SIÓFOKI FÜRDŐEGYLET TURISZTIKAI EGYESÜLET
ELŐTERJESZTÉS Siófok Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 29-ei ülésére
Tárgy: A 2015. évi turisztikai szezon értékelése és a Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület beszámolója Előterjesztő: Hegyi Károly elnök Előkészítette: Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület Tárgyalta: Idegenforgalmi és Rendészeti Bizottság
2
Tisztelt Bizottság! Szezonértékelő beszámolónkat pozitív hírekkel tudjuk kezdeni, hiszen a Fürdőegylet tagjai körében feltett kérdéseink és tapasztalatcserénk alapján az idei turisztikai szezon kiemelkedően jól sikerült és mindenki elégedett az eredményekkel. Mindez köszönhető elsősorban a jó időjárásnak és a program gazdag főszezoni hónapoknak. Elmondható azonban, hogy a szezon kicsit késve indult be és a szezonban a foglalások számát befolyásolja az iskolai szünet ideje, hiszen főleg a családos belföldi turisták érkeznek a nyári időszakban városunkba. Jó hír az is, hogy a statisztikák alapján nemcsak hosszabb időre utaztak, de ezzel együtt többet is költöttek a magyarok. A nyaralók 70-80 százaléka volt belföldi, de a lassú tendencia alapján már a külföldi vendégeink is nagyobb számban érkeznek újra a városba. Folytatódott az elmúlt időszakok trendje, a régi küldőpiacok (osztrák, német) mellett inkább a szomszédos országokból érkeztek hazánkba az üdülni vágyók. Nagyon sok a cseh, szlovák, lengyel és egyéb keleti országból érkező vendég, továbbá a skandinávok és angolok. A környékbeli fesztiválok időszakában érezhető a fiatalok érkezése a városba (25-35 év), de túlnyomó részben a családosok és a középkorúak jellemzőek. „Felülmúlta a várakozásokat a Balaton idei főszezonja is - közölte a Balatoni Hajózási Zrt., a kompok forgalma 4 százalékkal nőtt, és 5 százalékkal több biciklit szállítottak, mint tavaly. A személyhajózásból származó árbevétel a némileg csökkenő utaslétszám mellett is 3-4 százalékkal emelkedett, köszönhetően a fellendülőben lévő programhajózásnak.” (forrás: turizmus.com) Siófoki vendégéjszakák alakulása az eddig rendelkezésre álló önkormányzati idegenforgalmi adó bevallás adatai szerint a következőképp alakult: 2014. adóköteles:
Január Február Március Április Május Június Július Augusztus
Adóköteles Adómentes Összesen
2015.
adómentes:
12120 12825 15092 23729 42876 77078 209626 216090
1673 2788 2130 3299 12664 35395 108627 89610
2014 609436 256186
2015 647437 251884
865622
899321
adóköteles:
11529 14216 14286 25741 39106 77810 233887 230862
adómentes:
1467 3059 2661 5697 10127 35513 105695 87665
Összesen Változás 2014. 2015. 13793 12996 94% 15613 17257 111% 17222 16947 98% 27028 31438 116% 55540 49233 89% 112473 113323 101% 318253 339582 107% 305700 318527 104%
Eltérés Változás 38001 106,2% -4302 98,3%
33699
103,9%
Fontosnak tartjuk a városi attrakciók jelentőségét, hiszen a városba érkező vendégek számára minden évben újabb és újabb programlehetőségek és attrakciók jelentik az igazi vonzerőt, ezért nagy öröm volt számunkra, hogy a siófoki Nagystrand területére idén a nyári szezonban egy 66 méteres óriáskerék települt. Sokan jelezték felénk érdeklődésüket az óriáskerékkel
3
kapcsolatban, mely az északi partról, de az autópályáról is jól látható volt és vonzotta az érdeklődőket. A Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület az IRB kezdeményezésére hasznosnak tartotta a főszezoni helyszíni bejárást, melynek sok pozitív eredménye volt. A negatív észrevételek esetében javasolja az önkormányzatnak a felülvizsgálatot: - alkoholos italok fogalmazásának ügye a tiltott területeken - utcán történő alkoholfogyasztás ellenőrzése - szemétszedés és takarítás a Petőfi sétányon és a Nagystrand területén - nyilvános WC-k üzemeltetésének ügye - Nagystrand főbejáratánál az árkádos részek kivilágítása - Petőfi sétány kövezetének vegyszeres tisztítása A Beach House üzemeltetésével kapcsolatban a Siófoki Fürdőegylet tapasztalata, hogy a programok hirdetése a mindenki számára ismeretes okok miatt elhúzódott, ezért július 3-án volt a megnyitó koncert. A programokról kizárólag szinte csak a Facebookon-on tudtunk tájékozódni. A koncertek színvonaláról többnyire a turistáktól kapott információk alapján megállapíthatjuk, hogy néhány rendezvény csalódásra adott okot. A Tourinform iroda is részt vett a jegyértékesítésben, mely nem zajlott mindig zökkenőmentesen. Ezen okok miatt kérjük a tisztelt Képviselő-testületet, hogy a jövő évben a Beach House üzemeltetőjének megválasztásával kapcsolatban a főszezon kezdetét szem előtt tartva járjon el és tegyék lehetővé, hogy a Fürdőegylet véleményezési joggal élhessen, hiszen számos tagunkat érinti ennek az ügye. FÜRDŐEGYLET SZEREPVÁLLALÁSAI A TURIZMUS TERÜLETÉN A) Nyitott Balaton kampányok A Balatoni Regionális TDM Szövetség tagszervezeteinek, azok szolgáltató partnereinek és a szövetség munkatársainak, aktív munkájának eredményeként már négy sikeres akciót tudhat a régió maga mögött. A program alapvető célja továbbra is megmutatni, hogy a Balaton Régió nem csak a nyári, fürdőzésre alkalmas időszakban jelenthet vonzó úti célt a turisták számára, hanem tavasszal és ősszel is képes olyan kínálatot biztosítani, amiért érdemes ideutazni. A Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület is abban látja a lehetőséget, hogy a jól ismert nyári kínálat mellett elsősorban a belföldi piacon, majd később külföldön is az egész éven át élvezhető és turisztikai desztináció szerepét töltse be Siófok, hiszen erre mind a szálláshely kapacitás, mind a szolgáltatói kör alkalmas lenne. Eddigi eredményeink a kampánnyal: o A kreatív PR megjelenéseknek köszönhetően több mint 10 millió Ft sajtómegjelenést sikerült generálni az akciónak, így több száz cikk és interjú született, hírportálokon, TV-ben, újságokban és magazinokban o A projekt szépsége, hogy a balatoni szolgáltatók nem külső segítséget várnak, hanem saját maguk próbának tenni a turizmus fejlesztéséért o Tavasszal több, mint 400 szolgáltató csatlakozott a kezdeményezéshez o Ősszel, a nagy nyári hajtás és fáradalmak után is közel 300-an csatlakoztak
4
Mindkét alkalommal több, mint 200 program valósult meg a Balaton régióban Elindult egy olyan kezdeményezés, ami az egész országot megmozgatta Óriási médiavisszhangot kapott a Balaton fagyijának megválasztása is A kommunikációs kampány megvalósításában támogatóink voltak: We Love Balaton, MT Zrt., MÁV Start Zrt., Port.hu, Borászportál, PartFM o Az akció igazi közbeszéd témává vált és segít abban, hogy folyamatosan a média látóterében tartsa a Balatont a nyári szezonon kívül is o o o o
B) Study tour-ok szervezése és újságírók, delegáció fogadása 1. Augusztus 8-án, szombaton egy kanadai újságíró páros érkezett a Balatonhoz, akik elsősorban gasztronómia témakörben végeznek kutatásokat, de a régió különlegességeit is megtekintették. Kifejezetten kérték, hogy Siófokon fogadjuk őket a Víztoronyban. 2. Augusztus végén e-mailben egy megkeresés érkezett egy ausztrál cégtől, miszerint Siófokról és néhány másik Balaton-parti településről szeretnének professzionális fényképeket illetve videót készíteni. A cég médiaszakértője, Rohan Trundle úr egy profi fotóst küldött Siófokra 2015. szeptember 6-án, aki a Víztoronyról, az Aranypartról illetve a kikötőről készített különféle felvételeket. A Víztoronyban tett látogatása alkalmával siófoki emléktárgyakból álló ajándékcsomaggal kedveskedett neki a Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület. Ez az anyag az Expedia oldalára kerül fel, amely egy online turisztikai weboldal, s több mint 19 nyelven érhető el. A fényképész úr, Jon Reid, Siófok mellett Balatonfüreden, Tihanyban, Hévízen valamint Keszthelyen is megfordult. Az anyag hamarosan elérhető lesz a fent említett weboldalon. 3. Szeptember 16-án egy 12 fős kínai delegációt fogadott a Siófoki Fürdőegylet, akik Horváth Géza kínai-magyar partnerkapcsolatai igazgató szervezésében látogattak a városba. A megbeszélés során Horváth Géza biztosította Siófokot arról, hogy további kínai partnerkapcsolatok kialakítása ügyében a jövőben számít a város támogatására. A Siófoki Fürdőegylet meghívólevélben biztosította a delegációk fogadásának szándékát. 4. Szeptember 19-én egy 9 fős újságíró csoportot fogadott a Tourinform iroda, akiket Balatonföldvárról kerékpártúra keretében kísértünk végig és fogadtunk egy frissítővel a Víztoronyban. A 3 napos, aktív és kerékpáros időtöltést népszerűsítő study tour alkalmával az újságíróknak is a nyári szezonon kívüli időtöltést szerettük volna középpontba állítani. A 3 napról az egyik újságíró a következő cikket állította össze: http://www.turizmusonline.hu/belfold/cikk/szeptemberi_kerekezes_a_balatonon
5
A vendégfogadások alkalmával a vendégek minden esetben siófoki ajándékcsomagot és kiadványokat kapnak a Siófoki Fürdőegylettől a személyes vezetés mellett. MARKETING MEGJELENÉSEK A) Magyar Konyha különszám A Magyar Konyha Magazin Kft. gondozásában megjelenő Balaton 2015 kiadvány már két alkalommal jelent meg korábban és a Magyar Turizmus Zrt. Regionális Marketing Igazgatósága, valamin Siófok Város Önkormányzata is támogatta a korábbi megjelenéseket. Idén a kiadvány költségét a várostól a Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület vállalta át, mert véleményünk szerint egy ilyen kiadványban Siófok megjelenése elengedhetetlenül szükséges. A Balaton külön kiadvány a Magyar Konyha gasztronómiai magazin június végi nyári duplaszámához csomagolva jelent meg. Az összefoglaló gyűjteményben a korábbi években készült listáikat felújították, illetve kiegészítették. Az olvasók tájékozódhatnak a legjobb éttermekről, halsütőkről, cukrászdákról, pékségekről, pincészetekről, termelői piacokról, stb. A kiadvány szerkesztői elvezetik az olvasókat eldugott kincsekhez, rejtett értékekhez, miközben bemutatják a régió legnépszerűbb helyeit is. A kötetben hat kiemelt térségre csoportosítva találják meg az érdeklődők a hasznos információkat: Keszthely és Badacsony Tihany és Füred Káli-medence Szárszó, Lelle és környéke Siófok és környéke Veszprém és környéke A könyv főszerkesztője: Vinkó József A kiadvány mérete: 115 mm x 190 mm A Balaton 2015 kiadvány megjelenését kiemelt kommunikációs kampány kísérte, a gasztroútikönyv két hónapon át volt országszerte elérhető az újságos standokon, összesen 30.000 példányban. Siófok az együttműködés során sok új és még nem ismert gasztronómiai tippet adott a kiadványhoz és ezzel a balatoni gasztronómiára hívta fel a figyelmet, mely ugyancsak kiemelt turisztikai terméke a régiónak. A megjelenés további előnyei: - Siófok ismét önálló tematikai egységként került a kiadványba - Siófoki programok is elhelyezésre kerültek a kiadvány gasztronómiai eseményajánlójában - Siófoki legújabb és legjobb gasztronómiai vendéglátóhelyei is (éttermek, kávéházak, halsütők) bemutatásra kerültek B) Macedón utazási műsorban kiemelt szereplés Az új EU tagországokat bemutató kisfilmben 40 perces megjelenést kapott a Balaton régió és Siófok, melynek linkje: https://www.youtube.com/watch?v=zgpZH4nGSmE C) Kerékpártúra című magazinműsorban megjelenés Idén második alkalommal a Duna TV-vel együttműködve lehetőségünk volt a Kerékpártúra című magazin egyik részében megjelenni, ahol a kerékpározás és hozzá
6
kapcsolódó aktív időtöltés állt a középpontban kicsit más megvilágításban. A forgatás ideje pont a Tour de Pelso kerékpáros verseny idejére fókuszált, így ez a kiemelt jelentőségű sportrendezvény is helyet kapott a műsorban. A Siófokról készült adás a következő linken tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=XBwpnn2_RXA D) Balaton Projekt A Siófoki Fürdőegylet ismét csatlakozott a Balaton Projekthez, melyet a régió iránt elkötelezett magánszemélyek, cégek és szervezetek hozták létre azzal a céllal, hogy a következő években erőteljes népszerűsítő kampány erősítse a régió belföldi turizmusát. 2014-ben megjelent a Balaton útikönyv, melyben szép terjedelemben jelent meg Siófok is. 2015. évben a Balatoni kerékpáros kiadvány megjelenéséhez nyújtott támogatást az egyesület és az aktív és kerékpáros programlehetőségeket szerepeltette benne jelentős mértékben. Új, kerékpározásra ösztönző, a Balaton és Bakony térségét feltáró és népszerűsítő útikönyv megjelenése fontos a régiónak és Siófoknak is egyaránt, hiszen a nyári főszezonon kívül a tavaszi és az őszi aktív kikapcsolódásra ösztönző kampányok alapeleme a kerékpározás és egyre többen ékreznek a városba kerékpáros turisták, akiket minél inkább szeretnénk kiszolgálni. A Balatont körülvevő kerékpárút pedig az ország leghosszabb kerékpárútja, melyre számos szolgáltatás épül és az infrastruktúrája folyamatosan fejlődik. A könyv nagy példányszámú, hosszú életciklusú, terjesztése országos. Az útikönyv első kiadása 25 nagyobb lélegzetvételű túrát dolgoz fel. Balatoni és Balaton-környéki településeket, valamint természeti látnivalókat fűz túraútvonalakká hiánypótló jelleggel. Az utak mellett bemutatást kapnak erdők, barlangok, várromok, templomromok, néhány múzeum, és persze pincészetek, éttermek, hotelek. A túraleírások mellett tájékoztató oldalakkal segítik a kerékpárosokat. Az együttműködés során az egyesület támogatást nyújtott a kiadvány tartalmát illetően, információt szolgáltatott a megjelenő könyvhöz. Az együttműködésért cserébe pedig 100 db ingyenes példányt kapott a Tizz Kft-től. BESZÁMOLÓ A TOURINFORM IRODA MŰKÖDÉSÉRŐL Tourinform iroda látogatottsági statisztikája Az éves üzemeltetésű siófoki Tourinform iroda továbbra is erős látogatottságnak örvend főleg a főszezoni hónapokban. Az iroda munkatársai (jelenleg 4 fő állandó munkatárs) az alábbi nyitva tartások mellett várja a város látogatóit és a turistákat, illetve június, július, augusztus hónapokban egy fiókirodát is üzemeltettünk idén nyáron a Tesco-nál. Sajnos a fiókiroda forgalma a vártnál rosszabbul alakult ezért működésének, illetve helyének véglegesítését újra kell tárgyalni. Ez ügyben kérjük a Képviselő-testület javaslatát, hogy milyen lehetőségek lennének a városban önkormányzati területre történő áthelyezésre, ahol frekventált helyen tudnánk kiszolgálni a turistákat. Nyitva tartás: téli hónapokban (november, december, január, február) o hétfőtől péntekig 8:00-16:30 elő- és utószezonban (március, április, október):
7
o hétfőtől péntekig 8:00-16:30 o szombaton 9:00-13:00 középszezonban (május, szeptember) o hétfőtől péntekig 8:00-18:00 o szombaton 9:00-13:00 főszezonban (június, július, augusztus) o hétfőtől szombatig 8:00-20:00 o vasárnap 9:00-13:00
Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember
Vendégforgalom 2014 2015 1 095 837 1 318 895 1 605 1 377 2 683 2 178 4 536 3 898 7 277 7 131 16 359 14 522 21 086 14 426 5 242 3 242 61 201 48 506
Eltérés % 76% 68% 86% 81% 86% 98% 89% 68% 62%
Garantált programlehetőségek a Tourinform irodán keresztül A Tourinform iroda 2015. évben továbbra is kínál szervezett garantált programokat az érdeklődők számára elő- és utószezonban, valamint bővített kínálattal természetesen a főszezonban: - Szervezett kerékpártúrák (Töreki, Balatonvilágos, Sió-part, Zamárdi) - Kiliti Repülőtér programjai (sétarepülés, tandemugrás) - Balatoni Hajózási Zrt. programkínálata - Kálmán Imre Kulturális Központ előadásai - Balatoni Regionális Kutatóintézet és Könyvtár programjai - Élményvitorlázás, vitorlásoktatás - Aktív programlehetőségek (szörfoktatás, paintball, gokart, quad túrák, stb.) - Speciális gasztronómiai ajánlatok (borkóstolók, jazz&blues borest, folklór estek) - Gyermekprogramok családi kedvezményekkel (állatsimogató, lovaglás, stb.) Ezeknek a programoknak a kínálatát heti hírlevélben, illetve külön erre a célra összeállított programajánlóban népszerűsítettük.
8
2015. évi értékesítési tevékenységek: - Szállásközvetítés szerződött szállásadóink részére - Internetsarok - Garantált programok, kirándulások értékesítése (Keszthely Tourist) - Horgászjegyek, hajójegyek - SiófokNights karszalagok és Palace belépőjegyek - Koncertjegyek vendégprodukciókra a Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon - Balatonföldvári Kultkikötő jegyek - Újságok, útikönyvek, könyvek, térképek - Interticket jegyek, fesztiváljegyek, sportjegyek - Társasjáték - NeoPhone telefonkártya - Hungary Card, Balaton Card Összességében állandó tendencia, hogy az iroda értékesítésből származó számottevő jutaléka az 1 napos kirándulásokból és a jegyértékesítésből, valamint a szállásközvetítésből származik. 2015. ÉVBEN IS MINŐSÍTETT TOURINFOR IRODA 2013-ban először érte el a siófoki Tourinform iroda a minősített eredményt, mely kimagasló teljesítményt jelent az irodák ellenőrzése során, valamint azt jelenti, hogy az iroda a névhasználati kézikönyv előírásainak mindenben megfelelt, és ezáltal 2015. július 1. és 2016. június 30. közötti időszakra vonatkozóan ismét a következő lehetőségekkel élhetünk: Kiemelt megjelenés és promóció: - Facebook poszt az Élmény Itthon oldalon (http://www.facebook.com/#!/elmenyitthon) - cikkek az itthon.hu főoldalon - cikkek az itthon.hu kultúra, aktív és régiós oldalain - posztok a régiós blogokban - cikkek az angol nyelvű oldalon (www.gotohungary.com) Kiállítási megjelenés: - 50%-os kedvezmény vagy utólagos fizetési lehetőség a Magyar Turizmus Zrt. által szervezett belföldi vagy külföldi kiállítási standokon - kiadványaitokat eljuttathatja az iroda ingyenesen legfeljebb 3 külföldi kiállításra (csak prospektusos részvétel) BORPART ÉS FRÖCCSFESZT RENDEZVÉNY 2013. óta két alkalommal került megrendezésre a Borpart elnevezésű rendezvény. A "helyi zenekarokkal - balatoni borokkal" szlogennel egy 10 napos rendezvénysorozat várta a helyi lakosokat és a városunkba tartózkodó turistákat. A borok mellett gasztronómiai ételkülönlegességek, gyermekprogramok és az esti órákban koncertek várták a látogatókat. A rendezvény helyszíne az első évben a Hajóállomás volt, majd a tavalyi évben már a Fő tér biztosította a helyszínt, ami várakozásokon felüli sikert eredményezett, mind a vendégek, mind a vendéglátó egységek körében.
9
Az előző években a rendezvény Siófok Város Önkormányzatának és a Part FM rádió támogatásával valósulhatott meg, idén pedig a Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület vállalta át a rendezvény lebonyolítását az Önkormányzat támogatásával, hogy ez a sikeres és kedvelt rendezvény továbbra is megszervezésre kerülhessen. Az egyesület 2015. július 31augusztus 9-ig Siófok Fő terén Siófoki Borpart és Fröccsfeszt névvel 10 napos rendezvénysorozatot valósított meg. A rendezvénysorozat legfontosabb célja volt, hogy a folyamatos nyári programkínálat érzetét keltve, népszerűsítse a helyi vállalkozókat tömörítő tdm szervezetet, valamint a siófoki együtteseknek, zenekaroknak fellépési lehetőséget biztosítson a Fő terén. A programsorozat alatt esténként a siófoki zenekarok hangulatos koncertekkel, népzenével, néptánccal, nótaműsorral biztosítottak tartalmas kikapcsolódási lehetőséget. Továbbá országosan elismert zenekarok is meghívásra kerültek a pénteki és szombati napokon, mellyel a rendezvény látogatóinak számát tovább emelte. A rendezvény igen sikeresnek volt mondható és Siófok jó hírét vitte tovább. Ezúton is köszönjük még egyszer az Önkormányzat és KIKK támogatását a rendezvény során. MEGÚJULT WEBOLDAL A Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület működteti Siófok város hivatalos turisztikai weboldalát, mely ebben az évben teljes dizájn és tartalomfrissítésen esett át. Az oldalon való megjelenés a tagjaink részére ingyenes, viszont a bevételeink növelése érdekében számos banner és kiemelt szolgáltatói megjelenést tervezzünk. A weboldal főoldalon a menüsor alatt lehetőség van óriás banner megjelenítésére, melynek 430 x 1920 px felbontásnak kell megfelelnie. Itt maximum öt szolgáltató hirdethet. A kiemelt hirdetési felületen lehetősége nyílik reklám elhelyezésére, mely hangsúlyos figyelmet kap a sűrűn látogatott oldalunkon. Az első helyen két darab szolgáltató, a másodikon három darab míg a harmadik illetve negyedik helyen megtálalható helyeken bármennyi szolgáltató hirdethet. Banner hirdetési lehetőség eseten az első helyen két darab szolgáltató, a másodikon három darab szolgáltató, míg a harmadik es negyedik helyen bármennyi számú szolgáltató hirdethet. A bannerek kizárólag a következő formátumúak lehetnek: jpg., gif., animalt gif., swf. A hirdetések biztosítják a saját oldalra történő linkelési lehetőséget is. Középtávú turisztikai koncepciót megelőző kérdőíves kutatás elvégzése A Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület fontosnak tartja a középtávú turisztikai koncepció megalkotását, mely tartalmazza azokat a terveket és irányelveket, amely mentén a város turisztikai szempontból továbbfejlődhet. Az egyesület elnöksége nem csak egy általános koncepciót szeretne, hanem konkrét terveket összeállítani, melynek két fókusza a
10
termékfejlesztés és az attrakciófejlesztés, mely a pályázási lehetőséget is magában foglalja. Az ehhez szükséges kérdőíves felmérést és elemzést az egyesület a nyári főszezonban (augusztus 17-19. között) saját költéségén elvégeztette, mert fontosnak tartotta, hogy a koncepció ennek segítségével még az idei évben elkészüljön. A kérdőíves felmérésben 600 főt kérdeztek meg, melyből 240 külföldi és 360 belföldi turista volt. A kutatási eredmény anyaga az előterjesztés mellékletét képezi és felhívjuk a tisztelt Képviselő-testület figyelmét annak részletes áttanulmányozására, mert sok hasznos, új és hiteles információt tartalmaz. A kérdőív elkészítése, lefordítása, a kérdőívezés és a teljes anyag összeállításának költsége 1.600.000 Ft + Áfa volt. Összegzés A Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület véleménye, hogy egy erőteljesebb városmarketingre, színvonalas rendezvényekre és attrakciófejlesztésre van szükség ahhoz, hogy a turisztikai ágazat tovább fejlődön és a város megőrizze vezető szerepét. Erre irányul törekvésünk a középtávú turisztikai koncepció megalkotásával és a jövő évtől erőteljesebb városi megjelenéssel a külföldi kiállításokon és vásárokon. Lehetőség szerint további rendezvény megszervezésével és számos új attrakcióval, programjavaslattal szeretnénk élni az önkormányzat irányába és a további szoros együttműködést megtartva a város turizmusának jövőéért tenni. Kérem az előterjesztésben foglaltak elfogadását és munkánk támogatását. Kelt: Siófok, 2015. október 5.
Hegyi Károly elnök