„... E C S E T T E L MUTATTA SZOMORÚSÁGÁT..." Szokolay Sándor (1922-1999)
Szokolay Sándor (1922-1999), Tótkomlós jeles szülötte, mindenki által becsült polgára tanár, iskolaigazgató, polihisztor - képzőművész és fafaragó, jeles néprajzgyűjtő, nagyszámú országos elismerés, díj birtokosa volt. Tervezett kötetünk e sokrétű tevékenység egyik, megítélésünk szerint legfontosabb, legidőtállóbb szeletét: Szokolay Sándor festészetét kívánja minél árnyaltabban bemutatni, s őt a hazai képzőművészeti kánonban elhelyezni. Tanulmánykötetünk függelékében helyet kap azonban majd fafaragó-, illetve gyűjtő-tevékenysége is, minél sokoldalúbban dokumentálandó művészünk irányultságait, eredményeit. Célunk e munkával, hogy a Szokolay-hagyatékot egy szép, cizellált képanyagú kötettel adjuk át Tótkomlós szlovák és magyar ajkú, immár együvé kovácsolódott polgárainak, kik között Szokolay Sándor életét leélte, munkásságát kiteljesítette. Szokolay Sándor életét és munkásságát, életműve alakulását, festészeten kívüli tevékenységeinek, s mindezeken keresztül személyiségének bemutatását őrá magára, érzékletes, korrekt önéletrajzára bíznám. Nem ismertem a művészt, s a közeget, ahol dolgozott - azt is csak kevéssé és áttételesen. Úgy ítélem meg, hogy illetéktelen volnék Szokolay Sándor életéről és személyéről „magvas" gondolatokat fogalmazni, sokszorta jobb, ha őt magát hallgatjuk. De mivel kutatásaim során sok hasznos, okos cikket, méltatást találtam a művészről tótkomlósiak, őt jól ismerő emberek tollából, illetve interjúkat, melyekből a festő szavait idézhetem -, úgy döntöttem, hogy a maga írottá biográfiába az oda tartozó, azt kiegészítő szöveghelyeket beléapplikálom, feltüntetve természetesen a betoldást, és hogy az honnan való. E betoldások a művész életének különböző időszakaiból származnak, ezt az olvasó érzékelni fogja, külön nem tartom szükségesnek jelezni. Miközben a cikkek, interjúk közt válogatok, a keserű, kiábrándult hangokat sem rejtem véka alá: nem sikertörténet írása a célom.
Önéletrajzom Tótkomlóson születtem 1922. március 10-én. Régi kékfestő családból származom. Apám neve Szokolay Kálmán, anyám neve Laukó Mária. Édesapám suszter-csizmadiavolt, ami annak idején rangot jelentett a tótkomlósi nyomorban, ahol tízezer emberből ötezer agrárproletárként tengődött. Apámnak szerencsére akadt munkája. Ha más nem, foltozni kellett a sárrágta csizmákat, bakancsokat. Hatéves lehettem, amikor meghalt ...1 Kék- és kelmefestő évek: Bátyám - mint családfő - a helyi polgári iskolába járatott...2 14 éves koromban inas, majd festősegéd lettem, és szaktudásom fejlesztése céljából különböző festőgyárakban dolgoztam: Békéscsabán, Székesfehérváron, Nagykanizsán, Budapesten és otthon. Ezalatt magánúton jelesen leérettségiztem, és 15 évig NBIII.-ban rúgtam a labdát, az utolsó négy évet a Szegedi Tanárképző Főiskola Futballcsapatában. Komlóson a község motorja volt a sportok terén, a fociban a legendás „Dugó", de az asztalitenisz és a torna sem állt távol tőle.3 Főiskolai évek: Orosházán érettségiztem, magánúton. Jelesen. (...) azután jöttek a „fényes szelek", én is általuk kaptam zöld utat, túl a huszonötön, a tanuláshoz. 1951-ben beiratkoztam a Szegedi Tanárképző Főiskola orosz nyelv és irodalom szakára. Azt Rákosi ösztöndíjasként kitűnő eredménnyel elvégeztem, és néhány évig főiskolai tanársegédként tanítottam a főiskolán. (...) s ha maradok, talán már ott vagyok tanár, mint számos évfolyamtársam. Hogy nem lettem, annak oka, hogy nekem más kellett. Tenni akartam valami szépet, hasznosat szülőhelyemért. E vágytól hajtva 1955-ben hazajöttem falumba, tanítani.4 Ezalatt levelező úton ugyancsak vörös diplomával végeztem a budapesti ELTE orosz nyelv és irodalom szakán. Tótkomlósi tanári évek: Hazajöttem, és sok éven keresztül általános iskolai és gimnáziumi igazgatóhelyettes, egy évig mb. igazgató, 4 évig a tanyai kollégium igazgatójaként működtem. Ezalatt levelező úton kitűnő oklevéllel elvégeztem a rajz szakot a Főiskolán. Évekig tanítottam orosz nyelvet, rajzot, angol tanárhiány miatt 3 évig angolt is a középiskolában. 1 2 3 4
Laukó Zoltán: A szülőföldjén is próféta. Laukó i.m. Lachata Pálné: Településünk nagy öregjeiI. In: Komlósi Hírmondó VII. évf. 2. szám Laukó i.m.
Képzőművészeti tevékenységem: Az ötvenes évek végén már a rajz és a festészet érdekelt, és minden szabad időmet ez töltötte ki. Minden nyarat művésztelepeken töltöttem, Pécsett, Veszprémben, Hajdúböszörményben és 10 éven keresztül Tokajban. Régebben olajképeket festettem, ebben az időben sokat vívódtam a technikával és önmagammal is; a fordulat - vagy talán felismerésnek is nevezhetném - 1962-ben következett be. (...) A Népművelési Intézet tokaji művésztelepén dolgozhattam két hétig. Itt neves művészekjó tanácsai nyomán kezdtem akvarellel foglalkozni, később pedig a Dunakanyarban, Nagymaros környékén töltöttem újabb két hetet. Kiderült, hogy az akverell és a gouache áll hozzám legközelebb, tudtam szakítani az olajjal, és egyelőre nem is gondolkozom azon, hogy visszatérjek hozzá.5 Első önálló kiállításom 1965-ben volt a Lektorátus által zsűrizett anyaggal az orosházi, a gyulai és a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban. Második önálló kiállításom 1970-ben volt, ezzel bejártam többek közt Gödöllőt is. A szakemberek szerint (pl. Dömötör János, Bolmányi Ferenc) sikerült egy egyéni, titokzatos világot létrehoznom a festészetben, mely kubista, expressszív és szürrealistajellemvonásaival modern, egyetemes, de ugyanakkor magyar is, alföldi is, de tótkomlósi is. Lírai, de ugyanakkor drámai. Mint festő olyan világot kerestem és keresek ma is, mely sajátosan egyéni, Dömötör János, a vásárhelyi múzeum igazgatója „titokzatos világnak" nevezte képeim. Azt hiszem, tökéletesen igaza van. Titokzatos ugyan, de mélységesen alföldi. Ebből sohasem engedtem.6 Képeimmel 10-15 éven keresztül részt vettem az Alföldi Tárlatokon, a Délalföldi Tárlatokon, a megyei kiállításokon, Zrenjaninban és Aradon. A pedagógus kiállításokon több esetben, az országoson a Fáklya klubban. Képeimet sok esetben díjazták. A képek alkotója csupa pezsgő erő, szemében huncut, fiatalos optimizmus. Mitől a képekből áradó fáradtság, ború? Ehhez tudni kell, mi itt zömmel szlovákok vagyunk. Kétszáz évig faji gyűlölködés, nehéz nemzeti elnyomás jutott osztályrészül őseinknek. Hát innen a sötét színek... Különben nézz meg egy akármilyen helybeli bútordarabot, mondjuk egy komódot vagy egy tulipános ládát ... vagy akár egy ruhadarabot, hímzett szoknyát vagy blúzt - csupa sötét szín van rajtuk. Lilák, sötétkékek, sötétbarnák, de még a fehér is inkább szürke. Hát az én festészetem, noha emberileg nagyon bizakodó vagyok, elsősorban alföldi és tótkomlósi, ezért a sötét szín. 7 Szakkörvezetés - ismeretterjesztő munka: A helyi Művelődési Házban 15 éven keresztül vezettem képzőművész szakköröket. A megye egész területén tartottam kiállításommal egybekötött TIT előadásokat. A művészet népszerűsítéséért Megyei Tanácselnöki dicséretet és Miniszteri dicséretet kaptam. Jelenleg a helyi alkotók klubját vezetem. - A Szokolay-műhely valóságos szentély. A mester, ha dolgozik, megszűnik számára a világ. Sokan felkeresik, tanácsait kérik. - Az alkotók klubját vezetem a művelődési házban. Sajnos, eléggé ritkásan jövünk össze, de azért megrendezünk évente egy-két kiállítást itthon is, másutt is. A legközelebbi a május 19-i Köröstáj-napon lesz.
C) - A legújabb „nagy terv", hogy a komlósi kerámiázást is folytatni kellene. Szokolay Sándor tanár lánya megtanulta a mesterség alapjait Szegeden, a Tömörkény Gimnáziumban.8 Néprajzi gyűjtés: Harminc év alatt csodálatos anyagot gyűjtöttem össze a tótkomlósi bútorokból, ládákból, fogasokból, tékákból, fazekas munkákból stb. Ezt leírni nem lehet, ezt látni kellene. 150 éves festett, faragott ládák, szuszékok, tékák. Két csodálatos ládám ott volt a Néprajzi Múzeum „Rejtett kincsek" tótkomlósi anyagának kiállításán. 70 pálinkás butéliám között a múlt század legszebb darabjai találhatók (és ezek éppen tótkomlósiak), de 200-nál több agyag tésztaszűrő/csikmákszűrő gyűjteményem biztosan párját ritkítja. Amint látja, körülvettem magam a képeimmel. Emellett szenvedélyesen gyűjtöm a régiségeket, de különösen a régi butilkákat. (...) Van belőlük vagy száz darab, de lehet, hogy több is... A festészetet úgy tizenöt éve abbahagytam, mivel abból nem 5 Sass Ervin: Színeiből szeretet árad. Egyjiatal művész első önálló kiállítására készül. 1964. december 5. Sass Ervin: Arcok közelről. In: Népújság. Köröstáj, Kulturális Melléklet, 1986. május 10. 7 Laukó i.m. 8 S ass E.: Arcok közelről
6
tudtam megélni. Nekem öt gyermekem van, valahogy el kellett tartanom a családot. Iskoláztattam őket, ami sikerült is, hiszen valamennyi főiskolai, vagy egyetemi végzettséggel rendelkezik. Bútorokat kezdtem faragni, ami sokkal jövedelmezőbb volt, mint a festészet. Jelenleg megrendelésekre függönykarnisokat esztergálok Sanyi fiammal. Egyébként elmondhatom, hogy végigfaragtam az egész országot.9 Népi iparművészeti tevékenységem: (...) sokáigfestett és faragott, majd faragott és festett, később „csak"faragott és természetesen tanított.10 Mintegy 15-16 éve kezdődött. Érdeklődésem a múzeumok felé fordult, és láttam, hogy az ország felének múzeumai tele vannak tótkomlósi bútorokkal. Alapos felkészülés után nekiláttam a fafaragásnak. A kezdeti nehézségeken az segített át, hogy a Népi Iparművészeti Tanácshoz küldtem őket zsűrizésre. Az elfogadott munkák biztosítottak arról, hogy helyes úton indultam, de különösen sokat tanultam az elutasított munkák indoklásaiból. Szerencsémre ilyen csak a legelején volt néhány, vagy 14 éve nem fordult elő, hogy valamelyik munkámat nem fogadta volna el a zsűri, akár beküldtem, akár kiállításon zsűrizték őket. Azt hiszem, hogy amit én csinálok, domborúan faragott, áttört faragású, sötétkékre festett bútort (Békés megyei szlovák, tótkomlósi), ezt nem csinálja más. A hetvenes években néhány garnitúrát már eladtam a régi Posta utcai boltban, de a szállítás akadályokba ütközött, mert a helyi szövetkezet nem szívesen foglalkozott a felvitellel. Ilyen kiállításokon gyakran szerez díjakat a megyében, sőt országos 2. helyezést is elért már. Bútoraival külföldön is sikeresen szerepel a magánmegrendelőknél, Kanadába, Németországba, az USA-ba is került már alkotása.11 Kiállításokon való részvétel: Pontos dátumokat nem tudok írni, de a NIT vezetői tudják, mi mikor volt, így csak hozzávetőleg jók az időpontok. Megyei Mezőkovácsházi Kiállítások háromévenként. Egy esetben III. díj, egy esetben II. díj, - két esetben I. díj. Az ezt követő Nyíregyházi Országos Kiállításokon minden esetben részt vettem, volt olyan év, hogy 10 darab bútorom volt kiállítva Siófoki országos (kb. 6 éve) tükröt vett tőlem a NIT. Id. Kapoli Antal (kb. 6 éve) Munkajutalom, 5 tükröt vett tőlem a NIT. Miskolc - talán a II. konferencia idején nívódíjat kaptam. Miskolc - III. konferencia idején festett gondolkodó székem országos II. díjat kapott. Id. Kapoli Antal emlékkiállítás 1986. Országos II. díj egy 12 darabból álló diófa garnitúra, „A" kategóriába sorolva. Eddig nem-igen tudtam, hogy volt-e „A" kategóriás bútorom, mert a kiállítások zsűri-számáról régebben nem tájékoztattak. A múlt évben kb. 8-10 faragott tükröt küldtem zsűrire, azok „B" kategóriások lettek. Ez a 12 db. „A" kategóriás lelkesített fel és bátorított arra, hogy kérjek népi iparművészeti címen elismerést. Családi helyzetem: 1982-ben mentem nyugdíjba, azóta csak faragással foglalkozom. Jelenleg nagyon készülök az országos debreceni kiállításra és a jövő évi mezőkovácsházira. Sok szép, jó tervem van. Nős vagyok, feleségem gyógypedagógiai tanár. 5 gyermekem van, 6 unokám. Két lányom matematika-rajz szakos tanár. Egyik a Tömörkény Gimnázium fazekas szakára járt, és korongozik, másik sző. Egyik fiam földrajz-rajzos tanár lesz. Festőnek készül. Másik fiam testnevelés szakos tanár. Nagy lendülettel farag. Három tükre ki volt állítva az 1986-os Kapoli Kiállításon. Kislányom még középiskolás - rajzmatematika tanárnak készül. Később majd nagy családi kiállítást fogunk rendezni. Rohantak az évek, megszülettek, felnőttek, házasodtak a gyerekek. Az öt „gyerekből" ma már 13 unoka van, s útban a 14. (...) Itthon mindig „itthon" lehetett mindegyik gyerek és unoka.12 Tótkomlós, 1986. október 10.
9 Nédó Géza: A karnisok után következzenek a képek. In: Napi Délkelet, 1993. augusztus 30. 10 Lachata i.m. 11 Lachata i.m. 12 Lachata i.m.
Mag-szavak, kulcsfogalmak Szokolay Sándor képeinek nézéséhez Furcsán borongós, de mégsem feltétlenül szomorú magyar keserves - azaz: nem a magyar kilátástalanság himnusza. (...) A mártélyi tanyavilágban alakult ki ez a barna érintés... ezek és Apám festményei, faragásai illusztrálják zenémet.13 E bemutató Szokolay Dongó Balázs egyik nyilatkozatából való, ahol saját muzsikáját közelíti szavak által. Másutt hasonlóképp beszél édesapja festészetéről. A zenész-fiú gondolkodásában az apa látásmódja él tovább, és visszafelé: Szokolay Sándor piktúráját átszínezi, értelmezi fia muzsikája és szóbeli odafordulásai. Szokolay Balázs is rajztanárként végzett, diófapác-munkái az apa falu-témáit, házait, kerítéseit hozzák barnában, fehérben, ezüstben. Ahogyan Balázs vélekedik népművészet és „magas" művészet viszonyáról, autentikusságról, kísérletről és műfajkeverésről, legfőképpen pedig a népművészet mindent átható és megtermékenyítő hatásáról: apja munkásságát is értelmezi, helyette, a nehezebb nyelvű, lassúbb észjárású helyett szól a világjárt, de más művészeti ágban is atyai nyomokon lépkedő fiú. így olvassuk s értjük Szokolay Sándor képeire-faragásaira is az egyik, Bolya-Szokolay-honlapon lévő idézetet: A változat a népzene legtermészetesebb továbbfejlődése, hiszen maga a népzene sem egyéb, mint egymásból fejlődő, egymásba észrevétlen átmenő dallamok végtelen sorozata. Kár, hogy szerzőink nem írnak gyakrabban átiratokat népdalokra. Ezzel mindennél hathatósabban munkálnák a népi és a műzene egymáshoz közeledését.14 Szokolay Sándor írásos megnyilatkozásait, a vele készült riportokat olvasva látnom kell, hogy foglalkoztatta saját művészetének elméleti elhelyezése; hogy a dilettáns, a rajztanár-festő, az amatőr, a naiv festő kategóriáitól irtózott (méltán vagy sem, más kérdés), de az átvétel, változat, műfajok és technikák átjárhatósága kérdésében, a maga szlovák népi fafaragásai és posztimpresszionista festményei (azt hiszem, a kategorizálásból az alföldi és a posztimpresszionista, no meg a konstruktív elégítette volna ki legjobban) közti kapcsolat ügyében a Kodály-idézet számára is irányadó lett volna. Eanulmány helyett egyelőre következzenek most állítások, kijelentések, magszavak Szokolay Sándor invenciózus festészetéhez: válogasson a kedves olvasó, kinek mi tetszik, mi tűnik helytállónak (magam viszont hadd' kövessem egyelőre a válogatásnélküliség posztmodern elvét!): >a Nap s a Hold, lemenőben vagy feljövőben, de sosem delelőn, a Nap végképpen nem: szürkület, hajnal, éjszaka, mocsár és lidércfény; késő-alkony és kora-este, pulzáló, olvadó égitestek, a fény cseppfolyós emanációja; >ház, házeleje, ház oldala, kifektetett ház-kártya, oldallapjait szétterítve, fehérszürke fal-lapok, síkok, kidőltbedőlt, vályog, kipúposodott, kemencére hasonló, foghatóvá vált szegénység és bánat; az árnyék pászmás satírozás csak, rusztikus, a nyomok el nem tüntetése; ajtó nincs vagy alig, ablak, ablakok, szűk, kicsiny berácsozott rések, ablak-nélküliség, vak, egynemű, mállott ház-oldalak, nekitámasztva a nyomornak; nyitott ajtó, nyitott kapu, kitárt ablak - sosem, sehol; magas tető, tetők egymás fölött, egymásra torlódva, kémény, inkább mindig csak egy, gyerekrajzszerű, ügyetlen igyekezettel megrajzolt téglatest, fent, füst nélkül, a házikó magas tetején; alacsony fal, szűk, belé-látni-nem-hagyó rések rejtik titkukat, a bentlakók világát; ott bújnak meg némán valamennyien a háziak, mozdulatlanok, hallgatagok, akár házikóik kifelé: nem közlékenyek; >kerítés, lécek, sövény; nem udvar, csak az elölnézete, kerítés nem kanyarodik be, takar/kitakar, de csak elölről, nincs tér, nincs mélység: felsorolás, lista, szemle, hogy mi van, mi szokott lenni egy falusi (faluszéli) ház körül; az idomoknak, képtárgyaknak a befejezetlensége szemlélteti e végtelenséget - a faluszél után már csak a véget nem érő puszta, a „Nagy Sömmi" van (Tornyai János); a parasztudvar elemei: létra, fésűs, ágas-bogas, foghíjas, falnak döntött, felborult, boglyának támasztott, máskor repül, elhúz ferdén a ház felett, madárként, lomhán vagy épp játékosan szabadul el, ballonként lebeg saját fából ácsolt természetének ellentmondva; vagy épp használaton, rendeltetésen kívül fekszik az udvarban, de nem a térben, s hasznavehetetlenül; a létraság megviccelése: magasba mászás helyett - földön heverés;
13 www.kobzart.hu 14Kodály Zoltán gondolatai a „Fölszállott a páva" című műve kapcsán, 1939
>ól, góré, galambdúc (hozzátámasztott létrával), fészer, gémeskút, szekér, parasztszekér, fáradtan legelésző lóval, más állat nincsen; >és ember is kevés akad: egy és kettő esetleg, gyermek (talán) soha; férfi és nő, együtt, de nem összetartozva, nem cselekménybe ágyazva, nem család; árnyak, staffázsfigurák, árnyékok a fehér-szürke falakon, babák, bábuk, kísértetek, létnélküli osonok; imádkozó, összetett kezű, nagy, tömött szoknyás vénöreg asszonyok lehajtott fejjel, néha kucsmások, téli hazasietők, hontalanok, fal mellett surranok, nincs arc, nincs nyak utolsó hely mind közül. Vizsgálandó és vizsgálható még: >a képi narratíva kérdése; >a „helyek működése" a vásznakon; téridő viszonylatok a festmények világában; >keret, frame, keretezettség, betét, rátét; az új szerepű leírás mint eszköz a képek mikroklímájában; >az anekdota megléte vagy hiánya; >a megelőző kép jelenléte, tettenérése ; S mi nincsen e képi világban: >könnyed öröm, játék, vidámság, játszi kedély, tréfa; >zsánerkép, kis jelenet, mikrotörténet, idill; >csendélet (ritka); >szobabelső, enteriőr; >falukép, madártávlat, széles horizont, feltekintés; >erdőmélye, vagy épp nyílt mező, tág terek, határtalanság; >más tájai eme világnak, egzotikum, gazdag vegetáció, tenger, folyó, tó, hegyek, város; >a falubelső élete, paraszti mindennapjai; >irodalmiasság, irodalmi témák, mitológia, biblikum; >tanító szándék, didakszis, allegória; >történelem, múlt, félmúlt a maga (nosztalgikus vagy elriasztó) rekvizitumaival; fantasztikum, képzeletbeli lények. Szokolay Sándor képeit belső tűz élteti, ez még a romlékony festőanyagon, megsötétedő vásznakon, faroston is átüt, mindenütt, ahol rálelünk e festményekre: fotón, modern lakások falain, parasztházak komlósi homályában. Mítoszteremtő ereje, erős próbálkozásai befogadó talajra találtak a népi hiedelmek világában, az általa ismert, gyűjtött és művelt népművészetben, melyhez nem külsődleges motívumokkal és ornamentális jegyekkel, klisékkel és idézetekkel kívánt kötődni, ellenben tőmondatokkal, lényeglátással, máskor sziporkázó, naiv ecsettel, stilizált és dekoratív képi világgal. Sokszínűen. A tanulmány szerzője kezdetben meglehetősen egyneműnek találta Szokolay Sándor képi világát, később e nézetén változtatni volt kénytelen. Jelenleg kevés motívummal, de annál sokszerűbb megoldásokkal dolgozó alkotónak, kíváncsi, de hűséges természetű kísérletezőnek látja Szokolay mestert, a hajdani rajztanárt és tokaji alkotóműhelyest. A tudományos megismerés mellett és azon kívül létező művészi megismerés, művészi gondolkodásmód mint alternatíva gyakorló művelőjének látom, s kedvelem meg őt ekként. Szokolay festészete a magyar képzőművészet hagyományokat őrző, elsősorban a paraszti világhoz kötődő ágához tartozik. A Munkácsytól induló és a szolnokiakkal, még inkább az „alföldi festőkkel" megnevezett vonalban áll, s e vonulatban oly jeleseket kell kiemelnünk, mint Mednyánszky László, Tornyai János vagy Nagy István, kiket maga a művész is említ, s kiknek albumai ott láthatók komlósi könyvespolcán. Távolabbról Fényes Adolf, Rudnay Gyula, Endre Béla, Koszta József; ennél közvetlenebbül, erősebben a fent mondott Nagy István, Domanovszky Endre és Kohán György művészetéhez kapcsolódik, de fontos elődjeként említi nem egyszer Farkas István festészetét is. Pályakezdő társai az időben a Hódmezővásárhelyen alkotó Németh József és Szalay Ferenc, Kajáry Gyula, továbbá Orosz János, Patay László, Kondor Béla, Szurcsik János s mindennél jobban, rá legnagyobb hatással a Tokajban megismert Zilahy György. Egy nemzedék, mely az ötvenes évek közepén-végén fejezte be főiskolai tanulmányait. Egy generációs vonulat, mely akkori friss szemléletével új hangot ütött meg a magyar képzőművészetben. Szokolay Sándor rajztanárként végez, levelező tagozaton, de fentiek őreá is igazak: tájékozódása, művészettörténeti felkészültsége, érdeklődése országos, sőt európai horizontú. Megítélésem szerint Szokolay Sándor ábrázolóművészete nem tartozik az egyszerű képletek közé, ha tetszik, enigmaként mered vallatójára. Hát még a hozzá társuló szöveges és gondolati anyag!
Képgaléria15 Ebben a fejezetben a legszebb, legkülönlegesebb Szokolay-festmények leírására (ekphrasziszára) szeretnék vállalkozni, téve ezt nem kevés személyes elkötelezettséggel, mely az életmű kutatása során alakult ki bennem; s téve azzal a szándékkal is, hogy szó általi élményt nyújtsak olvasóimnak e képekről. Hogy verbális úton is ösvényt leljek hozzájuk, egyszersmind válogatásom által nyomatékosan rámutassak a Szokolay-festőéletmű szokatlan és vonzó változatosságára, kísérletező, útkereső voltára. Arra a szabadságra, amit a festés Szokolay Sándornak adhatott. S ad nékünk, műélvezőknek is. Megtisztelő feladat e festői kalandok nyomába szegődni, tartsanak velem! 24.16 A képnek három sugárzó központja van, s nehéz eldönteni (a befogadó kondícióin múlik), hogy melyik a legerősebb: a mészfehér, vastagon festett házfal; a sugárzó, napmeleg telihold vagy a fekete, maszatos, alaktalan ősállatként karjait, csápjait nyújtogató kútmély fa... Állhat valaki a képpel szemben, aki épp ellenkezőleg, a forró pirosakat látja meg a háttér háztetőin, s akkor ő már négy centrumot észlel... A kép távlati nézetből ábrázol egymás fölé rendeződő, mintegy egymásra halmozódó, torlódó kisfalu-látképet. Térformákat síklapok paravánjába soroló díszlet, kortina, háttérfal. Alföldi falu volna, holott hegymagasnak látszik? Honnan nézi a látlatot, aki nézi? Szupersűrítményt kapunk, s nem tudni, nappal van-e, vagy éjfél. Vakító égitest világítja meg maga körül az eget s a kopár téli fa csúcsát, de ugyanez a fény nem lehet képes előfényt adni a világló házfalaknak. Azok a képen kívüli fényforrásból kapnak mintegy alkonyati fényt (akár Tornyai János tanyafalai, tájban). Van Gogh ciprusképein, rozsmezőin, képteret kitöltő magas egein látunk ilyes' meghatározhatatlan-ságokat, értelmet és érzékeket megzavaró sokszerűséget. A kompozíció egybentartott, kerek, mintha a kis házakat, a kazlat, a lehajtott fejű magányos vándort - csuklyás szerzetest? kendős parasztasszonyt? –
SZOKOLAY SÁNDOR / 24, 1970-ES ÉVEK olaj, vászon, magántulajdon
egy bütykös vén kéz őrizgetné, akárha József Attila Téli éjszakájában. Szokolay-nál az évszak is meghatározhatatlan, s a képközépi alaknak nincsen árnyéka. Meseképnek tűnik a kép, naivnak s egyszerre szépnek és baljósnak. Ha elfogadjuk, hogy egy kép (egy szöveg) minden pontja középpont és meghatározó pont lehet, úgy válasszuk ki ezt az alakot, az egyetlen élőt, mozgót ezen a faluképen. Mit keres odakint meghajtott fejű, csuklyás sietségében, ahol senki sem jár, senki sincs a ragacsosra dörzsölt ég alatt, a boglyák szélinél, mert falu vagy mezőszél, amit látunk, nehéz azonosítani. A fekete alakot derékban vágja félbe a ház földszint-vonala, s fekete sziluettjéből nem válik ki orca, cél, hovatartozás. E baljóslatú, mégis puhameleg mesevilág magános lakója éjjeli portyán van, de eszében sincsen rejtőzködni, s a téridő vallatója, a néző sokszorosan kérdezni kénytelen, mert kézzel be tud ugyan nyúlni a festmény va-lőrjeibe, de értelme nem tud áthatolni a staffázs-volthoz túl erős figura szándékain... Halványkékből egy szabálytalan csíknyi van csupán a képen, épp a nagyág körül, de fölfelhőzik e kék a magas egekbe, hol már a Hold (a Nap) az úr... A fekete alak - az éjszaka fia.
Tokaji utca11 Szép, finom rajzolatú, korai akvarell-kép, mind a címből, mind magáról a képtárgyról látni: Tokaj, 1963-as festéssel (a művész ekkor 41 éves), és ilyen típusú képe nem sok van, ha egyáltalán találtatik is pár-darab, de tokaji témájú sem sok akad, érdekes, holott e táj, e művész-kör erősen megragadta művészünket, s mint írja, közel tíz esztendőn át járt oda. Elajándékozta, vagy Tokajban hagyta e tárgyú képeit, esetleg valóban nem festett Tokajról (ahogy Zilahy Györgyről sem beszél): pszichikai okok, vagy véletlen; képek, információk vészese? Megtudhatja-e valaha mindezt a tanulmány szerzője?
SZOKOLAY SÁNDOR / TOKAJI UTCA, 1963 olaj, vászon, magántulajdon
Könnyű akvarellben fogalmazott zöldes-halványbarna táj, távolra-föl kanyarodó hegyi út, szelíd lankák, föl, az égig, szinte horzsolva alap tetejét. És abban is különáll e lap a Szokolay-képektől, hogy, nyilván a tárgyból fakadóan, hangulatos, múltat idéző, történelmi-kultúrtörténeti látványt tartalmaz: Kálvá-ria-út, Kálvária-domb, mintha kicsiny kapu nyílna a felfelé kanyargó útra. Emberalak nem színezi, staffázsfigura nem oldja a táj magányát, fátyolosságát: halkan őszbe hajlik itt minden, utak kereszteznek utakat. Nincs kétség: realista kép az, amit látunk, s az ecsetet a táj ismerete és szeretete vezeti; aki pedig lefesti e tájat, keresztülment az impresszionizmus iskoláján, de nem kívánja túlmélyíteni valőrjeit, megmarad a „becsületes realizmus" sáncain belül. Biztosak vagyunk benne: ez utat, e Kálváriát a Tokaji Művésztelep más tagjai is megfestették, akár ugyanebből a nézőszögből. Érdekes tanulmány lenne ösz-szevetni e képeket, s elhelyezni köztük a Szokolay-féle választ, összehasonlítani esetleg a Zilahy György-félével, mert tudjuk, tudni véljük, mekkora hatással volt mesterünkre imént aposztrofált, fiatalon elhunyt festőnk. Hosszabban nézzük most az akvarellt, látjuk a finom transzparenciákat, melyek miatt Szokolay épp tokaji mesterei, barátai hatására a vízfestéket választja majd az olaj helyett. Látjuk a szándékosan otthagyott elfolyatásokat, esetlegességeket, finom elrajzolásokat, netán sutaságokat (a kis bekötőút baloldalon), de nem szeretjük kevésbé ezért a képet: elfogadjuk posztimpresszionista, dekoratív liláit, s embereket képzelünk
Sárga házls Ismét egyedülálló, különleges képet választok bemutatásra. E színhártyákból építkező, finom, mégis konstruktív kép egyszerre áll térben és síkban, lapokban és mélységben. Barna és sárga: az ősz színei uralják a festményt, s mivel az utca lépcsőre végződik, odafent, a tetők felett távoli torony - úgy gondolom, Tokaj lehet a helyszín, bár színeiből-formáiból Komlós is lehetne: szép magyar kis-hely-ség. Kevés motívum, kevés szín, csaknem láthatatlan technika, mégis létrejön a varázslat Szokolay kezén. Nem hiányzik e képből az impresszionizmus kéznyoma sem: a finom, érzékeny valőrök, a víz-finomságú hártyák, transzparens felületek egy a nagybányaiak későimpresszionizmusán iskolázott mestert
SZOKOLAY SÁNDOR/ SÁRGA HÁZ, 1964 olaj, vászon, magántulajdon
17 2/10, jelezve alul balra, cím idézőjelben; jobbra: Szokolay Sándor, 1963//jelzések a kereten 18 Balra alul a kereten :,,&*rgafóz''; jobbra alul, kereten: Szokolay Sándor, 1964
mutatnak,
miközben
a
festmény korántsem
impresszionista,
hanem
kubisztikus-konstruktív és mélyen realista. S ez instrukciók nem mondanak ellent egymásnak: a realizmus mint módszer és irányzat olyan gyűjtő, melybe a fenti stílusok más-más felületükkel, de beletartoznak. A festmény erős rövidülésben, élesen befelé hatolva mutat egy valószínűleg felfelé tartó utcácskát, egyszerű, inkább szegényes házakkal, s megint az a furcsa, de Szokolaynál korántsem szokatlan vonás, hogy nincsen ajtó a házon, nem látni bejáratot, kaput, s ablak is kevés van, s ha mégis: sötét, átláthatatlan. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mindez a realizmus dimenzióin belül, mert a szó által megképzett látvány, amit fent leírtam, szürreális álom is lehetne, fenyegető chiricói világ, de nem az. Nem úgy az. Mindenesetre feltűnik az ember-nélküliség, bejáratés kitekintés nélküliség: szegény emberek lakhatják e zárt világú, kevés horizontot adó tereket. A finom szépség mégis honos itt, akár József Attila külvárosi kesergőiben. Egy sárga lap szemközt, a házfal, mely mintha kifeszített vászon lenne: meta-kép, mely a festő dilemmájáról, a keretre feszített üres lapról beszélne. Még nincsen rajt' az első ecsetvonás, abjekció az, ami elkövetkezendő ... Figyeljük meg végezetül a csúcsokat, éleket, hegyesszögeket, az úttestbe, égbe vágó háromszögeket s az őket befogadó lap-tereket: mert térmélység e képen megvalósuló Szokolay-világ, de úgy, hogy lapokból, kátyavárként áll össze, hártyákból még inkább, ahogy kezdtük is elemzésünket. 1/4.19 Igazi színes-zsúfolt, telt színekben formált meseképet látunk, szépen megkeretezve a két „Zilahy-fával", melyek szélső stilizáltságukban, immár „Szokolay-fá-vá" átlényegülve nyúlnak a Hold tomboló, emanáló, folyékony korongja felé -mintha életerejüket onnan nyernék. Parázsvörös és méz-, arany-, tojás-sárgák uralják a kép éjszakai világát: az obligát éjszakai kékből semmi sincsen e vásznon. Dől és csúszik minden: egyensúlyt hiába keresnél, s az arányok is mesébe illőek - úgy is fogadjuk el őket, ahogyan a mesében: gondolkodás nélkül. Kicsiny a ház, és mégis nagy, s ugyanez áll a fákra is. Négyágú villa-koronájuk a kisház (nagy ház) teteje fölé ér, de beleér a Hold korongjába is, nemcsak a csalóka perspektíva teszi: a vaskos villahegy nyomot hagy a Hold tányérjában: piszkos, borzas földi
SZOKOLAY SÁNDOR / 1/4 olaj, vászon, magántulajdon
nyomot. Kis kerítés sűrűsödik, kucsma-boglya billeg, 'ha táncolna harangja: ösz-szebújik, össze-hajlik itt a világ, kupolát alkot a színes, szorongató lét, bármi megtörténhet. Bárki előléphet e mese-sövény mögül. Rátalálok egy Egry József Napfelkeltéit 1940-ből, és arra hasonlít; inkább emlékeztet: ott a Nap tágul, köröz, pulzál emanációban a tág égen, a Balaton fölött -Szokolaynál a Hold teszi ugyanezt, sűrűbb festékrétegekben. Sávosan, a napkorong mentén koncentrikusan helyeződnek el a vonások, s a vörös égbolt, az ugyancsak rozsdavörös háztető egybeoldódik a fénnyel, s a kép-egész látomásszerű fény-szín-szövetté fonódik össze. A tótkomlósi mester képén olyan érzésem van, mintha a festék még nem szilárdult volna meg: parázs és láva, folyékony, sűrű és olajos. Az ecsetkezelés nagyvonalú, a művész nem pepecsel, nem javít: ken, gyűr, kapar, tubusol, vastag, az ecsetvonást letagadni nem kívánó foltokat hoz létre. Mintha a kép térmélysége nem a perspektívatanból, hanem a használt anyagból adódna: a vörösekbe, sárgákba mélyen belé lehet nyúlni, fürdeni a festék ingová-nyában. A fák pedig tovább aligha stilizálódhatnak már,fa-ságukat jóllehet még mindig őrizve...20 19 Nincs jelzés 20 A Galéria képeinek elemző feltárása folytatható. Mindnyájan tudjuk, hogy a műalkotás létmódja a következő: akkor születik, abban az interakcióban, melyben mi, nézők és gondolkodók szembesülünk vele. A szerző megalkotja, de újraéledővé a mi más-másféle, de mindig figyelmes tekintetünk teszi.
