EGÉSZSÉGPOLITIKA
RENDSZERELEMZÉS
Elemzési javaslatok az idősellátás és az átmeneti ellátások témakörére:
A hosszú távú ellátások kapacitás- és igénybevételi adatainak elemzése Dr. Gresz Miklós, Borbás Fanni, Csordás Anita, GYEMSZI-ETF Dr. Dózsa Csaba, Miskolci Egyetem A tanulmány részletesen mutatja be az elmúlt egy év adatai alapján az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által finanszírozott krónikus, ápolási és rehabilitációs kapacitásokat; az igénybevétel, az ellátás és a finanszírozás alakulását területi és szakmai bontásban, kimutatva az ellátási egyenetlenségeket. Elemzi a fajlagos kapacitás és ellátási adatokat, a kihasználtságot, a lakosságra jutó igénybevétel arányait. Megállapítható, hogy a hosszú távú (long-term care – LTC hazánkban krónikus, rehabilitációs és ápolási) ellátások kapacitás, igénybevételi és finanszírozási adatai jelentős területi, hozzáférési különbségeket mutatnak. Az egyes megyék között bizonyos ellátások esetében az egy lakosra jutó kifizetés tekintetében akár több mint 10-szeres különbség van. A krónikus és ápolási osztályok halálozási rátái és ápolási napjai között számos intézmény esetében nincs különbség. Az eredményeink alapján azt tapasztaltuk, hogy a hosszú távú ellátási formák gyakran egybemosódnak. Ahhoz, hogy a mutatók mögötti összefüggéseket megérthessük, további elemző munka szükséges, elsősorban a krónikus-rehabilitációs osztályok szakmai tevékenységét illetően. This study presents in detail the National Health Insurance Fund Administration (NHIFA) financed chronic, nursery care and rehabilitation capacities, the utilization and financial changes by regional and professional partition in order to show the inequalities in care. The evaluation used capacity, care and utilization data from the last year provided by the NHIFA. We stated a significant geographic inhomogeneity in the capacities, utilization and financing of the chronic, rehabilitation and nursing care units. In the case of certain cares there is more than a tenfold difference between the countiesʼ payment per inhabitant. In the case of many institutions there is no difference between the chronic and nursing wardsʼ mortality rates and average length of stays. Based on our results we have found that long-term care types are not sharply separated. To understand the correlation behind this phenomenon, additional research is needed regarding these unitsʼ professional activities.
BEVEZETÉS A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) 2013-ban egy mun-
kacsoportot hozott létre azzal a céllal, hogy egy átfogó tanulmányt készítsen az idősek hosszú távú ellátását szolgáló jelenlegi lehetőségekről, az intézményi kapacitás hiányairól, egyenlőtlenségeiről, majd ezen elemzések, valamint a lakossági szükségletek és igények felmérése alapján javaslatokat dolgozzon ki az ellátások és kapacitások fejlesztési szükségletéhez. Emellett a demográfiai változások (az időskorú lakosság egyre növekvő aránya) is indokolják az ellátórendszer revízióját, esetleg új ellátási modellek kidolgozását, amelyek együttesen elégítik ki a szociális- és az egészségügyi szükségleteket. Fontosnak tartjuk tisztázni, hogy tanulmányunkban az angol terminológiához hasonlóan hosszú távú ellátásnak (long-term care – LTC) nevezzük a napi díj alapján finanszírozott kapacitásokat, vagyis a krónikus, a rehabilitációs és az ápolási ágyak összességét. A krónikus ellátás kifejezés megtévesztő lenne, hiszen használható a fenti ellátások gyűjtőfogalmaként, de önálló ellátási típusként is, így a félreértések elkerülése érdekében elemzésünkben a hosszú távú ellátás fogalmát használjuk. A nemzetközi tapasztalatok alapján [1-5] a hosszú távú ellátás fejlesztésére indított projektek esetén elengedhetetlen a közösségi megközelítés. Ilyen például: a helyi közösségek, önkormányzatok szerepvállalása a krónikus beteg ellátásában a kórházi kezelés elkerülésére vagy rövidítésére, AAL támogatás biztosítása (Ambient Assisted Living – az életfunkciójukban tartósan károsodott személyeket eredeti életkörülményeik között támogató technikák összessége), az önmenedzselés támogatása, az ellátás koordinálása, szakmai protokollok, irányelvek kialakítása, alkalmazása, a klinikai információs rendszerek fejlesztése. Jelen tanulmány a munkacsoport tagjai által készített nyers (standardizálást még nem tartalmazó) adatelemzés eredményeit ismerteti. Emellett célunk, hogy a közeljövőben, a nemzetközi ellátási minták és programok ismertetésével, valamint a hazai – főleg az idősek komplex ellátását szolgáló – fejlesztési lehetőségek feltárásával további cikkekben mutassuk be munkacsoportunk eddigi munkáját, kutatásait. ANYAG ÉS MÓDSZER Az adatok leválogatását és ábrázolását az OEP GYEMSZI-nek átadott finanszírozási adataiból készítettük. Az adatelemzés a 2012. júniustól 2013. májusig eltelt egy évben finanszírozott hosszú távú ellátást biztosító (krónikus, ápolási és rehabilitációs) 26 977 ágy forgalmát dogozza fel,
IME XIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2014. MÁRCIUS
7
EGÉSZSÉGPOLITIKA
RENDSZERELEMZÉS
kivéve a pszichiátriai, hospice, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, az Országos Sportegészségügyi Intézet és a Hévízgyógyfürdői Szent András Reumakórház ágyait (1. ábra). Ezeket az ágyakat azért zártuk ki a vizsgálatból, mert úgy véltük, jelentősen torzítanák a statisztikákat.
2. ábra Egy hosszú távú ellátási ágyra jutó lakos megyénként (pszichiátria és hospice ágyak nélkül)
1. ábra A hosszú távú ellátások összes ágyszáma
Az adatelemzés területei követik az OEP finanszírozási adatok körét, eszerint a kapacitásadatokat (ágyszámok), és igénybevételi adatokat (esetszám, ápolási idő) elemeztük lakosságszám, és kor szerinti arányban. Ezeket a mutatókat a hozzáférés szempontjából területi bontásban is bemutatjuk. Az igénybevételi adatok területi vizsgálata a kapacitások elhelyezkedése és a betegek irányítószáma alapján történt. Az elemzések ugyanakkor nem tartalmaznak standardizálást sem életkor, sem megbetegedési vagy halálozási ráták alapján. Így az eredmények alapvetően jelzés értékűek, felhívják a figyelmet a főbb kapacitásbeli eltérésekre, hozzáférési egyenlőtlenségekre, de nem helyettesítik a további elmélyült tudományos igényű elemzéseket.
nevezéssel rendelkeznek ezek az osztályok. A valóságban a krónikus belgyógyászat (7602 ágy) és a mozgásszervi rehabilitáció (6224 ágy) – mint két gyűjtő elnevezés, – számos szakmai profilt, specialitást foglal magában (pl. gasztroenterológiai, angiológiai, nőgyógyászati, psoriasis, stroke utáni, vagy onkológiai rehabilitáció). Országos szinten még jelentős kapacitással rendelkezik a kardiológiai rehabilitáció (1410 ágy), a tüdő és légzés rehabilitáció (együtt közel 1616 ágy), valamint az ápolás (több mint 2893 ágy) (3. ábra).
EREDMÉNYEK Ágykapacitások elemzése a lakosságszám arányában A krónikus, ápolási és rehabilitációs ágykapacitás jelentős eltérést mutat a lakosok lakhelye szerinti (megyei) bontásban. A megyénként egy ágyra jutó lakosok száma alapján fajlagosan Budapest és Pest megye a legrosszabbul ellátott ilyen kórházi kapacitásokkal, míg Nógrád, Tolna és Vas megye a legkedvezőbb a krónikus ellátás szempontjából (2. ábra). Megjegyeznénk, hogy a vizsgálatban a nem megyei szerveződésű, vagyis a megyén átnyúló igénybevételt egyértelműen indokolható kapacitásokat nem vettük figyelembe. Ennek ellenére az elemzés során azt tapasztaltuk, hogy a további vizsgálatokban érdemes lenne az országos gyógyhelyeket a területi statisztikákban külön kezelni a helyi rehabilitációs egységektől. A krónikus és rehabilitációs ellátások szakmák szerinti bontása A krónikus és rehabilitációs ellátások szakmák szerinti bontása azt mutatja meg, hogy a kapacitás-lekötési megállapodásokban és finanszírozási szerződésekben milyen el-
8
IME XIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2014. MÁRCIUS
3. ábra A hosszú távú ellátási ágyak szakma szerinti megoszlása
A krónikus ellátórendszer vizsgálatához hozzátartozik, hogy különösen a rehabilitáció területén egy országos program keretében egyesével felmérjük az adott osztályok valódi ellátásának jellemzőit, főbb ellátott betegcsoportjait. Csak ennek alapján állapítható meg, hogy az adott terület, térség, megye-régió vonatkozásában mennyire elegendő a jelenleg finanszírozott kapacitás mennyiségi és minőségi (szakmai összetétel) vonatkozásában. Az igénybevétel életkori megoszlása A várakozásoknak megfelelően a három ellátástípus esetében jelentős eltérések mutatkoznak az életkori megoszlásban: az ápolási ágyak esetében egy magas életkorban kicsúcsosodó eloszlási görbét láthatunk,amelynek módusza 85 éves korban van, de 73 és 93 éves kor között veszik igénybe az összes ápolási napok 75%-át (4. ábra).
EGÉSZSÉGPOLITIKA
RENDSZERELEMZÉS
4. ábra Életkori megoszlás az ápolási osztályokon
A krónikus fekvőbeteg szakellátási kapacitások görbéjének csúcsa sokkal szélesebb, bár a módusza megegyezik az ápolási osztályokéval. Két csúcspontot találhatunk, az egyiket 55 és 60 éves korban, a másikat idősebb, 85 és 88 éves kor között. A 70 és 90 éves kor közöttiek veszik igénybe az összes teljesített ápolási nap 75%-át. Az átlagos ápolási idők a fiatalabb, 50-60 éves korosztályok (22,2 nap) és az idősebb, 80-90 éves korosztályok (35,3 nap) között markánsan eltérnek (5. ábra).
6. ábra Életkori megoszlás a rehabilitációs osztályokon
állapot kezelésére, a rehabilitációs osztály viszont kimondottan az aktív életbe történő visszahelyezésre helyezi a hangsúlyt. Számos rehabilitációs és krónikus osztály nagyon magas halálozási mutatóval rendelkezik, amely utalás lehet ezen osztályok inkább „elfekvő”, mint terápiás jellegére. A 7. ábrán a rehabilitációs, krónikus és ápolási intézményekben történő halálozást láthatjuk. A rehabilitációs osztályokon az intézmények többségében a 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 8/A. mellékletében meghatározott 5%-os halálozási rátát többnyire sikerült tartani, ugyanakkor néhány helyen igen jelentős (10%-ot meghaladó) halálozás látható. A szerzők szükségesnek tartják a magas értékek okainak további vizsgálatát, és a vonatkozó jogszabály betartatását a rehabilitációs osztályok esetében.
5. ábra Életkori megoszlás a krónikus osztályokon
Míg az előbbi ellátások nem jelennek meg a 20-as életévek előtt, a rehabilitációs ellátások igénybevétele 1-2 éves gyermekek körében, illetve folytatólagosan az ifjúkori betegségek – különösen a balesetek következtében – már 10-15 éves kortól megjelenik, majd 39-40 éves korban emelkedik meg erőteljesebben (6. ábra). Magas kiugrást az 52 és 85 éves korosztályoknál találhatunk. 85 éves kor után már jelentősen visszaesik a rehabilitációs kapacitások igénybevétele, és jellemzően – ahogy az eddig bemutatottak alapján is láthattuk – ennek a korosztálynak a krónikus és ápolási osztályok nyújtanak további ellátást. A halálozás vizsgálata a krónikus ágyakon A halálozásra vonatkozó adat a krónikus és a rehabilitációs osztályon alapvetően az ellátás minőségére vonatkozó indikátor is lehet. Az ápolási osztály leginkább az elesett, ápolásra szoruló, tehát esendőbb betegek hosszú távú ellátását végzi, ezzel szemben a krónikus osztály egy átmeneti
7. ábra Halálozási ráta a kórházak krónikus ágyain
A krónikus és ápolási osztályok esetében a két ellátás halálozási rátái között számos intézmény esetében nincs különbség. Ennek véleményünk szerint azért van kimagasló jelentősége, mert úgy véljük, hogy a krónikus osztályokon orvosi vezetés mellett gyógyító tevékenységnek, míg a szakápoló által vezetett ápolási osztályokon ápolási tevékenységnek van helye. Az ellátási formák különbözőségének a halálozási ráták tekintetében is érződnie kellene, így az adatok arra engednek következtetni, hogy ezek az ellátási formák szakmailag és jogilag (engedélyezés, kapacitás-lekötés, finanszírozás) sincsenek megfelelően szétválasztva. Az
IME XIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2014. MÁRCIUS
9
EGÉSZSÉGPOLITIKA
RENDSZERELEMZÉS
alapvetően ápolást igénylő esetek (az ágykapacitás szűkössége miatt) felcsúsznak – a drágább – krónikus ellátás szintjére, a krónikus esetek pedig az aktív ellátás szintjére, holott a szubszidiaritás elvének megfelelően az lenne a cél, hogy minden beteget az állapotának megfelelő szinten kellene ellátni. Ennek megfelelően szükséges újraértelmezni az egyes ellátások szakmai tartalmát és az ellátás irányának átgondolását [6]. Egy lakosra jutó OEP-finanszírozás A betegek irányítószámának figyelembevételével az egy lakosra jutó kifizetett OEP-finanszírozás megyei bontásban a kapacitásadatok egyenlőtlenségéhez hasonló különbségeket mutat. Területi megközelítésben elmondható, hogy az egyes megyék között az egy lakosra jutó kifizetés tekintetében akár több mint 10-szeres különbség van. A legalacsonyabb egy főre eső finanszírozással rendelkező megyék átlaga évi 2500-3000 Ft/fő-t tesz ki, míg a legmagasabbak ennek tízszeresét mutatják a hosszú idejű ellátások összességében. Az egy lakosra jutó legtöbb közfinanszírozást felhasználó megyék Csongrád, Komárom-Esztergom, Nógrád, Tolna és Zala megye (8. ábra).
ben, ahol a betegmegtartó képesség csak 65%, ami alacsonyabb kapacitással jár együtt. Látható, hogy a magas betegmegtartó képesség nem jelent feltétlenül magas ágyszámot. Például Vas megy ágyszáma körülbelül a fele BorsodAbaúj-Zemplén megye ágyszámának, de betegmegtartó képessége hasonló. Budapest (6 350 ágyával és 78%-os önellátásával) és Pest megye (1 493 ágyával és 30%-os önellátásával) azért nem került az ábrára, mert nagymértékű torzító hatása miatt grafikusan értékelhetetlen lett volna (9. ábra). A megyék közötti jelentős eltérés oka vélhetően az országos hatáskörű gyógyhelyek ágyszáma és megyén túlnyúló vonzása (például: Balf, Balatonfüred stb.). Ebből adódóan szükséges lenne szakmai és területi szempontok alapján meghatározni ezeket a gyógyhelyeket, és a területi statisztikákban külön kezelni a helyi rehabilitációs egységektől.
9. ábra Saját megye betegei közül ellátottak aránya (x tengely) és a megyék krónikus ágyszáma (y tengely)
8. ábra Egy lakosra jutó költség megyénként
A rendelkezésre álló OEP finanszírozási adatokból elemeztük az egyes megyék „önellátó képességét”, ami azt jelenti, hogy a finanszírozott esetszámok arányában a vizsgált megyék lakosságának mekkora hányadát (%) látták el saját megyéjükben. Ennek alapján a 85%-ot meghaladó betegmegtartó képességgel rendelkező megyék Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint Veszprém és Zala megyék. Ezzel szemben a legkisebb betegmegtartó képességgel Bács-Kiskun, Komárom-Esztergom-, Heves-, Fejér- és Somogy megyék rendelkeznek. További elemzési szempontként kétdimenziós keresztábrában úgy helyeztük el a megyéket, hogy a vízszintes tengelyen a saját megye betegei közül ellátottak aránya (betegmegtartó képesség), míg a függőleges tengelyen a megyék hosszú távú ellátási ágyszáma látható. A megyén belül magas a saját betegek ellátási aránya például: Győr-MosonSopron megyében, ahol ez magas hosszú távú ellátási ágyszámmal is társul. Fordított a helyzet Bács-Kiskun megyé-
10
IME XIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2014. MÁRCIUS
A betegmozgások vizsgálatának másik szempontja, hogy az egészségügyi intézmények milyen arányban (%) látnak el beteget a saját térségükből (10. ábra). Ennek alapján azok a térségek, amelyek a legtöbb beteget fogadják más térségekből, tehát regionális vagy országos jelentőségű, főként rehabilitációs kapacitásokkal rendelkeznek: Nyugat-Közép-Magyarország (például: Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet), ahol a betegek 80%-a más régióból érkezik. Ezt követi Észak-Közép-Magyarország
10. ábra A kórház által ellátott betegek közül az adott térségen kívül lakók aránya
EGÉSZSÉGPOLITIKA
RENDSZERELEMZÉS
50%-kal (például: Mátrai Gyógyintézet, Pomáz), majd Nyugat-Dunántúl (például: Balatonfüred) és ÉszakMagyarország térségek 28%-os beteg importtal. Ha a három ellátási formát külön-külön vizsgáljuk meg, akkor megállapítható, hogy a betegek – érthető szakmai okokból, és a jelenlegi beutalási gyakorlat alapján, – leginkább a rehabilitációt keresik fel más térségben (ennek oka az országos rehabilitációs központok elhelyezkedése), míg a krónikus ellátási formát inkább térségen belül veszik igénybe. Mindhárom ellátási forma tekintetében a legnagyobb arányban Dél-Alföld és Észak-Alföld biztosítja lakosai számára az ellátást saját térségen belül. MEGBESZÉLÉS Az elemzéssel a szerzők arra kívánnak rávilágítani, hogy a hosszú távú ellátást nyújtó kapacitások, igénybevételi és finanszírozási adatai jelentős területi, hozzáférési különbségeket mutatnak. Másrészt szerették volna országos áttekintésben bemutatni az ellátások minőségi összetevőinek különbségeit, valamint az igénybevevők (betegcsoportok) egyes jellemzőit (kor). A fenti eredményekből adódóan ajánlatos lenne a rehabilitációs osztályokat két kategóriára bontani: országos feladatokat ellátó és helyi szintű rehabilitáció. A további adatelemzésből pedig célszerű lenne az országos szintű rehabilitációs osztályokat leválogatni, mert ezek torzíthatják a megyék, térségek lokális kapacitásainak értékelését.
Ahhoz, hogy a kapott eredmények mögötti összefüggéseket megérthessük, további elemző munka szükséges. Láthattuk a halálozás és az ápolási napok vizsgálatakor, hogy a hosszú távú ellátási formák gyakran egybemosódnak. Hiányossága az ellátórendszernek, hogy nem rögzíti kellő konkrétsággal a krónikus, rehabilitációs osztályok szakmai tevékenységét. Jelenleg nincsenek egyértelmű határok a szociális és egészségügyi ellátórendszer között, a feladatok, kompetenciák nem tisztázottak például az ápolási tevékenységek esetében, de a krónikus kapacitásokon is gyakran szociális és ápolási szükségleteket elégítenek ki. Munkacsoportunk célja, hogy a krónikus, a rehabilitációs és az ápolási tevékenységek tisztázását követően, kiszűrje azokat a krónikus, rehabilitációs kapacitásokat, amelyek nem a szaktevékenységüknek megfelelő szintű és tartalmú szolgáltatást nyújtanak, majd egy új ellátási modellt dolgozzunk ki a szociális és egészségügyi szükségletű betegek számára. Emellett fontosnak tartjuk a krónikus betegségek rendszerszintű kezelését, vagyis hogy nem elegendő az ellátórendszer kapacitásainak, tevékenységeinek felülvizsgálata, hanem szükség van komplex ellátási láncok kialakítására és azok pontos szakmai meghatározására a folyamatos ellátás biztosítása érdekében (continuum of care). Ezen a területen a nemzetközi modellek áttekintése elengedhetetlen [7-9]. Mindezek alapján javasolt a jelenlegi hosszú távú ellátások teljes felülvizsgálata a területi ellátás – elérhetőség – esélyegyenlőség, és belső szakmai arányok szempontjából.
IRODALOMJEGYZÉK [1] The Chronic Care Model, 1998.http://www.improvingchroniccare.org/index.php?p=The_Chronic_Care_Model& s=2 (2014.01.05) [2] Singh, Debbie és Ham, Chris: Improving care for people with long-term conditions. NHS Institute for Innovation and Improvement, 2006.http://www.improvingchroniccare.org/downloads/review_of_international_frameworks__chris_hamm.pdf(2014.01.13) [3] The King's Fund: Supporting people with long-term conditions: what is the house of care? http://www.kingsfund.org.uk/blog/2013/10/supportingpeople-long-term-conditions-what-house-care (2014.01.05) [4] Wagner EH.: Chronic disease management: what will it take to improve care for chronic illness? Eff Clin Pract. 1998 Aug-Sep;1(1):2-4. [5] Wagner EH, Austin BT, Von Korff M.: Organizing care for patients with chronic illness. Milbank Q. 1996;74(4): 511-44.
[6] Dózsa Csaba: Struktúraváltás az egészségügyben – a kórházak stratégiai mozgástere a 2000-es években, IME X. évfolyam, 3. szám, 2011. április, 22-28 [7] Coleman K, Austin BT, Brach C, Wagner EH.: Evidence on the Chronic Care Model in the new millennium. Health Aff (Millwood). 2009 Jan-Feb;28(1):75-85. [8] American Medical Directors Association. Transitions of Care in the Long-Term Care Continuum Clinical Practice Guideline. Columbia, MD: AMDA, 2010 http://www.amda.com/tools/clinical/toccpg.pdf (2014.01.31) [9] J. Billings, K. Leichsenring (eds.): Public Policy and Social Welfare, Integrating Health and Social Care Services for Older Persons, Evidence from Nine European Countries, 2005, Volume 31:141-163
IME XIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2014. MÁRCIUS
11
EGÉSZSÉGPOLITIKA
RENDSZERELEMZÉS
A SZERZŐK BEMUTATÁSA Dr. Gresz Miklós 1981-ben szerzett általános orvosi diplomát. 1985-ben általános sebészi, 2005-ben egészségbiztosítási szakvizsgát tett. 2000-ben a Budapesti Közgazdasági Egyetemen Okleveles orvos-közgazdász diplomát
szerzett. 1981-90-ig általános sebészeten, 1990-2001-ig az Országos Mentőszolgálat Kórháza Traumatológiai osztályán, 2001-2011-ig az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Finanszírozási Főosztályán dolgozott. Jelenleg a GYEMSZI Intézményelemzési Főosztályán áll alkalmazásban.
Borbás Fanni 2012-ben diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egészségpolitika tervezés és finanszírozás mesterképzésén, egészségpolitika tervezés és elemzés szakirányon. 2012 óta referensként dolgozik a GYEMSZI Egészségszervezési, Tervezési és Finanszírozási Főigazgatóságán.
Csordás Anita Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egészségpolitika tervezés és finanszírozás szakán, egészség-gazdaságtan szakirányon végzett 2011-ben. 2011 óta dolgozik referensként a GYEMSZI Egészségszervezési, Tervezési és Finanszírozási Főigazgatóságán.
Dr. Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász. Diplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte 1994-ben, egészség-gazdaságtani másoddiplomáját 1999-ben a barcelonai Universidad de Barcelonán és a Pompeu Fabrán. 1994 és 2005 között az OEP-ben dolgozott a Tervezési és költségvetési Főosztályon, majd a Gyógyító-megelőző ellátás területén, 2002-től mint főigazgató-helyettes. 2005. május és 2006. június között az Egészségügyi Minisztérium
helyettes államtitkáraként felügyelte az ágazat közgazdasági és ágazatfejlesztési munkáit. 2006 júliusától a Med-Econ Humán Szolgáltató Kft. ügyvezetője, európai uniós és egyéb egészségügyi projektek előkészítésével, menedzselésével foglalkozik. Jelenleg főállásban a Miskolci Egyetem egyetemi docense, részállásban az ELTE egészségpolitika MSc képzés külső oktatója. Doktori értekezését 2011 júniusában védte meg a Covinus Egyetemen a hazai kórházak stratégiai menedzsmentjének témakörében. 2011-2012-ben a META elnöke. 2006-tól az IME Szerkesztőbizottságának a tagja.
A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ 2014. szeptemberi kezdéssel indítja az EXECUTIVE EGÉSZSÉGÜGYI SZAKMENEDZSER szakirányú továbbképzési program 22. évfolyamának oktatását illetve az integrált EGÉSZSÉGÜGYI MENEDZSER mesterképzését. A képzés (előképzéssel együtt) 4 szemeszter időtartamú. Felvételi feltételek: Főiskolai vagy egyetemi végzettség, az egészségügyben szerzett szakmai tapasztalat. Jelentkezési határidő: 2014. május 31. Tandíj: A 2014/2015-es tanévre a tandíj szemeszterenként 355 000 Ft. Részletes tájékoztatás kérhető Kóródi Ritától Tel: 488-7605 E-mail:
[email protected] További információ és jelentkezési lap: www.emk.sote.hu
12
IME XIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2014. MÁRCIUS
