Egy Kúriai döntés margójára 1. Bevezető A Kúria a Gfv.VII.30.286/2013/12. számú határozatában kiemelkedő jelentőségű döntést hozott egy lezárt csődeljárás kapcsán. A döntés – mint általában a jelentős döntéseknél szokott – megosztotta a jogalkalmazókat, - annak ellenére, hogy az 1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) azóta már módosított rendelkezéséhez kapcsolódik – ezért célszerűnek mutatkozik a döntés hátterének bemutatása. A döntés a 2009-ben megújított csődeljárás igénybejelentési határidejével kapcsolatos viták utólagos megoldását adja. A gyakorlatban ugyanis vita alakult ki abban a kérdésben, hogy a csődeljárásban szabályozott 30 napos bejelentési határidő elmulasztása milyen következményekkel jár. A vita abban a kérdésben éleződött ki, hogy azok a hitelezők, akik nem-, vagy késedelmesen jelentkeztek be a csődeljárásba, elvesztik-e a jogukat a követelésük érvényesítésére vagy sem, s mindez hogyan viszonyul a csődeljárás céljaihoz. 2. A tényállás A vita megértéséhez indokolt a Kúria ötös tanácsa által elbírált ügy tényállásának a vázlatos ismertetése, ugyanis „állatorvosi ló”-ként mutatja mindazon problémákat, amelyek a csődeljárási szabályozás miatt felmerültek. A felperesnek 446.991.640 Ft követelése állt fenn az alperessel szemben, melyet az alperes a 2011. január 31-én közösen készített jegyzőkönyvben írásban elismert. Az alperes kérelmére a Fővárosi Bíróság előtt 2011. május 28-án megindult a csődeljárás. A most tárgyalt peres ügy felperese, mint hitelező a csődeljárásban 451.989.396 Ft tőke és 18.630.631 Ft összegű késedelmi kamatkövetelést jelentett be, továbbá 100.000 Ft nyilvántartásba vételi díjat befizetett. A vagyonfelügyelő a felperes követelését nem biztosított, vitatott igényként vette nyilvántartásba, melyről 2011. július 1-jén kelt levelében értesítette a felperest. Egyidejűleg tájékoztatta arról, hogy igénye végleges elbírálásához az adós társaságtól további dokumentumok beszerzése szükséges. A felperes 2011. július 7-én közölte a vagyonfelügyelővel, hogy nem fogadja el a vitatást és érdemi észrevételt kíván tenni, melyre további 8 napos határidőt kért, érdemi észrevételt azonban nem nyújtott be. A vagyonfelügyelő értesítette, hogy továbbra is vitatottként tartja nyilván a követelését, mely ellen a Cstv. 12.§ (5) bekezdése alapján kifogással élhet a csődeljárást elrendelő bíróságnál. Felhívta a felperes figyelmét arra, hogy az adósnak csak abban az esetben kell tartalékot képeznie a vitatott követelésre, amennyiben a hitelező az igényét peres úton érvényesíti az adóssal szemben és ezt a perindítást a vagyonfelügyelőnek igazolja. A felperes az igényének vitatottként történt besorolása miatt kifogást nem nyújtott be, peres eljárást a csődeljárás alatt nem indított az adóssal szemben. A bíróság a csődeljárásban jogerősen jóváhagyta az adós és a hitelezői között létrejött egyezséget. A csődegyezségben a felperes igényével kapcsolatban rendelkezés nem történt. A felperes keresetében 451.989.396 Ft és ennek 2011. február 2-től járó késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Kereseti kérelmének indokai szerint az alperes a tartozásának jogalapját és összegét elismerte. Az alperes az igényét az alperes elleni csődeljárásban az előírt törvényi határidőben bejelentette, így az igényérvényesítési joga fennmaradt. A csődegyezségben történő tartalékképzés hiányára tekintettel - a Cstv.12.§ (5) bekezdése és 20.§ (2) bekezdése értelmében - a megkötött csődegyezség kényszeregyezség
formájában sem terjedt ki rá, ezért nincs jogszabályi akadálya annak, hogy az alperes által elismert követelését utóbb, a csődeljárást követően - peres úton - teljes egészében érvényesítse. Álláspontja szerint miután a csődeljárásban a követelésének vitatott igényként történt nyilvántartásba vétele miatt a kifogás benyújtása nem kötelező eldönthette, hogy él-e ezzel a jogával vagy sem, és úgy döntött, nem kíván a csődegyezségben részt venni, mivel így jobban jár. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Érdemi ellenkérelme szerint egyértelmű, a felperes szándékosan maradt távol a csődeljárástól, hogy a csődegyezséget követően követelését 100 %-os mértékben be tudja hajtani az alperesen. A felperes nyilvánvalóan tudomással bírt arról, hogy ha nem terjeszt elő kifogást a követelésének vagyonfelügyelő általi besorolása ellen, úgy a csődegyezség nem fog rá kiterjedni. Ez a magatartása a Ptk. alapelveibe, a Ptk. 1.§ (1) bekezdésébe, 4.§ (1) bekezdésébe és 5.§ (1)-(2) bekezdésébe ütközik. A felperes a jogait nem a társadalmi rendeltetésének megfelelően gyakorolja, azaz joggyakorlása visszaélésszerű. A felperes a csődeljárásból célzatosan kimaradva, a sikeres csődegyezséget megkerülve kívánja igényét érvényesíteni, a Cstv. és a Ptk. rendelkezéseivel, céljaival, valamint a jogalkotói szándékkal ellentétesen, a csődegyezségben résztvevő többi hitelezővel szemben is. Az elsőfokú bíróság elfogadta a felperes érvelését és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 451.989.396 Ft tőkeösszeget, annak késedelmi kamatait, valamint a perköltséget. Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság rögzítette azt a fontos tényt, hogy a peres eljárásban a Cstv-nek a 2011. január 28. és 2011. június 28. között hatályos rendelkezéseit kell figyelembe venni. Hivatkozva az eljárásban alkalmazandó Cstv. 12.§ (2) bekezdésére megállapította, hogy miután a vitatott igénnyel kapcsolatban kifogás előterjesztésére és tartalékképzésre nem került sor, ezért a csődeljárásban az alperes mint adós és a további hitelezők között létrejött egyezség a felperesre mint hitelezőre nem terjedt ki. A másodfokú bíróság kiemelte, hogy az adós(a per alperese) a követelések besorolása során nem tekinthető kívülállónak, hiszen a vagyonfelügyelőnek az adós bevonásával kell a hitelezők követeléseit nyilvántartásba vennie. Ebből következően az alperes nem volt elzárva attól, hogy felhívja a vagyonfelügyelő figyelmét a felperes hitelezői követelésének tartalmára és okirattal alátámasztott egyértelmű - nem vitatott jellegére. A Cstv. 12.§ (5) bekezdése szerint az adós is rendelkezik kifogás előterjesztési joggal, ezért az alperes nem volt elzárva attól, hogy a számára sérelmes vagyonfelügyelői intézkedést, követelés besorolást kifogással támadja meg. A bizonyítékok alapján azonban mind a két fél tudomásul vette a vagyonfelügyelő intézkedését és azt nem tartotta sérelmesnek. Az eljárás során annak nincs jelentősége, mely megfontolások, motívumok vezették a feleket arra, hogy az egyébként jegyzőkönyvben elismert tartozást vitatottként besoroló vagyonfelügyelői intézkedést tudomásul vegyék. A felek passzív magatartásának a következménye, hogy a Cstv. 20.§ (2) bekezdése alapján a megkötött csődegyezség a felperesre nem terjedt ki és a jelen jogvita elbírálása során reá kedvező jogszabályi környezet megteremtette számára a peres igényérvényesítés lehetőségét. Az alperes által hivatkozott Ptk. 5. §-ának helyes értelmezéséből az következik, hogy a joggal való visszaélés csak valamilyen jog gyakorlásának lehet az eredménye. A felperest hitelezőként kifogástételi jog illette meg, melynek gyakorlása az ügyfelet megillető olyan diszkrecionális jog, amellyel való visszaélés fogalmilag kizárt, különös tekintettel arra, hogy a Cstv. mint speciális jogszabály jelen eljárásban alkalmazott rendelkezése mindösszesen a
hitelezői igénybejelentés tényét tette az utóbbi peres igényérvényesítés alapjává. A hitelező kifogástételi jogosultsága gyakorlásának hiánya nem értékelhető joggal való visszaélésként. A Cstv. mint speciális jogszabály idézett rendelkezései alapján tehát a felperes nem volt elzárva attól, hogy a csődeljárás során bejelentett hitelezői igényét utóbb bírói úton, peres eljárásban érvényesítse. A bírói úton történő igényérvényesítés alapjog és nem állapítható meg a joggal való visszaélés ténye (adott esetben illetéktelen előnyszerzés) a felperes részéről akkor, amikor a csődeljárást követően az alperes által írásban elismert követelését egészében kívánja érvényesíteni a számára előnyös jogszabályi környezet adta lehetőségek felhasználása mellett. Nincs ügydöntő jelentősége annak, hogy az adott vitás helyzetet követően a konkrét jogi szabályozás utóbb valamely félre, jelen esetben az alperesre kedvező módon megváltozott. A másodfokú bíróság ezért a fent részletezett indokolás mentén hagyta helyben az elsőfokú bíróság döntését. 3. A jogerős döntés előzményei A felülvizsgálati kérelem jogi indokainak az ismertetése előtt célszerű feleleveníteni az ügy szempontjából fontos szakmai tanácskozás tényeit, ugyanis a bíróságok –részben – ennek a szakmai tanácskozásnak az anyagát felhasználva hozták meg döntésüket. A Pécsi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma 2010-ben a 2009-ben megújított csődeljárás egyes kérdéseit elemezte. Az elemzés célja nem kollégiumi vélemények alkotása, hanem az országos gyakorlat feltérképezése és esetelegesen többségi álláspont megfogalmazása volt. Az egyik kiemelt téma . „A csődeljárásban be nem jelentett, vagy késedelmesen bejelentkező hitelezők követelésének érvényesítésének lehetősége (Cstv. 11.§)” volt. A tanácskozás idejére ugyanis beindultak a csődeljárások az új szabályok alapján, s hamar kiderült, milyen problémák jelentkeznek a vitatott vagy késedelmes igények bejelentése kapcsán. A szakmai tanácskozáson a Legfelsőbb Bíróság és az öt ítélőtábla kollégiumvezetői és helyetteseik is jelen voltak. Az előterjesztés - lerövidítve - az alábbiakat tartalmazta: „A csőd- és felszámolási ügyeket érintő konferenciákon kivétel nélkül feltették azt a kérdést, hogy mi lesz azon követeléseknek a sorsa egy eredményes csődeljárás esetén, amelyeket késve vagy egyáltalán nem jelentettek be a csődeljárásban. A viszonylag új rendelkezésből következik, hogy konkrét ügyben ez a jogkérdés eddig nem merült fel, viszont elkerülhetetlen a probléma megoldása, mert ellenkező esetben eltérő gyakorlat kialakulására kell számítani. A válasz keresésénél abból kell kiindulni, hogy a csődeljárásban a követelések bejelentésére megszabott 30 napos határidő jogvesztő vagy sem. A Cstv. 10.§ (2) bekezdés f./pontja azt az előírást tartalmazza, hogy a közzétételi végzés tartalmazza a hitelezőknek szóló azon felhívást, miszerint a fennálló követeléseiket a csődeljárás elrendeléséről szóló végzés közzétételétől számított 30 napon belül – a csődeljárás kezdő időpontját követően keletkező követeléseiket 3 munkanapon belül – jelentsék be. Ez az előírás – a felszámolási eljáráshoz hasonlóan – semmiféle jogvesztést nem helyez kilátásba a követelés bejelentése, elmulasztása vagy késedelme esetén. A Cstv. 12.§ (1) bekezdése értelmében az adósnak közvetlenül is értesíteni kell a hitelezőket és fel kell hívni őket arra, hogy a követelésüket 30 napon belül jelentsék be, a határidő elmulasztása esetén a követelés nyilvántartásba vételére nem kerül sor.” A kollégiumi előterjesztés szerint az adós levelének tartalmát megszabó törvényi előírás jogvesztésként nem értelmezhető. Ha megvizsgáljuk azokat az eseteket, amikor a törvényalkotó szándéka a jogvesztés vagy egyéb jogkövetkezmény kimondása volt, a következő példákat találjuk.
A felszámolási egyezséggel kapcsolatban a Cstv. 41.§ (1) bekezdése kimondja, hogy mindazok, akik a felszámolási eljárásba hitelezőként nem jelentkeztek be, egyezségkötés esetén az eljárás befejezését követően követelésüket az adóssal szemben nem érvényesíthetik. A helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló 1996. évi XXV. törvény 11.§ (4) bekezdése kimondja, hogy: „A hitelezői igények bejelentésére rendelkezésre álló 60 napos határidő [10. § (2) bekezdés e./pont] elmulasztása esetén a) igazolási kérelemnek helye nincs; b) a hitelezők fennálló (lejárt és le nem járt) követeléseiket beszedési megbízás benyújtása, végrehajtás és adósságrendezési eljárás kezdeményezése útján csak az adósságrendezési eljárás jogerős befejezését követő 2 év eltelte után érvényesíthetik.” Ilyen példák mellett semmi akadálya nem lett volna akár a jogvesztés, akár az igényérvényesítés korlátozása kimondásának. A 30 napos határidő emiatt nem tekinthető jogvesztő határidőnek, ezért jogosan merül fel a kérdés, hogy mi lesz a követelések sorsa akkor, ha átfordul a csődeljárás felszámolási eljárássá és akkor, ha sikeres csődegyezséget kötöttek a felek. A bizonytalanságra tekintettel a kollégiumi vitaanyag előterjesztője jogértelmezést kért az igazságügyi minisztériumtól, ahonnan a következő választ érkezett: Kérdés: Mi a jogi helyzete annak a jogosultnak, aki a csődeljárásban nem jelenti be a követelését, vagy elkésve jelenti be, s ezért nem regisztrálják? Érvényesítheti a követelését peres eljárásban, illetve az esetleges felszámolási eljárásban vagy jogvesztéssel jár a késedelme. Válasz: Szerintem a csődegyezség nem terjed ki az ilyen hitelezőre, hiszen nem jelentette be az igényét. Ha a csődeljárás sikertelen, akkor a csődeljárást követő felszámolási eljárásban bejelentheti az igényét, ha az még nem évült el …stb. Ha pedig sikeresen egyezségkötéssel zárult a csődeljárás, de az egyezséget az adós nem tudja betartani, és ezért indul felszámolási eljárás, akkor ebben a felszámolási eljárásban a korábbi csődeljárás idején már meglévő követelések közül csak a csődeljárásban bejelentett, de meg nem térült követeléseket lehet érvényesíteni. Ha nem így értelmeznénk a törvényt, akkor indokolatlanul kedvezményeznénk a csődeljárásban a követeléseik érvényesítését elmulasztó hitelezőket.
A válaszból megállapíthatóan a jogalkotó szándéka az volt, hogy azért ne legyen jogvesztő a 30 napos határidő, mert nem akarták elzárni a csődeljárásba be nem jelentkezett hitelezőket attól, hogy követelésüket a sikertelen csődeljárást követő felszámolási eljárásban érvényesíthessék. A másik következtetés pedig az, hogy ezzel ellentétesen a sikeres csődeljárást követő, az egyezség be nem tartása miatt indult felszámolási eljárásban csak azon hitelezőket kívánták beengedni, akik a csődeljárásba bejelentkeztek. Ez a törvényalkotási koncepció a tényleges törvényszöveg alapján sikertelennek bizonyult. A megvalósított és hatályos szövegből az alábbi következtetés vonható le: a.) Amennyiben a csődeljárás sikertelen, az ezt követő felszámolási eljárásban a hitelező a követelését bejelentheti akkor is, ha a csődeljárásban ezt nem tette meg, vagy késedelmesen jelentette be a követelést.
b.) Amennyiben sikeres a csődeljárás, az egyezséget megkötik, de ezt követően az adós nem teljesíti az egyezségben vállalt kötelezettségét, ezért felszámolási eljárás indul, elvi különbség hiányában ugyancsak bejelentheti a követelését a csődeljárásban követelését bejelenteni elmulasztó hitelező. A Cstv. 28.§ (3) bekezdés azon előírása, mely szerint a Cstv. 27.§ (2) bekezdés d./ pontja alapján indított felszámolási eljárásban a hitelező a csődeljárásban elismert vagy nem vitatott, és a csődegyezség végrehajtása során meg nem térült követelését jelentheti be, nem vonatkozhat azon hitelezőkre, akik a csődeljárásban nem jelentették be a követelésüket, mert őket kifejezetten ki kellett volna zárni az eljárásból. Ez a szűkítő értelmezés a vitatott követeléssel rendelkező hitelezőt is kizárná a felszámolási eljárásból, még akkor is, ha a megindított pert megnyeri, csak nem jut hozzá a követeléséhez. c.) A csődeljárás sikeres befejezését követően indított pereknél, ha a perindító fél olyan követelést érvényesít, amelyet a csődeljárásban bejelenthetett volna, de elkésett a bejelentéssel vagy nem kívánta az eljárásban érvényesíteni a követelését, kétfajta álláspont alakítható ki: ca. - az egyik szerint a pert tárgyalni kell, mert a csődegyezségi eljárással kapcsolatban a törvény nem tartalmaz olyan szabályt, mint a felszámolási eljárásban, ahol a 41.§ (1) bekezdés kizárja az igény későbbi érvényesítését erre az esetre. cb. - A másik álláspont szerint a csődeljárásban kell az igényeket érvényesíteni. Aki ezt elmulasztja, vagy elkésetten jelenti be az igényét, arra a csődegyezség úgy hat ki, hogy elveszti az anyagi jogosultságát a követelése érvényesítésére. A csődeljárás szabályaiból mindenképpen az állapítható meg, hogy a törvényalkotói akarat az összes követelés csődeljárásban történő érvényesítését kívánta szabályozni, de kifejezett, a felszámolási eljárásban is megtalálható szabály hiányában nem lehet kizárni, hogy az ilyen jogosultak bírói úton keressenek kielégítést. Amennyiben ilyen szándék volt, akkor egyértelműen ki kellett volna mondani, hogy aki nem jelenti be, vagy késve jelenti be a követelését, az sem peres eljárásban, sem a későbbi felszámolási eljárásban nem érvényesítheti az igényét. A jogvesztés ugyanis olyan súlyos következmény, amelyhez kifejezett törvényi rendelkezés kell. Tény, hogy ez a csődeljárás jelentőségét csökkentő vélemény, az az üzenete, hogy jobban járhat az, aki nem vesz részt a csődeljárásban. Azt is rögzíteni kell azonban, hogy ezt a helyzetet a törvényi szabályozás hiányossága idézi elő. A szakmai tanácskozáson jelenlévők egyöntetűen azt az álláspontot támogatták, hogy a 30 napos bejelentési határidő nem jogvesztő, emiatt nem zárható el az igényét késedelmesen bejelentő vagy az a hitelező, aki egyáltalán nem tett igénybejelentést attól, hogy az igényét peres eljárásban érvényesítse. A tanácskozáson kifejtett vélemények azt is tükrözték, hogy a megvalósult törvényi szabályozás ellentétes a csődeljárás deklarált céljával, értelmezéssel azonban nem oldható fel az ellentét, ezért kezdeményezni kell a törvény módosítását. A tanácskozás nem foglalkozott a vitatott igények kezelése kapcsán kialakult bizonytalansággal, a rosszhiszemű eljárásokkal sem, kifejezetten a bejelentési határidő elemzése volt a cél. Látható, hogy az ezt követően indult perekben- ugyan a kiindulási alap minden esetben a 30 napos határidő jogvesztő jellege hiánya volt – számtalan más jogkérdést vetettek fel. 4. A felülvizsgálati kérelem jogi érvei
Az alperes (a csődeljárás adósa) a felülvizsgálati kérelmében több jogszabályi rendelkezés megsértését állította, ezek közül csak a legfontosabbakat ismertetjük. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság az egyébként nem vitatott tényállást nem megfelelően értékelte, illetve a Cstv. hivatkozott, és a Ptk. joggal való visszaélésre vonatkozó rendelkezéseit tévesen értelmezte. Nem vizsgálta sem a felperes mulasztása mögött meghúzódó csalárd szándékot, sem a követelés perbeli érvényesíthetősége lehetővé tételének egyenes következményeit. Nem vizsgálta továbbá a Cstv. jelenlegi szabályozását, annak módosítása mögött meghúzódó jogalkotói szándékot, amely a jogszabály módosítás hatályba lépése előtti visszaélésszerű joggyakorlás megszüntetésére irányult. Fenntartotta azt a jogi álláspontját, hogy az a hitelező, aki a követelését nem jelenti be a csődeljárásban, továbbá az, aki bejelenti ugyan, de a Cstv.12.§ (5) bekezdése szerinti jogorvoslati utat nem tartja be, a későbbiekben nem érvényesítheti követelését peres eljárásban az adóssal szemben. Utalt arra is, hogy az eljárásban alkalmazott Cstv. szabály értelmezése kapcsán kialakult egyik álláspont szerint (Pécsi Ítélőtábla Kollégiumi állásfoglalás, 2010.) a jogszabálynak ki kellett volna mondania, hogy aki a csődeljárásban nem jelenti be, vagy késve jelenti be az igényét, sem a peres eljárásban, sem a későbbi felszámolási eljárásban nem érvényesítheti ezt az igényt. A jogvesztés ugyanis olyan súlyos következmény, amelynek alkalmazásához kifejezett törvényi rendelkezés kell. Álláspontja szerint azonban az alperes csődeljárásában alkalmazandó Cstv. rendelkezései alapján is megállapítható, hogy sikeres csődegyezség esetén nem érvényesíthetőek az adóssal szemben azok a követelések, amelyeket a csődeljárásban a törvényes határidőn belül nem jelentettek be. A jogvesztés kimondása ugyan alapvetően törvényi szabályozást igényelne, azonban az a jogértelmezési eszközök alkalmazásával is megállapítható. A csődeljárásban határidőben be nem jelentett hitelezői követelések esetén ugyanis a jogvesztés mellőzése a csődeljárás intézményének a lényegét kérdőjelezné meg. Hivatkozva a felszámolási eljárásban kötött egyezség esetén a Cstv.41.§ (1) bekezdésében foglalt rendelkezésekre, kifejtette, az ott kimondott jogvesztés analóg módon alkalmazható a csődeljárásban kötött egyezség esetén is. 4. A Kúria döntése A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta (2) bekezdése alapján és azt több ok miatt jogszabálysértőnek találta. kérelem vázlatos ismertetéséből is látható, hogy a felülvizsgálati kérelmet több jogszabály sértésre hivatkozott, a Kúria döntéséből most csak a ismertetem.
felül a Pp. 275. § A felülvizsgálati benyújtó maga is legfontosabbakat
4.1. Mikor hat ki a vitatott követeléssel rendelkező hitelezőre a csődegyezség A perbeli időszakban hatályban volt Cstv. 20. § (2) bekezdése alapján helytállóan állapította meg a jogerős ítélet, hogy nem terjedt ki a csődegyezség a felperesre, mert a felperes nem vált az alperes csődeljárásában egyezségkötésre jogosult hitelezővé. Bejelentette ugyan a követelését és befizette a nyilvántartásba vételi díjat, de követelésének vitatottá válását követően nem nyújtott be kifogást a csődeljárást lefolytató bírósághoz (azért, hogy a bíróság döntése következtében esetleg a vitatottá minősítés megszűnjön), illetve nem nyújtott be keresetlevelet a peres bírósághoz követelésének érvényesítése érdekében. A nyilvántartásba vett, de vitatottá vált követelést csak akkor kell a csődegyezség megkötésénél vitatott hitelezői igényként figyelembe venni (Cstv.20.§ (2) bekezdés), ha az annak érvényesítése érdekében indított per folyamatban van és azt a vagyonfelügyelőnek bejelentették. Ha a vitatottá minősített hitelezői igény tekintetében a hitelező a
jogérvényesítést (perindítást) elmulasztja vagy azt nem igazolja -, a vagyonfelügyelőnek a hitelezői nyilvántartásból törölnie kell az igényt és vissza kell utalnia részére a nyilvántartásba vételi díjat (Kúria Gfv. X.30.174/2012/7). A csődeljárásban bejelentett, de vitatott hitelezői igény esetén a hitelező részéről a jogérvényesítés elmulasztása tehát azt eredményezi, hogy a követeléssel rendelkező hitelezői minősége megszűnik a csődeljárásban. 4.2. Jogértelmezéssel kiküszöbölhető-e a határidővel kapcsolatos szabályozás hiányossága A Kúria tévesnek találta az alperesnek azt a jogi álláspontját, mely szerint a jogalkalmazó erre irányuló jogszabályi rendelkezés hiányában jogértelmezéssel megállapíthatná a csődeljárásban határidőben be nem jelentett hitelezői igények tekintetében az igényérvényesítési jog megszűnését. A Kúria egyetért az alperes által is hivatkozott, a Pécsi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma üléséről (2010. november 22.) készült Emlékeztetőben található azzal a jogi állásponttal, hogy jogvesztés csak törvényi rendelkezésen alapulhat. Az alperes csődeljárásának kezdő időpontjában hatályos Cstv. kifejezetten 30 napos határidőt szabott a csődeljárás kezdő időpontjában már létező követelések bejelentésére, míg a csődeljárás során keletkezett követelések esetében 3 munkanapos bejelentkezési határidőt írt elő. Nem rendelkezett ugyanakkor arról, hogy mulasztás esetén a jogosult követelésének mi lesz a sorsa. Az eljárásban alkalmazandó Cstv. rendelkezései alapján kialakult joggyakorlat egységes abban, hogy a csődeljárásban részt nem vevő, az adóssal szemben követeléssel rendelkező jogosult igényére a csődegyezség a Cstv. rendelkezése hiányában - nem hat ki. [Kúria Gfv.X.30.205/2011/7., Pfv.V.21.256/2012/4., Pfv.V.21.408/2012/8.] 4.3. A joggal való visszaélés vizsgálata A továbbiakban abban a kérdésben kellett állást foglalni, helytálló-e az alperes kérelme arra vonatkozóan, miszerint a felperes joggal való visszaélést valósít meg azzal, hogy a csődeljárás előírásainak megfelelően nem érvényesített igényét perben kívánja érvényesíteni. A Ptk. 5.§ (1)-(2) bekezdése szerint a joggal való visszaélés akkor állapítható meg, ha a jog gyakorlása a jog társadalmi rendeltetésével össze nem férő célra irányul, így különösen, ha a nemzetgazdaság megkárosítására, a személyek zaklatására, jogaik és törvényes érdekeik csorbítására vagy illetéktelen előnyök szerzésére vezetne. A Kúria egyetért a másodfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, hogy a joggal való visszaélés valamilyen jog gyakorlásának lehet az eredménye, amely természetesen nem csak aktív magatartással valósítható meg. Önmagában a felperes által szabályszerűen benyújtott hitelezői igény vitatottként történt nyilvántartásba vétele, mint sérelmes vagyonfelügyelői intézkedés elleni kifogás benyújtásának elmulasztása, illetve a csődeljárás tartama alatt a peres eljárás megindításának a hiánya nem minősül joggal való visszaélésnek. A Kúria álláspontja szerint a keresettel érvényesíteni kívánt jog tekintetében a felperes magatartását komplexen a csődeljárást és a peres eljárást együttesen kell vizsgálni, és ennek alapján kell megítélni az alperes által védekezése körében előterjesztett joggal való visszaélés fennállását. A felek kölcsönös bizalmának polgári jogi alapelve, illetve az együttműködési kötelezettség a jogát gyakorló törvényes érdekén túl a magatartás célirányának esetenkénti vizsgálatát is igényelheti. A jog gyakorlója - noha bizonyos mértékben saját törvényes érdekeit igyekszik kielégíteni joggal való visszaélést valósíthat meg, ha súlyos sérelmet okoz a másik félnek.
A törvényes érdekeit érvényesíteni kívánó jogosult sem lehet közömbös aziránt, hogy jogának gyakorlása másnak milyen érdeksérelmet okoz. (A Polgári Törvénykönyv Magyarázata, KJK-Kerszöv, 2001. I. kötet 45-47. oldal) A csődeljárás során az adós csődegyezség megkötésére tesz kísérletet (Cstv.1.§ (2) bekezdés). A csődegyezség célja az adós fizetőképességének megőrzése vagy helyreállítása (Cstv. 19.§ (1) bekezdés). A Cstv.12.§ (1) bekezdése e cél elérése érdekében teszi kötelezővé az adós számára - a bíróság által a Cégközlönyben közzétett hirdetményen felül -, hogy valamennyi hitelezőjét 5 munkanapon belül közvetlenül is értesítse az eljárásban való részvétel jogáról. Az adós fizetőképességének megőrzéséhez vagy helyreállításához szükséges megállapodáshoz ugyanis szükség van valamennyi hitelezőjének az eljárásban való részvételére. A csődeljárás a Cstv. szabályai szerint két módon fejeződhet be: ha nem jön létre a csődegyezség, akkor a bíróság a csődeljárást megszünteti és hivatalból indítja meg a felszámolási eljárást. Ha létrejön a csődegyezség és azt a bíróság jogerősen jóváhagyja, akkor az adósnak az egyezségben foglaltak szerint ki kell elégítenie a hitelezőit, s ezzel az egyezségben foglalt tartozásainak ki nem egyenlített részétől megszabadul. Az egyezség lényege, hogy az abban részt vevő felek engedményeket tesznek, amely nyilvánvalóan nem mindig szolgálja valamennyi hitelező érdekét, a többség döntése azonban kötelező a csődeljárásban résztvevő kisebbségben maradó hitelezőkre (Cstv. 20.§ (1)-(2) bekezdés). Figyelemmel arra, hogy a csődegyezségben az adós és a hitelezői között jön létre a csődegyezség, a csődeljárásban szándékosan részt nem vevő, az adóssal szemben már a csődeljárás kezdő időpontjában fennálló, illetve a csődeljárás során keletkezett követeléssel rendelkező jogosult a polgári jogi értelemben vett hitelező - keresete a csődeljárásban többségi szavazattal rendelkező hitelezők érdekeivel ellentétes, hiszen ők megszavazták a csődegyezséget. Nem vitásan az adóssal szemben követeléssel rendelkező, a csődeljárásban részt nem vett személyt az adott időszakban a Cstv. nem zárta el attól, hogy jogát az adóssal szemben utóbb érvényesítse. Ha azonban szándékosan nem vett részt a csődeljárásban, - mint ahogy az a perbeli tényállásból egyértelműen megállapítható - azért, hogy utóbb egy peres eljárásban a teljes követelését érvényesíthesse, úgy a kereset már joggal való visszaélést valósít meg, mert nincs tekintettel az adós és a csődegyezség hatálya alá került hitelezők törvényes érdekeire, és egyben a csődegyezség jogpolitikai célját hiúsítja meg. Miután a törvény tiltja a joggal való visszaélést, s a jelen per adatai szerint a felperes adott módon történt keresetindítása joggal való visszaélésnek minősül, a jogerős ítélet a Ptk. 5. §ának (1)-(2) bekezdésében foglaltakat sérti. A kifejtett indokokra tekintettel a Kúria a jogszabálysértő jogerős ítéletet a Pp. 275.§ (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva a keresetet elutasította. 5. A döntés értékelése A bírói jogalkalmazás sokszor a jogalkotás határát súrolva próbálja meg értelmezni a jogszabályokat. Ezt általában nem jókedvében teszi, hanem azért, mert a silány jogalkotás erre rákényszeríti. Bármilyen bátran, kreatívan értelmezi a bíróság a jogszabályokat, egyet el kell kerülnie: nem veheti át a jogalkotó szerepét és felelősségét az adott terület jogi szabályozását illetően. A most leírt jogeset az iskolapéldája, hogyan egyensúlyoz a bírói jogalkalmazás a jogalkotás-jogértelmezés Scylla-ja és Charybdise között. Az adott esetben a pécsi szakmai tanácskozás megállapításait a Kúria döntése visszaigazolta. Nevezetesen, a csődeljárásban szabályozott 30 napos igénybejelentési határidő nem jogvesztő.
Ennek következtében kifejezetten szabályozni kellett volna a követelését késedelmesen bejelentő vagy azt elmulasztó hitelező követelésének a sorsát. A részleges szabályozás (a sikertelen csődeljárást követő felszámolási eljárás és a sikeres csődeljárásban vállalt kötelezettségét nem teljesítő adós ellen indított csődeljárásban a követelések bejelenthetősége) nem pótolja a teljes körű szabályozást –amelyre, mint láttuk a törvényen belül is van minta – s ez a hiányosság jogértelmezéssel nem oldható fel. Nem elegendő ugyanis a jogalkotó szándékot kifejezésre juttatni, a szabályozásnak – a lehetőség keretei között – zártnak kell lennie. Ennek hiánya vezetett a jelen jogesetben leírt helyzethez. Azt követően ugyanis, hogy ismertté vált a pécsi szakmai tanácskozás álláspontja, több csődeljárásban a hitelezők visszavonták a kérelmüket vagy eleve be sem jelentették azért, hogy az igényüket külön érvényesíthessék. Tehették ezt bátran, mert a sikertelen csődeljárást követően maga a törvény tette lehetővé az ilyen hitelezői követelés bejelentését, sikeres csődeljárás esetén viszont a – a másodfokú bíróság kifejezésével élve - számára előnyös jogszabályi környezet adta lehetőségek felhasználásával élhetett a jogával. Ettől kezdve viszont új jogi helyzet állt elő az ilyen jogosultak igényérvényesítésének értékelésében. A Kúria helyesen ismerte fel, hogy lehetnek olyan élethelyzetek, amikor a hitelező részéről a joggal való visszaélés ténye megállapítható, s ezekben az esetekben le kell zárni a sorompót. Egy ilyen döntés meghozatala mindig az adott tényállástól függ, - s ahogy a Kúria döntése kiemeli, a hitelező magatartását komplexen, a csődeljárást és a peres eljárást együttesen kell vizsgálni, a most értékelt esetben viszont egyértelműen megállapítható a joggal való visszaélés szándéka. A Kúria azon megállapítása, mely szerint az a hitelező, aki az igényét tudatosan nem jelenti be az nincs tekintettel az adós és a csődegyezség hatálya alá került hitelezők törvényes érdekeire. A mondat második felének megállapítása – mely szerint az ilyen hitelező a csődegyezség jogpolitikai célját hiúsítja meg- már vitatható és ellentétes azzal a megállapítással, hogy jogértelmezéssel nem oldható fel a szabályozási hiányosság. Amennyiben ugyanis ezt a megállapítást irányadónak tekintenénk, akkor a bíróság könnyen eltekinthetne az általa értelmezendő jogszabály tényleges előírásától és jogpolitikai célokra hivatkozással hozhatna döntéseket. Volt olyan időszak a magyar judikatúra történetében, amikor ez valóban elvárás volt a bíróságokkal szemben, ennek az időszaknak a gyakorlata azonban semmiképpen nem követhető egy demokratikus jogállamban. Annál inkább elvárható, hogy az átgondolatlan, kapkodó jogalkotás helyett körültekintő, szakmailag megalapozott jogszabályok szülessenek. Ezzel nem azt mondom, hogy a jogpolitikai szándék nem vizsgálható, de csak addig a határig, amíg értelmezési segítségként figyelembe vehető. Sajnos a joggyakorlat korán lezárta azt a lehetőséget, hogy a rossz, hiányos jogalkotás miatt kárt szenvedők a jogalkotóval szemben érvényesíthessék követelésüket. Márpedig az általunk vizsgált esetben is az tehette volna kerekké a történetet, ha a csődeljárás adósa a jogalkotóra háríthatta volna azt a kárt, ami a hiányos jogalkotás következtében érte. Visszakanyarodva a történethez, a Kúria döntése értelmében azok a hitelezők, akik jóhiszeműen, a jogszabály téves értelmezése, vagy egy kerek szabályozás esetében igazolási kérelemmel elhárítható késedelem miatt nem tudtak a csődeljárásban fellépni, változatlanul élhetnek a jogaikkal. Erre azonban már alig kerülhet sor. A jogalkotás ugyanis felismerve a szabályozási hiányosságot, a 2011. évi CXV. törvénnyel kiegészítette a Cstv. 20.§-át, kimondva, hogy „ a 10. § (2) bekezdése szerinti határidő elmulasztása esetén a hitelező az egyezségkötésben nem vehet részt, az egyezség hatálya nem terjed ki rá. A bejelentési határidő elmulasztása miatt nyilvántartásba nem vett hitelezői igény jogosultja az adós ellen követelését nem érvényesítheti, azonban a más által kezdeményezett felszámolási eljárásban a
még el nem évült követelését bejelentheti. Ebben az esetben a 35. § (2) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a 35. § (2) bekezdés b) pontja szerinti késedelmi kamatot, késedelmi pótlékot, továbbá a pótlék és bírság jellegű követelést a felszámolási eljárásban sem lehet érvényesíteni.” A jogalkotó ezzel a törvénymódosítással egyrészt elismerte, hogy a vitatott előírások hiányosak voltak, ugyanakkor a jogpolitikai céloknak megfelelően zárttá tette a szabályozást. A Kúria döntésének a tanulsága az is, hogy a bírói jogalkalmazásnak nem szabad túllépni a számára kijelölt kereteket, a jogértelmezés nem csúszhat át jogalkalmazásba, de ezeken a kereteken belül kreatívan élhet a jogértelmezés eszközeivel.
