Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz.
Készítette: Szentpéteri Csaba
ELŐTERJESZTÉS Forgalomtechnikai fázisok a Püspökladány Baross utca közműkiváltási és szerkezetépítési munkáiról A KÖZGÉP Zrt. a 100-as vasúti szakasz Püspökladány állomás átépítési munkáinak tender kiírás szerinti (2014 – 2015. évben) elvégzése érdekében az alábbi forgalomterelési és kivitelezési javaslattal kereste meg Önkormányzatunkat. A Balaton utca kikötése a Baross utcára biztosítja a közúti – gyalogos – kerékpáros forgalom számára a szükséges terelő utat Baross utcai aluljáró építés ideje alatt. Mivel a vasúti pálya a két városrészt elválasztja így a városrészeket összekötő - az aluljáró építésének útban lévő – teljes közműhálózatot ki kell váltani, és új nyomvonalra kell elhelyezni. Ez a nagy mennyiségű közmű áthelyezése a Baross utca félpályás zárását vonja maga után, amit lámpás forgalomirányítással lehetne csak kiépíteni. A lámpás közúti forgalom terelése, illetve a közúti forgalom átvezetése a szintbeli vasúti átjáróban fény és félkaros sorompóval viszont nem megoldható, mert a vasúti biztosító berendezés a közúti forgalmat nem tudja kezelni, így ez balesetveszélyes állapotot idézne elő. Ezért az alábbi forgalomterelési és kivitelezési javaslat elfogadását kéri a Kivitelező. Balaton utca építése - Kezdés: 2014.02.24. - Befejezés: 2014.06.30. - Közbenső fázis: 2014.06.01. Erre az időpontra a közlekedés akadálymentesen megindul a Balaton utcán. I.
II.
Közműkiváltási munkák Baross utcán félpályás jelzőőrös tereléssel -
Kezdés:
2014.03.20.
Befejezés: 2014.04.30.
-
Munkavégzés: Baross – Balaton utcai közművek kiváltása, új közmű nyomvonalra megépítése. Balaton utca, mint terelő út megépítése.
-
Közúti, gyalogos és kerékpáros közlekedés a Baross utcai szintbeli átjárón keresztül, de a közműkiváltási munkák környezetében jelzőőrös irányítás mellet működik.
Baross utca szintbeli átjáró forgalomkorlátozás -
Kezdés:
2014.05.01.
Befejezés: 2014.06.01.
-
Munkavégzés: Baross – Balaton utcai közművek kiváltása, új közmű nyomvonalra megépítése. Balaton utca, mint terelő út megépítése.
-
Gyalogos és kerékpáros forgalom számára a közlekedés az úttest egyenletesen burkolt felületén, az építési szakaszon, közös sávon biztosított.
-
III.
Közúti forgalom elterelése a mellékelt forgalomtechnikai tervek szerint. A Farkassziget-i és Táncsics Mihály utcai szintbeli átjárókon való terelőúttal.
Baross utcai aluljáró építés -
-
-
Munkavégzés: Baross utcai külön szintű aluljáró vasút alatti résfalak, vasúti hídszerkezet, közúti résfalak, vb bélésfalak, építése. Balaton utca, mint terelő út kiviteli terv szerinti megépítése közúti – gyalogos – kerékpáros közlekedésre: 2014.06.31. – 2015.09.06. Gyalogos és kerékpáros közlekedés a Balaton utca új nyomvonalán, Kiss Ferenc utca szintbeli átjárón keresztül. Közúti forgalom terelését a Kivitelező javasolja, a Farkas-szigeti és Táncsics Mihály utcai szintbeli átjárón meghagyni. A Mikszáth és Balaton utcai lakosok a Kiss Ferenc utcai szintbeli átjárón.
A fentiek alapján kérem a Képviselő-testületet a határozati javaslatban foglaltak elfogadására. Határozati javaslat: Püspökladány
Város
Önkormányzat
Képviselő-testülete
a
„Magyarország
helyi
önkormányzatairól” szóló 2011. évi CLXXXIX. Törvény alapján hozzájárul a szükséges forgalomelterelésekhez a mellékelt tervek szerint. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az üggyel kapcsolatban járjon el.
Határidő: azonnal Felelős: Dombi Imréné - polgármester Püspökladány, 2014. február 17. Dombi Imréné Polgármester
2
Iratszám: UI-10-1780-12-01
Tsz: 23.11.100
MŰSZAKI LEÍRÁS PÜSPÖKLADÁNY Vasúti vonalszakasz átépítése Vasúti pálya, vasúti műtárgy és vasúti felsővezeték, utak építési munkái Püspökladány, Baross utcai aluljáró építése FORGALOMKORLÁTOZÁS EGYESÍTETT ENGEDÉLYEZÉSI ÉS KIVITELI TERV
Budapest, 2013. október
………….……………………. Farkas László Közlekedéstervező KÖ-T/01-3931
…….……………………………. Wettstein Anikó
………….……………………. Kiss Károly
Belső ellenőr
Irodavezető Forgalomtechnika Iroda
1
FORGALOMKORLÁTOZÁS A Baross utca, Püspökladány belterületén, a 100-as vasútvonalon jelenleg fénysorompóval átvezető négy kapcsolat egyike. Jelentősége abban áll, hogy a Püspökladányt kettéválasztó 4es úton az egyetlen jelzőlámpás csomópont folytatása. Tehát a két városi-területrész és a centrum legfeltűnőbb és legfontosabb kapcsolata. Az aluljáró építése közúti forgalomtechnikai szempontból alapvetően két fázisra bontható. (Lásd, a két átnézeti helyszínrajzot.) I.
Ütemben a vasúton a vonatforgalmat a Baross utcai aluljáró építése nem befolyásolja. Az előkészítő, közmű építési munkák kezdhetők. A leendő aluljáró műtárgy és az ingatlan határok között rendkívül szűk hely áll rendelkezésre, ezért a közút számára nem maradhat meg a kétirányú keresztmetszet. A fénysorompón át nem lehet váltakozó kétirányú forgalmat biztosítani, emiatt a gépjárművek számára terelőút kijelölése szükséges, már az előkészítő építések alatt is. Értelemszerűen két terelő útvonal marad, a Farkassziget utcai és a Kazinczy utcai fénysorompós átvezetések. (A Kiss Ferenc utcai átjáró közúti kapcsolatai jelenleg nem megfelelőek.) A kimaradó átjárót pótló összeköttetésekre az előkészített tájékoztató táblákkal híjuk fel a figyelmet. (A táblák kihelyezésének kitűzése és szerkesztési útmutatója az M=1:1000 tervlapokon található.) A Baross utcai fénysorompós átvezetés a gyalogos és kerékpáros forgalom számára fenntartandó. A gyalogosok és kerékpárosok számára az úttest egyenletesen burkolt felületén, az építési szakaszon 3 méter széles, közös sávot mindig fenn kell tartani!
II. A vasúti-közúti átjáró a műtárgy építés következtében lezárásra kerül, a vasútforgalom egy-egy vágányon biztosított. A közúti gépjármű forgalom számára előzetesen kijelölt terelőútvonal változatlanul fenntartandó. A kihelyezett jelzőtáblák a tervlapok szerint korrigálandók. A gyalogosok, kerékpárosok számára is terelő útvonalat jelöltünk ki a közvilágítással kiépítendő Balaton utca, Kiss Ferenc utcai fénysorompós átjáró, Csillag utca útvonalon át.
KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS A Baross utca lezárása egy autóbusz megállóhely-párt érint a körforgalom közelében. Ezek áthelyezéséről és a pótló megállók megépítéséről a Táncsics Mihály utca torkolata közelében kell gondoskodni. A megállók építésének útterve külön tervlapon szerepel. A megállók áthelyezéséről és üzembe helyezéséről a Hajdú Volán Zrt. 5 nappal megelőzően értesítendő.
2
FORGALOMTECHNIKAI LÉTESÍTMÉNYEK Útburkolati jelek A tervezett szakaszon valamennyi útburkolati jel, sárga ragasztott kivitelben készítendő. Az Útügyi Műszaki Előírásban foglaltakat be kell tartani. Vonalvastagságok (m): - úttest szélét jelző vonal - záró és terelővonal - forgalom elől elzárt terület ferde és határoló vonalai: Hosszértékek (m): - vonal/köz terelővonalnál 2/4 - terelővonal sűrítés 1/2 - nyilak 3
0,15 0,12 0,12
Közúti jelzőtáblák A tájékoztató táblák részletrajza a helyszínrajzokon látható. A közúti jelzőtáblák alkalmazását és elhelyezését a 83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet, illetve az e-ÚT 04.02.11:2012.) Útügyi Műszaki Előírás vonatkozó részeiben foglaltak, valamint a 20/1984. (XII.21.) KM rendelet, az 1/1975. KPM-BM rendelet, illetve a további vonatkozó jogszabályok és előírások betartásával kell elvégezni. Betontömbbe ágyazott f 89-es horganyzott acélcső tartóoszlopokra kell szerelni. Az 1500x1000 milliméter méretű táblákhoz két oszlop alkalmazandó. A tábla belső széle a padka éltől 1 méterre legyen. A táblák alaplemeze horganyzott acél, a hátoldalát tükröződésmentes bevonattal kell ellátni.
FORGALOMTECHNIKAI LÉTESÍTMÉNYEK MENNYISÉGE PÜSPÖKLADÁNY Vasúti vonalszakasz átépítése Vasúti pálya, vasúti műtárgy és vasúti felsővezeték, utak építési munkái Püspökladány, Baross utcai aluljáró építése FORGALOMKORLÁTOZÁS EGYESÍTETT ENGEDÉLYEZÉSI ÉS KIVITELI TERV Ssz. Tételsz.
1. 2. 3. 4. 5.
Megnevezés
Nagyméretű közúti előjelzőtábla oszlopainak elhelyezése, majd bontása földmunkával, előregyártott betonalappal, újrahasznosítással, veszteségekkel, kiszállítással Nagyméretű közúti előjelzőtáblák fel- és leszerelése, újrahasznosítással, veszteségekkel, kiszállítással Ideiglenes burkolati jel alkalmazása sárga anyagból Sávozott deszka és villogó kihelyezése Építés elkorlátozás merev korláttal, kerítéssel
Mennyiség
Me.
10
db
18
db
60 4 1 100
fm db fm
Egységár (Ft)
Teljes ár (Ft)
Összesen
3