2011. Október
Közélet
Egyenesen előre! - Reflux a csocsóban Sajnos egyre kevesebben emlékszünk már azokra a szép időkre, amikor még minden héten kapva kaphattunk az alkalmon és péntek esténként a saját házunk tájékán engedhettük ki a fáradt gőzt. • Czakó Péter írása
Közel négy éve már annak, hogy ez a nagy sikert arato saját rendezésű programsorozat szünetel, azonban lehetőséget kaptunk arra, hogy idén más köntösben, de ismét megrendezhessünk egy ízig-vérig vegyész rendezvénysorozatot. „Változnak az idők, vele változunk mi is”, éppen ezért más keretek közö próbálhatjuk ki magunkat. Új név, új időpont, ám a lelkesedés a régi. Reflux néven elindíto uk a kedd esténkénti szórakoztatás egy egészen új dimenzióját, mely a Martos Csocsó Klubban kerülne megrendezésre. Az est egy szórakoztató, ismere erjesztő előadással venné kezdetét, melyet egy hangulatos vacsora követne, az éjszaka koronázásaként pedig egy zenés, táncos rendezvény várná az érdeklődő kari hallgatókat. Az első ilyen esemény október 18-án nyitná meg kapuit, egy érdekes előadással csiszolnánk a megjelent érdeklődők elméjét, valamint egy hagyományos brassói melle tárgyalhatnánk ki az előadás és az elmúlt
hónap érdekfeszítő élményeit. A szórakozásunkról a továbbiakban a már megszoko vegyész dj-k gondoskodnának a továbbiakban. Terveink szerint az élmények eme tárháza kezdetben havi rendszerességgel, majd igény szerint, akár sűrűbben tárulna a szórakozni vágyók elé. Az est diákbarát árakkal, valamint a már megszoko jó hangula al várja minden vegyészhallgató szíves megjelenését. Az est zártkörű, csak elővételben és csak a kar hallgatói számára válik majd elérhetővé, ezzel is biztosítva az exkluzivitást. Remélem sikerült felkelteni az érdeklődéseteket, és minél többször találkozhatunk majd a félév során veletek, hogy elősegíthessük a Kar erősebb összetartását, és hagyományossá formálhassuk ezen kezdeti törekvésünket.
3
Közélet
XXXVIII. évf. 6. szám
Egyetemi napok - karok köz vetélkedő
Idén az építő és a villanykari Hallgatói Képviseletek szervezésében "Egyetemista tíz próba" névvel rendezték meg a már öt éves hagyománynyal bíró, BME Egyetemi napok alatt futó, karok közti vetélkedő. Az előfeladatokat már a nyáron elkezdtük csinálni. Kezdetnek a gólyatáncot készítette el, és taníto a be sok-sok elsősnek Orosz Gréta, hogy előadhassuk a csütörtöki sportnapon és a pontozásnál, igaz holtversenyben, de megszerezhessük az első helyet ebben a számban. Később Borján Tamás
4
segítségével elkészíte ük a pólómintánkat, ami az idei vetélkedős pólók közül a többi kar osztályozása szerint a legjobban sikerült. Szeptember 13-án, az egyetemi napok keddi napján, következe a gokart verseny, amihez a Continentalosok a Goldmann György téren állíto ak fel egy pályát. Délután három órakor a VBK-s színekben Bánlaki Krisztián indult a rajtkockáról. Mint utólag kiderült Rizsánál jobb ember nem is ülhete volna a volánhoz, mivel nem csak a karokról indulók közül ment a leggyorsabban, de az egész nap folyamán próbálkozó egyetemisták közül is az egyik legjobb időt produkálta. A szerdai napon következe a tízpróba legfontosabb szakasza. Kora délutántól este hétig zajlo ak az Infoparkban a vetélkedő feladatai. Köztük az egyik legjelentősebb a főzőverseny. Bár én e ől tarto am a leg-
2011. Október
kevésbé, hiszen Józsa Szabolcsra bízha uk a főszakács szerepét. Meg is látszo , hogy nem először forga a a kezében azt a bizonyos fakanalat, hiszen az Animal Cannibals zsűrizése alapján csapatunk tárkonyos pulyka ragulevese bronzérmet szerze ebben a versenyszámban. Napközben rendőrségi - tűzoltós bemutatót láthato a vetélkedő sereg, sőt néhányan ki is próbálha ák, milyen erős harapása is van egy rendőrségi kutyának. A sörváltó válogatón kiválaszto csapat szépen teljesíte valamennyi italfogyasztáson alapuló vetélkedőn, legyen az gyorsasági vagy mennyiségi. A kreatív feladatokon is remekeltünk. Például egy cserélgetős játékban, ahol az volt a lényeg, hogy minél értékesebb dolgokra cseréljük a szervezőktől kapo tárgyakat, végül sikerült megszerezni az egész Martos Flóra Kollégiumot egy óra erejéig, egy hivatalos szerződéssel alátámasztva. Körülbelül este hat órakor kezdődött a Guiness Rekord kísérlet, ahol a csapatunk a megtisztelő kezdő-befejező helyeket foglalha a el a 100-as sörváltóban. Csakhogy mindenki tisztában legyen a számokkal, az eddigi csúcstartók a villanykarosok, akik a 2009-es Schönherz Kupán felállíto ák a 434 másodperces rekordot. Ez azt jelenti, hogy mind a száz embernek átlagban kicsit több mint négy másodperc ala kell lehörpintenie az európai szabványnak megfelelő 4 dl sört. A kísérlet sajnos kb. fél perc híján nem sikerült, de a vegyészek megállták a helyüket, hiszen amikor a mi „válogato unk” tagjain volt a sor, láthatóan begyorsult a váltó. Ezzel a szerdai programok véget is értek. Csütörtökön már a sporté volt a főszerep. Csapataink - talán az előző nap(ok)nak kö-
Közélet
szönhetően - csak több-kevesebb sikerrel szerepeltek. De mindenképp kiemelendő a csocsóban szerze első helyezésünk, melyet a Kovács Péter-Czakó Péter duónak köszönhetünk. A feladatok i véget értek, és következtek a zsűrizések, pontozások, összesítések. Este 23 óra környékén az Egyetemi Napok Kalinka színpadán került sor az eredményhirdetésre. Hatalmas izgalomban voltunk, hiszen az előzetes kalkulációk szerint esélyesnek számíto unk. Amikor a dobogós csapatkapitányokat a színpadra hívták, és még mindig o volt a VBK, már mindenkinek a torkában dobogo a szíve. Majd végül, ahogy kimondták a holtversenyben 2. helyeze VIK és ÉMK nevét minden vegyész, legyen az csapa ag vagy csak szimpatizáns, őrült ovációban tört ki, és ünnepelte később végig az egész estét, hiszen a történelem során először vihe e haza ez a kicsi kar ezt a hatalmas vándorserleget.
5
HK hírek
XXXVIII. évf. 6. szám
HK kicsit közelebbről… Mint ahogy már a szeptemberi Kémlelőben, most is szeretném egy pár szóval összefoglalni a Hallgatói Képviselet szeptemberi tevékenykedéseit. Minden bizottság munkájába betekintést nyújtunk, és a felmerülő kérdésekkel is bizalommal fordulhattok hozzánk. • Orosz Gréta írása A kollégiumi bizo ság kioszto a a 2011/12es őszi féléves férőhelyeit a Martos Flóra Kollégiumban. A hallgatókat a www. vegyeszhk.hu oldalon tájékozta a a végső eredményekről. A Martos Flóra Kollégium 410 férőhelyéből a Hallgatói Képviselet a 2011/12-es őszi félévre 397 férőhelyet kapo meg az Egyetemi Hallgatói Képviselet osztási algoritmusa alapján. Idén a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karon 514 jelentkező volt a kiosztható férőhelyekre, így sajnos sokakat el kelle utasítanunk. A fellebbezések és a végső eredmények kihirdetése után megnyílt a Várólista (kezeli: Gál Johanna -Martos 416), amiről még be lehet kerülni a kollégiumba, ha valaki más lemondja a férőhelyét. A belépőkártyákkal felmerülő problémákkal Bak Pétert (Martos 540), vagy Engert A ilát (Martos 208) keressétek. Igyekszünk a rendszert folyamatosan fejleszteni, hogy maximálisan kihasználjuk a beléptető rendszer nyújto a lehetőségeket. A következő időszakban tervezünk szo-
6
baellenőrzést, valamint egy szintgyűlés megtartását is. A kollégiumban a közösségi helységek szabályai kissé megváltoztak. A 604-es dohányzó szoba a sok panasz mia megszűnt, és az 505-ös szoba újra megnyito a ajtóit az o tanulni vágyó hallgatóknak. A 405-ös szoba közösségi helység, amit le lehet foglalni, azonban a regisztrált körök gyűlései előnyt élveznek minden esetben. Mindegyik helységben tilos a dohányzás, és az o végze tevékenység ala is be kell tartani a Házirendet, valamint a BME Hallgatók Fegyelmi, Kártérítési és Jogorvoslati Szabályzatát.
A Pályázati Bizo ság - mint minden félévben - a Kari BME ösztöndíj kiosztását koordinálta szeptemberben. Az előző félévben a körvezetőkkel egyetértésben korrigálta a pontrendszert. Igyekszünk mindenkinek megfelelő osztási elveket kialakítani. Ebben a félévben 89 pályázat érkeze , ebből 36 tanulmányi, 46 közéleti, valamint 7 mindkét kategóriában. Akik mindkét tevékenységre benyújto ák a pályázatukat, egyedi elbírálásban részesültek, és a pályázatban nagyobb súllyal szereplő kategóriába le ek besorolva. Tanulmányi kategóriájú ösztöndíjnál 1 pont 280 Ft-ot, a közéleti kategóriás ösztöndíjnál 1 pont 200 Ft-ot ért. 4000 Ft ala nem oszto unk ösztöndíjat. Összesen
HK hírek
2011. Október
72 pályázó kapo Kari BME Ösztöndíjat, az eredmények megtalálhatóak a Hallgatói Képviselet honlapján. Kérdéseitekkel forduljatok a bizo ság tagjaihoz bizalommal. Az Oktatási Bizo ság igen sokrétű munkát végez. Szeptemberi feladatuk a tanulmányi ösztöndíjak kiosztása is. Az előző félévben megújult rendszer jól működö , az ezek alapján számíto összegeket a Hallgatói képviselet honlapján megtalálhatjátok. Ha bárkinek kérdése, vagy problémája van, az o megado elérhetőségeken tudja azokat jelezni. Igyekszünk minden információt a rendelkezésetekre bocsátani, de a rendszer összete sége mia nem tudunk egy olyan egyszerű képletet megadni nektek, amelylyel ellenőrizhetitek a saját ösztöndíjatok jogosultságát. Akit érdekelnek a pontos részletek, előre egyeztetett időpontban meg tudjuk neki mutatni az excel fájlt, ami a számításokat végezte, de adatvédelmi okokból ezt nem tehetjük közzé.
A bizo ság ebben a félévben belevete e magát a környezetmérnöki BSc tanterv felülvizsgálatába. Ehhez szeretnénk kérni a segítségeteket, mert a véleményeitek alapján lesz a rendszer renoválva. A www. vegyeszhk.hu-n található egy hirdetés, ahol megtaláljátok a különböző karok által oktato tárgyak értékelőlapját. Kérjük, segítsétek munkánkat azzal, hogy minél több tárgyat kitöltötök. A tárgyak értékeléséhez 8 kérdőívet találtok, amelyek egy-egy kar által oktato tárgyak értékelésére készültek. Egy kérdőív elküldése után az eredeti linkre ka intva további tárgyakra is kitölthetitek. A legtöbb tárgy kérdőívét kitöltők közö Libri könyvutalványokat és Csocsó Klub italutalványokat sorsolunk ki. Reméljük, hogy a segítségetekkel egy hasznosabb tantervet dolgozhatunk ki! Szeretnénk, ha munkánk megismerésével közelebb kerülhetnénk Hozzátok, és bármikor bizalommal fordulnátok Hozzánk! Nem tetszik az újság? Úgy érzed, bármikor tudsz jobb cikket írni?
Van olyan ötleted, amit szívesen látnál a Kémlelő hasábjain? Szeretnél egy kis ösztöndíj-kiegészítéshez jutni? Most bepillantást nyerhetsz egy újság készítésének há érmunkáiba!
Jelentkezz újságírónak a Kémlelőbe! Írj egy mailt a
[email protected], és csatlakozz!
Kötetlen munkaidő, teljesítményarányos fizetés, szakmai továbbképzési lehetőségek! Küldd el ötleteidet, javaslataidat, és mi megírjuk!
7
Egyetem
XXXVIII. évf. 6. szám
Távoktatás a Műegyetemen Azt mondják, hogy egy életen át tanulunk. Manapság széleskörű lehetőségeink nyílnak arra, hogy tudásunkat bővítsük. Rengeteg egyetem, főiskola kínálja fel a képzéseit számunkra, amelyekből érdeklődési körünknek és egyéni beállítottságunknak megfelelően kedvünkre válogathatunk. Azonban mi történik akkor, ha mindez nem már nem fér bele sűrű időbeosztásunkba, vagy más okok miatt mint a munka nem válhatunk teljes értékű hallgatókká?
segítő anyagokhoz elsősorban postán jutha unk hozzá, viszont a technika fejlődésével ma már ez egyre inkább az internetre tevődik át. A távoktatással foglalkozó magyarországi egyetemek az utóbbi években nagyon sokat te ek azért, hogy a segédanyagok minél szélesebb tárháza válhasson elérhetővé számunkra.
• Barbély Gréta írása A megoldás egyszerű: távoktatásban fogunk részt venni! Ezen oktatási forma lehetővé teszi számunkra, hogy akár teljes munkaidő melle vegyünk részt valamilyen felsőoktatási szakképzésben. Az ezen rendszerben tanuló diákok lényegesen egyszerűbben, o honról végezhetik tanulmányaikat, miközben saját maguk oszthatják be, hogy milyen tempóban kívánják teljesíteni az előírt követelményeket. Az egyes tárgyakat ciklusokba sorolják, és csak az ado ciklusba tartozó tárgyak elvégzésével léphetnek csak tovább. Ebben némiképp hasonlít az egyetemi rendszerre, azonban a ciklusok nem feltétlenül fél évet jelentenek a tanuló számára. Ha szükséges több időt is kitehet, így alapjában véve a megszoko szorgalmi illetve vizsgaidőszak értelmét veszti. Korábban a tananyagot és annak elvégzését
8
A Budapesti Műszaki Egyetemen az Oktatásinnovációs és Felnő képzési Központ foglalkozik a távoktatás megvalósításával. Részt vesz a tananyagfejlesztésben, ami nem csak az új távoktatásban használható oktatási anyagok összeállításával, hanem a hagyományos képzésben alkalmazo jegyzetek átdolgozását is végzi, hogy azok alkalmassá válhassanak az o hon tanuló hallgatóknak. Ezek lehetnek mind nyomtato , illetve multimédiás anyagok. Nem meglepő, hogy ez utóbbi kezdi átvenni a vezető szerepet: lényegesen könnyebb DVD vagy internet segítségével közvetíteni a szükséges csomagokat. A távoktatási anyagokat úgy alko ák meg, hogy azok gyakorlatiasságukkal segítsék egy-egy tárgy elvégzését: A fejezetek végén ellenőrző kérdések biztosítják
2011. Október
a tudás megszilárdítását, illetve ezeknek a diákoknak év közben gyakorló feladatokat kell megoldaniuk, amely a vizsgával együ beszámításra kerül a végül megszerze érdemjegybe. A sikeres tanulást tutorok segítik, akik a Központ a központ által megfelelően kiképze szakemberek. A nap huszonnégy órájában rendelkezésünkre állnak tanulmányi ügyekben, elérhetőek levél, telefon, fax, e-mail útján, illetve a személyes találkozás is lehetséges. Természetesen ahhoz, hogy egy képzés teljes mértékben elfogadottá – és akkreditáltá – válhasson havonta néhány kontakt óra is szükséges. Ezek melle az Oktatásinnovációs és Felnő képzési Központ tréningeket, gyakorlati órákat, konzultációkat is szervez fakultatív illetve kötelező részvétellel. A kapo segédanyagok is gyakran tartalmazhatnak olyan kiegészítéseket, amelyek tovább segíthetik a hallgató megértését. (Pl. videó gyárlátogatásról)
Egyetemünkön jelenleg hat képzés folyik távoktatás keretein belül köztük távoktatási módszertan, informatika, menedzserképzés. Amint a tanuló tanulmányai végéhez ért, minden vizsgáját sikeresen teljesíte e, a BME tanúsítványát veheti kezébe a kurzus elvégzéséről. Ha pedig mindezt végihez
Egyetem
vi e méltán büszke lehet magára, mivel statisztikák szerint a távoktatásban a lemorzsolódás aránya eléri a kilencven százalékot. Távoktatás világviszonylatban Az Egyesült Királyságban életre hívo Nyito Egyetem egy olyan intézmény, amelyben csak is kizárólag távképzés folyik. Az egyetem nagyjából 15000 hallgatót tudhat köreiben, közülük 10000 fő fogyatékos, hetven százalékuk dolgozik főállásban. Talán azt hinnénk, hogy mivel az oktatás az egyetemtől távol zajlik kevésbé hiteles, mint a hagyományos felsőoktatási intézmények. Erre cáfol rá az az adat, miszerint az Egyesült Királyság egyetemeinek 30 százaléka alacsonyabb felvételi követelményeket támaszt, mint a Nyito Egyetem. A skandináv országokban, mint Dánia, Svédország, Finnország, Norvégia közel nyolcmillió ember vesz részt távoktatásban. Finnországban huszonegy ország közreműködésével alakulhato meg a Finn Virtuális Egyetem, amely feladata a tudás-és tapasztalatcsere, valamit az online oktatás és tanulás népszerűsítése. Az Egyesült Államok beiskolázási adatai szerint az egyetemista hallgatók jó része már nem feltétlenül a 18-24 év közö i korosztályból kerül ki. Már 1995-ös adatokban fellelhető a potenciális változás: 56,5 százalékuk 18–24 éves, 39,5 százalékuk 25–49 éves, 4,1 százalékuk pedig 50 évnél idősebb volt. Emelle fontos megemlíteni, hogy nem csupán az idősebbek választják a távképzést. Egyre inkább bővül azon középiskolások köre, akik az ére ségi után ebben a képzési formában szeretnék tovább folytatni tanulmányaikat.
9
Ünnep
XXXVIII. évf. 6. szám
Az év 296. napja – október 23. Ennek a dátumnak a hallatán minden magyar ember gondol valamire. Vajon mindenki tudja, hogy miért öltünk ünnepi ruhát ezen a napon? • Kalocsai Réka írása Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a meg¬szállás elleni szabadságharca, amely talán a 20. századi magyar történelem legmeghatározóbb eseményei közé sorolható. Október 23-án reggel a Szabad Nép című újság Új, tavaszi seregszemle című vezércikke lelkesen üdvözölte a „politizáló i úságot”, amelyet harcostársának tekinte a szocializmus demokratizálásáért vívo küzdelemben. A pártlap szerkesztősége csatlakozo az egyetemisták legtöbb követeléséhez, noha elhallga ák vagy tompíto ák a legélesebb politikai célkitűzéseket. Lázadásuk így is fontos eleme volt e napnak. A követeléseket támogató vezércikk melle közölte a lap az Írószövetség közleményét, melyben örömmel üdvözlik a lengyelországi változásokat, ugyanakkor elhatárolják magukat az annak támogatására meghirdete tüntetéstől. Nem volt egységes a Nagy Imre körül tömörülő értelmiségiek és politikusok, az úgyneveze Nagy Imre-csoport álláspontja sem. Nagy Imre határozo an a tüntetés ellen foglalt állást, hiszen az egyetemisták követelései több ponton túlmentek az ő el-
10
képzelésein, és joggal tarto a ól, hogy a fiatalok radikalizmusa mia elvesznek az addig elérhetőnek tekinte eredmények is. Rákosi menesztését és az ő pár agságának helyreállítását úgy értékelte, hogy végre a párt is elérkeze nek látja az időt az 1953-as reformok folytatására. A Politikai Bizo ság, melynek ülését felboríto ák az egymás után érkező küldö ségek, felemás döntést hozo . Betilto ák a tüntetést, de nem adtak tűzparancsot. A határozat végrehajtása és a rend fenntartása érdekében PB-tagokat küldtek a legfontosabb helyekre: a kiküldö ek hamarosan
2011. Október
maguk is tapasztalták a határozat végrehajthatatlanságát. A délelő folyamán ugyanis már nemcsak az utca, a diákok, az eddigi ellenzék támadta a PB vezetésének többségét, hanem egyre többen a párt apparátusából is. Felbomlo a korábban mindenható pártfegyelem, több pártszervezet azonnal tiltakozo a tüntetés betiltása és a Központi
Vezetőség összehívásának elhalasztása ellen. A DISZ vezetősége, hogy esélye legyen befolyásának maradékát megtartani, a PB tiltó határozata ellenére úgy döntö , hogy részt vesznek a tüntetésen és megpróbálnak annak élére állni. Döntőnek bizonyult, hogy a diákok követeléseihez egyre nagyobb számban csatlakoztak már ekkor a munkások, és hogy megingo a budapesti karhatalom alapját képező tisztiiskolások hűsége, a katonai akadémiák hallgatói támogatásukról biztosíto ák az őket felkereső egyetemistákat. Kopácsi Sándor, Budapest
Ünnep
rendőrfőkapitánya kijelente e, hogy a fővárosi rendőrség nem fog fegyvert használni a békés tüntetőkkel szemben. Kétséges volt a katonaság felhasználhatósága, így a hatalomnak egyetlen szilárd fegyveres ereje maradt, az ÁVH. Mindezek arról győzték meg a pártvezetést, hogy nem áll rendelkezésükre kellő erő a megmozdulás elfojtásához, így kényszerűen bár, de feloldo ák a tilalmat, engedélyezték a demonstrációt, sőt felhívták a budapesti szervezeteket, vegyenek részt a tüntetésen, hogy meg tudják akadályozni az ellenséges követelések térnyerését. Bata István honvédelmi miniszter pedig engedélyezte a katonák részvételét is, de természetesen fegyvertelenül és nem kötelékben. Másfelől megte ék a rend fenntartása érdekében szükségesnek ítélt lépéseket: folyamatosan küldték a fegyveres erősítést a Rádióhoz, ahol a diákok 22-e este óta követelték pontjaik beolvasását. A délután három órakor Pestről és Budáról, két irányból induló tüntetés folyamatosan nő és radikalizálódo , a reformokat követelő jelszavak egyre keményebbé, élesebbé váltak, egyre nagyobb teret nyertek a nemzetiek. A délelő ös műszakból érkező munkások tömegesen csatlakoztak a fiatalokhoz, így az egyetemisták kezdetben zárt rendje mind több „levelező hallgatóval” bővült, miközben az ablakokba és a házak elé csoportosulók egyre felszabadultabb üdvözlésétől, biztatásától kísérve-támogatva vonultak céljaik felé. Maguk a szervezők és a tüntetés vezetését vállaló Petőfi Körösök sem számíto ak ilyen tömegre, nem voltak felkészülve, de nem is tudtak volna felkészülni annak irányítására. A két emberfolyam a Bem-szobornál
11
Ünnep
találkozo , ahol megszülete a forradalom jelképe: a rákosista, szovjet típusú címertől megszabadíto , lyukas zászló. A téren Veres Péter olvasta fel az Írószövetség követeléseit, hangja azonban elvesze a tömegben. A nép nagyobbik fele a Bem térről a Parlament elé vonult és Nagy Imrét követelte, mások a Rádió vagy a Sztálin-szobor körül gyülekeztek. Jóllehet a helyzet már a délután folyamán is forró volt, mégis még elkerülhető le volna az események fegyveres felkelésbe torkollása. De október 23-ának egyik szereplője sem volt képes megállítani a kitörni készülő vihart. A hatalom egyszerre demonstrálta gyengeségét és szembenállását. Jóllehet nagyszámú erősítés érkeze a Rádióhoz, hosszú időn keresztül nem mertek erőszakot alkalmazni a tüntetőkkel szemben, de teljesíteni sem voltak hajlandók azok követeléseit. Vagyis a hatalom nemet nem tudo , igent nem akart mondani, ami egyfelől a tüntetők elszántságát, bátorságát, másfelől elkeseredésüket fokozta. A Kossuth téren kikapcsolták a világítást abban a hiú reményben, hogy a Nagy Imrére váró tömeget ez távozásra fogja bírni. A tüntetők azonban fáklyákat gyújto ak, ami a szó szoros értelmében tovább tüzelte a hangulatot. Hamarosan vissza is kapcsolták a világítást, ellenben a tömeg követelésére kikapcsolták a Parlament tetején a vörös csillagot – ezek a kis sikerek további, nagyobb győzelmekre adtak reménységet. Mindezek után Nagy Imre kezében volt a helyzet megoldásának egyik kulcsa. Este kilenc óra tájban megjelent a Parlament erkélyén. Beszéde azonban nemcsak azért kelte csalódást, mert az elvtársak megszólítással
12
XXXVIII. évf. 6. szám
kezdte azt, hanem azért is, mert amit mondo nem, vagy csak kevéssé volt érthető. Nagy ugyanis nem ígért többet (igaz, kevesebbet sem), mint 1953-as programjának következetes megvalósítását, a szocializmus mérsékelt reformját a párt vezetésével. A tüntetés nem ért véget, az embereknek csak
kisebb része tért haza Nagy felszólítására, ugyanakkor elvesze a lehetősége annak, hogy a nép elő tekintéllyel rendelkező, bizalmát élvező kommunista politikus azonnal élére állva a tömegnek az eseményeket mederben tudja tartani, ami elkerülhetővé tehe e volna a fegyveres harc kirobbanását. Ez utóbbira a Rádió stúdiójánál került sor, ahova egész nap folyamatosan érkeze erősítés mindkét fél részéről: ÁVH-sok, rendőrök, majd (lőszer nélkül) katonák az egyik oldalról, a tüntetésről leszakadók, az egyenest ide tartók, majd pedig a Kossuth térről érkezők a másik oldalról. Ebben az időben már fegyverrel is rendelkeztek. A tömegben nagy számban voltak munkások, akik jól tudták, mely budapesti üzemekben gyártanak vagy tárolnak hadianyagokat, s azokat megszerezve viszonylag gyorsan felfegyverkeztek. De egyre többen juto ak fegyverhez a Rádió védelmére kirendelt katonák révén
2011. Október
is, akik közül fegyvereiket többen önként vagy minimális fenyegetés hatására átadták. Végül, de nem utolsósorban, a védők részére szállíto fegyver és lőszer egy jelentős része is az ostromlók kezére juto . Mindmáig nem kellően tisztázo körülmények közö dördült el este kilenc óra körül az első lövés az épületből, amit a Rádió hajnalig tartó ostroma, majd elfoglalása követe . A fegyveres harc megindulásával egy időben omlo porba a rendszer jelképe, a Dózsa György úti Sztálin-szobor. A ledöntö monstrumot teherautóval a Blaha Lujza térre, a Nemzeti Színház elé vonta ák, ahol a pesti nép darabokra szedte.
Október 23-án jelentős események zajlottak vidéken is. Ezek közül a legjelentősebb a debreceni megmozdulás volt. I délelő a bölcsészkarról indult az első tüntetés, a diákok csatlakozásra szólíto ák fel az üzemek munkásait is. Késő délután a megyei rendőrkapitányság elé vonuló mintegy 2030 ezer emberre az épületet védő ÁVH-sok előbb vaktölténnyel, majd éleslőszerrel tüzet nyito ak: hatan megsebesültek, hárman életüket veszte ék. Ők a forradalom első halálos áldozatai. A szovjet vezetés mégis habozo , mielő a
Ünnep
fegyveres beavatkozás melle döntö . Alig egy órával azt követően, hogy a Rádiónál megkezdődö a fegyveres harc, Hruscsov – Gerő és Andropov többszöri sürgetésére – telefonon közölte a magyar első titkárral: engedélyezte, hogy a Magyarországon állomásozó szovjet erők részt vegyenek a rend helyreállításában, amennyiben a felkérést utólag a magyar Minisztertanács írásba adja (a felkérést napokkal később írta alá Hegedüs András). Egyben Magyarországra küldték Ivan Szerovot, a KGB elnökét és Mihail Malinyin hadseregtábornokot, a vezérkari főnök helye esét, ami azt mutatja, hogy a kezdeti ingadozás után Moszkva nagyon komolyan ve e a helyzetet, és minden támogatásra hajlandó volt a gyors rendteremtés érdekében. Ezzel szertefoszlo a válság viszonylag vér nélküli megoldásának lehetősége is, hiszen a szovjet csapatok beavatkozása kiszélesíte e az ellenállók körét, a forradalmat nemzeti szabadságharccal társíto a. Az esti óráktól másnap, 24-én hajnalig folyamatosan üléseze az MDP Politikai Bizo sága, majd Központi Vezetősége, pontosabban azok a tagjai, akiket értesíteni tudtak, és akik eljuto ak a pártközpontba. A Parlamentből odaérkeze Nagy Imre még egy darabig nem ve részt sem a döntésekben, sem a vitában, meg kelle várnia, míg beválasztják a pártvezetésbe. A vezetőség abból a megfontolásból indult ki, hogy a Budapestre érkező szovjet csapatok ellenállás nélkül letörnek minden zavargást, az ő feladatuk elsősorban a szovjet erődemonstráció támogatása, és hogy a katonai rendcsinálással egyidejűleg megteremtsék a politikai kibontakozás feltételeit. Ezért határoztak az
13
Ünnep
elre entés, a minél gyorsabb rendteremtés érdekében a gyülekezési és kijárási tilalom, valamint a statárium elrendeléséről, és ezért állíto ák föl a szovjet és magyar fegyveres erőkkel való koordináció biztosítására Kovács István vezetésével a Katonai Bizo ságot. Felhívásában a KV egységesen elítélte a megmozdulást, a „reakció sötét hordájának” nevezték a fegyveres felkelés résztvevőit, akik célja, hogy „megfosszák népünket szabadságától, s visszaállítsák a tőkések és földesurak hatalmát”.
Az éjszaka folyamán, még a szovjet csapatok megérkezése előtt nemcsak fegyvergyártással foglalkozó üzemeket, hanem nyomdákat, telefonközpontokat is támadások értek, sőt késő éjszaka már rendőrőrsöket, katonai és félkatonai intézményeket is megtámadtak a felkelők, akik átmenetileg
14
XXXVIII. évf. 6. szám
elfoglalták a párt lapjának, a Szabad Népnek a székházát is. A harc a szovjet csapatok hajnali megérkezésével intenzívebbé vált, kiszélesede . Fegyveres csoportok elsősorban a főbb közlekedési útvonalak mentén alakultak, azzal a céllal, hogy megakadályozzák a szovjetek bejutását Budapestre, majd Budapest belvárosába. Október 23. nem csak kicsiny országunk számára fontos. Csak néhány eseményt említve: 787-ben befejeződö a II. niceai zsinat, amelyet Eiréné bizánci császárnő hívo öszsze, hogy véget vessen a képrombolásnak. 1309-ben megkezdődö a londoni templomosok pere. 1873-ban megnyito ák a Károlyváros-Fiume közö i vasútvonalat, melylyel közvetlen vasúti összekö etés létesült a két város közö . 1925-ben törvényt hoztak az Országos Közegészségügyi Intézet felállításáról. 1954-ben hatályba lépnek a párizsi békeszerződések, amelyek értelmében a Német Szövetségi Köztársaság és Olaszország csatlakozik a Nyugat-európai Unióhoz, az NSZK belép a NATO-ba. 1970-ben ezen a napon először lépte túl szárazföldi jármű az 1000 km/h sebességet (Gary Gabelich Blue Flame nevű rakétahajtású autójával, a Utah állambeli Nagy Sóstó-sivatagban). 1995-ben ekkor került sor Bill Clinton és Borisz Jelcin találkozójára a New York-i Hyde parkban, ahol megállapodtak Oroszország részvételéről a boszniai béketeremtésben. 1996-ban II. János Pál pápa levelében a katolikus vallással összeegyeztethetőnek írja Darwin evolúciós elméletét. Az aznap történtekre emlékezve minden évben szerveznek országszerte megemlékezéseket, hogy sose felejtsük el, mire is lehetünk képesek.
Rejtvény
2011. Október
Sudoku
A helyes megfejtők közö 3 darab sörjegyet sorsolunk ki. A megfejtéseket a
[email protected] címre várjuk október 25-ig.
A helyesen kitöltö rejtvény teljesíti a normál sudoku feltételeit. A szaggato vonallal határolt részekben is csak különböző számjegyek lehetnek, ezen számok összege pedig a kereteze rész bal felső sarkába írt szám. Sok szerencsét a kitöltéshez!
15
Tanszék
XXXVIII. évf. 6. szám
Bemutatkozik a Szerves Kémia és Technológia Tanszék A Szerves Kémia és Technológia Tanszék az egykori Szerves Kémia és Szerves Kémiai Technológia Tanszékek összevonásával jött létre 2007ben. A két nagy múltú Tanszéket Dr. Zemplén Géza illetve Dr Csűrös Zoltán professzorok alapíto ák. Két önálló csoport működik benne, a Szerves Kémiai Csoport Dr Huszthy Péter egyetemi tanár vezetésével és a Szerves Kémiai Technológia Csoport Dr Keglevich György egyetemi tanár irányításával, aki egyben a tanszékvezető is. Két MTA Kutatócsoport is kapcsolódik a Tanszékhez Huszthy prof. és Dr Faigl Ferenc egyetemi tanár vezetésével. A tanszék oktatási feladata a szerves kémiai alapképzés (Szerves kémia I, II és III, illetve a Kémia II), valamint a technológiai alapképzés (Biztonságtechnika, Szerves vegyipari technológiák, Szerves vegyipari alapfolyamatok, Gyógyszerkémiai alapfolyamatok, Gyógyszeripari technológiák) biztosítása, továbbá a Gyógyszerek c. tárgy oktatása. Főleg a vegyészmérnöki szakon oktat a Tanszék, de bizonyos alaptárgyakkal a biomérnök illetve környezetmérnök hallgatók képzésében is részt vesz. MSc szinten a vegyészmérnöki, a gyógyszer-vegyészmérnöki és a biomérnöki szakon tanuló hallgatókat oktatja a Tanszék, amely a - hazánkban ma
16
is húzóágazatnak számító - gyógyszeripar szakemberszükségletét biztosító és a hallgatóság körében hagyományosan népszerű gyógyszeripari képzésért felel. A BSc gyógyszeripari szakirány, valamint az önálló MSc gyógyszer-vegyészmérnöki szak társfelelősei Keglevich György és Faigl Ferenc, akikhez bátran lehet különféle kérdésekkel és problémákkal fordulni. Az MSc gyógyszer-vegyészmérnöki szakon van egy szintetikus képzési profil és egy készítménytechnológiai (anyagtudományi) jellegű
vonal. Utóbbiért Dr Marosi György egyetemi tanár felel. A biokatalitikus diszciplínát Dr Poppe László egyetemi tanár irányítja. A tanszék tudományos potenciálja országos, egyetemi és kari viszonylatban is jelentős. A kutatómunka igen szerteágazó: várhatóan biológiai aktivitással rendelkező, vagy más módon hasznosítható vegyületek (N-, O- és P-heterociklusok, alkaloidok, makrociklusok, gyógyszer- és növényvédőszer-hatóanyagok, reagensek stb.), valamint interme-
Tanszék
2011. Október
dierek előállításán, ipari jellegű szintézisek kidolgozásán, illetve optimalizálásán, fémés foszfororganikus kémiai területeken, optikai izomerek elválasztásán, szelektív szintézisek kifejlesztésén, környezetbarát („zöld”) módszerek/technológiák kidolgozásán, továbbá katalizátorok kifejlesztésén fáradoznak, de interdiszciplináris témáik (pl. biotechnológiai és biokatalitikus kutatások, továbbá készítménytechnológiai és műanyagipari kutatások) is vannak. A Tanszék ipari kapcsolatai szerteágazóak, mindhárom budapesti gyógyszergyárral intenzíven együ működik. A Tanszék műszereze sége kari szinten is kiemelkedő, a műszereken
hagyományosan sok diákkörös, témalaboros és diplomázó hallgató dolgozik. Egyre több hallgató tevékenykedik a korszerűen felszerelt ipari partnereknél is. Évről évre komoly sikerek születnek a házi és az országos TDK Konferenciákon. Ma már természetes, hogy egy-két évi sikeres munka után a hallgatók nemzetközi folyóiratcikkel rendelkeznek, ami előnyt jelent az ösztöndíjpályázatokon és megkönnyíti a doktoránsfelvételt. Ha bármi kérdésetek/problémátok van, forduljatok bizalommal a tanszékvezetőhöz a
[email protected], vagy a helyetteseihez a
[email protected], illetve a ff
[email protected] e-mail címen.
Megkérdeztük: Mi a véleményed a ZP bezárásáról?
Engert A ila (22)
Mucza Norbert (19)
Brányi Alexandra és Kiss Béla (23)
Sajnálom a koncerteket, de azt jó döntésnek tartom, hogy a buli utáni hangoskodásnak és randalírozásnak véget vetnek. Bár az, hogy este 10-ig mért nem lehetnek programok, teljesen érthetetlen.
Nagyon sajnálom, hogy bezár a Zöld Pardon. Nem csak a koncertek voltak jók, hanem a kulturális programok is. Ezek is sok embert megmozgattak, kár, hogy ennek is véget vetnek.
Régen sokat jártunk a ZPbe, jó volt szabadtéri szórakozóhelyen bulizni. Sajnos a közönség egyre fiatalabb le , de a koncertek jók, a fellépők változatosak voltak.
17
Rövidhírek
XXXVIII. évf. 6. szám
Rövidhírek Kari hírek: A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar két oktatója (Kalaus György és Hórvölgyi Zoltán) is elnyerte a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Konferencia Emlékérmét, amelyet egyetlen alkalommal, 2011-ben, a TDK 60. „születésnapján” összesen 200 főnek ítélt meg az Országos Tudományos Diákköri Tanács. Az ünnepélyes átadó rendezvényre 2011. október 27-én kerül sor az ELTE Gólyavár Rendezvényközpontjában. A rendezvény főelőadója Dr. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, aki a „A tudományos diákkörök és a tudományos utánpótlás” címmel tart előadást. Lezárult a demonstrátori pályázat. Őrvendetes hír, hogy karunk hallgatói nagy számban jelentkeztek a Tanszékek által meghírdete oktatási feladatokra. A tanszéki javaslatok alapján 55 hallgató kapo megbízást, az alábbi bontásban: Alkalmazo Biotechnológia és Élelmiszertud.Tsz. 9 fő, Fizikai Kémia és AnyagtudományiTsz 10 fő, Kémia és Környezeti FolyamatmérnökiTsz. 6 fő, Szerves Kémia és Technológia Tanszék 16 fő és Szervetlen és Analitikai KémiaTsz. 14 fő.
Nagyvilág: A HÖOK elutasítja az önköltséges képzést és a hallgatói szerződést "Azt gondolom, a jövő a felsőoktatásban van, így direkt megtakarítás helyszíne nem lehet" - mondta Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke szeptember 21-ei sajtótájékoztatóján, melynek aktualitása a tegnapi csaknem két és fél órás egyeztetés volt, ahol az új felsőoktatási törvény koncepciójáról ese szó a felsőoktatásban érinte szervezetek és az oktatási államtitkárság közö . A véleményezés jogáért fogtak össze az egyetemek A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem közös, szeptember 22-én kiado közös állásfoglalásában sürgeti: a felsőoktatási törvény szövegtervezete csak azután kerüljön a kormány elé, hogy azt és a kapcsolódó jogszabályokat, mellékleteket a megfelelő fórumok véleményezték és a törvényszöveget ezek alapján véglegesíte ék.
18
Rövidhírek
2011. Október
Hoffmann Rózsa: lesz államilag finanszírozo jogászképzés A jogász- és a közgazdászképzésben is lesznek államilag finanszírozo helyek - jelente e ki szeptember 23-án, Szombathelyen Hoffmann Rózsa. Az oktatásért felelős államtitkár a korábbi sajtóhírekre reagált, melyek szerint a gazdasági és társadalomtudományi szakok többségére már nem vennének fel állami ösztöndíjas hallgatókat. Javaslatai figyelembevételét kéri a kormányza ól az MRK A Magyar Rektori Konferencia (MRK) Elnöksége egyetért és támogatja a felsőoktatási törvény koncepciójával kapcsolatban hat egyetem - a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem - rektora által kiado nyilatkozatban foglaltakat. Mint írták: megértik, hogy nem megkerülhető a felsőoktatás jelentős átalakítása, ám nyomatékosan kérik, hogy a kormányzat vegye figyelembe észrevételeiket. HÖOK: munkajogi hibáktól hemzseg a felsőoktatási tervezet A Nemzeti Felsőoktatási Törvényterveze el kapcsolatos munkajogi észrevételeit foglalta össze a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerkesztőségünkhöz szeptember 26-án elju ato közleményében. Véleményük szerint számtalan munkajogi hiba található a tervezetben. Drasztikus intézkedések várhatók a felsőoktatásban A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) új felsőoktatási törvény koncepciójának modellszámítása szerint a jövőben 40 százalékkal csökkenne az államilag támogato ak - új nevükön: állami ösztöndíjasok - száma, mely főként a bölcsész, a gazdasági és a társadalomtudományi szakokat érintené. A jövőben pénzbe kerülne a tantárgyak újrafelvétele is, a külföldön munkát vállalóknak pedig a tanulmányaik teljes összegét vissza kellene fizetniük az államnak . Több száz egyetemista tüntete Pécse Több száz pécsi egyetemista tiltakozo szeptember 30-án, a felsőoktatási koncepció ellen. A békés demonstrálók gyertyákkal vonultak végig a belvároson, majd a Szent István téren elénekelték a Himnuszt - írja a pecsistop.hu. Forrás: edupress.hu
19
XXXVIII. évf. 6. szám
Interjú
Az egyetemista bulik mindig nagyon jók! - beszélgetés Ganxsta Zolee-val Ganxsta Zoli neve azt hiszem az egész ország számára ismert. Vannak, akik szeretik, vannak, akik nem, de a valódi énje nem olyan, mint azt sokan gondolnánk. A vele folytatott beszélgetés alatt megpróbáltam lerántani a leplet a kemény fiúról, és kideríteni, milyen is ő valójában. Azt hiszem ez részben sikerült, és ha megengedtek egy személyes véleményt, kellemesen csalódtam. • Kalocsai Réka írása Először is megérkeztem az interjú helyszínére, azt várva, hogy a bemutatkozás a következőképp fog zajlani: Csááá, Ganxsta Zoli vagyok. Mondanom se kell, nagyon meglepődtem, amikor így mutatkozo be: „Szia, Zana Zoltán vagyok.”.
Voltatok már valamelyik évben i , a BME egyetemi napokon?
Szerinted az emberek a zenekar mia jönnek ki, vagy csak azért, hogy téged láthassanak?
Igen voltunk már, és nagyon tetsze . Az egyetemista bulik mindig nagyon jók. Csak idén volt egy kis probléma, mert máshol van a sátor, és alig találtam ide. Na de komolyra fordítva a szót, nagyon szeretünk ide jönni, nagyon jó visszajelzéseket kapunk, és tényleg olyan a közönség, amiért érdemes újra és újra visszajönni.
Hát igazából ez a három nap szinte egy fesztiválnak tekinthető, vagyis minden nap más zenekar lép fel. Biztos vannak olyanok, akik csak mia unk jönnek ide, de az emberek eleve azért vannak i , mert van egy rendezvény. Aztán ha valamelyik zenekar tetszik, akkor megtelik a helyiség. Szerintem ezt így lehet lemérni, de azért messzemenő
20
2011. Október
következtetéseket levonni ebből nem lehet. Elég szókimondó dalszövegeitek vannak.
Ki dönti el, hogy mi az, ami közönség elé kerülhet, és mi az, ami nem? Hát mondjuk én, amikor megírom azt a dalszöveget. Ez egy olyan dolog, amin nem szoktunk gondolkozni. Igazából amit el akarunk mondani, azt elmondjuk, és ahogy akarjuk, úgy mondjuk el. Nem szoktuk saját magunkat cenzúrázni. Ez egy ilyen zenekar, ez egy ilyen műfaj, szerintem ez maximálisan belefér. Pont annyi van benne abból, ami nem szalonképes, amennyi kell. Nincs túlerőltetve, nincs direkt belerakva csak azért, hogy kemények legyünk. Ez butaság lenne. Ahogy jön a szöveg, úgy írom meg, úgy adjuk át a közönségnek. Nem cenzúrázzuk magunkat, másnak meg pláne nem engedjük.
Azt hiszem, mindenkiben felmerül a drog és az alkohol kérdése. Nektek meggyűlt már a bajotok ezekkel a szerekkel? (Egy korty sör után): Azt se tudom, miről beszélsz. Én nem ismerem ezeket a szavakat.
Interjú
Hát, mit mondjak neked erről… Igazából, én felesküdtem valamire, amikor elkezdtem csinálni ezt az egész dolgot, és ahhoz megpróbálok hű maradni, különben szemen köpném magam a tükör elő . Amit én elkezdtem csinálni annak idején, azt a vonalat viszem tovább, és ahhoz leszek hű mindig, bármi történik, bármilyen törvények születnek, bármilyen tendencia jön, én nem fogok a trendekkel törődni. Én azt hiszem, amire felesküdtem, és amiről én azt gondolom, hogy helyes és jó. Csinálunk egyfajta műfajt, egyfajta zenét, amihez tartozik egyfajta viselkedés, egy a itűd, és ezen nem szeretnék változtatni. Mindegy, hogy 30 évesek vagyunk, vagy 40, vagy 50, vagy 60, teljesen mindegy, ez a dolog nem korfüggő, hanem emberfüggő, és én egy olyan ember vagyok, aki így viselkedik, ahogy, és kész.
Szerinted minek köszönheti a zenekar, hogy ennyi év után még mindig talpon van? Elsősorban a közönségnek, merthogy eljönnek a bulikra, és azért elég komoly közönségünk van. Ez azt jelenti, hogy működik a koncertezés, működik a zenekar, csináljuk az új lemezeket. Mindig van új mondanivalónk, tehát nem az van, hogy kifogytunk az ötletekből és azt mondjuk kész, ennyi, nem megy tovább. Szeretjük ezt csinálni és ez a legfontosabb, hogy elsősorban magadat szórakoztasd. Ha írsz egy dalt, nem azon kell gondolkodni, hogy a közönség melyik rétegének tetsszen. A lényeg, hogy jól érezd magad a színpadon miközben énekled, és akkor ez átjön a közönségnek is. Ha nem, akkor o baj van, akkor rétegzene marad.
21
Interjú
Mondjuk azért a miénk valamilyen szinten rétegzene, annak ellenére, hogy voltak felkapo időszakaink, amikor a rádiók is játszo ák a számainkat. Szert te ünk egy olyan pozícióra, ami marha jól működik, mégse le ünk olyanok, mint mondjuk Ákos. Nem is szeretnék olyanok lenni. Mi önmagunk maradtunk.
XXXVIII. évf. 6. szám
Közismert a barátságotok Lukács Lacival. Honnan jö ez az ismeretség? Mi úgy találkoztunk annak idején, hogy én a Sex Action-nek voltam a dobosa, ami egy rock zenekar volt, és a mi elő zenekarunk volt a Tankcsapda egy turné során. Ez mára már megfordult, de én ezt el is ismerem, amit Lukács Laci csinál, azt nagyon profin csinálja. Baromi jó ötletei vannak, nagyon jó szövegeket ír, irtó jól forog az agya, az is egy tök jó út, amit ő választo . De egy teljesen másik, mint az enyém. Ő azt csinálja, hogy csak mint Tankcsapda, csak mint zenekar van jelen, én meg elkezdtem ezt a majomkodást, már csak akaszto ember nem voltam a médiában, viszont hű maradtam önmagamhoz. Laci el is mondta, hogy tetszik neki, hogy én csinálom ezt a bohóckodást – amit ő egyébkétn nem vállalna -, viszont nem léptem ki a bőrömből. És ez nagyon fontos.
Még sosem gondolkodtatok azon, hogy együ dolgozzatok?
Te az életben is olyan „kemény” vagy, mint a színpadon? Jaj, ez butaság. Én soha nem kezdeményezek balhét. Olyan srác vagyok, aki ha kell, oda áll bárki elé, tehát nem beszélek a levegőbe, de nem kell i fölöslegesen keménykedni. Az a lényeg, hogy érezzük jól magunkat, ezért jö ünk a Földre. Szerintem mindenki ezért van i , és nem kéne zavarni egymást ebben.
22
Figyelj, megmondom őszintén, én nagyon szívesen működnék együ a Tankcsapdával, de nem hiszem, hogy ők bármilyen dologra kaphatóak. Ők azért nagyon szigorúan betartják, hogy nem mennek sehova, a zenélésen, koncerteken kívül nem szerepelnek. Én ezt tiszteletben tartom, és nem is zaklatom őket ilyennel.
Mihez kezdenétek akkor, hogyha holnaptól nem zenélhetnétek? Jó kérdés, nem tudom, mit csinálnék. Ami
2011. Október
még érdekel az a sport bizonyos szegmensei, de hát arról meg már lekéstem. Mai napig jégkorongozom, de az egy másik kategória. Ha nem zenélhetnék, akkor azt vennék el tőlem, ami az életem. Amúgy nem tudom mit csinálnék… csavargónak mennék talán…
A kezdetek kezdetén a szülők mit szóltak hozzá, hogy a kisfiuk rock zenész szeretne lenni? Amikor elkezdtem muzsikálni, akkor még nem komolyan csináltam, hanem csak hobbi szinten, volt punkság meg játszo am mindenféle zenekarban. Akkor azt mondták, hogy ááá… Zolika majd kinövi. Aztán eltelt tíz év, és akkor jö a hát, Zolika talán majd kinövi. Eltelt még tíz év, aztán már azt mondták, hogy húha Zolika ezt már nem fogja kinőni, i baj lesz…
Interjú
áll, hogy jössz, mész, koncertezel, bulizol, csajozol, berúgsz, aztán fetrengsz valahol, és ezért kapod a pénzt. Ez azért elég felületes igazság, valójában rengeteg há érmunka van. Nagyon sokat kell dolgozni azért, hogy egyáltalán eljuss odáig, hogy felállhass a színpadra. Addig, amíg egyedül vagy, tök jó, mert este bulizol, reggel hatkor kerülsz ágyba, aztán délután négyig hemperegsz o hon. Aztán minden indul elölről. Amint családod van, feleség meg gyerekek, ezt már nem teheted meg, sokkal nehezebbé válnak a dolgok. Vannak tehát ennek a szakmának is hátulütői, viszont az tök jó, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, és ez kevés embernek adatik meg.
Szabadidőtökben a saját zenéteket szoktátok hallgatni? Dehogyis, nem vagyok én Kozsó… az ő szokása ez. Nagyon gáz szerintem. Meg kell csinálni, és amikor elkészült, meg kell hallgatni egyszer, és eldönteni, hogy valóban kész van-e az anyag, aztán fel kell tenni a polcra. Nem kell a tükör elé állni és mondogatni magadnak, hogy hú de jó vagyok… nagyon király…nagyon gyökér dolog lenne…
Elég rohanó ez az élet, nem? Hát elég sok munka van vele. Az emberek nagy része azt hiszi, ez a szakma csak abból
Hogyan látod a zenekar jövőjét? Fényes, csili-vili, komolyan mondom. Most csináljuk az új lemezt, nagy lendületben van a csapat, járunk koncertezni. Teljesen biztos vagyok benne, hogy még sokáig látha ok bennünket a színpadon.
23
XXXVIII. évf. 6. szám
Tudomány
Emlékek őrei Ha egy idegen megkér arra, hogy mutatkozzunk be, akkor a nevünk esetleg korunk és születési városunk - mellett arról fogunk beszélni, hogy mit szeretünk, mi érdekel, és mi az, ami teljesen hidegen hagy. Mindenkit az ízlése, véleménye, és személyisége határoz meg. De mi történik, hogy ha ezek egyik napról a másikra 180°-os fordulatot vesznek? A tükörbe nézve akkor is önmagunkat látjuk? • Mészáros Csilla írása Évekkel ezelő a 7 hónapos Carter Fallottetralógiában szenvede , mely egy súlyos veleszülete szívfejlődési rendellenesség. Az új szívét egy alig egy éves fiútól, Jerrytől kapta, aki a fürdőkádba fulladt. A műtét után az addig félénk Carter viselkedése megváltozo . Amikor Carter először találkozo Jerry édesanyjával, odaszaladt hozzá, átölelte, és annyit mondo neki, hogy „Minden rendben, Anya”. Hasonlóan meglepő, hogy a templomban elrohant a saját családjától, hogy Jerry édesapja ölébe üljön, noha elő e még soha nem lá a a férfit. De nem csupán a természete, hanem egészségi állapota is változo . A petyhüdt bénulás jelei jelentkeztek bal oldalán, melyre elő e sosem volt példa, azonban Jerry születése óta szenvede tőle. Egy 47 éves, kaukázusi férfi szívelégtelen-
24
ségére egy 17 éves afroamerikai fiú szíve jelente e a megoldást. A fiatal fiú nagyon tehetséges hegedűművész volt, és amikor az utcán lelő ék, a hangszerét szorongatva halt meg. A férfit eleinte nagyon zavarta, hogy egy afroamerikai szívét kapta meg, noha a munkahelyén főleg afroamerikaiakkal volt körülvéve. A felesége szerint a műtét után megváltozo a férfi hozzáállása, és életében először hívta át a munkatársait vacsorára. Azóta az öntödei munkásnak új hobbija is akadt, méghozzá a klasszikus zene hallgatása és játszása, pedig a szervátültetés elő ki nem állha a ezt a stílust.
A legmegrázóbb talán mégis egy 8 éves kislány története, aki egy 10 éves lány szívét kapta meg. A kislányt a műtét után valósághű rémálmok kezdték gyötörni, melyben a támadó megöl egy lányt. A szülők elkeserede ségükben pszichiáterhez vi ék a lányukat. A szakembernek azonban meggyőződése volt, hogy nem szimplán élénk álmokról volt szó, hanem valódi emlékekről. Mint utóbb kiderült, a 10 éves donort meggyilkolták. A visszatérő álmok lehetővé te ék a te es azonosítását, akit a rendőrök sikeresen el is fogtak.
2011. Október
A fenti történetek egy 2002-ben megjelent tanulmányból származnak, melyet Dr. Paul Peasell publikált 150 szívátültete páciens, valamint a donorok hozzátartozóinak kikérdezése után. Dr. Peasell publikációjában a felek egymástól függetlenül nyilatkoztak. A történetek hitelessége még így is megkérdőjelezhető, mert bár a kórházi rendszer tiltja, hogy a recipiens bármilyen információt kaphasson a donorról, a műtét után gyakran találkoznak a családok. Tekintsünk most e ől el, és feltételezzük, hogy a befogadó tényleg semmit nem tud arról a személyről, akinek az életét köszönheti. Akkor mivel magyarázhatóak az ízlésbeli, viselkedésbeli változások? És miért csak néhány ember tapasztalja? Egyesek szerint az érzékenységgel áll öszszefüggésben, míg mások szerint azon múlik, hogy ki mennyire van összhangban a testével. Abban viszont mindkét csoport egyetért, hogy létezik a sejtszintű memória. Ez azonban nem összekeverendő a memóriasejtekkel, melyek a specifikus immunválaszban játszanak szerepet. Akkor mégis miről van i szó? A sejtszintű memóriát azóta tartják lehetségesnek, mióta kiderült, hogy a neuropeptidek nem csak az agyban léteznek, hanem a test összes sejtjében. A neuropeptidek a neuronok által kibocsáto sejtközi hírnökök, melyeken keresztül az idegsejtek egymással (és ezek szerint a test többi sejtjével) kommunikálnak. Ezek a peptidek meghatározo módon befolyásolják az agyi tevékenységet, és különösen nagy szerepük van a fájdalomcsillapításban, a tanulásban és a memóriában. De (és ez egy meglehetősen nagy de) nem bizonyíto , hogy tényleg képesek-e emlékek táro-
Tudomány
lására a különböző szervekben. A sejtmemóriát sosem tanulmányozták kontrollált körülmények közö . Az elmélet támogatói félnek, hogy az intézmények módosítanák az eredményeket, míg a szkeptikusok nem hajlandóak kutatást végezni egy olyan teóriát illetően, amit alapjaiban megvetnek. Szép hozzáállás, mit ne mondjak… Mint minden elméletnél, i is vannak alternatív változatok. A legegyszerűbb a „pletykafészek” teória, miszerint a pácienst befolyásolja az információ, amit altatás ala hall a nővérek beszélgetéséből. Egy másik verzió a droghatás, mely azt állítja, hogy az immunszuppresszív gyógyszerek mellékhatásaként jelentkeznek a változások. Ember legyen a talpán, aki ennyi információ alapján megmondja, hogy melyik félnek van igaza. Szerintem érdemes lenne kutatásokkal a végére járni, és valamelyik oldal igazát véglegesen bizonyítani. Kár, hogy az én véleményem nem sokat nyom a latban… Tudtad? Az elmélet, miszerint a sejtek képesek emlékek tárolására, nem új. A tudományos-fantasztikus írók már az 1800-as években papírra vete ek hasonló történeteket, pedig akkor még nem is tartották lehetségesnek a szervátültetést. Az ötlet valószínűleg csak az 1920-as években vált népszerűvé, amikor megjelent Maurice Renard Les Mains d’Orlac c. könyve. A mű főszereplője egy zongora virtuóz, aki elveszti a kezeit, és helye ük megkapja egy gyilkosét. A főhős persze a kezek hatása alá kerül, és maga is gyilkossá válik.
25
EZK
XXXVIII. évf. 6. szám
Napelem-készítés a laboratóriumban Először tisztáznék egy közkeletű félreértést: a napelem, más néven fotovoltaikus cella a napfényből közvetlenül állít elő egyenáramot, szemben a napkollektorral, ami a napfény hőjét gyűjti össze, és vizet melegít vele. A napelem működési elve a félvezetők tulajdonságain alapszik. Leegyszerűsítve, a lényege, hogy a szilícium-lap kristályrácsába bizonyos anyagokat adalékolva egy olyan réteget hozunk létre a rácsban, melyből a napfény hatására elektronok lépnek ki és vándorolnak a másik oldal felé, ahonnan egy vezetékrendszer segítségével szedjük le a kapott áramot. • Koczóh Levente írása Egy korábbi félévben részt ve em egy olyan laborgyakorlaton, amely során magunk is működő napelemet hoztunk létre. Emlékezetes élmény volt, nagyon élveztem. Elgondolkodtató azonban, hogy az eljárás meglehetősen bonyolult, időigényes, különleges körülményeket, veszélyes vegyi anyagokat és rengeteg energiát igényel. Többek közö ez is magyarázza, hogy miért olyan drágák ezek az eszközök - amelle , hogy az alapanyag, a szilícium ilyen nagy tisztaságban előállítva maga se épp olcsó. Alább a laborgyakorlatról készült jegyző-
26
könyvem szerkeszte változata alapján ismertetem a napelem-készítés lépéseit. Mivel atomnyi mérettartományban hajtunk végre gyártási lépéseket, rendkívül fontos, hogy ne érje semmi szennyeződés a készülő példányt. Ezért a gyártás nagy része egy ún. tisztaszobában zajlik, ami azt jelenti, hogy folyamatosan fölülről lefelé levegőt fújnak át a szobán, hogy még por se keringhessen o . Csak megfelelő öltözetben lehet belépni oda, az érintéskor rákerült zsiradékot folyton le kell mosni, és még a felhasznált víz is membránszűrővel frissen tisztítva kerül alkalmazásra. Felületi strukturálás Elsőként a felület strukturálását végeztük el, mert így nagyobb hatásfokkal képes hasznosítani a beeső napfényt a napelem, kevesebbet ver vissza belőle (csak 10%-ot, ez az ARC réteggel tovább csökkenthető). Kb. 50 µm magas kis piramisokat készítettünk az anyag felületén azzal, hogy bemarásokat képeztünk a piramis oldalán. Ezt az teszi lehetővé, hogy a kristályt a különböző irányokba eltérő módon marja a vegyszer. HNA marószert alkalmaztunk, ami salétromsavból (oxidál), hidrogén-fluoridból (lemarja az oxidot) és ecetsavból álló keverék. A gyártási műveleteket félvezető tisztaságú vegyszerekkel végeztük. Első lépésként letisztíto uk a szeletet, majd lemartuk róla a natív oxidot, utána elvégeztük a strukturá-
2011. Október
lást. Ezután leöblíte ük és szárazra centrifugáltuk. Megmértük a reflexióját (beeső fotonok száma – elnyelt fotonok száma). A tiszta tükör reflexióját 100%-nak véve ez 10%-nak adódo . Vastagoxid-növesztés A mérés elején minősíte ük az alapanyagot. Elsőként ún. melegtűs méréssel megállapíto uk, hogy n- vagy p-típusú adalékolású szele el volt dolgunk. Ez a mérés azon alapszik, hogy hő hatására a félvezetőben termikus generációval lyuk-elektron párok keletkeznek, amelyek diffúzióval távolodnak a meleg pon ól, így nő a vezetőképesség, és a mért feszültség előjeléből következtethettünk a típusra.
Az adalékolás erősségét négytűs méréssel kaptuk: 4 tűt engedtünk rá, melyek egy négyzet csúcsain helyezkedtek el, és 1 mA áramot veze ünk át rajtuk, miközben mértük a feszültséget, ebből pedig négyzetes felületi ellenállást tudtunk számolni, mely az ohmos ellenállás ln 2-szerese. A szilíciumszeletre növeszte szilícium-dioxid réteg hármas feladatot lát el: egyrészt passziválja a felületet, hogy o ne jöhessen
EZK
létre felületi rekombináció, másrészt maszkolásnak is kiváló, harmadrészt ez képezi a már említe antireflexiós réteget. A szilícium és az oxigén reakciója a hőmérséklet növelésével exponenciálisan növekvő mértékben megy végbe, így 1100 oC-on dolgoztunk. Az oxidréteg a felülethez képest 60%-ban kifelé, 40%-ban befelé növekszik, ahogy az oxigén behatol a rácsszerkezetbe. Az oxidréteg és a szilícium határán sajnos maradnak betöltetlen elektron-helyek, ami fogyasztja az elektront, de ez elkerülhetetlen veszteség. Az oxidnövesztésre a száraz módszer kiváló minőségű oxidot szolgáltat, a nedves viszont tized annyi idő ala növeszt ugyanolyan vastag réteget. A különbséget a víz bomlásával keletkező H+ és OH- ionok adják, amik fellazítják a kristályrácsot, így az oxigén könnyebben behatol, viszont benne is maradnak. Úgy próbáltuk elérni az optimális megoldást, hogy először 10 percig szárazon, majd 30 percig nedvesen, majd 10 percig szárazon növeszte ünk oxidot. Oxidvastagság mérése a kísérő fél szeleten: rácsöppente ünk HF-ot, ez egy krátert mart bele, majd a kráter peremen a különböző vastagságú oxidrétegek eltérő fényvisszaverése alapján megbecsültük az oxidvastagságot. o Az alját lelakkoztuk és 130 C-on ráége ük a lakkot, helykijelölés céljából. Adalékolás bórdiffúzióval A nem-lakkos feléről lemartuk az oxidot, adalékolással elkészíte ük a p-n átmenetet. A lakk megvédi az oxidot a másik felén az oldószertől, az oxid pedig a diffúziótól. Az n adalékolás i foszforral készült, ami beleköt a Si-rácsba az 5 vegyértékével, így a
27
EZK
plusz egy elektronja felszabadul, és létrejön egy szabad elektron és egy helyhez kötö pozitív töltés. Mi p adalékolást végeztünk, bórral, amely 3 vegyértékkel köt be a rácsba, ehhez elszív egy elektront a szilíciumtól, amivel egy lyuk keletkezik, a bórból pedig egy helyhez kötö negatív töltés. A p réteget úgy hozzuk létre az n-adalékolt szeleten, hogy megfelelő mennyiségű bór adalékolása után egyszerűen túlsúlyba kerül a szelet adalékolt felén a p-jelleg. Az átmenetnél létrejön egy ún. kiütö réteg, amelyben az lyukak és az elektronok nyugalmi állapotban rekombinálódtak, és csak helyhez kötö töltések maradtak, egyik oldalon a pozitív, másik oldalon a negatív. Ez egy térerősséget eredményez, ami mozgatja a szeleten belül a töltéshordozókat. A fény hatására képződő elektron-lyuk pároknak diffúzióval el kell jutniuk ebbe a régetbe, ahol szépen szétválnak, így folyik az áram. Az adalékolást kétlépéses diffúzióval hoztuk létre. Elsőként felgőzöltük rá a bórt, második lépésben pedig hő hatására behajto uk, és egyú al oxid is nő rá, ARC réteg gyanánt. Ezután minősítés következett, hogy sikerült-e. A melegtűs mérés kimuta aa, hogy a felső réteg tényleg p-típusúvá vált, a 4 tűs mérés során pedig a feszültségszintet is megállapíto uk (13 mV). Fotolitográfia és fémezés Elkészült a fotolitográfia is: lelakkoztuk, a lakkra UV-fénnyel rávilágítottunk egy maszkon át, beége ük, majd az így kapo képet előhívtuk a lakk leoldásával. A lakk leoldódik a hátoldalról is. Pozitív fotoreziszt lakkot alkalmaztunk: ahol UV-fény éri, o acetonnal oldhatóvá válik, és előhíváskor leoldódik (ablaknyitás). Ezekről a helyekről
28
XXXVIII. évf. 6. szám
lemartuk ARC réteg oxidját is, hogy a fémezés majd közvetlenül az adalékolt szilíciumhoz érjen. Ezután a fémezés jö . Első lépésben vákuumban wolfram izzókon hevíte ünk nikkelt , hogy elpárologjon és aztán a szeletre csapódjon, az ablakkal rendelkező előlapra, kb. egyenletes vastagságban. Ezután eltávolíto uk a nikkelt azokról a helyekről, ahova nem kelle , tehát az ablakot kive ük mindenhonnan. Ezt úgyneveze li -off megoldással értük el, úgy, hogy a felesleges fémezés ala i lakkot leoldo uk, így a nikkel is lejö vele együ .
Ezután nikkelt galvanizáltunk rá, ami a már meglévő gőzölt nikkelen tapadt meg. Erre pedig rezet galvanizáltunk, ami a kontaktos réteg szerepét játszo a. A fémezést kémiai ónozás te e teljessé, amely védőréteget képze a rézen. Hasonló fémezést kapo a hátoldal is, csak réz nélkül. Ezzel elkészült a napelem. A bemutato gyártástechnológia nem épp a legkorszerűbb, a '70-es évek végének technológiai szintjét tükrözi. A mai eljárások nagy léptékben, gépesítve működnek, és sokkal jobb hatásfokú cellákat eredményeznek (kb 20%, szemben a mi 7%-unkkal). Maga a technológia elve azonban nem változo olyan sokat, így érdemes megismerni ezt a változatot.
2011. Október
Demonstráció
29
XXXVIII. évf. 6. szám
Gazdaság
Pénzsziva yú
- avagy a láthatatlan birodalom ereje Sokunkban felmerülő kérdés, hogyan és hova tűnik el az a rengeteg pénz, amelyet a magyar emberek munkája megteremt, vagy amelyet az elmúlt években kölcsönök formájában az állam felvett. A megszorítások és hitelek ellenére a pénzügyi stabilitás nem nőtt, az életminőségünk nem javult jelentősen. • Zemplényi Zalán írása Az is elgondolkoztató, hogy míg 2006 és 2008 közö ömlö az országba a pénz, annak ellenére, hogy az államadósság és az államháztartás éves hiánya és munkanélküliség magas, a gazdasági növekedés pedig lassú volt. Az országban pedig megszorításokat veze ek be, ami világossá te e, hogy gyors növekedés még jó ideig nem várható. Természetesen Magyarország ezzel a problémával nem volt egyedül, akadtak sorstársaink szép számmal. Miért áramlo mégis
be a pénz megállás nélkül az országba? Mielő a konkrétumokra rátérnénk, ismerkedjünk meg röviden a pénzügyi gazdaság mai természetével. Kiindulópontként válasszuk két részre a gazdasági tevékenységet. Reálgazdaságra, amely termékek és szolgáltatások kereskedelmét jelenti, és pénzpiaci műveletekre, azaz hitelezésre, értékpapír kereskedelemre, devizakereskedelemre, stb… A ke ő méretének viszonyáról eltérőek a becslések, de egyes szakemberek szerint a pénzügyi tevékenység 250-szer nagyobb, mint a reálgazdasági, azaz teljesen dominálja azt. Miért veszélyes ez az irtózatos pénzügyi dominancia? Azért, mert a valós termelő és szolgáltató folyamatok által előállíto termékek értéke meg sem közelíti azt a pénzmennyiséget, amilyen értékben értékpapírokat a pénzvilág urai létrehoztak. Mit jelent ez? Azt, hogy ha minden anyagi és szellemi tulajdont összeadnánk az egész világon, akkor ennek az összértéke meg sem közelítené azt a pénzmennyiséget, amelyet valójában ma már csak a számítógépeken létező virtuális értékpapírok képviselnek. Tehát csak a számítógépeken létező pénzről van szó! Ennek egyik szélsőséges esetéről, az ún.
30
2011. Október
kockázati felárról (CDS) a Kémlelő egy későbbi számában bővebben is fogok majd írni, de annyit már most elárulok, hogy bizonyos spekulánsok kitalálták, hogy milyen célszerű lenne megbecsülni, milyen nagy a kockázat arra nézve, hogy az ado ország fizetésképtelenné válik. Ennek van is értelme és létjogosultsága, azonban a pénzvilág urai ezekből a kockázatokból értékpapírokat gyárto ak! Hol van minderre a fedezet? A válasz az, hogy nincs rá fedezet. Nem létező pénzzel és értékekkel folyik a kereskedelem, milliók kárára. Ha létezik egy erő, amely ekkora hatalommal bír, akkor egyszerű lesz megérteni, hogy a médiában miért nem hallani ilyesmiről, és miért csak néhány globalizációellenes közgazdász pedzegeti a pénzimpérium, egy globális pénzhatalom létét. A pénzvilág urai számára az ideális állapot az, ha létükről nem tudnak, hiszen így azt tehetnek, amit csak szeretnének. Ami ugyanis nem létezik, az ellen nem lehet küzdeni. Talán visszamentem „Ádámig és Éváig”, de ezután nem lesz hihetetlen, hogy a magyar emberek pénze egy precízen kidolgozo sziva yúrendszeren keresztül tűnik el az országból.
Lássuk ennek a sziva yúnak a működési mechanizmusát Magyarország példáján keresztül! Vegyük egy ország jegybankját. Legyen ez francia, angol, német vagy bármelyik, ahol a jegybanki alapkamat alacsony. (Az euró
Gazdaság
zónában egységes alapkamatot alkalmaznak.) A létrehozo pénzügyi szabályoknak megfelelően ez a külföldi jegybank a tartalékát, amelyet Magyarországra hoz, kizárólag a kereskedelmi bankokhoz helyezheti el. A kereskedelmi bankok pedig a magyar jegybankban, a Magyar Nemzeti Bankban helyezik ezt a pénzt. (A kereskedelmi bankok náluk elhelyeze betétek egy részét kötelesek a jegybankban elhelyezni.) A lényeg most következik: a magyar jegybank pedig csak külföldön helyezheti el a tartalékát. Tehát visszaküldi az ide érkeze pénzt oda, ahonnan ide érkeze . Igen ám, de míg 2009-ben az Európai Unióban az alapkamat 2% volt, Angliában 1,5%, addig Magyarországon 7-8%. Azaz a külföldi jegybanki tartalék Magyarországon 7-8% kamatot „vágo zsebre”, addig a Magyar Nemzeti Bank külföldön mindössze 1,5-2%-
ot. A különbözet távozo az országból. Ez a külföldi jegybankok tiszta nyeresége, a magyar emberek kárára. Tehát Magyarország terhére az Európai Unió központi bankjai spekulálnak. Azaz így áramlik ki a magyar emberek jövedelme. De még nincs vége a történetnek! A kamatokra fizetendő pénzt elő is kell teremteni
31
XXXVIII. évf. 6. szám
Életmód
valahonnan. Ezt az állam vagy kigazdálkodja, vagy kölcsönt vesz fel. Magyarország 2008-ban honnan ve fel újabb hiteleket? Az IMF-től és az Európai Uniótól. Honnan?! Jól olvastátok, az Európai Uniótól. Az Európai Unió ezt a pénzt a külföldi jegybankoktól veszi fel, majd hitelként Magyarországra folyósítja, mi pedig visszaadjuk kamatként a külföldi jegybankoknak. Tehát a felve hitel egy része arra szolgált, hogy a nálunk elhelyeze pénz kamatait fizessük, miközben a felve hitel kamatait is törlesztenünk kell, emelle a kölcsönt vissza is kell fizetnünk. Ráadásul, mivel az országot alacsony költségvetési hiánya ellenére kockázatosnak, „rossz adósnak” ítélik, így a
hitelkamatok is magasak. Tulajdonképpen Magyarország részben a saját pénzét veszi fel kölcsönök formájában. Természetesen nem csak Magyarország a vesztese a regnáló pénzpiaci rendszernek, hanem még számos magas alapkamattal rendelkező ország. Ugye milyen hatékony ez a rendszer? A mechanizmus kidolgozói magukat teremtőnek érezve, hátradőlhetnek, „a Gép forog, az Alkotó pihen”. / Felhasznált irodalom: Varga Istvánnak, a Magyar Adófizetők Országos Szövetsége alelnökének előadása/
Incredible India – Juley Juley Csörög a telefon, anyukám hív. Felveszem. „Kislányom lehet menni Tibetbe önkéntesnek.” „Jó, megyek!” Pár meeting után el is dőlt, én tényleg megyek, bár Indiába, de a tibeti határra. Megkezdődtek hát az előkészületek. • Csullag Eszter Rita írása A terv úgy indult, 4 hét önkéntesség, tehát a repülőjegyet ennek megfelelően kelle lefoglalni. Ez volt az első harci feladatunk. Szerencsére viszonylag olcsón sikerült repülőjegyet vennünk, bár kicsit tarto unk az ukrán légitársaságtól, de végül nem volt gond vele. Megkaptuk a szükséges ol-
32
tásokat, elintéztük a vízum és az útlevél igénylését, beszereztük a szükséges túrafelszereléseket, utána olvastunk, hogy vajon mi is vár ránk kint. (Azért beszélek többes számban, mert találtam egy útitársat is ma-
2011. Október
gam mellé.) Az előkészületek körülbelül egy hónapot ve ek igénybe, de utólag rájö ünk, Indiára nem lehet eléggé felkészülni. Utolsó este kapkodva sikerült mindent bepréselni a hátizsákba, majd másnap hajnalban irány a repülőtér. Kora délután megkezdődö a beszállás. 2 óra repülés után meg is érkeztünk Kijevbe, ahol át kelle szállnunk, és már ültünk is a Delhibe tartó járaton. 6 és fél órával később már Delhiben vártuk a következő gépünket. Pár óra reptéri ücsör-
gés után ismét felszálltunk, úti célunk ekkor már a Himalájában fekvő Leh nevezetű városka volt. Szerencsésen megérkeztünk, bár ekkora már nagyon elfáradtunk. Gyorsan fogtunk egy taxit és irány a guesthouse. A vicces kis taxisofőrünk nagyon rutinosan kerülte ki az elénk gördülő mindenféle akadályokat, nem okozo neki problémát az utca közepén álldogáló tehén sem. Még i hon megkaptuk a címet, hogy hol érdemes megszállni, úgyhogy nem is kerestünk másikat. Nagyon takaros kis hely volt, szinte már hotelben éreztük magunkat. A szoba nagyon egyszerűen volt berendezve, konkrétan egy ágy volt benne, de ez tökéletesen megfelelt
Életmód
nekünk. Mivel 3500 méterre érkeztünk, pár napot eltöltö ünk a környék megismerésével, akklimatizálódás céljából. Nem mondom az első napok igencsak megterhelőek voltak, nagyon hamar elfáradtunk mindentől és én például az étvágytalansággal is küzdö em. Na igen, az első napok Indiában. Utána olvastam a kinti helyzetnek, néztem filmeket is, tudtam mi vár rám, de erre nem lehete felkészülni. Számomra az első pár nap tényleg egy sokk volt és bevallom, nem voltam biztos benne, hogy én ezt elbírom viselni másfél hónapig. Bármerre mentem, bármerre néztem, ugyanaz a látvány fogado . Mindenhol mocsok, a szemét beteríte e az utcákat. Autók, riksák, biciklisek, gyalogosok mennek össze-vissza, közlekedési káosz volt az utcákon, megspékelve a tehenekkel, csacsikkal és a rengeteg kóbor kutyával. Fülsüketítő volt a zaj, mindenki nyomta a dudát folyamatosan, mint kiderült ez Indiában teljesen normális dolog. Az üzletek nagyon kicsik, az eladók bármerre mentek rögtön letámadtak: „Which country?”, „How are you my friend?”, „Come in!” és hasonlók, ami első nap még oké, de egy hónap után már eléggé zavaró. Az emberek alapvetően nagyon kedvesek, érdeklődőek, és ami meglepő iszonyatosan segítőkészek és nyugodtak. Nem problémáznak, stresszelnek semmin. Minden második mondtuk úgy hangzo : „No problem!” Ez a mentalitás pár nap ala átragad az egyszerű turistára is. Számomra még furcsa volt az is, hogy mindenki köszön hasonlóan, mint a koliban. Juley, juley hallatszik mindenhonnan. Eleinte azt hi em csak a sima köszönésük, de később rájö em ez
33
Életmód
egy univerzális szavuk, mert szinte minden szituációban el lehet lőni. Hozzátenném, ez csak északon Ladakh területén jellemző, délebben már a „Namaste!” használatos. I már elkezdtünk ismerkedni a helyi ételekkel is, amikkel elsőre azért meggyűlt a bajunk. Minden kaja maszalás és tele van chilivel. A maszala egy fűszerkeverék hivatalosan, de sose tudtuk meg hogy pontosan mit takar. Hamar rájö ünk, hogy a csí-
pős ételekhez bizony hozzá kell szoknunk. Lehben még mondhatni dőzsöltünk, mert nagy volt a választék, ami a későbbi utunkon elmaradt. A szálláson találkoztunk magyarokkal, akik Zanglából (ahová önkénteskedni mentünk) jö ek visszafelé és ajánlo ak nekünk egy nagyon jó kis kirándulást másnapra. Így hát másnap reggel fél 6kor találkoztunk velük az udvaron, béreltünk egy taxit, ami kint nagyon olcsó és bejártuk a környéket. Első állomásunk Thiksey volt, ahol miután felmásztunk a kolostorban, végignézhet-
34
XXXVIII. évf. 6. szám
tünk egy buddhista szertartást „puja-t” is. Ennek nagyon örültünk, mert nem minden nap van része az embernek ilyenben. Érdekes, amikor a szerzetesek két órán keresztül mormolnak különböző érthetetlen imákat, miközben teljes nyugalommal elfogyasztják a reggelijüket. A szertartás maga nem egy szigorú dolog, közben a szerzetes kiskölykök persze rosszalkodnak és a szerzetesek is azért kineve ék az el-elbóbiskoló turistákat, de megvan a maga elvont hangulata a dolognak. Ezek után folyta uk utunkat, először a környék legnagyobb gompájat néztük meg Hemisben (ez is egy kolostor), majd Stakna-ban is betértünk a gompába és végül a shey-i palotával zártuk a kirándulásunkat. Úgy általánosan elmondható ezekről a helyekről, hogy mindegyik nagyon szép, színes, és a szentélyekben van egy hatalmas buddha szobor, ami néha már ijesztően nagy. A szerzetesek kedves, tanult emberek, akik szívesen fogadják a látogatókat. Az buddhista kultúra megismerésére sajnos nem elegendő egy nap, de sikerült valamennyire betekintést nyernünk a szerzetesek életébe. Érdekességként elmondanám, hogy általában az indiai családok a legkisebb fiút adják be a rendekbe, így már 6-7 éves koruktól művelődhetnek. Bár ez csak egy napos nézelődés volt, eléggé leszívo minket, így visszaérve a szállásra rögtön kidőltünk. Következő nap Lehben nézelődtünk, felmásztunk a palotához illetve a gompához, de egyikbe se sikerült bejutnunk. Viszont egészen fellelkesültünk, hogy jól bírjuk a magasságot, úgyhogy úgy döntö ünk, következő nap hajnalban továbbindulunk és nekivágunk a himalájai túránknak…
2011. Október
Ajánló
Rolling Stone Interjúk (Chartaphilus Kiadó)
Egy könyv, ami a világ legnagyobb zenei magazinjának 40 legkiemelkedőbb interjúját foglalja össze a Rolling Stone Magazin 1967-es indulása óta. A kötetben foglalt beszélgetések túlmutatnak a sablonokon, mint a „mi lesz a címe a készülő albumnak?” illetve „várod-e a következő fellépést?”. Mélyinterjúkról van szó, melyeknek nem kis része több hónapév alatt készült el. • Fekete Fanni írása Arról szólnak, hogy nem számít, milyen mélyről kezded. Az sem számít, ha még mélyebbre jutsz. Arról is szólnak, hogy mennyire felelős az ember a környezetéért, vagy a művészetéért, ami melle elkötelezte magát. De vajon mi a fontosabb? Nincs is talán jó válasz. Olyan személyek szólalnak meg, akiknek a zenéje egy korszakot fémjelze , akikre akkor is hallgato a fiatal tömeg, amikor nem is érte e a mondanivalót. Mert Kurt Cobain is boldog volt (legalábbis azt állíto a a halála elő pár hónappal készíte interjúban), még akkor is, ha már utálta játszani a „Smells like teen spirit”-et. És a felesége szerint - egy évvel az öngyilkosság után szólalt meg - undorodo a narkósok-
tól, de nem volt elég erős, hogy ne váljon ő is azzá. De ez csak egy történet annyi más közül. Miközben az életükről, a művészetükről beszélnek, megdöbbentő esetek is a felszínre bukkannak. Ray Charles-tól Eminem-en át, a Dalai lámáig sokféle egyéniséggel – és nem csak zenészekkel - találkozhatunk. Az elbeszélésekből rájöhetünk, hogy nincs siker küzdelem nélkül, de a sikert is tudni kell kezelni, és hogy mindenki találkozik a „felebaráti szeretet” visszásságaival. Tina Turnert a fehérek gyűlölték, mert fekete, Eminemet a feketék, mert fehér. A nagyvonalú, jótékony, vallásos Bono sohasem volt képes rendezni kapcsolatát a saját apjával. Mert mindenkinek vannak hibái, hiába próbálja rejtegetni őket. Megpróbálhat változtatni, vagy továbblépni az ember, de előbb-utóbb visszaütnek a tisztázatlan érzelmek. Mert arról is szól a könyv, hogy még a lelkes játékosoknak is fel kell nőnie egyszer: „Úgy érzetem elég időt töltö em egy álomvilágban, és most már a földön kell járnom, még akkor is, ha ez szorongással, és félelemmel jár. Hamarosan minden megváltozo körülö em. Eltűntek a jelzők a költészetemből, az ívek a rajzaimból. Letisztult minden. És egyszerűvé vált” /Joni Mitchell/
35
Sport
XXXVIII. évf. 6. szám
BRINGÁZZ OKTÓBERBEN KEDVEZMÉNYESEN!
Október 1-től 31-ig minden kölcsönzés díjának a felét elengedjük! Így 4 óra kerékpározás 150 Forintba,1 nap pedig 250 Forintba kerül. Tekerj ki a Margitszigetre, vagy kerüld meg a Velencei-tavat! Egyedül, vagy a barátaiddal vár a Kerékpár kör!Kár lenne kihagyni! Kölcsönzéssel kapcsolatban keress minket bátran: Benedek András 444 Erdős Balázs 432 Hajas Marina 538 Molnár Dóra 538 Nagy Flóra 535 Sóri Péter 343 Kerékpárjaink a KRESZ előíráaának megfelelően fel vannak szerelve, egyéb kiegészítőket igény esetén díjmentesen biztosítunk!
Ütős kikapcsolódásra vágysz? Ha igen, akkor jelentkezz Te is a
VBK AMATŐR PINGPONG BAJNOKSÁGRA! A jelentkezés DÍJTALAN, és a bajnokság minden részt-vevője GARANTÁLT NYEREMÉNYBEN részesül. A VBK Amatőr Pingpong Bajnokságon részt vehet minden olyan hallgató, aki jelenleg a VBK-n tanul, és nem pingpongozik sportegyletben. Ha szeretnél érdeklődni és/vagy jelentkezni, akkor küldj E-mailt a
[email protected] címre!
36
Kolikonyha
2011. Október
Receptek Szőlős csirkemell Hozzávalók: 50 dkg csirkemell, száríto majoránna, só, bors, olaj, 15 dkg szőlő, 1 dl tejföl
szaggatjuk. A kimagozo szilvát cukorral és citromhéjjal ízesíte 2 dl vízben puhára főzzük, és melegen az elkészült morzsa mellé tálaljuk. Elkészítési idő: 50 perc
Spenótos lasagne sajtmártással Elkészítés: A húst nagyobb szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a majoránnával. A szőlőfürtöt leszemezzük, és a szőlőszemeket ke évágjuk. A felforrósíto olajban megsütjük a húst. Amikor a hús megsült, rászórjuk a szőlőt, ráöntjük a tejfölt és összeforraljuk. Párolt rizzsel tálaljuk.
Ferenc József császármorzsája Hozzávalók: 12 dkg liszt, 5 db tojás, 12 dkg cukor, 5 dkg mazsola, 5 dkg mandula, 5 dl tejszín, 8 dkg vaj, Szilvareszt: 25 dkg szilva, 8 dkg cukor, citromhéj. Keverőtálba tesszük a lisztet, hozzáöntjük a tojások sárgáját, 8 dkg cukorral, mazsolával és durvára tört mandulával ízesítjük, majd a tejszínt hozzáöntve jól összekeverjük. Végül hozzákeverjük a megmaradt cukorral felvert tojáshabot. Tepsiben felolvasztjuk a vajat, beleöntjük az elkészíte tésztamasszát, és közepesen meleg sütőben megsütjük, majd villával apróra
Hozzávalók: 25 dkg lasagne tészta, 1 kg spenót, 1 fej vöröshagyma, 1 fokhagyma, 1 kanál margarin, 20 dkg tejszínes krémsajt, 2,5 dl tejföl, só, bors, reszelt szerecsendió, 15 dkg parmezán sajt.
Egy serpenyőben hevítsük fel a margarint és dobjuk rá a felkockázo vöröshagymát, a fokhagymát és a spenótot. Sózzuk, borsozzuk és pároljuk. A mártáshoz a krémsajtot a tejföllel elkeverjük és állandó keverés melle kislángon felolvasztjuk, majd szintén sózzuk, borsozzuk és megszórjuk szerecsendióval. Egy kizsírozo formába vagy tepsibe felváltva rakjuk le a spenótos mártást, a tészta lapokat, a sajtmártást és ezt addig rétegezzük, amíg az összes hozzávaló el nem fogy. A végén szórjuk meg reszelt parmezán saj al és előmelegíte sütőbe tova 45 perc ala készre sütjük. Jó étvágyat: Barbély Gréta
37
XXXVIII. évf. 6. szám
Sport
Viccek - Doktor úr, meg vagyok róla győződve, hogy én vagyok Isten. - És mondja, hogy kezdődö ez? - Nos, először megteremte em a Napot, aztán a Földet... - Hallom, kaptál ajándékba egy Fluor Tomi CD-t. Kölcsönkérhetem? - De visszaadod? - Persze. - Akkor nem adom!!! János bácsi nekitámasztja a biciklijét a Parlament falának. Megszólítja a legközelebb álló őr: - Vigyázzon, bácsi, i nem támaszthatja csak úgy a falnak a kerékpárt, ide politikusok járnak! Mire János bácsi: - Na jó, hogy szólt, akkor lezárom. Fiatal menyecske pajzánul odabújik az urához. - Drágám, sugjál valami mocskosat a fülembe! - Konyha. A székely fiú vacsora közben így szól az anyjához: - Idösanyám, nem elég savanyú ez a káposzta. - Fiam, hát ez mákostészta. - Annak elég savanyú. Az elmegyógyintézetbe egy új orvos
38
érkezik. Megfigyeli, hogy az egyik ápolt minden reggel a szoba falához tapasztja a fülét és fél órán át hallgatózik. Egyik nap a doki odamegy hozzá, ő is a falhoz hajol, és kíváncsian figyel. - Én nem hallok semmit. - mondja az orvos. - Hát épp ez az! - feleli a beteg - És ez már hónapok óta így megy! Botorkál hajnaltájt hazafelé a részeg, miközben megállás nélkül motyog maga elé: - Jaj, csak a kígyó nevét ki ne mondjam, ó, csak ki ne mondjam a kígyó nevét... Észreveszi ezt egy rendőr. Odamegy a részeghez, megáll közvetlenül elő e, és megkérdezi: - Miért nem mondhatja ki a kígyó nevét? - Csak a kígyó nevét ki ne mondjam, csak a ... - motyog tovább a részeg. - Miért, mi a kígyó neve? - kérdi a rendőr. - Boa! A politikus beszédet tart: - Jobban fogunk élni, mint négy éve. Egy hang a hallgatóság soraiból: - Magukért nem is aggódnánk, de mi lesz velünk? Diszkóban odamegy egy srác egy csajhoz: - A haverom azt mondta, járjak veled, mert illesz hozzám. Hát úgy látom, igazat mondo . - Szerintem nem. - Sajnálom, a kétharmad az kétharmad...