Nyelvészeti szakszeminárium: Kommunikáció (hídépítés ép és fogyatékos személyek között) Őszi Hajnalka Egy fogyatékossággal foglalkozó műalkotás feldolgozása iskolai csoportban
Feladatom, hogy egy általam választott fogyatékos személyről szóló műalkotást bemutassak, talán helytelenül, de én egy életművet választottam. Egy fogyatékos költőnő életének és verseinek egy kicsi mozaikját. Egy középiskolai 11. osztály számára terveztem egy órát, ahol csoportos munkavégzés és egyéni véleményformálás útján juthatnak közelebb a fogyatékosság fogalmához, és egy fogyatékos ember életnek összeillesztésével az empátiához. Az összeillesztés szó használata nem véletlen. Három csoport alkot portét a költőnőről, de valószínűleg három eltérőt, az egyik csoport a költőnőről készült fényképek, a második a költőnő versei, a harmadik pedig egy róla szóló cikk alapján. A fő feladatuk, hogy a talán párhuzamos portrékat egyesítsék, hogy megtanulják egészként szemlélni az embert, azt, hogy a fogyatékos ember is bár akadályokkal, de a társadalom értékes tajgaként teljes életet élhet, dolgozhat, és sikereket érhet el. A csoportmunkák bemutatását, a portrék összeillesztését egy beszélgetés követi, amelyben mindenki egyénileg megfogalmazza a csoportmunka közben és után keletkezett érzéseit, gondolatait. Kifejti véleményét a fogyatékosságról, a fogyatékosokhoz való társadalmi és személyes viszonyulásáról.
ÓRATERV A műveltségi terület/kompetenciaterület neve: személyközi és szociális kompetenciák, kulturális kompetenciák Az évfolyam: 11-12. Az óra címe: Vagy és vagyok Az óra célja és feladata: a fogyatékossághoz és a fogyatékkal élőkhöz való kapcsolat tudatosítása; az egymás mellett és az együttélés kérdésének megbeszélése; az előítéletek tudatosítása, Az óra fő didaktikai feladata: nevelés, személyiségfejlesztés Előzetes ismeretek: hétköznapi tapasztalatok Tantárgyi kapcsolatok társadalomismeret, etika, filozófia Az óratervet készítő pedagógus/hallgató neve: Őszi Hajnalka Dátum: 2011.10.08. Idő percben
Tanári tevékenységek
Tanulói tevékenységek
0–15.
A diákokat 3 darab 3-5 fős szimpátia alapú csoportok alakítására kéri. Csoportonként kiosztja feladatlapot, segíti a feladat megértését. Ellenőrzi, segíti, követi a csoportok munkavégzését.
A diákok kialakítják a csoportokat. Csoportban dolgoznak. 1.csoport: képek alapján egy személy portréját állítják össze 2versek alapján a költő portréját állítják össze 3. egy cikk
Tanári instrukciók
Alakítsatok szimpátia lapján 3 csoportot!
1
Didaktikai feladat
alkalmazás
Munkaforma
csoport
Módszerek Eszközök
Módszertani javaslat
kooperatív technika (mozaik módszer)
kiscsoporttal dolgozzunk, a létszám ne haladja meg a 15 főt
fénymásolt feladatlapok
Nyelvészeti szakszeminárium: Kommunikáció (hídépítés ép és fogyatékos személyek között) Őszi Hajnalka alapján az abban bemutatott személy portréját alkotják meg 15-25
Megkéri a csoportokat a munkájuk bemutatására.
A csoportok bemutatják munkavégzésü ket és feladatukat. 1. csoport: bemutatja képeket és az álaluk alkotott portrét 2. felolvassák a verseket és bemutatják portréjukat 3. bemutatják a cikkből kirajzolódó portrét
Mutassátok be csoportonként a munkáitokat!
ellenőrzés
csoport
kooperatív technika
feladatl apok
—
25-45
A diákokat megkéri a terem átrendezésére – egy körben ülve folytatódik az óra. A tanár egyesíti a portrékat – egy személyről adtak három képet. Röviden bemutatja összefoglalóan a fogyatékkal élő (vak, mozgáskorlátozott) sikeres költőnőt. Irányítja a beszélgetést.
A diákok egyenként reflektálnak a csoportok munkájára, saját részvételükre, kifejtik gondolataikat, a fogyatékosságról, az előítéletekről, a fogyatékkal élőkkel való együttélésről, az ehhez kapcsolódó társadalmi tabukról és normákról
1.Egyenként fogalmazzátok meg a csoportmunka végzése közbeni és az azt követő érzéseiteket, gondolataitokat! 2. Mit gondoltok a fogyatékosság ról, a fogyatékkal élőkkel való kommunikáci ónkról? 3.Mennyire érezzük magunkat előítéletesnek? 4. Hogyan kezeli a témát a társadalom, hogyan kezelitek ti?
nevelés
egyéni
vita
—
—
A melléklet tartalma: — 3db feladatlap a 3csoport számára
2
Nyelvészeti szakszeminárium: Kommunikáció (hídépítés ép és fogyatékos személyek között) Őszi Hajnalka
1. Csoport Egy nőről láthattok 3 fotót. Gondolkodjatok azon, hogy ki lehet ez az ember, mivel foglakozhat, milyen lehet a személyisége. Állítsátok össze a portréját! Fogalmazzátok meg 10 összefüggő mondatban gondolataitokat!
3
Nyelvészeti szakszeminárium: Kommunikáció (hídépítés ép és fogyatékos személyek között) Őszi Hajnalka
2.Csoport Olvassátok el a három verset! A versek azonos költő alkotásai. Alkossátok meg a költő portréját 10 összefüggő mondatban . Írjatok arról is, milyen lehet a költő neme, milyen témákról írhat, milyen érzelmek fejeződhetnek ki a műveiben? LÉLEKTŐL LÉLEKIG Tócsarobbantás? kimaradt ez is az életemből, szófogadó gyerek, úgy léptem: egy-két-há… ahogy írom ezt is, nézz a szövegre, mindig ettől-eddig, szabályt követve. Asztal, ágy, szék, vak szoba fogja körbe, tény, ahol jársz most, nem kerül cipődbe kövecske. FELE-MÁS Arcom felemás mint tömött ágon az alma-orca
Létem felemás mint a levágott fenyőfa csonkja MOST MÉG Hamarabb lesz itt az este, visszafogott a nappal, bár a reggel még eljátszik törött tükördarabbal, üvegcseréppel. Behálózva a dália, a tündérnek körme nőtt; fátyla bomlik, hófehérben képzeli az esküvőt. Vele remélek. Szél támad és eső koppan: pár gyöngyszem a párkányra. Tűzrakó ösztöne hajtja; rőzsét gyűjt, minden ágra, bármi ágra vevő a lélek.
4
Nyelvészeti szakszeminárium: Kommunikáció (hídépítés ép és fogyatékos személyek között) Őszi Hajnalka 3.Csoport Olvassátok el a cikket! Foglaljátok össze 10 mondatban, úgy hogy a cikkben bemutatott nőről egy portét adjatok!
Emlékképek a tenyeremben A sors elvette tőle a mozgást és a látást. Mást kapott értük cserébe: meséket és verseket, fekete-fehér és színes rajzokat. Könyveit olvasva, alkotásait nézegetve eszünkbe sem jutna, hogy azok egy kerekes székes, vak ember művei. A kartali Búth Emília számára ez a legnagyobb elismerés.
Miből gondolja, hogy én erős vagyok? Sokan azt hiszik, ha valakit nagy baj ér, akkor erőt is kap mellé, hogy ne kelljen feladnia, és méltósággal viselje a sorsát. De ez nem így van. Számomra minden nap újabb küzdelem. Már az is, hogy reggel felkeljek. Tudni kell a megmaradt képességekkel, erővel gazdálkodni, de ez nem csak elhatározás kérdése. Meg kell találnom hozzá azokat a célokat, tegnap félbehagyott feladatokat, melyekért érdemes végigélni a következő napot. A családom, a barátaim mellettem állnak, de ez önmagában nem elég ahhoz, hogy elfoglaljam magam. Nekem az alkotás jelenti az életben maradást. Ha írok, teljesen elrugaszkodom a hétköznapoktól, mintha nem is ezen a világon élnék. Akkor is így van, ha saját fájdalmam adja az ihletet. Az aszódi gimnáziumban érettségiztem. Úgy éltem, mint bármelyik diáktársam. Boldogan, önfeledten, tervekkel teli. Aztán tizennyolc évesen látóideg-gyulladást kaptam, s egyre súlyosabb állapotba kerültem. Előbb csak nehezen jártam, majd ágyba kényszerültem, teljesen kiszolgáltatott lettem. Bekerültem a fővárosi Róbert Károly körúti kórházba, ahol egy idő után közölték a szüleimmel, hogy többet nem tudnak értem tenni. Mi azonban nem nyugodtunk bele, édesanyám levelet írt a Nemzetközi Szklerózis Multiplex Alapítványhoz. Hamar meg is jött a válasz, azt javasolták, keressük fel a pécsi klinikát. Varga Sabján Márta doktornő így fogadott bennünket: „Miért nem hoztak cipőt?” És egy hónap alatt lábra álltam. Guruló mankóval indultam el: egy lépés, két lépés, három lépés… Megpróbálkoztam az írással: egy szó, két szó, három szó… Kézimunkáztam, kötöttem is: egy szem, két szem, három szem… Kezdtem bizakodni, de jött egy újabb betegség. Súlyos izomgyengeség következtében nehezen tudtam nyelni és lélegezni. Intenzív osztályra kerültem, lélegeztetőgépre tettek, gyomorszondán keresztül tápláltak. Szertefoszlottak a reményeim. Két választásom maradt: vagy lebénulok, vagy elnémulok. Borzasztó napok voltak. Leszámoltam az addigi életemmel, és elképzeltem a jövőmet. Persze nem úgy kell érteni, hogy magamba roskadva sírdogáltam és rettentően sajnáltam magam. Aki benne van egy nehéz helyzetben, az igazából nem érzékeli annak nehézségét. Elfogadtam, hogy húszévesen nyugdíjaznak, elfogadtam a tolókocsit, elfogadtam a megváltoztathatatlant. Az érettségi után képesítés nélkül tanítottam Kartalon. Imádtam a gyerekeket, ők is engem. Akkoriban kezdődtek a problémák a szememmel. Úgy voltam vele, majd rendbe jövök. Tavasszal már csak a nagybetűket láttam, nyáron leestem a lábamról, ősszel pedig már nem kaptam osztályt. Hát eddig tartott a tanítói pályafutásom… De időm sem volt meditálni a történteken. Gyakran meglátogattak a szomszédok, a barátok gyerekei. Együtt rajzoltunk, tanultunk, néha meséltem is nekik. Azt mondta egy betegtársam: lehet, hogy jó tanár lettem volna, de így Búth Emília lettem. Legjobb barátnőm, Kiss Juli velünk szemben lakik. Gyerekkora óta tolókocsis, szerencsére neki nincs baj a látásával. Gyakran felkerekedünk és elindulunk a határba. Kutyapóráz, madárcsengő – hogy a kapcsolat meglegyünk köztünk. Mondhatni, különleges látvány vagyunk, néha meg is állítanak. A nagyréten szoktunk letelepedni, Juliska felolvas valamit, vagy beszélgetünk. Mindketten szeretjük az irodalmat, 5
Nyelvészeti szakszeminárium: Kommunikáció (hídépítés ép és fogyatékos személyek között) Őszi Hajnalka az ízlésünk is egyezik. Neki köszönhetem az első verses kötetemet. Annak idején a népművelők fénymásolatban akarták sokszorosítani az írásaimat, mire fel Juliska közölte velük, szó sem lehet róla, tessék rendes könyvet kiadni belőlük. Így született meg a Fele-más. Aztán jött a Madárlátta, a Papírkaland, és az idei könyvhétre a Biccentő Gilice és Cérnapocok. Több antológiában is szerepelek, és néhány újságnak rendszeresen írok. Felfedeztem magamnak a „nyirkát”, fekete-fehér és színes papírlapokból nyirkált, ragasztott montázsokat. Gyakran hívnak kiállításokra. Milyen gyönyörű a sárga repcetábla!... És háttérben a Mátra!... A Cserehát!... Juli mindent, amit csak lehet, belerajzol a tenyerembe. Ez az egyik módszer arra, hogy bennem is előhívódjon valamiféle kép. Becsukom a szemem, és felidézem a régi élményeim. Édesanyám sem azt mondja valamire, hogy szép vagy csúnya, hanem megpróbálja megfogalmazni a látottakat. Bennem pedig illatok, ízek, hangulatok, emlékképek indulnak be – s „látom”, amit ő lát. Ki Búth Emília? Családnak Emike, barátoknak Emi, ismerősöknek Emília. Szívesen mérném magam a Mindenséggel, de ez nem megy mindig. Amikor írok, megtévesztésig olyan vagyok, mint egy igazi írástudó, aki papírra veti a gondolatait. Amikor nem írok, ugyanúgy élem a hétköznapokat, cipelem a keresztet, mint bárki más. Akik olvassák a könyveimet, megnézik az alkotásaimat, talán nem tudják, milyen az egészségi állapotom, most csak a végeredmény számít. Borzák Tibor
6
