ADATTÁR
EGY ORVOSTÖRTÉNÉSZ VISSZAEMLÉKEZÉSEI D A D A Y
ANDRÁS
mikor az ember életútjának utolsó szakaszához érkezett, gondolatban mind A gyakrabban és gyakrabban tér vissza a múltba. Újból és újból sorra veszi életének eseményeit s számot próbál adni ö n m a g á n a k arról, hogy volt miért élnie vagy hol hibázta el pályafutását? Nehezebb az utolsó kérdésre válaszolni akkor, ha az ember megosztott életet élt s munkássága két irányban haladt. Nem volt még magyar orvostörténeti író, aki kimondottan az orvostörténelemnek szentelhette életét. Szakmánk nagy művelői közül Weszprémi István Debrecen város orvosa, Linzbauer jászkun főorvos, majd egyetemi tanár, Magyary-Kossa a gyógy szertan egyetemi t a n á r a , G y ő r y T i b o r népjóléti államtitkár, Pataky J e n ő Erdélyben, Kolozsvárott városi orvos volt. A z utánuk következők is mind mellékfoglalkozás ként, kedvtelésből művelték a s z a k m á t s megélhetésüket mint g y a k o r l ó orvosok vagy elméleti síkon dolgozók biztosították. Magyary-Kossát, Győryt és Patakyt többször ostromoltam, hogy írják meg életük történetét s vessenek világosságot arra, hogy mi késztette, ösztönözte őket az orvos történelemmel való foglalkozásra. ígéretük csak ígéret maradt. Én ezt a mai visszaemlékezést azért vetettem p a p í r r a , hogy idők múltával — mikor a magyar orvostörténelem nemzeti művelődésünk történelmének elismerten szerves, de önálló része lesz, s tanszékvezetők és személyzetük minden idejüket, tehetségüket és életerejüket az orvostörténelmi k u t a t á s o k r a összpontosíthatják, lássák, hogy mosto ha körülmények között éltek, m u n k á l k o d t a k elődeik. Történelmi levegőjű városban, Désen születtem s történelmi levegőjű városban, Kolozsvárott végeztem a gimnázium 4 felső osztályát és az orvosi fakultást. Törté nelem iránti érdeklődésemet — úgy gondolom — a p á m családtörténeti kutatásai keltették fel, melyekről naponta vacsorázás után számolt be a c s a l á d n a k . Gyakran beszélt ezen kívül a város és megye történelmi eseményeiről, természeti szépségeiről. Sokszor vitt fiútestvéreimmel együtt kirándulásokra, kezdetben a város környékére, majd a megye távolabbi részeibe is. Mindenünnen növényekkel, á s v á n y o k k a l , rovarok kal megrakodva tértünk haza. De segítségünkre volt később a fészek, tojás majd a bélyeg, régi pénz gyűjteményeink gazdagításában is. Engem a természet világából a madarak érdekeltek legjobban. O t t h o n egy üres baromfiketrec rekeszeiben baglyo kat, varjakat, m á t y á s o k a t tartottam fogságban s figyeltem életmódjukat. A z erdélyi fiúgyermeket akkoriban korán nevelték önállóságra s így 4-ik gimnazis ta koromban egy diáktársammal a nagy szünidőben nekivágtunk a Mezőségnek, hogy
megismerjük az ottani tavak madárvilágát és életét. Két hetet töltöttünk a Cegei-tó partján öreg halász n á d k u n y h ó j á b a n , nappal a tavat és n á d a s o k a t bújva, este a mese szerű elbeszéléseket hallgatva. Ekkor terelődik érdeklődésem még inkább az ornithologia és néprajz felé. Ugyanabban az évben a Dés melletti Rózsa-hegyen, kirándulás alkalmával, társammal keresztes viperára bukkantunk. Ezt a kígyót ezen a vidéken addig nem ismerték. Meglepetésemben lepkehálóm nyelével a tekergő-nyüzsgő bolyba vágtam, mire egy vipera kiválva a többi közül, magasba szökkent és mozgásban levő kezem fejét megharapta. Ezt látva a jóval idősebb r o m á n iskolatársam, azonnal elkapta a kezem és ajakával rátapadva az alig vérző sérülésre, teljes erejével azonnal szívni kezdte vérem, amit sűrűn k i is k ö p k ö d ö t t . Körülbelül 1/4 óra múlva befejezte ezt a műveletet, akkorra egy kerek, lila színű elváltozás jelezte a marás helyét. Ettől kezdve érdeklődtem a népgyógyászat iránt. 15 éves koromban bekerültem a kolozsvári ref. kollégiumba mint bentlakó diák. Kiváló tanáraim közül különösképpen hatott rám az Arany János-bajuszú, halk szavú Seprődi János irodalom-történelem tanár és az ékesszavú történelem tanár, Makkai E r n ő . Előbbinek biztatására kezdtem írogatni és az ö n k é p z ő k ö r b e n szerepelni. Nem kis sikerrel, mert 7. osztályos koromban m á r minden dolgozatom bekerült az arany könyvbe, ami bizony nagy kitüntetés volt. Mint curiosumot említem meg, hogy az évzáró ünnepélyen egyidejűleg nyertem arany pénzjutalmat a március 15-iki beszé demért, a szabadon választott témájú dolgozatomért, a kitűzött tárgyú dolgozatomért és a legjobb bírálatért. A k k o r úgy látszott, hogy az irodalom művelésénél kötök k i . főleg mert az Erdélyi Lapok című szépirodalmi lap szerkesztője felszólított, hogy írjak a lap számára, így és ekkor kerültek 7. gimnazista koromban szépprózai írásaim nyomda alá. K ö z b e n levelezést folytattam Herman O t t ó és Chermel István ornithologusokkal, Herman Antal ethnographussal, Gönczi Pál folkloristával. Mindenkitől biztatást kaptam a további m u n k á r a . Sőt Chermel megbízott azzal is, hogy a tavaszi m a d á r vonulás megfigyelése céljából utazzam a mezőségi tavakhoz. így őrlődtem felső gimnazista koromban a malomkövek között. Végül is a p á m vágta ketté a gordiusi c s o m ó t , kijelentve, hogy a firkászásból csak a kiváló írók élnek meg, a halász-vadász-madarász pedig csak üres tarisznyában kotorász. Ilyen előzmények u t á n iratkoztam be a kolozsvári Ferencz József Tudományegye tem orvosi fakultására. I t t meglepett Davida Leo a n a t ó m u s avult magyar nyelvezete s az, hogy figyelm2 kiterjedt a régi magyar anatómiai kifejezésekre is. Ugyancsak itt hallottam Lőte József gyógyszertan tanár órahosszat tartó fejtegetéseit arról, hogy m i a helyesebb a „himlő o j t á s " , vagy „ h i m l ő o l t á s " ? Rigler G u s z t á v a közegészségtan tanára m á r h a t á r o z o t t a n orvostörténeti perceket tartott, m i k o r megemlékezett a jár ványos betegségek múltjáról. Szabó Dénes hosszasan m é l t a t t a Semmelweis m u n k á s ságát. Többi tanáraim e l ő a d á s á b a n is fel-felvillant az orvostörténelem egy-egy p a r á n y a . A kolozsvári szép és emlékezetes medicus napoknak a világháború vetett véget. Szétszóródtunk, hogy a z t á n soha t ö b b é ne kerüljünk össze, akik együtt kezdtük. Engem a sors 1920-ban Budapestre vetett. A menekülteket szállító vonat az Állatkert melletti vakvágányra futott s ott is felejtett. Volt időm e l t ű n ő d n i Erdély s a magam sorsa felett. A menekülteket bizony nem szívesen látták a magyarországi testvérek. A kenyerüket féltették. Csak hosszas kilincselés és utánajárás után jutottam álláshoz
a Zita Barakk-kórház egyik sebészeti o s z t á l y á n , mint segédorvos helyettes. J ó m u n k á m nak köszönhettem, hogy egy év múlva a R ó k u s kórház b ő r és nemibeteg osztályára kerülhettem m á r mint kinevezett segédorvos. Ott is szereztem meg szakképesítésemet. Abban az időben kezdték alkalmazni a tejinjectiókat a legkülönbözőbb betegségeknél. Én is kezdtem alkalmazni bizonyos eseteknél, s figyeltem a tej okozta láz hatását a gonococcusokon. Tapasztalataimról a k ó r h á z t u d o m á n y o s ülésén s z á m o l t a m be. Ehhez az e l ő a d á s o m h o z e l ő t a n u l m á n y o k a t kellett végezzek, ezek során akadtam az Orvosi Hetilap 1923. év egyik s z á m á b a n Győry Tibor orvostörténeti d o l g o z a t á r a : „Visszapillantás az orvostudomány m ú l t j á r a s előrepillantás a j ö v ő b e . " Ennek el olvasása után megéreztem, hogy életem útja ki van jelölve. Felrajzottak bennem a régi emlékek, t a n á r a i m biztatásai, az írás mestersége, a m ú l t kutatása, s ezeknek összhatására h a t á r o z t a m el, hogy orvostörténelemmel fogok foglalkozni. De ahhoz e l ő b b meg kellett ismernem mindazt, a m i eddig a magyar orvosok múltjával foglal kozott, mert csak így nyerhettem m e g b í z h a t ó képet, átfogó ismereteket. Mindenek előtt átlapoztam az Orvosi Hetilap, G y ó g y á s z a t évfolyamait, az Orvosi T á r t , D e m k ó könyvét, Linzbauer gyűjteményes m u n k á j á t , Weszprémi Succinctáját, a Századok, a Történelmi Tár hatalmas köteteit, majd sorra vettem a t ö b b i , szakmába vágó önálló m ű v e k e t . Ez hosszú, fárasztó munka volt, mert az olvasottakból név és t á r g y m u t a t ó t készítettem. Volt nap, amikor kórházi elfoglaltságom csak egyetlen szabad ó r á t en gedélyezett erre, m á s k o r többet vagy semmit sem. S k ü z d e n e m kellett a nehézkes közlekedéssel is. Végeredményképpen a nyomtatott művek átolvasása kb. egy fél évtizedet vett igénybe. Ebben a csendes, egyhangú m u n k á b a n hamarosan rájöttem, hogy a magyar orvostörténelemnek Magyarországon tulajdonképpen két élő művelője van, Magyary-Kossa Gyula és G y ő r y T i b o r . Velük kellett felvennem a személyes kapcsolatot, hogy felvilágosításokat, útbaigazításokat kérjek m u n k á l k o d á s o m meg kezdése előtt. A z ifjabb orvostörténet-írók közül nem sokan ismerték századunk két legkiválóbb orvostörténészét, ezért rögzíteni szeretném első találkozásunk és későbbi ismeretsé günk emlékeit. Magyary-Kossa Gyula öles termetű, széles vállú, szikár, szúrós tekintetű, magyar bajuszos, közvetlen m o d o r ú férfi volt. B e m u t a t k o z á s u t á n még egyszer megkérdezte nevemet. Mikor megmondtam, egy pillanatig elgondolkozott, majd azt k é r d e z t e : Maga abból a családból való akinek egyik őse Paris Pápait külföldi útjára segítette? Igenlő válaszomra kezet fogott, leültetett. É n elmondtam idejövetelem célját. Ö meg kérdezgetni kezdett, mintha meg akart volna győződni ismereteimről. Főleg az erdélyi orvosok után érdeklődött. Beszélgetés k ö z b e n elnézést kért s a nyitott ajtón á t m e n t a szomszédos helyiségbe ellenőrizni a tanársegéd felügyelete alatt gyógyszertani gyakorlatokat végző hallgatóit. Míg távol volt szétnézhettem dolgozószobájában. Szokásos tanári szoba, minden kényelem és csín nélkül. íróasztala mögött egész falat e l b o r í t ó nyitott könyvállvány, zsúfolásig megtöltve könyvekkel, átkötött i r a t c s o m ó k kal. A könyvállvány alsó felében m é t e r n y i magasságig a p r ó , kihúzható fiókok. Az íróasztalon tele írt kartonlapok, nagyívű papír, néhány sor felírással. Nyilvánvaló volt, hogy munka k ö z b e n leptem meg. M á r első találkozásunkkor tudomásul kellett vennem, hogy nagyon szorgalmas, széles látókörű, rengeteget olvasott, k i t ű n ő e n rögzítő, kiváló emlékező tehetségű tudós
kutatóval állok szemben, ki kérdésemre azonnal válaszolt vagy kihúzta azt a kis fiókot, melyből a választ megadhatta. Haláláig t a r t ó ismeretségünk alatt gyakran kerestem fel intézetében, lakásán és nyaralóhelyén. M i n d i g a csodálat érzésével távoztam tőle. Egyéniségét megismerni teljesen sohasem sikerült. Mindég öcsémuramnak szólított s felderült, mikor meglátott. Nagyritkán a humoros oldalát is megmutatta. T ö b b levele közt ő r z ö m azt a sima levelezőlapját, melyre mindössze egy nagy kérdőjel volt hevenyészve rajzolva, m i azt jelentette, hogy m i van velem, miért nem jelentkezem. Második tisztelgő látogatásom G y ő r y Tibornál volt, a Népjóléti Minisztériumban. Hatalmas titkári s z o b á n keresztül, mely váróhelyiségül is szolgált — előzetes bejelen tés után jutottam be hozzá. íróasztala mellett felállva, fekete zakós, i n k á b b alacsony, szegletes arcú, keskeny vállú, h a t á r o z o t t arcvonású, ünnepélyes jelenség fogadott. Mozdulatai k i m é r t e k , szavai megfontoltak. Mindjárt meglátszott rajta, hogy vezető ember, aki a sok szó helyett a lényegre tér. Rövidesen megtudta, hogy az Alkotás utcai katona k ó r h á z b a n és a M Á V Rendelő Intézetben m ű k ö d ö m , és megismerte helyzetemet és s z á n d é k a i m a t is. Ö n k é n t felajánlotta segítségét, hogy j o b b és biztosabb körülmények k ö z é kerüljek, főleg pedig hogy t ö b b i d ő t nyerjek k u t a t á s a i m elvégzé sére. Ismeretségünk h o v a t o v á b b elmélyült. Minden h é t e n megfordultam lakásán, s egy csésze tea mellett beszéltük meg az időszerű kérdéseket. Nagyon h a t á r o z o t t ember volt, s nehezen lehetett elhatározása megváltoztatására bírni. Mikor az orvosi fakultás történetéhez az anyagot gyűjtötte — melyben én is segítségére voltam - , megkérdezte tőlem, miként í r n á m é n meg a k ö n y v e t ? Erre azt válaszoltam, hogy csakis időrendben. Órák hosszat t a r t ó vita után látta be javaslatom helyességét. Más alkalommal átadta kéziratának egy-egy részletét átolvasásra. Ma is emlékezetemben él, hogy kifogásoltam a kéziratban gyakran előforduló kifejezést: „tanszéket állított fel". H i á b a erősködtem, hogy a tanszéket nem állítják fel, hanem létesítik, nem engedett felfogásából. Munkahelye a l a k á s á n volt. Egy nagy ebédlőasztalra rakta iratait, feljegyzéseit, kivonatait, s csak akkor vetette p a p í r r a mondanivalóját, ha több oldalról meggyőző dött annak helyességéről. Beszélgetéseink során t ö b b s z ö r előfordult, hogy nem jutott valami eszébe. Ez nagyon bosszantotta és nem hagyta nyugodni. P á r napon belül levelezőlapon értesített a szóban forgó dologról. Társaságban halk szavú, mindig udvarias és k i t ű n ő társalgó volt. Míg Magyary-Kossa főleg a hazaiaknak, a h a z a i a k r ó l írt s külföldre sohasem vágyódott, addig G y ő r y nagy súlyt helyezett arra, hogy a külföld is megismerje hazánk orvostörténeti vonatkozásait. Ezért gyakran vett részt külföldi orvostörténeti kongresszusokon s gyakran küldte el dolgozatait külföldi lapoknak. M a g y a r y - K o s s á h o z és G y ő r y Tiborhoz rajtam kívül gyakran ellátogatott az ifjabb orvostörténeti í r ó k csaknem mindenike. Herczeg Á r p á d , Bálint Nagy, Mayer Kolozs, Korbuly, Elekes G y ö r g y , Hints Elek, Zsakó István. De m i együtt sohasem gyűltünk össze, hogy megismerjük egymás terveit, szándékait. Mindkét nagy orvoselődünket gyakran kértem, hogy gyűjtsék össze azokat, akik — G y ő r y szerint — egy szőlőben kapálunk, létesítsenek orvostörténeti társaságot, mely az ő vezetésük mellett terv szerű m u n k á t végezzen. Mindkettőjük időhiányra vagy arra hivatkozott, hogy az a néhány é r d e k l ő d ő úgyis felkeresi őket.
K ö z t u d o m á s ú , hogy G y ö r y a Népegészségügy című folyóiratnak is szerkesztője volt. Egy alkalommal egész váratlanul azzal állt elő, hogy mivel én olyan nagy Weszprémi tisztelő vagyok, írjak róla valamit a lap számára. Megígértem. Ezzel az ígéret teljesítéssel kezdődött meg orvostörténet-írói pályafutásom. Ekkor helyeztem át munkahelyemet a könyvtárakból az irat- és levéltárakba. Ma is emlékszem, hogy milyen lámpalázzal vettem kezembe először Cordines Dánielnek Weszprémihez intézett leveleit, hogy azokból szedjek össze adatokat a nagy biographus képének megrajzolásához. A k i történeti k u t a t ó munkával nem foglalkozott, el sem tudja kép zelni, hogy milyen határtalan öröm lepi meg a kutatót egy eddig ismeretlen adat, a k á r évszám felderítésekor. Ö r ö m e azonos annak a zoológusnak örömével, k i egy eddig ismeretlen élőlény felfedezésével gazdagítja tudománya t á r h á z á t . G y ő r y meg lehetett elégedve a Weszprémi-dolgozattal, mert továbbiakat is kért. És sorra születtek a Népegészség részére írt dolgozataim, az első magyar nyelvű egészségtanról, Linzbauer Xaver Ferencről, orvostörténetünk kimagasló alakjairól, az utolsó erdélyi pestisről, a házasság előtti vizsgálat múltjáról, Pest-Buda közélel mezésének múltjáról, bonyodalmak a nagykőrösi régi fűtött meleg fürdőről stb. A z elért sikerek felbátorítottak s további m u n k á r a serkentettek. Dolgozataim jelen tek meg a Bőrgyógyászati és Urológiai Szemlében, az Orvosi Hetilapban, a G y ó g y á szatban, a Magyar Orvosban, az Orvosi Tudósításban, a Budapesti Orvosi Újság ban, az Egészségvédelemben, a Betegápolásügyben, az Orvosok és Gyógyszerészek Lapjában, az Orvosképzésben, az Egészségügyben, az Orvostörténelmi Közlemények ben, a Közlemények az Összehasonlító Élet és Kórtan K ö r é b ő l c. folyóiratban. Tárgyuk szerint ezek a dolgozatok nagyon változatos képet mutatnak. í r t a m régi magyar medikusokról, régi magyar orvosokról. Foglalkoztam különböző régi gyógy m ó d o k k a l . Kedvenc témáim közé tartoztak a különféle j á r v á n y o k , főleg a pestis és choiera, a közegészségügy régi problémái. Sokat foglalkoztam régi fürdőink ügyével, a himlőoltással, k ó r h á z a k k a l stb. H u m á n orvostörténeti dolgozataim száma megha ladja a 130-at. Dolgoztam az Országos Levéltárban, a Pest megyei Levéltárban, a Széchényi K ö n y v tár és a T u d o m á n y o s A k a d é m i a kézirattárában, az orvosi fakultás, a sárospataki könyvtár és tihanyi apátsági irattárban. Levéltári kutatásaimmal kapcsolatban néhány epizód j u t eszembe. így például mikor 1929 — 30-ban a Pest megyei Levéltárban a Pest megyei első cholera j á r v á n y történetét írtam, s melynél egyedül 5222 ügyiratot kellett á t n é z n e m , az irattáros meg feledkezett arról, hogy a fűtetlen irattár belső helyiségében dolgozom, s egy szombati nap délidejében rám zárta a vasajtót s eltávozott. Nem hallottam a kulcs csattanását. Csak 24 óra múlva, mikor megéheztem és k i akartam menni a levéltárból, eszméltem rá, hogy fogságba kerültem. Szerencsére a levéltáros kutyája a néptelen udvaron meg hallotta dörömbölésemet, kitartó és mérges ugatásba kezdett s így a megyei hajdúk kiszabadítottak kellemetlen helyzetemből. Másik mulatságos esetem a tihanyi apátsági i r a t t á r b a n volt. I t t kerestem a magyarországi első fürdőügyi tanulmányút kézírásos anyagát. A z illetékesek előre figyelmeztettek az irattár rendezetlen voltára, de én bíz tam a szerencsémben és hozzákezdtem a kereséshez. És milyen meglepetést tartogatott a sors számomra. A fal mellett köröskörül elhelyezett, mennyezetig érő nyitott polco kon a keresést az ajtótól balra eső oldalon kezdtem meg, a keresett kéziratot pedig
egy heti keresés után az ajtótól j o b b r a eső oldalon találtam meg. Ilyen a szerencséje némelykor a k u t a t ó n a k . A k ö n y v t á r a k b a n , levéltárakban mindig szívesen láttak s a legnagyobb készséggel voltak segítségemre. Legelső dolgom volt a k u t a t ó k k a l megismerkedni. Ismertettem velük k u t a t á s o m területét, s így nem egyszer cseréltük k i értékes adatainkat. Ezután a kis kitérés után térjünk vissza 1928-ra. Ebben az évben rendezték Magyar országon, Budapesten az első baleset elleni nemzetközi kongresszust az Eötvös utcai Egészségügyi M ú z e u m b a n . G y ő r y ismerve népgyógyászati ismereteimet, felszólított, hogy az egyidejűleg rendezendő kuruzslás elleni kiállítás magyar részét vállajam el. Ez meg is t ö r t é n t . Később a kiállítás anyagát az ország különböző városaiban tanul ságképpen be is mutatták. Az 1928-ik év m á s feladat elé is állított. A pesti orvosi fakultás tanári kara ugyan csak Győry javaslatára felkért, hogy nézzem át, rendezzem, válogassam k i és portala nítsam a fakultás elhanyagolt irattárát, hogy a fakultás történetének megírásakor már h a s z n á l h a t ó állapotba kerüljön. Négy nyári szabadságomat á ' d o z t a m fel erre a célra. Sok évtizedes port vertem k i az aktatötegekből s sok port nyeltem el, míg a munkát befejeztem. Abban az időben Kétly professzor volt a d é k á n , aki állandó látogatóm volt, s használatlan b ú t o r o k raktárául is szolgáló elhanyagolt sötét helyi ségben é r d e k l ő d ö t t az előkerült érdekességek után. Győry ebben az időben az Állatorvosi Főiskolán kötelező tárgyként adta elő az állatorvostan történetét. Mivel a fakultás történetének megírására ő kapott megbízást, előadói tisztségéről lemondott, hogy minden idejét annak szentelhesse. É n lettem az utóda. A F ő i s k o l a tanári kara k i t ü n t e t ő szeretettel fogadott, mert bízott benne, hogy az állatorvos történelemnek is m u n k á s á u l szegődtem. G y ő r y általános állatorvostan történetet adott elő s annak keretében helyenként és időnként sorát ejtette a magyar vonatkozásoknak is. Én e l ő a d á s a i m b a n csak keretül használtam az általános állat orvostan történetet s a hangsúlyt a hazai v o n a t k o z á s o k kiemelésére fektettem. Ez bizony nem volt könnyű feladat, az anyagot össze kellett hordani. Ú j a b b , előttem ismeretlen területre kellett f o r d í t a n o m kutatási tevékenységemet. K é t év múlva m á r megjelent első állatorvostörténeti dolgozatom az állatorvosi lapokban (1930., 13. sz.) „Adatok 250 év előtti lóismeretünk történetéhez" címmel. Ezt követte azután még kb. 40, l e g k ü l ö n b ö z ő b b tárgyú dolgozatom. A tárgy iránti érdeklődést annyira sike rült felkeltenem, hogy rövidesen az ország k ü l ö n b ö z ő részeiből érdeklődtek állat orvosok a tárgy iránt, s dolgozatok megírására is vállalkoztak. A z elmondottakból kitűnik, hogy 1930 óta human- és állatorvostörténettel egyaránt foglalkoztam. Az 1929. év újabb megbízatást hozott számomra. A z évenként rendezett tisztiorvosi tanfolyamon előadás-sorozatot kellett tartanom a magyar közegészségügy fejlődéséről. Ezek az e l ő a d á s o k s az utánuk következő megbeszélések sok vidéki orvosnak kel tették fel érdeklődését a tárgy i r á n t . Ugyanebben az évben 1929-ben G y ő r y beváltotta nekem tett ígéretét s kineveztetett az Országos T á r s a d a l o m Biztosító Intézethez felülvizsgáló orvosnak. így állami állás ba kerültem. Hogy több szabad i d ő m legyen a k u t a t á s r a , azt is keresztül vitte, hogy m u n k a k ö r ö m kizárólag Budapestre szorítkozott, s így nem kellett az egész napot igénybevevő vidéki kiszállásokat végeznem. Hogy anyagilag javuljon helyzetem, másodállásként megtarthattam a M a g á n a l k a l m a z o t t a k Biztosító Intézeténél is állá-
sómat. így reggel 8 órától délután 2 óráig az OTI-ban, este 6-tól 8 óráig a M A B I - b a n dolgoztam. M a g á n g y a k o r l a t o m a t kénytelen voltam leépíteni, hogy a délutáni p á r órát levéltárban, k ö n y v t á r b a n tölthessem. A napközben gyűjtött anyagot este 9-től kezdve dolgoztam fel. Előfordult, hogy a hajnal is az íróasztal mellett talált. Ez a kényszerítő életbeosztás lehetetlenné tette számomra, hogy nagyobb téma feldolgo zásához kezdjek. Csak a későbbi időben került sor erre. A nagykeretű téma feldolgo zása ugyanis nyugodt légkört, a tárgyban való komoly elmélyedést, az eseményekben való elméleti részvételt, a szereplőkkel szinte együttélést követel. H o l voltam én ezek től a lehetőségektől tisztviselő orvosi állásomban és gyógyító orvosi beosztásomban, biztosítottak zaklatása és betegek ö r ö k ö s panaszai k ö z ö t t ? 1929-nek volt egy orvostörténeti nevezetessége is. Ekkor rendezte a Német Orvosés Természettudományi Történelmi Társaság első külföldi kongresszusát, G y ő r y tiszteletére Pesten. I t t is szerephez jutottam. Egy kisebb méretű kiállításhoz gyűjtöttem össze az anyagot. 1931-ben a nemibetegségek elleni küzdelem volt a közegészségügy egyik legfőbb feladata. Ennek a küzdelemnek volt része az Egészségügyi M ú z e u m b a n rendezett kiállítás, melynek népies vonatkozásait s írásos emlékeit összegyűjteni és kiállítani ismét az én kötelességem volt. H u m á n - és állatorvostörténeti m u n k á s s á g o m a t h á r o m ember figyelte lépésről lépésre. G y ő r y , Magyary-Kossa és Hutyra Ferenc, az Állatorvosi Főiskola rektora. Az ő biztatásuk adott erőt, ha m á r belefáradtam a m u n k á b a . H a valamit elértem, nekik köszönhetem. Hutyra biztatására adtam be az állatorvosi főiskola tanári kará hoz m a g á n t a n á r r á habilitásom iránti kérésemet. T á r g y k ö r ö m : az állatorvostan tör ténete, különös tekintettel hazai viszonyainkra. P r ó b a e l ő a d á s o m a t a keleti marhavész elleni küzdelemről tartottam. így lettem én az állatorvostörténet első m a g á n t a n á r a Magyarországon. Nagy megtiszteltetés volt ez számomra, mert európai hírű t a n á r o k adtak elő abban az időben a Főiskolán. H á r o m évvel később, 1934-ben a szegedi egyetem orvosi fakultása habilitált m a g á n t a n á r r a . T á r g y k ö r ö m „Fejezetek a magyar orvostörténelemből, különös tekin tettel közegészségügyünk kialakulására." P r ó b a e l ő a d á s o m o n régi tanáraim közül már csak Lőte József nyugalmazott tanár jelenhetett meg, k i kolozsvári előadásaival szintén hozzájárult ahhoz, hogy az orvostörténelem művelésére szántam magam. 1937-ben az Állatorvosi Főiskola országos ünnepélyre készült. Fennállásának 150. évét szándékozott emiékezetessé tenni. Javaslatomra a tanári kar hozzájárult ahhoz, hogy az ünnepélyre megrendezzem a földkerekség első állatorvostörténeti m ú z e u m á t . Gyakorlati hasznát ennek a m ú z e u m n a k az állatorvos-történelem előadásával kap csolatosan tapasztaltam, amikor a I V . éves hallgatóknak bemutattam. Visszhangot keltett ez a vidéki állatorvosok között is s nem egyet serkentett ilyen tárgyú dolgozatok megírására. A m i k o r Erdély egy részét ismét visszacsatolták Magyarországhoz, s a magyar egye tem ismét megnyitni készült kapuját Kolozsvárott, eddigi m u n k á s s á g o m nagy elismerés ben részesült. A szegedi egyetem kérdést intézett hozzám, hogy vállalnám-e az orvos történeti tanszéket? Ismerve Erdély nemzetiségi viszonyait s a nemzetközi helyzetet, sejtettem, hogy a javunkra történt változás csak rövid életű lehet s ezért fájó szívvel bár, de nem vállaltam az igen megtisztelő megbízatást. Ezzel az elhatározással messze
kitolódott a magyar orvostörténeti tanszék létesítésének időpontja. Szülőföldemhez. Erdélyhez való ragaszkodásomat megmutattam, mikor 1942-ben ott is kértem habilitálásomat. Munkásságom ideje alatt számos orvoskolléga fordult hozzám kérdéssel vagy kérés sel. Mindnyájuknak megadtam a felvilágosítást s buzdítottam őket a további elmélye désre. A külfölddel is p r ó b á l t a m összeköttetést szerezni. Dolgozataim szerepeltek a belgrádi, varsói, amsterdami, tallinni, jeruzsálemi nemzetközi kongresszusokon. Visszaemlékezéseim első fejezete szomorú akkorddal zárul. L á t n o m kellett, miként hordják szét tüzelőnek a budapesti orvosi fakultás általam rendezett irattárát. Az irat tárt, amely oly sok pótolhatatlan személyi adatot is tartalmazott. Elkeseredve kellett látnom az állatorvostörténeti m ú z e u m bomba által történt megsemmisülését is. De kétségbeesésem akkor volt a legnagyobb, mikor r á d ö b b e n t e m , hogy kézirataim leg nagyobb része, , , A magyarországi gyógyfürdők t ö r t é n e t e " című befejezett, legépelt m u n k á m m a l együtt az ostrom m a r t a l é k a lett. Ezeknek pótlására még csak gondolni sem mertem. A csapások sorozata ezzel sem fejeződött be. Elveszítettem állásaimat is s a puszta megélhetésért kellett küzdenem. A z orvostörténelem müvelése ilyen körülmények között éveken keresztül csak mint egy távoli, meg nem valósítható á l o m jelent meg előttem. Azután lassan normalizálódtak a viszonyok. A z orvostörténclem váratlanul áz őt megillető nagyjelentőségre tett szert, új szárnyakat kapott s sohasem remélt magas ságokat ért el. G y ö n y ö r ű székházban megnyílt az Országos Orvostörténeti Könyvtár. Megindultak a hetenként rendezett orvostörténeti előadások. Megjelent az egész művelt világon ismert „Orvostörténeti K ö z l e m é n y e k " . Elhagyta a n y o m d á t több orvostörténeti m ű , köztük magyarul Weszprémi örökéletű munkája. Avatásra várt Semmelweis szülőházában az Orvostörténeti M ú z e u m . Egyszóval minden lehetőség megvan arra, hogy a ma orvostörténet-kutatója nyugodt légkörben, eredményesen dolgozhasson. Csak egy dologgal nem rendelkezik ma sem: idővel. Egy fél életen keresztül á m í t g a t t a m magamat azzal, hogy milyen sokat fogok dolgozni, ha majd nyugdíjba megyek. A nyugdíjazást megértem, de a t ö b b orvos történeti dolgozást nem. Orvosi vonalon kell t o v á b b dolgoznom a megélhetésért. Pedig még törleszteni valóim vannak. Össze kell gyűjtenem a Mezőgazdasági Múzeum részére a magyar állatgyógyászat fejlődését szemléltető anyagot, s adataimból meg szeretném írni Magyarország orvostörténetét 1740—1790-ig. Végezetül feleletet kell adnom az első sorokban feltett kérdésre, hogy volt-e miért élnem s hogy hol hibáztam el é l e t e m ? Ezekre a kérdésekre csak annyit válaszolhatok: hogyha még egyszer élnék, bármilyen rögös is volt életutam, akkor is csak orvostör ténelemmel foglalkoznék.*
* Memoárjával emlékezünk az 1973-ban elhunyt jeles orvostörténészre. (Szerk.)
