ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2010. szeptember 16-i ülésére Tárgy: Jánoshida Község 2010. évi háromnegyedéves gazdálkodásáról beszámoló Készítette: dr. Voller Angéla, Szirákiné Rigó Katalin Előterjesztő: Eszes Béla polgármester Véleményező bizottság: Pénzügyi Bizottság, Egészségügyi-szociális és Kulturális Bizottság Tisztelt Képviselő-testület! Az önkormányzatok gazdálkodásának háromnegyed éves helyzetéről szóló tájékoztatási kötelezettséget az 1992. évi XXXVIII. törvény írja elő. A törvény 79. § (1) bekezdése alapján a polgármester tájékoztatja Képviselő-testületet. Jánoshida Község Képviselő-testülete a 2/2010. (II. 15.) önkormányzati rendeletével elfogadta a község 2010. évi költségvetését, melyet az háromnegyed évben 1 alkalommal módosított. A rendeletmódosítások oka, hogy a benyújtásra került pályázatokhoz a költségvetésben nevesíteni kellett az önerő összegét, az eredeti költségvetésben nem tervezett kötelezettségvállalások is megjelenítésre kerültek, illetve a zárszámadást követően beépítésre került az elfogadott pénzmaradvány összege. A beszámolási időszak pénzügyi helyzetére jellemző, hogy folyamatosan folyószámla hitelkeretből finanszíroztuk feladatainkat. Folyószámlahitel-állomány alakulása Időpont március 31 június 30. szeptember 30.
Folyószámlahitel-állomány E Ft 2009. év 2010. év % (+871) - 8.173 -23.630 -25.392 107,46 -16.974 -12.644 74,47
Változás E Ft 9.044 1.762 -4.333
% 7,46 -25.53
A költségvetés teljesítése a következők szerint alakult az háromnegyed évben.
Önkormányzat bevételei: Az éves költségvetések bevételeinek stagnálásában szerepet játszott egyrészt a saját bevételek, másrészt a központi támogatások alakulása. A bevételek alakulását az 1. számú melléklet mutatja be. Adatok E Ft-ban
Eredeti előirányzat 857.470
Módosított előirányzat 881.732
Teljesítés 802.877
1. oldal, összesen: 24
Teljesítés / Módosított ei. % 91,06
Ebből: • •
•
Folyószámlahitel Pénzmaradvány Felhalmozási pénzmaradvány előirányzat 857.470 439.761
12.644 E Ft 450.638 E Ft 441.971 E Ft 339.595
77,22
Önkormányzati bevételek teljesülésének alakulása: Megnevezés Intézményi működési bevételek Működési célú pénzeszköz átv-áh. kívül Intézményi működési bevételek összesen: Önkormányzat sajátos működési bevétele - ebből felhalmozási jellegű bevétel Felhalmozási és tőke jellegű bevétel Központi költségvetésből kapott támogatás Támogatások, kieg. véglegesen átv.pénzeszk. Támogatások, kieg. véglegesen átv.pénzeszk. összesen: Kölcsön visszatérülés: -ebből felhalmozási -ebből működési Függő, átfutó bevétel Ö S S Z E S E N:
Összeg E Ft-ban Módosított Forgalom előirányzat 63.880 82.110 1.112 948 64.992 83.058 125.015 93.623 12.500 11.362 54 185 83.844 111.755 138.329 54.273 222.173 166.028 674 664 437 529 237 135 - 3.963 881.732 339.595
Intézményi működési bevételeken belül a főbb bevételi tételek: • Vízdíjbevételünk • Előfizetéses ebéd bevétele • Bérleti díj bevételünk • Kamatbevételünk • Árfolyamnyereség • ÁFA bevételünk összegben realizálódtak.
(%) 128.54 85,25 74,89 90,89 342,59 133,29 39,24 98,52 121,07 57,13 25,28
10.735 E Ft (71,56%) 906 E Ft (49,50%) 1.328 E Ft (105,45%) 19.266 E Ft (185,57%) 16.169 E Ft (139,83%) 8.807 E Ft (110,29%)
Szolgáltatási díjbevételeink a vízdíjbevételnél hozták a várakozásnak megfelelő bevételi forrást. Az árfolyamnyereség csakúgy mint a kamat bevétel a vártnál nagyobb mértékben teljesült, ami az árfolyamnyereség esetén köszönhető a jelenlegi magas deviza árfolyamnak, amit több esetben sikerült kihasználni. Az előfizetése ebéd bevétele elmarad az időarányos teljesítéstől, bár a bérleti díjaknál 105,45 % -os a teljesítés (terem bérleti díj bevételünk 1.030 e Ft, földhaszonbér 298 e Ft-on teljesült, ami a terembérlet tekintetében a vártnál jóval magasabb!) továbbra is az ACROLL Hungary nem teljesítése okozza számunkra a gondot. Az előfizetéses ebédnél a étkezési utalvány elfogadóhely sem hozta meg a kívánt hatást, nem nő hanem inkább csökken a befizetők száma. ÁFA adóbevétel, visszatérülés. A bevételi jogcím tartalmazza a kiszámlázott termékek és szolgáltatások ÁFÁ-ját, valamint a kiadásokhoz kapcsolódó visszaigényelhető ÁFÁ-t, ami féléves szinten 110,29 %-ra teljesült, ami az intézményi működési bevételek 128,54 %-os teljesüléséből eredezhető.
2. oldal, összesen: 24
Sajátos működési bevételeken belül a főbb bevételi forrásaink: • Kommunális adó bevételünk 11.362 E Ft (90,89 %) • Iparűzési adó bevételünk 6.164 E Ft (72,52 %) • SZJA bevételünk 11.605 E Ft (71,20 %) • Jövedelem diff. mérséklésre kapott összeg 57.165 E Ft (71,20 %) • Gépjárműadó bevétel 6.845 E Ft (93,76 %) összegben teljesültek. A kommunális adó bevételünk időarányosan teljesült, köszönhetően az adóügyi munkatárs és a pénzügyi ügyintézők közötti szoros együttműködésnek, amely az adóhátralékok rendezéséhez, illetve annak eredményességéhez jelentős mértékben hozzájárult. Az iparűzési adó bevételünk elmaradást mutat. Ez egyrészt abból adódik, hogy a gazdasági válság hatása 2010-ben, a 2009. évi adóbevallások kapcsán érzékelhető, melyek alapján az adó visszatérítés mértéke az előző év hasonló időszakához képest több mint kétszeresére emelkedett. A kintlévőség kb 90%-át 4 vállalkozás adótartozása teszi ki. Az átengedett központi adók tervezett összege időarányosan alakult. Ebből a gépjárműadó 93,76 %-ra teljesült. Több adózó az első félév során megfizette az éves adó összegét, így az háromnegyed évben kis mértékben kevesebb bevétel realizálódott, mint a második félévben várható volt. 2010. első félévében gépjármű forgalomból történő kivonására is sor került, mert az érintett adóalany adóhátraléka meghaladta az egy évi adótétel összegét. A gépjármű forgalomból való kivonása kapcsán többletbevételt is sikerült elérni. Központi költségvetésből kapott támogatásaink belül a főbb bevételi forrásaink: • Normatív áll.hj. lakosságszámh. kötötten 17.196 E Ft (71,20 %) • Normatív áll.hj. feladatmutatóhoz kötötten 4.533 E Ft (71,19 %) • Szociális feladatok kieg. támogatása 33.033 E Ft (116.04 %) • Központosított támogatás 7.355 E Ft (70,84 %) • TEKI-re kapott összeg 14.477 E Ft (100,00 %) • Vis maior tartalékból kapott támogatás 35.161 E Ft (………...) összegben került jóváírásra, ami a jogszabályban előírt finanszírozási ütemnek megfelelő, míg a vis maior támogatásra benyújtott, igényelt 51.648 E Ft-ból 68,08 %-os a teljesülés. A százalékos mértékek a módosított előirányzathoz viszonyított teljesítést mutatják. Támogatások, kiegészítések, véglegesen átvett pénzeszközökön belül a főbb bevételi forrásaink: • TB védőnői támogatás 3.160 E Ft • NKA támogatás (kastély tető) 5.500 E Ft • Közlekedési támogatása 2.770 E Ft • TÁMOP bázis iskolai pályázat (Kisebbség) 319 E Ft • APEH mezőőrire kapott összeg 600 E Ft • Jászsági Közoktatási Int. Étkezési normatíva átutalás 10.002 E Ft • KEOP előleg fűtéskorszerűsítés 1.092 E Ft • Választásokra kapott pénz 1.353 E Ft • 01-05. hó ügyeletre településektől 6.346 E Ft • Parlagfű mentesítési alapból kapott összeg 225 E Ft • Kisebbségi támogatások (normatív, feladatalapú) 958 E Ft • Településőrökre kapott támogatás 1.120 E Ft • Előző évi normatíva, SZJA visszatérülés 5.769 E Ft • Főtér felújítás 9.281 E Ft 3. oldal, összesen: 24
•
Faluház felújításra
5.120 E Ft
Támogatásértékű bevételek (működési, felhalmozási) címén jóváírt összegek konkrét feladatokat finanszíroznak. A tervezett bevételek nagy része pályázati úton elnyert támogatás, aminek a lehívása a benyújtott számlák, illetve az elszámolások függvénye. Az első félév pályázatairól a beszámolót a 2. számú függelék tartalmazza. Kölcsönök igénybevétele, visszatérülés. A bevétel tartalmazza az ifjú házasoknak nyújtott visszatérítendő kölcsönök megtérüléseit 529 E Ft összegben, illetve a szociális jelleggel adott kölcsönök visszatérüléseit 134 E Ft összegben. Pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről (működési, felhalmozási). A bevétel tartalmazza a Trianoni emlékműhöz a lakossági hozzájárulások összegeit, illetve az EMERGENCY Service támogatását az ügyelet működéséhez. Aktív, passzív pénzügyi elszámolások, függő, átfutó, kiegyenlítő tételek. A 2009. évről áthúzódó és a beszámolási időszak rendezendő tételei. Központi költségvetési kiegészítések, visszatérülések. A 2009. évi központi támogatások év végi elszámolás alapján az önkormányzatot megillető összeg valamint az előző évi SZJA megtérülés összegét tartalmazza. Nyitó pénzkészlet. A 2009. évi zárszámadási rendeletben jóváhagyott záró pénzkészletet tartalmazza.
Önkormányzat kiadásai: A község költségvetési kiadásainak jelentős részét az intézmények működtetésével kapcsolatos kiadások teszik ki. A működési kiadások nagy részét az intézmények személyi juttatásai, illetve a munkaadókat terhelő különböző járulékok jelentették. Összességében elmondható, hogy az intézmények zavartalan működéséhez - a különböző feladatokra az államtól kapott normatívák mellett - egyre nagyobb összegű önkormányzati saját forrásra, ennek hiányában likvid hitel igénybevételére is szükség volt. Az intézmények felújítási és beruházási kiadásainak alakulása a vizsgált időszakban az intézmények és az önkormányzat anyagi lehetőségeihez, illetve a pályázatokhoz igazodott. Az intézmények a saját bevételeiken belül elsősorban a különböző forrásokból átvett pénzeszközökből tudták beruházásaikat, felújításaikat finanszírozni. Adatok E Ft-ban
Eredeti előirányzat 857.470
Módosított előirányzat 881.732
Teljesítés 397.075
Önkormányzati kiadások teljesülésének alakulása:
4. oldal, összesen: 24
Teljesítés / Módosított ei. % 45,03
Összeg E Ft-ban Módosított Forgalom előirányzat 90.581 71.368 25.935 16.782 126.312 132.232 30.134 39.657 45.354 25.073 40.321 40.161 10.555 36.802 750 490 29.682 27.334 482.108 7.176 881.732 397.075
Megnevezés Személyi juttatások Munkaadói járulékok Dologi és egyéb folyó kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Végleges pü.eszk.átadás egyéb tám. Felújítás Felhalmozási kiadás Kölcsön nyújtás, törlesztés Hitelek, értékpapírok kiadásai Pénzforgalom nélküli kiadások Kiegyenlítő, függő, átfutó kiadások Ö S S Z E S E N:
(%) 78,79 64,71 104,69 131,60 55,28 99,60 348,67 65,33 92,09 45,03
A személyi juttatásokat és a hozzá kapcsolódó munkaadót terhelő járulékokat vizsgálva megállapítható, hogy a harmadik negyedév során a felhasználás a személyi juttatások tekintetében kismértékben meghaladta, míg a munkaadói járulékok esetében nem érte el az időarányos 75 %-ot. Ez az alábbiakkal magyarázható: • A közcélú foglalkoztatásra megtervezett éves keret felhasználása a tényleges foglalkoztatottak létszámától függ, azaz nem időarányos. Az év első hónapjaiban a közcélú foglalkoztatottak létszáma 27 fő/hó volt, majd létszámuk a közfoglalkoztatási terv elfogadását követően 28 főre növekedett, szeptember 30-án a közcélú foglalkoztatotti létszám 17 fő. A kiadások közül a dologi kiadások teljesítése 104,69 %-os. Az időarányost meghaladó teljesítés az alábbiakkal magyarázható: • A fordított ÁFA könyveléséhez kapcsolódó technikai lépés (a fordított áfa könyvelésének egyik lépéseként megjelenik a fordított áfa összege a dologi kiadások áfá-ja között, illetve ezzel párhuzamosan az áfa bevételek és visszatérülések között is). • A magasabb teljesülés részben a 2010. évi tervezés következménye, amely szerint kevesebb előirányzatból gazdálkodhatnak az intézmények az előző évekhez viszonyítva. • Megtervezett ÁFA soron 110,59 %-os a teljesítés, melynek elsődleges oka, hogy az élelmiszer beszerzéseknél az ÁFA kulcsok változtak, az eddigi „nullás” ÁFA beszerzések helyett előtérbe kerültek a 18%-os ÁFA tartalmú megrendelések. • A hajtó és kenőanyag beszerzés soron 138,26 %-os a teljesítés, mely óriási túllépés az ár-és belvízvédekezés szoros következménye. • Az anyagbeszerzés soron tapasztalható túllépés a vízmű rendbetételéhez kapcsolható. A kiadások közül az ellátottak pénzügyi juttatása soron a teljesítése 131,60 %-os. A teljesülés, a túllépés oka: • Segélyezés címén az háromnegyed évben a rendelkezésre álló keret teljes egészében felhasználásra került. Ennek oka, hogy sajnos a gazdasági válság és a törvények által nyújtott lehetőségek miatt egyre több lakos adja be kérelmét RÁT (Rendelkezésre Állási Támogatás), lakásfenntartási támogatást igényelve. Főbb jogcímek a teljesség igénye nélkül az első félévben: 5. oldal, összesen: 24
Jogcím Rendszeres szoc.segély (55 év) Rendszeres szoc.segély RÁT Mozgáskorlátozott támogatás Lakásfenntartási támogatás Kegészítő gyeremkvédelmi tám. Időskorú járadéka Átmeneti segély Ápolási (méltányossági) Ápolási (alanyi jogon) Ápolási (fokozott ápolást igénylő) Szociális étkeztetés
01
02
03
04
1 2 36
1 2 34
129 1 2 25 3 6 3
134 1 3 10 3 7 3
1 2 34 2 131 1 3 14 2 7 3
1 2 35 181 129 1 2 7 2 7 3
hó/fő 05 06 1 2 28 23 131 1 2 1 3 8 4
1 2 32 3 135 1 2 1 3 8 4
07
08
09
1 2 31
1 2 35
1 2 36
133 1 2
135 1 2 2 4 8 4
129 1 2 3 5 8 4
4 8 4
Kifizetés Járulék (E Ft) (E Ft) 231 248 8.164 2.770 6.228 56 556 316 585
140
2.815
676
12.372
•
A végleges pénzügyi eszköz átadás egyéb támogatás soron jelenik meg az orvosi ügyeletre, a bölcsődei- és óvodai illetve iskolai feladatellátásra, valamint a Civil, a Sport alapból az egyéb nonprofit szervezeteknek megítélt pénzösszegek időarányosnak mondható része. A háromnegyed évben támogatást nyújtottunk: Sportegyesületnek 3.000 E Ft Kisebbségi Kultúrára támogatás 40 E Ft Polgárőrség támogatása 250 E Ft Testvértelepülés támogatás 40 E Ft Eü. I-II körzetnek 300 E Ft Kitűnő tanulók támogatása 468 E Ft Jászföld Hagyományőrző Egyesület támogatás 100 E Ft Oktatás és Sport Közalapítvány (könyvkiadás) 350 E Ft Egyháznak 40 E Ft Egyébre (pedagógus nap, Semmelweis nap stb.) 394 E Ft Víziközmű társulat támogatása 200 E Ft
•
Itt jelenik meg továbbá az ifjú házasok lakáshoz jutásához nyújtott támogatás végleges jelleggel nyújtott része. Az háromnegyed évben támogatást nyújtottunk 2 ízben mindösszesen 340 E Ft összegben.
Aktív, passzív pénzügyi elszámolások, függő, átfutó, kiegyenlítő tételek. A 2009. évről áthúzódó és a beszámolási időszak rendezendő tételei.
A kiadások közül a felújítási munkákra az önkormányzat 40.160 E Ft-ot fordított, azaz a módosított előirányzat 99,60 %-át. A felújítások között teljesült:
6. oldal, összesen: 24
Felújítás 1243
1244
Épületfelújítás
Egyéb építmény felújítás
Faluház felújítás
11 213 375 Ft Buszforduló
Iskola vizesblokk felújítás
137 945 Ft
120 000 Ft Közöss. Közl. Kerékpárút
Kastély tetőszerkezet felújítás
4 400 000 Ft Közpark
Nettó összesen ÁFA Bruttó összesen
546 284 Ft 15 252 299 Ft
Vízműhöz ajtókészítés
120 000 Ft
Szennyvíz csatorna pályázat (Vízjog. Eng.)
120 000 Ft
Vízmű akna felújítás
353 072 Ft
15 733 375 Ft Nettó összesen 3 933 343 Ft ÁFA 19 666 718 Ft Bruttó összesen
16 529 600 Ft 3 964 267 Ft 20 493 867 Ft
A kiadások között a beruházások 36.803 e Ft-ban teljesültek és az alábbi fő tételek alkotják:
Beruházás 1233
1234
Épület vásárlás, beszerzés
Egyéb építmény beruházás
Fő út 46.
2 046 600 Ft Kerékpárút pályázat
9 250 Ft
Falunapi pályázat 2011.évi
6 250 Ft
Szennyvíz csatorna pályázat
740 084 Ft
Kerítés építés kivitelezés
197 600 Ft
Vadvirág út
10 053 330 Ft
Rendőrségi lakás
14 900 Ft
Fűtéskorszerűsítés Nettó összesen ÁFA Bruttó összesen
2 046 600 Ft Nettó összesen 10 000 Ft ÁFA 2 056 600 Ft Bruttó összesen
1133 Vagyoni értékű jog Védőnő nyilv. Rendsz. Naplófőkönyv Nettó összesen
15 687 087 Ft 26 708 501 Ft 3 974 897 Ft 30 683 398 Ft
1134 Szellemi termék 80 000 Ft 32 000 Ft 112 000 Ft
Szennyvíz csatorna hál.terv
2 800 000 Ft
Nettó összesen
2 800 000 Ft
7. oldal, összesen: 24
ÁFA Bruttó összesen
28 000 Ft 140 000 Ft
ÁFA Bruttó összesen
700 000 Ft 3 500 000 Ft
13133 Képzőművészeti alkotás Trianoni emlékmű
380 004 Ft
Nettó összesen ÁFA Bruttó összesen
380 004 Ft 42 502 Ft 422 506 Ft
A kiadások között a kölcsönök nyújtása sorokon a következőképpen alakult: • A lakosságnak nyújtott a temetés címén nyújtott kölcsönök 150 E Ft összegben teljesültek. • Fiatal házasok részére nyújtandó lakáskölcsönt az önkormányzat a háromnegyed évben két esetben nyújtott egyszer 250 E Ft, egyszer 90 E Ft, mindösszesen 340 E Ft összegben, mely az előirányzathoz viszonyítva 45,33 %-os teljesülést mutat. A kiadások között a hitelek, értékpapírok kiadásai sorokon a következőképpen alakult: • A 2009. évi folyószámla visszafizetés összege 24.984 E Ft. • Fejlesztési célú hiteltörlesztés pü.-i vállalkozásnak 2.349 E Ft-ban teljesült, mely az előirányzathoz viszonyítva időarányos 50,01 %-os teljesülést mutat. Hosszú lejáratú fejlesztési hitelállományunk a következő tételekből áll: sorszám
Hitel megnevezése
Hitel időtartama
Felvett Hitel összeg (Ft)
Pénzintézet megnevezése
9 720 000
OTP BANK Nyrt.
Hosszú lejáratú hitelek 1
2
Ivóvízhálózat rekonstrukció (TRFC)
2008.12. hó - 2013.12. hó
Belvíz által károsult utak helyreállítása TótkériSzeméttelepi út vis maior helyreállítás
2009.09. hó -2014. 12.hó
Hosszú lejáratú hitelek összesen:
15 655 543 OTP BANK Nyrt. 25 375 543 OTP BANK Nyrt.
Összességében megállapítható, hogy a kiadások teljesítése az időarányosnak megfelelően alakult 2010. év I.-III. negyedévben, azonban az összesített kiadás teljesítés %-a kissé torz képet mutat a kötvény miatt jelentkező pénzforgalom nélküli kiadások tekintetében, ahol az előirányzathoz nem társul teljesítés, de az összesen módosított kiadási előirányzatot viszont megemeli.
Pályázati támogatások helyzete 2010. szeptember 30 – ig
-
Az Észak – Alföldi Regionális Fejlesztési tanácstól a tervezett rendőr lakóparkhoz kapcsolódó aszfalt burkolatos út kiépítéséhez a Vadvirág és Orgona utcákra 2009 – ben a Támogatási Szerződés szerint 24 127 397 Ft támogatásban részesültünk, melyet az önkormányzat 8 042 466 forinttal egészített ki, így a teljes beruházás 32 169 863
8. oldal, összesen: 24
-
-
-
-
-
forintba került. A támogató a pályázati támogatás összegét két részletben utalta, 2009 – ben 9 650 000 forintot, 2010 – ben 14 477 397 Forintot kaptunk. A kifizetések is átnyúltak 2010 – re, ugyanis ebben az évben 15 245 330 ft összeget fizetett ki az önkormányzat. A Nemzeti Kulturális Alaphoz a Premontrei rendházunk tetőszerkezetének felújítása érdekében benyújtott pályázatunk 5 500 000 Ft támogatásban részesült, melynek köszönhetően a kastély tetőszerkezetének felújítását, a faanyagok cseréjét, valamint új cserép felrakását tudtuk biztosítani, mintegy 10 697 692 Ft összegben, melyből az önkormányzat 5 197 692 forint önerőt biztosított. A támogató részéről a támogatási összeg utalására 2010. évben került sor, az önkormányzat ebben az évben 3 659 451 Ft összeget fizetett ki, a fennmaradó kifizetések már 2009 – ben megtörténtek. Ez év márciusában kezdtük el a Faluház felújítás és közpark kialakítás beruházásunkat, melynek összköltsége bruttó 32 871 173 forint. A felújítási munkálatok kivitelezőit közbeszerzési eljárás keretén belül választottuk ki, így a Faluház felújítását a LOGILOGO Kft, míg a park kialakítását a Jász – Terra kft. végezte. A támogatási összeg mértéke a teljes beruházási költség nettó összege, 26 296 939 Ft, az önrész az Áfa tétel. 2010 . 09. 30 – ig a támogatási összegből 14401095 Ft támogatást kaptunk, egyéb bevételből 149 998 Ft bevételben részesültünk. Jelenleg a fennmaradó támogatási rész második kifizetési kérelmének elbírálására várunk. 2010. szeptember 30 – ig az önkormányzat által kifizetett összeg 33 082 092 Ft volt. 2009 – ben nyújtottunk be pályázatot a KEOP 4.2.0/B támogatási alaphoz Jánoshida önkormányzati fenntartású intézmények fűtés – és melegvíz –igényének ellátása megújuló energiaforrásokkal címen, mely pályázat eredményesen szerepelt. A támogatási döntésről 2009 év végén értesültünk, azonban a Támogatási szerződés aláírására már csak 2010 – ben került sor, így a beruházást is ez évben kezdtük meg. A projekt során valamennyi intézményben, így az óvodában, iskolában, konyhán, Faluházban, polgármesteri hivatalban, orvosi rendelőben, idősek klubjában faelgázosító kazánok beépítésére került sor, mellyel lehetővé válik egy energiatakarékos fűtési megoldás, mely kiegészül a konyha és az óvoda épületében a melegvíz előállítását elősegítő napkollektor rendszer kiépítésével is. A támogatás a beruházás 60 % - t finanszírozza, így a pályázatban benyújtott teljes beruházási költségből, mely 56 046 225 forint, az önkormányzatnak 22 418 490 forint önrészt kell biztosítani. Az önrész részben a kötvényből történő átcsoportosítással valósulhat meg, valamint az EU önerő alaphoz benyújtott sikeres pályázatunkból, mellyel 7 070 381 forint támogatási összeggel tudjuk csökkenteni a szükséges önerő részünket. Jelenleg a támogatási összegből ez idáig 1 092 000 forint előleget kapott az önkormányzat. A tényleges önrészünk: 25.745.417, - Ft, mely tartalmazza a pályázatban nem elszámolható részeket is. A támogatás intenzitása, a tényleges bekerülést és az EU önerő alapot is figyelembe véve: 70,65 %. Ez évben az időjárás okozta károk következtében védekezési és helyreállítási költségeinkre három vis – maior pályázat benyújtására került sor. Első alkalommal a márciusi esőzéseket követően nyújtottunk be vis maior támogatási igényt, melynek kérelem szerinti összege 532 237 forint. A támogatás csökkentett intenzitású, 337 000 Ft összeg lett, így a teljes védekezési költségünk önerő része ez esetben 423 339 forint volt. A májusi – júniusi ár és belvíz miatt második ütemben védekezési költségeink támogatására 55 506 876 forint összegű pályázatot nyújtottunk be, melyből a támogatási összeg kérelem szerinti mértéke 51 115 573 forint. Tekintve hogy ezen időszak alatt veszélyhelyzet kihirdetésére került sor, mely Jánoshida települést is
9. oldal, összesen: 24
-
-
-
érintette, az ez időszak alatt keletkezett védekezési költségeink 100 % részesülhetett volna támogatásban, míg a veszélyhelyzeten kívüli időszak csupán 70 % támogatottságot jelent. Ezzel szemben a támogatási összeg csökkentett mértékben ismerte el a védekezés költségeit, így 34 824 200 Ft támogatásban részesültünk. A védekezési költségek kifizetett összege 2010. szeptember 30 – ig 26 172 688 Ft. Harmadik beadott vis maior támogatási igényünk a Berek út helyreállítására vonatkozik, ahol a tervezett költségek összege 17 009 313 Ft, melyből az önkormányzat 6 803 726 Ft önrészt kell, hogy vállaljon. Jelen beszámoló idején még nem született támogatási határozat. A Megyei parlagfű mentesítési alaphoz benyújtott támogatási kérelmünk csökkentett összegű támogatásban részesült, melynek összege 225 250 forint. A támogatásból fűnyírót és fűkaszát vásárolt az önkormányzat. A tervezett költségek összesen 300 333 forintot jelentettek, melynek önrésze 75 083 forint. Az Igazságügyi és Rendészeti minisztériumtól ez évben is támogatásban részesül a településőrség, melynek évi támogatási összege 2 240 280 Ft munkabér és járuléktámogatás. 2010. szeptember 30 – ig a bejövő összeg 1 149 890 Ft volt. A mezőőri szolgálat szintén folyamatos támogatásban részesül a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivataltól, évi 1 200 000 forint összegben, melyből eddig 600 000 ft összeget kapott meg önkormányzatunk. A nyári gyermekétkeztetés keretén belül 1 758 240 forint támogatásban részesültünk, melyből július hónapban 88 gyermek naponta meleg ebédben részesült, augusztus hónapban pedig konzervet kapott. A tervezett szennyvízelvezetés pályázat előkészítő költségeire 2010. szeptember 30 – ig 1 115 084 Ft összeget fizetett ki önkormányzatunk, a pályázat benyújtása 2010. 10 – hóban lesz aktuális.
Az Önkormányzat gazdálkodása összességében az I-III. negyedév során stabilnak mondható. Összegezve a háromnegyedév gazdálkodását elmondható, hogy a bevételek a folyószámlahitel igénybevételével is csak nehézségek árán tudtak elegendő forrást biztosítani a kiadások megvalósulásához. Mindezeket figyelembe véve az utolsó negyedévben elemezni szükséges a vagyoni- és helyi adóbevételek teljesülését. Megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a költségvetésben tervezett bevételek beszedésére, elsősorban a helyi adók, gépjárműadó és a vagyoni bevételek vonatkozásában. Javaslatot kell készíteni a vagyoni bevételi elmaradások kiváltására. Az utolsó negyedév során végrehajtandó feladatokkal kapcsolatban a gazdálkodás biztonsága, a tervezett bevételi előirányzatok teljesítése, és a takarékosság az elsődleges szempont az önkormányzati intézmények és a Polgármesteri Hivatal költségvetési gazdálkodásában. Biztosítani kell a rendelkezésre álló kiemelt előirányzatokon belüli gazdálkodást valamennyi feladat esetében. A község költségvetési politikája A költségvetési politika azt szolgálja, hogy őrizzük meg az önkormányzat által biztosított közszolgáltatások színvonalát a közoktatásban, a kulturális, szociális, sport és egyéb területeken, javítsuk a lakosság komfortérzetét. A csökkenő központi támogatások mellett mindez igen nagy szakmai kihívást jelent.
10. oldal, összesen: 24
A tartós költségvetési egyensúly megteremtése érdekében „Minőség és megújulás” vagy „Működési biztonságunk megőrzése” néven intézkedési tervet kellene jóváhagynia a Képviselő-testületnek. A cél az önkormányzati feladatellátás szakmai színvonalának megőrzése, emelése mellett egy gazdaságos, hatékony szervezeti struktúra megteremtése annak érdekében, hogy a működési bevételek tartósan haladják meg a működési kiadásokat, mely lehetőséget biztosít a fejlesztésekre is (elsősorban járdaépítés, vízminőség javításcélzó kisebb fejlesztésekre). Pénzügyi stabilitás, a költségvetési egyensúly biztosítása Az egyensúly megtartása a bevételi források feltárásával és realizálásával, továbbá a kiadások terén történő takarékossággal biztosítható. Az egyensúly megteremtésében a bevételek reális és a kiadások szigorú megtervezésén túl kiemelt jelentősége van a tervezett hitel összegének. Az elmúlt 4 évben a központi támogatások arányának csökkenése és az önkormányzati hitelállomány növekedése a község pénzügyi-likviditási helyzetét megváltoztatta. A beszámolás időszakában Jánoshida fejlesztési kiadásainak teljes egészét a kötvényből finanszírozta. A 2010. évre tervezett működési hitel év végére előreláthatólag teljes egészében felhasználásra kerül. Kérem a Tisztelt Testületet, hogy az előterjesztést szíveskedjen megvitatni és a döntési javaslat szerint elfogadni.
Eszes Béla polgármester
Döntéshozói vélemények 1. Pénzügyi és Gazdasági Bizottság A Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek a 2010. évi I-III. negyedévi teljesítéséről szóló beszámoló elfogadását. 2. Egészségügyi -Szociális és Kulturális Bizottság A Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek a 2010. évi I-III. negyedévi teljesítéséről szóló beszámoló elfogadását.
Döntési javaslat "Jánoshida Község 2010. évi I-III. negyedéves beszámoló elfogadása" Tervezett döntéstípus: határozat Jánoshida Község Képviselő-testülete a 2/2010. (II. 15.) önkormányzati rendeletével elfogadott 2010. évi költségvetés háromnegyed éves teljesítéséről szóló beszámolót elfogadja.
Határidők, felelősök: 11. oldal, összesen: 24
Határidő: értelem szerint Felelős: Eszes Béla Hivatali felelős: dr. Voller Angéla
Mellékletek 1. számú melléklet az önkormányzat 2010. évi háromnegyed éves előirányzatairól és teljesített bevételeiről forrásonként 2. számú melléklet az önkormányzat költségvetési szervei 2010. évi háromnegyed éves előirányzatairól és teljesített működési és felhalmozási kiadásairól.
12. oldal, összesen: 24
3. számú melléklet az önkormányzat költségvetési szervei 2010. évi háromnegyed éves előirányzatairól és teljesített felújítási és felhalmozási kiadásairól 4. számú melléklet az önkormányzat költségvetési szervei - alcímenkénti - 2010. évi háromnegyed éves előirányzatairól és teljesített működési és felhalmozási kiadásairól valamint létszám adatairól szakfeladatonként.
Függelék 1.
számú függelék: az önkormányzat 2010. évi tervezett, folyamatban lévő és megvalósult beruházásairól
2.
számú függelék: tájékoztató a kötvény felhasználásokról
13. oldal, összesen: 24
1. számú melléklet
Bevételek előirányzata és teljesítése
Megnevezés
Sorszám
Eredeti
1
2
3
Módosított
Teljesítés
Teljesítés %
5
6
előirányzat 4
Hatósági jogkörhöz köthető működési bevétel
01
0
0
59
Egyéb saját bevétel
02
33 949
33 949
37 809
111.37
ÁFA-bevételek, -visszatérülések
03
7 985
7 985
8 807
110.29
Hozam- és kamatbevételek összesen
04
10 250
21 946
35 435
161.46
Működési célú pénzeszközátvételek államháztartáson kívülről összesen
05
INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (01+02+03+04+05)
06
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek
07
Önkormányzatok költségvetési támogatása
08
Támogatásértékű működési bevételek
09
Támogatásértékű felhalmozási bevételek
10
Előző évi költségvetési kiegészítések, visszatérülések összesen
11
Támogatások, támogatásértékű bevételek, kiegészítések összesen (08+09+10+11)
12
Működési célú támogatási kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről
13
Felhalmozási célú támogatási kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről
14
Támogatási kölcsönök visszatérülése és igénybevétele összesen (13+14)
15
Pénzforgalom nélküli bevételek
16
Hitelfelvétel államháztartáson kívülről
17
Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek
18
Magánszemélyek kommunális adója
19
ebből: felhalmozási célú
20
600
1 112
948
85.25
52 784
64 992
83 058
127.80
54
185
342.59
67 922
83 844
111 755
133.29
52 349
56 043
47 412
84.60
89 902
76 517
1 092
1.43
5 769
5 769
100.00
210 173
222 173
166 028
74.73
237
237
135
56.96
437
437
529
121.05
674
674
664
98.52
441 971
441 971
26 853
26 853
12 644
47.09
0.00 -3 963
12 500 12 500
12 500 12 500
11 362 11 362
90.90 90.90
Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után
21
8 500
8 500
6 164
72.52
Helyi adók összesen (19+21)
22
21 000
21 000
17 526
83.46
Pótlékok, bírságok
23
Személyi jövedelemadó helyben maradó része és a megyei önkormányzatok részesedése
24
16 299
16 299
11 605
Jövedelemkülönbség mérséklése (+,-)
25
80 288
80 288
57 165
71.20
Gépjárműadó
26
7 300
7 300
6 845
93.77
Átengedett központi adók (24+...+26)
27
103 887
103 887
75 615
72.79
Egyéb sajátos bevételek
28
128
128
265
207.03
29
112 515
112 515
82 261
73.11
30
857 470
881 732
352 239
Önkormányzatok sajátos működési bevételei Bevételek összesen:
(22-19+23+27+28)
(06+07+12+15+16+17+18+19+29)
14. oldal, összesen: 24
217 71.20
39.95
2. számú melléklet
Kiadások előirányzata és teljesítése
ezer forintban Megnevezés
Sorszám
Eredeti
Módosított
1
2
3
Rendszeres személyi juttatások
01
71 438
Munkavégzéshez kapcsolódó juttatások
02
2 413
Keresetkiegészítés fedezete
03
Foglalkoztatottak sajátos juttatásai
04
Személyhez kapcsolódó költségtérítések és hozzájárulások összesen
05
Szociális jellegű juttatások
06
Teljesítés
Teljesítés %
4
5
6
73 202
53 910
73.65
2 525
3 965
157.03
előirányzat
---------------- ---------------6 229
6 202
2 087
33.65
5 656
5 656
6 129
108.36
Különféle nem rendszeres juttatások összesen
07
Nem rendszeres személyi juttatások összesen (02+04+05+07)
08
14 298
14 383
12 196
84.79
Külső személyi juttatások
09
2 726
2 996
5 263
175.67
Személyi juttatások összesen (01+08+09)
10
88 462
90 581
71 369
78.79
Munkaadókat terhelő járulékok
11
25 362
25 935
16 782
64.71
Készletbeszerzés
12
37 535
41 460
38 592
93.08
Kommunikációs szolgáltatások
13
1 978
2 012
937
46.57
Szolgáltatási kiadások
14
48 511
46 957
45 731
97.39
Vásárolt közszolgáltatások
15
Általános forgalmi adó összesen
16
18 036
18 431
28 334
153.73
Kiküldetés, reprezentáció, reklámkiadások
17
2 091
2 248
1 689
75.13
Egyéb dologi kiadások
18
617
617
426
69.04
Dologi kiadások összesen (12+13+14+15+16+17+18)
19
108 768
111 725
115 709
103.57
Különféle költségvetési befizetések
20
75
75
808
1 077.33
Adók, díjak, egyéb befizetések
21
1 530
1 530
1 746
114.12
Kamatkiadások összesen
22
12 754
12 754
13 742
107.75
Realizált árfolyamveszteségek
23
228
228
100.00
Követelés elengedés, tartozásátvállalás kiadásai
24
Egyéb folyó kiadások összesen: (20+21+22+23+24)
25
14 359
14 587
16 524
113.28
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások (19+25)
26
123 127
126 312
132 233
104.69
Támogatásértékű működési kiadások összesen
27
2 400
30 208
19 477
64.48
Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre összesen
28
7 916
7 956
5 256
66.06
Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre összesen
29
7 190
7 190
340
4.73
Államháztartáson kívüli pénzeszközátadások összesen (28+29)
30
15 106
15 146
5 596
36.95
Társadalom,- szociálpolitikai és egyéb juttatás, támogatás
31
26 704
Ellátottak pénzbeli juttatásai
32
25 454
30 134
39 656
131.60
Támogatás, végleges pénzeszköz átadás, egyéb támogatás összesen:
33
69 664
75 488
64 729
85.75
Felújítás összesen:
34
39 608
40 321
40 160
99.60
Felhalmozási kiadások összesen:
35
10 175
10 555
36 803
348.68
Működési célú támogatási kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre
36
Felhalmozási célú támogatási kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre
37
750
750
340
45.33
Támogatási kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre (36+37)
38
750
750
490
65.33
Pénzforgalom nélküli kiadások
39
470 640
482 108
Hosszú lejáratú hitelek visszafizetése (törlesztése) pénzügyi vállalkozásoknak
40
4 697
4 697
2 349
50.01
Rövid lejáratú hitelek visszafizetése (törlesztése) pénzügyi vállalkozásnak
41
24 985
24 985
24 984
100.00
Finanszírozási kiadás összesen (40+41)
42
29 682
29 682
27 333
92.09
Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások
43
Hitelek, kölcsönök pénzforgalom összesen (38+39+42+43)
44
501 072
512 540
34 999
6.83
Kiadások összesen:
45
857 470
881 732
397 075
45.03
15. oldal, összesen: 24
15
150
0.00
7 176
3. s z ámú mellék let
2010.09.30-ai állapot s z erinti beruház ás , felújítás B eruházás
F elújítás
1233
1234
1243
1244
É pület v ás árlás , bes z erz és
E g yéb építmény beruház ás
É pületfelújítás
E g yéb építmény felújítás
F ő út 46.
2 046 600 F t
K erékpárút pályáz at
9 250 F t
F aluház felújítás
F alunapi pályáz at 2011.évi
6 250 F t
Is kola viz es blokk felújítás
S z ennyvíz cs atorna pályáz at
740 084 F t
K erítés építés kivitelez és
197 600 F t
Vadvirág út R endőrs égi lakás Nettó ös s z es en ÁF A Bruttó ös s z es en
2 046 600 F t 10 000 F t 2 056 600 F t
1133 Vag yoni értékű jog Védőnő nyilv. R ends z . 80 000 F t 32 000 F t Naplófőkönyv Nettó ös s z es en 112 000 F t ÁF A 28 000 F t Bruttó ös s z es en 140 000 F t
F űtés kors z erűs ítés Nettó ös s z es en ÁF A Bruttó ös s z es en
K as tély tetős z erkez et felújítás
4 400 000 F t
14 900 F t 15 687 087 F t 26 708 501 F t 3 974 897 F t 30 683 398 F t
Nettó ös s z es en ÁF A Bruttó ös s z es en
2 800 000 F t 700 000 F t 3 500 000 F t
13133 K épz őművés z eti alkotás Trianoni emlékmű 380 004 F t Nettó ös s z es en ÁF A Bruttó ös s z es en
120 000 F t
10 053 330 F t
1134 S z ellemi termék S z ennyvíz cs atorna hál.terv 2 800 000 F t Nettó ös s z es en ÁF A Bruttó ös s z es en
11 213 375 F t
380 004 F t 42 502 F t 422 506 F t
Nettó ös s z es en: 64 310 080 F t ÁF A ös s z es en: 12 653 009 F t B ruttó ös s z es en: 76 963 089 F t
16. oldal, összesen: 24
15 733 375 F t 3 933 343 F t 19 666 718 F t
Bus z forduló
137 945 F t
K öz ös s . K öz l. K erékpárút
546 284 F t
K öz park
15 252 299 F t
Víz műhöz ajtókés z ítés
120 000 F t
S z ennyvíz cs atorna pályáz at (Víz jog. E ng.)
120 000 F t
Víz mű akna felújítás
353 072 F t
Nettó ös s z es en ÁF A Bruttó ös s z es en
16 529 600 F t 3 964 267 F t 20 493 867 F t
4. számú melléklet MEGNEVEZÉS
2010. módosított előirányza t
változás
2010. eredeti előirányzat
Személyi juttatások
Munkált.terh . járulékok
3671
944
Dologi kiadások
Fejleszté s
Felújítás
Működési hitel nyújtása
Ellátottak pénzbeli juttatása
Átadott pénzeszközök
Támogatás ért. kiad. És társ és szocpol. Jutt
Tartalék
2010 évi tervezett létszám T
3600001 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 3600001 Víztermelés, -kezelés, -ellátás ivóvíz hitel +kamat 3700001 Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése 3811031 Települési hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása 5221101 Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása 5629121 Óvodai intézményi étkeztetés 5629131 Iskolai intézményi étkezés 5629171 Munkahelyi étkeztetés 5629201 Egyéb vendéglátás 5814001 folyóirat időszak kiadvány kiadása. 6500001 Biztosítás, vagyonbiztosítás, nyugdíjalapok 6619021 Egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység (kötvény, bankköltség)
16 061
6 144
15 973
0
2 306
0
3 904
0
12 400
890
0
890
6 420
0
6 420
5 179
3 523
13 089
0
13 089
8 671
6 043
3 904 12 400
15 590
0
15 590
621 1341
337
Ü 2
88
2 306
E 2
Ö 4
926
1 389
1
1
6 100 854
5 541
1385
4 087
5
1
6
787
1 311
0
1 311
590
0
590
496
0
496
654
500 197
11 924
488 273
17 573
120
32
108
6810001 Saját tulajdonú ingatlan adásvétele 6820011 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 6820021 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
7 995
-75
8 070
591
716
0
716
217
8110001 Építményüzemeltetés
3 381
0
3 381
1 933
492
195
388
-5 616
6 004
2 121
530
2 127
558
558
323
87
260
8130001 Zöldterület-kezelés parkfenntartás 8411141 Országgyűlési képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek 8411151 Önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek 8411161 Országos, települési és területi kisebbségi választáshoz kapcsolódó tevékenység 8411171 Európai parlamenti képviselőválasztáshoz kapcsolódó tevékenységek 8411181 Országos és helyi népszavazáshoz
591
24 984
0
0 98
98
187 77
21
17
0 0
17. oldal, összesen: 24
2 057
1 692
1
kapcsolódó tevékenységek 8411121 Önkormányzati jogalkotás, (képviselők, bizottságok) 8411261 Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége 8411271 Települési kisebbségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége 8411331 Adó, illeték, kiszabása, beszedése, adóellenőrzés 8414021 Közvilágítás 8414031 Város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások 8414031 Város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások (gépjárművek üzemeltetése) 8414031 Város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások (piac vásári tevékenység) 8419011 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai (normatíva, SZJA) 8419021 Központi költségvetési befizetések 8425321 A lakosság felkészítése, tájékoztatása, riasztás 8425411 Árés belvízvédelemmel összefüggő tevékenységek 8560991 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység 8621011 Háziorvosi alapellátás 8621021 Háziorvosi ügyeleti ellátás 8623011 Fogorvosi alapellátás 8690411 Család- és nővédelmi egészségügyi gondozás 8690421 Ifjúság-egészségügyi gondozás 8820001 Önkormányzati szociális támogatások finanszírozása (kapott normatíva)
3 673
0
3 673
2 306
222
315
59 020
-634
59 654
29 543
7 383
8 045
1 081
515
566
238
41
323
0
10 100
0.5
3
13.5
40
105
4 346
0
4 346
2 861
27 097
262
26 835
5 659
2 484
0
2 484
1 071
225
0
225
1 981
150
0 0 153
0
153
38
7 302
0
7 302
1 908
30 208
1 104
29 104
2 506
-125
2 631
16 741
0
16 741
8 127
200
0
200
153
4 936
-529
5 465
529
529
15
15
rendszeres pénzbeli ellátás
4 923
1 048 566
138
3 530
438
1 667
339
630
321
61
331
300
100
1
15
0 4 564
0
4 564
8 643
8821121 Időskorúak járadéka 8821131 Lakásfenntartási támogatás normatív alapon 8821141 Helyi rendszeres lakásfenntartási támogatás
585
0
585
556
7 369
0
7 369
6 228
8821151 Ápolási díj alanyi jogon
3 881
0 0
3 881
581
18. oldal, összesen: 24
1
1
75
0
eseti pénzbeli ellátás 8821111 Rendszeres szociális segély
287
2 815
1
2
8821161 Ápolási díj méltányossági alapon 8821171 Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás 8821181 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 8821191 Óvodáztatási támogatás 8821221 Átmeneti segély 8821231 Temetési segély 8821241 Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás 8821251 Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása 8821291 Egyéb önkormányzati eseti pénzbeli ellátások
514
0
514
133
585
0
1 647
1 850
1 758
92
130
0
130
2 483
1 399 120
1 000
0
1 000
463
100
0
100
0
3 780
0
3 780
371
2 500
0
2 500
2 770 2 735
1 120
0
1 120
8822021 Közgyógyellátás
300
0
300
8822031 Köztemetés
300
0
300
21
101
5 804
4 554
1 250
731
388
8899211 Szociális étkeztetés 8899421 Önkormányzat által lakástámogatás
78
nyújtott
8904411 Közcélú foglalkoztatás 8904421 Közhasznú foglalkoztatás
1 500
0
1 500
16 603
0
16 603
11 542
1 558
89
28
28
2 533
0
2 533
796
178
6
2
2
8904431 Közmunka 8411911 Nemzeti ünnepek programjai 9004001 Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése 9101211 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 9105021 Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése. 9311021 Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése 9603021 Köztemető-fenntartás és működtetés 9603021 Köztemető-fenntartás és működtetés hitel + kamat
7
340
0 134
0
134
25
1 231
-490
1 721
404
1 573
1 573
3 612
-1 673
5 285
3 719
0
3 719
2 851
12
2 839
420
109
722
1 490
366
849
6
2
523 1 100
262
3 000
177
1
0
841129-1 Pénzügyi igazgatás 841354-5 Terület politikai tám és tev. Közpark és Faluház 841401-1önkormányzati közbeszerzési eljárás
0 10 482
841403-1 Buszforduló/077
21 659
21 659
682002-1/078 Kerékpárút
11 378
11 378
3 910
5 763 6 572
0
33 082 20
813000-1/078 Kerékpárút, közösségi közl.
9
19. oldal, összesen: 24
2
1
811000-1 Fűtéskorszerűsítés 856099-1/082 Iskola , egyéb okt.kieg.tev.
1 200
19 609
30
562912-1/083 Bölcsőde étkezés
150 109 10 053
841354-5 /087 Kastély tetőszerkezet
1 100
890442-1/88 Faluőrök
2 240
1 100
5 500 882
238
424
30 29
370000-1/090 Szennyvíz
423
175
841354-5/090 Szennyvíz 842541-1/092 Vismaior 2.
740 510
39
813000-1/094 Parlagfűmentesítés
302
862101-1/095 Egészségmegőrző program
3
841127-1/096 CKÖ TÁMOP Pályázaz
30
889921-1/097 Szociális étkezés kihordás
412
841127-1/098 TÁMOP 3. bázis.isk. p. CKÖ
295
258
682002-1/099 Rendőrlakópark
19
842541-1/100 Vismaior 4. 863 482 8810111 Idősek nappali ellátása 8892011 Gyermekjóléti szolgáltatás
200
26 173
842541-1/093 Vismaior 3.
8899221 Házi segítségnyújtás
15 947
217
841354-5/85 Vadvirág u. Ter.pol. Tám.
841403-1/089 Trianoni emlékmű
145
1 161
23 262
840 220
65 998
15 437
201 127 700
39 152
40 160
24 984
38 947
5 596
19 967
0
21.0
3.5
37
61.5
5 603
100
5 503
987
247
1 504
224
2
2
10 685
700
9 985
4 384
1 098
2 694
485
3
3
1 962 18 250
200 1 000
1 762 17 250
5 371
1 345
857 470
71 369
16 782
881 732
24 262
335 4 533 132 233
0
0
0
709
0
0
0
5
0
0
5
39 152
40 160
24 984
39 656
5 596
19 967
0
26.0
3.5
37
66.5
20. oldal, összesen: 24
1. számú függelék
pályázati támogatások 2010. 09. 30 - ig bruttó Forintban
pályázat tárgya
Vadvirág és orgona út aszfalt burkolata 2009 - ről áthúzódó Premontrei rendház tetőszerkezetének felújítása 2009 - ről áthúzódó Faluház és közpark kialakítása Fűtéskorszerűsítés vis maior 1 védekezési költségekre vis maior 2 védekezési költségekre településőr támogatás mezőőri támogatás közhasznú dolgozók foglalkoztatása közcélú dolgozók foglalkoztatása parlagfű mentesítés szennyvíz pályázat beadott pályázataink vis maior 3 Berek út leader 2011. évi falunapok közösségi közlekedés Támop - egészségmegőrzés támog
tervezett projektösszeg
igényelt támogatás
ténylegesen támogatás megítélt tervezett kifizetett összeg összege önrész öszege 2010 . 09.30 - ig
bejövő tényleges önerő támogatás 2010. 09. 30-ig 2010. 09. 30- ig
32 169 863.00
24 127 397.00
24 127 397.00
8 042 466.00
12 566 662.00
8 042 465.00
10 697 692.00 32 871 173.00 56 046 255.00 760 339.00 55 506 876.00 2 240 000.00 1 200 000.00
9 697 692.00 26 683 213.00 33 627 735.00 532 237.00 55 506 876.00
5 500 000.00 26 296 939.00 33 627 735.00 337 000.00 34 824 000.00 2 240 000.00 1 200 000.00
4 197 692.00 6 574 234.00 22 418 490.00 228 102.00 20 682 876.00 -
5 500 000.00 33 082 092.00 19 753 859.00 820 878.00 35 634 263.00 1 149 890.00
5 197 692.00 18 455 997.00 25 745 417.00 483 878.00 18 085 400.00
300 333.00
225 250.00
225 250.00
75 083.00
17 009 313.00 3 329 750.00 42 935 775.00 6 963 000.00
10 205 587.00 2 663 800.00 38 642 197.00 6 963 000.00
38 642 197.00
6 803 726.00 665 950.00 4 293 578.00 -
980 400.00 13 188 989.00 301 830.00 1 115 084.00
583 431.00
39 250.00 6 250.00 701 403.00 -
14 477 397.00
5 500 000.00 14 401 095.00 1 092 000.00 337 000.00 34 824 000.00 1 120 140.00 600 000.00 396 969.00 10 069 421.00 225 250.00
egyéb bevétel
2010. 09. 30 után bejött támogatás
2010. 09.30 után kifizetett összeg
még nem fizettünk
megjegyzés: a támogatás fennmaradó része 2009 - ben már átutalásra került
2009 - ben már kifizettünk
19603200
5197692 225 000.00
-
4 683 558.00
2 400 000.00 17 275 137.00
300 000.00
-
-
546 274.00
, még el nem kezdett, de nyertes beruházások IKSZT EU Önerő alap nyári gyermekétkeztetés
összesen
63 390 854.00 7 070 381.00 1 802 596.00
52 012 683.00 7 070 381.00 1 802 596.00
52 012 683.00 7 070 381.00 1 802 596.00
11 378 171.00 -
334 294 200.00
269 760 644.00
227 906 178.00
62 218 943.00 csak a futó pályázatokat összesítve
1 802 596.00
126 643 446.00
1 802 596.00
76 594 280.00
21. oldal, összesen: 24
84 845 868.00
225 000.00
300 000.00
4 683 558.00
2 946 274.00
2. számú függelék
Kibocsátás óta a Kötvényből történt átvezetések KT szám
átvezetett forint
átvezetés napja
47/2009.(III.26.) KT hat.
3 800 000.00 Ft
2009.06.09
117/2009.(VI.24.) KT hat.
116./2009.(VI.24.) KT hat.
2 979 387.00 Ft
4 492 890.00 Ft
megnevezés
VW Golf V 1.6 személygépkocsi
3 800 000
tájház önereje
2 979 387
2009.07.06
2009.07.06 komplex fejlesztéssel településünk közbiztonságáért pályázat önereje önereje
146/2009. (IX.15.) 27 812 903.00 Ft
184/2009. (XI.05.)
201 -3/2009 (XII: 21.) KT hat.
8 770 000.00 Ft
5 187 104.00 Ft
Ft
4 492 890
2009.10.13 utcanévtáblák kihelyezése parlagfű mentesítési program rendőrlakások kastélytető rekonstrukció kötvény sikerdíj kötvény tanácsadói díj iskola tetőtér szigetelés ivóvízminőségjavító program önerő belterületi lakóút (vadvirág) önerő
142 560 244 970 5 000 000 5 197 692 3 864 333 1 500 000 3 000 000 744 697 8 118 651
fűtéskorszerűsítés (pályázati sajáterő) Ingatlan vásárlás (Orgona u. 16.) rendőrlakások személygépkocsi téligumi vásárlás év végi dolgozói elismerések év végi segélyek (gyerek, nyugdíjas) Arany János tehetséggondozó program
3 000 000 1 000 000 500 000 150 000 3 000 000 1 000 000
kötvény sikerdíj/09.07.01 – 09. 30/ belvíz terv
1 687 104 3 500 000
2009.11.30
120 000
2010.01.08
22. oldal, összesen: 24
15 /2010.(I. 28.) KT hat.
2 000 000.00 Ft
2010.02.18 Fő út 46 ing. Vásárlás
2 000 000 2010.02.12
33 – 2 /2010.(IÍI. 18.) KT hat.
11 494 083.00 Ft
2010.03.26 faluház belső terének felújít faluház külső saját erő park saját erő
53 – 2 /2010.(IV. 29.) KT hat.
14 595 777.00 Ft
2010.05.19 faluház külső felújítása Saját erő) Park felújítás (saját erő) Faluház pályázat kapcsán Goodwill Consultin sikerdíja pályázatban elszámolható rész önereje Faluház pályázat kapcsán Goodwill Consultin sikerdíja pályázatban nem elszámolható rész önereje Fűtéskorszerűsítés önereje /1. részlet átvezetés IKSZT vendéglő pályázat Goodwill Consulting Kft. Sikerdíja Parlagfűmentesítés saját erő kötvény tanácsadói díj 12 hó
73 /2010.(VI. 17.) 10 000 000.00 Ft KT hat.
86/2010. (VI.30.)
MINDÖSSZESEN:
20 000 000.00 Ft
4 800 000 3 457 224 3 236 859
-
630 186 966
322 184
526 626 10 000 000 1 935 631 125 000 1 500 000
2010.06.21 Fűtéskorszerűsítés önerő (2.részlet)
10 000 000
faluház felújításhoz kapcsolódó tájékoztatás, műszaki ellenőr, hirdetés, villanyterv Fűtéskorszerűsítés önerő (3.részlet)
222 788 19 777 212
2010.07.07
111 132 144.00 Ft
111 132 144
Kötvényből rendelkezésre álló forrás 2010. 09.30.
23. oldal, összesen: 24
24. oldal, összesen: 24