……………………… napirendi pont
Dr. Ottófi Rudolf alpolgármester előterjesztése Javaslat egészségügyi, szociális integrált gazdasági egység működésére
Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése a város intézményhálózatában folyó gazdasági-pénzügyi feladatok ellátásának korszerűsítése érdekében a 164/2006. (VI. 8.) Kgy. sz. határozatában döntött arról, hogy 2007. január 1-jétől az egészségügyi, szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmények gazdasági pénzügyi folyamatainak ügyvitelére az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézményt jelöli ki. A 253/2006. (VIII. 10.) Kgy. sz. határozatban az integrált pénzügyi gazdasági rendszer szervezeti kialakításához biztosításra került 7.870 E Ft pótelőirányzat, melyből az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézményen belül az elhelyezéshez szükséges átalakítások megtörténtek. Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdése alapján a költségvetési szerv gazdálkodása megszervezésének módjára tekintettel lehet önállóan gazdálkodó, vagy részben önállóan gazdálkodó. Az önállóan gazdálkodó költségvetési szerv egyik feltétele, hogy a gazdálkodás önálló, gazdaságos és szakszerű viteléhez szükséges személyi és tárgyi feltételek rendelkezésre állnak, a pénzügyi-gazdasági tevékenység ellátására a szervezeten belül elkülönített egység (gazdasági-szervezet) működik. Az integrált pénzügyi gazdasági rendszer kialakításával az érintett intézményeknél elkülönített gazdasági szervezet nem működik, így besorolásuk részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervre módosul. A besorolás változása miatt az intézmények alapító okiratát módosítani szükséges az 1-6. sz. mellékletben foglaltak szerint. A fenti kormányrendelet 14. § (5) bekezdés b) pontja alapján a felügyeleti szerv jóváhagyja az önállóan és a részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerv közötti megállapodást, amely a munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét rögzíti. A megállapodást az intézmények a fenti rendelet (6). és (7). bekezdésében előírtaknak megfelelően elkészítették, rögzítették a munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét. ( 7-8. sz. melléklet.) Az integrált pénzügyi gazdasági rendszer szervezetének kialakításához, - 2007. január 1-jétől történő induláshoz - indokolt a megfelelő személyi feltétel megteremtése, melyhez az érintett intézmények gazdasági szervezetéből a könyvelői munkakörök és a munkakörben foglalkoztatott dolgozók átcsoportosítása szükséges az alábbiak szerint: -
Anya-Csecsemő és Gyermekotthon
1 fő,
-
Családsegítő Szolgálat
1 fő,
-
Egyesített Bölcsődei Intézményhálózat
3 fő,
-
Hajléktalanokat Segítő Szolgálat
2 fő,
-
Szociális Foglalkoztató
2 fő.
A dolgozók az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézményhez a közalkalmazottak jogállásról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 26. §-a alapján áthelyezéssel kerülnek. A könyvelői munkakörben foglalkoztatott dolgozók áthelyezésének megvalósulása feltételezett, a konkrét döntés a Közgyűlési határozat közlése után történik. Ez azt is vélelmezi, hogy a dolgozó nem járul hozzá a közös megegyezésen alapuló áthelyezéshez. Ebben a helyzetben viszont a közalkalmazotti jogviszony megszüntetésével kapcsolatos kifizetések terhelik az Önkormányzatot. Az integrált gazdasági-pénzügyi szervezet működése dologi többletkiadással is jár ( irodaszer, postaköltség, áramdíj, telefon, Internet, tisztítószer, vízdíj stb.), melynek összege előzetes számítások szerint várhatóan 4.800 E Ft.
Kérem a Tisztelt Közgyűlést a határozati javaslatok elfogadására.
Határozati javaslat
1.
Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy az Anya-Csecsemő- és Gyermekotthon, Családsegítő Szolgálat, Egyesített Bölcsődei Intézményhálózat, Hajléktalanokat Segítő Szolgálat, Szociális Foglalkoztató mint önállóan gazdálkodó költségvetési szerv 2007. január 1-jétől megszűnjön és a továbbiakban mint szakmailag önálló, részben önállóan gazdálkodó, teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szervként működjön.
Felelős: Borkai Zsolt polgármester Határidő: 2007. január 1. 2.
Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény, Anya-Csecsemő és Gyermekotthon, Családsegítő Szolgálat, Egyesített Bölcsődei Intézményhálózat, Hajléktalanokat Segítő Szolgálat, Szociális Foglalkoztató alapító okiratát az 1-6. sz. melléklet szerint módosítja, s felkéri a Jegyzőt, hogy a módosítások törzskönyvi nyilvántartáson történő átvezettetéséről gondoskodjon.
Felelős: Jegyző Határidő: azonnal
3.
Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése a részben önállóan gazdálkodó, teljes jogkörrel rendelkező Anya-Csecsemő és Gyermekotthon, Családsegítő Szolgálat, Egyesített Bölcsődei Intézményhálózat, Hajléktalanokat Segítő Szolgálat, Szociális Foglalkoztató és az önállóan gazdálkodó Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény között, az 7-8. sz. melléklet szerinti „Együttműködési megállapodás”-t jóváhagyja.
Felelős: Borkai Zsolt polgármester Határidő: 2007. január 1. 4.
Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy az -
Anya-Csecsemő és Gyermekotthon létszámából
1 fő,
-
Családsegítő Szolgálat létszámából
1 fő,
-
Egyesített Bölcsődei Intézményhálózat létszámából
-
Hajléktalanokat Segítő Szolgálat létszámából
2 fő,
-
Szociális Foglalkoztató létszámából
2 fő
3 fő,
átcsoportosításra kerüljön az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézményhez. Az átcsoportosítással az intézmények engedélyezett álláshelyeinek száma az alábbiak szerint alakul: -
Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény
358,75
-
Anya-Csecsemő és Gyermekotthon
53
-
Családsegítő Szolgálat
57,75
-
Egyesített Bölcsődei Intézményhálózat
254,12
-
Hajléktalanokat Segítő Szolgálat
-
Szociális foglalkoztató
65 20
Felelős: Borkai Zsolt polgármester Határidő: 2007. január 1. 5.
Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy a 4. pontban részletezett létszámváltozásból adódó személyi juttatás és a munkaadókat terhelő járulékok az intézmények által történt kimunkálás alapján a 2007. évi költségvetési keretszámok kialakítása során kerüljön átvezetésre az intézményektől az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény költségvetésébe.
Felelős: Borkai Zsolt polgármester Határidő: 2007. évi költségvetés készítésének időpontja
6.
Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése előzetes kötelezettséget vállal arra, hogy az integrált pénzügyi gazdasági rendszer működtetésével kapcsolatban felmerülő működési kiadások fedezetére évi 4.800 E Ft dologi előirányzatot biztosít az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény részére.
Felelős: Borkai Zsolt polgármester Határidő: 2007. évi költségvetés készítésének időpontja Győr, 2006. november 16.
Dr. Ottófi Rudolf sk. alpolgármester
Az előterjesztést véleményezte: Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság Pénzügyi Bizottság
Törvényességi véleményezésre bemutatva: …………………………….. jegyző
Az előterjesztést készítette: Egészségügyi és Szociálpolitikai Iroda
Az előterjesztést látta:
Borkai Zsolt polgármester
1. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT
1. Az intézmény megnevezése: Rövidített elnevezése: 2. Székhelye: 3. Telephelyei:
Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény EESZI 9026 Győr, Kálóczy tér 9-11. 9022 Győr, Apáca u. 27. 9028 Győr, Mohi u. 4. 9024 Győr, Cuha u. 30. 9024 Győr, Répce u. 8/b. 9028 Győr, Páva u. 39. 9026 Győr, Rónay J.u. 5-7. 9025 Győr, Köztelek u. 15. 9025 Győr, Kossuth L. u. 24. 9022 Győr, Batthyány tér 3. 9022 Győr, Árpád u. 38. 9027 Győr, Bólyai F. u. 9. 9011 Győr, Ezerjó u. 4. 9023 Győr, Kodály Z. u. 2/d. 9028 Győr, Lepke u. 37. 9012 Győr, Horgas u. 4. 9030 Győr, Vámosi u. 6. 9023 Győr, Tihanyi Á. u. 51. 9022 Győr, Pálffy u. 8. 9022 Győr, Árpád u. 50. 9027 Győr, Kölcsey F. u. 10. 9023 Győr, Sport u. 9. 9028 Győr, József A. u. 85. 9011 Győr, Kör tér 79. 9011 Győr, Sugár u. 26. 9029 Győr, Kultúrház u. 58. 9024 Győr, Lajta u. 36. 9024 Győr, Mécs L. u. 2/b.
9030 Győr, Kinizsi u. 26. 9026 Győr, Kálóczy tér 9. 9025 Győr, Köztelek u. 4. 9025 Győr, Zúgó u. 2-4. 9024 Győr, Babits M. u. 25/b. 9023 Győr, Liezen-M. u. 57. 9012 Győr, Hegyalja u. 34. 9025 Győr, Radnóti u. 41. 9026 Győr, Egyetem tér 1. 9012 Győr, Horgas u. 46. 9019 Győr, Szent László u. 94-96. 9028 Győr, Jereváni u. 28. 9023 Győr, Sport u. 7. 9030 Győr, Bácsai u. 180. 9023 Győr, Török István u. 1. 4.. Működési területe:
Győr város közigazgatási területe. Időskorúak ápoló-gondozó otthoni ellátása és átmeneti ellátása esetén Győr város közigazgatási területe, valamint a Győr és kistérségéhez tartozó települések (Abda, Börcs, Bőny, Dunaszeg, Dunaszentpál, Enese, Gönyű, Győrladamér, Győrújbarát, Győrújfalu, Győrzámoly,Ikrény, Kisbajcs, Koroncó, Kunsziget, Mezőörs, Nagybajcs, Nagyszentjános, Nyúl, Öttevény, Pér, Rábapatona, Rétalap, Töltéstava, Vámosszabadi, Vének). Fogászati alapellátás esetén Győr város közigazgatási területe és Nagybajcs, Kisbajcs, Vének, Vámosszabadi, Koroncó.
5. Az intézmény alapítója és fenntartója:
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata
6.. Közvetlen felügyeleti szerve:
Győr Megyei Jogú Város …..
7. Az intézmény vezetőjének kinevezése:
Önkormányzatának Közgyűlése A helyi önkormányzatokról szóló 1990.LXV.tv. 10.§. b. pontja, illetőleg a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992.évi XXXIII.tv. 23.§.(2) bekezdése a meghatározó
8. Az intézmény tevékenységi köre:
A szociálisan rászorultak étkeztetése, házi segítségnyújtása, időskorúak és értelmi fogyatékosok nappali ellátása, valamint az időskorúak átmeneti és tartós bentlakásos elhelyezését nyújtó ápoló-gondozó otthoni ellátása, integrált formában. Szociális témájú képzések szervezése. Egészségügyi alapellátás biztosítása.
9. Alaptevékenységi köre: Szakágazat: -
85310
Szociális és gyermekvédelmi, gyermekjóléti ellátás szállásnyújtással
Szakfeladat:
Megnevezés
85121-9
Háziorvosi szolgálat Házi gyermekorvosi szolgálat Ügyeleti szolgálat
85128-6
Fogorvosi ellátás Gyógyító-megelőző egyéb ellátás fogszabályozás, fogászati röntgen
85129-7
Védőnői szolgálat
85191-2
Anya-, gyermek- és csecsemővédelem (iskolaegészségügyi tevékenység)
85196-7
Egészségügyi ellátás egyéb feladata
85317-0
Ápoló-gondozó otthoni és rehabilitációs intézményi ellátás Időskorúak ápoló-gondozó otthoni ellátása. 28 férőhelyen az átlagot jóval meghaladó minőségű elhelyezési körülményeket biztosít az intézmény. Intenzív gondozást biztosító részleg működtetése.
85326-6
Nappali szociális ellátás Idősek nappali szociális ellátása
Fogyatékosok nappali szociális ellátása 85325-5
Szociális étkeztetés
85323-3
Házi segítségnyújtás Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
85318-1
Átmeneti elhelyezést biztosító ellátások
-
Időskorúak gondozóháza 85328-8
Egyéb szociális és gyermekjóléti szolgáltatás
55241-1
Munkahelyi vendéglátás
75192-2
Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai
10. Vállalkozási tevékenységi köre:
Vállalkozási tevékenységet nem folytat
11. Jogállása:
Teljes jogkörrel rendelkező, önállóan gazdálkodó költségvetési szerv. Önálló jogi személy. Ellátja az Anya-Csecsemő és Gyermekotthon, az Egyesített Bölcsődei Intézményhálózat, a Családsegítő Szolgálat, a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat, a Szociális Foglalkoztató pénzügyi-gazdasági feladatait.
Záró rendelkezés: Ez a módosított alapító okirat a Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése
Kgy. sz. határozatával
jóváhagyva 2007. január 1-jén lép hatályba.
polgármester
jegyző
2. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT
1. Az intézmény megnevezése:
Anya- Csecsemő és Gyermekotthon Győr
2. Székhelye:
Győr, Nagy Imre u. 9.
3. Működési területe:
Győr Megyei Jogú Város közigazgatási területe
4. Az intézmény alapítója és fenntartója:
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata
5. Közvetlen felügyeleti szerve: Közgyűlése
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának
6. Az intézmény vezetőjének kinevezése:
A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 10. §./b/ pontja, illetőleg a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. 23.§./2/ bekezdése a meghatározó.
7. Az intézmény tevékenységi köre:
Személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekvédelmi szakellátás. Otthont nyújtó ellátás Gyermekotthoni ellátás Kora miatt sajátos szükségletekkel bíró három év alatti gyermekek ellátása.
8. Alaptevékenységi köre: Szakágazat 85310
Szociális és gyermekvédelmi, gyermekjóléti ellátás szállásnyújtással
Szakfeladat 85311-4
Megnevezés Csecsemőotthoni ellátás Különleges gyermekotthoni ellátás Gyermekotthoni ellátás
55241-1
Munkahelyi vendéglátás
75192-2
9. Vállalkozási tevékenységi köre: 10. Jogállása:
Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Vállalkozási tevékenységet nem folytat Teljes jogkörrel rendelkező, részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerv. Önálló jogi személy. Pénzügyi-gazdasági feladatait az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény látja el.
Záró rendelkezés: Ez a módosított alapító okirat a Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése Kgy. sz. határozatával jóváhagyva 2007. január 1-jén lép hatályba.
polgármester
jegyző
3. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT
1. Az intézmény megnevezése: Rövidített elnevezése:
Családsegítő Szolgálat CSSSZ
2. Székhelye:
9024 Győr, Lajta u. 21.
3. Telephelyei:
9024 Győr, Mónus I. u. 41. 9023 Győr, Szigethy A. u. 109. 9025 Győr, Kossuth L. u. 24. 9022 Győr, Árpád u. 38/B. 9024 Győr, Lajta u. 18. 9024 Győr, Lajta u. 38. 9021 Győr, Aradi vértanúk útja 19.
4. Működési területe:
Győr Megyei Jogú Város közigazgatási területe.
5. Az intézmény alapítója és fenntartója:
Győr Megyei Jogú város Önkormányzata
6. Közvetlen felügyeleti szerve
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése
7. Az intézmény vezetőjének kinevezése:
A helyi önkormányzatokról szóló 1990. LXV. tv 10. §. b. pontja, illetőleg a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. 23. §. (2) bekezdése a meghatározó.
8. Az intézmény tevékenységi köre:
Az általános és speciális segítő szolgáltatás, amely a szociális munka eszközeinek és módszereinek felhasználásával -
hozzájárul az egyének, a családok, valamint a különböző közösségi csoportok jólétéhez és
fejlődéséhez, továbbá a szociális környezetükhöz való alkalmazkodáshoz, - szolgálja a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének elősegítését, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését. 9. Alaptevékenységi köre: Szakágazat: 85320 Szakfeladat 85324-4
Szociális és gyermekjóléti ellátás szállásnyújtás nélkül Megnevezés Családsegítés Családsegítő Szolgáltatások -
Adósságkezelési tanácsadás
-
Ifjúsági tanácsadás és információs szolgáltatások
Gyermekjóléti Központ -
általános gyermekjóléti szolgáltatás
-
speciális szolgáltatás
Szociális információs szolgáltatás Pszichológiai tanácsadás Jogi tanácsadás, egyéb jogi szolgáltatás Képzés, továbbképzés
75192-2
Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai
10. Vállalkozási tevékenységi köre:
11. Jogállása:
Vállalkozási tevékenységet nem folytat
Teljes jogkörrel rendelkező, részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerv.
Önálló jogi személy. Pénzügyi-gazdasági feladatait az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény látja el.
Záró rendelkezés: Az intézmény eredeti alapító okiratának száma: 278/1995.(XI. 19.) Kgy. sz. Ez a módosított alapító okirat a Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése Kgy. határozatával jóváhagyva 2007. január 1-jén lép hatályba.
polgármester
jegyző
4. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT
1. Az intézmény megnevezése: Rövidített elnevezése:
Egyesített Bölcsődei Intézményhálózat EBI
2. Székhelye:
9023 Győr, Kodály Z. u. 18.
3. Telephelyei:
9023 Győr, Kassák L. u. 14. 9024 Győr, Mónus I. u. 41. 9022 Győr, Türr I. u. 4. 9024 Győr, Örkény u. 2. 9024 Győr, Jósika u. 2. 9027 Győr, Kiskuti u. 16. 9025 Győr, Kígyó u. 13. 9011 Győr, Kör tér 10. 9012 Győr, Kisdobos u. 7. 9024 Győr, Cuha u. 16. 9026 Győr, Báthory u. 2. 9028 Győr, Zöld u. 38.
4. Működési területe:
Győr Megyei Jogú Város közigazgatási területe, valamint a Győr és kistérségéhez tartozó települések (Abda, Börcs, Bőny, Dunaszeg, Dunaszentpál, Enese, Gönyű, Győrladamér, Győrújbarát, Győrújfalu, Győrzámoly,Ikrény, Kisbajcs, Koroncó, Kunsziget, Mezőörs, Nagybajcs, Nagyszentjános, Nyúl, Öttevény, Pér, Rábapatona, Rétalap, Töltéstava, Vámosszabadi, Vének).
5. Az intézmény alapítója és fenntartója:
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata
6. Közvetlen felügyeleti szerve:
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése
7. Az intézmény vezetőjének kinevezése:
A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.tv. 10.§. b pontja, illetőleg a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXIII.tv. 23.§. (2) bekezdése a meghatározó.
8. Az intézmény tevékenységi köre:
A három éven aluli gyermekek napközbeni ellátása, gondozása, valamint testi-szellemi fejlődését elősegítő nevelése. 0-6 éves korú fogyatékos gyermekek korai habilitációs, rehabilitációs célú nevelése, gondozása, fejlesztő felkészítése. Gyermeknevelést segítő szolgáltatások: - időszakos gyermekfelügyelet, játszóház. Szakmai továbbképzési feladatok ellátása. Módszertani feladatok ellátásának segítése.
9. Alaptevékenységi kör: Szakágazat 85320
Szakfeladat
Szociális és gyermekjóléti ellátás szállásnyújtás nélkül
Megnevezés
85321-1
Bölcsődei ellátás
85328-8
Egyéb szociális és gyermekjóléti szolgáltatás
55241-1
Munkahelyi vendéglátás
75192-2
Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai
10. Vállalkozási tevékenységi köre:
11. Jogállása:
Vállalkozási tevékenységet nem folytat
Teljes jogkörrel rendelkező, részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerv. Önálló jogi személy. Pénzügyi-gazdasági feladatait az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény látja el.
Záró rendelkezés:
Ez a módosított alapító okirat a Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése jóváhagyva 2007. január 1-jén lép hatályba.
polgármester
jegyző
Kgy. sz. határozatával
5. sz. melléklet
ALAPÍTÓ OKIRAT
1. Az intézmény megnevezése: Rövidített elnevezése:
Hajléktalanokat Segítő Szolgálat HSSZ
2. Székhelye:
9027 Győr, Avar út 3.
3. Telephelyei:
9025 Győr, Stromfeld u. 5. 9025 Győr, Achim A. u. 7. 9024 Győr, Lajta u. 10. 9028 Győr, Zempléni u. 53. 9025 Győr, Kossuth L. u. 48. 9025 Győr, Kossuth L. u. 60. 9023 Győr, Corvin u. 10.
4. Működési területe:
Győr Megyei Jogú Város közigazgatási területe
5. Az intézmény alapítója és fenntartója:
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata
6. Közvetlen felügyeleti szerve:
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése
7. Az intézmény vezetőjének kinevezése:
A helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV.tv. 10.§.b pontja, illetőleg a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992.évi XXXIII.tv.23.§.(2) bekezdése a meghatározó.
8. Az intézmény tevékenységi köre:
Differenciált hajléktalan ellátás, szociális ellátás szállásnyújtással, és szállás-nyújtás nélkül. Hajléktalan személyek átmeneti szállása, rehabilitációs intézményi ellátása, ápolást, gondozást nyújtó intézményi ellátása, integrált formában.
9. Alaptevékenységi köre: Szakágazat: 85310
Szakfeladat
Szociális és gyermekvédelmi, gyermekjóléti ellátás szállásnyújtással
Megnevezés 85318-1
Átmeneti elhelyezést biztosító ellátások Hajléktalanok átmeneti elhelyezése, Jogi tanácsadás, jogi képviselet, bírósági és más hatósági eljárásokban
85325-5
Szociális étkeztetés
85326-6
Nappali szociális ellátás Nappali melegedő
85121-9
Háziorvosi szolgálat
85317-0
Ápoló-gondozó otthoni és rehabilitációs intézményi ellátás
Hajléktalanok ápoló-gondozó otthoni ellátása Hajléktalan személyek rehabilitációs intézményi ellátása 85327-7
Szociális foglalkoztatás Növénytermelési és kertészeti szolgáltatás Állattenyésztési szolgáltatás, haszonállat tartás Kisegítő mezőgazdasági szolgáltatás (parkosítás, zöldterületek gondozása) Építési, szakipari fenntartási szolgáltatás Burkolás Szobafestés, tapétázás, mázolás Épületasztalos munkák Vízvezetékszerelés Területrendezés, terület előkészítés
55241-1
Munkahelyi vendéglátás
75192-2
Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai
10. Vállalkozási tevékenységi köre:
Vállalkozási tevékenységet nem folytat
11. Jogállása:
Teljes jogkörrel rendelkező, részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerv. Önálló jogi személy. Pénzügyi-gazdasági feladatait az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény látja el.
Záró rendelkezés: Az intézmény eredeti alapító okiratának száma: 201/1993. (XII. 9.) Kgy. sz. Ez a módosított alapító okirat a Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése Kgy. határozatával jóváhagyva 2007. január 1-jén. lép hatályba.
polgármester
jegyző
6. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT
1. Intézmény megnevezése:
Szociális Foglalkoztató, Győr
2. Székhelye:
9024 Győr, Lajta u. 38.
3. Működési területe:
Győr és vonzáskörzete
4. Az intézmény alapítója és fenntartója:
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata
5. Közvetlen felügyeleti szerve
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése
6. Az intézmény vezetőjének kinevezése:
A helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV. tv. 10.§. /b/ pontja, illetőleg a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. 23.§. /2/ bekezdése a meghatározó
7. Az intézmény tevékenységi köre:
Aktív korú szociálisan rászorult és megváltozott munkaképességű munkavállalók üzemi keretek közötti foglalkoztatása
8. Alaptevékenységi köre: Szakágazat 85320
Szociális és gyermekjóléti ellátás szállásnyújtás nélkül
Szakfeladat 85327-7
Megnevezés Szociális foglalkoztatás Konfekcióáruk gyártása Máshová nem sorolt textiláruk gyártása Kötött kelmék és cikkek gyártása Textil és egyéb ruházat gyártása Papír csomagolóeszközök gyártása
Egyéb papírtermékek gyártása Nyomdaipari termékek gyártása Nyomdaipari szolgáltatás Fém visszanyerése hulladékból Ruházati és textil nagykereskedelem Alap- és hulladékanyag nagykereskedelem Iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem Ruházati és textil kiskereskedelem Ruházati és egyéb konfekcionált termékek javítása Nem menetrendszerű közúti távolsági személyszállítás Közúti teherszállítás Saját, vagy bérelt ingatlan hasznosítása Egyéb terület bérbeadása Szárazföldi szállítóeszközök kölcsönzése Egyéb gépek és gépi berendezések kölcsönzése Munkaerőközvetítés, kölcsönzés és kapcsolódó tanácsadás Épülettisztítás Csomagolás Park és kertgondozás Gépi és háztartási kefék kötése Máshova nem sorolt gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás 75192-2
Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai
9. Vállalkozási tevékenységi köre:
Vállalkozási tevékenységet nem folytat
10. Jogállása:
Teljes jogkörrel rendelkező, részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerv. Önálló jogi személy. Pénzügyi-gazdasági feladatait az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény látja el.
Záró rendelkezés: Az intézmény eredeti alapító okiratának száma: 57/1982. (VI. 4.) V.B.sz Ez a módosított alapító okirat a Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése jóváhagyva 2007. január 1-jén lép hatályba.
polgármester
jegyző
Kgy. sz. határozatával
7. sz. melléklet EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
amely létrejött az önkormányzat önállóan gazdálkodó intézménye: Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Győr, Kálóczy tér 9-11. (továbbiakban EESZI), valamint a részben önállóan gazdálkodó önkormányzati intézmény: (továbbiakban részben önállóan gazdálkodó intézmény) között az államháztartásról szóló és többször módosított 1992. évi XXXVIII. számú törvény végrehajtására kiadott az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet és az önkormányzat intézményi együttműködésre vonatkozó határozata alapján a következők szerint: I. Az együttműködés általános szempontjai 1. Az önállóan és részben önállóan gazdálkodó intézmény együttműködésének célja az, hogy a hatékony, szakszerű és ésszerűen takarékos intézményi gazdálkodás szervezeti feltételeit teremtse meg. 2. Az együttműködés nem csorbíthatja a részben önállóan gazdálkodó intézmény gazdálkodási és szakmai döntésjogi rendszerét, önálló jogi személyiségét és felelősségét. 3. Az EESZI az ágazati intézményeket ellátó pénzügyi szervezete útján biztosítja a szabályszerű, törvényes és ésszerű gazdálkodás feltételeit. 4. A személyi juttatásokra vonatkozó (létszám-, bér, -stb.) adatokat a részben önállóan gazdálkodó vezeti, és arról havi adatszolgáltatást (bérfeladás) teljesít az EESZI számára. 5. A részben önállóan gazdálkodó által teljesített adatszolgáltatások valódiságáért, a határidők pontos betartásáért saját nyilvántartási rendszerénél a részben önállóan gazdálkodó intézmény vezetője a felelős, míg az egyéb pénzügyi információ-szolgáltatások tekintetében az EESZI. 6. A gazdasági eseményekhez kapcsolódó, azok során keletkezett bizonylatokat a részben önállóan gazdálkodó intézmény és az EESZI között úgynevezett számla átadás-átvételi könyvvel kell kézbesíteni, amelyből megállapítható, hogy a keletkezett iratot (bizonylatot) mikor és kinek adta át ügyintézés végett az egyik vagy a másik intézmény. 7. A kifizetések teljesítésére a részben önállóan gazdálkodó intézmény készpénzellátmányt kaphat, amelynek szabályait a pénzkezelési szabályzatban kell rögzíteni. 8. Az intézmény folyamatba épített belső ellenőrzésének működéséért a felelősség elsődlegesen a részben önálló intézmény vezetőjét terheli. Az ágazati intézményeket ellátó pénzügyi szervezet tevékenységi köréhez kapcsolódó belső ellenőrzés működéséért az EESZI vezetője felel. Az EESZI vezetője köteles a belső ellenőrzési tevékenység során a részben önálló intézményt érintő ellenőrzési programot a részben önálló intézmény vezetőjével egyeztetni, illetve az ellenőrzés megállapításait vele közölni, értékelni.
9. A részben önálló intézmény és az EESZI köteles felülvizsgálni a működésre vonatkozó valamennyi szabályzatát, különösen a pénz- és értékkezelésre, vagyonvédelemre, leltár- és selejtezésre vonatkozó szabályzatokat. Kiemelt figyelmet kell fordítani az EESZI és a részben önálló intézmény SZMSZ-einek és az ügyrendjeinek összehangolására. II. Az együttműködés területei, feladatai a gazdálkodás során 1. Az éves költségvetés tervezése 1. A költségvetési keretszámokat részben önálló intézményre lebontva a felügyeleti szerv állapítja meg. A gazdálkodáshoz szükséges keretszámok kialakításához a tervezést megelőzően a várható bevételi források számbavételét, az élelmezési kiadásokat, bevételeket, a személyi juttatásokkal és munkaadói járulékokkal kapcsolatos kiadásokat a részben önálló intézmény saját hatáskörben készíti el. 2. Saját hatáskörben kerül összeállításra az intézményi költségvetés is, amelyet az EESZI összesít és a felügyeleti szerv felé terjeszt. 3. A részben önálló intézmény figyelemmel kíséri az éves költségvetés teljesítését. 2. Az éves költségvetési előirányzatok megváltoztatása 1. A részben önállóan gazdálkodó intézmény alapító okirata értelmében minden előirányzata felett teljes jogkörrel rendelkezik. Ennek megfelelően előirányzat felhasználási és előirányzat módosítási hatáskörét önállóan gyakorolja és erről az EESZI részére egy feladást (előterjesztést) küld. A részben önálló intézmény a költségvetésben jóváhagyott előirányzatokon belül köteles gazdálkodni. 2. A támogatást és saját bevételeit a jogszabályi és helyi költségvetési rendeleteket figyelembe véve önállóan használhatja fel. 3. Jóváhagyott illetve módosított személyi juttatásokkal és létszám előirányzatával önállóan gazdálkodik. 3. Házipénztár 1. A részben önálló intézmény a feladatai megvalósításához szükséges készpénzkiadások teljesítésére ellátmányban részesül. A készpénzes forgalom lebonyolításából adódó kiadásokat a részben önálló intézmény gazdasági ügyintézője, akadályoztatása esetén az intézmény vezetője által írásban megbízott személy köteles az EESZI által meghatározott időpontban és bizonylatokkal elszámolni. 2. A készpénz kifizetés szabályszerűségéért a részben önálló intézmény vezetője felelős és egyben gondoskodik a készpénz biztonságos tárolásáról. 4. Finanszírozási terv Az intézmény havonta tárgyhónapot megelőzően valamennyi bevételét és kiadását számításba véve napi bontásban elkészíti finanszírozási tervét, amelyet EESZI összesít és a felügyeleti szerv részére a kincstári rendszerben történő finanszírozás lebonyolításához továbbít.
5. Az egyéb nyilvántartások vezetésének rendje 1. A tárgyi eszközök és készletek analitikus nyilvántartását - ide értve a munkahelyeken használatban lévő készleteket is - az EESZI végzi. 2. A részben önállóan gazdálkodó végzi a selejtezéseket, leltárfelvételeket, a leltárak összesítését és kiértékelését. 3. Az intézmény energia fogyasztásának ellenőrzése, kezelése a szolgáltatókkal és hatóságokkal való kapcsolattartás a részben önálló intézmény feladata azzal, hogy valamennyi ilyen irányú tevékenységéről az EESZI -t az intézkedéssel egyidejűleg írásban tájékoztatja. 4. A fogyasztásköltség és a különféle naturális adatok nyilvántartás, feldolgozása, városi szintű energia nyilvántartásba való felvezetése az EESZI feladata. 6. Az OrganP integrált pénzügyi gazdasági rendszer működéséhez kapcsolódó feladatellátás Az EESZI összesen 6 intézményt tömörít. Az EESZI gazdálkodása két adatbázisban történik. Az egyik adatbázis kizárólag a Szociális Foglalkoztató, a másik adatbázis 5 szociális intézmény gazdálkodásának nyilvántartására szolgál. Az intézmény (szociális intézménycsoport) az adatbázison belül a tervezési alapegység kódok segítségével kerülnek elkülönítésre. A tervezési alapegység kódok segítségével az intézmény gazdálkodása az adatbázison belül a gazdálkodás bármelyik fázisában elkülöníthető. Az EESZI és a részben önálló intézmény közötti munkamegosztás az OrganP-n belül az alábbiak szerint alakul:
Előirányzat (eredeti/módosított) nyilvántartás:
Az előirányzatok meghatározása, saját hatáskörű előirányzat módosítások indítása a részben önálló intézmény feladata. A részben önálló intézmény által meghatározott előirányzatokról egy feladást (előterjesztést) küld az intézmény az EESZI részére. Az EESZI munkatársai nyilvántartásba veszik az előirányzatokat az OrganP előirányzat nyilvántartásra szolgáló analitikájába. A kötelezettség vállalások – előirányzatok kapcsolatát az EESZI – előzetes egyeztetések alapján kiemelt előirányzat mélységben kívánja ellenőrizni. Az előirányzatok alakulását a részben önálló intézmény nyomon követheti az OrganP kimutatásai, lekérdezései segítségével.
Kötelezettség vállalás nyilvántartás:
A szerződések, rendelések, átadott pénzeszközök nyilvántartásba vételét (előkontírozását – főkönyvi szám, szakfeladat, tervezési alapegység) az EESZI munkatársai végzik. A nyilvántartásba vételt megelőzően a részben önálló intézmény vezetője kötelezettséget vállal, szerződést köt. A kötelezettség vállalásról, mint tényről és a nyilvántartásba vételhez szükséges adatokról a részben önálló intézmény tájékoztatja az EESZI-t.
Szállító analitika:
A szállítói számlák a részben önálló intézményhez érkeznek. A részben önálló intézményben
történik a szállítói számla szakmai teljesítésigazolása. Ezt követően a számlát a részben önálló intézmény eljuttatja az EESZI-hez. Az EESZI nyilvántartásba veszi az OrganP-ben, kijelöli a számla előzményeit (szerződés, rendelés). A szállítói számla nyilvántartásba-vételét követően az EESZI kinyomtatja az OrganP-ből az Utalvány rendeletet. Az Utalvány rendeletet aláírja az érvényesítő, ellenjegyző, utalványozó. Az utalványozást követően megtörténhet a szállítói számla utalása.
Utalás:
Az utalás az EESZI-nél történik OTP terminálon keresztül.
Vevő analitika:
A vevő számlák egy része az EESZI-ben készül az OrganP segítségével, egy része a részben önálló intézménynél, vagy a részben önálló intézmény telephelyén manuálisan, illetve egyéb szoftver segítségével. A nem OrganP-ben kiállított vevő számlákat minden esetben fel kell dolgozni az OrganP vevő analitikájában (pl. folyószámla nyilvántartás). Az EESZI-ben kiállított vevő számlák az EESZI nevében készülnek (csekkes befizetések esetében a csekk tartalmaz egy intézményi egyedi azonosító számot – megkönnyítve ezzel a pénzügyi teljesítés feldolgozását).
Bank analitika:
A bankkivonatok feldolgozása az EESZI-ben történik. Az EESZI-be érkeznek a bankkivonatok.
Pénztár analitika:
Az OrganP házipénztár modulját az EESZI munkatársai kezelik. A részben önálló intézményben történhetnek ki/befizetések. A részben önálló intézményben történő kifizetésekhez az intézmény ellátmányt vehet fel az EESZI-től. A részben önálló intézményben történő ki/befizetések esetén – a dupla bizonylatolás elkerülése végett - a részben önálló intézmény munkatársa pénztár bizonylatot nem állíthat ki. Pénztár bizonylat csak az EESZI-ben az OrganP-ből állítható ki.
ÁFA analitika:
Az ÁFA elszámolást az EESZI központilag végzi. Az EESZI havi összesített ÁFA bevallást készít.
Főkönyvi könyvelés:
A főkönyvi könyvelés és a kapcsolódó kötelező kimutatások elkészítése (pl. beszámoló garnitúra) az EESZI feladata.
Vezetői információk, kimutatások:
Az EESZI munkatársai kezelik az OrganP összes listáját, kimutatását. A részben önálló intézmény munkatársai saját intézményi tervezési alapegységükre (2007. január 1-jétől) kimutatásokat, lekérdezéseket használhatnak.
Kódok, törzsek:
Az OrganP kódjainak karbantartását az EESZI végzi (partner törzs, főkönyvi számlatükör törzs, tervezési alapegységek, stb.).
III. Vagyonkezelési feladatok 1. A vagyonkezelés általános szabálya 1. A részben önállóan gazdálkodó felelősséggel gondoskodik a rendelkezésére bocsátott önkormányzati vagyon rendeltetésszerű használatáról. 2. Az önkormányzati tulajdonú ingatlanokkal és egyéb vagyontárgyakkal kapcsolatos feladatokat a részben önálló intézmény, mint kezelő látja el. 3. A vagyongazdálkodás során a kezelőnek a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. rendelet és módosításai az irányadók. Az együttműködési megállapodás tartalmazza az önálló és részben önállóan gazdálkodó intézmény viszonyát. Minden itt nem szabályozott kérdést az intézmény szabályzataiban részletesen rögzíteni kell.
Hatálybalépés Ez az együttműködési megállapodás 2007. január 1-jén lép hatályba, az abban foglaltakat ettől kezdve kell alkalmazni.
Aláírások
Az önállóan gazdálkodó részéről:
A részben önállóan gazdálkodó részéről:
1. Az intézmény vezetője 2.
Az
intézmény
gazdasági
1. Az intézmény vezetője vezetője
2. Az intézmény ügyintézője
gazdasági
8. sz. melléklet EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
amely létrejött az önkormányzat önállóan gazdálkodó intézménye: Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Győr, Kálóczy tér 9-11. (továbbiakban EESZI), valamint a Szociális Foglalkoztató, mint részben önálló intézmény (továbbiakban részben önálló intézmény) között az államháztartásról szóló és többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény végrehajtására kiadott az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet és az önkormányzat intézményi együttműködésre vonatkozó határozata alapján a következők szerint: I. Az együttműködés általános szempontjai 1. Az önállóan és részben önállóan gazdálkodó intézmény együttműködésének célja az, hogy a hatékony, szakszerű és ésszerűen takarékos intézményi gazdálkodás szervezeti feltételeit teremtse meg. 2. Az együttműködés nem csorbíthatja a részben önállóan gazdálkodó intézmény gazdálkodási és szakmai döntésjogi rendszerét, önálló jogi személyiségét és felelősségét. 3. Az EESZI az ágazati intézményeket ellátó pénzügyi szervezete útján biztosítja a szabályszerű, törvényes és ésszerű gazdálkodás feltételeit. 4. A munka szervezéséért a Szociális Foglalkoztató igazgatója felelős. A Szociális Foglalkoztató igazgatója és az EESZI igazgatója folyamatosan egyezteti és összehangolja a feladatellátást. 5. A személyi juttatásokra vonatkozó (létszám-, bér, -stb.) adatokat a részben önállóan gazdálkodó vezeti. 6. A részben önállóan gazdálkodó által teljesített adatszolgáltatások valódiságáért, a határidők pontos betartásáért saját nyilvántartási rendszerénél a részben önállóan gazdálkodó intézmény vezetője a felelős. 7. A kifizetések teljesítésére a részben önállóan gazdálkodó önálló pénztárt működtet. 8. Az intézmény folyamatba épített belső ellenőrzésének működéséért a felelősség a részben önálló intézmény vezetőjét terheli. 9. A részben önálló intézmény és az EESZI köteles felülvizsgálni a működésre vonatkozó valamennyi szabályzatát, különösen a pénz- és értékkezelésre, vagyonvédelemre, leltár- és selejtezésre vonatkozó szabályzatokat. Kiemelt figyelmet kell fordítani az EESZI és a részben önálló intézmény SZMSZ-einek és ügyrendjeinek összehangolására.
II. Az együttműködés területei, feladatai a gazdálkodás során 1. Az éves költségvetés tervezése 1. A költségvetési keretszámokat a részben önálló intézményre lebontva a felügyeleti szerv állapítja meg. A gazdálkodáshoz szükséges keretszámok kialakításához a tervezést megelőzően a várható bevételi források számbavételét, a személyi juttatásokkal és munkaadói járulékokkal kapcsolatos kiadásokat a részben önálló intézmény saját hatáskörben készíti el. 2. Saját hatáskörben kerül összeállításra az intézményi költségvetés is, amelyet az EESZI összesít és a felügyeleti szerv felé terjeszt. 3. A részben önálló intézmény figyelemmel kíséri az éves költségvetés teljesítését. 2. Az éves költségvetési előirányzatok megváltoztatása 1.
A részben önállóan gazdálkodó intézmény alapító okirata értelmében minden előirányzata felett teljes jogkörrel rendelkezik. Ennek megfelelően előirányzat felhasználási és előirányzat módosítási hatáskörét önállóan gyakorolja. A részben önálló intézmény a költségvetésben jóváhagyott előirányzatokon belül köteles gazdálkodni. A támogatást és saját bevételét a jogszabályi és helyi költségvetési rendeleteket figyelembe véve önállóan használhatja fel. 2. Jóváhagyott illetve módosított személyi juttatásokkal és létszám előirányzatával önállóan gazdálkodik.
3. Finanszírozási terv Az intézmény havonta tárgyhónapot megelőzően valamennyi bevételét és kiadását számításba véve napi bontásban elkészíti finanszírozási tervét, amelyet a felügyeleti szerv részére a kincstári rendszerben történő finanszírozás lebonyolításához továbbít. 5. Az egyéb nyilvántartások vezetésének rendje 1.
A tárgyi eszközök és készletek analitikus nyilvántartását - ide értve a munkahelyeken használatban lévő készleteket is - a részben önálló intézmény végzi. 2. A részben önállóan gazdálkodó végzi a selejtezéseket, leltárfelvételeket, a leltárak összesítését és kiértékelését. 3. Az intézmény energia fogyasztásának ellenőrzése, kezelése, a szolgáltatókkal és hatóságokkal való kapcsolattartás a részben önálló intézmény feladata. 4. A fogyasztásköltség és a különféle naturális adatok nyilvántartása, feldolgozása, városi szintű energia nyilvántartásba való felvezetése a részben önálló intézmény feladata.
6. Az OrganP integrált pénzügyi gazdasági rendszer működéséhez kapcsolódó feladatellátás Az EESZI összesen 6 intézményt tömörít. Az EESZI gazdálkodása két adatbázisban történik. Az egyik adatbázis kizárólag a Szociális Foglalkoztató, a másik adatbázis 5 szociális intézmény gazdálkodásának nyilvántartására szolgál. Az intézmények (szociális intézménycsoport) az adatbázison belül a tervezési alapegység kódok segítségével kerülnek elkülönítésre. A tervezési alapegység kódok segítségével az intézmények gazdálkodása az adatbázison belül a gazdálkodás bármelyik fázisában elkülöníthető. Az EESZI és a részben önálló intézmény közötti munkamegosztás az OrganP-n belül az alábbiak szerint alakul:
Előirányzat (eredeti/módosított) nyilvántartás:
Az előirányzatok meghatározása, saját hatáskörű előirányzat módosítások indítása a részben önálló intézmény feladata. A kötelezettség vállalások – előirányzatok kapcsolatát az EESZI – előzetes egyeztetések alapján nem főkönyvi szám, hanem kiemelt előirányzat mélységben kívánja ellenőrizni.
Kötelezettség vállalás nyilvántartás:
A szerződések, rendelések, átadott pénzeszközök nyilvántartásba vételét (előkontírozását – főkönyvi szám, szakfeladat, tervezési alapegység) a részben önálló intézmény végzi. A nyilvántartásba vételt megelőzően a részben önálló intézmény vezetője kötelezettséget vállal, szerződést köt.
Szállító analitika:
A szállítói számlák a részben önálló intézményhez érkeznek. A részben önálló intézményben történik a szállítói számla szakmai teljesítésigazolása, nyilvántartásba vétele, Utalvány rendelet nyomtatása, érvényesítés, ellenjegyzés és utalványozás. Az utalványozást követően megtörténhet a szállítói számla utalása.
Utalás:
Az utalás a részben önálló intézményben történik OTP terminálon keresztül.
Vevő analitika:
A vevő számlák a részben önálló intézménynél készülnek. A nem OrganP-ben kiállított vevő számlákat minden esetben fel kell dolgozni az OrganP vevő analitikájában (pl. folyószámla nyilvántartás).
Bank analitika:
A bankkivonatok feldolgozása a részben önálló intézményben történik, ide érkeznek a bankkivonatok.
Pénztár analitika:
Az OrganP házipénztár modulját a részben önálló intézmény munkatársai kezelik.
ÁFA analitika:
Az ÁFA elszámolást a részben önálló intézmény végzi.
Főkönyvi könyvelés:
A főkönyvi könyvelés és a kapcsolódó kötelező kimutatások elkészítése (pl. beszámoló garnitúra) a részben önálló intézmény feladata. A kimutatásokat a részben önálló intézmény EESZI-nek megküldi.
Vezetői információk, kimutatások:
A részben önálló intézmény munkatársai saját intézményi tervezési alapegységükre (2007. január 1jétől) kimutatásokat, lekérdezéseket használhatnak.
Kódok, törzsek:
Az OrganP kódjainak karbantartását az EESZI végzi (partner törzs, főkönyvi számlatükör törzs, tervezési alapegységek, stb.).
III. Vagyonkezelési feladatok 1. A vagyonkezelés általános szabálya 1.
A részben önállóan gazdálkodó felelősséggel gondoskodik a rendelkezésére bocsátott önkormányzati vagyon rendeltetésszerű használatáról. 2. Az önkormányzati tulajdonú ingatlanokkal és egyéb vagyontárgyakkal kapcsolatos feladatokat a részben önálló intézmény, mint kezelő látja el. 3.
A vagyongazdálkodás során a kezelőnek a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének szabályozásáról szóló 16/2001. (IV. 10.) Ök. rendelet és módosításai az irányadók.
Az együttműködési megállapodás tartalmazza az önálló és részben önállóan gazdálkodó intézmény viszonyát. Minden itt nem szabályozott kérdést az intézmények szabályzataiban részletesen rögzíteni kell.
Hatálybalépés
Ez az együttműködési megállapodás 2007. január 1-jén lép hatályba, az abban foglaltakat ettől kezdve kell alkalmazni.
Aláírások
Az önállóan gazdálkodó részéről:
A részben önállóan gazdálkodó részéről:
1. Az intézmény vezetője
2.
Az
intézmény
gazdasági
1. Az intézmény vezetője
vezetője
2. Az intézmény ügyintézője
gazdasági