Tárgy: Elıterjesztı: Véleményezı bizottság:
Beszámoló a Békési Rendırkapitányság 2007. évi tevékenységérıl Ladányi Zoltán Kapitányságvezetı Ügyrendi, Lakásügyi, Közrendvédelmi Bizottság
Sorszám: III/1. Döntéshozatal módja: Egyszerő szótöbbség Tárgyalás módja: Nyilvános ülés
Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testületének 2008. április 30-i ülésére
1
Tisztelt Képviselı Testület! A Békési Rendırkapitányság éves munkatervében meghatározott feladatait, valamint az elıre nem tervezhetı feladatokat 2007. évben is eredményesen végrehajtotta.
A 2007. évi kiemelt feladatok közül említést érdemel a közterületi rend fenntartása, demonstrációk, rendezvények szakszerően és törvényesen történı lebonyolítása, valamint az illetékességi terület közrendjének és közbiztonságának lakossági igényekhez igazodó biztosítása, a biztonságérzet javítása. A fokozott ellenırzések számának növelésével, hatékonyabb
baleset-megelızési
tevékenységgel
javítottunk
közlekedés-biztonsági
helyzetünkön.
A
statisztika
módszerével
mérhetı
eredmények
vonatkozásában
kapitányságunk
kiegyensúlyozott eredményeket ért el, mely a bőncselekmények felderítési és nyomozás eredményességi mutatóiban is megmutatkozik.
A humánerıforrás, költségvetési és anyagi-technikai eszközgazdálkodás hatékonyságának biztosításával a rendırkapitányság mőködıképességét fenntartottuk.
A tavalyi évben megtörtént az állomány „schengeni” felkészítése, így megfelelı szinten, felkészülten vártuk 2007. december 20-át a „schengeni határ” EU szabályok szerinti mőködtetését.
2007. év végén formailag és tartalmilag is befejezıdött a Határırség teljes szervezetének Rendırségbe történı beintegrálása, mely a kapitányságunkat csak kis mértékben érintette.
A Rendırkapitányság vezetésének összetételében az értékelt idıszakban változás nem történt, azonban az év végével, 2007. december 31-i hatállyal Dr. Köpe István r. alezredes az Igazgatásrendészeti Osztály Vezetıje 35 év szolgálat után nyugállományba vonult.
A teljes személyi állomány a képesítési követelményeknek megfelel, kellı gyakorlati tapasztalattal rendelkezik, mely biztosítéka az eredményes munkavégzésnek.
2
I. Bőnügyi tevékenység Az ismertté vált bőncselekmények száma a Rendırkapitányság illetékességi területén 2007. évben 13,79 %-kal csökkent, azaz 613 volt. Békés város tekintetében a 2006. évi 353 bőncselekménnyel szemben 348 vált ismertté, amely 1,42 %-os csökkenést mutat.
800
711
700
613
600 500 400
353 348
300 200 100 0 2006
2007 Békés Város
Békési Rendırkapitányság illetékességi területe
Bőncselekmények fıcsoportok szerinti megoszlása Békés város tekintetében
Ismertté vált bőncselekmények Személy elleni bőncselekmények - emberölés - testi sértés Közlekedési bőncselekmények A házasság, a család és az ifjúság elleni bőncselekmények Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet elleni bőncselekmények Közrend elleni bőncselekmények - garázdaság - visszaélés kábítószerrel Gazdasági bőncselekmények - pénzhamisítás Vagyon elleni bőncselekmények - lopás - betöréses lopás - csalás - rablás
2006.
2007.
16 0 9 20 6
12 1 6 30 6
5
4
133 4 4 14 2 185 115 16 29 1
86 5 4 17 1 193 99 18 48 1
3 Az ismertté vált bőncselekmények struktúrája
A személy elleni bőncselekmények az ismertté vált bőncselekmények számának 2006. évben 4,5 %-át, míg 2007. évben 3,4 %-át tették ki.
Személy elleni bőncselekmények %-os aránya az ismertté vált bőncselekményekhez viszonyítva 10,0% 9,0% 8,0% 7,0% 6,0% 5,0% 4,0% 3,0% 2,0%
4,5%
3,4%
1,0% 0,0% 2006
2007
A kategórián belüli legjellemzıbb bőncselekmény a testi sértés volt, ismertté válása az alábbiak szerint alakult: 2006. évben 56,2 %, 2007. évben 50 %-ra csökkent. Az elmúlt 5 évben illetékességi területünkön emberölés nem volt, azonban 2007. évben 1 esetben, ezen súlyos bőncselekményi kategória is megvalósult. A közlekedési bőncselekmények száma az ismerté vált bőncselekményeknek 2006. évben 5,7 %-át, 2007. évben 8,6 %-át tette ki. Közlekedési bőncselekmények %-os aránya az ismertté vált bőncselekményekhez viszonyítva 10,0% 8,0% 6,0% 8,6%
4,0% 2,0%
5,7%
0,0% 2006
2007
4 A házasság, a család, az ifjúság és nemi erkölcs elleni bőncselekmények azonos számban fordultak elı, 2006. és 2007. évben is 6 vált ismertté. Az ismertté vált bőncselekményeknek 1,7 %-át tették ki. A házasság, a család, az ifjúság és nemi erkölcs elleni bőncselekmények %-os aránya az ismertté vált bőncselekményekhez képest 2 1,95 1,9 1,85 1,8 1,75 1,7 1,65 1,6
1,7
1,7
2006
2007
1,55
Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bőncselekmények száma nem magas, az ismertté vált bőncselekmények számának 2006. évben 1,4 %, 2007. évben 1,2 %-a volt az ismertté vált bőncselekményeknek.
Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet elleni bőncselekmények %-os aránya az ismertté vált bőncselkeményekhez viszonyítva 2 1,9 1,8 1,7 1,6 1,5 1,4 1,3 1,2
1,4
1,1
1,2
1 2006
2007
A közrend elleni bőncselekmények aránya az ismertté vált bőncselekményeken belül, 2006. évben 37,7%, 2007. évben 24,71 %. Ezen bőncselekmények aránya a 2007. év során jelentısen csökkent.
5
A közrend elleni bőncselekmények %-os aránya az ismertté vált bőncselekményekhez viszonyítva 100 90 80 70 60 50 40 30 20
37,7 24,71
10 0 2006
2007
A kategórián belül a legjellemzıbb bőncselekmény a garázdaság, aránya kismértékben emelkedett, 2006. évben 3 % volt, 2007-ben 5,8 %. A kategória másik jellemzı bőncselekménye a visszaélés kábítószerrel, elıfordulása az alábbiak szerint alakult: 2006. évben 3 %, 2007. évben 4,6 %, tehát némi emelkedés tapasztalható. A gazdasági bőncselekmények az ismertté vált bőncselekményeknek 2006. évben 4 %-át tették ki. 2007. évben 4,8 %-át. Az ismertté vált bőncselekményeken belül a gazdasági bőncselekmények aránya minimális növekedést mutat az elızı évhez képest. Gazdasági bőncselekmények %-os aránya az ismertté vált bőncselekményekhez viszonyítva 10% 8% 6% 4% 2%
4%
4,8%
0% 2006
2007
6
A kategórián belüli jellemzı bőncselekmény a pénzhamisítás, az alábbiak szerint alakult: 2006. évben 14,3 %-os, 2007. évben 5,8 %-os volt, az arány érzékelhetıen csökkent. Vagyon elleni bőncselekmények elıfordulása az ismertté vált bőncselekményeken belül 2006. évben 52,4 %, 2007. évben 55,4 % Az ismertté vált bőncselekményeken belül a vagyon elleni bőncselekmények aránya 3 %-kal emelkedett.
Vagyon elleni bőncselekmények %-os aránya az ismertté vált bőncselekményekhez képest 100,0% 90,0% 80,0% 70,0% 60,0% 50,0% 40,0% 30,0%
52,4%
55,4%
2006
2007
20,0% 10,0%
A kategória legjellemzıbb bőncselekménye a lopás, aránya 2006. évben 62,2 %, 2007-ben jelentısen csökkent 51,3 %-ra változott. Másik jellemzı bőncselekmény a betöréses lopás, mely 2006. évben 8,6 %-ot, 2007. évben 9,3 %-ot tett ki. A két év viszonylatában a vagyon elleni bőncselekményeken belül a betöréses lopás aránya 0,7 %-kal növekedett. Részarányát tekintve jelentısen emelkedett a csalás, 2006. évben 15,7 %, 2007. évben 24,9 %. A vagyon elleni bőncselekményen belül – a lakosság biztonságérzetét érzékenyen befolyásoló bőncselekmény – a rablás, az alábbiak szerint alakult: 2006. évben 0,5 % és 2007. évben is 0,5 %-át teszi ki az ismertté vált bőncselekményeknek.
7
Egyes bőncselekmények %-os megoszlása a vagyon elleni bőncselekmények kategórián belül
100,0% 90,0% 80,0% 70,0% 62,2% 60,0% lopás betöréses lopás csalás rablás
51,3% 50,0% 40,0% 30,0% 20,0% 10,0%
24,9% 15,7% 9,3%
8,6% 0,5%
0,5%
0,0% 2006
2007
Az ismertté vált bőncselekmények dinamikája
A személy elleni bőncselekmények száma 2006. évben 16 volt, 2007. évben 12, mely 25 %os mérséklıdést jelent. Leggyakoribb a testi sértés 2006-ban 9, 2007. évben, 6 esetben fordult elı. A legsúlyosabb bőncselekményi kategória is megvalósult, 2007. évben 1 alkalommal.
8
Személy elleni bőncselekmények és a testi sértés, emberölés dinamikája 50 40 személy elleni bőncselekmények testi sértés
30 20
16
emberölés
12 9
10
6 1
0 0 2006
2007
A közlekedési bőncselekmények száma az elızı évhez képest 30-ra emelkedett, mely 50 %os növekedést jelent.
Közlekedési bőncselekmények dinamikája 50 45 40 35 30 30 25 20 20 15 10 5 0 2006
2007
A házasság, család, ifjúság és nemi erkölcs elleni bőncselekmények közül 2006. és 2007. évben is 6 vált ismertté.
9
A házasság, család, ifjúság és nemi erkölcs elleni bőncselekmények dinamikája
10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 0
6
6
2006
2007
Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet elleni bőncselekmények száma 2006-ban 5, 2007. évben 4-re tehetı.
Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet elleni bőncselekmények dinamikája
10 8 6
5
4
4
2 0 2006 2007
10 A közrend elleni bőncselekmények száma 2006-ban 133, míg 2007. évben jelentısen 45,4 %-kal 86-ra csökkent. Közrend elleni bőncselekmények dinamikája
200 150
133
100 86 50 0 2006 2007
A bőncselekmény kategórián belül a garázdaságok száma az alábbiak szerint alakult: 2006. évben 4, 2007. évben 5-re emelkedett. A felderített és ismertté vált visszaélés kábítószerrel bőncselekmények száma a két év vonatkozásban azonos, 4-4 volt. A gazdasági bőncselekmények száma 2006-ban 14, 2007. évben 17. Gazdasági bőncselekmények dinamikája
30 25 20
17 14
15 10 5 0 2007
2006
Ezen belül a pénzhamisítás bőncselekményeinek száma 2006-ban 2 és 2007. évben 1-re csökkent.
11 A vagyon elleni bőncselekmények száma kismértékő emelkedést mutat a 2006. évi 185-höz képest 2007. évben 193-ra nıtt. A kategórián belül meghatározó a lopások mennyisége, 2006-ban 115, míg 2007. évben 99 vált ismertté, mely 14 %-os csökkenést jelent. A betöréses lopások száma a 16-ról, 2007. évben 18-ra emelkedett, mely nem minısül jelentıs változásnak. Míg 2006. évben 29 csalás vált ismertté, addig 2007. évben 48. Ez, az elızı évhez képest 65 %-os növekedést jelent. A rablások elıfordulása csekély, mindkét évben 1-1 vált ismertté.
Vagyon elleni bőncselekmények dinamikája
115 120
99
100 80 60 40
1648
18
29
20
1
1
0 2006 csalás
2007
rablás
betöréses lopás
lopás
A dinamikában bekövetkezett változások okainak elemzése Az ismertté vált összes bőncselekményeket vizsgálva megállapítható, hogy kismértékő csökkenés tapasztalható az elızı évhez képest. Kivételt képez ez alól a személy elleni bőncselekmények között 2007. évben elkövetett emberölés, mely az utóbbi években nem fordult elı. A csalások számának emelkedését (48) a pénzintézetek sérelmére, hamis munkáltatói igazolással elkövetett bőncselekmények okozták. 2007. évben a Békési Rendırkapitányság felderítési mutatója 71 %-os, míg nyomozás eredményességi mutatója 73,9 %-os. Ezzel az eredménnyel a megyei kapitányságok között a Békési Rendırkapitányság a legeredményesebb volt.
12 Családon belüli erıszak helyzete, áldozatvédelem 2007. évben a Békési Rendırkapitányság illetékességi területén 79 alkalommal vált szükségessé családon belüli erıszak miatt rendıri intézkedés foganatosítása. A családon belüli erıszakos cselekmények többségét magánlakásban követték el, melyek meghatározó részében italozó életmód játszott kiváltó okként szerepet. Az intézkedı rendırök a családon belüli erıszak során, minden esetben felvilágosítják a feleket, hogy az esetleges problémájukat milyen módon és milyen hivatalos szervnél tudják megoldani. Az értékelt idıszakban megállapítható, hogy az esetek többségében elegendı a feleknek a rendıri felvilágosítás, további hivatalos szervhez nem fordultak, az esetleges problémát önerıbıl megoldották. Az értékelt idıszakban néhány család vonatkozásában családon belüli erıszak során visszatérıen, több alkalommal kellett az intézkedı rendırnek a helyszínre vonulnia. Ezen családok esetében a válás körüli viták álltak a konfliktusok hátterében. Az esetek túlnyomó részében a családi problémák a rendır kiérkezéséig megoldódnak, és a kapcsolódó jogsértésekre inkább az alkalmi elkövetés a jellemzı. A családon belüli erıszak során, - ahol az esetnél gyermek is jelen volt -, minden alkalommal értesítve lett az illetékességi területen dolgozó Gyámügyi elıadó, illetve a Gyermekjóléti és Családsegítı Szolgálat. Megelızı vagyonvédelem Vagyonbiztonság erısítése érdekében a BMRFK Bőnmegelızési Osztály közremőködésével, mini vagyonvédelmi kiállítást szerveztünk Békésen a Madzagfalvi Napok rendezvénysorozat keretében. A kábítószer-bőnözés területén történı bőnmegelızés helyzete Alapvetı feladat a drogok iránti kereslet csökkentése, megelızése, valamint az illegális szerek elıállításának, forgalmának, szállításának és terjesztésének szőkítése. A kínálat csökkentése érdekében (kábítószer-rendészeti) fokozott ellenırzéseket szerveztünk, esetenként a Határırség, a Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat és a Gyámügyi Hivatal munkatársainak részvételével. A kereslet csökkentése érdekében tájékoztató elıadásokat tartottunk általános és középiskolákban. A Kábítószer Egyeztetı Fórum ülésein, esetmegbeszélésein rendszeresen részt vettünk, együttmőködtünk a fórumban képviselt intézményekkel. Részt vettünk - a Békés Város Önkormányzata által meghirdetett „Drogmentes hely” akcióban - a szórakozóhelyek ellenırzésében.
13
II. Közbiztonsági tevékenység Közterületek, a közösségi életterek és nyilvános helyek biztonsága A közterületi jelenlét mértéke, a közterületek és a kiemelt idegenforgalmi területek biztonsága A Békési Rendırkapitányság közrendvédelmi szolgálatának fı célkitőzései között kiemelt feladatként szerepelt 2007. évben a reagálóképesség fenntartása, a látható rendırséggel kapcsolatos program megvalósítása és a közösségi rendıri szemlélet erısítése. A fenti célkitőzések megvalósítása mellett fontos feladatnak tekintettük az illetékességi terület közlekedésbiztonsági helyzetének javítását, illetıleg folytattuk a „lakótelepi rendırség” illetékességi területünk sajátosságaira adaptált szolgálatellátási modelljének feladatait is. A szolgálatvezénylésben rejlı tartalékok optimális kihasználása és a reagálóképesség fenntartása érdekében a közrendvédelmi osztály járıri állományának 50 %-ánál az I. sz. váltásos szolgálati munkaidırendszert alkalmazzuk. A váltásos szolgálati munkaidırendszer alkalmazásával könnyebben biztosítható a minden napszakra kiterjedı általános rendıri jelenlét, illetıleg e munkarend lehetıvé teszi az állandó járırpárok alkalmazását, az összeszokottabb és így magabiztosabb közterületi munkát. A járıri állomány másik 50 %-a esetében viszont a vezényléses munkarendet alkalmazzuk, ugyanis a szolgálatvezénylésben a frekventált idıszakokra leosztható létszámsúlypontok kialakítása csak így biztosítható. Az elemzı-értékelı munka eredményeinek felhasználásával kimutatott frekventált idıszakokat lehetıségeink függvényében megerısítettük további járırpár vezénylésével. A megerısített járırszolgálatokat elsısorban a péntek és szombat éjszakákra vezényeltük, így az ilyen idıszakban bekövetkezı nagyobb számú eseményekre is biztosított volt a reagálás. Békés és Mezıberény városok között a szolgálatot teljesítı járıröknél gyakran éltünk az átcsoportosítás lehetıségével, amely a rendıri jelenlét közterületi rendre gyakorolt pozitív hatását és a reagáló képességet is tovább növelte. A közterületre vezénylések hatékonyságát bőncselekmények számának alakulása jelzi:
Közterületen elkövetett bőncselekmények
leginkább
a
közterületen
2006. év
2007.év
176 eset
194 eset
elkövetett
2007. évre is célkitőzésünk volt a rendkívül kedvezı helyzet megırzése, amelyet gyakran hatékony közterületi munkával is csak részben sikerült megvalósítani. A 2007-es évben közterületen elkövetett bőncselekmények számánál az elızı évhez képest 10,2 %-os növekedés figyelhetı meg, azonban az elmúlt 6 év matematikai átlagához (234 eset) viszonyítva kedvezınek tekinthetı az adat.
14 Külön említést érdemel, hogy az ittas vezetés vétségén való tettenérés 34-rıl 43-ra növekedett, amely a közterületi bőncselekmények összes (18 eset) növekményének az 50 %át teszik ki. Rá kell tehát mutatni ezekben az esetekben arra, hogy az ilyen jogsértésekkel szembeni hatékony fellépés végeredményben az ismertté vált közterületi bőncselekmények mutatószáma ellen dolgozik, így a latenciából emel át jogsértéseket. A hatékony közterületi jelenlét tehát bizonyos mértékig éppen e mérıszámot rontja. Az ittas vezetések nélkül gyakorlatilag nincs számottevı változás az egyébként kedvezı 2006-os évhez képest.
A szolgálatra vezényelt állomány közterületen és nem közterületen töltött idıtartamának alakulása 44965 43983 45000 40000 35000 30000 25000 20000 15000 10000
9410 8405
5000 0 2006 2007
nem közterületre vezényelt órák száma
közterületre vezényelt órák száma
Látható, hogy a közterületen töltött szolgálati órák száma 2006. évtıl a fluktuációs hatás erısödése miatt enyhén ugyan, de csökkent. A nem közterületen töltött szolgálati órák vonatkozásában 2006. évtıl mérséklıdés mutatkozik. A közterületi szolgálati órák arányát tekintve pozitív tendencia figyelhetı meg. A közrendvédelmi szolgálatot elérı fluktuációs hullám (nyugdíjazások) ellensúlyozása érdekében a kapitányság vezetése több személyzeti vonatkozású intézkedést tett, illetıleg törekedett a betöltetlen státuszok lehetıség szerinti feltöltésére. A Békési Rendırkapitányság illetékességi területéhez kiemelt idegenforgalmi területek nem tartoznak.
15 A közrendvédelmi szolgálatteljesítés színvonala A közrendvédelmi szolgálat saját kezdeményezéső intézkedései a következık szerint alakultak: Intézkedések száma és típusa
25000 21947 20110 20000
15000
10000 5425
5094
5000
0 2006
2007
helyszínre küldés alapján kezdeményezett intézkedés
saját kezdeményezéső intézkedés
A saját kezdeményezéső intézkedéseknél megfigyelhetı egy igen magas szám a 21947, mely az utóbbi 5 év viszonylatában is a legmagasabb, nemcsak az elızı évhez hasonlítva. A közrendvédelmi szolgálat leterheltsége többnyire egyenletes volt, azonban jelentıs igénybevételt jelentett a nagyszámú fokozott közúti ellenırzések végrehajtása. A közterületi kriminalitás mérsékelt szinten tartása és az intézkedési aktivitás folyamatos emelkedése alapján a közrendvédelmi tevékenység mindenképpen eredményesnek tekinthetı. A gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvények elbírálásának tapasztalatai. A Békési Rendırkapitányságra 2007. évben 4 esetben jelentettek be 1989. évi III. törvény hatálya alá tartozó rendezvényt, melyeket minden esetben tudomásul vettünk. A rendezvények rendıri biztosítását minden alkalommal a hatályos jogszabályok szigorú figyelembe vételével hajtottuk végre. A rendıri biztosításokba összesen 13 fıt vontunk be, melyek végrehajtása során rendbontást nem tapasztaltunk. A közbiztonsági szolgálati ág tevékenységének hatása a bőnmegelızésre és a bőnüldözésre A frekventált idıszakokra és helyekre vezényelt kellı létszámú közterületi jelenlét jogsértı cselekményekre gyakorolt preventív hatásai egyértelmően érzékelhetık voltak 2007. évben is.
16
A közterületi jelenlét bőnmegelızésre gyakorolt hatása egzakt módon nyilvánvalóan nem mérhetı, azonban az aktív szolgálatellátás és területünk kriminalitásának pozitív irányú trendjei között párhuzam figyelhetı meg. Bőnmegelızési tevékenységeink közé tartozik a DA-DA program, melyet elıadóink 3 iskolában, 15 osztályban 196 gyermeket érintıen végeztek. A Békési Mentálhigiénés Szolgálattal együttmőködtünk, melynek keretében általános iskolások részére közös elıadásokat tartottunk (2007. évben 16 alkalommal). Békésen a „Dánfoki Üdülıközpontban” több alkalommal tartottunk elıadásokat a „Bőnmegelızési Táborban” résztvevı gyermekek részére. A közrendvédelmi szolgálat folytatta a „Drogmentes szórakozóhely” programmal kapcsolatos feladatokat is. Bőnüldözési területen említeni szükséges a közrendvédelmi szolgálat bőnügyi szolgálattal való szoros együttmőködését, a két szolgálat közötti közvetlen információs csatornák fenntartását.
Közrendvédelmi szolgálati ág tevékenysége
Rendezvénybiztosítások, a csapaterıs tevékenység tapasztalatai, az együttmőködés minısége a rendezı szervekkel. A Békési Rendırkapitányság által végrehajtott rendezvénybiztosítások száma a következık szerint alakult 2007. évben.
Rendezvénybiztosítások esetszáma
1989. évi III. tv. hatálya alá tartozó
Sport, kulturális
Egyéb
4 eset
16 eset
32 eset
13 fı
88 fı
131 fı
0
0
0
Bevont rendıri létszám Tett intézkedések száma
A rendezvénybiztosítások végrehajtására minden esetben részletes biztosítási terveket készítettünk a csapatszolgálati szabályzat elıírásainak figyelembe vételével. Minden rendezvénybiztosítás esetében biztosítási parancsnok irányította a rendıri mőveleteket, míg a rendezıkkel való kapcsolattartást kijelölt rendbiztosok végezték. A kapcsolattartás minden esetben problémamentes volt. Az NB I-es férfi kézilabda-mérkızések esetében külsı biztosítást végeztünk, míg a belsı biztosításról vagyonvédelmi cégek gondoskodtak. A kézilabda idény megkezdése elıtt biztonságtechnikai bejárásokat végeztünk, melynek során ellenıriztük a sportcsarnok biztonsági elıírásoknak való megfelelését. Rendıri beavatkozásra egyetlen esetben sem került sor, a rendezvényeken jogsértést nem tapasztaltunk.
17 A baleset-megelızési munka 1.) A baleset-megelızési tevékenység tapasztalatai, programjai A közrendvédelmi osztály az elıírt, illetıleg betervezett valamennyi baleset-megelızési feladatot végrehajtotta, melyek lényegesebb mozzanatai a következıkben foglalhatók össze. Irányítottuk, szerveztük a baleset-megelızési bizottság tevékenységét, a közútkezelık munkatársaival közösen helyszínbejárásokat hajtottunk végre, mely alkalmak felhasználásával vizsgáltuk az útburkolati jelek, jelzıtáblák állapotát, a fennálló forgalmi rend indokoltságát, újabb közúti jelzések kihelyezésének, telepítésének lehetıségeit, valamint az egyéb, közlekedésbiztonságot alapvetıen befolyásoló körülményeket. A baleset-megelızési munka ellátásával megbízott beosztottunk rendszeresen közremőködött az általános iskolák által kifejtett helyes közlekedési magatartásra nevelı tevékenységben, így többek között végrehajtásra került a „közlekedés gyermekszemmel” közlekedés-biztonsági gyermekrajz pályázat, amelyre összesen 754 gyermekrajz érkezett be. Az ezt követı városi kiállításon 150 fı vett részt. Több rendezvényt tartottunk, melyek között közlekedés-biztonsági kupát szerveztünk középiskolások részére, megrendeztük a megyei kerékpáros iskola kupát általános iskolások számára, valamint városi polgárır és járır versenyt tartottunk. Békésen részt vettünk a helyi gyermeknapokon, melyek során közlekedés-biztonsági vetélkedıket tartottunk. Havi rendszerességgel rendeztünk az általános iskolákban baleset-megelızéssel kapcsolatos elıadásokat (összesen 86 alkalommal 2617 fı gyermek részére). Baleset-megelızési tárgyú akciónapokat szerveztünk a Békési Kistérségi Dr. Hepp Ferenc Általános Iskolában és a Farkas Gyula Szakképzı Iskola, Gimnázium, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthonban, melyeken összesen 1649 fı vett részt. A békési „Madzagfalvi Napok” nagy volumenő rendezvénysorozatában több baleset megelızési programmal is részt vettünk, melynek 56 fı gyermek résztvevıje volt. Dánfokon a vizek és a fürdızés veszélyeirıl 2 alkalommal összesen 96 fı gyermek, valamint fiatalkorú részére tartottunk elıadás-sorozatot. Az ıszi iskolakezdés során több általános iskola elıtt biztosítottunk rendıri jelenlétet, míg három iskolával a „Zebra-zsaru” programban is részt vettünk, melyben 30 fı általános iskolás tanuló közremőködött 40 alkalommal. 2007. évtıl Zebra Akadémia oktatását is bevezettük önként jelentkezett 3 általános iskolában, 230 gyermek részére. Megelızési elıadónk 16 alkalommal vett részt szülıi értekezleten, ahol propagandatevékenységet 480 fı szülı jelenlétében végzett, míg osztályfınöki órákon összesen 12 alkalommal 360 kisdiák részére tartott elıadást. 16 alkalommal kaptunk segítséget a Békési Mentálhigiénés Szolgálattól, akik mint segédelıadók vettek részt elıadásainkon. Az év során valamennyi rendezvényünkrıl, akciónkról, kampányunkról sajtóközleményt, ill. tájékoztatást adtunk ki, az illetékességi területünkön mőködı média számára.
18 -
-
Folyamatosan kapcsolatot tartottunk a helyi médiával, akik nagyban segítettek programjaink propagálásában, illetve kérésünkre közlendıinket, ajánlásainkat minden esetben azonnal eljuttatják az állampolgárokhoz. Az egész év folyamán a Békési Toronyrádióban közlekedésbiztonsági spotok kerültek bejátszásra. Folyamatosan terjesztjük az OBB által szerkesztett képregényeket, továbbítjuk a sajtó és a média képviselıinek az OBB által kiadott reklámanyagokat a szélesebb körő propagálás érdekében.
A baleset-megelızési feladatok mellett egyéb bőnmegelızési- és ifjúságvédelmi tevékenységet is végeztünk mind az óvodások, mind az általános és középiskolás tanulók körében, melynek során 16 alkalommal kaptunk segítséget a Békési Mentálhigiénés Szolgálattól.
A közlekedésrendészeti tevékenység
Békés város közigazgatási területén 2007. évben 24 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset következett be, melyek közül 14 könnyő, 9 súlyos sérüléssel járt, halálos kimenetelő 1 esetben történt. A 2006. évben bekövetkezett 31 balesethez képest ez jelentıs, 22,6 %-os mérséklıdést mutat. Városunkban az elızés és az elsıbbség szabályainak megsértésébıl bekövetkezett balesetek száma a meghatározó, míg a gyorshajtások által okozott balesetek száma csökkent, vélhetıen a sebességellenırzı eszközök hatékony alkalmazásának köszönhetıen.
A balesetek okozók szerinti megoszlása 2007 évben 10
10 9 8
8
7
7 6 5 4 3
3 2
3
2 1
1 0
0
szgk. vezetık smkp. vezetık
tgk. vezetık autóbusz vezetık
mkp. vezetık egyéb jármő vezetık
kerékpárosok gyalogosok
19 A motorkerékpár vezetık és a kerékpárosok vonatkozásában növekedés az összes többi kategóriában csökkenés következett be az elmúlt idıszakhoz viszonyítva. Balesetek idıbeni megoszlása Balesetek idıbeni megoszlása
10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 0
6 4 3
4
3
3
sz om ba t va sá rn ap
pé nt ek
k cs üt ör tö
sz er da
ke dd
hé tfı
1
Veszélyeztetettség szempontjából a hétvégi idıszak emelkedik ki, de a szerdai és a pénteki napok is fokozott figyelmet érdemelnek. Balesetek megoszlása órák vonatkozásában
10 9 8 7 6 5 4
4
4
3
3
2 1 0
2 1
1
2 1
2 1 1
1
1
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23
20 Napszak vonatkozásában a 8-9 óra és a 11-19 óra közé esı idıszak emelkedik ki, a balesetek közel 90 %-a ezen idıszakhoz köthetı. A balesetet okozók életkor szerinti megoszlása Baleset okozók életkor szerinti megoszlása
16
15
14 12 10 8 6 4 4 2
3 1
1
0 14 éven aluli
14-18 év közötti
18-60 év közötti
60-dik életévét betöltött
ismeretlen okozó
Az okozók életkorát illetıen lényeges változás, hogy a 18-60 életév közöttiek részaránya jelentısen 37,5 %-kal csökkent az elmúlt évhez viszonyítva. 2007. évben illetékességi területünkön egyetlen helyszín volt – Kossuth utca- Csíkos utca torkolata – ahol két baleset következett be, azonban a forgalmi rend megváltoztatása itt sem vált szükségessé.
III. Igazgatásrendészeti tevékenység: Szabálysértési terület Rendırkapitányságunk illetékességi területén a szabálysértési feljelentések számában 2005-ig évenként kb. 3-5%-os emelkedés mutatható ki. 2006. évben a 2005-ös adathoz képest közel 10 %-al csökkent az ügyek száma, míg 2006. évhez viszonyítva 2007. évben 3 %-os csökkenés mutatható ki.
21
A feljelentések közel 98%-át közlekedési szabálysértések alkotják, míg a kiemelt közlekedési szabálysértések átlagos aránya ebbıl 39 % körüli. Közrend elleni szabálysértések miatt elenyészı számban érkeztek feljelentések. A feljelentések elbírálásának idıszerőségét értékelve megállapítható, hogy a beérkezett feljelentések döntı többsége 30 napon belül elbírálásra került. A beérkezett feljelentések nagy része kellıen megalapozott volt, tartalmazta a szükséges adatokat és lehetıvé tette az ügyek meghallgatás nélküli elbírálását. Csekély számú, általában közúti közlekedési baleset ügyben került sor 30 napon túli elbírálásra, amennyiben igazságügyi mőszaki szakértı bevonása is, illetve több hatóság megkeresése is szükségessé vált. A szabálysértési eljárás keretében elbírált, anyagi káros illetve könnyő sérüléssel járó közlekedési balesetek kapcsán megállapítható, hogy a Békés város közigazgatási területén történt balesetek fı okai a következık: az elızés szabályainak megszegése, elsıbbség meg nem adása, relatív és tényleges gyorshajtás, szabálytalan balra kanyarodás. Több esetben szerepet játszott a balesetek bekövetkezésében a szeszesital fogyasztása, illetve a jármővezetı figyelmetlensége vagy tapasztalatlansága. Kiemelt tárgyú, súlyos szabálysértések szigorú elbírálására fokozott figyelmet fordítottunk. Az ittas vezetıkkel szemben minden esetben éltünk a jármővezetéstıl való eltiltás lehetıségével, ugyanis esetükben nem tudtunk és nem tudunk a jövıben sem figyelemmel lenni arra a tényre, hogy az eljárás alá vont az eltiltás miatt elveszítheti állását is. Egyéb kiemelt szabálysértések esetén is számos esetben alkalmaztunk jármővezetéstıl eltiltást figyelemmel a cselekmények fokozott balesetveszélyességére. A büntetések és intézkedések alkalmazásakor, - kivéve az ittas vezetés miatt eljárásokat igyekeztünk differenciáltan eljárni és a cselekmények társadalomra való veszélyességén túl az elkövetık személyi körülményeit is figyelembe venni. Fentiekben említetteken túl Békés város területén a kerékpárosok nagy számának köszönhetıen visszatérı probléma a kerékpárosok szabálytalan, ittas, kivilágítatlan közlekedése, mely egyben baleseti forrás is. A 60 napon túl elbírált ügyek száma nagyon csekély, csak közúti közlekedési baleseti ügyekben fordult elı, igazságügyi mőszaki szakértı bevonása esetén illetve amennyiben több hatóságot kellett megkeresni a balesetben részes személyek meghallgatása végett. 2007. évben a feljelentett személyek 85 %-a lett megbüntetve, 5,1 %-a ellen az eljárás megszüntetésre került. A feljelentett személyek 7,35 %-val szemben figyelmeztetés intézkedés került alkalmazásra ( túlnyomó részük fiatalkorú elkövetı ), a fennmaradó részt az áttételre került ügyek teszik ki. A jogerısen kiszabott pénzbírságoknak csak mintegy 50%-át fizetik be az elkövetık, a be nem fizetett bírságok végrehajtása ezért jelentıs munkaterhet jelent. A végrehajtási eljárások során az önkormányzattal való együttmőködés a többszöri egyeztetéseknek köszönhetıen 2007. évben érezhetıen javult.
22 A be nem fizetett helyszíni bírságok száma folyamatosan növekvı tendenciát mutatott ez elmúlt években. Végrehajtásuk jelentıs terhet jelentett. Sok esetben a jogszabályi változások is nehezítették a végrehajtási munkát. A szabálysértési törvény módosítása nyomán 2008.01.01.-tıl a helyszíni bírságok csak adók módjára hajthatóak be és a behajtást a lakhely szerint illetékes önkormányzat végzi. Engedélyügyi terület A fegyvertartási engedéllyel rendelkezı személyek száma jelentısebb változást nem mutat, az emelkedés csupán 1,9 %. A sörétes fegyverek számában 10,6 %-os emelkedés tapasztalható. A golyós fegyverek esetében szintén évrıl évre emelkedés tapasztalható, melynek mértéke 12,2 %. A gáz- és riasztó fegyverek esetében nem tapasztalható változás. A flóbert fegyverek esetében tartási engedélyt csak az utolsó két évben adtunk ki, a flóbert fegyverek iránti kereslet jelentısen csökkent. Területünkön változatlanul két jogi személyt tartunk nyilván, fegyvereik számában jelentısebb változás nem tapasztalható. A sportcélú lıfegyverek száma jelentıs – 30%-os – csökkenést mutat, ez elsısorban a sportlövészet iránti érdeklıdés csökkenésével magyarázható. A fegyvertartási engedélyekkel kapcsolatos eljárásokat elemezve megállapítható, hogy a megszerzési engedélyek iránti kérelmek száma jelentısebb változást nem mutat. A tavalyi év során két esetben került sor fegyvertartási engedély bevonására illetve egy esetben tartási engedély iránti kérelem elutasítására. Illetékességi területünkön 6 db. tereplıtér mőködik, a lıterek ellenırzése évenként egy esetben megtörtént, a lıterek folyamatosan rendelkeznek felelısség biztosítással. A rendırkapitányság illetékességi területén hét, területtel rendelkezı vadásztársaság, valamint a Hidasháti RT. Vadgazdálkodási kerülete mőködik. A vadásztársaságok, valamint az Rt. Vadgazdálkodási kerületének vezetıivel az év folyamán folyamatos, kétoldalú kapcsolatot tartottunk fenn. Az évközben felmerült és egymás munkáját érintı kérdésekrıl kölcsönösen tájékoztattuk egymást, sıt több alkalommal személyes megbeszéléseket tartottunk. A vadász, illetve a szolgálati célú vadász lıfegyverek megszerzésének és tartásának egyik fontos feltétele az érvényes vadászjegy megléte. A vadászjegy megléte az év során minden érintett személy esetében ellenırzésre került, az új vadászok esetében fénymásolat csatolására került sor, míg egyéb esetben a kérılapra lett rávezetve a vadászjegyek száma és érvényessége. A vadászati szezon megkezdését követıen a területtel rendelkezı vadásztársaságoknál rendészeti ellenırzéseket tartottunk. A személy- és vagyonvédelmi, magánnyomozói tevékenységi (mőködési) engedélyek és igazolványok számának alakulását vizsgálva az elmúlt öt év tekintetében megállapítható, hogy az elsı három évben az igazolványok számának folyamatos emelkedése volt megfigyelhetı a tevékenységi (mőködési) engedélyek terén jelentısebb változás pedig nem történt. 2006-ban új jogszabály lépett hatályba melynek következtében megváltoztak a korábbi mutatók. Jelentısen csökkent a mőködési engedéllyel rendelkezık száma (30,7 %-al) illetve az igazolvánnyal rendelkezık száma az elızı évekhez viszonyítva mintegy 40 %-al.
23 Tavaly ugyanakkor az igazolvánnyal rendelkezık száma jelentısen, 35 %-al nıtt a 2006. évi állapothoz képest. Az I. kategóriába tartozó pirotechnikai termékek árusítását illetékességi területünkön négy személy (vállalkozás) jelentette be, nyilvántartásba vételük megtörtént. Nagyobb változás az utóbbi években nem történt, a forgalmazók száma nem változott, ugyanakkor két esetben került sor tulajdonosváltozásra. A forgalmazás feltételeit mindkét esetben megteremtették és tovább folytatták a kereskedelmet az elıírt bejelentést követıen. A negyedévente megtartani rendelt ellenırzéseket 2007. évben is végrehajtottuk, hiányosságot nem tapasztaltunk.
24
Tisztelt Képviselı-testület! Értékelve a 2007. év eseményeit és feladatait megállapítható, hogy a Békési Rendırkapitányság a váratlanul kialakult helyzetek, anyagi-technikai nehézségek ellenére is jól teljesített. Szakmai munkánk színvonalát tovább javítottuk, a bőnmegelızés elısegítése érdekében szorosabb kapcsolat kialakítására törekedtünk a lakossággal, a különbözı együttmőködı szervezetekkel. A jövıben is fıbb célkitőzéseink közé tartozik a felderítési és nyomozás eredményességi mutatók szinten tartása, a közlekedés-biztonsági helyzet lehetıség szerinti javítása, intézkedések fokozása. Köszönjük a Képviselı-testület tagjainak az elmúlt évben nyújtott támogatását, mely részét képezte a 2007. évi eredményeinknek. Kérem a tisztelt Képviselı-testületet, hogy a lakosság biztonságérzetének további javítása, a közrend, közbiztonság fenntartása érdekében – lehetıségeikhez mérten – a kapitányság munkáját a jövıben is támogassa.
Békés, 2008. április 15.
Tisztelettel:
Ladányi Zoltán r. alezredes kapitányságvezetı