Kiss Lajos
Eljön Péter-Pál (A szegény ember élete – részlet)
Eljön
Péter-Pál. A részesek a gazda házához elviszik batyujukat, szerszámaikat. Ott van a gyülekező. Minden részes1 a feleségével vagy egy marokverő lánnyal. A munkásokat vivő kocsin a lőcsön kívül vendégoldal van mindkét oldalon, melyre a lábukat teszik, ők maguk az oldalon keresztbe tett fán, deszkán ülnek, a kocsiderékban szalma, s ezen az eleség foglalja el a helyet. Egyik felől a fehércselédek, másik felől az emberek. A férfiak ingben, gatyában, a lányok tarka kendőben, ruhában, kötővel. Külön igás kocsira fölpakolják a kaszákat, villákat, főzőszerszámokat, szűr, suba és ruhaneműket; kis ládákat, melyek legtöbbje már katonáékat is kiszolgálta. Nem marad el a kis mosóteknő se, melyről mosdanak. Sok helyen előre kiviszik szerszámaikat és batyujukat. Megindulnak. A kocsin ülők hangos köszönése, a fiatalok élénk zaja közt fordul ki a kocsi az udvarból, utánuk a szerszámos kocsi. Egyikőjük dalolásra unszolja a társait: most danoljunk, meg nem izzadunk! Rákezdik és mondják szüntelen egyiket a másik után, míg csak ki nem érnek. Az úton ilyen részest vivő kocsikkal találkoznak. Dalol az egész határ az aranysárga búzaföldek között. Odakint az öregbéres számba veszi az erőt. Megolvassa őket, megvannak-e? Nem veszett-e el valaki az úton? Megvan egy szálig, hagyja helyben. Csapatostól mennek a kúthoz, kitikkadtak a nagy melegben: fölisznak. Aztán csoda jókedv kerekedik. Játszanak a legények a lányokkal. Pezseg a vér, még ki vannak pihenve. Aztán külön élvezet a gyönyörű búza, mely biztatólag fodorítja magát a lengő szélben. Nem maradtok éhön a télön! – mondja egyik idősebb részes.
1
részes – a termésből való részesedés fejében mezőgazdasági munkát végző munkás
1
A részesek tanyája, tartózkodó helye az üresen álló góré2 és a polyvás szín3 szokott lenni. Ide hordják be celeculájokat4. Esős időben itt hálnak. – Ki lösz a szakács? – kiáltja el magát a bandagazda. – Vera nem – vágják rá kórusban. – Tavaly is ű vót. – Bevált? – évődik a gazda. – Be ám, csak lögyön mibűl – mondja Vera néni. – Jó gazdánál vertük le a sátorkarót, nem köll tartani, hogy lösz-é mibűl – nyugtatja meg a társaságot a bandagazda. Na, mi lögyön a vacsora? – Keménytarhonya. A kútgödör mellett, hogy ne kelljen messzire menni a vízért, és főleg, hogy a tűzzel kárt ne csináljanak, felállítják a háromlábú szolgafát5, rákötik a bográcsot csatlólánccal. A fiatalja elnyargal ízíkcsutkáért6, egykettőre lobog a láng a bogrács alatt. Bealkonyodott. Még hallik a nóta erről is, arról is a tanyák világában. Kiérkeztek az aratók. Mire lebukik a nap a sárga búzatáblák fölött, akkorára megfő a keménytarhonya. Leteszik a földre. Kis, gyalogszékeken körülülik. Heten is esznek a bográcsból. Mindegyiknek a kezében karéj kenyér, beirdolva7 falatokra bicskával, kanál; régen kenyér helyettesítette a kanalat. A bogrács oldalánál – hol hidegebb – a tarhonya széléből kanalaznak mindig, melyhez egy falat kenyeret harapnak. Addig szedegetik, míg a bogrács feneke nem fénylik. Vacsora után pipálnak, játszanak, míg a bandagazda azt nem mondja: Haza másé! Tudjátok mi vár hónap! Mire aztán aludni tér az egész társaság. Korán kelnek. Látomtul látómig dolgoznak, ami hajnali 2 órától este 11 óráig tart. A takaróval felszerelt kaszát még otthon kikalapálják, megfenik; később este vagy hajnalban történik a kalapálás. 2
góré – itt: fából összerótt szegényes kunyhó polyvás szín – pelyvás szín 4 celecula – cókmók, csomag, batyu, személyes holmi 5 szolgafa – kampós fa, amelyre szabad tűz(hely) fölött a bográcsot, üstöt akasztják 6 ízíkcsutka – tüzelőnek használt, száraz kukoricaszár 7 beirdalja – szalonnát párhuzamos metszésekkel látja el 3
2
Derekukra felkötik a tokmányt8, melyben víz van, abban a kaszakő. Az elsőrészes, a legjobb kaszás áll a búzatáblához először, ő vezeti az egészet. Utána a többi is sort fog, új rendet kezd. A gyengébbeket közrefogják, hogy el ne maradozzanak. A felszerelt és kielégített kaszának a nagy kaccsát9 a jobb, a kis kaccsot a balkézzel megfogván, a gaz mellé lép olyanformán, hogy a kasza sarka kijárjon a gaz sarkáig. Első suhintásra kicsit ad neki, azután ereszti ki a karját rendesen. A rendet akkor húzza ki jól, amikor szélesen kaszál: a kis kaccsal a s…. lyukát veri. A többiek arra ügyelnek, hogy az elsőrészesével egyszerre menjen a kaszacsapás, amit arról tudnak meg, hogy az előttük valónak hallják a suhintását, a magukét nem. A vásárhelyi határban 10–14 részes kaszál egyszerre fehér ingben, gatyában. Suhog a kasza egy ütemes félkörívben. Aratás közben a búzáról beszélnek a részesek, lesz-e valamikor anynyi nekik, hogy más vágja a kaszát búzájukba, mint ők most ők a máséba. – Hej, de szép tábla búza! Mikor lösz nekünk ekkora!
8 9
tokmány – tok kaccs – kasza nyelének fogantyúja
3
– Jó volna a fele is! – Köll a fenének. Ha mán kíván az embör, kívánjon legalább akkorát, mint ez. – No, no! nem lőhet tudni sömmit. – Az igaz, de sose láttam, hogy ilyen szőrű embör úgy megtollasodjon. Hanem azt igön, hogy akinek ilyen tábla búzája vót, a sömmibe ért. – Na, oszt mit csinálnál vele, ha a nyakadba varrnak? – Mit csinálnék? Röndölnék egy hordó bort. – Nem is vóna rossz, hékás, ebbe a veszött melegbe, De ha nem gyün a bor, add errébb azt a csobolyót10. Nagyot húznak a vízből, megtörlik a bajuszukat, aztán tovább megy a kaszálás – másnak. Ha kévéznek, nem rendre kaszálnak, hanem rávágnak, vagyis a levágott búza az életre dől. Ahol 12 részes van, két bandára oszlik, 6 ember van egy bandában. A takarók11 után mennek a marokverők, akik kévékbe szedik és a rend után kötik a levágott búzát, amit aztán keresztbe raknak12. Ahol három marokverő van, ott kettő teríti a kötelet, és kévébe szedi, egy pedig állandóan köti, ahol hat van, ott kettő, a többi terít, és kévébe szed. A marokverés női munka, de gyermek is végzi. Eleinte kis, vágott élű, de nem éles sarlóval szedték a markot, amit fából való kuka13 váltott fel, melynek csákóra14 áll a szára. Mikor még nyomtattak, csirkézőnek hívták a részesek után menő fehércselédet vagy gyermeket, aki a renden fekvő búzát villahegyre való apró csomókba, csirkékbe hányta, amiből aztán a vontatót15 rakták. Egy jó villára való csirkét felszúr a villára, amit 3 m átmérőjű körben tesz le a fenékbe, hogy a kalász egyfelé álljon, így rakja rá a többit kisebb körbe, míg csúcsban végződik. Két részes rakja kétfelől, úgy haladnak össze. Ami elmarad, gereblyével gyűjti össze. A magassága 2 m, de aztán megülepszik. Este rakják, mikor felhagynak a munkával, napközben csak akkor, ha ijesztgetés az 10
csobolyó – ital tartására és ivóedényül használt, hordozható lapos hordócska takarók – a gabona betakarítását végzők 12 keresztbe raknak – gabonakévéből a tarlón összerakott ilyen alakzat 13 kuka – horog, kampó 14 csákóra áll – szétálló, illetve fölfelé görbülő 15 vontató – szálas takarmány vontatására való, rúdból, kötélből álló egyszerű eszköz 11
4
idő. Akkor sietnek összenyomni, renden ne érje a zivatar. A vontatókat északnyugatnak kötik leeresztett kötéllel az ilyen irányú uralkodó szél ellen. (…) Az elmaradt kalászokat szegény, elesett asszonyok, öreg emberek szedegették föl. Nyakukba vettek egy zsákot, abba morzsolták, dörgölték a szemet. Közel a városhoz, nyomás szélen, ahol tanya sem volt, nem igen háborították őket. (…) Mikor feltakarnak, árpa, búza körösztbe van rakva, akkor pár napi pihenő szokott lenni. Régen, sok helyen ma is, aratás végeztével, nyomtatás előtt, takarórétest, kalácsot sütött a gazdasszony, és megvendégelte az aratókat. A pihenés alatt játék, hancúrozás, nóta járja. Mindig akad, aki tud tamburálni. Ha nincs tambura, akkor sem akadnak fel, valaki egy bontófésű elébe papírt tesz, azt lazán hagyva, hogy rezegjen, könnyedén a szájához nyomja, és dalolja szöveg nélkül a nótát. A bőgőt a nyújtófa helyettesíti, amit egy másik ember az asztalra tett balkéz mutatóujjához dörgöl, hogy a brúgó hangjával a taktust fenntartsa. Evés után rázendít a zene, a fiatalja meg az eresz alatt elkezdi járni a csárdást mezítláb. Az öregebbje nézi, nézi, egyszer csak megszólal Gyurka bácsi: Nem tudtok tik táncolni! A mártogatóst (a csárdás egy neme) járjátok el! – Mutassa mög, hogy köll – kérlelik a fiatalok. Nekidurálja magát az öreg, előkapja Vera nénit, a szakácsnét, mire a tamburás belevág a húrokba, veri a nótát, a többi meg dalolja. A két öreg meg járja, mártogatja, merítgeti, úgy belemelegednek, hogy alig tudják abbahagyni. Liheg, szuszog az öreg, csurog róla a víz. – Jól esett Gyurka bácsi? – incselkednek vele. – Mint kaptás lónak a futtatás. Csak a mejje kívánja mán az ilyen öregnek a táncot.
Forrás: Kiss Lajos Szegény ember élete. Athenaeum, Budapest, 1901. Kép: Aratás – ismeretlen festő képe, 1920 körül
5
