Egy élet a véletlenek jegyében

77. szám.

Kiadja a Genfi Magyar Egyesület

2003. november 21.

Egy élet a véletlenek jegyében Reszler András professzor, Bloomingtonban az Indianai Egyetemen megkezdett oktatói pályáját a Genfi Egyetem Európai Intézetében folytatta, majd a Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Tanszékén fejezte be. Számos tudományos mû szerzõjeként 1998-ban vonult nyugdíjba, mint « porfesseur honoraire ». Beszélgetésünk folyamán elmondta, harmincéves elmúlt, mikor a tanítás gondolata elõször megfordult fejében. Nem a családból kaptam az indíttatást, mert apámat, bár jogász volt és a hitbizományi kérdések szakértõje, inkább a közgazdaságtan érdekelte. Én saját « irodalmi » érdeklõdésemet követtem, magam teremtettem meg önmagam. Bár jobban szerettem olvasni, mint írni, mégis sok érdektelen irodalmi kísérletbe is belevágtam a fejszémet. Ha más idõkben nõttem volna fel, diplomata-író szerettem volna lenni. Apám, aki nagyon jól megérezte, hogy a kommunista rendszer végérvényesen meg fog szilárdulni Magyarországon, 1948 decemberében azt mondta nekem: « Fiam, ebben a rendszerben az életed teljesen kilátástalan lesz, B.I. barátom, disszidálni készül, a legjobban azt tennéd, ha elmennél vele. Apám tanácsára hallgatva indultam el 1949. január 19-én Nyugatra. Ám a soproni vasútállomáson a rendõrség minden nem odavalósi utast letartóztatott. Tíz napot töltöttem a szombathelyi ÁVÓ-n és három hetet a börtönben, amit az emberi bánásmód miatt - az AVÓ-hoz képest-, “ szanatóriumnak » kereszteltünk el. Ez a tapasztalat megakadályozott abban, hogy a fiataloknak Nyugaton generózusnak tûnõ szocializmus tanítása iránt fogékonyságot bizonyítsak. Egyébként a disszidálási kísérlet miatt az ország összes középiskolájából kitiltottak. Mihez tudott kezdeni ekkor egy nem egészen tizenhatéves kamasz ? Próbálkoztam csaposként elhelyezkedni, de már ott sem volt állás, így márciustól október végéig a földmérõk-

nél lettem léces, velük jártam a Bakonyt, Kápolnásnyéktõl Zircig. Tél elején a MÁVAG-hoz kerültem segédmunkásnak és egy esti tanfolyamot folytatva, szerelõlakatos lettem. Több mint négy évet dolgoztam ott, nagyon színes társaságban. Engem épp úgy, mint a többi « osztályidegent », az üzemi munkások nagyon rendesen fogadtak. Ennek a tapasztalatnak köszönhetem, hogy az osztályharcot sohasem néztem ideológus szemszögbõl. Nemcsak emberi szempontokból értékes idõszaka ez életemnek, hanem úgy vélem, a késõbbi tudományos munkámban is segített, mert megtanultam, hogy necsak elméletekben gondolkodjam, hanem fõként a való élet tényeit tanulmányozzam. Ezekben az években ébredt fel bennem valami egyszerre homályos és erõs Nyugat iránti vágy és a mindennapi élet ellensúlyaként elkezdtem rengeteget szótározva angolul majd franciául tanulni, hogy eredetiben olvassam Huxleyt vagy Stendhalt. De aztán mégis leérettségizett… Körülbelül két év munkásmúlt után, már úgy-ahogy munkáskáderré vedlettem, magánúton letettem az évvégi vizsgákat és leérettségizhettem. Így 1955-ben bejutottam a jogi karra. A jog nem vonzott, de ezen a karon nyílt a magas felvételi szám miatt a legtöbb esélyem a felvételre. Azt, hogy forradalom készül, a kirobbanásig nem sejtettem, de elejétõl fogva a legnagyobb lelkesedéssel benne voltam. Részt vettem a harcokban, a Jogi Kar Forradalmi Bizottságának is tagjává választottak, próbáltuk megfogalmazni, milyen Magyarországot is akarunk. Mikor indult neki másodszor is az országhatárnak? A Nyugatra távozásra akkor gondoltam elõször, mikor Petõfí szobra egy vegyes szovjet –magyar patrujt pillantottam meg az utcán. Az elutazásom körülménye azonban a tiszta vélet(folytatás a következõ oldalon)

77. szám.

2

2003. november 21.

(folytatás az elõzõ oldalról)

len dolga volt. A Múzeum körúton bukkantam egy régi barátomra, aki siettében meg sem állt: “Ne haragudj, öregem, de fél óra múlva indulunk teherautón. Ha velünk akarsz tartani, légy a Baross utca nyolcban, ennek és ennek a lakásán.” November 21-én indultam útnak és két nappal késõbb léptem át az osztrák határt Pamhagenben. Innen, mivel Bécs tele volt menekültekkel -, már másnap Ried im Innkreis-be vittek minket vonaton, egy idõközben bezárt 1945 utáni menekülttáborba. Hogyan telt el egy tábori nap, mit lehetett ott tenni ? Már az elsõ nap meghallottam, hogy tolmácsokat keresnek, így jelentkeztem, hogy amennyire lehet, kivonjam magam a tétlenségbõl. A táborban mindenki félt attól, hogy az oroszok utánunk jönnek, ezért igyekeztek az emberek minél hamarabb elhagyni Ausztriát, és minél messzebbre kerülni Európától, lehetõleg Kanadába, Ausztráliába, Amerikába. Én Angliába szerettem volna menni, de második helyen Svájc is eszembe jutott, ami tulajdonképpen Genfet jelentette számomra. Valamikor 1954-ben vagy 1955-ben olvastam Wilhelm Röpke genfi professzor mûvét, melynek címe : A harmadik út, ami nagy hatással volt rám. Arra, hogy néhány hónap múlva én is diákja leszek, nem is gondolhattam. November 30-án érkezett a menekültek befogadására kész svájci delegáció a táborba, s én habozás nélkül felíratkoztam náluk. A jelentkezésnél tizenketten - tizenhárman voltunk csak. A svájci küldöttség vezetõje Nobbs úr - Céligny lelkipásztora -, tanácstalan volt : ötszáz menekültre váró különvonatjukat lehetetlen szinte teljesen üresen elindítani. “ Meg kellene hosszabbítani a feliratkozást holnap délig ! - javasolta Bozsa György, egy fiatal mérnök. –Senki sem ismeri Svájcot, így senki nem tudja, milyen lehetõségrõl mond le “- tette hozzá nekem. “ -Be kell húzni õket a csõbe. Te mész jobbra, én balra, és ahol csoportokra bukkanunk, azt mondjuk nekik, hogy az amerikai és egyéb delegációk már más táborokban járva betöltötték a saját kvótájukat. Lehetséges, hogy a svájci delegáció az utolsó. Tudják rólunk, hogy tolmácsok vagyunk ezért hitelt adnak az állításunknak.” Másnap reggel tíz óra felé már megvolt az ötszáz felíratkozás, ennek a fele valószínûleg annak köszönhetõ, hogy követtem Bozsa György tanácsát. Milyen reális lehetõségek nyíltak meg a tanulás terén, mikor megérkezett Svájcba? Sionból, alig több mint egy hónap után, 1957. január elején érkeztem Genfbe, ahol ösztöndíj várt. Itt - mint a többi magyar diákot -, Claude Moppert fogadott, aki bár maga is egyetemista volt, egy félévet halasztott annak érdekében, hogy idejét a magyar menekült diákok megsegítésére szánja. Minden lehetséges kérdésben megpróbált hasznunkra lenni. Hogyan vezetett az út a Felsõfokú Nemzetközi Tanulmányok Intézetébe (HEC) ? Engem akkor a nemzetközi kapcsolatok története vonzott a legjobban. A Nemzetközi Tanulmányok Intézete felvételijéhez azonban két év egyetemi tanulmányra (demilicence) volt szükség. Annak ellenére, hogy a jogtudományok kevésbé érdekeltek, a Jogi Karra íratkoztam be, ahol

nemcsak elismerték elsõ pesti egyetemi évemet, de az otthon megkezdett, folyamatban lévõ szemeszteremet is érvényesnek minõsítették. Így 1957 õszén beiratkozhattam az intézetbe és 1958 szeptemberében megszereztem a licenciátust. Sok ragyogó tanár emlékezetét õrzik az akkori diákok. Mi volt a különlegessége ennek az Intézetnek? Rendkívüli tanáraink voltak: Wilhelm Röpke, Maurice Baumont, Maurice Bourquin, Paul Guggenheim, valamennyien egy nagy generáció tagjai, és ott volt a náluk sokkal fiatalabb Jacques Freymond, aki történelemmé varázsolta a legaktuálisabb eseményeket. Ma már alig lehet elképzelni, hogy volt tíz tanár, aki figyelemmel kísérte nyolcvan diák tanulmányait, a diákok számára állandóan elérhetõek voltak, akiktõl nemcsak új látásmódot tanultunk, hanem révükön megérthettük a társadalmi élet különbözõ területei közötti összefüggéseket, és akiktõl meg tanultunk önállóan dolgozni is. Ezen a területen különösen Freymond szemináriumai voltak érdekesek. Neki köszönhetem, hogy magammal hozott autodidakta kultúrám mellett a történettudomány módszertanát is elsajátítottam. Aztán jött a doktorátus… A doktori vizsgákat 1961 júliusában tettem le. A tézisem még hátra maradt, de ezt már munka mellett, dolgozván szerettem volna megírni. Meg akartam nõsülni, a házassággal nem akartam éveket várni, de munkaszerzésre nem sok ajtó nyílhatott meg számomra, mivel nem voltam svájci állampolgár. Freymond segítségével a Nestlénél helyezkedtem el a piackutató osztályon, majd a tervezési részlegnél. Az üzleti élet nem ízlett jobban, mint a MÁVAG-beli munkásság, de lehetõvé tette, hogy befejezzem a disszertációmat. (A témája a nemzeti szocializmus ábrázolása volt a német regényirodalomban) 1964-ben védtem meg az értekezésemet, közben többször haboztam, hogy ne szakítsam –e félbe, de nem tettem és ennek köszönhetem, amerikai egyetemi tanári kinevezésemet négy évvel késõbb. Milyen egyetemre került az Újvilágban? A véletlen gyakran szólt bele az életem alakításába. Most is ez történt. 1968-ban - elég nagy bosszúságomra , vakációmat egy napra félbe kellett szakítanom, mert megkértek arra, hogy egy amerikai professzort, a bloomingtoni Indianai Egyetem Nyugat-Európai Intézetének igazgatóját kísérgessem Lausanne-ban. Kiderült, hogy a professzor szakterülete szerint germanista, így beszéltem neki német témájú disszertációmról, amit kérésére el is küldtem neki. Rövidesen levél jött tõle, hogy elfogadnék-e egy egyéves vendégtanárságot Bloomingtonban. Amikor értesítettem, hogy nem tudok fizetés nélküli szabadságot kivenni, közölte, hogy útban van egy hároméves kinevezés. Ezt egyszerre nagy örömmel és nagy aggodalommal fogadtam, hiszen nem akartam életemet Amerikában leélni. Freymond, akitõl ismét tanácsot kértem, feltétlenül a bloomingtoni tartózkodást ajánlotta. “ -De elutazása elõtt menjen el Denis de Rougemont-hoz, a Genfi Egyetem Európai Intézetének igazgatójához, és kérdezze meg, hogy esetleg három év múltán lát -e majd valamilyen (folytatás a következõ oldalon)

77. szám. lehetõséget a Maga számára!” -, szólt a tanácsa. Ezt megtettem, de csak annyi választ kaptam Rougemont-tól, hogy maradjunk kontaktusban. Nem volt félõ, hogy a távozás végleges lesz, és soha sem tud visszatérni Svájcba? Valóban volt egy ilyen veszély, hogy míg én Amerikában leszek, itt Genfben mindenki elfelejt. Elutaztam Bloomingtonba, ami nagyszerû egyetemi város, híres a zenei életérõl, ám a világ végén van, és nincs ott semmi más szinte csak a munka. Tehát kissé felégettem mindent magam mögött a svájci életemben és ekkor már 35 éves voltam. Hogyan teltek az évek Amerikában? Végül hét évet töltöttem Bloomingtonban 1968-tól 1975ig, ott kezdtem el XIX-ik és XX-ik századi eszmetörténetet tanítani és európai kérdésekkel foglalkozni, ami késõbbi Genfbe való visszatérésemben óriási szerepet játszott. Mindkét témakörre ott készültem föl Bloomingtonban, hiszen Genfben ilyen szakterületet nem oktattak. Itt éreztem meg, hogy azt csinálom, amit akartam, itt jöttem rá, hogy szeretek tanítani. Hozzájárult ehhez, hogy nagyon jó diákjaim voltak. Bloomingtonban írtam meg két legelsõ könyvemet, de franciául. Mindig franciául publikáltam, mert bár jól éreztem magam Amerikában, ám elsõ naptól az utolsóig vendégnek tekintettem magam. Évente nyaranként négy hónapot Svájcban töltöttem, ami az amerikai campus életet elfogadhatóbbá tette. A családi életben mit jelentett ez az idõszak?

2003. november 21.

3

Volt-e magyar vonatkozású tudományos munkája? Mindig találtam tizenöt éven keresztül magyar indíttatású tudományos témát, melyeket két szakfolyóirat, a Revue d’Europe Centrale valamint az Etudes Danubiennes közölt. Ezek rövid tanulmányok a magyar kultúrtörténet különleges személyiségeirõl. Herczeg Ferenc, Justh Zsigmond, Grünwald Béla, Márai Sándor, Kállay Benjamin, Eötvös József, Prohászka Ottokár, Bánffy Miklós voltak azok, akikrõl – többek között -, cikket írtam. Létezik-e e nyugalomba vonulás egy kutató részére? Én nem ismerem a nyugalmat, hiszen állandó mozgásban vagyok, gyakran hívnak elõadásokat tartani, különbözõ egyetemek tudományos intézmények, az írást sem hagytam abba, hamarosan megjelenik nyugdíjas éveim harmadik könyve”Les nouvelles Athènes” címmel. A kutatás olyan, mint a szenvedélybetegség: nem lehet abbaMeghívó hagyni. Czellár Judit Reszler Andràs professzor müvei többek között: Le génie de l’Autriche-Hongrie (Georg, 2001) Le Pluralisme : Aspects historiques des sociétés pluralistes (La Table ronde, 2001) Rejoindre l’Europe (Georg, 1998) Mythes et identité de la Suisse (Georg, 1986) Mythes politiques modernes (PUF, 1981) L’intellectuel contre l’Europe (PUF, 1976)

A nagyobbik fiam kétéves volt, mikor kimentünk az Egyesült Államokba, a lányom és a kisebbik fiam már az amerikai évek alatt született. Otthon mindig franciául beszéltünk a gyerekekkel, hisz ez volt az anyanyelvük. Hogyan sikerült visszajönnie Svájcba? 1969 elején Denis de Rougemont, a Genfi Európai Intézet igazgatója - két amerikai elõadás között -, egy hetet Bloomingtonban töltött nálunk, ekkor ismerkedtünk meg és barátkoztunk össze. A következõ nyári félévet

kutatásra akarta szentelni és meghívott, hogy helyettesítsem az elõadásait Genfben. Ez a megoldás annyira megfelelt neki, hogy a következõ három évben vendégtanár voltam az Európai Intézetben. Denis de Rougemont 1975-ben nyugdíjba vonult, és engem neveztek ki utódjává. A véletlen itt is döntõ volt. Ha õ nem jön Amerikába egy irodalmi díj átvételére, akkor én talán csak nyugdíjas éveimre tértem volna vissza Európába. Az Európai Intézetben 1975-tõl 1991-ig tanítottam és kutattam, valójában folytattam, amit Bloomingtonban elkezdtem. Miért és mikor hagyta el az Európai Intézetet? 1991-ben az intézet intézményi válságba került, ettõl kezdve a Genfi Egyetem Bölcsészettudományi Tanszékének professzoraként korábbi oktatási és kutatási szakterületemet folytattam, de új kurzusokat is kidolgoztam Közép-Európa történelmérõl.

L ’esthétique anarchiste (PUF, 1971)

Kiállítás Kuchta Klára mûvésznõ életmû-kiállítása a Musée d’art moderne et contemporain, Genève (MAMCO) termeiben 2003. október 3-tól 2004. január 20-ig. 10, rue des Vieux-Grenadiers, 1205 Genève. Nyitva: kedd-péntek: 12-tõl 18 óráig, szombat-vasárnap: 11-tõl 18 óráig. December 7-én vasárnap 15 órakor ingyenes látogatás tárlatvezetõvel.

4

77. szám.

Meghívó a Genfi Magyar Egyesület tisztújító közgyûlésére

2003. november 21.

Jegyezze elõ naptárába ! •

2003. október 3-tól 2004. január 20-ig Kuchta Klára mûvésznõ életmû-kiállítása a Musée d’art moderne et contemporain, Genève (MAMCO)-ban.

•

2003. december 2-án kedden 16 órakor Segesváry francia nyelvû elõadás “Dialogue ou confrontation des civilisations - un problème incontournable de notre époque” címmel. Auditoire Jaques Freymond (AJF) de HEI, 132, rue de Lausanne, 1202 Genève.

•

2003. december 7-én vasárnap 12:15-tõl 15 óráig genfi magyar karácsonyi ünnepség a Szent Bonifác templom dísztermében. Elõadás után meleg étel kapható.

•

2003. december 12-én pénteken este 20 órakor a Genfi Magyar Egyesület tisztújító közgyûlése a Genfi Magyar Könyvtárban.

•

2004.január 21-én szerdán este 19:15-kor Reszler András professzor elõadása a Genfi Magyar Könyvtárban “Hol fekszik Európa egy történész szemével” címmel.

•

Minden hónap elsõ péntekjén este 9 órától az Ifjúsági Tagozat találkozója a Brasseurs sörözõben.

•

Minden hónap elsõ és harmadik péntekjén 19 órától bibliaóra a Genfi Magyar Könyvtárban.

•

Minden hónap elsõ és harmadik szombatján 17 órától hittanóra és baráti beszélgetés korhatár nélkül a Genfi Magyar Könyvtárban.

•

Minden hónap elsõ és harmadik vasárnapján 11:15-kor magyar szentmise a Szent Bonifác templomban.

•

Minden hónap negyedik vasárnapján 10:30-kor magyar református istentisztelet a Saint-Léger kápolnában.

Tisztelt tagtársaink! Szeretettel meghívjuk az Egyesület 2003. december 12-én, pénteken este 20 órakor a Genfi Magyar Könyvtárban tartandó közgyûlésére. Napirend a következõ: 1. Elnöki beszámoló. 2. Pénztárosi beszámoló. 3. A pénztári ellenõrök jelentése. 4. A vezetõség felmentése. 5. Ügyvezetõ elnök megválasztása. 6. Új vezetõség választása. 7. Az új vezetõség elképzelései az Egyesület 2004-es tevékenységérõl. 8. Egyéb. Amennyiben az új vezetõség munkájában szeretne részt venni, szándékát közölje december 5-ig Cseh Zsigmonddal, tél: 022 348 0814, fax: 022 348 0378, E-mail: [email protected] . Kérjük, hogy tagsági kártyáját hozza magával a szavazatok érvényességének esetleges ellenõrzése végett. Szívélyes üdvözlettel: az Egyesület vezetõsége

Felejthetetlen Szabó Mária nénit, a genfi magyarok doyenét az Úr magához szólította.A mindig vidám, és mindenki kedves “Mária nénije” 99 évesen távozott csendesen az örök hazába. Emléke továbbra is él szívünkben. Legõszintébb részvétünk a gyászoló családnak. A Genfi Magyar Értesítõ évente hatszor - nyolcszor jelenik meg. Az egyesület tagjai tagdíjuk fejében ingyenesen kapják. Szerkesztik: Czellár Judit és Teleki Myza Fõszerkesztõ: Cseh Zsigmond. Kiadja a Genfi Magyar Egyesület Association des Hongrois de Genève 21, chemin de Terroux CH - 1218 Grand Saconnex, Suisse Tel. + 41 22 348 0814 Fax. + 41 22 348 0378 Drótposta: [email protected]

Befizette már idei tagdíját?

77. szám.

5

Genfi Magyar Könyvtár Nyitva naponta 9-tõl este 7-ig. 21, chemin de Terroux CH - 1218 Grand-Saconnex, Suisse Tel: + 41 22 798 80 73 Fax: + 41 22 788 3023

2003. november 21.

“STUDIO KODÁLY” ZENEISKOLA 64, rue des Vollandes (Eaux-Vives) 1207 Genève Tel: 022 786 02 88 ; 022 349 22 82 E-mail: [email protected] Zenei elõképzõ 3 éves kortól. Szolfézs, hegedü, zongora, furulya és cselló tanítás.

Szentesen eklektikus stílusú, frissen felújított, századfordulón épült 220 m2-es, térre nézõ, délkeleti fekvésû, 180 m2-rel bõvíthetõ ingatlan eladó. Érdeklõdni: Váradi Jenõné, 0036 1 275 2541.

Budapest legrégebbi városrészében, az óbudai Dunaparton fekvõ ötcsillagos szálloda széleskörû szolgáltatásokkal várja mind az üzleti utazókat, mind pedig a pihenni, gyógyulni vágyó turistákat. Az ezév áprilisában nyíló elegáns Executive Club emeleten a kényelem és személyre szóló szolgáltatás még magasabb szinten valósul meg. A szálloda saját uszodája, gyógyászati részlege és fitnessterme az egészség és a kikapcsolódás központja. Konferenciák, fogadások, bankettek helyszínét adhatják elegáns, számtalan berendezési lehetõséget nyújtó rendezvénytermei, melyeket a legmodernebb technikával szereltek fel. 1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 94. Tel.: (+36) 1 436 4100 * Fax: (+36) 1 436 4156 E-mail: [email protected] * web site: www.corinthia.com Operated by Corinthia Hotels International

Kedves Magyarok! Szívesen vállalnék gyermekfelügyeletet, idõs emberek gondozását , takarítást , házvezetõnõi teendõk ellátását. 47 éves, egyedülálló , mezõkövesdi háziasszony vagyok. Szeretek fõzni , kertészkedni. Nyitott , vidám természetûnek mondanak. Svájcban szerzett tapasztalat , leellenõrizhetõ referenciák , jogosítvány van! Azonnali kezdés. Köszönettel : Gáspárné Nagy Erika 079 623 11 65 078 817 28 29

Ha Budapesten jár, feltétlenül látogassa meg a Beugró Vendéglõt! 1063 Budapest, Terézváros, Szív u. 30. Asztalfoglalás: (00361) 30 10-520. A pesti mûvészvilág találkozóhelye. Kitûnõ ételek - mérsékelt árak. A zongoránál Janota Zoli. Étlap: www.eszemiszom.hu/beugro.

Fiatal, megbízható és szorgalmas diáklány (referenciával) este fél nyolc után és hétvégente gyermekfelügyeletet vállalna. Tel: 076 571 8934 Tanuljon magyarul könnyen és gyorsan! Érdeklõdni: Czellár Juditnál a (022) 797 0854-es telefonon vagy a 078 789 0541-es mobilon.E-mail: [email protected] COMPTABILITE – FISCALITÉ – CONSEILS Svájcban végzett magyar közgazdász, több éves adó és könyvelõi tapasztalattal, jogi személyek (Indépendants, Sárl, SA, Holding etc...) minden térû pénzügyi adminisztrációját vállalja.

076 / 529 49 35

Magyar élelmiszerek, hentesáruk és borok továbbra is kaphatók a

PAPRIKA élelmiszer üzletben. 6, rue Adrien-Lachenal 1207 Genève. Tel : (022) 736 8830. Új tulajdonos: Jorge Moutinho

77. szám.

6

Héviz és Keszthely közelében Cserszegtomajon

a Festetics Pincében 350 fõ befogadàsàra alkalmas egyedi kivitelezésû étterem népzenével és folklór mûsorral egész évben várja vendégeit. 8372 Cserszegtomaj, Palotaköz 1. Tel. 83/382-300 Tóth László pincemester 26 éves, angolul beszélõ, megbízható magyar fiú keres állást Genfben. Minden lehetõség érdekel (esetleg ottlakással). Tel.: 076 406 0642

SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS BPEST-ZÜRICH-BERN-GENF-BPEST HETENTE EGYSZER KLIMATIZÁLT, televizióval felszerelt Az autóbusz indulása: GENF péntek fõpályaudvar (kisparkoló) 14h30 BUDAPESTRÕL csütörtök 18h30 Déli Pályaudvar (parkoló) Tel . 0036 30 951 9658

Szemüvegkeretek: minden anyagi és esztétikai igénynek megfelelõen Szemüveglencsék: szakmai tanácsadás. Napszemüvegek: bõséges választék az összes világmárkából Kontaktlencsék: színes és multifokális kivitelben is Hallókészülékek: ingyenes tanácsadás. Az AVS és az AI hivatalos szállitója.

Nagyszerû ajándéktárgyak!

Magyar honfitársainknak jelentõs árengedmény!

2003. november 21.

24 éves gyermekszeretõ magyar lány, bármilyen háztartási munkát keres. Telefonszám: 022 346-2109 A Genfi Magyar Egyesület az Internet világhálón:

www.ahg.ch Association des Hongrois de Genève

AUTOBUSZJÁRAT MAGYARORSZÁGRÓL hetente két alkalommal ! Indulás BUDAPESTRÕL Genfbe kedden és csütörtökön 18 órakor a Déli Pályaudvarról. GENFBÕL Budapestre szerdán és pénteken 13 órakor a fõpáyaudvar ( Gare ) mögötti parkolóból. Bacsa Laszlo : 06 30 989 50 88 Oszvald Gabor : 06 30 320 57 33 076 468 52 28 Ezúton tájékoztatjuk a Genfi Magyar Egyesület tagjait, hogy megnyitottuk magyar éttermünket Zürich belvárosában! Magyar szakácsok és személyzet, hamísítatlan magyar ételek, villányi és tokaji borok , valamint pécsi pezsgõ ( method classic) a záloga annak, hogy Önök jól fogják érezni magukat, ha ellátogatnak hozzánk! Sok-sok szeretettel várjuk Önöket! Üdvözlette: Vétek Emi A cím: Lánchíd Éttrem 8004 Zürich, Rebgasse 8. ( Stauffacher Str. és a Badener Str. mellett) Tel: 0041 1 317 93 00 Nyitvatartás: hétfõtõl-péntekig ( délben és este) 15 fõ bejelentkezése esetén hétvégén is kinyitunk.

Ecole Váradi S.A. Institut de linguistique appliquée et de communication professionnelle. 3, rue du Conseil-Général, 1205 Genève.

80 óra egy nyelv körül Angol, francia, magyar és még 33 nyelv oktatása rendkívül gyors, korszerû, kommunikáció-központú módszerünkkel. Felnõtteknek, gyerekeknek, cégeknek. Titkár(nõ) képzés három hónap alatt. Computer diploma egy hét alatt. Szintmérõ tesztet szívesen és ingyen készítünk. Telefon: (022) 736 2874, Fax:( 022) 736 2884

77. szám.

7

2003. november 21.

Ódor László beszéde a Genfi Magyar Egyesület október 23-i ünnepén Prológus-mottó: Hol a szem, szemével farkasszemet nézni Ki meri meglátni, ki meri idézni Az igazi arcát. Ünnepe vak ünnep S e mái napoknak szûk folyosóin A szavak úgy lobognak mint az olcsó gyertyák

Tisztelt Elnök Úr, tisztelt Nagykövet Urak, Konzul Úr, Hölgyeim és Uraim, Barátaim, Elöljáróban szeretném megköszönni a meghívást, hogy kilenc év elteltével itt állhatok ismét Önök elõtt és beszélhetek arról a nagy eseményrõl, amely 47 évvel ezelõtt megrázta Budapestet, Magyarországot, az egész magyarságot és alapjaiban rendítette meg azt a társadalmi és politikai rendszert, amely az álmodozó 19. század után a 20. század egyik rettenete lett. Önelnevezése szerint szocializmus volt ez a rendszer, a visszatekintõ világ beszéde szerint: kommunizmus. Végeredményben egyre megy: vége van, elmúlt, még szülõföldje, Oroszország is megszabadult tõle. Látni valóan legalábbis. De ez, a megmaradt és nem múló kétkedés, nem az ünnepi beszédünk témája. A szörnyûségek: a szétlõtt házhomlokzatok, az útpatkán fekvõ holttestek, majd a hazugságok és a megtorlások, mint egy gyomorrontás utáni sápadtság és émely, megmaradnak ösztöneink legmélyén: gyermekeink fognak igazából megszabadulni tõle. Bennünk ma, az emlékezés idejében, maradjon meg és idézõdjék fel a forradalom fénye, ( a gyõzelem!) még akkor is, ha Önök közül a legtöbben utána kényszerültek elmenekülni Magyarországról, arról a földrõl, amely tudom, mindannyiuknak, mindmáig az édes anyaföldet jelenti és amellyel együtt élnek akkor is, ha távol vannak tõle. Ez a skrizofénia az Önök sorsa, a miénk pedig az otthonmaradás összes dilemmája, apró megalkuvások, a túlélés taktikái, egy újabb török-kor erkölcsromboló légköre. Sajnos egyik sem múlik el belõlünk az elhúzódó rendszerváltozással. Önöknek újra meg újra visszatér a migráns közérzet valódisága, nekünk pedig nem szûnik meg kalandnak lenni, hogy otthon maradtunk. De megmarad a nagyszerû emlék, nekem személyesen is, hogy 1990 õszén elõször álltunk szemben egymással, de már együtt, magyarok itt és magyarok otthon, ünnepelve közösen és nyíltan azt, amit mi odahaza csak rejtve, hajtóka alá bújtatott kokárdával és nyelvünk alá bújtatott szóval, a szívünkben ünnepeltünk. 1956 magyar forradalmát. Amirõl legtöbbünkkel sosem tudták nyíltan kimondatni, amit a hatalom demagóg gõggel használt s örömmel hallott volna, hogy ellen…,(ma sem mondom ki ezt), hanem még a párttagok is kerülõ kifejezéssel illették,

tisztelve ezzel velünk együtt a forradalom emlékét: így mondták, s ha kellett mondani, nyílt színen így mondtuk mi is: az 56-os események. Ma szörnyû undorral hallom és mondom ki ezt az opportun szósort, s éppenhogy nem vígasztal, hogy tanárként sokszor iszonyú tudatlanság és tiszteletlenség tanúja vagyok, s úgy érzem néha, hogy a múlt bizony nemhogy fogyna, hanem nõ. Amikor például egy diplomáciai pályára készülõ diáklány egyik órámon arra a kijelentésre vetemedett, hogy ami 56-ban történt, arról még nem dõlt el, hogy „ellen…” vagy forradalom, magamba roskadtam. Merre élünk: elõre van hátrafelé? Idén egy zárthelyi dolgozat végére illesztett kérdéssel felmértem, milyen a fiatalság valódi viszonya 56-hoz. 42 fõs (nemzetközi szakos) diákmintán mindössze egyetlen hallgató utasította el a forradalom pozitív létét („felesleges vérontás volt”), közönyös és tudatlan volt 12 fõ (négyen közülük a puszta évszámot írták csak fel a papírra, 70 % azonban (29 fõ) azonban igen jól, sokoldalúan és pozitívan tájékozott volt, közülük nyolcan azt is fontosnak tartották megemlíteni, hogy mint magyar fiatalok büszkék a forradalomra. 1990 õszén nagyköveti munkám megkezdésekor két nagy elõmunkás-támogató instanciája volt svájci-magyar kapcsolatépítõ szándékomnak. Az egyik Önök voltak, kedves „svájci magyarok”, akik jó hírt építettek a magyar név köré, s e jó hír útján hallatlanul könnyen haladhattam – az új Magyarország nevében – elõrefelé. A másik nagy támogatónk maga a magyar forradalom volt, a Svájcban élénken élõ emléke. A kettõ egybe is kapcsolódott. Amikor november 4-én átadtam Arnold Kollernak, a svájci kormány azévi elnökének a megbízólevelemet, az ezt követõ, protokollárisnál hosszabb beszélgetésben az 56-os forradalom után Svájcba került s a szentgalleni fõiskolán vele diákoskodó magyarokról beszélt nagy szeretettel, nagy megbecsüléssel. Svájc már korábban, közvetlenül az 1990-es választások után megjelent hivatalosan Magyarországon. (Korábban, a rendszerváltozás, az elsõ szabad választások elõtt egyetlen miniszterük sem járt nálunk.) Felber külügyminiszter úr látogatására szinte-farmerbõl, az egyetemrõl szólítottak be a külügyminisztériumba, hogy mint kijelölt nagykövet legyek mellette négynapos látogatása alatt. Neki is a forradalom volt a magyarsághoz kapcsolódó jelzõ emléke. Mint egy hirtelen feltámadt gyereket, úgy (folytatás a következõ oldalon)

77. szám.

8

2003. november 21.

(folytatás az elõzõ oldalról)

kezelte személyemben a magyarságot. Emlékszem, hogy váratlanul nekem szegezte a kérdést: mivel tehetne Svájc a legjobbat nekünk: s hirtelen az jutott eszembe, ami Svájcba érkeztemkor már aláírásra kész dokumentum lett: a vízummentesség és a kettõs állampolgárság. Õtõle hallottam elõször, hogy mi magyarok a forradalmunkkal megmentettük a nyugati világot – s benne Svájcot is – a nyugat felé elõrenyomulni törekvõ oroszoktól, a kommunizmustól. Hogy ez nem puszta fantazmagóra volt, késõbbi moszkvai levéltári kutatásaival Gosztonyi Péter igazolta is: olyan dokumentumok jutottak a kezébe, melyekbõl igazolódott, hogy az oroszok a forradalom kitörése és – valójában: gyõzelme – után október végén Magyarországról kivont csapataik helyébe olyan egységeket vetettek vissza a Kárpát-medencébe, amelyek alpesi, hegyi harcokra is ki voltak képezve. Tehát Moszkvában felkészültek arra, hogy a Nyugat beavatkozik, s ezt a beavatkozást a – különösen páncélosait illetõen - ereje teljében lévõ Szovjetunió örömmel használta volna fel arra, hogy dédelgetett tervét, hatalmának az Atlanti óceán partjáig való kiterjeszkedését megvalósítsa. (Ne feledjük el és ne szépítsük a valót: voltak, akik a szabad nyugaton várták õket. – Igaz ugyan az is, hogy éppen az 56-os magyar forradalom hatására, s ennek eltiprásában, fõként Nagy Imre kíméletlen likvidálásában megmutatkozó igazi kommunistaság olyan rettenetet keltett, olyan elutasítást váltott ki e keletnosztalgiájú körökben is, hogy tagjaik éppoly véglegesen csalódtak a Szovjetunióban és az általa képviselt eszmében, mint magyarországi eszmetársaik. (Jórészük nyugatra távozott.) 1956 forradalma után Magyarországon kiürült a kommunizmus fogalma, taktikából, ilyen-olyan túlélési elgondolásból lehetett (vagy kellett) vele tartani, akár csak elemeit is elfogadni. Akik kisiskolásként megélték és egyetlen kiáradó szabadságemlékként õrizték – mint én –, azt a szülei kezén az õszi, fáradt napfényben (alighanem november 2án) megtett sétautat a boldogságtól zsivajló pesti utcákon át, nem hihette el soha azt, amit az iskolában hazudtak róla. A nyugati segítség elmaradt. Kivéve egyedi eseteket. Például: azt a legendás svájci milic-katonát, aki – bizonyára sokan emlékeznek a Neue Zürcher Zeitungban megjelent történetre –, a magyar forradalom kitörésének hírére, történelmi semlegesség ide-oda, bepakolta autója csomagtartójába fegyverét és a muníciót, katonaruháját, és elindult mihozzánk, hogy harcoljon a magyar nép szabadságáért. Mire a magyar határra ért - éppen november negyedike volt –, közölték vele az osztrák határõrök, hogy elkésett. Az oroszok visszajöttek, megtámadták az országot, s az osztrákok a fegyveres svájcit nem engedték beutazni, aki erre visszafordult, ám a svájci-osztrák határon megkérdezték tõle a határon, ugyan merre járt a hidegháború kellõs közepén Kelet felé. „A magyar forradalom segítségére siettem, de elkéstem vele.” – válaszolta az egyszerû svájci katona. Erre azonnal lefogták, bíróság elé állították, mert megszegte a semlegességbõl adódó tilalmat. Fegyverével elhagyta Svájc földjét. Elítélték: egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott a kötelességét hiánytalanul teljesítõ bíróságtól, de – a beszámoló szerint –, az ítélet kihirdetésekor a bírói testület felállt, és fejet hajtva fejezte ki tiszteletét a svájci katona tette elõtt.

A forradalom utáni megtorlásnak Magyarországon ötszázan estek áldozatul. Jobbára fiatal munkások, egyetemi hallgatók vagy még fiatalabbak, akiknél – szomorú legenda ez – ,a jogszerûséghez pokoli cinizmussal ragaszkodó bíróság kivárta, hogy betöltsék 18. életévüket s csak akkor ítélték el és végezték ki õket. Az 1963-as – ENSZszel kialkudott -, amnesztia dacára ezrek rekedtek még a börtönben, különféle ítéleti álsággal, jogi hazugsággal. Nagy Imrét, tudjuk, az állhatatosság, az önerõbõl változtatni tudás példájává tette a türelmetlen és hazug rendszer: õ nem engedte magát belsõleg megtörni. Meghalt inkább. Ismerte – moszkvai, Moszkvából hazatért –, kommunistaként ismerte jól a rendszer anatómiáját. Tudta azt, ami csak nagyon kevesen, még a szabad Nyugaton is nagyon kevesen tudtak, nagyon kevesen hittek el: hogy a „legvidámabb barakk”-nak álcázva, játékos engedményeket téve a rendszer, a kommunizmus –, nem képes az életre. Nem alkalmas a megvalósításra. Nem kivitelezhetõ. Kár, hogy a világ nem figyelt fel az 56-os magyar forradalomban és utána világosan megmutatkozó tanulságokra. A fõ nagy tanulságra, arra tehát, hogy amit a végrehajtói hamarabb és jobban tudtak, mint az elszenvedõi, hogy ez a centralizált rendszer valóban életképtelen. Ez Magyarországon nyilvánvaló volt a rendszer falain belül és kívül egyaránt. Számomra ezért különösen sajnálatos tény, hogy – mivel a premisszák azonosak voltak -, a rendszerváltozás óta nem született igazi, nagy megegyezés a hazai politikában, a közéletet vezetõk nagy kerek asztalánál (s a gyónások oldalt berendezett székeiben ) nem születtek meg a komolyan vehetõ bûnbánati vallomások, s az ezeknek megfelelõ visszavonulások és elbújdoklások, melyek a valódi újrakezdés felé – ötvenhat szellemében és gyakorlatában –. megnyitották volna az utat a magyarság elõtt egy valóban új jövõ felé. Tanítom a diákjaimnak –Németországról szólván – ,hogy a második világháború utáni német csoda, ennek lehetõsége abból is ered, hogy az új világ közszereplõi mind a baloldal, mind a jobboldal csúcsvezetõi – Schuhmacher éppúgy mint Adenauer –, megjárták Hitler koncentrációs táborait, s egyazon rendszer külön-külön, más- és másféle tagadásával teremtették meg Németországban az új világ, az új rend alapját. Negyvenhét év után kérdés maradt a kérdés: kötelezõe megmaradnunk az elpackázott esélyek nemzetének, melyben nagyobb önelégültséget vált ki a dicsõ vereség, mint a szelíden és szívósan kivívott gyõzelem, vagy lehetséges-e – most már tényleg szabadon -, összefogódznunk bölcsen, aszerint, ahogy az idén 200. évfordulúját ünneplõ Deák Ferenc mondta: Jobban szeretem a hazát, mint gyûlölni tudom az ellenségeimet… 1956 forradalmában vitathatatlanul ez történt. A pillanat emelkedettségében a részletellentétek kioltása – a nagy egész teljesülésének a reményében. S még több is. Ahol lakom, az Andrássy úti ház falán emléktábla emlékeztet arra, hogy szemben, az egykori szovjet – ma orosz - követség udvarán négy percenként kivégeztek egyegy szovjet katonát, azokat, akik átálltak hozzánk, a ma(folytatás a következõ oldalon)

77. szám.

9

2003. november 21.

(folytatás az elõzõ oldalról)

gyar forradalom oldalára. Megköszöntük-e nekik már ezt: hogy át tudtak lépni a saját árnyékukon? Négyezren voltak. Mi át tudunk-e egyszer lépni a sokféle saját árnyékunkon, mint népe nevében de Gaulle és Adenauer tette egykor. Vagy: végleg nyugodna, kihalóban lenne jobbik tudatunk? Vagy: belefáradtak-e már az otthoni magyarok a demokráciába is? Itt Genfben, a magyar forradalom utáni 47. évben azzal a kéréssel zárom emlékezõ beszédemet: most, hogy ugyan igazán nyitott közöttünk a határ, hogy ugyan igazán együtt lehetünk és együtt vagyunk, ne tessék a hazaiak kakofóniájába belefolyni. Ha segíteni akarnak, és tudom, hogy akarnak, azt kérem, tessék azzal segíteni, hogy új hazájuk: Svájc, e szabad világ tárgyi és szellemi javait, köztapasztalatait, megszenvedett tanulságait ezer-egy úton úton-módon hazaviszik, hogy a tisztázást követõ megbékélés technikájára megtanítják az otthoniakat. Hiszen igaz a mondás, amely szerint a világ demokráciával vergõdõ országai elõtt két út áll nyitva: a helvétizálódás vagy a balkanizálódás. „Egy nép csak a maga élettani és szellemi törvényei szerint élhet.” Márai Sándor mondatát egészítsük ki azzal, hogy másképpen csak vegetál. Ezt – a saját törvényei szerint való életet - ,kell újra megtanulnia Magyarországnak, a magyarságnak. És gyakorolni az Európai Unió-s tagsággal kialakuló új viszonyok között is. Meggyõzõdésem, hogy nincsen erre alkalmasabb leckénk, mely világosabban rajzolta volna ki és valósította volna meg élettani és szellemi törvényeink javát, mint 1956 magyar forradalma. A forradalom eszméje és gyakorlata. Gondoltak-e már arra, kedves genfiek, hogy céljaiban mennyire hasonlított a mi magyar- rendet teremtõ, egyszersmind nemzeti megegyezésre törekvõ –, forradalmunk a svájci világ, a svájci álom valóságához? Ezt a kettõt jó volna otthon együtt újraélesztenünk! Én, amióta hazamentem Svájcból, ezen fáradozom. Most zárásul, ha nem irtóznék a banalitásoktól, azt mondanám: Éljen a forradalom, éljen a magyar szabadság! És: MUK. Ami gyerekkoromban, amikor mindenhova felfestettük a hideg téli sötét leplében, azt jelentette: Márciusban újra kezdjük. Ma más olvasata van ennek a három betûnek: Mindig Újra Kezdjük! Annyi sötét kép és szó után hadd jelentsem ki végül: Jó diákjaimon látom, hogy nincs okunk aggódni a jövõ miatt! Köszönöm megértõ és megtisztelõ figyelmüket.

Köszönöm megértõ és megtisztelõ figyelmüket.

A Genfi Magyar Óvoda és Iskola szeretettel várja a magyarul tudó, három évesnél idõsebb gyerekeket. Lukács Mária készséggel válaszol az érdeklõdõk kérdéseire. Telefon: 022 733 8430, e-mail: [email protected] Várjuk a tizennégytizennyolc éves korú, magyarul tudó diákokat is magyar irodalom órára a Genfi Magyar Könyvtárba szerdánként 19 órakor. Érdeklõdni lehet: a 022 797 08-54 -es telefonszámon.

Magyar dalvirágok Egy bácsföldvári tanár gyûjtése

A bácsföldvári Sebõk András, különben középiskolai tanár, 1100 magyarnótát gyûjtött egy kötetbe, s jelentetett meg. Több ok vezérelt, hogy ezt a munkát elvégezzem-, mondta a gyûjtõ. Elõsször is az, hogy még ünnepélyesebbé tegyem a millecentenárium évét és megmentsem a már feledésbe merülõ régi dalainkat. Az is szempont volt, hogy az idegenben élõ magyarok lelke is erõsödjön e dalokat olvasva és emlékezzenek az otthonra, A Nagyar dalvirágok címû kiadvány kapható Lerik Rozáliánál, 1, av. du Mail , 1205 Genève. Tel. 022 328 1180.

Minden kedves olvasónknak áldásos karácsonyi ünnepeket és boldog újesztendõt kíván az Értesítõ szerkesztõsége

10

77. szám.

Kiállítás Az út vége. Szovjetunió – Budapest, 1956: Jean-Pierre Pedrazzini képei 2003. október 22 szerdától – 2004. január 4 vasárnapig Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest Jean-Pierre Pedrazzini a Paris Match munkatársa elsõsorban arról ismert Magyarországon, hogy tudósított az 1956-os forradalomról és október 30-án halálosan megsérült a Köztársaság téri pártház ostrománál. Rövid szakmai életútjának (halálakor mindössze 29 éves volt) másik fontos teljesítménye azonban kevéssé közismert. 1956 nyarán egy kollégájával, Dominique Lapierre újságíróval egy „Paris Match“ feliratú autóval bejárták a Szovjetuniót. A Minszk – Moszkva – Gorkij – Szocsi – Szuhumi – Gori – Tbiliszi – Poti útvonalon haladtak azzal a szándékkal, hogy képriport sorozatot készítsenek az országról a nyugati sajtónak. A Magyar Nemzeti Múzeumban rendezett kiállítás Pedrazzini mind a Szovjetunióban készített képeit, mind pedig a magyar forradalom alatt született fotóit bemutatja. Ez a kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum, az 56-os Intézet, a Francia Intézet, a Francia Követség, a Svájci Követség, a Paris Match magazin és a Pedrazzini család együtmûködésével jött létre. Az elhúnyt tudósító Genfben élõ unokafivére és unokahúga részt vett a Genfi Magyar Egyesület 1956. októberi emlékünnepélyen.

2003. november 21.

INVITATION Le Comité de l’Association des Anciens Etudiants de l’Institut universitaire de Hautes Etudes Internationales a le plaisir de vous informer qu’il poursuit son cycle de conférences et vous invite à sa quatrième causerie de ce programme Le mardi 2 décembre 2003 à l’Auditoire Jacques Freymond (AJF) de HEI, 132, rue de Lausanne, 1202 Genève qui sera donnée par l’un des plus prestigieux de ses anciens doctorants :

Monsieur Victor Segesvary Ancien Directeur des programmes de développement des Nations Unies Ecrivain qui nous fera l’honneur d’évoquer « Dialogue ou confrontation des civilisations un problème incontournable de notre époque “ Entrée libre Une verrée de l’amitié sera ensuite offerte par les organisateurs dans le hall de l’auditoire. Nous nous réjouissons de vous y retrouver nombreux. ___________________________________________________________

Chaillet Zsazsi

Szabó Lõrincz: Hazám

ESTOUR 17, rue des Maraichers 1205 Genève Les nouveaux tarifs pour les vols MALEV Genève-

Budapest valables dès maintenant jusqu’au 31 mars 2004: billet valable 14 jours CHF 300 billet valable 1 mois CHF 370 billet valable 1 année (départ uniquement par le vol du soir, retour par le vol du matin) CHF 320 billet valable 1 année CHF 420 Il faut ajouter à tous ces prix les taxes d’aéroport (CHF 70 environs) et les frais de l’agence CHF 20 e-mail: [email protected] tel.: 022 328 1400 fax: 022 328 1423

Nem faluba, nem Budapestre és nemcsak magyarnak születtem, fél Földre süt a nap felettem, fél Földdel együtt fed az este. Tanítóm minden, ami él, apám a múlt egész világa s addig terjed hazám határa, ameddig az agyam elér. Nagyon szegény, ki büszkeségét más érdemébõl lopja ki s ripacsként a mellét veri azért, ami helyette érték: én azt szeretném, ha hazám, e föld, hol mindent, ami ember, vágytam példázni életemmel, lehetne egykor büszke rám. (1930)

11

77. szám.

2003. november 21.

A Föld gömbölyû francia nyelven is

Nagy László: L’art de rebondir: Le tour du monde en 80 ans c. könyvének margójára (Edition Georg 2003) A szerzõ mûvének elsõ kiadása 2001-ben Budapesten jelent meg a Balassi Kiadónál A Föld gömbölyû címmel. Ennek alkalmából lapunk hasábjain is köszöntöttük az akkor nyolcvanéves születésnapját ünneplõ írót. (Genfi Magyar Értesítõ 2001. augusztus 22.) Milyen indítékok vezérelték a szerzõt, hogy könyvét francia nyelven is kiadja? Szerettem volna hozzájárulni ahhoz, hogy mindazok a francia nyelvû olvasók, akik eddig semmit, keveset vagy rosszat tudtak hazánkról tárgyilagosabb, hitelesebb képet, formálhassanak rólunk. Úgy véltem és vélem ma is: nincs csak szerencsés és sikeres nép, mintahogy nincs csak vesztes és vétkes, mindenkiben egyszerre lakik a jó a rosszal. A francia nyelvû kiadás révén hitelesebb, árnyaltabb Magyarországot szeretnék bemutatni a svájci olvasóknak, megóvván õket a sztereotíp általánosításoktól, mintahogyan Svájc sem csak a csokoládé, a tehenek és az órások országa. Kellett változtatnia a könyv tartalmán? Részben igen. Mert voltak olyan részletek a magyar eredetiben, amelyek Svájcban közismertek, de otthon magyarázatra szorultak. Például a cserkész mozgalom szerepe vagy a kutatás magánpénzen való finanszírozása. Másrészt szerepelnek a magyar kiadásban olyan belpolitikai vonatkozású tények, mint például a Kisgazda Párt megsemmisítése szalámi-taktika segítségével, melyek a svájci olvasóközönséget kevéssé érdeklik. Ezzel szemben meg kellett mondanom a francia változatban, hogy ki volt Rákosi, Rajk, Nagy Imre, és mi fán terem a csengõfrász, a begyûjtés, a padlássöprés vagy a gebines. Persze vannak fordított dolgok is, például a magyar olvasókat nem érdekelhette az, hogyan történt egy kétszáz éves újság a Journal de Genève, Gazette de Lausanne megszûntetése, ám Svájcban ez nagyon fontos, engem, pedig személy szerint is érint, hiszen hosszú éveken át voltam e lap külpolitikai szerkesztõje. A kölcsönös húzások és toldások teszik különbözõvé a két kiadást, bár a középsõ részen - ami az utazásaimról szól-, alig kellett változtatnom. Mit adott teljesen új tényt francia nyelvû olvasóknak az elsõ kiadáshoz képest? Meg akartam ismertetni az olvasókkal Carl Lutz diplomata munkásságát, aki svájci konzulként Budapesten szolgált 1943. január 2-tól. Segítsége révén elõbb tízezer magyar zsidó jutott ki sikeresen Palesztinába, majd a nyilas idõkben hatvankétezer budapesti üldözött zsidó életét mentette meg félig legálisan vagy félig illegálisan. A németek valamelyst tûrték Lutz tevékenységét, mert budapesti állomáshelye elõtt Palesztinában szolgált és ott sikeresen védte a svájci államszövetség konzulaként a háború miatt ott rekedt németek érdekeit. Ismerte Ön személyesen is e bátor svájci diplomatát? Igen, mert 1943 és 1944 nyarán Lutz és felesége , mint

az én családom is -, a bombázások miatt Nógrádverõcén tartózkodtak, s ott sokat beszélgettünk. Ismerik-e Lutz tevékenységét a mai Magyarországon? Lutznak szobra van Budapesten, sõt Izraelben is, ahol több utcát is neveztek el róla. De furcsa módon áldásos munkássága és bátor magatartása szinte ismeretlen a francia nyelvterületen. Annyit tudnak róla, hogy az oroszok kitoloncolták Magyarországról, és csak hathónapos viszontagságos út után vergõdött haza . De még így is jobban járt, mint két kollégája Meier és Fuller- , akik egyéves moszkvai börtön után kerültek vissza Svájcba. Még csak annyit teszek ehhez, hogy Lutznak Svájcba való visszajövetele után kellemetlenségei voltak feletteseivel, mert Budapesten messze túllépte hatáskörét. Nem is csinált igazi diplomata karriert: bregenzi konzulként ment nyugdíjba. Milyen más svájci-magyar vonatkozása van az új kiadásnak? Megemlíti a genfi magyarok kulturális és egyéb tevékenységét. Szól a Genfi Magyar Egyesületrõl, a Genfi Magyar Könyvtárról, újságunkról, a Genfi Magyar Értesítõrõl, de hangsúlyozza, hogy magyar kulturális identitásunk ápolása jól megfér lojális svájci mivoltunkkal.

Czellár Judit

12

77. szám.

2003. november 21.

V

Meghívó 75. számú Sík Sándor cserkészcsapat7

a genfi magyar karácsonyi ünnepségre 2003. december 7-én, vasárnap 12.15-tõl 15 óráig a St. Boniface dísztermében (14 av. du Mail, Plainpalais). Közremûködnek:

a Sík Sándor Cserkészcsapat, a Studio Kodály, a magyar iskola/óvoda csoportok és szülõk, a Magyar Katolikus Misszió, a MagyarReformátus Egyház

Elõadás után meleg étel kapható.

SZERETNÉL MAGYROKKAL BULIZNI? 2003. DECEMBER 6-ÁN, SZOMBATON ESTE NYOLCTÓL

FERME MARIGNAC 28, av. Eugène-Lance - Grand-Lancy (az uszoda és a Mairie de Lancy között)

Hozzál sört, bort, pálinkát... barátokat!