Dr. Kóczián Ágnes: Iskolaértékelés, hatékonyságelemzés

TOVÁBBKÉPZÉSI FÜZETEK 65.

Dr. Kóczián Ágnes: Iskolaértékelés, hatékonyságelemzés

EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZÕ ÉS TOVÁBBKÉPZÕ INTÉZET 2005.

2

TOVÁBBKÉPZÉSI FÜZETEK

Szerzõ: Dr. Kóczián Ágnes

Szerkesztette: Feigl Ágnes

Véleményezte: Horváth Károlyné

© Egészségügyi Szakképzõ és Továbbképzõ Intézet, 2005 Felelõs kiadó: Vízvári László fõigazgató Szedés, tördelés: Hegyi Gergely

Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mû bõvített, illetve rövidített változata kiadásának jogát is. A kiadó írásbeli hozzájárulása nélkül sem a teljes mû, sem annak része semmiféle formában (fotokópia, mikrofilm vagy más hordozó) nem sokszorosítható.

ISKOLAÉRTÉKELÉS, HATÉKONYSÁGELEMZÉS

3

TARTALOMJEGYZÉK Bevezetõ `4 A modul struktúrája `4 A tananyag célja `5 Követelmények `5 Fogalomgyûjtemény `5 Jogszabályi háttér `6 1. Modul A szakértõi rendszer története `7 1.1. A szakértõi tevékenység jellemzõi, tartalma, vizsgálati módszerei általában 10 1.1.1. A szakértõi munka tartalma 11 1.1.2. A tartalmi munka szabályai 12 1.1.3. Szakértõi eljárások, módszerek 13 1.1.4. A szakértõi munkavégzés szakaszai 13 Összefoglalás 14 Gyakorló/önellenõrzõ feladatok és megoldások 14 Ellenõrzõ feladatok és értékelési szempontok 15 Irodalomjegyzék 17 Elköszönés 17 2. Modul Intézményellenõrzés 18 Fogalomgyûjtemény 18 2.1. Az ellenõrzés 18 2.1.1. Az ellenõrzés fajtái 19 2.1.2. Az ellenõrzés módszerei 20 2.2. Az értékelés 20 2.3. Hatékonyság, hatásfok 22 2.3.1. Az intézményi hatékonyság vizsgálatának módjai 24 Összefoglalás 25 Gyakorló/önellenõrzõ feladatok és megoldások 25 Ellenõrzõ feladatok és értékelési szempontok 26 Irodalomjegyzék 28 Elköszönés 28

4


BEVEZETÕ Tisztelt Olvasó! Ebben a modulban a közoktatási rendszer mûködésébe - mûködtetésébe pillanthatunk be, elõtérbe helyezve a szakértõ és a szaktanácsadó tevékenységét. 7$1h*<,

7$18/0È1<,

7g59e1<(66e*, $]RNWDWiVLUHQGV]HU UpV]WHUOHWHL DPHO\HNHQD V]DNWDQiFVDGy V]DNpUWĘIHONpUpVUH V]iPtWKDW

*$='$6È*,

6=$.0$,

Amennyiben Ön a „szakmai” szakértõi - azaz valamely szaktárcához tartozó területen tevékenykedik, folytassa a tájékozódását a „Szakértõi és szakatanácsadói rendszer mûködtetése napjainkban” c. modul ismeretével, így teljes részletességgel tárul Ön elé a várható feladatok összetétele.

A MODUL STRUKTÚRÁJA

$V]DNpUWĘLUHQGV]HUW|UWpQHWH $V]DNpUWĘLWHYpNHQ\VpJMHOOHP]ĘLWDUWDOPDYL]VJiODWLPyGV]HUHLiOWDOiEDQ $V]DNpUWĘLPXQNDWDUWDOPD $WDUWDOPLPXQNDV]DEiO\DL 6]DNpUWĘLHOMiUiVRNPyGV]HUHN $V]DNpUWĘLPXQNDYpJ]pVV]DNDV]DL ,QWp]PpQ\HOOHQĘU]pV

$]pUWpNHOpV

+DWpNRQ\ViJKDWiVIRN


5

A TANANYAG CÉLJA A modul célja, hogy a magyar képzési rendszerben jártas, pedagógiai gyakorlattal rendelkezõ hallgatót felkészítse a tudatos, elméletileg megalapozott szakértõi, szaktanácsadói feladatok ellátására. Feladata, hogy a jelölteket felkészítse a hatékony értékelésre, lehetõséget nyújtva a szakértõi, szaktanácsadói kompetenciák fejlesztésére.

KÖVETELMÉNYEK Szükséges, hogy a jelölt rendelkezzen: - pedagógiai - pszichológiai ismeretekkel, - kommunikációs, interakciós valamint a konfliktuskezelés képességével. Ismerje: - a szakértõi/szakfelügyelõi rendszer kialakulását, - a szakképzés jelenlegi szerkezetét, - felügyeleti struktúrát, - szakértõi/szakfelügyelõi státuszából eredõ kompetenciákat. Megbízhatóan alkalmazza: - a tevékenységet szabályozó jogszabályokat, - szakértõi/szaktanácsadói módszereket, - titoktartásra vonatkozó szabályokat.

FOGALOMGYÛJTEMÉNY Intézményellenõrzés: Információszerzés, adatgyûjtés . Értékelés: Az a folyamat, amelyben szisztematikusan vizsgálják vagy megítélik valamilyen jelenségnek, eseménynek, tárgynak, közösségnek, tevékenységnek az értékét. Hatékonyság, hatásfok: Viszonyszám a befektetett munka és az eredmény összefüggéseirõl. Általános tanulmányi felügyelõ: Fõleg a nevelési területre és az iskolavezetésre koncentrál. Szakfelügyelõ: A tantárgyak helyzetét, eredményességét vizsgálja.

6


Szaktanácsadó: Ösztönzi az újításokat, kísérleteket, részt vesz a helyi programok kidolgozásában, tanácsokat ad azok megvalósításához, segíti az egyéni és az intézményi fejlesztést. Szakértõ: szakvélemény nyilvánítására illetékes személy, ellenõrzésekben vesz részt, szakértõi véleményt ír, értékeli a szakmai tevékenységet, szakmai vélemény ad (pl. igazgatói pályázatnál, akkreditált tantárgynál stb.) vizsgálja a szakmai követelmények , a törvények betartását és a hallgatói eredmények alakulását. Szakértelem: Szakmai ismereten alapuló hozzáértés. Szakértõi tevékenység: Az érintett területen a szakértõ sajátos szakértelmével hozzájárul az oktatás fejlõdéséhez, a szakmai programok megvalósulásához.

JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 150/1972. miniszteri utasítás a szakfelügyeletrõl 1985. évi I. törvény az oktatásról 11/1986. MM sz. rendelet a szaktanácsadásról 14/1987. MM sz. rendelet a helyi-területi irányításról (a szakfelügyelet felszámolása, szaktanácsadás létrejötte) 1990. évi V. törvény az egyéni vállalkozókról 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról (és a módosításai) 6/1994. (IV.13.) MKM rendelet az Országos szakértõi és az Országos vizsgáztatási névjegyzékrõl Ez volt az elsõ! 11/1994. (VI.8.) MKM. rendelet a nevelési-oktatási intézmények mûködésérõl 210/1994. (V.13.) MKM rendelet a pedagógiai szakmai szolgáltatásról 31/2004. (XI.13.) OM rendelet az Országos szakértõi és az Országos vizsgáztatási névjegyzékrõl 2001. évi CI. törvény a felnõttoktatásról 14/2005. (V. 26.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékrõl szóló 37/2003. (XII.27.) rendelet módosításáról


7

1. MODUL A SZAKÉRTÕI RENDSZER TÖRTÉNETE A szakértõi munka lényegének megértéséhez és feladatainak színvonalas ellátásához szükséges a szakértõi feladatok eredetének, folyamatos változásainak, fejlõdésének megismerése. Ez a részben ellenõri, részben segítõ tevékenység Magyarországon a már közel háromszáz évvel ezelõtt államilag kialakított felügyeletbõl, vagyis az oktatási intézmények szabályos mûködésének és szakmai feladatvégzésének ellenõrzésébõl jött létre. Európában és elsõk között hazánkban a 18. századtól kezdve fokozatosan alakult ki az állami tanfelügyelet, amely egyúttal szakfelügyeleti feladatokat is ellátott. A felügyelõk mindig kettõs feladatot végeztek: ellenõriztek és egyúttal tanácsaikkal segítették is az iskolák munkáját. Az elmúlt évtizedekben a felügyeleti rendszer az európai országokban részben többszintûvé vált, részben pedig funkciók és iskolatípusok szerint differenciálódott. Funkciók szerint megkülönböztettek tanügyigazgatási, törvényességi, gazdasági, szakmai és tanulmányi felügyelõket. Aszerint, hogy melyik iskolatípusban dolgoztak, lehettek népiskolai, általános- illetve középiskolai és speciális felügyelõk. Magyarországon az állami fõfelügyeleti jogot az 1715. évi 74. tc. alkotta meg, ami azt jelentette, hogy az uralkodónak jogában állt minden oktatási intézmény ellenõriztetése, de az ellenõrzést végzõk nem utasíthatták az intézményeket a tapasztalt hibák kijavítására. Erre csak a fenntartónak volt joga. 1776-ban Mária Terézia a Ratio Educationis kiadásával a felügyeletet területileg tankerületekre osztotta, és ezzel együtt kinevezte az elsõ tankerületi fõigazgatókat és a népiskolai felügyelõket. Ekkortól jött létre az országosan egységes tanügyigazgatási rendszer. Az ezt követõ utasítások meghatározták és egyúttal pontosították is a felügyeleti rendszer szervezeti struktúráját és feladatrendszerét (Szebenyi). A 19. század elsõ felében már hierarchikusan centralizált felügyeletrõl beszélhetünk, amelynek élén az uralkodó állt, akit havonta kellett tájékoztatni a tanügy helyzetérõl. Hat tankerület jött létre, melyeknek élére a király egy-egy tankerületi fõigazgatót nevezett ki, akiknek munkáját egy-egy tanfelügyelõ segítette. Ezek egy része „laikus” volt, aki többnyire a lelkész volt, de kaphatott ilyen megbízást a község legtekintélyesebb és legértelmesebb polgára is. A 19. század második felére differenciálódik az iskolafelügyelet, ami világosan kitûnik az 1868-as Eötvös-féle népiskola törvénybõl. Ekkor különül el elõször egymástól a mindennapi életben is az alsó- és a középfokú felügyelet (Pavlikné). Új feladatként a felügyelõk hatásköre kiterjedt a tanítási eredmények vizsgálatára és a pedagógusok munkájának ellenõrzésére is. Ez a törvény hozta létre az iskolaszékeket is. Ebben az idõszakban a felügyelõk helyett többnyire az iskolaszékek tagjai látogat-

8


ták a tanítási órákat az elemi iskolákban. Õk vettek részt a tanév végi nyilvános vizsgákon, sõt a tanulók pótvizsgáin is. Pedagógiai vagy szakmai ismerettel nem rendelkeztek (helyi laikus felügyelet). Ezzel szemben a középiskolai felügyelet a tizenkét középiskolai tankerület - élén a tankerületi fõigazgató - irányításával mûködött. Ezek az emberek olyan egyetemet végzett, tanári diplomával rendelkezõ, nagy tudású szakemberek voltak, akik meglátogatva valamennyi gimnáziumi tantárgy óráit, azokról szakszerû bírálatot, jegyzõkönyvet írtak. Az oktatásra és annak eredményességére való figyelem volt a legfontosabb feladatuk, miközben õk elnököltek az érettségi vizsgákon is. Mindezek mellett a középiskolai igazgatók számára továbbra is komoly feladatot jelentett a vezetésük alatt álló intézményben folyó oktatás közvetlen felügyelete (Szebenyi). A népiskolai felügyeletben már jelzett mûködési zavarok megszûntetésére, a felügyeleti munka javítására a vallás- és közoktatási miniszter az 1912/13-as tanévtõl életbe léptette az „iskolalátogató szakfelügyelõk intézményét”. Feladatuk volt az iskolák belsõ életének ellenõrzése és a mûködési eredmények fokozása. A tanfelügyelõségek csak az adminisztráció általános igazgatási dolgaival foglalkoztak, de õk irányították az iskolalátogatók munkáját, akiknek intézkedési jogkörük nem volt, csak megfigyeléssel és tanácsadással foglalkoztak. Adminisztrációs feladataik nem voltak, így igényesen el tudták látni a számukra elõírt sokféle feladatot. Látogatásuk során figyeltek az iskolák külsõ rendjére, a belsõ tanulmányi és nevelõi munkára, annak eredményességére, valamint a pedagógusok önmûvelésének és továbbképzésének mikéntjére. Ettõl kezdve beszélünk a tanügyigazgatás és a tanulmányi felügyelet szétválasztásáról. A tantárgyi szakfelügyelet elkülönülése 1910-tõl elõször a népiskolákban jelent meg, majd 1920 után a középfokú- és a középiskolákban is. Õk többnyire az „iskolalátogatók”-ból fejlõdtek ki, akik kitûnõ pedagógusok, nem tanügyigazgatási, hanem pedagógiai szakemberek voltak. A pedagógiai követelményeket figyelembe vevõ egységes szakfelügyeleti rendszer kialakítása Hóman Bálint nevéhez fûzõdik, aki az 1935.évi VI.tc. megalkotásával az egységességet és a szakszerûséget igyekezett biztosítani a nemzetnevelésben. Ezért az addig egymástól függetlenül mûködõ népiskolai és a középiskolai tankerületeket, a polgári iskolai fõigazgatóságokat és a szakiskolai felügyeletet egységes szervezetté alakította. A szakfelügyelõk személyének kiválasztásakor a kiváló és példamutató pedagógiai gyakorlat és tapasztalat volt a legfontosabb szempont. Fõ feladatként az iskolalátogatást írták elõ számukra, ami együtt járt a tanárok bírálatával is. Személyi lapot vezettek róluk, sõt osztályozták is õket. Ezekben az években eredményes, de kemény szakfelügyeleti tevékenységrõl beszélhetünk, amelynek legfontosabb célja a pedagógiai szakszerûség erõsítése volt. Ezek a központi-


9

lag meghatározott nevelési célkitûzések, valamint az oktatás tartalmának és módszereinek betartásán szigorúan õrködõ, központilag irányított, színvonalas szakfelügyeleti rendszer hosszú évtizedekig meghatározta a magyarországi szakfelügyelet mûködését. 1945 után hazánkban egy rendkívüli módon központosított és hierarchikusan felépített felügyeleti szervezet mûködött. Feladatuk leginkább a politikai célok megvalósulásának ellenõrzése volt. Ennek megfelelõen széleskörû „hatalommal”, új és rendkívül szokatlan felügyeleti jogokkal és kötelességekkel ruházták fel õket. Jogkörük kiterjedt a „politikailag és szakmailag kiváló” igazgatók kitûntetési és jutalmazási felterjesztése mellett elbocsátásuk vagy áthelyezésük kezdeményezésére is. Természetesen a pedagógusok nehezen viselték ezt a fajta felügyeletet, így ezt a félelmetes rendszert elsodorta, mérsékelte a történelem. A szervezeti felépítése is módosult. 1957-ben miniszteri utasítás szabályozta a középiskolai felügyeletet, az általános iskolai felügyelet mûködéséhez pedig útmutatót bocsátottak ki. Ebben a parancsuralmi felügyeleti módszereket egy kollegiálisabb viszony bevezetése váltotta fel, vagyis a cél az volt, hogy a felügyelõ a „nevelõ nevelõje” legyen. Továbbra is az általános felügyelet irányította a szakfelügyeletet. Az utasítási jogosultságuk megmaradt. Egyúttal elõírták a megyei vezetõ szakfelügyelõk kinevezését, mûködtetését. A 60-as évek közepétõl kezdtek elõtérbe kerülni a szakmai szempontok is. A szakmaiság erõsödésével új, korszerûbb felügyeleti módszerek jelentek meg. 1964-ben a budapesti szakmai irányítás kivonta a szaktanácsadókat a helyi tanácsok irányítása alól, és koordinálásukat áttette a Fõvárosi Pedagógiai Intézethez. Feladatuk új irányt vett, fõ tevékenységük a segítségadás, a fejlesztés és a tanácsadás lett (Szebenyi). Az eredményközpontú szakfelügyelet célja az volt, hogy az óralátogatásokon és a pedagógusok munkájának minõsítésén túl, mérjék a tanulók eredményeit, és ezekre támaszkodva adjanak módszertani segítséget, tanácsot. Az eredményvizsgálatok rámutattak a sikerekre és feltárták a hiányosságokat is. Ez a módszer új eszközök, eljárások keresésére serkentette a tanárokat. Az 1971-es tanácstörvény alapvetõ változásokat hozott az iskolák életében, mivel hatására megnövekedett az intézmények önállósága. A közoktatásirányítás korszerûsítése magával vonta a felügyeleti munka átértékelését is. A 150/1972 (MK.24.) MM sz. utasítás az egész országban egységesen határozta meg az általános- és a szakfelügyelet mûködésének szabályait. Fõfeladatként az egységes közoktatáspolitikai és pedagógiai célkitûzések és a pedagógiai alapdokumentumok érvényre jutásának ellenõrzését és segítését írta elõ. Továbbá a közoktatás irányítása érdekében az általános tanulmányi felügyelõk az iskolai munka egészét, a szakfelügyelõk pedig csak az egyes szakterületek eredményességét vizsgálták és segítették.

10


Lényeges változás volt, hogy eltörölték a szakfelügyelet utasítási jogát. Ekkor jelenik meg elõször hazánkban a szakértõi megnevezés és a szakértõi névjegyzék. Bár õk ellenõrzési jogosultságot is kaptak, a rendszer nehezen vagy egyáltalán nem mûködött. Döntõ fordulat következett be az 1985. évi oktatási törvény hatására, amely az iskolák önállóságának jelentõs növelésével a szakfelügyelet további mûködésére is nagy hatással volt. Az iskolai önállóság erõsödése a szakfelügyelet számára azt jelentette, hogy a külsõ irányítás helyett az iskola részére segítõ szolgáltatást kellett volna nyújtania. Ez azonban nem ment könnyen. Már nem írták elõ a szakfelügyelõk számára az öt évenkénti kötelezõ vizsgálatot, hanem „hívhatták”, „kérhették” õket az iskolák vezetõi vagy az egyes pedagógusok. Tekintettel a pedagógusok elõzõ rossz tapasztalataira, félelmeire a felügyelettõl, nem szívesen kérték maguktól a szakfelügyelõk segítségét. Sõt, ha a fenntartó vagy a pedagógiai intézet felkérte õket az iskola meglátogatására, sok helyen azt a választ kapták az intézményekben, hogy „nem hívtuk, nem kértük”. Nagyobb és eredményesebb változást a 11/1986. MM sz. rendelet hozott, amely módosította a felügyeleti utasítást. A szakfelügyelõk a továbbiakban nem ellenõrizhették az intézmények munkáját, azzal csak az általános tanulmányi felügyelõk rendelkeztek. A rendelet ezzel a változtatással összhangban a szakfelügyelõ elnevezést szaktanácsadóra változtatta. Azonban a legtöbb esetben ez nem hozott érdemi változást. A helyi szakmai irányítás fõleg az intézmények belsõ ellenõrzési tapasztalataira igyekezett támaszkodni, ami viszont az elemzésekhez, vélemények kialakításához szükséges adatok hiányában megnehezítette a szaktanácsadók érdemi munkáját. Ennek következtében sok helyen a szaktanácsadás „címszó” alatt a szakfelügyelet egészen a rendszerváltásig továbbra is mûködött. Névváltoztatás volt ez tulajdonképpen, minden tartalmi felkészítés és korszerûsítés nélkül. Nem volt kidolgozva a szaktanácsadói munka tartalma, módszere, eszközrendszere. A minisztérium látva a szakfelügyelet további leplezett mûködését, végsõ lépésként felszólította a megyei közgyûlések elnökeit, hogy a szaktanácsadói hálózatot az 1991/92-es tanév végéig számolják fel. 1.1. A SZAKÉRTÕI TEVÉKENYSÉG JELLEMZÕI, TARTALMA, VIZSGÁLATI MÓDSZEREI ÁLTALÁBAN

Szerencsére a minisztériumi levél ellenére sem számolták fel mindenütt a szaktanácsadói hálózatot. Azonban a rendszerváltozás után az önkormányzatok, miután az iskolafelügyeleti jogosítványaik és ezzel együtt az általános felügyelet is megszûnt, kénytelenek voltak a szakmai ellenõrzésre felkérni a még megmaradt szaktanácsadói vagy az újonnan kialakított szakértõi hálózatot.


11

Hosszú éveken keresztül ellenõrzés nélkül mûködött a közoktatás nagy rendszere. Így az ellenõrzés funkcióját semmilyen szervezet sem gyakorolta. A közoktatás elsõ ízben 1993-ban a LXXIX. törvénnyel alkotta meg a szakértõ fogalmát, és rendelkezett az országos szakértõi névjegyzékrõl. A rendszer nehezen indult be. A törvény ugyanis visszaállította a szakmai ellenõrzést, és ehhez megszervezte a TOKokat (Területi Oktatási Központok), amelyeknek fõleg a szakértõk koordinálása volt a feladata. Azonban a szakértõi feladatok igen ellentmondásosan fogalmazódtak meg. A törvény leszögezte az iskolák ellenõrzésének szükségességét, de nem mondta ki egyértelmûen a szakértõk ellenõrzési jogosultságát, és sok olyan feladatot utalt a hatáskörükbe, amelyet addig a szaktanácsadók végeztek. Ezért még a törvény életbe lépése után is gyakran keveredett a szaktanácsadók és a szakértõk megnevezése, sõt feladataik is. Ezt az átfedést szûntette meg az 1993. évi közoktatási törvény 1999. évi LVIII. törvénnyel történõ módosítása, amely rendelkezett a szakmai ellenõrzésrõl, vagyis csak azokat a szakértõket jogosította fel erre a tevékenységre, akik szerepelnek az Országos szakértõi névjegyzéken. A törvénymódosítás szándéka a területek szétválasztása volt. Az oktatási miniszter végre hat év után végrehajtási rendeletben rendezte a szakértõkkel kapcsolatos kérdéseket. Az Országos vizsgáztatási és szakértõi névjegyzék (42/1999.(X.13.) OM sz. rendelet) kezelését az Országos Közoktatási, Értékelési és Vizsgaközpont hatáskörébe utalta. A névjegyzékre nyilvános pályázat útján lehet felvételt nyerni. (Jelenleg a 31/2004. (XI.13.) OM rendelet szabályozza, amely a 42/1999. (X.13.) OM rendelet módosított változata). Lett tehát gazdája a szakértõknek. Ezzel jelentõsen megnõtt a közoktatási rendszerben betöltött szerepük. Az Oktatási Minisztérium deklarált szándéka, hogy a kétszintû közoktatásirányítás szakmai ellenõrzésében, értékelésében számít a szakértõk közremûködésére. Érthetõ e szándék, ha a hazai közoktatási szolgáltatásból másfél évtizede hiányzó szakmai-törvényességi ellenõrzésekre, a pedagógiai értékek szakszerû mérésére, értékelésére gondolunk. 1996-ig közel két- és félezer pályázó került a szakértõi listára. Mára ez a létszám mintegy kétszeresére duzzadt. Tevékenységi területük igen sokirányú. Kiterjed az egyes szaktárgyakra - az õ létszámuk a legmagasabb - továbbá számos tantárggyá nem szervezõdõ területre is. A második legnépesebb csoport a tanügyigazgatási szakértõké, õket követik a pedagógiai értékelésben tevékenykedni kívánók, és a legkisebb csoport az óvodai nevelés területén mûködõ szakértõk. 1.1.1. A szakértõi munka tartalma Az intézményekben végzett külsõ szakértõi-szakmai ellenõrzés, véleményezés. A Magyar Értelmezõ Szótár szerint: szakértelem: a szakmai ismereten alapuló hozzáértés szakértõ: a szakvélemény nyilvánítására illetékes személy a szakértõi tevékenység célja: a megjelölt területen a szakértõ sajátos szakértelmével járuljon hozzá a közoktatás minõségi fejlõdéséhez.

12


A közoktatási törvény néhány területen kötelezõvé teszi a fenntartó számára a szakértõi vélemény kikérését, így például a pedagógiai programok bevezetésénél, azok felülvizsgálatakor, új tantárgy, új szakirány bevezetésénél, az iskola helyi tantervében szereplõ akkreditált tantárgy véleményezésénél, intézményvezetõi pályázatok elfogadása elõtt. Más esetekben a szakértõi vélemény kérése lehetséges, de nem kötelezõ. Ilyenek lehetnek: a közoktatási intézmény átszervezése, a pedagógiai program módosításának elõkészítése, az intézményekben folyó szakmai munka belsõ értékelése. Az ellenõrzés tartalmát tekintve lehet: - a minõségre vonatkozó, - az idõbeni végrehajtást vizsgáló, - a végrehajtás módszereire vonatkozó. Az ellenõrzéssel kapcsolatban szigorú követelmények vannak: - minõségi munka végzése (öncélúság elkerülése), - objektivitás, hiteles mérce alkalmazása, - a nyíltság érvényesítése (mind a tartalomban, mind a módszerekben), - a kollegiális közremûködés lehetõségének megteremtése, - az intézmény autonómiájának figyelembe vétele, - az intézményvezetõ és az intézményi dolgozók törvényes jogainak tiszteletben tartása. 1.1.2. A szakértõi tartalmi munka Szabályai: - A szakmai ellenõrzésben csak az vehet részt, aki szerepel az Országos szakmai szakértõi névjegyzéken. - Csak az intézmény, szervezet, vállalkozás hivatalos nyelvét beszélõ egyén végezhet szakértõi munkát. - Az ellenõrzés idõpontját, idõtartamát, formáját, módszereit, az érdekeltek véleménynyilvánításának módját a szakértõ köteles elõzetesen egyeztetni az intézmény, szervezet, vállalkozás vezetõjével. - Ha nem az intézmény, szervezet, vállalkozás fenntartója kezdeményezte az ellenõrzést, hét nappal elõbb tájékoztatni kell õt is a felkérésrõl. - A szakmai ellenõrzés megállapításairól értesíteni kell mind a megbízót, mind pedig azt, akit ellenõriztek. - Az ellenõrzést végzõnek nincs döntési és intézkedési jogköre. - A szakmai ellenõrzés megállapításait a személyiségi jogok figyelembevételével nyilvánosságra kell hozni. - A szakértõ javaslatai nem kötelezõek a megbízó vagy a vezetõ számára.


13

A szakértõ személye Tekintettel arra, hogy a közoktatásban hozzáértõ, diplomás szakemberek dolgoznak, akik széleskörû szakmai ismeretekkel rendelkeznek, szaktárgyukon kívül felkészültek pedagógiából, pszichológiából, szociológiából, esetleg más tudományágak alapjaiból is, természetes, hogy a közülük szakértésre vállalkozó szakembereknek a felsoroltakon túl többlet ismerettel kell rendelkezniük, amelyek alkalmassá teszik az ellenõrzéssel felruházott jogosultságuk gyakorlására, az ellenõrzések, elemzések, véleményalkotások szakszerû elvégzésére. A fentebb említett tartalmi feladatokból következik, hogy milyen személyiségjegyekkel kell rendelkeznie a szakértõnek: - Ellenõrzés képessége (más feladat a tanulók - és más feladat a kollégák munkájának ellenõrzése). - Beleérzés képessége (problémafelismerés és annak megértése, kollegialitás, együttmûködésre való hajlam.). - Tudjon az igazságért szívósan dolgozni, legyen bátorsága kényelmetlen kérdések feltevésére. - Etikus módszereket használjon! - Legyen megbízható és korrekt. - Objektivitás jellemezze, ne legyen részrehajló. 1.1.3. Szakértõi eljárások, módszerek - dokumentumok tanulmányozása, - helyzetfeltáró vizsgálat, - szakmai ellenõrzés, - mérések végzése, - megfigyelés, meghallgatás, - kérdõívek kiosztása, összegzése, - idõmérleg készítése, - feladat, probléma tisztázása, - infomáció gyûjtése, elemzése - részvétel a problémamegoldó vitákon, - konszenzus létrehozása, - szakmai értékelés, összegzés, - részvétel a további teendõk megtervezésében. 1.1.4. A szakértõi munkavégzés szakaszai - elõkészítõ szakasz: információgyûjtés, dokumentumok bekérése, ütemterv készítése, - ismerkedõ szakasz: bemutatkozás, a vizsgálat céljának ismertetése, informáló partnerek felkérése, kollegiális kapcsolatteremtés, a szakasz végén a vizsgálati terv pontosítása, a határidõk megtervezése,

14


- intenzív szakasz: a vizsgálat elvégzése, sokoldalú megközelítés, feljegyzések készítése, kollégák meghallgatása, részvétel szakmai vagy intézményi rendezvényeken, - lezáró szakasz: a vizsgálat eredményének elemzése, összegzés, álláspont kialakítása a felmérések, a dokumentumok és a tapasztaltak alapján. A vizsgálat eredményének ismertetése az érdekeltekkel, a vélemények meghallgatása. A jelentés leadása a megbízónak (Mezei). Kik foglalkoztathatják a szakértõket? - a közoktatási intézmény vezetõje, - szolgáltatók, cégek, - fenntartók, - szakmai szervezetek, - közigazgatási hivatalok, - OKÉV, OM és a háttérintézményeik, - szakminisztériumok és azok háttérintézményei. A szakértõk megállapodás (szerzõdés) alapján végzik a tevékenységüket. Fontos, hogy a késõbbi viták elkerülése érdekében minden lényeges elemet írásba foglaljanak (a megbízás tartalmát, a vizsgálandók körét, a munka elvégzésének kezdetét és végét, valamint a teljesítésért járó megbízási díjat).

ÖSSZEFOGLALÁS Magyarországon az oktatás állami felügyeletének közel 300 éve megalapozott fõbb irányelvei a császárságtól az önkormányzatokig mûködnek, miszerint a fenntartónak jogában áll az intézmény ellenõriztetése, de az ellenõrzést kérõk nem utasíthatják az intézményeket a hibák kijavítására. A szakértõ, szaktanácsadó hosszú távú foglalkoztatottságának záloga rövid távú precizitása, korrektsége, embersége.

GYAKORLÓ/ÖNELLENÕRZÕ FELADATOK ÉS MEGOLDÁSOK Feladat: 1) Mely területekre vonatkozik a szakértõi ellenõrzés? 2) Kiket lehet megbízni szakértõi feladattal? 3) Kiktõl kaphat megbízást a szakértõ?


15

Megoldás: 1) Mely területekre vonatkozik a szakértõi ellenõrzés? Válasz: - a minõségre, - az idõbeni végrehajtásra, - a végrehajtás módszereire 2) Kiket lehet megbízni szakértõi feladattal? Válasz: - csak azokat a személyeket, akik szerepelnek az Országos szakértõi névjegyzékben 3) Kiktõl kaphat megbízást a szakértõ? Válasz: - közoktatási intézményektõl, - szolgáltatóktól, cégektõl, - szakmai szervezetektõl, - OKÉV-tõl, OM-tól és azok háttérintézményétõl, - szakminisztériumoktól és azok háttérintézményétõl.

ELLENÕRZÕ FELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK Feladat: 1.) Nevezze meg az 1993. évi LXXIX. Közoktatási Törvénynek azt a paragrafusát, amely rendelkezik a szakértõi / vizsgáztatási névjegyzékre kerülés szabályairól 2.) Nevezze meg az 1993. évi LXXIX. Közoktatási Törvénynek azt a paragrafusát, amely rendelkezik a Közoktatási intézmény ellenõrzésérõl! 3.) Ismertesse a szakértõi tevékenység tartalmának szabályait! 4.) Ismertesse a szakértõi eljárásokat módszereket!

16


Megoldás: 1.) Nevezze meg az 1993. évi LXXIX. Közoktatási Törvénynek azt a paragrafusát, amely rendelkezik a szakértõi/vizsgáztatási névjegyzékre kerülés szabályairól Válasz: 101. § 2.) Nevezze meg az 1993. évi LXXIX. Közoktatási Törvénynek azt a paragrafusát, amely rendelkezik a Közoktatási intézmény ellenõrzésérõl! Válasz: 107. § 3.) Ismertesse a szakértõi tevékenység tartalmának szabályait! Válasz: - A szakmai ellenõrzésben csak az vehet részt, aki szerepel az Országos szakmai szakértõi névjegyzéken. - Csak az intézmény, szervezet, vállalkozás hivatalos nyelvét beszélõ egyén végezheti. - Az ellenõrzés idõpontját, idõtartamát, formáját, módszereit, az érdekeltek véleménynyilvánításának módját köteles elõzetesen egyeztetni az intézmény, szervezet, vállalkozás vezetõjével. - Ha nem az intézmény, szervezet, vállalkozás fenntartója kezdeményezte az ellenõrzést, hét nappal elõbb tájékoztatni kell õt is a felkérésrõl. - A szakmai ellenõrzés megállapításairól értesíteni kell mind a megbízót, mind pedig azt, akit ellenõriztek. - Az ellenõrzést végzõnek nincs döntési és intézkedési jogköre. - A szakmai ellenõrzés megállapításait a személyiségi jogok figyelembevételével nyilvánosságra kell hozni. - A szakértõ javaslatai nem kötelezõek a megbízó vagy a vezetõ számára. 4.) Ismertesse a szakértõi eljárásokat módszereket! Válasz: - dokumentumok tanulmányozása, - helyzetfeltáró vizsgálat, -szakmai ellenõrzés, - mérések végzése, - megfigyelés, meghallgatás, - kérdõívek kiosztása, összegzése, - idõmérleg készítése, - feladat, probléma tisztázása, - infomáció gyûjtése, elemzése - részvétel a problémamegoldó vitákon,


17

- konszenzus létrehozása, - szakmai értékelés, összegzés, - részvétel a további teendõk megtervezésében.

IRODALOMJEGYZÉK Felhasznált irodalom: - A szakértõ szerepe a minõségi közoktatásban. III. Országos Közoktatási Szakértõi Konferencia. Debrecen, 2001. október - Dr. Bernáth József: Az iskolák szakmai fejlesztése.BME: Budapest, 1994 - Pavlik Oszkárné-Szilágyi Imréné: Szaktanácsadók kézikönyve. Fõvárosi Pedagógiai Int. - Szebenyi Péter-Mezei Gyula: Szakértõk-szaktanácsadók módszertana. BME Mûszaki Pedagógiai Tanszék, OKKER Oktatási Iroda - Szebenyi Péter: Válaszúton a szakfelügyelet. Akadémiai Kiadó, Bp. Ajánlott irodalom: - Benedek István: Közoktatási szakértõk kézikönyve, OKKER Bp. 1996 - Marekné dr. Pintér Aranka: A szakértõi munkavégzés feltételrendszere, Suliszervíz Oktatási és Szervezõ Iroda, Debrecen, 2001 - Põcze Gábor: A pedagógus mint szaktanácsadó és szakértõ, Tanári kézikönyv, RAABE Kiadó, 1996 A szerzõ témához kapcsolódó publikációi: - A nyolcadik évtized, Budapesti Nevelõ, Bp. 1992. 4. sz. - Szem elõtt a magyar szakképzés, Budapesti Nevelõ Bp. 1. sz. - Megújuló szakképzés: a PHARE iskolák Magyarországon, Korszerû iskolavezetés Közoktatási Kézikönyv, Iskolavezetés, RAABE 1997. - Múltidézõ, A Fõvárosi Pedagógiai Intézet Évfordulós Kiadványa, Bp.2002. - Útmutató a gimnáziumi és a szakközépiskolai érettségi-képesítõ (záró) vizsgák elnökei számára, kiadja a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium, Bp. 1995. alkotó szerkesztés

ELKÖSZÖNÉS A társadalmi rendszerváltást követõen a képzõintézmények önállóságában jelentõs változás következett be. Ehhez az önállósághoz feltétlenül igazodnia kellett az irányításnak is. Az együttmûködési kényszer tette a felügyeletet fejlesztõ jellegûvé, amelyben fontos szerepet kapott a továbbképzõ módszer, az a fajta ösztönzés, motiválás, hogy az intézet vezetõje és dolgozói maguk keressék és találják meg munkájukban a fejlesztés vagy a szükséges korrekció módszerét. Napjainkra ez a fejlesztõ munka kiegészült a különbözõ minõségbiztosítási rendszerek elterjedésével.

18


2. MODUL INTÉZMÉNYELLENÕRZÉS Az oktatás tartalmának és szerkezetének jogi eszközökkel való szabályozása a közoktatásról szóló 1993.évi LXXIX. törvény 1999-es módosításával megtörtént. A törvény rendezte a közoktatási rendszer irányítását, meghatározta az ellenõrzési feladatokat és ennek szabályait. A tartalmi korszerûsítés folyamatossága és az alkalmazható tudás megszerzésének igénye olyan szakmai cél, amelynek eléréséhez a fenntartónak rendszeresen képet kell kapnia az intézményében elvégzett munka eredményérõl, a törvényes és a gazdaságos mûködésérõl, valamint az ott végbemenõ folyamatok belsõ és szélesebb körû társadalmi hatásairól. Ezért az iskolák és más képzéssel foglalkozó szervezetek munkája eredményességének, szabályosságának, gazdaságos mûködésének és hatékonyságának fontos mûvelete az ellenõrzés, az elemzés és az értékelés. Ezek egyben a törvényes mûködés és mûködtetés feltételei is. A különbözõ témájú ellenõrzésekértékelések az oktatási tevékenységek mindennapi gyakorlatát teszik a vizsgálat központjába, hiszen annak megragadása, megértése, javítása a cél. 2.1. AZ ELLENÕRZÉS Az ellenõrzés elválaszthatatlan része az irányítási rendszerben megvalósuló információáramlásnak. A Magyar Értelmezõ Szótár szerint az a tevékenység, amikor valakit vagy valamely munkát, tevékenységet elbírálás végett megvizsgálnak, figyelemmel kísérnek, vagy bizonyos adatokat helyességük szempontjából felülvizsgálnak. Cél, hogy viszonyítson, minõsítsen, értékítéleteket fogalmazzon meg, azaz értékeljen. Ehhez információszerzésre, adatgyûjtésre van szükség. Az információgyûjtés többet takar a tények, adatok felhalmozásánál többnyire a megfigyelésre alkalmas események, magatartások összegyûjtése. Azonban ki kell egészíteni az egyének, csoportok véleményének feljegyzésével is. Fontos feltétel, hogy az összegyûjtött anyagok igazságértékét más tényekkel, adatokkal is alátámassza a megfigyelõ (Kovács). Az oktatási terület ellenõrzéséhez sajátos feladatmegosztás tartozik. A hatályos közoktatási törvény (1993.évi LXVIII. törvény és módosításai, a továbbiakban Kt.), - melynek ismerete az oktatásban dolgozó szakemberek számára alapkövetelmény - a 80.§-a, a 102.§-a, és a 107.§-a részletesen szabályozza az ellenõrzési szinteket, a feladatellátásért felelõsök és az ott közremûködõk jogosítványait, hatáskörüket, a joggyakorlásuk határait és korlátait. Itt most ezek részletezésére nem térünk ki. A fenntartói irányításnak, amely körbe beletartozik a helyi önkormányzati és a nem önkormányzati fenntartó is (alapítvány, oktatási szervezet, vállalkozás, gazdálkodó szervezeti képzõ intézmény) szerves része az ellenõrzés. A fenntartó joga és kötelessége gondoskodni az általa mûködtetett intézmény, vállalkozás törvényes mûködésérõl.


19

Az ellenõrzés jól felismerhetõ vonásai (Mezei): - viszonyítási alapot adó normatívák (törvények, rendeletek, szabályzatok), - a vizsgálatban érintett személyektõl való függetleníthetõség, - a vizsgálat elviselésének kötelezõsége. 2.1.1. Az ellenõrzés fajtái - az intézményben, szervezetben folyó szakmai munka eredményességének ellenõrzése, - a mûködés törvényességének ellenõrzése, - a gazdálkodás jogszerûségének ellenõrzése Szakmai ellenõrzés: csak az Országos Szakmai Szakértõi névjegyzéken szereplõ szakértõk végezhetik. Feladatuk általában célorientált, vagyis a megrendelõ által felkért feladat elvégzésére vonatkozik, melynek egy része jellegzetesen szakértõi tevékenység, más részük a szakmai szolgáltatás körébe, ezen belül a mérés, értékelés témájához tartozik. A szakmai ellenõrzés a következõkre terjed ki: - a közoktatási-, a szakképzési-, a felnõttoktatási törvény betartására, - a szakmai- és a vizsgáztatási követelmények ismeretének, elsajátításának, alkalmazásának vizsgálatára, - programok véleményezésére, - készségek, képességek szintjének vizsgálatára, - az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazásának mértékére, - a képzési programoknak a munkaerõpiac, a munkaadók és a munkavállalók igényei szerinti megfelelõségére, - az értékek mellett a hiányosságok feltárására, - korrigálásra, fejlesztésre adott szakmai tanácsadás tartalmára. Törvényességi ellenõrzés: általában a jogi ismeretekkel rendelkezõ szakemberek végzik. Célja: az intézmények, az oktatási szervezetek jogszerû, törvényes mûködésének vizsgálata. A törvényességi ellenõrzés kiterjed: - a mûködéshez alkalmazott dokumentumok és a vonatkozó rendelkezések összhangjára - az érvényes jogszabályok betartására, - a személyi feltételek helyzetére, az elõadók megfelelõ végzettségére, - a helyi belsõ szabályok áttekintésére, alkalmazására, - a hallgatók ügyeinek intézési módjára, - az alkalmazottakra vonatkozó dokumentumok jogszerûségére, - egyéb ügyintézés rendjére: APEH, fenntartói levelezés, cégbíróság, iratkezelés

20


Pénzügyi, gazdálkodási ellenõrzés: pénzügyi szakemberek, revizorok végzik. Célja: a központi és helyi pénzügyi jogszabályi elõírások betartásának vizsgálata, a szabályozottság, a szervezettség, a pénzfelhasználás átfogó értékelése, különös tekintettel a gazdálkodás ésszerûségére és hatékonyságára. A gazdálkodási ellenõrzés kiterjed: - az oktatási intézmény vagy szervezet tevékenységének az alapító okirattal való összhangjára, - a helyi belsõ szabályzatok jogszerûségére, - a költségvetés vizsgálatára, a dologi és a személyi juttatásokra, - a könyvvezetési és beszámolási kötelezettségre, - a bizonylati és okmányfegyelemre, - a vagyonkezelésre, - a belsõ ellenõrzés rendszerére, - az Állami Számvevõszék vizsgálatának áttekintésére. 2.1.2. Az ellenõrzés módszerei Megválasztásuk mindig a konkrét tartalomhoz igazodik. Általában az alábbiak lehetnek: - dokumentumok áttekintése, elemzése - megfigyelés (foglalkozások látogatása), - kikérdezés, munkaértékelõ interjú készítése, - idõmérleg készítése, - mérés-értékelés, - tapasztalatok és javaslatok írásos összefoglalása. 2.2. AZ ÉRTÉKELÉS Célja: megvizsgálni vagy megítélni valamilyen közösségnek, szervezetnek, intézménynek, eseménynek a mûködését, az eredményeit vagy a hiányosságait. Szóhasználatunkban az ellenõrzés és az értékelés a tanulási-tanítási folyamathoz és egymáshoz is kötõdõ fogalmak. A valóságban az elõzõekben már leírtak szerint az ellenõrzés az elõírások betartására irányul, többnyire objektív ténymegállapításokra épül, tartalmát a megrendelõ határozza meg. Az értékeléssel egy adott tárgyra, szituációra vonatkozó értékítéletet fogalmazunk meg (Kovács). Ez történhet két adatsor összehasonlításával (valóságos és ideális állapot) vagy egy teljesítményhalmaz bizonyos szempontok szerinti rangsorba állításával. Az ellenõrzés során tapasztaltaknak megfelelõen az értékelés is lehet szakmai, törvényességi és pénzügyi vonatkozású. Lényege: - Információt ad a célok megvalósulásának szintjérõl, mértékérõl, - Összefüggést keres a célok, folyamatok és a végállapot között, - Visszajelzést ad az elvárás és a valóság közötti megfelelés illetve eltérés mértékérõl, amelynek alapján korrigálni lehet a célt, és optimalizálni az eredményt.


21

Minden szabályozott folyamatra jellemzõ a rendszerbe épített visszacsatolás. Ezt a mi területünkön, az oktatásban az értékelés biztosítja. Értékelésünk azonban csak akkor reális, ha az értékelendõ folyamatokról megfelelõ információkkal rendelkezünk. Az oktatásban az információszerzés leggyakrabban mérések eredménye (Cserné A. G.). Ezek egymással összefüggõ, de nem azonos fogalmak. A mérés tulajdonképpen egy leíró folyamat, amelynek eredménye mennyiségi. Ez alapja lehet az értékelésnek, de önmagában nem elegendõ hozzá. Bármilyen célból történik is az értékelés, a megállapításokat alátámasztó mérésnek két fontos kritériuma van: érvényesség (validitás) és a megbízhatóság (reliabilitás). A pedagógiai munka értékelése két formában történhet (Pavlikné): - külsõ, - belsõ. A belsõ értékelés az intézményen, szervezeten belül történik, általában a szubjektív elemekre vonatkozik: tudják-e a tanulók, hallgatók, amit az oktató tanított számukra. A külsõ értékelés a tanulási eredmények megbízható megállapítása külsõ szakemberekkel, külsõ eszközökkel (tesztek, kérdõívek). A mérést végzõk nem érintettek és nem is érdekeltek az eredmények alakulásában. Általában, szakértõk, szaktanácsadók végzik, akik a fenntartók megbízása alapján vállalják ezt a feladatot. Az ehhez szükséges információk összegyûjtéséhez két fõ eljárás különböztethetõ meg annak függvényében, hogy minõségi értékelés (kevés a támpont, viszonylag sok a szubjektivitás) vagy számszerûen kifejezett értékelés (megítélés, becslés, mérés) a cél (Bernáth). Az értékelés tárgyáról több oldalról lehet információt gyûjteni: A bemeneti tényezõk körébõl - a szükségletekrõl, - a hallgatók felkészültségérõl, - a célokról, - az eredményt befolyásoló tényezõkrõl. A folyamatok során - az oktatás megvalósulásról, - az adott körülményekrõl. A kimeneti tényezõk körébõl: - az eredményekrõl (vizsgák, tesztek, versenyek). A oktatási intézmények, oktató cégek, vállalkozások tartalmi munkájának értékelése kiterjed: - a szakmai- és vizsgakövetelmények alkalmazására - a szakmai programokra, projektekre, modulokra, - az oktatáshoz használt eszközökre,

22


- az oktatás módszereire, - az egész intézményre, - a vezetõkre, az elõadókra, - a tanulókra, hallgatókra. Az értékelés szintjei lehetnek: - egyéneket vizsgál, - az intézményen belüli csoportokra vonatkozik, - csak egy intézményre vonatkozik, - országos méretû, - nemzetközi szintû. Az intézményértékelés leggyakrabban alkalmazott módszerei: - az értékelési feladat, probléma megértése, tisztázása, - az értékelés menetének megtervezése, - megfigyelés, meghallgatás - helyzetfeltáró anyaggyûjtés (tudásszint mérés-értékelés) - az adatok belsõ összefüggéseinek elemzése, értelmezése (teljesítmény értékelés) - az intézmény belsõ értékelési gyakorlatának kontrollja, - következtetések levonása, véleményalkotás, - javaslatok megfogalmazása az eredmény alapján, - segítség a minõségbiztosítás kialakításához. A fenti módszerek közüli választáshoz mindig figyelembe kell venni az értékelés célját, tartalmát, típusát és az értékelési módot (Kovács). Figyelemmel kell lenni arra is, hogy az adott értékelési feladat elvégzéséhez célszerû mindig több módszer alkalmazása, hiszen önmagában egyetlen módszer sem alkalmas a tanulók, hallgatók, közösségek nagyobb körének vizsgálatára. 2.3. HATÉKONYSÁG, HATÁSFOK A Magyar Értelmezõ Kéziszótár szerint hatékony az, ami a kívánt hatású. A hatásfok pedig a kívánt hatás elérésére, annak mértékére utal, egy viszonyszám, a hasznosított és a befektetett energia mennyiségének hányadosa. A Pedagógiai Lexikonban leírtak szerint a hatásfok a pedagógiában viszonylag kevés területen mérhetõ, a tanár vagy az oktató hatása a tanulói, hallgatói teljesítményre többnyire csak becsülhetõ. Természetesen az oktatási rendszer hatásfokának van néhány egzakt mutatója, pl. a beiskolázott és a végzett tanulók aránya, a tanulói, hallgatói lemorzsolódás mértékszámai (Orosz Sándor). Az 1980-as években kibontakozott nemzetközi mozgalom célja a hatékonyan mûködõ iskolák szervezeti jellemzõinek kutatása, és a tapasztalt módszerek elterjesztése volt.


23

A szakemberek fõleg a kvantitatív módszerek alkalmazásával iskolai eredményvizsgálatokat végeztek. Abból indultak ki, hogy az iskolák eredményességét, hatékonyságát az új, korszerû programokkal lehet javítani. Összefüggéseket kerestek az iskolavezetõk, az iskolai szervezet és az eredményes mûködés között. A kutatás során jelentõs eredmények születtek a mérési technikák kifejlesztésében, a kapott adatok összehasonlításából adódó következtetések terjesztésében. Azonban az iskolai eredményesség fokozását elõsegítõ és meghatározó okok és összefüggések kimunkálásában nem volt komoly elõre lépés. Bár a különbözõ kutatói csoportok némileg eltérõen határozzák meg a „hatékony iskola” fogalmát, az ismérvek között sok a hasonlóság. Ronald Edmons szerint a következõk jellemzik: - határozott vezetési stílus, - teljesítményösztönzõ szellem, - fegyelmezett, de barátságos légkör, - a tanulók el tudják sajátítani az alapkövetelményeket, - az iskola fókuszálni tud a leglényegesebb feladatokra, - mind a tanárok, mind a tanulók folyamatosan visszajelzést kapnak a teljesítményükrõl. John Goodlad arra következtetett, hogy a legfontosabb feltételek: - legyen egyetértés az iskolavezetõ és a pedagógusok, valamint a pedagógusok és a szülõk között az iskolai célok vonatkozásában, - a tanárok adminisztratív feladatok helyett az oktatással foglalkozzanak, - a tanárok kapjanak nagyobb beleszólási lehetõséget az iskola közös dolgaiba. Austin és Regnolds az alábbiakban látják a hatékonyság összetevõit: - jó menedzsment, határozott vezetés, - világosan megjelölt és közösen elfogadott célok, - a tanárok és az elõadók stabilitása, folyamatos fejlõdése, - jól és közösen tervezett pedagógiai-szakmai program, - a tanulók, hallgatók sikereinek maximális elismerése, - a szülõk bevonása az iskola életébe, - kollegiális kapcsolatok, - rend és fegyelem betartása. A fenti vélemények, kutatási eredmények is bizonyítják, hogy sok területen kell jól mûködni ahhoz, hogy sikeres és hatékony legyen az intézmények munkája. A helyi iskolafejlesztéshez és a társadalmi környezet érdekeinek figyelembe vételéhez széleskörû segítséget tudnak nyújtani a szakértõk a tanulók, a hallgatók, az oktatók és az iskolák együttesei számára. Az intézményi munka hatékonyságának vizsgálata az elemzéseken keresztül valósítható meg. A következõk területek összefüggéseinek vizsgálatából lehet következtetni az intézményi munka hatékonyságára (Pavlikné):

24


- a pedagógiai munka hatékonysága: a pedagógiai értékek a programokban és a tanulók neveltsége, a tanulási követelmények és a teljesítmények, az ezeket befolyásoló körülmények változása, a tanítási-tanulási folyamat értékelése, - a vezetés hatékonysága: felkészültsége, stílusa, információs- és kapcsolatrendszere, a helyi pedagógiai vagy szakmai program végrehajtásának irányítása, - az iskola hangulata: tantestületi légkör, az oktatók közérzete, elégedettsége, a tanárok-diákok viszonya, a diákok jogainak érvényesülése, a szabadidõ közös eltöltésének lehetõségei, módjai, - az intézmény mûködése: az épületi adottságok kihasználása, a felszereltség helyzete és kihasználtsága, az intézményi információs rendszer, törvényes mûködés, - költségek: forrásszerkezet - ráfordítási lehetõségek és a kiadásszerkezet ráfordítási szükségletek összevetése, megtérülésük aránya. Ezeken belül hatékonysági mutatók lehetnek: a pénzügyi tervezés és gazdálkodás összefüggései, az anyagi források felhasználásának helyzete, a pénzügyi ellenõrzés hatékonysága. 2.3.1. Az intézményi hatékonyság vizsgálatának módjai Objektív (valós): - mérési technikák alkalmazásával kapott eredmény (tudásszínt-mérések, tesztek, vizsgák), - összehasonlító adatterjesztés (kvantitatív: mennyiségi változó), - az oktatási ráfordítás és a kibocsátás közti kapcsolat (kvalitatív: minõségi változó). Szubjektív (becsült): - a pedagógusi, elõadói hatás és a minõségi tanulói teljesítmény viszonya, - a beiskolázott és a végzett hallgatók aránya (lemorzsolódás mértéke), - a hatékony módszerek összehasonlítása. „Az eredményesen mûködõ, hatékony intézmény erõs és pozitív befolyást gyakorol a tanulók, hallgatók teljesítményére, magatartására, képességeire. Ez az effektus rendszerint együtt jár bizonyos szociális légkör-, szellemiség- és hagyományvariációkkal, azok magas morális értékével. A hatékony szervezetben általában egységes oktatási, képzési koncepció érvényesül, szemben azzal az intézménnyel, ahol projektek, új tervek sora mutatható ki, de hiányzik az összerendezettség” (Kovács S.). A felhasználóknak a kimeneten nyújtott magas színtû teljesítményük elérésére a pedagógus, az elõadó számára az eredményes oktatás és képzés, valamint a hatékony munkavégzés biztosítása érdekében felértékelõdnek azok az információk, eszközök, technikák és módszerek, amelyekkel növelhetik hallgatóik teljesítményét, személyiségük fejlõdését.


25

Az oktatás hatékonyságának növeléséhez szükséges tájékozódni a tanulók, hallgatók: - törekvéseirõl, - a hozott tudásukról, - az új témákban való elõre haladásuk mértékérõl, - a tanulási hibáikról, nehézségeikrõl. Csak ezek ismeretében igazítható eredményesen a tanítási-tanulási folyamat és az elsajátítandó ismeretanyag a csoporthoz vagy az egyénhez. Ez a hatékonyság biztosítéka!

ÖSSZEFOGLALÁS: A szakmai ellenõrzés, értékelés, mérés, hatékonyságvizsgálat a gyakorlatban általában együtt jelentkezõ, egymással összefüggõ tevékenység. Az ellenõrzés az értékelés egyik elõfeltétele, részmûvelete, amely minden esetben megelõzi azt. Ezek elvégzésével megvalósítható a hatékonyságvizsgálat részben objektíven, többnyire azonban szubjektív módon. Az információk ismeretében megbízható képet kaphat a fenntartó, a mûködtetõ az intézményi, vállalkozói oktatási tevékenység egy-egy területérõl vagy az oktatói munka egészérõl is. Az ellenõrzés, elemzés-értékelés, hatékonyságvizsgálat összegzése teljes átvilágítást nyújthat az intézmény, a vállalkozás és a vezetõ tevékenységérõl.

GYAKORLÓ/ÖNELLENÕRZÕ FELADATOK 1. Sorolja fel az intézmény ellenõrzés fajtáit! 2. Ismertesse az intézmény ellenõrzés módszereit!

26


GYAKORLÓ/ÖNELLENÕRZÕ FELADATOK ÉS MEGOLDÁSOK 1. Sorolja fel az intézmény ellenõrzés fajtáit! Válasz: Az ellenõrzés fajtái: - az intézményben, szervezetben folyó szakmai munka eredményességének ellenõrzése, - a mûködés törvényességének ellenõrzése, - a gazdálkodás jogszerûségének ellenõrzése. 2. Ismertesse az intézmény ellenõrzés módszereit! Válasz: Az ellenõrzés módszerei: - dokumentumok áttekintése, elemzése - megfigyelés (foglalkozások látogatása), - kikérdezés, munkaértékelõ interjú készítése, - idõmérleg készítése, - mérés-értékelés, - tapasztalatok és javaslatok írásos összefoglalása.

ELLENÕRZÕ FELADATOK 1. Határozza meg az értékelés célját! 2. Ismertesse az intézményi hatékonyság vizsgálatának módjait!


27

ELLENÕRZÕ FELADATOK ÉS MEGOLDÁSOK 1. Határozza meg az értékelés célját! Válasz: Az értékelés célja: megvizsgálni vagy megítélni valamilyen közösségnek, szervezetnek, intézménynek, eseménynek a mûködését, az eredményeit vagy a hiányosságait. 2. Ismertesse az intézményi hatékonyság vizsgálatának módjait! Válasz: Objektív (valós): - mérési technikák alkalmazásával kapott eredmény (tudásszínt-mérések, tesztek, vizsgák), - összehasonlító adatterjesztés (kvantitatív: mennyiségi változó), - az oktatási ráfordítás és a kibocsátás közti kapcsolat (kvalitatív: minõségi változó). Szubjektív (becsült): - a pedagógusi, elõadói hatás és a minõségi tanulói teljesítmény viszonya, - a beiskolázott és a végzett hallgatók aránya (lemorzsolódás mértéke), - a hatékony módszerek összehasonlítása.

IRODALOMJEGYZÉK - Kovács Sándor: A képzési struktúra és intézménymûködés értékelése. JPTE, Pécs - Nemes Ferenc: Az értékelésrõl. Iskolakultúra 1996/1. - Pedagógiai Lexikon. Keraban Kiadó, 1997 - Tóth Tiborné dr.- Tóth Andrea Éva: Értékelés és minõség a közoktatásban. Budapest, Mûszaki Könyvkiadó - Cserné dr. Adermann Gizella: Teljesítményértékelés a képzésben. Pécs, JPTE Távoktatási Központ, 1998 - Dr. Bernáth József: Az iskola szakmai fejlesztése. Bp., Mûszaki Egyetem, 1994 - Dr. Kovács Sándor: A képzési struktúra és intézménymûködés értékelése. JPTE, Pécs - Kiss Margit- Mezõsi Károly- Pavlik Oszkárné: Értékelés a pedagógiában. FPI, 1996 - Pavlik Oszkárné-Szilágyi Imréné: Szaktanácsadók kézikönyve. FPI, 2000 - Szabó Lajos: Ellenõrzések a közoktatási intézményekben. Gorsium GBT Tác, 1995 - Szebenyi Péter-Mezei Gyula Szakértõk-szaktanácsadók módszertana. BME Mûszaki Pedagógiai Tanszék, OKKER Oktatási Iroda

28


AJÁNLOTT IRODALOM - Bernáth József, Cserné Adermann Gizella, Kovács Sándor: A fejlesztõ iskolavezetés Mûveletei. Pécs, Janus Pannonius Tudományegyetem, 1994 - Tóth Tiborné: Minõségmenedzsment az iskolában, Budapest, Mûszaki Kiadó, 2000 - Kovács Sándor: Az iskolamûködés elemzése és értékelése. Pécs, 1994 - Setényi János: Hatékonyság és minõség: a kilencvenes évek iskolája. Budapest, AME, 1997 - Nagy József: Egységes és differenciált vizsgakövetelmények, egységes és differenciált oktatás. Budapest, OKI, 1997

FELHASZNÁLT IRODALOM - A szakértõ szerepe a minõségi közoktatásban. III. Országos Közoktatási Szakértõi Konferencia. Debrecen, 2001. október - Dr. Bernáth József: Az iskolák szakmai fejlesztése. Budapest, BME, 1994. - Pavlik Oszkárné-Szilágyi Imréné: Szaktanácsadók kézikönyve. Fõvárosi Pedagógiai Int. - Szebenyi Péter-Mezei Gyula: Szakértõk-szaktanácsadók módszertana. BME Mûszaki Pedagógiai Tanszék, OKKER Oktatási Iroda - Szebenyi Péter: Válaszúton a szakfelügyelet. Budapest, Akadémiai Kiadó

A SZERZÕ TÉMÁHOZ KAPCSOLÓDÓ PUBLIKÁCIÓI: - Vizsgálati metodikák, mérõeszközök fejlesztése a Fõvárosi Pedagógiai Intézetben - Hogyan tovább? (Látlelet a fõvárosi iskolákról.) In.: Budapesti Nevelõ, Bp. 1990. 3-4. - Az értékelési központ megalakulása a Fõvárosi Pedagógiai Intézetben. I. Országos Konferencia a Pedagógiai Értékelésrõl. Salgótarján, 1989 - Pedagógiai innovációk és alternatív programok. In: Budapesti Nevelõ, Bp.1993. 4. szám

ELKÖSZÖNÉS Tisztelt Szakértõ! Amikor a szakértõi listáról Önt választják valamely feladat ellátására, az mindig megtisztelõ. A megelõlegezett bizalmat, alapos, korrekt, felelõsségteljes munkával tudjuk csak megerõsíteni. Ha bármikor úgy ítéljük meg, hogy alkalmatlan idõben jött a felkérés, nem a szorosan vett szakterületünkre vonatkozik, tudjunk udvariasan nemet mondani. Ha nem is fogadja örömmel a megbízó az elutasítást, biztos, hogy megértéssel veszi tudomásul, hiszen neki az az érdeke, hogy a megbízott személy jól értsen a feladathoz, valamint tudjon elegendõ idõt szentelni rá. Addig is, amíg eljut az elsõ visszautasításhoz jó és alapos felkészülést kívánok. Tisztelettel: a szerkesztõ.

Dr. Kóczián Ágnes: Iskolaértékelés, hatékonyságelemzés

Recommend Documents