Dr. David R. Hawkins. ERŐ kontra erő. A fontosabb részek a kötetből. Előszó

Dr. David R. Hawkins

ERŐ kontra erő Az igazság kiderítése és a tudatosság színtjei A fontosabb részek a kötetből

Előszó Néha a legegyszerűbb dolgokat a legnehezebb elmagyarázni. E könyv nagy része egyszerű dolgok nyilvánvalóvá tételével foglalkozik. Ha csak egyetlen egyszerű dolgot is képesek vagyunk mélyrehatóan megismerni, azzal jelentős mértékben megnövelhetjük képességünket a világegyetem természetének és magának az életnek a megértésére. A kineziológia ma már elfogadott tudomány, amely az izmoknak a különféle ingerekre adott, „mindent vagy semmit" jellegű válaszreakciójának tesztelésén alapul. A pozitív inger erős tesztválaszt eredményez, míg a negatív ingerek hatására kimutathatóan gyengül a vizsgált izom. Az elmúlt 25 évben sok helyen vezették be diagnosztikai céllal a klinikai kineziológiai izomteszteket. Goodheartnak a témával kapcsolatos eredeti kutatásait dr. John Diamond alkalmazta jóval szélesebb körben, s a nagyközönséget az ő könyvei ismertették meg a kineziológiával. Diamond azt is megállapította, hogy ez a pozitív vagy negatív válasz fizikai és szellemi jellegű ingerekkel egyaránt kiváltható. Az e kötetben ismertetett kutatás még néhány lépéssel továbbfejlesztette dr. Diamond módszerét. Igy jutott el addig a felfedezésig, hogy a kineziológiai reakció az ember azon képességének eredménye, amely nem csupán a pozitív ingert tudja megkülönböztetni a negatívtól, hanem az anabolikus (az életet ."építő") dolgokat a katabolikusaktól (az életet „lebon-tóktól"), valamint - ami a legdöbbenetesebb - az igazat a hamistól. Maga a teszt egyszerű, gyors és szinte „bombabiztos". A vizsgált alanyoknál kimutatható, hogy objektív igazságokra pozitív izomválasszal, hamis állításokra viszont negatív izomválasszal reagálnak. Ez a jelenség bizonyítottan független a vizsgálati alany adott témával kapcsolatos véleményétől vagy ismeretétől, továbbá az illető kulturális környezetétől és a vizsgálat idejétől. A teszteredmények tehát kielégítik a megismételhetőség tudományos követelményét, s így bármely kutató által megbízható módon igazolhatók. A módszer az emberi történelemben először objektív alapot nyújt az igaz és a hamis állítások megkülönböztetéséhez, s ez véletlenszerűen kiválasztott és az adott témában járatlan személyeken is bármikor ellenőrizhető. Sőt mi több, azt is megállapítottuk, hogy ez a tesztelhető jelenség alkalmas az emberi tudat szintjeinek kalibrálására is. A vizsgálatok eredménye egy olyan önkényes, logaritmikus, egész számokból álló skála lett, amelyen az emberi létélmény minden területének relatív tudati szintje elhelyezhető. A kimerítő kutatások nyomán így kirajzolódott az az 1 és 1000 közé kalibrált tudati skála, amelyen a 10 hatványkitevői jelzik az emberi tudat valamennyi lehetséges szintjének EREJÉT. Az e felfedezés igazolása céljából elvégzett sok millió kalibrációs mérés azt is világossá tette, hogy az emberi lét energiaszintjeiben határozott rétegződés figyelhető meg, s hogy figyelemre méltó különbség van az ERO és az erő, illetve azok tulajdonságai között. Emiatt aztán teljesen újra kellett értelmezni az emberi viselkedést, hogy azonosíthatóak legyenek azok a láthatatlan energiamezők, amelyek azt irányítják. Kiderült, hogy a kalibrált skála pontosan egybeesik az örök filozófia (philosophia perennis) hierarchiájának alszintjeivel; ezután azonnal felismerhetővé váltak összefüggései a szociológia, a klinikai pszichológia és a tradicionális spiritualitás érzelmi és értelmi jelenségeivel. A kalibrált skálát itt a korszerű elméleti fizika legújabb felfedezései és a káoszelmélet nemlineáris dinamikájának fényében vizsgáljuk. A kalibrált szintek szerintünk a tudat birodalmán belüli erőteljes attraktormezőknek (vonzási mezőknek) felelnek meg, amelyek domináns hatást gyakorolnak az emberi létre, s ezzel meghatározzák az emberi viselkedés tartalmát, jelentését, értékét, és szervező energiaként hatnak annak átfogó mintázataira.

1

Az attraktormezök tudati szintek szerinti rétegződése új paradigmát kínál az összes eddigi emberi létélmény átértelmezéséhez. Azzal, hogy eddig hozzáférhetetlen adatokat is hozzáférhetővé tesz, módszerünk rendkívül értékesnek ígérkezik a történelmi kutatásokhoz, és igen hasznos lehet az emberiség jövőjének szempontjából. Hogy hangsúlyozzuk e módszer kutatási eszközként történő alkalmazásának hasznát, számos példát hozunk fel az emberi tevékenység legkülönbözőbb területeiről: elméletieket a művészetek, a történelem, a kereskedelem, a politika, a gyógyászat, a szociológia és a természettudományok terén; gyakorlatiakat a marketing, a reklám, a kutatás és fejlesztés terén; és empirikusakat a pszichológia, a filozófia és a vallástudomány világából. Konkrét alkalmazásokat javaslunk olyan változatos szakterületeken, mint a kriminológia, a hírszerzés, a szenvedélybetegek kezelése vagy az önfejlesztés. Az itt részletezett kutatási módszer további felhasználásait és extrapolációs lehetőségeit azonban egyelőre éppen csak érintettük. Annak ellenére, hogy az itt leírt eredmények 20 év kutatásaiból születtek, és számos kutatócsoport által több ezer alanyon elvégzett kalibrációk millióit összegzik, e könyv épphogy elkezdi feltárni a tudományok és művészetek javára a módszerben rejlő lehetőségeket. Mégis talán mind közül a legfontosabb, hogy magában rejti spirituális fejlődésünk és érésünk ígéretét, hogy elérhessük a tudatosság legmagasabb szintjeit, sőt talán magát a megvilágosodást is. A könyvben ismertetett kineziológiai vizsgálati eljárás segítségével bármilyen - múltbeli vagy jelenkori témáról korlátlan mennyiségű információ érhető el. A felismerés azonban, hogy bárhol és bármikor megtudható gyakorlatilag minden, bármiről és bárkiről legyen is szó, először talán komoly megrázkódtatást okoz. A reakció általában annak köszönhető, hogy rádöbbenünk a tudat helyhez nem kötött, személytelen és egyetemleges jellegére, konkrétan pedig annak, hogy ra|övünk: gondolataink és motivációink bárki számára, bármikor megfigyelhetők és megismerhetők. Nyugtalanító lehet a tudat, hogy minden egyes gondolatunk és tettünk kitörölhetetlen, örökké fennmaradó nyomot hagy a világmindenségben. A rádióhullámok és a röntgensugarak felfedezéséhez hasonló módon a világmindenség működésére vonatkozó ismereteink hirtelen bővülése nem csupán lehetővé teszi, hanem egyenesen meg is követeli világnézetünk átértékelését. Az új tudás következményei miatt át kell dolgoznunk a régi elképzeléseket; tágabb összefüggésekbe kell helyeznünk azokat. Igaz ugyan, hogy ez némi intellektuális stresszt okozhat, de az emberi viselkedés eme tudományos átértékelése felfedheti a személyes és a társadalmi problémák alapvető struktúráit, s ezzel egyben megoldási lehetőségeikre is rávilágít. Mivel e módszer valójában rendkívül egyszerű, nagyon nehéz a bonyolultságért rajongó világ elé tárni. Bármennyire bizalmatlanok vagyunk is az egyszerűsítéssel szemben, a világban kétféle embert különböztethetünk meg: hívőket és nem hívőket. A nem hívők számára minden hamis, amíg igaznak nem bizonyul; a hívők viszont szinte minden jóhiszeműen mondott állítást igaznak feltételeznek, amíg az hamisnak nem bizonyul. A cinikus kétkedés pesszimista álláspontja félelemből fakad. Az ínformációelfogadás jóval optimistább jellegének gyökerei a magabiztosságban keresendők. Mindkét hozzáállás működik, s mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai. Ezért aztán a könyv megírása során meg kellett birkóznom azzal a nehézséggel, hogy adataimat oly módon tárjam az olvasók elé, hogy azok mindkét oldalról nézve hitelesek legyenek. E könyv szövege az oximoronokra (ellentétes értelmű szókapcsolatokra) épül: úgy íródott, hogy segítse az úgynevezett „jobb agyféltekés" és „bal agyféltekés" megértest is. A valóságban holisztikus, azaz az egészre kiterjedő mintafelismeréssel ismerjük meg a dolgokat. Egy teljesen új fogalmat az ismerős vonások alapján ismerhetünk meg legkönnyebben. Ezt a fajta megértést olyan fogalmazási stílus segíti elő, amelyre a „lezárás" jellemző. Ahelyett, hogy csak jelzőket és példákat használnánk a gondolatok kifejtésére, inkább végigvisszük, majd ismétléseket alkalmazva be is fejezzük azokat. A fogalom ezek után „kész van", és az elme megnyugodhat. Ez a fajta megközelítés azért is kívánatos, mert a harmadik fejezetet olvasó elme már nem lesz azonos azzal, amelyik még csak az első fejezetet fogadta be. Ha már itt tartunk: az a nézet, hogy egy könyvet az első fejezettel kezdve, sorban haladva kell végigolvasni, nem más, mint rögzült bal agyféltekés hozzáállás. Ez a földhözragadt newtoni fizika gyalogösvénye, amely egy olyan korlátozott és korlátozó világnézeten alapul, amelyben az esemé-nyék állítólag mindig A-*B->C sorrendben zajlanak. A rövidlátásnak ez a formája egy idejétmúlt valóságképből fakad. Tágasabb és sokkal átfogóbb felfogásunk nem csupán a legkorszerűbb fizikából, matematikából és nemlineáris elméletekből táplálkozik, hanem olyan megérzésekből is, amelyek érvényességét empirikus módon bárki ellenőrizheti. A téma ismertetésében általában az jelenti a kihívást, hogy egy paradoxont kell megoldani: nemlineáris fogalmakat kell lineáris jellegű, mondatról mondatra haladó szerkezetbe foglalva megértetni. Azok a tudományterületek, ahonnan az adatok származnak, maguk is elég bonyolultak és nehezen érthetők, úgyis mint a korszerű elméleti fizika és annak matematikája, a nemlineáris dinamika, a káoszemélet és annak matematikája, a korszerű viselkedési kineziológia, a neurobiológia, az örvényelmélet, valamint az ismeretelmélet és a lételmélet filozófiai elemei. Ezen túlmenően foglalkozni kellett az emberi tudat természetével: ez maga is feltérképezetlen terület, amelynek pereméről az összes tudományág visszahúzódott. E témakörök valóban alapos, tisztán intellektuális nézőpontból való megismerése szédítően nagy feladatot jelent: talán egy élet sem elegendő hozzá. Ezért aztán nem is próbálkoztam meg e félelmetes feladattal, hanem inkább igyekeztem kiszűrni az egyes tárgykörök lényegét, s csak e „koncentrátu-mokat" használtam fel. Ha csak egészen kezdetleges módon próbáljuk is elmagyarázni, hogyan működik a könyvben központi szerepet játszó teszteljárás - amelyről eleinte úgy tűnik, meghaladja a világegyetem ismert törvényeit -, elkerülhetetlenül eljutunk a korszerű elméleti fizika, a nemlineáris dinamika és a káoszelmélet intellektuális területeire. Éppen ezért igyekeztem a lehetőségekhez merten szakkifejezésektől mentes módon tárgyalni e témákat. Nem kell attól tartani, hogy a leírtak csak a pallérozott elmék számára lesznek érthetők: addig „körözünk"

2

az egyes fogalmak körül, amíg azok teljesen nyilvánvalóvá nem válnak. Valahányszor visszatérünk, hogy megjegyzéseket fűzzünk egy-egy példához, minden alkalommal egyre világosabbá válik majd számunkra a kérdés. Az effajta tanulás olyan, mintha repülőgépről derítenénk fel egy új területet: az első átrepüléskor még minden ismeretlen, másodszorra már akad néhány ismerős tájékozódási pont, a harmadik alkalommal már kezd összeállni a kép, s végül - pusztán a gyakori ismétlődésnek köszönhetően - ismerőssé válik a táj, A többi az elme beépített mintafelismerő-rend-szereinek a dolga. Mivel kissé félek attól, hogy az olvasóim - bármennyire igyekeztem is - talán nem értik majd meg munkám fő üzenetét, most előre, külön is összefoglalom: Az egyén elméje olyan, mint egy hatalmas adatbázishoz kapcsolódó számítógépes terminál. Az adatbázis maga az emberi tudat, amelynek saját tudatunk csupán az egyedi kifejeződése, de gyökerei az egész emberiség közös tudatáig nyúlnak. Ez az adatbázis a zsenialitás birodalma: miután pedig embernek lenni egyet jelent az adatbázisban való szerepléssel, ebből következik, hogy születése folytán mindenki hozzáférhet ehhez a zsenialitáshoz. Az adatbázisban tárolt korlátlan információkról bebizonyosodott, hogy azok néhány másodperc alatt bárki számára, bárhol és bármikor könnyedén elérhetők. Ez valóban döbbenetes felfedezés, amely az egyén és az egész emberiség életét megváltoztathatja, méghozzá szinte elképzelhetetlen módon és mértékben. Az adatbázist nem korlátozza sem tér, sem idő, sem az egyedi tudat, éppen ezért különleges eszköze a jövőbeli kutatásoknak, s ezért nyit meg új, ma még el sem képzelhető területeket a kutatás számára. Magában hordozza az emberi értékek, viselkedések és hitrendszerek objektív alapra helyezésének ígéretét. Az e módszerrel szerzett információk új fundamentumra állítják az emberi viselkedés megértését, és új paradigmát kínálnak az objektív igazság ellenőrzéséhez. Mivel a módszert bárki, bárhol és bármikor használhatja, alkalmas arra, hogy csírája legyen az emberi létélmény új, megfigyelhető és ellenőrizhető igazságon alapuló korszakának. Rendelkezésünkre áll egy olyan eszköz, amellyel pontos különbséget tehetünk az igaz és a hamis, a lehetséges és a lehetetlen, a jó szándékú és a rossz szándékú között. Rávilágíthatunk azokra az eddig figyelmen kívül hagyott rejtett erőkre, amelyek meghatározzák az emberi viselkedést. íme egy módszer, amellyel választ kaphatunk eddig megoldatlan személyes és társadalmi problémáinkra. A hamisság immár nem tarthatja uralma alatt az életünket. Az alább tárgyaltak előadásokon, videofelvételeken {lásd „C" függelék) keresztül könnyen taníthatónak bizonyultak. Ezért meglehetősen sok fejtörést okozott számomra, hogyan öntsem mindezt olvasható formába. A bizonyítékok olykor igen összetett jellegűek, az izomtesztelés viszont pofonegyszerű, olyannyira, hogy még a gyerekek is egyből megértik a teendőket, és örömmel végzik azokat. Számukra nincs ebben semmi meglepő, hiszen mindig is tudták, hogy kapcsolatban állnak ezzel az adatbázissal, amelyet mi, felnőttek már elfelejtettünk. A gyermek vele született zsenialitása még közel jár a lényeghez: a mesében is a gyerekek vették észre, hogy a császár meztelen. Hát igen, a zsenialitás már csak ilyen. Akkor mondhatom magamat sikeresnek, ha a könyv végére érve az olvasó felkiált: „Hiszen ezt mindig is tudtam!" Az itt leírtak csupán azt tükrözik, amit már eddig is tudtál, csak éppen nem tudtad, hogy tudod. Én csupán arra törekedtem, hogy a meglévő pontok összekapcsolásával segítsek a rejtett kép feltárásában. E könyv nagyon sokat ígér, talán minden más ígéretnél többet: eszközt adhat ahhoz, hogy észrevegyük, ha félrevezetnek bennünket. (Soha többé nem kell úgy elolvasnunk egy könyvet, vagy úgy elmerülnünk valamilyen tanban - ami egyébként elég veszélyes, és nagy ára lehet -, hogy előbb neellenőrizhetnénk azt.) Az e munkában foglaltak igazságszintje a kalibrációk során 750-nek bizonyult (lásd az „A" függeléket), ami kultúránk jelen fejlettségi szintjén szokatlanul magas értéknek számít. Imádkozom, hogy ez már az ígéret részleges valóra válása legyen. Szerzőként abban reménykedem, hogy ez a könyv megszüntetheti a fájdalom, a szenvedés és a kudarc forrásait, és segíthet abban, hogy az emberi tudat valamennyiünkben az öröm szintjére emelkedjen, arra a szintre, amelynek az emberi létélmény alapjául kellene szolgálnia. A könyvben összefoglalt munka 1965 januárjában kezdődött, és 1994 júniusában ért véget. Az anyag jelentős része eredetileg egy doktori disszertációhoz készült. Az ismertetett eredmények független módon, a könyvben részletezett kutatási módszer - a kineziológiai válaszreakció - segítségével születtek. A munka spontán módon, külső információs forrásokra való hivatkozás nélkül fejlődött, a mások által elért eredmények csak később épültek be, hogy intellektuális vonatkoztatási rendszerként szolgáljanak. Következtetéseink nagyobb részét azok a világszerte folyó kutatások is megerősítették, amelyeket az első jelentős, a tudattal foglalkozó konferencián ismertettek, A tudat tudományos megalapozása felé címmel. (Arizonai Egyetem, Egészségtudományi Központ, Tucson, 1994. április).' Kutatócsoportjaink a könyvben ismertetett vizsgálati módszerrel minden fejezet, bekezdés és mondat igazságszintjét ellenőrizték. (A tesztek például hibát jeleztek az önmagukat a hírnevük miatt elpusztító hírességek listájában. Amikor alaposan átnéztük a neveket, kiderült, hogy John Lennon nem illik a többiek közé, hiszen őt meggyilkolták. Miután a nevét töröltük, a mondat - s ezzel a bekezdés és az oldal - igazságszintje a fejezet többi részéhez hasonló értékűre nőtt.) A könyv próbaváltozatait eljuttattuk néhány kiválasztott olvasóhoz; egyszerű egészségügyi dolgozók éppúgy voltak köztük, mint államfők, például Mihail Gorbacsov. Néhányuk véleményét a hátsó boritón ismertetjük. Minden egyes személy egyedi módon reagált a téma tárgyalására. (Érdekes megfigyelés: az anyaggal való megismerkedés után a vizsgált személyek pontszáma megnőtt. Ezek szerint az adatokkal történő puszta érintkezés is elegendőnek bizonyult az alanyok tudati szintjének a növeléséhez.) Mivel a munka jelentősége és gyakorlati alkalmazásai igen változatosak, és mert az anyag bármely része úgy fókuszálható és bővíthető tovább, hogy megfeleljen az adott közönség érdeklődésének, egyes részletei tökéletesen alkalmasnak tűntek arra, hogy azokat különféle érdeklődésű csoportok elé tárjuk.

3

A szerző az anyag egy részét már előadta 1986-ban, a kaliforniai San Mateóban rendezett, A tudat és a szenvedélybetegségek első nemzetközi konferenciája2 nyitóbeszédében, s előadásának kivonata meg is jelent a konferencia anyagát összefoglaló, a Brookridge Institute által készített kiadványban (Beyond Addictions, Beyond Boundaries; szerkesztette Shirley Burton és Leo Kiley, 1986) (Addikcíókon és határokon túl).* Az előadás jelentősen kibővített változatát négyórás videofelvétel formájában mutatták be a San Franciscóban 1987-ben megrendezett A tudat és a szenvedélybetegségek második országos konferenciája* című rendezvényen. Az anyag más részei egy, az Egyesült Államokban megjelent videofelvétel-sorozatban is szerepet kaptak: Nagy válságok kezelése; Szív- és koszorúér-problémák; Depresszió; Alkoholizmus; Lelki elsősegély; Az öregedés folyamata; Fájdalom és szenvedés; Testsúly; Aggodalom, félelem és szorongás; Egészség; Betegség; Különleges kapcsolatok; Szexualitás. (Coleman Publishers, Amityville, New York, 1984-1986).5 Az itt leírtak bizonyos részleteiről szó esett azokon a háromórás előadásokon, amelyeket öt éven át hetente tartottak az egyik alkohol- és kábitószer-elvonó rehabilitációs központban (Sedona Villa, Camelback Hospitál, 1984-1986)." Mindazonáltal ez az első eset, hogy a tudat anatómiáját a maga teljességében, tiszta formában, a hallgatóság érdekében tett egyszerűsítések és kihagyások nélkül vázolom fel.

Bevezetés Minden emberi vállalkozás közös célja az emberi létélmény megértése vagy befolyásolása. Az ember e célból egész sor leíró és elemző tudományágat hozott létre: az erkölcstant, a bölcsészetet, a lélektant és így tovább. Hihetetlenül sok időt és pénzt fordítanak az adatok összegyűjtésére és elemzésére abban a reményben, hogy sikerül előre jelezni az emberi viselkedés irányzatait. E kétségbeesett kutatásban hallgatólagosan benne foglaltatik a várakozás, hogy előbb-utóbb rátalálunk valamiféle „végső válaszra". Úgy tűnik, mindig azt hisszük, hogy ha rábukkanunk, ez a „válasz" lehetővé teszi majd számunkra az összes gazdasági, közegészségügyi, közbiztonsági és politikai probléma megoldását. Eleddig azonban egyiket sem sikerült megoldanunk. Nem mintha nem lenne elegendő adatunk, hiszen szinte fuldoklunk az adatok tengerében. A gond az, hogy nincsenek megfelelő eszközeink az adatok jelentőségének értelmezéséhez. Még a kérdéseink sem megfelelőek, mivel nem volt eszközünk, amellyel lemérhettük volna kérdéseink helyénvalóságát vagy pontosságát. Az ember mai és örök dilemmája, hogy saját intellektusának termékeit képzeli valóságnak.' Azonban az ilyen mesterséges feltevések csupán egy önkényes észlelési pont alkalmazásának eredményei. A kapott válaszok nem kielégítő volta a kérdező nézőpontjával együtt járó korlátozottság következménye. A kérdés megfogalmazásában vétett legcsekélyebb hiba is többszörösen köszön vissza a kapott válaszban. A megértéshez nem elegendő az adatok puszta tanulmányozása, az adatokat ugyanis a megfelelő összefüggésben kell vizsgálni. Az adatok egészen addig haszontalanok, amíg meg nem tudjuk, hogy mit jelentenek. Jelentésük megismeréséhez pedig nem elég a megfelelő kérdést feltenni, de szükség van a megfelelő eszközökre is, amelyek lehetővé teszik az adatok értelmes, szelektív és leíró jellegű folyamatokkal történő tanulmányozását. Bármennyire igyekeztünk is mélyrehatóan megérteni az emberi viselkedést, annak java része megfejthetetlen maradt számunkra. A megismeréshez kidolgozott rendszereink hatalmasnak és lenyűgözőnek tűnhetnek, ám kialakításuk korlátai miatt végül mégis mindegyik zsákutcába vezetett. Miközben az embert sújtó problémák természetét tanulmányoztuk, nyilvánvalóvá vált, hogy soha nem állt rendelkezésünkre olyan megbízható kísérleti mérce, amellyel mérni és értelmezni tudtuk volna az ember motivációit és tapasztalatait a történelem során. A filozófia a maga számos ágával úgy törekszik az emberi létélmény megértésére, hogy absztrakciókat alkot, majd feltevéseket tesz arra vonatkozóan, hogy miként állnak azok összhangban valamiféle végső valósággal. A politikai rendszerek a viszonylagos emberi értékekkel kapcsolatos feltevéseken alapulnak, ám nincs semmilyen bizonyítható tényalapjuk. Az erkölcsi rendszerek végső soron önkényes kísérleteknek bizonyulnak arra vontakozóan, hogy az emberi viselkedés rendkívüli összetettségét a jó és a rossz túlságosan is leegyszerűsített kategóriáira redukálják. A tudattalan feltárásával a pszichoanalízis még zavarosabbá tette a helyzetet: a különböző nézőpontok eredményeként a kezelések és a pszichológiai tanok zavarba ejtő sokasága jelent meg. Az ember önmaga megértésére irányuló kísérleteinek e zűrzavara végül olyan jelentéstani ingovánnyá vált, amelyben bizonyos mértékig bármi igaz lehet, amit csak kimondhatunk. Lévén hogy bizonytalanok vagyunk az ok-okozati összefüggések pontos természetét illetően, még a mérhető eredményeket is hajlamosak vagyunk hamis okoknak tulajdonítani. Az összes gondolati rendszer a következő végzetes hibákat rejti magában: 1. a szubjektív és az objektív közti különbségtétel hiányát; 2. az alapkonstrukcióra és a terminológiára jellemző kontextuskorlátozottság figyelmen kívül hagyását; 3. a tudat természetére vonatkozó ismeretek hiányát; és 4. az ok-okozati összefüggések természetének félreismerését. E hibák következményei akkor válnak majd nyilvánvalóvá, ha új szemszögből, új eszközökkel kezdjük feltárni az emberi létélmény fő területeit. A társadalom állandóan arra fordítja erőfeszítéseit, hogy az okozatokat korrigálja, ahelyett, hogy az okokat próbálná kijavítani. Ennek részben az az oka, hogy az emberi tudat fejlődése igen lassan halad. Az emberiség még éppen csak, hogy fellépett a létra legalsó fokára: még az olyan primitív problémákat sem oldottuk meg, mint a világban tapasztalható éhezés. Az emberiség eddigi eredményeiben az a leglenyűgözőbb, hogy azokat szinte vakon, próbálkozások útján, kudarcok és sikerek által sikerült elérni. Ez a véletlenszerű megoldáskeresés

4

hihetetlenül bonyolult útvesztőket hozott létre, holott a valódi válaszokra mindig az egyszerűség jellemző. A világegyetem legfőbb alaptörvénye a gazdaságosság. A világegyetem egyetlen kvarkot sem pazarol el: mindnek megvan a célja, s valamennyi részt vesz az egyensúly kialakításában. Nincsenek fölösleges események. Az ember mindaddig nem léphet túl az önmagára vonatkozó tudás hiányán, amíg meg nem tanul a látszólagos okok mögé nézni. Történelmünkből tudjuk, hogy a válaszok sohasem a világban található „okok" feltárásából születnek. Azokat a körülményeket kell feltárni, amelyek a látszólagos okok mögött húzódnak meg; és ezek a körülmények csakis az ember tudatában léteznek. Egyetlen problémára sem található végleges megoldás úgy, hogy eseménysorokat különítünk el, majd rájuk vetítjük az „ok-okozati összefüggés" képzetét. A megfigyelhető világban nincsenek okok. Amint azt bizonyítani fogjuk, a megfigyelhető világ az okozatok világa. S hogy mik az ember kilátásai? Lehetséges volna, hogy a társadalom kaotikus alrendszerei miatt olyan, mint egy elszabadult csatahajó, amely eleve pusztulásra ítéltetett? A társadalomnak a jövővel kapcsolatos rossz előérzete mögött ez a perspektíva áll. A nemzetközi közvélemény-kutatások szerint a világon mindenütt nagymértékű a boldogtalanság, még a legfejlettebb országokban is.2 Míg a többség beletörődőén a pesszimista szemléletet választja, s egy jobb „túlvilági" életért fohászkodik, addig az utópisztikus jövő megpillantására képes kisszámú látnók nem tudja megmondani, milyen eszközökkel érhetnénk el a jobb jövő megvalósulását. A társadalomnak az eszközök meglátóira van szüksége, nem pedig a célok megálmodóira. Ha rendelkezésünkre állnak az eszközök, a célok úgyis feltárulnak előttünk. Alaposabb vizsgálat után kiderül, hogy azért nehéz megtalálnunk a hatékony eszközöket, mert képtelenek vagyunk különbséget tenni lényeges és lényegtelen között. Eddig még nem született olyan rendszer, amely módszert kínált volna az erőteljes és hatékony megoldásoknak a gyenge és hatástalan megoldásoktól való elkülönítésére. Sőt még értékelési rendszereink is eredendően alkalmatlanok a dolgok valós megítélésére. A társadalom választásait az esetek többségében a célszerűség, a statisztikai hibák, az érzelem, a politika vagy a sajtó részéről megnyilvánuló nyomás, személyes előítélet és hagyományos érdek határozza meg. A bolygó valamennyi lakójának életét befolyásoló létfontosságú döntések születnek olyan körülmények között, amelyek szinte garantálják a kudarcot. Tekintettel arra, hogy a társadalmaknak nincs kellő valóságalapjuk a hatékony problémamegoldások kidolgozására, újra meg újra visszatérnek az erő alkalmazásához (például törvények, adózás, háború, szabályok, előírások formájában), ami ráadásul rendkívül költséges, ahelyett hogy a sokkal gazdaságosabb ERŐT alkalmaznák. Az ember két alapvető képessége, az értelem és az érzelem eredendően megbízhatatlanok; ezt bizonyítja a hajszálon múló egyéni és kollektív túlélések történelmi sorozata is. Noha cselekedeteinket az értelmünknek tulajdonítjuk, az ember elsődlegesen mintafelismerés alapján működik. Az adatok logikus elrendezése főként arra szolgál, hogy javítsa a mintafelismerő rendszert, amely azután „igazsággá" válik.3 Valójában azonban soha semmi sem „igaz", legfeljebb bizonyos körülmények között, és akkor is csak egy bizonyos - jellemzően meg nem nevezett - nézőpontból. Ennek eredményeként a gondolkodó ember arra a következetésre jut, hogy minden problémájának forrása a „tudás" nehézsége. Az elme végül elérkezik az ismeretelmélethez, a filozófia azon ágához, amely azt vizsgálja, hogyan és milyen mértékben tudhat az ember bármit is. Az efféle filozófiaivizsgálódások igen elmélyültnek vagy éppen teljességgel lényegtelennek tűnhetnek, de az általuk felvetett kérdések az emberi létélményben mindenképpen központi szerepet játszanak. Bárhol kezdjük is el az emberi tudás tanulmányozását, végül mindig a tudatosság jelenségénél és az emberi tudat természeténél kötünk ki. Legvégül pedig ugyanarra a felismerésre jutunk: az ember állapotának bárminemű továbbfejlesztéséhez olyan ellenőrizhető megismerési alap kell, amelyben nyugodtan megbízhatunk. Az ember fejlődése előtt álló fő akadály eszerint a tudat természetére vonatkozó ismeret hiánya. Ha magunkba nézünk és megvizsgáljuk az elménkben pillanatról pillanatra zajló folyamatokat, hamarosan ráébredünk, hogy az elme sokkal gyorsabban működik, mint ahogy azt beismerné. Nyilvánvaló lesz, hogy az elképzelés, miszerint cselekedeteink átgondolt döntéseken alapulnak nem más, mint nagyszabású önámítás. A döntéshozatal a tudat feladata; az elme hihetetlen sebességgel hoz döntéseket sok millió részadat, valamint azok összefüggései és kivetítései alapján oly módon, amely messze meghaladja a tudatos felfogást. Ez egyfajta globális működés, amit a nemlineáris dinamika új tudományában attraktoroknak nevezett energiaminták határoznak meg.4 A tudat pillanatról pillanatra, automatikusan választja ki azt, amit a legjobbnak ítél; ez ugyanis az egyetlen működés, amelyre képes. A konkrét adatokhoz rendelt relatív súlyt és értéket az uralkodó attraktormintázat határozza meg, amely az egyénben vagy elmék egy csoportjában közösen hat. E minták azonosíthatók, leírhatók és kalibrálhatok, s az így nyert információk alapján teljesen újszerű kép rajzolódik ki az emberi viselkedésről, a történelemről és az emberiség sorsáról. Ez a könyv - 20 évi megfeszített kutatómunka és több millió kalibráció eredménye - bárki számára hozzáférhetővé teheti ezt a tudást. Egyáltalán nem meglepő, hogy ez a felismerés a tudat élettana, az emberi idegrendszer működése és a világegyetem fizikája közötti szerencsés kapcsolatból fakad: jusson csak eszünkbe, hogy mi magunk is egy olyan világegyetem részei vagyunk, amelyben minden mindennel kapcsolatban áll, s amelynek így - legalábbis elméletileg - minden titka hozzáférhető számunkra, ha tudjuk, hol és hogyan keressük. Felemelheti-e magát az ember a saját hajánál fogva? Miért ne? Csak meg kell növelnie a rá ható felhajtóerőt, s erőlködés nélkül fog egy magasabb állapotba emelkedni. Az erő nem képes erre; az ERŐ azonban nemcsak képes rá, hanem folyamatosan meg is teszi. Az ember azt képzeli, hogy olyan erők révén él, amelyeket irányítani tud. Valójában azonban egy ismeretlen forrásból fakadó ERŐ határozza meg az életét, amelyet egyáltalán nem irányíthat. Az ERŐ ugyanis könnyed, láthatatlan, s létezését sokáig még csak nem is gyanítottuk. Az erőt érzékeken keresztül tapasztaljuk

5

meg, az ERŐ azonban csak belső tudatosságon keresztül ismerhető fel. Az embert jelen állapotában mozgásképtelenné teszi, hogy hihetetlen EREJŰ attraktor jellegű energiamintázatokhoz igazodik, amelyeket ugyanakkor - nem tudatosan - ő maga hoz mozgásba. Pillanatról pillantra haladva - fejlődésének ebben a szakaszában megrekedve - lebeg, hiszen az erő energiái megkötik, az ERŐ energiái pedig előrehajtják. Az egyén olyan, mint a tudat tengerén úszó parafa dugó: nem tudja, hol van, honnan jött és merre tart, s azt sem tudja, mire való ez az egész. A talányok végtelen útvesztőjében bolyongó ember évszázadról évszázadra ugyanazokat a kérdéseket teszi fel, s ez ugyanígy fog folytatódni, hacsak tudata nem tesz egy minőségi ugrást. Az összefüggések és a megértés ilyen hirtelen kitágulásának egyik jele a bensőségesen megtapasztalt megkönnyebbülés, öröm és áhítat. Mindazok, akik átélték már ezt az élményt, úgy érzik, hogy igen becses ajándékot kaptak a mindenségtől. A tényeket csak erőfeszítések révén lehet összegyűjteni, az igazság azonban erőlködés nélkül tárul fel.6 E könyv segítségével remélhetőleg az olvasó is megértheti és előkészítheti személyes megvilágosodásának körülményeit, aminél nagyszerűbb kaland egyszerűen elképzelhetetlen. dr. Dávid R. Hawkins The Institute for Advanced Theoreticat Research Sedona, Arizona, 1995 ………………………………………………………………………………………………………………………

II. fejezet

Történet és módszertan E könyv tartalma 20 év azon kutatásain alapul, amelyek keretében több millió kalibrációt végeztünk el a legkülönfélébb korú, személyiségtípusú és hátterű tesztalanyok ezrein. A kutatás klinikai módszerű, ezért széles körű gyakorlati jelentőséggel bír. Mivel a vizsgálati módszer az emberi kifejezési formák bármelyikére alkalmazható, sikeresen kalibráltunk különböző irodalmi, építészeti és művészeti alkotásokkal, tudományokkal, nagyjelentőségű eseményekkel és az emberi relációk bonyolult szövevényével kapcsolatban is. Az adatok meghatározásához alkalmazott vizsgálati halmaz minden idők emberi létélményeinek összességét foglalja magában. A vizsgálati alanyok köre a világ által mentálisan teljesen normálisnak nevezettől a súlyosan beteg pszichiátriai páciensekig terjedt. A teszteket Kanadában, az Egyesült Államokban, Mexikóban és Dél-Amerikában, valamint Észak-Európában és a Távol-Keleten végeztük. Az alanyok állampolgárság, etnikai hovatartozás és vallás tekintetében igen sokfélék voltak, gyermekek éppúgy akadtak köztük, mint 90 év feletti aggastyánok, s testi és érzelmi egészségük is igen változatos volt. Az alanyokat egyenként és csoportosan is vizsgálta számos különböző tesztelő, illetve tesztelőcsoport. Az eredmények minden esetben azonosak és tökéletesen ismételhetőek voltak, s így teljesítették a tudományos módszerekkel szemben támasztott legfőbb alapkövetelményt: a teljes kísérleti ismételhetőséget.' Az alanyokat véletlenszerűen választottuk ki, majd különböző fizikai és viselkedési környezetekben teszteltük őket: hegytetőn és tengerparton, születésnapi ünnepségeken és a mindennapi munka során, örömteli és szomorú pillanatokban. Az eltérő körülményeknek azonban semmilyen hatásuk sem volt a teszteredményekre, amelyek a külső tényezőktől függetlenül tökéletesen egységesnek bizonyultak; egyedül a vizsgálati módszer változtatása okozott eltéréseket. E tényező igen nagy jelentősége miatt a későbbiekben részletesen ismertetjük a vizsgálati módszert.

Történeti háttér 1971-ben három fizioterápiával foglalkozó szakember nagy horderejű tanulmányt tett közzé az 2 izomtesztelésről. A detroiti (Michigan állambeli) dr. George Goodheart saját klinikai gyakorlatában igen alaposan tanulmányozta az izomtesztelési módszereket, s úttörő jellegű felfedezést tett, miszerint minden egyes izom erőssége vagy gyengesége összefügg egy bizonyos, az adott izomnak megfelelő szerv egészségével, illetve betegségével.3 Azt is megállapította, hogy az egyes izmok összeköttetésben állnak egy-egy akupunktúrás meridiánnal, s eredményeit párhuzamba állította az orvos Félix Mann-nak az akupunktúrás meridiánok orvosi jelentőségére vonatkozó megállapításaival.'1 1976-ban Goodheart alkalmazott kineziológiáról szóló könyve már a tizenkettedik kiadásnál tartott. Ekkor kezdte oktatni a módszert munkatársainak, emellett havonta jelentetett meg a kutatásait bemutató videokazettákat. Hamarosan mások is foglalkozni kezdtek a témával, így jött létre az International College of Kinesiology (Nemzetközi Kineziológiai Főiskola), amelynek tagjai közül sokan részt vettek az Academy of Preventive Medicine (Megelőző Gyógyászati Akadémia) munkájában is. A szakterület fejlődéséről részletes leírás látott napvilágot Dávid Walther 1976-ban megjelent, alkalmazott kineziológiáról szóló átfogó művében.5 Kezdetben a kineziológia legmegdöbbentőbb megállapítása az volt, hogy az izmok azonnal elgyengülnek, amint a testet ártalmas ingerek érik. Ha például egy funkcionális hipoglikémiás (alacsony vércukorszintű) páciens nyelvére cukrot tesznek, a - jelzőizomként leggyakrabban használt - deltaízom azonnal elgyengül. Azok az anyagok viszont, amelyek jót tesznek a szervezetnek, azonnali izomerősödést váltanak ki. Mivel valamely izom gyengesége az izomnak megfelelő szervben lezajló kóros folyamatokra utal (amit az akupunktúrás, de a fizikális és laboratóriumi vizsgálat is alátámaszt), a módszer rendkívül hasznos eszköz lett az orvosok számára a betegségek felderítéséhez. Szakemberek ezrei kezdték használni, így gyorsan gyűltek az adatok, amelyek azt bizonyították, hogy a kineziológia fontos és megbízható diagnosztikai eljárás, amelynek segítségével a páciensnek a kezelésre adott reakciója is figyelemmel kisérhető.

6

A módszert számos szakterületen alkalmazták, és bár a „hivatalos" orvostudomány soha nem fogadta el, a holisztikus szemléletű orvosok széles körben alkalmazták és alkalmazzák ma is. Az ilyen orvosok egyike dr. John Diamond pszichiáter, aki páciensei diagnosztizálásához és kezeléséhez használja a kineziológiai. A módszer ezen újszerű alkalmazásának a „viselkedési kineziológia" nevet adta.6 Miközben a többi szakember azt vizsgálta, hogyan alkalmazható a kineziológia a különböző allergiák, táplálkozási rendellenességek és gyógyszerhatások kimutatására, dr. Diamond ugyanezen módszerrel azt kezdte tanulmányozni, mennyire lehet kedvező vagy káros hatása egy sor különböző pszichológiai ingernek, például a művészeteknek, a zenének, az arckifejezéseknek, a hangmodulációnak, valamint az érzelmi stressznek. Kiváló tanár volt, előadásain több ezer szakember vett részt, akik azután megújult érdeklődéssel és kíváncsisággal folytatták tovább praxisukat, a módszer különböző alkalmazási lehetőségeit kutatva. A módszer amellett, hogy széles körben alkalmazható, gyors és egyszerű, az eredmény tekintetében egyértelmű, valamint - az összes kutató által alátámasztottan - tökéletesen megismételhető. A mesterséges édesítőszerpéldául minden vizsgálati alanynál gyenge tesztválaszt eredményezett függetlenül attól, hogy a nyelvre tették, csomagolásával együtt a napfonathoz (köldökcsakrához) szorították, vagy olyan borítékba rejtve mutatták fel, amelynek tartalmát sem az alany, sem a tesztelő személy nem ismerte. Rendkívül érdekes és lenyűgöző volt, hogy a test akkor is reagált, amikor a szóban forgó dologról az elme semmit sem tudott. Ezt a módszer használóinak nagy része maga is ellenőrizte, mégpedig úgy, hogy különböző anyagokat tettek egyszerű, számozott borítékokba, majd egy, a borítékok tartalmát nem ismerő személyt megkértek, hogy végezze el a vizsgálatot egy harmadik személyen. A megdöbbentő következtetés tehát nyilvánvalóvá vált: a test még akkor is pontosan reagál, ha az elme „tudatlan". A teszt megbízhatósága újra és újra megdöbbentette a közvéleményt és a pácienseket, sőt magukat az orvosokat is. E könyv szerzője például az előadókörútjai során a hallgatóság ezer tagja között 500 mesterséges édesítőszert és 500 szerves eredetű C-vitamint tartalmazó, teljesen egyforma külsejű borítékot osztott szét. Ezután a párba állított résztvevők egymáson végezték el a tesztet. Amikor végül felbontották a borítékokat, a közönség örömmel és döbbenten állapította meg, hogy a mesterséges édesítőszerre mindenki elgyengüléssel reagált, a Cvitaminra viszont izomerősödéssel. Ezek az egyszerű bemutatók sok ezer amerikai család táplálkozási szokásait változtatták meg. Az 1970-es évek elején az orvosok (kiváltképp a pszichiáterek) általában nevetségesnek tartották a gondolatot, hogy a táplálkozásnak komoly köze lehet az egészséghez, azon belül is főképp az érzelmi egészséghez és az agyműködéshez. A Nobel-díjas Linus Paulinggal közösen írt Orthomolecular Psychiatry (Ortomolekuláris pszichiátria) című könyvünk az orvostársadalmat kivéve kedvező fogadtatásra talált a legkülönfélébb olvasói körökben.7 (Érdekes módon most - 20 évvel később - a könyvünkben ismertetett elképzelések már nélkülözhetetlenek az elmebetegségek korszerű kezeléséhez...) A könyv fő mondanivalója az, hogy a súlyos elmebetegségek, mint a pszichózisok, valamint az olyan, kevésbé súlyos rendellenességek, mint az érzelmi zavarok, genetikai alapon alakulnak ki az agy rendellenes biokémiai folyamatai miatt, és ezt a molekuláris okot molekuláris szinten korrigálhatjuk is. A mániás depresszióra, a skizofréniára, az alkoholbetegségre és a depresszióra tehát a gyógyszereken kívül a táplálkozás megváltoztatásával is lehet hatni. A könyv megjelenésekor, 1973-ban, a pszichiáter-társadalom még mindig a pszichoanalízis mindenhatóságát hirdette; a műben leírtakat leginkább csak a holisztikus módszereket alkalmazó szakemberek fogadták el. Az általunk javasolt kezelési módszereket és az eredményeket gyakran a kineziológia segítségével ellenőriztük. Klinikai szempontból azonban a legnagyobb és legmaradandóbb hatású dr. Diamond azon munkája volt, amellyel bemutatta, hogy a test azonnal elgyengül az egészségtelen érzelmi attitűdök vagy a szellemi stressz hatására. Az izomválasz-tesztelési technika általa tovább finomított - és a szakorvosok többsége által ma használt változatát több mint 15 éven át alkalmaztuk mi is. Az orvosok, de más kutatók is arra a megállapításra jutottak, hogy a tesztválasz teljesen független a vizsgálati alany hitétől, intellektuális beállítottságától, értelmétől és logikájától. Arra is felfigyeltek, hogy az alany izmát elgyengítő tesztválasszal egy időben az agyféltekék működésének összhangjában is zavar mutatkozik.8

A tesztmódszer Két személyre van szükség. Egyikük (az alany) vízszintesen oldalra nyújtja a karját. A másik (a tesztelő) két ujjal lefelé nyomja a kinyújtott kar csuklóját, s közben arra szólítja fel az alanyt, hogy tartson ellen („Tarts/tartson ellen!"). Az alany ekkor minden erejével megpróbál ellenállni a lefelé irányuló nyomásnak. Ennyi az egész. Bármelyik fél állíthat valamit, s miközben az alany a kijelentést elméjében tartja, a tesztelő lefelé irányuló nyomással ellenőrzi az alany karjának erejét. Ha az állítás negatív vagy hamis, illetve ha kalibrációjának értéke 200 alatti (lásd III. fejezetben: Tudattérkép), az alany izma elgyengül. Ha a válasz igen vagy értéke 200 fölötti, akkor az izom „erősnek" bizonyul. Próbaképpen az alany tesztelés közben maga elé képzelheti mondjuk Ábrahám Lincoln képét, aztán ennek ellenpéldájaként Adolf Hitlerét. Az előbbire erős, az utóbbira gyenge izomválaszt fog adni. Ugyanez a hatás váltható ki, ha egy szeretett személyt képzel maga elé, majd pedig olyasvalakit, akit gyűlöl, akitől fél, vagy akire komolyan neheztel. Miután sikerült kidolgozni egy numerikus skálát - erről még bőven lesz szó -, a kalibráláshoz az is elég, ha kijelentő állításokkal behatároljuk az adott dolog (pl. könyv, szervezet, személy indítéka) 100-as helyiértékét

7

(például „Ez a valami 100 fölötti" vagy „200 fölötti".) egészen addig, amíg negatív izomválaszt (elgyengülést) nem tapasztalunk. A kalibráció ezután tovább pontosítható: „220 fölötti?" (225?, 230?, ...) A tesztelő és az alany bármikor szerepet cserélhet, az eredmény ugyanaz lesz. Ha valaki egyszer elsajátította a módszert, akkor használhatja vállalatok, filmek, személyek, történelmi események értékelésére éppúgy, mint az élet pillanatnyi nehézségeinek „diagnosztizálására". Amint azt az olvasó is bizonyára megfigyelte, a vizsgálati módszer lényege, hogy egy kijelentő módú állítás igaz vagy hamis voltát ellenőrzik az izomteszttel. Ha a kérdést nem ilyen formában tették fel, a válasz megbízhatatlan lesz. Nem kaphatók megbízható eredmények a jövőre vonatkozó kérdésekre sem, csak a meglévő, illetve megtörtént körülményekre és eseményekre vonatkozóan várhatók helytálló válaszok. Igen fontos, hogy az eljárás során a résztvevők megőrizzék személytelen hozzáállásukat, nehogy negatív vagy pozitív érzelmeket közvetítsenek! A pontosság tovább növelhető, ha az alany behunyja a szemét. A háttérben ne szóljon zene! A teszt megtévesztőén egyszerű volta miatt célszerű, ha a tesztelő először maga is meggyőződik a módszer pontosságáról. A válaszok keresztkérdésekkel ellenőrizhetők. Aki már ismeri a módszert, találhat olyan trükköket, amelyekkel meggyőződhet a teszt megbízhatósága felől.9 Hamarosan kiderül, hogy minden alanynál ugyanazok a reakciók észlelhetők; hogy egyáltalán nem kell ismerni a szóban forgó kérdést; és hogy a válasz mindig független lesz az alanynak az adott kérdésre vonatkozó személyes véleményétől. Igen hasznosnak bizonyult, ha a kérdések feltevése előtt a következő állítást is teszteltük: „Feltehetem ezt a kérdést." Ez lényegében olyan, mint a bejelentkezés kérése egy számítógép-terminálon: a válasz olykor „nem" lesz. Ez azt jelzi, hogy az adott kérdéssel nem szabad tovább foglalkozni, vagy meg kell próbálni feltárni a nemleges válasz okát. Lehetséges, hogy a kérdező számára az adott pillanatban lelki zavart okozna a válasz megtudása vagy annak mögöttes jelentése.10 E kísérlet során a tesztalanyoktól azt kértük, hogy összpontosítsanak egy meghatározott gondolatra, érzésre, hozzáállásra, emlékre, kapcsolatra vagy életkörülményre. A tesztet gyakran nagy csoportokban végeztük, s a bemutatókon először megtapasztaltattuk a jelenséget oly módon, hogy a csukott szemű alanyokat arra kértük, hogy idézzenek fel egy olyan emléket, amikor haragosak, idegesek, féltékenyek, levertek, bűntudatosak vagy ijedtek voltak. Ebben az esetben minden alany izma elgyengült. Ezután azt kértük, képzeljenek maguk elé valakit, akit szeretnek, vagy egy örömteli élethelyzetet; ekkor mindannyian erős tesztválasszal reagáltak. A közönség soraiban ilyenkor általában meglepett mormogás futott végig, ahogy a jelenlevők belegondoltak, mivel is járhat az, amit az imént megtapasztaltak. A következő lépésben azt demonstráltuk, hogy elég egy anyag képét felidézni az elmében, s már az is ugyanolyan reakciót vált ki, mintha az adott anyag érintkezésbe került volna a testtel. Példaként felmutattunk egy rovarirtó szerekkel kezelt almát, és arra kértük a közönséget, hogy azt nézzék, miközben tesztelik őket: valamennyiük izma elgyengült. Ezután felmutattunk egy szennyező anyagoktól mentes „bioalmát", s ahogy a közönség arra összpontosította a figyelmét, valamennyien az erős tesztválaszt adták. Mivel a közönségből előzőleg senki sem tudta, melyik almát milyen hatás érte, sőt még azt sem tudták, hogy efféle teszt következik, e bemutatóval mindenki számára meggyőzően szemléltettük a módszer megbízhatóságát." Nem szabad elfelejteni, hogy az emberek különböző módon dolgozzák fel tapasztalataikat: egyesek elsősorban az érzéseikre hagyatkoznak, mások inkább a hallásukra, megint mások pedig a látásukra. Éppen ezért teszteléskor egy személlyel, helyzettel vagy élménnyel kapcsolatban kerülni kell az oly módon megfogalmazott kérdéseket, mint: „Mit érzel X. Y. vagy ...helyzet vagy ...esemény vonatkozásában?"; vagy „Hogy hangzik számodra?" vagy „Hogyan látod?" Ha a kérdező azt mondja: „Képzeld magad elé ezt a helyzetet (személyt, helyet, dolgot vagy érzést)", az alany általában ösztönösen kiválasztja az élmény feldolgozásához neki leginkább megfelelő érzékelési csatornát. Néha az alanyok - talán öntudatlanul - úgy próbálják álcázni saját reakciójukat, hogy nem a számukra legmegszokottabb élményfeldolgozási módot választják, s hamis választ adnak. Ha a tesztelő ilyen választ kap, a kérdést más megfogalmazásban kell feltennie. Az olyan páciens például, aki bűntudatot érez az anyjával szemben érzett haragja miatt, anyja képét maga elé képzelve erős tesztválaszt ad. Ha azonban a tesztelő ekkor más megfogalmazást választ, és azt kéri az alanytól, hogy képzelje maga elé az anyja iránti pillanatnyi érzelmeit, az illető karja azonnal elgyengül. A tesztek pontossága egyéb óvintézkedésekkel még tovább növelhető: le kell például venni a szemüvegeket - különösen a fémkereteseket -, és a kalapokat, ugyanis a fejtetőre helyezett szintetikus anyagok mindenkit elgyengítenek! A tesztelt karon ne legyen ékszer, sem - ez különösen fontos - kvarcóra! Rendellenes válasz esetén tovább kell kutatni, hogy mi okozza azt; lehetséges például, hogy a tesztelő olyan illatszert használ, amelyre az alany rosszul reagál, és így hamis, negatív válaszokat ad. Ha a tesztelő úgy érzi, hogy többszöri próbálkozás ellenére sem sikerül pontos választ kapnia, ellenőrizni kell, milyen hatást gyakorol a hangja más vizsgálati alanyokra, mert előfordulhat, hogy egyes tesztelő személyek annyi negatív érzelmet visznek hangjukba, hogy azzal befolyásolják az eredményeket. Paradox (fordított) reakció esetén figyelembe kell venni a vizsgált emlék vagy kép időbeliségét is. Ha az alany egy adott személy és a vele való kapcsolata képét idézi fel magában, a válasz attól is függeni fog, hogy a felidézett emlék, illetve kép milyen időszakból származik. Ha például valaki a bátyjával való gyermekkori viszonyát idézi fel, lehet, hogy másként fog reagálni, mintha ugyanezen kapcsolat mai állapotát idézné fel. A kérdéseket ezért mindig igen pontosan le kell szűkíteni. Az ellentmondó teszteredmények egy másik lehetséges oka lehet, ha az alany olyan fizikai állapotban van, amely a csecsemőmirigy működésének valamilyen igen erős, negatív energiamező okozta elfojtásából, illetve

8

stresszből eredeztethető. A csecsemőmirigy a test akupunktúrás energiarendszerének a vezérlőközpontja, s ha ennek a szervnek az energiaszintje alacsony, a teszteredmények kiszámíthatatlanná válnak. Ez néhány másodperc alatt könnyen orvosolható a „csecsemőmirigy-ütögetés" nevű egyszerű eljárással, amit dr. John Diamond talált ki. A csecsemőmirigy a szegycsont felső része mögött helyezkedik el. Ütögessük ritmikusan ezt a területet ökölbe szorított kézzel néhány másodpercen át, közben mosolyogjunk, és gondoljunk olyasvalakire, akit szeretünk! Minden ütésnél mondjuk azt: „ha-ha-ha"! Az újratesztelés kimutatja, hogy a csecsemőmirigy dominanciája helyreállt-e, amennyiben az eredmények ismét korrektek lesznek. 15

A tesztmódszer használata e kutatásban Az imént ismertetett teszteljárást eredetileg dr. Diamond javasolta Behavioral Kinesiology (Viselkedési kineziológia) című könyvében. Mi csak egyetlen módosítást végeztünk: a válaszokat egy logaritmikus skálára vetítettük, hogy kalibrálni tudjuk a különböző attitűdök, gondolatok, érzések, helyzetek és kapcsolatok viszonylagos erejét. Gyors módszerről lévén szó - a teszt általában alig 10 másodpercet vesz igénybe -, rövid idő alatt igen nagy adatmennyiség dolgozható fel. A vizsgálati alanyoktól spontán módon nyert numerikus skálán az értékek a puszta fizikai létnek megfelelő 1-estől a szokványos tudatosság csúcsát jelentő 600-asig terjednek, majd azon túl 1000-ig, amely a megvilágosodottságnak már különösen magas szintje. Az egyszerű igen-nem válaszok határozzák meg az adott téma kalibrációját. Például: „Ha az egyszerű létezés értéke 1, akkor a szeretet ereje nagyobb, mint 200?" (Az alany erős tesztválaszt ad, ami igenlő választ jelent.) „A szeretet 300 fölött van?" (Az izomválasz továbbra is erős.) „A szeretet 400 fölött van?" (Az izomválasz még mindig erős.) „A szeretet ereje 500 vagy még nagyobb?" (Az izom válasz erős maradt.) A szeretet értékét végül 500-on kalibráltuk, és ez az érték megismételhető volt, függetlenül attól, hogy hány alanyon vizsgáltuk. Számos, ismételt vizsgálat eredményeként - melyek során egy tesztelő, illetve tesztelők csoportjai vizsgáltak egy-egy alanyt, illetve alanyok csoportjait - egy következetes skála rajzolódott ki, amelynek jól megfeleltethetőek az emberi létélmény, a történelem, a közvélemény, a pszichológia, a szociológia, a pszichoanalízis, a filozófia és az orvostudomány eredményei. A skála hasonlóan jól korrelál az örök filozófiában leirt tudati rétegekkel is.16 A tesztelőnek óvatosnak kell lennie, s tudnia kell, hogy a kérdésekre érkező válaszok némelyike az alany számára zavarba ejtő lehet. A módszer nem alkalmazható felelőtlenül, és az alanynak mindenképpen hajlandónak kell lennie a vizsgálatban való részvételre. Sohasem használható konfrontációs technikaként! Klinikai környezetben az alanynak sohasem tesznek fel személyes jellegű kérdéseket, hacsak nem valamilyen terápiás cél eléréséről van szó. Olyan kérdés azonban feltehető, amely eleve kizárja az alany személyes érintettségét, így az adott személy pusztán jelzőeszközként fog működni a kalibrációban. A tesztválasz független az alany testi erejétől. Az izmos sportolók gyakran teljesen megdöbbennek, amikor valamilyen ártalmas inger hatására ugyanúgy elgyengülnek, mint akárki más. Legyen bár a tesztelő törékeny, alig 45 kg testsúlyú hölgy, az alany pedig 90 kg feletti súlyemelő, a teszt eredményét ez cseppet sem fogja befolyásolni: a hölgy két ujjal könnyedén lenyomhatja a férfi erős karját. III. fejezet

Teszteredmények és értelmezésük E munka a tudati energiamezők gyakorlati célú feltérképezésére törekszik, hogy körvonalazza az emberi lét egy eddig ismeretlen területének kiterjedését és általános „földrajzát". Az érthetőség kedvéért a különböző energiamezőkre kapott számszerű értékeket könnyen kezelhető, összehasonlító értékekre kerekítettük. Ha megvizsgáljuk a Tudattérképet, nyilvánvalóvá válik, hogy a kalibrált szintek a tudat konkrét folyamatainak felelnek meg: érzelmeknek, észleléseknek vagy hozzáállásoknak, világnézeteknek és spirituális hiteknek. Elegendő hely birtokában e térképen akár az emberi viselkedés valamennyi területét feltüntethetnénk. A kutatási eredmények mindenütt megerősítették egymást; s minél részletesebb és kiterjedtebb volt a vizsgálat, a megerősítés annál nagyobb mértékűnek bizonyult. A tudat skáláján a kritikus pont nagyjából 200-nál található, amely szintre az egyenesség és a bátorság jellemző. E kalibrációs szint alatti bármilyen hozzáállásra, gondolatra, érzésre, képzettársításra, entitásra vagy történelmi személyre való gondolás elgyengíti a vizsgált alanyt. Az ennél magasabb kalibrációjú attitűdök, gondolatok, érzések, entitások vagy történelmi személyiségek hatására viszont erős tesztválasz várható. A 200-as érték tehát az egyensúlyi pont a gyenge és az ERŐS attraktorok, a negatív és a pozitív hatások között. A 200 alatti szinteken az elsődleges késztetés az életben maradás, bár a skála legalján, a reménytelenség és a depresszió zónájában még ez az indíték is hiányzik. A valamivel magasabban lévő félelemés haragszintekre az egocentrikus impulzusok jellemzők, amelyek a személyes lét fenntartására irányuló késztetésből fakadnak. A büszkeség szintjén ez a törekvés már más személyek életben maradását is magában foglalhatja. A negatív és a pozitív hatások közti választóvonalat átlépve, a bátorság szintjétől kezdve egyre fontosabbá válik mások jóléte. Az 500-as szintnél már mások boldogsága a fő motiváló erő. Nem sokkal 600 alatt már az énre és a másokra is kiterjedő spirituális tudatosság kerül előtérbe, 600 fölött pedig az emberiség java és a megvilágosodás keresése a fő cél. 700 és 1000 között az illető személy az egész életét az emberiség megváltásának szenteli.

9

A Tudattérkép ismertetése Ha alaposabban eltűnődünk e térképen, akkor mélyreható változások idéződhetnek elő az élet különböző megnyilvánulásai iránti empátiánkban. A látszólag „kevésbé erényes" érzelmi hozzáállásokat megvizsgálva rájövünk, hogy azok nem jók vagy rosszak; a moralizáló megítélés végső soron csupán nézőpont kérdése. Azt láthatjuk például, hogy már az is sokkal jobban lesz, aki az igen alacsony (75-ös) energiaszintű bánatról a harag szintjére emelkedik, annak ellenére, hogy az is csak 150-es értékű. A harag ugyan pusztító érzelem és még mindig elég alacsony szintű tudati állapot, a fásultság azonban nem csak egyéneket, hanem egész szubkultúrákat is legyűrhet, amint azt a történelem is bizonyítja. Ha a reményét vesztett személy továbbfejlődik odáig, hogy valami jobbat akarjon (vágyakozás, 125), majd a harag (150) energiáját felhasználva továbblép a büszkeségre (175), onnan képes lehet feljutni a bátorság 200-as értékű szintjére, s még ennél tovább is folytathatja saját maga és közössége körülményeinek jobbítását. Ilyesmi persze a magasabb szinteken is lehetséges. Ha például valaki teljesen hozzászokik a feltétel nélküli szeretet állapotához, semmit sem lesz képes elfogadni, ami annál kevesebb. S ahogy az adott személy tudata tovább fejlődik, a folyamat önfenntartó és önkiigazitó lesz, így az önfejlesztés életmóddá válik. Ez a jelenség gyakran figyelhető meg a 12 lépésesönsegítő csoportok' tagjainál, akik kitartóan dolgoznak az olyan negatív attitűdök leküzdéséért, mint az önsajnálat vagy az intolerancia. A tudati skála alsóbb szintjein állók ugyanakkor teljesen elfogadhatónak találhatják ezeket az attitűdöket, sőt védelmezhetik is azokat. A történelem során a világ nagy spirituális tanításai mindig is sokat foglalkoztak azon módszerekkel, amelyek lehetővé teszik a följebb lépést ezeken a tudati szinteken. Általában arra is utaltak - vagy konkrétan ki is jelentették -, hogy e „létrán" csak kemény munkával lehet feljebb jutni; a sikerhez olyan tanító vagy legalább olyan tanítás kell, amely konkrét utasításokkal és ösztönzéssel látja el a próbálkozót, aki egyébként elkeseredne amiatt, hogy segítség nélkül nem képes elérni a célját. Remélhetőleg a mi kis táblázatunk is segíteni fog eme igazán nagyszerű emberi vállalkozásban.

10

A rendszer elsajátításának az ismeretelméletre tett hatása nem feltűnő, mindazonáltal igen messzire nyúló lehet; az eredmények gyakorlati alkalmazásra is találhatnak a sportban, a gyógyászatban, a pszichiátriában, a pszichológiában, a személyes kapcsolatokban és a boldogság keresésében. A Tudattérképen való elmélkedés például átformálhatja az ok-okozati viszonyra vonatkozó nézeteinket. Ahogy az egyén tudati szintjével együtt az észlelés is fejlődik, nyilvánvalóvá válik, hogy amit a világ az okok birodalmának nevez, valójában az okozatok birodalma. Ha a megfigyelő vállalja a felelősséget saját észleléseiért, képes lehet felülemelkedni az áldozat szerepén, s megérteni, hogy a világon semminek sincs hatalma fölötte. Nem az események határozzák meg, hogy azok pozitív vagy negatív hatással lesznek-e az egyén életére, s hogy az illető azokat lehetőségként vagy inkább stresszként éli-e meg; nem, a mi szempontunkból az számít, hogy az egyén hogyan reagál az ilyen eseményekre, miként viszonyul hozzájuk. A pszichológiai stressz egy olyan állapot velejárója, amelynek ellenállunk, vagy amelyből menekülni próbálunk. Egy állapot azonban önmagában semmire sem képes. Semmi sem képes stresszt „teremteni". Az egyik személy vérnyomását megemelő hangos zene a másik számára kifejezetten élvezetes lehet. A válás óriási megrázkódtatást jelent annak, aki nem akarja, ám felszabadító olyasvalaki számára, aki viszont vágyik rá. A Tudattérkép új fényt vet a történelmi folyamatokra is. E könyv szempontjából a legfontosabb az erő és az ERŐ közötti különbségtétel. Vizsgáljunk meg példának okáért egy történelmi korszakot, mondjuk az indiai brit gyarmati uralom végét. Ha kalibráljuk a Brit Birodalom korabeli álláspontját, amelyre az önérdek és a kizsákmányolás volt jellemző, azt jóval a kritikus 200-as szint alattinak találjuk. Mahatma Gandhi motivációja viszont, amelynek értéke 700 volt. a szokványos emberi tudatosság tartományának felső határa közelében járt. Gandhi azért nyerte meg a küzdelmet, mert álláspontjával sokkal nagyobb ERŐT képviselt, szemben a Brit Birodalom erejével (amelynek értéke egyébként 175 volt), és ha az erő találkozik az ERŐVEL, abból végül mindig az utóbbi kerül ki győztesen. Megfigyelhetjük, hogyan próbálta a társadalom a történelem folyamán törvényekkel, hadviseléssel, a piac manipulálásával, jogi lépésekkel és tilalmakkal - vagyis az erő megnyilvánulásaival - „kezelni" a szociális problémákat, de hiába, mert azok minden erőfeszítés ellenére megmaradtak vagy kiújultak. Noha az erő pozíciójából kiinduló kormányok vagy egyének eleve rövidlátóak, az érzékeny megfigyelő számára idővel világossá válik, hogy a társadalom konfliktusainak körülményei csak akkor szűnnek meg, ha feltárják és orvosolják a mögöttük rejlő okokat. A kezelés és a gyógyítás között az a különbség, hogy az előbbi esetében a kontextus azonos marad, az utóbbinál viszont a javulást a kontextus megváltoztatásával idézik elő, hogy ezzel teljesen megszüntessék az állapot okát, s ne csak a tüneteket enyhítsék. Egy dolog, ha vérnyomáscsökkentő szert adunk a hipertóniás betegnek, ám egészen más úgy kiterjeszteni az illető életének a kontextusát, hogy dühös és elfojtó késztetései megszűnjenek. A Tudattérkép tanulmányozásával szerzett empátia segítségével remélhetőleg könnyebb lesz elérni az öröm szintjét. Az öröm kulcsa az a feltétel nélküli, az egész élet iránti (az egyén saját életére is vonatkozó) kedvesség, amit más szóval könyörületességnek is nevezünk.' Könyörületesség nélkül az ember nem sok igazán jelentős dolgot érhet el. Az egyéni terápiából kiindulva a társadalmi kontextusra nézve is általánosíthatunk: a páciens nem gyógyítható meg mindaddig, amíg nem képes megidézni a könyörület EREJÉT önmaga és mások iránt. Ha viszont eljut idáig, a gyógyult maga is gyógyítóvá válhat. IV. fejezet

Az emberi tudat szintjei E kutatás keretében az évek alatt végzett több millió kalibráció olyan értéktartományt határozott meg, amely pontosan megfelel egy sor jól ismert attitűd- és érzelemkészletnek; ezeket adott attraktormezők lokalizálják valahogy úgy, ahogy az elektromágneses mezők is összegyűjtik a vasreszeléket. Ezen energiamezőket a következők szerint osztályoztuk, hogy köny-nyen érthetőek, ugyanakkor klinikailag pontosak legyenek. Nagyon fontos, hogy megjegyezzük: a kalibrációs értékek nem számtani, hanem logaritmikus haladványt képviselnek! A 300-as érték amplitúdója tehát nem kétszerese a 150-ének, hanem sokkal többszöröse, hiszen a 300-as érték 10 a háromszázadikon (10300)! Ennek megfelelően néhány pontnyi előrelépés is már óriási ERŐNÖVEKEDÉST jelent; a skálán felfelé haladva az ERŐ nagysága hihetetlenül nagy mértékben növekszik! Az emberi tudat különböző szintjeinek kifejeződési módjai egészen mélyrehatóak és nagy horderejűek; hatásaik egyszerre óriásiak és igen finomak. A 200 alatti szintek mindegyike az egyénre és a társadalomra nézve egyaránt életellenes jellegű, a 200 feletti szintek viszont mind az ERŐ építő kifejeződései. A döntő szint a 200-as érték: ez az a fordulópont, amely elválasztja egymástól az erő és az ERŐ birodalmát. Az energiamezők érzelmi megfelelőinek leírásakor nem szabad elfelejteni, hogy azok az egyénben csak igen ritkán nyilvánulnak meg tiszta állapotban. A tudati szintek mindig keverednek: egy adott személy az élet különböző területein más-más szinten működhet. Az egyén össztudati szintjét különböző szintjeinek összege határozza meg. Energiaszint: 20 - szégyen A szégyen szintje veszedelmesen közel jár a halálhoz, amelyet az egyének a szégyentől való menekülés eszközeként választhatnak szándékos öngyilkossággal, vagy kevésbé nyilvánvaló módon az életet meghosszabbító lépések meg nem tételével. Ezen a szinten gyakori az elkerülhető balesetből bekövetkező halál. Valamennyien tudatában vagyunk bizonyos mértékig, milyen fájdalmas dolog megszégyenülni, hiteltelenné, személytelenné válni.

11

A szégyen állapotában lehorgasztott fejjel eloldalgunk, azt kívánva, bárcsak láthatatlanok lennénk. A számkivetés a szégyen egyik hagyományos velejárója, s a kezdetleges társadalmakban - amilyenekből mi is származunk - a számkivetés egyet jelent a halállal. Az élet korai szakaszában átélt szégyent okozó tapasztalatok - például a szexuális bántalmazás - egy életre eltorzíthatják a személyiséget, ha megfelelő terápiával nem orvosolják azokat. Amint azt Freud is megállapította, a szégyen neurózist okoz. Az érzelmi és a lelki egészségre nézve egyaránt pusztító hatású, s az igen alacsony szintű önbecsülés miatt hajlamossá tesz a testi betegségekre is. A szégyenalapú személyiség félénk, visszahúzódó és befelé forduló. A szégyen a kegyetlenkedés eszköze is lehet, s áldozatai gyakran maguk is kegyetlenné válnak. A megszégyenített gyerekek kegyetlenkednek az állatokkal, s egymással szemben is kegyetlenek. A 20-as közeli értéken kalibrált tudatszintű személyek viselkedése veszélyes. Hajlamosak vádaskodó jellegű hallucinációkra és paranoiára; egyesek pszichotikusok lesznek, vagy bizarr bűncselekményeket követnek el. Némelyik szégyenalapú egyén maximaiizmussal és merevséggel próbál kompenzálni, s megszállottá és intoleránssá válhat. Hírhedt példái ennek az állapotnak azok a morális szélsőségesek, akik erkölcscsőszegyesületeket alkotnak, és saját tudattalan szégyenüket olyan más személyekre vetítik rá, akiket azután érzésük szerint joggal támadhatnak. A sorozatgyilkosok például gyakran szexuális moralizmustól hajtva cselekszenek, s tetteiket azzal indokolják, hogy meg kell büntetniük a „rossz" nőket. Mivel a szégyen a személyiség teljes szintjét erősen lehúzza, hajlamossá tesz a többi negatív érzelem iránt, s így gyakran vált ki hamis büszkeséget, haragot és bűntudatot. Energiaszint: 30 - bűntudat Társadalmunkban az emberek manipulálására és büntetésére oly gyakran alkalmazott bűntudat számos formában fejeződhet ki, például megbánásként, önvádként, mazochizmusként vagy az áldozati lét széles tünetskálájának valamely más jelenségeként. A többnyire nem tudatos bűntudat pszichoszomatikus betegségeket okoz, növeli a balesetek valószínűségét és az öngyilkossági hajlamot. Sokan egész életükben bűntudattal küszködnek, mások pedig kétségbeesetten igyekeznek megszabadulni tőle azáltal, hogy - erkölcstelen módon - teljesen tagadják bűntudatukat. A bűntudat-domináltság egyik következménye a „bűn" iránti megszállott érdeklődés. Az a könyörtelen érzelmi hozzáállás, amit gyakran használnak fel a vallási demagógok mások kényszerítésére és irányítására. Ezek a „bűn és megváltás" kufárai, a büntetés megszállottjai, akik valószínűleg a saját bűntudatukat jelenítik így meg, vagy azt vetítik ki másokra. Az önostorozás aberráns viselkedését tanúsító szubkultúrákban gyakran figyelhetők meg szinte járványos gyakorisággal terjedő másfajta kegyetlenkedések is, például az állatok nyilvános feláldozása. A bűntudat dühöt ébreszt, ami gyakran gyilkolásban fejeződik ki. A halálbüntetés elfogadása jó példa arra, hogy a gyilkolás elégtételt nyújthat a bűntudattal teli lakosságnak. A könyörtelen amerikai társadalom például a sajtóban állítja pellengérre áldozatait, s olyan büntetéseket szab ki, amelyek javító vagy elrettentő értékét még sohasem sikerült bizonyítani. Energiaszint: 50 - fásultság Erre a szintre a nyomor, a csüggedés és a reménytelenség jellemző. A világ és a jövő kilátástalannak tűnik; az élet fő témája a szenvedés. A tehetetlenség ezen állapotának áldozatai minden tekintetben segítségre szorulnak, s nem csak a belső erőforrásoknak vannak híján, hanem az energiának is, amellyel elérhetnék azt, ami amúgy pedig elérhető lenne számukra. Ha a róluk gondoskodóktól nem kapnak külső energiát, életük könnyen végződhet passzív öngyilkossággal. Élni vágyás nélkül a reményvesztettek üres tekintettel merednek maguk elé, nem reagálnak az ingerekre, míg végül már a szemük sem követi a mozgást, és arra sem marad erejük, hogy lenyeljék a nekik felkínált ételt. Ez a hajléktalanok és a társadalom perifériájára szorultak kalibrációs értéke. Sokan kerülnek erre a szintre idős koruk miatt, vagy valamilyen betegség miatti elszigetelődés következtében. A fásultak másoktól függenek: az e szinten megrekedt személyek „nehezek", ezért terhet jelentenek a környezetükben élők számára. A társadalomból sajnos túl gyakran hiányzik a kellő motiváltság ahhoz, hogy bármiféle valódi segítséget nyújtson az ezen a szinten álló egyéneknek, kultúráknak, amelyekről úgy gondolják, hogy csak elszívják az erőforrásaikat. Ez a kalkuttai utcák szintje, ahová csak az igazi szentek - mint amilyen Teréz anya volt - és követőik merik betenni a lábukat. Ez az a szint, ahol lemondanak minden reményről, s ahol csak nagyon keveseknek van annyi bátorságuk, hogy szembenézzenek az ilyen fásultsággal. Energiaszint: 75 - bánat E szintre a szomorúság, a veszteségérzet és a függőség jellemző. A legtöbben már tartózkodtunk itt hosszabb-rövidebb ideig, de azok, akik megrekednek ezen a szinten, állandó sajnálkozásban és levertségben élnek. Ez a búslakodás, a veszteség és a múlt iránti bűntudat foka. Idetartoznak a kudarcot életük részének tekintő örök vesztesek és szenvedélyes szerencsejátékosok, akik elveszítik állásukat, barátaikat, családjukat, lehetőségeiket, sőt pénzüket és egészségüket is. Az élet korai szakaszában elszenvedett nagy veszteségek hajlamossá tehetnek arra, hogy a bánatot úgy fogadjuk el, mintha az az életért fizetendő ár lenne. A bánat szintjén álló személy mindenütt szomorúságot lát: a kisgyerekek szomorúságát, a világ állapotának szomorúságát, az élet szomorúságát. E szint a létről alkotott képre is rányomja bélyegét. A „bánat szindróma" egyik eleme az elvesztett valami - vagy az általa jelképezett dolgok pótolhatatlanságának az érzése. A bánatos az egyediből általánosít is, tehát a szeretett személy elvesztését a szeretet elvesztéseként éli meg. Az ilyen komoly érzelmi veszteségek ezen a szinten súlyos depresz-sziót, vagy akár halált is okozhatnak.

12

Noha a bánat az élet temetője, még így is magasabb az energiaszintje, mint a fásultságé. így ha egy valamikor nagy megrázkódtatáson átesett, fásulttá vált páciens elkezd sírni, tudjuk, hogy kezd jobban lenni, s hamarosan enni is fog... Energiaszint: 100 - félelem A 100-as szinten már sokkal több életenergia áll rendelkezésre; a veszélytől való félelem egyenesen egészségesnek mondható. A világ jelentős részét a félelem mozgatja, az embereket állandó ténykedésre serkentve. Félelem az ellenségtől, félelem az öregségtől vagy a haláltól, félelem az elutasítástól, és egy sor egyéb szociális félelem, amelyek a legtöbb ember életében alapvető motivációk. Ebből a nézőpontból a világ veszélyes hely, tele csapdákkal és fenyegetésekkel. A félelem és a bizonytalanság mind az elnyomó, totalitárius szervezeteknek, mind pedig a piac manipulátorainak kedvenc eszköze. A sajtó és a reklám célja is az, hogy a félelemre alapozva növelje a piaci részesedést. A félelmek elterjedése éppoly korlátlan, mint az emberi képzelet; ha valaki számára egyszer fókuszba kerül a félelem, a továbbiakban a világ számtalan félelmetes eseménye fogja táplálni azt. A félelem rögeszmés jellegűvé válik, s bármilyen formát felölthet. A kapcsolat elvesztésétől való félelem például féltékenységhez és krónikusan magas stressz-szinthez vezet. A félelemmel teli gondolkozás paranoiává terebélyesedhet, vagy neurotikus, védekező rendszerek kialakulásához vezethet, és - mivel ragályos - domináns szociális irányzattá válhat. A félelem korlátozza a személyiség fejlődését, és gátlások kialakulásához vezet. Mivel a félelmen való felülemelkedéshez energia kell, az elnyomottak segítség nélkül nem képesek magasabb szintre emelkedni. A félelemmel teli emberek ezért erős vezetőket keresnek - akik látszólag legyőzték minden félelmüket -, hogy kivezettessék magukat a félelem rabszolgaságából. Energiaszint: 125-vágyakozás Ezen a szinten ismét több energia áll rendelkezésre; a vágyakozás az emberi tevékenységek igen jelentős részét motiválja, beleértve a gazdaságot is. A hirdetések a vágyainkra építve „programoznak be" bennünket az ösztönös késztetéseinkkel kapcsolatba hozható „szükségletekkel". A vágyakozás késztet arra, hogy nagy erőfeszítéseket tegyünk céljaink eléréséért vagy különféle jutalmakért. A pénz, a presztízs vagy a hatalom vágya uralja nagyon sok olyan személy életét, akinek sikerült a félelem szintje fölé emelkednie. A vágyakozás egyben a szenvedélybetegségek szintje is, hiszen itt magaa mohó vágy néha az életnél is fontosabbá válik. Egyes esetekben a vágyakozás rabja nincs is tisztában indítékai mögöttes okaival. Akadnak, akik a rájuk irányuló figyelem vágyának válnak rabjaivá, s állandó követeléseikkel elüldözik maguk mellől a többi embert. A szexuális elfogadottság vágya hívta életre a divatszakmát és a kozmetikai ipart. A vágyakozással kapcsolatos a felhalmozás és a mohóság, mégis kielégíthetetlen marad, hiszen folyamatosan fennálló energiamező, s így az egyik vágy teljesülése csupán annyit jelent, hogy egy másik kielégítetlen vágy lép a helyébe. A multimilliomosok gyakran megszállottként igyekeznek még több és több pénzt szerezni. A vágyakozás nyilvánvalóan jóval magasabb szint, mint a fásultság vagy a bánat. Ahhoz, hogy „szerezni" tudjunk, előbb elegendő energia kell a „sóvárgáshoz". A televízió sok elnyomott emberre gyakorolt nagy hatást: beléjük nevelte a többet akarást, és olyan mértékben töltötte fel a vágyaikat energiával, hogy felül tudjanak emelkedni a fásultságon, és jobb életet tudjanak teremteni. Az akarás indíthat el bennünket az eredmények útján. A vágyakozás tehát ugródeszka lehet a magasabb tudati szintek eléréséhez. Energiaszint: 150 - harag Annak ellenére, hogy a harag akár emberöléshez és háborúhoz is vezethet, energiaszintként jóval távolabb áll a haláltól, mint az alatta elhelyezkedő szintek. A harag egyaránt vezethet építő és romboló jellegű cselekedethez. Ahogy az emberek kiemelkednek a fásultságból és a bánatból, s leküzdik az életmódként kínálkozó félelmet, akarni kezdenek; a vágyakozás frusztrációhoz vezet, ami azután haraggá válhat. A harag lehet tehát az a sarkalatos pont, ahonnan az elnyomottak számára végül ablak nyílhat a szabadságra. A társadalmi igazságtalanság, az áldozattá válás és az egyenlőtlenség miatti düh ugyanis nagyszabású mozgalmakat indított el, amelyek jelentős változásokat idéztek elő a társadalom szerkezetében. A harag azonban az esetek nagyobb részében neheztelésként és bosz-szúállásként fejeződik ki, s emiatt lobbanékony és veszedelmes. A haragot, mint életstílust azok a személyek példázzák, akik ingerlékenyek és robbanékonyak, akik az apró sérelmekre is túlérzékenyek, s akik „igazságtalanság-gyűjtőkké", veszekedős, pereskedő, háborúskodó személyekké válnak. Mivel a harag a frusztrált akaratból fakad, a közvetlenül alatta elhelyezkedő energiamezőn alapul. A frusztráció a vágyak fontosságának el-túlzásából származik. A haragos személy - akárcsak a frusztrált kisgyerek dühöngeni kezdhet. A harag könnyen vezethet az élet minden területén romboló hatású gyűlölethez. Energiaszint: 175 - büszkeség A 175-ös értékű büszkeség energiája már elegendő ahhoz, hogy működésben tartsa az Egyesült Államok tengerészgyalogságát. Ez az a szint, amelynek elérésére az emberek többsége ma törekszik. Az embereket - e szintet elérve - olyan pozitív érzések töltik el, amelyek már éles ellentétben állnak az alacsonyabb energiaszinteken tapasztaltakkal. Az önbecsülésnek ez a megnövekedése gyógyír mindazon fájdalmakra, amelyeket az alacsonyabb tudati szinteken kell elszenvedni. A büszkeség jól fest, és ezt tudja is magáról; Öntelten páváskodik az élet díszszemléjén. A büszkeség elég messze esik a szégyentől, a bűntudattól vagy a félelemtől ahhoz, hogy például egy csüggedt gettólakó büszke tengerészgyalogossá való emelkedése óriási ugrást jelentsen. A büszkeség önmagában jó hírnévnek örvend, és a társadalom is helyesli; amint azonban a tudati szintek táblázatából is látható, eléggé

13

negatív ahhoz, hogy a kritikus 200-as szint alatt maradjon. Ez az oka annak, hogy a büszkeség csak az alacsonyabb szintekhez viszonyítva jó érzés. A gondot az jelenti - mint tudjuk -, hogy „aki felmagasztalja magát, az megaláztatik". A büszkeség védekező és sérülékeny, mivel külső körülményektől függ, amelyek nélkül váratlanul alacsonyabb szintre eshet visz-sza. A felfuvalkodott ego is sérülékeny a támadásokkal szemben. A büszkeség gyenge marad, mert piedesztáljáról könnyen a szégyenbe taszítható; ez a fenyegetés gerjeszti a büszkeség elvesztésétől való félelmet. A büszkeség megosztó, elősegíti a frakciózást, ami igen sokba kerülhet. Mindig is nagyon sokan haltak meg a büszkeség miatt. Ma is rendszeresen előfordul, hogy hadseregek mészárolják le egymást a büszkeség azon megjelenési formája nevében, amelyet nacionalizmusnak nevezünk. A vallásháborúk, a politikai terrorizmus és a fanatizmus, a Közel-Kelet és Közép-Európa rémisztő története is a büszkeség ára, amelyet az egész társadalomnak kell megfizetnie. A büszkeség árnyoldalai a fennhéjázás és a tagadás. E tulajdonságok gátolják a fejlődést; a büszkeség lehetetlenné teszi a szenvedélybetegségekből való kigyógyulást, mivel tagadja az érzelmi problémák és a személyiséghibák létét. A tagadás lényegében a büszkeséggel egyenlő. így aztán a büszkeség igen komoly akadály a valódi ERŐ elérésében, ami pedig igazi nagysággal és presztízzsel helyettesíthetné azt. Energiaszint: 200 - bátorság Az ERÖ a 200-as szintnél jelenik meg. Ha az alanyokat 200 alatti energiaszintekkel teszteljük, akkor amint az könnyen ellenőrizhető is - valamennyien elgyengüléssel reagálnak. A 200 feletti értékű, az életet támogató mezők hatására viszont mindenkinél erősödés tapasztalható. Ez az a kritikus határvonal, amely elválasztja egymástól az életet érő pozitív ésnegatív hatásokat. A bátorság szintjének elérése a valódi ERŐ megszerzését jelzi, s ezért ez a „képessé válás" szintje is. Itt kezdődik a felfedezés, az eredmények, az állhatatosság és az elszántság zónája. Az alacsonyabb energiaszintekről a világ reménytelen, szomorú, ijesztő vagy frusztrációkat okozó helynek tűnik, a bátorság szintjéről azonban az élet már izgalmas, kihívásokkal teli és serkentő jelenség. A bátorság az új dolgok kipróbálásának és az élet viszontagságaival való szembeszállásnak a hajlandóságát jelenti. A képességeknek ezen a szintjén az egyén már hatékonyan tudja kezelni az életben kínálkozó lehetőségeket. A 200-as értéknél például már rendelkezésre áll az új szakma megtanulásához szükséges energia, a fejlődés és a művelődés elérhető célokká válnak. Megjelenik a félelmekkel és a személyiséghibákkal való szembenézés, valamint az ezek ellenében való fejlődés képessége, s a szorongás itt már nem töri derékba e próbálkozásokat úgy, ahogyan alacsonyabb szinteken tenné. Azok az akadályok, amelyek a 200-as szint alattiak számára leküzdhetetlennek tűnnek, az igazi ERŐ megszerzésének első fokán állókra már serkentően hatnak. Az e szinten álló személyek ugyanannyi energiát táplálnak vissza a világba, amennyit elvesznek onnan, míg az alacsonyabb szinteken a populációk, a csoportok és az egyének csak elszívják a társadalom energiáját, de semmit sem adnak cserébe. Mivel a sikerek pozitív visszacsatolást nyújtanak, az önjutalmazás és az önbecsülés önmagukat erősítővé válnak. Itt kezdődik az igazi termelékenység. Az emberiség kollektív tudati szintje hosszú századokon át 190 volt, de különös módon az utóbbi években megugrott, így elérte a jelenlegi 207-es értéket!' Energiaszint: 250 - pártatlanság Az energia igen pozitívvá válik, ahogy eljutunk arra a fokra, amelyet pártatlannak nevezünk, mivel már mentes az alacsonyabb szintekre jellemző, erős állásfoglalási hajlamtól. 250-es szint alatt a tudat igen gyakran észlel ellentétpárokat, és azok közül mereven ragaszkodik az egyikhez, ez pedig nagy hátrány egy olyan világban, amely nem fekete-fehér, hanem összetett és soktényezős. Az efféle állásfoglalások polarizálódást okoznak, ami viszont szembenálláshoz és megosztottsághoz vezet. A harcművészetekhez hasonlóan a • A fejlődéshez vélhetően az is hozzájárult, hogy világszerte egyre többen sajátítják el a Silva-féle agykontrollt. Magyarországon 2004-ig 150 ezer felnőtt és kb. 30 ezer gyerek tanulta ezt meg, s az ő átlagos tudatosságszintjük három, egymástól független amerikai tesztelés szerint 460, 465, ill. 455. (Az agykontrollról információ: www.agykontroll.hu vagy 1/488-0118.) (A lektor megjegyzése.) merevség itt is sebezhetőséget jelent: ami nem hajlik, az könnyen törik. Az energiáit elszívó akadályok és megosztottságok fölé emelkedő egyén a pártatlanság állapotában rugalmassá válik, ami lehetővé teszi a problémák reális, ítélkezéstől mentes értékelését. Pártatlannak lenni annyi, mint viszonylag függetlennek maradni az eredményektől; ha valami nem az elképzeléseknek megfelelően sikerül, azt innen kezdve már nem kudarcként, nem ijesztő vagy bosszantó élményként éljük meg. A pártatlanság szintjén álló személytől például ilyesmit hallhatunk: „Nos, ha nem kapom meg ezt az állást, majd kapok egy másikat." Ez a belső magabiztosság kezdete, az egyén ráébred az EREJÉRE, S ettől kezdve már nem félemlíthető meg olyan könnyen, nem hajtja többé a bizonyítási vágy. A 250-es szintre az a hozzáállás jellemző, hogy bár az életben vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, az ember mégis képes végig a felszínen maradni, és így nagy baj nem történhet. A pártatlanság szintjén állóknak jó az általános közérzetük, bíznak abban, hogy képesek boldogulni a világban. Ez a biztonság szintje. A pártatlan személyekkel könnyen ki lehet jönni, és jó velük kapcsolatban állni, mivel nem érdekli őket sem a konfliktus, sem a versengés, sem a bűntudat. Jól érzik magukat, és érzelmileg igen kiegyensúlyozottak. E hozzáállásuk ítélkezéstől mentes, és nem éreznek késztetést mások viselkedésének az irányítására. Ugyancsak emiatt - mivel a pártatlan személyek nagyra értékelik a szabadságot -, őket is nehéz irányítani.

14

Energiaszint: 310 - hajlandóság Ez az igen pozitív energiaszint a magasabb szintek elérésének kapujaként is tekinthető. A munka a pártatlanság szintjén is megfelelően, a hajlandóság szintjén azonban már jól végezhető el, és e személyek bármibe is kezdenek, általában sikerrel járnak. A fejlődés ezen a fokon igen gyors, az itt lévők ugyanis továbblépésre kiválasztott személyek. A hajlandóság azt jelenti, hogy az illető leküzdötte az élettel szembeni ellenállását, és elkötelezetté vált a részvétel iránt. A 200-as kalibrációs szint alatti zárt gondolkodás a 310-es szintet elérve szélesre tárul. Az e szinten állók őszintén barátságosak, s úgy tűnik, társadalmi és anyagi téren elért sikerük az ő természetes „jussuk". A hajlandósággal jellemezhető embert nem zavarja, ha nincs állása, szükség esetén bármilyen munkát elvállal, s alkalmazottként vagy önfoglalkoztatóként épít fel magának új karriert. Nem érzi lealacsonyí-tónak a kiszolgáló jellegű munkát, sem azt, ha a ranglétra legalján kell kezdenie. Másokkal szemben segítőkész, és sokat tesz a társadalom javáért. Nem okoz gondot számára, ha szembe kell néznie belső problémáival, és a tanulás terén sincs semmilyen különösebb nehézsége. Ezen a szinten az önbecsülés már nagy, s ezt meg is erősíti a társadalom pozitív visszacsatolása, ami elismerés, megbecsülés és jutalmazás forrná-jában nyilvánul meg. A hajlandóság együttérzö, így érzékenyen reagál mások szükségleteire. Az e szinten állók a társadalom építömunkásai és fenntartói. Mivel a nehézségek után is képesek talpra állni, tanulva a tapasztalataikból, általában könnyen helyesbítik saját hibáikat. A büszkeségtől megszabadulván készek szembenézni hibáikkal és tanulni másoktól. A hajlandóság szintjén állók kiváló diákok, könnyen taníthatók, és a társadalomban jelen lévő ERŐ fontos forrásai. Energiaszint: 350 - elfogadás Ezen a tudati szinten jelentős átalakulás megy végbe, amint az egyén megérti: ő maga a forrása és egyben teremtője is élete létélményének. Ez a fajta felelősségvállalás a fejlődésnek erre a fokára jellemző, ahogyan az élet erőivel való harmonikus együttélés képessége is. A 200-as szint alatt mindenki tehetetlen áldozatnak érzi magát, aki ki van téve az élet kénye-kedvének. Ez abból a hitből fakad, hogy az ember boldogságának forrása és problémáinak az oka is valahol „odakint" van. Itt, ezen a szinten viszont hatalmas előrelépés történik, s az egyén azzal a felismeréssel szerzi vissza EREJÉT, hogy a boldogság forrását önmagában kell keresnie. E fejlettebb szintről nézve semmi sincs „odakint", ami boldoggá tehetné az embert, a szeretet pedig nem olyasmi, amit másvalaki ad vagy vesz el: annak belülről kell fakadnia. Az elfogadás nem tévesztendő össze a passzivitással, ami a fásultság egyik tünete! Az elfogadás lehetővé teszi, hogy az élet saját feltételei szerint vegyünk részt az életben, anélkül, hogy azt valamilyen elképzeléshez próbálnánk igazítani. Az elfogadás biztosítja az érzelmi nyugalmat, s a tagadáson való felülemelkedés következtében az észlelés is kitágul. Az egyén immár torzítások és téves értelmezések nélkül látja a dolgokat; a létélmény kontextusa kibővül, így láthatóvá válik a „teljes kép". Az elfogadásnak lényegében az egyensúlyhoz, az arányossághoz és az elégedettséghez van köze. Az elfogadás szintjén álló egyént nem a helyes és a helytelen meghatározása érdekli; az ö célja a nehézségek kiküszöbölése és a problémák megoldási lehetőségeinek a felkutatása. A nehéz feladatok az elfogadó ember számára nem jelentenek kellemetlenséget, sem okot a kétségbeesésre. A hosszú távú célok előnyt élveznek a rövid távúakkal szemben, az önfegyelem és az Önuralom meghatározó jellemvonások. Ezen a szinten nem oszt meg bennünket sem konfliktus, sem szembenállás; belátjuk, hogy másoknak is ugyanazok a jogaik, mint nekünk, és tiszteletben tartjuk az egyenlőséget. Míg az alacsonyabb szintekre a merevség jellemző, a szociális pluralitás itt már a problémamegoldás módjaként kezd kibontakozni. Éppen ezért ez a szint mentes a diszkriminációtól és az intoleranciától. Tisztában vagyunk azzal, hogy az egyenlőség nem zárja ki a sokszínűséget; az elfogadás inkább befogadó, mint elutasító magatartás. Energiaszint: 400 - ésszerűség Az alsóbb szintek érzelmi jellegén túllépve az intelligencia és a racionalitás kerül előtérbe. Az ésszerűség (racionalitás)-azzal, hogy az elvont fogalmak egyre fontosabbakká válnak - képes nagy mennyiségű és bonyolultságú adat kezelésére, gyors és helyes döntések meghozatalára, a kapcsolatok, a fokozatok és a finom különbségek részletekbe menő megértésére és a jelképek alkalmazására. Ez a tudomány, általában a megnövekedett fogalomalkotási és felfogási képesség, valamint a gyógyászat szintje. A tudást és a művelődést itt tőkeként kezelik. Az értelem és az információ a nagy eredmények legfőbb eszközeivé, s így a 400-as szint jellemzőivé válnak. E szinten állnak a Nobel-díjasok, a nagy államférfiak, a legfelsőbb bíróságok bírái. Idetartozik Einstein, Freud és a tudománytörténet számos más nagy alakja. A szint hiányossága a szimbólumok és az általuk jelképezett dolgok közti pontos különbségtételre való képtelenség, valamint az objektív és a szubjektív világának egymással való összekeverése, ami korlátozza az okokozati viszony megértését. Ezen a szinten könnyű a fától nem meglátni az erdőt, „belehabarodni" a fogalmakba és az elméletekbe, s végül épp a lényeget téveszteni szem elől. Az intellektualizálás önös céllá válhat. Az ésszerűség korlátozott, ugyanis nem tesz képessé bonyolult kérdésekben a lényeg meglátására, illetve a kritikus pont meghatározására. Az ésszerűség önmagában nem kínál útmutatást az igazsághoz. Óriási mennyiségű információt és dokumentációt dolgoz fel, de hiányzik belőle az adatok és a következtetések közti ellentmondások feloldásának a képessége. Önmagában minden filozófiai érvelés helytállónak tűnik, s noha az ésszerűség igen hatékony lehet egy műszaki jellegű világban, ahol logikus módszerek uralkodnak, - paradox módon - a magasabb szintek elérésének legfőbb akadályává is válhat! Társadalmunkban viszonylag ritka jelenség, hogy valakinek sikerül felülemelkednie ezen a szinten.

15

Energiaszint: 500 - szeretet A médiában ábrázolt szeretetnek, illetve szerelemnek nem sok köze van ahhoz, amiről ez a szint szól. A világ a szeretet szón heves érzelmi állapotot ért, amelyben testi vonzódás, birtoklási és irányítási vágy, függőség, erotika és az újszerűség varázsa keveredik; rendszerint egy tünékeny és hullámzó valamit értenek ez alatt, ami a körülményektől függően hol gyengül, hol erősödik. Frusztráció esetén gyakran bukkan elő alóla a harag és a függőség, amit addig eltakart. Az, hogy a szeretet könnyen gyűlöletbe csaphat át, közismert nézet, ám amiről szeretetként szoktak beszélni, az többnyire csupán függőséget okozó érzelgősség. A gyűlölet a büszkeségből fakad, nem a szeretetből; az ilyen kapcsolatban valószínűleg soha nem is volt igazi szeretet. Az 500-as szintet a feltétlen, változatlan és maradandó szeretet megjelenése jellemzi, amely nem ingadozik, mivel forrása nem függ külső tényezőktől. A szeretet létállapot: a világhoz való viszonyulás megbocsátó, gondoskodó és támogató módja. A szeretet nem intellektuális jellegű, nem az elméből fakad, hanem a szívből sugárzik. Indítékai tisztaságának köszönhetően képes arra, hogy másokat felemeljen, és nagy dolgokat vigyen véghez. A fejlődés e szintjén meghatározóvá válik a lényeg megkülönböztetésére való képesség: mindig az adott téma magja kerül a figyelem központjába. Mivel a folyamat az ésszerűség megkerülésével zajlik, megjelenik a probléma teljességének azonnali felismerését lehetővé tevő képesség, a kontextus pedig jelentősen kibővül, különösen az idő és a folyamatok tekintetében. Az ésszerűség csak a részletekkel foglalkozik; a szeretet az egésszel. Ez a - gyakran intuíciónak tulajdonított - képesség nem más, mint az azonnali, a szekvenciális jelfeldolgozás nélküli megértés. A látszólag absztrakt jelenség valójában nagyon is konkrét: működésekor mérhető mennyiségű endorfin szabadul fel az agyban. A szeretet nem foglal állást, ezért globális jellegű, felülemelkedik az elkülönülésen, így lesz lehetséges „eggyé válni egymással", hiszen leomlanak az akadályok. A szeretet tehát bennfoglaló, és fokozatosan tágítja az énérzést. A szeretet az élet jóságára, annak számtalan kifejeződésére összpontosít, s a pozitív jelenségeket erősíti tovább. A negatív jelenségeket a kontextus átdolgozásával oldja fel, nem pedig közvetlen támadással. Ez az igazi boldogság szintje, de érdekes a tény, hogy bármennyire is foglalkoztatja a világot a szeretet mint téma, és bár az összes életképes vallás 500-as vagy afeletti értékűnek bizonyult, a világ lakosságának mégis csupán 4%-a éri el ezt a tudatfejlődési szintet. Energiaszint: 540 - öröm Ahogy a szeretet mindinkább feltétel nélkülivé válik, azt egyre inkább belső örömként élik meg. Ez nem az események kedvező fordulata miatt érzett váratlan öröm, hanem inkább olyan érzés, ami minden tevékenységben állandóan jelen van. Az öröm a lét minden pillanatából folyamatosan fakad, s nem külső forrásból származik. Egyébként az 540-es érték jellemző a gyógyító tevékenységekre és a spirituális alapokon álló önsegítő csoportokra is. Az 540-es szint felett már a szentek, a spirituális gyógyítók és a spi-ritualitást magas szinten tanulmányozók birodalma kezdődik. Erre az energiamezőre a rendkívüli türelem és a pozitív hozzáállás jellemző, ami még tartós nehézségek esetén sem csorbul. Az állapot legfőbb jellemzője azonban a könyörület. Azok, akik eljutottak erre a szintre, észrevehető hatást gyakorolnak másokra. Ha hosszan és nyíltan néznek másokra, ezzel a szeretet és béke állapotába juttathatják őket. Az 500-as tartomány felső felében az egyén olyan világot lát, amelyet a teremtés páratlan szépségének és tökéletességének fénye világít meg. Minden könnyedén, a szinkronicitás révén történik körülötte, s a világ és a benne lévő összes dolog a szeretet és az isteniség kifejeződésének tűnik. Az egyéni akarat beleolvad az isteni akaratba. A közelében egyfajta jelenlét érződik, amelynek EREJE a valósággal szemben hagyományosan elvártaktól eltérő jelenségeket vált ki; a közönséges megfigyelő ezeket csodáknak nevezi. A jelenségek egyébként nem az egyén, hanem az energiamező EREJÉNEK tulajdoníthatók. A mások iránti felelősségérzet itt már minőségileg más, mint amit az alacsonyabb szinteken láttunk. Az emberben vágy ébred arra, hogy saját tudati állapotát ne csupán bizonyos egyének, hanem maga az élet hasznára fordítsa. Ezt a sok ember egyidejű szeretetére való képességet az a felfedezés kíséri, hogy minél több szeretetet ad valaki, annál több szeretetre lesz képes. A rendszerint átalakító hatású halálközeli élmények alatt az emberek energiaszintje gyakran 540 és 600 közé ugrik. Energiaszint: 600 - béke Ez az energiamező azzal a létélménnyel áll összefüggésben, amelyet olyan kifejezésekkel szoktak jellemezni, mint a transzcendencia, az önmegvalósítás vagy az istentudat. Rendkívül ritka: tízmillió emberből csak egy éri el. Ezen állapotban eltűnik a szubjektív és az objektív közötti különbség, és az észlelésnek már nincs konkrét fókuszpontja. Az e szintet elérő egyének gyakran eltávolodnak a világtól, mivel az áldottság kialakuló érzése kizárja a közönséges tevékenységeket. Egyesek spirituális tanítókká válnak, mások névtelenül dolgoznak az egész emberiség javáért. Néhányuk - akiket zseniként tartanak számon saját szakterületükön - sokkal járulnak hozzá a társadalom fejlődéséhez. Ezek az emberek szent életűek, s noha hivatalosan is szentté nyilváníthatják őket, ezen a szinten már rég felülemelkedtek a formális valláson, s annak helyét az a tiszta spiritualitás veszi át, amely minden vallás forrása. Az észlelést a 600-as vagy afeletti szinten állók gyakran lassított felvétel megtekintéséhez hasonlónak mondják, olyannak, mintha az idő és a tér föl lenne függesztve, noha semmi sem áll le, épp ellenkezőleg, minden eleven és sugárzó. Annak ellenére, hogy ugyanazt a világot látják, mint mindenki más, az általuk észlelt dolgok folyamatosan áramlóak és változóak, minden fejlődik, mintha valami tökéletesen összehangolt, evolúciós tánc zajlana körülöttük, amelyben a dolgok forrása és jelentősége elemi erejűvé válik. Ez a mérhetetlen intenzitású

16

felismerés nem racionális módon történik, ha-nem úgy, hogy közben végtelen csend telepszik az elmére, amely immár nem próbál fogalmat alkotni az észlelésekről. Az észlelő eggyé válik az észlelttel, a megfigyelő feloldódik a tájban, s egyben megfigyeltté válik. Minden kapcsolatban áll minden mással azon jelenlét által, amely végtelen EREJŰ, páratlanul szelíd, s ugyanakkor sziklaszilárd is. A 600 és 700 közötti értékű művészeti - pl. zenei vagy építészeti - alkotások átmenetileg magasabb tudati szintre repíthetnek bennünket: ezeket inspiráló és örök értékű müvekként tartjuk számon. Energiaszint: 700 és 1000 közötti - megvilágosodás Ez a történelem legnagyobbjainak a szintje, azoké, akik példáját a különböző korokban tömegek követték. Valamennyien kapcsolatban állnak az isteni természettel, amivel gyakran azonosítják is őket. Ez már a nagy erejű inspiráció szintje; az idetartozó lények olyan attraktormezőket teremtettek, amelyek az egész emberiségre hatást gyakorolnak. A 700 és 1000 közötti szinten már nem észlelhető a másoktól elkülönülő, személyes én; ehelyett az ÉN a TUDATTAL és az ISTENI TERMÉSZETTEL egyesül, A MEG NEM NYILVÁNULÓT ÉNKÉNT élik meg, immár az elmén túl. Az egónak ez az átlépése példaként szolgálhat másoknak, akik megtanulhatják belőle, hogyan érhetik el maguk is ezt az állapotot. Ez a tudat evolúciójának a csúcsa; legalábbis az emberi lét birodalmában. A nagy tanítások felemelik a tömegeket, és az egész emberiség tudatossági szintjét is növelik. Ezt a fajta éleslátást kegyelmi állapotnak nevezik, ajándéka a végtelen lelki béke, amelyet kimondhatatlan, szavakkal ki nem fejezhető érzésként jellemeznek.' Az önmegvalósítás e szintjén az egyéni létélmény minden időn és individualitáson felülemelkedik. Az „én" már nem a fizikai testtel való azonosulást jelenti, így annak sorsa sem lényeges kérdés. A testet csupán eszköznek tekintik, hogy a tudat az elme segítségével kifejeződhessen; fő értéke a kommunikációban rejlik. Az én visszaolvad az ÉNBE. Erre a szintre a dualitás (kettősség) megszűnése, a teljes EGYSÉG jellemző. A tudat már nincs helyhez kötve, a tudatosság mindenütt egyformán jelen van.2 A megvilágosodás szintjét elért egyéneket ábrázoló nagy műalkotások a tanítót gyakran jellegzetes kéztartással, az úgynevezett mudrával ábrázolják, amikor a tenyér áldást sugároz. Ebben a mozdulatban jelenik meg az energiamező átadása az emberiségnek. Az isteni kegyelem szintje 1000-ig kalibrálható: ez volt a legmagasabb szint, amit az írott történelem során emberi lény elért, azok a nagy bölcsek, akikhez valóban illik az „úr" megjelölés, mint Krishna, Buddha és Jézus Krisztus (Úrjézus). V. fejezet

A tudati szintek szociális eloszlása Általános leírás Ha grafikusan akarnánk ábrázolni a világ lakosságának energiaszintek szerinti eloszlását, pagodatetőre vagy harangra emlékeztető görbét kapnánk: emberi fajunk tagjainak 85%-a a kritikus 200-as szint alatt marad, míg az összemberi tudat átlagértéke jelenleg 207. A csúcs közelében járó kevesek EREJE ellensúlyozza az alul lévő tömegek gyengeségét, így jön ki ez az átlagérték. Amint már említettük, a világ lakóinak csupán 4%-ánál kalibrálható 500-as vagy magasabb erejű energiamező, s csak 0,4% éri el az 540-et, 600 vagy afölötti érték pedig csak minden tízmilliomodik embernél mérhető. Ezek az adatok első pillantásra valószínűtlennek tűnhetnek, de ha megvizsgáljuk a világ állapotát, hamar eszünkbe fog jutni, hogy egész szub-kontinensek lakossága él épp csak a létfenntartás szintjén. Mindennapos az éhezés és a betegség, ráadásul mindezt gyakran politikai elnyomás és a szociális források szűkössége is súlyosbítja. Az így élő emberek jelentős része a reménytelenség állapotában, a fásultság szintjén él, beletörődve szörnyű nyomorába. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy a világ fennmaradó lakosságának java része - akár civilizált, akár primitív - elsődlegesen a félelem szintjén él, s az emberek többsége azzal tölti az életét, hogy ilyen vagy olyan tekintetben nagyobb biztonságot próbál teremteni magának. Akiknek az életmódja már eléggé felülemelkedik a túlélés kényszerén ahhoz, hogy tetszés szerint válogathassanak lehetőségeik között, a világgazdaság vágyakozás hajtotta taposómalmába kerülnek; a vágyak megvalósítása terén elért sikerek pedig a legjobb esetben is csak a büszkeségig juttatnak el. A 250-es szint alatt meg sem jelenhet a tartalmas emberi elégedettség; csak itt tűnik fel először bizonyos fokú önbizalom, amely a tudat fejlődése során a pozitív létélmények alapja lehet.

Kulturális összefüggések A 200 alatti energiamezők a szélsőségesen primitív körülmények között a leggyakoribbak, ahol az embereknek a puszta megélhetésért is küzdeniük kell. Szegényes öltözetben járnak, általános az írástudatlanság, a csecsemőhalandóság magas, az alultápláltság és a betegségek tömegek egészségét ássák alá, a szociális ERŐ pedig teljességgel hiányzik. A készségek kezdetlegesek, azok is főleg a tüzelőanyag megszerzése, az élelemgyűjtés és a menedékkészítés körül forognak, s az emberek teljesen kiszolgáltatottak közvetlen környezetük szeszélyeinek. Ez az a kőkorszaki kulturális szint, amely nem sokkal több az állati létezésnél. A kevéssel 200 fölötti szinteken a képzetlen munkaerő, a kezdetleges kereskedelem, az egyszerű tárgyak - mint amilyenek a fatörzskenuk -, és átmeneti menedékek készítése a jellemzők. A nomád életmóddal megjelenik a mozgékonyság, a

17

valamivel magasabb tudati átlagú populációkban pedig kialakul a mezőgazdaság, s a cserekereskedelemből kifejlődik a jelképes csereeszközökön (fémpénzen) alapuló gazdálkodás. A 200-as és a 300-as szint között félúton már a betanított munka dominál. Az otthonok egyszerűek, de az élet fenntartására alkalmasak, az élelmiszerellátás már megbízható, s megkezdődik az elemi szintű oktatásban való részvétel is. Nem sokkal a 300-as szint alatt megjelennek a szakmunkások, a fizikai munkások, a kereskedők, az iparban és a kiskereskedelemben dolgozók. Az alacsonyabb szinteken a halászat például még egyéni vagy törzsi szinten űzött tevékenység, de a 250-es szint felett már többnyire iparággá válik. A 300-as szinten jelennek meg a technikusok, a magasan képzett szakemberek és szakmunkások, a napi tevékenységet irányító vezetők, és itt kezd kifinomultabbá válni az üzleti élet struktúrája. Elterjedtté válik a középszintű oktatás. Egyre nagyobb szerepet kap a divat, a sport és nő a közszórakoztatás iránti igény; ezen a szinten a televíziózás a legnépszerűbb időtöltés. A 300 és 400 közötti értékek középső szakaszába tartoznak a felső vezetők, a kézművesek és a pedagógusok, akik már tájékozottak a közérdekű eseményeket illetően, s gondolatviláguk a törzsön, a szomszédságon vagy a lakóhelyen túlnyúlva az egész nemzetre és annak jólétére is kiterjed. A szociális párbeszéd tartalmassá és fontossá válik. A fennmaradást már a civilizált társadalomban való működéshez szükséges képességek és az információk megszerzése is biztosítja. A szociális mozgékonyság és rugalmasság nagyfokú, a rendelkezésre álló erőforrások korlátozott mértékű utazgatást és egyéb ösztönző hatású szórakozást is lehetővé tesznek. 400-as szint felett kezdődik meg az intellektus ébredése, itt kezd jellemzővé válni az igazi műveltség megszerzése, a felsőfokú végzettség; ez a szakemberek, a csúcsvezetők és a tudósok világa. Az alacsonyabb szinteken még minden olvasnivalót nélkülöző otthonokkal szemben itt magazinok, szaklapok és könyvekkel teli polcok találhatók. Határozott érdeklődés mutatkozik az ismeretterjesztő műsorokat sugárzó tévécsatornák iránt, a politikai tudatosság egyre kifinomultabbá válik. Jellemző a kiváló kommunikációs készség, gyakoriak a szellemi jellegű időtöltések és a művészi kreativitás különböző formái. A szórakozási lehetőségek közt egyre népszerűbb a sakk, az utazás, a színházba és a hangversenyre járás. A társadalmi környezet javítását célzó polgári kezdeményezések jelentős figyelmet kapnak. Jellemző módon e szinttartományban kalibrálhatok a legfelsőbb bíróságok bírái, az államelnökök, az államférfiak, a feltalálók és a vállalatvezetők. Mivel ez a szint az oktatáson alapul, az idetartozók általában a nagyvárosokban gyűlnek össze, ahol hozzáférhetnek az információs és felsőoktatási forrásokhoz, például a színvonalas egyetemekhez. Egyesek ezen intézmények oktatói lesznek, mások ügyvédek vagy egyéb magasan kvalifikált szakemberek. Az embertársak jólétével való törődés itt már gyakori, bár még nem hajtóerőként van jelen. A 400-as sáv felső része a saját szakterületükön vezető pozícióra szert tevő, nagy presztízsű személyeké. Einstein és Freud is 499-es értéken kalibrálódik. Az is igaz azonban, hogy noha a 400 és 500 közti tartomány az egyetemek és az egyetemi doktorok „birodalma", az idetartozókra a korlátozott - és korlátozó - newtoni világnézet és a descartes-i test-elme megkülönböztetés jellemző (Newton és Descartes szintén 499-es értéket ért el). Ahogyan a200-as szint kritikus választóvonalat jelent atudatfejlődésében, úgy az 500-as szint is igen fontos, mivel a tudatosság itt újabb nagy ugrást tesz. (Ekkor ugyanis már nem csupán az ERÖ, hanem a minőség tekintetében is változás történik.) Noha az egyén túlélése továbbra is fontos, a szeretet mint indíték egyre nagyobb szerephez jut minden tevékenységben. A kreativitás teljesen kifejeződik, s vele együtt megjelenik az elkötelezettség, az odaadás és a karizma is. Az idetartozók az emberi tevékenységek minden területén kimagasló eredményeket érnek el, a sportban éppúgy, mint a tudományos kutatásban. Az indítékok közt megjelenik az önzetlenség és az elvek melletti elkötelezettség. A vezetői megbízásokat nem annyira keresik, mint inkább elfogadják. E szintekről származnak a nagy művészeti alkotások szerzői, s az idetartozók akár a puszta jelenlétükkel is felemelöen hathatnak embertársaikra. Az 500-as tartomány felső régióiba tartoznak az ihletett vezetők, akik példát mutatnak a társadalom többi tagjának, és akik - a saját területükön - új paradigmákat alkotnak, amelyeknek messzire ható következményei lesznek az egész emberiség számára. A közvélemény az e szintet elérőket gyakran rendkívüli egyéneknek tartja, s ezt kitüntetések és elismerések különféle formáival jelzi is, emellett azonban pontosan tisztában vannak önnön hibáikkal és korlátjaikkal. Az 550 körüli sávban sokaknak már igen nagy jelentőségű spirituális élményeik vannak, s belevetik magukat a spirituális elfoglaltságokba. Néhányan - családjuk és barátaik legnagyobb meglepetésére váratlanul a valóság új, szubjektív összefüggéseit fedezik fel. Ezen a szinten a tudat egyfajta éleslátásként jellemezhető. Az idáig eljutok a társadalom egészének a felemelésére törekedhetnek. Közülük is csak néhányan képesek a következő nagy ugrásra, amely a 600-as szintre és afölé viszi őket. Ezen a ponton az egyén élete legendává válhat. A 600 fölötti értéken kalibrált személyek legfőbb jellemzője a könyörület, amely minden indítékukat és tettüket áthatja.

A tudat fejlődése Noha az itt leírt szintek igen széles és változatos tartományt ölelnek fel, nem túl gyakori, hogy valaki élete során az egyik szintről a másikra lépjen. Az egyénnél a születésekor kalibrálható energiamező élete végéig átlagosan csupán öt ponttal növekszik. Az, hogy a tudati szintünk gyakorlatilag már születésünk pillanatától kezdve meghatározott, eléggé kijózanító gondolat, és igen nagyjelentőségű. Az emberi civilizáció formájában kifejeződő tudat - generációk hosszú során át - igen lassan fejlődik.

18

A legtöbb ember arra használja létélményét, hogy egyre kidolgozottab-bá tegye és mind jobban kifejezze veleszületett energiamezejét; ritka az olyan egyén, aki képes ezen túllépni, viszont sokan vannak olyanok, akik jelentős belső fejlődésen mennek át. Ennek oka könnyebben érthető, ha belegondolunk, hogy az egyén szintjét a motiváció tényezője határozza meg. A motiváció a jelentőségből következik, a jelentőség pedig a kontextus kifejeződése, Az elérhető eredményt tehát végső soron a kontextus határolja be, ami - ha megfelelő összhangban áll a motivációval - az egyén viszonylagos EREJÉT is meghatározza. Az élet során elérhető átlagosan ötpontos fejlődés természetesen csak statisztikai érték, amely egyebek közt azon sajnálatos ténynek tulajdonitható, hogy az emberek tudati szintje az életük során meghozott döntések halmozódó hatása miatt sok esetben nemhogy nem növekszik, hanem egyenesen csökken. Amint azt később (lásd a XXIII. fejezetet) részletesebben is tárgyalni fogjuk, nagyon kevés magas szinten álló ember hatása az alacsonyabb szinteken élők egész tömegeit képes ellensúlyozni. Ennek persze a fordítottja is igaz: néhány perverz egyén szélsőséges negativitása egész kultúrákat téríthet el, a globális tudatszint átlagát is leronthatja. A történelem jó néhány példát szolgáltat erre. A kineziológiai tesztek tanúsága szerint az emberiségnek mindössze az a 2,6%-a okolható a társadalmi problémák 72%-áért, akik rendellenes kineziológiai polaritásuk alapján azonosíthatók, vagyis erős tesztválaszt adnak a negatív attraktorokra, és gyengét a pozitívakra. Egyesek azonban képesek lehetnek váratlanul hatalmas - akár több száz pontos - pozitív irányú ugrásra is. Ha valaki ki tud szabadulni a 200 alatti értékű attraktormezők egocentrikus zsákutcájából, s tudatosan egy barátságos, lelkiismeretes, kedves és megbocsátó életfelfogást választ, majd végül a másokért végzett karitatív tevékenységet állítja saját élete fókuszába, akkor természetesen jóval magasabb szintekre juthat. Legalábbis elméletileg, mivel a gyakorlati megvalósításhoz óriási akaraterő kell. Bár nem megszokott dolog, hogy valaki élete során az egyik energiamezőből a másikba lépjen át, ennek lehetősége mégis fennáll. Realizálásához ösztönzés kell, mert tudatos döntés nélkül nem érhető el haladás. Nem árt ismét hangsúlyozni, hogy a kalibrált energiaszintek skálája logaritmikus, ezért a tudatos döntésnek óriási hatása lehet. A 361 -es és a 361,1 -es energiaszintek között például igen jelentős a különbség. Akkora, hogy az nem csupán az egyén életét képes átalakítani, hanem az egész világra pozitívan hat, egyszerűbb lett volna, ha a lehetséges anyagokat két csoportra osztja, és tesztelni kezdi: „A megfelelő anyag ebben a csoportban van. Igen vagy nem?" A megfelelő csoportot azután újra meg újra kettéoszthatta és tovább tesztelhette volna, s így évek helyett percek alatt megkapta volna a keresett választ.

Termékfejlesztés. Az RJR Nabisco Corporation mintegy 350 millió dollárt pazarolt el azon kutatásaira, amelyek célja a füstmentes cigaretta kifejlesztése6 volt. Abból a téves elképzelésből indultak ki tudniillik, hogy a dohányzás elsősorban orális szokás, amellyel kapcsolatban azóta egyébként felfedezték, hogy aki megvakul, az rendszerint leszokik a dohányzásról, tehát a dohányzás valószínűleg több gyökerű jelenség, s az orális élvezet csak az okok egyike.7 Kineziológiai teszttel könnyen meghatározható bármely termék piaci életképessége - köztük az imént említetté is -, és alig 60 másodperc alatt egyértelműen megállapítható, hogyan fogadná azt a közönség. A termékek fogadtatása és jövedelmezősége tehát igen pontosan kimutatható, ha jól megfogalmazott kérdéseket tesznek fel, és minden szempontot számításba vesznek az időzítéstől, a piacokon és a reklámozáson át a megcélzandó vásárlói rétegekig. Tudományos kutatás. A tudományban a kineziológia olyan izgalmas lehetőségeket kínál a tudósok számára, amelyek minden társasjátéknál élvezetesebbek. (Az is rendkívül érdekes, ha a kutatócsoport e módszert felhasználva veti össze saját felfedezéseit más csoportok eredményeivel.) Az eljárás általánosabb jelleggel is használható: segítségével gyorsan azonosíthatóak az ígéretes kutatási irányok, s arra is rá fognak jönni, hogy a legértékesebb felismerések gyakran e kutatások vizsgálati körével és dimenzióival kapcsolatosak. Mivel a módszerrel kikerülhetők a kontextusból adódó korlátok, a metódus egyik legértékesebb alkalmazása magának a folyamatnak az ellenőrzése, vagyis annak vizsgálata, hogy az adott kutatási irány a megfelelő-e. Ily módon megállapítható, hogy a kutatás alapfeltevései igazak-e. A Földön kívüli élet utáni kutatás például jelenleg úgy folyik, hogy a Jt-számot (3,14) sugározzuk a világűrbe. Itt hallgatólagosan nyilván azon feltevésből indulunk ki, hogy egyetlen civilizáció sem lehet képes a rádiójelek vételére alkalmas módszereket kifejleszteni, ha nem ismeri ezt a matematikai fogalmat. Csakhogy hihetetlenül öntelt dolog feltételezni, hogy a máshol kialakuló élet szintén háromdimenziós, vagy hogy érzékelhető emberi érzékekkel; arról nem is beszélve, hogy elkülönülő életegységekből áll, amelyek valamiféle intellektus segítségével oldják meg a problémákat, és szimbólumokon keresztül kommunikálnak a térben és az időben. Orvostudomány. A kineziológiai diagnosztika önálló tudományág, amelynek használatát az International College of Applied Kinesiology (Nemzetközi Alkalmazott Kineziológiai Testület) szabályozza. A test minden szervéhez tartozik egy-egy jelzőizom, amelynek gyengesége a megfelelő szerv kóros elváltozását indikálja. A kineziológiai már ma is széles körben használják a diagnózis felállításához és a lehetséges kezelések hatékonyságának ellenőrzéséhez. A páciens kineziológiai reakciójával meghatározható, hogy melyik gyógyszerből mekkora adag lesz a leghatásosabb. Hasonlóképpen mutathatók ki a különféle allergiák és tápanyaghiányok is. Teológiai, ismeretelméleti és filozófiai kutatások Noha alkalmazásának érvényessége a megfigyelő tudatossági szintjétől is függhet, a kineziológia, mint az igazság ellenőrzésére alkalmas módszer, 600-as értéken kalibrálható. Ez azt jelenti, hogy a leírt módszer megbízhatósága meghaladja a dualitásét, vagyis a mindennapi életben megismert szokványos tudatosságot. E könyv egészének igazságszintje 810 körüli. Azért, hogy ez a szint mindvégig fenntartható legyen, a leírt módszerrel

19

sorra ellenőriztük minden egyes fejezet, oldal, bekezdés és mondat helytállóságát, s ugyanilyen ellenőrzést végeztünk a könyv valamennyi állításán és következtetésén is. Az igazság természetével kapcsolatos zűrzavar jelentősen enyhíthető, ha nem csak a válaszok, hanem a kérdések igazságszintjét is kalibráljuk. A tudati szintek összekeverése ellentmondásokat és kétértelműségeket szül; valamely válasz csak a saját tudati szintjén igaz. így tehát azt találhatjuk, hogy egy válasz „helyes", de ugyanakkor „érvénytelen" is, s ez olyan, mint egy tisztán, de nem a megfelelő helyen megszólaltatott zenei hang. Minden megfigyelés adott tudati szintek visszatükröződése, s csakis a saját szintjén érvényes, ennélfogva minden, az adott téma megközelítésére alkalmazott útnak megvannak a maga beépített korlátjai. Egy állítás talán igaz a megértés egy magasabb szintjén, de az átlagos elme számára ettől még érthetetlen lehet. Értéke ezért romolhat, ha a hallgató korlátjai a kijelentést eltorzítják. Ilyen sorsra jutottak például a vallások a különböző korokban, amikoris a magasabb tudatossági szintről eredő kinyilatkoztatásokat később tévesen értelmezték a hatalomban érdekelt hívek. Az efféle torzulások szélsőséges módon figyelhetők meg bármely vallás fundamentalista szektáinál. Mivel a fundamentalisták a vallási tanításokat mindig a negativitásból kiindulva értelmezik, messzire kerülnek az igazságtól. Az istenség legalantasabb ábrázolásai olyan istent tárnak elénk, aki féltékeny, bosszúálló és dühös, vagyis a halál istenét, aki nagyon távol áll a szeretet és könyörület istenétől. Az erényes önmegtagadás istene az önmegtagadás dicsőítését jelképezi, s az emberi kegyetlenség és erőszak igazolása révén mentesíti követőit a felelősség alól. A tudat legalacsonyabb szintjei felé haladva a fájdalom és a szenvedés általában egyre nagyobb mértékű. Az egyes tudati szintek igazsága önmagát erősiti meg, mivel minden szintnek megvan a maga természetes észlelési tartománya, amely igazolja, hogy amiben már amúgy is hisznek, az igaz. így aztán mindenki igazoltnak érzi a cselekedetei és a hite mögött rejlő nézeteket. Ez mindenfajta „igazságossággal" együtt járó veszély. Bárki lehet igazságos, a dühét „igazoló" gyilkos éppúgy, mint az egyházi demagógok vagy a különféle meggyőződéseket valló politikai szélsőségesek. A kontextus megfelelő torzításával gyakorlatilag bármilyen emberi viselkedés racionalizálható és igazolható. A háborúkat kirobbantók valamennyien „igazságosnak" nevezik háborújukat. Az emberi párbeszéd mennyisége és kifinomultsága elképesztő: tükröződik benne az emberi tudatot alkotó nagy erejű attraktormezők kölcsönhatásainak kaleidoszkópszerű összessége. A világ nagy filozófusainak 25 évszázadnyi munkássága kiterjedésében és összetettségében egészen elképesztően ragyogó. Mégis, csak kevés területen értenek egyet az igazság természetét illetően. Objektív mérce nélkül minden egyén, aki valaha is élt, maga volt kénytelen az élet szüntelenül változó visszatükröződései közt megtalálni a saját igazságát. Úgy tűnik, az embert elméjének szerkezete ítélte erre az örökké tartó küzdelemre. E szerkezet szerint egy állítás csakis adott kontextusban lesz igaz, annak ellenére, hogy a szóban forgó kontextus meghatározásai és származékai láthatatlanok és kimondatlanok. Olyan ez, mintha mindenki egyéni beállítású tájolóval vágna neki az élet felderítésének. Az, hogy egyáltalán képesek vagyunk bármiféle tartalmas párbeszédre, az ember saját állapota iránti mérhetetlen megértésről tanúskodik és arról, hogy az egész létet egy mindent magában foglaló, mindenen átívelő attraktormező fogja át, amely elősegíti a lehetségesnek a valósággá történő manifesztálódását. A látszólagos káosz mögött rejlő szervező mintázatokból összhang formálódik, így az emberiség fejlődése tovább halad, noha az egyénektől minden pillanatban érkeznek aberránsnak tűnő jelzések. A káosz csak korlátozott észlelés. Minden része egy nagyobb egésznek, s valamennyien szerepet játszunk a tudat mindent magában foglaló attraktormezőjének fejlődésében. Ez - a tudat átfogó mezőjére eredendően jellemző fejlődés - az, ami biztosítja az emberiség és vele együtt az egész élet megváltását. Az ember nemessége azon állandó küzdelmében rejlik, amelyet kéretlen létezésével vív egy olyan világban, amely leginkább tükörlabirintushoz hasonló, s ebben egyedül az élet folyamatába vetett hite támogatja.

……………………………………………………………………………………………….. VII. fejezet

Kritikuspont-elemzés a mindennapokban Az eddig ismertetett kutatási alkalmazások már adnak némi képet arról, hogy a módszer felhasználási lehetőségeinek száma szinte korlátlan. Ahogy az energiaalapú attraktormezők emberi tudattal való kölcsönhatása az elme és a test kölcsönhatásában mutatkozik meg, a bármely emberi vállalkozáshoz rendelkezésre álló alapenergia-szintet bárki bárhol és bármikor kalibrálhatja. Mindehhez csupán két ember kell, akik közül az egyik ismeri az izomtesztelés módszerét. Ennek gyakorlati jelentősége szinte felfoghatatlan: ez az eszköz éppoly fontos és úttörő jellegű lehet a társadalom folyamatos fejlődésében, mint a fizikai tudományok bármely eddigi felfedezése. De fejtsük ki gyakorlatiasabb módon is, mit jelenthet ez a hétköznapi életben! Ahogyan egy azonosított attraktormező kalibrált EREJE közvetlenül ösz-szefügg igazságának mértékével, azaz igazságszintjével, úgy az igaz megkülönböztethető a hamistól, az építő a rombolótól, a gyakorlatias és hatékony a használhatatlantól és pazarlótól. Azonosíthatjuk bármely program vagy személy indítékát és célját. A báránybőr többé nem rejti el a farkast. Amint tehát láthattuk, a tudat választani tud az igazság és a hamisság között. Ezt akár azonnal is ellenőrizheted azzal, ha hangosan kimondod az életkorodat (tegyük fel, hogy 43 esztendős vagy): „Negyvenhárom éves vagyok", s ha közben valaki lefelé nyomja kinyújtott karodat, erősen ellen fogsz tudni tartani. Ezt követően

20

azonban mondd: „Negyvenöt éves vagyok", és a karod azonnal el fog gyengülni. A tudat, mint valami számítógép, igaz-hamis, 0 vagy 1 válaszokat ad. (A folyamatban jelentkező esetleges kétértelműségek a nem megfelelő kérdezési módszer következményei, s nem a válaszadás mechanizmusának a hibái. Lásd a „B" függeléket, a II. fejezetet és később is.) A módszerrel bármely kijelentés, hitrendszer vagy tudásanyag igazságtartalma ellenőrizhető. Pontosan lemérhető bármely mondat, bekezdés, fejezet vagy könyv igazságtartalma, e művet is beleértve.' Megbízható módon ellenőrizhetjük saját tudatszintünket vagy indítékunkat, bármilyen vállalkozásról legyen is szó. Olyan perspektívából szemlélhetjük a történelmet és a társadalom eseményeit, mint azelőtt soha. A politikai kutatás nem korlátozódik a jelenre. Visszatekinthetünk a múltba, hogy kalibráljuk és összehasonlítsuk mondjuk Gorbacsovot Sztálinnal, Trockijt Leninnel, és így tovább. Mindezen tevékenységeink közben a kineziológia felfedi a rejtett, de mindenben megtalálható rendet azzal, hogy azt kifejezetté teszi, és meg-mutatja annak valódi természetét. A rendszer használata önoktató és önirányító jellegű. Kiderül, hogy minden válasz egy újabb kérdéshez vezet, de ez örömöt jelent, fejlesztő és jótékony hatású. Felfedezzük az igazságot önmagunkról, mivel kérdéseink is csak a saját indítékainkat, céljainkat és tudatossági szintjeinket tükrözik. Minden esetben nagyon sokat tudhatunk meg abból, ha nem a választ kalibráljuk, hanem a kérdést. A folyamat tárgyalása során ismét hangsúlyoznunk - és egy kicsit pon-tosítanunk - kell a kérdésfeltevés módjának néhány aspektusát. A fogalmazás pontossága mindennél fontosabb! Feltehetjük például a kérdést így: „Ez jó döntés?" Igen ám, de mit értünk „jó" alatt? Kinek jó, és mikor? A kérdéseket igen gondosan körül kell határolni. Az, hogy mi mit gondolunk a jóról és a rosszról, csupán szubjektív, s könnyen lehet, hogy a világmindenség egészen másként „gondolja". A kérdezés során igen nagy jelentőséget kap az indíték. Először mindig kérdezzük ezt: „Feltehetem ezt a kérdést?" Soha ne tegyünk fel kérdést akkor, ha nem állunk készen meghallani a választ, mert nem kizárt, hogy a valóság egészen más, mint amit hiszünk! Noha a módszer nem kellően körültekintő alkalmazása érzelmi zavart okozhat, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a kérdés további vizsgálata kitágítja a kontextust, és lecsillapítja a zavarokat. Tegyük fel, hogy egy fiatal nő megkérdezi: „Őszinte a barátom?" és „Jó hatással van rám?", ám a válaszok nemlegesek. Csalódást okoz a számára, ha kiderül, hogy a szerelme önző, s az indítékai is azok. Ha azonban további kérdéseket tesz fel, hamarosan másként látja majd a helyzetet: „Ez a kapcsolat végül érzelmi fájdalmat okozna?" (Igen.) „Sok szenvedéstől kímélem meg magam azzal, hogy ezt megtudtam?" (Igen.) „Tanulhatok ebből a tapasztalatból?" (Igen.) A módszernek persze jóval világiasabb dolgokban is hasznát vehetjük, például eldönthetjük, hogy egy befektetési ajánlat korrekt-e vagy sem, vagy hogy megbízhatunk-e valamely intézményben. Pontosan előre jelezhetjük az új fejleményekben rejlő lehetőségeket, nem csak a marketingben, hanem például az orvostudományi kutatásban vagy a mérnöki munkában is. Ellenőrizhetjük a nagy olajtartályhajóknál alkalmazott biztonsági előírásokat. Előre megítélhetjük, tanácsos-e a szóban forgó katonai stratégiát alkalmazni. Meggyőződhetünk róla, ki alkalmas a kormányzásra, és megkülönböztethetjük az államférfit az egyszerű politikustól. Valamely médiaesemény kapcsán azonnal ellenőrizhetjük, hogy a riporter vagy a riportalany igazat mond-e, és ha igen, az igazságnak milyen szintjét fejezi ki. (Ha a híradó alatt próbáljuk ki ezt, megdöbbentő felismerésre juthatunk: sok esetben az összes közéleti személyiség hazudik.) Kíváncsi vagy, hogy érdemes-e megvenni a kiszemelt használt autót? Semmi gond. Igazat mond-e az eladó? Egyszerű. Hozzánk illik-e az, aki megtetszett nekünk? Megbízható-e ez a termék? Szavahihető-e az az alkalmazott? Mennyire biztonságos az új termék? Mennyire becsületes, ügyes és hozzáértő valamely orvos vagy ügyvéd? Ki a legjobb rendelkezésre álló terapeuta, tanár, edző, szerelő vagy fogorvos? Milyen tudati szint szükséges az adott, közhivatallal járó feladat megfelelő ellátásához, és milyen szinten áll az azt jelenleg betöltő hivatalnok? Az igazság és a hamisság azonnali megkülönbözetésének e képessége a társadalom szempontjából olyan rendkívüli potenciális értékkel rendelkezik, hogy kutatásunkban helyesnek éreztük néhány lehetséges gyakorlati alkalmazás leírását és ellenőrzését.

Jelenkori és múltbeli események Mivel a módszerrel azonnal meg lehet különböztetni az igaz és a hamis bizonyítékokat, segítségével megoldhatók a tárgyi viták, például az elkövetők kiléte vagy az eltűnt személyek holléte. Felfedhető a fontos hírekben szereplő események mögött rejlő igazság, legyen bár szó jelenkori áldozatok és vádlók bűnösségéről vagy ártatlanságáról, történelmi összeesküvés-elméletek érvényességéről vagy megoldatlan rejtélyek - például Amelia Earhart esete vagy a Lindbergh-bébi elrablása - megfejtéséről. A szenátusi bizottságok meghallgatásain vagy a sajtóriportokban elmondottak másodpercek alatt ellenőrizhetők. A módszerrel megállapítható például, hogy egy neves sportoló, akit nemrég börtönbe zártak, valójában ártatlan, és hogy a vádlója hazudott. Egy másik, nemrég történt és nagy nyilvánosságot kapott esetben a vádló igazat mondott, ennek ellenére a vádlott még mindig magas posztot tölt be.

Egészségügyi kutatás Az, hogy nem vagyunk képesek legyőzni bizonyos betegségeket, vagy legalább gyógymódot találni rájuk, gyakran annak tulajdonítható, hogy az ésszerűség önmagát korlátozza. A téves válaszok sok esetben lehetetlenné teszik a valódi okok feltárását. Jelenleg például szinte dogmaként kezelik azt a tételt, hogy a dohány rákot okoz; saját kutatásainkban azonban az organikus módon termesztett dohányra erős izomtesztválaszt kaptunk, a kereskedelmi dohányra viszont gyengét. A dohányt 1957 előtt nem tartották rákkeltőnek, s hogy ma mégis az, annak oka a dohánytermékek gyártási folyamatában akkoriban bevezetett vegyszerekben keresendő. Léteznek

21

más módszerek is a dohányosok tüdőrákja körüli küzdelemben: a Science magazinban 1995-ben megjelent beszámolók szerint napi egy gramm C-vitamin megakadályozza a dohányzás miatti sejtkárosodást. Az igazi megoldás azonban az lenne, ha azonosítanák a gyártási folyamat során felhasznált rákkeltő anyagokat, és beszüntetnék azok használatát.

Igazságszolgáltatás és rendőri munka Annak kiderítése, hogy egy tanú hazudik-e, nyilvánvaló fontosságú minden nyomozás során. Ugyanolyan fontos azonban annak a megállapítása is, hogy a vád nem tart-e vissza adatokat, s hogy nem befolyásolták-e az esküdtszéket (illetve, hogy az esküdtek képesek-e egyáltalán megérteni a bizonyítékok jelentőségét). A módszer egyik legérdekesebb alkalmazása azon bűncselekményeknél merül fel, ahol nincsenek szemtanúk, és csupán a vádló szava áll szemben a vádlottéval. Az egyik legjobb alkalmazási példa prominens személyiségek szexuális zaklatással történő megvádolása. A közéleti személyiségek kínálkozó célpontot jelentenek a rágalomhadjáratokhoz, és az olyan társadalomban, ahol a sajtó - pusztán a vádlottságuk ténye miatt - eleve bűnösként kezeli a vádlottakat, azoknak is éppúgy szükségük lehet nyilvános védelemre, mint vádlóiknak.

Statisztika és módszertan: időmegtakarítás Rengeteg időt és pénzt fordítanak adatok gyűjtésére, s olyan dolgok tanulmányozására, amelyek pedig percek alatt megismerhetők lennének. Hogy bebizonyítsák a kineziológiai módszer érvényességét az abban kételkedőknek, a következőt tették: 1) 360 alanyt 15 kis csoportba osztottak, s pozitív és negatív ingerekkel tesztelték őket (a statisztikai elemzés eredménye p s 0,001)-; 2) 7 nagy csoportot teszteltek hasonlóan, összesen 3293 önkéntessel (ps 0,001); 3) 325 alanyt teszteltek egyénenként (ps 0,001); 4) 616 pszichiátriai pácienst teszteltek csoportosan és egyénileg (ps 0,01). Mindebből arra a következtetésre jutottak, hogy a nullhipotézis (hogy az észlelt jelenség - adott esetben az izomválasz - csupán a véletlen műve lenne) elvethető.

Politika és kormányzás Vajon igazat mondanak-e vezetőink? Ez vagy az a politikus tartja-e magát az Egyesült Államok alkotmányához, vagy inkább úgy torzítja el az abban foglaltakat, hogy abból személyes haszna származzon? Megvan-e valamely jelöltben az a különleges képesség, hogy megfeleljen azon hivatal követelményeinek, amelynek betöltésére pályázik? Megoldja-e a javasolt politika azt a problémát, amelynek megoldására szánták? • A p-érték arra utal, hogy csupán a véletlen alapján mekkora a valószínűsége annak, hogy a mért értéket kapjuk. Általában a 0,05ös p-értéket tekintik határvonalnak. Az ennél kisebb p esetében statisztikailag szignifikánsnak tekintjük a változást. (A lektor megjegyzése.)

Az efféle gyakorlati jellegű kérdések most már sokkal nagyobb bizonyossággal válaszolhatók meg. A politikai viták és a beszédek tényszerűsége könnyen ellenőrizhető, s a javasolt törvények is tisztábban értékelhetők. A kivitelezni érdemes programok egyértelműen azonosíthatók, a hatástalan programok pedig elejthetők.

Kereskedelem Lehetőség van a gyengélkedő vállalkozás vagy üzem talpra állítására és problémáinak megoldására úgy, hogy nem kell kockázatos kísérletezésre pazarolni a forrásokat. Valamely vállalkozás teljes elemzésekor az első lépés a múltbeli és a jelenlegi kollektív motiváció, valamint a vállalkozás munkájában részt vevők képességeinek a kalibrálása. Ezt követően az is kalibrálható, hogy a sikerhez milyen szinteket kell elérnie az egyes részlegeknek. A következő lépésben hasonló módon mérhető fel az üzletpolitika, a személyzet, a termékek, a készletek, a reklámtevékenység, a marketing és a felveendő munkatársak is. Végül megvizsgálhatók a különböző piaci stratégiák - és ehhez nem kell költséges piacelemzéseket végezni -, tehát a módszerrel nem csak idő és energia takarítható meg, hanem jelentős mennyiségű pénz is. Nem árt emlékezni, hogy a kereskedelemben, akárcsak a politikában, az igazságnak homályos státusa van. Létezik egy általánosan elfogadott hallgatólagos megállapodás, amely szerint az előnyszerzés céljából tett kijelentéseket nem tekintik személyes becsületkérdésnek. A túlzó állítással, blöff el, ártalmatlan hazugsággal kapcsolatos nyugodt lelkiismeret éppúgy hozzá tartozik a piac jelenségeihez, mint az öltöny és a nyakkendő. (Sőt igen érdekes módon a kineziológiai elemzés rendszerint azt sugallja, hogy a korábban szavahihető illetőnek se higgyünk, ha az öltönyt és nyakkendőt ölt.) így aztán számos alkalmazási lehetőség kínálkozik a mindennapi üzleti életben: például meghatározható, hogy pontos-e a számla. A manipulált számla bármely vizsgáló izmait elgyengíti, akárcsak a silány minőségű vagy kivitelű termék. A csalások és a hamisítványok könnyen kimutathatók; a módszerrel pillanatok alatt megkülönböztethető a hiteles csekk a fedezet nélkülitől, a valódi gyémánt a hamis utánzattól, s az igazi műalkotás a hamisítványtól.

Tudomány és kutatás Bármely tudományos cikk, kísérlet vagy elmélet igazságszintje könnyen meghatározható, és ez potenciálisan óriási segítség lehet mind a tudományos közösség, mind a nagyközönség számára. Egy adott kutatási irány lehetséges előnyei előre megállapíthatóak, s ugyanez megtehető az alternatív kutatási irányokkal is. Gyakorlati szempontból igen hasznos lehet akutatási programok gazdaságosságának, illetve a kutatók és berendezéseik képességeinek a vizsgálata. A kritikusfaktor-elemzéssel megtalálhatók valamely rendszer azon pontjai, ahol a legkisebb erőfeszítéssel a legnagyobb eredmények érhetők el. Jelenleg az események kimenetelének az előre jelzésére és az alternatív

22

lehetőségek vizsgálatára a bonyolult és bizonytalan változókkal dolgozó számítógépes szimuláció a legkorszerűbb eljárás. A logikai áramkörök beépített korlátjai azonban könnyen elkerülhetők, ha a világ legnagyszerűbb számítógépét, az emberi idegrendszert használjuk, méghozzá kineziológiai módszerekkel. A kvantumnonlokalitásnak köszönhetően biztosak lehetünk benne, hogy a válaszok minden kérdésre mindenhol jelen vannak, de egy hagyományos számítógép számára már önmagában ez az állítás is zavaros lehet.

Klinikai munka A gyógyászatban ellenőrizhető a diagnózis pontossága és az előírt kezelés hatékonysága. A módszer a pszichológiai vizsgálatoknál is értékes, mivel lehetővé teszi az adott rendellenesség kóroktanának gyors meghatározását. Az egyik, jelenleg sokat vitatott, s az ilyen jellegű vizsgálatokhoz szinte automatikusan kínálkozó kutatási téma az állítólagos gyermekkori szexuális bántalmazások úgynevezett elfojtott emléke. A tények itt gyorsan megkülönböztethetők a megfelelő szuggeráló jellegű kérdésekre adott válaszok hamis „emlékeitől". Freud arra a következtetésre jutott, hogy az általa megvizsgált, gyermekkori vérfertőzésre utaló állítások többsége hisztérikus eredetű, és egy idő után nem is volt hajlandó tovább hinni bennük. A kineziológiai tesztelés a klinikai megállapítások igazolására és a tudományosan irányított vizsgálatokra egyaránt alkalmas, mivel túlléphet a kettős-vak rendszerű kutatás velejáró korlátjain: ezek önmagukban is létrehozhatják azt a hibát, amelynek elkerülésére hivatottak lennének. A statisztikák nem helyettesíthetik az igazságot, és a biológiai vagy viselkedési jelenségek szövevényében a közeli előzményeket túlságosan könnyű úgymond okokká minősíteni. A valódi „ok" azonban sok esetben a jövő ereje lehet, amely egy rejtett attraktormezőn keresztül érvényesül.

Oktatás Igen sokatmondó kísérletet hajthatsz végre könyvtárad köteteinek az értékelésével. Egyszerűen tartsd őket egyenként a köldökcsakrádhoz, és kérj meg valakit, hogy közben tesztelje az izomerődet. A módszer alkalmazásával a könyveidet két csoportba oszthatod, s ha eltöprengünk a két kupac közti különbségeken, valóságos revelációt élhetünk át. A javasoltak kipróbálói közül sokan ezt a tapasztalást életük egyik legértékesebb élményének nevezték. (Néhányuk egy ideig elöl is hagyta a két könyvkupacot, hogy a lecke minél jobban beléjük ivódjon.) Hasonlóan sokatmondó lesz, ha ugyanezt a zenei gyűjteményedben szereplő felvételekkel is megismétled. A negatív csoportba várhatóan az erőszakos, szexista „rap" zene és a „heavy metál" számok kerülnek majd. A pozitív csoportba várhatóan többek közt a klasszikus zenei darabok, a klasszikus rockszámok (a Beatles-dalokat is beleértve), a country-, a westernfelvételek java része (meglepő módon e számok többnyire 520as érték körül kalibrálnak a szív /szerelmi/ problémáinál), valamint a reggae-számok és a popballadák kerülnek.

Spiritualitás Noha e fejezet elsősorban a módszer világi felhasználásaival foglalkozik, megjegyzendő, hogy az eljárás alkalmazása mélyreható spirituális élmény lehet. Tesztelhetjük például a következő, egymástól eltérő kijelentéseket: „Test vagyok", illetve „Testem van". Az ilyen jellegű, megfelelően megfogalmazott kérdésekre kapott válaszok eloszlathatják az ember legalapvetőbb félelmeit. Önmagunk minden korlátozó jellegű definiálása félelmet szül, mert sebezhetővé tesz. Észlelésünket saját önmeghatározásunk torzítja, amit viszont a korlátjainkkal való azonosulás minősít. A hibák azért következnek be, mert ragaszkodunk a nézethez, hogy én „az" vagyok. Az igazságra akkor ébredünk rá, amikor kiderül, hogy az ember nem „az", csupán rendelkezik „azzal", vagy csinálja „azt". Óriási szabadságot ad a felismerés, hogy „rendelkezem" a testemmel és az elmémmel, s nem a testem és az elmém „vagyok". A haláltól való félelmen túllépve az életélmény egészen más lesz, mivel minden félelem mögött valójában végső soron a halálfélelem húzódik meg. Csak kevesen tudják, mit jelent félelem nélkül élni. Holott a félelmen túl öröm vár ránk, amint világossá válik létezésünk célja és értelme. E felismeréstől kezdve az élet erőlködéstől mentes lesz, s a szenvedés forrásai szétoszlanak; a szenvedés csupán az az ár, amit a magunkra aggatott dolgokért megfizetünk. Persze, még a spirituális útkeresésben is szerepet kapnak az empirikus kérdések. Az amerikaiak a spirituális tanításokkal kapcsolatban hihetetlenül naivak, részben azért, mert a spirituális tevékenységnek itt nincsenek olyan nagy hagyományai, mint a régebbi kultúrákban. Indiában köztudott, hogy a világ tele van hamis gurukkal, de az amerikaiak nehezen emésztik meg ezt a fajta cinizmust. Indiából újra meg újra előbukkan egy-egy csaló, aki lenyűgöző előadásaival megtéveszti a spiritualitásra vágyó naiv nyugatiakat, s az utóbbiak gyermeki bizalommal szegődnek a követőívé. Elhagyják otthonukat és családjukat, eladják a javaikat, s követik a szuggesztív csalót azon az úton, amely végül a kiábrándultsághoz vezet. E „guruk" némelyike kifejezetten éles eszű, s lenyűgöző ügyességgel mímeli a meggyőzőőszinteséget; sok esetben még a tapasztalt spirituális útkeresőket is sikerül megtéveszteniük. Ez azonban nem más, mint spirituális csábítás, ahol az igazságot és a hazugságot egyetlen tetszetős csomaggá gyúrják össze, s az így kapott tanítások igaznak hangzanak, ha az ember nem veszi észre, hogy a hamis kontextus eltorzította igazságtartalmukat. Indiában szinte mindennapos az efféle spirituális kizsákmányolás leleplezése: az országban nem tartják valami sokra a nyugati sajtó figyelmére ácsingózó csalókat, s ha hazatérnek, sokszor házi Őrizetbe helyezik. Ezek a „tanítók" szörnyű szenvedéseket és tragédiákat okozhatnak. A klinikai gyakorlatban a legkatasztrofálisabb depresszióval azoknál találkozni, akik rájöttek, hogy spirituális csalás áldozataivá váltak. Az ilyen jellegű kiábrándulások és fájdalmak sokkal mélyebbek és intenzívebbek, mint az élet egyéb veszteségeiből fakadóak, és néha nincs is belőlük kiút. A hamis próféták vonzereje a rábeszélőképességükben rejlik. Az itt ismertetett vizsgálati módszer azonban tökéletesen alkalmas arra, hogy megóvjuk magunkat az efféle csalásoktól. Nagyon tanulságos lehet, ha a

23

tévében lekapcsolt hanggal nézed valamely hitszónok műsorát, s közben megkérsz valakit, hogy tesztelje az izomválaszodat. A hamis guruk hatására mindenki elgyengül, méghozzá igen látványosan. Mintha az univerzum a spirituális erőszaktételt különösen súlyos vétségnek tekintené... No és mi a helyzet az igazi tanítókkal? Először is, az igaz tanító könnyen megismerhető arról, hogy soha, semmilyen módon nem próbálja mások életét irányítani, csupán elmagyarázza, hogyan fejleszthető a tudat. Ha teszteket végzünk, azt fogjuk találni, hogy a világszerte ismert, Nobel-díjas Teréz anya 700-as értéket ér el, akárcsak a szintén elismert indiai spirituális szent, Ramana Maharshi, aki 1956-ban halt meg. (Tizenhat évesen érte el a megvilágosodottság állapotát, soha nem hagyta el a hegyet, amely az otthona volt, alázatos egyszerűségben élt, tartózkodott a pénztől, a presztízstől és a követőktől, s teljesen ismeretlen maradt volna, ha egy ismert amerikai szerző Maharshi megvilágosodott állapotáról szóló leírása nem vonzott volna hozzá útkeresőket a világ minden részéről.)2 A spirituális csalás sehol nem olyan gyakori, mint a médiumok és a spiritiszták körében. Nagyon tanulságos, ha ellenőrizzük e médiumok állításainak igazságtartalmát, valamint „túloldali forrásaik" kalibrációs szintjót. Néha egyébként meglepően magas igazságszintet fogunk tapasztalni. Az 500-as igazságszintű állításra már érdemes odafigyelni, akárhonnan származzon is, mivel a legtöbb emberi probléma a szeretetre való képtelenségben gyökerezik. Az 500-as szint felett az anyagi javak és az e világi szükségletek lényegtelenné válnak; ez az oka annak, hogy az igazi tanítók nem keresnek és nem is szereznek ilyen jellegű előnyöket. A rendszer megfelelő használata minden esetben önmegismeréshez és fejlődéshez vezet. Idővel eljuthatunk odáig, hogy mindenkivel szemben könyörületet erezzünk, amikoris rádöbbenünk, hogy mindenkinek meg kell küzdenie az emberi természet árnyoldalaival. Mindenkinek vannak gyengéi, és mindenki valahol tart a fejlődés útján; akadnak, akik előttünk járnak, és olyanok is, akik még mögöttünk. Megtett utunk jelzi az élet eddigi leckéit, előttünk pedig újabb tanítások várnak ránk. Nincs semmi, amiért bűntudatot kellene éreznünk, vagy akit hibáztatnunk kellene. Nincs senki, akit gyűlölnünk kellene, de vannak olyan dolgok, amelyeket jobb elkerülni, s az ilyen zsákutcák egyre feltűnőbbé válnak. Mindenki maga választja meg a tudati szintjét, ám az adott időben senki sem választhatna másként. „Innen" csak „oda" juthatunk. Minden ugrásnak kell, hogy legyen valamilyen kiindulási pontja. A fájdalom azért létezik, hogy segítse a fejlődést; halmozódó hatásai végül új irányba kényszerítenek bennünket, bár a változás igen időigényes folyamat lehet. Hányszor kell a mélypontig süllyednünk, mielőtt megtanulnánk a leckét? Talán több ezerszer, s lehet, hogy ez a magyarázata az emberi szenvedésnek, amelynek mennyisége egyszerűen felfoghatatlan. A civilizáció csak igen lassan, centiméterről centiméterre halad előre. Érdekes élményt kínál, ha módszerünkkel újraértékeljük társadalmunk bűnbakjait, például ha kalibráljuk az ENSZ jelenlegi ERÖSZINTJÉT, majd feltesszük a kérdést: milyen szintre lenne szükség ahhoz, hogy sikeresen ellássa a feladatot, amelynek betöltésére megszületett. Ha látjuk, mekkora különbség mutatkozik a tényleges és az ideális értékek között, talán abbahagyjuk az egyének és az intézmények szidalmazását, s rájövünk, hogy sok esetben egyszerűen nincs elegendő EREJÜK feladataik végrehajtásához. A megértés nyomán eltűnik a kárhoztatás és a bűntudat is. Végső soron minden ítélkezés önmagunk fölött kimondott ítéletnek bizonyul, s ha ezzel tisztába jövünk, átveszi a helyét az élet egy sokkal átfogóbb megértése. Az ártalmas dolgok a fényre kerülve elveszítik ártalmasságukat, és most már semminek sem kell rejtve maradnia. Minden gondolat, cselekedet, döntés vagy érzés új örvényt kelt az élet örökké mozgó, egymáshoz kapcsolódó és egymást kiegyensúlyozó energiamezőiben, s ezzel örök időkre maradandó nyomot hagy. E felismerés első alkalommal ijesztő lehet, de azután a gyors fejlődés ugródeszkájává válik. Ebben az összefüggésekkel teli világegyetemben minden, a saját életünkben elért fejlődés egyben az egész világot is fejleszti, s így mindenkinek javára válik. Valamennyien az emberiség közös tudati szintjén lebegünk, így minden előrelépésünk visszaszáll ránk. Az élet jobbítására irányuló erőfeszítéseinkkel a közös „felhajtóerőt" is növeljük. Amivel jobbá tesszük az életet, az automatikusan mindenkinek előnyére válik, hiszen valameny-nyien részei vagyunk az életnek. Mi vagyunk az élet. Tudományosan igazolt tény, hogy „ami jó neked, az nekem is jó." Mind közül az egyszerű kedvesség önmagunkkal és minden élővel szemben a lehető legnagyobb átalakító erő. Nincs visszacsapása, nincsenek árnyoldalai, és soha nem okoz veszteséget vagy csüggedést. Úgy növeli az ember igazi EREJÉT, hogy ezért semmiféle árat nem kell fizetni. De az efféle kedvesség akkor a legnagyobb EREJŰ, ha nem tesz semmiféle kivételt, és ha nem valamiféle önös jutalom reménye hajtja. Hatása viszont épp oly nagy horderejű, mint amilyen gyengéd. Egy olyan univerzumban, ahol „hasonló a hasonlót szereti", s ahol „madarat tolláról, embert barátjáról ismerhetünk meg", azt vonzzuk magunkhoz, amit kisugárzunk. A következmények olykor egészen váratlanok. Kedvesek vagyunk a liftesfiúhoz, aztán néhány hónap múlva egy idegen siet a segítségünkre az elhagyatott országúton. A megfigyelhető „ez" nem oka a megfigyelhető „annak". A valóságban a motiváció vagy a viselkedés megváltozása olyan téren hat, amely azután megnöveli a pozitív reakciók valószínűségét. Belső fejlődésünk olyan, mint a bankszámlánkon levő megtakarításunk növelése, azzal a különbséggel, hogy innen nem vehetjük ki tetszésünk szerint azt, amit betettünk. A számlaegyenleggel egy rejtett energiamező rendelkezik, amely megfelelő indítójelre vár, hogy visszatáplálja ezt az ERŐT a mi életünkbe. Dickens Karácsonyi éneke valójában valamennyiünk életének története. Mi vagyunk Scrooge, és mi vagyunk Pici Tim is. Egyszerre vagyunk önzők és valamilyen téren fogyatékosak. Valamennyien áldozatok vagyunk, mint Bob Cratchit, s egyben felháborodott moralisták is, mint Cratchitné asz-szony, amikor az nem hajlandó Scrooge egészségére inni. Az Elmúlt Karácsonyok Szelleme ott kísért valamennyiünk életében; a Jövendő Karácsonyok Szelleme pedig arra késztet bennünket, hogy olyan döntéseket hozzunk, amelyek jobbá teszik a

24

létezést önmagunk és mások számára is. (Egyébként, ha kalibráljuk a karácsony energiaszintjét, nyilvánvalóvá válik, hogy a EREJE az emberi szívben lakozik.) Bármerre induljunk is el a kérdéseinkkel, végül ugyanahhoz a válaszhoz jutunk. Az a felfedezés, hogy semmi sincs rejtve, és hogy az igazság bárhol feltárható, egyaránt kulcsfontosságú a legegyszerűbb gyakorlati ügyek és az emberiség sorsának megértéséhez. Mindennapi életünk vizsgálata során azt találhatjuk, hogy az összes félelmünk hamisságokon alapult. A hamis igazra cserélése a lényeg minden dolog gyógyításában, legyenek bár láthatóak vagy láthatatlanok. Előbb vagy utóbb azután minden kérdezőben felmerül a nagy kérdés - mind közül a legnagyobb -: „Ki vagyok én?" VIII. fejezet

Az ERŐ forrása Vizsgálódásunk végső célja az, hogy gyakorlati - nem pedig elméleti vagy filozófiai - ismereteket szerezzünk, bár már az ERŐ és az erő rövid elemzéséből is levonhatók bizonyos filozófiai következtetések. Gyakorlati szempontból azonban a továbblépés előtt tudnunk kell, hogy mi az ERŐ belső forrása, és hogyan működik. Mi az oka annak, hogy az ERŐ végül mindig legyőzi az erőt? E tekintetben az Egyesült Államok alkotmányának tanulmányozása igen hasznosnak bizonyulhat. Ez a dokumentum nagyjából 700-as értéken kalibrál. Ha mondatról mondatra megvizsgáljuk, világossá válik, honnan fakad az EREJE: abból a koncepcióból, hogy a teremtésből adódó isteni szikrának köszönhetően minden ember egyenlő, és hogy az emberi jogok elválaszthatatlanok - és így elidegeníthetetlenek - az ember teremtésétől. Igen érdekes, hogy Mahatma Gandhi EREJÉNEK is pontosan ez a nézet képezte a forrását.

ERŐ kontra

erő

Alaposabb vizsgálattal kiderül, hogy az ERŐ forrása a jelentőségteli dolgokban rejlik. Köze van a motivációhoz és az elvekhez is. Az ERŐ mindig összefügg azzal, ami az élet jelentőségét támogatja. Az emberi természet azon része, amelyet nemesnek nevezünk, szemben az erővel, amely az emberi természet durvának nevezett része. Az ERŐ azzal társul, ami felemel és megtisztel, ami nemesít. Az erőt mindig igazolni kell, ám az ERŐ semmiféle igazolást sem igényel. Az erő a részlegessel függ össze, az ERŐ az egésszel. r Ha elemezzük az erő természetét, könnyen megérthetjük, miért kell mindig alulmaradnia az ERŐVEL szemben. Mindez a fizika egyik alaptörvényével áll összhangban, tudniillik, hogy az erő automatikusan ellenerőt teremt, így hatása definíció szerint korlátozott. Azt mondhatjuk, hogy az erő valamiféle mozgás: valamilyen irányba tart - vagy legalábbis törekszik -, mindig az ellenállással szemben. Az ERŐ azonban mozdulatlan. Olyan, mint egy mező, amilyen a gravitációs mező is, ami semmi ellenében sem mozog, viszont EREJE megmozgatja a mezejébe kerülő dolgokat. Az erő tehát mindig valami ellenében mozog, szemben az ERŐVEL, ami semmi ellenében sem mozog. Az erő nem teljes, így állandóan energiával kell táplálni. Az ERŐ önmagában teljes, és önmagán túl semmire sincs szüksége. Nincsenek követelései és nincsenek szükségletei. Az erő étvágya csillapíthatatlan, ezért állandóan fogyaszt, viszont az ERŐ felvillanyoz, segít, táplál és támogat. Az ERŐ életet és energiát ad, az erő viszont elvesziezeket. Az ERŐ a könyörülethez kapcsolódik, és pozitív érzéseket ébreszt bennünk önmagunk iránt. Az erő az ítélkezéshez kapcsolódik, és hatására önmagunkkal kapcsolatban kellemetlen érzéseink támadnak. Az erő mindig ellenerőt teremt; hatására a polarizálás jellemző, nem az egyesítés. A polarizációban mindig benne van a konfliktus is, ezért mindig igen drágán megfizetünk érte. Mivel az erő polarizál, elkerülhetetlenül létrehozza a győzelem és a vereség kettősségét; és mivel valaki mindig veszít, kialakul az ellenségesség. Ha állandóan ellenségekkel szembesül, az erőnek folyton védekezésre van szüksége. A védekezés persze mindig igen sokba kerül, függetlenül attól, hogy a gazdaságban, a politikában vagy a nemzetközi kapcsolatokban kerül rá sor. Az ERŐ forrását keresve már láttuk, hogy a jelentőségtelivel függ össze, és hogy alapvetően az élet jelentőségteliségéhez van köze. Az erő konkrét, kicsinyes és vitatható, bizonyítékra és támogatásra szorul. Az ERŐ forrásai ugyanakkor vitathatatlanok, s nem igényelnek bizonyítékot. Ami magától értetődő, az nem vitatható. Az, hogy az egészség fontosabb a betegségnél, hogy az élet fontosabb a halálnál, hogy a becsület jobb, mint a becstelenség, hogy a hit és a bizalom értékesebb, mint a kétely és a cinizmus, vagy hogy az építő jobb, mint a romboló, ezek mind magától értetődő kijelentések, amelyeket nem szükséges bizonyítani. Végül egyetlen dolog maradt, amit még elmondhatunk az ERŐ forrásáról, s ez pedig az, hogy egyszerűen csak „van". Minden civilizációnak megvannak a maga elvei. Ha egy civilizáció nemes elvekre épül, sikeres lesz; ha önzőekre, elbukik. Az „elv" kifejezés talán absztraktnak tűnik, az elvek következményei azonban nagyon is konkrétak. Az elveket vizsgálgatva megállapíthatjuk, hogy azok a tudaton belül egy láthatatlan birodalomban „laknak". Igaz ugyan, hogy a világban léteznek példák a tisztességre, maga a tisztesség - ez a civilizáció szempontjából központi szerepet játszó szervező ERŐ - azonban a külvilágban nem létezik önállóan. Az igazi ERŐ tehát magából a tudatból árad; amit látunk, az a láthatatlannak a látható megnyilvánulása. A büszkeséget, a célok nemességét, az életminőségért hozott áldozatot mind inspiráló hatásúnak tartják, mivel jelentőséget adnak az életnek. A fizikai világban azonban olyan dolgok inspirálnak bennünket, amelyek a számunkra nagyjelentőségű fogalmakat jelképezik. Ezek a jelképek hozzák összhangba indítékainkat az elvont elvekkel. Egy jelkép a tudatunkban lakozó elvek miatt nagy ERŐKET hozhat mozgásba.

25

Az élet értelme olyan fontos, hogy ha elvész, az általában öngyilkossághoz vezet. Először depresszióba zuhanunk, s ha az élet végképp értelmetlenné válik, inkább lemondunk róla. Az erőnek átmeneti céljai vannak; ezen célokat elérve az értelmetlenség üressége marad vissza. Az ERŐ ugyanakkor folyamatosan ösztönöz bennünket. Ha életünket mondjuk arra szenteljük, hogy növeljük a velünk kapcsolatba kerülők jólétének szintjét, akkor sohasem válhat értelmetlenné. Ha viszont életünk célja pusztán az anyagi siker, akkor mi történik, ha azt elértük? A középkorú férfiak és nők depressziójának ez az egyik fő oka. Az üresség kiábrándultsága abból adódik, ha valaki nem tudja összekapcsolni az életét azokkal az elvekkel, amelyekből az ERŐ árad. A jelenségre jó példákat láthatunk korunk nagy zenészeinek, zeneszerzőinek és karmestereinek az életében. Gyakori, hogy még nyolcvanas, sőt kilencvenes éveikben is sikeresen gyakorolják hivatásukat, s gyakran egészen idős korukban is születnek gyermekeik, és lendületes életet élnek.1 Ők az életüket a szépség megteremtésének és kifejezésének szentelték; márpedig a szépség óriási ERŐT tartalmaz és fejez ki. Klinikai tapasztalatból tudjuk, hogy a szépséggel való összehangolódás elősegíti a hosszú és ERŐVEL teli életet. Mivel a szépség a kreativitás terméke, az alkotótevékenységet végzők körében gyakori a hosszú élet.

Új paradigmák A pozitivizmus filozófiai álláspontja - amely szerint semmi sem valódi, ha mennyiségileg nem fejezhető ki - igen elterjedt a tudomány körében. Csakhogy az ERŐ forrásai láthatatlanok és megfoghatatlanok. A logikai empirizmus álokoskodása már alaptételéből is nyilvánvaló. Vagy talán a „semmi sem igaz, ha nem mérhető" kijelentés nem egy absztrakt álláspontot képvisel? Az állítás nem megfogható, nem látható és nem mérhető: a megfoghatóság tétele maga is a megfoghatatlanságból született. De még ha ez az álláspont helytálló lenne is, ugyan ki akarna büszkeség, tisztesség, szeretet, könyörület vagy bátorság nélkül élni? Bármilyen siralmas is ebbe belegondolnunk, érdemes egy kicsit foglalkoznunk a dologgal. Van-e az ERŐNEK megfogható alapja? Avagy kizárólag a meghatá-rozhatatlanból, a misztikusból, a filozofikusból, a spirituálisból vagy az absztraktból fakad? Megtudhatunk-e többet is az ERŐRŐL? Olyat, amit a „bal agyféltekés gondolkodású" emberek is megérthetnek annak ellenére, hogy bonyolult, számítógépesített világukban csak a mechanikus mérések rendszere található? Mielőtt továbblépnénk, jusson eszünkbe, hogy a világ legkorszerűbb mesterséges intelligenciával rendelkező berendezései sem képesek örömöt vagy boldogságot érezni. Az erő elégedettséget adhat, de öröm csak az ERŐBŐL fakadhat. A mások feletti győzelem elégedetté tehet, de örömöt egyedül önmagunk legyőzésével szerezhetünk. Amint azonban az a korábbi fejezetekből is kiderült, ezek a tulajdonságok ma már nemcsak mérhetők, hanem pontosan kalibrálhatok is. Ahhoz, hogy e tény könnyebbenfelfogható legyen értelmünkkel, lássunk néhány könnyen „emészthető" fogalmat a korszerű elméleti fizika világából! Fölösleges megrémülnünk ezektől a fogalmaktól, mert bár mélyreható, mégis igen egyszerű a mindennapi életre vonatkozó jelentőségük. Nem kell ismernünk a gumi molekulaszerkezetét ahhoz, hogy élvezni tudjuk az autó gumiabroncsai kínálta előnyöket. Igaz, hogy Einstein általános relativitáselméletének, Bell teorémájának és egy sor más elméletnek igen bonyolultak a bizonyítékai, lényegük mégis néhány könnyen érthető mondatban is megfogalmazható. Fontos szerep jut az ERŐ természetének megértésében néhány nemrég definiált fogalomnak is. Ezek közül egy a fizikus Dávid Bohm elmélete, amelyben egy látható és egy láthatatlan világegyetem létezését tételezi fel.2 Az elképzeléstől nem kell megriadni, hiszen a mindennapi életben számtalan olyan dologgal találkozhatunk például a röntgensugarakkal, a rádió- és a tévéadások hullámaival -, amelyek szintén nem láthatók. Az implicit („burkolt" avagy megnyilvánulatlan) világegyetem az explicit („kibontakozott" avagy megnyilvánult) világegyetemmel párhuzamosan létezik, ám az utóbbi is csupán a megnyilvánulatlan, láthatatlan univerzum egy megnyilvánulása, így kapott például támogatást egy elképzelés a világ egyik legmagasabb épületének megépítéséhez, s ebből valósulhatott meg - a láthatatlan koncepcióból a látható világban - az Empire State Building (102 emeletes felhőkarcoló New Yorkban). Amegnyilvánulatlan világegyetem kapcsolatban áll az emberi tudattal, ahogy az ihlet megszületik az alkotó elméjében. Bohm szerint az értelem úgy kapcsolja össze az elmét és az anyagot, mint az érme két oldalát.3 Egy másik hasznos elképzelés Rupert Sheldrake elmélete a morfogeneti-kus (formateremtő), azaz Mmezőkről.4 E láthatatlan szervezömintázatok energiasablonokként vesznek részt az életformák létrehozásában az élet különböző szintjein. Az M-mezök diszkrét voltának tulajdonitható, hogy egy faj tagjainak külső vonásai azonosak. Valami, ami az M-mezőkhöz hasonló, létezik a tudat energiamezőiben is, a gondolkozási minták és a képek mögött, amelyet „formateremtő okozásnak" neveztek el. Az elképzelést, miszerint M-mezők segítik a tanulás folyamatát, széles körű kísérletekkel is alá tudták támasztani.5 Amikor Roger Bannisternek elsőként sikerült négy percnél rövidebb idő alatt lefutnia az egymérföldes távot, új M-mezőt hozott létre. Addig az emberi tudatban az a nézet uralkodott, hogy senki sem tudja áttörni a négyperces határt. Az új M-mező létrejötte után azonban hirtelen egész sor futónak sikerült négy perc alatti időt futnia. Minden alkalommal ez történik, ha az emberiség új paradigmát alkot, legyen szó akár a repülés képességéről, amelynek M-mezejét a Wright-fivérek teremtették meg, akár az alkoholizmusból való kigyógyulás képességéről, amelynek M-mezejét a Névtelen Alkoholisták szervezetét megalapító Bili W. hozta létre. Ha már kialakult az M-mező, a szóban forgó eredmény ismételt elérésével minden egyes ember növeli annak az EREJÉT. Közismert tény, hogy gyakran úgy tűnik, az új gondolatok egyszerre születnek meg több, egymástól igen távol dolgozó ember elméjében. Az M-mező valahogy szervezőelvként hat, mint valamiféle általános mágneses vonzás. Egy M-mezőnek sehova sem kell elmozdulnia: álló ERŐTÉR, amely mindenhol jelen van. Ha már egyszer létrehozták, akkor a láthatatlan világegyetemben - univerzálisan hozzáférhető mintázatként - mindenütt jelen van.

26

Káoszelmélet A következő részletesebben vizsgálandó koncepciónk a káoszelmélet (nemlineáris dinamika). Elsőként az időjárás előrejelzésében alkalmazták, ahol a jelenségek századokon át tartó megfigyelésének eredményeként az az általános nézet alakult ki, hogy az időjárásban nincsenek meghatározható és előre jelezhető matematikai szabályszerűségek (mint ahogy azt is állaították, hogy matematikai módon nem lehet előre jelezni, mikor hullik le a csöpögő csapból a következő csepp, sőt még a csepp kialakulását sem lehet ily módon meghatározni). A káosz nem más, mint látszólag értelmetlen adatok - például pontok - halmaza, amelyben semmiféle természetes szervezőmíntázat nem fedezhető fel. Korszerű számítástechnikai elemző módszerek segítségével azonban kiderült, hogy a látszólagos szervezetlenségben is kimutathatók szervezőmintázatok, s ami összefüggéstelennek látszik, az valójában láthatatlan, összetartó erőként hat. Az efféle elemzések eredményeként gyakran önmagába visszahajló, nyolcas alakú mintázatokat fedeztek fel, sok esetben tölcsér-effektus kíséretében, s grafikus megjelenítésük során ismétlődő geometriai mintát kaptak. A tudomány végre felfedezte azt, amit a misztikusok már hosszú századok óta állítottak: a világegyetem valóban koherens, egységes és egységesítő mintázatok köré szerveződik.6 A nemlineáris dinamika igazolta, hogy a világegyetemben valójában nincs káosz; a rendezetlenség csupán látszat, aminek oka: észlelésünk korlátozott volta. A „bal agyféltekés" emberek számára ez nyugtalanító, ám a „jobb agyféltekéseknek" magától értetődő felismerés volt. A kreatív emberek csupán azt írják vagy festik le, azt faragják szoborba, és azt tervezik meg, amit a saját elméjükben már amúgy is látnak. Tánc közben nem a logika vezérel bennünket, hanem az érzések mintázata. Döntéseinket értékrendünk alapján hozzuk meg, s az értékek a belső mintázatokkal állnak kapcsolatban. Az alaptudományokban az az elfogadott ok-okozati eseményláncolat, hogy a dolgok A-»B-*C sorrendben történnek. A materialista determinizmus ezen elképzelése szerint eredendően semmi sem szabad és független, minden valami másnak a következménye, ami egyben egyfajta korlátozást is jelent. A rendszer lényegében az erő világát írja le: az A erő eredménye a B erő, ami átadódik a C erőnek, s ebből keletkezik D. D azután egy másik láncreakció kezdő lépése lesz, és ez így megy a végtelenségig. Ez a bal agyfélteke földhözragadt és kiszámítható világa. Ez az a feltérképezhető, ismerős, irányítható, nem kreatív, a múlt által determinált, egyszóval korlátozott paradigma, amelyből kiindulva a hagyományos tudományok tevékenykednek. Ez nem a lángelmék világa, de sokan épp itt érzik magukat biztonságban: a termelékenység és a gyakorlatiasság birodalmában, amelyet viszont a kreatív emberek éreznek földhözragadtnak, prózainak és minden lelkesítő hatást nélkülözőnek. Egy dolog elképzelni mondjuk az Empire State Buildinget, ám egészen más valóra váltani ezt az elképzelést. Valaminek a valóra váltásához motiváció kell. A motiváció a dolgok értelméből fakad, így tehát a látható és a láthatatlan világ a korábban már felvázolt ábra szerint a következőképpen kapcsolódik össze:

Itt azt figyelhetjük meg, hogy a láthatatlan, „burkolt" világegyetem ABC koncepciója aktivizálódva a látható világban is megjelenik, s ez az A-*8-*C eseménysorban manifesztálódik. A látható világ tehát a láthatatlanbó jön létre, s ezáltal a jövő is hatással van rá.' A láthatatlan koncepcic materializálódásának képessége az eredeti koncepció EREJÉN alapul. Az is mondhatnánk, hogy a jobb agyfélteke fogja fel a mintázatot, és a ba agyfélteke teszi láthatóvá azt. Valamely ABC attraktor energiája éppúgy lehet nagy, mint kicsi. Bizonyos fogalmak és értékek látszólag jóval nagyobt EREJŰEK, mint mások. (A tudomány egyelőre csak azt képes az attraktorokka kapcsolatban megállapítani, hogy nagy vagy kis energiájúak-e.) Egyszerűen megfogalmazva: az ERŐS attraktormintázatoktó! az izmainl-erőssé válnak, a gyengéktől pedig elgyengülnek. Egyes gondolatok annyin elgyengítő hatásúak, hogy felidézésükkor a vizsgálati alany egyáltalán nerr képes megtartani a karját. Más koncepciók EREJE viszont oly nagy, hog^ képtelenek vagyunk lenyomni az alany karját, akárhogy feszülünk is neki Ez egyetemes gyakorlati megfigyelés. Az ERŐS mintázatok az egészséggé függenek össze, a gyengékhez pedig a betegség vagy a halál kapcsolódik Ha a megbocsátást idézzük fel elménkben, karunk igen erős lesz; ha s bosszút, akkor elgyengül. Nekünk most csak azt kell felismernünk, hogy az ERŐ az. amitől izmunk acélos lesz, az erőtől viszont gyenge. Az olykor tévesen behódoló jellegűnek tartott szeretet, könyörületesség és megbocsátás valójában rendkívül sok mindenre tesz képessé. A bosszú, az ítélkezés és a kárhoztatás ugyanakkor elkerülhetetlenül gyengítő hatásúak. így tehát - az erkölcsi igazságot most nem firtatva - egyszerű klinikai tényként kezelhetjük, hogy a gyenge hosszú távon nem győzedelmeskedhet az ERŐS felett. Ami gyenge, az önhibájából ítéltetik bukásra. Az emberi történelem legnagyobb EREJŰ alakjai azok voltak, akik teljes mértékben ráhangolódtak egy-egy nagy EREJŰ attraktorra. Újból ós újból kijelentették, hogy a bennük megnyilvánuló ERŐ nem belőlük fakad. Valamennyien egy önmaguknál nagyszerűbb forrásból származóként írták le ezt az ERŐT. Emberi fajunk nagy tanítói a történelem folyamán mindig ugyanazt az egy dolgot tanították - újra meg újra - kortól és nyelvtől függetlenül. Mindannyian csak ennyit mondtak: „Cseréljétek a gyenge attraktorokat ERŐSEKRE!" Ezeket az attraktorokat megvizsgálva észre fogjuk venni, hogy egyes gyenge mintázatok ERŐSEKET imitálnak (persze csak külsőleg). Ezeket „imi-tátoroknak" nevezzük. így például a Harmadik Birodalom idején a német népet megtévesztette a hazafiasság, mert azt hitték, hogy az a HAZAFI-ASSÁG. A demagógok és a fanatikusok „imitátorokat" próbálnak valódi dolgokként ránksózni, éppen ezért mindig nagyszerű szónoklatokba foglalják mondandójukat. Azoknak, akiket az ERŐ vezérel, nem kell sokat beszélniük.

27

Az emberi attitűdök ERŐMINTÁZATAI A nagy és a kis energiájú mintázatok megkülönböztetéséhez észlelési és különbségtételi képességek kellenek, amelyeket a legtöbben igen nehezen, számtalan próbálkozás (siker- és kudarcsorozat) révén sajátítunk el. A gyenge mintázatok hatása kudarcot, szenvedést, sőt idővel betegséget okoz; az ERŐS attraktormintázatok sikert, boldogságot és egészséget teremnek. Éppen ezért érdemes eltölteni néhány percet az ellentétes mintázatok listájának áttanulmányozásával. A lista minden elemét alaposan megvizsgáltuk, majd kalibráltuk, hogy meghatározhassuk a rájuk vonatkozó kritériumokat. Ez a részletes felsorolás didaktikai célt szolgál, s a lezárás elve alapján működik. A számos ellentétes tulajdonságpáron eltöprengve tudatfejlődési folyamatok indulhatnak meg, így az ember fokozatosan felismerheti a kapcsolataiban, az üzleti ügyeiben és az élete szövedékét alkotó számtalan egyéb érintkezésében jelen lévő mintázatokat. A bal oldalon az ERÖ (pozitív), tehát 200 felett kalibrált mintázatokat jellemző minőségek és kifejezések állnak, a jobb oldalon pedig a gyenge (negatív), 200 alatt kalibrált mintázatok megfelelői. adakozó elvevő alakítható ellenszegülő alázatos félénk bájos illemtudó bátor vakmerő bátorító rásegítő becsben tartó taksáló becsületes törvénytisztelő beismerő tagadó békés harcias békülékeny hajthatatlan bízó függő bőséges túlzó bővelkedő meddő célratörő sóvárgó céltudatos szórakozott célzatos számító cselekvő megszerző demokratikus diktatórikus derűlátó borúlátó derűs tompa dicsérő hízelgő diplomatikus megtévesztő egyenes zaklató egyenlő felsőbbrendű egyenlőségre törekvő elitista egyesítő megosztó együttérző szánakozó együttműködő szétzüllesztő elengedő visszatartó elégedett kielégült elfogadó visszautasító elfogulatlan közönyös előzékeny tudálékos elszánt makacs energikus hisztérikus erényes felmagasztalt erkölcsös etikátlan erotikus kéjsóvár ERŐTELJES erőteljes esztétikus mesterkélt etikus gyanús extrovertált introvertált építő romboló érdeklődő ítélkező értékesnek tartó kihasználó felelős bűnös felélénkítő kimerítő felszabadító korlátozó fontos látszólagos

28

globális gondtalan gyengéd gyógyító gyönyörű hazafias hálás helyeslő hívogató hívő holisztikus hosszú távú humoros hűséges időtlen igaz igazságos ihletett intuitív jelentékeny jogot szerző jókedvű jótékony józan kedves képzeletgazdag kérő kiegyensúlyozott kihívással birkózó kitartó kiváló könyörületes küzdő lángeszű leleményes lemondani kész létező magabiztos megbocsátó megelégedő megengedő megfigyelő megfontolt méltató méltányos mértékadó nagyvonalú nemes nyájas nyílt odaadó oktató osztozó önként cselekvő önzetlen

örök örömteli őszinte pártatlan rendezett respektáló

részt vevő rugalmas szemlélő, jelen lévő spirituális

helyi könnyelmű kemény ingerlő hivalkodó nacionalista lekötelezett bíráló sürgető ragaszkodó analitikus pillanatnyi komor soviniszta múlékony hamis büntető világias fantáziátlan fontoskodó jogot formáló mániás pazarló mámoros gyötrő lefestő követelő szélsőséges tehetetlen megtorpanó megfelelő engedékeny versengő ravasz ármánykodó aggodalmaskodó birtokló arrogáns neheztelő kapzsi irányító fürkésző aggályoskodó irigy gyenge kezű dogmatikus kicsinyes dagályos leereszkedő titkolózó birtokolni vágyó elhitető felhalmozó muszájból cselekvő önző átmeneti élvhajhász alattomos köpönyegforgató zavaros lealacsonyító megszállott merev közbeavatkozó anyagias

29

spontán szabad szelektív szelíd szerény szolgáló takarékos találékony tapasztalt tápláló tehetséges termékeny természetes tisztelettudó tisztelő toleráns törekvő tudatos türelmes udvarias vezető védelmező vonzó

impulzív szabályozott

exkluzív durva dölyfös ambiciózus fösvény prózai cinikus elszívó szerencsés buja mesterséges hajbókoló bálványozó előítéletes küszködő tudattalan mohó hivatalos zsarnoki támadó csábító

Pusztán e lista végigolvasása miatt te már nem ugyanaz a személy vagy, mint aki eddig voltál. Azzal, hogy megismerkedtél ezen pólusok közti különbségekkel, máris nőni kezdett a saját belső ERŐD. E különbségeket szem előtt tartva olyan dolgokat kezdünk észrevenni, amelyek korábban sohasem tűntek fel. Az efféle felismeréseknek az az oka, hogy - amint azt te is fel fogod fedezni - a világegyetem előnyben részesíti az EBÖT. Mi több: a világegyetem nem felejt. A karma kérdésének számos aspektusa létezik, de minden választásunk azzal kapcsolatban, hogy „kik" és „miként" legyünk, igen nagy horderejű. Minden egyes döntésünk végigvisszhangzik a korokon. Több ezer halálközeli élmény - például az olyan nagysikerű könyvekben leírtak, mint Brinkley: Megmentőm, a fény vagy B.J. Eadie: Átölel a fény című munkája (mely utóbbi 595 ponton kalibrált) erősíti meg az állítást, hogy előbb-utóbb minden tőlünk származó gondolatért, szóért és tettért felelősséget kell vállalnunk, s magunknak is át kell élnünk mindazt a szenvedést, amit okoztunk. E tekintetben tehát mindenki a saját mennyországát avagy poklát teremti meg. A világegyetem visszafojtja a lélegzetét, ahogy pillanatról pillanatra újabb és újabb válaszút elé kerülve döntenünk kell, ugyanis az élet lényege igen tudatos. Minden cselekedet, gondolat és döntés újabb darabkával egészíti ki a sosem kész mozaikot; választásaink végighullámoznak a tudat univerzumán, s mindenki más életére is hatást gyakorolnak. Mielőtt ezt a gondolatot misztikusnak vagy hóbortosnak vélnénk, jusson csak eszünkbe az újabb elméleti fizika egyik alaptétele: a világegyetemben minden kapcsolatban áll minden mással. 1 Választásaink megerősítik az ERŐTELJES M-mezők képződését: ezek olyan attraktormintázatok, amelyek másokat befolyásolnak, akár akarjuk, akár nem.2 Még ha valaki egymaga üldögél is egy barlangban, gondolatai akkor is hatást gyakorolnak másokra, akár akarja ő ezt, akár nem. Az életet támogató cselekedetek és döntések a lét teljességére vonatkoznak, de ebbe saját életünk is beletartozik. A hullámok, amelyeket keltünk, visszatérnek hozzánk. Ez a kijelentés - amit egykor pusztán metafizikai jellegűnek gondoltunk volna - ma már bizonyított, 3 tudományos tény! A világegyetemben minden és mindig ilyen-olyan frekvenciájú energiamintázatot sugároz, amely örökre megmarad, és amelyet a hozzáértők le is tudnak olvasni. Minden szóról, cselekedetről és szándékról maradandó „feljegyzés" születik. Minden gondolat megőrződik, és bármikor megismerhető. Nincsenek titkok. Semmi sincs elrejtve, nem is lehet. Szellemünk mezítelenül áll az idők végezetéig mindenki szeme láttára. A világegyetem végül mindenkit elszámoltat az életével. …………………………………………………………………………………………………………………….. XVI fejezet

A siker túlélése Nagyon sok az olyan eset, amikor egy zseniális személyt felfedez és ünnepel a nagyközönség, pályája mégis tragikus fordulatot vesz. Ez jól szemlélteti a tényt, hogy siker és SIKER között különbség van. Míg az előbbi gyakran veszélybe sodorja az életet, az utóbbi jobbá teszi azt. Az igazi SIKER felvillanyozza és támogatja a szellemet; nem elszigetelt eredményekből adódik, hanem a teljes személy sikerességéből, a sikeres életmód eléréséből, amely nem csak az adott egyénnek jó, hanem a környezetében mindenki másnak is. A sikeres emberek életét teljes egészében megerősíti eredményeik kontextusa. Ezzel szemben, amit a bulvárlapok világa sikernek nevez, az gyakran tönkreteszi a „sikeres" személy egészségét és kapcsolatait; a híresek és gazdagok világában szinte mindennapos a lelki összeomlás. Amit a világ

30

sikernek nevez, az valójában csak ünnepeltség, amelynek potenciális romboló hatása nap mint nap be is bizonyosodik. A hírességek körében igen gyakori a válás, a szenvedélybetegség, az alkoholizmus és az öngyilkosság vagy az idő előtti halál. Ha mindazon ünnepelt személyek nevét fel akarnánk sorolni, akiknek pályafutására ilyen tragédiák nyomták rá a bélyegüket, a lista jó néhány oldalas lenne. Vannak köztük filmsztárok (Judy Garland, Marilyn Monroe. James Dean), popcsillagok (Elvis Presley. Janis Joplin, Jimi Hendrix), írók (E. A. Poe, Jack London, Ernest Hemingway. F. Scott Fitzgerald), és még hosszan sorolhatnánk. Az ünnepeltségért nagy árat fizető hírességek mellett azonban sok-sok ezer kevésbé híres, de sikeresnek tűnő életet is tönkretett már a kábítószer vagy a személyiség torzulása, aminek következtében a korábban derék emberek hiú, kegyetlen, önző és élvhajhász alakokká váltak. Nem pusztán arról van szó, hogy ezek az emberek túl nagy vagyonra tettek szert, vagy hírnevük révén túl sok figyelmet kaptak, hanem arról is, hogy ezek a hatások úgy torzították el a személyiségüket, hogy a -nevezzük így - kis énjüket erősítették meg nagy ÉNJÜK helyett. A kis én azon részünk, amely fogékony a hízelgésre; az ÉN ezzel szemben magasabban fejlett természetünk egyik aspektusa, amely alázattal és hálával fogadja a sikert. Az én a gyenge attraktormintázatokhoz igazodik; az ÉN a nagy EREJŰ energiamezőkhöz. Nem magán a sikeren múlik, hogy felemel vagy tönkretesz-e bennünket, hanem azon, hogy a siker miként integrálódik a személyiségünkbe. Függ attól - sőt ezek lesznek a meghatározó tényezők -, hogy büszkék vagyunk-e vagy alázatosak; hogy énközpontúak vagyunk-e vagy hálásak; hogy tehetségünk miatt jobbnak tartjuk-e magunkat másoknál vagy talentumunkat inkább olyan ajándéknak tekintjük, amiért hálát érzünk. Valamennyien ismerünk olyan személyeket, akikre már a legkisebb siker is rossz hatással van, akik arrogánssá, pattogóvá és parancsolgatóvá válnak, amint a legcsekélyebb hatalom a kezükbe kerül. Ugyanakkor olyanokat is ismerünk, akik igen nagy hatalommal rendelkeznek, mégis szívélyesek, érzékenyek és másokkal törődök. Ha jól megnézzük a világ nagyhatalmú embereit - iparmágnásokat, bankelnököket, Nobel-díjasokat vagy a híres amerikai családok tagjait -, megdöbbentő, hogy közülük milyen sokan nyíltak, kedvesek és őszinték, s hogy a sikert felelősségnek tekintik, mert tudják, noblesse obiige (a nemesség kötelez). Ők tehát valóban sikeres emberek, akik rendkívül udvariasak és figyelmesek mindenkivel, függetlenül attól, hogy látogatóba érkező hatalmasságról vagy egyszerű szolgáról van szó, s mindenkit egyenrangúként kezelnek. Eszükbe sem jut, hogy fennhéjázóan is viselkedhetnének, mivel nem jobbnak, csupán szerencsésebbnek tartják magukat másoknál. Helyzetüket egyfajta gondnoki ténykedésként fogják fel, úgy érzik, kötelességük latba vetni befolyásukat a lehető legnagyobb közjó érdekében. Mitől van, hogy a valóban sikeres személyek ennyire szívélyesek, nyíltak és adakozóak? Ez is az okokozati összefüggés ábrájának segítségével magyarázható el.

Aki valóban sikeres, azonosul az ABC-vel, s rájön, hogy ő csak közvetítője a külvilágban sikert termő hatásoknak. Mivel eggyé tud válni a siker forrásával, nem kell szorongania annak esetleges elveszítése miatt. Aki azonban sikerét az A*>B-*C birodalmában látja, mindig bizonytalan lesz, hiszen a siker szerinte valamilyen külső forrásból ered. Teljes önbizalom abból a tudásból fakad, hogy a siker forrása bennünk van. Az a meggyőződés, hogy az erő forrása rajtunk kívül keresendő, tehetetlenné és sebezhetővé, s ezáltal védekezővé és birtokolni vágyóvá tesz. A valódi siker tehát belülről fakad, és független a külső körülményektől. Úgy tűnik, hogy a sikerhez három kihagyhatatlan lépcsőfok vezet: 1. Eleinte az számít, hogy az ember mit birtokol; ezen a szinten a státus az anyagi gazdagság látható jeleitől függ. 2. A fejlődésnek ebben a stádiumában a státust a birtokolt javak helyett egyre inkább az határozza meg, hogy az illető mit tesz. A létrának ezen a fokán helyzete és tevékenysége révén vívhat ki valaki jelentősebb szociális státust. A társadalmi szerepek azonban elveszítik csillogásukat, ahogy az ember mesteri szintre fejlesztve képességét éretté válik; ilyenkor már az a fontos, hogy mit ért el. 3. A sikeres embert végül már csak az érdekli, hogy mivé vált életének tapasztalatai által. Az ilyen emberek karizmatikus „jelenléttel" rendelkeznek, amely belső EREJÜK bájának külső megnyilvánulása. Társaságukban mi is érezzük azoknak a nagy energiájú attraktormintázatoknak a vonzását, amelyekhez ezek a személyek igazodnak, és amelyeket tükröznek. A siker az emberi élet nagy erejű energiamintázatokhoz való igazításának automatikus következménye. Mi az oka a valódi siker könnyedségének? A jelenség ahhoz a mágneses térhez hasonlítható, amelyet a vezetéken áthaladó elektromos áram gerjeszt. Minél nagyobb erejű az áram, annál erősebb mágneses teret kelt. Ez a mágneses tér azután a környezetében már mindenre hat. A csúcsra nagyon kevesen érnek fel. A középszerűek világára a heves versengés jellemző, a piramis alja pedig mérhetetlenül zsúfolt. S míg a karizmatikus győzteseket külön megkeresik, a veszteseknek azért is küzdeniük kell, hogy egyáltalán rájuk tekintsenek. A szeretettel, kedvességgel és mások iránti figyelmességgel teli embereknek oly sok a barátjuk, hogy számon sem tudják őket tartani; a siker az élet minden területén azokat tünteti ki, akik sikeres mintázatokhoz igazodnak. Mindazonáltal a siker erős mintázatai és a kudarchoz vezető gyenge mintázatok közti különbségtételre valamennyiünknek megvan a képessége.

31

XVII. fejeze:

Az ERŐ és a testi egészség A bölcsesség nem csak gazdaggá, hanem egészségessé is tesz. De mi is a bölcsesség? Kutatásaink szerint a nagy EREJŰ attraktormintázatokhoz való igazodás eredménye. Noha az átlagos életben különféle energiamezőkkel találkozhatunk, mindig az fog dominálni, amelyiknek legnagyobb az EREJE. Mostanra már elég széleskörűen ismertettük a témát ahhoz, hogy bevezethessük a nemlineáris dinamika és az attraktorkutatás egyik alaptételét: az attraktorok kontextust teremtenek. Ez lényegében azt jelenti, hogy azon indítékok - amelyek olyan eszmékből fakadnak, melyek iránt az illető elkötelezett - határozzák meg az egyén megértésre való képességét, s adnak ezáltal jelentőséget tetteinek. Az eszmékhez való igazodás hatása sehol sem olyan feltűnő, mint biológiai következményeiben. Ha nagy energiájú attraktormintázatokhoz igazodunk, az kicsattanó egészséget eredményez; ha gyenge energiamintákhoz, az betegséget. Az, hogy a nagy energiájú mintázatok erősítő, illetve a kis energiájú mintázatok gyengítő hatása olyan módszerekkel mutatható be, amelyek megfelelnek a 100%-os megismételhetőség tudományos követelményének, az olvasó számára mostanra már jól ismert tény. Az ember központi idegrendszere rendkívül finoman és pontosan meg tudja különböztetni egymástól az életet támogató és az életet pusztító mintázatokat. A nagy energiájú attraktormintázatok, amelyek erősítik a testet, az agyban endorfinok felszabadulását váltják ki, s frissítő hatást gyakorolnak az összes szervre. Ezzel szemben az adrenalint felszabadító káros ingerek elnyomják az immunreakciót, s az izmok azonnali elgyengítése mellett - az inger jellegétől függően - bizonyos szervek rossz működését is okozzák. E klinikai jelenségen számos kezelési módszer alapul, például a gerincmasszázs, az akupunktúra, a reflexológia és még sok egyéb. Ezek a kezelések azonban az energiaegyensúly megbomlásának következményeit korrigálják. Márpedig ha nem szüntetik meg az egyensúlyhiány okát, az alapattitűdöt, a betegség általában kiújul. Az önsegítő csoportok sok millió tagja bizonyíthatja, hogy a nagy energiájú attraktormintázatokhoz való igazodás, tehát a spiritual itassál társuló attitűdök elsajátítása révén nem csak egészségessé lehet válni, hanem igen sokféle magatartászavarból és betegségből is ki lehet gyógyulni. A testi és lelki egészség fennállása általában a pozitív attitűdökhöz kapcsolódik, hiánya pedig olyan negatív attitűdökkel társul, mint a neheztelés, a féltékenység, az ellenségesség, az önsajnálat, a félelem, a szorongás stb. A pszichoanalitikában a pozitív attitűdöket jólléti érzelmeknek, a negatív attitűdöket vészhelyzeti érzelmeknek nevezik. A vészhelyzeti érzelmekben való krónikus elmerülés a testi vagy a lelki egészség megromlásához, valamint a személyes ERŐ jelentős csökkenéséhez vezet. Hogyan küzdhetők le a negatív attitűdök az ERŐ és az egészség leépülésének elkerülése érdekében? A klinikai megfigyelések szerint a páciensnek döntési pontra kell jutnia. A változás iránti őszinte vágy lehetővé teszi, hogy az ember különböző formában kifejeződő, magasabb energiájú attraktormintázatokat próbáljon elérni. A pesszimizmuson nem lehet túljutni, ha az ember cinikusokkal veszi körül magát; annak az általános nézetnek, hogy az embert a társasága határozza meg, van tehát némi klinikai alapja. Az attraktormintázatok jellemzően dominálnak minden olyan területen, ahol csak „foghatóvá" válnak; így aztán elég, ha valaki érintkezésbe lép egy nagy energiájú attraktormezővel, mert ennek hatására belső attitűdjei azonnal változni kezdenek. A jelenség jól ismert az önsegítő csoportokban. Ezt tükrözi egyik mondásuk is: „Elég, ha a testedet hozod el a találkozóra." Amint kitesszük magunkat a nagyobb energiájú mintázatok hatásának, azok máris elkezdenek „átragadni" ránk, vagyis - ahogy a jelenséggel kapcsolatban szokták is mondani - „ez ozmózissal terjed". A hagyományos gyógyászatban általánosan elfogadott nézet, hogy sok emberi betegség és rendellenesség oka a stresszben keresendő. Ezzel a diagnózissal a baj csak az, hogy nem foglalkozik kellő pontossággal a stressz forrásával. Hajlamos külső körülményeket hibáztatni, anélkül hogy felismerné: minden stresszt belülről generál a hozzáállásunk (attitűdünk). Nem az élet eseményei váltják ki a stressz tüneteit, hanem reakcióink. A válás például - mint azt már említettük - egyaránt eredményezhet szenvedést és megkönnyebbülést is. A munkahelyi kihívások is hathatnak serkentően, de szorongást is okozhatnak, attól függően, hogy az ember tanítónak vagy szörnyetegnek látja-e felettesét. Attitűdjeink álláspontjainkból fakadnak, álláspontjaink gyökerei pedig indítékainkban - s ezen keresztül a kontextusban - keresendők. Az események értelmezésétől függően az adott helyzetet tragikus és komikus szituációként is felfoghatjuk. Biológiai értelemben azt mondhatjuk, hogy az attitűd megválasztásakor az anabolikus endorfinok és a katabolikus adrenalin között választunk.

A táplálék EREJE Ostobaság lenne azt állítani, hogy egészségünkre kizárólag belső eredetű tényezők hatnak. A fizikai világ személytelen elemei is növelhetik vagy csökkenthetik az ERŐNKET. A kineziológiai vizsgálat itt is igen értékes. Egyértelműen kimutatja, hogy a műszálas textíliák, a műanyagok, a mesterséges színezékek, tartósító-, kártevőirtó és édesítőszerek - hogy csak néhányat említsünk - elgyengítik a szervezetet; a tiszta, szerves eredetű, vagy emberi kéz készítette anyagok viszont általában megerősítik. Ha elvégzünk néhány kísérletet a C-vitaminnal, kiderül, hogy a biológiai eredetű C-vitamin sokkal jobb, mint a vegyi úton előállított: az előbbitől megerősödünk, az utóbbitól nem. A természetes táplálékon tartott, szabadon élő csirkék tojásaiban sokkal több belső ERŐ van, mint a „tojásgyárakban" ketrecbe zárt, mesterséges táppal etetett tyúkok tojásaiban. Úgy tűnik, hogy a természetes táplálékok fogyasztását hirdetők mozgalmának kezdettől fogva igaza volt.

32

Sajnálatos módon sem az Amerikai Orvostudományi Egyesületről (AMA), sem az Országos Élelmiszerés Táplálkozási Tanácsról (FDA) nem mondható el, hogy a táplálkozás terén különösebben felvilágosult lenne. A tudományos közösség ma már végre elismeri, hogy a táplálkozásnak is köze van az egészséghez és a viselkedéshez, ám ugyanez az egyszerű megfigyelés óriási vitát kavart 20 évvel ezelőtt, amikor Linus Paulinggal az Orthomolecular Psychiatry (Ortomolekuláris pszichiátria) című könyvünkben felvetettük: a táplálkozás hatást gyakorol az agy és a vérkeringés kémiai környezetére, s ezáltal befolyásolhat bizonyos viselkedéseket, érzelmeket és elmezavarokat.' Nem is olyan régen egy sor tudományos cikket publikáltam, amelyekben egy 20 éves kutatás eredményeit ismertettem. A munka során kiderült, hogy bizonyos vitaminok rendszeres szedése megakadályozza a gyakran visszafordíthatatlan, s bizonyos ismert nyugtatókkal hosszú távon kezelt páciensek körében különösen magas arányban előforduló neurológiai rendellenesség, a tardiv dyskinesia (időskori mozgászavar) kialakulását.2 A száz orvos és 61 ezer páciens bevonásával 20 éven át folytatott kutatásban a B3-, C-, E- és B8-vitaminok adagolása 25%-ról 0,04%-ra csökkentette a szörnyű rendellenesség kialakulási valószínűségét.3 (A nagyadagú vitaminterápiában részesülő 61 ezer páciens közül a várhatóan csaknem 20 ezer helyett mindössze 37 esetben alakult ki tardiv dyskinesia.)4 Az Egyesült Államokban azonban szinte nem is törődtek a cikkekkel, mivel nem volt olyan paradigma, amely azokat hitelessé tette volna. Az orvosi szakmát egyszerűen nem érdekelte a táplálkozás, a hivatalos orvostudomány pedig mindig is rossz szemmel nézett az újítókra. Nem árt emlékezni a tényre, hogy az emberi faj egyik domináló jellemvonása a bevett álláspontok elkeseredett védelme, akár az elsöprő erejű

A tudat adatbázisa Carl Jung, a kiváló svájci pszichiáter az ősi mintázatok és jelképek igen gyakori előfordulása alapján feltételezte, hogy létezik egy feneketlen, tudatalatti „tó" - a kollektív tudattalan -, amelyben fajunk minden közös élménye összegyűlik.1 Úgy is gondolhatunk rá, mint az emberi tudatosság hatalmas, rejtett adatbázisára, amelyben nagy erejű, egyetemes szervező mintázatok működnek. Az ilyen adatbázis, amely az emberi tudat számára valaha elérhető összes információt magában foglalja, elképesztő lehetőségeket kínál, és sokkal, de sokkal több, mint holmi hatalmas adatraktár. Ha meríthetünk mindabból, amit az idők során valaha is megtapasztaltak, akkor képessé válunk arra, hogy gyakorlatilag bármire tudjuk a választ, amint azt megkérdezik. Ebből a közös forrásból származik minden szub- vagy szupraracionális módon, intuíció vagy előérzet, látomás vagy álom, esetleg „szerencsés" találgatás útján szerzett információ. Ez a zsenialitás forrása, az inspiráció kútja, s innen ered a „misztikus" pszichikus tudás is, beleértve az „előérzetet". Talán mondani sem kell, hogy ezt az adatbázist használjuk a kineziológiai teszteléshez is. Azok a gondolkodó emberek, akik képtelenek megbarátkozni a „paranormális" vagy nem racionális tudás fogalmával, általában meghátrálnak, amikor szembetalálják magukat az egyidejűség, az ok-okozati viszony, illetve a tér-idő newtoni fogalmaival logikusan össze nem egyeztethető jelenségekkel. A világegyetem azonban nagyobb, mint ők azt gondolják... Ugyanezek az emberek az éjszakai égboltot szemlélve örömüket lelik kedvenc csillagképük felismerésében. Csakhogy csillagképek nem léteznek. A csillagok e jól ismert mintázatai olyan fénypontokból tevődnek ösz-sze, amelyek egyáltalán nem állnak egymással kapcsolatban: némelyikük több millió fényévvel közelebb vagy távolabb található, mint a többi; esetleg két különböző galaxishoz tartoznak; vagy maguk is komplett galaxisok; s az is lehet, hogy sokuk már több ezer éve megszűnt létezni. E fények sem térben, sem időben nem függenek össze. A szemlélő szeme nem csupán a szekér, a medve vagy az ember alakját vetíti az égboltra, hanem a mintázatot, magát a „csillagképet" is. Ennek ellenére az állatöv mégis „valós", mivel mi elgondoljuk azt. „Létezik" az asztrológia is, sőt sok ember számára igen hasznos eszköz önmaguk és kapcsolataik megmagyarázásához. De miért is ne? Hiszen a tudat adatbázisa kimeríthetetlen forrás. Az adatbázis nem tárolt töltéssel bíró akkumulátorként, hanem inkább potencialitás-mezővel rendelkező elektrosztatikus kondenzátorként működik. Fel sem tehető tehát egy kérdés, ha nem létezik a rá adott válasz lehetősége, mégpedig azért, mert a kérdés és a válasz egyazon paradigmából születik, s ezért tökéletes szimmetriában vannak. Nincs „fent" „lent" nélkül. Az ok-okozati viszony egyidejűségként létezik, nem pedig sorrendként. Jung a szinkronicitás kifejezést használta az emberi létélmény ezen jelenségének magyarázatára. 2 Amint azt a korszerű fizikai kutatások alapján már tudjuk, egy, a világegyetemben „itt" végbemenő esemény nem „oka" egy másik, a világegyetemben „ott" bekövetkező eseménynek. A kettő valójában egyidejűleg jelenik meg. De ha nem newtoni, lineáris ok-okozati eseménysorról van szó, akkor miféle összefüggés található ezen események között? Nyilvánvaló, hogy valamilyen láthatatlan módon kapcsolatban állnak vagy összefüggenek egymással, de nem a gravitáció vagy a mágnesesség, sőt nem is valamiféle hatalmas, mindkét eseményt magában foglaló kozmikus mező révén. A két esemény közötti „kapcsolat" csak a megfigyelő tudatában létezik, aki összefüggést „lát", és „eseménypárról" számol be, mivel a két dolog között feltételez valamiféle viszonyt. Ez a viszony a megfigyelő elméjében születik meg, akár anélkül, hogy létezne a világegyetemben bármilyen megfelelő külső esemény. Nincs tapasztalás az alapjául szolgáló attraktormintázat nélkül. így aztán az egész, megnyilvánuló világegyetem egyszerre önmaga kifejeződése és megtapasztalása is. A mindentudás mindenható és mindenütt jelen való. Nincs távolság az ismert és az ismeretlen között. Az ismert pusztán a kérdés által manifesztálódik az ismeretlenből. Az Empire State Building egy építész elméjében született meg. Az emberi tudat az a közvetítő, amelynek segítségével a láthatatlan fogalom „kézzelfogható" tapasztalattá alakul át - adott esetben épületté -, s így „megdermed" az időben. Ami 1931-ben a New York-i 32. utcában „történt", azt ma mindenki láthatja. Ami alkotójának a tudatában „történt", az szintén mind a mai napig megőrződött az adatbázisban, s mindenki számára hozzáférhető. Mindkettő a maga teljességében létezik, csak

33

éppen az érzékelés más-más birodalmában. Elképzelésének betonba és acélba való átültetésével az építész lehetővé tette, hogy mi, többiek is megtapasztalhassuk azt. Bennünket, „normális" embereket teljesen leköt az a feladatunk, hogy a láthatatlan ABC-szinten létező fogalmakat az érzékszervekkel észlelhető A-*B-*C-vé alakítsuk át. Egyes rendkívüli egyének ezzel szemben elsősorban az ABC világában élnek, mások pedig, akiket misztikusoknak nevezünk, a tiszta tudat teljesen formamentes világában. Egyesek számára nyilvánvaló minden dolog eredete, őket nem érdekli a dolgok láthatóvá és megnyilvánulttá tétele; a mindennapi életben ők azok a kreatív emberek, akik új vállalkozásokat hoznak létre, majd azok irányítását másoknak adják át. A még magasabb szinten álló misztikusok pedig úgy tartják, hogy csak az ő ABC tudatossági szintjük „valódi", s a megfigyelhető világ csupán álom vagy illúzió. Itt jegyzendő meg azonban, hogy ez is korlátozott nézőpont. Nincs sem valódi, sem nem valódi, csak az van, ami van. Ami pedig van, az minden nézőpontból úgy kell, hogy legyen. Elképzelhetetlen a forma nélküli létezés, viszont ez a végső valóság, amely magában foglalja jint és jangot, a megnyilvánulatlant és a megnyil-vánultat, a formát öltöttet és a formamentest, a láthatót és a láthatatlant, az átmenetit és az időtlent. Ennek megfelelően a valóságos világ egyszersmind a VALÓSÁGOS VILÁG is, MINDEN LEHETŐSÉG, amely szükségszerűen magában foglalja tehát azt, ami van. A teremtés éppen ezért folyamatos, más nem is lehetne. A teremtés „kezdetét" keresni azt jelenti, hogy az idő mesterséges fogalma felől közelítünk hozzá. Nem helyezhető el az időben olyasmi, aminek „kezdete" időn kívül esik. Az ősrobbanás csak az egyes elmékben mehet végbe. Az univerzum készségesen együttműködik velünk. Mivel nem különbözik magától a tudattól, szívesen megteremt bármit, amit „odakint" kívánunk találni. A gondot az okság fogalma jelenti, hiszen az valamiféle időtorzulást feltételez, sorrendiséget, események olyan egymásutánját, amelynek értelme van. Holott az időn kívül egyáltalán nincsenek okok. Mondhatnánk, hogy a megnyilvánuló világ a meg nem nyilvánulóból származik, de ezzel is valamiféle időbeli, okozati összefüggést tételeznénk fel (meg nem nyilvánuló-^megnyilvánuló). De ha sikerül túllépnünk az időtorzuláson és a felfogás vele járó, csak sorrendiséget megengedő korlátjain, akkor nincs sem előre, sem hátra. Akkor ugyanolyan érvényes az is, ha a korábbival épp ellentétes kijelentést teszünk, és azt mondjuk, hogy a megnyilvánuló világegyetem hozza létre a meg nem nyilvánulót, ami ráadásul a megértés egy bizonyos szintjén igazolható is. Ha például egy dielektromos térben megnézzük az egyik oldalon felsorakozott elektronokat, majd a másik oldalon az elektronokkal tökéletes egyensúlyban felsorakozott protonokat, ugyan hogyan mondjuk meg, hogy melyik okozza a másik felsorakozá-sát? Hasonlóképpen, a könyörület nem tekinthető a gyógyulás „okának", noha a gyógyulás a könyörület következménye. A 600-as vagy még magasabb értékű energiamezőben szinte bármilyen betegségből képes a beteg meggyógyulni'. Minden élet és minden forma forrásának szükségszerűen nagyobbnak kell lennie a megnyilvánulásnál, ami viszont se nem különbözik, se nem különül el forrásától. Nincs művi eredetű fogalmi elkülönülés teremtő és teremtett között. Amint azt a Szentírás is mondja, ami van, az volt, és mindig lesz is. • Alátámasztja ezt az állítást pl. Eva McDonalds esete, ami a Gyógyulj meg! című kiadványunkban szerepel. (A lektor megjegyzése.)

Az idő tehát egy - már önmagában teljes - hologram észlelési pontja; nem más, mint egy folyamatosan előrehaladó nézőpontból fakadó szubjektív érzékhatás. A hologramnak nincs se kezdete, se vége, mégis mindenhol teljes; sőt a „befejezetlenség" látszata is része teljességének. Bármiféle kibontakozása is korlátozott nézőpontot tükröz. Valójában nincs megnyilvánulatlan vagy megnyilvánult világegyetem; csupán megvalósuló tudatosság létezik. Az az észlelésünk, hogy az események az időben történnek, a tájnak az utazó szeme előtti kibontakozásához hasonlítható. Ám ez is csak egyszerű szófordulat: valójában semmi sem bontakozik ki, semmi sem nyilvánul meg, egyedül a tudatosság előrehaladása létezik. Ezek a paradoxonok feloldódnak abban a nagyobb paradigmában, amely magában foglalja az ellentéteket, s amelyben az ellentétek, mint olyanok, csupán a megfigyelő helyzetéhez kapcsolódnak. Az ellentéteken való felülemelkedés a 600 és afölötti tudati szinteken spontán módon következik be. Az az elképzelés, hogy létezik „tudó" és „tudott", már önmagában is dualisztikus jellegű, mivel elkülönülést feltételez alany és tárgy között (ami megint csak valamilyen mesterséges nézőpont elfoglalásával lehetséges). A Teremtő minden égi és földi, minden látható és láthatatlan dolog fölött áll, s mindkettőt úgy foglalja magában, hogy közben mindkettővel azonos. A létezés ezért pusztán annak a kinyilvánítása, hogy a tudatosság tisztában van tudatosságával, tudat formájában való kifejeződésével. A lételméletnek nem kell spekulatívnak lennie, hiszen végső soron nem más, mint a létezés teológiája; bárki, aki tudatában van önnön létezésének, máris hozzáférhet legmagasabb rendű kifejeződéseihez, sőt még annál is többhöz. Egyetlen abszolút igazság van, minden más csak a korlátozott észlelés és az álláspont megválasztásának termékeiből származó fél tény. „Lenni vagy nem lenni", ilyen választás nincs; az ember dönthet úgy, hogy ez vagy az lesz, de csak lenni lehet, mert egész egyszerűen a lét az egyetlen tény. Mindezeket az emberiség intellektuális fejlődése folyamán jó néhányszor kifejtették már azok a bölcsek, akiknek sikerült túljutniuk tudatosságuk kettősségén. Mindazonáltal azt állítani, hogy a létezés nem dualisztikus jellegének a felismerése felsőbbrendű a kettősséget valló nézetekhez képest, újabb illúzióhoz vezetne. Végső soron ugyanis nincs sem kettősség, sem nem kettősség; csakis tudatosság van. Egyedül a tudatosság állíthatja, hogy túl van minden olyan fogalmon, mint a „van" vagy a „nincs". Ez így van, s már csak azért is, mert a „van" csak a tudat számára felfogható. A tudatosság tehát - mivel túl van a megismerésen, vagyis magán a tudaton, amely által elérhetetlen ABSZOLÚT megismerhetetlen. Akik eljutottak a tudatosság eme szintjére, arról számolnak be, hogy az állapot

34

leírhatatlan, és ezért értelmetlen lenne beszélni róla azoknak, akik maguk nem tapasztalták meg ezt a kontextust. Ettől még azonban ez a VALÓSÁG igazi állapota, egyetemesen és örökkévalóan, csak mi nem ismerjük fel. Ez a felismerés pedig a megvilágosodás lényege: a tudat fejlődésének végállomása, az énen való felülemelkedés állapotának elérése.3 ………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………….

XX. fejezet

A tudat fejlődése Számítások ezrei, valamint számtalan kineziológiai teszt, amelyek fényében történelmi eseményeket is elemeztek, jelzi, hogy a bolygó egész lakosságát figyelembe véve a tudat szintjének átlagos fejlődése egy emberöltő során alig több, mint 5 pontnyi*. Ezek szerint az élet sok-sok milliónyi tapasztalása közül csak nagyon kevésből tanulunk. A bölcsességhez vezető út hosszú és fájdalmas, s csak kevesen hajlandók lemondani megszokott nézeteikről, még ha azok tévesek is; a változással és a fejlődéssel szemben jelentős ellenállás tapasztalható. Úgy tűnik, a legtöbben inkább meghalnának, mint hogy megváltozzanak azon hitükben, amelyek alacsonyabb tudati szinteken tartják őket. Ha ez igaz, akkor mik az emberi állapot kilátásai? A nemzedékenkénti ötpontos fejlődés a legtöbb, amit elvárhatunk? A kérdés nyugtalanító, emiatt megérdemli, hogy figyelmet szenteljünk neki. Először is, amint azt a tudati szinteknek a világ népességén belüli eloszlását tanulmányozva megállapíthatjuk, embertársaink hatalmas tömege áll az evolúciós skála alsó végéhez közel: ők még mindig az erőre hagyatkozva próbálják ellensúlyozni ERŐTLENSÉGÜNKET A fejlettebb kultúrák között már nagyobbak az eltérések. A japánok például hasznát vették a második világháború leckéjének, s együttesen jelentős evolúciós ugrást hajtottak végre. Amerika tudati szintje visszaesett a vietnami háború miatt, amelynek valódi tanulságai még nem váltak világossá. A szórakoztatóipar figyelmének középpontjában sajnálatos módon általában az érzelmi szenzációk hajhászása áll, és ezért az erőszak felé húz. A gyilkosság mindennapos látvány a televízióban, gyermekeink szellemi táplálékának szerves része. Az amerikaiak megtanulták élvezni a szörnyűségeket: minél bizarrabb a látvány, a nézők többségének annál érdekesebb. A kegyetlenkedés és a rombolás képei megszokottá váltak. Phoenix városában nemrég bukott meg az a kezdeményezés, hogy a gyerekek csak szülői engedéllyel tarthassanak maguknál fegyvert. 1993-ban, az ABC News január 1 -i híre szerint ugyanitt történt, hogy egy hároméves kisgyerek agyonlőtt egy nála fél évvel fiatalabbat. Úgy tűnik, a társadalom intézményesít bizonyos, önmagukat gerjesztő tudati szinteket, amelyek azután a társadalom különböző rétegeinek mélyen gyökerező jellemzőivé válnak. • Ez a mérési eredmény még valószínűbbé teszi, hogy dr. Michael Newton kutatási eredményei, amit a Lelkünk útja című, világhírű könyvében ismertet, reális világképet körvonalaznak. (A lektor megjegyzése.)

Mindazonáltal még mindig megmarad a szabad választás, s ezzel számtalan lehetőség nyílik az egyén mobilitására és a tapasztalás változatosságára. A korszerű elméleti fizika, a nemlineáris dinamika és a nemlineáris egyenletek természete terén végzett kutatásaink alapján világossá vált, hogy a választás - legalábbis elméletileg nem csupán lehetséges, hanem egyenesen elkerülhetetlen is. A szabálytalanság szabályosságból születik; minden attraktormintázat kapcsolatban áll egymással, mégha csak úgymond „egyetlen szállal" is. De pontosan hogyan is jelennek meg az átala-kulásos változások? Mi váltja ki őket? Ki és miért hajtja végre őket? E téma körében körvonalazódott már néhány elv. A növekedés és a fejlődés szabálytalan és nemlineáris jelenség. Gyakorlatilag semmit sem tudunk alapvető jellegükről: sőt ami azt illeti, a természet egyetlen „folyamatának" jellegéről sem. Soha senki sem tanulmányozta magát az élet természetét, csupán annak képeit és következményeit. Egyszerűen nem áll rendelkezésre megfelelő matematika a megértéséhez; a lineáris differenciálegyenletekkel csak közelítéseket sikerült elérni, de a lényegig nem jutottunk el. Az egyszerű, csírázó mag elképesztő csodákat művel belső „varázslatai" révén, amelyeket még egyáltalán nem ismerünk. Amint azt már sokszor megfigyelték, a fejlődés - mind egyéni, mind kollektív szinten - végbemehet lassan vagy ugrásszerűen. Nem megszorítások korlátozzák, hanem tendenciák. Az ember olyan kontextust igyekszik választani, amelyben vonzónak tűnhet, holott számtalan lehetőség áll nyitva előtte minden pillanatban. A választási lehetőségeket azonban általában korlátozza az adott egyén jövőképe. A kontextus, az érték és a jelentőség csak más-más kifejezések egy energiamintázatokból kialakuló finom szövevényre az átfogó, szervező attraktor energiamezején belül, amely viszont maga is egy még nagyobb mező része, és így tovább, a világegyetemet átszövő végtelen kontinuumban, amíg végül valami tartalmazza a tudat teljes mezejét is. Bár az ennyire komplex energiamintázat puszta nagyságrendje is az emberi felfogóképességet meghaladónak tűnik, azok az egyének, akiknek tudati szintje eléri a 600-700-as értéket, megérthetik teljességét. Ebből rögtön el is képzelhetjük, milyen sok mindent képesek megérteni azok, akiknek tudata magas szintet értei. A tudat felfelé emelkedésének elősegítésében a legfontosabb tényező a hajlandóság attitűdje, amely a felbecsülés új módozatain keresztül megnyitja az elmét az új hipotézisek lehetséges helyessége előtt. Igaz ugyan, hogy a változás indítékai éppoly sokfélék lehetnek, mint az emberi állapot számtalan aspektusa, ám többnyire spontán módon alakulnak ki, amikor az elme számára különösen komoly kihívást jelent egy probléma vagy pa-

35

radoxon. Egyes tanokban - például a Zenben - megszokott módszer az elme szándékos zsákutcába vezetése, hogy ezzel ösztökéljék egy tudati szint meghaladására. Tudati skálánkon két olyan kritikus pont van, ahol jelentős előrelépésre nyílik lehetőség. Az első a 200-as értéknél, az ERŐSSÉ válás belépő szintjén található. Itt jelenik meg a hajlandóság mások hibáztatásának abbahagyására, és a saját cselekedetekért, érzésekért és nézetekért való felelősség felvállalására. Amíg a2 ember az okot és a felelősséget önmagán kívülre vetíti, meg kell maradnia az áldozatiság tehetetlen állapotában. A második kritikus pont az 500-as szintnél található. Ez a szint úgy érhető el, ha az egyén a szeretetet és az ítélkezésmentes könyörületességet életmódként fogadja el, s kivétel nélkül minden személlyel, dologgal és eseménnyel kapcsolatban feltétlen jóindulatot tanúsít. (A 12-lépéses öngyógyító csoportokban azt mondják, hogy jogos harag nem létezik. Még ha valaki „rosszat" is tesz nekünk, akkor is szabadon választhatjuk meg a reakciónkat, s lemondhatunk a haragról.) Ha valaki egyszer így elkötelezte magát, észlelése fejlődésének köszönhetően rögtön másmilyennek, jóindulatúbbnak kezdi látni a világot. Kezdetben igen nehéz megérteni, hogy a hozzáállástól függhet, milyennek tapasztalja az ember a világot, és hogy a tapasztalásnak számos „érvényes" módja létezik. De - akárcsak egy hologram szemlélésekor - az, hogy mit látunk, csakis attól függ, hogy honnan nézzük. De akkor vajon melyik pozíció a „valóság"? Tény, hogy holografikus világegyetemben élünk. Minden nézőpont olyan pozíciónak felel meg, amilyet a szemlélő egyedi tudati szintje határoz meg. Ha a hologram innenső oldalán állunk, észlelésünk aligha egyezik meg a túloldalon álló megfigyelőével. „Ennek elment az esze!" - ez a leggyakoribb reakció a szélsőséges eltérésekre. De a világ korlátlan dimenziójú hologramok, nem pedig - ahogyan azt gyakran mondják - tükrök összessége, amelyek térben és időben rögzítve csak egyetlen tükörképet vetítenek elénk. A hallásélmény szintén holografikus attraktormezök sorozatának a része. Ez a sorozat a valaha elhangzott hangok összességét tartalmazza. A fizikai világ emellett tapintással is érzékelhető. A szerkezet, a szín, a kiterjedés és a térbeliség jellemzője például a helyzet vagy a forma. Ezek aztán szintén mind részei egy „alapsorozatnak", amely - az összes egyéb tulajdonsággal együtt - visszanyúlik az időben létezésének forrásáig, ami mosf van." Tulajdonképpen a hologram önmagában folyamat. A háromdimenziós hologramban semmi sincs rögzítve. De akkor milyen lenne egy négydimen• Ez legvilágosabban Eckhart Tolle: Az örökkévaló megérintése cimü előadássorozatából érthető meg, ami Magyarországon DVD-sorozatban jelent meg. (A lektor megjegyzése.)

ziós hologram? Önmaga összes lehetséges változatát egyidejűleg tartalmazná. A változás látszólag időbeli mozgást jelent, de ha magán az időn is felülemelkedünk, akkor már nem létezik sorrendiség. Ha minden most van, akkor nincs semmi, aminek a változását követhetnénk. Minden egyes hologram egy végtelen nemlineáris eseménymátrix evolúciós kivetitődése; a mátrix eseményei nem állnak ok-okozati viszonyban egymással és egyidejűek. A 600 és 700 közötti szinteken már mindazt, ami volt, van és lesz, szavak nélkül fogják fel a teljes, egyidejű, holografikus lehetőségben.' Innen kezdve válik értelmezhetővé a „szavakkal ki nem mondható" kifejezés. Egy példa segítségével talán jobban megérthetjük mindezt. Képzeljünk el egy csavargót az utcasarkon! Felkapott, nagyvárosi negyedben egy impozáns, ódon stílusú ház sarkának támaszkodva szakadt öltözékű öregember álldogál. Nézzük meg Öt az egyes tudati szintek perspektívájából, és figyeljük meg a különbségeket!. A skála alján, a 20-as szintről, a szégyen szintjéről a csavargó egy koszos, gusztustalan, szégyenletes valaki. A 30-as szintről (bűntudat) őt hibáztatják az állapotáért. „Megérdemli a sorsát, valószínűleg amúgy is lusta semmirekellő, aki kihasználja a hajléktalanoknak nyújtott segítséget." Az 50-es szinten (fásultság) a sorsa kétségbeejtőnek tűnik. Ő a terhelő bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a társadalom semmit sem tud tenni a hajléktalanság ellen. A 75-ös szinten (gyász) az öregember tragikus, barátok nélküli, elhagyatott alaknak látszik. A 100-as tudati szinten (félelem) valószínűleg fenyegető jelenségnek látnánk, aki veszélyt jelent a társadalomra. Talán rendőrt kellene hívnunk, mielőtt valami bűncselekményt követ el. A 125-ös szinten (vágyakozás) nyugtalanító problémát testesíthet meg: „Hát miért nem tesz már valaki valamit?" A 150-es szinten (harag) az öregember talán erőszakosnak tűnik, de az is lehet, hogy dühösek leszünk, amiért létezhetnek ilyen állapotok. A 175-ös szinten (büszkeség) kínos jelenségnek tűnhet vagy olyasvalakinek, akiből hiányzik az önmaga jobbá tételéhez szükséges önbecsülés. A 200-as szinten (bátorság) talán késztetést érzünk, hogy elgondolkozzunk azon, van-e a közelben hajléktalanszállás, hiszen szegény fickónak csak egy állás kell és egy hely, ahol meghúzhatja magát. A 250-es szinten (pártatlanság) a csavargóban nem látunk semmi különöset, sőt talán kissé érdekesnek is tartjuk. „Élni és élni hagyni" - mondhatnánk, hiszen nem árt senkinek. A 310-es szinten (hajlandóság) talán úgy döntünk, hogy odamegyünk, hátha fel tudjuk vidítani az öreg fickót a sarkon; esetleg vállaljuk, hogy némi önkéntes munkát végzünk a helyi jótékonysági egyletben. A 350-es szinten (elfogadás) a sarkon álló férfi fölkelti érdeklődésünket. Valószínűleg érdekes történetet mesélhetne; kiderülhet, hogy talán olyan okok miatt jutott idáig, amelyeket soha nem érthetünk meg. A 400-as szinten (ésszerűség) a gazdaság és a társadalom jelenlegi betegségének a tünetét látjuk benne, netán kitűnő alanyt egy mélylélektani vagy szociológiai tanulmányhoz. A magasabb szinteken az öregúr nem csupán érdekesnek kezd tűnni, hanem kimondottan barátságosnak, majd pedig szeretetre méltónak is. Ezeken a szinteken talán már képesek őt valóságában látni, vagyis olyan személynek, aki felülemelkedett a társadalmi korlátokon, és szabad lett; vidám öreg fickónak, arcán a kor bölcsességével és az anyagi dolgok iránti érdektelenségéből fakadó derűvel. A 600-as szinten (béke) saját énünk ideiglenes kifejeződéseként ismerjük fel. Ha odamennénk hozzá, a csavargó a tudati szintünktől függően reagálna. Egyesek mellett biztonságban érzi magát, mások társaságában rémült vagy csüggedt lesz. Akad, aki feldühíti, és olyan is, akinek a jelenléte jó kedvre deríti. így egyeseket szíve szerint elkerülne, másokat örömmel üdvözölne. (Ezért mondják, hogy minket tükröz az, akivel találkozunk.)2

36

Ennyit arról, miként határozza meg tudatunk azt, amit látunk, amit tapasztalunk. Ugyanígy az is igaz, hogy miután ezt az elmeszüleményt az előttünk lévő valóságra illesztettük, olyan módon fogunk reagálni rá, ahogyan azt az észlelésünk szintje meghatározza. A külső események meghatározhatják a körülményeket, de az ember reakciójának tudati szintjét nem befolyásolják. Ennek „kézzelfogható" illusztrálására igen alkalmasnak tűnik a jelenlegi büntetés-végrehajtási rendszer. A nagy stresszt okozó környezetben a különböző foglyok szélsőségesen eltérő módon reagálnak attól függően, hogy „honnan érkeztek". A skála legalsó régióiba eső tudati szintű rabok a börtönben olykor öngyilkosságot kísérelnek meg. Mások a bűntudattól pszichotikussá válnak, vagy képzelegni kezdenek. Vannak, akik ugyanezen körülmények közt reményvesztetté válnak, nem beszélnek, és még csak nem is esznek. Megint mások kezükbe temetett arccal üldögélnek, így próbálják elrejteni bánatukban kicsorduló könnyeiket. Igen gyakoriak a félelem kifejeződései, amelyek vagy paranoiás védekezésben, vagy gátlástalan hízelgésben jelentkeznek. A magasabb energiaszinten álló rabok dühöngenek, erőszakosak, támadó hajlamúak. Minden börtönben fellelhető a büszkeség is „kemény férfias" hencegés és az állandó dominanciaharcok formájában. Néhány elítéltben akad annyi bátorság, hogy szembenéz az igazsággal, elgondolkodik azon, hogy miért is került oda, s elkezdi őszintén átgondolni az életét. Olyanok is találhatók, akik csak „sodortatják magukat az árral", vagy akik igyekeznek például minél többet olvasni. Az elfogadás szintjén álló foglyok segítséget kérnek, és önsegítő csoportok tagjaivá válnak. Nem ritka, hogy egy-egy elítélt újra kedvet kap a tanuláshoz, a börtön könyvtárában bújja a könyveket, vagy „börtönügyvéddé" válik. (A legintenzívebb hatású könyvek közül több is rács mögött íródott.) Néhány elítélt tudati átalakuláson megy keresztül: ők azután társaik szerető és nagylelkű gondozóivá válnak. S volt már példa arra is, hogy egy-egy magasabb szintű energiamezőhöz igazodó rab mélyen spirituálissá vált, és akár komoly erőfeszítéseket tett a megvilágosodás útján. Sőt néhányuk már-már a szentség szintjére emelkedett. Reakciónk a világtól függ, amelyre reagálunk. Azt, hogy kivé válunk, és hogy mit látunk, egyaránt az észlelés határozza meg, amelyről ilyen értelemben azt mondhatjuk, hogy megteremti a világot. Érdekes például, hogy minél lejjebb áll valaki a tudati skálán, annál nehezebb számára fenntartani a szemkontaktust. A legalsó szinteken állók egyáltalán nem néznek mások szemébe. Ezzel szemben a skálán felfelé haladva jellemzővé válik a szemkontaktus hosszabb ideig való fenntartásának képessége, s a legmagasabb szinteken állók szinte bármeddig képesek mélyen a másik szemébe nézni. Mindenki jól ismeri a bűntudat óvatos hunyorgását, az ellenségesség perzselő pillantásait, vagy az ártatlanság nyílt tekintetét. Az ERŐ és az észlelés együtt járnak. Lássuk, tulajdonképpen hogyan is működik az észlelés, mi a ..mechanikája". Azt, hogy az észlelés szubjektív módon egyedi, egyszerű megfigyelések is igazolják: a jogi egyetemek színlelt tárgyalásain például a különböző tanúk szélsőségesen különböző módon számolnak be ugyanarról az eseményről. Az észlelés mechanizmusa egy mozihoz hasonlítható, amelyben a vetítőgép maga a tudat. A filmemulzión lévő alakok az attraktormintázatok, a vásznon megjelenő mozgókép pedig az általunk észlelt és „valóságnak" nevezett világ. Azt is mondhatjuk, hogy a filmen lévő alakzatok az elmében található ABC-attraktormezők, a vásznon látra-tó mozgókép pedig az érzékelhető világként megfigyelt A->B->C. A példa segítségével pontosabban megérthetjük azt az oksági viszonyt, amelyet a vászonnal szemben a filmszalag jelképez. A világ rendszemt az A-»B-*C szinten, az élet vetítővásznára összpontosítja erőfeszítéseit, ahol a cselekedetek költségesek és általában hatástalanok. Az okság az energiaszintek attraktormintázataiból származik, az elme - tudat által átvilágított - filmszalagjára nyomott alakok ABC-jéből. A tudat áramlatának természete, gondolati, észlelési, érzés- és emlékezetmintázata annak következménye, hogy magával ragadja az attraktormező, amely uralkodik rajta. Érdemes emlékezni arra, hogy ez a dominancia akaratlagos. Nem kívülről erőltetik ránk, hanem saját választásaink, nézeteink és céljaink eredménye. Közös megegyezéssel összehangolódunk egy mezőmintázattal, ami adott feldolgozási stílusok használatát jelenti; s az a hozzá tartozó értékeknek és jelentéseknek megfelelően befolyásolja valamennyi döntésünket. Ami az egyik szint perspektívájából fontos és érdekes információnak tűrik, az a másik szinten unalmas, vagy akár visszataszító is lehet. Az igazság tehát szubjektív. Ez a tény ijesztő lehet. Az, hogy a tudományt napjainkban a tévedhetetlen orákulum státuszába emeltük, csak bizonytalanságból fakadó késztetésünk kifejeződése: azt akarjuk érezni, hogy van „odakint" egy mérhető, egyetemesen előre jelezhető, objektív világ, amelyben megbízhatunk. Az észlelés érzelmi torzulásain felülemelkedve maga a tudomány hoz létre egy újabb fogalmi torzulást paramétereinek korlátozottsága miatt. A tudománynak szükségszerűen ki kell emelnie az adatokat kontextusukból, hogy tanulmányozhassa azokat, ám végső soron csakis a kontextus adja az adatok jelentőségét vagy értékét. A korszerű elméleti fizika felfedezései az emberi tudás bármely szervezett területéről elérhetők: minél részletesebben elemzi az ember az „odakint" szerkezetét, annál inkább rájön, hogy amit tanulmányoz, az valójában az „idebent" lévő tudat bonyolult folyamatainak a természete. „Odakint" semmi más nincs, csak a tudat. A megrögzött hajlam, hogy ezt másként véljük, az ember alapvető illúziója, az ideiglenes tárgyakat mindig saját birtokként kezelő emberi elme hiúsága. Objektív módon belátható, hogy a gondolatok valójában a világ tudatához tartoznak, s az egyéni elme csupán új kombinációkká és permutációkká dolgozza fel őket. Igazán eredetinek tűnő gondolatok csak a zsenialitás médiumán keresztül bukkannak fel, s szerzőik mindig úgy érzik, hogy ők csak találták vagy kapták, de nem teremtették azokat. Lehet, hogy mind egyediek vagyunk, ahogyan a hópelyhek közt sincs két egyforma; de akkor is csak hópelyhek vagyunk. Kéretlen születésünkkor valamennyien az emberi elmeállapotot örököljük. Az elme korlátain való túllépéshez le kell taszítanunk őt zsarnoki trónjáról, ahol addig a valóság egyedüli elbírálójaként uralkodott. A hiú

37

elme hitelesiti az élet éppen előtte pergő filmjét, természetéből adódóan arról próbál meggyőzni bennünket, hogy egyedi élménynézete az igazi. Titokban minden ember úgy érzi, hogy egyedül az ő világélménye pontos. A tudati szintek tárgyalása során megállapítottuk, hogy a büszkeség egyik árnyoldala a tagadás. Minden elme tagad olykor, hogy megvédje önnön „tévedhetetlenséget". Ez merevséget szül, és ellenállást a változással szemben, ami viszont megakadályozza az átlagos tudatot abban, hogy élete során 5 pontnál jelentősebb előrelépést tegyen. A tudati szint nagy ugrásait mindig megelőzi az „én tudom" illúziójának a feladása. Ezt a változásra való hajlandóságot gyakran csak akkor sikerül elérni, amikor az ember „padlót fog", vagyis a végsőkig küzd egy hiábavaló hitrendszer védelmében. A fény nem hatolhat be a lezárt dobozba; a katasztrófának előnyös oldala is lehet, ha megnyitja az utat a tudatosság magasabb szintje felé. Ha az életre tanítónkként tekintünk, akkor azzá is válik. Ha azonban az élet ránk mért fájdalmas leckéi nem alakulnak át - az alázat révén - a fejlődés kapuivá, akkor kárba vesznek. Szemtanúk vagyunk, megfigyelünk, feljegyezzük a tapasztalások látszólagos egymásutánját. Valójában azonban még magában a tudatosságban sem történik semmi. A tudatosság csupán regisztrálja, amit tapasztalnak, de nincs rá hatással. A tudatosság a mindent magában foglaló, korlátlan EREJŰ attraktormező, amely magával az élettel azonos. Nincs az elmének olyan meggyőződése, ami a tudatosság magasabb szintjén ne lenne téves. Az elme azonosul tartalmával. Saját érdemének és felelősségének tekinti azt, amit kap, mivel hiúsága miatt megalázó lenne beismernie, hogy semmi mást nem tesz, csak tapasztal, sőt csak a tapasztalást tapasztalja. Az elme ugyanis még csak nem is a világot tapasztalja, hanem az arra vonatkozó érzékszervi jelentéseket. A ragyogó gondolatok és a legmélyebb érzések is mindössze tapasztalások. Végső soron egyetlen feladatunk van: tapasztalni a tapasztalást. A tudat fő korlátját ártatlansága jelenti. A tudat hiszékeny, mindent elhisz, amit csak hall. A tudat olyan, mint a számítógép hardvere, amely bármilyen belé táplált szoftvert lefuttat. Tudatunk ártatlanságát soha nem veszítjük el; az kitart, naivan és bizalommal, mint egy befolyásolható gyermek. Egyedüli védangyala a józan tudatosság, amely a beérkező programot tüzetesen megvizsgálja. Az elmúlt évszázadok során többen észrevették, hogy már az elme puszta megfigyelése is növeli az egyén tudati szintjét.3 A megfigyelt elme alázatosabbá válik, s kezdi feladni mindentudására vonatkozó állításait. Ekkor lehetőség nyílik a tudatosság fejlődésére. Az alázattal együtt jelenik meg az önirónia - a képesség önmagunk kinevetésére -, és alakul ki az is, hogy az elmének egyre gyakrabban leszünk urai, s nem áldozatai. A kezdeti, „az elme mi vagyunk" gondolatból kiindulva lassan felismerjük, hogy az elmével rendelkezünk, s hogy a gondolatok, nézetek, érzések és vélemények mind az elmétől származnak. Végül eljuthatunk arra a felismerésre, hogy az összes gondolatunkat csak kölcsönvesszük a tudat nagy adatbázisából, s azok soha nem is voltak igazán a mieink. Az uralkodó gondolati rendszereket megkapjuk, magunkba szívjuk, azonosulunk velük, majd idővel olyan új gondolatokkal váltjuk fel őket, amelyek megtetszettek nekünk. Ahogy egyre kevesebb értéket tulajdonítunk az ilyen futó nézeteknek, azok elveszítik képességüket a felettünk való uralkodásra, s megtapasztaljuk, hogy elménk mind szabadabbá válik, aminek során egyre többször sikerül megszabadulnunk tőle. Ez azután új örömforrássá érik; helyénvaló módon maga a létezés öröme is érettebbé válik, ahogy az ember felfelé halad a tudati skálán. ………………………………………………………………………………………………………………… XXI fejezet

A tiszta tudat vizsgálata A tudat különböző aspektusaival már foglalkozott a hagyományos filozófia, a tudat elmeként vagy érzelemként való kifejeződését pedig a klinikai tudományok tanulmányozták, de magára a tudat természetére vonatkozóan még sohasem végeztek átfogó jellegű vizsgálatokat. A gyógyászat azon feltevését, hogy a tudat egyszerűen az agy működésének a függvénye, az afféle kifejezések is jól tükrözik, mint: „A páciens tudatánál van." Ez a rutinszerű, beszűkült ábrázolás azt feltételezi, hogy a tudat hétköznapi fizikai jelenség, a tapasztalás magától értetődő elsőbbsége, amire nem is érdemes több szót vesztegetni. A témával kapcsolatosan egyetlen olyan dolog van, amely újra meg újra az érdeklődés középpontjába kerül: a spekulációk arra vonatkozóan, hogy mi történik a tudattal az ember halálakor. Létezik-e az életerőnek és a tudatosságnak fizikai alapja? A test tartja-e fenn a tudatos életet, vagy éppen fordítva, az életerő tartja fenn a testet? Mivel a kérdés feltevésének módját a kérdező ok-okozati viszonyra vonatkozó kialakult nézetei határozzák meg, a kérdező szintje eleve meghatározza a válasz természetét; minden kérdező olyan választ kap, amely az ő tudati szintjének felel meg. A materialista tudós számára a kérdés értelmetlennek, felesleges szószaporításnak tűnik. A másik véglet képviselői, a megvilágosodottak, a kérdést mulatságosnak tartják, a belőle egyértelműen megnyilvánuló, korlátozott észlelés pedig könyörületet vált ki belőlük. Az átlagember -meggyőződésétől függően - bármelyik választ elfogadhatja, de a kérdéssel kapcsolatban akár valamelyik tradicionális vallási tanításhoz is fordulhat. Az életre, a halálra és a tudat végső sorsára vonatkozó vitáknak szükségszerűen a kontextus különbségeit kell tükrözniük. Descartes „gondolkozom, tehát vagyok" kijelentésének a fordítottja: „vagyok, tehát gondolkozom". Mivel a gondolkozás formaként zajlik, Descartes-nak igaza van: aminek formája van, annak már léteznie kell, máskülönben nem lehetne formája. A „vagyok" kijelentés a tudatosságtól származik, amikor az ember

38

tanúja lesz annak, hogy a tapasztalás képessége független a formától.1 Descartes arra utal, hogy a tudat csak akkor tud önmaga létezéséről, ha formát ölt. A történelem felvilágosult személyei azonban nem így látták, s általában azt mondták, hogy a tudat formán túli, sőt egy olyan mindenható mátrix, amelyből a forma keletkezik. Ezzel a modern fizikusok is egyetértenek, például Dávid Bohm is, a „megnyilvánulatlan és megnyilvánult" világegyetemről alkotott elképzelésével. Tudat nélkül semmi sem lenne, ami megtapasztalná a formát. Azt is mondhatnánk, hogy maga a forma pusztán az észlelés termékeként, önálló létezés nélkül csupán mulandó és korlátozott valami, a tudat ezzel szemben mindent magában foglaló és korlátlan. Hogyan is teremthetne meg egy múló, egyértelmű kezdettel és véggel rendelkező dolog olyant, ami formamentes, mindent magában foglaló és mindenható? De ha belátjuk, hogy a korlátozás fogalma is csak az észlelés terméke, s nincs belső valósága, akkor a talány önmagát oldja meg: a forma a forma nélküli kifejeződésévé válik. Metafizikai szempontból a tudat a „van", a „létező" egy aspektusa, s az ember emberi önmeghatározásának természetes velejárója. Az emberlét csupán a létező egyik kifejeződése. Kutatásaink központi témája a tudatnak az emberben való működése. Noha maga a tudat megfoghatatlan, mégis természetes része minden emberi viselkedésnek. E munka szempontjából a problémát az jelenti, hogy miként lehet klinikailag kifejteni a tudat és a viselkedés közti kapcsolatot olyan pontos és értelmes módon, ami tudományosan is tanulmányozható. Szerencsére a kineziológia egyértelműen jelzi a tudatosság fizikai kifejeződését a test - a tudatban megtapasztalt eseményekre adott - azonnali reakciói révén. A módszer elegáns megoldást kínál, egyértelműen meghatározott végponttal, amely kalibrálható, dokumentálható és kísérletileg reprodukálható.

A tiszta tudat jellemzői A tudatról alkotott képünk szorosan összefügg én-fogalmunkkal. Minél korlátozottabb az éntudat, annál szűkebbek a tapasztalás paraméterei. A beszűkült valóságparadigmák hatása globális. A „szegénység" fogalmával kapcsolatos kutatásaink például nyilvánvalóvá tették, hogy ez nem csupán egy anyagi állapot: a szegények barátság, beszédkészség, műveltség, kapcsolatteremtési készség, erőforrások, egészség és az általános boldogság vonatkozásában is szegények. A szegénység ezek szerint a korlátozott énkép egyik tulajdonságának tekinthető, amely a források szűkösségéhez vezet.2 Nem anyagi állapotról, hanem tudati szintről van tehát szó. A tudatosságnak ez a szintje nagyjából 60-as értéken kalibrálható. Az én azonosítása - és ezzel együtt megtapasztalása - olykor az egyén fizikai testével való azonosulásra korlátozódhat. Ekkor persze jogosan merül fel a kérdés: honnan tudja az ember, hogy van fizikai teste? Megfigyelések révén megállapíthatjuk, hogy a fizikai test jelenlétét az érzékek regisztrálják. A következő kérdés ekkor így hangzik: mi az, ami tudatában van az érzékeknek? Hogyan tapasztaljuk meg azt, amit az érzékek jelentenek? Léteznie kell valami nagyobbnak, valami olyannak, ami a fizikai testnél több, méghozzá azért, hogy meg lehessen tapasztalni azt, ami annál kevesebb. Nos, ez a valami: az elme. Az ember a testével azonosul, mert az elméje a testét tapasztalja meg. A testileg fogyatékos, testrészeiket el- veszített páciensek mégis arról számolnak be, hogy az énérzésük nem lett kisebb; az ilyen személyek azt mondják: „Most is ugyanannyira én vagyok, mint régen." Ekkor persze újabb kérdés merül fel: honnan tudhatja az ember, hogy mit tapasztal meg az elme? Megfigyelés és befelé tekintés révén felismerhető, hogy a gondolatok nem képesek önmaguk megtapasztalására, viszont van valami, ami a gondolatokon túli, és azoknál alapvetőbb. Ez a valami tapasztalja meg a gondolatokat, és azt, hogy a gondolatok tartalma nem változtatja meg annak a valaminek az identitásérzését. Mi az, ami megfigyeli az élet szubjektív és objektív jelenségeit, és azok tudatában van? A tudat, amely tudatosságként és tapasztalásként is rezonál. Mindkettő tisztán szubjektív jellegű. Magát a tudatot nem a tartalom határozza meg; a tudaton átáramló gondolatok olyanok, mint a tengerben úszó halak. A tenger létezése független a halakétól; nem a tenger tartalma határozza meg a víz természetét. A tudat, mint valami színtelen fénysugár, megvilágítja az észlelés tárgyát. Ez az oka, hogy a világirodalomban a tudatot gyakran társították a fénnyel. 3 A tudat tartalmával való kizárólagos azonosulás magyarázza a korlátozott én-élményt. Ezzel szemben, ha magával a tudattal azonosulunk, akkor tudjuk, hogy a tényleges én korlátlan. Ha sikerült túljutni az efféle, körül4 határolt identitásokon, hogy az én-érzés magával a tudattal azonosuljon, akkor „megvilágosodottakká" válunk. A tiszta tudat élményének egyik jellemzője az időtlenség észlelése (vagy az észlelés időtlensége). A tudatot minden formán és időn felül álló valamiként tapasztaljuk meg, s mindenütt egyformán jelenvalóként látjuk. „Létezéseként írjuk le, s olyasminek, ami VAN. A spirituális irodalomban az ÉN VAGYOK élményeként is szerepel.5 A tudat nem ismeri fel az elkülönülést, ami az észlelés korlátozottsága. A megvilágosodott állapot egyfajta „egység", ahol nincs részekre különülés. A részekre különülő megosztottság csak helyhez kötött észleléskor jelentkezik, s csupán a nézőpontból fakadó véletlen. A gondolkodás története folyamán született hasonló leírások összhangban állnak William James kutatásaival, amelyekről a híres Gifford-előadásokon számolt be. A tudat élményét ő így jellemezte: ritka, egyedi, szavakkal le nem írható és „elmén túli"; a TUDÁS gondolatmentes állapota, teljes, mindent magában foglaló, 6 szükséglet és akarat nélküli, az egyéni, személyes én megtapasztalásának korlátjain túl levő. A tiszta tudat egy másik tulajdonsága a gondolatok vagy érzések közönséges áramlásának a megszűnése, a végtelen ERŐ, a végtelen könyörület, a végtelen szelídség és a végtelen szeretet állapota. Ebben az állapotban az én ÉNNÉ válik. Ezzel együtt jár az én ÉNKÉNT történő megtapasztalására való képesség eredetének a felismerése is. A korlátozott identitástudatok felszámolásának folyamatában az én ÉNKÉNT való megélése jelenti a csúcspontot. Az ÉN tudatosulásához szükséges lépéseket a múltban már igen részletesen leírták. Számos olyan - a különféle spirituális tanítások gyakorlatában megtalálható - módszert és magatartásformát ismertettek, amelyek

39

elősegítik a tudatosság kitágításának útjában álló akadályok eltávolítását. Létezik azonban egy olyan feladat, amely az összes spirituális tanításra jellemző: az én végesként való azonosításának fokozatos kiküszöbölése. Azt mondják, hogy nem azért olyan ritka a megvilágosodás, mert nehéz végigjárni az odáig elvezető utat, hanem mert ez az állapot - különösen a modern társadalomban - csak nagyon keveseket érdekel. Ha megkérdeznénk ezer embert az utcán arról, hogy mi a leghőbb vágyuk az életben, vajon hányan felelnék azt, hogy „Megvilágosodottá válni"?

A magasabb szintű tudatosság elismerése napjainkban A tudatosság - mint tudományos téma - iránti egyre növekvő érdeklődést jól jelzi a tény, hogy nemrég sor került az első ezzel foglalkozó nemzetközi tudományos konfenerciára is. (A tudatosság tudományos megalapozása felé. Az Arizonai Egyetem Egészségtudományi Központja, Tucson, Arizona, 1994. április 12-17.) A nemzetközi, interdiszciplináris találkozón lenyűgöző eredményeket felmutató tudós társaság gyűlt össze. Ám hiába jelent meg a számos kiváló előadó, és hiába hangzott el a számtalan kitűnő előadás, a tudat - mint tisztán fizikai jelenség ésszerű avagy matematikai magyarázatára irányuló próbálkozásoknál előrébb nemigen jutottak. A tudattal kapcsolatos megközelítések egyébként éppoly változatosak, mint maga az emberi létélmény. Menet közben a modern kutatások számos élvonalbeli megállapítását használtuk fel a téma tárgyalásához. Talán segít, ha áttekintjük, miként alakult a témáról való gondolkozás a jelenkorban, hogy ezután világosabb következtetésekhez juthassunk. Valamiféle tudatosság meglétét általában az élő és a nem élő megkülönböztetésére alkalmas jellemzőnek tekintik. Az élet a tudat kifejeződése a forma megfigyelhető vagy megtapasztalható világában. Az emberi létéimeny összessége azonban arról tanúskodik, hogy a tudat egyszerre megnyilvánuló és meg nem nyilvánuló. A formán belül létező tudat felismerése gyakori; a formán túli, tiszta tudat felismerése viszont kivételes jelenség. A tartalom nélküli, tiszta tudat ilyetén „megtapasztalásáról" az emberi történelem során újra meg újra beszámoltak, és a beszámolók tökéletesen egybecsengtek. 9 Az ezen állapotot elérők közül sokan kimagasló tanítók lettek, s alapvető módon befolyásolták az emberiség történelmét. Ezek a lények életük néhány rövid éve alatt elérték, hogy utánuk emberek milliói ismerjék fel a létezés kontextuális jelentőségét. Mivel tanításaik nem az érzékekkel megtapasztalható anyagi világra vonatkoztak, azokat „spirituálisnak" nevezték el.'0 A tudósok az utóbbi időkben kezdtek érdeklődni a téma iránt, azelőtt a tudat tanulmányozásával kizárólag a spirituális tanítók és tanítványaik foglalkoztak. Az elmúlt 20 évben azonban - amint azt láttuk - számos elméleti fizikus kezdett mind nagyobb figyelmet szentelni a korszerű elméleti fizika és a nem anyagi világegyetem közti párhuzamoknak. A popkultúrának az 1960-as évek óta tartó, egyre mélyülő érdeklődése nyomán olyan, ma már klasszikusnak számító könyvek születtek, mint Fritjof Capra The Tao of Physics (A fizika Taója) vagy Róbert Ornstein The Psychology of Consciousness (A tudat pszichológiája) című művei. Az új paradigma M-mezejének terjeszkedésével megnövekedett a korábban rendkívül ritkának tartott magasabb tudati állapotok előfordulása. A legújabb felmérések szerint a válaszadók 65%-a az élete során már átélt olyan élményt, amit korábban spirituális élményként definiáltak. Mivel a tudományt természeténél fogva csak a megfigyelhető jelenségek foglalkoztatják, soha nem vonzódott a spirituális fogalmak tanulmányozásához, noha a történelem során számos kiváló tudós számolt be a munkája kapcsán jelentkező tiszta tudatosság szubjektív megtapasztalásáról, sőt arról, hogy az munkája szempontjából sokszor döntő fontosságúnak bizonyult." A nemlineáris dinamika robbanásszerűen növekvő szakterülete azonban kíváncsiságot ébresztett és sokakat gondolkodásra késztetett a létezés és a tudat természetét illetően. Ez például olyan könyvekben nyilvánul meg, mint lan Stewart: Does God Play Dice?: Mathematics of Chaos (Szerencsejátékos-e Isten?: A káosz matematikája) című munkája. A „teljesség tudományának" új fogalma olyan népszerű müvek témája lett, mint John Briggs: Looking Glass Universe (Tüköruniverzum), valamint Briggs és F. Dávid Peat Turbulent Mirror (Turbulens tükör) című könyve. Az utóbbi időkben az új felfedezések jelentősége miatti lelkesedés hullámai már csillagászokat, matematikusokat, idegsebészeket, neurológusokat és fizikusokat is magukkal ragadtak. Többször rámutattunk már, hogy az ember képtelen megfigyelni vagy felismerni egy eseményt, ha még nem létezik kontextus, és az esemény néven nevezéséhez szükséges nyelvezet. Ez a paradigmavakságnak nevezett jelenség a kontextus korlátozottságának közvetlen következménye.'2 így eshetett meg, hogy a fizikai tudományokat átható új intellektuális alapok csak lassan teremtették meg az új nézetek és megközelítések lehetőségét a „humán" tudományokban, például a pszichológiában. Bár Ábrahám Maslow már rég említést tett a „csúcsélményekről", a pszichológiai irodalom főárama soha nem foglalkozott magával a tudattal, leszámítva néhány nagy klasszikust, például William James A vallásos tapasztalatok sokfélesége című munkáját, amely régóta tudományos alapműnek számit a tudat mint spirituális élmény pszichológiájával foglalkozó kutatásokban. A transzperszonális pszichológia végül átlépte a kísérleti és a klinikai pszichológia határait, hogy megvizsgálhassa az emberi létélmény tisztán szubjektív aspektusait is. Az egykor csalásként vagy hal-lucinációként kezelt, és ezért figyelmen kívül hagyott szokatlan élmények és képességek végre a parapszichológiai kutatás tárgyává váltak, s immár kísérleti úton is meg lehetett próbálkozni az olyan élmények, mint az érzéken kívüli észlelés (ESP) avagy intuíció igazolásával. A pszichiátria tudománya eredetileg olyan próbálkozásokból született, amelyek célja az emberi viselkedésben és a betegségek során előforduló kézzel nem fogható elemek kézzel fogható eredetének a meghatározása volt. Az orvostudomány egyik ágává fejlődött pszichiátria a kóros jelenségekkel foglalkozott, s emiatt szinte kizárólag az alacsonyabb tudati szinteket és azok neurofiziológiai korrelációit tanulmányozta. A tudat mint olyan, kívül rekedt a pszichiátria paradigmáján.

40

A gyógyászatban azok az orvosok, akik a gyógyítási folyamat egy tágabb paradigmájából kiindulva dolgoztak, s terápiás megközelítéseikbe nem hagyományos módszereket is felvettek, „holisztikus" gyógyítók néven váltak ismertté. Ez a megjelölés az orvostársadalomban eleinte határozottan negatív töltetű volt, s a szakszerűtlenség képzete társult hozzá. Ám e terület úttörő egyéniségeinek az eredményei - például az imádkozás pozitív távhatása a szívinfarktuson átesettek vagy az operált betegek esetében - már valós elismerést követeltek. A halálra és a halálközeli élményekre Elizabeth Kübler-Ross hívta fel a szakma és a nagyközönség figyelmét. Idővel a testen kívüli élmény is viszonylag gyakran tanulmányozott témává vált, mivel számos megoperált páciens számolt be arról, hogy műtét közben elhagyta a testét, végignézte az egész operációt, és mindent hallott, ami a műtőben elhangzott.'3 Thelma Moss meglehetős hírnevet szerzett - például az ujjhegyek körül megfigyelhető az energiamezőkről készített Kirlian-fényképeivel. Különösen híresek azok a képei, amelyek azt szemléltetik, hogy a csonkolt növénylevél energiateste a teljes levél képét mutatja.'4 Végül még az akupunktúrának is sikerült bizonyos fokú elismertségre szert tennie az amerikai egészségügyben: jó néhány orvos tanulta meg a módszert, annak ellenére, hogy a hagyományos orvostudomány a mechanikai, elektromos és kémiai energián kívül semmilyen egyéb energia létezését nem ismeri el. A holisztikus megközelítések a hagyományos orvostudománnyal szemben az emberi tudat természetére vonatkozó másfajta kontextusból indulnak ki; a hangsúlyt nem a kezelésre, hanem a gyógyításra helyezik. Igaz, talán nem nyilvánvaló, hogy milyen kapcsolatban állnak az utóbbi évtizedek nagy elméleti áttöréseivel, mindazonáltal a holisztikus orvoslás képviselőinek alternatív terápiáiban - bármilyen eltérőek is a megközelíté- seik és a módszereik - létezik közös vonás: valamennyien olyan eljárásokat alkalmaznak, amelyek nem a protoplazmára hatnak, hanem az emberi testre ható, azt körülvevő és átjáró energiamezőre.I5 Az orvostudomány területén kívül a már többször említett 12-lépéses önsegítő mozgalom elképesztő sikere meggyőzően bizonyította, hogy a gyógyulás tudati eszmék gyakorlásával is kiváltható. A reménytelen állapotok gyógyítására való képesség - amelyet Jung ismert fel Rowland H. kezelése kapcsán, és ami a gyógyulások hosszú sorának csupán első láncszeme volt (ami aztán elvezetett a Névtelen Alkoholisták világméretű mozgalmának létrejöttéhez) - már egyértelműen a magasabb tudatossági szint birodalmába tartozott. Jung a remény formájában nyújtott Rowlandnak egy olyan mélyreható spirituális élményt, ami nagyon hasonló a megvilágosodás átalakulásaihoz, és ami aztán az AA-t megalapító Bili W.-hez eljutó üzenet lényege is volt.' 6 Érdemes megjegyezni, hogy Bili W. az AA-t a „szív nyelvének" nevezte.17 Az elméleti és alkalmazott emberi tudás úttörői által kitaposott ösvények végül egy pontban futnak össze, azaz, talán helyesebb úgy fogalmazni, hogy egy közös pontból erednek. Bili W. megvilágosodása a legsötétebb kétségbeesés idején nem valamiféle fogalmi ésszerűségből, vagy befelé forduló, énközpontú módszerből fakadt, hanem egy magasabb tudati szintre történő ugrásból: az énnek a végtelen fény és ERÖ jelenlétébe történő helyezéséből.18 Hogy ez az átalakító hatású élmény idővel aztán milliók gyógyulásához is vezetett, az csupán a 600-as vagy még magasabb értéken kalibrálható energiamezők EREJÉRŐL tanúskodik. Ez az a szint, ahol a tudat tapasztalása a formából a forma nélkülire vált át. E forma nélküli ERÖ a világméretű 12-lépéses önsegítő mozgalom „magasabb EREJE", és sok millió ember gyógyulásának az alapja.19 Ugyanaz az ERŐFORRÁS, amelyhez az intellektuális vizsgálódások szerteágazó sokasága nem annyira előre, mint inkább visszafelé haladva igyekszik eljutni. Ez a tiszta tudat EREJE.

XXII fejezet

Spirituális küzdelem Az általunk kialakított tudatmagyarázat alapján átértelmezhetjük az ember spirituális küzdelmeit is. Maga a tiszta tudat, amelyet „vanságként", létezésként, ÉN-VAGYOKSÁGKÉNT jellemzünk, minden létezés végtelen potenciálját, végtelen EREJÉT és végtelen energiaforrását jelképezi, s Istenként, Istenségként, Isteniségként azonosítjuk. E potenciálon belül a MEGNYILVÁ-NULATLAN avatárként válik megnyilvánulttá - mint Krisztus vagy Buddha -, akinek energiamezeje maximálisan, 1000-en kalibrálható. Ők azok, akik rendkívüli erejű attraktormintázatokat hoztak létre, amelyeknek alá van rendelve az attraktormezőkre való globális reagálás holografikus képességével rendelkező elme. Kisebb jelentőségűek, de még mindig rendkívül nagy EREJŰEK a „közönséges" megvilágosodott tanítók, akik az ÉN megvalósításának útját tanították és tanítják. A különböző korok megvilágosodottjai úgy írták le az ÉNT, mint ami végtelen, alaktalan, változatlan, mindenütt jelenvaló, s egyszerre megnyilvánuló és meg nem nyilvánuló. 1 Továbbá tartalmazza minden létező egységét, mindenséget és Istenségét egyaránt, s megkülönböztet-hetetlen a Teremtőtől, akinek EREJE az emberi birodalomban egy olyan óriási attraktormező, amely az összes eltérést (ide tartozik a szabad akarat is) lehetővé teszi és egyben magában foglalja, mondván: „Minden út Hozzám vezet." A megvilágosodott tanítók ilyen gondolataiból származó tanításokat és műveket kutatásaink során általában 700-as értéken kalibráltuk. A 600-as energiaszinten megszűnik a szokványos gondolkozás. Az időben lineáris folyamatokon túllépve a létezés már TUDÁSKÉNT, mindenütt jelenvalóságként és dualitás néfkül tapasztalható meg. Mivel a létezés itt már nincs helyhez kötve, eltűnik az én és a te kettőssége, és az elkülönülés ezen dualitásból eredő illúziója.2 Ez az

41

értelmet meghaladó lelki béke állapota, a végtelen és feltétlen szereteté; mindent magában foglal, mindent tud, mindenütt jelen van, mindenható, és egybeesik az ÉNNEL, ami annak tudatosodása, hogy a megnyilvánult egy a meg nem nyilvánulttal. Az igazán spirituális állapotok nagyjából 500-nál, a szeretetnél kezdődnek, és onnan felfelé, a végtelenségig folyatódnak. A 600-hoz közeli vagy 600 feletti értéket elérő tanítókat gyakran szentként tisztelik, tudati állapotukat magasztosnak tartják.3 A megvilágosodást még el nem ért tanítványok körében gyakori jelenség, hogy az 550-es vagy magasabb értéken kalibrálható energiaszintű tanító jelenlétében maguk is ilyen magasztos tudatállapotba kerülnek; ez az úgynevezett „magával ragadás", azaz egy nagyobb erejű attraktormező dominanciája. Amíg a tanítvány el nem éri a tudatosság megfelelően ma- gas szintjét, ez az állapot megszűnik, amint kívül kerül tanítója magasabb 4 EREJŰ energiamezején. A haladó spirituális útkeresők a megvilágosodás felé közeledve többször érik el ezt a „szeretett személy jelenléte" állapotot, de újból és újból ki is esnek belőle. A magasabb állapot elvesztését és az alacsonyabb szintre való visszasüllyedést a keleti és a nyugati irodalom is a „lélek gyötrelmeként" írja le. 5 Más intenzív tevékenységekhez, például a sporthoz hasonlóan a spirituális munka is kimerítő lehet, s a feladatok elvégzéséhez gyakran speciális készségeket kell kifejleszteni: többek között rendkívül erősen koncentrált szándékot és megingathatatlan összpontosítást. A belső munka nehézsége abból az óriási erőfeszítésből adódik, ami az alacsonyabb szintű attraktormezők jól ismert befolyásából való kiszakadáshoz, és a magasabb erejű attraktormezők vonzáskörének eléréséhez szükséges. E küzdelem megkönnyítéséhez minden vallás különféle tilalmakkal igyekszik gátolni az érintkezést az alacsonyabb szintű energiamezőkkel; a tévútra kerülést csak tekintélyelvű nézőpontból lehet „bűnnek" tartani. Egy liberálisabb álláspont az ember bocsánatos „gyengeségének" tekinti az alacsonyabb szintű energiamezőkben való botladozást. A 200 alatti értékű energiamezőkre jellemző attitűdök, érzelmek és viselkedésformák azonban általában eleve kizárják a spirituális élményeket. A számos spirituális tan által elismert klasszikus csakrarendszer szinte pontosan egybevág a kutatásaink alapján elkészített Tudattérképpel. A 600-as szint a koronacsakrának felel meg, az 500-as a szívnek, 200-ig lefelé a napfonat (köldökcsakra) szintjei találhatók; a gyűlölködés, az irigység, a sértődés és a féltékenység alacsonyabb szintű érzelmei a szex- vagy hasi csakrához (a léphez) tartoznak; végül a gyökércsakra az állati fennmaradásért felel, s a vele való egyesülés megakadályozza a spirituális fejlődést. Éppen ezért minden spirituális tanítás a világiság ellen szól, s arra int, hogy kerüljük a túlzott ragaszkodást a szexhez és a pénzhez.6 Az alacsonyabb szinteken jellemző a különböző szenvedélybetegségek, valamint mindenféle függőség kialakulása. Az alsóbb energiamezőkhöz tartozó viselkedésformák szinte mindegyikével kapcsolatban létrejöttek már speciális önsegítő csoportok, amelyek tagjai egybehangzóan állítják, hogy spirituális kontextus nélkül valószínűtlen a gyógyulás. A tudatosság szintjét növelő programokban általában univerzális tételként tekintenek arra az állításra, hogy az ember tehetetlen, amíg igazat nem mond. Minden spirituális orientációjú önsegítő csoportban szükség van erre az első lépésre. Abban is egyetértenek, hogy a haladás nélkülözhetetlen előfeltétele a nyitott gondolkodás és a hajlandóság. Másképpen fogalmazva: az egyénnek fejlődése során el kell érnie a 200-as energiamezőt ahhoz, hogy gyógyítható legyen. Az ennél alacsonyabb szintű energiamezők veszélye, hogy az ember olyan mélyen beléjük bonyolódhat, hogy nem tud többé kiemelkedni. Ez azonban nem mindig alakul így; a történelem számos olyan esetet jegyzett fel, amikor az alacsony szintek legmélyén megrekedt egyének váratlanul mégis magas tudati szintre törtek. Efféle hirtelen áttörések néha még a modern társadalomban is előfordulnak; pontosan ez az élmény késztette Bili W.-t az AA megalapítására. Úgy tűnik, hogy az élményt legtipikusabban a tudat teljes átalakulása mellett az alacsonyabb szintű attraktormezők vonzásából való kiszabadulás, majd egy magasabb szintre való ugrás jellemzi. (Ez a fajta átalakulás gyakori volt az AA első hónapjaiban, amikor a tagok közt rengeteg „végső stádiumban" lévő alkoholista volt. Az igazán mélyre még nem süllyedt személyek - akik ma a Névtelen Alkoholisták közé érkező új tagok többségét teszik ki - nem számolnak be ilyen élményekről.) Ahogyan a magas szintű energiamezők „magával ragadó" hatásának anabolikus, tehát fejlődést serkentő hatása van, úgy az alacsony szintű energiamezők befolyása katabolikus, azaz romboló hatású. Mai kultúránkban erre a leggyakoribb példa némely erőszakos könnyűzenei stílus hatása. Vizsgálataink során minden tesztalany elgyengült a punk rock, a death rock és a „gengszter-rap" hatására ami egybevág dr. John Diamond korábbi megfigyeléseivel.' Dr. James Johnson, a University of North Carolina munkatársa a The Arizona Republic 1994. július 4-i számában ismerteti egy újabb, diákok körében végzett vizsgálat eredményeit: azt tapasztalta, hogy a rap zene növeli az erőszakkal szembeni toleranciát és az erőszakosságra való hajlamot, fokozza az anyagiasságot, és csökkenti az érdeklődést mind a tanulmányok, mind a hosszú távú sikerek iránt. Terápiás csoportokban és kórházakban szerzett közös tapasztalat, hogy a kábítószerfüggők nem épülnek fel, ha továbbra is heavy metál zenét hallgatnak; a phoenixi (Arizona állambeli) Camelback Kórház Sedona Villa-i részlegének bennfekvő és ambuláns kokainfüggő páciensei körében végzett egyéves nyomon követéses vizsgálat azzal a megdöbbentő eredménynyel zárult, hogy egyetlenegy olyan kokainos sem szokott le a kábítószerről, aki továbbra is ezt az erőszakos és negatív zenét hallgatta.8 A szenvedélybetegek önsegítő csoportjai minden esetben azt javasolják tagjaiknak, hogy kerüljék a korábbi életmódjuk irányába befolyásoló hatásokat (azaz energiamezőket). Ezek a kábítószerfüggők úgy gondolják, hogy nem elég pusztán a kábítószerről lemondani, mert így a függőségnek csak A-*Br>C szinten űzzenek hadat. S csak ha tudatosan elkötelezik magukat a mezőamelynek csak egy-egy manifesztációja a kábítószer és a heavy metál - befolyásának teljes elhagyása mellett, akkor szabadulhatnak meg az alacsony energiájú attraktor „magával ragadásától", azaz a szenvedélybetegség ABC-jétől.

42

Azok a gyógyult szenvedélybetegek, akik elhagyják önsegítő programjaik energiamezejét, előre látható módon visszaesnek.9 Lemondanak sorstársaik egyesített EREJÉNEK „infúziójáról", s az az elképzelésük, hogy egyedül is boldogulni fognak, a közelgő visszaesés hírhedt tünete, hiszen az arrogancia és a büszkeség újbóli megjelenését jelzi. S miután ezek 175-ös értéken kalibrálnak, jelentősen elmaradnak a gyógyuláshoz szükséges energiamező EREJÉTŐL. Ugyanez az elv persze fordítva is igaz. Aki a megvilágosodást keresi, az azt szeretné, hogy a legnagyobb EREJŰ attraktormintázatok ragadják magukkal. A kulcsot itt is az akarat jelenti, a kitartóan ismételt döntés. A káoszelméletből megismert törvény a kezdeti állapotoktól való érzékeny függőségről ezen a ponton tudományos magyarázatot ad a spirituális fejlődés hagyományos módjára. Az egyén tudatának fejlesztéséhez szükséges alapfeltétel az összes spirituális tan szerint a hajlandóság. A történelem és a klinikai vizsgálatok is ugyanazt mutatják: a kitartó hajlandóság új attraktormezőt aktivizál, és ezáltal az egyén képessé válik arra, hogy megkezdje a régi mező elhagyását. Ezt úgy képzelhetjük el, hogy miközben a gyengébb attraktormező a nagyobb EREJÜHÖZ közeledik, egy harmadik elem (a szabad akarat, a választás és a fejlődés döntő következménye) hirtelen átjárót hoz létre (egy „nyereg-mintázatot"), amin keresztül végül a változás megtörténhet. A keleti spirituális tanokban elfogadott nézet, hogy a tanítvány a guru segítsége nélkül egymaga nemigen érhet el jelentősebb haladást.10 Az AA tapasztalata szerint az igazi alkoholista csak egy támogató segítségével tud felgyógyulni. A sportban azért olyan keresettek a nagy edzők, mert befolyásuk maximális erőfeszítésre készteti a versenyzőket. A tanítvány már azzal is elősegítheti fejlődését, hogy a magas szinten álló tanítóra összpontosít, s ezáltal az adott tanító energiamezejéhez igazodik. Tesztjeink során újra és újra bebizonyosodott, hogy egy magas szinten álló spirituális tanítóra való gondolás minden tesztalanynál erős tesztválaszt eredményezett, az illető személyes meggyőződésétől függetlenül. A személyes átalakulás spirituális küzdelmei során a változás mindig az útkereső hatalmán kívül áll. A nagy szentek is - mint például Assisi Szent Ferenc - általában azt állították, hogy ők csupán egy nagyobb hatalom közvetítői, s állapotuk elérésének érdeme sem az övék, hanem a Kegyelemé." Ez egyben azt is jól illusztrálja, hogy miként alakul át „ozmózis" révén (tehát úgy, hogy az energiamező „magával ragadja") az alacsonyabb tudati szintről újonnan érkező személy, ha egy magasabb tudati szint hatásának teszi ki magát. S nem ritka, hogy csodaként ünneplik, ha valaki hirtelen egy alacsonyabb szintű energíamezőről egy magasabb befolyása alá kerül. Az emberi létélmény szerencsétlen ítélete miatt azonban csak kevesen képesek kiszabadulni azon energiamezők hatása alól, amelyek fokozatosan eluralkodnak a viselkedésen. Manapság igen népszerű egy spirituális program, ami az efféle szabadulás elősegítésére szolgál, ez az A Course in Miracles (Csodák útja).12 E spirituális jellegű pszichológiai kurzusnak az a célja, hogy az észlelés teljes átalakításával megalapozza a hirtelen tudati ugrást. A hagyományos módszerek - például az ima és a meditáció - szintén jó kiindulási pontok lehetnek ahhoz, hogy egy magasabb energiamező hatása alá emelkedhessünk. Azok az orvosok, akik az 500-as vagy még magasabb energiaszintre emelkedtek, rendkívüli képességű gyógyítókká váltak, s megdöbbentő sikereket értek el olyan kezelési módszerekkel, amelyekkel mások képtelenek voltak hasonló eredményekre jutni. (Emiatt aztán kettős-vak rendszerű vizsgálatok során nem egyszer születtek egymásnak ellentmondó eredmények). Az ilyen megmagyarázhatatlan különbségek olyan ERŐ beavatkozását jelzik, amely nem értelmezhető az orvostudományban uralkodó hagyományos ok-okozati viszony alapján. A holografikus világban minden „különálló" esemény a világegyetem összes többi eseményének a következménye; az „egyes" eseményeknek nincs önmagában létező valósága. A világegyetem nem más, mint az ember tudata, s ehhez az intellektust meghaladó megértés szükséges. A tiszta értelem alkotásai a kultúrtörténet nagy mérföldkövei, amelyeknek köszönhetően az ember külső, s bizonyos fokig (fizikai síkon) belső környezetének is urává vált. De az értelemnek is megvannak a korlátjai, méghozzá nem is csak egyféle tekintetben. A 400-as szintek intellektuális ragyogása, amely oly káprázatos és irigylésre méltó a 300-as szinteken állók számára, gyorsan érdektelenné válik azok szemében, akik túlléptek rajta. Magasabb nézőpontból figyelve nagyon is világossá válik, mennyire unalmas és közönséges az értelem önimádata. Az értelem az elme hiúságának a tükre; s végső soron kevés dolog akad, aminek látványa unalmasabb, mint az önbálványozásé. A racionalitásnak jelentős a felszabadító hatása, hiszen megszabadított bennünket alacsonyabb rendű természetünk követeléseitől. Másrészt a ráció szigorú börtönőr is, aki megakadályozza, hogy az intellektuson túli síkokra emelkedjünk. A 400-as szinteken állók számára maga az értelem lesz a spirituális fejlődés „netovábbja". Feltűnő, hogy a történelem kiemelkedő alakjai közül milyen sokan kalibrálódnak 499-es értéken; olyan pont ez, ahol nagyon sokan elakadnak (például Descartes, Newton, Einstein és még több tucatnyian). Az innen történő továbbjutás a leggyakoribb spirituális küzdelem, s gyakran a leghosszadalmasabb is. Azok az igen magas szinten álló tudósok, akiket teljesen áthat az ésszerűség befolyása, olykor váratlan áttöréseket érnek el, s eljutnak a globális teljesség birodalmába.13 Amint azt igyekeztünk bemutatni, a spiritualitás világa egybeesik a nem determinisztikus tudomány és a nemlineáris rendszerek világával. Kutatásaink - ez a munka is - azt a célt szolgálják, hogy elsősorban a lineáris, bal agyféltekés gondolkozásmódhoz szokott személyek számára segítsék elő a spirituális jelenségek racionális felismerését. A tudat anatómiájáról készült térképünk talán valamelyest megvilágítja a végső ok-okozati viszony természetét azzal, hogy megmutatja: a teremtés EREJE felülről árad lefelé, nem pedig alulról felfelé. Reményeink szerint nem dogmát állítunk, hanem segítünk az olvasónak az önmegvilágosítás folyamatában, hiszen az a célunk, hogy az olvasónak ne csupán a kitalált, úgynevezett „racionális énjét" szólítsuk meg, hanem egész tudatát. Vizsgálatainkban az egész személy reagál a tesztelt ingerekre. Lehet, hogy az alany elméje nincs tisztában azzal, hogy mi történik, lényének teljessége mégis pontosan tud mindent, máskülönben

43

eredményeink nem lennének oly következetesek. Mindez a legnagyszerűbb spirituális tanítók állítását juttatja az eszünkbe: a tanítványnak csak azt kell felfedeznie, amit már úgyis tud. XXIlI fejezet

Az igazság keresése Bármilyen cinikusan hangzik is első hallásra, be kell ismernünk, hogy a mindennapi használatban igazságnak azt nevezhetjük, ami a pillanatnyi észlelési szintünkön szubjektív módon meggyőzőnek tűnik. Alacsonyabb tudati szinteken az állításokat igazként fogadják el, még ha illogikusak és megalapozatlanok is, és olyan tanokat hirdetnek, amelyek sem intellektuálisan, sem gyakorlati módon nem bizonyíthatók. E jelenség nem csupán a társadalom perifériáján élő elmebajosok esetében igaz. Ártatlan embereket ítélnek el és zárnak börtönbe nyilvánvalóan ostoba és elfogult tanúk vallomásai alapján; s mindez sokkal gyakrabban történik meg, mint azt hajlandóak lennénk magunkban elismerni. Globális szinten pedig az olyan állandó háborúskodások, amilyenek a délszláv országok közt vagy a Közel-Keleten dúlnak, a bosszú igazságosságába vetett őrült hiten alapulnak, ami viszont gyakorlatilag garantálja a soha véget nem érő konfliktust. Néhány kivételtől eltekintve még a „béke hercegének" tartott Jézus Krisztusnak a tanításait képviselő vallások sem tiltották „jogos" esetben a háborúskodást vagy az emberölést. A „jogosság" a gyilkosok szempontjából értendő; az áldozatok aligha értenének egyet az érvelésükkel. Az ilyen önmagának ellentmondó viselkedés, amely homlokegyenest ellenkezik egy hit alaptételeivel, kevésbé fog érthetetlennek tűnni, ha a kritikustényezőelemzés segítségével kalibráljuk a spirituális tanítások fejlődését - pontosabban fogalmazva visszafejlődését - az időben. Vegyük szemügyre ezen új megvilágításban a világ legelterjedtebb vallási tanításait!

Kereszténység A Jézus Krisztus által eredetileg kifejtett tanokat kalibrálva 1000-es igaz-ságszint mérhető, amely ezen létsíkon az elérhető legmagasabb érték. Tanításai gyakorlásának igazságszintje azonban a II. századra már 930-ra csökkent, a VI. században pedig már csak 540-es értéken állt. A jelenlegi 498-as szint a keresztes háborúk idején, a XI. század elején állt be. A Kr. u. 325-ben bekövetkezett jelentős visszaesés nyilvánvalóan annak tulajdonítható, hogy ekkor terjedtek el a niceai zsinattól származó tanítások téves értelmezései. A vallástörténészek számára érdekes lehet, hogy mekkora volt a kereszténység gyakorlásának igazságszintje mondjuk Pál apostol, Nagy Konstantin, Szent Ágoston és mások ideje előtt és után.1 Megjegyzendő, hogy az ószövetség Lamsa-féle, arámi eredetiből készült fordítása 750-es értéken kalibrálható, de a Jakab király-féle, görög változat alapján készült fordítás csak 640-en. Mint ahogy a különböző fordítások igazságszintje igen eltérő, ugyanúgy igen nagy különbségek fedezhetők fel a kereszténység különböző irányzatai között is. A nagy felekezetek többsége - a római katolicizmus, az anglikanizmus, a keresztény tudomány (és egy sor kisebb felekezeté is, például a kvékereké) - magasabb értéken kalibrálható. A kereszténység egyes speciális értelmezései, mint korunkban az A Course in Miracles (Csodák útja) vagy a XIV. században Eckhart mester miszticizmusa, a 600-as értéket is eléri. Az Iszlámhoz hasonlóan (lásd később) a szélsőséges fundamentalista csoportok, amelyek reakciós politikai nézeteket hirdetnek, mindössze 125-ös értéken kalibrálhatok.

Buddhizmus Buddha tanításainak igazságszintje eredetileg szintén 1000 volt, de a Kr. u. VI. századra a gyakorlati buddhizmus átlagos igazságszintje 900-ra csökkent. E tanítások minden más valláshoz képest kisebb mértékben gyengültek a századok során: a hinayana („kis út") irányzat még ma is 890-es értéken kalibrálható, a mahayana („nagy út") irányzat pedig 960-on. A jelenkori Zen buddhizmus igazságszintje 890-en áll.

Hinduizmus Krishna eredeti tanításai 1000-es értéken kalibrálhatok, s idővel ugyan lassan gyengültek, a jelenlegi vallásgyakorlás igazságszintje még mindig 850.

Judaizmus Ábrahám tanításai 985-ös értéken kalibrálhatok; Mózes idején a vallásgyakorlás igazságszintje 770 volt. A Talmud igazságszintje is 770. A modern judaizmus 499-es értéken kalibrálható, az ószövetség 475-ön. A Kabbala értéke 720, a Zoharé 730.

Iszlám Mohamed tudati szintje 740 volt, a Korán pedig 720-as értéken kalibrálható. Az iszlám hit központjában a szerető elfogadás és a lelki béke áll, de a gyakorlati dogma fejlődése kezdettől fogva összefonódott a területi terjeszkedés politikájával, a dzsiháddal, az iszlám vallásháborúval. A keresztes háborúk végére a tanítások igazságszintje drasztikusan csökkent. A modern korban a paranoiával és idegengyűlölettel jellemezhető fanatikus nacionalista vallási mozgalmak igen gyorsan elkoptatták a hit spirituális lényegét. A harcias iszlám fundamentalizmus tanításainak jelenlegi igazságszintje mindössze 130. Ha megvizsgáljuk a nagy világvallások igazságszintjének hanyatlását, feltűnik, hogy azok, amelyek inkább „jin"-ek, a korok során viszonylag tiszták maradtak, ám azok, amelyekben több a „jang" (vagyis nagyobb mértékben foglalkoznak világi dolgokkal), jelentős mértékben leromlottak, így a legagresszívabb vallások harcias, szélsőséges frakciói már a kritikus 200-as integritási szint alá esnek. Minél dualisztikusabb a hitvallás, a jelek szerint annál sérülékenyebb a félreértelmezéssel szemben. A dualizmus elősegíti a hit és a cselekedet

44

különválását, valamint az igazságszintek ösz-szezavarását. Ha ez bekövetkezik, a spirituális lényeg fizikai kifejeződéssé való „lefordítása" során zavarok léphetnek fel. Így lesz a csak fogalmi, valójában szellemi szinten létező keresztény katonából az eltorzult „szó szerinti" fordítás révén önigazoló harctéri gyilkos. A hinduk nem estek bele abba a csapdába, hogy összekeverjék az értelmezési szinteket; a BhagavadGítá elején leírt csatát soha nem értelmezték félre, nem gondolták, hogy azt sugallja: Krishna tanítása szerint a híveknek tényleges háborúkat kellene vívniuk. Buddha álláspontja pedig - vagyis, hogy minden fájdalom és szenvedés forrása a tudatlanság (amit ő egyébként az egyetlen lehetséges „bűnnek" tartott), valamint hogy az ember köteles könyörületesnek lenni másokkal és imádkozni érettük - szinte teljesen érzéketlen az efféle torzulásokkal szemben. Minden magasztos spirituális tanítás számára az jelentette a bukást, hogy kevésbé megvilágosodott egyének félreértelmezték a szavakat. Valamennyi tudati szint már eleve meghatározza az észlelés és felfogás korlátjait saját maga számára. Amíg az ember maga meg nem világosodik, vagy legalább meg nem tapasztalja a magasabb tudati állapotokat, minden spirituális tanítást csak hallomásból ismerhet, így azok könnyen eltorzulhatnak vagy félreérthetők számára. A Szentírásra hivatkozva bármilyen álláspont igazolható. Az „erényesek" mindig nagyon veszélyesek, mivel észlelésük kiegyensúlyozatlan, s emiatt közönyösek a morális erőszakkal szemben. Bármelyik vallásról legyen is szó, mindig a fundamentalista szekták kalibrálhatok a legalacsonyabb értéken. Sok esetben a bűnözéssel megegyező tudati szinten tevékenykednek; jellemzőjük az egocentrikus szélsőségesség és az irracionalitás. Mivel azonban az emberi lakosság 85%-a amúgy is a kritikus 200-as szint alatt jár, a téveszmék könnyen elterjeszthetek, s azokat világszerte készségesen befogadják. A szekták azért szaporodnak gombamód, mert a nagyközönségnek nincsenek objektív kritériumai, amelyek alapján megkülönböztethetné az igazságot a hamisságtól. E könyvben leírt módszer segítségével bármely „spirituális" mozgalom kapcsán nyilvánvaló lesz annak szekta mivolta, ha 200-as érték alatt kalibrálható. Amint azt már láttuk, a szekták nem csupán elszigetelt, renegát jelenségek, de sokszor eltűrt alcsoportokként a nagy világvallásokon belül is megélnek, ahol eltorzítják a tanításokat, és eltérítik az eredeti szándékokat. A szektáknak nem feltétlenül kell „hivatalosan" vallásosnak lenniük. A „legszektásabb" szekta természetesen a vallásellenesség, amely az álta- lünk sátánizmusként ismert istenség-ellenességen alapul. Nincs saját vallási programja, mivel önmagát az antitézis és a jó szándékú eszmék megfordítása alapján határozza meg. Valamilyen formában mindig is velünk volt, hiszen ahogy a fent nem lehet lent nélkül, sem fény sötétség nélkül, ugyanúgy az ember szociálisan szervezett igazságkeresésével és a magasabb spirituális szintek elérésére irányuló törekvésével is mindig együtt járt a hamisságok szociálisan szervezett terjesztése és ezáltal a legalacsonyabb energiamezőknek való behódolás. Sőt a vallásellenesség természetének tanulmányozásával a negatív energiamezők hatalmas rombolóereje is kimutatható. Erre sajnos könnyű példákat találnunk. Egyes populáris ifjúsági szubkultúrákban divatként terjedtek a sátánizmus külsőségei, s a divat fő hordozója egy nyíltan vállalt zenei stílus lett. Csakhogy a külsőségekkel mindig együtt járnak az eszmék is, az eszmék pedig attraktormezőket gerjesztenek. A hatások túlságosan is jól ismertek bármely klinikai pszichiáter számára, aki nagyvárosban praktizál. Az energiamezők pusztító hatása járványszerűen terjed. Az áldozatok érzéketlenné válnak a jó és a rossz közti különbséggel szemben, s ez az értékrendváltás klinikailag is tanulmányozható. E divatok híveinél kimutatható az akupunktúrás rendszer „kiégése", és az agyféltekék közti szinkron hiánya, amit a divathoz tartozó zene ismétlődő negatív mintázatai váltanak ki. A zene hatására végül hipnotikus transz alakul ki, amelyben a hallgató igen fogékony a szöveg erőszakos és istenkáromló sugallataira. Ilyen értelemben ezek a fiatalok rabszolgákká válnak, akiknél a későbbiekben köny-nyen előfordulhatnak értelmetlen pusztítás! rohamok, melyek során - noha nekik erről sejtelmük sincs - poszthipnotikus szuggesztióknak engedelmeskednek. A romboló hatás ráadásul tartós. A test és az immunrendszer még jóval a zene elhallgatása után is tovább gyengül, a kineziológiai reakció pedig megfordul. A normális személyt elgyengítő negatív ingerek náluk erős tesztválaszt eredményeznek, a normális személyt megerősítő ingerekre pedig izmaik elgyengülése a válasz. E szubkultúra tagjai nem tudják, hogy nagy hatású negatív energiamező áldozatai, s olykor menthetetlenül alárendelődnek a számukra felfoghatatlan erőknek. Az ilyen fizikai, érzelmi és szexuális bántalmazásnak kitett fiatalok agyában maradandóan károsodhat az idegi ingerületátvivő anyagok szintje, így felnőttkorukra depresszióssá válnak, rendszerint őket bántalmazó partnereket keresnek, s vég nélkül küszködnek öngyilkossági hajlamukkal, amely valójában szintén a poszthipnotikus szuggesztió egy visszamaradó formája.2 Legszívesebben tagadnánk, hogy ilyen, a sötét középkorra emlékeztető spirituális pestis a mai felvilágosult társadalomban is életképes maradt. Csakhogy az efféle perverz hatások nem morális vákuumban hatnak, és csak olyan szociális mátrixból fejlődhetnek ki. amely már tartalmazza a fejlődésükhöz szükséges előfeltételeket. Puritán társadalmunk sajátos paradoxona az, hogy egyfelől folyamatos csábulásra késztet, másfelől megtagadja a kielégülést, így a normális levezetési formák állandó frusztrációja miatt végül perverz levezetési formák jelennek meg. Alaposabb vizsgálat után azt találhatjuk, hogy az általunk civilizációnak nevezett valami más elemei is elősegítik a káros jelenségek fennmaradását. Miközben a fiatalokat az erőszakot dicsőítő televíziós és számítógépes játékok kondicionálják, szüleik a média felnőtteknek szóló agymosásán esnek át. Kineziológiai teszteléssel kimutatták, hogy egy átlagosnak tekinthető televíziós sorozat nézése közben a vizsgálati alanyok izma egyetlen epizód alatt 113-szor gyengült el. Minden ilyen reakció gyengítette a néző immunrendszerét, és valóságos támadás volt központi és vegetatív idegrendszere ellen. Az akupunktúrás energiarendszer e 113 zavarát minden alkalommal a csecsemőmirigy működésének az elfojtódása kísérte, és minden egyes ilyen idegrendszeri támadás károsította az agy finoman kiegyensúlyozott neurohormonális és ingerületátvivő rendszereit. Minden egyes negatív hatás közelebb vitte a

45

nézőt egy majdani egészségbeli problémához és a depresszióhoz, amely ma már a világ leggyakoribb betegségének számít. A depresszió különböző, alig észlelhető fokozatai több embert ölnek meg, mint az összes többi betegség együttvéve. Nincs az az antidepresszáns, amely kigyógyítana a spirituális eredetű depresszióból, mivel a kór nem az agy működésének a hibája, hanem az élet megszentségtelenítésére adott pontos reakció. A test a szellem fizikai kifejeződésének a visszatükröződése, a test problémái pedig a neki életet adó szellem (lélek) küzdelmeinek a megnyilvánulásai. Az olyan nézet, amelyet „ott kinn" levőnek tartunk, „itt benn" fejti ki a hatását. Mindenkit saját kardja öl meg, s ez nem pusztán egy erkölcsi nézet, hanem klinikai tény. Az abszolút jó és rossz állítólagos mércéjének ránk erőltetésére tett kísérletek az erkölcs legfőbb buktatói közé tartoznak. Minden moralizálás nélkül egyszerűen kijelenthetjük, hogy ami 200 felett kalibrálódik, az támogatja az életet, s ezért gyakorlati szempontból jóként határozható meg, viszont a 200 alatt kalibrálható dolgok romboló hatásúak, nem támogatják az életet, s ezért gyakorlati szempontból rosszként definiálhatók. Teszteléssel bizonyítani is tudjuk, hogy egy hamis tétel - például, hogy „a cél szentesíti az eszközt" - működését tekintve gonosz, ennek ellenére igen gyakran használják az emberi viselkedésformák jelentős részének az igazolására, a kereskedelem apró vétkeitől kezdve egészen a háborús borzalmakig. Ez a fajta spirituális kétértelműség - amely végül a gyakorlati jó és gonosz kibogozhatatlan összekeveredéséhez vezet - mindig is az emberi társadalom Achilles-sarka volt. Az igazságnak ez a megkülönböztetésre való képtelenség miatti megromlása volt az oka a nagy világvallások már említett hanyatlásának. Az 500-as szint alá süllyedő vallások ugyan továbbra is a szeretetet hirdethetik, ám annak gyakorlására már nem képesek. Továbbá, egyetlen háborúra buzdító vallás sem tulajdoníthat magának spirituális tekintélyt azon arcátlan álszentség nélkül, amely oly sok tisztességes embert tett ateistává. A társadalom kollektíván akkor a legsérülékenyebb, amikor az attraktorok és az imitátorok megkülönböztetésére, vagy a különböző tudati szintek csekélységei közti különbségek észlelésére való képessége eltompul, [gy válnak a polgári visszaélések törvénnyé, s így győznek meg tömegeket a politikai szélsőségesek „erényes" szlogenjeikkel. Az erőszak gyermekei erőszak-elkövetőkké válnak, mivel az összezavarodott társadalom, amely elveszítette a saját tudata megóvásához szükséges megkülönböztető-ké-pességét, nem is remélheti többé, hogy meg tudja védeni fiataljait. Az egyén tudati szintjét azok az elvek határozzák meg, amelyeknek elkötelezte magát. A tudat csak úgy fejleszthető folyamatosan, ha az ember nem távolodik el az elvektől, máskülönben alacsonyabb szintre fog viszszaesni. A hasznosság soha nem tekinthető megfelelő indoknak. Ha helytelen dolog megölni egy másik embert, akkor az elvek semmilyen kivételt nem engedhetnek, tekintet nélkül arra, hogy érzelmileg mennyire tetszetős érveléssel próbálják azt igazolni. így aztán a halálbüntetést jóváhagyó társadalmaknak mindig sok gondot fognak okozni a gyilkosságok, mivel a halálbüntetés és a gyilkosság is egyazon észlelési szint terméke. A gyilkos számára is jogos kivételt képez végezni áldozatával. Ha egy elvet megszegnek, annak „mutáns" változata rákos daganatként terjed. Az olyan társadalom, amely jóváhagyja a gyilkolást - akár egy háborúban, akár a rendőrség vagy a büntetés-végrehajtás által -, képtelen arra, hogy ezzel egyidejűleg meggátolja a „bűnelkövetésként" értelmezett gyilkolást. Ölni annyi, mint ölni, s ez tagadhatatlan tény. Az „ölni vagy nem ölni" alapvető döntés a valódi ERŐ felé vezető úton. A világ lakosságának 85%-a azonban még csak meg sem próbálkozott ezzel a kezdetleges lépéssel, és ugyanez mondható el szinte valamennyi kormányról is. Koko, a Főemlős-kutató Intézet híres gorilla lakója, aki évekig dolgozott együtt egy pszichológussal, és tekintélyes jelbeszédszótárra tett szert, őszinte, gyengéd, értelmes és megbízható. Tisztessége 250-es értéken kalibrálható, ami azt jelenti, hogy nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat Koko társaságában, mint a bolygónkon élő emberek 85%-a mellett. Az ember „spirituális szemének" sérülése az erkölcsi látás elhomályo-sulásához és az igazsággal szembeni vaksághoz vezetett a Föld lakóinak 85%-ánál, akik megrekedtek a tisztesség szintje alatt. Az egész emberiség egyik sürgősen megoldandó problémája e nagymértékű spirituális vakság gyógyítása. A helyes és helytelen közvetlenebb „problémája," amely mindig megzavarja társadalmunk összpontosító-képességét, valójában nem más, mint az alacsonyabb tudati szinteken álló észlelés terméke. A kisgyerekeknek meg kell tanítani, hogy a veszélyes viselkedések „helytelenek", de ahogy felnőnek, a moralizmus helyét egyre inkább az ítélőképességnek kell átvennie. Az alacsonyabb szinteken talán morális dilemma, hogy megöljünk-e egy embert vagy sem, a magasabb szinteken azonban már a kérdés is nevetséges. A hagyományos erkölcsi nevelés tehát csupán átmenetileg helyettesítheti a magasabb szintű tudat egy képességét. A moralizmus - a dualizmus egyik mellékterméke - egyre jelentéktelenebb lesz, ahogy a tudatosság szintje az 500-as érték fölé emelkedik, s a 600-as értéknél már teljesen lényegtelenné válik. Még ahhoz is jelentős tudati fejlődés kell, hogy az ember eljusson abba az állapotba, ahol viselkedését döntően az értelem határozza meg; ez a 400-as szintek elérését jelenti, amelyek a világ társadalmaiban már igen nagy hatásúak. Freud, Einstein és Descartes egyaránt 499-es értéket értek el; ez a humanizmus szintje. 3 Csakhogy az értelem, amely az önmagába mélyedés révén oly könnyen elveszíti a megfelelő perspektívát, hosszú távon sohasem biztosított az embernek semmilyen szilárd morális bizonyosságot. Sőt még intellektuális jellegűt sem. Csupán annyit tett, hogy az embert a tudatlanság zűrzavarából újra meg újra átvezette a racionalitás semmivel sem kevésbé érthetetlen útvesztőjébe. A tömeges zavarodottság világában nagyon nagy szükségünk lenne egy megbízható, pontos, objektív módon ellenőrizhető mércére az igazság méréséhez. A jelen munka remélhetőleg éppen ilyen eszközt ad a kezünkbe. Bármi, ami megnöveli az igazságnak a kollektív emberi tudatra gyakorolt hatását, több reményre jogosít fel, mint amennyi ebből az óhatatlanul kissé borús áttekintésből sejthető lenne.

46

Megállapítottuk, hogy a tudat képes bármilyen energiaváltozás megkülönböztetésére még akkor is, ha a változás mértéke 10. Ez azt jelenti, hogy nem lehetséges a világegyetemben olyan esemény, amelyet a tudat páratlan érzékenysége ne lenne képes észlelni. Az emberi gondolat energiája roppant csekély ugyan, de tökéletesen mérhető. Egy, a 100-as tudati szintről származó gondolat ereje jellemzően log 10'800 m'"'° és 10'00n""lómikrowatt között van. Az 500-as tudati szintről származó, szeretettel teli gondolat energiája már log 1035millió mikrowatt. Igaz, hogy a világ lakosságának mindössze 15%-a áll a kritikus 200-as tudati szint felett, e 15% együttes energiája mégis elegendő ahhoz, hogy ellensúlyozza a fennmaradó 85% negativitását. Mivel az ERŐ skálája logaritmikusan növekszik, egyetlen 1000-es tudati szinten álló avatár is már tökéletesen ellensúlyozza az egész emberiség teljes negativitását. A kineziológiai teszteléssel a következő eredményeket kaptuk:

Egy 700-as szinten álló egyén Egy 600-as szinten álló egyén Egy 500-as szinten álló egyén Egy 400-as szinten álló egyén Egy 300-as szinten álló egyén Tizenkét 700-as szinten

ellensúlyoz ellensúlyoz ellensúlyoz ellensúlyoz ellensúlyoz

álló egyén megfelel

70 millió 200-as alatti szinten állót 10 millió 200-as alatti szinten állót. 750 ezer 200-as alatti szinten állót. 400 ezer 200-as alatti szinten állót. 90 ezer 200-as alatti szinten állót. egy-egy 1000-es szinten lévő avatárnak.

(A Földön jelenleg 12 olyan személy él, akik a 700-as értéken kalibrálhatok.) Ha nem létezne ez a fajta ellensúlyozás, az emberiség pusztán az ellenállásba nem ütköző negativitásának mérhetetlen tömege miatt elpusztítaná önmagát. A szerető gondolat (10'35"""10 mikrowatt) és a félelemmel teli gondolat (10-'50m,n'° mikrowatt) energiája közötti különbség az emberi képzelet számára szinte felfoghatatlanul nagy. Az elemzésből azonban az is kiderül, hogy egy nap már néhány szeretettel teli gondolat is elég ahhoz, hogy az összes negatív gondolatunkat ellensúlyozza. Amint azt már említettük, szociális és viselkedési szempontból az igazság azon elvek összessége, amelyek szerint az emberek élnek, függetlenül attól, hogy saját bevallásuk szerint miben is hisznek. Láttuk, hogy létezik szubjektív igazság, működő igazság, hipotetikus igazság és intellektuális igazság, mindazonáltal léteznek tények is. Ezek bármelyikének hitelessége az adott észlelési szint kontextusától függ. Az igazság nem működhet, ha nincs jelentősége, a jelentőség pedig - akárcsak az érték - az egyedi észlelési mező függvénye. A tények és adatok az egyik szinten meggyőzőnek tűnhetnek, a másikon viszont teljesen lényegtelennek. A kapott információ működési érvényessége a fogadó személy intellektuális szintjétől és elvonatkoztatási képességétől is függ. Az igazságnak ahhoz, hogy működő legyen, nem csupán „igaznak" kell lennie, hanem megismerhetőnek is; viszont az igazság egyes szintjei az alacsonyabb szintekről nem ismerhetők meg, saját tartományukon túl pedig érvénytelenné válnak. így tehát arra a következtetésre juthatunk, hogy az általunk ismert szokványos emberi működések dimenziójába tartozó valamennyi igazságszint csupán függő igazság, amelynek igazságtartalma megannyi paramétertől függ. Még a társadalmunkban oly nagyra tartott „tudományos igazságot" is a körülmények határozzák meg, ezért nemcsak vitatható, de hibás is lehet. A statisztikai következtetés propagandaeszközzé vált, s azoknak a statisztikai torzításoknak a következményeként, amelyekkel bármiről bármi bebizonyítható, elveszítette a hitelét. De vajon létezik-e személytelen igazság, amely nem függ az egyéni körülményektől vagy kontextustól? Az itt kifejtett kutatási módszerekkel észlelt igazság érvényessége olyan abszolút forrásokból ered, amelyek messze kívül esnek bármely lokalizált észlelési mező befolyásán. Nem hat rá sem a személyiség, sem a vélemény, és nem függ a tesztalany vagy a környezet körülményeitől sem. Ahogyan a támadásnak nem engedő tudatlanság a fényben, olyan gyorsan oszlik szét az őszintétlenség is az egyszerű igazság felfedése révén. ERŐNKET a világban csak úgy növelhetjük, ha fokozzuk tisztességünket, megértésünket és könyörületességre való képességünket. Ha ezt a tényt felismertethetnénk az emberiséggel, biztosítva lenne a társadalmak fennmaradása és az ott élők boldogsága. Ha az ember vállalja a felelősséget élete igazságáért, annak első, közvetlen hatása az, hogy az alacsonyabb energiaszintekről továbblépve eléri a 200-as szintet, a kritikus értéket, ahol megjelenik az ERŐ, a magasabb szintekre vezető út kiindulópontja. Az igazsággal való szembenézés bátorsága előbb-utóbb elvezet az elfogadáshoz, s a 350-es szintre jutva még nagyobb ERŐ ébred az emberben. Itt már elegendő energia áll rendelkezésre az ember legtöbb szociális problémájának a megoldásához. A szeretet szintjéhez, az 500-as értékhez közeledve ismét egyre több ERŐ válik hozzáférhetővé. Önmagunk és mások emberi gyarlóságainak ismerete juttat el a megbocsátáshoz, majd a könyörülethez. A könyörület már a kegyelmi állapot kapuja: innen már nincs messze annak felismerése, kik vagyunk, miért vagyunk itt, és mi minden létezés végső forrása. XXIV fejezet

Végkövetkeztetés A könyvben leírtak alapos megemésztése a mérések szerint átlagosan 35 ponttal növelheti az ember tudati szintjét. Mivel az átlagos emberi élet alatt bolygónk lakóinak tudati szintje csupán 5 ponttal nő, az egyén tudatosságának ez a növekedése már önmagában is óriási hasznot jelent. Azt pedig a korszerű elméleti fizika és a

47

nemlineáris dinamika is kimutatta, hogy az egyéni szinten elért növekedés bizonyos mértékben a bolygón élő összes ember tudati szintjét növeli. A tudatosabbá válás a legnagyobb ajándék, amit az ember a világnak adhat; ráadásul a hullámeffektus miatt ez az ajándék visszaszáll az ajándékozóra. Az emberiség egészének tudati szintje hosszú századokon keresztül a veszedelmes 190-es értéken stagnált, majd az 1980-as évek közepén, amint azt láthattuk, hirtelen felugrott a reményt keltő 204-es, majd később a 207-es értékre. Történelme során az emberiség most először áll „szilárd talajon", ahonnan folytathatja a menetelést felfelé. Az új reménynek ez az ígérete a lehető legjobbkor érkezett. Az utóbbi időkben az általunk tárgyalt témák jó része valósággal berobbant a médiába is: 1. a vallás elferdítése a politikai barbárság céljainak kiszolgálására, 2. a bűncselekmények egyre aljasabb volta, 3. a gyerekek bevonása az erőszakos cselekményekbe, 4. az erkölcsi zavarodottság a politikában, 5. a szekták bizarr erőszakossága. Valamennyi tendencia hátterében a hazugság mint szociális fizetőeszköz elterjedése, valamint az embertársainkkal szemben érzett egyéni és a kollektív felelősséggel kapcsolatos konszenzus hiánya áll. A szociális zavarodottság és bénultság a döntések alapjául szolgáló útmutatások hiányára vezethető vissza. Reméljük, hogy ez a könyv lépést tett afelé, hogy a keletkezett űrt a moralitás tudományának kialakítására tett kísérlettel töltse be. „Moralitáson" nem holmi kicsinyes, a helyesre és helytelenre vonatkozó moralizáló ítélkezést értünk, hanem olyan, egyszerre objektív és személyes alapot, amelyből kiindulva döntéseket hozhatunk és értékeléseket végezhetünk életünk lehető legmagasabb szinten való folytatásához. Valamely szociális rendszerben természetesen lehetőségünk van úgy dönteni, hogy elutasítjuk bármely olyan politikai rendszer passzív elfogadását, amely a 200-as szint alá esik, s helyette újonnan kialakított vizsgálati és helyreigazításí módszereinket alkalmazzuk rá. Lehetőség van például egyértelmű kritériumok felállítására, amelyek alapján kiválaszthatjuk a közhivatalok betöltőit. Az egyes hivatalok hatékony működéséhez pontosan meghatározható minimális tudatossági szint szükséges; általánosságban azonban kimondható, hogy az a kormánytisztviselő, aki a 200-as szint alatt van, valószínűleg nem megoldani, hanem teremteni fogja a problémákat. A nagy szociális kérdés az, hogy az emberi viselkedés sötétebb oldalának ismeretében hogyan őrizhetjük meg a könyörületességünket? Relatív világban élünk; mindenki a saját igazságszintje alapján cselekszik, s ezért hisz abban, hogy cselekedetei és tettei „helyesek"; ám éppen ez a „helyesség" az, ami a fanatikusokat oly veszélyessé teszi. A jövőre nézve a komoly problémát azonban nem is a túlzott fanatizmus, tehát például a 150-es értéken kalibrálható fehér felsőbbrendűség hirdetése jelenti, mert az így okozott károk legalább ellenőrizhetők. A társadalmat fenyegető igazán nagy veszély a pszichét észrevétlenül „magukkal ragadó", csendes és láthatatlan hatásokban rejlik, amely folyamatokban a negatív attraktormezőket szónoklatokkal és a jelképek manipulálásával szokták leplezni. Ugyanis a tudatot elsősorban nem a negatív hatások nyílt üzenete rombolja, hanem az azt kísérő energiamező. Számos népszerű álfilozófia szélsőséges negativitása válik például nyilvánvalóvá, ha leteszteljük az őket ismertető könyveket. De még ez a figyelmeztetés sem védhet meg bennünket a láthatatlan energiamezők „magával ragadó" hatásától, amelyek az ilyen szövegek elolvasása közben aktivizálódnak. Azt hihetjük, hogy a leírtak értelmi elutasításával megőrizhetjük pszichikai függetlenségünket, holott már a szöveggel való puszta érintkezésnek is igen súlyos negatív hatása van, amely a tartalom intellektuális elvetése után is tovább dolgozik bennünk. Olyan ez, mintha a negatív hatások „vírust" rejtenének, amely észrevétlenül keríti hatalmába pszichénket. Emellett gyakran „lazítunk" is körültekintésünkön, ha olyan művekkel találkozunk, amelyek magukat vallásosnak vagy spirituális felismeréseket tartalmazónak nevezik, mert elfeledkezünk arról, hogy Isten nevében már minden olyan égbekiáltó bűntettet elkövettek, amire az ember csak képes lehet. S míg az erőszakos szekták taszítása egyértelmű, addig a magukat jámbornak álcázó hitrendszerek - mivel láthatatlan attraktormezőikkel észrevétlenül „ragadnak magukkal" és rontanak meg bennünket - sokkal veszedelmesebbek. A legjobb talán az, ha megfogadjuk a régi bölcsességet, mely szerint a gonoszt nem félni vagy üldözni kell, hanem egyszerűen elkerülni. Ahhoz azonban, hogy elkerülhessük, képesnek kell lennünk felismerni őt. Szókratész lényegében azt mondta, hogy e képesség nélkül a fiatalságot - beleértve a minden felnőttben tovább élő örök fiatalságot is - megrontják az alacsony energiájú attraktormezők. Noha meg kellett halnia, amiért tanítani próbálta ezt a felismerést, üzenete fennmaradt: a homály az ítélőképesség fényének erősítésével oszlatható szét, nem pedig a sötétség elleni támadással.1 Végső soron tehát arra a problémára kell megoldást találnunk, hogy miként fejleszthetjük ki, és tarthatjuk fenn az erkölcsi ítélőképesség EREJÉT. Nyomozásunk során végre eljutottunk mind közül a legfontosabb megállapításhoz: Az emberiségből hiányzik az igaz és a hamis közötti különbség felismerésének képessége. Ha alázattal meghajolunk e tény előtt, azzal már tulajdonképpen előbbre léptünk. Ha elismerjük, hogy hiszékenyek vagyunk, hogy érzékeink köny-nyen elcsábítanak, és a csillogás - beleértve az intellektuális csillogást is - könnyen megszédít, akkor végre eljutottunk a megkülönböztetés képességének csírájáig. Szerencsére ebben a kettőséggel teli világban az ember olyan tudatot kapott, amely azonnal képes észlelni mindazt, ami ártalmas, és ezt jelzi is az egyébként tudatlan elmének azáltal, hogy a test a káros inger jelenlétében igen feltűnő módon elgyengül. A bölcsesség végletesen leegyszerűsítve tehát nem más, mint a bennünket elgyengítő dolgok elkerülése; valójában semmi másra nincs is szükség. A módszer gyakori használatának köszönhetően az igazsággal és hamissággal szembeni spirituális vakság helyét átveszi az egyre erősebbé váló intuitív „látás". Úgy tűnik, néhány szerencsés ember veleszületett adottsága ez a belső észlelőképesség; az ö életük tiszta marad, nem „ragadják magukkal" és nem károsítják őket a negatív hatások. A legtöbbünk számára azonban nem ilyen könnyű az élet; jelentős részét kell azon károk

48

kijavításával töltenünk, amelyeket a hipnózishoz hasonlóan ható, romboló attraktorok okoztak. Akár életünk java részét is rááldozhatjuk egyetlen függőség leküzdésére. A leggyakoribb és legalattomosabb függőség a tagadástól való függőség, amely intellektuális hiúságunkat kihasználva taszít bennünket szellemi sötétségbe. Az értelem - nagyzoló állításaival ellentétben - nem csupán a hamisságot nem képes felismerni, de még az önmaga megvédelmezéséhez szükséges ERŐVEL sem rendelkezik. Olyannyira nem, hogy e tekintetben még az ítélőképesség megléte sem segítene. A történelem folyamán rengeteg, mindenféle intellektuális spekulációt tartalmazó könyv született, s ezek ismeretében talán nem tiszteletlenség azt állítani, hogy az ember agyonmagasztalt értelme bizony nem rendelkezik a kritikus fontosságú ítélőképességgel. A filozófia teljes tudományterülete is csupán egy dolgot tud megerősíteni: az ember évezredek óta hiába küzd azért, hogy akár csak egy egészen alapvető szinten képes legyen megkülönböztetni az igazat a hamistól; ha nem így lenne, ebben a tárgyban is már rég sikerült volna valamiféle megállapodásra jutni. Az emberekre általában jellemző magatartásból az is nyilvánvaló, hogy még ha az értelemnek sikerülne is alapvető következtetésre jutnia, akkor sem lenne elég EREJE ahhoz, hogy ellenálljon a negatív mezők hatásainak. Nem tudjuk, mi okozza szenvedéseinket, de az imént említett erők hipnotikus hatása alatt álló értelem különféle hangzatos kifogásokat gyárt. Hiába tudja valaki az értelmével, hogy viselkedése önpusztító jellegű, ez a tudás nem szükségszerűen tartja vissza; függőségeink intellektuális felismerése soha nem adott elegendő erőt a tőlük való megszabaduláshoz. A Szentírás azt mondja, hogy a2 ember szenvedéseit láthatatlan erők okozzák.2 Századunkban mindennapos dolognak számit, hogy ártalmatlannak tűnő tárgyak láthatatlan energiasugarakat bocsátanak ki. A rádium felfedezői például az életükkel fizettek felismerésükért. A röntgensugarak szintén halálosak, s a radioaktív sugárzás is észrevétlenül gyilkol, akárcsak a radon. A bennünket romboló attraktor-energiamezők ugyanilyen láthatatlanok és ugyanilyen nagy erejűek, bár hatásuk sokkal nehezebben észlelhető. Amikor azt mondjuk, hogy valaki „megszállott", ezen általában az értjük, hogy tudata negatív attraktormezők befolyása alá került. E meghatározás alapján könnyen megállapítható: a társadalom egyes szegmensei oly nagy mértékben „megszállottak", hogy sejtelmük sincs saját indítékaikról. A régi bölcsesség szerint vagy a mennyet, vagy a poklot imádjuk, s előbb-utóbb valamelyik szolgái leszünk. A pokol nem állapot, amelyet egy ítélkező Isten mér ránk, hanem saját döntéseink elkerülhetetlen következménye. A pokol annak a végeredménye, hogy állandóan a negatív dolgokat választjuk, s ezzel elszigeteljük magunkat a szeretettől. Az átlagemberek mindig úgy jellemzik a megvilágosodott lényeket, mint akik megrekedtek egy álomban; a legtöbbünket láthatatlan erők hajtják, s e tény miatt életünk java részében elkeseredettség tölt el bennünket. Istenhez imádkozunk, hogy emelje le rólunk bűneink terhét, s gyónással próbálunk megkönnyebbülni. Úgy tűnik, a megbánás szerves része az élet szövetének. De akkor hogyan lehetséges a megváltás azok számára, akik akaratuk ellenére ilyen romboló hatások befolyása alá kerültek? A helyzet az, hogy a megváltás pusztán tudományos szempontból is lehetséges. Az az egyszerű tény szavatolja ezt, hogy egy szeretettel teli gondolat energiája szinte összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint egy negatív gondolaté. Éppen ezért a hagyományos megoldások - az ima és a szeretet - tudományosan is megalapozottak; minden emberben lényegében ott rejlik az ERŐ önmaga megváltásához. Az emberi lét olyan „csapás", amely valamennyiünket egyformán sújt. Nem emlékszünk rá, hogy kértük volna világra jövetelünket, s olyan elmét örököltünk, amely még az életet jobbító és a halálhoz vezető dolgok közt is alig képes különbséget tenni.3 Az élet állandó harcának célja végső soron e rövidlátás leküzdése. Nem léphetünk át a lét magasabb szintjeire, amíg tudatunk fejlődésében el nem jutunk arra a pontra, ahol felülemelkedve a kettősségen leküzdjük földhözragadtságunkat. Talán a transzcendenciára való közös törekvésünknek köszönhető, hogy végre képessé váltunk felfedezni a velünk született iránytűt, amely kivezethet bennünket a tudatlanság sötétjéből. Valami nagyon egyszerűre volt szükségünk, hogy elkerülhessük a körmönfont értelem csapdáit, amelyekért már amúgy is óriási árat fizettünk. Ennek az iránytűnek csupán két állása létezik: igen vagy nem. Azt mutatja meg nekünk, hogy ami a mennyhez igazodik, attól erőssé válunk, ami pedig a pokolhoz húz, attól elgyengülünk. A mindenütt jelen lévő emberi ego valójában egyáltalán nem „én", hanem egyszerűen csak „az." Ha átlátunk ezen az; igazságon, szemünk előtt feltárul az a kozmikus tréfa, amelyben az emberi tragédia is a komédia része lesz. Az emberi létélmény iróniája abban rejlik, hogy milyen vadul küzd az ego az elkülönülő, egyéni „én" illúziójának megőrzéséért, holott ez nem csupán metafizikai képtelenség, hanem minden szenvedés forrása is. Az emberi értelem állandóan azzal menti ki magát, hogy a megmagyarázhatatlan megmagyarázásán fáradozik. Ám maga a magyarázat is mulatságos, s éppoly képtelenség, mint saját tarkónkkal szembenézni. Az ego hiúsága azonban határtalan, s az értelmetlen értelmezésére irányuló próbálkozásai által csak még felfuvalkodottabbá válik. Az identitását az egóban megtaláló elme eleve nem foghatja fel a valóságot; ha képes lenne rá, azonnal feloszlatná önmagát, amint felismerné saját illuzórikus természetét. Csak az egón felülemelkedő elme paradoxonán túl lehetséges, hogy ami van, az magától értetődően és káprázatosan emelkedik ki a maga végtelen teljességében. Addigra pedig mindeme szavak haszontalanná válnak. De talán az egymás vaksága iránti könyörület révén önmagunknak is megtanulhatunk megbocsátani. Ekkor biztosak lehetnénk abban, hogy a jövőnk a béke lesz. Földi életünk célja talán rejtve marad, de az út mostantól szabad. Az emberiség tudati szintje végre 200 fölé emelkedett, ezért óriási átalakulásokra számithatunk az emberi kultúrában, ahogy az emberiség egyre több felelősséget vállal tudásáért, s ezzel tetteiért is. Teljességgel felelősségre vonhatóak lettünk, akár tetszik, akár nem. Kollektív tudatosságunk fejlődésében eljutottunk arra a pontra, ahol talán már mi magunk kezdhetünk sáfárkodni a tudattal. Az emberiség már nem kénytelen tétlenül fizetni a tudatlanság árát, kollektív tudatossági szintje máskülönben nem emelkedett volna erre az új, 207-es

49

szintre. Ha az ember ezen a ponton úgy dönt, hogy többé nem lesz a sötétség rabszolgája, akkor sorsa felől is bizonyos lehet. Glória in Excelsis Deo, dicsőség Istennek a Mennyben!

„A" függelék A fejezetek kalibrált igazságszintje I. fejezet II. fejezet III. fejezet IV. fejezet V. fejezet VI. fejezet VII. fejezet VIII. fejezet IX. fejezet X. fejezet XI. fejezet XII. fejezet XIII. fejezet XIV. fejezet XV fejezet XVI. fejezet XVII. fejezet XVIII. fejezet XIX. fejezet XX. fejezet XXI. fejezet XXII. fejezet XXIII. fejezet XXIV fejezet

780 830 750 770 740 710 740 820 800 780 770 800 870 870 730 760 770 770 830 890 870 860 880 860

„B" függelék A kineziológiai tesztelés menete A vizsgáló módszerek tudományos érvényessége attól függ, hogy a vizsgálat megismétlésével újra ugyanazt az eredményt kapjuk-e. Az eredmények megismételhetőségének biztosítása céljából a következőkben részletesen ismertetjük a könyvben említett kutatásokhoz használt tesztmódszert. Az eljárás lényegében megegyezik a dr. John Diamond által kifejlesztett, és a Behavioral Kinesiology (Viselkedési kineziológia) című, úttörő jelentőségű művében ismertetett metódussal.

1. lépés A vizsgálat elvégzéséhez két ember kell. Annak meghatározására, hogy a szóban forgó személy alkalmas-e vizsgálati alanynak, a következő gyakorlat elvégzése szükséges: a tesztelő két ujjal gyorsan lenyomja az alany vízszintesen kinyújtott karját, miután azt mondta: „Tarts ellen!" vagy „Tartson ellen!" (a lefelé irányuló nyomásnak kell ellentartani). A megfelelő vizsgálati alany képes a nyomásnak ellenállni, és a talajjal párhuzamosan tartott karját vízszintesen tartani. Előfordul, hogy valaki semmilyen lefelé irányuló nyomással szemben sem képes kinyújtott karját megtartani; ennek oka valamilyen gyengítő hatású energiamezővel való érintkezés a közelmúltban, vagy valamilyen betegség lehet. Az ilyen személyek nem alkalmasak tesztalanynak. Egyesek helyre zökkenhetnek, ha kezükkel ritmikusan ütögetik a csecsemőmirigyüket (a szegycsont felső részét), s közben mosolyognak, és olyasvalakire gondolnak, akit szeretnek. Ennek hatására „megerősödnek", és a tesztelés során már normálisan reagálnak. Előfordulhat azonban, hogy ez a korrekció is csak pár óráig hat, ilyen esetben a csecsemőmirigy-ütögetést 4 óránként meg kell ismételni.

2. lépés A teszthelyzet legyen személytelen; tartózkodjunk a mosolygástól és a személyes megjegyzésektől. A környezet legyen zajmentes, a háttérben ne szóljon zene, s ne vonja el a figyelmet semmi (például háziállatok vagy gyerekek)! Az alany testének középvonaláról távolítsunk el minden fémtárgyat (még a fémkeretes szemüveget is)! Vegyük le az órákat és az ékszereket, beleértve a nyakláncokat is! Tudni kell, hogy a rendellenes ingerek (például a

50

tesztelő személy által használt illatszerek, parfüm vagy arcszesz) befolyásolhatják a teszteredményeket. A koncentráció javítása érdekében az alany csukja be a szemét!

3. lépés Ha az alany minden alkalommal elgyengül, akkor ellenőrizzük a tesztelő hangját! Előfordulhat, hogy valakinek a hangszínétől mások izmai gyengévé válnak; ők általában nem alkalmasak tesztelőnek.'

4. lépés Először végezzünk próbatesztelést a választott alannyal! Kérjük meg, hogy gondoljon valaki olyanra, akit szeret, majd két ujjal nyomjuk le az oldalsó tartásban, a talajjal párhuzamosan kinyújtott karjának csuklórészét! A jó alany ilyenkor meglehetősen erősnek bizonyul, és határozottan ellen tud tartani a nyomásnak. Folytassuk a tesztelést úgy, hogy az alany ezután valaki olyanra gondol, akit utál, akitől fél, vagy akire neheztel! (Adolf Hitlerre is gondolhat, vagy a történelem bármely más gonosztevőjére.) A jól funkcionáló vizsgálati alany ilyenkor határozottan elgyengül, és képtelen lesz ellenállni a csuklójára nehezedő nyomásnak. Végezzünk vele még néhány vizsgálatot ellentétes ingerekkel, hogy ellenőrizzük a tesztválasz következetességét, s kialakítsuk a vizsgálathoz szükséges kapcsolatot az alannyal! íme néhány ideológiai, vizuális és auditív jellegű inger, és a rájuk várható tesztválasz: Gyenge tesztválasz gyűlölet horogkereszt Sztálin rapzene

Erős tesztválasz szeretet nemzeti lobogó Gandhi komolyzene

5. lépés Miután megállapítottuk, hogy a vizsgálati alany megbízhatóan reagál, és megfelelő állapotban van, térjünk át a vizsgálandó témára! Az ellenőrizendő állítást mindig kijelentő mondatként, a kérdést tényközlésként fogalmazzuk meg! Hiábavaló jövőre vonatkozó kérdéseket feltenni, mert ilyenkor a tesztválasz nem lesz megbízható. A vizsgálatot mindig a következő állítással kezdjük: „Nyugodtan vizsgálódhatok a .........(konkrét témával) kapcsolatban." (Igen vagy nem?) A kérdésfeltevés módja is ellenőrizhető, ha azt mondjuk: „Ez a kérdés megfelelő formája." (Igen vagy nem?) Az ellenőrizendő kijelentést - például: „A vádlott követte el a rablást." (Igen vagy nem?) - a kérdező és a vizsgálati alany egyaránt kimondhatja. A kérdés elhangzását követően minden alkalommal mondjuk azt a vizsgálati alanynak, hogy „Tarts ellen!", majd két ujjal gyorsan nyomjuk lefelé kinyújtott karjának csuklórészét! Kutatásunk során gyakran dolgoztunk csoportban a vizsgálati alanyokkal. Ilyenkor például 20, 30, vagy néha akár 1000 embert állítottunk párba, akik felváltva szerepeltek, hol vizsgálati alanyként, hol tesztelőként. Az egész csoportnak egyszerre tettük fel ugyanazt a kérdést, vagy olykor kisebb alcsoportokra osztottuk őket, s önálló kutatási témákat vizsgáltunk velük. Száz főt számláló csoportban (tehát 50 pár esetén) mindössze 1-2 párnak nem sikerült a többiekével azonos eredményeket elérnie. Őket félre vontuk, hogy elvégezzék a csecsemömirigyütögetést, ami normalizálja a reakciójukat, s ezután már csatlakozhattak a csoporthoz. A leírt módszerrel a vizsgálati eredmények 100%-osan megismételhetők; bármely csoportban, bárhol és bármikor végezzük a tesztelést, ugyanazok az eredmények fognak születni. Adolf Hitler képétől például minden személy elgyengül, még akkor is, ha soha nem hallott róla, vagy azt hiszi, hogy nagy nemzeti hősről van szó.

6. lépés A vizsgálatot úgy is el lehet végezni, hogy tesztelés céljából tárgyakat tartunk a vizsgálati alany hasához (napfonatához). Az alany izma el fog gyengülni például mesterséges édesítőszer vagy rovarirtó szer hatására, sőt még Hitler vastag borítékba zárt fényképétől is. Erős tesztválaszt adnak viszont például a tápláló ételre, a hasznos gyógyszerre, tápanyagra vagy Ábrahám Lincoln borítékba zárt fényképére.

7. lépés A vizsgálati eredmények nem függenek a vizsgálati alany tudásától, véleményétől, hitrendszerétől vagy hozzáállásától. Nelson Mandela fényképe például még a rasszista vizsgálati alany esetében is erős tesztválaszt eredményez. Bach zenéjére mindenki erősen reagál, még az is, aki nem szereti ezt a fajta zenét. A heavy metál zene viszont mindenkit elgyengít, még azt is, aki azt élvezi. Az eredmények bizonyíthatóságát az utóbbi 20 esztendőben kineziológu-sok ezrei tapasztalták meg mindennapi munkájuk során. Az eredmények konzisztensebbek, mint a hagyományos orvostudomány diagnosztikai módszereivel kapottak. (Gyönge szív esetén a szívre rákérdezve például soha nem kapunk erős tesztválaszt, holott - amint azt jól tudjuk - az ilyen beteg EKG-ja teljesen normális is lehet.) Ahhoz, hogy pontos eredményt kapjunk, az izomtesztelésben szereplő mindkét személynek legalább 200-as szinten állónak, egyenes, tiszta szándékú embernek kell lennie. Számszerű kalibrációhoz fontos megnevezni a skálát, ami szerint mérni óhajtunk. Például: „1-től 1000-ig terjedő skálán, ahol 200 a bátorság, az egyenesség és az igazság szintje, Kovács János 300-as szinten áll." (Kovács János helyett természetesen bármely más vizsgált személy vagy tanítás, párt stb. is szerepelhet, és ugyanígy a 300-as szám is csak példa.) Azt is meg lehet tenni, hogy a vizsgáló egyszerűen csak utal, ránéz vagy gondol a skálára, és közben mér. Tehát: „A viszonyí-

51

tási skála alapján Kovács János 300-as szinten kalibrál." Ha ugyanis úgy próbálunk számszerűsíteni valamit, hogy nem azonosítjuk be a viszonyításhoz használt skálát, teljesen hibás eredményeket kaphatunk.

Hangfelvételről hallottam dr. Dávid Hawkins egyik előadását, ahol valaki arról panaszkodott, hogy néhányuk tapasztalata szerint az izomteszttel időnként egymástól eltérő válaszokat kapnak ugyanarra az állításra. Válaszában Hawkins elmondta, hogy tapasztalatuk szerint az emberek 10%-ánál - talán karmikus ok vagy az energiaegyensúly egyfajta fölbille-nése miatt - nem funkcionál a dolog. Azt is megfigyelték, hogy házaspároknál is gond adódhat, talán az auráik közti interakció miatt. Kulcsfontosságú, hogy az igazság megtudásának őszinte szándékával és elfogulatlanul kérdezzünk! Tehát őszintén vágynunk kell az igazság megtudására, bármi is legyen az. Úgy kell hozzáállnunk, hogy mindegy mi a válasz, valóban az igazságot akarom megtudni. Végül megemlítette, hogy kis erővel kell lenyomni a kart. Néhány dkg súlynak megfelelő erővel. Hozzátenném még, hogy nem nyomogatni kell a kart, csupán egyszer, finoman lenyomni. „Igen" válasz esetén azt érezzük, hogy az izom stabilan helyben tartja a kart. „Nem" válasz esetén kisebb-nagyobb mértékben lehajlik a kar, mert az izom nem képes fixen rögzíteni azt a kiinduló helyzetben. (A lektor megjegyzése.)

52

Tudattérkép Istenfelfogás

Életfelfogás

Szint

Érték

Önvaló Mindenlét Egy Szerető Bölcs Könyörületes Inspiráló Képessé tevő Megengedő Közönyös Bosszúálló Megtagadó Büntető Lenéző Elitélő Gyűlölködő Megvető

Létezés Tökéletes Teljes Jóindulatú Jelentőségteli Harmonikus Reménytelen Kielégitő Megvalósitható Követelő Szembenálló Csalódó Fenyegető Tragikus Reménytelen Gonosz Nyomorúságos

Megvilágosultság Béke Öröm Szeretet Ésszerűség Elfogadás Hajlandóság Pártatlanság Bátorság Büszkeség Harag Vágyakozás Félelem Bánat Fásultság Bűntudat Szégyen

700-1000 600 540 500 400 350 310 250 200 175 150 125 100 75 50 30 20

Érzelem Kimondhatatlan Áldottság Derű Áhitat Megértés Megbocsátás Derűlátás Bizalom Megerősités Lekicsinylés Gyűlölet Sóvárgás Szorongás Sajnálkozás Kétségbeesés Szemrehányás Megaláztatás

Folyamat Szintiszta tudat Megvilágosult. Megdicsőülés Kinyilatkoztat. Elvonatkoztat. Transzcendenc. Szándék Felszabadulás Képessé tétel Felfuvalkodás Agresszió Behódolás Visszahúzódás Csüggedés Lemondás Pusztitás Kirekesztés

53