Papp Nándor: Protokoll a tolmácsolásban „A protokoll tart össze bennünket” (II. Margit dán királynô) „A helyes viselkedés, a politikai protokoll egyaránt nemzetközi nyelv: tolmácsra sincs szükségünk, ha alapszabályait elsajátítottuk.” (Habsburg Ottó) Az elôadás célja, hogy ráirányítsuk a tolmácsszakma, a tolmácsképzés figyelmét egy olyan kérdéskörre is, amely eddig viszonylag kevesebb figyelmet kapott, szakmai megbeszéléseken marginálisabb szerepet játszott. Ez pedig az a környezet, amelyben a tolmács dolgozik, azok az elvárások, szabályok, amelyek egy tolmácson keresztül folytatott kommunikációs helyzetben megfogalmazódnak, azaz a tolmács-protokoll. A szakmai tevékenységnek ez az aspektusa sem elhanyagolható – a többiek mellett – a tolmácsolás eredményessége szempontjából. A minôségi munka alapfeltétele az írott és íratlan szabályok, elvárások ismerete mind a tolmács, mind a megbízó, a tolmácsolt személy részérôl. Az alaphelyzet: a szinkrontolmácsolás egyes eseteit leszámítva, tolmácsoláskor a tolmács fizikailag is jelen van egy kommunikációs helyzetben a tárgyaló partnerek között, és aktívan, láthatóan, hallhatóan, „kézzel foghatóan” mûködik közre két (vagy esetleg több) kultúra képviselôi közötti kommunikációban, a megértés elôsegítésében, a kommunikációs szándék megvalósulásában. De a tolmács bizonyos értelemben és korlátok között saját jogon is kommunikál, elsôsorban non-verbálisan, öltözködése, megjelenése, stílusa, mozgása, gesztusai, reakciói, azaz a „testbeszéd” révén. Ezért a tolmács fogalmának egy szélesebb értelmezése, az „interkulturális kommunikátor”, a „kultúraközi közvetítô” látszik célszerûnek. Ezzel is jelezni kívánjuk, hogy nem pusztán csak nyelvi struktúrák egyik nyelvrôl egy másikra való átültetôje a tolmács. Vö. a Magyar Értelmezô Szótár definíciójával, mely azt mondja: (1) „a tolmács beszédet valakinek élôszóval más nyelvre lefordító személy” (2) (választékos) „más gondolatának vagy érzelmének kifejezôje, szavainak közvetítôje.” (vö. szószóló) Egyesek szerint a tolmács szükséges rossz, egy kommunikációs folyamatba beiktatott, oda szervesen nem tartozó, de nélkülözhetetlen 'emberi entitás'. Mások szerint „fogyóeszköz”. Görög Ibolya (1999:116) szerint: „ A tolmács létfontosságú a … tárgyalások sikerében, hiszen elegendô egy rosszul értelmezett mondat, …, és több heti, hónapi munka hiúsulhat meg.” Azáltal hogy a tolmács fizikailag is jelen van, s tevékenyen részt vesz a kommunikációban (természetesen a saját feladatának megfelelôen) önmagában is információhordozóvá válik, kommunikál: verbálisan a fordítandó szöveget, non-verbálisan pedig saját viszonyát a jelenlévôkhöz, munkájához, a környezethez, a körülményekhez. Mind a szónok, mind a tolmács non-verbális kommunikációjában benne van mindkettôjüknek a társadalmi együttélés írott és íratlan szabályainak, a protokollnak az ismerete is. A tolmács része egy ad hoc jelleggel létrejött közösségnek, ahol szabályok mûködnek (hierarchia, érdekek, célok, formaságok, udvariasság). Az interkulturális kommunikátor része egy folyamatnak, sôt szereplôje. Bizonyos mértékig a „finom megmunkálója” egy esemény verbális/non-verbális kommunikációjának, hisz az ô „kiszerelésében”, megfogalmazásában ismerkednek meg a felek egymás gondolataival, álláspontjával. A vég51
eredményben, hogy milyen sikeres egy nemzetközi tárgyalás, benne van a tolmácsnak a maga része is: szakmai, emberi, érzelmi, kommunikátori, stb. Ha tehát „csak” a két nyelvet tudja kiválóan, meg a tolmácsolás elméletét és gyakorlatát, tökéletes a jegyzetelési technikája, memóriája, fantasztikus az átváltási stratégiája, ekvivalencia érzéke, ez még mindig nem elég. Az elsô felkérést esetleg mégsem követi egy újabb, mert valami miatt mégis azt mondja a megrendelô, hogy egy másik tolmáccsal próbálkozik legközelebb, mert • viszonya a megbízójával nem megfelelô, nincs meg a kommunikációs összhang (A tolmácsnak tudomásul kell vennie, hogy irritálhatja a tolmácsolás ténye a megbízót. A megbízónak pedig azt, hogy más tolmácson keresztül tárgyalni, mint közvetlenül.) • nem találja meg helyét egy adott tolmácsolási helyzetben (pl. mikor ül/áll?) • stresszes, drukkos a tolmács, az ájulás szélén van, pánikhangulatot sugall • feszültségkeltô, vibrál a levegô körülötte • sokszor visszakérdez, ami zavaró, hitelrontó, elbizonytalanító lehet • túlhangsúlyosan van jelen, át akarja venni a kommunikációs folyamat irányítását • teli szájjal beszél tolmácsolás közben • borostás, gyûrött, ápolatlannak hat • extrém divatot képvisel, túlsminkelt, túlékszerezett, túl sok figyelmet követel magának, nem szerencsés a szoknyahossz, dekoltázs mértékének megválasztása • nem megfelelôen van öltözve: alulöltözött, vagy túlöltözte a fôtárgyalót (Pl. elefántos nyakkendô, bordó zakó, fehér zokni, makkos cipô, zöld kosztüm arab országban, stb.) • kézfogásra besorol, vagy ellenkezôleg: nem fog kezet, amikor kell • hiányzik a közös hullámhossz a hallgatósággal („a nem jelenlévô elôadásmód”, szenvtelen, empátia hiány, nincs meg a „captatio benevolentiae”) • sokat fecseg, titoktartása kétséget ébreszt. A fenti dilemmákban ad eligazítást a tolmácsprotokoll. A tolmácsprotokoll sem más mind az általános protokoll, azaz amit a józanész diktál, de vannak feladat- és szakma-specifikus aspektusok. A tolmács számára a kulturális normák összessége, és a tolmács-protokoll segít eligazodni a tolmácsot foglalkoztató helyzetekben. A protokoll része a társadalmi együttélés szabályainak. Legmagasabb szinten a jog, a törvények foglalják össze, fogalmazzák meg, helyezik egységes keretbe a legalapvetôbb társadalmi elvárásokat. Be nem tartásukat szankcionálják. Az erkölcs – szélesebb értelemben: etika – a morál, a lelkiismeret rokonfogalma. Szûkebb értelemben a társadalmi tudat egyik formája, amely az emberi magatartást hivatott szabályozni. Szabályrendszere nincs tételesen rögzítve, szabályainak megsértését törvény nem bünteti. (Lásd: „jogszerû, de erkölcsileg kifogásolható”) Betartását nem államhatalmi intézmények, hanem szokások, a közvélemény, ill. érzelmileg beágyazódott elvárások kényszerítik ki. Az illem: jó modor, helyes viselkedés, viselkedéskultúra. Az emberek közötti kapcsolatokat, a társadalmi érintkezést szabályozza. Változó, hiszen koronként, népcsoportokként, vallási hovatartozás szerint alakul. Nagyobb kultúrák hatására sokszor átalakul. (keresztény kultúra, zsidó/iszlám, a fogyasztói társadalom kultúrája) Az etikett: udvari ceremónia, ma már sokak szerint: „túlfinomult, túlszabályozott viselkedési formák együttese, páváskodás” (Bizánc, Velence, az európai udvarok, elsôsorban a francia és a spanyol udvarok ceremóniarendje, elvárásai.) Ebbôl alakult 52
ki késôbb a protokoll. A protokoll: a nemzetközi, különösen a diplomáciai érintkezés elôírásainak összessége, diplomáciai ceremóniarend, a diplomáciai képviselôk egymással való hivatalos érintkezésére vonatkozó (íratlan udvariassági) szabályok, szokások összessége. Diplomáciai rangsorolás (Bizánc, 1815 Bécs, 1818 Aachen, 1961 Bécs), amely meghatározza, kinek hol a helye. Ma már nemcsak a diplomáciában van protokoll, hanem az üzleti életben is, magánéletben is, illetve minden olyan helyen, ahol hierarchia, alá-fölérendeltségi viszony van, ahol érdekérvényesítés folyik. Görög Ibolya szerint a „Protokoll Viselkedéskultúra + szertartásrend + rendezvényszervezés, a hivatalos kapcsolattartás, a diplomáciai szertartások szabályai. A protokoll révén eltûnnek a tárgyaló felek közötti kulturális, vallási és egyéb gyökerekbôl származó különbségek, a tárgyalóasztalnál mindenki egyenlô és egyforma jelzéseket használ.” Görög Ibolya (1999:11) Tegyük hozzá, hogy a tárgyalóasztalnál mindenki feladatának, funkciójának megfelelô módon és mértékben vesz részt a munkában. Egy adott kommunikációs helyzetben a tolmács részévé válik egy közösségnek, tehát vonatkoznak rá is a társadalmi együttélés, udvariasság, a konvenciók szabályai. Hogy a tárgyaló felek (beleértve a tolmácsot is) hogyan kezelik ezeket a protokolláris szabályokat, hogyan viselkednek, részét képezi a non-verbális kommunikációnak. Ebben az elôadásban három kitüntetett viszonyra térnénk ki. 1. A tolmács és a megbízó viszonya 2. A tolmács viszonya a hallgató(ság)hoz 3. A tolmács helyzete a tolmácsolási szituációban. A tolmács-megbízó viszonyban tükrözôdik a tolmács és a tolmácsolt személy közötti kapcsolat, amely egy akár intimnek is mondható, intellektuális kapcsolat. Nem kell feltétlenül egyetérteniük, de nagyon pontosan kell érteniük egymást, a megfogalmazott gondolatokat, sôt a mögöttük meghúzódó – sokszor nem is verbalizált – szándékokat. Összeszokottság esetén a tolmács szürkeállománya szinte rákapcsolódik a beszélô szürkeállományára, s együtt gondolkodik vele. A kölcsönös bizalom elengedhetetlen. Azonban nemcsak a tolmácsnak kell együttmûködnie megbízójával, hanem a legjobb eredmény érdekében a szónoknak is együtt kell mûködnie a tolmáccsal. (Sokak szerint tolmácson keresztül kommunikálni olyan, mint csuklós buszt vezetni.) Az eredmény egy „two-men-show”. Együtt érik el a kommunikációs célt, a sikert, melynek alapja az együttmûködés, kölcsönös tisztelet, bizalom.
Milyen elvárása lehet a tolmácsnak a megbízóval szemben: • korrektség (pl. partnernek tekinti a tolmácsot a megbízó). Például, ha azt mondta korábban, hogy nincs írott szövege, az utolsó pillanatban nem húz elô egy veretes, gótikus, archaizált nyelven megírt, emeletes mondatokból álló, adatokkal sûrûn megtûzdelt szöveget. Egy korrekt megbízó menet közben nem javít bele a tolmács fordításába – fôleg nem indokolatlanul. • segíti a tolmács felkészülését (háttéranyag, információ, a tárgyalási célok ismertetése) Ha ismeri a célnyelvet, figyeli a fordítást.
53
• felelôsségteljes magatartás: tartózkodás a túlzott alkoholfogyasztástól, közízlést sértô magatartás/beszéd kerülése • nyelvileg tudatos, nem viszi be véget nem érô, homályos, befejezetlen mondataival a tolmácsot az „erdôbe”, világosan, megszerkesztett, jól artikulált mondatokban beszél, kerüli a szójátékokat, amelyek sokszor lefordíthatatlanok • felkészült (tudja, mit akar mondani, mit akar elérni), • jól hallhatóan, nem motyogva beszél, nem kényszeríti a tolmácsot visszakérdezésre, ami – különösen a politikában – bizalmatlanságot kelthet a hallgató(k)ban. „You never have a 2nd chance to make a 1st impression.” • ismeri tolmácsok „használati utasítását”, tudja mire képes egy tolmács, s mi nem várható el. A tolmács nem „tolmácsgép”.
Mit várhat el a megbízó a tolmácstól: • korrekt, tisztességes, szakmailag, nyelvileg igényes munkát • a tolmács a rendelkezésére álló minden (verbális és non-verbális) kommunikációs eszközzel segíti a cél elérését (magatartás, megjelenés, protokoll), esetleg átsegíti a megbízót az ismeretlen kultúra kezelésében, a protokolláris nehézségeken • diszkréciót – mindhalálig titoktartás • a tolmács tudja a helyét, mindig ott van, ahol kell, s amilyen mértékben kell. Nem helyezi magát elôtérbe, de nem is kell állandóan keresni. • alkalomhoz illô öltözékben jelenik meg • felelôsségteljes magatartás, pontosság • nem folytat indokolatlanul magán konverzációt. A sikeres tárgyalás egyik fontos tényezôje a megfelelô tolmácsolási technika megválasztása. A két klasszikus technika (szinkron, konszekutív) mellett sok megbízó ismeri és elvárja az ún. „fél-szinkron” technikát. Ez a szinkrontolmácsolás „promptságához” közelítô, de nem fülkében és tolmácsberendezésen keresztül történô, hanem a tárgyalóasztalnál végzett – de nem hosszúszakaszos – tolmácsolás. Elônye, hogy (1) egyik félnek sem kell percekig ismeretlen nyelvû szöveget végighallgatni, (2) az apróbb, kevésbé releváns nyelvi, kommunikációs eszközök sem vesznek el, (3) szemben a hosszúszakaszos konszekutív technikával, ez a módszer nem választja szét egy megszólalás verbális és non-verbális elemeit. Tehát a testbeszéd megnyilvánulásai sem vesznek el, mert azonnal köthetôk a verbalizált információhoz. (Hasonlít ez a technika a régi filmek „hangalámondásos” tolmácsolásához.) A tolmács és a megbízó közötti viszony keretében célszerû szót ejteni az elôre megírt beszédekrôl. Sok tolmács rémálma az utolsó pillanatban, már a mikrofonállványnál elôhúzott veretes, gótikus, archaizált nyelven megírt, jogi fordulatokban bôvelkedô, „emeletes mondatokból” álló, adatokkal, nevekkel sûrûn megtûzdelt szöveg. Ezért ha a szónok elôre megírt beszéddel kíván a hallgatóság elé állni, jogos elvárás, hogy egy példányt elôzetesen adjon a tolmácsnak is. Mások ugyanis az írott nyelv, mások a beszélt nyelv sajátosságai. Az elôre megírt beszédekben hosszabbak a mondatok, „sûrûbb” a szöveg, gyakoriak az idézetek, a magyarban az állítmány sokszor a mondat végén van. Ha elôre megír valaki egy beszédet, felkészül, összerendezi gondolatait, argumentumait idézetekkel támaszthatja alá. Idézeteket „csípôbôl fordítani”, idézni szó szerint a cél nyelven, nem elvárható. 54
Miért kell a plusz példány a tolmácsnak? Sok tolmács így argumentál: Ha a szónok nem képes saját gondolatait, saját anyanyelvén, saját stílusában, a neki tetszô sebességgel fejbôl elmondani, akkor miért várja el bárki is a tolmácstól, hogy az neki idegen gondolatokat, idegen nyelven, kívülrôl diktált tempóban, ugyanazzal a pontossággal, hezitálás nélkül „stúdió-minôségben” adjon vissza. Az alábbi szövegrészlet is mutatja, milyen nehézségekkel kellett volna megküzdenie a tolmácsnak, ha elôzetesen nem állt volna rendelkezésre az írott beszéd egy példánya. „Engedjék meg, hogy idézzek egy 1853-ban kelt hadbírósági ítéletbôl. Korunk legveszedelmesebb lázadója, ritka szellemi tulajdonságokkal, rendkívüli bátorsággal, fáradhatatlan kitartással rendelkezik. Forradalmi tevékenységét legalább 1843 óta folytatta. Nevelôintézete tanárának ô szervezte szabadcsapatát. 1849 áprilisában zászlót hímeztetett e csapatnak, melyre »A magyar köztársaságért« feliratot íratta. […] Mindvégig fanatikus odaadással küzdött a magyar forradalom ügyéért. Nos ez a veszedelmes lázadó nô volt. A neve Teleki Blanka. ” A tolmács viszonya a hallgató(ság)hoz • felhasználó-barát célnyelvi szöveget produkál, ehhez • ismernie kell a hallgatóságot, elvárásait, az eseménnyel/témával kapcsolatos informáltságát, háttértudását. • kontaktus-teremtés a hallgatósággal • empátiakészség A tolmács helyzete a tolmácsolási szituációban - Fizikai jelenlét I. HOL? (A tolmács helyét funkciója határozza meg.) A tolmács a szónok/beszélô/megbízó bal oldalán áll vagy ül. Ha a szónok áll, a tolmács is áll, ha a szónok ül, akkor a tolmács is ül. Sok állami díszvacsorán a tolmácsot a díszvendég mögé ültetik, ami kommunikációs szempontból nem célravezetô. A magas széktámlák miatt nem lehet jól hallani, a vendégek meg gerincferdülést kaphatnak, hogy állandóan hátra kell fordulniuk, hogy hallják a tolmácsot. Jobb megoldás a szembeültetés, ilyenkor mindenki jól lát és hall mindenkit. Tolmácsolási helyzetben a hétköznapi életben bevett nô/ férfi udvariassági formaságok egy része háttérbe szorul. A tolmács helyzetét ilyenkor munkavégzése és nem neme határozza meg. - Fizikai jelenlét II. HOGYAN? (Testileg, lelkileg felkészülten) testileg: öltözködése esztétikus, alkalomhoz illô, tiszta, kulturális, vallási, klimatikus, protokolláris elvárásokat, hagyományokat figyelembe vevô lelkileg: kiegyensúlyozottan, stressmentesen. Nincs szörnyûbb és piaci értelemben véve esélytelenebb, mint egy reszketô, cidrizô, izzadó, dadogó, halálsápadt, számtalanszor visszakérdezô tolmács. A drukk a szervezet védekezô reakciója az indokolatlan kockázatvállalással szemben: visszatartó erô, adrenalin-termelô kémiai folyamat. A drukk jó, a drukk kell - megfelelô mértékben. A feszültséget lehet és kell is kezelni.
55
- Fizikai jelenlét III. MILYEN MÉRTÉKBEN? A tolmács a szükséges mértékben legyen jelen a kommunikációs helyzetben. Ne legyen belôle se több, se kevesebb a kelleténél. A tolmácsi „jelenlét” pontos mértékének meghatározása szakmai, pszichikai, érzelmi, politikai, kommunikációs, stb tényezôk együttes figyelembevételével történik. Konklúzió: A tolmácson keresztül történô tárgyalás esetén az elérendô kommunikációs célt két személy valósítja meg: a beszélô és a tolmács. Mind a ketten kommunikálnak verbálisan és nonverbálisan. A nem verbálisan közvetített jelek is információs értékkel bírnak a hallgató(ság) számára. A hallgatóság kettôjük együttes teljesítményét „értékeli”.
Irodalom: Falkné dr. Bánó Klára (2001) Kultúraközi kommunikáció, Nemzeti és szervezeti kultúrák, interkulturális menedzsment aspektusok, Püski, Budapest Fercsik Erzsébet - Raátz Judit (1997) Kommunikáció szóban és írásban, Korona Nova Kiadó, Budapest Görög Ibolya (1999) Protokoll az életem, Athenaeum Kiadó, Budapest Görög Ibolya (2000) Mindennapi maceráink, Athenaeum 2000 Kiadó, Budapest Hidasi Judit (szerk.) (1992) Kultúra, viselkedés, kommunikáció, Külkereskedôknek, idegenvezetôknek, diplomatáknak, utazóknak, Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest Hinkelman, Edward G. (szerk.) (1998) Az üzleti kultúra enciklopédiája, Gemini Budapest Kiadó Ottlik Károly (1994) Protokoll, Protokoll '96 Könyvkiadó, Budapest Ottlik Károly (1995) Protokoll plusz, Protokoll '96 Könyvkiadó, Budapest Dr. Sille István (1993) Illem, etikett, protokoll, Közgazdasági és jogi könyvkiadó, Budapest Dr. Papp Nándor (tanár, fordító, tolmács) 1975-ben végzett Budapesten, az ELTE BTK angol-orosz szakán. Ezt követôen a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem oktatója. 1987-94 között nemzetközi szervezetnél, az államigazgatásban, a magánszektorban tevékenykedik. 1994-tôl újra a felsôoktatásban dolgozik. Fôiskolai docens, az ELTE Angol-Amerikai Intézetének oktatója. Papp Nándor több mint 30 éve tolmácsol, az elmúlt 15 évben gyakran állam- és kormányfôi, parlamenti elnöki tárgyalásokon.
56
