1. – Itt írd alá – tolt elém Attila egy papírlapot. Péntek éjjel tizenegy óra harmincnyolc perc volt, és Attilával intéztem a papírmunkát, ahelyett, hogy a „Szelídítsd meg a vámpírodat!” hangzatos címet viselő kedvenc japán valóság show-mat nézném. – Meg itt, és itt. És itt. – Felhúztam a szemöldököm, magyarázatra várva. Attila elgondolkodott, majd hozzátette: – Légy szíves! – Ez mégis mi? – kérdeztem, miközben felemeltem az egyik lapot. – Beszámoló a tevékenységedről. Mint azt már elmondtam néhányszor, egy-egy akció lezártával jelentést kell írni az igazgatóságnak. Ez az előírás – mondta olyan komolyan, mintha ő lenne a szabálykövetés élő szobra. Persze azt, hogy ma éjfél a határidő, valahogy nem sikerült korábban közölnie. – Négy példányban? – értetlenkedtem. – És ezt a négyet is! – kapta ki a nyomtatóból az újabb adagot. – Most hülyéskedsz velem? Nyolc példányban írjak alá egy jelentést? Mégis, hány ember foglalkozik nálatok jelentések olvasásával? – Egy dolgot csak négy példányban kell iktatni. Az első négyes kupac a jelentésed, a másik adag csak egy formanyomtatvány. Átkozott balszerencse
7
– Amikor azt mondod, „jelentésed”, akkor úgy érted, hogy a beszámoló, amit nekem kellett volna elkészítenem? – Igen, és elfogadom a köszönetnyilvánítást – ült le mellém Attila. Lábát feltette az íróasztalra, és hátradőlt kényelmes forgószékében, én pedig döbbenten néztem hol a vékonyka paksamétát, hol pedig a nyári hőséghez végképp nem illő vastag bőrcsizmákat. Gyanítottam, hogy a lábbelik egyéb fajtái hiányoznak Attila egyébként meglehetősen elegáns ruhatárából, mert még sohasem láttam cipőben vagy szandálban. Öltönytől eltérő ruházatban is ritkán. Amikor életemben először találkoztunk, ő álruhát viselt, vagyis pólót farmerrel, mivel az Esélyegyenlőségben próbált megkörnyékezni, ahol enyhén szólva feltűnő jelenség lett volna egy sötét öltönyös, napszemüveges fazon. És egyszer láttam egy szál törülközőben is, de ez nem igazán számít öltözködési módnak. Viszont jó alkalmat kínált kisportolt felsőtestének tüzetes vizsgálatára. Attila negyvenhat éves volt, a haja színe hatvanévesnek mutatta, az izmai pedig jó harmincasnak. Nehezen tudtam eldönteni, hogy arcvonásai fiatalosak-e, vagy csak acélkék szeme miatt tűnt hihetetlennek, hogy a lánya lehetnék – egy tény, amibe sem ő, sem én nem akartunk belegondolni, így inkább az aláírandó lapokon állapodott meg a tekintetem. A gondosan kikészített toll egyelőre érintetlenül maradt az asztalon. Kíváncsi voltam, milyen jelentést „írtam” – különösen, mivel ahhoz képest, hogy mi mindenen mentem keresztül az elmúlt hetekben, elég soványkára sikeredett a főnökségnek szánt összefoglaló. – Ennyi az egész? Biztos, hogy nem hagytál ki belőle pár fontos részt? – érdeklődtem fejcsóválva. – Ja, bocs. Akartam is szólni – mondta Attila. – A vámpírszexes részt kihagytam. – Nagyon vicces – jegyeztem meg idegesen. Légkondi ide vagy oda, egy szemvillanásnyi idő alatt elöntött a víz. Még csak az 8
Gaura Ágnes
kéne, hogy idegenek azon csámcsogjanak, amit én magam igyekeztem minél alaposabban elfelejteni. – Óriási volt a kísértés – magyarázkodott Attila, aki immár nem is próbálta palástolni élvezkedő vigyorát –, de… – Egy pillanatra elhallgatott, majd megadta a kegyelemdöfést. – Gondoltam, nem lenne hiteles, ha a te beszámolódban jönne elő. Szerintem épp elég, ha a főnöki jelentésben szerepel. – Most csak húzod az agyamat, ugye? – néztem rá lángoló képpel. Utáltam, ha arra emlékeztettek, hogy a vámpírszérum hatása alatt összefeküdtem Koppánnyal. De az talán még jobban zavart most, hogy én adtam fel a magas labdát Attilának. – Igen, persze – tornázta jobbra-balra a forgószéket Attila. – A jelentésekbe csak a célfeladattal szorosan összefüggő eseményeket kell leírni. Hülye lettem volna emiatt túllépni a féloldalas minimum terjedelmet. Van, amin egy vámpíros vészhelyzettel kombinált kormányválság sem képes változtatni, állapítottam meg. Attila nulla értékhez közelítő munkamorálja, akár Kheopsz piramisa: az örökkévalóságot és maradandóságot célozza, nem is eredménytelenül. – Tehát nem írtad bele – mondtam megkönnyebbülten, miközben megpróbáltam Attila elégedett képéről olvasni. – Nem, nem írtam bele – nyugtatott meg. – De emlékezz erre, amikor legközelebb megorrolsz rám! – Gondolom, az a pillanat nem fog sokat váratni magára, úgyhogy nyilván emlékezni fogok – feleltem, és felemeltem a jelentést. Felszisszentem: a papír éle megvágta az ujjamat. Ha erre is teszek egy sebtapaszt, gondoltam, helyreáll a szimmetria. Reggel ugyanis kénytelen voltam feláldozni az utolsó démonmintás tapaszomat, miután sikerült belevágnom a bal kezem mutatóujjába. Bosszantottak ezek a balesetek, nem szoktam Átkozott balszerencse
9
meg, hogy ilyen piszlicsáré sérülésekkel bíbelődjek. Engem vagy vámpírtámadás szokott érni, vagy semmi. Ez a gyengeség jele, dühöngtem magamban. Berozsdásodtak a reflexeim, nyilván ellágyít a szerelem. Már nem vagyok a régi, mióta Géza éjjel-nappal kényeztet. Na jó, leginkább csak nappal, mivel éjjelente legtöbbször dolgozik. Igyekeztem legalább most elhessegetni Gézával kapcsolatos gondolataimat, és a papír fölé hajoltam. – „A szerződésben foglalt kötelezettségeimnek maradéktalanul eleget tettem” – olvastam. – Ez, végül is, stimmel – ismertem el. Attila elégedetten bólogatott. – „A vámpírtanácsadók közösségében keletkezett konfliktust alternatív hírforrás segítségével azonosítottam.” – Attilára néztem. – Alternatív hírforrás? Egy vesznáj démon, basszus, akit szűz lányok vérével kellett megvesztegetni! – Nos, ez az aprócska részlet nem hinném, hogy különösebben érdekes lenne a vezetőség számára. – Gondolod, hogy senkit nem izgat egy Magyarországon tanyázó vesznáj? – Nem sok vizet zavar – vont vállat Attila. – Persze, mert nem sok vizet iszik. – Nézd, a vesznáj most már a szövetségesünk – mondta Attila. – Máskor is kapóra jöhet még egy ilyen könyvtáros együttműködése, nem gondolod? Akkor meg minek ráuszítani a hatóságot? – Igaz – sóhajtottam lemondóan. – Hagyjuk békén! – Tovább olvastam. – „Az IQ-vámpírközösség tagjait egy rivális vámpírbandával való összetűzés gátolta az ország kormányával való hatékony együttműködésben. Mindkét fél képviselőivel többnapos, intenzív tárgyalást folytattam.” – Felnéztem. – „Többnapos, intenzív tárgyalás”? Ez az eufemizmusa annak, hogy beszérumo10
Gaura Ágnes
zott állapotban felvételiztem az IQ-vámpírok közé, kiderítettem, hogy Ligeiát elrabolták, majd fogtam magam, besétáltam Rocco vámpírjai közé, ahol majdnem meghaltam egy kényszerítést feloldó varázslat hatása miatt, és eztán még dartsversenyben visszanyertem Fehérhollóéknak a vámpírmúzsájukat? – Ó! Lehet, hogy mégiscsak veled kellett volna megíratnom a beszámolót. Így még talán belefért volna a fél oldalba. – Egy szót sem írsz a vámpírok múzsájáról – futottam át a maradék szöveget. – Ligeia létezése és a hozzá kapcsolódó rituálé a legtitkosabb záradékok közé tartozik. Rá való utalás nem kerülhet az írásbeli jelentésekbe. – Akkor minek a jelentés? Elvégre az egész akció az ő kiszabadítása körül forgott. – Ez nézőpont kérdése. A kormányzó erő szempontjából a lényeg, hogy fennakadás volt az ember–vámpír együttműködésben, és ezért kellett alkalmazni jó pénzért egy vámpírspecialistát, aki megoldotta a problémát. – Értem – bólintottam. – Azt viszont már kevésbé, ami itt következik: „Személyi sérülés ember részéről nem történt, a tárgyalás fennakadások nélkül zajlott.” – Melyik szó okoz problémát? – fordult felém tettetett érdeklődéssel Attila. – Személyi sérülés nem történt? Az elcseszett intenzív tárgyalásból majdnem intenzív osztály lett! – emlékeztettem felháborodottan, ám Attilát ez nem hatotta meg. – De csak majdnem. Mivel nem kerültél kórházba, nincs dokumentálva semmiféle sérülés. – Azt pedig nyilvánvalóan nem írhatom bele a jelentésbe, hogy a sír széléről egy vámpírmúzsa csókja és egy táltos regeneráló kezelése hozott vissza. Átkozott balszerencse
11
– Vannak tények, melyek jobb, ha rejtve maradnak a kevésbé értő közönség előtt. – Csak a félreértések elkerülése végett kérdem: kevésbé értő közönség alatt ugyebár a kormány tagjait érted? – Nos, hihetetlen, de tényleg van közös pont a gondolkodásunkban – jegyezte meg Attila. – Akkor aláírod végre? – Hadd olvassam végig rendesen! – feleltem, és letöröltem egy izzadságcseppet a homlokomról. Nem hallottam a légkondicionáló egyhangú zúgását. Csak nem épp most múlt ki ez a gép is? Úgy tűnt, lassan már nemcsak a vámpírokat vonzom, hanem minden egyéb baj is megtalál. Először a számítógépem videokártyája ment tönkre, tegnap meg a mosógép árasztotta el a fürdőszobát habos vízzel. És bár mindkét gép a szolgálati lakás részét képezte, tehát nekem egy fillérbe sem került a javíttatásuk, bosszúságot azért bőven okozott e két probléma az elmúlt napokban. A műszakisok nem nagyon siettek orvosolni a bejelentett hibákat, márpedig a szolgálati lakáshoz tartozó műszaki cikkeket csak a Medi-Seal alkalmazottaival javíttathattam meg. – Mi az? – kérdezte Attila türelmetlenül. – Azt hiszem, lerobbant a légkondi – feleltem. – Már elég régóta döglődött – mondta Attila, de nem lazította meg nyakkendőjét. Megsültem, ha csak rápillantottam. – Majd írok a műszakisoknak. Szuper, gondoltam. Akkor mire véget ér a kánikula, talán meg is szerelik. Nem is értem, miért nem csapott még le a vámpírtársadalom a klímabizniszre: itt mindenkinek akkor jut eszébe, hogy kéne a légkondi, amikor már beköszöntött a kánikula, magyar szaki viszont melegben nem dolgozik, mert az valahogy nagyon méltóságon alulinak tűnik. Egy vámpír viszont nem izzad, és éjjel kiváló munkát tud végezni. 12
Gaura Ágnes
– Nyithatok ablakot – mondta Attila –, de nem hinném, hogy javulna a helyzet. Ma és holnap másodfokú hőségriadó van érvényben. – Hagyd csak! – legyintettem. – Ezt még befejezem, aláírom, aztán megyek is – mondtam. És remélem, még hazaérek a „Szelídítsd meg a vámpírodat!” végére, tettem hozzá magamban morogva.
2. Attila a képernyőn megjelenő adatbázist böngészte, én pedig tovább olvastam. – „A tárgyalásokkal egy időben, de azoktól független események következtében a Rocco vámpírúr közvetlen környezetébe tartozó Bulcsú nevű regisztrált vámpír elpusztult.” Érdekes. Ha jól emlékszem, Rocco nagyon is a tárgyalások miatt kapta fel a vizet annyira, hogy karót dobjon Bulcsú szívébe. – Lehet – bámulta a monitort kitartóan Attila. – De megharagudhatott volna rá más miatt is. Ennek tényleg nincs jelentősége. Viszont hosszú lenne kifejteni. – És Ligeia harapása? – szegeztem neki a kérdést. – Annak sincs jelentősége? – A csukott ablakok megremegtek a feltámadó légáramlattól, Attila tekintete pedig elkomorult egy pillanatra. Szemmel láthatóan nem volt ínyére, hogy felemlegetem Ligeia támadását. Mindketten meglepődtünk, amikor a vámpírmúzsa Attila nyakának esett, és mondhatom, nagy mázli, hogy egy táltosnak azért akad annyi ereje, hogy lerázzon egy vámpírt magáról, és begyógyítson egy szemfogak ütötte sebet. – Ligeia, mint említettem, nem szerepelhet a jelentésekben – felelte végül Attila. – Az én regenerálódó képességem szintúgy Átkozott balszerencse
13
nem szerepelhet a jelentésekben. Veszélyes helyzetekről pedig eleve nem számolok be a Hivatalnak. A szabályzat szerint minden egyes ilyen alkalommal pszichológushoz kéne fordulnom. Elröhögtem magamat. Sajnos vizuális típus vagyok, így azonnal megjelent előttem Attila képe, amint meglátja az üzemi pszichológus elmélyedt tekintetét, majd meghallja a kérdést: „Akar róla beszélni?” Nem sokat adtam volna a rendelő ablakainak épségéért. – Baromira nem látom értelmét ezeknek a hivatalos beszámolóknak – szögeztem le, majd tollat ragadtam, hogy szignózzam az ordas hazugságokat. – Azon túl, hogy nyilván az egyik főgóré tehetségtelen unokahúgának kellett egy állás, és ezért kreáltak neki egy iktatási adminisztrátori posztot. Ezek szerint négyig azért tud számolni. – Ne bántsd Karolát! Nagyon odaadó munkatárs. – Igen? – tettem le a tollat. – És mégis, mit adott oda, hogy megkapja ezt az alibi állást? – Ő a hivataligazgató titkárnőjének a menye – felelte Attila, és összerendezgette az aláírt jelentéseket. – Ezt nevezem erények meggyőző halmazának – sóhajtottam. – Ha ismernéd a hivataligazgató titkárnőjét, megértenéd – mondta, és megeresztett egy fáradt mosolyt. – De komolyra fordítva a szót: Karola nem rossz munkaerő. Jó pár alkalmazottam van, akinek szintén nincs más dolga, csak hogy felvegye a fizetését, de Karolát a kivételezés kifejezetten zavarja, így igyekszik hasznos munkát is végezni. – Kitalálom – világosodtam meg abban a pillanatban. – Ő írja meg az iktatni való jelentéseket is. – Okos kislány – bólintott Attila. Én meg hirtelenjében nem tudtam eldönteni, hogy a bók vajon nekem szól, vagy Karola fogalmazási képességeinek. Attila azonban nem hagyott időt a 14
Gaura Ágnes
töprengésre. Elém tolta a következő négyes csomagot, majd elterelő hadműveletbe kezdett. – Megnézném addig azt a csodaszert a nyakadban, ha szabad. – Persze, tessék – mondtam meglepve, és kikapcsoltam féltve őrzött kincsem láncát. – Ebben van tehát az újgenerációs vámpírszérum – emelte a lámpafény felé a medált. – Igen – bólintottam. – Persze, ez sincs igazán tesztelve – fűztem hozzá. Sajnos a vámpírszérumok tesztelhetősége még gyerekcipőben jár. Az a baj, hogy nem tudunk egyelőre állandó értékekkel bíró szérumot előállítani, mert az átadott képességek aránya függ a donortól és a befogadótól egyaránt. Amolyan kire-mi-hatleginkább alapon. Bowman csodaszéruma sem volt igazából főnyeremény, mert a pontos hatását nem lehetett előre megjósolni, de ennek a szérumnak legalább volt pár olyan tulajdonsága, ami eltért az általam eddig használt típustól. Hogy csak a legfontosabbat említsem: a Bowman-szérum tizennégy-tizenöt órát is kibír hűtő nélkül, az eredeti kapszulában. – Nem rossz – bólogatott elismerően Attila. – Nem kell fölöslegesen belőnöd magad, ha vámpírok közé mész, elég beadni magadnak a szérumot akkor, ha úgy érzed, tényleg veszélyben vagy. Bár, meg kell jegyeznem, saját tapasztalataim alapján, hogy amikor már úgy érzed, hogy tényleg veszélyben vagy, kizárt, hogy elő tudj rángatni egy szérumkapszulát, majd szép kényelmesen beadni magadnak, s megvárni, hogy hasson is a készítmény. Ha jól sejtem, a vámpírok nem várnák ki udvariasan, amíg kész lennél velük felvenni a harcot. – Ez igaz – ismertem el –, de itt jön a képbe a szérum másik kedvező újdonsága: ugyanolyan gyorsan hat, mint a prototípus, Átkozott balszerencse
15
viszont nem muszáj vénába adni, elég a bőr alá juttatni a tested bármely részén. – Klassz! – mondta Attila, miközben a kapszulát tartalmazó medálomat nézegette. – Bowman egy dupla kapszulát adott nekem, így van két szérumos medálom, amelyeket felváltva hordhatok. Amíg az egyik a nyakamban van, addig a másik a hűtőben pihen. – Okos. – Ha a medált úgy három másodpercig magamhoz szorítom, kinyílik benne egy kis tű, itt, látod? – mutattam Attilának. – Ez a szervezetembe juttatja a szérumot. Hatékony, biztonságos. Bowman egy zseni. És ez a tétel most végleg bizonyítást nyert. – Miért, a medált is ő adta hozzá? – érdeklődött Attila. – Nem, ezt én készíttettem. – Hihetetlen! – felelte ámulattal. – Ha egy nő sok pénzhez jut, tényleg egyből ékszert vesz magának. Ez most komolyan arany, vagy csak én látom annak? – Hát, az ezüst, mint tudjuk, nem nyerő beszérumozott állapotban, így az arany mellett döntöttem. Egy szárnyas napkorong különben se legyen bizsu. Az szentségtörés. Mégiscsak az örök megújulás és feltámadás isteni szimbóluma. – Volt. Pár ezer évvel ezelőtt – pontosított Attila. – Most már inkább a keresztet tekintjük annak, ha jól emlékszem. – Attól, hogy egy vallás gyakorlói kihaltak, az általuk használt szimbólum jelentése még él – jelentettem ki a múlt ködébe veszett minoritások avatott szószólójaként. Diplomás egyiptológusként rosszul tűrtem, ha valaki lekicsinyelte az ókori kultúrák jelentőségét. – Ja. Egyébként egész szép darab. Ez a kis kipattanó tűs szerkezet nem kispályás munka. 16
Gaura Ágnes
– No igen, a Nemzetbiztonsági Hivatal fantasztikus műszaki zsenijei nem is boldogultak vele. El kellett mennem érte egészen a sarki ékszerészig. – Valóban? – húzta fel a szemöldökét Attila. – Valóban. Szóval, ne számíts hatékony fellépésre a légkondival kapcsolatban. Örülj, ha egyáltalán válaszolnak majd az e-mailedre – mondtam. – Itt én vagyok a főnök – nyilatkoztatta ki az abszolút igazságot Attila. – Az én e-mailjeimre mindig kapok választ. És hozzám mindig gyorsan kijönnek a műszakisok – nézett rám széles vigyorral. Egy pillanat alatt megvilágosodtam. Nem is vagyok annyira peches, mint gondoltam. A gépek nem véletlenül purcantak ki gyors egymásutánban. És az sem véletlen, hogy nem tolongtak a szerelők a megbeszélt időpontokban az ajtóm előtt. – Hogy te mekkora állat vagy! – vágtam Attila képébe. – Te utasítottad a műszakisokat, hogy ne javítsák meg gyorsan a hibás gépeimet? – Hogy gondolhatsz ilyet? – tiltakozott sértetten. – Nyár van, a szabadságolások ideje. Kevesebben dolgoznak most a Műszaki Osztályon is. És természetesen azok a hibabejelentők élveznek előnyt, akik érvényes szerződésben állnak Nemzetbiztonsági Hivatallal. Szeretnél egy ilyen szerződést aláírni? – nyúlt a fiókja felé Attila, de engem nem tudott megvesztegetni egy lerobbant mosógéppel és videokártyával. A pasim informatikus volt, a laptop úgy tartozott az alapfelszereléséhez, mint Attiláéhoz a bunkóság. Mosás nélkül meg elég sokáig elvan az ember, ugyebár. – Először is, még tart a szabadságom – feleltem. – Másrészt pedig ezt a döntést jól meg kell fontolnom – hazudtam, hiszen amint megtudtam, hogy állást kaphatok a NemzetbiztonságÁtkozott balszerencse
17
nál, tudtam, hogy el fogom fogadni. – Tudod, Bowmannek is van egy szuper ajánlata. – Ahogy gondolod – vonta meg a vállát. – Különben is: megbeszéltük, hogy egy hónapra szabadságolom magamat. Szeretném ezt a maradék egy hetet még kiélvezni. – Kiélvezni? – ismételte Attila perverz lassúsággal a szót. – Ne részletezd, ha kérhetem. Inkább békén hagylak még egy hétig. Jövő pénteken várlak a szerződés aláírására. – Még nem mondtam, hogy aláírom. – Én viszont nem látom semmi akadályát. – A szemébe néztem. Őszintének tűnt. Ezek szerint ő tényleg nem sejti, mi folyik a háta mögött. Fogalma sincs Eszter telefonhívásairól. Mély lélegzetet vettem, aztán mégsem nyitottam ki a számat. Ha Eszter nem szólt Attilának, akkor erre biztosan jó oka volt. Az én számon lakat. – Hívlak, ha döntöttem – mondtam, és az ajtó felé vettem utamat. Elnyomtam egy káromkodást, miután belerúgtam a küszöbbe, és direkt nem nem néztem vissza, elkerülve Attila vigyorgó tekintetét. Erről is te tehetsz, gondoltam, és becsuktam magam mögött az ajtót.
3. Beléptem a lakásba, és szinte megcsapott a fájó üresség. Utáltam hazajönni olyankor, amikor Géza már elment dolgozni, és utáltam, hogy bár végre van pasim, sok időt töltök magamban. Persze, a probléma valószínűleg abban gyökerezett, hogy nem szoktam meg a vakációval rám szakadó szabadidőt. Géza velem volt, amikor csak tudott, de ő éjszaka dolgozott, ahogyan régebben én is, most viszont, hogy a szabadságomat töltöttem, én 18
Gaura Ágnes
visszaálltam nappali üzemmódra, hogy minél kevesebb vámpírral találkozhassam. Az IQ-vámpírok könyvtárát nappal látogattam. A vérmedvék beengedtek és hagytak dolgozni, míg a vérszívók az igaztalanok álmát aludták. Bár Fehérholló Filip teljes jogú tagságot adományozott nekem az általa vezetett vámpírközösségben, ez még nem adott okot arra, hogy a vámpírjai társaságát keressem. A júniusi holdünnep óta különösen Ligeiát igyekeztem messze elkerülni; túlságosan is élénken élt még bennem a kép, amikor Attilát megharapta a rituálé után. Mivel épp Attila segítségével kapta meg minden évben a szertartáshoz szükséges áldozatot, nem voltak kétségeim afelől, hogy engem sem kímélne, ha épp megszomjazna, hiába mentettem meg nemrég az életét egy drámai dartsverseny keretében. Ligeia a különösen megbízhatatlan vámpírok képzeletbeli listájának élére került. Természetesen nemcsak Ligeiát kerültem el nagy ívben, hanem Koppányt is, akit szintén nem láttam a holdünnepi szóváltásunk óta. Tőle éppenséggel nem féltem, attól viszont annál inkább, hogy szérummentes állapotban is elszédít a vele töltött órák emléke – márpedig ez tényleg elég kínos lenne most, hogy már boldog kapcsolatban élek Gézával. Persze az sem lenne kevésbé kívánatos, ha Koppány azt hinné, bármikor elvihet egy körre. Én persze tudtam, hogy szexorgiánkat a rám tukmált alkoholos vér elfogyasztásának köszönhettem, de ez nem igazán segít a kialakult helyzeten. Egyelőre azonban a pikáns szexuális kalandnak csekély volt a veszélye, mivel szérumot nem kapok addig a Nemzetbiztonságtól, amíg alá nem írom a szerződésemet. Mintha ezzel megzsarolhatna Attila. Hát, nem. Tudok én nappal is vámpírkönyvtárba járni, igaz, hogy már szinte hiányzik egy kis terepmunka. Tulajdonképpen szeretek vámpírokkal beszélgetni, nagyon tanulságos tud lenni. Csak mostanában a körülmények kissé bonyolulttá váltak. Átkozott balszerencse
19
Ráadásul, ha időnként sikerült is elfelejtenem a múltkori vámpírbalhé kínos vagy rémisztő epizódjait, arra azért megbízhatóan számíthattam, hogy este, amikor hazatérek cseppet sem otthonos lakásomba, az üzenetjelző kijelzője villogni fog, és meghallgathatom, mint mostanság minden áldott este, Eszter legújabb üzenetét, amiben pontosan az áll, mint az előzőekben, vagyis, hogy húzzam el a csíkot minél messzebbre, ha egy mód van rá, mert valami rossz fog velem történni. És ez csöppet sem megnyugtató infó egy médium szájából, én mondom. Sajnos most is tisztán láttam az üzenetrögzítő villogó piros jelzését. Automatikusan lenyomtam az üzenetlejátszás gombot, bár tudtam, hogy sok újdonságot nem fogok hallani. – Szervusz, Bori, megint én vagyok az, Eszter. Újfent figyelmeztetni szeretnélek, hogy… – …blablablabla – fejeztem be a mondatot, miután kikapcsoltam a rögzítőt. Általában itt szoktam elvágni Eszter üzeneteit. Nem szeretem, ha hülyének néznek. Elsőre is felfogom egy médium vészjósló figyelmeztetését, viszont nem utazom el a világ túlsó felére csak azért, mert neki megfájdul a feje reggelenként. Rossz érzésem volt amiatt, hogy ennyire aggódik értem, de miután nem bírta megfogalmazni, vajon miféle veszély is leselkedik rám, talán az utazás sem oldaná meg a problémát. Az üzenetet töröltem, és gyorsan a tévé távirányítójáért nyúltam, hogy visszakapcsoljam a valóságshow-ra. Kedvenc szereplőm, Csiharu szénája nem állt épp a legjobban, mikor egy órával ezelőtt Attila telefonhívása elszakított a műsortól. Csiharu húzta ma ugyanis a szívatós feladatot, így huszonnégy órája volt arra, hogy egy különleges fényképet készítsen vámpírjáról a Fudzsi-hegy ormain megcsillanó nap fényében. Ha szerencsém van, nem késtem még le Micujuki vámpírszakértő elemzését Csiharu feladatáról és a várható akciótervek megvalósításának 20
Gaura Ágnes
nehézségi fokáról, reménykedtem. Hála a japánok bizarr szexuális szokásainak, az ismétlést gyakran szakították félbe reklámblokkok, melyek a különféle démonokkal történő szexpartikhoz ajánlottak segédeszközöket, így a szakmai résszel aránylag lassan haladtak. Bekapcsoltam a tévét, de csak egy zizegős képernyő jött be. Nem hiszem el, hogy a tévém is lerobbant, gondoltam dühösen. Vadiúj darabnak tűnt. Próbáltam csatornát váltani, s csodák csodája, visszajött a kép. A kilencvenötös csatornán a görögök mulattak néptánccal kombinált, az Eurovíziós Dalfesztiválok színvonalát idéző popzenével. Vannak országok, gondoltam megnyugodva, amelyekre nincs hatással a világ elvámpírosodása sem. Ki tudja, lehet, hogy néptáncos csávók közt is akad pár vérszívó. Válságkezelés helyett mulatnak egyet, gondolva, majd a környékbeli országok megoldják ezt a problémát is. Nem mintha a japánok jobbak lettek volna: ők egyből átestek a ló túloldalára, és tobzódtak a házhoz jött horror élményében. De vajon mi lehet Csiharuval? A kilencvenhatos csatorna továbbra sem jött be, a kilencvenhetesen pedig egy bollywoodi szuperprodukció egyik csúcsjelenetét kaptam el, melyben a hősnő táncos-zenés műsorban fejtette ki származása történetét. Vagy egy rizses curry receptet. A nő kavaró mozdulatai nem voltak egyértelműek. A kilencvenhatos csatorna azonban nem jött be; egyszerűen megszűnt létezni az alatt a félóra alatt, amíg én oda voltam. És nem volt kétségem afelől, hogy ki állhat a hirtelen eltűnt csatorna rejtélye mögött. – Szemétláda! – ordítottam hangosan, remélve, hogy kiáltásom legalább egy pillanatra felveri nyugodt álmából nemrég beköltözött ajtószomszédomat. Vérszegény bosszú volt ez a naphosszat teljes hangerőn hallgatott brazil tévésorozatokért, de valahogy csak el kell kezdeni a törlesztést. Majd felrobbantam Átkozott balszerencse
21
dühömben. Attila zsaroló hadművelete minden képzeletet felülmúlt. Felkaptam asztalon heverő dartsnyilaimat, és teljes erőből az ajtóra kifüggesztett táblába dobtam őket, de az eredmény csak még jobban feltüzelt. Egész közel estek a bikaszemhez, de az „egész közel” sosem hoz győzelmet, mint tudjuk. Azelőtt halálpontos voltam, most pedig nem mertem kiállni egy sima dartspartira sem, mert utoljára épp huszonhat nappal ezelőtt, a párbaj alkalmával találtam el a tábla közepét, azóta sem. Géza szerint a szerelem az oka, az tesz szórakozottá. Én meg egyetértően hümmögök, és próbálok nem arra gondolni, hogy mindez a vámpírszérum elvonási tüneteinek egyike. Kikapcsoltam a tévét, és egy kiadós zuhanyzás mellett döntöttem. A vizet szinte teljesen hidegre állítottam – jólesett ebben a hőségben, és sikerült lecsillapodnom is. Nem török meg, fogadkoztam. Inkább kiderítem, hogyan lehet rávenni egy műszakist a gyors munkavégzésre. Persze, a „Szelídítsd meg a hibaelhárítódat!” itt, Magyarországon lehet, hogy kenterbe verné ezt a japán realityt, gondoltam egy óriási sóhajjal.
4. Imádtam a reggeleket. Régebben egyszerűen átaludtam őket egy átmelózott éjszaka után, de most a reggel ébredést jelentett, az ébredés pedig forró kávét az ágyamban, az ágyba szervírozott kávé pedig Gézát, aki ugyan továbbra is végigaludta a délelőttök java részét az átmelózott éjszaka után, ám a kora reggeli órákban még nagyon is ébren volt. Én pedig hajlandó voltam hajnali hétkor kinyitni a szememet csak azért, hogy láthassam őt, beszélhessek vele, és hagyjam nyerni dartsban. Már ahogy ezt ő hitte. Ugyanis eleinte tényleg hagytam őt nyerni párszor, 22
Gaura Ágnes
hogy ne veszítse el a kedvét teljesen, de az utóbbi napokban már gőzerővel próbáltam megverni, ami viszont sosem jött össze. A körök elején még egész jól dobálgattam, de a vége felé mintha már nem bírtam volna koncentrálni, pedig akkor figyeltem csak igazán. – Tudod, nem kéne ezt csinálnod – ölelt át Géza kedvesen. – El tudom viselni a vereséget. – Tudom, hogy el tudod viselni – feleltem. – Nem is direkt csináltam. – Édes vagy, amikor így füllentesz – mondta felhúzott szemöldökkel. Az a típus volt, aki kamaszképét valószínűleg örök életére megőrzi. Vagyis remélhetőleg nem. Az örök élet kifejezést igyekeztem kiirtani az emberekre vonatkozó szókincsgyűjteményemből, amióta a szavak a vámpírok ismeretében egész konkrét értelmet nyertek. De egy biztos, Géza harmincnégy évesen is kamaszos somolygásával vett le a lábamról, még a szemüvege sem kölcsönzött komolyságot az arcának: a vékony fémkeret úgy ült az orrán, mintha minden pillanatban le akarna esni onnan. Valószínűleg meg kellett volna húzni rajta egy csavart, de ő ezzel nem foglalkozott. Mint mondta, élete legfontosabb pillanataiban úgysincs rajta a szemüvege, a többi pillanat meg nem igazán éri meg azt az erőfeszítést, amibe az a csavarmeghúzás telne. – Nem is füllentek – tiltakoztam erőtlenül, miközben belesimultam ölelésébe. Géza magas volt, nyúlánk, amolyan kosaras alkat, s először ki sem néztem belőle, milyen erősen tud ölelni. Izmos volt, bár szemmel láthatóan a konditermeket nagy ívben elkerülte. Ő esküdött rá, hogy a számítógépes billentyű- és egérhasználat igencsak erősíti az ember izomzatát, de szerintem az a heti két óra úszás, amit lazításként végzett, no meg a rendszeres biciklizés formálta ilyen szépre a testét, nem pedig a virtuális vámpírvadászat. Átkozott balszerencse
23
– Helyes – felelte, és szorosabbra fonta körülöttem karjait. – Ilyen apróságok miatt ugyanis nem érdemes letérni az igazság ösvényéről. – Egyetértek – mondtam, és lefagytam. Kibontakoztam az ölelésből, és komolyan belenéztem Géza kávébarna szemébe, aztán megnyugodtam. Nem úgy tűnt, mintha célozgatna valamire. – Valami baj van? – kérdezte, látva komolyságomat. – Nem, dehogy. Egy pillanatra azt hittem, hogy most fogsz előrukkolni a padláson rejtegetett csontvázaiddal, de ez az érzésem már elmúlt – hazudtam. Azt azért mégsem mondhattam, hogy a saját, jól elfalazott csontvázaim előhúzásától rettentem meg az előbb. Azzal még ráérünk. Remélhetőleg. – Jó – felelte, és ujjaival beletúrt kócos hajamba. – Ugyanis nincsenek csontvázak a padlásomon. Vagy ha vannak, azokat nem én tettem oda, és nem is tudok róluk semmit. Viszont ha továbbra is így nézel rám, első dolgom lesz otthon lecsekkolni a padlást. Bogarat ültettél a fülembe. – Bocs. Ez sem direkt volt. – Semmi gond – mosolygott. – Én megnézhetem a te padlásodat? – Szerinted ennek a szolgálati kérónak van padlása? – kérdeztem kitárt karokkal. – Én már azon is meglepődtem, hogy előszobája van. – Metaforikusan értettem – súgta a fülembe. Na, most fagytam csak le igazán. Nem is jutottam szóhoz pár másodpercig. Éreztem Géza leheletét a fülemen, és ahelyett, hogy felforrt volna a vérem, úgy álltam ott, mint akit hideg zuhany ért. Kellett nekem épp egy olyan kockával kezdenem, aki ismeri az alapvető irodalmi fogalmakat. – Van rejtegetnivalód? – kérdezte vészjóslóan. Vagyis kérdezte olyan kedvesen, amitől felállt a hátamon 24
Gaura Ágnes
is a szőr. Mert azt, akinek vaj van a füle mögött, a legártatlanabb kérdéstől is kirázza a hideg. – Miért lenne? – kérdeztem vissza óvatosan. – Nem tudom – vont vállat. – Talán mert a foglalkozásod is olyan titokzatos. Bár arról, úgy tűnik, még többet is tudok, mint amennyit szeretnék. – Beavathatlak még további mocskos részletekbe, de nem hinném, hogy élveznéd – feleltem egy sóhajjal. Ezúttal igazat mondtam, de az igazságnak is annyi rétege van, hogy be kellett látnom, még most is hazudok. Géza nyilván azt hiszi, arra célozgatok, hogy hány véres kaland áll a hátam mögött, s mennyire megrázó történetek lennének ezek egy terephez nem szokott informatikus számára. Én pedig tudtam, hogy bár aláírattak vele egy titoktartási egyezményt, a titkok jó részéről egy árva szót sem szólhatok. Noha hivatalosan a vámpírszex nem szerepelt a titkolt tények listáján, saját jól felfogott érdekemben erről végképp hallgatni kívántam addig, míg a tökéletes alkalom fel nem kínálkozik előttem. A kérdés már csak az volt, létezik-e egyáltalán olyan pillanat, ami alkalmasnak mutatkozhat egy ilyen volumenű vallomás megtételére. És ha létezik, fel fogom-e ismerni. Mindkét kérdéssel kapcsolatban voltak fenntartásaim. – Nem biztos, hogy ezzel szeretnéd tölteni kevéske szabad idődet – próbáltam a megfelelő irányba terelgetni kedvesem. – Igen, én is ettől tartok. – Megigazította szemüvegét, és hátrasimította rakoncátlan tincseit. Rövid, hullámos haja volt, amit hiába fésülgetett az ember, mindig kócosan állt. – Néha szeretném elfogadni Attila ajánlatát, csak hogy jobban megértsem a munkádat, és több időt tölthessünk együtt, de valami azt súgja, jobb, ha távol tartom magamat a vámpírbiznisztől. Azt hiszem, végleg nemet mondok. Átkozott balszerencse
25
– Nem baj – mondtam tulajdonképpen megkönnyebbülve. – Biztos? – kérdezett vissza komolyan. – Egészen biztos. Nem árt, ha legalább az egyikünk mentes a démoni élettől, nem igaz? – poénkodtam, bár valójában az igazság bukott ki a belőlem. Géza nagy erényei közé tartozott, hogy lehetett vele vámpírokról beszélgetni, ugyanakkor teljesen normális élete volt, nem úgy, mint nekünk, akik üzletszerűen űztük a vámpírprobléma-megoldást. Ez az erény azonban magában hordozta óriási hátrányát is: mivel nem avathattam be mindenbe, ami a munkámmal kapcsolatos, bizony őrizgettem jó pár csontvázat. – Ahogy mondod – felelte, és megcsókolt. – Mi lesz a mai programod? – A szokásos. Leginkább egy kis könyvtározás. – Vámpíréknál? – kérdezte könnyedén, bár tudtam, nem szívesen enged a vérszívók közé. Dicséretére legyen mondva, akadályozni azért sohasem próbált. – Tudod, ott csend van és nyugalom – feleltem. – Senki nem keres telefonon és hagy nyugtalanító üzeneteket nekem a portán. – Jaj, ne! – nyögött fel fájdalmasan. – Tegnap is hagyott üzenetet? – Persze. Már hiányozna, ha nem tenné. – Belegondoltam a szavaimba, aztán gyorsan helyesbítettem: – Ez persze nem igaz. – E mellett a tyúk mellett a vámpírok egész normálisnak tűnnek – jegyezte meg Géza, miközben töltött magának egy pohár narancslevet. Leültem mellé a másik konyhaszékre, és csatlakoztam. Géza mellett – vagy talán szimplán amiatt, hogy épp szabadságomat töltöttem és meglepően stresszmentes életet éltem – látványosan visszaesett a pálinkafogyasztásom, viszont néhány olyan élelmiszercikk is megjelent a háztartásomban, amilyet ko26
Gaura Ágnes
rábban még soha nem látott a hűtőm. Ide tartoztak az egészséges életmód szimbolikus termékei, a mindenféle adalékanyagot nélkülöző, százszázalékos gyümölcslevek – természetesen csakis ökocsomagolásban. Géza száműzte a fölösleges műanyagokat az életünkből, és próbál rászoktatni a vászontáskákkal való bevásárlásra. Lehet, hogy idővel sikerrel jár majd. – Attila felesége egy igazi hárpia lehet – gondolkodott hangosan Géza. – No, igen – bólogattam, és nagyot hörpintettem a savanykás üdítőből. Szégyelltem magamat, és igyekeztem elbújni a pohár mögé, de két deci gyümölcslevet nem lehet az örökkévalóságig kortyolgatni. Egyszer minden elfogy. Talán még a hazugságok is, gondoltam az üres üvegpoharat szorongatva.
5. Az igazság az volt, hogy Eszter képességeit igyekeztem lekicsinyelni Géza előtt, nehogy megijedjen az üzeneteitől. Én tisztában voltam vele, hogy Eszter nem akármilyen médium, Géza viszont úgy tudta, hogy egy labilis idegrendszerű nő, aki vad féltékenységből el akar üldözni a férje mellől, ezért mindenféle légből kapott megérzésekre hivatkozik, és tulajdonképpen szanatóriumban lenne a helye. Ez a verzió egyébként is sokkal hihetőbbnek tűnt, mint az, hogy Eszter egy szupererős médiumképességekkel bíró táltosfeleség, aki nem kattant be, csak épp úgy gondolja, hogy az ő kötelessége addig bizonygatni az igazát, amíg el nem vonszolom a seggemet egy biztonságosabb vidékre anélkül, hogy tudnám, mi elől kell elfutnom. Magamon is csodálkoztam, amiért csont nélkül ferdítettem el az igazságot úgy, hogy az még a valóságnál is hihetőbb legyen. Átkozott balszerencse
27
