Édesanyámra emlékezve – ahogy megéltem az utolsó napokat: Egy évvel ezelőtt ez a december 2-a, vasárnapra esett. Reggel még úgy ébredtünk, hogy minden rendben van - Anyu mondhatni jól van. Nekem mondjuk mindvégig egészségesnek tűnt, én mindig így láttam Őt. Igazából visszagondolva nem is értem, hogy miért mondta bárki, hogy Anyu nincs jól. Aztán délután telefonált a Bari, hogy menjünk át mert Anyu nincs jól – aggasztónak találta az állapotát. Valamiért úgy éreztem, hogy velem kell legyen a könyvem, amelyben az imák vannak. Mikor Vircsi meglátta a kezemben, sírva rákérdezett, hogy ezt most miért hozom magammal – hiszen értette, hogy miért. Aztán elmentünk Újpalotára. Anyu feküdt az ágyban, mint mostanában és én megnyugodtam, hiszen jól volt. Nem is voltunk sokáig, merthogy nézték Apuval az MSzP gyűlést azt ATV-n. Aztán hazafelé autóztunk az M0-án és valahogy az járt a fejemben, hogy ott voltunk, látott minket és vele voltunk. Ekkor látta Őt utoljára Vircsi. Aztán még este is beszéltünk telefonon, bár mondta, hogy fáradt – de nem gondoltam azt, hogy tényleg elfáradt………………………… Így emlékszem erre a napra, Jocó, a fiú 2013.december 2. ****** Édesanyámra emlékezve – ahogy megéltem az utolsó napokat: Egy évvel ezelőtt ez a december 3-a, hétfőre esett. Reggel arra ébredtünk, hogy nem megy a fűtés. Aztán amikor lejöttem megnézni a kazánt észrevettem, hogy lent egyáltalán nincs áram. Ki kellett menjek a villanyórához felkapcsolni a biztosítékokat. Induláskor az autóm azt jelezte, hogy kiégett egy izzó, majd amikor ki akartam állni akkor a kapu bal szárnya nem nyílt. Ekkor különös érzésem támadt, hogy ezek jelek és az élet rosszra fordul? Bevittem Vircsit a suliba és próbáltam rendbe hozni a dolgokat – autón izzócsere, kapuszerelő meggyőzése, hogy jöjjön és csinálja meg – jött. Úgy emlékszem, hogy a melóban sem volt minden Ok, de ezt lehet, hogy csak ideképzelem – mivel konkrétumra nem emlékszem. Persze egész nap Anyu járt a fejemben és valahogy sokkal többször beszéltünk mint általában – visszakeresve a telefonom hívásnaplóját 7 szer! Ez sokkal több, mivel az általános gyakorlatunk az, hogy délelőtt 10 kor és este lefekvés előtt beszéltünk telefonon. Ez borzasztóan hiányzik…………………..ez is!!!! Klassz volt, hogy volt ez a biztos pont az életemben – nem telt el nap úgy (kivéve a honvédség első hónapját: 1989. szeptember), hogy legalább egyszer ne beszéljünk – akár külföldön, akár belföldön, vagyis akárhol voltam. Tök jó erre visszagondolni – ezt óriási dolognak tartom és ezért nagyon büszke vagyok Szüleimre. Is!
Visszatérve a telefonbeszélgetésekre az maradt meg bennem, hogy Anyu mindig csak annyit mondott: „jól vagyok, de tegyük le mert fáradt vagyok”. Este mikor hazajöttem ismét elment az áram többször – aztán rájöttem, hogy a hétvégén felrakott karácsonyi izzósor volt zárlatos. Igen az élet apró nehézségeit megoldottam – ahogy Anyu ez elvárta tőlem. Ez volt az a nap az életemben, amikor utoljára beszéltem telefonon Anyuval! Ha visszagondolok kedves és örömteli hangjára: Helló Papa! Szia Jocikám! Szia Cicukám! az csodálatosan cseng a fülemben – öröm gondolni erre. Így emlékszem erre a napra, Jocó, a fiú 2013.december 3. ****** Édesanyámra emlékezve – ahogy megéltem az utolsó napokat: Egy évvel ezelőtt ez a december 4-e, keddre esett. Reggel hárman indultunk. Így szoktuk csinálni, ha mindenkinek van dolga Budapesten – együtt megyünk. Elvittük Ágival Vircsit a suliba azután mentünk árúért a Dai-Dongába, ez egy drogéria nagykereskedés. Míg Ági bement én kinn vártam Rá és intéztem a dolgaimat: telefon, e-mail. Úgy nézett ki, hogy nincs semmi rendkívüli, hiszen éjszaka nem hívott sem Apu, sem a Bari. Olyan 8:30 felé aztán hívott a Bari, hogy hol vagyok és hogy fel tudok-e jönni Anyuhoz – mert nem kommunikál!!!!! Azt sem tudtam, hogy ez mit jelent, és nem is értettem! Mi az, hogy nem kommunikál????? De tudtam, hogy BAJ van! Szóltam Áginak, hogy jöjjön, mert baj van és mennünk kell. Pillanatok alatt Újpalotán voltunk. A Nyanya (így hívtam a dédiszittereket – az Ő tudtukkal és hozzájárulásukkal) nyitott ajtót és azt kérdeztem, hogy Mi van Anyuval? Csak annyit mondott aggódva, hogy nincs jól! Rohantam be a szobába hozzá, itt várt Apu is, és mondta teljesen kétségbeesve, hogy a Mama nem válaszol!!! Odamentem hozzá és mondtam, hogy itt vagyok és kérek egy puszit. Odahajoltam és a szájához tettem az arcomat – mire Ő megpuszilt. Ági és Apu álltak még az ágya mellett és riadtan néztek. Aztán ott voltunk és próbáltunk kedvesek és aranyosak lenni. És azt gondoltam, hogy sebaj, mert úgyis nemsoká jobban lesz – merthogy az én Anyukám nem lehet beteg!!! Napközben nagy volt a sürgés forgás, mert jött a Bari és a Csabi is, hoztak mindenféle dolgot. Olyan volt mint egy kórház. Valahogy kinn voltunk az előszobában, amikor eszembe jutott, hogy ma van a Bari névnapja és mondtam is neki, hogy boldog névnapot – de az egész oly furcsán jött ki. Ekkor láttam a Bari szemében valamit – amit még soha életemben nem láttam. Félt! Rám nézett és sírva csak bólintott egyet….. Később leültetett a Bari beszélni, mivel megkérdeztem, hogy ez az állapot visszafordíthatatlan-e? Azt mondta, hogy már csak a csodában lehet bízni.
Ezzel nekem soha nem volt gondom, ezért ez bíztató volt. Bari különben jól kommunikált Anyuval, mert ha kérdezte, hogy fáj-e valami, vagy hogy mérges-e Anyu mindig csak annyit mondott, hogy nem. Ha be akarták adni az orvosságot akkor mindig eltolta Anyu a kanalat, meg az oxigént sem akarta – azt hiszem ekkor már Ő döntött. Délután mennünk kellett Vircsiért a suliba, meg az új fogszabályzóért, mondtam is Anyunak és mondta, hogy: „jó”. Ez volt az a nap amikor utoljára beszéltem Anyuval. Apu nem mozdult el Anyu mellől, csak néha felpattant és riadtan kérdezte, hogy mit lehet csinálni!!!!!! Aztán mondta mindenki, hogy menjek „nyugodtan”– visszagondolva egyszerűen nem akarták, hogy ott legyek – így próbáltak óvni. Persze többször beszéltünk telefonon és abban maradtunk, hogy ha hazavittem Ágit és Vircsit Lacházára akkor visszajövök. Mikor hazaértünk beszéltem apuval és kérte, hogy semmiképp ne jöjjek, mert tök rosszak az utak és sajnos nincs változás, Anyu nincs jobban. A telefont mikor leraktam, tehetetlenségemben és kétségbeesésemben akkorát ütöttem az ajtóba ököllel, hogy az betört……………………… Éreztem a BAJT és ez volt az a nap amikor este már nem beszéltünk telefonon Anyuval – nem mondta a kedves csilingelő hangján, hogy „Joccakát”. Így emlékszem erre a napra, Jocó, a fiú 2013.december 4. ****** Édesanyámra emlékezve – ahogy megéltem az utolsó napokat: Egy évvel ezelőtt ez a december 5-e, szerdára esett. Aggódással és feszültségtől teli ébredtem. Míg a Lányok öltöztek én lementem a földszintre. Ahogy mentem le a lépcsőn egyre jobban tört rám a félelem. Próbáltam visszafojtani a sírást. Úgy a lépcső felénél járhattam, amikor nem bírtam tovább és hangosan felsírtam. Ági kiabált, hogy mi történt és szaladtak hozzám. Mondtam, hogy semmi, nem hívott senki, csak NAGYON FÉLEK! Próbáltak vigasztalni. Miután bevittem Vircsit a suliba, egyből Újpalotára mentem. Úgy emlékszem, hogy már ott voltak a Bariék is Apuval - Anyu körül. Aztán Anyuhoz mentem, kértem megint puszit és adott is nekem. Apu is nagyon rossz állapotban volt. Ő sem aludt az éjjel - pedig éjszaka a Nyanyák próbálták nyugtatni. Bari átolvasta az éjszakás naplóját, hogy miket kapott, miket fogadott el Anyu – jóformán semmit. Az oxigén palack kiürült. Egész nap ott voltunk, napközben jött a Réka és az Ádám is. Úgy telt el ez a nap, hogy ott voltunk Anyu körül és aggódtunk.
Aztán Apu beszélt telefonon valakivel és annyit hallottam csak, hogy „Agonizál”. Ezt a szót már ismertem, hallottam, de valódi jelentésével most találkoztam először. Felismertem a helyzetet és egyszer csak tisztában voltam azzal, hogy Anyu hamarosan meg fog halni. Borzasztó volt ezt megélni. Tudtam, hogy ha Apu ezt kimondja akkor ez így van. Ő nem mond soha olyat, ami nem tényszerű. Ő az abszolút realitások talaján mozog és éli meg az életet. Tehát ez számomra is egyértelműsítette a várható tragédiát. Este csöngettek és az ajtóban ott álltak a Testvérek: Tomi, Kati és Jutka. Alig mertek bejönni és teli voltak félelemmel. Aztán csak ott álltak az ágy mellett a szoba közepén. Kati kérte, hogy szeretne kettesben maradni Anyuval. Később pedig én kinn voltam a konyhában. Kijött hozzám a Tomi és azt kérdezte tőlem, hogy odajöhet-e? Aztán együtt sírtunk és Tomi annyit mondott: „Jocókám vigyázz Apádra!” Mikor elmentek Kati mondta, hogy jó lenne bekötni infúziót – hiszen Anyu elutasított mindent. Én pedig kértem, hogy jöjjenek amikor csak tudnak. Szerintem Ők tudták, hogy most köszöntek el Anyutól……………. Az biztos, hogy így visszagondolva csodálatos és példamutató volt, ahogy eljöttek és együtt elbúcsúztak – még Anyu életében. Bari szólt a Csabinak, hogy hozzon infúziót, én pedig felhívtam a Katit és mondtam, hogy nemsoká itt lesz. Ez volt az a nap amikor utoljára puszit kaptam Anyutól. Édesanyámtól megkaptam azt a puszit amivel elbúcsúzott tőlem és utamra bocsájtott. Így emlékszem erre a napra, Jocó, a fiú 2013.december 5. ****** Édesanyámra emlékezve – ahogy megéltem az utolsó napokat: Egy évvel ezelőtt ez a december 6-a, csütörtökre esett. Egész éjjel féltem a telefon megcsörrenésétől, de nem csengett. Reggel korán mentünk, mert Vircsinek 0-ik órája volt. 8 felé már Újpalotán voltam, de egész úton azon izgultam, hogy csak várjon meg Anyu. Apu ragyogó arccal nyitott ajtót nekem, hogy „képzeld a Mama adott egy puszit!”. Akkor átfutott bennem, hogy akkor már Aputól is elbúcsúzott? Mikor megláttam Anyut – valahogy megnyugodtam. Olyan szép volt és gyönyörű, ahogy ott feküdt az ágyon és csak vette szaporán a levegőt. Ültem mellette és fogva kezét kértem, hogy „Mama kapd össze Magad!” és, hogy „Próbáljuk meg, ha lehet!”. Aztán egyszer csak teljes nyugalom vett körül minket. Valamiért felálltam és kinyitottam az ablakot. Anyu légzése kitisztul, megnyugodott, felkészült. Vett egy nagy levegőt, aztán még egyet. Ekkor szóltam Apunak, hogy „Papa! Megy a Mama!”
Anyu erre mindkét kezét a mellkasára tette, majd mint aki szétszórja csókjait búcsúzásul, letett kezeit maga mellé. 2012. december 6-án, 9 óra 4 perckor meghalt Édesanyám…………………………………és lelke szép csendben kirepült az Újpalotai otthon ablakán. Így emlékszem erre a napra, Jocó, a fiú 2013.december 6.
