ELSŐ FEJEZET
A
vádlott tehetős férfi volt, Pete Duffynak hívták, és gyilkossággal vádolták. A rendőrség és az ügyészség szerint Mr. Duffy megfojtotta bájos feleségét pazar otthonukban, a golfpálya közelében, ahol a vádlott aznap edzést tartott, egyedül. Ha elítélik, élete hátralévő részét börtönben tölti. Amennyiben felmentik, szabad emberként sétálhat ki a bírósági tárgyalóteremből. Úgy alakult, hogy az esküdtek nem találták bűnösnek, de ártatlannak sem. Ez volt a második tárgyalása. Az első, négy hónappal korábban, váratlanul véget ért, amikor Henry Gantry bíró úr úgy döntött, nem lenne helyénvaló folytatni. Új tárgyalást rendelt el, és mindenkit hazaküldött, így Pete Duffyt is, aki óvadék ellenében szabadlábon maradt. A legtöbb gyilkossági ügyben a vádlott nem tud óvadékot fizetni, és a börtönben várja a tárgyalását. Ám mivel Mr. Duffynak volt pénze és jó ügyvédei, azóta szabadlábon volt, hogy a felesége holttestét megtalálták, majd az állam vádat emelt ellene az asszony meggyilkolása címén. Látták őt mindenfelé a városban: vacsorázott a kedvenc éttermeiben, baseballmeccseket nézett a Stratten College pályáján, templomba járt (gyakrabban, mint korábban), és természetesen sokat golfozott. Míg az első tárgyalására várt, úgy tűnt, nem aggasztja különösebben, hogy bíróság elé kell 7
állnia, és börtönbe kerülhet. Ám most, a második tárgyalás előtt, amikor a vád arra készült, hogy egy új szemtanút állítson a tanúk padjára, azt beszélték, hogy Pete Duffy nagyon aggódik. Az új szemtanú Bobby Escobar volt, egy tizenkilenc éves illegális bevándorló, aki a golfpályán dolgozott azon a napon, amikor Mrs. Duffyt megölték. Látta, hogy Mr. Duffy belép a házukba nagyjából az asszony halála idején, majd sietve távozik, és folytatja a golfozást. Számos oka volt annak, hogy Bobby jó ideig nem állt elő. Amint Gantry bíró meghallgatta Bobby történetét, új tárgyalást rendelt el. Most, hogy Bobby készen állt a tanúskodásra, jóformán minden strattenburgi polgár, aki csak figyelemmel kísérte a Duffy-ügyet, elmarasztaló ítéletre számított. Szinte lehetetlen lett volna olyan embert találni, aki úgy hitte, hogy Pete Duffy nem ölte meg a feleségét. És nagyon nehéz lett volna olyan embert találni, aki ne akarta volna megnézni a tárgyalást. Gyilkossági ügy tárgyalása a strattenburgi bíróságon ritka eseménynek számított – ami azt illeti, Stratten megyében nagyon ritkán történt gyilkosság –, és reggel nyolckor, alig valamivel az után, hogy a bíróság kapui kinyíltak, hatalmas tömeg kezdett gyülekezni. Az esküdtek kiválasztása három nappal korábban zajlott le. Eljött az idő, hogy megkezdődjék a tárgyalótermi dráma. Öt perccel háromnegyed kilenc előtt Mr. Mount elcsendesítette nyolcadikos diákjait, majd névsort olvasott. Mind a tizenhat fiú jelen volt. Az osztályfőnöki óra csak tízperces volt, utána a fiúk el is indultak első órájukra: spanyolra Madame Monique-kal. Mr. Mount sietett. – Nos, uraim, mindenki tudja, hogy ma van a második Pete Duffy-tárgyalás első napja. Az első tárgyalás első napján jelen lehettünk, de, mint tudjátok, elutasították a kérésemet, hogy a második tárgyalást is megnézhessük. 8
Egy-két fiú fütyült és pfujolt. Mr. Mount felemelte a kezét. – Elég legyen! Ám iskolánk igazgatónője, Mrs. Gladwell engedélyt adott arra, hogy Theo elmenjen, és megnézze, mi történik az első napon, s aztán majd beszámol nekünk. Theo! Theodore Boone felpattant, s mint azok az ügyvédek, akiket figyelt és csodált, céltudatos léptekkel kimasírozott az osztály elé. Sárga jegyzettömböt vitt magával, ahogy az igazi ügyvédek szokták. Megállt Mr. Mount asztalánál, és úgy nézett az osztályra, mintha tényleg törvényszéki ügyvéd lenne, aki az esküdtekhez készül szólni. Mivel édesanyja és édesapja is ügyvéd volt, Theo szinte az ügyvédi irodában nevelkedett, és bírósági tárgyalótermekben töltötte az ideje java részét, miközben a strattenburgi iskola többi nyolcadikosa sportolt, gitárleckéket vett, illetve bármi más olyasmit csinált, amit normális tizenhárom éves gyerekek szoktak. Mivel Theo imádta a jog világát, elmélyülten tanulmányozta a törvényeket, tárgyalásokat nézett végig, és szinte semmi másról nem beszélt, jogi ügyekben osztálytársai csak hozzá fordultak. Ha jogi kérdésekről volt szó, Theónak nem akadt versenytársa, Mr. Mount nyolcadikos osztályában legalábbis biztosan nem. Theo nekifogott. – Négy hónappal ezelőtt végignéztük az első tárgyalás első napját, úgyhogy tudjátok, mi a helyzet, ismeritek a szereplőket. Ugyanazok a jogászok vannak mindkét oldalon. A vád ugyanaz, Mr. Duffy még mindig Mr. Duffy. Most másik esküdtszék van, és természetesen van egy új szemtanú, aki az első tárgyaláson nem tett tanúvallomást. – Bűnös! – kiáltotta Woody az utolsó sorból. Mások is kurjantottak egyet-egyet, hogy kifejezzék az egyetértésüket. – Jól van – mondta Theo. – Tegye fel a kezét, aki úgy gondolja, hogy Pete Duffy bűnös! A tizenhat diákból tizennégy minden tétovázás nélkül a magasba emelte a kezét. Chase Whipple, az őrült tudós, aki büszke 9
volt arra, hogy sosem ért egyet a többséggel, karba tett kézzel ült a székén. Theo nem szavazott, viszont nagyon bosszús lett. – Ez nevetséges! Hogyan szavazhattok a bűnösségére, amikor még el sem kezdődött a tárgyalás, amikor még nem tudjátok, mit fog mondani a tanú, amikor még semmi sem történt a tárgyalóteremben? Már beszéltünk az ártatlanság vélelméről. A mi rendszerünkben, ha valakit megvádolnak, megilleti az ártatlanság vélelme, amíg be nem bizonyosodik a bűnössége. Pete Duffy ártatlan emberként fog besétálni a tárgyalóterembe, és az is marad, amíg az összes tanú nem tett vallomást, és az összes bizonyíték nem került az esküdtek elé. „Az ártatlanság vélelme”, nem felejtettétek el, ugye? Mr. Mount az osztályterem sarkában állva figyelte, ahogy Theo a legjobb formáját hozza. Látta már korábban is, nem is egyszer. A srác igazi őstehetség volt, a sztár a nyolcadikosok vitacsapatában, amelynek Mr. Mount volt a tanácsadója. Theo folytatta, mert továbbra is dühítette, hogy társai ilyen gyorsan ítéletet hoztak. – És ugye arra is emlékeztek még, hogy „minden kétséget kizáró bizonyíték”? Mi van veletek, fiúk? – Bűnös! – kiabálta újra Woody, mire néhányan felnevettek. Theo már tudta, hogy nincs esélye. – Oké – mondta. – Most már mehetek? – Persze – felelte Mr. Mount. Megszólalt a csengő, és mind a tizenhat fiú megindult az ajtó felé. Theo kiszaladt a folyosóra, és berohant az irodába, ahol Miss Gloria, az iskola titkárnője éppen telefonált. Kedvelte Theót, mert a fiú édesanyja bonyolította le az első válóperét, s azért is, mert Theo, nem hivatalosan persze, tanácsokat adott neki, amikor eljárás indult az öccse ellen ittas vezetés miatt. Miss Gloria átadta neki a sárga kis papírt Mrs. Gladwell aláírásával, amellyel távozhatott az iskolából, és Theo már ment is. Az óra Miss Gloria íróasztala fölött 8:47-et mutatott. 10
Odakint, a zászlórúd mellett Theo eloldotta a biciklije láncát, feltekerte a kormányra, felpattant a nyeregbe, és sebesen elindult. Ha minden szabályt betart, és az utcákon halad, negyedóra alatt ér a bíróságra. De ha itt-ott levágja az utat, ahogy szokta, végigszáguld néhány sikátoron meg egy-két hátsó udvaron, figyelmen kívül hagy legalább két stoptáblát, akkor tíz perc is elég lehet. Ezen a napon nem volt egy felesleges perce sem. Tudta, hogy a tárgyalóterem már zsúfolásig megtelt. Mázlija van, ha egyáltalán talál magának ülőhelyet. Végigtekert egy sikátoron, kétszer is szinte röpült a levegőben, aztán behajtott egy hátsó kertbe, egy olyan férfi hátsó kertjébe, akit ismert: kellemetlen ember volt, egyenruhát viselt, és megpróbált úgy viselkedni, mintha igazi rendőr vagy katona lenne, pedig csak közönséges részmunkaidős biztonsági őr volt. Buck Bolandnek hívták (néhányan a háta mögött Béna Bucknak nevezték), és Theo néhányszor látta őt a bíróság környékén őgyelegni. Miközben keresztülvágott Mr. Boland hátsó kertjén, hallotta a mérges kiabálást: „Tűnj el innen, kölyök!” – Theo balra fordult, és még éppen látta, hogy Mr. Boland egy kisebb sziklát dob el az irányába. A kő egészen közel ért földet, és Theo ezután még gyorsabban tekerte a pedált. Nem sokon múlott, szögezte le magában. Legközelebb talán más útvonalon kellene jönnie. Kilenc perccel az után, hogy elindult az iskolától, Theo lefékezett a strattenburgi bíróság előtt, gyorsan leláncolta a biciklijét, berohant az épületbe, majd felszaladt a pazar lépcsőn Gantry bíró tárgyalótermének hatalmas ajtajához. Nagy volt a tömeg: sorban álló nézők, akik próbáltak minél hamarabb bejutni, tévések vakító reflektorokkal meg kamerákkal, és néhány komor arcú törvényszolga, aki azon igyekezett, hogy fenntartsa a rendet. Az a törvényszolga, akit Theo a legkevésbé kedvelt egész Strattenburgben, egy Gossett nevű zsémbes öregember a fiú pechére kiszúrta, ahogy a tömegben megpróbál besurranni a tárgyalóterembe. 11
– Hát te meg hová mész, Theo? – mordult fel Gossett. Nyilvánvaló, hogy hová megyek, szögezte le magában gyorsan Theo. Vajon hová mehetek most, amikor mindjárt kezdődik a megye történetének legfontosabb gyilkossági tárgyalása? De tudta: azzal nem sokat segít a helyzetén, ha okoskodik. Előhúzta hát az iskolából hozott papírt, és kedvesen azt mondta: – Engedélyt kaptam az iskola igazgatónőjétől, hogy megnézzem a tárgyalást, uram. Gossett kikapta a kezéből a papírt, és úgy meredt rá, hogy az embernek az volt az érzése: ha valamit nem talál rendben, nyomban lelövi Theót. A fiúban felmerült, hogy azt mondja: „Ha segítségre van szüksége, szívesen felolvasom magának”, de inkább hallgatott. – Ez az iskolából van – állapította meg Gossett. – Ezzel nem lehet bemenni ide. Gantry bíró úrtól van engedélyed? – Igen, uram, van – felelte Theo. – Hadd lássam! – Nem írásos engedély. Gantry bíró úrtól szóbeli engedélyt kaptam, hogy megnézhessem a tárgyalást. Gossett még jobban ráncolta a homlokát, majd hatalma teljes tudatában megrázta a fejét, és azt mondta: – Sajnálom, Theo. A tárgyalóterem tele van. Nincs több ülőhely. Visszafordítjuk az embereket. Theo fogta az iskolai engedélyét, és megpróbált olyan arcot vágni, mintha mindjárt elbőgné magát. Hátrált, megfordult, és elindult a hosszú folyosón. Amikor Gossett már nem látta, belépett egy keskeny ajtón, majd lerohant a hátsó lépcsőn, amelyet csak a karbantartók és technikusok használtak. A földszinten végiggyalogolt a központi tárgyalóterem alatt húzódó zsúfolt folyosón, majd szinte magától értetődő természetességgel belépett abba a kis helyiségbe, ahol a bírósági dolgozók kávézni, falatozni, beszélgetni szoktak. – Szia, Theo! – üdvözölte a bájos Jenny, Theo kedvenc bírósági jegyzője. 12
– Szia, Jenny! – felelte Theo mosolyogva, és ment tovább, keresztül a helyiségen. Egy parányi ajtón át kijutott egy lépcsőfordulóra, amely egy újabb rejtett lépcsőhöz vezetett. Hajdanán arra használták, hogy a vádlottakat a tárgyalóterembe vezessék a börtönből, de mostanság alig-alig koptatták ezeket a lépcsőket. Az öreg bírósági épület telis-tele volt szűk átjárókkal, keskeny lépcsőkkel, és Theo ismerte mindegyiket. Az esküdtek padja melletti oldalajtón lépett be a tárgyalóterembe. A nézők idegesen beszélgettek, arra számítottak, hogy drámai eseményeknek lesznek a szemtanúi. Egyenruhás őrök járkáltak fel és alá, egy-két szót váltottak egymással, és fontoskodó képet vágtak. Változatlanul nagy volt a tömeg a tárgyalóterem bejáratánál, még mindig sokan próbáltak bejutni. A terem bal oldalán, három sorral a védelem asztala mögött Theo meglátott egy ismerős arcot. A nagybátyja volt az, Ike, aki fenntartott egy helyet kedvenc (és egyetlen) unokaöccsének. Theo oldalazva betipegett a nagybátyja melletti szűk helyhez, és leült.
MÁSODIK FEJEZET
I
ke Boone valamikor ügyvéd volt. Sőt ugyanabban az irodában dolgozott, mint Theo szülei. A három Boone együttműködése ugyancsak viharos volt, aztán Ike összeütközésbe került a törvénnyel, és nagy, hatalmas nagy bajba keveredett. Olyan förtelmes nagy bajba, hogy az állami jogászkamara visszavonta az ügyvédi engedélyét. Most könyvelőként és adótanácsadóként kereste a kenyerét, néhány kisebb strattenburgi vállalkozásnak dolgozott. Családja nem volt, és általában rosszkedvű öregembernek ismerték. Magányos farkasnak, csodabogárnak szerette láttatni magát, afféle lázadónak, aki úgy öltözik, mint egy öreg hippi, és hosszú, ősz haját lófarokba fogva viseli. Ezen a napon is szokásos öltözetében jelent meg: ősrégi szandál zokni nélkül, kopott farmer, piros póló, kirojtosodott ujjú, kockás zakó. – Kösz, Ike – súgta Theo, miközben elhelyezkedett. Ike nem válaszolt, csak mosolygott. Ő ült Theo jobbján. A bal oldalán egy középkorú, csinos hölgy foglalt helyet, akit a fiú még sosem látott. Miközben körbepillantott, Theo észrevett néhány ügyvédet a nézők között. A szülei azt állították, rengeteg dolguk van, nincs idejük arra, hogy megnézzék a tárgyalást, de Theo tudta, hogy nagyon érdekli őket. Édesanyja köztiszteletnek örvendő válóperes ügyvéd volt rengeteg ügyféllel, apja pedig ingatlanügyekkel 14
foglalkozott, és sosem ment a bíróságra. Theo úgy tervezte, hogy egy napon majd híres törvényszéki ügyvéd lesz, aki távol tartja magát a válóperektől és az ingatlanügyektől. Vagy esetleg nagyszerű bíró lesz, mint jó barátja, Henry Gantry. Eddig nem sikerült döntésre jutnia, de hát volt ideje még bőven. Még csak tizenhárom éves múlt. Az esküdtek padja üresen állt. Theo már sok bírósági tárgyalást végignézett, ezért tudta, hogy az esküdteket csak akkor vezetik be a tárgyalóterembe, amikor már mindenki elhelyezkedett. Magasan a bírói pulpitus fölött egy négyszögletes óra volt a falra erősítve. Egy perccel kilenc előtt megjelentek a vád képviselői, a rájuk jellemző módon, fontosságuk teljes tudatában. Jack Hogan vezette az ügyészeket. Igazi veteránnak számított, már hosszú évek óta vadászott a strattenburgi bűnözőkre. A négy hónappal korábbi első tárgyaláson Theóra mély benyomást gyakorolt Mr. Hogan profizmusa, bámulatos kérdezési technikája, és heteken keresztül az járt a fejében, hogy ügyész lesz: az az ember, akire az egész város figyel, miután szörnyű bűntény történt. Mr. Hogant néhány fiatalabb ügyész és ügyészségi nyomozó vette körül. Nem akármilyen csapatot alkottak. A másik oldalon, a védelem asztalánál egy teremtett lélek sem volt: a Pete Duffy-csapat egyetlen tagja sem volt jelen. Theo az asztal mögött, az első sorban pillantotta meg Omar Cheepe-et és a társát, Pacót. Ezt a két gengsztert a védelem fogadta fel, hogy nyomozzanak és bajt keverjenek. Ketyegett az óra, mindenki elhelyezkedett, de fölöttébb furcsának tűnt, legalábbis Theo számára, hogy a jogászoknak csak a fele van jelen. Gantry bíró nagy hangsúlyt helyezett a pontosságra. Amikor pontban kilenckor sem történt semmi, a jelenlévők a tárgyalóteremben a faliórát kezdték meredten bámulni: kilenc óra öt, kilenc óra tíz. Negyed tízkor végre megjelent a védelem csapata, és mindenki helyet foglalt. Clifford Nance volt a védelem vezető ügyvédje, jól ismert törvényszéki ügyvéd, aki most kissé sápadtnak és zavartnak tűnt. A korlát fölött áthajolva halkan váltott néhány szót Omar Cheepe-pel meg Pacóval, és jól látszott: valami nincs rendben. 15
Pete Duffy, akinek ott kellett volna ülnie Clifford Nance mellett a védelem asztalánál, nem jelent meg. Omar Cheepe és Paco váratlanul távoztak a tárgyalóteremből. Húsz perccel kilenc óra után a törvényszolga felpattant, és elkiáltotta magát: – Álljanak fel! – Abban a pillanatban megjelent Gantry bíró a pulpitus mögött, fekete talárja úszott utána a levegőben. A törvényszolga folytatta: – A Tizedik Körzet Büntetőbírósága ülésezik Henry Gantry bíró úr elnökletével. Akinek mondandója van, álljon elő! Az Isten áldja meg ezt a bíróságot. – Üljenek le, kérem – mondta Gantry bíró, és a rengeteg ember, aki éppen fel akart állni, gyorsan visszaült a helyére. Gantry bíró rámeredt Clifford Nance-re, és mély levegőt vett. Mindenki követte a bíró pillantását, és Mr. Nance mintha még sápadtabbnak tűnt volna. Gantry bíró végül így szólt: – Mr. Nance, hol van a vádlott, Pete Duffy? Clifford Nance lassan állt fel. Megköszörülte a torkát, telt, zengő hangja most reszelősen, erőtlenül szólt. – Bíró úr, kérem, nem tudom. Mr. Duffynak reggel hétkor meg kellett volna jelennie az irodámban, hogy tárgyalás előtti megbeszélést tartsunk, de nem jött el. Nem telefonált, nem küldött faxot, e-mailt vagy SMS-t sem nekem, sem a kollégáimnak. Többször is megpróbáltuk elérni telefonon, de nem jártunk sikerrel. Elmentünk hozzá, de nincs otthon senki. Most is keressük, de minden jel szerint eltűnt. Theo hitetlenkedve hallgatta, ahogy mindenki más is a tárgyalóteremben. Felállt egy rendőr, és így szólt: – Bíró úr, megengedi? – Tessék! – felelte Gantry bíró. – Most hallok először erről. Ha korábban értesítenek bennünket, kutatást indíthattunk volna. – Akkor lássanak hozzá most! – felelte Gantry bíró mérgesen. Jól láthatóan felzaklatta, hogy Pete Duffy nem jelent meg. Lecsapott a kalapácsával, majd bejelentette: – Egyórás szünetet 16
tartunk. Kérem, mondják meg az esküdteknek, hogy helyezzék magukat kényelembe. – És ezzel Gantry bíró távozott is a pulpitus mögötti ajtón keresztül. A nézők néhány pillanatig kábán, hitetlenkedve bámultak, mintha pillanatokon belül megláthatnák Pete Duffyt, elég lenne csak várakozniuk. Néhányan sugdolóztak, mások felálltak és járkálni kezdtek. De senki sem ment el, mert senki sem merte kockáztatni, hogy elveszíti az ülőhelyét. Pete egészen biztosan megérkezik perceken belül, elnézést kér a késésért, defektre vagy valami hasonlóra hivatkozik, és a tárgyalás folytatódik. Eltelt tíz perc. Theo figyelte, ahogy a jogászok a tárgyalóterem közepe felé húzódnak, és csöndben beszélgetni kezdenek. Jack Hogan és Clifford Nance úgy dugták össze a fejüket, mintha a jegyzeteiket vetnék össze, s közben mindketten gondterhelten ráncolták a homlokukat. – Mit gondolsz, Ike? – kérdezte Theo halkan. – Úgy tűnik, a fickó lelépett. – És ez mit jelent? – Sok mindent. Duffy óvadékára valami ingatlan jelentette a biztosítékot, ez garantálta volna, hogy megjelenik a bíróságon. Ezt az ingatlant most elveszíti. Na persze, ha tényleg lelépett, akkor most ezért aggódik a legkevésbé, ugyanis élete hátralévő részében menekülni, bujkálni fog. Ez vár rá, amíg el nem kapják. – És el fogják kapni? – Általában el szokták kapni őket. Ott lesz az arca mindenhol: az interneten, a postahivatalokban, az ország minden rendőrőrsén. Nehéz dolog elrejtőzni, de tudunk néhány híres esetről, van néhány szökevény, akit sosem kaptak el. Általában elmenekülnek az országból, és Dél-Amerikába vagy valahová máshová mennek. Az az igazság, hogy meg vagyok lepve. Nem hittem volna, hogy Pete Duffy van ennyire bátor, és felszívódik. – Bátor? – Persze. Gondolj csak bele, Theo. A fickó megölte a feleségét, és nagy mázlija volt, hogy az első tárgyalás félbeszakadt, és 17
a bíró új tárgyalást rendelt el. Tudta, hogy ez még egyszer nem történhet meg, és életfogytiglani vár rá. Ami engem illet, én is inkább megpróbálnék lelécelni. Valószínűleg eldugott valahol egy kis pénzt. Új papírokat szerzett magának, új nevet, talán egy havert is, aki segít neki. Duffyt ismerve szinte biztosra vehető, hogy a tervei között szerepel egy fiatal nő is. Ha engem kérdezel, bölcs döntés. Ike olyan lelkesedéssel beszélt, hogy már-már úgy tűnt, fantasztikus kalandok várnak Pete Duffyra, de azért Theo nem volt ebben annyira biztos. Ahogy közeledett a tíz óra, meredten bámult az üres székre, amelyen a vádlottnak kellett volna ülnie, és szinte képtelen volt elhinni, hogy Pete Duffy fogta magát és lelépett, s most arra készül, hogy élete hátralévő részében bujkáljon. Omar Cheepe és Paco visszatértek a tárgyalóterembe, és tanácskozni kezdtek Nance Clifforddal. Abból, ahogy a fejüket csóválták, ahogy feszülten sugdolóztak és kemény pillantásokkal néztek egymásra, nyilvánvalónak tűnt: a helyzet nem változott. Pete Duffyt sehol sem találják. Az egyik törvényszolga összeszedte a jogászokat, és elvitte őket Gantry bíró irodájába, egy újabb megbeszélésre. Az esküdtek padja közelében álldogáló rendőrök viccekkel szórakoztatták egymást. A tárgyalóteremben összegyűlt tömeg egyre nyugtalanabb és csalódottabb lett, így a zaj is egyre nagyobbá vált. – Kezdek kicsit unatkozni, Theo – jegyezte meg Ike. Néhányan kimentek a tárgyalóteremből. – Lehet, hogy én még maradok – felelte Theo. A másik lehetőség az volt, hogy üres kézzel visszamegy az iskolába, és végigszenvedi az órákat. Az igazgatónőtől származó engedély világosan meghatározta, hogy egyig távol maradhat az iskolától, és egy perccel sem akart hamarabb visszamenni, akár lesz tárgyalás, akár nem. – Átjössz délután? – kérdezte Ike. Hétfő volt, és a Boone családban kialakított szertartásrend szerint Theónak minden hétfő délután el kellett látogatnia Ike irodájába. 18
– Persze – válaszolta Theo. Ike elmosolyodott. – Rendben, akkor találkozunk. Miután elment, Theo felmérte magában a kialakult helyzet előnyeit és hátrányait. Csalódott volt, mert abból, ami a legnagyobb büntetőjogi tárgyalásnak ígérkezett Strattenburg legújabb kori történetében, a jelek szerint nem lesz semmi, és ő nem nézheti végig, ahogy Jack Hogan és Clifford Nance összecsapnak, akár a gladiátorok. Ám ugyanakkor megkönnyebbülést is érzett, amiért Bobby Escobarnak nem kell kiállnia a tanúk padjára, és rámutatnia a bűnös Pete Duffyra. Theo komoly szerepet játszott abban, hogy az első tárgyalás közben Gantry bíró figyelme végül ráirányult Bobbyra, és Theo pontosan tudta, hogy Duffy ügyvédei és a neki dolgozó gengszterek, különösképpen Omar Cheepe és Paco szemmel tartják őt. A fiú jobban szerette volna elkerülni a figyelmet. Miközben az óra ketyegett és a tömeg várakozott, Theo végül arra jutott magában, hogy Pete Duffy váratlan eltűnése tulajdonképpen jó, legalábbis az ő szempontjából. Önző módon elégedettséget érzett. Theo mögött két férfi vitába bonyolódott. Azon vitatkoztak halk hangon, vajon helyes volt-e óvadék ellenében szabadlábra bocsátani Pete Duffyt. Az első férfi azt mondta: – Fogadni mernék, hogy Gantry nehéz helyzetbe kerül az óvadék miatt. Ha nem engedélyezte volna, akkor Duffy rács mögött várt volna a tárgyalásra, ahogy mindenki más, akit gyilkossággal vádolnak. Gyilkossági ügyben nem szoktak óvadékot megállapítani. Gantry csak azért adta be a derekát, mert Duffynak van pénze. A második férfi így válaszolt: – Kétlem. Miért ne kerülhetne óvadék ellenében szabadlábra a vádlott? Amíg be nem bizonyosodott a bűnössége, addig ártatlan, nem igaz? Miért kellene bezárni valakit, mielőtt elítélik? Akár gyilkosság a vád, akár más. Nem lehet megbüntetni valakit 19
csak azért, mert pénze van. Duffy egymillió dolláros óvadékot tett le. Valamilyen ingatlanja volt a fedezet, és senkinek sem volt egy rossz szava sem, egészen mostanáig. Theo a második férfival volt hajlamos egyetérteni. Az első azt felelte: – Egészen mostanáig? Ez itt a lényeg. Az óvadék elvileg arra szolgál, hogy garantálja a vádlott megjelenését a bíróság előtt. Na és tessék! A pasas nincs itt. Köddé vált, lelécelt, nyoma veszett, sose látjuk többé, mert Gantry engedélyezte, hogy óvadék ellenében szabadlábra kerüljön. – Meg fogják találni. – Fogadni mernék, hogy nem. Valószínűleg már Mexikóvárosban van, és átszabatja az arcát egy plasztikai sebésszel, aki azzal keresi magát gennyesre, hogy drogbárók orrát meg szemét igazítgatja a szikéjével. Fogadok, hogy sosem találják meg Pete Duffyt. – Van rá húsz dollárom, hogy egy hónapon belül börtönben lesz. – Állom a fogadást. Valami mozgolódás támadt, és felpattantak a törvényszolgák. A jogászok kijöttek Gantry bíró irodájából, és elfoglalták a helyüket. A nézők visszasiettek székeikhez, és elcsöndesedve leültek. – Ne álljanak fel! – morrantotta a törvényszolga. Gantry bíró helyet foglalt a pulpituson. Hangosat koppintott a kalapácsával, és így szólt: – Kísérjék be az esküdteket, kérem! Tizenegy óra volt. Az esküdtek bejöttek a tárgyalóterembe, és elfoglalták helyüket az esküdtek padján. Ezután Gantry bíró szigorú tekintettel ránézett Clifford Nance-re, és azt kérdezte: – Hol van a vádlott, Mr. Nance? Nance lassan emelkedett fel. – Nem tudom, bíró úr – válaszolta. – Tegnap este fél tizenegy óta nem beszéltünk Mr. Duffyval. A bíró úr ezután Jack Hoganra nézett. – Mr. Hogan? 20
– Bíró úr, nincs más választásunk, mint hogy új tárgyalás elrendelését kérjük. – Nekem pedig nincs más választásom, mint hogy elrendeljem az új tárgyalást. – Gantry bíró ezután az esküdtekhez fordult. – Hölgyeim és uraim, a jelek szerint a vádlott, Mr. Pete Duffy eltűnt. Óvadék ellenében szabadlábon várt a tárgyalásra, s most már nem sok kétségünk lehet afelől, hogy megszökött. A seriff irodája kutatást indít, és már az FBI-t is értesítették. Vádlott nélkül nem tudjuk folytatni a tárgyalást. Elnézést kérek a kellemetlenségért, és még egyszer megköszönöm önöknek az együttműködési hajlandóságukat. Most távozhatnak. Az egyik esküdt, egy nő lassan felemelte a kezét, és azt kérdezte: – De mi van akkor, bíró úr, ha ma délután vagy holnap megtalálják? Úgy tűnt, Gantry bírót meglepi, hogy kérdés érkezik az esküdtek padjáról. – Nos, gondolom, attól függ, hogyan találják meg. Tegyük fel, hogy a határon kapják el, amikor éppen ki akar szökni az országból. Akkor visszahozzák ide, és újabb vádemelések várnak rá. Ez nyilván hatással lesz majd a stratégiájára a tárgyaláson, úgyhogy halasztást kaphat. De tegyük fel, hogy valahol a közelben találják meg, és elfogadható magyarázattal szolgál arra, miért nem jelent meg ma reggel. Ebben az esetben visszavonom az óvadékot, Mr. Duffy börtönbe kerül, és a lehető legközelebbi időpontra kitűzöm az új tárgyalást. A válasz kielégítő volt az esküdt és Theo számára is. – A bíróság visszavonul – jelentette be Gantry bíró, és megint koppintott a kalapácsával. Theo csak várt és várt, majd miután a törvényszolgák elkezdték lekapcsolni a lámpákat, kiment a tárgyalóteremből. Nem mehetett máshová, mint az iskolába, úgyhogy afelé indult el a biciklijével. Kétutcányira a bíróság épületétől egy fekete Cherokee dzsip siklott Theo mellé. Legördült az utasoldali ablak, és Paco 21
barna bőrű arca nézett ki rajta. A férfi mosolygott, de nem szólt semmit. Theo lefékezett, és az autó továbbhajtott. Miért követik őt vajon? Theo zaklatott lett, és meghozta a gyors döntést, hogy behajt egy sikátorba, majd átvág egy hátsó udvaron. Éppen hátranézett, amikor egy nagy termetű férfi eléje lépett, és megragadta a bicikli kormányát. – Hé, kölyök! – morogta, most először szemtől szemben Theóval. Béna Buck volt az, harcra készen, és szinte tüzet okádott. – Meg ne lássalak többet az udvaromban! – mondta fenyegető hangon, s még mindig nem engedte el a bicikli kormányát. – Rendben, elnézést kérek – válaszolta Theo, attól tartva, hogy a férfi mindjárt pofon vágja. – Mi a neved? – morogta Buck. – Theodore Boone. Tessék elengedni a biciklimet! Buck silány egyenruhában volt, ami rosszul állt rajta, a zubbonya két ujján az ALL-PRO SECURITY felirat díszelgett. És a derékszíján egy meglehetősen nagy méretű pisztoly lógott. – Többet ne hajtsál be az udvaromba, megértetted? – Igen – felelte Theo. Buck elengedte a kormányt, Theo pedig elkerekezett; megúszta, hogy lelőjék. Egyszerre alig várta, hogy visszamehessen az iskolába, a biztonságos osztályterembe.
