1
Mezőnagymihály település lakóinak lapja. Kiadja A MI FALUNKÉRT Alapítvány.
Krónikás 2010. 5. évfolyam, 2. szám
Ára: 100 Ft.
Tisztelt mezőnagymihályi lakosok Ezúton szeretném megköszönni a falu összes emberének – nőknek és férfiaknak egyaránt – az árvíz idején nyújtott önzetlen segítségét. Az összefogásnak köszönhetően a homokzsákok idejében elkészültek és a kritikus helyekre kerültek. Hála a „Jó Istennek”, sem hatalmas kár, sem személyi sérülés nem történt. Bizonyára mindenkit megdöbbentettek a televízióban látott felvételek, hogy micsoda pusztítást képes okozni egy megáradt patak. Idős emberek, kisgyermekes családok váltak hajléktalanná, életek munkáját vitte el a víz. Ezért is háborított fel, hogy egyes emberek nem értékelték azt, hogy milyen szerencsés helyzetben vannak a többi elárasztott településhez képest. A legnagyobb víz idején ugyanis nekik a védekezésre lerakott homokzsákok útban voltak. Szerencsére ezek az emberek kevesen vannak. A többség felismerte, hogy mekkora baj is érhetett volna bennünket. Képviselőtársaim is egy emberként álltak mellettem és min-
denki maximálisan végezte a rábízott feladatot. Végezetül szeretnék még egyszer köszönetet mondani azoknak az áldozatkész embereknek, akik a védekezésben segítettek. Mindenkinek, aki homokzsákolt, aki őrködött nappal és éjjel, aki fuvaroz-
ta a homokzsákokat, aki szendvicset és teát készített a dolgozó embereknek. Abban a 3 napban mindenki munkája nagyon fontos és felbecsülhetetlen volt. KÖSZÖNÖM! Vályi László polgármester
Országgyűlési választások eredménye településünkön Szavazásra jogosultak száma 876 fő. A szavazáson megjelentek száma 530 fő. Rontott szavazatok száma egyéni szavazatoknál 4, listás szavazatoknál 4. Eredmények listás szavazatoknál: Fidesz – Magyar Polgári Szövetség 256 szavazat, Jobbik Magyarországért Mozgalom 159 szavazat, MSZP 82 szavazat,
LMP 18 szavazat, MDF 3 szavazat, MIÉP 2 szavazat, MSZDP 2 szavazat, Összefogás Párt 2 szavazat, Munkáspárt 2 szavazat. Eredmények egyéni szavazatoknál: Tállai András 284 szavazat, Csikai Balázs 150 szavazat, Kormos Dénes 88 szavazat, Vass József 4 szavazat.
Krónikás
2
Az Arany János Általános Iskola 33 ballagó nyolcadikosának kívánunk jó pihenést a nyárra és sikeres középiskolai éveket!
Krónikás
3 Ragó Tiborné, Anikó tanár néni, Anikó. Ha valaki meghallja ezt a nevet Mezőnagymihályon, az rögtön tudja, kiről van szó, hiszen 32 éve tanít a helyi iskolában és megszámlálhatatlan gyereknek volt ez idő alatt osztályfőnöke, tanára. A hosszú évek elhivatott pedagógusi munkáját ebben az évben három kitüntető díjjal is megköszönte neki az élet. A biológia terén végzett kiemelkedő tehetséggondozó munkájáért a Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium tantestületétől kapott elismerő oklevelet. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium kiváló mentori címmel ismerte el munkáját az útravaló program keretében. A Mezőkövesdi Többcélú Kistérségi Társulás pedig pedagógus nap alkalmából Az év tanára díjat adományozta neki. Egy meleg júniusi délután kerestem fel lakásán, hogy az életéről, pedagógusi pályájáról kérdezzem. Lakásuk hátsó teraszán hosszasan elbeszélgettünk, míg a szúnyogok egyre elszántabb támadásai elől a lakásuk étkezőjébe húzódva fejeztük be a beszélgetésünket. Lássuk hát annak az embernek vallomását életéről, aki annyi gyereket indított már el a nagybetűs életbe. Mesélj nekem Anikó a gyerekkorodról - kértem tőle. Gyerekkorom évei Putnokon teltek, ahonnan mára igen messze sodort az élet. Édesapám bányászként dolgozott egy szénbányában, édesanyám háztartásbeliként dolgozott odahaza. Nagyon sokat kellett már gyerekként is dolgozni. Kevés volt a pénz így minden dolgos kézre szükség volt. Aratni jártunk, címereztünk, az állatok körül végeztük a mindennapi munkákat az öcsémmel együtt. Nagyon sokat voltunk a szabadban innen származik a természet iránti szeretetem is. Már gyerekként is rácsodálkoztam minden növényre, bogárra, állatra. Mikor határoztad el, hogy pedagógus leszel és hogyan lett belőled végül tanár? Nagyon korán már az általános iskolában elhatároztam, hogy pedagógus leszek. Köszönhetem ezt annak, hogy első és második osztályban Démuth Lászlóné tanítónő nagyszerű alapokat adott nekünk, nem csak a tanulás, hanem emberség terén is! Mindig olyan akartam lenni, mint Ő, aki nagyon sokat beszélgetett játszott velünk – mosolyogva jegyzi meg – olyan volt nekünk, mint az édesanyánk. Odahaza is
Látogatóban
minden nap tanárosat játszottunk a barátnőimmel. Naplót írtunk, feleltünk és még házi feladatokat is adtunk egymásnak – mondja és elérzékenyül miközben volt tanító nénijéről beszél! 1970-ben kitűnő eredménnyel végeztem el az iskolát és így tovább tanulhattam a Putnoki gimnáziumban. Másképpen mentek akkoriban egy gimnáziumban a dolgok. Igaz ugyan úgy voltak az órák, de a pedagógusok maguk választották meg, hogy kik járhatnak például szakkörre és egyéb délutános foglalkozásokra. Mai napig nem felejtem el, hogy bármennyire is akartam és hiába voltam kitűnő tanuló, nem járhattam biológia szakkörre. Azt mondta nekem a tanárnő, hogy mivel te munkáscsaládból származol úgy is munkás lesz belőled, ne vedd el a helyet másoktól. Volt ebben akkoriban sok igazság, mert a szüleim is egyre nehezebben viselték, hogy kitűnőek az eredményeim és nem akarták, hogy tovább tanuljak, mert kevés volt a pénz és kellett volna otthonra a munkáskéz! Így amikor 1974-ben felvételizni indultam az Egri Ho Si Min tanárképző főiskolára otthonról semmilyen támogatást nem kaptam – megkeményedik a hangja mikor ezekről a dolgokról beszél és látszik rajta, hogy mai napig bántják az események. A főiskolára biológia-mezőgazdasági ismeretek szakra jelentkeztem, ahová 12 főt vettek fel akkor. Sikerült bejutnom úgy, hogy a maximális szintet teljesítettem és társadalmi ösztöndíjasként vettek fel. Ez azt jelentette, hogy a főiskola elvégzése után az előre megadott
három kistelepülés valamelyik iskolájában kellett megkezdenem a pályámat. Ketten voltunk munkás származásúak a 12-ből. Így mivel otthonról semmilyen támogatást nem kaptam végig a négy év alatt, dolgoznom kellett. Mindenféle délutáni esti munkát elvállaltam és dolgoztam vasárnaponként is. Mindezek ellenére, vagy talán pont ezért – mosolyog talányosan- 1978-ban kiváló eredménnyel végeztem! Hogyan kerültél Mezőnagymihályra? Az egy csoda volt – mondja nevetve – amit mai napig köszönök az életnek, mert nagyon szeretek itt tanítani! Mint már említettem társadalmi ösztöndíjas voltam és az egyik választható település Mezőnagymihály volt. Minden úgy történt, mint a mesében! Egy verőfényes nyári napon érkeztem vonattal a Mezőkeresztesi vasút állomásra a barátnőmmel, aki elkísért az úton. Innen gyalog jöttünk tovább és keresztest elhagyva megpillantottuk Nagymihályt, ami mint egy ékszerdoboz úgy simult a tájba. A falu elején a tó fogadott minket, ami egy biológia szakos tanár számára maga volt a paradicsom. Akkor még nem is sejtettem, hogy néhány év múlva annak közelében rakok majd leendő férjemmel, Ragó Tiborral családi fészket és itt cseperednek felnőtté lányaink Melinda és Hajnalka. A Kossuth utca mindkét oldalán nyárfák levelei zizegtek a nyári szélben. Mindenfelé fák álltak és nagyon sok nádfedeles házikó bújt meg közöttük. Az iskola melletti templomkertben gesztenyefák vetettek hűsítő árnyékot. Ilyen környezet fogadott amerre csak végigmentünk az úton. Jakcsi Erzsébet igazgatónő fogadott minket, akivel miután megbeszéltük a feltételeket, már nem is kívánkoztam máshová, itt akartam maradni! Így esett, hogy a többi helyre el sem mentem. A kezdeti években Hímer Gyuláné Izuka néninél laktam albérletben, aki szép lassan több lett, mint főbérlő! Nagyon megszerettem őt és a férjét Gyula bácsit. Olyanok lettek nekem, mint a szüleim, Gyula bácsi mai napi úgy köszön nekem, hogy „Szerbusz, kislányom” – mondja könnyeivel küszködve. Hogy oldjam hangulatát, faggatni kezdem - Milyen volt akkoriban az iskola? Milyen most? Mit gondol a pedagógusi munkáról? Nincs új a nap alatt – lendül bele a beszélgetésbe! A nagymihályi iskola már
Krónikás
4
akkor is megfelelt az akkori kor minden követelményének! Minden technikai eszköz rendelkezésünkre állt és kiváló pedagógusi gárdával büszkélkedhetett. Én például Erzsike nénitől és Borika nénitől tanultam a szakma gyakorlati csínját-bínját és azt a tudást igyekszem tovább adni a mai fiataloknak, amit tőlük kaptam örökül. Gelejről akkor is átjártak a gyerekek, csak akkor még a járatos buszokkal közlekedtek, de ennek ellenére is jól érezték magukat. Rendszeresen és nagyon sokat jártunk versenyekre, melyekről mindig büszkén térhettünk haza. Nincs ez másképpen, most sem. Az ide járó gyerekekkel soha sem kellett sehol sem szégyenkeznünk semmiért, mindig nagyon akarnak és tisztelettudók. Erről sokszor meggyőződhetünk, amikor egy-egy nagyobb város gyerekeivel találkozunk különböző versenyeken- mondja büszkén majd elgondolkozik és másról kezd beszélni! Egy pedagógus sohasem adhatja fel! Minden gyerek egy külön csoda, csak meg kell velük találni a közös hangot. Igyekezni kell olyan versenyeket találni a gyerekeknek, ami szinte rájuk van szabva. Akiknek a kézügyességük jó azoknak is meg kell adni a lehetőséget a bizonyításra, a sikerre! A korral is mindig lépést kell tartani bármennyire is nehezére esik időnként az embernek. Ha nem képezzük magunkat, nem alkalmazkodunk az újabb dolgokhoz, a gyerekek könnyen lehagynak minket és nem jó pedagógus az aki nem felel meg a gyerekek elvárásainak. Osztályfőnöknek lenni is nagy kihívást jelent! Először egy új osztályban még csak, mint pedagógus néz végig az ember, de mire eltelik négy év már anyai szemmel is látjuk őket. Látni kell, mi bújik meg egy-egy szomorú szempár mögött és tudni kell segíteni is, hogy a szomorúság helyére vidámság költözzön! Aztán a következő ötödik osztályba belépve azt látjuk, hogy ott ült Martin, a másik helyen Dénes, aztán a helyükre új Martinok és Dénesek lépnek, de soha sem felejtjük el egyiküket sem – és itt elhallgat csendesen. Láttam rajta, hogy elgondolkozik és lélekben is búcsúzni próbál a most ballagó nyolcadik osztálytól. Így nem tehettem mást megköszöntem neki őszinteségét és elköszöntem tőle. Most így utólag is kívánok neki még sok-sok a pedagógus pályán eltöltött sikeres évet. Ilku Imre
Egy nap a gyermekekért A tavasz igen gazdag ünnepekben. Március 15., húsvét, május 1., anyák napja, pünkösd…szépen követik egymást a naptárban. Ezt a sort zárja május utolsó vasárnapján a Gyermeknap. Nemcsak a történelem és a vallás gondoskodott tehát ünnepelni valóról, a társadalom is alkotott egy jeles napot. Mind közül ez a legfelhőtlenebb, legjátékosabb és egyben a legvidámabb is. Ez már olyan nyárillatú, vakáció ízű, hiszen csupán néhány nap választja el a nagybetűs szünidőtől. De hát milyen is lehetne egy olyan ünnep, amely a gyerekekért van, a gyerekekről szól? Ezen a napon - de szerintem a többin is -, minden körülöttük forog, az ő szórakoztatásukért fog össze mindenki szerte az országban. Ez a mi településünkön sincsen másképpen. A hagyományokhoz híven ezt a május végi napot a Szülői Munkaközösség szervezte. A többéves rutin, az összeszokott társaság biztosíték volt arra, hogy ez a program ismét nagy siker lesz azok körében, akik kedvéért valójában létrejött, és ők az iskolás gyerekek. Egyetlen problémát csupán az időjárás okozhatott volna, de láss csodát! Hosszú hetek esőzése, őszies hűvöse után május 28-án ragyogó napsütés fogadta a Gelejen gyülekező csapatokat. Kicsik és nagyok, fiúk és lányok, sportosak és lusták, nagyszájúak és csendesek, szégyenlősek és vagányak. Ahány gyerek annyi féle, de mégis mindenki együtt tudott tenni a csapat sikeréért. Mert bizony a csapatok egész délelőtt közösen vándoroltak állomásról állomásra és közös erőfeszítéssel szerezték meg a pontjaikat. A játékos, tréfás, ügyességi feladatok mindenkit jókedvre derítet-
tek és jócskán meg is izzasztottak. Bebizonyosodott az, hogy bármilyen nagynak is érzi, gondolja magát valaki, a lelke mélyén azért ő mégiscsak egy gyerek. Gyerek, akinek még legfőbb eleme a játék, így aztán szereti az önfeledt bolondozást, a versengést. Talán ezen a napon néhányan arra is ráébredtek, hogy a számítógépen, a televízión túl is van élet. Lehet együtt játszani, időt tölteni a szabadban és ehhez nincs szükség egy gépre, egy képernyőre, csupán néhány jó barátra. Az ünnepeltet illik ajándékkal köszönteni. Itt sem volt ez másként. Senki sem távozott üres kézzel. Édességek, üdítők, rágcsálnivalók, jégkrémek és egyéb apróságok találtak gazdára. Ezen kívül minden gyerek finom ebédet és sütit is kapott a szülőktől. Aki részt vett ezen a rendezvényen az bizton állíthatja, hogy ezen a délelőttön tényleg minden a gyerekekről szólt. Remélem, hogy ez még sokáig így is marad! Barta Andrea
Krónikás
5
„Hogy vagytok iskolaotthonosok?” „ … élni jó, hogy élni szép, ha fogják az ember kezét” (Erdélyi József) Tisztelt Olvasók! Bevallom, azon a békés, nyugodt vasárnap délelőtt, amikor megkaptam a felkérést ennek a cikknek a megírására, kisebbfajta pánik uralkodott el rajtam. Napokig fogalmam se volt, hogy kezdjek hozzá. Végül úgy döntöttem, egy személyes jellegű élményből kiindulva közelítem meg a címben szereplő témát. Még az előző tanévben többször előfordult, hogy hazafelé a buszon összetalálkoztam Farkasné Komáromi Katalin tanítónővel, s ilyenkor természetesen, hogy elüssük az időt, élénk beszélgetésekbe kezdtünk. S miről beszélgethet két tanítónő? Többek közt az aznapi élményeinkről a gyerekek között. Így történt, hogy hallomás alapján betekintést nyerhettem az ároktői iskolaotthonos első osztály mindennapi életébe. Azon kaptam magam, hogy egyre jobban érdekel és tetszik a dolog. Hamarosan meg is fogalmazódott bennem egy vágy: De jó lenne egyszer iskolaotthonos osztályban tanítani! S vannak még csodák?! Nem sokkal ez után hírül vettem, hogy iskolánk fenntartói a 2009/ 2010-es tanévben, iskolaotthonos formában kívánják elindítani Gelejen az első osztályt. Hiszen ez fantasztikus! Miután sikerült ez ügyben megnyerniük némi ellenállás után a szülők támogatását is, felmerült a kérdés: Kik lesznek az elsős tanító nénik? Ennek az oktatási formának egyik fő sajátossága ugyanis, hogy 2 tanítót igényel. Legnagyobb örömömre Kissné Dudás Ilona kolléganő mellé engem jelölt ki az iskola vezetősége. Ó, ha minden dédelgetett álmom így teljesülne! No, de akkor most már lássuk a tényeket! Tehát 2009. augusztus végén Ica kolléganőmmel birtokba vettük leendő osztálytermünket. El kezdtük kicsinosítgatni, nevéhez méltón otthonossá tenni. Játék és pihenő sarkot alakítottunk ki: szőnyeg, heverő, falvédő, fotel került ide. A (Barta Andrea kolléganő/szülő által felajánlott) falvédő kibővítésében a falubeli asszonyok munkáját ezúton is köszönjük. Na, és ne felejtsem el megemlíteni a szekrénymozgató férfiakat, akiket szintén dicséret illet, mert igazán zokszó nélkül vitték ide-oda, a mi elképzeléseink szerint a könnyűnek nem nevezhe-
tő bútordarabokat. A falakra színes tablókat, képeket függesztettünk, a polcokra könyveket és játékokat helyeztünk, s a szekrényből a fölösleges dolgokat kipakolva, a legszükségesebbeket gyönyörű rendbe raktuk. „Jöhet a tanévnyitó, s jöhetnek az ELSŐSÖK!” – mosolyogtunk össze. Emlékeim szerint a tanévnyitó ünnepélyen leendő gyermekeink megilletődötten, majd egyre oldottabban élvezték, hogy most ők állnak az érdeklődés középpontjában. Egy, Ica kolléganőm által betanított, aranyos kis jelenetet is előadtak. Már itt látszott, hogy remek kis osztályunk lesz! Szeptember 1-jén végre becsengettek! Mindenkit elkísért Anyukája vagy Apukája, az egészen szerencséseket mindkettő. Az első nap a megismerkedéssel, a felszerelés rendezgetésével telt. A kislányok mosolygósak és szépek, a fiúk vadócak, de helyesek voltak már első látásra. Csak remélni tudjuk, hogy Ők is így éreztek velünk kapcsolatban! Kéz a kézben elindultunk hát azon az úton, mely a betűk és számok birodalmába vezetett. Szerencsére a legtöbb emberke érdeklődve és lelkesen követett minket. Ma már olvasnak, írnak, számolnak! Sokat rajzoltunk, színeztünk, s a hétköznapjainkat, az életünket is színeztük: sok érdekes programmal, dalokkal, szöveg nélküli zenével. Az utóbbi rendkívül jó megoldásnak bizonyult néhány izgágább nebuló lenyugtatására. Ma már ők is kis közösségünk nélkülözhetetlen tagjai.
S mégis mitől volt minden más? Már említettem, hogy ketten „osztoztunk”/ „osztozunk” az osztályon, s így az osztály iránti felelősség is megoszlott/megoszlik: egyikünk délelőtt, másikunk délután próbálta okosabbnál okosabb és fontosabbnál fontosabb dolgokkal megtölteni az aprófogúak fejecskéjét. Másnap ugyanez, de fordított időbeosztásban. A tantárgyakat is felosztottuk egymás közt: Icáé a matematika, környezetismeret, rajz, testnevelés; enyém a magyar nyelv és irodalom, ének-zene, technika. Ez a felosztás, természetesen mindkettőnknél ugyanannyi óraszámot jelentett. Délelőtt is és délután is általában 2-2 tanítási órát tartottunk, amit aztán az önálló tanulás követett, ahol megcsináltuk a „házi” feladatot, begyakoroltuk a tanultakat. Ez azért volt szerencsés így, mert ugyanazzal a nevelővel történt a gyakorlás, mint akivel az új ismeret elsajátítása. Tanulás, gyakorlás után ki-ki a kedvére való játékkal foglalhatta el magát: játék baba, kisautó, társasjátékok, sakk, játékkártya stb. S természetesen mindezeket nekik kellett maguk után helyre rakni. Azt tapasztaltuk, ezzel az időbeosztással könnyebben ment az óvodából iskolába való átmenet. Ráadásul egyszerre két pedagógushoz tanultak meg alkalmazkodni, két személyiségtípust ismerhettek meg. Persze a lényeges szabályokat illetően kolléganőmmel előre kialakítottuk közös álláspontunkat, hiszen a gyerekeknek a frissítő változatosság mellett állandóságra, rendre is szükségük volt. A
Krónikás szabadidős foglalkozásokat kedvünkre alakíthattuk: sokat beszélgettünk, közösen játszottunk, készültünk egy-egy épp esedékes programra, levegőztünk, mozogtunk az udvaron. Nagyobb lehetőség nyílt hát a nevelési feladatok ellátására is. A napi időbeosztás pedig sokkal jobban megfelelt a tanulók életkori sajátosságainak, egyenletesebb lett a terhelésük. S egyáltalán nem utolsó szempont, hogy nekünk nevelőknek több lehetőségünk nyílt a gyerekek megismerésére. Munkánkat segítette fejlesztő óráival Hevesi Tiborné kolléganő is, s az elsőseinknek angol nyelvet oktató Baranyi Andrea kollegina. Gyerekeink sakk és informatika szakkörre járhattak, s sportfoglalkozáson is részt vehettek. Az iskolaotthonos oktatás egy sarkalatos mozzanatát, hogy a táskát a szükséges felszereléssel együtt csak hétvégén vigyék haza nem sikerült teljesen megvalósítanunk: egyes gyerekek ugyanis szülői kérésre néhány felszerelést naponta hazavittek. Ennek ellenére azt mondhatom, így, hogy mindennap 8-16 óráig az iskolapadot koptattuk, minden gyerek valóban azt nyújtotta, amire több-kevesebb nevelői segítséggel önmaga képes volt! Igaz minden bizonnyal elfáradtak, de otthon már nem volt szükség legfeljebb egy mindennapos (beleértve a hétvégét is) 10 perces kétszemélyes olvasásgyakorlásra bármilyen mesekönyvből, esetleg újságból. Így az esti meseolvasás is megvalósulhatott. Az otthoni könyves környezet, s a személyes szülői példa ugyanis elengedhetetlen az olvasóvá nevelés érdekében! S tíz percre legalább mindenki lelassulhatott a gyermekéhez. S ezzel, merem állítani, saját maga érdekében is nagyon sokat tett. Hiszen egyébként mindenki csak rohan, megállás nélkül teszi a szerinte oly fontos dolgokat. De mi lehet fontosabb a gyermeknél, aki a szülő életének a folytatása, s ebben bizony (Belegondoltak már?) ott rejlik a halhatatlanság. Talán arra is kíváncsiak, milyen programjaink voltak, ezért most megpróbálom összeszedni azokat. Még valamikor szeptemberben gyalogtúrára mentünk Gelej határába. Később, november közepén meglátogattuk az ároktői elsősöket, ahol egy nagyon vidám vetélkedő részesei lehettünk, s élményekkel gazdagon térhettünk haza. A december természetesen a Mikulás és Karácsony jegyében telt. Januárban pedig mindenki megkaphatta élete első bizonyítványát, amit egy nagy szánkózással ünnepeltünk meg. Máris itt
6 volt február, s vele a farsangi bál. Lelkes izgalomban készültünk a csoportos jelmez kategóriában a Kacsatánc előadására. Hogy kik voltak izgatottabbak: a gyerekek vagy mi nevelők, az talán már sose derül ki, de mindnyájan nagyon jól éreztük magunkat az idő alatt, míg előadtuk produkciónkat. A zsűri a 3. hellyel ill. egy citromtortával jutalmazta teljesítményünket. Magam részéről a citromtortával nem nagyon voltam kibékülve, de a 3. helynek a gyerekekkel és kolléganőmmel együtt nagyon örültem. Márciusban a nyílt napon a szülők is betekintést nyerhettek mindennapi életünkbe. Kár, hogy nem élt mindenki ezzel a lehetőséggel. Jött az április, s jöttek a versenyek, s egy jól sikerült klubdélután! A mezőcsáti matematika versenyen Telekesi Gergő az 1. helyet szerezte meg. A mezőnyárádi szépkiejtési versenyen is képviseltettük magunkat: Szilágyi Evelin és Huber Evelin jóvoltából. A Mezőnagymihályon megrendezett házi szavalóversenyen Telekesi Gergő és Kerekes Alex állt ki az elsősök nevében. A mezőkeresztesi mesevetélkedőn pedig az elsősök csoportjában az első helyet szerezte meg 3 fős kis csapatunk: Telekesi Gergő, Barta Luca, Huber Evelin. Az egri tanulmányi kirándulásra is e szeszélyes hónapban kerítettünk sort. S mit tartogatott nekünk a május? Legelőször is kis jelenettel és verscsokorral örvendeztettük meg az Anyukákat az anyák napi ünnepségünkön, majd lázas izgalommal vártuk a gyereknapot. Nem csalódtunk, mert nagyon érdekes feladatokkal lepett meg minket a szülői munkaközösség, s így remekül éreztük magunkat. Június elején pedig ismét egy vidám délutánt tölthettünk az ároktői elsősökkel. Most ők látogattak meg minket. Vetélkedővel, sőt saját magunk által készített kókuszos kekszgolyóval vártunk rájuk. A konyhás nénik jóvoltából pedig egy finom pizzás uzsonnára is meghívhattuk kis vendégeinket. Júniusban még a mezőcsáti srand gyermek medencéjével is megismerkedhettünk közelebbről, majd a tanév utolsó napján még a Suli-bulin szórakozhattunk egy nagyot. S aztán: Ó, IÓ, CIÓ, ÁCIÓ, KÁCIÓ, AKÁCIÓ, VAKÁCIÓ! Most pihenünk egy nagyot, majd újult erővel feltöltődve átlépjük a második osztály küszöbét. S ezek után mit is válaszolhatnék a címben szereplő kérdésre? KÖSZÖNJÜK, JÓL VAGYUNK ) Magam pedig köszönöm az időt, melyet cikkem elolvasására fordítottak. Pavolek Terézia tanítónő
Barát –mese Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiscica az volt a neve, hogy Cirmos. A macska elkóborolt. A nagyvilágban eltévedt. Azt mondogatta magában: - Miau, miau, segítség! Az úton két lány, Lilla és Nóri sétáltak, meghallották az árva Cirmost, hazavitték. A cicának építettek házat, ágyat és meleg takarót is raktak bele. A házi kedvenc balettozva betáncolt a házba, nagyon boldog volt. A lányok elmentek virágot gyűjteni, Út közben találtak egy kiskutyát, elnevezték Bobinak. Készítettek neki jó meleg kutyaházat, a kutyus boldogan vette birtokba. A lányok elmentek a boltba. Az állatoknak vettek: nyakörvet, tálat, pórázt, kis kedvencek nagyon örültek az ajándékoknak. A cica egy nap teljesítette három kívánságukat: - Vigyél el minket a Balatonra! - Hozz nekünk egy háromgombócos óriás fagylaltot! - A harmadik kívánságunk az, hogy hozz nekünk egy koronát! A kutya egy nap hozott nekik tizenegy arany, ezüst, gyémánt tallért. A lányok azonban ezután nem gondoskodtak róluk. Hej, csak a számítógép és a tévé előtt tudtak ülni! Ám egyszer egy gonosz boszorkány elrabolta a két lányt. Jaribell nagyon gonosz volt, kerti munkára, főzésre kényszeríttette őket. Az állatok sírva fakadtak, amikor árván maradtak. Kigondolták, hogy megmentik a lánykákat. A házi állatok nagyon jól ismerték Jaribellt, elmentek a házához, és amikor főzött, belelökték a forró vízbe, és kiszabadították a lányokat. Ezentúl a kis kamaszlányok csak a kis állatokról gondoskodtak, ették, fürdették, sétáltatták őket. Ám a banya vissza akart vágni, elment és elrabolta a két lányt és a két állatkát, azt mondta: - Ha, ha, ha, ha, ha! Most már nem szabadultok! A cica anyukája és a kutya apukája bajt éreztek. Elmentek Jaribell házához, és amikor krumplit pucolt, ellopták az utolsó burgonyát, és amikor a banya elment a krumpliért, ők elszöktek és visszatértek a lányok otthonába. A szülők kérlelték a gyerekeiket, hogy menjenek haza velük. Ők azonban a lányokkal akartak maradni, ezért az állatkák szülei is ott maradtak a lányoknál. Itt a vége fuss el véle. Molnár Nóra 3. osztály
Krónikás
7
A nagy Ő Ez az év is hamar elszaladt, akárcsak a többi. Gyönyörű telünk volt, a meghitt ünnepek elteltével azonban elkezdődött az újév, melyhez nagy reményeket fűztem, de a jövőt nem láthattam előre… Egy átlagos nap volt. Semmi extra. Sétáltam az úton és a táskámban matattam. Olyan érzésem volt, mintha valaki lenne mögöttem: hirtelen megfordultam. Senki. Egy pillanat volt az egész… Egy világító szempárra emlékeztető fénycsóva, mely közeledett felém. A fejemben, mintha megszólalt volna egy hang: - Vigyázz!! De én mégis leblokkoltam és csak álltam. Ezt követően nagyon furcsa dolgot éreztem: nem éreztem semmit. Sem a valamelyik testrészemen lefolyó meleg vért, vagy annak illatát, sem valami elképzelhetetlen fájdalmat. Csupán egy kocsiajtó csapódását és egy nő aggodalmas kiáltását hallottam: - Uramisten! Jól vagy? Minden rendben? Annyira sajnálom! - Semmi baj… Jól vagyok. Az én hibám volt. Jobban is figyelhettem volna. Elnézést! Ekkor volt az első alkalom, hogy megláttam Őt. Az úton feküdt és nem mozdult. Halálra rémültem és ez nem olyan halálra rémülés volt, hogy úristen elütöttek valakit az én hibámból. Úgy éreztem baja esett valakinek, akit nagyon szeretek. Egy férfi volt. Életemben nem láttam még; fekete haja volt és világos ruhát viselt. A nő, aki majdnem a végzetem lett, ijedten nézett rám: - Mi a baj kislány? - Ez a férfi. Most azonnal segítenünk kell neki! – mondtam ezt olyan kétségbeesetten, hogy alig ismertem magamra. Égető vágyat éreztem, hogy bármi áron életben tartsam ezt az idegent. - Hé, kislány… Ott nincsen senki… Biztos ne vigyelek haza? Vagy ne hívjak orvost? Nem értettem mi történik, de arról meg voltam győződve, hogy ott fekszik előttem egy férfi, aki iránt valami megmagyarázhatatlan szeretetet érzek. Általában gyorsan felmérem a helyzetet és ez most sem volt másképp. Úgy döntöttem rá hagyom, a nőre a dolgot és tíz perc győzködés után elértem, hogy végre elmenjen. Eközben olyan fájdalmat éltem át, amit még életemben nem tapasztaltam; de ez nem fizikai, mint sem
inkább lelki gyötrődés volt. Éreztem, hogy minden egyes másodperc, amit a nőre pazarolok, fájdalmat okoz Neki. Odarohantam és félve ugyan, de elkezdtem beszélni hozzá: - Kérlek, ébredj! Nem lesz semmi baj. Érdekes, de egy pillanatig sem éreztem azt, hogy magáznom kéne. Aztán felébredt és felém fordult… Nagy kő esett le a szívemről abban a pillanatban. Gyönyörű szemei voltak. Egyáltalán nem átlagos szemek. Mások számára lehet, hogy ijesztő lett volna az a fekete szempár, de engem valahogy elbűvölt. Rám nézett és így szólt: - Mi a fészkes fene folyik itt ?? Hol vagyok? És te… Te lennél Annie? Kérdezte elképesztően megnyugtató és bársonyos hangján. - Annie? Nos így még senki sem hívott… Felállt és haragos pillantást vetett rám. (Ekkor vettem észre, hogy milyen magas.) - Te aztán nem könnyíted meg az őrangyal dolgát, mondhatom! Állandóan bajba keveredsz… Nincs egy olyan napom, amikor ne kéne téged megmenteni… Teljesen lefagytam és az őrangyal szó után már semmit nem hallottam. Őrangyal? Úgy tűnik tényleg bekattantam. Aztán megérintettem a kezét, majd megcsíptem magam. Semmi. Ő meg csak mosolygott rajtam. - Te meg mit csinálsz? Ne aggódj! A fejed teljesen rendben van. Itt vagyok és
élek… Vagyis... Elég nehéz lenne megfogalmazni, hogy én most milyen állapotban vagyok. Viszont az én fejemmel nem volt minden rendben, amikor hozzád értem. - Háát nagyon szépen köszönöm! Tudtommal nem vagyok leprás vagy ilyesmi… - Kérlek, ne érts félre! Én voltam hülye… Jobban kellett volna figyelnem azon az órán, amikor a ,,Mit nem szabad tenni a védencünkkel, ha bajban van? ” anyagot vettük. Én már az ájulás határán voltam… Oké, nagy a képzelőerőm, de azért mindent én sem veszek be… - Egyébként… Victor vagyok. - Rendben. Feltételezzük, hogy mindezt elhiszem; de ha angyal vagy, akkor hol vannak a szárnyaid, vagy valami szuper képesség? - Tudod egy hatalmas tévhit, hogy az angyaloknak szárnya van. Szuper képességem viszont van. - Izgatottan várom a bemutatót, Victor. Szerettem volna elhinni, hogy létezik, de a racionális énem nagyon nem akart engedni az igazából, miszerint ez csak egy álom és hamarosan felébredek. Hiszen ilyen tökéletes pasi csak az álmokban létezik… Victor valamit keresett a zsebében. Elmosolyodott. Tehát megtalálta. Erre előhúzott egy pakli kártyát. - Na nee… Nem mondod, hogy a szuper képességed az, hogy kártyatrükköket mutatsz be…
Krónikás - Miért? Ez felétek nem különlegesség? Na, húzz egy kártyát! - Ugyan már… Nem gondolod komolyan, hogy elkezdek kártyázni egy nem létező személlyel miután majdnem meghaltam… - Azért ne túlozz… Hiszen megmentettelek. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Sértődötten elindultam haza. Elképesztően vágytam rá, hogy hátraforduljak, de mivel elég büszke természet vagyok, nem tettem. - Annie! Kérlek, állj meg! Itt akarsz hagyni engem egyedül a sötétben, a veszélyes úton? Hihetetlen mire képes egy hang. Megálltam és megfordultam. - Sajnálom… De valljuk be ez elég lehetetlen helyzet… Te sem tettél volna mást az én helyemben. Azt mondom, ne törődjünk a részletekkel. Gyere velem, haza viszlek… - Igen bölcs meglátás, Annie. Benne vagyok. Menjünk! Sétáltunk. Ketten. Együtt sétáltam az univerzum legjobb pasijával, de nem izgultam. Valójában halál nyugodt voltam. Aztán szokásomhoz híven bénáztam egyet és majdnem elestem. A vízszintes talajon… De Ő… Ő elkapott és aggodalmasan átölelt. A szívem majd ki ugrott… - Minden rendben, Annie? Sajnálom, hogy megöleltelek… Hallom mindjárt szívrohamot kapsz. Csak tudod ez ilyen őrangyal-szokás… Nagyon szeretjük a védenceinket… Valószínűleg olyan vörös voltam, mint egy érett alma, de ekkor rám villantotta a világegyetem legszebb mosolyát és nem aggódtam tovább. - Se - se - semmi gond… Hazaértünk. Bementem, vagyis bementünk a szobámba és miután kiküldtem őt, mert átöltöztem pizsire követtem őt és a konyhában összeszedtem pár ehető dolgot. Mire visszaértem, Ő már ott feküdt a földön és a tévét nézte. - Az angyalok szoktak enni? Kérdeztem és nagyon szégyelltem magam, hogy nem tudom rá a választ. - Nem igazán… De a kedvedért megkóstolok pár dolgot, mert már irtó régen ettem. Eljött az este és ezzel együtt az alvás ideje is. Ragaszkodott hozzá, hogy a földön aludjon, mondván, hogy úgysem férünk el az ágyon ketten. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy csak azért vettem rá az együtt alvásra, mert aggódtam a
8 hátáért… - Victor… - Mondtam félálomban. – Te szoktál aludni? - Nem és most egyébként sem aludnék, hiszen így egész este nézhetlek. Aztán sötétség… Elaludtam. Az éjszaka közepén sikítva ébredtem fel. Rémálmom volt. Victor annyira megijedt, hogy leesett az ágyról. - Victor, jól vagy? Annyira sajnálom… Nem akartalak megijeszteni… Önkéntelenül elnevettem magam, mert ő még mindig a földön feküdt sokkos állapotban. - Semmi gond. De mi történt? Csak nem rosszat álmodtál? - Sajnos attól tartok, hogy de… Victor visszafeküdt mellém és átölelt. Szerintem rosszabb dolognak hitte a rémálom fogalmát, mint amilyen valójában… Félóra múlva látta, hogy nem tudok elaludni… Ekkor dúdolni kezdett egy gyönyörű dalt, az Ő gyönyörű és bársonyos hangján. Egyből elnyomott az álom. Reggel, amikor felkeltem nem volt mellettem senki. Kétségbeestem. Csak álmodtam volna? Jaj neee… Aztán egyszer csak meghallottam Victor hangját a nappaliból. Amikor kimentem a tévét nézte. - Mi az, Annie? Rettentő sápadt vagy. - Én… Én csak azt hittem, hogy álmodtam… De nem! Ebben a pillanatban, nem tudom milyen megfontolásból ráugrottam és átöleltem. Amit csináltam, nem gyengén sokkolta őt, de úgy láttam, hogy örült is neki. Az elkövetkezendő napokat együtt töltöttük. Victor még csak említést sem tett arról, hogy vissza akarna menni oda, ahonnan jött. Két héttel később azonban, amikor felébredtem, valami furcsát éreztem,de nem törődtem vele. Nem lepődtem meg, hogy nincs mellettem, mert ilyenkor mindig a tévét szokta bámulni… Csak hogy amikor kimentem és az egész házat felbolygattam, nem találtam mást csak egy levelet ,, Victor ’’ aláírással: ,, Drága Annie… Nagyon, nagyon, nagyon sajnálom, hogy így kellett lennie, de vissza kellett mennem. Hidd el, nem én döntöttem így… Mindent meg fogok tenni, hogy ismét veled lehessek. Szeretlek.’’ Először csak álltam. Elolvastam még vagy háromszor a levelet. A búcsúlevelet. Aztán leesett és sírni kezdtem… Zokogni… Tudtam, hogy ennek semmi értelme, hiszen ezzel nem segítek magamon, így egy napos depizés után, kez-
dett körvonalazódni bennem egy terv. A lényeg, hogy bajba kerüljek. Nagyon nagy bajba. Hiszen így majd meg kell mentenie és ismét itt lesz. Velem. Másnap este ki is mentem a házamhoz közeli hídhoz és felálltam a korlátra. Visszaszámoltam: - Három… Kettő… Egy… Abban a pillanatban valaki hátra rántott és szorosan átölelt. Tudtam, hogy Ő az, mert felismertem az illatát az ölelését és a kétségbeesett és egyben nagyon dühös hangját: - Annie! Magadnál vagy? Majdnem meghaltál! Enélkül is el tudtam intézni, hogy visszakerülhessek a Földre… Buta Annie… Nagy megnyugvásomra ezt már mosolyogva mondta. Ez az újév jó volt. Igaz, hogy majdnem meghaltam. Kétszer is. De ettől függetlenül jó volt. Persze ezt most senki sem fogja elhinni… Elvégre őrangyalok nem léteznek… De figyeljük meg, akárhányszor bajba keveredünk, olyan mintha valaki visszatartana minket, vagy megszólal egy hang a fejünkben… Mindenkinél máshogy, de jelen vannak az őrangyalok. Vannak olyan szerencsések, mint például én, akik találkozhatnak velük és vannak olyanok – bár ez nagyon ritka - akik szerelmesek lesznek az őrangyalukba. Én elmondhatom, hogy mind a kettő kategóriába beletartozok. Szeretem Őt. Victort. Örökre. Lőrincz Angelika
A Mi Falunkért Alapítvány hagyományaihoz híven ismét köszöntötte az idei év első mezőnagymihályi újszülöttjét. Bozsik Zalán 2010. március 30án, 4050 grammal és 56 cm-rel született. Kívánunk neki és családjának egészséges boldog életet!
Krónikás
9
A Költészet Napja Hazánkban 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük a Költészet Napját. Ebből az alkalomból az ország számos településén tartanak megemlékezést, koszorúzást. Kicsiny falunk is igazán méltó módját választotta az ünneplésnek. A délelőtt folyamán az Arany János Általános Iskola tanulói egy rendhagyó irodalomórán vehettek részt a tornateremben, majd délután a falu lakóinak rendeztek író-olvasó találkozót. Az ünnepi események díszvendége Holló József mezőnagymihályi születésű költő volt, aki boldogan tett eleget ennek a felkérésnek. Az irodalomórát a 4. osztályosok színvonalas műsora nyitotta, majd osztályfőnökük, Ficsórné Szenyita Ibolya ünnepi beszédében a költészet szeretetéről és a gyermekeknek az irodalomhoz fűződő viszonyáról beszélt. Az ünnepi műsor után Holló József ízelítőt adott a költészetéből, majd örömmel válaszolt a kíváncsi diákok kérdéseire. A műsorsorozatból már csak a szavalóverseny maradt hátra. Az alsó- és felső évfolyam külön versenyzett. Mindkét korosztálynak 2 verset kellett megtanulnia. A kötelező vers az alsó évfolyam számára Arany János: A világ című műve, a felsősöknek pedig Arany János: A rab gólya c. költeménye volt. A kötelező versek elmondása után, a tanulók Holló József egy szabadon választott versét adhatták elő. A versenyzőket 5 tagú zsűri értékelte. A zsűri elnöke Holló József volt. A zsűri tagjai: Bogárdi Ferencné igazgatónő,
Tóth Béla nyugalmazott iskolaigazgató, Szulcsikné Molnár Katalin magyar-angol szakos tanárnő, valamint az iskola volt tanulója, Hímer Flóra. A zsűri hos�szas tanácskozás után meghozta döntését. Az alsósok közül 1. helyezést ért el Lengyel Lilla 4. osztályos tanuló, 2. Telekesi Róbert 4. osztályos tanuló és 3. Simon Krisztofer szintén 4. osztályos tanuló. Különdíjban részesült Telekesi Gergő 1. osztályos tanuló. A felső tagozatosok közül 1. helyezést ért el Ilku Dorottya 8. osztályos tanuló, 2. lett Koncz Kamilla 8. osztályos tanuló és 3. Bacsi Alexandra 5. osztályos tanuló. Különdíjjal jutalmazták Virágh Márta 7. osztályos tanuló előadását. A győztesek az oklevelek mellé a költő által dedikált Holló József köteteket vehettek át.
Mint már említettem délután a falu lakói számára rendezett a Községi Önkormányzat, az Arany János Általános Iskola, valamint a Községi Könyvtár író-olvasó találkozót. Az összejövetelt Ilku Dorottya 8. osztályos tanuló nyitotta, aki Holló József: Szülőföldem című versét szavalta el. Ezután Vályi László polgármester köszöntőjében ecsetelte, hogy ebben a felgyorsult és digitalizált világban háttérbe szorul az olvasás, azon belül is a versolvasás. A gyerekek az iskolán kívül nem olvasnak, legszívesebben egész nap a számítógép előtt ülnének és játszanának. Nekünk felnőtteknek pedig a család és munka mellett egyre kevesebb alkalmunk van a kikapcsolódásra egy jó könyv társaságában. A köszöntő után Gátsik Valentina 8. osztályos tanuló szavalta el Holló József: Egy régi iskolámhoz c. versét. Tóth Béla nyugalmazott iskolaigazgató Költészet napi gondolatai után, Holló József beszélt munkásságáról. Ízelítőt adott a költészetéből, melyben felidézte mezőnagymihályi emlékeit, a nagymihályi táj szépségeit, valamint régi iskoláját, tanárait. Elmondta, hogy 30 éve ír verseket és éppen 4. kötetének kiadásán fáradozik. A délutáni programot a tiszakeszi Faluszépítő Egyesület műsora zárta. Előadták Az elsül�lyedt templom című színjátékot, majd a néptánccsoport műsora fergeteges hangulatot teremtett a találkozó végére. Sajnos a falu lakói közül kevesen jöttek el és a meghívott vendégek közül is sokan távol maradtak, de aki ott volt az igazán jól érezte magát és életre szóló élmén�nyel távozott. Antalné Vályi Éva
Krónikás
10
Óvodai hírek
Az óvodákba is beköszöntött a nyár. Mögöttünk van a programokkal teli májusi hónap. Az anyák napi készülődés után a gyermeknapi kirándulás tartotta izgalomban a gyerekeket. Az idén az időjárás nem pártolt minket. Az első napon, amikor a Mesevár Tagóvodával kirándultunk, végig esett az eső. Gyors szervezést követően délelőtt vettük birtokba a Mini-Manó Játszóházat. Délután pedig moziban voltunk. Az Így neveld a sárkányodat című filmet néztük meg 3D-ben. Kár, hogy nem készült fénykép arról, ahogy ülnek a gyerekek a hatalmas piros székekbe lapulva, fekete szemüveggel a fejükön. A film után faggattam őket: nem féltek-e, Vivi így nyugtatott: - Nem féltem, csak néha sírtam, amikor sajnáltam a sárkányt! Így esett, hogy a gyermeknapi top-listán a játszóház lentebb csúszott, most legtöbbet, a mozit és a mozgólépcsőt (valahogy el kellett jutni a moziba) emlegetik a gyerekek. Másnap a Tündérkert Óvoda óvodásaival kirándultunk. Erre a napra már nem tudtuk volna átszervezni a játszóházat, de szerencsére nem is volt rá szükség. Így az eredeti terv szerint a Vadasparkban sétáltunk, majd délután következett a játszóház. A mezőnagymihályi gyerekek élményei után jövőre a geleji gyerekeket is szeretnénk elvinni moziba. Június 4-én Gelejen, június 5-én Mezőnagymihályon tartottuk meg évzáró és ballagási ünnepségünket. Gelejen 24 gyermek búcsúztatta a tanévet, 7-en ballagtak. A Mesevár Tagóvodában a ballagó gyerekek szüleinek kérésére (így több vendéget tudtak meghívni) külön tartottuk
az évzárót a ballagástól. 28 óvodásból 13-an köszöntek el az óvodától. Az ünnepségek elején a tanévet összegfoglaló beszédben külön említést tettünk a nyugdíjba készülő dajka néniről. Annuska néni 1974-től, 36 éve dolgozik óvodánkban. Sok óvónővel dolgozott már együtt, sok gyermeket terelgetett már az iskola felé. Még ma is csodálni kell türelmét, mindenre rálátását. Itt az újságon keresztül is kívánunk neki- előre ishosszú, egészségben töltött nyugdíjas éveket. Gulyásné Szabó Brigitta óvodavezető
Június 6-án Trianon emlékművet avatott a Jobbik Magyarországért Mozgalom Mezőnagymihályon, az I. világháborút lezáró és 1920. június 4-én aláírt békediktátum 90. évfordulója alkalmából. Ünnepi beszédet tartott a Jobbik mezőnagymihályi alapszervezetének elnöke Tóth Béla.
Krónikás
11
Rajzpályázat Idén már 18. alkalommal hirdette meg az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága a „Közlekedésbiztonság gyerekszemmel” című rajzpályázatát. Óvodás, alsó és felső tagozatos kategóriában várták az alkotásokat. A megyei kapitányságok előselejtezője után az országos döntőbe minden korcsoportból száz rajz jutott. A kategóriánkénti dobogós helyekről és a különdíjasokról szakmai zsűri döntött. Barta Luca 1. osztályos tanuló különdíjat kapott munkájáért. Az eredményhirdetésre május végén került sor Budapesten. A kiállítással egybekötött ünnepélyes díjátadóra az ország minden részéből érkeztek gyerekek. Kiss Csaba rendőr alezredes, az ORFK- OBB főtitkára oklevéllel és értékes ajándékcsomaggal jutalmazta meg a legjobbakat.
Ficsór Dávid
J Flúgos Futam J
Tíz évvel ezelőtt még a helyi bitumenpályán rúgta a labdát, ma pedig már az NB II-es Mezőkövesd - Zsóry SE kapusa és tagja a gyöngyösi NB I-es futball csapatnak is. A legnagyobb elismerés talán mégis az a számára, hogy nyolc alakalommal magára ölthette a címeres mezt, mint a Magyar Strandlabdarúgó Válogatott hálóőre. Június elején a Rómában zajló Európa-kupán kapott lehetőséget, ahol francia ellenfelekkel szemben védhette a magyar kaput. A hónap közepén az olaszországi Padovában edzőtáborozik a csapattal, hogy aztán Marseillesben, a B-csoportos Európa-liga mérkőzésein bizonyítsa rátermettségét. Sok sikert kívánunk neki!
A MI FALUNKÉRT ALAPÍTVÁNY VERSENYT HIRDET! Megfelelő számú jelentkezés esetén Korhatár nincs!
Nevezni lehet furcsa járművekkel, a következő feltételek mellett! 5 fős csapatok jelentkezését várjuk! A járműnek minimum 3 kerékkel kell rendelkeznie, bármilyen meghajtás működtetheti, a járműnek 3 csapattagot szállítania kell, rendelkeznie kell fény és hang berendezéssel, saját zászlóval! Induláskor mérlegelésre kerül sor, melyen a jármű és 3 csapattag együttes súlyát mérlegeljük, akiknek egy megadott útvonalon végig kell haladni a rajttól a célig! Az útvonal magába foglalja megfelelő (száraz) időjárási viszonyok mellett a szánkó dombot is! A további 2 csapattag 1 alkalommal verseny közben 1darab kerék cseréjét hajtja végre a járművön egy megadott helyen! A verseny során a zsűri értékelni fogja az elkészült alkotmányok külsejét (egyedi festések), a kreativitást, az ötletességet valamint a gyorsaságot! Átalakított és át nem alakított személyautók, mezőgazdasági vontatók (kivéve kerti traktorok) nevezését nem fogadjuk el!
A verseny ideje augusztus 20. eső esetén 21.
AZ ELSŐ HÁROM HELYEZETT ÉRTÉKES JUTALOMBAN RÉSZESÜL! Nevezni és a részletekről érdeklődni Ilku Imrénél lehet augusztus 10. napjáig!
Krónikás
12
BAJNOKCSAPAT! Lapzárta után érkezett a hír, hogy a kis iskolák országos diákolimpiáján első helyen végzett iskolánk focicsapata! Ugyan ott lányaink az előkelő negyedik helyet szerezték meg! Ez úton is gratulálunk nekik!
Fónagy Martin, Papp Richárd, Németh Márk, Leskó Dávid, Csiszár Miklós, Nagy Levente, Holló Ferenc edző, Galya Róbert, Fónagy Máté, Papp Gergő, Vályi Nagy Attila.
Farkas Kornélia edző, Nagy Szabina, Kulcsár Vivien, Hímer Evelin, Gulyás Gréta, Demeter Orsolya, Németh Fanni, Molnár Lilla, Koncz Kamilla, Bacsi Alexandra, Alberti Giulia, Kulcsár Ivett, Horváth Edina, Kerekes Dorina.
Krónikás Kiadó: MIFA Alapítvány Mezőnagymihály, Kossuth út 95. Felelős kiadó: Ilku Imre Szerkesztők: Balla József, Cselényi Dóra, Barta Andrea, Molnár Valéria, Szabó Andrea Tördelés, nyomdai munkák: Pető Nyomda Mezőkövesd. Tel.: 49/414-000
