Elisabeth Scott
Feloldódás
A tolókocsiba kényszerült szép fiatal lány még a kórházban ismerkedik meg Kristy nővérrel, s annyira ragaszkodik hozzá, hogy bátyja házi ápolónőként alkalmazza. Mark sokat vitatkozik Kristyvel, ugyanakkor el kell ismernie, hogy a lány puszta jelenléte megváltoztatta az életét. Átformálja a szerelem, ridegsége feloldódik, ami végül a húgára is nagy hatást tesz… Eredeti címe: Laura’s Nurse (1995)
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
1. FEJEZET Egyetlen ápolónőnek sem lehet kedvenc betege. Kirsty tisztában volt ezzel az alapszabállyal. Nagyon vigyázott tehát, hogy ne szenteljen több időt és figyelmet Laura Barnardnak, mint a többi betegnek a sebészeti osztályon. Kölcsönös rokonszenvüket azonban nem tagadhatta le. A fiatal dél-afrikai lány három hónapja feküdt a Szent Lukács Kórházban. Annak idején Kirsty épp a nővérszoba felé tartott, amikor Laurát kigördítették a műtőből. – Autóbaleset – vetette oda Maclean főnővér. – Combnyaktörés. Megoperálták, és mindjárt kap egy szép gipszet. Martin doktor nyújtókötést rendelt. – A főnővér ellenőrizte a feszítősínt, aztán elégedetten bólintott, majd szigorú hangon hozzátette: – Kirsty nővér, Mrs. Jonesnak az ötösben megint baj van az emésztésével. Beszéljen a fejével! Magának talán elhiszi, mennyire fontos, hogy ne mozogjon. Maradjon abban a helyzetben, ahogy beigazítottam. Kirsty Cameron az ötös kórterembe sietett. Tizedszerre is elmagyarázta az idős hölgynek, ha forgolódik, rosszat tesz az emésztésének. – Jobb lenne, ha így maradna, Mrs. Jones. A nyombélműtét komoly beavatkozás. Fogadjon szót, úgy hamarabb gyógyul meg. A nyílt, egyenes beszéd, mint mindig, most is bevált. – Köszönöm, aranyom! – Mrs. Jones egy cseppet sem látszott bűntudatosnak. – Remélem, nem kapott ki miattam a főnővértől. Mindig elfelejtem, hogy nyugton kellene maradnom. – Az asszony izgatott kíváncsisággal az ajtó felé fordította a fejét. – Nini, új ágyszomszédom érkezett! Kirsty segített a műtősnővérnek betolni a fiatal lányt, aki még nem tért magához az altatásból. Bejött a sebész főorvos, Martin doktor, és beállította a nyújtósínt. – Azonnal vért kell kapnia – fordult Mrs. Macleanhez. – Az izomszövetek súlyosan megsérültek. Az egész műtéti terület tele volt csontszilánkkal, és a beteg rengeteg vért veszített. – Martin doktor komoran csóválta a fejét. – Ezek a mai fiatalok! Csak száguldoznak, és ügyet sem vetnek a veszélyre! A másik két lány is megsebesült, de szerencsére komolyabb sérülést nem szereztek. Két-három nap múlva elengedhetjük őket. Ez a szegény gyerek viszont Jó ideig itt nyomja majd az ágyat. Ő ült a vezető mellett. Az új beteg még mindig nem ébredt fel. Milyen fiatal! – gondolta Kirsty. A haja szőke, és a bőrén a sápadtsága ellenére is meglátszik a trópusokon élő fehér emberek jellegzetes barnasága. Szegényke! Szörnyű dolog balesetet szenvedni, ráadásul ilyen távol az otthontól! A lány két nap alatt kiheverte az altatás utóhatását, és a baleset okozta megrázkódtatás is enyhülni látszott. – Ismer valakit Edinburgh-ban, Laura? – kérdezte tőle a fiatal ápolónő. Laura Barnard megrázta a fejét. – Senkit. Margie, Jenny meg én évfolyamtársak vagyunk Stellenboschban, nem messze Fokvárostól. Európában töltöttük a szünidőt, épp a jövő héten akartunk hazarepülni. Skócia északi részébe készültünk. Jenny nagymamája Invernessből származik, és szerettük volna megtudni, élnek-e ott rokonai. A barátnőm teljesen kiborult, amíg a mentőket vártuk. Rémesen furdalja a lelkiismeret. Pedig nem ő tehet a szerencsétlenségről. Az a kocsi úgy száguldott elő a mellékutcából, mintha versenypályán lett volna.
2
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
Amint megengedték, a két barátnő meglátogatta Laurát. Hamarosan azonban elbocsátották őket a kórházból. Siettek, hogy elérjék a londoni járatot, és onnan továbbrepüljenek Dél-Afrikába. Laura magára maradt. Ahányszor Kirsty az ágyához lépett, szívbe markoló szomorúságot látott a lány nagy kék szemében tükröződni. A fekete hajú, csinos Cameron nővér eredetileg Perthből jött, és eleinte senkit sem ismert Edinburgh-ban. A Szent Lukács Kórházban töltött évek alatt aztán összebarátkozott néhány hozzá hasonló korú lánnyal. Most afféle látogatási ügyeletet szervezett Laura számára. Védence eleinte félénk volt, és zárkózott, de később egyre inkább örült, amikor felkeresték Kirsty barátnői. Egyszer, amikor egy Dél-Afrikából érkezett levelet adott át Laurának, Kirsty nem tudta tovább türtőztetni a kíváncsiságát, és megkérdezte: – A családjából nem jön el valaki meglátogatni magát? A lány elkomorult. – A bátyámon kívül senkim sincsen. A szüleim meghaltak. Mark orvos, egy magánklinikán rendel, és rengeteg a betege. Nem hagyhatja őket cserben, de rendszeresen beszél telefonon Martin doktorral, és minden héten ír nekem. – Azonnal hazautazik, ha leveszik a gipszet? – Ezen még nem gondolkoztam – vágta rá gyorsan Laura. Túlságosan gyorsan, vélte az ápolónő. – Furcsa lesz talpra állni, felkelni… – Az még odébb van. Először rendszeres gyógytornával meg kell erősíteni a lábizmait. Persze, ennek jelentős részét otthon is elvégezheti. Gondolom, már alig várja, hogy kiszabaduljon innen! Biztosan szeretné ott folytatni az életét, ahol abbahagyta. A szőke lány nem válaszolt. Zavartan horgasztotta le a fejét. Kirsty később sűrűn emlékezett vissza erre a beszélgetésre. Ekkor még derűlátóan ítélte meg Laura esélyeit. Úgy vélte, ennél szakszerűbb ellátást nem is kaphatott volna. Gondosan ügyeltek rá, nehogy vérkeringési zavarok lépjenek fel nála. Lelkiismeretesen ellenőrizték, nem nyomja-e a kötés a sérült lábát, naponta többször is megvizsgálták a bokáját, a lábujjait, nem kékül vagy dagad-e. Mindenkit váratlanul ért, ami ezután történt. Semmi a világon nem utalt rendellenességre, minden a legnagyobb rendben ment, és mégis… Amikor levették végre a gipszet, Laura holtsápadtan suttogta: – Nem tudom megmozdítani a lábamat. Maclean főnővér és Martin doktor egymásra nézett. – Elszokott a járástól, Laura – próbálta megnyugtatni a lányt az orvos. – Három hónapja fekszik, ne felejtse el. Semmi ok az aggodalomra! Holnap újra megnézem magát. Addigra sokat változhat a helyzet. – És mi lesz, ha soha többé nem tudok járni? – Laura hangja reszketett a félelemtől. – Hogyha… A sebész megveregette a kezét. – Ezt hallani sem akarom, kedvesem! Holnap felhívom a bátyját. Le merném fogadni, hogy akkor már jobb híreket mondhatok neki. A lány állapota azonban nem javult. – Meg sem bírom mozdítani a lábam. Mi történt, doktor úr? – dadogta kétségbeesetten. Homlokán izzadságcseppek gyöngyöztek, arca fehér volt, mint a fal. – Rendbe fog jönni! Biztos vagyok benne! – szólt határozott hangon Martin doktor, de Kirsty némi aggodalmat olvasott le az arcáról. – Mindenesetre elvégzünk néhány szokásos vizsgálatot. Szerintem megoldódik ez a gond. Kérem, legyen türelmes! Nincs oka az izgalomra. Másnap Laurát egyágyas szobába vitték a nagy, napsütéses kórteremből.
3
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
– Martin doktor utasítása – közölte Maclean főnővér Kirstyvel. amikor az átvette váltótársától a szolgálatot. A kórházban nem volt szokás vitatkozni az utasításokkal, és az indokok után kérdezősködni. – Miért? – tudakolta mégis a fiatal ápolónő. – Laura jól érezte magát abban a kórteremben. Ő mondta. A járás-kelés, a többi beteg társasága némi változatosságot jelentett… Szerencsére a főnővér méltányolta az egészséges kíváncsiságot, és szemrehányás nélkül válaszolt: – Mert Martin doktor így látta jónak. – Mielőtt Kirsty szóra nyithatta volna a száját, Mrs. Maclean még hozzátette: – Tulajdonképpen Laura bátyja tanácsolta a változtatást. Szerinte a különszobában a beteg jobban kipihenheti a vizsgálatok fáradalmait. Természetesen továbbra is mi viseljük gondját. Most pedig foglalkozzék inkább Mrs. Jonesszal! Holnap hazaengedjük őt. Ezzel a főnővér befejezettnek tekintette a beszélgetést, Kirsty befogta a száját és engedelmeskedett. Amíg azonban Mrs. Jones és a többi hölgy vérnyomását ellenőrizte, egyre dühösebb lett Barnard doktorra, Laura bátyjára. – Mit képzel magáról ez az afrikai kuruzsló? – méltatlankodott mérgesen a raktárban munkatársának, Pat Turnernek. – Utasítgat minket több ezer kilométerről?! Pat gyakorlott mozdulatokkal tornyozta fel az ágybetéteket. – Ezek a tanulónővérek! – morogta fejcsóválva. – Vissza kellene hívnom a kis csitriket! Ez az ő dolguk lenne! – Lemondóan legyintett egyet, és csak utána válaszolt Kirsty megjegyzésére. – Egyébként a mi Martin doktorunk unokaöccse egy éve azon a klinikán dolgozik, ahol Laura testvére a vezetőség tagja. Így azt hiszem, már világosabb a helyzet… – Ezért kell nekünk úgy táncolni, ahogy ő fütyül? – csattant fel Kirsty. Minél többet tudott meg Mark Barnardról, annál jobban utálta. Kirsty jól sejtette, a Barnard lány valóban magányosnak érezte magát egyszemélyes szobájában. Amikor a nővér szóba hozta a dolgot, Laura elpirult. – Ó, igazán nincs okom panaszra! – vágta rá. – Ha egyszer Mark így találja helyesnek… – Hány éves maga, Laura? Huszonkettő? Mindenesetre már nem gyerek. Hát nincs önálló akarata? – Eddig is mindig mindenről Mark gondoskodott. Tíz évvel idősebb nálam, és én… csak tizenkettő voltam, mikor elvesztettük a szüleinket. Nem, Kirsty, inkább itt maradok. Az ápolónő körülnézett, nincs-e a közelben Maclean főnővér. – Szólítson inkább a vezetéknevemen. A kórházban nem nézik jó szemmel, ha a betegek túl bizalmas viszonyban vannak a személyzettel. Megszólalt a csengő. Piros fény jelezte, hogy a hívás a nagy kórteremből jön. Kirsty elsietett. A dolgozók felét ledöntötte a lábáról a járványos influenza, úgyhogy a nővér azt sem tudta, hol áll a feje. A következő napokban a helyzet csak rosszabbodott. A műszak végére Kirsty Cameron lába már remegett a fáradtságtól. Maclean főnővér is belázasodott. A lány helyettesítette őt. Ez nagy kihívást Jelentett a számára, és vegyes érzelmekkel látta el a feladatát. Egyrészt büszke volt, amiért rá esett a választás, másrészt azonban szorongással töltötte el a rendkívüli felelősség, amellyel ez a beosztás járt. Egyik este, már Jóval a munkaidő letelte után, amikor épp a napi jelentést körmölte, megszólalt Laura szobájának a csengője. Kirsty menet közben még bekukkantott a nagy kórterembe, de látta, hogy itt minden rendben van, Pat és a tanulónővér elfoglaltan sürög-
4
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
forog a betegek körül. Helyére igazította elcsúszott főkötőjét, és a folyosó végére sietett. Furcsa, torokszorító érzése támadt. Laura soha nem szokott csengetni… Amint a különszobához ért, a csengő újra hosszan és erőszakosan felberregett. – Sajnálom, Laura – nyitott be. – Tudja, milyen sok a dolog… – kezdett rá, de azon nyomban el is hallgatott. Az ágy mellett álló, sötét hajú, napbarnított bőrű férfi még mindig a csengő gombját nyomta. Rosszallóan vonta össze sűrű szemöldökét. – Én is sajnálom, nővér, de nem tudhattam, hogy ennyire elfoglalt itt a személyzet – szólt nyersen, némi gúnnyal a hangjában. – Azt viszont tapasztalom, hogy elég sok időbe telik, míg előkerül valaki. És ha a húgomnak sürgős segítségre lenne szüksége? A húga! Ó, tehát ez Barnard doktor, személyesen! Kirsty kihúzta magát. Százhetvenkét centijével senki nem tartotta alacsonynak, de az idegen orvos mégis felülről nézett le rá. – Amint meghallottam a csengetést, azonnal indultam – felelte hűvösen az ápolónő. – Valami baj van, Laura? A beteg lány elpirult. – Nem én csengettem – mentegetőzött. – Mark most érkezett, és… – Az ügyeletes főnővérrel akarok beszélni – vágott a szavába a bátyja. – Hol van? Kirsty felszegte az állát. – Maclean főnővér beteg. Én helyettesítem. Mark Barnard fölényesen pillantott a nővér kitűzőjére. – És Martin doktor? – A férfi válaszra sem várva hátat fordított, majd leakasztotta a kórlapot az ágy lábáról. Kirsty szóra nyitotta a száját, az orvos azonban hirtelen felkapta a fejét, és visszanézett rá. Sötét szeme haragosan villant meg. A skót lány úgy határozott, inkább hallgat. Sarkon fordult, és visszament a nővérszobába. Folytatta a munkáját, de a keze reszketett az elfojtott méregtől. Alig írt le egy fél mondatot, kopogtattak az ajtaján. – Kérem, Cameron nővér – nyitott be Mark Barnard. – Tudatná Martin doktorral, hogy megjöttem? – A kérés inkább parancsnak hangzott. – Értesítem a titkárnőjét. – Kirsty igyekezett hűvösen és nyugodtan viselkedni. – A főorvos úrnak ma műtétje van. Mit üzen neki? – Megjöttem Dél-Afrikából. Szeretnék minél hamarabb találkozni vele. A lány felhívta a titkárnőt, és röviden közvetítette Barnard doktor kívánságát, majd kezébe vette a golyóstollat, jelezve, hogy dolga van. A pökhendi orvos fenyegetően az íróasztala elé lépett. – Jobb, ha tőlem tudja, nővér, egyáltalán nem vagyok elégedett a húgom kezelésével. – Amennyiben? – kérdezte kihívóan Kirsty, mire Mark Barnard mogorván folytatta: – Ellenőrizték, nem lépett-e fel vérkeringési zavar, amíg gipszben volt a lába? Károsodhatott a mozgatóideg is. – Semmi jel nem utalt vérkeringési rendellenességre, Barnard doktor. Martin főorvos úr a lehető legalaposabban vizsgálta meg többször is a húgát. Továbbá tanácskozásra hívott hozzá két baleseti sebészt meg két ideggyógyászt. Egybehangzóan azt állapították meg, hogy Laura bénaságának nincs semmiféle szervi oka. Mark Barnard a homlokát ráncolta. – Ma már újfajta elektronikus műszerrel követhető a csonttörés gyógyulásának a folyamata. Megcsinálták ezt a tesztet a húgomnál? Ha nem, sürgősen pótolják! Kirsty felállt. – Ezt Martín doktorral beszélje meg. Most pedig elnézését kérem, de a munkaidőm már egy órája lejárt.
5
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
Micsoda lehetetlen, fennhéjázó alak! – bosszankodott a lány, míg magára vette téli köpenyét. A kórház és a nővérszállás közötti fedett átjáró, a „sóhajok hídja” nem védte meg az átkelőket a jeges decemberi széltől. Talán udvariasabban kellett volna bánnom vele, töprengett Kirsty. „Igen, Barnard doktor!” .Ahogy parancsolja, doktor úr!” Az ápolónőnek így illendő beszélni egy orvossal. Fütyülök rá! Megjátssza itt a főorvost, de sebaj. Néhány nap múlva hazaviszi a húgát, és nem idegesít többé engem! Kirstynek igaza lett, de csak félig. Nem egészen úgy történtek a dolgok, ahogy képzelte. Jöttek-mentek a legkiválóbb szakorvosok, összedugták a fejüket, ide-oda telefonálgattak. Az osztály rendje fenekestől felfordult. Kirsty cinnyit azonban kénytelen volt elismerni, Barnard doktor nem várja el tőle, hogy napi munkáját elhanyagolva egyfolytában Laura körül nyüzsögjön. Az orvos hamar felismerte, milyen kis létszámú a személyzet az elvárásokhoz képest. Egyetlen dolog lepte meg a lányt: kivétel nélkül minden nővér lelkesedett a magas, széles vállú dél-afrikai férfiért. – Micsoda szeme van! – áradozott kávézás közben Pat. – Láttál már ilyen átható pillantást? Tisztára, mint Gregory Peck fiatal korában. – Épp ilyet rendelt a háziorvosom! – csatlakozott ábrándosan az előtte szólóhoz az egyik nővértanuló. – Irigylem a napbarnított bőrét. Biztosan az egész teste egyenletesen barna. És a hangja! Mély és bársonyos… Elhallgatnám napestig. Amikor a harmadik lány is dicsőíteni kezdte a vonzó doktort, Kirsty hangos csörömpöléssel letette a csészéjét. Hirtelen elfutotta a pulykaméreg. – Rémesek vagytok! Nincs rajta semmi különös. Folyton morcos képpel mászkál, ráadásul elvárja, hogy mindenki azonnal pattanjon, ha csak füttyent egyet. Kirsty tisztában volt vele, hogy elfogult és igazságtalan, de nem is akart tárgyilagos maradni. Barnard doktor egyszerűen az idegeire ment. Sietősen kihörpintette a kávéját. – Gyerünk, lányok! – terelte másra a szót. Remélte, legalább olyan határozott a hangja, mint Maclean főnővéré. – Az irodában megtaláltok! Az étkező ajtajából azért még visszafordult. – Pontosan ilyen basa való nektek, libuskák! – jegyezte meg gúnyosan. A folyosón – mit tesz isten – épp a megvetett férfi bukkant fel előtte hirtelen. – Ó, Cameron nővér! – üdvözölte az imént emlegetett bársonyos hangján Mark Barnard. – Éppen magát keresem. Vajon hallotta-e, amit mondtam? És ha igen, megneheztelt-e érte? Az arckifejezése mindenesetre erre vall… – Ilyenkor rövid kávészünetet szoktam tartani. – Ez úgy hangzott, mintha mentegetőznék, gondolta Ingerülten a lány. – Szeretnék beszámolni magáriak a legújabb vizsgálat eredményéről. A törés tökéletesen gyógyult. Másutt kell keresnünk a bénulás okát. Kirsty ki nem állhatta ezt az embert, de elismerte, hogy valóban komolyan aggódik a testvéréért. – A többi lelettel is elégedett, Barnard doktor? – kérdezte útközben, az iroda felé menet. A férfi hallgatott egy sort. – Ahogy vesszük – szólalt meg végül. – Egy még hiányzik, de azt hiszem, attól sem leszünk okosabbak. Kirsty tétovázott. – Talán csak idő kérdése… Bízzunk a gyógytornában. Azt már otthon is végezheti. Szerintem jót fog tenni a húgának, ha hazautazhat.
6
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
Itt már nem tehetünk érte többet, fűzte hozzá magában. A férfi kitalálta a gondolatát, de szemlátomást nem törődött bele a tényekbe. Nyilván nem szívesen vitte volna haza Laurát ilyen állapotban. Arcára visszatért az ellenséges kifejezés. A nővér hirtelen támadt rokonszenvét mintha elfújták volna. – Nem adom fel ilyen könnyen – vágta oda szinte durván az orvos, majd megfordult, és bevonult a húga szobájába. Nincs igaza, morfondírozott magában Kirsty. Laurának valóságos kínszenvedést jelentenek az egymást érő vizsgálatok. Minden nappal fogy a reménye, egyre levertebb, és ezzel a gyógyulás lehetősége is csökken. Másnap Martin doktor, Mark Barnard és az ideggyógyász feltűnően soká időzött Laura szobájában. Amikor elmentek, Kirsty azonnal besietett a lányhoz. Ahogy előre sejtette, falfehéren, szeme alatt sötét karikákkal, nyomorúságos állapotban találta. – Nincs semmiféle orvosi magyarázat – mondta remegve. – Testileg-lelkileg rendben találtak. Miért nem tudok mégsem lábra állni? – Erre nem tudok szakszerű választ adni. Az én véleményem szerint egyszerűen meg kellene kímélnie magát a további kísérletektől és vizsgálatoktól. Egyelőre próbálja meg elfogadni a tényeket. Idővel javul majd az állapota. Meglátja, lassan, fokozatosan újra megtanul járni. – Kirsty könnyeket vett észre Laura szemében. Megkísérelte felvidítani a lányt. – Nem is sejti, mekkora szívtipró a bátyja! Az összes ápolónő róla álmodozik. Kétségbeesnek, ha maguk hazautaznak. Még a tanulónővérkék is odavannak érte. Laura picit elmosolyodott, és az ápolónő a sikeren felbuzdulva folytatta: – Persze, ami engem illet, nekem azért Róbert Redford jobban tetszik – kacsintott nevetve védencére. – Mintha egy kicsit öreg lenne már magához – vette a lapot Laura. – Lehet, de azért én szívesen megédesíteném az aggastyánéveit. Kirsty fáradozása meghozta gyümölcsét: a szőke lány szívből elnevette magát. Miközben kacarásztak, az ápolónő főkötője kioldódott. Éppen a megkötésével bajlódott, amikor belépett Laura bátyja. – Már itt sem vagyok, doktor úr! – Kirsty lopva a tükörbe pillantott. Csillogó szemével, kipirult arcával, összekócolódott hajával nem látszott éppen az ápolónők mintaképének. Mark Barnard kiment utána a folyosóra. – Látom, jó a kedve, nővér. Örülök, hogy nem búsul a húgomért. – Téved, Barnard doktor. Megpróbáltam őt egy kicsit felderíteni. Az irodába menet Kirsty nyugtatgatni igyekezett magát. Nem mindegy, mit gondol rólam? Ki nem állhatom ezt a rátarti orvost! Miért fáj mégis a megjegyzése? Nem értem… Szíve nagyot dobbant, mert hirtelen megszólalt a különszoba csengője. Mielőtt elindult volna, mély lélegzetet vett. A dél-afrikai doktor az ablaknál állt, és a szürke égből hulló havas esőt bámulta. – Intézkedtem a hazatérésünkről, Cameron nővér. – Szavait mintha az ablaküveghez intézte volna. – Ez lesz a legjobb Laurának – helyeselt Kirsty. – Van még valami… – A férfi végre ránézett. Arckifejezése zord volt, mint általában. – A húgomnak őrült ötlete támadt. Fejébe vette, hogy kérjem meg magát, hagyja itt az állását, és jöjjön velünk. – Az orvos nem is próbálta titkolni nemtetszését. – Természetesen Laurának szüksége lesz egy darabig segítségre, de szerintem ezt helyben is el tudnánk intézni. Én mindenesetre megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy magának valószínűleg esze ágában sincs a világ másik végére elutazni utána. Kirsty később már nem emlékezett rá, miért nem mondott azonnal nemet. Talán Barnard doktor modorától támadt fel benne ösztönösen is az ellenkezés, vagy csak a
7
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
kellemetlen skóciai decemberrel volt már torkig… Leginkább talán Laura könyörgő tekintete hatott rá. Keményen az orvos szemébe nézett. – Kérem, adjon egy nap gondolkozási időt. Holnap válaszolok.
8
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
2. FEJEZET Kirsty nem soká töprengett. Amúgy is gyakran érezte egyhangúnak az életét. Időnként elfogta a nyugtalanság, valami újra vágyott, izgalmasabbra a mindennapos kórházi robotnál. Most ezüsttálcán kínálták neki a lehetőséget. Igenis, elmegy Dél-Afrikába, és gondját viseli ennek a bájos, rokonszenves lánynak. Egyébként sem kötötte semmi Skóciához. Akadt ugyan néhány udvarlója, sót találkára is eljárt néha, de még nem találta meg az igazit. Szabad, akár a madár! Maclean főnővér meggyógyult, és a többi ápolónő is sorra munkába állt. Az osztályon újra a régi kerékvágásban haladt minden, Kirsty tehát nyugodt lélekkel felmondhatott. – Igazán szeretné, ha magukkal mennék? – kérdezte másnap Laurát. A szőke lány komolyan nézett rá nagy, kék szemével. – Nem is tudom, mihez kezdenék odahaza maga nélkül. Ilyen állapotban… – mutatott a tolókocsijára. – Kérem, fogadja el az ajánlatunkat! – Rendben van – szusszant egy nagyot az ápolónő. Később, amikor elhatározását Mark Barnarddal is közölte, a férfi kelletlensége láttán majdnem visszalépett. De csak majdnem. – Remélem, nem gondolja meg magát az utolsó pillanatban, Cameron nővér. Nehogy akkor szálljon inába a bátorsága, amikor már megvettem a repülőjegyét! – Amit ígérek, azt be is tartom. – Csalódni fog, ha arra számít, hogy majd érdekes élményekben lesz része. A bortermelő birtok, ahol lakunk, Fokváros és Stellenbosch között félúton, nem kínál éppen túl sok szórakozást. Nincs ott se színház, se mozi, se társaság. Kirsty kihúzta magát, és dacosan nézett a magas, széles vállú orvos szemébe. Hatalmas, fenyegető alak… Önkéntelenül is megborzongott. – Maga még nem ismer engem, doktor úr. Miből gondolja, hogy élek-halok a szórakozásért? – Nocsak! – vonta fel a szemöldökét gúnyosan a férfi. – A szíve mélyén megmaradt falusi kislánynak? Kirsty nyugodt maradt. Jobbnak látta nem válaszolni. – Jól van – vonta meg a vállát Mark Barnard. – Foglaltatok helyet magának is a repülőn. – Lehajolt és arcon csókolta a húgát. – Rengeteg az elintéznivalóm. Este még beugrom hozzád. Alig lépett ki a szobából, Laura felindultan fordult az ápolónőjéhez. – Sajnálom, Kirsty! Mark nem akar szándékosan goromba lenni magával. Hát erre nem tenném le a nagyesküt, gondolta az ápolónő. Mindegy, én azért sem hagyom magam kihozni a sodromból! – Legyen nyugodt. Laura! A bátyja meg én nem rajongunk egymásért, de majdcsak megleszünk valahogy. Majd nagy ívben elkerülöm, tette hozzá magában. Igen, ez lesz a legjobb… A munkatársnői pontosan úgy vélekedtek az utazásáról, ahogy azt Kirsty előre sejtette. – Nahát! Dél-Afrikába mégy Mark Barnarddal? – irigykedett Pat. – Nem vele, hanem Laurával. A doktor húgát fogom ápolni. Reméljük, hamarosan talpra áll, és nem lesz szüksége rám túl sokáig. Addig is láthatok valamennyit a nagyvilágból. Hogyan juthatnék el másképp a földgolyó túlsó oldalára? – Nem tudom, mennyit fogsz a nagyvilágból látni, de Mark Barnardot mindenesetre gyakran… – kuncogott Pat. – Szívesen cserélnék veled.
9
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
A tanulónővérke vihorászva helyeselt. – Szédült tyúkok vagytok! Mindig csak egy dolgon jár az eszetek! – förmedt rájuk Kirsty, de aztán ő is elnevette magát. Az utolsó hét hamar eltelt. Mark Barnard egy Edinburgh melletti utókezelő klinikán helyezte el a húgát. A doktor közben az egyetemen rendezett orvostanácskozáson vett részt. Kirsty néhány napra hazautazott Perthbe. Családja helyeselte az elhatározását. Mégis nehéz szívvel nézett le a gépről az Edinburgh-t elborító felhőkre. – Máris megbánta? – nézett rá az orvos. Ezt valóban részvéttel mondta, vagy csak én képzelem? – tanakodott magában a lány. – Egy cseppet sem. – A világ minden kincséért sem mutatkozott volna a férfi előtt bizonytalannak. Gyorséin megkérdezte Laurát, elég kényelmesen ül-e. A repülőgép csakhamar leereszkedett Londonban. Átszálltak a fok-városi járatra. Tizenhárom óra hosszat repülünk még! Végtelenül sok idő! – morfondírozott Kirsty. Ezen az sem változtat, hogy Barnard doktor a fényűző első osztályra váltott jegyet. Laura hamarosan álomba merült. Az ápolónő megigazította a párnát a feje alatt. Ő is elálmosodott. Mark Barnard felkapcsolta az olvasólámpáját, és belemélyedt néhány orvosi folyóirat tanulmányozásába. Kirsty fáradtan lehunyta a szemét. Ébredéskor a feje a férfi vállán nyugodott. Mielőtt ijedten elhúzódott volna, észrevette, hogy Laura bátyját is elnyomta az álom. Arcát Kirsty hajára támasztotta. A lány végtelennek tűnő ideig mozdulatlanul őrizte az orvos álmát, és közben szívdobogva azon tanakodott magában, mit mondjon, vagy mit tegyen, ha a férfi fel talál ébredni. Mark végül megmozdult. Jólesően nyújtózkodott egyet, majd ámulva nézett Kirstyre. Borotválkoznia kellene, gondolta kábultan a lány, mert az orvos borostás álla véletlenül az arcát súrolta. Volt valami meghitt, bizalmas ebben az érintésben. – Egész másképp fest, ha nincs egyenruhában, Cameron nővér – Jegyezte meg Barnard doktor. Kirsty nem tudta eldönteni, csodálkozó vagy gunyoros-e a hangja. Mindenesetre izgató… A lány zavartcin igazgatta zilált haját. Még szép! – gondolta. Persze hogy másképp nézek ki farmerben és pólóban, mint keményített köténnyel, főkötőben. Örömmel vette észre, hogy Laura is felébredt, így legalább nem kellett folytatnia ezt a kellemetlenül induló beszélgetést. – Igazán abbahagyhatnád már ezt a Cameron nővérezést, Mark! – szólalt meg az orvos húga. Az utolsó napon a Szent Lukács Kórházban Kirsty felajánlotta, hogy tegeződjenek, és Laura örömmel egyezett bele. Mark felállt. – Megyek, megmosakszom és megborotválkozom. Egyébként igazad van, Laura. Le kell szoknom a hivatalos megszólításról. Ugye Kirsty a keresztneve? Később a légikisasszony narancslevet, majd reggelit szolgált fel. – Soha nem láttam még napfelkeltét repülőgépről – jegyezte meg az ápolónő. – Figyeld majd meg, milyen a hajnal a pusztaságban! – lelkendezett Laura. – Meg a naplemente a hegyekben! – Ugye örülsz? – puhatolózott Kirsty. Akárhányszor az otthonáról érdeklődött, Laura vagy másról kezdett el beszélni, vagy csak röviden, kelletlenül válaszolt. Most sem felelt azonnal. – Persze, természetesen – suttogta. Aztán, mint aki önmagát akarja meggyőzni, hozzátette: – Igen, örülök, hogy újra itthon lehetek. A Table-hegy lenyűgözően rajzolódott ki az ég sötétkék háttere előtt. Mögötte ködbe vesző távoli hegylánc derengett.
10
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
Ha száz évig él Kirsty, akkor sem felejti el azt a látványt, amely Bloemenkloofban, Barnardék házánál fogadta. A halványkék hegyvonulat fenségesen nyújtózott a láthatáron, a napsütötte, vakítóan fehér falú, nádtetős épület pedig olyan volt, mint valami csodaszép színházi díszlet. A ház egyik oldalán dús bougainvillea-bokor pompázott bíborpiros, tölcsér alakú virágaival. A széles verandát árnyékba borította a farácsra futtatott vadszőlő. Kiszálltak a terepjáróból. – Csodálatos! – sóhajtotta Kirsty. – Itt úgy mondják a verandát: „stoep” – oktatta Mark Barnard. A nővérke egy röpke pillanatig azt hitte, a férfi kisegíti majd a kocsiból, ám ekkor kitárult a nehéz tölgyfa kapu, és kihömpölygött rajta egy testes, nagydarab sötét bőrű asszony. A többiekre rá sem hederítve, egyenesen Laurához sietett. – Csakhogy hazahoztak végre, gyermekem! – szorongatta a lány kezét, majd szigorúan ráparancsolt az orvosra: – Vidd a szobájába! Fáradtnak látszik a drágáim. – Máris, Sarah – felelte engedelmesen a ház ura. Kirsty nem hitt a fülének. Ilyen is tud lenni Barnard doktor? – Minket félig-meddig Sarah nevelt fel – magyarázta a férfi, miközben az asszonyság méltóságteljesen bevonult a házba. – Először az én dadusom volt, később Lauráé. – Kiemelte húgát az autóból, közben a gépkocsivezető előszedte a tolókocsit. Laura a bátyja vállára hajtotta szöszke fejét. – Azután, hogy a szüleink lezuhantak a repülővel, Sarah lett az egyetlen támaszunk. Nem is tudom, mihez kezdtünk volna nélküle. Ugye, Mark? – Ahogy mondod. Ma sem boldogulnánk, ha nem lenne velünk. Tudja ő ezt nagyon jól. – Az orvos óvatosan beültette a lányt a tolószékbe, és elindult vele a ház felé. Kirstynek feltűnt, milyen erősen szorítja a férfi a fogantyút. Ujjpercei kifehéredtek barna kezén. A veranda lépcsőjénél a sofőr segített felemelni a tolókocsit. – Rámpát kell csináltatnom – ráncolta a homlokát Mark. – Sajnos, erre nem gondoltam. – Elkínzott mosolya láttán az ápolónő hirtelen szégyellni kezdte, hogy korábban olyan ellenszenvvel viseltetett iránta Előbb is rájöhettem volna, szidta magát. Csak a húga állapota miatt ennyire mogorva. Pimaszsága, fölénye mögött tanácstalanság, szánalom rejlik. Iszonyú érzés lehet egy orvos számára, ha nem tud sejteni a testvére baján. Kirsty elgondolkozva követte a többieket Laura szobájába. A tágas, világos helyiség a kikövezett udvarra nyílt. A férfiak kimentek, és az ápolónő átöltöztette betegét, majd sejtett neki kezet mosni, fésülködni. Egyszer csak Sarah jelent meg az ajtóban, egy tálcával a kezében. – Megvetettem az ágyadat, Laura. – Nem akarok ágyba bújni – nézett a lány esdeklően Kirstyre. – Nem vagyok beteg, csak… – Laura hangja elcsuklott. – Csak nem tudsz még járni – fejezte be a mondatot nyugodtan Kirsty, és körülnézett. – Ez csupán átmeneti állapot, biztos vagyok benne. Nem kell ágyba bújnod, de mit szólnál egy kis pihenéshez a pamlagon? Gyere, lefektetünk… – Sarah kicsit bizalmatlan arccal segített áthelyezni kedvencét a heverőre. – Úgy, és most jár nekünk egy csésze tea. Köszönök mindent, Sarah. Laura mohón kortyolta a jégbe hűtött italt, és némi habozás után megevett egy szendvicset is. Sarah, aki minden mozdulatát leste, elégedetten bólintott – Barnard doktor azt mondta, a szomszéd szoba legyen a magáé, nővér – fordult Kirstyhez. – A két helyiség között van a fürdőszoba. Az ápolónő már-már megkérte az asszonyt, szólítsa a keresztnevén, de aztán meggondolta magát. Sarah-n látszik, hogy maga szereti eldönteni, kivel legyen bizalmas, és kivel nem. A doktorhoz hasonlóan engedelmeskedett az asszonyságnak, és követte őt
11
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
egy valamivel kisebb, csinos szobába, amelynek egyik ajtaja szintén az udvarra nyílt Kirsty figyelmét elsőként a nagy, aranyszínű fával keretezett tükör vonta magára. Az ágy lábánál álló fiókos szekrényke ugyanolyan, a lány számára ismeretlen fából készült, mint a tükör rámája. Ideje lenne rendbe szedni magamat, vélte Kirsty. Lezuhanyozott és átöltözött. Felfrissülve, ciklámenszínű nyári ruhájában már elégedettebben mustrálgatta a tükörképét, noha nem bánta volna, ha bőre nem ilyen téliesen sápadt a Barnard testvérekéhez képest. Laura elszunnyadt. A nővérke könnyű takarót terített rá, majd lábujjhegyen kióvakodott az udvarra. Onnan az üvegajtón át belátott a védencére. Ha felébred, hamar mellette teremhet. Meglepődve állt meg odakint. Barnard doktor a nádfonatú kerti asztalnál ülve teázott, és közben a postáját nézte át. – Bocsánat, doktor! Nem tudtam, hogy itt van – mentegetőzött a lány. – Pedig itt vagyok, teljes életnagyságomban – felelte barátságosan a férfi, de közben fel sem nézett. – Üljön le, öntsön teát magának! – Köszönöm, már ittam. – Egy csészével több nem árt a hosszú repülőút után – mormolta szórakozottan az orvos. Csak ekkor nézett Kirstyre. Most nem szólt semmit, de a szeme, miközben a lányt méregette, sok mindent elárult. Az ápolónő bosszúsan érezte, hogy a füle hegyéig elpirul a fürkésző tekintettől. Rövid a ruhám, a csuda vigye el! – villant át az agyán. Meg aztán túlságosan ki is van vágva elöl és hátul… A férfi még mindig hallgatott, Kirsty pedig egyre kínosabban érezte magát. Végül nem bírta ki szó nélkül. – Szívesebben látna az egyenruhámban, Barnard doktor? Laura nem tartja szükségesnek, hogy viseljem, de amennyiben magának más a véleménye, felveszem. – Nem, felesleges. Én csak… meglepődtem, ennyi az egész. Vajon mitől lepődött meg? – morfondírozott a lány, de nem merte megkérdezni. Hirtelen kiszáradt a torka. A teáskanna felé nyúlt. – A medencénk a ház mögött van – váltott témát a férfi hirtelen. – Úszhat benne bármikor. Ha nem hozott fürdőruhát, Laura biztos szívesen ad majd egyet. Újra ez a fürkésző tekintet! Most úgy csillog a szeme, mintha valami mulatságos dolog járna a fejében. – Bár, ahogy jobban elnézem – folytatta a doktor –, a húgom holmija kicsi lesz magának. Na, tessék! Megint elpirultam, dühöngött Kirsty. – Igen, ő karcsúbb és alacsonyabb – igyekezett nyugodtan felelni. – Egyébként van nálam fürdőruha, és alkalomadtán szívesen úszom egyet. Köszönöm. Érdekes, otthon egészen másként viselkedik a doki. Valahogy lazább, barátságosabb… Mintha nem lenne már olyan ellenséges, mint Edinburgh-ban. Vagy képzelődöm csupán? – töprengett a lány. Mennyivel rokonszenvesebb! Én meg azt hittem, ki nem állhatom. Gyorsan másról kezdett el beszélni. – Gyönyörűek a növényei! Hogy hívják azt az édes illatú, fehér virágú bokrot? – Frangipaninak. Európában nem ismerik. Nézze csak azt a három különböző színű cserjét! Azoknak is csodás az illatuk. A nevük: „tegnap, ma, holnap.” Hiába is keresné a növényhatározóban. Csak itt terem meg, Dél-Afrikában. A medence mellé rózsákat ültettem. Tetszeni fog magának, ha érdekli a kertészet. – Szeretem a rózsát, de azt Angliában is eleget láthatok, Barnard doktor.
12
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
– Szólítson nyugodtan Marknak! – Mielőtt a lány válaszolhatott volna, az órájára pillantott. – Hűha! Már ilyen késő van? Viszontlátásra! Vacsoránál találkozunk. – Nagy léptekkel átvágott az udvaron, és eltűnt egy ajtó mögött. Kirsty megitta a teáját, közben az orvos szavai jártak a fejében. Lehet, hogy mégiscsak igaza van a munkatársnőinek… Talán kedvesebb ember, mint feltételezte róla. Laura kisvártatva felébredt. A pihenés szemlátomást jót tett neki. Kirsty besegítette a tolókocsiba, és az árnyékos udvarra gördítette. A hőség enyhült már, a virágzó bokrok illata ugyanakkor bódítóbbá vált. – A bátyád hazajön vacsorára. Illik nálatok estére átöltözni? – Á! – rázta a fejét a lány. – Hiszen csak hármasban leszünk. Hét órakor Kirsty betolta Laurát az előcsarnokból nyíló ebédlőbe. – Ez az „agtekamer”, a hall meg a „vorkamer” – magyarázta védence. A „vorkamer” előszobát jelent, az „agtekamer” meg egyszerűen a mögötte lévőt. A környéken a legtöbb ház hasonló a miénkhez. Ez 1820-ban épült, de vannak errefelé régebbiek is. A mi családunk csak mintegy száz éve él itt… – Laura hirtelen elhallgatott. Magas, fiatal férfi lépett be, és mindkét kezét előrenyújtva Laurához sietett. Napszítta szőke hajával, barnára sült bőrével kimondottan vonzó jelenség volt. – Drágám! – örvendezett. – Nagyon hiányoztál! De jó, hogy újra itthon vagy! – Lehajolt, hogy megcsókolja a lányt. Kirsty észrevette, hogy a száját célozta meg, de Laura elfordította a fejét. A fiatalember ajka az arcát érte. – Simon, bemutatlak Kirsty Cameronnak. Ő pátyolgat engem, amióta… na mindegy. Kirsty, ő az unokatestvérünk, pontosabban a másod-unokatestvérünk, de őt is Barnardnak hívják. Egyébként Simon a nagyfőnök a birtokon. Ő igazgatja a borászatot. A szőke dalia elismerően mérte végig az ápolónőt. – Nocsak! – szorongatta a kezét. – Hogyhogy eddig nem tudtam magáról, Miss Cameron? – mosolygott elbűvölően. – Szervusz, Simon! Amint látom, már megismerkedtél Laura ápolónőiével – szólalt meg az ajtóban Mark Barnard. – Gratulálok! – gondolta kesernyésen Kirsty. Félreérthetetlenül a helyemre tett! „Laura ápolónője.” Ez vagyok én, semmi több. Az orvos arcán nyoma sem maradt a délután látott baráti melegségnek. Ugyanolyan utálatosan nézett Kirstyre, mint odaát, Skóciában. Ezentúl egy cseppet sem törődöm vele, mit gondol rólam ez az ember, határozta el sértődötten a lány. Minél kevesebb dolgunk lesz egymással, annál jobb! Barnard doktor úr így akarja, és természetesen én sem kívánok mást. Elhatározása ellenére Kirsty azon kapta magát reggel, hogy csalódást érzett, amikor észrevette, hogy a ház ura már elment. – Korán kell indulnia – magyarázta Laura. – Stellenboschban rendel, és odáig húsz perc az autóút. – A szőke lány a tálalóhoz kormányozta tolószékét, ahova Sarah már kikészítette a gyümölcsöstálat, a vajat meg a lekvárt. A villájára szúrt egy szelet ananászdinnyét, ám az a szőnyegre pottyant. Laura elpirult. – Szörnyen ügyetlen vagyok… – suttogta. – Ne törődj vele! – Kirsty felkapta, és a csiszolt üveg hamutartóba dobta a gyümölcsdarabkát. Két tányért vett elő, és megrakta narancsgerezdekkel, dinnyeszeletekkel meg hámozott kivivel. – Szép ez a szoba – nézett szét szándékoséin időt hagyva Laurának, hogy megnyugodhasson. – Pompás az ebédlőtök, az „agtekamer”, de ez a szoba kedélyesebb, barátságosabb. A fény aranylóan villant meg az ablakkereten, és erről az ápolónőnek eszébe jutott megkérdezni, miféle fa is ez.
13
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
– Soha nem láttam még ilyet. – Sárga eperfa. A tengerpartról hozzák, Knysnából. Őseink többnyire ezt használták az építkezéseiknél. – Ebből készült az a csodaszép szekrényke is a szobámban. – Azt itt „kistnek” hívják. – Kist? Hiszen az Skóciában is ládát jelent! – A szó búr eredetű. Nem csoda, ha ismerős neked. Sarah lágy tojást, kávét, tejet meg frissen pirított kenyeret hozott. Reggeli után Laura felhívta a barátnőjét, Jennyt. Közben Kirsty kiment a konyhába. – Sarah, szeretném megkérni valamire. Ha lehet, készítse a reggelit egy alacsonyabb asztalra Laurának. Az asszony kifürkészhetetlen arccal hallgatott. – A tolókocsiból nehezen éri el a pohárszéket. Jobb lenne, ha ő szedhetne magának. Sarah még mindig nem válaszolt. Úgy látszik, a házvezetőnő véleménye szerint az én dolgom kiszolgálni Laurát, vélte Kirsty, de azért makacsul harmadszorra is belefogott: – Szívesen adok mindent a keze ügyébe, csak azt akarom, hogy amennyire lehet, érezze magát önállónak. A fekete asszonyság meg sem mukkant. Aztán egyszerre, mintha kibukkant volna a nap a felhők közül, elmosolyodott. – Helyes! Beállíttatok egy asztalkát a reggelizőszobába. – Sarah leszedte a tálcáról a csészéket. – Jó, hogy itt van nálunk, nővérke. Legalább néha nevet a mi kislányunk – tette hozzá kedélyesen. Laurát nehéz lett volna most megnevettetni. Már nem telefonált. Kezét a kagylón nyugtatva szomorúan, elmélázva üldögélt. – Sikerült beszélni a barátnőddel? – Igen – bólintott a szőke lány. – Holnap eljön hozzám. – Az jó lesz. – Kirsty előhúzott egy széket, és leült Laura mellé. – Bánt valami? – Tudom, butaság ezen bánkódni, de… képzeld, Jenny állást kapott, és irtó izgatott, mert végre dolgozhat. Én meg… – Kétségbeesetten a lábára mutatott. Kirsty gyorsan végiggondolta, mi lenne jobb: témát váltani, vagy hagyni, hogy Laura végre kiöntse a szívét. Talán jót fog tenni a betegének, ha szembenéz a tényekkel, és kibeszéli magából a nyomasztó gondolatokat. – Tanárképzőbe jártam, és gyógypedagógiára akartam szakosodni, de… Mark ellenezte. – Mark ellenezte? – ismételte hitetlenkedve Kirsty. – A te korodban már magadnak kell döntened. – Azt mondta, nem nekem való az a hivatás – rebegte zavartan a szőke lány. – Szerinte… hogy is fejezte ki magát? Túl nagy hatással lenne rám érzelmileg, és könnyen kedélybeteggé tehetne. – Talán van benne valami, de azért ne mondj le róla ilyen könnyen! – Kirsty dühbe gurult. – Az isten szerelmére! Hogy szólhat bele a bátyád abba, mit szeretnél tanulni? – Ha igazán akarnám, nem akadályozhatná meg – felelte nyugodtan Laura. – Ez is azon dolgok egyike, amelyeket az európai utazásom alatt akartam végiggondolni. Most azonban már nincs választásom. – De Laura! Hogy mondhatsz ilyet? – Jó, jó! Mondjuk inkább, pillanatnyilag… „Azon dolgok egyike, amelyeket végig akartam gondolni” – ismételte el magában Kirsty. Éppen megkérdezte volna, mi más megfontolnivalója akadt még ezenkívül
14
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
Laurának, ám ekkor az udvarról nyíló ajtó felől kaparászás, vinnyogás ütötte meg a fülüket. – Rufus! – derült fel a Barnard lány. – Engedd be, légy szíves! A szép, vörösesbarna, selymes szőrű ír szetter berohant, és boldogan ugrált Laura körül, azután pedig kéjesen élvezte, hogy kisebbik gazdája a füle tövét vakargatja. – Hol voltál tegnap, barátocskám? Nem láttalak! Sarah észrevétlenül jött be a szobába. A kérdésre ő válaszolt. – Megkértem Simont, tartsa magánál. Minek csinált volna itt felfordulást, amikor megérkeztetek? Úgy látszik, hazaszökött. – Az asszony szigorúan rászólt a kutyára: – Viselkedj rendesen! Rufus a farkát csóválta, kilógatta nyelvét, és reménykedve bámult Laurára. – Szeretne kimenni veled – közölte a nyilvánvaló tényt Sarah. – Akkor sétálunk egyet. Megkérnél valakit, Sarah, hogy segítsen leemelni a tolókocsimat a verandáról? – Fölösleges. Mark már megcsináltatta a rámpát.
15
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
3. FEJEZET Odakint szinte arcul csapta őket a hőség. A távoli hegyek felhőbe burkolózva, kék árnyakként lebegtek a láthatáron. Kirsty a szőlőskertek közötti széles, homokos úton tolta Laurát. A munkások között feltűnt Simon világos, szőke üstöke. A férfi meglátta őket, és vidáman integetett feléjük. Rufus, miután kitombolta magát, visszajött és türelmesen battyogott mellettük. Ahánnyal csak találkoztak a birtok munkásai közül, mindegyikük szívélyesen üdvözölte őket. Kezdetnek nem is rossz, gondolta az ápolónő. Kimondottan jó jel, hogy Laura hajlandó tolószékben mutatkozni. Visszatérésükkor a ház előtt egy szép sötétkék Mercedes állt a felhajtónál. – Itthon van Mark! – jegyezte meg Laura. – Pedig ebédre nem szokott hazajönni. A férfi az ebédlőasztalnál ült. Udvariasan felállt, amikor meglátta a lányokat, és a húgához lépett. – Látom, van már egy kis színed. – Kint jártunk a szőlőben Rufusszal. Jó messzire elmentünk. Majdnem a folyóig. – Jól tettétek. Kirsty figyelte a testvéreket. Kétségtelenül nagyon szeretik egymást. Viszont ez még nem jogosítja fel a doktort arra, hogy beleszóljon Laura életébe. El is határozta, nem hagyja szó nélkül a dolgot. A kávé után Mark felállt és kijelentette, hogy sebész barátja, Bill Brown további vizsgálatokat fog végezni Lauráin. Már meg is állapodtak az első időpontban. – Minél előbb, annál jobb. Bill holnap vár Fokvárosban. Ha nem tudok időt szakítani, Simon visz el. Ó, és mielőtt elfelejteném: holnapután eljön hozzád a gyógytornásznő. Minden további attól függ, mit mond Bill. Laura elsápadt. – Jaj, Mark, muszáj ezt? Hiszen épp eleget kísérletezett velem Martin doktor Edinburgh-ban. – Szeretném, ha Bill Brown is megnézne – szólt ellentmondást nem tűrő hangon a bátyja. – Bízd csak ezt rám! – Mark az órájára pillantott, és homlokon csókolta a húgát. – Rohanok, viszlát este! – bólintott Kirstyfelé. Laura alig bírta visszafojtani a könnyeit. – Mire való ez a sok kínzás? El sem tudod képzelni, milyen borzalmas mindig újra és újra hallani azokat a tudálékos szövegeket. „A bénulásnak nincsenek kimutatható, szervi okai.” A gyógytornász jöhet, mert tudom, hogy erősítem kell az izmaimat. A vizsgálatokkal azonban torkig vagyok! Kirsty eddigi véleményét csak megerősítette Laura szemmel látható felindultsága. – Rögtön jövök! – Kirohant, és még elérte Barnard doktort, aki éppen beszállni készült a kocsijába. – Mark, beszélnem kell magával! – lihegte. – Edinburgh-ban már mindent megpróbáltak. Okvetlenül szükségesnek tartja tovább gyötörni a húgát? – Kérem, ebbe ne szóljon bele! – A férfi tekintete elsötétült. – Én döntöm el, mit látok jónak, és mit nem. Kirsty azonban nem hagyta magát ilyen könnyen lerázni. – Ennyire biztos a dolgában? – Ennyire – vágta rá türelmetlenül az orvos.
16
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
A lány még mindig nem adta fel. – Egyszerűbb lenne, ha megmutatná a barátjának a skóciai leleteket. Mark Barnard megvető pillantásától Kirsty kicsit elbizonytalanodott. – Sajnálom – visszakozott. – Én csak azt látom, mennyire felizgatja Laurát ez a sok hercehurca. Nem bírja már újra hallani, hogy az állapotának nincs elfogadható magyarázata. Mark fenyegetően fordult a lány felé. – Nem tudnék többet a tükörbe nézni, ha csak ölbe tett kézzel ülnék, és hagynám a testvéremet abban az átkozott tolókocsiban senyvedni. Az én helyemben maga is egetföldet megmozgatna. – Ezzel beült az autóba, becsapta az ajtót, és vad iramban elhajtott. Délután Laura leveleket írt, s azt javasolta Kirstynek, sétáljon egy jó nagyot. Ezt itt folyónak nevezik? – nevetett magában az ápolónő a sziklán ülve, miközben lábát a hűvös vízbe lógatta. Visszafelé menet találkozott Simonnal. – Lent jártam a folyójuknál – mesélte neki. – Alig szélesebb egy skót patakocskánál. – Látná csak télen, Miss Cameron! – nevetett a férfi. – A „kloof-ból” lezúduló áradat tavaly még a hidat is elsodorta az esős évszakban. – Mi az a „kloof”? – Egy szűk szurdok. Nézze csak azt a hasadékot a hegyek között? –Simon könnyed természetességgel vállon fogta a lányt, és a szakadék felé fordította. – Jobban oda tudnék figyelni, ha levenné rólam a kezét. – Csak az irányt mutatom – mosolygott a férfi. – Látta már a borospincénket? – Ez úgy hangzik, mintha a „megmutatom a bélyeggyűjteményemet” dél-afrikai változata lenne. – Borászatban nem ismerek tréfát. Akár hiszi, akár nem… – Simon kitárta a pinceajtót. – Jöjjön! Hűvös félhomály fogadta őket. Hosszú sorokban álltak a boroshordók. Kissé dohos, de nem kellemetlen szag terjengett a levegőben. – Fura ez az illat! – szimatolt Kirsty. – Mint minden borospincében. A vörösbornak soká kell forrnia a tölgyfa hordókban. Sajnos, manapság lámpással kell keresni az olyan kádárt, aki jó hordót készít. Kihalófélben van ez a mesterség. – Kádárt? Utoljára ezt a szót a nagymamámtól hallottam. Az altatódal, amelyet esténként énekelt, épp egy vidám kádárról szólt. – A lánynak eszébe jutott a nóta szövege, és halkan elénekelte. A műsorszám nagyon tetszett Simonnak. – Maga olyan, Miss Cameron, mint a friss, hűvös szellő! Éppen ez hiányzott nekünk itt, Bloemenkloofban. – Közelebb lépett a lányhoz, aki a derengő félhomályban is leolvasta a férfi arcáról, mit forgat a fejében. – Sajnálom, hogy zavarok – szólalt meg ekkor a bejáratnál Mark. – Egyáltalán nem zavarsz – felelte derűsen Simon. – Ha nincs ellene kifogásod, körbevezetem a pincében Kirstyt. – A szőke fiatalember fütyörészve, zsebre vágott kézzel elindult előre. – Sétáltam egyet, mert Laurának dolga van – kezdett már megint önkéntelenül is mentegetőzni a lány. – Tudok róla, már találkoztam vele. – Barnard doktor megfordult, és kiment a szabadba. Kirsty úgy érezte, illik követnie. – Gondolkoztam azon, amit mondott. Átküldöm Laura leleteit Fokvárosba. Bill Brown áttanulmányozza, és megmondja, szükségesek-e a további vizsgálatok. Mindenesetre szeretné látni Laurát. Az ápolónő helyeslően bólintott. – Ez csak természetes. A húga örülni fog a hírnek – tette hozzá.
17
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
Vacsora után Laura bekapcsolta a televíziót, Kirsty meg levelet írt a szüleinek. Amikor elkészült, a védence még mindig elmélyülten nézte a filmet. Az ápolónő kisétált az udvarra. Megállt az illatos, frangipani nevű bokor mellett, és az ég sötét bársonyán ragyogó számtalan csillagot csodálta. Miközben a bódító illatokkal terhes esti szellő simogatását élvezte, szinte el sem tudta képzelni, hogy néhány hét múlva itt a karácsony. Szokatlan lesz idén a szeretet ünnepe… A homályból hirtelen sötét árny bukkant elő. – Kirsty? – szólalt meg az orvos. – Reméltem, hogy idekint találom. Szeretnék… akarok magának mondani valamit. – A férfi hangja nem sok jót ígért. – Ne tápláljon hiú reményeket Simonnal kapcsolatban. – Mark Barnard szorosan a lány mellé állt, de nem nézett rá. – Miről beszél? – hüledezett Kirsty. – Nagyon jól tudja, mire gondolok. Laura meg Simon… réges-rég kimondatlan megállapodás fűzi őket össze, és… – Nem értem – vágott közbe bosszúsan a lány. – Laura egy árva kukkot sem szólt nekem erről. Különben se fájjon emiatt a feje! Nem szokásom minden férfi nyakába borulni, aki kedves hozzám. – Várjon! Én csak… – kezdte újra Mark, de Kirstynek elege lett a témából, és elfordult. A következő pillanatban az orvos a vállánál fogva maga felé fordította. A lány haragja hirtelen elpárolgott, és valami szokatlan, fura érzés foglalta el a helyét. A szíve vadul kalapálni kezdett. Felkavarta a sötétség, az illatos levegő és… Mark közelsége. Ekkor a férfi szorosan átölelte. Ne engedd! – intette magát Kirsty, bár világosan érezte, mire vágyik valójában: szeretné, ha összesimulnának, ha Mark szája megérintené az ajkát. A csengő hangja törte meg a varázst. Kirsty elmenekült, és a férfi meg sem próbálta visszatartani. Megölelte-e Mark? Vagy csak a figyelmét akarta felkelteni, mert mondani szeretett volna még valamit? A lány már semmit nem tudott biztosan. Attól tartott, csupán a képzelete játszott vele, és nem is volt igaz a doktor karjának szorítása, szemének vad csillogása. Valóban megcsókolta volna, ha Laura nem csenget? Az viszont egy pillanatig sem lehet vitás, hogy ő szívből vágyott annak a férfinak a gyengédségére, akit nemrég még ki nem állhatott. Képzeletében minduntalan megjelent Mark napbarnított arca, daliás termete. Barnard doktor ugyan nem nevezhető férfiszépségnek, de a tekintetében kétségkívül van valami… valami izgató, titokzatos és kívánatos. Lefektette Laurát, jó éjszakát kívánt neki, majd a fürdőszobába ment, és kényelmesen elnyúlt a kád kellemes, langyos vizében. Felejtsd el! – utasította rendre magát, mikor ágyba bújt. Semmi jelentősége ennek a kis közjátéknak. Laura éppen jókor csengetett! Másnap reggel Mark Barnard egy szóval, egy szemvillanással sem jelezte, hogy bármi is történt volna közöttük előző este. Hűvösen, tartózkodóan üdvözölte Kirstyt. Mielőtt munkába indult volna, emlékeztette a húgát, hogy tizenegykor eljön hozzá a gyógytornásznő. Kirsty első látásra megkedvelte a tűzrőlpattant Mary Russelt. A fiatal nő ügyesen, kíméletesen vizsgálta meg Laurát. – Megerősítjük az izmait, hogy újra használni tudja a lábát. Később megpróbálkozunk a víz alatti tornával is, a vízben ugyanis könnyebben mozog az ember. Megmutatom,
18
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
hogyan masszírozza, Kirsty. Tíz percig naponta… Beszerzünk majd néhány tornaszert. Ne nézzen rám ilyen ijedten, kislány! Majd meglátja, milyen jól fog esni! – Mary Russel újra Kirstyhez fordult. – Kiismeri magát valamennyire a gyógytornában? Szerintem az összetett kezelés lesz célravezető: izomerősítő gyakorlatok, a hátgerinc lézeres kezelése, valamint ez a kíméletes, különleges gyúrás. Mark bemutatja a húgát Brown doktornak. Ha Bill megvizsgálja, okosabbak leszünk. Akkor kiderül, helybenhagyja-e az elgondolásomat. Most pedig nézzük a határidőnaplót! Kétszer egy héten jöjjenek be hozzám Stellenboschba. Van jogosítványa, Kirsty? – Persze! – Akkor jó. Mark szerezzen olyan autót, amelybe kényelmesen belefér a tolókocsi. Látom, első osztályú, összecsukható szerkentyű. – Miss Russel a naptárba pillantott. – Kedden tizenegy óra megfelel? Addigra Mark gondoskodhat kocsiról. Sietnem kell. Viszontlátásra! Később befutott citromsárga sportkocsiján Jenny, Laura barátnője. Kirsty magukra hagyta őket, és a medencéhez indult. Sarah finom főztjének nem bírt ellenállni, ezért úgy vélte, jót tesz egy kis sportolás. Még középiskolás korában vett régi, sötétkék fürdőruháját vette fel. Ez jobban megfelel az úszáshoz, mint a divatos bikini. Félóra múlva kellemesen elfáradva mászott ki a medencéből, megtörölközött, felvette a napszemüvegét, és kifeküdt napozni az egyik nyugágyba. Csak ekkor vette észre, hogy nincs egyedül, egy női árnyék vetődik rá. Előkelően öltözött, gesztenyebarna hajú fiatal hölgy állt előtte. Testre szabott, fehér vászonkosztümje kihangsúlyozta karcsú alakját. Minden tökéletes volt rajta: egyenletesen lebarnult bőre, ápolt, lakkozott körmű keze, legújabb divatú napszemüvege, krokodilbőr táskája, magas sarkú szandálja. – Nem is tudtam, hogy vendégünk van – szólt dohányzástól kissé rekedtes hangon. Kirsty felült. Nem bánta volna, ha e helyett a régi gönc helyett most mégis a bikini van rajta. – Nem vagyok vendég, hanem Laura ápolónője, Kirsty Cameron – mutatkozott be. A nő felvonta a szemöldökét. Egy pillanatig habozott, azután kezet nyújtott. – Én meg Helen Shaw, Mark menyasszonya. Most jut eszembe, említette már magát a vőlegényem. Mark a vőlegénye? – csodálkozott magában a lány. – Nem akartam rögtön az érkezésekor lerohanni szegény Laurát. – Helen leült, kecsesen keresztbe rakta hosszú, napbarnított lábát, majd elővette arany öngyújtóját, és cigarettára gyújtott. Szegény Laura? Kirsty lenyelte a nyelvére kívánkozó csípős megjegyzést. Részvétre aztán igazán nincs szüksége Mark húgának, sőt… Magára terítette a fürdőlepedőt, és felállt. – Éppen be akartam menni. Lauránál a barátnője van most, de biztosan örül majd magának. A Barnard lány azonban nem valami boldogan fogadta Helen pusziját. Nem mintha ennek bármi jelét is adta volna, de az ápolónő már jól ismerte őt. Ezek ketten itt nem imádják egymást, az egyszer biztos. – Jó hírem van, Laura – közölte másnap este Mark. – Nem lesz több vizsgálat. Bill Brown megnézte az edinburgh-i leleteket, és azt mondta, ennyi elég. Azért persze látni akar téged holnap reggel. – Ugye Kirsty velünk jöhet? – Természetesen.
19
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
Megint képzelődöm? – tűnődött az ápolónő. Vagy a doktor úr valóban kelletlenül fogadta ezt a kérést? Nem akar mindenhova magával cipelni? Valószínűleg engedelmesebb, alkalmazkodóbb nővérkét kívánna a húga mellé. Olyat, aki mindenre igent mond… Azt ugyan lesheted, barátom! Én csak Laura javát akarom. Semmi más nem számít! Másnap rögtön reggeli után útnak indultak. – Hűvös van még – jegyezte meg Laura. – Ezt nevezed hűvösnek? – nevetett Kirsty. – Edinburgh-ban megfagynánk szandálban, harisnya nélkül, ujjatlan ruhában. – Igen, Skóciában most tél van – kapcsolódott a társalgásba Mark. – Ott még nyáron is ritka az ilyen szép idő. Az orvos a széles Table-hegyre mutatott. – Nem is tudom, honnan kapta ezt a nevet, mindenesetre ma nincs abrosz az „asztalon”. Pedig érdekes látvány. Talán mire visszajövünk, megterül. Mark igyekszik vidám hangulatot teremteni, állapította meg Kirsty. Megörült ennek, és megint elcsodálkozott. Barnard doktor mindig szolgál valami meglepetéssel. A klinikán hamar behívták Laurát a rendelőbe. Mark és Kirsty a váróteremben maradt. – Ugye ez magánklinika? – A lány a legkülönbözőbb szakorvosok névtábláit látta az ajtókon. – Igen. Elég sok ilyen működik az országban. Én is hasonlóban dolgozom Stelienboschban. Közvetlenül a rendelőm mellett van a labor, a folyosó végén meg a röntgen. Más szakorvosok is dolgoznak az épületben. Szükség esetén hozzájuk irányíthatjuk a betegeinket. Bill Brown például megtárgyalta Laura esetét az egy emelettel feljebb rendelő ideggyógyásszal. Laura esete… Elég volt egy pillantást vetnie Markra, és Kirsty megállapította, hogy a férfi fülét is fájdalmasan ütötte meg ez a két szó. Hát igen… Mark olyan, mintha Laura zsarnokoskodó apja lenne, de imádja a húgát, azt meg kell hagyni. Megtenne érte mindent a világon. A rendelőből magas, szőke, fehér köpenyes férfi lépett ki. – Mark, bejönnél egy percre? Barnard doktor felpattant, de aztán egy pillanatra megállt az ajtóban. – Jöjjön maga is, Kirsty. A lány kicsit csodálkozva követte. Mark bemutatta őt Brown doktornak. – Laura már sok szépet mesélt magáról, Cameron nővér – üdvözölte a sebész. – Magam is dolgoztam néhány évig Edinburgh-ban. Nehezére eshetett elhagyni azt a gyönyörű várost. – Fokváros is szép. – Kirsty Laurát figyelte. A szőke lány feszültségéről csupán ökölbe szorított keze árulkodott. – Mondtam a húgodnak, milyen fontos számára a rendszeres gyógytorna. Meg a soksok türelem… – Brown doktor Laurához fordult. – Január közepén szeretném megint látni. Ezzel elbúcsúzott a két fiatal nőtől, kitessékelte őket, és leült Mark mellé. Mielőtt becsukta volna az ajtót, Kirsty elkapott még néhány mondatfoszlányt: „…az idegrendszer nem károsodott… a baleset okozta megrázkódtatás… még sokáig…” – Csalódtál? – nézett Laurára. – Nem mondott semmi biztatót? A Barnard lány lesütötte a szemét. Hajszál híján sírva fakadt. – Igyekeztem nem nagyon reménykedni… de azt hittem, ilyesmit hallok tőle: ez és ez a baj, megoperáljuk, majd megoldódik… – Mosolyt erőltetett az arcára. – Látod, már itt tartok. Még egy műtétnek is megörülnék.
20
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
Mark kijött a barátjától. Mielőtt a parkolóba indultak, beültek a klinika barátságos kávézójába. Az orvos beemelte húgát a kocsiba, azután Kirstyhez fordult. – Most nézze a hegyet! A Table-t, vagyis az „asztalt” hófehér felhő borította, akár egy damasztterítő. A „szalvéták” – kis fehér felhőpamatok – a szakadékok fölött lebegtek. – Ugye lélegzetelállító? – Az… – Többet nem bírt Kirsty kinyögni. A férfi keze a vállán nyugodott. Az érintés váratlan, valóban lélegzetelállító érzést keltett benne. Mark hirtelen elengedte. De hamar észbe kapott! Kissé megfeledkezett magáról, miközben a hegyért lelkesedett. A skót lány hevesen dobogó szívvel szállt be a kocsiba. Laura hallgatott, és a bátyja sem szólalt meg, így hát Kirsty is csendben maradt. Egy idő múlva azonban elege lett a némaságból, és beszélgetést kezdeményezett. – Ugye maga általános orvosként dolgozik, Mark? – Igen – kapta fel a fejét a férfi. – Egy darabig, akárcsak Bill Brown, én is a sebészet iránt érdeklődtem, de aztán rájöttem, mennyivel izgalmasabb az általános orvosi gyakorlat. Szeretem a változatosságot. Mindenféle esettel találkozom… a benőtt lábkörömtől a torokgyulladáson és a szülésen át egészen a nyálkazacskó-gyulladásig. Sokkal fiatalabb, ha mosolyog, lepődött meg a lány. – Különösen a nyálkazacskó-gyulladás lehet lebilincselő – felelte. Komolyságát csak a szeme csillogása hazudtolta meg. Mark újabb mosollyal jutalmazta szellemességét, de a következő pillanatban megint elkomorult az arca. – Helennek más a véleménye. Gondolom, ismeri már a menyasszonyomat. – Igen, találkoztunk. – Elmesélte vajon az ifjú hölgy a jegyesének, hogy milyen ocsmány, fakó fürdőruhában látta a medencénél a „nővérkét”? – Szóval Helen azt szeretné, ha valamilyen szakot választanék. Szerinte a szakorvosok sokkal kényelmesebben élnek, mint én, aki éjjelnappal szolgálatban vagyok. Kirsty nem akart elmélyedni a témában, inkább megkérdezte, hogyan sikerült Marknak szabaddá tennie a délelőttjét. – Egyezséget kötöttünk az egyik munkatársammal: szükség esetén helyettesítjük egymást. Amint leteszem magukat, sietek és felváltom.
21
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
4. FEJEZET Furcsa nőszemély ez a Kirsty Cameron, tűnődött Stellenboschba menet Mark. Szeret ellenkezni, ráadásul mindenbe beleüti az orrát. Abba is, ami nem rá tartozik. Viszont őszintén érdekli a munkám. Nekem meg jólesik mesélni valakinek a betegeimről. Különösen olyannak, aki konyít is valamit a gyógyításhoz. Az első beteg éppen a benőtt lábkörmét jött kioperáltatni. Az orvos alig tudta megőrizni a komolyságát. Ezt el kell mesélnem Kirstynek, gondolta. Bezzeg Helennek eszembe sem jutna beszámolni ilyesmiről! Barnard doktor elcsodálkozott. Hogy jut eszembe összehasonlítani őket? Két merőben különböző teremtés. A következő betege Mrs. Wingate volt, az édesanyja egykori barátnője. Mielőtt fogadta volna, áttanulmányozta a szívszakorvos jelentését. A doktornak feltűnt az idős hölgy gondterhelt arckifejezése. – Hogy van, Mrs. Wingate? – Egyformán, Mark. Még mindig a légszomj, az örökös fáradtság… Őszintén szólva, jobban éreztem magam a tablettái nélkül. Meg is mondtam a szívgyógyásznak, akihez elküldött. – Igen, lehetséges. Ez valószínűleg a gyógyszer mellékhatása. Sajnos, Darwin doktor nem elégedett a szívhangjával. Mivel már az ön édesapja is szívbeteg volt, a tünetek és a kórelőzmény alapján úgy döntött, hogy érfestést csinál. – Az micsoda? Műtét? – ijedezett Mrs. Wingate, – Nem! Dehogy! – Az orvos törte a fejét, hogyan magyarázza el közérthetően a dolgot. – Az érfestés az érrendszer vizsgálatára szolgáló eljárás. Darwin doktor színes, ártalmatlan folyadékot fecskendez a vénájába, és egy különleges gépen figyeli az útját. Ezzel a módszerrel láthatóvá válik az ütőér beszűkülése vagy eltömődése. – És mi lesz, ha talál valamit? Az unokaöcsémnek megoperálták a szívét. – A műtét az egyik lehetőség, de úgy is meg lehet szüntetni az elzáródást, hogy… – Mark megint valami egyszerű kifejezést keresett. Szerette volna megértetni az idős dámával a ballonkatéter alkalmazását. – …hogy beletolnak az ütőérbe egy kis léggömböt és felfújják. – Úgy működik, mint a lefolyócső tisztítása? – Nagyjából igen – mosolygott az orvos. – Jó a hasonlat. – Nem fog fájni? – Nem, csak kicsit kellemetlen. Néhány napra be kell feküdnie a kórházba. – Jó, akkor essünk túl rajta – vágta rá bátran az asszony. Mark megígérte, felhívja őt, mihelyt időszerűvé válik a beavatkozás. – Ne féljen, Mrs. Wingate! Ez a vizsgálat megmutatja a bajt, és akkor megtehetjük a szükséges lépéseket. A hölgy elment, az orvos pedig megnyomta a csengő gombját, jelezvén, hogy kéri a következő beteget. Az orvosírnok terjedelmes fiatalasszonyt kalauzolt be. – Jó napot! Azt hittem, csak a szülőszobán találkozunk – üdvözölte barátságosan Barnard doktor a kismamát. – Én is azt hittem, de van egy kis panaszom… Mielőtt segítője becsukta az ajtót, az orvos egy pillantást vetett a zsúfolt váróteremre. Nehéz nap lesz, állapította meg, de éppen ezt szerette. Minél több beteg embert meggyógyítani.
22
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
Milyen kár, hogy Helen ezt nem érti meg… Kirsty és Laura eközben a verandán teáztak, és igyekeztek meggyőzni Sarah-t, hogy elég lesz nekik ebédre egy-egy pohár joghurt és némi gyümölcs. – Tudod, Kirsty, nem megy ki a fejemből, amit Jenny mondott. A nővére gyógypedagógus. Levelező tagozaton szerzett diplomát. Engem is ez a szakma érdekel a legjobban. Említettem neked a múltkor, emlékszel? Jenny elhozná nekem a nővére jegyzeteit, tankönyveit, és itthon tanulhatnék. A következő tanévre talán beiratkozhatom. Segítesz meggyőzni Markot arról, milyen fontos ez nekem? – Majd meglátjuk, mit tehetek. Attól tartok, a bátyád nem nagyon hallgat rám. – Kirsty kitöltött egy csésze teát, és feltette a kérdést, amely már jó ideje piszkálta a kíváncsiságát. – Laura, igaz, amit Mark mondott? Hogy te meg Simon… hallgatólagosan eljegyeztétek egymást? A szőke lány idegesen beleharapott az ajkába. – Mark szeretné, ha összeházasodnánk. Simon nagyszerűen vezeti a gazdaságot. Neki köszönhetjük a boraink jó hírét, kelendőségét. Kedvelem is őt, és tulajdonképpen… kedvező megoldás lenne, de mint te is tudod, a helyzet megváltozott. Simonnak csak púp lennék a hátán. Egy borgazdaság úrnője nem ülhet tolószékben. Kirsty megsimogatta barátnője kezét. – Ha igazán szeretitek egymást, ez nem lehet akadály. – Nem vagyok belé szerelmes, és ő sem belém. – A lány máskor oly szelíd hangja most meglepően keményen csengett. – Engem részvétből senki ne vegyen feleségül. Senki emberfia! Érted? Furcsa… Ez úgy hangzott, mintha nemcsak Simonról lenne szó, gondolta magában Kirsty, de nem kérdezősködött tovább. Este elmondták Marknak Laura tervét. A férfi hajszálpontosan úgy fogadta az ötletet, ahogy azt előre sejtették. – Nincs értelme elhamarkodni a dolgot. Várj még egy darabig! Nem szalad el az az egyetem. Laura piros lett, mint a pipacs. – Nem tudsz lebeszélni! – A lány segélykérően nézett Kirstyre. – Kérlek, magyarázd meg neki! – Hangja remegett, szeme könnyben úszott. Felindultan kigördült a szobából. A lány nagyot sóhajtott. – Mark, ez nagyon fontos Laurának! Értelmesen tölthetné az idejét, lenne életcélja. És… – tette hozzá habozva – segítene neki beletörődni a sorsába, ha… – …ha tolókocsiban kellene töltenie az életét? – fejezte bee, mondatót az orvos. – Ezt akarta mondani? – Igen, ezt – felelte elszántan Kirsty. A férfi sokáig, mélyen a szemébe nézett. Haragos arckifejezése lassan megenyhült. – Azt hiszem, maga jót tesz a húgomnak. Meg nekem is… A lány szíve nagyot dobbant. Vajon mire céloz? Mark nem vette le róla a tekintetét. Miért izgat fel engem ennyire ez az ember? – bosszankodott pirulva Kirsty. Még egy lépés, és megérinti… A lány zavartan elfordult. – Tehát áldását adja rá? Tanulhat Laura? A doktor megvonta a vállát. – Ha annyira akarják… Meg is mondom neki. Mark nem jött haza sem másnap, sem harmadnap. Kirsty biztosra vette, hogy Helennel van.
23
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
A második kettesben elfogyasztott vacsora után éppen betűrömit játszottak, amikor Sarah feldúltan beviharzott a nappaliba. – Orvos kell, Laura! Sürgősen! – kiáltotta kifulladva. – Telefonáltam a szállodába, de Mark meg a társasága már elment. Valahol másutt folytatják az estét. – Mi történt, Sarah? – Zita szül! Még nincs itt az ideje, de véletlenül elesett. Megkezdődtek a fájások! Simont sehol sem találom, és az öreg Peter kocsija sem indul be. Senki sincs, aki bevinné a kórházba. Rémesen szenved szegény! Kirsty felállt. – Kísérjen hozzá. Megnézem. – Amint hazajön Mark, utánatok küldöm – ígérte Laura. – Zita a lánya? – kérdezte útközben a lány. – Az unokahúgom, de én neveltem fel. Nekem nincs saját gyerekem. Csak Laura, Mark és Zita. Sarah benyitott a fehérre meszelt kis házba. A vajúdó nő ágya mellett tehetetlenül álldogáló asszony félreállt, hogy odaférhessenek. Zita maga is alig nőtt ki még a gyermekkorból. Homlokán izzadság-cseppek gyöngyöztek, fájdalmasan nyöszörgött. – Minden rendben lesz, Zita – fogta meg a kezét Kirsty. – Ápolónő vagyok – igyekezett megnyugtatni a fiatalasszonyt, noha ő is nagyon izgult. Mindössze fél évig dolgozott a szülészeten, és annak is már két éve. Gyorsan kezet mosott, majd megvizsgálta a kismamát. Úgy vélte, Zita legalább a nyolcadik hónapban van, a nyolc hónapos koraszülött pedig még inkubátor nélkül is életképes lehet. A következő fájásnál Kirsty érezte… nem, ez nem lehet igaz! Már csak ez hiányzott! A baba farfekvéses… Nem fért hozzá kétség, kitapintotta a kis lábakat. – Mi a baj, nővér? – Sarah észrevette, hogy valami nincs rendben. – A kis betyár a feje helyett a lábát akarja először kidugni. Máris megvan a véleménye a világról – szólt Kirsty könnyedén, nehogy megijessze Zitát. – Nem nagy baj. Segítettem én már farfekvéses babát megszületni! Egyetlenegyszer, emlékezett a lány. És akkor is ott állt mellettem a biztonság kedvéért a főnővér. – Ide figyeljen, Zita! Pontosan azt tegye, amit mondok! Ez nagyon fontos. Ha jelt adok, nyomjon. Vigyáznunk kell, mert a pici fordítva helyezkedett el. Lassan, óvatosan tapogatózott, kereste a baba térdét. A magzat reflexei jól működtek. Megvan a másik térdecske is! – Most nyomjon, Zita! Erősen! Kirsty megfogta a gyerek mindkét lábát, és addig húzta, míg meg nem látta a vállát. Zita sikoltozott kínjában. Hogy is tanultuk? Lassan kell kihúzni a fejet, ez a legfontosabb. Megfogta a csöpp testet… és egyszer csak sikerült! – Tiszta kendőt! – kiáltotta, és valaki már nyújtotta is a puha pelenkát. Kíméletesen letisztogatta az újszülött szájáról, orrából a magzatmázat, és gyengéden belefújt a kis szájacskába. A baba hangosan felsírt. Kirstynek is zokoghatnékja támadt. – Jól csinálta! Egy gyakorlott szülészorvosnak is becsületére vált volna! A lány meglepődve fordult meg, karján a fekete csöppséggel. – El kell még vágnom a köldökzsinórt – szólt oda az ajtóban álló Mark Barnardnak. A férfi letette, és kinyitotta orvosi táskáját. – Tessék! – adta oda a steril ollót meg a kötszert. A nővér elvágta, és szakszerűen lekötötte a zsinórt.
24
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
– Kislány! – tudatta büszkén Sarah. Az ápolónő nem is figyelt izgalmában a gyerek nemére. Odanyújtotta a babát Marknak. – Megvizsgálja? – Szemét a karcsú, barna férfikézen felejtette. Az orvos óvatosan tapogatta a picit. – Egészséges, mint a makk! Úgy ver a szíve, ahogy kell, és szabályosak a reflexei. Nem is olyan kicsi! Holnap a klinikán megmérjük. Elviszem mindkettőjüket, Zita, de most pihenjen. A méhlepény eltávolítása után Sarah és Kirsty megmosdatták, tiszta ingbe öltöztették a kismamát. Búcsúzáskor a nővér megígérte, hogy eljön másnap Laurával. Kilépett a házból, és meglepődve látta Markot a kocsija mellett. Azt hitte, már rég elment. – Elküldtem egy asszonyt Laurához, segíteni neki a lefekvésnél. – A férfi az órájára nézett. – Nem tudtam, meddig lesz itt dolgunk. – Mennyi az idő? – Egy óra múlt öt perccel. Az éjszaka meleg volt, és simogató. A verandánál Kirsty mélyen beszívta a frangipani virágának illatát. Az első lépcsőfokra lépve hirtelen elszédült, és hogy meg ne tántorodjék, a korláthoz kapott. – Valami baj van? – kérdezte ijedten az orvos. – Semmi, csak elfáradtam egy kicsit. Leülök egy percre. Mindjárt rendbe jövök. A férfi megfogta a karját, a hintaágyhoz vezette a bougainvillea-bokor alá, és leült mellé. – Hajtsa hátra a fejét, a szemét meg hunyja be! – utasította. A lány szót fogadott. Barnard doktorral nem érdemes vitatkozni. A kóválygás lassacskán megszűnt. Nem tudta, mennyi ideig üldögéltek a párnázott hintán. – Jobban vagyok már – nyitotta ki a szemét. – Megyek… Többet nem bírt mondani. A langyos nyáréj, a férfi veszedelmes közelsége szinte megbénította. Tudta, hogy fel kellene állnia és mondani valamit, de egyszerűen képtelennek érezte magát rá… Csak nézett Markra, megigézve. – Kirsty! – suttogta a férfi, majd egyetlen mozdulattal magához ölelte, és megcsókolta. Ajkának gyengéd simogatása hamarosan szenvedélyes, követelőző csókká vált, pontosan olyanná, amilyenről Kirsty már jó ideje álmodozott. A lány mindenről megfeledkezett. Azt kívánta, soha ne érjen véget ez a perc. A férfi azonban néhány másodperc múlva elengedte. – Menjünk be! – szólt határozatlanul. Hogy érti ezt? Csak nem… Mit válaszoljak? – töprengett Kirsty. Mark azonban már felállt, és átment az udvaron. Becsukta maga mögött a szobája ajtaját. A lány feldúltan szédelgett be a házba. A falnak támaszkodott, a szíve hevesen dobogott, az arca égett. A következő pillanatban hideg zuhanyként érte a kijózanodás. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie! Én is hibás vagyok. Marknak menyasszonya van! Miért nem tiltakoztam? Miért ájultam a karjába? Mit gondolhat most rólam? Igaz, a fegyelmezett, hűvös Barnard doktor ugyanúgy megfeledkezett magáról, mint én. Nem tehetünk egymásnak szemrehányást! A nyugtalanul töltött éjszaka után a lány egy kicsit félt az újabb találkozástól. Mégis úgy gondolta, jobb, ha beszélnek egymással, még mielőtt az orvos elmenne hazulról.
25
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
Laura a tükör előtt ült, hosszú haját fésülgette. Kirsty kihasználta az alkalmat, és a reggeliző helyiségbe sietett. A férfi az ablaknál állt, kezében egy kávéscsészével. – Jó reggelt, Mark! – köszönt elcsukló hangon a lány. Az orvos megfordult. Mintha kicserélték volna… Mozdulatlan arccal, szemöldökét összevonva nézett Kirstyre. – Jó, hogy jössz – szólalt meg hűvösen. – Ami éjszaka történt… sajnálom. Bocsáss meg! Hibát követtem el. A lány maga sem tudta, mit várt. Talán egy kis kedvességet. Nem ezt az ellenséges viselkedést, amelyet olyan jól ismert már Skóciából. Ehhez a magatartáshoz egyáltalában nem illik a tegezés. Büszkeségét megőrzendő felszegte az állát, és könnyedén vetette oda: – Ugyan már! Szóra sem érdemes! Mit számít egy csók? Mark szeme elsötétült. – Persze – bólintott. – Csak egy csók… – szólt, és kiment a szobából. Behallatszott, amint elindítja a kocsit. – Csak egy csók – suttogta Kirsty. Hiszen megcsókolta már más is. Miért érzi magát most mégis ilyen nyomorúságosan? Jól tudta a választ: azért, mert soha senki csókjától nem volt olyan boldog, mint tegnap éjjel. Egész délelőtt nem bírt megszabadulni a szomorúságtól. Meglátogatták Laurával Zitát meg az újszülött kisbabát. A fiatalasszony nem győzte dicsérni a talpraesett nővérkét. – Legalább most az egyszer hasznomat vették – szaladt ki Kirsty száján. – Hogyhogy? – döbbent meg Laura. – Legyünk őszinték. Minek neked képzett ápolónő? Kicsit megmasszírozom a lábad, segítek a fürdésnél, öltözködésnél, tolom a kocsidat. Gondolj csak bele, ehhez igazán nem kell ilyen végzettség. Bárki más megfelelne helyettem. A Barnard lány hevesen tiltakozott. – Nem értelek, Kirsty! Tudod jól, hogy szükségem van rád. Nemcsak a kiszolgálásomról van szó. Te vagy az, aki segítesz nekem… beletörődni az állapotomba. Eszedbe ne jusson faképnél hagyni! – kérte könnyes szemmel. Kirsty meghatottan szorította meg a szőke lány kezét. – Ha így gondolod, veled maradok, ameddig csak akarod. Sarah a baba születése óta Kirstyt is pártfogásába vette. Már nem Cameron nővérnek, hanem a keresztnevén szólította, és ugyanolyan éberen vigyázott rá. mint Lauráira. Figyelte, eleget eszik-e, kialussza-e magát rendesen. A skót lány bátorságának, szakértelmének híre ment. A birtok minden munkása szeretettel üdvözölte, ahányszor meglátta. Befogadtak, megkedveltek, gondolta. Mindenki szeret, kivéve Markot. Mi az ördög bújt belém? – csodálkozott magán. Miért jár folyton ez a fejemben? Simon, a vonzó, vidám, mulatságos intéző is melegen gratulált neki. – Jöjjön el velem egyik este vacsorázni! – tette hozzá. – Szereti az olasz konyhát? – A lány igent mondott. – Nagyszerű! Ismerek egy csuda jó olasz vendéglőt Stellenboschban. Nem is ártana egy kis változatosság, fontolgatta Kirsty. – Rég nem találkoztam a bátyáddal. Sok a dolga? – kérdezte aznap Laurát. – Mindig ez van karácsony előtt. Se vége, se hossza az ünnepségeknek, összejöveteleknek. Helen kicsi kora óta itt él, és boldog-boldogtalant ismer. A divatáruüzlete miatt is imád társaságba járni. Ő a cége élő reklámja. Minden nő megirigyli a rajta lévő cuccokat, és rohan hozzá vásárolni. Sokszor komolyan aggódom Markért.
26
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
Meddig bírja ezt az iramot? Reggeltől estig a betegeit gyógyítja, éjszaka meg Helent kell kísérgetnie. Már csak egy hét volt hátra a szentestéig. Laura a tankönyveit bújta délután, így Kirstynek akadt egy kis szabadideje. A hőség miatt inkább csak a ház körül járt egyet, nem sétált le a folyóig. Fülét hirtelen gyermekzsivaj ütötte meg, és elindult a hangok irányába. A lárma az óvodához kalauzolta, ahová a munkások gyermekei jártak. Laura egyszer elvitte oda barátnőjét, és Kirstynek megtetszett a tágas, világos „gyermekkertészet”. A falakat plakátok meg a gyerekek rajzai díszítették. A kis székek, asztalok vidám színekben pompáztak. Meglátogatom a kicsinyeket és a fiatal, rokonszenves óvónénijüket, gondolta. Benyitott a helyiségbe, s földbe gyökerezett a lába. Mark az egyik alacsony asztalkán ült, gyerekekkel körülvéve, nyakában hallgatócsővel. Éppen egy vörös hajú, szeplős fiúcskát vizsgált. Zakó és nyakkendő nélkül, kigombolt nyakú ingben nevetgélt az apróságokkal. Kirstyt egyelőre nem vette észre. – Most te jössz, Thandi – szólt egy szurokfekete, göndör hajú, felkötött karú kislányhoz. – Andrew-nak kutya baja. A kicsi lány odaadta Marknak felkötött kezű mackóját. – Először természetesen a macidat nézem meg. – A férfi komoly képpel oldozta le a plüssállat kötését, meghallgatta a „szívverését”, és gondosan friss gézt csavart a mancsára. Csak ezután került sor Thandira. Mark felnézett, és meglátta Kirstyt. – Nem szeretnék zavarni – szabadkozott a lány. – A gyerekekhez jöttem. Nem tudtam, hogy itt vagy. – Gyere csak nyugodtan. A hölgy ápolónő – magyarázta a csöppségeknek. – Kérdezzük meg tőle, akar-e segíteni nekem? – Igen – suttogta Thandi. A többiek is félénken helyeseltek. – Hetenként egyszer járok hozzájuk. – Kirsty úgy érezte, az orvos kicsit zavarban van. – Tulajdonképpen nincs is rám szükség, mert a Közegészségügyi Hivatal orvosai rendszeresen vizsgálják őket, de szeretek köztük lenni. Csecsemőkoruk óta ismerem ezeket a kis huncutokat. – Amint látom, örülnek neked. – Remélem is! Mutasd a bibis térdedet! – szólt egy kisfiúnak, és letekerte a lábáról a kötést. – Jól van, szépen gyógyul. Kérjük meg Kirsty nővért, tegyen rá új gézt? A srác a fejét rázta. – Nem kell kötés! Tapaszt kérek, Mark bácsi! Nagy tapasztot! Kirsty előkeresett Mark orvosi táskájából egy tekercs széles ragtapaszt, és feltette a majdnem teljesen begyógyult horzsolásra. A kisfiú büszkén mutogatta társainak leragasztott térdét. – Imádják a tapaszt! Legszívesebben csuklás ellen is azt kérnének – nevetett Mark. A lány segített ellátni a kicsiket, azután együtt indultak haza. Mintha egyezséget kötöttek volna, kizárólag az óvodáról és a gyerekekről beszéltek. Mark elmesélte, hogy az intézményt az édesanyja alapította, néhány évvel halála előtt. – Régi vágya valósult meg. Eleinte csak öt-hat gyerekünk volt, később aztán kibővítettük és felszereltük az óvodánkat. Kirsty elgondolkozott, miközben a doktort hallgatta. Milyen más a gyerekek között! Fiatalosabb, barátságosabb, vidámabb… Megérkeztek a házhoz. – Aletta… Mrs. Johnson örül a látogatóknak. Menj el a kicsikhez, ahányszor kedved támad!
27
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
– Szívesen. Simon közeledett a verandához. Odaszólt Marknak, aki elnézést kért a lánytól, és tárgyaim kezdett az intézővel. Kirsty gondolataiba merülve ment fel a lépcsőn. Kapcsolatuk Markkal semmit sem változott ettől a találkozástól, de ma megint láthatta a másik Barnard doktort. Nem a pökhendi, harapós zsarnokot… Érdekes, gondolta. Megindító és nyugtalanító. Keddre Mark odarendelte az autót, amellyel az első gyógytornaórára mentek. A terepjáróban elfért a tolókocsi, és kényelmesen beültethették Laurát. Kirstynek tetszett Stellenbosch. Laura mutatta az utat a fasoron át, nádtetős, pompás kertekkel övezett házak között. Mary Russel ugyanazon a klinikán bérelt tornatermet, ahol Mark dolgozott, csak egy emelettel feljebb. – Ma mindössze félóra hosszat kínzom, Laura – mosolygott Miss Russel. – Legközelebb tovább kell maradnia, de kezdetnek harminc perc is elég lesz. Felsegítette a lányt a fekhelyre. – Villamos kezeléssel kezdjük. – Ráerősítette a lány combjára a vezetékeket. – Érzi a bizsergést? Ez megmozgatja az izmait. A lézeres kezelés a csontok és szövetek gyógyulását segíti elő. – A gyógytornász Kirstyre pillantott. – Jól figyeljen! Később ezt maga is megcsinálhatja. Óvatosan mozgatni kezdte Laura lábát. Többször is megismételte a fogásokat, hogy az ápolónő jól megjegyezhesse. – Mára elég! – jelentette ki végül. – Legközelebb megpróbálkozunk a vízgyógyászattal is. Elbúcsúztak, és Kirsty kigurította a szőke lányt a folyosóra. Kedve lett volna kicsit körülnézni a városban, ám védence kimerültnek látszott. – Mark azt kérte, ugorjunk be hozzá a kezelés után, és meséljük el, milyen volt – mondta Laura. – De én… nem szívesen zavarom. Nem akar tolószékben mutatkozni, vélte Kirsty. Úgy látszik, barátnője leolvasta arcáról a gondolatát. Laura elmosolyodott. – Megmondom az igazat: gyáva vagyok. Talán legközelebb rászánom magam. Mire hazaértek Bloemenkloofba, a hőség valamelyest enyhült. Rufus eléjük rohant, izgatottan ugrált körülöttük, majd ugatva visszaszaladt a házba. – A pórázáért megy – nevetett Laura. – Szeretné, ha sétálni vinnénk. Megtennéd neki ezt a szívességet, Kirsty? Nekem amúgy is telefonálnom kell Jenny nővérének. Nem értek valamit a jegyzetben. A skót lány megörült, hogy járhat egyet. Betolta a házba Laurát, és mindent a keze ügyébe helyezett, amire szüksége lehet. – Legkésőbb egy óra múlva itt vagyok – szólt oda még Sarah-nak. Rufusszal a szakadék felé indult, amelyről Barnardék a házukat elnevezték. Mint megtudta, a”kloof szurdokot jelent, a „bloemen” pedig virágot. ,A szurdokban egészen különleges virágok nyílnak – mesélte neki egyszer Laura. – Valamikor sokat jártam oda. Gyönyörű csokrokat hoztam haza.” Kirsty azonban csak gyalogolni akart. Jól kilépett, élvezte, hogy ezúttal nem kell maga előtt tolnia Laura kocsiját. Rufust elengedte, és a kutya boldogan rohangált. A szakadékhoz érve a lány megállt, hátranézett. Csodás kilátás nyílt innen a szőlőültetvénnyel körülölelt házra. Rufus bevette magát a fák közé. Kirsty füttyszóval hívogatta, majd a nevét kiáltozta. – Gyere vissza, Rufus! – Utánasietett, és amint odaért a ligethez, kővé dermedve állt meg. – Jesszusom, Rufus! Mit művelsz?
28
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
5. FEJEZET A kutya egy festőállványánál ülő fiatalembert rohant meg, s állványostul feldöntötte a szerencsétlent. A meglepődött áldozat hirtelenjében azt sem tudta, hova kapjon. Először a képét vegye fel a földről, vagy a szétszóródott tubusait? Kezében az ecsettel meg a palettával, feltápászkodott. Kirsty visszacsatolta a pórázt a garázda ebre. – Nem történt semmi, kisasszony – mosolygott a férfi. – Rufus megörült nekem. Rég nem láttuk egymást. Igaz, öregfiú? – simogatta meg a kutya fejét. – Ugye maga az a bizonyos skót ápolónő? – A festő elkomorult. – Mégis igaz, amit beszélnek? Laura nem tud járni? – Ismeri őt? – méregette a szakállas fiatalembert csodálkozva Kirsty. Az idegen habozott néhány pillanatig. – Igen – felelte végre halkan. Halkan és keserűen, állapította meg magában a lány. – Ismerem… Kirsty kíváncsisága fellobbant. Érdeklődve nézte a férfit. – Jonathan Payne vagyok – mutatkozott be a festő. – Laura nem beszélt még rólam? – Nem. Említenie kellett volna? Jonathan Payne megvonta a vállát. – Tulajdonképpen… nem. Kirsty villámgyorsan átgondolta, merjen-e tovább kérdezősködni. Olyan érzése támadt, hogy valami fontos titokra bukkant. A művész módra hosszú hajú, szakállas Payne egyébként saját öccsére, Gavinre emlékeztette. Azzal a különbséggel, hogy Gavin szemében soha nem látott ilyen mélabút. Mintha nagyon boldogtalan lenne ez a Jonathan… – Volna kedve többet is mondani? – tapogatózott óvatosan. – Nincs mit. – A festő leült a fa alá, a feldőlt állvány mellé. Kirsty követte példáját. Rufus, mint aki dolgát jól végezte, elnyúlt a fűben, aranybarna fejét a mancsára fektette, és békésen szunyókálni kezdett. – Simon adta bérbe ezt a házikót – mutatott Jonathan a fák közé egy piros tetőre. – A borgazdaságé, de már évek óta lakatlan. A munkások korszerűbb épületekbe költöztek. Simonnak egyik közös ismerősünk mutatott be. Itt, a szurdokban találkoztam először Laurával. Többször is eljött, és rengeteget beszélgettünk. Jó barátok lettünk. Először igazán csak barátok… de idővel szerelem lett a barátságból. Ez azonban egy cseppet sem tetszett a bátyjának. Megint mennyi keserűség, elfojtott indulat van a hangjában! – tűnődött Kirsty. – A doktor úr nem ilyen szegény művészt képzelt el sógorának, aki mellett a húgocskája nem élhet a megszokott jómódban. Szokványos történet… – Jonathan elhallgatott, a lány pedig türelmesen várt. A férfi Kirsty szemébe nézett. – Tudja, Laura szófogadó teremtés. Megszokta, hogy mindenről Mark gondoskodik, ő meg azt teszi, amit a bátyja mond. Nem mintha Mark megtiltotta volna, hogy találkozzunk, de értésére adta, mennyire ellenzi a kapcsolatunkat. Az én szerelmesem pedig nem mert vele ellenkezni. Legalábbis így próbálom magyarázni magamnak a történteket. Mark úgy látta jónak, hogy a húga utazzon el Európába nyaraim, és fontolja meg közben a dolgot. A kettőnk dolgát. Laura meg beleegyezett. Jonathan kifejező, szürke szeméből kétségbeesés sugárzott.
29
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
– Összevesztünk. Képtelen voltam megértem az engedelmességét. Aztán egyszer csak Laura eltűnt. – A festő megint a lány szemébe nézett. – Kérem, meséljen róla! Mi van vele? Nem tud járni? Kirsty elmondott mindent. A balesetet, a három hónapig viselt nyújtósínt. Részletesen beszámolt a szörnyű pillanatról, amikor levették a gipszet, és kiderült, hogy Laura meg sem bírja mozdítani a lábát. – De hát ez természetes ennyi idő után! – Más sem tud rögtön futni, de gyógytornával, mankó segítségével lassanként belejön. Laura lába azonban nemcsak egyszerűen gyenge, hanem béna. És sajnos azóta sem javult semmit. – Uramisten! Megsérült a gerince? – suttogta Jonathan. – Szó sincs róla! A bénulásnak nincs sem szervi, sem idegrendszeri oka. Lehet, hogy egyszerűen a baleset okozta megrázkódtatás utóhatása. Idővel talán javul az állapota. Reménykednünk kell. A lány elmondta a festőnek, hogy gyógytornára járnak, és otthon ő tornáztatja mindennap Laura lábát. Megemlítette védence tanulmányait is. – Jól teszi – helyeselt kissé bizonytalanul a férfi. – Az legalább önt belé egy kis önbizalmat. – Jonathan Payne felállt. – Megmondja neki, hogy találkoztunk? – kérdezte váratlanul. – Kérem… Imádkozom, hogy talpra álljon. – Mást nem üzen? – Nem. Hiszen haragban váltunk el. Ezért… csak ennyit mondjon. A lány is felállt, és meglepődve nézegette a félkész festményt. Felismerhetően a völgyet ábrázolta, a nádfedeles házat a szőlők között. A tájon ködös, derengő fény lebegett. – Nem értek hozzá, de tetszik nekem. – Látom, csodálkozik egy kicsit a kép stílusán. Manapság maradinak tartanák, a múlt század hetvenes éveiben azonban még forradalmian újnak számított. Ki is gúnyolták a művelőit. – Megmondom őszintén, modernebb képre számítottam. – Modern maszlagra? Valami szélsőségesre? Nem vagyok olyan őrült különc, amilyennek Mark Barnard képzel. Becsülöm a hagyományos értékeket… így például a házasságot is. Ám a doktor úr hallani sem akar rólam. Kirsty sietett haza. Jóval tovább maradt el, mint tervezte. A Mercedes már a felhajtónál parkolt. A házba lépve a lány hallotta, amint Mark telefonon beszél, ő azonban egyenesen Laurához ment. – Egészen kifulladtál! – nézett fel a jegyzeteiből védence. Most vagy soha! Át kell adnom Jonathan üzenetét, gondolta Kirsty. – Elkéstem, mert a szurdokban jártam. Találkoztam ott valakivel. Laura elsápadt. – Jonathannal? – rebegte. – Vele. Azt üzeni, imádkozik érted, hogy hamarosan újra tudj járni. – Csak ennyit? – nézett tágra nyílt kék szemmel barátnőjére Laura. – Erről többet kell beszélnünk, Kirsty. Ijedten rezzent össze. Mark állt az ajtóban. Egészen biztosan minden szavukat hallotta. – Mark, Kirsty csak… – kezdte félénken Laura, mint egy kisgyerek, aki a szüleinek magyarázza a bizonyítványát. – Semmi vész! Ne izgasd magad! – A doktor csak ennyit mondott, és már ott sem volt. Kirsty követte a dolgozószobájába. A férfi gondosan becsukta az ajtót. Nem hagyta szóhoz jutni az ápolónőt.
30
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
– Ne avatkozz olyasmibe, amihez semmi közöd! – Én? – Kirsty nem akart hmm a fülének. – Én avatkozom bele? Fogalmad sincs, mit tettél, amikor megakadályoztad a találkozásukat. Mark elfordult. – Én csupán kifejtettem, mit gondolok a kapcsolatukról. Azt javasoltam Laurának, gondolkozzék el a dolgon. Ezért küldtem Európába. Egyébként készséggel elismerem, hogy annak a fiatalembernek az életvitelét nem tartom megfelelőnek a húgom számára. – Ezt Laurának kell eldöntenie – csattant fel dühösen Kirsty. – Nem a te dolgod ítélkezni. – De a tiéd sem! Egyébként el is küldhetted volna Jonathant a birtokodról. Csodálom, hogy nem tetted. Tudod, mi vagy te? Egy felfuvalkodott földesúr! A lány indulni készült, de Mark megfogta a karját. – Először is Payne egy évre kötött bérleti szerződést Simonnal. Másodszor tudom, nem hiszed el, de az én erkölcsi alapelveim szerint az ilyen megoldás nem tisztességes – nézett felbőszültén Kirstyre az orvos. A lány felindultságába ekkor hirtelen más, oda nem illő érzés keveredett. Tudatosult benne, hogy Mark mellette áll, és fogja a karját. Ha most megölel, végem van, rettent meg. És ami a legrosszabb az egészben, éppen ezt kívánta a legjobban. A férfi elengedte. Hátat fordított, és az ablakhoz ment. Némán állt ott, Kirsty csak hátulról láthatta karcsú alakját, széles vállát. Idegesen végigsimította a haját, majd kisurrant a szobából. Mielőtt visszament volna Laurához, megállt, hogy megnyugodjék egy kicsit. Kegyetlennek, igazságtalannak tartotta Mark Barnardot, és mégis vonzódott hozzá. Hogyan lehetséges ez? Az érzéki vonzerő nem magyaráz meg mindent. Emlékezetében újra és újra felidézte a látványt: Mark gyerekek gyűrűjében ül az óvodában, és önfeledten nevetgél velük. Mély lélegzetet vett, majd benyitott a nappaliba. – Nagyon dühös volt? – kérdezte remegve Laura. – A bátyád semmibe vesz engem – legyintett Kirsty. – Kezdem már megszokni. Elég ingerült, de engem nem félemlít meg. – Leült barátnője mellé, és részletesen elmesélte a találkozását Jonathannal. Akár tetszik Marknak, akár nem, a húgának joga van tudni a történtekről, gondolta dacosan. A szőke lány némán hallgatta végig. Tűnődve révedt maga elé egy darabig, aztán elfordította a tolószékét. Háttal Kirstynek könnyebben buktak ki belőle a szavak: – Ne sajnáljon engem senki! Érted? Senki! – És mielőtt még a barátnője elmondhatta volna, hogy szerinte Jonathan sokkal többet érez részvétnél, Laura a közelgő karácsonyról kezdett el beszélni. Kirsty rögtön megértette a szándékát, és Jonathan Payne-ről egy szót sem ejtettek többet aznap este. Marknak kapóra jött a munkája, a sok sürgős beteglátogatás. Legalább nem ért rá töprengeni furcsa kapcsolatán Kirsty Cameronnal. Mert mégiscsak megmagyarázhatatlan, hogy mindig amikor a legdühösebb rá, egyszer csak kedve támad megölelni, megcsókolni a minden lében kanál leányzót. Hirtelen felidéződött benne egyetlen csókuk emléke. Azé a tiltott csóké… Pedig Kirsty világosan megmondta, nem volt semmi jelentősége. A harmadik beteg, akit aznap felkeresett, az agyér-elmeszesedésben szenvedő Ken Harris volt. Mrs. Harris kérte meg az orvost, jöjjön el a férjéhez. Az utóbbi időben Ken betegségében átmeneti javulás állt be. Most úgy látszik, kiújultak a tünetei, gyanította Mark.
31
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
Sajnos, igaza lett. Ken az ágyában fekve fogadta. – Nem érzem a lábam! – A beteg megpróbált mosolyogni. – Greta támogat ki még a mosdóba is. Reggel meg hányingerem volt. Émelygés, tájékozódási zavarok – Mark számított erre, de az ideiglenes javulás lehetett volna hosszabb is. – Talán nem kellene így elhagynom magam. Mit gondol, Mark, ne keljek inkább fel? – Ne, Ken! Magának most nyugalom kell. Holnap újra benézek. Az ajtóban megkérte Gretát: – Mégis hozza be őt néhány napra a klinikára, Kap hormonkészítményeket, melyek megrövidítik a roham időtartamát. A rendszeres mozgásgyakorlatok és a meleg olajfürdők pedig enyhítik az izomgörcsöket. Ken felesége aggódva nézett az orvosra. – Nem akar kórházba menni. Itthon is gondját viselhetem. – Itthon többet szenved, mint a klinikán. Magának sem ártana, ha végigalhatna néhány éjszakát. Pihenjen egy kicsit, gyűjtsön erőt a következő rohamig! Elintézek mindent, aztán felhívom. A rendelőbe menet megint Kirstyre gondolt a doktor. Jó lenne elmondani neki Ken Harris esetét. Betege sorsa sokat foglalkoztatta, és jólesett volna elbeszélgetnie a lánnyal Ken kezeléséről. Az ifjú hölgynek nyilván erről is, mint annyi minden másról, megvan a maga határozott véleménye. Másnap este Kirsty Simonnal Stellenboschba ment. Szíve szerint visszautasította volna a meghívást, de Laura ragaszkodott hozzá, hogy barátnője kimozduljon hazulról. Végül is nagyon jól szórakozott. Élvezte a finom vacsorát a hangulatos olasz étteremben. A Pietro afféle családi vállalkozás volt. Élénk vérmérsékletű, szapora beszédű házaspár vezette, és az ételt-italt fekete szemű, csinos fiaik szolgálták fel. Simon és Kirsty jól megértették egymást. Összebarátkoztak az est folyamán, még pertut is ittak. Kirsty hazafelé a kocsiban vette a bátorságot, és szóba hozta Laurát. – Nagyon kedvelem – felelte a férfi. – Amennyiben az izgat, féltékeny-e rád, megnyugtathatlak. Semmi kifogása ellene, ha kettesben eljárogatunk. – Nem erről van szó. – A lány némi habozás után elmesélte, mit mondott Mark. – A hallgatólagos egyezség csupán az unokabátyám elgondolása, nem pedig a mi kettőnké. Nézd csak, ha fülig szerelmes lennék Laurába, feleségül venném, akár tud járni, akár nem. Minthogy köztünk szó sincs ilyesmiről, nem lenne sok értelme összeházasodnunk. Ne félj, nem sírja ki a szép kék szemét odahaza, mert együtt vacsoráztunk. – Istenien éreztem magam, Simon. – Remélem, meghívhatlak máskor is. Elbúcsúztak a veranda előtt a holdfényben. – Jó éjszakát, Kirsty! – A férfi lehajolt. Ajka meleg volt, és gyengéd. Kimondottan kellemesen csókol, állapította meg a lány. Dudorászva ment végig a folyosón. Mark fürdőnadrágban, vállára vetett törülközővel lépett ki a szobája ajtaján. – Azt hittem, később jössz. Boldognak látszol! – tette hozzá tartózkodóan. – Jókedvem van. Pietrónál vacsoráztunk Simonnal, és remekül éreztük magunkat. Aranyos az az olasz család, és istenien főznek. – Megyek, úszom egyet. – Ilyenkor? – Máskor is éjszaka fürdöm, amikor nagy a hőség – mondta a férfi, majd a lány legnagyobb meglepetésére megkérdezte, csatlakozik-e hozzá.
32
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
– Egész jó ötlet! – felelte rövid habozás után Kirsty. Nem volt hajlandó most azzal törődni, hogy okos dolog-e, amit tesz. – Egy perc múlva kész leszek. Gyorsan levetkőzött, és magára kapta a bikinijét. A hold fényében rögtön észrevette a medencében a férfi sötét haját. – Nem kapcsoltam be a víz alatti világítást. Laura ablaka erre nyílik. Esetleg felébresztené a fény. Meg jobban is szeretek sötétben úszkálni. Sötétkék ég feszült felettük, csillagmiriádok ragyogtak rajta. A hold kerek képpel bámult rájuk. Még egy-két nap, és teliholddá hízik. Kirsty lassan tempózott a medence egyik végétől a másikig. Élvezte a langyos víz selymes simogatását a testén, az illatos, álomszerű nyáréjszakát. Egyszer csak Mark feje bukkant fel mellette. – Fáradtság, idegesség, feszültség ellen ez a legjobb gyógyszer – zihálta kicsit kifulladva. A lány szerette volna megkérdezni, mitől ilyen feszült meg ideges, de inkább csak helyeselt. A lépcsőhöz úsztak, és leültek pihenni. – Ha egyedül vagyok, mellőzöm az olyan felesleges holmit, mint a fürdőnadrág – árulta el a férfi. Úgy mosolygott, mint aki ugratni akarja a másikat. Kirsty szégyenszemre elpirult. – Úgy még kellemesebb – felelte komolyan. – Odahaza néha én is meztelenül fürdők a folyóban. Csak az nem ilyen finom langyos. Még a nyár derekán is jéghideg. Szokatlanul meghitt hangulatban hallgattak. Később Mark megmutatta az égbolton a Dél Keresztjét. Ekkor már a lány úgy érezte, okosabb lenne, ha nem csücsülne éjnek évadján Markkal hiányos öltözékben a medence partján. – Jobb lesz, ha megyek… – Ússzál még néhány hosszt! Fel kell melegedned az ücsörgés után. – Nem fázom. Mondd, te mindig mindenkinek előírod, mit tegyen? – Úgy érted, hogy uralkodói hajlamaim lennének? Tévedek, vagy valóban nevetés bujkál a hangjában? – morfondírozott Kirsty. – Talán nem? – Van benne valami – ismerte be Mark. Arcáról mintha letörölték volna a mosolyt. – Kirsty, mondanék valamit… – Nem folytatta, csak ennyit mormolt: – Majd inkább máskor… Ússzunk versenyt! – kiáltott fel hirtelen. – Oda-vissza! Kirsty soha nem tudott ellenállni az ilyen kihívásnak. Annak idején az úszóversenyeken elért eredményeivel sok dicsőséget szerzett iskolája csapatának. Egyszerre érték el a medence végét, ám Mark ügyesebben vette a fordulót, és megelőzte vetélytársát. A lány megpróbálta utolérni… és ekkor megtörtént. A bikinifelső kioldódott, és a csepp melltartót elsodorta a víz. Hiába keresgélte a sötétben. Szédült liba! – szidta magát. Ki hallott még ilyet? Bikiniben versenyt úszni?! – Csipkedd magad! – csúfolódott Mark a lépcsőn ülve. – A második helyezettnek járó ezüstérmet még megszerezheted! Kirsty kétségbeesetten kutatott, de sehol semmi. – Menj csak előre! – Azt már nem! Gyere ki, ledörzsöllek. Még megfázol nekem. – A férfi a kezét nyújtotta. – Ideadnád a törülközőmet? – A lány iparkodott ezt könnyedén odavetni. – Ugyanis elvesztettem a fürdőruhám felsőrészét. Egy darabig néma csend. Aztán nevetés… – Mi olyan vicces? – próbálta menteni méltósága romjait Kirsty.
33
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
– Tényleg nem vicces – Mark elfojtotta a kacagását – Ugye csodás ez a holdvilágos éjszaka? – szólt, és odanyújtotta a fürdőlepedőt. – Elhinnéd, ha azt mondanám, behunytam a szemem? A lány eltakarta meztelen felsőtestét. – Nem én! – Igazad lenne. – Mi lesz a bikinimmel? – Kirsty elképzelte, amint a virágmintás melltartó nappali világosságban úszkál a medencében. Mit szól majd Sarah meg Laura? – Jó kérdés. Hajnalban úgyis úszom egyet, még reggeli előtt. Akkor kihalászom. Bementek a házba. Kirsty szégyenkezett, ám ugyanakkor csodálta az orvos fiatalos pajkosságát, élvezte a köztük kialakult könnyed, barátságos hangulatot. Mark megint kitalálta, mire gondol. – Érdekes lány vagy te, Kirsty Cameron. Néha nem is értelek. Veszekszel velem, mindenbe beleártod magad, olyasmibe is, amihez semmi közöd. Úgy fel tudsz dühítem, hogy majd megpukkadok. És mégis eléred nálam, hogy új megvilágításban lássam a dolgokat. Mióta itt vagy, néha úgy érzem, mintha kívülről figyelném magam, és… Az orvos elhallgatott. Kirsty esküdni mert volna rá, olyat készül most mondám, amit a magafajta férfi nem vall be szívesen. A kilincset fogva várakozott. – Figyelj csak, megcsókolt Simon ma este? – Meg – válaszolta a valósághoz híven a lány. A verandára futtatott kúszónövény alig engedte át a holdfényt. A langyos sötétségben Kirstyben hirtelen minden más gondolatot elsöpört a tudat, milyen szorosan állnak megint egymás mellett. – Egyszer azt mondtad, egy csók még nem jelent semmit – emlékeztette Mark. – Így volt ez Simonnál is? – Igen, így volt. – A lány szerette volna elmondani, mennyivel többet jelentett neki az a másik csók, amelyet az orvostól kapott. Hajszál híján el is árulta, de visszatartotta a büszkesége. Ekkor állához ért a meleg, erős férfikéz, és ajkára tapadt Mark szája. – Ne! Nem szabad! Helen… A férfi azonban magához ölelte. – Helennel meg kell beszélnem bizonyos dolgokat. De addig is… nem te mondtad? Nincs jelentősége… Csak nem változott meg a véleményed? Vadul csókolni kezdte, és a lányt hamarosan elsodorta az érzelmek örvénye. A törülközőt már elfelejtette összefogni. Testestül-lelkestül átadta magát a szenvedélynek. Mark felemelte a fürdőlepedőt, és Kirsty vállára terítette. – Ezúttal nem mondom azt, hogy sajnálom. Én meg nem mondhatom azt, hogy nem jelent semmit, gondolta a lány. Vajon miről akar Helennel beszélni? – villant át Kirsty agyán elalvás előtt. Másnap reggel az ablaka párkányán ott találta a szépen összehajtogatott bikinifelsőt.
34
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
6. FEJEZET Az ünnep előtti hetekben Kirsty szikrányi karácsonyi hangulatot sem érzett. Talán az időjárás teszi? Vagy az, hogy itt egészen másképpen készülnek karácsonyra, mint Skóciában? Esetleg más dolog foglalkoztat? – szólalt meg benne egy kaján belső hang. Huszonnegyedikén délután Laurával ajándékokat osztogattak a birtokon dolgozó munkásoknak és gyermekeiknek. Estére Mark elhozta Helent. Négyesben ültek az ebédlőasztalhoz. Az orvos szakszerűen boncolta fel a ropogósra sült pulykát. – Nálunk ez a hagyomány. Szentestén pulykát eszünk, karácsony első napján pedig hidegtál lesz – magyarázta Laura. – A mi éghajlatunkon nem szokás mindennap meleg ételt vacsorázni. Helen megtörölte rúzsos száját az asztalkendővel. – Mark azt mondta, holnap nem jössz el hozzánk, Laura. A szőke lány elpirult. – Kedves tőletek, hogy meghívtatok, de jobban szeretnék itthon maradni. – Ahogy akarod. Én csak azt gondoltam, jót tenne neked, ha megint emberek közé járnál. Elvégre… – Helen! – szakította félbe Mark higgadtan. Kirsty arra számított, hogy a menyasszonya tiltakozni fog, ám Helen csak vállat vont, és elhallgatott. Vacsora után a jegyespár társaságba készült. Helen fekete, Marlene Dietrichéhez hasonló selyemnadrágot viselt áttetsző, kivágott blúzzal. Nyakában, fülében, ujjam értékes ékszerek csillogtak. Napbarnított karja és válla remekül érvényesült ebben az öltözékben. Jó az ízlése, tud öltözködni, irigykedett Kirsty. Mi ütött beléd? – utasította magát rendre a következő pillanatban. Talán csodálkozol, hogy Mark szép, gazdag, elegáns nőt vesz feleségül? Kávézás után a jegyesek útnak indultak. Helen megjegyezte még, hogy ma este remélhetőleg nem hívják beteghez Markot. Nem szeretnék Barnard doktor úr bőrében lenni, ha mégis sürgős hívást kap! – kuncogott magában az ápolónő. Leültek Laurával a televízió elé. Kirstynek eszébe jutott a családja, de inkább a filmre figyelt. Kezdett elhatalmasodni rajta a honvágy. Reggel feltűnt a skót lánynak a szokatlan csend. Az égen egyetlen felhő sem mutatkozott, a nap hétágra sütött. A távoli hegyek párába burkolóztak. Senki sem dolgozott az ültetvényen. A munkások házaiból néha zsivaj, nevetés hallatszott ki. Reggelinél betoppant a ház ura. – Boldog karácsonyt, Mark! – Laura kitárta a karját. – Juj, de szúrsz! – nevetett. – Bocsáss meg! Még nem borotválkoztam – dörzsölgette állát a férfi. – Neked is boldog karácsonyt, Kirsty! – Puszild meg őt is! – szólította fel a húga. – Ne félj, nem harap! – Ebben nem vagyok biztos – dünnyögte a doktor, és ajkával finoman megérintette Kirsty arcát. Amikor felegyenesedett, találkozott a tekintetük. A lány letette volna a nagyesküt, hogy Mark is a holdfényes éjszakán esett csókra gondol. Az ápolónő elővett egy kis csomagot, és átnyújtotta a barátnőjének. Az ajándékot Laura gyógytornaórája közben vette Stellenboschban. – Nahát! A kedvenc parfümöm! Éppen fogytán van. Köszönöm!
35
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
– Én is örülök a választásodnak – lapozgatta elégedetten Mark P. D. James legújabb regényét. – Egyik legkedvesebb írónőm. – Nekem is – mosolygott Kirsty. Laura a bátyjához fordult: – Légy szíves, hozd be a meglepetést Kirstynek! A férfi csakhamar kezében egy fiókos szekrénykével tért vissza, amely ugyanolyan aranysárga eperfából készült, mint az ablakkeretek. – Egy igazi „kistet” kaptam! – simogatta elragadtatva a fényes bútordarabot a skót lány. – Gyönyörű! Mindkettőtöknek köszönöm! – Az én ötletem volt, de Mark vette meg – szólt Laura. – Ne törd a fejed, hogyan viszed haza. Megoldjuk valahogy. Dél felé az orvos Helenhez indult. Sarah-t Kirsty hazaküldte a rokonaihoz. Megígérte neki, hogy gondoskodik mindenről, sőt még el is mosogat. A délutánt kellemesen töltötték. Laurának az utóbbi időben sokkal jobb volt a hangulata. Lelkesedett a tanulásért, és szorgalmasan, zokszó nélkül járt a gyógytornaórákra. Ápolónője bízott benne, hogy kezd helyreállni védence lelki egyensúlya. Éppen teáztak, amikor Rufus csaholni kezdett, és a következő pillanatban megszólalt a kapucsengő. Kirsty kiment ajtót nyitni. A verandáin Jonathan Payne állt. – Szeretném meglátogatni Laurát – próbálta túlkiabálni a kutya örömteli ugatását. – Szólok neki. A szőke lány azonban nem akarta látni Jonathant. – Küldd el, kérlek! – mondta, és elfordította a fejét. – Tényleg elküldjem? – Igen. A festő nem is lepődött meg. Úgy látszik, számított erre. – A bátyja parancsolta? – Dehogy! Mark nincs is itthon. Jonathan barna papírba burkolt csomagot nyújtott át Kirstynek. – Kérem, adja oda neki, és mondja meg… Nem, ne mondjon semmit. A fiatalember bánatosan lépdelt le a lépcsőn. A skót lány szíve majd megszakadt ekkora szomorúság láttán. – Jonathan! A férfi megfordult. – Csak azt akarom mondani… Laura azért nem szeretne találkozni magával, hogy ne lássa őt tolószékben. Megvigasztalja ez egy kicsit? – Igen, Kirsty. Nem is kicsit. A lány visszament a barátnőjéhez, és átadta neki az ajándékot. Laura remegő kézzel bontotta ki a csomagot. Egy festmény volt benne, amely fákkal körülvett házukat ábrázolta. A lombokon átszűrődő napfény varázslatos derengésbe burkolta a tájat. – A ház – suttogta Laura. – Sokszor ábrándoztunk arról, hogy ez lesz a közös otthonunk. Azt akartuk… ó, Kirsty! Laura szeméből könnyek peregtek, kezét arcára szorította. Kirsty magához ölelte őt, és hagyta, hogy sírja ki magát nyugodtan. – Nem is tudom, miért voltam olyan szörnyen gyáva. Nem mertem megmondani, hogy szeretem, és a felesége akarok lenni – szipogott Laura. – Mark a lelkemre beszélt. Azt mondta, nem Ülünk össze, gondoljam meg a dolgot. – A lány a könnyeit törölgette. – Jonathan meg méregbe gurult, amikor meghallotta az elutazásom hírét.
36
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
Kirsty simogatta, nyugtatgatta. Arra gondolt, Lauráinak biztosan jót tesz, ha kiöntheti a szívét. – Nem sejthettem, hogy így kerülök haza – mutatott a tolókocsijára a Barnard lány. Már nem sírt. Odaadta a képet Kirstynek. – Tedd az előszobaszekrénybe. – Ne akasszuk ki a falra? Laura hevesen rázta a fejét. – Jonathan már a múlté – felelte határozottan. – Nem kell a részvéte. – Honnan tudod, mit érez, ha szóba sem állsz vele? A szőke lány nem válaszolt. Az ünnepek hamar elteltek. Markot Helen egyik társas összejövetelről a másikra hurcolta. Karácsony első napján a doktort sürgős esethez hívták a gazdaságba. Helen tajtékzott a dühtől. Nem akart egyedül menni a soron következő estélyre. Kirsty elkísérte a férfit a beteghez. Sarah egyik unokatestvérének átfúródott a gyomorfekélye. Míg megjött a mentőautó, ellátták az öreg Petert. Úgy működtek együtt, mintha évek óta egymás mellett dolgoznának. A hosszúra nyúlt éjszaka után Kirsty mély álomba zuhant. Másnap délelőtt Mark telefonált a kórházból: a műtét jól sikerült. Laura később elmesélte barátnőjének, micsoda jelenetet rendezett Helen. – Borzasztóan kiborult, és azt üzente Marknak, ne feledkezzék meg a ma esti fogadásról. – Szegény ember! – szaladt ki Kirsty száján. – Megint társas életet kell élnie, pedig éjszaka alig aludhatott valamit, a várószobája meg tele van betegekkel. A Barnard lány csodálkozva nézett rá. Kirsty elpirult, és gyorsan másról kezdett el beszélni. Másnap Stellenboschba autóztak Mary Russelhez. Kemény fél napot töltöttek a klinikán. Lézerkezelés, masszázs és tornagyakorlatok vártak Laurára. Ám a szőke lány bízott a gyógytornászban, és elszántan, kitartóan csinált mindent végig. A kezelés után nem indultak rögtön haza. Kirsty azt javasolta, sétáljanak egyet a városban. – Az jó lesz! Szólj, ha belefáradsz a tologatásba. Befordultak a Dorp utcába, és a terebélyes tölgyfák alatt ballagtak tovább. Az út túloldaláról egyszer csak átkiáltott egy asszony. – Üdvözlöm, Laura! Csakhogy újra láthatom! A nő már-már átjött hozzájuk, de Kirsty meglátta védence arcán az ijedtséget, és gyorsan továbbtolta őt. Így Laura megúszta egy integetéssel, futó köszönéssel. – Menjünk haza! – kérte ápolónőjét. – Legközelebb megnézzük a belvárost. Ha érdekelnek a régi épületek, tetszeni fognak a templomok, és… – Laura a mondat közepén elhallgatott. Kirsty, akit elfoglalt a tolókocsi megfordítása, most felnézett, és azonnal meglátta, mitől lepődött meg a lány. Jonathan Payne jött feléjük, hóna alatt néhány festménnyel. Lehetetlen volt őt elkerülni. Szemlátomást találkozni akart szerelmével. – Szia, Laura! Üdvözlöm, Kirsty! Megyek a Libertás Galériába. Megvették ezeket a képeket. – Szia, Jonathan! – A szőke lány hangjában feszültség vibrált. – Eltévedtél? A galéria nem erre van. A nem éppen szívélyes szavak a legkevésbé sem riasztották vissza a férfit. – Igaz, de már messziről megláttalak benneteket – mosolygott.
37
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
– A tolószékről ismertél meg? – kérdezte keserűen Laura, és választ sem várva folytatta: – Köszönöm a gyönyörű képet. – Neked festettem… A Barnard lány a szavába vágott: – Sajnálom, de későre jár. Mennünk kell. Jonathan megérintette a lány görcsösen összekulcsolt ujjait. – Mikor láthatlak megint? Ugye hamarosan? Laura elfordította a fejét, és visszahúzta a kezét. – Fogalmam sincs – szólt remegő hangon. – Nem tartom jó ötletnek, Jonathan. A festő makacsul tovább faggatta: – Miért nem? A lány a fejét rázta. Kirsty úgy érezte, ideje közbeavatkoznia. – Haza kell mennünk – nézett szorongva barátnője krétafehér arcára. Elnézést kérő mosollyal búcsúzott el a fiatal művésztől. Visszatolta Laurát a klinika parkolójába, besegítette az autóba, összecsukta a tolókocsit, és elindultak Bloemenkloof felé. – Felizgattad magad, Laura. Igazán sajnálom. – Előbb-utóbb úgyis összefutottunk volna. – A szőke lány holtfáradtnak látszott. – Azt hiszem, egyszerűen gyáva vagyok. Félek emberek közé menni, és főleg Jonathannal nem merek találkozni. Markkal sincs kedvem összeveszni. – Laura mosolyogni próbált. – Ez az egész túl sok nekem… és semmi esetre sem kérek senki részvétéből. »Ez az egész túl sok nekem.” E szavak hallatán Kirsty valamit megértett. Az európai utazás, mint a menekülés egyetlen lehetősége… Aztán a baleset, a hónapokig tartó mozdulatlanság. Megszökött a gondjai elől. Nem kellett szembenéznie a súlyos kérdésekkel. Ha járni tudna, ismét felvetődnének ezek a gondok. Késő este Kirsty elgondolkozva üldögélt a nyitott ablaknál. Majdnem egészen biztos volt benne, hogy végre megtalálta a tartós bénaság magyarázatát. Mindez persze nem tudatos Lauránál. Mélyen a tudatalattijában attól reszket, ha teljesen meggyógyul, megint szembesül a régi gondjaival. Ha béna marad, nem kell keresnie a megoldást, nem kell döntenie. Tehát lelki okokból nem tud meggyógyulni. Valóban ez lenne a rejtély kulcsa? – töprengett az ápolónő. Sajnos, Mark nincs itthon, különben hozzá fordulna. Reggel, a nappal józan fényében mégis másképp határozott. Először fogódzót kell keresnie. Ami az eszébe jutott, még csak feltételezés. Mary Russelnél látott egy lélektan tankönyvet. Először abban néz utána. Tudta, hogy a következő gyógytornaórára csak az új esztendőben kerül sor, addig pedig Miss Russel csak egyszer jön el megmutatni a medencében végzendő víz alatti tornagyakorlatokat. Szilveszter estéjére kisebb összejövetelt terveztek Bloemenkloofban. Laura nem nagyon örült neki. – Jobban szeretnék csak veletek szilveszterezni – vallotta be Kirstynek. – Szerintem Mark sem bánná, de Helen ragaszkodik a társasághoz. Mivel a bátyám miattam nem akar elmenni hazulról, itt rendezik meg az összejövetelt. Estefelé szállingózni kezdtek a vendégek. Elsőként Simon érkezett a barátaival. Később Kirsty akaratlanul szemtanúja lett Mark és Helen nézeteltérésének. Elég alaposan összevesztek. A kert egyik sarkában álltak. Mark a fejét rázta, Helen meg feldúltan rohant be a házba. A jegyespár mégis együtt köszöntötte az újévet, mikor megszólalt az udvaron az éjfélt jelző harangszó.
38
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
Legalább ez az egy olyan, mint otthon, gondolta a skót lány. Simon egyik barátja puszival kívánt neki boldog újévet. Mark – Kirsty véleménye szerint – kissé tartózkodóan csókolta meg Helent. Aztán lehajolt a húgához. – Neked is boldog újévet! – fordult Kirstyhez. – Elismerő pillantása láttán a lány hálát adott az égnek, amiért elfogadta Laurától, hogy kölcsönadja neki erre az alkalomra tengerzöld kisestélyijét. A Barnard lány fürdőruhája ugyan szűk volt neki, de ezt a selyemruhát mintha Kirstyre öntötték volna. Az orvos némi habozás után szájon csókolta. Ajka melegen, gyengéden érintette a lányét. A tolongásban valaki hátulról nekiment, és egy másodpercre összesimultak. Nem mintha számítana… magyarázta magának szívdobogva Kirsty. – Elég volt, Mark! Én következem! – törte meg a pillanat varázsát Simon. Széles jókedvében felkapta a lányt, megpördült vele és megcsókolta. Mark zordan figyelte őket. Simon végre elengedte Kirstyt, és ekkor Helen lépett hozzájuk. Jéghideg arckifejezéssel fordult a vőlegényéhez. – Indulhatunk? Azt hittem, már éjfél előtt van Zylséknél leszünk. Gyerünk! – Ha akarod, Helen. – Persze hogy akarom! Náluk mindig isteni a hangulat. – Ezzel sarkon fordult, és kivonult a helyiségből. Méregdrága kék estélyi ruhájában, feltűzött hajkoronájával most is olyan volt, mintha valamelyik divatlapból lépett volna elő. Hűha! Jobb nem is gondolni rá, mi lenne, ha beteghez hívnák most Markot, mulatott magában Kirsty. Mint másnap reggel Laurától megtudta, pontosan ez történt. Az ápolónő nem bírta lenyelni a kérdést. – És mit szólt hozzá Helen? – Mark erről ugyan hallgatott, de az az érzésem, nem lehetett elragadtatva. Január másodikán mentek Mary Russelhez. Kirsty alig várta, hogy áttanulmányozhassa a tankönyvet. Elkérte, és amíg Mary Laurával foglalkozott, megkereste a „Lelki hatások a test egészségi állapotára” című fejezetet. Az üres váróteremben senki sem zavarta. Elővette a füzetét, tollát és mohón olvasni kezdett. „…a lélek védekező folyamata testi tünetekben jelentkezhet…” Ez az! Kirsty izgatottan jegyzetelte ki a legfontosabb mondatokat. A magyarázó szövegben hangsúlyozták, hogy az erős szorongás mozgásszervi zavarokhoz is vezethet. Néhány sorral lejjebb ezt olvasta: „A mozgásszervi zavarok közé tartozik többek közt a bénulás is, különösen a végtagok lebénulása.” A keze remegett felindultságában, de igyekezett olvashatóan írni. A tornaóra véget ért, és Kirsty visszatette a vastag kötetet a polcra. Előbb-utóbb Edinburgh-ban is rájöttek volna Laura állapotának lelki okaira, de erre már nem jutott idő. Itt, Dél-Afrikában pedig csak Bill Brown, a sebészorvos foglalkozott a beteggel. – Megtalálta, amit keresett? – érdeklődött Mary. – Köszönöm, igen. – A lány kísértésbe esett. De jó lenne elhelyezni Laurát a kocsiban, és valami ürüggyel visszajönni! Legszívesebben azon melegében beszámolt volna Mary Russelnek arról, amit felfedezett. Azután mégis elvetette a gondolatot. Először Markkal kell erről beszélnie. Az orvos azonban nem jött haza vacsorázni. – Mondta is! Helen elviszi valahová – jutott Laura eszébe. – Már megint? – Kirsty képtelen volt tartani a száját. – Meddig bírja? Reggeltől estig dolgozik, néha még éjjel is esethez hívják, és akkor még ezek a fárasztó és fölösleges összejövetelek!
39
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
Laura megint kissé csodálkozó tekintettel nézett rá, de csak ennyit mondott: – Nem tudom, hova mentek, de biztosan sokáig maradnak. Mint mindig. Ezúttal azonban tévedett. A két lány lefekvés előtt megivott még egy csésze teát az udvaron, amikor egyszer csak meghallották Mark kocsiját. Az ápolónő Laura térdig érő, lenge pongyoláját viselte, mert a sajátja túl meleg volt ehhez az éghajlathoz. – Korán hazajöttél – jegyezte meg a szőke lány, amikor bátyja hozzájuk lépett. – Igen, valóban… – felelte a férfi kissé zavartan. Kirsty felállt. – Hozok neked teát. – Ne, várj! – nézett mélyen a szemébe Mark, majd Laurához fordult. – Fontos mondanivalóm van. Helen meg én… felbontottuk az eljegyzésünket. Kirsty fejében vadul száguldoztak a gondolatok. Kivételesen nem bút megszólalni. Laura is hasonlóképp meglepődött. – Ó, Mark… – kezdte. Ekkor hirtelen megszólalt a telefon. – Biztosan engem keresnek. – Az orvos bement a házba. Mintha megkönnyebbült volna, vélte Kirsty. Mark csakhamar kiszólt: – Epeköves panaszok – közölte, majd még hozzátette: – Megfigyelésre fektettük be a hölgyet a klinikára. Valószínűleg sürgősen meg kell műteni. Elment, és a lányok összenéztek. – Illett volna azt mondanom: sajnálom – törte meg a csendet Laura. –De egyszerűen nem jött ki a számon. Az Utóbbi időben egyre gyakrabban aggódtam Mark miatt. Helen nem való orvosfeleségnek. Hiszen már eddig sem tudta elviselni a vőlegénye életmódját. Kirsty habozott. Utóvégre ez az egész nem tartozott rá. A barátnője azonban válaszra várt. – Helent bizonyára nem tette boldoggá, hogy a bátyád állandó készenlétben él. Csak azt nem értem… amikor a menyasszonya lett, még nem tudta, milyen egy gyakorló orvos élete? – Szerény véleményem szerint abban reménykedett, sikerül rábeszélnie Markot, legyen inkább szakorvos. Amolyan nagymenő… Később, amikor lefeküdt, Kirsty még mindig a váratlan híren töprengett. Vajon közös megegyezéssel szakítottak? Vagy Helen csak most fogta fel, hogy kár minden szóért, úgysem képes lebeszélni vőlegényét az állandó ügyeletről? Esetleg Mark bontotta fel az eljegyzést? És ha igen, van ennek valami köze a kapcsolatukhoz? Már megint ostoba vagy, tolta le magát egyből. Egyszer-kétszer ugyan megcsókolt, de te magad mondtad, hogy mit számít egy csók! Semmit. Ezt jól vésd az agyadba, Kirsty Cameron! Másnap reggel Kirsty az előszobában találkozott Markkal. A lány narancslevet vitt Laurának, az orvos pedig munkába indult. Miután este alaposan átgondolt mindent, Kirsty most képesnek érezte magát arra, hogy a férfi szemébe hazudjon. Azt mondta neki, nagyon sajnálja, hogy szakítottak Helennel.1 – Nem illünk össze. Sejtettük már rég, de mostanáig nem láttuk be. A skót lány bólintott. A legszívesebben nyomban Laura ügyéről beszélt volna, de érezte, nem ez a megfelelő pillanat. Mark sietett. Kirsty elköszönt tőle, és továbbment a narancslével.
40
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
Ebéd után a Barnard lányhoz eljött Jenny. Amikor elérkezett a masszírozás és a vízikúra ideje, a barátnő kíváncsian, tudásra szomjasan figyelte a gyakorlatokat. Estefelé Sarah Laura kívánságára csirkehúst és friss salátát tálalt fel. Mark nem jött haza vacsorára. Laura és Jenny belekezdett egy betűrömijátszmába. Kirsty kihasználta az alkalmat, és leült a szomszéd szobában, hogy válaszoljon édesanyja levelére. Leírta, hogyan telnek a napjai, és közben rájött, mennyire hiányzik a családja. Sokkal fájóbban, mint annak idején hitte, amikor ésszerűen mérlegelve elhatározta, hogy egy darabig Dél-Afrikában fog élni. Világot látni! Milyen csábítóan hangzott! Most meg tessék, honvágya van. Nem is hallotta az ajtó nyílását. – Könnyek, Kirsty? – szólalt meg mellette Mark. – Csak egy-két csepp – ismerte be a lány, és gyorsan megtörölte a szemét a keze fejével. – A mamámnak írok és… hát, elérzékenyültem egy kicsit. – Megvonta a vállát, mosolyogni próbált. A férfi melléült a kerevetre. – Ilyen lágyszívű kislány vagy, Kirsty Cameron? Ki hitte volna? – kérdezte a lány legnagyobb meglepetésére. – Érdekes! Amikor először láttalak, azt hittem… – Mark tétován elhallgatott. – Mit hittél? Az orvos ellenállhatatlanul, szívet melengetően mosolygott. Kirsty érverése felgyorsult. – Meggondolatlannak, felelőtlennek és önfejűnek tartottalak. Olyan nőnek, aki állandósul beleártja magát azokba a dolgokba is, amelyekhez semmi köze – pislogott bűntudatosan Mark. – Ne haragudj, de te kérdezted. – Nem vagyok sértődős – nevette el magát Kirsty. – Nekem is hamar kialakult rólad a véleményem. Tudod, milyennek hittelek? Pimasznak, beképzeltnek és önzőnek. A férfi közelebb hajolt hozzá. – Tehát azóta már másképp vélekedsz? – súgta a lány fülébe. – Nem egészen. Őszintén szólva, most sem tetszik nekem, ahogy mindig mindenkinek parancsolgatni akarsz. Mark szívből felnevetett. – Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy te is megéred a pénzed? – mondta, majd mielőtt még Kirsty észbe kapott volna, megcsókolta. Ha akar, sem tudott volna a lány ellenállni. Mark forró ajka egész testét tetőtől talpig szenvedélyre lobbantotta. A férfi szemlátomást nehezen engedte el. – Mondanom kell valamit – kezdte. Hangja nyersen csengett. – Helen meg én… megegyeztünk, leghelyesebb, ha felbontjuk a jegyességet. De tudod, milyen a női hiúság. Tartozom neki annyival, hogy átengedjem az elsőbbséget. Illik megvárnom, amíg új társra talál. Érted, mire gondolok? – nézett Kirsty szemébe. – Értem – felelte egyszerűen a lány. – Csak akkor leszel szabad, ha Helen újra menyasszony, és… – Kirsty zavartan elhallgatott. – Mondd, mondd tovább! – Nem, erről többet egy árva szót sem szólok. – Ahogy akarod – mormolta a férfi. Csak amikor már elment az orvos, akkor jutott Kirsty eszébe, miről is akart eredetileg Markkal beszélni: Lauráról! Teljesen kiment a fejéből…
41
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
7. FEJEZET Az új év első napjai egészen furcsa, tudathasadásos állapotban találták Kirstyt. Az egyik, a józan Miss Cameron úgy járt-kelt, mint mindig. Elszórakoztatta Laurát, megmasszírozta a lábát, bevitte Mary Russelhez. Csevegett Sarah-val, meglátogatta Zitát meg a kisbabát, nagyokat sétált Rufusszal, és ilyenkor többnyire összefutott Simonnal is. A másik Kirsty a felhőkben lebegett. Mark szavai jártak a fejében, a tekintetére emlékezett, meg arra a mennyei érzésre, amelyet a férfi csókja, ölelése váltott ki belőle. Még mindig nem adódott alkalma beszélni vele Lauráról. Az orvos mindennap későn ért haza Fokvárosból, ahol előadásokat tartott az egyetemen. Egyik este aztán végre sikerült… Mark vacsoraidőben érkezett meg Bloemenkloofba. Tizenegy előtt Kirsty lefektette Laurát, majd az udvaron várakozott. A férfi elalvás előtt minden este ellenőrizte, nem maradt-e nyitva valamelyik ajtó. – Mark! A doktor kilépett a szabadba. – Kirsty? Te itt vagy? Nem is tudtam. – Rád várok. Beszélnem kell veled. A férfi mozdulatlanná dermedt. – Kérlek, ne nehezítsd meg a dolgomat. A dolgunkat… A lány elpirult. – Félre ne érts! Lauráról van szó. A férfi csak most ült le. Nem a hintaágyra, Kirsty mellé, hanem egy székre, az asztalhoz. És a lány belefogott. Elmondta, mi foglalkoztatja, hogyanjutott aura a meggyőződésre, hogy Laura bénasága lelki eredetű. – Utánanéztem a szakirodalomban is, és a mozaik kockáiból összeraktam a képet. – Elővette zsebéből, és felolvasta jegyzeteit. – Most már világos minden – tette hozzá végül. Mark nagyot hallgatott, mielőtt megszólalt volna. – Nocsak! Az edinburgh-i nagyokosok nem mentek semmire, te meg hipp-hopp megoldottad a nagy talányt? Ilyen bölcs kislány vagy? Kirsty felfigyelt a férfi különös hangsúlyára. Nyilván a skót orvosokat vádolja, amiért nem ők találták meg a megoldást. – Nem volt rá idejük, Mark. A vizsgálatok után rögtön elvitted Laurát. Brown doktor talán rájött volna, de csak egy alkalommal látta a húgodat. Nézd, én reggeltől esüg együtt vagyok vele. Jól megismertem őt. Sokat törtem a fejem… – És nekiláttál a kutatómunkának? Hogyan jutottál szakkönyvhöz? – A gyógytornásznőtől kértem kölcsön. Amíg Laurát kezelte, kijegyzeteltem. Mary Russelnek még nem szóltam erről semmit. Előbb veled akartam beszélni. Ugye szerinted is minden egybevág? Az orvos megint hallgatott. Amikor megszólalt, a hangja feszült volt, és jéghideg. – Tisztában vagy vele, mit hordtál itt nekem össze? Ha jól értettem, engem teszel felelőssé azért, hogy a húgom tolókocsiba kényszerült. A lány úgy érezte magát, mintha fejbe kólintották volna. Ez az ellenséges hang! Hiszen ő csak Laura javát akarja! – Azt hiszem… igen.
42
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
– Őrültség! Ennyire félne tőlem? Abba az átkozott tolószékbe menekül előlem, a testvére elől? – Őrültségnek hangzik, de van benne rendszer. Ez volt számára az egyetlen kiút. Egész életében te döntöttél helyette. Ne úgy képzeld, hogy elhatározta, béna lesz! Mindez a tudatalattijában játszódott le. – Tudat alatt fészkel a fecske! – vágta oda gúnyosan, megvetően az orvos. – Csupa zagyvaság, Kirsty! – Felállt, az udvar alacsony falához lépett, és hátat fordított a lánynak. Kirsty dühbe gurult. – És mi lenne az ön kórmeghatározása, doktor úr? Lenne szíves elárulni? – A baleset folyamán elszenvedett megrázkódtatás, valamint az azt követő, hónapokig tartó ágyhoz kötöttség olyan testi-lelki károsodást okozott, amelyből kigyógyulhat. Csak idő kérdése – szavalta a férfi ingerülten. – Volt rá elég ideje. – Az ápolónő is felállt. – Megmondom én neked, Barnard doktor, mi a baja a húgodnak. Nem mer fellázadni a zsarnokságod ellen. Nem élheti szabadon az életét. – Szabadon? Azzal a koldusszegény mázolóval, azzal a senkivel? Olyan házban éljen, amelyik már a munkásaimnak sem felel meg? – Igen, ha az a szíve vágya. – Azt akarod nekem bemesélni, hogy ha feltálaljuk Laurának ezt a nevetséges maszlagot, feláll a tolószékből, és járni kezd? Kirsty nyugalmat parancsolt magára. – Ezt egy szóval sem állítottam. Szakszerű gyógykezelésre lesz szüksége. Éppen azt akartam veled megbeszélni, mi legyen a teendőnk. – Teendőnk? Mármint kettőnknek? Rám ne számíts! Szerintem ezzel az eszement elmélettel csak hiú reményt ébresztenénk Laurában. Embertelenség lenne! – Te vagy embertelen, Mark! – Alighogy kimondta ezeket a szavakat, rögtön érezte Kirsty, hogy elvetette a sulykot. A férfi mélységes megvetéssel nézett rá. – Ezt soha nem bocsátom meg neked. Kirsty torka elszorult. Igen, gondolta, elszaladt velem a ló, de nem szívhatom már vissza, amit mondtam. – Egy szót sem akarok erről többé hallani! Meg kell ígérned, hogy Laurának nem is említed. Kirsty konokul hallgatott. – Nekem dolgozol. Ezt el ne felejtsd! – tett rá a férfi még egy lapáttal. A lány úgy vélte, amit Mark most a fejéhez vágott, az legalább annyira megbocsáthatatlan, mint ami az előbb az ő száján csúszott ki. – Akkor ezennel felmondok! – fortyant fel. – Már megyek is csomagolni. Mark tisztában volt vele, hogy mérgében olyat mondott, amit nem lett volna szabad. Büszkesége azonban visszatartotta a bocsánatkéréstől. – Nem utazhatsz el. Laurának szüksége van rád. – Azok után, amiket az imént mondtunk egymásnak, nem maradhatok. Egymásnak? Ő mondott nekem képtelen szörnyűségeket, mérgelődött a férfi. Micsoda nevetséges vádaskodás! Még hogy Laura őmiatta, a bátyja miatt menekült volna a bénaságba? Talán tényleg az lenne a legjobb, ha Cameron kisasszony visszatakarodna Skóciába! Az ám! Csakhogy… mit szólna Laura? Nem, Kirsty ezt nem teheti meg a húgával! – Korábban azt állítottad, hogy mindig betartod a szavadat. Nem hagyhatod cserben Laurát!
43
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
A lány egy darabig szótlanul állt, fejében egymást kergették a gondolatok. Végül kihúzta magát, és megvetően Markra pillantott. – Jól van, maradok. Az alkalmazottad vagyok, tudom jól. Felesleges emlékeztetned rá. Egy percre sem felejtem el. – Ezzel faképnél hagyta a munkaadóját, és bevonult a házba. Mark kétségbeesetten nézett utána. Soha senkire nem volt még ennyire mérges. Most már cseppet sem bánta a szavait. Szerette volna kitörölni emlékezetéből a mámorító pillanatokat, amikor a karjában tartotta ezt a lányt. A történtek után az orvos tartózkodóan, hűvös udvariassággal bánt az ápolónővel. Kirsty is hasonlóképpen rejtegette az érzéseit. Laura időnként elgondolkozva nézett hol rá, hol Markra. A skót lány örült, hogy beéri ennyivel, és nem kérdezősködik. Képtelen lett volna eltitkolni haragját és csalódottságát. A haragot lassanként bánatos sértődöttség váltotta fel. Azok után, ami kettejük között történt, hogyan mondhatott neki ilyet Mark? Esténként, amikor lehunyta a szemét, szinte érezte az ölelését, a csókját, és hallotta a férfi kedvesen csipkelődő, meleg szavait. Mindez már a múlté, mint a tavalyi hó. Mintha csak a képzelete szüleménye lenne minden kedves emlék. Nem bántam meg! Igenis, helyesen tettem, hogy beszámoltam az elméletemről Marknak, győzködte magát. Csakis ez lehet Laura bénaságának a magyarázata. – Sétálunk egyet? – kérdezte délután a Barnard lány. Kirsty megörült az ajánlatnak. Végre kedve van Laurának valamihez! Kényelmesen, lassú tempóban tolta betegét a szőlőültetvények között. Rufus boldogan loholt előre és vissza. A folyónál Kirsty füttyentett a kutyának. Ideje volt már hazaindulni. – Várj csak! – szólalt meg hirtelen Laura. – Menjünk át a hídon! Arrafelé olyan kellemes… Az út is elég egyenletes. Mi lesz, ha a ligethez érünk? – morfondírozott magában az ápolónő. Vajon ott vissza akar majd fordulni? A szőke lány elszántan jelentette ki: – Szeretném meglátogatni Jonathant. – Biztos vagy benne? – Holtbiztos. Tudod… amióta találkoztunk vele a városban, állandóan rá gondolok. Nem megy ki a fejemből. Kirsty tétovázott. – És Mark? – Ne törődj vele! – Laura mintha folytatni akarta volna, de végül megvonta a vállát, és csak ennyit mondott: – Megfontoltam a dolgot. Rájöttem, hogy nagyon fontos nekem ez a kapcsolat. Eleinte könnyen gurult a kocsi, de később az ösvény elkeskenyedett, meredekebbé vált. Kirsty határozatlanul állt meg. Nehéz lesz itt a házikóig tolnia barátnőjét. – Ne haragudj, Kirsty! Elfelejtettem, milyen meredek ez az út. Forduljunk inkább vissza? – Nem, most már csak menjünk tovább. – Ha már rászántad magad, tette hozzá magában Kirsty. Újra hívogatni kezdte Rufust. – Azt sem tudom, előre rohant-e, vagy hátra – nézett körül. A kutya előcsörtetett, de nem egyedül, hanem Jonathannal bukkant fel a fák közül. – Rufus bejelentette a látogatóimat. Isten hozott titeket! Várj, Kirsty, segítek Amint megmarkolta a tolószéket, Laura bátorsága hirtelen elillant. – Ne! Nem akarom! Ne nyúlj hozzá, Jonathan!
44
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
– Miért ne? Az ösvény meredek, Kirsty nem boldogul itt egyedül. Mire való ez a beszéd, Laura? Nem tehetünk úgy, mintha nem ülnél tolókocsiban! Gondold csak meg! Te talán nem tologatnál, ha velem történne ugyanez? Jonathan könnyedén felkapta szerelmesét, és bevitte a kis ház konyhájába. Óvatosan leültette egy székre, azután behozta a tolókocsit, és besegítette Laurát. – Elővennéd a csészéket? – kérdezte tőle. – Tudod, hol találod. Felteszem a teavizet. Kirsty segítem akart védencének, de a festő nem engedte. Laura kissé bizonytalanul kormányozta magát a konyhaszekrényhez. Kivette a három csészét meg az aprósüteményes dobozt, majd az ölébe tette az egészet, az asztalhoz gördült, és kirakta rá. – Kösz – vetette oda Jonathan, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Kirsty azonban látta, milyen aggódva Ügyeli szíve választottját. Megitták a teát, és az ápolónő felállt. – Sétálok egyet. Gyere, Rufus! Nem maradhatunk soká, mert ránk sötétedik. Félóra múlva jött vissza. A fiatalokat odakint találta. Jonathan a kerti padon ült, Laura tolószéke mellett. – Hiába mondtam, hogy puha a fű – panaszkodott mosolyogva a festő. – Laura csak ebben a szerkentyűben érzi magát biztonságban. Kirsty felfigyelt Milyen könnyed, vidám Jonathan! Alaposabban szemügyre vette a barátnőjét. A szőke lány arca kiszínesedett, szemében eddig soha nem látott élénkség csillogott. Kicsit zavartan nézett a fiatalemberre, és a festőn is látszott, nem igazán jöttek még egyenesbe. Hazafelé menet Laura megköszönte Kirstynek, hogy elhozta Jonathanhoz, és hozzátette, máskor is szeretné megismételni a látogatást. Ezután hallgatásba burkolózott, de már nem látszott olyan levertnek, mint máskor. Olyan, mint aki most gondolja végig az életét, vélekedett magában az ápolónő. Egy napon Kirsty elhatározta, hogy meglátogatja a gyerekeket az óvodában. Mark is éppen cikkor toppant be. A lány azonnal menni készült, de a kis Thandi a kezébe csimpaszkodott. – Várj, Tirsty nővér! Mart dottor bácsi még nem nézte meg a tortomat. Talán tórházba tell mennem. Kirsty nagy nehezen megértette Thandi szavait Rájött, hogy a csöppség a „k” hangot „t”-nek ejü. A nővérke igyekezett megőrizni a komolyságát. Míg Mark meg nem vizsgált mindenkit, a gyerekek nem engedték el az ápolónőt sem, így hát együtt léptek ki a kapun. – Csak azért jöttem át az óvodába, mert Latira a tankönyveit bújja – játszotta meg a lány a kötelességtudó alkalmazottat. – Rendben van – válaszolta hűvösen a férfi. – Szép tőled, hogy ilyesmire áldozod a szabadidődet. – Szeretek a gyerekek között lenni. Kirsty egyébként már kezdte otthonosan érezni magát Bloemen-kloofban. A birtok apraja-nagyja megkedvelte a skót ápolónőt. Egy keserű csepp akadt csak a pohárban: feszült viszonya Markkal. – Úgy látszik, eső lesz. Remélem, nem mossa el a szüretet. – Ó, nem is tudtam… Esőben nem lehet szőlőt szüretelni? – Úgy csevegünk, mint az idegenek, gondolta szomorkásán a lány. Akik ráadásul még ellenszenvesek is egymásnak. Mark hirtelen megállt. – Kirsty… – kezdte. – Tessék! – Arra gondoltam… meglátogathatnád Thandit a kórházban. Örülne neked.
45
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
– Szívesen. – Mark valami egészen mást akart mondám, érezte a lány. Laurát a verandán találták. Mellette az asztalon teásedény állt. Kirsty szokása szerint a kanna után nyúlt, de a szőke lány rászólt: – Hagyd csak, majd én! – Először barátnője, majd bátyja kezébe nyomott egy-egy csészét, és mindkettőt megtöltötte. – Mark, közeledik a születésnapom. Abban maradtunk, meglepjük Kirstyt, de szeretném mégis előre beavatni a tervembe. Hadd örüljön ő is. – Laura, kérlek! – szólt kelletlenül a férfi. – Nem kellene erről még egyszer négyszemközt elbeszélgetnünk? – Minek? Már karácsony előtt megállapodtunk. Részletesen megtárgyaltuk… Kirsty egy kukkot sem értett az egészből. – Születésnapi bulit szeretnél? – csodálkozott. – Sokkal jobbat! – Laura letette a csészéjét. – Egyik barátunknak vadasparkja van. Valamikor Mark kezelte Jake-et. Stellenboschban töltötte a szabadságát, és hirtelen rosszul lett. Mi baja is volt? – Gyomorfekélye, pontosabban átfúródott a hasfala. De Laura… A szőke lány azonban most az egyszer nem volt hajlandó engedelmeskedni. Rá sem hederített bátyja tiltakozására, és folytatta: – Jake de Villiers szent meggyőződése, hogy Mark mentette meg az életét. Azóta többször is vendégül látott minket Malaloziban. Gyönyörű az a hely! Valóságos édenkert! – lelkesedett Laura. – Ha nem is tudok mozogni, sebaj. Fő, hogy ott lehessek. A szülinapomon odautazunk egy hosszú hétvégére. Csak mi hárman. – Csak mi hárman – ismételte elanyátlanodva az ápolónő. Markra nézett. A férfi legalább olyan rémültnek látszott, akárcsak ő. – Igen! – örvendezett Laura. Szemlátomást észre sem vette, hogy Kirsty és Mark korántsem fogadja olyan boldogan az ötletet. A kis repülőgépről kezdett mesélni, amely a vadasparkba viszi őket. – Meglátod, milyen mesés élmény lesz! A múltkor egészen közelről láttunk egy vándor antilop-csordát meg rengeteg impalát és kudut. Egyszer még zsiráfot is! Emlékszel, Mark? – Persze – bólintott az orvos. – Nézd, Laura, nem nagyon engedhetek meg most magamnak három nap szabadságot. Különben is ilyenkor, a legforróbb nyárban az állatok is hűsölnek, alig mutatkoznak. Halasszuk el a kirándulást! – Hiszen megígérted! Már annyira örültem neki! – Laura elfordította a fejét, de az ápolónő látta, hogy könnybe lábad a szeme. – Nagyon vágyódom oda – tette hozzá halkan. Mark megadóan sóhajtott fel. – Jól van, beszélek a helyettesemmel, és felhívom Jake-et is, hogy szervezze meg a repülőutat. Segítesz Kirstynek becsomagolni? Te már tudod, mit kell vinnünk. De hiszen itt ülök melletted! – dühöngött magában a skót lány. Miért teszel úgy, mintha jelen se volnék? Amikor az orvos elment, kiderült, hogy Laura nem is olyan gyanútlan, mint Kirsty hitte. – Utálok erőszakoskodni – vallotta be őszintén. – Csodálkoztam is. Tényleg annyira szeretnél abba a vadasparkba menni? – Nagyon! – Laura lenézett a lábára. – Mostanában gyakran álmodom Malaloziról. A hajnalokról, amikor felbukkan a hatalmas, vörös tűzgolyó! Igazi trópusi napfelkeltét csak ott láthatsz. Meg az éjszaka hangjai a táborban! Annyira vágyom oda, mintha a lelkem üdvössége függne tőle. Valahogy úgy érzem, Malalozi segít bátrabban szembenéznem a sorsommal, a jövőmmel. Kirsty megsimogatta barátnője szőke haját. – Ha így áll a dolog, ott a helyünk.
46
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
– Marknak is jót tesz majd egy kis kikapcsolódás. Tudom, hadilábon álltok egymással, de én szeretem a bátyámat. Aggódom is érte. Örültem, amikor szakított Helennel, azt hittem, ez a legjobb megoldás. Ám most már nem vagyok benne olyan biztos. Mark nagyon feszültnek látszik az utóbbi időben. Gyakran észrevettem, hogy másutt jár az esze, amikor velem beszél. Meglátod, Malaloziban majd megnyugszik. Óriási tévedés! – vélte Kirsty. Hiszen ott leszek én is, kedvetlensége okozója! Ezt persze nem árulta el Laurának. A szőke lány kék szeméből szeretet sugárzott. – Te is megérdemelsz egy kis változatosságot. Alig láttál valamit Afrikából! Gyere, menjünk a szobádba! Készítsük össze az úticsomagot! Három nap múlva Simon a repülőtérre fuvarozta a kirándulókat. A kis gép útra készen várta őket. – Máskor Jake maga vezeti a repülőt – szólt beszálláskor Mark. – Ma nem ér rá. Egy hivatásos pilóta helyettesíti. – Jake de Villiers nemcsak vadaspark-tulajdonos, hanem marhatenyésztő is. – Laura arca kipirult. Türelmetlenül várta az indulást. Simon és Mark berakták az összecsukható tolókocsit a csomagtérbe. – Jó mulatást! – Simon megcsókolta Laurát, aztán Kirstyt is. Engem kicsit bensőségesebben, vélte a nővérke. Gyorsan kibontakozott az intéző karjából. Mark sötét tekintettel figyelte a búcsúzkodásukat. – Viszlát! – vetette oda a tőle megszokott derűs könnyedséggel Simon, mielőtt kiszállt volna a gépből. – A vadaspark Transvaaltól nyugatra terül el, ahogy a földrajzkönyvek írják – mondta Laura két óra múlva, mikor a gép már ereszkedni kezdett. – Sun City közelében vagyunk. Nincs messze Lost City sem. Mark, egyik este okvetlen vidd el oda Kirstyt! Lefogadom, tetszeni fog neki a város. – Nem! – vágta rá egyből az orvos, de rögtön összeszedte magát, és felvette az udvarias vendéglátó álarcát. – Nézz csak le, Kirsty! Látod azt a jókora teknőt? Egy rég kialudt tűzhányó krátere. Annak a közelében van a vadaspark. Sajnos, ilyen magasból nem látszanak az állatok. De mégis! Ott egy zebracsorda! A nővérke figyelmesen nézett lefelé, és meg is látta a csíkos zebráikat. Mellettük valamivel kisebb állatok mozogtak. – Valószínűleg kuduk – jelentette ki Mark. Kirstyben csak most vált tudatossá, milyen szorosan egymás mellé a/V simulva bámészkodnak ki a gép apró ablakán. A férfi kissé borostás álla egy fél másodpercig súrolta az arcát. Eszébe jutott a Londonból Fokvárosba tartó utazás. Felidézte magában, hogyan aludt el annak idején Mark vállán. Sietve visszaült a helyére, és mintha összebeszéltek volna, a doktor is hátradőlt az ülésén. Jaké nem fogadhatta barátait Malaloziban, de küldött értük egy terepjárót. Helyettese elvezette őket a nádtetejű vendégházba. Körülötte elszórtan még öt hasonló állt. A kellemesen hűvös nappalit célszerűen rendezték be. Két hálószoba nyílt belőle, egy a lányoknak, a másik meg Marknak. Mindkettőhöz fürdőszoba is tartozott. A kis konyhában a villanytűzhelytől kezdve a mikrohullámú sütőn át a hatalmas hűtőszekrényig minden megvolt, amire csak szükség lehetett. – Jake, mint mindig, most is teletömte nekünk a hűtőt – jelentette Laura. – Reggelizni, ebédelni idehaza fogunk, esténként1 meg étterembe megyünk. Kirsty furcsa hangokat hallott odakintről. – Ez valami állat?
47
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
– Nézd csak meg nyugodtan, mi az – biztatta a szőke lány. Közvetlenül a körbefutó, téglapadlós veranda mellett a házat drótkerítés választotta el a vadontól. Mögötte vízilóházaspár falatozott jóízűen az elébük vetett növényekből. Kirsty berohant a fényképezőgépéért. – Ezt meg kell örökítenem, különben senki sem hiszi el majd otthon! Kíváncsi volt a többi állatra is, de már későre járt. Hirtelen zuhant rájuk a trópusi éjszaka. Később kiültek a verandára. Távolról szokatlan, ismeretlen hangok hallatszottak. – Oroszlánbőgés? – ijedezett Kirsty. – Valószínűleg az volt – felelte az orvos. – Amit most hallasz, az pedig az elefánt esti dala. A csillagok gyémántként ragyogtak felettük. Igaza van Laurának, tűnődött a skót lány. Olyan itt, mint a paradicsomban. Másnap, amikor egy szakképzett vadőr kíséretében délszaki madarakat indultak megfigyelni, Kirsty még jobban megértette, miért vágyódott annyira barátnője a vadasparkba. Laura ragaszkodott hozzá, hogy Mark és Kirsty elmenjenek erre a kisebbfajta kirándulásra. – Mire visszajöttök, kész lesz a reggeli – kiáltotta vidáman utánuk. Korán, még sötétben eredtek útnak. Az égbolt alján alig derengett a hajnali pír. Számtalan különböző alakú és méretű madár repkedett fölöttük, hangosan köszöntve a felkelő napot. Soha nem felejtem el ezt a pirkadatot, gondolta Kirsty. A fűszálakon harmatcsepp csillogott. Magasan, fent az égen méltóságteljesen körözött egy halászsas. A ligetben még huhogott néhány bagoly. A vadmester megmutatta a magas facsonkon üldögélő pápaszemes tudóst, a gyöngybaglyot. Lejjebb egy világítóan kék madárka illegette magát. – Nézd azt a színpompás kis fickót! – áradozott Mark önfeledten, és mintegy véletlenül a lány vállára tette erős, meleg tenyerét. Hangjából eltűnt a már szinte megszokott ellenségesség. Aztán, mint aki forró kályhához ért, elkapta a kezét. Ekkor a hajnal elvesztette minden varázsát. Kirsty szeme könnybe lábadt. Milyen csodálatos is lenne békességben élvezni Markkal ezt a mesebeli reggelt…
48
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
8. FEJEZET Laura izgatottan érdeklődött, mit láttak, és hogy tetszett nekik a kirándulás. Kirsty persze eltitkolta zűrzavaros érzéseit. – Megérte hajnalban felkelni – válaszolta, miközben beszámolt élményeiről. – Rengeteg madárfajt figyeltünk meg – tette hozzá Mark. – Ez az új vadőr érti ám a dolgát. Mindnek tudja a nevét. – Nekem mindegy, hány madarat láthatok. Számomra az a boldogság, ha a vadonban járkálhatok, mikor felkel a nap… – Laura azonnal észbe kapott, hogy milyen szertelenül fejezte ki magát, és zavartan elhallgatott. De aztán hamar összeszedte magát, és bejelentette, hogy kész a reggeli. Később úszni mentek. Mivel rajtuk kívül senki sem használta a medencét, Laura ápolónője segítségével zavartalanul végezhette tornagyakorlatait a vízben. Kirsty ledörzsölte, átöltöztette és visszaültette a tolókocsiba, azután leúszott néhány hosszt. Stellenboschban új fürdőruhát vásárolt, mert a bikini inkább napozáshoz, mint úszáshoz való. Amint kilépett a medencéből, megérezte magán Mark tekintetét. Vajon neki is az az éjszaka jár a fejében, amikor elveszítettem a bikinifelsőmet? – tette fel magában a kérdést. Vagy talán inkább titokban lopott csókjaik? Na, ebből elég! – intette le magát. Az efféle tépelődés nem vezet semmire. Hogy is mondta mindig a nagymama? Ami elmúlt, elmúlt, nem jön vissza többé. Most csak egy a fontos: az, hogy Laura minél kellemesebben töltse itt ezt a pár napot. Ne zavarja semmi sem az örömét. A házig Mark tolta húga kocsiját, és Laura kívánságára a veranda árnyékos sarkába állította, majd Kirsty után ment a konyhába. – Nagyon jól csináljátok a vízigyakorlatokat – jegyezte meg. – Mary Russel szerint ügyesen bánsz a lézerkészülékkel is. A dicséret váratlanul érte a lányt. – Köszönöm! Örülök, hogy végre többet is tehetek Lauráért, mint hogy megfürdetem vagy felöltöztetem meg a többi szokásos segítség… – Ámulva látta, hogy a férfi melegen elmosolyodik. – Remek munkát végzel! Köszönöm! Nem csak ezt köszöni meg. Azért is hálás, mert nem hagytam őket cserben, nem utaztam el, tette hozzá magában Kirsty. Mindenesetre jó jel. Ezek szerint Mark is elhatározta, megtesz mindent, hogy a húgának felhőtlenül szép élmény legyen a Malaloziban töltött idő. Déltájban az ápolónő elindult képes levelezőlapot venni. – Elkísérlek – ajánlkozott az orvos. A lány nem ellenkezett. Semmi értelme sem lenne Laura füle hallatára összeszólalkozni. Hamar odaértek az étterem és a telep irodája mellett felállított ajándékárus bódéhoz, és megvették a lapokat. Visszafelé menet Mark hirtelen megállt. – Beszélnem kell veled. Sokát gondolkoztam azon, amit mondtál. Azt hiszem, elhamarkodottan támadtam rád. Megkérdeztem néhány szakorvost az elméletedről, és úgy vélték, érdemes foglalkozni vele. A lány mindenre számított, csak erre nem. Hallgatott egy sort. – Mi a terved? – kérdezte végül.
49
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
– Bill Brown ismer egy kiváló lélekgyógyászt. Valószínűleg hosszadalmas kezelésre kerül sor. Lassan ballagtak a házikó felé. – Tulajdonképpen – szólalt meg újra Mark – bocsánatot akarok kérni tőled. – A férfi a kezét nyújtotta. – Sajnálom, hogy goromba voltam. – Laura miatt örülök, hogy jobb belátásra tértél. A bénulása majdnem biztosan lelki okokból ered. Kettőnk között azonban semmi sem változik, fontolgatta Kirsty később, miután megírta a lapokat. Embertelennek neveztem Markot, és ezt sohasem bocsátja meg. Ő meg figyelmeztetett rá, hogy az alkalmazottja vagyok. Az ilyesmit szintén nehéz elfelejteni. Valóban örülök, de csak a barátnőm érdekében. Egyébként minden marad a régiben. Ebéd után hármasban indultak a vadasparkba. – A turistáknak csak az engedélyezett útvonalon szabad közlekedni – hívta fel a lányok figyelmét Mark. Óvatosan hajtott át a kapun, amelyen tábla hirdette: „Tilos az átjárás”. – Jaké csupán a barátainak engedi meg, hogy ezt a bejáratot használják. Erre kerülő nélkül jutunk az állatok lakta területre. Poros úton haladtak el az impalák egy csoportja mellett. Távolabb két orrszarvút fedeztek fel. Az állatok ivóhelyének közelében Mark megállította a kocsit. Hirtelen, mintha minden élőlény egyszerre hallgatott volna el, rájuk borult a vadon síri csendje. Kirsty önkéntelenül is suttogva szólalt meg: – Mi lesz most? – Várunk. Ilyenkor lehet meglesni a legtöbb állatfajt. A vadőrtől tudom… Elsőként Laura látta meg a fél tucat zsiráfot, amint hosszú lábaikon az életadó víz felé baktattak. – Azok ott vízibivalyok! – mutatta a lányoknak az orvos. – Utánuk zebracsorda közeleg és… nézzétek! Kardszarvú antilopok! – Nem láttunk elefántot – sajnálkozott Laura hazafelé menet. – És egyetlen macskafélét sem. Pedig élnek itt oroszlánok és leopárdok is. Jaké tavaly két gepárdot is szerzett. – Holnap reggel eljövünk újra. Talán akkor több szerencsénk lesz. – Mark visszavezette a terepjárót a poros útra. Egyszer csak beletaposott a fékbe. Kirsty rögtön tudta, miért áll meg. Alig ötven méternyire hatalmas, fekete orrszarvú legelészett. A lány felkapta a fényképezőgépét, és kiszállni készült. – Mit csinálsz? – rivallt rá a férfi. – Közelebb megyek hozzá, és lefényképezem. – Megállj! Szó sem lehet róla! Be kell tartanunk a vadaspark törvényeit. Az első és legfontosabb szabály: soha, semmilyen körülmények között sem szabad kiszállni a kocsiból. Ha közelítesz ehhez a vastagbőrűhöz, megijed, rád támad és egykettőre felnyársal. Még oroszlán is settenkedhet a magas fűben. Szeretnéd, ha te lennél a vacsorája? A skót lány ijedten ült vissza a helyére. Az orrszarvút végül az autó ablakából kapta lencsevégre. Mielőtt az étterembe indultak volna, Kirsty megmosdatta, átöltöztette Laurát, azután jómaga is levetette átizzadt ruháját. Lezuhanyozott, és tiszta farmernadrágba, kék pamuttrikóba öltözött. Alapozót kent az arcára, majd kifestette a szemét, végül pedig kirúzsozta a száját. – Kimegyek a szabadba, míg elkészülsz – szólt a barátnőjének. – Élvezem egy kicsit az alkony csendjét.
50
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
Ráérősen lépegetett a salakos úton. A táborban rajtuk kívül alig lakott valaki. A vízilovak karámjából furcsa, horkantásszerű hangok ütötték meg a fülét. Holnap talán újra eljönnek a kerítéshez, gondolta, miközben visszafordult. Amint a verandához közeledett, meghallotta Mark ingerült hangját. – Meglátogattad? Elvitetted magad a viskójába? – El – felelte Laura. – És máskor is elmegyek hozzá. Nem akarom titkolni előtted, ezért mondom el. Egy darabig néma csend, aztán ismét a szőke lány hangja: – Most haragszol? Sajnálom. Sokat gondolkoztam, és végül is így határoztam. Utóvégre nem vagyok már taknyos kölyök. Huszonhárom évesen az ember maga dönti el, hogy mit tegyen. – Azt hiszem, igazad van. Bele kell törődnöm. Csak azt nem tudom elfogadni – csattant fel a férfi –, hogy lóvá tettetek. Ugye Kirsty a cinkosod? Talán az egész az ő ötlete volt. Betelt a pohár. Kirsty haragosan tépte fel az ajtót. – Szerinted mit kellett volna tennem? – támadt Markra. – Rohanni hozzád árulkodni? Az orvos egyetlen nagy lépéssel mellette termett, és megragadta a csuklóját. – Felnőtt, értelmes, felelősségteljes viselkedést vártam volna tőled. Sem többet, sem kevesebbet! – Mivel az alkalmazottad vagyok, ugyebár? – kiáltotta a lány, és kirántotta kezét a férfi markából. – Én kértem Kirstyt, hogy vigyen Jonathanhoz – szólt közbe remegő hangon Laura. – Még meg is kérdezte, komolyan akarom-e, és én azt mondtam, ragaszkodom hozzá. Ne őt vádold, Mark! – Úgy? – Az orvos az órájára nézett. – Erre még visszatérünk! Most indulnunk kell. Fél nyolcra foglaltattam asztalt. Kirstynek elment az étvágya. – Inkább itthon maradok. – Ahogy akarod – vont vállat Mark. – Ha Kirsty nem jön, én sem megyek. – Szeretnék egyedül maradni, Laura – nézett barátnőjére kérő tekintettel az ápolónő. A Barnard testvérek elmentek. Kirsty szobormereven állt a nappaliban. Hogy merészel így beszélni velem? Nem vagyok a cselédje! Már-már sírva fakadt, azután mégis felülkerekedett benne a büszkeség és a düh. Felkapta az asztalról a slusszkulcsot. El innen, minél messzebbre! A terepjáró csikorgó kerekekkel indult a vadon felé. Ám amint Kirsty kihajtott a kapun, máris tisztában volt vele, mekkora ostobaságot készül elkövetni. A holdat időnként felhők takarták el. Visszafordulok, határozta el a lány. De hol van annyi hely? Menjek le az itatóig? Egyszer csak egy elágazáshoz ért, ahonnan négy irányba vezetett ösvény. Sikerült megfordulnia, és visszafelé indult. Legalábbis azt hitte, de a kaput sehol sem találta. Helyette facsoport állta az útját, melyet most látott először. Nyugalomra intve magát hajtott tovább. Csak ne veszítse el a fejét! De vajon melyik út vezet vissza a táborba? A kocsi rángatózni kezdett. A motor néhányat köhögött, azután végképp leállt. Ekkor jutott Kirsty eszébe, mit mondott Mark: okvetlenül tankolnia kell. A benzinórára pillantva legrosszabb sejtelme vált bizonyossággá. A tank teljesen üres volt! Az éjszaka fenyegető sötétségbe burkolta a tájat. A legelső és legfontosabb szabály: nem szabad kiszállni az autóból. Nem mintha kedve lett volna hozzá.
51
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
Várnia kell, mást nem tehet. Mark meg Laura előbb megvacsorázik, és csak utána veszik észre, hogy eltűnt a kocsi. Mark pedig biztosan nem az állatok között fogja keresni. Annál sokkal megfontoltabb. Ekkor hallotta meg az oroszlánbőgést. – Majdcsak megtalálnak – mondogatta magának, ám a szíve egyre vészesebb iramban dobogott a nagy izgalomtól. Körös-körül csupa vadállat! Ez az oroszlán pedig sokkal közelebb lehet, mint szeretné. Nyugalom! – intette magát Kirsty, de persze továbbra is rettentően ideges volt. Képzelődöm, vagy valóban egészen közel recsegnek az ágak? Oroszlán, tigris vagy leopárd sompolyog hozzám? Legrosszabb esetben reggelig ülök itt, latolgatta magában. Kikukucskált az ablaküvegen. Nem lenne éppen kellemes egész éjjel farkasszemet nézni az éhes fenevadakkal. A hold ismét a felhők mögé rejtőzött. Kirsty gyorsan bekapcsolta a fényszórót. Hamar lemerül tőle az akkumulátor, de sebaj, hiszen úgyis elfogyott a benzin. A fény talán segít, hogy megtaláljanak. Már amennyiben keresnek… Nem tudta, mennyi idő telt el. Egyszer csak mintha halvány fény villant volna fel. Letekerte az ablakot, óvatosan, épp csak egy ujjnyira. Valóban motorzúgás, közeledő autólámpák! És már meg is állt mellette egy nagy kocsi. – Nyisd ki az ajtót, és csússz át a másik ülésre! – hallotta Mark zord hangját. A férfi gyorsan beült, és becsapta az ajtót. Kirsty sokszor látta már mérgelődni az orvost, de ilyen dühösnek még soha. – Mi az ördögöt műveltél? – kiáltotta. A lány idegei felmondták a szolgálatot. Zokogva borult Mark vállára. Semmivel sem törődött már, semmi sem számított. A fő, hogy épségben megmenekült… Az orvos egy pillanatig meg sem moccant. Azután magához ölelte Kirstyt, a hátát simogatta, megnyugtató szavakat duruzsolt a fülébe. – Hogyan… hogyan találtál meg? – Az egyik vadőr észrevette a fényt. – Mark a zsebkendőjével törölgette a könnyeket a lány arcáról. – Addig eszembe sem jutott, hogy egyenesen a vadasparkba kocsikáztál. Ennél nagyobb butaságot már nem is csinálhattál volna. – Nem tudom, mi ütött belém… – szipogta reszketve Kirsty. – A benzintank üres. Megfeledkeztem róla, pedig mondtad. Eltévedtem és… ó, Mark, azt hiszem, oroszlánüvöltést hallottam! – Az meglehet. Nehogy megint itatni kezdjed az egereket! Nincs több zsebkendő nálam! – szólt szelíden a férfi. – Kirsty, nagyon sajnálom, amit mondtam. Nem kellett volna. Megbocsátasz nekem? – Te csak Lauráért aggódtál, én meg nem tudok lakatot tenni a számra. Pocsék a modorom. Nem csoda, ha begurultál. – Minden szavadat mellre szívom, az a baj. Mark hangja melegen csengett. Még mindig átölelve tartotta a lányt. – Már jobban vagyok. – Kirsty kicsit elhúzódott. – Csak… ideges voltam, mielőtt rám találtál. – Azt hittem, kiugrasz a bőrödből örömödben, ha meglátsz. – A férfi újra szorosabban karolta magához. – Hát… valóban ez a helyzet. Mielőtt a hold megint felhőbe takarózott volna, a lány észrevette Mark szemének szokatlan csillogását.
52
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
– Drágám… – suttogta a férfi, és a következő pillanatban szája a lány ajkára tapadt, az meg boldogan adta át magát a szenvedélyes csóknak. Mark hirtelen elengedte. – Szűk ez az istenverte autó – mormolta. Hátranyúlt, és kinyitotta a kocsiajtót. – Mit csinálsz? – nézett rá rémülten Kirsty. – Nem szabad kiszállni! – Nem ki-, hanem átszállunk. A másik autóba. Gyere! – kérte, és amint a lány a vezetőülésre csúszott. Mark átemelte a nagyobbik kocsiba. A hátsó ülésre. – Itt már kényelmesebb – ölelte magához újra. Később Kirsty alig emlékezett az átköltözésre. Csak arra, hogy végre beteljesült, amire mindketten oly régen vágyódtak. – Az idejét sem tudom, mikor csókoltak meg utoljára egy autó hátsó ülésén – szólt később lustán Markhoz simulva. – Csókoltak? Én eddig olyannak ismertelek, aki nevén nevezi a dolgokat. A lány elpirult, és felült. – Jó, több volt egy csóknál. Kicsit rendbe hozom magam, mielőtt visszamegyünk. Te jó isten! – kapott észbe. – Mi van Laurával? Teljesen kiment a fejemből! – Kirsty szégyenkezett, amiért csak most jutott eszébe a barátnője. – A gondnok feleségére bíztam. Most elmegyünk érte. – Szörnyen soká elmaradtunk. Nem csodálkoznak majd? – kérdezte útközben a lány. – Szörnyen? Szerintem ez nem a legtalálóbb kifejezés. – Nálunk Skóciában ez afféle szólás – jelentette ki Kirsty, de rögtön rájött, hogy Mark csak ugratja. – Tudod te jól, mire gondolok. – Tudom, Meisie, de nem voltunk el sokáig. – Minek neveztél? – Meisie-nek. Annyit jelent fokföldi holland nyelven, hogy kislány. Az anyám ilyen származású volt, és Laura meg én két nyelven tanultunk meg egyszerre beszélni. – A férfi megállította a kocsit a gondnok házánál. – Ez inkább becézés – tette hozzá mosolyogva. – Kedves becenév. Tetszik nekem. Kirsty megint kapott egy hosszú, forró csókot. – Ennek örülök – súgta Mark. – Mert igen nagy kedvem van becézgetni téged. Laura végtelenül megkönnyebbült, amikor meglátta barátnőjét. Nem is kérdezett semmi olyasmit, amitől zavarba jöhettek volna. Másnap megint kirándultak a vadasparkba. Később néhány turistával együtt megnéztek egy filmet a vadaspark keletkezéséről, megszervezéséről. Kirsty és Mark egy percig sem maradhatott kettesben. Estefelé Laura megkérte őket, hozzanak levélpapírt, borítékot a boltból. – Nem kell sietnetek – szólt utánuk. – Csuda izgalmas könyvet olvasok. Nem lehet letenni. – Mit gondolsz, sejti? – kérdezte a bódé előtt Mark. – Mit? – Ezt! – A férfi megölelte, megcsókolta szerelmesét. – Nem szabad! – Mit nem szabad? – suttogta az orvos. Kirsty nem tudott rögtön válaszolni. – Hát, hogy… úgy értem, amint alkalmunk adódik, rögtön nyaljuk – faljuk egymást. – A nővérke arca kipirult, lélegzete akadozott. – Miért ne? Pótoljuk, amit eddig elmulasztottunk. Rengeteg a lemaradásunk – tette hozzá mókás skót kiejtéssel Mark.
53
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
Megvették a levélpapírt, és kiültek az étterem teraszára. Messzire elláthattak innen a vadonba. Az égen felhők úsztak, és a tábor mellett a mesterséges tavacska csillogó tükrében hiún nézegette magát az aranysárga telihold. – Csodálatos! Gyönyörű! – olvadozott Kirsty. – Az. – Mark a lány keze után nyúlt. – Régóta izgat valami. Milyen viszonyban vagy Simonnal? A kérdés teljesen váratlanul érte Kirstyt. – Simonnal? – ismételte meglepődve. – Úgy láttam, jól megértitek egymást. Nagyjából egykorúak vagytok. jókat nevettek együtt… és biztosan sokkal kedvesebb hozzád, mint én. A lány Markhoz simult. – Hogy kérdezhetsz ilyet az éjszaka történtek után? Nekem te vagy és te voltál az egyetlen… Csak eddig magamnak sem mertem bevallani. – Ugye kiállhatatlanul viselkedtem? – Én sem könnyítettem meg a dolgodat. Már csak azért sem, mert azt hittem, már végleg elkötelezted magad valaki mellett. – Helen… – A férfi elgondolkodva ejtette ki volt jegyese nevét. – Sokat vitatkoztunk. Szöges ellentétben állt egymással az életről alkotott elképzelésünk. Aztán megjelentél a színen. Lépten-nyomon felbosszantottál, mégis kívántalak. Egészen másképp, mint Helent. Csak eleinte nem akartam erről tudomást venni. – Én meg azt próbáltam bebeszélni magamnak, hogy az egész nem több testi vonzalomnál. Mark pontosan értette, mire gondol a lány. – Pedig több annál – súgta. – Ugye sokkal több? Kézen fogva sétáltak vissza a vendégházhoz. – Micsoda időzítés! Épp most olvastam ki a regényt. Honnan tudtátok? – fogadta őket Laura. – Látom, végre ismét jó barátok vagytok. Annyira örülök! Ugye nem tévedek? – Nem tévedsz. Szerinted? – nézett Kirstyre az orvos. – Nem – vágta rá a lány, és gyorsan témát váltott. – Csomagoljak be holnapra? Mark erre azt felelte, ráér reggel, majd a húgához fordult. – Tegnap beszélgettünk rólad Kirstyvel. Megmondtam neki, mennyire megbántam a viselkedésemet. Azt akarom, te is tudj erről. Egyébként a te életedről neked kell döntened. Mit szólnál, ha egyszer békésen elbeszélgetnék a te Jonathanoddal? Laura tágra nyitotta nefelejcskék szemét, mint aki nem hisz a fülének. – Az nagyon jó lenne, Mark! Köszönöm! A repülőgép felemelkedett a malalozi kifutópályáról. Kirsty úgy érezte, mintha nem napokat, hanem heteket töltött volna ebben a varázslatos vadasparkban. Sok mindent látott, és még több minden történt vele. Amíg él, nem felejti el Malalozit. Ebben biztos volt. – Ide még visszajövünk – súgta a fülébe Mark, miközben a pilóta dél felé fordította a gépet. A repülőtéren Simon várta a társaságot. Örömmel üdvözölte mindhármukat, akárcsak odahaza Sarah. Mark leült a telefon mellé, visszahívta azokat, akik távollétében keresték, aztán a kórházba sietett. Laurát elfárasztotta az utazás, és tiltakozás nélkül hagyta magát lefektetni. Kirsty befejezte Malaloziban elkezdett levelét. Remélte, Mark hamar hazajön, de amikor már későre járt, úgy döntött, megfürdik, és ágyba bújik. Éppen a haját kefélte, amikor kopogtak. Gyorsan magára kapta rövid pongyoláját, és beengedte Markot.
54
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
– Jöttem jó éjszakát kívánni. És még valami… Amit Helenről mondtam, még érvényes. Betartom az ígéretemet. – Megértelek. Ebből ne csinálj gondot! Várok rád. A férfi magához szorította, gyengéden megcsókolta, és úgy engedte el, mint akinek nagyon nehezére esik megválni szerelmesétől. – Zárd be a szobád ajtaját, Meisie! Máskülönben nem felelek magamért. Akárcsak én, gondolta Kirsty. – Aludj jól! – suttogta, aztán kulcsra zárta az ajtót. Másnap Laura telefonált Jonathannak, és meghívta estére. – Nem akar velünk vacsorázni – számolt be barátnőjének. – Inkább később néz be. Valahogy idegesnek éreztem a hangját. Nem is csoda azok után, ahogy Mark bánt vele. Az asztal mellett az orvos elmondta húgának, hogy Bill Brown szeretné megvizsgálni. – Érdekli, használt-e a gyógytorna, és bemutat egy munkatársának, Morton doktornak. – Ő is sebész? Mark kicsit tétovázott. – Nem, az emberi lélekkel foglalkozik. Bill úgy véli, esetleg segíthet… rendbe tenni a belső világodat. – Előzőleg Barnard doktor négyszemközt elmesélte Kirstynek, mit mondott Brown. Bill szerint nem lenne okos dolog megismertetni Laurát ápolónője elméletével. – Nem rossz ötlet – felelte Laura, majd a faliórára pillantott. – Elnézést, szeretném kicsinosítani magam, mielőtt Jonathan megérkezik. Maradj csak a fenekeden, Kirsty. Magam is elboldogulok. – Gyakorlottan kikormányozta magát a szobából. – Mégiscsak benézek hozzá – szólt néhány perc múlva Kirsty. – Helyes, menj csak! Laura ajtaja nyitva állt. A szőke lány a szobája közepén ült, arcát kezébe rejtette, és csendesen sírdogált. A boldogság elvette az eszemet, öntötte el az ápolónőt a bűntudat. Önző vagyok, nem figyelek eléggé Laurára. Szegénykém még mindig a tolókocsi rabja…
55
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
9. FEJEZET Lesz még elég időnk egymásra Markkal, vélte Kirsty. Most Laura mindennél előbbre való. – Jól vagy? Mindjárt itt lesz Jonathan. – Megérintette barátnője vállát. Laura felemelte a fejét. – Igen, már jobban vagyok – mosolygott elkínzottan. – Megmosom az arcomat, és felrakom rá a harci színeket. Mark és a festő már várta őket. – Előkerültetek? – fogadta megkönnyebbülten a lányokat az orvos. – Épp most kérdeztem Jonathant, mivel kínálhatom meg. Ti mit isztok? Kirsty, úgy tudom, szereted a rizlingünket. Mit tölthetek, Jonathan? Fehéret vagy vöröset? – Köszönöm, szívesen innék egy kortyot a sirázi borukból. A skót lány lopva figyelte a festőt. Elég idegesnek találta. – Nyolcvankettőben szüreteltük. – Mark átnyújtotta a poharat Jonathannak. – Hogy ízlik? – Nem rossz! Úgy hallottam Simontól, a nyolcvankettes évjáratnál csak a nyolcvanhármas a jobb. Laurának szemlátomást szintén feltűnt, milyen feszélyezett udvariassággal társalog egymással a két férfi. A szüretről, Jonathan stellenboschi kiállításáról meg Malaloziról csevegtek. A festő már indulni készült, amikor Laura váratlanul megszólalt: – Várj még, Jonathan! Kirsty, idehoznád a festményt az íróasztalomról? Az ápolónő Laura kezébe adta Jonathan karácsonyi ajándékát, hogy a lány megmutathassa a bátyjának. Mark hosszasan szemlélte a tájképet. – Tetszik nekem! Igazán! – szólt meglepődve. – Elnézést! – fordult a festőhöz. – Ez úgy hangzott, mintha arra számítottam volna, hogy nem fog tetszeni. – Mást várt, tisztában vagyok vele – mosolygott Jonathan. – Azt hitte, felismerhetetlen festékfoltokat pingálok. Olyanokat, amelyekbe a néző képzeli bele a mondanivalót. Az orvos és a vendég a látogatás folyamán most viselkedett először természetesen, őszintén. Kirstynek nagy kő esett le a szívéről. – Igen, eltalálta. – Mark kicsit habozott. – Szeretném a többi munkáját is látni. Tart még a kiállítás? – Sajnos, már bezárt. Csak néhány eladatlan képet őriznek a galériában. – Maradjon még! Igyon meg velünk egy kávét – javasolta Kirsty. Félóra múlva Laura kikísérte Jonathant. Kirsty összeszedte a kiürült kávéscsészéket. – Egészen kivirult a húgod. Észrevetted? – Persze! – Mark kivette a lány kezéből a tálcát, és az asztalra tette. Magához szorította szerelmesét. – Engedj el! Mindjárt visszajön Laura! – Kötve hiszem. Egyébként az az érzésem, már régen sejt valamit. –Mielőtt a lány válaszolhatott volna, gyengéden, majd egyre vadabbul, izgatóbban megcsókolta. – Egész este erre vártam – zihálta. – Kínszenvedés volt néznem téged, amint mindenkire mosolyogsz, és én közben hozzád sem érhetek, Meisie. Kirsty egykettőre a heverőn találta magát, a férfival összefonódva.
56
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
– Ugye jobb itt, mint a kocsi hátsó ülésén? Olyan piros vagy, mint a pipacs – nevetett Mark. – Imádom, ahogy pironkodsz. Nos, milyen voltam ma este? – Úgy kerülgettétek egymást, mint két harci kakas. Jó ötlet volt, hogy Laura megmutatta a képet. Akkor oldódott fel a feszélyezett légkör. A szőke lány visszagördült a nappaliba, és az ápolónője közben azt találgatta, vajon barátnőjét is olyan forrón megcsókolták-e, mint őt. Lefektette Laurát, és jó éjszakát kívánt neki. A Barnard lány ekkor zavartan megszólalt: – Nem kenyerem a kíváncsiskodás, de feltűnt… hogy megváltozott a kapcsolatotok Markkal. Csak annyit akarok mondani… végtelenül örülök… – Köszönöm, Laura! Igazán aranyos vagy. Kirsty egyedül vitte Laurát Bill Brownhoz. Marknak egy sürgős műtétnél kellett segédkeznie. Az ápolónő izgatottan várakozott a rendelő előtt. A sebészorvos most mutatja be a béna lányt a lélekgyógyásznak. Laura kifelé jövet ugyanolyan feszültnek látszott, mint mielőtt behívták. – Mi történt? – faggatta Kirsty, miközben az autóhoz tolta. – Tulajdonképpen csak elbeszélgettünk. – Miről? – Mindenféléről. Úgy érzem, alaposan meg akar ismerni, hogy helyrebillenthesse a lelki egyensúlyomat. A skót lány alig várta, hogy megtudja, mi a véleménye Morton doktornak Laura betegségéről. Fúrta az oldalát a kíváncsiság. Csak késő este adódott alkalma négyszemközt maradni Markkal. – Felhívott ma délután Morton. Személyesen akar találkozni velem. Szeretném, ha velem jönnél, de milyen kifogással hagyjuk magára Laurát? A lánynak jó ürügy jutott az eszébe. – A húgod egyszer azt mondta, mutasd meg nekem Fokvárost. Emlékszel? Másnap reggel előadták a városnézésről szóló mesét. Úgy tűnt, Laura nem fogott gyanút. – Nagyszerű! Én meg felhívom Jonathant. Megkérdezem, eljönne-e hozzám. – Rendben van – adta rá áldását a bátyja. – Ugye nem mondhattam neki nemet? – kérdezte Kirstytől a kocsiban. – Azt szeretted volna? A férfi elgondolkozott. – Nem. Most már tudom… rosszul ítéltem meg Jonathant. Nélküled soha nem jöttem volna rá… – Meghatottan nézett a lányra. – Köszönöm, Kirsty! Morton doktor megerősítette a lány elméletét. – Egyértelmű: Laura bénaságba menekült a félelmei, gondjai elől – magyarázta. – Hogyan segíthetünk rajta? – Mark a homlokát ráncolta. – Attól, hogy tudatosítjuk ezt benne, még nem áll fel, és nem kezd el járni. – Attól tartok, valóban nem. Két gyógymód közül választhatunk. Az egyik a pszichoterápia, vagyis a lelki ráhatással történő kezelés – fordult Kirsty felé az orvos, aki elfelejtette, hogy ápolónővel van dolga. – Ennek folyamán Laura lassanként magától jön rá, hogy a bénulás lelki okok hatására bekövetkező testi tünet. Ez a fajta gyógyítás azonban hosszadalmas, és fennáll annak a veszélye, hogy közben a beteg egyre inkább hozzászokik a tolókocsijához, és nehezen válik meg tőle. – Mi a másik lehetőség? – kérdezte szorongva Mark. – Hipnózissal már jelentős eredményeket értünk el ilyen eseteknél. – Önkívületi állapotba hozza, és ráparancsol, hogy álljon fel és járjon?
57
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
– Azért nem ennyire egyszerű a dolog – mosolygott az orvos. – Eleinte csak azt sugalmazom neki, hogy a bénulása csupán átmeneti jelenség. A sikerről persze nem kezeskedhetem. Arról próbálom őt meggyőzni, hogy már nincs szüksége az önvédelemből kialakított állapotra. Sok függ magától is, Barnard doktor. Jelezze a húgának, hogy tiszteletben tartja a döntéseit, legyenek azok bármilyenek. Akkor is, ha nem ért velük egyet. – Azt hiszem, megtettem az első lépést. Kirsty hozzáfűzte: – Történtek már változások, Morton doktor. Laura mostanában kezdi határozottabban érvényre juttatni az akaratát. – Helyes. Ha ez valóban így van, reménykedhetünk. – John Morton felállt, és a titkárnőjéhez kísérte őket. Megbeszélték az első kezelés időpontját. Mark idegesen túrt a hajába a folyosón. – Nem is tudom, mit vártam… Minden mást, csak ezt nem. Pedig Morton nem kuruzsló. Bill Brown a város legjobb szakemberének tartja. – Mindenesetre meg kell próbáim. – A lány az orvos karjára tette a kezét. – Most pedig kalauzolj végig a városon! Laura biztosan megkérdezi, mit láttam Fokváros nevezetességeiből. Kirsty feszülten figyelte a barátnőjét, amint az kijött Morton doktor rendelőjéből. Egyelőre semmi változást nem vett rajta észre. Egy héttel később Mark kijelentette, szeretne beszélni Jonathannal Laura kezeléséről. – Be kell őt avatnunk. Joga van tudni róla. Derűs az éjszaka, gyalog sétálok át hozzá. Későre járt, mire hazajött. Kirsty a verandáin várta. Nem akarózott lefeküdnie. – Hogyan fogadta? – kérdezte kíváncsian. – Sokkal megértőbben, mint hittem. Pedig nem csak magamat hibáztattam. Utóvégre ő rendezett jelenetet, amikor Laura bejelentette neki az európai utazást. A veszekedéssel válaszút elé állította a húgomat. Nos, Jonathannak támadt egy érdekes ötlete. Először természetesen megbeszélem a dolgot Morton doktorral. Szóval Jonathan azt javasolja, játsszuk el, hogy összekapunk, és ő dühösen elrohan. Laurát nyilván megrázza a színjáték. Felerősítve a hipnózisban kapott sugallatot, a kettő együttes hatása talán drámai fordulatot hoz. – És ha visszafelé sül el a fegyver? – aggódott Kirsty. – Ha Laura képtelen lesz visszatartani a szerelmesét, mert még mindig nem tud lábra állni? Akkor az egész többet árt, mint használ. – Erre is gondoltunk. Ha ez történik, én hozom vissza Jonathant, és kibékülök vele. Szépen bocsánatot kérünk egymástól. – Nem is tudom… Szerintem túlságosan kockázatos ez a kísérlet. – Kirsty titokban azt remélte, Morton doktor nem fogja helyeseim az ötletet. Ám másnap este Mark meglepő hírt hozott: Morton doktor úgy véli, meg kell próbálni. – Azt mondta, ne essünk kétségbe, ha nem járunk sikerrel. A veszekedést persze akkor is hagyjuk rögtön abba. Reggel, mielőtt a férfi a betegeihez indult volna, szólt a húgának, hívja meg vacsorára a festőt. Laura arca felderült, Kirstyt azonban továbbra is kételyek gyötörték. Mégsem kellene belevágni, tépelődött. Másrészt… Morton doktor azt mondta, minél tovább húzódik el a bénaság, annál nehezebb kikecmeregni belőle. Bárcsak sikerülne! – fohászkodott magában vacsora közben a lány. A két férfi körül sistergett a levegő. Lehetetlen volt nem észrevenni feszültségüket. Olyannyira, hogy Laura is megérezte. Nyugtalanul nézett hol a bátyjára, hol Jonathanra.
58
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
Annál jobb, gondolta Kirsty. Így hihetőbb lesz az összeszólalkozás. Mark kiváló orvos, de színésznek csapnivaló. Payne jobban játszotta a szerepét. Mark kérdésére, hogy hány képet adott el a kiállításon, csípősen csattant fel: – Miért érdekli? Kezdődik a példálózás a nyomorgó festőről? Az orvos felállt az asztal mellől. – Azt akarom megtudni, keres-e annyit, amennyiből tisztességesen eltarthatja a húgomat. – Semmi köze hozzá! Törődjön a maga dolgával! – Kérlek, Jonathan! Mark! – pillantott rájuk kétségbeesve Laura. Jonathan felpattant. – Bocsáss meg, Laura, de nem tűröm ezt a hangot! Jobb lesz, ha most elmegyek. – Menjen csak! – vágta rá Mark. – Nem akarom látni soha többé! – Ne! Ne menj el! – A szőke lány görcsösen szorongatta a tolókocsi karfáját és… hirtelen felállt. Karját Jonathan felé nyújtotta, így kiáltotta újra: – Kérlek, maradj! Ekkor ébredt rá, mi történt. Elsápadt, mindkét karját leengedte. Jonathan két lépéssel mellette termett, és elkapta. A lány elveszítette az eszméletét, de mire a festő a heverőre fektette, már magához tért. – Felálltam? – kérdezte hitetlenkedve. – Megmozdítottam a lábam? Kirsty párnával támasztotta ülő helyzetbe barátnőjét. Laura a bátyjához fordult. – Ha Jonathan elmegy, vele tartok! – szólt határozottan. Elképedve látta, hogy Mark és a festő egymásra mosolyog. Arcukról megkönnyebbülés sugárzott. – Mondja el neki, Mark! Az orvos széket húzott a kerevethez, és leült a húga mellé. Töviről hegyire elmesélt neki mindent. Beszélt Kirsty feltételezéséről, miszerint a bénulás lelki eredetű, meg arról, hogyan bizonyosodott meg az ápolónő elmélete helyességéről a tankönyvből. – Először dühöngtem, amikor előhozakodott vele. Nem voltam hajlandó elfogadni, hogy tudat alatt ellenem védekezel. Bénasággal válaszoltál arra a… képletesen szólva nyomásra, amelyet én gyakoroltam rád. – Nemcsak maga volt a hibás – szólt közbe Jonathan. – Én sem könnyítettem meg Laura dolgát. Két malomkő között őrlődött, és ezt már képtelen volt elviselni. Laura felváltva nézett hol az egyik, hol a másik férfira. – És aztán? Ezért vittetek Morton doktorhoz? – Beláttam, igaza van Kirstynek. Ez volt az első, a legfontosabb lépésem. Megbeszéltem a dolgot Bill Brownnal, és ő ajánlotta Mortont. – Mark beszámolt a Morton doktorral folytatott beszélgetésről, arról, hogy az orvos megerősítette Kirsty feltevését, és hipnózist javasolt gyógymódként. – Bevallom, ódzkodtam attól, hogy elaltasson, és alávessen az akaratának. Aztán Jonathannak támadt ez az ötlete. Kisütötte, kapjunk látszólag hajba. Morton helyeselte a kísérletet. A többit már tudod. Szakember engedélye nélkül nem mertük volna megtenni. Úgy gondoltam, legrosszabb esetben kéznél vagyok én, az orvos. Mindenre számítottam, csak az ájulásodra nem. Képzelheted, mennyire megijedtem! – Mi lett volna, ha nem válik be a számításotok? Ha csak ülök, és nem tudom visszatartani Jonathant? – Akkor én megyek utána – nyugtatta meg Laurát a testvére. – Felálltam! Mégsem vagyok béna! – suttogta a lány. A festő letérdelt mellé, megfogta a kezét. – Nem bizony! Nemsokára úgy futsz, mint a nyúl! Csak idő kérdése. Előtted az élet! Egyetemen tanulhatsz, szabadon választhatsz társat. Ne törődj azzal, mit beszél Mark, mit beszélek én. – A fiatalember gyengéden megcsókolta Laurát.
59
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
Kirstyben megszólalt a hivatásos ápolónő. – Nem szívesen vagyok ünneprontó, de mára elég ennyi – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. – Fáradtnak látszol, Laura. Pihenned kell, lefektetlek. Jonathan felállt, és a tolókocsiba akarta ültetni szerelmesét. – Várj! – szólt rá a Barnard lány. – Biztos akarok lenni a dolgomban. – A lábára nézett. Mindnyájan visszafojtották a lélegzetüket. Laura megmozgatta a lábujjait, azután minden erejét megfeszítve előbb a jobb, majd a bal lábát tette a padlóra. – Egy kis lépés előre! Ne ijedezz! – fűzte hozzá, mielőtt Kirsty megszólalhatott volna. – Nem szó szerint értettem. Az első igazi lépést holnap teszem meg. Beültethetsz a kocsiba, Jonathan, de mondhatom, nem fogtok engem sokáig tologatni. Másnap Kirsty elvitte barátnőjét Morton doktorhoz. Türelmetlenül ücsörgött a rendelő előtt. Úgy érezte, egy örökkévalóságig kell várnia. Végre meghallotta Laura nevetését. Nyílt az ajtó, és az orvos kitolta a kipirult arcú betegét. – Mi olyan mulatságos? – Jaj, Kirsty! Úgy rakom a virgácsaim, mint aki részeg. Kettőt léptem, és ha nem kap el a doktor úr, hasra esem. Kezdetnek ez is valami – tette hozzá ragyogva a szőke lány. – Holnap hármat lépek, sőt talán négyet is! Hazafelé menet a kocsiban Laura mindenről részletesen beszámolt. – Mától fogva hétmérföldes léptekkel haladok. Morton doktor szerint sokat segített a gyógytorna. Nem satnyultak el az izmaim. Mary Russel minden elképzelhetőt megtett a teljes gyógyulás érdekében. A korlátnál végzett gyakorlatok napról napra erősebbé edzették a lány lábát. A medencében is jól megtornáztatta Laurát, akinek akaratereje bámulatba ejtette. A Barnard lány eleinte csak Kirstyre, Markra vagy Jonathanra támaszkodva tudott járni. Amikor aztán megtette az első önálló lépéseit, szeméből örömkönnyek peregtek.
60
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
10. FEJEZET Vége a hónapok óta tartó lidércálomnak! Mark alig hitte el… Nem, nem volt ez csupán rémálom! Hasznomra is vált, helyesbített azonnal. Sokat megtudtam magamról, Lauráról… és Kirstyről. Aznap utolsóként a Harris házaspárt látogatta meg. Este Kirsty bizonyára megkérdezi, hogy van Ken és Greta. Az orvos szeretett beszámolni a lánynak a betegeiről. Érezte, hogy Kirsty érdeklődése őszinte. Legalább annyira aggódik a betegekért, mint ő. Ken nyitott ajtót, mankóra támaszkodva. Nem látszott letörtnek. Megtanult együtt élni a betegségével. Mikor hármasban leültek beszélgetni a verandán, az orvos meg is mondta: – Szerencsére jól viszonyul az állapotához. Ken. Ne feledkezzék meg azonban a tényekről. A következő rohamnál okvetlenül maradjon ágyban. – Úgy lesz! Megtapasztaltam a kórházban, hogy ez a leghelyesebb. Igaza volt, Mark. Greta is kipihenhette magát. – A beteg ügyetlenül megcirógatta felesége kezét. – Egyelőre nem kell tolókocsiban ülnöm, de azt is elviseljük majd. Ugye, kedvesem? Greta kikísérte a doktort. – Megadná annak a segélyszolgálatnak a számát, amelyet a múltkor említett? – kérte. – Azt hittem, egyedül is elboldogulok, de most már látom, elkél a segítség. Tanácsol még valamit? – Igazán hősiesen tartja magát, Greta – dicsérte Mark az asszonyt. Bátorságot, önbizalmat akart önteni belé. – Ne keseredjen el! Próbálja óvni Kent minden fertőzéstől, megfázástól. Tartsa tőle távol a gondokat, az izgalmakat, és minél gyakrabban vegye igénybe a segítőszolgálatot. Magának szüksége van az erejére. A számot majd megtelefonálom. A klinikán benézett Mrs. Wingate-hez, mielőtt a rendelőjébe sietett volna. Az idős hölgynél életveszélyes érelzáródást mutatott ki az érfestés, így szívkoszorúér-műtétet kellett végrehajtani rajta. A beavatkozás jól sikerült, Mrs. Wingate panaszai megszűntek. Ágyában ülve fogadta az orvost, és első kérdése az volt, mikor engedik haza. – Az nem tőlem, hanem Nathan doktortól függ. Nem tartják itt már soká. Legyen türelemmel! – Teljesen jól vagyok! Elmúlt az a szörnyű fáradtság, fulladás. – Hogy van a lába? – Mark nem véletlenül kérdezte ezt. Az ilyen műtéteknél ugyanis a beteg lábából vesznek vénát az érátültetéshez. – Alig érzem a sebet – mosolygott a hölgy. – Meséltem már magának, hogy a lányom hét hónapos terhes? Megígértem, segítek neki, ha meglesz a baba. Ugye két hónap múlva már elutazhatok hozzá Johannesburgba? – Ezt is Nathan professzorral beszélje meg! Valószínűleg utókezelő klinikára utalja be. Amennyiben továbbra is jól van, nem lesz ellene kifogása. – Mark felállt, és megnézte, mennyi az idő. – Mennem kell. Mindjárt hozzák a teáját, Mrs. Wingate. Holnap megint meglátogatom. A várószoba zsúfolásig megtelt. Barnard doktor szokása szerint jobbra-balra köszöngetett, aztán kezet mosott, felvette fehér köpenyét, és megkérte Trudyt, az orvosírnokot, küldje be az első beteget. Egy héttel később Kirsty meglátogatta Thandit a stellenboschi kórházban. Legutóbbi gyulladásos fertőzése után a kislánynak kivették a manduláját.
61
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
Thandi fontoskodva csacsogta: – Ez Mart dottor bácsi tórháza. A dottor mindennap eljön hozzám! Segített a másit orvosnak tioperálni a mandulámat, mert az nem tudta egyedül! Kirsty komolykodva bólintott. Odaadta a csöppségnek az ajándékát, az útközben vásárolt babát. – Mikorra hazajössz, Laura varr neki szép ruhákat. Sarah meg köt a babádnak télire pulóvert. Mi lesz a neve? – Tirstybaba! A csengő a látogatási idő végét jelezte. A lány megölelte, megpuszilta a kislányt. – Elmegyek az oviba. Mit üzensz a barátaidnak? – Rengeteg fagyit taptam! Mondd meg netit! Szia, Tirsty nővér! Még a folyosóra is kihallatszott Thandi hangocskája, amint eldicsekszik a többi kis betegnek: – Ő Tirsty, a barátnőm! A lány sietett, fel akarta adni a levelét, mielőtt bezár a posta. Nem tudta, mennyi bélyeget ragasszon a vaskos borítékra, olyan hosszú beszámolót írt a szüleinek. Részletesen ecsetelte benne Laura gyógyulását meg a szüreti mulatságot. Kis idő múlva kilépett a postáról, és elővette a napszemüvegét. Ekkor pillantotta meg Helent. Mark volt menyasszonya éppen egy lapot dobott a levelesládába. – Ó, Kirsty! Milyen szerencsés véletlen! – köszöntötte kitörő örömmel, a skót lány legnagyobb meglepetésére. Vajon miért szerencsés ez a találkozás? – törte a fejét Kirsty. – Üdvözlöm, Helen! Éppen indulok vissza Bloemenkloofba. – Nagyon siet? Meghívnám egy kávéra. Vagy inkább teázzunk? A közeli kávéház elé a járdára asztalokat állítottak, színes napernyőkkel. Kirsty még fel sem ocsúdott, és máris szemben ültek egymással. – Ilyenkor jobban esik a tea – válaszolta zavartan. – Hogy tetszett Malalozi? Remélem, jól érezték magukat. Ugye milyen csodaszép hely? – Igen, valóban… – Sejthettem volna, jutott Kirsty eszébe. Bizonyára járt már ott Markkal. Azért hívott meg, hogy ezt a tudtomra adja. Helen Lauráról kérdezősködött. – Hallottam, tud már járni. Nagy könnyebbség lehet Marknak is. Hogy is hívják azt a festőt, akiről a volt vőlegényem hallani sem akart? – Jonathan Payne. – Ó, persze! Neki is nagy kő eshetett le a szívéről. Kirsty letette a csészéjét az asztalra, és megtörölte a száját a papírszalvétával. – Mark meg Jonathan összebarátkoztak azóta. – Ennek szívből örülök – mosolygott mézédesen Helen. – Kér egy kis süteményt? Nem? Nos, mielőtt elrohanna… Látom ám, hogy mehetnékje van, de szeretnék magának elmondani valamit. Újra menyasszony vagyok. A vőlegényem Brent Conran. Jó nevű ügyvéd. Mark és Laura is ismerik. A hét végén benne lesz az eljegyzés híre az újságban, de azt akarom, Mark előbb tudja meg… és maga is. – Én? – csodálkozott Kirsty. A nő szép arcán ravasz mosoly villant át. – Azt hiszem, ez a hír nagyon fontos mindkettejüknek. Nem vagyok vak, kedvesem – folytatta könnyedén. – Az ilyesmit megérzi az ember. Biztos voltam benne, hogy miután felbontottuk az eljegyzést, Mark magával vigasztalódik. Tudja, az ő életmódja nem nekem való. Maguk, ápolónők hozzászoktak ehhez az állandó készenléti állapothoz. Minden jót, sok boldogságot kívánok!
62
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
Kirsty nem bírt megszólalni. Boldogsághullám öntötte el tetőtől talpig, de nem mutatta. Csak akkor húzódott fülig a szája, amikor már elbúcsúztak egymástól, és a parkoló felé tartott. Este beszámolt a beszélgetésről Marknak. A férfi arcáról megkönnyebbülést olvasott le. A magáéhoz hasonlót. – Brent derék fickó. Ugyanazokban a körökben forgolódik, mint Helen, és kötött munkaidőben dolgozik. Bírósági tárgyalásokat nem tartanak éjszaka. Picit merev a modora, meg talán unalmas is egy kissé, de úgy látszik, Helent ez nem zavarja. – Magadat bezzeg egy cseppet sem tartod unalmasnak. Eltaláltam? – kacsintott nevetve Kirsty. – Nem bizony! Nekem jó ötleteim szoktak támadni. Ilyenkor aztán nem sokat töprengek, hanem megvalósítom őket… Most például azt találtam ki, hogy együtt töltjük a hétvégét The Bouldersben. Csak mi ketten. Van ellene valami kifogásod? A nyaraló Mark egyik orvos barátjáé, értesült Kirsty, miközben a Tű-fok, Afrika legdélibb pontja felé tartottak. A férfi egy csinos, a parttól kőhajításnyira álló háznál állította meg a kocsit. – Két teljes nap édes semmittevésben, telefon nélkül! – örvendezett. Csodálatos, mesebeli vidék! Sajátos, varázsos a hangulata… Másképpen, mint Malalozié, de legalább annyira elbűvölő. Kirsty másnap reggel a láthatárig elnyújtózó kék tengeren nyugtatta szemét. A felkelő nap vöröslő sugarakban fürdette az ébredező természetet, az aranysárga parti fövenyt. Az édeni tájat magas sziklák vették körül, mint óriás, néma őrök. Ezektől kapta a nevét a helység. Előző este kipakolták a hűtőtáskát, báránykarajt és kolbászt sütöttek a szabadban. Krumpli- és káposztasalátát ettek hozzá, amelyet Sarah készített útravalónak. A süteményről sem feledkezett meg a jóasszony. Vacsora után kézen fogva sétáltak a parton. Mintha összebeszéltek volna, szó nélkül élvezték a titokzatos csendet. A háznál Mark megállt, és magához ölelte a lányt. – Választhatsz hálószobát. Kettő van… – simogatta gyengéden Kirsty arcát. – Veled akarok lenni, Mark. Ezért jöttem. A férfi elégedetten felnevetett. – Szeretlek, te drága! – Hirtelen elkomolyodott, szeme elsötétült a vágytól. Kirsty szíve boldogan feldobogott. Kimondta! Most először! A lány tudta régóta, mégis kimondhatatlanul jólesett hallania. – Én is szeretlek, Mark! – Odaadóan, fenntartás nélkül viszonozta a szenvedélyes csókot. Szerelmese karjai között mélységes nyugalmat, biztonságot érzett. Szorosan összeölelkezve ballagtak fel a lépcsőn. Éjszaka Kirsty felriadt. A holdfény ezüstösen világított a szobában. A lány felkönyökölt, és Markot nézte. A férfi álmában fiatalabbnak látszott, szinte kisfiúnak. Kirsty nem tudott ellenállni, megcsókolta izmos, meztelen vállát. Mark kinyitotta a szemét, és szó nélkül magához vonta szerelmesét. Ajándék volt ez a két nap. Hamar elröppent… – Meisie! A jövőnkről még nem is beszéltünk – szólalt meg hazafelé menet a kocsiban az orvos. – Pedig erre szántam ezt a hétvégét. – Igazán? – nevetett a lány. – Azt hittem, másra. Úgy vélem, meg is valósítottad a terveidet. – Nem mindegyiket – mosolygott vissza Mark. – Például nem emlékszem, megkérteme a kezedet.
63
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
– Nem kérted meg. Legalábbis szóbelileg… A férfi futó csókot nyomott Kirsty arcára. – Ezennel ünnepélyesen megkérdezem: akarsz a feleségem lenni? – Igen – suttogta meghatottan a lány. – Igen, ez minden vágyam. – Méghozzá minél hamarabb! – Na tessék! Megint basáskodsz! – nevette el magát Kirsty. – Mondd, nem esküdhetnénk Skóciában? – kérdezte bátortalanul. – Annyira szeretném, és a családomnak is tartozom ennyivel. Az igazat megvallva, a mama soha nem bocsátaná meg, ha a világ másik végén mennék férjhez. – Ott esküszünk, ahol akarod. Egy feltétellel: ha nem kívánod, hogy skót szoknyában lépjek az oltár elé. – Ha akarnám, se tehetnéd. Azt nem viselheti akárki. – Nem említettem még a skót üknagymamámat, Agnes Macphersont? Ilyen feledékeny vagyok? Kirstynek leesett a tantusz. Mark ebben a pillanatban találta ki az egészet. A lány mindig újabb tulajdonságokat fedezett fel kedvesében. Eleinte azt hitte, nincs humorérzéke. Az sem lenne csoda, hiszen fiatalon vállalt felelősséget a húgáért, a birtokért és nem utolsósorban a betegeiért. Milyen sokat nevetünk majd együtt! – kuncogott boldogan. Elsőként Laurának mondták el a nagy újságot. Este Kirsty felhívta a szüleit. Édesanyja, akit ugyanolyan érzékeny lélekkel áldott meg a természet, mint leányát, sírva fakadt, mire Kirsty is pityeregni kezdett. Mark kivette a kezéből a kagylót, és a papával beszélgetett, míg a két nőszemély összeszedte magát. Letörölték a könnyeiket, majd tervezgetni kezdték az esküvőt. – Egy hónap múlva? – hüledezett a mama. – Addig nem tudunk rendesen felkészülni. Mi lesz például a ruháddal? – Ne aggódj, viszem magammal. Laurával már megbeszéltük. Esther varrja meg, az egyik munkás felesége. Aranykeze van! Nem csinálunk ám nagy felhajtást, anyukám. Szűk családi körben ünnepelünk, legfeljebb néhány jó barátot hívunk meg. Jaj, majd elfelejtettem! Mark szeretné, ha Gavin lenne a tanúja. A mama hangja elárulta, hogy megint eltörött a mécses. – Milyen kedves! – szipogta. – Pedig nem is ismeri az öcsédet! Kirsty, gondolkoztál már, milyen fogások legyenek az esküvői ebéden? – Nem, mama. Teljesen rád bízom a dolgot. Addig még úgyis beszélünk. Felhívlak a héten. Kirstyt nem csak az esküvő foglalkoztatta. Egyik este megmondta Marknak, hogy ha hazajönnek Skóciából, a klinikán szeretne dolgozni. – Úgyis kevés az ápolónőnk. – A doktor megígérte, hogy megfelelő állást keres jövendőbelijének. – Van valami, amiről nem esett még szó – tette hozzá habozva. – Helyeslem, hogy nem adod fel a hivatásodat, de azt reméltem, egy-két év múlva talán… gyerekeink lesznek. A lány mosolyogva csimpaszkodott vőlegénye nyakába. – Nem hiú remény! Egy hét múlva a klinika személyzeti főnöke, aki örömmel fogadta a szakképzett ápolónőt, elbeszélgetett Kirstyvel. – Mire visszaérnek, várja a főnővéri állás – mondta búcsúzóul. Kirsty felpróbálta még egyszer az esküvői ruhát, mielőtt elcsomagolta volna. – Gyönyörű vagy! – lelkendezett Laura.
64
Elisabeth Scott
Feloldódás
(Szívhang 071.)
A ruhaköltemény krémszínű selyemből készült, felső részét gyöngyhímzés díszítette. A Barnard lány nem repülhetett velük, mert megkezdődött a félév a fokvárosi egyetemen. Barátnője meghatottan ölelte magához. – Vigyázz magadra! Aki most látja Laurát, el sem hiszi, hogy hónapokig tolókocsiban ült, gondolta. A fiatal párt Simon vitte a repülőtérre. Napok óta hosszú telefonbeszélgetéseket folytatott Kirsty édesapjával. Az intéző ragaszkodott hozzá, hogy saját termésű borukat küldje az esküvőre. – Legközelebb, ha sikerül szabadságra mennem, meglátogatom a családodat Perthben – mesélte. – Meg kellett ígérnem nekik. Elpletykálom majd, mennyit fáradoztam… mindhiába. Mégsem engem választottál! A lány nagyot nevetett. – Van ám két csodaszép unokahúgom. Örülnek majd, ha megismernek, Simon! A repülőgépen Kirsty végre elengedhette magát, kipihenhette a lázas készülődés fáradalmait. Hazautazom az esküvőmre, tűnődött. Azután visszajövök a férjemmel, és Dél-Afrika lesz a hazám. Mindkettőjük biztonsági övét Mark kapcsolta be. Mint aki sejti, mire gondol menyasszonya, elgondolkozva nézett a szemébe. – A családod majd gyakran ellátogat hozzánk, Meisie. Mit gondolsz, nem lesz mégis honvágyad? – Néhanapján biztosan… de sebaj. Fő, hogy te mellettem leszel. A kerekek felgyorsultak, a gép felemelkedett a kifutópályáról. Kirsty és Mark az ablakon át búcsúpillantást vetett Fokvárosra és a méltóságteljes Table-hegyre. Az orvos szorosan fogta a lány kezét. Isten veled, Dél-Afrika! – gondolta boldogan Kirsty. Mire viszontlátlak, már Mark felesége leszek!
65
