Dr. Fazekas János írta középiskolás éveir l
1960-ban 15 évesen találtam magam szembe a pályaválasztás nehéz kérdésével. Édesapám, aki akkor a Középdunántúli K bánya f mérnöke volt ismerve reál beállítottságomat az Esztergom-Kenyérmez n m köd Bányagépészeti és
Bányavillamossági Technikumot javasolta a továbbtanulásra.
Persze ez önmagában kevés lett volna, de meg kellett felelni egy kemény szóbeli és írásbeli felvételi vizsgán, hogy az áhított intézmény hallgatója lehessek. Ez Édesapám türelmes felkészít munkájának, és Homor Pali bácsi reális ítél képességének – nála szóbeliztem- köszönhet en felvételt nyertem az 1960/61-es tanévre. Boldog és büszke voltam, mert nem ismertem – a társaimmal együtt- rám váró feladatokat. Az új környezetbe való beilleszkedést nagyban segítették Balla Kálmán kollégiumigazgató, és nevel tanárai, a Technikum tisztelt és szeretett tanárai, oktatói emberséges pedagógiai hozzáállása. Földiek lévén segítettük, biztattuk egymást Egyed Lajos évfolyamtársammal (Diszel) aki a szakmai ismeretek elsajátítása mellet kiváló focistája lett az NB I/B-s Oroszlányi Bányásznak. Nem voltam kit tanuló, de a kezdeti nehézségek legy zése után, nem izgultam Homor tanár úr fizika órái el tt, és nem izzadt a tenyerem Gárdai Zoltán (alias Kobra) matematika és ábrázoló geometria feleltetései alatt sem. Sárosi „Dodó bácsi” nem tudta „értékelni” sajátos helyesírási szabályaimat, de jól meg voltunk egymással. Kés bb a szakmai tantárgyak megszerettetésében a fiatal szaktanárok hozzáállása, szakmai tudása segített rengeteget. (Nekovetics Oszkár, Kornreich Ferenc. Kégel Tamás testnevel tanárunknak köszönhet en érvényesült az „Ép testben, ép lélek.” gondolat. Sokoldalú sportoláshoz biztosította a feltételeket akár iskolai szinten, akár a versenyszer sportolás vonatkozásában. Egyetlen tanár illetve tanárn , -Zsuzsa néni- nem tudta megtanítani a tantárgyát, az oroszt, amin nem is csodálkozom. Viszont kiváló osztályf nökünk volt. A technikussá válást az elméleti alapozás mellett a gyakorlati szakmai ismeretek megszerzését a korszer en felszerelt m hely tette lehet vé. Az itt folyó szakmai képzés, az elméleti alapozás hatékonyságát mi sem igazolja jobban, hogy jelent s számba tanultunk eredményesen tovább a Miskolci Nehézipari M szaki Egyetem Bányamérnöki Karán, Helles diákok. Jómagam is egyenes ágon –els nekifutásra - jutottam be az Egyetemre. 1969-ben végeztem bányagépész mérnökként és kezdtem el dolgozni els és egyetlen munkahelyemen a Bakonyi Bauxitbánya Vállalatnál.. Itt találkoztam újra azokkal a Hellben végzett iskolatársakkal, akik ilyen, vagy olyan okok miatt nem tudtak, vagy nem akartak továbbtanulni és a nehéz, és emberpróbáló gyakorlati munkát választották.
A komoly szakmai tudást –amit az iskolánk adott- mi sem bizonyítja jobban, hogy a bauxitbányászat különböz posztjain találkozhattam velük. A közvetlen termelésirányító m vezet k mellett osztály és üzemvezet ként bizonyították felkészültségüket. Néhány név a sok közül, akikkel együtt dolgoztunk a „munka frontján”. Karlicsek Gyula, Kulcsár János, Krizsán Lajos, Raduly László, Boczkó Gyula, és még sokan mások. Többen közülük azután a munka mellet folytatták a különböz szintt továbbtanulást. Én 1981-ben szereztem mérnök-közgazdász diplomát Budapesten. Sok mérnök kolléga is volt, akik az egyetem vagy a fels fokú technikum elvégzése után kerültek a bauxitbányához. Varga Gusztáv, Szécsényi József, Bogár József, Cserni József, Horváth István (alias Kötényes). Nekik is köszönhetem, hogy szakmai el menetelem segítették és 1983-ban a vállalat igazgatója, majd vezérigazgatója lettem, és 1985-ben ledoktorálhattam a Miskolci Nehézipari M szaki Egyetemen. Sokakkal találkoztam a szakmai egyesületünk az OMBKE különböz rendezvényén, melynek a kilencvenes években szakosztályi és egyesületi elnöke voltam. Itt gyakran el fordult, hogy kölcsönösen feltettük egymásnak a kérdést, „Nem ismersz meg? Esztergomban, egy iskolában jártunk”. Mint az iparág vezet embere láttam a bányászat leépülésével párhuzamosan a bányászati oktatás megsz nését, és az ezzel járó szakember hiányt. El bb a vájár képzés felszámolását, majd a középfokú oktatási intézmények jobb esetben a profil tisztítását. Nem csak a bányászatban okozott és okoz ma is problémát a jól képzett technikusi szakember gárda hiánya, hanem az ipar egész területén. Nagyon jó iskola típus volt a technikumi rendszer és mi Hellesek abba a szerencsés helyzetbe voltunk, hogy kiváló feltételek között, kiváló tanároktól, oktatóktól kaptunk szakmai, emberi felkészítést az élethez. Néhány kép-kedves emlékek.
Az iskolánk igazgatója –Karakas Lajos-, alias Laja bácsi. Kinézetre és hivatalába szigorú ember benyomását keltette. Az is volt, ha az iskoláról, vagy a tanulásról volt szó, de igazi pedagógus volt. Kiváló tanár volt (mechanikát tanított) és szerette a diákokat. Nem bratyizott, de mégis közel tudott kerülni a diákjaihoz. is azok közé tartozik, akir l csak a szép emlékek jutnak az eszünkbe.
.
Tanáraink egy csoportja az 1962-es évzáró ünnepségen Zsuzsa néni els éve volt a ’61/62- es tanév. A sors azzal jutalmazott bennünket, - II/A osztály-, hogy a mi osztályf nökünk lett. Nagyon szerettük, de az oroszt nem miatta nem tanultuk. 30 éves érettségi találkozónkon az után szintén bevallotta, hogy nem is gondolta komolyan, hogy heti két órába meglehet tanítani egy nyelvet. Még megszerettetni sem lehet. Sárosi „Dodó bácsi-val” kapcsolatosan sok minden eszembe jut. Roppant nyugodt ember volt, amit állítólag magas vérnyomása miatt tartott fontosnak. Egyszer láttam megijedni, és többször láttam jó íz en a bajsza alatt mosolyogni. Az ijedtséget az okozta, hogy a tanári szék egyik lába becsúszott a két dobogó közé és majdnem hanyatt esett. Olyan gyors mozdulattal ugrott fel a székéb l, amit sem azel tt, sem azután nem láttunk le. Meg volt gy dve, hogy ez egy diákcsíny volt. Lehet. Egyik alkalommal történelmi szemelvényt olvastatott fel velem, és én háromszor egymásután a pátriárka helyett rendszeresen pártitkárt olvastam. Nevetve vette el a könyvet és csak annyit mondott: „Ennyire ne légy vonalas.” Nekovetics Oszkár is ebben az évben „igazolt” a Hellbe. is kiváló szakember és pedagógus volt szerintem. Érdemeit nehéz lenne felsorolni. Egy személyes történést mondanák el, hozzá kapcsolódva. Neki köszönhetem, hogy bányagépészmérnök lettem. Megszeretette velem a szakmát, és negyedévesen az egyetemi jelentkezéskor megkerestem tanácsát kérjem, hogy a miskolci egyetem melyik szakára jelentkezzem.
t, hogy a
önbizalmamat er sítve javasolta, hogy bányagépésznek jelentkezzem. Búza Józsefr l szintén külön könyvet lehetne írni. Ami els nek beugrik: „A kupoló kemence legfontosabb adatit Rejt Sándor m egyetemi tanár számításai szerint…” kívülr l kellett fújni. Sokszor kaptunk felvilágosítást a kamaszkor szerelmi életér l, a férfiúi viselkedésr l. Pl., Hogyan készüljünk a randevúra?
Osztály kép 1961 szeptemberében. Zsuzsa néni ekkor lett az osztályf nökünk és mi mindent elkövettünk és kitaláltunk azért, hogy velünk legyen. Az zike szelídségével viselte el a kamaszok vadságát, pedig sok hülyeséget elkövettünk, hogy a tetszését elnyerjük. Nehéz dolga volt ebben a „férfias” közegben.
Egy sport témájú kép. 1963 Tatabánya megyei középiskolás bajnokság 4x400 méteres váltó gy ztess csapata. Természeten a mi csapatunk. Jobbról balra, Oszter Péter, sajnos az
neve nem jut eszembe, Nagy Károly, Fazekas János.
Ez is igazolja, hogy nem csak foci van a világon.
Érettségi 1964. Nekovetics Oszkár, Fogel Tibor elnök, Búza József, és aki „érik” Fazekas János. Zárszóként az 1964 évi városi ballagáson készült képpel köszönök el. Ami a képen nem látszik, de büszke vagyok rá, hogy a városi ballagó középiskolások nevében én köszönhettem el kedves városunktól, tanárainktól.
A Hell József Károly Technikum 1964 évben végzett diákjainak városi ballagása. „Szép id volt, jó id volt, kár hogy elmúlt, jaj de kár…” Fazekas János
*******************************************
