Előkészületben: Bad Girl 7

Cecily von Ziegesar

Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2008 A fordítás alapjául szolgáló mű: Cecily von Ziegesar: Gossip Girl 6. You're the one that I want Fordította Szeredás Lőrinc A szerzőtől az Ulpius-ház Könyvkiadónál megjelent: Bad girl Bad Girl 2. Imádom ha utáltok Bad Girl 3. Mindent akarok, de azonnal! Bad Girl 4. Megérdemlem! Bad Girl 5. Szeress, és ne dumálj! Előkészületben: Bad Girl 7. www.badgirl.hu Copyright © 2004 bv 17th Street Productions,an Alloy company All rights reserved Hungarian translation © Szeredás Lőrinc, 2008 © Ulpius-ház Könyvkiadó, 2008 ISBN 978 963 254 159 4 .

„Sosincs új divat, csak régi" Geoffrey Chaucer

Figyelem:a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat-„az ártatlanok" dühétől.

Hey, people! Ismeritek a mondást, nem? Ma kezdődik életed hátralévő része. Na, erről a szövegről én mindig azt gondoltam, hogy tök gáz. Annyira széplelkű meg érzelgős, hogy már fáj. Csak hát az a helyzet, hogy némiképp ráillik a mostani lelkiállapotunkra. És különben is, kezdem azt gondolni, hogy az érzelgősség nem is olyan nagy gáz. Nem fáj, ha szép napot kívánsz a portásnak, aki reggel kinyitja előtted a kaput, amikor suliba indulsz. Meg miért is ne állj meg út közben, hogy az Ötödik sugárúti házak előtt megszagold az orgonát? És ha már megálltál, tűzz is egy virágot a hajadba! Még csak április van, mégis simán felveheted az utcára a sárga kis rózsákkal díszített mentazöld Coach bőrpapucsot, amelyben odahaza már több mint egy hónapja flangálsz! A suliban persze valószínűleg lecsesznek, amiért nem egyenruhában vagy, na de valahogy csak meg kell villantanod a frissen pedikűrözött körmeidet! Jól van, tudom, most azt gondoljátok, mi a haláltól va-gyok így beindulva, amikor ezen a héten derül ki, fel-vettek-e bennünket az egyetemre vagy sem. És hogy még életünkben nem történt velünk akkora horderejű dolog, mint a felvételi. Hamarosan itt a pillanat, amikor mindörökre ránk süti a bélyegét az az egyetem, amelyet választottunk, jobban mondva az, amelyik kiválaszt bennünket. Yale-es agytröszt lesz belőlünk, vagy közgázos lesziboszi a Smith

röpicsapatából, vagy tök link milliomoscsemete, akit apuci jó pénzért benyomott a Brownra. Hát én csak azt mondom, fogjuk fel ezeket a dolgokat minél lazábban. A felvételi értesítőket már postázták, a kocka el van vetve, és ami engem illet, kíváncsian várom a folytatást. Egy hülye kis dedós játék (amelyett titokban azért néha még ma is játszunk) Most, hogy a felvételit szinte már magunk mögött tudhatjuk, végre teljes figyelmünket annak a problémának szentelhetjük, ami nem kevésbé fontos: a szerelmi életünknek. Ideje, hogy álmaid pasijával (az alábbi sorokat egészítsd ki „az ágyban" szóval): koktélt iszogatva fennmaradjatok hajnalig; megetessétek egymást gyümölcsös fagyival;

egy

nagy

kehely

tejszínes-

régi filmeket nézzetek DVD-n; csapjatok egy nudista partit; füstkarikákat fújjatok; twisterezzetek egyet; hennatetkót csináljatok egymásnak; kitaláljátok, hogy fogják hívni a gyerekeiteket; ellógjátok a tesiórát; kipróbáljátok a Bikram-jógát. Isten őrizz, hogy nagyon vad dolgokra rábeszéljek bárkit is. Az érettségi előtt egy hónappal már tényleg nem kéne elszúrni a dolgokat. Nem kell példálóznom, ugye, az ígéretes fiatal színésznővel, akit tavaly ilyenkor felvettek a Harvardra, és aki ennek örömére lelécelt Los Angelesbe, hogy végigbulizza a májust a színész pasijával? Már húzták is ki a nevét a felvettek névsorából! A fenti listával mindössze az általam ismert legjobb módjait ismertettem annak, hogy ledobjuk magunkról a többtonnányi stresszt, ami mostanáig nyomasztott bennünket. És akkor itt van

még a fogyókúra, amelyre, attól félek, nekem is szükségem lesz! A mailjeitekből: Kedves Bad Girl! Szeretném megköszönni, hogy tartod bennem a lelket: nélküled már totál kész lennék. Nem tudom, te hogy vagy ezzel, de én tizenkét helyre adtam be a je-lentkezésemet, és tegnap éjjel azt álmodtam, hogy egyikre sem vettek fel. Nincs valami jó ötleted, hogy miért ne szökjek át a mexikói határon? -rose Kedves rose! Mexikó jól hangzik, a tizenkét egyetem annál kevésbé. Ne hülyéskedj már, az egyikre halálbiztos, hogy fel-vesznek, de még az is lehet, hogy mind a tizenkettőre! Ha viszont hirtelen ahhoz támadna kedved, hogy egy hídról a folyóba vesd magad, még mielőtt mind a tizenkét helyről megjön a válasz, jó erősen csimpaszkodj bele a barátaidba. Kivéve persze, ha attól tartasz, hogy belelöknek a vízbe. Mindannyiunkat kikészít ez a várakozás, ne parázz. -BG Kedves BG! Jól értem, hogy az a hibbant drogos connecticuti csaj felszívódott N életéből? Mert ha igen, akkor én azonnal rástartolok a srácra! -reddy Kedves reddy! Bocsesz, de ki kell várnod a sorodat, és jobb, ha nem próbálsz meg beelőzni! Mindannyiunk legnagyobb sajnálatára valaki már lecsapott rá, illetve hát igazából sosem mondott le róla az illető, és szerintem soha nem is fog. Gondolom, kitaláltad, kiről van szó. De azért ne irigyeld

túlságosan: annak a lánynak az élete rohadt messze van a tökéletestől! -BG Lebukta! N-t többen is látták a Metropolitan Múzeum lépcsőjén ücsörögni: szorgalmasan füvezett, és elég nyilván-valóan lesett vagy várt valakit. Úgy tűnik, mióta kinevezték a lacrosse-csapat kapitányának, és a káprázatosan eszement connecticuti drogelvonós csajjal megszakított minden kapcsolatot, végre lazít egy kicsit, és élvezi az életet. Tudomásomra jutott, hogy B délelőtt lelécelt a suliból, és hazarohant, hátha annyira mohón vágyik rá a Yale, hogy a felvételi értesítőjét futárpostával küldték el neki, reggeli kézbesítéssel. Hát, ha valaki totál kész van, az ő! B-t egyébként a Barneys fehérneműosztályán is lefülelték: a bugyit és a melltartót, amit felpróbált, kabalának szánta. A köré sereglő tucatnyi srác állítása szerint S idegesen rágta a körmét napozás közben a Sheep Meadow-n. Vajon mi a fenétől parázik? D-t és V-t az Angelika mozi jegypénztárához álló sorban lesték meg. Ken Mogul új filmjére akartak jegyet venni, de mindketten eljátszották, hogy nem vették észre egymást. A verebek azt csiripelik, hogy a Bergdorf Goodman-ben J egy olyan kígyóbőr Manolo-t próbált fel, amelyet csak várólistáról lehet beszerezni. Mi a fenéből akarja megvenni, és főként hova a francba akar elmenni ilyen cipőben? Kis kilencedikes létére tudja, mitől döglik a légy! Ha valaki meg akarná örökíteni a várakozás feszült perceit... Úgy tudom, V dokumentumfilm forgatásába kezdett: az egyetemi felvételi őrületről készít filmet. Azt ajánlom, tekintse ezt mindenki tök jó lehetőségnek arra, hogy kiengedjen egy kis feszültséget: raboljatok magatoknak négypercnyi rivaldafényt! Mostantól két héten át suli után V

mindennap a Central Parkban forgat, valahol a Bethesdaszökőkút közelében. Drukkolok mindannyiunknak. Sok sikert! Imádom, ha utáltok!

Badgirl.net

B, saját kis filmjének sztárja - Csak meséld el, hogy érzed magad ebben a pillanatban. Ennyi. Hogy várod a felvételi értesítőt, amely még a héten meg kell hogy érkezzen, meg ilyesmi. Vanessa Abrams hunyorítva belenézett a kamera keresőjébe, és igazított egyet a lencsén, hogy Blair jádekövekből és Swarovski-kristályokból készült fürtös fülbevalója is jól láthatóan benne légyen a képben. Balzsamos illatú áprilisi délután volt, és a Central Park leginkább Őrültek házára emlékeztetett. Blair háta mögött, a szökőkútra néző Bethesda-terasz lépcsőin egy csapat tizénkettédikes St.Jude-os srác dobálta a frizbít, és közben, kitombolandó a felgyülemlett felvételiértesítés-váró feszültséget, sűrűn bazmegoltak, és bele-belebokszoltak egymás vállába, mellkasába. A szökőkút körül Upper East Side-i gimnazista csajok terítették ki a napra egyenletesen barnult testüket; szívták egyik cigit a másik után, és kenegették művészien pedikűrözött lábukat a Lancôme újdonságával, a szuperbarnítóval. A szökőkút közepén álló medencés oszlop tetejéről a szárnyas, bronz nőalak elnéző tekintettel figyelte őket. Vanessa elindította a felvételt. - Kezdheted, amikor akarod - mondta Blairnek. Az a nyelve hegyével megnedvesítette kirúzsozott ajkát, és a füle mögé igazította sötétbarna Liza Minnelli-frizurájának két lenőtt tincsét. Fekete ingnyakú pólója és szürke Constance Billard-os egyenruhája alatt azt az új, fekete csipkével díszített türkizkék selyem fehérneműt viselte, amelyet előző nap vett a Barneysben: egy merevítős melltartót és a hozzá illő tangát. Háttal a szökőkút peremének támaszkodott, és a feneke alá igazította az összehajtott fürdőlepedőt, amelyet Vanessától kapott, hogy arra üljön. A tanga és a hőség rohadtul kedvezőtlen párosítás!

- Megfogadtam, hogy ha felvesznek a Yale-re, végre lefekszem Nate-tel - kezdett bele Blair. Lepillantott a cipője orrára, és bal keze gyűrűsujján csavargatni kezdte a rubinköves gyűrűt. - Bár az a helyzet, hogy igazából nem is vagyunk együtt, legalábbis egyelőre. De tök nyilvánvaló, hogy mind a ketten alig várjuk, hogy megint összejöjjünk. Szóval abban a percben, hogy megjön a levél a Yale-ről...!folytatta a lány, és felnézett, bele a kamerába, hogy elkerülje a borotvált fejű, fekete bakancsos Vanessa zavarba ejtően átható tekintetét. - Egyébként ez a dolog számomra sokkal többről szól, mint a szex. A jövőmről van szó. Két dolgot akarok elérni, amióta az eszemet tudom: a Yale-t és Nate-et. Blair oldalra biccentette a fejét. Igazság szerint el akart érni egy egész sor dolgot. Am a legfőbb vágya valóban a Yale és Nate volt. Meg egy pár remekbe szabott, ezüstszínű gyíkbőr Christian Louboutin magas talpú szandál. - Béna vagy te ehhez! - kiáltotta éppen egy srác, miközben elhalászta a repülő frizbit a haverja orra elől. Blair lehunyta kék szemét, aztán újra kinyitotta. - Ha viszont nem vesznek fel... - folytatta, de itt hatásszünetet tartott. - Ha nem vesznek fel, azt valakin kurvára megbosszulom! Nem lett volna túlzás, ha erre a hétre Blairt szájkosár viselésére kötelezik! A lány felsóhajtott, majd benyúlt a blúza alá, és megigazította melltartója pántját. - Serena és Nate például nincs úgy kibukva ettől az egész felvételi cirkusztól, mint én. De nekik könnyű is, egyikük anyja sem terhes százhúsz éves kora ellenére, és egyikük sem kénytelen együtt élni egy undorító, hájas mostohaapával! Merthogy nekem per pillanat még saját szobám sincs! - fakadt ki, és kitörölt egy könnycseppet a szeméből. Aztán gyászos arckifejezéssel felnézett a kamerába, és így folytatta: - Nekem az egyetem az egyetlen esélyem arra, hogy valahogy boldog lehessek.

És azt gondolom, hogy kurvára megdolgoztam érte! Függöny, taps.

N rúzsos ajakra éhezik Amikor elért a szilfákkal szegélyezett sétány végére, amely a Bethesda-teraszhoz, illetve a szökőkúthoz vezetett, Nate Archibald a földre hajította a jointvéget, és határozott léptekkel megindult frizbiző haverjai felé. Tőle nem egészen három méterre, a szökőkút medencéjének szélén ott ült Blair keresztbe vetett lábbal, egy kamera lencséje felé fordult, szemmel láthatóan nyilatkozott. Feszültnek tűnt, és valahogy olyan ártatlannak. Finom kis kezével idegesen tapogatta rókaarcocskáját, rövid szabású, szürke iskolai egyenruhája alig takart valamit izmos combjából. Nate megrázta a fejét, hogy mézszínű fürtjei ne lógjanak smaragdzöld szemébe, két kezét pedig khakizöld nadrágjának zsebébe dugta. Meg kell hagyni, Blair vadítóan nézett ki. Persze ahhoz sem fér kétség, hogy ahány nőnemű lény csak volt a parkban, most mind ugyanarra gondolt: Nate-re. A fiú inkább csak sejtette, mint tudta, ki az a borotvált fejű, különc lány a kamera mögött. Normál körülmények között Blair tudomást sem vett Vanessa létezéséről, viszont bármikor bármiben szívesen vett részt, ami azzal járt, hogy beszélhet magáról. Blair imádott szerepelni, és Nate, bár rengetegszer szakított már a lánnyal, és alkalmanként meg is csalta, imádta nézni, amikor szerepel. A fiú belemártotta a kezét a szökőkút medencéjébe, Blair mögé lopódzott, és csupasz karjára spriccelt pár csepp vizet. Blair hátrakapta a fejét, és meglátta Nate-et: a fiú észvesztően jól nézett ki, mint mindig. Halványsárga ingét kigombolva, felgyűrt ujjal viselte, úgyhogy Blair nem is tudott máshova nézni, mint Nate izmos, napbarnított mellkasára és gyönyörű arcára. - Ugye nem hallottad, amit az előbb a kamerába mondtam? - kérdezte a lány.

Nate megrázta a fejét, Blair pedig felugrott a törülközőről, mintha Vanessa már ott sem lenne. A maga részéről befejezettnek tekintette az interjút. - Szia - mondta Nate, és lehajolt, hogy megpuszilja Blairt. Ami illat csak finom lehet egy fiún, az mind megcsapta Blair orrát: cigifüst, frissen mosott ruha, arcvíz illatú bőr. - Helló - köszönt vissza a lány az egyenruhájába markolva. A rohadt életbe, miért nincs a kezében máris az értesítő, hogy felvették aYale-re? - Figyelj csak, mit szólnál egy jégkrémszendvicshez? kezdte Nate. - A múlt nyáron elvonási tüneteid voltak, ha egy nap nem ehettél meg legalább egyet! - emlékeztette, és hirtelen leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy lenyalogassa az édes cukorkaillatú rúzst Blair ajkáról, aztán végighúzza a nyelve hegyét a lány fogsorán. Blair úgy tett, mintha csak megigazgatná az új fülbevalóját, és egyáltalán nem Nate-nek akarná mutogatni. - Olyan' ideges vagyok, hogy egy falat sem megy le a torkomon. De egy limonádé jólesne! Nate rámosolygott a lányra, az pedig belékarolt, ahogy annak idején, amikor még jártak. Blair jól ismerte azt a borzongást, amit most érzett. Amikor egy szakítás után újra összejöttek, az mindig ilyen volt: egyszerre megnyugtató és borzongató. Felsétáltak a terasz lépcsőjén, és Nate vett két Country Time limonádét az ott ácsorgó mozgóárustól. Aztán leültek az egyik közeli padra; itt a fiú előhúzott egy ezüstszínű, lapos flaskát olajzöld vászon Jack Spade hátizsákjából. Indulhat a koktélparti! Blair rá se nézett a limonádéra: a lapos üveg után nyúlt. - Rohadtul nem értem, mitől vagy ideges - nyugtatgatta a fiú. - Az osztályban neked vannak a legjobb jegyeid. Ami Nate-et illeti, ő majdhogynem közönyösen várta a felvételi értesítőt. Öt egyetemre adott be jelentkezést, és valamelyikre be akart kerülni közülük, naná; de nem voltak kételyei afelől, hogy bárhova fog is járni, fergeteges évek várnak rá.

Blair húzott egy újabb jókora adagot a lapos üvegből, csak azután adta vissza a flaskát a fiúnak. - Ha esetleg nem emlékeznél rá, mindkét felvételi elbeszélgetésemet totálisan elbasztam - mondta Nate-nek szemrehányón. Nate annak idején hallott ezt-azt arról, hogy mennyire kiborult Blair az első elbeszélgetésen, ami a Yale-en történt, még az előfelvételi időszakban; és arról is, hogy a lány elköszönésképpen lesmárolta a felvételiztető tanárát. Annak híre is eljutott hozzá, hogy volt valami kis szállodai románc Blair és egy yale-es öregdiák között: a pasi második esélyt kínált a lánynak a felvételre. Bizonyos értelemben mindkét botrányos jelenet Nate lelkén száradt. Ahányszor csak szakított Blairrel, a lány mindig átment totál beszámíthatatlanba. Blair kezéért nyúlt, és fordított egyet a rubinköves gyűrűn. - Nyugi, nem lesz semmi gáz - duruzsolta neki. - Megígérem. - Oké - felelte a lány, bár pontosan tudta, hogy mindaddig folyamatosan parázni fog, amíg a Yale-es felvételéről szóló értesítést a Tiffanynál méretre készített ezüstkeretben fel nem szögezi az ágya fölé. Akkor felteszi az új Raves-CD-t, amitől, annak ellenére, hogy kicsit harsány és gusztustalan, mindig begerjed; végigdől az ágyán, újra és újra elolvassa az értesítőt, Nate pedig közben birtokba veszi meztelen testét... - Akkor jó - mondta Nate. Szembefordult Blair-rel, és csókolgatni kezdte: ez teljesen kizökkentette a lányt a 18-as karikás jelenetből, amely lelki szemei előtt lepergett. Blair csak nyelt egyet. Szíve szerint ott helyben, a Central Park öreg és zsírfoltos fapadján szeretkezett volna egy hatalmasat Nate-tel, de hát meg kellett várnia a felvételi értesítőt. Kénytelen volt tartani magát ahhoz, amit megfogadott.

Az egyetlen, amiben S hiányt szenved A sétányon Serena közeledett; gondolataiba merülve nyalogatta Fudgsicle jégkrémjét, de hirtelen észrevette barátait, akik a padon ülve majd elnyelték egymást, és egyáltalán, úgy néztek ki, mintha róluk forgatnák az igazi, nagy szerelem reklámfilmjét. Serena nagyot sóhajtott, és lassan lépkedve lenyalogatta az utolsó édes cseppeket a jégkrém pálcikájáról. Nem lenne rossz, ha az igazi, nagy szerelem tényleg áru volna: máris indulhatna az üzletbe, hogy vegyen egyet magának. Szó sincs róla, hogy Serenának ne lett volna már több tonna pasija, akik tökre bele voltak zúgva, és akikkel rohadt nagyokat lehetett bulizni. Ott volt például Perce, a francia srác, aki egy kis narancssárga kabriolettel végigszáguldott egész Európán Serena nyomában. Vagy Guy, az angol lord, aki azért nyaggatta, hogy szökjön meg vele Barbadosra. És Conrad, akivel a New Hampshire-i bentlakásos suliban kavart, és aki nem hagyta elaludni hajnalig, mert egyik szivart a másik után szívták a hálószobában. És Dan Humphrey, a koffeinfüggő, láncdohányos költő, aki csődöt mondott, mikor a megfelelő metaforát kereste Serenára. És Flow, a rocksztár, aki első látásra rajongója lett a lánynak; őt viszont egyáltalán nem hatotta meg, hogy egy eszméletlenül híres és döglesztő pasi bomlik érte. És Nate Archibald, akinek két éve a szüzességét ajándékozta, és akit imádni fog, míg a világ világ, de csak mint barátot. Ja, ez persze csak egy gyorslista volt Serena fiúiról. És mindez nem jelenti azt, hogy bármikor része lett volna az igazi, nagy szerelemben, az olyanfajtában, mint Blair és Nate szerelme. Serena a szemétkosárba hajította a jégkrém pálcikáját, aztán meggyorsította lépteit; rózsaszín papucsa hangosan csattogott a sétány aszfaltburkolatán, hosszú, hirtelenszőke haja dúsan örvénylett a háta mögött, rövid szabású, szürke

Constance Billard-os egyenruhája pedig libegett-lobogott két végtelenül hosszú combja körül. A Bethesda-szökőkút mellett marháskodó srácok, meg azok, akik a sétányon gördeszkáztak, egytől egyig lefagytak, mikor meglátták a lányt, és tátott szájjal bámultak rá. Serena, Serena, Serena! - minden vágyuk őbenne testesült meg. Nem mintha akár csak oda mertek volna köszönni neki. - Nem lenne kényelmesebb, ha kivennétek egy szobát a Mandarinban? Nincs is nagyon messze - oltotta Blairéket Serena, amikor odaért a padhoz. Azok felkapták a fejüket, és boldog, átszellemült arckifejezéssel néztek Serenára. -Túl vagy rajta? - kérdezte Blairtől Serena azzal a tömörséggel, ahogy csak a legjobb barátnők értik meg egymást. - Ja - bólintott Blair. - De nem tudtam túl sokáig beszélni, mert Nate odapofátlankodott hallgatózni. - Egy szart hallgatóztam! - tiltakozott a fiú azonnal. Serena Nate-re kapta a tekintetét. - Csak le akartam csekkolni Blairt, hogy nem húzta-e fel magát teljesen az egyetem témán. De persze tudhattam volna, hogy te megtalálod a módját, miként csillapítsd le. Blair belekortyolt a limonádés üvegbe. -Tudsz már valamit? - kérdezte barátnőjétől. Serena kikapta a kezéből az üdítőt. - Nem, basszus, ahogy egy órával ezelőtt sem tudtam semmit, és ha még tizenötször kérded, akkor sem tudok semmit - morogta, és ivott a limonádéból. Aztán megtörölte a száját halványrózsaszín Tocca blúzának ujjában. - Miért, te tudsz? Blair a fejét rázta. Aztán hirtelen eszébe jutott valami. - Figyeljetek, mi lenne, ha összejönnénk valamelyikünknél, amikor megjönnek az értesítők, és együtt bontatnánk fel a borítékokat? És akkor egyszerre borulnánk ki, és együtt sírhatnánk. Serena húzott még egyet a limonádéból. Életében nem hallott még ennyire pocsék ötletet, de hogy felvidítsa

barátnőjét, kész volt bevállalni, hogy a levélbontogatós bulin Blair majd kikaparja a szemét. -Tök jó - felelte minden meggyőződés nélkül. Nate egy szót sem szólt a felvetésre. Esze ágában sem volt részt venni egy ilyen összejövetelen. - Kérsz? - kínálta oda a laposüveget Serenának. A lány elfintorította hibátlan vonalú arcát, és idegesen topogni kezdett festetlen körmű lábujjaival. - Nem, kösz. Két perc múlva a pedikűrösnél kell lennem. Na császtok, húztam - intett nekik, aztán sarkon fordult, és megindult a park déli vége felé; a félig üres limonádés üveget vitte magával. Serenának megvolt az a rossz szokása, hogy ezt-azt lenyúlt a barátnőitől, anélkül hogy észrevette volna. Üdítős palackot, pasit...!

D megmenti V-t, de lehet, hogy fordítva Vanessa türelmesen várt, amíg Chuck Bass a nyakörvet igazgatta hófehér majmának nyakán: valójában csak azért, hogy az arany bilétát, amelybe az állat nevének kezdőbetűje, egy C volt gravírozva, belevillanthassa a kamerába. A fiú azonnal odasündörgött a szökőkút pereméhez, amint Blair elhúzta a csíkot. Chuck oda se köszönt Vanessának, csak letette a seggét a törülközőre, az ölébe ültette Cukit, és már folyt is belőle a szó. - Ajánlom, basszuskulcs, hogy felvegyenek az NYU-ra, mert kurvára semmi kedvem kiköltözni a lakásból, amelyet épp most kaptam a szüleimtől. És ha maradok New Yorkban, Cukitól sem kell megválnom - magyarázta a fiú, és mindkét kezével simogatni kezdte a majom rövid, fehér bundáját; a napfényben meg-megcsillant az arany pecsétgyűrű, amit a kisujján viselt. - O a legjobb barátom, akkor is, ha csak egy majom. Vanessa ráközelített a Prada lógóra Chuck fekete bőrszandálján. A fiú lábkörmei friss politúrtól ragyogtak, szalonban barnított lába szárát pedig laza bokalánc ölelte körül. Vanessát még januárban, az előfelvételi időszakban vették fel az NYU-ra, és attól a lehetőségtől, hogy Chuck szeptembertől a tankörtársa lehet, a hangyányinál lényegesen jobban viszolygott. - Persze ha máshová vesznek fel, majd kiveszek egy apartmant - folytatta a fiú. - Csak hát a lakberendező most végzett a lakásommal: minden Armani Casa benne, az utolsó villanykapcsolóig. Meg hát a faszomnak van kedve elhúzni a rákba, Providence-be, hogy a Brownra járhassak! Dan Humphrey a sétány szélére gereblyézett friss, zöld levelek közé hajította Cameljének csikkjét. Zeke Freedman Dan más riverside-os osztálytársaival együtt görhokizott a közelben, és a fiúnak egy pillanatra megfordult a fejében, hogy csatlakozik hozzájuk. Mert hát Zeke végül is a legjobb barátja volt... igen, volt, amíg Dan össze nem jött a másik

legjobb barátjával, Vanessa Abramsszel. Most pedig itt állt tök egyedül, barátok nélkül, és úgy érezte, évszázadok teltek el azóta, hogy jó barátságban volt egyikkel is, másikkal is. Rosszkedvűen hátat fordított a fiúknak, rágyújtott egy újabb Camelre, és folytatta rituálissá vált, magányos, iskola utáni portyáját a Central Parkon keresztül. A Bethesda-szökőkút napfényben fürdött. Az efféle jelenet irtózatosan nem Dannek való volt: rühellte a sok betépett seggfejt, akik meztelen felsőtesttel őgyelegtek arrafelé, meg a napbarnított, Missoni bikiniben feszítő csajokat, akik összenőttek iPodjukkal; de mit lehetett tenni, az idő gyönyörű volt, neki pedig nem volt hová mennie. A csajok között felfedezte kishúgát, Jennyt, meg a constance-os osztálytársnőjét, Elise Wellst. Éppen a körmöket pingálták rikító színekre egymás lábujjain. Aztán észrevette a faszagyú Chuck Basst is, aki az osztálytársa volt a Riverside Fiúiskolában, és most a szökőkút peremén terpeszkedett, az ölében a majmával, és nyomta a szöveget... kinek is? Dan remegő kézzel simított végig lenőtt, bohém költős frizuráján, és nagyot slukkolt cigarettájából. Vanessa rohadtul nem bírta a napsütést, az ilyen Chuck-féle alakokat még kevésbé, viszont bármit hajlandó volt elviselni, ha azon múlt, hogy egy jó filmet csináljon. A sok közül ez volt az egyik közös vonása Dannek Vanessával: mindketten művésznek tartották magukat, szerettek alkotni, és készek voltak szenvedni is ennek érdekében. Kotorászni kezdett válltáskájában, aztán kihalászott belőle egy tollat meg a bőrkötésű fekete füzetét, amelyet mindig magával hordott, és gyorsan lefirkantott néhány verssort arról, hogy Vanessa bakancsának orra annyira elkopott már, hogy az acéllemez előkandikált a bőr alól. Ebből még egyszer vers is lehet. Fekete vasalt bakancs

galambdögök szennyes eső - Dokumentumfilmet csinálok, nem akarsz benne lenni? kiáltott oda neki Vanessa, a mondat közepén félbeszakítva Chuckot. Dan egy cigivel több helyen kiégetett fehér pólót és egy kibuggyosodott, rozsdabarna kordnadrágot viselt. Kopott volt, és kócos: megint a szakadt költő volt, akit Vanessa annak idején megismert és megszeretett. Csakhogy februárban, mikor a The New Yorker lehozta Szajhák című versét, a fiú hirtelen nagyon is adni kezdett a külsejére; rákattant a francia butikokra, az Agnés B.-ben meg az APC-ben vett magának ruhákat. És körülbelül ugyanekkor történt, hogy megcsalta Vanessát Mystery Craze-zel, egy sárga fogú, anorexiás fiatal költővel, aki mellesleg egy ordas nagy kurva volt. Na de hát Mystery azóta felszívódott, és tessék, Dan újra a régi. És hátha ilyen is marad. Az, hogy leüljön szemtől szembe Vanessával beszélgetni, kicsit váratlan fordulat volt: a fiú elbizonytalanodott. Bár ha sikerül kizárólag a filmre koncentrálniuk, talán megúszhatja, hogy az elmúlt hetek mocska ismét a felszínre kerüljön. Dan Chuck-ra sandított, aki egy Mason Pearson-emblémás, rózsaszín teknőspáncél babafésűvel Cuki szőrét kefélgette. -Te már...? - kérdezte tőle. -Végeztünk - vágta rá Vanessa, és intett Chuck-nak, hogy távozhat. - Gyere vissza, ha kiderül valami. Ez a felszólítás persze teljesen szükségtelen volt. Chuck visszajön. Mindannyian visszajönnek. Ezek egyszerűen ilyenek. Minden gondolatuk saját maguk körül forog. Az ilyen embert rávenni arra, hogy kiteregesse a szennyesét, annyira könnyű, hogy csoda, hogy nem tiltja törvény. - De azt még el sem meséltem, hogy szereztem Cukinak egy sajtófőnököt - duzzogott Chuck. - Azon dolgozunk, hogy bekerüljön egy tévéműsorba... - Majd legközelebb elmeséled - mordult rá Vanessa. Fekete blúzának mandzsettáját felfelé tűrködte, mint aki az

óráját akarja megnézni, csakhogy Dan pontosan tudta, hogy ez színjáték: Vanessának nincs is órája! - Kérem a következőt! Chuck felállt, és sértetten, határozott léptekkel, a majommal a vállán elindult. Dan odaült a helyére: izzadt a tenyere, olyan ideges volt. - Na szóval miről szól ez a film? - kérdezte Vanessától. Egy csajszi, aki arra lófrált unottan, a szökőkút mellé dobta az öngyújtóját; Vanessa a bakancsa orrával visszarúgta neki. - Még nem tudom pontosan. Illetve hát az biztos, hogy szól valamennyire arról, hogy mennyire be van most stresszelve mindenki... mármint a felvételik miatt, érted magyarázta a lány. - De szól még egy csomó minden másról is. -Aha - bólintott Dan. Igen, amit Vanessa csinál, az nem lehet ennyire szimpla. Kikotort a táskájából még egy szál cigit, és rágyújtott. - Ertem. Hát mostanában én is elég izgatottan várom a postát -ismerte el. Vanessa a kamera keresőjére tapasztotta a szemét, és forgatni kezdett. A tűző napfényben Dan sápadt arca annyira sebezhetőnek tűnt, hogy nehéz volt elhinni: ez a fiú megcsalta őt. Hogy ez a fiú képes volt bármi aljas dologra. - Folytasd - szólt rá a kamera mögül. -Talán az a legkiakasztóbb az egészben, amikor az osztálytársaim odamennek egymáshoz, és ilyeneket mondanak: „Hú, de rohadtul fogsz hiányozni!" - mondta Dan, és mélyet slukkolt a cigijéből. Vanessa könyökhajlata olyan tökéletesen almafehér volt, hogy a fiú elfelejtette, miről is kezdett beszélni. Almafehér, igen, ez jó szó. - Folytasd - sürgette a lány. Dan egyenesen a kamera lencséjébe fújta a füstöt. - Én senkinek nem fogok hiányozni, ha egyetemre megyek, és az apámon meg talán a húgomon kívül nekem sem fog hiányozni senki – fakadt ki Dan, és elhallgatott: nyelt egy nagyot. Csak te meg az almafehér karod - tette hozzá magában, de nem mondta ki: úgy gondolta, inkább majd leírja.

Vanessa eredetileg nem akart beleszólni a riportokba, de Dan vallomása, ami olyan volt, mintha a fiú egy kicsit beszívott volna, az elevenébe talált. Még a karjára vonatkozó megjegyzés nélkül is. - Én sem fogok hiányozni senkinek - jelentette ki, de a szemét továbbra is a keresőre tapasztotta, nehogy közvetlen szemkontaktusba kerüljön a fiúval. Dan a földre hamuzott, aztán kitaposott talpú, kék Puma cipőjének sarkával eldörzsölte a hamut a betonon. Iszonyú fura volt ilyen távolságtartóan beszélgetni Vanessával, azzal a lánnyal, aki alig több mint egy hónapja még a barátnője volt, és akivel először feküdt le életében. - Nekem hiányozni fogsz - jelentette ki alig hallhatóan. Máris hiányzol. - Miért kell ennek a srácnak ilyen rohadtul helyesnek lennie? Vanessa gyorsan leállította a felvételt, mielőtt még bármi olyat mondott volna, amivel túlságosan felfedi magát. - Lemerült az akku - közölte Dannel hűvösen. -Ha akarsz, gyere vissza holnap vagy holnapután - tette hozzá, és nem győzte magát utálni, amiért ennyire genya tudott lenni. Dan lassan felállt, és a táskája pántját átvetette a vállán. - Azért örülök, hogy találkoztunk - mondta, és halványan rámosolygott a lányra. Vanessa képtelen volt megállni, hogy visszamosolyogjon rá. - Én is örülök - felelte, majd kis szünet után így folytatta: Megígéred, hogy visszajössz, ha kiderült, hogy felvettek-e? Hihetetlenül jó érzés volt, hogy Vanessa ismét tud mosolyogni Danre! - Megígérem - felelte Dan teljes szívéből, aztán sietve megindult a sétányon. Lehet, hogy a lány csak a kamera objektívén állítgatott még valamit, de azért inkább úgy tűnt, mintha Dan távolodó fenekét vizsgálná a keresőn keresztül.

Ah, gondtalan ifjúság ! - De tök jó fej a bátyád, hogy ilyen kedvesen ideköszönt! - jegyezte meg Jenny Humphrey-nak Elise Wells gunyorosan. Két hosszú, szeplős karját magasba emelve nyújtózkodott egyet, aztán visszaejtette őket maga mellé. Van egy olyan érzésem, hogy fél tőlem. Jenny elvette lábát Elise öléből, és megvizsgálta körmein a friss lakkozást. Elise az egész kis lábujját (azt az egészen apró körműt) összemázolta vörös MAC New York Apple-lel, és most úgy nézett ki, mintha Jenny kalapáccsal rohadt nagyot sózott volna rá. - Dan pár napja tiszta hülye - felelte Elise-nek. - És bocs, hogy ezt mondom, de szerintem ennek semmi köze hozzád. Attól van, hogy ezen a héten kell megkapnia a felvételi értesítőit. A két lány a Bethesda-szökőkút mellett ült a földön, de a másik oldalon, mint ahol Vanessa filmezett. Jenny napellenzőt formált a kezéből, hogy a szökőkút pereme fölött átsandítva lássa, mi a helyzet odaát. Vanessa kamerája előtt most Nicki Button ült, egy újabb tizenkettedikes a Constance Billard Lányiskolából, akiről köztudomású volt, hogy kétszer is plasztikáztatta az orrát. Elég volt kinyitni az utóbbi három év iskolai évkönyveit, és összehasonlítani bennük Nicki fényképeit: tök egyértelmű volt. Csak végzősökről forgat - mondta Elise, és szalmaszőke bubifrizurájának két elszabadult tincsét szeplős füle mögé igazgatta. - Ő maga mondta, amikor megkérdeztem tőle töri után a szünetben. Jenny lebiggyesztette az ajkát. Miért van az, hogy minden igazán jó dolgot folyton csak a végzősök csinálnak? Lejjebb húzkodta a melltartóját a hóna alól, ahová mindig felcsúszott. A kosarakban megállt a verejték, amely a lány nyakáról odacsorgott. Jenny kezdte úgy érezni, hogy nem is Bali's melltartó van rajta (az a fajta, amit a különlegesen

nagy mellű nőknek készítenek: erős, de kényelmes), hanem egy csurom vizes bikinifelső. - Mindegy, úgysem akarok szerepelni az idióta filmjében - morogta maga elé. - Na persze - gúnyolódott Elise. - Egyáltalán nem akarod utánozni Serena van der Woodsent, soha nem is akartad! Nocsak, nocsak, a kis genya! Jenny felhúzta a térdét a melle elé, és ebből a fedezékből bámult értetlenül Elise-re. Most mi van? Ő is nemzetközileg keresett fotómodell lenne? Szőke lenne, térdig érő Burberry ballonkabátot hordana, francia cigit szívna? Ő is olyan képpel járkálna a városban, mint aki kettőig sem tud számolni, és mint aki nem veszi észre, hogy a fiúk a nyálukat csorgatva bámulják? És közben, titokban, ő is a legokosabb csaj lenne az osztályban? Hát nem! Ami azt illeti, Jenny igenis a legokosabb csaj volt az osztályban, csakhogy ez senki előtt nem volt titok. - Egyetlen dolgot mondj, amiben Serenát utánzom! mordult rá Elise-re. Az levette a szökőkút pereméről a kis körömlakkos fiolát, lecsavarta a tetejét és nekiállt, hogy a kezén is kifesse a körmöket. Az égő vörös szín bántón rikított fehér bőrű, szeplős kézfején. - Nem arról beszélek, amiket csinálsz – felelte megbicsakló hangon. - Csak arról, hogy hétfőnként a KCsTn minden alkalommal tökre előadod, hogy milyen piszipuszi jó barátnők vagytok! Nehogy már valaki ne vegye észre, hogy jóban vagy egy modellel! Meg hogy bevonulsz az áruházakba, és végigpróbálsz egy halom márkás, puccos ruhát, mintha lenne hová felvenned az ilyeneket, mert te is eljárnál azokra a helyekre, ahová Serena - sorolta Elise. Jenny rövid románcát Nate Archibalddal ki is hagyta a felsorolásból; az tök nyilvánvalóan arról szólt, hogy a kilencedikes kiscsaj, csak hogy feltűnjön, beújít egy felsőbb éves pasit! Ezt szóba hozni is kínos lett volna. Ebben a pillanatban egy focilabda fejbe találta Jennyt.

- Basszus! - kiáltott fel a lány, és az arca paprikavörös lett a méregtől. Felkelt a földről, a lábát beledugta a rózsaszín antilopbőr DKNY papucsba, amelyet a Bloomingdale's legutóbbi leértékelésén vett magának, és ezzel még jobban elmaszatolta lábujjain a körömlakkot, amely még nem száradt meg. - Fingom nincs, mi a fene bajod van velem - förmedt rá Elise-re de tudod, mit? Még a félhülye bátyámmal is inkább szarom el az időmet, minthogy azt hallgassam, hogy sértegetsz! A másik lány szó nélkül lakkozta tovább a körmeit; ettől persze Jenny még dühösebb lett. - Na, akkor csá - vetette oda Elise-nek, és döngve megindult lefelé a lépcsőn, aztán tovább a parkban, nyugat felé. Még hogy utánzóm Serenát! - dohogott magában, miközben elképesztő méretű mellei lépteinek ritmusára rengtek. - A közelébe se érek, basszuskulcs! Csakhogy Jennyt nem olyan fából faragták, hogy félvállról vegye a próbatételeket. Minden vágya az volt, hogy bebizonyítsa Elise-nek: nem totál lúzer, aki reménytelenül igyekszik majmolni Serena van der Woodsent. Egy fiú, amikor Jenny elviharzott mellette, utánafütyült; a lány csak kisöpörte göndör, barna tincseit az arcából, és úgy tett, mintha észre sem vette volna a srácot. Na és aztán, ha nincs száznyolcvan centi magas, nem szőke és nem bombázó! Attól még fütyülnek utána a pasik! És ez azt jelenti, hogy valamit mégis tud! Különben sem minden modell szőke és magas! Felszegte az állát, és ruganyosabban kezdett lépkedni, valahogy úgy, ahogy a Metró Channel divatbemutatóin a modellektől látta. Megbánja még Elise, hogy így beszélt vele, ha meglátja a fotóit a Vogue-ban meg az Elle-ben! Akkorát villant, hogy még Serena is irigykedni fog! Ami viszont a nagy kupac kutyaszart illeti, amely- be Jenny kis híján belelépett, miközben az új Gisele-nek képzelte magát, hát amiatt Serena feltehe- tőleg nem nagyon irigykedne.

Post previous next post & question reply Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat - „az ártatlanok" dühétől. Hey, people! A világ legszarabb ötlete Úristen, már csütörtök van, és még mindig semmi hír a felvételikről: egyikünk sem kapott levelet! Mi lesz már?! Az egész egyébként a posta észvesztően hülye új koncepciójának a következménye. Tavaly ilyenkor ugyanis milliószámra kapták a telefonos reklamációkat a felvételi értesítésre váró tizenkettedikesektől, akik azzal vádolták a postát, hogy az ő értesítésüket elvesztették, de olyan is akadt, aki meggyanúsította őket, hogy manipulálják a levelek tartalmát. Mintha a postásokat halálosan lázba hozná, hogy felvettek-e a Princetonra vagy sem! Mindenesetre az idén kitaláltak egy új rendszert, a Felvételi értesítők tömbösített kezelését. Rohadtul intelligens elnevezés, kár, hogy a rendszer maga tök értelmetlen. Mindössze arról van ugyanis szó, hogy az egyetemek kötelesek irányítószámonként összegyűjtve és külön csomagolva egyszerre postázni az összes felvételi értesítőt, hogy a főposták a körzetükben lakó minden jelentkezőnek ugyanazon a napon kézbesíthessék a leveleit. Mintha eddig még nem stresszeltünk volna eleget! Na mindegy, az a hír járja, hogy az egyetemek hétfőn elküldték a kis csomagjaikat, és minthogy mi gyakorlatilag valamennyien egy postai körzetben élünk, egyszerre is fogjuk megkapni az értesítőket. Mikor is?Hát, ha jól számolom... éppen ma!

A mailjeitekből: Kedves BG! Te vagy a legnagyobb király! Üzenem mindenkinek: este buli van az apám éttermében! West utca, Pier Hotel, legfelső emelet, True West Restaurant! Pár szobát is lefoglaltam a szállóban, hogy bőven legyen hely azoknak, akik... egy kicsit elfáradnak a partizásban! Csak így tovább, BG! -jay Kedves jay! Tévedsz, te vagy a legnagyobb király! Akkor este találkozunk! -BG Lebukta! Úgy hírlik, B ma délután súlyosan zaklatta a postásukat. Az ilyen hülye kis rinyák miatt szívunk mindannyian! Kémeim jelentették, hogy S, amíg a Mandarin Orientál Spa-ban pedikűrözésre várt, a Time Out társkereső hirdetéseit böngészte. Csak az az érdekes, hogy leginkább a Hölgy keres hölgyet rovatot tanulmányozta! D-t látták a házuk földszintjén, az előtérben dekkolni: a postaládák tövében ült a márványpadlón, és dühödten firkált valamit egy kis fekete jegyzetfüzetbe. Egyértelmű: mostanra már ő is belezakkant ebbe a feszkóba. N-t viszont a Yale Club-ban kapták rajta, amint szüleivel whiskyzgetett. Máris ünnepel a kis édes? Fülembe jutott, hogy J a sarki újságostól egy méteres stóc divatmagazinnal ment haza. Mi készül itt, házi feladat vagy csak egy kis kollázs magánszorgalomból? V-t pedig gyakorlatilag mindenki látta a Bethesda-szökőkút-nál, mert gyakorlatilag mindenkivel interjút készít. Hátborzongató film lesz, ha egyszer elkészül! Akinek a kutyája hajlamos megharapni a postásokat, kérem, tartsa kedvencét pórázon!

És mindenki figyelmébe: ne felejtsétek, hogy egy ha- jóban evezünk mindannyian! Imádom, ha utáltok!

Badgirl.net

Vigyázz, kész, reccs ! - Úristen, nem kapok levegőt! - zihálta Blair teátrálisan. A mostohabátyja, Aaron egyik árpapelyvával töltött párnáját görcsösen szorította a gyomrához. - Mindjárt elhányom magam! Történt már vele ilyen az életben. - Na, nyugodj meg - csillapította Serena, miközben a fehér, krémszínű és drapp borítékokból két kis kupacot formált Aaron padlizsánszínű kenderkóc ágytakaróján. Halálosan pontos volt a megérzése előző nap a parkban a közös levélbontogató partival kapcsolatban. Blairben annyira túlbuzgott a versenyszellem, hogy képtelen volt emberszabású lény módjára viselkedni, ha a felvételiről volt szó. - Szörnyethalok! - nyöszörögte Blair, és a gyomrát markolászta. A két lány törökülésben helyezkedett el Aaron ágyán a fiú szobájában, amely most tulajdonképpen Blair szobája volt, mindaddig, amíg el nem költözik valamelyik egyetem kollégiumába. Azt a szobát, amelyben eddig a lány lakott, a család babaszobává alakíttatta átYale számára; júniusra várták ugyanis Blair féltestvérének születését. Aaron pedig összeköltözött Tylerrel, Blair Öccsével. A lányt heveny undorral töltötte el a környezetbarát berendezés; a poshadt szójavirsli és a gyógynövényes cigaretta átható szagáról nem is beszélve. Már azon gondolkodott, hogy kibalhézik magának egy szobát a Madison sugárúti Carlyle Hotelban, legalább addig, amíg leérettségizik. Mert itt aztán érdekes lenne megszervezni azt a bizonyos randevút Nate-tel, amit arra az esetre tervezett, ha felveszik a Yale-re! De ne vágjunk a dolgok elébe: először még fel kell hogy vegyék! A két kupac levél ott hevert az ágyon a lányok mellett; minden boríték címzéssel lefelé, hogy ne lehessen látni, melyik egyetem küldte őket. Blair kupaca hét, Serenáé

pedig öt értesítőből állt: mégis Serena kupaca volt a magasabb. Kétség sem férhetett hozzá, hogy a Serenának címzett borítékok vastagabban voltak kitömve. Gyanús! - Na, kezdhetjük? - kérdezte Serena. Előrehajolt az ágyon, és bátorítólag megszorította barátnője kezét. -Várj még! - morogta Blair, és fogával kinyitotta a Ketel One vodkás üveget, amit mostohaapja éjjeliszekrényéről nyúlt le. - Minél tovább tökölsz előtte, annál szarabb lesz az egész - figyelmeztette Serena. Kezdte elveszíteni a türelmét. Blair meghúzta az üveget, aztán csukott szemmel felvette a legfelső levelet a kupacából. - Kurvaélet. Jól van, kezdhetjük - mondta, és feltépte a borítékot. Reccs! Tisztelt Ms. Waldorf! A Harvard Egyetem Felvételi Irodája sajnálattal értesíti, hogy felvételi jelentkezését és az ehhez csatolt anyagokat áttekintve úgy döntött, nem veszi fel Önt hallgatói közé folyó év őszi félévétől. Reccs! Tisztelt Ms. Van der Woodsen! A Harvard Egyetem Felvételi Irodája áttekintette felvételi jelentkezését és az ehhez csatolt anyagokat. Ennek alapján örömmel értesítjük, hogy folyó év őszi félévétől felvételt nyert... Reccs! Tisztelt Ms. Waldorf! Köszönjük, hogy beadta felvételi jelentkezését a Princeton Egyetemre! Felvételi Irodánknak ebben az évben rendkívül erős mezőnyből kellett kiválasztania azokat, akiknek helyet tudunk biztosítani szeptembertől. A döntés minden esetben nagyon nehéz volt. Sajnálattal értesítjük, hogy Önt nem állt módunkban...

Reccs! Tisztelt Ms. Van der Woodsen! Köszönjük, hogy beadta kitűnő felvételi anyagát a Princeton Egyetemre! Örömmel értesítjük, hogy ősztől helyet tudunk biztosítani Önnek a... Reccs! Tisztelt Ms. Waldorf! Sajnálattal értesítjük, hogy a Brown Egyetemre a jövő tanévtől nem... Reccs! Tisztelt Ms. Van der Woodsen! A felvételi jelentkezéséhez csatolt anyagokat Felvételi Irodánk rendkívül figyelemreméltónak találta. Ennek alapján örömmel hívjuk meg Önt a Brown Egyetem hallgatói közé... Reccs! Tisztelt Ms. Waldorf! Áttekintettük hozzánk beadott felvételi jelentkezését, és úgy határoztunk, hogy nem vesszük fel a Wesleyan Egyetem hallgatói közé szeptembertől.Tisztelettel... Reccs! Tisztelt Ms. Van der Woodsen! A Wesleyan Egyetem Felvételi Irodája örömmel értesíti, hogy szeptembertől helyet biztosít Önnek a... Reccs! Tisztelt Ms. Waldorf! A Vassar Egyetem kis létszámú iskola, így évről évre csak igen korlátozott számú diákot van módunkban felvenni. Sajnálattal értesítjük, hogy Önnek jövő szeptembertől nem tudunk helyet biztosítani.

Reccs! Tisztelt Ms. Van der Woodsen! Köszönjük, hogy benyújtotta jelentkezését a Yale Egyetemre. Örömünkre szolgál, hogy meghívhatjuk hallgatóink sorába... Reccs! Tisztelt Ms. Waldorf! Köszönjük, hogy benyújtotta jelentkezését a Yale Egyetemre. A Felvételi Iroda felvette az Ön nevét várólistánkra. Végleges döntésünkről felvétele ügyében legkésőbb június 15-én értesítjük. Reccs! Tisztelt Ms. Waldorf! Áttekintettük felvételi jelentkezését és az ahhoz csatolt anyagokat. Ennek alapján örömmel értesítjük, hogy ősztől helyet biztosítunk Önnek a Georgetown Egyetemen. Blair az ágytakaróra dobta az utolsó levelet, és nyakon ragadta a vodkás üveget. Hogy mi van? A Yale-en várólistára tették, és az egyetlen hely, ahol bent van, az a Georgetown? Bassza meg, a Georgetownt csak vésztartaléknak jelölte meg! Rémálmaiban sem gondolta volna, hogy ott fog kikötni! Blair kétségbeesetten húzta meg az üveget, aztán odanyújtotta Serenának. - Neked mit írtak? - kérdezte. Serenának csak rá kellett néznie Blair rémült arcára, hogy lássa: barátnője rossz híreket kapott. Sejtelme sem volt, mit lenne taktikus válaszolnia. - Hát, öö... felvettek... gyakorlatilag mindenhova. Blair hitetlenkedve bámult a nagy kazal felvételi értesítőre Serena kezében. Legfelül egy krémszínű levélpapír volt, a Yale semmivel sem összetéveszthető kék fejlécével. A világ elsötétült Blair szeme előtt. - Na várj csak...! Te aYale-re is jelentkeztél? Serena bólintott.

- Az utolsó pillanatban úgy döntöttem, hogy azt is megjelölöm. Csak mert miért ne, érted! És felvettek? Serena ismét bólintott. - Bocs - rebegte, majd felvette az ágyról a távirányítót, és bekapcsolta a tévét. Aztán azonnal ki is kapcsolta. Kezdett nagyon ideges lenni attól, ahogy Blair bámult rá, vicsorogva. De Blair csak bámult rá. Annak idején, még első osztályban, egy konyhakéssel véletlenül levágott egy nagy maroknyit Serena hosszú, aranyszőke hajából. Tizenkét év telt el azóta, de Blairt valamennyire folyamatosan gyötörte a bűntudat a dolog miatt. Egészen mostanáig. Mert most azt kívánta, bárcsak az egész rohadt pimasz fejét vágta volna le! Elkapta a vodkás üveg nyakát, és dühében nagyot húzott belőle. Mit tud ez a ribanc, amit ő nem? Ő, Blair volt a legjobb diák a Constance tizenkettedikes évfolyamán. Minden tárgyból, amiből csak lehetett, emelt szintű órákra járt. A felvételi előkészítőn mindenkit lehengerelt a tudásával. Részt vett minden jótékonysági megmozduláson. Elnöke volt az iskolai francia klubnak. Országosan jegyzett teniszező. Mióta iskolába járt, sőt gyakorlatilag mióta az eszét tudta, azért hajtott, hogy bekerüljön aYale-re. Ahová az apja járt. Meg az apjának az apja. A Yale-re, amelynek két épületét és a sportpályáját az apai nagybátyja építette, adományként. Serenát ezzel szemben ősszel kirúgták a bentlakásos iskolából, ahova addig járt. Egyetlen emelt szintű órát sem vett fel, és alig vett részt tanórán kívüli tevékenységben. Ennek megfelelően a bizonyítványai éppen csak tűrhetők voltak, a központi felvételi vizsgán pedig még Nate-nél is rosszabban teljesített. Serena apja a Princetonra és a Brownra járt, arra a két egyetemre, amelyek a Yale legnagyobb vetélytársai. És akkor kit vesznek fel aYale-re? Serenát; őt, Blairt pedig odabasszák a nyomorult várólistájukra! Miben jobb Serena nála, aki tizenkétszer ülte végig a Constance Biliárd Lányiskola karót nyelt, parókás pályaválasztási tanácsadójának, Ms. Glosnak kétórás négyszemközti konzul-

tációit, és száztizennégy héten át gebedt a központi felvételi előkészítőn? - De azt hiszem, nem oda fogok beiratkozni - hebegte Serena, hogy csökkentse a dolog jelentőségét. -Vagy legalábbis előbb még végiglátogatom az összes egyetemet... érted, nem?... És majd csak utána döntöm el magyarázkodott, és irigység tárgyául szolgáló szőke haját összefogta a feje tetején, majd fura fintort vágott. - Még az is lehet, hogy egyáltalán nem megyek egyetemre jövőre. Azon gondolkodom, hogy itt maradok New Yorkban, és szerzek valami színészi munkát, vagy ilyesmit. Blair felpattant az ágyról, és egy mozdulattal szanaszét hajította a szobában felvételi elutasító leveleit. Serenát felvették aYale-re, de nem akar oda járni?! - Hogy mi a fasz van?! - kiáltott fel, és jókora adag vodkát loccsantott a természetes tengerifű-szőnyegre, amelyen állt. Serena összeszedegette a saját értesítőit, és a háta mögé rejtette őket. - A többi egyetemről mit írtak? - próbálta másra terelni a szót. - Lefogadom, hogy...! Blair mostohabátyja, Aaron ebben a pillanatban bedugta öntelt, rasztafrizurás, harvardos-előfelvételis fejét az ajtón. - Mi volt ez az ordítozás? - érdeklődött, és futó pillantást vetett a levelekre, amelyeket Serena a kezében szorongatott. - Felvettek a Harvardra, mi? - kérdezte, és már lépett is be a szobába. Felemelte a kezét, hogy a levegőben összetapsoljon Serenával. - Gratulálok! mondta, aztán Blairre vigyorgott. - És nálad mi a helyzet, hugi? Blair nem tudta eldönteni, kit gyilkoljon meg: a fiút, vagy inkább saját magát. - Nem vagyok a húgod! - csattant fel; a félig üres vodkás üveget olyan erővel vágta oda Aaron biotermesztésű bükkfából készült komódjára, hogy a palack kevés híján összetört. - De ha már olyan kurvára érdekel mindkettőtöket, elmondom nektek: várólistás vagyok aYale-en!

És a Georgetown az egyetlen hely, ahova felvettek. A kibaszott, lepra Georgetown! Egy pillanatra Aaron is, Serena is Blairre meredt, mindkettőjük szeme elkerekedett a hitetlenkedéssel vegyes rémülettől: mire képes a lány félelmetes haragjában? - Ez azért nem tragédia - mormogta végül Serena. Nem sokat tudott ugyan a Georgetownról, de ismert néhány helyes srácot, akik oda jártak, és azt gondolta, nem rossz buli egy városban élni az elnökkel. - Szerintem a Yale csak keménykedik, hogy megmutassa, nem olyan könnyű bekerülni hozzájuk. Ha meg végül mégsem vesznek fel oda, akkor is van hová menned. - Na persze, aki a Yale mellett mehet a Harvardra meg a Brownra is, az könnyen beszél! Blair visszalépett vadonatúj, galambszürke Eugénia Kim szandáljába, és felkapta az ágyról fekete, cipzáras DKNY kardigánját. - Jaj, Blair, ne legyél már ilyen dühöngő lúzer! New Haven amúgy is egy büdös porfészek. Szerintem utálnád, ha ott kéne élned - állta az útját Aaron, és gitározástól vízhólyagos ujjait terepszínű cargo nadrágja zsebébe akasztotta jobbról-balról. - Washingtonban pedig még Prada is van!1 Blair persze egyetlen szót hallott meg Aaron szövegéből: azt, hogy „lúzer". - Kapjátok be! - szisszent rájuk, és kiviharzott az ajtón. Úgy döntött, felszalad Nate-hez. Őt jó eséllyel legfeljebb egy-két teljesen link, drogosoknak való egyetemre vették fel, mint amilyen a Hobart vagy a UNH. Nate meg fogja érteni a helyzetét, együtt fog vele érezni. És együttérzésből talán még le is fekszik vele. Nem mintha a legkevésbé is érzett volna magában kedvet a szexhez.

1 Aaron ezzel csak ugratja Blairt, Washington kortárs művészeti múzeumát hívják ugyanis Prada Gallerynek, nem az olasz divatcégnek van ott áruháza.

N jobbnak látja titkolni sikerét Rajta kívül senki más nem volt otthon, de Nate puszta megszokásból összetekert egy sötétkék Ralph Lauren törülközőt, és odatette a fapadló és a szobája csukott ajtaja közötti réshez; csak ez után ült le zöld-fekete kockás ágyterítőjére. Rágyújtott, mélyen letüdőzte a spanglit, aztán az alacsony kupacból, amely az éjjeliszekrényén halmozódott, a kezébe vette az első borítékot, és feltépte. Tisztelt Mr. Archibald! Gratulálunk, a Brown szeptembertől...

Egyetem

örömmel

várja

Bingó! Nate ledobta a levelet az ágyra, szippantott még egyet a jointból, aztán feltépte a második borítékot. Tisztelt Mr. Archibald! A Boston Egyetem Felvételi Irodája áttanulmányozta felvételi jelentkezését és az ahhoz csatolt anyagokat. Ennek alapján örömmel biztosít helyet Önnek szeptembertől a... Dupla bingó! Mélyen leszívta a füstöt, aztán óvatosan, hogy le ne billenjen, odatette a cigit az éjjeliszekrény szélére. Lássuk a következőt! Tisztelt Mr. Archibald! A Hampshire Főiskolára idén benyújtott jelentkezések rendkívül erős mezőnyéből az Ön felvételi anyaga messze kimagaslott. Örömmel értesítjük, hogy az őszi félévtől helyet biztosítunk Önnek főiskolánkon. Tripla bingó!

Az utolsó boríték következett: Nate-nek december végén négynél több jelentkezési lap kitöltéséhez nem volt idege. Tisztelt Mr. Archibald! Köszönjük, hogy benyújtotta jelentkezését a Yale Egyetemre. Örömünkre szolgál, hogy meghívhatjuk hallgatóink sorába... A rohadt mindenit, négyszeres bingó! Nate alig várta, hogy elújságolhassa a dolgot Blairnek. Járhatnak együtt aYale-re, élhetnek együtt valamelyik házaspároknak fenntartott kollégiumi szálláson, pont úgy, ahogy a lány mindig is tervezgette. Talán még egy kutyájuk is lehet. Egy dán dog. Megnézte a borítékokban lapuló többi papírt is. A felvételi értesítőn kívül a Brownról és a Yale-ről érkezett paksamétában volt egy-egy levél az egyetem lacrosseedzőjétől is: mindketten helyet kínáltak Nate-nek a kezdőcsapatban. - Atyaúristen! - képedt el a fiú, amikor végigolvasta ezeket a leveleket. - Nem egyszerűen kellek nekik! Ezeknek rohadtul kellek! Isten hozott a klubban! A mobiljáért nyúlt, és már épp gyorstárcsázta volna Blair vonalas számát, amikor a telefon megszólalt a kezében. A kijelzőn Blair neve jelent meg. - Szia, éppen téged akartalak hívni! - nevetett Nate. - Na, mi a helyzet? - Eressz be - mondta válasz helyett Blair feszült hangon. - Egy perc, és megnyomom a kaputelefonotok gombját. Ajjaj! Nate megnyálazta az ujjait, és megcsippentette velük a spanglija parázsló végét, hogy kialudjon. Aztán légfrissítés gyanánt szétpermetezett egy kis Hermés Eau d'Orange Verte kölnit a szobában. Nem mintha feltétlenül titkolni akarta volna Blair előtt, hogy füvezett, de félt, hogy a lánynak felfordul a gyomra a szagtól. Megszólalt a csengő; Nate beengedte Blairt.

- Gyere föl - szólt bele a fiú a legmodernebb, hordozható video-kaputelefon mikrofonjába. - Itt vagyok a szobámban. A négy levél az ágyon hevert; Nate összerendezgette őket. Türelmetlenül várta, hogy megoszthassa Blairrel a nagy hírt: évfolyamtársak lesznek a Yale-en! Attól a fajta cucctól, amit az előbb is szívott, mindig nagyon kanos lett. Blair talán végre késznek érzi magát a szexre, és méltóképpen megünnepelhetik felvételüket: ruha nélkül! Vagy talán mégsem. Nate-ék jobban éltek még Blairékénél is; háromszintes, önálló, kertes házban laktak, és minthogy Nate egy szem gyermeke volt az Archibald családnak, egy egész emelet az övé volt a házban. Ez viszont lépcsőzéssel járt, ami minden alkalommal felbosszantotta Blairt. Fájna a fiú szüleinek, ha beszereltetnének egy mozgólépcsőt? - Meghalok! - nyafogta Blair, mikor felért a legfelső emeletre. Betámolygott Nate szobájába, és arccal lefelé végigvetette magát az ágyon. Aztán hanyatt fordult, és a tetőablakon át a kristálytiszta égre meredt. - Jobb is lenne, ha már nem élnék! Nem tűnt valószínűnek, hogy Blair ennyire gyűlölné az életet, ha felvették volna aYale-re. Nate gyorsan az asztalára csúsztatta a felvételi értesítőit, aztán leült az ágyra a lány mellé. Hüvelykujjával óvatosan végigsimított Blair tökéletesen sima arcbőrén. - Mi történt, mesélj! - biztatta Nate a barátnőjét kedvesen. - Serenát, azt a büdös kis kurvát felvették aYale-re, meg minden más kibaszott egyetemre, amit csak megjelölt, én meg csak a nyomorult Georgetownon vagyok bent. A Yaleen várólistára tettek, a többi helyen meg elutasítottak! hadarta Blair, aztán az oldalára hemperedett, és arcát belefúrta Nate combjába. Erre a délutánra tervezte, hogy elveszti a szüzességét, de most már egyértelmű: akkora lúzer, hogy soha az életben nem fog lefeküdni vele senki. Jaj, Nate, most mi a franc lesz velünk? A fiú nem tudta, mit mondhatna erre. Egy biztos volt: ha a fene fenét eszik, akkor sem árulja el Blairnek, hogy ő is

bent van aYale-en. Ha ezt megtudná, az a minimum, hogy megfojtaná egy párnával. - Ismerek egy csomó srácot, akiket tavaly első körben várólistára tettek. Aztán majdnem mindegyik szépen be is került az egyetemre - próbálkozott Nate. - Ja, de biztos nem a Yale-re! - nyögött fel Blair A szar suliknak mind tök hosszú várólistájuk van, mert azokat mindenki csak vésztartaléknak jelöli meg, és ha lehet, nem oda iratkoznak be. -Hm! Na, ez jellemző Blairre! Neki minden egyetem a „szar suli" kategóriába tartozik, ami nem aYale! A Yale-en pontosan tudják, hogy akinek helyet adnak, az ősztől oda is fog járni, úgyhogy a várólistájuk, gondolom, legfeljebb két névből áll, és az a két szerencsétlen sem fog bekerülni hozzájuk soha, az ezer százalék! - folytatta a lány, aztán teátrálisan sóhajtott egy nagyot. - A kurva életbe! - összegezte a témát, aztán felült az ágyon, és Seven farmerjáról lepöckölt egy szöszt. - Na és veled mi van? Hova vettek fel? Nate tudta, hogy ilyen dolgot nem helyes eltitkolnia a barátnője elől, a lány elől, akibe szerelmes, de nem akarta magára venni, hogy Blair miatta kapjon idegösszeroppanást. Vagy annyira feldühíteni, hogy biztos ne legyen kedve hemperegni egyet az ágyon...! - Hát... - ásított egy nagyot, mintha a világ legunalmasabb témájáról lenne szó - a Hampshire-re. A BU-ra. Meg a Brownra. Ennyi. AYale-t tulajdonképpen csak elfelejtette megemlíteni. Az nem ugyanaz, mint ha hazudott volna, igaz? Vagy mégis? Blair fagyos tekintettel meredt a fapadlóra, és olyan vadul tekergette a rubinköves gyűrűt az ujján, hogy Nate beleszédült. Odafeküdt a lány mellé, és átölelte a derekát. - Szerintem a Georgetown egész jó egyetem -jegyezte meg. Blair egész teste feszes és merev volt.

- Akkor is, tök messze van a Browntól! - panaszolta. Nate megvonta a vállát, és masszírozni kezdte a lány hátát a két lapockája között. - Mi lenne, ha a BU-ra iratkoznék be? Bostonból tutira van óránként közvetlen vonat Washingtonba! Blair szemébe könnyek gyűltek, és nagyot rúgott sarkával az ágybetétbe. - De bazmeg, én nem akarok a Georgetownra járni! Gyűlölöm a Georgetownt! Nate odavonta a lány fejét a mellkasára, és belepuszilt a nyakába. Hónapok óta nem volt így együtt Blairrel ezen az ágyon, és már alig bírt gerjedelmével. -Te, figyelj, jártál már odalent, hogy megnézd magadnak azt a sulit? - kérdezte tőle. Ami azt illeti, Blair egyetlen egyetemet sem nézett meg magának a Yale-en kívül. - Nem - ismerte el a lány. Nate végighúzta nyelve hegyét Blair fülcimpájának élén. Ahogy megcsapta az orrát a lány samponjának barackillata, összefutott a nyál a szájában. Csupa jó fej csajt ismerek a Georgetownról - győzködte tovább a fiú a barátnőjét. Nehezen lehetett érteni, amit mondott, mert beszéd közben orrát-száját hozzádörgölte Blair nyakszirtjéhez. Szerintem érdemes lenne körülnézned ott. Még az is lehet, hogy jobban fog tetszeni, mint aYale. - Hát jó - felelte Blair keserűen. Valahol homályosan tudatában volt annak, hogy Nate rá van indulva, de annyira ideges volt, hogy semmi mást nem érzett, csak hogy a fiú összenyálazta a fülét. Nate hanyatt vetette magát az ágyon, és magára húzta a lányt. A szeme csukva volt, az ajkait összeszorította, és elszállt, boldog, begerjedt mosoly terült el az arcán. - Mmm! - nyögött fel, és szemlátomást élvezte Blair ránehezedő súlyát. - Csak tök szar érzés, hogy nem vettek fel aYale-re suttogta a lány. Mert akkor most ledobhatná a ruháit, és végre ágyba bújhatnának egymással, ahogy mindig is tervezte. Fejével bebújt Nate álla alá, és teleszívta tüdejét a

fiú finom, füstös szagával. Egy gyengéd ölelgetésre volt most vevő, semmi másra. A szexet muszáj lesz későbbre halasztani. Nate kinyitotta a szemét, és nagyot sóhajtott. Coitus interruptus, csapó 5042, a forgatókönyvet írta és rendezte kizárólag az ő szórakoztatására Blair Waldorf. Bár ami igaz, az igaz: momentán nem érdemelte meg, hogy szeretkezzen vele a lány. - De figyelj, azt ígérd meg nekem, kérlek, hogy elmész a Georgetownra körülnézni! - kérte Blairt olyan hangon, mintha rendes fiú lenne, barátnőjének lelki támasza, nem pedig egy szemét, hazug gazember. Blair szorosan hozzásimult Nate-hez. Reménytelen trágyadomb az élete, a legjobb barátnője egy kétszínű kis ribanc, de legalább itt van neki Nate, aki döglesztően helyes, gyengéd, figyelmes és becsületes. És akinek ráadásul még igaza is van. Nem hal bele, ha lecsekkolja a Georgetownt. E percben ott tartott, hogy bármire rá lehetett venni. -Jól van, megígérem - egyezett bele. Nate jobb kezével benyúlt Blair farmerjának derekába, de a lány elkapta a csuklóját, és kirángatta nadrágjából a hívatlan vendéget. Szóval bármire azért mégsem lehetett rávenni.

A nyertes pedig..... - Megjött! - ütötte meg Dan fülét a kishúga, Jenny fojtott hangja valahonnan a lakásból. A fiú bezárta a bejárati ajtót. - Gyorsan! Dan az előszobában álló rozoga, öreg kisasztalra dobta a kulcscsomóját, és lerúgta a lábáról Puma edzőcipőjét. - Hahó, hol vagytok? - kiáltotta és nesztelen léptekkel belopódzott a konyhába: többnyire itt gyűlt össze a család, ha valami megbeszélnivalójuk volt. Marx, Humphrey-ék hatalmas fekete macskája szokása szerint a repedezett, sárga műanyag konyhaasztal kellős közepén hevert teljesen kiterülve, a fejét a narancssárga törlőruhán nyugtatta. Dan félig üres kávés bögréje pontosan ott állt, ahol reggel hagyta: a kandúr rózsaszín orrától két centire. A konyhában égett a villany, a sárga konyhapulton pedig egy félig kikanalazott nullaszázalékos Danone áfonyajoghurt (Jenny kedvenc csemegéje) árválkodott. Dan megrángatta Marx szőrös, fekete fülét. A napi posta nem volt ott a szokott helyén, az asztal szélén: ez gyanút ébresztett a fiúban. Meg az is, hogy Jennyt nem találta a konyhában. - Hé, van itthon valaki? - kérdezte. - Itt vagyunk! - csilingelt Jenny hangja a konyhával szomszédos étkezőből. Dan belökte az étkező lengőajtaját. A rusztikus, összevissza karcolt faasztal mögött, szorosan egymás mellett ült Jenny és a Humphrey gyerekek apja, Rufus. Ez utóbbi hangaszürke pólót viselt, rajta kedvenc baseballcsapata, a Mets címere; erős szálú, borzas, őszbe csavarodó szakálla hetek óta nem látott fésűt. Jennyn egy tigriscsíkos, nyakpántos selyemtop volt, amely ránézésre egy vagyonba kerülhetett. A körmein égővörös lakk virított. Kettejükkel szemben egy üresen hagyott szék várta Dant; előtte az asztalon egy kupac boríték hevert, valamint egy bontatlan doboz Entenmann-féle csokis fánk és egy fehér papírpohárban kávé a sarki fűszerestől.

- Ülj csak le, kisfiam! Rád várunk egy órája - közölte Rufus ideges mosollyal az arcán. - Nézd, itt a kedvenc fánkod is, neked hoztuk a nagy nap tiszteletére! Dan nagyot pislantott. Tizenhét éve hallgatta az apja panaszait, hogy mi pénzbe kerül két hálátlan kamaszt felnevelni, taníttatni. Rufus folyamatosan fenyegette őt és Jennyt, hogy gondol egyet és elköltözik a gyerekekkel vidékre, ahol az orvosi ellátást és az iskoláztatást az önkormányzat fizeti. Ennek ellenére Dant is, Jennyt is Manhattan legdrágább és legsikeresebb, nem koedukált magániskoláiba járatta, súlyosan kitűnő bizonyítványaik fénymásolatát kiragasztotta a hűtő ajtajára, az agyukat pedig szünet nélkül tornáztatta vetélkedőkérdéseivel irodalomból és latinból. Az izgalom, hogy hová veszik fel Dant, Rufust sokkal jobban kikészítette, mint Dant magát. - Na mi az, már fel is bontottátok a leveleimet? kérdezte a fiú rosszallón. - Nem, de isten bizony az lesz, ha azonnal le nem ülsz! felelte Jenny. Fényes körmievei dobolni kezdett a borítékhalmon. - A brownosat tettem legfölülre. - Ó, hálás köszönetem! - morogta Dan, miközben leült a székére. A fenébe, nem elég idegtépő az egész felvételi cirkusz enélkül is? Almában sem számított rá, hogy közönség előtt kell majd felbontania az értesítőit. Rufus átnyúlt az asztal fölött, felmarkolta a fánkos dobozt, és egy mozdulattal feltépte a tetejét. - Csináld már! - sürgette a fiát, aztán a szájába gyűrt egy fánkot. Dan remegő ujjakkal, óvatosan nyitotta fel az első borítékot, majd széthajtogatta az abból kihúzott levélpapírt. - Úristen, totál biztos, hogy felvettek! - sikoltott fel Jenny. - Na, mit írnak, mit írnak? - faggatta Dant Rufus, és bozontos szemöldöke rángott az izgatottságtól. - Bent vagyok - közölte velük Dan halk hangon, aztán odanyújtotta apjának a levelet. - Még szép! - kiáltott fel Rufus türelmetlenül. Felkapta az asztalról az előző esti, majdnem teljesen üres chiantis

üveget, a fogával kihúzta belőle a dugót, és húzott belőle egyet. - Na, mire vársz, nyisd gyorsan a következőt! A második levél a New York Egyetemről (azaz az NYUról) jött, ahová Vanessát még februárban, az előfelvételi időszakban felvették. - Felvettek oda is. Tuti! - idegesítette tovább Dant Jenny a jóslataival. - Psszt! - intette csendre a lányát Rufus. Dan feltépte a borítékot. Aztán felnézett apja és húga feszült várakozást tükröző arcára, és tárgyilagos hangon bejelentette: - Felvettek. Ju-húúú! - rikkantotta Rufus vidáman, és öklével úgy csapott saját mellkasára, mint egy büszke gorilla. - Bravó! Jenny ekkor a következő boríték után nyúlt. - Ezt kinyithatom én? - kérdezte. Dan a szemét forgatta. Mondhatja erre azt, hogy nem? - Persze, nyisd ki. - Colby Főiskola - olvasta a feladó nevét Jenny.- Az meg hol van? - Hát Maine-ben, te műveletlen! - felelte az apja. - Na, akkor volnál kedves felbontani? Jenny nevetgélve bedugta mutatóujját a boríték hajtókája alá, hogy feltépje. Micsoda buli ez! Olyan, mint kihirdetni a díjazottak nevét az Oscar-gálán. - És az Oscar-díj idei nyertese... Dan! Felvettek! - Jól van - vonta meg a vállát a fiú. A felvételi jelentkezések idején nem vette a fáradságot, hogy leutazzon Maine-be és körülnézzen a Colbyn; az angoltanára biztatta, hogy jelölje meg ezt a főiskolát is, mert, mint mondta, itt működik a legjobb kreatívírásprogram a keleti parton. Jenny már nyúlt is a következő borítékért, és anélkül hogy engedélyt kért volna rá, felnyitotta. - Columbia Egyetem... a mocskok! Ezek elutasítottak! - Gazemberek! - vicsorogta Rufus. Dan ismét csak vállat vont. A Columbia szépírói szakja messze földön híres és színvonalas volt, ráadásul itt volt

Manhattanben, úgyhogy bejárhatott volna itthonról, nem kellett volna koleszba költöznie. Bár családtagjainak az a nyomasztó közelsége, amelytől e percben is szenvedett, nem tette ellenállhatatlanul csábítóvá a gondolatot, hogy a következő négy évben is idehaza lakjon. Az utolsó levél feladója a Washington állambeli Evergreen Főiskola volt; ez a hely éppen annak köszönhette romantikus vonzerejét, hogy irgalmatlanmessze volt New Yorktól. Dan az asztal lapján odacsúsztatta a borítékot apja elé, aztán kezébe vette a papírpoharat, benne az ünnepi kávéjával. - Ezt te bontsd fel, apa! - kérte. - Az Evergreenbe is jelentkeztél? - hördült fel Rufus. - Itt hagynál bennünket, és elhúznád a csíkot északnyugatra, a Csendes-óceán partjára? Tudod, mennyit esik az eső arrafelé? - Jaj, apa! - nyafogott Jenny. - Jól van, na, jól van! - dörmögte Rufus, és feltépte a borítékot; egyúttal a benne lévő levelet is beszakította. Hunyorogva silabizálta a megbecstelenített értesítő szövegét, aztán bejelentette: - Felvettek! - Felkapott egy újabb fánkot, és a szájába tömte, aztán odatolta a dobozt Dan elé. - Ötből négy, nem rossz! - Fú, menjünk el valahova vacsorázni, hogy ezt megünnepeljük! - rikkantotta Jenny, és tapsikolt. - Tudok egy éttermet az Orchard utcában, most nyílt, állítólag rohadt jó. Oda jár az összes modell! Rufus vágott egy fintort, ahogy Danre nézett. - Merthogy a húgod, épp mielőtt hazaértél, bejelentette, hogy szupermodell lesz. A tervek szerint a hónap végén már a saját repülőgépemen fogok utazgatni, hogy versenylovakat meg jachtokat vegyek a milliókból, amit keresni fog – magyarázta, és csokoládéfoltos ujjával Jennyre mutatott. - Dan tandíját is te fogod fizetni, ugye? - Jaj, már, apa! - forgatta a szemét Jenny. Rufus rákacsintott. - Jut eszembe, miből vetted ezt a blúzt? - nyaggatta tovább a lányát, és a homloka vörösen kezdett fényleni,

mint mindig, amikor izgatott volt. - Ide figyelj, ha továbbra is törvénytelenül csapolod a hitelkártyámat, beduglak egy bentlakásos iskolába! Megértetted? Jenny megint csak a szemét forgatta. - Ezt fenyegetésnek szántad? Örömmel megyek magamtól is! Dan felállt, és hangosan megköszörülte a torkát. - Elég az egymás csesztetéséből, gyerekek! Ma este még egy buliba is hivatalos vagyok, de ha akarjátok, előtte elvihettek vacsorázni. De az én kedvenc helyemre, a Szecsuan étterembe, a Columbus sugárúton! - Azt már annyira unom! - panaszkodott Jenny nyafogva. - Úgy lesz - ígérte kacsintva fiának Rufus. - Egyébként, ha engem kérdezel, szerintem az NYU-t válaszd. Akkor maradhatsz idehaza, én tudok neked segíteni a tanulásban, te pedig cserébe összeismertethetsz a csinos, fiatal, értelmes női oktatóiddal. Dan hirtelen úgy érezte, valami nyálas Disney-filmbe csöppent, amiben az elvált apa egész nap csak otthon ül, és folyton a csajozáson jár az esze. Kivett egy fánkot a dobozból, a hóna alá csapta a felvételi értesítőit, és kotort át a szobájába. Bevetetlen ágyán egy még üres jegyzetfüzet várta, hogy Dan a kezébe vegye és teleírja sötét, gyötrődő versekkel. Csakhogy Dan most túlságosan boldog volt ahhoz, hogy írjon. Öt egyetemre adta be a jelentkezését, és abból négyre fel is vették! Égett a vágytól, hogy megossza valakivel az örömét. Csak egy probléma volt: kivel?

Ha neki jó, nekem is jó - Lehet, hogy egyedül van otthon, és éppen az ereit vagdossa fel, vagy ilyesmi! - motyogta maga elé Vanessa aggodalmasan. A szemmagasságában Ruby bőrgatyába csomagolt feneke feketéllett, huszonkét éves nővére ugyanis az ő szobájának ajtajában állt, és az ajtófélfának támaszkodva egyszerre beszélt a vonalas telefonon és a mobilján. Együttesének napokban kezdődő turnéját szervezte éppen. - Izland, bazmeg! - kiáltott fel Ruby. - Ötödikek vagyunk a reykjavíki alternatívzenei top 10-en! - Háromszoros hurrá - morogta Vanessa, és hatvanadszor is megnézte, nem jött-e e-mailje, bár soha senki nem írt neki. Teljesen bedumálta magának, hogy Dant minden egyetem elutasította, ahová jelentkezett, és hogy ebben a pillanatban a George Washington híd egyik kapujának tetején állva a végrendeletét írja, mielőtt a mélybe vetné magát. De még az is lehet, hogy felvették valahova, de akkor meg egész biztosan valamiféle egzisztenciális apokalipszis játszódik le benne, ami mondjuk azzal jár, hogy éppen ruhátlanul igyekszik átgázolni a Hudson folyón valahol a Boát Basin Café környékén, mert meg akar tisztulni minden a kreativi- tást elapasztó sötét karmától, hogy újra írni tudjon. Ha őszintén magába nézett volna, Vanessa kénytelen lett volna elismerni, hogy valójában nem is aggódik olyan nagyon Danért. A fiú nagyon is jól tanult, és ragyogóan írt. Ki van zárva, hogy ne vet- ték volna fel sehova. Igazából csak ürügyet keresett arra, hogy felhívhassa Dant, és végre dumáljanak egyet megint, mert azóta, hogy hétfőn találkoztak a parkban, az esze megállás nélkül volt barátján járt. Arra is gondolt már, hogy rátelefonál, és úgy tesz, mintha csak újabb interjút akarna vele készíteni a dokumentumfilmjéhez, de ez annyira átlátszó lett volna,

hogy kiütést kapott tőle, ha csak rá- gondolt. Az is eszébe jutott, hogy Dan húgát hívja fel, Jennyt, és őt kéri meg, hogy nyilatkozzon a kamerának arról, milyen dolog egy felvételin stresszelő tizenkettedikes srác testvérének lenni. Mert akkor Jenny nyilván elkotyogná Dannek, hogy Vanessa érdeklődött utána, Dan pedig talán felhívná őt, vagy legalább küldene egy e-mailt. De jézus- mária, tényleg képes volna lemenni ennyire hatodikosba? Ruby továbbra is elállta az ajtónyílást, és csak nyomta a szöveget a telefonba. Ez volt a hátulütője annak, hogy Ruby lakott a nappaliban, Vanessa pedig az egyetlen hálószobában: hogy Ruby Vanessa szobáját használta saját nappalijaként. - Várj egy kicsit, kopog a telefon, valaki hív - szólt az idősebbik Abrams lány a kagylóba, aztán befogta az orrát, és elváltoztatott hangon folytatta, most már az új telefonálónak: - Köszönjük hívását. Sajnos jelenleg minden kezelőnk foglalt... - utánozta az automaták hangját, de hirtelen elhallgatott. — Jaj, szia, Daniel. Megkérhetlek, hogy egy kicsit később hívd vissza a húgomat? Egy fontos telefon közepén vagyok az együttesemmel. Képzeld, megindultunk a világhírnév felé! Vanessa belekapaszkodott a telefon kagylójába, és kicsavarta Ruby kezéből. - Halló - szólt bele kissé remegő hangon. - Szia, Dan... izé... jól vagy? - Az nem kifejezés! - felelte a fiú. Vanessa még sosem hallotta Dan hangját ennyire vidámnak. - Mindenhová felvettek, csak a Columbiára nem! - Fú! — vágta rá Vanessa addig is, amíg feldolgozza a váratlan hírt. - De te a Brownra akarsz menni, igaz? Az NYU-n meg a többi sulin nem is gondolkodsz komolyabban. - Hát... nem tudom - habozott Dan. - Majd még meglátom. Eltelt egy perc anélkül, hogy megszólaltak volna. A legaktuálisabbat már megbeszélték, de azon kívül még őrületesen sok megbeszélnivalójuk lett volna.

- Na jó, mindegy, mindenesetre gratulálok - szólalt meg végül Vanessa nagy nehézségek árán: hirtelen irtózatos szomorúság vett rajta erőt. Dan Rhode Islanden fog egyetemre járni, és ott majd megismerkedik valami hosszú hajú, vékony, vermonti lánnyal, aki gitározik és kerámiázik, és aki szorgalmasan kötögeti majd Dannek a pulóvereket, míg ő, Vanessa New Yorkban marad, az NYU diákja lesz, és továbbra sem lesz más lakótársa, mint a némiképpen őrült nővére. Ruby kikapta a telefont a húga kezéből. - Figyelj csak, Dan, van egy ötletem! Én a jövő héten turnéra indulok a CukrosBácsival. Januárnál hamarabb biztos nem jövünk haza. Nincs kedved addig ideköltözni? Itt ez a lakás, ez lehetne a kis szerelmi fészketek a hugicámmal! Vanessa elhűlve meredt a nővérére. Hát igen, Ruby vérprofi volt benne, hogy a legtapintatlanabb, legkínosabb módon kavarjon bele az ember dolgaiba! Most pedig visszanyomja a kagylót neki! Vanessa eltartotta a fülétől a telefont. Erre most mi a szart mondhatna Dannek? A fiúban semmi nem berzenkedett az ellen, hogy szülőmentes körülmények között; lakjon egy olyan jó kis helyen, mint Williamsburg; az pedig, hogy Vanessával éljen egy fedél alatt, kifejezetten a kedvére volt. A lány bütykölhetne a filmjeivel, ő pedig írhatna kedvére. Olyan lenne, mint a Yaddo, az a művésztelep, ahol az apja is gyakran megfordult fiatalkorában. Még az is lehet, hogy újból összejönnek Vanessával, és a napjaik felét vad szeretkezéssel töltik, mint a hetvenes évek művészei állítólag. De azért ez az egész egy kicsit gyorsan jött. Dan megköszörülte a torkát. - Hát... ezt még megbeszélem az apámmal. Este elmegyünk a Szecsuanba egy ünnepi vacsorára. Utána nincs kedved eljönni a buliba? Tudod, abba a West utcai étterembe. Ott találkozhatnánk.

Vanessa nem éppen arról volt híres, hogy imádja a partikat, de úgy vélte, Dan most megérdemli, hogy ünnepelhessen. - Jól hangzik - felelte hát a fiúnak. Az odaköltözésről pedig tényleg beszélek az apámmal. Nekem tetszik az ötlet - jelentette ki Dan olyan hangon, ami pedig Vanessának tetszett. A lány hirtelen úgy érezte magát, mint az olcsó, szirupos filmek női főszereplői, akik boldogan élnek döglesztően helyes férjeikkel, amíg meg nem halnak, olyan házakban, ahol nem ám fekete lepedők lógnak az ablakokon, mint náluk, hanem pom- pás selyemfüggönyök. Úristen, de utálta az ilyen filmeket! - Király! - felelte lelkesen, bár ettől a szótól korábban mindig kirázta a hideg. Lenyomta a telefont, és a kagylót visszaadta Rubynak, aki a mobilján aközben is folyamatosan csicsergett, hogy Vanessa Dannel beszélt. - Adsz nekem kölcsön valami ruhát estére? - kérdezte a lány suttogva a nővérétől. Ruby csodálkozva vonta fel a szemöldökét, de azért némán bólintott egyet. A jelek szerint nevezetes partinak nézünk elébe!

Van is neki kedve bulizni ! Blair kilépett a liftből penthouse-lakásuk előszo- bájában, de ott azonnal megtorpant, és elképedve bámult a házi készítésű transzparensre, amelyen a következő felirat rikított: BÜSZKÉK VAGYUNK RÁD, BLAIR! De nem ácsoroghatott ott sokáig, mert Muff, Aaron barna-fehér bokszere, amelyben kissé túltengett az energia, ficánkoló mozgásával odaro- hant hozzá, és nedves orrát odadugta a combja közé. -Takarodj a francba! - mordult rá a lány. Egy pillanatig eljátszott a gondolattal, hogy hátha cso- da történt: talán az apja, akiről nemrég kiderült, hogy meleg, és azóta Franciaországban él, vagy akár egy másik jóságos tündér megeresztett egy te- lefont az érdekében aYale-re, azok meg jobb belá- tásra tértek, és azonnali hatállyal felvették. Mindez nem tűnt túl valószínűnek, de azért... - Hallottuk Serenától, mi történt - gügyögte Blair anyja, aki gyereket várt, és hatalmas testével most ott imbolygott az előszobában. - De aki rajta van a várólistán, gondolkodjon optimistán! Nem értem, mitől vagy ilyen ingerült. Nyugodtan vehe- ted úgy, kicsim, hogy már bent is vagy aYale-en. Blair lehámozta magáról és a sarokban álló antik kárpitozott székre hajította a kardigánját. Muff is- mét megpróbálkozott vele, hogy kiszimatolja intim testtájait, és csak egy oldalba rúgással lehetett ettől eltántorítani. - Jaj, anya, ez nem ilyen egyszerű! - felelte a lány. Mióta Eleanor terhes volt, szőkített haja iszonyat gyorsan nőtt. Az asszony hagyta, hogy tincsei a vállára omoljanak, Blair viszont ezt úgy értékelte, mint anyja nevetséges kísérletét, hogy annyi idősnek tűnjön, amilyen életkorban teljesen rendjén való, ha egy nő gyereket szül. - Ugyan már, kis mimózám! - csapta össze Eleanor gyűrűkkel gazdagon ékesített két kezét. - Na mindegy, mi azért rendeztünk egy kis családi ünnepséget a tiszteletedre!

Családi ünnepséget? Te jó ég! Az asztal Eleanor legféltettebb kristálypoharaival és ezüst étkészletével volt megterítve, az ételt pedig Blair kedvenc étterméből, a Blue Ribbon Sushiból rendelték. A pezsgőtől Cyrusnak és Aaron- nak már igencsak jókedve volt, de még a tizenkét éves Tyler is mintha kissé be lett volna csiccsentve. - És még jöttél nekünk a szöveggel, hogy sehova sem fognak felvenni, és marad neked a Norwalk Főiskola!1 csipkelődött Aaron, miközben teletöltötte pezsgővel Blair poharát. - Rajtad kívül mindenki bízott benned! - Engem annak idején simán elutasítottak aYale- en kacsintott nevelt lányára Cyrus kiguvadó, vérben forgó, zavaros kék halszemével. - Úgy látom, itt az idő, hogy bosszút álljak rajtuk. Csak egy szavadba kerül, hogy szétrúgjam a seggüket, amiért csak várólistára tettek; a legnagyobb örömmel teszem meg! Blair vágott egy kelletlen pofát. Már csak az hiányozna neki, hogy aYale-en kiderüljön, hogy bármi köze is van ehhez az emberhez! - Én nem megyek egyetemre - jelentette be Tyler, aki úgy kortyolgatta a pezsgőjét, mintha több évtizedes gyakorlata lenne a dologban. - Elmegyek DJ-nek, fellépek Európa minden jobb klubjában, aztán nyitok egy kaszinót valahol. - Ezt majd még megbeszéljük - mosolygott Eleanor, és a pecsenyevillával a tányérjára segített egy húszcentis Kalifornia-tekercset. - Hú, a baba már megint farkaséhes! Blair élt a gyanúperrel, hogy az anyja nem nézne ki úgy, mint ha a huszadik hónapban lenne, nem pedig a hetedikben, ha nem zabálna annyit. Egy hajtásra kiitta a pezsgőjét, aztán maga elé vett egy bontatlan szusis dobozt. A terve az volt, hogy előszőr teletömi az arcát angolnatekerccsel, aztán any- nyi pezsgőt ereszt utána a

1

A connecticuti Norwalk Community Collcgc-ba felvételi vizsga nélkül veszik fel a jelentkezőkei, csak be kell iratkozni.

torkán, hogy a belét is kihányja tőle. Ha ezzel kész van, elmegy, hogy találkozzon Nate-tel azon az idióta West utcai par- tin, de tíz percnél tovább ott sem marad, mert ha azt kell néznie, hogy mindenki kurvára ünnepli magát, miközben neki kurvára nincs mit ünnepel- nie, attól csak még nagyobb okádhatnékja lesz. Végül itthon benyomja DVD-n az Alom luxuskivitelben-t, és arra fog elaludni: első számú kedvenc filmjére, amiben első számú kedvenc színésznője, Audrey Hepburn játssza a főszerepet. Aki nem is járt egyetemre, mégis gyönyörű volt az élete. Eleanor a kezébe vette a hosszú szusit, és úgy harapott bele, mint rendes ember a virslibe. Még egy éve sem volt, hogy megismerkedett Cyrusszal, és csak november óta voltak házasok, de az asz- szonynak, úgy tűnik, ennyi idő is elegendő volt, hogy átvegye a férfi étkezési szokásait. A Kalifor- nia-tekercs maradékát letette a tányérjára, és egy fehér lenvászon asztalkendőt nyomogatott az aj- kához. - Most, hogy így összegyűltünk, szeretnélek megkérni valamire, szívem ~ mondta Eleanor. Blair felnézett az angolnájából, és legnagyobb rémületére megértette, hogy az anyja őhozzá be- szél. Húha! - Az a helyzet, tudod, hogy nem tegnap szültem utoljára, úgyhogy a nőgyógyászom azt javasolta, iratkozzam be egy szülésfelkészítő tanfolyamra, csak hogy visszaszokjam a dologba. Ki is néztem magamnak egy intenzív csoportot, négy alkalom- mal két-két óra. Csak az a baj, hogy Cyrus most nagyon dolgozik ezen a southamptoni projekten, és különben is rosszul van az efféle dolgoktól. Mit gondolsz, szívem, el tudnál velem járni a tanfo- lyamra? Valakit muszáj vinnem magammal, és csak pár óra lenne suli után. Blair az asztalkendőjébe köhögte az angolna maradékát, és gyorsan a pezsgőjéért nyúlt. Hogy eljárjon az anyjával a szülésfelkészítő tanfolyamra? Szórakoznak vele?! - Úgy tudtam, Aaron készül orvosnak - tiltakozott. - Miért nem őt viszed magaddal? - Mert te mindig olyan szépen gondját viseled anyádnak! hízelgett neki Cyrus.

- Nekem olyankor próbám van az együttessel - mondta Aaron. Na persze, mert egyébként önként jelentkezett volna kísérőnek! - És nekem is - vágta rá Tyler. És Eleanor nyilván nem tudta megkérni középkorú barátnőit sem, hogy kísérjék el a tanfolyamra. Azoknak mind egyetemista vagy majdnem egye- temista korú gyerekeik voltak: számukra Blair anyjának terhessége iszonyatosan és vérfagyasztóan kínos volt. - Hát jó. Veled megyek - adta meg magát Blair mogorván. Eltolta magától a tányérját, és felállt. Ha még egy percig beszélgetnie kell a családjával, minden további segítség nélkül elhányja magát! Egyébként pedig már úgyis mindenki megfeledkezett arról, hogy mit is ünnepelnek tulajdonképpen. - Bocsánat - szabadkozott muszáj készülődnöm, még elmegyek egy buliba. Eleanor kinyújtotta a karját, és magához ölelte a lányát. - Menj csak, kicsim - duruzsolta, de közben erő- sen szorította a derekát. - És köszönöm. Te vagy a legjobb barátnőm! Uhh, de nyálas szöveg! Blair nagy nehezen kibontakozott anyja öleléséből, és kiiszkolt állítólagos szobájába. A George- town legalább még a Yale-nél is messzebb van innen - ez mindenképpen mellette szól. Attól pedig tényleg nem lehet baja, ha felhívja a telefonszámot, amelyet az értesítőn megadtak, és időpontot egyeztet a felvételi irodával, hogy mikor látogat el Washingtonba. Csak azt sajnálta, hogy az Ausztrál Állami Egyetemre nem jelentkezett. Kibújt farmerjából, levette a pólóját, és különösebb lelkesedés nélkül nekiállt, hogy kiöltözzön a partira. Magára rángatott egy sötétebb színű és szűkebb farmert, ehhez pedig kiválasztott egy fekete, ujjatlan pólót. A karját sápadtnak és löttyedtnek találta: dühödten bele is csípett. - Hé, hugi - szólt be neki Aaron a folyosóról. Bejöhetek?

Blair a szemét forgatta, amikor szemügyre vette magát a fürdőszobája tükrében. - Miért, ha azt mondom, nem, kint maradsz? - kérdezett vissza keserűen. Aaron kinyitotta az ajtót, és belépett. A szerencsétlen seggfejen a harvardos pólója volt. Mert jó, az tulajdonképpen hagyomány, hogy ha valaki megtudja, bekerült valamelyik egyetemre, utána pár napig mindenhová fölvesz valami ruhadarabot, amelyen rajta volt az egyetem neve vagy címere. De hát Aaron már hónapok óta tudja, hogy a Harvadra fog járni! - Én is megyek a buliba - közölte Blairrel. - Megyünk együtt? - Menjünk - sóhajtotta a lány. - Mindjárt készen vagyok. Felkapott a polcról egy Chanel szemceruzát, és vastag szürke vonalat festett vele mindkét szeme alá. Aztán kent az ajkára egy jó adag MAC Ice száj- fényt, és tíz ujjával beletúrt a hajába. így ni. Kész. - Nem akarod a yale-es pólódat fölvenni? - kérdezte Aaron, miközben azt figyelte, miként kutat Blair az öltözékéhez illő cipő után az ágy alatt. - Én egy szót sem szólok senkinek a várólistáról! - Kösz, tök jó fej vagy! - mordult rá a lány, és belebújt egy pár tök hétköznapi Coach papucscipőbe. Aztán felrántotta a szobája ajtaját és döngő léptekkel megindult a lift felé. Azzal sem törődött, hogy a szűk farmer kirajzolja hagyományos szabá- sú pamutbugyija körvonalát, és hogy mélyen bevág a fenekébe. Egészen máig úgy öltözködött, hogy az szeren- csét hozzon neki; aztán tessék!

Post previous next post & question reply Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat - „az ártatlanok" dühétől.

Hey, people! Hogy kerülhetsz a várólistáról a kiválasztott egye- tem hallgatóinak soraiba? Kezdj éhségsztrájkba a felvételi iroda bejárata előtt. írd meg újból a központi felvételi tesztet, de ezúttal puskázz, mint az állat, és érj el max pontszámot. Tanulj meg hegedűn valami hazafias dalt, mondjuk a Yankee Doodle-t, és addig húzd megállás nélkül a felvételi iroda ablaka alatt, amíg könyörögni nem kez- denek, hogy felvehessenek - azzal a feltétellel persze, hogy abbahagyod a nyikorgást. Vásárolj néhány párral több cipőt, mint amennyi Imel- da Marcosnak van, hogy bekerülj a Guinness-rekor- dok könyvébe; akkor írd meg kegyetlenül szókimondó emlékirataidat, és ezzel nyerd meg az irodalmi Puli- tzerdíjat. Saját American Express platinakártyáddal menj el egy autószalonba, és vegyél a dékánnak egy olyan BMW kabriót, amilyet minden fiú ismerősöd kap a szüleitől érettségire. A mailjeitekből: Kedves BG! Pár hónapja Manhattanben jártam, és egy buliban megismerkedtem egy fiúval, aki teledumálta a fejemet mindenfélével: hogy jövőre a Georgetownra fog járni, ahol én már elsőéves vagyok, hogy ő lesz az egyetem lacrosse-

csapatának kapitánya, hogy van egy saját vi- torlás hajója, amivel ott fog horgonyozni valahol a kö- zelben, és hogy a tavaszi szünetben majd lehajózunk kettesben Floridába. Azóta hírét sem hallottam a srác- nak, és most már kezdek arra gyanakodni, hogy be sem adta a jelentkezését hozzánk, -összetörtszív Kedves összetörtszív! Félek, hogy a srác, akiről írtál, azóta más kikötőt talált......a hajójának... Nagyon sajnálom. -BG Kedves BG! Hallom, azt az ostoba kis constance-os szőkét mindenhova felvették, mert lefeküdt az összes felvételiztető tanárával! -dög Kedves dög! Nem tudom, ugyanarra a szőke constance-os lányra gondolsz-e, akire én. Mert az valószínűleg sokkal okosabb, mint amilyennek mindenki hiszi! -BG Kedves BG! A pennsylvaniai Bryn Mawrben működő Dorna B. Rae Főiskola felvételi irodáján dolgozom. Azért írok, hogy értesítsem önt és önön keresztül minden érettségi előtt álló lányt, hogy mi még fogadunk jelentkezőket. (Mint talán tudja, a mi hallgatóink mind nők.) Jöjjenek el, látogassanak meg bennünket! -camil Kedves camil! Köszönöm, nagyon csábító az ajánlat. Feltétlenül értesítem róla B-t és minden más végsőkig elkeseredett csajt. -BG

Lebukta! A fülembe jutott, hogy N a haverjaival a házuk tetején csapott ünnepséget annak örömére, hogy felvették őket. Az utcaszintre leszivárgó füsttől a járókelők úgy betéptek, mint az atom. N connecticut-i exbarátnője (tudjátok, az a hibbant, drogos csaj) állítólag Svédországba került, ahol egy apácazárdában igyekeznek „jó útra téríteni". A hírek szerint J ingyenes kozmetikai tanácsadást kért (és kapott) a Bloomingdale's áruház Clinique részlegén. Hát igen, ha az ember világhírű szupermodellnek készül, fontos, hogy tisztában legyen pórusméretével, és tudja, milyen bőrradírt érdemes használnia. V-t szintén meglestük a Bloomingdale's-ben: rajta a MAC pultjánál végzett generálátalakítást egy álomszép transzvesztita. Valakit, úgy tűnik, le akar nyűgözni az esti bulin! S-t egy bankautomatától látták délután távozni egy égőrózsaszín krokodilbőr Birkin táskával, amely dugig volt zsetonnal. Tejelnie kellett az egyetemek megvesztegetett felvételi irodistáinak? Vagy jótékony adakozásba akar kezdeni? Esetleg sikeres felvételije örömére meglepi magát valamivel a Meatpacking District-ben, ahol az üzletekben csak készpénzzel lehet fizetni? Egy ismerősöm megsúgta, hogy D az apjával betért egy piaboltba a Broadway-n, ahol vettek egy hatalmas üveg Dom Pérignon-t. Ha az atyai büszkeséget literben mérik, D-nek nem lehet panasza! Végezetül pedig B-t lefü- leltük, amikor visszavitte a szerencsehozónak vélt fehérneműt a Barneys-be. Nyilván nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Na, most pedig rohanok, mert én is meg akarom ünnepelni, hogy felvettek! Lássuk egymást a bulin! Imádom, ha utáltok!

Badgirl.net

N-böl kikívánkozik egy vallomás A True West az a fajta hely volt, amelyik minden este úgy nézett ki, mint ha aznap nyitott volna, mégis annyira megfelelt a mulatóhelyekről alkotott hagyományos elképzeléseknek, hogy akár évszázadok óta is működhetett. A falakat körös-körül tükör borította, erre volt narancssárga zsírkrétával felírva az itallap meg a napi akció. Patkó alakú, fehér bőrrel behúzott padok ölelték körül a műszarvasbőrrel leterített asztalokat, amelyek minden látható rend nélkül, jó sűrűn álltak a helyiségben. A Dries van Noten farmertunikába és türkizkék kígyóbőr cowboycsizmába öltözött pincérnők retró hatású, narancssárga műanyag tálcákon egyensúlyozták a koktélos poharakat. Bizarr japán countryzene harsogott a teremben, a bárpult túloldalán pedig narancssárgára színezett, az egész falat betöltő ablak nézett a Hudson folyóra. Elnyűtt fekete surranójától eltekintve Vanessa szinte teljesen felismerhetetlen volt: fekete sztreccs műbőr miniszoknyát és piros-fekete zebracsíkos topot viselt. A csinos transzvesztita a Bloomingdale's MAC-pultjánál égővörösre rúzsozta a lány ajkát, és délutántól azzal is büszkélkedhetett, hogy ő volt az első, aki kiszedte Vanessa szemöldökét. A lány a bárpult egyik végénél telepedett le egy bár- székre, a kameráját megérkezése óta a vállán tartotta. Az egész bulinak volt valami ilyen kerge, „első tanítási nap" fílingje. A Boston Egyetem pólójába öltözött csajok összeölelkezve visítoztak. A fiúk, akiken a Brown melegítőfelsője virított, diadalmasan összetapsoltak a levegőben. Vanessa némán figyelte őket, és várta az önként jelentkezőket, hogy meginterjúvolhassa őket. - Nekem, azt hiszem, lenne mit elmesélnem - szólította meg egy khakiszínű nadrágot és hófehér inget viselő, átlagon felül jóképű srác. Letette gin- tonikját a bárpultra, és

odaült a lány melletti bárszékre. - Mivel kezdjem? Mondjam be a nevemet meg hogy melyik suliba járok? - kérdezte. Vanessa a fiú kicsit bevérzett, de azért gyönyörűen csillogó, zöld szemére fókuszált. - Csak ha akarod - felelte. - Én arra vagyok kíváncsi, téged hogyan érintett ez az egész felvételi. Nate belekortyolt az italába, aztán kibámult a narancssárga ablaküvegen. A folyón túl, a Newark repülőtér felett gépek köröztek. - Az a legfurább az egészben, hogy egész mostanáig tulajdonképpen nem is stresszeltem az egyetem miatt kezdett bele vallomásába. Kivett egy szálat a doboz Marlboro Lightsból, amelyet valaki a pulton hagyott, és gurigázni kezdett vele az üveglapon. - A hülyeség pedig az, hogy most nem stresszelnem kellene, hanem lazulnom. Belepillantott a kamerába, aztán elkapta a tekintetét, mint aki zavarban van. A háta mögött a patkó alakú padok lassan benépesedtek, a zene pedig hirtelen olyan hangosra váltott, hogy a saját gondolatait sem hallotta tőle. - Nem is tudom, miért nem mondtam el neki, hogy jelentkeztem - motyogta. - Kinek nem mondtad el, és hova jelentkeztél? - faggatta Vanessa. - A barátnőmnek - magyarázta Nate. - Az a helyzet, hogy rohadtul be akar kerülni aYale-re. Azt hiszem, ez a legfontosabb neki az életben. Én meg végül beadtam oda is a jelentkezésemet, de csak azért, mert a Yale lacrossecsapata az idén új edzőt kapott, aki kevesebb mint egy év alatt felhoz- ta őket a szaros másodosztályú szintről az első osz- tály élére. Na mindegy, a lényeg, hogy ma kiderült: engem felvettek, őt pedig csak várólistára tették. El sem mondtam neki télen, hogy aYale-re is jelent- keztem, most pedig gyakorlatilag nem merem el- árulni, hogy felvettek. Mert hát éppen most jöttünk újra össze. De ha megtudná ezt az egészet, megint szakítana velem. Nate megállt, és várta, hogy Vanessa mondjon valamit. Aztán, hogy ez nem történt meg, az itala után nyúlt.

- A hétvégén eljön New Yorkba a Yale és a Brown lacrosse-edzoje is: meg akarnak nézni játék közben. Szerencsére Blair éppen ugyanebben az időben megy Washingtonba, hogy megnézze magának a Georgetownt. így legalább nem kell kamuznom neki arról, hogy honnan is jött a két edző - mondta a fiú, és felkönyökölt a bárpultra; az állát csüggedten ejtette a tenyerébe. Nate orrát ekkor hirtelen szantálfa és liliom illatának ismerős keveréke csapta meg. - Ezt megcsináltuk, Natie! - ugrott a fiú nyakába Serena. Hirtelenszőke haja tessék-lássék kontyba volt kötve a feje tetején; fehér farmernadrág és egy áttetsző, fehérrel és arannyal szegett, poncsó szabású blúz volt rajta. Tisztára mint amikor kereszteznek egy Las Vegas-i táncosnőt egy tini-szappanopera sztárjával! Nate puszit nyomot Serena arcára, és igyekezett olyan izgatott képet vágni, amilyet egy ilyen csaj megérdemel. ~ Úristen! - látott át a szitán a lány azonnal. Megint szakított veled? - Még nem - felelte Nate, és már kezdte volna magyarázni a helyzetet Serenának, de ebben a pillanatban Blair a hatalmas terem túlsó végében kilépett a liftből, és Serena hátába fúródó gyilkos tekintettel megindult feléjük. Az egyik asztalnál néhány tizenkettedikes constance-os csaj azonnal sutyorogni kezdett. - Képzeld, Blair állítólag valami hülye forgató- könyvet adott be esszé helyett a yale-es jelentkezé- sével újságolta Rain Hoffstetternek a barátnője, Nicki Button. Ms. Glos megmondta neki, hogy marhaság, írjon egy rendes esszét, de ő csak azért is ezt küldte el, aztán persze nem vették fel. A két lány délután már eldöntötte, hogy mind- ketten a Vassar Egyetemre iratkoznak be, de még tartott az izgalom: pillanatonként néztek egymásra, és visongtak. -Tudtad, hogy Serena esszéjét is Blair írta meg? kérdezte Isabel Coates legjobb barátnőjétől, Kati Farkastól.

- Azért van így kiakadva rá. Bejuttatta Serenát aYale-re, őt viszont csak a várólistára vették fel. Isabelt és Katit is felvette mind a Georgetown, mind a Rollins, de Isabelt a Princeton is, és ő (ahogy ez a princetonos pólójából is kiderült) oda akart beiratkozni. De a gondolatra, hogy el kell válniuk egymástól, annyira összefacsarodott a szívük, hogy nem győzték szorongatni egymás kezét. - Ez hülyeség, Serena majdnem maxpontra írta meg a központi felvételijét - szállt vele vitába Kati. - Linknek és ostobának tetteti magát, de ez csak kurva nagy színjáték! Rohadt jó agya van, nem is kell tanulnia, nyugodtan eljárogathat partizni akár minden este! - mondta irigységtől remegő hangon. Hát ti meg miről cseverésztek itt? - érdeklődött Blair, amikor odaért a bárpulthoz, ahol Nate és Serena ült. Még csak most érkezett meg, de máris tudta, hogy ez a buli egy nagy rakás szar. Idegesítette a sok hülyegyerek, aki mind valamelyik egyetem idióta pólójában szaladgált, idegesítette a bizarr japán country, amely a bárpult fölött a mennyezetre erősített, idióta narancssárga Bose hangfalakból ordított, és idegesítette Serena, aki úgy beszélgetett halál bizalmasan Nate-tel, ahogy a fiúkkal általában: hogy közben végigtaperolta a tetves kezével. - Semmiről! - felelték azok ketten egyszerre. Serena kifordult a bárszékén Blair felé. - Még mindig be vagy rám rágva? - kérdezte tőle. Blair összefonta a karját maga előtt. -Te hogyhogy nem a yale-es pólódban jöttél? - kérdezett vissza gúnyos hangon felelet helyett. - Ja, tudom már! Felvettek, de valószínűleg nem iratkozol be. Serena megvonta a vállát. - Még nem tudom. A hétvégén végiglátogatok pár egyetemet, hátha úgy könnyebben tudok dönteni. Nate hónalját egyszerre elöntötte a veríték. Lecsúszott a bárszékéről, és talpra állt: odalépett Blairhez, a vállára tette a kezét, és homlokon puszilta.

- Nagyon csinos vagy! mondta neki; minden igyekezetével azon volt, hogy elterelje a szót aYale- ről. - Kösz - vágta rá a lány, bár meg volt róla győződve, hogy úgy néz ki, mint egy elkényeztetett, idegbeteg kis liba, aki még életében nem örült semminek. Még hogy csinos, basszuskulcs! Még egy nyomorult fülbevaló sincs a fülében! Tőlük néhány lépésnyire a bárpultnál egy csapat lány egyforma sötétzöld dartmouthos pólóban valami idióta dartmouthos dalocskát énekelt. Előttük egy-egy kupica vodka állt a pulton; a csajok csak a dal végét várták, hogy bedöntsék a piát. - Tíz perc, és húzok haza — közölte Blair Nate- tel nyersen. - Holnap suli. Mintha az bármikor is megakadályozta volna Blairt, hogy bulizzon egyet hajnalig! Nate gyengéden megpuszilta barátnője halántékát. Mihamarabb el kívánta távolítani Blairt Serena közeléből; nem akarta megvárni, amíg a szőke lány gyanútlanul elkottyintja, hogy ő is bent van a Yale-en. - Nézünk egy kis naplementét? — javasolta félszegen. - Felőlem! - vonta meg a vállát Blair, de a karját makacsul összefonva tartotta a mellén. - Persze, velem ne is foglalkozzatok! - pördült meg Serena a bárszéken; szembefordult Vanessá- val. - Hát jó, akkor mondjuk nyilatkozom. Vanessának nem kellett állítania a kamerán: eddig is megállás nélkül vette a jelenetet.

Szívügyek és szívességek - Szóval arról van szó, hogy most örülnöm kéne - kezdte Serena a nyilatkozatát. Vanessa lassan végigpásztázta interjúalanyának tökéletesen sima arcbőrét, aztán lejjebb fordította az objektívet, hogy ráközelíthessen valami apró testi hibára vagy a sérült lélek legkisebb jelére, ha talál ilyet. De nem talált. Ekkor azonban Serena a szájához emelte és rágcsálni kezdte hüvelykujja körmét. Na tessék! A lány leengedte kezét az arca elől, és felvonta a szemöldökét. - És örülök is - szögezte le, de leginkább mintha önmagát akarta volna meggyőzni erről. - Minden egyetemre felvettek, ahová jelentkeztem. Az sem érdekelte őket, hogy tizenkettedik elején nem vettek vissza a bentlakásos suliba. Csak az a baj, hogy... - kezdte, de elcsuklott a hangja: a szeme megakadt egy csókolózó páron. A fiú meg a lány a liftajtó mellett nyalta-falta egymást, mindkettő a Middlebury Főiskola pólójában feszített. Serena felsóhajtott. Szóval csak az hiányzik, de rohadtul, hogy legyen kivel ünnepelnem! A japán countryzene esztamja hirtelen átúszott a legújabb Raves-album cifrább ritmusaiba. Két srác, akin a Pennsylvania Egyetem baseballsapkája és sárga nyakkendő volt, egyszerre csak lekapta magáról a pólót, hátrafordította a fején a sapkát, és brékelni kezdett. Erre négy bepiált csaj, akik a Vanderbilt Egyetem zászlójával illegtek-billegtek, szin- tén megszabadult a pólójától, és ők is megpróbál- koztak a bréktánccal, lényegesen kisebb sikerrel. -Volt idő, amikor az asztal tetején táncoltam - vallotta be Serena. Ez úgy hangzott, mintha egy középkorú, kiégett, múlton borongó kabaréénekes mondta volna. így is folytatta: - Most pedig... csak rám kell nézni.

Az étteremben nyüzsgő hímneműek kilencvenkilenc százaléka természetesen szünet nélkül Serenát bámulta, és minden srác azon törte a fejét, milyen nem túl gagyi szöveggel mehetne oda a lányhoz, hogy táncolni hívja. De rajtuk kívül egy alacsony, göndör hajú, nagymellű kilencedikes lány is Serenát bűvölte távolból, és ő is azt fontolgatta, hogy szólíthatná meg. Jenny és Dan csak egy perce érkezett: leléptek érzelgős apjuk mellől a család kedvenc UpperWest Side-i kínai étterméből, hagyták, hogy egy kancsó édes fehérbor mellett teljesen belemerüljön a nosztalgiába. Most a Humphrey testvérek ott álltak a liftajtónál, és terepszemlét tartottak a helyiségben. - Én mondtam neked, hogy gusztustalan lesz! - morogta Dan a húgának. A fiú alapvetően utálta a partikat, és normál esetben halálosan kiakadt volna attól a jelenettől, amely itt most elé tárult. Csak- hogy most tökéletesen elégedett volt magával, és ehhez a hangulathoz teljesen passzolt ez a buli. Jenny viszont most csak Serenára tudott figyelni. - Engem ne félts, én feltalálom magam! - nyugtatta bátyját. Pár centivel feljebb húzta a hasán a tigrismintás topot, aztán cikcakkban nekiindult, hogy átfurakodjon a tömegen a bárpultig. - Gondolkodom rajta, hogy évet halasztok - csapongott tovább Serena a kamera előtt. - Elvállalnék még néhány modellmunkát... De lehet, hogy a színészettel is megpróbálkoznék. Jenny a bárpultnak támaszkodva leste az alkalmat, hogy megszólíthassa Serenát: tanácsot akart kérni tőle, hogyan vághatna bele a modellszakmába. Annyira izgult, hogy egész testében remegett, és közben hülyének érezte magát, amiért így parázik. Dan csak azért követte Jennyt a pulthoz, mert félt, hogy a húga rendel magának valami méreg- erős, kevert piát, és ő kénytelen lesz hazavinni a lányt még az előtt, hogy Vanessa megérkezne. De aztán észrevette, hogy Vanessa

nagyon is megérkezett már: ott tartotta a kameráját a vállán, és éppen Serenát interjúvolta. A lány ajka égővörösre volt festve, a fülcimpájára egy kígyó alakú ezüst klipszet csíptetett, és szűk, fekete szoknyát viselt. Piros-fekete ujjatlan pólójá- nak pántja kissé lecsúszott a vállán, és fedetlenül hagyta a lány almafehér bőrét ott, ahol Dan még sosem látta fedetlenül. Legalábbis nem nyilvános helyen. A fiú gondolkodás nélkül folytatta útját a táncoló tömegen keresztül; csak Vanessa háta mögött állt meg. Se szó, se beszéd, belecsókolt a lány nyakába. Vanessa hófehér arca rózsaszínre váltott, megperdült a bárszéken, és a mozdulattól kis híján leejtette válláról szeretett kameráját. -Végül is semmi nem írja elő, hogy nekem szeptembertől már egyetemre kell járnom — folytatta mondókáját Serena, de itt, a mondat közepén elakadt a szava, és csak bámult Vanessára és Danre, akik úgy estek egymásnak, mint a begerjedt, szexre éhes vadállatok. Snitt! Jenny érezte, hogy eljött az ő ideje. Vállával megtaszította Serena csípőjét: gondolta, eljátssza, hogy véletlenül nekiszaladt a lánynak. - Szia! - köszönt rá. - Hú, gratulálok a felvételihez, meg minden... - kezdett dőlni belőle a szó esetlenül. - És tök jó a blúzod! Ha Serena Blair lett volna, vagy valamelyik másik tizenkettedikes lány, valószínűleg egy kurta „köszi"-vel lepattintja magáról Jennyt, és közben azon háborog magában, mit keres egyáltalán ez a kis pisis kilencedikes csaj a végzősök buliján, amelyen az egyetemi felvételüket ünneplik. Csakhogy Serena soha senkit nem pattintott le magáról. Ez volt az egyik olyan tulajdonsága, amely miatt el- lenállhatatlannak vagy ijesztőnek tartották, attól függően, hogy ki közeledett hozzá és hogy mennyire volt elszánva rá, hogy egészen közel kerüljön a lányhoz. De Jenny egyébként benne volt abban a kilencedikesekből álló KCsTben, amelyet Serena és Blair együtt vezetett, úgyhogy nem

lehetett azt mondani, hogy totál ismeretlenek voltak egymás számára. Jennynek új volt a frizurája: sűrű, egyenes frufruja a homlokába hullott, göndör hátsó és oldalsó fürtjei pedig a nyakába. A haja sötét színű volt, a szeme barna, nagy és kerek. A visszafogott frizura jól passzolt a lányhoz. - Neked meg tök jó a hajad - viszonozta az elismerést Serena, és lecsúszott a bárszékéről, hogy ne ülve beszélgessen Jennyvel, aki áll. - Most úgy nézel ki, mint az a modell csaj a Prada új katalógusában. Jenny nagy, barna szeme akkorára kerekedett a csodálkozástól, hogy félő volt, kiesik a helyéből. - Komolyan mondod? Köszi - kapkodott levegő után Jenny. Úgy érezte, mintha varázspálcával érintették volna meg. A pultos lépett ekkor oda hozzájuk, és Serena kért tőle két pohár pezsgőt. - Ugye nem baj, ha iszunk egyet? - kérdezte Jennytől. Jenny ettől egészen elképedt. Hogy baj-e? A legnagyobb megtiszteltetés számára! Zavartan körözött ujjával a pezsgőspohár nedves peremén. -Téged fotóztak azóta? - kérdezte. - Mármint a Serena's Tears óta. Az a plakát nekem nagyon be- jön! Serena összerezdült, és ivott egy korty pezsgőt. Két hónapja volt már, hogy Les Best, a híres divat- tervező felkérte, hogy adja az arcát a cég új parfümjéhez, amelyet mellesleg Serena receptje alapján kevertek ki, ezért aztán végül Serena's Tears néven dobtak a piacra. A reklámplakáton Serena a Central Park egyik fa gyaloghídján áll egy szál sárga nyári ruhában a tél közepén, és sír. A közhiedelemmel ellentétben a könnycseppek, amelyek a lány arcán csillognak, valódiak. Aaron Rose, Blair rasztafrizurás, vegetáriánus mostohabátyja éppen a fotózás pillanatát találta a legalkalmasabbnak arra, hogy szakítson Serenával. A fotós pont akkor kattintottá el a gépét, amikor a könnyek csorogni kezdtek a modell szeméből.

- Igen... - felelte Serena tétován. - De most már talán jobban érdekel a színpad. Jenny lelkesen bólogatott. -Tudod, mi tetszik a legjobban abban a plakátban? kérdezte. - Az, hogy tök természetesen nézel ki rajta. Hogy nagyon szép vagy, persze, de nem attól, hogy ki vagy sminkelve, vagy hogy agyon van retusálva a kép! Serena felnevetett. - Te jó isten, még életemben nem volt rajtam annyi smink, mint akkor! Tudod, ez a gusztustalan rózsaszín cucc, amellyel a sminkes bekeni az ember pofáját. És szarrá retusálták a képet: el kellett tüntetni a libabőrt a kezemről, a lábamról, mert február volt, és olyan hideg, hogy befagyott a seggem! A bárpult fölött égő lámpák egy pillanatra kialudtak, és hirtelen mindenki sikoltozni kezdett. Aztán újból kigyúltak a fények. Jenny megőrizte hidegvérét: nagyon igyekezett olyan benyomást kelteni, mintha mindennapi rutinjához tartozna az ehhez hasonló partik látogatása, ahol nincs felnőtt felügyelet. - Egyébként azt kell mondanom, hogy bárkiből lehet modell - jelentette ki Serena, aki alaposan megkönnyebbült, hogy néhány percre felfüggeszthette a rágódást a bizonytalan jövőn. - Csak úgy kell kinézni, hogy az jól mutasson a fotón. - Gondolom! - felelte Jenny kétkedve. Könnyű azt mondania Serenának (akit karcsú, hosszú lábbal, gyönyörű arccal, csodálatos, sötétkék szemmel és fényes, természetes szőke hajjal áldott meg a természet), hogy bárkiből lehet modell. - De azt honnan lehet tudni, hogy jól mutatsz-e a fotón? - Onnan, hogy elmégy egy válogatásra, és ott megmondják - mosolygott Serena. Az utolsó cseppig kiitta a pezsgőjét, aztán aranylamé Dior retiküljéből elővett egy csomag Gauloise cigarettát. Egy másodperc sem telt bele, és a pultos már töltötte is újra a lány poharát, csak előbb még tüzet adott neki. Igaz hát a mondás: aki szép, annak az élete is szép!

- Figyelj, ha érdekel a dolog, körbekérdezem az ismerőseimet, és összehozlak pár emberrel, akik segíthetnek - ajánlotta fel Serena. Jenny ámulva nézett a lány sötétkék szemébe: nem volt benne biztos, jól értette-e, amit hallott. Annyira pont ezt akarta kérni Serenától! Igaz ez, vagy csak képzeli? - Szerinted én is lehetnék modell? Komolyan? hüledezett. Csakhogy Serena figyelmét ekkor nyögésnek is beillő sóhaj vonta magára a háta mögül. - Hé, fiatalok - szólt hátra a válla fölött Vanessának és Dannek -, egy emelettel lejjebb találtok üres szobákat! - Én mindig attól féltem, hogy túl alacsony vagyok terelte vissza a szót Jenny a modellkedésre, mert félt, hogy Serena teljesen kizökken a gondolatmenetből. -A fenét! - nyugtatta meg Serena. - Nincs olyan, hogy túl alacsony. Tök jó leszel. Még ma este telefonálok egyetkettőt, és reggel megírom e-mailben, mire jutottam. Oké? - Jaj, tényleg? - kiáltott fel Jenny, mint egy kis-gyerek. El sem merte hinni az egészet. Modell lesz! A pezsgőspoharát visszatette a pultra. Hú, de addig még rengeteg tennivalója van! Manikűröztetés, pedikűröztetés, szemöldökformázás, és talán még hennáztatás is, amelyet olyan régóta tervezett! - Ezt már nem iszod meg? - kérdezte tőle Serena, és a pezsgőspohárra bökött. Jenny megrázta a fejét, és hirtelen úgy érezte, hogy totálisan felkészületlen arra, amibe belekezd. - Bocs, de haza kell rohannom, mert még sehogy sem állok ezzel az egésszel - hebegte, aztán lábujjhegyre állt, és egy puszit nyomott Serena arcára. - Köszönöm. Nagyonnagyon köszönöm! Serena száznyolcvan centije magasából barátságosan rámosolygott a nála három évvel fiatalabb lányra. Hogy a legjobb barátnője be van rágva rá, és ő pedig nem találja az igazi, nagy szerelmet? Na és aztán! Annál nagyobb örömöt okozott neki, hogy segíthet Jennynek.

Amint Jenny elhúzta a csíkot, három tizenegyedikes riverside-os fiú sompolygott oda hátulról a bárszékhez, amelyre Serena visszaült. Egymást heccelték, hogy melyikük meri magával hívni a lányt valamelyik hotelszobába odalent. - Fú, bazmeg, de rohadt jól néz ki! Hogyhogy nincs krapekja? - morogta az egyik. - Menj oda hozzá, és kérdezd meg tőle! - bökte oldalba a másik. - Menj oda hozzá te! - csapott le rá a harmadik. De ahhoz is túl ostobák vagy túl gyávák voltak, hogy közelebb lépjenek hozzá. Persze az is lehet, hogy csak piszkosul megilletődtek Serena szépségétől és eszétől, amelyet legfeljebb hírből ismerhettek. A lány áttöltötte Jenny pezsgőjének maradékát a saját poharába, és felhajtotta. Nem is olyan szép az élete annak, aki annyira szép, hogy még a lúzerek sem mernek szóba állni vele!

V-röl és D-ről lekívánkozik a ruha - Ez az egész tök hihetetlen! - suttogta Vanessa harmincadjára is az este során. Dannel egy perc szünetet sem tartottak a csókolózásban, amióta a fiú odajött hozzá a bárpultnál, és hátulról bele- csókolt a nyakába; most pedig a Pier Hotel egyik szobájában voltak, és tépték le egymásról a ruhát. Szerette volna megmondani Dannek, hogy rohadtul hiányzott neki, amíg nem voltak együtt, és hogy nagy hülyeség volt, hogy hetekig szóba sem álltak egymással. Tudta, hogy így közvetlenül az érettségi előtt egy hotelszobában szeretkezni olcsó és közhelyes dolog, de úgy érezte, nem is történhetne másképp. A szálloda minden szobájának kerek ablaka volt; a tengerzöld tapétával borított falakról kovácsolt vas horgonyok függtek láncon. A fürdőszobában a szappan, a sampon és a testápoló krém mind algából készült, az ágyneműhuzat pedig világos óceánkék volt. A mennyezeti ventilátor mattszínű acéllapátjai szorgalmasan kavarták a forrónak ígérkező éjszakai levegőt. Dan kirántotta az övet farmernadrágjából, és áthajította a szobán. Megrészegült a boldogságtól, és iszonyatosan be volt gerjedve. Felugrott az ágyra, és nagyokat kurjongatva hármat-négyet szök- kent a matracon. Vanessa hirtelen átkarolta Dan térdét: a fiú rá- bukott, és azonnal viaskodni kezdett a topjával, és nem nyugodott, amíg le nem húzta róla. - Na, csesszétek meg, túléltem! - ordította valami részeg, agyatlan állat a szomszéd szobában, ahol egy csapat srác (volt, aki a Bowdoin, és volt, aki a Bates Főiskola pólóját viselte) idióta piálós játékokat játszott és kosármeccset nézett a tévében. - Ha összeköltözünk, csinálhatjuk ezt minden este! bukott ki Danből, miközben azt nézte mohón, hogyan kapcsolja ki Vanessa a fekete csipke melltartóját.

A lány a padlóra dobta a melltartót, és összefonta a karját a melle előtt. - Beszéltél az apáddal? - kérdezte. - Aha! - felelte Dan vidáman. - Bele is egyezett. Csak azt mondta, hogy ha romlanak a jegyeim, vagy ha legalább kétszer egy héten nem vacsorázom velük, haza kell költöznöm. A fiú lefejtette Vanessa karját a melléről, és befúrta arcát a lány két cicije közé. Vanessa boldogan, szemét lehunyva ölelte magához Dan borzas fejét. Csak egy kólát ivott egész este, de az ágy így is forgott vele. Végre megint szeretik egymást Dannel! Összeköltöznek! Lehet, hogy együtt fognak egye- temre járni! Annyira szép volt ez az egész, hogy el sem merte hinni. Mert mennyi az esély rá, hogy valami ennyire szép is marad?

Post previous next post & question reply Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat - „az ártatlanok" dühétől. Hey, people!

Öröm nézni, hogy a fél tizenkettedikes évfolyam hiányzik ma a suliból! De azért szeretném valamire felhívni a figyelmet, ami a tegnap éjjeli nagy dorbézolásban valószínűleg mindenkinek elkerülte a figyelmét: hogy valaki, akit pólyáskorunk óta ismerünk és tulajdonképpen a barátunknak tekintünk, feltűnően hiányzott a partiról. Én már azt is tudom, hogy miért nem jelent meg: A srác, akit nem vettek fel sehova Iszonyú nagy arca volt mindenhez, mindig. Akkora, hogy a leghalványabb kétely sem merült fel senkiben: ezt a krapekot tuti felveszik bárhová, ahová jelentkezik. Nem feltételeztük, hogy a nagy arcával úgy felbőszíti a tanárait, hogy egyikük sem lesz hajlandó ajánlólevelet írni a felvételijéhez. Nem számítottunk rá, hogy a mérhetetlenül beképzelt, modellfiúka stílusú öltözködésével, meg azzal, hogy azt sugallta: a szülei pénzén le tudja zsírozni, hogy bárhova felvegyék, ahova csak járni szeretne, egy pillanat alatt totál kiakasztja a felvételiztető tanárait. Nem hittük volna, hogy annyira nagy az arca, vagy annyira lusta, esetleg mindkettő, hogy csak egyszer fut neki a központi felvételinek, vagy hogy esszé helyett egy videokazettát csatol a felvételi anyagához: egy musicalt, amelyet több iskola diákjai közösen adtak elő, és amelyben ő nem is

főszereplő volt, csak egy mellékszerepet ripacskodott végig. Pedig mindez így történt, és ezért szerencsétlen barátunkat elutasították. Nem négy vagy öt helyen, hanem kilencen. Úristen, kilenc elutasítás! Ilyesmi miatt a leggennyesebb seggfejt is megilleti az együttérzés! De azért nem féltem a srácot: biztosan megtalálja a mód- ját, hogy valahová besírja magát. Ebben mindig rohadt ügyes volt! A mailjeitekből: Kedves BG! Egy keleti parti egyetem felvételi irodáján vagyok ügyintéző, és a hétvégén Manhattanbe utazom, hogy találkozzam egy sráccal, aki ősztől remélhetőleg a hallgatónk lesz. Az egyetemnek nagyon fontos, hogy hozzánk iratkozzon be az illető, ezért életbevágó, hogy jó benyomást tegyek rá. Ne haragudj, hogy ilyesmivel zaklatlak, de tudnál nekem tanácsot adni? Te minek alapján rangsorolod az egyetemeket a magad számá- ra? És, ami még fontosabb: szerinted mit vegyek fel a találkozóra? -irodista bige Kedves irodista bige! Ahhoz elég sok felvételi meghallgatáson voltam, hogy ne akarjam túl komolyan venni a kérdéseidet, ha nem muszáj. Ha a véleményemre vagy kíváncsi, az egyik legfontosabb szempont, hogy milyen a sült krumpli a menzán. Ami pedig azt illeti, hogy miben tudnád elkápráztatni ezt a mérhetetlenül kívánatos fiatalembert: feketével már ne próbálkozz, a hódítás új színe a narancssárga! -BG Lebukta! N, ahogy annak mindannyian tanúi voltunk, akkor kísérte haza B-t a True West-ből, amikor a parti még éppen csak

kezdett beindulni. Aki nem látta volna: S egész éjszaka egymaga pörgött a parketten, bár szerintem azok a srácok, akik a háta mögött csapatostul rángatóztak a ritmusra, mind azt képzelték magukról, hogy vele táncolnak. Valaki, aki csak később érkezett, a buliba jövet látta J-t, amint egy nagy rakás körömlakkal, szőrtelenítő eszközzel és hennás tasakkal megpakolva kilép a Duane Reade drogéria Broadway-i éjjel-nappali üzletéből. A verebek azt csiripelik, hogy V és D csak ma reggel botorkált ki a Pier Hotel kapuján, az utolsó pillanatban, amikor még esélyük volt beérni a suliba. C állítólag egész este a Sutton Place-i lakásának teraszán ült egymagában, illetve a majmával kettesben, és piált, mint az állat. Még saj- nálnánk is a szerencsétlent, ha nem lenne rohadt nehéz sajnálni egy ilyen alakot! Basszus, becsengettek, rohanok. Később még jelentkezem újabb sztorikkal! Imádom, ha utáltok!

Badgirl.net

J, a kiválasztott Jenny suliszerte híres volt arról, hogy milyen ügyesen rajzol kalligrafikus betűket, és hogy milyen tökéletes, pontos reprodukciókat készít a nagy festők leghíresebb képeiről. Ennek a tehetségnek megvolt az a praktikus haszna is, hogy gond nélkül hamisított szülői kikérőket is. Ezen a péntek délelőttön például az apja nevében kérte ki magát egy állítólagos allergiavizsgálatra. Elég nevetségesen szipogott, amikor odalépett a matektanár, Ms. Hinckle elé, és a kezébe nyomta a cédulát. Az osztályterem végében Elise a füle mögé simította szalmaszőke haját, és úgy tett, mint aki egyáltalán nem hallgatózik. - Máskor azért igyekezz tanítás utánra időzíteni az orvosi vizsgálatokat, kislányom - csóválta a fejét a tanárnő, miközben a kikérőt a tanári asztalra tette. - Na, uzsgyi! - Köszönöm, viszontlátásra - köszönt el tőle Jenny bátortalanul. Ms. Hinckle idős asszony volt, és a tanítványait szinte unokáiként kezelte: rendszeresen sütött nekik sütit, karácsonyra pedig képeslappal és karamellizált almával ajándékozta meg őket. Jenny nem volt büszke magára, hogy visszaélt a kedves, idős tanárnő bizalmával, de hát a karrierje forgott kockán: életbevágó volt, hogy leléphessen a suliból. A válogatás, amelyről Serena e-mailben értesítette a lányt, a nyugati Tizenhatodik utca egyik fotóműtermében zajlott. A bejárat előtt a járdán négy-öt nádszálvékony, szőke, telt ajkú lány bagózott. Modellek! - gondolta Jenny, és minden erejét összeszedve igyekezett nem betojni. Felcsengetett a harmadik emeleti műterembe; beengedték a kapun. Az utcáról egy sötét előtérbe lépett, ami leginkább a belülről hullámbádoggal borított teherlift berakodó állomásának tűnt. A lány beszállt a liftbe, és megnyomta a 3-as gombot. Van fél perce rá, hogy mérsékelje a rettegést, amely a torkát szorongatja.

- Hahó - köszöntötte odafönt a liftből kilépő Jennyt egy hórihorgas, hegyes állú nő, akin fehér lakkbőr svájcisapka, fekete bőrsort és térdig érő, fehér antilopbőr csizma volt. Eltévedtél? Jennynek csak most ötlött az eszébe, hogy valószínűleg érdemes lett volna átöltöznie constance- os egyenruhájából, mielőtt idejön, de már késő volt. - A válogatásra jöttem - közölte a nővel. Azt még mindig nem igazán értette, mi fán terem egy válogatás, de a neve mindenesetre jól hangzott. - Aha - felelte a hegyes állú, és tetőtől talpig vé- gigmérte a lányt. - Elkérhetem a mappádat? Jenny zavartan pillantott le az iskolatáskájára. - A mappámat...? A nő újból végigmérte, aztán két unott arcú, szőke modell között egy üresen álló székre mutatott. - Itt ülj le. Majd szólok, ha bemehetsz - mondta, aztán eltűnt egy fehér paraván mögött. Jenny a vásznon keresztül látta, hogy a túloldalon vaku villog, és a helyiségben tartózkodók mozgását is nyomon tudta követni az árnyékok alapján, amit a paravánra vetettek. A műterem bádoglemezekkel borított mennyezete hirtelen hisztérikus nevetés torz hangjait verte vissza. Jenny hátán végigfutott a hideg. Rápillantott a mellette ülő lányra. Az rágózott, és a szempilláit félig leeresztve tartotta, mint aki egész éjjel nem aludt. Jenny elkapta róla a tekintetét, és megpróbálta utánozni ezt a vagány, affektáltan unott arckifejezést, de szemgolyói nem engedelmeskedtek: folyton felnyomták a szemhéját. Sokkal inkább hasonlított így egy zombira Az élő- halottak éjszakájáól, mint egy vagány, unott fotómodellre. A svájcisapkás nő visszajött a paraván mögül. Gyere - bökött az ujjával Jennyre. Jenny elpirult, és bocsánatkérőn pillantott a lányokra, akik már itt ültek, amikor ő megérkezett, aztán követte a nőt a műterembe. A falak itt vakolatlanok voltak, a csupasz téglákat fehérre festették. A fapadlós terem közepén egy antiknak tűnő,

vörös bársonnyal kárpitozott sezlon állt, akörül pedig háromlábú állványokon reflek- torok, derítővásznak. -Vedd le a pulóvert, és feküdj le - adta ki az utasítást egy zömök, szőke kecskeszakállas férfi, aki egy méretes polaroid gép keresőjén keresztül máris hunyorgott Jennyre. A lány szíve őrült kalapálásba kezdett, de azért engedelmeskedett. Letette a földre a hátizsákját, kibújt a kardigánjából, és összehajtva a táska tetejére tette. Aztán leült a vörös sezlon szélére, és azon kezdett kínlódni, milyen sápadtan mutat majd a csupasz térde az éles fényben. - Hogy feküdjek? - kérdezte bátortalanul. - Hanyatt - rendelkezett a fotós, aki Jennyvel szemben, tőle alig több mint egy méterre térdelt a földön. Tessék? Feküdjön a hátára? Az lehetetlen. A pamut melltartó, amelyet viselt, csak közepesen volt erős. Mi lesz, ha megtörténik a szörnyűség: a mellei kétoldalt legördülnek a mellkasáról a hóna alá? Totál gnómul fog kinézni! Hanyatt dőlt a sezlonon, de a könyökével megtámasztotta magát; úgy vélte, ez a póz még elmegy, és kis jóindulattal nevezhető fekvésnek. - Így is jó - mormogta a fényképész az orra alatt, miközben a padlóra terítette a polaroid képeket, amelyeket eddig csinált; aztán közelebb kúszott Jennyhez, hogy újabb felvételeket készítsen róla. Jenny egymáshoz szorította térdeit, nehogy kivillanjon a bugyija. - Milyen legyen az arckifejezésem? - kérdezte félénken. - Mindegy - felelte a férfi, és újabb képeket pakolt a padlóra. - Csak húzd hátra a vállad, és emeld kicsit feljebb a fejedet. Jennynek már mindkét karja remegett az erőlködéstől, de nem törődött vele. A jelek szerint tetszik a fotósnak! Úgy beszél vele, mint egy igazi modellel! - Na jól van, készen vagyunk - mondta végül a fényképész, és felállt a padlóról. - Egyébként mi is a neved? - Jennifer - felelte Jenny. - Jennifer Humphrey.

A fotós bólintott, a svájcisapkás nő pedig lefirkantott valamit a papírra, amelyet a felírótábláján tartott. Megnézhetem a képeket? - kérdezte Jenny a földön sorakozó polaroid fotókra mutatva. Mindegyiket fekete fólia takarta, amelyet le kellett húzni a papírról, hogy a kép láthatóvá váljon. - Bocs, kis csillagom, azok már az enyémek - mosolygott a lány naivitásán a fényképész. - Vasárnap viszont legyél itt reggel tízre, de pontosan! Oké? Jenny csak bólogatott lelkesen, és visszabújt a kardigánjába. Nem volt benne egészen biztos, hogy jól értette, de mintha épp most kérték volna fel egy fotózásra. Hát igen, felkérték. Legalábbis a testének egy részét. - Na és milyen fotózásra válogattak modelleket? kérdezte Serena Jennytől, amikor aznap délben a rendkívüli pénteki KCsT-n találkoztak. - Bocs, hogy ezt előre nem tudtam kideríteni, a modell barátnőim ilyen dolgokban elég bénák. - Ezt el is felejtettem megkérdezni - kapta a ke- zét a szája elé Jenny. - De annyira jól ment minden. Tök kedves volt velem mindenki, mintha igazi modell lennék, meg minden. - Az tényleg nagyon jó, de azért majd még idejében tudd meg, mihez fotóznak! - tanácsolta Serena. - Ismerek egy csajt, aki azt hitte, valami rágógumireklámban fog szerepelni, aztán kiderült, hogy egy intimbetétében. Ettől, azt hiszem, el is bizonytalanodott, hogy mondjon-e még az életben igent, ha fotózásra hívják: Always vagy Never! Jenny a homlokát ráncolta. Intimbetét? Intimbetétről egy szó sem hangzott el. - És még egy - folytatta Serena -: sose engedd, hogy a stylist olyan ruhát erőltessen rád, amelyben nem érzed magad kényelmesen. Mert oké, a Les Best-plakát tényleg rohadt jól néz ki, de könyörgök, milyen elcseszett ötlet volt nyári ruhában fényképezkedni szabadtéren, február közepén?! Három hétig voltam utána tök beteg. A KCsT többi kilencedikes tagja udvariasan nevetgélt. Általában még ők nyaggatták Serenát, hogy meséljen minél

többet a modellmunkájáról, de most irgalmatlanul irigyek voltak Jennyre, és inkább leharapták volna a nyelvüket, mintsem hogy bátorítsák. Hát milyen hülyeség az, hogy ebből a csajból lesz hirtelen modell, ebből a kis seggdugóból, akinek göndör, teljesen közönséges barna haja van, viszont a melle röhejesen óriási? Elképesztő! - Lefogadom, hogy a Bali's készíttet új katalógust az extra méretű melltartóiról, és ahhoz hívják modellnek! Csak annyira gyökér, hogy nem tűnt fel neki! - súgta Vicky Reinerson Mary Goldbergnek és Cassie Inwirthnek. - Á, ne parázz, biztos valami tök szimpla dolog reklámja lesz, mondjuk egy narancsdzsúszé! - nyugtatgatta Jennyt Cassie, és igyekezett nagyon komoly képet vágni. Elise-t is mardosta a sárga irigység, de ezt mindenáron titkolni akarta. - Hát Blair hol van? - kérdezte Serenától, hogy más mederbe terelje a beszélgetést. Blair volt Serena csopveztársa, úgyhogy nem lett volna meglepő, ha itt van, vagy ha Serena tudja, hogy miért nincs itt. De a szőke lány csak megvon- ta a vállát. - Nem tudom. Tegnap eléggé berágott rám. Mary, Cassie és Vicky erre oldalba bökdöste egymást az asztal alatt. Mindhárman nagy súlyt fektettek rá, hogy mindig elsőként értesüljenek róla, ha Blair és Serena összebalhézik. - Az igaz, hogy sehova sem vették fel? - kérdezte Mary. Nekem valaki azt mondta, hogy érettségi után azonnal el kell utaznia az apjához Franciaországba, és ott fog dolgozni nála a szőlészetben. Serena megint csak megvonta a vállát. Tapasztalatból tudta, mennyire gyorsan terjednek a pletykák, és mekkorákat torzulnak szájról szájra. Minél kevesebbet köt mások orrára, annál jobb. - Ki a fene tudja, mit fog csinálni Blair! - zárta le a témát. Jenny még mindig az intimbetét-ügyön rágódott. Biztos nagyon zavarná, ha a vasárnapi fotózás valami nagyon gáz dologról szólna, például egy gyorsfagyasztott, mikrózható, nullkalóriás kajáról vagy egy pattanás elleni krémről? A

fene tudja, kezdetnek az is megteszi. És ha el nem kezdi valahol, hogyan fogja felfedeztetni magát? - Ne parázz már, basszuskulcs! — sziszegett rá Elise, pedig elvileg nem is álltak szóba egymással. Csakhogy két hónapja, az óta, hogy összebarátkoztak, valami titokzatos képességénél fogva Elise folyamatosan olvasott Jenny gondolataiban. Nincs is annál idegesítőbb! Jenny Serenára sandított. Ez a hihetetlenül gyönyörű tizenkettedikes lány még az ősszel engedte, hogy egy fotóművész testvérpár lefényképezze egy megnevezhetetlen testrészét, és a képet buszok oldalán, taxik tetején az egész város heteken keresztül csodálhatta. Nem kis részben ennek köszönhette Serena, hogy ő lett a legmenőbb csaj egész New Yorkban, sőt talán az egész világon. Az intimbetét ugyanez a kategória. Minden bizonnyal.

Amiről jobb, ha senki sem tud - Feledkezzetek meg róla, hogy érzékeny a melletek, hogy feldagadt a bokátok, hogy striák vannak a bőrötökön. Képzeljétek azt, hogy a feneketek egy nagy léggömb, amelyből most ki kell engedni a gázt. Engedjétek ki. Kilégzéééés...! Blairnek esze ágában sem volt bármi ilyesmit képzelni. Épp elég szar volt, hogy a földön kellett feküdnie egy csomó terhes nő között, akiknek bűzlik a harisnyás lábuk, és úgy nyögdécselnek, mint a tehenek, amelyek telezabálták magukat: semmi szükségét nem érezte, hogy tovább súlyosbítsa a helyzetet azzal, hogy a fenekét is a tanfolyam rendelkezésére bocsátja. Jobbra tőle, a földön fekve Eleanor felkacagott. - Hú, ez nagyon vicces! - mondta. Hát állatira! Blairnek kedve lett volna megütni az anyját. Aznap „családi okokra" hivatkozva nem ment iskolába, mert iszonyatosan dühítette, hogy csak várólistára került aYaleen, és így nem akart az osztálytársnői, főleg Serena előtt mutatkozni. De most, hogy napközben végignézett hat órát Az ifjú háza- sok valóságshow adásainak ismétléséből, és felszürcsölt egy egész karton kalóriamentes, csoki ízű Háagen-Dazs sorbetet, és aztán most még ez is, már bánta, hogy nem ment inkább suliba. - Jól van, elég. Azt hiszem, a párotoknak volt ideje szusszanni egyet, úgyhogy most dolgozzanak egy kicsit ők is. Ne felejtsük, hogy a gyerekszülés csapatmunka! Az Upper East Side-on nagy népszerűségnek örvendő szülésfelkészítő tanfolyam vezetője egy Ruth nevű, göndör hajú egykori ápolónő volt, gebe, mint egy aszkéta jógi. Ultramodern Ötödik sugárúti penthouse-lakásában fogadta a várandós nőket. A férje egy nemrég befutott háztartásigép-tervező volt; ez azt jelentette, hogy a pasi olyan mosógépeket, hűtőszekrényeket és

mosogatógépeket tervezett, amelyek úgy néztek ki, mint egy űrhajó, és annyiba kerültek, mint egy autó. Öt gyerekük volt, köztük egy kétpetéjű ikerpár; és a gyerekek egyike vagy másika minduntalan átbotorkált a nappalin, hogy kivegyen valamit a konyhában álló batár nagy hűtőből. De soha egyikük sem vetett egy kósza pillantást a padlón szerteszét heverő terhes nőkre. Ezekből mind pszichopata nőgyógyász lesz! - gondolta Blair. Ruth feljebb rángatta a derekán idétlen, fekete- fehér YohjiYamamoto jóganadrágját, aztán leguggolt a földre, és olyan torz, erőlködő arckifejezéseket vágott, mint egy pávián, amelyik éppen egy egész banánfát igyekszik kipréselni a seggén. Emlékeztek arra, amit a foglalkozás elején a vajúdás szakaszairól megbeszéltünk? - kérdezte Ruth a kismamáktól. - A harmadik szakaszra ez az arckifejezés jellemző. Nem túl barátságos. Hogy mi lesz később, amikor már nem hat az epidurális érzéstelenítés? Na azt ne is említsük. Akkor fogjátok azt üvölteni a férjeteknek, hogy basszák meg a házassági szerződéseteket. Egy kisbaba lehet gyönyörű szép, de a világra hozásában nincs semmi gyönyörű. Blair felkönyökölt fektében. Ha ez így van, miért nem találnak már ki valami high-tech megoldást a szülésre? Nem lehetne például kilézerezni a kölyköket az anyjuk hasából? Na és most jöhet egy kis élvezet. A hölgyek lazuljanak el a padlón, a társuk térdeljen oda a kismamák lábához. Férfiak, nektek ott a helyetek! Hölgyeim, következik a fantasztikus lábmasszázs! Az összes többi terhes nőnek, hogy, hogy nem, a férje volt a párja, egyiknek sem a tizenhét éves lánya. A férjeknek kell a kismamák lábát masszírozniuk. Ez az ő dolguk. Nem a lányoké. Blair csak bámult az anyja lábára. Eléggé hasonlított az övére, a testszínű térdfixet leszámítva. A lánynak csak a

gondolattól, hogy meg kell érintenie ezt a lábat, felfordult a gyomra. - A jobb láb sarkán kezdünk el dolgozni. Egyik kezünkkel átfogjuk a kismama jobb lábát, és tartjuk, a másik kezünk hüvelykujjával masszírozunk. Jó erősen, ne sajnáljuk! A kismama lába egész nap cipel két embert. Kemény, bírja a strapát! Blair óvatosan kezébe vette az anyja jobb lábát. Hát egy dolog biztos: minden ilyen kismamatorna után vesz magának egy különösen drága Manolo cipőt, mégpedig az anyja hitelkártyájával! Továbbá mindannyiszor kénytelen lesz benevezni egy alapos spa-kezelésre is, hogy az emlékét is elfelejtse az egymás taperolásának meg a gusztustalan szülészeti szövegnek, hogy a lábszagról ne is beszéljünk. - Most pedig a mellkasunkra vesszük a kismama lábát, és a két mutatóujjunkkal dobolni kezdünk a nagylábujjától felfelé egészen a térdéig. Tudom, hölgyeim, hogy bizarrul hangzik, de meglátjátok, isteni érzés! A férjek már doboltak is engedelmesen. Kezdtek ráérezni a dolog ízére. - Ki kell mennem a mosdóba - jelentette be Blair. Elengedte az anyja lábát: az hangos puffanással ért földet a flokati szőnyeggel borított padlón. - Használd az ikrek fürdőszobáját, itt van egyből jobbra a folyosón! - ajánlotta a lánynak Ruth, aki odajött, hogy átvegye a masszírozást Blairtől. - Jaaaj! - nyögött fel kéjesen Eleanor, mikor Ruth dobolni kezdett a lába szárán. A fürdőszoba hatalmas volt, és modern, mint minden ebben a lakásban, de tele volt zsúfolva Clearasil bőrápoló kozmetikumos üvegekkel meg a legkülönfélébb samponokkal, hajbalzsamokkal, fésűkkel és kefékkel. A földön egy ezüstszínű műanyag szemetes állt, amely teljesen úgy nézett ki, mintha ezt is Ruth férje tervezte volna. A padló kőlapjain mindenfelé macskaalom szemcséi voltak szétszóródva. Blair nem igazán tudta, hol van náluk odahaza Szőrpamacs almos dobozkája, de hát tutira nem

az ő fürdőszobájában! Úristen, de undorító és egészségtelen! A lány megállt a mosdókagyló előtt, megengedte a vizet, és közben a tükörképét bámulta a fogkrém- pöttyös tükörben. Keskeny ajkainak széle lefelé görbült, apró, kék szeméből keménység és harag sugárzott. Rövid, barna haja lassabban nőtt, mint azt Blair szerette volna; most éppen a jellegtelen plöttyedtség állapotnál tartott. Nyakig felhúzta magán a topját, és szemügyre vette a testét is. A mellét kicsinek találta, a hasát cseppet puhának: látszott rajta, hogy egész télen nem teniszezett. Azt persze nem lehetne rá mondani, hogy kövér lenne...! De talán ha hagyta volna magát befűzni az iskolai úszócsapatba, és megőrizte volna az alakját, most bent lenne a Yale-en, tegnap lefekhetett volna Nate-tel, és csodás lehetne az élete ahelyett, hogy...! A fürdőszoba ajtaja hirtelen sarkig tárult, és Ruth tizenhárom éves ikrei, egy fiú és egy lány döbbenten meredtek Blairre. Mindkettőjüknek göndör, vörös haja volt, mint az anyjuknak, és mindketten fogszabályzót viseltek. A lány Constance Billard-os egyenruhát viselt: szürke rakott szoknyát és fehér blúzt. Blair rémülten húzta vissza hasára a topját. - Nincs itt a cicánk? - kérdezte a kislány. -Te leszbikus vagy? - érdeklődött a fiú, erre azt- án mindketten vihogni kezdtek. - És ha leszbikus vagy, ki ejtett teherbe? - fokozta a hangulatot a fiú. Hogy mi van?! Blair az ajtóhoz ugrott, és döngve becsapta az ikrek orra előtt. Csakhogy ezúttal arra is ügyelt, hogy bezárja. Aztán lehajtotta a vécé fedelét, és ráült. A padlón egy ronggyá olvasott kötet hevert: a Jane Eyre. A lány a kezébe vette a könyvet; kétszer már olvasta, először tizenegy éves korában, csak úgy, szórakozásból, másodszor pedig kilencedikben, amikor irodalomból kötelező olvasmány volt. Most újra átfutotta az első néhány oldalt. Teljesen úgy érezte magát, mint Jane: őt is távol tartják at- tól, amit csinálni szeretne, őt is gyötri a családja, és az ő rendkívüli

eszét és érzékenységét is alábecsülik. Miért nincs ennek a fürdőszobának egy titkos kijárata, egy rejtekajtó, amely az utcára nyílik: akkor elmenekülhetne innen, fogna egy taxit, kivitetné magát a repülőtérre, felülne egy gépre, és elhúzna Angliába vagy akár egyenesen Ausztráliába, megváltoztatná a nevét, beállna pincérnek vagy nevelőnőnek, beleszeretne a főnökébe, hozzámenne feleségül, mint Jane, és boldogan élne, amíg meg nem hal. De mindenekelőtt le kell mosnia magáról a terhesnő-láb undorító szagát, ami, érzése szerint, a bőrébe is beleivódott. Anélkül hogy belegondolt volna, mit csinál, becsukta a könyvet, felállt, és megnyitotta a fürdőkád csapját. A zubogó vízbe beleöntött egy teljes kupaknyi Kiehl's uborkakivonatos habfürdőt, levetkőzött, és beleült a kádba, így ni! Szemét lehunyva elképzelte, hogy az ausztrál tengerparton fekszik abban a kagylóhéjrózsaszín és sötétkék kockás Burberry bikiniben, amit a múlt hétvégén majdnem megvett magának; onnan nézi kigyúrt testű férjét, aki a Csendes-óceán hullámait lovagolja meg szörfdeszkáján. Amikor már megy le a nap, jachtra szállnak, kivitorláznak a nyílt tengerre, pezsgőt isznak és osztrigát esznek vacsorára, aztán szeretkeznek egy nagyot odakint a fedélzeten... Látta maga előtt, hogyan csillog a holdfényben a férje gyönyörű, zöld szeme... Zöld szeme?! A lány felült a kádban. Nate! Mégsem kell hát külföldre szöknie, hiszen itt van még neki Nate! A kád mellett a földön, rendetlenül lehányva ott hevert Blair farmerja, és a farzsebéből kikandikált a mo- bilja. Kinyúlt érte a vízből, és már hívta is Nate-et. - Mi a helyzet? - vette fel a telefont a fiú. Érződött a hangján, hogy be van tépve. - Akkor is szeretni fogsz, ha nem vesznek fel a Yale-re? - dorombolta Blair, és közben vállig visszaereszkedett a vízbe. - Persze - felelte Nate. - És figyelj...! Szerinted én kövér vagyok? Teljesen szétfolyt az alakom, ugye? - nyaggatta tovább a lány, és előbb az egyik, aztán a másik lábát emelte ki a vízből, hogy

szemügyre vegye. A lábkörmei burgundivörösre voltak festve. - Jaj, Blair - korholta Nate. - A kövérség fogalmának épp az ellentéte vagy! A lány elmosolyodott, és lehunyta a szemét. Ugyanez a beszélgetés már vagy ezerszer lezajlott kettejük között, mégis minden egyes alkalommal jobban érezte magát tőle. -Te most a fürdőkádból beszélsz? - kérdezte a fiú. Aha - felelte Blair; kinyitotta a szemét, és a habfürdős flakonért nyúlt. - Jaj, olyan jó volna, ha te is itt lennél velem! - Máris indulok! - vágta rá Nate lelkesen, reménykedve. Miért is nem otthon, a saját fürdőkádjában fekszik most? - Édesem! - hallotta most Blair az anyja hangját az ajtón túlról. - Jól vagy? - Most már igen - kiáltott vissza neki a lány. Hanyatt fekszem az anyám terhestorna-edzőjének fürdőkádjában, és telefonszexet folytatok a barátommal! - Hát csak gondolj rá, hogy van idekint egy sereg kismama, és mindnek hiperaktív a hólyagja! Úgy hiányzott, hogy valaki emlékeztesse a kismamákra! - Hú, basszus, le kell tennem! - mondta hirtelen Nate. - A lacrosse-edzők folyton hívogatnak az egyetemekről. Ide jönnek New Yorkba a hétvégén, hogy megnézzenek játék közben. A kis ügyes! Valahogy elfelejtette megemlíteni, melyik egyetemekről hívogatják! - Hát én sajnos holnap kora reggel repülök Washingtonba, hogy szétnézzek a Georgetownon. De onnan majd felhívlak, oké? Na jól van, akkor szia! Puszi, puszi! köszönt el Blair, aztán kinyomta a telefont. Nagy vízcsobogás közepette felállt a kádban, levett a polcról egy bolyhos, fehér törülközőt, és szárazra törölte magát. Magára kapkodta a ruháit, két kezével pedig beletúrt nedves hajába. Ennyi. Most már valamivel vibrálóbbnak látta magát a tükörben, és megnyugtatta saját friss, uborkaillatú tisztasága. Talán a fürdés tette, talán az erotikába

hajló telefonbeszélgetés Nate-tel, de szinte új embernek érezte magát. Odakint a folyosón nyüzsögtek a kismamák, fal- ták a kecskesajtos-olajbogyós minipizzákat, amelyeket az Eli's Manhattan vásárcsarnokból hozattak. Blair hosszan toporgott az ajtó előtt; türelmetlenül várta, hogy anyja és Ruth befejezze a csacsogást a hűtőszekrényekről, amelyeket Ruth férje tervezett. Egyszer csak odalépett hozzá a kis vörös hajú ikerlány; egy fehér alapszínű himalája macskát tar- tott a kezében. - Nézd, megtaláltuk a cicát - mondta Blairnek. Jázminnak hívják. Blair kényszeredetten mosolygott, és szorított egyet gyémántköves fülbevalójának csavaros zár- ján. - Tényleg ideg-összeroppanást kaptál? - macerálta tovább a kiscsaj. - Valaki azt mondta, hogy nem is fejezed be idén a sulit. Blair tisztában volt vele, hogy a suliban, sőt a suli falain kívül is milyen gyorsan terjed a pletyka. Hétfőre ez a kis göndör, fogszabályzós vakarcs mindenkinek elújságolja majd, aki hajlandó szóba állni vele, hogy Blair Waldorf náluk járt, és a fürdőszobájukban a cicijét nézegette a tükörben. Illetve ezt valószínűleg még jól fel is tupírozza. A maga módján Blair tulajdonképpen már várta a hétvégi georgetowni utazást. Ott legalább senki sem ismeri, és azzal a tisztelettel fognak vele bánni, ami kijár neki. -Anya! - kiáltott nyersen Eleanorra. - Most már tényleg menjünk! Blair jól sejtette: amint kitették a lábukat az ajtón, a kis mocsok ikerlány azonnal a szobájába rohant, bekapcsolta a számítógépét, és már küldözgette is szanaszét az emaileket.

A harvardos mintadiák rabul ejti S szívéi Serena kiszállt a bostoni Logan repülőtér taxijából, és végiglibegett a díszkövekkel kirakott sétányon a Harvard felvételi irodájáig. Egész teste bizsergett a hatalmas adag kapucsínótól, amelyet a gépen ivott. Napsütéses tavaszi délelőtt volt, bár ez itt, a Massachusetts állambeli Cambridge-ben néhány fokkal hűvösebbet jelentett, mint odahaza Manhattanben. A város parkjaiban hemzsegtek a mozgóárusok és a bohém külsejű egyetemisták, akik ráérősen üldögéltek és kávézgattak a köztéri padokon. Serena nem értette, miért úgy tartják számon a Harvardot, mint ijesztően komoly egyetemet: neki egyelőre úgy tűnt, se nem ijesztő, se nem túlzottan komoly. A fiú, aki azzal volt megbízva, hogy őt körbevezesse az egyetem nevezetes helyein, a felvételi iroda épületének előterében várt rá. Magas, sötét hajú srác volt, ezüstszínű drótkeretes szemüveget viselt: tökéletes példája volt a jóképű, entellektüel mintadiáknak. - Szia, Drew vagyok - nyújtott kezet Serenának. - Kész, én ezt a helyet máris imádom - lelkendezett Serena, miközben kezet fogott a fiúval. Amikor izgult, gyakran beszélt így, lelkendezve, bár most igazából nem is izgult, csak túlpörgette a koffein. - Mehetünk a szokásos kétórás körútra, de azt is lehet, hogy megmondod, mit szeretnél látni, és akkor azokra a helyekre viszlek el - ajánlotta Drew. A szeme világosbarna volt, drapp kötött kardigánt és olajzöld kordnadrágot viselt, és utóbbi olyan gondosan volt élére vasalva, hogy Serena látta maga előtt a jelenetet, amikor a fiú kinyitja a J. Crew küldeményét, amelyet a mamája rendelt neki a katalógusból, és már veszi is magára a ruhákat, egyenesen a dobozból. Szerette, ha egy srác ad arra, hogy divatosan öltözzön, de az olyan fiúk talán még jobban bejöttek neki, akik az anyucitól kapott cuccok ellenére néztek ki tök jól.

- Megmutatod a szobádat? - kérdezte Serena, bele sem gondolva abba, mennyire félreérthető ez a kérdés. Vagy félreérthetetlen. Egyébként tényleg erre volt leginkább kíváncsi: tudni akarta, hogy néznek ki a kollégiumi szobák. Drew fülig vörösödött, és Serena ezt látva, szintén elpirult. Ez volt az a pillanat, amikor a lánynak leesett, mekkora fordulat előtt áll az élete. Eddig kizárólag lányiskolákba járt, első osztály óta mindig. Tizenkét hosszú éven keresztül csak lányok voltak körülötte a suliban. Az egyetem viszont tele lesz fiúkkal! Fiúkkal egész nap, mindennap! Fiúk- kal, fiúkkal, fiúkkal! Jipííí! - Nem vagy éhes? - kérdezte Drew. - A mi koleszunk menzáján egész jó a kaja. Mi lenne, ha benéznénk az egyik nagyobb egyetemi könyvtárba, aztán átsétálnánk oda, megebédelnénk, és utána pedig megmutatnám a szobámat? A kollégium koedukált, úgyhogy...! - kezdte magyarázni, de elakadt, és ismét elvörösödött. Feljebb tolta a szemüvegét az orrán. -Tök jó - suttogta Serena. Drew elindult a lánnyal: kiléptek a felvételi iroda épületéből, és végigmentek a hosszú sétányon, amely átszelte a Harvard Yardot, azt a parkot, amely az egyetemi város közepén, annak legrégebbi épületei között terül el. Az elképesztően zöld füvön pezsgett az élet: a diákok frizbiztek vagy olvastak, egy oktató pedig dolgozatot javított egy juharfa alatt. - Ez itt a Widener Könyvtár, ide járnak a bölcsészek magyarázta Drew Serenának, aki a sarkában lépkedett felfelé az épület tiszteletet parancsoló lépcsőin. - Nekem két főszakom is van, de az egyik a kémia, a másik pedig a zene, úgyhogy itt ritkán fordulok elő. Drew kinyitotta a kaput Serena előtt, aztán mindketten beléptek a csendes és hűvös előtérbe. - Irgalmatlan mennyiségű eredeti kézirata van a könyvtárnak - mutatott a fiú a legtávolabbi falnál álló vitrinre. - Tudod, antik görög papiruszok, meg ilyesmi. Papirusz?

Drew türelmesen álldogált élére vasalt kornadrágja zsebébe dugott kézzel; várta, hogy a lány kérdéseket intézzen hozzá a könyvtárral kapcsolatban. Csakhogy Serena minden érdeklődését ő kötötte le. Azt már korábban, gyakorlatilag első látásra eldöntötte, hogy ez a Drew tetszik neki, de egy fiúnak, aki olyan szavakat használ, mint a papirusz, és közben nem röhögi el magát, egyszerűen nem tudott ellenállni. Csavargatni kezdte az ujja körül egyik szőke haj- tincsét, és felbámult a mennyezetre; úgy tett, mintha annak díszei nyűgöznék le. - A zene az egyik főszakod? - kérdezte kísérőjét. - És játszol valamilyen hangszeren? Drew lesütötte a szemét, és egészen halkan mormogott valamit. Serena egy szót sem értett belőle, ezért közelebb lépett a fiúhoz. - Bocs, nem hallottam. Drew megköszörülte a torkát. - Xilofonon játszom. Én vagyok a xilofonos a zenekarban. Serena mindeddig meg volt róla győződve, hogy a xilofon nem is hangszer, csak egy játék, amelyet azért találtak fel, hogy legalább egy x betűs szó legyen az angolban. Összecsapta a kezét az elragadtatástól. - Meghallgathatom, ahogy játszotok? - kérdezte. A fiú mosolygott, de habozott a válasszal. - Hát... háromkor próbánk van... de én még csak tanulom a xilofont. Biztos itt akarsz maradni addig? Serena még a reptéren megrendelt egy taxit délutánra, ami Cambridge-ből átviszi Providence-be, a Brown Egyetem székhelyére, hogy ott is körülnézzen. A bátyja, Erik a Brownra járt, és úgy volt, hogy ő fogja ott Serenát körbevezetni: legalább most az egyszer nem azzal tölti az estéjét, hogy hülyére issza magát az albérleti lakótársaival. De hát Erik akkor is a bátyja volt. Meg fogja érteni, ha csak később érkezik. Ha egy lány tizenhét éves, szőke és gyönyörű, mindig megengedheti magának, hogy elkéssen.

- Egészen biztos - felelte hát Serena a fiúnak, aztán belekarolt, és kivonszolta magával a könyvtár kapuján. Gyere, siessünk, éhen halok! Kit érdekel egy papiruszokkal megrakott könyvtár, amikor a Harvard ennél sokkal többet is képes nyújtani?

B kilóg a G-towni sorból - Hellóka, a nevem Rebecca Reilly, én foglak körbevezetni az egyetemen. Tessék, adok neked egy névtáblát, egy térképet és egy sípot. A névtáblát csíptesd magadra, légy szíves, a térképet és a sípot pedig mindig tartsd magadnál, amíg itt vagy. Blair elképedve bámult az előtte álló alacsony, nyomulós, festett szőke csajra. A nyomulással önmagában nem is volt semmi baja. Ő maga is folyamodott a nyomulás eszközéhez, amikor arra igyekezett rávenni egy Kate Spade-et vagy más divattervezőt, hogy támogassa ajándékcsomagokkal valamelyik jótékonysági rendezvényt, amelynek ő volt a fő szervezője, vagy amikor azt akarta kibulizni magának, hogy a tanár elengedje az óráról még kicsöngetés előtt, mert különben lekésné a Chloé mintadarabkiárusítását. De ha egy csajszi ad elő ilyen leplezetlen nyomulást egy másik csajszival szemben, az egyszerűen szomorú és kiábrándító. - A síp meg mire kell? - kérdezte Rebeccától. A repülőgépen New Yorktól egészen Washingtonig arról győzködte magát, hogy ez az út majd jól feltuningolja az önbecsülését. Hogy a vezetőjéhez képest, aki nyilván valami stréber diák lesz, és akivel az egész napot együtt fogja tölteni, majd rend- kívül értelmesnek és lelkiekben gazdagnak érezheti magát. Este pedig kivesz egy szobát a Ritz-Carltonban vagy egy ahhoz hasonló luxusszállóban, és az egész éjszakát azzal tölti, hogy áztatja magát a lakosztályához tartozó jakuzziban, nyeli a pezsgőt, és igazi, vad telefonszexet folytat Nate-tel. - Az egyetem minden női hallgatóját ellátja egy ilyen síppal. Nagyon erős női érdekvédelmi csoport működik nálunk. De az utolsó két évben nem is zaklattak vagy erőszakoltak meg senkit a Georgetownon - jelentette Rebecca erős déli akcentusával. Büszkén nézett fel Blairre sűrű, kékre festett szempillái közül. Dauerolt és szőkére

bemosott hajának illatán érződött, hogy hajápolásban a Finesse márka híve; fehér Reebok edzőcipőjén a bőr pedig olyan újnak tűnt, mintha most először vette volna fel a plázán kívülre. Blair leszedett egy hajszálat vadonatúj, rózsaszín Marni blézerének ujjáról. - Még hotelszobát kell foglalnom - közölte vezetőjével. - Meg vagy te húzatva, kicsi szívem? - ragadta meg a karját Rebecca. - Szó se lehet róla, hogy szállodába menj, éjszakára szépen itt maradsz velem meg a csajokkal. Nagyon kis cuki szobánk van, négyágyas, majd meglátod. A lehető legjobbkor gyüttél Washingtonba, mert pont ma este tartsuk a Déli Bombázók-bulit. Abszolúte pasimentes, állati klassz! Hogy mi van?! Mióta neveznek „klassznak" egy pasimentes bulit? -Tök jó - felelte Blair elhaló hangon. Miért is nem foglalt hotelszobát már előre? Szétnézett: van itt más is, aki körülnézni jött, és azokat is kíséri egy-egy itteni diák. De mindannyian, a vendégek és a házigazdák is valahogy olyan furcsán pont úgy néznek ki, mint Rebecca, Nyilván mind kertvárosokban nőttek fel, ahol a helyi pláza a társasági élet egyetlen központja, és ahol mindenki szőke, és vidám, és ápolt, és problémamentes. Blair sötét hajszínével, Liza Minnelli-frizurájával, divatos ruhájával, cinizmusával és fásultságával ufónak érezte magát közöttük. Pedig ami azt illeti, éppen ilyesfajta önbecsüléstuningolásra vágyott, amikor idejött. Na ugye, hogy más vagyok, mint ők: ezerszer okosabb és jobb ezeknél! mondta magának. Odáig mindenesetre még sohasem alacsonyodott, hogy természetes, gesztenyeszínű fürtjeit szőkére fesse! - Na, gyere, induljunk! - fogta kézen Blairt Rebecca, mintha négyéves óvodások lennének, aztán kivonszolta maga után a felvételi iroda épületéből. A Potomac folyó tükrén vakítóan csillogott a nap, az egyetem több száz éves

jezsuita templomának tornyai pedig méltóságteljesen törtek az ég felé. Blair kénytelen volt elismerni, hogy a Georgetown Egyetem régi épületei gyönyörűek, és hogy az egész Georgetown városrész sokkal szebb és tisztább, mint New Haven, ahol a Yale épült. De akkor is hiányzott belőle az a sajátos hangulat, amely a Yale-en tapintható volt: hogy aki ide jár, az mind IQ-világbajnok. - Balra előtted egy modern épület látható: a Lauinger Könyvtár. Nyert valami építészeti díjat is. A könyvtár őrzi a legnagyobb... - darálta az unalmas idegenvezető-szöveget Rebecca, és közben hátrafelé lépkedett Blair előtt a díszkővel burkolt gyalogúton. Blair nem is figyelt rá; az embereket nézte, akik az egyetemi épületek között nyüzsögtek: az egyikből ki, a másikba be. Tetőtől talpig Brooks Brothers meg AnnTaylor cuccokba öltözött fiúk és lányok masíroztak elszántan a könyvtár felé, Coach táskáik könyvekkel voltak degeszre tömve. Blair egyáltalán nem arról volt híres, hogy félvállról venné az iskolát, de ami túlzás, az túlzás: elvégre szombat van! Nincs ezeknek jobb dolguk ilyenkor, mint hogy tanuljanak? Rebecca hirtelen megtorpant, és a homlokához szorította a tenyéréi - Hú, kicsi szívem, iszonyú másnapos vagyok! Úgy elszédültem ettől a hátrázástól, hogy mindjárt elhányom magam! Blairnek a nyelvén volt, hogy megmondja, mennyire okádhatnékja van neki is ettől az egész helyzettől, de aztán meggondolta magát: végül is majd minden helyzettől okádhatnékja volt. - Akkor szerintem üljünk be inkább valahova, és igyunk egy... egy kávét - ajánlotta vezetőjének, és nem győzte csodálni magát, amiért ilyen kedves és barátságos hangot volt képes megütni, pedig egyet- len dolog segíthetne rajta: egy kibaszott erős vodka-martini. Rebecca minden előzetes figyelmeztetés nélkül Blair nyakába ugrott.

- Jézusom, a szívem szerint szóltál! sikította. - Én is tisztára függő vagyok a karamellás macchiatótól! Úristen! Délután kettő volt. Na jó, egy kávé tulajdonképpen elfér. - Tudsz egy jó helyet a közelben? - kérdezte Blair Rebeccától. - Naná! - karolt bele vendégébe a házigazda, aztán elővette rózsaszín-fehér, csillogó előlapos Nokia mobilját. Sec perc odacsődítem a szoba- társaimat is. Ha már Déli Bombázók a buli neve, nyugodtan kezdhessük a bombázást délben! Blair fintorgott egyet, aztán kitapintotta telefonját mentazöld Prada táskája mélyén. Máris hazavágyott Natehez. Miért is nem kérte el tőle a hétvégére a kis ezüst flaskáját, amelyet a fiú mindig magával hordott? Akkor egyrészt lenne nála egy tárgy, amely Nate-re emlékezteti, másrészt telenyomhatná vodkával a macchiatóját. Rebecca felnézett a maratoni telefonbeszélgetésből, amelyet a barátnőivel folytatott; ujjával befogta a készülék mikrofonját. - A csajszik már ott vannak az egyik bárban - súgta felélénkült, kipirult arccal Blairnek. - Nincs messze, csak itt, az M utcában. Jó neked, ha mi is odamegyünk? - Persze - vágta rá Blair azonnal. Ha ihat egy koktélt és elszívhat egy cigit, ő már egész jól lesz, mindegy, hogy milyen a társaság!

Mennyire gondolják komolyan, hogy kell nekik? - Azt nem mondtad, hogy bigék az edzők! - sziszegte Nate-nek az egyik legjobb haverja, Jeremy Scott Tompkinson, miközben elhúzott mellette, hogy elfogjon egy jó hosszú passzt. Nate megforgatta az ütőjét a feje fölött, és megvárta, amíg Jeremy túlfut a célon; csak ezután húzott ő is bele, és végül ő kapta el a labdát. Sok értelme nem volt ennek a cselnek, de látványos volt - és hatásos is. Merthogy Natetől e pillanatban mindenki látványos játékot várt el. Atsuhintotta a labdát Jeremynek, mert Mr. Michaels, az edző még a meccs előtt figyelmeztette rá, bizonyítania kell azt is, hogy jó csapatjátékos. Aztán a két fiú együtt loholt vissza a középpályára. - A magasabbik a yale-es' edző, az alacsonyabb meg az a nő, akinél a Brownon felvételiztem - magyarázta Nate Jeremynek. - Az edzőjük nem tudott eljönni, mert meccsük van. - Azt értem, bazmeg, de hát bigék! - rikkantotta Jeremy. Futás közben bozontos rockerfrizuráját ide-oda csapkodta az enyhe szél. - Most már értem, miért vettek fel! Nate csak mosolygott, és letörölte a verejtéket szemöldökéről. Nagyon szép lett volna, ha sejtelme sincs, milyen rohadt jól néz ki, de hát az a helyzet, hogy pontosan tisztában volt vele. Más kérdés, hogy nem lett tőle beképzelt seggfej. A partvonalról a két nő feszülten figyelte a fiút. Végül Mr. Michaels belefújt a sípjába. - Ma korábban kell befejeznünk, legények - kiáltotta, aztán kiköpött a fűre. - Ünneplek egyet az asszonnyal, ma van az ötvenedik házassági évfordulónk - tette hozzá, és bütykös kezét lombzöld Land's End széldzsekijének zsebébe dugta. Aztán Nate felé bökött a fejével, és újból kiköpött. - Gyere csak ide, Archibald! Nate az edző sarkában odalépett a két nőhöz.

- Jó lenne, ha volna saját pályánk - mondta nekik Mr. Michaels, aztán a Central Park füvére mutatott, ahol Nate csapattársai éppen a kapukat szerelték szét. - De hát a városban az ember ott játszik, ahol tud. Mintha oka lett volna panaszra! Egy közeli padon négy tizedikes lány a Seaton Arms zöld kockás egyenruhájában megállás nélkül vihogott és sutyorgott egymással; de sóvárgó tekintetüket közben egy pillanatra sem vették le Nate- ről. De a parkban legalább mindig van közönség - jegyezte meg a yale-es edző. Magas volt, és volt a megjelenésében valami lószerű: a szőke sörénye, a szögletes, de azért helyes arca. Egy üdítő- és jégkrémárus kézikocsija ott állt a padok mögött; az edzőnő kinyitotta az elülső zseb cipzárját sötétkék hátizsákján, amelyre fel volt ragasztva a Yale sport- csapatának, a Bulldogsnak szürke buldogfejet ábrázoló matricája. - Meghívhatom magukat egy Gatorade-re, vagy valami másra? - kérdezte Michaelstől. - Nem, hölgyem, köszönöm, sietek haza az aszszonyhoz - felelte az edző. Mindkét nővel kezet fogott, aztán megveregette Nate vállát. - Archibald tehetséges fiú. Ha bármi kérdésük volna, keressenek meg. Mr. Michaels elballagott, Nate pedig habozott; a friss, áprilisi füvet csapkodta ütőjével. - Azt hiszem, én is hazamegyek, és lezuhanyozom motyogta, mert elképzelése sem volt a két nő további terveiről. Brigid, a Brown felvételiztetője várakozón nézett rá. Még reggel hagyott egy üzenetet a fiú mobilján, amelyben délután ötre elhívta magához a Warwick New York Hotelba, hogy „megvitassák, milyen lehetőségek állnak Nate előtt". Bármit jelentsen is ez. A yale-es edzőnő most a fiú kezébe nyomott egy kék, műanyag sporttáskát, amelyen fehér bőrből egy nagy Y díszelgett. - Egy kis ajándék a csapattól - közölte. - Benne van a mezed, a sortod, mindened. Egy szuszpenzor is. Meg egy pár zokni.

Brigidnek megnyúlt az arca. Ilyesmire ő nem gondolt. - Akkór számíthatok rád ötkor? - kérdezte gyorsan Natetől. - Vendégem vagy egy vacsorára. Brigid haja vörösesszőke volt, de ez a fiúnak nem rémlett, amikor októberben a Brownon találkoztak; Nate most azon tűnődött, hogy festett-e. Igazság szerint az egész nő sokkal csinosabb volt, mint amilyenre emlékezett; és tulajdonképpen az is bejött neki, hogy Brigid nem próbálta egy táska mindenféle brownos szirszarral kábítani. Mert még ha végül a Yale-re iratkozik is be, biztos, hogy Yale-emblémás szuszpenzorral akarja óvni a golyóit? - Köszönöm, ott leszek - felelte hát. Aztán kezet nyújtott a yale-es edzőnőnek: - Köszönöm, hogy eljött és megnézett. De a szőke nő nem hagyta magát ilyen könnyen lerázni. - Mi lenne, ha meghívnálak egy villásreggelire holnap, úgy tizenegy körül? - kérdezte. - A Hotel Walesben szálltam meg, a Madisonon. Van egy Sarabeth étterem a földszinten, piszok jó a palacsintájuk. Nate-nek feltűnt, hogy az edzőnőnek eszméletlen jó melle van: nagy, de jó feszes. Úgy nézett ki, mint a bombázó olimpiai röplabdás csajok. - Fantasztikus, köszönöm - mondta, és a vállára vetette a yale-es sporttáskát. - Imádom a palacsintát! Máris szédült bele, hogy így nyomul rá az a két egyetem, ahová a legnehezebb bekerülni az országban. Hát akkor lássuk, mennyire gondolják komolyan, hogy kell nekik!

Az Upper West Side-i srác kiröppen - Figyelj, ez így nagyon gáz? De őszintén! - kérdezte Jenny Vanessától, aki az ágy szélén kuporgott, és filmezte, ahogy barátjának húga igyekszik kiválasztani a megfelelő ruhát a vasárnapi fotózásra. Eredetileg úgy volt, hogy Dannek fog segíteni a csomagolásban, de a fiú váratlanul megtalálta egy régi jegyzetfüzetét, amelyet tizenhárom éves korá- ban írt tele a verseivel, és most azt böngészte átszellemülten, hátha talál valami gyöngyszemet, amit újra felhasználhat. Hát sok sikert neki! Jenny mostanra lélekben felkészítette magát rá, hogy melltartó nélkül megy a fotózásra - így még sosem mutatkozott nyilvánosság előtt. És mintha ez nem volna elég, úgy döntött, hogy egy világoskék pólót vesz fel az alkalomra, ami meglehetősen feszült rajta. - Szóval? Mit gondolsz? - sürgette a választ. - Igen, nagyon gáz - felelte Vanessa tárgyilagosan, és borzalmasan ügyelt rá, hogy csak válltól felfelé legyen Jenny a képben; a tizenkettes karikát így is kénytelen lesz kitenni a filmre, a tizennyolcast nem akarta bevállalni. -Tényleg? - kérdezte Jenny, és megfordult, hogy a ruhásszekrénye ajtajának belső oldalára szerelt tükörben szemügyre vegye a fenekét. Ebben az új Earl farmerban a lába sokkal hosszabbnak tűnt, mint a régebbi nadrágjaiban. Nem kis teljesítmény a divatipartól! Vanessa körbejártatta a kamerát a szobában. Tipikus kamaszlány-szoba volt: a berendezésben a fehér és a rózsaszín dominált, és divatmagazinokból kivágott képekkel ragasztották tele a falat. A könyvespolcon lányregények meg félmeztelen Barbie babák sorakoztak; utóbbiak valahogy mindig elkerülték, hogy a kukában végezzék. Volt azonban a dekorációban valami egészen különleges is: a festmények, amelyeket Jenny szorgos munkával saját maga készített. Egy tökéletes repró Klimt A csókjáról, egy

ügyes másolat Van Gogh Szélmalom a Montmartre-on című képéről, valamint egy pipacs O'Keeffe stílusában. Vanessa ismét főszereplőjére irányította a kamera objektívjét. - Szerintem inkább vegyél fel egy fekete blúzt tanácsolta neki. - És alá egy melltartót. Jennynek megnyúlt az arca. - Ennyire iszonyú? - kérdezte. Ekkor a szoba nyitott ajtaján az apja dugta be a fejét; Jenny egyik hajpántjával szorította le torzonborz, ősz haját, amelynek egy-két hosszú szála égnek állt a feje búbján. - Jézusom, kislányom, vegyél fel gyorsan egy pu- lóvert! - kapkodott levegő után Rufus. - Mit szólnak a szemben lakók, ha benéznek az ablakon? Jenny tudta, hogy apja túlspilázza a dolgot, de azért nyilvánvaló volt, hogy mi a közvélekedés melltartó-ügyben. Kivett a szekrényből egy pulóvert, és áthúzta a fején. - Köszönöm szépen mindenkinek, hogy így a szíveteken viselitek a megjelenésemet - mondta, és szemrehányón meredt az apjára. - Figyelj, nem költözhetnék valahogy én is hozzátok? - kérdezte Vanessától. - Szó sem lehet róla - vágta rá Rufus. - Akkor ki inná meg reggelenként mind egy cseppig a narancsdzsúszt, még mielőtt felkelnék? Ki pakolná tele a hűtő vajas rekeszét körömlakkos üvegekkel? Ki mosná össze a drapp zoknijaimat a rózsaszín pólóival, hogy virítson a lábam, ha leveszem a cipőmet? Jenny a szemét forgatta. Az apja tényleg tök magára maradna, ha ő is lelépne itthonról. De igazából ő sem akart volna együtt lakni a bátyjával és Vanessával; hiszen gyakorlatilag férj és feleség, meg minden. Elég bizarr lenne, nem? Vanessára hirtelen rátört az iszonyatos bűntudat amiatt, hogy elveszi Dant az apjától. Rufust a felesége már évekkel ezelőtt faképnél hagyta, és elhú- zott Prágába: most állítólag ott él valami báróval. - Minden hétvégén itt fogunk vacsorázni - fogadkozott kissé félszegen. - Vagy jöjjenek át hozzánk Jennyvel, és

főzzünk együtt. A nővérem tök jól felszerelte a konyhánkat, de nekem lövésem sincs, mi mire való. Jól jönne, ha valaki megmutatná. Rufus arca felderült. - Jól van, adok neked főzőleckéket! Vanessa az objektívet állítgatta, próbálta Rufusra irányítani a kamerát. - Kérdezhetek valamit, Mr. Humphrey? - fordult hozzá. Rufus leült a padlóra, és lehúzta maga mellé Jennyt is. - Hogyne, mi családilag rajongunk a szereplésért! felelte a férfi, és oldalba csípte a lányát. - Jaj, apa! - nyaffantott Jenny, és összefonta karját a melle előtt, bár most már pulóver is volt rajta. - Azt szeretném kérdezni, hogy milyen érzés, ha az ember gyereke már felnőtt, egyetemre készül és elköltözik otthonról. Rufus ráncigálni kezdte drótként szanaszét meredő, őszes szakállát. Mosolygott, de barna szeme gyanúsan csillogott, és valahogy olyan szomorúnak tűnt. - Ha az én véleményemre vagy kíváncsi, szerintem Dannek már évekkel ezelőtt el kellett volna költöznie itthonról. Az amerikai családok elkorcsosítják a gyerekeket. A kölykök jobban tennék, ha azonnal iskolába mennének, amint fel tudnak ülni, és ha tizennégy éves korukban már ki is röppennének a családi fészekből. Akkor van itt az ideje csípte ismét oldalba Jennyt -, mert akkor kezdik utálni az apjukat. - Jaj, apa! - kiáltott fel Jenny is ugyanúgy, ahogy az előbb. De aztán felragyogott a szeme. -Tényleg, ha már elköltözik a bátyám, nem kaphatnám meg a szobáját? Az majdnem kétszer akkora, mint az enyém! - Na, ne szaladjunk ennyire előre! - ráncolta a homlokát Rufus. - Dannek azért maradjon meg a saját szobája ebben a lakásban - dörmögte, aztán felvont szemöldökkel Vanessára nézett. - Még az is lehet, hogy kirúgod egy hét után. Vagy hogy az egyetem rúgja ki idő előtt. - De nem most mondtad, hogy...? - kezdte Jenny, de elhallgatott. Az apja folyton ellentmondásokba keveredett

önmagával, ezt mostanra megszokhatta volna a lány. Na mindegy, nemsokára úgyis lesz annyi pénzem a modellkedésből, hogy rendbe tudjam hozni ezt a szobát jelentette ki. Rufus a szemét forgatta, hogy megmutassa a kamerának: ő is ki tudja fejezni méltatlankodását úgy, ahogy a gyerekei szokták; Jenny pedig egy vállba bokszolással díjazta a paródiát. Ebben a pillanatban Dan jelent meg az ajtóban. Egy sötétzöld Lacoste pólóing volt rajta, amelyet néhány éve az anyja küldött neki ajándékba; kábé három számmai volt kisebb a kelleténél, és a fiú úgy festett benne, mint egy szerencsétlen, girhes golfozó, aki kegyetlenül be van kokszolva. - Na, ezt az inget szépen itt hagyjuk - jelentette ki Vanessa. Dan felnevetett, levette magáról a pólót, és a papírkosárba hajította. - Hé! - kiáltott fel Jenny. - A saját szobádban szemetelj, jó? - Hagyjál már, egy nyomorult pólót dobtam a szemetesedbe, azt még azért kibírod, nem? - mor- gott vissza a húgára Dan. De ekkor Jenny hirtelen vihogni kezdett. Dan, aki olyan nagyra van magával, mert megjelent egy verse a The New Yorker-ben, és mert minden egyetemre felvették, ahová jelentkezett, meztelen felsőtesttel úgy néz ki, mint egy satnya, anorexiás giliszta! És azért az is elég gáz, hogy tökre úgy táncol, ahogy Vanessa fütyül: szó nélkül megtesz mindent, amit csak a barátnője mond neki. - Fú, Dan, annyira fogsz hiányozni, ha elköltözöl! sóhajtotta Jenny megjátszott, mélységes szomorúsággal az arcán. Rufus előkotort egy doboz miniszivart a farzsebéből, és minden magyarázat nélkül körbekínálta. Aztán a magáét meg is gyújtotta, és nekiállt pöfékelni. - Pedig valószínűleg így van ez rendjén - sóhajtotta. Vanessa kikapcsolta a kamerát, és sodorgatni kezdte ajkai között a meggyújtatlan szivart. Hogy a fenébe ne

gyötörte volna a bűntudat, amikor látta, mennyire szomorú Rufus; de persze már alig várta, hogy Dan végre csak az övé legyen, napi huszon- négy órában, a hét hét napján. Büszkén legeltette szemét a fiú tejfehér bőrű, csontos mellkasán. Egy elgyötört művész mellkasa volt ez! Az ő élete pár jáé! Készen vagy? - kérdezte Dantől izgatott mosollyal az arcán. Az visszamosolygott rá. Még mindig úszott a diadalmámorban, és nem is tervezte, hogy egyhamar kikecmereg belőle. Készen - felelte merészen. Csak aztán legyen a bőröndjében egy-két normális póló is!

Post previous next post & question reply Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat - „az ártatlanok" dühétől. Hey, people! Az idegesítő csaj Pontosan tudjátok, kiről beszélek. Arról a csajról, aki meg van róla győződve, hogy gyönyörű, okos, és minden srác odavan érte. Azt kiabálja: „Én! Én! Én!", és majd kiesik a padból, úgy jelentkezik minden egyes alkalommal, ha a tanár feltesz egy kérdést. Nincs még egy ilyen beképzelt spiné az osztályteremben, de persze parázik tőle, hogy mindenki beképzeltnek fogja tartani, ezért folyton vihorászik, és úgy viselkedik, mint egy hülye kis liba, hogy titkolja úgynevezett zsenialitását. Ha meg berúg, olyan ordibálást meg cirkuszt rendez, mint senki más. Ha nem lennének mellette a barátnői, ott ájulna be a mosdó kövén egy nagy tócsa hányásba, vagy észre sem venné, hogy egy lepukkant, perverz, idősebb pasi kíséri haza... Csak hát a barátnői, úgy tűnik, mindig megsajnálják, és kivakarják a szarból. A buli másnapján pedig már pörög ezerrel, és úgy vigyorog, mintha a világon semmi nem történt volna. Az Idegesítő Csajjal egy nagy baj van: hogy, akár tetszik, akár nem, mindannyiunkban van belőle egy kicsi. Ezért imádjuk annyira utálni. Mert legrosszabb rémálmainkban mi magunk vagyunk az Idegesítő Csaj. Nézzünk magunkba: milyen gyakran fordul elő, hogy szeretnénk vadul jelentkezni órán, mert tudjuk a választ a tanár kérdésére, és csak azért nem tesszük, hogy a többiek

ne nézzenek hülyének? És milyen gyakran van, hogy kedvünk lenne beleülni egy srác ölébe, és vad csókolózásba kezdeni vele, és csak az tart vissza ettől, hogy félünk, hogy a srác a pofánkba röhög? Tulajdonképpen annyi a különbség köztünk és az Idegesítő Csaj között, hogy mi parázunk, ő meg nem. Ő annyira jól elvan magával, hogy kedvünk lenne megpofozni. De titokban irigyeljük is, hogy képes ennyire undorító lenni, és szarik rá, mit gondolnak róla az emberek. Pedig az emberek valamiért így is, úgy is utálni fognak bennünket: minél szebbek vagyunk, annál inkább. Egyetlen kivétel van az eddig írtak alól: egy bizonyos szőke lány. Ő egyszerűen nem tud hibázni! Nem elég, hogy felvették az összes olyan egyetemre, ahová gyakorlatilag lehetetlen bekerülni, már mindegyik egyetem összes pasija sorban áll a kegyeiért. A mailjeitekből: Kedves BG! Tudomásomra jutott, hogy hatalmas hamisítási bot- rány folyik az országban. Arról van szó, hogy jó pén- zért hozzá lehet jutni tök igazinak tűnő felvételi értesítőkhöz, hogy az embert felvették mondjuk a Princetonra. Az egyetemek pedig kénytelenek felvenni az illetőt, mert ők is igazinak hiszik a levelet, hiába nincs nyoma a nyilvántartásukban az egésznek! -cseles Kedves cseles! Jó pénzért manapság bármihez hozzá lehet jutni, de ha valaki nem tanult elég jól ahhoz, hogy annak alapján felvegyék egy olyan kemény egyetemre, mint a Princeton, biztos vagy benne, hogy jól jár vele, ha csalással mégis bejut? Odabent ugyanis kénytelen lesz dolgozni! -BG

Lebukta! Épp most érkezett a hír: valaki látta S-t és egy stréber külsejű, de azért egész helyes srácot a Harvard egyik koleszának menzáján, amint meghitten dugdosták egymás szájába a sült krumplit. A legfőbb szempontoknak ezek szerint a Harvard megfelelt: helyes srácok pipa, finom sült krumpli pipa. Más forrásaim azt jelentették, hogy B egy karaokebárban töltötte a délutánt leendő georgetown-os iskolatársaival. Úgy tűnik, tényleg ideg-összeroppanást kapott! N viszont állítólag négyszemközti edzést folytatott a Yale lacrosse-csapatának szőke, hosszú combú edzőnőjével. A kis huncut! Mintha nem lenne enélkül is elég titkolni valója B előtt! Úgy hírlik, a kis J az East Village-ben bemerészkedett egy lepattant kis koszos fehérneműszaküzletbe, ahol viszont a személyzet mértékadó körök szerint jobban érti a dolgát, mint a nagyáruházak eladói. Csak ránéznek egy nőre, és azonnal megmondják, hogy egész más a kosármérete, mint ő maga gondolta. J esetében: nem DD, hanem F! V-t és D-t Williamsburg-ben kapták rajta, hogy megejtették első közös bevásárlásukat a fűszeresnél. Mindjárt jó nagyot veszekedtek is rajta, hogy spagettit vegyenek-e, vagy inkább valami különlegesebb alakú tésztát...! Úristen, mintha máris házasok lennének! Én pedig mindeközben azon töröm a fejem, hogy melegítőt öltök, és lacrosse-edzőnek adom ki magam! Ki tudja, hátha bejön! Legyetek jók! Én, ígérem, nem leszek! Imádom, ha utáltok!

Badgirl.net

Harminc másodperces nagy szerelem Serena két kezébe fogta Drew arcát, és párát lehelt a fiú szemüvegére, amit aztán gyönyörű orrának hegyével töröl le onnan. - Megígéred, hogy eljössz hozzám New Yorkba? kérdezte. A lány végigülte Drew mellett az egész délutáni próbát a zenekari árokban. A karmester még azt is megengedte neki, hogy ő kezelje az üstdobot és a harangjátékot. Persze folyton kiesett a ritmusból, mert azt nézte, hogyan xilofonozik Drew. Őrjítőén helyes Volt, ahogy a fiú ott állt hangszere mellett, és behunyta a szemét, és összecsücsörítette az ajkát, és verte a taktust a lábával, és játszott...! A próba után Drew meghívta Serenát a kávézóba egy kapu- csínóra, és rendeltek egy brownie-t is, amelyet közösen ettek meg. De ekkorra a lány már annyira el volt varázsolva, hogy nem bírta türtőztetni magát: felrángatta Drew-t a szobájába, hogy négyszem- közti xilofonleckét vegyen tőle. Khm... Arról persze szó sincs, hogy kixilofonozta volna a fiút pedánsan vasalt kordnadrágjából; Drew ilyesmire úgysem lett volna vevő, a csókolózáshoz viszont nagyon értett. Most hát ott feküdtek egymást átölelve a fiú keskeny ágyán, összegyűrődött ruhában, összekócolt hajjal. Serena szerette volna, ha így maradnak egészen vasárnap estig, de sajnos indulnia kellett tovább. Drew levette a szemüvegét, és megtörölte a párnahuzatban. Aztán újra felvette, és megköszörülte a torkát. - Ezek szerint eldöntötted, hogy ide fogsz járni szeptembertől? - kérdezte. - Mindenképpen - susogta Serena, és szőke fejét odadörgölte a fiú mellkasához. - Csak azt nem tudom, hogy bírom ki addig nélküled.

A fiú az idén végezte a másodévet; már csak két hét volt hátra a második szemeszterből. Utána Mozambikba készült, hogy egész nyáron tanuljon a fekete ütősöktől. Drew megpuszilta Serena feje búbját. - Mielőtt elutazom, meglátogatlak, és amíg Afrikában leszek, mindennap írok neked, jó? Serena lehunyta a szemét, és hosszan, hosszan megcsókolta a fiút. Vacsoraidő volt, a kollégium elnéptelenedett. De aztán hirtelen hangok harsantak a folyosón, a diákok csapatostul tértek vissza szobáikba a menzáról, és nekiláttak annak, amit ilyen helyen az ember vacsora után csinálni szokott: tanultak, fűzték a kis szexbomba agyát a folyosó végén, tanultak, elkapták egy fordulóra a kis szexbombát a folyosó végén, úgy tettek, mintha tanulnának, koktélt kevertek, vetkőzős pókert játszottak, pizzát rendeltek. A szoba ajtaja kinyílt: Drew elhúzódott Serenától. Egy vörös hajú fiú lépett a szobába; piros baseballsapka és fekete, kosaras rövidnadrág volt rajta. - Csá! Mi a pálya? - kérdezte erős massachusettsi akcentussal. - Helló,Wade. Ismerkedjetek össze: Wade, a szobatársam. Serena - mutatta be őket egymásnak zavartan Drew. - Serena New Yorkból jött, és Providence-be megy, hogy körülnézzen a Brownon - magyarázta. A lány felült az ágyon, és keze fejével megtörölte a száját. - És útközben beugrott a Harvardra, hogy azért egy kicsit itt is körülnézzen - jegyezte meg Wade csipkelődő hangon. - A jelek szerint tetszett, igaz ? - fordult Serenához. A lány mélységesen elpirult. Letette a lábát a padlóra, és belebújt barna antilopbőr Calvin Klein szandáljába. - Indulnom kell - szabadkozott. - A sofőr már több mint egy órája vár rám. - Elkísérlek - mondta Drew. Amint kiléptek az ajtón és megindultak a folyosón a kijárat felé, a fiú gyengéden megszorította Serena kezét.

- Wade két éve csesztet, hogy nincs barátnőm. Azt hiszem, nem számított rá, hogy együtt talál valakivel, aki ennyire... Elharapta a szót és az ajkába harapott: talán zavarba jött a jelzőáradattól, ami a nyelvére tolult. Elképesztően csinos? Őrületesen gyönyörű? Észvesztőén bombázó? Vagy csak egyszerűen... nő? Serena rámosolygott a fiúra, amikor az kinyitotta előtte a kollégium kapuját; az arcát rózsaszínre festette a heves érzelem, amely elöntötte. Nem volt rá szükség, hogy Drew befejezze a mondatot. Pon- tosan tudta, hogy mit érez a fiú, mert ő is ugyanazt érezte iránta. A lépcső tövében egy szürke Lincoln várta, hogy Providence-be repíthesse Serenát. A lány átölelte Drew nyakát, arcát szorosan az arcához préselte, és nagy levegőt vett, mintha minél többet magába akarna szippantani a fiúból. - Szeretlek! - súgta a fülébe, aztán eleresztette a fiút; lefutott a lépcsőn, és beugrott az autóba. Drew felemelte a kezét, hogy búcsút intsen neki. A Lincoln elhajtott a kijárattól, és Serena egyedül maradt a hátsó ülésen; sírt és nevetett, és olyan boldog volt, mint hosszú,- hosszú ideje soha... Végre megtalálta az igazi, nagy szerelmet! Egy szerelmet, amely legalább harminc másod- percig tart!

B új tudással gyarapodik az egyetemen - Meséljek valami kurva gusztustalant? — kérdezte az asztaltársaságot Forest, Rebecca egyik kollégiumi szobatársnője. Az öt lány (Blair és a négy egyetemista) a Moni Moni nevű, félelmetesen gagyi georgetowni karaokebár hátsó traktusában ült egy asztal körül. Egy turistabusznyi suhogó melegítős magyar turista, valamennyien férfiak és szemlátomást hatalmas tuskók, kisajátította magának a karaokegépet, és teli torokból ordították a Bee Geestől a Staying Alive-ot. A lányok zöld színű, kiviízű jeges koktéljuk mellett, amely a Kivi, a hóember fantázianévre hallgatott, úgy tettek, mintha nem futkosna a hideg a hátukon az úgynevezett énekléstől. Az ital elképesztően erős volt, így a csajok némiképpen akadozó nyelvvel beszélgettek. - Úgyis elmeséled, hiába tiltakoznánk! - felelte Forestnek Gaynor, akinek fekete hajába szőke tincsek voltak melírozva, és az orra annyira turcsi volt, hogy Blair, ha akar, bekukucskálhatott volna az orrlyukán a fejébe. Csak hát nem nagyon akart. - Na, mondd már el! - nyafogott Rebecca. - Hát jó - mondta Forest vontatott hangon. Rágyújtott egy cigire, és hosszú hatásszünetet tartott. Ez a koreai származású lány szintén kiszőkíttette a haját, pedig sokkal jobban nézett volna ki, ha meghagyja sötétbarnának. Nem mintha Blairt ez az egész dolog érdekelte volna annyira, hogy szóvá tegye. - Na szóval, hiába mondja az egyetem, hogy egyetlen nagy baráti közösség vagyunk, és hiába tilos ugye mindenfajta klub meg klikk, nehogy itt rivalizálni kezdjünk egymással, megtudtam, hogy van a Georgetownon egy titkos lacrosse-os banda, ahol az a szokás, hogy az újoncokat felavatják. De valami rohadt undorító módon! Az idősebb fiúk rárecskáznak egy robbanós cukorra, aztán

megetetik a kisebbekkel. Ez egy ilyen szertartásszerűség. Aki nem eszi meg az összerecskázott cukrot, nem kerül be a csapatba. A lányok undorodva fintorogtak, még Blair is. Úristen, a fiúk néha olyan... gusztustalanok tudnak lenni! De Nate természetesen kivétel: ő sosem csi- nálna semmi ilyesmit! -Te New Yorkban laksz? - fordult hirtelen Blair felé Fran, aki mindössze százötven centi és kábé harminchat kiló lehetett, és gyakorlatilag suttogva beszélt. A bőre annyira fehér volt, hogy átlátszott: Blair akár nyomon követhette volna Kivi, a hóem- ber útját Fran ereiben. - Én csak egyszer voltam ott. Olyan ételmérgezést kaptam egy szusibárban, hogy egy hétig hánytam tőle. - Pedig hánysz anélkül is eleget! - szólt be neki Forest arra utalva, hogy Fran maga tehet csont és bőr alkatáról. - Nem ismersz véletlenül egy Chuck Bass nevű srácot? kérdezte Blairtől Gaynor. De - bólintott a lány. Chuckot mindenki ismeri, akár örül ennek, akár nem. - És az igaz, hogy sehova sem vették fel? - ropogtatta a jeget enyhén fehérített fogai között Rebecca. - Hú, az nagy szívás! - mondta Forest a részvét minden jele nélkül a hangjában. Blair némán kortyolgatta koktélját. Minthogy a Georgetown percről percre jobban taszította, más egyetemre viszont nem vették fel, azon kapta magát, hogy majdhogynem együtt érez Chuckkal. - És Jessica Wardot ismered? - kérdezte Rebecca. - Egy évig itt volt diák nálunk, aztán átment a Bostonra. Blair megrázta a fejét. Jessicát nem ismerte, de nagyon meg tudta érteni, hogy átiratkozott. - És Kati Farkast? - faggatta tovább Fran. - Nyáron együtt voltam vele egy táborban. Blair elgyötörten bólintott. Ez a játék kezdte halálosan untatni. - Az osztálytársam a Constance-ban - felelte.

- Hát Nate Archibaldot? - kérdezte Gaynor, aztán Forestre nézett; a könyökével oldalba bökte, és kétszerháromszor jelentőségteljesen felvonta a szemöldökét. - Te persze emlékszel rá, mi? Forest visszakönyökölte Gaynort. - Kuss, hülye! - csattant fel; az arca egyszerre tükrözött bosszúságot és szomorúságot. Blair hátán felállt a szőr. - Mi van vele? - mordult a lányokra. - Egyszer itt járt nálunk még a télen. Végig úgy be volt tépve, mint az atom, egy másodpercre sem tisztult, ilyet még az életben nem láttunk. De úgy lacrosse-ozik, mint egy isten; azt hallottam, hogy emiatt most a legjobb egyetemek kapkodnak utána, még a Yale is. Szerintem hozzánk végül nem is jelentkezett. Tudta, hogy nem szorul rá. - Nate Archibald! - sóhajtott fel Fran. - Fülig belezúgtunk mind a négyen - nevetgélt. - Főleg Forest! - Kuss legyen már! - förmedt rá Forest. Blairnek émelyegni kezdett a gyomra. A magyar turisták éppen az Eminemet gyilkolták halálra: Na- na-na-na-na, Na-na-na-na-na - gajdolták visszataszítóan. A lány eltolta maga elől a koktélos poharat. - Hogy Nate bent van aYale-en? Ez kurvára nem igaz! dünnyögte, leginkább magának. Bár ami azt illeti, Nate-tel kapcsolatban sosem tudta, mit higgyen, mit ne. - Szerinted mi a fenéért hazudnánk neked? Nem is ismerünk! - vágott vissza Gaynor gonoszul. Blair egy pillanatra Gaynorra meredt, aztán lehajolt, hogy felvegye retiküljét az asztal alól. - Mindjárt jövök - közölte a csajokkal, aztán szélsebesen a mosdó felé vette az irányt.

N csal, mer csalogatják Brigid Nate októberi felvételiztetése idejéből emlékezett rá, hogy a fiú pelenkás kora óta minden nyarát Maine-ben tölti, vitorlázással. Ebből azt a konklúziót vonta le, hogy Nate valószínűleg szereti a homárt. És minthogy az volt a feladata, hogy halmozza el a fiút minden földi jóval, és vegye rá, hogy a Brownra iratkozzon be, elvitte vacsorázni a Citarella étterembe, és előre megrendelte a hatalmas, roston sült homárt két személyre, és hozzá egy üveg Dom Pérignon pezsgőt meg egy szakajtó sült krumplit. - Camdenben nőttem fel - magyarázta Nate- nek, miközben a gyöngysort birizgálta a nyakán. - Az Maine-ben van. Az egész család folyton csak vitorlázott meg tömte magát homárral. A helyzet azonban az volt, hogy Nate egyszerűen röhejesnek tartotta a homárokat. Páncélos, idétlen rajzfilmfiguráknak látta őket, olyanoknak, amelyek a farkukra állva táncolnak, mikrofont tartanak az ollóikban, és énekelnek meg szórják a poénokat, hogy szórakoztassák a nagyérdeműt. A homár minden volt, csak nem olyan kaja, amelyre sóvárogva gondolt, amikor rájött a zabálhatnék. Pedig az napjában nyolcszor-tízszer rájött. - Nna - vetette rá magát Brigid a pezsgős poharára, pedig a pincér csak egy fél perccel korábban töltötte tele. Legutóbbi találkozásuk óta átöltözött egy mélyen dekoltált, narancssárga ruhába, és csillogó szemfestéket meg rúzst tett fel; frissen kifésült vörösesszőke hajával annál is csinosabb volt, mint amilyennek Nate az edzés után látta. Idegesen babrált a pohara talpával. - Ne csak rólam beszéljünk - mondta, és az ajkába harapott. - Neked... van barátnőd? Nate a salátáját turkálta: a kecskesajtot kente szét a zöld leveleken. Valószínűnek tartotta, hogy Brigid dekoltált ruhája és kacér viselkedése túlmegy azon, amivel a Brown megbízta: hogy szerezze meg őt az egyetemnek. Elég

gyanús volt, hogy a nő rá van indulva. De hát Brigid továbbra is a felvételiztetője volt: visszafogta hát magát. - Mondhatjuk - felelte tétovázva. - Van is, meg nincs is: néha együtt vagyunk, néha nem. Úgy tűnt, Brigidnek tetszik a válasz. - És most éppen? - kérdezte. Nate, aki a sört azért jobban szerette, úgy kortyolgatta pezsgőjét, mint ahogy Blair szokta. Elvileg éppen együtt vannak Blairrel, hurrá, hurrá. Ámbár legutóbb, amikor megint összejöttek, nem igazán tisztázták, hogy mennyire vannak együtt. Ha most Nate belemegy egy kis kalandba ezzel a brownos nővel, az megcsalásnak minősül? A fiúnak ebben a pillanatban megszólalt a mobilja. Kikapta a zsebéből, és nem győzte magát átkozni, amiért nem némította le a vacsora előtt. Rápillantott a telefon kijelzőjére... Hm. Emlegetett szamár. Nate feje még mindig kóválygott egy kicsit a fűtől: az edzés és a Brigiddel való találkozás között Anthonyéknál hatszor töltötték újra a vízipipát. Talán ha vált pár szót Blairrel, kicsit észhez tér. Bocs, ezt fel kell vennem - mondta Brigidnek. - Szia - szólt a telefonba. - Szia - felelte Blair hidegen. - Mielőtt bármit mondanál, kérdezek tőled valamit. A lány úgy szűrte a szavakat a foga közül, mint aki nagyon ügyel rá, hogy egyetlen felesleges szó- tagot se ejtsen ki. Nate hallotta a hangján, hogy rendesen beivott. - Kérdezz - felelte. - Az igazat akarom hallani. Te jelentkeztél a Yale-re? Na tessék! Nate felkapta a poharát az asztalról, és az utolsó cseppig bedöntötte a pezsgőt. Bassza meg! - sziszegte. Bassza meg, bassza meg, bassza meg! - Ebből sehogy sem tud jól kijönni. Ha azt feleli, hogy igen, akkor egy szemét, hazug disznó. Ha viszont azt feleli, hogy nem, akkor egy szemét, hazug disznó. Brigid várakozásteljesen mosolygott rá, az ajka csillogott és fénylett. Vigasztalhatja magát azzal, hogy Blair

háromszázötven kilométerre van innen, Washingtonban, ő pedig éppen a felvételiztetőjével vacsorázik, aki boldogan bújna vele ágyba. Úgy döntött, nem hazudik Blairnek. - Hát... igen. És az a helyzet, hogy fel is vettek. Blair furcsa, bugyborékoló hangot hallatott, aztán Nate a vonal túlsó végéről meghallotta az ismerős hangot: amikor valaki beleszól a nagy, fehér mikrofonba. - Menj a picsába - hörögte még Blair, aztán kinyomta a telefont. Nate lenémította, és zsebre vágta a mobilját. A pincér ekkor ért az asztalukhoz a homárral. - Hú, de rohadt jól néz ki! - mondta a fiú tompa hangon. - Elfelezzem a farkát? - kérdezte Brigid, aki gyakorlott mozdulatokkal bontotta szét a gőzölgő homárt. - Vagy az ollójával akarod kezdeni? - mutatott az ollóvágó acélszerszámokra, amelyeket a pincér az asztalukra tett. Nate-nek igazság szerint semmi máshoz nem lett volna kedve, mint pöfékelni még egy jó nagyot a vízipipával, aztán megenni egy nagy tál Breyers csokis jégkrémet, miközben bódultan ül a tévé előtt, és tizenkilencedszer is megnézi a Mátrix-ot. Brigid visszatette a homárt a tálcára. - Jól vagy? - kérdezte a fiútól. Az megvonta a vállát. - Semmi különös. Csak a barátnőm megint sza- kított velem. Brigid zöld szeme elkerekedett. - Szegénykém! - mondta, aztán odaintette a pincért. Becsomagolná nekünk? - mutatott a homárra, aztán hátralökte a székét.Gyere, igyunk meg egy sört, és szívjunk el egy cigit. Nate igyekezett meggyőzni magát arról, hogy amíg Blair elég messze van ahhoz, hogy ne tudja legyilkolni, tulajdonképpen biztonságban van; így élete hátralévő huszonnégy óráját nyugodtan az élvezeteknek szentelheti. Ha kedve van, akár meg is dughatja Brigidet. Rohadtul elege volt már belőle, hogy Blairrel folyton szakítanak, miközben mindketten tudják, hogy egymáshoz

tartoznak, hogy életük végéig együtt kellene lenniük. És Blairrel ellentétben őt nem izgatta, melyik egyetemre fog járni ősztől. Ami azt illeti, ő jól ellett volna azzal is, ha pár évig még egyáltalán nem megy egyetemre. így aztán egyetlen lehetőséget látott arra, hogy közös nevezőre hozza magát a lánnyal: ha kiprovokálja, hogy a Brown és a Yale is visszavonja jelentkezésének elfogadását. Ennek pedig legkönnyebb módja, ha úgy viselkedik, mint egy agyatlan bunkó. - A kurva életbe - morogta az orra alatt. Felkelt az asztaltól, és felsegítette Brigidre a széke támlájára akasztott farmerdzsekijét. Ahogy kiemelte a nő haját a dzseki gallérja alól, az ujjaival végigsimított a nyakán. Egészen közel álltak egymáshoz; az orrát megcsapta Brigid hawaiipuncs-illata. - Mi mindenre kész a Brown azért, hogy oda iratkozzam be? - duruzsolt a nő fülébe. Brigid szemében tompa fény gyúlt. - Mindenre - suttogta izgatottan. Hotelszobájának kulcsa ott hevert az asztalon. Nate felkapta, és zsebre vágta. - Mindenre - ismételte meg a nő. A pincér átnyújtotta Nate-nek a nejlonzacskót, amelyben a fóliába bugyolált tízkilós homár lapult. A fiú az asztalra dobta a csomagot, és fél karjával átölelte Brigid derekát. - Mutasd meg! - szólt nyersen, és hányingere lett saját hangja csengésétől. Mert hát bizony nem a homárra gondolt.

S elhagyja a járt utat A Lincoln még csak fél órája robogott Providence felé, mikor Serena megkérte a sofőrt, hogy álljon meg egy benzinkútnál. A shop kicsi volt, és rosszul felszerelt, de egy kólát, egy Twix csokit meg egy helyi újságot azért tudott venni, hogy valamivel elfoglalhassa magát az úton amellett, hogy Drew után vágyakozik. Amikor kilépett az üzletből, egy autóstoppos fiúra esett a pillantása: a kutak mellett állt, és egy Brown feliratú papírtábla volt a kezében. Kopott farmert viselt, meg egy csinos, kék-fehér csíkos inget; fűzős mokaszinját zokni nélkül vette fel. A hátán sokzsebes, bordó-fekete hátizsákot cipelt, azt a fajtát, amellyel hosszabb utakra megy az ember. Göndör, fekete haja frissen mosottnak tűnt, és az egész srác egész normálisnak nézett ki. - Elvigyünk? - kiáltott oda neki Serena. A fiú odakapta a fejét. -Tessék? Hogy engem? - kérdezte. Serenának bejött a srác nagy, kerek, sötétbarna szeme is. -Én is a Brownra megyek, bérelt autóval, sofőrrel. Gyere! - hívta a lány. A fiú zavartan elmosolyodott, de követte Serenát a Lincolnhoz. Szorosan az ajtó mellett ült le, és a hátizsákját kettejük közé tette le az ülésre. Egy kis olasz zászló volt a zsák oldalára varrva. Serena a kóláját iszogatva úgy tett, mintha az újságot olvasná; a fiú pedig elővett egy rajzmappát meg egy ceruzát, és firkálgatni kezdett. Serena eleinte azt hitte, házi feladatot vagy levelet ír, de egyszer, amikor ásítás közben hátrahajtotta a fejét az üléstámlára, és lopva odapillantott, legnagyobb meglepetésére azt látta, hogy a fiú egyáltalán nem ír, hanem rajzol: méghozzá őt rajzolja. Egészen pontosan a kézfejét. - Ha kész lesz, nekem adod? - kérdezte tőle.

A srác összerezzent. Látszott rajta, hogy meg volt róla győződve: elég diszkréten, a hátizsák takarásában dolgozik; nem számított rá, hogy lebukhat. Becsapta a mappáját, a ceruzát pedig a füle mögé dugta. - Bocs - rebegte. - Ne hülyéskedj - hárította el Serena, és nagyot nyújtózott, majd visszaejtette a kezét az ölébe. - Úgyis tök kómás vagyok. Rajzolj tovább nyugodtan! A fiú erre újból kinyitotta a füzetét. - Biztos nem baj? - kérdezte. - Persze hogy nem - nyugtatta meg a lány. Elvégre hivatásos modell volt. Visszahelyezkedett ugyanabba a pózba, ahogy az előbb ült, és a kezét is igyekezett ugyanúgy tartani. - így jó? A fiú csak dünnyögött valamit feleletképpen, aztán a mappája fölé hajolt, és folytatta a munkát. A bőre kicsit kreolos volt, dús, göndör fürtjei az ar- cába hullottak, és az egész srác finom, friss mentol- illatot árasztott. Serena lehunyta a szemét, és próbálta felidézni magában, hogy milyen haja van Drew-nak. Arra emlékezett, hogy Wade-é, a szobatársáé vörös. Drew-é pedig olyan... barnásszőke? Vagy geszte- nyebarna? Igazából nem tudta maga elé idézni. Kinyitotta hát a szemét, és ismét a mellette ülő fiúra sandított. A nyakszirtje barna volt, és valahogy finom puhának tűnt. A gyerekeink kreol bőrűek len- nének, a hajuk meg az a fajta homokszínű, kicsit szőke, kicsit barna, ami tök jól mutat a napfényben! - ábrándozott. Aztán elszörnyedve fordította az arcát a másik irányba. Mi a fene ütött belé? Hiszen még a nevét sem tudja ennek a srácnak! A fiú felemelte a fejét a rajzfüzetből. -Te is a Brownra jársz? - kérdezte. Serena nem fordult felé: a meglehetősen koszos ablaküvegre meredt, amelyben tisztán látta a fiú arcának tükörképét. Azt is ki tudta venni, hogy fekete szempillái hosszúak és íveltek, barna szeme pedig lélegzetelállítóan lágy tekintetű, olyan Bambi-szerű.

- Még nem - felelte de szeptembertől lehet, hogy oda fogok. - Na várjunk csak, nem egészen öt perccel ezelőtt még nem úgy volt, hogy mindenképpen harvardos lesz? - Az jó lenne - mondta a fiú csendesen, aztán újra belemerült a rajzolásba. Serena elképedve kapta magát azon, hogy teljesen be van indulva a srácra. Mi lenne, ha fognám magam, elkapnám, és megcsókolnám? - töprengett. A sofőr valami baseballmeccs-közvetítést hallgatott a rádión: észre sem venné, ha ők egymásnak esnének a hátsó ülésen. - Szerintem tök jó műtermi modell lennél - mondta hirtelen a fiú. - Ha a Brownra jössz, nem lenne kedved hozzá? Csak ülnél, mi pedig rajzolnánk. Kofke professzor úgyis folyton keresi a jó modelleket. - Kösz, még az is lehet - felelte a lány. - Igazából volt már néhány modellmunkám... - kezdte, de aztán inkább befogta a száját. Félt, hogy dicsekvésnek tűnne, amit mondani akart, és nem akarta, hogy a fiú kis pisis amatőrnek tartsa. A srác visszadugta a ceruzát a füle mögé, és tanulmányozni kezdte az elkészült rajzot. - Engem nem nagyon érdekel, hogy egy modell szép-e vagy sem - jelentette ki,-Többnyire csak kezeket rajzolok. Serena a válla fölött a fiúra pillantott. Iszonyú finom volt a mentolillata! - A rajzodon sokkal szebb a kezem, mint igazából mondta. — Nézd meg, a hüvelykujjam körmét tövig lerágtam. A kisujjamon meg, látod, tök rongyos a körömágy. De a fiú oda sem nézett. Kicipzározta a hátizsákja egyik oldalsó zsebét, kivett belőle valami papírt, és odaadta Serenának. A lány széthajtogatta a cetlit: egy újságkivágás volt. Feszes hasfal egy hét alatt - állt rajta vastag betűkkel. - A másik oldalán - mondta a fiú.

Serena megfordította a papírt. A túloldalon a Serena's Tears reklámfotója volt: ott állt ő a behavazott Central Parkban kis sárga nyári ruhácskában, és folytak a könnyei. - Tényleg ez a neved? Serenának hívnak? - kérdezte a fiú, és a lányra meresztette Bambi-szemeit. - Igen - bólintott a lány. A fiú elvette tőle az újságkivágást. - Az előbb hazudtam. Nem csak kezeket rajzolok. Amikor a benzinkútnál leszólítottál, azt hittem, álmodom. Két hónapja festem a képedet. A fotó alapján. Még nincs kész. Fent van a műteremben, a Brown rajz tanszékén vallotta be akadozva. Aztán összehajtogatta a papírt, és visszagyűrte a hátizsákjába. - Engem meg Christiannak hívnak - nyújtott kezet a lánynak. Serena hosszan otthagyta a kezét a fiú tenyerében. Azt gondolta, talán ki is akadhatna ezen az egészen, de ehelyett csak még jobban beindult Christianra. - Figyelj, nem vezetnél körbe a Brownon, ha odaértünk? - kérdezte tőle. - Úgy volt, hogy a bátyám mutogatja majd meg, hogy mi hol van, de iszonyú késésben vagyok, és szerintem ő már valamelyik bárban mulat a haverjaival. Erik biztos nem fog berágni, ha lepattintja magáról. A testvérek folyton lepattintják egymást. Arról nem beszélve, hogy Christian minden bizonnyal sokkal lelkesebb idegenvezetője lesz, mint Erik lenne. Hát arra mindenki mérget vehet!

B belép a g-towni elit lányklubba A magyar turisták már elmentek; a karaokegépnél most három maca állt, mindegyiken a Smithsonian Múzeum egyenruhája; éppen Whitney Houston számát vonyították: And I-jí-I-jí-I will always love youúúúúú. Valami fültépő volt! Blair, miután telefonon elhajtotta Nate-et a francba, visszajött a mosdóból, és a bárpultnál rendelt egy kancsó rózsaszín grépfrútos Margarita koktélt az asztaltársaságnak. - Az életemet mentettétek meg, csajok - jelentette ki, mikor letette a kancsót az asztalra. Válasz gyanánt Rebecca, Forest, Gaynor és Fran csak a fejét ingatta részegen. Blair leült, rágyújtott egy cigire, nagyot szívott belőle, aztán továbbadta Rebeccának. - Még jó, hogy téged fogtalak ki vezetőnek, nem pedig valami lúzert! A cigi körbejárt: az öt lány szájfényének foltjai egyetlen szilvalila pacává mázolódtak össze a filterén. - Pár hete Forest volt a vezetője egy leendő diáknak, egy fiúnak — mesélte Rebecca. - De a hallgatói önkormányzat elnöke rajtakapta őket, hogy pucéran henteregnek a kolesz mosodájában, ezért Forestet kirúgták a felvételi irodáról. - Kussolj már be! - nyafogta Forest, de közben fülig ért a szája. Blair megpróbálta elképzelni, mi lett volna, ha egy fiú a vezetője. Amilyen az ő szerencséje, biztos valami szerencsétlen, pedáns strébert osztottak volna mellé. Forestet bámulta, és azon töprengett, beszóljon-e neki, hogy olcsó és kurvás, ahogy ki van szőkítve a haja, és hogy nem is csoda, hogy a felvételi irodisták nem akarják, hogy egy ilyen csaj vezesse körbe a látogatókat. Végül azonban, mint- hogy be volt rúgva, mint a disznó, valami egész mást mondott: - Csajok, van, aki még szűz közületek?

A négy lány vihogni kezdett, és bokán rugdalták egymást az asztal alatt. Blair rágyújtott egy újabb cigire, és elöntötte a bosszúság, amiért feldobta magának a labdát: kénytelen lesz beismerni négy ócska ribanc előtt, hogy ő bizony még szűz. - Nem kell válaszolnotok, ha nem akartok - próbált visszakozni. Rebecca néhányszor összeszorította a szemhéját, mint a részegek, amikor igyekeznek összeszedni magukat. - Az a helyzet, hogy mind szüzek vagyunk. Kötöttünk egymással egy ilyen szövetségfélét - magyarázta, és körbepillantott szobatársnőin. - A Georgetownon elvileg ugye nincsenek bandák, meg klikkek, meg klubok, de hát az a helyzet, hogy nekünk mégis van. Az a neve, hogy Cölibátus Testvériség. Blair szeme elkerekedett. Itt áll tehát annak küszöbén, hogy beavassák egy titkos szüzességkultuszba! És volt annyira részeg, ideges és sebezhető, hogy teljesen komolyan jó ötletnek tartsa az egészet. - Semmi kifogásunk az ellen, hogy a Testvériség valamelyik tagja elszórakozzon egy kicsit egy sráccal: ez nem tilos, isten őrizz! — sietett tisztázni Gaynor, és megdörgölte turcsi orrát. - Mindannyian túl vagyunk már mindenen azon az egyen kívül. De azzal megvárjuk a házasságot. -Vagy legalábbis az igazi, nagy szerelmet - tette hozzá Fran. - Mert én például sosem megyek férjhez, az tuti. - Frannek az apja is, az anyja is túl van már három házasságon - jegyezte meg Rebecca. Blair elnyomta a cigijét. Nate bekaphatja. A Yale is bekaphatja. Hirtelen úgy érezte, semmi másra nem vágyik, mint hogy belépjen ezeknek a csajok- nak a testvériségébe. - Én is - mondta. - Mármint hogy én is szűz vagyok még. A négy lány döbbenten meredt Blairre. Úgy tűnt, nem tudják elképzelni, hogy egy ilyen nagyvilági, New York-i lány még sosem feküdt le senkivel. - Hú, baszki, akkor köztünk a helyed! - mondta Fran rekedtes, suttogó hangján. - És aztán, ha ide fogsz járni,

együtt leszünk mind az öten. Nem is csak az egyetemen, hanem örökre! Blair az asztalra könyökölve izgatottan előrehajolt: mindenre kész volt, amit a Testvériség megkövetel tőle. - Mit kell tennem, hogy beléphessek? - kérdezte. A lányok felvihogtak, mint a tízéves kiscsajok. Látszott rajtuk, hogy egyszerűen imádják a beavatási szertartásukat. - Én léptem be utoljára - közölte Forest. - Eredetileg majdnem teljesen fekete a haja magyarázta Gaynor. - Először hagynod kell, hogy leborotváljuk a lábadat mondta Fran. - Aztán pedig kiszőkítsük a hajadat - fejezte be Rebecca. Mi bajuk volt ezeknek az összerecskázott robbanós cukorral?! Blair hátradőlt a székén. Az élete szart sem ér, az pedig régóta izgatta, hogy nézne ki, ha szőke lenne. Felkapta a maradék koktélját, és egy hajtásra kiitta; aztán a poharat indulatosan lecsapta az asztalra. - Oké, készen állok! - jelentette ki. - Hurrá! Hurrá! - visongtak újdonsült testvérkéi, és töltöttek maguknak még egy kör Margaritát. - Ha nem eszem valamit kurva gyorsan, elhányom magam! — nyafogott Rebecca. - Én is - vágta rá a másik négy lány szinte egyszerre. - Na, akkor húzzunk a vegyesboltba, mielőtt bezár tápászkodott fel Rebecca. - Vegyünk valami csomagolt szendvicset vagy ilyesmit! Nyam-nyam! Ha elég vegyes a bolt, akad ott talán még sült sertésborda is! Blair felvette a retiküljét, és kissé bizonytalanul talpra állt. - Aki utolsónak száll be a taxiba, az egy seggrészeg szűzkurva! - kiáltotta. Az öt lány egymásba karolva tántorgott, ki az éjszakába. Hát, a fene tudja... Aligha akad még egy lány, aki engedi, hogy négy seggrészeg szűzkurva leborotválja a

lábát és kiszőkítse a haját! Még ha a legjobb barátnőiről lenne is szó... De nem, akkor sem.

Kettesben gyönyör, a harmadik gyötör - Elképesztő! - mondta Dan átszellemült arccal, és belenézett a lábosba, amelyben a spagetti főtt. Aztán Vanessára pillantott: a lány ott állt mellette, és a mosogató peremén egyensúlyozott vágódeszkán éppen hagymát szeletelt. Könnyei, amelyeket a hagymaszag csalt a szemébe, végigfolytak az arcán. Dan cuppanós puszit nyomott Vanessa nyirkos arcára. - Csak nézz végig rajtunk! Vanessa elnevette magát, és ő is megpuszilta a fiút. El kell ismerni, ez az együtt élősdi tényleg nagy buli! Ruby kora reggel elhúzott a reptérre, Dan pedig délben már be is költözött. Egyetlen jól megpakolt fuvarral megúszták a taxit. A délutánt bevásárlással töltötték: hülye kis biszbaszokat vettek közös lakásukba, például moncsicsis hűtőmágnest meg neonzöld ufómintás fekete lepedőt. Most pedig együtt főzték közös életük első vacsoráját. Már ha főzésnek lehet nevezni egy hagymásparadicsomszószos spagetti elkészítését. Dan egyik kezével benyúlt Vanessa blúza alá, a másikkal pedig eloltotta a lángot a lábos alatt. A vacsora még várhat. Egymáshoz préselt arccal tántorogtak ki a konyhapult mögül, és a nappaliban rázuhantak Ruby futonágyára, amelyet ők kanapénak tekintettek. Még most is érződött rajta Ruby mindenféle illata: a Christian Dior Poison parfümé meg az édesgyökérteáé; de már kizárólag az övék volt, és akkor szerelmeskedtek rajta, amikor csak akartak. - Mit fogunk csinálni hétfő reggel, amikor majd egyikünknek sem lesz kedve suliba menni? - tűnődött Vanessa fennhangon, miközben Dan a karját csókolgatta végig a vállától a kisujja hegyéig. A kezének hagymaszaga volt. - Itthon maradunk - mondta Dan. - Attól már úgysem kell félnünk, hogy nem vesznek fel az egyetemre!

Vanessa kihúzta az övet a fiú farmerjából, és ráhúzott vele Dan fenekére. - Büdös lógós kölyök! Ne felejtsd el, mit mondott az apád: hogy haza kell költöznöd, ha romlanak a jegyeid! - Hú, ez jó, csináld még! - vigyorgott Dan. - Igen?! - nevetett a lány, és újból lecsapott a derékszíjjal, ezúttal valamivel erősebben. És ekkor valaki eltüsszentette magát. Rémülten ültek fel, a szívverésük is majdnem elállt. Az ajtóban egy lány állt. Csapzott, fekete haj, lila csíkokkal. Fekete sort. Szakadt fekete póló Ozzfest felirattal. Fekete térdzokni. Fekete, magas szárú Convers teniszcipő. Az egyik kezében egy csákány, a másikban katonai málhazsák. - Beszállhatok? - kérdezte a jövevény, és a sarkával berúgta az ajtót maga mögött. - Na szevasztok, én vagyok Tiphany. Öö... Mondta Ruby, ugye, hogy ide költözöm? Az idősebbik Abrams lány egy árva szóval sem említette, hogy egy barátnője is ide költözne, de hát tény, hogy Ruby nem a legösszeszedettebb ember a világon. Vanessa elengedte Dan kezét. - Ruby ma reggel elrepült Németországba - közölte vele, aztán észbe kapott: Tiphany nem csengetett, csak bejött az ajtón, amit pedig zárva tartottak. - Kaptál tőle lakáskulcsot? - Egy darabig én is itt laktam - magyarázta Tiphany. Lakótársak voltunk a nővéreddel. Beljebb jött a nappaliba, ledobta a cuccát a futonágyra Dan és Vanessa mellé, aztán lehajolt, és kinyitotta a málhazsákot. A batyu nyílásán egy állat dugta ki azonnal apró fejét: kis gombszemei voltak, és hosszú bajusza. Tiphany az ölébe vette, és dédelgetni kezdte. Dan elsápadt. Basszus, csak nem egy patkány? - Ez meg mi? - kérdezte Vanessa kíváncsian. A nővére szokott neki a barátnőiről mesélni, de Tiphany nevűt soha nem említett. Persze az is igaz, hogy Ruby már egy éve itt lakott, mikor Vanessának végre megengedték a szülei, hogy vermonti házukból beköltözzön hozzá Williamsburgbe.

Az alatt az egy év alatt valószínűleg rengeteg olyasmi történt, amiről Vanessának sejtelme sincs. - Ez? A vadászgörényem, Puki. A nevét arról kapta, hogy kurva büdöseket fingik. És még egy baj van vele, hogy szereti megrágni a könyveket. De nyugton végigalussza mellettem az éjszakát összegömbölyödve, és meg kell zabálni, olyan édes - jelentette kiTiphany, és megvakargatta a vadász- görény állát. - Igaz, Puki? gügyögött neki, aztán Vanessa felé nyújtotta kedvencét. Megfogod egy kicsit? A lány elvette tőle a sovány kis állatot, és magához ölelte. A görény barna gombszemeivel fürkészni kezdte az arcát. - Tök helyes, nem? - fordult Vanessa Dan felé mosolyogva. így, hogy vendégük érkezett, még inkább összetartozónak érezte magát a fiúval; egyébként meg Tiphany lényegesen érdekesebbnek és jobb fejnek tűnt, mint azok a csajok, akikkel egy iskolába járt. Dan azonban nem mosolygott vissza a barátnőjére. Azóta, hogy kibontotta a felvételi értesítőit, folyamatosan úszott az önfeledt boldogságban. Bent volt az egyetemen. Újra összejött Vanessával. Összeköltöztek. Minden hibátlanul szép és jó volt. De Tiphany most megbontotta ezt a harmóniát. - És az minek? - mutatott Vanessa Tiphany csákányára. A lány felemelte a szerszámot, és néhányszor meglengette a feje fölött a levegőben. Aztán behajította a sarokba. - A munkámhoz kell. Az építőiparban dolgozom. Többnyire bontásokon. Most kaptam egy nagyobb melót a haditengerészet brooklyni hajógyára mellett, csak hát nem volt hol laknom New York- ban. Szerencsére a nővéred volt olyan jó fej, hogy megengedte, hogy itt csövezzek nálatok. - A tészta! - kiáltott fel Vanessa, és segélykérően nézett Danre. Dan felkelt a futonágyról, és átment a konyhába. Felnyitotta a paradicsomszószos konzervet, beleborította a

szószt és a hagymát egy serpenyőbe, és nagy lángra kapcsolta a tűzhelyet. Aztán a gőzölgő spagettit a lábosból a mosogató peremére akasztott tésztaszűrőbe zúdította; tégül elővett a konyhaszekrényből három mélytányért. - Na, aki éhes, jöhet enni! - szólt a lányoknak. - Hú, én farkaséhes vagyok - jelentette ki Tiphany. Tényleg, hoztam egy kis ajándékot magunknak - tette hozzá, és kotorászni kezdett zsákjában, majd előhúzott belőle egy bontott üveg Jack Daniel'st. Töltött egy kis whiskyt a kupakba, és oda- tartotta Puki orra elé. Hogy dúsabb legyen a szőre - magyarázta Vanessának, majd ő maga is meghúzta az üveget. Vanessa visszaadta a görényt a gazdájának, és ment, hogy segítsen Dannek teríteni. - Jól vagy? - kérdezte tőle súgva. A fiú nem felelt. Neszkávét kanalazott egy bögrébe, amelyet aztán a csapból töltött fel forró vízzel. Tiphany eközben letette Pukit a földre, az állat pedig nekiiramodott, és meg sem állt egy könyvkupacig: Dan verses kötetei várták a padlón, hogy helyet kapjanak a könyvespolcon. Puki rágcsálni kezdte a gerincüket. - Nem takarodsz onnan? - üvöltött rá Dan, és az állat felé hajította a kiskanalát. - Hé, ne ordíts vele! - kiáltotta Tiphany, és gyorsan újból az ölébe kapta a görényt. - Értsd meg: még csak pici baba! Vanessa odanyújtott egy tányér spagettit a vendégnek. - Dan költő - mondta, mintha ez mindent megmagyarázna. - Azt látom - felelte Tiphany, de hangjában nyoma sem volt a rosszallásnak. Elvette Vanessától a tányért, és letelepedett vele a futonágyra. Puki ott ült az ölében; felágaskodott, mellső mancsait feltette a tányér szélére, és hangosan szürcsölni kezdte a spagettit. Hirtelen az egész lakás megtelt záptojás, aludttej és égő kén szagával. Tiphany eltakarta a száját a tenyerével, és felhorkant: -Ajjaj! Puki pukkantott egyet! Jó étvágyat mindenkinek!

- Úristen! - kapott egy konyharuhát az arca elé Dan. - Jaj, ne már! - szólt rá Vanessa suttogva, de azért ő is befogta két ujjával az orrát. - Ennyire azért nem szörnyű.Tiphany pedig tök helyes csaj. Dan döbbenten meredt barátnőjére a konyharuha fölött. Erezte, hogy szédítő ütemben apad a jókedve, egyúttal csalódott is önmagában, amiért egy valóban tök helyes (csak egy kicsit zizzent és görénymániás) csaj ennyire ki tudja akasztani. Ledobta a konyharuhát a pultra, tálalt magának is, aztán odavitte a tányérját a futonágyhoz: a lehető legmesszebb ült le Pukitól. - Na és hol diplomáztál? - kérdezte Tiphanytól, mert úgy döntött, próbál barátságos lenni vele. A lány nevetve tekerte a spagettit a villájára. - Az Élet Iskolájában - felelte vidáman. - Az tök jó - kapta fel a fejét Vanessa. - Éppen egy dokumentumfilmen dolgozom, csinálhatok veled interjút? - Az tök jó - mondta Dan is, kicsit több lelkesedéssel, mint ami őszintének tűnt. Mert lehet, hogy nem is annyira tök jó.

Másnap reggel - Azért tök jó, hogy már egész biztosan bent va- gyok a Brownon - jelentette ki Nate öntelt mosollyal. Rágyújtott a spanglira, amelyet az előbb sodort, nagyot slukkolt belőle, majd odanyújtotta Brigidnek. Aztán felállt, magára rántotta khakiszínű nadrágját, és odalépett az ablakhoz. Brigid szobája egy világítóudvarra nézett. Magával a szobával nem is volt semmi baj, már ha az ember szereti a virágmintás tapétát és a sötétbarna padlószőnyeget. De hát a Wawrick New York Hotel nem ugyanaz, mint a Plaza. Ebben a lebujban reggel nem szolgálnak fel kávét az embernek? - kérdezte pökhendin. Brigid meztelenül ült az ágy végében, és csak tesséklássék takarta el magát a paplannal. - Van egy étterem a földszinten, de öt dollárt kérnek egy teáért - felelte. Nate hirtelen megfordult, és elkerekedett szemmel nézett a nőre. - Na és? - csodálkozott látványosan. Azt akarta, hogy Brigid úgy érezze: az egész elmúlt éjszaka egy nagy tévedés volt. A nő letette a jointot a hamutartó peremére. - Én nem szoktam ilyesmit csinálni - mondta Nate-nek. Kékeszöld szemével tetőtől talpig végigmérte a fiú testét, mint aki valami titkot igyekszik kifürkészni. Nate kinyitotta a tévés szekrényt, amely az ággyal szemközt állt, és bekapcsolta a készüléket. A sportösszefoglalót kezdte bámulni az MSNBC-n, és ügyet sem vetett Brigidre. Remélte, hogy meg- bántja vele. -Tetszel nekem. Ezt tudod, ugye? - kérdezte a nő, és tekintetével szinte lyukat fürt Nate hátába. - Ami történt, azért történt, mert őszintén megked- veltük és megkívántuk egymást, igaz? Nate nem felelt. Brigid az álláig felhúzta magán a takarót.

- Szeretném, ha senkinek nem beszélnél erről az egészről a Brownon - mondta komolyan. Nate kikapcsolta a tévét, és a távirányítót odadobta az ágyra. Látta a nőn, hogy tényleg aggódik. És pontosan ezt akarta elérni. -Talán nem is fogok - felelte. - Persze az is lehet, hogy mégis. Brigid az ajkába harapott. Vörösesszőke haja szanaszét állt. - De tudod, hogy akkor visszavonják a felvételedet! figyelmeztette a fiút. Tökéletes! Nate belebújt a cipőjébe, és áthúzta a fején az ingét is, amelyet éjszaka csak félig gom- bolt ki. - Engem pedig kirúgnak az állásomból - tette hozzá Brigid. Nate felkapta a spanglit a hamutartó széléről, és jó mélyet slukkolt belőle. - Rohanok - sziszegte, a füstöt még bent tartva. Alig egy óra múlva találkozik a yale-es edzőnővel a villásreggelin, és addig még tenni akart érte, hogy ne érkezzen tiszta fejjel. Elcsippentette a spangli végét az ujjával, majd zsebre vágta. -Talán jobb lett volna, ha maradunk a homárnál - vetette oda Brigidnek, miközben az ingét húzkodta magán. A nő eltátotta a száját, aztán újra becsukta. A szemhéja kipirosodott; úgy tűnt, közel van ahhoz, hogy sírva fakadjon. - Ennyi? - kérdezte. - Ennyi - felelte Nate; sarkon fordult, és halkan kiment a szobából. Szia! Kint a folyosón a fiú hatalmasat döfött a lift hívógombjába, aztán, amíg a liftre várt, homlokával nekidőlt a falnak. Életében nem volt még ennyire szemét senkivel (legalábbis szándékosan): szörnyen érezte magát. De amit tett, Blairért tette, és persze esze ágában sem volt kirúgatni Brigidet a munkahelyéről. Egyet akart: egy levelet a Brownról, hogy mégsem iratkozhat be hozzájuk.

Ezt pedig, az iménti kis jelenet után, minden bizonnyal megkapja.

Folyt. Köv. - Te hol a szarban vagy tulajdonképpen? - érdeklődött Erik. - Psszt! - suttogott Serena a telefonba. - A rajz tanszék épületében, az egyik műteremben - felelte, és Christianra pillantott. A fiú ott feküdt mellette a padlón, és mélyen aludt egy darab üres festővásznon. Néhány hajtincsére zöld festék száradt rá. - Itt aludtunk. - Igen? - kérdezte Erik gúnyosan. - Nem mondod, hogy eljössz a Brownra, és még csak be sem köszönsz a bátyádnak! - nyafogta, és játszotta az agyát, hogy hullára meg van sértve, de Serena jól tudta, hogy minden bizonnyal végigmulatta az éjszakát, és most egyetlen dolog motoszkál az agyában: hogy minél előbb visszaalhasson. Most akkor mi van, szerelmes vagy? A lány elmosolyodott. Christian hosszú szempillái csukva voltak, és gyönyörű, finom ajkai mozdulatlanul pihentek. Tisztára, mint egy alvó csecsemő! - Igazából nem tudom -- felelte ellágyult hangon a bátyjának. - Csak az a baj, hogy máris indulnom kéne a Yale-re. Micsoda őrült hétvége volt ez! - sóhajtotta lehunyt szemmel. -Vigyázz, még nincs vége! - ásított a telefonba Erik. Hihetetlen, hogy egyáltalán ébren vagyok! Vasárnap reggel van, hajnali kilenc óra, basszuskulcs! Na mindegy, hívok neked egy taxit. Megmondom a sofőrnek, hogy az út mellett, közvetlenül a parkolónál várjon rád. És aztán útközben nincs több autóstoppos srác! Na, mulass jól a Yale- en, de azért ne felejtsd, hogy a Brownra kell jönnöd, hogy minden éjszaka együtt bulizhassunk! Jól van, majd még beszélünk. Ismerd el, hogy kurva jó fej vagyok. Na szia! - mormogta Erik összefüggéstelenül, aztán kinyomta a telefonját. Serena eltöprengett rajta, felébressze-e Christiant, vagy hagyja aludni. A fiú szája fölött vékony bajuszka zöldellett: a

lime száradt oda az előző esti brazil koktélból, amelyet Christian kevert kettejüknek. Kreolos bőrén mindenfelé apró, zöld festékpöttyök virítottak. A lány maga is enyhén festékes és gyűrött volt, de ő valahogy megtehette, hogy egy műterem padlóján, ruhában alussza át az éjszakát, aztán reggel, mikor felébred, néhány rúgással kisimítja farmerja ráncait, beletúr a hajába, ken egy kis cseresznyeízű ChapStick szájfényt az ajkára, és voilá: máris úgy néz ki, mint egy istennő, A napfény táncot járt a műterem magas, fakeretes ablakain. Ahogy Serena végignézett a vörös téglás egyetemi épületek során, minden olyan nyugodtnak és álmatagnak látszott; olyan volt az egész, mint egy elnéptelenedett kisváros. De ekkor, pont az ablakkal szemközt, egy csapat diák haladt el az ösvényen régi, viseltes melegítőnadrágban; mindegyiknek egy hatalmas termosz volt a kezében, nyilván tele kávéval. Serena távolabb settenkedett az alvó fiútól, és belebújt barna Calvin Klein szandáljába. A műterem ablakkal szemközti falának támasztva ott állt Christian festménye, amelyet előző éjszaka végre befejezett: a Serena's Tears-reklámfotó életnagyságú másolata. Nehéz volt belátni, miért használt a fiú ennyi zöldet, mikor a fénykép egy havas februári napon készült, de a kép gyönyörű volt, ezt meg kell hagyni, minden zöldsége ellenére. Meg egy kicsit furcsa is. Christian kifejlesztett egy sajátos technikát: egyetlen vonallal húzott ki minden kontúrt a képein. Ezen a festményen is így volt ez, Serena minden arcvonása összeköttetésben állt egymással. A szemének körvonala az orra kontúrjában folytatódott, az a szájáéban, majd az álla rajzolata következett, aztán az arcáé, a füléé, a hajáé. Ettől a képen Serena úgy nézett ki, mintha a Shrek-bői lépett volna elő, különös tekintettel bőrének zöldes árnyalatára; de azért, bár nem a szó hétköznapi értelmében, gyönyörű volt. A lány felemelt a földről egy ott hányódó papírfecnit, és rózsaszín Chanel szájfényével ráírta: Nagyon bejön a zöld! Gyere el New Yorkba, és látogass meg! Szeretlek! S. Aztán

letette a cédulát Christian feje mellé a padlóra, felkapta a táskáját, és lábujjhegyen kisurrant az ajtón. Au revoir! - suttogta, és megfordult, hogy csókot dobjon az alvó fiúnak. Habozott egy percig: nem nagy szenyaság, ha köszönés nélkül lép le? Nem, hiszen végül is nem történt más, mint hogy csókolóztak, aztán egymás karjaiban aludtak el. A levélre pedig, amelyet a fiúnak itt hagyott, nem lehet azt mondani, hogy nem elég romantikus. Egy autó dudált hangosan lent az utcán, Christian pedig mocorogni kezdett a zajra. Serena a legnagyobb csendben zárta be maga mögött az ajtót, aztán ugyanígy indult el lefelé a lépcsőn. Nagyon nem szeretett búcsúzkodni, ráadásul ha most Christian felébred, sosem ér oda a Yalere. Szeretlek! - suttogta, mikor kilépett az épületből. Járt a Brownon Eriknél látogatóban épp eleget, hogy tudja, hol az a parkoló, ahová a bátyja a taxit rendelte. Tudott oda rövidebb utat a kikövezett ösvénynél: leereszkedett a rajz tanszék épülete előtti füves rézsűn. A szandálja fényes lett a ha mattól, a farmerja szárára pedig frissen nyírt fűszálak tapadtak. Egy terebélyes, fekete autó parkolt az útpadkán, rá várt. Serenát hirtelen erős déjá vu lepte meg, a kellemetlenebb fajtából. Nem éppen tegnap volt, amikor a Harvard kollégiumának lép- csőjén búcsúzóul megcsókolta Drew-t, miközben egy másik taxi várt rá, hogy ide hozza a Brownra? Nem éppen tegnap volt, hogy egy másik fiúnak vallotta meg, hogy szereti? Tényleg, tényleg! Az pont tegnap volt! A taxisofőr kinyitotta Serena előtt az autó hátsó ajtaját, ő pedig beszállt. - Téged is szeretlek - suttogta Serena bűnbánón Drewnak, aki pedig ott sem volt, természetesen. Amikor elindult az egyetemeket körbelátogatni, Serena arra számított, hogy vasárnap estére nagyjából el tudja dönteni, hová iratkozzon be; de most minden eddiginél tanácstalanabbnak érezte magát. Hogy is tudna az egyetemekre összpontosítani,

amikor azok tele vannak srácokkal, akik csak arra várnak, hogy ő beléjük szeressen? Ha csak ez a baj: ott van még a Dorna B. Rae Főiskola Pennsylvaniában, oda csak csajok járnak. És még fogadnak jelentkezőket!

Folyt. köv. 2. - Kutyaharapást szőrivel, testvér! Blair csak a fél szemét bírta kinyitni. A pillantása Rebeccára esett, aki ott állt fölötte: egy gigantikus adag Bloody Maryt lóbált a kezében, zellerszárral, citromszelettel, koktélkeverővel, mindennel. A lány rózsaszín frottírmelegítőt viselt, a szemét neonkékkel húzta ki, szőkített haja pedig frissen volt mosva és szárítva. Kutyaszőr? A legtalálóbb szó, amely képes kifejezni azt, ahogy Blair érezte magát. Mocsoktól összetapadt kutyaszőrcsomó. Megpróbált felülni, de visszahanyatlott a felfújható gumimatracra. Felnyögött. A fejbőre bizsergett, a lábszára égett, fura szagot árasztott. Mi a szar van vele? No comment. - Esküszök, ha ezt megiszod, mindjárt jobban leszel! térdelt le mellé Rebecca; átnyúlt Blair nyaka alatt, és a fejét úgy ölelte magához, ahogy egy anya, amikor forró húslevessel kínálja beteg kislányát. - A saját titkos receptünk! A legjobb garancia! Blair felült, és ahogy belekóstolt a piros kotyvalékba, összerázkódott. Olyan volt az íze, mintha vodkát kevertek volna össze barbecue ízesítésű chipsszel. Boá! A hajad azért jobban fog kinézni, ha a hajhagymák is beisszák a festéket - mondta neki Rebecca. - És majd gondold meg, nem akarod-e a szemöldöködet is szőkére festeni, hogy passzoljon a hajadhoz. Blairnek teljesen kiment a fejéből, hogy éjszaka kiszőkítették a haját. Most eszébe jutott, és tisztában volt vele, hogy szőke lett, de nem bírta rávenni magát, hogy tükörbe nézzen, amíg haza nem ér, és elérhető közelségbe nem kerül az Elizabeth Arden Red Door Salonhoz. Addig viszont Rebecca kénytelen lesz kölcsönadni neki egy sapkát.

A lányszobában két emeletes ágy állt összetolva, egymásra merőlegesen; így a szobatársnők egész éjszaka tudtak beszélgetni meg vihorászni. Most viszont mind a négy ágy üres volt. - Hol vannak a többiek? - hörögte Blair. Úgy érezte, mintha körömlakkal öblített volna szájat. Leszaladtak bagelért felelte Rebecca, aki éppen feszes lófarokba fogta össze a haját. -Vasárnap mindig bagelt reggelizünk, és közben kibeszéljük a srácokat, akikkel előző éjszaka lefekhettünk volna, de nem tettük. Isteni szórakozás! De Blair sokkal másnaposabb volt annál, hogy kifejtse a véleményét a bagelről vagy a srácokról. - Haza kell mennem - motyogta. Otthon végigfekhet az ágyán, nézheti a kedvenc régi filmjeit, és tömheti magába a croissant-okat, amiket, ha kell, tálcaszám hord be hozzá Myrtle, a szakácsnő. írhat egy jó goromba e-mailt Nate-nek. És nem kell néznie ezt a felfújt piros LifeStyles óvszerekből remekbe szabott, irritáló húsvéti nyulat, amely damilon lóg a mennyezetről. - Nehogy már elmenjél, mielőtt a csajok visszajönnek! méltatlankodott Rebecca. Leült a Blair matracához közelebbi emeletes ágy alsó szintjére, kinyitotta a manikűrkészletét, és elővett belőle egy hegyes acélszerszámot. - Különben is, még meg kell tanulnod a Testvériség csatakiáltását! Blair ott helyben eldöntötte, hogy ha kollégista lesz bármelyik egyetemen, feltétlenül egyszemélyes szobába költözik. Szó sem lehet róla, hogy végig kelljen néznie, ahogy a szobatársnői ücsörögnek körülötte, és a lábkörmüket buzerálják, vagy hogy kotonnyulat lógassanak az orra elé a plafonról! Első osztályos kora óta lányiskolába járt: kösz szépen, ennyi pont elég volt a csajokból! Feltápászkodott, és igyekezett megőrizni lélekjelenlétét annak ellenére is, hogy észrevette: egy világoskék Pindúr Pandúr-os hálóing van rajta. Rémlett, hogy Gaynortól kapta kölcsön éjszakára. Gyorsan a zuhany alá, aztán pedig gyorsan haza! Bár

tulajdonképpen... akar a franc zuhanyozni! Ahol zuhany van, ott minden bizonnyal tükör is van; márpedig ő egyelőre mindenáron el akarta kerülni, hogy meglássa magát a tükörben. Magára rángatta a farmerját, és felszisszent, ahogy a nadrág szára végigsúrolta frissen borotvált lábát. Aztán áthúzta a fején fehér lenvászon blúzát; de közben úgy érezte, felelőtlenség egy ilyen jó darabot felvenni, amikor ennyire forog a gyomra. Az egyik szék támlájára ráhajtogatta a hálóinget. - Muszáj most rögtön elindulnom - kötötte az ebet a karóhoz. Ekkor meglátott a földön egy szürke georgetownos baseballsapkát. - Ez a tied? - kérdezte Rebeccától. - Neked adom - ajánlotta azonnal a lány. Blair felkapta a sapkát a padlóról, és a fejére tette. - Mondd meg a többieknek, hogy nagyon köszönök mindent, és hogy üdvözlöm őket - mondta erőtlenül. Ebben a percben felcsapódott a szoba ajtaja: Forest, Gaynor és Fran tódult be rajta nagy lendülettel. A kezükben papírzacskók; nagy halom frissen sült bagelt és műanyag poharakban gőzölgő kávét hoztak. Blair gyomra megkordult. Egyszerre érzett éhséget és hányingert. - Úristen, csak nem akarsz máris menni? - sikította Forest. Ledobta kezéből a zacskókat, és egyik karjával Rebecca, a másikkal Blair nyakát ölelte át. - Gyerünk, csajok, a csatakiáltást! Blair szorosan a szájára tapasztotta a tenyerét: félő volt, hogy amit felöklendezett, összezárt fogain keresztül is kitör a szájából. Túl hirtelen kelt fel, meg az is lehet, hogy jobb lett volna nem meginni azt a Bloody Maryt. Valamint jobb lett volna nem hagyni, hogy négy részeg tyúk leborotválja a lábát és szétbarmolja a haját. A lányok összekapaszkodtak a szoba közepén. Blair Rebecca és Forest közé került; kettejük parfümjének egymással keveredő illata csak fokozta hányingerét.

- Mit mondunk a srácnak... — suttogta Fran rekedt hangján, teljesen beindulva. Úgy hangzott, mint egy rituális ráolvasás kezdősora. - Mit mondunk a srácnak, ha így szól hozzánk: „Gyere, bébi, látom, hogy te is akarod!"? - kántálta a négy lány. Azt mondjuk a srácnak: „Megállj, seggfej!" Ekkor a Testvériség tagjai összedugták szőkített fejüket a kör közepén, mint amikor öt női birkózó egyszerre van szőnyegen, és össznépi fejfogást mutatnak be. - „Szerelem nélkül nincs dugás! Éljen a barátság most és mindörökké!" rikoltották kórusban, aztán elengedték egymást, és kurjongatva ugrabugrálni kezdtek, mint a pomponos lányok. - Mennem kell - motyogta Blair ötvenedszer is. A gyomra továbbra is tótágast állt. Rémülten ugrott az ajtóhoz, és remélte, hogy még idejében kiér a fürdőszobába. Csalódnia kellett. Lekapta hát a baseballsapkát a fejéről, és belehányt. - Hívok neked egy taxit - kapott a telefonja után Rebecca, és már nyomogatta is a gombokat. - Nehogy lekésd a repülőt! Szép dolog a testvériség, de a francnak sem hiányzik, hogy egy másnapos testvérke teleokádja a fürdőszobát. - Tessék - nyújtott oda Blairnek Fran egy kék baseballsapkát, amelynek fehér Y volt az ellenzője fölé hímezve. Egy yale-es sapkát! - Vidd el ezt, ez az enyém. Blair magával vitte a sapkát a fürdőszobába. Egy pillantás a tükörbe elegendő volt ahhoz, hogy megbizonyosodjon róla: szüksége van a fejfedőre. Meg egy napszemüvegre. Meg egy új személyazonosságra.

Folyt. Köv. 3. - Iszonyat sokáig bír öltözködni reggelente, pedig sosem néz ki másképp, csak így - mondta éppen Vanessa Tiphanynek, amikor Dan felébredt. A fiú ott maradt hanyatt fekve Vanessa ágyán, és hallgatta, miről csacsognak a lányok odakint a konyhában, miközben reggelit készítenek. - Mi az az így, ahogy kinézek? - morfondírozott. - Jaj, hát nem olyan könnyű megalkotni a remekművet: a félig kitűrt, félig betűrt inget! - felelte Tiphany. Aztán Vanessa mondott valamit, amit Dan nem értett, de amitől mindkét lányból kirobbant a nevetés. Tiphany rántottát sütött a mikróban, Vanessa pedig filmezte. - Azt mondd meg nekem, miért döntöttél úgy, hogy nem mész egyetemre! - kérdezte a lánytól. Az kontyba kötötte lila csíkos, fekete haját, és kinyitotta a konyhaszekrényt, hogy tányért vegyen elő magának. - Nem igazán a döntésemen múlt. Inkább csak egyik évben sem jött össze, hogy beadjam a jelentkezésemet felelte. - És mit csináltál, amikor szétspricceltek mellőled az emberek, mert mindenki továbbtanult? - firtatta tovább Vanessa. Interjúalanya benyomott két szelet kenyeret a pirítóba, aztán a konyhaszekrény összes fiókját kihúzogatta, hogy valahol találjon egy kést. - Úgy egy évig csak lazultam. Lementem Floridába, a tengerparton éltem, és aki akarta, annak piercinget csináltam. Aztán beálltam pincérnőnek egy tengerjáró turistahajóra. Aztán megléptem a hajóról, és lent maradtam Mexikóban: beálltam festő-mázolónak. Aztán hazajöttem, és azóta építkezéseken vállalok melót - mondta Tiphany; mosolygott, és a kés pengéjéről lenyalta a vajat. - Sokat utaztam, és rohadt jó volt!

- Király! - lelkesedett Vanessa. Tiphanynél érdekesebb és életre valóbb emberrel tudomása szerint még az életben nem találkozott. Maga is érezte, hogy kezd teljesen ráindulni a csajra. Nem szexuális értelemben: egyszerűen csak szeretett volna kicsit jobban hasonlítani rá. - De ha újra tizenkettedikes lehetnél, most azért jelentkeznél továbbtanulni? - szólalt meg a hátuk mögött Dan. A szobaajtóban állt egy szál kifakult piros pólóban és fehér bokszeralsóban. A haja kócos és csapzott volt. - Hello, álomszuszék! - köszönt rá Tiphany, mintha a kérdést meg sem hallotta volna. - Helló, álomszuszék! - visszhangozta Vanessa is, pontosan lemásolva Tiphanynek még a hanglejtését is. - Jól vagy? - Ühüm - rángatta magán a pólót a fiú zavartan. - Most keltetek? - Ébren vagyunk már egy ideje - felelte Vanessa tétován. Tiphany kivette a rántottát a mikróból, a késsel rálapátolta a pirítósra, aztán tányérjával a kezében kifordult a konyhapult mögül, és letette reggelijét a futonágy előtti dohányzóasztalra. Az ágyon a lepedő alatt púposodott valami: Puki, a vadászgörény aludt ott összegömbölyödve. Gazdája elővette az egyik CD-jét, és benyomta a hifitoronyba. Harsány, vad zene szólalt meg, Dan ezt a számot még sosem hallotta. De mindenhez illett, csak egy kellemes, nyugalmas vasárnap reggelhez nem. Tiphany táncos lépésekkel odalejtett Vanessához, és megfogta a kezét: Dan megrökönyödésére Vanessa ugrándozni kezdett, és ritmusra rázta a fenekét. Hogy mi van?! Vanessa sosem táncolt. Mi a fenét művelt Tiphany a barátnőjével? Miközben a két lány ugrabugrált, Puki kisurrant a lepedő alól az előszobába, odatotyogott a bejárati ajtóhoz, ahova Dan előző este vadonatúj, kék- arany retró Puma cipőjét tette; megszaglászta az edzőcipőt, aztán hátat fordított neki, lekuporodott, és nekiállt pisilni.

- Az anyád...! - kiáltotta Dan, és odarohant, hogy kimenekítse cipőjét a görény alól. Puki! - vonaglott ki az előszobába Tiphany is. - Jól van, kicsim, nincs semmi baj. Gyere szépen a gazdihoz! mondta, leguggolt, és kinyújtotta karját állatkája felé. - Nem kell megijedni. Vanessa is odajött, az arca kipirult a tánctól. - Jaj, istenem, Dan! Megijesztetted? - Nem, basszuskulcs, nem ijesztettem meg - emelte kezét fenyegetően a görényre a fiú. -Takarodj szépen a gazdihoz, és baszódj meg - tette hozzá az orra alatt morogva. Fejben máris verset kezdett írni az állatról. A címmel hamar elkészült: Pusztulj, Puki!

A kis J nagy debütálása - Gyerünk, lányok, kezdünk - tapsolt türelmetlenül Andre, a fényképész segédje. Vasárnap reggel volt, tizenegy óra. Jenny már több mint egy órája megérkezett a műterembe; hatkor már talpon volt, és három órát töltött a készülődéssel odahaza. Lezuhanyozott, megmosta és beszárította a haját, kisminkelte az arcát - mindezt háromszor is. Első alkalommal úgy érezte, túlzásba vitte a festékmennyiséget; másodjára egyszerűen riasztónak tartotta az arcát úgy, amilyenre kifestette; harmadszorra végre belátta, hogy jobb, ha csak hagyja megszáradni a haját, és sminket sem tesz fel, mert hát végül is mindez a stylist dolga. A fotózás helyszíne ugyanaz a műterem volt, ahol válogatáson volt. Ezúttal a fehér paravánnak és a vörös sezlonnak nyoma sem volt; a padlót műfűvel terítették le, amely fölé röplabdahálót feszítettek ki. Amikor Jenny megérkezett, azzal szembesült, hogy nem ő az egyetlen „modell", akit itt ma fotózni fognak: öt másik lány is várt az előtérben, és mind az öten úgy néztek ki, mint... mint a modellek. A stylist mindegyiküknek adott egy elasztikus, sötétkék Nike sportmelltartót a hozzá illő, szintén poliuretánból készült rövidnadrággal. Ezt kellett felvenniük. Aztán kezelésbe vette Jenny haját: hátrafésülte, lófarokba kötötte; végül színtelen szájfényt tett az ajkára. A lány úgy érezte, nem is annyira fotózáshoz készítették fel, mint inkább tornaórára; de aztán észrevette, hogy a többi modell is ugyanígy néz ki. - Álljatok fel a hálónál egy sorban! Méret szerint, ha kérhetem. Mozgás, lányok, ez azért nem olyan bonyolult feladat! - bosszankodott Andre. Jenny már megszokta, hogy mindig ő az utolsó a tornasorban, ezért azonnal a bal szélre húzódott. Itt egy tök deszka csaj állt mellette, aki csak pár centivel volt magasabb nála. Andre odajött hozzájuk, a karjánál fogva

kirángatta Jennyt a helyéről, és áttuszkolta a sor másik végére egy magas lány mellé, akinek viszont majdnem akkora volt a melle, mint Jennyé. - Jó lesz - kiáltotta a fotós, és tömzsi lábain sietve megindult a lányok felé. Kecskeszakáiiát simogatva vette szemügyre a felsorakozott modelleket. - Na. Próbáljuk ki azt, hogy átölelitek egymás derekát! A lányok szót fogadtak. - Á, nem, ez olyan, mintha pomponos lányok lennétek! Álljatok egy kicsit távolabb egymástól, és tegyétek csípőre a kezeteket. Lábakat szét - vezényelt, aztán a fényképezőgépét a szeme elé emelve beállította a képet. Vállat hátra, állat föl! Ez az - mondta, és csattogtatni kezdett. Jenny nagyon igyekezett, hogy bátornak, erősnek és életvidámnak nézzen ki a képen, úgy, ahogy érzése szerint egy Nike-modellnek ki kell néznie. Az izomzata nem hasonlított ugyan egy hegymászóéra vagy maratoni futóéra, de hát ez a többi lányról is elmondható volt. - Te tudod, mihez fotóznak minket? - kérdezte suttogva a mellette álló lánytól. Valami tinimagazinban fogunk megjelenni - felelte az, majd a fotóshoz fordult. - Milyen legyen az arckifejezésünk? - kérdezte tőle. - Mindegy - morogta a fényképész, miközben felmászott egy kislétrára; onnan kattogtatta tovább a gépét. Jenny eltüntette az arcáról az életvidám Nike- modellmosolyt. Mi az, hogy mindegy?! Gondolta, provokálja egy kicsit a kecskeszakállas pasast. Lehunyta a szemét, és egészen torz mértékben lebiggyesztette az alsó ajkát. - Ügyes! - szólt oda neki erre a fotós. A lány elképedve nyitotta ki újra a szemét. Aztán kivicsorította a fogsorát és fintorgott egy nagyot. Végül még a nyelvét is kidugta. - Ez egészen kiváló! - nyugtázta teljesítményét a férfi. Jenny felnevetett. Ami azt illeti, grimaszolni sokkal szórakoztatóbb volt, mint azon erőlködni, hogy csábítóan gyönyörű legyen a képen. így legalább meg tudja mutatni

az egyéniségét. Most történt vele életében először, hogy fényképezés közben (ráadásul egy sportmelltartóban) teljesen meg tudott feledkezni a melleiről. És ez már önmagában nagy csoda!

N és az ő szuszpenzora - Na mi a pálya? - kérdezte Nate vontatott hangon, mikor nem kevesebb mint háromnegyed órás késéssel befutott a Sarabethbe, és leült a Yale la- crosse edzőnőjének asztalához. - Bocs, hogy késtem. Kicsit megviselt a múlt éjszaka - tette hozzá. A spangli óta, amit Brigiddel szívott el reggel a hotelszobában, két továbbival is fokozta a hangulatát. A szeme már résnyire szűkült össze, és megállás nélkül vigyorgott. Az étterem ablakain dőlt be a napfény, az asztalokat virágok díszítették. A helyiség zsúfolásig megtelt villásreggeliző Upper East Side-i családanyákkal és csemetéikkel; a családapák is ott ültek, és olvasgatták a vasárnapi lapokat. Mindent betöltött a juharszirup illata. - Foglalj helyet - mutatott az edzőnő a vele szem- közti székre. Szőke sörénye a vállára omlott, az ajkát vörösre rúzsozta, és egy ezüstös színű, ujjatlan pólót viselt. Úgy nézett ki, mintha Jessica Simpson nővére lenne. - Tetszik a sapkád! - mosolygott a fiúra. Nate fején az egyik yale-es baseballsapka volt, amit előző nap éppen az edzőnőtől kapott. - Felvettem a szuszpenzort is - felelte, és rohadtul igyekezett, hogy el ne röhögje magát. Kezdett nagyon is beletanulni az agyatlan bunkó szerepébe. Kimarkolt egy muffint az asztalon álló kosárból, és egészben betömte a szájába. - Kibaszottul kajás vagyok! - mondta teli szájjal. - Egyél csak, amennyi beléd fér - kínálta a nő nagylelkűen. - Hozzászoktam, hogy éhes srácok vesznek körül. - Hömpfömm - mormogta Nate. Ez a csaj nem akad ki egykönnyen, rá kell dobnia még egy-két lapáttal! Ujjai hegyével kihalászott egy teljes gömb vajat a tálkából, és a muffin után küldte. - Szóval miért kéne nekem a yale-es kis buznyákokkal egy csapatban játszanom? - kérdezte. Az edzőnő belekortyolt Mimosa koktéljába.

-Te az a fajta srác vagy, aki szereti a nagy feladatokat, látom rajtad. Ha nincs semmi próbatétel, szétunod az agyadat. Bátran bevállalsz olyan dolgokat is, amelyekről tudod, hogy később esetleg megbánod őket. Nekem csak rugdalnom kell a seggedet, de abban nem lesz hiány, megígérem. Nate lenyelte a falatot. Most már értette, miért szaladt meg az idén a Yale csapatának. Az edzőnő hatása alá került, ezt kénytelen volt elismerni. De tudta, hogy a nőnek küldetés, hogy őt megnyerje a Yale-nek: ez volt az egyetlen oka, hogy a hétvégére New Yorkba jött. Az ő küldetése viszont az volt, hogy kiprovokálja: vonják vissza a felvételét. Lehet, hogy nem jó úton indult el. Megtörölte a száját, aztán elbűvölő zöld szemével mélyen belenézett az edzőnő kék szembogarába. - Mondták már magának, hogy rohadt jól néz ki? kérdezte, és átnyúlt az asztal alatt, hogy a kezét az edzőnő combjára tegye. - Gyakran mondják, főként a srácok a csapatban mosolygott rá a nő szelíden, de magabiztosan. Nate hirtelen égő fájdalmat érzett a keze fejében. - Kurvaélet! — kiáltott fel, és elkapta a kezét az edző lábáról. Az asztallap fedezékében a másik tenyerével simogatni kezdte a négy kis lyukat, amit a nő a kézfején a villájával ütött. Vérzett! - Te sem panaszkodhatsz, helyes fiú vagy. Nehezen veszem le rólad a szememet, de kénytelen leszek beérni azzal, hogy szeptembertől sűrűn látlak az öltözőben a yalees szuszpenzorodban - mondta az edzőnő, majd a retiküljéből kivett egy sebtapaszt, és odalökte Nate elé az asztalra. - Megegyeztünk? És ekkor a fiú hirtelen ráébredt, hogy valószínűleg mégis a Yale a neki való hely. Egyébként meg könnyen lehet, hogy végül Blair is bekerül. Akkor járhatnak aYale-re együtt, és élhetnek boldogan, amíg meg nem halnak. És talán Serena is yale-es lesz, és akkor hármasban élhetnek boldogan, amíg meg nem halnak. Na, erre azért kevés az esély!

- Megegyeztünk - jelentette ki, és ép kezével intett a pincérnek. Rendelt egy sört, aztán rávillantotta az edzőnőre azt a pimasz, betépett mosolyát, amitől a csajok rendre elaléltak, a tanárok pedig megadták neki az ötöst, amikor pedig hármasnál jobbat nem érdemelt. A nő végighúzta hüvelykujja ujjbegyét villája négy ágának hegyén. - Úgy érzem, nem mindennapi élvezet lesz számomra, ha velünk fogsz játszani - mondta. És nekünk sem lesz mindennapi élvezet, hogy láthatjuk a srácot a híres szuszpenzorában!

A Yale énekszóval lopja magát S szívébe Serena lekéste a körbevezetést, amelyre időpontot foglalt: nem csoda, hiszen majd egy órával később ért New Havenbe, mint tervezte. - Jöjjön vissza háromra — mondta a nőci a felvételi iroda portáján -, akkor indul a következő vezetés. A lány megállt a fekete spalettás fehér, még a gyarmati időkben épült kétszintes faház előtt, amelyben a Yale Látogatóközpontja működik. Azon töprengett, hogy most mihez kezdjen. Dó-ré-mi-fá-szó-lá-ti-dó! - énekelte egy fér- fikórus, valahol lejjebb az Elm utcán. - La-la-la-la! - harsant fel ismét egy perccel később. Serena a hangokat követve elindult a járdán, míg végül elérkezett a Yale impozáns kápolnájához, a Battell Chapelhez. Ennek bolthajtásos kapuja alatt srácok álltak félkaréjban; skáláztak, a hangjukat próbálgatták. A lány hallott már az egyetem világhírű férfi a capella kórusáról, a The Whiffenpoofsról, de még sosem hallotta őket énekelni. Arról meg aztán végképp nem volt sejtelme, hogy milyen helyes srácokból áll az énekkar! A fiúk minden előzetes bejelentés nélkül rázendítettek a Midnight Train to Georgia című Gladys Knight-számra. Serena leült a kápolna bejáratának alsó lépcsőjére: bízott benne, hogy a srácok nem bánják, ha ott marad és hallgatja őket. És nézi őket! Nézi azt a kölyökképű szőke tenort az első sorban, aki kisebb szólókat énekelt, és olyankor lépett egyet előre; az izmos, rögbijátékos testalkatú fickót leghátul, akinek a hangjánál mélyebb baritont Serena még életében nem hallott; a szeplős, jólfésült fiút, aki belefeledkezett az éneklésbe; valamint a magas, tejfehér bőrű, loboncos hajú, csont és bőr srácot, aki elbűvölő brit akcentussal énekelte a szólóit, és akin olyan dendis-retrós cipő volt, amilyet Serena eddig legfeljebb álmában látott.

Kedve lett volna felállni, és előadni a maga szólóját: yale-es fiúk, yale-es fiúk, nyam-nyam-nyam! Az utolsó hosszú, puha harmónia következett; a fiúk lábujjhegyre álltak, hogy ki tudják tartani a hangot. Aztán a szőke tenor az első sorból dudorászva és csettintgetve megindult lefelé a kápolna lépcsőjén, egyenesen Serena felé. Mikor odaért a lányhoz, térdre esett előtte, és úgy nézett fel rá. - Egy! Két! Egy-két-hár-négy! Gyönyörű lány, vár reánk a szerelem! — énekelte. Serena felnevetett. Marháskodik vele a srác? - Gyönyörű lány, sose hagyjál el engem! - vette át a dalt a szőke sráctól a rögbijátékos a lépcső tetején. - Gyönyörű lány, hosszú még a délután, csókolózzunk kint a parkban óraszám! - énekelte az egész kórus három szólamban. Serena ráült a kézfejére, és elvörösödött mérgében. Most már világos, miért akar Blair ennyire a Yale-re jönni! - Nálunk a kórusban az a szabály, hogy vasárnaponként csak énekelve beszélhetünk. Gyönyörű az idő, sétálnék egyet, elkísérsz? — dalolta a szőke fiú, és belekarolt. Serena habozott. Elég nagy arca van ennek a srácnak, hogy csak így idejön hozzá, és elkezd neki udvarolni! A fiú, úgy tűnik, megértette a tétovázás okát. Lars vagyok, másodéves - suttogta, nyilván azért, hogy ne bukjon le a többiek előtt, hogy nem énekel, hanem beszél. - Ezt az előbbi dalt itt helyben találtuk ki neked. Rengeteget improvizálunk. Serenában kicsit felengedett a feszültség. Larsnak varázslatos, tengerkék szeme volt, az orrnyergén pedig egészen parányi, halvány szeplők ültek. Drappszínű Camper cipőt viselt, ugyanolyat, mint amilyet a lány a legutóbbi szülinapjára a bátyjának vett. Lekéstem a körbevezetést — vallotta be Serena. - Semmi gond, majd én körbevezetlek - trillázta a fiú.

Lars válla fölött Serena a Yale régi épületét figyelte a parkon túl, a College utca túloldalán. A New Haven Green füvén egy lánycsapat frizbizett, az új kollégiumi épület oromzatosan kiugró ablakai föléjük magasodtak. Szép hely, meg kell hagyni! - Gyönyörű lány, kalauzolunk téged mindannyian! dalolta a teljes The Whiffenpoofs kórus. Serena ismét elnevette magát, és engedte, hogy Lars felsegítse a lépcsőről. Hát ha ennyire kell a Yale-nek, megkaphatják!

Post previous next

post & question reply

Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat - „az ártatlanok" dühétől. Hey, people! Kevéssé ismert tények (vagy bődületesen nagy hazugságok, döntse el ki-ki maga) A Georgetownon működik egy prostituáltklub, amely a Cölibátus Testvériség név mögé rejti tiltott tevékenységét. A csoport több mint fél évszázaddal ezelőtt jött létre, és hírhedten nehéz bekerülni a tagjai közé. Szabadlábon garázdálkodik egy sorozatgyilkos a keleti part nagyvárosaiban. Különös ismertetőjegye, hogy vadászgörényt hord magánál, és rendszerint kislányos, egzotikus neveken mutatkozik be (például Fantasia vagy Tinkerbell). Többnyire csákánnyal gyilkol. Egy rafinált csaló az utóbbi időben azzal igyekszik pénzt kihúzni az emberekből, hogy a Brown Egyetem felvételi irodistájának adja ki magát, jelentkezéseket fogad el és tandíjat szed be. Ha az általa megtévesztett diákok ősszel majd megjelennek az egyetemen, számíthatnak rá, hogy ott senki sem fog tudni róluk. A hatóságok már nagy erőkkel nyomoznak az ötletes szélhámos után, és mindent megtesznek mihamarabbi kézre kerítéséért. A Treat magazin legfrissebb számában van egy cikk, a címe: Tinicicik. A méret a lényeg? Ti is arra gondoltok, amire én? A Brown rajz tanszéke állítólag rohadt büszke legfiatalabb oktatójára, egy venezuelai vendégprofesszorra, akinek művészi tevékenysége javarészt abban merül ki, hogy

absztrakt olajfestményeket készít a popkultúra személyiségeiről, elsősorban a kamaszsztárokról. Ismét megkérdezem: ti is arra gondoltok, amire én? De mindegy, lehet, hogy ez az egész csak egy nagy rakás kitaláció. A mailjeitekből: Kedves BG! Hogy lehet, hogy te nem stresszelsz azon, hogy melyik egyetemre iratkozz be? Kezdem azt gyanítani, hogy igazából mondjuk nyolcadikos vagy, csak van egy nagyobb testvéred, és attól tudsz ennyit a tizenkettedikesek dolgairól, -madár Kedves madár! Imádom, hogy ennyien ennyit foglalkoztok velem. Lehet, hogy egy napon belőlem is nemzedéki bálvány lesz, mint Madonnából, akiről majd PhD-dolgozatokat írnak össze? Annyit azonban elárulok neked, hogy a nyolcadik osztályon már egy ideje túl vagyok! -BG Kedves BG! Engem még az előtt rúgtak ki a Brownról, hogy az első előadásra betettem volna a lábamat. Egyébként én lepődtem meg a legjobban, amikor tavaly ilyenkor az derült ki, hogy felvettek: a középsuli utolsó évében szinte mindenből kettesem volt. Na de igazából persze nem is vettek fel, csak mi is bedőltünk a szélhámosnak, aki a Brown tudta nélkül sorra vette fel a jelentkezőket, és zsebelte be a kedves szülők pénzét. Most labdaszedő vagyok az apám golfklubjában, -héöcsi

Kedves héöcsi! Ismerek (azt hiszem) hozzád hasonló labdaszedő srácokat, az én apám golfklubjában is dolgoznak ilyenek. Egy kicsit mindegyik lomha, folyton be vannak tépve, és mindenkinek elmesélik ugyanezt a történetet, hogy már bent voltak a Brownon, csak aztán ki is vágták őket. De semmi baj, tök jó sztori. Csak azt szeretném, ha velem és a barátaimmal nem történne hasonló baleset. -BG Kedves BG! el tudnád nekem magyarázni, hol a határ aközött, hogy 1 lány tök sok fiúval van jóban, és aközött, hogy az illető lány 1 rohadt kis ribanc? mert szerintem engem sokan tartanak rohadt kis ribancnak, de nem értem, miért gáz, ha sok fiú barátom van. A fiúkat például nem zavarja. Csak a csajokat. -népszerű Kedves népszerű! A kettő tök ugyanaz, de felejtsd el az egészet, ne foglalkozz vele. Az a helyzet, hogy ismerek és rohadtul bírok is egy lányt (itt csak S-ként szoktam emlegetni), aki, ahogy írtad, „tök sok fiúval van jóban": aztán mégis milyen jól elboldogul az életben! -BG

Lebukta! Szemtanúk szerint V-t és D-t egy nagyhangú csaj rángatta végig magával a Chinatown-on, akinek lila csíkok voltak a fekete hajába melírozva, és aki kék nejlonzsákban egy élő halat hurcolt magával. Hát egy biztos: mostanában nem leszek náluk vacsoravendég. Úgy értesültem, hogy B vasárnap zárás után is ott ült még az Elizabeth Arden Red Door Salon-ban. Jelszó: színkorrekció! S-t a New HavenNew York vonaton látták, amint a fejét az ablaküvegnek támasztva, horkolva (bocs, csak hangosan szuszogva) alszik. Úgy tűnik, nem sokat alhatott a hétvégén, ha értitek, mire gondolok...! Úgy hírlik, N egy árnyas utcasarkon elcserélte brown-os pólóját egy tízcentes csomagra. A kis J-t pedig kocogáson értük a Riverside Park-ban. Ezek szerint már készül a következő modellmunkára? A fene se gondolta volna, hogy ilyen sorsfordító lesz a hétvégénk! Tali holnap a suliban! Imádom, ha utáltok!

Badgirl.net

B és az ő Bíbor Szíve - Mrs. M-et felhívták a Georgetownról - súgta Kati Farkas fülébe Rain Hoffstetter a Constance Billard Leányiskola könyvtárában, ahol a lányok most, a tanulószoba idején úgy tettek, mintha szorgalmasan keresnék maguknak a könyveket a modern amerikai festészetről. - Szombat éjszaka Blairt egy csapat georgetownos csajjal együtt tetten érték, hogy pénzért árulják a testüket. Délután bementek a városban valami szinglibárba, és egyik pasit a másik után szedték fel. Blairt és az anyját most várja raportra a diri, mert Blair ezek után persze már a Georgetownnak sem kell. Kétségtelen, hogy Blair épp most közölte a könyvtárossal, hogy nem marad bent tanulószobán, mert fontos megbeszélésre kell mennie Mrs. M. irodájába, az anyjával együtt, - Tök furán nézett ki ma, figyelted? - ábrándozott Isabel Coates. - Persze ha valaki ilyen hosszan őrizgeti a szüzességét, akár meg is kérheti az árát, amikor elveszíti! - De mi a szarért vett harisnyát? - töprengett hangosan Kati. - Van vagy huszonkét fok odakint! - Talán mert kidörzsölések vannak a lábán - vihogott Laura Salmon. - Értitek, attól, hogy egész éjszaka kefélték. Nem lehet, hogy csak engedte, hogy négy tökrészeg liba leborotválja a lábát? Mrs. M. irodája a földszinten volt, a portától balra. Ahogy ott elhaladt, Blair rácsodálkozott a portás pultján sorakozó virágcsokrokra: szinte valamennyit rózsákból kötötték. - Hát ezek meg? - kérdezte Donnától, az új részmunkaidős portásnőtől. Donna megvonta a vállát, és ráütötte az iskola pecsétjét még egy levélre, amelynek az alján Mrs. M. aláírása díszelgett. - Nézd meg, ha kíváncsi vagy, csak utána mondd el nekem is - morogta, fel sem nézve.

Blair szétnyitotta a kísérőkártyát a legnagyobb csokron: gyönyörű sárga rózsák és fréziák voltak átkötve ízléses szalaggal. A kártyán ez állt: Serena, Serena! Folyton csak a nevedet éneklem, mióta elmentél. És az aláírás: Szeretettel, Lars és az egész The Whiffenpoofs. - Na jellemző! - dohogott Blair, már útban az igazgatónő irodájához. Talán ha ő is lenne akkora kurva, hogy minden sráccal lefeküdjön az a capella kórusból, most ő is bent lenne a Yale-en. Mrs. M. irodájában minden vörös, fehér és kék színű volt. Kék-fehér csíkos a tapéta. A szőnyegek vörösek. A kanapén sötétkék bársonykárpit. A székeken fehér alapon vörös mintás huzat. Szörnyen hazafias volt az egész! Mrs. M. maga is a nemzeti zászló színeiben pompázott: öregasszonyos lenvászon nadrágkosztümje sötétkék volt, az ajakrúzsa vörös, a bőre tésztafehér, a körömlakkja megint vörös. Csak göndör, barna haja bontotta meg ezt a színharmóniát. - Jó így a hajad, röviden - jegyezte meg az igazgatónő, mikor Blair belépett az irodába. Még szép, hogy tetszik neked, vén leszbikus kéjenc! gondolta Blair, miközben tisztelettudón mosolygott, és végigsimított a haján. - Köszönöm - mondta. Igazság szerint kezdett megkönnyebbülni, hiszen mindeddig (az anyját is beleértve) senki nem szúrta ki, hogy eredetileg barna haját először taxisárgára festették, aztán vissza barnára. A fodrász vasárnap este precíz munkát végzett, de Blair látta a haja színén, hogy természetellenesen egyöntetű, a fejbőre pedig viszketett, mint állat. Nem csoda: huszonnégy órán belül kétszer borult rá a festékes bödön. Amint a lány helyet foglalt a kanapén, az anyja is betotyogott az igazgatónő irodájába; úgy ölelte két kezével a hasát, mintha ezen múlna, hogy a gyerek kipottyan-e belőle vagy sem. Szőke bubifrizurájának néhány tincse hozzátapadt az arcához, a bőre kipirult, és apró kiütések jöttek elő rajta. A kezével legyezte magát.

-Tavaly ilyenkor hetente ötször teniszeztem, teljes meccseket játszottam, most pedig nem tudok úgy elmenni a következő sarokig, hogy le ne izzadjak - panaszolta az igazgatónőnek. Az rámosolygott azzal a mosolyával, amelyet a szülőkkel folytatott konzultációkra rendszeresített. - Majd megedződik újra, ha egész nap rohangál a kicsi után! - vigasztalta. Na persze, mert nem költözött be máris egy dajka Myrtle szobájába! Blair a szemét forgatta, és dühödten vakarta a borotválástól égő lábikráját. Nem azért kérte ezt a találkozót a diritől, hogy csecsemőkről csacsogjanak! Az ablakon keresztül egy katonai egyenruhás nőre lett figyelmes: követni kezdte szemével. A nő éppen átkelt a Kilencvenharmadik utcán. Blairnek megvilágosodása támadt: nem jól tudja, hogy a hadseregnél van valami ilyen program, hogy támogatják az embert, amíg egyetemre jár? Még ma beáll katonának, elvégzi a Yale-t, aztán letölti a minimálisan kötelező szolgálatot. Már látta is magát a lövészárokban, derékig a sárban, ahogy harcol az ellenséggel, míg a többiek a könyvtárakat bújják, vagy ilyesmi. Még az is lehet, hogy hős lesz: megsebesül az ütközetben, és elnyeri a Bíbor Szív kitüntetést! És ha eltűnik a csatatéren, Nate utána jön, élete kockáztatásával megtalálja és hazahozza, és végre-valahára, annyi viszontagságos év után lefekszenek egymással. Blair közlegény megmentése. Június 15-től keresse a videokölcsönzőkben! Mrs. M. elhelyezte férfiasan csontos valagát a mahagóni íróasztal mögött álló füles karosszék kárpitozott ülőkéjén. - Szeretnék édesanyád jelenlétében is gratulálni a constance-os éveid alatt elért eredményedhez, Blair. Négyesnél rosszabb jegyed soha sem volt! Igazoltan is alig hiányoztál, igazolatlanul pedig egyszer sem. A közösségi munkád példamutató, vezetőként és csapatmunkában is remekül megáll- tad a helyed. Számíts rá, hogy az

évzáróról kamionszámra viheted majd haza a díjakat, okleveleket. Eleanor halványan elmosolyodott. A gondolatai szemmel láthatóan egész máshol jártak. - Csak azt nem értem, hogy akkor miért nem vettek fel a Yale-re - fakadt ki Blair. - Mi értelme volt hajtani, tanulni, güzülni tizenkét éven át, ha egy ilyen egyetem, mint a Yale, engem elutasít. Olyan osztálytársaimat pedig, akik nálam jóval ostobábbak, felvesz? Mrs. M. az asztalán heverő papírok között kotorászott. - Nézd, Blair, én a Yale nevében nem nyilatkozhatom, és azt sem mondhatnám, hogy értem, miért döntöttek így. De a mi nyilvántartásunk szerint várólistán vagy náluk, ami azt jelenti, hogy jó esélyed van rá, hogy bekerülj. Blair összefonta a karját a melle előtt. Ez neki nem elég jó! Sürgető pillantást lövellt az anyjára: most volt az a pillanat, amikor a forgatókönyv szerint az asszony felajánl az igazgatónőnek egy nagy kalap pénzt a Constance számára, ha Mrs. M. megereszt néhány telefont a Yale tanulmányi dékánhelyettesének, és szerez egy biztos helyet Blairnek az egyetemen. Csakhogy Eleanor nem mozdult: csak ült a helyén, bámult ki az ablakon, és közben szuszogott, mint egy kutya a negyvenfokos hőségben. - Anya! - szólt rá Blair. - Fuhh! - fujtatott az asszony, és hevesen legyez- te magát a kezével. - Kicsim, szólnál a sofőrnek, hogy egy perc múlva indulunk? - lehelte, miközben kihámozta magát a karosszék öleléséből, és leguggolt Mrs. M. égővörös szőnyegére olyan póz- ban, amit Blair a szülésfelkészítő tanfolyamról jól ismert. Fuhh! Azt hiszem, előrehaladottabb az állapotom, mint ahogy számoltuk! Tökéletes időzítés! Blair fintorogva figyelte, hogy anyja milyen pro- fin végzi már a Ruthtól tanult légzésgyakorlatot. - Fuhh! Fuhh! Fuhh! - Anya! Mrs. M. kiszólt telefonon Donnának a portára.

Donna, legyen szíves, hívjon egy mentőt. A je- lek szerint Mrs. Rose-nál beindult a szülés. - Nem kell - tiltakozott Blair. - A Lenox Hill itt van a közelben, és anya taxija itt áll a kapu előtt. Eleanor megragadta a lánya kezét, és jó erősen megszorította. Blair ebből azt gondolta, hogy valószínűleg helyesen szólt az előbb. - Mentőrendelés visszavonva - rendelkezett az igazgatónő azon a katonás hangján, amelyet a constanceos diákok előszeretettel parodizáltak. - Mrs. Rose-t taxi várja a bejáratnál. Mondja meg a sofőrnek, legyen szíves, hogy a hölgy egy percen belül a kocsinál van, és hogy sürgősen a Lenox Hill Kórházba kell vinnie. - Fuhh! Fuhh! Fuhh! - fújtatott Eleanor. - Induljon! - mordult rá Donnára az igazgatónő. Blair a táskájából elővette a mobilját, és felhívta Cyrust. - Beindult a szülés - közölte tárgyilagosan mostohaapja üzenetrögzítőjével. - Megyünk a kórházba. Kinyomta a telefont, és nyúlt, hogy felsegítse anyját a szőnyegről. - Ugye nem itt akarsz megszülni, anya? - Nem - nyöszörögte Eleanor, és feltápászko- dott. Egyik karját a lánya nyaka köré fonta, a másikkal az igazgatónőbe kapaszkodott bele. - Fuhh, fuhh, fuhh! - fújtatott, miközben végigbotorkáltak a folyosón, aztán ki a kékre festett, hatalmas kapun az utcára. Hát elég furcsán festettek így hárman! - Felhívom a kórházat, és jelzem, hogy érkeznek közölte Mrs. M., mint aki a helyzet magaslatán van. - Szívroham? - kérdezte a sofőr, miközben kinyitotta a taxi két hátsó ajtaját anyának és lányának. Úgy vigyorgott, mint aki örül, hogy utasa eset- leg perceken belül elpatkol. - Seggfej! Nem lát a szemétől? - csattant fel Blair. Mindjárt megszül. És ha maga nem bájcsevegne itt velünk, már ott is lehetnénk a kórházban. - Fuhh, fuhh, fúúúúúú! - fújtatott Eleanor, és úgy szorította a lánya kezét, mintha péppé akarná gyúrni.

Ahogy a taxi megindult velük, Blair felnézett a Constance könyvtárának harmadik emeleti, magas ablakaira. Mind nyitva volt, és mindből csajok lógtak ki: kíváncsian figyelték, mi történik az utcán. - Úristen, szerintem még a diri irodájában meg- szült! kiáltott fel Rain Hoffstetter. - Ki? Blair? — kérdezte Laura Salmon. - Dehogy, hülye! Az anyja - oltotta Rain. - De kurvára Blair tehet róla! — jegyezte meg Isabel Coates. — Én hallottam már olyat, hogy egy sokktól beindult a szülés! - Csóri anyja! - sopánkodott Nicki Button. - Képzeljétek, bemegy a dirihez, ott meg közlik vele, hogy ja bocs, a kedves lánya prostituált. Aztán hoppá, nicsak, itt jön még egy kölyök, akivel majd lehet baszkolódni! - Jön! Fuhh! - sziszegte Eleanor, és négykézláb- ra állt a hatalmas taxi hátsó ülésén. — Már jön is! - hörögte, aztán beleharapott a PVC fejtámaszba. Blair elkapta a tekintetét a könyvtár ablakairól, és paskolgatni kezdte anyja vállát. Mindjárt ott vagyunk, anya - duruzsolta. Valahogy mindennek ellenére mégis örült neki, hogy ő van itt az anyja mellett, mikor a szülés beindult, nem mondjuk egy félhülye eladó a Saksból, vagy ilyesmi. - Gondold azt, hogy... próbált segíteni, és lázasan igyekezett visszaemlékezni valami olyas- mire, amit Ruth mondott erre az esetre a tanfolya- mon, de csak az jutott eszébe, hogy a kismamák feneke egy nagy léggömb, amiből ki kell engedni a gázt. Azt pedig biztos nem fogja kiejteni a száján! Inkább kitalál valamit, ami őt nyugtatná meg hasonló helyzetben. Gondold azt, hogy csokifagyit eszel egy nagy tálból, és közben az Álom luxuskivitelben-t nézed! - tanácsolta végül. - Már jön is! - sikoltotta ismét Eleanor; az ujjai elfehéredtek, az arca pedig lilás színt öltött az erőlködéstől. Blair megértette, hogy tökmindegy, mire gondol az anyja: a gyerek most már tényleg jön, egy-két perc, és megszületik.

A taxis megállt a pirosnál a Nyolcvankilencedik utca és a Park sugárút sarkán, ő pedig előrehajolt, és beleordított a sofőr fülébe: Ragaszkodik hozzá, hogy totálisan tönkrebasszuk a tragacsa hátsó ülését, vagy átmegy ezen a kurva piroson, és kitesz minket a kórháznál fél percen belül? A taxis beletaposott a gázba, és ezzel egyidejűleg a dudára is rátenyerelt. Már jön is!

Az élet mégiscsak hármasban lenne szép Nate már indult kifelé az iskolából, hogy a szünetben vegyen magának ebédre egy burritót meg egy tízcentes csomagot, amikor hirtelen megtorpant. A bejárat melletti, bőrpárnás padon egy vörösesszőke nő ült; a térdén fekete bőrkötésű Kate Spade filofax, a lábánál Brown-emblémás sporttáska, az ölében egy vaskos regény - minden jel arra mutatott, hogy már órák óta ül itt. Nate óvatosan visszalopódzott a lépcsőn az alagsorba, ahol az öltözőszekrények álltak. Ezúttal kénytelen lesz lemondani az óraközi eszegetésről, valamint a trigonometriaórák előttre rendszeresített jointról. Vagy megteheti, hogy ragaszkodik ezekhez, de akkor nem kerülheti el a Brigiddel való találkozást. -Te meg mit settenkedsz itt lábujjhegyen? - szólította meg Jeremy, aki a lépcső tövéből figyelte haverját. - Dehogy settenkedem! - morogta Nate. -Te, figyelj, kajáltál már? - kérdezte reménykedve. - Fenét, épp most készülök ki a sarki boltba. Jössz? lapogatta meg Jeremy khakiszínű, buggyos nadrágjának zsebét, hogy Nate is hallja a cigaretta- papír meg a fűvel megtömött nejlonzacskó száraz csörgését. - Kezdésnek egy kis étvágygerjesztő? Nate kihúzott a zsebéből egy húszdollárost, és haverja kezébe nyomta. - Hozz nekem, légyszi, egy tonhalas szenyót meg egy Gatorade-et vagy ilyesmit - kérte. - Na mi az, megint nincs kész a házid? - kérdezte Jeremy, és zsebre vágta a pénzt. - Hogy lenne, még hozzá se kezdtem! Jeremy ledobta válláról a hátizsákját, és kivett belőle egy füzetet, amelyet aztán odalökött Natenek. - Nesze, bazmeg, másold le gyorsan. Mindjárt hozom a kajádat.

- Köszi! - hálálkodott Nate. Igazság szerint Jeremy még nála is nagyobb gyökér volt trigóból, viszont haverság dolgában párját ritkította. - Figyelj csak! - kiáltott vissza Jeremy a lépcső tetejéről. Hallottad, hogy Blairnek megszületett a kishúga? Úgy tudom, a Constance dirijénél voltak éppen, Blair is, meg az anyja is, mikor megindult a szülés. Nate csak bámult a haverjára; felelni nem mert neki, mert félt, hogy Brigid odafönt meghallja a hangját. így hát csak felemelte a kezét és bólintott egyet merev nyakkal, aztán visszaólálkodott a szek- rények közé, ahol nagy volt a nyüzsgés. Te jó úristen! Lehet még fokozni azt a melodrámát, amelynek „Blair élete" a címe? Aki kíváncsi rá, meglesheti. A St. Jude Iskolában az alagsori öltöző volt az egyetlen hely, ahol a házirend engedte a „híradástechnikai készülékek használatát". Úgyhogy akik mp3-lejátszóval a fülükben akartak fel-alá mászkálni, vagy akik körbe akarták ülni egyikük laptopját, hogy DVD-t nézzenek rajta, azok mind idesereglettek. Nate leült a szekrényével szemben a hányászöld színű, hideg linóleumra, előkapta a mobilját, és megcsörgette Serenát. Mert hát Blairt mégsem hívhatta. Őt csak feltartotta volna, ugye, miközben ott sürög-forog édesanyja körül a kórházban. Persze, mert különben biztos őt hívta volna...! A kis beszari. Serena a Constance könyvtárában ült, kifogott magának egy ablak melletti széket. Úgy tett, mint- ha egyáltalán nem figyelne a körülötte zajló sutyorgásra, elsősorban azért, mert a pletykák fele őróla szólt. Tökéletesen tisztában volt vele, hogy a portás pultja lent a földszinten úgy néz ki, mint egy kiállítási tárgy a Macy's áruház virágfesztiválján, és hogy a csokrokat, amelyek a pultot díszítik, egytől egyig az ő borostyánligás hódolói küldték. De hát hogyan tudna belefeledkezni az örömbe, hogy három fiúba is szerelmes egyszerre, ha senki sincs mellette, akivel megoszthatná ennek izgalmát?

És hogyan dönthetné el, melyik fiút válassza, ha nem kérhet tanácsot a legjobb barátnőjétől? Na várjunk csak! Nem úgy volt, hogy egyetemek közül fog választani? Márpedig a legjobb barátnője, Blair iszonyatosan be van rágva rá emiatt az egész yale-es ügy miatt, gyakorlatilag szóba sem áll vele. Ráadásul most egy darabig mindentől függetlenül kevés lesz az ideje, mert hát a kishúga váratlan, idő előtti megszületése nyilván az egész család életét felforgatja. Az pedig szóba sem jöhet, hogy Serena Blair helyett valamelyik osztálytársához, állítólagos barátnőjéhez forduljon tanácsért és támogatásért, például Isabel Coateshez vagy Kati Farkashoz; mert hát az iskolában róla terjedő, fennhangon suttogott pletykák egyértelművé teszik, hogy itt mindenki meg van róla győződve: Serena a Harvardon lefeküdt az egész szimfonikus zenekarral, a Brownon az egész rajztanszékkel, a Yale-en pedig az egész Whiffenpoofs kórussal. - Hallottátok, hogy állítólag az elsőhegedűs is megkefélte? - mormogta egy csaj nem is nagyon ügyelve arra, hogy Serena ne hallja meg. - Egy kis tizenöt éves, pöcsös, japán csodagyerek! - Na és aztán! Az a rajzprofesszor, akivel a Brownon dugatta meg magát, az meg a legöregebb faszi az egyetemen. Ott tanított már akkor is, amikor alapították a Brownt! 1764-ben? Na, akkor tényleg elég öreg! - És azt tudtátok, hogy a Yale-re úgy került be, hogy lenyúlta Blairtől az Audrey Hepburn-ös forgatókönyvét, és azt adta be a jelentkezésével? Csak Blair rájött, és azóta megint fasírtban vannak. Serenának nem volt újdonság, hogy ennyi szemét hazugságot összehordanak róla. Amikor kétévi távollét után ősszel, mindenki számára rejtélyes okból, visszatért a Constance-ba, ez a titokzatosság mindenkinek beindította a fantáziáját, féligazságok és rosszindulatú pletykák kezdtek terjedni vele kapcsolatban gyakorlatilag városszerte. De

már akkor is tudta, hogyan érdemes ezekre reagálnia: úgy, hogy tudomást sem vesz róluk. Rózsaszín vászon Lulu Guiness hátizsákjában ekkor hirtelen rezegni kezdett a mobilja. Csak egy pillantást vetett a kijelzőre: Nate hívja! - Hali! - suttogta a telefonba, amelyet album méretű kémiakönyve rejtekében szorított a füléhez. - Hallottad, hogy megszületett Blair kishúga? - Épp ezért hívlak - felelte Nate. -Tudod a részleteket? Serena volt talán az egyetlen lány a Constance- ban, aki nem szerette a fantáziájából kipótolni azt, amit nem tudott valamiről. - Nem túl sokat - mondta. - Ami itt biztosnak tűnik, az az, hogy Blair és az anyja bement a dirihez valami megbeszélésre, aztán hirtelen mindhárman kirohantak a kapu előtt álló taxihoz. A pultos csajból az osztálytársaim kiszedték, hogy a Lenox Hillbe mentek, mert beindult a szülés. - Úristen! - motyogta Nate. - Ja - hagyta rá Serena. - Eleanor csak júniusra volt kiírva. - Szerinted nem kéne bemennünk a kórházba? Holnap, vagy mit tudom én. Hogy vigyünk virágot, meg ilyesmi... - Nem tudom - felelte Serena tétován, pedig neki aztán volt újrahasznosítható virágja dögivei. - Ez nem egy ilyen zártkörű, családi esemény? Nem biztos, hogy szeretnék, ha odacsődülnénk. Rizsa! Eleanor világéletükben úgy kezelte őket, mintha családtagok lennének. Blair volt az, aki nem látná őket szívesen, és ezt mindketten pontosan tudták. - Igen, igen - helyeselt Nate. - Tökre igazad van. Csak... - kezdett bele valamibe, de megbicsaklott a hangja. -Tudom - mondta Serena gyengéden. Mindketten arra gondoltak, milyen jó volna, ha újra együtt lennének ők hárman, hogy amikor valamelyikükkel ilyesmi történik, számíthasson a másik kettőre. Csakhogy per pillanat Blair Nate-et is, Serenát is meg tudta volna fojtani egy kanál vízben.

- Csak hogy bonyolítsam a helyzetet, elég erősen hajlok arra, hogy a Yale-re iratkozzam be - ismerte el Nate. - Blair meg fog ölni! Serena kinézett az ablakon. Odakint az utcán egy pasas húsz kutyát sétáltatott egyszerre; ment a falkával a Central Park felé, és énekelt teli torok- ból, hátravetett fejjel. - Az hiszem, én is a Yale-t fogom választani - felelte, habár még korántsem volt ebben olyan biztos. Drew, Christian vagy Lars? Hogy lehetne ezt a kérdést eldönteni? - Vagy még egy lehet: hogy kihagyok egy évet. - Még a végén mind a hárman a Yale-en kötünk ki! ábrándozott Nate. Na, az hatalmas buli lenne! - Lehet - mondta Serena. És ekkor hirtelen feltűnt neki, hogy a könyvtárban megszűnt a pusmogás, mocorgás. Kipillantott a kémiakönyv fedezékéből, hogy megnézze, mi történt: negyven szempár rebbent le róla azonnal. Ezek itt mind hallgatóztak, amíg ő Nate-tel beszélt! Meg is érdemli, aki a könyvtárban telefonál: tiltja a házirend! - Leteszem - mondta gyorsan Nate-nek. - Bármelyik percben kicsöngethetnek! - Figyelj csak - kérte Nate, még mielőtt kinyomhatta volna a telefont. - Az a kopasz csaj még kijár délutánonként a parkba a kamerájával? - Ja, asszem - felelte a lány. - Akkor jó - nyugtázta Nate, és mintha már más- hol jártak volna a gondolatai. - Na szia - köszönt még el, aztán letette a telefont. Serena hangos csattanással csukta össze a könyvet maga előtt. Arra gondolt, talán leprésel benne néhány virágot azok közül, amelyeket ma kapott, aztán felragasztja őket egy színes kartonra, és azt adja Eleanornak ajándékba. Nate visszadugta a mobilt a zsebébe, és futva vágott neki a földszintre vezető lépcsőnek: gondolta, kiszalad még szembe a virágboltba, és küldet Eleanornak egy csokrot.

Még éppen idejében jutott az eszébe, hogy miért is kuporgott eddig az öltözőszekrények között. Brigid még mindig ott állomásozott a kijáratnál, és őrá lesett. Villámgyorsan sarkon fordult, és lassú léptekkel ballagott vissza az alagsorba. Közben felhívta a tudakozót: Blair annak idején folyton arról beszélt, hogy ha majd lesz egy közös lakásuk, hetente háromszor fog virágot hozatni a Takashimaya áruházból. Rohadtul kényes az ízlése virágok ügyében! A tudakozó megmondta a Takasimaya virágküldő szolgálatának számát, és Nate már tárcsázta is. - A Lenox Hill Kórházba szeretnék küldeni egy csokrot egy újszülött édesanyjának - mondta, amikor az áruházban felvették a telefont. A háta mögött Jeremy közben lebaktatott a lépcsőn. - Kedves tőled - kottyantott közbe, és odaadott Nate-nek egy barna papírzacskót meg egy halom aprópénzt. - Csak annyit, hogy „Szeretettel: Nate"! - foly- tatta a fiú a megrendelést. Kedves tőle...

Post previous next

post & question

reply

Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat - „az ártatlanok" dühétől. Hey, people! New York Times, születések rovat Annak idején én írtam az esküvőjükről szóló tudósítást, most pedig (mennyivel is? ...Khm, öt hónappal később) van szerencsém hírül adni, hogy kislányuk született! íme: Az újszülött, Yale Jemimah Doris Rose, akit csak június elejére vártak szülei, nem bírt nyugton maradni odabent, nyilván megkordult a pici pocija; így hát elhatározta, hogy tegnap, április 20-án 14 óra 17 perc- kor világra jön a manhattani Lenox Hill Kórházban. A vajúdás időtartama magzatvíztől szülésig: 45 perc. Születési súly: 3885 gramm. Születési testhossz: 48,26 cm. Ha még egy-két napot bent tölt a kis húsgombóc, Whopper Junior helyett Big Macként látja meg a napvilágot. Az új jövevényt boldogan fogadta édesanyja, Eleanor Wheaton Waldorf-Rose, az Upper East Side-i társaság nagyasszonya; édesapja, Cyrus Solomon Rose ingatlanberuházó; továbbá testvérei: Aaron Elihue Rose (17), Tyler Hugh Waldorf-Rose (12) és Blair Paige Waldorf (17), aki egymaga viseli a felelősséget kishúga szokatlan első keresztnevéért. Nyilván arra számít, hogy a baba szerencsét hoz neki a hasonló nevű egyetemre benyújtott felvételi kérelme elbírálásakor. Ami igaz, az igaz: ez ügyben ráférne némi szerencse! Mind az újszülött, mind az édesanyja kitűnő egészségnek örvend; holnap délutánra tervezik hazatérésüket a keleti Hetvenkettedik utcai otthonukba.

A mailjeitekből: Kedves BG! Tegnap éjjel azon kaptam a bátyámat, hogy lenyúlta tőlem a Treat legfrissebb számát, és azt nézegeti az ágyban. Persze azonnal kitéptem a kezéből, mire ő megmutatta azt az egész oldalas fotót, amelyet kiguvadt szemmel bámult: az egyik constance-os osztálytársnőm van rajta valami sportmelltartóban, ami kurvára kicsi rá, és ott áll még mellette öt másik modell ciciméretsorrendben, ha lehet ilyet mondani. A bátyám könyörgött, hogy kitéphesse a képet az újságomból, azt mondta, ki szeretné ragasztani az iskolai öltözőszekrénye ajtajának belső oldalára. Megmondtam neki, hogy egy nagy szart, de szerintem holnap megy és megveszi a Treat-et, és mégis megcsinálja. Ha én lennék az az illető lány, felkötném magam! -phoenix Kedves phoenix! Reménykedjünk az osztálytársnőd érdekében, hogy a bátyádnak nincs túl sok haverja! -BG Lebukta! Az a hír járja, hogy a Constance Billard teljes végzős évfolyama ellátogatott délután a Wicker Garden Babaáruház-ba a Madison sugárút-on; a csajok gügyörészve keresgéltek kisbabának való ajándékokat. Ezek minden alkalmat megragadnak, hogy vásárolhassanak! A verebek csiripelik, hogy J és E véletlenül ugyanarra a buszra szállt fel suli után: egész úton úgy tett mind a kettő, mintha észre sem vette volna a másikat. Rendesen berágtak egymásra! V állítólag lila csíkokat melíroztatott a hajába egy williamsburg-i fodrászszalonban. Csak azt nem értem, hogy lehet olyan hajat melíroztatni, ami nincs! Este, mikor már a pedellus is hazament a St. Jude-ból, valaki látta N-t kiosonni az iskola

kapuján. Paranoiás ez a srác, vagy mi?! A fülembe jutott, hogy B a Madison sugárút-i Zitomer-ben alaposan bevásárolt pelenkából, és vett egy háromszáz dolláros kasmírrugdalódzót is. Sejtem már, ki lesz a kiscsaj kedvenc nővérkéje! S többek egybehangzó állítása szerint egész délután fel-alá sétált a parkban, és virágokat osztott a hajléktalanoknak. A jó szándék a lényeg! Most rohanok, és veszek egy Treat-et a sarki újságos- nál. Viszketek a kíváncsiságtól! Imádom, ha utáltok!

A méret a lényeg Mikor Dan kedd reggel beért angolra, döbbenten tapasztalta, hogy az osztálytársai egytől egyig valami tinicsajmagazin fölé bukva csorgatják a nyálu- kat. - A képen sem rossz, de életben még ennél is nagyobb jegyezte meg Chuck Bass, az a srác, akit Dan mindenkinél jobban rühellt a Riverside Fiúiskolában, de talán azt sem túlzás állítani, hogy az egész világon. Chuck szokott helyén, a terem végében ült; a fején egy terepszínű, katonai csákósapkát viselt, amelyet a hétvégén újított be a West Point katonai akadémián. Hófehér majma után, amelyet mindenhová magával vitt a vállán, még hugyozni is, öltözékének erre az új kiegészítőjére volt a legbüszkébb. Most felnézett a képes magazinból: - Jól mondom, ugye? kérdezte. Dannek az a kellemetlen érzése támadt, hogy Chuck őhozzá beszél. - Bazmeg, mintha tele lenne nyomatva héliummal! képedt el egy srác, aki Chuck padja fölött most belekukkantott az újságba. Chuck a fejét rázta. Sötétbarna haja lenőtt már az álláig, fiú létére gyakorlatilag bubifrizurát hor- dott, de szemmel láthatóan nagy élvezetet jelentett számára, hogy a haja libeg-lobog a levegőben. - A faszt, ha tele lenne héliummal, ez a csaj elszállna, mint a huzat! — oktatta ki a haverját, aztán újra a képet kezdte nézegetni. Az osztályterem neonjának éles fényében csillogott-villogott az arany pecsétgyűrű, amelyet a kisujján hordott. Végül is- mét felnézett Danre: - Te nem figyelsz a húgodra, bazmeg? Mi a szart csinált már megint? Dannek zsigerből lett volna kedve elhajtani Chuckot a rákba, de minthogy Jennyről volt szó, a húgáról, aki azért tényleg elég gyakran keveredett nagyon gáz helyzetekbe, úgy döntött, hogy mégis megnézi, miről beszél ez a seggfej. Leült a Chuck előtti pad tetejére, a lábát a székre tette. A

földön, Chuck narancssárga Prada válltáskájában ekkor valami ficánkolni kezdett, aztán váratlanul egy fehér fejecske bukkant elő a nyílásból, szemöldöke alól két kis aranyszínű üveggolyó pislogott ide-oda. Cuki volt az, Chuck majma. Vigyorgott, mint egy kisördög. Dan szúrós szemmel nézett osztálytársára. - Hogy mi a fene van a húgommal?! Chuck elvigyorodott, és odatette Dan elé a tinimagazint. - Azt be nem dumálod nekem, hogy nem tudsz erről! A Treat aznapi száma egy duplaoldalas írásnál volt nyitva, ami a Tinicicik. A méret a lényeg? címet viselte. A cikk írója egész mélyrehatóan tárgyalta témáját, hogy tudniillik mennyiben határozza meg a mai tinilányok helyzetét a kortárs közösségekben a mellük mérete; és arra a végeredményre jutott, hogy a deszka csajokat és a nagyon nagy mellűeket sokkal gyakrabban közösítik ki a lányok, mint az átlagos kosárméretűeket. A telt, de szép mellű lányokat szinte automatikusan lekurvázzák. Azok a lányok a legnépszerűbbek társaik körében, akiknek tetszetős, közepes méretű, 34B-s mellük van. Dan szemügyre vette a képet. Egy röplabdaháló előtt sorakozott fel Jenny öt másik lánnyal együtt, ugyanolyan kék sportmelltartóban és elasztikus rövidnadrágban; sorrendjüket szemlátomást mellük mérete határozta meg. A másik öt csaj egyértelműen modell volt: a hajuk szőke, a mosolyuk fogkrémreklám, a hasuk lapos, a bőrük napbarnított. A Jenny mellett álló lány melle tök nyilvánvalóan szilikonozott volt, de még így is valamivel kisebb, mint az a cici, amit Jennynek a természet önszántából adott. Jenny hatalmas melle egyszerűen abnormális jelenségnek tűnt a képen, majdhogynem torznak, főként így, hogy a kelleténél jóval kisebb sportmelltartóba volt beleszuszakolva. És ami még tovább rontott a helyzeten: a lány a fényképen kidugta a nyelvét, és nagy, barna szemei úgy csillogtak, mintha életében nem mulatott volna még olyan jót, mint ott a röplabdaháló előtt.

- Úristen! - motyogta Dan, és visszalökte a magazint Chuck asztalára. A keze izzadt és remegett, ahogy mindig, amikor rohadtul rá akart gyújtani. Tisztában volt vele, hogy a cikk célja éppen az volt, hogy bátorítsa a nagy mellű lányokat; csak rá kell nézni Jennyre: az alkata torz, de milyen büszke rá! De tökmindegy, mi volt a szerző szándéka, attól még minden srácnak az jut eszébe a képről, hogy ki kell tépni a magazinból, rá kell firkantani valami disznóságot, és ki kell ragasztani a vécéfülke ajtajának belső oldalára. - Aszongya, tíz fickóból nyolcnak jobban tetszenek az átlagos mellű, gyönyörű lányok, mint az átlagosan kinéző, de nagy dudájú csajok - foglalta össze a cikk tanulságát éleslátóan Chuck. Köszönjük tisztelettel, Seggfej százados! Dannek egyértelmű volt: a húga bele sem gondolt, hogy fog kinézni a képen, annyira vágyott rá, hogy modell lehessen. De arra is emlékezett, hogy a télen, amikor egy tök megalázó videó került fel az internetre Jennyről, egy-két napig mindenki arról beszélt, de utána elült a botrány. És Jennyt mintha nem is nagyon dúlta volna fel a dolog. Olyan volt a lány, mint Mr. Magoo: vakon rohant bele megalázóbbnál megalázóbb, kínosabbnál kínosabb helyzetekbe, aztán pedig ki is sétált belőlük, méghozzá sértetlenül, és anélkül hogy bárkire is megpróbálta volna áttolni magáról a felelősséget. Remélhetőleg ez az eset is ilyen lesz, de azért biztos, ami biztos, Dan úgy érezte, kötelessége, hogy figyelmeztesse a húgát. Délben Jenny magányosan ült a Constance alagsori menzájának egyik asztalánál, közel a tükörrel borított falhoz. Sajtos melegszendvicset evett ecetes savanyúsággal; roppant műgonddal igyekezett a csíkokra vágott zöldséget úgy végigteríteni a kenyéren, hogy a csíkok tökéletesen párhuzamosak legyenek. Úgy tett, mint akit csöppet sem zavar, hogy egyedül eszik. Nemigen tudta mire vélni a szokatlan csendet, amely az étteremben uralkodott; néha felpillantott, de a szemközti tükörből semmi

gyanúsat nem látott. Csajok, mind a négy évfolyamról, akik a tányérjuk fölé hajolnak, és csendben ebédelnek. Jaj, ugyan már! Mióta szokás középiskolás csajok körében a csendes étkezés?! Valójában a menza nagyon is pezsgett. Felpezsdítette a kedd reggel legszaftosabb pletykája. -Tudtátok, hogy még pénzt sem kapott érte? - sutyorogta Vicky Reinerson. - Önként jelentkezett! - De Serena dumálta rá, emlékeztek? - sziszegte Mary Goldberg. - A fülünk hallatára ismerte el a KCsT-n, hogy ő szervezte be Jennyt a válogatásra! - Hát én valahogy akkor sem tudom sajnálni Jennyt csóválta a fejét Cassie Inwirth. - Annyira szánalmas, ahogy keresi a feltűnést! - Igen, de azért így nagyon szar lehet feltűnni! - vetette ellen Vicky. Lopva mindhárom lány odapillantott Jennyre. Hogy képes nyugodtan ülni és kajálni, mintha mi sem történt volna? Jenny táskájában diszkréten megszólalt a mobilja. - Helló - szólt bele a lány meg sem nézve a kijelzőt, hogy ki hívja. Danen és Elise-en kívül úgy- sem hívja soha senki, és Elise-szel éppen fasírtban vannak. A telefont, hogy a konyhás nénik meg ne lássák, göndör barna fürtjei alá rejtette. - Mi a helyzet? - Csak azért hívlak, hogy minden okés-e odaát - hallotta Dan fojtott hangját a telefonban. Jenny a tükörképét nézegette a szemközti falon. Reggel rózsaszín fémcsatokkal tűzte fel a haját, és most úgy látta, kicsit retrósan néz ki, de tök jól. - Öö... Igen, azt hiszem - felelte. - Senki nem szólt be neked, vagy mit tudom én...? firtatta tovább hebegve a fiú. - Miért szóltak volna be? - csodálkozott Jenny, aztán gyanakodni kezdett. — Jézusom, csak nem csináltál valami marhaságot? - A sztárfotóddal a Treat magazinban? - fortyant fel Dan. - Nem, basszus, én nem csináltam vele semmi marhaságot.

Az osztálytársaim viszont mind lenyúlták ezt a szart a húgaiktól, és vadul ragasztgatják ki a képedet a szekrényük ajtajára! Jenny hátán végigfutott a hideg. Dan nem lenne ilyen ideges, ha az a fotó olyan jó lenne, mint ő azt eddig gondolta. - Láttad a képet? - kérdezte. - Mi a gáz vele? A fiú nem felelt. - Dan! - kiáltotta Jenny mindenről megfeledkezve a telefonba. - Mi a gáz vele? - Hát... Tudod... - nyekegett Dan. - Na idefigyelj, a cikk arról szól, hogy azokat a lányokat, akiknek nincs mellük, meg azokat, akiknek nagyon nagy van, nehezen fogadják el a többiek. Szerintem jó fej volt, aki írta, mert segíteni akart nektek. Csak közben a képen a többi csaj mellett úgy nézel ki, mint egy... mint egy torzszülött, akit cirkuszban mutogatnak. Nem azért, mert különben is úgy nézel ki, hanem mert biztos úgy fényképeztek, hogy minél nagyobbnak és torzabbnak látszódj. Jenny eltolta maga elől a tálcáját, és homlokával az asztal hideg falapjára borult. Naná, hogy szokatlanul csendesnek tűnt a menza! Mindenki ezerrel susmutol őróla, a dinnyecsöcsű torzszülöttről! Ja. - Ez az intimbetétreklámnál is rosszabb. Torzszülött, akit cirkuszban mutogatnak! Talán az lenne a legjobb, ha elhúzna innen, és Európába költözne az idegbeteg anyjához. Ha nevet változtatna. Ha befestené a haját narancssárgára. - Itt vagy, Jenny? - kérdezte Dan gyengéden. - Jaj, szegénykém! - Mindegy, hagyjuk - mondta a lány elgyötörten, és kinyomta a telefont. Úgy maradt az asztalra borulva, és azt kívánta, bárcsak megnyílna alatta a föld. Hirtelen megérezte maga mellett egy másik test melegét, orrát pedig megcsapta Serena semmi mással nem összetéveszthető parfümillata. - Hahó, álomszuszék, ezt hallgasd meg: most tettem le Jonathan Joyce-t, tudod, ki az, ugye? Képzeld, felhívott,

mert tisztára rá van izgulva a polaroid képeidre. Megtudta valahonnan, hogy jóban vagyunk, és ragaszkodik hozzá, hogy együtt fotózzon kettőnket; most kapaszkodj meg: még ezen a héten! - Mi ez, valami kegyetlen tréfa? Jenny amilyen erősen csak tudta, összeszorította a szemhéját, és szuggerálta Serenát, hogy kopjon le, húzzon a francba innen. - És a végén megtarthatjuk a ruhákat, amelyekben fényképezkedünk - tette hozzá a lány. Jenny felemelte a fejét az asztalról, és felállt. Egész testében remegett. - Hagyjál békén, jó? - motyogta, aztán kirohant az étteremből, egyenesen az orvosi szobába, ahol tervei szerint addig fog rimánkodni a védőnőnek, amíg hazaereszti.

Állatságok - Odanézz, Puki! - kiáltott fel Tiphany. Vállára vette a vadászgörényt, megfogta a jobb mellső lábát, és integetett vele Chuck Bass fehér kis majmának. Cuki egy bébi méretű piros pólót viselt, a hasán a nevének kezdőbetűjével. - Szia, kismajom, leszel a barátom? Vanessa azért jött Tiphanyvel a Riverside Fiúiskola elé, hogy megvárják Dant, és együtt menjenek haza. - Talán inkább ne legyen - javasolta Vanessa a lakótársuknak, mert tudta, mennyire nem bírja Dan Chuck buráját. - Hogy hívnak, te gyönyörűség? - lépett oda hozzájuk Chuck, és máris vakargatni kezdte Puki tokáját. A karjára vette Cukit, hogy a két állat szemmagasságba kerüljön egymással. - Az én nevem Cuki. Ne félj tőlem, nem harapok! Tényleg édes vagyok, ahogy a nevem is mutatja. - Engem pedig Pukinak hívnak - cincogta Tiphany a görény nevében olyan hangon, amilyen szerinte egy görénynek lenne, ha tudna beszélni. - És vigyázz, mert ahogy a nevem is mutatja, mestere vagyok a pukizásnak! tette hozzá, és harsányan felkacagott. Ebben a percben Dan kilökte a suli kapuját, és a lépcső tetején megállt egy pillanatra. Feljebb dobta a vállán a táskáját, és hunyorgott az éles áprilisi napfényben. Egész délután a húga miatt parázott, aki most nyilván otthon van, egyedül, az ágyán fekszik, az arcát a párnába fúrja, és szeretne meghalni. A lakásuk csak húszsaroknyira van a sulitól; talán azt kéne, hogy most odamenjen, és megpróbáljon lelket verni Jennybe. De közben tudta, hogy ami- kor a húga ki van akadva, semmi másra nem vágyik, csak magányra. Ugyanúgy, ahogy ő. Ez náluk családi vonás. - Hahó, szívtipró, itt vagyunk! - kiáltott neki oda Tiphany erős és éles hangján, amivel palát lehetett volna fúrni. Lent a járdán ott állt Vanessa Tiphany és Chuck Bass

társaságában. Mindkét ál- lat (Chuck majma és Tiphany vadászgörénye) gaz- dája vállán ült; mélyen belemerültek egymás kurkászásába. - Jesszusom! — morogta az orra alatt Dan. Nem lehetne, hogy Chuck is odaköltözzön hozzájuk, és egyetlen nagy, boldog családként éljenek együtt mindnyájan? Vagy inkább mondja meg Vanessának most azonnal, hogy egy időre hazaköltözik. A húgának szüksége van rá. - Hazakísérhetjük, fiatalember? - lépett távolabb a többiektől Vanessa, amikor látta, hogy Dan savanyú ábrázattal lépked lefelé a lépcsőn. Adott egy puszit a fiú arcára, és kézen fogta. - Ne vágj már folyton ilyen morci képet, kis húsom! - mondta ne- ki. Dan, amióta odaköltözött hozzá és megjelent náluk Tiphany, tényleg morcosan, zárkózottan viselkedett. Elég fárasztó lesz, ha kettejük közül mindig neki kell majd pörögnie. Kis húsom?! Pár nap alatt Vanessa totálisan átvette Tiphany feldobott, laza stílusát és szókincsét, és ez csak még jobban felidegesítette a fiút. - Nem vágok morci képet - dünnyögte, és dühödt pillantást vetett Chuckra megTiphanyre, akik szemlátomást egymásra találtak az állatbuzerálásban. - Csak szerintem... Tiphany Danre mutatott mindkét mutatóujjával, aztán pisztolyt formált két kezéből, és piff-puff lelőtte a fiút. - Tökös húgod van neked, kisöcsém - kiáltott oda neki. Nincs annál bátrabb feminista kiállás, mint ha egy csajszi közszemlére tárja a cicijét! Tiphany mára tincsekbe fonta a frufruját, hátul, oldalt és fent pedig összekuszálta a haját, hogy úgy nézzen ki, mint egy lila csíkos fekete patkányalom. Nyilván ezt is bátor feminista kiállásnak tekintette. Az előbb, amikor Chuck megmutatta Tiphany- nek Jenny fotóját a Treat-ben, Vanessa igyekezett nem odanézni, de egy pillanatra azért látta a képet. És az a helyzet, hogy tulajdonképpen egyetértett Tiphanyvel: Jenny megjelenése, ha az embernek nem is egy szupermodell jutott róla eszébe, mindenképpen bátorságot sugárzott.

Még mielőtt észrevette volna, milyen kifejezés jelent meg Dan arcán, azt mondta: - Egyetértek! - Lófaszt sem tárt közszemlére! - dühödött meg a két lányra Dan. - Hülyék vagytok? Tizennégy éves a szerencsétlen! - Erről jut eszembe - csapott le Vanessa az alkalomra, hogy másra terelheti a szót -, ha esetleg elfelejtetted volna, szombaton van a szülinapom. Most leszek tizennyolc! Dan a homlokát ráncolta. Három éve ismerték egymást Vanessával, de eddig sosem csináltak nagy ügyet a születésnapjaikból. - Arra gondoltam, hogy rendezhetnénk egy bulit a lakásban, ami most már a közös lakásunk! - folytatta a lány. Dannek hirtelen feltűnt, hogy barátnője hajának itt-ott lilás árnyalata van; ilyesmit eddig még sosem vett észre rajta. - Bulit? - kérdezett vissza álmélkodva. Vanessa gyűlölte a bulikat. A múlt hétig legalábbis. Ez nyilván megint Tiphany ötlete! - Kurva nagyot zúzunk! - rikkantotta Tiphany. Megfogta Puki mancsát, és Cukira mutatott vele. - Te is eljössz, ugye? - kérdezte tőle idióta rajzfilmgörény-hangon. - Feltétlenül – makogta Chuck a majom nevében. Jézusmária! - Gyere - kezdte húzni Vanessa Dant a Broad- way irányába. Ahogy az ilyen verőfényes délutánokon lenni szokott, a Riverside-ból úgy vonultak a fiúk a Central Park felé, mint a hangyák. - Csinálok még néhány interjút a szökőkútnál, aztán menjünk haza, és küldjünk e-mailt azoknak, akiket meghívunk. - De én... - A húgod miatt ne parázz - vágott a szavába a lány, aki ezek szerint olvasott a gondolataiban. - Jenny sokkal inkább egyben van, mint te hiszed! - mondta, és csókot nyomott Dan lebiggyedő ajkára, hátha attól megindul a szája széle felfelé. - Ez lesz az első közös bulink!

Dan megadón tűrte, hogy Vanessa vonszolja magával; ólmos lábakkal lépkedett mellette. Ő maga is gyűlölte a bulikat, ráadásul nem is voltak barátaik, akiket meghívhattak volna; úgyhogy várhatóan a teljes vendégsereg Chuckból,Tiphanyből, Cukiból, Pukiból és Dan páriává avanzsált kishú- gából, Jennyből áll majd. Mekkora buli lesz! Vanessa oldalba könyökölte a barátját. - Mosolyodj már el, basszus! - mérgelődött. - Úgyis tudom, hogy igazából te is szeretnél mosolyogni! - Ha nem mosolyodsz el azonnal, itt helyben felrántom a pólómat, és rád villantom a cicimet! - fenyegette meg Tiphany, aki mellettük szökdécselt a járdán fekete-lila kockás John Fluevog bakan- csában. Lehúzta a cipzárt a terepszínű mintás katonai dzsekin, amelyet Ruby ruhásszekrényéből vett kölcsön, és becsúsztatta Pukit fekete ujjatlan pólójának dekoltázsába. - Én is rávillanthatom az enyémet? - lépett melléjük Chuck is. A majom ott ült a vállán, hófehér, hosszú farkát duplán tekerte gazdája nyaka köré. Chuck a West Point-os csákósapkájával tökéletesen illett Tiphanyhez. Dan halványan, vicsorítva elmosolyodott, csak hogy békén hagyják. - Megvolt! Mosolygott! - kiáltott fel vidáman a két lány, és diadalmasan csaptak egymás tenyerébe. Dan fejében, miközben tovább mosolygott, a következő járt: az Evergreen Főiskola a nyugati parton van, a kontinens túlsó végében, olyan helyen, ahol folyton esik az eső, és az emberek dep- ressziósak. Eddig nem gondolt rá komolyan, hogy oda iratkozzon be, de most ez a lehetőség kezdett egyre kívánatosabb színben feltűnni.

N közszemlére tárja a... lelkét A Central Parkban a napos, tavaszi délutánokon szokásos tömegjelenet zajlott: görkonsok, deszkások, frizbizők és bikinifelsős csajok élték bele magukat, hogy a Saint-Tropez-i tengerparton vannak. Vanessa most is, ahogy két hete mindig, a Bethesdaszökőkút mellett helyezkedett el kamerájával. Tiphany előhúzta Pukit a pólója alól, és beeresztette a vízbe, hadd ússzon egyet. Dan még a sétányon lemaradt a társaságtól, és vett magának egy hatalmas, tölcséres jégkrémet a mozgóárustól. Azzal leült egy padra, hogy megvárja, míg Vanessa befejezi a forgatást, és azért imádkozott, hogy Tiphany közben ne jöjjön oda hozzá. - Szerintem jó lesz nekem a West Pointon - közölte bizalmasan a kamerával Chuck. - Csak találnom kell valakit a közelben, akire rábízhatom Cukit, és akinél néha meglátogathatom. Azt mondták, nem kell leborotváltatnom a hajam (már bocs, ez most nem beszólás), meg hogy kapok egy rendes, nagy ágyat, nem kell priccsen aludnom, mint a többi ott tanuló szerencsétlen lúzernek. Nagyot fog még ez a srác koppanni! - Anya azt ígérte, nyit nekem egy számlát a Balducci'snál, hogy tudjon minden héten küldeni brie-t, kaviárt, csokit meg szivart - magyarázta tovább a fiú. - Az persze szar, hogy itt kell hagynom a lakásomat, de a semminél ez is jobb - tette hozzá, és elcsuklott a hangja. Arcát belefúrta Cuki nyakán a dús, fehér szőrbe. -West Point... - mormolta. - A nyomorult, kurva West Point! Hirtelen felkapta a fejét, mert észrevette, hogy ott áll mellette Nate Archibald. Gyomorforgató vigyorával nézett fel a fiúra, mintha épp az imént egyáltalán nem készült volna elbőgni magát. - Én kész vagyok - mondta neki -, máris jöhetsz, ha akarsz!

Nyilvánvaló volt, hogy esze ágában sincs feltárni a lelkét egy másik srác jelenlétében. Felállt a szökőkút kávájáról, fogta Cukit, és odament Tiphany- hez, aki még mindig Pukit fürösztötte. - Segíthetek? - kérdezte Pukitól majomhangon. Nate khakiszínű nadrágjának zsebébe gyűrte a kezét, és egyik lábáról a másikra állt. Végül elszánta magát, és leült Chuck megüresedett helyére. - Most aztán végleg elcsesztem, azt hiszem - fogott bele vallomásába. - A barátnőm katasztrofális helyzetben van, én pedig fel sem hívhatom - mondta szomorúan, miközben bánatos, zöld szemével figyelte, hogy tartja Tiphany a szökőkút vízsugarába Pukit, hogy lemossa róla a medence piszkát. - Azt sikerült már eldöntened, melyik egyetemre iratkozol be? - figyelmeztette a fiút a beszélgetés eredeti témájára Vanessa. Nem volt ellene kifogása, hogy értesüljön Nate szerelmi életének legújabb fejleményeiről, de filmet az egyetemi felvételi hisztiről akart csinálni. - Hát ez az! - ráncolta a homlokát Nate. - Eldöntöttem: a Yale-re akarok menni - jelentette ki, megrázta a fejét, a földre szegezte a tekintetét, és keserűen mosolygott. - A Brown szóba sem jöhet, a többi egyetem lacrosse-csapata pedig nagyon béna. Viszont ha beiratkozom a Yale-re, Blair pedig nem kerül be a várólistáról... - itt Nate elhallgatott; hátradőlt, és könyökével megtámaszkodott a szökőkút káváján. Hunyorogva nézett az égre. - - Blair mondta ki annak idején, de azt hiszem, én sem gondoltam soha másképp: bármi bárhogy történik, a vége úgyis az lesz, hogy összeházasodunk - folytatta aztán halkan; felegyenesedett ültében, levette fejéről kopott, gesztenyebarna, St. Jude-os baseballsapkáját, és elcsigázottan megdörzsölte a szemét. - Most az a helyzet, hogy már nem vagyok ebben olyan biztos. Tiphany Pukival a kezében odalopódzott Vanes- sa háta mögé, és a csurom vizes, hideg vadászgörényt odanyomta a lány nyakszirtjéhez.

Vanessa felsikított, kis híján eldobta kezéből a kamerát. Aztán a két lány hisztérikus vihogásban tört ki. Nate felállt, és súlyos gondoktól kavargó fejét lógatva elballagott a szökőkúttól. Kicsit távolabb tőlük Dan, fel sem emelve fene- két a padról, a kukába hajította a jégkrémjét, és rágyújtott egy cigire. Bármilyen meglepő, Nate és az ő fejében e pillanatban majdhogynem ugyanaz a gondolat motoszkált. Mindeddig ő is meg volt róla győződve, hogy Vanessával életük végéig együtt maradnak. És most ő is elbizonytalanodott.

Post previous next

post & question reply

Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat - „az ártatlanok" dühétől. Hey, people! Glinda, a jó boszorkány Nem kérdés, hogy mindenkinek jól jönne egy tündér keresztmama. Az a helyzet, hogy ismerek egy Upper West Side-i illetőségű, telt idomú kislányt, aki hétről hétre esélyes rá, hogy elköveti élete legkínosabb botlását: hát ő, úgy tűnik, talált magának egy ilyet, még- pedig egy magas, szőke, gyönyörű tizenkettedikes csaj személyében. Mint azt mindannyian jó néhányszor megtapasztalhattuk, S mestere annak, hogyan lehet diadalmenetben kisétálni a leggázabb helyzetek- ből. Bármennyire meglepő: könnyen lehet, hogy J lesz az új Jessica Simpson! Sőt többet mondok: az új S! Kiröppenésünk A legtöbben már alig várjuk, hogy elhúzzunk az egyetemre, függetlenül attól, hogy hova fogunk járni szeptembertől; és ennek egyik legfőbb oka, hogy az egyetemmel elkezdődik önálló életünk: szülők, bébiszitterek, házvezetőnők, testőrök és minden más olyan felnőtt nélkül, aki folyton rajtunk-akamá tartani a szemét. Hiába van esetleg saját emeletünk, saját konyhánk, vagy akár saját teljes épületszárnyunk a szülői házban, a dolog lényege, hogy ki akarunk végre kerülni onnan. Azt az esetet kivéve, persze, amelyre szintén tudunk példát ugyebár, ha valaki már most sem a szüleivel él, csakhogy az önálló élet nem váltotta be a hozzá fűzött reményeit, mert feltűnt egy hívatlan vendég...

Mi hát a helyzet ezzel a Libertyvel, Lolitával vagy nevezze magát mostanában, ahogy akarja? Csak azt írom le, amit magam is hallottam. Megvan a vadászgörényes, hülyén fonott, lila csíkos, fekete hajú csaj? Állítólag valamikor egész rendes lány volt. Értem ezen azt, hogy egy kiváló hírű Upper West Side-i magánlányiskolába járt, egy belvárosi házban lakott a szüleivel, rendszeresen teniszezett. Az érettségi évében azonban úgy döntött, fellázad minden ellen; „elfelejtett" egyetemre jelentkezni, kimaradt a suliból, a családja kitagadta, mire ő nekivágott az országnak, vándorolt államról államra, és abból élt, hogy piercingeket csinált. A mai napig, ha elfogy a pénze, visszajön New Yorkba, megkeresi a régi haverjait, csövezik náluk egy sort, aztán a ruháikkal együtt távozik. De mindezt olyan jó kedélyűen, olyan ártatlan képpel adja elő, hogy hetekbe telik, mire a haverok észbe kapnak. A mailjeitekből: Kedves BG! A Lenox Hill Kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályának vezető főorvosa vagyok. Hétfőn a szemem láttára toltak be a szülőszobára egy vajúdó asszonyt a kamasz lánya kíséretében. Pár perccel ezután sürgős riasztást kaptam egy másik szüléshez, de olyan mély benyomást tett rám, ahogyan ez a lány istápolta az édesanyját, hogy elhatároztam: beajánlom a Yale orvoskarára, ahol magam is végeztem. Szerettem volna kideríteni a nevét, de csak annyit sikerült megtudnom, hogy az anyját Rose néven vettük fel az osztályra. Tudna nekem segíteni, hogy megtaláljam a lányt? -drpepper Kedves drpepper! Leveléből úgy érzem, valakinek ezekben a percekben kerül sínre az élete! -BG

Kedves BG! Nem tudom, te mit gondolsz, de szerintem szemétség belépni egy titkos és zártkörű testvériségbe, amely a többi tag számára nagyon-nagyon fontos, aztán úgy csinálni, mintha mi sem történt volna, fel sem emelni a telefont, hogy hello, csajok, mi van veletek. Mi a szarért kellett akkor belépni? -függetlenlány Kedves függetlenlány! Te még sosem csináltál olyat, amit később megbántál? -BG Lebukta! B-t ma mindnyájan láthattuk a Sheep Meadow-n végigvonulni egy Burberry-mintás babakocsival, amiben újszülött kishúga feküdt állig bebugyolálva. Ezek szerint B valahol a mélyben végre rábukkant személyiségének puha és kedves oldalára! S Amerika egyik legjobb divatfotósa oldalán állítólag a Jeffrey áruházban járt, ott kerestek megfelelő ruházatot valami hétvégi fotózáshoz. A hírek szerint S a kosarába tett egy kristályokkal kirakott bustiert, olyan méretűt, amekkorát neki egyszerűen nincs mivel kitöltenie. Most akkor vagy szilikonoztatni készül a mellét, vagy csak a fotózáson fogja kitömni magát, vagy valaki másnak vették a bustiert. A fülembe jutott, hogy N hosszan válogatott a Tiffany & Co-ban az ezüst keresztelői ajándéktárgyak között. Engem akar meglepni egy csörgővel? Semmi kifogásom ellene! Úgy hírlik, a williamsburg-i Five and Dime bár színpadán tegnap este hárman álltak a kongák mögött: V, a lila csíkos, fekete hajú barátnője meg C (a majmával a vállán). No comment. De hol volt mindeközben D? No comment. Holnap péntek, aztán meg hétvége! És máris csiripel- nek a verebek valami nagy buliról! Imádom, ha utáltok!

Badgirl.net

Prezentáció - Na, itt éppen alszik. Az a takaró van rajta, amelyet én vettem neki az Hermésben. Itt meg, mikor az Alom luxuskivitelben-t nézzük a hintaszékből: az ölemben Yale, mellettem pedig Szőrpamacs. Ugye milyen édes ez a kiscicás zokni a kicsi lábán? Még kis füle meg bajsza is van. A pénteki tanulószoba nagy becsben állt a Constance végzőseinek körében: volt egy fél órájuk, amikor az apró, negyedik emeleti teremben, ahol semmi bútor nem volt, ülhettek háborítatlanul a padlószőnyegen, ihatták a kapucsínóikat, elújságolhatták egymásnak a legújabb pletykákat, és kicserélhették tapasztalataikat új ruhák vásárlása témakörben. De minthogy Blair ezen a napon jött először iskolába azóta, hogy a kishúga megszületett, a mai tanulószoba egyetlen napirendi pontja a fényképnézegetés volt. - Itt meg nagyot szundizik a mózeskosarában - mutatta Blair a következő képet. - Jaaaaj! - olvadozott a harminc csaj kórusban. - Hú, ez az iszonyú helyes kiskutyás ezüst karlánca meg honnan van? - gügyögött Laura Sal- mon. - A Tiffanyből. Ajándékba kapta. Nate-től - tette hozzá magában Serena, aki a kör legszélén ült. Ismerte az egész történetet: a fiú előző nap őt hívta fel az áruházból, hogy segítsen neki választani. - Jaj, nagyon édes ez a mózeskosár! - kiáltott fel Isabel Coates. - Milyen kis rózsaszín szalag van a fülébe fűzve! Kösz - gondolta Serena. A kosarat ő rendelte interneten egy dél-franciaországi babaáruházból, soronkívüli fuvarral jött át az óceánon. - Elzászi szerzetesek fonták kézzel fűzfa vesszőből bukott ki Serenából. - Tartós darab, úgy csinálták, hogy generációkon keresztül használatban maradhasson a családban, mint valami ereklye.

Értsd ezen: a mózeskosár nem csak Yale ajándéka, hanem Blairé is. Blair felnézett a digitális fényképezőgép kijelzőjéről. Ő és Serena a balul elsült közös felvételiértesítő-bontó buli óta nem beszéltek egymással, és elég egyértelmű volt, hogy a költséget nem kímélő ajándékok, amelyeket Nate és Serena küldött Yale- nek, a békülést voltak hivatottak kiprovokálni. Csak- hogy Blair nem volt az a gyorsan felejtő és megbocsátó típus. Megszólalt a figyelmeztető csengő. A lányok bosszúsan nyögve feltápászkodtak a padlóról, ahol eddig egymáshoz préselődve ültek; szedelőzködtek, felnyalábolták könyveiket, tollaikat, rágógumis dobozaikat, hajkeféiket, egyszóval mindazt, amire a nap túléléséhez szükségük volt. De közben azért fél szemüket Blairen meg Serenán tartották: belehaltak volna, ha nem lehetnek tanúi a kibontakozó jelenetnek. Serena még mindig a földön ült, két karjával át- ölelte a térdét, úgy figyelte Blairt, aki a cuccait rendezgette világoskék Fendi hátizsákjában, amely méreténél fogva könyvek tárolására eleve alkalmat- lan volt. - Gyönyörű kishúgod van jelentette ki mély meggyőződéssel. Blair úgy döntött, ezért cserébe Serena mégiscsak megérdemel egy büszke mosolyt. Mert hát igen,Yale tényleg gyönyörű kisbaba. - Milyen volt a hétvége? - érdeklődött aztán hűvösen. Eldöntötted, hova iratkozol be? Beugratós kérdés! Ha Serena azt feleli, hogy a Yale-re, Blair szeme azonnal villámokat kezd szórni, és halálra sújtja velük. Ha viszont egy másik egyetemet mond, akkor hazudik, mert bár még nem döntött véglegesen, de mégiscsak a Yale van a legközelebb Manhattanhez, és ott van Lars meg a Whiffenpoofs kórus, és az egésznek olyan New England-iesen konzervatív, arisztokratikus hangulata van, amilyenhez Serena idehaza hozzászokott.

Ráadásul mekkora buli lenne, ha helyreállna a béke hármuk között, és együtt iratkoznának be a Yale-re: Nate, Blair és ő! Fenekét fel sem emelve a vörös plüss padlószőnyegről közelebb csúszott Blairhez, és megpróbálta elmagyarázni neki a helyzetet. - Az a helyzet, hogy szerelmes vagyok. A hétvégén beleszerettem mindhármukba. Mindhárom egyetembe, amelyet megnéztem - mondta, és elpirult; egy rakoncátlan hajtincset gyorsan a füle mögé igazított. - Na jó, és beleszerettem a körbevezetőimbe is. Mindhárman srácok voltak, és... Blair felszegte a fejét, és a szemét forgatta. Úgy látszik, a világon soha semmi és senki nem változik! - Biztos, hogy én ezt hallani akarom? - vágott Serena szavába. Igazság szerint nagyon is akarta, de biztos volt benne, hogy a lány így is, úgy is elmondja. - És teveled mi volt? - kérdezte Serena kíváncsian. Milyen a Georgetown? - Biztos, hogy hallani akarod? - forgatta a szemét még bosszúsabban Blair, és a haját kezdte babrálni feszülten. - Egyébként mindegy is — vonta meg a vállát Serena. Úgyis bekerülsz a Yale-re - jelentette ki határozottan. Másodszorra is megszólalt a csengő: de a többi lány csak toporgott az ajtóban, a szemük sarkából mindannyian Serenát és Blairt figyelték, miközben úgy tettek, mintha még fel kéne hajtaniuk az utolsó kortyot a kapucsínóikból, akkor is, ha már percekkel ezelőtt megitták. - Serena állítólag aláírt valami egyéves modellszerződést, úgyhogy átpasszolja a helyét a Yale-en Blairnek - súgta Isabel Coates fülébe Kati Farkas. - Csak az kell hozzá, hogy Blair Serenának adja ki magát. És Serena kinek fogja kiadni magát? Kate Moss- nak? - Ez hülyeség, épp ma hallottam, hogy együtt mennek a Yale-re, és viszik magukkal a gyerekeiket is - sziszegett vissza Katinak Isabel. - Ott pedig alapítanak egy leszbikus kismamákat támogató klubot.

- Jézusmária! - szörnyülködött Laura Salmon. - Én viszont, képzeljétek, a saját szememmel láttam Serenát tegnap az anyám rendelőjében. Ott várok az anyámra, Serena meg egyszerre csak azt mondja neki, hogy összeszedett mindenféle ilyen betegségeket a pasiktól, akikkel a hétvégén lefeküdt. Fúúúj! - Figyeljétek csak! - mutatott hirtelen Kati a két lányra. Azt hittem, ki fogják kaparni egymás szemét, erre tessék, ölelkeznek! A három sztorigyáros a válla fölött tágra nyílt szemmel bámulta Serenát és Blairt, akik valóban egymás nyakába borultak. - Nate mindennap felhívott legalább tízszer, és rólad faggatott - duruzsolta az arcát szorosan Blair arcához tapasztva Serena. Blair az ajkába harapott. - Küldött is Yale-nek pár nagyon helyes cuccot - ismerte el. - Ugye tudod, hogy kurvára szerelmes beléd? - kérdezte Serena, bár nyilvánvaló volt, hogy Blair ezt pontosan tudja. - És. attól pedig mind a hárman szenvedünk, ha balhézunk egymással. - Hát igen - bólintott Blair. De Nate nem ússza meg ennyivel: szemtől szemben kell bizonyítania előtte, hogy mindez így van. Nem mintha különösebben hosszú bizonygatást igényelne a dolog. Vagy Blair.

Glinda a jó boszorkány, és mumpic segítője - Leülhetek melléd? - kérdezte Elise pénteken, az ebédszünetben Jennytől. - Felőlem! Csak nem értem, mi a jó neked abban morogta Jenny. Mióta az a rettenetes kép megjelent róla a Treat magazinban, a lány lehorgasztott fejjel közlekedett mindenütt, és ha csak tehette, kerülte a népesebb helyeket. Elviselhetetlenül gyötrelmes volt számára már az is, hogy nap mint nap bent volt az iskolában, csakhogy az apja ragaszkodott hozzá, hogy bejárjon; így hát most is ott ült az ebédlőben a szokott helyén, a sarokasztalnál, a tükör mellett, amelyben üres tekintettel bámulta önmagát. - Hoztam neked egy kis csemegét ült le vele szemközt Elise, és odatolt elé egy jégkrémszendvicset. Jenny elkotorta maga elől a jégkrémet. Éhségsztrájkot folytatott. - Nem vagyok éhes. Egyébként úgyis menni akartam már - dörmögte barátságtalanul. Na mi az, Elise teker, hogy kibéküljenek? Hát a lehető legrosszabbkor próbálkozik, de tényleg: most aztán végképp nincs barátkozós hangulatban. Elise mézet csurgatott a teájába egy műanyag tubusból, és hozzákezdett szokásos déli rituális teázásához, amelyet, amióta Jennyvel összeveszett, magányosan végzett. - Csak ülj itt velem még egy kicsit, jó? - kérte szinte könyörgő hangon, majdhogynem kétség- beesetten. - Miért ülnék? - vonta össze a szemöldökét Jenny. - Hát... nem tudom - kavargatta a teáját lílise, aztán óvatosan belekortyolt a forró italba. Körbe- pillantott az éttermen, mintha keresne valakit a tekintetével. -Talán csak azért, mert kérlek rá. Jenny nagyot sóhajtott, és felállt. - Figyelj, én most felmegyek a számítógépterembe jelentette ki. Ott legalább el tud rejtőzni a rosszindulatú

tekintetek elől, és úgy tehet, mintha e-maileket küldene a barátainak, akik ugye nincsenek is. - Na szia. De Elise elkapta Jenny csuklóját. - Várjál már egy kicsit. Ülj le. Csak egy perc, jó? - Mi a szar bajod van? - rántotta ki karját Elise szorításából Jenny. A hórihorgas lány szeplős arca céklavörös lett. - Csak az, hogy... kezdte, de ebben a pillanatban Serena odahuppant melléjük az asztalhoz. Elise hatalmasat sóhajtott a megkönnyebbüléstől. Féltem már tőle, hogy rá kell ülnöm, különben felpattan, és elhúzza a csíkot - zsörtölődött Serenának. - Most mi van? - dühöngött Jenny. Ezek ketten összeesküdtek, hogy még nyomorultabbá tegyék az életét? Kurva jó! Serena egy nagy halom divatmagazint vett elő a táskájából. - Ne, még ne mondj semmit - szólt rá Jennyre. Szeretném neked megmutatni, milyen fotókat készít Jonathan Joyce - mondta. Belelapozott a magazinokba, és rábökött azokra a képekre, amelyeket a híres fotós készített. - Nézd, ez itt. Meg ez. Na és ehhez mit szólsz? Jenny üveges szemmel meredt a fényképekre. Modellek hancúroznak egy ágyon smink nélkül vagy minimális sminkkel, viseltes pólókban és kitérdesedett férfinadrágokban. Egy maga alá húzott lábbal ülő lány tejet iszik egy pohárból. Egy férfi homlokon puszilja a kutyáját. Egy stewardess alszik a reptéri váróteremben, egy pilótakabát van ráterítve. Nem volt ezekben a fotókban semmi ki- hívó vagy provokatív: egyszerűen csak rohadt jó képek voltak. - Szeretné, ha szombaton fényképezhetne minket folytatta Serena. - A Central Parkban, a körhintánál. a ruhák, amelyeket Jonathannal tegnap délután összeválogattunk, de valami hatalmas kazallal, olyanok, hogy lepadlózol tőlük - ígérte, és ragyogva nézett Jennyre. És a bónusz: hogy ami végül rajtunk lesz a fotózáson, azt meg is tart- hatjuk!

Jenny nem tudta, mit mondjon minderre. Izgalmasan hangzik, ahhoz kétség nem fér, és nyilván sokat nyom a latban, hogy új ruhákra is: szert tehet, ha bevállalja a melót, de honnan tudhatná, hogy nem egy újabb mocsok trükk-e az egész, amelyből megint az jön ki, hogy „odanézz, mekkora dudája van annak a kis seggdugasz csajnak!" - Szombaton egy buliba vagyok hivatalos Williamsburgben - vetette ellen elég erőtlenül Jenny. - Persze, de az csak késő este kezdődik - hurrogta le Elise. - És tudod, mit? Elkísérlek a fotózásra, és ordítok egy nagyot vagy belefújok egy sípba, ha úgy érzem, hogy olyan történik, ami már veszélyeztetné a személyes integritásodat. Elise előszeretettel fogalmazott az anyja self- help könyveinek stílusában. Jenny összefonta a karját személyi integritásának leggyakrabban veszélyeztetett része előtt. - Megígértettem Jonathannel, hogy semmi olyat nem ad ránk, ami túl kihívó volna - érvelt tovább Serena. Egyébként is alapvetően az arcunk ér- dekli. Jenny belenézett az egész szemközti falat betöltő tükörbe. Az arca csinos. És egy tök híres krapek most le akarja fényképezni. Mi lehet ebben szörnyű? Vett egy mély lélegzetet. - Oké. Benne vagyok. - Jipppííí! - kiáltotta Serena; felugrott, és hevesen magához ölelte a lányt. - Iszonyatos nagy buli lesz, majd meglátod! Az étteremben eddig békésen eszegető lányok most kíváncsian kapták fel a fejüket. - Szerintem Serena rádumálta Jennyt, hogy mondjon le a javára a zsírszövetekről, amelyeket az ő melléből kiplasztikáznak. Abból készül majd Serena implantátuma engedett meg magának egy mocsok megjegyzést Mary Goldberg. Nem lehet, hogy csak annyi történt, hogy Serena megtalálta a legjobb módját, hogyan rázhatja le magáról borostyánligás udvarlóinak seregét, akik szombaton New Yorkba készültek, hogy találkozzanak vele?

Post

previous next

post & question reply

Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat - „az ártatlanok" dühétől. Hey, people! Mi ez a buli, amiről szó van? Jó, igen, Brooklynban lesz, és akik rendezik, nem igazán a mi köreinkből valók. De hát ezen a hétvégén ez az egyetlen alkalom a pörgésre, egy buli pedig amúgy sem attól olyan, amilyen, hogy kik rendezik, hanem attól, hogy kik vannak ott. Úgyhogy én azt mondom, mindenki jöjjön el, és mindenki hívja magával az összes ismerősét, és csináljunk egy jó kis zúzós partit! Megdumáltuk? A mailjeitekből Kedves BG! A Georgetownra járok, és mostanában elég fura dolgokat hallok. Például hogy az egyetem úgy döntött, az idén mindent megtesz azért, hogy akiket felvettek hozzánk, azok be is iratkozzanak, merthogy állítólag nagyon sokan csak vésztartaléknak jelölik be a Georgetownt. Van egy csapat lány, akiket emiatt a hétvégére New Yorkba küldenek kampányolni. -G-shock Kedves G-shock! Ez a kampánykülönítmény véletlenül nem olyan csajokból áll, akik szőkére festetik a hajukat, a lábuk pedig tele van sebhellyel, mert rendszeresen összekaszabolják magukat borotvával? -BG

Kedves BG! A Tartalékos Tiszti Iskola programjával tanulok a Yale- en, ez azt jelenti, hogy a hadsereg fizeti az itteni tandíjamat, és az egyetemmel párhuzamosan az alapkiképzést is csinálom. A napokban a parancsnokom kapott egy levelet egy manhattani lánytól, aki azt írja, várólistán van a Yaleen, de belépne a programunkba, ha kaphatna egy helyet az egyetemen. A parancsnok engem bízott meg, hogy a hétvégén New Yorkba utazzam, és vegyem fel a kapcsolatot a lánnyal. A levelet egy elég furcsa, cipőmintás papírra írta, és mellékelt hozzá egy fotót az újszülött kishúgáról, akit állítólag Yale-nek hívnak. Nekem az az érzésem, hogy a csaj elmeháborodott. Tévedek? -armygirl Kedves armygirl! Elképzelni sem tudod, mibe keveredtél! Egyet tanácsolhatok: rohamsisakot föl! -BG Lebukta! Kémeim jelentették, hogy N hosszan időzött a FAO Schwarz játékáruházban, mert nehezen tudta eldönteni, melyiket vegye meg: az életnagyságú plüsslovat vagy a rácsos ágyra szerelhető ,CD-/DVD-/mp3-lejátszót. Szép tőle, hogy ilyen nagy-vonalúan költ arra a kölyökre, de ez azért egy kicsit már nevetséges! S-t és J-t a Bendel's-ben érték tetten: megvettek mindent, amit csak kicsi szívük megkívánt, E, J barátnője pedig szorgalmasan hordozta utánuk a teli bevásárlótáskákat. B a hírek szerint máris bevezette kishúgát a Barneys cipőosztályának rejtelmeibe, ahol az eladók már mind névről ismerték és köszöntötték az új vendéget. Tíz jóképű srácot azon kapott egy ismerősöm a New Haven-New York vonalon, hogy gyönyörű, telt hangon éneklik az egyik dalt a West Side Story-ból. V vadász- görényes barátnője állítólag televásárolta a

málhazsákját töménnyel az egyik williamsburgi italdiszkontban. Úgy tűnik, mindent elkövet, hogy oldott legyen a hangulat a bulin. D-t késő este magányosan látták üldögélni egy williamsburgi bisztróban: írt. Lehet, hogy egy verset V szülinapjára? Ne felejtsétek el, és ne felejtsétek el megmondani mindenkinek, hogy ők se felejtsék el: a holnap este ar- ról nevezetes, hogy baromi nagyot bulizunk Brooklyn- ban! Tali ott! Imádom, ha utáltok!

Badgirl.net

Még hogy senki nem jön el! - Boldog születésnapot! - nyújtotta át Dan az előző éjszaka írt versét Vanessának, aztán megállt az ajtófélfának támaszkodva. - Oda akartam adni még az előtt, hogy a vendégek ideérnek. Már ha eljön egyáltalán valaki. - Jaj, hagyjál már! - mosolygott Vanessa. - Persze hogy eljön valaki, mindenki eljön! - jelentette ki. A mosdókagyló fölé hajolt, és hunyorogva szemlélte magát a tükörben, miközben bekente ajkát Tiphany lilás fényű, fekete rúzsával. Aztán leült a vécé lehajtott fedelére, és felolvasta Dan versét: Írtam egy listát mindarról, amit szeretsz: fekete vasalt bakancs galambdögök szennyes eső irónia én És írtam egy listát mindarról, amit én szeretek: cigaretta kávé te meg az az almafehér karod A listákkal csak az a baj, hogy hajlamosak elkallódni. - Köszönöm - mondta Vanessa. Összehajtogatta a papírt, és bedugta a mosdó alatt álló toalettasztalka fiókjába, ahol Ruby tartotta a hajzselés tubusait meg sminkes tégelyeit. Elég furcsa reakció volt ez egy olyan vers esetében, amelyet szerzője keserédesnek szánt.

- Basszus, öcsi, nem kéne neked valami kedély-javítót szedned? - dünnyögte Tiphany odakint az előszobában. Hogy írhat egy srác a barátnője születésnapjára ilyen melankolikus verset? - dorongolta le Dant, majd a könyökével odább lökte az útból, felkapta a rúzst a mosdó pereméről, és kent belőle az ajkára. - Zöld a dinnye, kék a szilva... - szavalta, miközben felrántotta Vanessát a vécéülőkéről, aztán nagy rúzsfoltot cuppantott az arcára. ...szép az arcod megpuszilva! - fejezte be, és adott egy színes puszit az ünnepelt másik arcára is. A lányok felnevettek, és egymás öltözékét kezdték vizsgálni a tükörben. Tiphanyn egy fekete camisole volt, amelyet Ruby szekrényében talált magának. - Csinos blúz! - jegyezte meg Vanessa. - A te gatyád se kutya! - viszonozta a bókot Tiphany. Vanessa egy zebracsíkos pizsamaalsót vett kölcsön a nővérétől, ami voltaképpen nem is állt rosszul a fekete farmer miniszoknyával, amelyet fölé vett, a fekete pólóval és a fekete bakanccsal. Mint amikor a Blondie-t keresztezik a Sex Pistols- szal. Dan kioldalgott a fürdőszobából. Nem bánta volna, ha Tiphany ez egyszer, tőle szokatlan módon, van annyira tapintatos, hogy nem kagylózik bele a versébe. Miért, mi van akkor, ha nem vidám, és felhőtlen, és optimista? Attól még szerelmes vers. És van benne rejtett üzenet is, bár Vanessa nem vette magának a fáradságot, hogy felfedezze. - Tudod, mit találtam ki? - fordult Tiphany Vanessához. Hogy a buli alkalmából csinálnék egy piercinget! Vanessa ránézett a lány tükörképére. Tiphany-nek még a füle sem volt kilyukasztva. -Tényleg? És hova? - kérdezte tőle. Tiphany baljóslatúan elvigyorodott, és jelentőségteljesen rángatta a szemöldökét. - Nem magamnak, kis naiv! Neked! A kaputelefon kétszer-háromszor felberregett, Tiphany pedig a karjánál fogva kiráncigálta Vanessát a fürdőszobából.

- Meghívtam pár embert - közölte vele. - Ugye nem gáz? - Persze hogy nem - felelte az ünnepelt, és megkönnyebbült, hogy a piercing téma ezzel talán lekerült a napirendről. Dan beengedte az érkezőket; egy perccel később öt-hat jól megtermett, hatalmas fickó tódult be a lakásba poros, festékfoltos melós ruhában, bakancsban. - Hellósztok, srácok! - üdvözölte őket Tiphany, aztán keresztülráncigálta málhazsákját a nappalin, és kinyitotta. Tele volt ötdekás Grey Goose vodkás üvegekkel. - A munkatársaim az építkezésről - mutatta be őket Vanessáéknak. - Nem nagyon beszélnek angolul - mondta, és mindegyik meláknak kezébe nyomott egy vodkát, aztán magának is fel- bontott egy üveget. - Indulhat a hangulat fölfelé! Dan kiment a konyhába, hogy csináljon magának egy jó szar kávét. A melós srácoknak hígítószaguk volt, és nyilván mind pszichopata, ahogy Tiphany is. De ha nem tudnak angolul, legalább nem kell velük cseverésznie: tiszta haszon! Vanessának semmi kifogása nem volt az ellen, hogy vadidegen fickókat vendégül lásson a lakásá- ban, feltéve, hogy tudnak viselkedni. Sőt: ettől buli igazán egy buli. Odalépett a hifitoronyhoz, és be- tette Ruby együttesének új EP-jét. Hiányzott neki, hogy nincs itt a nővére, végtére is ma volt a szüle- tésnapja. „Szúrd meg az ujjam, nyasgem, nyasgem!" - bődült el Ruby a felvételen. „Serena! Láthatlak-e újra, Serena?" - csendült fel a lakás ajtajában egy lényegesen dallamosabb ének. Az ajtó ugyanis az előbb nyitva maradt. A lépcsőházban most egy kisfiús arcú, szőke srác állt, mögötte kilenc másik pasas; mind a tízen sötétkék öltönyt viseltek yale-es nyakkendővel, a gomblyukában mindegyiknek egy szál vörös rózsa. - Hello, Serena itt van már? - kérdezte a szőke srác. Illetve hát nem is annyira kérdezte, mint inkább énekelte.

- Méééég niiiincs iiiitt - áriázta Tiphany -, de gyeeeerteeeek beeeee! Egy-egy üveg vodkát az öltönyös srácoknak is kiutalt, aztán megkérdezte: -Ti táncolni is tudtok, vagy csak énekelni? Dan a konyhapult mögött állt, egyik cigiről a másikra gyújtott, és kortyolgatta a kávéját. A buli kezdett West Side Story-hangulatot ölteni: melósok kontra kóristák. Lehet, hogy még össze is csapnak a végén? Vanessa felült az ablakpárkányra, és onnan filmezte a vendégeket. A buli még csak most kezdődött, de máris annyi váratlan fordulatot hozott, hogy a házigazda elképzelni sem tudta, mi fog történni a következő pillanatban. A következő pillanatban az történt, hogy résnyire kinyílt a bejárati ajtó, és beszökdécselt rajta egy hófehér majom piros, C monogramos pólóban. - Cuki! - kiáltott fel Tiphany, és rohant, hogy karjába kapja az állatot. - Jaj, kicsim, Puki éppen alszik az előszobaszekrényben. Hú, ha tudná, hogy itt vagy, biztosan ki akarna jönni játszani veled! - Kér valaki? - kínált körbe Chuck a markából egy nagy csomó szivart. ~ Az apám inasa most hozott Kubából egy baszott nagy bőrönddel! Szóval az apja inasa...! A Whiffenpoofs kórus és Tiphany melós brigádja kapva kapott a szivarokon. Miközben rágyújtottak, Tiphany odavitte Cukit a szekrényhez, amelynek aljában, Dan kedvenc szürke pulóverén összegömbölyödve, Puki aludt édesdeden. - Aztán semmi majomkodás idebent, gyerekek, világos? - figyelmeztette a két állatot, aztán rájuk hajtotta a szekrény ajtaját, hogy kicsit maguk lehessenek odabent. Aztán Vanessához fordult: Na, akkor jöhet a piercing? Vanessa szája ideges mosolyra húzódott. - Tulajdonképpen régóta szeretnék egy gyűrűt az ajkamba - mondta.

- Megdumáltuk - jelentette ki Tiphany, és már kapta is el az egyik melós haverját a pólójánál: - Jeget, tűt, vodkát, gyufát. A fürdőszobába. Gyorsan! - adta ki a parancsot, aztán taszajtott is egyet a fickón, hogy igyekezzen. Ekkor négy szőkített csaj jelent meg a küszöbön egymás mellett, kézen fogva, szürke georgetownos melegítőfelsőben. • - Sziasztok, Blair Waldorf ideért már? - kérdezte az egyikük. - Még nem - felelte Tiphany, mintha pólyás kora óta ismerné Blairt. A lányoknak is osztott egy- egy üveg vodkát, aztán így szólt: - Viszont ha akartok piercinget, gyertek a fürdőszobába, csinálok nektek! A négy csaj sugárzó szemmel, gyerekes pajkossággal nézett egymásra. Régóta tervezték, hogy egyforma tetkót csináltatnak maguknak: de az egy- forma köldökpiercing még jobb! - Megyünk! - kiáltották egyszerre. Vanessa letette a kamerát a válláról, és követte őket a fürdőszobába. Végül is szülinapja van, nem? Akkor hát miért is ne? Csak azért, mert rohadtul fájdalmas?!

B&N Yale mellé Eleanor felvett egy bentlakó dajkát, aki Myrtle-lel osztozott a cselédszobán; de ha Blair meghallotta, hogy a kicsi mocorog, máris rohant a gyerekszobába, még mielőtt a dajka felocsúdott volna, és addig cirógatta kishúga kopasz fejét, amíg megnyugodott. Erre olyan biztosan lehetett számítani, hogy a dajka egy idő után már meg sem mozdult, ha a bébiőr hangszórójában felharsant Yale sírása: tudta, hogy hamarosan már úgyis Blair duruzsoló hangját fogja hallani („Jaj, kicsim, hát ki az én kis hercegnőm?"), olyan hanghordozással, amit korábban Blairből ki nem nézett senki. Most azonban a dajka kénytelen volt megbarátkozni a gondolattal, hogy ezen az estén dolgoznia kell: Blair ugyanis buliba készült. - Két óra, két rövid órácska, és itt vagyok, kicsim - ígérte újszülött húgának. A taxi a brooklyni Broadwayn tette ki a lányt, a Williamsburg városrész olyan pontján, amire nincs más szó, mint hogy nyomorúságos. A járdákat vastagon borította a szemét, a graffitisek pedig minden kapualjat telefirkáltak krikszkrakszokkal. Blair nem tudott mást elképzelni, csak hogy a borotvált fejű, dilis Vanessa meg a nővére szerint ilyen helyen lakni kurvára modern, urbánus, kemény és fasza dolog, de ő a maga részéről nem kért a modern, urbánus, kemény és fasza életből, köszönte szépen. Neki tök jól megfelelt az Ötödik sugárút. Fellépett a galambszaros betontömbre, amely lépcsőként szolgált Vanessáék házának bejárata előtt, és megnyomta a kaputelefon gombját. Semmi válasz. Újból megnyomta: megint semmi. Most mi a francot csináljon? - Szerintem nyitva hagyták - szólalt meg a háta mögött egy ismerős hang.

Blair megpördült a sarka körül: Nate állt előtte lent a járdán. Itt voltak hát együtt, ők ketten, Brooklynban. Ilyen viszontlátásra lehetett a legkevésbé számítani. Na persze, mert nem Nate volt a legfőbb oka annak, hogy Blair eljött a buliba! - Csak gondoltam, idenézek, hogy ki jön el Vanessához. Nem tudok sokáig maradni - sietett le- szögezni Blair. Nate valahogy olyan fáradtnak és rendetlennek tűnt, de jó értelemben. Tulajdonképpen pontosan úgy nézett ki, ahogy ő, Blair érezte magát. - Ugyanígy vagyok - felelte Nate, és óvatosan végigmérte a lányt ragyogó, zöld szemével. - Nagyon csinos vagy! — mondta halkan. - Jó... jó lett a hajad. Blair megérintette a frizuráját. Nate volt az egyetlen ember az egész világon, aki észrevette, hogy egy fél árnyalattal sötétebb lett a haja. - Kösz - rebegte. - Na és mi újság odahaza? Milyen az élet egy kishúggal? - érdeklődött a fiú. Mindkét kezét tétován zsebre dugta, mint aki nem igazán tudja, mit kéne velük kezdenie. Egy emeleti ablakból kirepült egy vodkás üveg, és alig öt-hat méterre tőlük szétplaccsant a járdán. Blair lelépett a lépcsőről. Szó sem lehet róla, hogy fölmenjen a lakásba. Majd pont most fog fölmenni! -Yale... - kezdte a lány, de elakadt: kereste a megfelelő szavakat kishúga jellemzésére. -Yale egyszerűen tökéletes - jelentette ki végül. A szemében valami boldog fény csillogott; ez totál új fejlemény volt. - Egyszer nagyon szeretném megnézni, ha szabad mondta Nate. Blair megfogta a fiú karját. Mi a fenét csinálnának egy brooklyni házibuliban, ahová egyikük sem kívánkozott igazán? - Akkor gyere, nézd meg most - felelte neki. Ebben a pillanatban egy taxi állt meg a ház előtt, és előbb Serena, aztán Jenny, majd Elise ugrott ki belőle, végül pedig két egyforma banánsárga Dolce & Gabbana

öltönybe bújt fickó. Ekkor fékezett a járda mellett a következő taxi, amelyből négy modell szállt ki: Carmen Miranda-stílusú ruha volt rajtuk, természetesen gyümölcstálat formázó fejdíszszel. Aztán egy újabb autónyi modell érkezett, aztán egy negyedik taxin a Raves: igen, igen, a teljes együttes, az énekest leszámítva, aki épp aznap lépett ki a bandából. - Egy Hummer limóval indultunk, de az útközben lerobbant, úgyhogy kénytelenek voltunk taxikat fogni magyarázta Jenny Nate-nek és Blairnek vidáman kacarászva. Blair még erősebben csimpaszkodott Nate karjába, és berántotta az első felszabaduló taxiba. - Húzzunk innen, de gyorsan! - sziszegte. Serena rájuk kacsintott, mikor beültek a hátsó ülésre. - Aztán jók legyetek! - intette őket mosolyogva. Blair visszamosolygott rá, majd hátraejtette a fejét a taxi műbőr üléstámlájára. Nate combja hozzáért az övéhez, ettől az egész teste forrón bizseregni kezdett. Úgy érezte magát, mint Sandy az eredeti Grease filmben, amikor Dannyvel a fiú fel- tuningolt autóján elhúzzák a csíkot az iskolai karneválról, és száguldanak bele a naplementébe. Blair számára mindig is egyértelmű volt, mihez kezd majd Sandy és Danny ott a naplementében: elvégre Sandyn vadító fekete vinilnadrág feszült, meg minden. Danny nem is tudta levenni róla a kezét. „ You're the one that I want - ooh, ooh, ooh, honey!" Nate becsúsztatta a tenyerét Blair két térde közé, és ott is hagyta. Na, ennek a lánynak már összejött, amire vágyott!

Őrültség, de jó Dan alig ismert rá a húgára. Jenny és Serena együtt robbant be a bulira, mindketten türkiz-fekete csíkos harisnyát, fehér, hegyes orrú bokacsizmát és türkiz bőrmellényt viseltek; a hajuk be volt szárítva, műszempillát tettek fel, az ajkukon égő rózsaszín rúzs fénylett. Egyszóval úgy néztek ki, mint egy-egy filmsztár. Vagy inkább mint amikor a nyolcvanas évek vad motoros csajait keresztezik a Drogosztaggal. És mintha ez nem lenne elég, a két lány után betódult még az ajtón egy sereg modell meg egy csapat bizonyára híres fazon a divatszakmából (ezek mind ugyanarról a fotózásról érkeztek, amelynek Jenny és Serena volt a főszereplője), valamint egy frissen befutott zenekar, a Raves néhány tagja. És megérkezett velük Elise is, akin egy narancssárga kezeslábas volt; ezt azért kapta Jonathan Joyce-tól ajándékba, mert annyira kedves kísérője volt barátnőjének. Jenny tánclépésben ugrált oda Danhez. - Boldog szülinapot! - rikkantotta, és cuppanós puszit nyomott bátyja arcára, holott nagyon is jól tudta, hogy nem ő az ünnepelt. Ez a nap volt élete legjobb napja, és túltengett benne az adrenalin. - Vanessa hol van? kérdezte Dantől. Dan a szájába vette aznap esti kilencvenedik cigarettáját, és idegesen meggyújtotta. - Kint a fürdőszobában. Éppen most csináltat magának piercinget - felelte fanyalogva. - Fú! - kiáltott fel a húga, és újra megpuszilta az arcát. Ezt a bulit! A zenekar a nappaliban nekilátott, hogy összeszerelje az erősítőket, mikrofonokat, hangszereket. Elise odajött Jennyért, hogy elrángassa Dantől.

- Ha megbocsátasz, Daniel... Mutatni szeretnék valamit Jennifernek - mondta, és karon ragadta a barátnőjét. Basszus, ezt látnod kell! Itt, a szekrényben! Csak nem két kis állatka rendez féktelen tivornyát a cipők és kabátok között? Dan úgy érezte, feleslegesen aggódta halálra magát a húga miatt. Jenny szemmel láthatóan tök jól van. Talán ez a különbség a tizennégy és a tizennyolc éves kor között: ha történik valami, amitől az ember úgy érzi, itt a világ vége, a tizennégy éves másnapra akár el is felejti; a tizennyolc éves viszont már négy évvel közelebb tudja magához élete végét. Jaj, ne már! Dan még nincs is tizennyolc! A Raves a húrok közé csapott, a vendégek pedig egy csapásra felbolydultak, és vadul rázni kezdték magukat. Az elmúlt egy órában kisebb tömeg szivárgott be a lakásba: Manhattan minden egyes magániskolája képviseltette magát. Az érettségi előtt egy hónappal mindegy, ismeri-e az ember a házigazdát; ha lehetőség kínálkozik az őrülésre, megy, és őrül. Dannek nem fűlt a foga a táncoláshoz vagy az őrüléshez. Úgy döntött, inkább berúg. Bekullogott a nappaliba, nyúlt magának egy üveg vodkát Tiphany félig már üres zsákjából, és lekuporodott vele a fal mellé, hogy hallgassa a koncertet. Chuck Bass az egyik georgetownos csajjal táncolt, akinek friss köldökpiercingjét ragtapasz takarta, a nyakából pedig egy acélsíp lógott; ahogy a lány ugrált, a síp minduntalan nekiütődött elképesztően turcsi orrának. A táncpartnere hírét ismerve arra a sípra még szüksége lehet a csajnak! Egy lány katonai egyenruhában, rohamsisakban és dögcédulával a nyakában odalépett Dan elé, és tisztelgett neki. - Nem látta valahol Blair Waldorfot? - kérdezte. Dan megrázta a fejét, aztán amúgy férfiasan meghúzta a vodkás üveget. Még nem tudta, milyen tünetekben

jelentkezik nála az őrülés, de érezte, hogy már nem sok választja el tőle.

S nem bír a pasijaival Serena a délutáni fotózás két meleg stylistjával táncolt. A fickók öltönyének banánsárga színe a nyolcvanas évek divatjának megfelelően (aminek ő feltétlen rajongója volt) kegyetlenül ütötte a harisnyája türkizkékjét és feketéjét. Serena! - robbant be látóterébe egy ezüstkeretes szemüveges fiú, és megfogta a kezét. Serena szíve hatalmasat dobbant, és hirtelen abbahagyta a táncot. Drew volt az, a harvardos srác. Vagy brownos? Szia - üdvözölte nagy sokára a fiút, és megre- begtette műszempilláit. Lemutatott rikító, csíkos harisnyájára és hegyes orrú csizmájára. - Nézd csak, általában ilyen ruhákat hordok - mondta, miközben zakatolt az agya: igyekezett a helyére tenni Drew-t. A múlt hétvégi három srác alakja mára összemosódott a tudatában. Ez most melyik? A xilofonos vagy a festő? Drew összeszorított szájjal mosolygott Serenára. Látszott rajta, hogy elég kényelmetlenül érzi magát gondosan vasalt J. Crew öltözékében és barna antilopbőr cipőjében. Úgy tűnt, mintha arra várna, hogy a lány a fülébe súgja: „Gyere, hagyjuk itt ezt a lepra bulit, és igyunk egy kávét valahol egy tiszta, csendes helyen!". Serena tétovázott. Akart volna ilyen lány lenni, nagyon akart volna. Olyan lány, aki kávézik egyet a barátjával. A párjával. De annyira azért nem akart, hogy lemondjon miatta egy buliról. Valaki ekkor hirtelen derékon kapta, és bedöntötte majdnem a padlóig. Serenának a lélegzete is elakadt, mikor megpillantotta maga fölött Drew izomagyú szépfiú szobatársának baltával szabott állkapcsát. - Hú! - kiáltott fel rémülettől elkerekedett szemmel. - Emlékszel Wade-re, ugye? - kérdezte Drew, aki most az előbbinél is feszélyezettebbnek tűnt. - Nem bírtam otthon hagyni a koleszban, mindenáron jönni akart ő is.

Wade magához rántotta Serenát, és szájon csókolta. Cupp! - Jó a buli, tündérbogaram? - kérdezte aztán a lánytól. Serena nem felelt, mert nem akarta, hogy a srác magára vegye: de igazság szerint nagyon is tetszett neki a buli. Azt tartotta: minél többen jönnek el egy partira, annál jobb. Ekkor egy vörösesszőke, vékony nő érintette meg Serena vállát. - Bocs, te ismered Nate Archibaldot? - kérdezte elegáns kis fekete Kata Spade retiküljét szorongatva. - Ismerem - bólintott a lány. - De már nincs itt. Drew még mindig ott állt Serena mellett, zsebredugott kézzel, olyan arckifejezéssel, mintha valami tennivalóra vágyna. - Bemutatom az egyik barátomat — mondta Serena a vörösesszőke nőnek. - Drew - mutatott a fiúra. - Másodéves a... - Harvardon - nyújtott kezet Drew a maga jólfésülten kedves stílusában. A nappali sarkában a The Whiffenpoofs vokálozni kezdett a Ravesnek. Rohadt jól szólt. Serena lábujjhegyre állt, és integetett nekik; a kórus mind a tíz tagja csókot dobott neki. De valaki mintha hiányzott volna. A festő srác a Brownról! Mi az, ő nem rajong érte annyira, mint a többiek?! Jaj, dehogynem! A bulizok hirtelen tömörülni kezdtek az ablaknál. Kifelé bámultak: nyilván történt valami lent az utcán. - A nyakadba vennél? - kérdezte Serena Wade-től kedvesen. A vörös srác a lánnyal a vállán odalépett a többiek háta mögé, így Serena a többi bámészkodó fe- je fölött láthatta, mi az oka az izgalomnak. Odalent egy fickó graffitit fújt az úttestre; zöldön és aranyon kívül nemigen használt más színt. Christian volt az. Csaknem fekete fürtjei az arcába hullottak, ahogy elmélyülten az alkotása fölé hajolt. A graffiti kezdett végleges formát ölteni, és egyre nyilván- valóbb lett, hogy Serenát ábrázolja csillogó zöld lepkékkel a hajában, a

vállából kinőtt aranyszínű szárnyakkal: egyszóval angyalként. Serena felnevetett. Egy kicsit kínos volt, hogy Christian ilyen vásári módon fejezi ki iránta való rajongását, mégis tetszett neki a dolog. Lehet, hogy mégsem az igazi, nagy szerelemre vágyik? Talán csak egyszerű, hétköznapi szerelemre. Amit meg is kapott, szinte mindenkitől.

N begerjed B nyalókájától - Ezen az oldalon gyere - suttogta Blair. - Ott nyikorog a padló. Nate követte a lányt a gyerekszobán keresztül a csipkével letakart mózeskosárig, amelyben Yale aludt. Csak egy papír holdlámpa derengett a szo- bában; az ablak melletti sarokból az életnagyságú, almásszürke foltos plüsspóni, amelyet Nate külde- tett ajándékba a FAO Schwarzból, árgus szemek- kel figyelte őket. A rózsaszín takaróba bugyolált kislány a hátán feküdt a kosárban, az arca gyűrött volt, és piros, olyan szemlátomást új. - Nézd, mozog a szeme a szemhéja alatt! - súgta Blair a fiúnak. - Álmodik! Nate elképzelni sem tudta, miről álmodhat valaki, aki ennyire friss jövevény ezen a világon, de gyanította, hogy olyasfajta álmai lehetnek, mint ne- ki, amikor nagyon keményen be van tépve: nincs benne semmi történés, csak érzések. És amikor felébred, mindig farkaséhes, Blair benyúlt a mózeskosárba, és kivett belőle egy ezüstből készült, kézi súlyzót formázó csörgőt. - Ez még az enyém volt - magyarázta a fiúnak, és megfordította tenyerén a kis ezüsttárgyat. - Nézd meg, tele van a fogam nyomával. Odaadta a csörgőt Nate-nek, az pedig szemügyre vette. Első ránézésre simának tűnt a felülete, de közelebbről látszott, hogy apró fogacskákkal vagy milliószor kegyetlenül ráharaptak. Nem okozott különösebb meglepetést, hogy Blair már fogzó kisgyerekként is mohó, elszánt és agresszív volt. Viszont most, ahogy itt állt a mózeskosár mellett, valami lágyság érződött rajta; mintha aközben, hogy megtanulta elcsitítani a kishúgát, mikor az felsírt, ő maga is elcsitult volna. Ahogy Nate visszaadta a csörgőt Blairnek, a játék megzörrent a kezében. Yale abban a pillanatban mocorogni

és nyüszögni kezdett, kezével és lábával kapálózott jobbrabalra, az arca olyan gyűrött lett, mint az aszalt szilva. Blair a mózeskosár fölé hajolt, és felvette kishúgát. - Psszt, psszt, jól van - susogta neki. - Nem történt semmi. Aludj csak tovább nyugodtan - nyugtatgatta, és addig ringatta a kicsit, amíg elcsendesedett. Akkor visszatette a kosárba, és betakargatta a rózsaszín takaróval. - így ni. Igen. Aludj szépen - duruzsolta, és felnézett Nate-re. - Nagyon-nagyon helyes! - mondta a fiú rekedt hangon. Aztán egy szó nélkül kézen fogta Blairt, és kihúzta maga után az előszobába. Becsukta a gye- rekszoba ajtaját, majd hevesen átölelte, és szájon csókolta a lányt. - Anyáék nincsenek otthon - susogta Blair fülébe. A penthouse-lakásban olyan csend volt, hogy a lány a saját szívverését is hallotta. Tyler és Aaron a könyvtárszobában DVD-zett, Eleanor és Cyrus pedig elment valahová. De hát itt, ahol a szomszéd szobában újszülött kishúga alszik ártatlanul, mégsem szerelmeskedhet Nate-tel! Lehunyt szemmel újra megcsókolta a fiút, aztán a fülébe súgta: - Akkor menjünk. Készen állok. Na végre!

J előtt viharos jövő áll Jenny sosem volt valami nagy táncos, de egy ilyen vadítóan hegyes orrú, fehér bokacsizmában hogy a fenébe ne táncolt volna? És a türkizkék bőrmellény is tudott egy nem mindennapi trükköt: mindent pontosan ott tartott a helyén. Semmi ugrabugra, semmi zityizötyi, semmi nekivadult elszabadulás. Bár Jenny most még a mellény nélkül is jól ellett volna. A jónál is jobban. A zenészek letették hangszereiket, és bejelentették, hogy visszavonulnak egy rövid szünetre. A The Whiffenpoofs viszont csak most lendült bele az éneklésbe. - Egy! Két! Egy-két-hár-négy! - számolt az egyik srác, és a kórus három szólamban rázendített egy szokásos kis rögtönzésre: - Jenny, ó, Jennifer! - kezdődött szerenádjuk. Serena kishúga, Jennifer! A nővére szőke, ő meg barna, a két lány mégis ugyan- az a fajta, körben a fiúk csak néznek rájuk, érzik, a világon nem akad párjuk! Serena odalépett „kishúgához", a nyakába borult, és a dal lassú ritmusára ringani kezdett vele a szoba közepén. A többi vendég ide-oda járkált körülöttük; jelentősen megcsappant az érdeklődésük a produkció iránt most, hogy az igazi zene elhallgatott. Jennynek hiába kurta a lába, beleveri térdét a dudájába bődült el Chuck Bass, ahogy majmával a vállán, West Point-os csákójával a fején eltántor- gott a két lány mellett. A bunkóbb vendégek elnevették magukat az otrombaságon. Ajjaj! Megvolt neki a kis bögyös, tudtad? - súgta ba- rátnője fülébe egy csaj a Seaton Arms Lányiskolából. - Októberben egy partin rajtakapták őket a mosdóban. Ez a Jenny tök meztelenül állt a vécé tetején, ő meg szemből nyomta neki. Ezek szerint mégsem teljesen buzi - felelte a barátnő, akin vadonatúj vassaros póló feszített.

Körben a sok srác mind azt nézi, hogy lehetne Jennyt megcsöcsörészni - gajdolt tovább Chuck. Chuck Bass egész helyes fiú lenne, kár, hogy iszonyú szőrös a segge - vágott vissza neki Serena fenn- hangon, aztán halkan Jennyhez fordult: - Szard le, ne foglalkozz egy ilyen részeg húgyagyúval! De Jennynek esze ágában sem volt, hogy akár dühében, akár szégyenében elvörösödjön: csak kacagott az egészen. Chuck rögtönzött kis magánszáma két héttel ezelőtt még padlóra küldte volna, ma azonban mindenki Chuckon röhögött, nem őrajta. Most, hogy túl volt egy botrányos epizódon, amelyből sikerült marha jól kijönnie, lepattantak róla az alázó beszólások. Most már volt múltja, előélete. Belépett azon lányok sorába, akikről nem lehet nem beszélni folytonfolyvást. Akár beleveri a térdét a dudájába, akár nem, ő, Jennifer mostantól sikerre volt ítélve. Meglehet, hogy az élet vesz még egy-két kedve- zőtlen fordulatot; az is lehet, hogy megesik, amikor egy ilyen után nem tud talpra állni, és az apja be- váltja fenyegetését, és bentlakásos iskolába küldi. Akkor ott majd új életet kezd. Később talán vissza is tér a bentlakásos suliból, és ismét új életet kezd, még újabbat: ezt tette Serena is! Talán egyszer pasija is lesz annyi, mint Serenának. Talán. Egyszer.

D új színben kezdi látni tehetségét - Megdobnál egy cigivel? - kérdezte Dantől Damian Polk, a Raves szólógitárosa, a fiú egyik kedvenc zenésze. Dan túl részeg volt ahhoz, hogy hanyatt essen egy sztár közelségétől. Odanyújtotta neki a gyűrött, félig üres cameles dobozt, amit fél órával korábban bontott meg; Damian pedig rágyújtott Dan sárga, műanyag Bic öngyújtójával. A gitároson military stílusú barna vászonkabát volt, amelynek a hátára néhány sor szöveget nyomtattak finnül vagy valami hasonlóan lehetetlen nyelven. Az a fajta nagyon gáz kabát volt, amelyet csak egy ilyen nagyon híres fickó mer felvenni. - Nem tudod véletlenül, ki itt a házigazda? - kérdezte Dantől. - Hát én - felelte a fiú akadozó nyelvvel. - Mármint részben. Többé-kevésbé. A barátnőmmel lakom itt, az ő nővéréé a lakás, de ő most elutazott - magyarázta. Tiphanyt, úgy döntött, nem hozza szóba. Ha csak lehetett, úgy csinált, mintha Tiphany nem is létezne. Egyébként most, hogy belegondolt, egész este nem látta sem őt, sem Vanessát. Mennyi ideig készül egy piercing? - merült fel agyában a kérdés a vodka ködéből. Damian töprengő arckifejezéssel bólintott. - Akkor talán tudod, ki írta a dalszövegeket, amelyeket ilyen fekete bőrfüzetekben találtunk a szomszéd szobában. Dan kóválygó fejében most az a gondolat fordult meg, hogy valószínűleg bekómált a piától, és ezt az egész beszélgetést csak álmodja. - Verseket - javította ki Damiant, aztán a The Whiffenpoofs felé bandzsított. A kóristák még mindig zengték vidám és dallamos himnuszaikat a húga dicséretére; egy drótkeretes szemüveges, magas srác ezekre tangózott széltében-hosszában a nappaliban egy alacsony, vörösesszőke nővel. - Én írtam őket, de versek! jelentette ki. Megpróbált felállni, de a bokája megbicsaklott

a súlya alatt, így visszahuppant a fal mellé. Ha záros határidőn belül nem jut el a vécéig, össze fogja hugyozni magát! Damian megemelte a kabátja szárnyát, és leguggolt a földre Dannel szemben. - Higgy nekem, kisöcsém, azok kurvára dalszövegek! makacskodott. Dan merev tekintettel bámulta a híres gitáros híres homlokán végighúzódó tíz-tizenöt centis forradást. A hivatalos verzió szerint egy BMX-baleset nyoma. Lehet, hogy az agyát is károsodás érte? - Nehogy már jobban tudd nálam! - kötötte az ebet a karóhoz. - Versek! - Dalszövegek, bazmeg, dalszövegek! - mondta Damian, és felsegítette Dant a padlóról. - Gyere, bebizonyítom. Dan botorkálva megindult a zenész után, de minduntalan nekiütközött valakinek; nem győzött motyorászva bocsánatot kérni. - Mikor játszotok már Végre? - kiáltott Damian után valaki a tömegből. - Kapd be, öreg, mindjárt! - dörmögte az orra alatt a gitáros, és bemutatott a türelmetlenkedőnek. Vanessa szobájában ugyanolyan zsúfoltság volt, mint kint a nappaliban. A Raves tagjai az ágyon ülve lapozgatták Dan jegyzetfüzeteit. - Ezt láttad, bazmeg? - mutatott fel egy verset Damiannak a basszgitáros srác. - Az a címe, hogy Szajhák. Mocsok jó zenét lehetne rá írni, egy ilyen dühödt, pörgős szerelmes dalt. Valahova középre kellene tenni a műsorban. Kurva jó lenne mondjuk a Pusztulj, Puki után, mert az meg tök poén. Dan döbbenten meredt rájuk. Még mindig jó esélyt adott rá, hogy csak álmodik, bár elképzelhe- tőnek tartotta azt is, hogy meghalt, mert Tiphany egyik melós haverja agyontaposta. Damian közelebb lökdöste a fiút az ágyhoz.

- Ez a kiscsávó írta a szövegeket - mutatta be a többieknek. - Szerintem egész jó a kiállása, elmegy frontembernek. Dan megtántorodott. Hogy ő frontembernek? - És énekelni tud? - kérdezte a dobos, miközben fura, félelmetes bajszát ráncigálva tetőtől talpig végigmérte Dant. A Raves színes együttes volt, már ami a tagok kinézetét illeti: volt köztük tök jó fej bratyó-típus meg sorozatgyilkos is. Hogy énekelni? - Megpróbálkozol vele, ugye? — paskolt nagyot Dan hátára Damian. - Végül is a te dalaid! Olyan dallamot találsz ki a szöveghez, amilyet akarsz. Az erősítőt tökig felnyomjuk, úgyhogy szólni fogsz, mint állat, attól ne félj! biztatta, és ismét hátba verte az imbolygó fiút. - Csak egyre figyelj: hogy jó legyen! Világos? - Világos - hebegte Dan, és követte a zenekar tagjait a nappaliba. Olyan érzés fogta el, mintha a testét egy őrült bábjátékos mozgatná, akinek elég bizarr a humora. Még a végén majd azon kapja magát, hogy letépi az ingét, és a tömeg közé hajítja! Mi különös lenne ebben? ő a frontember, nem? A dobos pergetett egyet, mire a szobára várakozásteljes csend telepedett. - Mehet először a Pusztulj, Puki? - kérdezte Dantől. A fiú bólintott. A szövegből csak pár sort tudott kívülről, de amilyen artikulálásra így, ilyen részegen képes volt, nem sokat ronthatott az érthetőségen, ha halandzsázik. A banda eszeveszett, sodrós, dübörgő, lüktető basszusú alapot kezdett nyomni: tökéletesen illett a vershez vagy dalszöveghez vagy mi a szarhoz, nevezze mindenki annak, aminek akarja. - Megéheztél? Nesze, egyél! Pusztulj, Puki, dögölj meg! - ordította Dan a mikrofonba. - Elfáradtál? Itt elnyúlhatsz! Pusztulj, Puki, dögölj meg! - Pusztulj, pu-pusztulj, dögölj meg! — dúdolta a háttérben a Whiffenpoofs.

A nappali eddigre zsúfolásig megtelt, és a tömegre átterjedt ez az őrület: pogózni kezdtek, és ledobálták a ruháikat. Dan is letépte magáról az inget. Mi a rák! Bemutatott az egész közönségnek, és folytatta a számot: - Ez sem elég? Gyere, kapsz még! Pusztulj, Puki, dögölj meg! Jól van, na, lehet, hogy részeg volt, mint az atom, de még mindig jobb volt, hogy énekelt, mint ha csak ül a sarokban, és fetreng az önsajnálatban meg az ujjnyi porban. Arról nem is beszélve, hogy végre-valahára, sok- sok év után megtudta, hogy amiket folyton írogat, azok gyötrődő, morbid dalszövegek, nem pedig versek!

V és a jeges zuhany - Hé, van odabent valami Vanessa nevű csaj? - kiáltott be a csukott ajtón keresztül a fürdőszobába egy srác. - Van - felelte Vanessa, és résnyire kinyitotta az ajtót. A legutóbbi fél órát azzal töltötte, hogy a mosdókagyló fölé hajolva folyatta a hideg vizet az ajkára, amelyből ettől függetlenül tovább dőlt a vér. A srác, aki derékig meztelen volt, és akinek egy tetovált kígyó tekergőzött a mellkasán, a házigazda markába nyomta a telefont. -Vagy ötszázadszor hív ugyanaz a bige - közölte felháborodottan. - Hogy nem bírja felfogni, hogy szeretnénk zenét hallgatni? Vanessa a válla és az arca közé szorította a kagylót, mert Tiphany közben jeget tett a felső ajkára. -Tessék! - kiáltotta a telefonba. - Helló, hugi, itt a nővérkéd, ha még emlékszel rám egyáltalán - harsogta Ruby a vonal túlsó végén. - Mi a szart csináltok ti odaát? - Bulizunk - felelte Vanessa, bár nyilvánvaló volt, hogy ez semmire sem magyarázat. Ruby is nagyon jól tudta, hogy a húga baráti köre az egy szem Danből áll. - Csak nem, kicsi szülinapos hugicám?! És mondd csak, mégis kik vannak ott ezen a bulin? Vanessa Tiphanyre sandított. - A nővéred? - olvasta le a kérdést a lány szájáról. Vanessa bólintott, mire Tiphany egy teljes maéknyi jégkockát nyomott a kezébe. - Bocs, most ki kell mennem jelentette ki; félrerugdalta az útjából a véres törülközőket, amelyek vastagon borították a padlót, kiviharzott a fürdőszobából, még az ajtót is nyitva hagyta. A koncert és az ordítozás hangzavara, valamint az átható cigifüst- és vodkaszag, amely odakintről hirtelen beáradt, kis híján ledöntötte a lábáról Vanessát.

- Mi az, basszus, a Raves játszik élőben? - kér- dezte Ruby. - Felkért az MTV, hogy forgasd le az új klipjüket? - Nem tudom, ki játszik - ismerte be Vanessa. Valahol fogta, hogy amióta ő eltűnt a fürdőszobában, rengeteg vendég érkezett, és a buli kissé elszabadult, de sejtelme sem volt róla, hogy milyen mértékben. - Viszont itt van Tiphany is. Egy hete itt lakik nálunk. - Milyen Tiphany? - Hát Tiphany. Akinek odaadtad a kulcsodat. Azt mondta, megengedted neki, hogy itt maradjon, amíg csak akar. ő alszik a nappaliban, az ágyadon. Ruby hosszan hallgatott. - Várj csak, kezdem sejteni, kiről beszélsz - mondta aztán. - Egy vadászgörényes csajról, ugye? Aki előadja, hogy kurvára beutazta az egész világot, itt ezt csinált, ott azt, és most pár hétre meg szeretné húzni magát valahol? Bingó. - Elképesztő, hogy még mindig megvan a kulcsa! folytatta Ruby. - Emlékszel, meséltem egy spinéről, aki már itt csövezett a lakásban, amikor én beköltöztem. Nagyot kellett küzdenem a főbérlővel, míg végre kipaterolta a házból, a csaj meg végig úgy csinált, mintha kurva nagy haverok lennénk. Ruby története elég rendesen ráillettTiphanyre. - De hát nem is idevalósi! - hebegett Vanessa. - Persze a franc se tudja, hova valósi. Kényszeres vándorló! - idézte Tiphany kedvenc kifejezését, amellyel magát szokta illetni; de úristen, milyen hülyén hangzott most Vanessa szájából! - Egy elcseszett kis agresszor, nem kényszeres vándorló! - csattant fel Ruby. - És ráadásul ingyenélő. Fogadjunk, hogy egy kanyit sem adott nektek kajára, meg mit tudom én! Na, piát, azt esetleg vett a maga pénzén! Vanessa erre nem tudott mit mondani. Ez volt az igazság. Dannel gyakorlatilag eltartották Tiphanyt, lassan több mint egy hete. - Azt meg azért jó, ha tudod, hogy tilos állatot tartanunk a lakásban. A görény miatt mindkettőnket úgy kivághatnak

az utcára, mint a szél! Úgy- hogy tedd ki szépen a szűrét a csajnak, oké? Vanessa a könnyeivel küszködött. Hogy lehetett annyira debil, hogy hagyja, hogy egy vadidegen csajszi átrendezze az életét? Olyan ez az egész, mint a Poison Ivy — Szex, hazugság, bosszú, az a borzalmasan szar Drew Barrymore-film, amelyet Vanessa kikölcsönzött ugyan, de azóta is szégyellte. Ott is az van, hogy Drew, aki a rossz kislányt játssza, beköltözik egy jó kislányhoz, és mindenéből kiforgatja. - Holnap megint felhívlak - ígérte Ruby. - Jó, köszi - felelte Vanessa, és letette a kagylót. A keze remegett. Bevágta a telefont a mosdóba, és vérző ajkáról megfeledkezve berontott a nappaliba. Jézusmária! A lakásban ostromállapot uralkodott. Constance-os, Seaton Arms-os meg a fene tudja, milyenes csajok (a lényeg, hogy azokba a sulikba jártak, amelyektől Vanessát a hideg is kirázta) táncoltak riverside-os és St. Jude-os fiúkkal, a seggüket a csípőjükhöz dörgölték. Tiphany melós haverjai, akiket Vanessa most már inkább profi betörőknek vagy annál is rosszabbaknak sejtett, nekiestek a nappalinak Tiphany csákányával; Cuki és Puki eközben egymást kergette Ruby csatatérré vált futonágyán; maga Tiphany pedig a tévé előtt dekkolt a távirányítóval a kezében, és vetítést renezett Vanessa hónapokkal korábban készült egyik filmjéből mindenkinek, aki kíváncsi volt rá. De hol van Dan? Vanessa feledkezett meg róla egész este, vagy ő Vanessáról? A lány átverekedte magát a tömegen, és nekirontott Tiphanynek: kicsavarta a kezéből a távirányítót. - Ki engedte meg, hogy betedd? - ordított rá, és kikapcsolta a tévét. Erezte, hogy lassanként kezd újra régi goromba, dühödt önmaga lenni. És ez jó érzés volt! És dühét csak fokozta, hogy Tiphany eddig megfosztotta ettől az érzéstől. - Nem semmi csaj!

Tiphany hangosan felnevetett, úgy, ahogy szokott, úgy, ahogy az ember a legjobb barátnőjével nevet marháskodás közben. - Dan költőnek unalmas, színésznek kurva gyenge mondta, és a nappali túlsó sarkába mutatott de nézd csak, mi lesz belőle, ha a kettőt összevegyíti! Vanessa Tiphanyre bámult, aztán megfordult, hogy lássa, miről beszél a lány. Nem értette, hogy nem tűnt fel neki eddig: ott állt Dan egy felfordított tejes rekeszen, meztelen, verejtékben fürdő felsőtesttel, és gyakorlatilag harapdálta a mikrofont, miközben beleköpdöste verseit, amelyeket meg- próbált dalokként előadni, Vanessa visszafordult Tiphany felé: Dannel majd később számol. - Ez a blúz a nővéremé - mondta neki nyugodt hangon. Tedd vissza a szekrényébe! Tiphanynek kissé nyitva maradt a szája. - Miért? Rajtad meg az ő nadrágja van! - felelte. - De nekem a nővérem. Tedd vissza - szólt rá még egyszer. - Aztán fogd a haverjaidat meg a szaros görényedet, és húzzatok a halál faszára! A düh, amely a nővérével folytatott telefonbeszélgetés óta csak gyűlt benne, most kiverte benne a biztosítékot. Neki van itt születésnapja, de ezzel a vendégek, akik gőzerővel barmolják szét a lakását, egy fikarcnyit sem törődnek. És a legtöbbjüket még látásból sem ismeri! - A picsába, mindenki! - üvöltötte. - Takarodjatok kifelé! Persze senki nem mozdult: nem is hallották a szavait Dan fültépő, részeg vonyításától. Csakhogy Vanessának helyzeti előnye volt vendégeivel szemben: ő volt a házigazda, így tudta, hol van a villanyóraszekrény. Átfurakodott egy félmeztelen, csurom izzadt fiú és a részegen vihogó barátnője között, becsörtetett a konyhába, felmászott a pultra, és kinyitotta a lemezajtót a felső konyhaszekrény fölött. Lecsapott három biztosítékot, erre a hangfalak elnémultak, és az egyetlen lámpa, amely égve maradt, az ő feje fölött világított a konyha mennyezetén.

- Mindenki húzzon kifelé! - ordította most megint, természetellenesen nagyra nyitva a száját; valahogy úgy, ahogy a Snoopy-képregényekben Lucy, mikor mérhetetlenül kiakad Charlie Brownra. Persze Lucynak közben nincs frissen feltett piercing az ajkában! - Mi a fasz van? - szólalt meg egy srác, akin egy narancssárga princetonos bokszeralsón kívül semmi nem volt. - Ez meg ki a fene? - nyávogta bosszúsan a srác barátnője. A társaság azonban alapvetően jól nevelt gyerekekből állt, akik a világért sem maradnának ott egy olyan bulin, ahol nem szívesen látják őket. Szedelődzködni kezdtek, és elindultak kifelé a lakásból, le a lépcsőn. Vanessának egy pillanatban úgy rémlett, olyan hangot hall, mint amikor egy csákányt tesznek le a parkettára. Felült a tűzhely tetejére, bakancsos lábával kalimpált, a sarkával rugdosta a sütő ajtaját: figyelte, hogy botorkálnak ki az ajtón a vendégek. - Nem lett volna elég, ha megkérsz, hogy legyünk kicsit halkabbak? - mordult oda neki egy ismeretlen pasai, - Most mi a szar legyen? - nyavalygott másvalaki. - Még éjfél sincs! Chuck Bass természetesen azonnal előrukkolt a tökéletes megoldással. - A parti folytatódik az én lakásomban! kiáltotta, miközben felnyalábolta a majmát, és ráadta a monogramos pólót. Aztán egy karjával átölelt két szőkített georgetownos csajszit is, és hozzátette: - Nálam ott is alhattok, ha van kedvetek! Tiphany egy szál fekete melltartóban, ami valószínűleg szintén Rubyé volt, peckesen elvonult a konyhapult előtt, és Vanessa felé hajított valamit. - Nesze, itt a nővéred szaros blúza! - vetette oda. Vanessa úgy érezte, ekkora bunkóságra nincs mit mondania. Dacos elégedettséggel figyelte, amint Tiphany a nyaka laza bőrénél fogva felkapja a görényt, aztán a

málhazsákot maga után vonszolva keresztülvág a nappalin, majd kicsattogott a lakás ajtaján. Végül is nem az utcára tette ki a csajt. Chuck lakásában rengeteg hely van!

V és D túldumálja a dolgot Már csak néhány hátramaradt vendég csellengett a lakásban. Vanessa visszakapcsolta a villanyt, és szemrevételezte a pusztítást. Kénytelen lesz takarítóbrigádot hívni, mert egyedül nem birkózik meg a helyreállítással. Aztán hátha megtalálja annak módját, hogy ráverje a cechet Tiphanyre. Dan négykézláb görnyedt a padlón, az ingét és a cipőjét keresgélte. Csapzott, lenőtt, barna haja a homlokába tapadt, alig látott tőle. Vanessa leugrott a tűzhelyről. - Te maradhatsz - mondta a fiúnak kedvesen. Végül is kizárólag magát okolhatja mindazért, ami történt. Ha ő nem dől be totálisan a műsornak, amelyet Tiphany itt egy hét alatt előadott, most szép csendben éldegélnének Dannel kettesben, és nem ülnének nyakig a katasztrófában. A fiú ráakadt a bal cipőjére, gyorsan bele is bújt. Egy fél pár Puma is jobb, mint a mezítláb. Felállt a padlóról. Vanessa felső ajkán megalvadt a vér, de még így is jobban nézett ki, mint ahogy érezte magát. - Utol kell érnem a fiúkat - hadarta nehezen artikulálva a fiú; - Bevettek a bandába, én leszek a frontemberük! Vanessa elképzelni sem tudta, miről makog Dan. Talán csak le kéne ülniük egymással szemben, hogy megdumálhassák a dolgokat, ahogy szokták, és akkor minden rendbe jönne. - Ma van a születésnapom - emlékeztette a fiút. Ügyelnie kellett a hangjára, mert érezte, hogy kevés kell hozzá, és megbicsaklik. - Felolvasnád még egyszer a verset, amit nekem írtál? Dan a fejét rázta. Nemigen írt életében olyan dolgot, amit ne Vanessának írt volna. - Dalszöveg. Mint a többi is. Mind dalszöveg - jelentette ki.

- Jó, legyen dalszöveg - egyezett bele a lány. Kiment a fürdőszobába, kivette az összehajtogatott papírlapot a toalettasztalka fiókjából, és hálás volt a sorsnak, hogy valamelyik minden lében kanál csaj nem turkált itt hajzselé vagy akármi után kutatva, és nem nyúlta le a verset. Visszajött, átadta a papírt Dannek, és leült vele szemben. Már az is akkora megkönnyebbülés volt, hogy kettesben maradtak! Akkor is, ha körülöttük omladoznak a falak. Dan szíve még mindig vadul kalapált, de testének többi része jelentősen lelassult már. Iszonyatosan koncentrálva felolvasta a verset; a nyelve nehezen forgott a piától és a kimerültségtől. írtam egy listát mindarról, amit szeretsz: fekete vasalt bakancs galambdögök szennyes eső irónia én És írtam egy listát mindarról, amit én szeretek: cigaretta kávé te meg az az almafehér karod A listákkal csak az a baj, hogy hajlamosak elkallódni. - Ugye, hogy dalszövegek! - állapította meg Dan. - Mind sokkal jobban hangzik énekelve! Megpróbálta magában még egyszer elolvasni irományát, de a betűk táncba kezdtek a szeme előtt. Egy szót sem értett az egészből. Emlékezett rá, hogy volt valami célja azzal, amit írt, de azt már képtelen volt felidézni, hogy mi volt ez a cél.

Vanessa most valahogy olyan furcsán, viccesen csuklott egyet. A fiú felnézett rá: Vanessa sírt, levegő után kapkodva, fuldokolva, ahogy azok szoktak, akik nagyon ritkán sírnak. Csak egy perce volt még annak, hogy Dan egy hatalmas buli kellős közepén teli torokból üvöltött a mikrofonba. Mitől lett hirtelen minden olyan komoly és szomorú? Vanessa a fiú kezéért nyúlt. Az arca vörös volt, és könnyes, folyt az orra, a felső ajkában pedig egy véres gyűrű barnállott. - Jaj, istenem, tudom, hogy minden a feje tetejére állt, de hidd el, nincs veszve semmi, minden rendbe jön. Rohadtul igaz, amit a versedben írsz. Engem tényleg vonz, ami ocsmány. És mindketten bírjuk, ha a dolgok nem tökéletesek, igaz? Dan keze élettelenül hevert Vanessáéban. Azt fogta, hogy a barátnője valami nagyon fontos dologról beszél, de képtelen volt összpontosítani rá, hogy megértse. Iszonyatosan szeretett volna rágyújtani, de legjobb tudomása szerint elfogyott a cigije; bár az is lehet, hogy a cameles doboz ott van a másik cipője mellett valahol. - Hol a másik cipőm? - kérdezte a lánytól. Vanessának csak folyt a könnye. Kétségbeeset- ten szorongatta a fiú kezét: mindenképpen be akar- ta fejezni, amibe belefogott, hogy elmondja, szerin- te miről szól Dan verse, és hogy mennyire igaznak tartja az egészet. - Nem kell, hogy egy egyetemre járjunk, és az sem, hogy együtt éljünk. Elég, ha csak vagyunk - szipogta, és megtörölte az orrát a keze fejével. Apró vérfoltok pettyezték zebracsíkos nadrágját: a piercingelés nyomai. Dühödten dörgölni kezdte a pöttyöket. - Teljesen mindegy, mit csinálunk, bizonyos értelemben így is, úgy is mindig együtt leszünk, igaz? - Igaz - bólintott Dan gépiesen. Nem mintha nem érezte volna át Vanessa fájdalmát; egyszerűen csak alkalmatlan volt most egy ennyire fontos, mély beszélgetésre. Vanessa vállát rázta a néma zokogás. Megint megtörölte az orrát, aztán előrehajolt, és szájon csókolta a fiút. Dan

igyekezett viszonozni a csókot, de félt, hogy Vanessának fájni fog az ajkán lévő seb miatt. - Hát jó - eresztette el a lány Dan kezét; moso- lyogni próbált. - Akkor tűnj el innen. Menj, legyél rocksztár, vagy ami lenni akarsz! Dan értetlenül bámult a barátnőjére. Most elküldi? Még szép! -Volnál kedves elhúzni a csíkot? - taszajtott egyet rajta a lány, miközben a zokogás újabb rohamával küszködött. Dan feltápászkodott a földről. A padlót alig látta, úgy tele volt szórva csikkekkel, üres üvegekkel, elhagyott ruhaneműkkel, mindenféle tönkrecseszett szirszarral. - Holnap visszajövök, és segítek feltakarítani ajánlkozott félszegen, ahogy a sok szemét között fél pár cipőjében sántikálva az ajtó felé botorkált. Persze, mert holnap friss lesz, és tettre kész, és semmi nem fog neki annyira hiányozni, mint hogy gumikesztyűt húzzon, és felnyalja a lakást Mr. Cleannel!

B és N végre túlesik a dolgon - Ez még megvan? - kérdezte Blair, és felvette az íróasztal előtti székről, ahova a múlt éjjel a fiú letette, azt a mohazöld V nyakú kasmírpulóvert, amit több mint egy éve ő vett neki. Kifordította az ujját, és megnézte, benne van-e még az a szív, amelyet aranyfonállal belehímzett. Benne volt. Nate a szoba közepén állt, Blairt figyelte. Szerette volna egy rántással letépni magáról a ruhát, aztán elkapni és az ágyra dönteni a lányt, de tapasztalatból tudta, hogy Blair szereti a dolgokat a maga elképzelései szerint rendezni. Úgyhogy kénytelen lesz türelmet erőltetni magára. A lány letette a kezéből a pulóvert, és végighúzta ujját a hajómodellen, amely az íróasztalon állt. Emellett volt egy bekeretezett fénykép: Nate-et ábrázolta St. Jude-os haverjaival. A fiúk két hatalmas halat mutattak az objektívnek; maine-i horgásztúrájukon fogták őket. Blair ismét felfedezte magának, hogy a négy srác közül az ő izmos karú,napbarnított, széles mosolyú, mézszőke hajú, csillogó zöld, szemű Nate-je a leghelyesebb. Minden elfogultság nélkül. Maga sem tudta, mire vár, pedig nem volt szándékában húzni az időt. Egyszerűen csak rohadt régen nem voltak ilyen tökéletes, intim helyzetben: ki akarta élvezni minden másodpercét. Milyen furcsa! Korábban minden alkalommal, amikor arra készült, hogy végre lefekszik Nate-tel (márpedig ez nem kétszer fordult elő), idegeskedett, izgett-mozgott, be nem állt a szája, csak fecsegett. Most azonban ilyesmiről szó sem volt. - Tegyek be valami zenét vagy filmet? - kérdezte a fiú, mert nem tudta, nem várja-e tőle Blair, hogy valamivel fokozza a hangulatot. A fenébe, hogy nincs itthon egy gyertya, egy füstölő vagy ilyesmi! Masszázsolaj! Bilincs! Na jó, azért ne ragadtassuk el magunkat!

Blair odalépett a könyvespolchoz, és felkapcsolta azt az idétlen gömblámpát, amelyet Nate még ötéves korában kapott. Aztán eloltotta a mennyezeti lámpát. A gömbből derengő fény egybevegyült a tetőablakon át beszűrődő holdfénnyel, és lágy, kékes ragyogásba borította a szobát. - Így ni - mondta, és lerúgta a lábáról fekete Kate Spade szandálját. A lábujja körmei meggypirosra voltak festve, amit még ő maga is gerjesztőnek talált. Rámosolygott a fiúra. - Idejössz? Hogyne ment volna! Odalépett a lányhoz, és alulról mélyen benyúlt a blúza alá, így segített neki levenni. Blair eközben olyan hevesen rántotta le Nate-ről az inget, hogy kis híján a fejét is letépte vele. Aztán, amikor kikapcsolta leheletfinom, fehér, merevítő nélküli melltartóját, az olyan puhán esett a padlóra, mintha selyempapírból volna. Nate még mindig nem merte beleélni magát a dologba. Idáig már annyiszor eljutottak; nem lepődött volna meg azon sem, ha a következő pillanatban Eleanor rájuk nyit, és közli, hogy igazából hármasikreket várt, és a másik két gyerek most rögtön meg akar születni. Blair Nate nyaka köré fonta a karját, és egész testével szorosan hozzásimult a fiú testéhez. Akárhányszor elképzelte magának azt a jelenetet, amikor majd lefekszenek egymással, régi filmek szerelmes jeleneteibe élte bele magát. O volt Audrey Hepburn, Nate pedig Gary Cooper a Délutáni szerelem-ben.; vagy Kathleen Turnernek látta magát, Nate-et meg William Hurtnek A test melegéből. A valóság azonban sokkal jobb volt, mert ez a valóság volt: és döbbenetesen szép! Nate nem tudott betelni Blair csókolgatásával. A lány megfogta a kezét, és odahúzta a farmerja derekához; aztán ő is a fiú nadrággombjáért nyúlt. Hát jó, talán most mégsem kopog be senki az ajtón. Talán az ég sem rogy a fejükre. Talán ezúttal tényleg megtörténik. Blair hátrált az ágyig; aztán hanyatt dőlt, és vonta maga után a fiút is. Ringó csípőmozdulatokkal megszabadultak alsóneműjüktől - és hirtelen nem maradt ott más, csak ők ketten. És akkor újból végigcsókolták egymás testének

minden megcsókolható pontját. Hamarosan elkerülhetetlenné vált, hogy bizonyos intézkedéseket megtegyenek. Nate a kezével kitapogatta az óvszert az éjjeliszekrénye fiókjában. Jöhet az illúziórombolás! Csakhogy egyáltalán nem volt illúzióromboló. Blair egy szó nélkül elvette a gumit Nate-től, az állátói a köldökéig végigpuszilgatta a fiút, aztán óvatosan rágörgette az óvszer peremét a megfelelő helyre, ahogy Yale-re szokta feladni a pihe-puha babazoknikat. így ni. Mindjárt jobb! Nate már nem emlékezett rá, milyen az: Blairrel lenni. Hogy az, amikor őt megérinti, az nem olyan, mint amikor az ember kísértetházban jár, és vakon kell kitapintania, hogy mi merre van, mi micsoda, és aztán előbb-utóbb mindenképpen falba ütközik. Blairrel ezeket a dolgokat egyszerűen tudta. Minden a helyén volt, és minden a helyére illett. Blairnek arra sem kellett megkérnie Nate-et, hogy ne siessen. Tökéletesen egymásra voltak hangolva: nem kellett mást tennie, mint hogy behunyja a szemét, átöleli a fiút a karjával, kicsit megemeli a csípőjét - és átadja magát az érzésnek, hogy megtörténik. Voilá! Amikor már elernyedtek, hanyatt feküdtek egymás mellett az ágyon, fogták egymás kezét, és mosolyogva néztek fel a mennyezetre, mert tudták, hogy pár perc, és kezdhetik elölről. Ha akarják, egész életükben csinálhatják ezt az egy dolgot, megállás nélkül. A kaját majd felhozatják a házvezetőnővel Nate emeletére. Az érettségi vizsgát letehetik az interneten is. - Lehet, hogy nem megyek egyetemre - ábrándozott Nate. Miért is menne, amikor az élet anélkül is ennyi örömöt tartogat számára! Megpuszilta a lány kezét. - Hajózzuk inkább körbe a Földet! Kalandozzunk! Blair lehunyta a szemét, és megpróbálta elképzelni, milyen lesz Föld körüli vitorlásútra menni Nate-tel azon a jachton, amelyet a fiú külön erre a célra épít majd.

- Mindennap másmilyen Missoni-bikinit veszek majd fel, és bronzbarna leszek! - suttogta elragadtatva. Magában tovább folytatta a fantáziálást. A testük izmosra és szívósra edződik majd a jachton végzett munkától és attól, hogy étrendjük kizárólag nyers halból, algából és pezsgőből áll. Éjjelente a csillagok fényében szerelmeskednek, reggelente pedig a sirályok rikoltozására. Gyönyörű, napbarnított, szőke, zöld szemű kisbabáik lesznek, akik úgy úsznak majd, mint a delfinek, és ruhát sosem fognak hordani. Egzotikus partokon kötnek majd ki, ahol a bennszülöttek tánccal köszöntik őket, és különleges ékszereket meg prémeket hordanak a lábaik elé ajándékképpen. Az évek során olyan mennyiségű kincset halmoznak fel, hogy a világ leggazdagabb tengeri utazóikként ismeri majd őket az öt kontinens. Kalózok erednek a nyomukba, hogy kifosszák őket, és elrabolják gyerekeiket, akiknek szépsége csak a Ralph Lauren-modellekéhez hasonlítható. Addigra azonban, minthogy rengeteg üres idejüket a jachton úgysem tudnák mással kitölteni, ő is és Nate is megszerzi a fekete övet, úgy- hogy gond nélkül lekaratézzák a kalózokat, aztán belökdösik őket a cápáktól hemzsegő óceánba, hogy szörnyűséges halált haljanak. Dolguk végeztével elvitorláznak a holdfényben, sértetlenül, és soha úgy még nem szerették egymást, mint akkor fogják. Hm, megtörténhet! - De az is lehet, hogy együtt járunk majd a Yale- re sóhajtotta a lány reménykedve. Egy doki a kórházból, ahol a kishúga született, ma hagyott Blairnek egy üzenetet a házuk portásánál; azt írta, hogy be akarja ajánlani a Yale orvoskarára. Blairnek soha meg sem fordult a fejében, hogy orvos legyen, de ha ezen múlik, hogy bekerül-e álmai egyetemére: miért is ne! - Én lacrosse-ozni fogok, és a földrajz lesz a fő- szakom duruzsolta Nate a lány fülébe. - Igen... - susogta álmodozva Blair. Nate a gyönyörű Aran pulóverében, amit majd ő köt neki a végtelennek tűnő orvosi előadások alatt, felássa a

connecticuti erdőket kőzetek után kutatva. Az orvostanhallgató lányok mind pisicsíkot húznak majd a zseniális fiatal biológus után, aki mellesleg Blair tutora; de ő, mármint Blair, rá se hederít a pasasra, számára Nate marad az egyetlen férfi a világon. - És közösen kiveszünk majd egy lakást - folytatta az ábrándozást fennhangon. Egy ósdi, rozoga viktoriánus házra gondolt az egyetem tőszomszédságában. A fafűtéses kályhán almabort forralnak majd, és mályvacukrot sütnek a kandallónál. - És lesz egy dán dogunk - mosolygott Nate vidáman. - Nem, két dán dogunk lesz, meg két macskánk is javította ki Blair. És úgy leköti majd őket a tanulás meg a szerelmeskedés a nyikorgó, recsegő viktoriánus hálószoba antik ágyán, hogy arról is elfeledkeznek, hogy hajat vágassanak vagy új ruhákat vegyenek; úgy fognak kinézni, mint a hippik, de azért mindketten magna cum laude diplomáznak. - És aztán összeházasodunk - suttogta a fiú. - Igen - szorította meg Nate kezét a takaró alatt Blair. Hatalmas esküvőjük lesz a Szent Patrik-székesegyházban, és amikor hazaérnek egy kerek évig tartó délfranciaországi nászútjukról, egy Central Parkra néző, Ötödik sugárúti penthouse-lakásba költöznek. Ő lesz a New York-i tiszti főorvos, Nate pedig otthon marad a négy aranyhajú, zöld szemű gyerekkel, és vitorlás hajókat építenek a nappaliban. És amikor Blair munkába megy, Nate mindig csomagol az ebédje mellé egy szív alakú csokidesszertet, amely bizonyság a szerelmére. Blair az oldalára fordult, és fejét Nate mellkasára hajtotta. Az előttük álló lehetőségek végtelenek voltak, de e pillanatban semmiről sem kellett dönteniük. Illetve egy valamiről mégis dönthettek; hogy most azonnal újrakezdik a szerelmeskedést, vagy várnak még vele néhány percet. A fiú szívverése visszhangzott a lány fülében: izgatottan, sürgetőn. Felemelte hát a fejét, és megcsókolta Nate-et. Ez az, minek húzni-halogatni?

Post previous next post & question reply Figyelem:a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat-„az ártatlanok" dühétől.

Hey, people! A vándorparti Mikor utoljára lecsekkoltam, még mindenki élt és mozgott, bár nem nagyon. Na vajon egy vagy két partinak számít ez a tegnap éjszakai (ami azért erősen belenyúlt a ma késő délutánba is...)? Tényleg a Raves játszott, vagy csak egy befüvezett williamsburgi bárzenekar, amelyik a Ravesnak ata ki magát? És kedvenc Upper West Side-i költőnk tényleg annyira bepiált, hogy nem bírta megtalálni a fél pár cipőjét? Nem mintha ez befolyásolta volna énekesi teljesítményét. Talán még jobban is ment neki Manhattanben, mint korábban Brooklynban: bár lehet, hogy csak azért éreztük így, mert addigra már mi is emelkedett hangulatba kerültünk. Nekem az volt a csúcs a bulin, amikor ezek a szőke csajok az egyforma georgetownos melegítőfelsőjükben, síppal a nyakukban, ragtapasszal a köldökükön nekiálltak gogózni a zenekar mellett, aztán felszólítottak minden srácot, hogy jöjjenek át velük a hálószobába üvegpörgetőst játszani. Még hogy a georgetownos lányok szemérmesek! Két közismert személyiség azonban egész éjszaka távollétével tüntetett, és eddig a percig sem kerültek elő. Úgy tudni, hogy együtt tűntek el, kettesben vannak valahol, és hogy a tanév hátralévő részében is folyton csak egymásra tapadva lesz szerencsénk látni őket, mert hát a szerelem csodálatos dolog, és bla-bla-bla. Deszerintem

azért ki tudunk nekik találni pár meglepit, csak hogy izgalmasabbá tegyük az életüket! A mailjeitekből: Kedves BG! Azért írok neked, mert aggódom a húgomért. A múlt éjjel hatalmas bulit rendezett Brooklynban, ahol elég furcsa dolgok történtek. Mit tudsz róla, jól van? -rb Kedevs rb! Mikor a húgod kirúgott minket a lakásból, olyan idegesnek láttam, amilyen nem szokott lenni az, akinek baja van. Mi, csajok rohadtul bírjuk a strapát! Az persze beletelik egy kis időbe, amíg az ajka begyógyul, és tuti, hogy ráférne egy kis segítség a takarításban. -BG Kedves BG! Hát idefigyelj, csak azért bumliztunk be New Yorkba, hogy megkeressünk egy bizonyos lányt, és rádumáljuk, hogy hozzánk iratkozzon be szeptemberben: erre ő fogja magát, és felszívódik! És ez még nem elég. Mert az éjjel odáig fajultak az események, hogy egy hajszálon múlt, hogy meg nem szegtük egymásnak tett fogadalmunkat, ami pedig két teljes éve a legfontosabb dolog az életünkben. Mindez kizárólag ennek a csajnak a bűne, és most már rohadtul nem akarjuk, hogy az iskolatársunk legyen, és kizárjuk a Testvériségből is! -rebi Kedves rebi! Nem igazán értem, mit tehetnék értetek momentán. Ti négyen azért még együtt vagytok, nem? -BG

Lebukta! A hírek szerint S egy csupa fiúkból álló társaságot látoot vendégül villásreggelire a családja Ötödik sugárút-i lakásában. Állítólag tizennégy személyre teríttetett. Szemtanúk látták J-t és D-t az MTV stúdiója előtt: autogramokat osztogattak. Ha ma még talán nem is híres sztárok, azt ugye tudjuk, hogy ha valaki úgy adja elő magát, mintha sztár lenne, a világ a lábai előtt hever. Délelőtt V-t valaki azon kapta, hogy hirdetéseket ragaszt ki Villiamsburg-szerte: „Lakótársat keresek!”. Délután pedig C-t és a lila csíkos, fekete hajú csajt (akivel a jelek szerint jól összemelegedett) látták többen a Central Park Zooban: egy játék babakocsiban tologatták házi kedvenceiket a ketrecek között. Szóval a barátunk megtalálta az ideális majompesztrát, most már nyugodtan bevonulhat a West Point Akadémiá-ra. És akiket senki sem látott: B és N. Az utolsó hírem róluk, hogy fél tizenkettő felé futva tették meg az utat B-ék Hetvenkettedik és N-ék Nyolcvankettedik utcai háza között. Még mindig szédülök: majmok meg vadászgörények meg türkizkék bőrmellénnyes csakűjok ugrálnak a szemem előtt, de azért annyira mégsem vagyok másnapos, hogy fel ne dobjak néhány további kérdést: Együtt van-e még V és D, vagy mostantól „csak barátok”? Hogy érti pontosan a csaj, hohy lakótársat keres? Lesz-e világhírű rockistenség D-ből? Bekerül-e B a Yale-re? Be kell lépnie a hadseregbe, vagy muszáj lesz-e orvoskarra járni, hogy felvegyék? Ha bekerül, együtt fog-e járni N-nel és S-sel? Biztosan jó ötlet, hogy ők hárman hosszasan legyenek együtt egy helyen? Lesz-e híres és megközelíthetetlen szupermodell a kis Jből, vagy megint csúnyán beletenyerel valamibe, és a

járókelők metsző tekintete elől kénytelen lesz átmenni egy bentlakásos iskolába? Lesz-e még hűtlen N B-hez? És ha igen, van-e esélyem rá, hogy velem csalja meg? Tudom, hogy mindnyájan lerágjátok a körmötöket, mire mindezekre a kérdésekre választ kapunk. De most, könyörgök, mindenekelőtt menjetek haza, és pihenjétek ki magatokat! Imádom, ha utáltok!

Badgirl.net