ARCOK A GYÜLEKEZETBİL
ÉLİVÍZ A Békéscsabai Református Gyülekezet Hírlevele AZ IGE ÜZENETE „a reménység pedig nem szégyenít meg” Rm. 5,5 Bizalom és reménység. Húsvétra készülıdve ez a két szó kavarog bennem. Bizonyára azért, mert mindenki szeret reménykedni és ennek a képességnek az elvesztésével nagyon nehéz továbbmenni az élet útján. A jövıre vonatkozó feszült várakozás sok mindent éltet és mozgásban tart: házasságok azért köttetnek, mert bíznak a szeretet erejében, gyermeket azért születhetnek, mert szüleik remélik, hogy fel tudják majd nevelni ki tudják taníttatni ıket. A jövı bizonytalanságain úgy tudunk úrrá lenni, hogy elvárjuk, hogy ha bajba jutunk, akkor a társadalom segít a gyógyítással és szociális támogatással. Napjaink történései ezért is idegesítıek, hiszen egyre jobban bizonytalanságban tartanak és kiszolgáltatottá tesznek. Pedig a szenvedés tüzében élı ember vágyódik a reménységre. Mégis számtalanszor csalódunk. De nem csak mi itt és most, hanem Jézus szenvedéstörténetében is sok kiábrándító esemény van. Hol volt például a virágvasárnapi tömeg nagypénteken, netán a hozsannázók akkor már „feszítsd meg”-et kiabáltak? Jézus közelében töltött három év nem tudta átformálni Júdást vagy éppen Pétert? Az egyik elárulta, a másik megtagadta… Hogyan volt képes Pilátus az Igazat gyilkos indulatoknak kiszolgáltatni és kézmosással nyugtatni lelkiismeretét? Sorolhatjuk a bőnös emberi gyengeség elkeserítı példáit. Ézsaiás 2,22 nem véletlenül int: „Ne bízzatok az emberben, hiszen csak lehelet van az orrában” De bízzunk abban az ÚRban, aki a gyarló embert is fel tudja használni saját üdvtervének a véghezvitelére, nem csak az áruló Júdásokat és a túlzott önbizalomtól gyenge Pétereket, hanem még minket is. Keresztyén kilátásunk ezért örvendetes, mert Húsvétja van és nem csak Nagypéntekje. Emberi szemeink csak az igazságtalanság gyızelmét látják, de a hit szemével látjuk Isten gyızelmét is. Azt, ahogy Krisztus feltámadása benyomult a halálra ítélt emberiség világába és mindent átrendezett, ezért az igaz reménység töltését a Mindenható Istenbe vetett hit adja és az nem lehet én és emberközpontú. Ahol az ember tehetetlennek érzi magát, Isten ott is ígér kibontakozást. Élni és tenni ezzel a reménységgel igenis érdemes! Marti Miklós lelkipásztor II. évfolyam 3. szám
2008. március
Mindkét ági nagyszüleim ugyanabban a nyírségi faluban éltek. Ottani, mai napig is elevenen élı emlékeim – bár mi szüleimmel máshol (és sokfelé) laktunk – az 1942-61. közötti idıben vésıdtek belém. A faluban se vezetékes víz, se csatorna, se áram, se gáz, se szemétszállítás, se hipermarket nem volt. Érdekes, hogy ennek ellenére mindent és mindenkit tisztán lehetett tartani, nem pusztítottak járványok, finomságokat lehetett sütni-fızni, petróleumlámpa fénye mellett lehetett olvasni, beszélgetni, kártyázni, énekelni. Apai nagyapáméknál a nyári és téli vakációk idején rendszeresen Dr. Kürthy Csaba összefutó nagy család számára gyakran húsznál is több terípresbiter téket kellett a kihúzott asztalra tennünk. Ha vendég is volt – márpedig szinte mindig volt – akkor annyival többet. Megesett, hogy három generáció tíz tagja is aludt ugyanabban a szobában. Természetes volt, hogy az ezzel járó rengeteg munkában (állatok körül, kertben, konyhában) mindenki – még a legkisebb is – kivette a részét. Gyakran eszembe jut, mikor egyszer egy nyári délelıttön eleredt az esı, és unokatestvéreimmel ott nyávogtunk, hogy milyen rossz idı van és nem mehetünk a Tiszára, Nagyapa ezt mondta: „– Kisszógáim, sosincs rossz idı! Csak az a fontos, hogy azt csináljuk, amihez az idı jó. Most például itt a verandán tengerit fogunk morzsolni, és közben jót beszélgethetünk, vagy hallgathatjuk a hasznos esı muzsikáját.” Kisgyermekként sem voltunk kirekesztve a felnıttek társaságából: ha akartunk, akármeddig maradhattunk. Persze este 8 után már mind elaludtunk a sok nevetgéléssel megtőzdelt hangulatos társalgás mellett, amit mindig nagy érdeklıdéssel kezdtünk hallgatni. Egyik távolabbi rokon egyszer szemrehányóan kérdezte, miért vannak itt a gyerekek? Kedvenc nagybátyám azzal válaszolt: Bandikám, mi sem szeretnénk úgy, és olyasmirıl beszélgetni, amit a gyerekek ne hallhatnának. Már jócskán iskolás voltam, amikor rádöbbentem, hogy az nem úgy van, hogy minden férfi református és minden nı katolikus, mint ahogy az a mi családunkban volt. Vasárnaponként, hol ilyen, hol olyan, hol mindkét templomba mentünk, délután pedig a református lelkészt családostól és a katolikus papot is nagyapám – a gyülekezet presbitere és gondnoka – látta vendégül. Élı ökumenikus közösség volt. A hit, a szeretet és a békesség volt az a természetes közeg, amibe belenıttünk. Úgy érzem ez az egyetlen fontos „infrastruktúra”, mely a háború borzalmai és az azt követı minden megpróbáltatás idején is elvehetetlenül a miénk maradt. Minden nap hálát adok Istennek anyai nagyapámért is, aki rendkívül sok tehetséggel volt megáldva és már ötéves koromtól kezdve rengeteg „nem gyereknek való” dologra, pl. szerszámok használatára, esztergálásra, köszörülésre, mőszaki rajzolásra tanított, persze, maga-kitalálta mesékkel, mókákkal, nótákkal főszerezve. Ezek a „tudományok” nagy szerepet játszottak életem legsikeresebb idıszaka (1947-48) alakulásában. A háború alatt édesapám munkahelyét – a Debreceni Vagongyárat – 2.
porig rombolták, így átmenetileg favágóként dolgozott, majd 1945 végén, mint kazán- és gızmozdony szakos mérnököt, megbízták a Nyíregyháza Vidéki Kis Vasutak (NyVKV) vezetésével és jármőparkjának helyreállításával. 1946 ıszén mi is Nyíregyházára költöztünk. Számomra nem létezett érdekesebb, mint egy újabb mozdony, motorkocsi, villamos életre keltése, és a próbaút. Minden szabadidımet a mőhelyekben töltöttem, és „szaktudásommal” igyekeztem elkápráztatni az ott dolgozókat. Egy próbaút alkalmával elérkezettnek láttam az idıt a nagy kérésre: Hagy vezessek én is egy kicsit! És megengedték. A villamos pedig az én mozdulataimnak engedelmeskedett. Még örültek is, utasítgattak, hogy most hirtelen fékezzek, gyorsítsak, vagy húzzam le az áramszedıt, így Jancsó bácsi, a tapasztalt villamosvezetı, apu, meg egy lakatos a jármő különbözı pontjain tudta fülelni az esetleges rendellenességeket. Szóval a dolog odáig jutott, hogy amikor reggel, vagy délben iskolába mentem, felszálltam a villamosra, kitúrtam a vezetıt (mindegyik ismert), és én vezettem úticélomig, ahol fájó szívvel visszaadtam a posztot. A nyolcvanas évek elején egyszer a rendelıben meséltem errıl, mikor Klári nıvér felkiáltott: „– Hát maga volt az, fıorvos úr?! Én akkoriban az Angolkisasszonyoknál tanultam, és mindig lestük a kerítésnél, mikor jön az a villamos, amit egy kisfiú vezet?” Másik meghatározó élményem a fényképésznél volt, ahol az elsı általam elfényképezett filmet szerettem volna elıhívatni. İ beinvitált a sötétkamrába, pontosan megmutatta, hogyan kell csinálni, és azt mondta, hívjam elı magamnak. És sikerült a sötétvörös fénynél a hívóban megjelenı negatív élményét megélni. 1950-ben költöztünk Budapestre. A Fasori Gyülekezetben konfirmáltam, édesapámat presbiterré választották. A Minisztériumban, a Vasúti Fıosztályon dolgozott, néha véletlenül presbiter elvtársnak szólították… Kevés nevetnivaló volt akkoriban. Aztán 56. október 31-tıl november 3-ig a hit, remény és szeretet tőzijátéka, majd 4-tıl ismét vér és sötétség. Édesanyánk mindig otthon volt. İ volt az otthon. Szörnyő dolog az otthontól elszakító munka kényszere és az ebbıl eredı széttépett család! Nálam tíz évvel idısebb nıvérem és bátyám rengeteg példával, élménnyel, segítséggel járult hozzá, hogy elvégezhessem az orvosi egyetemet. (1958-61 között is volt tandíj!). Apánk betegsége miatt nagyon nehéz helyzetben voltunk. Fotós és filmes jártasságomnak köszönhetıen 1961-ben elszegıdhettem a Televízióhoz, ahol külsıs kameramanként 1999-ig „dolgoztam”. Az ország legnagyobb bırgondozójának vezetıjeként megelégelvén az egészségügy süllyedı hajóját – s vele együtt a süllyedı fıvárost is – 1998-ban Békéscsabára költöztem. 2000 óta vagyok nyugdíjban. 2005-ben választottak presbiterré. Feleségem, Márti, mindenben a legkiválóbb társam. 1996-ban egy izraeli csoportot vezettem, ott ismertem meg. A betlehemi Születés Templomában kértem a Mindenhatót, hogy így lehessen. Sajnos a szereplık többsége már nem él, és a külön nem említett meghatározókra: tanítókra, munkatársakra, rokonokra, barátokra, szomszédokra szintén ez az igaz, mégis úgy érzem, az Úristen a tenyerén hordoz. Hívı embernek nincs félnivalója. Jó találkozások várnak. 3.
Beszámoló a március 1-i presbiteri napról Már harmadik éve gyakorlat a gyülekezetünkben, hogy a Presbitérium minden tavasszal valahol egy csendes helyen presbiteri napra győlik össze, hogy a rendszeres győléseken és bibliaórákon túl hosszabban is közösségben lehessünk egymással, részletesebben átbeszélhessük közös dolgainkat. Így volt ez március 1-én is, amikor a dobozi úti Vadászpanzióban lehettünk együtt. Elıször Nagytisztelető Asszony szolgálata alapján a napi ige fölött csendesedtünk el. A Mt.18.11-20-ban arról beszél a Szentírás, hogy az emberi közösségekben olykor feszültségek ébrednek, s fontos, hogy tudjuk ezeket az Ige tanítása alapján, alázattal, szeretettel és felelısséggel kezelni. Az intésnek és a lelkigondozásnak helye van az életünkben. Ha nem akarjuk, hogy a Szentlélek munkájának akadályai legyünk, élnünk kell ennek az igeszakasznak a tanításával. Következı lépésként néhány fontos gyakorlati kérdésben hoztunk döntést. 1. A parókia esedékessé váló festésére – mázolására két, egyaránt jó referenciákkal bíró vállalkozó közül azt választottuk, aki kevesebb munkadíjért vállalta a munkát. Gondnok úr beszámolóját meghallgattuk arról, hogy a gyülekezeti terem nyílászáróin a vízvetı farészek ápolása, alapozása megtörtént, a munkával megbízott mester tavasszal folytatni fogja ezek mázolását is, a megelızı asztalos munkák elvégzése után. 2. Az idén 100. születésnapját ünneplı gyülekezetünk centenáriumi ünnepségsorozatának záró alkalmaként nagyszabású rendezvényre készülünk: március 30-án Dr. Bölcskei Gusztáv püspök úr szolgálatával ünnepi istentiszteletre, ennek keretében pedig harangszentelésre és szoborleleplezésre kerül sor. A harang egy gyülekezeti tagunk nagylelkő adománya, elkészülésérıl és felszentelésének tervezett körülményeirıl ugyanebben a számban beszámolunk. A harang felállítása után természetesen a harangozási rend is megváltozik majd, hiszen két összehangolt harangunkkal ez sokkal színesebbé válhat, ennek kidolgozása még folyamatban van. Terveink szerint minden délben és vasárnaponként az istentiszteletre hívogatva a régi és az új harang együtt fog megszólalni. Gyülekezetünk elsı, templomépítı lelkipásztorának Koppányi Gyulának bronz mellszobrát szeretnénk a templomkertben felállítani. A szobor elkészítéséhez az anyagi forrásokat Végh László szerezte meg, részben a család adományaként, részben támogatókat keresve hozzá, a szobor elkészítését egy korábbi presbiteri döntés alapján gyülekezetünk is támogatja anyagilag. A harang beszerelési munkálatait, valamint a szobor felállítását a gyülekezeti tagok is támogathatják adományaikkal. 3. A gyülekezeti teremben levı székek ízléses, szép új huzatokat kaphattak. A maradék bútorszövetet arra szeretnénk felhasználni, hogy a templom hátulsó, főtetlen padjaira is egységes, szép párnák kerüljenek. 4.
4. Szintén egy korábbi presbitériumi döntés volt, hogy templomunkban kerüljön elhelyezésre nemzetünk és egyházunk zászlaja. A zászlók elkészültek, felszerelésük folyamatban van. A nap további részében gyülekezetünk jellegérıl, céljairól beszélgettünk. Ezt segítendı elızetesen egy-egy kérdıívet töltöttünk ki, melyben mindenki megvallhatta saját látásait, ezután összesítettük a véleményeket és beszélgettünk a felvetett kérdésekrıl. A Presbitérium meglátása szerint gyülekezetünk célja az Evangélium hirdetése, a hitben való elindulás és megerısödés segítése, valamint a közösségteremtés. Lelkipásztorunk kiegészítése szerint célja az is, hogy Isten jelenlétét folyamatosan felmutassa a világban. A Presbitérium megítélése szerint gyülekezetünk az építı hagyományokat és a tekintélyt tisztelı, de a szokások és a hamis tekintélyközpontúság által nem gúzsba kötött, anyagi kérdésekben biztonságra törekvı, épületeinkrıl gondoskodó, de az épületeink célját a formánál többre becsülı, akár új lelki alkalmak bevezetése árán is a közösség megtartására igyekvı, az Igére éhes, befogadó gyülekezet, melyben az emberi kapcsolatok, barátságok túlnınek a hivatalos alkalmak határain. Készek és képesek vagyunk az Ige erejével és a közösségbıl sugárzó szeretettel megszólítani embereket, de sokat – sajnálatunkra - nem tudunk megtartani közülük. Szeretnénk ezért a jövıben különös gonddal fordulni a keresztelkedı családok, a konfirmandusok és a gyászolók felé. ------------------------------------------------------------------------------------------------------------Bódás János: Húsvéti hit
Mégis hiszem Krisztus diadalát S tudom, hogy feltámadt, mert bennem él! İ áll mellettem könnyben és mosolyban, míg az élet rögeit töröm, nyugodtan küzdök, mert tudom, Hogy vár majd egy új élet s benne mennyei öröm! A hit vigasztal minden megtiportat, Özvegyet, árvát, sír felé menıt, Gyermekét vesztett zokogó anyákat, S aki beteg, ebbıl nyer erıt. Az Úr feltámadt – vallja millió szív, S nem roskad össze semmi súly alatt! Bármit beszéltek, hitetlen Tamások, A húsvéti hit gyızelmes marad.
Bármit beszéltek, hitetlen Tamások, A húsvéti hit gyızelmes marad. Az Úr feltámadt – vallja millió szív, S nem roskad össze semmi súly alatt! Én nem hajlok a hitetı beszédre, Nagyképő bölcseknek sem hódolok, De tördelvén a titkok néma zárát Csak azt hiszem, mit megtapasztalok! De, mit nem érzek béna kezemmel, S ahova nem lát el káprázó szemem, Lelkemmel látom azt, minek nyomába Nem ér el gyarló értelem. Én hallom, mit súg virág a virágnak, Bár hangjának fülemben nincs nyoma Értem a tavasz illatos beszédét, S érzem Istent, bár nem láttam soha! A bőn gyızött, mikor a keresztrıl lelkeket mosva hullt alá a vér,
KRISZTUS FELTÁMADT, VALÓBAN FELTÁMADT!
5.
A HARANG A harang története: Történelmi adatok szerint Kínában, Asszíriában, Japánban, Indiában Krisztus elıtt már használtak harangszerő, hangjelzı eszközöket. Ezek anyaga igen változatos volt: üveg, bronz és porcelán. Harangocskákat és csengettyőket a fıpapi ruhák kellékeiként is emlegetik az írások. Az Ószövetségben az Úr meghatározta Mózesnek, hogy „Áron papot öltöztesd áldozati ruhába és azon aranycsengettyő és gránátalma csengjen!” Görögöknél, rómaiaknál méltóságok jelvényében is szerepelnek harangok, és a fontosabb történéseket is harangszóval jelezték. A görögök, hajós nép lévén, Arkhimédesz ötlete alapján az idıjárás viszontagságai miatt (ha pl. vöröslı égbolt, szakadó esı miatt a magaslati tüzek nem voltak láthatók), bójákon kötélre szerelt harangokat húztak ki a szorosok bejáratához és ezek hangjukkal irányították a tengerészeket. A keresztyének kezdetben – a római üldözés idején – nem használhattak harangot, mert így felhívták volna magukra üldözıik figyelmét. Ezt elkerülendı fa harangokat készítettek, mellyel a harkály kopogásához hasonló, de ritmusában attól eltérı hangot adtak ki, az erdei titkos istentiszteletek alkalmával. Kis szerzetesi kolostorokban készültek már kis bronz harangok is. Legkiemelkedıbb közülük 536 körül Daggeaus bencés barát, aki Sabiánus pápa felkérésére készített 50-80 kg súlyú harangokat az egyház részére. A harang hivatalos használatát Sabiánus pápa rendelte el 604-ben, ettıl kezdve a harangszó az istentiszteletek részévé válik. Legnagyobb mecénása a harangoknak Nagy Károly németrómai császár volt. Közben a selyemúton megérkezett Európába a puskapor, s a mozsárágyúk öntése is a harangöntık feladata lett. Európában egymást érték a hódító és örökösödési háborúk, az ágyú kelendıbb volt a harangnál. A csatározásokban a vesztes fél ágyúit felajánlották a gyıztes hatalom templomai számára, máskor viszont kiemelték a harangokat a templomok tornyából, hogy ágyúnak öntessék át. Évszázadokon át zajlott ez a tevékenység oda-vissza. 1456-ban Nándorfehérváron Hunyadi János seregei gyızelmet arattak a török birodalom fölött, ennek emlékére rendelték el a déli harangszót, melyet III. Calipstus pápa az egész keresztyén világban kötelezıvé tett. Gombos Miklós harangöntı mester 1953-ban Budapesten született. Régi magyar harangöntı család tagja. Édesapja, Gombos Lajos vette át a stafétabotot Szlezák Lászlótól, Magyarország aranykoszorús harangöntıjétıl. Az ı tiszteletére alapította Gombos Miklós és Makovecz Imre építész a Szlezák László Harang Alapítványt „a magyar lakta területek harangjainak pótlására”. A gombos család tradicionális, „hangra öntött” technológiával készíti termékeit, İrbottyán területén, Pest megye északi részén. 1953-ban, a Rákosi-érában a család száz fıs üzemét politikai okokból bezárták. A cég újjászületett Gombos Lajos által 1958-ban. Fia, Miklós 1985-ben új mőhellyel, új technológiákkal és termékekkel bıvítette a családi vállalkozást. Számos harangot készített hazai területre és külföldre egyaránt (a Vatikántól Oroszországon át a Mánusz szigetekig) Az 1992-es sevillai világkiál6.
lításra is ı készítette a magyar pavilonba a 14 harangból álló, kibıvített oktáv hangterjedelmő bronz harangjátékot. A mester és munkatársai a szakmai elıkészületeken túl minden harang készítésére imádsággal készülnek. Harangjai Isten dicsıségét, békét, szeretetet hirdetnek. A harangkészítés lépései A mester és munkatársai az öntésre 1. A mag (harang alakú, körbeszıtt és grakészülnek fittal bevont, lesimított felszínő agyag sablon) elkészítése (a harang belsı terének kitöltésére) 2. Az álharang elkészítése (a sablonra felhordott agyagból készült harang, melyen a megrendelı által kért szöveget, díszítéseket teljes precizitással elkészítik, majd elválasztó zsírréteggel fedik. – Gyakorlatilag az elkészítendı bronz harang pontos agyag „másolata.”) 3. A köpeny elkészítése (sárból készített, szárított és égetett külsı réteg, mely dönA harangöntés pillanata gölt földdel körülvéve az öntéshez „negatív” mintaként szolgál). Rajta speciális „beömlıt” készítenek a késıbbi öntéshez. 4. Az öntés: gondos elıkészítés után olvasztott, lesalakolt, 22% ónt és bronzot tartalmazó érccel. A harang mintája öt hónapig készül – ezt követıen hat perc alatt akár négy harangot is kiöntenek. 5. A kiöntött harang még egy napig a földben pihen, majd kiássák, hagyják kihőlni, lebontják róla a külsı és a belsı formát, megtisztítják, hozzáillı szerkezetet és ütıt készítenek – és megszólalhat a próbaüzem
Két közelkép új harangunkról: 415 kg-os, „A” hangú bronz harang
A mester jelmondata: „Magad lásd és halld: érdemes volt-e dolgozni! Kondítsd meg: megmutatja azt a hangot, amit te elvársz tıle. Ha a hangja kellemes, bátran húzd mindenki örömére! Zengje Isten dicsıségét, a békét, szeretetet, örömöt, minden irányba!” 7.
GONDOLATOK 1848 SZABADSÁGÁRÓL Tudatos gyermekkoromtól kezdve megingathatatlanul a legnemzetibb ünnepem március 15. Már az 50-es évek közepétıl sorakoznak a nagyon szerény iskolai, majd egyetemi ünnepségek emlékei, melyek átvezetnek a letőnt politikai rendszeren és eljuttatnak az utóbbi idıszakban az eredeti üzenet hangját újra megsejtetı alkalmakhoz. Elgondolkozom most, hogy mi a titka a 48-as március ilyen erıs hatásának, s próbálok 1848 központi eszméjének, a szabadság üzenetének közelébe kerülni. A leggyorsabb megközelítés nagyon egyszerőnek tőnik: a szabadság birtoklásának vágya az ember számára az egyik legerısebb motiváció. Az önállóan járni megtanult gyermek ösztönös szándéka a szülıi kéz elengedése és a látótér területének meghódítása. A késıbbi életszakaszokban pedig általában valamilyen cselekvési vagy gondolkodási korlát lebontása, nyomasztó kötelezettség feloldása, valami olyan változás, amelynek következtében sorsunk a korábbinál boldogabbá válik. Az is jelenthet szabadságot, ha újra megvalósulhat valami, amit korábban elvesztettünk. 1848-ban annak a lehetısége jött el, hogy a magyar állam hosszú idı után újjáteremtıdhetett. Magyar államférfiak 1825 óta tudatosan készültek erre és tudásuk, tapasztalatuk, mőveltségük alkalmassá is tette ıket erre. Március 15-én és a következı napokban ennek a folyamatnak olyan történelmi hatású eseményei játszódtak le, melyek örök példát és emléket állítottak népünk szabadságeszményének. „1848-ban Magyarország mint szabadságért küzdı állam született újjá a világ népei elıtt.” – írta Nemeskürty István. A szabadság ajándéka sajnos rövid idın belül visszavonásra került, s a magyar nemzetnek azóta is hiányérzete van. A 12 pont követeléseinek nagyobb részét a mostani viszonyokra is aktualizálni lehetne. A XXI. századba lépve egyre fogyó nemzetünk hivatalos országhatárai egyre könnyebben átjárhatók, de egyre fokozódik az igény nemzethatáraink tisztázására, magyarságunk igazságainak szabadon kimondhatóságára, belsı szabadságunk megélésére. 1848. március 15-én a szabadság lehetıségének megvalósulása kimondhatatlan boldogságot jelentett minden magyar számára és minden nem magyar számára is, akik belsı, lelki szabadságra szomjaztak. S mindez erıszakmentesen, jól elıkészítetten történhetett meg. Azt gondolom, nagyon hiányoznak az ilyen szabadságélmények az életünkbıl. Pedig mind az egyéni élet naponkénti döntéshelyzeteiben, mind családunk, közösségeink, gyülekezetünk, nemzetünk által megoldandó feladatok során, sorskérdésekben való állásfoglalások kialakításánál milyen jó lenne azt a belsı szabadságot megtapasztalni, ami a márciusi ifjak lelkét átjárta. Az a Pál apostoli bíztatás kívánkozik ide, mely a Galatákhoz írt levélben olvasható: „Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni. /Gal.5:1/ 1848 márciusa csak átmeneti szabadságot hozott a nemzet számára. A keresztyén embernek kivételes lehetısége a krisztusi szabadság elfogadása és ezáltal 8.
annak az átélése, hogy a szabad akaratból született Jézus melletti döntés új élet forrásává válik. Ha nem engedjük gondolatainkat, lelkünket eltéríteni a keskeny útról, akkor bízhatunk abban, hogy életünk tartósan, stabilan boldoggá válik. Ebben a szabadságban azonban meg kell éreznünk az állásfoglalás, az igazság kimondásának a felelısségét és feladatát is. A Biblia igazságainak megismerése és felismerése ebben az évben mindnyájunk fontos feladata. Kérjünk ehhez minden napra elég erıt és hitet, s adjunk hálát Istennek, hogy 1848. március 15-én a szabadság eszméjének követei igazságuk bátor kimondásával maradandó emléket állítottak történelmünkben. Legyünk méltó utódok, boldog szabadságkövetek hivatásunkban, családunkban, gyülekeztünkben, ne engedjük gondolatainkat és cselekedeteinket visszaesni a szolgaság igájába. Dr. Tóth János MÁRCIUSI ÜNNEPI ALKALMAINK Március 9. 15 órai kezdettel családi délután a gyülekezeti teremben: GIOVANNINI KORNÉL „bibliás bábos” felnıtteknek és gyermekeknek is izgalmas meseelıadásával, hozzá kapcsolódó szeretetvendégséggel. Március 15. 9 h-kor az 1848-as szabadságharcra emlékezı ünnepi ökumenikus istentisztelet templomunkban Marti Miklós igeszolgálatával. Március 16. Presbiterünk, dr. Kürthy Csaba és felesége, Márta „Néhány régi és új kép” címő fotókiállítása, melyet a gyülekezeti teremben az istentisztelet után – elıreláthatólag negyed 12-kor - Rozsnyai Margit pszichológus és Szabados Tamás filmoperatır – többek között az „Egymillió lépés Magyarországon” és egyéb nagyszerő alkotások operatıre - fog megnyitni. Március 17-21. Nagyheti bőnbánati istentisztelet hétfıtıl péntekig minden nap 17 órakor a gyülekezeti teremben Március 21. Nagypénteken 10 órakor istentisztelet, 17 órakor passióolvasás a templomban. Március 23. HÚSVÉT vasárnap 10 órakor úrvacsorai istentisztelet Március 24. HÚSVÉT hétfın 10 órakor ünnepi istentisztelet a Debreceni Református Hittudományi Egyetem ünnepi küldöttének szolgálatával. Március 30-án gyülekezetünk adományba kapott új harangjának felszentelése, majd nyilvános, ünnepélyes felhúzása a toronyba. A felszentelést Dr. Bölcskei Gusztáv püspök úr végzi. Ennek az ünnepi alkalomnak a keretében szeretnénk felállítani Koppányi Gyulának, gyülekezetünk elsı, templomépítı lelkészének bronz mellszobrát a templomkertben. Ezt követıen hálaadó istentisztelet a templomban, melynek végén reménységeink szerint már az új és a régi harang együtt szólalhat meg és hív hálaadásra, Isten dicsıítésére. Istentisztelet után szeretetvendégség a gyülekezeti teremben illetve az udvaron felállított sátrakban. (Szeretettel hívjuk fel a Kedves Testvérek figyelmét, hogy ez a vasárnap az óra átállításának a napja, aki a téli idıszámítás szerint érkezik, sok ünnepi pillanatról lemarad!) 9.
INTERNET- FIGYELİ Szemezgetések a Magyarországi Református Egyház honlapjáról 2. (http://reformatus.hu/
KÖNYVAJÁNLÓ
AZ 1%-OS FELAJÁNLÁSRÓL
Lloyd C. Douglas: „És köntösömre sorsot vetettek” Kálvin Kiadó, 738 oldal, 1900 Ft
Ebben az évben is lehetıségünk van arra, hogy személyi jövedelemadónk 2x1%-át felajánljuk egyházunk és gyülekezeti alapítványunk támogatására.
Lebilincselıen izgalmas regény Jézus köntösének – amelyre az evangélium tanúsága szerint a római katonák még a kereszt alatt „sorsot vetettek” – és a vele kapcsolatba kerülı személyek kalandos útjáról. A sodró lendülető történet olvasásakor bepillanthatunk az elsı századi Római Birodalom, valamint a születı keresztyénség korának mindennapjaiba, és természetesen innen sem hiányozhat a két ifjú szerelmes között bonyolódó cselekményszál. A köntöst kísérı csodák mögött azonban mindvégig ott ragyog a kegyelmes Isten hatalma és könyörülı, mindenre elegendı szeretete, tehát a köntös nem „csodaszer”. Mindezek bizonyára együttesen járultak hozzá, hogy a több mint két évtizeddel ezelıtti, hazai megjelenése óta mindmáig oly töretlen érdeklıdés kíséri ezt a mővet a keresztyén olvasók körében. Tar Krisztián ANYAKÖNYVI HÍREK 2008 február 10-én ünnepi istentisztelet keretében kereszteltük Kırösi Tibor és Tari Mária Margit Lilla nevő gyermekét, keresztelkedett és konfirmált Kırösi Tibor, Locskai Norbert, Mojdisz Anna, Ürmös Gyula János és Szabóné Bruder Erika, konfirmált Campan Romulus, Erdei Anna Mária, Farkas Edina, Hajdú Ferenc József, Locskai Norbert, Lukoviczki Mónika, Kovácsné Komlósi Mariann, Magyar IstvánNovák Tünde Ilona, Ónodi Eszter, Zahorán Edit Nagy örömünkre szolgált, amikor láthattuk az Úr asztala elıtt a felnıtt konfirmandusokat felsorakozni, és hallhattuk bizonyságtételüket. Hálásak vagyunk azért, hogy Isten felnıtt, felelıs fiatal embereket indított arra, hogy az İ népéhez csatlakozzanak. Isten hozta ıket gyülekezetünkben! Különösen hálásak vagyunk azért, hogy tudhatjuk, sokan közülük bibliaórás közösségben (felnıtt konfirmációs továbbképzésen) továbbra is együtt maradnak. Kívánjuk, hogy találjanak sok örömöt ezekben az együttlétekben, épüljenek hitükben és erısödhessen kapcsolatuk Istennel és az İ földi népével. Minden egyéb gyülekezeti alkalomra is szeretettel hívjuk és várjuk ıket. 2008 februárjában temettük 8-án Szilágyi Olivérné Oláh Ernesztina 69 éves és 13-án Kiss Károly 66 éves testvérünket. Isten legyen a gyászoló családok vigasztalója! 11.
A Reformációért Alapítvány adószáma: 18376706-1-04 A Magyarországi Református Egyház technikai száma: 0066 Lényeges változás a korábbi gyakorlathoz képest, hogy a 2x1%-ról szóló nyilatkozat a bevallás része lett, a 0753-D lappal (Rendelkezı nyilatkozat a befizetett adó 1+1 százalékáról) a bevallással együtt külön boríték nélkül lehet benyújtani. Idén is felhívjuk a Kedves Testvérek figyelmét, hogy a 2x1% felajánlása a rendelkezınek anyagi tehertételt nem jelent, legfeljebb néhány perces fáradságot igényel. -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
FONTOS! Gyülekezetünk alapítványa adományba kapott egy összecsukható kerekesszéket, melyet szívesen kölcsönadunk valamely rászoruló testvérünknek. Érdeklıdni a Lelkészi Hivatalban lehet. Azokat, akik a Mokry utcai református temetıbe szeretnének kimenni sírt gondozni, kérjük, hogy a szükséges vizet vigyék magukkal, mert a temetıi közkifolyó átmenetileg nem mőködik. -----------------------------------------------------------------------------------------------------Rendszeres alkalmaink Vasárnap 10 óra: istentisztelet a templomban és gyermekistentisztelet a gyülekezeti teremben. Vasárnap 9 órakor konfirmációra elıkészítı alkalom a gyermekeknek. Kéthetente pénteken felnıtt konfirmációs továbbképzés. Hétfın 18 órakor a gyülekezeti énekkar próbája. Kedden 17 órakor: bibliaóra. Csütörtökön 17 órakor kátémagyarázatos istentisztelet, Pénteken 16.30-kor ifjúsági bibliaóra. Minden hónap 1. vasárnapján 17 órakor presbiteri bibliaóra, 2. vasárnapján 16 órakor 20-40 éves fiatal felnıttek bibliaórája. Minden hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Mezımegyeren, 1. vasárnapján 15.30-kor Telekgerendáson, 3. vasárnapján 15.30-kor az Életfa Idısek Otthonában, utolsó péntekén 9 órakor az Urszinyi Andor utcai, 9.30-kor a Bankó A. utcai Idısek Otthonában istentisztelet. Minden hónap 1. és 3. szombatján 14 órakor Kékkereszt Egyesület missziói alkalma, minden hónap 1. és 3. szerdáján 9.30-kor baba – mama kör a gyül.ekezeti teremben. Elérhetıségek: Marti Miklós és Marti Márta lelkipásztorok, Balogh László gondnok Békéscsabai Református Egyházközség Lelkészi Hivatala /5600 Békéscsaba, Deák F. u. 4./ Tel.: 66/327-367, 20/222 0828, E-mail:
[email protected] Hivatali idı: munkanap /kedd kivételével/ 9-12 óra és csütörtök 16-17 óra. KEDD SZÜNNAP! /Egyéb idıpont telefonegyeztetés alapján./ Kiadja a Békéscsabai Református Egyházközség Presbitériuma Szerkesztık: Dr. Szabó Andrea és Dr. Tóth János; lektor: Marti Miklós fotók: Dr. Kürthy Csaba; munkatársak: Marti Márta, Futó Zsolt, Tar Krisztián, Varga Dávid
