Mágocs Város Polgármesterétől ELŐTERJESZTÉS MÁGOCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Tisztelt Képviselő-testület! A különféle jogszabályok, iránymutatások a költségvetési tervezésnél központi szerepet játszanak. Kiemelkedő jelentőségüket azért fontos hangsúlyozni, mert részletes követelményeket, előírásokat fogalmaznak meg, melyek be nem tartása szankciókkal járhat (állami támogatás felfüggesztése, megvonása, büntetőkamat fizetése). A költségvetést meghatározó jogszabályok:
Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény, az államháztartásról szóló CXCV. törvény, Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló CCXXX. törvény, az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) kormányrendelet, (Ávr.) minisztériumi iránymutatások, a Pénzügyminisztérium által kiadott útmutató az önkormányzatok és költségvetési szerveik részletes költségvetési előirányzatainak összeállításához.
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 24. § (3). bekezdése szerint a: „ A jegyző által a (2) bekezdés szerint előkészített költségvetési rendelet-tervezetet a polgármester a központi költségvetésről szóló törvény hatálybalépését követő negyvenötödik napig nyújtja be a képviselő-testületnek. „ Az Országgyűlés a Magyarország 2014. évi költségvetéséről szóló CCXXX. törvényt 2014. december 15-i ülésnapján fogadta el. A bevételi főösszegét 16 312 milliárd 873,0 millió forintban, a kiadásit 17 190 milliárd 277,1 millió forintban, hiányát pedig 877 milliárd 404,1 millió forintban állapította meg a parlament.
1
A tervezett hiány: Az államadósság-mutató 2015. december 31-ére tervezett mértéke 75,4 százalék az elfogadott törvény szerint. Így az államadósság-mutató a 2014 utolsó napján várható 76,3 százalékhoz képest eleget tesz majd az alaptörvényben meghatározott államadósság-mutató csökkenése követelményének.
I. Költségvetést meghatározó alapelvek, keretek A helyi önkormányzatok támogatását a központi költségvetés kapcsolatokból származó források– az állami hozzájárulások, támogatások, valamint az átengedett és helyben maradó adóbevételek – együttesen határozzák meg. Magyarország 2015. évi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény szerint: 36. § (1) Az Országgyűlés a helyi önkormányzatok működéséhez és ágazati feladatainak ellátásához a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 117. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint nyújtandó támogatások jogcímeit a 2. melléklet szerint állapítja meg. 39. § (1) A települési önkormányzatot illeti meg a) a gépjárműadóról szóló törvény alapján a belföldi gépjárművek után a települési önkormányzat által beszedett adó 40%-a és b) a gépjárműadóhoz kapcsolódó bírságból, pótlékból és végrehajtási költségből származó bevétel 100%-a. (2) A termőföld bérbeadásából származó jövedelem utáni - a települési önkormányzat által beszedett - személyi jövedelemadó 100%-a a földterület fekvése szerinti települési önkormányzatot illeti meg. 40. § (1) A települési önkormányzatot illeti meg a) a települési önkormányzat jegyzője által jogerősen kiszabott környezetvédelmi bírság 100%-a, b) a környezetvédelmi, természetvédelmi felügyelőség által a települési önkormányzat területén - a veszélyhelyzet kihirdetését megalapozó eseménnyel összefüggésben jogerősen kiszabott környezetvédelmi bírságok kivételével kiszabott, és abból befolyt környezetvédelmi bírságok összegének 30%-a, c) a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 252. § (1) bekezdése alapján kiszabott és végrehajtott szabálysértési pénz- és helyszíni bírságból származó, a települési önkormányzat fizetési számlájára vagy annak valamely alszámlájára érkezett bevétel 100%-a, d) a közúti közlekedésről szóló törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott jogsértésre (a továbbiakban: közlekedési szabályszegés) tekintettel kiszabott - a bírságot kiszabó szervre tekintet nélkül 2
közigazgatási bírság behajtásából, illetve végrehajtásából származó bevétel 40%a, ha a behajtást, illetve a végrehajtást a települési önkormányzat jegyzője önkormányzati adóhatósági jogkörében eljárva foganatosította és e) a települési önkormányzat területén a közlekedési szabályszegések után a közterület-felügyelő által kiszabott közigazgatási bírság behajtott összegének 100%-a. (2) A szabálysértési pénz- és helyszíni bírság, valamint a közigazgatási bírság végrehajtását kérő szerv költségminimum megelőlegezésére nem köteles.
Egyes illetmények, meghatározott díjak, támogatások és járadékok alapjának mértéke: Az általános forgalmi adó mértéke 27%. A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló törvény 44. § (1) bekezdése szerinti ápolási díj havi alapösszege 2015. évben 29.500 forint. A köztisztviselők illetményalapja maradt a 38.650 Ft, és a közalkalmazotti bértábla sem változott, A garantált bérminimum (szakmunkás minimálbér) 122.000 Ft, a minimálbér 105.000-ban lett megállapítva. Az adómértéke egységesen 16%. A köztisztviselőt cafeteria juttatás illeti meg az szja tv-ben felsorolt juttatások alapján, választása szerint. A cafeteria maximális éves összege 200.000,-. Béremelkedésre továbbra is csak a soros előmenetel alapján lehet számolni. A Közalkalmazottak illetmény pótlék számítási alapja 2015. évben is 20.000 forint. A havonta adható bankszámla hozzájárulás mértéke legfeljebb 1000 forint. A fenti juttatások összege - a minimálbért leszámítva- évek óta nem emelkedtek. Célunk, hogy fejlesztési programokat csak megfelelő pénzügyi garanciák mellett kezdjünk el. Remélhetőleg lehetőségeket rejt számunkra a költségvetési törvény adósságkonszolidációban részt nem vett önkormányzatok fejlesztési támogatása. Szociális területen számolni kell a törvényi szabályozásból fakadó többletfeladatokra, ugyanakkor célzottan szükséges a rendelkezésre álló nagyon minimális forrásokat felhasználni. A civil szféra, a sport és kulturális egyesületek, alapítványok támogatását célszerű új alapelvek mentén kialakítani, amely a társadalmi hasznosság szempontjait kiemelten veszi figyelembe. Fel kell tárni a még meglévő - az elmúlt évek fejlesztéseiből adódó - lehetséges bevételi forrásokat is, üres ingatlanok hasznosítása, átalakítása a piaci követelményeknek megfelelően. A mindenkori költségvetéssel szemben elvárt követelmény, hogy az egyrészt illeszkedjék az állami költségvetés politikához, a helyi célkitűzésekhez, illetőleg vegye figyelembe a tárgyév és azt megelőző évek gazdálkodási eredményeit, áthúzódó kötelezettségvállalásait. 3
A kormányzati intézkedések és önkormányzatunk döntéseinek következtében intézményrendszerünk struktúrája sokat változott az elmúlt évekhez képest. A közoktatási feladatok közül még meglévő óvodai ellátást intézményfenntartó társuláson keresztül biztosítja önkormányzatunk. A diákétkeztetést külön intézmény nélkül, közvetlenül az önkormányzat biztosítja a Hegyháti ÁMK megszűnése miatt. A Sásdi Többcélú Kistérségi Társulástól visszavett családsegítés, gyermekjóléti szolgálat valamint a házi segítségnyújtás kötelező feladatok ellátásáról a Szociális Gondozási Központ intézményünk gondoskodik. Nevesített feladatokat a környező településeken is ellátja megállapodás szerint, melynek felülvizsgálata, újragondolása szükségszerűvé vált.
II. Bevételek alakulása 2015. évre tervezett bevételeinek főösszege 489 115 ezer Ft. II/1. Állami támogatások A működési feladatok ellátásához kapcsolódó állami hozzájárulás 218 999 ezer forint (1. számú melléklet). A fejlesztési támogatások közt terveztük meg a 2013. május 15-i testületi ülésen született döntés alapján (56/2013.(V. 15.). sz. hat.) ”Napelemek telepítése Mágocs városában” elnevezésű pályázat-új, módosított, 100-os támogatású - várható bevételét. II/2. Helyi adók bevételei Helyi és átengedett központi adókból a javaslatunkban 86 700 e Ft-ot tervezünk. A helyi adókat érintő bizonytalansági tényezők miatt a legnagyobb forrást jelentő iparűzési adóból 73 000 e Ft-ot terveztünk. A tapasztalati adatok alapján a gépjárműadóból 6 800 e Ft bevételt tartalmaz a tervezet. II/3. Saját és intézményi bevételek Az önkormányzati saját bevételeket az előző évek testületi döntéseire alapozva, azok figyelembevétel terveztük meg. A Szociális Gondozási Központ térítési díjaiból származó bevétele emelést nem tartalmaz.
III. Kiadások alakulása 2015. évre tervezett kiadásainak főösszege 489 115 ezer Ft. III/1. Működési kiadások A 2015. évi költségvetés a működtetés kiadásaira 443 024 ezer Ft-ot tartalmaz. A személyi juttatások előirányzat emelkedésére - az előző évihez képest- a minimálbérre történő bérkiegészítések, és a soros előrelépéseken miatt volt szükség. Fontos feladat a készletbeszerzések, az intézményi és városüzemeltetési, fenntartási és egyéb működtetési kiadások további ésszerűsítése a dologi kiadásoknál. A rezsicsökkentés politikájának figyelembevételével kell a feladat ellátási megállapodásokat megkötni. 4
Megfontolandó az elavult, nagy fogyasztású eszközök folyamatos, energiatakarékosabbakra történő- cseréje. A szociális kiadásokat a jogszabályi változásoknak megfelelően terveztük, a tervezésnél a 2015. évi várható tényszámokat vettük figyelembe. Az előző években meghatározott alapelvek szerint a civil szervezetek, a sport- és kulturális egyesületek támogatására 5 750 e Ft-ot kívánunk fordítani.
III/2. Felhalmozási kiadások Felhalmozási kiadásra összesen: 46 091 ezer forintot terveztünk. A tételes kimutatást a 10. számú melléklet tartalmazza. III/3. Hiteltörlesztés, adósságszolgálat A 2015. évi költségvetés összeállításakor hiteltörlesztéssel nem kellett számolnunk. III/4. Tartalékok A 2015. évi költségvetés általános tartalékot a közfoglalkoztatás önrészeként 1 000 ezer forint összegben, valamint később eldöntendő fejlesztésre is 1 000 ezer forint összegben tartalmaz, céltartalékot nem terveztünk.
Összefoglalás: A bizonytalan és több területen változó gazdasági és szabályozási feltételek között a 2015. évi költségvetés két fő célkitűzése, az egyre szűkülő állami támogatások ellenére – a működőképesség biztosítása, és az újabb, források szempontjából lehetséges fejlesztések megkezdése mellett – a megtakarításaink lehetőségekhez mérten történő növelése egy későbbi beruházás önrészének elkülönítésére. Bevételeink tervezésénél figyelembe vettük a bizonytalansági tényezőket, és csak a biztos forrásokkal számoltunk. Bizonytalan bevétel volt, de a korábbi években még számolhattunk „A helyi önkormányzatok kiegészítő támogatása”jogcímen pályázható bevételre. Ez a pályázati lehetőség megszűnt, 2014-től csak nagyon speciális esetekben lehetett hozzá jutni ehhez a forráshoz. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy előterjesztésemet, fogadja el, a költségvetésben foglalt célokat, elképzeléseket, intézkedéseket megtárgyalva járuljon hozzá a 2015. évi költségvetés tervezési munkák folytatásához. Mágocs, 2015. január 22. Hőnig Mária polgármester
5
Mágocs Városi Önkormányzata
2015. évi
Önkormányzati költségvetés tervezete
I. forduló
1. számú melléklet ........./2015(.....)örkormányzati rendelethez
Mágocs Város Önkormányzata
Költségvetési tervezet 2015. költségvetési évre
2015. évi előirányzat tervezet 1.számú melléklet Előirányzat csoport
BEVÉTELEK
Cím Alcím
Jogcím
1. 1.1
1 1
1
1
Cím elnevezése - Kiemelt előirányzatok
Működési
Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Hivatal I. 1. Intézményi saját bevétel 1.1 Kamat, hírdetés, egyéb bevétel 1.2 Közvetitett szolgáltatás 1.3 Busz és egyéb vagyon bérbeadás 1.4 Tárgyieszköz értékesítés 1.Intézményi saját bevétel összesen: 2.Önkormányzati sajátos működési bevételek 2.1 Helyi adó 2.1.1. Iparűzési adó 2.1.2. Kommunális adó 2.1.3. Telekadó 2.1.összesen: 2.2. Átengedett központi adók 2.2.Gépjárműadó 2.2.összesen: 2.összesen: 3 Egyéb sajátos bevételek 3.1 Környezetvédelmi bírság 3.2 Talajterhelési díj 3.3 Helyszíni bírság 3.4 Kölcsönök megtérülése (Mágocsvíz) 3.5 Egyéb bírság, pótlék, kamat 3.összesen: I. cím összesen:
1 1.1
Felhalmozási
ezer forint
Bevételek összesen: 2015.év
400 400 120 0 920
400 400 120 0 920
73000 6800 100 79900
73000 6800 100 79900
6800 6800 86700
6800 6800 86700
70 50 100 2300 300 2820 90440
70 50 100 2300 300 2820 90440
83997 199 0 0 0 199 0
83997 199 0 0 0 199 0
84196
84196
II. Támogatások I/1. Helyi Önkormányzat működésének általános támogatása 1.1. a. Önkormányzati Hivatal működésének támogatása 1.1.b. Település-üzem.kapcs.fel.tám.összesen: 1.1. ba. Zöldterület gazdálkodással kapcs.fel.ell.tám. 1.1.bb. Közvilágítás fenntartásának támogatása 1.1.bc. Köztemető fenntartásának támogatása 1.1.bd. Közutak fenntartásának támogatása 1.1.c. Egyéb kötelező önkormányzati feladatok tám.össz. I/1. Helyi Önkormányzat működésének általános támogatása összesen:
1. oldal
1. számú melléklet ........./2015(.....)örkormányzati rendelethez
Mágocs Város Önkormányzata
Költségvetési tervezet 2015. költségvetési évre 2015. évi előirányzat tervezet 1.számú melléklet Előirányzat csoport
BEVÉTELEK
Cím Alcím
Jogcím
Cím elnevezése - Kiemelt előirányzatok
Működési
Felhalmozási
ezer forint
Bevételek összesen: 2015.év
1. II. A települési önkormányzatok egyes köznevelési és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása 1.(2).1. Óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértámogatása: 1.(1)2. Óvodadapedagógusok elismert létszáma alapján 2.2. Óvodaműködtetési támogatás II.1-2.Óvodai nevelésre összesen: II.3.Társulás által fenntartott óv. Bejáró gyermekek utaztatásának támogatása II.5.(1)Pedagógusok II. kateg.kieg. támogatása II/ A települési önkormányzatok egyes köznevelési és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása összesen:
10800
10800
35299
35299
5763 51862
5763 51862
2172
2172
1760
1760
55794
55794
4774
4774
955
955
955
955
6670 3322 2507 3500
6670 3322 2507 3500
III. Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása: III.2. Hozzájárulás a pénzbeli szociális ellátásokhoz III.3.aa(1).Családsegítés III.3.aa(2).Gyermekjóléti szolgálat III.3.d(1). Házi segítségnyújtás III.3.c.1. Szociális étkeztetés III.3.f.(1). Időskorúak nappali intézményi ellátása III.3.g.(5). Demens személyek nappali intézményi ellátása III.4.a. A kötelezően foglalkoztatott szakmai dolgozók bértámogatása(bentlakás)
26060
26060
III.4.b. Intézményüzemeltetés támogatása
5907
5907
III.3-4. Szociális feladatellátás összesen:
49876
49876
III.5. Gyermekétkeztetés támogatása III.5.a).Elismert dolgozók bértámogatása
9466
9466
III.5.b).Gyermekétkeztetés üzemeltetési támogatása
12253
12253
III.5. Gyermekétkeztetés támogatása összesen:
21719
21719
III. Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása összesen:
76369
76369
2. oldal
1. számú melléklet ........./2015(.....)örkormányzati rendelethez
Mágocs Város Önkormányzata
Költségvetési tervezet 2015. költségvetési évre
2015. évi előirányzat tervezet 1.számú melléklet Előirányzat csoport
BEVÉTELEK
Cím Alcím
Jogcím
1.
Cím elnevezése - Kiemelt előirányzatok
Működési
IV. Atelepülési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása összesen:
Felhalmozási
ezer forint
Bevételek összesen: 2015.év
2640
2640
0
0
218999
218999
0 0
0 0
3.Normatív kötött felhasználású támogatás III./3.1 Egyes jövedelem pótló támogatások (1/4. év) 3.összesen:
9300 9300
9300 9300
4.Egyéb központi támogatás : 4.1. Bérkompenzáció és ágazati pótlék 4.2. ÖNHIKI 4.összesen:
5368 0 5368
5368 0 5368
Lakott külterület támogatása Helyi önkormányzatok egyes költségvetési kapcsolatokból számított bevételei: 2. Központosított előirányzatok: 2.1. Közművelődési, könyvtári érd.növ.tám. 2.összesen:
5. Fejlesztési célú támogatások KEOP-4.10.0/N/14.Fotovoltaikus rendszerek kialakítása 5.összesen: II. cím összesen:
0 233667
22320 22320 22320
22320 22320 255987
0 0
243 243
243 243
22283 22283
0
22283 22283
0 22283 346390 346390
0 22563 22806
0 22283 368953 369196
1 III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek: telek értékesítés III. cím összesen: 1.1
1 1 IV. Támogatás értékű bevételek - EU-s programok és egyéb központi 1.1 Központi költségvetési szervtől 1.1.Közfoglalkoztatás 1.1 Központi költségvetési szervtől összesen: 1.2. Fejezeti kezelésű előirányzattól: 1.2.2. Fejezeti kezelésű előirányzattól összesen: IV. cím összesen: jogcímcsoport összesen: Kötelező feladat összesen:
3. oldal
1. számú melléklet ........./2015(.....)örkormányzati rendelethez
Mágocs Város Önkormányzata
Költségvetési tervezet 2015. költségvetési évre
2015. évi előirányzat tervezet 1.számú melléklet
BEVÉTELEK
Előirányzat csoport Cím Alcím
Jogcím
Cím elnevezése - Kiemelt előirányzatok
Működési
ezer forint Felhalmozási
Bevételek összesen: 2015.év
1. Konyha - Intézményi étkeztetés I. 1. Intézményi működési bevétel jogcímcsoport összesen: Kötelező feladat összesen:
1.1.1
1.1.2
1
8300 8300 8300
8300 8300 8300
I. 1. Intézményi saját bevétel 1.1 Bérleti díj 1.3 Földbér 1.4 Közterület használati díj 1.5 Mezőföldvíz bérleti díj jogcímcsoport összesen: Nem kötelező feladat összesen:
3000 0 500 2800 6300 6300
3000 0 500 2800 6300 6300
Lakóingatlan bérbeadása üzemeltetése I. 1. Intézményi saját bevétel 1.1 Lakbér 1.2 Közvetitett szolgáltatás jogcímcsoport összesen: Nem kötelező feladat összesen:
1400 958 2358 2358
1400 958 2358 2358
2050
2050
545 2595 2595
545 2595 2595
700
700
295 995 995 366938
295 995 995 389501
Nem lakóingatlan bérbeadása üzemeltetése
1 1.1.3
1.1.6
1.1.7
2
1
1
1
Eü. Laboratóriumi szolgáltatások I. 1. Intézményi működési bevétel IV. Támogatás értékű bevételek 1. TB alapoktól jogcímcsoport összesen: Nem kötelező feladat összesen: Fizikoterápiás szolgáltatások I. 1. Intézményi működési bevétel IV. Támogatás értékű bevételek 1. TB alapoktól jogcímcsoport összesen: Nem kötelező feladat összesen: 1.cím összesen:
22563
Közös Önkormányzati Hivatal I. 1.Intézményi működési bevétel IV. Támogatás értékű bevételek Helyi önkormányzatoktól jogcímcsoport összesen: Kötelező feladat összesen: Nem kötelező feladat összesen: 2. cím összesen:
4. oldal
500
500
0 0 0 0 500
0 0 0 0 500
1. számú melléklet ........./2015(.....)örkormányzati rendelethez
Mágocs Város Önkormányzata
Költségvetési tervezet 2015. költségvetési évre 2015. évi előirányzat tervezet 1.számú melléklet
BEVÉTELEK
Előirányzat csoport Cím Alcím
Jogcím
Cím elnevezése - Kiemelt előirányzatok
Működési
ezer forint Felhalmozási
Bevételek összesen: 2015.év
Szociális Gondozási Központ
1. 3.
I. 1. Intézményi működési bevétel IV. Támogatás értékű bevételek alcím összesen: Kötelező feladat összesen: 3.cím összesen:
53251
53251
53251
53251
53251
0
53251
Tarnai Nándor Városi Könyvtár és Kulturális Intézmény
4.
I. 1. Intézményi működési bevétel IV. Támogatás értékű bevételek alcím összesen: Kötelező feladat összesen: 4.cím összesen:
3439 1981 5420
1-4. cím összesen: Bevételek összesen: Kiadások összesen: - hiány +többlet
1.1
Finanszírozási műveletek: VI. Hiány belső forrásból történő finanszírozása: 1.Pénzmaradvány 1. Önkormányzati pénzmaradvány VI. cím összesen:
3439 5420
5420
0
5420
426109 426109 443024
22563 22563 46091
448672 448672 489115
-16915
-23528
-40443
27200 27200
13243 13243
40443 40443
0 0 0 27200
0 0 0 13243
0 0 0 40443
VII.Hiány külső forrásból történő finanszírozása: 1.1 Rövidlejáratú hitelek: 1.2 Hosszúlejáratú hitelek: VII. cím összesen: Finanszírozási műveletek összesen:
I. cím saját összesen : Ö S S Z E S E N:
167338
II. cím támogatások összesen III. cím felhalmozási- tőke jellegű összesen IV. cím támogatásértékű összesen
167338
233667
22320
255987
0
243
243
25104
25104
V. cím átvett összesen
0
VI. cím pénzmaradvány összesen(fin.műv. belső forrásból): VII. cím finanszírozási műveletek külső forrásból: I-VII. cím összesen: 5. oldal
27200 0
13243 0
40443 0
453309
35806
489115
KIADÁSOK
2015. eredeti előirányzat tervezet Előirányzat csoport
Eredeti előirányzat Cím Alcím
1
2. számú melléklet..../2015(.....)önkormánzati rendelethez
Költségvetési tervezet 2015. költségvetési évre
Mágocs Város Önkormányzata
Jogcím
Cím elnevezése - Kiemelt előirányzatok
Működési
fő
ezer forint
Felhalmozási
Kiadások összesen: 2015. év
létszám:
MÁGOCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 1.1
1 I.
Polgármesteri Hivatal Személyi juttatás előirányzata 1. Polgármesteri Hivatal (P.mester, hiv.segédek,képviselők, bizottsági tagok)
4,5
I. cím összesen: II. 1
III. 1
IV.
Munkaadót terhelő járulék 1. Polgármesteri Hivatal II. cím összesen: Dologi kiadások 1. Polgármesteri Hivatal 2. Települési hull.vegyes száll. Átrakása 3. Köztak, hidak fenntartása 4. Közvilágítás 5. Zöldterület kezelés 6. Város, község gazdálkodás III. cím összesen:
V.
18336
18 336
18336
5010 5010
5010 5010
8000 15500 781 4800 2 300 4 500 35881
8000 15500 781 4800 2300 4500 35881
Felhalmozási kiadás 1. Térségfejlesztési koncepció, tervek
0
3401
3401
2. Szennyvíztelep rekonstrukciója(körny.véd.szláról)
0
1270
1270
0 0 59 227
4671 4671 4671
4671 4671 63 898
összesen: IV. cím összesen: Kötelező feladat összesen
1
18336
1. Átadott pénzeszköz civil szervezeteknek, egyesületeknek,egyházaknak támogatási keret terhére Sport Egyesület támogatása Felosztható támogatás
4750 1000
4750 1000
V.1. Összesen:
5750
5750
1. oldal
KIADÁSOK
2015. eredeti előirányzat tervezet Előirányzat csoport
Eredeti előirányzat Cím Alcím
Jogcím 9
1
1
1
1.1
2. számú melléklet..../2015(.....)önkormánzati rendelethez
Költségvetési tervezet 2015. költségvetési évre
Mágocs Város Önkormányzata
1
1
Cím elnevezése - Kiemelt előirányzatok V.
Működési
Felhalmozási
2. Átadott pénzeszköz egyéb Mecsek Völgység HH.E. Mecsek Dráva (mük.hj.,köztisztaság) Mikrotérségi Unio (2014.évi 427 E Ft, 2015. évi 2352 E:Ft) Ügyeleti díj (Emergency Service) Orvosoknak eszközbeszerzésre (25 E:Ft/hó) TÖOSZ tagdíj HÉT tagsági díj, támogatás V.2. Összesen: V. cím összesen: Nem kötelező feladat összesen:
fő
ezer forint Kiadások összesen: 2015. év
létszám:
25 450
25 450
2779
2779
50
50 1200
48 121 3473 9223 9223
VI. Pénzbeli ellátások 1. Rendszeres pénzbeli ellátás Lakásfenntartási támogatás Rendszeres pénzb.szoc.seg. Foglalkoztatást helyettesítő támogatás Kötelező feladat összesen: Arany János tehetséggondozó program Bursa Hungarica Nem kötelező feladat összesen: összesen: 2.Eseti pénzbeli ellátás Beiskolázási támogatás Közgyógyellátás (02. 28-ig) Önkormányzati segélyek Természetbeni átmeneti segélyek (utalvány) Temetési célra adott önkormányzati segély
3150 640 3400 7190 20 1350 1370 8560
Települési támogatás nem kötelezően biztosítandó része SZT. 45 § alapján, Önkorm.rend.szerint 2015. 03.01-től Nem kötelező feladat összesen: Köztemetés Települési támogatás kötelezően biztosítandó része SZT. 45 § (3)bekezdés Kötelező feladat összesen: összesen: VI. cím összesen:
2. oldal
1200 1200 1200
0
0 0
48 121 4673 10423 10423
3150 640 3400 7190 20 1350 1370 8560
800 100 86 83 83
800 100 86 83 83
6500
6500
7652 0
7652 0
1000
1000
1000 8652 17212
1000 8652 17212
KIADÁSOK
2015. eredeti előirányzat tervezet Előirányzat csoport
Eredeti előirányzat Cím Alcím
Jogcím
1
1
1
1.1
1 1
1.1.1
2. számú melléklet..../2015(.....)önkormánzati rendelethez
Költségvetési tervezet 2015. költségvetési évre
Mágocs Város Önkormányzata
1
Cím elnevezése - Kiemelt előirányzatok
Működési
Felhalmozási
VII. Adott kölcsönök Temetési célra adott szociális kölcsön Nem kötelező feladat összesen: VII. cím összesen:
200 0 200
VIII. 1.Támogatás értékű kiadás Helyi önk.-nak óvodások utaztatására Mágocsi Óvodafenntartó Társulás Kötelező feladat összesen: Nem kötelező feladat összesen: VIII. cím összesen:
2172 64332 66504 66504 66504
IX. Tartalék Általános tartalék Céltartalék IX. cím összesen: Kötelező feladat összesen: jogcímcsoport összesen: X. Finanszírozási kiadások Hiteltörlesztés X. cím összesen: Konyha - Intézményi étkeztetés I. Személyi juttatások előir. II. Munkaadót terh. járulék előir. III. Dologi kiadások Felhalmozási kiadás: konyhai gépek, eszközök besz. IV. jogcímcsoport összesen: Nem kötelező feladat összesen:
fő
ezer forint Kiadások összesen: 2015. év
0
létszám:
200 0 200 2172 64332 66504 66504 66504
1 000 0 1 000 1 000 153 366
1000 1 000 1 000 1 000
2000 0 2000 2000 154366
0 0
0 0
0 0
597 597 597
10890 2996 21800 597 36283 36283
6 10890 2996 21800 0 35686 35686
3. oldal
KIADÁSOK
2015. eredeti előirányzat tervezet Előirányzat csoport
Eredeti előirányzat Cím Alcím
1.1.2
2. számú melléklet..../2015(.....)önkormánzati rendelethez
Költségvetési tervezet 2015. költségvetési évre
Mágocs Város Önkormányzata
Jogcím
Cím elnevezése - Kiemelt előirányzatok
Működési
fő
ezer forint
Felhalmozási
Kiadások összesen: 2015. év
létszám:
Lakó-, nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
1 I. II. III. IV.
0
Személyi juttatások előir. Munkaadót terh. járulék előir. Dologi kiadások Felhalmozási kiadás Rendezvényház működtetéséhez szükséges berendezések beszerzésére
0 0 2000 0
0 0 2000 0
0
3000
2000 4000 4000
25320 25320 25320
2000 29320 29320
0 0 0
23750 3210 0 0 26960 26960
0 0 0
2883 699 2140 0 5722 5722
KEOP-4.10.0/N/14.Fotovoltaikus rendszerek kialakítása
3000
22320
összesen: jogcímcsoport összesen: Nem kötelező feladat összesen: 1 1.1.4
Közfoglalkoztatás
1 I. II. III. IV.
1.1.6
25
Személyi juttatások előir. Munkaadót terh. járulék előir. Dologi kiadások Felhalmozási kiadás jogcímcsoport összesen: kötelező feladat összesen:
23750 3210 0 0 26960 26960
Eü. laboratóriumi szolgáltatások
1 I. II. III. IV.
1
Személyi juttatások előir. Munkaadót terh. járulék előir. Dologi kiadások Felhalmozási kiadás: jogcímcsoport összesen: Nem kötelező feladat összesen:
2883 699 2140 0 5722 5722
4. oldal
KIADÁSOK
2015. eredeti előirányzat tervezet
Mágocs Város Önkormányzata
Cím Alcím 1
1.1.7
Eredeti előirányzat Jogcím
Cím elnevezése - Kiemelt előirányzatok
Felhalmozási
Kiadások összesen: 2015. év
létszám:
I. II. III. IV.
Személyi juttatások előir. Munkaadót terh. járulék előir. Dologi kiadások Felhalmozási kiadás jogcímcsoport összesen: Nem kötelező feladat összesen:
I. II. III. V. IV.
Személyi juttatások előir. Munkaadót terh. járulék előir. Dologi kiadások Tám.értékű kiadás Felhalmozási kiadás jogcímcsoport összesen: Kötelező feladat összesen: Nem kötelező feladat összesen: 2. alcím öszzesen:
1 2019 566 1300 0 3885 3885
2019 566 1300 0 3885 3885
52257 13784 11456 0 0 77497 77497 0 77497
52257 13784 11456 0 10480 87977 87977 0 87977
Közös Önkormányzati Hivatal 1
18
10480 10480 10480 10480
Szociális Gondozási Központ
3 1
Ö S S Z E S E N :
Működési
2. számú melléklet..../2015(.....)önkormánzati rendelethez ezer forint fő
Fizikoterápiás szolgáltatások
1
2
4.
Költségvetési tervezet Előirányzat csoport 2015. költségvetési évre
I. II. III. V. IV.
32
Személyi juttatások előir. Munkaadót terh. járulék előir. Dologi kiadások Tám.értékű kiadás Felhalmozási kiadás jogcímcsoport összesen: Kötelező feladat összesen: Nem kötelező feladat összesen: 3. cím öszzesen:
61071 16560 35741 0 0 113372 113372 0 113372
Tarnai Nándor Városi Könyvtár és Kulturális Intézmény 1 I. Személyi juttatások előir. II. Munkaadót terh. járulék előir. III. Dologi kiadások V. Tám.értékű kiadás IV. Felhalmozási kiadás jogcímcsoport összesen: Kötelező feladat összesen: Nem kötelező feladat összesen: 4. cím öszzesen:
0
5 11331 2965 10240 0 0 24536 24536 0 24536
I. cím személyi összesen II. cím járulék összesen III. cím dologi összesen IV. cím felhalmozási összesen V. cím átadott pénzeszköz összesen VI. cím pénzbeli ellátások összesen: VII. cím kölcsönök összesen: VIII. cím támogatásértékű összesen: IX. cím tartalék X. cím finanszírozási kiadások összesen: I-X cím összesen:
0 0
61071 16560 35741 0 0 113372 113372 0 113372
2823 2823 2823 2823
182537 45790 120558 9223 17212 200 66504 1000 0 5. oldal
443024
11331 2965 10240 0 2823 27359 27359 0 27359
1000 0
182537 45790 120558 43891 10423 17212 200 66504 2000 0
46091
489115
43891 1200
93
Mágocsi Közös Önkormányzati Hivatal 2015. évi költségvetés tervezete
2. cím részletezése
3. melléklet a…../2015.(….) önkormányzati rendelethez
Létszám:
Kiadások: e Ft Személyi juttatás: Járulék: Dologi Átadott pénzeszköz Fejlesztés: Kiadás összesen:
18 fő
52257 13784 11456 0 10480 87977
FEJLESZTÉSEK: Telefonok WC Metro megrendelés Bútor 1 db új iroda, adó,ptár,szoc,mü. Fejlesztés összesen:
484 7100 1096 1800 10480
Bevételek: e Ft Támogatás értékű: Saját működési : Átvett pénzeszköz: Pénzmaradvány: Önkormányzati finanszírozás Bevételek összesen:
0 500 0 10480 76997 87977
Szociális Gondozási Központ 2015. évi költségvetés tervezete
4. melléklet ……./2015.(…….) önkormányzati rendelethez
Bevételek Ezer forintban
Eredeti előirányzat Egyéb vendégl. (állami TÁMOP) Családsegítés(össz.település) Gyermekjólét (összes település) Szociális étkeztetés Házi segítségnyújtás Időskorúak nappali int. ellátása Demens személyek nappali int. ell. Idős korúak bentlakása Demens idős korúak bentlakása Összesen:
Állami támogatás 700 1361 1361 3322 7975 2507 3500 6393 25574 52693
Pénzmaradvány
Saját bevétel
Támog.értékű bev. helyi önkormányzatoktól
Mágocs önkormányzati hozzájárulása:
Bevétel összesen
10139
7681 1355
550 403
1293 947
2429
1806
3382
4046
896 33180 0
53251
10839 3204 2711 11003 13565 2507 4396 39573 25574 113372
Kiadások Eredeti előirányzat: Egyéb vendéglátás (vendég étk.) Családsegítés Gyermekjólét Szociális étkeztetés Házi segítségnyújtás Időskorúak nappali int. ellátása Demens személyek nappali Idős korúak bentlakása Demens idős korúak bentlakása Összesen:
Személyi juttatás 2030 2335 1798 3325 9052 1458 2863 7210 31000 61071
Munkaadókat terhelő járulékok 548 630 485 898 2444 394 773 2023 8365 16560
Dologi kiadás
Támogatásértékű kiadás
Beruházás, felújítás
2793 200 200 6994 200 1472 3312 4416 16154 35741
0
0
Kiadás összesen 5371 3165 2483 11217 11696 3324 6948 13649 55519 113372
7342 Mágocs Szabadság u. 4. Ikt.sz.:/........
GONDOZÁSI KÖZPONT BEVÉTELEK 2015 ÉVI TERVEZETE
Térítési díj bevétel Ellátási forma Idősek Otthona
számítás módja 35fő x79.000Ftx12 hó
összesen 33.180.000
Szociális étkezés Kiegészítő tev.
60 fő x510Ftx251 nap 38főx595 Ftx251 nap
7.680.600 5.675.110
Cafeteria
31xfőx12.000Ftx12 hó
4.464.000
Házi segítségnyújtás Demens személyek nappali ell. összesen
napi 6 óra x 5fő+2x0,5főx150Ft/óra x 251 nap 7főx510Ftx251 nap
1.355.400 896.070
saját bevétel 53.251.180
Állami normatíva fő Szociális étkeztetés (55.360 Ft/fő) Időskorúak nappali ellátása (109.000Ft/fő) Demens személyek nappali ellátása (500.000 Ft/fő) Bentlakásos ellátás Szakmai dolgozók átlagbérének és közterheinek elismert összege (2.606.040 Ft/fő) Intézményi üzemeltetési támogatás (abból 1 fő intézményvezető bére) Családsegítés Gyermekjóléti szolgálat Házi segítségnyújtás(145.000Ft/fő) TÁMOP bér pályázat(ápr.30-ig) Összesen
60 23 7
állami normatíva éves összege (Ft) 3.321.600 2.507.000 3.500.000
10 26.060.400 5.907.000
55 2
1.360.775 1.360.775 7.975.000 700.000 52.692.550
Önkormányzati hozzájárulás Települések Alsómocsolád Kisvaszar Mágocs Mekényes Nagyhajmás Összesen
Házi Családsegítés segítségnyújtás(Ft) (Ft) 545.164 185.089 513.579 1.805.633 1.292.950 545.164 163.157 825.199 201.673 4.234.739 1.842.869
Gyerekjóléti szolgáltatás(Ft) 135.608 947.294 119.538 147.757 1.350.197
Összesen (Ft) 865.861 513.579 4.045.877 827.859 1.174.629 7.427.805
GONDOZÁSI KÖZPONT SZEMÉLYI KIADÁSOK 2015 ÉVI TERVEZETE
Bérek
Nappali ellátás 881011 2014.12. hó
Demens Szociális személyek ellátás 873011 nappali ellátása
Kiegészítő tevékenység
Szociális étkeztetés 889921
110.400
177.500
2.303.595
70.875
248.850
2015 (jan- 1.249.600 nov)= 11 hó
2.190.500
25.971.440 +jubileum 366.000Ft
806.190
2.827.220
1 havi bér
97.600
183.000
1.990.190
73.290
248.520
Összesen:
1.457.600
2.551.000
30.631.225
950.355
3.324.590
2014 12hónap 2015 11 hónap 1 havi bér Összesen:
Házi 675.500
Családsegítés 148.500
Gyermekjóléti 126.300
TÁMOP 140.000
7.678.000
1.677.500
1.389.300
560.000
698.000 9.051.500
152.500 1.978.500
126.300 1.641.900
0 700.000
3.569.400 52.286.670
Egyéb kiadások
Változóbér/ 8fő
1.400.000
Változóbér /3fő
380.000
Bérlet
360.000
Utiköltség családsegítés
200.000
Cafeteria 31főx12000x12hó
4.464.000
Bérek és járulékok összesen
1. Demens személyek nappali ellátása
2.551.000
2. Nappali ellátás (881011)
1.457.600
3. Időskorúak tartós bentlakásos szociális ellátása (873011) 4. Szociális étkeztetés (889921) 5. Kiegészítő tevékenység (Vendég étkezés) (562920)
30.631.225 3.324.590 950.355
6. Házi segítségnyújtás
9.051.500
7. Gyermekjóléti szolgálat
1.641.900
8. Családsegítés
1.978.500
9. Változóbér (műszak) 1.400.000 10. Változóbér (konyha) 380.000 11. Megbízási díj 300.000 12. Összesen:
53.666.670
13. Járulékok 27%
14.490.000
14 TÁMOP 15. 12+13+14= 16. Külsős munkavállaló(orvos) 17. 15+16(személyi juttatás)
700.000 68.856.670 750.000 69.606.670
18. Bérlet
360.000
19. Utiköltség családsegítés
200.000
20. Cafeteria
4.464.000
21. Adó(35.7%)
1.593.648
22. Csekély értékű ajándék
930.000
23. Adó(51.17%)
475.881
24. Bérjellegű összesen(18+19+20+21+22+23) 25. Összesen (17+24)
8.023.529 77.630.199
GONDOZÁSI KÖZPONT 2015 ÉVI KÖLTSÉGVETÉS TERVEZETE
Bevételek: Normatív támogatás: 52.692.550 Térítési díj bevétel: 53.251.180 Önkormányzati hozzájárulások 7.427.805 Bevételek összesen: 113.371.535
Kiadások: Bér: Járulékok: Dologi család-házi Dologi kiadások Összesen:
Mágocs, 2015.01.16.
61.070.670 16.559.529 600.000 35.141.336 113.371.535
Tarnai Nándor Városi Könyvtár és Kulturális Intézmény 2015. évi költségvetés tervezete
5. melléklet ……../2015.(..…..)önkormányzati rendelethez
Bevételek
Ft
Könyvtár Művelődési ház Helytörténeti gyűjtemény Összesen:
Állami támogatás:
1 375 1 375 1 981 4 731
Pénzmaradvány:
Átvett Önkormánypénzeszközök Saját bevétel: zati támogatásértéhozzájárulás kű bevételek:
909 2 530 3439
0
4 177 13 035 1 977 19189
Bevétel összesen: 6 461 16 940 3 958 kult. közfogl. 27359
Kiadások Ft Könyvtár Művelődési ház Helytörténeti gyűjtemény Összesen:
Személyi juttatás:
3 378 6360 1 593 11331
Munkaadókat terhelő járulékok:
818 1 717 430 2965
Dologi kiadás:
2142 7163 935 10240
Beruházás, felújítás:
123 1700 1 000 2823
Támogatásértékű kiadás:
0
Kiadás összesen: 6 461 16 940 3 958 27359
Tarnai Nándor Városi Könyvtár és Kulturális Intézmény 7342 Mágocs, Szabadság u. 7. Tel./fax: 06-72/451-112 Mobil: 06-20/294-0556 email:
[email protected]
Mágocsi Város Önkormányzata 7342 Mágocs, Szabadság u. 39.
Tárgy: Javaslat költségvetést javító intézkedés megtételéhez.
Tisztelt Polgármester Asszony, Képviselők, Pénzügyi Bizottság!
Azzal a javaslattal fordulok Önökhöz, hogy Intézményünk Könyvtárának beiratkozási, díját, illetve a Művelődési Ház bérleti díjait felülvizsgálni szíveskedjenek. Indokaim a következők:
Ezek a díjak évek óta változatlanok, a költségek viszont emelkedtek.
A fenntartási költségek kiszámolása önköltség számítás alapján történt: költségek/nyitva tartási napok száma/nyitva tartási órák száma Ez alapján 1 óra költsége: 14 236 000 Ft/ 278 nap /12 óra = 4267 forint a 2014. évben.
A fentiek alapján a javaslataim: Könyvtári beiratkozási díj 1 évre: Diák
Nyugdíjas 70
Éves össz.
16 év felett
éves korig
bevétel
1.000
500
800
32.000
1.500
800
800
47.000
Forint
Felnőtt
Jelenleg 2015 várható
Egy könyv könyvesbolti ára kb. 3000 Ft. Az 1997. évi CXL. tv. 56.§ (6) bekezdés alapján sok ingyenes olvasónk van, illetve nincs késedelmi díj a dokumentumokra.
2015. január 25.
Tarnai Nándor Városi Könyvtár és Kulturális Intézmény 7342 Mágocs, Szabadság u. 7. Tel./fax: 06-72/451-112 Mobil: 06-20/294-0556 email:
[email protected]
Művelődési Ház bérleti díjai: Éves össz. Nagyterem
Kisterem
Oktatóterem
Konyha
bevétel
Jelenleg
2.000
1.500
1.000
-
2014.
Ft/óra
2015
5.000
4.000
2.000
-
2. félév:
Bál, nagyren-
Jelenleg
40.000
20.000
15.000
477eFt
dezvény/
2015 terv 2015
60.000
30.000
-
20.000
alkalom
1.477eFt
Kaució a rendezvények esetén maradna 50.000 Ft A Művelődési Ház előtti árusítás 3.000 Ft/alkalom. Belépődíjas rendezvény esetén csak bérelni lehet a művelődési házat. A fenti áraktól eltérő díjszabásra, illetve ingyenes használatra csak a képviselő testület adhat engedélyt. Kérnék javaslatot arra is, hogy ki használhatja ingyen a Művelődési Házat. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne kaphassák meg továbbra is az eddigi használók, de kérném, hogy ezt a költséget a képviselő testület vegye figyelembe Intézményünk költségvetésénél. (melléklet: Teremhasználati igény 2015-ben.)
Kérem szíveskedjenek fenti javaslataimat megfontolni.
Tisztelettel: Schottné Gloiber Ida Intézményvezető
2015. január 25.
Tarnai Nándor Városi Könyvtár és Kulturális Intézmény 7342 Mágocs, Szabadság u. 7. Tel./fax: 06-72/451-112 Mobil: 06-20/294-0556 email:
[email protected] Melléklet: Teremhasználati igény 2015-ben
Művelődési ház használata: 2014 használat alapján: Tervezet 2015. évre Szervezet
5000 Ft/óra Óra
Alkalom
Összesen: idő
Öno locsolóbál népdalverseny családseg. Óvoda Mikulás Iskola Drámaszakkör Egyéb rendezvények Sportkör pingpong; edzés + verseny bál MNNE, Német NemzÖnk hangverseny teadélutánok bál barkács RomaNemzÖnk tánc bál 4* Nyugdíjasklub klub bálok torna raktár+ vezetőségi énekkari próba Polgárőrség családi est fórumok, gyűlések Tánccsoport MKÉE bál előadások Torna: aerobic büfé bérleti díj?
5 1
3
Összesen: önköltségi ár
4 4
20000 20000
15
75000
81
405000
80 2
2 8
160 16
800000 80000
1 2 1
3 4 8
3 8 8
15000 40000 40000
4 4
2 8
8 32
40000 160000
21 5 50
2 8 1
42 40 50
210000 200000 250000
1 6
8 2
8 12
40000 60000
1 2 80
8 30 1
8 60 80
40000 300000 400000
Összesen:
3195000
2015. január 25.
6. számú mellékelet ......./2015.(......) önkormányzati rendelethez
Mágocs Város Önkormányzata
Önkormányzati Konyha 2015. évi költségvetés tervezete
Létszám:
Kiadások: e Ft Személyi juttatás: Járulék: Dologi Átadott pénzeszköz Fejlesztés: Kiadás összesen:
6 fő
10890 2996 21800 0 597 36283
Bevételek: e Ft Állami támogatás: Saját működési : Átvett pénzeszköz: Pénzmaradvány: Önkormányzati hozzájárulás Bevételek összesen:
21719 8300 0 0 6264 36283
2015. évi költségvetés tervezete 8. számú melléklet ……./2015.(…..)önkormányzati rendelethez
Mágocs Város Önkormányzata Praxislabor ezer forintban Bevételek Eredeti előirányzat
OEP támogatás
Önkorm.hoz- PénzÁtvett Saját bevétel zájárulás maradvány pénzeszköz Bevétel összesen
Praxislabor
545
2050
3127
0
0
5722
Összesen:
545
2050
3127
0
0
5722
Kiadások Eredeti előirányzat
Személyi juttatás
Munkaadót terhelő j.
Dologi kiadás Átadott pe.
Felhalm. Kiadás
Kiadás összesen
Praxislabor
2883
699
2140
0
0
5722
Összesen:
2883
699
2140
0
0
5722
2015. évi költségvetés tervezete 7. számú melléklet ……./2015.(…..)önkormányzati rendelethez
Mágocs Város Önkormányzata Fizikóterápia ezer forintban Bevételek Eredeti előirányzat
OEP támogatás
Önkorm.hoz- PénzÁtvett Saját bevétel zájárulás maradvány pénzeszköz Bevétel összesen
Fizikóterápia
295
700
2890
0
0
3885
Összesen:
295
700
2890
0
0
3885
Kiadások Eredeti előirányzat
Személyi juttatás
Munkaadót terhelő j.
Dologi kiadás Átadott pe.
Felhalm. Kiadás
Kiadás összesen
Fizikóterápia
2019
566
1300
0
0
3885
Összesen:
2019
566
1300
0
0
3885
2015. évi Költségvetési tervezete ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK
Mágocs Város Önkormányzata
9. számú melléklet ...../2015.(.......) önkormányzati rendelethez
Támogatások: 2015. év
Ft
E:Ft
216.359.414
216359
A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK MŰKÖDÉSÉNEK ÁLTALÁNOS TÁMOGATÁSA Jogcím
mennyi-ségi egység Mutató
I. A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK MŰKÖDÉSÉNEK ÁLTALÁNOS TÁMOGATÁSA I.1. A települési önkormányzatok működésének támogatása I.1.a) Önkormányzati hivatal működésének támogatása I.1.a) Önkormányzati hivatal működésének támogatása - elismert hivatali létszám alapján I.1.a) - V. Önkormányzati hivatal működésének támogatása - beszámítás után
I.1.b) Település-üzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás támogatása összesen I.1.b) - V. Támogatás összesen - beszámítás után I.1.ba) A zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátásának támogatása I.1.ba) - V. A zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátásának támogatása - beszámítás után I.1.bb) Közvilágítás fenntartásának támogatása I.1.bb) - V. Közvilágítás fenntartásának támogatása - beszámítás után
I.1.bc) Köztemető fenntartással kapcsolatos feladatok támogatása I.1.bc) - V. Köztemető fenntartással kapcsolatos feladatok támogatása - beszámítás után I.1.bd) Közutak fenntartásának támogatása I.1.bd) - V. Közutak fenntartásának támogatása - beszámítás után I.1.c) Egyéb önkormányzati feladatok támogatása I.1.c) - V. Egyéb önkormányzati feladatok támogatása - beszámítás után
V. Info Beszámítás V. I.1. kiegészítés I.1. jogcímekhez kapcsolódó kiegészítés
84 197 152 fő fő fő fő fő
18,34 0 0 0 0
83 997 200,00 83 997 200 16 035 644 199 952 7 585 724
84197 0 83997 83997 16036 200 7586
fő fő fő fő fő fő fő fő fő fő fő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 5 408 000 0 100 000 0 2 941 920 199 952 6 525 900 0 22 399 842 0
0 5408 0 100 0 2942 200 6526 0 22400 0
55 794 033
55794
8,6 0 95 0,94 2 34 0,0 6,0 0,0 4,0 1,0 0,0 0,0
23 804 800,0 0 0 0,00 0 0 0,0 7 200 000,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
0 0 0 23805 0 0 0 0 0 0 7200 0 0 0 0 0
1,0
0,0
8,1 0 88 0,94 2 34 0 8,1 6 0 4 1 0 0
11 210 400,0 0 0 0 0 0 0 283500 3600000 0 0 0 0 0
A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK EGYES KÖZNEVELÉSI FELADATAINAK TÁMOGATÁSA Jogcím II. A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK EGYES KÖZNEVELÉSI FELADATAINAK TÁMOGATÁSA II.1. Óvodapedagógusok, és az óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértámogatása 2015. évben 8 hónapra II.1. (1) 1 óvodapedagógusok elismert létszáma L1 (1) gyermekek nevelése a napi 8 órát nem éri el
L1 (2) gyermekek nevelése a napi 8 órát eléri vagy meghaladja Vk 1 vezetői órakedvezményből adódó létszámtöbblet a 2. melléklet Kiegészítő szabályok 3. b) pontja szerint V 1 a Köznev. tv.-ben elismerhető vezetői létszám (vezetők és vezető-helyettesek együttesen) Vi 1 a Köznev. tv.-ben elismerhető vezetőlétszám kötelező nevelési óraszámának összege Op1 óvodapszichológusok száma
II.1. (2) 1 óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők száma a Köznev. tv. 2. melléklete szerint II.1.a (2) 1 óvodatitkár (intézményenként, ahol a gyermekek létszáma eléri a 100 főt; továbbá 450 gyermekenként - 1 fő) II.1.b (2) 1 dajka vagy helyette gondozónő és takarító együtt (csoportonként - 1 fő) II.1.c (2) 1 pedagógiai asszisztens (3 óvodai csoportonként - 1 fő) II.1.d (2) 1 szakorvos kizárólag sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelő óvodában (250 gyermekenként - 0,5 fő) II.1.e (2) 1 úszómester (tanuszodával rendelkező óvodában - 1 fő) II.1.f (2) 1 bölcsődei gondozó vagy szakgondozó (egységes óvoda-bölcsődében egész napos, napi tíz órás nyitva tartás esetén 1 fő) 2015. évben 4 hónapra II.1. (1) 2 óvodapedagógusok elismert létszáma L2 (1) gyermekek nevelése a napi 8 órát nem éri el L2 (2) gyermekek nevelése a napi 8 órát eléri vagy meghaladja Vk 2 vezetői órakedvezményből adódó létszámtöbblet a 2. melléklet Kiegészítő szabályok 3. b) pontja szerint V 2 a Köznev. tv.-ben elismerhető vezetői létszám (vezetők és vezető-helyettesek együttesen) Vi 2 a Köznev. tv.-ben elismerhető vezetőlétszám kötelező nevelési óraszámának összege Op2 óvodapszichológusok száma
II.1. (3) 2 óvodapedagógusok elismert létszáma (pótlólagos összeg)
II.1. (2) 2 óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők száma a Köznev. tv. 2. melléklete szerint II.1.a (2) 2 óvodatitkár (intézményenként, ahol a gyermekek létszáma eléri a 100 főt; továbbá 450 gyermekenként - 1 fő) II.1.b (2) 2 dajka vagy helyette gondozónő és takarító együtt (csoportonként - 1 fő) II.1.c (2) 2 pedagógiai asszisztens (3 óvodai csoportonként - 1 fő) II.1.d (2) 2 szakorvos kizárólag sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelő óvodában (250 gyermekenként - 0,5 fő) II.1.e (2) 2 úszómester (tanuszodával rendelkező óvodában - 1 fő) II.1.f (2) 2 bölcsődei gondozó vagy szakgondozó (egységes óvoda-bölcsődében egész napos, napi tíz órás nyitva tartás esetén 1 fő)
mennyiségi egység
fő fő fő fő fő óraszám fő fő fő fő fő fő fő fő fő fő fő fő fő óraszám fő fő fő fő fő fő fő fő
Mutató Ft
0 0 11210 0 0 0 0 0 0 284 3600 0 0 0 0 0
fő
1
0
II.2. Óvodaműködtetési támogatás 2015. évben 8 hónapra II.2. (1) 1 gyermekek nevelése a napi 8 órát nem éri el
II.2. (2) 1 nem sajátos nevelési igényű óvodás gyermekek száma II.2. (3) 1 a Köznev. tv. 47. §-a szerinti azon sajátos nevelési igényű gyermekek száma, akiknek nevelése nem a többi gyermekkel együtt történik
fő fő
0 0
0 0
0 0 0 0 0
fő
0
0
0
II.2. (4) 1 a Köznev. tv. 47. § (7) bekezdése alapján két főként figyelembe vehető sajátos nevelési igényű gyermekek száma
fő
0
0
0
fő
0
0
0
fő
0
0
0
fő fő fő
0 84 74
0 3920000 0
0 3920 0
II.2. (5) 1 a Köznev. tv. 47. § (7) bekezdése alapján három főként figyelembe vehető sajátos nevelési igényű gyermekek száma II.2. (6) 1 bölcsődés-korú, második életévüket 2014. december 31-éig betöltő gyermekek száma, akiknek a gondozását egységes óvoda-bölcsőde intézmény keretei között biztosítják, és a gyermek 2014. szeptember 1-je és december 31-e között igénybe az ellátást II.2. (7) 1veszi 2014/2015. nevelési évben bölcsődés-korúnak minősülő és az egységes óvoda-bölcsődei ellátást igénybevevő, 2014. december 31-éig harmadik életévüket betöltő gyermekek száma II.2. (8) 1 gyermekek nevelése a napi 8 órát eléri vagy meghaladja II.2. (9) 1 nem sajátos nevelési igényű óvodás gyermekek száma
1. oldal
Mágocs Város Önkormányzata
2015. évi Költségvetési tervezete ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK
II.2. (10) 1 a Köznev. tv. 47. §-a szerinti azon sajátos nevelési igényű gyermekek száma, akiknek nevelése nem a többi gyermekkel együtt történik II.2. (11) 1 a Köznev. tv. 47. § (7) bekezdése alapján két főként figyelembe vehető sajátos nevelési igényű gyermekek száma
9. számú melléklet ...../2015.(.......) önkormányzati rendelethez
fő
0
0
0
fő
4
0
0
II.2. (12) 1 a Köznev. tv. 47. § (7) bekezdése alapján három főként figyelembe vehető sajátos nevelési igényű gyermekek száma II.2. (13) 1 bölcsődés-korú, második életévüket 2014. december 31-éig betöltő gyermekek száma, akiknek a gondozását
fő
1
0
0
egységes óvoda-bölcsőde intézmény keretei között biztosítják, és a gyermek 2014. szeptember 1-je és december 31-e között igénybe az ellátástnevelési évben bölcsődés-korúnak minősülő és az egységes óvoda-bölcsődei ellátást igénybevevő, II.2. (14)veszi 1 2014/2015. 2014. december 31-éig harmadik életévüket betöltő gyermekek száma
fő
5
0
0
fő
0
0
fő fő
0 0
0 0
0 0 0 0
fő
0
0
0
fő
0
0
0
fő
0
0
0
fő
0
0
0
fő fő fő
0 79 70
0 1843333 0
0 1843 0
fő
0
0
0
fő
4
0
0
fő
0
0
0
fő
5
0
0 0 0 1569 603 0 0 1760 0 0 0 0 54649
2015. évben 4 hónapra II.2. (1) 2 gyermekek nevelése a napi 8 órát nem éri el
II.2. (2) 2 nem sajátos nevelési igényű óvodás gyermekek száma II.2. (3) 2 a Köznev. tv. 47. §-a szerinti azon sajátos nevelési igényű gyermekek száma, akiknek nevelése nem a többi gyermekkel együtt történik II.2. (4) 2 a Köznev. tv. 47. § (7) bekezdése alapján két főként figyelembe vehető sajátos nevelési igényű gyermekek száma II.2. (5) 2 a Köznev. tv. 47. § (7) bekezdése alapján három főként figyelembe vehető sajátos nevelési igényű gyermekek száma II.2. (6) 2 bölcsődés-korú, második életévüket 2015. december 31-éig betöltő gyermekek száma, akiknek a gondozását egységes óvoda-bölcsőde intézmény keretei között biztosítják, és a gyermek 2015. szeptember 1-je és december 31-e között igénybe az ellátást II.2. (7) 2veszi 2015/2016. nevelési évben bölcsődés-korúnak minősülő és az egységes óvoda-bölcsődei ellátást igénybevevő, 2015. december 31-éig harmadik életévüket betöltő gyermekek száma II.2. (8) 2 gyermekek nevelése a napi 8 órát eléri vagy meghaladja II.2. (9) 2 nem sajátos nevelési igényű óvodás gyermekek száma II.2. (10) 2 a Köznev. tv. 47. §-a szerinti azon sajátos nevelési igényű gyermekek száma, akiknek nevelése nem a többi gyermekkel együtt történik II.2. (11) 2 a Köznev. tv. 47. § (7) bekezdése alapján két főként figyelembe vehető sajátos nevelési igényű gyermekek száma II.2. (12) 2 a Köznev. tv. 47. § (7) bekezdése alapján három főként figyelembe vehető sajátos nevelési igényű gyermekek száma II.2. (13) 2 bölcsődés-korú, második életévüket 2015. december 31-éig betöltő gyermekek száma, akiknek a gondozását egységes óvoda-bölcsőde intézmény keretei között biztosítják, és a gyermek 2015. szeptember 1-je és december 31-e között igénybe az ellátástnevelési évben bölcsődés-korúnak minősülő és az egységes óvoda-bölcsődei ellátást igénybevevő, II.2. (14)veszi 2 2015/2016. 2015. december 31-éig harmadik életévüket betöltő gyermekek száma II.3. Társulás által fenntartott óvodákba bejáró gyermekek utaztatásának támogatása II.3. (1) 2015. évben 8 hónapra II.3. (2) 2015. évben 4 hónapra II.5. Kiegészítő támogatás az óvodapedagógusok minősítéséből adódó többletkiadásokhoz Alapfokozatú végzettségű óvodapedagógusok II.5. (1) Pedagógus II. kategóriába sorolt óvodapedagógusok kiegészítő támogatása II.5. (2) Mesterpedagógus kategóriába sorolt óvodapedagógusok kiegészítő támogatása Mesterfokozatú végzettségű óvodapedagógusok II.5. (3) Pedagógus II. kategóriába sorolt óvodapedagógusok kiegészítő támogatása II.5. (4) mesterpedagógus kategóriába sorolt óvodapedagógusok kiegészítő támogatása A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK SZOCIÁLIS, GYERMEKJÓLÉTI ÉS GYERMEKÉTKEZTETÉSI Jogcím III. A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK SZOCIÁLIS, GYERMEKJÓLÉTI ÉS GYERMEKÉTKEZTETÉSI III.2. A települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása III.3. Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása III.3.a (1) Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatások általános feladatai - családsegítés III.3.aa (1) 70 000 fő lakosságszámig működési engedéllyel családsegítés III.3.ab (1) 70 001-110 000 fő lakosságszám esetén működési engedéllyel - családsegítés III.3.ac (1) 110 000 fő lakosságszám felett működési engedéllyel - családsegítés III.3.ad (1) társulási kiegészítés
- családsegítés III.3.a (2) Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatások általános feladatai - gyermekjóléti szolgálat III.3.aa (2) 70 000 fő lakosságszámig működési engedéllyel - gyermekjóléti szolgálat III.3.ab (2) 70 001-110 000 fő lakosságszám esetén működési engedéllyel - gyermekjóléti szolgálat III.3.ac (2) 110 000 fő lakosságszám felett működési engedéllyel - gyermekjóléti szolgálat III.3.ad (2) társulási kiegészítés
- gyermekjóléti szolgálat III.3.b gyermekjóléti központ III.3.c (1) szociális étkeztetés III.3.c (2) szociális étkeztetés - társulás által történő feladatellátás III.3.d (1) házi segítségnyújtás III.3.d (2) házi segítségnyújtás - társulás által történő feladatellátás III.3.e falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgáltatás összesen III.3.e (1) falugondnoki szolgáltatás III.3.e (2) tanyagondnoki szolgáltatás III.3.f Időskorúak nappali intézményi ellátása III.3.f (1) időskorúak nappali intézményi ellátása III.3.g (5) demens személyek nappali intézményi ellátása A finanszírozás szempontjából elismert szakmai dolgozók bértámogatása III.4.a A finanszírozás szempontjából elismert szakmai dolgozók bértámogatása
fő
0
0
fő fő
13 10
1568667 603333
fő fő
5 0
1760000 0
fő fő
0 0
0 0 54649200
mennyiségi egység
Mutató Ft
fő
0
4773770
fő fő fő fő
0,4834 0,0000 0,0000 0
954 715,0000 0,0000 0,0000 0
fő fő fő fő működési hó fő fő fő fő működési hó működési-hó működési-hó
0,4834 0,0000 0,0000 0 0 60 0 46 0 0 0 0
954 715,0000 0,0000 0,0000 0 0 3 321 600 0 6 670 000 0 0 0 0
fő fő
23 7
2507000 3500000
fő
10
26060400
0 4774 0 0 955 0 0 0 0 955 0 0 0 0 3322 0 6670 0 0 0 0 0 2507 3500 0 26060
fő fő fő
12 23 0
fő fő
5,8 0
0 0 5907000 21719029 9465600 12253429
0 0 0 5907 21719 9466 12253
Az időskorúak átmeneti és tartós, valamint a hajléktalanok tartós bentlakást nyújtó szociális intézményeiben, valamint a gyermekek és családok átmeneti gondozását biztosító intézményekben ellátottak száma L (1) időskorúak ápoló-gondozó otthoni ellátása nem demens személyek L (2) időskorúak ápoló-gondozó otthoni ellátása demens személyek
III.4.b Intézmény-üzemeltetési támogatás III.5. Gyermekétkeztetés támogatása III.5.a) A finanszírozás szempontjából elismert dolgozók bértámogatása III.5.b) Gyermekétkeztetés üzemeltetési támogatása
2. oldal
Mágocs Város Önkormányzata 10. számú melléklet ………../2015(………..)önkormányzati rendelethez
Mágocs Város Önkormányzata és költségvetési szerveinek 2015. évre tervezett felújítási és felhalmozási kiadásai ezer Ft Sorszám:
Cím
Gazdálkodási jogkör
Felújítási és felhalmozási kiadás megnevezése
Előirányzat összege
Előirányzat jellege Rend Rendes kívüli
1.
Közös Önkorm.Hivatal
önállóan működődő és gazd.
Mozgáskorlátozott mosdó
7100
x
2.
Közös Önkorm.Hivatal
önállóan működődő és gazd.
Székek, kisértékű tárgyieszközök beszerzése stb.
3380
x
3.
Mágocs Város Önkorm.
önállóan működődő és gazd.
Tervek
3000
x
4.
Mágocs Város Önkorm.
önállóan működődő és gazd.
"Napelemek telepítése Mágocs városában" projekt
22320
x
5.
Mágocs Város Önkorm.
önállóan működődő és gazd.
Tartalék beruházás, felújításra
1000
x
6.
Mágocs Város Önkorm.
önállóan működődő és gazd.
HACCP elkészítése-Konyha
165
x
7.
Mágocs Város Önkorm.
önállóan működődő és gazd.
Mikróhullámú sütő Konyha
26
x
8.
Mágocs Város Önkorm.
önállóan működődő és gazd.
Burgonyakoptató - Konyha
407
x
9.
Mágocs Város Önkorm.
önállóan működődő és gazd.
Térségfejlesztési koncepció
400
x
10.
Mágocs Város Önkorm.
önállóan működődő és gazd.
Orvosoknak eszközbeszerzésre (25 E:Ft/hó)
1200
x
11.
Mágocs Város Önkorm.
önállóan működődő és gazd.
Redezvényház működtetéséhez eszközbeszerzésre
3000
x
12.
Mágocs Város Önkorm.
önállóan működődő és gazd.
Szennyvíztelep rekonstrukciója
1270
x
13.
Tarnai Nándor Városi Könyvtár és Kult.Int.
önállóan működődő és gazd.
Meszelés, riasztó, konyha felszer. Helytörténetiben
2823
x
Összesen:
46091
11. számú melléklet …./2015.(…..)önkormányzati rendelethez
Mágocs Város Önkormányzata hozzájárulása az intézmények működéséhez ezer Ft
Kiadások:
Intézmények: Szoc. Gond.Közp. óvodai-Iskolai étkeztetés Óvoda Közös Önkormányzati Hivatal Tarnai Nándor Városi K.K.I. Labor Fizikoterápia
Önkorm. hozzájár. intézményekhez összesen:
Saját bevétel: Támogatás értékű bevétel 113372 56633 36283 66224 87977 27359 5722 3885 340822
8300 1892 500 3439 2050 700 73514
Állami Pénzmaradvány: Önkormányzati támogatás: hozzájárulás: 52693 21719 54142 76997 4731 545 295 211122
0
10480
10480
4046 6264 10190 0 19189 3127 2890 45706
45706
12. számú melléklet ……/2015. (……..) önkormányzati rendelethez
Mágocs Város Önkormányzata 2015. évi létszámkerete
Szakmai Megnevezés:
M
M
nyitó
záró
Közös Hivatal
Összesen
Technika S
M
M
S
nyitó
záró
M
M
S
nyitó
záró
21
21
18
0
0
0
21
21
18
2,5
2,5
2,5
2
2
2
4,5
4,5
4,5
Város-, közs.g.
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Eü.laborat.szolg.
1
1
1
0
0
0
1
1
1
Fizikoterápia
1
1
1
0
0
0
1
1
1
Konyha
6
6
6
0
0
0
6
6
6
Közfoglalkoztatás
2
2
2
23
23
23
25
25
25
12,5
12,5
12,5
25
25
25
37,5
37,5
37,5
4
4
4
1
1
1
5
5
5
14
14
13
7
7
7
21
21
20
Szociális étkeztetés
1
1
1
0
0
0
1
1
1
Családsegítés
1
1
1
0
0
0
1
1
1
Gyermekjóléti szolgálat
1
1
1
0
0
0
1
1
1
Házi gondozás
6,5
6,5
6,5
0
0
0
6,5
6,5
6,5
Nappali demens
1,5
1,5
1,5
0
0
0
1,5
1,5
1,5
1
1
1
0
0
0
1
1
1
26
26
25
7
7
7
33
33
32
Polg . Hivatal
Önkormányzat összesen: Tarnai Nándor Városi K.és K.I Gondozási Központ Id.kor.tart.bent..
Id.nappali ell.
Gond.Kp.össz.:
Önkormányzat mindösszesen:
64
64
60
33
33
33
97
97
93
13. számú melléklet …../2015(…..)önkormányzati rendelethez
MÁGOCS 2015. évi tervezett közvetett támogatások.
Magánszemélyek kommunális adója: Kedvezmény: Mentesség:
nincsen 1 tétel
8.000,- Ft
Gépjárműadó: Mentesség: Kedvezmény:
23 tétel 262 tétel
325.782,- Ft 773.647,- Ft
Mentes adóalap: 194 tétel Mentes adóalap adója (1,5%):
44.198.553,- Ft 662.978,- Ft
Helyi iparűzési adó:
Mentességek: kommunális adónál: kiskorú tulajdonos, öröklés útján szerzett ingatlana után gépjárműadónál: mozgáskorlátozottság miatt (19) költségvetési szerv tulajdona (4) iparűzési adónál: 1.000.000,- Ft alatti adóalap Kedvezmények: gépjárműadóból: környezetvédelmi osztályba sorolás miatt
14. számú melléklet………./2015. (…..)önkormányzati rendelethez
Mágocs Város Önkormányzata 2015. évi költségvetési mérlege közgazdasági tagolásban ezer forint
Sorszám
Megnevezés
2015. évi eredeti előirányzat
BEVÉTELEK I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX.
B1. Működési célú támogatások áht-on belülről B2. Felhalmozási célú támogatások áht-on belülről B3. Közhatalmi bevételek B4. Működési bevételek B5. Felhalmozási bevételek B6. Működési célú átvett pénzeszközök B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Költségvetési bevételek összesen B8. Finanszírozási bevételek Függő bevétel
233 667 22 320 86 700 80 638 243 25 104 0 448 672 40 443 0
Bevételek mindösszesen
489 115
KIADÁSOK I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X.
K1. Személyi juttatások K2. Munkaadót terh.járulékok és szoc.hozzájár.adó K3. Dologi kiadások K4. Szociális kiadások K5. Egyéb működési célú kiadások K6. Beruházások K7. Felújítások K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Költségvetési kiadások összesen Finanszírozási kiadások (rövid lej. hitelek, értékpapírok) Függő kiadások
182 537 45 790 120 576 17 212 76 909 43 891 0 2 200 489 115 0 0
Kiadások mindösszesen
489 115
Mágocs Város Önkormányzata 15.számú melléklet………./2015.(……)önkormányzati rendelethez Mágocs Város Önkormányzatának 2015. évi előirányzat felhasználási terve 1. hó
2. hó
3. hó
4. hó
5. hó
6. hó
7. hó
8. hó
(e Ft-ban)
9. hó
10.hó
11.hó
Össze-sen
12.hó
Bevételek 1 Intézményi működési bevétel 2 Sajátos működési bevétel
6720
6720
6720
6720
6720
6720
6720
6720
6720
6720
6720
6718
0
0
40000
823
0
0
0
877
40000
0
0
5000
1992
243
20328
0
0
0
80638 86700 76000 22563
- ebből helyi adó 3 Felhalmozási és tőke jellegű bev. 4 Önkormányzat kv-i támogatása 5 Támogatás érték bev.működésre 6 Egyéb bevétel
7 Bevételek együtt (1+2…+6)
38000
38000
18750
18750
18750
18750
18750
18750
18750
18750
18750
18750
18750
27417
233667
2300
2300
2300
2300
2300
2300
2300
2300
2300
2300
2104
0
25104
27770
27770
67770
28593
27770
29762
28013
28647
88098
27770
27574
39135
448672
0
0
8 Finanszírozási műveletek (hitel v.pénzmaradvány)
9 Összes bevétel (7+8)
40443
40443
27770
27770
67770
28593
27770
29762
68456
28647
88098
27770
27574
39135
489115
14040
14040
14040
14040
14040
14040
14040
14040
14040
14040
28097
14040
3500
3500
3500
3500
3500
3500
3500
3500
3500
3500
7290
3500
182537 45790 120576 17212 76909 443024
Kiadások 10 Személyi juttatás 11 Munkaadókat terhelő járulék 12 Dologi kiadás
10048
10048
10048
10048
10048
10048
10048
10048
10048
10048
10048
10048
13 Szociális kiadás
1434
1434
1434
1434
1434
1434
1434
1434
1434
1434
1438
1434
14 Egyéb működési célú kiadás
6410
6410
6410
6410
6410
6410
6410
6410
6410
6410
6410
6399
35432
35432
35432
35432
35432
35432
35432
35432
35432
35432
53283
35421
17 Egyéb felhalmozási kiadás
0
0
19446
0
0
0
0
26645
0
0
0
0
18 Felhalm. kiadás (15+16+17)
0
0
19446
0
0
0
0
26645
0
0
0
0
35432
35432
54878
35432
35432
35432
35432
62077
35432
35432
53283
35421
15 Működési kiadás (10+…+14) 16 Felújítás
19 Kiadások együtt (15+18) 20 Finanszírozási műv. (hiteltörl.) - ebből működési célú törl.
46091 46091 489115 0 0
- ebből felhalmozási célú törl.
21 Összes kiadás (19+20)
35432
35432
54878
35432
35432
35432
35432
62077
35432
35432
53283
35421
22 Céltartalék 23 7-19 eltérése (+/-)
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
24 9-21 eltérése (+/-)
-7662
-7662
12892
-6839
-7662
-5670
33024
-33430
52666
-7662
-25709
3714
25 Záró pénzkészlet
489115 0 0 0
0
Mágocs Város Önkormányzata Működési és fejlesztési célú bevételek és kiadások mérlege 2015. év 16. számú melléklet a........./2015.(......)önkormányzati rendelethez
Bevételek megnevezése
e Ft
Kiadások megnevezése
Intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Állami hozzájárulások és támogatások Működési célú pénzeszközök átvétele Működési célú hitelek felvétele Alulfinanszírozás Rövid lejáratú kölcsönök visszatérülése Működési célú pénzmaradvány
80638 86700 233667 25104 0 0 0 27200
Működési célú bevételek összesen:
453309
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Fejlesztési célú állami támogatás Felhalmozási célú pénzmaradvány
243 22320 13243
Felhalmozási célú bevételek összesen:
35806
Önkormányzati bevételek:
489115
Személyi juttatások Munkaadót terhelő járulék Dologi kiadások kamatok nélkül Működési célú pénzeszköz átadás, egyéb támogatás Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, támogatás Rövidlejáratú hitel visszafizetése Rövidlejáratú hitel kamata Működési célú kölcsönnyújtás Támogatásértékű kiadás Céltartalék, általános tartalék Működési célú kiadások összesen: Felhalmozási kiadások Felújitási kiadások Tartalék, Céltartalék Felhalmozási célú pénzeszközátadás Felhalmozási célú hiteltörlesztés Felhalmozási kiadások
Önkormányzati kiadások:
e Ft 182537 45790 120576 75909 17212 0 0 0 0 1000 443024 43891 0 1000 1200 0 46091
489115
17.számú melléklet a ...../2015.(....)önkormányzati rendelethez
Mágocs Város Önkormányzata
Többéves kihatással járó döntések számszerűsítése évenkénti bontásban és összesítve célok szerint 2015.év
Ezer forintban
Sorszám:
Kötelezettség jogcíme
1.
2. 1 Mőködési célú finanszírozási kiadások (hiteltörlesztés, értékpapír vásárlás, stb.) 2.számú melléklet 2 Felhalmozási célú finanszírozási kiadások (hiteltörlesztés, értékpapír vásárlás, stb.) 2.számú melléklet 3 Beruházási kiadások beruházásonként 6.számú melléklet 4 Felújítási kiadások felújításonként 5 Egyéb (Pl.: garancia és kezességvállalás, stb.) 6 Fejlesztési célú kötvénykibocsátás
Összesen:
Kötele2015. zettelőtti ségválla2015.év kifizetés lás éve 3.
2013.
4.
68937
6.
2016.év
2017.év
2017.év után
Összesen:
8.
9=(5+6+7+8)
7.
0
0
////////
Megjegyzés: A Gst. 3.§ (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelelzettségei nincsenek.
0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0
A Mágocsi Óvodafenntartó Társulás által irányított
MÁGOCSI BOKRÉTA ÓVODA 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS TERVEZETE
Bevételek 2015 Megnevezés
E Ft
Állami
Saját
Átvett
Pénzma-
Önkorm.
Bevételek
támogatás
bevétel
pénzeszközök
radvány
hozzájáru-
összesen:
lás Óvodai nev.okt.
54 142
Összesen
54 142
0
0
0
0
12 082
66 224
12 082
66 224
Kiadások 2015 Megnevezés Óvodai nev.okt.
E Ft
Személyi
Munkaadót
juttatás
terh.járulékok kiadások
Dologi
Átadott
Ellátottak
Felhalmozási
Kiadás
pénzeszközök
juttatásai
kiadás
összesen
48 861
13 413
3 950
66 224
Összesen
48 861
13 413
3 950
0
Mekényes Nagyhajmás Alsómocsolád Mágocs összesen:
gyermeklétszám 6 4 3 70 83
százalék 7,23 4,82 3,61 84,34 100
összeg: E Ft 873 582 437 10 190
12 082
0
0
66 224
TERVEZET Mágocs Város Önkormányzata Képviselő-testületének ………/2015.(……………...) önkormányzati rendelete Mágocs Város Önkormányzata 2015. évi költségvetéséről Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében a meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörben, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f ) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: A rendelet hatálya 1. § (1)A rendelet hatálya a helyi önkormányzatra, annak képviselő-testületére és szerveire és az önkormányzat által , irányított költségvetési szervekre terjed ki. (2) A rendelet nem terjed ki a nemzetiségi önkormányzatok költségvetésére. (3) E rendelet személyi hatálya kiterjed a közvetlen és közvetett támogatások tekintetében minden támogatást nyújtó e rendelet hatálya alá tartozó szervre, szervezetre, valamint minden támogatásban részesülőre.
Az önkormányzat és költségvetési szerveinek 2015. évi költségvetése A költségvetés bevételei és kiadásai 2.§ (1) A Képviselő-testület az önkormányzat 2015. évi módosított költségvetésének a) tárgyévi költségvetési bevételét: 489.115 E Ft-ban, aa) működési költségvetési bevételét: 453.309 E Ft-ban ebből : pénzmaradvány 27.200 E Ft ab) felhalmozási költségvetési bevételét: 35.806 E Ft-ban ebből: Felhalmozási és tőke jellegű bevételek: 243 E Ft hosszú lejáratú hitel: 0 E Ft pályázati bevétel: 22.563 E Ft pénzmaradvány 1.000 E Ft
b) tárgyévi költségvetési kiadását ba) működési költségvetési kiadását - személyi jellegű kiadások
489.115 E Ft-ban, 443.024 E Ft-ban, 182.537 E Ft
- munkaadókat terhelő járulékok - dologi jellegű kiadások - átadott pénzeszköz - pénzbeli ellátások - támogatásértékű - tartalék - céltartalék
45.790 E Ft 120.558 E Ft 10 423 E Ft 17.412 E Ft 66.504 E Ft 1.000 E Ft 0 E Ft
bb) felhalmozási költségvetési kiadását 46.091 E Ft-ban, - beruházási előirányzata 43.891 E Ft - felújítások előirányzata 0 E Ft - egyéb kiadások, támogatások előirányzata 1.200 E Ft - felhalmozás célú hiteltörlesztés 0 E Ft - tartalék 1.000 E Ft - ezen belül kiemelt előirányzatként: - intézményi beruházások összegét 13.303 E Ft - lakásépítés összegét 0 Ft - államháztartáson kívülre irányuló fejlesztési beruházás előirányzatait 2.400 E Ft összegben állapítja meg. c) költségvetési hiányát ca) működési költségvetési hiányát cb) felhalmozási költségvetési hiányát
- 40.443 E Ft-ban, -27.200 E Ft-ban, 13.243 E Ft-ban,
d) előző év felhasználható pénzmaradványát 40.443 E Ft-ban, da) a d.) pontból a működési hiány finanszírozását szolgáló pénzmaradványát 27.200 E Ft- ban , db) a d.) pontból a felhalmozási hiány finanszírozását szolgáló pénzmaradványát 13.243 E Ft-ban állapítja meg. (2) A Képviselő-testület az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervek közül a Közös Önkormányzati Hivatal költségvetését a 3. melléklet szerint; A Szociális Gondozási Központ költségvetését a 4. számú melléklet szerint, a Tarnai Nándor Városi Könyvtár és Kulturális Intézmény költségvetését az 5. számú melléklet szerint hagyja jóvá. Az önkormányzatnak az intézményekhez történő hozzájárulásának összegét a 11. számú melléklet tartalmazza. 3. § A Képviselő-testület az önkormányzat és az önállóan működő és gazdálkodó – ezen belül a jogi személyiségű szervezeti egységei –, valamint az önállóan működő költségvetési szervek 3. § (1) bekezdés a) pontjában megállapított bevételeit forrásonként az 1. számú melléklet szerint hagyja jóvá. 4. § A Képviselő-testület az önkormányzat és a költségvetési szervek működési, fenntartási kiadási előirányzatait költségvetési szervenként, kiemelt előirányzatonként részletezve a 2. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
5. § A Képviselő-testület az ez évi felújítási és felhalmozási kiadásainak összegét a 10. számú melléklet szerint hagyja jóvá. 6. § (1) A Képviselő-testület a Közös Önkormányzati Hivatal költségvetését a 3. számú melléklet tartalmazza, feladatonkénti bontásban az 1. számú melléklet szerint hagyja jóvá. (2) A helyi önkormányzat nevében a közös önkormányzati hivatal címen belül az előirányzatokra kötelezettségvállalási joggal a jegyző rendelkezik. 7. § A Képviselő-testület az önkormányzat 2015. évi a) általános tartalékát 2.000 E Ft-tal, mely aa) működési tartalék 1.000 E Ft-tal, / közfoglalkoztatás saját erő / ab) felhalmozási tartalékát 1.000 E Ft-tal, c) felhalmozási céltartalékát 0 E Ft-tal, ca) felújítási céltartalékát 0 E Ft-tal, cb) beruházási céltartalékát 0 E Ft-tal hagyja jóvá. 8. § A Képviselő-testület az önkormányzat éves létszám-előirányzatát költségvetési szervenként a 12. számú melléklet szerint hagyja jóvá, eredeti előirányzatban 25 fő közfoglalkoztatott létszámot tervez be. 9. § Az önkormányzat a többéves kihatással járó döntések költségvetését a 17. számú melléklet tartalmazza. 10. § (1) A Képviselő-testület a 2015. év várható bevételi és kiadási előirányzatainak teljesüléséről készített előirányzat-felhasználási ütemtervet a 15. számú melléklet szerint hagyja jóvá. (2) A Képviselő-testület a 2015. évi működési és fejlesztési célú bevételek és kiadások mérlegét a 16. számú melléklet szerint hagyja jóvá. A könyvviteli mérleget közgazdasági bontásban a 14. számú melléklet tartalmazza. 11. §
Az önkormányzat által tervezett közvetett támogatásokat tartalmazó kimutatást a 13. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
A költségvetési többlet felhasználása, a költségvetési hiány finanszírozásának módja 12. § (1) Az önkormányzati gazdálkodás során az év közben létrejött működési hiány finanszírozási módja belő forrásból az előző évi pénzmaradvány, és az éven belüli folyószámla hitelfelvétel. Külső forrásból december 31-ig történő kifutási idővel. Fejlesztési hiány forrása hosszúlejáratú hitelfelvétel. (2) A hitelügyletekkel kapcsolatos hatáskörök kizárólagosan a Képviselő-testületet illetik meg. A KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK SZABÁLYAI Általános végrehajtási szabályok 13.§ A helyi önkormányzat, illetve a helyi nemzetiségi önkormányzatokkal történő megállapodás alapján a helyi nemzetiségi önkormányzatok gazdálkodásának végrehajtó szerve a közös önkormányzati hivatal. 14.§ A képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik a költségvetési rendelet módosítása.
Előirányzatok megváltoztatása 15. § (1) A helyi önkormányzat a költségvetését, valamint az irányítása alá tartozó költségvetési szervek előirányzatait a rendeletének módosításával megváltoztathatja. Az előirányzat megváltoztatás nem érintheti az Országgyűlés kizárólagos – költségvetési törvényben felsorolt – illetve a Kormány előirányzat-módosítási hatáskörébe tartozó előirányzatokat. (2) Ha év közben az Országgyűlés, a Kormány, illetve valamely költségvetési fejezet, vagy elkülönített állami pénzalap a helyi önkormányzat számára pótelőirányzatot biztosít, arról a polgármester a képviselő-testületet tájékoztatja. A képviselő-testület - az első negyedév kivételével - negyedévenként, de legkésőbb a költségvetési szerv számára a költségvetési beszámoló irányító szervhez történő megküldésének külön jogszabályban meghatározott határidejéig, december 31-i hatállyal dönt a költségvetési rendeletének ennek megfelelő módosításáról. 16.§ Az önkormányzat és a költségvetési szerve bevételi és kiadási előirányzatai - év közben megváltoztathatóak.
17.§ A polgármester pótköltségvetési rendelettervezetet terjeszt a képviselő-testület elé, ha év közben a körülmények oly módon változnak meg, hogy ezek a helyi önkormányzat költségvetésének teljesítését jelentősen veszélyeztetik. 18.§ (1) A helyi önkormányzati költségvetési szerv a) személyi juttatási előirányzatát b) felhalmozási célú előirányzatát kizárólag az előző évi pénzmaradványa terhére változtathatja meg. (2) A helyi önkormányzati költségvetési szerv saját hatáskörében végrehajtott előirányzatváltoztatásáról a jegyző előkészítésében a polgármester a képviselő-testületet harminc napon belül tájékoztatja. A Képviselő-testület negyedévente, de legkésőbb a költségvetési szerv számára az éves beszámoló irányító szervhez történő megküldésének határidejéig, december 31i hatállyal módosítja ennek megfelelően a költségvetési rendeletét.
Költségvetési szervek pénzmaradványa 19.§ A helyi önkormányzati költségvetési szerv pénzmaradványát a képviselő-testület hagyja jóvá.
A támogatások odaítélésének, folyósításának és elszámolásának rendje 20.§ (1) A támogatási kérelem, pályázat (a továbbiakban együtt: támogatási igény) folyamatosan beadható. (2) A támogatást igénylő és a támogatást nyújtó támogatási szerződést köt. A támogatási szerződésben rögzíteni kell legalább a jogszabályban előírt feltételeket, illetve csatolni kell az előző év pénzügyi elszámolását. (3) A támogatás folyósítására a támogatási szerződés aláírását követő 30 napon belül kerül sor. (4) A támogatásban részesülő elszámolási kötelezettséggel tartozik a támogatást odaítélő testület felé. (5) A támogatás összegének célhoz rendelt felhasználását a támogatott nevére kiállított számviteli bizonylattal kell igazolni. A támogatott elszámolási kötelezettségének a támogatás folyósítását követő év május 31. napjáig köteles eleget tenni.
(6) Az elszámolási kötelezettséget nem teljesítő illetve a támogatást nem célirányosan felhasználó szervezetek, személyek részére újabb támogatás 2 évig nem ítélhető meg.
LÉTSZÁM ÉS BÉRGAZDÁLKODÁS 21.§ A Képviselő-testület az önkormányzatnál dolgozókat megillető cafetéria-juttatás éves keret összegét a nem rendszeres személyi juttatás részeként 200.000.-Ft-ban állapítja meg. A megállapított összeg a munkáltató által megfizetendő járulékot is magába foglalja.
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 22.§ (1) A rendelet kihirdetést követő napon lép hatályba, rendelkezéseit 2015. január 1-jétől alkalmazni.
kell
(2) A képviselő-testület a polgármesternek e rendelet elfogadásáig az átmeneti időszakban tett intézkedéseiről (bevételek beszedése, az előző évi kiadási előirányzatokon belül a kiadások arányos teljesítése) szóló beszámolóját elfogadja. Az átmeneti időszakban beszedett bevételek és teljesített kiadások e rendeletbe beépítésre kerültek.
Mágocs, 2015. …………………..
Hőnig Mária polgármester
dr. Morvay Klaudia jegyző