DUPLA IRONMAN VELENCE 2013.09.07.-08. ÚT AZ ISMERETLENBE! Pánczél Andrea tollából...... Hogyan keveredtem én ide? 2013. márciusában a Balaton Szupermaratonon az első nap 46. km-nél egy ismerőstől tudtam meg, hogy az én Szerelmem benevezett engem a Dupla Ironmanre... Csípőre tett kézzel vártam őt a célban, kapott egy pálinkát-mert hát ugye nagyon hideg volt-és kérdőre vontam-sandán mosolyogva-,hogy hogyan is gondolta ezt...úgy mégis? ...az én nevem oda kerüljön fel,ahova én is akarom...:)) Minden ez utáni edzés és verseny az Ironmanről szólt, ott akartunk jól szerepelni és természetesen javítani..nagyon sokat.. Ahogy teltek a hónapok, ahogy éreztem, hogy egyre jobban formába lendülök, már nem is tűnt olyan őrültségnek a Dupla...azért a családnak még nem mertem szólni..:))) Júliusig eljutottam odáig, hogy ki tudjam mondani: ha Nagyatádon úgy teljesítek,ahogy azt elvárom magamtól, egészségesen érek célba és utána is jól érzem magam: elindulok szeptemberben! A döntés! Így történt! 13'44”..és 2x Ironwoman lettem! Sajnos már akkor sejtettem, hogy Tomika (Hegyesi Tamás-Tomcsi...ahogyan ő nevezi magát...pedig senki sem hívja őt így:))) nem fog tudni hazajönni, pedig azt akartam,hogy lássa!!! A közös élmények fontosak! Egy pár fotó kevés...az élménybeszámoló egyoldalú...így nem akartam elindulni...egyedül éreztem magam...megnyugtat,ha ott van velem!!! Mégis arra kért,tegyem meg,elsősorban magamért,de nagyon büszke lenne rám...és tudja: MEG FOGOM CSINÁLNI! Az utolsó héten döntöttem el.... Utazás Ildi, a húgom, Szandika, a nagy lánykám és Édesanya voltak a kísérőim...és még sok minden más is, Viki és Anna keresztlányaim az aszfaltrajz készítőim :))) Pénteken délután a megnyitóra érkezvén sokan megdöbbenéssel fogadták, hogy most nem „csak”futni fogok... Jó hangulat várt minket Velencén, finom vacsora, kedves szervezők és segítők...és a megtiszteltetés: név szerint mutattak be mindenkit...ez nagyon jól esett! Zsolt elérzékenyülve olvasta fel az indulókat...az ő neve most nem volt rajta:(((...és ő már akkor tudta, mi vár rám...talán őszintén hitte is: KÉPES VAGYOK RÁ! Agárdon aludtunk azon az este. Hugitól kaptam egy külön szobát, hogy nyugodtan tudjak aludni...úgy-ahogy sikerült is. Többször felébredtem hajnalban, de jó alvókám van, azonnal visszaaludtam, gondoltam, ez lesz a vesztem:)))
Mindent Tesóm intézett, szervezkedett, nekem tényleg csak a versenyre és magamra kellett figyelnem. Reggel nyugodt voltam, nem tudott semmi kizökkenteni ebből az állapotból. A rajt előtt odajött hozzám minden jót kívánni Vakhal Norbi, Vida Bea, a csodakezű Réthy Pali és Pók Janó a feleségével...azt mondták,hogy nem vagyok normális....de Janó ezt a fél mondatot legalább 2 percig nyökögte, nem jutott levegőhöz... Azt makogta...hogy nem is tudja megmondani,hogy mi vagyok...))) Mindent nekem kellett összepakolnom:((( Tomika hol vagy? Miért nem te csinálod ezt? Ez a te dolgod...ezt mindig így szoktuk...:((( Két IM után azért már nagyjából tudtam, mit hova tegyek, de ez itt egészen más volt...egyszerűen nem tudtam rendszerezni a gondolataimat... Mikor hol leszek? Mit is fogok akkor csinálni? Hideg lesz, éjjel még tekerek...egészen reggelig...minek a futós ruha a depóba? Össze-vissza cipeltem a ruháimat, s közben úgy elment az idő, hogy igyekeznem kellett az öltözéssel. Nagy Zsuzsa Székesfehérvárról: Ha te nem vagy jószívű és nem kapom meg tőled a neoprént arra a nyamvadt 3 órára, megfagytam volna! Itt is, utólag is...még egyszer:KÖSZÖNÖM!...a többi segítséget jó pár sorral lejjebb fogom megemlíteni:))) Szandika segített vazelinnel átkenni, főleg a nyakamat és felhúzta a búvárruhát. Elköszöntem kis családomtól, Tomikának is mormogtam félhangosan egy imát és elindultam az ismeretlen felé.... Nagyon sokan voltak a parton, de ezt csak utólag vettem észre...a fotókon láttam:))) Név szerint szólítottak be minket-idiótákat-a vízbe, megtapsoltak bennünket...vagyis talán inkább a bátorságunkat... Az úszás A vízben vártam - kezemmel, lábammal kalimpálva - amíg mindenkit bemutattak... A fiúk álltak a meleg iszapban, s miután viccesnek találták, hogy csak az én fejem nem látszódna ki, ha letenném a lábam...belekapaszkodhattam két fiú vállába... Megszólalt a Karib-tenger kalózainak zenéje és elindulhattam eddigi életem legnagyobb próbatételére!
Próbáltam nyugodtan és lassan kezdeni, hiszen ennyit egyszerre még sosem úsztam... Jó volt neoprénben úszni, számomra ez is újdonság volt... 16 kör...számolja a nyavalya...majd szólnak, ha ki kell jönnöm... Hugival úgy beszéltük meg, ha az utolsó bójánál mellúszásra váltok,odajön a stégre és megetet, mint egy kacsát:))) Az első etetés talán 6 kör után volt.... „Jól vagy?-kérdezte. Persze,miért....-kérdeztem. ….mert kék a fejed..-válaszolta”...ez azóta nálunk aranyköpés lett:))) Az idővel nem foglalkoztam,tudtam,hogy 4 óra alatt le lehet úszni... 12 kör után újra „kacsalány” lettem...hmmm...nyami...finom pogácsa...ezért szeretek versenyekre járni...ilyenkor bármit ehetek:))) „Koppints a fejére, gyors!”- jött a távolból az üzenet Tesóm telefonjára, így tartották a kapcsolatot Tomival....szerintem nem volt gyors... Többen letudták már a távot, de néhányan még a vízben voltunk. Egyedül uszikáltam éppen a hosszú egyenesben és mellém ért egy csónak: Zsolt és Szandika, ült benne - akit két versenybíró emelt be a csónakba, mert a 2 órás futása után mozgáskoordinációja hagyott némi kívánnivalót maga után....:))) Én úgy meglepődtem, hogy legszívesebben össze-vissza puszilgattam volna azt a bestiát! Erőt adtak! Megnyugtattak, hogy szépen és nyugodtan úszok, csak így tovább és ne kapkodjak! 16. kör … az valami csodálatos érzés, amikor bekiabálják:”Utolsó!” Megtáltosodva, újult erővel vágtam neki és kikiabáltam a partra: „Rántott húst, kenyeret és paradicsomot kérek majd”.....mindenki rajtam röhögött! Úgy gondolom, jó állapotban úsztam ki a partra... Zsolt várt ott....picit megszédültem, ez váratlanul ért, de csak pár másodpercig tartott... Egy pillanatra néztem csak körbe s talán köszöntem is IM barátainknak: Sanyesz és Csaba lejöttek megnézni...szerintem nem hitték el, hogy elindulok:))) ..és Sanyesz „barát”már írta is az üzenetet Tomikának, hogy az asszony hogy jött ki a vízből...te árulkodós:))...szégyelld magad! Picit zavarban voltam, amikor kijöttem. Mindenki engem nézett és kémlelték hogylétemet...így utólag azt mondom: nagyon-nagyon rendesek voltak és figyeltek rám! Szandus segített lehúzni a gumiruhát és közben megebédeltem...elvégre 1 óra volt már.))) 3 óra 11 percet úsztam....3'30”volt a terv... Utálom az úszószemüveget, de ezt most olyan jól felvettem az elején, hogy sem pára, sem víz nem zavart egész végig...na de a szemem alatt! Olyan táskák voltak,mint egy öregasszonynak... Fotós Tominak megmondtam, amíg a napszemüvegemet fel nem veszem, nem fotózhat:))) Túrakerékpár! ...ne nevess!
Aki a szintidőre megy, azt így kell mondani:))) 17 perc depó után tehát elindultam a következő utca felé, ahol úgy terveztem, hogy 18 órát fogok eltölteni:)) Itt is figyeltem a nem ész nélküli kezdésre, ez a mumus számom! Szép idő volt, nem fújt, nem esett..én csak ennyit kértem! Kis csapatom letáborozott a túlsó fordítónál. Élveztem a verseny minden pillanatát és ez nagyon jó volt...akkor és most is, hogy így gondolhatok rá vissza... Tomika megmondta:”Estig nem lesz semmi bajod!”...igaza lett... Besötétedett, felöltöztem...nem volt jó megállni...vagyis az elindulás volt marha nehéz:)) A segítők, szervezők eközben rendíthetetlenül buzdítottak minden körben. Hergovics Gabi is üvöltött mindig, amikor elhaladtam előtte!...Köszönöm,Gabi!!! ...bár egy tapsolás kimaradt,akkor rá is szóltam:))) Apostol Jutkával orvosost játszottam, állandóan bekiabáltam neki a pulzusszámomat, olyan büszke voltam, hogy nem emelkedik:)) ...és eljő a hajnal...az a bizonyos 2 óra...amikor rendszerint aludni szoktunk... Már néha picit ásítoztam, a szemem is becsukódott pár pillanatra...lepihentem hát...30 percet kértem! Izzadtan, sisakban lehuppantam a kemping székbe, lábam a mélyhűtő táskára, ölembe két hálózsák és már aludtam is! Hugi utólag mesélte...félelmetes volt: a 31. percben kipattant a szemem és tudtam, nekem mennem kell!!! Nagyon fáztam, de egy kört kellett csak tekernem, hogy újra melegem legyen. Vránics Laci elköszönt tőlem....ő már a futásra készülődött...felfoghatatlan: hogy lehet ezt ilyen tempóban megcsinálni??? Az utolsó körök valahogy gyorsabban fogytak...visszafelé könnyebb volt már számolni... Szép volt a hajnal...és éreztem: most én jövök!!! Letusoltam, átöltöztem...fúúúú...olyan jó volt...órákat tudtam volna a forró víz alatt állni:)) Száraz, tiszta ruha...maga volt a megváltás...és jöhetett a kedvencem! Laza lötyögés:)) Reggel fél 8 -kor kezdtem el futni...ekkor már majdnem 22 órája tartott az edzésem:)) A lányok gyönyörű feliratot készítettek nekem szombaton délelőtt...aggódtam...látni fogom még a rajzaikat?...annyian csoszogtak át rajtuk tegnap óta... Hugi „6”-os koronás száma...aki ott volt, emlékszik? ...ha megcsinálom: én leszek a hatodik nő Magyarországon, aki a duplát teljesíti! Tesóm azt akarta, hogy feküdjek le... ”Ki van
zárva, megyek futni!-válaszoltam...mert éreztem, nagyon jót tett a fürdés, egyáltalán nem voltam álmos! ...és tudtam futni! Rohadt jó érzés volt...otthon voltam a futópályán... Teljesen egyenletesen, erőmet beosztva róttam a köröket...86-szor kellett csipogni a célkapunál... Anyáék egy hatalmas fa árnyékában táboroztak le, onnan kaptam minden földi jót! A 24 órás futók még több, mint 2 órát ott voltak velem a pályán...mindenkinek köszöntem..mosolyogva közöltem velük: megjöttem! Kremmer Zoli is észrevett:))..bemondta a nevemet a mikrofonba:))) Nem tudtam ám mi vár rám...a térdem picit vacakolt a cajgán, kímélő módban kezdtem hát futni...amennyit még egyszerre sosem futottam... „Nagyon jól fut itt valaki”,”Jól mozogsz,Andi!”...így biztattak a többiek...viszont többen ekkor már sétáltak......gondoltam így végzem majd én is:))) ...de nagyon jól ment...és csak futottam,futottam... Szandikáék figyeltek arra, hogy mikor mit ettem, ittam,mi következik éppen...nem kellett gondolkoznom és így sokkal könnyebb volt! Én csak leadtam a pultnál a rendelést és a következő körben kész volt a fincsi gyümölcs saláta. Kislányom levest készített nekem ebédre...jaj,nagyon finom volt! Változatosan étkeztem, kívántam is folyamatosan az apró falatokat. Gyomor problémáim nem szoktak lenni...itt is elkerültek hál'Istennek! Nagy Zsuzsa neve itt most újra felmerül, mert olyan odaadással és alázattal segített nekem, hogy szavakat nem is igazán találni rá.... Egy ideig elvoltam magammal, néha egy két fiúval pár mondat erejéig beszélgettem, de arra is gondoltam: nehogy ez a végén hiányozzon! Hugi, Szandika, Zsuzsa is futott velem jó néhány kört...jó beszélgetőtárs biztos nem voltam- ezúton kérek elnézést Bóla Emíliától is – majd máskor, máshol biztos újra találkozunk....de én tartalékoltam... Délben már nagyon meleg volt...szeptember elején...jégkocka a tarkómnál, sapkavizezés és a szám....Úristen...nagyon égett, folyamatosan kenegettem... ….Tesóm már ismer: elővette a zenét, rám parancsolt, hogy „Ezt most tedd be a füledbe!” Megnéztem...jobb köröket is futottam... Egészen jól ment...tényleg...a 73.körig... Nem tudom mi történt... Ekkor már több fiú beért a célba, kevesen voltunk a pályán. A hosszú egyenesben egyszer csak rám tört a fáradság...valószínűleg....és nem bírtam abba hagyni a sírást! Nem akartam, hogy lássák...megmostam a tus alatt az arcom, de semmit sem ért...potyogtak tovább a könnyeim... Tesómnak csak annyit mondtam:”Fáradt vagyok,haza akarok menni!” Innentől kezdődött az igazi harc önmagammal! Ismerősök, alkalmi szurkolók, idegenek -akik drukkoltak nekem – Barna, Zsolt, Putyi, Pali és természetesen a CSALÁD: átsegítettek! ... összeszorított foggal futottam végig az utolsó 10-12 kört, mert az mondtam magamnak, hogy nem vagyok hajlandó még másfél órát itt cammogni: aludni akarok!!! Fotós Tomi és Szandika leszedték az egyik molinót és azzal futottak előttem az utolsó körben...kedves ötlet volt tőlük!!! Át akartam öltözni...tiszta só volt ruhám...nehogy már ez legyen majd a fotókon:))) ...aztán nem volt hozzá erőm...Tesóm kezét eltoltam... Szerelmemre gondoltam...... Ezt neki is látnia kellett volna...nagyon sajnáltam, de így, a távolból is rengeteg erőt adott nekem! Hallottam minden szavát, tudtam,mivel biztatna, ismerem már őt jól... ...neki is meg akartam mutatni: engem nem érdemes lecserélni!:)))
11 óra 56 percet futottam...az nem olyan rossz ebben a formában a dupla maratonra egy házi asszonytól, nem? 86. kör....végig futottam, mert már messziről hallottam kedvenc zenémet...ezzel is nekem akartak kedveskedni! A célegyenesben persze már mosolyogtam.... Mindenki keze a magasban,óriási üvöltözés és ováció.......dudaszó.......vége!!!
33 óra 51 perc !!! MEGCSINÁLTAM!!! ...felfogtam-e? Ott és akkor NEM .....még néha most sem hiszem el! ...megkaptam az érmet, pólót, aztán Szandikát és Anyát vigasztaltam, hogy ne sírjanak.... ...most örülni kell NAGYON-NAGYON! ...féltettek,t udom és a célban megkönnyebbültek... Anya két napig egy percet sem, Hugi és Szandika is talán csak 2-3 órát.....Andika fél órát aludt :))) Két lila köröm és oltári fáradság....ezt éreztem...és a Szerelmemre gondoltam...most úgy megcsókolnám...mert ezt NEKI köszönhetem!!! Minden nap, minden edzésen ott volt velem! Ő a Szerelmem, a barátom, a társam mindenben...ő az, aki gyerekemet mindenhez hozzásegíti, ami csak fontos neki...szigorú, de igazságos...nagy dumás...vicces csávó...és én ÍGY szeretem! Már csak a gondolata is, hogy ő maga elhitte, megteszem...inspirált! ...aztán ezt elhitette velem is....végül én is elhittem.... és MEGTETTEM!!! Maradok továbbra is alázattal és tisztelettel minden versenyen: Pánczél Andi
