ELIT
AZ ELITEK METAMORFÓZISA címmel 1989-ben rövid tanulmányt publikáltam a még illegális Beszélő hasábjain. 1 ' Hankiss Elemér elmé,letével folytatott vitám jelentette gondolatmenetem kiindulópontját. Hankiss A nagy koalíció avagy a hatalom konvertálása cÍmű, 1989 februárjában megjelent cikkében az akkori társadaltni folyamatok lényegi vonását abban jelölte meg, hogy az áll ani. i és Pélrtbürokrácia tagjai a régi rendszeren belüli hatalmat és privilégiumaikat konvertálják, átalakítják az új rendszerben érvényesítendő hatalomra és új privilégiumokra: az addigiaknál sold{alta nagyobb számban mennek át a menedzseri (kisebb mértékben a vállalkozói) szférába, az új, piaci alap ú rendszerbe, emellett "megindult az állami és párbürokraták átvándorlása a kialakulófélben lévő piacgazdaság új intézményeibe; az új bankok utan minden bizonnyal következnek majd a holdingok és más vagyonkezelő intézmények, részvénytársasági, igazgatótanácsi státusok és így tovább". Ez a folyamat teszi lehetővé a nagy koalíció, vagyis 1) a pártbürokrácia közép- és felső rétegei, 2) az állami bürokrácia közép- és felső rétegei, 3) a nagy- és középméret{í vállalatok és szövetkezetek menedzserei, valamint 4) a vállalkozói réteg közép és felső szintjei közötti, nem feltétlenül tudatos szövetség kialakulásait, mely több évtizedet is igénybe vehet. 2 Empirikus tapasztalataim alapján a 80-as évek végének társadalmi-hatalmi folyamatait és a benne rejlő perspektívákat én másképpen láttam. Ez elsősorban azon alapult, hogy sem a pártbürokráciát, sem az émami bürokráciát nem tekintettem egységesnek. Sőt, az adott hatalmi szerkezet lényegi vonásának éppen megosztotts,ígukat tartottam. Egyik oldalon egy hagyomanyos rendpárr, másik oldalon egy alapvetően (néhány kivétel től eltekintve) technokrata reformer réteg, mely elsősor ban a felvilágosult menedzserek és v,Hlalkozók érdekeit képviseli. Énelmezésem szerillt a nagy koalíció 1988 májusában (a Kádár János menesztését eldöntő pártkonferencián) már létrejött (ekkor kötött egymással szövetséget a hagyományos rendp;irt és a technokrata reformerek) és megszületésétől kezdve felbomlóban van. A technokrata reformerek és az általuk képviseltek lényegében véve nem mások, mint a híres-neves beat-nemzedék, a "nagy generáció" tagjai, akik a politikai és
A
z
ÚJ ELIT
1 Mcgjelcnr többek között GtlzdtlSdg és hatalom c. kötetemben: Bp., Aula Könyvkiadó, 1990. 2 Hankiss Elemér: A nab'Y koalíció, avagy a hatalom konvertálás:!. Vá/új'dg, 1989 februá
EDUO\TIO 1')<JS/4 SZALAI ERZSÉBET: AZ ELlTEK METAIvIORFOZISA pp,5H5-S'J7.
586
ELIT
gazdasági hatalmi pozíciókat már részben meghódították - a szakértehnet igénylő döntések előkészítése valójában m::Ír a 80-as évek közepe óta kezükben van, sokan közülük jelentős hivatali, banki, pénzintézeti, menedzseri pozíciót birtokolnak - és a hagyományos rendpárti elit eltávolításával e folyamatot immár szeretnék teljesen végigvinni. Vagyis azt állítottam, hogy a régi elitnek már nem nagyon lesz lnódja o politikai hatalmának konvertálására, ehelyett a "nagy genedoció" új elitet alkotó csoportjainak előrenyomulása és ahatalmí pozíciókonvalp osztozkodása folyik Tömören megfogalmazva: a "kommunista nomenldatúra" mint egységes társadalmi csoport a 80-as évek végén már nem létezik, az új hatalmi berendezkedés centrumát pedig azok a fiatal technoh'aták fogják elfoglalni, akik bár e bürokráciák neveltjei, reformjavaslataild{al és fdlazító tevékenységükke;lmár a 80-as évek elejétől tágították az államszocializf(lus kereteit, hozzájárulva ezzel a rendszer bukásához, E hatalmi csoportot - melyetkésőbbkéső-kádáritechnokráciának neveztem-:konzervatív-liberális, pragmatikus, technokrata értékrendszer jellemzi, Ugyanaldwr szocializációs örökségként erősen vonzódik az informális különalkuk világához, a "hátsó szobákban" történő megegyezésekhez. Mindezzel összefüggésben társadalmi beleérző képessége fejletlen, "demokráciaigénye nem igen terjed túl az »okos« emberek szabadságának igenlésén" . Hat év elteltével és a legutóbbi parlamenti választások fényében (valamint empirikLls kutatásaim részbeni összegzéseként)3 indokolt feltenni a kérdést, mi vált valóra ebből az el ő rej elzésből? És egyáltalán: a "rendszerváltó" elitekmilyen metamorfózisokon, koalíciókon és szakításokon mentek keresztül, napjainkig? Különböző csoportjai milyen helyet foglaltak el. a folyamatosan v:i!tozó hatalmi szerkezetben?
Oldás és kötés A politikai rendszerváltás beindításában három elitcsoport játszott döntő szerepet: a technokrácia, a hatalmi intézményeken kívül elhelyezkedő és a második nyilv;;lnosságot létrehozó demokratikus ellenzék, valamint az új reformer értelmiség (mely a hatalmi intéznlényeken belül és az első nyilvánosságban jelent meg, de - részben a demokratikus ellenzék hatására - a 80-as évek második felétől már felismerte és hangoztatta, hogy a kívánatos társadalmi-gazdasági reformokat nem lehet politikai refonnok nélkül végrehajtani). Az új reformer értelmiség két részből állt, egyik a demokratikus ellenzék köré csoportosult, másik a nemzeti ideológiák köré szerveződő népi Írók táborának magját alkotta. E három elitcsoport 80-as évek m
3
Ennek sor:ín 19°58-tól több mint 300 mélyinterjút készítettem a mindenkori hatalmi szerkezet főszereplői veI. saj[(ídcmzést foly tat tam , valamint feldolgoztam a szakiro(blmat.
SZALAI ERZSÉBET: AZ ELITEK METAMORFÓZISA
saját ideológusait vélte felfedezni, mivel azok fő törekvése az övékéhez hasonlóan az ;illampárt-pártállam hatókörének jelentős szűkítése volr. Ugyanakkor eme viszony ambivalens volt, és a késő-kádári technokrácia ha érdeke úgy kívánta, lelkifurdalás nélkül feláldozta értelmiségi szövetségeseit. A 80-as évek elejétől kezdve nlindhárom csoport egyre növekvő informális hatalomra tett szert, korábban nenl tapasztalt erejű teológikus igényeldcellépett fel, és a 80-as évek második felétől pedig már a már csúcshatalmi pozíciók meghódítására törekedett - a késő-kádári technokrácia a formális hatalmi jogosítványok megragadására, a másik két elitcsoport az informális befolyás jelentős kibővítésére. A három elitcsoport attittídjeinek, értékrendszerének voltak azonos és eltérő vonásai. Itt és most csupán az azonosságokat emelem ki. Az egyik az erős küldetéstudat, melyaz ifjú évek baloldali elkötelezettsége és belső rendszerkritikája után - annak: kompenzálásaként - egy alapvető en liberális (bár különböző típusú liberális) nézetrendszerben és programokban, valamint ehhez kapcsolódóan a liberális demok:ráciák idealizálásában jelent meg. Kivételt jelentett a népi írók tábora, mely a politikai rendszerváltás megindulásakor leginkább a két világháború közötti népi baloldal ideológiájához áll közel. A másik közös vonás az a beállítódás volt, melyet az "illúziók, hit nélkül"szlogennel lehet legtömörebben jellemezni. Lényege, hogya három elitcsoport állandó és erős késztetést érzett az államszocializmus kereteinek: meghaladására, miközben a racionalitás szintjén a rendszerhez tartozó alapvonások megváltoztatását nem tartotta lehetségesnek. Az ebből fakadó bizonytalanság volt az egyik oka szerepkonflikrusainak, valamint az informális kapcsolatok, az informális hatalomgyakorlás üánti vonzódásának, mert ezek mélyén nem csak a rendszer jellemző érdekérvényesítési metódushoz való alkalmazkodás kényszere, hanem a nyílt felelősségvállalástól való tartózkodás motivációja is meghúzódott. A politikai rendszerváltás idején a három elitcsoport látens szövetsége felbomlott. A késő-kádári technokrácia és a demokratikus ellenzék, valamint az új reformer értelmiség hozzá tartozó része közötti konfliktus nem elvi természetű volt. A kerekasztal-tárgyalások gazdasági bizottságaiban az állampárr, az MSzMP színeiben megjelenő késő-kádári technokraták és az SzDSz szÍneiben megjelenő demokratikus ellenzék, valamint követőik között feltűnő egyetértés volt abban, hogy a magyar gazdaságot - és társadalmat - a fejlett liberális demokráciák mintájára kell és lehet rövid időn belül átalakítani, teljes mértékben alkalmazkodva a nemzetközi pénzügyi szervezetek ez irányú elvárásaihoz. 4 E szemlélettől tökéletesen idegenek voltak azok a kalkulációk, hogy hogyan fogja e folyamat a társadalom különböző rétegeit érinteni, hogyan lehet széles rétegeket az átalakulásban érdekeltté tenni - egyáltalán, milyen változást kíván a társadalom, azon kívül, hogy parlamenti demokráciát akar. E "társadalmi közömbösség" nyilvánltlt meg abban is, hogy mindkét elitcsoport a
4
Részletesen lásd Szalai Erzsébet: Szereppróba. In: Útelágaz.ás. Hatalom h értelmiség az rillarmzocializmus után. Pesti Szalon Könyvkiadó-Savaria University Press, 1994, pp. 26-62.
588
ELIT
már aldear is jelentős társadalmi ellenérzéseket kiváltó spontán privatizáció folytatása mellett voksolt. A politikai egyeztető tárgyalásokon kibontakozó éles konfliktusok, majd-a "négy igenes" népszavazás5 tétje döntően az volt, ki vezényelje ezt a folyamatot, az új rendszerben kinek a kezében legyen a fő hatalom. (Bár kétségtelen, hogy a kialakítandó politikai intézményrendszer konkrét jellegét illetően voltak közöttük elvi különbségek is, ezek azonban eltörpültek az alapkonfliktus mellett.) E hatalmi harc nyertese a szürke harmadik, az MDF lett - de nem csak riválisai szembekerülése miatt, hanem azért is, mert eldwr még élt és hatott a népi Írók és követőik társadalmi empátiája. Megérezték, hogy bár a társadalom többsége a nyugat-európai életszínvonal ra vágyik, nem kíván lemondani a Kádár-rendszerben már megindult felemás, informális különalkukra épülő polgárosodás folytatásáról, sőt éppen hogy szeretné kiteljesíteni azt. Ma sem tudni, hogy az MDF vezetése tisztában volt-e ezen kettős igény irrealitásával, 6 mindazonáltal sikeresen építette r;;1. választási kampányát. (Emellett a tény mellett eltörpült annak jelentősége, hogy a párt vezetésének volt egy olyan csoportja, mely komolyan elgondolkodott az ország adottságainak megfelelő valódi polgárosodás, szerves modernizáció lehetőségein, és annak bázisául a széles tulajdonos-középosztály létrejöttét, létrehozását jelölte meg - a hozzá tartozó privatizációs elképzelésekkel- és a kampányban ennek az üzenetnek is volt értéke.) A három eJitcsoport versenye és szembekerülése a politikai rendszerváltás sikerét már nem veszélyeztette. Ezt követően azonban - de részben már a győzelem pillanatai előtt - bomlási folyamat indult el magukon a rendszerválró eliteken belül is. A késő-kádári technokrácia magas szintű képzettséggel, konvertálható tudással rendelkező tagjai megkezdték eláramlásukat, a párt- és állami bürokráciából az üzleti szféra - döntően a jól fizető bankszféra - felé vették az irányt. A kezdeti időkben kivételt jelentett ezen elitcsoport krémje, az a 30-40 szakember, mely korábban a Németh kormányban vagy a körül foglalt helyet, és kulcsszerepet játszott a politikai átmenet gazdasági menedzselésében. Ők a Nemzeti Bank köré csoportosulva valóságos ellenpólus t, ellenhatalmat hoztak létre az állami bürokrácián belül. Ez azonban nem tartott sokáig. Az "ellenzéki gócot" tövid időn belül felszámolták, tagjai döntően nemzetközi tőkével mííködő magánbankok menedzserei lettek, új gazdasági hatalmi központokat hozva ezzel létre.
5 A kerekasztal-tárgyalások során, a köztársaság elnöki pozíció megalkotásakor az MSzMP erős jogosítványokkal rendelkező, közvetlenül a nép által választott köztársasági elnököt szeretne, arra számítva, hogy ily módon ezt a posztot a késő-kádári technokrácia akkor még igen népszerű vezéregyénisége, Pozsgai Imre nyeri el. Éppen ettől tartva XL ellenzéki pártok a gyenge - a parlament által választott - köztársasági elnöki pozíció mellett szállnak síkra. A kerekasztal-tárgyalások során e kérdésről nem sikerült megállapodni, és az ellenzéki pártok (pontosabban négy ellenzéki párt) által kezdeményezett népszavazás négy kérdése közül ez az alapkérdés. A szavazók többsége az ellenzéki pártok elképzelését támogatja - de ez a többség csak minimális. 6 A felemás polgárosodás folytatása és kiteljesedése - ráadásul nyugat-európai életszínvonalon - olyan gazdasági erőforrásokat igényelt volna, melyek nem álltak rendelkezésre.
S.ZALAI ERZSÉBET: AZ ELITEK METAMORFÓZISA
A késő-kádári technokrácia állami bürokráciában maradó másod-harmadvonala általában e bürokrácia középszintjeit foglalta el, egy része azonban a születő keresztény-konzervatív klientúra? részévé válva csúcshatalmi pozíciókra tett szert. Az SzDSz magját alkotó demokratikus ellenzék már az intézményesülés pillanatától megkezdte leválását a pártról, mely folyamat az 1991-es válság idej étől felgyorsulr. Belőlük született a formálódó új kulturális elit egyik domináns csoportja, melynek fő jellegzetessége, hogy néhány kivételtől eltekintve csak .az uralkodó koalícióval való szembenállásában folytatta a korábbi kritikai értelmiségi hagyományt, szürke eminenciás szerepben megmaradt az SzDSz holdudvarában. A demokratikus ellenzék és követőinek azon néhány tagja, aki formális pozícióját megtartotta a párt vezetésében, hozzákezdett a párt új "hatalomorientált" imázsának létrehozásához és a hozzá tartozó politikusi szerep megformálásához. l\1indez nem jelenti azt, hogy a volt demokratikus ellenzék lemondott volna a hatalmi befolyásról - annyi történt, hogy visszatért korábbi szerepéhez, a kritikai attittídöt elhalványítva, az informális hatalomgyakorlás eszköztárát kibővín:e. Csak néhányan maradtak azok, akik a korábbi szerepet a maga teljességében - immár több párttól függetlenül- próbálták folytatni. Az új reformer értelmiség sorsa alakult legváltozatosabban. Egy része kulturális tőkéjét politikai tőkévé konvertálva politikussá vált valamely párt színeiben. Mások az állami bürokrácia vagy az üzleti szféra felé orientálódtak. A korábbi szerepet folytatni akarók itt is két csoportra bomlottak. Egy részük egyszerre akart lojális és autonóm is lenni: tanácsadóként vagy anélkül valamely párthoz vagy (és) az államhatalomhoz, állami bürokráciához kapcsolódott - de a médiában független értelmiségiként jelent meg. Kisebbségben voltak azok, akik valódi autonómia kialakítására törekedtek - döntően nem saját, kettőslelkű hagyományaikat, hanem a korábbi demokratikus ellenzék tradíció it folytatva. Összefoglalva az elmondottakat, a rendszerváltó elitek struktúrája az elmúlt években a következő alakot vette fel: politikusok, állami bürokraták, üzletemberek, pártoldloz kötődő értelmiségiek (őket pártértelmiségnek nevezem), a mindenkori államhatalomhoz kötődő értelmiségiek (az ő nevük legyen állami értelmiségi) és független értelmiség. Radikális rendszerváltó szerepüket politikai tőkéjük megtartása (kiterjesztése) mellett gazdasági és kulturális tő kévé konvertálták, és ~zzel a hatalmi szerkezet meghatározó részévé váltalz. Erejük abból fakadt, hogya részben akart, részben kényszerű felbomlási folyamatot a szerepkészlet és a meghódított területek kiszélesítésével egyértelmű előnnyé tudták konvertálni. Belőlük rekrutálódott a keresz-
7
6k a gazdasági hatalom azon birtokosai, akik elkötelezettek a keresztény-konzervatív kormánykoalíció pártjainak, hatalmuk onnan eredeztethető, vagy egyenesen politikai hatalom is. A klientúra-rendszert belső harc jellemzi. A keresztény-konzervatív klientúra forrása a késő-kádári technokrácia másod-, harmadvonala, a volt arisztokrácia és keresztény úri középosztály nem egyszer külföldről hazatérő tagjai és leszármazottai, a vidéki értelmiség egyes csoportjai, valamint ezekkel részben átfedésben számos országgyűlési képviselő.
ELIT
tény-konzervatív új uralkodó rendB magva (az MDF vezető erői). A gazdasági hatalomért folytatott harcban a késő-kádári technokrácia domináns csoportjai felhalmozott tudásuk, tapasztalataik kamatoztatásával, jól felépített, hosszú távú stratégiákat követve a gazdasági elit meghatározó részévé váltak. 9 "Értelmiségivé vált" tagjaik dominanciája a kulturális elitben egyértelmű. És a rendszerváltó elitekből jöttek létre az 1990-94-es időszak politikai ellenzékéllek vezető erői is, melyek közül témánk szempontjából az állam párt utódának tekintett MSzP-nek, és a demokratikus ellenzék hivatalos politikussá vált tagjai közé csoportosuló SzDSz-nek, pontosabban e pártok vezetésének van döntő jelentősége.
Az üj szövetség E folyamatban át nem ugorható lövészárok keletkezett. Elég hamar eldőlt, hogy a keresztény-konzervatív uralkodó rend és a hozzá kapcsolódó értelmiség, valamint a rendszerváltó elitekbőllétrejövő többi elitcsoport értékrendszerét és viselkedéskultúráját egy világ választja el egymástól. A helyzet paradoxona az volt, hogy olyan ütemben éleződött ki ez az ellentét, amilyen ütemben eldőlt - legalábbis a két fél meggyőződését tekintve -, hogy nincs más gazdaságszerkezeti alternatíva az ország számára, mint a neoliberális tankönyvekben leírt modell lemásolása. (Hogy a liberális demokráciákban a gazdaság és a társadalomszerkezeti modellek egész sorozata alakult ki, azt a vitázó felek jótékony honlályban hagyták, mint ahogy az sem került végiggondolásra, hogy az erősen érzékelhető visszaállamosítási jelenségek lO egyik oka - fő ideológiája - a "tiszta" piacgazdaság "létrehozására" ir,ínyuló törekvés, hiszen a lapok ennek megfelelő újraelosztása előtt be kell gyűjteni azokat.) Ha azonban egy lépéssel közelebb megyünk, akkor a paradoxon oksági kapcsolattá válik: a hatalomért küzdő elitcsoportoknak valahogy csak meg kellett különböztetniük lnagukat a hatalmon lévőktől és fordítva. (Ezért, a harc konkrét természetéből adódóan értékelődött fel a humán értelmiség, és ezen belül is az Író k szerepe.) Ebből az alaphelyzetből szinte adódott a szélsőjobboldal megjelenése, mely ellenállás nélkül foglalta el a mindenki más által szabadon hagyott terepet - egyedül ő ll1en 8 A keresztény-konzervatív korm~ínykoalíció vezető erői Max Weber-i értelemben rendet alkotnak azért, mert tagjait közös ethosz, értékrend, magatartás jellemzi. Ennek gyökerei a két világháború közötti keresztény felső és középoswily mentalitásából és magatartásformáiból eredeztethetőek. Lényegük: keresztény-konzervatív ideológia, az alá-fölérencleltségi viszonyok erős tisztelete, inroleranciára való hajlam, a hatalmi pozíciók rokoni és badti bpcsolatok mentén való elosztása, aZ informális érdekérvényesítés dominanciája a hatalmi törekvések nyílt megfogalmaz:ísával szemben. ':l Részletesen Msd Erzsébet Szabi: The Power Structure in Hungary After the Politica! Transition. In: Christopher G. A. Bryant and Edmund Mourzycki (eds) The New Great TramformatiolL: Chtmge and C071tiltui~y ill !:.tUl-Cmtral Europe. London and New York, Routledge, 1994, pp. 120-143. 10 Az állami bürokrácia decentralizációs törekvéseit nevezem így, melyek közlílleginbbb kiemelésre méltó a privatiúció és inrézményrenclszerének központosítása, a valódi privatizáció részben ösztönös, részben tudatos bssídsa (az erre vonatkozó látszatok ellenére a rulajdonos-polgárs:íg megjelenésének, megerősödésének kor hltozá..,a). Lásd még 7. lábjegyzet.
SZALAI ERZSÉBET: AZ ELITEK METAMORFÓZISA
59 l
vállalkozni az alapkérdések felvetésére, az ország előtt álló alternatívák feszegetésére. Ezzel azonban a folyamat kumulatívvá is vált, mivel Csurka István híres-nevezetes náci szellemiségű dolgozatallután már csak kevesen vették a bátorságot arra, hogy a benne felvetett kérdéseket releváns problémaként fogalmazzák meg - és a maguk világnézete szerint válaszoljanak rá. A rendszerváltó elit kiközösítette Csurkát és a vele ambivalens viszonyban lévő MD F vezérkart, valamint értelmiségét. Ezzel az adott időszakban képes volt elhárítani a szélsőjobboldali fenyegetést. (Mely nem abból a szempontból volt veszélyes; hogy széles társadalmi rétegeket mozgósíthatott volna: inkább az jelentett veszélyt, hogy a hatalmi centrum meghódításával éppen a többség ellenében indít el társadalomellenes folyamatokat). Ekkor született meg a Demokratikus Charta, 12 mely rövid időn belül a rendszerváltó elitek újraintegrálódásának terepévé vált. A kapcsolati háló regenerálása nem volt nehéz, mert az informális kapcsolatok valójában soha nem szakadtak meg, és amikor "helyzet" keletkezett, az MSzP és az SzDSz közeledésének képében jelentek meg. Ez az értékrendszerek közös elemei által motivált kölcsönös vonzalmon alapult, bár természetesen nem volt érdekmentes. Az MSzP a feloldoztatást (vezető értelmisége a budapesti elit értelmiség köreibe való bebocsáttatást) remélte tőle, az SzDSz a társadalmi bázis kiszélesítését. (Ismeretes, hogya Charta 1992. szeptember 24-i demonstrációján 13 döntően MSzP szimpatizánsok vettek részt, miközben az emelvényen szinte kizárólag az SzDSz vezetői jelentek meg szónokként.). Az egymásra találásban döntő szerepe volt továbbá a demokratikus ellenzék és "utódai" késő-kádári technokrácia iránti hagyományos vonzódásának, mely a gazdasági hatalomért folytatott viharos harcban erősebbé vált, mint valaha, és az MSzP erősödésével párhuzamosan - újra felfedezve magában baloldali értékeit és érzelnleit -megkezdte orientálódását a párt felé. És fordítva: a késő-kádári technokrácia is vonzódott korábbi fő szövetséges éhez, amelytől most új ideológiájának megformálását, másrészt új érdekérvényesítési csatornák megnyitását várta. E folyamatban az egyes elitcsoportokon belüli kohézió legalábbis részleges újjáéledése - melyet nemcsak a közös ellenség fenyegetése, hanem a szerepek sokoldalúbbá válása miatt enyhülő rivalizálás és erősödő egymásrautaltság-érzés, valamint "erőtudat" is katalizált - ok és okozat volt egyben. A Demokratikus Charta kereteiben elinduló, de más szférákra is kiterjedő intézményesülés csúcspontja az új kormánykoalíció létrejötte volt 1994 tavaszán.
11 Csurka István: Néhány gondolat a rendszerváltás két esztendeje és az MDF új programja kapcsán. Magyar Fórum, 1992. augusztus 20. pp. 3-16. 12 A Demokratikus Chartát 1991 szeptemberében liberális és baloldali értelmiségiek bocsátották ki - a háttérben az SzDSz és az MSzP egymáshoz közeledni kész erőivel. A dokumentum 17 pontban határozta meg a demokrácia kritériumait. Csúcspontján több mint harmincezren csatlakoztak aláírásukkal a kezdeményezéshez, mely nem kívánt párttá szerveződni. l:Zészletesen lásd Bozóki András: Az értelmiség hattyúdala (Értelmiség, rendszerváltás és a Demokratikus Charta Magyarországon). Kézirat, 1993. 13 Csurka István fenti lábjegyzetben idézett dolgozatára adott válaszreakció. A nagyszabású tüntetésen a leghitelesebb becslések szerint 80 ezren vettek részt.
ELIT
Az eddigiek, valamint a közvélemény nyomása mellett az új koalíció megszületésében jelentős szerepet játszott az a - már főként a politikai rendszerváltás után kialakuló - döntően közép- és kisvállalkozó i, valamint vállalatvezetői kör, mely az SzDSz, de elsősorban az MSzP körül helyezkedett el, és politikai szimpátiája mellett azért támogatta e pártokat, mert hatalomra jutásuktól előnyöket remélt. Ez a csoport erős politikai legitimáció ra vágyott, másrészt sajátos liberalizáció-értelmezésének (a piaci szabadság minden előnyének kihasználása, és (de) a hátrányok államra hárítása) megvalósítását az SzDSz és az MSzP együttes korn1ányzásától várta. A parlamenti választáso k és a koalíció n belüli szereposztás nyomán a főhatalmat az MSzP szerezte meg. És rajta keresztül a késő-kádári technokrácia, mégpedig olyan felállásban, hogy a politikai hatalom egy része a késő-kádári technokrácia másodharmadvonalának,a gazdasági főhatalom e technokrácia krémjének 14 kezébe került: az MSzP-s parlamenti képviselők több mint egyharmada a késő-kádári pártszakszervezeti és megyei tanácsi bürokráciák másod-harmadvonalában tevékenykedett, a Németh kormány külügyminiszterén, Horn Gyulán kívül döntően ugyanebből a csoportból rekrutálódott a párt vezetése, ugyanakkor a kormányon belüli gazdasági csúcshatalom a volt első vonalbeli reformer pénzügyminiszter, Békesi László kezében összpontosult (és visszatértét a késő-kádári technokrácia gazdasági lninisztériumokderékhadát alkotó másod-harmadvonala lelkesen üdvözölte.) Úgyhogy a kör majdnem teljes, azzal zárul, hogy kezdeti tartózkodásuk és bizonytalanságuk után megkezdték orientálódás ukat a gazdasági csúcshatalom felé Békesin kívül a Németh kormányhoz tartozó technokraták más prominens - és lojalitásra hajló - képviselői is. Részt kapott még a politikai hatalomban az SzDSz - és rajta keresztül a demokratikus ellenzék és "utódai" -, valaluint nagy számú képviselői helyet szerezve jelentős szerephez jutott az a vállalkozói, vállalatvezetői kör is, mely a két párt tevékenységétmajd kampányát segítette (ez a megállapítás elsősorban az MSzP-re vonatkozik.) Az SzDSz - korábban demokratikus ellenzéki és új reformer értelmiségi szerep között lebegő - gazdaságpolitikusai egyetlen kivételtől (Soós Károly Attila) eltekintve nem kerültek formális hatalmi pozícióba. (Gazdasági tárca minisztere lett emellett egy későbben érkezett szakértőjük, Lotz Károly. E körből jön két további gazdasági minisztériumi államtitkári poszt birtokosa.) Ennek okairól megoszlanak a 14 A késő-kádári technokrácia két markánsan
különböző csoportból áll. Egyrészt a késő-kádári technokrácia nemzetközileg is elismert krémjét alkotó "csapat" tagjaiból, akik átmeneti ingadozás és vérveszteségek után stabilizálták helyzetüket: az állami bürokráciából kihátrálva, főként nemzetközi tőkével működő magánbankok menedzseri pozícióit elfoglalva képesek voltak meghódítani a gazdasági hatalom egy részét. (Kvalitásaik és tekintélyük többé-kevésbé lehetővé tette számukra, hogy politikailag semlegesek maradjanak.) A bürokrata pozícióban maradó késő-kádári technokrácia másik csoportját a "korábbi osztályvezető-helyettesek", vagyis a késő-kádári technokrácia másodvonala alkotják, akik gyengébb vagy speciálisabb szaktudásuk alapján kényszerűen kötődnek az állami bürokráciához, ezért a ,?csapat" tagjaihoz viszonyítva jóval inkább voltak kénytelenek és hajlamosak kompromisszumot kötni a politikai hatalom képvise16ivel. Részletesen lásd még 7. lábjegyzet, valamint Szalai Erzsébet: Technokraták, kliensek, yuppie-k. In: Útelágazás. Hatalom és értelmiség az államszocializmus titán. Pesti Szalon Könyvkiadó-Savaria University Press, 1994, pp. 201-210.
SZALAI ERZSÉBET: AZ ELITEK METAMORFÓZISA
595
első számú irányítója és az SzDSzgazdaságpolitikusai, utóbbit Horn Gyula mi-
niszterelnök és az MSzP plebejusai. E vitában részben különböző társadalmi csoportok érdekeinek képviselete jelent meg. De a patthelyzet meggyőződések, hitek konfliktusa is volt - egy 1989.,.ig visszanyúló, megvitatatlan nézetkülönbségé, mely többek között arról szól, hogya privatizáció pusztán gazdasági, hatékonysági kérdés vagy pedig társadalompolitikai, etikai probléma is. A másik vetület: a tulajdonkoncentráció közömbös a piac hatékony működése szempontjából ~ versus utóbbi szempontból a széles tulajdonospolgárság létrejötte elengedhetetlen. E kérdésekben a politikai rendszerváltás óta nem történt kísérlet nemhogy társadalmi, de a politikai eliten belüli konszenzus kialakítására sem. Bár egyelőre még gyengén artikulált, de erősödő társadalmi elégedetlenség, benyújtott számlák, eldöntetlen alapkérdések és jelentősen romló külső egyensúlyi helyzet - 1994 második felében ezek voltak a politikai-gazdasági helyzet legfőbb jellemzői.
Mind a késő-kádári technokrácia krémje, mind a demokratikus ellenzék annakidején az állampárttal-pártállammal szemben szerveződött csoporttá és alakította ki egymással való kapcsolatát. A politikai rendszerváltás után bekövetkező szétesés ük után újjászerveződésük a keresztény-konzervatív uralkodó renddel, pontosabban annak szélsőjobboldalával szemben indult meg. Miután ez a harc energiáik jó részét lekötötte (és értelmiségi holdudvaruk is döntően ezzel foglalkozott), az ország előtt álló választási lehetőségek szociálliberális alternatíván belüli végiggondolása neln történt meg, és' az ezekkel a felismerhetetlenségig összefonódott személyi hatalnü konfliktusok is a szőnyeg alá söpörtettek. Ebből egyenesen adódott, hogy a csúcshatalmi pozíciók meghódítása, a közös ellenségkép másodszori szétmállása (pontosabban a közös ellenség jelentős gyengülése) mindezt robbanásszerűen hozta felszínre. A késő-kád~íri technokrácia krémjének tagjai látványos vetélkedésbe kezdtek, ez pedig a másod-harmadvonulatokat is tovább differenciálta, mely folyamat másik mozzanata a politikai elithez tartozó csoportjaik balratolódása. A SzDSz vezetését és frakcióját egyre élesebben osztotta meg a késő-kádári technokrácia különböző csoportjaihoz való viszony. 1995 januárjának végén Békesi László pénzügyminiszter benyújtotta lemondását, melyet Horn Gyula miniszterelnök elfogadott. Átmeneti habozás után a miniszterelnök a gazdaságirányítás kulcspozícióba a késő-kádári technokrácia krémjének két, Békesihez és az SzDSz-hez közel álló személyiségét - Bokros Lajost (pénzügyminiszternek) és Surányi Györgyöt (a Magyar Nemzeti Bank elnökének) jelölte. Ezzel ismét helyreállt a rendszerváltó elitek vizsgált csoportjainak kapcsolata. Ez volt a bázisa annak, hogy márciusban a kormány a szociális kiadások lninden korábbinál keményebb lnegnyirbálását hirdette meg, miközben látványos gesztusokat tett a nagytőke felé. Vagyis a korábbi egyoldalú restrikciót a gazdasági elit
ELIT
kedvezményezés ével váltotta fel, ideológiája szerint így kívánva megalapozni egy majdani növekedés feltételeit. A rendszerváltó elitek kapcsolatának regenerálódása azonban csak átmeneti. Ezt jelzi az 1995 nyarának végén kirobbant, hosszan tartó koalíciós válság, mely több tényező egymásra hatásaként alakul ki. Egyrészt - a úagytőkének tett engedmények ellenére - a gazdasági elit a Bokros-csomaggal csak szavakban ért egyet, különböző lobbyjai jelentős nyomást gyakorolnak a kormányzatra a restrikciós gazdaságpolitika fellazÍtásáért. (Ez nem új jelenség, 1978 óta a gazdasági elit minden megszorításnál ellenakcióba lépett és minél erősebbek voltak a belső piac szíílcítésére irányuló törekvések, annál erősebb volt a lobbyk ellencsapása). Továbbmenve: mivel a megszorító intézkedések rákényszerítik a gazdasági elitet és a különböző érdekcsoportokat arra, hogy felmentésekérr, kedvezményekért és kivételezésekért a politikusokhoz forduljanak, ennek folyományaként a klientúraépítés még soha nem volt olyan erős Magyarországon, mint az MSzP-SzDSz koalíció alatt. Patrónusai akaratéÍtól elszakadó, új, erős lobbyk sokasága született - a restrikciós politika így maga szüli meg az önmagát fellazÍtó erőt. Másrészt a koalíciós partnerek egymás ellen fordulásában szerepet játszik az is, hogy érzékelvén a társadalom bizalomvesztését, mindkét párt elbizonytalanodott, és ebből származó agressziójukat egymás ellen fordítják. Más megközelítésben: az erő nyilvános felmutatásának nincs más terepe, mint az egymás támadása. A válság leglényegesebb oka azonban abban keresendő, hogyarendszerváltó elit, közelebbről a Békesi- majd Bokros-csomag mögött álló közgazdászelit nem tudott kreatív 1l1ódon reagálni arra a történelmileg egyedülálló kihívásra, melyet az államszocializmus hirtelen összeomlása jelentett. A 80-as évek reform-közgazdaságtanának az az alaptézise, mely szerint "minél kisebb az állam, annál jobb", alkalmasnak bizonyult az államszocialista rendszer felbomlasztására, de csődöt mond a politikai rendszerváltás után bekövetkező zuhanásszertí gazdasági összeomlás és a belőle származó társadalmi-szociális feszültségek kezelésében. A rendszerváltó elitek képtelenek a 80-as években rögzült filozófiáik revideálására, ezen belül az állam és a gazdaságpolitika szerepének újraértelmezésére. A probléma állandóan a levegőben lóg - és a kormányzati funkciók új raértelmezésének képében ez a koalíciós válság első számú katalizátora. Mivel pedig a tisztázására a sokasodó társadalmi feszültségek közepette már nem lesz idő és erő, a koalícióra a permanens válság, majd a szal{adás vár - a rendszerváltó elitek kapcsolatának regenerálódása nem lesz tartós.
Mit várhatunk az új
elittől?
Új eliten immár a létrejött hatalmi szerkezet egészét értem. 1989-ben a következőket írtam az új elit várható teljesítményéről: "Az ország gazdasági helyzete nem fog számottevően javulni, sőt inkább a válság elmélyülése valószínű. Ugyanaklwr a jövedelmi különbségek ugrásszerű növekedése várható, de ez alapvetően nen1 a piac értékítéletét fogja tükrözni. Az új elit várhatóan nyugat-
SZALAI ERZSÉBET: AZ ELITEK METAMORFÓZISA
597
európai életszínvonalat ér el. Az egyik legjövedelmezőbb terület az »új« gazdasági mechanizmus pénzügyi és vállalati intézményrendszerének kialakításában való részvétel lesz. A másik oldalon megjelenik a tömeges szegénység ... Nem kizárt, hogy a gazdasági lecsúszás folyamatának megállítására a bürokrata új elit reformdiktatúra bevezetésével fog próbálkozni ... Ez azonban szerintem nem reális alternatíva. Még ha az erős pártok megnyerése, valamint a nagyvállalati menedzser új elit leszerelése sikerülne is, és az érdekeit nem, vagy csak gyengén artikuláló rétegeket kívül lehetne is rekeszteni a politikai arénán, az elitek delllokráciáját és a külföldi tőke biztonságát gyakori éhséglázadások zavarnák meg. Úgy gondolom, a társadalom lázas állapota előbb riasztaná el a valóban jelentős nagyságrendű külföldi tőkét, mintsem hoz a dékából jól lehetne lakatni a szegényeket és a közép osztály nagyobbik, lefelé tartó rétegét. Az elégedetlenség letörése kemény, kíméletlen módszereket követelne ezek azonban a Nyugatot járt új elinői idegenek, és az erős diktatúrát a nyugati politikai közvélemény (melynek értékítélete az új elit számára fontos) sem nézné jó szemmel. Végül az új elit erejének gyengülése várható, mivel a gazdasági és szociális feszültségek erősödésével éleződni fognak belső konfliktusai ... Nem lesz tehát seIn radikális reform, sem diktatúra. Ami várható, az egy autoriter, de nem diktatórikus politikai berendezkedés és a társadalom alapvető en rendies jellegének fennmaradása - nyugat-európai színekben. Ez a rendszer azonban a szociális feszültségek egyre erőtejesebb növekedése miatt valószínűleg nem lesz tartós, de társadalmi empátia hiányában fenyegetettségét az új elit várhatóan nem fogja időben felismerni." Többé-kevésbé ezt látom a jövő egyik alternatívájának ma is. (A társadalom rendies jellegének fennmaradása igényel magyarázatot - ezen azt értem, hogya Hlár kialakult gazdasági elitcsoportok ellenállása miatt nem jön létre valódi piacgazdaság, mind a hatalom belső viszonyaiban, mind a társadalom széles rétegeinek körében fennmaradnak az informális, egyedi alkumechanizmusok, és ezen keresztül konzerválódnak a patrónus-Idiens viszonyok.) A társadalmi feszültségek talán nem fognak robbanásig éleződni - az emberek többsége fáradt és enervált, ismét hajlamossá vált puszta túlélésre berendezkedni. De az ilyen áron megmaradó, látszólagos társadalmi béke sem kecsegtet túl sok jóval: a kormányok hangsúlyozott igyekezete ellenére többen menekülhetnek majd a fekete gazdaságba, mint bármikor (tovább színesÍtve piacgazdaságunl~ olaszos jellegét), aki teheti, külföldre távozik, aki pedig nem talál különutakat, az a szegények számát gyarapítja. Nem biztos, hogy ez az alternatíva elkerülhető. Mégis törekedni kell rá. Ezért lenne fontos a civil társadalom felélesztése, a politikától független, vagy függetlenedni vágyó gazdasági szereplők megerősödése és az autonóm értelmiségi szerep fennmaradása.
SZALAI ERZSÉBET
