Kazári Élet és Szó
2014/3. szám l Megjelenik 1000 példányban Kazáron
Tisztelt Kazári Lakosok! Engedjék meg, hogy ezúton is sok szeretettel üdvözöljem Önöket, mint Kazár Község új polgármestere. Elöljáróban szeretnék néhány gondolattal visszautalni a választási kampányra. Bátran megállapítható, hogy Kazáron ilyen intenzív, felfokozott légkörben zajló választási időszak nem volt az elmúlt 20 évben. 2014. október 12-én véget ért egy korszak, melyet Önök zártak le a szavazófülkékben. A döntésük megerősített hitemben, hogy a polgármesterség nem pozíció, hanem szolgálat a településért, a közösségért. A közösségért amelynek nem 481 tagja van aki szavazatát adta rám, hanem 1882 képviselője, akik közül 7 tette le az esküt az Önök szolgálatára. Köszönöm, hogy októberben bizalmat szavaztak nekem és képviselőtársaimnak, hogy az elkövetkezendő öt esztendőben a falu érdekeit és Önöket szolgáljuk.
Mint minden új feladat kezdetben új kihívásokkal, új feladatokkal, a régi értékek megőrzésével és a szekrényekből előkerülő csontvázak eltakarításával teli napokat hozott, melyet számtalan változás övez.
Az újság hasábjain egy korszakot lezárva még a megszokott arculattal, a nyári és őszi időszak eseményeiről olvashatnak, láthatnak képeket, de már a jövőbeli terveinknek is helyet adtunk. A téli időszak sem fog szűkölködni programokban. Igyekszünk minden korosztály, mindenféle érdeklődési körrel rendelkező figyelmét lekötni. Célunk segíteni abban, hogy együtt tudjuk megélni az ünnepeket, a hétköznapokat ünnepibbé varázsolni. Zárszóként az év végéhez közeledve engedjék meg, hogy az újság hasábjain kívánjak Önöknek, Mindannyiuknak a karácsonyi időszakhoz békés, szeretetteljes ünneplést, az új esztendőhöz erőt, egészséget, sikereket! Tisztelettel: Gecse Ákos polgármester
TARTALOMJEGYZÉK Önkormányzati hírek.....................................2-4 Civil sarok........................................................5-8
Gyerek sarok.................................................9-10 Civil sarok..........................................................11 Ünnep................................................................12
Önkormányzati hírek
2014/3. szám Kazári Élet és Szó
Művelődési ház átadó „Minden műnek akkora az értéke, amekkora rezgést kelthet a szívekben” (Gárdonyi Géza) A valaha szebb napokat látott épületnek mindig is fontos szerepe volt a lakosság életében, ezért is várta mindenki annyira, hogy elérkezhessen ez a nap is.
Az épület maga az 1920-as években épült, eredetileg bányakaszinóként üzemelt és így látta el a kulturális feladatokat. Ezt követően a Váci kötöttáru gyár üzemeként működött, majd a 70 években a varroda kultúrházaként funkcionált.
1996-ban került önkormányzati tulajdonba, de ekkor az épület már erősen felújításra szorult. 2013-ban a 36 Jó Palóc Nonprofit Kft-nek köszönhetően sikerült egy olyan pályázatot benyújtani, amelynek köszönhetően 45 millió forint uniós támogatást kapott a szervezet egy térségi innovációs központ kialakítására. A pályázati összeg mellé jelentős önrésszel az önkormányzat is hozzájárult, melynek eredményeként 2014 augusztus 16-án megtörtént projekt átadása és a falu lakossága birtokba vehette az épületet. Az átadó ünnepséget az Aba Sámuel Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei, a
Nagy Zsivalygó Táncegyüttes és a Kazár Táncegyüttes, és a Fontos Zenekar felvonulásával indult, akik igazi lakodalmas menetet idézve vitték a Kézművesháztól egészen a Művelődési házig az ágyneműt. A felvonulást követően szalagátvágással jelképesen átadásra került az épületet. A műsor az épület dísztermében folytatódott, ahol a civil díjak átadására is sor került. Az idei évben a „Civilek Támogatásáért” díjat az N&N Stahl Kft kapta. Az „Önzetlenül Kazárért” díjat pedig Sándor Gyuláné érdemelte ki. A díjak átadása után a látogatók hagyományőrző műsort tekinthettek meg, melyen a következők léptek fel: - Kazári Népdalkör - Nagy Zsivajgó Táncegyüttes - Kazár Táncegyüttes - Sándor Annamária és Bánkuti Gergő - Domonkos Jenőné - Kazári Táncoslábú Romacsapat - Fontos Zenekar A beszéd után a színpadon St Martin szaxofonművész és Végh Lajos festőművész produkciója következett, majd a napot bál zárta.
2
2014/3. szám Kazári Élet és Szó
Önkormányzati hírek
Alakuló ülésen történt
Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. október 22-én tartotta alakuló ülését. Az első napirend keretében a Helyi Választási Bizottság elnöke ismertette a polgármester és az önkormányzati képviselői választás eredményét. A választópolgárok 481 szavazattal Gecse Ákost választották a település polgármesterévé. A képviselő-testület tagjai: Fekécs Zoltán Szládek János Gecse Zoltán Szalainé Hajdu Linda Tóth Tiborné Szőllős Róbert
365 szavazat 332 szavazat 294 szavazat 279 szavazat 219 szavazat 200 szavazat
Ezt követően a megválasztott képviselők és a polgármester ünnepélyes eskütétele következett. Harma-
dik napirendként a megválasztott polgármester ismertette a 2014-2019 közötti programját, majd a testület elfogadta a Szervezeti-és Működési Szabályzatáról szóló rendeletének módosítását. A képviselő-testület az ülésen megválasztotta a Pénzügyi Ellenőrző Bizottságot, amelynek elnöke: Szládek János, képviselő tagja: Tóth Tiborné, nem képviselő tagja: Szabó Imréné. A testület a szociális bizottság elnökévé: Tóth Tibornét, képviselő tagjává: Szőllős Róbertet, nem képviselő tagjává: Kovács Lászlónét választotta. Az alakuló ülés napirendi pontja között szerepelt az alpolgármester megválasztása. A polgármester a helyettesének Szládek Jánost javasolta, azonban a poszt betöltésére nem került sor, mivel 3 nem szavazattal a képviselő-testület nem támogatta a polgármester javaslatát. Utolsó napirendként a képviselő-testület megállapította a leköszönő polgármester végkielégítésének és jutalmazásának összegét.
Kazáron járt a Mikulás Idén a Mikulás rendhagyó módon személyesen látogatott el minden 14 év alatti gyermekhez. A kíváncsi csöppségek nagy örömmel fogadták a várva várt ősz szakállút. Több helyen verssel és énekkel örvendeztették meg, amelyért cserébe mindenki egy-egy csomagot kapott. A Mikulás nagyon örült hogy ennyi jó gyerek van a településen, ezért megígérte jövőre újra ellátogat hozzánk.
3
Önkormányzati hírek
2014/3. szám Kazári Élet és Szó
Kazári Romanap „Ápoljuk közösen a gyökereinket” Jó hangulatú pörgős és mosolyt csal nem csak a táncosok, de a közönség arcára is. Épp ezért pattant ki az ötlet, hogy a roma családok megszervezzék saját romanapjukat Kazáron. A romanap célja a roma kultúra és táncok bemutatása, kis ízelítő a kultúrából nem csak romáknak, hanem mindenkinek, aki egy jó hangulatú rendezvényen szeretne részt venni.
Áprilisban a Roma Kultúra Napi megemlékezésen lépett fel először a kazári Táncoslábú Romacsapat. Az első fellépésükön saját fellépő ruhájuk még nem volt és elhatározták, hogy a következő eseményen már saját ruhában kívánnak megjelenni. Mivel az anyagi körülményeik ezt saját erőből nem tennék lehetővé, úgy döntöttek, hogy a lakosság és az egyesületek, civil
szervezetek segítségét kérik a megvalósításhoz. 2014. július 12-én került megrendezésre Kazáron az első helyi Romanap. A rendezvény helyszíne a Hagyományok Portája volt a jövőbeli cél a Kazári Romanap hagyománnyá tétele és a romakultúra megismertetése. A rendezvény napján a Táncoslábú Romacsapat uralta a színpadot. Egész délutános produkciójukban a közönség a roma táncok mellett hip-hop táncokat és énekes produkciókat láthatott. A rendezvényre a szervezők vendégszereplőket is hívtak Litkéről, Nagybárkányból, Salgótarjánból, Rimócról és Mátranovákról, akik
szintén táncos zenés előadásokkal örvendeztették meg a közönséget. A produkciók mellett a látogatók szabadtűzön elkészíthető ételeket kóstolhattak, különlegességnek számított a bodak (cigány kenyér), de volt arcfestés Bigyóval és Bogyóval, ügyességi verseny és bringó hintó is. Díjazásra került az előzetesen meghirdetett rajzpályázat is, ahol az alábbi eredmények születtek: 1. Radics Dzsesszika 2. Bartus Katalin 3. Radics Loretta A rendezvény sikeres megvalósításáért köszönetet mondunk a következőknek: | Kazár Község Önkormányzata | Anifer-St Kft | Kulturális, Hagyományőrző
és Értékvédő Egyesület | Tizen5let Ifjúsági Egyesület | Csősz Attiláné | Géczy Mária | Szőllős Róbert | Sándor Ildikó | Szabó László | Kakuk Ferencné
Valamint Külön köszönet minden Kazári lakosnak, és segítő felajánlónak, aki adományával hozzájárult a fellépő ruhák elkészüléséhez Csősz Imréné
4
2014/3. szám Kazári Élet és Szó
Civil sarok
IKSZT szilánkok Befejeződtek a TÁMOP – 3.2.3.B-12/1-2013-0072 azonosító számú pályázat programjai. A projekt lezárását követően az elszámolás határidőben, hiánypótlás mentesen megtörtént. Hagyományainknak megfelelően az idén is megrendezésre kerültek a nyári szabadidős programok. Egyesületünk a programok színesítése érdekében együttműködési megállapodást kötött a Mozgáskorlátozottak Egymást Segítők Egyesületével, akik a svájci alapú pályázaton „Palóc térjátékok” címmel nyertek szabadidős tevékenységre támogatást. Az együttműködés keretében a MESE tagjai rendszeresen tartottak régi idők játékaiból, ügyességi játékokból foglalkozásokat az érdeklődő számára. Ezen programok mellet hagyományosan megrendezésre kerültek kézműves foglalkozások, ismeretterjesztő előadások, filmvetítések, dramatikus játékok és ügyességi vetélkedők. Ezúton is köszönetet mondunk támogatóinknak: - AXAMO Kft. - Bohém Presszó - Korcsok Norbert - Kovács Lászlóné - Papp József - Papp Dávid - Tizen5let Ifjúsági és Közhasznú Egyesület Kihasználva az iskolai őszi szünet adta lehetőséget, a diákok részére szabadidős foglalkozásokat szerveztünk az IKSZT-ben. Csoportos játékokkal, készségfejlesztő és kézműves foglalkozásokkal tölthették szabadidejüket. Romák Magyarországon és a világban címmel Berki Judit szociálpolitikus tartott előadást a helyi roma közösségeknek, valamint minden érdeklődőnek. Az előadáson
többek között szó esett a romák származásáról, kialakult életvitelükről, kultúrájukról és sokféleségükről. A programot a Kazári Táncoslábú Roma Csapat Egyesület táncosai nyitották meg.
Könyvbemutatóval egybekötött író-olvasó találkozón láttuk vendégül a salgótarjáni Szepessy Gábor turisztikai újságírót, akivel Valenta Linda beszélgetett a napokban megjelent Karancs-Medves Túrakalauz című könyve előkészületeiről, megírásáról, nyomdai megjelenéséről. A beszélgetés folyamán kiderült, hogy a mű hiánypótló alkotás a könyvesboltok és a túrázók polcaira, mert ehhez hasonló alkotás ötven évvel ezelőtt a hatvanas években íródott. A könyv végig kalauzol a kijelölt turista útvonalakon, bemutatja a térség látnivalóit, az elérhető szolgáltatásokat, valamint
hasznos információkkal látja el a turistákat. Borbála nap alkalmából ismét összejöttek a nyugdíjas bányászok az IKSZT épületében. A nyugdíjas bányász szakszervezet kazári alapszervezetének kezdeményezésére immáron harmadik éve adják át az emlékplaketteket a nyugdíjas bányászoknak akik már 55. évet letöltöttek a szakszervezeti mozgalomban. Ehhez a rendezvényhez kapcsolódva nyitottuk meg Varga Tamás fotós kiállítását az IKSZT galériájában, mely február hónapig tekinthető meg. Pályázatot nyújtottunk be az Országos Informatikai Programiroda pályázati kiírására, melyen négy korszerű számítógépet nyertünk a Teleház számítógépeinek lecserélésére. A lecserélt számítógépeket az óvodának és az idősek klubjának ajándékoztuk. Ismét bővült könyvtárunk állománya. Köszönjük könyvfelajánlásaikat Draskóczi Jenőnek (72 db), Géczi Sándornénak (197 db), Nagy Bélánénak (32 db) és Nagy Máriának (50 db).
5
Civil sarok
2014/3. szám Kazári Élet és Szó
Beach Party 4.0
A TIZEN5LET Ifjúsági Egyesület 2014. 08. 23-án negyedik alkalommal is sikeresen megtartotta a nagy népszerűségnek örvendő Beach Partyt. A nap egy jó hangulatú strand focival vette kezdetét, amelyen a gyermekektől egészen az “öregfiúk” csapatáig minden korosztály képviseltette magát. A kupát idén a legidősebb csapat vihette haza. Az esti diszkó alatt sajnos az időjárás nem volt kegyes hozzánk, de a rossz idő ellenére több mint
százan érkeztek a rendezvényre. Jó volt látni, hogy ennyi kazári fiatal lelkesedését az eső sem törheti meg. A jó hangulatról a lemezjátszóknál három DJ gondoskodott. A tengerpart hangulatát idén is homokkal leterített tánctérrel, pálmafákkal, fáklyákkal, koktélokkal, csónakokkal, napernyőkkel, strandlabdákkal, úszógumikkal igyekeztünk megidézni. Ezúton köszönjük a résztvevők, partnerek munkáját, és a szomszédok megértő türelmét!
Kazár Községi Sportegyesület
A sportegyesület elkezdte a felkészülést 2014-15-ös bajnoki évre. Az egyesület célja, hogy minél több fiatal tehetséges labdarúgó tevékenykedjen a sport területén. Újra indítjuk a Bozsik programot négy korosztállyal. Az ovis korosztály a legfiatalabb és ebben a program-
6
ban a 13 évesek a legnagyobbak. Ezt követi az ifjúsági, valamint a felnőtt szakosztály. Az alapozás július hónap elején kezdődött és a bajnoki nyitány augusztus 23-án volt. A szakmai vezetésben nem történt változás, a játékos állományba 2 fő új játékos érkezett. A felkészülés alatt részt vettünk a Jakab Zoltán elnevezésű emléktornán Vizsláson, melyet megnyertünk. 2014-ben a sportegyesület pályázatot nyújtott be az MLSZ által meghirdetett TAO kiírásra és az SFP7357/2014 azonosító számú pályázat 6.988.439 Ft támogatást nyert „Tárgyi eszköz beruházás és felújítás” címen. A pályázatban megfogalmazott feladatok, beszerzések és munkálatok ez év végén, illetve a jövő év elején indulhatnak. Kovács Valter elnök
2014/3. szám Kazári Élet és Szó
Civil sarok
Erdőtakarítás Egyesületünk augusztus elején a Kulturális és Környezeti Értékvédő Egyesülettel karöltve felhívást intézett a falu lakossága felé, amelynek célja volt egy erdőtakarítás megszervezése a riolittufához vezető út mentén. Az egyesületek csapatához a Táncoslábú roma csapat egy része csatlakozott. A takarítás során szemétszedésre, a tufa melletti nyársaló ülőhelyeinek helyreállításra, valamint a turistaösvényre belógó gallyak levágására került sor. Több mint tíz zsák szemét gyűlt össze az akció során, melyet a tufataxi segítségével szállítottunk el. Szomorúan tapasztaltuk, hogy a kirándulók által eldobált papírok, flakonok mellett néhányan szemétlerakónak használják az erdőt. Sajnos a tó környékén rengeteg hulladékot kellett összeszednünk. A munka után beszélgetésre és egy jó hangulatú nyársalásra is sor került, valamint a velünk érkező gyermekek kipróbálhatták a tufa taxit is.
Turnézik a Népdalkör
Palóc Világtalálkozó 2014 augusztus 9-én Gyöngyösön a Kazári Népdalkör a Palóc Világtalálkozóra kapott meghívást, melyet nagy szeretettel fogadtak el. Előadásukban kazári és palóc népdalokat adtak elő a többszáz fős közönségnek. A Palóc Világtalálko-
zó már második alkalommal került megrendezésre és a Népdalkör szeretne hagyományt teremteni, hogy minden évben ellátogatnak ide. Műsorukat a délutáni órákban adták elő, nagy örömmel fogadták,
hogy a közönség soraiban kazáriakat fedeztek fel. Örülnek és mindig szeretettel fogadják a támogatást. A rendezvényen sikeresen helytálltak és „Viszontlátásra jövőre!” felkiáltással búcsúztak.
7
Civil sarok
2014/3. szám Kazári Élet és Szó
Faültetési akció
Kazár Község Önkormányzatának képviselőtestülete, a hosszú távú együttműködés jegyében facsemetéket ültetett a Kultúrház udvarába. Egyet a polgármester, hatot a képviselők, egyet pedig a Hársfa utca lakói helyeztek el. Azóta juharfa, hársfák, vérszilva,
fenyőfák, szivarfa, nyírfa díszíti a parkoló mögötti területet. A résztvevők terve, hogy a növények ültetésével hagyományt teremtve minden esztendőben a falu más és más területét szépítsék.
Évkezdés a kazári Napraforgó Óvodában Az idei nevelési évben 12 új gyermeket írattak be intézményünkbe: Berki Krisztián; Deák Borbála; Dürr András Rikárdó; Gecse Dorina; Hangonyi Lili Zsuzsanna; Homoki Levente Bence; Klement Jázmin Alexa; Langa Lilien Zoé; Mihalik Máté; Sándor Balázs László; Szölke Benett; Szőllős Gergely. 34 kis óvodás kezdi szeptemberben az életet óvodánkban, és négy csatlakozik hozzájuk az év során. Nagycsoportos korú: 13, Középső csoportos: 11, Kiscsoportos korú: 10+4. A 34 gyermekből 25 ingyenesen veszi igénybe az óvodai ellátást. Beszoktatásnál megteremtettük részükre a legmegnyugtatóbb feltételeket, lehetőséget adtunk az
„anyás” beszoktatásra, ami a gyerekek szempontjából a legideálisabb módszer. Az óvodáskor végéig biztosítjuk részükre a családias, szeretetteljes légkört, az élményt adó, változatos tevékenységeket. Egyéni fejlődési ütemükhöz igazodva, másságukat, egyediségüket értékként kezelve igyekszünk fejleszteni őket. Kívánjuk nekik, hogy az itt eltöltött éveket boldog gyermekkorként éljék meg! Szeretettel várjuk a többi leendő óvodást is. Katona Miklósné óvodavezető
8
2014/3. szám Kazári Élet és Szó
Gyerek sarok
Tanévnyitó az iskolában „Hangosabbak ma az utcák, Gyerekektől népesek, Valahogyan még a nap is Szebben ragyog, fényesebb. Izgatottan várt e napra, Minden kezdő kisdiák, Az iskola előttük is Kitárja ma kapuját. […] Ma amikor útnak indul A sok kicsi iskolás, Kívánjuk, hogy öröm legyen Számukra a tanulás!” (Szalai Borbála: Legyen öröm a tanulás! – részlet) Az Aba Sámuel Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola szeptember 1-jén tartotta tanévnyitó ünnepségét. A 2014/15-ös tanévet 253 tanuló 11 osztályban kezdte meg. Az első osztályosok létszáma
31 fő. Osztályfőnökük Bakos Jánosné. Idén, a nagy csoportlétszámok miatt, három párhuzamos osztály is indult. Az új tanévben új nevelőket is köszönthetett a tantestület és a gyerekek: Kun Péter a művészeti oktatásban rajzot, Nagyfalusi Edit matematikát és kémiát, Rigó Gitta és Rigó Balázs pedig angolt tanítanak. A nyári szünet ideje alatt a néptáncosok öregbítették az iskola hírnevét. A Kazár Táncegyüttes valamint a Zsivajgó tánccsoport egy hetes művészeti táborban vett részt Pomázon. Emellett felléptek Vizsláson, Rákóczibányán, a szlovákiai Gömörfalván, Sóshartyánban és Kazáron a kultúrház átadó ünnepségén is. Felkészítő tanáruk Farkas Rózsa. Minden kedves Tanítványunknak, Szüleiknek, Pedagóguskollégának eredményes tanévet kívánunk! Gecse Boglárka magyartanár
Antal Gergő, Balázs Klaudia, Barkó Dominika, Berecz Bálint György, Berki Adolf Noel, Bódi Milán, Csikós Loretta, Csősz Kiara, Fóris György, Futó Eszter, Futó Petra, Gordos Attila, Gordos Bence, Györki Gergő, Hidasi Krisztián, Horváth Kristóf, Kis János, Koncz Bence Bendegúz, Kovács Dorottya, Kovács Marcella, Kunkli Dávid, Langa Norbert Márk, Matikovszki Georgina, Nagy Jonatán Huba, Radics Levente, Szabó Gábor, Sziklai Dániel, Szikora Rajmund Gábor, Telek Barbara, Tóth Leonetta, Virág Nikolett
9
Gyerek sarok
2014/3. szám Kazári Élet és Szó
A szabadság napja – megemlékezés az 1956-os forradalomra és szabadságharcra „Mondják, a himnuszt énekelték úgy indultak a puskatűznek s a könnygáz meg a tűzzel telt ég sem riasztotta vissza őket. Csorgott a könnyük. Talán sírtak. Csorgott a vérük. Belehaltak. Diákok voltak. S ők csinálták a dicsőséges forradalmat!” (Jobbágy Károly: Mondják, a himnuszt énekelték) Kazár Község Önkormányzata és az Aba Sámuel Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei október 23-án 18:00-kor rendezték meg ünnepi műsorukat a Kultúrházban. Gecse Ákos polgár-
mester úr köszöntő beszéde után – amelyben az ünnep jelentőségét méltatta – a 7-8. osztályosok műsora következett. Az előadás nemcsak a forradalmi eseményeket, hanem a szabadságharc leverése utáni meg-
torlás, valamint a disszidálás képeit is felvonultatta. A tanulók az iskolaközösségnek október 22-én adták elő műsorukat. Felkészítő tanáraik: Gecse Boglárka, Berecz György, Kun Péter (díszletfelelős).
Jótékonysági bál az iskolában Az Aba Sámuel Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola idén november 15-én rendezte meg a már hagyománnyá vált jótékonysági bálját. 130 fő a részvételével, az Axamo Kft. pedig 50 000 forinttal támogatta a rendezvényt. Továbbá rengeteg felajánlás érkezett tárgyi eszközök, torták, ajándékcsomagok, illetve utalványok formájában. Ezúton külön köszönjük az alábbi vállalkozóknak, magánszemélyeknek: Kozmáné Bede Bernadett, Vámos Darinka, Coop Rt. élelmiszer bolt,
10
PCT Office KFT., Szabó Szabolcs Ferencné, Zsákai Dzsenifer, Gecse Zoltán, Tóth Tiborné, Miklós János, Krechnyák Zsolt, Korona Pénzváltó Kft. Továbbá köszönetet érdemel az est sikeres lebonyolítása, nagyszerű munkája miatt az Anifer Bt, Berecz György, valamint az SZMK valamennyi tagja. Köszönettel: Kapás Imre igazgató
Civil sarok
2014/3. szám Kazári Élet és Szó
Generációk Találkozója Az összefogás jegyében 2014. november 29-én újra megrendezésre került a Generációk találkozója. Az idei évben a vetélkedő témája az összefogás volt. Játékos, közösségfejlesztő feladatok megoldása során lehetősége nyílt a csapatoknak egymás megismerésére és az önfeledt szórakozásra. Az ügyességi és logikai feladatok (pl.: az Xbox, a labdahordó, a puzzle, stb.) megoldása egyaránt kívánta az életkorból eredő tapasztalatot és a fiatalos játékosságot. A minimum 5 fős csapatok összetételénél ügyelni kellett arra, hogy minden korosztály képviseltesse magát, ugyanakkor a feladatokban elért eredmények mellett a csapatok életkora is meghatározó volt, így a legidősebb csapatok plusz pontokat szerezhettek. A négy órán át tartó szórakoztató délutánon úgy tűnt, hogy mindenki jól érezte magát, amiről a település honlapján (www.kazar.hu) illetve a facebook-on lévő fotók is tanúskodnak. A vetélkedő napjára 13 csapat gyűlt össze és a részvevők közt sok
régi baráttal és rengetek új arccal, találkozhattunk. A csapatok közül sokan süteménnyel érkeztek, melyet egy külön asztalon szolgáltak fel a szervezők, és amiből mindenki kedvére csemegézhetett. A vidám nap végére az alábbi végeredmény született: A harmadik helyen holtverseny alakult ki a Telepiek és a Szépkorúak között így ők együtt állhattak a képzeletbeli dobogóra, második helyen a Jó Tanács csapata végzett és a végső elismerést a Kukori és Kotkoda csapata zsebelhette be. A rendezvényen minden csapat emléklapot vihetett haza és megkós-
tolhatta a generációk találkozója tortát is, melyet az Ecsegi cukrászda ajánlott fel. A generációk találkozója torta felvágása a győztes csapatot illette meg. Reméljük, mindenki jól érezte magát, és jövőre újra találkozunk ezen a vetélkedőn is. A sikeres napot köszönjük szponzorainknak: Miklós Jánosnak és Ecsegi Sándornénak, segítőinknek a Tizen5let Ifjúságú Közhasznú Egyesület tagjainak, valamint köszönjük minden résztvevőnek, akik a felejthetetlen jókedvről gondoskodtak. Gecse Ákos
2014/09/12 Kazár Község Önkormányzata
SAJTÓKÖZLEMÉNY NAPELEMES RENDSZER TELEPÍTÉSE KAZÁRON 26,56 kW-os napelemes rendszer telepítése valósulhatott meg Kazáron a Széchenyi 2020 program keretében Kazár Község Önkormányzata a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2012-4.10.0/A azonosítójú pályázati konstrukciójának segítségével napelemes rendszert telepített annak érdekében, hogy a községháza, az óvoda és az idősek otthona villamos energiafogyasztásának nagy része megújuló energiából származzon, ezáltal hozzájáruljon a környezetvédelemhez, valamint a működési költségeit is csökkenteni tudja. Kazár Községi Önkormányzat 2013 decemberében 25,36 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól (korábban: NKEK Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Kft.), mint pályázati Közreműködő Szervezettől. A fejlesztés eredményeként az üzembe helyezésre került 26,56 kW teljesítményű napelemes rendszer összesen évente 22 980 kWh áramot fog termelni, mellyel az önkormányzat jelentős villamos energiafogyasztást tud elérni, valamint éves szinten 21,49 tonnával képes csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását. A napelemek a szakmai alapelveket betartva úgy kerültek elhelyezésre, hogy a település lakói megismerhessék a környezetbarát technológiát, ezzel is elősegítve a környezettudatos gondolkodás fejlődését. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósulhatott meg.
11