DR. FRIGYES DEZSŐ
FENNTARTANI EGY KÖZÖSSÉGET
Az Amerika nyugati partján élő magyarság sorsa nagyon szép és tartalmas tudatos tervezéssel. Az itt élő magyarok jelenlegi gondjai, kérdései, hogy fogynak vagy széthúznak, hasonlóak bármely más nemzetiség, távol az anyaföldtől élő emberekével. . A közösségi élet ciklikusan változó. 2010 tavaszán, a valaha leggazdagabb kulturális programok rendezésével a Los Angeles-i Magyar Főkonzulátus által, egy új magyar nyelvű és vonatkozású hetilap megjelentetésével, egy magyar dokumentumfilm fesztivál megrendezésével, és egy újszerű március 15i megemlékezéssel, a kaliforniai magyar élet virágzik. Ami van, az minőség, ami viszont gondot okoz, az a mennyiség. A 200 oszlopos tag, akik megjelennek szinte minden rendezvényen, a 2.000 ember, akik évente részt vesznek 1-2 műsoron, a 20 fiatal, akik népi táncolnak, és a 10-20 üzletember, akik reklámjaikkal támogatják a helyi magyar sajtót, ma már kevesebben vannak, mint régen voltak, és egyre fogynak. Éppen ezért, a nyugati parti magyar vezetők célja, rendezvényeikkel és kezdeményezéseikkel, e számok növelése. Némelyik nemzet munkáját a más országokban való sikeres fennmaradás ügyében, mint követendő példát említhetjük meg. Példájukból okulva, az itteni magyar közösség megmaradására és fejlődésére két javaslatot lehetne tenni. (1) Az egyik a fiatalok segítése szakmai téren, és a bennük való tudatosulás a nagyobb eredmények elérésének lehetőségére a közösség által, a másik pedig (2) a magyarság újra menő márkává alakítása a fiatal magyarok és nem magyarok számára, mert e nélkül a fiatalok nagy része szétszóródik. Megfigyelhető, hogy a kisebbségi kulturális etnikai csoportok összetartanak és elégedettek akkor, amikor elismertekké és elfogadottakká válnak a nagyobb amerikai közösségek által, mert érzik, hogy van önálló jellegük, történelmük, elismerésük, és fontosságuk az új országban. Ehhez pedig az kell, hogy a nagyobb amerikai közösség ismerje egy etnikai csoport vagy tag hozzájárulását az ország fejlődéséhez, mint hős (Fabriczy Kováts Mihály), politikus (Pataki György), tudós (Dr. Oláh György), színész (Tony Curtis), vagy atléta (Joe Namath). Amikor egy nemzet néhány tagja választást nyer az itteni kongresszusban, a kormányzásban, a városi tanácsban, vagy akár a legfelső bíróságban, amikor mint híres újságíró, vagy hírbemondó szerepel valaki a TV képernyőjén, és nem utolsó sorban, amikor egy kisebbség gondjai, problémái a CNN hírei közé bekerülnek (szlovák nyelvtörvény), akkor lesz egy nemzet igazán fontos Amerika számára, hisz ezek azok a mércék, amelyek alapján az amerikai mozaik tagjai versenyeznek. A magyarok körében számos érdem, teljesítmény, és elismerés létezik, de tudatosításuk nem elég erős a „mainstream”-ben. Ez a tudatosítás pedig fontos, mert befolyásolja az 1
otthon, vagy külföldön élő fiatal magyarok én-képét. A magyarok gyakran látják saját sorsukat, kultúrájuk megmaradását kérdésesnek, de tudatosítani kell, hogy a legnagyobb tényező, ami megtizedelte és megváltoztatta a magyar közösséget, vagy más kisebbségeket (írek, olaszok, lengyelek és németek) egyesületeit, az ugyanaz, mint ami megtizedelte az amerikai Szabadkőműveseket, az Elks-et, és a Moose Lodge-ot is. Ez a tényező nem más, mint a technika, amelynek a fejlődése oly mértékben megváltoztatta a mai társadalmat, mint annak idején az ipari forradalom. Változtak a beilleszkedési normák és módok, amik egy új hazába való adaptációhoz és versenyképességhez szükségesek. Nagy a különbség, hogy hogyan illeszkedtek be az emigránsok az új hazába az 50-es évek idején, és hogyan próbálnak manapság beilleszkedni egy új társadalomba a fiatalok. Az 1950-es években az amerikaiak és az Amerikában elő európai bevándorlók nagy része a keleti parton és a közép-nyugaton élt kicsi apartmanokban, amelyekben gyakran nem volt légkondicionáló, az embereknek 3 csatornás fekete-fehér TV-ik voltak, és egy vezetékes telefonjuk. A klubokba járás volt a kikapcsolódás, ahol az emberek hűtött, vagy éppen fűtött helyiségekben lehettek, megoszthatták egymással értékeiket, kultúrájukat, zenéjüket, ételüket, valamint az anyanyelvüket beszélhették. A klubház szórakozást kínált, esetleg egy-egy jó lehetőséget arra, hogy valaki munkát találjon, és esély volt arra is, hogy férjet, vagy feleséget találjanak maguknak az emberek. Ezek a lehetőségek különösen fontosak voltak az 1940-es, 1950-es évek emigráltjainak, akik az üldözés, vagy bénító infláció elől menekültek sokszor szétbombázott városokból, hirtelen, tervezés nélkül. 2010-ben a fiatal európaiak már tanultak angolul, mielőtt az USA-ba érkeztek volna, van képzettségük és hazájukban szerzett diplomájuk, már ismerik New Yorkot, Los Angelest, és San Franciscót a TV sorozatokból és mozifilmekből, amelyeket még otthon láttak, és már csak kevesen választják Clevelandet, vagy Pittsburghöt, amikor ide jönnek. Ők már nem az elnyomás elől menekülnek, hanem a jobb élet álmát, az amerikai álmot próbálják megvalósítani. Ez sokak számára egy elképzelt szép karriert jelent, de vannak sokan, akiknek az külföldi álom a milliók megkeresését rövid idő alatt, vagy egyszerűen csak a milliókkal kötött házasságot jelenti. Ma már a kisebb apartmanokban is van légkondicionálás, és egész kis összegekért már teljes házi mozi berendezést tudnak vásárolni, magyar TV csatornákra lehet előfizetni, kifinomult hangtechnikával rendelkező CD lejátszókat lehet venni, létezik az internet, aminek a segítségével végig lehet utazni a világot, múzeumokat lehet látogatni, vagy éppenséggel kommunikálni lehet bárkivel a világ túloldalán. Ezért, egyre kevesebb az ok arra, hogy elkocsikázzanak egy klubházba. Az embereknek természetesen szükségük van más emberek társaságára, erre az új technika be is hozta a Facebookot, a LinkedInt, a Twittert, és minden országnak mind emellett van saját hálózata, mint például a magyaroknak az iWiW. Ezeken az oldalakon keresztül az emberek egymáshoz tartoznak anélkül, hogy elautóznának valahova, tagsági díjat fizetnének, önkénteskednének egy bizottságban, vagy akár a pénztaros jelentésen vitatkoznának. Ez a technikai tényező minden csoportot egyformán sújt, nemcsak a magyarokat, épp ezért érdemes megvizsgálni, hogy a legösszetartóbb nemzetek hogyan maradtak fenn, mint közösségek. Sikeresen összetartó csoportok, mint az örmények, vagy a görögök, megfigyelték, hogy a fiataloknak mire van szükségük, és gyakorlatiassággal ötvözték a kulturális értékek átadását, valamint a szociális estéket. A magyarok néha együtt vannak az iskolában, illetve a cserkészetben, és sokan visszatérnek a közösséghez korai 40-es éveikben, de a közösség sok 20-as, 30-as éveiben járó tagot elveszít, vagy egyszerűen nem is vonzza azokat, akik Magyarországról újonnan érkeznek. 2
(1) Az egyik fontos oka ennek a kimaradásnak az, hogy a fiataloknak, főleg a fiatal férfiaknak, de ma már sok nőnek is, karriert kell építeni, és pénzt keresni ahhoz, hogy felvegyék a versenyt az itteniekkel. Fő gondjuk a versenyképessé válás, az egyszerű embereknek és a diplomával rendelkezőknek is. Kérdésük az, hogy az etnikai csoport mennyire képes segíteni nekik ebben? Sokan közülük más helyeken fognak kopogtatni, ha úgy érzik, hogy etnikai csoportjukban nincs esély a versenyképessé válásban. Azok az etnikai csoportok, amelyek az óhaza történelmét, tradícióit, zenéjét ajánlják, továbbra is vonzani fogják azt a kevesebb számú kedves fiatal önkéntest, akiket szívük és lelkük vezérel, de sokszor ki fog innen maradni az a nagyszámú fiatalember, aki elsősorban szakmai támogatást keres. Biztosítva nekik azt, amit keresnek, ők is a közösséghez tartozhatnának, családokat alapíthatnának a közösségnek, és alkalmasak lennének arra, hogy később pénzt adományozzanak a közösség iskoláinak és jótékonysági szervezeteinek. Megfigyelhető, hogy az adakozók és vezetők más népeknél abból a rétegből nőttek ki, akik egy üzletnek, vagy egy üzlet részének tulajdonosai, és az inspirációt, a tanácsot, modellt, mecénást, vagy a remek munkalehetőséget a közösségnek köszönhetik. Ez az a terület, amit az amerikai magyarok nem igazán dolgoztak még ki. Általában ezeket a feladatokat más etnikai csoportoknál az üzleti kamarák, vagy az üzleti klubok látják el. A lényeg az, hogy a fiatalok lássanak olyan sikeres üzletembereket és szakembereket, mind orvosokat, ügyvédeket, mérnököket, filmeseket, diplomatákat, politikai vezetőket, sportolókat, akik valamit véghezvittek anélkül, hogy feláldozták volna a származásukat. A szakemberek bevonása, mint alkalmi szónokok karrier estéken, vagy félig-formális üzleti kamara rendezvények keretében – ha nem másért, csak azért, hogy egyszerűen meg lehessen közelíteni őket –, vonzó lenne a karrier előtt álló, vagy karriert építő huszonévesek számára. Sok etnikai közösség biztosít, gyakornoki programot, amelynek keretén belül megfelelő szakemberek mentorálják a pályájuk kezdetén lévő ifjakat. Az amerikai magyaroknak ez nem adott, és mindeddig még soha nem adatott meg. Nem nehéz magyar eszményképeket találni, sem az amerikai magyar közösségben, sem Magyarországon, sem Nyugat-Európában. Ilyen mentor lehet helyi szinten a biztosítási ügynök, a fogorvos, vagy az IT programozó. Egy-két alkalommal évente ideális lenne valakit meghívni, aki nemzeti, vagy világszinten elismert, mint például a Fehér Házban dolgozó Orszagh Pétert. Akkor a huszonéves magyarok is idézhetnék Obama elnököt, hogy “Yes, we can” (Igen, mi magyarok is tudunk). Ez utóbbi szinten lévő emberek meghívása igénybe venné a Magyar Főkonzulátus, vagy a megfelelő magyarországi vagy amerikai magyar szervek segítségét. Egy ilyen üzleti csoport egy kiegészítő szerepet töltene be a közösségben a Magyar Ház, az egyházak, és a Cserkészet mellett. (2) A másik oka a mai fiatalok kimaradásának a közösségből azzal kapcsolatos, hogy hogyan látják magyarságukat. Ahhoz, hogy a fiatalok tartsanak a magyarságukhoz, nagyon fontos, hogy a saját közösségüket, illetve a magyarságukat „cool”-nak lássák. Ez a kifejezés, hogy „cool”, nem éppen irodalmi, vagy tudományos, de az tény, hogy az 1970-es években több ember hagyta el Magyarországot azért, hogy „blue jeans”-t (farmernadrágot) viselhessen, nem pedig azért, mert Jefferson politikai szemléletét különbnek találta volna, mint Engelsét. A jól működő nemzeti közösségeknek van egy egészséges optimista látásmódjuk saját magukkal szemben, és azzal szemben, hogy a világ hogyan látja őket (például a dánok, a britek, a spanyolok). Hogy a fiatal nyugat-európaiak is ellátogatnak az évente megrendezésre kerülő Sziget Fesztiválra (popzene fesztivál), sok barátot és “goodwill”-t hoz – köztük a magyar fiataloknak is –, mert azt „cool”-nak tartják, és azzal, hogy a svájciak, az angolok, és a skandinávok megjelennek Budapesten, az a “Nyugat” elfogadásának az érzését kelti a fiatal magyarokban. 3
A nemzeti intézmények, kormányok és vezetők gúnyolása egy önámító prófécia, ami aztán megteremti a saját valóságát. Az eredmény többnyire az, hogy a kohézió a közösségen belül megszűnik, és a fiatalok elhagyják az országot. A magyarok esetében rekord számú fiatal költözik el Nyugatra, és ha már az új hazában vannak, sokszor a nem „cool” érzés miatt kevesen keresik fel a helyi magyar közösségeket. Ami az USA-ban lévő etnikai közösségeket sikeressé teszi, az az, hogy megmaradt az együttérzésük, mert tudják, hogy az ő népük segítette Amerikát olyan sikeressé építeni, mint amilyen, és az eredeti óhaza számukra értékes és érdekes. Ettől a magatartástól az USA-ban lévő közösségük is megmaradt „fun”-nak és „sexy”-nek mindenki szemében. Például a „Kiss me, I’m Irish” szólás egyben egy magatartás is. Az ilyen csoportok tagjainak a többsége azt vallja, hogy sokkal jobban lehet előrejutni, üzletelni, és házasodni a saját honfitársakkal. A magyarok is gyakran mérik magukat aszerint, ahogyan a külföld, legfőképpen a “Nyugat” látja őket kívülről, nem pedig úgy, ahogyan ők érzik magukat. 1940 előtt a magyarok számára a mércét, a “Nyugat”-ot Ausztria, Németország, Svájc és Olaszország jelentette, a magyar világkép pedig „szexi” volt. Ugyanis a magyar huszár, mint ellenállhatatlan szerető szerepelt sok osztrák operettben és regényben, Rökk Marika volt az ikonikus sztárja sok német filmnek, a „Julischka” című német dal a paprika szívű szexi pusztai lányról szólt, Vittorio Monti pedig csodálattól ösztönözve írta lüktető csárdását, Johann Strauss pedig az “Éljen a Magyar” című dalát. Mindezek által, a magyarok elfogadva érezték magukat a “Nyugat” szemében, és arányon felüli számokban nyertek olimpiai érmeket és Nobel-díjakat, Magyarországon „éltek és haltak” meg, mert vagány volt akkor magyarnak lenni és ezt az érzést a „Nyugat” támasztotta alá. A II. Világháború után Észak-Amerika kezdte jelenteni a magyarok számára a „Nyugatot” és a ’70-es évekig sikerült megtartani itt is „szexi” világképüket. Gábor Éva lett ugyanis a „Green Acres” TV sorozatból ismert szexi magyar feleség szimbóluma, és sok amerikai lány álma Joe Namath, a New York Jets Quarterbackje. A magyar élet virágzott, a magyar fiatalság mindenütt jelen volt, és a magyar klubok is nagyobb létszámúak voltak. Azután a magyarok megszűntek akkora hatást gyakorolni a nyugati tömegekre, és ugyanabban az időben sok magyar érdeklődése is elhalványult. És amikor a „vagány” érzése valahol megszűnik, akkor az emberek tovább vándorolnak. Ezért, most itt, ezt az érzést kell visszaállítani, amit csak azzal lehet elérni, ha valami olyat mutat fel egy nemzet, ami újra megmozgatja a nagyobb tömegeket. Napjainkban, a leghatásosabb és legcélravezetőbb lenne úgy újra építeni Magyarországon és a külföldi magyarok közt az egészséges optimizmust, és újra „szexivé” tenni a magyar „márkát”, ha Magyarország fogadna New-Yorkban egy „public relations” céget körülbelül két évig. Ezt már sok ország és politikai vezető megtette. Az új kampánynak az kellene, hogy legyen a célja, hogy a „magyar”-ból ismét egy “brand name”-et, illetve márkát kovácsoljon. Ezt csak egy nagy képességű nem magyar professzionális szervezet segítségével fogja tudni elérni, mert a magyarokban nincs elegendő hit és egyetértés egymás között, valamint nincs egy magyar „public relation” cég elegendő külföldi hatással. Ha a magyar fiatalok a magyarságot újra „cool”-nak fogják érezni, ahogy a Madison Avenue lefesti azt, az majd lecsökkenti a szükségtelen kivándorlást Magyarországról, és azok, akik már külföldön vannak, meg fogják emelni a magyar közösségekben való részvételt. Két év alatt ez belekerülhet 400-600 ezer dollárba, de ez sokkal kevesebb lenne, mint az a veszteség, amit Magyarország két év alatt veszít el azzal, hogy a fiatalok Svédországba, Angliába, vagy 4
az USA-ba vándorolnak azután, miután diplomát szereztek maguknak Magyarországon, állami költségen. Ugyanis, azzal, hogy eltávoznak, nem adnak vissza semmit az ország nyugdíjalapjának, hisz már nem Magyarországnak fizetik az adót. Ennek a kampánynak arra kellene törekednie, hogy Magyarország ne csak, mint „Visit Hungary” utazási állomás legyen ismert, mert ilyen turizmusreklámozás már régóta folyik, hanem mint egy olyan állomás, ahol van életstílus, vannak érdekes emberek, és ahol a szakmai élet versenyképes a nyugatéval. Ezzel sikerülne újjáéleszteni a fiatalokban az önértékelés érzését, hisz ez azt jelentené, hogy újra elismertekké váltak a „Nyugat” által. Ennek eredményeként, több fiatal tanult szakember érezné létének fontosságát otthon, Magyarországon, és egyre kevesebben vándorolnának egy új hazába. Azok pedig, akik már elvándoroltak, érezvén az ő hazájuk fontosságát a világban, aktívabb szerepek betöltésére törekednének Amerika magyar közösségeiben. *** Összefoglalva, ahhoz, hogy megmaradjon a közösség, először is fontos a jobb megélhetés felé vezetni a fiatalokat a közösség segítségével, valamint tudatosítani bennük, hogy többet képesek elérni a közösséggel, mint a közösség nélkül. Másodszor, a magyarságot újra egy kívánatos márkává kell kovácsolni a fiatal magyarok és nem magyarok számára, hogy ezzel lecsökkenjen az anyaföldről való kivándorlás és megnövekedjen a külföldön élők részvétele a helyi közösségükben. Széchenyi István mondása szerint “Magyarnak lenni páratlan élmény, de nem kifizetődő dolog.” Képzeljük el, hogy megtartjuk a páratlan élményt és kifizetődővé is tesszük a magyarságot, akkor igazán virágozni fog a magyarság úgy Magyarországon, mint Amerika nyugati partján. _________________________________________________________________________ Dr. Frigyes Dezső (Dennis F. Fredricks) a Fredricks & von der Horst ügyvédi iroda tulajdonosa és igazgatója Los Angelesben. Jogi tanácsadója számos konzulátusnak és gazdasági kamarának, szemináriumok rendezője diplomáciai küldöttségek részére, és európai joggyakornokok képzője cégének keretén belül. A Magyar Köztársaság Szabadság Hőse Emlékérem birtokosa, rendelkezik a német Bundesverdienstkreuz és a lengyel Amicus Poloniae kitüntetéssel, valamint Köln város Kereskedelmi Nagykövete Kaliforniában. Fiatalkora óta, Ohióban való tartózkodása alatt, majd Los Angelesben, aktívan részt vett a magyar közösségi életben. Az elmúlt 20 évben több igazgató bizottság tagja illetve jogi tanácsadója számos magyar és nem magyar kulturális szervezetnek és lapnak.
5
