Egy új szemléletű Selyemúttörténet

Egy új szemléletű Selyemúttörténet alapvonalaihoz

Felföldi Szabolcs (1975) régész– történész, az SZTE BTK Ókortörténeti Doktori Iskolájában végzi doktori tanulmányait. Kutatási területe a késő ókori Selyemút belső-ázsiai szakaszának története és régészete. A Stein Aurél életműsorozat szerkesztője.

Felföldi Szabolcs

Legutóbbi írása az Ókorban: Recenzió Susan Whitfield Stein Aurél, a selyemút felfedezője című könyvéről (2008/3).

A

tudománytörténet egyik érdekes mozzanata, hogy a mindenki által jól ismert, ősinek és már-már klasszikusnak tűnő fogalom, a „Selyemút” kifejezés valójában nem is olyan régen született meg. Ferdinand Freiherr von Richthofen báró, a német geográfia egyik legjelentősebb alakja írta le először 1877-ben a Seidenstrasse fogalmát.1 Richthofen egy olyan útvonalhálózatnak (valójában egy gazdasági, földrajzi, történelmi és kulturális komplexumnak) adott nevet, amely műve megjelenését megelőzően már több mint 2000 éve is létezett, s amelyen követek, katonák, kereskedők, szerzetesek ezrei közlekedtek, harcoltak, kereskedtek, zarándokoltak hosszú-hosszú időn keresztül, anélkül, hogy kellő földrajzi és történelmi távolságból ítélhették volna meg életük színterét. Így persze többnyire nem is ismerhették fel a számukra gyakran csak két szomszédos várost összekötő útvonalakban azt a kiterjedt, Európát (azon belül is elsősorban a Mediterráneumot) Ázsia legtávolabbi részeivel összekötő, bonyolult rendszert alkotó hálózatot, mely bár számtalan, egymástól gyökeresen eltérő kultúrájú térséget érint, mégis egy hatalmas, összefüggő, organikus egységet képez. Ezért ezek a hajdanvolt emberek nem is adhattak egységes, mindenki által érthető nevet az általuk használt útvonalnak; erre egészen a 19. század végéig, a modern geográfia tudományának megszületéséig kellett várni.2 Ugyanakkor amennyire találó Richthofen elnevezése, annyira félrevezető is,3 hiszen bár valóban ez az értékes kelme volt e kereskedelmi hálózat egyik fő cikke és valódi értékmérőként egyben mozgatórugója, a selyem mellett számos más termék is gazdát cserélt a Kínától a Mediterráneumig terjedő, több ezer kilométeres szárazföldi és tengeri úton: így porcelán, tea, fűszerek, drága- és féldrágakövek, üvegáruk, színes- és nemesfémek, fegyverek, további kelmék.4 Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a Selyemút nemcsak a kereskedelmi árucikkek, de egyúttal a kultúra, a nyelvek, a művészet, a vallási és filozófiai eszmék, az információk és az innovatív találmányok áramlásának fő ütőere is volt Ázsia és Európa között. Pontosan ez a tényező teszi a Selyemút históriáját az emberiség kultúrtörténetének kiemelkedően fontos fejezetévé.5 A Selyemút nevének említésekor többnyire mindenkinek a lassan baktató, megrakott tevekaravánok jutnak eszébe, de tudnunk kell, hogy a szárazföldi útvonalhálózat mellett legalább olyan jelentősek voltak a tengeri Selyemút útvonalai is. A két útvonalhálózat természetesen szorosan összefüggött, szervesen egybekapcsolódott. Voltak ugyan olyan történelmi időszakok, amelyekben a szárazföldi és olyanok, amelyekben a tengeri útvonalhálózat bonyolított nagyobb forgalmat, ugyanakkor a Perzsiába, Rómába eljutó termékek, de a Kína felé szállított áruk döntő többsége is egyaránt látott ló- és/vagy tevekaravánt, de egyúttal akár több hajó rakterét is. Például a selyem a Kis-Ázsia és Róma közötti távolságot az esetek többségében hajón tette meg, de a Párthus Birodalom kikerülésére is az északi stepperégión kívül csak az Indiai-óceánon és a Perzsa-öblön keresztül volt mód.6 A Selyemút szárazföldi útvonala a rendkívüli távolságból fakadóan törvényszerűen számos természeti akadályt is érintett. Az egymástól gyökeresen eltérő földraj-

29

Okor_2009_2.indd 29

2009.09.16. 14:51:34

Tanulmányok

A Selyemút szárazföldi és tengeri útvonalhálózatának vázlatos térképe

zi viszonyok, így a magashegységek, sivatagok, nagy folyók egyúttal természetes szakaszokra is osztották az utat. E nagy egységek gyakran egybeestek a politikai, közigazgatási határokkal, sőt, a karavánok működésének actio radiusával is.7 Így válhatnak e nagy szakaszok a Selyemút földrajzi felosztásának alapjává. Ez a felosztás természetesen némiképp esetleges, de talán nem áll olyan messze az egykori valóságtól. Mindennek alapján – véleményem szerint – a szárazföldi Selyemút négy nagy szakaszra osztható. Kelet felől indulva az első szakasz a szorosabb értelemben vett Kínát (azaz Kína belső területeit) átszelő rész.8 Az ókor és a kínai középkor jelentős részében két fővárosból, a Huanghe termékeny alföldjén elhelyezkedő Chang’anból és Luoyangból felváltva irányították a hol egységesülő, hol széttagolódó birodalmat. Így nem meglepő módon hagyományosan Luoyangot, illetve a ma Xiannak nevezett Chang’ant tartják a Selyemút kiindulópontjainak (avagy végpontjainak).9 A Selyemút Chang’antól Kína központi területein, Shaanxin és Gansun keresztül vezetett el a tölcsérszerűen összeszűkülő Gansu-korridorig és annak keleti végpontjáig, Anxi városáig. Anxi a szorosabb értelemben vett Kína határvárosa volt hosszú időn át, így voltaképpen Anxival zárult az út első szakasza. Anxitól a korábbi, zömében alföldi jellegű, termékeny táj merőben megváltozik: Anxitól nyugatra már a terméketlen Lop sivatag állta el egyenesen nyugat felé a karavánok útját.10 Pontosan itt, a Góbi és Takla-makán sivatagok találkozásánál kezdődik a Selyemút második, és egyben talán legizgalmasabb nagy szakasza, amely Ázsia szívén, Belső-Ázsia rendkívül száraz, a Kunlun és a Tianshan hegységekkel határolt sivatagos és félsivatagos területein vezet keresztül.11

Anxitól a karavánok alapvetően két irányban mehettek tovább: vagy északról kerülték meg a Lop sivatagot Hámin és Turfánon át, vagy pedig délnyugati irányba fordulva Dunhuangot vették célba. Dunhuang után a „déli” út ismét kétfelé ágazott. Az északabbra tartó a Lop-nór tavat és Loulan ősi városát érintve tartott Korlába, ahol találkozott a Turfánt és Kara-sahrt elhagyó északi útvonallal. A délebbre húzódó pedig Miránt érintve a Takla-makán déli peremén, a sivatag és a Kunlun találkozásánál elhelyezkedő, gleccserfolyók által táplált oázisvárosok (így Endere, Csercsen, Nija, Kerija) füzérén keresztül vezetett Khotan felé és tovább nyugatra, Járkand és Kásgar irányába. Ebből a déli útvonalból ágazott le egy vagy több útvonal Tibet felé, illetve ezektől nyugatabbra szintén több útvonal az indiai szubkontinens felé. A termékek ez utóbbi irányban juthattak ki az Indiai-óceánra, olyan fontos kikötők révén, mint Barygaza (Broács), de egyúttal ez volt az indiai kultúra Belső-Ázsiába való behatolásának útvonala is.12 A Hámit érintő útszakasz Turfánnál ugyancsak kettéágazott: az egyik útvonal északnyugat felé (Urumqi irányában) tartott a Tianshan hegység északi lejtői és az Altaj hegység között az Isszik-kul-tó és Khokand felé. A másik, délnyugat felé tartó vonal Kara-sahr érintésével érte el Korlát, ahol összetalálkozott a Lop-nór felől érkező útvonallal. Az így egyesült útvonal Kucsa, Akszu és Tumsuk érintésével, a Takla-makán északi peremén haladva érte el Kásgart, ahol is összakapcsolódott a nagy déli útvonallal. A második szakasz nyugati végpontja itt, Kásgartól nyugatra két újabb magashegység: a Pamír és a Hindukus térsége volt. Ettől nyugatabbra már a Selyemút harmadik nagy szakasza kezdődik, mely a mai Pakisztán, Afganisztán, Kazahsztán

30

Okor_2009_2.indd 30

2009.09.16. 14:51:34

Egy új szemléletű Selyemút-történet…

vidékét és a tőlük nyugatra elterülő iráni és iraki területeket foglalja magában. Kásgarból egy fontos út vezetett északnyugati irányban, át a Pamír északi területein, egészen Khokandig, ahol összekapcsolódott az Urumqi felől érkező legészakibb útvonallal, majd az út Szamarkand és Buhara érintésével érkezett Mervbe,13 oda, ahová a Kásgarból délnyugati irányba, az egykori Baktrián át vezető délebbi út is becsatlakozott. Mervből Nisápur és Ray érintésével haladtak tovább a karavánok. Rayból vagy északnyugati irányban, Tebriz és Trapezunt felé jutottak ki a Fekete-tengerhez, vagy pedig az egykori akhaimenida „királyi utat” használva Ekbatanán, Ktésziphónon és később Bagdadon át érkeztek az Euphratészig.14 Megközelítőleg itt kezdődött a Selyemút negyedik, egyben utolsó szakasza is. Az Euphratész vonalától nyugatra (mely sokáig a Római Birodalom, illetve Bizánc, valamint a Párthus, majd az azt felváltó Szászánida Birodalom határterülete volt) a Selyemút sok szálra bomlott, és számos vonala vágott keresztül a Közel-Keleten és Kis-Ázsián, a Földközi-tenger keleti partvidékének legfontosabb kikötőiig, melyek persze századról századra változtak (így vittek árut a kortól függően Epheszoszba, Türoszba, Antiokhiába, Acréba, stb.).15 A kereskedelmi cikkek a hosszú út utolsó szakaszát végül tengeren tették meg Rómáig (később Bizáncig vagy Velencéig). A Selyemút tengeri útvonalhálózata hasonlóan bonyolult volt, mint a szárazföldi Selyemúté, és egyes szakaszait – hasonlóan szárazföldi társához – alapvetően földrajzi kritériumok szabták meg. A tengeri Selyemút keleti végpontja Kína tengerparti területe volt. Bár a kikötővárosok erősorrendje természetesen időről-időre változott, volt néhány olyan központ, amely az ókor és a középkor folyamán is meg tudta őrizni jelentőségét, ilyen volt a Nagy Csatorna mellett álló Hangzhou vagy a délebbi Guangzhou. E nagy kikötőkből futottak ki az árukkal megrakott hajók déli irányban, a Dél-kínai-tengerre.16 Az út első szakasza Hainan szigete mellett vezetett, a mai Vietnám és Kambodzsa partvidéke és a Mekong deltája mentén, majd a Maláj-félsziget hosszú, elkeskenyedő végén, a Malaka-szorosban ért véget. A hajók egy része csak idáig hajózott, itt a kereskedelmi cikkeket új kereskedők és új hajók vették át, kiegészítve rakományukat a délkelet-ázsiai térség keresett árucikkeivel.17 A Malaka-szorosban a hajók északnyugat felé fordultak, és Szumátra szigete mentén, a Nikobár- és az Andamán-szigetek érintésével jutottak ki a Bengáli-öböl nyílt vizeire. A kereskedők egy része innen – tartva az északi irányt – a part menti vizeken, az Iravádi deltája mellett jutott el a Gangesz torkolatvidékére. Mások ugyanakkor keresztülvágva a Bengáli-öblön, India délkeleti partvidékét és Srí Lanka szigetét célozták meg. Itt ért véget az út második nagyobb szakasza.18 A tengeri kereskedelem kiemelkedő fontosságú központjából, Srí Lankából kiindulva a hajók az Indiai-félsziget másik, nyugati oldalán, a Malabár-partok mentén jutottak el olyan, évszázadokon keresztül fontos kereskedelmi központokba, mint Kalkutta vagy Mangalor. Itt, az Indiai-óceán nyugati medencéjében, még inkább felerősödött a hajózásban megnyilvánuló szezonalitás, elsősorban az erős (kb. félvente változó szélirányú) monszun-hatásnak köszönhetően. A Malabár-partoknál ismét kettéágazott a tengeri Selyemút hálózata: vagy a part mentén hajózva, Gudzsarát, Szind és a

Ősi karavánszeráj Kirgizisztánban

Makrán érintésével érték el a Perzsa-öböl térségét, vagy merészen nyugat felé fordulva (a monszunszeleket kihasználva), az Arab-tengeren keresztül érték el „Afrika szarvát” (a mai Etiópia, Szomália, Jemen térségét) és az Arab-félszigetet, majd Ádent érintve a hajók végül a Vörös-tengeren hajóztak végig.19 A tengeri Selyemút két nyugati végpontjává a Vörös-tenger északi partvidékén az egyiptomi Szuez térsége (Müosz Hormosz stb.) és a Perzsa-öböl nagy kereskedőközpontjai váltak.20 Az itt leírt szárazföldi és tengeri útvonalhálózat tulajdonképpen egyfajta korokon átnyúló „közös nevező”, hiszen a fent említett útvonalak, a nagyobb állomások, kereskedelmi központok együtt, egyszerre sohasem léteztek: így például hiába volt a Selyemút fontos állomása Loulan vagy Nija a 3–4. században, a 7. században itt megforduló buddhista szerzetesutazó, Xuanzang már biztosan nem láthatta ezeket, vagy hiába volt lakott bő 300 évvel később a miráni erőd és környéke, Marco Polo keletre vezető útján már legfeljebb csak romokat láthatott ott.21 A Selyemút rendkívül képlékeny vonalvezetése, mely egy-egy térségen belül akár hétről hétre is változhatott – függően például a hajók esetében a széliránytól, a szárazföldön az ivóvíz megszerzésének lehetőségeitől vagy a természeti akadályok gyors változásaitól (földcsuszamlások, hóesés vagy akár hóolvadás, hirtelen áradások, földrengések stb.) –, különösen érzékeny volt a politikai, közigazgatási helyzet elbizonytalanodására.22 Egy-egy politikailag instabil (ti. a karavánok és hajók biztonságára veszélyt

31

Okor_2009_2.indd 31

2009.09.16. 14:51:34

Tanulmányok

jelentő) terület kikerülésére azonnal képesek voltak megváltoztatni az áruk szállításának útvonalát.23 Egyúttal e képlékenység eredménye, hogy a folyvást változó útvonalak valódi hosszát rendkívül nehéz megbecsülni, nemcsak metrikus értelemben, de az utazásra fordított időmennyiség tekintetében is. Így tehát majdnem mindegy is, hogy nyolc- vagy tízezer kilométeresre becsüljük a Selyemút teljes hosszát, a két végpontja között meghúzott vonal nem adhatja vissza maradéktalanul azt az irdatlan távolságot, mely az ókor és a középkor kétségkívül leghoszabb kereskedelmi útvonalát jellemezte, és amelyet a rajta szállított termékeknek ténylegesen meg kellett tennie.24 A Selyemút szárazföldi és tengeri útvonalhálózata tehát alapvetően egy hatalmas, Eurázsiát átszelő kelet–nyugati tengelyen helyezkedett el, ám arra a kérdésre, hogy melyik volt a „fő” iránya a Selyemútnak, a keletről nyugat felé, avagy a nyugatról kelet felé tartó – a látszat ellenére – már korántsem ilyen egyértelmű a válasz. Mert bár valóban úgy tűnik, hogy a keletről nyugat felé tartó karavánok és hajók szállították a selymet és Kína más értékes árucikkeit, de e karavánok és hajók természetesen nem üresen, hanem a nyugati világ értékes termékeivel megpakolva indultak vissza. A nemesfém kiáramlása és az ennek köszönhető pénzügyi deficit (mely elsődlegesen a nyugati világot – így a Római Birodalmat – sújtotta) finomítja ugyan a képet,25 de azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a görög-római művészet és filozófia, a nesztorianizmus, manicheizmus, sőt még bizonyos értelemben a buddhizmus is éppenséggel nyugatról (illetve délnyugatról) haladt kelet, azaz Kína felé. Így azonban a mérleg két serpenyőjének súlya kiegyenlítődik. A Selyemút történetének korszakolása megint csak nem egyszerű feladat. Már a Selyemút kezdeteinek pontos időpontja sem ismert. Egyes vélemények szerint a rómaiak Marcus Licinius Crassus Kr. e. 53-ban lezajlott, párthusok ellen vezetett hadjáratán láttak először selymet.26 Ennek azonban ellentmondani látszanak azok a jóval korábbról származó selyemleletek, melyeket Egyiptomban és a Közel-Keleten találtak.27 Annyi egészen bizonyos, hogy a Selyemút egyes (egymással valószínűleg ekkor még össze nem függő) szakaszait már a neolitikum időszakában is használták.28 Később az indoeurópai nyelvű népek vándorlása is – legalábbis részben – érinthette a későbbi Selyemút meghatározott részeit. A perzsa Akhaimenida-dinasztia terjeszkedő politikájának köszönhetően a Kr. e. 5. századra egy kézbe került a Földközi-tenger keleti partvidékétől a Hindukusig terjedő hatalmas terület, de a Selyemút későbbi vonalán ettől keletebbre lényegében sem a perzsák, sem a birodalmukat megdöntő Nagy Sándor nem jutott.29 A helyzet a görög uralmat e területeken felváltó Párthus Birodalom idején változik meg gyökeresen. Ehhez azonban szükség volt a korábban fennálló helyzet megváltozására messze keleten, Kínában is. Miután a Qin-dinasztiának a Kr. e. 3. század végén előbb sikerült egységesítenie a Mennyei Birodalmat, az őket követő Han-dinasztia gyors expanzióba kezdett. Ebben részben a határai biztosításának igénye vezette az északi, északnyugati határain támadó nomád népek (elsősorban a xiongnuk) ellen, de ez az igény együtt járt a területszerzés igényével is. A xiongnuk elleni szövetségkötés céljával indult nevezetes nyugati útjára a Han császári megbízott, Zhang Qian tábornok. Ő volt az, aki visszatérve hosszú és kalandos útjáról, beszámolt a távoli nyu-

Egy szárnyas „angyal” egy miráni freskóról, Kína határvidékéről. A mediterrán, iráni, indiai és kínai civilizációk keveredésének ékes bizonyítéka

gati földekről és nevezetes kereskedelmi cikkeiről, így többek között a kiváló közép-ázsiai lovakról.30 A tudósok többsége éppen Zhang Qian Kr. e. 2. században lezajlott követjárásától számítja a szárazföldi Selyemút teljes hosszának megnyílását, hiszen Zhang Qian következő útján már az említett lovakért indult selyemtekercsekkel megpakolt karavánjával, aminek köszönhetően kitárulhatott az út a Párthus Birodalom keleti területei felé, így gyors tempóban indulhatott meg a Selyemút teljes vérkeringése. A szárazföldi Selyemút további történetének korszakolásával kapcsolatban általánosságban megállapíthatjuk, hogy a szárazföldi Selyemút fent említett régióinak története egymástól nagyban különbözött, ugyanakkor a négy nagy régió egy kis túlzással két félre osztható. Míg a Selyemút belső-ázsiai szakaszának politikatörténete ezer szállal kötődött Kína történetéhez, addig jóval kevésbé függött – legalábbis közvetlenül – a tőle nyugatra elterülő (Pamíron túli) vidékek politikai változásaitól; ugyanakkor a Selyemút harmadik szakasza, tehát a mai Afganisztán, Irán, Irak, stb. térsége inkább a negyedik térséggel, azaz a Közel-Kelettel és a Kelet-Mediterráneummal alkotott egy (politikatörténeti értelemben) közös halmazt. A másik fontos szempont a centrum és a periféria jelensége, mely végigkíséri a Selyemút egész történelmét. Hosszából és jellegéből fakadóan a Selyemút századokon át érintett számos centrumterületet is (így például Kínában vagy a Perzsa Birodalomban), ugyanakkor legnagyobb hányada a nagy birodalmak (Róma, Bizánc, a Párthus és a Szászánida Birodalom, a Kalifátus, a Kusán Királyság, Tibet) periférikus területein húzódott keresztül. Noha e perifériákra a nagy birodalmak folyamatosan igényt tartottak, többnyire csak rövid időszakokra sikerült e területekre is kiterjeszteni hatalmukat. Ennek köszönhetően azonban e területek hosszú ideig nemigen kerültek nagyobb államalakulatok közvetlen szomszédságába vagy komoly, tartós konfrontációba (leszámítva az Euphratész vidékét és a Közel-Keletet), ráadásul e perifériákon a legközelebbi nagyhatalom névleges fennhatóságának elismerése mellett kisebb-nagyobb államok (gyakran önnálló városállamok) egész sora élt és virágzott,31 ezért ha a Selyemút történelmét csak a nagy birodalmak – így

32

Okor_2009_2.indd 32

2009.09.16. 14:51:34

Egy új szemléletű Selyemút-történet…

a kínai dinasztiák vagy a perzsa uralkodócsaládok – története alapján szeretnénk korszakolni, mindenképpen torz eredményre jutunk.32 Már csak azért is, mert bár időközben komoly megrázkódtatások is érték a Selyemút vidékét (ilyen volt például az iszlám térhódítása), a kereskedelem folyamatosságát még a legnehezebb időszakokban is megpróbálták biztosítani. Ezért a Selyemút történetének korszakolása a 13. századot megelőzően csak nagyon esetleges lehet, hiszen a Selyemút két végén lezajlott politikai, társadalmi, gazdasági változások között gyakran a legkisebb összhang sem volt: a Szászánida-dinasztia felemelkedése például épp párhuzamosan történt a Han-dinasztia hanyatlásával (amely az előbbitől teljesen függetlenül zajlott), és a Selyemút ennek ellenére jól működött. A magam részéről tehát mindenféle részletező politikatörténeti korszakolást erőltetettnek érzek, és sokkal inkább a kereskedelem, a kultúra, az információk áramlásának folyamatosságát hangsúlyoznám.33 Egyetlen olyan periódus volt csak, amikor a Selyemút néhány évtizedig majdnem teljes hosszában egyetlen nagyhatalom kezébe került: a Mongol Birodalom időszaka. A birodalom létrejöttét kísérő háborúk ugyan komoly válságot idéztek elő a Selyemút életében, de a később beálló pax mongolica az áruk és az emberek korábban nem látott mértékű áramlását tette lehetővé,34 hogy azután a mongol kor végével és az Európából kiinduló nagy tengeri földrajzi felfedezések megindulásával végleg bealkonyuljon a szárazföldi Selyemút történetének, és a kereskedelem majdnem teljes mértékben a tengeri útvonalakra terelődjön át, szétfeszítve ugyanakkor a tengeri Selyemút hagyományos kereteit is. A végső döfést az európai iparosodás adta meg, mely többek között Lyonban és másutt megtermelt olcsó európai se-

lyemmel árasztotta el a piacot. A Selyemút a 16–17. századra visszaváltozott azzá, ami Zhang Qian útját megelőzően is volt: az ázsiai térségek és kisebb régiók egymás közötti kereskedelmének színterévé.35 Ma már egyre nyilvánvalóbb, hogy minél többet tudunk a Selyemútról, a kép, amelyet képesek vagyunk megrajzolni róla, egyre összetettebbnek és bonyolultabbnak tűnik. Felmerül persze a kérdés, milyen módszerekkel láthatunk bele még inkább az egykor itt lezajlott folyamatokba.36 Természetes megoldásként kínálkozik az említett nagy birodalmak történetének, működésének még alaposabb feltárása, de ma már egyre többen nem a nagypolitika, a diplomácia vagy a „makrogazdaság” látószögéből próbálják megragadni a Selyemút lényegét, hanem sokkal közelebb tartva azt a bizonyos képzeletbeli nagyítót, egy-egy kisebb közösségre, területi egységre vagy akár egy-egy városra próbálnak koncentrálni.37 Mivel ezt a hálózatot az itt élő emberek és közösségeik működtették (s valójában kiépített, „kikövezett” út híján szemantikai értelemben e települések sora volt maga az „út”), úgy vélem, hogy e közösségek életének minél teljesebb megismerése jelentős mértékben járulhat hozzá a Selyemút történetét meghatározó tényezők és szabályrendszerek feltárásához.38 Ez pedig végső soron egy új szemléletű Selyemút-történet megírását teszi lehetővé, mely a „nagypolitika” és diplomácia hatásainak hangsúlyozása mellett (mely fontos ugyan, de nem kizárólagos jelentőségű a Selyemút évezredes működésének alakulásában) a kisebb közösségek mindennapjainak megismerése révén készülhet el, és nyújthat talán egy olyan képet, amely bár minden korábbinál bonyolultabb lesz, mégis közelebb áll az egykori valósághoz.39

Jegyzetek 1 Richthofen, F. von, „Über die zentralasiatischen Seidenstrassen bis zum 2. Jh. n. Ch.”: Verhandlungen der Gesellschaft für Erdkunde zu Berlin 4 (1877), 96–122. A nagy világnyelvekben Richthofen munkájának megjelenését követően nyomban elterjedt a szó tükörfordítása: az angol Silk Road (Silk Route), a francia La route de la soie stb. Lásd még Waugh, D. C., „Richthofen’s ’Silk Roads’: Toward the Archaeology of a Concept”: The Silk Road 5/1 (2007) 1–10. 2 Az évezredek folyamán itt élő vagy itt megfordult emberek döntő többsége tehát csak egy-egy hosszabb vagy rövidebb szakaszát ismerte a Selyemútnak, és elenyésző volt azoknak a száma, akik teljes egészében (vagy majdnem teljes egészében) bejárták azt. Ezért is kiemelkedő Marco Polo jelentősége, aki nagy valószínűség szerint nemcsak azon kevesek egyike, akik végigutaztak a Selyemúton (az ő esetében annak nemcsak szárazföldi, de tengeri útvonalán is), de ráadásul beszámolója fenn is maradt (legutóbb lásd: Haw, S. G., Marco Polo’s China. A Venetian in the Realm of Khubilai Khan, New York, 2006). 3 Richthofen geográfiai értelemben egy szűkebb területre, az úthálózat belső-ázsiai szakaszára használja a kifejezést. Albert Herrmann volt az, aki 1910-es doktori dolgozatában már nyugatabbra, Szíria irányába is kiterjeszti a Selyemút hatókörét: Herrmann, A., Die alten Seidenstrassen zwischen China und Syrien, Göttingen, 1910. A Selyemút kifejezés konnotációja Herrmanntól az 1970-es évek végéig főbb vonalaiban változatlan volt (még ha a részletekben volt is sok vita), ugyanakkor Edward Said művének (Said, E. W., Orientalism, New York, 1978) és az orientalizmus fogalom új megközelítési lehetőségének megjelenését követően azonban az orientalista diskurzusban bekövetkezett változások sok esetben a Selyemút-kutatásokra is (sajnos negatív) hatással voltak (vö.

Waugh, D. C., „The Challenges of Learning About the Silk Road: A Review Article”: Reecas Newsletter Spring 2000, 5–7). A Selyemút jelenlegi megítéléséről és az azt körülvevő vitákról lásd még Tryjarski, E., „The Geographic and Linguistic Status of the Silk Roads”: Diogenes No. 171, Vol. 43/3 (1995) 15–24; Millward, J. A., „Uyghur Art Music and the Ambiguities of Chinese Silk Roadism in Xinjiang”: The Silk Road 3/1 (2005) 9–15. 4 A Selyemúton szállított egyéb termékek mindmáig egyik legjobb összefoglalását alapos kultúrtörténeti elemzéssel Laufer, illetve Schafer adja: Laufer, B., Sino-Iranica. Chinese Contributions to the History of Civilization in Ancient Iran, Chicago, 1919; Schafer, E. H., The Golden Peaches of Samarkand. A Study of T’ang Exotics, Berkeley – London – Los Angeles, 1963; lásd még Höllmann, T. O., Die Seidenstrasse, München, 2004, 72–80. Sajnos a vonatkozó szakirodalomban a Selyemúton szállított termékskála pontos összetétele, belső arányai, s leginkább időbeli változásai mindeddig nem kaptak kellő figyelmet; az egyes termékek fentiekhez hasonló puszta felsorolása, egyszerű táblázatba rendezése a statikusság illúzióját kelti, miközben ez a rendkívül érzékeny rendszer gyorsan reagált nemcsak egy-egy szereplő kihullására, de a piac igényeinek változásaira, avagy a helyi (azaz az út csak bizonyos szakaszaira jellemző) sajátosságokra is. 5 Sinor, D., „Languages and Cultural Interchange along the Silk Roads”: Diogenes No. 171, Vol. 43/3 (1995) 1–13; Wood, F., The Silk Road. Two Thousand Years in the Heart of Asia, Berkeley – Los Angeles – London, 2002; stb. 6 Vö. Müller, W., „Die Seidenstrasse in der literarischen Überlieferung des Altertums”: B. Brentjes – H.-J. Peuke (szerk.), Kulturhistorische Probleme Südasiens und Zentralasiens, Halle, 1984, 140.

33

Okor_2009_2.indd 33

2009.09.16. 14:51:34

Tanulmányok

Ezért sem érthetünk egyet a szakirodalomban sűrűn előforduló gyakorlattal, mely a – szárazföldi útvonalrendszerhez hasonlóan összetett és bonyolult – tengeri útvonalhálózatot a szárazföldi Selyemúttól teljesen függetlenül kezeli (gyakran „Fűszerútnak” nevezve azt, vö. Reid, S., La Route de la soie et des épices. Inventions et commerce. Trad. A. Le Goyat, H. n. [Paris], 1994, 4–5, 7); vagy éppen tudomást sem vesz róla (pl. K. Gratzl [szerk.], Stationen an der Seidenstraße. Berge, Wüsten und Oasen. Ausstellungskatalog, Graz, 2006, 6–7). 7 Így két eltérő terület, például sivatag és magashegység találkozásánál a korábban a sivatagon vagy éppen a hegyeken keresztüljutó, keletről vagy nyugatról érkező karavánt lepakolták, és új karavánok vették át a szállított termékeket, az első karaván pedig az ellenkező irányból hozott árukkal fordult vissza; vö. Bálint Cs., „A Selyemút”: História 19 (1997/4) 20–22. Természetesen nem volt törvényszerű, hogy csak ilyen – földrajzi értelemben – markánsan eltérő pontokon cseréljenek gazdát az áruk. Így például a Taklamakán sivatag peremén egy sor kereskedőváros adott arra lehetőséget, hogy a karavánoknak ne kelljen teljes hosszában végighaladniuk a sivatag mentén, s néhány száz kilométeren belül akár többször is gazdát cserélhetett a kereskedelmi áru (vö. Baumer, Ch., Southern Silk Road. In the Footsteps of Sir Aurel Stein and Sven Hedin, Bangkok, 2003, 5–11). 8 Az egyes szakaszok legrészletesebb, friss áttekintését Jonathan Tucker adja 2003-ban megjelent munkájában: Tucker, J., The Silk Road. Art and History, London, 2003. 9 Twitchett, D., „The T’ang Market System”: Asia Major 12/2 (1966) 207–209; Grousset, R., The Rise and Splendour of the Chinese Empire, Berkeley – Los Angeles – London, 1970, 50, 76. 10 Lásd Juliano, A. L. – Lerner, J. A., Monks and Merchants. Silk Road Treasures from Northwest China, Gansu and Ningxia, 4th–7th Century, New York, 2001, „The Silk Road in Gansu and Ningxia” című fejezet (21–36). 11 A második szakasz azért is kiemelkedően érdekes, mert talán itt, ebben a térségben figyelhető meg leginkább a kultúrák, a kulturális hatások legnagyobb mérvű keveredése. Belső-Ázsia a görögrómai, iráni, indiai, kínai és belső-ázsiai nomád kultúrák legfontosabb találkozási pontja volt (lásd Stein A., Romvárosok Ázsia sivatagjaiban, Budapest, 2008; B. A. Litvinskij [szerk.], Vostočnyj Turkestan v drevnosti i rannem srednevekov’e. Hozjajstvo, material’naja kul’tura, Moszkva, 1995). Ráadásul e belső-ázsiai területek idővel már nemcsak az átmenő forgalmat biztosították, de egyúttal a helyben kialakult bányászatnak és iparnak köszönhetően erőteljesen be is kapcsolódtak a Selyemúton szállított termékek előállításába is (selymet a Kr. u. 3. században már biztosan állítottak elő Belső-Ázsiában is, de gondolhatunk itt a Khotan környéki jáde kiterjedt kereskedelmére is. Vö. Michaelson, C., „Jade and the Silk Road: Trade and Tribute in the First Millenium”: S. Whitfield – U. Sims-Williams (szerk.), The Silk Road. Trade, Travel, War and Faith, Chicago, 2004, 43–49. 12 Vö. Rhie, M. M., Early Buddhist Art of China and Central Asia. Volume One. Later Han, Three Kingdoms and Western Chin in China and Bactria to Shan-shan in Central Asia, Leiden–Boston– Köln, 1999. 13 Soucek, S., A History of Inner Asia, Cambridge, 2000, 96. Buharából észak felé is indult egy útvonal, és az Amu-darja völgyében hatolt előre az Aral-tó és a Kaszpi-tenger közötti területen (van olyan elképzelés is, hogy e vonal már Khokandnál letért, és északról kerülte meg az Aral-tavat), majd a délorosz steppe területén keresztül jutott az Azovi-tengerhez, ahonnan hajón keresztül jutottak a termékek Konstantinápolyba, s onnan Rómába. Vö. Staviskij, B. J., „Central Asian Mesopotamia and the Roman World. Evidence of contacts”: A. Intevnizzi (szerk.), In the Land of the Gryphons. Papers on Central Asian Archaeology in Antiquity, Firenze, 1995, 191–202.

14 Thorley, J., „The Silk Trade between China and the Roman Empire at its Height, ’Circa’ A.D. 90–130”: Greece and Rome 18/1 (1971) 71–80. 15 Young, G. K., Rome’s Eastern Trade. International Commerce and Imperial Policy 31 B.C. – A.D. 305, London – New York, 2001, 187–198; Harold, F., „On Ancient Tracks in Eastern Anatolia”: The Silk Road 5/1 (2007) 59–65. 16 Kína tengeri kereskedelemhez fűződő viszonyára lásd: Wang Z., „T’ang Maritime Trade Administration”: Asia Major 4/1 (1991) 7–38. 17 Jacq-Hergoualc’h, M., The Malay Peninsula. Crossroads of the Maritime Silk Road (100 BC–1300 AD), Leiden–Boston, 2002; Chaudhuri, K. N., Trade and Civilisation in the Indian Ocean. An Economic History from the Rise of Islam to 1750, Cambridge, 1985. 18 Lokubandara, W. J. M., „Sri Lanka’s Role in the Maritime Silk Route”: S. Bandaranayake – L. Dewaraja – R. Silva – K. D. G. Wimalaratne (szerk.), Sri Lanka and the Silk Road of the Sea, Colombo, 2003, 13–15; Gunawardana, R. A. L. H., „Seaways to Sielediba: Changing Patterns of Navigation in the Indian Ocean and their Impact on Precolonial Sri Lanka”: Sri Lanka…, 17–35. 19 Ez utóbbi területeket már a görög és római hajósok is jól ismerték, vö. pl. W. Salgó Á., „A Vörös-tenger körülhajózása Alexandriától Indiáig”: Aetas 11 (1996) 97–110. A görög-római világ kapcsolatai a Selyemút által érintett ázsiai térségekkel rendkívül intenzíven kutatott terület, így pl. Kádár Z., „Serica. Le rôle de la soie dans la vie économique et sociale de l’Empire romain, d’après les documents écrits”: Acta Classica Univ. Scient. Debreceniensis 3 (1967) 89–98; Teggart, F. J., Rome and China. A Study of Correlations in Historical Events, Berkeley, 1969; Ferguson, J., „China and Rome”: H. Temporini – W. Haase (szerk.), Aufstieg und Niedergang der römischen Welt II, Neunter Band (2. Halbband), Berlin – New York, 1978, 581–603; Raschke, M. G., „New Studies in Roman Commerce with the East”: uo., 604–1378 (1978-ig teljességre törekvő irodalomjegyzékkel). 20 A legfontosabb további központokat lásd: Chaudhuri, K. N., Trade and Civilisation…, 38. 21 Természetesen nemcsak az útvonalak változtak, de a Selyemút lakosságának etnikai összetétele is. Nem szabad elfelednünk ugyanis, hogy a Selyemút egyúttal az eurázsiai nomád népek vándorlásának, etnikai folyamatainak egyik fő színtere is volt egyben. Vö. Marshak, B. I., „Central Asia from the Third to the Seventh Century”: A. L. Juliano – J. A. Lerner (szerk.), Nomads, Traders and Holy Men Along China’s Silk Road, Turnhout, 2002, 11–22. 22 Ez a fajta képlékenység teszi voltaképpen képtelen vállalkozássá a Selyemút pontos útvonalhálózatának térképre rajzolását, hiszen a Selyemút többezer éves története során egy időben több tucat vonalon is folyhatott a kereskedelem, de voltak olyan periódusok is, amikor bizonyos útvonalak elzáródtak, s csak egy-egy csatornán folytatódhatott az adásvétel. Tulajdonképpen térképek egész sorozatára lenne szükség, hogy hitelesebb képet rajzolhassunk akár a Han-korban, akár a tibeti hódítás korában, vagy esetleg a 14. században használt útvonalak megközelítő fekvéséről. Vö. Herrmann, A., An Historical Atlas of China, N. Ginzburg (szerk.) Chicago, 1966 (új kiadás); Bregel, Y., An Historical Atlas of Central Asia, Leiden–Boston, 2003; Abazov, R., The Palgrave Concise Historical Atlas of Central Asia, New York – Houndmills, 2008. 23 Akár úgy is, hogy lemondva a további szárazföldi szállításról, a lehető legrövidebb útvonalon közelítették meg a tengert és ott a megfelelő kikötőkben hajókra rakták a termékeket, s így közvetítették azokat tovább. Később, a politikai helyzet rendeződésével a karavánok visszatérhettek eredeti útvonalukra. Időnként természetesen a tengeri útvonal bizonytalansága is eredményezhette a termékek szárazföldi útvonalakra terelését; vö. pl. Varron, A., „Silk and Development of Trade”: Ciba Review 11 (1938), 378–379.

34

Okor_2009_2.indd 34

2009.09.16. 14:51:34

Egy új szemléletű Selyemút-történet…

24 A Selyemút analógiájára elnevezett további nagy kereskedelmi útvonalak, így a Tömjénút (lásd pl. Dembski, G., „Der Handel auf der Weihrauchstraße”: W. Seipel [szerk.], Weichrauch und Seide. Alte Kulturen an der Seidenstraße, Milano–Wien, 1996, 49–52) vagy a Prémút (vö. pl. Kovalev, R. K., „The Infrastructure of the Northern Part of the ’Fur Road’ between the Middle Volga and the East during the Middle Ages”: AEMAe 11 [2000–2001] 25–64) sem hosszukban, sem komplexitásukban nem versenyezhettek vele, ami természetesen nem vesz el az említett útvonalaknak az ókori és középkori eurázsiai civilizációk gazdaságában, társadalmában betöltött jelentőségéből. 25 Hasonló deficit az útvonalhálózat keleti végpontján, Kínában is megfigyelhető, amely speciális gazdaságfelfogásának köszönhetően (melynek lényege, hogy a kereskedelem ténye – azaz annak elismerése, hogy a „Mennyei Birodalom” nem önellátó, és nem rendelkezik minden szükséges termékkel – elítélendő) a selymet csak mint a szomszédos vagy távoli népek „megajándékozásához” szükséges eszköznek tekintették, amelynek kiáramlását hasonló értékű más termék vagy akár nemesfém beáramlása többnyire nem ellensúlyozta (vö. Balázs É., „Kínai vásárok”: Gazdaság és társadalom a régi Kínában, Vál., ford., a jegyzeteket írta, a névés tárgymutatót készítette Ecsedy I., Budapest, 1976, 105–116; Ecsedy I., „Selyemvaluta és mandarintekintély (A kínai külkereskedelem az első évezredben)”: Nomádok és kereskedők Kína határain, Budapest, 1979, 36–52). 26 Florus III. 11. (Epitomae Historiae Romanae Flori, ab E. S. Forster editi apud Loeb Classical Library, Londinio, 1929, 210–213); lásd még: Boulnois, L., A selyemút. Ford. Litván Gy., Budapest, 1972, 7. 27 Ezek idekerülésének körülményei komoly viták tárgyát képezi manapság, vö. Good, I., „On the Question of Silk in Pre-Han Eurasia”: Antiquity 69 (1995) 959–968; Good, I., „Archaeological Textiles: A Review of Current Research”: Annual Review of Anthropology 30 (2001) 209–226. Ugyanakkor többen rámutattak már arra, hogy a tengeri útvonalakon akár jóval korábban is megindulhatott a kereskedelem, mint a szárazföldi úthálózaton, vö. pl. Adshead, S. A. M., China in World History, London – New York, 20003, 28–31; Glover, I. C., „The Southern Silk Road. Archaeological Evidence of Early Trade between India and Southeast Asia”: V. Elisseeff (szerk.), The Silk Roads. Highways of Culture and Commerce, Paris, 2000, 93– 121. 28 A Selyemút korai időszakára lásd Parzinger, H., „The ’Silk Roads’ Concept Reconsidered: About Transfers, Transportation and Transcontinental Interactions in Prehistory”: The Silk Road 5/2 (2008) 7–15; Kuzmina, E. E., The Prehistory of the Silk Road, Philadelphia, 2008. 29 Vö. Haussig, H. W., Die Geschichte Zentralasiens und der Seidenstrasse in vorislamischer Zeit, Darmstadt, 1992, 104–106. Mindenesetre az Ázsia nyugati felében ekkor kiépülő belső úthálózatok később minden különösebb nehézség nélkül kapcsolódtak össze a Selyemút újonnan megnyíló belső-ázsiai szakaszaival. 30 Vö. Hulsewé, A. F. P., China in Central Asia. The Early Stage, 125 B.C. – A.D. 23, Leiden, 1979, 207–228; Loewe, M., „The Former Han Dynasty”: D. Twitchett – J. K. Fairbank (szerk.), The Cambridge History of China. Vol. I, The Ch’in and Han Empires, 221 B.C. – A.D. 220, Cambridge, 1983, 163–169. 31 Így például a szogd városállamok (vö. Grenet, F., „The Pre-Islamic Civilization of the Sogdians [seventh century BCE to eight century CE]: A Bibliographic Essay [studies since 1986]”: The Silk Road 1/2 [2003] 28–36; Vaissière, É. de la, Sogdian Traders. A History. Transl. by J. Ward, Leiden–Boston, 2005), Palmyra (Matthews, J. F., „The Tax Law of Palmyra: Evidence for Economic History in a City of the Roman East”: The Journal of Roman Studies 74 [1984] 157–180) vagy a Shanshan Királyság (Mukherjee, B. N., „Kharoshtī Inscriptions and the Kingdom of Shan-shan”: India in Early Central

Asia. A Survey of Indian Scripts, Languages and Literatures in Central Asia of the First Millenium A.D., New Delhi, 1996, 38–62). 32 Ez a törekvés azonban a mai napig jellemzi a Selyemút történeti folyamatait ábrázoló összefoglalások egy részét; vö. pl. Zhang Y., Story of the Silk Road. Transl. by Jia Z., Beijing, 2005. Ugyanakkor ez nem kizárólagos. A Selyemút bemutatásának keretét gyakran az úthálózatnak köszönhetően elterjedt vallási irányzatok adják, pl. Foltz, R. C., Religions of the Silk Road. Overland Trade and Cultural Exchange from Antiquity to the Fifteenth Century, New York, 1999. 33 Vö. Gosch, S., „Cross-Cultural Trade as a Framework for Teaching World History: Concepts and Applications”: The History Teacher 27/4 (1994) 425–431. 34 Vö. Dabbs, J. A., History of the Discovery and Exploration of Chinese Turkestan, The Hague, 1963, 17–19; Baumer, Ch., Southern Silk Road,…12–14. 35 Tovább finomítja ezt a képet Kauz, R., „Trade and Commerce on the Silk Road after the End of Mongol Rule in China, Seen from Chinese Texts”: The Silk Road 4/2 (2006–2007) 54–59. 36 A további módszerekről, így a műholdas régészeti kutatásokról lásd pl. Banks, E. P., „Remote Sensing and the Archaeology of the Silk Road”: Current Anthropology 36 (1995) 520; Padwa, M., „Archaeological GIS and Oasis Geography in the Tarim Basin”: The Silk Road 2/2 (2004) 26–29. 37 Így tesz például Susan Whitfield is, aki egy-egy jól definiálható közösségbe (szogd kereskedők, tibeti katonák, kínai művészek stb.) tartozó személy „álbiográfiáján” keresztül tesz kísérletet a Selyemút mindennapi életének megragadására: Whitfield, S., Life Along the Silk Road, Berkeley – Los Angeles, 1999. Friss szemlélet jellemzi az UNESCO támogatásával megvalósuló programokat, így az Orient-Occident Major Projectet, illetve a The Silk Roads: A Dialogue between Cultures elnevezésű programot is; vö. Elisseeff, V., „Approaches Old and New to the Silk Roads”: The Silk Roads…, 12–18; „International Seminars and Colloquiums Held during the UNESCO Silk Roads Expeditions”: The Silk Roads…, 329–332; Frye, R. N., The Heritage of Central Asia. From Antiquity to the Turkish Expansion, Princeton, 1996, 153. Nagy lökést adott a Selyemút-kutatásoknak a Susan Whitfield irányításával létrejött International Dunhuang Project (http://idp. bl.uk), mely a Selyemúton előkerült leletek, írásos dokumentumok és expedíciós dokumentációk (térképek, fotók, rajzok, stb.) online is elérhető hatalmas, folyamatosan bővülő tárházát nyújtja. De meg kell említeni a Silk Road Foundation (www.silkroadfoundation. org) szervezetét is, mely folyóirat- és könyvkiadással, konferenciák, workshopok szervezésével segíti a Selyemút-kutatásban dolgozó tudósok munkáját. Úttörő vállalkozás a Selyemút történetének köz- és felsőoktatásba való bevonása, melynek okos, szemléletes segédkönyve is elkészült már: Amster, M. (szerk.), From Silk to Oil. Cross-Cultural Connections Along the Silk Roads, h. n. [New York], 2005. 38 Nem szabad elfelednünk, hogy bár a Selyemút jellegzetes alakjai voltak a kereskedők, követek, katonák és szerzetesek, tehát mindazok, akikre általában a Selyemút kapcsán asszociálunk, a városokban, kisebb településeken többségben voltak a helyi földművesek, akiket a helyi hivatalnokok irányítottak, és akiket nem elsősorban a (zömében luxuscikkekkel kereskedő) távolsági kereskedők, sokkal inkább a helyi kézművesek láttak el termékekkel. 39 Hasonló szemlélet jellemzi a Selyemút két igen fontos állomásának és központjának, Turfánnak és Khotannak széles spektrumra törekvő feldolgozásait: Hansen, V., „Introduction: Turfan as a Silk Road Community”: Asia Major 11/2 (1998) 1–11; Xiaoan, D., „Women in Turfan during the Sixth to Eighth Centuries: A Look at their Activities Outside the Home”: The Journal of Asian Studies 58/1 (1999) 85–103; Bailey, H. W., The Culture of the Sakas in Ancient Iranian Khotan, New York, 1982.

35

Okor_2009_2.indd 35

2009.09.16. 14:51:34