BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1.
[email protected]
Szám: 1/217/2016. Előkészítő: Kosler Zoltán, Mészáros Zoltán
Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. október 27-i testületi ülésére Tárgy: A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételének rendjéről szóló 32/2015. (X. 28.) önkormányzati rendelet módosítása Tisztelt Képviselő-testület! A hulladékgazdálkodás területén bekövetkezett jogszabályi változások, valamint a jogszabályváltozásokból kiolvasható jogalkotói szándéknak való megfelelés miatt az Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Rendszer üzemeltetésére és az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék Kezelési Önkormányzati Társulás településein a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátására 2009. november 12-én létrejött és kétszer módosított Közszolgáltatási Szerződést aláíró felek együttesen nyilatkoztak az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. felé arról, hogy a hatályos Közszolgáltatási Szerződés keretei között a Társulás teljes közszolgáltatási területére vonatkozóan hulladékgazdálkodási közszolgáltatónak az ÉBH Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft-t tekintik. A közszolgáltatási feladat ellátásában a Közszolgáltatási Szerződésben foglalt feladatmegosztás szerint az „AVAR AJKA” Városgazdálkodási és Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft., a Balatonalmádi Kommunális és Szolgáltató Nonprofit Kft., a Balatonfüredi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft., a KÖZSZOLG Pápai Köztisztasági és Szolgáltató Nonprofit Kft. az NHSZ Tapolca Nonprofit Kft. és a "VHK" Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. közreműködőként vesz részt. A nyilatkozatban foglaltakat a Társulás tájékoztatása szerint az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. elfogadta, a Társulás területén a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladat ellátása a jövőben a nyilatkozat szerint történik. Fentiek alapján a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételének rendjéről szóló 32/2015. (X. 28.) önkormányzati rendeletet (a továbbiakban: Rendelet) módosítani kell, hogy abban hulladékgazdálkodási közszolgáltatóként az ÉBH Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. legyen megnevezve. Továbbá a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban Ht.) 35. §. (1) bekezdés b) pontjában foglaltaknak megfelelően a gyűjtőkörzet (Balatonfüred Város Közigazgatási területe) szerint illetékes gazdasági társaságként a Balatonfüredi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-t kell megnevezni, mint aki a közszolgáltatás körébe tartozó hulladék átvételét, gyűjtését, elszállítását közreműködőként végzi.
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztést megvitatni, és a rendelet tervezetet elfogadni szíveskedjen. Balatonfüred, 2016. október 14.
dr. Bóka István polgármester
Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének …./2016. (……..) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételének rendjéről szóló 32/2015. (X. 28.) önkormányzati rendelet módosításáról (tervezet) Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88.§ (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 8. § (2) bekezdésében, 13. § (1) bekezdés 19. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1.§ A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételének rendjéről szóló 32/2015. (X. 28.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: Rendelet) 2.§ - a (1) – (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „ 2. § (1) Balatonfüred város közigazgatási területén a települési hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatás teljesítésére jogosult és kötelezett közszolgáltató: az ÉBH Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (továbbiakban: Közszolgáltató). (2) A közszolgáltatás körébe tartozó hulladék átvételét, gyűjtését, elszállítását a Balatonfüredi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. közreműködőként végzi. (3) Az elkülönítetten gyűjtött hulladék esetében a zöld hulladék előkezelése, hasznosítása a Közszolgáltató által üzemeltetett Balatonfüredi Komposzt Telepen történik. (4) A többi elkülönítetten gyűjtött hulladék előkezelése a Közszolgáltató által üzemeltetetett válogatóműben történik. (5) A vegyesen gyűjtött települési hulladék kezelése a Közszolgáltató által üzemeltetett Királyszentistváni Regionális Hulladékkezelő Központban történik.”
2. § E rendelet 2016. november 1. napján lép hatályba. Balatonfüred, 2016. október …..
dr. Bóka István polgármester
dr. Tárnoki Richárd jegyző
A rendelet kihirdetve: 2016. ……………… dr. Tárnoki Richárd jegyző
Általános indokolás Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdésének 11. pontja kimondja, hogy a helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében a helyi önkormányzat feladata különösen – többek között – a helyi környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás. A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (továbbiakban: Ht.) 88.§ (4) bekezdése felhatalmazást ad a települési önkormányzat képviselő-testülete részére, hogy a helyi hulladékgazdálkodás szabályait rendeletben szabályozza, vagyis hogy a helyi hulladékgazdálkodásra vonatkozóan önkormányzati rendeletet alkosson. A hulladékgazdálkodás területén bekövetkezett jogszabályi változások, valamint a jogszabályváltozásokból kiolvasható jogalkotói szándéknak való megfelelés miatt az Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Rendszer üzemeltetésére és az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék Kezelési Önkormányzati Társulás településein a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátására 2009. november 12-én létrejött és kétszer módosított Közszolgáltatási Szerződést aláíró felek együttesen nyilatkoztak az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. felé arról, hogy a hatályos Közszolgáltatási Szerződés keretei között a Társulás teljes közszolgáltatási területére vonatkozóan hulladékgazdálkodási közszolgáltatónak az ÉBH Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft-t tekintik. A közszolgáltatási feladat ellátásában a Közszolgáltatási Szerződésben foglalt feladatmegosztás szerint az „AVAR AJKA” Városgazdálkodási és Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft., a Balatonalmádi Kommunális és Szolgáltató Nonprofit Kft., a Balatonfüredi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft., a KÖZSZOLG Pápai Köztisztasági és Szolgáltató Nonprofit Kft. az NHSZ Tapolca Nonprofit Kft. és a "VHK" Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. közreműködőként vesz részt. A nyilatkozatban foglaltakat a Társulás tájékoztatása szerint az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. elfogadta, a Társulás területén a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladat ellátása a jövőben a nyilatkozat szerint történik. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételének rendjéről szóló 32/2015. (X. 28.) önkormányzati rendeletet módosítani kell. Részletes indokolás 1.§ (1) bekezdéshez: Rendelkezik arról, hogy a Ht. előírásainak,
az Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Rendszer üzemeltetésére és az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék Kezelési Önkormányzati Társulás településein a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátására 2009. november 12-én létrejött és kétszer módosított Közszolgáltatási Szerződést aláíró felek együttes, az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. által elfogadott nyilatkozatnak megfelelően Balatonfüred Város közigazgatási területén a települési hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatás teljesítésére jogosult és kötelezett közszolgáltató: az ÉBH Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (továbbiakban: Közszolgáltató). (2) bekezdéshez: Rendelkezik arról, hogy a Ht. 35. §. (1) bekezdés b) pontjában foglaltaknak megfelelően a gyűjtőkörzet (Balatonfüred Város Közigazgatási területe) szerint illetékes gazdasági társaságként a Balatonfüredi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-t kell megnevezni, mint aki a közszolgáltatás körébe tartozó hulladék átvételét, gyűjtését, elszállítását közreműködőként végzi. (3) bekezdéshez
Rendelkezik az elkülönítetten gyűjtött hulladék esetében a zöld hulladék előkezelésének, hasznosításának helyszínéről. (4) bekezdéshez Rendelkezik a többi elkülönítetten gyűjtött hulladék előkezelésének helyszínéről. (5) bekezdéshez Rendelkezik a vegyesen gyűjtött települési hulladék kezelésének helyszínéről. 2. § -hoz: A hatálybalépésről rendelkezik.
Előzetes hatásvizsgálat A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. §-a szerint a jogszabályok előkészítése során előzetes hatásvizsgálat elvégzésével kell felmérni a tervezett jogszabály valamennyi jelentősnek ítélt hatását, a szabályozás várható következményeit. Az előzetes hatásvizsgálat megállapításai a rendelet-tervezet esetében az alábbiak: Társadalmi, gazdasági, költségvetési hatásai: A Tervezetnek közvetlen gazdasági, költségvetési hatása nincs. Környezeti és egészségügyi következményei: A Tervezetnek közvetlen környezeti és egészségi hatása nincs. Adminisztratív terheket befolyásoló hatásai: A Tervezet többlet adminisztratív terheket nem keletkeztet. A jogszabály megalkotásának szükségessége, a jogalkotás elmaradásának várható következményei: A jogalkotás elmaradása esetén az önkormányzati rendelet ellentétes lenne a magasabb szintű jogszabállyal. A jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek: A tervezet elfogadása esetén a rendelet alkalmazása a jelenlegihez képest többlet személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételt nem igényel.
Balatonfüred, 2016. október 14.
dr. Bóka István s.k. polgármester