EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
Szám: EPL/57/2014.
Előterjesztés Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. január 29-i ülésére
Tárgy: Beszámoló az IKSZT működésének 2013. évi tevékenységéről Előadó: Fiskál János polgármester Előterjesztés tartalma: határozat Szavazás módja: egyszerű többség Az előterjesztés törvényességi felülvizsgálatát végezte:
dr. Dénes Zsuzsanna irodavezető
-2-
Tisztelt Képviselő-testület! Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az IKSZT/2008/1-0676 azonosító számú címbirtokosaként, a 112/2009. (VIII. 29.) FVM rendeletben megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások körében az integrált közösségi és szolgáltató tér kialakítására igénybe vehető támogatás igénybevételével megvalósította a tervezett beruházást és a záró kifizetési kérelem benyújtását követően 2011. májusban megkezdte a működtetést. A korábbi évekhez hasonlóan, az elmúlt év tapasztalatait összefoglalva, az IKSZT munkatársak összeállították az 1. mellékletként csatolt részletes beszámolót. Kérem, a Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására, a határozati javaslat elfogadására. Eplény, 2014. január 29. Fiskál János polgármester
-3-
HATÁROZATI JAVASLAT Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének …/2014. (…….) határozata az IKSZT 2013. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Integrált Közösségi Szolgáltató Tér (IKSZT) 2013. évi tevékenységéről szóló beszámolót – a határozat 1. melléklete szerinti tartalommal – elfogadja. Eplény, 2014. január 29.
Fiskál János s.k. polgármester
dr. Mohos Gábor s.k. jegyző
-4-
1. melléklet Eplény Községi …/2014.(…….) határozatához
Önkormányzat
Képviselő-testületének
Jelentés az IKSZT 2013. évi tevékenységéről 2011. május 3-án kezdte meg működését Eplényben az IKSZT. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium adományozta ezt a címet az Új Magyarország Vidékfejlesztési programon belül a gazdaság és vidéki lakosság számára nyújtott alapszolgáltatásokhoz kapcsolódó Integrált közösségi és szolgáltató Tér cím elnyerésére. Lehetőséget kaptunk ezzel arra, hogy mind a lakosság mind a civil szervezetek számára helyet és lehetőséget biztosítsunk előadások, tanácsadások, fórumok, közművelődési programok számára. Opcionális szolgáltatásaink: Ifjúsági közösségi programok szervezése Ifjúságfejlesztési folyamatok generálása és a folyamatok nyomon követése Ifjúsági információs pont működtetése Fiatalok közösségi szerveződésének és részvételének támogatása Helyszín és feltételek biztosítása a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat tájékoztatási pont működtetéséhez Lakosság, vállalkozások információhoz való hozzájutás elősegítése Közösségi internet hozzáférés biztosítása önállóan vagy teleházban működő eMagyarország ponton Közművelődési programok szervezése Könyvtári és információs szolgáltatások biztosítása Közösségfejlesztési folyamatok generálása folyamatkövetése Hely biztosítása civil szervezetek számára Egészségfejlesztési folyamatok szervezése Elektronikus közigazgatási végpont szolgáltatás biztosítása (közháló végpont) Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) információs pont működtetése Ifjúsági klub Közösségi terem Továbbá, amire a lakossági igény mutatkozik. A 2013-as évben kettő pályázatot is nyert az önkormányzat az IKSZT működési körébe illeszthetően. Az egyik „Építő közösségek”-B) a korszerű, többfunkciós közművelődési
fejlesztéseket szolgáló közösségi programok, együttműködések, új tanulási formák kialakulásának elősegítése TÁMOP-3.2.3. B-12/1 A pályázat célja:
A működő IKSZT-k által nyújtott közösségi kulturális szolgáltatások, programok körének bővülése. A működő IKSZT-k országosan kiépülő, módszertani hálózatának megteremtése. A működő IKSZT-k intézmények szakmai támogatása szolgáltatásfejlesztési modellek kidolgozásával. A működő IKSZT-k hálózatos együttműködése.
-5-
A másik a TÁMOP 6.1.2 "Egészségre nevelő és szemléletformáló programok" A pályázat célja: A munkavállalók fizikai, szellemi és szociális közérzetének javítása, fejlesztése, az elkerülhető megbetegedések és balesetek megelőzése munkahelyi egészségfejlesztési programok formájában, a munkavállalók aktív részvételére alapozva. 2013-as Programok 2013.01.05. Pótszilveszter a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására. 2013.01.21. „BAKONYÉRT „Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület fóruma az IKSZT teremben. A rendezvény témája a helyi márka kialakítása a Bakonyban. 2013.01.24. Kirakodó vásár a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására. 2013.01.25. A Fortuna Színjátszó Egyesület heti rendszerességgel kezdte meg próbáit a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a próbák megtartására. A programot Takács Tímea IKSZT programszervező és egyben a Fortuna Színjátszó Egyesület elnökeként bonyolította le. 2013.01.26. Farsangi álarckészítés a Művelődési házban. 2013.01.31. Képviselő testületi ülés az IKSZT teremben. 2013.02.09. Ingyenes szemvizsgálat az IKSZT teremben. A programot Csider Éva szemoptikus segítségével bonyolítottuk le. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására. 2013.02.21. „BAKONYÉRT „Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület fogadóórája az IKSZT teremben. 2013.02.22. Kirakodó vásár a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására. 2013.02.23. Farsangi bál a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására, valamint adminisztratív feladatokat látott el a rendezvény lebonyolításában. 2013.02.24. Billiárd verseny a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására, valamint adminisztratív feladatokat látott el a rendezvény lebonyolításában. 2013.02.24. Farsang a gyerekeknek a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására, valamint adminisztratív feladatokat látott el a rendezvény lebonyolításában. 2013.02.25.-2013.03.31. Farsangi élményeim rajzpályázat. A beadott művek a könyvtárban kihelyezésre kerültek, valamint a gyerekek díjazásban részesültek. 2013.02.26. Internetes naptárkészítés a Könyvtárban. 2013.02.28. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat ügyfélfogadása az IKSZT teremben. 2013.02.28. Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat- Foglalkoztatási és képzési tájékoztató.
-6-
2013.03.07. Lakossági fórum a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására. 2013.03.16. Nőnapi Bál a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására, valamint adminisztratív feladatokat látott el a rendezvény lebonyolításában. 2013.03.19. Internet Fiesta a Könyvtárban. Az Informatikai és Könyvtári Szövetség – a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával – immár 14. alkalommal rendezte meg az Internet Fiestát a könyvtárakban azért, hogy mindenki számára megismerhető legyen az internet világa. 2013.03.20. Március 15-i megemlékezés a Művelődési házban. A megemlékező műsort a Fortuna Színjátszó Egyesület adta elő. 2013.03.21. A „BAKONYÉRT „Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület fogadóórája az IKSZT teremben. 2013.03.22. Internet Fiesta a Könyvtárban. Az Informatikai és Könyvtári Szövetség – a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával – immár 14. alkalommal rendezte meg az Internet Fiestát a könyvtárakban azért, hogy mindenki számára megismerhető legyen az internet világa. 2013.03.27. A budapesti Batyu Színház élő bábos előadása a gyerekeknek a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására, valamint adminisztratív feladatokat látott el a rendezvény lebonyolításában. 2013.03.28. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat ügyfélfogadása az IKSZT teremben. 2013.04.06. Nyugdíjas klubdélután a Művelődési házban. 2013.04.10. Csalán Egyesület előadása a Művelődési házban. Az előre igényelt komposzt ládák kiosztása. 2013.04.11. Felolvasó est a Könyvtárban, a Költészet napja alkalmából. 2013.04.19. A Fortuna Színjátszó Egyesület heti rendszerességgel kezdte meg próbáit a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a próbák megtartására. A programot Takács Tímea IKSZT programszervező és egyben a Fortuna Színjátszó Egyesület elnökeként bonyolította le. 2013.04.20. Az Eplényi Gyermekekért Alapítvány heti rendszerességgel kezdte meg próbáit a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a próbák megtartására. 2013.04.25. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat ügyfélfogadása az IKSZT teremben. 2013.05.03. Kirakodó vásár a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására. 2013.05.04. Anyák napi kézműves foglalkozás a Művelődési házban. 2013.05.06. Adóbevallás az Interneten keresztül az IKSZT teremben. 2013.05.13. Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat- Foglalkoztatási és képzési tájékoztató a Könyvtárban. 2013.05.18. Pünkösdi bál a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására, valamint adminisztratív feladatokat látott el a rendezvény lebonyolításában.
-7-
2013.05.23. A „BAKONYÉRT „Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület fóruma az IKSZT teremben. 2013.05.29. Ingyenes hallásvizsgálat az IKSZT teremben. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására, valamint adminisztratív feladatokat látott el a rendezvény lebonyolításában. 2013.05.30. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat ügyfélfogadása az IKSZT teremben. 2013.06.08. XXI. Eplényi Gyermeknap. Az Eplényi Gyermekekért Alapítvány hagyományosan megrendezett szabadtéri egész napos programja a gyerekeknek. Takács Tímea IKSZT programszervező adminisztratív feladatokat látott el a rendezvény lebonyolításában, illetve színdarabot tanított be a Fortuna Színjátszó Egyesület tagjainak (elnök). A színpadi programokon felléptek óvódások, iskolások, diákok. Program: 9:00 Polgármester köszöntője 9:15 Darts verseny, Asztalitenisz verseny, Sakkverseny, Aszfaltrajzverseny. 10:00-10:30 Ügyességi kerékpárverseny Ámos panzió előtti aszfaltos úton. 10:30-12:00 Kispályás futballverseny 5+1 fős csapatokkal 12:00-12:45 Sorváltóverseny az Ámos Panzió mellett 12:45 - Ebéd: Paprikás krumpli alapítványi specialitással 13:00-13:30 A Zirci Kid Rock and Roll SE előadása 13:30-14:00 A Veszprémi Bonita Sporttánc Egyesület műsora 14:00-15:00 Interaktív gyermekműsor a Veszprémi Pannon Várszínház Művészei közreműködésével 15:00-15:30 A veszprémi HEMO Winner Versenytánc Egyesület műsora 15:30-16:30 A Budapesti Utazó – Batyu Színház előadásában a Holle Anyó című mesejáték 16:30-16:45 A muzsika hangja – Fortuna Színjátszó Egyesület előadásában 16:45-17:00 Eplényi gyermekek meglepetés produkciója 17:00-18:00 Táncház (a közönség közreműködésével) 18:00-19:00 Tombola 19:00-20:00 A Pannon Csillagda csillagászati bemutatója Ladányi Tamás vezetésével 20:00-21:00 Gyerek disco A rendezvény ideje alatt 9:15-12.45-ig Játszóház volt az óvoda kertben, valamint kézműves foglalkozások, ékszer és fakardkészítés, arcfestés a kultúrházban. 2013.06.13. HEP fórum az IKSZT teremben. Eplény Községi Önkormányzat települési esélyegyenlőségi programja. 2013.06.17. A Fortuna Színjátszó Egyesület heti rendszerességgel kezdte meg próbáit a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a próbák megtartására. A programot Takács Tímea IKSZT programszervező és egyben a Fortuna Színjátszó Egyesület elnökeként bonyolította le. 2013.06.20. A „BAKONYÉRT „Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület fogadóórája az IKSZT teremben. 2013.06.22. Csepin Péter előadása a Művelődési házban, „Északi portya” címmel. 2013.06.26. Kirakodó vásár a Művelődési házban. A vásárt a Béthel Kft. tartotta.
-8-
Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására. 2013.06.27. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat ügyfélfogadása az IKSZT teremben. 2013.06.27. Internetes Közösségi hálózatok megismertetése az érdeklődőkkel a könyvtárban. 2013.07.01.-2013.08.31.Virágolvasó pályázat a könyvtárban. Július és augusztus hónapban olvasó pályázatot hirdettünk az általános iskolás gyerekeknek. Minden egyes könyvtári könyv kikölcsönzése és elolvasása után egy szirmot kaptak, amely a táblára felkerült. Az első 3 helyezett díjazásban részesült. A program a TÁMOP3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.07.04. Zumba a Művelődési házban. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.07.05. Kirakodó vásár a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására. 2013.07.06. Autóbuszos kirándulás Győrbe a Győrkőc fesztiválra. Egész napos program a családoknak. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.07.08. Kéthetente táncház a Művelődési házban a Kis-Bakony néptáncegyüttes közreműködésével. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.07.09. Az internetes útvonal tervezés megismertetése az érdeklődőkkel a Könyvtárban. 2013.07.11. Zumba a Művelődési házban. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.07.13. Nyugdíjas klubdélután a Művelődési házban. A nyugdíjasokat pogácsa,bor,tea várta . A zenéről Nyári László és Viszt Tünde gondoskodott. 2013.07.15. Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat- Foglalkoztatási és képzési tájékoztató. 2013.07.18. A „BAKONYÉRT „Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület fogadóórája az IKSZT teremben. 2013.07.18. Zumba a Művelődési házban. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.07.22. Kéthetente táncház a Művelődési házban a Kis-Bakony néptáncegyüttes közreműködésével. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.07.24. Kézműves foglalkozás: Szélcsengő készítés a Művelődési házban. A program megvalósításában Bíró Edit kézműves vett részt. A program a TÁMOP3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.07.24-07.29. A Lauder Javne Zeneiskola zenei tábora. A tábor programjába bekapcsolódhatnak, a próbákon részt vehetnek Eplény és környéke zenét tanuló és játszó ifjúsága. A táborban koncerttel ajándékozzák meg Eplény vendégszeretetét. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására, valamint adminisztratív feladatokat látott el a rendezvény lebonyolításában. 2013.07.25. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat ügyfélfogadása az IKSZT teremben.
-9-
2013.07.25. Zumba a Művelődési házban. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.07.25. Lauder Javne Zeneiskola koncertje a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására, valamint adminisztratív feladatokat látott el a rendezvény lebonyolításában. 2013.08.01. Zumba a Művelődési házban. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.08.02.-08.10. A Fortuna Színjátszó Egyesület és a Szegedi Azték Színjátszó és Tánccsoport egyhetes színi tábora Eplény színjátszást kedvelő ifjúsága számára. Színjátszással kapcsolatos szakmai információcsere, tapasztalatcsere. A tábor ideje alatt a résztvevők, színpadi mozgást, beszéd technikát, éneklést, táncot, szituációs játékokat tanultak. A tábor végén a XII. Eplényi vigasságokon került bemutatásra a táborban tanult Aida című musical. 2013.08.05. Kéthetente táncház a Művelődési házban a Kis-Bakony néptáncegyüttes közreműködésével. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.08.08. Zumba a Művelődési házban. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.08.10. XII. Eplényi vigasságok. Eplény községi Önkormányzat hagyományosan megrendezett szabadtéri programja. Egész napos programok a színpadon, játszóház, kézműves sátor, ebéd, sztárfellépők. Programok: 7.00 Zenés ébresztő a Veszprémi Ifjúsági Fúvószenekar közreműködésével 8.30 Térzene a Veszprémi Ifjúsági Fúvószenekar közreműködésével 9.45 XII. Eplényi Vigasságok megnyitója 10.00 A CSAPATOK TÍZ PRÓBÁJA: – Női kispályás focibajnokság (10.00 – 14.00) – Gyermekek ügyességi versenye (10.15 – 10.45) – Főzőverseny (10.00 – 13.00) – Kombinációs verseny (10.45 – 11.30) – Természetrajzi fejtörő gyermekeknek (11.00 – 12.00) – Fafűrészelő verseny (11.30 – 12.00) – Felnőttek ügyességi versenye (12.00 – 12.45) – Erősemberek versenye (12.45 – 13.30) – „Létrafutás” (13.45 – 14.30) – Csapaterőpróba – lovas szánkó tolása (14.45 – 15.30) 15.50 Ünnepélyes eredményhirdetés, a „Virágos Eplényért” díjak átadása 16.20 Horváth Nikolett — Mazsorett Psy: Gentleman — az eplényi lányok előadásában Bűvész bemutató— Pej Levente előadásában 17.00 Caramel előadása 18.00 Batyu Színház mesejátéka 19.10 Aida musical - a Színjátszó táborosok előadásában 20.30 Appril Project előadása 21.30 - 4.00 Szabadtéri bál (N. CZ. Kft. - Nyári László és együttese zenéjére)
- 10 -
A rendezvény ideje alatt 11.00 – 16.00 óráig játszóház volt a kicsiknek és nagyoknak egyaránt, továbbá kézműves foglalkozás, arcfestés és csillámtetoválás. A Kultúrházban pedig Baba kiállítás volt ifj. Pongrácz Józsefné gyűjteményéből. Az Orvosi Rendelőben, 14 – 16 óráig vért lehetett adni. 2013.08.15. Zumba a Művelődési házban. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.08.22. A „BAKONYÉRT „Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület fogadóórája az IKSZT teremben. 2013.08.22. Zumba a Művelődési házban. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.08.23. Kéthetente táncház a Művelődési házban a Kis-Bakony néptáncegyüttes közreműködésével. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.08.29. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat ügyfélfogadása az IKSZT teremben. 2013.08.29. Zumba a Művelődési házban. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.09.03. Kéthetente táncház a Művelődési házban a Kis-Bakony néptáncegyüttes közreműködésével. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.09.12. Zumba a Művelődési házban. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.09.13. Zumba a Művelődési házban. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.09.14. Kézműves foglalkozás: Textilfestés a Művelődési házban. A program megvalósításában Bíró Edit kézműves vett részt. A program a TÁMOP-3.2.3. B12/1 pályázatból valósult meg. 2013.09.14. Biliárd bajnokság a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására. 2013.09.15. Cirkusz a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására, valamint adminisztratív feladatokat látott el a rendezvény lebonyolításában. 2013.09.17. Kéthetente táncház a Művelődési házban a Kis-Bakony néptáncegyüttes közreműködésével. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.09.19. A „BAKONYÉRT „Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület fogadóórája az IKSZT teremben. 2013.09.19. Zumba a Művelődési házban. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.09.20. Elsősegély, újraélesztés felnőtteknek, gyakorlati bemutató. A program a TÁMOP 6.1.2 "Egészségre nevelő és szemléletformáló programok" pályázatból valósult meg. 2013.09.23. Kid rock and Roll SE próbái a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására.
- 11 -
2013.09.25. Számítógépes alapismeretek, előadássorozat a Könyvtárban. Az első foglalkozás témája: szövegszerkesztés. Az előadást Dobos Zoltán informatikus tartotta. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.09.26. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat ügyfélfogadása az IKSZT teremben. 2013.09.26. Zumba a Művelődési házban. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.09.27. Elsősegély, újraélesztés felnőtteknek gyakorlati bemutató Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok Eplény Községben. A program a TÁMOP 6.1.2 "Egészségre nevelő és szemléletformáló programok" pályázatból valósult meg. 2013.09.30. Ingyenes szemvizsgálat az IKSZT teremben. A programot Csider Éva szemoptikus segítségével bonyolítottuk le. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására. 2013.10.01. Kéthetente táncház a Művelődési házban a Kis-Bakony néptáncegyüttes közreműködésével. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.10.03. Zumba a Művelődési házban. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.10.07. Kid rock and Roll SE próbái a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására. 2013.10.10. Zumba a Művelődési házban. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.10.14. Kid rock and Roll SE próbái a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására. 2013.10.15. Könyvtárismereti és használati foglalkozás óvodások részére a Könyvtárban. Az első foglalkozás témája: Először vagyok a községi könyvtárban, könyvtár-könyvesbolt különbsége, viselkedés a könyvtárban. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.10.15. Kéthetente táncház a Művelődési házban a Kis-Bakony néptáncegyüttes közreműködésével. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.10.17. Zumba a Művelődési házban. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.10.21. Stressz kezelés az IKSZT teremben. Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok Eplény Községben. A program a TÁMOP 6.1.2 "Egészségre nevelő és szemléletformáló programok" pályázatból valósult meg. 2013.10.24. A „BAKONYÉRT „Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület fogadóórája az IKSZT teremben. 2013.10.24. Zumba a Művelődési házban. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.10.25. Stressz kezelés az IKSZT teremben. Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok Eplény Községben. A program a TÁMOP 6.1.2 "Egészségre nevelő és szemléletformáló programok" pályázatból valósult meg.
- 12 -
2013.10.26. Kézműves foglalkozás: gipsz mécses öntés és festés a Művelődési házban. A program megvalósításában Bíró Edit kézműves vett részt. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.10.26. Nyugdíjas klubdélután a Művelődési házban. A nyugdíjasokat pogácsa, bor, tea várta. A zenéről Nyári László és Viszt Tünde gondoskodott. 2013.10.28. Kid rock and Roll SE próbái a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására. 2013.10.29. Kéthetente táncház a Művelődési házban a Kis-Bakony néptáncegyüttes közreműködésével. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.10.31. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat ügyfélfogadása az IKSZT teremben. 2013.10.31. Zumba a Művelődési házban. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.11.04. Kid rock and Roll SE próbái a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására. 2013.11.04. Stressz kezelés az IKSZT teremben. Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok Eplény Községben. A program a TÁMOP 6.1.2 "Egészségre nevelő és szemléletformáló programok" pályázatból valósult meg. 2013.11.06. Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat- Foglalkoztatási és képzési tájékoztató. 2013.11.07. Elektronikus kérelem benyújtás az Önkormányzatnál. 2013.11.07. Zumba a Művelődési házban. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.11.08. Kirakodó vásár a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására. 2013.11.08. Stressz kezelés az IKSZT teremben. Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok Eplény Községben. A program a TÁMOP 6.1.2 "Egészségre nevelő és szemléletformáló programok" pályázatból valósult meg. 2013.11.09. Szent Imre kupa sakk és rejtvényfejtő verseny az egyházi középiskolások és általános iskolások számára. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.11.09. Kézműves foglalkozás: Gyertyaöntés az IKSZT teremben. A program megvalósításában Bíró Edit kézműves vett részt. A program a TÁMOP-3.2.3. B12/1 pályázatból valósult meg. 2013.11.11. Kid rock and Roll SE próbái a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására. 2013.11.12. Kéthetente táncház a Művelődési házban a Kis-Bakony néptáncegyüttes közreműködésével. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.11.14. Zumba a Művelődési házban. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.11.16. Előadás és főzés-cukormentes táplálkozás, cukormentes ételek elkészítése főző bemutató. Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód
- 13 -
programok Eplény Községben. A program a TÁMOP 6.1.2 "Egészségre nevelő és szemléletformáló programok" pályázatból valósult meg. 2013.11.18. Kid rock and Roll SE próbái a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására. 2013.11.19. Könyvtárismereti és használati foglalkozás óvodások részére a Könyvtárban. Második előadás témája: a könyvtári rend, a könyvtári rend fogalma. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.11.19. Kéthetente táncház a Művelődési házban a Kis-Bakony néptáncegyüttes közreműködésével. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.11.21. A „BAKONYÉRT „Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület fogadóórája az IKSZT teremben. 2013.11.21. Zumba a Művelődési házban. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.11.23. Előadás és főzés-cukormentes táplálkozás, cukormentes ételek elkészítése főző bemutató. Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok Eplény Községben. A program a TÁMOP 6.1.2 "Egészségre nevelő és szemléletformáló programok" pályázatból valósult meg. 2013.11.25. Kid rock and Roll SE próbái a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására. 2013.11.27. Testületi ülés és közmeghallgatás az IKSZT teremben. 2013.11.28. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat ügyfélfogadása az IKSZT teremben. 2013.11.28. Zumba a Művelődési házban. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.11.29. Könyvtárhasználati előadás felnőtteknek. Az első előadás témája: a könyvtár felépítése és használatának megismertetése az olvasókkal. Előadó: EKMK, Veszprém. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.11.30. Előadás és főzés-cukormentes táplálkozás, cukormentes ételek elkészítése főző bemutató. Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok Eplény Községben. A program a TÁMOP 6.1.2 "Egészségre nevelő és szemléletformáló programok" pályázatból valósult meg. 2013.11.30. Adventi kézműves foglalkozás az egyház szervezésében a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására. 2013.12.02. Kid rock and Roll SE próbái a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására. 2013.12.03. Kéthetente táncház a Művelődési házban a Kis-Bakony néptáncegyüttes közreműködésével. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.12.04. Számítógépes alapismeretek, előadássorozat a Könyvtárban. A második foglalkozás témája: táblázat kezelés. Az előadást Dobos Zoltán informatikus tartotta. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.12.05. Családsegítő szolgálat élelmiszer csomagjainak kiosztása az IKSZT teremben. 2013.12.05. Zumba a Művelődési házban. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg.
- 14 -
2013.12.06. Kirakodó vásár a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására. 2013.12.06. Dohányzásról való leszoktató program. Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok Eplény Községben. A program a TÁMOP 6.1.2 "Egészségre nevelő és szemléletformáló programok" pályázatból valósult meg. 2013.12.07. Mikulás a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására, valamint adminisztratív feladatokat látott el a rendezvény lebonyolításában. 2013.12.07. Mikulás bál a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására, valamint adminisztratív feladatokat látott el a rendezvény lebonyolításában. 2013.12.09. Kid rock and Roll SE próbái a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására. 2013.12.12. Zumba a Művelődési házban. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.12.13. Dohányzásról való leszoktató program. Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok Eplény Községben. A program a TÁMOP 6.1.2 "Egészségre nevelő és szemléletformáló programok" pályázatból valósult meg. 2013.12.14. Kézműves foglalkozás: Angyalkakészítés a Művelődési házban. A program megvalósításában Bíró Edit kézműves vett részt. A program a TÁMOP3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.12.16. Kid rock and Roll SE próbái a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására. 2013.12.16. Zumba a Művelődési házban. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.12.17. Kéthetente táncház a Művelődési házban a Kis-Bakony néptáncegyüttes közreműködésével. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.12.19. A „BAKONYÉRT „Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület fogadóórája az IKSZT teremben. 2013.12.19. Zumba a Művelődési házban. A program a TÁMOP-3.2.3. B-12/1 pályázatból valósult meg. 2013.12.20. Eplény községi Önkormányzat hagyományosan megrendezett programja a Művelődési házban. A település nyugdíjasainak megajándékozása karácsony alkalmából. A helyi színjátszó csoportok, illetve óvoda, iskola gyerekei adtak műsort. 2013.12.30. Biliárd bajnokság a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására. 2013.12.31. Szilveszteri bál a Művelődési házban. Az IKSZT helyet és lehetőséget biztosított a program megtartására. Együttműködő partnereink: Eplény Községi Önkormányzat Eplényi Gyermekekért Alapítvány (közalapítvány) Eplényi Komédiás Egylet
- 15 -
Fortuna Színjátszó Egyesület Városi Művelődési Központ és Könyvtár Gyulafirátóti Művelődési Háza Eötvös Károly Megyei Könyvtár Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet
Lakossági és Ifjúsági információs pont működése: Minden hétfőn 16-18 óráig: Ifjúsági Információs Pont (továbbtanuláshoz, diákmunkához, ifjúságot érintő problémák megoldásához támogatás és információ nyújtása). Minden csütörtökön 16-18 óráig: Elektronikus közigazgatási végpont (közháló végpont: bejelentkezés az ügyfélkapun; egyéni vállalkozói igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézés; forgalmi engedéllyel kapcsolatos ügyintézés; adatszolgáltatás letiltása; TAJszolgáltatás; nyugdíj e-ügyintézés; foglalkoztatott bejelentése; magánnyugdíjpénztáriszolgáltatások; felsőoktatási felvételi jelentkezés; gépjármű igazgatási ügyekkel kapcsolatos ügyintézés; nemzetközi vezetői engedéllyel kapcsolatos ügyintézés; okmányiroda az interneten stb.) Az IKSZT-n belül csak az elektronikus úton történő ügyintézésre van lehetőség, az okmányirodában kizárólag személyesen intézhető ügyeket nem helyettesíti. NFSZ (Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat) információs pont (aktuális álláslehetőségek, pályázatok ismertetése, tanácsadás nyújtása, szórólapok és tájékoztató füzetek biztosítása) Az IKSZT-terem nyitvatartási ideje: Hétfő:16-18 (Ifjúsági Információs pont) Kedd: 14-19 (Ifjúsági Klub) Szerda: 14-19 (Ifjúsági klub) Csütörtök: 16-18 (Lakossági információs pont) Péntek: 14-21 (Ifjúsági klub) Szombat: zárva Vasárnap: zárva A Könyvtár nyitvatartási ideje: Hétfőtől – péntekig: 10-18 óráig, szombaton: 8-14 óráig, vasárnap zárva van. Kérjük a tisztelt Képviselő-testületet a beszámolónk szíves elfogadására. Eplény, 2014. január 21. Tarné Jámbor Anita könyvtáros IKSZT munkatárs
Takács Tímea IKSZT programszervező