Üdvözlet! Legfontosabb hírünk azon kívül, hogy ezzel a megjelenéssel

2 Ajánló 3 Bevezető, tartalom, impresszum, köszönet 4–12 Hangadó Grandpierre Atilla 13 Ajánló Hammer Records újdonságok 14–23 Aktuális Lord, Molics Zsolt, Stratégia 24–28 Mesteremberek Galántai Gábor és Galántai Kata 29 Partnerek 30–34 Helyzetjelentés Hungarica, Óbudai Fiúk meg a Ramon 35 Vásárfia Loyalty Records 36–41 Oldschool Arcok Bankó Attila 42–47 Arc-kép-tár Simon Krisztián 48–51 Téka – Kulturális ajánló Magyar Menedék Könyvesház 52–58 Vastaps Archívum XX., Világvége Fesztivál, Fehér Karácsony, VI. Hard találkozó, Pótszilveszter, Pandora’s Box 59 Ajánló Hammer Records újdonságok

Ennek a számnak az elkészítésében közreműködtek: Hegedűs István, Maci Köszönet: dr. Hartmann Kristóf, Hammer Records, valamint Bankó Attila, Fábián Zoltán, Fodor Szilvia, Galántai Gábor, Galántai Kata, Grandpierre Atilla, Hegedűs István, Molics Zsolt, Molnár Annamária, Rákász István, Simon Krisztián, Szilágyi Zsolt. Címlapfotó: Varga Monika (moncsi) További felhasznált fotók: dr. Nagy Attila, Fodor Szilvia, Török János, Varga Monika (moncsi), kiadói és zenekari archívumok, internet, valamint az ebben a lapszámban a szereplők által adott és közlésre engedélyezett képek.

Üdvözlet! Legfontosabb hírünk – azon kívül, hogy ezzel a megjelenéssel már pontosan egy tucat „rendes” lapszámmal büszkélkedhetünk –, hogy január végén saját honlapra költözött újságunk, vagyis önállóak lettünk! Most már erről az oldalról lehet az online kiadásokat letölteni, változatlanul ingyenesen és regisztrációmentesen. Az éppen aktuális, legfrissebb kiadások mellett természetesen a régebbi számok is innen érhetőek el. A Facebook-on ezzel párhuzamosan elindult a Magyar Hang magazin oldal is, amely idővel le fogja cserélni az eddigi profilt, ezért ezt is érdemes bátran lájkolni. Ebben a be nem következett világvége utáni számunkban ki más is lehetett volna a Hangadó és kerülhetett volna ezáltal címlapra, mint Grandpierre Atilla csillagász, zenész, író, akivel – formabontó módon, interjú helyett – egy maratoni beszélgetés készült, ráadásul ez teljes egészében a hasábokra került. A további tartalom a hagyományainkhoz hűen színes és sokrétű, hiszen a Lord, Molics Zsolt, a Stratégia, a Hungarica és az Óbudai Fiúk meg a Ramon képviseli a zenekari részt. Mesterember(ek)ként a Galántai házaspárral, oldschool arcként pedig Bankó Attilával ismerkedhetünk meg. Az Arc-kép-tár vendége a grafikus-dizájner kiadótulajdonos Simon Krisztián, a Tékában pedig a Magyar Menedék Könyvesház ajánlója tekinthető meg. Kollégáink három év végi és három év eleji rendezvényen is részt vettek, ezekről a Vastaps-ban olvasható-nézegethető fényképes tudósítás. Ismét van Vásárfia, és fennállásunk óta először mi is összeállítottunk egy-egy Top 10-es listát, jelen esetben a 2012-es kedvenc lemezeinkből. No, és a legjobb hír: válság ide, betyár világ oda, ismét sikerült gyarapodnunk, hiszen már 60 oldalas a Magyar Hang legújabb száma! Következő megjelenésünkkel már a három éves szülinapunkat ünnepeljük, tehát májusban mindenképpen újra jelentkezünk. Addig is jó szórakozást, tartalmas kikapcsolódást! K.T.A.

IMPRESSZUM: Magyar Hang kulturális magazin (időszakos online megjelenéssel) Alapító, főszerkesztő: Kiss T. Attila Társszerkesztő: Kima Norbert A főszerkesztő munkatársa, korrektor: Varga Monika (moncsi) Tördelés: K.T.A. E-mail: [email protected] Honlap: www.magyarhangmagazin.hu

3

– Csillagászat – őstörténet – zene. – A Világegyetem mindig is érdekelt, lenyűgözött. Tizenöt éves koromban egy éjszaka láttam a csillagos eget és olyan megdöbbentő módon hatott rám, hogy akkor megerősödött bennem a gyerekkori indíttatás, csillagász leszek. A Világegyetem iránt érzett kíváncsiságom miatt a csillagászatban nem a szokásos utat követtem. Nemcsak azt tettem, hogy kijelölök egy részletkérdést és azt elkezdem vizsgálni, hanem emellett elkezdtem olyan kérdésekkel is foglalkozni, hogyan tudom megérteni a Világegyetemet, hogyan tudok a Világegyetemről képet alkotni, hogyan tudok legalább a lényegéről képet alkotni. Mivel a Világegyetem végtelen, minden részletét nem lehet megismerni, de legalább a legfontosabb, leglényegesebb oldalát hogyan tudom megismerni. Sok évig tartott, míg a felmerülő kérdésekre lassan válaszokat is tudtam adni, végül aztán eljutottam oda, hogy kirajzolódott előttem egy kép a Világegyetem lényegéről. Hátborzongató volt a számomra, hogy több évtizedes természettudományosfilozófiai kutatás után ráeszméltem, utam az őstörténethez is elvezetett! De hogyan is történt mindez? A következőképpen. Mi az, hogy lényeges? Egyik nagyra becsült fizikus munkatársam, Lukács Béla azt mondta nekem, nincs olyan, hogy lényeges. Egy fizikus számára a szék ugyanolyan lényeges, mint az asztal, vagy mint bármely fizikai tárgy. Mindegyik érdemes a fizikai vizsgálatra és nem különböztetjük meg, hogy melyik lényeges és melyik nem. Ez valóban így is van. Nem itt van a kutya elásva, hanem mélyebben. A kutyát nem lehet a felszínen elásni, mindig a mélybe kell elásni, különben látszik. De hogyan is van elásva? Úgy, hogy a székek, az asztalok és a többi fizikai tárgy mögött van valami, ami lényegesebb. Egy láthatatlan, mélyebb valóság – a fizikai törvények. Egyetlen egy fizikai törvényből végtelen sok külső érzékszerveinkkel észlelhető jelenség megérthető és levezethető. A tömegvonzás törvénye minden tárgy gravitáció hatására fellépő viselkedését jellemzi és le is írja részletesen. Tehát a tömegvonzás törvénye sokkal lényegesebb, mint az, hogy az egyes testek milyen tömegűek. A tömegvonzás valami olyasmit mond, ami nagyon fontos, nagyon jellemző, meghatározó és minden testre mindig

4

jellemző. A fizika minden alapvető jelenségkörének (mint például a mechanika, a termodinamika, az elektromágnesesség, a gravitáció, a kvantumfizika) léteznek alaptörvényei, ezek pedig mind végtelen sok jelenséget magyaráznak, tehát lényegesebbek, mint a fizikai jelenségek. És ami még lélegzetelállítóbb: létezik a fizikának egy még mélyebb szintje, amit szintén ismernek a fizikusok, mert az összes alapvető fizikai törvény visszavezethető egyetlen, még mélyebb törvényre, amit úgy hívnak, hogy a legkisebb hatás elve. Ebből az egyetlenegy

elvből az összes fizikai törvény levezethető. Mindezek alapján kirajzolódott előttem a világról egy új kép. A világ olyan, mint az alma. A felszíne a legnagyobb, ezt a megfigyelhető jelenségek, tárgyak alkotják. Alatta az alma húsát a természettörvények adják, és a magház, az egész alma sűrített lényege, az első elvek világa. A jelenségvilág végtelen sok jelensége áttekinthetetlen és sűrű őserdőt alkot, nem könnyű köztük eligazodni, mert mindegyik más, mint a másik és mindegyik egyformán lényeges. Ezek mögött van egy olyan erdő – már nem őserdő – ami áttekinthető, mert fizikai törvényekből csak véges számú van. Véges számú, mégis általuk végtelenszer tisztább képet kapunk a világról. Aztán van egy még mélyebb szint, ahol csak egyetlenegy valami van, amögött már nincsen semmi, mert azt az egyet már nem lehet visszavezetni egyszerűbb létezőre. Az egyetlen első elv az összes törvényt és az összes jelenséget egyszerre magyarázza. Az egy magyarázza a sokat. Eljutottunk az egyhez, tehát itt a végső magyarázat. Tulajdonképpen megértettem a fizikai világ lényegét, ami a fizikai törvények mögött levő elv, a legkisebb hatás elve. Ennek alapján három valóságszint rajzolódott ki előttem: jelenségek, törvények, első elv – almahéj, almahús, magház. Ugyanakkor rájöttem arra, hogy a fizikai elv, a legkisebb hatás elve mellett ott van még a biológia első elve – az élet elve –, és ott van a tudat elve – az öntudat elve. Ezeken kívül nincs más, tehát újfent hármasságra bukkantam. Ez a három elv és az a három valóságszint mind olyan, hogy tulajdonképpen egyetlen valamit alkot: a világot. Nagyon örültem, hiszen rájöttem a világ lényegére és láttam, hogy a világ lényege hármasságot alkot. Háromból áll, de a világ mégiscsak egy. Ha tehát a világ lényege egyrészt a hármasság, másrészt a világ végső soron egy, akkor a világ maga az Egyháromság. Az Egyháromság pedig összefügg egyrészt az őstörténelemmel, másrészt az ősvallással. Elképzeltem ezt a három őselvet – az anyagelvet, az életelvet és az értelem-elvet – három izzó gyújtózsinórként, melyek közül a középső, az élet elve az, amely az egészet összetartja, hiszen a lélek tartja össze a testet és a szellemet. Ennek alapján a három, vízszintesen elképzelt, pirosan izzó gyújtózsinórból a középső kiugrott és lett belőle egy függőleges, ami összetartja az egészet. Így viszont kirajzolódott előttem egy kettős kereszt, mint az Egynek a jele. Újabb csatlakozás az őstörténelemhez! Ez pedig, mint az Egynek a jele – erről nem tehetek, történelmi tény – a magyar rovásírásban megtalálható. Teljesen jóhiszeműen jártam el, anélkül, hogy bármi szándékosság lett volna bennem, egyszerűen a Világegyetem iránti érdeklődésem juttatott oda, hogy felfedeztem valamit, amit minden bizonnyal előttem már sok ezer évvel mások is felfedeztek. És ezek a mások magyarok voltak. Egyértelmű lett a számomra, hogy ezen a szálon is összefügg egymással az őstörténelem és a csillagászat.

A zenével kapcsolatban az a helyzet, hogy ötévesen kijelentettem, hogy csillagász leszek. Hét évesen pedig közöltem, hogy énekes leszek. Akkor megkérdezték a szüleim, hogy most akkor végül is melyik, azt feleltem, hogy mind a kettő. Tényleg így alakult. Már gyerekkoromban is kitörtek belőlem olyan zenék, amelyek olyannyira el tudtak ragadni magukkal, hogy se nem láttam, se nem hallottam. Volt, hogy úgy kellett megrázni, amikor egy-egy ilyen zenét átéltem, hogy „magamhoz” térjek. Volt, mikor meghallottam egy zenét kiszűrődni, az pedig felidézett bennem egy másik, belső zenét, amitől a szívem úgy felgyorsult, hogy elájultam, fényes nappal, tizenöt évesen az utcán. Léteznek olyan zenék, amelyek egészen rendkívüli hatást gyakorolnak rám, ráadásul olyan bizonyossággal, mintha villám csapna belém. Tizenéves koromban az volt a meggyőződésem, hogy létezik egy rendkívüli hatású zene, melyet ha valaki meghall, földbe gyökerezik a lába, annyira tiszta, erős és igaz. Ám akkor nem tudtam, hogyan és hol létezik ilyen zene. Csak elképzeléseim voltak, úgy hittem, hogy talán a mai Kína területén lehet még ilyet találni. Érdekes, hogy később ez be is bizonyosodott, amikor megtudtam, hogy az ókori Kínában fennmaradt hun zenefilozófia szerint az igazi zene alapelvei a Világmindenség törvényeiből adódnak, és rendkívüli, mágikus erővel képes hatni az emberre. Tizenegynéhány évesen együtt zenéltem az osztálytársaimmal, amikor kitört belőlem egy olyan zene, amitől elveszítettem az eszméletemet és önkívületben énekeltem. Amikor magamhoz tértem, az osztálytársaim azt mondták, hogy Attila, mi nem tudtuk, hogy egy müezzin lakozik benned. Addig sosem hallottam keleti zenéket, úgyhogy ez biztosan nem külső befolyás hatására történt velem. A magnóról visszahallgatva az énekemet valóban úgy hangzott, olyan különösen és furcsán, mint egy keleties fohász. Nem tudtam vele mit kezdeni. Nem tudtam, mi akar ez lenni, de később többször hasonló eset történt velem. Emlékszem egy másik esetre is. Huszonegy éves voltam, szilvesztereztünk és valaki körbeadott egy gitárt. Az egyik fiú mondta, hogy már hét éve tanul gitározni és ő akar lenni a világ legjobb gitárosa. Mikor hozzám került a gitár, megfogtam és elkezdtem egy húrt pengetni, egyáltalán nem tudtam ugyanis gitározni, de a hang elvarázsolt, és én követtem a varázslatot, és egyre szenvedélyesebben pengettem ugyanazt a húrt. Felforrósodott a hangulat, elszabadultak az indulatok, és messze röpítettek, felfelé. Amikor már nem lehetett tovább fokozni, megfordítottam a dobozos gitárt és elkezdtem dobolni a hátán, de olyan monoton módon, olyan őrületesen, hogy mindent elfelejtettem. Mikor kiadtam magamból ezt a világot, a végén felnéztem, a többiek azt mondták, hogy ilyet még életükben nem hallottak. A srác pedig, aki a világ legjobb gitárosának készült, kijelentette, 5

hogy bár ő úgy gondolta, majdan Jimi Hendrixet fogja lekörözni, most rájött arra, hogy nem a legjobb úton indult el. Nem a legjobb úton, mert igazából úgy kell zenélni, ahogyan tőlem hallotta. Visszagondolva az sámánisztikus zene volt, valójában nem tehetek róla. Nekem, úgy látszik, olyan zenét kell játszanom, aminek köze van az ősi eurázsiai síkság népeinek zenéjéhez. Egyszer odajött hozzám Közép-Ázsiából, Szibériából egy Misa nevű fiú azzal, hogy hallotta, én sámánisztikus zenét játszom. Kérte, mutassak neki valamit. Egy olyan zenét mutattam neki, amit álmomban hallottam. Egyszer fél ötkor ébredtem arra, hogy álmomban Közép-Ázsiában voltam és egy tűz körül táncoltunk. Ott és akkor hallottam azt a zenét, nagyon erősen és nagyon valószerűen. Annyira erőteljes volt az álom hatása, hogy felébredtem és mivel mindig az ágyam mellett van egy diktafon, ráénekeltem. Ezt mutattam meg neki, ő pedig meghallva a zenét falfehér lett. Átadott nekem egy lemezt a szaka nép ősi zenéjével, amit rögzítettek, annak ellenére, hogy a szüleik nem járultak hozzá. Mivel ez olyan nagy hagyományú, ősi, szent zene, hogy csak meghatározott ünnepeken, meghatározott körülmények között szabadott volna eljátszani, rögzíteni nem, ám a gyerekek úgy gondolták, hogy meg kell örökíteni. Kérte, hogy csak azután hallgassam meg, hogy ő elment. Amikor meghallgattam, én lettem falfehér. Az általa adott lemezen az egyik szám 95 %-ban ugyanaz volt, mint amit én átadtam Misának a VHK-lemezen. Sőt, még jobban hasonlított, mert én úgy álmodtam, hogy mindenki, aki táncol a tűz körül, együtt mondja, együtt kántálja a szöveget és erre a zenekari tagok nem voltak hajlandók, ám azon a lemezen, amit Misa adott, ott volt az a kántálás, amit álmomban hallottam. Tehát nem csak 95, hanem 98 %-ban ugyanaz volt. Azonban nem csak ez az egy eset történt. Az „Aláírhatatlan történelem”-nek van egy párja, ami egy közép-ázsiai, a mai Afganisztán területéről való szám. Az UNESCO kiadott egy gyűjteményes lemezt, melyben azt írják erről, hogy a herati kádis hunok zenéje. Bár nem volt semmi szándékosság abban az ösztönös zenében, ami a sejtjeimből jött, de ezek szerint az „Aláírhatatlan történelem” párhuzamba állítható ezzel az ősi hun zenével. Egyébként nem is tudtam, hogy léteznek herati kádis hunok, sőt, azóta sem 6

tudok semmi többet róluk, csak annyit, amit a lemez kísérőszövege ír, eszerint ők Afganisztán három nagy törzse közül az egyik. A lényeg, hogy úgy tűnik, az a zene, ami engem foglalkoztat, az a csillagászat, ami engem foglalkoztat és az az őstörténet, ami engem foglalkoztat, mind összefügg, és egy világot alkot. Minderről nem én tehetek, csak arról, hogy kíváncsi voltam arra, mi él bennem, átéltem, ahogy tudtam és rajta voltam, hogy amit átéltem, megvalósuljon. – Mágus sámán – táltos.

–

– Az igazi zenében van valami rendkívüli, csodálatos, nagyon emberi, nagyon közeli természeti erő. És mivel természeti erő és nagyon emberi, ezért rendkívüli, csodaszerű és elemi erejű. Lebilincselő erő, az emberiség egyik legfontosabb hajtóereje. Szellemi világító erő. Ezt a zenét sokan kötik a sámánizmushoz, mert a hatása varázslatos. Sokan beszámoltak arról, hogy amikor először jöttek koncertünkre, azt érezték, hihetetlenül más, mint a többi zenekar koncertjei. Egyszer fiatalok mesélték el, hogy szóltak egy osztálytársuknak, aki nagyon visszahúzódó és gátlásos volt, rendkívül félénk, hogy jöjjön el VHK-ra. Azzal csalogatták, hogy majd meglátja, milyen jó lesz, nagyon fog tetszeni neki. A fiú húzódozott, de végül rávették és eljött a koncertre, ahol elkezdték figyelni, milyen hatással van rá a zene és látták, hogy félrehúzódva hallgatja. Aztán jött az „Aláírhatatlan történelem”, és ha akarta, ha nem, ő is elkezdett tombolni. Pedig róla senki el sem tudta volna képzelni! A nyolcvanas évek közepén sokan kezdtek beszélni a sámánizmusról. Az egész művészeti életben elindult egy nagy fellángolás, rendeztek egy kiállítást is, „Mágikus elemek a magyar művészetben” címmel. Ennek megnyitására a VHK-t kérték fel, de végül nem így történt, mert be voltunk tiltva. Azonban ez is azt mutatja, hogy a képzőművészetben, de az egész magyar művészeti életben a VHK-nak jelentős hatása volt. Visszatérve a sámánizmusra, úgy tudom, hogy a sámán egy új keletű szó. 1903-ig nem ismerték,

akkor vezették be azokra a viszonylag elmaradott törzsekre, akiknél ez a hagyomány nem úgy él, hogy fejlődik és mindenki látja, hogy hogyan, merrefele kell tovább vinni, hanem inkább csak úgy, mint egyfajta hagyományőrzés, aminek már nem látják át az eredeti értelmét és összefüggéseit. Kicsit olyan, mint a babona. Őrzik, őrzik, de nem tudnak vele mit kezdeni. Amikor még élt ez az egész, akkor nem sámánizmusnak hívták, hanem úgy nevezték, hogy mágikus rendszer, mágikus gondolkodás, mágikus világlátás. A mágikus ősműveltség rendkívül magas színvonalú volt, az összes eurázsiai magas műveltség mind ebből fakadt. Most is úgy gondolnak vissza sokan a magyar ősvallásra, mintha az a sámánizmussal lenne kapcsolatban, holott az inkvizíció idején nem sámánperek, hanem mágusperek voltak. A magyar mágusokat perelték be, azért, mert ragaszkodtak a magyar ősvalláshoz. A mágusok életerős műveltséget képviseltek. Amikor az ősvallást megpróbálták eltörölni, a mágus szó használatát is betiltották Magyarországon, emiatt a táltos szót kezdték el használni. A táltos azonban véleményem szerint a lóhoz kapcsolódik, a magyar népmesékből is ismert szó. Mivel a mágus szót betiltották, sokan a táltos szóhoz folyamodtak. Végül is a mágikus képesség a mesebeli lóban is megvolt. – Címkék: etno-punk – mágikus népzene. – Az etno-punk címke nyugati skatulya. Mivel ezt a fajta zenét nem tudták besuvasztani semmilyen stílusba, próbálkoztak azzal, hogy mégis beskatulyázzák valahogy a zenekart. Arra persze jó, hogy aki még nem hallotta a zenénket, tudja, hogy mihez áll közel. Van benne hasonlóság az ősi népzenével, tehát az etno jelzőnek van valóságalapja. A punk-nak szintén, mert a punk energikus zene és a mi zenénk is energikus, de ennél több köze nincs hozzá. A pszichedelikus zenéhez is van köze, mert egy rendkívüli, teljesebb, csodálatos világból fakad. Én sem tudom, hogyan kéne igazából nevezni azt a fajta zenét, amit játszunk, mert mi sem tudjuk, mi ez. Nagyrészt ösztönösen jön, a belső világ mélyéről, ahol a Természet örök erői élik időtlen világukat. Azt a jelzőt, hogy mágikus népzene, én adtam, mert azt gondolom, hogy az ősi, mágikus világ népzenéjéhez áll közel, legalábbis az én véleményem és tapasztalatom szerint. Ezért gondolom azt, hogy ez a jelző jobb, mint a többi. – Az élő Világegyetem könyve.

– Úgy érzem, ez a könyv eddigi életem főműve. Valójában egész életemben ezzel foglalkoztam és ezzel foglalkozom – a Világegyetem természetének feltárásával. Amint említettem, a három elv közül a középső, a szent elv az, ami összeköti az egészet. Ez az élet elve. Mindez pedig azt jelenti, hogy a Világegyetem alapvetően élő, fizikai megjelenése csak másodlagos, nem más, mint az élet megnyilvánulása. Magának a könyvnek is érdekes az előélete. Tizenhét éves voltam, mikor egyszer fordultam be egy sarkon. Ott, akkor mintha villám ütött volna belém. Megmagyarázhatatlan érzés töltött el, mégpedig az a bizonyosság, hogy nekem könyvet kell írnom! Könyvet kell írnom az élet értelméről. Olyan bizonyos volt ez számomra, hogy magától értetődő és világos lett, az életem erről fog szólni. Ez a könyv az élet értelméről, az élet lényegéről, az Ember és a Világegyetem kapcsolatáról szól. Most jelent meg a második kiadása, még tíz év munkával született. Kevés olyan könyv létezik szerintem, amit ennyi munkával ír meg valaki. Úgy érzem, hogy egy minden eddiginél mélyebb változást indít el az emberiségében, olyat, ami sokkal mélyebb, mint minden eddigi forradalom. Messze túlmutat ezeken, ugyanakkor törvényszerű és elkerülhetetlen, hogy ennek be kell következnie. Mert ha él a Világegyetem, akkor egy kozmikus elmében élünk, és akkor az emberiségnek az a feladata, hogy a Világegyetem jól működő agyközpontja legyen. Ez a gondolat meghatározza a jövő társadalmát. Többen mondták, megdöbbentő, hogy fel lehet ismerni azt az utat, milyen út vár az emberiségre és ez az út fantasztikus. Minden eddiginél elképesztőbb, ugyanakkor érthető és világos. Egy csodálatos éltető erő cselekszik a Világegyetemben és bennünk, és azért születtünk, hogy ezt felfedezzük és valóra váltsuk, olyan csodálatos együttműködésben, ahogy a sejtjeink együttműködnek egymással a szervezetünkben. – Kutya éji dala – hiszen kiadták DVD-n. – Nem is tudtam! A film előtt egy vagy két évvel ismertem meg Bódy Gábort. Találkoztunk, beszélgettünk egy pár órát, többek között az elméleti biológiáról. A beszélgetés során megerősödött benne az, hogy egy filmet fog készíteni. Mikor elköszönt, azt mondta, egy év múlva jelentkezik, akkor majd folytatjuk a beszélgetést. Valóban jelentkezett és közölte, hogy szeretne egy filmet készíteni, amiben én lennék az egyik főszereplő. Ennek nyomán készült el a „Kutya éji dala”. Nagy lelkesedéssel készültünk a filmre. Azt mondták, hogy mindent meg lehet tenni, amit 7

csak akarunk. Eresszük el a képzeletünket és mindent valóra válthatunk! Még a középiskolában azt mondta nekem az egyik tanárom, amikor látta, hogyan viselkedek és miket mondok, hogy „ne ugrálj Attila, mert úgysem tudsz a képzeleteddel semmit sem elérni”. Semmi sincs a képzeletben, ami ne lett volna meg előbb az érzékekben – tette hozzá a nagy bölcsességet. Ezzel persze elszabadított bennem egy szent dühöt. Elhatároztam, hogy majd én megmutatom, hogy a képzeletben van valami olyan világraszóló csoda, ami az érzékekben nincs meg. Azóta is foglalkoztatott az, hogyan lehet a képzeletet kibontakoztatni. Elképesztő novellákat írtam, amelyekben képzeletem öntörvényűvé vált. Úgyhogy kapóra jött ez az alkalom, hogy a VHK-ról film készül, igazi kihívásnak tekintettem, na most engedjem szabadra a képzeletemet, és mindent meg fognak valósítani. Kértem egy harminc kilós dinnyét – végül is 28 kilós lett – és egy lyukat fúrtam a közepére, majd felvettem a fejemre. Szóltam, hogy így fogok kimenni a színpadra, vegyék fel, nagy szám lesz. Mentem ki a mikrofonhoz egy 28 kilós dinnyével a fejemen, semmit nem láttam, persze mielőtt felvettem, belőttem, hol van a mikrofon, azt vakon is el kell találnom. Odamentem a mikrofonhoz és elkezdtem tiszta erőből üvölteni. Úgy tudtam üvölteni, hogy egy hatalmas teremben a nagy ablakok berezegtek. Szóval a dinnyéből tiszta erővel kiordítottam, persze nem hallatszott nagyon hangosan, mert ott volt a fejemen dinnye, ám a mikrofon azért tompán felvett valami elképesztő üvöltést. Aztán egyszer csak felugrottam amilyen magasra csak tudtam, a levegőben megfordultam és fejjel tiszta erőből belecsapódtam a földbe. A dinnye szétrobbant, de én számítottam arra, hogy azért majd megvéd az ütéstől. Nem védett meg teljesen, homlokkal kicsit belefúródtam a földbe, úgyhogy elájultam és dőlt belőlem a vér. Nem tartott sokáig az egész, tán csak két percig. Öt kamera állt készenlétben, de egyik sem indult el, mert amikor megláttak, elállt a lélegzetük, egyetlen egy sem vette fel a nagy jelenetet, mind az öt operatőr reflexei lebénultak. Pedig ez látványosság lett volna a javából! Így aztán az első kép, ami a koncertből látszik az, hogy fekszem a földön, és mivel a dinnyének vörös a belseje, csupa vörös az arcom. Nem igazán látható, hogy felrepedt a homlokom, de az igen, amikor éppen visszatérek a másvilágról és megrándul a testem. Kicsit úgy mozdulok meg, mint egy ősember, aki most tér vissza, ki tudja, honnan. Felpattantam és belevetettem magam a koncertbe! – Akik móresre tanították a halált. – Ez tulajdonképpen összefoglaló, inkább dokumentumfilm jellegű. Nem annyira a képzelet szabadjára engedése, sokkal inkább az, hogy megpróbáltak rögzíteni és dokumentálni 8

mindent, amit csak a zenekarról lehetett. Megpróbálták összegyűjteni azokat a nyomokat, amiket a zenekar hagyott maga után és ezekből készült a film, amely érdekes és tartalmas, csodálatosan kezdődik és csodálatosan végződik. Úgy tudom, nemsokára megy külföldre és kíváncsi vagyok a fogadtatásra, hiszen a zenekar sokat játszott külföldön. – „Pótolhatatlan hallhatatlanság” – a Dudichféle könyv. – A VHK-ról született ez a könyv, ahol a zenekar tagjai válaszolnak Dudich Ákos kérdéseire. Számomra a VHK titkáról szól, amit még most is javában igyekszem teljesebben megfejteni. Barátaimmal, akikkel együtt zenélek, és akik igazi alkotótársak, valósággal szárnyakat adunk egymásnak. Így aztán pár perc alatt egy önmagát felgyorsító űrhajóvá változunk zenélés közben. Folyton azt próbálom megfejteni, hogy mi az az indíttatás, ami a zene felé visz, arra, hogy mi az az életfontosságú üzenet, ami belülről hat rám, hogy ilyen zene törjön ki belőlem. Számomra ez a könyv egy rendkívül izgalmas szellemi és lelki utazás, nemcsak a zenekart mutatja be, hanem egyben válaszkeresés, alapvetően új képet ad a világról, a jövőnkről, az emberi együttműködésről. – Vágtázó Halottkémek – Vágtázó Csodaszarvas – Vágtázó Életerő és újra Vágtázó Halottkémek. Folyamat? – Igen, ez egy folyamat. Tizenöt éves voltam, és azt álmodtam, hogy a külvárosban sétálok. Hallok egy különös zenét, ami rendkívüli hatással van rám. Bemegyek egy terembe és ott egy zenekar játszik. Olyan zenekar, amelyben hihetetlenül erős mondanivaló izzik, mágikus erőként, amit egy csodálatos közösségként és összetartásként lehet érezni. A zenészek egy csodálatos ügyet képviselnek, az életen, a világon átívelő ügyet, és ez összetartja őket. Tűzbe mennének egymásért. Akkor elhatároztam, hogy nekem márpedig lesz egy zenekarom, és olyan zenét fogunk játszani, mint amilyet akkor megálmodtam. Úgy gondoltam, hogy ennek természetes, őserejű zenének, népzenének kell lennie, és népi hangszereken kell játszani. Nem láttam olyan zenekart, amelyik alkalmas lehetett volna arra a rendkívüli, őserejű zenére, ami bennem élt. Egyetemista koromban magántanítványokat vállaltam, hogy ne a szüleimnek kelljen eltartaniuk. Az egyik tanítványommal összebarátkoztunk. Mutattam neki és barátainak azokat a rendkívüli, vad és improvizatív zenei ritkaságokat, amiket az évek alatt összegyűjtöttem, és amelyek nem akármilyen zenei gyűjteményem javát képezték. Ennek nyomán elindult egy zenekar szerveződése. Természetszerűen tőlem kértek tanácsot, mit játsszanak, és sikerült is a 2. helyezést elérniük egy vetélkedőn.

Később, amikor megnyerték az országos hadseregbajnokságot, meghívtak énekesnek. Láttam, hogy a többi zenekartól eltérően ebben a csapatban van lehetőség arra, hogy valami rendkívülit elérjünk. Így alakult meg a VHK. Tudtam, hogy inkább a rock zenéhez áll közel, amit játszunk, úgyhogy tovább gyűjtöttem azokat a zenéket, amik az ősi népzenére emlékeztetnek, azokra a zenékre, amik belőlem kitörtek. Ezalatt pedig játszottam a VHK-ban, és idővel a VHK is jórészt az ősi népzenén alapuló zenét játszott. Ugyanakkor mégsem volt az az ősi, népi hangszereken játszott zene, amire igazán vágytam. Végül is a hatodik lemezünk után úgy éreztem, itt az ideje a régi, gyerekkori álmom valóra váltásának. Mondtam a többieknek, hogy Csodaszarvas néven alapítok egy másik zenekart, ami párhuzamosan játszik majd a VHK-val. Mindenki tudomásul vette. Szerveződött a Csodaszarvas, közben azonban a VHK-n belül megszűnt a jó viszony, s ennek nyomán megszűnt az együttműködésnek az a különleges minősége, ami jellemezte a zenekart. Megszűnt az az összetartó erő, ami mindig is éltette, a sors pedig úgy hozta, hogy nekem ki kellett lépnem a zenekaromból. Miután több zenekartag bejelentette, hogy ha ez így megy tovább, két hónap múlva kilépnek, és megkérdezték, hogy akkor én mit teszek, azt feleltem, hogy akkor nekem is ezt kell tennem. A határidő eljött és be kellett tartsam a szavamat. De engem nem egy alkalmi ismeretség, hanem egy sokkal elemibb erő köt a zenéhez. A zene az életem. Kerestem a módját, hogy mit tehetek és egyre jobban kirajzolódott előttem a Csodaszarvas terve. Nemsokára egy egész estét betöltő műsorterv alakult ki. 2005-ben megalakult a Vágtázó Csodaszarvas, amellyel három lemezt készítettünk. Az első kettő már aranylemez lett. Ez az a zenekar, amely megfelel a VHK-t megelőző gyerekkori álmomnak. Időközben ráébredtem, hogy a VHK pótolhatatlan űrt hagyott maga után. A VHKsok a legjobb barátaim maradtak (egy kivétellel, akivel sajnos megromlott a viszony). Amikor megérett az idő az újjáalakulásra, elkezdtük a próbákat, 9

a doboknál Szabó Kristóffal, majd Király Zoltánnal, a megújulást jelezve Vágtázó Életerő néven. Most azonban, hogy 13 év után megjelent az új stúdiólemezünk, visszavettük a VHK nevet. A közönség nem fogadta el az új nevet, továbbra is VHK-ként fogadott minket. Az új név 4 év alatt sem ment át a köztudatba, ráadásul a CD borítójára nem tudtuk ráírni. Ráadásul a lemezt külföldön is kiadják, ott pedig csakis mint VHK-t ismernek minket, ez szintén

olyan gondokat vetett volna fel, amiket jobb elkerülni. Azért én még használom a „Vágtázó Életerő”-t is, mert én elfogadtam ezt a nevet. – Külföldi fellépések, Iggy Pop, Lemmy és a többiek. – Sokat játszottunk külföldön, elsősorban Németországban. Többen nyilatkoztak úgy, hogy ez a legjobb zenekar, amit életükben láttak. Hasonlóan nyilatkozott Iggy Pop, Henry Rollins, Jello Biafra és több más, nagynevű zenész is. Henry Rollins azt mondta, a lélegzete elállt, amikor német menedzserünk meghívására eljött egy VHK koncertre, és meglátott engem a színpadon. Meghívott bennünket egy angliai turnéra, egy egyetemi klubban léptünk fel. Dietmar, a menedzserünk szólt, hogy hallgassam meg Henry-ék koncertjét, mert lesz valami, amit nekem feltétlenül hallanom kell. Meghallgattam őket. A koncert folyamán jött egy olyan rész, amikor Henry Rollins elkezdett mesélni, közben a zenekar halk monoton zenét játszott. Elmesélte, hogy kisgyerekként hiperaktív volt és nem bírtak vele. Se ő nem bírt saját magával, se mások vele. Kérdezték tőle, miért viselkedik így, ő pedig azt mondta, hogy neki két feje van, mert két emberre való erő lakozik benne. Amikor nagy lett, megmaradt ilyennek, és elhatározta, hogy körbejárja a világot, hátha talál olyan embert, akinek két feje van. Bejárta egész Amerikát, Angliát, eljutott Ázsiába, bejárta már az egész világot, de sehol nem talált még egy kétfejű embert. Azonban egyszer csak eljutott a Dunakanyarhoz és ott látott, hallott egy zenekart – mesélte a londoni koncerten. A zenekar énekesét látva, ahogy mondta, végre találkozott egy emberrel, aki azonban nem két, hanem háromfejű. Számomra mindez azt mutatja, hogy külföldön is nagy hatással volt az emberekre és a zenészekre a VHK. Jelenleg is egy érdekes meghívás előtt állunk. Finnországban is megjelenik a lemezünk és valószínűleg megyünk oda játszani is. Nemsokára Szentpétervárra indulunk koncertezni. Még soha nem jártam abban a városban. Izlandra is nagyon szeretnénk eljutni, ott most sok eredeti zenekar játszik. – Beatrix királynő története. – Nyolcvanhatig Magyarországon be voltunk tiltva. Bár sokan vállalták azt, hogy elveszítik az állásukat, ha bennünket felléptetnek, de mégis fontosnak tartották a VHK-t, így gyakran léptünk fel, olykor név nélkül, vagy álnéven. Nyolcvanhatban Amszterdam lett Európa kulturális fővárosa és ennek a keretében Budapestnek is szerettek volna egy hetet áldozni, ezen belül bemutatni a magyar kultúrát. Kérték a magyar hatóságokat, hogy ajánljanak nekik magyar zenekarokat. Két zenekart javasoltak nekik: a Dolly Roll-t és az R-Go-t. Mikor a zenéjüket meghallgatta a hollandiai Melkweg klub

10

szervező csapata, enyhén szólva nem nyerte el a tetszésüket. Ezután azt kérték, hogy mondjanak a magyar hatóságok olyan zenekart, amelyet egyáltalán nem javasolnak. Így merült fel a VHK neve, azzal, hogy őket soha nem engedik ki külföldre. A hollandok azonban valahonnan megszerezték a VHK felvételét és elhatározták, hogy mindenképp meghívnak minket. Mi viszont éppen be voltunk tiltva. A Melkweg igazgatójának azonban voltak barátai a holland Külügyminisztériumban. Az egyik barátja megtudta, hogy Beatrix holland királynő Magyarországra utazik a kormánnyal tárgyalni. Mivel jó viszonyban voltak, megkérte a királynőt, hogy intézze el, hogy kiengedjenek, hiszen egy nagy kulturális eseményről van szó, a kultúra pedig nagy becsben áll Hollandiában. A királynő éppen ilyen és hasonló ügyekben utazott hozzánk, ezért azt kérte tőle, legyen a VHK kiutazása is az egyik napirendi pont. Amikor a királynő Magyarországra érkezett, a kormányküldöttségnek azt mondta, hogy ő személy szerint ragaszkodik a VHK Amszterdamba utazásához, feltéve, ha nincs akadálya. Ó, dehogy, hogy is lenne, nincs semmi akadálya! – felelték. Egyébként maga a betiltás is érdekes, ugyanis soha nem adták ki papíron, hogy be vagyunk tiltva. Nem is volt ilyen jogkörük, csak annyit mondhattak, hogy nem biztosítja a rendőrség a helyszínt. Hiszen itt elvileg szabadság volt, legalábbis azt terjesztették, csak éppen, úgymond, nem állt módjukban biztosítani a körülményeket. A lényeg az, hogy a királynő személyes kérésére mégiscsak engedélyezték az utazásunkat, de azért közben megtettek mindent, hogy mégse tudjunk kijutni. Úgy szervezték meg a körülményeket, hogy az útlevelet az utolsó pillanatban kapjuk meg. Fél ötkor indult a busz a Vörösmarty térről Amszterdamba a meghívott zenekarokkal, nekünk azt mondták, hogy négy órakor kapjuk meg az útleveleket a minisztériumban. Én azonban nem bíztam bennük. Ezért azt találtam ki, hogy szóltam a fiúknak, hogy álljanak készenlétben, egy-egy telefonnál. Bementem a minisztériumba, kértem az útleveleket. Közölték, hogy még nincs meg, majd négy óra előtt tíz perccel sajnálkozó arccal mondták, hogy bár készen van minden útlevél, de nincs náluk, a Bajza utcai rendőrségen vehetjük át. Sajnos azonban ott is négy órakor zárnak, tették hozzá, majd hétfőn fel tudom venni őket. Mindez pénteken történt, szombaton fellépés. Persze, elkészültek az útlevelek, úgy, ahogy ígérték, időben, közben pedig dörgölték a tenyerüket, hogy milyen ügyesen kijátszottak bennünket. Rögtön telefonáltam az egyik VHK tagnak, aki ott lakott a Bajza utca közelében, azonnal riasztottam. Berohantak a rendőrségre és elmondták, hogy a Minisztériumban kiderült, hogy náluk vannak az útlevelek. Végül oda

kellett adniuk és fél ötkor úgy értünk az indulási helyre, hogy a busznak már járt a motorja, de végül is sikerült feljutnunk a buszra. Így jutottunk el Amszterdamba. – Pszichedelikus zene és tudatmódosító szerek. – Az úgynevezett pszichedelikus zene magyarul tudattágító zene, mely a rendkívüli valóság élményével kapcsolatos. Mivel az a zene, aminek a titkát próbálom megfejteni, a mágikus zene, ami a Világegyetemből származik és ezért rendkívüli hatással és lenyűgöző hatással van az emberekre, így ez a rendkívüli élményt hordozó, tudattágító zene valóban nem áll távol tőlünk. Sok olyan zenét szeretek, amit a pszichedelikus irányzathoz sorolnak.

A mai világban, a mindennapok taposómalmában nem látjuk és nem érzékeljük, nem értékeljük azt, hogy valójában milyen az életünk, milyen valójában az a világ, amiben élünk. Az csak a látszat, hogy annyi az élet és annyi a világ, amennyinek a mai fogyasztói társadalom láttatja. Ez egy tetszhalott élet. Az ember nem tetszhalott életre született, hanem igazi, égig érő életre. Ez az igazi, égig érő élet pedig egy rendkívüli élet, és a pszichedelikus zene tud ilyen lenni. A tudatmódosító szerekről, amit sokan ehhez a zenéhez kötnek azt gondolom, inkább akadályt jelentenek. Lehetséges, hogy valakinek a betokosodott agytekervényeiben éppen azokat a tokokat távolítja el a kémiai szer, ami akadályozza azt, hogy természetesen tudjon gondolkodni, természetesen tudjon saját életéhez viszonyulni, képes legyen felfedezni a saját igazi érzéseit. Azonban ezek a kémiai szerek, beleértve az italt is, valójában kémiai alapra terelik az ember érzésvilágát. Fizikai és kémiai törvények irányítják a molekuláit, ezek szabják meg a gondolkodását, érzéseit. Számomra ez olyan, mintha gépies törvények fölém kerekednének. Az ember nem adhatja át saját természetes érzéseit semmiféle külső irányításnak, így a kémiai irányításnak sem. 11

Ez egyrészt életveszélyes lehet, megingathatja a lelki egyensúlyt is, másrészt pedig egy mesterséges műélmény. Nem a teljes lélek éli át az élményt, hanem a felszínt kapirgálja valamiféle mechanikus, gépies, kémiai alapokon nyugvó folyamat. Elhibázott közelítés és elhibázott módszer. Régebben előfordult, hogy a baráti társaságban ittunk a koncertek előtt, de hamar rájöttem, hogy nem tesz jót a koncerteknek, nem tudom úgy átélni a helyzeteket, ahogyan szeretném. Nem tudom utólag azt érezni, hogy igen, ez volt az, amiért kimentem a színpadra. Egyszerűen nem fér össze a kettő. Mindenkinek azt javaslom, hogy ne mondjon le a saját belső, természetes érzésvilágáról. Az igazi, természetes érzésvilág sokkal jobb annál, mintsem hogy ilyen mesterséges szerek jelentsék az egyetlen lehetőséget arra, hogy valahogy kizökkenjen a szürke unalomból. Le lehet azt rázni ember módon is. – Élet, halál, kézfogás. – Az élet örök, nemes és magasabb valóság. Teljes, végtelen szabadság, rendkívüli csoda és lélegzet-elállító boldogság. Igazából az ilyen élet az, ami igazán valóságos. Ami nem ilyen, az a hamis látszat és a mesterséges körülmények hatására jön létre. Ezért azt gondolom, a halál sem halál. A halál nem más, mint átalakulás. Amikor a hernyóból lepke lesz, akkor meghal a hernyó? Vagy amikor a magból egy hatalmas tölgyfa lesz, akkor meghal a mag? Kezdjünk el pityeregni és sirassuk el a magot? Nincs értelme, a Természet folyamatosan fejlődik, és minden állomásának megvan a maga értelme. Soha nincs vége, soha nem zárul le. Az úgynevezett halál tulajdonképpen csak egy átlényegülés. Az új lemez nyitó száma, a „Kézfogás” egy Bolival kapcsolatos élményből fakad, aki fiatalon halt meg Szumátrán. A rákövetkező napokban keresgéltem a felvételeink között, valaki megkért egy zene átmásolására. Belebelehallgattam, kerestem, melyik lehet az, és egy olyan zenére akadtam, amiben éppen Boli üstdobolt, én pedig gitároztam. Még bennem volt a megrendülés és hirtelen, a zene hallatán felszabadult bennem egy érzés, amit sikerült diktafonon rögzítenem. Elvittem a többieknek, ők is ugyanazt élték át, amit én. Úgy éreztem, hogy az a zene, ami akkor megjelent bennem, nem más, mint egyfajta kapcsolatfelvétel Bolival. Kézfogás a VHK tagjai között, két világ között. Tudtam, hogy nekünk egy koncerten kell valahogy felvenni a kapcsolatot vele, hiszen a VHK koncert tud igazi szertartássá válni, így ezt a felvételt koncerten rögzítettük. Ez a zene emléket állít a barátnak, még12

pedig Boli-féle módon, az üstdobok vezetik a zenét. Én csak az indító érzést adtam hozzá, az egész zene hosszú perceken át magától fejlődik, mintha beléptünk volna egy világba, amely sodor minket előre. Nem tudtuk, mit fogunk játszani a következő pillanatban, minden az érzéseinkből fakadt. Ez az igazi VHK zene, amely mutatja, mi mindent lehet elérni, ha az ember átadja az irányítást az érzéseinek. – Világvége Fesztivál, F.O.S., VHK, disszonáns harmónia. – Zéró barátunk találta ki az egészet. Az volt az elképzelése, hogy a meghirdetett, úgynevezett világvége alkalmával rendez egy olyan fesztivált, ahol a Fuck off System az „Utolsó üvöltés” című számával úgymond elhozza a világvégét. Azonban mivel így elég sötét vége lenne a napnak, legyen valami más is. Kapjon az egész egy ellenkező előjelet! Meghívta hát a VHK-t, hogy miután a F.O.S. eltemeti az utolsó üvöltéssel a világot, jöjjünk mi, és szüljük újjá. Sokszor mondták arra, amit mi csinálunk, hogy olyan zene, amitől a halottak is új életre támadnak, hát most itt az alkalom, hogy vissza tudjuk hozni a világ teljét! Mivel amúgy is azzal foglalkozunk, hogy magunkból előhozzuk az igazi lényünket, az igazi világot, ezért úgy éreztük, testre szabottnak tekinthetjük a feladatot. – Velünk haraptat csillagot? – A lemez címe egy szám, a „Rádugrok” szövegének az egyik sora, mely egyébként végül nem került a korongra. Azt érzékelteti, hogy ez a zene, ahogy mi átéljük, olyan, hogy nem bírunk magunkkal, mert szinte beleharapunk az egekbe. Ahogy a táltos ló beleharap a parázsba, úgy amikor repül az égen, szinte a csillagokba is beleharap. Főleg, ha olyan jó kedve van, olyan, szinte elviselhetetlenül jó kedve van, hogy nem bír magával. Ezt az érzést próbálja meg érzékeltetni a „Veled haraptat csillagot”. Ha valaki meghallgatja, ha valaki igazán átéli, úgy fog érezni, ahogy mi. Vele haraptat majd csillagot ez a zene. – Meddig vágtázik még? – Ez az életem, remélem, hogy még jó néhány száz évig. Rajta leszek, hogy minél tovább. www.grandpierre.hu vhk.saman.org.hu

moncsi

Az itt megjelent fotókat Grandpierre Atilla bocsátotta rendelkezésünkre

13

– Kezdjük a most már hiánytalanul beszerezhető Lord diszkográfiával. Szándékosan a 40 éves jubileumra időzítettétek a régi albumok kiadását? A kiadó vetette fel az új megjelenéseket, vagy a ti ötletetek volt? – Szeretettel köszöntöm a Magyar Hang olvasóit! A Hammer Records találta ki ezt, és megmondom őszintén, nagyon nagy ötlet volt. Az eltelt negyven év alatt hála Istennek megjelent jó pár, minőségi anyagot tartalmazó hanghordozónk, különböző kiadóknál. Nem akarom őket név szerint felsorolni, mert némelyik meg sem érdemli, hogy megemlítsük őket, ugyanis ahogy eddig kezelték a dolgainkat, az egy vicc! Van Magyarországon egy a kiváló albumokkal rendelkező zenekar, amely több generációt felölelő hatalmas rajongótábort tudhat maga mögött, és valahogy mindig mostohán bántak velünk. Na, mindegy! A lényeg, hogy Hartmann Kristóf úr, a Hammer Records igazgatója döntött úgy, hogy a tavaly szeptember 14

15-i 40 éves jubileumi koncertre – minden kiadót végigjárva és magához véve a régi lemezek jogait – újra megjelenteti a régi albumainkat. Többek között végre a „Big City Lights” is hozzáférhető CD formátumban, ami még 1985-ben jelent meg és ez volt a Lord legelső LP-je. Ennek kiadását akkor saját pénzből Berger István „Dödi” finanszírozta, aki a zenekar szállítója és menedzsere volt. Ráadásul Ausztriában készült és csak limitált példányszámban jelent meg. – Ezeknek az újrakiadásoknak a megjelenésekor – sok szakmai hír erről szólt akkor – egyszerűen letaroltátok a Mahasz listát. Azóta is tart ez a nagy érdeklődés a régi albumok iránt? – Szerintem biztos, hogy tart. De – finoman szólva – teszek a Mahasz listára, számomra az nem igazi tükörkép. Sokkal inkább az mutatja a valóságot, amit akkor látunk, amikor elmegyünk északtól-délig, kelettől nyugatig és mindenhol teltház várja a zenekart. Na, az az igazi visszajelzés, hogy mennyire szeretnek minket. Azzal, hogy kik a lemezvásárlók, hogyan jutnak

hozzá, mennyit vesznek azért érdekes a kiadónak – no és persze egy kicsit a zenekarnak is –, mert az újrakiadások fogyása a számukra is bizonyságot ad arról, hogy idővel egyre nagyobb hangsúlyt kap megint az élőzene és a rockzene. Szerintem vissza fog jönni az élő előadások és koncertek varázsa, hangulata. Ennek van jövője!

Horváth Pityeszről, a menedzserünkről is, neki azt köszönhetjük, hogy nyugodtan tudunk dolgozni. Leveszi a vállunkról azokat a dolgokat – koncertszervezés, bármilyen ügyintézés, egyebek terén –, amelyek elvonnák az energiát attól, hogy a maximumot tudjuk nyújtani a közönségünknek. Mióta ő van, tényleg csak a zenével kell foglalkoznunk.

– A média nagy többsége nem igazán e felé tereli az embereket, hanem inkább a sztárgyár kreált bábjait tolja.

– Az ő ötlete volt a negyvenes táblák erdeje is, amelyeket a közönség az „Engem ne várjatok” dal vége felé emelt egyszerre a magasba. Szinte hihetetlen, de sikerült úgy kiosztani ezeket a több ezer embernek, hogy titokban tartották, mégpedig olyannyira, hogy az egészből semmit sem vettek észre a végéig.

– Ezek a mai tehetségkutatók egy idő után majd lefutnak, hiszen ez a pici ország, ami megmaradt nekünk, nem bír el annyi arcot, amennyit ezek a műsorok kitermelnek, nem beszélve arról, hogy ezek mind playback-huszárok. Elénekelgetnek 20-30 percet, aztán vége, többet nem bírnak, és itt kezdődnek az alapvető problémák. Nem akarok senkit megsérteni – mert akinek nem inge, az vegyen fel pólót –, de én 1970 óta vagyok a pályán, azóta teszem a dolgom. Egyszerű rockzenésznek születtem, tudtam, hogy milyen irányba fogok haladni, a mai napig is ezt űzöm és eltávozni is így fogok majd – azért remélem, minél később. :) Nem akarok celeb lenni, csak szeretnék olyan muzsikákat, olyan értékeket magam mögött hagyni – bocsánat, hogy ezt a nevet ki merem ejteni –, mint John Lord. Szeretem úgy élni az életemet, hogy a családom és azok az emberek, akik szeretnek, véletlenül se csalódjanak bennem, és tudjak tükörbe nézni. – A szeretetből és rajongásból jócskán kijutott a jubileumi bulin. Mi jut eszedbe elsőként arról az estéről? – Az, hogy valami fantasztikus volt! Csodálatos volt a közönség, elképesztő dolgokat éltünk át, és amikor visszanézem a DVD-t, újra és újra átérzem ezt a hangulatot. Hihetetlen volt, hiszen a közönség végigénekelt minden egyes nótát. – Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, hogy annyira rendben még nem volt a Lord, mint mióta ez a felállás alkotja. – Stabilnak tartom ezt a felállást, hosszú távon lehet tervezni, és úgy érzem, hogy ebben a zenekarban még nagyon sok van. Nem akarom részletezni, de Apró Károly – aki a legfiatalabb arc a bandában – vajdasági, magyarkanizsai basszusgitáros kollégánk, Póka Egon zeneiskolájában végzett. Fantasztikus a hangszerén, olyan mentalitást hozott felfogásban és tudásban a zenekarba, hogy az valami csuda. Na és itt van Erős Attila, a gitárosunk, zeneszerzőnk. Ő az, aki a Lord zenei arculatát már a kezdetektől fogva megadta. Gyurik Lajos a doboknál velem együtt már nagyon régóta tag. És még nem beszéltünk Pohl Mihályról, aki a Lord hangja, a rock hangja. De szólni kell

– Pedig tényleg nem tudtunk erről semmit! Én például a buli után tudtam meg azt is, hogy ez az ő ötlete volt. Nagy arc, az biztos! Azért tart ott a zenekar, ahol, mert ez egy fantasztikus csapat. – A Sipőcz Rock Band melegített be nektek aznap este. Milyen a kapcsolatotok Ernővel? – Ernő alapító tagja volt a Lordnak, és ’81-ig volt az énekese. Nagyon jó barátságban vagyunk a mai napig. Meg kell említenem Török Józsit is, aki nemcsak kiváló muzsikus és fantasztikus arc, hanem iszonyatosan jó barát is. Vele közösen nagyon jókat tudunk muzsikálni, és amikor nekem esetleg Karthago bulim van, akkor ő helyettesít a színpadon a Lord-ban, de úgy, mintha én lennék ott. Kiválóan megoldja a dolgokat. – Példátlan gyorsasággal, de a minőséget szem előtt tartva még bőven karácsony előtt megjelent ennek az estének a CD és DVD kivonata, egy impozáns kiadvány formájában. Az utómunkálatok az „Örökké” albumhoz hasonlóan Varga Zolinál, a SuperSize Stúdióban történtek. Ez azt feltételezi, hogy annyira meg voltatok vele elégedve a legutóbbi közös munkánál, hogy ezt a hálás, de felelősségteljes melót is rábíztátok. – Igazság szerint csak addig voltunk a stúdióban, amíg egy-két minimális dolgot kijavítottunk a felvételekkel kapcsolatban, de aztán maximálisan rábíztuk Varga Picire a munkálatokat. Az „Örökké” lemezzel letette nekünk a névjegyét, azzal olyan referenciát adott, hogy onnantól kezdve teljesen megbíztunk benne. Profi szakember, nagyon jó füle van, nem beszélve arról, hogy kiváló muzsikus is. Ez a három dolog együtt nagyon komoly egységet képvisel. Nyilván egy DVD hangzása mást igényel, mint mondjuk egy stúdiólemezé, de minden nagyképűség nélkül ki merem jelenteni, hogy nyugodtan meg lehet nézni, hiszen bárhol megállja a helyét. 15

Nagyon megköszöntük a munkáját, hiszen ismét rászolgált a bizalmunkra. Ötös fölé! :) Egyébként ez a negyven éves buli nagyon kerek volt, és ha olyan ember nézi meg ezt a DVD-t, aki ott volt a koncerten, az ugyanazt az érzést fogja visszakapni. Aki pedig nem volt ott, az láthatja, hallhatja, hogy miből maradt ki, ugyanakkor átélheti a hangulatot a saját otthonában. – Feltennék egy rázós kérdést is, ha nem bánod. Már bő egy éve, hogy elhunyt állandó szövegírótok, Balogh József tanár úr. Ki fog ezentúl felelni a szövegekért? – Nagyon nagy veszteség volt, úgy is, mint szövegíró és úgy is, mint ember. A hiányát a mai napig érezzük. Elmondhatom magamról, hogy Józsi a barátom volt. Amikor 1987 novemberében – a már említett Berger

családon belül fog maradni a szövegírás, ezt pedig rá, Misire fogjuk bízni. – Szóba hozhatnám a Best of Rock FM rádiót? Hiszen a Lord és a Karthago mellett ismét belevetetted magad a rádiózásba. Ráadásul most januárban volt az egyéves születésnapotok. – Persze! Sőt, nagyon megköszönöm! A bulin természetesen a Lord volt a fő csapás, hiszen a szlogenünk is az, hogy „Hozzád, neked szól!”, ez a sor pedig a „Szóljon a rock”-ból van, Balogh Józsi örökérvényű mondata. Az egész egyébként úgy indult, hogy hárman (Spanyol Tibor, Fülöp István, és jómagam) összedugtuk a fejünket, hogy ilyen rádió nincs Magyarországon, és – nagyon nehezen, de – megvalósítottuk! Egy űrt szerettünk volna betölteni, hiszen ezt a területet valamiért mindig mellőzték, de hogy miért, azt nem tudom. Két frekvencián és az interneten sugárzunk, és úgy tűnik, sikeres az elgondolás, mert úgy a kétévesek, mint a nyolcvanasok szeretnek bennünket. Már komoly hallgatottsággal bírunk, képzeld, Madagaszkártól Kanadáig, Írországtól Irakig – a kinn levő magyar katonai kolónia tagjai – hallgatnak minket. Ez nagyon jólesik! Tudják az emberek, hogy ez egy hiteles rock adó, és az egyedüli, amely tényleg a hallgatókért van. – Zárszóként, a Lordra visszatérve, a következő egykét esztendőt hogyan képzelitek el?

„Dödi”-nek köszönhetően – bekerültem a Lordba, valami fantasztikus hangulatban kezdődtek a próbák, már az elejétől kezdve messze több volt köztünk, mint munkakapcsolat, hiszen nagyon komoly, mélyreható barátság alakult ki vele, a kedves feleségével és a két gyermekével is. Annyira jól tudtunk együtt mozogni, hogy a szólólemezemet, a „Tízparancsolat”-ot is ő „követte el”, amiért egy életen át hálás leszek neki. A majdani szövegírásra visszatérve elmondhatom, hogy külsős szövegíró biztos, hogy nem lesz. Nem azért, mert nem bízunk senkiben, hanem azért, mert Józsi annyira tudta, hogy a Lord miről szól, hogy azt nehéz lenne utánozni. Nagyon sok időt töltött együtt Misivel, mert kettejük érzelmi és gondolatvilága nagyon passzolt egymáshoz, ezért egy-két szöveggel Misi már debütált. Tehát mindenképpen 16

– Pont most, amikor a Club 202-ben játszottunk, eljött Kristóf is, átbeszéltük a múlt évet, de már tervezgettünk a jövőt tekintve is. Elmondhatom, hogy az idei esztendő a koncertezéssel fog eltelni, szeretnénk minden meghívásnak eleget tenni. Közben Attila elkezdett új nótákat írni, Misi is gyártja a szövegeket, tehát egy kis masszírozás, nótaírás, és ha minden jól megy, akkor 2014 januárjában stúdiózás. Így jövőre megjelenhet egy vadonatúj Lord album! Ezt szeretnénk megvalósítani. Az életünk csak rohanás, hajsza a zene után, és viszontlátás – ahogy Feró énekelte anno! Nem a pénz utáni hajsza, mert nekünk az a fontos, hogy a Lord imázsa fennmaradjon és próbáljunk értéket mutatni a fiataloknak. A Lord legyen mindenkivel! www.lordzenekar.hu

K.T.A.

– Csapjunk egyből a lecsóba! Miért pont most jött el az ideje annak, hogy megjelentesd ezt az életműválogatást? – Egyrészt úgy éreztem, hogy ezek a dalok megérdemlik azt, hogy most új hangzásban jelenjenek meg, hiszen akkoriban, mikor megszülettek, a technikai feltételek még nem voltak annyira jók, mint most. Másrészt, ezt a „kis” időszakot, ezt a röpke huszonöt évet – mióta a pályán vagyok – le szeretném zárni ezzel a lemezzel. Megmutatni vele a fiataloknak, akkor hogyan csináltam, honnan indultam és hova jutottam el, milyen zenekarokban és kikkel játszottam. – Mennyire volt nehéz dolog a sok cimborát, régi zenésztársat összeterelni erre a feladatra? Mindenki szívesen vállalta a közreműködést? – Hála Istennek azok közé tartozom, akit az egész szakma szeret. Soha senkivel rossz viszonyban nem voltam, ha el is váltak az útjaink, mindig megmaradt a barátság. Így tehát nem volt nehéz a cimborákat felkérni erre a feladatra. Ők is jó ötletnek tartották ezt a lemezt, szerettek velem zenélni,

szerettek velem dolgozni, és elmondhatom, hogy azonnal igent mondtak. Még Fejes Zoli (a Classica volt gitárosa) is, aki pedig mostanában nem is vállal el semmilyen fellépést, illetve felkérést. Nagyon örülök, hogy a mai napig szeretnek a régi zenésztársak, kollégák, és első szóra jöttek. – Figyelemmel kíséred egyébként a régi kollégák aktuális bandáit, megmozdulásait? – Természetesen, mivel olyan közös gyökereink vannak – gyerekkorunk, fiatalságunk, egyszóval a múltunk –, hogy ez óhatatlanul is magával vonzza a figyelmet. Igen, figyelemmel kísérem a munkásságukat, nagyon drukkolok nekik, és sok sikert kívánok mindannyiuknak. Mindig belehallgatok az új dolgaikba, amiket az internetre tesznek fel vagy lemezen jelentetnek meg. – Mennyire vagy nosztalgikus alkat? Elő szoktad venni néha egy kis meghallgatásra a régi munkáidat, vagy szinte újratanulva, komolyan átnézve kellett felkészülnöd erre a stúdiós feladatra?

17

– Elég jó a memóriám, úgyhogy a szövegekkel nem volt probléma. Gyakorlatilag az összes dalt fejből énekeltem fel, talán egyszer-kétszer hallgattam át a régi felvételeket. Úgy vagyok vele – és remélem, ezzel nem vagyok egyedül –, hogy a régi dolgaim néha olyan újdonságnak hatnak, mintha sosem játszottam volna el őket. :) Úgyhogy tényleg elő szoktam venni régi dalokat, főleg olyanokat, amiket ritkán játszottunk. De nagyon nosztalgikus alkat nem vagyok, a jelenben próbálok élni. A felvételeknél újraértékeltük a régi számokat, sőt van egy-két dolog, amibe bele is nyúltunk. A Seneca-nál például egy kicsit a hangszerelésbe. Most billentyű nélkül játszottuk, ezáltal pedig egy kissé bekeményítettük a dalt. – Mi alapján lettek kiválasztva az „Ötvözet”-re kerülő számok? Te voltál az egyedüli döntnök, vagy a kiadó is besegített a válogatásnál? – Ezeket a dalokat én választottam ki, így gyakorlatilag azok kerültek fel, amelyek a szívemhez közel állnak. Természetesen figyelembe vettem azt is, hogy sláger számokat válasszak, mert ezt a lemezt a nagyközönségnek szántam, nem pedig a szakértőknek. Úgyhogy inkább a „populárisabb” felvételek élveztek előnyt a válogatásnál. Sokat gondolkodtam, szelektáltam, de végül ezek mellett döntöttem. – Jelenleg két zenekarod is van. A Cool Head Klannal, mely nevezhető akár fő csapatodnak is, nyomjátok az ipart rendesen, bőviben voltatok tavaly is a koncerteknek, idén is már szinte január első napjaitól színpadon vagytok. Elégedett vagy a zenekarod helyzetével, elfogadásával, népszerűségével? – Teljes mértékben elégedett vagyok a zenekarom helyzetével, a legtöbbet koncertező bandák közé tartozunk. Sokan kérdezik, tarthatnék-e előbbre is, de én azt mondom, hogy semmi okom a búslakodásra. Azzal foglalkozom, 18

amit szeretek, hiszen gyerekkorom óta töretlenül énekelek, a mindennapjaimat a zene teszi ki. Nem a rock ’n’ roll sztárságért csinálom! Szerintem szeretnek, ismernek az országban és ezzel bőven elégedett vagyok. Természetesen nehéz helyzet van, dolgozni kell. Folyamatosan írjuk a dalokat, csináljuk a lemezeket, de ezt függetlenül attól, hogy én bármilyen sztárságra törekednék. Akkor is zenélnék, ha otthon ülnék egymagamban, egyáltalán nem érdekel az, hogy tíz ember vagy százezer ember előtt lépek fel. Minden koncert egyformán fontos! Nagyon örülök a zenekaromnak, és nagyon boldog vagyok, hogy a Cool Head Klan-t tizenöt éve tudom csinálni. – A kiválasztott számok közül szándékosan csak Klan-os korszakú Cool Head dalok kaptak helyet a korongon? – Azért választottam ezt a két új Klan dalt, mert ezek hard rockosabb, metalosabb alapú nóták, így jobban illeszkednek az egész lemez zenei stílusához. Ráadásul a „Gurulok az úton” teljesen új szám, ami csak ezen az albumon hallható. – Másik projekted a Mamut, ami viszont – egy megjelent lemezzel a tarsolyban – több éve parkoló pályán áll. Érdekes, hogy ezen a válogatáson pont a Mamut szerepel egyedül három számmal, míg a többi zenekartól csak két-két felvétel van. Miért? – Eredetileg a Mamut is két dallal szerepelt volna, de Ángyán Tomi barátom úgy gondolta, hogy a „Mágus”-t – amelyben még anno Daczi Zsolt szólózott –, akusztikus verzióban csinálja meg. Ezáltal ez is olyan felvétel lett, amely szintén csak ezen a kiadványon szerepel. – Bizakodva kérdezem, mikorra várható a második Mamut album? Lesz egyáltalán? – Ebben az évben talán meg fog jelenni egy új lemez, „Jégbe fagyva” címmel. Ehhez már 8-9 dalt meg is írtunk, és remélem, hogy nyáron tudjuk is rögzíteni. Hiába fantom dolog, de a mi gyermekünk, és örömmel készítjük a Mamut dalokat, mert nagyon

szeretjük ezt a stílust is, amiben ez a zenekar mozog.

klasszikus heavy metal-t játszik, de nekem bőven elég a régi öregek munkássága.

– Még 2005-ben, a Hammer Records a régi Sámán dalokat is kiadta – szintén újra feljátszva. Annak milyen volt a fogadtatása? A régi arcok gyorsan lecsaptak erre a kincsre, netán a fiatalabb korosztályt is érdekelte ez a lemez?

– A CD borítójában megtalálható az eddigi pályafutásodat áttekintő írás egy interjú formájában, ami a HammerWorld jubileumi 250. számában is megjelent az XY akták rovatban. Ennek a cikknek a végén megemlítetted, hogy szívesen vállalnál komoly, metal énekképzést. Ez az ügy haladt már valamennyire előre? Hogyan és hol szeretnéd ezt kivitelezni?

– Nagyon jó visszajelzéseket kapott ez a korong, sőt mi több, CHK koncertre is hozzák, hogy dedikáljam. A Sámánnak akkoriban nagy közönségbázisa volt, és elég nagy sikereket értünk el vele. A nyolcvanas évek végének generációja kicsit rajtunk nőtt fel, és ezeknek az embereknek a fiatalsága egy szinten kötődik hozzánk. A lemez tehát örök darab, mellyel egyúttal le is zártuk a Sámán történetét. – Még tavaly belinkeltél egy videót a Facebook-ra, amelyen az egyik pesti Tim „Ripper” Owens bulin a „Heaven and Hell” elején te is hallható vagy, pedig csak a közönség soraiban voltál. Volt döbbenet rendesen! :) – A Crazy Mama-ban volt a buli, én fenn ültem a karzaton. Azt hittem, hogy annál a résznél már Ripper is belép az egész zenekarral. Nem tudtam, hogy még egy kör van, ezért beénekeltem, mert nagyon szeretem Ronnie James Dio-t. Szintén az emelvényen ült a skót előzenekar, és ők mutatták, hogy jó volt. :) Igaz, a verze végét kicsit elharaptam, mert utána észbe kaptam. Azt hiszem Ripper is felkapta a fejét lentről. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy én annyira jó voltam, hanem hallható volt, hogy tényleg beleénekeltem a dologba. Nagyon tisztelem Tim „Ripper” Owens-t, és inkább hallgassuk tőle a „Heaven and Hell”-t. :) – Szeretsz és gyakran jársz egyébként külföldi előadók koncertjeire? – Csak a régi klasszikus rockzenékre járok, például a Saxon-on, Twisted Sister-en, Udo-n, Accept-en voltam. Ha van rá módom, olyan csapatok bulijaira megyek el, amelyeket gyerekkoromban szerettem. Sajnos az új vonallal nem vagyok tisztában, mert annyi ága lett a heavy metal-nak, hogy nem tudom nyomon követni. Persze, azért néha felfigyelek egy-két olyan új bandára is, amelyik

– Igen, gondoltam arra, hogy heavy metal énektechnikát, illetve hangképzést tanítanék, esetleg foglalkoznék fiatal és tehetséges énekesekkel. Volt már egy-két tanítványom, akinek tudtam segíteni, innen jött az ötlet, hogy kidolgozok egy tanmenetet, egy komplett anyagot ezzel kapcsolatban. Én is jártam énektanárhoz, a Vas utcába, Simkó Olga nénihez. Megtanultam és azóta is vallom, hogy nagyon fontos a hangképzés, az, hogy mindenféle károsodás nélkül végig tudjunk énekelni egy koncertet. Nem mindegy, hogy feszít-e a hang, vagy fesztelenül tudunk énekelni. Lehet, hogy valakinek megvan a tehetsége, jó a hangja, de ezt mindenképpen el kell sajátítani. Úgy gondolom, hogy az elképzelés jó, mert a klasszikus heavy metal éneklésnek jót tenne ez az iskola itt Magyarországon, és én nagyon szívesen segítenék benne. – Szándékozol az „Ötvözet” számaival, műsorával turnézni? – Az eredeti tagokkal – akik a lemezen is vendégszerepeltek – ilyen formában egy turné nem tud megvalósulni, mert mindenki sokfelé koncertezik, és én is le vagyok kötve. Azonban akár a zenekarommal is nagyon szívesen játszanám ezeket a dalokat koncerteken, és ha lesz ilyen irányú felkérés, akkor annak természetesen eleget is fogunk tenni. Ez kereslet kérdése. :) – Mit üzensz az olvasóknak? – Long live rock ’n ’ roll! www.coolheadklan.com K.T.A.

19

– Először is fogadd gratulációmat! Az előzmények tükrében gondoltam, hogy valami nagy dolog készül, de a végeredmény igazi meglepetést okozott. Minden elfogultság nélkül ki lehet jelenteni – hiszen ez a lemez a bizonyíték rá –, hogy egyértelműen a nemzeti színtér legjobb zenekarai között vagytok! Sőt! – Köszönjük szépen, ezt igazán jó hallani! Sokat dolgoztunk ezen a lemezen és az eddigi visszajelzések nagyon pozitívak, így biztos, hogy megérte. – A Magyar Hang indulása után, a második számban szerepeltetek utoljára, tehát bő két és fél évvel ezelőtt. Kérlek, egy pár mondatban meséld el légy szíves, mi történt veletek azóta. – Magunkhoz képest elég sokat koncerteztünk 2010-ben, csak a Kárpátia előtt 19 alkalommal játszottunk, és persze voltak saját bulijaink is. Főleg a „Változás szele” lemez dalainak a bemutatása volt a cél. A követlkező évben folytatódott ugyanez, ám a koncertek terén visszaléptünk egy kicsit. Így utólag

Győri Gergely – dob, Szilágyi Zsolt – gitár, vokál, Lugasi Attila – basszusgitár, Kurunczi Ferenc – gitár, Török József – ének, Kovács Róbert – billentyű, vokál

fotók: Török János

20

azt gondolom, csak vártuk, hogy a sült galamb a szánkba repüljön, de tenni nem sokat tettünk azért, hogy minél többet játszhassunk. Ekkor már foglalkoztatott bennünket az új album gondolata, hiszen elkezdtük írni a dalokat. 2012-ben léptünk fel a legkevesebbet, mert befejeztük az alkotómunkát, házi felvételt készítettünk, nyáron felvettük az új lemezt és utána a megjelenés előkészítésével, a keveréssel szépen eltöltöttük az egész évet. Nem vagyunk egy kapkodós banda. – A 15 éves jubileumot megültétek? Emlékszel, abban az interjúban szinte még én figyelmeztettelek, hogy hány éves a zenekar. :) – Pontosan így volt, annyira inaktívak voltunk sokáig, hogy az évek elrepültek és mi észre sem vettük. Különösebb jubileum nem volt, azt hiszem, összeültünk és jól berúgtunk, de ezt megtesszük különösebb alkalom nélkül is. Remélem, a 20 éves jubileumot a közönségünk számára is értékelhető módon ünnepeljük meg. – Mikor az új lemez kapcsán először felhívtál, azt mondtad, hogy kezedbe vetted a zenekar irányítását, már ami a koncertszervezést, kiadóval és médiával való kapcsolattartást, egyebeket illeti. Egyszóval a menedzselési feladatokat. A fentiekből is látszik, hogy eddig nem foglalkoztatok ezzel nagyon komolyan. Mit vársz ettől a változástól? – Kimondhatjuk, hogy egyáltalán nem foglalkoztunk a promócióval. Minden, ami korábban megjelent rólunk valamilyen médiában, azért volt, mert megkerestek minket, vagy éppen egy hűséges rajongó tolt minket valahol. A koncertszervezést mindenki csinálta, egymás mellett elbeszéltünk, vagy éppen vártuk, hogy más megszervezze a bulit. A zenekar anyagi dolgainak kezelését is másra bíztuk. Ékes példája voltunk annak, hogyan nem lehet egyről a kettőre jutni. Ennyi idő kellett hozzá, hogy belássuk, ez így nem vezet sehová. Egy jó értelemben vett központosítás szükséges ahhoz, hogy egységesek legyünk, persze nem arról van szó, hogy diktátorként tevékenykedem. Próbálunk

mindent megbeszélni és közös döntéseket hozni. Csinálhatunk bármilyen zenét, ha a menedzsmenttel nem foglalkozunk egy helyben topogunk tovább. Ez a konklúzió, és ezért fordítunk a jövőben különös figyelmet arra, hogy megadjuk az esélyt a zenénknek és rá fogékony hallgatóknak, hogy találkozzanak egymással. Ettől a szemléletváltástól egyértelműen azt várjuk, hogy többen megismerjék a zenekart. – Hódmezővásárhelyről hogyan lehet ezt sikeresen megvalósítani? – Mivel az internet adta lehetőségeket kihasználjuk, a szervezés és menedzsment szempontjából nem okoz gondot a vidéki lét. A legtöbb interjú is lebonyolítható a világhálón keresztül. Vannak azonban olyan dolgok, ami miatt fel kell utaznunk Pestre, és a mai üzemanyag árak mellett már ez is komoly költséget jelent. Mivel elég délen vagyunk, sok koncerthelyszín nagy távolságra van tőlünk még ebben a kicsiny hazánkban is, ezért a fellépő díjunk nagy részét az üzemanyagköltségünk teszi ki. – Az eddigi lemezmegjelenéseknél mindig a szerzői kiadást választottátok, most hogyhogy egy „rendes” kiadó mellett döntöttetek? Hogyan kerültetek egyáltalán a Hammer Records-hoz, azon belül is a Hadak Útja Kiadóhoz? – Azért választottuk korábban a szerzői kiadást, mert nem volt más perspektíva előttünk. Nem voltak zenész körökben komolyabb kapcsolataink, nem alakítottunk semmiféle kereskedelmi tevékenységet végző vállalkozási formát, és nem utolsó sorban nem is volt olyan kiadó, amelyik kiadta volna az anyagainkat. A „Változás szele” lemeznél lett elegem abból, hogy alig lehetett valahol kapni – ahol lehetett, ott is csak azért, mert szívességet tettek nekünk –, annak ellenére, hogy megállás nélkül postázgattam különféle üzletekbe, bízva abban, hogy megkapom az árát. Arról nem is beszélve, hogy kapcsolatok és pénz nélkül semmi komolyabb reklámot nem tudtunk csinálni az albumnak. Nem volt kérdés tehát, hogy ha kiadó, akkor a Hammer Records, hiszen a rock és metal zenével rajtuk kívül ilyen szinten nem foglalkozik senki. Az, hogy a Hammer-on belül a Hadak Útja lett a kiadónk, az nem a mi döntésünk volt, de úgy gondolom egyértelmű a mondanivalónk miatt. A félkész anyagot, még az új lemez keverése közben Töfi elküldte a kiadóhoz, meghallgatásra. Ezek szerint – remélem –, bejött nekik, így lett Hammeros cucc a lemez. – A tervezetthez képest egy héttel később jelent meg az album. Mi volt az apró csúcszás oka? 21

– Ebben tényleg nem vagyunk hibásak, sőt elég rosszul érintett a dolog minket. Információim szerint arról volt szó, hogy a lemezgyárban akadt egy kis technikai malőr és ezért az összes gyártás csúszott egy hetet. – Most házon belül oldottátok meg a szövegírást, egyetlen apró kivételtől eltekintve „csak” zenekari tagokat látok feltüntetve a bookletben. – Igen, Feri oly mértékben megtáltosodott, hogy nem szorultunk külső szövegíróra. Korábban elég rendesen titkolta írói vénáját, de szerintem a pozitív visszajelzések következtében szárnyra kapott, és reméljük, sokáig szárnyal. Azt hiszem, három szövegem van nekem is a lemezen, ebből az egyikben társszerzőm az általad említett apró kivétel, ő az én kedvesem. :) – Olvastam egy értékelést az albumról, amelyben többek között az állt, hogy nem valami szívvidító a lemez mondanivalója. Ezzel szemben ti azt mondjátok, hogy szeretnétek pozitívabb szövegeket előadni, ám ha széjjelnéztek az országban, sajnos ezt semmi nem indokolja. – Igen, így van. Azt gondolom, ebben az országban már az is érzi, hogy hatalmas gondok vannak, aki különben teljesen érdektelen a társadalom, a nép, az ország, sőt, a világ problémáival szemben. Az úgynevezett rendszerváltás óta eltelt 23 év alatt odáig „fejlődtünk”, hogy az országunk teljesen élhetetlenné vált, mind gazdasági, mind morális értelemben. Persze ez nem jelenti azt, hogy olyan örökké búslakodó emberek volnánk, egyszerűen csak ezekről a számunkra fontos dolgokról szeretünk írni, márpedig ezek cseppet sem vidámak. Hozzáteszem, csak „vérzik e föld”, de még nem vérzett el, és amíg ember él e földön, addig a remény is megmarad. Ezt az eszmeiséget követi a lemez is, és ebben az értelemben már nem is olyan keserű. – A hangfelvétel a szolnoki Denevér Stúdióban történt. Végre egy nagyon jól megszólaló Stratégia lemez! Nem haragszol meg, ha azt mondom, hogy a zenekarnak mindig így kellett volna megszólalnia, és – ha a csomagolást is tekintjük – megjelennie? – Dehogy haragszom, teljesen igazad van. A „Változás szele” lemeznél már kezdett javulni a megszólalásunk, de még az is jócskán elmarad a „Vérzik e föld” minőségétől. Tök jó lenne hallani a korábbi anyagainkat is ilyen minőségben. 22

Küllemében már az előző album is rendben volt, csak a „tálalása” volt gyenge, de erről már korábban beszéltünk. – Bónuszként felkerült egy angol nyelvű szám is a korongra, „My fatherland” címmel. Ezzel mi a célotok? – Mondhatnám, hogy semmi, de az nem lenne igaz. Meghökkentő lehet pont tőlünk egy angol nyelvű dal, de szerintünk nincs ebben semmi különös. Az angol világnyelv és máshol is élnek olyan emberek, akik magukénak érezhetik ezt a mondanivalót, vagy éppen elgondolkoztatja a szöveg. A szülőföld szerepéről, fontosságáról szól a dal, és pusztán csak azért lett angol nyelvű, mert mikor megszületett, kipróbáltuk angolul. Annyira bejött, hogy a magyar nyelvű változat gyengébbnek bizonyult mellette. Megpróbáltuk később magyar nyelvűre átírni, de teljesen új szöveg kellett volna hozzá, és angolul már különben is megszerettük. Hát nem kísérleteztünk tovább. – A lemezmegjelenés napján egy videóklipet is közzétettetek, amely az „Örökség” című számra készült. Profi munka ez is! A YouTube-on kívül szerinted van-e esélye a dalnak máshol is feltűnni? – Köszönjük szépen! Próbáltuk a dal mondanivalóját megjeleníteni, és a Render Mediánál Dusa Tibiéék ebben partnerek voltak. Az az igazság, hogy fogalmam sincs, hol jelenhetne meg a világhálón kívül. Nem tudok olyan műsort a tévében, ahol vannak ilyen zenék, persze ettől lehetnek és remélem, a kiadónk tud róluk. :) – Van esetleg más kiszemelt szám is, ami megfilmesítésre vár? – Lenne, de a megvalósításnak egyelőre pénzügyi akadálya van. – Jó ideje már, hogy bizonyos időközönként felléphettek a Kárpátia előtt, pár évvel a korábbi interjúnk előtt kaptátok az első meghívásokat. Az elmúlt esztendőkben ezek a koncertlehetőségek érezhetően és látványosan megnövelték a rajongótáborotokat? – Ha nem is látványosan, de biztosan többen megismertek minket ezáltal, és azt hiszem, nagyon szép dolog Petrás Janitól, hogy ezt a lehetőséget a mai napig megkapjuk. Biztosan tudod, hogy sok ismertebb banda előtt az előzenekarnak fizetnie kell, ha játszani szeretne. Na, itt nem erről van szó, sőt!

– Olyannyira jó barátságba kerültetek, hogy Galántai Gábor, a Kárpátia billentyűse készítette a borítótokat és a bookletet. – Igen, Gábort már a Kárpátia előtti zenekarából, a Parázsló Hamvak-ból is ismertük, azt azonban, hogy ilyen grafikus dolgokkal foglalkozik, nem olyan régen tudtuk meg. Azóta nem menekül előlünk! :) Viccet félretéve, ezúton is köszönjük kiváló munkáját, jók a visszajelzések a borítóval kapcsolatban is. – Ezt a kérdést már elég régen tartogatom magamban, de neked felteszem, mert szerintem ezzel a kiadvánnyal tényleg megvan az esélyetek, hogy a mainstream zenei világban is nagy sikert érjetek el, több ezres, netán tízezres nagyságrendű rajongótábort szerezzetek. Miért van az, hogy számos külföldi zenekar gond nélkül dalolhat hazája történelméről, hőseiről, és ezt szerte a világon tolerálják, sőt, tisztelik érte őket. Ellenben ha egy magyar csapat vállalja ezt, ráadásul itthon, akkor jó esetben azonnal kiesik a média nagyjából 95 százalékából, rossz esetben még bizonyos jelzőket is megkap. Megkergült itt már mindenki? – Erre a kérdésre nagyon nehéz és összetett a válasz, ha egyáltalán van. Nem is érzem magam képesnek arra, hogy a kérdést megválaszoljam, mert szerintem sok tényező játszik ebben közre. Magyarországon a hazafias gondolkodást nagyon sokan a kirekesztő, szélsőséges nacionalizmussal azonosítják, mert hosszú időn keresztül ezt táplálták az emberek fejébe, és még most is ezt teszik. Hogy miért? Talán félnek, hogy öntudatra ébred ez az ország és komolyabban kezd a közönséges hazugságokkal és mérhetetlen igazságtalanságokkal foglalkozni, amelyek feltűnő módon a Kárpátmedence őslakosságát érintik. Olyan, mintha nem akarnák, hogy szeressünk itt élni, úgy állítják be,

mintha a szeretetünk minden megnyilvánulása gyűlöletből fakadna, – de ez nem így van. Nem akarok nagyon mélyen belemenni a témába, mert arra igen kevés lenne a hely. Hogy más országokban miért van másképpen? Talán a földrajzi elhelyezkedés és az adott ország egyes nemzetek történelemben játszott szerepének különbsége az ok. Igen, sok a megkergült ember, de az idő szerintem az igazság oldalán áll. – Még igen friss az élmény, de érdekelne, hogyan éreztétek magatokat a Hungarica lemezbemutatóján? – Jól éreztük magunk, jó volt olyan színpadon állni a Club 202-ben ahol tudjuk, mekkora zenészek, milyen zenekarok játszottak korábban. Jó volt a fogadtatásunk is, a korai időpont ellenére minket is a vártnál többen hallgattak. – Megvan a lemez. Milyen terveitek vannak az idei évre? Irány az ország? Fő attrakcióként akartok fellépni, vagy inkább egy nagyobb névvel karöltve mennétek? Gondolom, igencsak meg szeretnétek mutatni élőben is ezt a lemezanyagot. – Igen, rajta vagyunk a koncertszervezésen keményen, és úgy néz ki, szaporodnak a fellépéseink rendesen. Talán ebben már az új lemez hatása is benne van. Fogunk már főzenekarként is játszani, de szívesen megyünk nagyobb nevekkel karöltve. Idén lesz végre motoros találkozó, és nagyobb fesztiválon is játszhatunk, tehát alakulnak a dolgok. Célunk egyértelműen, hogy minél többen megtudják milyen is a Hungarometal! K.T.A.

www.strategiazenekar.com

23

– Elindultatok Pestről, a nagyvárosi panelból és eljutottatok odáig, hogy vidéken, önfenntartó módon, békés körülmények között éltek, van egy hagyományőrző egyesületetek. Meséljétek el nekem az utat, amin eljutottatok vissza, a gyökerekhez. Hogyan kezdődött és mi a cél? Galántai Gábor: – Maga az egyesület 2005-ben Budapesten megalakult, már a panelban is a hagyományőrzés volt a mellékfoglalatosságunk a munkánk mellet. Régen, hosszú ideig a magam útját jártam, majd csatlakoztam Budaházy Gyurihoz, pontosabban a Hun Szövetséghez. Egészen 2006-ig együtt dolgozunk és hagyomány-őriztünk, tettük a dolgunkat, akkor azonban szétváltunk. Senki ne gondoljon semmi rosszra, a barátság azóta is töretlen, csak én más úton gondolom a célhoz érést, mint Ő. Ezek az utak nem ellentétes irányba haladnak, csak más módon közelítik meg a célt. Ő akkor azt mondta, az utcára kell menni, én pedig vallom, hogy még ébreszteni kell a népet. Sose köteleztem el magam sem pártnak, sem szervezetnek, de mindig támogattam azokat, akik rólam is szóltak. Ahogyan Gyuri is tett. A feleségemmel mindig melléállunk azoknak a dolgoknak, melyek a szívünkhöz szólnak és a szívünkből szólnak. No, szóval, nekem akkor már egy éve megalakult az Árpád Nemzetsége Hagyományőrző és Kézműves Közhasznú Egyesület. Ennek célja hagyományőrző bemutatók által megismertetni az embereket a múltunkkal, hagyományainkkal. Sajnos a társadalom nagy részét a lehető legrosszabb irányba formálja a média, teljes kulturálatlanságban tartva őket. Éppen ezért, még ha sokan kritizálnak is miatta, mi akár falunapokra is elmegyünk bemutatót tartani, de járunk iskolákba és óvodákba, táborokba és egyéb rendezvényekre is. Mindenhová, ahová csak hívnak, azért, mert az a véleményem, hogy ha mindezt nem tesszük, akkor nem jut el vidékre, a falusi emberekhez a jurta, a népviseleteink, nem csodálhatják meg az íjakat, nem tudják azt kipróbálni. A gyerekek nem fognak a kezükbe csuhét, hogy babát készítsenek belőle, vagy nem találkoznak csodaszép bőr ékszerekkel, nemezzel, gyékénnyel. Nem a tévében kell megnézni ezeket, meg kell érinteni, szagolni, simogatni. Ők nem fognak minket megkeresni, nekünk kell odamenni hozzájuk, és ha nyitottak rá, akkor elkezdenek ismerkedni. Az olyan rendezvényeken, mint a Kurultaj vagy a Magyar Sziget olyan emberekkel lehet találkozni, akik már

24

„képben vannak”, de az ilyen identitású és gondolkodású emberek nagyon nagy jóindulattal az ország alig húsz százalékát teszik ki. A maradék nyolcvan százalék a jurtát indián sátornak nézi, a tarsolyos emberről pedig az jön le neki, hogy az ronda szélsőjobboldali és náci vagy fasiszta fazon. Ez pedig pont olyan, mintha egy tiroli gatyás emberről azt állítanám, hogy az nem más, mint szélsőjobbos osztrák. Van tehát mit formálni még a szemléleten. A vidékre költözés pedig régi terv volt. Aki ismer minket, az tudja, hogy már a panelban is minden egyes helyiséget a munka töltött be, a nagyszobától a konyháig mindenütt munka folyt, de nem akartam műhelyt bérelni, mert tudtam, hogy ha azt teszem, sose lesz sajátom. Inkább gyűjtögettünk és vártunk. Kigazdálkodtuk az összeget és hat éve sikerült elköltöznünk kertes házba. Mindig is az álmom volt egy saját íjász-pálya, egy jurta a kertben. Itt megvan mindez és vannak olyan helyiségek, ahol lehet kézművesedni, van saját műhelyem, hely a gyerektáboroknak, csoportfoglalkozásoknak. Ezt egyértelműen nem lehetett a panelben megvalósítani. Kinyílt az életünk. – Két gyereketek van, akik a panelban nőttek fel, nemezek és bőrök, íjak és szerszámok között. Mást sem láttak, mint hogy apu és anyu állandóan a kezét használja és indul a jurtával, népviseletben különféle rendezvényekre. G.G.: – Látták, sőt, követtek is minket, mert nagyon sokszor igyekeztek eljönni velünk, amíg kisebbek voltak. A két gyerekre panasz nem lehet, büszke vagyok rájuk. Sokan kérdezik, hogyan lett a fiam a Kárpátia zenekar tagja, billentyűse. Nos, ez nem más, mint a mi életutunk egyenes következménye. Sokat jártunk az Árkádiába, a Big Bike-ba, úgynevezett nemzeti rock zenekarok koncertjeire, és ha tehettük, vittük magunkkal őket is. Azt látták, hogy apu az első sorban énekel a zenekarokkal, aztán eljött a nap, amikor a fiamat már a színpadon láttam. Jó érzés. – A mai napig sem csak a Kárpátia koncertjeire jársz, hanem nagyon sokfelé. És bár szétváltak az útjaitok Budaházy Gyurival, azért emlékszem arra, amikor ő még a börtönben volt, intenzív kampányt folytattál mellette, sokat gyűjtöttetek is a családnak, sokszor koncerteken is, mellettük álltál a nehéz időszakban. G.G.: – Ez természetes dolog. Csak a véleményünk nem egyezett bizonyos kérdésekben, de az identitásunk egy és a barátság töretlen. Mikor a börtönből kiengedték, az elsők között látogattam meg. Úgy éreztem és úgy érzem a mai napig is, hogy Gyuri megelőzte a saját korát. Ha ő nem 2002-ben csinálja a hídlezárást, hanem tíz évvel később, akkor tíz percen belül minden híd zárva lett volna. Sajnos, nem volt meg, de a mai napig sincs meg az a tömeg, amely ezek mögé a dolgok mögé tudna állni. Azt mondtam, hogy először fel kell ébresztenünk nem csak a Pesten, de a vidéken élő embereket is, ezt pedig úgy tudjuk megtenni, ha megismertetjük őket a gyökerekkel. Megismertetjük saját magunkat, hogy szimpatikus, barátságos és nyitott emberek vagyunk, megszeretnek bennünket,

25

felnyílik a szemük, meghallgatnak minket, majd az interneten rákeresnek a történészek előadásaira, a jurta és az íj történetére. Egyre jobban belemerülnek ezekbe a dolgokba és egyszer eljön az a nap, amikor önállóan elmennek egy Kurultájra. Azután pedig, ha megszólalnak a nagyharangok, hogy baj van az országgal, ki kell menni és tenni érte, na, akkor várható majd az, hogy fel fog állni az a sok ember és nem fotelforradalmárként fog küzdeni az internet előtt. De csak akkor, ha szellemiségében és lelkületében azt az embert elindítjuk azon az úton, amit hazaszeretetnek, nemzeti öntudatnak hívunk. A kiállás, az egymásért tenni akarás csak így tud működni. – Kata, nálatok a családban elég szépen működik a munkamegosztás. Gábor építi a jurtát, te rendezed be, ő íjászkodig, te meg készíted a csuhébabákat, vagy másként működnek a dolgok? Tavaly végeztél népi bőrművesként, ha jól tudom, de sokkal régebb óta űzöd a kézművesedést. Galántai Kata: – Sokat gondolkodtam azon, mit lehetne többet adni az embereknek, hiszen nem elég az, hogy felépítjük és berendezzük a jurtát. Több mindennel kell megismertetni őket, de mivel? Mindig is szerettem a kezeimet használni. A lányom csipkeverést tanult, ő ajánlotta, hogy menjek el abba a játszóházba, ahol ő leste el a fogásokat. Ugyan először arra gondoltam, hogy öreg vagyok én már ehhez, mégis, jól éreztem ott magam és kedvet kaptam a tanuláshoz is. Így iratkoztam be a népi bőrműves tanfolyamra, mellette pszichológiát és pedagógiát, művészettörténetet tanultam. Nem bántam meg, nagyon szeretem csinálni. Nem utolsó sorban pedig nagyon szeretek a gyerekekkel foglalkozni, örömmel adom át nekik a tudást, amit a játszóházban szereztem. Hatalmas öröm nekem, amikor mutatják, amit készítettek, ragyog a kis arcuk, az pedig, amikor egymásnak készítenek kis apró ajándékokat, külön megható. – Azért választottad ezt az iskolát, mert a bőr a kedvenc anyagod, vagy van valamilyen rangsor az anyagok között, amikkel dolgozol? G.K.: – Van rangsor. A játszóházban, ahol tanultam, sokféle anyaggal lehetett ismerkedni az agyagozástól a bőrözésen át, a csuhébaba készítéstől a gyékényezésig, nemezelésig, kosárfonásig temérdek ismeretet oktattak. Aki tovább akart lépni, választhatott. Sokáig gondolkodtam a csuhén, sőt, le is vizsgáztam belőle, de rájöttem, hogy a bőr, annak illata és az, ahogyan a kezeid között egy sík, kemény lapból egy térbeli tárgy lesz, csodálatos. Beleszerettem. – Hogyan működik a ti játszóházatok, a táborok? G.K.: – Sokféle program van, ismerkedni lehet az anyagokkal, mindenki kipróbálhatja saját ügyességét. Van olyan óra, amikor mindenféle úti kóróból-füvekből készítünk játékokat, máskor előkerül a csuhé, a nemez, a bőr, de van, akit a láncing készítése érdekel. Még az egyszerűbb anyagok használata is játékos, akár a felnőttek számára is,

26

de persze vannak komolyabb foglalkozások is, hiszen a bőrözéshez szerszámokat használunk, éles eszközöket, olyankor pedig vigyázni kell. Az egyéves játszóházi turnus után van egy egyhetes tábor, ami hatalmas élmény! Gyerekek is jönnek, együtt a felnőttekkel. Vannak, akik meséket mondanak, közben a többiek régi ételeket főznek és nagyokat énekelünk. Akik még nem készültek el az aznapi munkájukkal, beülnek, a tűz mellett folytatják,

használhassák. Miután levágták, a koszorúra tűzték. Mi, amint elkészült, feldíszítjük dióval, almával, apró díszekkel, persze mind házilag, természetes anyagból készül. Nálunk az ágak felfelé néznek, a plafon felé, ennek egyébként a hagyományok szerint az a lényege, hogy amikor valaki rossz passzban van, akkor lefele teszi az ágakat, és az energiákat, amiket mi a felfele fordított ágakkal küldünk az ég fele, azt ő begyűjti, így minden egyensúlyba kerül.

hallgatva a mesét, az éneket és szimatolva a felséges illatokat. Persze napközben órák vannak, pontosabban foglalkozások a tábor ideje alatt, a nap második felében pedig gyerek-módra játszanak még a felnőttek is.

G.G.: – Az ajándékozás is kicsit más nálunk, mint a legtöbb családnál. A nyolcvanas években indult el egy hullám, amikor a családok elkezdték egymást túllicitálni, mikrót, tévét, hifit ajándékoztak, az ár volt fontos, nem az ajándékozás, a szívből jövő adás számított. Én abbahagytam ezt, nekiálltam és inkább festettem, rajzoltam mindenkinek valami szívből jövőt. Egy idő után ők is megértették a lényeget, bár az első ilyen karácsonykor kérdezték a távolabbi családtagok, hogy is van az, hogy ők ennyit meg annyit áldoztak, mi meg „csak” egy képet adunk. De átérzik, értik és ma már nem sok pénzbe kerülő, hanem valóban a szívünknek értékes ajándékokat adunk egymásnak. Azt szoktam mondani, ismerni kell azt, akinek ajándékozol, ideje, hogy elmúljon végre az idő, amikor ötlet híján minden második ajándék zokni, alsógatya, vagy zsebkendő, esetleg nyakkendő vagy váza. Persze sokan azt hiszik, a gyerekek esetében ez nehezebb, de nem így van. Népi játékok kerülnek a fa alá, de volt olyan, amikor honfoglalás kori ruhát, páncélt, sisakot vagy gyerekjurtát, tarsolyt kaptak. Attila unokámnak készítettem már bicskatokot, amit persze az óvodába azonnal bevitt megmutatni, ezért faragtam bele egy fabicskát is. Edina, a menyem és Gábor kaptak már tarsolyt, veretes övet, mind saját munka volt.

– Nemrég volt karácsony ünnepe. A ti családotok hogyan készült erre? G.K.: – Mi nem állítunk karácsonyfát, a régi fenyőünnepet tartjuk. A fenyőállítást Sissy királynő vezette be osztrák és német hatásra, korábban a magyarok nem állítottak karácsonyfát. A fenyő egyébként a magyarok egyik szent fája. Karácsony, pontosabban kerecsen ünnepén egy töviskoszorút készítettek, két irányba nyúlót, amit ha fentről nézünk, napkeresztet ábrázol. A fenyőről ágakat vágtak le, de előtte megkérték a fát, hogy az ágait

27

Nálunk ilyen ajándékok kerülnek a koszorú alá. G.K.: – Idén a lányomnak bőrből készítettem dossziét, amiben a munkáit tarthatja, hiszen sokat rajzol és fest. Gábor festőállványt készített neki, ahogy korábban, amikor csipkeverést tanult, akkor csipkeverő állvány készült a saját műhelyben. A menyem egy kézzel készített bőr sarut kapott. Egyébként a gyerekeink is szeretik használni a kezüket, ők is mindig maguk készítette ajándékokkal leptek meg minket. – Kata, te otthon hagyományosan főzöl? G.K.: – Igen. Azt használjuk, ami a kertben terem és nagyon kedvelem az árpagyöngyét. Nem szoktunk permetezni, csak a hagyományos módon termelt zöldségeket eszünk. Erdélyből, ismerősöktől kaptunk magokat, azokat ültettük el a kertben, mert azok még nem génkezeltek. A hús azonban fogós kérdést. Csirke, gyöngytyúk van az udvarban, a többit barátainktól szerezzük be, de kizárólag házi vágásból, nem tápos állatokat. Az elkészítésnél igyekszem a hagyományos, régi fűszereket használni, mert úgy gondolom, bármilyen étel kerül is az asztalra, legyen az akármilyen szép vagy divatos, a hagyományos ételeket meg kell tartanunk. Nem csak finomak, de egészségesek és laktatóak is. Amikor vendégek jönnek, vagy a gyerekek látogatnak meg minket, általában áldóst szoktunk készíteni. Ami hagyományos, régi magyar étel, sok zöldséget tesznek bele. Úgy szokták mondani, a földben levő gyökerek, a föld felett növő növények és az égi madarak mind benne vannak a jó áldósban. Mindig a szezonnak megfelelő dolgokat teszik bele, ilyenkor ősszel és télen elsősorban sárgarépa, fehérrépa, káposzta és persze a hús kerül bele.

28

– Mit gondoltok, mennyi idő kell még a magyarságnak ahhoz, hogy vissza tudjon térni az ősi gyökerekhez és a Szent Korona tanhoz igazodva el tudjon indulni ismét felfelé? Mennyi idő kell még, hogy értékelni tudják a szép, kézműves tárgyakat, a jó áldóst? G.G.: – Nekem ezt durván kell megfogalmaznom. Úgy érzem, hogy ez nem magyar nemzeti probléma, nem csak az. Ami itt kialakult, egy globalista probléma, mert nem csak a magyarok hagyományai vannak megtörve és megalázva, hanem egész Európáé. Amerikáról nem beszélek, mert ők sok kultúrából formálódtak össze. Minden népnek megvan a maga kultúrája, ez a nagy globalista törekvés pedig mindenhol megváltoztat mindent. Ám nézd meg, a német még ma sem egyezett bele, hogy a félliteres korsó 0,4dl legyen, ők tartják magukat ahhoz, hogy a liter, az liter. Ki kell állnunk a dolgainkért, ha lehetőségünk van, hogy a hagyományainkat valamilyen szinten életben tartsuk. Ha mi nem tesszük ezt meg, még mélyebbre fog süllyedni ez az egész. Nem csak a nemzeti összefogásra van szükség, hanem egy nagy, világ és európai szintű összefogásra, arra, hogy tisztuljon ki ez a dolog. Hogy megértsék az emberek, nem multikulti van, hanem népcsoportok, nemzetek vannak, a maguk hagyományaival és nyelveivel, nem a pillanatnak élő, hamburgerzabáló világot kell isteníteni. – Mit üzentek az olvasóknak? G.G.: – Tartsanak ki. Tartsanak ki amellett, ahová lelkileg és szellemileg már eljutottak, igyekezzenek mindazt a tudást, amit akár tőlünk, akár másoktól megszereztek, továbbadni. Soha nem szabad feladni! moncsi

29

az időszakot! Tizenöt év zenélés után gyermekkorom egyik meghatározó együttesének (Moby Dick) a gitárosa felkér, hogy énekeljek a zenekarában! Ez igazolta számomra azt a sok évet, amit a zenének szenteltem. Mivel nagyra becsülöm Balázs hazánkért végzett munkáját, egész munkásságát, úgy voltam vele, hogy nem szeretnék a helyébe lépni. Különösen ebben a műfajban nem őszinte dolog, ha az ember valaki mást akar utánozni. Önmagamat adom, ahogy eddig is tettem. – Fókuszáljunk most már beszélgetésünk legfontosabb tárgyára, a veled elkészített „Test és Vér” albumra! A lemez füzetecskéjében néhány számnál szerzőként/társszerzőként fel vagy tüntetve. Milyen mélységben vehettél részt az alkotómunkában? Direkt koncepció volt, hogy veled bővüljön az alkotók köre, vagy éppenséggel teljesen egyértelmű, hogy a Hungaricában is írhatsz zenét és szöveget? – Folyamatosan születnek dalaim, van a tarsolyomban jó néhány zenei vázlat szöveggel, sőt egyre bővül. Alkotó emberként természetes volt, hogy jómagam is részt vegyek a munkában, ezt pedig már a csatlakozásomkor egyeztettük Norberttel. – A kezdetektől figyelemmel kísérted a Hungarica működését? Ha jól tudom, Norbival már korábban is barátinak volt mondható a viszonyotok. – Igen, kiemelkedőnek tartottam a Hungarica teljesítményét, voltak olyan számok, amelyek szinte napirenden szóltak nálam, mint a „Nemzeti dal”, a „Jöjj el szabadság”, az „Ide születtem”. Erre a dalra gyakran altattam a kislányomat:) Egy nagyon jó barátom fotó: dr. Nagy Attila segítségével kerültem kapcsolatba Norbival, ez pedig azt eredményezte, hogy vendég zenekarként léphettünk fel velük néhány koncerten a Székely Vérrel. Ezt követően kialakult egy baráti viszony. – Akárki akármit mond, szerintem egy bandát túlnyomórészt a frontember „adja el.” Mennyire volt kemény dolog Sziva Balázs után a Hungarica élére állni? – Nagy fordulópontnak tartom azt

30

– Ő soproni, te viszont, ha jól tudom, a fővárosban élsz. Nem okozott ez gondot a lemez megírása során? Milyen módszerrel dolgoztatok? Voltak-e összeülős, jammelős próbák, vagy csak az interneten tartottátok a kapcsolatot? – Az első hónapban többször is leutaztam Sopronba, hogy jól tudjunk haladni a munkálatokkal. A közös dalokat együtt dolgoztuk ki, de nagy segítséget nyújtott a világháló főleg abból a szempontból, hogy át tudtuk küldözgetni egymásnak az ötleteket.

– Mennyi idő alatt állt össze a komplett lemezanyag?

koncertsorozatunkat követően lesz folytatása a szövetségnek.

– A felvételekkel együtt körülbelül fél év alatt készítettük el a lemezt.

– A már megfilmesített „Két nap”-ban Nyerges Attila a vendég. Őt hogyan sikerült a stúdióba csábítani?

– Teljes mértékben elégedett vagy a végeredménnyel? – Sok tapasztalatot szereztem, megtanultam, hogyan kell profin megcsinálni egy lemezt. Úgy érzem, hogy a közös munka során a maximumot hoztuk ki magunkból. – Egy Székely Vér számot, a „Ringató”-t kompletten – igaz kicsit áthangszerelve – átemeltétek, sőt, ez a nóta a beharangozója Császár Tamás legújabb filmjének, a Csíksomlyói Babba Máriának. Van még a tarsolyban olyan SZV szerzemény, amit a jövőben esetleg felhasználtok? – A „Ringató”-t a kislányomnak írtam. Mikor az embernek gyermeke születik, ha nem is egyből, de rájön bizonyos dolgokra. Gondolok itt arra, hogy életünknek mi lehet fontosabb célja, mint továbbadni önmagunk vérvonalát és szellemi-erkölcsi örökségét. Császár Tamás filmje erről az örökségről szól, bemutatva a csíksomlyói búcsút, mely része hagyományainknak, és ahol több százezer magyar vesz részt minden évben, kifejezve összetartozásunk nagyságát és fontosságát. A koncerteken több Székely Vér nótát játszunk, az új lemezen szándékosan nem akartunk önismétlésbe bocsátkozni, de természetesen vannak olyan nóták, amelyek még korongra kerülhetnek a jövőben. – A Székely Vér zenekar egyébként működik még? – Felfüggesztettük. – A korongon helyet kapott egy lengyelmagyar baráti dal, a „Lélekből kötött szövetség” is. Norbi már több helyen kifejtette ennek a számnak létrejöttét és megírásának apropóját, én azonban azt kérdezném tőled, hogy mennyire látsz reálisnak egy jelentősebb Hungarica sikert, vagy netán egy komolyabb áttörést Lengyelországban? – Az új lemezünk Lengyelországban is megjelent az RDS Music gondozásában. A visszajelzések lengyel részről nagyon pozitívak, ezért bízunk benne, hogy az idei, májusi lengyelországi

– A Hungarica korábban is olyan neves zenészekkel dolgozott együtt, mint Kalapács József, Varga Miklós, Nagy Feró, Téglás Zoli. Erre a lemezre szintén fel akartunk kérni egy vendég énekest, Attila szívesen vállalta a közreműködést. – Az elmúlt esztendőben jó néhány helyen megfordultatok. Hogyan érzed, látod: a Hungarica közönsége teljesen elfogadott téged? – A tapasztalatok alapján úgy érzem, baráti jobbot és rengeteg pozitívumot kaptam a közönségtől. Ezúton is szeretném megköszönni a sok segítséget azoknak, akik támogatták eddigi pályafutásomat. – Biztos akadnak olyanok, akik Balázs kiválásával elfordultak a csapattól. Szerinted vannak-e olyanok, akik viszont miattad kezdtek el érdeklődni a Hungarica iránt? – Egy kicsit másként nézem ezt a dolgot. Ez nem verseny számomra, amit meg kell nyerni, hanem küldetés, amelyben csak közösen érhetünk el eredményeket. Ez az a műfaj, amely leginkább megköveteli a tisztességet és becsületességet, hiszen nekünk kell példát mutatnunk az utánunk jövő, magyarságukhoz ragaszkodó generációnak. – Megtörtént a lemezbemutató nagykoncert, immár veled. Hogy érezted magad? – Felejthetetlen teltházas rocktörténeti koncertet tudhatunk magunk mögött, nagyszerű közönséggel és vendégekkel. Jó érzés volt az összefogás jegyében világsztárokkal egy színpadon énekelni! – A már említett májusi lengyel kaland után milyen terveitek vannak még? – Van jó néhány tervezett koncertdátumunk, szeretnénk minél több helyre eljuttatni új lemezünk üzenetét. www.hungaricamusic.hu K.T.A.

31

– Nyitásként engedj meg egy visszatekintő OiKor-t érintő kérdést. A tavaly év végi Mikulás partit sokunk meglepetésére a Vérszerződéssel közösen tartottátok. Ki volt ennek kapcsán a kezdeményező? – Gerivel véletlenül összefutottunk egy bevásárlóközpontban és egyszerűen rákérdeztem egy közös bulira. Neki, nekik tetszett az ötlet, így megcsináltuk. Bennem már egy ideje ott volt ez a történet. Mindenképp előre vivő, ha újabb és újabb baráti zenekarok játszanak együtt, különösen annak tükrében, hogy akad olyan régi banda, melynek a becsülete mára már semmivé foszlott vagy erősen megkérdőjelezhető. Örültünk a közös bulinak és elmondhatjuk, hogy nagyon jól sikerült. – Néhány idei koncertdátum már kikerült a honlapotokra, amiből az látszik, hogy lesz folytatása is ennek a barátságnak. – Természetesen lesz folytatás! Bízom benne, hogy hagyományt teremtünk és időről

32

időre megtartjuk ezeket a közös koncerteket. – No, most már jöjjön az ÓF! Mivel konkrétan még nem készült a Magyar Hang számára veletek interjú, ezért bemutatkozásként arra kérnélek, hogy röviden meséld el nekünk mikor és hogyan is állt össze ez a formáció. – Huh! Talán öt-hat éve, Esztergomban ültem a fürdő medencéjében és a fejemben ott szólt a 4 Skins. Akkor villant át rajtam, hogy miért ne csinálhatnánk egy olyan bandát, amely azokon a zenéken alapszik, amelyeken felnőttünk? Mindezt természetesen magyar szöveggel képzeltem. Egyébként korábban, már 1986ban is létezett egy zenekarunk Óbudai Fiúk néven. Kicsi, P. Ervin, Appa és én alkottuk. No, szóval kijöttem a medencéből és felhívtam a Ramont, volna-e kedve hozzá. Ducó is egyből rábólintott, Kicsinek is tetszett az ötlet. (Az ő helyét három éve átvette Bigie.) Írtam pár szöveget és elkezdtünk próbálni. Lényegében egy bulizenekart akartunk csinálni jó kis kocsmadalokkal, ami úgy gondolom összejött és hiányt pótolunk. A múltkor a Facebook-on olvastam egy beírást, miszerint nincsenek bulis kocsmadalok. Ezúton üzenném: Hallgassál Óbudai Fiúkat! Az sajnos igaz, hogy nem kapunk nagy publicitást, de ez igaz az Oi-Korra is.

– A „miért” kimaradt az előző kérdésemből, de nem véletlenül. Egyszer az Óbudai Fiúk-kal kapcsolatban azt nyilatkoztad nekem egy interjúban, hogy „azért csináljuk, mert jólesik néha kilépni és szívni egy kis friss levegőt”. – Hát igen! Néha tényleg ki kell kapcsolódni, és ha kis időre is, de el kell felejteni a gondokat. Ez talán ad némi erőt átvészelni a történéseket. Egy-egy ilyen koncert, vagy akár a lemezek meghallgatása teljes mértékben alkalmas erre. Ahogy a visszaigazolásokból is le tudjuk szűrni, a hallgatóság meg van elégedve. A szövegek témáját a mindennapokból merítjük, a bárgyú, gyermeteg rímek helyett életszerűen írjuk meg. Így könnyen lehet azonosulni a nótákkal. – Beavatsz a munkafolyamatba? Ki írja ezeket a magyar szöveget, azok mennyire szöveghűek az eredetiekhez? Ki hozza a feldolgozandó listát, mi alapján választjátok ki a dalokat? – A szövegeket jómagam írom, de néha egy-két szám erejéig besegítenek a cimbik is, például ezen a mostani anyagon a „Miért sírsz?” született így. A nótákat közösen választjuk ki, de a cimborák is szoktak ötletekkel előállni. Ilyenkor osztunk, szorzunk és kijön belőle az, aminek ki jönnie. – A harmadik lemezanyagotokkal jelentkeztetek. Mindig elmondod a felvételekkel kapcsolatban, hogy mivel külföldi átiratokról van szó, ezért nem lenne tisztességes pénzt kérni a számokért. Ez az oka annak, hogy ingyenesen letölthetővé teszitek mindegyik albumotokat. Ez a hozáállás szimpatikus, de felmerül a kérdés, hogy akkor ez a csapat „csak” egy költséges hobbi a számotokra? – Nem lenne korrekt, ha akár a külföldi, akár a magyar együttesek dalai által mi profitálnánk. Azt

hiszem, ez így tisztességes. Gyakorlatilag mindig úgy sakkozunk, hogy összejöjjenek a dolgok, ennek ellenére szeretjük csinálni. Nem untatnék senkit a részletekkel, de tény, hogy azért vannak kiadások, és minden zenekarunk esetében az a legfontosabb, hogy ne a család elől vegyünk el emiatt. Szóval kis pénzből, de kigazdálkodjuk valahogy, és vannak olyan barátok, akik ha módjuk van rá, segítenek. Így tudunk fennmaradni. Minket is feldobnak a próbák és a koncertek, na meg az, ha látjuk, hogy szeretik az emberek, amit csinálunk. – Legendások vagytok amiatt, hogy a stúdióban rekordgyorsasággal rögzítitek a dalokat. Nem sokat szoktatok tökölni, a végeredmény mégis minden esetben magáért beszél. Szükség van még egyáltalán arra, hogy gyakoroljatok, vagy a koncertek és az új számok írása tart karban benneteket? – A „legendás gyorsaság” abból fakad, hogy – amint jeleztem – kispénzű zenekar lévén nincs időnk hülyülni a stúdióban. Úgy megyünk oda, hogy tudjuk a számokat és azt is, hogy mit akarunk. Gyakorolni pedig mindig kell! A technikai tudással nincs gond, az ilyen típusú zene már nagyon régóta nem okoz gondot. Viszont a legtöbb szám zömmel ugyanarra a pár hangra épül, így nem árt tisztában lenni a felépítésükkel. Egyébként a legutóbbi lemezt 21 óra alatt rögzítettük, keveréssel együtt!

33

– A lemezanyag megjelenése után jó kis program volt, hogy a Facebook-os ÓF csoporttagok bőszen keresgélték és tették ki a YouTube linkeket a feldolgozott számokról. Aztán megkaptuk mindhárom albumotok teljes dallistáját. Szándékosan hagytátok, hogy had’ bíbelődjünk ezek felkutatásával? – Nincs ebben tudatosság. Mindenesetre köszönjük K. Gábor barátunknak, hogy összeszedte az eredeti anyagot! A legutóbbi bulin, annak ellenére, hogy a köszönetnyilvánítás után megírtuk, hogy bögrét nem kap, azt máshol osztják, mégis adtunk neki egyet. Szép rózsaszín volt és ráírtuk, hogy „mégis kapsz egy bögrét”! :) – Három számot nagyon gyorsan újrakevertetek, és már ezek is letölthetők. Miért volt erre szükség? – Voltak apróbb hibák, amiket ki kellett javítani. Nyilván ezek nem voltak feltűnőek, de mi tudtunk róluk és orvosoltuk is őket. Így már mindegyik olyan, amilyenre szerettük volna. – A nevetek és jónéhány számotok mondanivalója miatt kötelező a kérdés. Mennyire vagytok lokálpatrióták? – Csak a magam nevében felelhetek: szeretem Óbudát, minden zugával együtt. Számomra átjárja a mi ősiségünk szelleme és kevés olyan hely akad, ami ne emlékeztetne valamire. Viszont szeretek utazni is, de leginkább a nagy határainkon belül. Annyi csodaszép hely van, minek mennék külföldre? Most is megyünk a párommal a Szigetközbe – egy részről onnan származom –, aztán áprilisban irány Erdély! (Az ÓF, a Titkolt Ellenállás és az Oi-kor a tavaly novemberben,

betegség miatt elmaradt bulikat pótolja be április 12én Kézdivásárhelyen, 13-án pedig Marosvásárhelyen. – K.T.A.) – Ramon személyében a mozgalom leghitelesebb és „legöregebb” frontemberével dicsekedhettek. Soha nem merült fel, hogy esetleg a Mos-oi újra összeálljon, akár egy néhány állomásos turné erejéig? – Ezt elsősorban tőle kell megkérdezni, viszont pár bulin nyomtunk már Mos-oi nótát. – Az interjút egy Oi-Kor témával indítottuk, fejezzük is hát be azzal. Mivel idén (tehát nem tavaly és nem jövőre) harminc éves a hazai skinhead mozgalom (és az Oi-Kor is), vélhetően valami emlékezetes dologra készültök. A Titkolt honlapjára egy pár hete kikerült egy novemberi közös jubileumi koncert időpontja és helyszíne. Tudsz-e szolgálni további publikus információval ez ügyben? – Jól írtad! Elsősorban a mozgalom, majd a zenekar születésnapját ünnepeljük. Hát, vannak ötleteink, remélem meg is tudjuk valósítani. Több dolog is lesz, amit ezen az oldalon nem látott még senki színpadon. Sok vendégzenészt hívtunk meg, de nyilván nem lehet mindenkit ebből a rengeteg zenekarból. Először arra gondoltunk, hogy begyakoroljuk a számaikat, de mivel az új lemezzel is készülnünk kell, ez nem jön össze. Így a mi dalainkat fogják velünk előadni. Remélhetőleg mindenki számára emlékezetes lesz az az este! http://obudaifiuk.uw.hu K.T.A.

34

– Amikor egy dobosra gyerekként gondol az ember, az az elképzelése, az anyukája idegeire mászott azzal, hogy szétverte a fazekakon, lábasokon a zománcot. Te is ilyen voltál? – Én a Nagy Indián Könyvet püföltem szét. Emlékszem, egyben volt a négy kötet, jó vastag rakást tett ki, pergő hanggal. No meg a párnákat ütöttem, a fazekakat anyukám örömére kihagytam. És hát én először gitárosnak indultam ám! Vettek a szüleim egy elektromos gitárt, valami Muzima volt, akkor az már márkának számított. Szétszaggattam az összes húrt és elajándékoztam egy osztálytársamnak, még általános iskolában. – Ide jártál suliba a szomszédba, csak át kellett másznod egy kőfalon reggelente, de ahogy mesélted, mindig elkéstél. – Na jó, azért nem mindig, de párszor becsúszott az is. Meg nagyszünetben haza tudtam ugrani enni, délben ebédelni. Édesanyám főztje az igazi. :) – Innen hogyan vitt tovább az utad? – Itt jártam tehát alsó tagozatba, aztán a Csömöri úton

36

felsőbe. Később az Oleg Kosevoj Ipari Szakmunkásképző intézetben végeztem géplakatosként. Bekerültem az Ikarusba, ott elvégeztem a gyakorlatot és azzal a lendülettel ki is léptem. A Budai Villanyszövetkezethez kerültem lakatosként, még csak 17 éves voltam, de már dolgoztam. Fél évig Szolnokon voltunk a céggel, hétvégénként jártam haza. Aztán jött a katonaság, utána visszamentem az Ikarusba, ahol 14 évet húztam le. Azért váltottam akkor, mert volt egy nagyon jó főnököm, Vágó Laci bácsi. Elment nyugdíjba, aki pedig utána jött, az nagy gyökér volt, sose szeretett engem, mert zenéltem. Laci bácsival mindig meg lehetett beszélni, hogy csúsztatok, mert koncert van hétvégén. Akkoriban zenéltem a Fejbőrben, a Cool Head Clanban és indult már a Kárpátia is. Az öreggel tehát meg lehetett beszélni, hogy ha nem tudok bemenni pénteken vagy szombaton, akkor lecsúsztatom hétközben, egyszerűen tovább benn maradok és ledolgozom az időmet. Amikor odakerült az utódja, már jó előre szólt, hogy

megszűnik nekem a jó világ, ha ő lesz a főnök. Úgyhogy ki is léptem, amint az öreg nyugdíjba ment. Sámik Gyula barátomnak elmeséltem a történetet, ő segített, pár hónapot mellette dolgoztam a parkettás vállalkozásában. Később úgy alakult, hogy itt a kerületben anyám egyik ismerőse nyitott egy vastelepet és ott lettem kisfőnök. Egyszemélyben vezettem az üzletet, beletanultam abba is, de lapátoltam sódert, homokot, pakoltam zsákokat is. Sosem volt büdös nekem a munka, megcsináltam és máig megcsinálok mindent. Egy bő évet dolgoztam ott, de a srácnak be kellett zárnia, nem ment neki a másik boltja mellett. Ezután mentem el csótányozni, már nyolcadik éve ott vagyok. Bogyó, mint barát hívott, Balázzsal, aki szintén ott van, régóta ismerjük egymást, jó kis csapat, mindenki ismer mindenkit.

– Egy házban él az egész családod. Lenn a szüleid, az unokahúgod, fenn te. Számodra mindig is nagyon fontos volt a család, de nem csak a szűk család, hanem a tágabb is. Ráadásul tele vagy keresztgyerekekkel és mindegyik rajong érted. – Persze. Nálunk anyukám részéről nagy a család, ők hatan voltak testvérek, nagybácsiból, nagynéniből, unokatestvérből van rengeteg. Amikor két éve anyukám hetvenedik születésnapját ünnepeltük, a „szűk” família, akik el tudtak jönni az ünneplésre, volt vagy hatvan fő. És akkor még akik ilyen-olyan okok miatt nem jutottak el! Rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, de persze én vagyok a kakukktojás, aki csak ritkán jut el. Unokatestvéremék minden évben rendeznek egy nagy családi találkozót, Szabolcsban, mert ott van egy nagyobb létszámú családi mag. Olyankor anyukámék is egy hétvégét eltöltenek vidéken. Nekem két éve sikerült végre elmennem velük, pont egy szabad hétvégémre esett a nagy családi összejövetel augusztusban, és meg kell mondanom, nagyon jól éreztem magam. – Mit szól a szűkebb-tágabb család ahhoz, hogy ilyen híres csemetéjük van? – Büszkék rám, amikor kiderül, hiszen azért nem hirdetem, nem ez a fő téma, amikor összejövünk, de azt hiszem, én is büszke lehetek rá, ahová jutottam. – Hány keresztgyereked van összesen? – Bátyám első házasságából született lánya már 23 éves. A kis Barbara, a másik unokahúgom még pogány, nem kereszteltük meg, de már nagyon szeretné és egyértelműen keresztapjaként tart nyilván. Van a te kislányod, Laura és tavaly Pallai Zsolti

unokáját, a kis Lélát tartottam keresztvíz alá. – Jól áll a kezedben a kisbaba, tüneményes a képetek Léla babával, ráadásul rajonganak érted a gyerekek. Mikor lesz saját? – Húha. A gyerekek imádnak, de a lányok ezek szerint annyira nem. De majd összehozunk valamit. Azt sem mondom, hogy elkéstem volna, azt sem, hogy rohannom kellene, majd alakul ez. Szerencsére anyukámnak a bátyámtól vannak unokái, így nem sürget. Ráadásul a bátyám kisebbik lánya, Barbara velünk él hároméves kora óta, még én hordtam óvodába, én vittem első napján az iskolába, kicsit olyan, mintha a lányom lenne. A nagyobbikat is nagyon szeretem, de a kisebb komolyan olyan, mintha az én kislányom lenne. 43 éves vagyok, még van időm, ha úgy döntök. Ramon barátom példáját látva még semmiről sem késtem le, gyönyörű kisgyereke született két éve és nagyon jó apa. Volt egy hároméves kapcsolatom, akkor költöztünk össze, amikor a lakásom anyukámék háza felett felépült. Barátokkal építettük, összefogással, évekig, de egy fillér hitel sincs rajta. Addig csak jöttek-mentek a lányok, itt aludtak, hazamentek, de az összeköltözés új dolog volt az életemben. Akkor nem álltam messze a saját családtól, de vége lett. A szerelem barátsággá szelídült, a mai napig azok vagyunk, segítjük egymást, ha kell, de így alakult, nem lettünk család. – Úgy látszik, a zenészek későn érő típusok. :) 1970-ben születtél, egészen pontosan január 30-án. Mikor kezdted el verni a Nagy Indián Könyvet? – Amikor a gitározás nem jött be, találtam egy hirdetést az egyik újságban. Emlékszel te is a Solaris zenekarra, abból lett később a Napoloen Boulevard.

37

Tetszett a zenéjük, eljártunk a haverokkal koncertre és kiderült, hogy a dobos, Gömör Laci tanít is. Itt lakott tőlünk nem messze, alig két utcányira, lelkes lettem és jelentkeztem nála. Jártam is hozzá vagy fél évig, ami azt jelentette, hogy kétszer tudtunk is találkozni. Annyira elfoglalt volt, hogy mindig kitett az ajtajára egy cédulát, hogy „Attila, ne haragudj, gyere a jövő héten,

most nem érek rá”. Szóval a fél év alatt kétszer, vagy maximum háromszor voltam, de legalább megtudtam, hogyan kell a dobverőt fogni. Kottát nem nagyon mutogatott, a mai napig nem is értem, nem tudom olvasni a kottát. 14 voltam ekkor, de ahogy mondtam, a dobtanárhoz járásom nem volt egy komoly időszak. – Kamaszként a rockerlét – bulizunk, csajozunk – igen vonzó lehetett. – Nekem a buli mindig a koncert volt és ma is az. Nem iszom alkoholt, amikor színpadon vagyok. Aki iszik, az már nem tud száz százalékosan teljesíteni. Ez olyan, hogy ittasan nem tudsz vezetni sem, nem tudsz úgy odafigyelni. Tehát koncert előtt soha nem iszik egyikünk sem. Maga a koncert a buli, persze utána jönnek a haverok, az egyik sört hoz, a másik boros kólát nyom a kezembe, a harmadik nyomja a felest. No, nem leitatni akarnak, csak örülnek a találkozásnak, koccintani szeretnének, de ahogy öregszem, már ebből is visszavettem. Hétközben soha nem iszom, látod, nem vagyok nagy piás, tele a lakás italokkal, egyik sincs megbontva. Ez kamaszként sem volt nagyon

38

másként. Lányok pedig mindig is legyeskedtek a zenekarok körül. Sokszor mondták nekem, hogy nem azért kóstolgatnak, mert az vagyok, aki, hanem inkább azért, ami. Nehéz ám így, sose tudja az ember, ki miért közelít hozzá. Ha kérdezem is, ki tudja, igaz választ kapok-e. Grupie-k mindig voltak minden zenekar körül. Tündi barátom, egy erdélyi kis hölgy szokta mondani rájuk: „Szopom-nyalom Bt.” megérkezett. – Hogyan kezdődött a zenekarosdi? – A katonaságnál megismerkedtem Dallos Tomival, beszélgettünk, ki milyen zenét szeret, milyen koncertekre jár. Zenélgettünk benn sokat, azzal ütöttük el az időt. Ő basszusgitározott, meg billentyűsökön játszott, Papp Laci barátunk énekelgetett, én doboltam. Sok jó feldolgozásdalt nyomtunk a klubszobában. Mikor vége lett a katonaságnak, maradt a barátság, aztán egyszer Tomi felhívott, hogy van egy zenekar, három személyes. Füzy Gyuri akkor éppen elment dolgozni vidékre, Ványi Tomi pedig mondta, hogy kéne egy dobos. Dallos barátom rám gondolt és megkeresett. Lementem egy próbajátékra, Ványinak tetszett, mondta, hogy fasza, mehet, csináljuk. Onnantól kezdve játszottunk együtt a Független Adóban, a Z.E.F utódjában. A környékünkön Polyákékkal éltem a skinhead mozgalom kezdeti idejét. Ugye, Óbudán volt a keménymag, itt, a

külvárosban kevesebben voltunk, de a kalózkazetták közkézen forogtak a köreinkben, nagy kedvenc volt a Mos-Oi, az Oi-Kor, de jártunk mindenféle koncertre, szerettük a metálos vonalat is. No, szóval jöttek a koncertek, sokat léptünk fel az Oi-Kor előtt előzenekarként, ami nagy élmény volt. Aztán – amire nagyon büszke vagyok – bekerültem az Oi-Kor-ba. Ványi Apuval együtt kerültünk oda, és egy évet zenéltem velük. Jó pár koncertünk volt Pesten és vidéken is, az „Ábrándok nélkül” lemezüket én doboltam fel a Zala–Dudi–Ványi Apu–Bankó felállásban. Később aztán jött egy kis szünet, de azért a 90-es évek végéig jó sűrű volt az életem. Ahogy Molics Zsolti énekelte: „Nem bírom”, ám jött is rá a válasz azonnal: „Dehogynem!”. – Miért lett vége a Független Adónak? – Nem az Oi-Kor miatt. Működött az párhuzamosan, csak kevesebb koncerttel, olyannyira, hogy 1997-ben a „Címzett ismeretlen”-t is kiadtuk, Ványival, Dallos Tomival. Aztán elfáradt, egyszerűen vége lett a dolognak. – Ezek mellé jött be az Egészséges Fejbőr? – Igen, olyan 1994 körül, azt hiszem, mert a 96-os jubileumi bulit az E-klubban már velük csináltam végig. Vraskó, Czimmer meg én játszottunk benne Zoránnal. Na, ahhoz kapcsolódik egy újságcikk! Már nem tudom, hol jelent meg, Janika mutogatta

nekem. Hatalmas volt, azt írták benne, minek magyarkodik ez az Egészséges Fejbőr nevű zenekar, amikor az énekesük egy szerb, a basszusgitáros – Czimmer Janika – egy német zsidó, a dobos meg egy Bangó. Nem írták le, hogy cigány, de a név szándékos elferdítésével erre akartak utalni. Na, gondold el, hogy egy laikus, aki sose látta, csak hallotta a Fejbőrt, az mire gondolt, amikor ezt olvasta. Skinhead banda vegyes etnikummal – szerintük. – A Fejbőrös hogyan ért véget?

időszak

– Akkor már bejött a képbe a Kárpátia, pontosan 2003 őszén. 1994-től 2006-ig nyomtam a Fejbőrben, 12 év volt az életemből, de nem volt nagyon sok koncert, voltak szünetek is. Az első három évben ment együtt a Fejbőr és a Kárpátia, egyeztettünk, hogy a két zenekar koncertjei ne fedjék egymást. Aztán végül úgy alakult, hogy Koszta belépett és állandóra maradt. Nem haraggal váltunk el, a barátság megmaradt. – Hogy állt össze a Kárpátia? Janival és Leventével már a Cool Head Clan-ban is zenéltetek együtt, ami szintén a Fejbőrrel párhuzamosan futott az életedben. – Ott zenéltünk először együtt Jánossal és Leventével. Később először Jani lépett ki, de már akkor mondta, hogy szeretne összehozni egy zenekart és megkérdezte, hogy számíthat-e

rám. Aztán Levente ment el, végül én. Összeveszés ott sem volt, egyszerűen így alakult. – Az első időben nem volt olyan sok fellépés a Kárpátiával, de 2006 után szinte minden hétvégétek zsúfolt. Nyáron van olyan hétvége, hogy három koncert is van, éves szinten 100–110 bulit biztos eltoltok. – A legtöbb 130 körül volt, Janival egyszer összeszámoltuk, ebben persze volt sok motoros találkozó is. Nagyon sok ám ennyi koncert! Most már visszavettünk belőle, idén olyan 90 lesz, de nyáron mindig összesűrűsödik a program. – Az rendben, hogy neked nincs feleséged, nincsenek gyerekek, aki nyafognának, hogy nem vagy otthon hétvégéken, vagy ha igen, akkor alszol, de hogy bírod fizikailag a munka mellett? Sokszor este hatig-hétig is dolgozol hétköznapokon.... – Amikor beindul a csótányszezon, tavasztól kőkemény félháromnegyed év van. A srácokkal megbeszéltük, hogy én pénteken már nem megyek. Olyankor már nem számítanak rám, mert készülünk és indulunk a koncertre. A hét úgy áll be, hogy hétfőtől csütörtökig munka, péntek és szombat koncert, vasárnap pedig pihenés. A munka reggel fél kilenctől este

39

hétig tart, a bulik hajnalig, vasárnap azért kialszom magam alaposan. – Rákosszentmihályon élsz. Beszélgettünk a skinhead mozgalomról. Te is említetted, hogy a legendás mag Óbudán volt, de kisebb csoportok szerte a városban mozogtak. Te hogy kerültél ebbe? Szintén a punk vonalból, vagy más volt az utad? Annak ellenére, hogy zeneileg mindenevő vagy, ez is oka annak, hogy elsősorban ilyen jellegű zenekarokban játszottál mindig is. – Nekem is nagy kedvencem volt az Exploited, mint sokaknak, a punk előbb ért el. Tarajom nem volt, de felállítottam a hajam, becukroztuk, sörrel bekentük, katonai surranóm is volt. Na persze, amikor már kötelező volt hordani, rájöttem, hogy nem is olyan jó. :) Polyákkal összebandáztunk, Bubó idejárt suliba, összerázódtunk. Találkozgattunk, kocsmáztunk, koncertekre jártunk, zeneklubokba, FMH-ba. Ekkor úgy 14-15 évesek lehettünk és szép lassan megismerkedtünk a skinhead dologgal. Ám az ideológia a családomból ered. Még meg sem születtem, amikor

40

anyai nagyapám Kanadába emigrált. A sok unoka közül kiválasztott és gyerekként egy szünetet eltölthettem nála, hatalmas élmény volt 14 évesen. Nem csak az ország miatt, de nagyapám rengeteget mesélt. Persze mesélt akkor is, amikor hazajártak. Nem messze tőlünk volt egy szovjet laktanya, nem igazán szerettük őket, a kommunizmust az ő agresszivitásuk is jelentette nekünk. Másik nagyapám 56-ról mesélt rengeteget. Egyszóval, amit nem tanítottak az iskolában, azt a családom elmesélte nekem. Nagyapám sem véletlenül emigrált a hatvanas években, a temperamentuma nem tetszett az államhatalomnak. Mikor öt év után, már kanadai állampolgárként haza akart látogatni, azt írták neki, hogy Baraskó Bertalan nem kívánatos személy Magyarországon. Nagyanyám jöhetett,

ő nem, de megnyakasodott és azért hazajött ám később. Nem volt véletlen tehát, hogy a nemzeti zenekarok megtaláltak engem. Az ideológia adott volt, és amikor valahol üresedés lett, mindig megtaláltak. – A Kárpátia életében, akár a házasságokban, a hetedik év nagy fordulót hozott, két tag lecserélődött. Akik elmentek, barátaid voltak, akik jöttek, azok lettek. – Zsolti igazi heavy metal gitáros, Zolika jazz konzervatóriumban végzett. Mind a ketten más színt hoztak a zenekarba. Persze rossz volt, hogy elment Tamás és Levente, furcsa volt, de a barátság ettől nem veszett el. A két új srác profi zenész, az utazások alatt pedig összecsiszolódtunk, gondolkodásmódjuk megegyezik a miénkkel. Annyi változott, hogy két új barátra tettem szert, és ez jó. – Hogyan tanulsz be egyegy számot? – Megkapom az alapot, arra kitalálok több variációt és kiválasztjuk, melyik a legjobb. Sokszor a negyedik-ötödik verzió lesz a befutó. Alaposan átbeszéljük a hangokat, de kell egy irányító a zenekarban, még akkor is, ha a véleményét mindenki elmondhatja. Ha nem így lenne, szétszéledne a nyáj. – Mindig hangzás után játszol? – Igen. Látod, Szíjártó Zsolti oktat is gitárt, neki ez része az életének. Én nem tudnék dobot oktatni, nem tudnám leírni, az meg, hogy ide üssél négyet, oda ötöt, az nem tanítás. Nekem minden bevésődik ide, a fejembe, és utána már megy. Most már van vagy száznegyven dala a Kárpátiának, mindet tudom, de jó pár régi is menne, régi zenekarokból. Persze amikor olyan számot veszünk be a műsorba, amit még sose játszot-

tunk koncerten, akkor megkeresem melyik albumon van és párszor meghallgatom. Tudod mi a vicces? Nekem egyetlen albumom sincs. Se Fejbőr, se Kárpátia, semmi. Mindig elkérik, hogy elviszik meghallgatni, aztán elfelejtik visszahozni. Úgyhogy felhajtom a dalt, meghallgatom jó párszor és már a fejemben van a dob. Akkor, amikor a stúdióban rögzítettük a számokat egyegy lemezhez, rögzül a fejemben a dob is, csak időnként elő kell „hívni” onnan. – Amikor szabad hétvégéd van, nem hagyod ki a régi barátok bulijait. Találkoztunk már Oi-Koron, Fejbőrön, Bois-on, Radical-on. – Így van. Mindenhol megvan, amit szeretek. Sokszor csak a koncert utolsó számára érek oda, mert van, hogy a mi bulink után esek be, csak hogy köszönjünk egymásnak, találkozzak régi barátokkal, megigyunk egy sört. Minden koncertet szeretek, párszor fel is hívnak dobolni, igaz, néha be is égek, mint most legutóbb a Fejbőrön. A Fekete majmokat mentem fel eldobolni és a kezdésnél elszúrtam, ám aztán már ment a dolog. De hát régen játszottam már!

A filmben – a Gitárpárbaj, a P. Box, a P. Mobil és a 4 rocktenor előadásában élvezhető klasszikus dalok, gitárszólók és dalrészletek mellett – interjúk láthatók-hallhatók Samu családtagjaival és egykori zenésztársaival. A DVD-hez mellékletként egy 24 oldalas, színes, fotókat tartalmazó füzet/booklet is tartozik. „Angolul gitározott és magyarul halt meg...”

– Most nyugodt időszakod van. Szünet a munkában, volt egy-két szabad hétvégéd is. Mivel foglalalod el magad? – Olvasok, a barátok jönnek, főzőcskézünk, pihenek és sokat hallgatok zenét. No meg várom, hogy beinduljon az élet. Zene, koncertek nélkül azért nem az igazi. Hiányzik, ha nincs. www.karpatiazenekar.hu moncsi

41

42

– Forgassuk vissza az idő kerekét… Akkor ismerkedtünk meg, mikor a HammerWorld tördelője voltál, de ha jól emlékszem, a Rockinform egyik régi arculatváltása is a te is nevedhez köthető.

a programozás már nem az én világom. Jelenleg tanítok is egy iskolában, kiadványszerkesztő és webdesign tanfolyamokon (az elméleti/tipográfiai rész mellett az Adobe programcsomag idevágó részeit Photoshop, Illustrator, InDesign, Dreamweaver).

– Igen, valójában ez a két dolog „egy és ugyanaz” volt. 2006–2007-ben dolgoztam a HammerWorld-nél, ebben az időszakban vásárolta meg a Hammer a Rockinform újságot is. Ha már új tulajdonos, akkor dizájnváltás... Így mindkét lapnál egyszerre voltam művészeti vezető, tehát a dizájnért felelős munkatárs, ám rajtam kívül még két grafikus is dolgozott ekkor a cégnél. Velük együtt tördeltem az újságot, készítettük a hirdetéseket, plakátokat és minden grafikai munkát közösen végeztünk, ami a Hammerhez tartozott. Mindent, ami a két újsággal (HammerWorld, Rockinform) és a három kiadójukkal (Hammer, Nail, Edge) kapcsolatos grafikai munka volt.

– A zene mikor lépett be az életedbe? Milyen irányzatokkal kezdtél? Hogyan jutottál el az északi bandák világához?

– Milyen iskolákat végeztél? – Az érettségi után nagggyon kerestem önmagam, elkezdtem egy-két főiskolát – műszakit, néprajzot –, szóval tényleg nagyon keresgéltem :), de aztán rátaláltam a kiadványszerkesztő szakmára, a dizájnra, no, egyből bele is szerettem és ez a szerelem azóta is tart. :) – Ez lett a „civil” foglalkozásod? – Igen. Elsősorban tördelőnek tartom magam és a grafikai munkában van gyakorlatom. (Újság és könyv tördelés, CD/DVD/könyv borítók, plakátok, szórólapok, hirdetések, pólóminták, logók, stb.) Weboldalaknál leginkább a dizájn részét szeretem,

– A Helloween-t és az Iron Maiden-t ismertem meg legelőször a bátyám révén, olyan 10-12 éves korom körül. Kicsivel később jött a Kreator, Sodom, Venom, Celtic Frost, tehát egyből a legsötétebb korszakom. :) Az örök és alap a Bathory. Vannak olyan bandák, amelyeknek az összes (!) albumát szeretem a kezdetektől az újabbakig, mint például az Enslaved, Satyricon, Darkthrone, Burzum, Falkenbach, Slayer, Metallica. Nálam ez a „kedvenc zenekar” dolog elég nehezen megy mert most már olyan sokféle muzsikát hallgatok, hogy képtelenség kiválasztani pár csapatot. :) Szeretem a népzenét, a komolyzenét, de filmzenéket is elég gyakran hallgatok. Egyszer Morbid Angel megy, aztán mondjuk a martial stílusú Triarii, utána a postrock Sigur Rós, egy neofolk Wardruna vagy egy Ákos lemez. Szóval eléggé szerteágazóvá fajult a zenei ízlésem az évek folyamán, de az alap és fő kedvenc mindig a metal volt és az is marad. Északhoz mindig is vonzódtam, biztos van valami északi vér is bennem (talán ez látszik is :) ). – Van egy lemezkiadód, a Hungaryan Records. A honlap kezdőoldalán Székely Bertalan Vérszerződése 43

fogad, a belépés után pedig az Aranyszarvas képe látható. Ez csak kiadói dizájn vagy a magánéletben is előszeretettel fordítasz hátat az úgynevezett mai modern világnak, és „értékrendjének”? – Lassan, de biztosan rá kellett ébrednem, hogy a mai, modern világnak nem igazán van „értékrendje”. Bár a médiából csak ez ömlik mindenkire, hogy milyen fantasztikus a mai kultúra, a felvilágosodás, a reformok, az úgynevezett civilizáció, és az olyan társadalmi berendezkedések, mint például a demokrácia, a köztársaság vagy az olyan eszmék, mint a liberalizmus. Egy kis túlzással ezek nem hogy nem érnek semmit, de a legálszentebb és legveszedelmesebb eszmék, amiket az ember valaha is létrehozott. Mindenki egyenlő (csak vannak egyenlőbbek)? Egyenlő jogok (a korrupt hatalom BÁRMIT megcsinálhat büntetlenül)? Szólásszabadság (csak egyes dolgokról ne beszélj, és bizonyos dolgokat betiltanak)? És még sorolhatnám. Természetesen itt arról szól a történet (amit például a Mátrix c. film tökéletesen, bár szimbolikusan bemutat), hogy a hatalom létrehoz egy látszat világot, amivel eltakarja az emberek szeme elől az igazságot, a valóságot. A média által bemutatnak egy világot, hogy ez az élet milyen, de aminek semmiféle realitás-alapja nincs. Ahogy a vallások is mind egy tőből fakadnak (ezért nem lehet egy igaz vallás sem), egy „őshagyományból” (ahogy Hamvas Béla nevezte ezt), úgy például a politikában sincsenek oldalak, nincs jobb- és baloldal, mindent egy hatalom irányít. Mindent egy központi rendszer hoz létre, egy eszmét, majd – az emberek megnyugtatására, hogy persze van választási lehetőséged, nyugodj meg, szavazhatsz is, szabadon – ennek az ellenkezőjét is, tehát az ellenzéket. De ez csak a látszat, bárkire szavazol, ugyanarra szavazol. Nem csak itthon, az egész nyugati társadalomban így működik. Egy új középkorra van szükség, nem erre a „modern” világra, egyértelmű, hogy az emberiség mostani hanyatlása az ipari (és más) forradalmakkal 44

kezdődött. Méghozzá tudatosan rendezték így. A régi korok embere is rendelkezett a megfelelő tudással, ők nem azért nem csináltak például gépeket, mert hülyék voltak hozzá, hanem mert nem volt rá szükség, minek, nem kell az életben maradáshoz! A fejekben kellene rendet rakni, akkor rend lenne általánosságban is. A régi korok embere nem úgy hozta létre a kis magánvállakozását, hogy tönkretegye a szomszédot ezzel, eszébe sem jutott ilyen. Ma meg már ez az alap, a másik tönkretételéből meggazdagodni, aki esetleg meg nem ilyen, az is rákényszerül, mert így van kitalálva a mostani rendszer, hogy minél korruptabb vagy annál jobban élsz. A szabadkőműves, illuminátus és/vagy cionista rendszer ural mindent. Ne érts félre, nem gyűlölök egy fajt sem, ahogy az egyes embereknek, úgy a népeknek is megvan a maguk karmája. Nekik ez, mindig is ez volt – más népek tönkretétele árán uralkodni. De nem azért mert rosszak vagy gonoszak, hanem mert meg vannak róla győződve, hogy ők felsőbbrendűek, nekik ez a természetes viselkedés (ezért nem is értik, hogy miért nem szerette őket soha senki a történelem folyamán). Lehet persze összeesküvés-elméleteket gyártani, de aki komolyabban foglalkozik a témával, az úgy is tudja, hogy mi a helyzet, aki meg nem, az – tudatlanságából kifolyólag – úgyis csak leszólja a dolgokat... Szóval, menjünk tovább:) – Két kultikus északi black csapat tribute lemezét jelentetted meg először, magyar előadókkal. Honnan jött az ihlet, és milyen sorsa lett ezeknek a kiadványoknak? – Szeretem a feldolgozásokat, és vannak olyan zenekarok, amelyek már egész fiatal korom óta nagy hatással voltak/vannak rám – tehát kedvenceimként is definiálhatnám őket :) Ilyen pl. a Bathory és a Burzum is. Ez adta tehát az ötletet, hogy kiadjak tribute albumokat. Elsősorban a hazai együtteseket szerettem volna támogatni, így csak magyar bandák feldolgozásait

vártam. A Burzum tribute idején Varg Vikernes (a Burzum egyetlen tagja – egyébként épp ma, mikor válaszolok a kérdésekre, február 11-én van a születésnapja – gratulerer med dagen, Varg! :) ) még börtönben volt, de a honlapját üzemeltető orosz srác által tudtam egyeztetni az engedélyről, jogdíjról, egyebekről. Így a hivatalos Burzum diszkográfiába is bekerült ez az anyag. Ez nekem bőven elég elismerés, innentől kedzve nem érdekelt, ki mit mond vagy gondol. Mondjuk ez a magánéletben sem nagyon szokott érdekelni. Mert ugye kaptam hidegetmeleget egyaránt itthon, érdekes módon külföldről 99%-ban pozitív visszajelzések érkeztek. A Bathory tribute is hasonlóképp működött. Írtam a Black Mark kiadónak, amely a Bathory lemezeket adta ki, hogy engedélyt kérjek a megjelentetéshez, és amikor ez megjött, elkezdtem a szervezést. Mint minden ilyen albumhoz, meghirdettem a lehetőséget, aki akar, az jelentkezhet – tehát bárki felkerülhetett ezekre a cédékre. Mindig volt túljelentkezés, ilyenkor minőségi alapon választottam ki a szerintem legjobbakat. Amikor megjelent a Bathory tribute, kiküldtem a Black Mark kiadónak. Boss, a kiadó főnöke, Quorthon apja visszaírt, hogy köszönik. Annyira tetszett nekik, írta, hogy ők is kiadnák a lemezt. Így hát fél évvel az én kiadásom után megjelentették ők is. Mondanom sem kell, igazi megtiszteltetés volt. Innentől kezdve újfent elengedtem a fülem mellett a hazai visszhangokat. – Néhány önálló album is megtalálható a Hungaryan Records katalógusában (Teurgia, Funebre, Keeper Of Dreams). Te választod ki a kiadásra szánt előadókat és anyagaikat, vagy a zenekarok keresnek meg? – Is-is. Van, mikor én írok zenekaroknak, hogy kiadnám a lemezüket, máskor ők keresnek meg engem. Egyébként csakis nagylemezeket (és tribute/válogatás albumokat) adok ki, demókat, EPket, maxikat nem. Esetleg split-lemezek jöhetnének még szóba, de ilyen eddig még nem volt. – Pont egy éve „Vas és vér” címmel adtál ki

egy válogatást, amelyen szintén hazai csapatok szerepeltek, ezúttal azonban magyar nép- és katonadalok átirataival. – Szeretem a népzenét is és nekünk magyaroknak elég nagy tárházunk van e téren. Ráadásul szeretem az egyes zenei stílusok keverését is, így ennek az albumnak az összehozása egy régi álmom volt. Szintén bárki jelentkezhetett rá. Tizennégy zenekar feldolgozása került a korongra, igen változatos és érdekes átiratok születtek. – Elég öntörvényűnek, de egyben egyedi ötletekkel teli, jó szimatú és kreatív embernek tűnsz! – A kiadóval megpróbálok mindig valami olyat letenni az asztalra, amire itthon még nem nagyon volt példa. Már annak idején, mikor fanzine-t kezdtem szerkeszteni (Casket Garden), úgy álltam hozzá, hogy nem érdekel, hogyan néz ki a többi hasonló újság, mit KELL tartalmaznia egy fanzinenak. Az alap fanzine receptje ennyi: húsz ember által szeretett, világ végén levő csapatokról írjunk, legyen benne hárommillió, lehetőleg semmitmondó kritika. A szedése legyen 5 pontos betűmérettel és kész. Én nem nagyon tettem kritikákat az újságomba (emiatt egy páran kb. elevenen megnyúztak), de voltak pl. cikkek, gitárkották – tehát nem a megszokott dolgok. Merészeltem olyan ismertebb (legalábbis ebben a zenei stílusban ismertebb) bandákkal interjút csinálni, mint például a Bathory, Burzum, Gorgoroth, Marduk, Mortiis, és mivel akkoriban kezdtem a grafikus szakmát tanulni, próbáltam újság-kinézetűre szerkeszteni a lapot és 10 pontos betűvel szedni, no és lehetőleg valami dizájnt kitalálni. Így lett koporsó alakú lapszám, de volt a szélén kézzel összevarrott is. Hát, nem mindenki szeretett! :) A hazai extrém metal undergroundban soha nem volt (és magyar vérünkből kifolyólag soha nem is lesz) összefogás. Vannak kis csoportok, amelyekben pár ember összefog, 45

de egyébként semmi. Sőt, sokszor inkább keresztbe is tesznek egymásnak a zenekarok, az újságok, a kiadók. Ez az oka annak, hogy igyekeztem mindig mindent magam csinálni ebben a zenei közegben. A kiadóval sem a mai „underground trendet” szerettem volna követni, a harmincpéldányos kazetta kiadványok helyett kiadtam ezer gyári cédét, színes borítóval. Semmi bajom az olyan kiadványokkal, van, akinek az kell. Csak éppen én nem akartam beállni a sorba, hiszen van olyan ember, akinek más kell. Ehhez jön még, hogy a Hammer is terjeszti a kiadványaimat, ezekben a körökben pedig sokan nem szeretik a Hammert. Olyan szinten megy ez az infantilizmus itthon, hogy ha a Hammer Concerts szervez egy bulit – hiába a kedvenc bandáival – akkor egyesek nem mennek el a koncertre. A koncertszervezésbe is belekóstoltam egy kicsit, pár éve csináltam egy bulit „Fehérek feketében” név alatt. Lehet, hogy a jövőben várható ennek folytatása, és lehet, hogy a 2005-ben véget ért Casket Garden fanzine-t is egyszer újraélesztem. Az a lényeg, hogy mindig valami mást hozzak össze, mint ami már van itthon. – Érdekelne a véleményed a Magyar Hang-ról. – Mindig örülök, amikor olyan kiadványra bukkanok, amely nem a fősodratú médiához tartozik, nem a szokásos agymosó propaganda, vagy zeneileg nem a szokásos sztárocskákkal foglalkozó lap. Szakmai ártalom, hogy minden újságot grafikus szemmel is nézek, és így sincs vele gond, igazán profin van tördelve. Szóval teljes respect! :) 46

– Köszönöm! A kiadóval párhuzamosan, Runesongs Distribution név alatt külföldi metál zenekarok cédéinek terjesztésével, forgalmazásával is foglalkozol. – Igen, ez 1999 óta működik. Kezdetben Casket Garden Distribution név alatt, majd jelenleg Runesongs Distribution-ként CD-ket, kazettákat, pólókat, bakeliteket árulok. Itthon elég nehezen megy a dolog, mert nem nagyon vesznek cédéket az emberek. A saját kiadványaimat cserélem külföldi kiadókkal, viszont a cserélt cuccokat is el kellene itthon adnom. Ez az egész a kiadó működésére is befolyással van, hisz a külföldi terjesztés csak cserében megoldható. Ezért is döntöttem most úgy, hogy egyelőre nem lesz CD kiadvány, hanem zenekari pólókat fogok kiadni, és általam tervezett mintákat. Tavaly kétféle póló jelent meg, egy hazai black metal banda, a WitcheR általam tervezett mintájával, valamint Heimdallr, a skandináv mitológia egyik istenének a tiszteletére a másik. Az általam terjesztett cuccok teljes listája a Hungaryan Records weboldalán és a Facebookon is megtalálható. – Pár hónappal ezelőtt egy gyermek rocker-ruha kollekciót is megjelentettél, MetalBaby néven. – Igen, a zenei életben eltöltött csaknem 15 év alatt először fordul elő, hogy nem egyedül csinálok valamit. Ezt egy barátommal hoztuk össze. Ismét valami olyan, amit itthon más még nem vállalt be. „My first ... metal t-shirt” feliratú és mintájú pólók, egyelőre kétféle méretben, 1-2 és 3-5 éveseknek. Vicces, szeretik, de természetesen egyes hazai körökben ez is kiverte a biztosítékot. Ám a többségnek tetszik és külföldön

pedig hihetetlen, mennyire megy. Nem csak ez, de általában az extreme zenék, CD-k, koncertek, fesztiválok, minden. A weboldalamon vagy a „MetalBaby Collection”-nek készült külön weboldalon is megtekinthető az egész kínálat – mert nem lehet elég korán kezdeni! :)

két „kollégával” barátok vagyunk, elsősorban Petivel tartom rendszeresen a kapcsolatot, és vele is a zene kapcsán ismerkedtünk meg (a legelső Bornholm interjút nekem adták a Casket Garden fanzine-ba :) ) – Mivel ütöd el a szabadidődet, már ha akad emellett a sok dolog mellett?

– Két, a „metal iparban” tevékenykedő neves hazai grafikus olyannyira szoros kapcsolatban van a zenével, hogy zenekarban is játszanak, hiszen Sallai Péter és Havancsák Gyula (aki a 10. számunkban szerepelt ugyanebben a rovatban) a – pont a napokban új albummal jelentkezett – Bornholm nevezetű formáció tagjai. Neked nincsenek ilyen ambícióid? – Valahogy mindig úgy alakult, hogy a zenélés és én elkerültük egymást. 1999 óta foglalkozok cédék, egyebek terjesztésével, a 2000-es évek elején kezdtem a már említett fanzine-t, ami öt számot élt meg. Mindezeket egyedül csináltam és csinálom, mint ahogy most a kiadót is. Tehát mindig is a zene közelében voltam, ám maga a zenélés valahogy kimaradt az életemből (egyébként ha zenélnék, akkor dobos lennék, ha-ha). Az említett

– Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a munkám a hobbim is, tehát elég sokat foglalkozok a grafikai dolgokkal. A zenén, a kiadós dolgokon kívül elég sokat szoktam olvasni. És persze barátok, partik... :) – Milyen terveid, ötleteid vannak még – ha egyáltalán publikusak ezek? – A Distro-nál vázolt problémák miatt ebben az évben biztosan nem lesz CD kiadvány. Pólók igen, zenekaros és nem zenekaros egyaránt. A továbbiakat meg majd meglátjuk. Minden lehetséges! „Egyszer. Mindig csak egyszer. Mindig először, mindig utoljára. Nem a törvényt keresni. Szabadnak lenni. Nem alkalmazkodni. Elhatározni. Nem a megszokás. A váratlan. A kaland. A veszély. A kockázat. A bátorság... a küszöbön állni. Folytonos átlépésben lenni. Élve meghalni, vagy meghalva élni. Aki ezt elérte, szabad. És ha szabad, belátja, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet!” (Hamvas Béla) www.hungaryanrecords.com www.metalbabycollection.com www.facebook.com/HungaryanRecords www.facebook.com/MetalBabyCollection K.T.A.

47

Balázs D. Attila Erdély anno 1895-1944 Rendhagyó szemszögből, régi képeslapokra felfűzve mutatja be Erdély történetét ez a nem mindennapi album. A ritka képek mellett számos olyan érdekes, ám elhallgatott, s alábecsült történelmi epizód is felvillan a kötetben, amely a térséget jól ismerőknek is újdonságot jelenthet. Az igényesen válogatott képanyag a Romániához került magyarországi területek egészét, az összes megyét, illetve vármegyét lefedi. Az időutazás során megelevenednek a kincses erdélyi városok, a pazar fürdőhelyek, az ódon várkastélyok, az egykori határállomások, de bepillanthatunk a gazdag bányavidékek életébe is. Persze találkozhatunk olyan felvételekkel is a könyvben, amelyeket sajnos ma már nem lehetne újrafotózni. Az albumba egy – a kutatók szerint – szenzációnak számító rováslelet is bekerült: az egyik 1905-ben megírt képeslapon ugyanis élő rovásírás szerepel, amely cáfolata a Magyar Tudományos Akadémia 1903-as állásfoglalásának, miszerint nem él rovás a nép körében… De a kötet még ezen kívül is számos csemegét rejt, ráadásul a kiadványhoz egyedi térképmellékletek is kapcsolódnak.

Czakó Gábor Világvége 1962-ben? Szatirikus regény a kubai válság napjait élő világ és Pécs egyetemének, városának életéről korabeli képekkel. „Ellenőrizhető adatok és megfelelő mérési módszerek hiányában nem állapítható meg, hogy 1962 októberének végén elpusztították-e a Föld hatalmasságai a bolygó emberiségét. De hogy történt-e valami? akkor, vagy az azóta eltelt ötven évben? az erőst valószínű. Az élet jeleit kutató rádiótávcsöves űrfigyelés már régóta észlelte, hogy mások is vizsgálnak bennünket. Például kifigyelték, hogy a Föld paradicsom. Van holdja, mágneses védőköpenye, vize, levegője, kiegyenlített hőmérséklete. Idő múltán tudósaink a távoli csillagok környékén élő kíváncsiakat érdeklő adatokból kihüvelyezték, hogy az idegenek szerint a mi bolygónkon történt valami. Valami, ami minden eddigi háborúnál pusztítóbb, mert folyamatosan észlelhető, hogy a Föld bolygó elektromágneses terében különféle gépezetek, szörnyetegek és emberek hadakoznak, amit rendszeres időközökben megszakítanak apró jelenetek, melyek a földlakókat mosószerek, autók, italok és nyaralások vásárlására buzdítják, majd folyik tovább a mészárlás. Persze a kínálgató arcok részvételével. A csillagászati fordítógép kínai-angolja szerint „fal fest ördög lélek sorvad” jelenség tanúi lettek a távoli kutatók, akik a Földet körülvevő „pokol palást”-ot a földlakók álmaként, azaz terveként értelmezik. Szerintük pillanatok választják el az álmokat a megvalósulásuktól. Elsősorban azért, mert az álmodók „erkölcsi érzelmi intelligencia”-ja a nullához közelít a bolygó körüli vérzivatarban keringő önvallomásaik, leveleik, vitáik, stb. szerint. Azt persze nem látják, hogy mi lappang a versekben meg a regényekben.”

Don-kanyar - Don Bend 1942-1943 A magyar királyi 2. honvéd hadsereg 1942–1943. évi szovjetunióbeli hadműveleteiről – a fennmaradt korabeli személyes leírásokon és hadiokmányokon kívül – a legérzékletesebben az amatőr és a haditudósítói fényképfelvételek tanúskodnak. Ebben a magyar és angol nyelvű albumban csokorba gyűjtve ezek láthatók, és mint képi dokumentumok igyekeznek bemutatni a hét évtizeddel ezelőtt történteket.

48

Jankovics Marcell Az ember tragédiája DVD 23 éven át készült ez a magyar irodalom egyik legfontosabb és legismertebb darabjának nagyszabású rajzfilmes Madách Imre – adaptációja, amely végre megjelent DVD-n! Az ember tragédiája forgatókönyve még 1983-ban született. A gyártás 1988-ban kezdődött, és hosszú hányattatások után csupán nemrégiben (2011-ben) ért véget. A film érdekessége, hogy Jankovics Marcell mind a 15 színt más-más animációs stílusban készítette el. A grandiózus mű azonban mégis egységes egészet alkot. A közel 160 perces film most először kerül a közönség elé otthon megtekinthető változatban. A film hőse Ádám és Éva, akiket a paradicsomból való kiűzetés után Lucifer álmukban végigkísér a történelmen, és elvisz a beláthatatlan jövőbe... A DVD-n kicsúsztatható slipcase-szel ellátott digipack kiszerelésű alkotás a moziváltozattal megegyező képaránnyal (1.33:1) és hanggal (sztereó) kerül a kiadványokra, magyar, angol, francia és orosz feliratokkal ellátva. Jávor Zoltán Hit és magyarság – Szeleczky Zita élete és művészete „E kötet családunk és keresztanyám iránti tiszteletből és szeretetből fakadó megemlékezésként született” – fogalmaz a szerző, Jávor Zoltán, aki az élete alkonyán szülőföldjére hazatérő művésznő keresztfia, és ebben a minőségében a Szeleczky Zitáról szóló életrajzi kötet írója. Az első olyan könyvet tartja kezében a tisztelt Olvasó, amely az elmúlt század egyik kiemelkedő művészének, Szeleczky Zitának az életét és művészetét dolgozza fel vallomások és dokumentumok segítségével. Sok újdonságot tartalmaz: egyrészt életének első szakaszából, másrészt az emigráció több mint öt évtizedének – itthon teljesen ismeretlen – anyagából is bőséges a válogatás. A kötetet több mint kétszáz fénykép teszi teljessé, a CD lemez verseket és dalokat tartalmaz. Hiteles képet ad a mű Szeleczky Zitáról az eredeti dokumentumok és az ő saját visszaemlékezései alapján. Bár nem vezetett naplót, de az emlékeit hangkazettákra rögzítette, ezek és egyéb dokumentumok felhasználásával készült el ez a könyv. A művésznő színházi és filmszerepei, háborús bűnössé kikiáltása, meghurcoltatása, emigrációban eltöltött évei, majd visszatérése a hazájába vallomásokon és dokumentumokon keresztül jelennek meg. Magyar Zoltán A híres Báthoriak A magyar történelemben fényes múltat magáénak tudható Báthori család már Mohács előtt is egyike volt az ország legjelenősebb főúri dinasztiáinak. Az Árpádok óta folyamatosan jelentős tisztségeket töltöttek be, s a mitikus ködbe vesző, legendás hírű családőseikhez méltóan, már a 15. századtól részt vállaltak a török ellenes küzdelmekben. Többnyire művelt, széles látókörű és kellőképpen ambiciózus főnemesekről lévén szó, nemcsak a történelem lapjain hagytak nyomot, hanem részben máig fennmaradt építmények, kegyúri donációk sora is rájuk emlékeztet. Ez a kötet a Báthori család legismertebb alakjaihoz fűződő hagyományokat tekinti át: mondákat, legendákat, rémhíreket, búcsújáró hagyományokat szinte a napjainkig. Ilyen változatos hagyománykörök sarjadtak a család címere és félig-meddig mitikus, sárkányölő hírű ősei körül, a lengyel királlyá megválasztott erdélyi fejedelem, Báthori István és unokaöccse, Báthori András alakja körül. Hasonlóképpen gazdag hagyománykör övezi Báthori Gábor erdélyi fejedelem nevezetes tetteit, és a család két hírhedt nőalakját, akik közül Anna nevét idővel bűbájos híre, míg Erzsébetét a világhírűvé vált horrorisztikus történetek tették nevezetessé.

49

Maurer Teodóra / Onody Gyula Koppány – Somogy hercege „A magyar múlt emlékeinek igazgyöngyeit szétszórták, sárba taposták, újból össze kell gyűjtenünk és megtisztogatnunk. (Friedrich Klára) • Ki volt Koppány? • Miért is lázadt? • Hogyan élhetett és miért, hogyan győzték le? Hiánypótló kötetet tart kezében a Tisztelt Olvasó. Somogy hercegéről, az akkori életről, szokásokról, birtok- és településviszonyokról kaphatunk képet a következő oldalakon, mesék, mondák, legendák segítségével elevenednek meg előttünk az ezer esztendővel ezelőtti idők. A szerzők színvonalas munkájának segítségével helyére kerülhet az az évtizedes téveszme, hogy Koppány maradi, Európa-ellenes vadember lett volna.” „Tanulságos olvasmány kicsiknek és nagyoknak, mindnyájunknak, akik hisszük, hogy nemzetünk jövőjét építeni csak múltunk pontos megismerése, hiteles bemutatása esetén lehetséges. Forgassuk figyelmesen és tanuljunk belőle!” (Móring József Attila)

Obrusánszky Borbála Atilla unokái „Az ismert történész, kelet-kutató bevezető tanulmánya: A magyarság hun eredete átfogó ismereteket ad a valódi hun gyökereinkről, miközben áttekinti őseink és rokon népeink csatáit és vonulását Ázsiából a Kárpát-medencébe. Kertai Zalán festőművész képei segítségével igazi művészeti, vizuális-őstörténeti utazás során kalauzolja végig az Olvasót hiteles történelmünkön, miközben megeleveníti dicső múltunkat és nemzetünk büszkeségeit Hunortól és Magortól, Atilla nagykirályon keresztül Árpád nagyfejedelmünkig. Ez a pazar kiállítású művészeti-őstörténeti album szakít az elmúlt évtizedek negatív gyakorlatával, és őseinket, rokon népeinket nem szedett-vedett finnugoroknak, hanem büszke, erőt sugárzó szkíta-hun-türkkun-magyar harcosoknak, fejedelmeknek, királyoknak ábrázolja, akikre mi, magyarok büszkék lehetünk!” Megszívelendők Obrusánszky Borbála záró szavai, miszerint: „Szerencsére az utóbbi években ismét felerősödött az igény közöttünk, hogy újból erősítsük meg rokoni szálainkat keleti véreinkkel. Talán a harmadik évezredben újra visszatérünk abba a hun kultúrkörbe, ahová évezredeken át tartoztunk és ma is odaköt a szívünk.” Pataki János Partium – Erdély kapuja A Partium (kiejtése a magyarországi latinságban: Párcium) a mai Románia legnyugatibb részén található történelmi, földrajzi terület. Az elnevezés a középkori latin dominus partium regni Hungariae, azaz „Magyarország részeinek ura” kifejezésből származik, és arra a néhány kelet-magyarországi vármegyére utal, amelyek Magyarország három részre szakadása után az erdélyi fejedelem uralma alá kerültek. A Partiumot olykor magyar nevén „Részek”-ként is említik. A Partium nem a történelmi Erdély része, attól különálló terület, amely közigazgatásilag hol Erdélyhez, hol Magyarországhoz, hol a Habsburg Birodalomhoz tartozott. A mai román felfogás szerint ugyanakkor a Partium területét is a tágabb értelemben vett Erdély (románul Transilvania) részének tekintik. Erről a hatalmas és izgalmas területről ilyen összefoglaló munka még nem jelent meg, ezért a könyv igazi kuriózum. Részlet az Előszóból: „Könyvem segítségével végigjárhatják Szatmár irodalmi emlékhelyekben gazdag vidékét. Barangolhatnak Érmellék titokzatos világában, felfedezhetik a hepe-hupás Szilágyságot. Vadregényes hegyek ölelésében túrázhatnak a Királyerdő-, a Bihar-, a Béli- és az Erdélyi-szigethegység káprázatos természeti látnivalói között.”

50

Raffay Ernő Politizáló szabadkőművesség Raffay Ernő szabadkőműves témakörben megjelenő ezen harmadik, talán az eddigi leginkább érdekfeszítő kötete jelent meg 2012 decemberében. A szerző – folytatva korábbi gyakorlatát – egyedülálló levéltári kutatásaival nemcsak a magyarországi titkos társaság szándékait és célrendszerét tárja fel, hanem új megvilágításba helyezi a 20. század első két évtizede Magyarországának történetét. Nem túlzás azt állítani, hogy munkája teljesen átrajzolja a Trianont megelőző időszakról kialakult képet. A Politizáló szabadkőművesség című új kötetből megismerhetjük a magyarországi szabadkőművesség radikalizálódásának következő állomását, a Jászi Oszkár nevével fémjelzett Martinovics páholy létrejöttét és tevékenységét, s hosszú oldalakon át olvashatjuk ama súlyos állítás bizonyítékait, mely szerint: a baloldali radikálisok célja nem volt más, mint a magyar keresztény nemzetállam megdöntése. A könyv nemcsak az eszme- és politikatörténeti folyamatokat mutatja be, hanem a radikális vonal elfogadott és meghatározó személyiségeit is, akik politikai szerephez Károlyi Mihály kormányában, illetve az azt követő kommunista diktatúrában jutottak. Feltárul szemünk előtt, hogy a Tanácsköztársaság szellemi előkészítése éveken keresztül folyt, az nem „a semmiből ugrott elő” 1919. március 21-én. A titkos társaság a tevékenységével akarva-akaratlanul is hozzájárult a vörösterrorhoz és bizony a Magyar Királyság széthullásához is... Villányi Péter Mácsai huncutságok Galgamácsa neve ismerősen hangzik mindenkinek, aki érdeklődik a népi kultúra iránt. A napjainkig hagyományőrző falu prózafolklórjáról azonban mostanáig semmit sem tudtunk. Villányi Péter szerző a debreceni egyetemen végzett néprajzkutató. Hosszú évek kitartó munkájával kalászolta össze a falu prózai elbeszélő népköltészetének úgyszólván valamennyi, ma még föllelhető darabját. Így jött létre a maga nemében páratlan, háromezret is meghaladó szövegből álló gyűjteménye. A gazdag anyag egy szeletét villantja föl ez a kötet: tréfás elbeszéléseket, azon belül élcelődő falucsúfolókat, valamint változatos esendőségeket, csalafintaságokat és vérbő, pajzán, szókimondó, olykor pedig meghökkentő paraszti történeteket tartalmaz. A kötet elsősorban a letűnt paraszti világ mulatságos históriáit, tarka adomáit, derűs tréfáit kedvelő olvasók, egyes obszcén kifejezései miatt inkább a felnőttek érdeklődésére tarthat számot. Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet – rovásírással A kiadványt azoknak az olvasóinknak ajánljuk, akik szeretnék rovásírással is elolvasni Wass Albertnek ezt a legnépszerűbb 50 magyar regény közé választott művét és átérezni ismét a szerző alábbi gondolatait: „Nézzétek urak: idestova ötven esztendeje már, hogy belerángattatok ebbe a játékba. Játszottatok az én bőrömön háborút és országosztást, ideoda ajándékozgattatok engem s a hegyeimet, mint ahogy gyermekek ajándékozzák a játékszereket egymásnak. S én ötven esztendeig engedelmesen játszottam nektek mindent, amit csak parancsoltatok: kisebbségi sorsot, megaláztatást és elnyomatást, üldöztetést nyelvem és fajtám miatt, fölszabadulást és katonásdit. Játszottam háborút. Lelkesedést és halálfélelmet, rámenős bátorságot és fejvesztett menekülést, játszottam kétségbeesést, fájdalmat, dühöt, elvesztett háborút. Játszottam elvesztett otthont és elvesztett családot, csikorgó fogú bosszúvágyat és hadifogságot, játszottam hontalan bujdosást, magányos, kóborló farkassorsot az emberi rengetegben ... urak, nekem elég volt. Én nem játszom tovább. Adjátok vissza a hegyeimet!”

51

Sajnos évek óta nem láthattuk már színpadon a hazai NS zenei színtér legismertebb, leghírhedtebb bandáját, az 1992-ben alakult Archívumot. Ennek köszönhetően elég nagy várakozás előzte meg 2012. december 15-ét, amikor is nem csak egy egyszerű koncerttel várták az őket kedvelő arcokat, de egyben fennállásuk 20. évét is ünnepelték! Sokunkat érdekelt ez a jeles esemény, ami már kiderült a bejáratnál kígyózó sor láttán. Több mint ötszázan voltunk kíváncsiak erre a koncertre! Manapság, azt hiszem, sok nagy nevű mainstream bandát is felülmúló ez a látogatottság. A bejáratnál közölték mindenkivel, hogy hang és kép rögzítése tilos, ami a főbanda előéletét ismerve teljesen helyénvaló döntés volt. Sok régi ismerőssel találkoztam itt, olyanokkal is, akiket már hosszú évek óta nem láttam. Így már csak a társaság miatt is úgy éreztem, megérte eljönni, mikor még el sem kezdődött a műsor. Na, de szerencsére az sem váratott sokáig magára! Az estét az Utolsó Védvonal nyitotta meg, ahogy beharangozták, két gitárossal. A küzdőtér teljesen megtelt és indulhatott a buli. A lehengerlő intró után lendületes műsor következett, felváltva voltak terítéken régi és új – hamarosan a banda első nagylemezén megjelenő – számok is! Bár az új szerzeményeket a közönség legjobb esetben is csak részben ismerhette, ez senkit nem gátolt meg abban, hogy tomboljon azokra is, nem beszélve a jól ismert, régi nótákról. Azokat a közönség jelentős része együtt üvöltötte a zenekarral! Szerintem pályafutásuk eddigi talán legjobb produkcióját prezentálták, amiben nem kis része volt a plusz egy gitárosnak, aki nagyon odatette magát, remélem, sokáig együtt maradnak így öten! Úgy gondolom, hogy a közel egy órás koncert végeztével elégedett lehetett mind a közönség, mind a zenekar, a rendezvényhez méltó kezdést sikerült összehozniuk. A Tar Had lépett másodikként a pódiumra, és hozták a szokásos formájukat. Az UV által felspannolt közönséget ők is jól megénekeltették és mozgásba hozták dalaikkal az estén. Az „Ó, Magyarország” alatt egy „hirtelen ötlettől” vezérelve Jucus (Egészséges Fejbőr, Csillagsólyom) is besegített nekik a színpadon. A hangosítás egész este remekelt, így a Tar Had is igen jól szólt! 52

Az estét a „Skinhead Oi!” feldolgozás dalukkal zárták és átadták a terepet a XX. éves Archívum zenekarnak. Következhetett végre az ünnepelt legenda, akiket már mindannyian nagyon vártunk! Talán ez az a zenekar, akiket a legtöbbször láttam színpadon, így van némi összehasonlítási alapom. Láttam már őket sokféle felállásban és azt kell mondjam, minden idők egyik legjobb műsorát produkálta a már néhány éve már öt fővel zenélő alakulat. Hallhattuk ezen az estén szinte az összes slágerüket, minden hanganyagukról előadták a „közönségkedvenc” témákat, aki eljött, maximálisan elégedett lehetett! Azért is mondom ezt, mert nagyszerű munkát végzett a hangosító is, nagyon egyben volt minden, és mint egy úthenger, úgy tarolt a mindent elsöprő erejű banda. Az eljátszott repertoár kapcsán talán még annyit jegyeznék meg, hogy a buli előtt néhány héttel megjelent új lemezükről sajnos egy dal sem csendült fel. Feltételezhették ugyan, hogy még nem jutott el sok emberhez, meg hogy biztos csak a régi nagy slágereket várják tőlük, de mondjuk én kifejezetten örültem volna, ha rögtön a koncertjük elején meglepnek a „20 év Archívum” albumuk címadó dalával. No, azt pont egy ilyen második ikszet ünneplő buli nyitányaként tudnám elképzelni. Persze lehet, egy kicsit telhetetlen vagyok, de azért is írtam le ezen gondolataimat, hogy talán ez is egy kis biztatás, aztán a legközelebbi fellépésükön hátha felcsendül ez a remek szám, vagy talán még más is az új anyagról! Kifogástalan, remek bulit produkáltak ezen az estén a zenekarok, a szervezőkkel, a közönséggel is minden rendben volt. Még sok ilyen klassz bulit kívánok az Archívumnak! Maci

Decemberben minden közösségi oldal világvége lázban égett. Voltak, akik jó poénnak gondolták ezzel borzolni az idegeket, mások a dimenzióváltásról beszéltek, meg arról, milyen fokú rezgésszintekkel lehet azt túlélni. Na, az ő értékrendjükbe az én rezgésszintem biztos nem fért volna bele, mert igencsak rezgett minden porcikám, annyira vártam a F. O. System és a VHK közös koncertjét. Miután Ausztráliában december 22-én is felvirradt a nap, a nagy pánik után némileg megnyugodva indultam el a PeCsa-ba, különös tekintettel arra, hogy valahogy a csillagász Grandpierre Atillának jobban hittem e tekintetben, mint a rémisztgető rezgőknek. Mire odaértem, már kezdett is a Kollaps. Nem ismertem őket, kicsit utánanéztem hát, és bizony bejött a stílus és a kissé karcos, punkos zene. Csordogált a közönség is, meg-megálltak hallgatni és nézni a srácokat, de legtöbben a két „nagyágyúra” vártak. Még színpadra sem lépett a F. O. System, máris ütemesen skandálta a tömeg, hogy „Attila”. Úgy

látszik, velem együtt még sokan emlékeztek a dark wave mestereinek Fekete Lyuk-beli koncertjeire. Bár azóta eltelt pár év, volt, amikor nem zenéltek a fiúk, elfelejteni nem lehet a fiatalságunkat. Mégis, valahogy minden kicsit más volt. Már nem annyira volt mélybe rántó és újra felemelő, már nem annyira volt gyomorszorítóan kemény, de talán csak felnőttünk. Igen, ahogy körbenézem, azt láttam, a kölykök, srácok majdnem ugyanúgy élik meg a zenét, mint mi régen. Most már nagyon mást mond a zene és nagyon mást a szöveg is. Mégis, valahogy annyira igaz, hogy az már hátborzongató: „Még most is hallom magamban a hangok zaját, De a napok között céltalanul, sodródunk tovább. Még most is látom magamban, a mozdulatlan arcokat, Ahogy a fájdalomtól bennük, üvölt minden gondolat.” Ugye? Kellett utána a másik véglet, a VHK felemelő, nagyon pozitív zenéje és a szárnyalás a másik Atillával. Időközben volt persze Vágtázó Csodaszarvas, és volt Vágtázó Életerő, szerettük azokat is, de az igazi, a régi emlékeket felelevenítő, mégis mindig újat adó csak a Vágtázó Halottkémek lehet. Arra gondoltam, Atilla olyan kortalan. Annyi energia van benne, annyi életerő, annyi kirobbanó hit és szeretet, hogy abból kapni kell egy kicsit. Ha másért nem is, ezért érdemes elmenni egy-egy koncertjükre. De ez most más volt. Ezen az estén nem csak a Veled haraptat csillagot lemezbemutatója zajlott, de nagyon sok minden más is. Kis időutazás, a múltba vissza és előre a jövőbe. Az üzenet is megérkezett: le kell zárni és magunk mögött hagyni a múltat, eldobni minden keserűséget. A dalokat hallgatva és az átélt műsort látva valami új, reményteljes kezdetet érezhettünk. Átéltük az élet őserejét, átéltük az élet minden drámai fordulópontját és átéltük a szerelem rezdüléseit is néhány dal erejéig. Lehet, hogy valóban volt világvége, csak kicsit másként? Egy új, reményteljes kezdetet kínált ez az éjszaka, sokszor csukott szemmel lebegtünk el a muzsikával. Megéltük és átéltük a pszichodelikus zene minden hangját és minden egyes szavát, várva a jót. „Ki nem állhatjuk a nyugalmat! Reggeltől estig ünnep van! / Akinek nincs ideje ünnepelni, agytekervényei beragadnak! / Minket nem ily' fából faragtak! Nem fogunk élni élőhalottan! / Inkább akarjuk az igazságot! Azt, hogy fergeteges tavasz van!” Megkaptuk a régmúlt ígéretét, és igen, ahogy Grandpierre mondta, „létezik igazi zene, ami egészen rendkívüli, és igaz, mert a Világegyetemből, a Mindenség csodateremtő erejéből fakad”. Ez a zene az örök és igazi emberi értékek zenéje, de szeretni csak az tudja, aki tudja érteni és értékelni. Jó volt így nekiindulni az ünnepeknek. Mindegy, hogy karácsony vagy kerecseny ünnepe tartatott-e a családban, az újrakezdés gondolatait, a megújulás hitét vittük haza magunkkal a hideg téli estén. moncsi 53

Az első, a betiltott Fehér Karácsonyra közel háromezer embert vártak, akik aztán a legendás Pannon Rádióban hallgathatták a műsort, a Petőfi Csarnok helyett, Demszkynek „hála”. Azóta évrőlévre, itt-ott az országban szerveződnek Fehér Karácsony koncertek. Nem feltétlenül az akkori szereplőkkel, de mindenképp az úgynevezett nemzeti rock zenekarok egynéhányával. No, idén kettő is volt belőle. Az egyik Győrben, két héttel karácsony előtt, a másik pedig két nappal előzte meg a szentestét. A Crazy Mamába szervezett utóbbi esemény is igen ígéretesnek bizonyult, hiszen mintegy karácsonyi ajándékként három nagy kedvenc, igazi klasszikus Oi! banda, az Oi-Kor, az Egészséges Fejbőr és a Titkolt Ellenállás állt színpadra. Az évek során azonban jócskán csökkent a közönség létszáma. Talán azért, mert minden hétvégén temérdek buli van, szerte az országban? Emlékszem, 12 évvel ezelőtt, az ominózus Fehér Karácsony idején heteket-hónapokat vártunk kedvenceink egy-egy fellépésére. Biztos közrejátszik a válság is, de tény, bár tele volt a Crazy Mama, a háromezres tömegtől igen messze voltunk. Lesz még vajon olyan koncert a nagy fesztiválokon kívül, amely ekkora közönséget tud vonzani? 54

Pedig az Oi-Kor fellépései nem túl gyakoriak, a ritkaságszámba menő koncerteket az ősrajongók külön ünnepként élik meg. Különösen akkor, amikor a közel egy éve elköszönt Dudi is a színpadon áll, márpedig megkaptuk a „fülest”: ezen az estén ismét vele bulizunk. Most nem volt Mikulás sapka és Kojak nyalóka, mint pár héttel korábban, volt ellenben jófajta házi pálinka, ezzel koccintottak velünk a színpadról és később lenn, a nézőtéren is karácsony örömére és egy szebb, élhetőbb új évre. Ott volt Ramon is, akit – ahogy már megszokhattuk és vártuk – felcsaltak a skinhead nótára. A tőle megszokott módon a mikrofonba kapaszkodva énekelte a sokak számára sokat jelentő régi dalt. Talán külön ajándék volt, hogy a ritkán játszott, régi nagy kedvenc, a „Gipsy Boy” is szólt azon az estén a sok régi és a két, jövőre megjelenő jubileumi lemezen szereplő dal mellett, de jó volt, hiszen már annyiszor kértük, de valahogy olyan ritkán halljuk. Most aztán megkaptuk! A Fejbőr fellépése némi technikai probléma miatt jókora csúszással kezdődött, de annyi barát, ismerős jött el egy közös kis előkarácsonyozásra, hogy nem unatkoztunk. A nagy kinti beszélgetéseket csak a csontig hatoló hideg szakította meg, és szinte repült az idő. Mire Zoránék a színpadra léptek, sok fiatal került elő, mintha a földből nőttek volna ki – de lehet, hogy csak a galériáról ereszkedtek alá – és törtek előre nekivetkőzve nagyokat táncolni. A megszokott, régi dalok közé becsempészett újak, és persze a „Pannon Skins induló” sem maradhatott el, sőt egy szám erejéig Cseresznye Gyurit is felcsalták a színpadra. Mi mást várt volna még a közönség, mint a klasszikussá vált, az estéhez stílusosan illő dalt, a „Fehér Karácsony”-t? Nem kellett várni, hiszen ezen az estén eszébe sem jutott volna a bandának lehagyni a listáról a régi nagy kedvencet. Mire a Titkolt a deszkákra lépett kissé megcsappant a közönség is, páran az ifjabbak közül hazamentek, hiszen nem könnyű az éjszakában hazajutni, de a törzsrajongók és a kitartó „nagy öregek” iszogatva-beszélgetve várták a lassan húszéves csapat fellépését. A színpad előtt ment a tánc, Gyurka hozta a formáját, alaposan megénekeltette a közönséget. Szinte minden lemezről megszólaltak a legismertebb, legszeretettebb dalok, persze nem maradhatott ki

a már klasszikussá vált „Mindent vissza” sem. Valahogy nem akaródzott hazamenni, pedig hiába tapsoltunk, kiabáltunk, Norbiék nem jöttek vissza a színpadra. Messze volt még nekik a haza és az óra már kettő felé járt, ideje lett volna indulni. Akkor, ott mindegyik zenekar minden tagjának nem tudtuk megköszönni ezt a szívből jövő karácsonyi ajándékot. Ezúton is köszönet az estéért és ígérem, ahogyan ott lettünk volna 12 éve, ott leszünk – ha lehetünk – jövőre, azután és még sok-sok év múlva is. Csak ők ne adják fel! moncsi

Kemény dolog ez a rock-szakma, de különösen így van ez a Hard esetében. Úgy tűnik, a hetedik év nem csak a párkapcsolatokban, de egy zenekar életében is képes nagy változásokat hozni. Igen, nagyot, mert az, amikor alig három év után Kalapács Józsi átadta helyét a svéd hard rock énekes Björn Lodinnak, a mostani események tükrében talán nem is volt olyan nagy változás. Valójában semmi sem érthető. Vagy mégis? Megy tovább a H.A.R.D. Lodinnal és a stabil csapattal, sőt, a hírek szerint európai turnéra is indulnak (ami nem meglepő, hiszen a Deep Purple előzenekaraként korábban már bizonyította tehetségét). Ugyanakkor a stabil felálláshoz visszatérő Kalapáccsal a zenekar új néven régi Hard és új – most már tudjuk – Kard számokat játszik. De honnan a név? Nos, Kalács elmondta, hogy amikor kikerült az információ a közösségi oldalakra, kaptak hideget-meleget egyaránt a rajongók egy része által fantáziátlannak ítélt új névről. Szerinte azonban ez a szó az otthon védelmének, a becsületnek és a tisztességnek a jelképe. Ilyen aspektusból szemlélve pedig jobbat nehezen találhattak volna. A korábbi névtől ezen a VI. Hard Találkozó keretében búcsúzott Zserbó és csapata. A Kalapács–Mirkovics– Vámos–Borbély–Szebényi formáció erre a bulira sok-sok régi számot hozott el, de a megújulás jegyében a tavaszra várható új nagylemez nótáival is megörvendeztették a hard rock rajongóit.

Az „Újrakezdés kódja” album egyik száma, az „Addig égessen” már a szeptemberi nagy születésnapi Kalapács bulin sokak kedvence lett, de szólt ezen az estén Lodin szerzemény is. Jöttek vendégek is az – ezek szerint – utolsó Hard Találkozóra. A rendezvényt a vajdasági Faust kezdte, majd színpadra lépett a Triász, akik igazi buli-hangulatot teremtettek a sok régi, fülbemászó rock nótával. 55

A Jankai–Kálmán–Sípos alkotta trióval együtt énekelt a közönség és együtt várta a klasszikus rockos felvezetés után Kalapácsot és csapatát. A meglepetés pedig az volt, hogy néhány dal erejéig visszatért a színpadra a Triászból a Dinamitos Kálmán Gyuri és az Irigy Hónaljmirigyből is ismert Sípos Peti. Együtt tolták el a „Soha nem elég” sorait. No, igen, ez a szám visszatekintés is lehet. Egy emberöltő alatt annyi minden érint meg, ér el egy embert, hogy a dal talán kicsit vagy nem is oly’ kicsit róluk szól. Hiszen kemény dolog ez a rockerélet, nem? „Olyan szép volt minden mesém / De egyik sem szól arról, aki nagy tüzet gyújt, az könnyen megég / Azt hittük így van jól / Vad játék semmi más, miért ne folytatnánk?” Folytatták. Az alapító dobos Váry „Marci” Zoltán is közéjük állt – illetve ült – és őszintén csengett egy új nóta, az „Egy a lélek”. Csak egy lehet, ha ezek a régi zenésztársak ilyen őszinte barátsággal tudnak egymás és ilyen alázattal a zene felé fordulni. De maradt még Váry Marci, mert tudták, hogy égni kell. „Ha békét akarsz, készülj újabb háborúra! Győznöd kell, próbáld meg újra!”

Nos, a háború elindult, és igen, folytatják, mert folytatni kell, még ha a Kard név idegen, még akkor is, ha oly ismerős a felállás. De ahogy Kalács a végén súgta-zengte: én vagyok a rock, a szívverésed, a gyilkosod, az úristened, a démonod, az életjeled, a pulzusod, az ördögöd. Mi vagyunk a rock, és amíg mi vagyunk, addig a rock kell. És kell a Hard is, akkor is, ha már Kardnak hívják, mert Kalapács hangját, Zserbó és a többiek játékát csak szeretni lehet, teljesen mindegy, milyen néven állnak a színpadra. A zene elől nem bújhatunk el. Miért is akarnánk? Akármerre indulunk, amit szeretünk, az megtalál. Ahogy megtalál majd a tavasszal megjelenő lemez is, a már ismerősnek mondható és megkedvelt, megszeretésre váró dalokkal. moncsi

56

A pótszilveszteri bulik valahogy mindig is népszerűek voltak. Talán azok kedvéért, akik a „rendes” szilveszteri bulira állapotuk miatt nem emlékeznek, talán azért, hogy akikkel akkor nem sikerült együtt bulizni, most lehessen? Ki tudja. Tény azonban, hogy a Maci által szervezett este igazi merülés volt a pokolban. A Blue Hell olyan bulinak adott helyet az új esztendő második hetében, amilyenre ritkán kerül sor. Nem volt farsangváró jelmez, de nem volt a szilveszterre jellemző „ereszdel-a-hajam” sem, ám volt sok szeretett zenekar és legendás, ma már nem koncertező bandák számai. A Kitörés kezdte, No Remorse dalokkal. Megmondom őszintén, a „See you in Valhalla” kezdősoraitól mindig hideg futkos a hátamon, halljam akárhányszor. Harcosok vagyunk mi mind, akár fiatalok, akár öregek már, mert aki ezeket a dalokat szereti, érti és érzi, az örökre harcos marad a szívében. Nem mai szám az „Invisible Empire” sem, és mégis, olyan aktuálisak a sorok, mintha tegnap írták volna őket. Egy láthatatlan birodalom ölel körbe, fojtogat és behálóz minket, de valahogy az ilyen esték, ahol ezt kiénekelhetjük magunkból, segítenek abban, hogy újra magunk lehessünk, hiszen miénk a zene, miénk ez a sok zenekar, soha nem veszíthetünk, hiszen a győztes oldalon állunk. Valami ilyesmiről szól a „European Skinhead Army”, ha jól emlékszem. :) Alig tíz szám, de tíz régi, szeretett és már csak olyan ritkán hallható dal. Köszönet érte a Kitörésnek!

Maciék a Vendettát választották erre az estére, némi szellemidézésre a pokolban. Mindig aktuális kérdések, vágyak és érzések, olyan gondolatok, amely minden jelenlevő fejében és szívében hasonló módon fogalmazódik meg. Azt hiszem, felesleges bármit is írni ezekről a dalokról, hiszen aki nem ismeri, annak úgysem mond semmit. Aki meg akarja ismerni, az kezdje ezekkel a sorokkal és mindent megért: „Elindultunk a helyes úton Mellénk állt sok bajtárs Megerősödtünk, kemények lettünk De a hatalomnak nem tetszettünk Árulókkal, spionokkal megosztottak minket Hazugságaiktól a média sokszor zengett Porba hulló álmainkon fennhangon nevettek De a tűz máig bennünk él, soha nem győzhetnek” Volt egy kis változás. A meghirdetett Mordgang és a Ballagó Idő dalok helyett a bOIs állt a színpadra. Ceka, Yoda és Bigie csapata kevéssé játszik feldolgozás nótákat, ámde a saját számok dallama és szövegvilága igencsak illett ehhez az estéhez. 18 bOIs dalt hoztak el, köztük az én két kedvencemet, a „Qrva jó unió” és a „Kőeső” mindig bulizós hangulatba hoz, roptuk is a táncot önfeledten Bigie párjával – a két őrült nő a színpad előtt, jelentem, mi voltunk.:) No, azért ínyencségnek eljátszották az örök „szerelem”,

a Skrewdriver egy számát is: „Hail Victory”! Gondolom, ezek után nem kell mondanom, mennyire vártam a Vanguardot és a Skrewdriver dalokat. Nem bántam, hogy még egyszer szólt a „Hail Victory”. Nincs olyan sora, mely ne lenne ma is időszerű. Aki nem ismeri, szótárt elő és tanulni, mert ezek a sorok kötelezők! „They keep coming back but we won't go away We'll never surrender, gonna win the day They might as well give up, we'll never give in They'll never beat us, 'cos losing is a sin.” No és az „Antisocial”, és a „Sick Society”, és-ésés-és az összes több! Egy bánatom volt csupán, hogy a színpadon nem Donaldson állt. Nem lehetett ott velünk a pokolban, de szerintem minden jelenlevő szívében ott volt. Igen, vannak még olyan emberek, akiknek a legendás zenekar dalai ugyanazt jelentik és vannak olyanok, akik elhozzák ezt nekünk. Hallgatni kell, mert a Skrewdriver kötelező. Ahogy kötelezővé tenném az ilyen esték megrendezését is, csak kicsivel gyakrabban. Mert ez a fajta alámerülés a pokolba jó. Ez egy kicsit másféle infernó, kellemes, baráti, igazi és őszinte. Lehet talán, nem is ez a pokol, csak így hívják azok, akik nem értik, miről is énekelnek a barátaink és mit is jelent nekünk az, hogy ők vannak és mi velük lehetünk. moncsi

57

A debreceni P. Box a két évvel szűkebb hazájában történt ősbemutató után Budapestre is elhozta akusztikus programját. A hard rock keményebbik térfelén játszó csapat az unpluggedmezsgyén is otthonosan mozgott; a fiúkat teltházas, ünneplő közönség fogadta a Pecsa Music Caféban. „Ha egy rock-nótát akusztikus verzióban nem lehet eljátszani, akkor az semmit sem ér!” – hallottam nemrég egy rockmuzsikustól, akinek a szavaira érdemes odafigyelni. Tény, hogy – kinél praktikus okokból, másoknál a művészet kiteljesedéséért – mostanában divatba jött az unplugged. Ilyenkor a színpad megtelik magas bárszéken ülő zenészekkel, s még a nadrág szára alól elővillanó zokni színe is meghatározó lehet. A már-már feledésbe merült dobozos gitárok mellett előkerülnek olyan instrumentumok is, amelyek aligha megszokottak a rock and roll világában; ám mintegy plusz szolgáltatásként képesek magasztos érzéseket ébreszteni a hallgatóságban. Megvallom, kemény zenéken szocializálódott füleimnek eleinte nem igazán akarózott befogadni a mesterségesen meglágyított dallamokat és ritmusokat, sokszor hiányzott a megszokott dübörgés, lüktetés. Aztán a debreceni P. Box gyorsan ráébresztett, miként lehet és kell úgy megszólaltatni a hangszereket, hogy az akusztikus műfaj összes ismérvének, „szabályának” betartása mellett a zenedarabok megőrizzék az előbbiekben hiányolt tulajdonságaikat. A titok nyitja alighanem a ritmusszekcióban rejlik. Kiss Konrád és Ferenczy Cézi intenzitása mit sem változik, legfeljebb a záró blokk villanygitáros részében dobnak rá egy lapáttal a hangerőre. Günter (polgári nevén Sándor József, de így szinte alig ismerik) váltott gitárokon (fehér Les Paul Gibson és metálvörös Musicman) elővezetett szólói is (hangerőben) jóval visszafogottabbak, ám valamitől mégis hanyatt löknek. Az örök Deep Purple (Jon Lord)-fan Szabó Krisztián is kiélheti „bűnös” szenvedélyét billentyűparkjának változatos darabjain; feltehetően az ő ötletére került 58

terítékre – szünet előtti gondolatébresztőnek – a Hush című örök klasszikus. Amúgy a műsor gerincét adó Pangea album, valamint a néhány klasszikus Box-darab opuszaiból is tisztességgel kiveszi a részét. Koroknai Árpi „Kori” rock and rollon edződött érces-karcos orgánuma ezúttal a megszokottól eltérő régiókba is ellátogat – csak hogy ott is kitűzhesse a megérdemelt győzelmi lobogót. A fronton olyan segítő társakra akad, mint Günter (Árnyék, Még egy perc), vagy a Sebestyén Mártát idéző Erdős Fruzsi (a Maradj a vonalban előtti „a capella” Népdal). És ami a jól kevert akusztikus menü különleges fűszerezését adja: Juhos Norbi csellós és Kozma Norbi „doboz” gitáros aláfestése. Mintha csak odanőttek volna a Pandora’s Boxhoz… S, hogy mire képesek öten, kisegítők nélkül, arról a villanygitáros záró blokk állít ki pecsétes igazolást. A ráadás ráadásként a színpadról és a közönség torkából eggyé forrva szakad ki a verdikt: Soha nem elég!

Setlist: 1. Intro 2. Veled múljon el 3. Csak az ég 4. Nekem az éj 5. Soha nem elég 6. Árnyék 7. Még egy perc 8. Günter solo/Itthagyott világ 9. Hush 10. Népdal 11. Maradj a vonalban 12. Pangea 13. Népdal/Ezer év 14. A zöld, a bíbor... 15. Fantomlány 16. Legyek az első 17. Tűzben égni 2012 18. Vágtass velem 19. Soha nem elég

fotók: Fodor Szilvia

Hegedűs István

moncsi