ELŐTERJESZTÉS Hőgyész Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. február 27-i ülésének 2. számú napirendi pontjához. Tárgy: Előadó:
Az önkormányzat 2014. évi a költségvetési rendelet elfogadása. Botta György polgármester.
Az előterjesztést készítette:
költségvetésének
megtárgyalása,
Dr. Schutzbach Ferenc címzetes főjegyző, Klingné Puskás Mária főmunkatárs, Balázsné Tóth Zsuzsanna főelőadó, Bohnertné Hermán Zsuzsanna vezető tanácsos.
Tisztelt Képviselő-testület! Az Országgyűlés 2013. december 17. napján elfogadta Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvényt. A törvény alapján megterveztük az önkormányzatunk feladataihoz igénybe vehető központi forrásokat, a költségvetés készítése során alkalmaztuk a központi jogszabályokban és a helyi önkormányzati rendeletekben meghatározott előírásokat. A tavaly január 1. napjától hatályos Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény a jelenleginél differenciáltabb feladattelepítést tartalmaz a települési önkormányzatok számára. A feladatok egy jelentős részét az állam közvetlenül látja el 2013tól, a települési önkormányzatok a helyi feladatszervezési döntéseket igénylő közszolgáltatásokat biztosítják a lakosság számára, míg a megyei önkormányzatok a területfejlesztés kulcsszereplői lesznek. Az államigazgatási feladat- és hatáskörök jelentős része a járási kormányhivatalokhoz kerül. A helyi önkormányzatok számára kötelező feladatot továbbra is törvény írhat elő, az önkormányzatok eltérő adottságait (gazdasági teljesítőképesség, lakosságszám, a közigazgatási terület mérete) is figyelembe véve. Az Mötv. szerint a helyi közügyek, illetve a helyben biztosítható közfeladatok: – településfejlesztés, településrendezés, településüzemeltetés (köztemetők, közvilágítás, kéményseprés, stb.), – óvodai ellátás, – szociális, és gyermekjóléti szolgáltatások és ellátások, – egészségügyi alapellátás (háziorvosi, fogorvos, stb.), az egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások, környezet-egészségügy (pl. köztisztaság, rovarirtás), – kulturális szolgáltatás (könyvtár, közművelődés, előadó-művészet támogatása, stb.), – helyi környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás, ivóvízellátás, szennyvízelvezetés, -kezelés és -ártalmatlanítás (csatornaszolgáltatás), – lakás- és helyiséggazdálkodás, – honvédelem, polgári védelem, katasztrófavédelem, – közreműködés a település közbiztonságának biztosításában,
1
– – – – – – – –
helyi közfoglalkoztatás, helyi adóval, gazdaságszervezéssel és turizmussal kapcsolatos feladatok, sport, ifjúsági ügyek, nemzetiségi ügyek, helyi közösségi közlekedés biztosítása, hulladékgazdálkodás, távhőszolgáltatás, kistermelők, őstermelők jogszabályban meghatározott termékei lehetőségének, hétvégi árusításának biztosítása.
értékesítési
További törvényi lehetőségek a helyi önkormányzati feladat-telepítésre: – törvény a felsoroltakon kívül más, a helyi közügy, helyben biztosítható közfeladat ellátását is előírhatja, – törvényben meghatározott esetekben az önkormányzat és az állam külön, a finanszírozást is rendező megállapodása alapján az önkormányzat állami feladatokat is elláthat, – a helyi önkormányzatok továbbra is önként vállalhatják olyan helyi közügyek ellátását, amelyet jogszabály nem utal más szerv kizárólagos hatáskörébe. Az önként vállalt feladatok ellátása azonban nem veszélyeztetheti a kötelező feladatok ellátását. Finanszírozásuk forrását elsősorban az önkormányzat saját bevételei, illetve az erre a célra biztosított külön források képezhetik. A pénzügyi terv összhangban van az önkormányzat gazdasági programjával és a 2014. évi költségvetési koncepciójával, melyben a megfogalmazott alapelvek az önkormányzat legfontosabb céljait tükrözik. A 2014. évre megfogalmazott költségvetési alapelvek a következők: Takarékos, átlátható és biztonságos működtetés. A kötelezően ellátandó feladatok biztosítása. A szociálisan rászorultak támogatása. Az elindított beruházások megvalósítása, ehhez a forrás biztosítása. Tudatos településüzemeltetés és fejlesztés. Az önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaság részvétele az önkormányzati feladatok ellátásában. 7. Pályázatok figyelése, kapcsolódás az aktuális pályázatokhoz, a pályázatok önrészének megteremtése.
1. 2. 3. 4. 5. 6.
A 2014. évi költségvetési bevételek tervezett előirányzata 333.529 ezer Ft, melyet a finanszírozású pénzügyi műveletekből származó bevétel 50.000 ezer Ft-tal egészít ki, így összesen 383.529 ezer Ft forrás fog rendelkezésre állni, mely gyakorlatilag azonos az előző évi eredeti (384.541 eFt-os) előirányzattal. A 2014. évtől – a feladatfinanszírozás keretében – az általános működéshez és ágazati feladatokhoz kapcsolódó támogatásokból származó bevétel csak a kötelezően ellátandó feladatokra fordítható. A tervezetben államháztartáson kívüli bevétellel jelenleg nem számolhatunk.
2
A megjelenő pályázati lehetőségeket folyamatosan vizsgáljuk, mert rendkívül fontos az önkormányzat költségvetésének külső forrásokkal való bővítése. A bevételek stagnálása ellenére az önkormányzat a kötelező és önként vállalt feladatok körében egyaránt színvonalas közszolgáltatásokat kíván nyújtani. A feladatellátás tárgyi és személyi feltételei biztosítottak, azonban a működési célú kiadások az önkormányzat tervezett bevételének döntő részét teszik ki, így beruházási és felújítási kiadásokra (település fejlesztésre) jelenleg nem tervezhető forrás, ezek a 20.000 eFt-os céltartalék pályázati önrészként történő felhasználásával teremthetők meg. Az önkormányzat által működtetett szociális támogatási rendszer 2014-ben is jelentős támogatást tud nyújtani a nehéz anyagi helyzetben lévők számára.
A költségvetési rendeletben szereplő bevételi jogcímek részletezése: Önkormányzatok működési támogatásai: 159.545 eFt, Működési célú támogatások államháztartáson belülről: 99.379 eFt, Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről: 0 Ft, Közhatalmi bevételek: 38.350 eFt, Működési bevételek: 24.695 eFt, Felhalmozási bevételek: 0 Ft, Működési célú átvett pénzeszközök: 560 eFt, Felhalmozási célú átvett pénzeszközök: 12.000 eFt, Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről: 0 Ft Belföldi értékpapírok bevételei: 0 Ft Költségvetési, vállalkozási maradvány igénybevétele: 50.000 eFt, Finanszírozási bevételek: 0 Ft, Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei: 0 Ft. A 2014. évi költségvetési kiadások tervezett előirányzata 377.829 ezer Ft, melyet a finanszírozású célú pénzügyi műveletek kiadásai 11.591 ezer Ft-tal egészítenek ki, így összesen 383.529 ezer Ft kiadással számoltunk, ami 1,012 millió forinttal elmarad az előző évi eredeti előirányzattól. Az önkormányzatnál és a Közös Hivatalnál foglalkoztatottak létszámkerete a tervezet szerint 15, illetve 11 fő, míg tavaly ugyanez a létszám 19 és 11 fő volt. A közfoglalkoztatás keretében történő foglalkoztatásban – bár jelenleg még sok a bizonytalanság – éves átlagban 72 fővel számoltunk. Az önkormányzat a Dám Önkormányzati Társulásban továbbra is részt vesz, melynek fenntartásához 1.058 ezer Ft összegben tervez hozzájárulni. A településen működő nemzetiségi önkormányzatok működési kiadásaihoz – az eddigiekhez hasonlóan – hozzájárul 100-100 ezer Ft összeggel, továbbá biztosítja a működés feltételeit. A költségvetési rendeletben szereplő kiadási jogcímek részletezése: Személyi juttatások: 137.933 eFt.
3
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 36.377 eFt, Dologi kiadások: 77.495 eFt Ellátottak pénzbeli juttatásai: 17.000 eFt, Egyéb működési célú kiadások: 85.874 eFt, Beruházások: 0 Ft, Felújítások: 0 Ft, Egyéb felhalmozási kiadások: 150 eFt, Finanszírozási kiadások: 5.700 eFt.
Tisztelt Képviselő-testület! A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (Jat.) 17. §-a alapján a költségvetési rendeletet előkészítő jegyző előzetes hatásvizsgálatot végzett, melyben felmérte a szabályozás várható következményeit. A költségvetési rendelet-tervezet előzetes hatásvizsgálatának megállapításai az előterjesztéshez csatolásra kerültek. A rendelet-tervezet elkészítésénél figyelembe vettük a jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. (XII.14.) IRM rendelet előírásait. A költségvetés tervezetét megtárgyalta és a képviselő-testületnek elfogadásra javasolja a Pénzügyi és Általános Bizottság. A bizottsági véleménnyel egyezően javasolom a képviselő-testületnek a mellékelt költségvetési rendelet megtárgyalását és elfogadását.
Hőgyész, 2014. február 18. Botta György polgármester
4
Az előterjesztés melléklete
Előzetes hatásvizsgálat a 2014. évi költségvetési rendelet-tervezethez
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 17. § (1) alapján az alábbiakról tájékoztatom a képviselő-testületet: A tervezett jogszabály jelentősnek ítélt hatásai: -
társadalmi, gazdasági, költségvetési hatása: társadalmi és gazdasági hatása kismértékű; költségvetési kimutatható hatása nincs;
-
környezeti, egészségi következménye: nincs;
-
adminisztratív terheket befolyásoló hatása: kismértékű;
-
a jogszabály megalkotásának szükségessége, elmaradásának várható következménye: az Áht. kötelező előírásán és egyéb sarkalatos törvények előírásain alapul a rendelet-tervezet beterjesztése;
-
a jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek: nem jelent többletet az eddigiekhez képest.
A Jat. 18. §-a alapján a fentiekben kifejtettek a költségvetési rendelet-tervezet indokolásához tartoznak.
Hőgyész, 2014. február 4.
Dr. Schutzbach Ferenc c. főjegyző
Hőgyész Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testületének 1/2014. (III.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről (A módosításokkal egységes szerkezetben) Hőgyész Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: I. FEJEZET A rendelet hatálya 1. § (1)
(2) (3) (4)
(5)
(6)
(7)
(8)
(9)
Az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló rendeletének (a továbbiakban: Rendelet) hatálya kiterjed az Önkormányzatra (a továbbiakban: önkormányzat), mint önállóan működő és gazdálkodó törzskönyvi jogi személyre, az önkormányzati feladat- és hatásköröket gyakorló képviselő-testületre és szerveire, a képviselő-testület bizottságára, az Önkormányzat által fenntartott költségvetési szervre (beleértve az intézményi társulás által fenntartott költségvetési szerveket is), a költségvetési szervek gazdálkodásának szabályai alapján tevékenykedő egyéb törzskönyvi jogi személyekre. Kiterjed a rendelet hatálya az Önkormányzat által létrehozott gazdasági társaságoknak az Önkormányzat és szervei költségvetési kapcsolataira, támogatásaira, átadott pénzeszközeire. A Rendelet személyi hatálya kiterjed – a közvetlen és közvetett támogatások tekintetében – minden támogatásban részesülő szervre, szervezetre, valamint minden támogatásban részesülőre. Az Önkormányzat által alapított és fenntartott önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv: Hőgyészi Közös Önkormányzati Hivatal (a továbbiakban: Közös Hivatal), Az előző bekezdésben felsorolt – költségvetési szervek gazdálkodásának szabályai szerint működő – a képviselő-testület irányítói jogköre alá tartozó költségvetési szervek közös megjelöléseként a Rendelet az önkormányzati költségvetési szerv megnevezést használja. Az önállóan működő, gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szervek (Nemzetiségi Önkormányzatok) bevételeivel és kiadásaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáról a helyi nemzetiségi önkormányzat székhelye szerinti közös hivatal gondoskodik megállapodás útján. Költségvetése azonban nem képezi részét az Önkormányzat összevont költségvetésének. Az Önkormányzat tulajdonosi jogkörében alapított – a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi VI. törvény hatálya alá tartozó – gazdasági társasága: Hőgyészi Közszolgáltató Kft. A gazdasági társaságok költségvetése nem képezi részét az Önkormányzat költségvetésének. A (3) bekezdésben nevesített önkormányzati költségvetési szerv költségvetési előirányzatai azokat az előirányzat-csoportokat, kiemelt előirányzatokat tartalmazzák, amelyekre az alapító okiratuk és a reájuk vonatkozó jogszabályi előírások, valamint megállapodások alapján a gazdasági jogosítványaik kiterjednek. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Ávr.) rendelkezésein túl kiemelt előirányzatként megjelöltek azok az előirányzatok, amelyek az önkormányzati költségvetési szerv működéséből, feladataiból eredő azon speciális feladatok megvalósítását szolgálják, amelyek tekintetében a hatályos jogszabályi előírások alapján a költségvetési szerv vezetője kötelezettségvállalási jogköre nem vonható el. A költségvetési szervek gazdálkodási szabályai szerint gazdálkodó törzskönyvi jogi személyek, önkormányzati költségvetési szervek az Önkormányzat összevont költségvetésébe épülnek be.
1
II. FEJEZET
(1)
Az Önkormányzat 2014. évi költségvetése 2. § 1 A képviselő-testület a 2014. évi, önkormányzati szintű összevont költségvetése előirányzatainak fő összegeit az alábbiak szerint állapítja meg: a) tárgyévi költségvetési bevételek előirányzata: b) tárgyévi költségvetési kiadások előirányzata: c) költségvetési többlet / költségvetési hiány: d) finanszírozási célú műveletek bevételei ezen belül: - a működési célú műveletek bevételei: - a felhalmozási célú műveletek bevételei: e)finanszírozási célú műveletek kiadásai: ezen belül: - a működési célú műveletek kiadásai: - a felhalmozási célú műveletek kiadásai: f) költségvetésének bevételi főösszege: g) költségvetésének kiadási főösszege:
(2)
439.026. E Ft, 484.833. E Ft, 45.807. E Ft, 99.262. E Ft, 99.262. E Ft, 0 E Ft, 53.455. E Ft, 47.755. E Ft 5.700. E Ft, 538.288. E Ft, 538.288. E Ft.
Az Önkormányzat összevont bevételi és kiadási előirányzatait tartalmazó költségvetési mérlegét a Rendelet 1. melléklete, a működési és felhalmozási célú bevételek és kiadások mérlegét az 1/a. melléklet tartalmazza. Bevételek 3. §
(1) (2)
Az Önkormányzat összevont 2014. évi költségvetési bevételeit előirányzat-csoportonként, kiemelt előirányzatonkénti bontásban a Rendelet 1. melléklete tartalmazza. A képviselő-testület az Önkormányzat Közhatalmi bevételeibe tartozó helyi adó bevételeit, valamint Önkormányzat számára nyújtott támogatások összegét, költségvetéséből származó egyéb támogatások összegét, a Rendelet 2/a. melléklete állapítja meg. Kiadások 4. §
(1) (2) (3)
(4)
(5)
Az Önkormányzat összevont 2014. évi költségvetési kiadásait előirányzat-csoportonként, kiemelt előirányzatok szerinti bontásban a Rendelet 1.melléklete tartalmazza. Az Önkormányzat 2014. évi beruházási kiadásait beruházásonként a Rendelet 1/b. melléklete, felújítási kiadásait felújításonként a Rendelet 1/c. melléklete tartalmazza. Az Önkormányzat által (lakosságnak nyújtott támogatásokat) az ellátottak pénzbeli juttatások összegét az 2/a. melléklete, míg az Önkormányzat által nyújtott közvetett támogatásokat, a Rendelet 7. melléklete tartalmazza. 2 Az Önkormányzat módosított 2014. évi általános és céltartaléka együttesen: 46.570. ezer forint, - ebből az általános tartaléka 4.000. ezer forint, - céltartalék 42.570. ezer forint. Az európai uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásait és ezek önkormányzati hozzájárulásait a Rendelet 10. melléklete tartalmazza. A költségvetési létszámkeret 5. §
(1)
1 2
A képviselő-testület az Önkormányzat foglalkoztatottainak és közfoglalkoztatottainak éves létszámelőirányzatát, valamint a Közös Hivatal foglalkoztatottainak éves létszám-előirányzatát a Rendelet 1/d. mellékletében meghatározottak szerint hagyja jóvá.
Módosította a 4/2015.(V.28.) ör. Módosította a 4/2015.(V.28.) ör. 2
Az Önkormányzat, mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv 2014. évi költségvetése 6. § (1)
Az Önkormányzat, – mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv – módosított 2014. évi költségvetési főösszege 493.228. ezer forint 3. Az Önkormányzat mérlegét a Rendelet 2. melléklete tartalmazza, az Önkormányzat bevételek és kiadások részletezését kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, államigazgatási feladatok bontását a Rendelet 2/a. és 2/b. mellékletei részletezik.
Az Önkormányzat által irányított költségvetési szervek 2014. évi költségvetése 7. § (1) (2) (3)
A Közös Hivatal 2014. évi költségvetésének módosított bevételi és kiadási főösszege egyezően 45.060. ezer forint 4. A Közös Hivatal 2014. évi költségvetési bevételeit előirányzat-csoportonként és kiemelt előirányzatok szerinti bontásban a Rendelet 3. melléklete tartalmazza. A Közös Hivatal 2014. évi költségvetési bevételeit és kiadásait államigazgatási feladatonkénti bontásban a Rendelet 3/a. melléklete részletezi. Finanszírozási bevételek 8. §
(1) (2)
(3) (4)
(5)
Az Önkormányzat előző évi pénzmaradványát a Rendelet 1. melléklete (bevételek, 12. ssz.) tartalmazza. A költségvetési év során keletkező bevételi többletek, a költségvetésben meghatározott feladatok végrehajtása során elért kiadási megtakarítások a költségvetés működési hiányát csökkentik, illetve a költségvetés általános tartalékát növelik. A költségvetési gazdálkodás során az év közben létrejött bevételi többlet pénzintézeti pénzlekötés útján hasznosítható. A szabad pénzeszközök (3) bekezdés szerinti hasznosításával kapcsolatos szerződések megkötését, illetőleg az ezzel kapcsolatos pénzügyi műveletek lebonyolítását a képviselő-testület a polgármester hatáskörébe utalja. Az önkormányzati vagyongazdálkodás szabályait külön önkormányzati rendelet szabályozza. Finanszírozási kiadások 9. §
(1) (2) (3)
Az Önkormányzat finanszírozási kiadásait a Rendelet 1. melléklet kiadási sorai tartalmazzák. Az önkormányzat értékpapír forgalmat nem bonyolít le, kötvényt, váltót nem bocsát ki, lízingszerződést és halasztott fizetéssel szerződést nem köt. Az önkormányzat az Államadósság Kezelő Központ Zártkörű részvénytársaságnál elhelyezett fedezeti betéttel nem rendelkezik, ilyen jogügyletben nem vesz részt. Az adósságot keletkeztető ügyletek és kezességvállalások fennálló kötelezettségei 10. §
(1)
(2)
Az Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyeleteit és a kezességvállalások fennálló kötelezettségeit – a Stabilitási tv. 3. § (1) bekezdésének megfelelően – külön határozatban került meghatározásra, az adósságot keletkeztető ügyletek futamidejének végéig, illetőleg a kezesség érvényesíthetőségéig. Az adósságot keletkeztető ügyletek és kezességvállalások fennálló kötelezettségeinek fedezetét képező saját bevételeket a Rendelet 4. mellékletében állapítja meg. A finanszírozási célú pénzügyi műveletekkel kapcsolatos hatáskörök 11. §
3 4
Módosította a 4/2015.(V.28.) ör. Módosította a 4/2015.(V.28.) ör. 3
(1)
(2)
(3)
(4)
A finanszírozási célú pénzügyi műveletekkel kapcsolatos hatásköröket a képviselő-testület gyakorolja, a (2) – (3) bekezdésben foglaltak kivételével a hitelügyletekkel kapcsolatos hatáskörök kizárólagosan a képviselő-testületet illetik meg. A rövid és hosszúlejáratú hitel felvételről hozott döntés – az előbb meghatározott kivételtől eltekintve – szintén a képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik. A hitelszerződés aláírására a képviselő-testület – esetenként hozott határozatával – a Rendeletben foglaltak szerint jogosítja fel a polgármestert. Az önkormányzati gazdálkodás során a költségvetési hiány finanszírozási módja – fő szabályként – a hitelfelvétel a számlavezető pénzintézettől. A Képviselő-testület a bevételek és kiadások közötti egyensúly megteremtése érdekében maximum évi 30.000 ezer forint forrás kiegészítő hitel (folyószámla-hitelkeret) felvételét hagyja jóvá. A hitel és járulékai visszafizetésének biztosítékául az Önkormányzat saját költségvetési bevételei szolgálnak. A képviselő-testület kötelezettséget vállal a hitel visszafizetés időtartama alatt a kért hitelnek és járulékainak – a felhalmozási és tőkekiadásokat megelőző – költségvetésbe történő tervezésére és jóváhagyására, illetve a költségvetési előirányzatmódosítás során történő figyelembe vételére. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a számlavezető pénzintézettel a folyószámlahitelkeret megállapodásnak a 30.000 ezer forint értékhatárnak megfelelő – bankszámlaszerződésben rögzített és a 2014. évi kondíciókkal történő – aláírására, illetve amennyiben a likviditás helyzete indokolja a számlavezető pénzintézettől munkabér és más rövid lejáratú éven belüli hitel felvételére. A Képviselő-testület – mint az Ötv. 9. § (1) bekezdése szerint az önkormányzati feladat- és hatáskörök címzettje – az Önkormányzat nevében kötelezettséget vállal a felvett likviditási hitelek és a kibocsátott kötvény és azok kamatainak az Önkormányzat éves költségvetésében történő tervezésére és megfizetésére. Az évközi többletigények, az elmaradt bevételek pótlására szolgáló általános és céltartalék, a hiány finanszírozásának módja 12. §
(1)
(2)
Az Önkormányzat 2014-es költségvetésével kapcsolatosan felmerülő évközi többletigények, az elmaradt bevételek pótlása szolgáló általános tartalék összege: 4000 ezer forint (1. mell. kiadási old. 3.1. ssz.). Az Önkormányzat 2014-es költségvetési hiányának finanszírozása az e Rendeletben foglaltak szerint történik. Az Önkormányzat költségvetési mérlege közgazdasági tagolásban, előirányzat felhasználási terve 13. §
(1) (2)
Az Önkormányzata 2014-es összevont költségvetési mérlegét (közgazdasági tagolásban) a Rendelet 1.melléklete tartalmazza. Az Önkormányzat 2014. évi költségvetésének előirányzat felhasználási ütemtervét a Rendelet 5. melléklete tartalmazza. A többéves kihatással járó döntések számszerűsítve évenkénti bontásban és összesítve 14. §
(1)
Az Önkormányzat többéves kihatással járó döntéseit évenkénti bontásban és összesítve a Rendelet 6. melléklete tartalmazza. A közvetlen és közvetett támogatások 15. §
(1) (2)
Az Önkormányzata által nyújtott közvetlen támogatásokat a 8.melléklet, a közvetett támogatások összegét a Rendelet 7. melléklete tartalmazza. A képviselő-testület átruházza a Pénzügyi és Általános Bizottságra a Bursa Hungarica Ösztöndíj és az „Első lakáshoz jutók támogatása” előirányzat felhasználása feletti rendelkezési és döntési jogkört.
4
III. FEJEZET A költségvetés végrehajtásának általános szabályai 16. § (1)
(2) (3)
(4)
(5)
(6)
(7)
(8)
A Rendelet hatálya alá tartozó önkormányzati költségvetési szervek a meghatározott bevételi és kiadási előirányzatokkal – a jogszabályi keretek között – gazdálkodnak. A költségvetés végrehajtása során az önkormányzati költségvetési szervek az intézményi szervezeti kereteket, a személyi feltételeket a feladatellátásnak – és a Rendeletben meghatározottaknak megfelelően – kötelesek alakítani. Feladatcsökkenés esetén a szükséges korrekciókat ennek megfelelően kötelesek megtenni, illetőleg a szükséges intézkedéseket az irányító szerv felé kezdeményezni. Az intézményi költségvetés végrehajtásáért, a gazdálkodás jogszerűségéért az önkormányzati költségvetési szerv vezetője felel. A Képviselő-testület által a Rendeletben megállapított intézményi létszámkeret az önkormányzati költségvetési szerv által saját hatáskörben nem növelhető. Az önkormányzati költségvetési szervek az alaptevékenység ellátását szolgáló ingatlant, egyéb tárgyi eszközöket – amennyiben az alaptevékenység ellátását nem veszélyezteti – írásos megállapodás alapján, díjfizetés ellenében és előzetes képviselő-testületi jóváhagyással – adhatják bérbe. A bérleti díj nem lehet kevesebb a fenntartási költség arányos részénél. A köztisztviselői illetményalap – figyelemmel Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény 54. § (1) bekezdésére – 2014. évben 38.650,- Ft. A köztisztviselőket megillető cafetéria-juttatás éves keretösszege bruttó 200.000,- Ft. A cafetéria-juttatás éves keretösszege biztosít fedezetet az egyes juttatásokhoz kapcsolódó, a juttatást teljesítő munkáltatót terhelő közterhek megfizetésére is. Az önkormányzati költségvetési szervek vállalkozási tevékenységet nem folytathatnak. Az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv – érdekeltsége fokozása céljából – saját hatáskörben a) a bevételi és kiadási előirányzatának főösszegét és a megfelelő részelőirányzatokat felemelheti a tervezett előirányzatot meghaladó többletbevételeiből és nem az Önkormányzattól átvett pénzeszközeiből a ténylegesen befolyt többletbevétel mértékéig, b) a végrehajtott előirányzat növelése támogatási igénnyel sem a 2014-es költségvetési évben, sem a következő költségvetési év(ek)ben nem járhat. Az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv a saját hatáskörében végrehajtott előirányzat módosításról köteles a Képviselő-testületet harminc napon belül – de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig) tájékoztatni a Rendelet módosítása végett. A Képviselő-testület ez esetben a költségvetést december 31-ei hatállyal módosítja. A rendelet módosítás iránti kérelmét az irányítói jogokat gyakorló Képviselő-testületet képviselő polgármesterhez kell benyújtani. Az önkormányzati költségvetési szerv az év közbeni többlet bevételéből az éves személyi juttatások előirányzatát emelheti, de legfeljebb a többletbevétellel összefüggő feladat elvégzéséhez szükséges – nem személyi juttatásokba tartozó – közvetlen és közvetett kiadásoknak az adott bevételből történő teljesítése után fennmaradó összeg erejéig. A nem intézményi többletbevételek felhasználásáról a képviselő-testület dönt. 17. §
(1) (2) (3)
Az önkormányzati költségvetési szervek finanszírozása időarányosan – havonta – az éves támogatás összegének 1/12-ed részével történik. Az időarányostól eltérő – indokolt – felhasználást a jegyzővel történt egyeztetést követően – a polgármester engedélyezi, aki dönt a támogatás előrehozásáról, illetve annak mértékéről. A tervezett éves bevételi és kiadási előirányzatok teljesülését a Rendelet 4. mellékletben rögzített előirányzat-felhasználási (likviditási) ütemterv rögzíti. Az előirányzat-felhasználási ütemterv becslési eljárással készült, ezért a tervezett kiadások esetében a kiadási előirányzat-felhasználást jelentő kötelezettségvállalásra (szerződések előkészítésére, megkötésére) csak a bevételek teljesülésének elemzését követően kerülhet sor. 18. §
(1)
Az Áht. 34. § (1) bekezdése szerint a költségvetési rendelet módosítása a Képviselő-testület kizárólagos és át nem ruházható hatásköre. 19. § 5
(1)
(2)
A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, illetve az általa felhatalmazott személyt, hogy az előre nem tervezhető többletfeladatok megoldására az általános tartalék terhére 1 millió Ft összeghatárig bármely céllal, és további 1,5 millió Ft-ot önkormányzati és intézményi feladatok ellátása céljából kötelezettséget vállalhat, a melyről a következő képviselő-testületi ülésen beszámolni köteles. A képviselő-testület „vis maior” helyzetek megoldására felhatalmazza a bizottságot, hogy – a polgármester javaslatára – az általános tartalék terhére kötelezettséget vállaljon. IV. FEJEZET Vegyes és záró rendelkezések 20. §
(1) (2)
(3) (4)
E rendelet 2014. február 28. napján lép hatályba, a rendelkezéseit a 2014-es költségvetési évre kell alkalmazni. A képviselő-testület a polgármesternek ezen rendelet elfogadásáig, az átmeneti időszakban tett intézkedéseiről (a bevételek beszedéséről, az előző évi kiadási előirányzatokon belül a kiadások arányos teljesítéséről) szóló beszámolóját elfogadja. Az átmeneti időszakban beszedett bevételek és teljesített kiadások – az Áht. 25. §-a szerint – e rendeletbe beépítésre kerültek. Az önkormányzati támogatások odaítélése és elszámolása külön önkormányzati rendelet alapján történik. A Rendelet az Európai Unió versenyjogi szabályaival összehangolt szabályozást tartalmaz.
Hőgyész, 2014. szeptember 15.
Botta György polgármester
Dr. Schutzbach Ferenc címzetes főjegyző
6
1. melléklet Hőgyész Nagyközség Önkor mányzat 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE BEVÉTELEK Ezer forintban Sor szám 1 1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6. 2. 2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 2.5. 2.6. 3. 3.1. 3.2. 3.3. 3.4. 3.5. 3.6. 4. 4.1. 4.1.1. 4.1.2. 4.2. 4.3. 4.4. 5. 5.1. 5.2. 5.3. 5.4. 5.5. 5.6. 5.7. 5.8. 5.9. 5.10. 6. 6.1. 6.2. 6.3. 6.4. 6.5. 7. 7.1. 7.2. 7.3. 7.4. 8. 8.1. 8.2. 8.3. 8.4. 9. 10. 10.1. 10.2. 10.3. 11. 11.1. 11.2. 11.3. 11.4. 12. 12.1. 12.2. 13. 13.1. 13.2. 13.3. 14. 14.1. 14.2. 14.3. 14.4.
Bevételi jogcím
2014. évi előir ányzat
2
3
Önkor mányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása Működési célú központosított előirányzatok Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) Elvonások és befizetések bevételei Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele Egyéb működési célú támogatások bevételei 2.5.-ből EU-s támogatás
159 545 74 409 56 794 11 212 3 401 189 13 540 99 379
99 379
Felhalmozási célú támogatások államháztar táson belülr ől (3.1.+…+3.5.) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei 3.5.-ből EU-s támogatás Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.) Helyi adók (4.1.1.+4.1.2.) - Vagyoni típusú adók - Termékek és szolgáltatások adói Gépjárműadó Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók Egyéb közhatalmi bevételek Működési bevételek (5.1.+…+ 5.10.) Készletértékesítés ellenértéke Szolgáltatások ellenértéke Közvetített szolgáltatások értéke Tulajdonosi bevételek Ellátási díjak Kiszámlázott általános forgalmi adó Általános forgalmi adó visszatérítése Kamatbevételek Egyéb pénzügyi műveletek bevételei Egyéb működési bevételek
38 350 31 600 31 600 6 000 500 250 24 695 400 9 548 10 000 4 747
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) Immateriális javak értékesítése Ingatlanok értékesítése Egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszköz 7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz 8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele
560 500 60 12 000
12 000 334 529
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) Előző év költségvetési maradványának igénybevétele Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele
50 000 50 000
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) Államháztartáson belüli megelőlegezések Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése Betétek megszüntetése Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Külföldi értékpapírok kibocsátása Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele
15.
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei
16.
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +15.)
17.
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+16)
50 000 384 529
KIADÁSOK Ezer forintban Sor szám
Kiadási jogcímek
1 1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5 1.6. 1.7. 1.8. 1.9. 1.10. 1.11. 1.12. 1.13. 1.14. 1.15. 2. 2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 2.5. 2.6. 2.7.
2014. évi előir ányzat
2 Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások - az 1.5-ből: - Elvonások és befizetések - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre -Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre - Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre - Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre - Árkiegészítések, ártámogatások - Kamattámogatások - Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) Beruházások 2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás Felújítások 2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás Egyéb felhalmozási kiadások 2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre
2.8.
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre
2.9. 2.10. 2.11. 2.12.
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre - Lakástámogatás
2.13.
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre
3. 3.1. 3.2. 4. 5. 5.1. 5.2. 5.3. 6. 6.1. 6.2. 6.3. 6.4. 7. 7.1. 7.2. 7.3. 7.4. 8. 8.1. 8.2. 8.3. 8.4.
Tar talékok (3.1.+3.2.) Általános tartalék Céltartalék KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3) Hitel-, kölcsöntör lesztés államháztar táson kívülr e (5.1. + … + 5.3.) Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése Belföldi ér tékpapír ok kiadásai (6.1. + … + 6.4.) Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása Belföldi finanszír ozás kiadásai (7.1. + … + 7.4.) Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Pénzeszközök betétként elhelyezése Pénzügyi lízing kiadásai Külföldi finanszír ozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása Külföldi értékpapírok beváltása Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése
9.
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5.+…+8.)
10.
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4+9)
3 354 679 137 933 36 377 77 495 17 000 85 874
63 594 200
22 080 150
150
150 24 000 4 000 20 000 378 829 5 700 5 700
5 700 384 529
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE 3. sz. táblázat 1
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 9. sor - költségvetési kiadások 4. sor ) (+/-)
2.
Finanszír ozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszír ozási bevételek 16. sor - finanszír ozási kiadások 9. sor ) (+/-)
Ezer forintban -44 300 44 300
1.a melléklet
I. Működési célú bevételek és kiadások mér lege (Önkor mányzati szinten) Ezer forintban ! Bevételek Sor szám
Megnevezés
2014. évi előir ányzat
2
3.
1
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25.
Kiadások
Önkormányzatok működési támogatásai Működési célú támogatások államháztartáson belülről
159 545 99 379
2.-ból EU-s támogatás
Megnevezés
2014. évi előir ányzat
4.
5.
Személyi juttatások
137 933
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
36 377
Dologi kiadások
77 495
Közhatalmi bevételek
38 350
Ellátottak pénzbeli juttatásai
17 000
Működési célú átvett pénzeszközök
24 695
Egyéb működési célú kiadások
85 874
4.-ből EU-s támogatás Egyéb működési bevételek
Költségvetési bevételek összesen (1.+2.+4.+5.+7.+…+12.) Hiány belső finanszírozásának bevételei (15.+…+18. ) Költségvetési maradvány igénybevétele
Tartalékok
4 000
560
322 529
50 000 50 000
Költségvetési kiadások összesen (1.+...+12.) Értékpapír vásárlása, visszavásárlása Likviditási célú hitelek törlesztése
Vállalkozási maradvány igénybevétele
Rövid lejáratú hitelek törlesztése
Betét visszavonásából származó bevétel
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése
Egyéb belső finanszírozási bevételek
Kölcsön törlesztése
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20.+…+21.)
358 679
Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele
Betét elhelyezése
Értékpapírok bevételei Működési célú finanszír ozási bevételek összesen (14.+19.)
BEVÉTEL ÖSSZESEN (13.+22.) Költségvetési hiány: Tár gyévi hiány:
50 000
372 529 36 150 -
Működési célú finanszír ozási kiadások összesen (14.+...+21.)
KIADÁSOK ÖSSZESEN (13.+22.) Költségvetési többlet: Tár gyévi többlet:
358 679 13 850
II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások mér lege (Önkor mányzati szinten) Ezer forintban ! Bevételek
Kiadások
Sor szám
Megnevezés
2014. évi előir ányzat
Megnevezés
2014. évi előir ányzat
1
2
3
4
5
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24.
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
Beruházások
1.-ből EU-s támogatás
1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás
Felhalmozási bevételek
Felújítások
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele
3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás
25.
Felhalmozási célú finanszír ozási bevételek összesen (13.+19.)
26. 27. 28.
BEVÉTEL ÖSSZESEN (12+25) Költségvetési hiány: Tár gyévi hiány:
4.-ből EU-s támogatás (közvetlen) Egyéb felhalmozási célú bevételek
Költségvetési bevételek összesen: (1.+3.+4.+6.+…+11.)
Egyéb felhalmozási kiadások
150
12 000
12 000
Hiány belső finanszírozás bevételei ( 14+ …+ 18)
Tartalékok
20 000
Költségvetési kiadások összesen: (1.+3.+5.+...+11.)
20 150
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása
Költségvetési maradvány igénybevétele
Hitelek törlesztése
Vállalkozási maradvány igénybevétele
Rövid lejáratú hitelek törlesztése
Betét visszavonásából származó bevétel
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése
Értékpapír értékesítése
Kölcsön törlesztése
Egyéb belső finanszírozási bevételek
5 700
Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+ …+ 24 )
Betét elhelyezése
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele
Pénzügyi lízing kiadásai
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele Értékpapírok kibocsátása Egyéb külső finanszírozási bevételek Felhalmozási célú finanszír ozási kiadások összesen (13.+...+24.)
12 000 8 150 13 850
KIADÁSOK ÖSSZESEN (12+25) Költségvetési többlet: Tár gyévi többlet:
5 700
25 850 -
1.b.melléklet
Ber uházási (felhalmozási) kiadások előir ányzata ber uházásonként Ezer forintban !
ÖSSZESEN:
Ber uházás megnevezése
Teljes költség
Kivitelezés kezdési és befejezési éve
Felhasználás 2013. XII.31-ig
2014. évi előir ányzat
2014. év utáni szükséglet
1
2
3
4
5
6=(2-4-5)
1.c. melléklet
Felújítási kiadások előir ányzata felújításonként Ezer forintban !
ÖSSZESEN:
Felújítás megnevezése
Teljes költség
Kivitelezés kezdési és befejezési éve
Felhasználás 2013. XII.31-ig
2014. évi előir ányzat
2014. év utáni szükséglet (6=2 - 4 - 5)
1
2
3
4
5
6
1.e melléklet
Hőgyész Önkor mányzat saját bevételeinek r észletezése az adósságot keletkeztető ügyletből szár mazó tár gyévi fizetési kötelezettség megállapításához Ezer forintban ! Sor szám
Bevételi jogcímek
2014. évi előir ányzat
1
2
3
1.
Helyi adók
2.
Az önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel
3. 4.
31 600
Osztalék, a koncessziós díj és a hozambevétel Tárgyi eszköz és az immateriális jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bevétel
5.
Bírság-, pótlék- és díjbevétel
6.
Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés
SAJ ÁT BEVÉTELEK ÖSSZESEN*
250 12 000 43 850
2. melléklet Önkormányzat
Megnevezés Feladat megnevezése
01
Összes bevétel, kiadás
1
Ezer forintban ! Száma
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése
1
2
Előirányzat 3
Bevételek 1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6. 2. 2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 2.5. 2.6. 3. 3.1. 3.2. 3.3. 3.4. 3.5. 3.6. 4. 4.1. 4.1.1. 4.1.2. 4.2. 4.3. 4.4. 5. 5.1. 5.2. 5.3. 5.4. 5.5. 5.6. 5.7. 5.8. 5.9. 5.10. 6. 6.1. 6.2. 6.3. 6.4. 6.5. 7. 7.1. 7.2. 7.3. 7.4. 8. 8.1. 8.2. 8.3. 8.4. 9. 10. 10.1. 10.2. 10.3. 11. 11.1. 11.2. 11.3. 11.4. 12. 12.1. 12.2. 13. 13.1. 13.2. 13.3. 14. 14.1. 14.2. 14.3. 14.4. 15. 16. 17.
Önkor mányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása Működési célú központosított előirányzatok Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) Elvonások és befizetések bevételei Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele Egyéb működési célú támogatások bevételei 2.5.-ből EU-s támogatás
159 545 74 409 56 794 11 212 3 401 189 13 540 99 379
99 379
Felhalmozási célú támogatások államháztar táson belülr ől (3.1.+…+3.5.) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei 3.5.-ből EU-s támogatás Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.) Helyi adók (4.1.1.+4.1.2.) - Vagyoni típusú adók - Termékek és szolgáltatások adói Gépjárműadó Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók Egyéb közhatalmi bevételek Működési bevételek (5.1.+…+ 5.10.) Készletértékesítés ellenértéke Szolgáltatások ellenértéke Közvetített szolgáltatások értéke Tulajdonosi bevételek Ellátási díjak Kiszámlázott általános forgalmi adó Általános forgalmi adó visszatérítése Kamatbevételek Egyéb pénzügyi műveletek bevételei Egyéb működési bevételek
38 350 31 600 31 600 6 000 500 250 24 595 300 9 548 10 000 4 747
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) Immateriális javak értékesítése Ingatlanok értékesítése Egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszköz 7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz 8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele
560 500 60 12 000
12 000 334 429
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) Előző év költségvetési maradványának igénybevétele Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele
50 000 50 000
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) Államháztartáson belüli megelőlegezések Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése Betétek megszüntetése Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Külföldi értékpapírok kibocsátása Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +15.) BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+16)
50 000 384 429
2. melléklet Önkormányzat
Megnevezés Feladat megnevezése
01
Összes bevétel, kiadás
1
Ezer forintban ! Száma
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése
1
2
Előirányzat 3
Kiadások 1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5 1.6. 1.7. 1.8. 1.9. 1.10. 1.11. 1.12. 1.13. 1.14. 1.15. 2. 2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 2.5. 2.6. 2.7. 2.8. 2.9. 2.10. 2.11. 2.12. 2.13. 3. 3.1. 3.2. 4. 5. 5.1. 5.2. 5.3. 6. 6.1. 6.2. 6.3. 6.4. 7.
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások - az 1.5-ből: - Elvonások és befizetések - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre -Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre - Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre - Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre - Árkiegészítések, ártámogatások - Kamattámogatások - Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) Beruházások 2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás Felújítások 2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás Egyéb felhalmozási kiadások 2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre - Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre - Lakástámogatás - Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Tar talékok (3.1.+3.2.) Általános tartalék Céltartalék KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3) Hitel-, kölcsöntör lesztés államháztar táson kívülr e (5.1. + … + 5.3.) Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése Belföldi ér tékpapír ok kiadásai (6.1. + … + 6.4.) Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása Belföldi finanszír ozás kiadásai (7.1. + … + 7.4.)
7.1.
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása
7.2. 7.3. 7.4. 8. 8.1. 8.2. 8.3.
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Pénzeszközök betétként elhelyezése Pénzügyi lízing kiadásai Külföldi finanszír ozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása Külföldi értékpapírok beváltása
8.4.
354 579 109 187 29 210 72 308 17 000 126 874
104 594 200
22 080 150
150
150 24 000 4 000 20 000 378 729 5 700 5 700
Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése
9.
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5.+…+8.)
10.
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4+9)
Éves engedélyezett létszám előir ányzat (fő) Közfoglalkoztatottak létszáma (fő)
5 700 384 429
2.a. melléklet Hőgyész Nagyközség Önkor mányzat 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS KÖTELEZŐ FELADATAINAK MÉRLEGE BEVÉTELEK Ezer forintban Sorszám 1 1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6. 2. 2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 2.5. 2.6. 3. 3.1. 3.2. 3.3. 3.4. 3.5. 3.6. 4. 4.1. 4.1.1. 4.1.2. 4.2. 4.3. 4.4. 5. 5.1. 5.2. 5.3. 5.4. 5.5. 5.6. 5.7. 5.8. 5.9. 5.10. 6. 6.1. 6.2. 6.3. 6.4. 6.5. 7. 7.1. 7.2. 7.3. 7.4. 8. 8.1. 8.2. 8.3. 8.4. 9. 10. 10.1. 10.2. 10.3. 11. 11.1. 11.2. 11.3. 11.4. 12. 12.1. 12.2. 13. 13.1. 13.2. 13.3. 14. 14.1. 14.2. 14.3. 14.4.
Bevételi jogcím
2014. évi előirányzat
2
3
Önkor mányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása Működési célú központosított előirányzatok Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) Elvonások és befizetések bevételei Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele Egyéb működési célú támogatások bevételei 2.5.-ből EU-s támogatás
159 545 74 409 56 794 11 212 3 401 189 13 540 99 379
99 379
Felhalmozási célú támogatások államháztar táson belülr ől (3.1.+…+3.5.) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei 3.5.-ből EU-s támogatás Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.) Helyi adók (4.1.1.+4.1.2.) - Vagyoni típusú adók - Termékek és szolgáltatások adói Gépjárműadó Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók Egyéb közhatalmi bevételek Működési bevételek (5.1.+…+ 5.10.) Készletértékesítés ellenértéke Szolgáltatások ellenértéke Közvetített szolgáltatások értéke Tulajdonosi bevételek Ellátási díjak Kiszámlázott általános forgalmi adó Általános forgalmi adó visszatérítése Kamatbevételek Egyéb pénzügyi műveletek bevételei Egyéb működési bevételek
38 350 31 600 31 600 6 000 500 250 24 695 400 9 548 10 000 4 747
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) Immateriális javak értékesítése Ingatlanok értékesítése Egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről Működési célú visszatérítendő támogatások kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszköz 7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen)
560
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz 8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen)
12 000
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele
500 60
12 000 334 529
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) Előző év költségvetési maradványának igénybevétele Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele
50 000 50 000
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) Államháztartáson belüli megelőlegezések Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése Betétek megszüntetése Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Külföldi értékpapírok kibocsátása Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele
15.
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei
16.
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +15.)
17.
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+16)
50 000 384 529
KIADÁSOK Ezer forintban Sorszám
Kiadási jogcímek
1 1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5 1.6. 1.7. 1.8. 1.9. 1.10. 1.11. 1.12. 1.13. 1.14. 1.15. 2. 2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 2.5. 2.6. 2.7.
2014. évi előirányzat
2 Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások - az 1.5-ből: - Elvonások és befizetések - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre -Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre - Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre - Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre - Árkiegészítések, ártámogatások - Kamattámogatások - Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) Beruházások 2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás Felújítások 2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás Egyéb felhalmozási kiadások 2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre
2.8.
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre
2.9. 2.10. 2.11. 2.12.
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre - Lakástámogatás
2.13.
3 350 699 109 187 29 210 71 508 17 000 123 794
104 594 200
19 000
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre
3. 3.1. 3.2. 4. 5. 5.1. 5.2. 5.3. 6. 6.1. 6.2. 6.3. 6.4. 7. 7.1. 7.2. 7.3. 7.4. 8. 8.1. 8.2. 8.3. 8.4.
Tar talékok (3.1.+3.2.) Általános tartalék Céltartalék KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3) Hitel-, kölcsöntör lesztés államháztar táson kívülr e (5.1. + … + 5.3.) Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése Belföldi ér tékpapír ok kiadásai (6.1. + … + 6.4.) Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása Belföldi finanszír ozás kiadásai (7.1. + … + 7.4.) Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Pénzeszközök betétként elhelyezése Pénzügyi lízing kiadásai Külföldi finanszír ozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása Külföldi értékpapírok beváltása Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése
9.
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5.+…+8.)
10.
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4+9)
350 699 5 700 5 700
5 700 356 399
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE 3. sz. táblázat 1
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 9. sor - költségvetési kiadások 4. sor ) (+/-)
2.
Finanszír ozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszír ozási bevételek 16. sor - finanszír ozási kiadások 9. sor ) (+/-)
Ezer forintban -16 170 44 300
2.b. melléklet Hőgyész Nagyközség Önkor mányzat 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATAINAK MÉRLEGE BEVÉTELEK Ezer forintban Sorszám 1 1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6. 2. 2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 2.5. 2.6. 3. 3.1. 3.2. 3.3. 3.4. 3.5. 3.6. 4. 4.1. 4.1.1. 4.1.2. 4.2. 4.3. 4.4. 5. 5.1. 5.2. 5.3. 5.4. 5.5. 5.6. 5.7. 5.8. 5.9. 5.10. 6. 6.1. 6.2. 6.3. 6.4. 6.5. 7. 7.1. 7.2. 7.3. 7.4. 8. 8.1. 8.2. 8.3. 8.4. 9. 10. 10.1. 10.2. 10.3. 11. 11.1. 11.2. 11.3. 11.4. 12. 12.1. 12.2. 13. 13.1. 13.2. 13.3. 14. 14.1. 14.2. 14.3. 14.4.
Bevételi jogcím
2014. évi előirányzat
2
3
Önkor mányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása Működési célú központosított előirányzatok Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) Elvonások és befizetések bevételei Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele Egyéb működési célú támogatások bevételei 2.5.-ből EU-s támogatás Felhalmozási célú támogatások államháztar táson belülr ől (3.1.+…+3.5.) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei 3.5.-ből EU-s támogatás Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.) Helyi adók (4.1.1.+4.1.2.) - Vagyoni típusú adók - Termékek és szolgáltatások adói Gépjárműadó Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók Egyéb közhatalmi bevételek Működési bevételek (5.1.+…+ 5.10.) Készletértékesítés ellenértéke Szolgáltatások ellenértéke Közvetített szolgáltatások értéke Tulajdonosi bevételek Ellátási díjak Kiszámlázott általános forgalmi adó Általános forgalmi adó visszatérítése Kamatbevételek Egyéb pénzügyi műveletek bevételei Egyéb működési bevételek Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) Immateriális javak értékesítése Ingatlanok értékesítése Egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszköz 7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz 8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) Előző év költségvetési maradványának igénybevétele Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) Államháztartáson belüli megelőlegezések Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése Betétek megszüntetése Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Külföldi értékpapírok kibocsátása Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

2 Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások - az 1.5-ből: - Elvonások és befizetések - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre
3 3 880
800 3 080
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre - Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre - Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre - Árkiegészítések, ártámogatások - Kamattámogatások - Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) Beruházások 2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás Felújítások 2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás Egyéb felhalmozási kiadások 2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

3 080 150

24 000 4 000 20 000 28 030
28 030

Ezer forintban -28 030
3. melléklet Költségvetési szer v
Polgár mester i /közös/ hivatal
02
Feladat megnevezése
Összes bevétel, kiadás
01
Száma
Előir ányzat-csopor t, kiemelt előir ányzat megnevezése
Előir ányzat
2
3
Ezer forintban ! 1
Bevételek 1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6. 1.7. 1.8. 1.9. 1.10. 2. 2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 3. 4. 4.1. 4.2. 4.3. 5. 5.1. 5.2. 5.3. 6. 7. 8. 9. 9.1. 9.2. 9.3.
Működési bevételek (1.1.+…+1.10.) Készletértékesítés ellenértéke Szolgáltatások ellenértéke Közvetített szolgáltatások értéke Tulajdonosi bevételek Ellátási díjak Kiszámlázott általános forgalmi adó Általános forgalmi adó visszatérülése Kamatbevételek Egyéb pénzügyi műveletek bevételei Egyéb működési bevételek Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.) Elvonások és befizetések bevételei Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről - ebből EU támogatás Közhatalmi bevételek Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+4.2.) Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről - ebből EU-s támogatás Felhalmozási bevételek (5.1.+…+5.3.) Immateriális javak értékesítése Ingatlanok értékesítése Egyéb tárgyi eszközök értékesítése Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Költségvetési bevételek összesen (1.+…+7.) Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.) Költségvetési maradvány igénybevétele Vállalkozási maradvány igénybevétele Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás)
100 100
100 41 000
41 000
10.
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.)
1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 2. 2.1. 2.2. 2.3. 2.4.
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.) Beruházások Felújítások Egyéb fejlesztési célú kiadások - ebből EU-s forrásból tám. megvalósuló programok, projektek kiadásai
41 100 28 746 7 167 5 187
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.)
41 100
41 100
Kiadások
3.
Éves engedélyezett létszám előir ányzat (fő) Közfoglalkoztatottak létszáma (fő)
11 11
3.a melléklet Költségvetési szer v
Polgár mester i /közös/ hivatal
02
Feladat megnevezése
Kötelező feladatok bevételei, kiadásai

11 0
Hőgyész Önkor mányzat adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló Sor szám 1 1. 2. 3. 4. 5. 6.
MEGNEVEZÉS 2 viziközmű-csatorna
ÖSSZES KÖTELEZETTSÉG
2015. 3 6 000
Évek 2016. 4 5 597
6 000
5 597
2017. 5 -
-
4. mell.
kötelezettségei Ezer forintban ! Összesen (6=3+4+5) 6 11 597 11 597
5. melléklet Előir ányzat-felhasználási ter v 2014. évr e Ezer forintban ! Sor szám
Megnevezés
J anuár
Febr uár
Már cius
Ápr ilis
Május
J únius
J úlius
Auguszt.
Szept.
Okt.
Nov.
Dec.
Összesen:
1.
Bevételek
2.
Önkormányzatok működési támogatásai
13 295
13 295
13 295
13 295
13 295
13 295
13 295
13 295
13 295
13 295
13 295
13 300
159 545
3.
Működési célú támogatások ÁH-on belül
8 282
8 282
8 282
8 282
8 282
8 282
8 282
8 282
8 282
8 282
8 282
8 277
99 379
4.
Felhalmozási célú támogatások ÁH-on belül
5.
Közhatalmi bevételek
3 194
3 196
3 196
3 196
3 196
3 196
3 196
3 196
3 196
3 196
3 196
3 196
38 350
6.
Működési bevételek
2 058
2 058
2 058
2 058
2 058
2 058
2 058
2 058
2 058
2 058
2 058
2 057
24 695
7.
Felhalmozási bevételek
8.
Működési célú átvett pénzeszközök
46
46
46
46
46
46
46
46
46
46
46
54
560
9.
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
1 000
1 000
1 000
1 000
1 000
1 000
1 000
1 000
1 000
1 000
1 000
1 000
12 000
10.
Finanszírozási bevételek
4 166
4 166
4 166
4 166
4 166
4 166
4 166
4 166
4 166
4 166
4 166
4 174
50 000
11.
Bevételek összesen:
32 041
32 043
32 043
32 043
32 043
32 043
32 043
32 043
32 043
32 043
32 043
32 058
384 529
12.
Kiadások
13.
Személyi juttatások
11 494
11 494
11 494
11 494
11 494
11 494
11 494
11 494
11 494
11 494
11 494
11 499
137 933
14.
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
3 031
3 031
3 031
3 031
3 031
3 031
3 031
3 031
3 031
3 031
3 031
3 036
36 377
15.
Dologi kiadások
6 457
6 458
6 458
6 458
6 458
6 458
6 458
6 458
6 458
6 458
6 458
6 458
77 495
16.
Ellátottak pénzbeli juttatásai
1 413
1 417
1 417
1 417
1 417
1 417
1 417
1 417
1 417
1 417
1 417
1 417
17 000
7 158
7 156
7 156
7 156
7 156
7 156
7 156
7 156
7 156
7 156
7 156
7 156
85 874
17.
Egyéb működési célú kiadások
18.
Beruházások
19.
Felújítások
20.
Egyéb felhalmozási kiadások
13
12
12
12
12
12
12
12
12
12
12
17
150
21.
Finanszírozási kiadások
2 475
2 475
2 475
2 475
2 475
2 475
2 475
2 475
2 475
2 475
2 475
2 475
29 700
22.
Kiadások összesen:
32 041
32 043
32 043
32 043
32 043
32 043
32 043
32 043
32 043
32 043
32 043
32 058
384 529
23.
Egyenleg
6. melléklet
Többéves kihatással jár ó döntések számszer űsítése évenkénti bontásban és összesítve célok szer int Ezer forintban ! Sor szám
Kötelezettség jogcíme
1
2
1.
Működési célú finanszír ozási kiadások (hiteltör lesztés, ér tékpapír vásár lás, stb.)
2.
............................
3.
............................
4.
Felhalmozási célú finanszír ozási kiadások (hiteltör lesztés, ér tékpapír vásár lás, stb.)
5.
Csatorna viziközmű hitel tőke
6.
Csatorna viziközmű hitel kamat
7.
Ber uházási kiadások ber uházásonként
8.
............................
9.
Felújítási kiadások felújításonként
10.
............................
11.
Egyéb (Pl.: gar ancia és kezességvállalás, stb.)
12.
............................
Összesen (1+4+7+9+11)
Köt. váll. éve
2014 előtti kifizetés
3
4
Kiadás vonzata évenként 2014.
2015.
2016.
2016. után
5
6
7
8
Összesen
9=(4+5+6+7+8)
109 135
7 700
2 100
6 597
125 532
2007
91 700
5 700
600
5 597
103 597
2007
17 435
2 000
1 500
1 000
21 935
109 135
7 700
2 100
6 597
125 532
7.melléklet
Az önkormányzat által adott közvetett támogatások (kedvezmények) Ezer forintban ! Sor szám
Bevételi jogcím
Kedvezmény nélkül elér hető bevétel
Kedvezmények összege
1
2
3
4
1.
Ellátottak térítési díjának méltányosságból történő elengedése
2.
Ellátottak kártérítésének méltányosságból történő elengedése
3.
Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése
4.
Lakosság részére lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése
5.
Helyi adóból biztosított kedvezmény, mentesség összesen
6.
-ebből:
Építményadó
7.
Telekadó
9.
Magánszemélyek kommunális adója
10.
Idegenforgalmi adó tartózkodás után
11.
Idegenforgalmi adó épület után
12.
Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után
13.
Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség
14.
Helyiségek hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség
15.
Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség
16.
Egyéb kedvezmény
17.
Egyéb kölcsön elengedése
5 002 800
267 470
18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27.
Összesen:
5 002 800
267 470
8.melléklet
KIMUTATÁS a 2014. évben céljelleggel juttatott támogatásokr ól Ezer forintban !
Sor szám
Támogatott szer vezet neve
Támogatás célja
Támogatás összge
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33.
Összesen:
Nem kötelező!
0
9.melléklet
A 2014. évi általános működés és ágazati feladatok támogatásának alakulása jogcímenként adatok forintban Jogcím 1
2014. évi támogatás összesen 2
Hivatal általános támogatása
40 349 800
Településüzemeltetés támogatása
20 421 350
Egyéb kötelező feladatok
8 054 100
Hozzájárulás pénzbeli támogatáshoz
5 583 418
Köznevelési feladatok
56 793 827
Gyermekétkeztetési feladatok
11 211 840
kulturális feladatok
3 400 620
Külterületi feladatok
71 975
Üdülőhelyi feladatok
117 465
Összesen:
146 004 395
10. melléklet
EU-s pr ojekt neve, azonosítója: Ezer forintban! For r ások
2014.
2015.
2015. után
Összesen
Saját erő
0
- saját erőből központi támogatás
0
EU-s forrás
0
Társfinanszírozás
0
Hitel
0
Egyéb forrás
0 0
For r ások összesen:
0
Kiadások, költségek
2014.
0
2015.
0
2015. után
0
Összesen
Személyi jellegű
0
Beruházások, beszerzések
0
Szolgáltatások igénybe vétele
0
Adminisztratív költségek
0 0 0 0

Önkor mányzaton kívüli EU-s pr ojektekhez tör ténő hozzájár ulás 2014. évi előir á Támogatott neve
Hozzájár ulás (E Ft)
Összesen:
0
Hőgyész Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testülete 1/2014. (II.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Hőgyész Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: I. FEJEZET A rendelet hatálya 1. § (1)
(2) (3) (4)
(5)
(6)
(7)
(8)
(9)
Az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló rendeletének (a továbbiakban: Rendelet) hatálya kiterjed az Önkormányzatra (a továbbiakban: önkormányzat), mint önállóan működő és gazdálkodó törzskönyvi jogi személyre, az önkormányzati feladat- és hatásköröket gyakorló képviselő-testületre és szerveire, a képviselő-testület bizottságára, az Önkormányzat által fenntartott költségvetési szervre (beleértve az intézményi társulás által fenntartott költségvetési szerveket is), a költségvetési szervek gazdálkodásának szabályai alapján tevékenykedő egyéb törzskönyvi jogi személyekre. Kiterjed a rendelet hatálya az Önkormányzat által létrehozott gazdasági társaságoknak az Önkormányzat és szervei költségvetési kapcsolataira, támogatásaira, átadott pénzeszközeire. A Rendelet személyi hatálya kiterjed – a közvetlen és közvetett támogatások tekintetében – minden támogatásban részesülő szervre, szervezetre, valamint minden támogatásban részesülőre. Az Önkormányzat által alapított és fenntartott önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv: Hőgyészi Közös Önkormányzati Hivatal (a továbbiakban: Közös Hivatal), Az előző bekezdésben felsorolt – költségvetési szervek gazdálkodásának szabályai szerint működő – a képviselő-testület irányítói jogköre alá tartozó költségvetési szervek közös megjelöléseként a Rendelet az önkormányzati költségvetési szerv megnevezést használja. Az önállóan működő, gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szervek (Nemzetiségi Önkormányzatok) bevételeivel és kiadásaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáról a helyi nemzetiségi önkormányzat székhelye szerinti közös hivatal gondoskodik megállapodás útján. Költségvetése azonban nem képezi részét az Önkormányzat összevont költségvetésének. Az Önkormányzat tulajdonosi jogkörében alapított – a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi VI. törvény hatálya alá tartozó – gazdasági társasága: Hőgyészi Közszolgáltató Kft. A gazdasági társaságok költségvetése nem képezi részét az Önkormányzat költségvetésének. A (3) bekezdésben nevesített önkormányzati költségvetési szerv költségvetési előirányzatai azokat az előirányzat-csoportokat, kiemelt előirányzatokat tartalmazzák, amelyekre az alapító okiratuk és a reájuk vonatkozó jogszabályi előírások, valamint megállapodások alapján a gazdasági jogosítványaik kiterjednek. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Ávr.) rendelkezésein túl kiemelt előirányzatként megjelöltek azok az előirányzatok, amelyek az önkormányzati költségvetési szerv működéséből, feladataiból eredő azon speciális feladatok megvalósítását szolgálják, amelyek tekintetében a hatályos jogszabályi előírások alapján a költségvetési szerv vezetője kötelezettségvállalási jogköre nem vonható el. A költségvetési szervek gazdálkodási szabályai szerint gazdálkodó törzskönyvi jogi személyek, önkormányzati költségvetési szervek az Önkormányzat összevont költségvetésébe épülnek be. II. FEJEZET Az Önkormányzat 2014. évi költségvetése 2. § 1
(1)
A képviselő-testület a 2014. évi, önkormányzati szintű összevont költségvetése előirányzatainak fő összegeit az alábbiak szerint állapítja meg: a) tárgyévi költségvetési bevételek előirányzata: b) tárgyévi költségvetési kiadások előirányzata: c) költségvetési többlet / költségvetési hiány: d) finanszírozási célú műveletek bevételei e) finanszírozási célú műveletek kiadásai: ezen belül: - a működési célú műveletek bevételei: - a felhalmozási célú műveletek bevételei: finanszírozási célú műveletek kiadásai: ezen belül: - a működési célú műveletek kiadásai: - a felhalmozási célú műveletek kiadásai: f) költségvetésének bevételi főösszege: g) költségvetésének kiadási főösszege:
(2)
333.529. E Ft, 377.829. E Ft, 44.300. E Ft, 50.000. E Ft, 5.700. E Ft, 11.658. E Ft, 23.084. E Ft, 11.595. E Ft, E Ft, 5.700. E Ft, 383.529. E Ft, 383.529. E Ft,
Az Önkormányzat összevont bevételi és kiadási előirányzatait tartalmazó költségvetési mérlegét a Rendelet 1. számú melléklete, a működési és felhalmozási célú bevételek és kiadások mérlegét az 1/a. számú melléklet tartalmazza. Bevételek 3. §
(1) (2)
Az Önkormányzat összevont 2014. évi költségvetési bevételeit előirányzat-csoportonként, kiemelt előirányzatonkénti bontásban a Rendelet 2. számú melléklete tartalmazza. A képviselő-testület az Önkormányzat Közhatalmi bevételeibe tartozó helyi adó bevételeit, valamint Önkormányzat számára nyújtott támogatások összegét, költségvetéséből származó egyéb támogatások összegét, a Rendelet 2/a számú melléklete állapítja meg.
(3) Kiadások 4. § (1) (2) (3)
(4)
(5)
Az Önkormányzat összevont 2014. évi költségvetési kiadásait előirányzat-csoportonként, kiemelt előirányzatok szerinti bontásban a Rendelet 2. számú melléklete tartalmazza. Az Önkormányzat 2014. évi beruházási kiadásait beruházásonként a Rendelet 1/b. számú melléklete, felújítási kiadásait felújításonként a Rendelet 1/c számú melléklete tartalmazza. Az Önkormányzat által (lakosságnak nyújtott támogatásokat) az ellátottak pénzbeli juttatások összegét az 2/a. számú melléklete, míg az Önkormányzat által nyújtott közvetett támogatásokat, a Rendelet 7. számú melléklete tartalmazza. Az Önkormányzat 2014. évi általános és céltartaléka együttesen: 24.000 ezer forint, - ebből az általános tartaléka 4.000 ezer forint, - céltartalék 20.000 ezer forint. Az európai uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásait és ezek önkormányzati hozzájárulásait a Rendelet 10. számú melléklete tartalmazza. A költségvetési létszámkeret 5. §
(1)
A képviselő-testület az Önkormányzat foglalkoztatottainak és közfoglalkoztatottainak éves létszámelőirányzatát, valamint a Közös Hivatal foglalkoztatottainak éves létszám-előirányzatát a Rendelet 1/d. számú mellékletében meghatározottak szerint hagyja jóvá. Az Önkormányzat, mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv 2014. évi költségvetése 6. §
(1)
Az Önkormányzat, – mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv – 2014. évi költségvetési főösszege 383.429. ezer forint. Az Önkormányzat mérlegét a Rendelet 2 számú melléklete tartalmazza, az Önkormányzat bevételek és kiadások részletezését kötelező feladatok, 2
önként vállalt feladatok, államigazgatási feladatok bontását a Rendelet 2/a. és 2/b. számú mellékletei részletezi. Az Önkormányzat által irányított költségvetési szervek 2014. évi költségvetése 7. § (1) (2) (3)
A Közös Hivatal 2014. évi költségvetésének bevételi és kiadási főösszege egyezően 41.100. ezer forint. A Közös Hivatal 2014. évi költségvetési bevételeit előirányzat-csoportonként és kiemelt előirányzatok szerinti bontásban a Rendelet 3. számú melléklete tartalmazza. A Közös Hivatal 2014. évi költségvetési bevételeit és kiadásait államigazgatási feladatonkénti bontásban a Rendelet 3/a. számú melléklete részletezi. Finanszírozási bevételek 8. §
(1) (2)
(3) (4)
(5)
Az Önkormányzat előző évi pénzmaradványát a Rendelet 1. számú melléklete tartalmazza. A költségvetési év során keletkező bevételi többletek, a költségvetésben meghatározott feladatok végrehajtása során elért kiadási megtakarítások a költségvetés működési hiányát csökkentik, illetve a költségvetés általános tartalékát növelik. A költségvetési gazdálkodás során az év közben létrejött bevételi többlet pénzintézeti pénzlekötés útján hasznosítható. A szabad pénzeszközök (3) bekezdés szerinti hasznosításával kapcsolatos szerződések megkötését, illetőleg az ezzel kapcsolatos pénzügyi műveletek lebonyolítását a képviselő-testület a polgármester hatáskörébe utalja. Az önkormányzati vagyongazdálkodás szabályait külön önkormányzati rendelet szabályozza. Finanszírozási kiadások 9. §
(1) (2) (3)
Az Önkormányzat finanszírozási kiadásait a Rendelet 1. számú melléklet kiadási sorai tartalmazzák. Az önkormányzat értékpapír forgalmat nem bonyolít le, kötvényt, váltót nem bocsát ki, lízingszerződést és halasztott fizetéssel szerződést nem köt. Az önkormányzat az Államadósság Kezelő Központ Zártkörű részvénytársaságnál elhelyezett fedezeti betéttel nem rendelkezik, ilyen jogügyletben nem vesz részt. Az adósságot keletkeztető ügyletek és kezességvállalások fennálló kötelezettségei 10. §
(1)
(2)
Az Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyeleteit és a kezességvállalások fennálló kötelezettségeit – a Stabilitási tv. 3. § (1) bekezdésének megfelelően – külön határozatban került meghatározásra, az adósságot keletkeztető ügyletek futamidejének végéig, illetőleg a kezesség érvényesíthetőségéig. Az adósságot keletkeztető ügyletek és kezességvállalások fennálló kötelezettségeinek fedezetét képező saját bevételeket a Rendelet 4. sz. mellékletében állapítja meg. A finanszírozási célú pénzügyi műveletekkel kapcsolatos hatáskörök 11. §
(1)
(2)
A finanszírozási célú pénzügyi műveletekkel kapcsolatos hatásköröket a képviselő-testület gyakorolja, a (2) – (3) bekezdésben foglaltak kivételével a hitelügyletekkel kapcsolatos hatáskörök kizárólagosan a képviselő-testületet illetik meg. A rövid és hosszúlejáratú hitel felvételről hozott döntés – az előbb meghatározott kivételtől eltekintve – szintén a képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik. A hitelszerződés aláírására a képviselő-testület – esetenként hozott határozatával – a Rendeletben foglaltak szerint jogosítja fel a polgármestert. Az önkormányzati gazdálkodás során a költségvetési hiány finanszírozási módja – fő szabályként – a hitelfelvétel a számlavezető pénzintézettől. A Képviselő-testület a bevételek és kiadások közötti egyensúly megteremtése érdekében maximum évi 30.000 ezer forint forrás kiegészítő hitel (folyószámla-hitelkeret) felvételét hagyja jóvá. A hitel és járulékai visszafizetésének biztosítékául az Önkormányzat saját költségvetési bevételei szolgálnak. A képviselő-testület kötelezettséget vállal a 3
(3)
(4)
hitel visszafizetés időtartama alatt a kért hitelnek és járulékainak – a felhalmozási és tőkekiadásokat megelőző – költségvetésbe történő tervezésére és jóváhagyására, illetve a költségvetési előirányzatmódosítás során történő figyelembe vételére. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a számlavezető pénzintézettel a folyószámlahitelkeret megállapodásnak a 30.000 ezer forint értékhatárnak megfelelő – bankszámlaszerződésben rögzített és a 2014. évi kondíciókkal történő – aláírására, illetve amennyiben a likviditás helyzete indokolja a számlavezető pénzintézettől munkabér és más rövid lejáratú éven belüli hitel felvételére. A Képviselő-testület – mint az Ötv. 9. § (1) bekezdése szerint az önkormányzati feladat- és hatáskörök címzettje – az Önkormányzat nevében kötelezettséget vállal a felvett likviditási hitelek és a kibocsátott kötvény és azok kamatainak az Önkormányzat éves költségvetésében történő tervezésére és megfizetésére. Az évközi többletigények, az elmaradt bevételek pótlására szolgáló általános és céltartalék, a hiány finanszírozásának módja 12. §
(1) (2)
(1) (2)
Az Önkormányzat 2014-es költségvetésével kapcsolatosan felmerülő évközi többletigények, az elmaradt bevételek pótlása szolgáló általános tartalék összege: 4000 ezer forint. Az Önkormányzat 2014-es költségvetési hiányának finanszírozása az e Rendeletben foglaltak szerint történik. Az Önkormányzat költségvetési mérlege közgazdasági tagolásban, előirányzat felhasználási terve 13. § Az Önkormányzata 2014-es összevont költségvetési mérlegét (közgazdasági tagolásban) a Rendelet 1. számú melléklete tartalmazza. Az Önkormányzat 2014. évi költségvetésének előirányzat felhasználási ütemtervét a Rendelet 5. számú melléklete tartalmazza. A többéves kihatással járó döntések számszerűsítve évenkénti bontásban és összesítve 14. §
(1)
Az Önkormányzat többéves kihatással járó döntéseit évenkénti bontásban és összesítve a Rendelet 6. számú melléklete tartalmazza. A közvetlen és közvetett támogatások 15. §
(1) (2)
Az Önkormányzata által nyújtott közvetlen támogatásokat a 8. sz. melléklet, a közvetett támogatások összegét a Rendelet 7. számú melléklete tartalmazza. A képviselő-testület átruházza a Pénzügyi és Általános Bizottságra a Bursa Hungarica Ösztöndíj és az „Első lakáshoz jutók támogatása” előirányzat felhasználása feletti rendelkezési és döntési jogkört. III. FEJEZET A költségvetés végrehajtásának általános szabályai 18. §
(1)
(2)
A Rendelet hatálya alá tartozó önkormányzati költségvetési szervek a meghatározott bevételi és kiadási előirányzatokkal – a jogszabályi keretek között – gazdálkodnak. A költségvetés végrehajtása során az önkormányzati költségvetési szervek az intézményi szervezeti kereteket, a személyi feltételeket a feladatellátásnak – és a Rendeletben meghatározottaknak megfelelően – kötelesek alakítani. Feladatcsökkenés esetén a szükséges korrekciókat ennek megfelelően kötelesek megtenni, illetőleg a szükséges intézkedéseket az irányító szerv felé kezdeményezni. Az intézményi költségvetés végrehajtásáért, a gazdálkodás jogszerűségéért az önkormányzati költségvetési szerv vezetője felel. A Képviselő-testület által a Rendeletben megállapított intézményi létszámkeret az önkormányzati költségvetési szerv által saját hatáskörben nem növelhető. 4
(3)
(4)
(5)
(6)
(7)
(8) (1) (2) (3)
Az önkormányzati költségvetési szervek az alaptevékenység ellátását szolgáló ingatlant, egyéb tárgyi eszközöket – amennyiben az alaptevékenység ellátását nem veszélyezteti – írásos megállapodás alapján, díjfizetés ellenében és előzetes képviselő-testületi jóváhagyással – adhatják bérbe. A bérleti díj nem lehet kevesebb a fenntartási költség arányos részénél. A köztisztviselői illetményalap – figyelemmel Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény 54. § (1) bekezdésére – 2014. évben 38.650,- Ft. A köztisztviselőket megillető cafetéria-juttatás éves keretösszege bruttó 200.000,- Ft. A cafetéria-juttatás éves keretösszege biztosít fedezetet az egyes juttatásokhoz kapcsolódó, a juttatást teljesítő munkáltatót terhelő közterhek megfizetésére is. Az önkormányzati költségvetési szervek vállalkozási tevékenységet nem folytathatnak. Az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv – érdekeltsége fokozása céljából – saját hatáskörben a) a bevételi és kiadási előirányzatának főösszegét és a megfelelő részelőirányzatokat felemelheti a tervezett előirányzatot meghaladó többletbevételeiből és nem az Önkormányzattól átvett pénzeszközeiből a ténylegesen befolyt többletbevétel mértékéig, b) a végrehajtott előirányzat növelése támogatási igénnyel sem a 2014-es költségvetési évben, sem a következő költségvetési év(ek)ben nem járhat. Az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv a saját hatáskörében végrehajtott előirányzat módosításról köteles a Képviselő-testületet harminc napon belül – de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig) tájékoztatni a Rendelet módosítása végett. A Képviselő-testület ez esetben a költségvetést december 31-ei hatállyal módosítja. A rendelet módosítás iránti kérelmét az irányítói jogokat gyakorló Képviselő-testületet képviselő polgármesterhez kell benyújtani. Az önkormányzati költségvetési szerv az év közbeni többlet bevételéből az éves személyi juttatások előirányzatát emelheti, de legfeljebb a többletbevétellel összefüggő feladat elvégzéséhez szükséges – nem személyi juttatásokba tartozó – közvetlen és közvetett kiadásoknak az adott bevételből történő teljesítése után fennmaradó összeg erejéig. A nem intézményi többletbevételek felhasználásáról a képviselő-testület dönt. 17. § Az önkormányzati költségvetési szervek finanszírozása időarányosan – havonta – az éves támogatás összegének 1/12-ed részével történik. Az időarányostól eltérő – indokolt – felhasználást a jegyzővel történt egyeztetést követően – a polgármester engedélyezi, aki dönt a támogatás előrehozásáról, illetve annak mértékéről. A tervezett éves bevételi és kiadási előirányzatok teljesülését a Rendelet 4. számú tájékoztató táblában rögzített előirányzat-felhasználási (likviditási) ütemterv rögzíti. Az előirányzat-felhasználási ütemterv becslési eljárással készült, ezért a tervezett kiadások esetében a kiadási előirányzat-felhasználást jelentő kötelezettségvállalásra (szerződések előkészítésére, megkötésére) csak a bevételek teljesülésének elemzését követően kerülhet sor. 18. §
(1)
Az Áht. 34. § (1) bekezdése szerint a költségvetési rendelet módosítása a Képviselő-testület kizárólagos és át nem ruházható hatásköre. 19. §
(1)
(2)
A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, illetve az általa felhatalmazott személyt, hogy az előre nem tervezhető többletfeladatok megoldására az általános tartalék terhére 1 millió Ft összeghatárig bármely céllal, és további 1,5 millió Ft-ot önkormányzati és intézményi feladatok ellátása céljából kötelezettséget vállalhat, a melyről a következő képviselő-testületi ülésen beszámolni köteles. A képviselő-testület „vis maior” helyzetek megoldására felhatalmazza a bizottságot, hogy – a polgármester javaslatára – az általános tartalék terhére kötelezettséget vállaljon. IV. FEJEZET Vegyes és záró rendelkezések 20. §
(1) (2)
E rendelet 2014. február 28. napján lép hatályba, a rendelkezéseit a 2014-es költségvetési évre kell alkalmazni. A képviselő-testület a polgármesternek ezen rendelet elfogadásáig, az átmeneti időszakban tett intézkedéseiről (a bevételek beszedéséről, az előző évi kiadási előirányzatokon belül a kiadások 5
(3) (4)
arányos teljesítéséről) szóló beszámolóját elfogadja. Az átmeneti időszakban beszedett bevételek és teljesített kiadások – az Áht. 25. §-a szerint – e rendeletbe beépítésre kerültek. Az önkormányzati támogatások odaítélése és elszámolása külön önkormányzati rendelet alapján történik. A Rendelet az Európai Unió versenyjogi szabályaival összehangolt szabályozást tartalmaz.
Hőgyész, 2014. február 4.
Botta György polgármester
Dr. Schutzbach Ferenc címzetes főjegyző
6
1/a
_. sz. melléklet
HŐGYÉSZ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. évi engedélyezett létszámának és közfoglalkoztatottak létszám előir ányzatának meghatár ozása Intézmény megnevezése Hőgyész Nagyközség Önkor mányzata kinevezett dolgozók: Ebből főállású polgármester Ebből közalkalmazottak
2014. évi munkajogi* nyitó létszám
15 1 13
Ebből részmunkaidős közalkalmazott
fő fő fő
2 5
Ebből Munka Törvénykönyves dolgozó - határozatlan idejű takarító
1
fő
1
fő
80 80 0 96 11 11
Ebből részmunkaidős foglalkoztatott
Közfoglalkoztatottak és egyéb támogatott foglalk. KÖZFOGLALKOZTATOTTAK Egyéb támogatott Munka Törvénykönyve alapján
Önkor mányzat összesen: Közös Önkor mányzati Hivatal Kinevezett dolgozók: Ebből köztisztviselők Ebből kalaznói hivatalban dolgozó köztisztviselő: Közös Önkor mányzati Hivatal összesen
fő
1
1 11
fő 1 fő 12 fő
14
fő fő
Ebből iskolai étkeztetéssel foglalkozó közalkalmazott
Határozott időre foglalkoztatott
2014. évi 2014. évr e statisztikai** engedélyezett nyitó létszám létszámker et***
2 5
fő fő
15 1 13
2 5
1 fő fő
1
fő fő fő
fő fő
1
fő
1
fő
fő
1
1
fő
fő fő fő fő
78 78 0 93
fő fő fő fő
128 128 0 144
fő fő fő fő
fő fő
11 fő 11 fő
11 11
fő fő
fő
fő
1 11
fő
fő
1 11
* Munkajogi létszám: az összes dolgozó aki munkajogilag állományban van. ** Statisztikai létszám: a munkajogi létszámból nem tartalmazza a tartósan távollévőket: táppénz, felmentett, GYES, GYED stb. *** Létszámkeret (v. keret létszám): az egy adott időpontban maximálisan munkajogilag állományban lévő munkavállalók száma
fő
fő
1. melléklet
1. melléklet
Hőgyész Nagyközség Önkormányzat 2014. évi költségvetése éves teljesítésének és előirányzat módosításának összevont mérlege BEVÉTELEK Sorszám
Bevételi jogcím
ezer forintban 2014. évi eredeti előirányzat 3 169 555
Módosítás +/-
Módosított előirányzat
4 17 423
5 186 978
1 1.
2 Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.)
1.1.
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása
74 409
-
74 409
1.2.
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása
56 794
-
56 794
1.3.
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása
34 762
2 805
31 957
1.4.
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása
3 401
-
3 401
1.5.
Működési célú központosított előirányzatok
189
222
411
1.6.
Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.)
-
20 006
20 006
-
140 190
- 20 720
119 470
Elvonások és befizetések bevételei
-
-
-
2.2.
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések
-
-
-
2.3.
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése
-
-
-
2.4.
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele
-
-
-
2.5.
Egyéb működési célú támogatások bevételei
140 190
- 20 720
119 470
2.6.
2.5.-ből EU-s támogatás Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.)
-
-
-
-
-
-
2. 2.1.
3. 3.1.
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
-
-
-
3.2.
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések
-
-
-
3.3.
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése
-
-
-
3.4.
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele
-
-
-
3.5.
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei
-
-
-
3.6.
3.5.-ből EU-s támogatás Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.)
-
-
-
38 350
14 508
52 858
31 600
- 25 669
5 931
31 600
- 25 669
5 931
4. 4.1. Helyi adók (4.1.1.+4.1.2.) 4.1.1. - Vagyoni típusú adók 4.1.2. - Termékek és szolgáltatások adói 4.2.
Értékesítési és forgalmi adók
4.3.
Gépjárműadó
4.4.
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók
4.5.
Egyéb közhatalmi bevételek Működési bevételek (5.1.+…+ 5.10.)
5. 5.1.
-
-
-
-
38 925
38 925
6 000
774
6 774
500
209
709
250
269
519
24 695
35 262
59 957
-
2 864
2 864
400
5 055
5 455
-
2 925
2 925
9 548
6 535
16 083
10 000
11 056
21 056
4 747
6 555
11 302
Általános forgalmi adó visszatérítése
-
-
-
Kamatbevételek
-
117
117
Készletértékesítés ellenértéke
5.2.
Szolgáltatások ellenértéke
5.3.
Közvetített szolgáltatások értéke
5.4.
Tulajdonosi bevételek
5.5.
Ellátási díjak
5.6.
Kiszámlázott általános forgalmi adó
5.7. 5.8.
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei 5.10. Egyéb működési bevételek Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) 6. 6.1.
Immateriális javak értékesítése
6.2.
-
-
-
-
155
155
-
118
118
-
-
-
Ingatlanok értékesítése
-
118
118
6.3.
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése
-
-
-
6.4.
Részesedések értékesítése
-
-
-
6.5.
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.)
-
-
-
560
1 056
1 616
5.9.
7. 7.1.
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről
7.2.
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről
7.3.
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz
7.4.
7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.)
8. 8.1. 8.2. 8.3. 8.4. 9.
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz 8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8)
-
-
-
500
487
987
60
569
629
-
-
-
12 000
6 029
18 029
12 000 -
6 029 -
18 029 -
385 350
53 676
439 026
Módosítás +/-
Módosított előirányzat
BEVÉTELEK Sorszám
Bevételi jogcím Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.)
ezer forintban 2014. évi eredeti előirányzat -
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.)
-
-
-
11.1. Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése 11.2. Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása
-
-
-
-
-
-
11.3. Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése
-
-
-
10.
10.1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele 10.2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól 10.3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele 11.
-
-
-
12.
50 000
1 507
51 507
12.1. Előző év költségvetési maradványának igénybevétele 12.2. Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele
50 000
1 507
51 507
-
-
-
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.)
-
47 755
47 755
13.1. Államháztartáson belüli megelőlegezések 13.2. Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése
-
6 100
6 100
-
-
-
13.3
-
41 655
41 655
11.4. Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.)
13.
Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás)
13.4. Betétek megszüntetése Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.)
-
-
-
14.
-
-
-
14.1. Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése
-
-
-
14.2. Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése
-
-
-
14.3. Külföldi értékpapírok kibocsátása
-
-
-
14.4. Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei 15.
-
-
-
16.
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +15.)
17.
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+16)
-
-
-
50 000
49 262
99 262
435 350
102 938
538 288
KIADÁSOK Sorszám 1 1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5 1.6. 1.7. 1.8. 1.9. 1.10. 1.11. 1.12. 1.13. 1.14. 1.15. 2. 2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 2.5. 2.6. 2.7. 2.8. 2.9. 2.10. 2.11. 2.12. 2.13. 3. 3.1. 3.2. 4. 5. 5.1. 5.2. 5.3. 6. 6.1. 6.2. 6.3. 6.4. 7. 7.1. 7.2. 7.3. 7.4. 7.5. 8. 8.1. 8.2. 8.3. 8.4.
Kiadási jogcímek 2 Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások az 1.5-ből: - Elvonások és befizetések - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre -Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre - Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre - Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre - Árkiegészítések, ártámogatások - Kamattámogatások - Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) Beruházások 2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás Felújítások 2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás Egyéb felhalmozási kiadások 2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre - Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre - Lakástámogatás - Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Tartalékok (3.1.+3.2.) Általános tartalék Céltartalék KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3) Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (5.1. + … + 5.3.) Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése Belföldi értékpapírok kiadásai (6.1. + … + 6.4.) Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása Belföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Központi, irányító szervi támogatások folyósítása Pénzeszközök betétként elhelyezése Pénzügyi lízing kiadásai Külföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása Külföldi értékpapírok beváltása Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése
9.
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5.+…+8.)
10.
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4+9)
ezer forintban 2014. évi eredeti előirányzat 3 395 679 137 933 36 377 77 495 17 000 126 874 104 594 200 22 080 150 150 150 33 821 4 000 29 821 429 650 5 700 5 700 -
Módosítás +/-
Módosított előirányzat
4 29 437 9 258 -5 344 26 800 -1 277 - 30 350 100 28 973 12 997 10 120 2 877 2 877 12 749 12 749 55 183 -
5 425 116 147 191 31 033 104 295 17 000 125 597 74 244 300 51 053 13 147 10 120 3 027 2 877 150 46 570 4 000 42 570 484 833 5 700 5 700 -
47 755 6 100 41 655 -
47 755 6 100 41 655 -
-
-
5 700
47 755
53 455
435 350
102 938
538 288
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE ezer forintban
1
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 9. sor - költségvetési kiadások 4. sor) (+/-)
2.
Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 16. sor finanszírozási kiadások 9. sor) (+/-)
-
44 300 44 300
-
1 507 1 507
-
45 807 45 807
1.a melléklet
I. Működési célú bevételek és kiadások mér lege (Önkor mányzati szinten) Ezer forintban ! Bevételek Sor szám
Megnevezés
2014. évi előir ányzat
2
3.
1
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25.
Kiadások
Önkormányzatok működési támogatásai Működési célú támogatások államháztartáson belülről
159 545 99 379
2.-ból EU-s támogatás
Megnevezés
2014. évi előir ányzat
4.
5.
Személyi juttatások
137 933
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
36 377
Dologi kiadások
77 495
Közhatalmi bevételek
38 350
Ellátottak pénzbeli juttatásai
17 000
Működési célú átvett pénzeszközök
24 695
Egyéb működési célú kiadások
85 874
4.-ből EU-s támogatás Egyéb működési bevételek
Költségvetési bevételek összesen (1.+2.+4.+5.+7.+…+12.) Hiány belső finanszírozásának bevételei (15.+…+18. ) Költségvetési maradvány igénybevétele
Tartalékok
4 000
560
322 529
50 000 50 000
Költségvetési kiadások összesen (1.+...+12.) Értékpapír vásárlása, visszavásárlása Likviditási célú hitelek törlesztése
Vállalkozási maradvány igénybevétele
Rövid lejáratú hitelek törlesztése
Betét visszavonásából származó bevétel
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése
Egyéb belső finanszírozási bevételek
Kölcsön törlesztése
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20.+…+21.)
358 679
Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele
Betét elhelyezése
Értékpapírok bevételei Működési célú finanszír ozási bevételek összesen (14.+19.)
BEVÉTEL ÖSSZESEN (13.+22.) Költségvetési hiány: Tár gyévi hiány:
50 000
372 529 36 150 -
Működési célú finanszír ozási kiadások összesen (14.+...+21.)
KIADÁSOK ÖSSZESEN (13.+22.) Költségvetési többlet: Tár gyévi többlet:
358 679 13 850
II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások mér lege (Önkor mányzati szinten) Ezer forintban ! Bevételek
Kiadások
Sor szám
Megnevezés
2014. évi előir ányzat
Megnevezés
2014. évi előir ányzat
1
2
3
4
5
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24.
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
Beruházások
1.-ből EU-s támogatás
1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás
Felhalmozási bevételek
Felújítások
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele
3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás
25.
Felhalmozási célú finanszír ozási bevételek összesen (13.+19.)
26. 27. 28.
BEVÉTEL ÖSSZESEN (12+25) Költségvetési hiány: Tár gyévi hiány:
4.-ből EU-s támogatás (közvetlen) Egyéb felhalmozási célú bevételek
Költségvetési bevételek összesen: (1.+3.+4.+6.+…+11.)
Egyéb felhalmozási kiadások
150
12 000
12 000
Hiány belső finanszírozás bevételei ( 14+ …+ 18)
Tartalékok
20 000
Költségvetési kiadások összesen: (1.+3.+5.+...+11.)
20 150
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása
Költségvetési maradvány igénybevétele
Hitelek törlesztése
Vállalkozási maradvány igénybevétele
Rövid lejáratú hitelek törlesztése
Betét visszavonásából származó bevétel
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése
Értékpapír értékesítése
Kölcsön törlesztése
Egyéb belső finanszírozási bevételek
5 700
Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+ …+ 24 )
Betét elhelyezése
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele
Pénzügyi lízing kiadásai
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele Értékpapírok kibocsátása Egyéb külső finanszírozási bevételek Felhalmozási célú finanszír ozási kiadások összesen (13.+...+24.)
12 000 8 150 13 850
KIADÁSOK ÖSSZESEN (12+25) Költségvetési többlet: Tár gyévi többlet:
5 700
25 850 -
1.b.melléklet
Ber uházási (felhalmozási) kiadások előir ányzata ber uházásonként Ezer forintban !
ÖSSZESEN:
Ber uházás megnevezése
Teljes költség
Kivitelezés kezdési és befejezési éve
Felhasználás 2013. XII.31-ig
2014. évi előir ányzat
2014. év utáni szükséglet
1
2
3
4
5
6=(2-4-5)
1.d. sz. melléklet
HŐGYÉSZ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. évi engedélyezett létszámának előir ányzatának meghatár ozása
Intézmény megnevezése Hőgyész Nagyközség Önkor mányzata kinevezett dolgozók: Ebből főállású polgármester Ebből közalkalmazottak
2014. évi munkajogi* nyitó létszám
15 1 13
Ebből részmunkaidős közalkalmazott
2 7
Ebből iskolai étkeztetéssel foglalkozó közalkalmazott Ebből Munka Törvénykönyves dolgozó - határozatlan idejű takarító
Határozott időre foglalkoztatott
Ebből részmunkaidős foglalkoztatott
Közfoglalkoztatottak és egyéb támogatott foglalk. KÖZFOGLALKOZTATOTTAK Egyéb támogatott Munka Törvénykönyve alapján
1
Közös Önkor mányzati Hivatal Kinevezett dolgozók: Ebből köztisztviselők Ebből kalaznói hivatalban dolgozó köztisztviselő: Közös Önkor mányzati Hivatal összesen
14 1 12
fő fő
1 7
fő
fő
1
1
fő
80 80 0
fő fő fő
1 1 96
fő fő fő
11 11
fő fő
11
fő
11
1 11
78 0
93
11
1
15 1 13
1 7
fő
fő
1 1
2014. évr e engedélyezett létszámker et ***
fő fő
1 78
fő
fő fő fő
fő
1
1
Határozott időre foglalkoztatott Ebből részmunkaidős foglalkoztatott
Önkor mányzat összesen:
fő fő fő
2014. évi statisztikai** nyitó létszám
1
fő fő fő
fő fő
fő
fő
1
1
fő
fő fő fő
128 128 0
fő fő fő
fő fő fő
1 1
fő fő fő
144
fő fő
11
fő
11
11
fő
1
* Munkajogi létszám: az összes dolgozó aki munkajogilag állományban van. ** Statisztikai létszám: a munkajogi létszámból nem tartalmazza a tartósan távollévőket: táppénz, felmentett, GYES, GYED stb. *** Létszámkeret (v. keret létszám): az egy adott időpontban maximálisan munkajogilag állományban lévő munkavállalók száma
fő fő
fő
fő
1.d. sz. melléklet
k és közfoglalkoztatottak létszám
2014. évr e engedélyezett, módosított létszámker et ****
15 1 13
1 7 1
fő fő fő
fő fő
fő
15 fő 1 fő 13 fő
1
fő
145 128 17
fő fő fő
1 1 161 11 11
1
fő
14 1 12
1 7
1 fő
1
80 fő 79 fő 1 fő
10 fő 10 fő
fő
fő
91 0
fő fő fő
1 1 107 10 10
1 10
fő fő
1 91
1 fő
fő 10 fő
fő fő fő
fő
1
fő 1 fő fő 1 fő fő 1 fő fő fő
Munkajogi zár ólétszám 2014. 12. 31-án
1 fő 7 fő
fő
1
11
2014. évi átlagos statisztikai létszám
fő fő fő fő fő
fő
fő
1.c. melléklet
Felújítási kiadások előir ányzata felújításonként Ezer forintban !
ÖSSZESEN:
Felújítás megnevezése
Teljes költség
Kivitelezés kezdési és befejezési éve
Felhasználás 2013. XII.31-ig
2014. évi előir ányzat
2014. év utáni szükséglet (6=2 - 4 - 5)
1
2
3
4
5
6
1.e melléklet
Hőgyész Önkor mányzat saját bevételeinek r észletezése az adósságot keletkeztető ügyletből szár mazó tár gyévi fizetési kötelezettség megállapításához Ezer forintban ! Sor szám
Bevételi jogcímek
2014. évi előir ányzat
1
2
3
1.
Helyi adók
2.
Az önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel
3. 4.
31 600
Osztalék, a koncessziós díj és a hozambevétel Tárgyi eszköz és az immateriális jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bevétel
5.
Bírság-, pótlék- és díjbevétel
6.
Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés
SAJ ÁT BEVÉTELEK ÖSSZESEN*
250 12 000 43 850
2. melléklet
2. melléklet
Hőgyész Nagyközség Önkor mányzat 2014. évi beszámolójának és előir ányzat módosításának táblája ezer forintban Száma 1
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése
2014. évi eredeti előirányzat
Módosítás + /-
Módosított előirányzat
2
3
4
5
BEVÉTELEK
1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6. 2. 2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 2.5.
2.6. 3. 3.1. 3.2. 3.3. 3.4. 3.5.
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása Működési célú központosított előirányzatok Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.)
Elvonások és befizetések bevételei Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele Egyéb működési célú támogatások bevételei 2.5.-ből EU-s támogatás Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.)
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések
169 555
74 409 56 794 34 762 3 401 189 99 190 99 190 38 350 31 600 31 600 6 000 500 250 24 595 300 9 548 10 000 4 747 560 500 60 12 000 12 000 -
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei 3.6. 3.5.-ből EU-s támogatás 4. Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.+4.5.) 4.1. Helyi adók (4.1.1.+4.1.2.) 4.1.1. - Vagyoni típusú adók 4.1.2. - Termékek és szolgáltatások adói 4.2. Értékesítési és forgalmi adók 4.3. Gépjárműadó 4.4. Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók 4.5. Egyéb közhatalmi bevételek 5. Működési bevételek (5.1.+…+ 5.10.) 5.1. Készletértékesítés ellenértéke 5.2. Szolgáltatások ellenértéke 5.3. Közvetített szolgáltatások értéke 5.4. Tulajdonosi bevételek 5.5. Ellátási díjak 5.6. Kiszámlázott általános forgalmi adó 5.7. Általános forgalmi adó visszatérítése 5.8. Kamatbevételek 5.9. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei 5.10. Egyéb működési bevételek 6. Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) 6.1. Immateriális javak értékesítése 6.2. Ingatlanok értékesítése 6.3. Egyéb tárgyi eszközök értékesítése 6.4. Részesedések értékesítése 6.5. Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek 7. Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) 7.1. Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről 7.2. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről 7.3. Egyéb működési célú átvett pénzeszköz 7.4. 7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) 8. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) 8.1. Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről 8.2. Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről 8.3. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz 8.4. 8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) 344 250 KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) 9. 10. Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) 10.1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele 10.2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól 10.3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele 11. Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) 11.1. Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése 11.2. Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása 11.3. Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése 11.4. Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása 12. Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) 50 000 50 000 12.1. Előző év költségvetési maradványának igénybevétele 12.2. Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele 13. Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) 13.1. Államháztartáson belüli megelőlegezések 13.2. Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése 13.3. Betétek megszüntetése
17 423 - 2 805 222 20 006 17 359 17 359 14 508 - 25 669 - 25 669 38 925 774 209 269 34 887 2 838 4 901 2 781 6 535 11 056 6 505 116 155 118 118 1 056 487 569 6 029 6 029 91 380 1 498 1 498 6 100 6 100 -
186 978
74 409 56 794 31 957 3 401 411 20 006 116 549
116 549
52 858 5 931 5 931 38 925 6 774 709 519 59 482 2 838 5 201 2 781 16 083 21 056 11 252 116 155 118 118 1 616 987 629 18 029 18 029 435 630
51 498 51 498 6 100 6 100 -
14. Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) 14.1. Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése 14.2. Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése 14.3. Külföldi értékpapírok kibocsátása 14.4. Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele 15. Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei
-
-
-
16. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +15.)
50 000
7 598
57 598
17. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+16)
394 250
98 978
493 228
3. 3.1. 3.2. 4. 5. 5.1. 5.2. 5.3. 6. 6.1. 6.2. 6.3. 6.4. 7. 7.1. 7.2. 7.3. 7.4. 7.5. 8. 8.1. 8.2. 8.3. 8.4. 9.
ezer forintban KIADÁSOK 354 579 25 485 Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) 109 187 Személyi juttatások 7 558 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 29 210 - 6 054 Dologi kiadások 72 308 26 207 Ellátottak pénzbeli juttatásai 17 000 126 874 Egyéb működési célú kiadások -2 226 az 1.5-ből: - Elvonások és befizetések - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre -Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre 104 594 - Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre - 30 350 - Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre 200 100 - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre - Árkiegészítések, ártámogatások - Kamattámogatások 22 080 28 024 - Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 150 12 989 Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) Beruházások 10 112 2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás Felújítások 2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás Egyéb felhalmozási kiadások 150 2 877 2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre 2 877 - Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre - Lakástámogatás 150 - Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Tartalékok (3.1.+3.2.) 33 821 12 749 Általános tartalék 4 000 Céltartalék 29 821 12 749 388 550 KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3) 51 223 Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (5.1. + … + 5.3.) 5 700 Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése 5 700 Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése Belföldi értékpapírok kiadásai (6.1. + … + 6.4.) Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása Belföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.4.) 47 755 Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése 6 100 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 41 655 Pénzeszközök betétként elhelyezése Pénzügyi lízing kiadásai Külföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása Külföldi értékpapírok beváltása Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5.+…+8.) 5 700 47 755
10.
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4+9)
1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5 1.6. 1.7. 1.8. 1.9. 1.10. 1.11. 1.12. 1.13. 1.14. 1.15. 2. 2.1.
2.2. 2.3.
2.4. 2.5.
2.6. 2.7. 2.8. 2.9. 2.10. 2.11. 2.12. 2.13.
394 250
98 978
380 064 116 745
23 156 98 515 17 000 124 648
74 244 300 50 104 13 139 10 112 3 027 2 877 150 46 570 4 000 42 570 439 773
5 700 5 700 47 755 6 100 41 655 53 455 493 228
2.a. melléklet Hőgyész Nagyközség Önkor mányzat 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS KÖTELEZŐ FELADATAINAK MÉRLEGE BEVÉTELEK Ezer forintban Sorszám 1 1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6. 2. 2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 2.5. 2.6. 3. 3.1. 3.2. 3.3. 3.4. 3.5. 3.6. 4. 4.1. 4.1.1. 4.1.2. 4.2. 4.3. 4.4. 5. 5.1. 5.2. 5.3. 5.4. 5.5. 5.6. 5.7. 5.8. 5.9. 5.10. 6. 6.1. 6.2. 6.3. 6.4. 6.5. 7. 7.1. 7.2. 7.3. 7.4. 8. 8.1. 8.2. 8.3. 8.4. 9. 10. 10.1. 10.2. 10.3. 11. 11.1. 11.2. 11.3. 11.4. 12. 12.1. 12.2. 13. 13.1. 13.2. 13.3. 14. 14.1. 14.2. 14.3. 14.4.
Bevételi jogcím
2014. évi előirányzat
2
3
Önkor mányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása Működési célú központosított előirányzatok Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) Elvonások és befizetések bevételei Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele Egyéb működési célú támogatások bevételei 2.5.-ből EU-s támogatás
159 545 74 409 56 794 11 212 3 401 189 13 540 99 379
99 379
Felhalmozási célú támogatások államháztar táson belülr ől (3.1.+…+3.5.) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei 3.5.-ből EU-s támogatás Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.) Helyi adók (4.1.1.+4.1.2.) - Vagyoni típusú adók - Termékek és szolgáltatások adói Gépjárműadó Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók Egyéb közhatalmi bevételek Működési bevételek (5.1.+…+ 5.10.) Készletértékesítés ellenértéke Szolgáltatások ellenértéke Közvetített szolgáltatások értéke Tulajdonosi bevételek Ellátási díjak Kiszámlázott általános forgalmi adó Általános forgalmi adó visszatérítése Kamatbevételek Egyéb pénzügyi műveletek bevételei Egyéb működési bevételek
38 350 31 600 31 600 6 000 500 250 24 695 400 9 548 10 000 4 747
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) Immateriális javak értékesítése Ingatlanok értékesítése Egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről Működési célú visszatérítendő támogatások kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszköz 7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen)
560
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz 8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen)
12 000
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele
500 60
12 000 334 529
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) Előző év költségvetési maradványának igénybevétele Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele
50 000 50 000
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) Államháztartáson belüli megelőlegezések Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése Betétek megszüntetése Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Külföldi értékpapírok kibocsátása Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele
15.
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei
16.
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +15.)
17.
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+16)
50 000 384 529
KIADÁSOK Ezer forintban Sorszám
Kiadási jogcímek
1 1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5 1.6. 1.7. 1.8. 1.9. 1.10. 1.11. 1.12. 1.13. 1.14. 1.15. 2. 2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 2.5. 2.6. 2.7.
2014. évi előirányzat
2 Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások - az 1.5-ből: - Elvonások és befizetések - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre -Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre - Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre - Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre - Árkiegészítések, ártámogatások - Kamattámogatások - Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) Beruházások 2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás Felújítások 2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás Egyéb felhalmozási kiadások 2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre
2.8.
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre
2.9. 2.10. 2.11. 2.12.
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre - Lakástámogatás
2.13.
3 350 699 109 187 29 210 71 508 17 000 123 794
104 594 200
19 000
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre
3. 3.1. 3.2. 4. 5. 5.1. 5.2. 5.3. 6. 6.1. 6.2. 6.3. 6.4. 7. 7.1. 7.2. 7.3. 7.4. 8. 8.1. 8.2. 8.3. 8.4.
Tar talékok (3.1.+3.2.) Általános tartalék Céltartalék KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3) Hitel-, kölcsöntör lesztés államháztar táson kívülr e (5.1. + … + 5.3.) Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése Belföldi ér tékpapír ok kiadásai (6.1. + … + 6.4.) Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása Belföldi finanszír ozás kiadásai (7.1. + … + 7.4.) Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Pénzeszközök betétként elhelyezése Pénzügyi lízing kiadásai Külföldi finanszír ozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása Külföldi értékpapírok beváltása Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése
9.
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5.+…+8.)
10.
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4+9)
350 699 5 700 5 700
5 700 356 399
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE 3. sz. táblázat 1
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 9. sor - költségvetési kiadások 4. sor ) (+/-)
2.
Finanszír ozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszír ozási bevételek 16. sor - finanszír ozási kiadások 9. sor ) (+/-)
Ezer forintban -16 170 44 300
2.b. melléklet Hőgyész Nagyközség Önkor mányzat 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATAINAK MÉRLEGE BEVÉTELEK Ezer forintban Sorszám 1 1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6. 2. 2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 2.5. 2.6. 3. 3.1. 3.2. 3.3. 3.4. 3.5. 3.6. 4. 4.1. 4.1.1. 4.1.2. 4.2. 4.3. 4.4. 5. 5.1. 5.2. 5.3. 5.4. 5.5. 5.6. 5.7. 5.8. 5.9. 5.10. 6. 6.1. 6.2. 6.3. 6.4. 6.5. 7. 7.1. 7.2. 7.3. 7.4. 8. 8.1. 8.2. 8.3. 8.4. 9. 10. 10.1. 10.2. 10.3. 11. 11.1. 11.2. 11.3. 11.4. 12. 12.1. 12.2. 13. 13.1. 13.2. 13.3. 14. 14.1. 14.2. 14.3. 14.4.
Bevételi jogcím
2014. évi előirányzat
2
3
Önkor mányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása Működési célú központosított előirányzatok Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) Elvonások és befizetések bevételei Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele Egyéb működési célú támogatások bevételei 2.5.-ből EU-s támogatás Felhalmozási célú támogatások államháztar táson belülr ől (3.1.+…+3.5.) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei 3.5.-ből EU-s támogatás Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.) Helyi adók (4.1.1.+4.1.2.) - Vagyoni típusú adók - Termékek és szolgáltatások adói Gépjárműadó Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók Egyéb közhatalmi bevételek Működési bevételek (5.1.+…+ 5.10.) Készletértékesítés ellenértéke Szolgáltatások ellenértéke Közvetített szolgáltatások értéke Tulajdonosi bevételek Ellátási díjak Kiszámlázott általános forgalmi adó Általános forgalmi adó visszatérítése Kamatbevételek Egyéb pénzügyi műveletek bevételei Egyéb működési bevételek Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) Immateriális javak értékesítése Ingatlanok értékesítése Egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszköz 7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz 8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) Előző év költségvetési maradványának igénybevétele Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) Államháztartáson belüli megelőlegezések Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése Betétek megszüntetése Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Külföldi értékpapírok kibocsátása Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele
15.
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei
16.
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +15.)
17.
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+16)
KIADÁSOK Ezer forintban Sorszám
Kiadási jogcímek
1 1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5 1.6. 1.7. 1.8. 1.9. 1.10. 1.11. 1.12. 1.13. 1.14. 1.15. 2. 2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 2.5. 2.6. 2.7.
2014. évi előirányzat
2 Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások - az 1.5-ből: - Elvonások és befizetések - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre
3 3 880
800 3 080
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre - Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre - Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre - Árkiegészítések, ártámogatások - Kamattámogatások - Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) Beruházások 2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás Felújítások 2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás Egyéb felhalmozási kiadások 2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre
2.8.
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre
2.9. 2.10. 2.11. 2.12.
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre - Lakástámogatás
2.13.
3 080 150
150
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre
3. 3.1. 3.2. 4. 5. 5.1. 5.2. 5.3. 6. 6.1. 6.2. 6.3. 6.4. 7. 7.1. 7.2. 7.3. 7.4. 8. 8.1. 8.2. 8.3. 8.4.
Tar talékok (3.1.+3.2.) Általános tartalék Céltartalék KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3) Hitel-, kölcsöntör lesztés államháztar táson kívülr e (5.1. + … + 5.3.) Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése Belföldi ér tékpapír ok kiadásai (6.1. + … + 6.4.) Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása Belföldi finanszír ozás kiadásai (7.1. + … + 7.4.) Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Pénzeszközök betétként elhelyezése Pénzügyi lízing kiadásai Külföldi finanszír ozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása Külföldi értékpapírok beváltása Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése
9.
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5.+…+8.)
10.
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4+9)
24 000 4 000 20 000 28 030
28 030
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE 3. sz. táblázat 1
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 9. sor - költségvetési kiadások 4. sor ) (+/-)
2.
Finanszír ozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszír ozási bevételek 16. sor - finanszír ozási kiadások 9. sor ) (+/-)
Ezer forintban -28 030
3. melléklet
3. melléklet
Hőgyészi Közös Önkor mányzati Hivatal 2014. évi beszámolójának és előir ányzat módosításának táblája ezer forintban Száma 1
Előir ányzat-csopor t, kiemelt előir ányzat megnevezése
2014. évi er edeti előir ányzat
Módosítás + /-
Módosított előir ányzat
2
3
4
5
BEVÉTELEK
1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6. 1.7. 1.8. 1.9. 1.10. 2. 2.1. 2.2. 2.3.
2.4. 3. 4. 4.1. 4.2.
4.3. 5. 5.1. 5.2. 5.3. 6. 7. 8. 9. 9.1. 9.2. 9.3. 10.
Működési bevételek (1.1.+…+1.10.) Készletértékesítés ellenértéke Szolgáltatások ellenértéke Közvetített szolgáltatások értéke Tulajdonosi bevételek Ellátási díjak Kiszámlázott általános forgalmi adó Általános forgalmi adó visszatérülése Kamatbevételek Egyéb pénzügyi műveletek bevételei Egyéb működési bevételek
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.)
Elvonások és befizetések bevételei Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről - ebből EU támogatás Közhatalmi bevételek Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+4.2.)
Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről - ebből EU-s támogatás Felhalmozási bevételek (5.1.+…+5.3.) Immateriális javak értékesítése Ingatlanok értékesítése Egyéb tárgyi eszközök értékesítése Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+7) FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9.1.+…+9.3.) Költségvetési maradvány igénybevétele Vállalkozási maradvány igénybevétele
Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás)
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.)
100 100 41 000 41 000 -
375 26 154 144 50 1 -38 079 - 38 079 -
475 26 254 144 50 1 2 921 2 921 -
41 100 41 100
-37 704 41 664 9 41 655 3 960
3 396 41 664 9 41 655 45 060
41 100 28 746 7 167 5 187 41 100
3 952 1 700 710 593 949 8 8 3 960
45 052 30 446 7 877 5 780 949 8 8 45 060
KIADÁSOK
1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 2. 2.1. 2.2. 2.3.
2.4. 3.
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.) Beruházások Felújítások Egyéb fejlesztési célú kiadások - ebből EU-s forrásból tám. megvalósuló programok, projektek kiadásai KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.)
3.a melléklet Költségvetési szer v
Polgár mester i /közös/ hivatal
02
Feladat megnevezése
Kötelező feladatok bevételei, kiadásai
02
Száma
Előir ányzat-csopor t, kiemelt előir ányzat megnevezése
Előir ányzat
2
3
Ezer forintban ! 1
Bevételek 1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6. 1.7. 1.8. 1.9. 1.10. 2. 2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 3. 4. 4.1. 4.2. 4.3. 5. 5.1. 5.2. 5.3. 6. 7. 8. 9. 9.1. 9.2. 9.3.
Működési bevételek (1.1.+…+1.10.) Készletértékesítés ellenértéke Szolgáltatások ellenértéke Közvetített szolgáltatások értéke Tulajdonosi bevételek Ellátási díjak Kiszámlázott általános forgalmi adó Általános forgalmi adó visszatérülése Kamatbevételek Egyéb pénzügyi műveletek bevételei Egyéb működési bevételek Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.) Elvonások és befizetések bevételei Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről - ebből EU támogatás Közhatalmi bevételek Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+4.2.) Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről - ebből EU-s támogatás Felhalmozási bevételek (5.1.+…+5.3.) Immateriális javak értékesítése Ingatlanok értékesítése Egyéb tárgyi eszközök értékesítése Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Költségvetési bevételek összesen (1.+…+7.) Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.) Költségvetési maradvány igénybevétele Vállalkozási maradvány igénybevétele Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás)
100 100
100 41 000
41 000
10.
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.)
1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 2. 2.1. 2.2. 2.3. 2.4.
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.) Beruházások Felújítások Egyéb fejlesztési célú kiadások - ebből EU-s forrásból tám. megvalósuló programok, projektek kiadásai
41 100 28 746 7 167 5 187
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.)
41 100
41 100
Kiadások
3.
Éves engedélyezett létszám előir ányzat (fő) Közfoglalkoztatottak létszáma (fő)
11 0
Hőgyész Önkor mányzat adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló Sor szám 1 1. 2. 3. 4. 5. 6.
MEGNEVEZÉS 2 viziközmű-csatorna
ÖSSZES KÖTELEZETTSÉG
2015. 3 6 000
Évek 2016. 4 5 597
6 000
5 597
2017. 5 -
-
4. mell.
kötelezettségei Ezer forintban ! Összesen (6=3+4+5) 6 11 597 11 597
5. melléklet Előir ányzat-felhasználási ter v 2014. évr e Ezer forintban ! Sor szám
Megnevezés
J anuár
Febr uár
Már cius
Ápr ilis
Május
J únius
J úlius
Auguszt.
Szept.
Okt.
Nov.
Dec.
Összesen:
1.
Bevételek
2.
Önkormányzatok működési támogatásai
13 295
13 295
13 295
13 295
13 295
13 295
13 295
13 295
13 295
13 295
13 295
13 300
159 545
3.
Működési célú támogatások ÁH-on belül
8 282
8 282
8 282
8 282
8 282
8 282
8 282
8 282
8 282
8 282
8 282
8 277
99 379
4.
Felhalmozási célú támogatások ÁH-on belül
5.
Közhatalmi bevételek
3 194
3 196
3 196
3 196
3 196
3 196
3 196
3 196
3 196
3 196
3 196
3 196
38 350
6.
Működési bevételek
2 058
2 058
2 058
2 058
2 058
2 058
2 058
2 058
2 058
2 058
2 058
2 057
24 695
7.
Felhalmozási bevételek
8.
Működési célú átvett pénzeszközök
46
46
46
46
46
46
46
46
46
46
46
54
560
9.
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
1 000
1 000
1 000
1 000
1 000
1 000
1 000
1 000
1 000
1 000
1 000
1 000
12 000
10.
Finanszírozási bevételek
4 166
4 166
4 166
4 166
4 166
4 166
4 166
4 166
4 166
4 166
4 166
4 174
50 000
11.
Bevételek összesen:
32 041
32 043
32 043
32 043
32 043
32 043
32 043
32 043
32 043
32 043
32 043
32 058
384 529
12.
Kiadások
13.
Személyi juttatások
11 494
11 494
11 494
11 494
11 494
11 494
11 494
11 494
11 494
11 494
11 494
11 499
137 933
14.
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
3 031
3 031
3 031
3 031
3 031
3 031
3 031
3 031
3 031
3 031
3 031
3 036
36 377
15.
Dologi kiadások
6 457
6 458
6 458
6 458
6 458
6 458
6 458
6 458
6 458
6 458
6 458
6 458
77 495
16.
Ellátottak pénzbeli juttatásai
1 413
1 417
1 417
1 417
1 417
1 417
1 417
1 417
1 417
1 417
1 417
1 417
17 000
7 158
7 156
7 156
7 156
7 156
7 156
7 156
7 156
7 156
7 156
7 156
7 156
85 874
17.
Egyéb működési célú kiadások
18.
Beruházások
19.
Felújítások
20.
Egyéb felhalmozási kiadások
13
12
12
12
12
12
12
12
12
12
12
17
150
21.
Finanszírozási kiadások
2 475
2 475
2 475
2 475
2 475
2 475
2 475
2 475
2 475
2 475
2 475
2 475
29 700
22.
Kiadások összesen:
32 041
32 043
32 043
32 043
32 043
32 043
32 043
32 043
32 043
32 043
32 043
32 058
384 529
23.
Egyenleg
6. melléklet
Többéves kihatással jár ó döntések számszer űsítése évenkénti bontásban és összesítve célok szer int Ezer forintban ! Sor szám
Kötelezettség jogcíme
1
2
1.
Működési célú finanszír ozási kiadások (hiteltör lesztés, ér tékpapír vásár lás, stb.)
2.
............................
3.
............................
4.
Felhalmozási célú finanszír ozási kiadások (hiteltör lesztés, ér tékpapír vásár lás, stb.)
5.
Csatorna viziközmű hitel tőke
6.
Csatorna viziközmű hitel kamat
7.
Ber uházási kiadások ber uházásonként
8.
............................
9.
Felújítási kiadások felújításonként
10.
............................
11.
Egyéb (Pl.: gar ancia és kezességvállalás, stb.)
12.
............................
Összesen (1+4+7+9+11)
Köt. váll. éve
2014 előtti kifizetés
3
4
Kiadás vonzata évenként 2014.
2015.
2016.
2016. után
5
6
7
8
Összesen
9=(4+5+6+7+8)
109 135
7 700
2 100
6 597
125 532
2007
91 700
5 700
600
5 597
103 597
2007
17 435
2 000
1 500
1 000
21 935
109 135
7 700
2 100
6 597
125 532
7.melléklet
Az önkormányzat által adott közvetett támogatások (kedvezmények) Ezer forintban ! Sor szám
Bevételi jogcím
Kedvezmény nélkül elér hető bevétel
Kedvezmények összege
1
2
3
4
1.
Ellátottak térítési díjának méltányosságból történő elengedése
2.
Ellátottak kártérítésének méltányosságból történő elengedése
3.
Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése
4.
Lakosság részére lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése
5.
Helyi adóból biztosított kedvezmény, mentesség összesen
6.
-ebből:
Építményadó
7.
Telekadó
9.
Magánszemélyek kommunális adója
10.
Idegenforgalmi adó tartózkodás után
11.
Idegenforgalmi adó épület után
12.
Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után
13.
Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség
14.
Helyiségek hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség
15.
Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség
16.
Egyéb kedvezmény
17.
Egyéb kölcsön elengedése
5 002 800
267 470
18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27.
Összesen:
5 002 800
267 470
8.melléklet
KIMUTATÁS a 2014. évben céljelleggel juttatott támogatásokr ól Ezer forintban !
Sor szám
Támogatott szer vezet neve
Támogatás célja
Támogatás összge
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33.
Összesen:
Nem kötelező!
0
9.melléklet
A 2014. évi általános működés és ágazati feladatok támogatásának alakulása jogcímenként adatok forintban Jogcím 1
2014. évi támogatás összesen 2
Hivatal általános támogatása
40 349 800
Településüzemeltetés támogatása
20 421 350
Egyéb kötelező feladatok
8 054 100
Hozzájárulás pénzbeli támogatáshoz
5 583 418
Köznevelési feladatok
56 793 827
Gyermekétkeztetési feladatok
11 211 840
kulturális feladatok
3 400 620
Külterületi feladatok
71 975
Üdülőhelyi feladatok
117 465
Összesen:
146 004 395
10. melléklet
EU-s pr ojekt neve, azonosítója: Ezer forintban! For r ások
2014.
2015.
2015. után
Összesen
Saját erő
0
- saját erőből központi támogatás
0
EU-s forrás
0
Társfinanszírozás
0
Hitel
0
Egyéb forrás
0 0
For r ások összesen:
0
Kiadások, költségek
2014.
0
2015.
0
2015. után
0
Összesen
Személyi jellegű
0
Beruházások, beszerzések
0
Szolgáltatások igénybe vétele
0
Adminisztratív költségek
0 0 0 0
Összesen:
0
0
0
0
EU-s pr ojekt neve, azonosítója: Ezer forintban! For r ások
2014.
2015.
2015. után
Összesen
Saját erő
0
- saját erőből központi támogatás
0
EU-s forrás
0
Társfinanszírozás
0
Hitel
0
Egyéb forrás
0 0
For r ások összesen:
0
Kiadások, költségek
2014.
0
2015.
0
2015. után
0
Összesen
Személyi jellegű
0
Beruházások, beszerzések
0
Szolgáltatások igénybe vétele
0
Adminisztratív költségek
0 0 0 0
Összesen:
0
0
0
0
Önkor mányzaton kívüli EU-s pr ojektekhez tör ténő hozzájár ulás 2014. évi előir á Támogatott neve
Hozzájár ulás (E Ft)
Összesen:
0
Hőgyész Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testületének 4/2015. (V. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 1/2014. (III.21.) önkormányzati rendelet módosításáról Hőgyész Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi XCXV. törvény 23. § (1) bekezdésében és a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvényben kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. CLXXXIX. törvény 111. § (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva az önkormányzat 2014. évi költségvetését megállapító 1/2014.(III.21.) önkormányzati rendeletét a következők szerint módosítja: 1. § (1) Az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 1/2014.(III.21.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: R.) 2. § (1) bekezdésének a) – g) pontjai helyébe az alábbiak lépnek: a) tárgyévi költségvetési bevételek előirányzata: b) tárgyévi költségvetési kiadások előirányzata: c) költségvetési többlet / költségvetési hiány: d) finanszírozási célú műveletek bevételei ezen belül: - a működési célú műveletek bevételei: - a felhalmozási célú műveletek bevételei: e)finanszírozási célú műveletek kiadásai: ezen belül: - a működési célú műveletek kiadásai: - a felhalmozási célú műveletek kiadásai: f) költségvetésének bevételi főösszege: g) költségvetésének kiadási főösszege:
439.026. E Ft, 484.833. E Ft, 45.807. E Ft, 99.262. E Ft, 99.262. E Ft, 0 E Ft, 53.455. E Ft, 47.755. E Ft 5.700. E Ft, 538.288. E Ft, 538.288. E Ft.
(2) A R. 2. § (2) bekezdésében írt 1. melléklete és 1/d. melléklete helyébe jelen rendelet 1. melléklete és 1/d. melléklete lép. 2. § A R. 4. § (4) bekezdése helyébe az alábbiak lépnek: „(4) Az Önkormányzat módosított 2014. évi általános és céltartaléka együttesen: 46.570 ezer forint, - ebből az általános tartaléka 4.000. ezer forint, - céltartalék 42.570. ezer forint.”
3. § A R. 6. § (1) bekezdésében írt költségvetési főösszeg 493.228 ezer forintra módosul, míg a R. 2. melléklete helyébe jelen rendelet 2. melléklete lép. 4. §
A R. 7. § (1) bekezdésében írt bevételi és kiadási főösszeg egyezően 45.060. ezer forintra módosul, míg a R. 3. melléklete helyébe jelen rendelet 3. melléklete lép. 5. § A jelen rendelet 2015. május 28. napján lép hatályba.
Botta György polgármester
Dr. Schutzbach Ferenc címzetes főjegyző
1
Előterjesztés Hőgyész Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. május 26-i ülésének 2.1. napirendi pontjához. Tárgy: A 2014. évi költségvetési rendelet módosítása. Előadó: Botta György polgármester.
Indokolása a rendelet-tervezetnek Általános indokolás: A 2014. évi költségvetési rendelet módosítása keretében a költségvetés jóváhagyása, illetve annak tavaly szeptemberi módosítása óta hozott testületi döntések, a központi intézkedéseknek és a céltartalékban tervezett egyes előirányzatoknak az átvezetésére kerül sor, ami szükséges a tavalyi zárszámadás elfogadásához. Az indokolás része a törvény szerint előírt előzetes jegyzői hatásvizsgálat is. Részletes indokolás: (Az 1 – 2. §-okhoz) A tervezet ezen §-a tartalmazza a tavalyi költségvetés bevételi és kiadási előirányzatait, a hiányt, illetve a finanszírozási célú műveletek bevételeit, illetve kiadásait, továbbá a költségvetés főösszegét, amely – a bevételi és kiadási oldalon egyezően – 154.759 eFt-tal növekedett. A tervezet módosított mellékletei tételesen tartalmazzák az évközi költségvetési változásokat, amelyek a fenti változást okozzák, továbbá a céltartalék növekedését. (A 3 – 4. §-okhoz) A tervezet ezen §-ai szerint az önkormányzat költségvetésének főösszege 109.799 eFt-tal, a Közös Hivatal költségvetésének főösszege pedig 3.960 eFt-tal nőtt az eredeti előirányzathoz képest, amit a hivatkozott mellékletek részleteznek. (Az 5. §-hoz) A tervezet ezen §-a gondoskodik a rendelet hatálybaléptetésről. Hőgyész, 2015. május 18.
Botta György polgármester
1
Előzetes hatásvizsgálat a 2014. évi költségvetési rendelet módosításához
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 17. § (1) alapján az alábbiakról tájékoztatom a képviselő-testületet: A tervezett jogszabály jelentősnek ítélt hatásai: -
társadalmi, gazdasági, költségvetési hatása: társadalmi és gazdasági hatása nincs; költségvetési kimutatható hatása kismértékű;
-
környezeti, egészségi következménye: nincs;
-
adminisztratív terheket befolyásoló hatása: kismértékű;
-
a jogszabály megalkotásának szükségessége, elmaradásának várható következménye: törvényi előíráson alapul a módosítás;
-
a jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek: nem jelent többletet az eddigiekhez képest.
A Jat. 18. §-a alapján a fentiekben kifejtettek a 2014. évi költségvetésről szóló rendeletet módosító tervezet indokolásához tartoznak.
Hőgyész, 2015. május 18.
Dr. Schutzbach Ferenc címzetes főjegyző
2
HŐGYÉSZ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2015. (I. 29.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 15/2013.(XI.29.) önkormányzati rendelet módosításáról. Hőgyész Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143. § (4) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés d) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az alábbiakat rendeli: 1. § A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 15/2013.(XI.29.) önkormányzati rendelet 1. § (3) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezések lépnek: „(3) Az önkormányzat által kiválasztott közszolgáltató a Dél-dunántúli Hulladékkezelő Nonprofit Kft. (7400 Kaposvár, Áchim A. u. 2.). A közszolgáltatási engedélyek száma: 14/5259-15/2013.; 14/1060322/2013;14/10603-27/2013. OHÜ minősítés sorszáma: A-241/2014.”
2. § Ez a rendelet 2015. január 29. napjával lép hatályba.
Hőgyész, 2015. január 13.
Botta György polgármester
Dr. Schutzbach Ferenc c. főjegyző
3
2014. évi beszámoló és előir ányzat módosítás mellékletei
Melléklet száma
Melléklet megnevezése
1. sz.
Hőgyész Nagyközség Önkormányzat 2014. évi költségvetése I. féléves teljesítésének és előirányzat módosításának összevont mérlege
1/d. sz.
HŐGYÉSZ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. évi engedélyezett létszámának és közfoglalkoztatottak létszám előirányzatának meghatározása
2. sz.
Hőgyész Nagyközség Önkormányzat 2014. évi beszámolójának és előirányzat módosításának táblája
3. sz.
Hőgyészi Közös Önkormányzati Hivatal 2014. évi beszámolójának és előirányzat módosításának táblája
1. melléklet Hőgyész Nagyközség Önkormányzat 2014. évi költségvetése éves teljesítésének és előirányzat módosításának összevont mérlege
1. melléklet
BEVÉTELEK Sorszám 1 1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6. 2. 2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 2.5. 2.6. 3. 3.1. 3.2. 3.3. 3.4. 3.5. 3.6. 4. 4.1.
Bevételi jogcím 2 Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása Működési célú központosított előirányzatok Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) Elvonások és befizetések bevételei Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele Egyéb működési célú támogatások bevételei 2.5.-ből EU-s támogatás Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei 3.5.-ből EU-s támogatás Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.)
Helyi adók (4.1.1.+4.1.2.) 4.1.1. - Vagyoni típusú adók 4.1.2. - Termékek és szolgáltatások adói 4.2. Értékesítési és forgalmi adók 4.3. Gépjárműadó 4.4. Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók 4.5. Egyéb közhatalmi bevételek Működési bevételek (5.1.+…+ 5.10.) 5. 5.1. Készletértékesítés ellenértéke 5.2. Szolgáltatások ellenértéke 5.3. Közvetített szolgáltatások értéke 5.4. Tulajdonosi bevételek 5.5. Ellátási díjak 5.6. Kiszámlázott általános forgalmi adó 5.7. Általános forgalmi adó visszatérítése
ezer forintban 2014. évi Módosítás eredeti +/előirányzat 3 4 169 555 17 423 74 409 56 794 34 762 3 401
Módosított előirányzat 5 186 978 74 409
2 805 -
56 794 31 957 3 401
189 -
222 20 006
411 20 006
140 190 -
- 20 720 -
119 470 -
-
-
-
140 190 -
- 20 720 -
119 470 -
-
-
-
-
-
-
-
-
-
38 350 31 600 31 600 6 000 500 250
14 508 - 25 669 - 25 669 38 925 774 209 269
52 858 5 931 5 931 38 925 6 774 709 519
24 695 400 9 548 10 000 4 747 -
35 262 2 864 5 055 2 925 6 535 11 056 6 555 -
59 957 2 864 5 455 2 925 16 083 21 056 11 302 -
5.8. Kamatbevételek 5.9. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei 5.10. Egyéb működési bevételek Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) 6. 6.1. Immateriális javak értékesítése
-
117 155
117 155
-
118 -
118 -
6.2. 6.3. 6.4.
-
118 -
118 -
6.5. 7. 7.1. 7.2. 7.3. 7.4. 8. 8.1. 8.2. 8.3. 8.4. 9.
Ingatlanok értékesítése Egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz 7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz 8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8)
-
-
-
560 500 60
1 056 487 569
1 616 987 629
-
-
-
12 000 12 000 385 350
6 029 6 029 53 676
18 029 18 029 439 026
1. melléklet Hőgyész Nagyközség Önkormányzat 2014. évi költségvetése éves teljesítésének és előirányzat módosításának összevont mérlege
1. melléklet
BEVÉTELEK Sorszám
Bevételi jogcím
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) 10. 10.1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele 10.2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól 10.3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) 11.
ezer forintban 2014. évi Módosítás eredeti +/előirányzat
Módosított előirányzat
-
-
-
-
-
-
-
-
-
11.1. Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése 11.2. Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása
-
-
-
-
-
-
11.3. Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése 11.4. Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása
-
-
-
-
-
-
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) 12. 12.1. Előző év költségvetési maradványának igénybevétele 12.2. Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele
50 000
1 507
51 507
50 000
1 507
51 507
-
-
-
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) 13. 13.1. Államháztartáson belüli megelőlegezések 13.2. Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése
-
47 755
47 755
-
6 100
6 100
-
-
-
13.3 Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) 13.4. Betétek megszüntetése
-
41 655
41 655
-
-
-
-
-
-
14.1. Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése
-
-
-
14.2. Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése
-
-
-
14.3. Külföldi értékpapírok kibocsátása
-
-
-
14.4. Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei 15.
-
-
-
14.
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.)
16.
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +15.)
17.
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+16)
-
-
-
50 000
49 262
99 262
435 350
102 938
538 288
1. melléklet Hőgyész Nagyközség Önkormányzat 2014. évi költségvetése éves teljesítésének és előirányzat módosításának összevont mérlege
1. melléklet
KIADÁSOK Sorszám
Kiadási jogcímek
1 1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5 1.6. 1.7. 1.8. 1.9. 1.10. 1.11. 1.12. 1.13. 1.14. 1.15. 2. 2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 2.5. 2.6. 2.7. 2.8. 2.9. 2.10. 2.11. 2.12. 2.13. 3. 3.1. 3.2. 4. 5. 5.1. 5.2. 5.3. 6. 6.1. 6.2. 6.3. 6.4. 7. 7.1. 7.2. 7.3. 7.4. 7.5. 8. 8.1. 8.2. 8.3. 8.4.
2 Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások az 1.5-ből: - Elvonások és befizetések - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre -Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre - Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre - Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre - Árkiegészítések, ártámogatások - Kamattámogatások - Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) Beruházások 2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás Felújítások 2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás Egyéb felhalmozási kiadások 2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre - Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre - Lakástámogatás - Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Tartalékok (3.1.+3.2.) Általános tartalék Céltartalék KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3) Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (5.1. + … + 5.3.) Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése Belföldi értékpapírok kiadásai (6.1. + … + 6.4.) Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása Belföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Központi, irányító szervi támogatások folyósítása Pénzeszközök betétként elhelyezése Pénzügyi lízing kiadásai Külföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása Külföldi értékpapírok beváltása Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése
9.
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5.+…+8.)
10.
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4+9)
ezer forintban 2014. évi Módosítás eredeti +/előirányzat 3 4 395 679 29 437 137 933 9 258 36 377 -5 344 77 495 26 800 17 000 126 874 -1 277 104 594 - 30 350 200 100 22 080 28 973 150 12 997 10 120 150 2 877 2 877 150 33 821 12 749 4 000 29 821 12 749 429 650 55 183 5 700 5 700 47 755 6 100 41 655 -
Módosított előirányzat 5 425 116 147 191 31 033 104 295 17 000 125 597 74 244 300 51 053 13 147 10 120 3 027 2 877 150 46 570 4 000 42 570 484 833 5 700 5 700 47 755 6 100 41 655 -
5 700
47 755
53 455
435 350
102 938
538 288
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE ezer forintban 1
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 9. sor - költségvetési kiadások 4. sor) (+/-)
44 300
- 1 507
2.
Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 16. sor - finanszírozási kiadások 9. sor) (+/-)
44 300
1 507
-
45 807 45 807
1.d. sz. melléklet
1.d. sz. melléklet
HŐGYÉSZ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. évi engedélyezett létszámának és közfoglalkoztatottak létszám előir ányzatának meghatár ozása Intézmény megnevezése Hőgyész Nagyközség Önkor mányzata kinevezett dolgozók: Ebből főállású polgármester Ebből közalkalmazottak
Ebből részmunkaidős közalkalmazott
2014. évr e 2014. évi 2014. évi 2014. évr e engedélyezett, munkajogi* statisztikai** engedélyezett módosított nyitó létszám nyitó létszám létszámker et *** létszámker et ****
fő 1 fő 13 fő
15
Ebből iskolai étkeztetéssel foglalkozó közalkalmazott
Ebből részmunkaidős foglalkoztatott
fő fő
1
fő
1 fő
Ebből Munka Törvénykönyves dolgozó - határozatlan idejű takarító
Határozott időre foglalkoztatott
2 7
fő 1 fő 12 fő
14
fő
1
1 7
fő fő
1
fő
fő 1 fő 13 fő
15
1 fő fő
1
1 7
fő fő
1
fő
fő 1 fő 13 fő
15
1 fő fő
1
1 7
fő fő
1
fő
1 fő
2014. évi átlagos statisztikai létszám
15 fő 1 fő 13 fő
fő 1 fő 12 fő
14
1 fő 7 fő
1 fő
fő
1
Munkajogi zár ólétszám 2014. 12. 31-án
1 7
fő fő
1
fő
1 fő fő
1
Közfoglalkoztatottak és egyéb támogatott foglalk. KÖZFOGLALKOZTATOTTAK Egyéb támogatott Munka Törvénykönyve alapján
80 fő 80 fő 0 fő
78 fő 78 fő 0 fő
128 fő 128 fő 0 fő
145 fő 128 fő 17 fő
80 fő 79 fő 1 fő
91 fő 91 fő 0 fő
Határozott időre foglalkoztatott Ebből részmunkaidős foglalkoztatott
1 fő 1 fő 96 fő
1 fő 1 fő 93 fő
1 fő 1 fő 144 fő
1 fő 1 fő 1 fő 1 fő 161 fő 1 fő
1 fő 1 fő 107 fő
11 fő 11 fő
11 fő 11 fő
11 fő 11 fő
11 fő 11 fő
10 fő 10 fő
Önkor mányzat összesen: Közös Önkor mányzati Hivatal Kinevezett dolgozók: Ebből köztisztviselők
Ebből kalaznói hivatalban dolgozó köztisztviselő:
Közös Önkor mányzati Hivatal összesen
1 11
fő
fő
1 11
fő
fő
1 11
fő
fő
* Munkajogi létszám: az összes dolgozó aki munkajogilag állományban van. ** Statisztikai létszám: a munkajogi létszámból nem tartalmazza a tartósan távollévőket: táppénz, felmentett, GYES, GYED stb. *** Létszámkeret (v. keret létszám): az egy adott időpontban maximálisan munkajogilag állományban lévő munkavállalók száma
1 11
fő
10 fő 10 fő
1 fő
fő 10 fő
1 10
fő
fő
2. melléklet
2. melléklet
Hőgyész Nagyközség Önkor mányzat 2014. évi beszámolójának és előir ányzat módosításának táblája ezer forintban Száma 1
Előir ányzat-csopor t, kiemelt előir ányzat megnevezése 2
2014. évi Módosítás + Módosított er edeti /előir ányzat előir ányzat 3
4
5
BEVÉTELEK 169 555 Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 74 409 Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 56 794 Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása 34 762 3 401 Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 189 Működési célú központosított előirányzatok Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) 99 190 Elvonások és befizetések bevételei Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele 99 190 Egyéb működési célú támogatások bevételei 2.6. 2.5.-ből EU-s támogatás Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) 3. 3.1. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 3.2. Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések 3.3. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése 3.4. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele 3.5. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei 3.6. 3.5.-ből EU-s támogatás 4. Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.+4.5.) 38 350 4.1. 31 600 Helyi adók (4.1.1.+4.1.2.) 31 600 4.1.1. - Vagyoni típusú adók 4.1.2. - Termékek és szolgáltatások adói 4.2. Értékesítési és forgalmi adók 4.3. 6 000 Gépjárműadó 4.4. 500 Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók 4.5. 250 Egyéb közhatalmi bevételek 5. Működési bevételek (5.1.+…+ 5.10.) 24 595 5.1. Készletértékesítés ellenértéke 5.2. 300 Szolgáltatások ellenértéke 5.3. Közvetített szolgáltatások értéke 5.4. 9 548 Tulajdonosi bevételek 5.5. 10 000 Ellátási díjak 5.6. 4 747 Kiszámlázott általános forgalmi adó 5.7. Általános forgalmi adó visszatérítése 5.8. Kamatbevételek 5.9. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei 5.10. Egyéb működési bevételek 6. Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) 6.1. Immateriális javak értékesítése 6.2. Ingatlanok értékesítése 6.3. Egyéb tárgyi eszközök értékesítése 6.4. Részesedések értékesítése 6.5. Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek
1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6. 2. 2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 2.5.
17 423 - 2 805 222 20 006 17 359 17 359 14 508 - 25 669 - 25 669 38 925 774 209 269 34 887 2 838 4 901 2 781 6 535 11 056 6 505 116 155 118 118 -
186 978
74 409 56 794 31 957 3 401 411 20 006 116 549
116 549
52 858 5 931 5 931 38 925 6 774 709 519 59 482 2 838 5 201 2 781 16 083 21 056 11 252 116 155 118 118 -
2. melléklet
2. melléklet
Hőgyész Nagyközség Önkor mányzat 2014. évi beszámolójának és előir ányzat módosításának táblája ezer forintban Száma
Előir ányzat-csopor t, kiemelt előir ányzat megnevezése
1
2
7. 7.1. 7.2. 7.3.
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről
2014. évi Módosítás + Módosított er edeti /előir ányzat előir ányzat 3
4
5
560 500 Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről 60 Egyéb működési célú átvett pénzeszköz 7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) 12 000 Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről 12 000 Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz 8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) 344 250 KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) 50 000 50 000 Előző év költségvetési maradványának igénybevétele Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) Államháztartáson belüli megelőlegezések Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése Betétek megszüntetése Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Külföldi értékpapírok kibocsátása Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele
1 056 487 569 6 029 6 029 91 380 1 498 1 498 6 100 6 100 -
16. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +15.) 50 000
7 598
57 598
394 250
98 978
493 228
7.4. 8. 8.1. 8.2. 8.3.
8.4.
9. 10. 10.1. 10.2. 10.3. 11. 11.1. 11.2. 11.3. 11.4. 12. 12.1. 12.2. 13. 13.1. 13.2. 13.3. 14. 14.1. 14.2. 14.3. 14.4. 15. Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei 17. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+16)
1 616 987 629 18 029 18 029 435 630
51 498 51 498 6 100 6 100 -
2. melléklet
2. melléklet
Hőgyész Nagyközség Önkor mányzat 2014. évi beszámolójának és előir ányzat módosításának táblája ezer forintban Száma 1
1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5 1.6. 1.7. 1.8. 1.9. 1.10. 1.11. 1.12. 1.13. 1.14. 1.15. 2. 2.1.
2.2. 2.3.
2.4. 2.5.
2.6. 2.7. 2.8. 2.9. 2.10. 2.11. 2.12. 2.13. 3. 3.1. 3.2. 4. 5. 5.1. 5.2. 5.3. 6. 6.1. 6.2. 6.3. 6.4. 7. 7.1. 7.2. 7.3. 7.4.
Előir ányzat-csopor t, kiemelt előir ányzat megnevezése 2
2014. évi Módosítás + Módosított er edeti /előir ányzat előir ányzat 3
ezer forintban KIADÁSOK 354 579 Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) 109 187 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 29 210 Dologi kiadások 72 308 Ellátottak pénzbeli juttatásai 17 000 126 874 Egyéb működési célú kiadások az 1.5-ből: - Elvonások és befizetések - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre -Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre 104 594 - Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre - Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre 200 - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre - Árkiegészítések, ártámogatások - Kamattámogatások 22 080 - Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 150 Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) Beruházások 2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás Felújítások 2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás Egyéb felhalmozási kiadások 150 2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre - Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre - Lakástámogatás 150 - Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Tartalékok (3.1.+3.2.) 33 821 Általános tartalék 4 000 Céltartalék 29 821 388 550 KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3) Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (5.1. + … + 5.3.) 5 700 Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése 5 700 Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése Belföldi értékpapírok kiadásai (6.1. + … + 6.4.) Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása Belföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.4.) Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Központi, irányító szervi támogatások folyósítása Pénzeszközök betétként elhelyezése -
4
25 485 7 558 - 6 054 26 207 -2 226 - 30 350 100 28 024 12 989 10 112 2 877 2 877 12 749 12 749 51 223 47 755 6 100 41 655 -
5
380 064 116 745
23 156 98 515 17 000 124 648
74 244 300 50 104 13 139 10 112 3 027 2 877 150 46 570 4 000 42 570 439 773
5 700 5 700 47 755 6 100 41 655 -
2. melléklet
2. melléklet
Hőgyész Nagyközség Önkor mányzat 2014. évi beszámolójának és előir ányzat módosításának táblája ezer forintban Száma 1
Előir ányzat-csopor t, kiemelt előir ányzat megnevezése 2
7.5. 8. 8.1. 8.2. 8.3. 8.4. 9.
Pénzügyi lízing kiadásai Külföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása Külföldi értékpapírok beváltása Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5.+…+8.)
10.
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4+9)
2014. évi Módosítás + Módosított er edeti /előir ányzat előir ányzat 3
4
5
5 700
47 755
53 455
394 250
98 978
493 228
3. melléklet
3. melléklet
Hőgyészi Közös Önkor mányzati Hivatal 2014. évi beszámolójának és előir ányzat módosításának táblája ezer forintban Száma
Előir ányzat-csopor t, kiemelt előir ányzat megnevezése
1
2
2014. évi Módosítás + Módosított er edeti /előir ányzat előir ányzat 3
4
5
BEVÉTELEK
1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6. 1.7. 1.8. 1.9. 1.10. 2. 2.1. 2.2. 2.3.
2.4. 3. 4. 4.1. 4.2.
4.3. 5. 5.1. 5.2. 5.3. 6. 7. 8. 9. 9.1. 9.2. 9.3. 10.
Működési bevételek (1.1.+…+1.10.) Készletértékesítés ellenértéke Szolgáltatások ellenértéke Közvetített szolgáltatások értéke Tulajdonosi bevételek Ellátási díjak Kiszámlázott általános forgalmi adó Általános forgalmi adó visszatérülése Kamatbevételek Egyéb pénzügyi műveletek bevételei Egyéb működési bevételek
100 100 Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.) 41 000 Elvonások és befizetések bevételei Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 41 000 - ebből EU támogatás Közhatalmi bevételek Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+4.2.) Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről - ebből EU-s támogatás Felhalmozási bevételek (5.1.+…+5.3.) Immateriális javak értékesítése Ingatlanok értékesítése Egyéb tárgyi eszközök értékesítése Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+7) 41 100 FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9.1.+…+9.3.) Költségvetési maradvány igénybevétele Vállalkozási maradvány igénybevétele Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) 41 100