Egyszer csak sikerült! A sok éven át tartó sikertelen riasztás már-már rutinszerűvé tette a mostani riasztásra való indulás előkészületeit. Persze a minden alkalommal hajnal 3 körül csörgő vekkerre ébredni nem leányálom, és az emberre egész napon át tartó fáradtság érzetet ragaszt, így idén „nem kelek korán” szlogennel vágtam neki a hullámtábornak. A riasztás híre már a szokásosnál 1 nappal korábban megérkezett így megtervezhettem a feljutást. A napi munka után húzás haza pakolás, és FEL A HEGYRE! Útközben forródrót a többiekkel és a szervezőkkel, így lesz hol aludni és talán még a klubtársak is ideérnek valahogy. A többiek a reggeli indulás mellett döntöttek, így 11 körül pont úgy festettek mint az alvajárók. Persze én kipihent voltam úgyhogy csak nevettem rajtuk.. A nap a megszokott módon indult, reggel eligazítás a nagy optimizmus sugárzik mindenkiből, és természetesen nem fúj a szél. Fog fújni, majd.. Ebben semmi különös nincs hiszen így szokott ez lenni. Az eligazítás után nyugodt kipakolásba kezd a csapat, a kipakolás után várakozó álláspont, majd bevetjük a titkos fegyvert, a szondát. És már jönnek is a hírek: a szonda landolt bombatölcséresen. Bíztató.. A következő én lennék. Várjunk. Telik-múlik az idő mindenki kezd türelmetlen lenni, ugyan a szél már fúj de az iránya nem tökéletes és az égi jelek sem láthatók. Mindenki fürkészi az eget….
Aztán egyszer csak elszánom magam, szólunk hogy jöhet a vontatógép. Miközben begördül elém a Smelák, bizakodni kezd a csapat, ugyanis valami látszik az égen! Én már nem látom, hiszen kezdődik a játék! Elindulunk. Turbulens! Huuuha! Rég éreztem ezt a helyzetet, de megoldom! A vontatás perceiben van dolgom, úgyhogy hamar elmegy az idő, már mondja is a vontató pilóta hogy oldjak! A leoldás utáni pillanatokban sok minden eldől, izgalmas másodpercek! Eldőlt! 2m/sec!! Persze a nagy izgalomban nem csukom be a futót. A GPS en gyorsan megjelölöm az oldási pontot hogy legyen viszonyítási alapom és elkezdem körbetapogatni a környéket. Közben szerencsére végig emelkedem. A látvány gyönyörű, nagyon szép felhő alakult ki épp itt!
Közben természetesen adom az infót a rádión és hallom, hogy bombatölcséresről felszáll a vontatmány. Lepillantva látom is őket, legalább belövöm a terep pontos pozícióját! De emel! És emelkedek! Közben kitapogattam a környéket, sajnos nem tudok megállni széllel szemben, ezért néha egy-egy spirál is belefér. Emelkedés közben nagyon szép felhősor alakul ki mögöttem, 3 szinten egymás fölé rendeződve. Sajnos a rádióm egyre gyengébben veszi a többiek adását és mintha engem sem hallanának. Na nem baj, figyelésen vagyok és továbbra is adom a pozíciómat. Közben megnőtt a rádióforgalom minél több gép kerül a levegőbe, annál több információ érkezik. Érdekes hogy nekem egy fél méterrel kevesebb… Persze ha becsuknám a futóm. Elérem a 3500 métert. Mintha este lenne.. Ajjaj lehet hogy hmmm szóval nem emel… ajjaj kéne oxigén! Nekiállok előszedni az oxigén maszkot, kinyitom a csapot, és egy pár slukk után derül ki számomra hogy még nincs este. Az oxigénre már szükség volt! És nem emelkedem! Talán meg kéne keresnem, hogy hol van az emelő tér, persze ezzel elment vagy 10-15 perc. Természetesen miután szívom az oxigént, egyből megtalálom az emelés és megyek tovább.
A többiek is jönnek felfelé,bár nagyon rosszul hallom őket, közben elkezd lefagyni a műszerfal de emelkedem. Elérem a harmadik felhőréteg elejét, eszembe jut hogy most kell egy kicsit előre utaznom mielőtt a gép lejegesedik! Ahogy mondták! De emelkedek! Elérem az 5000 métert! Na ez már valami! Még 700méter és megvan amire évek óta várok! De kitart addig? Talán ki. Mindegy azért ráturbózok kicsit feltekerem az
oxigént 2l/s re. Biztos ami biztos, egy gyors ellenőrzés, a palack töltöttsége 80%. Ok. Az emelés még megvan, lassan talán meg lehet állni a szélben, illetve csak nagyon kis sebességgel haladok a hegy felé 15-25km/h ez már egész jó. Az emelés még mindig 1,5méter
Már csak 700méter kell! Kitartás! Meglesz! a következő pár percben rájövök, hogy nyitva van a futó. Becsukom. Végre. Már mindegy, de azért emelkedek! Lassan elérem a 5700métret! így már meglesz! És elértem! MEGVAN! VÉGRE!
A látvány lenyűgöző! Felülről látni az egymás fölé rendeződött lencsefelhőket, mint a nagykönyvben! Ezért már megérte a sok koránkelés a sok idő, pénz, energia! Ez egy másik dimenzió és én most itt vagyok!! Itt már a levegő kristálytiszta hisz alig van nedvesség, tökéletes a látás meg sem tudom becsülni meddig látok el, de nagyon messze. Alattam a kékes egy kis pont csak, már nem is tűnik hegynek. Egy kis fényképezgetés után rájövök hogy az idő szorít! Szem előtt kell tartanom, hogy a gépre másnak is szüksége van. Leszólok rádión hogy szóljanak a Siket Zsoltinak, kezdjen készülődni! Már elérem a 6000 métert!
Még egy kicsit emelkedem, nemsokára 14 óra, az utolsó időpont, amikor érdemes még elindulni, úgyhogy döntök. Indulok lefelé! A Zsolti Biztos már készen áll. Kiválasztom a GPS-ben a repteret és elindulok felé közben féklap, és ereszkedem. Elérve a repteret kb. 3500 méteren vagyok, valóban sok időt vesz igénybe a leereszkedés ekkora magasságból! Lassan leérek, bejelentkezem rádión 450m! egy kis iskolakör, jóval nagyobb sebességgel fordulom a negyediket jó magasan 300m érzem hogy szinte megállok széllel szembe! Szólnak rádión hogy a fák fölött turbulens, nyugtázom! Koncentrálok, tényleg turbulens! De van plusz sebességem, szépen meg tudom fogni! Leszállok! Végre Sikerült! Annyi év után végre teljesítettem ezt a kihívást! De még nincs vége, hiszen a Zsolti következik!!!! Hajrááá Gyorsan visszatoljuk a gépet és már el is ment a gép! Jöhet a kiértékelés, és a tapasztaltak megemésztése, ami még sokáig el fog tartani!!!! Néha magamat sem értem hogy miért? De már tudom miért. Hát azért, mert nem mindennapi az amit 2011.01.15-én átélhetett az a pár szerencsés ember aki résztvett ezen a gyönyörű napon! Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki hozzájárult, hogy ezt az élményt átélhessem, és remélem, hogy lesz még alkalmam arra, hogy megnézhessek másokat, ahogy élményekkel tele kikászálódnak a repülőgépből és még maguk sem hiszik el, hogy jártak a világ tetején. Dunaújváros, 2011.01.30. Loskay László Dunaferr Rk.
