta Lysander, és a felesége meg olyan szép, nem sokkal idősebb nála. Bárcsak tudna tenni valamit, hogy segíthessen nekik. A színpadon a viták egyre keményebbek lettek. – Jegyezzétek meg, ne nézzetek a kamerába! – sziszegte Hermione a pásztoroknak. – Ennyi kamera mellett az ember nem tud mit csinálni – nyűgösködött Meredith. A csillag megint kialudt. – Ha este robban le, Larry felugorhat a tetőre, és villogtathatja a nyakláncán levő medalionját – mondta Flora. – Ha megjön egyáltalán – szemétkedett Natasha. – Nevezzük inkább láthatatlan fogadósnak. Marigold megint elsírta magát. A nagy csokor magyalt ledobva Kitty odarohant, hogy megvigasztalja. – „Csicsijja, bubujjja, a mell a legjobb szopika"énekelte Hermione, hogy majd leszakadt a boltozat. – Nem mondhatja ezt a szart – mondta Cameron a szövegkönyvet böngészve. – És mit keres a karácsonyfa az istállóban? Abban a korban még fel sem volt találva. És miért nincs feldíszítve? – Mert a fákat lealacsonyítja, ha mütyürkéket akasztgatnak rájuk – magyarázta komolyan Rachel. – Az isten szerelmére! – szólt rá Cameron. – Most, hogy Szent Józsi megérkezett, jobb lesz, ha visszamegyünk az Angyali Üdvözlethez. Mint valami óriási, fehér madár, a plébános Cavendish Hause-ból való hálóingéhen a torkát köszörülte és a glóriáját igazgatta. – Szia, Elbűvölő Mária! – kiáltott fel sípoló hangján. – Azért pottyantam le a mennyországból, hogy megmondjam, a terhességi teszted pozitív. – Jaj, de csodálatos! – kiáltott Hermione Harrods liliomjára meredve. József abszolút, abszolút – Meredithhez fordult, aki ahelyett, hogy súgott volna, egy kigyúrt operatőrt bámult. – József abszolút? – ismételte meg Hermione az ujjait pattintgatva. – Meg sem tud szólalni – javasolta Lysander, aki még mindig a Rupertről szóló cikket olvasta.

– Abszolút boldog lesz. – Meredith észhez tért. – Attól tartok, nem József az apa – mondta a plébános, ahogy lefelé ereszkedett a mennyezeti gerendához erősített kötélen. Hermione lehajtotta a fejét. – Más nem lehet. -A Mindenható Isten az! – kiáltotta a plébános, ahogy egy tanyasi tyúkon landolt. – Tudom, hogy Józsefből gondoskodó nevelőapa válik – mondta Hermione, és belekezdett az „íme, a szűz megfogan"-ba. – Állj! Állj! Ki írta ezt a szart? – üvöltött Cameron Cook. – Ezt a részt Handel és Jennings – mondta Bob segítőkészen. – A többit Georgie. – Nem igaz! – robbant ki Georgie-ból. – Már egy sor sem az enyém. – Akkor sürgősen levenném a nevét róla – tanácsolta Cameron. Egy kicsit eltérítette a figyelmet Ferdie érkezése. Azért ugrott be, hogy kiderítse, vajon Natashának még mindig van annyi hatalma felette, hogy bántsa, és Marigold Lysandernek küldött legutóbbi csekkjét miért utasították kétszer is vissza, és hogy Georgie megbízási díja miért nem lett befizetve. Mivel Larry dezertált, Ferdie-t azonnal bevették, hogy játssza el a fogadóst. – Még többet fogytál – mondta Lysander. Éppen a hátsó nagy ajtón vezette be a nagyon elegáns Artúrt ékkővel kirakott zablájával. – Megdolgoztam érte, és bezsebelem az eredményt – mondta Ferdie és adott Artúrnak egy cukrot. – Az edzőterem tele van unatkozó háziasszonyokkal, akik nagyon lassan sétálnak a futószalagon, hogy a sminkjük tönkre ne menjen. Mindenkinek elmondom, hogy nemsokára az öbölháborúba küldenek, és ezzel minden létező nőt leveszek a lábáról. – Itt a forgatókönyv – nyújtotta oda Bob Ferdie-nek. – Nem hiszem, hogy Larry helyt tudna állni, még ha meg is jelenne. Nem nagy szerep, de fontos. Meg tudod holnapra tanulni? Rögtönözhetsz is, ha tetszik. – Ferdie briliáns Shylock23 volt a suliban – mondta Kittynek Lysander. – Egyébként hogy vagy? – kérdezte Ferdie-t. – Ki vagyok akadva az áramprivatizáció miatt, egész héten a tőzsdére szaladgáltam. – Én meg egész héten a díszleteket emelgettem – mondta Lysander. – De Rupert Campbell-Black itt lesz holnap, és tudom, hogy összejönnek majd Artúrral. Ugye, fiú? – ölelte át Artúrt. – Mi a fene történik? – sziszegte Ferdie, és félrehúzta Lysandert. – Senki nem fizet. Nem jött egy fillér sem se Marigoldtól, se Georgie-tól. Ha hamarosan nem köhögnek, felszámoljuk a veszteségeinket és kiszállunk. A brazil állás még mindig nyitott – és komoly pénz. De Lysander Kittyt figyelte, aki éppen létrára mászott és magyalágakat akasztgatott az óriási olajfestmény, Rannaldini egyik állítólagos őse köré. Az a fekete cicanadrág és a hatalmas fekete-bíbor bő pulcsi volt rajta, amit ő vett neki. Még sosem látta nadrágban. Volt valami rendkívül megható kis duci lábaiban. Ahogy felnyúlt, kilátszott vagy tíz centi fehér lábikrájából a mikulásos zokni felett. Hirtelen vágyat érzett, hogy megérintse. Csak úgy, ahogy mindig meg akarta simogatni Artúrt, Jacket és Maggie-t, akik most egy elhagyatott pásztorbotot rágcsáltak. Letette az Expresst, és odament tartani a létrát, hogy segítsen Kittynek. – Lysandert kellene privatizálni, nem az áramot – affektált Flora. – Miután kifárasztotta Paradise többi hölgyét, rámozdult Kittyre. – Ne légy nevetséges! – szólt rá Rachel, Hermione és Natasha kórusban. Annyira mélyen belebonyolódtak Rannaldinibe és Lysanderbe, hogy lehetetlennek és ugyanakkor elviselhetetlennek találták a gondolatot, hogy Kittynek egyáltalán van valami vonzereje. Bármilyen gyakran is rakott Lysander a tűzre, a hatalmas hallban határozottan egyre hidegebb lett, és az emberek lélegzete fehér páraként emelkedett a magasba.

23

Shakespeare: Velencei kalmár – Shylock egy uzsorás

– Cameron füstjeleket tud küldeni nekünk a terem hátsó végéből – mondta a haverjának, Florának Meredith. – Nagyon remélem, hogy visszaszerzi a forgatókönyv anyád által írt verzióját. De Flora egy új és gyönyörű szőrmekabátra meredt, amelyet Hermione vett föl a kék palástja fölé. Csakis Rannaldinitől kaphatta karácsonyra. – Fel fogom jelenteni az állatvédőknél – mondta dühösen. Azt is észrevette, hogy Rachel eltűnt, és Cameron telefonon ordibál a nyári szalonban, ami jó volt, mert egyikük sem szórakozhatott Ferdie debütálásán, ahogy egyik kezében a szövegkönyvvel, másikban egy liter vörössel fogadta Máriát és Józsefet a fogadóban. – Jöjjenek csak be! – mondta barátságosan. – Természetesen hitelkártyát is elfogadunk. Csak adják ide a szamár kulcsait, én leparkolom. Itt írják alá! A felöltőben üldögélő zenészek mind a hasukat fogták a nevetéstől, Kitty majdnem leesett a létráról, úgy kacagott. – Megvan a Dirty Dancing videón – dünnyögte Lysander, és átnyújtott neki egy csokor magyalt. – A szomszéd szobában van egy csomó pásztor, akik folyton tarhonyát rendelnek a szobaszerviztől – mondta most Ferdie. – Csak dörömböljenek a falon, ha túl hangosak lennének. – Aztán átnyújtott két szobakulcsot a nagyon rosszallóan néző Józsefnek. – Nos, rendben. Jobb, ha visszamegyek bort vizezni. – Ne, kérem, ne pazarolja a drága vizet – vetette közbe a Harrods-játékbaba születésére felkészülő Hermione. Bob, aki szintén rengeteget nevetett, mondta Ferdie-nek, hogy a jövőben ragaszkodjon a forgatókönyvhöz. – Itt az idő, most kell elénekelned az „O, gyertek, hű híveim"-et – kiáltott oda Florának. – Paradise-ban Kittyn és rajtad kívül nincs hű ember – ordította vissza Flora. – Ha már ilyen csodálatosan ragaszkodunk a valósághoz, inkább azt kellene énekelnem: Gyertek, ti ketten, hű híveim! – Ez már igazán több a soknál! – robbant ki a szőke szakáll alatt méregvörösre vált Guy. Flora zsebre vágott kézzel a színpad felé sétált. „O, gyertek, hű híveim, örömmel, győzedelmesen" énekelte lágyan. – Pompás! – mormogta a zenekarvezető a mellette ülő oboistának – Hermione, sajogjon az a kőszíved! Ahhoz a részhez értek, mikor Gábriel arkangyal a mezőn heverésző pásztoroknak jelenik meg. – Percy, kész vagy? – szólt oda Bob a galérián lévő plébánosnak. – Kész – kiáltott a plébános a glóriáját igazgatva az ablakban. Odakint havazott. Milyen tökéletes ebben a sivár télben. Örült, hogy jégeralsót vett a hálóinge alá. – Pásztorok, beszélgessetek egymással! – mondta Bob, a szövegkönyvét tanulmányozva. – Reuben, mit csinálsz szilveszterkor? – kérdezte Meredith, aki második pásztorként Maggie-t fogta. – Ez nincs a forgatókönyvben – mérgelődött Georgie. A burnusza félrecsúszott, ahogy halálra váltan belekapaszkodott egy rémült birkába. Hirtelen kénköves mennykőként vágott végig a hatalmas termen a Maestro-illat. Sokkal erősebben érződött, mint a tömjén vagy a birka és szamár trágyalepény. A legközelebbi fuvolás lekapta Rannaldini mellszobráról a göndör, szőke parókát. Georgie elengedte a birkáját, aki belegabalyodott a parókába, és félresodorta a kukucskáló Mr. Brimscombe-ot. A csillag megint kialudt. A színpad felé sétáló Rannaldini fehér arcán, melyet kabátjának felhajtott asztrahángallérja keretezett, látszott, hogy meg sem próbált uralkodni a dühén. – Azt hittem, megmondtam, mind tökéletesen tudjátok a szöveget és a dallamot, mire visszajövök. – Az én hibám – nyomta el Ferdie a szivarját, és felállt a nézőtéren. – Beálltam Larry helyett, és gondoltam, modernizálom egy kicsit a dolgot.

– Hát ne tedd! – vetett rá lesújtó pillantást Rannaldini. – Hermione? – Mester? – Hermione dicséretet várva mosolygott rá. – Piano, az isten szerelmére! – szólt rá Rannaldini. – Ez az altatódal az összes bambinót fölébresztené Júdeában, és a babákat négyóránként kell etetni, nem négypercenként, úgyhogy tedd el azokat a ciciket. A Szüzet játszod, nem Delilát. Aztán nem várva meg, hogy Hermione visszaordítson, Guyhoz fordult, aki pitét evett a nézőtéren. – József, merevebb vagy, mint ez a nevetségesen túldíszített jászol. A fiatal feleséged gyereket szül, aztán mindenki hozzájön, ajándékokat hoznak neki, és téged észre sem vesznek. Mutass valami büszkeséget vagy féltékenységet, és ami téged illet, Percy – nézett föl a plébánosra, aki még mindig tehetetlenül lógott a gerendán –, te vagy Az Operaház Faszfeje. – Túl nagy a hasad, a hangod pedig túl gyenge. Hermione és Georgie elnyomnak a hangjukkal, és senkinek a képzeletében nem tudnál Mindenhatóként megjelenni, akár zaklatott az illető, akár nem. Jobb lesz, ha inkább az angyalok kórusához csatlakozol. Mivel általában Rannaldini rendesen napbarnította volt, még fenyegetőbb volt rettenetes sápadtsága. Szurokfekete szeme villogott, mint a pokol bugyrai, de érezni lehetett a levegőben mást is. Kielégültnek látszott, és nem csupán azért, mert veszekedhetett az emberekkel. Oda sem figyelve a plébános és Hermione hisztijére, felvette Cameron Cook mobilját, és bepötyögött egy távolsági számot. – Carissima – kezdett olaszul hadarni. Csak néhány szót lehetett kivenni, mint a „hálózat". Aztán egy rosszindulatú mosollyal angolra váltott, hogy még Hermione nyávogása se tudja elnyomni. Mindenki hallhatta, mit beszél. – Csak annyit jelent, hogy egy nappal előbb jössz karácsonyozni. A forgatókönyv? Kitűnő. Megmondom Kittynek, hogy faxolja el neked, ma éjjel meg tudod tanulni. Ciao. Kikapcsolta a telefont és sötéten végigmérte a társulatot. – Cecilia holnap érkezik, és átveszi Gábriel szerepét. A művészi tisztesség eluralkodott a félelmén, Georgie letépte a fejfedőjét. – A szövegkönyv nem tökéletes, Rannaldini – tiltakozott. – Röhejes csürhe leszünk. Rachel tönkretette, Cameron nekem ad igazat. Valakinek meg kell mondania Rachelnek. – Drága Georgie-m, majd én – mondta nyájasan Rannaldini. – Szerintem egy forgatókönyvnek kifinomultabbnak, aktuálisabbnak, helytállóbbnak, kevésbé banálisnak kell lennie. – A terem hátsó része felé fordult. – Ügyes vagy, Rachel. Mindenki, de különösen Georgie, aki azt hitte, hogy Rachel mérföldekkel távolabb van, majd kiugrott a bőréből, ahogy Rachel beslisszant az ajtón. Vadonatújnak látszó, világos őzbarna kasmírpulóver volt rajta, puhább, mint a perzsacica pocakja, fantasztikusan szép volt, mintha minden mérgét kivasalták volna belőle. – Jesszus – dünnyögte Meredith, elengedte Maggie pórázát, az meg azonnal odatűzött Lysanderhez –, ha Rannaldininek tetszik ez a forgatókönyv, biztosan behálózták. – Sokáig fogok dolgozni a toronyban – szólt oda Rannaldini Kittynek, aki a létra tetején nagy tiszafaágakkal terítette be az ablakpárkányt. – Nem szeretném, ha zavarnának. Fekete kabátjában úgy nézett ki, mint egy denevér. Ahogy elhaladt Rachel mellett, eltakarta a többiek szeme elől. Csak az ablakülésbe árnyékként belesimuló Flora látta, hogy megérintette Rachel mellét, ő pedig az ágyékát simította meg. – Kis kvékerem – súgta Rannaldini –, még az én vérem is felkevered. Hamarosan jössz a toronyba, ugye? – Amint találok egy bébiszittert. Ezzel Rannaldini távozott. De még a mesterek és férfiak legjobban kidolgozott terve is füstbe mehet. Lysander bement a konyhába, hogy csináljon Artúrnak egy bödön kávét, és ott találta Rachelt, amint egy cédulára írt valamit.

– Kitty hol van? – érdeklődött. Lysander felemelte a cédulát, majd összegyűrte. – Nem tud gyerekre vigyázni – mondta határozottan Lysander. – Aztán miért nem? Mi más dolga lehet? – Az anyjához viszi át a karácsonyi ajándékokat. – Aha, értem. Nos, esetleg te? Annyira imádnak a gyerekek. – Én aztán nem. – Lysander édes arca megmerevedett, mint a vörössé váló nedves agyag. – Nem vigyázok a gyerekeidre, hogy Rannaldini megdughasson. – Hogy érted ezt? – Rachel rémülten kapkodott levegő után. – Kilenc hónapja nem voltam senkivel. – De Rannaldinivel igen. December 9-én is, ugye? Hazafelé hajtottam Füttytől és láttam, hogy Rannaldinivel csókolózol a lépcsőn. Lecsúszott a törölköződ. Kittynek meg azt mondtad, hogy az ügyvédedhez kell menned, de inkább kurválkodtál. – Megbeszéltük a kadenciákat – Rachel agya lázasan forgott valami mentséget keresve. – A ka-dekadenciák jobb szó – mondta barátságtalanul Lysander. – Kitty aznap rohadtul fáradt volt. Rachel teljesen maga alatt volt a dühétől. – Ugorj át ma este egy italra! Meg tudom magyarázni. – Köszönöm nem, és soha többé ne tedd ezt Kittyvel! Szegény Rannaldini. Hermione annyira zabos volt, hogy elhatározta, ideiglenesen utánozza a Szűz puritánságát aznap este. Kitty Sidcupban volt, Rachel pedig kimenőtilalom alatt állt, a saját gyerekeivel kellett foglalkoznia. Rannaldininek ijesztő, szerelemmentes este kilátásával kellett szembenéznie, ezért elhatározta, hogy megbocsát Florának. Felhívta Guyt és Georgie-t, és javasolta, hogy vacsora után átugrik, megmutatja nekik a jelmezes próbáról készült videót, és tartanának még egy utolsó forgatókönyv-megbeszélést. – Lehet, hogy Racheltől egy kicsit túlságosan zöld lett. Mire az Angyalok Menedékébe ért, már erősen havazott. A ház oldala mellett egy nagy karácsonyfa feküdt, reszketett a jeges szélben, mint egy levágott strucc. Rannaldini mérges lett, mikor felfedezte, hogy Flora buliba ment. Georgie is dühös volt, mert a videón látta, hogy Guy keze nem csak egyszer tűnt el Hermione palástja kék redőinek mélyén. – Ez jó színészi játék – tiltakozott Guy. – A fenékpaskolás csak kedves gesztus, amit egy feleség kap a férjétől. – Főleg valaki másétól – vágta oda Georgie. Guy azért volt feszült, mert a pimasz Flora kérés nélkül elcsórta a kocsit, és sehogyan sem tudott meglógni. A konyhában dolgoztak, mert a tűzhely miatt meleg volt, és mire átvették a forgatókönyvet és mérsékelték Rachel legrosszabb túlkapásait, Rannaldini elég vörösbort ivott, hogy megkockáztassa, betoppan Rachelhez hazafelé menet. Éppen a kocsija kulcsait vette magához, amikor Flora besétált. Nem árulta el meglepetését, hogy látja. Hótól besötétedett, vörös haja megnőtt a nyár óta. A fehér nyaka körül vastag fonat lobogott, mint valami bőrszíj. Fekete bőrdzsekit viselt, alatta fegyverszürke, testhez álló szaténpólót, bársonysortot, fekete harisnyás lába elveszítette kiskutyás dundiságát. – Aggódtunk érted, drágám – mondta Georgie. – Pokoliak lehetnek az utak. Jó buli volt? – Isteni. – Flora leguggolt Dinsdale mellé, és a zsebéből kivéve adott neki egy kolbászos tekercset. – Kérd el legközelebb, ha kölcsön akarod venni a kocsit – dühösködött Guy. – Most már nem tudok több vörösbort szerezni. – Még van – mondta Georgie – ott van egy egész rekesz a kamrában. Guy felugrott a telefoncsörgésre.

– Átviszem a másik szobába – mondta Flora, és az előszobán keresztül átszaladt a szalonba, hogy felvegye. A szülei háza olyan rideg és barátságtalan volt, nem lehetett sem egy színes karácsonyi gömböt, sem szalagokat, sem aranyfüstöt látni. Guy a vidám, boldog nevetgélés hangjait hallhatva megállapította, hogy legalább nem ő fizeti a hívást. – Melanie volt az – mondta Flora egy negyedóra múlva. Aztán édesen rámosolygott az apjára. – R beszélgetéssel hívott egy perthi telefonfülkéből. Guy valahogy visszafojtotta a dühét, és mivel Georgie kiszaladt valahová, és Rannaldininek hirtelen már nem akaródzott elmenni, kiment még egy üveg borért. Öt perccel később, mialatt könnyes búcsút mondott imádott idősebbik lányának, Georgie észrevette a David Hawkleytól kapott Catullust, és leemelte a könyvespolcról. Nehéz félredobni a régen tartó szerelmet, olvasta szomorúan. Bárcsak láthatná Davidét, Guyhoz képest annyira egyenes jellem. Rossz alvó, lehet, hogy most is ébren van. A száma mélyen a szívébe vésődött. Titokban felemelte a másik telefont és Guy hangját hallotta: – Ju-Ju, nem tudtam elmenni. Flora kérdezés nélkül elvitte az autót, és Georgie-nak eszébe jutott, hogy van egy láda pia, szóval nem volt ürügyem. Nem mertem kockáztatni, édesem. Annyira sajnálom. Holnap az első dolgom lesz, hogy hívjalak. Aludj jól, drágám! – Ami több mint amit te rohadtul csinálni fogsz! – rikácsolta Georgie a telefonba. Kicsikém, sajnálom, hogy nem beszéltem veled ma délután – mormolta Rannaldini. – Nagyon jól énekeltél. – A démonszerelmemnek jajgattam – mondta szárazon Flora. Rannaldini látta odakint a sötét, hómentes árnyékot a kocsija alatt és a strucc felborzolt fehér tollait. A homályon keresztül még mindig fény látszott Rachel házában. Maga elé képzelte, hogy Rachel Florával van az ágyban, illóolajjal masszírozzák gyengéden egymás testét, és egyre nedvesebbek lesznek kívül-belül, ahogy rá várnak. – Hiányzol – mondta gyengéden. – Melyik a te szobád? Flora látta, amint a szülei odakint az előszobában a reggel felaggatott fagyöngy alatt dühösen veszekednek egymással. – Jaj, Mester – mondta remegő hangon –, azt hittem, soha nem fogsz megbocsátani nekem. – A kislányokat néha meg kell büntetni. – Megérdemeltem – ismerte el Flora. – Ha felmész a lépcsőn, balra fordulsz, jobbra a negyedik az én ajtóm, három kis lépcsőn kell felmenni, de ne kapcsold fel a villanyt, mert pont anyu és apu szobájába világít. Ne maradj sokáig. – Ezzel Flora kiillant a szobából. Rannaldini nem tudta visszatartani a vigyorát. Biztosan érezte, hogy Rupert Campbell-Black többé nem tud tizenhét éveseket ágyba vinni. Ahogy Guy belökte az ajtót, az arca vörösebb volt, mint az üvegben lévő bor. Rannaldini ásított, és mondta, hogy már késő van elindulni, az időeltolódás bizonyára az oka a fáradságának. Tudna kölcsönözni egy fogkefét? Ledőlne a vendégszobában. Mikor Rannaldini egyedül maradt, gyorsan megmosdott, kihúzott egy ősz szőrszálat a melléről, bedörgölte a nyakát és a vállát az egyik mintakölnivel, amit Guy hozott Franciaországból, és várt egy félórát, amíg a ház annyira elcsendesedett, hogy hallani lehetett a fehér macska lépteinek a hangját a havon. Kurázsi Mama mosásának köszönhetően egy durva, sötétvörös törülközőbe burkolódzva ment lábujjhegyen végig a lépcsőpihenőn. Rémesen nyikorgott a padló. Felugrott, mikor Dinsdale nagyot horkantott a kosarában. Egy, kettő, három ajtó. Rannaldini azt hitte, hogy szétrobban a vágytól. Erezte meztelen talpa alatt a szőnyeg nélküli három lépcsőt, lágyan kinyitotta a negyedik ajtót jobbra. – Gyere ide hozzám, kedves kis teremtményem – suttogta egy hang. – Kicsi drágaságom, én vagyok az – felelt Rannaldini. Nagy lendülettel a hang felé nyúlva észrevette, hogy Flora legvalószínűtlenebb helyeken ment össze, illetve nőtt meg. A következő pillanatban rájött, hogy a meztelen Guyt tartja a karjában, akit

a feldühödött Georgie a vendégszobába száműzött, és aki részegen a szövegét próbálta. Guy azonban elég józan volt még és nagyon zabos. – Flora csak tizenhét éves. Hogy merészelsz iskolás lányok után futni, te undorító vénember? – Én a helyedben tartanám a számat – vágott vissza Rannaldini. Láttalak a Langan étteremből kijönni hétfőn a festő barátnőddel.

48. Rannaldini és Guy is haragudott Florára, de nem volt lehetőségük, hogy utat engedjenek a dühüknek a színdarab napján. A társulat tagjai tovább folytatták a civódást. Cecilia az új szerepéhez beugrott Valentinóhoz és vett egy csábos, de egyáltalán nem odaillő combközépig érő aranytunikát és a Hermionéénél is nagyobb glóriát. Bosszúból Hermione két órát töltött a sminkben, másokra ezért alig jutott idő. Marigold egész nap sírt, mert Larry előző éjjel nem jött haza. Biztos visszament Nikkihez. Rachel nem érzett egy csöpp részvétet sem. – A kilencvenes években, ha egy kicsit is vonzó a féljed – szólt rá, amikor begombolta magán a második király bársonytunikáját –, fel kell készülnöd arra, hogy osztoznod kell rajta. „Rocksztár, te vagy a szikla, a csillag, ami vezet engem" – hallatszott a rádióból. – Fogd be, te rohadék! – sikoltott Georgie. De fél hétre a nagytermet zöld növények borították, a ragyogó sötét falborításon gyertyák százai és reflektorok fényei tükröződtek. A stáb készen állt, a Londoni Met felhangolt. A nézőközönségben ott volt a falusiak válogatott gyülekezete, néhányan a helyi nemesek közül, beleértve Lady Chisledent, az alkalmi tehetségkutatót és Meredith cimboráit. Kurázsi Mama izgalomtól remegve a lehetőségtől, hogy benne lehet a tévében, hangosan előretolakodott. – Rannaldákó ott maradt éjszakára, és Guy rettenetesen dühös volt, mert Flora összehányta az egész fürdőszobát és csak tegnap takarítottam el, és Melanie kacsacsőrű emlőst küld Georgie-nak karácsonyra. Artúr a kulisszák mögött álldogált piros tollakkal és az ékkövekkel kirakott zablával felcicomázva, és már alig várta, hogy színpadra léphessen. – Ne felejts el a kamerába nézni, és ahányszor csak meglátod Rupertet, integess neki a patáddal. Tényleg ideges vagyok miatta – mondta Lysander Cameron Cooknak, mikor Artúr kedveskedve megpihentette a fejét gazdája vállán. – Gondolt már arra, hogy színész legyen? – kérdezte Cameron, és átadta neki a névjegykártyáját. – Nem ülne be a nézőtérre, ha elkezdődik? Marigold tud vigyázni Artúrra. – Cameron eltökélte, hogy közeliket ad róla, amikor a kamera végigpásztázza a közönséget. – Maga tényleg ismeri Rupertet? – kuncsorgott Lysander. – Mondhatni. – Csodálatos ember? Cameron elgondolkozott egy pillanatra. – Csak ha kedvel valakit. Az isten szerelmére, nézz utána, hogy minden telefon ki legyen kapcsolva! – szólt oda az asszisztensének, ahogy megcsörrent a telefonja. Két perc múlva odasúgta a vezetőoperatőrnek: – A francba! Rupert nem jön. Elhúzott síelni. – Meg ne mondd senkinek – súgta vissza a vezetőoperatőr –, nem akarjuk, hogy a társulat összes nőnemű szereplője sztrájkba lépjen. De végül forogtak a kamerák, a Londoni Met az alkalomhoz illően úgy játszott, mint az angyalok, élvezték a helyzet újdonságát és a megkönnyebbülést, hogy Bob vezényelt, akinek a kopasz feje fürdősapkaként csillogott a zenekari árok sötét folyama felett. Tényleg minden csodálatosan ment. Sem a kék palástos Hermione, sem a testére tapadó miniruhás Cecilia nem nézett volna ki olyan ragyogóan, ha tudták volna, hogy Rupert nem fog

megjelenni, még „Pillérke" lakomája ellenére sem, amely magában foglalt két hatalmas dézsa burgundi marharagut, finom illata beszivárgott a konyhából. – Üdvöz légy, Mária, malaszttal teljes, és áldott a te méhednek gyümölcse – kiáltott fel Cecilia, aki inkább az archaikus nyelv szépségét részesítette előnyben. – József nagyon segítőkész, és ott lesz a szülésnél – mondta Hermione, aki viszont nem kedvelte. Kitty elkapta Lysander pillantását, és kuncogott. – Ott van egy teljesen üres karácsonyfa – mondta Kurázsi Mama, ahogy felhúzták a függönyt, és előtűnt a betlehemi istálló. A darab már a végéhez közeledett. Bár a pásztorok és a fogadó személyzete az Arab-öböl iraki vagy szaúdi lázadóira emlékeztettek, Meredith meleg haverjai egész extázisban voltak a díszletek és a kis Cosmo szépsége miatt, aki pásztorfiúként egyfolytában azon igyekezett, hogy megfojtsa Hermione fehér macskáját. Az állatok mind feddhetetlenül viselkedtek, kivéve Dinsdale-t, aki kétszer is felemelte lábát a jászolnál. Flora olyan varázslatosan énekelte az „O, gyertek, hű híveim"-et és a „Betlehem kis városá"-t, hogy minden alkalommal hatalmas tapsot kapott. De az igazi színpadi fogás az volt, amikor Rannaldini, Rachel és Marigold a „Mi, háromkirályok" legelbűvölőbb háromrészes átiratát énekelve belovagoltak ragyogóan felékszerezett lovaikon. Rannaldini és Rachel olyan ragyogóan néztek ki, hogy a közönség észre sem vette a harmadik király kivörösödött szemét és elkenődött bajuszát, akit Artúr olyan nagy együttérzéssel és gyengédséggel hordozott. – Figyeld, az öregfiú tényleg játszik – mondta büszkén Lysander. – Artúr, ne nézz a kamerába! – Maradjon csendben! – sziszegte Lady Chisleden. Sötétség Hercege, aki az előző héten nagy pénzt hozott Lingfieldben, körbe-körbe ugrált, amíg Rannaldini fekete szakállából kilátszó tökéletes fogkoronáit villogtatta, és leszállva odaadta Hermionénak az aranyszelencét. – Fogadjunk, hogy Hermione zsebre vágja – suttogta Lysander. – A helyében én messziről elkerülném ezt a Sötétség Hercegét – mondta Kurázsi Mama. Amikor mindenki felsorakozott, hogy megnézzék a Szüzet és a Gyermeket, Hermione abba az irányba dobta egyik nagy mellét, amerre Rupertet sejtette. – Nekünk kár, tiszta pazarlás – kiabálták kórusban Meredith haverjai. A kulisszák mögött álldogáló Flora észrevette, hogy Rachel rá nem jellemző buja mosolyt vetett Rannaldini felé, miközben a királyok visszaültek lovaikra. A záróképhez Flora előrejött, hogy elénekelje a „Valamikor David király városábant". Fekete farmerban és fekete garbóban volt, a haját hátrafésülte rémesen sápadt arcából. Olyan, mintha a „Halál és a lánykát" játszaná, gondolta a pálcáját felemelve Bob. A szegény gyerek rendkívül elhagyatottnak látszott. A zenekar megadta neki a bevezető taktusokat, aztán letették a hangszereiket és várták az élményt. Guy mindig tulajdonosi büszkeséggel fűzte össze a karjait, mikor a lánya a tekintélyét növelte. Flora körülnézett, várt egy pillanatig, amíg mindenki elcsendesedett. A hangja hideg volt, mint a jégcsap, olyan tökéletes, hogy el kellett telnie néhány másodpercig, amíg bárki a szövegre figyelt volna. „Valamikor Rannaldini őrtornyában" énekelte Flora – „Az ott álló óriási ágyban Dugta a Maestro Hermionét. Egyszer letépve Chanel kosztümjét." A nézőtéren rémület, döbbenet és várakozás ült ki lassan az arcokra. A zenekarvezető kezébe temette az arcát, hogy elrejtse a nevetését. – Az isten szerelmére, maradj a kettes kamerán – sziszegte Cameron Cook. „A fejét elveszítette A kis Cosmo az ő gyereke," énekelte Flora, minden szót kihangsúlyozva.

„És Cosmónak csodálatos a gyerekkora A Mester beugrott minden nap oda Hogy a bájos Hermionét megdugja, Aki drabális karjaival szorosan fogta. És megdugta az exfeleségét is nyomban, Rachel éppen most következett a sorban." Lysander betegre röhögte magát, amíg észre nem vette a gyötrelmet Kitty arcán. Két markába fogta Kitty kezét és melengette. Rannaldini állati üvöltése törte meg az egész terem egyébként hipnotikus bénultságát. – Csapó, az isten szerelmére, vége! Ez annyira megrendítette a túltenyésztett Sötétség Hercegét, hogy teljesen összeszarta a színpadot, mire Jack, aki már leste az alkalmat, Hermione macskája után vetette magát, és Maggie, Dinsdale és Bulvár hisztérikusan ugatva követték. Artúr éppen olyan nagyon szerette a babákat, mint a szénát, úgyhogy odébb húzódott, hogy megvizsgálja a jászolt, és már éppen meg akarta bökdösni a Kisjézust, amikor a félrecsúszott glóriájú Cecilia felkapta a Harrods-babát. – Scellerato! – ordította, és megcélozta vele Rannaldinit. – Ó! – sóhajtotta a Virgin Hanglemezgyártótól ideérkezett tehetségkutató a programfüzetet tanulmányozva – Flora Seymournak van a legszebb hangja, amit valaha hallottam. Mindenki Florával üvöltözött, mire elsírta magát. – Kérlek, ne sírj! Kitty előrerohant és ügyetlenül a színpadra mászott, átkarolta Florát, majd Lysander és Bob segítségével hátracipelte a kulisszák mögé. Felmentek a lépcsőn a nyári szalonba, ahol Flora lerogyott a fehér csíkos kanapéra, pont arra, ahol először gúnyolódott Rannaldini felajánlkozásán. – Elrontottad a karácsonyi misztériumjátékunkat – ordította a berohanó Guy, tépkedve magáról József maszkját, aztán az utána loholó Georgie felé fordult. – Most láthatod, hová vezetett a hanyag, mindent megengedő hozzáállásod. A következő pillanatban megjelent Meredith és remegő cimborái, megrohanták Florát, és vigasztalni próbálták, amikor a dühtől izzó arcú Rannaldini bevonult. – Te lotyó! – ordította. – Hozzánk beszél? – kérdezték Meredith pajtásai kórusban. Flora feltápászkodott, és Rannaldini felé támolygott. – Részeg vagy – mondta acsarkodva Rannaldini. – Nem, terhes vagyok – mondta tompán Flora –, és te vagy az apa. – Ez nem igaz! – sikította Natasha. – Flora, hogy tehetted! – Te hazug lotyó! – sziszegte Rannaldini. – Hogy merészelsz ennyire szemét hazugságokat állítani? – De igaz – zokogta Flora. Rannaldini szenvtelenül odasétált a telefonhoz. – Kerítsd elő James Benson számát! – szólt oda a válla fölött Kittynek. – Majd csinál egy-két tesztet, hogy lássuk, kinek van igaza. Kitty hallgatott. James Benson számát tudta kívülről, annyiszor hívta saját tesztjei miatt, de egyszerre nagyon megsajnálta Florát. Mintha a gondolataiban olvasna, Flora Rannaldini lábai elé omlott és lila harisnyás combjába csimpaszkodva elzokogta, hogy az egészet csak kitalálta. – Szeretlek – hüppögte Flora. – Nem tehetek róla. Kitty, annyira sajnálom. Minden az én hibám. – Ráadásul megszegted a hivatali titoktartási törvényt – sziszegte gonoszul Rannaldini, és lerázta magáról a görcsösen belekapaszkodó kezeket, mintha csak egy szoros nadrág lenne. Mintha megfeledkezett volna a körülöttük lévő tömegről. – A kezdet kezdetén kellett volna elvágnod a hangszálaimat – mondta Flora, és szánalmasan a padlóra omlott. Kitty előrerohant, hogy megvigasztalja. Georgie majdnem félrelökte. – Jaj, drágám, annyira sajnálom, hogy elhanyagoltalak. Olyan ideges voltam a munka meg minden miatt. Menjünk haza!

Teljesen lesújtva, hogy annyira magába zárkózott Guy flörtjei és David Hawkley elvesztése miatt, hogy észre sem vette, mi folyik körülötte, Georgie elsírta magát. – Ez mind a te hibád, te rohadék – zokogta Georgie Rannaldininek. Guynak is kedve lett volna lehordani Rannaldinit mindennek, de nem merte, hátha Rannaldini kitálal róla és Juliáról. Ehelyett Florára öntötte a dühét. – Nézd, mennyire elszomorítottad az anyádat! – Közel sem annyira, mint amennyire te! – ordította vissza Flora. – Sosem feküdt volna le Lysanderrel, ha nem kavartál volna egész idő alatt Juliával. – Drágáim – mondta Meredith a szótlan Georgie-ra és a meghökkent Guyra nézve. –, Turnbul & Assernél idén karácsonykor hatalmas üzletet csinálnak a szőrcsuhákkal. A Venturer csak nagyon vonakodva írta alá a sebtében legépelt megállapodást, hogy kivágják Flora kitörését, mert Rannaldini az összes elektromos kapu lezárásával és a bebörtönzésükkel fenyegetődzött. – Ha Rupert nem ment volna el a francba síelni, harcolhattunk volna érte – mondta dühösen Cameron. – Ahogy a királyok felszállnak a lovukra, nagyon szar befejezés. – Sötétség Hercegére nézve nagyon szar – kuncogott Meredith. – Ki beszél itt befejezésről? – kérdezte Rannaldini elbűvölten vizsgálgatva Cameron dühös, szexi arcát. – Vacsorázzunk együtt az új évben. Most pedig mindenki húzza el a belét! Ha valaki még jobban össze volt törve Floránál, az Marigold volt. Úgy tűnt, hogy nem is fogja fel a drámai helyzetet. Csak az foglalkoztatta, hogy Larry nem került elő. Meredith, a barátai, a Londoni Met feldobott tagjai közül néhányan, a forgatócsoport nagy része, Ferdie és Lysander a Paradicsom Kapujába készültek, hogy pia mellett megbeszéljék a történteket, Marigold nem fogadta el a meghívásukat. Lysandernek haza kellett vinnie, és meg kellett etetni előbb Artúrt, úgyhogy ragaszkodott hozzá, hogy Ferdie hazavigye Marigoldot. – Bárcsak a férjek olyanok lennének, mint te, Artúr – és Marigold színpadi sminkjének nagy részét szürke vállára zokogta. Ahogy kifelé vonultak a hóban, elhaladtak Hermione mellett. Észre sem vette, hogy a kis Cosmo, aki beivott Kitty édes sherryjéből, szisztematikusan lopkodja ki a tízeseket a táskájából, és rikácsolt: – Hogy merészelte Flora a karomra azt mondani, hogy drabális? – Azt hiszem, Szűz Mária szülés utáni depresszióban szenved – mormolta Ferdie. – És mi történt Rupert Campbell-Blackkel? – kérdezte a választ követelve Hermione. – Elfelejtkeztem róla – ijedt meg Lysander, amikor besegítette Marigoldot az autóba. – Annyira szerettem volna, hogy megismerje Artúrt. Vigyázz rá – mondta lehalkítva a hangját, ahogy az örvénylő hóban becsapta az ajtót. – Betegre aggódja magát. – Nem annyira ideges, mint amennyire én vagyok – mondta Ferdie hólabdát gyúrva a kocsi tetejéről leszedett hóból, és a távozó hárfás felé hajította. – Larry, vagyis inkább Marigold harmincezer fonttal tartozik nekünk. – Felejtsd el – mondta Lysander. – Ugye nem hiszed, hogy Rannaldini Kittyn fogja kitölteni a mérgét? Még jó éjszakát sem tudtam kívánni neki. ígérd meg, hogy bemész Marigolddal a házba, és megnézed, hogy rendben van-e. Még Ferdie sem tudta rávenni magát, hogy pénzügyi dolgokról beszéljen ilyen remegő, kétségbeesett összeomlás láttán. Előttük a meghajlott fák havas folyosóján keresztül sötéten emelkedett ki a halvány hold által megvilágított, hatalmas párkányzatú, tornyos Édenkert-major. – Mióta Rachel ide költözött, mindenütt kialszanak a fények Paradise-ban, mondta szomorúan Marigold. – Biztos vagyok benne, hogy Larry adta neki azt a gyönyörű kasmírpulóvert. – Rachelt Rannaldini dugja – mondta gyengéden Ferdie. – A te féljed túlságosan mélyen elmerült a mocskos fogyasztói társadalomban, nem lenne vonzó Rachel számára. Nem akarsz meghívni egy italra? – tette hozzá. – Nem kellene egyedül maradnod.

– Nyilvánvaló, hogy hozzá kell szoknom – mondta Marigold. Most már végre túl van az előadáson. Csak be akart zuhanni magányos ágyába, és kisírni a lelkét. Meghökkent, hogy nyitva találja a bejárati ajtót. Annyira kivolt, hogy biztosan elfelejt tette bekapcsolni a betörőriasztót, mikor elment ma reggel. Amikor letette a szatyorban lévő kosztümjét, a koronája a földre esett, azt szimbolizálva, hogy finom életének örökre vége. A tükörbe pillantva látta, hogy olyan fekete az arca és vörös a szeme, mint egy bányásznak. Lement a földszinti mosdóba, hogy lemossa az arcfesték és a parafa bajusz maradványait. Most már, hogy halványabb volt magánál a holdnál, felkapcsolta a villanyt a szalonban és felsikoltott, mert a kanapéra rogyva ott találta Larryt. Teljesen összetörtnek tűnt. Szépen fel volt öltözve, fehér ing és a hajszálcsíkos öltöny volt rajta. Csak az arca volt gyűrött és elgyötört. Marigold rá akart ordítani, hogy miért nem mutatkozott, hogy mennyire megalázta, hogy olyan hűtlenkedő, mint mindenki más Paradise-ban, de a szavak elakadtak elfehéredett ajkán. – Próbáltam visszakapaszkodni a fára – mondta Larry, mintha egy beszélgetés közepén tartottak volna –, de mintha a fogantyúk vattából lettek volna, állandóan elengedtek. Ahogy a kezébe hajtotta a fejét, Marigold észrevette, hogy az összes gyűrűje és karkötője eltűnt és a haja rettenetesen megőszült. – Hercegnőm, nem tudom, hogy mondjam meg neked, de végem van – lehúzhatom magam – dörmögte. – Kezességet vállaltam egy elektronikai projektben, kölcsönkértem egy hatalmas összeget, felhasználtam a Zengzeton tőkéjét is, és kitört a botrány. A bank elzárta a csapot. Teljesen leégtem. – Mint egy bűvész, kifordította a nadrágja zsebeit. – Nem akartalak felizgatni. – Larry felnyögött. – Mindenhonnan megpróbáltam összeszedni a lóvét, de senkinek sincs. Ahogy Marigold szóra nyitotta a száját, befogta a kezével. – De nem tudom a recessziót hibáztatni. Kapzsi voltam. És ma délután kiszavaztak az igazgatótanácsból. – Nem tehetik – tiltakozott Marigold. – Szóval tönkrementem, nyakig benne vagyok. Nincs semmim. Marigold meg sem tudott szólalni a torkában lévő hatalmas gombóctól, a könnyei átszakítani készültek a gátat, amikor Larry lehorgasztotta a fejét. – Megértem, ha el akarsz hagyni, hercegnőm. – Jaj, Larry, már azt hittem, hogy visszamentél Nikkihez. Larry hitetlenkedve emelte fel a fejét. – Az a rengeteg telefon – zokogott Marigold. – És olyan sokat fogytál, és sosem jöttél el a próbákra. Kitárt karral közeledett Larryhez. – Nem érdekel, hol élek, ameddig veled lehetek. Sosem szerettem ezt a palotát. Rémálom takarítani, és sosem éreztem magam kényelmesen a szolgákkal, és a fiúk boldogok lesznek, ha otthagyhatják a bentlakásos iskolát. És elég ételünk van a mélyhűtőben, sosem tudjuk felélni. – Nem tréfálsz? Mellettem állsz? Ó, hercegnőm, ó hercegnőm! – Ő Larry, Larry – mondta Marigold egyszerre sírva és nevetve, a karjába vetette magát. – Annyira szeretlek, a világ végére is követnélek.

49. Ahogy Gorbacsov elnök mindig külföldre utazott, ha távol akarta magát tartani a növekvő belpolitikai válságoktól Oroszországban, Rannaldini úgy hagyta ott az összes karácsonyi előkészületet Valhallában. Tudta, hogy a Venturernél még mindig megvan a „Valamikor David

király városában"-klip, és nem tudja elhallgattatni a pletykafészkeket, mint amilyen Kurázsi Mama vagy Lady Chisleden. Miután feldühödött szeretői nyaggatták, és nyomában csaholtak az újságírók, elhatározta, hogy a családi szolidaritás gesztusaként elviszi Kittyt és rengeteg gyerekét síelni, és gondoskodott róla, hogy a repülőtérre érkezésükkor mindnyájukról készített bűbájos fénykép világszerte elterjedjen. Lysandert elfogta a hányinger, amikor meglátta a Sun címlapján. Megdöbbent, hogy az előadás másnapján üresen találta Valhallát, csak Mrs. Brimscombe ügyködött kedvetlenül a burgundi marharagu lefagyasztásával. Ő adta át neki Kitty pólólovakkal borított, piros papírba gyönyörűen becsomagolt karácsonyi ajándékát. Volt benne rágcsálnivaló a kutyáknak, Twix csoki Artúrnak és Picúrnak és egy Donald kacsás sötétkék pulóver, amit Kitty neki kötött. A mellékelt kártyán ez állt: „Kedves Lysander! Ez egy kis köszönet a sok kedvességért. Remélem, nem fog hiányozni az anyukád és Georgie karácsonykor. Szívélyes üdvözlettel, Kitty Rannaldini." Lysander teljesen vigasztalan volt. Valamikor még decemberben Kitty adott neki egy adventi naptárt. Most úgy érezte, hogy az összes ajtó őrá csukódik. Visszament a Szarka-tanyára, és ott találta Ferdie-t, aki az előző esti paradicsom kapujabeli kicsapongása miatt jajgatott, és zöld nyelvét tanulmányozta a tükörben. A fogadósszerep sikerét kihasználva sikerült lefektetnie Miss Paradise '90-et, a pincérnőt. – Azt mondtam neki, hogy megyek az öbölháborúba. – Ez rohadtul tisztességtelen. Nagyon kedves lány. – Mi bánt? – kérdezte döbbenten Ferdie. – Rannaldini síelni vitte Kittyt. – Nagyszerű. Gratulálnom kell. Álmomban sem gondoltam, hogy ilyen jó formába tudod hozni Kittyt, tegnap abban a zöld ruhában állati jól nézett ki – és vissza tudod szerezni Rannaldinit is. Azelőtt sosem vitte el nyaralni Kittyt. Jó nagy karácsonyi jutalmat fogok adni neked – tette hozzá, mikor Lysander arca megmerevedett. – Brazíliába kell menned. Egy szemét kávémilliárdos nők után futkos a tündökletes, fiatal felesége mellett. Tessék, a jegyed. – Ferdie a tárcájáért nyúlt. – Nem akarok Brazíliába menni – makacskodott Lysander. – Istenit pólózhatnál. Karácsony után Rannaldini halálra unta magát a rémesen divatos francia síparadicsomban, Monthaut-ban. Miután jól lebarnult, és lépten-nyomon lefényképeztette magát a sípályákon gyerekei körében, elhatározta, hogy hazautazik. A karácsony, mint a hó, egy időre betakarta a pletykákat. Natasha vele ment. Hogy kirángassa őt a Florával való viszonya miatti sokkból, Rannaldini elküldte üdülni Barbadosra. Kitty nem részesült ilyen kárpótlásban. Úgy volt, hogy ott marad Monthaut-ban újév utánig, és vigyáz Rannaldini gyerekeire és az au-pairre, aki nagyon csinos volt, síelni járt és bulizott esténként, Kittyre hagyva az ügyeletet. Flora állításai miatt Rannaldini semmilyen formában nem kért bocsánatot. Kitty fáradtan vezetett vissza, miután kitette a repülőtéren. Rannaldini különösen ingerült volt karácsonykor. Elkeseredésében, hogy nem tudott elbúcsúzni Lysandertől, Kitty rengeteg kottát és ruhát Valhallában hagyott, amire Rannaldininek szüksége lett volna, de érezte, hogy akármit hozott volna el, akkor is mindenre panaszkodott volna. Saját ruhatára is rémesen hiányos volt. Nem hozott magával semmit estére, nem volt síruhája és csizmája, amiben a tükörsima jégen gyalogolni lehet, így, mivel Rannaldini utálta, ha pénzt költ, a repülőtérre utazás volt az első kimozdulása. A hóláncok ellenére rettenetesen félt a szeles, alattomos utaktól. Biztonságosabban érezte magát, amikor elérte Monthaut-t. A főutcán Artúrra emlékeztető, kantárjukon harangocskákkal csilingelő lovak turistákkal teli szánokat húztak. Ragyogó barna arcú, és irigylésre méltóan keskeny csípőjű, gyönyörű lányok céltudatosan vonulgattak a fagyott járdákon. A Hotel Versailles, ahol Rannaldini mindig megszállt, a legjobb volt Monthaut-ban. A sárga téglás, déli fekvésű, a De Gaulle elnök szobrával díszített térre néző épületből ragyogó kilátás

nyílt a hegyekre, két percre volt gyalog a központi sílifttől. Az oromzaton csillogó hó és jégcsapok már csöppet olvadoztak a napfényben. Kitty keresztülbújt a forgóajtón, és látta, hogy az előcsarnokban minden asztalnál elbűvölő, napbarnított, csevegő emberek ültek. Jó sok másodpercébe telt, míg felismerte köztük a legelbűvölőbbet. Donald kacsás pulóvert viselt, és fellökte a pezsgős poharát, ahogy felugrott. – Lysander – suttogta Kitty. Annyira nyilvánvaló volt Kitty öröme, hogy Lysander majdnem szájon csókolta, de, ahogy Kitty zavarában félrehajtotta a fejét, be kellett érje egy öleléssel. – Azt hittem, Brazíliában vagy. – Unatkoztam, és hiányoztál. Meg akarlak tanítani síelni. – Nincs semmi felszerelésem. – Veszek neked. Nem kaptál tőlem ajándékot karácsonyra. Köszönöm a Donald kacsát – nézett le a hasára – ez életem legjobb ajándéka. Remélem, nem kell karanténba mennie, amikor visszamegyünk Angliába. Karjába fűzte Kitty karját, a lifthez vezette, és megkérdezte, kapott-e valami szépet. – Rannaldini adott egy aktarendezőt és Hermione egy evőpálcika-tartót – kuncogott Kitty – és egy piros, bő pulcsit, jó lenne egy elefántra is. „Tudom, hogy te szereted a lötyögőset, Kitty". Jaj, Lysander, olyan boldog vagyok, hogy látlak. Kitty rémesen érezte magát zavarba ejtően rikító, zöld, bíbor, jácintkék és ciklámen rózsaszín síruhájában, és hogy Rannaldini gyerekeit ráhagyta a duzzogó au-pairre. – Úgy nézek ki, mint egy szivárványos víziló – mondta a lejtőt méregetve. – Sok védelemre van szükséged – mondta Lysander, és napolajat kent Kitty rózsaszín arcára, mályvaszín ajakzsírral kente be a száját, mielőtt megpuszilta volna puha orrát. Lysander nagyon fess volt szűk, nárciszsárga bomberdzsekijében és sínadrágjában. Jégmadárkék homlokpánttal fogta vissza fürjeit a szeméből, melyet fekete szemüveg keretezett. Az arcát és gyönyörű, nagy száját különböző színű ajakvédőkkel kente be, mint valami apacs indián. Mögötte káprázatos fehér csúcsok magasodtak a zafír ég felé. A hüttékben dolgozó lányok, titkárnők, zsákmányra leső elvált nők, megszökött au-pairek bámulták csodálattal. – Úgy érzem, mintha újszülött csikó lennék, akinek minden patájára banánhéjat erősítettek – tiltakozott Kitty. – Jaj – megint el fogok esni. – Nem fogsz – bátorította Lysander. – Állj a síléced élére, úgy van, hajolj előre, a botok mögötted, mögötted! Ne keresztezd őket! Ügyes vagy, Kitty! – Hurrá! Meg tudom csinálni! – Kitty annyira elragadtatta magát, hogy jó sok métert meg tudott tenni a sível. – Segítség, kicsúszik a lábam! Nemsokára csupa hó lett a sokszínű ruhája. Igaz volt a mondás, hogy a hegyek teljesen felpezsdítik az embert. Kitty fáradtsága teljesen elpárolgott. Lysander egy viszonylag néptelen lejtőre vitte, és annyira el volt foglalva, hogy tanítsa és egyre jobban tudatosodott benne, hogy mióta Kitty annyira lefogyott, egyre formásabb a teste, hogy egyikük sem vette észre, a havat ellepték a telefonjukba és magnójukba kapaszkodó, ide-oda csúszkáló fotósok és újságírók. Egy rémületes pillanatig Kitty azt hitte, hogy miatta és Lysander miatt jöttek, de mind felfelé bámultak a hegyre. – Lefelé jön – jelentette a Daily Mail riportere és bekapcsolta a telefonját. – James Whittaker azt mondja, hogy a gyereknek erős amerikai akcentusa van, Rupert biztosan Texasból hozta – mondta egy ragadozó szőke. – Azt hittem, hogy Taggie és ő Bogotából fognak örökbe fogadni. – Biztosan úgy döntött, hogy egy kicsit árjábbat akar. – A gyerek kétségkívül Rupert kiköpött mása. – Nagyon gyorsan jöhetett ez nekik. Taggie vetélése csak egy pár hete történt – mondta a Sun fotográfusa.

– Rupert egyik törvénytelen gyereke lehet, akit megpróbál rásózni Taggie-re – sugalmazta a ragadozó szőke. – Jaj, Beattie, csak te gondolhatod ezt. – Taggie nagyon boldogtalannak néz ki, és nem síelt, mióta idekint vannak – mondta sértődötten Beattie Johnson a Skorpiótól. – Éppen most vesztette el a babáját, te hülye. – Ha Ruperté – Beattie-t nem lehetett eltéríteni a témától –, azt jelenti, hogy hűtlen volt Taggie-hez, mert Nigel azt mondja, hogy a kölyök nem lehet több egy nappal sem háromnál, és Taggie-vel közel hat éve házasok. – Csitt, itt jönnek. – Az összes újságíró beigazította hosszú kameráját, és bekapcsolták a magnetofonjaikat, amint egy kék-fehér csíkos síruhában, hatalmas napszemüvegben lévő nagyon szőke gyerek lesiklott a lejtőn. Egy pillanatig úgy látszott, mintha egyenesen beleszaladna egy idősebb, fukszia rózsaszín amerikaiba, aki óvatosan szedte a lábát. – Mozgasd a segged, nagyi! – kiáltotta a gyerek, ahogy eltűzött mellette. – Az isten szerelmére Eddie, gyere vissza! – kiáltott valaki olyan hangosan, hogy egy lavinát is megindíthatott volna, és a lejtő fehér palánkja mögül villámcsapásként érkezett egy magas, kopott farmert és vastag sötét pulóvert viselő férfi. Egy káprázatos fékezéssel megállt a gyerek mellett, majd egy pillanatra mindketten eltűntek a hófelhőben. Ahogy újra előbukkantak, Lysander kivette a sima, barna homlokot, a dús, csillogó, szőke hajat, a gyönyörű görög orrot a fekete napszemüveg íve alatt és a formás szájat, ami most szorosan zárva volt. – Rupert Campbell-Black – suttogta csodálattal Kittynek. – Csak gondold el, idejöttem, hogy téged lássalak, és ő is itt van. Ő Kitty, hát nem jóképű? – Azt hittem, Taggie-nek éppen most volt egy vetélése. – Ezt biztosan adoptálták. Nem édes? – Ne fuss el így tőlem, te kis szarházi! – ordította Rupert. – És maguk mind húzzák el a belüket! – tette hozzá, ahogy az újságírók körbevették csattogó kameráikkal. – Rupert, honnan kaptátok? – érdeklődött az Express. – Drágám, mi a neved? – kérdezte Beattie Johnson. – Edward Bartholomew Alderton – mondta udvariasan a gyerek. Aztán Ruperthez fordult: – Emeld a segged, nagyapa, éhen halok. Ahogy a nevetés elült, és az egyre dühösebb Rupert eltűnt, hallani lehetett, ahogy Beattie Johnson azt mondja: – Hát persze, Perdita gyereke. – Az ki? – kérdezte a Paris Match riportere. – Hol voltál az utóbbi négy évben? – kérdezte Beattie, ahogy visszafelé trappoltak a szállodájukba, hogy leadják az anyagot. – Rupert egyik törvénytelen gyereke. Az ő kisfia azért a kiköpött mása Rupertnek. Perdita hozzáment egy Luké Alderton nevű amerikai pólójátékoshoz. – Furcsa, hogy Rupert nagypapa – mondta a Mirror újságírója. – Nem tesz jót a szupercsődör-imidzsnek – mulatott Beattie. – Kíváncsi vagyok, a lap lehozza-e, ha Nagypapa Csődört írok a cikkembe? Rupert a Hotel Versailles bárjában ült, és azt figyelte, hogy változnak a tér arany fényeitől a hegyek rózsaszínből csillogó elektromos kékre. Tudomást sem vett gyönyörű feleségéről, Taggie-ről. Az arcához hasonlóan barna whiskyt ivott, a hangulata olyan fekete volt, mint a neve. Próbálta visszafogni magát Mr. Pandopoulosszal, a gazdag görög lótulajdonossal szemben, aki direkt azért repült ide, hogy panaszkodjon, a legjobb lova még csak helyezést sem ért el egy fontos versenyen aznap délután. A múltban Rupert több hódítást mondhatott magáénak, mint Don Giovanni. Az újságírók szkeptikusak voltak Taggie-hez való hűségével kapcsolatban, és elszántan próbálták rajtakapni. A Skorpió két riportert alkalmazott, akiknek az volt az egyetlen feladata, hogy éjjel-nappal kövessék. Az utolsó, valóban szenzációs fogásuk négy és fél évvel ezelőtt volt, amikor a temperamentumos Perdita Macleodról, Anglia legjobb női pólójátékosáról kiderült, hogy Rupert lánya. A kezdeti

szenvedélyes ellenségeskedés után Rupert végül is elismerte gyermekének és jelentős érzelmi és anyagi támogatásban részesítette. Azóta a paparazzik nem jutottak semmire, óvatosan követték, tudatában annak, hogy Rupert elég gazdag ahhoz, hogy beperelje őket, ha áthágják a határt. De a Daily Express szenzációs fogása Taggie mélyen elszomorító vetéléséről újra felélesztette a spekulációkat. A baba elvesztésén kívül, ami éppolyan rosszul érintette, mint Taggie-t, Rupertnek nyomasztó éve volt. Még a sikeres tulajdonos-trénereknek is akadályt jelentett a recesszió. Rupert évi bevétele többé nem volt hat számjegyű. Először kellett beérnie középszerű lovakkal, ha a tulajdonos elég gazdag volt, hogy megfizesse őket. Innen eredt ez a mai halotti tor is. A Venturer Televízió alapító igazgatójaként vagyont kellett volna csinálnia, de a reklámüzlet éppen a mélyben volt, és kénytelenek voltak elbocsátani az alkalmazottak egy részét. A három gyereke sem okozott neki túl sok örömet. Marcus, aki Florával a Bagley Internátusba járt, egy nyúlbéla volt, és az anyjának, Rupert első feleségének ösztökélésére, az volt az egyetlen ambíciója hogy koncertzongorista legyen. Tabitha, akivel Rupertnek imádott, majdnem túlságosan is szimbiotikus kapcsolata volt, hirtelen kamasz lett, és megkérdőjelezte Rupert minden döntését és állásfoglalását, és aki most, tizennégy évesen őrülten szerelmes lett Rupert traktorvezetőjébe. Hogy Tabitha ne legyen kitéve kísértésnek, Rupert elhozta magával Monthaut-ba, de olyan rondán duzzogott, hogy Rupert összecsomagolta, és hazaküldte az anyjához. Végül Perditával való szeszélyes viszonya – csak a férje, Luke tudott igazán bánni vele – volt az utolsó csepp a pohárban. A felesége, Taggie, aki elég fiatal volt ahhoz, hogy a negyedik gyereke legyen, imádta és arra vágyott, hogy szülhessen neki. A házasságuk elején egy majdhogynem fatális vetélés után, amikor azt mondták, hogy Taggie-nek nem lehet többé gyereke, elszenvedett rengeteg fájdalmas és elszomorító kísérletet, hogy lombikbébije lehessen. Végül mindenki nagy örömére augusztusban teherbe esett, de a negyedik hónapban újra volt egy szörnyű és megmagyarázhatatlan vetélése. A világon semmi nem hozhatja vissza a babát. James Benson, aki Rupert családi orvosa is volt, mondta, hogy vigye el Taggie-t üdülni, hogy eloszlassa Rupert gyötrő gondolatait, hogy biztosan ő hozza Taggie-re a balszerencsét. – Aztán menjetek el Dél-Amerikába vagy Texasba vagy esetleg Romániába és fogadjatok örökbe egy gyereket. Rengeteg baba van, ha meglengetitek a csekk-könyveteket. A Taggie miatti aggodalom okán elszenvedett számtalan átvirrasztott éjszaka után Rupertnek magának is rettenetesen szüksége volt egy kis kikapcsolódásra. Világéletében kiváló síelő volt, a hegyek mindig feltöltötték energiával, és Taggie is újból erős és barna lehet. Aztán mindent tönkretett, hogy Perdita felhívta Palm Beachből Taggie-t; szándékosan megválasztva a pillanatot éppen karácsony előtt, amikor Rupert Írországban volt. Kijelentette, legfőbb ideje, hogy ő és Taggie megismerkedjenek az unokájukkal, és megkérdezte, rájuk bízhatja-e két hétre a kis Eddie-t, míg ő és Luké Kenyába repül pólózni. – Ilyen lehetőség csak egyszer adódik az életben, Taggie – könyörgött. – Minden költség fizetve. Luke-kal a lelkünket kidolgoztuk, hogy fenntartsuk az istállót és a lovakat. A recesszió Amerikát még jobban érintette. Tényleg szükségünk van arra, hogy egy kis időt együtt töltsünk. És az édes, gyengéd Taggie természetesen belegyezett, és Rupert Írországból visszatérve ott találta a kis Eddie-t teljes életnagyságban. Imádni való volt, de önfejű, mint a nagyapja, sosem hagyta abba a kérdezősködést, hogy anyu és apu mikor jönnek vissza. Feldühödvén, hogy Perdita rásózott Taggie-re egy gyereket, mikor éppen hogy elveszítette a sajátját, Rupert azonnal felfogadott egy francia lányt, hogy gondoskodjon Eddie-ről. De Taggie dühítőén és makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy maga gondoskodjon a gyerekről. Felkelt hozzá éjszaka, amikor felsírt, sőt még azt is megengedte neki, hogy az ágyukba jöjjön, szóval nem volt többé nyaralás, és még kevésbé szex. Rupert elvitte Eddie-t síelni, hogy Taggie szusszanjon egy kicsit, és a kis szarházi, aki előbb tanult meg síelni, mint mászni, faképnél hagyta, és leleplezte őt, mint nagyapát az egész világsajtó – a félremagyarázó-ipar, ahogy nevezte – előtt. Rupert valójában szerette az új unokáját. Tudta, hogy rémesen rosszul hangzott a gondolat, hogy nagyapa, vagy ami még rosszabb, körbe járni, és magyarázkodni, hogy csak tizennyolc éves

volt, amikor Perdita megfogant. De pillanatnyilag úgy érezte, hogy megbukott nagyapaként, apaként, férjként, trénerként, különösen, hogy mellette nyűgösködött Mr. Pandopoulos. Rupert leginkább azért vetette meg magát, mert megint majdnem leharapta Taggie fejét, amiért megengedte az ő unokájának, hogy tönkretegye a szabadságukat. Ma este egészen ragyogóan nézett ki a bíborszínű angórapulóverben, és bármelyik unalmas tulajdonos csikójánál is szebbnek látszó lábát megmutató egyenes, fekete flitteres szoknyában. Rupert már éppen meg akarta fogni a kezét, és meg akarta mondani neki, hogy szereti, mikor észrevett egy párt a szomszédos asztalnál. Egy unalmas kinézetű lány, akinek rózsaszínű arca elütött ragyogóan színes síruhájától és egy varázslatosan jóképű fiú, akinek tiszta kékeszöld szeme pofátlanul feléje bámult. Rupert már hozzászokott a saját neműek rajongásához, de a fiú nem nézett ki melegnek, biztosan Taggie-re bukik, nem meglepő, ha valakire egy olyan lópofát sóznak, mint ez. Öt perccel később, mikor Kitty felment, hogy esti mesét olvasson Rannaldini gyerekeinek, Lysander fizetett. Artúr kedvéért meg kell tennie. Észre sem véve, hogy minden nő sóváran nézi, rogyadozó térdekkel, kiszáradt szájjal közeledett nagy ideáljához. Lenézve a finoman metszett vonásokra, a nyugodt, lápiszkék szemekre, eléje térdelve és a kezét csókolva valami bámulatos ajándékot szeretett volna adni neki. Ehelyett azt dadogta: – Elnézést, remélem nem bánja, ha megzavarom a társalgást? – Ha újságíró, tűnjön el! – szólt rá Rupert. – Nem, egyáltalán nem. Lysander Hawkley vagyok. Rupertnek már rémlett valami. – Alapjában véve Paradise-ban lakom – folytatta Lysander. – Reméltem, hogy találkozunk a múlt héten a misztériumjátékon Valhallában. Rupert egy cseppet barátságosabbnak látszott. – Reméltük, hogy elmehetünk – mondta Taggie, rettenetesen sajnálta a szegény fiút. – Üljön le egy pillanatra, és meséljen nekünk róla. – Összerezzent, amikor Rupert bokán rúgta. – Köszönöm. – Lysander meghajtotta magát Taggie felé, és majdnem leverte a vizeskancsót nagy igyekezetében, hogy higgadtnak tűnjön. – Úgy értesültem, hogy Georgie Maguire lánya – utoljára akkor láttam, amikor belehányt Bagleyben a trombitába – bevadult, és felsorolta Rannaldini szeretőit – mondta könnyedén Rupert. – Roberto Rannaldini, ez egy volt a kilenc életedből. Cameron mondta, hogy nagyon mulatságos volt. – Nem Kitty számára – mondta gyorsan Lysander. – Kitty? – Rannaldini felesége – mondta büszkén Lysander. – Ő volt most velem. – Aha. Kezdett leesni a tantusz. Ez az a fiú, akiről Cameron áradozott. – Rupert, szerződtetnünk kell. Bomlani fognak utána. – Milyen szerepet játszott? – kérdezte Taggie megérezve Rupert hangulatváltozását. – Ó, csak a díszleteket mozgattam, de a lovam, Artúr hordozta a harmadik királyt. Nagyon jól játszott, de ez mellékes. Artúrról akartam beszélni maguknak. – Őszintén, egyenesen Rupert szemébe nézett. Öt perc múlva észrevette, hogy Rupert ásítozik, és hosszú ujjaival dobol az asztalon. – Bocsánat. Túl sokat beszélek. – Ezzel egyetértek. – Nagyon aranyosnak hangzik – mondta gyorsan Taggie, aki azt kívánta, bárcsak Rupert ne lenne olyan gonosz. Lysander vigaszt keresve fordult feléje. De szép volt hullámos, sötét hajával, puha, rózsaszínű szájával, kedves, ezüstös szürke szemével és édes, szégyenlős arcával! – Maga sokkal szebb, mint a fényképén az Expressben – dadogta és láttuk a kisfiúkat. Imádnivaló. Nemsokára Amerika színeiben fog síelni, és pont olyan, mint ön.

– Nem talált – mondta hűvösen Rupert. – Semmi köze Taghez. Az én unokám. Már csak ez hiányzott! – gondolta Lysander. – Tudom, hogy ostobán hangzik – hebegett tovább de nem néz ki annyi idősnek, hogy unokája lehetne. A kis rohadék hízeleg nekem, gondolta Rupert. – Ugye, hogy nem? – Taggie Rupert öklére tette a kezét. – Eddie szülei Kenyában pólóznak, úgyhogy mi vigyázunk rá egy pár napig. Tapasztalatszerzésnek jó, mert hamarosan örökbe akarunk fogadni egy babát Dél-Amerikából. Rupert robbanni készült. Nem szerette, ha Taggie kibeszéli a magánéletüket. Könnyen lehet, hogy a fiú kapcsolatban van a Skorpióval. – Ami azt illeti, a karácsonyt Dél-Amerikában töltöttem. Brazíliában – mondta Taggie-nek Lysander –, egy fantasztikus házban, úszómedencével és pólópályával. A tenger határolta az egyik oldalon, hegyek a másikon. Egyik este a teraszon üldögéltünk, iszogattunk, és rámutattam az egyik hegyre, amelyik tele volt csillagokkal. A vendéglátóm, Gina nevetett. A csillagaid a szegények vityillóinak a fényei, mondta. Ne morogj soha, hogy gazdag vagy. – Ez tényleg szomorú – mondta Taggie. – Hát nem? Azt gondoltam, mi a fenének vagyok én itt? Rupert látványosan ásított. – Valaki most is megkérdezhetné ugyanazt. – Rupert! – botránkozott meg Taggie. Lysander elvörösödve ugrott fel. – Nagyon sajnálom. Rupert hirtelen rájött. Biztosan ez az a fiú, aki végigment Paradise feleségein. Semmiképpen nem engedheti, hogy Taggie-vel kettesben maradjon. – Mennyire tud síelni? – kérdezte Lysandert. – Egész jól, bár egy kicsit berozsdásodtam. – Elviszem egy pályán kívüli síelésre, ha akarja. Le, a Fantom-völgybe, Ördögvölgybe, a Sátán-lejtőjén rengeteg neve van. Lefelé jövet megállhatunk ebédelni, és beszélgethetünk Artúrról. – Nagyon kedves Öntől. – Magáért megyek fél tízkor.

50. Lysandert rengeteg üzenet várta a szobájában. Aztán amikor Georgie hívta, letette, mert még mindig dühös volt rá. A következő telefonáló Marigold volt, aki megszidta, hogy kint maradt. – Rannaldini visszajött Angliába. Már nem kell többet idegesíteni. Lysander, beszélnünk kell! – De Lysander megint letette. Ferdie még jobban háborgott. – Mi a fenéért nem vagy Brazíliában? Ez egy félmillió fontos buli – ordította. – Adj el még több házat – vágott vissza Lysander. – A piac halott. Gina éppen most hívott. Nagyon dühös, hogy otthagytad, és Martha is hívott. Emlékszel Marthára, az első sikeredre? Felfrissítő kurzusra van szüksége, mert Elmer megint félrelépeget. Brazíliából továbbmehetsz Floridába. Gina azt mondja, nagyszerűen működött a dolog, amíg el nem tűntél. És a hivatali karácsonyi partik rengeteg hűtlen férjet teremtettek, akiket észre kell téríteni, mikor visszajössz Marthától. Fiú, ez baromi sok lóvé. – Nem érdekel. – Társak vagyunk – mondta dühösen Ferdie. – A lelkemet is kidolgoztam érted. Megérdemlem a részemet. Semmi más állásban nem tudsz megfelelni, amivel ilyen pénzt tudsz keresni. Emlékezz csak, tavaly ilyenkor mennyire benne voltál a szószban. És nincs szükséged arra, hogy kihívd magad ellen Rannaldinit, mert veszélyes gazember – nem marad egy ép térdkalácsod sem –, és Kitty édes, de őszintén, nem hozzád való, és valóban nem elég jó kinézetű. Nem kéne ötleteket adnod neki.

– Mindig az a bajod, hogy nekem egy sincs. És ne beszélj így Kittyről. – Felhívlak, ha jobb hangulatban leszel. Havazni kezdett, amitől fehér homályba borultak az aranylámpák meg a térre világító ablakok, és a hó vattába csomagolta a templomtornyot. Lysandernek, ráébredve, hogy már negyvennyolc órája nem aludt, szüksége volt Kitty üdítő társaságára. Elsétált hát a hatalmas de Gaulle elnöki lakosztályhoz, amit Rannaldini vett ki a nyaralásra. Amikor benyitott, Kitty éppen egy óriási sötétzöld kanapé párnáit paskolta könnyek között. Lysander teljesen megdöbbent. Egyetlen alkalommal látta Kittyt sírni, a teniszmeccs után, amikor felfedezte, hogy nem terhes. Biztos most is megvan neki. Az ördögbe! Azt remélte, hogy ma este ágyba viheti. Aztán dühös lett magára, hogy lehet ennyire önző. – Jaj, Lysander, olyan bajban vagyok. Lysander már majdnem a karjába vette, amikor csöngött a telefon. Rannaldini volt az, magából kikelve ordított, mert Kitty nem mondta le a de Gaulle elnöki lakosztályt. Miért kellene neki a nagy mesterhez illő stílusban élnie, miután ő már elment? – Rannaldini, nagyon sajnálom. Azonnal átköltözünk másik szobákba. Lysander annyira mérges volt, hogy Kitty ilyen békülékeny, hogy bevette magát a szomszédos óriási fürdőszobába, és ridegen bámulta a páfrány nedves földjét és egy egész vonósnégyes elszállásolására alkalmas málna rózsaszín jacuzzihoz vezető piros bársonylépcsőket. A rohadék át akarja költöztetni Kittyt valami nyomorúságos kis lyukba! Kedve lett volna felemelni a kagylót, és beleavatkozni a veszekedésbe. Ehelyett Kitty eszeveszett integetése ellenére hangosan meghúzta a láncot, aztán bekapcsolta a televíziót – valami francia rockbanda volt benne – és jó hangosra állította. – Mi ez a zaj? – kérdezte élesen Rannaldini. – Semmi, az egyik gyerek – hebegett Kitty a hangzavarban. – Már ágyban kellene lenniük. Lysander durcásan megette az összes epret a gyümölcsös tálból, és már a nektarinoknak is nekifogott, amikor Kitty letette a kagylót. – Hogy merészelted ezt a nagy lármát csinálni? Lysander csodálkozva nézett fel. – Kitty, te tudsz haragudni! És villámcsapásként érte a felismerés, hogy szerelmes belé. – Csak utálom, ha ilyen kedves vagy hozzá – dünnyögte Lysander. Lysander a farmerjába törölte a kezét, és maga felé húzta Kittyt. Bár Kitty megpróbált remegve elhúzódni, mint egy kismalac, Lysander megcsókolta, és olyan tiszta és édes íze volt, és fiatal bőre úgy illatozott, mint a vadrózsa, hogy addig csókolta, amíg abba nem hagyta a remegést. – Már a térdem is remeg. – Kibillentve Kittyt az egyensúlyából, Lysander lehúzta a nagy zöld bársonykanapéra, újból megcsókolta, és felfedezőútra indult a testén. A gyerekfürdetés miatt nedves ruha alatt rátalált a csodálatosan telt, ruganyos mellekre, és az úszógumiktól megszabadult karcsú derékra. – Ó, Kitty, megőrülök érted. Újra kezdődött a remegés. – Nem kell, hogy jó legyél hozzám – zokogott Kitty. – Csak hogy bosszantsd Rannaldinit, és alakíts át engem. – Ennek semmi köze Rannaldinihez. – Most Lysanderen volt a sor, hogy mérges legyen. Két kezébe vette Kitty arcát, és kényszerítette, hogy ránézzen. – Azért teszem ezt, mert nem tudom nem megtenni. Kitty. Szeretlek. Brazíliában döbbentem rá. Kitty-vágyam volt, nem honvágyam. Mostantól kezdve hozzád tartozom.

Aztán látva, hogy a nő teljesen ledöbben, folytatta: – Ellenállhatatlan vagy, mint a Cambazola24, te olyan – csettintett az ujjával, próbált igazán költői lenni – vigasztaló vagy, mint a vajjal leöntött sült krumpli vasárnap éjjel. Annyira, annyira kívánatos vagy, mint egy pohár hideg víz az éjszaka közepén, ha túl sós volt a sonka. Ó, Kitty, nem tudok okos dolgokat mondani, de én akarok a fagyott szívedet felolvasztó forró vizes palack lenni. – Te jó isten! – Kitty abbahagyta a sírást és ránézett. – Annyira jóképű vagy, a te képedet kellene rátenni minden szerelmes ponyvaregény borítójára, ahol a hős szerelmesen néz a lányra, de én egyáltalán nem hasonlítok azokra a lányokra. Most Lysander kezdett vitatkozni. – Természetesen nem. Ok csinosak. – Csodálattal futtatta végig a kezét Kitty égő, puha arcán. – De te gyönyörű vagy. És a lelked is gyönyörű, mint Artúré. Kitty felfogta, micsoda nagy bók ez, és sikerült visszatartania a nevetését. Lysander felbátorodva javasolta, hogy hancúrozzanak a jacuzziban. Kitty arcán erre szomorúság suhant végig. – Nem lehet. Férjnél vagyok. – Ne légy nevetséges! – Lysander éppenhogy megállta, hogy ne vegye lajstromba Rannaldini nőit. – De azért olyan jó volt csókolózni veled – sóhajtotta Kitty. – Nem tudtam abbahagyni. – Hát ez az. – Lysander gombolgatni kezdte a ruháját, de mikor látta a nyugtalanságát, meggondolta magát: – Beszéljük meg vacsora közben. Öltözz át! – Ásított egyet. – Szeretlek, Kitty. De mire Kitty előjött, Lysander teljesen kidőlt, az időeltolódás legyőzte. A kanapéra heveredve mélyen aludt, piros lé csordogált az arcán, mellette a padlón ott hevert a félig megrágott gránátalma. – Jó éjt, nemes herceg! – mormolta Kitty, aki tanult Hamletet az iskolában, és ráterítette a paplant. Megengedte magának azt az élvezetet, hogy egész éjjel nézze. Kitty hajnalban mély álomba zuhant a karosszékében, a telefoncsörgés riasztotta fel. Rannaldini üzenetrögzítőjéről ismerte a pattogó, határozott, vontatott hangot. – Azt hittem, Lysander jön velem síelni – mondta Rupert. A tény, hogy Lysander pár másodperccel később ugyanazon a telefonon álmosan mentegetőzött, nem altatta el Rupert gyanúját. Kitty azért fizette Lysandert, hogy a dzsigolója legyen, ő pedig arra használja a pénzt, hogy Taggie-t megkörnyékezze. – Hová mégy? – kérdezte Kitty, mialatt baracklekváros kiflivel etette a sárga sínadrágjába táncolva beleugráló Lysandert. – Valami Fantomas-lejtőnek vagy Gyilkos-meredélynek nevezett helyre, nemtőm. Olyan gyorsan lesiklok, ahogy csak bírok. Legalább tudom rágni Rupert fülét Artúr miatt. Erősen havazott az éjjel, ellepte a tegnapi lábnyomokat és sícsapásokat, tíz centi hóval borította de Gaulle elnök sapkáját a téren álló szobrán és a parkoló autókat. Az ablakon kinézve Kitty látta Rupert sötétkék Mercedesét a szálloda elé hajtani. Amikor kiszállt, ugyanolyan fagyosnak és vészjóslónak látszott, mint az időjárás. Kitty egyszerre csak félni kezdett. – Kérlek, vigyázz magadra! – mondta, miközben lesöpörte a morzsákat Lysander álfáról, és átnyújtotta neki a fejpántját. Háromnegyed óra múlva a szikláról lenézve, mely meredek volt, mint a liftakna, Lysander azon tűnődött, mi a fenéért jött ide. Rupert idefelé szándékosan két üléssel odébb ült Lysandertől a helikopterben, és egyetlen szót sem szólt hozzá. A májbeteg sárgával pettyezett ónszürke felhők további havazással fenyegettek. Üvöltő hóförgeteg vágott üvegszilánkokat az arcukba. A látási viszonyok egyre romlottak, az alant lévő sípályagombolyag és az oldalt fűrészfogszerűen szegélyező fenyőfák csak nehezen voltak kivehetőek. Messze-messze odalenn a falu házai, egyikükben a drága Kitty, olyanok voltak, mint

24

A francia Camembert és az olasz Gorgonzola keveréke, krémes sajt.

hangyák a hóban. Lysander sárga síruhája volt az egyetlen színfolt a fekete-fehér sivár tájban. Rupert mandulavágású szeme a sötét szemüveg mögött minden volt, csak barátságos nem. – Minden rendben? – kérdezte Lysandert. Lysander bólintott, a félelemtől jobban reszketett a foga, mint az éles hidegtől. – Én vezetek – és Rupert máris elindult, zuhanó meteorként száguldott lefelé a völgybe, a folyamatosan felcsapó hó teljesen beterítette. És ő is nekilendült, zsokémódra lekuporodott, az arca alacsonyabban volt, mint a keze, dühödten döfködött a botjával, megpróbálta visszaszerezni régi készségeit, és felvenni a ritmust, ahogy Rupert után iramodott. Ahogy Lysander elsuhant mellette, Rupert perceken beül rájött, hogy klasszisokkal jobb, mint ő. Bár valamikor majdnem megütötte az olimpiai mércét, most már húsz évvel öregebb volt, és hiányzott belőle a srác hajlékonysága, kivételes állóképessége és a pillanatok alatti reagálás készsége. Rupertnek igazán meg kellett erőltetnie magát, hogy lépést tudjon tartani vele. Egész idő alatt érezte, hogy túl gyorsan megy, és bármelyik pillanatban a rohanó fáknak ütközhet vagy az alatta tátongó szakadékba zuhanhat. Minden izmát meg kellett feszítenie, hogy elkerülje a halált. Még jobban felpiszkálta, hogy Lysander, miután belejött, kezdte egyre jobban élvezni a dolgot, kimutatva, milyen varázslatosan uralja a helyzetet belemenve a hosszú, szökkenő ugrássorozatokba, mint egy vadászkutya, aki a magasra nőtt vetésből ki akar látni, és minden alkalommal tökéletesen ért földet. Túl gyorsan ment bele az utolsó kanyarba, elvesztette az egyik lécét, és a másikon suhant le, egyenesen a hegy háromnegyedénél lévő bárba. Idegességében hisztérikusan vihogva, kipirult arccal, kezében egy pohár Kirt tartva várta Rupertet. – Jesszusom, ez aztán izgalmas volt. Azt hittem, hogy a szél darabokra szaggat. Istennek hála, hogy egy darabban vagyunk. Kértem neked egy whiskyt. Rupert rettenetesen dühös volt magára. Megtörténhetett volna, hogy soha többé nem látja viszont Taggie-t, a gyerekeket vagy a kutyáit – csak azért, mert ki akarta ugrasztani nárciszsárga nadrágjából ezt a pimasz kis szarházit. – A Kísértet-völgyön jöttek le? – kérdezte a csapos hitetlenkedve, és egy tál sós perecet tett eléjük. – Hiába, csak az angolok és a veszett kutyák mennek délben a napra! Tudják, miért hívják így? Lysander megrázta a fejét. – Mert olyan sok ember meghalt ott. Éjszakánként a szellemeik lesíelnek a hegyről. A helybéliek a közelébe sem mennek. A nap már melegen sütött, az olvadó hó szappanhabként maszatolta be a fenyőfákat. Rupert megmarkolta a whiskyspoharát, hogy megállítsa a keze reszketését. A fiú nemtörődöm szépsége, kusza, barna fürtjei, fehér ajakápolóval kihangsúlyozott nagy, előkelő szája, a faasztalon nyugvó végtelen hosszú lábai csak növelték Rupert ellenszenvét és féltékenységét. Lysander nem értette, hogy Rupert miért nézett ki a másnapos csörgőkígyónál egy kicsivel sem barátságosabbnak, de elszánta magát, hogy hízelegni fog neki, és belekezdett: – Véleményem szerint Taggie, úgy értem Mrs. Campbell-Black rettenetesen gyönyörű. – Ami egyáltalán nem mondható el Mrs. Rannaldiniről. Lysander nem akarta felhúzni magát, a poharába meredt. Rupert a passzivitását tétlenségnek gondolta és szinte fecsegővé vált. – A szálloda dugig van olyanokkal, akik csak arra várnak, hogy egy dzsigoló lecsapjon rájuk. Biztosan tudnál elbűvölőbb valakit találni ehelyett a tehén helyett, aki kifizeti a számláidat. Meg tudom érteni, hogy a recesszió miatt be kell érned azzal, amit kaphatsz. – Kiitta a poharát, és intett a csaposnak, hogy töltse újra a poharaikat, s Lysander felé bólintott: – Nyugi, ami még hátravan, gyerekjáték. – El vagyok képedve, hogy Rannaldini – a vontatott hang egyre lassúbb és gonoszabb lett – elvett egy ilyen tramplit. Rácsukódott az arcára a liftajtó? Nem csoda, hogy Rannaldini nem engedi ki naplemente előtt. Bár még mindig úgy vélem, az ízléstelenségre nincs mentség. A következő pillanatban Rupert a bár padlóján találta magát a hátán fekve.

– Soha többé ne beszélj így Kittyről! – üvöltötte Lysander. – A legszebb, legédesebb, legkedvesebb nő, akit ismerek. Ahogy Rupert az állkapcsát tapogatta, egy darabig azon töprengett, hogy ledobja-e Lysandert az ablakon keresztül a szakadékba. Aztán rájött, lehetetlen, hogy Lysander ki akarna kezdeni Taggie-vel, ha ilyen vehemensen védelmezi Kittyt. Ezek után Rupert és Lysander sível tették meg a hátralévő utat lefelé a hegyről, miután együtt jól berúgtak, Rupert még a nagyapasággal kapcsolatos fenntartásait is bevallotta, és hogy ezzel feszélyezi Taggie-t. – Úgy érzem, hogy elloptam a fiatalságát, de gyűlölök minden férfit, aki ránéz. Ma reggel meg akartalak ölni. – Ez rendben is van – mondta Lysander. – Én is megöltelek volna, ha tovább folytatod Kittyt ócsárlását, és megpróbálnád elvenni tőlem. Igazán azt gondoltad, hogy ki akartam kezdeni Taggie-vel? – Tegnap este egyfolytában őt bámultad. – Téged néztelek – pirult el dühösen Lysander. – Mindig bálványoztalak – még a Donald kacsánál is jobban. Nézd, mit csinált Kitty nekem! – Büszkén cipzározta ki sárga kabátját, és megmutatta a pulóverjét. – Mindenesetre, hogy visszatérjek hozzád, a szüleimnek volt egy rettenetes veszekedése, mert az apám úgy gondolta, nem maradhatok fenn késő éjszaka, mert túl fiatal vagyok, hogy az éjszaka közepén megnézhessem a győzelmedet a bronzért Kolumbiában. – Hány éves voltál? – Hét. – Ejha, köszönöm – mondta savanyú ábrázattal Rupert. Lysander megeskette Rupertet, hogy titokban fogja tartani, és a maga jóhiszemű módján elmesélte Rupertnek, hogy egész kis vagyont szedett össze, kétségkívül Ferdie irányítása alatt azzal, hogy férjeket tett féltékennyé. – De most szerelmes vagyok Kittybe, és találnom kell egy megfelelő állást, hogy el tudjam tartani. – Lehetnél műsorvezető a Venturernél – mondta Rupert. – Csak annyit kell tenned, hogy felolvasol a súgógépről. Lysander megrázta a fejét. – Nagyon kedves vagy, de diszlexiás vagyok. Egy fél napba telik elolvasni a Sunban a futamokat, vagy a „NE ZAVARJANAK" táblát a hotelszobákban. Rupert elérzékenyedett. Taggie is diszlexiás volt, és tudta, milyen heroikus erőfeszítéseket tett, hogy túljusson rajta. – Igazándiból lovakkal szeretnék dolgozni – folytatta Lysander. – Meg akarom gyógyítani Artúrt, hogy még egyszer favorit legyen Rutminsterben. – Penscombe Büszkesége fogja megnyerni – mondta Rupert. – De Artúr jó ló volt, emlékszem, hogy győzött Írországban. – Még mindig kapja a rajongói leveleket és Twix csokikat postán. Lemenőben volt a nap, mikor Rupert kitette Lysandert a Hotel Versailles-nál. A következő pillanatban a hidegtől elkékült, az aggodalomtól hisztérikus Kitty döntötte fel, ahogy a jeges járdán át a karjaiba vetette magát. – Annyira aggódtam. Olyan sokáig elmaradtál. Már azt hittem, hogy meghaltál. Emberek ezrei haltak már meg a Kísértet-völgyben. – És egyre csak csókolgatta. – Olyan ideges voltam, mert Rupert szándékosan vitt oda. – Dehogy, csodálatos volt, és te is csodálatos vagy. A fogadtatástól boldogan Lysander keresztülhúzta Kittyt a forgóajtón, közben egyfolytában csókolta, amíg a portások, a recepciósok, és az asztal körül csoportosuló elbűvölő emberek abbahagyták a beszélgetést, iszogatást és meg nem tapsolták őket.

– Telefonálnom kellett volna. – Észre sem véve, micsoda feltűnést keltettek, a lift felé húzta Kittyt. – Nem akartalak megijeszteni. Menjünk, és próbáljuk ki azt a jacuzzit, mielőtt meg nem merevedek. „Egy helyen, ahol nem lehetnek érzéseink, Egy olyan életben, ahol semmi sem igazi, Megtaláltalak, megtaláltalak" – énekelte Lysander hamisan a félméteres meleg, illatos, pezsgő vízben fekve, mialatt Kitty melleit szappanozta, melyek finoman rezegtek a felszín felett. Kitty először rémesen zavarban volt, mert Rannaldini leborotválta a fanszőrzetét. – Én voltam a rendelkezésére álló egyetlen személy itt, akivel lefeküdhetett – vallotta be Kitty. – Az au-pair apja a Le Monde-nál dolgozik, nem kockáztathatott. Lysander elrejtette a dühét, mondván, hogy imádni valóan néz ki, és most sokkal inkább olyan, mint egy kismalac, és hogy Rannaldininek az a rögeszméje, hogy ösvényeket vág az izgató helyekre. Aztán Kitty mondta, hogy Rachel nem értene egyet az ilyen szörnyű erdőirtással, jót nevettek, és máris jobban érezték magukat. A falon lévő elsötétített tükörbe pillantva Kitty életében először már-már gyönyörűnek érezte magát, és a vízbe tette a kezét. – Ez nem jó, tényleg megmerevedtem – ismerte be Lysander, ahogy zabolátlan farka a felszín felé emelkedett. – Olyan, mint egy periszkóp – mondta Kitty, és megsimogatta. – A célpontját keresi. Gyere! Kiemelkedve a vízből, Lysander mindent összecsöpögve átcipelte Kittyt a szomszédos szobába, és eláztatta a rózsaszín kartonrózsákat, ahogy gyengéden ledobta a hatalmas baldachinos ágy takarójára. Nem törődtek azzal sem, hogy behúzzák a függönyöket. Odakünn kacsatojáskék árnyékok feküdtek a hóban, ragyogtak a csillagok a tiszta, fagyos éjszakában. Úgy tűnt, hogy a kék hegyek feletti csendgyűrű megvédi őket. – Szeretlek – mormolta Lysander, ahogy lassan simogatva felajzotta Kitty nedves, rózsaszín testét. Aztán felült, a combjai közé húzta és belécsusszant. – Ahhhh, óóóó – ez a mennyország. Mintha a fejőnő puha, rózsaszín ujjai szorítanának. Jaj, segítség! – Jajdult fel – Soha nem tudok kitartani, ha tényleg tetszik valaki, és te jobban kellesz nekem, mint bárki más. Jaj, Istenem, ó, segítség, ne haragudj, Kitty drágám. Az a különbség Rannaldini és Lysander között, elmélkedett Kitty, hogy bár Rannaldini órákig játszott vele és hosszú ideig kitartott, mindig zongoristának érezte, aki a technikáját csiszolgatja egy nagy koncertre, ami nem vele lesz. Lysanderrel viszont ő volt a nagy alkalom, amire egész életében gyakorolt. – Ó, Kitty! – mintha a gondolataira reagált volna. – Annyiszor dugtam már életemben, de igazán ez volt az első szeretkezésem. Most én vagyok soron, hogy örömet szerezzek neked. Ígérd meg, hogy pontosan megmondod, mit szeretsz. – Aztán, hogy Kitty zavarban volt, azt mondta: – Kisgyermekkorom óta Pilléreket szerettem volna építeni, ha felnövök – és annyira kacagott, hogy végül Kitty is csatlakozott hozzá, és kezdte elengedni magát. Azután őszintén mondta. – Ez abszolút varázslatos volt, Lysander. – Csináljuk az egészet újra, ezúttal ügetésben – mondta Lysander, és megcsókolta –, de ha nem akarunk reumában meghalni, jobb lesz, ha keresünk egy másik ágyat. Csak pisilek egyet. Mikor öt perccel később Kitty szerelemtől szédülten kitotyogott a fürdőszobába, látta, hogy Lysander megtalálta a Ceciliától karácsonyra kapott borzalmas bíborrúzst, és a tükörre írt vele: „KITTY EGY ÉLETRE SZOLL ÉS NEM CHAK KARRÁCSONYRA." A szomszédban a sarló alakú hold fehér, sóvárgó apácaarca az ablakon át megleste a várakozó Lysander elnyúlt testének szépségét. Kitty beszaladt hozzá a szobába, rávetette magát, és ezüstös mellébe temette az arcát.

– Egész életemben – suttogta – arra vágytam, hogy egyszerre legyen holdfény és valaki, akit szeretek. – Állandóan föl akarom hívni anyut, hogy megmondjam neki, milyen csodálatos vagy – mondta Lysander.

51. De ahogy Shakespeare Lysandere négyszáz évvel korábban rámutatott, „a hű szerelmek folyama kényelmes nem volt soha.25"Az újságírók, akik mindenhová követték Rupertet, és mindenkire lecsaptak, aki valamennyi időt eltöltött vele, lekapták Lysandert, amikor megcsókolta Kittyt a szálloda halljában. A vastagon megkent hotelportás nyilvánosságra hozta, hogy a de Gaulle elnöki lakosztályt most már Mr. Hawkley fizeti. A képszerkesztő rögtön beazonosította Lysandert, mint azt a férfit, aki féltékennyé teszi a férjeket és Kittyt a rövidke megjelenéséből a repülőtéren, hogy ő Rannaldini felesége. Mikor Brahms Első zongoraversenyének megerőltető első tételének felvétele után Rannaldini és Rachel kifelé jött az Abbey Road-i hanglemezstúdióból, Rannaldini egy riporterrel és egy fényképésszel találta szembe magát. – Mr. Rannaldini, kíváncsiak vagyunk, mit gondol ezekről a Franciaországban tartózkodó feleségéről készült képekről. Egy gyors pillantás elég volt. – Melyik laptól vannak? – tört ki Rannaldini. – A Mától. Rannaldini felemelte az öklét. – Ha nem vigyáznak, a Tegnaptól lesznek. – Durván félrelökte őket, és beugrott a várakozó Mercedesbe. A nagy tapasztalatú Clive becsapta az ajtókat, és a vezetőüléshez futva eltűzött az éjszakába – otthagyva Rachelt egy fillér nélkül, amivel hazajuthatna. Monthaut-ban Kitty a Nyájas kismalacot26 olvasta Rannaldini gyerekeinek – nagyon lassan, hogy megértsék angolul. Lysander az ágy végébe kuporodva hallgatta. Mindig szerette a történetet, az anyukája gyakran elolvasta neki, és azt gondolta, hogy Kitty mennyire hasonlít Wig kocára, a mese hősnőjére, a kicsi, fekete, duplatokás malacra a kék virágos ingruhájában. Milyen szép lenne, ha ő és Kitty együtt el tudnának szabadulni, messze Rannaldinitől, a megyehatáron túlra. Bárcsak ő is olyan nemes jellem lenne, mint Nyájas kismalac. – Túl a hegyeken és még azokon is túl, Nyájas kismalaccal táncolt – olvasta Kitty, és becsukta a könyvet. – Na, most mindannyian próbáljatok meg aludni! Amikor egyenként mindegyiknek puszit adott, Lysander átsétált a nappaliba, és gondolkodás nélkül felvette a csöngő telefont. – Ki beszél? – üvöltötte Rannaldini. Lysander letette. – Ki volt az, aki felvette? – érdeklődött Rannaldini, amikor másodszor is telefonált. – Senki. Biztosan rossz számot hívtál. Tanulékony, gondolta Lysander, de mikor vodkát töltött a két pohárba, hallotta Rannaldini hisztérikus üvöltését a szoba másik végében, és ahogy Kitty esetlenül letette a kagylót, és elgyötörten rámeredt, érezte azt is, hogyan zuhan le a földre a mesebeli repülő szőnyegük. – Vissza kell mennem. Minden lapban benne van. – Na és? Nem számít. Csak mi számítunk. – Natasha barátja vagy. 25

Shakespeare: Szentivánéji álom, I.felv. 1. szín (ford. Arany János)

26

Beatrix Potter: Mesék

– Francokat, utálom őt. Soha a leghalványabb érdeklődést sem mutattam iránta. Rannaldini hazudozik. – És a felesége vagyok. – Nem maradhatsz vele. – Lysander tiltakozva vágott át a szobán, de ahogy a karjába vette, érezte, hogy Kitty távolodik tőle. – Rannaldini öreg és gonosz. – Szüksége van rám. – Kitty kivett a gyümölcsös tálból egy mandarint, megpucolta, kidobta a gerezdeket a szemeteskosárba, és a héját kezdte el enni. – Olyan vagy, mint a tartalék pokróc a szekrényben. – Elvette tőle a héjat, és remegő kezébe tette a vodkát. – Rannaldini csak akkor vesz elő téged, ha fázik. Kitty, én gondoskodni fogok rólad. Elszökhetünk a hegyeken túlra és még azon is túl. Tudom, hogy szeretsz engem. – Ahogy Lysander erőszakkal felemelte Kitty arcát, az olyan sápadt volt, és úgy öntötte el a vágyakozás, mint az előző esti hold fénye. – Csak egy fellobbanás volt. – Nem igaz. Miért pazaroltál el egy egész bőröndöt, hogy Lassie-t idecipeld? – Lysander győzelemittasan előhúzta a táskát az ágy alól, és kivette a skót juhászt, amit ő vett neki a Harrods játékosztályán. Kitty elvörösödött. – Azt gondoltam, lehet, hogy a gyerekek játszani fognak vele. – De nem játszottak. – Haza kell mennem holnap – suttogta Kitty. – Akkor veled megyek. Bárcsak Rupert ne repült volna vissza Angliába, igénybe vehette volna a segítségét, hogy meggyőzze Kittyt, ne menjen vissza. A hazafelé út kész szenvedés volt, rosszabb, mint visszamenni az iskolába, rosszabb, mint mikor meghalt az anyja. A négy nappal korábbi hazamenetel miatt felbőszült gyerekekkel körülvéve, annak tudatában, hogy mindenütt újságírók vannak, Kitty és Lysander nem érintették meg egymást, és egy szót sem váltottak. Napbarnította arcuk alatt hamuszürkére sápadtak, egyikük sem aludt egy szemhunyást sem. Lysander vett a duty-free-ben egy nagy üveg Diorissimo parfümöt. Annak ellenére, hogy rengetegszer vette már, még mindig „Diorimissónak" ejtette, és a lány a pult mögött azért mosolygott, mert annyira jóképű volt. – Ez volt anyu kedvenc illata – mondta, és átadta Kittynek. – Azt akarom, hogy viseld, mert – csuklott el a hangja –, mert téged jobban szeretlek, mint őt valaha is. A friss levegő és a hegyek vakító fehérje és kékje után a Heathrow repülőtér szürke és szúrósan hideg volt. A vad szél Kitty feje fölé emelte a zöld ruhát, amikor kilépett a repülőgépből. Annyira reszketett, hogy Lysander odaadta neki a kabátját. Mindennek a tetejébe a vámtiszt rápillantva Lysander pólóütőire és a nagy halom csevegő olasz gyerekre, mindent kinyitott, míg végül felfedezte Lassie-t. – Jaj, kérem ne – suttogta Kitty. – Vicces, hogy eldugta a bőröndbe – mondta a kegyetlen kinézetű vámos. – Én adtam Mrs. Rannaldininek – vitatkozott Lysander. – Nézzük, mi van benne. – Hagyja a francba békén! – Ne szemtelenkedj velem, napsugaram! – A vámos elővett egy bicskát, majd elégedetten belemártotta Lassie védtelen, bolyhos fehér torkába, és folytatva a rombolást, darabkákra vágta barnás fehér testét, végül még csillogó bőrorrát is levágta, és kivájta a szemét. Rannaldini gyerekei mind hisztérikusan visítoztak. Lysander azt hitte, hogy Kitty el fog ájulni. Csak Kitty kétségbeesett könyörgése akadályozta meg, hogy át ne nyúljon az asztalon, és szét ne verje a vámost, különösen, hogy egy szó elnézéskérés nélkül adta vissza Lassie maradványait.

– Szerzek neked helyette másikat, és téged is elkaplak, rohadék! – Lysander is majdnem elsírta magát. – Ó, Kitty, kérlek, ne menj vissza Rannaldinihez! Menjünk taxival a Fountain Streetre. A repülőtéren hirtelen egy rakás szenzációhajhász újságíróba botlottak. De a mindenütt jelenlévő Clive a karmai közé ragadta őket, és gyorsan beterelte Kittyt és a gyerekeket egy hozzá illően temetőfekete limuzinba, és már kint is voltak az M4-esen. Rannaldinit mélyen megrázta a dolog. Sosem hitte, hogy Kitty valakinek is tetszhet. De a Mában és a legtöbb újság késői kiadásában megjelentetett képeken észrevette, micsoda boldogsággal néz erre a bájos kis kígyó Lysanderre, és Kitty majdhogynem szépnek látszott. Úgy érezte, egyre kisebb és kisebb a népszerűsége. Biztos volt abban, hogy az a szar Campbell-Black nem lesz képes ellenállni a „David király városában valamikor" kalózkiadása terjesztésének. Tudta, hogy ő volt az első számú jelölt a New York-i állásra, de Borisz Levitszkij szimfóniája éppen most nyerte el Az év legjobb zenekari műve-díjat (és Borisz maga vezényelte a Mozart Teremben, szenvedélyes kritikákat kapott és zavart, de lelkes tapsot). Míg Rannaldini síelni volt, Clive szerint Borisz kétszer is átjött meglátogatni Rachelt és a gyerekeket. Az utolsó dolog, amit Rannaldini akart, hogy ezek ketten összejöjjenek. Ha meg akarja szerezni a New York-i állást, azonnal helyre kell hoznia a házasságát. Ezért fékezte magát, mert először ösztönösen az volt a szándéka, hogy elverje Kittyt a visszatérése alkalmából. És mikor könnyeit visszatartva és remegve Kitty belépett a bejárati ajtón azt várva, hogy megszólal a büntető harang, Rannaldini azonnal beterelte a gyerekeket Mrs. Briscombe-hoz és a sült csirkéhez, sült krumplihoz a konyhába, Kittyt pedig behúzta a piros szalonba. A sivár, keserű nap után nem lehetett volna jobb a fogadtatás. Almafahasábok pattogtak vidáman a kandallóban, a falilámpák lágy fényt vetettek a hatalmas, sötétkék tálakban lévő fehér jácintokra, és az egész padlót beborító perzsaszőnyeg puha, vörös rózsáira és bazsarózsáira. A szokásos Stockhausen vagy Sosztakovics helyett a sztereó a My Fair Ladyt játszotta. Még maga Rannaldini is megközelíthetőnek látszott régi barna kordnadrágjában, sárga kockás ingben és sötétbarna kasmírpulóverben, amely úgy tűnt, hogy kihozza kemény, fekete szemének puha, barna pöttyeit, és olyan gyengéden mosolygott rá. – Rannaldini, rettenetesen sajnálom. – Kitty fogai olyan rémesen csattogtak, hogy alig tudta kinyögni a szavakat. – Csitt, csitt, csak az számít, hogy itthon vagy. Gyere ide, drága gyermekem! – Kitty kékre fagyott kezét megfogva közelebb húzta, gyöngéden megsimogatta Kitty arcát, amely merev volt a feszültségtől, várva a visszakézből kapott első pofont. – Bocsáss meg a sajtó miatt, meg ilyesmikért. – Mit számít a hülye sajté)? – sóhajtotta Rannaldini. – A látványod Lysander karjaiban észhez térített. Ez volt életem legrosszabb huszonnégy órája. Kitty elképedve nézett fel, üvöltöző sértegetést, hüvelykszorítót, a kezébe vágott tűzőgépet várt. „Megszoktam az arcát, vele kezdődik a nap" énekelte Rex Harrison. – Akárcsak az én érzéseim – mondta Rannaldini, és megcsókolta a homlokát, majd a remegő ajkát. – Nem haragszol? – Csak magamra, hogy elhanyagoltalak. Minden gyerekem imád téged, még Natasha is. Aggódva hívott fel ma reggel. Papa, ne engedd, hogy Kitty elmenjen. Természetesen nagyon szomorú. Lysander gyakran mondta neki, hogy szereti, és állandóan hívogatta Svájcból. – Ez bántja, gondolta elégedetten Rannaldini, látván, hogy Kitty összerándul. – Persze, hogy üldözi Natashát – folytatta. – Nagyon gazdag nő lesz, ha meghalok. Te is az leszel, Kitty, ez nem is annyira lehetetlen. – Legyintett Kitty tiltakozására. – Azt hittem, lehet, hogy nem jössz vissza, már azt fontolgattam, hogy befejezem az egészet. – Kihúzva az íróasztal egyik fiókját a fekete pisztolyra mutatott. – Rannaldini, jaj, ne! – Kitty megrémült. – Nem szabad semmi ilyesmit tenned.

– Nem, ha az enyém vagy. – Becsapta a fiókot, és az italos asztalhoz ment. Töltött Kittynek egy nagy konyakot. – De sok gondom van. A Zengzeton tönkrement, Larry romokban hever. – Jaj, szegény Larry, szegény Marigold. – Szegény én – mondta bosszúsan Rannaldini. – A Zengzeton milliókkal tartozik nekem. Kell találnunk egy új hanglemezvállalatot, gondolj a ránk váró új szerződésekre. – Aztán látva a kimerültséget Kitty arcán, hozzátette: – De felejtsd ezt el. Csak magunkra gondolj, Kitty, és gyere velem a toronyba. – A dereka köré csúsztatta a kezét, majd felfelé, gyengéden cirógatta a mellét, aztán lefelé, hogy megsimogassa a fenekét, és erősen belecsípjen. – Te szerelemre termettél, Kitty, és most lehet, hogy lesz egy kis büntetés, hogy olyan rossz lány voltál. Idd ki a konyakodat, és én kitörlöm az emlékezetedből azt a szexmániás, kapzsi kis dzsigolót. – Ő nem is... – sóhajtotta Kitty. – Ó, drágám! – Rannaldini felemelte a kandallórácson mászó fatetűt, és a tűzbe lökte. – Ne kelljen többé nekem lerombolnom az ábrándjaidat. Meg kell ígérned, hogy soha többet nem találkozol vele. Lysander visszatérése Szarka-tanyára még rosszabb volt. Paradise sosem nézett ki sivárabbnak. A szadista keleti szél eltüntette az elsárgult mezők utolsó leveleit is. A fák őrjöngve rázkódó ágai agancsokként nyúltak az ég felé. Rannaldini, a ravasz, vén szarvasbika visszaűzte a fiatal trónkövetelőt az erdőbe. Sosem fogja elengedni Kittyt. Az ő hibája volt. Ha távol tartotta volna magát Kittytől a nyilvánosság előtt, elkerülhették volna mindezt. Félt Rannaldini bosszúálló természetétől, és egy rettenetes pillanatban hallotta, hogy meghúzzák a büntető harangot Valhallában, aztán rájött, hogy csak a templomóra kongatta el a tizenkettőt. Úgy tűnt, éjfél van. Hogy tudja túlélni élete hátralévő részét? A háznak dohos és savanyú szaga volt. A lábtörlőt levelek borították, leginkább számlák. A hűtőben talált félig megevett fácánt, amin már kukacok mászkáltak. Undorral dobta ki a kukába. Kiöntötte magának az üveg alján lötyögő vodkát, és töltött rá tonikot, amely olyan áporodott volt, mint az élete. Csak három levél felbontásával bajlódott, mindegyik még nagyobb elkeseredésbe hajszolta. Az elsőt az állatorvos írta, azt közölvén, hogy 99 százalékig bizonyos, hogy Artúr pataszűkülést kapott, ami azt jelentette, hogy semmi esélye a versenyzésre. – Jaj, szegény, drága Artúr. – De Lysander nem igazán tudott megemészteni jelenlegi állapotában egy ilyen súlyos csapást. A második levélre nem kellett bélyeget ragasztani. Marigold írta: „Drága Lysander! Nagyon sajnálom, de szegény Larryt kiszavazták a Zengzeton igazgatótanácsából, így nem fogom tudni többé fizetni a havi díjazásodat, de remélem, Georgie még mindig fizet neked, és muszáj a majort és a Szarka-tanyát piacra dobnunk. Addig maradhatsz, amíg el nem adjuk, de kérlek, próbáld meg rendben tartani, mert az ügynökök odavisznek embereket, hogy megnézhessék. Larry miatt és miattam ne aggódj, mi rendben vagyunk. Egy kellemesebb megjegyzés, bár nem engedhetem meg magamnak a 10 000 fontos jutalmat, gratulálok, hogy visszaszerezted Kittynek Rannaldinit. Tényleg nagyon megrázták a Mában megjelent képek. Larry, aki látta utána, azt mondja, sokkal jobban aggódott miattuk, mint a Zengzeton tönkremenetele miatt. Olyan ideges, ejteni fogja hamarosan az összes szeretőjét, még azt a vén tyúk Hermionét is. Remélem, találkozunk holnap este Rachel partiján. Szeretettel, Marigold." Az eső végigsuhant a völgyön, mint egy kísértetekből álló könnyűlovassági század. Lysander reszketni kezdett. Újból megrohanta a régi bizonytalanság érzése. Elvesztette az igaz szerelmét. Ha kiköltözik, hol fognak az állatai és remélhetőleg Kitty élni? Szegény Marigold is – tönkrement. Rengeteg pénzt kapott tőle. Reszkető kézzel írt neki egy harmincezer fontos csekket. Nem akart

egy fillért sem többé azért, hogy megmentse Kitty házasságát. Jobb lesz, ha valamikor felhívja a bankját és megtudja, mennyije maradt. Esetleg Ferdie meg tudná tenni helyette. Fel kell hívnia, vissza kell hozni a kutyáit, és az ördögöt emlegette, mert volt egy levél Ferdie-től is. Milyen furcsa, Ferdie sosem írt levelet, és a borítékon lévő kézírása tényleg furának látszott. „Kedves Lysander! Attól tartok, Maggie meghalt." Lysander rémülten felnyögött. „Nem meghízott, mint hittük, vemhes volt és annyira emésztette magát utánad, hogy nem evett. Nem volt ereje, és belehalt a három kiskutya megszülésébe. Kettő halva született. A harmadikat üvegből etetem." Jaj nekem, suttogta Lysander. Aztán tovább olvasott: „Csak azt akarom tudatni veled, hogy nem bánhatsz továbbra is így az emberekkel és az állatokkal, elfeledkezve a kötelességeidről. Kirántottad Maggie-t a pokolból, megszerettetted magad vele, és utána ejtetted. És ezekből a képekből a Mában látom, hogy ugyanezt tetted Kittyvel. Elegem van abból, hogy összeszedjem utánad a szilánkokat. Jacket Marigoldnál hagyom. Többé nem akarlak látni. Magadra maradtál. Lysander teljesen összetört. Szegény, drága kis Maggie, a legszeretetreméltóbb kutya a világon, akitől csak szeretetet kapott, halálra éhezte magát, és az édes, drága Kitty, és Ferdie, a legdrágább barát, akire teljes mértékben számíthatott. Hogy tudott ennyire undorítóan viselkedni velük. A hideg rázta. Ledobta magát a koszos, szürke lepedőre és álomba zokogta magát. Mikor két óra múlva felébredt, már alkonyodott, és olyan elhagyatottnak érezte magát, hogy feltárcsázta Valhallát, pedig megígérte, hogy nem fogja. Először azt hitte, Kitty az üzenetrögzítőről beszél hozzá, mert olyan magas, mesterkélt és természetellenes volt a hangja. – Soha többé nem találkozhatom veled. – Nem tudok nélküled élni – hadarta rémülten –, és Maggie meghalt. – Jaj, Lysander. – Egy pillanatra Kitty hangja elcsuklott. – Nagyon sajnálom, de mégsem találkozhatom veled. Rannaldini megbocsátott nekem. Meg kell mentenem a házasságomat. – Miféle házasságot? Szaddám Húszéin felesége vagy. – Megfenyegetett, hogy megöli magát, ha elhagyom. Mindent köszönök. Isten áldjon, és részvétem Maggie miatt. Lysandernek ötször kellett tárcsáznia, mire jó számon hívta Rupertet. – Jaj, Rupert, Rupert, rettenetesen sajnálom, hogy zavarlak, de Kitty nem akar látni soha többé, és Rannaldini öngyilkossággal fenyegetődzik. – Régi trükk – mondta gúnyosan Rupert. – Nem kétséges, hogy rá fogja venni Kittyt, küldje el a számítógépén a búcsúleveleket az összes szeretőjének. Éppen most néztem a misztériumjáték felvételét. Istenem, de mulatságos. Virágot kell küldenem Florának. – És Artúrnak pataszűkülete van – mondta elkeseredetten Lysander. – Hozd át holnap. Megnézem. – Biztos vagy benne? Nem bánod, ha Picúrt is viszem? Nagy szemétláda, de Artúr nélküle olyan elveszett.

52. Lysander csak azért ment el Rachel partijára, mert remélte, hogy találkozhat Kittyvel. Még egy rideg este. A szeles rutshire-i utakat fekete jég borította, vad szél hajszolta a bolyhos tintakék felhőket a csillagos égen keresztül. Rachel vízgyűjtő hordója tömörre fagyott. Bár Jázmin-lakban hidegebb volt, mint odakint, a parti a siker illúzióját keltette, mert a körülbelül huszonöt vendég bezsúfolódott a hatalmas, fekete zongora uralta kis szobába, és ordítani kellett, hogy hallják egymást, mivel Rachel teljes hangerővel bömböltette Rannaldini Sosztakovics Ötödikjének lemezét.

– Hála istennek, hogy eljöttél, szükségem van egy facér pasira – üvöltötte Rachel, de a szívélyessége elpárolgott, amikor meglátta a Lysander kabátjába rejtett Jacket. – Remélem, ez a vadállat nem fogja Scarlattit üldözni. Nem maradhatna kint a kocsiban? – Halálra fagyna. Boldog születésnapot! – mondta Lysander, és képtelen volt a szemébe nézni, mikor átadta az üveg Moët pezsgőt, annyira nem kedvelte. – Elkényeztetsz – mondta gúnyosan Rachel. – Annyi piám van, azt fogják hinni, hogy problémáim vannak az alkohollal. Lysander reményei, hogy kaphat egy tisztességes italt, elillantak, mikor Rachel azonnal a többi üveg közé az italszekrénybe tette a pezsgőt mondván, hogy valami különleges alkalomra tartogatja. A következő dugásodra Rannaldinivel, gondolta Lysander undorral. Biztos volt benne, hogy a hatalmas moherpulóver és a puha, gombarózsaszín bőr szűkszárú csizma, amiben annyira jól nézett ki, a Maestro ajándékai voltak. A szobában körülnézve észrevette az új, bonyolult sztereórendszert, és hogy a polcokat ellepik Rannaldini kazettái és lemezei, a zongoraszéket pedig választékos ízléssel hímzett, sárga árvácskák borították. És szegény, drága Kitty iratrendezőt kapott karácsonyra! – Forró almapuncs vagy egzotikusgyümölcs-ital? – kérdezte Rachel egy merőkanalat lengetve. – Amelyik erősebb. – Úgy tűnik, az emberek jobban szeretik a gyümölcsitalt. – Rachel átadott neki egy pohár zöld gyümölcslét. – Gyere, ismerkedj meg néhány londoni barátommal! Ez a leírás elragadóan kinéző és kifinomult embereket sejtetett, Lysander viszont egy sor utolérhetetlenül kétes egzisztenciával találta magát szemben: ellenszenves figurák, akiknek savanyú képénél csak kopott, hosszú kardigánjaik voltak unottabbak. Elszántan melengették dirndliszoknyás feneküket a rémesen vérszegény tűz előtt. – Ez a helyi csődőr, akiről meséltem nektek – suttogta Rachel. Guy máris a csoport középpontja volt. Még mindig hatott a Szent Józsefként aratott televíziós sikere, és zsákszámra kapta a rajongói leveleket, az Independent megírta személyiségrajzát, amiben összehasonlították azt a módot, ahogy József titokban megszöktette Máriát, és ahogy Guy, a rocksztár kiállt Georgie mellett. – Olyan sok mindent közöltél a Zöld Misztériumjátékban – mondta Rachel egyik barátnője. Hónaljszőrzetét kivillantva valóságos tűzveszélyt okozhatott volna, ahogy kinyúlt a poharáért. – Tetszett az a rész, amikor higgadtan kicserélted a Kisjézus pelenkáját a pásztorok látogatása alatt. Guy elismerően mosolygott, aztán Lysanderhez fordulva, aki iránt most már elég nagy jóindulatot érzett, mióta bizonyítéka volt, hogy nem kezdett ki Georgie-val: – Milyen volt a síelés? – Klassz. – Nem érzel bűntudatot – pirongatta Rachel egy másik londoni barátja –, hogy a síeléssel tönkreteszed az ökológiai egyensúlyt? – Nem tudtam, hogy azt teszem – mondta Lysander, és csak arra vágyott, hogy kiköphesse az első korty gyümölcsitalt. – A síelés lavinát okozhat a hegyekben, és zavarja az élővilágot – mondta komolyan. – Nem is beszélve az erdőirtásról. Erdőirtás! Lysander fájdalommal gondolt vissza, hogy nevettek Kitty borotvált fanszőrzetén. Gyűlölte ezeket a lópofájú, sápadt, öntelt arcokat, hogy nem kerekek, rózsaszínűek és mosolygósak, mint Kittyé. – Vegyetek egy kis itatóspapírt! – zavarta meg Rachel a társalgást koktél virsliket kínálva. – Köszi – Lysander félbetört egyet, és Jacknek adta. – Biztos vagy benne, hogy nincsen benne hús? – kérdezte egy londoni barát idegesen. Jack ezt azon nyomban be is bizonyította, amikor a részét a szőnyegre köpködte. – Bocsánat – mondta Lysander. – Beszélnem kell Meredithszel – aki égnek álló fürtjeivel és vidám, kék szemével a Kittyhez álló legközelebbi dolognak tűnt a szobában. – Szia, fiúbaba! – mondta Meredith.

– Azért járok buliba, hogy táncoljak, és leigyam magam – sóhajtotta Lysander. – Mi a fene van ebben az italban? – Leginkább Rachel bioboltos kotyvalékai, azt kell higgyem. Pia biztosan nem. – Jesszus, nem tudtam, miért vagyok rosszul. – Halló, te kis édes! – Meredith megsimogatta Jack érdes fehér fejét, de a kiskutya meg sem lendítette a farkát. – Kikészült. Neki a buli hússzeletet jelent, vagy csirkét, felvágottat, rendes emberi kaját. Perceken belül meg fogja enni Rachel macskáját. – Részvétem Maggie miatt. Szegény öregem. Lysander bólintott, nem bízott benne, hogy meg tud szólalni. – Artúr hogy van? – Átvittem Rupert Campbell-Black birtokára ma délután. – Valóban? És milyen? – Igencsak lenyűgöző: úszómedencék, szolárium, számítógépek, egy állandó laboros és gyönyörű lovak. Megsimogattam Penscombe Büszkeségét. Istenem, micsoda csodálatos ló, de tényleg kicsi. Rupert meg akarja próbálni rendbe hozni Artúrt. – Artúr szerencsés – sóhajtott Meredith. – Rupertért érdemes meghalni, és hajat festetni. – Megtapogatta szőke fürtjeit a tükörben. – Nagyon indulatos tud lenni – mondta Lysander. – Ó, én azt szeretem. Minél rosszabbul bánsz valakivel, annál jobban lelkesedik érted. – Taggie, Rupert felesége tényleg nagyon édes volt. Csinált Artúrnak egy nagy vödör kávét, hogy otthon érezze magát, de Artúr még akkor is nagyon mogorva volt, mikor eljöttem. Azt hiszem, nem vagyok alkalmas arra, hogy bárkit is boldoggá tegyek – jegyezte meg elszomorodva. – Mrs. Rannaldini elég vidámnak nézett ki a Mában – mondta Meredith, észrevette, hogy Lysander állandóan az ajtó felé tekinget véreres szemével. – Eljön ma este, ugye? – Nos, Hermione és Bob éppen most érkeztek – mondta Meredith. – És a nagyasszony nem mozdulna ki egy ilyen szörnyű alkalom miatt, mint ez is, ha nem várná a Maestrót. – Istenem, de hideg van – mondta Lysander. – Nem csodálom, hogy Rachel nem vesződik a mélyhűtővel. – Itt vannak a szerelmesek – mondta Meredith, amikor a lepukkant Marigold és Larry kéz a kézben beléptek. – Manapság mindenhová elmennek az ingyen piáért. Azért szomorú látni az „ELADÓ" táblát az Édenkert-major előtt. A barátod, Ferdie már működésbe is lépett. Bárki is veszi meg, lehetetlen, hogy ne akarja átrendeztetni. Az lesz a legjobb, ha minél előbb bedobom magam. Fel is hívom Ferdie-t. Lysander Ferdie-ről sem tudott beszélni. Rémesen hiányzott neki, és megpróbálta összeszedni a bátorságát, hogy felhívja, és elnézést kéljen. Te jó isten, itt van Hermione. – Helló, Mária! – mondta Guy, és elfordult a londoni barátok hódológyűrűjétől, hogy feltartóztassa. – Helló, Józsefi – mondta idegesen Hermione. – Éppen most beszéltem az Independenttel az „Én és a cicám"-ról. – Micsoda egybeesés – nevetett Guy. – Velem meg most készített a Guardian egy hosszú interjút „Én és a munkahelyem" címen. – El fogom hagyni Guyt – sziszegte oda Georgie Marigoldnak. – Az előadás óta annyira fennhéjázó. Nézz rá, mit bohóckodnak körülötte Rachel rémes barátai. – Szerintem elragadó – tiltakozott Marigold. – Flora hogy van? – Szörnyen maga alatt van. Jaj, Marigold, tettem egy újévi fogadalmat, hogy gondoskodom róla, és a házasságomat is jobbá teszem, és karácsony este megszegtem, amikor Guy azt állította, hogy az asztalán lévő aláíratlan kis Viktória korabeli szerelmi kártya valami képkeretezőtől jött.

– Én pedig azt fogadtam meg, hogy nem fogok azon bánkódni, hogy nincs semmi pénzünk, de a fiúk úgy döntöttek, jobban tetszik nekik a bentlakásos iskolában. És minden alkalommal, amikor meglátom a kint lengedező „ELADÓ" táblát Édenkert-majorban, elsírom magam. – Nem tudom elhinni, miért csinálsz ebből akkora ügyet, Marigold. – Hermione még mindig viselte Rannaldini karácsonyi ajándékát, a nercet, és észre sem véve Rachel zöld barátainak a pillantásait, áttolakodott közöttük. – Mindig azt mondtad, milyen mennyei boldogság volt Larryvel élni, amikor még szegények voltatok. Nekem sokkalta rosszabb, hogy az összes szerződésemet újra érvényesíttetnem kell. Larry figyelmeztethetett volna minket, hogy csődbe fog menni. – Ha te és Rannaldini nem préseltetek volna ki belőle olyan hatalmas előlegeket, nem is beszélve repülőgépekről és a tízcsillagos szállodákról, ez soha nem történt volna meg. – Jaj, ne reagáld túl – sóhajtotta Hermione. Aztán Georgie-hoz fordult: – Meg kell mondanom, Guy csodálatos férfi, annyira gondoskodó és gyámolító. – Ahogy a misztériumjáték videófelvételén láttam, a fenekedet nyilvánvalóan túl gyakran gyámolította – csattant fel Georgie. Rachel forró almapuncsot szolgált fel egy nagy lábos raguszerűséggel Az összes férj, persze Guyt kivéve, aki félt Georgie-tól, felugrott, hogy segítsenek neki. Bob ment oda először. – Jól néz ki. Mi ez? – Biozabrizottó articsókával és babbal – mondta Rachel. – Meredith, vegyél egy tányért! – Pillanatnyilag rendben vagyok – válaszolt Meredith, aki kék volt a hidegtől. – Lesz, ami lesz – mormolta Lysandernek –, ha arról van szó, hogy kihűlésben halok meg, vagy egész éjjel fingok, mint a sörösló, az előbbit választom. – Én meleg vagyok, mint a pirítós – mondta öntelten Hermione. – Felvettem a termobugyimat, és vettem egy isteni, forró fürdőt, mielőtt eljöttünk. – A fürdő vízpazarlás – szólt rá Rachel a tányérokra halmozva az ételt –, zuhanyoznod kellene, vagy együtt fürdened valakivel. – Rachel, bármikor szívesen megosztom veled a fürdőkádat – tréfálkozott Guy, rosszalló pillantást szerezve Georgie-tól. – Idebent rémesen nagy a zsúfoltság. – Ó, az emberek úgy megunják a karácsonyi főzést, elmennek bárhová az ingyenkajáért – mondta fölényesen Hermione. Lysander szépségétől megbabonázva az egyik londoni barát mellé húzódott, hogy megsimogassa Jacket. – Feltételezem, hogy rókavadászatra használod. – Nem, csak az ösvényeket és a játszótereket szennyezi – mondta Meredith. – Lysander, fel a fejjel, ez soha nem történhet meg. – Ez az, amitől félek – mondta szomorúan Lysander. – Kimegyek és kifosztom azt az italszekrényt. – Meredith lehalkította a hangját. – Biozab Kapitányként lehet, hogy egy darabig távol leszek. Foglald le a házigazdát! De Lysandernek nem kellett ezzel foglalkoznia. Ahogy Meredith kislisszolt, Rannaldini sétált be. Vadnak és agresszívan dekadensnek nézett ki fekete ingben és bársonynadrágban, ami illett ragadozószeméhez, és volt rajta egy óriási, majdnem a földet söprő farkasprém kabát, ami a haja meghosszabbításának látszott, és ellensúlyozta Monthaut-ban szerzett napbarnította színét. És ahogy az akolba lépő farkas, ő is hipnotizálta az egész helyiséget. Nem tudom kivárni, amíg mindenki elmegy, gondolta Rachel, hogy szeretkezzen velem a tűz előtt. Rannaldini odabólintott Hermionénak és Bobnak, aztán végigfuttatta a szemét a savanyú képű londoni agitátorokon, de nem talált semmi érdekeset. – Rannaldini, hol van a sokkal jobbik feled? – kérdezte Meredith, belecsúsztatva egy csésze tiszta whiskyt Lysander hálás kezébe. – Agyban. – Pillérke beteg? – kérdezte Guy.

– Csak kellemesen elfáradt, bocsánatkérését küldi. – Rannaldini gonoszul mosolygott Lysanderre. – Kittynek csak egy kis szerelemre volt szüksége. Jack felnyüszített a fájdalomtól, aztán megértően megnyalintotta Lysander arcát, mikor a gazdája elnézést kért, amiért túl erősen szorította meg. – Undorító, ahogy megfőzik a karácsonyfák gyökerét, így nem lehet őket visszaültetni – hőbörgött az egyik londoni barát. Lysander fehér és szomorú arcára nézve Bobnak eszébe jutott a tréfálkozó, vibráló fiatal aranyifjú, akitől még a zenének is elakadt a hangja Georgie Rocksztár bemutató partiján. – Gyere át hozzánk vacsorára a jövő héten valamelyik nap. Hermione elutazik Rómába. – Köszi, de most mennem kell – ürítette ki a whiskyscsészéjét Lysander. Amikor keresztülvágott a konyhán, látta Scarlattit, ahogy az almosdobozában kapirgált, eszébe jutott Dinah néni, és majdnem elájult. A következő pillanatban Jack kiszabadult a szorításából, és felborítva az almot, Scarlatti után eredt a cicaajtón keresztül. – Nincs mód arra, hogy megmentsük a földbolygót – kuncogott Meredith. – Kinyissam az ablakot, hogy beengedjek egy kis meleg levegőt? Egy kicsit büdös van. – Mondtam, hogy ne hozd be azt a kutyát – veszekedett Rachel. – Még nem mehetsz el, a buli még el sem kezdődött. – Sajnálom, mennem kell. Viszlát, Bob, viszlát, Meredith, viszlát, Marigold – motyogott Lysander, és hosszú kabátját felkapva az előszobaszékről kirohant az éjszakába. – Hát azt tudjuk, ki tetszik neki – mondta Rachel dühösen, mert elvesztette az egyetlen heteroszexuális facér pasit. Bár jó volt, hogy Rannaldini egyedül jött, nem mintha Kitty valaha is zavarta volna. – Nem fogom meginni ezt a kecskehúgyot – öntötte Rannaldini egzotikusgyümölcs italát a depressziósnak látszó jukkára. – Rachel, adj egy whiskyt! – Aztán Larryhez fordult: – Hogy mennek a dolgok? Feltételezem, a pici tőkédet befagyasztották. Hermione mellőzöttnek érezte magát, mert Rannaldini nem ment oda hozzá, hogy megcsókolja, úgy döntött, mielőtt megközelíti, megigazítja a sminkjét. Keresztülment az előszobán, és ahogy felfelé igyekezett a fürdőszobába, talált egy levelet a szőnyegen, amit Lysander ejtett el kifelé menet. Megnézte a fejlécet, Edenkert-major állt rajta. Rá sem pillantva a plakátokra, amelyek a nádi varangy megvédésére és a tartósítószerek iskolai menzákról való kitiltására szólítottak fel, leült a kád szélére. Mosoly terült el az arcán és izgalom töltötte el a testét, ahogy olvasott. Hermionét mindig bosszantotta és zavarta, hogy Lysander soha nem kezdett ki vele, még csak szóba sem állt vele. Most már tudta, miért. Úgy nézett ki, ő az egyetlen feleség Paradise-ban, aki nem fizetett neki. Belépett a fürdőkádba és a zuhanyrózsát használva megmosta a lába közét és fogat mosott Rachel biofogkrémjével. Visszament a buliba és belesuttogott valamit Rannaldini fülébe, aztán diadalittasan Rachelhez fordult: – Szép este volt, drágám. Mennem kell. Dolgoznom kell a Wozzecken. Bobbie, majd találkozunk. Rachel dühös volt, mert Rannaldini majdnem azonnal utánament. Fél óra múlva a torony áldott melegében Hermione egy pohár Krugot szopogatva figyelte, ahogy Rannaldini Marigold Lysanderhez írott levelét olvassa, már másodjára. – Ügyes vagy – mondta gyengéden, ahogy az arcán egymásnak ellentmondó érzések, düh, izgalom, élvezet, gyűlölet és féltékenység elegye tűnt fel. – Micsoda butaság volt elejteni a levelet. Szóval Georgie és Marigold fizettek a kis Mr. Hawkleynak, hogy visszaszerezze a férjüket és feltételezhetően Martha Winterton is. – Mindig zavart, miből él olyan jól. – Georgie és Marigold egy vagyont fizethetett neki, hogy udvaroljon Kittynek – mondta Hermione öntelten. – A többiek legalább vonzóak. És csak azért, hogy téged féltékennyé tegyen. De Kittynek is együtt kellett működnie. – Ez csúnya dolog volt – mondta Rannaldini. – Mint Cavaradossi, Kittyt meg kell kínozni. Senki nem csinál hülyét belőlem.

Kihúzva magát Hermionéból a gépies szeretkezés után, bekapcsolta a telefonját. Élvezni fogja ezt a játékot. Rannaldini, az örök szarkeverő, Valhallában orgiát tervezett. A január olyan sivár hónap, és mindenki annyira aggódott a küszöbönálló öbölháború miatt, hogy szükség volt valamire, ami eltereli a figyelmet. Először kiküldte a meghívókat: „MRS. ROBERTO RANNALDINI MEGHÍVJA OTTHONÁBA VÍZKERESZTKOR EGY fin de siécle TÓGAPARTIRA". Aztán felajánlotta Hermionénak Lady Macbeth szerepét a következő filmjében, ha sikerül elcsábítania Lysandert az este folyamán. Rannaldini jó ítélőképességű ember volt. Bizonyára azért fizettek Lysandernek hatalmas összegeket, hogy tettesse, szerelmes Kittybe, de világos volt az üzenetrögzítőn hagyott egyre kétségbeesett üzeneteiből, a faxból galandféregként tekergő írástudatlan, szenvedélyes leveleiből, hogy a fiú teljesen belebolondult. Az sem volt kétséges, hogy Kittyt is hatalmába kerítette. Összekönnyezte a legjobb ingét, amikor tegnap a Miss Saigont játszották a rádióban, meg a résztvevők listáját gépelve, amely nem tartalmazta Lysander nevét, hibásan írta le a nevek felét, és egy csomó embernek eltévesztette a megszólítását. Rannaldini ételszállítókat és kertészeket bérelt, hogy ne kelljen annyit dolgoznia, ennek ellenére megszállottan takarított, hogy megfelelően tip-top legyen minden. Még többet elárult, hogy Rannaldininek nem sikerült orgazmushoz juttatnia, mióta visszajött, és egész idő alatt kétségbeesetten könnyezett. Az óraműként működő felesége elromlott. Rannaldini nem hánytorgatta fel a dolgot. Rájött, hogy kényelmi szempontból egyre jobban függött tőle, és melyik másik feleség tudta volna ilyen hatékonyan vezetni az életét, és engedett volna neki ennyi szabadságot? Az biztos, hogy Hermione nem. Csak azalatt is, mialatt az ülésrendet megcsinálták, többször meg akarta fojtani. – Azt akarom, hogy csinos legyél ma este, és érezd jól magad, csak hagyj mindent rám – mondta Kittynek a parti délutánján, amikor azt figyelte, hogy milyen elvarázsoltan ássa ki a műanyag cserépből az egyik rajongójától kapott mikulásvirágot, mielőtt újra elültette volna. – Nagy összegű pénzt akarok rád hagyni, Kitty – folytatta. – A Fidelio jogdíjai valószínűleg biztosítják a függetlenségedet. Tudom, hogy a múltban szörnyen bántottalak, de próbáljuk meg újra. Az Államokban Paradise összes idiótáját magunk mögött hagyjuk, és ha nem lehet gyereked, nem baj, örökbe fogadunk. – Amitől szegény Kitty még jobban összezavarodott, és még bűnösebbnek érezte magát. A Szarka-tanyán búslakodó Lysander Valhallára irányította látcsövével tisztán látta, hogy egész nap folyamatosan Krugot és a Harrods élelmiszerosztályának javát szállító helikopterek landolnak. Alkonyatra sűrű hó esett, Georgie szőke fűzfáit a szeme előtt változtatta szürkévé, jéggel borította Rannaldini labirintusát és lehúzta gyümölcshálóit, mint a trambulint. A Fleet-folyó fekete nyakkendőként kanyargó sötét vize kettévágta a völgyet. Képtelen volt felidézni, mikor evett utoljára, kinyitott egy édeskukorica-konzervet, aztán egy kanálnyi után visszatette a hűtőszekrénybe. Ezredszer is ellenőrizte, be van e dugva a telefon. Hevesen felugrott a kopogtatásra, imádkozott – soha nem is hagyta abba az imádkozást –, hogy Kitty legyen az. Ehelyett a második legjobb dolog masírozott be. – Jaj, Ferdie! – Lysander előrelendült, a barátja köré fonta a karját, és vigasztalást keresve simult szilárd tömegéhez. – Nagyon sajnálom, hogy olyan szemét voltam. Nem akartalak kihasználni. Szegény, drága kis Maggie. – Elcsuklott a hangja. – Az én hibám. – Ferdie megveregette Lysander vállát, megdöbbent, milyen csontos. Aztán lehajolt a hisztérikusan ugráló, csaholó Jackhez. – Túlreagáltam a dolgot. El voltam keseredve Maggie miatt. Valakin ki kellett töltenem. – Mindenben igazad volt, amit mondtál. Csak nem tudtam elviselni, hogy soha többé nem láthatlak. Annyira hiányoztál. Maggie szörnyen szenvedett? – Nem – hazudta Ferdie. – És a kiskutya igazán jól van.

Egy pillanatra Lysander elgyötört arca felcsillant. – Még mindig él a kisfiú! Ez biztosan jel. – Egy kis szuka. – Ferdie kinyitotta a hűtőgépet – Jesszusom, sosincs semmi kajád? Az anyámhoz adtam a hétvégére. Üvegből kap kecsketejet, de anyunak hétfőn vissza kell mennie dolgozni. – Magamhoz veszem. Kittynek fogom adni, hogy helyettesítse.... – a hangja megint elcsuklott. – Jaj, Ferdie, mit csináljak? – És kibukott belőle nagy szerelmének története. – Kitty és én egy pár vagyunk. Ez az igazság, mondta végül. – Ezt mondtad Georgie-ról is – mondta Ferdie, kénytelen volt feltenni a teáskannát, mert nem volt ital a házban. – Georgie! – mondta elszörnyedve Lysander. – Ez az unalmas, önsajnáló szemét. Még Kitty irányítószámára is emlékszem. – Ugyanaz, mint a tiéd – Ferdie nem volt lenyűgözve. – Tényleg? – lepődött meg Lysander. – A sajátomat nem tudtam. Nem tudok a Külvárosiakra összpontosítani, és még egy fogadást sem tettem, mióta visszajöttem. Ferdie ijedten kiáltott fel: – Te jó isten! A Landbroke fogadóiroda csődbe fog menni. Kifejtem a véleményemet a ma esti bál után. Minek akarsz öltözni? – SzMH – mondta szomorúan Lysander. Ferdie csodálkozva vonta fel szemöldökét: – Szartak meghívni – magyarázta Lysander – Biztos? – Ferdie végigpörgette a leveleket, Lysander annyi fáradságot sem vett, hogy kinyissa őket, egyikükön sem látta Kitty csinos, kerek betűit. Még azokat sem, amik a bankjától jöttek „SAJÁT KÉZBE ÉS SZIGORÚAN BIZALMAS" felirattal és három „SÜRGŐS" jelölésű borítékot az apjától, David Hawkley-tól. – Tessék. – Ferdie kinyitotta a vastag, krémszínű borítékot. „MRS. ROBERTO RANNALDINI OTTHONÁBAN" – Senki nem tudja otthon érezni magát Valhallában – morgott Lysander. – Rómainak kellene öltöznöd – mondta Ferdie –, lehetőleg dekadensnek. A legtöbb ember lepedőben és barnítókrémben lesz. – Utálom a jelmezt – Lysander fehérebb lett a kint lévő hónál a gondolatra, hogy láthatja Kittyt. – És van egy pattanásom. – Először életedben. Nem látom. – Aztán, hogy Lysander a homlokából elsöpörte a fürtjeit megjegyezte:Semmiség. – Igenis komoly. Ha kiállnék a paradise-i főutcára, én lehetnék a piros lámpa. – Jobban tennéd, ha elkezdenél enni. – Nem tudok. Rutminsterbe kell mennem, hogy virágot vegyek Kittynek, mielőtt bezárnak az üzletek. – Jöhetnél anyaszült meztelenül, mint egy ókori brit – javasolta Ferdie. – Valhallában olyan kék leszel a hidegtől, hogy nem is kell bajlódnod a kék festékkel.

53. Schönberg dörgése és hullámzása hallatszott egész úton lefelé a völgyben, amely ragyogott a hold jeges fényében, melyet egyáltalán nem lágyított a vihart jósló, rozsdás holdudvar. Valhalla előtt a sajtó toporgott mindenre elszántan, várva a legújabb híreket Kittyről és Lysanderről. De Rannaldini eltökélte, hogy megelőz mindenféle felvonóhíd-áttörést és minden egyes kapunál elhelyezte talpnyalóinak és őrzőkutyáinak hadát. Csak a meghívóval rendelkező vendégeknek engedték meg a bejutást, és hogy a gyepen parkolják le autóikat és helikoptereiket Mr. Brimscombe irányítása alatt, aki majdnem olyan elszántan be akart jutni az orgiára, mint a sajtó.

Rannaldini gondosan megtervezett mindent. A skarlát nappali és a sárga nyári szalon gyertyáktól ragyogott és rózsaszín rózsasziromszőnyeg borította. A központi fűtés – egyáltalán nem jellemző módon – tropikus melegre volt felcsavarva, hatalmas fahasábhalmok parázslottak minden kandallóban, mint a pokol tüzei, úgyhogy bárki, aki melegebb dolgot vett magára a tógánál, rövidesen levetkőzött. Hatalmas vázányi liliomok, rózsák és jázminok fojtogatóan erotikus illata emlékeztetett Rannaldini előző nyári kertjére a hőhullám idején. A levegő kék volt a különféle kigőzölgésektől, ahogy a jövendőmondók, rabszolgák, császárok, rohamsisakos, fügefaleveles Merkúrok, istennők hasukat behúzva és azt kívánva, bárcsak félretették volna a pulykamaradékot, rávetették magukat a Krug pezsgőre. Miután Rachel partiján halálra fagyott, Larry elkövette azt a hibát, hogy oroszlánkosztümöt vett fel, és most sárga farkát rázogatva a mobiljába üvöltözött. – Új üzletet próbál beindítani valami japcsikkal – magyarázta Marigold, aki Minervaként jelent meg. Elaludt a szolárium alatt, és vörösebb volt az arca, mint Percival Hillaryé, aki Julius Caesarként újrahasznosította a Cavendish House-beli hálóingét, és babérkoszorút tett őszes, gyér fürtjeire. – Inkább Julius Béna – kuncogott a bézs tunikába burkolódzott Meredith. – Marigold, Rannaldini nem szexmániás, csak olyan szörnyen fél a sötétben, hogy nem tud egyedül aludni. – Kit személyesítesz meg? – kérdezte Marigold, a baglyot igazgatva a vállán. – Keresztény vagyok – mondta imára emelve a kezét Meredith –, úgyhogy nem tehetek csípős megjegyzéseket senkire. Hát nem édes egy nő Hermione? Nem klassz Percy lehelete? Nem lesz az ember vidám Racheltől? Hogy az ördögbe tudott Gwendolyn Chisleden kiügyeskedni egy meghívást? Jöhetett volna jelmez nélkül Caligula lovaként. Hoppá, megint bűnöztem! – Azt hiszem, Gwendolyn nagyon méltóságteljesnek látszik abban az éjkék ingruhában – jegyezte meg Marigold. – Bárcsak én se fáradtam volna azzal, hogy jelmezt vegyek! Januárhoz illően, a legdermesztőbben baljóslatú mind közt Rannaldini volt, mint Janus, a kétarcú római isten, a kapubejáratok védelmezője. A zeneboltok legnagyobb bestsellere országszerte a Rannaldini-maszk volt. Olyan életszerű volt, hogy a zenészek keresztet vetettek, ha egyszer csak szembetalálkoztak vele. Ma este Rannaldini egy ilyen maszkot erősített a tarkójára, úgyhogy a szobában bárhol is volt az ember, úgy tűnt, hogy a fekete, hipnotikus szemek mindenhová követik. Sima, barna felsőteste, fekete ágyékkötője és a karja köré tekert aranykígyó miatt vészjóslóan és rémítően szexinek látszott. A bálkirálynő azonban kétségkívül Hermione volt, mint Boticelli Vénusza. Isteni alakját éppen hogy befedte a testszínű vékony body, és előkelően szép arcát ezüstszalaggal összekötött hosszú, hullámzó vörösesszőke paróka keretezte. – Minden szál szőrt meg lehet számolni a punciján, bolond, vén szatyor – füstölgött Meredith –, nem tudom, miért nem saját magát alakítja. Annyi szépítő műtétje volt, hogy senki nem ismerné meg. Hát nem istenien néz ki Bobby Brutusként? – A legnemesebb római mind közül – mondta rosszallóan Bob, és csupasz térdére nézett. – Jaj, de meleg van itt. Nem akar valaki ablakot nyitni? Szegény aranypalástos, fekete parókás Georgie tökéletes Kleopátrának érezte magát, amíg a barbadosi tíz nap után teljesen váratlanul meg nem jelent Natasha. Kétségkívül csábosabb kiadás volt az anyja Gábriel arkangyal aranytunikájában, és kiegyenesített, frufrusra levágott saját, sötét fürtjeivel. – Két Kleo! Úgy kellett volna jönnöd, mint Georgie lánya – mondta őszintén nevetve Hermione. – Stip-stop, én leszek az áspis – mondta Guy, aki tökéletes lábait mutogatta, centuriónak öltözve. A legtöbb apával ellentétben Rannaldinit a legkevésbé sem nyűgözte le a lánya megjelenése. Látta, hogy a bánatos, teljesen háttérbe szorított Georgie visszahúzódott az alkóvba, odament hozzá, hogy töltsön a poharába: – Helló, Georgie!

– Ó, szia, Rannaldini. Istenem, olyan boldogtalan vagyok. Összeszedtem minden bátorságomat és tegnap este elmentem a házassági tanácsadóba Rutminsterben, úgy jöttem haza, hogy tele voltam elszántsággal, hogy rendesebb leszek Guyjal, de nem találtam otthon, elugrott Rachelhez, és mi több... – Georgie! – Rannaldini gúnyosan félbeszakította a monológját. – Csak azért jöttem, hogy köszönjek. Az ördögöt emlegettük. Otthagyta a vérig alázott Georgie-t, és keresztülballagott a termen, hogy megcsókolja Rachelt, aki gyertyafényes békevirrasztáson volt, hogy tiltakozzon az öbölháború ellen, és harcias hangulatban érkezett. Ben Húrnak öltözött, egy nagy korbácsot lóbált. – Ah, Dolores, a Fájdalom Hölgye – mondta gyengéden Rannaldini, és becsúsztatta kezét egy röpke simogatásra Rachel combjai közé a tunikája alatt –, engedd hogy a harci szekeredet húzzam. – Ki nem állhatom a jelmezt – szólt rá Rachel, de elvesztette a hallgatóságát, mert Lysander éppen akkor sétált be, és mint rendesen, a szobában megállt a levegő. Rongyos farmer, sötétkék ing és Kitty Donald kacsás pulóvere volt rajta. Halálos sápadtságát kiemelő sötét borostájával és a lila árnyékokkal a szüntelenül Kitty után kutató szeme alatt még jobban elütött a körülötte nyüzsgő, kiöltözött mulatozóktól. – Szia, Búbánat! – köszönt Meredith egy marék rózsaszirmot hajítva feléje. – Az ókori Rómában az áldozatokat mindig felvirágozták, mielőtt feláldozták volna. – Lysandert a tántorgó, feltűnően öltözött Ferdie követte, aki mint Bacchus egy borfoltos asztalterítőbe tekerte magát. A száját sötétlilára festette Lysander egyik ajakvédőjével, a Paradicsom Kapujából kölcsönzött műanyag szőlőlevél-koszorú az orrára csúszott. – Hukk! – mondta Ferdie egy demizson vörösbort emelve a szájához. – Haec hoc – tette hozzá Meredith. – Hermionénak Frontusnak kellett volna öltöznie. Guy bármelyik pillanatban beleeshet a dekoltázsába. Kitty annyira hozzászokott, hogy mindig a háttérben van, Rannaldininek a legnagyobb nehézségébe került kivonszolnia a konyhából. Természetesen nem akarta, hogy Lysander kilógjon oda. Kittynek fogalma sem volt, hogy Lysander is hivatalos, oda sem figyelve beleegyezett, hogy Rannaldini Vesta-szűznek öltöztesse, harangos rakott fehérbe, amely csak kihangsúlyozta színtelenségét, dagadt, vörös szemét és dundi kis alakját. Egy zöld szőlővel és kárminpiros cseresznyével teli nagy, terrakottatálat cipelve ment el a piros nappali mellett az ebédlőbe. – Kitty drágám, hogy vagy? Hadd vegyem el – kiáltott oda Bob, de a következő pillanatban feltartóztatta a zenekarvezető, aki a hegedűjét nyekergette, mint Nero, és aki már eléggé el volt ázva. – Hol van az a híres selyemfiú, aki összemelegedett Kittyvel? – érdeklődött, nem vette észre, hogy Kitty hallótávolságon belül van. – Meg akarom rázni a kezét, hogy felrázta azt a szarházit. Nem is tudtam, hogy ennyire meg tudja játszani magát, ma reggel négykor is, amikor a helyettesítésről beszéltünk, belerikoltott a telefonba: „Ezek teljesen másmilyen zenészek voltak, mint azok, akiket a próbán láttam." Erre azt mondtam: „Rannaldini, ez nem meglepő. Az első társaság olyan rohadtul félt, hogy leordítod őket." Biztos ő az abban a Donald kacsás pulóverben. Istenem, micsoda szépség. Ezt hallván Kitty betört a szobába, és egyenesen szembe találta magát Lysanderrel, aki Jacket meg egy óriási csokor hóvirágot szorongatott. A következő pillanatban a terrakottatál összetört a rózsaszirmokon. – Ó, Lysander! – sóhajtotta Kitty. Lysander képtelen volt megszólalni, feléje botladozott, a kezébe nyomta a hóvirágot, köréjük kulcsolta az ujjait és megsimogatta őket. Egy pillanatig csak nézték egymást elképedve a pusztításon, ami mindkettőjükben végbement. – Nem tudom folytatni – dadogott Lysander. – Üdvöz légy az Alvilágban, Orpheusz – mormolta Rannaldini, és odasiklott. Csettintett egyet az ujjával a pincérnők seregének, hogy takarítsák el a cserepeket, és Kittyhez fordult. – Gyere,

bemutatom Rudolphót, ő fogja Macbethet játszani. – Megvetően ledobta a hóvirágokat a konzolra, és elhurcolta Kittyt a szoba másik végébe. – Azt hittem, megígérted, hogy abbahagyod Lysanderrel – sziszegte Rannaldini, és addig szorította Kitty karját, míg az fel nem szisszent a fájdalomtól. Doromboló, békülő hangnemre váltva bemutatta egy fehérre festett arcú, nagyon kövér tenornak és hárfás barátjának, akinek a kosztümje barna, kunkorodó levelekből állt. A Hanyatlást és Bukást személyesítették meg. – Rudolpho, caro, szeretném, ha megismerkednél a feleségemmel, Kittyvel, aki a szerződésedet intézi. Hívd, ha bármi problémád van. Ettől kezdve Kitty erősen lesütötte a szemét, szándékosan kerülte Lysander tekintetét, aki bánatosan rogyott le a kanapéra, és Jacknek motyogott. – Feltételezem, szívesebben beszélgetsz ezzel a kutyával, mint velem – dévajkodott Hermione. – Pontosan – vágott vissza Lysander, és az egyik őt bámuló pincérnő felé tartotta a poharát, hogy újratöltse. A parti kezdett felélénkülni. A hangszórókból Gluck Orpheusza harsogott. A bűbájos női zenészek és jóképű meleg operasztárok felmérvén, hogy a facér, heteroszexuális, jóképű, izmos pasikból szegényes a felhozatal, sóváran keringtek Lysander körül, azt remélve, hogy rálép a tógájukra. – Nem bánnám, ha lenne idelent egy házam – mondta Rudolpho, a nagyon kövér tenor. – Van egy titkos információm – mondta halkan Ferdie –, lehet, hogy a völgy túloldalán lévő Édenkert-major piacra kerül. Meg tudom holnap mutatni, ha érdekli. Istenem, de szép – tette hozzá, amikor egy halványkék gyapjúlepelbe burkolódzó, hiányos öltözékű, ragyogó szőke nő tűnt fel az ajtóban. Lehet, hogy ő ki tudná billenteni Lysandert a mélabújából. – Ez Chloe, Borisz Levitszkij barátnője – mondta Rudolpho. – Cardiffban az Aidában voltam vele együtt. Isteni hangja van. – Chloe, carissima! – Rannaldini csókot lehelt málna- és csipkebogyó tusfürdőtől illatozó meztelen, barna vállára. – Hogy tudtál megszökni Borisztól? – A Requiemen dolgozik – mondta nyűgösen Chloe. – Még azt sem vette észre, hogy elmentem. – Buta fiú, elhanyagol egy ilyen gyöngyszemet. – Rannaldini odaintette a pincérnőt és egy-egy serleg Krugot adott Chloe két kis kezébe. – Be kell hoznod a lemaradásodat. Éppen időben érkeztél. Mindjárt vacsorázunk. – Ugye nem Rachel mellett ülök? – Nem, mellettem. Mindenkit meg fog őrjíteni. Kitty hóvirágai hosszú, keserves sóhajt hallattak, amikor Rannaldini tűzre dobta őket. A vacsorát a kék ebédlőben szolgálták fel, amely sokkal bensőségesebb volt, mint a nagyterem. A vendégek sokszínű selyempárnákon heverésztek az alacsony asztalok körül, amelyek római módra voltak megterítve: fűszeres vajban úszkáló halak, homár, grillen sütött liba, szopós malac, hatalmas kancsó borok és szőlővel, cseresznyével és gránátalmával csordultig tele tálak. Minden egyes aranytányér mellé császárbíbor színű papírba csomagolt óvszert és Extasy tablettát helyeztek el. A hangszórókon keresztül a Ravel Bolerója óriási szívdobogásként lüktetett Rannaldini feldolgozásában, amely a lehető legszexisebbnek változatnak volt kikiáltva. – Bárcsak Rannaldini a templomi virágokra is ennyit költene – zsörtölődött Joy Hillary a frézia hegyekre meredve. – Ki készítette az ülésrendet? – morgolódott Georgie, aki a plébános és Rudolpho közé szorult. – Rannaldini és én – mondta öntelten Hermione. – Guyt a teremben lévő két legcsinosabb nő – Rachel és Natasha – közé tettem. Apropó, elromlott a telefonotok? Láttam Guyt kijönni a főutcán lévő telefonfülkéből Paradise-ban ma délután. – Aztán egyszerre csak dühöngve csattant fel: – Mi a fenét csinál Chloe Rannaldini mellett? Biztos csak belógott a buliba. Gwendolyn Chisledennek kellene a jobbján ülnie. A már teljesen részeg Lysander Hermione és egy valóban ronda nagybőgős között találta magát, ez utóbbi Calpurniának, Caesar feleségének öltözött.

– Kétségkívül nem lehetne más ezzel az arccal – jegyezte meg a szemben ülő Meredith egy homárollót szopogatva. Ugyanannál az asztalnál ült Guy, Rachel és Natasha, akinek a fekete frufruja alatt villogó macskaszeme majd elnyelte Lysandert, és akinek a jobboldalán Ferdie kesergett, mert még mindig rettenetesen vágyott rá. Rannaldini szándékosan helyezte Kittyt maga mellé, és úgy rendezte, hogy Lysander Kitty tarkóját bámulja a gonosz, gúnyos Janus-arc mellett. A vacsora alatt Rannaldini végig tudatosan kényeztette a feleségét, makulátlan nyakát cirógatta, mint a hóhér, aki próbálgatja, hová ejtse a bárdot, a mellét és a hátát simogatta, mintha napolajjal kenegetné, egész idő alatt csókolgatta, és a fülébe sugdosott. Lysandernek minden csepp önkontroljára szüksége volt, hogy ne üsse meg Rannaldinit úgy, hogy az átrepüljön a szobán. A kimerült és nem túlságosan csinos Kitty látványa jobban megindította, mint valaha. Szájába vette az Extasy tablettát, és leöblítette egy pohár Kruggal. – Lysander, nem látszol valami boldognak – tette a kezét Hermione a combjára. – Nem is vagyok – mondta Lysander levéve Hermione kezét. – Kitty visszament Rannaldinihez. Nem ismertem még egy ilyen jó természetet, Artúron kívül. – Csak azért, mert fiatal, és nem sokat tapasztalt életében – ellenkezett Hermione. – Ez nem igaz. – Lysander letépett egy libadarabkát, és Jacknek adta. – Ő azért jó, mert jó. – A barátod nincs valami vidám hangulatban – kiáltott át Hermione a másik oldalra Ferdie-nek. Az emberek nem akartak kipukkadni az orgia előtt, többet ittak, mint ettek, máris nyíltan fogdosták egymást, és kezdték egymást vetkőztetni. Mire az Extasy kifejtette a hatását, Hermione a legkedvesebb fantáziákra terelte a beszélgetést. – Azt szeretném, ha Domingo Otellója mellett játszhatnám Desdemonát a Covent Garden Operaházban – kezdett bele –, és annyira elbűvölném, hogy szeretkezne velem az óriási közönség szeme láttára ahelyett, hogy megölne. – Ez eléggé új feldolgozás lenne – mondta Meredith. – Szeretném, ha Mel Gibson megbecstelenítene – nagyon lassan. – Szeretném látni, ahogy három varázslatos nő szeretkezik, Guy rámosolygott Hermionéra, Rachelre és Natashára és hívnának, hogy szálljak be. Natasha, aki szőlőszemeket dobált Lysander felé, hogy kizökkentse gyászos hangulatából, azt mondta, azt szeretné, ha egy bandita elrabolná és elcsábítaná. – Turpin27 vagyok. Szólíts Dicknek – ajánlotta fel Ferdie, és teletöltötte a lány aranykupáját. Még Natasha is nevetett. – És a tiéd? – Egy nőre vágyom, aki szerelmes belém – mondta Ferdie egyszerűen. – Aha – mondta az asztalnál mindenki, kivéve Rachelt. Ugyanolyan rémülten bámulta Rannaldini asztalát, mint Lysander. – Mit keres ott Chloe? – súgta Guynak. Bár Rannaldini a nyilvánosság előtt a bal kezével Kittyt simogatta, a jobbja eltűnt az asztal alatt. – Lysander, és mi a te titkos vágyad? – kérdezte Hermione. – Nem titok. El akarom venni Kittyt – mondta tompán Lysander. Mindenki elhallgatott. Aztán Natashából megvetően gúnyos hang robbant ki. – Gyönyörű vagy – sóhajtotta Ferdie, képtelen volt levenni a szemét Natasha puha, arany combjáról. – Vegyél el – csipkelődött Natasha. – Ha Lysander csak férjes nőkre gerjed, ez az egyetlen módja, hogy ágyba vigyem. Georgie egyre jobban és jobban elkedvetlenedett. A jobb oldalán ülő Rudolpho és a fiúja nagyon el voltak foglalva azzal, hogy egymás fejéből húzkodták ki az ősz hajszálakat, mint a csimpánzok, az egyetlen férfi pedig, aki Antoniusnak öltözött, a kontratenor, kivillantotta

27

Richard (Dick) Turpin (1705-1739) legendás angol bandita.

hároméves fiúcskákra jellemző méretű péniszét, amikor kinyílt a tógája. Túlságosan is értette, mik azok a sikoltások, amik Guy asztala felől jöttek. Jobbra a plébános bámulta Lysandert, aki olyan mogorvának látszott, mintha a fájdalomtól gyötrődő David Hawkley mása lett volna. Bárcsak David megbocsátana. Az asztal másik végén Lady Chisleden kezdett nagyon felszabadultan viselkedni és majdnem az összes gombot kigombolta éjkék ingruháján. – El akarok menni valahová, ami új távlatokat ad az életemnek, és tapasztalatokkal gyarapodhatok – mondta Bobnak. – Miért nem próbálkozik Bexley Heathben? – kérdezte Meredith, és közéjük furakodott. A részeges vacsorát még részegebb táncolás követte. Hermione nyitotta meg a bált Guyjal, ringatóztak, pörögtek, csak hogy megmutassák a fiatalabb generációnak, hogy ők találták fel a táncot, és mikor Guy a levegőbe emelte Hermionét, ő átkulcsolta testszínű harisnyás lábával. Hermione önelégült mosolya azonnal az arcára fagyott, mikor Rannaldini a parkettra vezette Kittyt. Az igézően hajlékony táncos rövidesen gyakorlatilag megerőszakolta Kittyt, a testük egymáshoz simult, csókolta a vállát, majd a száját, nyelvét ledugta a torkán, amíg Kitty majdnem öklendezni kezdett, a keze bebarangolta a testét, ugyanakkor a lába soha nem tévesztette el a zene ütemét. Rannaldini szándékosan Lysander mellett táncolt, annyira közel, hogy Kitty rakott szoknyája Lysander lábát súrolta, és érezte forró, rémült testének illatát. Gyötrően megcsapta a repülőtéren tőle kapott Diorissimo halvány illata, amely most még jobban összekapcsolódott a veszteség érzésével. – Jaj, anyu, jaj istenem, jaj, Kitty, jaj, Maggie – motyogta részeg tehetetlenségében Lysander. Kitty tánc közben néha rá mert pillantani, és azt gondolta, hogy rémesen betegnek és nyúzottnak néz ki. A farmerja mindenütt szakadt volt. Az ingéről leszakadtak a gombok. Az egyik cipőjének le volt rágva az orra. Szüksége van rám, gondolta Kitty aggódva, nem is érezte, hogy Rannaldini ujjai tényleg nagyon keményen szorongatják. Lysander nem bírta tovább, kitámolygott a szobából. Most én következem, gondolta Natasha, és felemelkedett. Kitty egy pillanatra elvesztette az önuralmát. – Nem gondolod, hogy ki akarja loccsantani az agyát? – Ezzel a kis aggyal – válaszolta lekicsinylően Rannaldini – nagyon jó lövőnek kell lennie.

54. Az orgia a tetőpontjára hágott. – Tóga, tóga, éjszakánk erdejében sárga láng 28 sikította Marigold, bedobta leplét a nappali kandallójába, és meztelen rózsaszínűén felrohant a lépcsőn. Egy Neil Kinnock29-maszkos ember üldözte. A hálószobákból ki-be áramló vendégek egyikében sem ötlött fel az a gondolat, hogy van valami furcsa abban, hogy Mr. Brimscombe tél közepén vágja vissza a Valhalla-loncot. A földszinten Rannaldini a rózsaszirmokon keresztülugrálva táncolt Rachellel, és delejező tekintetével magához láncolta. A halálosan elkeseredett Kittyt a plébános rángatta körbe a parkettán – a háziasszony és aki nem kell senkinek. Ha Kitty tudta volna, hogy Lysander is eljön, megpróbált volna csinosabban felöltözni. És Lysander még hóvirágot is hozott. Őszintén szólva attól rettegett a legjobban, hogy Lysander többé már nem szereti. Utoljára is ma éjszaka, amikor 28

Utalás W. Blake: Tigris! Tigris! c. versére – Tigris! Tigris! Éjszakánk erdejében sárga láng (Szabó Lőrinc ford.)

29

Angol politikus.

már összevissza csapongtak a gondolatai, arról ábrándozott, hogy egy kis vakond (vak szemek, rózsaszín kezek, hurka test – sok közös volt bennük), és Valhalla kapui alatt alagutat ás, átvágja magát a Fleet-folyó alatt, és meg sem áll addig, míg oda nem ér a többi vakondtúráshoz Szarka-tanya gyepén. Látván, hogy Rannaldini felszívódott, Kitty otthagyta a plébánost a foxtrott közepén, és bemenekült a nyári szalonba. Miután nem tudta megtalálni Lysander hóvirágait, hogy vízbe tegye őket, összekapaszkodott párokban is a saját hosszú szoknyájában botladozva felment a főlépcsőn és azon imádkozott, hogy valahogy ráakadjon Lysanderre. A lépcsőforduló ablakán át észrevette a hold körül növekvő fényudvart, a gyöngyház arc körül fekete pöttyös szivárványszínű felhők gyűrűztek. Kittyt Lysanderre emlékeztette, aki az álmaiban angyalként jelent meg. A következő pillanatban Lady Chisleden rohant el sikoltozva mellette melltartóban és csípőszorítóban, egy Lysander szamárfejét viselő férfi üldözte. „Táncolj velem meztelenül az esőben, és szeress szenvedéllyel" – harsogta a hangszóró. Egyszerre megint október volt, és ő a Szarka-tanyán táncolt a mezőn. Ez nem volt jó. Meg kellett találnia Lysandert. – Mrs. Rannaldini! – egy tanácstalannak látszó pincér szólt fel a lépcsőn – odalent egy rendőr panaszkodik a zaj miatt. – Hurrá, végre egy facér férfi! – kiáltott vissza Kitty. – Hajóképű, mutassa be Rachelnek vagy a tiszteletesnek! Görcsösen kacagott, és a boldogságtól könnyűnek érezte magát. Lysanderrel szerették egymást és semmi más nem számított. – „Táncolj velem meztelenül az esőben", énekelte Kitty a homályos lépcsőpihenőn ringatódzva. Rettenetes zokogást hallott, de a fenébe mások problémáival. Aztán rájött, hogy a hang Natasha szobájából jön. Lábujjhegyen belépett az ajtón, és a nevelt lányát találta ott olyan hisztérikusan sírva, hogy az egész ágy remegett. – Édesem, mi a baj? – Minden. Meg akarok halni. Örülni fogsz, mert ez azt jelenti, apunak és Hermionénak vége. – Ahogy Natasha felnézett, a vastagon kihúzott Kleopátra-szem és a többi festék úgy elkenődött, hogy a könnyeivel keveredve befedte az arcát, mint egy fátyol. – Jaj, Kitty, nem bírom ki. Annyira szeretem. – Szegény báránykám. – Egy marék papír zsebkendőt szorongatva Kitty átkarolta Natasha remegő vállát, felszárította a szemét és örült, hogy végre megengedi, hogy vigasztalja. – Mi az? Mondd el nekem. – Lysander dugja Hermionét. – Mit mondtál? – A rózsaszín zsebkendők rózsaszirmokként hullottak ki Kitty kezéből. – Szeretkeznek, ha így jobban tetszik – üvöltötte Natasha. – Nem hiszem el. – Kitty lerogyott az ágyra, annyira remegtek az ajkai, csak motyogni tudott: – Ly-ly-lysander gyű-gyűlöli H-h-hermionét. – Viccesen mutatja ki. Menj papa öltözőszobájába. Mindenki őket nézi. Kitty majdnem beleütközött a nyitott ajtóba, levert egy nagy száraz mákgubókkal teli vázát. Végigbotladozott a végtelen hosszú, huzatos folyosókon, fel és lelépkedett meztelen lábával a hideg kőlépcsőkön. A Valkűrök lovaglása egyre fenyegetőbben harsogott a hangszórókból. – Ez nem lehet igaz, nem lehet. Egy rémisztő pillanatig azt hitte, Rannaldini megakadályozza, hogy belépjen a szobájába. Aztán rájött, hogy csak a maszkja az, és hogy mindannyian, a videózó Bob, a Maestro parfümöt a füle mögé locsoló Meredith, Rudolpho a fiújával, mindketten alsónadrágra vetkőzve, izgatottan bámulnak a kétirányú tükörbe. Kitty beljebb ment, és Schubert mellszobrára felkapaszkodva meglátta Lysandert és Hermionét meztelenül Rannaldini nagy, halványszürke baldachinos ágyában, a kis Renoir- és Wattau-lányok közönyösen néztek le rájuk a cseresznyepiros damasztfalakról. Jack kis szemével a gazdáját figyelte, őrségben állt a karosszékben.

Rannaldini rosszindulatúan mosolyogva fordult meg. – Gyere be, Kitty! – Kétirányú tükör – kuncogott Meredith –, ki a legszebb a vidéken? – Egy szemernyi kétségem sincs – mondta Rudolpho megragadva a barátja farkát. – Rannaldini, lehetnénk a kisfiúval mi a következők? A francba, láttál már valaha ilyen szépséget? Kitty a tükörre támaszkodott, és nem fért a fejébe, a fájdalma hogy nem töri szilánkokra. Hogy lehet, hogy Lysander nem látja őt? De Lysander Hermionéval összefonódott sápadt teste azon a vörös selyemlepedőn annyira védtelennek, összetörtnek látszott. – Istenem, segíts nekem – suttogta. – Nagy kár, hogy lemaradtál egy csodálatos előadásról – mondta Rannaldini –, a fiúd egy ifjúsági zenekar elevenségével szeretkezett. Néhol hamisan, de óriási energiával. A paradise-i Legény, gondolta Kitty rémülten, ahogy Hermione lecsusszant Lysander mozdulatlan testén és gyönyörű, mosolygós ajkai közé vette löttyedt farkát. Kitty sikoltva menekült a szobájába, virágos paplanján ott találta Lady Chisledent, aki ugyanazt csinálta a szamárfejes férfival. Kitty becsapta az ajtót, egy pillanatra nekitámaszkodott, hagyva, hogy végigfusson rajta a fájdalom, ami sokkalta rosszabb volt, mint amit elszenvedett Rannaldini hűtlenkedése miatt. Az összes szeretője közül Hermione használta ki, sértegette, nézte le és alázta meg a legjobban, és most minden szívfájdalom nélkül ellopta tőle Lysandert, az egyetlen férfit – Kitty most már tudta –, akit valaha szeretett. A kínvallatóidat meg tudod állítani, ha megmondod, amit hallani akarnak, de ennek a lelki gyötrelemnek semmi módon nem lehet véget vetni. – Még sosem láttam ilyen törés-zúzást! – vakarta a fejét az egyik pincérlány a letaposott rózsaszirmok között csillogó üvegszilánkok felett, amikor Kitty kirohant a hóba. Halványan érzékelte, hogy a plébános sikoltozó bacchánsnők élén a fejvesztetten menekülő, sisakján kívül teljesen meztelen rendőrt bekergeti a Valhalla-labirintusba. És ahogy fájdalmában zokogva felpillantott a holdra, észrevette, hogy Lysanderhez hasonlóan az is elvesztette a glóriáját. Semmi jel nem mutatott arra, hogy a parti valaha is véget ér. A borpacákat hófoltoknak látszó sókupacok borították. Lady Chisleden egyre szörnyűbb sikolyokat hallatott, mikor felfedezte, hogy a szamárfejes férfi, akivel az utóbbi órában élvezkedett, nem más, mint az agyafúrt Mr. Brimscombe. A párok párosodásának megakadályozásában folyamatosan kudarcot valló Joy Hillary megdermedt az örömtől, amikor megpillantotta a kuncogó Marigoldot és a meztelen, Neil Kinnock-maszkos férfit eltűnni a takarítószekrényben. Felszakította az ajtót, és rájuk borítva az egyik tűzoltóvödör tartalmát ordította: – Marigold, hogy hozhatsz ekkor szégyent a községtanácsra? – A férjemmel szeretkezem, te buta tehén – sikította Marigold a teljesen vizes Larryn lovagolva – őrá ömlött a folyadék nagyja. – De ő oroszlánként érkezett – mondta elképedve Joy. – És nem bárányként fog távozni – mondta Marigold, és egy szemétlapátot hajítva Joy felé a lábával becsapta az ajtót. – Az anyukámat akarom – zokogta Natasha. – Hol van? – kérdezte Ferdie Natasha könnyáztatta haját simogatva. – New Yorkban, azt hiszem. – Elviszlek hozzá – mondta Ferdie. – Rögtön azután, hogy körbemutogattam Rudolphónak Édenkert-majort. – Gwendolyn, én a helyedben ezt a szép ingruhát a tisztítóba adnám – próbálta meg visszaszerezni a magabiztosságát Joy Hillary. A toronyban eközben Rannaldini ünneplő operarajongóktól körülvett másik hatalmas ágyában feküdt, és miközben saját Salome-felvételét hallgatta, mélyet szippantott a jointjába.

– Sade szerint – mormolta – az élvezet mértéke az érzékszerveket ért hatások intenzitásának arányában növekszik. A legmélyebb kéjt – nyögött fel az elragadtatástól, amikor Chloe mélyen belévájta hosszú körmét – a fájdalom okozza. Az igazi kéjenc a legnagyobb mértékű fájdalmat akarja érezni. Szélesen rámosolygott Chloéra, izzásig szívta a jointot, aztán égő végét egy milliméternyire Chloe sima, barna arcához közelítette. – Ne félj – mondta gyengéden, ahogy Chloe elhúzódott. – Hallgasd! Chloe a fülét hegyezve hallotta a harang elmosódó kongását. – Chloe, hogy tetszene, ha eljátszhatnád Lady Macbethet? Lysander tíz körül gyilkos fejfájással ébredt. Felnyögött, megpróbált a nagy dupla ágy egyik oszlopáról leomló vörösesszőke parókára fókuszálni. Jack ott aludt a Donald kacsás pulóverén, a festményekről egy csomó meztelen lány nézett le rá, és az ördögre emlékeztető, erős szagot érzett. Fájó szemével lassan kivette a skarlát lábujjakat, a sima, barna, gyantázott lábakat, amelyek kövérkés, párnás combokban folytatódtak és szívalakra fazonírozott, csillogó, barna fanszőrzetben. Hatalmas áramütésként érte a felismerés, hogy valami rettenetesen rossz történt. Kitty bozontját még Franciaországban leborotválták, mostanra még csak serkenő borosta lehet. Nagy nehezen felemelte a tekintetét a hullámzó mellekről, és megpillantotta Hermione dagadt, nősténymacskaszerű elégedett, kielégült arcát, mint akinek éppen most sikerült egy táblányi füstölt lazacot befalnia. – Mi a franc történt? – Szeretkeztünk – simogatta meg Hermione a homlokát –, és csodálatos volt. – Ez nem történhetett meg. Biztosan kábítót kevertél az italomba. Sosem akartam lefeküdni veled. Egyébként is túlságosan kedvelem Bobot. – Micsoda lovagiatlanság! – Hermione még mindig mosolygott, de az ujjaival fájdalmasan végiggereblyézte Lysander fejbőrét. – Aúú! Ne csináld! Szeretem Kittyt. – Ne már, mindannyian tudjuk, hogy pénzért csináltad. – A szerelem igazi volt, a fene essen beléd! – És utána azt mondta, „Ez abszolút varázslatos volt, Lysander"? – Mi a csudát beszélsz? – Lysander már tökéletesen ébren volt, felkönyökölt és belenézett Hermione szép, rosszindulatú arcába. – Kitty mindig ezt mondja: „Ez varázslatos volt, Rannaldini." Egy csomó házasságot helyrehoztál. Egyszerre csak megijedt, integetni kezdett Lysander véreres, ölni kész szeme előtt. – Úgy érted, Rannaldini az ágyban magáról és Kittyről mesél neked? A rohadék. Mennyire szörnyű, hogy Kitty Rannaldininek is azt szokta mondani, hogy varázslatos. – Ugyan már! Ez amolyan hálószobaduma. Rannaldini nem is tetteti, hogy úriember. Szereti a történeteket, és imádta a kétirányú tükrön át figyelni, hogy szeretkezünk. – Hermione röviden felkacagott. – Kitty is. – Kitty! – Lysander ledermedt. – Kitty. A szegény angyal. Mit mondott? – Ő rendben lesz – mondta Hermione, hirtelen irritálta a kétségbeesett érdeklődés. – A munkásosztálybeliek nem éreznek fájdalmat, mint mi. Nem tudom elképzelni, miért csinálsz ekkora hűhót, biztosan egy vagyont szedtél össze az egészből. No, gyere – ütögette meg csábítóan a piros selyemlepedőt. – Próbáljuk meg újra, most hogy kijózanodtál. Mindjárt elfelejted Kittyt. Lysander felháborodva ugrott ki az ágyból, a fejéhez kapott, ahogy rátört a hányinger, és a farmerjába ugorva azt még tovább szakította. Hermione elveszítette a béketűrését. – Miért hagyná el Kitty Rannaldinit? – sziszegte. – Nézd ezt a gyönyörű házat és ezt a gyönyörű birtokot!

A keskeny ablakokon keresztül Lysander látta a ragyogó kék ég felé nyúló hófödte kéményeket. A völgy túloldalán az emberek már síeltek, szánkóztak, mint valami Brueghel-festményen, a kutyák vidáman ugattak utánuk, amint lezúdultak a lejtős mezőkön Edenkert-major alatt – a jelenet annyira emlékeztette Monthaut-ra és Kittyre, hogy meg kellett kapaszkodnia az ablakpárkányban. – Gondolj arra, milyen pezsgő élete van a zseni férje mellett. – Hermione szavai most úgy kongtak, mint a büntető harang. – Gondolj a jövőjére New Yorkban. Mi a francot tudnál te ajánlani neki? – Csak a szívemet. Hermione gúnyos kacagása csengett a fülében, mikor Kitty keresésére indult. A lépcsőforduló kihalt volt, nem volt ott más, csak az egy-egy elszórt melltartó és bugyi. A földszinten, a szandálokon, tőrökön, babérkoszorúkon, lehullott fügefaleveleken, ültetési kártyákon, cigarettacsikkeken, óvszereken és kipukkadt luftballonokon keresztülgázolva Lysander belélegezte a szex, az állott dohány és félig teli poharak áporodott bűzét. Vigyázott, nehogy felébressze a karjában kiszáradt mákgubókat szorongató, kanapén elnyúló tiszteletest, végül egy vidám, csipás szemű csoportba botlott, akik az eseményeket beszélték meg a konyhaasztal körül. – Sosem tudtam, hogy Gwendolyn Chisledennek zsírleszívása volt – mondta Georgie, aki kéz a kézben üldögélt Guyjal. – És negyven éve az első tisztességes dugása – mondta Meredith. Aztán Lysandert észrevéve folytatta: – Helló, cicus. Hogy vagy? Látván, hogy Bob az asztal végén belemerül az Observer zenei oldalaiba, Lysander elvörösödött és csak motyogott: – Hol van Kitty? – Nincs magánál szegény bárányka. Sót tett a kávénkba. Aztán, mikor vajat kértem nagyon udvariasan a kiflinkre, elővett a hűtőből egy kilónyit és az asztalra vágta, mintha egy aranyrúd lenne. Azt kell hinnem, Larry és én vagyunk az egyetlenek, akik tegnap este nem kapták el az AIDS-et – mondta Marigold, és a tűzhely melletti székbe nyomta Kittyt, majd a kezébe adott egy csésze feketekávét, hogy megmelengesse elgémberedett, fagyott kezét. Csattogtak a fogai elkékült ajkai közt. Szakadt Vesta-szűz ruhája fölött egy régi báránybőr kabát volt rajta. Az a néhány vénkisasszony, akik hiába vártak a paradise-i Mindenszentek-templomban a plébánosra, hogy bemutassa a hajnali istentiszteletet, a mindig csendes, visszahúzódó, szegény kis Mrs. Rannaldini látványára villanyozódtak fel, ahogy fehér báli ruhában, vérző lábbal bebotladozott, és a hátsó sorban lerogyva szívszaggatóan zokogott: – Ó istenem, segíts nekem, segíts nekem. Miss Cricklade kirohant, és a leginkább házasságtörésre használt telefonfülkéből felhívta Marigoldot, és könyörgött neki, hogy jöjjön el Kittyért. – Azt hiszem, a szegény kis jószág végül megháborodott. Marigold addigra már félig-meddig elkészült a rendrakással, mivel úgy volt, hogy Rudolpho, a tenor minden percben megérkezhet, hogy megnézze Édenkert-majort. Tényleg nagyon szépen nézett ki hóval megvilágított, nagy szobáival. Bárcsak ne kellett volna ez összes képet a Sotheby's-be küldeni árverésre. Larry mélyen aludt odafenn. Mindketten egyetértettek abban, hogy évek óta nem érezték magukat ilyen jól egy buliban sem. Megkönnyebbülve, hogy Kitty nyugodtabbnak látszott, Marigold nagyon gyakorlatiasra váltott. – Kitty drágám, tudom, hogy Lysander lefeküdt veled. Nagyon kedvel téged, de Georgie-val is lefeküdt és velem is, attól tartok, megtette, egyszerűen nem tud a dugásnak ellenállni, és hát igen, zseniális az ágyban. Vele úgy érzed, hogy kívánatos vagy és szórakoztató, és, nos, gyönyörű. Látván, hogy Kitty minden jelzőre összerándul, Marigold úgy érezte, hogy azzal tesz jót, ha könyörtelen: – És lefeküdni készült Rachellel, és megtette Marthával Palm Beachen, és a jó ég tudja, még kikkel, amikor Paradise-tól messze dolgozott, és most Hermionéval. Tudom, hogy ez

sokként ért, de nézzünk szembe a ténnyel, ő egy playboy, mindent megtesz azért, ami megszerezhető, és ami megdugható. Kitty kortyolt a kávéból, annyira forró volt, hogy könnyek szöktek a szemébe. – Azt hittem, megváltozott. – A férfiak nem változnak – mondta Marigold –, csak a partnereik. Lysander semmivel sem hűségesebb Rannaldininél, de ha vele maradsz, legalább fényűzően élsz. Kitty sírva fakadt. – De Marigold, szeretem őt. – Mert annyira kedves volt. Ez is egy erőssége. A hölgyeket nemcsak a micsodájának a méretével nyűgözi le, de a fülével is, mert nagyon jól tudja hallgatni őket. Később a nap folyamán már Rannaldini kezei közé visszakerülve Kittynek egy bejövő telefonhívás volt megengedve. Csak ennyire volt szüksége. – Menj el – sikította, elvágva Lysander hisztérikus könyörgését. – Mindenkinél rosszabb vagy. Csak a szexre tudsz gondolni. Hagyj engem békén. Soha többé nem akarlak látni. Fél óra múlva Lysander reményei egy másodpercre feléledtek, amikor lépteket hallott a Szarka-tanya felé vezető ösvényen közeledni, de mikor az ajtóhoz rohant, csak egy cédulát talált a verandán Bobtól. Berendelte másnap ebédre Londonba: „Neked és nekem komolyan kell beszélnünk Hermionéról."

55. Másnap Lysander a félelemtől betegen jelent meg a Radnor Walkon. Vajon Bob beidézi a válóperébe, mint a házasságtörő harmadikat, vagy párbajra hívja Hermione megkefélése miatt? A ház belülről tökéletes volt, nem úgy tűnt, hogy Hermione ízlése lett volna, mert túlságosan finoman volt berendezve. A nappaliban égetett narancsszín függönyök, kék virágokkal teleszőtt, nagy, fehér szőnyeg, zenei könyvekkel, kottákkal, Hermione lemezeivel és kazettáival, a Bobnál nem gyászosabb kinézetű Picasso-bohóccal és a lágy, őszi, aranyszínű erdőt ábrázoló Cotman-képpel borított csíkos, kék falak voltak. A kandalló feletti nagy aranyozott tükörben visszatükröződött Hermione hatalmas Donna Elvira-portréja. Lysander mindkettejüknek hátat fordított, de még így is mindenütt a szörnyű lotyó fotóiba ütközött. A konyhából bor és fűszerek illata szivárgott be. A csípős hideg ellenére a ház belülről elég meleg volt ahhoz, hogy Bob csupán farmerba tűrt, szürkecsíkos ingben legyen, amely kihangsúlyozta Gloucestershire leglaposabb hasát és legformásabb csípőjét. Úgy tűnt, hogy Lysander, aki mintha napok óta fázott volna, szenvedélyes, majdhogynem könnyes megkönnyebbülést érzett nem csak a lakás, de Bob ugyanolyan meleg fogadtatása miatt. – Gyere be, drága fiam! Látszik, hogy összefagytál, és nagy szükséged van egy egész kutyabundára. Szervusz, Jack! Tedd csak le! Nincsenek macskák. Leültette Lysandert a halvány narancssárga és kék csíkos karosszékbe a pattogva ugráló kandallótűz mellé, és kinyitott egy üveg rosé-pezsgőt. – Milyenek voltak az utak? – Rémesek, amíg el nem értem Rutminsterbe, és nem kezdtek megkeményedni. – A múlt éjjel többen csikorgatták a fogukat, mint az utakat – jegyezte meg Bob, ahogy óvatosan kihúzta a dugót. – Micsoda figyelemre méltó este. Szörnyű gondban voltam, hogy a zenekar a mai próbára időben kijózanodjon. Pokolian nehéz darabot fogunk játszani Villa-Lobostól a Festival Hallban ma este. Chloe énekelné a „Les Nuits d'été"-t, de megerőltette a hátát. Legalábbis ezt mondja. Bob fáradt, elbűvölő mosollyal nyújtotta át Lysander poharát. – Jól szórakoztál? – Nem. Bob szórakozottan kiegyengette a zongorára terített sárga, kínai selyemterítőt, és kiemelt egy száradó virágot a világoskék jácintokat tartalmazó vázából. Aztán szembeült Lysanderrel, és

felemelte a poharát: – A megmentőmre! Ez egy valódi 1982-es Dom Perignon Rosé kellene, hogy legyen, mert ma egy piros betűs ünnep van. Nem tudom neked elmondani, mennyire hálás vagyok. Tizenöt éve imádkozom, hogy valaki lecsapja a kezemről Hermionét. Lysander állkapcsa akkorát csattant, mint az ólajtó. – Rannaldini mindig is jóval ravaszabb volt annál, hogy felajánlja a vén banyának, hogy elveszi. – Bob óvatosan kisimogatta a pezsgősdugó aranypapírját gyönyörűen manikűrözött hüvelykujjával. – Egyébként is, ő a zeneigazgatóm, és ha beidéztetném a válóperes tárgyalásra, mint harmadik felet, valószínűleg kirúgna, a zenekarnak meg nincsen szüksége több botrányra. Különben is – tette szelíden hozzá –, videóra vettelek benneteket Hermionéval, így van bizonyítékom. – Jaj, nekem! – Lysander félrenyelte a hatalmas korty pezsgőt. – Alapjában véve nem hiszem, hogy Hermione és én összeillünk. Fantasztikus énekes és fantasztikusan jól néz ki mint nő, meg minden, de őszintén, engem nagyon butának és reménytelenül botfülűnek tart – és kétlem, hogy el tudnám tartani. – Erre gondolnod kellett volna – mondta Bob egyszerre csak ridegen. – Hermione biztosan el tudna tartani téged. Soha többé nem kellene dolgoznod. És te sokkal érdekesebb kiegészítő lennél, mint a karján lógó láncos retikül; és szenzációs az ágyban, ahogy természetesen már tudod. Lysander elzöldült, az arcán kiütött a veríték. – Nem emlékszem. Bob, esküszöm neked, ki voltam ütve. Annak, hogy rémesen érzem magam, az egyik oka az, hogy te mindig rettenetesen jó voltál hozzám. Sosem akartam őt megdugni. – Szóval azt akarod mondani, hogy nem szándékozol kiállni érte. – Nem, kérlek, ne – könyörgött Lysander. – Azok után, hogy ilyen rettenetesen kompromittáltad? Rá fogsz jönni, hogy Hermione megengedheti magának a világ legmenőbb ügyvédeit. Egy hosszú pillanatig Bob Lysander elszörnyedt arcára meredt, majd elkezdett rázkódni a nevetéstől. – Jaj, de kár! Feltételezem, muszáj lesz kitartanom. Egyedül nem boldogul, és Cosmónak nagy szüksége van egy törvényes apára. – De én azt hittem, hogy imádod – mondta teljesen elképedve Lysander. – A gondját viselem – mondta határozottan Bob. Felállt, végigsimított maradék szőke haján a tükörben, és rátelepedett Lysander székének karfájára: – A múlt éjjel, amikor te és Hermione az ágyban voltatok, Matthew Arnold fehér ibolyái jutottak rólad eszembe, amiket a kisgyerekek letépkedtek, amikor a dada hazahívta őket. Egyszerűen eldobták őket, és ott haltak meg az erdei ösvényen. Tudod, hogy elvesztegeted magad a nőkre – tette hozzá gyengéden. Lysander megdöbbent. Erezte, hogy elvörösödik, és megpróbálta magát olyan picire összehúzni, amekkorára csak tudta. Fölpillantva észrevette, milyen simára van Bob arca borotválva, látta a széles felsőajka feletti szőr nélküli orrlyukakat, a nagy, kedves, gyér pillájú szemeket. – Bizonyára túl részeg voltál, hogy bármire is emlékezz az aznap éjszakai előadásodból. – Bob könnyedén Lysander hajára tette a kezét. – De mondhatom, az volt a legizgatóbb dolog, amit valaha láttam. – A másik kezével lassan megsimogatta Lysander merev arcát. – Tudom, hogy felizgulnál, ha megnéznéd magad a videón. – Biztos, hogy nem! – Lysander olyan hirtelen ugrott fel, hogy majdnem a földre sodorta Bobot. Jack abbahagyta a sarokban álló kitömött medve vizsgálgatását és dühösen ugatott. – Egészen, egészen biztos vagy? – Felegyenesedett, és a zsákmánya felé közeledett. – Egészen – Lysander teljes pánikban hátrált, a zongora állította meg. – Micsoda szégyen – sóhajtotta Bob. – A férfiak sokkal jobban méltányolnának és sokkal kevésbé zűrösek. Nos, rendben, ideje ebédelnünk. Meredith! – kiáltott ki a konyhába. És Meredith sürgött-forgott. Henteskötény lógott rajta, ajókamártással borított, a legfinomabb fehérborban pácolt homártekercsekkel teli nagy kék tálat cipelt.

Lysander nagy csattanással a billentyűzetre zuhant, a szeme tágabbra nyílt, mint valaha. – Te és ő? – motyogta hitetlenkedve. Bob bólintott, majd megtöltötte Meredith poharát. – Tizennégy éve megy már így. Sosem éltem volna túl a Hermionéval való házasságomat, ha nem lett volna nekem Meredith. – Hermione tudja? – Természetesen nem, az ostoba tehén. Annyira figyelmetlen és annyira el van telve magával – mondta Meredith. – Bobbie, ide tudnád hozni a kenyeret a sütőből és a salátát? Lysander, biztos vagyok benne, hogy élveznéd a videót – folytatta kényelmesen. – Én imádtam. Olyan fotogén vagy, egy vagyont kereshetnél pornófilmekkel. – Tényleg nagyon kedves vagy. – Lysander megkönnyebbülésében nevetni kezdett, és nem tudta abbahagyni, amíg a többiekkel együtt a könnyek nem csorogtak az arcán. – Annyira sajnálom – pihegett végül a szemét törölgetve az inge ujjával. – Annyira jó nevetni, de én Kittyt szeretem. – Ugyan, ugyan – pirongatta Meredith. – Odakint a világban várnak rád a lehetőségek – ütögette meg az ablakpárkányt –, ezt a világot Londonnak hívják. Ötezer kilométerrel odébb ott van New York. Ezzel az isteni kinézettel miért pazarolod el magad egy szürke kisegérre? – Ő az. – Aki valaki másnak a felesége – folytatta Meredith egy kék szalvétát terítve Lysander ölébe –, aki nem hajlandó lemondani róla. – Meg kell mentenem. – Nem fogod, cicám. Most edd meg a homártekercsedet, mielőtt kihűl. Túlságosan sovány vagy. Ne aggódj – tette hozzá, mikor Lysander lekonyult, mint Kitty egyik hóvirága –, csak el kell költöznöd Paradise-ból, és az idő megoldja a dolgot. – Kitty azzal a szarházival fecséreli el az életét. Hogy tudnám a sorsára hagyni, amikor tudom, milyen boldoggá tehetném? – Ő egy kincs – értett egyet Bob, és tárkonyos dresszinggel leöntött endíviát és gombát tett Lysander salátástányérjára –, de soha nem fogja elhagyni Rannaldinit, aki terrorizálja, és a lelkiismeretére hivatkozik. Halálos kombináció. Kitty édesanyja egy drága otthonban van, amit Kitty saját maga nem tudna finanszírozni. De így minden héten tud pénzt küldeni neki. – Ezt én is meg tudnám fizetni – mondta gyorsan Lysander. – Kitty anyja velünk élhetne, úgy nem lenne olyan drága. – Akkor el kell hagynod ezt a dzsigolómókát, és rendesen el kell nyerned Kittyt. – Rejtélyesnek találom – mondta Meredith, miközben befalta Lysander ételének érintetlenül hagyott háromnegyedét, és megtöltötte a mosogatógépet. – Mije van Kittynek, ami nekünk nincs? – Megérintette a szívét – mondta Bob. – A bámulatos kinézete ellenére Lysander elég egyszerű lélek. Mint Papageno, nem vágyik többre, csak legyen elég ennivalója és az ízlésének megfelelő nő. A harc nem az erőssége. Natasha annyira el volt keseredve, hogy megszökött Valhallából, mialatt Ferdie Edenkert-majort mutogatta Rudolphónak, és az egyik barátnője szüleinél talált menedéket London Pimlico negyedében. Kittynél meghagyta a címét, ha esetleg Lysander keresné. A rémálom legszörnyűbb része az volt, hogy valójában a saját apja vitte Hermionét és Lysandert bele, hogy lefeküdjenek egymással. – Papa tudta, hogy bolondulok Lysanderért – zokogta Kittynek. – Hogy tehette ezt velem és még fel is izgatta a dolog? És hogy tudta Lysander megdugni azt az otromba, ráncos vénasszonyt? Maga is lesújtva a fájdalomtól, Kitty megpróbálta vigasztalni Natashát, amennyire csak tudta, s miután sem Rannaldini, sem Lysander nem mutatta a legcsekélyebb érdeklődést Natasha holléte iránt, amikor Ferdie már ötödször telefonált Valhallába, Kitty megadta neki a pimlicói címet. Két nappal később, miután a barátnőjét és szüleit halálra untatta rögeszmés monológjaival, Natasha kénytelen volt visszatérni Valhallába, mert aznap este kellett visszamennie a Bagley

Internátusba. Florával ketten olyanok lesznek, mint a hadisebesültek. Legalább Kitty becsomagolja a bőröndjét. Az orgia óta Natasha úgy döntött, hogy nevelőanyja mégsem olyan szörnyű, mint azt addig állította. A Paddington pályaudvarra érve vett Kittynek egy doboz csokoládét és egy falikárpitokról szóló könyvet. Amikor bánatosan a peronon csoszogott a két hét múlva esedékes vizsgáira, meg az összes el nem készített szünidei feladatára gondolva, és hogy milyen elviselhetetlen lesz a Bagley, ha nem fogja tudni órák alatt Lysanderről ábrándozva agyonütni az időt, érezte, hogy valaki felemeli a bőröndjét. Megpördült, és Ferdie szögletes, piruló arcát látta. – Jaj, menj el! Lysanderre emlékeztetsz. Bocsánat, Ferdie, ez undok volt, de a világom összeomlott. – Belőlem ömlött ki egy egész világ – mormolta Ferdie. – Nem kellett volna tegnap este megennem azt a curryt. Natasha nagy, szomorú vörös szája halvány mosolyra húzódott. – Bolond vagy. Egyébként mit keresel itt? – Fontos feladatom van. Gondoltam, hogy kikísérlek. – Jobban tennéd, ha találnál magadnak egy gazdag barátnőt. – Már van kiszemeltem – fogta karon Ferdie. – Gyerünk, találjunk neked egy helyet. Csak a Brit Vasutak tudja az okát, miért, kiselejtezték a normál méretű, nyitott termes expresszt, és régimódi, kis vagonokból álló vonattal helyettesítették, és ami a legrosszabb, bár és fűtés nélkül. Ferdie-nek sikerült valahogy jókora borravaló segítségével kicsalnia egy nagy konyakot a szomszédos vonat étkezőkocsijának pincérétől. – Ez felmelegít – mondta Natashának, és kiürítette az üveg tartalmát egy papírpohárba –, és tessék, egy Tatler és egy Hello! magazin. – Köszönöm – mondta fásultan Natasha. – Érted jövök, és hazaviszlek az iskolából. – Ha akarod. – És írni fogok. Natasha nagyon maga alatt volt, és eltökélte, hogy nem fogja elsírni magát, még csak fel sem nézett, és búcsút sem intett Ferdie-nek, mikor elindult a vonat. Az ülésébe süppedt, hogy elkerülje az alacsony szögben besütő napot, és észrevette, hogy a vonatfütty ugyanaz, mint a Beethoven-hegedűverseny utolsó tételének első üteme. A mellette ülő sápadt lány a házasság jövőjéről írt esszét. Szemben vele egy kövér nőnek sokkal több élvezetet nyújtott Maeve Binchy regénye, és a vagon fennmaradó részét három fekete-fehérbe öltözött ügyvéd foglalta el, akik Swindonba tartottak a bíróságra, és tapintatlanul az eseteikről beszélgettek. Natasha megpróbálta elolvasni a Hello!-t, de a huszadik oldalon talált egy nagy cikket Bob és Hermione házasságáról, úgyhogy abbahagyta. Az ablakon át a komor tájat és a csupasz fákat bámulva sírni kezdett, és azon kapta magát, hogy nem tudja abbahagyni, még akkor sem, amikor szétnyílt az ajtó, és egy hang azt mondta:Kérem a jegyeket! – Nem tudom, hol van – zokogott Natasha. – A kabátzsebedben a csomagtartón – mondta egy hang. – Jaj, Ferdie, menj el! – kiáltotta Natasha. Ferdie kedvesen, de hajthatatlanul kiparancsolt mindenkit a fülkéből, lesegítette a kövér nő bőröndjét, és elmagyarázta, hogy haláleset történt a családban. Aztán Natasha mellé ülve még egy üveg konyakot öntött a papírpohárba. – Olyan szemét vagyok, hogy lehetséges, hogy még mindig szeretsz engem? – Az érted cipelt fáklyának újratölthető elemei vannak. Azon gondolkodom, hogy jelentkezem az öbölháborúba. Natasha hirtelen felnézett. – Kérlek, ne! – Bánnád? – kezdte el Ferdie Natasha könnyeit törölgetni egy Brit Vasutak-zsebkendővel. – Igen – mondta meglepetten Natasha. – Tulajdonképpen igenis, nagyon bánnám. Ferdie elővette a pénztárcáját, és odaadott neki kétszáz fontot készpénzben. – Ez meg mit jelent?

– Az van kiírva: „BÜNTETÉS NEM MEGFELELŐ HASZNÁLAT ESETÉN: 200 FONT". És én téged helytelenkedésre akarlak használni! Jaj, Natasha drágám – mondta Ferdie, és a karjába vette. Mire visszaért Szarka-tanyára, a nagyrészt Bob Dom Perignonjával előidézett rózsaszín ábrándok Kitty elnyeréséről elenyésztek, és Lysander mély, szomorú álomba zuhant. Az ébresztőórája keltette fel délután kettőkor, hogy megtehesse Hannah Nagybácsiját a 2.30-as futamon, és elszörnyedve jött rá, hogy a Landbroke's számlája kimerült. Átkapcsolták a könyvelési osztályra, ahol megtudta, hogy a decemberi csekkjét visszautasították. Miután képtelen volt elhinni, rákényszerült, hogy kinyissa a bankjától kapott rengeteg levelet, aminek következtében a sokk miatt az ájulás környékezte. Rögtön Ferdie-t nyúzta. – A lap alján lévő TD mindig azt jelenti, hogy az ember túllépte a hitelkeretét? – Vagy túldiszponált. Természetesen. – Húszezer fonttal? – Jézusom! Megvetted Édenkert-majort, vagy mi? Novemberben még száz lepedőd volt rajta. Nézd meg a csekkjeidet! Lysander nagy nehezen kisilabizálta. – Hát, itt van tizenötezer Georgie-nak. – Georgie-nak? Neki kellett volna fizetnie neked. – Annyira gyűlölöm, visszafizettem neki. Nem akartam neki – akármi is – lenni. Egyébként sem szereztem vissza a férjét. – Pénztártól való távozás után nincs reklamáció – sóhajtotta Ferdie. – Tovább! – És harminc lepedő vissza Marigoldnak. Nem, ő isten bizony nehéz anyagi helyzetben van, és a brazíliai visszafelé utamat is ki kellett fizetni, és kellett adnom Gúlának egy gyémántkarkötőt, mert cserbenhagytam. – Jaj, Lysander – mondta ernyedten Ferdie. – És tízezer a Hotel de Versailles-ért. A francba, ez meredek! – Csak három napig voltál ott. – Tudom, de Rannaldini azt akarta, hogy Kitty költözzön át egy nyomorúságos kis lyukba, úgyhogy én fizettem a lakosztályát. A jacuzzi szenzációs volt. Leteszem, mindjárt visszahívlak. Valaki van az ajtóban. Valójában elég nagy tömeg gyülekezett és toporgott a havas küszöbön, beleértve a Mennyei Manna tulajdonosát, akinek négy hónapja nem fizetett, egy csöpögő vörös orrú, düftinkabátos férfit és a felháborodástól felpaprikázott, kék pufikabátos Marigoldot egy orrát magasan hordó, tevearcú Barbour kabátos pár társaságában. – Jaj, Marigold – húzta be mentőövként a házba. – Kitty jól van, ugye? – Kérlek, szólj egy jó szót az érdekemben! – Tartsd magad távol Kittytől! – súgta dühösen Marigold. – Csak elszomorítod, és ezt egyáltalán nem tartom mulatságosnak – nyomott a kezébe egy nagy jelzőtáblát „ÜVEGVISSZAVÁLTÓ" felirattal, amit Ferdie helyezett ki a verandára. – Hagytam neked egy cédulát, amin megmondtam, hogy áthozom Gwendolyn Chisleden unokaöccsét és a menyasszonyát, hogy megnézzék a házat. Áprilisban házasodnak össze. Megborotválkozhattál és felöltözhettél volna. Aztán rémülten felnyögött, amikor meglátta a mögötte lévő káoszt: teli hamutartókat, poharakat minden asztalon, a padlón szanaszét szórt ruhákat, rágókákat és a lóversenyoldalon kihajtott újságokat, a mosogatóból kimagasló mosatlant és az ablakpárkányon sorakozó zöld penészes tejesüvegek hadát. Ráadásul szegény Jack a hosszú éjszakai bezártság után képtelen volt visszatartani magát, és igen kiadósat piszkított a konyhaajtóba. – Megígérted, hogy rendben tartod a helyet. – Nem Jack hibája. Tudod, milyen jó...

– A te hibád, te lusta disznó, hogy mindig elalszol. – Figyelj, tényleg nagyon sajnálom. Parancsoljanak egy italt! – szólt át Marigold válla fölött. – Nem, valójában semmim sincs. Miért nem mennek le a Paradicsom Kapujába és isznak a számlámra, amíg felöltözöm és kitakarítok? – Köszönöm nem, vezetek – mondta a düftinkabátos férfi. – Azért jöttem, hogy lefoglaljam a tévéjét és a videólejátszóját. – Éppen a 2.30-ast akartam megnézni – dühöngött Lysander. – És ma este lesz a Külvárosiak és A zsaruk. Nézze, ha beugrik a Paradicsom Kapujába, tehetnek húsz fontot Hannah Nagybácsijára – ordított a tevearcú pár után, akik a kocsijukhoz kanyarodtak le az ösvényen. Miután mindenki elment, Lysander csak telefonon tudta meghallgatni a versenyt, ami egy vagyonba került, mert Hannah Nagybácsija mintha évekig nem ment volna oda a startvonalra, mielőtt beviharzott volna a célba öt hosszal tisztán huszonöt az egyre. Lysander már éppen fel akarta hívni a Landbroke's-t, hogy lehordja őket. Gyakorlatilag helyrehozhatta volna az egyenlegét, ha megengedik, hogy a tétjét megtegye, mikor Artúr képe a kandallópárkányon elterelte a figyelmét. Annyira zaklatott volt Kitty miatt, elfelejtette felhívni Rupertet, hogy megtudja, hogy boldogulnak szegény Artúrral és a tök szemét Picúrral.

56. Amikor Lysander keresztülautózott Penscombe-on, a szürkéssárga házak és a generációk óta a Campbell-Blackek nyughelyéül szolgáló kis normann templom mellett elhaladva észrevett egy fogadóirodát. Ilyesmi egy kis faluban ritkaságszámba ment, kétségkívül a helyiek támogatták, a gatyájukat is feltéve Rupert lovaira. A falusi bolt kirakatában volt egy plakát a Brit Légió sajt- és bor rendezvényének a hirdetésével, ahol pénzt gyűjtöttek az öbölháborúra. Lysander tudta, kellene, hogy érdekelje. A rádió folyamatosan Kuvait felszabadításáról harsogott, de őt csak Kitty felszabadítása érdekelte. Rupert pompás bükkfák gyűrűjével glóriázott gyönyörű háza alatt a lemenő napban gyöngyházként csillogó hosszú tó szélei befagytak. A dimbes-dombos földeken kiömlött tejként terültek el a hófoltok. Minden madár énekelt, próbálták elfedni a magasan a felhők felett a királyi légierő fairfordi állomásáról dél felé bombákat cipelő B52-ek állandó tompa zúgását. Rupert nem csupán emberbaráti szeretetből próbálta túlélni a recessziót és a Lloyd's vészjósló hanyatlását. Bár Lysander Monthaut-ban elbájolta, észrevette, hogy a fiú könnyelműen költekezik. A recepciósra mosolyogva sikerült kipuhatolnia, hogy Lysander számláját terheli a de Gaulle elnöki rezidenciáért fizetendő tetemes összeg. így aztán azért ajánlotta fel segítségét Artúr rendbehozatalára, mert Lysandert kedves tökfilkónak tartotta, aki úszik a pénzben, és akit könnyen el lehet csábítani, hogy vásároljon Rupert számára más, sokkal fiatalabb lovakat, akiket trenírozhat. Rupert utálta a váratlan vendégeket. Még a leggazdagabb tulajdonosok is zavarták a lovak napirendjét. Nem Harley Street-i 30 rendelőt vezetett. De mikor a megállíthatatlanul reszkető Lysander beállított hosszú, sötétkék, kutyaszőrrel tarkított felsőkabátja hajtókája alól kikandikáló Donald kacsájával, Rupert szívesen abbahagyta Mr. Pandopoulos békítgetését, akinek a lova az elmúlt héten sem nyert helyezést. A gutaütéshez közel álló görögöt Dizzyre, rendkívül elragadó vezetőlovászára hagyva, becipelte Lysandert a kifutókarám konyhájába egy csésze teára. – Tedd le! – mondta Rupert, amikor egy rakás nyüzsgő kutya megpróbálta elérni a szőrét borzoló Jacket. – Tőlük biztonságban van és a két Jack Russell szuka.

30

Harley Street – utca Londonban, a magánorvosi ellátás szinonimája

Lysander irigykedve tanulmányozta a falakat borító fényképeket, melyek Rupertet és a lányait, Tabithát és Perditát ábrázolták, világbajnokként, pólókupákat lóbálva, a pályán és az akadályok fölött diadalmaskodó győztesekként. – Rettenetesen sajnálom, hogy nem telefonáltam előre – motyogta –, de elromlott a telefonom. – Öleld át a tűzhelyt – mondta Rupert, és feltette a teáskannát. – Tisztára összefagytál. Meg lehet mondani, mikor van a lónak fájdalma, látszik a szemén; Lysanderé csillogó piros volt, de a pupillája és az írisze iszapszínű és élettelen. Sápadt volt, mint a karácsonyi rózsák, amelyeket Taggie rendezett el az asztalon álló sötétzöld vázában. A farmerja, amely a síeléskor még feszült rajta, most lötyögött. – Artúr hogy van? – kérdezte Lysander. – Artúr király, a kerek pocak. Te jó isten, hogy haragudott, amikor lecsökkentettem a fejadagját. Mind egy szálig megette az alomszalmát, úgyhogy újságpapírfoszlányokat tettem alá. Előre látom, ahogy Picúrral serényen összerakosgatják a rólad és Mrs. Rannaldiniről szóló szenzációhajhász történeteket. Hogy van? – Jaj, Rupert! – Lysander sajgó szíve minden önzésével belekezdett szenvedéseinek meséjébe. – Hogy tudnám meggyőzni arról, hogy komoly vagyok? – érvelt végezetül, ahogy az ötödik kekszet mártotta be a teájába, majd adta oda a kunyeráló Jacknek. – Szeretnék egy kitüntetést szerezni az öbölháborúban, hogy megmutassam neki, nem vagyok olcsó dzsigoló. A jenkik csak sátorállításért heti ezer fontot fizetnek. – Azt hittem, ennél tízszer többet fizettek neked a felállításokért Angliában – mondta Rupert, aki következő heti nevezéseket csinálta, kidolgozta, ki melyik lovon fog másnap reggel lovagolni. – Rendben, vicc volt – ahogy látta, hogy Lysander arca megmerevedik. – Egyébként, van egy hírem számodra. Bunnyval, az állatorvossal azt hisszük, rájöttünk, mi baja Artúrnak. Rupert félig felemelkedett, hogy kinézzen az ablakon. – Itt is van. Artúr, mint mindig, kinyúlva feküdt, és tágra nyitott szemmel horkolt, hogy felhívja magára a figyelmet. – Át kell raknom Penscombe Büszkeségét a szomszédos bokszba – mondta kinyitva a félajtót Rupert. – Nem tud aludni ettől a folyamatos lármától, de egy kicsit belehabarodott Artúrba. Artúr boldogan feltápászkodott, mikor meghallotta a gazdája hangját. Nyihogott, mint egy tűzhányó, Lysander hasát bökdösve arról panaszkodott, hogy rettenetes diétának vetették alá. Mint mindig, most is semmihez nem hasonlíthatóan nézett ki, a hátát és a tomporát zöld maszat borította, a sörénye és a farka tele volt szórva konfettivel, a Financial Times rózsaszín darabkáival. Miután megpróbálta megenni Donald kacsát, meglátta Bunnyt, az állatorvost, és hirtelen megfordult, feltűnően reszketett. – Rettenetesen tutyimutyi – mentegetődzött Lysander. – A fehér kabátos perecárus láttán is egész testében reszket. Egy múló, gyötrelmes pillanatig Lysandert Kittyre emlékeztette Bunny kerek, aranyos, mosolygós arca, hosszú, puha barna haja és gyengéd, vigasztaló hangja. – Kizártuk a pataszűkületet – mondta Lysandernek. – A röntgennel könnyű tévedni, és ezek a sérülések valójában normális ízületi bemélyedések. – Ó, rendben – mondta Lysander, nem tudta, hogy ez most jó-e, szorosan belekapaszkodott Artúr zablájába, aki folyton el akart húzódni. – Most futtassa meg! – kérte Bunny. Artúr örömmel került minél távolabb Bunnytól, de hirtelen elöntötte a fájdalom. Szánalmasan botladozott keresztül a karámon. Lysander látni sem bírta. Artúr rosszabbul nézett ki, mint valaha. – Biztosan mindkét mellső lábára sánta – mondta Bunny, mikor visszaértek. – És azt hiszem, a fájdalom a pataízületeiből származik. Artúr azért kapja fel a patáját, mert a lábainak abnormális formája van, nagyon hosszúak az ujjai. – Mintha Lady Chisledenről lenne szó – mondta idegességében kuncogva Lysander.

Bunny az égnek emelte a szemét. – Szerencsétlenségemre én gondozom az őrült arab telivérjeit. Visszanyírta a szőrt, fertőtlenítette Artúr mindkét mellső lábát, majd helyi érzéstelenítőt szívott fel a fecskendőbe: – Blokkolni fogom az idegeket a csüdízületben magyarázta – ahogy Artúr remegő lábába szúrta a tűt. Artúr rövidke penscombe-i tartózkodása alatt mindenki szívébe belopta magát. Már Rupert összes lovásza otthagyta a dolgát, abbahagyták a söprögetést és az alom összeszedését. Rövidesen csatlakoztak hozzájuk a gazdaság munkásai, a kertészek, az uradalmi ács, a takarmányszállító, valamint Mr. és Mrs. Bodkin, az idős házaspár, akik ősidők óta gondoskodtak Rupertről. Mintha a hó öröktől fogva hullott volna. Az ellentmondást nem tűrő Rupert még Lysanderre sem szólt rá, mikor rágyújtott, pedig a dohányzás szigorúan tilos volt az istálló környékén. – Oké. Már el kellett zsibbadnia. Járasd meg! – mondta Bunny. Artúr örült, hogy közönsége van, a farkát lóbálva megint kicammogott az udvarra Lysander után, aki háttal futott, hogy figyelhesse a lábát. – Már csak a patájára sántít, vezesd vissza – mondta Rupert. Lysandernek minden erejére szüksége volt, hogy megakadályozza Artúrt, hogy a ház felé iramodjon. Elege volt az állatorvosokból, és a kedvetlensége mogorvasággá változott, amikor Bunny injekciót szúrt a pataízületébe. – Ha most egészségesen üget – mondta Bunny Lysandernek –, akkor az ízületei fájnak, és azt ki tudjuk kúrálni az ízületbe adott injekciókkal és korrekciós patkolással. Lysander élete leghosszabb tíz perce következett. Penscombe nagyon magasan feküdt. Rupert lovai, akiket télen sötétkék takaróval terítették le éjszakánként a hideg ellen, gyakran három pokróccal is, érezték, hogy valami történik, a félajtók fölött kinézve várakoztak, mint a harci paripák az agincourt-i ütközet előtt. Az istállóra csend borult, más nem hallatszott, csak egy magányos vörösbegy édes, tiszta éneke, és felhallatszott időnként Picúr szörnyű méltatlankodása, akit az ideges istállófiú azért fogott vissza, hogy ne legyen útban. Lysander meggyújtott még egy cigarettát. A lovászlányok közelebb húzódtak. Artúr gazdája még Artúrnál is vonzóbb volt. Rupert megtévesztően nyugodtan álldogált a nyerges falának dőlve. Csak Jack nem érzékelte most az egyszer a feszültséget, kis farkát csóválva, és gyömbérszínű fülét felemelve körbejárta Taggie fehér-fekete korcsát, Gertrúdot. – Kérlek, Istenem, tedd, hogy Artúr egészséges legyen! – esengett Lysander. – ígérem, reggel időben felkelek, és kevesebbet iszom – sokkal kevesebbet. Artúr unatkozott, megpróbálta megenni Bunny Rolexét. – Szükségem van rá, hogy tudjam, hány óra van – legyintette meg gyengéden Bunny Artúr zöld orrát. – Rendben, ha szeretnéd, ügess vele egyenesen végig az udvaron! Ahogy Artúr nekiindult, Jack utána iramodott, és Picúr elszabadult az istállófiútól. Csatlósként kísérték Artúrt, ahogy keresztülcammogott a hópelyheken. Először fájdalomra számítva óvatosan vizsgálgatta a patáját, majd letette. Nem, tényleg nem fájt többé, csodák csodájára a másik sem. Végigcsattogott a kövezett udvaron, majd egyre magabiztosabban ügetett ki a kavicsos ösvényre, amíg el nem érte a teniszpálya körüli bükkfa kerítést. Lysander körbefordította, és örömteli Tarzan-üvöltéssel visszavezette. Hátrafelé futtában majdnem felbukott egy billegő kövön, ahogy eksztázisban bámulta Artúr földre érés közben szikrát vető, nagy, lapos patáját. – Jaj, Rupert, egészséges, rohadtul egészséges! A tömeg éljenezni kezdett, még a lovak is nyihogtak, és a kutyák ugattak izgalmukban. – Nem tudom elhinni! – Lysander a keze fejével törölgette a szemét. – Artúr, csak még egyszer! Megfordult, és visszasprintelt a bükkfa kerítéshez, Artúr utána szökdécselt, örömében még bokkolt is, fejét leszegve, hátát felgörbítve kirúgott a hátsó lábával. – Jaj, nagyon köszönöm! – Lysander végigcsókolta Bunnyt, az összes lovászlányt, a vénséges Mrs. Bodkint és hajszál híján Rupertet is, mielőtt Artúr köré fonta a karját, és nagy, ronda pofáján azokat a foltokat puszilgatta, amik nem voltak zöldek. Jack izgatottan csaholt a lába körül, amíg Lysander fel nem tette Artúr hátára, ahol egyensúlyozva tovább folytatta a csaholást, ami még

hangosabb, nevetéssel tarkított tetszésnyilvánítást váltott ki, ahogy Lysander még egyszer fel-le futtatta. – Artúrnak kétoldali pataízületi problémája van a lábak nem megfelelő kiegyensúlyozása miatt – magyarázta Bunny, mikor Rupert kinyitott egy üveg pezsgőt –, szóval, szüksége lesz egy korrigáló patkóra, amely alul zárt, ahol a saroknak kell lennie. Aztán a sarok megnő. Fokozatosan vissza lehet vágni a lábujjakat és a lába megint normális formájú lesz. Lysander újból megölelte. – Ez egy csoda! Nem is tudom elmondani, mennyire hálás vagyok. Rupert, kaphat Artúr egy kis pezsgőt? Tényleg nagyon szereti. Aúú – kiáltotta, amikor Picúr megharapta. – És kaphat ez a kis dög is? Mikor visszamentek Lysanderrel a házba, Rupert kinyitotta a whiskysüveget. – Igyunk egy tisztességes italt! Az ilyen dolgok miatt, mint ez is, megéri ezt a munkát végezni. Meg kell mondjam, Artúr aranyos ló. – Annyira ügyes. – Lysander megcsodálta a kandalló fölé akasztott csillogó George Stubbs-lovasfestményeket és Taggie provence-i ragujának konyhából beszivárgó illatát érezve remélte, hogy esetleg meghívják vacsorára. – És nagyszerűen ki tudja magát húzni a bajból. Ezt nem nagyon lehet elmondani rólad, gondolta Rupert, amikor a szódásüveg felé nyúlt, de hangosan csak azt kérdezte: – Ha már így benne vagy, miért nem teszel még egy próbát a Rutminsteren? Lysander megpördült. – Gondolod, itt az ideje? – Persze. Egy hónap kell neki terepen. Aztán elkezdhetünk könnyű vágtázni, és kicsit ugratni a második hónap végén, aztán az utolsó hónapban mehet az erős vágta. Lassanként kell őt felépíteni. Áprilisig van időnk. Rupert visszapörgette a naptárt. Hogy pontos legyek, április 6-ig. – Te jó isten! Rupert csodálatosan jóképű arcára nézve Lysandert elöntötte az imádat hulláma. Rupert síelés közben szerzett barnasága élénkebbé vált a hidegtől, fényes szőke haját sötétre áztatták a hópelyhek, és a búzavirágkék szemek most az egyszer gyengédek voltak, és nem csillogott gúny bennük. Megint le akart térdelni Rupert elé, hogy megcsókolhassa a kezét, és majdnem olyan nagyon szerette volna elnyerni az ő szeretetét, mint Kittyét. Jaj, kezd nagyon szentimentális lenni. – Nagyon mérges lennél, ha felhívnám Kittyt? – kérdezte eufórikusán a telefon felé támolyogva. – Meg kell találnunk a megfelelő zsokét – mondta Rupert átadva a poharat Lysandernek. – Artúrnak szüksége van a kényeztetésre, de nem túlságosan. Lysander rémülten visszatámolygott. – De én fogom lovagolni – tiltakozott. De Rupert már a határidőnaplójából a falon lévő listára pillantott, és azon tűnődött, melyik lovat küldje a hét végén Linsfieldbe. – Ha már beleölöd azt a rengeteg pénzt az edzésbe, akkor már jobb, ha tapasztalt zsokéja is van – mondta, és hozzátette: – Jaj nekem, micsoda nap! Tabithának, a lányomnak ma este kell visszamennie az iskolába. És el akar szökni egy rettenetes, szakállas, állatvédő traktorossal, aki azt hiszi, az edzők valami olyasmik, amiket cipő formában valaki az irtózatosan koszos lábán visel. És Taggie már befizette a tandíjat. Becsületemre, a gyerekeket bentlakásos iskolába adni annyi, mint minden hat hónapban fa köré csavarni egy új BMW-t, és otthagyni. Felnézve látta, hogy Lysander csak hápog, a szavakat keresi, hogy kibökje, mit akar. – Nézd, Rupert, tulajdonképpen azt hiszem, keresztezik egymást a szándékaink. Igazán nem akarlak félrevezetni, de lehet, hogy nem tudom magamnak megengedni, hogy Artúrt tréningbe adjam. Olyan volt, mintha a whisky visszafolyt volna az üvegbe. – Alapjában véve – dadogta Lysander ma reggel kinyitottam a bankszámlakivonatomat. Meglepően lehangoló volt. Azt hittem, hogy van hetvenöt lepedőm, de valójában nincsen. Inkább fordítva.

– Szóval, hogy képzeled? – kérdezte lágyan Rupert, hosszú ujjai a whiskyspohara körül csúszkáltak, a szeme elszűkült, a barátságosság minden nyoma eltűnt az arcáról. Lysander hirtelen felfogta, milyen veszélyes is tud lenni ez a férfi. – Artúr tíz napja van itt – folytatta Rupert –, ami majdnem többe kerül, mint a Hotel Versailles, nem is említve az emberevő Shetland pónidat. Már maguk az állatorvosi számlák csillagászatiak. Ez nem szamármenhely – tette hozzá rosszindulatúan. – Látom – Lysander megadóan tette fel a kezét. – De egyik versenyt a másik után nyertem és Alastair bácsikám... – Az iszákos kéjenc. Lysander összerezzent. – Minden tudott a lovakról. Azt mondta, hogy bármin tudok lovagolni. – És bárkit meglovagolhatsz. Rupert hideg, merev arca és jeges, gúnyos hangja az apjára emlékeztette Lysandert, és olyan erősen dadogott, mint még soha. – A-A-Alapjában véve, ha adsz nekem egy állást, ha dolgozhatok a lovaiddal, és lovagolhatom őket a versenyeken, ingyen csinálnám. Megtisztítanám a felszerelést, bár e-e-bben nem vagyok túl jó. Mindig túl sok nyeregszappant teszek fel, és ha Artúrt meggyógyítjuk, és megnyerem vele a Rutminstert, Kitty rádöbben, hogy nem a selyemfiúja voltam, és meg tudom magamnak engedni, hogy elvegyem feleségül. Rupert túl hosszú ideig hallgatott. Hallani lehetett az óraketyegést, a faxgép kattogását, és ahogy dobálta magából a lapokat. A szomszédban a titkárnője zörgött. Halványan hallani lehetett a berregést, amikor Taggie bekapcsolta a mixert. Vörösesbarna kandúr préselte magát keresztül a macskaajtón. Odakint behajtott egy kocsi, becsapódott egy ajtó, mielőtt Rupert megszólalt volna: – Ez az ország legjobb istállója, és te elvárod tőlem, hogy ingyen idomítsak egy kiszuperált dinoszauruszt és kifizessem a nevezési díját? – Úgy gondoltam, hogy megtehetnéd. – Lysander úgy meredt maga elé, mint akit becsaptak. – Egy nagy győzelem jót tenne az istállódnak. Az embereket lenyűgözné, hogy Artúr a tied. Még mindig kap karácsonyi üdvözlőlapokat, és még a múlt héten is küldtek neki egy üveg fodormentás cukorkát. Tudok lovagolni, esküszöm. – Biztosan viccelsz. Semmi módon nem hagyom, hogy egy olyan üresfejű pojáca, mint te, veszítsen a lovaimmal. – Nem érünk rá – szólt oda a fejét bedugó Taggienek, szokatlan nyersességgel. – Bocsánat – vörösödött el Taggie –, de Tab itthon van. – Beszélnem kell a fejével. – Rupert kiitta a whiskyjét. – Nem és nem – üvöltötte, ahogy egy kócos, szőke fejjel ellátott kék nyíl viharzott el az ajtó mellett. A lépcső alján sikerült elkapnia a lányát, megragadta, és vicsorogva, mint egy Jack Russell terrier, beráncigálta az irodába. – Nem megyek vissza a Bagleybe – visította Tabitha. – Gyűlöllek! – Hogy merészeltél elárulni azzal a rohadt balossal? – Ha Ashley egy herceg fia volna, egy szavad sem lenne – ordított vissza Tabitha. – Egy akkora sznob vagy. Mikor fiatal voltál, mindenkit meghúztál: Dizzyt, Pufit, Mariont, Dél-Angliában minden lovászt megdugtál, és mi van Perditával? A világ bizonyára tele van a zabigyerekeiddel. Tabitha úgy robbant be a szobába, mint a Katrina-hurrikán, a szeme húzottabb és kékebb volt Ruperténél, bőre bársonyos, mint a bodzavirág, ugyanolyan sima homlokát szőke fürtök keretezték, finom vonású arcát csak a hatalmas, sikítozó száj csúfította. Lysander még soha nem tapasztalta, hogy ilyen düh, ennyire kibékíthetetlen ellentét, ekkora szenvedély lehet két ember között. Bármely pillanatban tüzet nyithatnak egymásra. Jack ugatni kezdett, allergiás volt a veszekedésre. – Meg kellene írnod az önéletrajzodat és azt a címet adhatnád, hogy „Tenyészcsődörkönyv" – gúnyolódott Tabitha. – Fogd be! – üvöltött Rupert. – És ne kezdj el nevetni! – mordult rá Lysanderre. – Ki innen, és hallgattasd el ezt a rohadt kutyát!

Amikor Lysander és Jack kisurrant az előszobába, ott találták a fejét lógató Taggie-t. – Jaj istenem! – Szia! – Lysander kétoldalt arcon csókolta. – Te jó ég, nem hibáztatom a traktoristát. – Rupert rettentő nyomás alatt van – védelmezte Taggie. – Ideges a háború miatt. Miután volt katona, úgy érzi, kötelessége volna ott lennie, és aggódik az üzlet miatt is, a szaudiaknak és kuvaitiaknak rengeteg lovuk van itt. – Szép ház – csodálta meg Lysander a sárga köveket, a faliszőnyegeket és egy kövér, fekete labradort ábrázoló hatalmas olajfestményt. – Amikor csendes – mondta Taggie. Az ordibálás egyre hangosabb lett. – Ne érj hozzám! Fel fogom hívni Esther Rantzent, és elkapnak gyerekbántalmazásért. Át kellett élnem az egyik mocskos újságbotrányodat a másik után. Nem csoda, hogy zavart vagyok. Ashley azt mondja, hogy terápiára kellene mennem. – Erényövet kellene hordanod – ordította Rupert. – Mindig mindened megvolt, amit akartál. – Ahogy neked is – leginkább nők. – Mióta Taggie van, nem, és ezt te is tudod. – Egy fikarcnyit sem bízik benned. Ezért követ téged mindenhová. Sosem téveszt szem elől. Valamennyivel több jutott nekem belőled, mielőtt elvetted volna. Taggie befogta a fülét, és visszaszaladt a konyhába. – Fogd be a szád! – Rupert megrázta Tabithát, mint a rongyot. – Ezúttal túl messzire mentél. Menj, és élj az anyáddal! És el fogom adni Frankie-t, Sóskát és Piskótát. Mintha vörös posztót lengetett volna Tabitha szeme előtt. – Nem mered. – zokogott hisztérikusan. – Fel foglak jelenteni az állatvédőknél. Megígérted, hogy Piskóta itt tölti az utolsó napjait. Megígérted! – Az öklével őrjöngve ütötte Rupert mellét. – Ha még egyszer találkozol azzal a szőrös nyikhajjal, és nem mész vissza ma este a Bagley Internátusba, Piskóta konzervben lesz, vagy lóhúsnak küldöm külföldre. Rupert mindig ragaszkodott ahhoz, hogy olyan irodája legyen, aminek két kijárata van, a régi szép időkben el tudott menekülni a molesztáló nők elől, most pedig a fárasztó tulajdonosok elől. – Rohadék! – Tabitha sikítva kirohant az emeletre nyíló ajtón. Lysander bűntudatosan elugrott az ajtótól, majd beesett az irodába, mikor Rupert kinyitotta a második ajtót. Kifejezéstelen volt az arca, de a szeme huncutul csillogott. – Hol is tartottunk? – kérdezte Rupert nyájasan. – Ő igen, versenyen akartál lovagolni nekem. Felvette a telefont, és az istálló számát tárcsázta. – Dizzy drágám, fel tudod szerszámozni Gyilkost? Lysander hallotta, hogy Dizzynek nem tetszik a dolog, de túl izgatott volt ahhoz, hogy ezt meg is jegyezze, mivel bizonyítani akart. A sötétben ragyogtak a lovak fehér foltjai és csillagai, örömtől remegve nyúltak ki a bokszaikból, amikor a lovászok zabot és makkot lapátoltak minden egyes jászolba. Gyilkos, a gyönyörű pej, akinek mindkét szeme alatt sarló alakú fehér folt volt, csattogva jött elő, nem volt elragadtatva, hogy elhalasztották a vacsoráját. – Kapaszkodj, gyors, mint a villám – dünnyögte Dizzy, szembeszegülve a főnökével –, kemény a szája és szörnyű a megállása. – Senki nem kérdezte a véleményedet – szólt rá Rupert, ahogy segített Lysandernek felszállni. – Leeresztett lábbal lovagolok – mondta Lysander a gyeplőt összefogva. – Nem az én lovaimon, azokon nem. – Rupert meghúzta a kengyeleket, amíg Lysander hosszú lábai egy szintbe nem kerültek Gyilkos hátával. – Jó éjszakát, világ! – kuncogott Lysander. Lysander látta Penscombe fényeit, olyan volt, mint a csupasz fákon összegubancolódott, kövekkel kirakott hajháló. – Rupert, ez egy gyönyörű ló – mondta, ahogy kilovagolt.

– Miért tetted rá Gyilkosra? – kérdezte Dizzy dühösen. – Ez egy aranyos fiú. – És szüksége van rá, hogy letörjék a szarvait. Tabitha kizokogta a lelkét is a szobájában, még külön azért is megsértődve, hogy senki sem jött fel megvigasztalni, még Taggie sem, akit pedig tényleg imádott. Abbahagyta a sírást. Nem mehet vissza a Bagleybe. Nem látná viszont Ashleyt soha többé, és nem érezné a szakálla csiklandozását. Bárcsak Ashley többet mosakodna, de lefitymálta a dezodorokat, úgy tartotta, hogy a bőrnek lélegeznie kell. Tabitha kinézett az ablakon, látta az apját és Dizzyt, ahogy a bármely időjárásban használható, Rupert lankás földjein keresztülfutó három kilométeres lovaglóút felé sétálnak. Egy lovast követtek – te jó isten! – Gyilkoson. Egy ló sem járt ilyen könnyed eleganciával és ártatlansággal. Tab felemelte a látcsövét. Nem tudta beazonosítani, ki ül a hátán, de csodálatosan lovagolt. Még sosem látott senki mást, aki ennyire természetesen viselkedett egy lovon. Gyilkos számára ez olyan lehetett, mint Fred Astaire-rel táncolni. Hálából a nagy pej hátrarúgott. A lovas megragadta a sörényét, de meg sem rezdült a nyeregben, aztán a kivilágított ösvény felé fordította a lovat, és nekilendült, elviharzott az első palánk felé. Gyilkos fülei a fejére lapultak. Túl közel az akadályhoz emelkedett fel. Gyilkos meg fog állni. Tab rémülten szorította meg a látcsövét. A lovas megöli magát ilyen sebességgel haladva. Aztán Gyilkos bámulatosan belekezdett egy macskaugrásba és átvitorlázott az akadály fölött. Kirúgva lábát a kengyelből, a lábát megfeszítve a lovas átjutott a következő palánkon, a teste csodálatosan meghajlott, ahogy eltűnt a hegy meredélye fölött. A célhoz érve Dizzy elfeledkezett a hidegről, a szállingózó hópelyhekről, és megkönnyebbülten kiáltott fel, amikor Lysander feltűnt a sarkon. Az utolsó palánk felé közeledve Lysander eldobta a gyeplőt, összekulcsolta a karját, és nevetett, amikor Gyilkos felemelkedett és egy lábbal sem ért hozzá a nyírfaköteghez. Amikor Lysander megállította, egy másodpercre elfelejtette Rupert ellenségességét, a hiteltúllépést, még Kitty elvesztését is. – Ez a legcsodálatosabb ló, amin valaha lovagoltam. Biztos vagyok benne, hogy kétszeres iramban megteszi a távot. Mindent megadnék, ha lovagolhatnám Cheltemhamben. Taggie ebben a pillanatban csúszkálva rohant oda a havas ösvényen. Még azzal sem bajlódott, hogy kabátot vegyen. – Rupert, csak nem tetted fel Lysandert Gyilkosra? Úgy volt, hogy holnap visszamegy. – Lehet, hogy most már nem – mondta Rupert. Rupert dühe már elpárolgott, de még nem volt felkészülve a békülésre, felballagott előttük a házba. Lysander a súrolt konyhaasztalnál üldögélt, és varázslatosan könnyű, a sütőből éppen kivett forró sajtos rudacskákat eszegetett, amikor Tabitha beosont, mint egy cica, vetett rá egy hitetlenkedő pillantást, és megint kirohant. Aztán, mikor Lysander kapott Taggie-től egy pohár whiskyt, és elhelyezkedett vele szemben az ablakülésben, Tabitha elképedt arca tűnt fel újra az ablakban. Nem lehet valóságos, gondolta Tabitha, ő nem. Ilyen dús, barna fürtök, ennyire gyönyörű, formás száj, felhúzott rövid felsőajak, és ekkora nagy, kedves, mosolygós szemek. – Oóóó! – nyögött fel. – Látta valaki a Ló és ebet? – motyogta, amikor egy perc múlva visszaosont a konyhába. – Szia, drágám! – mondta Taggie. – Szolgáld ki magad egy itallal! – Köszi. – Tab fogott egy sherryspoharat, és kólát öntött bele, az pedig túlcsordult, de Tab csak öntötte és öntötte, ahogy Lysanderre bámult. – Gyere, ülj le! – mutatott maga mellé helyet neki Taggie. – Ne haragudj – dünnyögte Tabitha. Odaslisszant a nevelőanyja melletti székre, Taggie vállára tette az állát. – Nem úgy értettem. – Tudom. – Taggie átölelte. – Ti már ismeritek egymást?

– Nem egészen – mondta Lysander. – Pont olyan vagy, mint az apád. Ugyanolyan jól is lovagolsz, mint ő? – Ööö – Tab elpirult, és válaszra nyitotta a száját, de be is csukta, mert Rupert masírozott be, két ujja közt lengetve a vezeték nélküli telefont. – Ashley az – mondta lágyan. Hosszas szünet állt be. – Mondd meg neki, hogy nem vagyok itt – dadogta Tabitha. – Hogy visszamentem az iskolába, találj ki valamit. Artúr fantasztikus – fordult vissza áradozva Lysanderhez – a traktorossal kapcsolatos gondolatai elillantak. – Foglalkozhatok vele, ha visszajövök a hétvégeken? Tabról Lysanderre nézve Rupert sejtelmesen rámosolygott Taggie-re. – Rendben, felveszlek – mondta Lysandernek, miután elintézte Ashleyt. – Három hónapos próbaidő, de ha csak egyszer is átléped a határt, ki vagy rúgva. Kilovagolsz nekem, és ha valamelyik zsoké nem akar lovagolni egy versenyen, a tied lehet. Tíz győzelemre vagy helyezésre van szükséged, hogy kvalifikálj a Rutminsteren. Tabitha felállt, és átölelte az apját. – Szeretlek, apu. – Te jó isten, nagyon köszönöm. Nagyon, nagyon kedves. – Lysander csak ennyit tudott végül kinyögni. – Fogynod kell hat kilót – ami nem fog jólesni. És ugyanakkor fel kell építened magad. És ne feledd, pia nincs. Lysander elsápadt. – Egy pohár bor alkalmanként csak nem árt meg? – Egy nem, ha meg tudnál állni egynél – mondta Rupert. – Rutminsterig egy csepp sem.

57. Lysander annyira boldogtalan volt, hogy a kilók csak úgy leolvadtak róla. Azelőtt reggel hatkor soha nem volt fenn, kivéve, ha egész éjjel bulizott. És még nem is dolgozott soha ilyen keményen. Rupert azonnal átköltöztette Penscombe-ba, és a tető alatti, alacsony gerendás – ennél jobban már úgysem lehet agyrázkódást szerezni neki – patchwork steppelt ágytakarós, fehérre meszelt falú, Rupert régi lovairól készült festményekkel dekorált szobában helyezte el. Nem azért vettelek fel, hogy Valhallára irányzott látcsővel a Szarka-tanyán őgyelegj – mondta Lysandernek. – Azt akarom, hogy itt legyél, rajtad akarom tartani a szemem. Lysander nem tudta volna elviselni Rupert lovászlányai nélkül. Mikor a lányok rájöttek, hogy nem fog sikerülni Lysandert ágyba vinni – és olyan aranyosan utasította el a felajánlkozásukat –, abbahagyták a civakodást miatta, ehelyett összefogtak érte. Minden reggel addig rázogatták, amíg fel nem ébredt, gyakorlatilag fel is öltöztették, ráerőltettek még egy plusz pulóvert egyre soványabb testére, odacipelték valamelyik nehéz lóhoz – Lysander sosem emlékezett, melyikhez –, amelyet Rupert előző este kijelölt számára. De bármennyire is nehéz volt a ló, a legnagyobb meglepetésére valahogy képes volt belopni magát a fejébe és a szívébe, még mielőtt a hátára ült volna. A lovak tényleg meg akartak felelni neki, és boldognak tűntek, hogy képesek erre. Lysander problémája az összpontosítás volt. Ha akkor kezdett el Kittyn gondolkozni, mikor három hossz előnnyel vágtázott, másodpercek törtrésze alatt a mezőn találta magát legelészve. Meg nagy szószátyár volt, folyamatosan fecsegett a lovaglópályán, még palánkugratás közben is. Ha egy zsokénak vagy egy lónak esése volt, azonnal ott kellett teremnie, hogy lássa, rendben vannak-e, és órákba tellett körbesétáltatnia Artúrt Gloucestershire ösvényein, mert leállt beszélgetni mindenkivel – minden alkalmat megragadott, hogy minél később kelljen visszamennie a hegyben álló koszos felszerelés és a széna jeges vízbe való mártogatásához, hogy a port lemossák róla. Miután Tabitha fiújában elveszítette a traktorvezetőjét, aki ha primitív volt is, de jól dolgozott, Rupert elhamarkodott döntésével elkövette azt a hibát, hogy Lysanderre bízta a feladatot. Másnap

este, mikor hazafelé repült, megdöbbenve látta, hogy a sorok, amelyeknek egyenesen kellett volna futniuk, a barna földön úgy összegabalyodtak, mint a kiscica pamutgombolyagának szálai. Keserű tapasztalat, ismerte be Rupert, mikor visszanyerte a humorérzékét, és visszahelyezte Lysandert istállót pucolni. Taggie volt az a személy, aki valóban megmentette Lysander életét. Ha nem lett volna olyan reménytelenül szerelmes Lysander Kittybe, biztosan belehabarodik Taggie-be. Mivel nagyon aggódott Lysander vérszegénysége és beteges súlyvesztése miatt, míg a többi lovas a vágta után megelégedett a sült tojásos, felvágottas és szalonnás szendvicsekkel, Taggie megpróbálta Lysandert rábeszélni a grillezett nyelvhalra és fűszeres vajban úszó marhaszeletre. Egy virágos fémdobozban diétás kekszet tett be a szobájába, és forró csokit készített neki esténként zsírszegény tejből, hogy jobban tudjon aludni, amit Lysander titokban a mosdóba öntött, mert ki nem állhatta. Taggie meghallgatta, amikor Kittyről áradozott. A lovászok óránként öt percet engedélyeztek csak Lysandernek. A saját babája elvesztése miatti zsibbadtságában, amikor Taggie nem Rupert személyzetére főzött, akkor állandóan a bocikat és a bárányokat táplálta cumisüvegből, meg a tyúkokat és a kacsákat, vagy Rupert kutyáit etette, feltöltötte a madáretetőt, vagy a maradék pirítóst és lekvárt csempészte oda Artúrnak, aki kétségbeesetten lógott ki összeharapdált félajtaján. A tulajdonosok Rupertet untatták, de Taggie-nél állandóan részvétteli fülekre találtak, mindig volt számukra egy csésze tea és házi készítésű csokoládétorta. Ez vezetett a problémához. Lysander egyik délután ellenőrizni akarta Artúrt, és megdöbbenten fedezte fel Taggie-t a boksz hátuljában megbújva, ahogy az elszörnyedt Picúrt simogatja. – Mit csinálsz te itt? – Csitt! – Taggie elpirult. – Itt van Mr. Pandopoulos és állandóan fogdos. Ha Rupert rájön, akkorát bever neki, hogy átrepül a palánkon, és megmondja neki, hogy vigye el a lovait, és pillanatnyilag ezt tényleg nem engedhetjük meg magunknak. Lysander elképedt. – Rupert meg engem, Artúrt, és Picúrt ingyen tart. Jaj, mikor fogja engedni, hogy versenyezzek neki, hogy elkezdhessem megkeresni az eltartásomra valót? – Már most is azt teszed. Rupert tényleg nagyon örül, hogy a lovak mennyit fejlődtek. Úgy érzi, hogy csak úgy tud eredményeket elérni, ha szigorú. Lysander soha nem találkozott még ilyen házaspárral, akik ennyire odalettek volna egymásért. Állandóan egymást keresték, figyelték, érintgették, mintha árnyékai lettek volna egymásnak. A szerelmük irigységgel töltötte el Lysandert. De Rupert nagyon ravasz volt. Lysandernek nagyon óvatosnak kellett lennie, hogy ne legyen túl barátságos Taggie-hez. Rupert a hímnemű és ráadásul szép élőlények közül igazán csak a lovakat látta szívesen a birtokán. Lysander csak abból vette észre, hogy háború van, ha haditudósítások harsogtak a nyergesben lévő rádión, és mikor Rupert lehordta valamiért, gyakran úgy érezte magát, mint Bagdad az éjszakai bombázások után. Február második hetében Lysander éppen a mérhetetlenül sokat fejlődött, de még mindig makrancos Gyilkost iskolázta az akadálysor felett. A lemenő nap szétrobbanó lánglabdaként emelkedett a vastag, fekete gombafelhőbe, mintha az emberek aggodalmait szimbolizálta volna a közelgő szárazföldi háború miatt. A magasban egész nap repülőgépek dübörögtek. Rupert különösen pocsék hangulatban volt, mivel Husszein királyról, egy régi harrow-i diáktársáról kiderült, hogy az irakiakat támogatja. Félrehívta Lysandert. – Mi a francért nem használod az ostort? – Alastair bácsikám azt mondta, hogy csak a lusták használják az ostort – mondta remegve, de dacosan Lysander. – Gyilkos tényleg igyekezett, úgyhogy hülyeség ütlegelni. És mikor a ló kimerült, csak lelassítja. Őszintén, Rupert, belebetegszem, mikor lovat korbácsoló zsokét látok. Nincs szükség arra, hogy annyira erősen üssék őket. Nyilvánvalóan Jimmy Jardine-re, Rupert második zsokéjára utalt, aki éppen megkezdte kéthetes felfüggesztését túlzott ostorhasználat – valószínűleg Rupert utasítására – miatt.

– Szóval úgy gondolod, hogy Jimmynek csak azért volt közel kilencven elsőnek befutott lova ebben a szezonban, mert cukorkával etette őket. Ha nekem lovagolsz, használod az ostorodat. Egy másodpercig farkasszemet néztek. Lysander fordította el elsőnek a szemét. Nem tudott szembenézni ezzel a hideg, elutasító megvetéssel. Megfordította Gyilkost, és fáradtan visszalovagolt az istállóba. Rupert megelőzte őket a Land-Roverrel, mire Lysander visszaért, már a nyergesben telefonált. – Rendben, Marcia, Jimmyt felfüggesztették, de nem vagyok benne biztos, hogy ő és Reménytelen ikerlelkek. Egyébként egy új fiút teszek rá, Lysander Hawkleyt. Marcia, tetszeni fog neked, sokkal jóképűbb, mint Jimmy. Igen, a kettő harmincas futamban holnap, Maiden Hurdle-ben, Worcesterben. Rupert letette a telefont, és látta, hogy Lysander kétségbeesetten tátog az ajtóban, támaszt keresve Gyilkos izzadt, barna nyakába kapaszkodott. – Hallottad – mondta Rupert. – És jobban teszed, ha használod az ostorodat, különben el sem rajtolsz Reménytelennel a startvonalról. A nyurga lábú, nagy szemű, a befonáshoz is gyér sörényű pejkanca reménytelenül rászolgált a nevére, ugyanis az utolsó nyolc versenyén helyezést sem ért el. A tulajdonosa, Marcia Melling, a ragyogó, de öregedő elvált nő csak azért tartotta tréningben a lovat, mert őrülten beleszeretett Rupertbe, aki viszonzásul csak azért idomította a lovat, mégpedig a legkisebb erőfeszítéssel, mert háromszor annyit számított fel Marciának, mint a többi tulajdonosnak. Másnap reggel Lysander a győzelem nem minden reménye nélkül indult neki Rupert teherautójában Samanthával és Maurával, a két lovászlánnyal az ötvenhat kilométeres útnak Worcesterbe. Hogy kilendítse rettenetes idegességéből, Rupert rátestálta az öt versenyló és a felszerelés berakodását. Gyönyörű nap volt, a khakiszínű földek mentén megvilágította a puha, barna fákat a napfény, a barkák úgy csüngtek alá, mint arany Tiffany lámpák, és a szántóföld szélét kénsárga fátyollal vonta be a szétterülő martilapu. – Artúr mindig élvezi, ha olvasnak neki – mondta Lysander, amikor elfordult a teherautóval az autópálya felé. – A Sunt jobban szereti az Independentnél, de legjobban a Kedves Deirdre tanácsadó rovatát kedveli. – „Kedves Deirdre! Szerelmes vagyok egy férjes nőbe, aki nem akarja elhagyni a férjét.", Artúr biztos hányingert kap már ettől – mondta Samantha, és átnyújtotta Lysandernek az utolsó cigarettáját. – Itt nem állhatsz meg – szólt rá rémülten, ahogy nagy káromkodást és ökölrázást okozva Lysander csikorogva fékezve megállt. – Muszáj. Tegnap megittam egy fél üveg hashajtót, hogy fogyjak egy kilót, és most majd felrobbanok. Nyisd ki azt a rohadt ajtót! – Lysander átmászott rajtuk, és levetette magát a leállósávra. Rupert és Taggie Londonból repültek Worcesterbe Mr. Pandopoulosszal és Freddie Jonesszal, Penscombe Büszkesége társtulajdonosával. Tabitha épp most szabadult tavaszi szünetre, őt Dizzy, Rupert kemény, szőke, feltűnően szép vezetőlovásza vitte haza, aki a válása után nemrégen jött vissza Ruperthez dolgozni. Tabitha kifutott az istállóba, hogy köszönjön a saját lovainak, aztán egy rakás Twixszel felpakolva elrohant, hogy megnézze Artúrt. Amikor Picúr fogait épphogy csak elkerülve kijött a bokszából, rémülten felnyögött, mert a szomszédos állásban ott látta a befont sörényű, felszerszámozott, felkészített és mélyen alvó Penscombe Büszkeségét. – Dizzy! – kiáltott Tabitha bedörömbölve a lovászok szobájának ablakán. – Mi van? – kapcsolta ki a hajszárítót Dizzy, aki egész jól elképzelte már magának Mr. Pandopoulost, mint a cukros bácsiját. – Büszkeség nem fut a három tizenötös futamban? – Dehogynem. Mostanra már félúton van Worcester felé.

– A francokat van, még mindig ott áll a bokszában. – Atyaisten! – Dizzy leejtette a hajszárítót. – Az a hülye köcsög biztosan elfelejtette felpakolni. Sam és Maura úgy bele vannak zúgva, hogy észre sem vették. – Nekünk kell elvinni oda – mondta rémülten Tabitha. – Apu azonnal kirúgja Lysandert, ha rájön. Rupert egyik szállítókamionja szervizben volt, a másik elment Folkestone-ba. Csak az utánfutó maradt, amivel a disznókat, borjakat és Tab pónijait szokták szállítani – nem megfelelő szállítóeszköz a Cotchester Arany Kupa kétéves győztesének, az istálló legtöbbet hozó lovának. – Nem merném ezt megkockáztatni – mondta Dizzy. – Kölcsönkérhetnénk Ricky France-Lynch egyik kocsiját. – Tizenöt kilométer az ellenkező irányban – sürgette Tab. – Büszkeség élvezni fogja a friss levegőt, legalább már fel van szerszámozva. – Hányni fogok – mondta Tabitha az ablakon kihajolva, ahogy a sebességmérő elérte a száz kilométer per órát a keskeny, kanyargós, gödrökkel teli vidéki utakon. – Engem meg ki fognak rúgni – mondta Dizzy. – Megvan még Büszkeség? – Jól van. – Hátrafordulva Tabitha látta aranyos, sötét, vörösesbarna fejét az összetéveszthetetlen cikcakkos fehér folttal, hatalmas, távol ülő szemével, ahogy az utánfutó tetején keresztül figyelte a parasztházakat és gyümölcsösöket. Amikor keresztülzörögtek Pershore-on, két bevásárlószatyros nő elképedt izgalommal üdvözölte őket. Ahogy átvágtak a versenynapi forgalmon, egyre több ember mosolygott és integetett boldogan, hogy ilyen közelről láthatják Büszkeséget. – Mintha a pápát látnák a pápamobilban – kuncogott Tab. – Fogadtam erre a lóra a három tizenötösön, úgyhogy mozogjanak – mondta egy jaguáros férfi, aki melléjük húzódott a közlekedési lámpánál. – Mit csináltok ti ketten ma este? – Valaki biztosan el fogja mondani apunak – borongott Tab. – Majdnem megölte Lysandert, mert elfelejtette Mr. Sziporka kantárját a múlt héten – mondta Dizzy, és megpróbálta a kapuban álló férfi figyelmét felhívni a szélvédőn látható zöld trénermatricára. – Bárcsak ne lenne Lysander annyira kívánatos. Gondolod, van számomra egy kis remény? – Kétlem – mondta Dizzy a sáros barázdákon zötyögve. – Úgy tűnik, hogy rá van kattanva arra a Kittyre, és eltökélten gyakorolja, hogy kell hűségesnek lenni. – A bátyám, Marcus csak a zongorán gyakorol nyolc órát naponta. Te jó isten! Ott van apu kocsija. Előttük a Martin Pipe és Jenny Pitman lovainak bokszai mellett ott parkolt az ismerős sötétkék teherautó, az oldalán a hatalmas RUPERT CAMPBELL-BLACK betűkkel. Belülről dobogás hallatszott. Rupert félt, hogy megfáznak, vagy elkapnak valami vírust, ezért jobban szerette, ha benn maradnak a lovak a szállítókocsiban, amely körülbelül olyan fényűző volt belülről, mint a Ritz. – Ha be tudjuk vinni Büszkeséget a szállítóba, akkor lehet, hogy megússzuk – mondta Dizzy, és kiugrott. – A francba, ott van Lysander – dünnyögte Tab. – Dizzy, van nálad fésű és valami pirosító? A sovány és sápadt, falhoz vágott spagettinek látszó Lysander Rupert kocsijának támaszkodva beszélgetett Penscombe Büszkeségének bajnokzsokéjával, Bluey Charterisszel. Bluey szívós volt, mint az ördög – bunkósbottal sem lehetett agyonütni keményen dolgozott és keményen játszott. – Szia, Tab! – szólt oda Lysander. – Hamar ideértél. Mi is csak éppen most érkeztünk. Egy bokrot sem hagytunk érintetlenül. – Megütögette homorú hasát. – Bluey ad egy-két tippet. Tab Lysander orra elé vezette az izgatottan szökdécselő Penscombe Büszkeségét. – Ki az ördög ez? – kérdezte szemrehányóan, amikor Büszkeség felnyihogott, és egy csepp fehér nyálat hagyott Lysander kék kabátján. – Ez Büszkécske – Lysander megvakarta a fejét. – Hogy szedted ki? – Elfelejtetted berakni, te seggfej.

– Jaj, nekem – Lysander rémülten nézett Blueyre és Tabre, aztán kuncogni kezdett. – Hogy került ide? – Dizzy most próbálja elrejteni a vontatót. – Az istenit! – A vigyor eltűnt Bluey Charterin barna bőrű, hullasápadt arcáról, amikor körbejárta a lovat, és megtapogatta a lábait. – Te egy barom vagy, Lysander. – Élvezte a friss levegőt, mintha tengerparti kiránduláson lett volna – mondta Tab. – És mit fog szólni Rupert? – érdeklődött Bluey. – Mihez? Mindenki felugrott. Rupert jött sötétbarna galléros, halványbarna felsőkabátban és görög orra fölé billentett barna puhakalapban. Taggie is vele volt, gyönyörűen, mint mindig, halványszürke ballonkabátban, fényes, fekete csizma és vörös svájcisapka volt rajta. Freddie Jones is velük volt, a vörös hajú, pajzán mosolyú elektronikai milliárdos, az istálló legnépszerűbb tulajdonosa. Rupert sosem bánta, ha Freddie beugrott hozzá. – Helló, Büszkeségecske! – üdvözölte Freddie híres díjnyertesét nagy szeretettel. – Helló Tab, helló, Lysander! Kapd össze magad, egy perc múlva kezdődik az első futamod. Mi az? – Még szűz vagyok a versenyeken, lámpalázam van – mondta Lysander, és remegni kezdett. – Lysander elsősorban a férjezett nők miatt van lázban – jegyezte meg epésen Rupert. – Mi a fenét keres Büszkeség a kocsin kívül? – Megizzadt. Csak megmozgattuk idekint. – Tabitha megnyugtatóan nézett apja kék szemébe. – Jól néz ki, ugye? – Jobb lesz, ha átöltözöm – mondta Lysander, és szorongva elmenekült a kihallgatás elől. Szerencsére Rupert figyelmét elterelte a feltűnően öltözött, vastag öves, teveszőrkabátos Mr. Pandopoulos és a Joytól illatozó Marcia Melling, Reménytelen tulajdonosának érkezése. – Helló, Rupert! – affektált Marcia, és vörös rúzsnyomokat hagyott az arca mindkét oldalán. – Egy kicsit mérges vagyok. Egy abszolút kezdőt tettél Reménytelenre. – Ez. Lysander – mutatta be Taggie gyorsan. – Ó, igen? – Marcia hirtelen felderült, mint a málnásba szabadult nagy mackó. – No de ilyet, maga nem túl magas zsokénak? Lysander, azt mondtad? – Mystic Meg éppen ezen a héten mondta, hogy olyan férfi hoz nekem szerencsét, akinek a neve L-lel kezdődik. – Meg briliáns – mondta halvány mosollyal Lysander. – Örülök, hogy megismerhetem. Muszáj mennem – és elrohant az öltöző mosdójába. – Micsoda vonzó, intelligens arc – mondta az elkábult Marcia. – Ugye? – mondta Rupert. – Mellette egy elemes tyúk is maga Einstein. Lysanderrel egy futamban lovagolt Bluey Charteris a Török Szélhámos nevű briliáns ötévesen, akit Rupert a galoppról hozott át az akadályversenyekre, és most esélyes favorit volt. Reménytelen százból volt az egy. – Rászolgál a nevére – intézte el a Timeform riportere sommásan. A kifutókorlátnál álldogáló, versenyfüzetet és a Sporting Life-ot tanulmányozó emberek megmosolyogták Reménytelent. Bár az RC-B kezdőbetűs kék takarót viselte, amely általában félelmet keltett még a legflegmább bukikban is, Reménytelen úgy nézett ki, mint egy gyerek, aki az anyja kabátját vette fel. Lysander leméretkezett az óriási piros óra melletti pici székben kuporogva, és felfedezte, hogy az éjjel egy kiló húsz dekát fogyott, klasszul könnyebb lesz Reménytelennek, és azt is jelentette, hogy már nincs mit kihányjon magából. Az elmúlt éjszakát azzal töltötte, hogy végignézte a Reménytelen korábbi versenyeiről készített videókat. Tapasztalatlan ló volt, nem volt hozzászokva, hogy elől legyen, és összevissza kanyargott. Egyenesen kell tartania, szorosan Török Szélhámos mögött, egészen az utolsó pillanatig. Bárcsak a Donald kacsás pulcsija lehetne rajta Marcia olívazöld színűje helyett, feltehetőleg ez illik most az arcához. Helyt kell állnia Kitty és Artúr kedvéért. Még akkor is, ha csak helyezést érne el, sikerülne pontot szerezni a szükséges kvótához, hogy kvalifikálhassa magát a Rutminsterre.

A kifutóban Taggie reszkető válla köré tette a kabátját, mialatt Rupert ellátta még az utolsó instrukciókkal. – Kezdj lassan. Nem valószínű, hogy egész távon kitart, és lassan erősíts bele – tette végül hozzá. – És én olyan korán odamennék a starthoz, amilyen hamar csak lehet. Lehervasztja Reménytelent, ha elviharzanak mellette a többiek. Rupert minél előbb kint akarta látni a kifutóból, szegény öreg Reménytelen, gondolta felháborodottan Lysander. Majd megmutatjuk neki! Rupert Blueyhoz fordult, aki egy vörös hajó nőt falt fel éppen a szemével, aki a második favorit körül nyüzsgő csoportban álldogált. – Neked semmit nem kell mondanom, Bluey. Csak ülj fel a hátára. Menjünk, igyunk egyet – mondta Freddie-nek. – Ez a verseny már le van játszva. – Teszek két fontot Reménytelenre – mondta Tab. Rupert és Freddie, aki szintén Venturer-igazgató volt, éppen a nézettségi számokat beszélték meg, mikor meghallották, hogy a pályabemondó tompa, előkelő hangja végigvisszhangzik a környéken. – És Reménytelennek ez az ugrása rendkívül jó volt, most pedig arra készül, hogy csatlakozzon az élbolyhoz. Rupert kirohant az erkélyre, majdnem félrenyelte a pulykás szendvicsét, és a távcsövén keresztül a korlátok felett mozgó villódzó színcsíkot nézte, alatta pedig a százlábú őrülten vágtázó lábait, ahogy a céltól a második akadályhoz közelítettek. Reménytelen a negyedik helyen volt, nagyon könnyednek látszott, és Lysander gyönyörűen lovagolt, a kezei majdnem érintették a kanca remegő, narancssárgás füleit, a teste együtt mozgott a lóéval, mintha szerelmeskedtek volna. Lysander buzdította, bátorította az út minden centiméterén. Már csak egy szürke herélt és egy akadály volt Reménytelen és a céloszlop között, mikor Török Szélhámost és Blueyt utolérték. Együtt ugratták az utolsó akadályt. – Lassíts! Egy kicsit gyorsan mész. Ne akard kifárasztani – szólt át Bluey. – Hosszú az út a végéig. Előttük derengett a széles, smaragdzöld pálya. Ahogy a szürke herélt farka egyre közelebb és közelebb került, Bluey felemelte az ostorát, a céloszlopig csak tíz csapás volt engedélyezve. Csatt, csatt, csatt; csattogtak az ülések a bátor Szélhámos ziháló farán. – Gyerünk, Reménytelen! – kiáltotta Lysander. – Jó kislány, mindent bele! Török Szélhámos felvillanyozva, ugyanakkor rettegve előrelódult. Reménytelen versenyszelleme fellobbant. Ki kell tartania az istállótársa mellett. Lobogó sörénnyel, repülő farokkal, hadonászó nyurga lábával, többé már nem félénk szíve teljes erejével vágtázva űzte Szélhámost, hogy megelőzze a heréltet. Aztán úgy tűnt, hogy Szélhámos elfáradt, és visszamaradt, Reménytelen pedig előresüvöltött. – Gyerünk, angyalkám! – könyörgött Lysander. – Kapd fel a botodat, te hülye barom! – üvöltötte Rupert az erkélyről. Marciáról folyt a kék szempillafesték, meg sem tudott szólalni az izgalomtól. – Megcsinálja! – sikított Tabitha. – Nyertem kétszáz rohadt fontot – örvendezett, amikor Reménytelen egy negyed testhosszal elhúzott a céloszlop mellett. Odalent mindannyian ott tolongtak a győztesek mázsálójánál. Nagy taps és nevetés közepette Lysander széles vigyorral az arcán lovagolt be, és fehér tajtékcsíkokat hagyott a kábult és boldog Reménytelen szőrén, ahogy újra és újra meglapogatta. Marcia egyfolytában Lysandert csókolgatta, és csak akkor engedte el, amikor Taggie jött oda, és megölelte. – Jaj, ez csodálatos volt! Annyira büszke vagyok rád és a drága Reménytelenre. Lysander mámorosan megölelte Taggie-t. Mindenütt ott voltak a fényképészek.

– Kerestem kétszáz fontot – mondta láb, és mentolos cukorkával etette Reménytelent. – Nagy volt a kísértés, hogy megtegyem-e a fogadást, vagy egy csomag cigit vegyek. Taggie válla felett Lysander szeme találkozott Rupertével. – Nem tartottad be egyetlen egy utasításomat sem – mondta ridegen. – Alapjában véve – húzódott el Lysander Taggie-től –, azt gondoltam, hogy Reménytelennek bátorításra van szüksége. Tényleg nagyon sajnálom. De Rupert egyszer csak elnevette magát, és vállon veregette. – Egyszerűen bámulatos; még kilenc verseny, és kvalifikálod magad a Rutminsterre. – És most ne menj pezsgőzni – mondta Bluey, és gratulált. – Mikor legyengül az ember, legjobb egy csésze tea. Ez Rupert napja volt. Gyilkos három hosszal nyert, Penscombe Büszkesége tízzel. Mr. Sziporka másodiknak fűtött be, de csak célfotóval. A végén Bluey félrevonta Rupertet. – Nem szeretem a konkurenciát, de ez a fiú rohadtul jó. Gyilkos minden kétséget kizáróan rengeteget fejlődött, mióta dolgozik vele. Mr. Sziporkát mintha kicserélték volna. Imádja. Érti a dörgést. – Marcia ugyanígy érez – mondta Rupert. – Meg akarja venni Lysandert. Valhallában másnap reggel Rannaldini, akinek nem tetszett, hogy Lysander ilyen erős szövetségest talált Rupertben, örömmel nyújtotta oda a Skorpiót Kittynek. – A kis barátod megint megkezdte a piti kis ügyeit. A harmadik oldalon volt egy hatalmas kép Lysanderről és Taggie-ről, amint szenvedélyesen átölelik egymást. „RUPERT BEFOGADTA A TRÓJAI LOVAT?" – szólt a képaláírás. Rupert úgy tett, mint akit nem érdekel a kép a Skorpióban, de belül haragos volt, és ezt mindenkin leverte, különösen Taggie-n. Lysander megpróbált olyan észrevétlennek látszani, amennyire csak lehetett. Alkonyatkor Rupert körbeordította a házat az előző napi Versenyhírekért. – Valami szerencsétlen idióta kidobta. Hányszor kell még mondanom, hogy szükségem van rá? – Biztosan a dolgozószobában van – vitatkozott ernyedten Taggie. – Már megnéztem. – Menj és nézd meg újra! Rupert összeszorította az öklét, kiviharzott, aztán megállt az előtérben a hatalmas olajfestmény előtt, amely eltávozott, imádott labradorját, Szurkot ábrázolta. Szurok megértené, mit érzett a Skorpióval kapcsolatban, elöntötte a sűrű, csöndes, fekete önsajnálat. Hallotta a pedálos szemetesedény csapódását, amit zizzenő hang követett, erre visszalopakodott a konyha felé. Ahogy nagyon lassan kinyitotta az ajtót, azt látta, hogy Taggie kapkodva törölgeti a babfőzeléket a Versenyhírek első oldaláról. – Megvagy! – Rupert hátulról megragadta. – Megijesztettél. – Taggie félreugrott, mint egy kenguru, és vörösre pirult. – Valaki biztosan, úgy értem, én, biztosan én dobtam ki. Nem tarthatunk meg mindent – védekezett. Rupert megfordította, és csak bámulta egy pillanatig. – Persze, hogy nem. – Magához húzta. – Ha te nem lennél itt – mondta rekedtesen –, az egész ház egy hét alatt eltűnne a szeméthegyek alatt. Csak attól rettegek, hogy egy nap engem is kidobsz. Amikor Rupert a kezébe fogta Taggie fáradt, piszkos, festetlen arcát, érezte, hogy a haja a rőzseégetés füstjétől illatozik. Lenézve észrevette, hogy a ruhája mindenütt véres. – Mit csináltál? – kérdezte rémülten. – Jól vagy? – Igen, igen. – Taggie büszkén mosolygott. – Szenvedély elleni kezdett, és teljesen egyedül kihúztam a kisborjút. – Nem lett volna szabad – mondta döbbenten Rupert. – Megerőltethetted volna magad, vagy felrúghatott volna. – Jól vagyok, és annyira édes a kisborjú.

– Én ismerek még édesebb bocikat. – Rupert végigfuttatta a kezét a combjain. – Bocsánat, hogy olyan szemét voltam. Holnap lesz Valentin-nap. – Tudom. Annyira szeretlek. – Ma este Párizsba megyünk. – Húha! – nyikkant fel Taggie izgatottan. – Itt tudjuk hagyni az istállót? – Persze, harminchat órára igen. – Van még annyi időm, hogy megmossam a hajam és megfürödjek? – Sokkal fontosabbra is, itt az idő, hogy lefeküdjünk – mormolta Rupert. Lysander bekukucskált az ajtón, és elöntötte a vágyakozás és magányosság érzésének a hulláma, ahogy látta őket egymás karjába zárva. Annyira szépek voltak, mintha egyenesen a Dinasztiából léptek volna ki. Jack egy kosárban feküdt Gertrude-dal, a korccsal, annyira kótyagos volt, hogy nehezen lehetett volna rávenni, hogy Lysander ágyában aludjon éjszaka. Mindenki párra talált, csak én nem, gondolta Lysander. Éppen feladott egy második Valentine-üdvözlőlapot Kittynek, elfelejtette, hogy már küldött egyet. Rupert holnap elutazik. Lysandernek eszébe ötlött valami.

58. Clive, Rannaldini bőrruhában feszítő csatlósa elcsípte Lysander mindkét saját maga rajzolta Valentin-napi lapját. Az elsőn egy leopárd látszott, könnyek folytak végig az arcán, ahogy megkísérelte ledörgölni a foltjait, a másodikon ugyanaz a leopárd próbált meg kétségbeesetten bemászni a mosógépbe. Clive ezeket is abba a dossziéba rejtette, amiben Lysander többi elfogott levelét, és a róla szóló újságkivágásokat gyűjtötte. Rannaldini arra utasította, hogy kövesse Kittyt, úgyhogy Valentin-napon utánament Rutminsterbe, ahol a heti bevásárlásokat intézte. Abban a pillanatban, ahogy Rupert és Taggie elutazott Párizsba, Lysander ellógott Londonba, ahol magához vette Maggie kölykét, és rávette Ferdie-t, hogy segítsen neki levelet írni Kittynek. Másnap, Valentin-napon araszolva kellett visszautaznia Rutshire-be, mert egész Nyugat-Angliát beterítette a köd. A nyakát kockáztatta, mert hiányzott a reggeli lovagoltatásról, imádkozott, hogy egyik lovász se árulja be. Amikor Paradise-ba ért, a szíve hevesebben vert, és a keze annyira megmerevedett, alig tudta tartani a kormányt, hogy elnavigáljon a szeles kis utakon. Rachel háza előtt egy virágszállító kisteherautó parkolt. Rannaldini rózsáit hozta ki, dühöngött Lysander. Hogy elkerülje a Valhalla főbejáratánál lévő elektromos kapukat és az őrzőkutyákat, felzötyögött az erdőn keresztül vezető ritkán használt autófeljárón, kinyújtott kezével hátranyúlva támasztotta meg Jack mellett a kis jószágot a hátsó ülésen. Csak a kiolthatatlan remény, hogy egy nap Kitty és ő majd együtt lesznek, tette képessé rá, hogy megváljon Maggie kiskölykétől. Tigriscsíkos, halvány őzbarna színű bundája volt, fehér hasa, pettyes mancsai és aranyos, nagyon határozott tekintetű, sötét foltos pofácskája. Hosszú lába volt, a farka mégis leért a földig. Mintha egy repülő hal, egy madár és egy őzike keresztezése lenne, úgy suhant be a szobákba, és egy balett-táncos kecsességével ugrott fel a székekre. Nyilvánvaló volt, hogy sem Jacknek, sem Dinsdale-nek, de még Bulvárnak sem volt semmi köze a felmenőihez. Lysander egy szürke agárra fogadott volna. Fel fogod vidítani az én Kittymet – mondta a fejét félrebillentő kutyusnak –, mert nincsen kisbabája, és ne is engedd meg, hogy terhes legyen. Aludj az ágyában, és harapd meg Rannaldinit, ha közeledni akar hozzá. Kísérteties volt a csönd. Valhallát sűrű fátyollal vonta be a szürke köd. A park végében Lysander ki tudta venni a rozsdás vaskorlátot, az öreg fák úgy emelkedtek ki a homályból, mint bölények vagy szarvasbikák. A szíve rettenetesen kalapált a bordái közt, akár a bolond, aki ki akar szabadulni párnázott cellájából. Aztán Jack és a kiskutya dühösen ugatni kezdett, amikor az ijesztő Sötétség Hercege zöld takarójában kivágtázott a ködből, és elviharzott. A fák fölött, amelyek úgy

emelkedtek ki előtte, mint a tengerészeket megtévesztő délibáb, ott állt a ködnél is szürkébb ház, mintha az ablaknyílások közti kövek börtöncellákat formáztak volna. Lysander felnyalábolta a kölyköt, és felment a nagy bejárati kapuhoz, egy kicsit nekidőlve megpihent, mielőtt meghúzta volna a gyászosan kongó rozsdás kapucsengőt. Kísértést érzett, hogy elrabolja Kittyt, ha ő nyitna ajtót. De a kiszűrődő zaj hosszabb, fájós lábú lépteket sejtetett. Egy pillanatra felragyogott Mrs. Brimscombe arca, aztán rémülten nézett körbe. – Tilos idejönnie, az életemre mondom. Jaj, de édes kis jószág! – Vörös, durva kezét kinyújtotta, hogy megsimogassa a kiskutyát. – Hol van Kitty? Nagyon kérem Mrs. B., látnom kell. – Rutminsterbe ment vásárolni. – Akkor megvárom. – Ne! – a nő visszahúzódott Lysandertől. – Clive-ot lefizették, hogy kövesse, és ő egy vadállat. Kérem, ne kockáztasson. Rannaldini ki fog rúgni engem és Mr. B.-t, és Kittyn fogja megbosszulni. – Jól van Kitty? Mrs. Brimscombe szerette Lysandert, és utálta őt soványnak és kísértetsápadtnak látni. Eleget szenvedett Mr. Brimscombe válogatás nélküli kilengései miatt, és óriási részvétet érzett Kitty iránt. – Látszatra igen. – Mrs. Brimscombe elgondolkodott egy pillanatra. – De engem azokra a hadifoglyokra emlékeztet, akiket Szaddam Husszein mutogat a tévében, látszanak a horzsolások, a verésnyomok, meg a rémület, de folyton csak azt hajtogatják, mennyire jó ember Szaddam Husszein és milyen őrültek a szövetségesek, hogy harcolnak ellene. Kitty sem látszik természetesnek. – Te jó isten! – Lysandert elöntötte a düh. – Szegény kis Kitty. Rannaldini durván bánik vele? – Nem. Ez is nagyon szokatlannak tűnik. Annyira kedves hozzá. – Hát, adja oda ezeket neki – Lysander Mrs. B. vonakodó kezébe nyomta a kölyköt és a levelet. – Mondja Clive-nak azt, hogy a kiskutya az erdőből vetődött ide, nagyon kérem, biztosítsa, hogy Kitty megkapja. Elkeseredetten botladozott vissza a kocsijához. Mrs. Brimscombe-ot azokra a szegény nyomorult tengeri madarakra emlékeztette, akik elhagyatottan, az olajtól bénultan fekszenek az Arab-öbölben. Lysander a felejtés szándékával vette a Paradicsom Kapuja felé az irányt. Kittyt Rutminsterből visszatérve a túlfűtött Mrs. B. fogadta, akinek sikerült odacsúsztatni a levelet. – Tedd be a melltartódba, kiscicám! – és azt is megsúgta, hogy a kölyök Lysandertől van, mielőtt Clive a Rannaldini őrzőkutyái számára vásárolt két hatalmas zacskó kutyaeledel alatt roskadozva be nem jött. – Mi ez? – kérdezte, ahogy a kölyökkutya bizalommal telve felé ügetett. – Pompás kis jószág. – Kinyújtotta az egyik kezét, amely mintha már maga egy boxer volna. – Honnan van? – Egy kis kóbor kutya. Mrs. B. találta, odakint kóborolt – mondta gyorsan Kitty. – Nem úgy néz ki. – A kutyus vinnyogott, amikor Clive a nyakánál fogva felemelte. – Jól táplált, és nincs egy karcolás sem a mancsán. Leugrom vele a helyi állatmenhelyre. – Nem viszi sehova! – mondta meglepően éles hangon Kitty. – Maga fél a kutyáktól – mondta Clive durván. – Ettől nem. Adja ide! – Rannaldini nem szereti a kutyapofákat a házban. – Clive sápadt, színtelen arcán rosszindulat tükröződött, kis savószürke szemeiben annyi ártatlanság látszott, mint egy pszichopatáéban. – Legalábbis állatét nem. – Rannaldinivel majd én elintézem. – Kittyt a saját hirtelen merészsége feltüzelte. – Adja ide! Most pedig tűnjön el! Amikor kiragadta a kölyköt Clive kezéből, az kis nyalintásokkal borította Kitty arcát. Kitty lehunyta a szemét, és érezte édes, tejbegríz illatát. Ez volt élete első Valentin-napi ajándéka.

Csak miután megetette, megitatta a kutyust, és mindketten visszavonultak a szobája biztonságába, nyitotta ki Lysander Ferdie-nek diktált kedves levelét. „Drága Kitty! Ez Maggie kölyke, Lassie II., ahelyett a Harrodsból való helyett, amit azok a rohadékok a vámnál széttéptek. Esténként nem tudsz kijutni, hacsak nincs kutyád. Mikor felnézel a holdra, a Nagymedvére és az Orionra, a vadászra a kutyáival, gondold azt, hogy nem ők néznek le rád, hanem én és Jack, akik mindketten szeretünk. Lysander." Kitty felzokogott. Kis, sötét szobája az erdő északi felére nézett, amelyet ma megvilágított a hóvirágmező, és rettenetesen emlékeztette Kittyt a tanulópályára Monthautban. El kellett volna égetnie Lysander levelét, de újra és újra elolvasta, mielőtt bedugta volna a harisnyásfiókját bélelő selyempapír alá. Az ajtókopogásra összerezzent, éppenhogy csak időben be tudta tolni a fiókot. Clive volt az, egy hatalmas sötétvörös rózsacsokrot cipelt be és egy csillogó piros papírba csomagolt ékszerdobozt. Egy szív alakú rubint bross volt benne. „Az én Valentinomnak", állt a kártyán, „aki a rubintoknál sokkal többet ér, szívem minden szeretetével. Rannaldini." Marigold el volt keseredve. Hiába próbálkozott Larry kétségbeesetten valamilyen üzlet újraindításával – az volt az egyik kedvenc mondása, hogy nem jutsz egyről a kettőre, ha csak a macskát simogatod – sem Édenkert-majort, sem Szarka-tanyát, sem a franciaországi villát nem akarta senki megvenni, és az összes kép katasztrofális áron kelt el. De ami mindennél ekeserítőbb volt, Larry nem küldött neki semmit Valentinra. Tavaly volt az első alkalom, hogy elfelejtette, mikor Nikkivel kavart. Lehet, hogy visszament hozzá, hogy merősítse az egóját. Marigoldnak annyira kevés volt az önbizalma, hogy nagyon pici is elég volt, hogy pánikba essen. Nyugodt akart maradni, de mikor ebéd előtt Larry telefonált, nem bírta megállni, és ráordított: – Azt hittem, hogy megpróbáljuk összerakni a házasságunkat, te barom! – Aztán hangos zokogásban tört ki. – Hercegnőm, hercegnőm! – Mikor Larry végre szóhoz jutott, elég magabiztosan csak annyit mondott: – Menj ki és operáld ki a tükör mögül az előszobában! Marigold kirohant és egy hatalmas doboz csokoládét talált ott, meg egy kártyát, az elején piros szívek voltak, belül pedig az egész oldal csókokkal volt borítva. Volt mellette egy levél is. „Kedves Mrs. Lockton!" olvasta, nem hitt a szemének, és érezte, hogy lassan elönti az öröm a testét. Larry kihallotta a telefonban boldog sikolyait. – Ó, szeretlek téged, Sir Laurence – mondta elcsukló hangon, mikor felemelte a kagylót. – Senki nem érdemli meg nálad jobban a lovagi rangot. – Gondoltam, örülni fogsz, Lady Lockton. De addig szigorú titok, amíg meg nem jelenik az újságokban. Rannaldini látszatra tökéletes férjként viselkedett, de azért betett az Independentbe egy kódolt Valentin-üzenetet: „Kis vadmacskám, a nagy leopárd vágyakozik utánad." Miután az összes szeretőjét „Kis vadmacskának" szólította, Hermione, Chloe, Rachel, Cecilia, sőt egy szédült pillanatában Flora is, meg a Londoni Met hölgyeinek többsége azt hitte, hogy Rannaldini titkos jeleket küldött nekik. Visszatérvén Skóciából, ahol forgatási helyszínt keresett Cameron Cookkal a Macbethez, Rannaldini tagadhatatlanul nem volt elragadtatva, hogy Lassie-vel kész helyzet elé lett állítva. A kiskutya már teljesen otthon érezte magát, hancúrozott a folyosókon, mindenhová követte Kittyt, és mindenüvé odapisilt. – Engedd, hogy Clive kivigye az istállókhoz. – Nem, ő az enyém – Kitty szeme megtelt rémülettel.

Lassie felállt, nyújtózkodott, megfordult, betotyogott a nappaliba, aztán nekiesett a piros-sárga perzsaszőnyegnek, és dühösen rázogatta. – Hagyd ezt abba! – szólt rá Rannaldini, és feléje rúgott. Lassie azonnal behúzta a fülét, és lélekszakadva rohant oda Kittyhez. Miután elolvasta Lysander levelét, amit Clive megtalált, és gyorsan lemásolt, amíg Kitty elszaladt a postára, Rannaldini azt gyanította, hogy Rupert Campbell-Black keze van a dologban. A mindenütt jelenlévő Clive szerint, aki gyakran meghúzta a rutminsteri virágboltos nőt, a rózsák, amiket Rachelnek szállítottak ki, Borisztól származnak, aki éppen visszaérkezett a szülőföldjén tett sikeres turnéról. A New Yorki-i állás még nem volt a tarsolyában, úgyhogy Rannaldini nem harapta le Kitty fejét azért, mert Kitty elfelejtette beszerezni a fehér gardéniát az öbölháború alkalmából aznap este rendezett koncertre, sőt Lassie is maradhatott. Rachel egy hasonlóan sikeres, bár idegölő koncertturnéról érkezett vissza Izraelből, ahol azt várta, hogy egy Scud-lövedék fogja szétlapítani a zongoraverseny közepén, és rettenetesen depressziósnak érezte magát. A háború egyre szörnyűbb lett. Az előző este például a szövetségesek lebombáztak egy civilekkel teli bunkert. Az amerikaiaknak szándékukban állt napalmot használni, hogy lángra lobbantsák az iraki olajmezőket a frontvonalon, és az iraki kórházakban nem volt áram, úgyhogy nem működtek az inkubátorok, és többször is használták a fecskendőket. Rachel tudta, hogy ma este egyenesen el kellene mennie Rutminsterbe egy béketüntetésre, de nagyon fáradt volt, ráadásul a gyerekek, akiket el kell hoznia Greteltől, azonnal hisztizni kezdenének, ha megint otthagyná őket. Valószínűleg az egyedülálló szülők életének az a legrémesebb része, hogy az ember senkivel sem tudja megbeszélni a dolgait – nem dicsekedhet például, hogy hétszer hajolt meg tegnap este. Ezt kellett átvennem a számodra – mondta Gretel, és átnyújtotta Rachelnek a hatalmas csokor halvány barackszínű rózsát. Rannaldini vagy Guy? – gondolta nem túl nagy lelkesedéssel Rachel, a kártyán a következőt olvasta: „Drága Rachel! Boldog hetedik házassági évfordulót, sok szeretettel, Borisz." Gretel döbbenetére, Rachel könnyei záporesőként kezdtek omlani. – Jaj, Gretel, nem felejtette el – zokogta. – Tényleg, tényleg emlékezett. Georgie a hosszú, átdolgozott éjszaka után későn kelt Valentin-napon, és a kertben bóklászott. A tó olyan sekély és olyan szürke volt, mint a mosogatóié. A konyhaablakban lévő dézsában egy magányos, porlepte nárciszt cibált a szél. Guyjal sokkal jobban kijöttek az orgia óta. Leborotválta a szakállát, úgyhogy Georgie úgy gondolta, hogy nem folytatja tovább a dolgot Rachellel. De múlt pénteken egyszer csak elkezdte a régi trükkjeit. Korábban hazajött Paradise-ba, hogy elmenjen az orvoshoz a fejfájásai miatt. Másfél óra múlva ért haza az Angyalok Menedékébe, és azt magyarázta, olyan hosszú volt a sor, hogy nem volt kedve várni – de olyan diadalittas levegő vette körül, mint mikor a repülőgépraj veszteség nélkül érkezik vissza az iraki bevetésről. Georgie egyszerűen nem tudott megbirkózni a bizonytalanság régi érzésének visszatérésével. Ki kell keverednie belőle. Az Ant és Kleo már nagyon közel állt a befejezéshez, aztán már tervezgethet. Ránézett a konyhai órára, és úgy döntött, hogy hamarosan neki is fog a munkának, de megígérte magának, hogy megdarálja a vasárnapi báránycomb maradékát a pásztorraguhoz. Erezte, hogy gyakorolnia kellene feleségi kötelességeit, ha esetleg egyedül maradna, vagy egy nap olyan valakivel állna össze, aki kevésbé házias, mint Guy. Először nem hallotta a robotgéptől a telefoncsöngést. – Georgie, itt David Hawkley beszél. Halló, halló, ott vagy? – Éppenhogy – dadogta Georgie, és a farmerjába törölte a kezét. – Köszönöm a Valentin-napi lapodat. Aranyos volt. Te küldted, ugye? – Hacsak nem ismersz más Georgie-t. Nézd, én tényleg nagyon sajnálom, hogy hazudtam neked rólam és Lysanderről, de nagyon féltem, hogy elveszítelek.

– Semmi baj. Hogy van Lysander? – Nem láttam mostanában, szerelmes. Az illető férjnél van, még nálam is közönségesebb, de legalább egyidősek, és nagyon aranyos természete van. – Nem tudom elérni telefonon, és Szarka-tanya kihalt. Georgie előtt elhomályosult a világ. David biztos ellátogatott Paradise-ba, és őt nem kereste fel. Csak azért hívta fel, hogy kiszedje belőle, mit tud Lysanderről. – Hol lakik? – Rupert Campbell-Blacknél. – Te jó isten! – tört ki David. – Rosszabb, mintha narkóval kereskedne. – Tegnap megnyert egy futamot. Nem láttad a Skorpiót? – Nem olvasom a Skorpiót – mondta élesen David. Aztán dadogni kezdett. – Hiányzol – nagyon. Ebédeljünk együtt. Georgie boldogságtól szédülten figyelte, ahogy Dinsdale leveszi a báránycombot a konyhaasztalról. – Ott vagy még? – Nagyon szívesen. Mit szólnál a jövő hét végéhez? – Georgie-nak időre volt szüksége, hogy abbahagyja a piát, fogyjon három kilót, és befejezze az Ant és Kleót. – Remek. Hová akarsz menni? – A L'Escargot jó lenne? – Ez volt az étterem, ahová gyakran jártak Guyjal a házasságuk elején. – Jó ötlet. Foglalok asztalt. Tudod Rupert Campbell-Black címét? Még mindig szuroksötét volt, mikor másnap reggel Dizzy ébresztőórája megszólalt. A ködben kakasok kukorékoltak, a lovak felrúgták a vödreiket, ahogy Dizzy kitámolygott az udvarra. Bokszról bokszra járva megtapogatta minden egyes ló lábát, hogy nem dagadt-e vagy nem ütötte-e meg, mielőtt friss vizet és egy lapát versenylóeledelt adott volna nekik. Ha otthon volt, Rupert szerette megtenni ezt, így döntötte el, melyik lovat kell kivenni a futtatásból, és csak a faluban lassan végigsétáltatni, vagy pihentetni a bokszában. Délre várták vissza Londonból, Taggie múlt éjjel érkezett vissza csillogó szemmel Párizsból. Fél nyolckor jön a többi lovász, hogy kitrágyázzon, és felszerszámozza a lovakat a nyolcórai kilovaglásra. Taggie jelent meg az udvaron, sokkal előbb, mint a lovászok, nem volt rajta más, csak egy aranysárkányokkal borított piros selyemkimonó. – Jaj, Dizzy, Lysander ágya érintetlen, nem jött haza tegnap éjjel. – „És eltűntek a férfiak" – zendített rá Dizzy az öbölháborús haditudósításokat utánozva. – Mi az ördögöt fog ehhez szólni Rupert? – folytatta Dizzy. – Elég bajunk van amiatt, hogy fedeznünk kell a tegnapiak miatt, mikor itt felejtette Büszkeséget. Rohadtul megbízhatatlan. – Dizzy rácsapta Penscombe Büszkeségére az istállóajtót. – De annyira aranyos – esengett Taggie –, és felélesztette Rupert érdeklődését és munkakedvét. Rupert rettenetesen el volt keseredve a baba miatt – hebegett Taggie. – Tudom – Dizzy átölelte Taggie reszkető vállát. – De Rupert ki fogja rúgni, ha nem kerül elő. Nem kockáztathatja a lovakat az ilyen felelőtlen viselkedéssel. Aztán észrevéve Taggie kék, meztelen lábát, hozzátette: – Öltözz fel, befejezem a lovak etetését. Aztán megkeressük Lysandert. Mindketten összerezzentek, amikor Artúr bokszának irányából fülsiketítő horkolás rázta meg a levegőt. Mindkét ajtaja be volt reteszelve, hogy Artúr abbahagyja a rágicsálásukat. Dizzy kinyitotta a felsőt, és Taggie-vel ott találták elnyúlva Artúrt és Lysandert. Lysander aludt. Artúr nem, csak azért horkolt, hogy felkeltse magára a figyelmet, hogy reggelizni szeretne. Hatalmas, dörömbölő nyihogást hallatva feléjük lendítette a patáját. Artúr rettenetesen lusta volt, és megjátszva, hogy teljesen kimerült a fel-leügetéstől Gloucestershire dombjain, gyakran sikerült rávennie a lovászokat, hogy a versenylovaknak való eledellel etessék és még a vödör vizét is fekve kérte. Az istálló hátsó részében Picúr még helytelenítőbben figyelte a szörnyű kicsapongást, mint a plébános felesége a valhalla-i orgiát.

Remélem, nem betegedett bele, hogy ennyire lefogyott. Rémesen mozdulatlan – mondta Taggie ijedten. Dizzy elhúzta az orrát: – Nem beteg. Részeg, kiütötte magát. Ébredj fel, te hülye! Amikor Lysander nem reagált a rázogatásra, Dizzy ráengedte a locsolócső tartalmát. – Hozz neki valami meleg ruhát és egy kis feketekávét – sürgette Taggie-t. – Meg kell próbálnunk kijózanítani, mire ki kell lovagolnia. – Kitty nem fogja elhagyni Rannaldinit – motyogta Lysander. – Nem hibáztatom, ha így folytatod – mondta gorombán Dizzy. Sajnos Rupert helikopterének motorproblémái voltak, úgyhogy senki nem hallhatta a közeledtére figyelmeztető puff, puff, puffokat. Ehelyett a sötétkék Aston Martinnal begördülve összetévesztették Jimmy Jardine-nal vagy Bluey Charterisszal, azt hitték, ők érkeztek meg, hogy kilovagoljanak. Rupert gyönyörű féleségét pillantotta meg először, aki még mindig az elázott, szétnyíló piros kimonóban volt, és kapkodva próbálta felöltöztetni a félig meztelen, bénultan részeg Lysandert a konyhában. Rupertnek nem volt más választása, ott helyben kirúgta Lysandert. Rupert azzal töltötte a délutánt, hogy a tulajdonosokra zúdította a dühét, akik közel egymillióval tartoztak neki, és akiknek az állítólagos már postára adott csekkjei versenyre kelhettek volna a Valentine-napi postaforgalommal. Már fogadta a lovászok és a birtokon dolgozók könnyező küldöttségeit, Mr. és Mrs. Bodkint, sőt Jimmyt és Blueyt is, meg a saját aranyos feleségét, aki most éppen a palacsintatésztába ontotta a könnyeit, amit húshagyókeddig készült lefagyasztani. Bármely pillanatban kivonul az alkonyatba Borzas, Gertrúd, Jack és a többi kutya, az istállócica és az összes ló zászlót lobogtatva, mint valami fáklyás tiltakozó felvonuláson. Taggie rántotta vissza a valóságba, bekopogott az ajtón. – A You magazin lapzártára készül. Azt akarják tudni, miről mondasz le a nagyböjt alatt. – Lysander Hawkleyról – ordította Rupert. Aztán, hogy Taggie elsírta magát, hozzátette: – Az isten szerelmére, ez a kretén téged is meg az egész személyzetet és a teljes állatállományt elvarázsolta? – Nem – hüppögte Taggie. – Csak nincsen már édesanyja, az apja disznó vele, és nincsen hová mennie, ha kidobod. Rupert az „elintézett" dossziét félredobva keresztüllőtt a szobán, és átölelte. – Ugyan, szívecském, ne haragudj. Természetesen maradhat. Rupert a vállához húzta Taggie fejét, és megsimogatta a haját. Hihetetlenül bátor, mióta a baba meghalt. Szüksége volt valakire, aki körül süröghet-foroghat, és Lysander annyira a szívéhez nőtt, felébresztette az anyai ösztöneit. – Én is szeretem – motyogta Rupert. – De egy akkora balfék. Ebben a pillanatban a fejét lógató Lysander tűnt fel az ajtóban, békülési ajánlatként egy üveg whiskyt szorongatott a kezében. Annyira másnapos és szomorú volt, hogy alig tudott mozogni. – Rupert, ne haragudj. Teljesen hülyét csináltam magamból. – Ki innen! – mondta élesen Rupert. Aztán, hogy Lysander elhagyatottan kicsoszogott, utána szólt: – Feküdj le, azt akarom, hogy holnap reggel nyolckor díszbe vágva ott legyél az istállóknál. Lysander mindenre elszántan visszafordult. – Büszkeségnek több munkára van szüksége – folytatta Rupert –, és Artúr olyan jól feljött, hogy holnap megkezdheti a galoppozást.

59. Georgie egy nagy gombóccal a torkában írta oda nyomtatott nagy betűkkel, hogy „VEGE" az Ant és Kleo partitúrára. Volt egy halvány, kicsi reménye, hogy ez volt a legjobb dolog, amit valaha életében csinált. Rémesen fájt a feje, a háta és a keze, de a szíve most az egyszer nem. Holnap végre

nyugodt lelkiismerettel tud elmenni Londonba, hogy találkozzon Daviddel. Ma este hosszú órákat fog szépítkezéssel tölteni. Bekente a haját kókuszolajjal, és amíg arra várt, hogy megszáradjon az arcán az iszappakolás, észrevette, hogy az eső, amely egész nap az ablakokat csapkodta, elállt. A nap keresztültört az erdő felett és rózsás, arany világossággal öntötte el Paradise túlsó oldalát, az elnyújtózó földeket smaragdzölddé változtatta, egy magányos lovat, és az induló felhőket puha rózsaszínné. Aztán, mialatt ezt figyelte, szivárvány emelkedett ki a felhők közül. Az életem felfelé tart, gondolta Georgie. Felemelte a telefont, és felhívta a házassági tanácsadót. – Rettenetesen sajnálom, de ma este nem jön össze. Nagyon kedvesek voltak. Bocsánat, hogy annyit beszéltem magamról. Tizenöt font megtakarítás, gondolta diadalmasan, tudok venni egy új pólót a Miss Selfridge-ben, valami testhez állót és iszaposszínűt, ami megy a szememhez. A pénzügyek rémesen álltak mostanában. Még szerencse, hogy nem fejezte be az albumot Larry számára. Az új vezetőség ellenére a Zengzeton olyan nagy bajban volt, hogy soha sem tudnák kifizetni az előleg fennmaradó részét. De ahogy az állomásra indult, az ügynöke telefonált mondván, hogy Dancer Maitlandet érdekli Ant szerepe, és ha van rá mód, szeretnék látni az előzetes partitúrát. Aztán Guy hívta, nagyon örült, hogy Georgie befejezte a munkát. – Ma este ünneplünk, Panda. Az apjával ebédel az Atheneumban, mondta Guy. Ez elég messze van a L'Escargot-tól, gondolta Georgie London felé lebegve. Miután a Georgie után következő vonattal megérkezett a Paddington Pályaudvarra, David Hawkley úgy érezte, ki kell nyújtóztatnia a lábát – az igazgató úr kedvenc mondása volt –, és elhatározta, hogy gyalog megy a Sohóba. A Hyde Parkban integető első nárciszokkal a tavasz megtette az első lépéseit. Az Oxford Streeten kikerülte a közlekedési dugót, és felderült, amikor elment egy taxi mellett, amelyben Georgie kapkodva púderezte, fésülte, illatosította magát, megpróbálta meggyőzni magát a pici, maszatos kézitükörben, hogy az új, khaki pólója nem túl fiatalos. A Miss Selfridgeben az összes lány olyan aranyos volt hozzá a lemezei miatt. David hónapok óta most érezte magát először boldognak és izgatottnak, vett egy Evening Standardét, meg egy csokor nárciszt, és követte a Giorgio illatot a L'Escargot-ba. Azt mondták neki, hogy az ebédvendége kiment a mosdóba, így leült az asztalhoz és rendelt egy pohár sherryt, majd hamarosan belemerült az Evening Standard lóversenyoldalába, amely úgy írta le Lysandert, mint Rupert Campbell-Black szerencsefiát és javasolta az embereknek, hogy másnap fogadjanak rá és Mr. Sziporkára. A büszkeség, ellenérzés és a Rupert iránt érzett maró irigység között tipródva lapozott David az első oldalra és a háborúra. Minden pillanatban elkezdődhetett a szárazföldi csata, egész Kuvait lángokban állt, éjjel-nappal égett az olaj. David annyira elmerült, hogy nem vette észre a vonzó, vörös hajú nőt, aki a sarokban lévő benyílóban foglalt helyet, aztán mindenről megfeledkezett, mert megérkezett Georgie, az árcédula még mindig a pólóján volt, de annyira gyönyörűnek látszott, illatos volt és ragyogott, mint egy szerelmes nő. – Jaj, de káprázatosak! – Georgie elvette Davidtől a nárciszokat. – Nem annyira, mint te – átkozva magát, hogy ilyen sablonos, David megcsókolta Georgie meleg, illatos, szeplős arcát. – Majd megőrülök. Éppen most fejeztem be az Ant és Kleót. – Ó, Kelet Csillaga, ez pezsgőt érdemel – intett a pincérnek David. Bár a szemben lévő hely volt megterítve, Georgie átpréselte magát az asztalok között, hogy David mellé ülhessen a padra. Kiérdemelte a nehéz munka után. – Jaj, de jó, hogy látlak. Nem ijesztő a háború? Gondolod, hogy az izraeliek bosszút állnak? David megrázta a fejét. – Az amerikaiak túl sokat fizettek nekik.

– Kurázsi Mama olyan vicces volt ma reggel: „O, Mrs. Seymour, az irakiak közösülnek." David nevetett, az arcáról eltűnt minden rendíthetetlen keménység. – A kacsacsőrű emlős tetszett a legjobban. – Hát emlékszel! – Mindenre emlékszem veled kapcsolatban. Nézd! – Elővett egy kis ezüstdobozt a zsebéből, egy félelmetes pillanatig Georgie azt hitte, tubákot akar szívni. Tele volt hajjal. – Emlékszel, amikor levágtam a frufrudat? – Eltette a dobozt, félbetört egy zsömlét, de nem evett belőle. – Guy hogy van? – Nem valami fényesen. Éjjel egymás mellett fekszünk, de nem érünk egymáshoz, mint az almák a padláson, mert félünk a horzsolásoktól. – Úgy hallatszik, mint valami Szapphó-vers. – Befejezted a Catullust? – Ühüm. Flora hogy van? – Teljesen össze van törve – és Georgie elmesélt neki mindent a Rannaldinivel való viszonyáról. – Rannaldini tönkretette – mondta végül. – Bárcsak ti ketten találkoznátok! – Hamarosan fogunk. Georgie-t elöntötte a boldogság, érezte, hogy a biztos jövőjükről beszélgetnek. – Mesélj nekem Mrs. Rannaldiniről! Feltételezem, ő volt az a gumilabdaként körbepattogó dundi kis dolog melltartóban és bugyiban múlt októberben. Georgie nevetett. – Nagyon aranyos. David megfogta a kezét. – Annyira örülök, hogy azt a Valentin-kártyát küldted nekem. A tanári értekezlet közben érkezett, ki kellett rohannom, hogy felhívjalak. – Majdnem telefonáltam neked karácsonykor, de mikor felemeltem a kagylót, hallottam, hogy Guy Juliával beszél. – Szegény drágám. De ahogy Georgie oldalt hajolt, hogy megcsókolja Davidét, hirtelen egy ismerős hangot ütötte meg a fülét, amint azt mondja: – Drágám, ne haragudj a késésért, a forgalom rettenetes – és mintha hirtelen fájdalom érte volna Georgie-t, rájött, hogy Guy volt az, és Juliával beszél, aki kiugrott a beugróból, hogy átölelje, gyönyörű volt, és illatozott, ragyogott, mint ő maga. A tulajdonos odajött, hogy megkérdezze, választottak-e már, és elsápadt, mert túl késő volt, hogy figyelmeztesse Guyt, aki Julia válla felett elkapta Georgie pillantását, a gyengéd mosoly lefagyott az arcáról. – Az Guy – súgta Georgie. – A Rocksztár személyesen – mondta epésen David, és nagy lélekjelenléttel letette a sherrys poharát, adott egy tízest a pincérnek, kituszkolta Georgie-t az utcára és elvitte egy szobába a Mountbattenben. – Guy azt mondta, hogy az Atheneumban ebédel az apjával – zokogta Georgie, mikor beléptek a liftbe. Ahogy David bevezette a szobába, amelynek a falai mindenütt tele voltak Lord Mountbatten bekeretezett pólós képeivel, Georgie szembefordult vele. David megfogta a kezét, lehúzta az ágyra. – Nem foglak megerőszakolni. Minden rendben van. Kérlek, ne sírj! Georgie érezte az arcához nyomódó gombokat. Volt valami vigasztalóan biztonságos egy olyan férfiban, aki mellényt hord. – Most már, hogy Guy tud rólunk, minden kiderül. – Rólunk, most már „mi" vagyunk? – kérdezte Georgie. – így gondolom. És te? Aznap este, mivel péntek volt, Georgie és Guy megszokásból visszatért Paradise-ba. – A kedvenc vendéglőnkbe vitted – dühöngött Guy.

– Te is – vitatkozott Georgie. – És mikor azzal kínlódom, hogy kifizessem az adót, te Juliára pazarolod a pénzt. – Te meg vettél egy új pólót. – A házassági tanácsadó pénzemből. Egyébként is, most ebédeltem vele először – hazudta Georgie. – Karácsony óta először ebédeltem Juliával – hazudta Guy. – Egyébként is, ki volt az? – Nem fogom neked megmondani – sziszegte Georgie. Sajnos azonban másnap a Daily Telegraphban megjelent egy cikk Anglia legjobb iskoláinak igazgatóiról, melyben közölték a szigorúnak és jóképűnek látszó David fényképét is. Guy a féltékenységtől lesújtva rohant el másnap, hogy squasht játsszon Rannaldinivel, aki elégedett volt magával, mert pillanatnyilag hozzá képest nagyon rendesen viselkedett. – Mit fogok csinálni? Georgie-nak viszonya van Lysander apjával. Ötcentis szócikk van róla a Ki kicsodá?-ban. – És feltételezhetően húsz centi Georgie-ban – gonoszkodott Rannaldini. – Mostanában igen jól néz ki. – De egy iskolaigazgatónak nem szabadna így viselkednie – fröcsögött Guy. Rannaldini nevetett. – Amilyen az apa, olyan a fia. Ha Georgie megtartja az igazgatóját, a többiek elvesztik miatta a fejüket. – Jaj, fogd be! Julia azt gondolja, hogy kikerülök a csávából, de nem engedhetem meg magamnak, hogy elhagyjam Georgie-t. A múlt héten még egy csendestársam ment tönkre. Egyébként sem akarom elhagyni. – Előbb kellett volna gondolnod erre. – Hallottad a legújabb Szaddám Huszein-viccet? – kérdezte Dizzy Lysandert március elején, amikor hazafelé utaztak Sandownból egy újabb nagyon sikeres nap után. – Nem érdekel. – Szaddám áll a kivégzőosztag előtt egy félig elszívott cigarettával. A kivégző tiszt megkérdezi: – Van egy utolsó kívánsága? – Mire Szaddám: – Beckham lőjön! Hahaha. Teljesen elveszítetted a humorérzékedet? – Teljesen. Nem érdekel, hogy vége a háborúnak. Be kellett volna engedni Dühöngő Norman tábornokot, hogy keresztre feszítse Szaddám Huszeint, mert halálra éheztette az összes kuvaiti tenyészmént. Rengeteg került ki ebből az istállóból. És ha szabadon engedik a szövetséges hadifoglyokat, miért nem tudja Rannaldini szabadon engedni Kittyt? Marigoldot még mindig majd szétvetette az öröm arra a kilátásra, hogy a jövőben Lady Lockton lesz. Annak is örült, hogy látta Borisz ütött-kopott Fiestáját rézsútosan parkolni Rachel háza előtt. Lehet, hogy, ahogy hallani lehetett, összejönnek újra. Másrészt Marigold egyre jobban aggódott Kitty miatt, akivel éppen most futott össze a falusi boltban. Felemás cipő volt rajta, és a kabátja végig félre volt gombolva. Az arca fehér volt, mint a hó, de azzal magyarázta, hogy elrontotta a gyomrát. Kitty valójában majdnem biztos volt benne, hogy terhes. Bár nem mert elmenni James Bensonhoz, három menstruációja kimaradt. De az a dolog, amire a világon a legjobban vágyott, rettenetes kétségbeesésbe kergette, mert fogalma sem volt, hogy Lysanderé vagy Rannaldinié a gyerek. Teljesen elöntötte a bűntudat. Mi lesz, ha a baba szeptemberben kibújik, egy másik kis Szűz, mint ő maga is, és olyan nagy, kék szeme lesz, mint Lysandernek? Egyfolytában sírt, és rémes hányingere volt. Hála istennek Rannaldinit nagyon lekötötte a Machbet és a New York-i állással kapcsolatos machinációi, ami egyébként még mindig nem volt hivatalosan kihirdetve. Kitty, mint valami zsebtolvaj, állandóan a telefont kerülgette, arra vágyott, hogy feltárcsázza Rupert számát, csak hogy hallhassa Lysander hangját. Aznap délután éppen azt nézte a tévében,

hogy egy kis versenyen nyert Cheltenhamben, mikor Clive bemasírozott, úgyhogy sietve átkapcsolt egy ausztrál szappanoperára. Lassie volt az egyeden vigasza. Amikor az éjszaka közepén felkelt, hogy kicipelje, és a kis jószág finom nyalintásokkal borította az arcát, ahogy álmosan és melegen feküdt a karjában, Kitty azt gondolta, hogy még senkit nem szeretett ennyire. Lysanderen kívül. Lassie éjszaka mellette feküdt összegömbölyödve a paplanján. Tigriscsíkos, sima hátát simogatva Kitty arról álmodott, hogy Valhalla hatalmas lépcsőjén, a bejárati kapun és a völgyön keresztül Lysander karjába fut.

60. Március második hetében a kicsi és bátor Penscombe Büszkesége tíz hosszal megverte Sötétség Hercegét a Cotchester-kupán, nagy dicsőséget szerezve ezzel az istállónak, és negyvenezer örömmel látott fontot téve Rupert zsebébe. Rannaldini, aki műholdon keresztül nézte a versenyt, mialatt megkísérelte átverni a feltételeit az Újvilág Filharmonikusokkal, annyira dühös volt, hogy azonnal faxot küldött a trénerének, hogy elviszi tőle Sötétség Hercegét meg a többi lovát, és új zsokét fog keresni. A két paripatitán legközelebbi találkozása a Rutminster Aranykupán volt esedékes április első hetében. Artúrt, aki vonakodva emelte át bálnaszerű tömegét Rupert akadályai felett, szintén benevezték, de még nem volt bejelentve. Még mindig kérdéses volt, hogy Lysandernek elég verseny van-e a tarsolyában a kvalifikációhoz. A hangulat Penscombe-ban nagyot romlott, mikor a verseny előtt tíz nappal Lysandernek volt egy durva esése Mr. Sziporkáról, kiugrott a válla, és egy elülső foga kitörött. Egy hétig pihennie kellett, és majdnem kirúgták az anyák napja előtti szombaton. Annyira csak Pippán járt az esze, meg Kittyn, hogy elfelejtette becsomagolni a mezeket. Ámbár, miután csak negyvennyolc órája maradt a kvalifikációhoz, nagyon megkönnyebbült, mikor az eladó lovak versenyén Leicesterben olyan ragyogóan győzött, hogy a ló tulajdonosa arra kényszerült, hogy visszavásárolja a lovat háromszor annyiért, amennyit kapott érte. Aztán harmadikként jött be a három tizenötös futamon. Végezetül növelte a kvótáját azzal, hogy előversenyen másodikként végzett, legalábbis így gondolta. Ezen annyira fellelkesedett, hogy ökölbe szorított kezével a levegőbe vágott, mire a megriadt Reménytelen azt hitte, hogy rá akar ütni, előrerohant a sötétbarna herélt mellett, és egy orrhosszal győzött. Rupert volt az egyetlen ember az istállóban, aki nem volt elragadtatva. – Hányszor mondtam neked, hogy amíg nem végeztél, ne kezdj integetni a karoddal, mint a rohadt politikusok – ordítozott Lysanderrel, mikor elkapta a győztesek mázsálójához vezető úton. – És hol volt a fejed az első körben? Gondolom, Mrs. Rannaldini dagadt lábai közt. Egy nagyon ronda orrbavágás maradt el, mikor egy csinos barna lány a Skorpiótól Rupert orra alá dugta a mikrofonját. – Penscombe Büszkesége megveri Sötétség Hercegét szombaton? – Nem az a kérdés, hogy egyáltalán megveri-e, hanem hogy mennyivel – vágta oda Rupert. – Büszkeség élete legjobb lova? – Igen, de most tűnjön el! – Minél csinosabb volt a riporter, Rupert annál bizalmatlanabb volt. – Van más indulónk is a versenyen – szólalt fel méltatlankodva Tabitha, amikor egy öleléssel gratulált Reménytelennek. – Ja igen, Artúr Király, kétszáz az egyhez. – A barna riporterlány tanulmányozta a jegyzetfüzetét. – A Timeform írta róla ma reggel: „Campbell-Black fehér elefántja, gigantikus szürke heréltje nem sok vizet zavar." – A fészkes fenét! – Lysander a mérlegelő felé menet visszapördült és Reménytelen nyerge felett a lányra nézett. – Hogy merészelik? – A te lovad, Lysander – ravaszkodott a lány. – Hogy értékeled az esélyeit?

– Elhanyagolhatóak, ha úgy lovagol, ahogy most – csattant fel Rupert. Aztán Lysanderhez fordult. – Tűnj el, és méretkezz meg! – Azt mondják, hogy a Rutminster egy véres meccs maga és Rannaldini között, mert Lysandert a szárnyai alá vette – a barna hajú lány kicsit meghunyászkodott Rupert fagyos, jégkék tekintete alatt. – És? – Maga ott volt Lysanderrel és Kitty Rannaldinivel Monthaut-ban. – Ne mondjon semmit Kitty ellen – mondta a visszatérő Lysander. – Húzzon a francba! – sziszegte Rupert. – Csak azért indítja Lysandert egy reménytelen eseten, hogy bosszantsa Rannaldinit? – kérdezte a barna boldogan, hogy mit szított fel. Ahogy Lysander eltökélten kinyitotta a száját, hogy valami lesújtó választ vágjon ki, Rupert szólalt meg először. – Artúr nem reménytelen – mondta fagyosan. – Nagyon is kitartó. Sokkal tovább kitart, mint az anyósom. – Ne izgulj – súgta Tabitha Lysandernek. – Apu mindig idegbajos a nagy versenyek előtt. Apu még idegbajosabb lett. A Rutminster előtti utolsó kilovaglásokon a kis Penscombe Büszkesége annyira jól érezte magát, és fel volt magától dobva, hogy a minden időjárásban használható lovaglóút végéről elragadta Blueyt, és két árpamezőn keresztül a Penscombe-Chalfoid útra vitte a csúcsforgalomba. Ezzel szemben Artúr egyáltalán nem igyekezett, a mező végében ballagott, a pacsirták énekét hallgatta a felhőmentes égen. Még mindig fel volt háborodva, mert a koffein tiltott szer lévén, Rupert leállította a reggeli csésze kávéját. És ami még rosszabb, Rupert, miután elküldte Lysandert a fogorvoshoz, hogy koronát tetessen a fogára, kihasználta az alkalmat, hogy maga csiszoljon egy kicsit Artúron, és jól elagyabugyálta az öreg lovat, amikor az nem akarta megugrani az akadálysort a versenypályán. Lysander kétségbe volt esve, mikor visszalovagolt az istállóba. Az út repedései ugyanolyan rosszak voltak, mint előző nyáron. Már napok óta jósolták az Artúr számára puhább járást biztosító esőt, de semmi jel nem utalt rá. Az erdő alját vadfokhagyma borította, mint ezernyi zöld, másnapos nyelv. Lysander nem volt másnapos a Valentin-nap utáni reggel óta. Nem fogyasztott el egyetlen italt sem, semmi drogot, vagy varázsgombát, sőt még csak nem is kettyintett. Tegnap elérte kitűzött súlyát, a hatvan kilót, de mi értelme volt mindennek az önmegtartóztatásnak, ha Rupert nem jelenti be Artúrt? Rápillantott az órájára. Fél óra múlva már túl késő lesz. A távolból hallotta, hogy Picúr kiordítja a lelkét, mert Artúr magára hagyta. Jól megkapja tőle ő is a magáét, ha visszaér. – Nem tudja valaki megfojtani azt a rohadt Shetlandet? – Rupert bevonult a konyhába, ahol Taggie kolbászt és tojást sütött. – Van vagy harminc üzenet a rögzítőn a sajtótól – mondta Taggie kétségbeesve –, azt kérdezik, hogy fogod-e futtatni Artúrt. – Azután, ahogy ma reggel ment, nem – vágta oda Rupert, és töltött magának egy csésze kávét feketén, majd eltűnt az irodájában. A reggeli lapoktól sem lett Lysander egyáltalán boldogabb. Egy csomó ostobaságot írtak „Rupert rablóhadjáratáról", és hogy mennyi győztese lesz a találkozó alatt. A bulvárlapok mind a Penscombe Büszkesége és Artúr közti különbségre összpontosítottak. „A Szépség és a Szörnyeteg", írta a Mail. „A rakétás David szembesül a parittyás Góliáttal", szellemeskedett a Sun. „A legcsinosabb férfi miért választja a legrondább lovat?" – írta a barna riporternő a Skorpiótól. – Hogy merik kritizálni Artúrt? – Lysander valósággal sírt. – Be fogom perelni őket. – Csitt! – Taggie Lysander tiltakozó szájába nyomott egy darabka lekvárral megkent pirított kenyeret, és odavezette Rupert irodájának ajtajához. – Hallgasd! – A 31161. verseny – mondta Rupert egyenletes, vontatott hangján –, Rutminster Aranykupa, Artúr Király, tulajdonos Lysander Hawkley, lovagolja Lysander Hawkley – úgy van. Még mindig nem tudja, ki lovagolja Sötétség Hercegét?

Amikor Rupert kijött az irodából, hogy a házban lévő Venturer igazgatósági ülésre induljon, ott találta a könnyeivel küszködő Lysandert a falnak támaszkodva. – Köszönöm, Rupert. Nem foglak cserbenhagyni. – Beneveztem, de nem fogom futtatni, hacsak nem esik. Menj, és vágasd le a hajad! A Rutminsteren nem lovagolhatsz lófarokkal. Mindenki rendkívül feszült volt. Danny, Penscombe Büszkeségének ír legénye egész délelőtt hányt, még Taggie is kiabált az újságírókkal. Rupert az igazgatósági ülésen próbált a csökkenő reklámbevételekre koncentrálni, amikor dörömbölés hallatszott az ajtón, és Lysander robbant be halálsápadtan. – Jaj, Rupert, Artúr sántít. Óvatosan lép a patájára. – Biztosan megütötte magát ma reggel, tegyél rá dunsztkötést. Most ki innen! – mondta kurtán Rupert. – Csak gyere és nézd meg! Kééérlek! Úgyhogy az egész igazgatótanács levonult az istállóba, hogy megnézze, és látták, hogy Artúr hirtelen meggyógyult. – Az ujja köré csavar téged – dorgálta Dizzy Lysandert. – Azért csinálja, hogy megsajnáljuk, és mentolos cukorkát kapjon. Az istálló a szezon végére kiürült, és a fiatal lovak nagy részét kicsapták a legelőre, de Rupert nem akarta az értékesebb istállószolgákat Artúrra pazarolni. Hogy távol tartsa Tabithát a helytelen gondolatoktól, megengedte, hogy gondozza a lovat. Felelősségteljesnek és eredményesnek bizonyult. Aznap délután egy vödrön állva mosta Artúr sörényét, tengerészkék pulóver volt rajta, ami kiemelte a híres Campbell-Black szemeket, és máris tele volt fehér szőrrel. – Meg kell akadályoznunk, hogy hemperegj, és sáros legyél holnapig – mondta neki, ahogy Artúr a farmerja zsebét bökdöste, és reménykedve mentolos cukorkát keresett. Lysander a nárciszokkal teli kőváza szélén ült Jackkel a térdén, tartotta Artúr gyeplőszárát, és nagy nehezen felolvasta neki Ivor Herberttől Red Rum, a legendás versenyló életrajzát, hogy inspirálja Artúrt, de hiábavaló erőfeszítés volt. Picúr az istállóban dobogva rosszallóan figyelte őket. – Artúr úgy néz ki, mint Rummy – mondta Lysander. – Kíváncsi vagyok, Sötétség Hercege hány istállófiút evett meg azóta. Egyszer Valhallában megpróbáltam segíteni az egyik lovásznak megnyírni. Teljesen bedurvult. Én felugrottam a jászolba. A lovász kitűzött a bokszból. Tudni akarom, ki fogja lovagolni. Fogadok, hogy Rannaldininek van valami ronda meglepetése. Istenem, remélem, megengedi Kittynek, hogy eljöjjön holnap Rutminsterbe! Nagyon el volt keseredve, mert az paradise-iak többségével ellentétben, Kitty nem küldött neki szerencsekívánó képeslapot. Még Szarka-tanyára is elugrott ebédidőben, hogy ellenőrizze. – Van Kittyről képed? – Egy kicsit összegyűrődött. – Lysander kihúzott egy fényképet a nadrágzsebéből. Hosszas hallgatás után Tabitha kedvesen csak annyit mondott: – Gondolom, életben jobban néz ki. Lysander megvakarta a fejét. – Nem igazán. Jack nagyon közönséges, különösen a fehér foltos oldala, de olyan aranyos kis pofája van, és Artúr sem klasszikus szépség, bár utálom, ha az újságok ezt mondják, de minden porcikáját szeretem. – De nem akarsz lefeküdni Jackkel és Artúrral – mondta Tabitha. – Csukd be a szemed, drágám! – tette hozzá, ahogy letörölte a szappant Artúr üstökéről. – Nem ágy ágyra gondolok. Azt hiszem, a te szépséged elég kettőtöknek. – Kittyvel biztonságban érzem magam – ismerte be Lysander. – Mióta lefogytam, állandóan fázom. Csak az ő meleg karja tudna felmelegíteni.

Hirtelen észrevette a csalódottság kifejezését láb arcán, és rájött, mennyire tapintatlan volt. Megfogta szurtos kis kezét, és lehúzta a vödörről. – Ha nem lennék olyan reménytelenül beleesve Kittybe, őrülten beléd szeretnék, Tab. Nincs a világon egyetlen férfi sem, aki egy-két év múlva ne vágná el a torkát miattad. Ellenállhatatlan vagy, mint az apád. – Neked nem – mondta bánatosan Tabitha. – Van számodra egy ajándékom. Egy ezüst patkókitűző volt, Lysander rátűzte Tab pulóverére. – Jaj, köszönöm, nagyon édes! – Szerencsét fog hozni neked. Mystic Meg mondta, hogy a sorsod az I-kezdőbetűvel van összekötve. Jesszusom, olyan ideges vagyok, hogy találkozom Kittyvel. A Rutminster kupa második napja után alkonyatkor két győzelemmel és egy pár helyezéssel visszatérve, Rupert sokkal jobb hangulatban volt. A zsákmányszerzés diadalmenetté változott. De a mosoly lefagyott az arcáról, mikor bement a nyergesbe, és ott találta Dizzyt, Dannyt és az istállómacskát az Esti Skorpió fölött. Mind fölugrottak, mikor meglátták. – Nem fog neked tetszeni – mondta óvatosan Dizzy. – Annak a rohadt Beattie-nek megint volt egy dobása. „RANNALDINI BOSSZÚJA", írta a főcím. „Rupert Campbell-Black múltja visszatért, hogy kísértse, és ha lehet, elrabolja tőle a győzelmet a holnapi Rutminster Aranykupán" állt a lapban. „1980-ban" – folytatódott a cikk – „a top díjugrató Jake Lovell sokkolta a világot, mert megszöktette a karizmatikus tréner gyönyörű első feleségét az olimpia alatt. Tizenegy évvel később Rupert szomszédja, a tehetős karmester, Roberto Rannaldini elhozta Jake Lovell húszéves fiát, Isaacot Írországból, hogy ő lovagolja a briliáns, bár rosszindulatú Sötétség Hercegét a holnapi versenyen. „Lenyűgözött, mikor láttam Isaacot nemrégen versenyt nyerni Írországban", lelkendezett a machiavellisztikus mester Valhallában, rutshire-i udvarházában. Ő és Sötétség Hercege megsemmisíti Penscome Büszkeségét." Rupert egy hang nélkül a harmadik oldalra lapozott. „Az olasz őseihez méltó maffiaszerű tettel Rannaldini visszafizethet Rupert Campbell-Blacknek, hogy a pártfogásába vette Lysander Hawkleyt. A szórakozást szerető Lysander (Balta Hawkley, a sznob Fleetley magániskola – 16 000 font az éves tandíj – igazgatójának a fia), akinek az a gúnyneve, hogy a Férfi, Aki Féltékennyé Tette a Férjeket, mivel egy sor kapcsolata volt férjes asszonyokkal, és akit decemberben rajtakaptak, hogy Rannaldini sokkal fiatalabb feleségét, Kittyt ölelgeti és csókolgatja Monthaut-ban." Rupert megtévesztően nyugodt volt, mikor az istállómacska, aki imádta az újságokat, végigsétált a lapon. Gyengéden levette, hogy tovább tudjon olvasni. De mikor Tab besétált és a karjával átölelte a vállát, hogy lássa, mit olvas, és megpillantotta Isaac Lovell zömök, sötét, mogorva, cigányos arcát, majd csodálatának hangot is adott: – Azt a mindenit, de dögös! Rupert kobraként lecsapott rá, megragadta a vállát, és addig rázta, amíg a csontjai nem zörögtek. – Ha valaha dolgod lesz ezzel a kis szarral – sziszegte –, kitagadlak, soha többé nem jöhetsz ide vissza, megértettetd? – Egyáltalán nem értem – mondta Tabitha feltüzesedve. – Sosem fogadod el a férfiakat, akik nekem tetszenek. – Aztán miután Rupert elviharzott, megkérdezte: – Ő még Ashleynél is rosszabb? – Sokkalta rosszabb – sóhajtotta Dizzy. – Majd mesélek róla. – Rohadék, rohadék, rohadék! – Rupert szeme vonallá keskenyedett, egyik kezében tiszta whiskyvel, szivarral a másikban fel-alá járkált a hálószobában.

Taggie egy ilyen vulkanikus dühkitöréses arccal szemben tehetetlenül a kifakult patchwork ágyterítőn feküdt a hatalmas, patinás, tölgyfából készült baldachinos ágyban, ahol Rupert annyi éven át szeretkezett gyönyörű első feleségével. – Büszkécske akár két lábát összekötve is megnyeri – hebegte Taggie. – Az új zsoké nem változtat semmin. Te vagy a legjobb tréner a világon. Itt még soha senki nem hallott Isaac Lovellről. Rupert reménytelenül feszült volt a nagy versenyek előtti estén. Ez az egész istállóra hatással volt. Szinte soha nem volt ideges díjugratókorában, mert biztos volt a saját lovaglásában, de most csak annyit tehetett, hogy a legjobb zsokékat ültette a legjobb lovakra és imádkozott. Eljött az idő, amikor tényleg nagyon nyugodtnak kellett lennie. – Mindez olyan régen történt – motyogta Taggie. – Te vagy a legpazarabb, ragyogóbb, leglélegzetelállítóbb férfi a világon. Jake Lovell egy töpszli kis szarjankó, mint Rannaldini is. Valószínűleg csak megbotlanék bennük a kifutóban. Taggie nem szidott soha senkit. Rupert döbbenten nézett le rá, és mikor Taggie felállt, és két kezébe fogta Rupert görcsösen merev arcát, odaszorította az ajkát a szájához. – Csókolj meg! Annyira szeretlek. – Jaj, Tag – nyögött fel Rupert, és beletemette arcát dús, fekete hajába. – Köszönet érted Istennek. Tökéletesen igazad van. Ez mind már múlt. Jake olyan jót tett velem. Olyan unalmasan maradi vagyok, és annyira ellenzem a válást, hogy valószínűleg még mindig Helennel élnék rettenetesen boldogtalanul, ha ő nem szökteti el, és akkor soha nem vettelek volna el téged, és nem lennék ilyen mennyeien boldog. – Lehúzta maga mellé az ágyra, és benyúlt a zakója zsebébe. – Van valamim számodra. – Átadott neki két bármikor felhasználható első osztályú jegyet Bogotába. – Bébivadászatra megyünk. – Aztán, mikor Taggie hitetlenkedő reménykedéssel felnézett, folytatta: – Az apácák elfogadták a jelentkezésünket. Ha Kolumbiába repülünk, és ott maradunk hat hétig, igazán meggyőzzük őket, hogy komolyan akarjuk a babát, fognak találni egyet a számunkra. Taggie nem tudott megszólalni. Ahogy a hold tükörképe szétfoszlik egy kiugró ponty mozdulatától, sápadt arca hirtelen szétesett. Rupert érezte a könnyeket, mikor csókjaival borította az arcát. – Jaj, szeretlek. Egy igazi baba. Nem tudom elhinni. Ó, gondolod, hogy eléggé tetszeni fogunk nekik? – Tetszeni fogsz nekik. Én pedig majd jól viselkedem. – És adok nekik egy kövér csekket, gondolta Rupert. – Kíváncsi vagyok, fiú lesz-e vagy lány, szőke vagy fekete. Jaj, Rupert. – Hát az biztos, hogy a feketepiacról lesz – mondta Rupert. – A mi feketepiac-babánk. – És hat hét együtt, milyen csoda! De remélem, nem fogsz nagyon unatkozni – tette hozzá aggodalmasan. – Mit fogsz csinálni? – Egy dolog eszembe jutott. – Rupert lassan kigombolta Taggie jácintkék kardigánját, kikapcsolta a melltartóját, úgyhogy mint a túlcsorduló tejszín, kibuggyantak csodálatos mellei. Rátette a száját az egyik mellbimbójára, és gyengéden szopogatta. Olyan elszántan vágyom a figyelmére és a szerelmére, mint egy csecsemő, gondolta fanyarul. – Rémesen izzadt és mosdatlan vagyok – motyogta Taggie, ahogy Rupert lehúzta róla a piros szoknyát, és befúrta magát a sötétlila harisnya és a pici bugyi közé. Rupertet boldoggá tette, hogy ilyen gyorsan nedves tud tőle lenni öt év házasság után is, és épp olyan izgalmasnak találta, mint mikor először húzott meg egy lovászlányt egy elhagyott boksz hátsó részében. Rupert felfelé mozgatta az ujjait, míg Taggie keze az ő sliccével ügyködött. A meztelen, fehér bőrű, káprázatos Taggie sötét haja a mellét csiklandozta, ahogy végigcsókolta, a nyelve olyan gyengéd és kifinomult volt, mint egy kiskutyáé. – Ó, angyalom. – Rupert lesiklott, beléje csusszant, hallotta, hogy a kéjtől Taggie-nek elakad a lélegzete, ahogy a testével és folyamatosan mozgó kezével felmelegítette.

– Ó, Rupert, Rupert, Rupert! – Taggie hangja hirtelen elmélyült, és rádöbbent, hogy kalapácsütések kísérik az ajtón, és aztán – atyavilág – kinyílt. – Rupert, tényleg nagyon sajnálom, hogy zavarlak. Jaj, Istenem! – Lysander a szeme elé kapta a kezét. – Úgy értem, tényleg sajnálom, de azt hiszem, hogy Artúrt elkábították. Állandóan ásít, és nem ette meg az utolsó abrakját. – Én foglak elkábítani, te kis barom – üvöltött Rupert, felkapott egy cipőt a szőnyegről, és Lysander felé hajította. – Takarodj, takarodj! Artúr kimerült, mert állandóan felébreszted, hogy lásd, jól van-e, és nem éhes, mert az összes újságíró keksszel tömi. Végül Taggie unszolására Rupert beleugrott a farmerjába, és mezítláb lerohant a kiszáradt gyepen keresztül az istállókhoz. Artúrt a bokszában kinyúlva találta, nagy lábával a levegőbe integetett, fél szemét kinyitva hangosan horkolt. De kínzóját megpillantva feltápászkodott, és félelemtől remegve Picúr mögé bújt a sarokba, frissen mosott szőre, és a sörénye megint zöld maszatos volt. – Te jó isten! – Lysander elvörösödött. – Csodálatosan helyrejött. Azt hiszem – folytatta kapkodva –, Artúrnak szüksége lesz holnap egy biztonsági őrre. Büszkeségnek van egy testőre, és zárt láncú televízió van a bokszában, Sötétség Hercegének ott van Rannaldini összes pribékje. – Neki meg ott van Picúr – mondta Rupert elkerülve a Shetland feléje kapkodó fogait, és elhatározta, hogy nem húzza fel magát. – Ne haragudj – Lysander lehorgasztotta a fejét. – Feltételezem, hogy ez az egész Isaac Lovell-ügy lehangolt téged. Rohadtul nem tisztességes. Magam sem értem az egészet. Egyébként ki Isaac Lövell? – Az apja megszöktette az első feleségemet. – Rohadék! – Mint ahogy te akarod megszöktetni Kitty Rannaldinit – mondta Rupert behajtva a félajtót. – Egyáltalán nem ugyanaz – mondta sértődötten Lysander. – Rannaldini szemétláda, és zsarnok, aki veri a lovait és a nőket, és soha nem fogja abbahagyni szegény Kitty megalázását, hogy körbekeféli a világot. Te soha nem voltál ilyen. – Hm, megindító, hogy ennyire hiszel bennem. Nem ismertél régen. – Régen, régen – Lysander megint elpirult. – Én magam is elég nagy szemét voltam a múltban. De azt akarom, hogy tudd, te és Taggie tényleg felélesztettétek a hitemet a házasságban, mint intézményben. – Nagyon köszi – mondta Rupert. – Jobb lesz, ha visszamegyek és – ö... – intézményesítek. Mit kezdesz magaddal ma este? – Újból megnézem a tavalyi Rutminster-videót, aztán pókerezünk Dannyvel és Dizzyvel. Megtanítjuk Tabot. – Mindnyájatokat megver – mondta Rupert. – És azt akarom, hogy korán feküdj le. Lysander nem aludt jól, és negyed négykor felébredt. Pontosan tizenkét óra múlva, ha valami csoda folytán lovagolni fog, felsorakoznak a starthoz. Tizenkét óra és tíz perc múlva mindenen túl lesz. És holnapután, ha esetleg Rupert kirúgná? Kitty iránt érzett bánata ellenére még nem élt sehol ilyen boldogan, mint Penscombe-ban. Az eső valami jele után kutatva kinyitotta az ablakot, és letaglózta a milliónyi csillag látványa. A gyepet nárciszok borították, és egy csoport cseresznyefa már virágba borult, annyira enyhe volt az idő. A Leo, az Oroszlán-csillagkép fényesen hancúrozott a házában nyugaton. De Lysander minden pillanatban várta, hogy nagy, bozontos feje újból feltűnjön Rupert bükkfaerdeje tetején, hogy megharapja a Nagymedve fenekét. Kitty karjai közé vágyódva, ahogy eddig még soha. Egy karosszékbe rogyott. Megint kiosonhatott, mert a következő pillanatban Rupert pályáján vágtázott, Artúr káprázatosan ment, és hallotta, sokkal fenyegetőbben, mint Rannaldini dobjait, a patadobogást maga mögött. De senki nem fogja elkapni Artúrt. A nézőtér felemelkedett, hogy ünnepelje. – Gyerünk, gyerünk! – ordította Lysander.

– Lysander, Lysander, ébredj! Zuhog. Pár másodpercbe beletelt, mire rájött, hogy Tabitha rázogatja, és a patadobogás a zuhogó eső géppuskaropogás-hangja volt a tetőn. Az ablakon kihajolva a vízesésbe látta, hogy az áradat lelapítja a nárciszokat, lemossa a fehér cseresznyevirágokat, elborítja az esőcsatornákat, elárasztja a völgyet. – Ihaj, csuhaj, Artúrnak van esélye! – Lysander hatalmas Tarzan-kiáltást hallatott, addig szorította Tabot, amíg kegyelemért nem könyörgött, és Jack izgalmában ugatni nem kezdett. – Ha visszatérsz a földre – jelentette be Tab –, nézd meg, mit hagyott itt a fogtündér! Lysander párnája alatt ott feküdt a még mindig polietilén fóliába csomagolt, smaragzöld paszományos, hatalmas kék takaró a sarkába hímzett RC-B kezdőbetűkkel, amelyek mindig hidegrázást okoznak a bukmékereknek. – Apu külön csináltatta. Mindegyik más normális takaró úgy nézne ki Artúron, mint a nyeregtakaró. – Aztán, hogy látta, Lysander a hüvelykujjával a szemét nyomogatja, hozzátette: – Minden rendben, apu igazán szeret téged, Lysander. Kevesen gondolták volna ezt, amikor később reggel Rupert mindenkivel ordítozott a karámban. Danny a vécében hányt. Még Bluey is csendes volt, és gondolataiba merült a vágta alatt. Rupert ragaszkodott hozzá, hogy minden úgy menjen, mint más napokon. Csak Artúrt nem bolygatták, mikor megreggeliztették répával, zabbal, és egy marék gyermekláncfűvel, amit Taggie frissen szedett neki. – Megvan Artúr papírja és a te egészségügyi kártyád? – nyaggatta Tabitha. Lysander bepakolta a táskáját, betette a fájdalomcsillapítóját, mert a válla még mindig rettenetesen fájt, és a saját gyönyörű mezét, amit maga választott; fehér ujjak, fekete-fehér test és barna sapka, mert ugyanolyan színek voltak, mint Jacké. Felvette a Donald kacsás pulóverjét, amit tegnap végre Taggie leráncigált róla, és kézzel kimosott. Úgy tűnt, hogy a délelőtt soha nem ér véget, de végre a Penscombe Büszkeségét, Artúrt, Picúrt és három fiatalabb lovat szállító teherautó lezöttyent a feljáróra, lefröcskölte a kapunál nyüzsgő esőkabátos újságírókat és fényképezőgépeiket. – Charlie ma megüti a főnyereményt – mondta Tabitha, ahogy elmentek a Penscombe fogadóiroda mellett. – Mindenki rengeteg pénzt tett Büszkeségre, és Artúrra helyre, az esélye lement kétszázról száz az egyhezre, és látnod kellene, mennyi pezsgőt hűtöttek már be a megabulira ma este a Csizmás Kecskében. – Megint hányni fogok. – Miután Danny kilógott az ablakon, teljesen kifacsarva jött vissza. – Ha még tovább esik, túl nedves lesz Büszkeségnek. A főutcán árvízként hömpölygött a víz. – Jaj! – morgott Lysander, az arcába harapott a rágógumi helyett. – Megsebesülök, mielőtt a pályára léptem volna. Még rosszabbul érezte magát, mikor elolvasta a horoszkópot a Sunban. – Artúrnak jó napja van bevásárlásra. – Remélem, nem nyomdahiba, és nem megállást akartak írni – mondta Tab.

61. Rutminster ősi városa tündöklő székesegyházával és a vörösesbarna Anna királynőkolostorral egy eső áztatta sűrű erdővel borított dombok körülölelte mélyedésben feküdt. A világi és egyházi szervek józan megfontolásából a versenypályát csak a Fleet-folyó választotta el a katedrális melletti kaszálótól, a folyó vízszintje állandóan emelkedett, amikor Lysander és Rupert bejárták a pályát. A szüntelenül zuhogó eső és a sanda köd ellenére az idő nagyon enyhe volt, és a nézőtér lassanként megtelt. Folyamatosan landoltak a helikopterek, és a bukik kitűnő üzletet csináltak

színes ernyőik alatt. Lysander sosem gondolta volna, hogy az akadályok ilyen óriásiak lehetnek. Nem véletlenül nevezték Rutminstert a dél Grand Nationaljának. A startnál Rupert felhajtotta az esőkabátja gallérját: – Noszogatnod kell Artúrt. Senki sem hagyja ki az ostorcsapásokat. Nagyon rövid a felfutásod az első gátig. Ha nem vagy elől ebben a stádiumban, közrefognak, vagy kipréselnek. – Azután pedig azt teszed a legjobban, ha középen hajtod körbe Artúrt, hagyod, hogy az élboly kifárassza magát, ahogy megpróbálják lehagyni Büszkeséget. Ez egy nehéz helyzet – folytatta Rupert –, amikor megálltak a másfél méter magas, szorosan egymás mellé állított nyírfa- és rekettyenyalábokból készült akadálynál, a másik oldalán egy hatalmas vizesárokkal. – Ha tizenöt centinél lejjebb ütöd meg, Artúr felbukik. Ha beleejti a lábát a vízbe, lelassítja. Érkezz jól, és észre sem veszed, máris átugrotta. – Bárcsak Artúr járná be a pályát – sóhajtott Lysander. – Jobb memóriája van, mint nekem. – Itt hagyd szusszanni egyet – mondta Rupert, amikor felkapaszkodtak a meredek dombon az akadályhoz, amely fölött Lysander át sem látott. – És ennél messzebbről kell nekiugratnod. Az a neve, hogy Csapda, mert egy rettenetes meredély van a másik oldalán. Yummy Yuppy itt dobta le tavaly a zsokéját. Megpróbált rövid lépéssel átjutni, és beleborult. – Tűnés! – szólt rá két férfira, akik fényképezőgéppel közeledtek. – Le tudna minket fényképezni az akadály mellett? – kérdezte az első erős ír akcentussal. – Nem, nem tudjuk – Amikor Lysander a fényképezőgépért nyúlt, visszatartotta. – Az Isten szerelmére, koncentrálj! Már elérték a pálya tetejét, és egy kilométernyire látták a tribünt és az állványzat felett lebegő katedrálistornyot. – Ha egy favorit ideér, hallod a hatalmas ünneplést a tömegből. Ez elég kísérteties. – És kétszer kell körbemennem – mondta Lysander tompán, ahogy lefelé csúszkáltak a domb aljára. – Ez az, ahol el kell fordulnod jobbra a célhoz – magyarázta Rupert. – És a ló először pillantja meg az ünneplő, ordítozó tömeget. Dühroham itt vesztette el tavaly a versenyt. Előtűnt a feje, meglátta a tömeget és Jimmy Jardine érezte, hogy visszatorpan. Büszkeség megelőzte, és ez Jimmynek a versenybe került, úgyhogy fogd vissza Artúrt. – Artúr szereti a tömeget. Felélénkül, ha idáig eljut. – Ez egy trükkös akadály – mondta Rupert, ahogy megkerülték a célhoz vezető kanyart. – Ha egyenletesen jössz ki, felbuksz; ha visszahúzod, elveszíted a pillanatot; ha szélesen ugratsz, elveszítesz egy pár létfontosságú métert, és ez a versenybe kerülhet neked. Bluey le fogja szedni a festéket is a korlátról. Innentől kezdve, ha Artúr még mindig a nagy lábain marad, van esély, hogy túléli a finist. – Bluey annyira tapasztalt, most már automata pilótára van állítva, de te annyira felspannolod az idegeidet, hogy elmulaszthatsz egy létfontosságú rést. Ha Bluey torlódásba kerül, egyszerűen csak keresztülnyomakodik, ha ledermedsz egy pillanatra, már véged is van, és ha belülről előznél, még Bluey is kinyomna onnan téged. Lysander üres tekintetére, a szeme alatti karikákra, a sápadt, áttetsző bőrére pillantva, amelyet még a csapkodó eső sem árnyalta rózsaszínre, Rupert aggódott, hogy túl messzire hajtotta a fiút. – Mit is mondtam most? – Hogy még egy haver, mint Bluey is kiszorítaná Artúrt. – Jó fiú. Tizenegyezer fontért bármelyik zsoké megölné még az anyját is. Csak az számít, hogy vedd elő az ostorodat, szegd le a fejedet, és menj, mint az istennyila. Olyan üvöltözést fogsz hallani, amit még soha, belelovagolsz az ordítozó arcok alagútjába, és azt hiszed, soha nem érsz oda a céloszlophoz, de ne engedj ki, amíg el nem éred. Ha meghallod Tab megkönnyebbült kiáltását az istállófiúk állásában, tudni fogod, hogy oké vagy. – Köszönöm, Rupert. – Lysandert elöntötte a hála, hogy Rupert ennyire komolyan vette az egészet. – Nem fogunk cserbenhagyni. – Aztán, mikor elsüvöltött mellettük egy mentőautó, megszólalt: – Amikor tegnap a fogorvosnál voltam, beugrottam az ügyvédhez, és végrendeletet

csináltattam. A hálószobámban van a komódban. Ha nem jövök vissza, azt szeretném, ha Artúr Tabé lenne, Jack pedig a tiéd. Annyira jól érzi magát, mióta Penscombe-ban van. – Csak akkor, ha Picúrt Rannaldinire hagyod – mondta Rupert. Rannaldini az egész házát megtöltötte a Rutminsterre érkező vendégekkel, beleértve a New York-i Filharmonikusok igazgatótanácsának elnökét, egy zömök, víg kedélyű üzletembert, akit mindenáron le akart nyűgözni. Ennek eredményeképp Kittynek még arra sem volt egy perce sem, hogy gondolkodjék. Vett egy Donald kacsás szerencsekívánó lapot Lysandernek, de széttépte. Erkölcstelenség lett volna elküldeni, amikor épp a házasságát próbálja rendbe hozni. Nem engedték meg, hogy megnézze a Skorpiót, ezért nem jött rá a kapcsolatra Rupert és a sápadt, óvatos zsoké, Isaac Lovell között, akit Rannaldini kiválasztott, hogy megbirkózzon Sötétség Hercegével. Tegnap este beugrott egy italra. – Csak az a fontos, hogy megsemmisítsd Bluey Charterist és Penscombe Büszkeségét – hallotta Kitty, hogy Rannaldini ezt mondja, amikor magukra zárta az ajtót. Kitty szeretett volna a lehető legjobban kinézni a verseny napjára, de nem volt sok reménye. Sokkal jobban megszenvedte a reggeli hányásokat, mint Danny, és az eső, ami Artúrnak nagyon megfelelt, begöndörítette a haját, amit egyenesre szokott szárítani. Bár Rutminster csak húsz kilométernyire volt, Rannaldini ragaszkodott ahhoz, hogy helikopterrel átrepítse a társaságot, beleértve Hermionét és Bobot, Mereditht és Rachelt, Guyt és Georgie-t. Kitty félt, hogy lehányja a galambszürke bőrkárpitot, ezért kikunyerált egy utolsó pillanati bevásárlást Rutminsterben az ünneplési összejövetelre, mivel a teljesen magabiztos Rannaldininek tervei voltak az estére, amikor mindenki Krugot fog inni a Rutminster-kupából. Miután vásárolt némi házi készítésű pástétomot és egy oldal füstölt lazacot a csemegeboltban a főutcán, elhajtott a kolostor mögötti a magnóliafák legyezői mögül kikandikáló vörösesbarna házak mellett, leparkolta a kocsit, és beugrott a székesegyházba. A holnapi virágvasárnapra készülve már feltették a zsoltárszámokat. Kitty megnézte az oldalkápolnában lévő, zöld filctáblára kitűzött gyerekrajzokat, Jézust ábrázolták, aki Jeruzsálembe érkezik szamárháton, pont olyan furcsa kinézetű szamáron, mint Artúr. Fog-e vajon a benne lévő kisbaba, amely könnyen lehet, hogy Lysanderé, egy nap ilyen képet rajzolni? – gondolta bánatosan, ahogy a kopott, vörös imazsámolyra térdelt. – Kérlek, kérlek, drága Istenem – könyörgött Kitty engedd, hogy végigmenjen, nem érdekel, hogy győz-e. Csak érkezzen vissza épségben, olyan bátor és meggondolatlan. Biztos, hogy nem házasságtörés, ha valaki más testi épségéért imádkozik? A tőle jobbra lévő csupa üveg rácsos ablakon keresztül látszott, hogy a sötétvörös felhőkből esőfoszlányok hullanak a gesztenyefa éppen hogy előbújt halványzöld leveleire. Artúrnak jó az eső, de kérlek, Istenem, ne engedd, hogy megcsússzon! Mellette feküdt Róbert, Lord Rutminster kőképmása, aki a keresztes háborúban halt meg. Bilifrizurája volt, az orra letörött, kétoldalt kőangyalok támogatták, és a lábánál ott feküdt egy olyan kutya, mint Jack. Kitty végigfuttatta az ujját sápadt, megkopott, áttetsző arcán. – Ó, Uram, tedd, hogy angyalok üljenek Lysander vállán is. – Letörölte a könnyeit, és gyorsan gyújtott érte egy gyertyát. Amikor az ajtó felé sétált, egy férfit látott a helyi ezredek cafatos zászlói alatt. Halványan ismerősnek tűnt, úgyhogy rámosolygott, aztán egészen belepirult, mikor rájött, hogy akkor látta utoljára, amikor melltartóban, bugyiban az esőben ugrált. De ahogy kifelé sietett, visszanézett. – Sok szerencsét! – hebegte. – Sok szerencsét, Kitty! – válaszolta David Hawkley. Ami kis vigasza volt, mind elpárolgott, amikor Clive előtűnt a semmiből, és kinyitotta előtte a Mini ajtaját, hogy elvigye a versenyre. A döntő napján soha ennyire nem volt még tele Rutminster versenypályája. A tömeg Rupert győzelmére számított, akit a helybeliek félistenként tiszteltek, és feledve a recessziót, visszafojtották

a nyűgeiket. Penscombe Büszkesége ki fogja őket húzni a bajból, kifizethetik a jelzálogkölcsön-elmaradásaikat, a személyi jövedelemadójukat és a lányaik esküvőjét. Amikor a csillogó, kutató szemű, cakkos fehér foltos homlokú gyönyörű kis pej peckesen vonult végig a kifutón, mint egy kiskakas, senki nem gondolta volna, micsoda terhet, a fogadók ezreinek milyen reményeit cipeli a hátán. Hatalmas sorokban gyülekeztek a korlátok mögött, hogy megcsodálják. Tisztes távolságban Sötétség Hercege követte, aki egy arasznyival nagyobb volt. Pompásan nézett ki, a hátáról felhajtották a vérvörös takarót, hogy látszódjanak a fekete, középsúlyos bajnokhoz méltó, hullámzó izmai. De annyira forgatta gonosz szemét, és az állkapcsával olyan erősen feszegette a zablát, hogy mindenki távol tartotta magát, főleg a patáitól, mert egyszerre mind a négy lábával ki tudott rúgni. A többi harminc futó közül a legkomolyabb versenyzők közé tartozott Kamillamező, a gyors, sárga kanca, aki olyan csinos volt, hogy Tabitha szerint bokaláncot kellene viselnie, Ápoló, a zömök, barna herélt, aki jól ugrott és jól tudott megállni, Yummy Yuppy, a csinos sötét kanca, aki tavaly felbukott, Hízelgő Kő, aki megnyerte az ír Nagy Nemzeti Bajnokságot, Dühroham, aki Penscombe Büszkesége és Sötétség Hercege mögött tavaly a harmadik volt és Mahler Kisasszony, Rannaldini második lova, akivel múlt nyáron Lysander belelovagolt a tóba. Örömteli nevetés hullámzott végig a tömegen, amikor Artúr belépett a kifutóba. Egy fejnyivel nagyobb minden más lónál, úgy imbolygott, mint egy óriási cirkuszi elefánt, a szőre csillogott, mint a jéghegy, szemmel láthatólag nagyon boldog volt, hogy mekkora érdeklődést keltett. A tömeg, különösen a férfiak, megcsodálták karcsú, szőke, különleges felépítésű és arrogáns szemű istállólányát, és látván az RC-B betűket Artúr új, kék takaróján, rögtön rájöttek az összefüggésre, és bölcsen bólogattak. – Ez a ló nem nyert volna, ha a múlt héten indul – ordította egy fickó a lépcsőről. – Ne legyél ebben olyan rohadtul biztos – üvöltött vissza Tabitha. Az emberek harsogva nevettek, nem volt kétségük, hogy Rupert lánya, és nagyon tetszett nekik, mikor a fűzöld kosztümös, ragyogó Georgie Maguire rózsaszín bazsarózsákkal mintázott ernyője védelme alatt átadta Tabnek a legjobban felvezetett ló kétszáz fontos díját. Miután elfogyasztották kitűnő ebédjeiket, a gazdagok és olykor híresek, meg a körülöttük keringő potyázok a fenti privátpáholyaikból néztek le a versenyzőkre. A Venturer Televízió páholya volt a legpompásabb, leghangosabb és legzsúfoltabb. Ott volt Freddie Jones, Büszkeség társtulajdonosa, duci és jó kedélyű írófelesége, Lizzie, Taggie szülei, Declan és Maud O'Hara, aki nem bocsátott meg Rupertnek azért a megjegyzéséért, hogy Artúr tovább kitart, mint ő. Billy Lloyd-Fox, Rupert régi díjugrató cimborája, aki a Venturernek tudósított, és szertelen, szőke felesége, Janey, aki a Daily Postnak írt a versenyről, és végül Ricky France-Lynch, Anglia pólócsapatának kapitánya, aki szállást adott Lysander lovainak, és imádni valóan szép, festő felesége, Daisy, aki szorgosan papírra vetett mindent, ami a szeme elé került. A sors keserű iróniája, hogy Rannaldini páholya pont mellettük volt. Fagyosan keresztülnézett rajtuk. De nem tudta megakadályozni, hogy Freddie Johnson Larryvel pletykáljon arról, hogy nehezíti a recesszió az elektronikai üzletet, vagy hogy Meredith és a puha, krémszínű bundában villogó Hermione ne vessenek vágyakozó pillantásokat Rupert felé, vagy hogy az Újvilág Filharmonikusok elnöke, aki jobban élvezte a vendéglátást, mint a lovakat, ne bámulja Taggie-t, aki Rupert színeiben pompázott, sötétkék kosztümöt és smaragdzöld turbánt viselt, és akinek a tengerészkék harisnyás lábai hosszabbak voltak, mint bármelyik lóé. – Nekem Ápoló tetszik – mondta Meredith, és egy pillanatra levette a szemét Rupertről, hogy belenézzen a versenyfüzetébe. – Meg tudom érteni – mondta Guy. – Nekem meg Bögyös Szépség. Ezt is meg lehet érteni, gondolta Georgie. Georgie nem izgatta magát, mert ma reggel egy istenit szeretkezett Guyjal, és mert mikor a pályára érkezett, az emberek félrelökték Hermionét, hogy őt vegyék körbe, és autogramot kértek tőle, és mert őt kérték fel, hogy adja át a Legjobban Felvezetett Ló-díjat, és mert lent, a füvön ott állt zárkózottan és szomorkásán David Hawkley, azt figyelve, hogy megy körbe a fia a kifutóban.

Épphogy sikerült elkerülniük a sajtó embereit, és ellopni maguknak két csodálatos percet a hot dogos bódé mögött. Akkor miért szomorodott el mégis, amikor megpillantotta, hogy Guy diszkréten odaint Julia barátnőjének, Daisy France-Lynchnek? Vajon voltak együtt meghitt négyesben Ricky, Daisy, Julia és Guy? – Jaj, nézd! – Meredith szakította ki a merengéséből. – Rannaldini és az isteni Rupert kijöttek a kifutóba. Nagy mocsokság volt Rannaldinitől, hogy elővakarta Isaac Lövellt. Lehet, hogy Rupert kihívja párbajra. Lysander a mérlegelés után, fekete-fehér-barna mezébe öltözve a zsokék öltözőjében kucorgott, és megpróbált leerőltetni egy csésze cukros teát. Remegtek a térdei, üres volt a feje. Rupert egyeden utasítása sem jutott eszébe. A többi zsoké körülötte izgatott mókázással leplezte az idegességét. Amikor megérkezett, ki kellett rohannia a mosdóba, és ott talált az ajtóra tűzve egy cédulát Bluey kézírásával: „Ez a budi foglalt a következő két órában Lysander Hawkley számára", halványan elmosolyodott, de nem tudott a többiekhez csatlakozni. Csak arra tudott gondolni, lehet, hogy egy perc múlva láthatja Kittyt, de biztosan annyira retteg a lovaktól, hogy nem fog közel merészkedni a kifutóhoz, meg hogy nem szabad Rupertet, Tabet és Artúrt cserbenhagynia. Az legalább jó, hogy a ma reggeli borotválkozás közben szerzett sérülései már nem véreztek. Rupert annyira feszült volt, mint a hegedűhúr. Egy szót sem hallott abból, amit Freddie Jones beszélt, amíg azt várta, hogy Isaac Lovell kijöjjön a többi zsokéval együtt. Próbált józan maradni, de a gondolatai 1980-ban jártak, amikor Isa apja, Jake megnyerte az ezüstöt, Rupert pedig, a világ legdrágább díjugratója, sehol sem volt. Fekete asztrahánkabátjában megjött az a szemét Rannaldini szegény kis Kittyvel, aki olyan lepusztultnak látszott, mint az üvegdobozban álló kitömött róka. És ott jött, szisszent fel Rupert, a Rannaldininél jó pár centivel magasabb Isa Lövell, ugyanaz a sötét, roma higgadtság, mint az apjáé – ami mindig elbűvölte a nőket és a lovakat. Egy pillanatra Rupert szeme találkozott Isa tekintetével, de el is fordult, ahogy megérezte azt a régi, fekete, gyilkos haragot. – Ez egy kis szarjankó – súgta Taggie. Rupert addig szorította Taggie kezét, míg az fel nem jajdult, de megkönnyebbült, mikor a többi zsoké kiözönlött, mintha egy bűvész színes zsebkendőket szórt volna szét a kifutóban. A Lysander magas fekete gallérját tartó biztosítótű kioldódott. Taggie újra bekapcsolta. Mint Artúr, Lysander is a vetélytársai felé tornyosult, de mindegyiknél soványabb volt. Még barna tetejű csizmája is lötyögött rajta. Artúr úgy nyögött, ahogy meghúzták a hevederszíjakat, mint Scarlett O'Hara, mikor a fűzőjébe préselték. – Jól van, drágám – csókolta meg Tabitha a szőrös orrát. – Holnap kicsapunk a legelőre, hogy jól meghízz, és annyi füvet egyél, amennyit csak akarsz. Látva, hogy Bluey biztonságosan ül Büszkeség hátán, Rupert odajött Lysanderhez, hogy őt is felsegítse. Artúr megsértődött, hogy a gazdája keresztülnéz rajta, mert kétségbeesetten fürkészi a magánpáholyokat Kitty után, szándékosan Lysander lábujjára lépett. – A francba, Artúr! Azok után, amit érted tettem – fogta össze Lysander a gyeplőt. – Fejezd már be Mrs. Rannaldini keresését, mert különben szemellenzőt teszek rád – korholta Rupert Artúr hevederét ellenőrizve. – És csak szép lassan, nem mintha Artúron bármi mást is lehetne tenni, és ne feledd, semmi ököl a levegőben, amíg nem vagy túl legalább tíz méterrel a célon, és jusson eszedbe... De Lysander már sosem tudta meg, mit akar mondani, mert Artúr, aki sosem felejtette el a kezet, amelyik enni adott neki, hatalmas nyihogást hallatott és elragadva a gazdáját és a tehetetlenül a vezetőszárba kapaszkodó Tabet keresztülviharzott a kifutón. Nagy szőrös pofáját Kittyhez szorította, és elkezdte enni a versenyfüzetét. – Ó, Artúr! – Kitty átölelte a világon az egyetlen ló nyakát, akitől nem félt.

Lysanderrel egy másodpercig egymásra meredtek. Kitty kis mopszliarca kipirosodott a VIP-sátor melegétől. Esőcseppek csillogtak rendetlenül kunkorodó haján. Piros volt a szeme, de Lysander számára soha nem látszott még ragyogóbbnak. Kitty csak azt vette észre, hogy Lysander milyen sokat fogyott, kiemelve gyönyörű csontfelépítését, hatalmas szemeit és hosszú, barna, göndör szempilláit, meg hogy eltűnt a csípője, de a válla még mindig széles volt. A heves szenvedélytől megbéklyózva egyikük sem tudott szólni egy szót sem. Eközben Tab Isa Lövellt bámulta, aki olyan sötét és karcsú volt, mint a toscanai ciprusok holdfényben. Éppen a fel-le szökdelő Sötétség Hercegére próbált felszállni. Rannaldini hátrafordult, egy kis időre megzavarta Tab gőgös szépsége. A kis Campbell-Black gyerek szórakoztató zsákmány lesz. Már éppen be akarta mutatni Isa Lövellnek, ami még szórakoztatóbb lenne, mikor egyszerre csak megpillantotta Lysandert, és hallotta, amint azt motyogja: – Én és Artúr megpróbáljuk megnyerni neked ezt a versenyt, Kitty. – Ezt kötve hinném – szakította félbe Rannaldini. – A versenyeredményeiddel szerencsésnek mondhatod magad, ha eljutsz a startig. Ez biztosan Artúr. Nem is tudtam, hogy Rupert söröslovak idomításáig süllyedt. Lysander belelovagolt volna Artúrral, ha Rupert nem hívja vissza. – Sok szerencsét, Lysander! Gyertek vissza épségben Artúrral! – mondta dacosan Kitty. Artúr szemrehányó tekintettel nézett vissza rá, mert nem kapott tőle egy morzsányi kiflifelfújtat sem. Lysander annyira soványnak és sápadtnak látszott a nagy fehér lovon, hogy David Hawkleyt egy pillanatig a csontvázhalálra emlékeztette Dürer Az Apokalipszis négy lovasa című rézkarcáról. – Sok szerencsét, Isten áldjon! – szólt oda neki, mikor a fia elhaladt mellette, de a szél és az eső elsodorták a szavait. Tabitha utoljára még megölelte Artúrt, mielőtt kiengedte a pályára. – Kérlek, gyere vissza épségben – mondta remegő hangon, de az arcán, mint az apjának, mosoly ült. – Megyek, és az összes Legszebben Felvezetett Ló-díjamat felteszem Artúrra. Amikor elhagyta a kifutót, Rupert majdnem beleütközött Isa Lovellbe. Sápadtan és kifejezéstelen arccal már fent ült a félelmetes, szökdécselő Sötétség Hercegén, mintha csak az a Jake lett volna, akivel Rupert először csapott össze a díjugrató bajnokságon húsz évvel ezelőtt. – Helló, Isa! – mondta lassan. – Tulajdonképpen az apád adósa vagyok. – Aztán a kék kosztümös, elragadó Taggie-hez fordult. – Nem gondolod, hogy én csináltam a jobb üzletet? Fogadok, hogy Jake még mindig ugyanazzal az ütött-kopott modellel zötyög. – Rupert! – mondta Taggie rémülten. Isa minden lelkiismeret-furdalás nélkül beleugratta volna Herceget Rupertbe, de ott volt a verseny, amit meg kellett nyernie. Ehelyett a foga közt elmorzsolt egy káromkodást, majd Rupert lábára köpött, mielőtt utánasüvöltött volna a többieknek. A sajtó bevadult. Az volt a hagyomány, hogy a zsokék megmutatták az első sövényakadályt a lovaiknak. A végtelenül türelmetlen Penscombe Büszkesége majdnem átugrotta. Mivel már hosszú idő eltelt a reggeli óta, Artúr nekiállt, hogy megegye. Aztán egy pomponos sapkás keresztülharsogott a záporon, hogy a zsokék sorakozzanak fel. Sötétség Hercege úgy lengette a farkát, mint a mérges macska, behúzta a füleit és megpróbált kiharapni egy darabot Artúrból. – Ne csináld! – Lysander felemelte az ostorát. – Túl sok helyet foglalsz – morgott Isa Lovell közönséges, birminghami akcentusával. Lysander gyomrában egy egész sereg pillangó randalírozott. Fekete-fehér-barna meze teljesen átázott az esőtől és az izzadságtól. A kantárszár csúszkált merev, remegő ujjai között. Az eső türelmetlenül doboló ujjakként verte a sisakját. Mi a fenét is mondott Rupert az első akadályról? Nem számottevő gigantikus herélt, fehér elefánt, reménytelen eset, sörösló, gondolta dühösen. Hát, Artúr, mutassuk meg nekik!

Senki nem látott semmit a második akadályon túl. A rengeteg felajzott versenyző, beleértve Büszkeséget és Sötétség Hercegét, a sorompóhoz nyomták az orrukat. – Zsokék, forduljatok meg, gyertek vissza – harsogta a pomponos sapkás. – Nem tudom felhúzni. – Ebben nincs semmi új, te seggfej – mormolta Bluey, ahogy mind megfordultak, és újból felsorakoztak. Lysander nevetni kezdett, de ledermedt, mert félt, hogy nem tudja abbahagyni. Mind ott csoportosultak. Csattanva leesett a sorompó és az 199l-es Rutminster-kupa megkezdődött.

62. Lysander álmában sem gondolta volna, hogy ennyire gyorsan megy az egész. A Halálvölgybe lezúduló angol könnyűlovasságnak nem kellett akadályokon átkelni, és hatalmas sövényeken átugratni. Az elől haladók lovainak a patái azonnal sárrögökkel borították el a mezét és az arcát, de emlékezve Rupert szavaira, sikerült lépést tartania az első sövényakadály felett átzúduló, átúszó élbollyal, aztán, mikor szétfröcsköltek és eldübörögtek a Rutminster-Cheltenham úton túlra, Artúrral végiggördülve a mezőn megerőltetés nélküli menetbe kezdtek. Míg a kis Penscombe Büszkesége, aki utálta, ha lehagyták, hatalmas iramot diktált, de mikor átvette a vezetést az első akadály fölött, Mahler Kisasszony, a Herceg istállótársa, aki soha nem bírta két kilométernél tovább, felgyorsult mellette, arra kényszerítve Büszkeséget, hogy még gyorsabban menjen, kizökkentette az egyensúlyából és összezavarta, úgyhogy a második akadályt keményen eltalálta. – A rohadt életbe – mormolta Rupert. Elhúzódott a többiektől a páholyban, hosszú első és második ujja közt szivarral, sötétszőke szempilláit a látcsőhöz szorítva feszülten várt, mint a leopárd. Taggie jobbnak látta, ha a verseny végéig meg sem szólal. Penscombe Büszkesége még mindig az élen haladt, lehagyva Mahler Kisasszonyt, aki visszaesett, de a bátor kis pejt most Sötétség Hercege állította kihívás elé, ami miatt nem tudta kifújni magát, amikor felkapaszkodott a dombon és arra kényszerült, hogy továbbvágtázzon. Isa Lovell tökéletesen mozdulatlanul ült, és hagyta, hogy a lova diktálja az iramot. Ugyanaz volt a technikája, mint az apjának, gondolta mérgesen Rupert. A Herceg tényleg nagyon jól ment. Rupert a szivarját rágta. Ez mind összezavarja és megviseli Büszkeséget. Összerándult, amikor a legóvatosabb ugró keményen a Csapdának ütődött; még jobban megrázkódtatja az önbizalmát, és most, hogy a Herceg visszamaradt egy szusszanásnyira, a Kisasszony viharzott le az utolsó erejével, hogy újból provokálja és megzavarja. Rohadék, gondolta elszörnyedve Rupert, ez ugyanaz a rohadt taktika, amivel maga is megnyerte a versenyeket. Lysander remélte, hogy Artúr nem megy túl gyorsan. Úgy tűnt, jól szórakozik. Olyan volt, mint a puzzle. Látsz egy hézagot és betömöd, amikor tudod. Most közeledett a nagy vizesárok felé. Keresgélt az agyában. Mit is mondott Rupert? Emelkedj fel, ha két és fél méternyire vagy tőle. Egyensúlyba hozta Artúrt, aki úgy repülte át az akadályt, mint egy nagy, fehér hattyú. Mellette Hízelgő Kő csak akkor jött rá, hogy ott van a vizesárok, amikor az akadály tetején volt, ráejtette a lábát, és beleütötte magát a töltésbe. Rupertnek igaza volt. Artúr majdnem elérte a következő akadályt, mire Hízelgő Kő magához tért. – Ragyogóan csinálod, Artúr – mondta Lysander. Artúr lelapította a füleit, nagyon élvezte az ázott tömeg örvendező kiáltásait minden egyes akadálynál. Közeledve a másfél méter tömör rekettye és nyírfanyaláb, a másik oldalán szakadékos Csapda felé, amely tavaly elkapta Yummy Yuppyt, és annyira megrázta Büszkeséget az első körben, Lysander visszafogott megint, de a fél hosszal mögötte lévő Kamillamező felbátorodott, hogy

egyszerre emelkedjenek fel, és beleütközött az akadályba, pont a lefeléút közepén, a földre éréskor megcsúszott, és egyre csak tovább gurult. – Bech. Jól vagy? – kiáltotta Lysander. Meg tudta adni Artúrnak a lélegzetvételnyi pihenőt, ahogy az utasítás szólt, amikor felkapaszkodott a már reménytelenül felszántott dombra, úgyhogy úgy tudott levágtázni, mint egy hároméves. Most már biztosan körülbelül a tizenötödikek, túl vannak az úton és megkezdik a második kört. De sajnos a köd nem szívesen maradt volna le egy ilyen izgalmas versenyről, leereszkedett. Lysander nem látott mást, csak egy akadályt maga előtt. – Artúr, jó lesz, ha bekapcsolod a ködlámpát. – Lysandernek semmi jele – jegyezte meg Hermione az ő rémisztő nevetésével. Untatta a lóverseny. Hét percig a figyelem másvalakire fordult, nem őrá. A lovasok mezei úgy ugráltak le és fel a korlát mentén, mint a hosszú farkú kínai újévi Sárkány. Kitty a ködbe meredve erőltette a szemét, hogy be tudja azonosítani Lysandert, és hegyezte a fülét, ami még mindig tele volt vízzel a hajmosás után, hogy hallja a kommentátort. Minden pillanatban félelemmel telve pillantott vissza a monitorra, ami most Penscombe Büszkeségét és Sötétség Hercegét mutatta vadul vágtázva, körülbelül tíz akadálynyira a céltól. – Jaj, Guy, tudom, hogy leesett – suttogta. – Ó, istenem, nézd! – Megmerevedett a rémülettől, ahogy egy magányos ló emelkedett ki a ködből és a helikoptereket és a mentőautókat kerülgetve keresztülvágott a pálya közepén. – Ott van Lysander, körülbelül tizenharmadik – mondta Guy. – Figyeld, tényleg nagyon jól megy. Gyerünk, Lysander! – Nem ismerni fel, meg Artúrt sem – mondta Georgie. – Mindketten teljesen sárosak. – Artúr mindig is egy koszos csibész volt – mondta Kitty remegő hangon. Aztán tudván, hogy a férje őt nézi, alázatosan hozzátette: – Herceg is nagyon jól megy. Isa Lovellt arra nevelték, hogy gyűlölje Rupert Campell-Blacket. Nem tudta megelőzni Penscombe Büszkeségét, de tudta, hogy a ló fárad. Bluey lábat váltatott vele, hogy felébressze, és most nem teljesen egyenesen futott. Másodszorra jöttek fel a Csapdához, csak hat akadálynyira a céltól. Büszkeség nagyon fáradt volt, felzaklatta és elborította a köd és a pofáját verő eső, de nem adta fel a küzdelmet. Körülnézve Bluey látta Isa Lovell fehér és sárpettyes, gyűlölettől csillogó arcát, és majdnem keresztet vetett magára. Büszkeség érezte a sötét árnyat a korlátoknál lopódzni, vészjóslóan, mint az árnyék a tüdőn. Összpontosítása egy pillanatra megtört, későn emelkedett fel. A ló féltonnányi tömege tizenöt centivel alacsonyabban ütődött neki a nyírfa és rekettye sövénynek. Penscombe Büszkesége, valamint Rutshire és Gloucester fogadói fájdalmasan felhördültek, ahogy életében először felbukott. A következő pillanatban, ahogy a Herceg megelőzte őket, Yummy Yuppy már a levegőben volt. Balra elfordult, hogy kikerülje Büszkeséget, ügyetlenül földet ért, és egy fájdalmas puffanással leesett. Egy másodperc múlva Bögyös Szépség, Dühroham és a többi ló csatlakoztak a kupachoz. A ködben vaskos káromkodások hallatszottak, a lovak lábai az ég felé kapálództak, mindenfelé nyírfa- és rekettyedarabok hevertek. Kisasszony amúgy is kimerült volt, csak egy pillantást vetett a zűrzavarra az akadály másik oldalán, és úgy döntött, hogy most már aztán tényleg elege van. Amikor a zárt láncú televízió megmutatta a katasztrófa nem valami jó minőségű képeit, Rupert teljesen elképedt. – Nem hiszem el – mondta, és nagyon lassan széttépte a fogadószelvényeit. Aztán odafordult az elkeseredett és könnyező Freddie Joneshoz: – Rohadtul kiraboltak. Óvást fogok emelni. – Jól van öregfiú, ügyes öreg Artúr. – Lysander naivul nem volt tudatában annak a katasztrófának, amibe belegördült a ködön keresztül. Úgy látszott, mintha a sárral borított lovakkal, az ingoványból több-kevesebb sikerrel kievickélő lovasokkal a könnyűlovasság maradványa lett volna. Lysander szilárdan tartva Artúrt még egyszer visszatartott, és jobbra ugrott. Maga alatt látott egy

mozdulatlanul összehúzódó zsokét, Artúr balra elkerülte a levegőben, mintha egy Zeppelin útvonalat változtatott volna, és keményen földet érve Lysander ragyogóan felkapta. Ahogy Artúr óvatosan átcsámpázott a káoszon, Lysander látott egy koszos, átázott alakot maga mellett futni. – Bluey! – kiáltotta rémülten. – Jól vagy? – Megvagyok. Büszkeség hazahúzott. Kapd el azt a rohadékot Sötétség Hercegén! Megígérem, gondolta Lysander, ahogy felcipelte Artúrt a dombra, és várta a tömeg üvöltését, amely megmondaná, hogy az élboly kiemelkedett a ködből. De nem hallott semmit. Nem lehetnek túl messzire előtte. – Mutasd meg nekik! – Jimmy Jardine kért valakitől a tömegben egy cigarettát, amikor a teljesen kikészült Hízelgő Követ hazafelé vezette. – Gyerünk, Artúr! – nógatta Lysander. – El kell érnünk a vonatot. Minél hosszabban kellett vágtáznia az öreg lónak, úgy tűnt, annál jobban ment neki, mint a Volvónak, hosszú kifutásra volt szüksége. Lysander majd meghalt a büszkeségtől, úgy lovagolt már, mint az álom, nagyon nyugodtan ült, hagyta, hogy Artúr maga válassza meg a sebességet, és a helyet, ahonnan ugrik, nagy lépteivel falta a kilométereket. Aztán Lysander egy visszafojtott csatakiáltást hallatott a ködön keresztül, mikor megpillantotta Isa Lovell vérvörös mezét és Sötétség Hercege csillogó fekete farát egyakadálynyira maga előtt. Ápoló volt a Herceg mellett, és zavarta, ízelítőt adott neki a saját orvosságából. Leverve a következő akadályt, Sötétség Hercege irányt változtatott jobbra, szélesen megkerülte a sarkot és vesztett egy pár métert, amikor Artúr belülre dobbant átsuhanva a sövény felett. Legalább Ápoló vezetett, és, ahogy Rupert megjósolta, fiatal ló volt, és mikor meglátta az integető karok erdejét, az ordítozó arcok masszáját, amelyek olyan lármát csaptak, amilyet még soha nem hallott, felkapta a fejét, és a lovasa érezte, hogy megijedt. Artúr és Sötétség Hercege elhúzott mellette. Artúr imádta a sokaságot. Már itt volt az ideje, hogy egy kicsit mutogassa magát, de a Herceg még mindig három hosszal előtte volt. Még két akadály volt hátra a célig. Lysander látta a korábbi versenyzők patanyomait. Nem szabad idegeskednie. Elöl a Herceg dühösen, hogy kihívás elé állították, jobbról közeledett feléje, eltökélte, hogy kiszorítja. Ha egy pillanatra megdermed, az a versenybe kerülhet. Egy pillanatig Isa Lovell körülnézett, az arca eltorzult a gyűlölettől. – Campbell-Black kis buzija – sziszegte. Csak ez kellett. Lysandernek eszébe jutott, hogy van a lelovaglás a pólóban, megkérte Artúrt, hogy nyomuljon rá. A fehér elefántok nem felejtenek. Artúr hihetetlenül felpörgött, súrolta Herceget, amikor előrehúztak, nyak nyak mellett nekiviharzottak az utolsó akadálynak. Abban a pillanatban, amikor összetalálkoztak, Artúr egy nagy kenguruugrást csinált. Ez biztosan két hossz előnyt jelent nekünk, gondolta Lysander, de Herceg hamar utolérte, és elkapta őket. – Jaj, gyerünk, Artúr! – könyörgött Lysander. És Artúr derekasan felkapaszkodott a dombra, olyan sebesen, ahogy csak hosszú lépteivel képes volt. De most már csak az előző győztesek szellemei provokálhatták volna, mert Sötétség Hercege felbukott az utolsó akadálynál. – Kitty, elkérhetem a látcsövedet? – kérdezte Hermione. – Ez a rész nagyon izgalmasnak látszik. – Nem, nem kérhetnéd – mondta Kitty, és visszarántotta. Annyira remegett a keze, hogy nem tudta nyugton tartani. Nyilvánvaló volt Rannaldini dühös ordításából, hogy a Herceg elesett, Kitty az izgalomtól kiordította a lelkét. Artúr átugrotta az utolsó akadályt, és tizenhárom évének minden energiájával vágtázott a cél felé. Lysandernek nem kellett felemelnie az ostorát. David Hawkley azt hitte, hogy a szíve meggyullad a büszkeségtől. Még soha nem volt ilyen csodálattal teli örömujjongás a Rutminsteren, mint mikor Artúr befordult az egyenesbe, nagy lába csattogott, úgy gördült előre, mint a bullterrier a Csodálatos utazás végén, lógó fülei repdestek, hogy elkaphasson minden szót, amit fiatal gazdája mondott neki.

– Atyavilág – mondta Rupert, aki már egészen jó hangulatban volt megint, átölelte a boldogan hüppögő Taggie-t. – Ez ugyanaz az öreg szamár volna, aki mindig utolsó volt a vágtákban? Gyere, Artúr! Rohadtul meg fogja csinálni. – Istenem, ez a fiú úgy lovagol, mint egy angyal – mondta örömmel Ricky France-Lynch. Mintha valaki gyufaszálat dobott volna egy doboz petárdára, az egész Venturer páholy eksztázisban tört ki. – Gyerünk, Artúr, rohadtul meg tudod csinálni! – sikította Kitty Hermione, az Újvilág Filharmonikusok elnöke, és a falfehér, dühtől remegő Rannaldini legnagyobb döbbenetére. Körülpillantva Lysander látta Ápolót a távolban előtűnni. Rájött, hogy a győzelem már a zsebében van, mert a cél csak ötvenméternyire volt előtte, hatalmas Tarzan-örömkiáltást hallatott, ami a tömeget fülsiketítő harsogásra késztette. – Megcsináltuk, Artúr! – üvöltötte, és teljesen megfeledkezve Rupert figyelmeztetéséről, a levegőbe emelte az öklét. Úgy tűnt, hogy ezzel megriasztotta és elbizonytalanította Artúrt, aki mindig balra húzott, ha fáradt volt. Hirtelen megbotlott, és az egész nézősereg rémületére megingott, teljesen elkábult egy pillanatra, majd magánkívül támolygott a korlát felé. Nekiütközve Lysander a fején át lebucskázott, egyméternyire a céloszloptól. Lysander mozdulatlanul feküdt egy pillanatig. Aztán imbolyogva lábra állt, odatántorgott Artúr fölé és ráborult. A ló nagy, fehér, mozdulatlan teste köré fonta a karját, és rettenetesen zokogva ütögette az öklével. A versenypályára csend borult. Nem volt semmi ujjongás, amikor Ápoló fáradtan átcsúszott a célon. Mintha megnyomták volna a némítógombot. Teljesen meg volt döbbenve az egész tömeg, sokan sírtak, a nemrégen még örömteli, fiatal győztest figyelték, az orrából a vérrel kevert váladék sáros ingére és lovaglónadrágjára ömlött, ahogy szánalmasan zokogva borult a hatalmas, csúnya lóra, akinek végül a bátor lelke nem tudott kitartani. A következő pillanatban Tabitha rohant oda az istállófiúk állásából és kétségbeesetten zokogva Lysander mellé zuhant. – Jaj, Artúr, drága Artúr, ébredj fel! Nem hiszem el! Isa Lovell csendben jött visszafelé, a megrendült, de sértetlen Sötétség Hercegét vezette vissza, részvevően egy pillanatra Tabitha vállára tette kezét, amikor elhaladt mellette. Mielőtt Rannaldini megakadályozhatta volna, Kitty kirepült a páholyból, félrelökve a hullámzó tömeget, lecsattogott a szürke kőlépcsőkön. – Drágám, mi történt? – kérdezte egy ír. – Artúr meghalt, a nyakát törte – zokogta Kitty. Óráknak tűnt, amíg átverekedte magát a karámig, ahol Artúr még másfél órával ezelőtt olyan gondtalanul cammogott. Betört az öltözőbe, keresztülnyomakodott az öltözködő, vagy színes törölközőjüket maguk köré tekerő zsokék közt, akik szintén mind teljesen meg voltak döbbenve az eseményektől. Lysander a fejét a keze közé fogva kuporgott egy széken. Rupert őrült dühösen üvöltözött vele. – Te rohadék idióta, így elcseszni! Ha egyenesen tartottad volna, nem ment volna neki a korlátnak. Mi a fenéért nem hallgattál rám? – Fogd be, Rupert! – ordított rá Kitty. – Nem Lysander hibája volt. Lysander felnézett. Az arca a könnyeivel keveredett vértől és sártól volt maszatos. – Jaj, Kitty, cserbenhagytam. – Nem, te nem, báránykám. – Kitty átölelte Lysander rettenetesen reszkető testét, a mellére húzta a fejét. – A világ legcsodálatosabb versenyét lovagoltad. A győzteseket egy hét múlva elfelejtik, de Artúrra örökké emlékezni fognak. Igazándiból ő nyert. Csak a nagy szíve feladta. – Ne légy ostoba! – ordította Rupert. – Kitörte azt a rohadt nyakát. – Honnan tudod, hogy így volt, te címeres ökör – kiabálta Kitty. – Lehet, hogy a szíve volt, vagy a lába mondta fel a szolgálatot, és attól tört ki a nyaka, hogy nekiütközött a korlátnak. Nem volt boncolás. Jól van, drágaságom, nem a te hibád volt. – Rácsimpaszkodott Lysanderre, megpróbálta felmelegíteni, és megállítani a zokogását.

– Mi a fene történik itt? – Hideg ömlött be a helyiségbe, a Maestro illata összekeveredett az izzadság és a fertőtlenítő szagával. Rannaldini jeges nyugalma alatt olyan viharos erejű düh tombolt, hogy a zsokéi visszahúzódtak. – Teljesen hülyét akarsz magadból csinálni? – sziszegett rá Kittyre, aztán fagyosan odabólintott Rupertnek. – Sajnálom a lovat. Pech volt így elveszteni. Gyere, Kitty, szükség van rád a páholyban. Szórakoztatni kell a vendégeket. Lysander rémülten nézett fel. – Ne menj! – kapaszkodott bele kétségbeesve Kittybe. – Kérlek, ne hagyj el! Rannaldini keze harapófogóként szorította Kitty karját, ahogy szinte kiráncigálta az öltözőből. Kifelé menet összetalálkoztak David Hawkleyvel. – Hol van Lysander? – Odabent. Kérem, gondoskodjon róla – kérlelte Kitty. – Annyira szüksége van magára. David Hawkley egy pillanatra megfogta Kitty durva, fagyos kezét. – Maga jól van? – Igen, igen – zokogta Kitty. – De Artúrért is kellett volna gyertyát gyújtanom. Csak mikor kiértek az emberek közé, engedte Rannaldini szabadjára halálos lávaként áradó szidalmait. Sokkal rosszabb volt, mint bármelyik ordító kirohanása a Londoni Mettel. Kittyt hipnotizálta Rannaldini őrjöngve üvöltő szája, feketén villogó szeme, majd elfogta a hányinger a sülő hamburger és az ázott báránybőrből áradó állati kipárolgás szagától, és forogni kezdett körülötte a világ. Hirtelen megbotlott, a következő versenyt látni akaró nézősereg félrelökte, és elesett. A rátaposó talpak alatt elveszítette az eszméletét. Rupert teherautója Artúr nélkül rettenetesen üresen gördült vissza Penscombe-ba. A halálának hírére az egész főutcán behúzták a függönyöket. A zácslócskák, drapériák, lobogók visszakerültek a dobozaikba. Most az egyszer Charlie, a bukméker fájó szívvel zsebelte be a nyereséget. A keskeny kis utcákon ballagó Artúrt mindenki ismerte és szerette. A Csizmás Kecskében, ahol Artúr naponta megállt a maga korsójáért, a pezsgő visszakerült a pincébe. Az istállófiúk és a lovászlányok merev arccal pakolták le a visszaérkező lovakat. Taggie megpróbálta megvigasztalni a vigasztalhatatlan Tabet, aki folyton Artúrt emlegetve feküdt zokogva az ágyában. Miután Rupert kirúgta, Lysandert annyira lesújtotta a fájdalom, hogy a pálya állatorvosának egy injekciót kellett neki adnia. Kiborulva visszament Szarka-tanyára, ahol az apja lefektette, és most az éber, aggodalmas Jackkel a karjában összegömbölyödve feküdt az ágyában. David kitakarított, amennyire tudott, kényelembe helyezte magát a karosszékben, és várta, hogy felébredjen a fia. Rupert nem tudott aludni. Lement az istállóba, hogy ellenőrizze Büszkeséget, aki egy kicsit merev volt, de gyorsan elintézné bármelyik ellenfelét bármikor. De nagyon letörtnek tűnt bölcs, öreg barátja elvesztése miatt. Egy ló sem fog tudni aludni, mert a Shetland akkora lármát csapott. Nagyon nehezen vette rá magát, hogy bemenjen Artúr bokszába. Rupert a távolabbi sarokban kuporogva talált rá Picúrra, teljesen elöntötte a hisztérikus, elkeseredett düh. – Gyere ide – mondta Rupert és kinyújtotta a kezét, de azonnal vissza is húzta, mert Picúr fájdalmasan felnyihogott, és felé kapott. Csak dühöng boldogtalanságában, akárcsak én, gondolta Rupert.

63. Miután megszabadult a vendégektől, Rannaldininek eszébe jutott, hogy most a hűséges, szerető férj szerepét játssza, és kocsiba ült, hogy megnézze, hogy van Kitty, akit éjszakára bent tartottak a

Rutminster Kórházban. Dr. Benson fogadta, aki kitűnő hangulatban volt, mert ezer fontot nyert tétre és befutóra Ápolón. – Hogy van? – kérdezte Rannaldini, amikor James behúzta a főnővér szobájába egy italra. – Azzal kezdem, hogy miután elesett, megütötte egy kissé magát, pihenésre van szüksége, és nem szabad többet fogynia. Nagyon ki van merülve. – Más probléma nincs vele? – kérdezte ingerülten Rannaldini a New York-i állásra gondolván, ahol Kittynek szüksége lesz minden energiájára. – Nos, ennek inkább pezsgőnek kéne lennie – mondta James átnyújtva Rannaldininek egy pohár vöröset. – Kitty terhes. Gratulálok. – Hogy? – Mintha az első nagy mennydörgés harsant volna fel Verdi Requiemjéből. – Körülbelül három hónapos, azt tudnám mondani. – James boldogan mosolygott. – A legjobb dolog, ami történhetett vele. Mióta házasok vagytok, azóta vágyik kisbabára. Végigszenvedte azokat a szörnyű vizsgálatokat. Mindig alkalmatlannak érezte magát, mert a többi feleséged olyan könnyedén potyogtatta a gyerekeket. Aranyos lány, más tízzel is felér, ha nem sértelek meg, ha ezt mondom. – Aztán látva Rannaldini teljesen elképedt arckifejezését, hozzátette: – Nem szükséges mondanom, a nőknek nagy szükségük van a szeretetre ebben az állapotban. – De mi valószínűleg New Yorkba költözünk a jövő hónapban. – Nem probléma. Csak figyelj oda, hogy jó biztosításod legyen, drága fiam. Rannaldinit súlyosan megrázta a hír. Dühös volt, hogy nem nyerte meg az Aranykupát, és hogy annyira nyilvánosan megalázta Lysander és Kitty, ahogy egymásba kapaszkodtak Rupert és az összes zsoké előtt. Most jobban szüksége volt Kittyre, mint bármikor, mert segítenie kell simává tenni az útját, ha meg akarja hódítani New Yorkot, és leigázni a világ legkeményebb zenekarát – de nem egy nyivákoló kölyökkel maga körül. Rannaldini érintetlenül hagyta a poharát. Hideg fejre volt szüksége. – Igazad van, James – mondta és felugrott. – Kitty csodálatos lány. Utálok nélküle lenni. Hogyha vattába csomagolom, hazavihetem ma este? – Nincs semmi okom itt tartani. – James nagyon örült, hogy tanúja lehetett a váratlan érzelmi megnyilvánulásnak. Követte Rannaldinit a párnáinál is fehérebb Kitty kicsi szobájába, ahol még hálásabban figyelte, hogy megfogja a kezét, és megsimogatja a homlokát. – Drágám, hazajössz velem, és én fogok gondoskodni rólad. Semmiképpen nem akarta otthagyni védtelenül a kórházban Lysander Hawkley prédájául. Lassie örömében ugrálva és táncolva fogadta úrnőjét, mikor visszaértek Valhallába. Rannaldini rögtön leültette Kittyt a fehér-kék csíkos kanapéra a nyári szalonban, megnyújtotta a tüzet, töltött neki egy pohár konyakot, és halkan bekapcsolta a Jancsi és Juliskát, amiről tudta, hogy szereti. Még Lassie-re sem mordult rá, mikor felmászott Kitty mellé a szófára. Sokkal fontosabb témák is voltak – mint például rávenni Kittyt, hogy vetesse el a gyereket. – De nem tudnám. Ez bűn lenne – suttogta Kitty rémülten. Rannaldini melléült, és megsimogatta a haját. – Csodálatos hír, hogy tudjuk, hogy teherbe tudsz esni – nyugtatgatta. – Ez azt jelenti, hogy később lehet egy csomó gyerekünk, Kittykém. De nem tudom, hogy ez a gyerek az enyém-e vagy Lysanderé. Macsó férfi vagyok – vonta meg a vállát beismerően, de fenyegetően –, rettenetesen nehéznek érezném, hogy egy másik férfi gyerekét szeressem, vagy legalábbis kétségeim lennének, hogy az enyém-e. És az a rengeteg gyereked, akiket én megpróbáltam szeretni, gondolta keserűen Kitty. – Nem lehet abortuszom – mondta a saját merészségétől reszketve. – Majd máskor beszélünk még erről. Legalább azt ígérd meg, nem beszélsz senkinek a gyerekről, amíg el nem döntjük, mit tegyünk – mondta élesen Rannaldini. Aztán taktikát változtatott, és békülékenyebb hangnemre váltott: – Te fázol, kell venned egy jó forró fürdőt, és én foglak megszárogatni, mint egy kislányt.

Jaj, kérlek ne, gondolta rémülten Kitty. Szerencsére Rannaldinit elhívta a telefon. A történelem leggyorsabb fürdését produkálva Kitty úgy talált rá Lassie-re, hogy a lépcsőforduló szőnyegén szanaszéjjel tépett egy guriga vécépapírt – fehér lovak a zöld tengeren. Lassie nagyon elégedett volt magával, Kittyre ugrált, megkapta a fürdőköpenye alját, és addig ráncigálta, míg kinyílt, és feltárult úrnője még mindig nedves meztelensége. – Gyermekem! – Rannaldini feléje indult, hogy megérintse. – Ne! – Kitty odébb húzódott: – Még mindig furcsán érzem magam. – Természetes. Én csak a karomban akartalak tartani. Hozok neked altatót. Kénsárga tabletták lapultak meg Rannaldini tenyerén. – Nem szeretem az ilyesmit. – Drágám, James teljes nyugalmat rendelt. Kitty arra vágyott, hogy egyedül legyen végre, hogy meggyászolhassa Artúr elmúlását, de egy pár másodperc alatt elnyelte a sötétség. Odalent Rannaldini eltervezte a következő lépést. Annál jobb, Kitty minél hamarabb kiszabadul Lysander karmaiból, de őrjítő módon Graydon Gluckstein visszarepült New Yorkba Rannaldini költségén anélkül, hogy megállapodtak volna valamiben. Csinált magának egy füstölt lazacos szendvicset, majd belekortyolt egy pohár Fouilly Fumé fehérborba, amikor kinyitva az újságokat felfedezett egy nagy cikket a hétvégi Timesban, amelyben felsorolták és összehasonlították az ő és Borisz érdemeit a jelöléssel kapcsolatosan. Az volt a lehangoló következtetés, hogy míg Rannaldini híre és robbanékony személyisége tömegeket vonz, Borisz sokkal érdekesebb és kreatívabb zenész. – Hogy gondolhatnak ilyesmire? – füstölgött Rannaldini, ahogy betette az új Fidelio cédéjét. – Senki nem tudja így megszólaltatni a fúvósokat. A hétvégi Times cikk mellékelt kép még szörnyűbb volt. Rannaldini bámulatosan megvilágított tökéletes profiljával, választékosan szabott frakkban a pulpituson vezényel. A húsz évvel fiatalabbnak látszó Boriszt nyakkendő nélkül fényképezték le, Rachelt átölelve, ahogy kézen fogják vidám gyerekeiket. Rannaldini dühöngve lapozta fel a telefonkönyvét, és felhívott egy számot. – Beattie, kis vadmacskám, beszélnünk kell. A következő kedden Rachel Borisz karjában fekve lassan kezdett magához térni. – Fel kell kelnem. – A férje vállát csókolgatta. – Ne, ne! – Borisz szorosan ölelte. – Gyakorolnom kell szombatra. – Volt egy koncertje egy bentlakásos lányiskolában Sussexben. Chopint és Schumann Gyermekjeleneteit fogja játszani. – Játszd el nekem most, úgy ahogy vagy. A behúzott függönyök árnyékában a lámpa aranyló fénye rávetült a felesége testére, amely olyan sima és elefántcsontszín volt, mint a zongora billentyűi, melyeken az ujjait futtatta. Borisz tökéletesen boldognak érezte magát. „Álmodozás", „Az arató dala", „Induló", „A kis árva", „A gyermek elszenderül", „Vesszőparipán" – elbűvölő kis darabok voltak, amelyeket az édesanyja is játszott neki gyerekkorában. – Kérlek, folytasd! – „A víg parasztnak" most az a címe hogy „A boldog földműves" – mondta a lapokat pörgetve Rachel –, nagyon helyes, a „paraszt" olyan megalázó és a „víg" valahogy az alkohollal kapcsolódik össze. – Ezt mindenki tudni fogja – mondta Borisz. Újfajta szenvedély volt Rachel játékában, amit Rannaldini hozhatott ki belőle. A feleségének van a világon a legszebb teste, döntötte el Borisz, a leghosszabb nyaka, a legkarcsúbb dereka, az árvácskákkal hímzett zongoraszéken dudorodó legpuhább feneke. Ahogy nyomkodta a pedálokat, látta festetlen lábkörmeinek csillogását. Chloe mindig festette az övét.

Borisz nem említette Rachelnek, de Heathrow-ra menet ma este be akart ugrani Chloéhoz, hogy magához vegye a ruháit és egy halom kottát. Nem látta, mióta hetekkel ezelőtt szakítottak. Tudta, hogy Chloe dolgai rosszul mennek, és szüksége van részvétre és figyelemre, de eltökélte, hogy nem kezdi újra a viszonyt. Chloe gyönyörű, és hamar találni fog valaki mást. Rachel elkezdte játszani a „Fontos esemény"-t, amely a basszusszólónál erőteljesen szaggatott oktávokat igényelt, jobb kézzel balra le kellett menni az alsó céhez. Ez azt jelentette, hogy oldalra kellett fordulnia, és Borisz látta a tűz fényében harangozó melleit. A hangulathoz illően Rachel már a „Kandallónál"-t játszotta, de nem jutott tovább a kezdő ütemeknél. Borisz lehúzta magához a szőnyegre. – Esküszöm, soha senkit nem fogok szeretni, csak téged. Csak még egyszer gyere, mielőtt elindulok a reptérre. Másnap este Beattie Johnson a hatalmas irodájában ült a Skorpiónál, átfutotta a fényképeket, amelyeken Borisz bemegy Chloe lakásába, gyengéden átöleli a bejáratnál, mikor elmegy. Aztán egy számot tárcsázott, és bekapcsolta a magnót. – Halló! – enyhén megkeményedett a hangja – Rachel Levitszkij? Bocsánat, tudom, hogy azt szereti, ha Rachel Grantnak szólítják. A Skorpiótól beszélek. Oké, oké, megértem, de mielőtt leteszi, arra vagyok kíváncsi, hogy van-e valami közlendője azzal a történettel kapcsolatosan, hogy a férje visszament Chloéhoz. Jaj nekem, letette. Beattie a jóképű fiúhoz fordult, aki az asztalához dőlve álldogált. – Oké, Rod, most te hívd fel. Tedd föl ugyanazt a kérdést, csak tettesd, hogy a Mirrortól vagy. Kev, adj neki öt percet, aztán csinálj úgy, mintha a Mailtől lennél. Aztán Mandy, te azzal a sznobos hanghordozásoddal legyél a The Sunday Times, majd én veszem fel az islingtoni, orrhangú beszédemet és az Independent leszek. Az a kedvenc lapja. Ez igazán felizgatja majd. Rövidesen összeomlik a nyomás alatt. Rachel nem omlott össze, de nem tudta elérni Boriszt, mert Olaszországban már kijelentkezett a szállodájából, és nyilvánvalóan útban volt Izrael felé. Az álmatlan éjszaka ellenére nem igazán hitt az újságoknak – csak a régi pletykák után kajtattak –, amíg ki nem lépett Jázmin-lakból a gyerekekkel, hogy Sussexbe menjen. A gyönyörű, tökéletes, nárcisszal borított napok egyike volt, lehet, hogy ma először a kakukk is feltűnik. Rachel belélegezte az édes levegőt, amikor egyszer csak észrevette a bogárszemű, szőke hajú nőt, amint kiszáll a kocsijából. – Rachel Grant? Szabad egy szóra? – Nem, menjen innen! – mondta Rachel, belökve a gyerekeket és a kottatartóját a kocsija hátsó ülésére, amely sajnos hideg volt, és egy kis időbe beletelt, míg be tudta indítani. – Mi a véleménye a férjéről és Chloéról szóló történetről? A lány benyomta a Skorpiót az ablakon. „A házasságtörő Borisz csak tetteti a boldog házasságot, hogy megszerezze a New York-i állást" olvasta Rachel. – Ez nem igaz – suttogta, és csikorgó kerekekkel indult el. – Nézze meg a képeket! – kiáltott utána a szőke. Egy kilométernyire innen Valhallában Kitty egyre nyugtalanabb lett. Már egy hete el volt vágva a külvilágtól. Mivel James Benson teljes nyugalmat írt elő, Rannaldini felvett egy kisegítőt, Miss Batest, akinek nagyon szép bokája volt, és elfogta az összes telefonhívást és látogatót. Kitty most kelt fel először, felöltözve ült a karosszékben a nyári szalonban, és apatikusan bámulta a fiatal nyárfák kis csoportját, győzelemittasan nyújtották az ég felé sárgászöld ágacskáikat. Kínzóan Lysanderre emlékeztették. A parkban kint voltak Rannaldini lovai zöld takarójukban, és élvezték a tavaszi füvet, kivéve a Sötétség Hercegét, mely még mindig boksznyugalomra volt ítélve. Csak Artúr nem, gondolta elkeseredetten Kitty – és azon tűnődött, már vagy ezredszerre, hogy vajon Lysander jól van-e.

Lassie volt az egyetlen vigasza. Már bajban volt ma reggel, mert elcsente Mr. Brimscombe ecsetjét, lepisilte Rannaldini egyik perzsaszőnyegét, és megrágta Miss Bates egyik zöld szarvasbőr cipőjét, most pedig ott terpeszkedett a kandalló előtt, fehér hasát mutogatta, és a pettyes lábát úgy nyújtotta ki, mint egy modell, aki elegáns, új kesztyűt visel. Ahogy a bejárati ajtó becsapódott, vakkantva felemelkedett, és Kitty lába mögé bújt, aztán örömében táncolva előugrott, amikor régi barátja, Ferdie sétált be Natashával. – Kitty, szegénykém! – Natasha keresztülrohant a szobán, és megcsókolta. – Csak most jöttünk rá, mennyire beteg lehettél. Jól vagy? Olyan sápadtnak és soványnak látszol. – Egy nagy csokor tulipánt nyomott Kitty kezébe. – És hoztunk neked egy pár magazint és kölnit. Hogy megnőtt Lassie! – Kittyt otthagyva letérdelt a kiskutya mellé, aki Ferdie-t próbálta halálra nyalogatni. Kitty még sosem látott ekkora nagy változást, mint ezen a két emberen. Natasha pompásan nézett ki szegfű rózsaszínű, rövid kosztümben és magas sarkú, fekete cipőben. A vastag arcfesték eltűnt; elég volt feketére festenie a pilláit, és egy kis pirosítót feltenni. Mi értelme lett volna a rúzsnak, ha úgyis lecsókolják? És a gyanakvó, számító fapofa Ferdie-nek fülig ért a szája, melyet leginkább göndör, új kerubfrizurája mögé rejtett. – Elvittem Schumihoz – mondta büszkén Natasha. – Hát nem néz ki istenien? – Csodálatos. Mindketten – mondta döbbenten Kitty. – És olyan karcsú vagy, Ferdie. – Felejtsd el a különleges diétát – mondta Ferdie izmos hasát ütögetve –, a szerelem a titok. – Ugye nem túl sovány? – kérdezte ijedten Natasha. – Nem, dehogy. Mikor jöttetek össze? – A legutóbbi félév elején. – Natasha a kanapéra ereszkedett, maga mellé húzta Ferdie-t, és a fülét kezdte harapdálni. – Ferdie a Bagleyből vitt időnként ki engem. Papa már nem zavarog, beleunt Florába. Jaj, nekem, bocsánat Kitty. – Bocsánat, hogy nem vittünk sehova. Azt gondoltam, mikor nem jöttél haza, hogy neked így a jobb. Ferdie-vel épp most töltöttük el a legcsodálatosabb tíz napot Franciaországban. – Azt hittük Ceciliával vagy – mondta Kitty. – Anyu pedig azt hitte, hogy veled voltam – nevetett Natasha. – Senki nem ellenőrzött. És Ferdie sokkal jobban vigyáz rám, mint bármelyikük. Ó, szia, Papa! – Közelebb húzódott Ferdie-hez, ahogy észrevette Rannaldinit az ajtóban. – Azt hittem, az anyádnál vagy – vágta oda Rannaldini. – Valójában nem. Új barátja van. Mindent elolvashatsz róla. – Natasha meglengette a Hello! magazint. – Púp vagyok a hátán. – És mi van az érettségivel? – kérdezte mogorván Rannaldini. Natasha mosolygott. – Hát, Ferdie segít nekem az üzleti tárgyakban, de a legtöbbet a humánbiológiában. És ami az ókori történelmet illeti – Lysandert kellene tanulmányoznom. Rannaldinin látszott, hogy majd felrobban, de szerencsére be kellett rohannia a dolgozószobájába, hogy felvegye a telefont. Minden percben várta a megerősítést New Yorkból. Csak egy pillanatra szín szaladt Kitty szürke arcába. – Lysander hogy van? – suttogta abban a pillanatban, ahogy kiment. – Teljesen maga alatt van – súgta vissza Ferdie, és belegyömöszölt egy levelet Kitty szürke kardigánja zsebébe. – Majdnem annyira, mint Picúr, aki nem tudja abbahagyni a sírást. Állandóan a kapuhoz rohangál, és Artúrt keresi. Szóval legtöbbször Lysander beengedi a házba. Egyébként újból a Szarka-tanyán van. Marigold odavitt valami reménybeli vevőket, és nem volt boldog, hogy ott találta Picúrt répát eszegetni a kandalló előtt. – Lysander még mindig ki van Rutminster miatt – tette hozzá Natasha, aki az ujjait Ferdie-ébe fűzte. – Teljesen magát hibáztatja. – Nem az ő hibája volt – élénkült fel Kitty. – Persze, hogy nem. Rupert elnézést kért – mondta Ferdie, akit nagyon megrázott Kitty külseje. – Felboncolták. Artúrnak súlyos szívinfarktusa volt. Amennyit ki tudtam venni, valamikor gilisztalárva került a belébe, és az artéria falán keresztül eljutott az aortába, és ott halt meg olyan sérülést okozva, hogy nem tudott a keringő vérrel megbirkózni.

– Olyan okosan el tudod magyarázni – mondta gyengéden Natasha. – És megállapították, hogy Artúr a szívroham következtében esett neki a korlátnak, és törte ki a nyakát, úgyhogy Lysander ártatlan. – Ó, hála istennek! – Kitty szeme megtelt könnyel. – Úgy felzaklatott, de szegény Artúr! – Csodálatosan ment el – mondta Ferdie. – Húsz hosszal vezetve a mezőnyt, a fülében zeng az ünneplés, imádott gazdája eksztázisban. Nem kellett többet tudnia. – Biztos vagy benne? – Kitty felzokogott. – Lysander annyira szerette. – Téged sokkal jobban szeret – mondta Ferdie, és óvatosan az ajtóra pillantott. – Elvesztette Euridikéjét. Kitty meg akarta kérni, hogy magyarázza el, mikor Rannaldini bemasírozott, feltűnően elégedetlen volt, hogy Natashát még mindig Ferdie-vel összebújva látja, akiről nem volt kétsége, hogy valami közvetítőszerepet játszik Lysander és Kitty között. – Jobban teszitek, ha elhúztok – mondta fagyosan. – Kitty kezd nagyon elfáradni. – Rémesen néz ki – mondta Natasha. – Gyomirtóval eteted? – Ne gyerekeskedj! – sziszegte Rannaldini olyan gonoszan, hogy még Ferdie-t is kirázta a hideg. Lassie megint ugatott. Valaki kopogott az ajtón. Miss Bates jött be, mint mindig, most is lesütötte a szemét. – Mrs. Rannaldini, dr. Benson jött önhöz. Mielőtt Rannaldini megakadályozhatta volna, James berontott. – Natasha! – csókolta meg mind a két arcát. – Évek óta nem láttalak. Még szebbre nőttél, mint az anyukád. – Köszönöm. Ez a barátom, Ferdie Fitzgerald – mondta büszkén Natasha. – Szerencsés fickó. – James megrázta Ferdie kezét, aztán a kicsattanóan egészséges gyermekről a rettenetesen sápadt, kisírt szemű nevelőanyjára vetette a pillantását. – Örülsz a család új jövevényének? Natasha értetlenül nézett. – Lassie-ről beszél – vágott közbe Rannaldini. – No, most ti ketten, tűnjetek el, és igyatok egyet a nappaliban. – Nem Lassie-ről beszélek – mondta nyájasan James Benson. – Az apád nem mondta, hogy a nevelőanyád gyereket vár? – Lehetetlen – suttogta Natasha teljesen ledöbbenve. Aztán megérezte Rannaldini figyelmeztető lézersugarát. – Úgy értem, nagyszerű. Mennyire izgalmas – tette hozzá furcsa, magas hangon. – Nem mondjuk meg senkinek – mondta kegyetlenül Rannaldini –, amíg a New York-i állás nincs a kezemben. Most ti ketten, tűnjetek el. James meg akarja vizsgálni Kittyt. Nem maradhat itt egész nap. Natasha annyira összetörtnek látszott, még csak el sem köszönt, mielőtt kisétált az ajtón. – Vigyázz magadra! – mondta Ferdie, és megölelte Kittyt. Komolyan aggódott, és nem szívesen hagyta ott. Natasha nem tudja elviselni a gondolatot, hogy az apja gyerekét hordom, gondolta Kitty kétségbeesetten. Jaj, istenem, egy újabb bonyodalom. Rannaldini felugrott, és kirohant, ahogy megszólalt a telefon. Egész reggel hihetetlenül feszült volt. Hosszú ideig beszélt, James Benson már kifelé ment, mire visszajött. – Kitty nem nagyon tetszik nekem – mondta James. – Egyáltalán nem reagál jól, majdhogynem betegesen depressziós. Antidepresszánst írtam elő neki, meg vasat és vitamint, hogy felerősödjön. De Rannaldini, nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos a kényeztetés és babusgatás. Egy tisztességes nyaralásra van szüksége. – Megkapja – mondta Rannaldini, aki képtelen volt leplezni ujjongó lelkesedését. – Ez a hívás visszaigazolta az Újvilág Filharmonikusok állást. Erről álmodtam, és ezért dolgoztam. – Ügyes vagy, nagyszerű – mondta James. – Briliáns, de ez egyáltalán nem nyaralás Kitty számára.

– Ez megváltoztatja a helyszínt. – Rá egyáltalán nem jellemzően, Rannaldini mindkét oldalon arcon csókolta az orvost. – Ha megbocsátasz, James, el kell mondanom a hírt Kittynek. Ez lesz a legjobb frissítő. Micsoda győzelem! Szerette volna kikiabálni a világba, ahogy leugrált a lépcsőn. Hogy is merészelt az a kis orosz kezdő a trónjára törni. A legjobb ember nyert – még akkor is, ha ő faxolta el névtelenül a Skorpió cikkét Boriszról és Chloéról Graydon Glucksteinnek abban a pillanatban, ahogy kijött a nyomdából. – Új mennyország lesz az új földön, kiscicám – mondta Kittynek örömmel. Az arcát elöntő kora délutáni nap nagyon fiatalnak és rendkívül jóképűnek láttatta. – Magunk mögött hagyjuk a problémáinkat, és elölről kezdjük a házasságunkat. Imádni fogod New Yorkot. Úgy pulzál és lélegzik, mint egy vadállat. Cecilia New Yorkban lakik, gondolta keserűen Kitty, és ha dobja a legutóbbi barátját, vissza akarja majd szerezni Rannaldinit. És ha az Államokba megyek, és vissza akarok jönni, Lassie-nek hat hónapra karanténba kell mennie. És Hermione átjön, évekig ott marad, és a kis Cosmo tönkreteszi a helyet. Angliában legalább a saját házukban élnek. – Annyira örülnek, hogy megszereztek engem, már az egész világgal közölték. A jövő héten átrepülhetünk, és nézhetünk házakat. A francba! – mondta, ahogy megint csöngött a mobilja. – Miért nem hagynak már békén? Halló, halló. Teljesen megmerevedett az arca, az öröm és a szín olyan hirtelen eltűnt róla, hogy egy pillanatig Kitty azt hitte, hogy visszamondták az állást. Egy pár percig csak hallgatott, néha annyit szólt, „si". Aztán csak annyit mondott: – Nagyon jó, hogy értesítettél. Majd később beszélünk, ciao. – Letette a telefont. Csak akkor tört ki belőle a dühöngő őrült, egy sor olasz káromkodást cifrázott el. – Mi a baj? – Kitty belekapaszkodott a reszkető Lassie-be. – A hülye, hülye kurva – ordította Rannaldini. – Leszáguldott egy rohadt szikláról, és még csak az Emperor első két tételét vettük fel. – Miről beszélsz? – Rachelről. Megölte magát. Leszáguldott az útról. Kitty felnyögött. – Te jó isten! Szegény Rachel. Milyen szörnyű. Mi történt? Elromlott a fékje? Nem lehetett öngyilkosság. Rannaldini megrázkódott. – Úgy találták meg, hogy a Skorpió egyik példányát szorongatta a kezében. Írtak egy cikket Boriszról, hogy visszament Chloéhoz. – Ó, nem, nem bírom elviselni. Jaj, szegény kis gyerekek. – Rachel Gretelnél hagyta őket. Hülye, önző dög. – Jaj, szegény Borisz. Tudja már? – Izraelben van – mondta egykedvűen Rannaldini. – Bob volt az. Megpróbálja utolérni. – Jaj, istenem! – Kitty arcát elborították a könnyek. – Biztosan megzavarodott attól a szörnyű cikktől, és lefutott az útról. – Zsebkendő után keresgélve a zsebében majdnem kirántotta Lysander levelét. – Felhívott ezen a héten és mondta, mennyire boldogok Borisszal. Újra megszólalt a telefon. A Telegraph fülest kapott és felhívták Rannaldinit, hogy gratuláljanak New York miatt, és azt akarták, hogy kommentálja Rachel halálát. – A zenei világ nagy vesztesége – hallotta Kitty, ahogy Rannaldini visszament a dolgozószobájába –, Rachel Grantnek sajátságos tehetsége volt, amit én személyesen... Gondolván, hogy egy darabig még odalesz, Kitty kapkodva letörölte a könnyeit, és elővette a cédulát a kardigánja zsebéből. Tele volt kihúzásokkal. A megtébolyodott Lysander sokat szenvedett vele, mert nem volt segítsége sem Ruperttől, sem Ferdie-től. „Drága Kitty! Én beakartam bizonyitni hogy én tudoktenni valiamit, hát Artúr és én majnem mekcsinaltuk. Nincsen nagy házam vagy ragyoggo életem de odadom neked a szivemet ami ugyerzi mint ha transzplantalva let volna alltatás nélküli, kérlek hivj meghalok a bánatba a te imádó Lysandered."

Kitty úgy érezte, hogy egy acélcsapda éles fogai kapaszkodnak a lábába és visszatartják. Drága, édes Lysander! Hogy tudná valaha tisztelni, sőt szeretni Rannaldinit azok után, hogy ennyire szörnyeteg és érzéketlen volt Rachellel kapcsolatban? – Mrs. Rannaldini? Mi baja volt Miss Batesnek? Tegnap egész nap olyan undok volt, és feszült, most meg nem tud Kitty szemébe nézni, ahogy átnyújtotta neki a másik vezeték nélküli telefont. – Mr. Rannaldini még mindig a másik vonalon beszél, Natasha az. Azt mondja, hogy életbevágóan sürgős. – Halló – szólt a telefonba Kitty és felkészült a bántalmakra. – Egyedül vagy? Ígérd meg, hogy nem fogod elhagyni aput. – Natasha olasz-amerikai akcentusa előjött az izgalom miatt. – Wolfie nem fog visszajönni Valhallába, mert apu elvette tőle Florát, és én most Ferdie-nél lakom. Papa annyira magányos lenne egyedül. Nem kellene elmondanom ezt neked – apa meg fog ölni. ígérd meg, hogy nem szólsz neki. – Ígérem – mondta félve Kitty –, de gyorsan, minden percben visszajöhet. – A babád nem apué. Lysanderé. – Honnan tudod? – suttogott Kitty. – Előtte való éjjel lefeküdtem vele, mielőtt Lysander átjött Franciaországba és aznap este is, amikor visszajöttem. – Megrázkódott, ahogy eszébe jutott Rannaldini hideg dühe, ahogy gyakorlatilag megerőszakolta. – Lysanderrel csak kétszer feküdtem le. – Papának vasectomiája volt. – Micsoda? Mikor? – Rögtön, ahogy hozzámentél. Nem akart több gyereket, merthogy már így is heten vagyunk, meg az a rengeteg törvénytelen. Elege lett a költségekből és a zűrökből. De van húsz százalék esélye, a helyreállító műtétnek, szóval azért még lehet közös gyereketek. Kitty, még ott vagy? – Igen. Biztos vagy benne? – Igen. Amerikában volt a műtétje. Még James Benson sem tudja. – Te jó isten! – Kitty felzokogott. – Ígérd meg, hogy akkor is a barátom leszel, ha elhagyod – kérlelte Natasha. – De próbáld meg nem elhagyni. A maga nevetséges módján szeret téged, és szüksége van rád. Nem volt még nálad jobb felesége. – Most mennem kell – motyogta Kitty, és letette a telefont, és hátradőlt a kék-sárga párnákra magához ölelve Lassie-t, aki kinyújtózott, hosszú, rózsaszín nyelvével megpróbálni megnyalni az úrnője fülét. Odakint Rannaldini lovai a napfoltra feküdtek szorosan egymás mellé, hogy melegítsék egymást, letérdepeltek, majd leheveredtek, mint a tevék. Kitty nem tudta abbahagyni a sírást, amikor eszébe jutott, hogy milyen keserűn panaszkodott Rannaldini, mikor neki át kellett esnie azokon a megalázó és gyakran fájdalmas vizsgálatokon – nem említve a megsemmisítő elkeseredettséget minden alkalommal, amikor megjött a havija. Most folyton az abortusszal zsarolja, és minden alkalommal el kell viselnie a bűntudatot és megaláztatást, hogy milyen meddőnek lenni. – A hülye kurva lerohant az útról – motyogta –, és még csak két tételt vettünk fel. Jaj, szegény Rachel, jaj, drága istenem. Kittynek fogalma sem volt, mennyi ideig ült ott a gondolataiba merülve, mikor hirtelen felpattant az ajtó és a leopárdbőrbe bugyolált Hermione berobbant. – Gyerünk, Pillérke! Elmegyünk a madármenhelyre Slimbridge-be. Mindig is fogadkoztunk, hogy egyszer majd elmegyünk oda. Olyan szép nap van, és van-e ennél jobb módja, hogy megünnepeljük Rannaldini új állását. Biztosan azonnal felhívta, mérgelődött Kitty. – Fel kell jó melegen öltöznöd. Marigold, aki bejött Hermione után a szobába, azt gondolta, Kitty nagyon betegnek látszik. – És mi lesz Rachellel? – kérdezte döbbenten Kitty.

– Ez szörnyű. Mind nagyon le vagyunk sújtva – mondta gyorsan Hermione. – Bob sírt, amikor felhívott Londonból, hogy elmondja nekem, de a sírás nem hozza vissza. Segítenünk kell majd Borisznak és a gyerekeknek. Gretel maga a megbízhatóság szobra. De ne feledd! A facér férfiak szerencsések, nagyon gyorsan elkelnek. – Nem mehetünk szórakozni – mondta elszörnyedve Kitty –, éppenhogy csak eltávozott. – Rachel megőrült a természet fennmaradásáért – mondta gyengéden Marigold. – Ez valamiféle megemlékezés róla, ha elmegyünk. Gyere, Kitty, jót fog tenni neked.

64. Úgyhogy két kocsival mentek: Marigold Larry, Georgie és Guy mentek elöl. Hermionéhoz vonakodva csatlakozott Meredith, mert Bob még Londonban volt, próbálta intézni a Rachel halálával kapcsolatos ügyeket, velük utazott Kitty és Rannaldini, aki vadonatúj, hosszú, halvány őzbarna Ralph Lauren kasmírkabátban tündökölt. A felhők elvonultak. Kankalin, ibolya, és a veronika kék lámpácskái gyülekeztek a sövény körül, amelynek első zöld galagonya és vadrózsa lángjai csillogva remegtek. – Fel a napszemüveggel és a fejkendőkkel, srácok – mondta Hermione egy rozsdabarna selyemkendőt kötve sötét haja köré. – Nem szeretnénk, hogy megrohanjanak az autogramvadászok. Volt egy kis zűr, mielőtt még beljebb kerülhettek volna Slimbridge-be, amikor semmibe véve a feliratot: „TILOS A BELÉPÉS FOLTOS MACSKÁKBÓL VAGY TIGRISBŐL KÉSZÜLT BUNDÁBAN". Hermione megpróbált bejutni. – Ez egy hamis leopárdbőr? – kérdezte a kasszában ülő lány. – Természetesen nem – mondta elszörnyedve Hermione. – Attól tartok, akkor nem mehet be. Úgyhogy Hermione pofákat vágott, és mikor Rannaldini semmi jelét nem mutatta, hogy meg akarna válni ragyogó új kasmírjától, Guy volt olyan kedves, hogy kölcsönadta neki a régi, katonai nagykabátját. – Mennyivel jobban néz ki egy férfin – viccelt Guy, ahogy begombolta a rézgombokat. – Emlékszel arra a reklámra, Pillérke? Kitty nem emlékezett. Azon gondolkodott, milyen nagy az ellentét a hangos, önelégült, művelt paradise-i társaság – magát természetesen nem beleértve – és a rosszul öltözött, izgatott tömeg közt. Leginkább anorákos szülők és gyerekek, nyugdíjas házaspárok vagy komoly sortos férfiak nyakukban fényképezőgéppel és távcsővel. – Rémesen kültelki – rázkódott meg Meredith, ahogy elvonszolta Kittyt a csillogó rózsaszín cseresznyefák, szomorúfűzfák, kicsi, mesterséges tavak és madaraktól nyüzsgő kavicsos szigetecskék mellett. – Úgy gondolom, nagyon szép – mondta Kitty, megcsodálva a csillogó kék, sárga és vörösesbarna fejű kis vadrécéket és a fekete hattyúkat, akiknek a nyakán a toll kibomlott, mint a pálma. – Jaj, de édes. – Lehajolt, hogy megsimogassa a kicsi, barna csíkos hawaii libákat, akik kenyeret kunyerálva mászkáltak körbe, és szelíden az emberek lábához dörgölőztek, mint Lassie. – Az a fehér galléros madár hasonlít Percyre – mondta Meredith. – Úgy hívják, hogy közönséges kanalas réce. – Marigold lelkesen fitogtatta ornitológusi tudományát. Guy szintén lelkesedett, fiatalkori gyalogtúrái során szenvedélyes madármegfigyelő volt. – A vörös kacsa násztánca valami fantasztikus – mondta Larrynek. Látván a feliratot, ami azt mondta, hogy „CSENDESEN JÁRJ, ÓVATOSAN LÉPJ", Kitty azt gondolta, hogy úgy hangzik, mint valami imádság. Léteznie kell Istennek, aki megteremtette a

különféle színes madarak fantasztikus változatait, és micsoda csodálatos hápogást, gágogást, huhogást visznek végbe! Minden bokorból tülekedés hallatszott, mint egy tinédzsereknek rendezett partin. – A belsőépítészek felszedhetnének egy-két ötletet – mondta Meredith egy dunnalúd fekete, rozsdabarna és fehér tollazatát tanulmányozva. – Figyeljétek, mit mond a nagy fütyülőréce udvarlási szokásairól – kiáltotta Marigold feltéve a szemüvegét, hogy elolvassa a feliratot: – A hím ívben behajlítja a testét és a nyakát, picikét lóbálja magát, majd feltartja a fejét, majd a farkát. Rendszerint rengeteg hím adja elő táncát egy nőstény előtt. – Úgy hangzik, mint amikor az paradise-i férjek produkálják magukat Rachelnek – mondta keserűen Georgie. – Te jó isten, elfelejtettem, hogy halott. Meredith észrevette, hogy Kitty csillogó szeme hirtelen megtelik könnyel, odasúgta Marigoldnak: – Jól van? – Nem hiszem – súgta vissza Marigold. Hermione elkapta, ahogy egymásra néznek, és Rannaldinihez fordult. – Nem lenne csodálatos, ha Kitty örökbe tudna fogadni egy kanadai libát? Van itt erre valami rendszer. El tudná foglalni magát. Megyek, és felvidítom. Mélyen érző, gondoskodó természetét és vonzóan formás lábát fitogtatva előrement, és átkarolta Kittyt. – Annyira örülök Rannaldini új állásának. Tudom, hogy ő rossz fiú, de ha a szarvasbikákra, ménekre, kankutyákra gondolsz, és hogy a hímmadarak mennyivel ragyogóbban néznek ki, mint a nőstények, nem csoda, hogy a férfiak különbözőek. A szukák, nőstények, és a tojók gyengédek, a fészkeiken ülnek, és otthon maradnak. A szex valójában nem annyira fontos. Lysanderrel igen, gondolta durcásan Kitty. Kitty észrevett egy gácsérkacsát, smaragdzöld feje ragyogott a napfényben, ahogy pettyes felesége házastársi elégedettséggel mellette fészkelt. Mint Lysander és én, gondolta Kitty. Én közönséges vagyok és pettyes, ő gyönyörű és csillogó, de szeret engem. – Tudom, hogy még mindig bele vagy esve Lysanderbe. – Marigold belekarolt Kittybe a másik oldalról. – Egyszer mindannyian elkaptuk, mint az influenzát. – Néhányan közülünk még mindig – sóhajtotta Meredith egy kigyúrt német turista szőke, szőrös lábát csodálva. – Ne hülyéskedj, Meredith – korholta Marigold. – És ne légy meggondolatlan, Kitty. Valhalla gyönyörű hely, és Rannaldini vesz neked valami csodálatos lakást New Yorkban. Nem valami mulatságos leadni az életszínvonaladból. – Marigold még nagyobbat sóhajtott. – És gondolj az előtted álló utazásokra. És a csomagolásra, gondolta ernyedten Kitty. – „Nem fogja mindig azt mondani neked, amit hallani szeretnél tőle" – énekelte lágyan Hermione, úgy, hogy az emberek megfordultak és rámosolyogtak. – „De most és azután mond neked valami csodálatosat." A jövő héten Rutminsterben Meddőségi Konferenciát tartanak – folytatta Hermione. – Miért nem mész át, Kitty? Ha megosztja az ember a problémáját valakivel, már meg is van oldva. Larry, Guy és Rannaldini előrementek és elfordultak, hogy megnézzék a flamingókat. A lágy narancsszínű és Barbara Cartland-rózsaszín jószágok egy lábon álldogáltak és dallamtalan, csörömpölő zajt hallattak. – Úgy hangzik, mint Borisz valamelyik szimfóniája – jegyezte meg rosszmájúan Rannaldini. – Szegény ördög – mondta Larry. De Rannaldini mélyen a gondolataiba merült, előre látta, mekkora veszekedéseknek néz elébe, mire azokat az önfejű, de kábítóan tehetséges New York-i zenészeket gatyába rázza. Az a hangverseny, amivel annyi adományt gyűjtött az öbölháborúra, jó képet alkotott róla. Mielőtt elmegy, megtehetné ugyanezt a Madarak Védelmére alakult Királyi Társaság javára. Csinálhatnának

egy ornitológiai programot. Annyi zeneszerző – Delius, Respighi, Sibelius – közül válogathat. A tornyában volt egy szerenád Olaszország elveszett madarairól, amit fiatalkorában írt. Ma este elő is veszi, és átnézi. – Guy egy olyan disznó – súgta Georgie Marigoldnak. – Tegnap felhívott egy barátnőm, hogy elmondja, el kell olvassam a Szerelem kolera idejént, mert az egész csak arról szól, hogy csak úgy tudja valaki megtartani boldognak a feleségét, ha egyre csak hazudik neki. És ezt a rohadt könyvet adta Julia Guynak a születésnapjára. No de legalább megvigasztalódott, Guy tényleg nagyon aranyos hozzá mostanában, és David felhívta, míg ma reggel Guy elment újságért, és feltehetőleg telefonált Juliának, és Daviddel megbeszélték, hogy együtt vacsoráznak hétfőn. – Olyan szerencsés vagyok a drága Bobbal – mondta öntelten Hermione, míg egy kis erdő felé haladtak. – Annyira odaadó. Jaj, de szépek azok a szárcsák! Kíváncsi vagyok, hogy a szárcsák tényleg melegek-e. – Be akarok menni a vadlibák rejtekhelyére – kuncogott Meredith néhány lépcsőn felugorva egy fakunyhóba. – Hát, nem is igazán – mondta kirontva, mert felfedezett egy csomó látcsővel leskelődő, bütykös térdű, szakállas férfit. De a paradise-i társaság, akik már elindultak felfelé a lépcsőn, jókedvűen visszanyomták a rejtekhelyre. Odabent a széles ablakok a Severn-folyó torkolatára nyíltak, amely úgy nyúlt el, mint egy hatalmas, fehér, világító STOP felirat. Az előtte lévő kis tavakat madarak pettyezték. Jobbra a távolabbi parton oszlopok, daruk emelkedtek ki a füstös homályból. – Nézd a kanadai ludat! – kiáltott Marigold. – Ott van egy gyönyörű Bewick hattyú – figyelte meg Guy, aztán a hangját felemelve illetékesnek érezte magát a szakértelme miatt: – A Bewick repülés közben ilyen hangokat ad ki: tong, tong, tong, bong, ongong, ongong. – Jourdain úgy írja le ezt le, hogy gágogó hangjegyek tarka lármája – ajánlkozott az egyik bütykös térdű férfi. Kitty elkapta Meredith pillantását, és hogy ne nevesse el magát, sürgősen elkezdte tanulmányozni a falon lévő nevezetességek táblázatát, meg a látható élőlények leírását és előfordulását. Végigfuttatva szemét a listán, amely magában foglalta a búbos vöcsköt, mindenféle hattyúkat, kacsákat és libákat, a szürke gémet, sőt még egy jégmadarat is, egyszer csak megállíthatatlanul rázkódni kezdett a nevetéstől, végül már nem kapott levegőt és az oldalát fogta. – Mi a fene történt? – kérdezte veszélyt érezve Marigold. – Nézd! – a lista felénél egy nagyon szép kézírású valaki odaírta, hogy „DONALD KACSA". A leírásnál mellé volt írva: Kék test, sárga csőr és a feltalálható példányok számai mellé: sajnos egy se. – Ez nem nagyon vicces, Pillérke – mondta rosszallóan Guy. – Az emberek nagyon komolyan veszik a madármegfigyelést. – Lysander járhatott itt. – Kitty megtörölte a szemét a ruhája ujjával. Amikor elkezdett nevetni, rájött, hogy nem tudja abbahagyni. – Jobb, ha hazavisszük – suttogta Marigold. – Gyerünk, öreglány – ölelte át Larry a vállát. – Nem kell túlreagálni. – Tisztára becsavarodott – tátogta Guy Meredithnek. – Te nem így lennél – kérdezte Meredith szokatlanul éles hangon –, ha ezekkel kellene együtt élned? – Odaintett a fejével Rannaldini és Hermione felé, akik a ruhájukat igazgatták, és elégedetten vigyorogtak, amikor kijöttek a szomszédos lúdmegfigyelő toronyból. A madarak olyan boldognak látszanak, gondolta Kitty, aki megadással hagyta, hogy Larry visszavezesse. Most, hogy a párzáson tói voltak, megvolt a kis családjuk. Figyelte, ahogy egy gácsér meg egy kacsa előtűnik a part felől büszkén vezetve a pici, pelyhes kiskacsák konvoját. Menedéket találtak itt Slimbridge-ben, és akkor mehettek el, amikor akartak. Egyszerre csak eszébe jutott a zabban eltévedt tehén a tavalyi aszályos nyárban, aki a rácson keresztülgördülve talált kiutat. Olyan gond nélkülinek, felszabadultnak látszott. Bárki kijuthat, ha nagyon akarja.

– Tong, tong, tong, bong, bong, ongong, ongong – dünnyögte Kitty. Larry idegesen nézett rá. – Majd én átveszem – súgta Georgie, és belekarolt Kittybe. – David Hawkley annyira vonzó – mondta Kittynek, lehalkította a hangját. – Ha el tudsz képzelni egy macsó, intellektuális Lysandert. – Lysander úgy tökéletes, ahogy van – mondta sértődötten Kitty. Egy éles fuvallat beborította a sötét vizet a már lehullott rózsaszín cseresznyevirágokkal, mint konfettivel. – Tudod, hogy tényleg szeretem Guyt – ismerte el Georgie. – A házasságban a legfontosabb dolog a bajtársiasság, és aztán ott van egy hatalmas mellékes, hogy átsegítsen a rossz napokon. A válás nagyon rossz hatással van a gyerekekre. Elmentek a Slimbridge bolt mellett, amelynek a kirakatában még mindig ott volt az anyák napi matrica. Nem akarok mellékvágányokat, és soha nem lesz gyerekem, akiket tönkre lehet tenni, ha Rannaldini felesége maradok, gondolta zsibbadtan Kitty. És egy kanadai lúd, ami ki-be repked a madármenedékből, nem elég. Egy csinos, fiatal anyuka jött ki a boltból. Aranyos gyerekét kézen fogva vezette, aki egy fekete játék malacot húzott maga után. A hegyek mögött messze táncolt a nyájas kismalaccal, gondolta Kitty, és beharapta az ajkát, hogy el ne sírja magát. – A legfontosabb az – jött oda Hermione a bal oldalán hogy Rannaldininek szüksége van rád. Csodálatos érezni, hogy nélkülözhetetlen vagy egy zseni számára. – Bob bizonyára nagyon megnyugtatónak érzi – vetette oda epésen Georgie. Hermione meghajtotta fejét. – Igen, igen, érzi ő is. Nem vagyok az ő korosztályuk, gondolta Kitty. Nem emlékszem az olyan reklámokra, hogy van olyan dolog, ami jobban néz ki férfiakon. Még fiatal vagyok, és szeretem Lysandert. Rannaldini, Guy, Georgie és Hermione megunták a névtelenséget, és nem bánták, mikor egy nagy csapat külföldi turista autogramért megállította őket. Ahol a külföldiek megrohanták, a szégyenlős angolok nem voltak lassúak, hogy kövessék őket. – Tényleg mennünk kell – nevetett Hermione öt perccel később. Szeretem Lysandert, ő a gyerekem apja, gondolta Kitty. Rannaldini hazudott, megcsalta, elárulta, és csak elítélni lehet. Most éppen egy nagy mellű svéd lány nevét kérdezi, hogy személyesebb legyen a beírás az autogramos könyvébe. – Nekünk októberben lesz a tizenhatodik házassági évfordulónk – mondta Marigold. – Úgy vélem, rettenetesen hálásnak kell lennünk Lysandernek. Egyáltalán nem lenne évfordulónk, ha nem tette volna annyira féltékennyé Larryt. – Menjünk haza teázni Valhallába – mondta Rannaldini meleg, simogató kezét Kitty nyakára téve, amikor a kocsik felé sétáltak. – Micsoda klassz délután – kiáltotta vigyorogva Hermione, mivel Rannaldini a másik kezével az ő fenekét simogatta. – Csináljunk ebből rendszert. Georgie megrázkódott. – Kezd lehűlni. – Mit gondolsz, hogy érzem magam kabát nélkül? – mormolta Guy, aztán Kittyre mosolygott. – Az a legjobb, hogy hazamegyünk a teasütikhez és Pillérke csokoládétortájához. Mindannyian rámosolyogtak. Volt, aki megérezte, mennyire szomorú és megpróbálták javítani a hangulatát. – Fáradtnak látszol, Kitty – mondta Rannaldini, amikor hazaértek Valhallába. – Miss Bates elkészíti a teát. Ülj a tűz mellé. Gyertek és nézzétek meg az új játékomat, mondta a többieknek.

65.

Mind kitódultak, hogy megcsodálják Rannaldini új helikopterét. Amikor Kitty fáradtan bement a házba, Lassie feléje táncolt, csíkos testével kígyózva, kanyarogva, fekete karikás szeme tele volt szeretettel, örömében a kőpadlóra pisilt. Nem tudom itthagyni Lassie-t, gondolta Kitty. Meg sem állt, hogy feltörölje a tócsát, leszaladt a sötét folyosón. Rannaldini gardróbja előtt Lassie összerágott valamit, Kitty először azt hitte, hogy egy ágacska. Aztán rájött, hogy a karmesteri pálca, amelyet Toscanini adott Rannaldininek a halálos ágyán. – Ez lesz a te halálos ágyad, Lassie, ha nem jutunk ki innen. Rémülten felnyalábolta a kutyát és berohant a konyhába, ahol ott találta Miss Batest rettenetesen elkeseredetten. – Mrs. Rannaldini, muszáj mondanom magának valamit. Aztán megcsinálom az teát. – Olyan jól gondoskodik Rannaldiniről és rólam – hebegett Kitty, félt minden időhúzástól –, annyira hálásak vagyunk. Nem várhat holnapig? – Nem. – Miss Bates annyira kitartott, hogy végül Kitty leültette a konyhaasztalhoz. – Mrs. Rannaldini – mondta Miss Bates, kétségbeesetten tekergette az arany karperecet sovány csuklója körül. – Meg kell mondanom magának, hogy amíg mélyen aludt az ágyában Rannaldini altatójától kiütve, én lefeküdtem Mr. Rannaldinivel. – Elcsuklott a hangja. – Rettenetesen sajnálom, de annyira vonzó. Kitty egy pillanatig hitetlenkedve nézett Miss Batesre, majd nevetésben tört ki. – Ez minden? Egy rémes pillanatig azt hittem, hogy be akarja adni a felmondását. ígérje meg, hogy marad, és gondoskodik Rannaldiniről! A takarítószobában Kitty talált egy ősrégi macskakosarat, letörölte, belerakta a remegő Lassie-t, aki meg volt róla győződve, hogy az állatorvoshoz mennek. – Bong, bong, bong, tong, tong, tong, ongong, ongong, ongong, ez a repülésre hívó jel a nőstény Rannaldininek. – Kitty visítozva nevetett, megint nem tudta abbahagyni, keresztüliramodott a kaszálón, elhagyta a labirintust, és balra fordult az istállókhoz. Mivel a garázs Rannaldini helikopterállása mellett volt, nem tudott volna észrevétlenül elosonni kocsival. Az egyetlen megoldás a legkedvesebb ló az istállóban. – Bong, bong, bong, tong, tong, tong. Kockázat nélkül nincs győzelem. – Minden idegszálával reszketett, még jobban, mint Lassie. Muszáj megpróbálnia, össze kellett gyűjtse az összes merészségét. De ahogy befutott az istállóba, elakadt a lélegzete a rémülettől. Elfelejtette, hogy az összes lovat kicsapták Sötétség Hercegén kívül. Sötétség Hercege rosszindulatúan bámult ki a bokszából olyan sötéten, mint a neve, gonosz szemeit forgatta, ahogy rugdosta és harapdálta a félajtót. Nekem jön, ha megpróbálom rárakni a kantárt, gondolta a rémülettől ájuldozva Kitty, aztán megdermedt, amikor a lovászkunyhó ajtaja kinyílt. De Clive helyett Janice, a vezetőlovász tűnt fel. Janice nagy híve volt Kittynek; lehet, hogy Kitty nem Valentinónál vásárolt, mint Cecilia, de mindig figyelt rá, hogy a lovászokat pontosan fizessék ki. – Nagyon rosszul nézel ki. Nem kellene, hogy fönt legyél – mondta, ahogy észrevette Kitty rémes remegését, és hogy az izzadságtól csillogó arca teljesen szürke. – Felszerszámoznád a Herceget, ha szépen kérlek? – hebegte Kitty a hágókő mögé rúgva Lassie macskakosarát. – Rannaldini ki akar vele menni. – Ebben az órában? – Janice ránézett az órájára. – Odaát van a barátaival. – És villogni akar – fintorgott Janice. – Már éppen be akartam hozni a többi lovat. Mi volt ez? – Lassie könyörgő nyiffanása megállította. – Semmi, gondolom egy madár. Ma Slimbridge-ben voltunk. – mondta Kitty elszántan.

– Inkább úgy hallatszik, mintha a rottweilerek beszorultak volna valahová. – Janice körülnézett az istállóban. – Kérlek, szerszámozd fel Herceget! – Kitty próbálta elfojtani a rémületét. Végtelen sok ideig kellett várnia, különösen hogy folyamatosan dúdolnia kellett, hogy elnyomja Lassie egyre növekvő sértődött nyüszítését, de végül Janice bedugta a fejét a félajtó felett. – Atyaég, ez egy veszélyes csirkefogó. Hová vigyem? – Hagyd itt egy pillanatra. Rannaldini visszafordult, mert ott felejtette az ezüstfejű ostorát a nyergesben – mondta Kitty. A pokolba fog jutni a szörnyű hazugságai miatt. – Megnézem – mondta Janice. Kitty majd beleőrült a félelembe. – Édes Istenem, vigyázz ránk! – imádkozott. Vett egy nagy lélegzetet, kinyitotta Herceg ajtaját, és csak megragadta a gyeplőt és kilőtt, mint egy rakéta. Nem hagyott magának időt, hogy kétségei legyenek, felnyalábolta Lassie kosarát, felkapaszkodott a hágókőre, és valahogy kiegyenesedett a hatalmas fekete háton, amely úgy hánykolódott, mint a hajó a viharos tengeren. Egy mániákus dobbantással Herceg kitört az istállóból, lerohant a földúton, hogy megkeresse a barátait. Legalább megtámadni nem tudja, amíg a hátán ül. Janice kiáltásaitól megijedve a ló vágtázni kezdett. – Jujj, ez rosszabb, mint egy nagy hullámvasút – nyögött fel Kitty, beleakasztotta ujjait a vastag sörénybe, ahogy fák, bokrok, telefonpóznák elsuhantak mellette. Ez az egész rázkódás biztosan rossz a babának, de sokkalta rosszabb – zokogott fel Kitty – összeroncsolódott magzatként az abortuszvödörben végezni. A gondolattól még erősebben megkapaszkodott. – Te jó ég! – Hirtelen eszébe jutott, hogy a nyugati kapu felé süvölt, ami boltíves, és láncokkal van lezárva. Ha le kell szállnia Hercegről, soha nem tud többet feljutni rá. Egy balra lévő tisztás fölé dübörögve lazította szorítását a sörényen, hogy megfeszítse a külső hevedert. A nagy ló a Rutminster Kupán bizonyított sebességét lecsökkentette egy erdei lovaglás tempójára. – Ó, jó fiú, Herceg, kérlek, maradj egyenesen – kérlelte Kitty. Ha becipelné az ágak alá, fennakadna. A szél fölemelte a haját, belekapott szürke kardigánjába és régi szürke kockás szoknyájába. Jobbra és balra az erdő talaján harangvirágok küszködtek, hogy átnyomuljanak a kutyatejfüvön, szederindák fojtogatták a pici kankalinokat, és sápadt arcú kökörcsinek fuldokoltak, mint fürdőzők a vadfokhagyma tengerben, amelyek orrfacsaró olajos bűzt árasztottak, ahogy Herceg repülő lába lenyomta őket. Elérték a nyílt mezőt. Kitty megint tudta, hogy vége, ha Herceg istállótársai odaügetnének, hogy csatlakozzanak hozzá. De előtte, mint a berlini fal, ott feküdt a Fleet-folyó és a szabadság. – Tovább, Herceg! – kiáltotta Kitty, ahogy leereszkedett a parton. Csak egy pillanatra megtorpanva, a bátor fekete ló beleereszkedett az örvénylő, barna vízbe. Rémült nyüszítés emlékeztette Kittyt, ha lecsúszna, vagy elengedné a macskakosarat, Lassie megfulladna. – Miatyánk, ki vagy a mennyekben – kiáltotta Kitty – szenteltessék meg a te neved... Néhány rettenetes pillanatig Herceg nem kapott levegőt, vakmerően úszott, küzdött az ellenárammal, aztán kitámolygott a másik oldalon. – Nagyon köszönöm, öregfiú – sírt Kitty. A Szarka-tanya hívogatóan integetett. Sokkal könnyebb volt fennmaradni, hogy felfelé haladtak a dombon. Paradise déli részére később érkezett a tavasz. A felhőket söprő fák még mindig meztelenek voltak. Elszáguldottak a hatalmas galagonyasövény mellett, úgy nézett ki, mintha lisztbe mártották volna, és ott volt szegény Rachel háza. „Nyugosszon angyal éneklő sereg31", gondolta Kitty.

31

Shakespeare: Hamlet, V. felv., 2. szín. (ford. Arany János)

De a jelen sokkal fontosabb volt. Visszanézve rémülten látta felemelkedni Rannaldini helikopterét. Olyan volt, mint egy ellenséges lódarázs. Kitty eltűnődött, vajon meddig tud még kapaszkodni. Aztán, mint a mennybéli város, látta Paradise utcát, ami elhaladt Szarka-tanya mellett. Megint beleakaszkodott fájó ujjaival Herceg sörényébe, megfeszítette a külső gyeplőt, és a ló jobbra pördült. – Tudok lovagolni – kiabálta Kitty diadalmasan. De semmi sem készítette fel, hogy kell a makadámúton lovagolni nyaktörő sebességgel. Mi történik, ha találkoznak egy kocsival? Összehúzta magát, hogy elkerüljön egy alacsonyan csüngő platánfaágat. Mindkét cipőjét elvesztette, úgy érezte, hogy lassan a fogait is elveszíti. Amikor megpróbált föllendülni Lysander ösvényére, ő és Herceg megváltak egymás társaságától. Paradise varázsa túl erős volt neki, és ő tovább folytatta az útját. Kitty finoman landolt a széleken lévő fehér violák között. Egész életében édes illatukkal fogja összekapcsolni a megkönnyebbülést, hogy nem sérült meg, és a még nagyobb megkönnyebbülést, hogy kinyithatta a macskakosarat. Lassie kiugrott, boldogan piruettezett, és csíkos mancsaival végiggereblyézte úrnője lábát. – Gyorsan, gyorsan, báránykám. – Mindkettőjüket sürgette az idő, Kitty lihegve szaladt a házhoz vezető ösvényen. Észre sem vette, hogy az éles kövek elszakították átázott harisnyáját. Aztán csalódottan kiáltott fel. A függönyök be voltak húzva. Háromnapi tej állt a küszöbön. Az „ELADÓ" tábla tehetetlenül reszketett a hideg szélben. A szíve majd kiszakadt, kétségbeesve kapkodott levegő után, felkapaszkodott a kerti úton, és bedörömbölt az ajtón. Semmi válasz. Lehet, hogy Lysander ágyban volt, hogy felvidítson valami széplányt, akinek féltékennyé kell tenni a férjét. – Ó, Lassie, mi lesz velünk? – szipogott Kitty. Válaszul elszörnyedt csaholás hallatszott. Benyomta az ajtót, Kitty átlépett a levélhegyeken. A tetején lévő egyik borítékra az volt írva, „LYSANDER HAWKLEY, ARTÚR TULAJDONOSA, ANGLIA". Jack, aki sáros barna orrával körülszimatolta, hangos lelkendezéssel üdvözölte. Aztán észrevette, hogy Lassie félénken toporog a küszöbön, peckesen körbejárta piszkafalábaival, szagolgatta, és ismerkedett vele. Mikor rájött, hogy egy nősténnyel van dolga, csóválni kezdte töpszli kis farkát, majd fontoskodva és csaholva beszaladt a nappaliba. Lysander az öreg kék bársonykanapén ült magába rogyva, és kétségbeesetten meredt a levegőbe, észre sem vette a rettenetesen izgalmas célfotót a televízióban. Nyúzott arca borostás volt, hatalmas, fekete karikák voltak a szeme alatt, Donald kacsás pulóvere kifordítva volt rajta és felemás volt a zoknija. – Lysander! – Kittynek alig jött ki szó a száján. Lysander bután körülnézett, aztán hitetlenkedve bámult. – Lysander, én vagyok az – suttogta Kitty, és kinyújtotta reszkető kezét. – A hegyeken túl, messze, messze, táncolt Nyájas Kismalaccal. Mintha a tenger fenekéről kellett volna felküzdenie magát, Lysander feltápászkodott. – Délibáb vagy netán varázslat? – motyogta. – Én én vagyok. Szeretlek – zokogta Kitty. – Ne haragudj, hogy betörtem. Nem tudok többé Rannaldinivel élni. Lysander elámult, véreres szeme egyre tágabbra nyílt, ahogy rámeredt. Aztán hatalmas mosoly terült el az arcán, óriási örömkiáltást hallatott, és átugorva a kanapén a karjába esett, kicsókolta az életet belőle – de csak egy pár másodpercig, mert mindkettőjüknek elakadt a lélegzete, és levegő után kapkodtak. Egy elragadtatott pillanatig Lysander megérintette Kitty széltől nedves haját, és végigfuttatta kezét sápadt, átfagyott arcán, hogy megbizonyosodjon, nem álmodik. – Azt hittem, már nem látlak soha többé – csuklott el a hangja. Aztán nem akarta elengedni egy pillanatra sem, odaráncigálta a súlyos püspökszéket a szobán keresztül, és a bejárati ajtó elé lökte. – Nem fogjuk ide beengedni Rannaldinit. – Belerogyott a székbe, Kittyt az ölébe húzta.

– Elszöktél. Jaj, Kitty drágám, tényleg megszöktél. Nagyon bátor vagy. – Minden mondat után csókkal halmozta el. – Vettem neked egy eljegyzési gyűrűt, hátha szükség lesz rá. Valójában egy dobozban van. – Lysander nem tudta abbahagyni a nevetést, aztán hátradőlve az íróasztalfiókban lévő rumliban keresgélve kiemelt egy piros bőrdobozkát, amely egy hatalmas gyémántot rejtett magában. – Egy kicsit feltűnő, de a gyémánt örök. Ki mondta ezt? Shakespeare? Mindketten annyira reszkettek, hogy elég hosszú ideig tartott neki, míg ráhúzta az ujjára a gyűrűt. – Mennyei – sóhajtott fel Kitty. – Ó, Lysander, nem kellett volna, úgy értem, biztosan rengetegbe került... – Csitt! – Lysander megcsókolta a homlokát. – Georgie visszaadta nekem a gyémánt nyakéket, amit odaadtam neki, hogy megjavíttassa a kapcsot, úgyhogy elpasszoltam. Csak mi ketten számítunk. Hogy a fenébe törtél ki Valhallából? – Sötétség Hercegén lovagoltam – mondta büszkén Kitty. – Mit csináltál? – kérdezte teljesen ledöbbenve Lysander. – Jaj, Kitty, nem lett volna szabad. Annyira rettegsz a lovaktól, én meghaltam volna az ijedségtől. – Attól sokkal jobban féltem, hogy nem jutok el hozzád – ismerte be Kitty. – Teljesen átáztál – Lysander egyszerre csak megfogta csöpögő szoknyáját és szakadt harisnyáját. – Te jó isten, csak nem jöttél át a folyón? Belefulladhattál volna. Értem tetted. Jaj, Kitty, drágám, annyira bátor vagy. Nem tudom elhinni. Hol van most a Herceg? – Nem tudom. – Kitty megrázkódott. – Elengedtem Paradise-ba. Neki is szüksége van egy kis szórakozásra. Valószínűleg számlát nyit az Almafában, vagy iszik egy sherryt a Paradicsom Kapujában, vagy ha szerencsénk van, tönkreteszi Percy kertjét. – Kitty! – ámult el Lysander. – Sosem gondoltam volna, hogy képes vagy ilyen felelőtlenséget elkövetni. Ó, de szeretlek. Hátrahajtotta Kitty fejét, beletemetkezett a szájába, és egyre szenvedélyesebben csókolta; a borostája karistolta Kitty arcát, ez volt a legédesebb fájdalom, amit Kitty valaha érzett. – Nem tudom elhinni, hogy ez velem történik. Bújjunk ágyba! Rettenetesen szeretnék megbizonyosodni, hogy valóságos vagy. – Álmodozva elkezdte kigombolni Kitty szürke kardigánját. De Kitty még nem tudta átadni magát teljesen az örömnek. – Van valami, amit el kell mondanom neked. Lysander észrevette, hogy Kitty nem bőröndökkel érkezett. Elkezdett reszketni. – Csak egy pár percre jöttél. – Addig szorította a kezét, amíg Kitty fel nem jajdult. – Vissza akarsz menni. Nem tudom elviselni, becsületemre, nem bírom. – Nem erről van szó. Nem akarlak csapdába csalni, de gyereket várok. – Nem hiszem el! – Lysander arca felderült a megkönnyebbüléstől és a boldogságtól. – Ez fantasztikus. Gondoskodni fogok mindkettőtökről. Imádom a babákat. Nem számít, ha Rannaldinié. Ha mi neveljük fel, a miénk lesz. Kitty kapkodva törölgette a szemét. – A tiéd – suttogta. – Az enyém? – kérdezte hitetlenkedve. – Honnan tudod? – Rannaldininek vasectómiája volt, úgyhogy csak a tied lehet. Lysander csak bámult rá, lassacskán felfogta a borzalmas igazságot, a rémisztő rosszallás harcolt a túlcsorduló örömmel és büszkeséggel. – Az én bébim! Istenem, ez nagyszerű, de a rohadék Rannaldini hagyta, hogy azt hidd, nem lehet gyereked. Jézusom, de szemét. Kap majd tőlem egy iraki manikűrt, utána megölöm. Úgy érted, tényleg az én gyerekem, úgy értem, a mi gyerekünk? Kezébe fogta a kezét, és végigcsókolta az ujjait, Kitty érezte a könnyeit. – Elveszthetted volna – mondta elcsukló hangon. – Leeshettél volna az úton, mint anyu. Ó, hála istennek, hogy megmenekültél.

– Semmiség volt. Nem féltem, mi lesz, mert tudtam, te voltál itt az út végén. – Nem szabad sírnod. – Lysander kinyúlt a zsebkendőjéért, és letörölte mindkettőjük könnyeit. Aztán lassan azt mondta: – A mi gyerekünk, Istenem, fantasztikusan érzem magam. Hívjuk fel aput? Nem, először nyissunk ki egy üveget. Annyira sovány volt, hogy Kitty már alig várta, hogy megetesse lekváros tekercscsel és melaszpudinggal. – A szülésig tudok dolgozni – mondta, nem akarta, hogy Lysander nyomás alatt érezze magát –, aztán meg tudok vállalni gépelést. – Szó sem lehet róla. – Lysander kihúzta magát. – Van rendes állásom, hétfőn kezdek, Rupertnek fogok dolgozni, lovakat fogok betörni és idomítani. Úgy gondolja, hogy túl sok erőfeszítésbe került megtartani a súlyomat, úgyhogy ki fog próbálni műlovaglásban, sőt díjugratásban is. – Ez csodálatos – mondta Kitty boldogan. – Megbocsátom neki, hogy ilyen szörnyen viselkedett veled. – Ó csodálatos. Valójában visszavette Picúrt, hogy Büszkeséggel éljen, mert mindkettőjüknek annyira hiányzik Artúr. Most pedig elmentek Taggie-vel Bogotába hat hétre, hogy kapjanak egy fekete babát. Nem, ebben nem vagyok biztos, hogy így van – mindegy, Dizzy szabadságra megy, úgyhogy Danny és én vagyunk felelősek az istállóért. Annyira féltem tőle, de most, hogy itt vagy nekem, bármit meg tudok csinálni. – Mindig is tudtál – mondta büszkén Kitty. – És Rupert bérel nekem egy kis házat. Tényleg aranyos, de csak azért, mert te is ott fogsz élni. Jaj, nézd! Kitty követte a tekintetét, és látta, hogy Lassie és Jack összegömbölyödve együtt fekszenek a kutyakosárban, és Jack szorgosan nyalogatja Lassie szemét és orrát. – Jacknek szüksége lesz egy létrára, ha Lassie eléri a teljes nagyságát – mondta Lysander. – Nekem meg társadalmi létra kell, hogy fölemelkedjem hozzád, és feleségül vehess – kuncogott Kitty. – Ne nevettesd ki magad! – dühöngött Lysander. – Te annyira jóságos vagy, és annyira fölöttem állsz. Én tényleg az a férfi leszek, aki féltékennyé teszi a férjeket, a világon minden férfi meg fog halni az irigységtől, mert te az enyém vagy. – Megcsókolta Kitty kis pisze orrát. – El is felejtettem, milyen szép vagy. – Nem tudok magamhoz térni. Tulajdonképpen húsz perce még le akartam lőni magam. Most pedig én vagyok a legboldogabb ember a világon, és apa leszek. Mikor a Tarzan-kiáltások elhaltak, Kitty szégyenlősen mondta: – Azt gondoltam, ha kislány lesz, hívhatnánk Pippának az anyukád után. Lysander néhány percig meg sem tudott szólalni, aztán azt mondta: – Ő imádná. És ha fiú lesz, Artúrnak fogjuk hívni.