1
Dr. Bagi Gábor: Szolnok visszafoglalása 1685-ben, és jelentősége a török elleni felszabadító háborúk első szakaszában Kaposvári Gyula (1916-1998) szolnoki Múzeum alapító és helytörténész emlékének /1/ Szolnok várának a keresztény csapatok általi 1685-ös visszafoglalásáról a történeti munkák általában csak egy-két mondatban emlékeznek meg. Rendszerint azt hangsúlyozzák, hogy a török harc nélkül adta fel a várat. Ezzel mintegy akaratlanul is sugallják, hogy az erődítménynek katonai szerepe, jelentősége nem volt, és az esemény a felszabadító háború egy jelentéktelen epizódjának tekinthető. Számos adat, adalék viszont azt bizonyítja, hogy ez így nem igaz. Sajnos az ekkori eseményekre vonatkozó legfontosabb levéltári források a bécsi hadilevéltárban találhatók, és meglehetősen nehezen kutathatók ./l./ Teljes, pontos képet az egykorú eseményekről csak ezek szisztematikus feltárása nyomán kaphatunk, mindazonáltal mégis reméljük, hogy e dolgozat , a maga hiányosságai, kisebb-nagyobb tévedései ellenére is segít Szolnok történetének e nem igazán ismert korszakát megvilágítani. /2./Az előzmények: A magyar és az európai történettudomány a török elleni nagy magyarországi felszabadító háború kezdetét az 1683-as bécsi csatában jelöli meg. A legtöbb korszakhatárhoz hasonlóan azonban ez a dátum sem mentes a problémáktól. Összességében elfogadható ugyan, ámde két tényezőre mindenképp utalni kell. 1. A Habsburg-török összecsapások nem ebben az évben kezdődtek. Tököly mellett már 1681 végén feltűntek oszmán segélyhadak, az 1682-es hadbaszállás pedig a Porta részéről már egyértelműen az 1664-ben 20 évre megkötött vasvári béke megszegését jelentette. 2. Amikor 1683. szeptember 12-én Kahlenbergnél az egyesült Habsburg, német birodalmi és lengyel csapatok elsöpörték a császárvárost már csaknem elfoglaló török hadakat, még koránt sem volt egyértelmű, hogy ennek az ütközetnek valamiféle hatása lesz Magyarország történetére. Miért? tehetjük föl a kérdést. A Bécs alatti nagy török vereséget Magyarországon ugyan hitetlenkedve fogadták, de nyugaton már nem okozott akkora meglepetést. Bizonyította azt, amit már többen is megfogalmaztak: az oszmán haderő nyílt ütközetekben már egyértelmű hátrányban van a csapatmozdulatokat zárt alakzatban végrehajtó, lőfegyverek tüzével operáló, nyugati típusú, állandó hadseregekkel szemben. Ugyanakkor viszont a kortársak azzal is tisztában voltak, hogy a három földrészre kiterjedő Török Birodalom a vereség ellenére — még hanyatlásában is — olyan félelmetes katonai, gazdasági és pénzügyi potenciállal rendelkezik, amellyel szemben csak egy európai keresztény nagykoalíciónak van esélye eredményes, több évig tartó támadóháború indítására ./3./ A török európai megjelenését követő közel 350 esztendő oszmánellenes háborúinak azonban épp az volt a fő tanulsága, hogy a megosztott, egymással viszálykodó keresztény államok képtelenek ilyen szilárd katonai szövetség létrehozására. Ezzel magyarázható, hogy a franciák rajnai és németalföldi terjeszkedésétől tartó I. Lipót császár már pár nappal a győzelem után követeket küldött Budára, Kara Musztafa
2
nagyvezérhez. A Habsburg uralkodó állítólag nem kevesebbet ajánlott fel, mint az 1664-es vasvári béke újabb húsz évre történő megújítását, és az abban rögzített határok változatlan elismerését. A békekísérlet látszólag furcsa módon Kara Musztafa ellenállásán bukott meg. A feltételek bizonnyal megfeleltek volna a nagyvezérnek, ő azonban alighanem a bécsi vereség következtében a szultáni udvarban megrendült pozícióit is meg kívánta szilárdítani. Úgy vélhette, a keresztény hadak Bécs alól haza vonulnak, az őszi esők beköszöntéig már támadás nem éri, és a következő év tavaszára sikerül vert hadait újra ütőképes erővé szervezni. Bizonnyal egy olyan győzelemként tálalható hadieseményt remélt, amely után látszólag győztesként köthet békét. Számításai azonban csak részben váltak be. A német birodalmi csapatok zöme ugyan Bécs alól valóban haza vonult, ám a sikertelen békeajánlat után a Habsburg, lengyel, valamint a beérkező litván hadak még szeptember végén átlépték Magyarország határát. A kezdetben váltakozó sikerű harcok csúcspontját az október 9-i párkányi csata jelentette, melyben a keresztények tönkreverték Kara Mohamed budai pasa csapatait. A győzelmet több kortárs a bécsinél is jelentősebb sikerként értékelte. Ezt követően a keresztény erőknek sikerült felszabadítani Esztergomot és több nógrádi várat is, amivel féligmeddig elvágták az érsekújvári török tartomány (vilajet) utánpótlását. E hadisikerek a korábbi helyzetet alapvetően megváltoztatták. Kara Musztafa nagyvezért az új kudarc után kivégezték, a tél folyamán pedig XI. Ince pápa diplomáciai és pénzügyi támogatása nyomán mindinkább körvonalazódott az a törökellenes szövetség, amely Liga Sacra (Szent Liga) néven vált ismertté. 1685 tavaszán a pápa, I. Lipót császár, III. János lengyel király, valamint a velencei dogé hivatalosan is aláírták a szövetség alapokmányát. Itt ütött vissza a török számára Küprili házból származó nagyvezérek jó két évtizedes agresszív külpolitikája, mivel Velencében Kréta, Lengyelországban Kamienec-Podolsk és Podólia elvesztése az oszmánellenes háborús pártot erősítette meg. Hamarosan csatlakozási szándékát jelezte a szövetséghez Oroszország is, Magyarország szempontjából azonban a német közép- és kisállamok zömének a császár melletti felsorakozása volt a meghatározó. Ezt elősegítette, hogy pápai nyomásra XIV. Lajos francia király 1684. augusztus 15-én 20 év fegyverszünetet kötött a császárral. Az 1684-ös év magyarországi hadműveletei mindezek ellenére felemásan végződtek. A túlzottan optimista Udvari Haditanács a birodalmi segélyhadak elmaradása ellenére Buda elfoglalását tűzte ki célul. A terv ellen sikertelenül lépett fel Lotharingiai Károly herceg fővezér és Rüdiger Stahremberg tábornagy, a gyalogság parancsnoka, kik a török végvárvonal módszeres szétzúzását, és Buda helyett Érsekújvár vagy Eger ostromát javasolták. A hadjárat mindazonáltal így sem indult rosszul. A keresztény erők bevették Visegrádot, Vácot, Pestet, és három csatában is megverték a hadmenetet zavaró török erőket. Buda bevétele azonban már nem sikerült. A kudarc okai összetettek voltak. A vár 10.000 fős őrsége ellenében a korabeli hadtudomány 80-120.000 fős ostromsereget tartott célszerűnek. A császári csapatok létszáma ezzel szemben alig érte el a 40.000 főt, és a veszteségeket pótló erősítések sem növelték a létszámot. Problémák voltak az ostromművekkel, a lövegekkel, a szerződtetett aknászokkal, a török segélyhadak pedig az ellátást nehezítették meg. Az őrség a korszerűtlennek látszó várat az oszmán haderő fénykorát idéző elszántsággal, a nyugat-európaiak számára szokatlan (muszlim) fanatizmussal védte. Harcukkal bizonyították, hogy a török, ha nyílt csatában már nem is, a várak védelmében még egyenrangú ellenfele a keresztény erőknek. Az ostromlók
3
között járványok törtek ki, és mire november elején elkezdődött a visszavonulás, a veszteségek elérték a 23.000 főt. Ilyen előzmények után következett el a Szolnok szempontjából is sorsfordító 1685-ös esztendő. /4./Szolnok visszafoglalása 1685-ben A császári hadvezetés az előző év hibáiból tanulva 1685-ben a török végvárvonal módszeres áttörése mellett döntött. A Károly herceg vezette főerők Érsekújvárt zárták körül, majd a török felmentő sereg táti vereségét követően augusztus 19-én be is vették a várat. Ezzel a hódoltság hat török tartománya közül az elsőt sikerült felszámolni. Ezt követően a főseregtől függetlenül működő, kisebb seregtesteknek a szerepe vált jelentőssé, amelyek feladata Buda utánpótlási vonalainak elvágása, és a felvidéki kuruc fejedelemség elfoglalásával a későbbi hadmüveletek bázisául szolgáló területek kiszélesítése volt. Tököly Imre, Felső-Magyarország fejedelme ugyan hajlandó lett volna átállni a császár oldalára, ám a cserében felajánlott bűnbocsánatot az ország és maga számára kevesellte. Csapatait azonban Felvidéken Schultz tábornok majd Caprara altábornagy erői fokozatosan a Hernád völgyéig szorították vissza, az év végére pedig már csak Munkács maradt a kurucok kezén. Ezzel az Erdélyi Fejedelemség és a korábban török hátországnak tűnő váradi és temesvári tartományok fenyegetettsége is erősödött. Ennél bonyolultabb feladatot jelentett Buda utánpótlási vonalainak elvágása. A török a magyar hódoltság központjának ellátására döntően az egykori magyar királyi hadiutat használta, mely Budáról dél felé a Dráván keresztül Belgrádra vitt, onnan pedig tovább a Balkánra. Ennek kulcsa az eszéki Dráva hid volt, melyet Leslie altábornagy csapatainak sikerült augusztusban jórészt felégetni. Ezzel sikerült a balkáni útvonalat átmenetileg elvágni, ami a török számára felértékelte a megmaradt másik út szerepét, jelentőségét. Ez Budáról kelet felé haladt, a váradi és temesvári tartományok felé. Kulcsa pedig a több mint 120 éve létező szolnoki Tisza-híd volt, melyet két oldalról Szolnok és Törökszentmiklós erődítményei biztosítottak./5./ Tudtunkkal a császári fősereg vezérkarának Érsekújvár melletti szeptemberi tanácskozásain szerepelt elsőnek Szolnok neve. Az ekkor hozott döntések értelmében a főerők nagy akcióba már nem kezdtek, ám két kisebb önálló csoportosítást (hadtestet) hoztak létre. Ezek közül az egyiket a Felvidékre vezényelték, míg a témánk szempontjából fontosabb szeptember 7-i és 22-i határozatok értelmében Eger, illetve Szolnok megtámadását kapta feladatul. Az ide vezényelt csapatok parancsnokává Károly herceg a több évtizede a császári haderőben szolgáló báró Péter Ernst Mercy altábornagyot, míg helyettesévé gróf Johann Donath Heissler vezérőrnagyot, lovassági tábornokokat nevezte ki. Mindketten pár nappal korábban az érsekújvári sikert követően léptek előre a katonai ranglétrán. A Mercy-féle csoportosításhoz ismereteink szerint az alábbi reguláris (német) ezredeket vezényelték: Lovasság:
Mercy vértesezred 5 század 800 fő, Dünnewald vértesezred 5 század 800 fő, Gondola vértesezred 5 század 800 fő, Heissler ezred 5 század 800 fő, Fürstenberg vértesezred 5 század 800 fő,
4
Styrum dragonyosezred 5 század 800 fő, Castell dragonyosezred 5 század 800 fő. Gyalogság: Starhemberg ezred 10 század 1500fő, Mansfeld ezred 10 század 1500 fő, Neuburg ezred 10 század 1500 fő, Kaiserstein ezred 4 század 600 fő, Metternich ezred 1/2 század 75 fő. Tüzérség: néhány löveg és egy mozsár. A felsorolt alakulatok az állomány teljes feltöltése mellett mintegy 11.000 sorkatonából (5.600 lovasból és dragonyosból, valamint közel 5200 gyalogosból) álltak volna, ám általában csak 8-9.000 főről tesznek említést. Az eltérés az ezredek eleve meglévő létszámhiányaival, illetve az elszenvedett veszteségekkel magyarázható. Valószínűleg az előkelő, nemesiarisztokratikus jellegű így nem csupán katonai fegyvernemnek, hanem a XX. századig társadalmi intézményének is számító lovasságnál kisebbek, míg a haderő nagyobbik részét alkotó, és a csaták, várostromok fő terhét viselő gyalogságnál a szervezetszerű létszámtól jelentősebbek lehettek az eltérések./6./ Mercy haderejének másik részét magyar alakulatok alkották, az ő számukkal kapcsolatban azonban pillanatnyilag nem ismertek konkrét kimutatások. Gyaníthatóan ide vezényeltek több századnyi magyar gyalogost és huszárt a felvidéki őrségekből. Számos feldolgozás szerint ide kapott beosztást Petneházy Dávid kuruc ezredes is, aki 700 lovasával pár nappal korábban esküdött volna fel a császár hűségére./?./ Néhány korabeli forrás alapján azonban jelenleg valószínűbbnek tűnik, hogy Petneházy csak Kassa október 25-i kapitulációjakor állt át, és így semmiképp sem lehetett ott a vár és a város visszavételénél./8./ Több tanulmány Szolnoknál 3000 magyart említ, de kérdéses, hogy ez az adat pontosan mikorra datálható./9./ A felsorolt erők elvileg a Felső-Magyarországon parancsnokló, Schulzot felváltó Aeneas Caprara parancsnoksága alá tartoztak, de valójában attól függetlenül működtek. Mercy csapatainak mozgását nehéz nyomon követni. Annyi bizonyos, hogy október 4-én Sajóvelezdnél álltak, majd a Sajó mentén vonultak le délnek, ahol a Tisza folyását követték./10./ A török nem igazán lehetett tisztában a szándékukkal, s a helyzet áttekintését bonyolította, hogy egy másik császári csoportosítás, Antonio Caraffa altábornagy ezredei is ekkoriban Gyöngyös környékén vonultak át. A törökök bizonnyal a hódoltsági végvárak első vonalához tartozó Hatvan vagy Eger ostromával számoltak. A második vonalba eső Szolnok ostromát talán azért zárták ki, mivel annak elhúzódása energikus, portyázó őrségeket feltételezve az ostromlók utánpótlásának elvágását, és igen súlyos veszteségekkel járó visszavonulást eredményezhetett volna. Mercy és Heissler vállalták a kockázatot. Ezredeik október közepén meglepetésszerűen felbukkanva bevették a hevesi palánkot, és 16-án már innen hívták fel Kecskemét városát, hogy Szolnokhoz jelentős mennyiségű élelmiszert küldjön. Mindez újra csak azt mutatja, hogy a hadmenet célját már korábban kijelölték. A hevesi várat felégetve a császári ezredek talán még e napon megindultak Szolnok alá. /ll./ Szolnok elérése bizonnyal egy napot vehetett igénybe. Az előhadat magyar huszárok és
5
császári lovascsapatok képezhették, alighanem Heissler vezetésével. A jelek szerint szolnoki felbukkanásuk az ottani törököket teljesen váratlanul érte. Corbelli alezredes, a Gondola vértesek tisztje -- alighanem az előhad első osztagainak vezetőjeként megadásra szólította fel a védőket. Ezek elsőnek elutasították a kapitulációt, ám a folyamatosan beérkező keresztény alakulatok táborverése meggyőzte őket arról, hogy itt nem kisebb rajtaütésről van szó. Ekkor a szolnoki szandzsákbég aki talán azonos lehetett az áprilisban említett Murtezával egy nap gondolkodási időt kért. Ez az idő azonban még nem telt el, amikor az ostromlók a vár, a város épületeit és a Tisza hídját lángba borulni látták, és nagyszámú menekülőt is észleltek. A keresztény csapatok behatoltak az őrizetlenül hagyott erődbe, megkezdték az oltást. Különösen a hidat igyekeztek megmenteni. Heisslernek sikerült tutajokon, s pár hajón csapatokat valószínűleg magyar huszárokat, a törökök után küldeni. Ezek állítólag 200 foglyot és szép zsákmányt ejtettek. Mercy 19-i hadi jelentése egyenesen 500 fogolyról és 40 zsákmányolt ágyúról szól. Máig bizonytalan, hogy Törökszentmiklós bevételére közvetlenül ezt követően került-e sor, azt azonban mindenütt megjegyzik, hogy az egyetlen ágyúlövés nélkül ment végbe./12./ Szolnok visszafoglalásának főbb kérdései Szolnok felszabadításával kapcsolatban máig számos bizonytalan pont van. Ezek közül az alábbiakban csak néhányat említünk. 1. Tisztázatlan visszafoglalás pontos dátuma. A legtöbb forrás október 18-át említ, és annyi bizonyos, hogy Mercy hadijelentése szerint 19-én Szolnok már keresztény kézben volt. Sugár István egyik utolsó munkájában 19-e szerepel, a logikai okfejtés hibái miatt a török nem biztos, hogy a 24 órai fegyverszünet után, hanem esetleg az alatt gyújtotta fel a várat azonban az előző napi dátum is megengedhető./l3./ Számos német szakmunka is ekkorra teszi a település elfoglalását. Megdöntöttnek tekinthető ugyanakkor Bánlaky (Breith) József hadtörténetének október 12-i dátuma, mit egyik korábbi munkájában még Sugár István is idézett./14./ 2. Ugyancsak kérdéses Antonio Caraffa altábornagy csapatainak részvétele Szolnok visszavételében. Ezt szintén Sugár István vetette fel, Borovszky megyetörténete alapján./15./ Caraffát azonban a korabeli leírások itt nem említik, mindenki csak Mercyt és Heisslert emelte ki. A kérdés eldöntés mindazonáltal további vizsgálatokat igényel. 3. Alaposan bonyolítja a Szolnok visszafoglalásával kapcsolatos leírásokat Csonkaréti Károly hadtörténésznek a magyar és osztrák-magyar hadihajózás története legjobb ismerőjének "Hadihajók a Dunán" című népszerűsítő összefoglaló munkája. Ez az alábbiakat idézi Szolnok visszafoglalásával kapcsolatban: "Szolnok felszabadítására egy császári hajóépítőmester a helyszínen építtetett hárpom különleges ostromgályát, s a tűz ellen vízbe áztatott bivalybőrökkel burkolták őket. A hajókat olyan magasra emeletesre építették, mint Szolnok várának a Tiszára néző bástyái, így a hajókról ágyútüzet lehetett rázúdítani a bástyák mögé, a védők közé is. Amikor a három monstrum a bástyákig hatolt, először a törökök ugráltak át a hajókra. A kézitusa három óra hosszat tartott, és a törökök vereségével végződött. Sikerült őket a hajókról, majd a bástyákról is elűzni. Szolnok bevételében a korabeli megállapítások szerint a három ostromhajónak jelentős szerepe volt."/16./
6
A hadihajózással kapcsolatos szakirodalom általam fellelt részeiben nem sikerült megtalálni ezen adatok "ősforrását". Utóbb azonban előkerült mégis valami. Száz évvel korábban, 1596ban került sor a tizenötéves háború során Hatvan ostromára. Ezzel kapcsolatban Gömöry Gusztáv 1894-es dolgozatának egy részlete minden mozzanatában egyezik a felolvasott idézettel./17./ Nem zárható ki tehát, hogy Gömöry tanulmányának e része egy elírást követően, többszörös átvétel után került Csonkaréti Károly könyvébe. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy a hatvani Zagyván több fedélzetes gályák szerepeltetése pillanatnyilag meglehetősen valószerűtlennek tűnik, így aztán a problémának más megoldása is elképzelhető./18./ Egyértelműen nem deríthető ki, hogy a török Szolnok várát miért adta fel harc nélkül, az első szóra. Ez a sorozatos vereségek ellenére, a felszabadító háború idején mindvégig feltűnő, egyedi jelenség volt. Közvetlen adatok ugyan nincsenek rá, de nem zárható ki, hogy a török helyőrség létszáma a védelemhez elégtelen volt. Az előző évek nagy vérveszteségeit követően talán a legjobb alakulatokat az elsődlegesen fenyegetettnek vélt végvárakba (Egerbe és Hatvanba) csoportosították át./19./ A szolnoki török védelem számbeli gyengeséghez hozzájárulhatott még, hogy az számottevő veszteségeket szenvedett az év elején, — éspedig saját szövetségeseivel, Tököly kurucaival történő összecsapások nyomán. Ottlyk Györgynek, Tököly, majd II. Rákóczi Ferenc ezredesének önéletírásából ismert, hogy 1685 elején több kuruc ezred is a szolnoki szandzsákban telelt át, sőt Tököly és Zrínyi Ilona is megfordult itt. A kuruc táborozás tehertételei a jövedelmüket féltő helyi hűbérbirtokos szpáhik nyílt ellenkezését váltotta ki. Ottlyk írja le, hogy Szolnok mellett Tiszatenyő-Tiszapüspöki környékén szállásoló ezredének is meggyűlt a baja a törökkel. „ nem kevés galibám volt a szolnoki és szentmiklósi törökkel, kik egynéhány százan zászlókkal jancsárok kocsikkal reám gyüvén: én is az magam hadát mindjárt öszvevévén, Tisza ér mellett formális ütközetnek, és az kik hajón köteni küdtek jancsárokban, azokat baltákkal, csákányokkal vissza verettem, és vízbe is hányattam " Végül a felek abban állapodtak meg, hogy Tenyőt, mely a tiszai híd és Szentmiklós köztött feküdt, a kurucok kiürítik./20./ Szolnok elfoglalása után a császári csapatok váratlan erősítést kaptak, mégpedig onnan, ahonnan a legkevésbé várták. Október 15. táján a váradi pasa a nagyvezér! parancsára -elfogta és börtönbe vetette a hozzá érkező Tököly Imrét. A nagyvezér Tököly fejét a megkötendő béke zálogaként akarta felkínálni I. Lipótnak (állítólag a török követek Szolnokon is megfordultak), de a törekvések már megkésettek voltak. A császári tábornokok csak nevettek a békeajánlaton, és pár hét alatt Tököly haderejének döntő többsége felesküdött a császár hűségére. E csapatok közel felét a Mercy-féle csoportosításhoz rendelték. A pontos létszámok ismeretlenek, de bizonnyal Szolnokon telelt át a Tunyogi féle magyar gyalogság is, melyből 700 gyalogost utóbb Buda ostrománál is emlltettek./21./ Később a de la Vergne gyalogezred felét, 750 katonát is említik Szolnokkal kapcsolatban, de kérdéses, hogy ezek valóban ide érkeztek-e./22./ "Kis Caraffa-járás" Szolnok környékén A felszabadító háború a magyar lakosság részéről hatalmas áldozatokkal járt. A török, a kuruc és a császári katonaság egyaránt élelmet és sarcot követelt, s ha azt nem kapta meg békével,
7
elvette erővel. Különösen nagy európai visszhangot váltott ki, amikor 1685 elején Antonio Caraffa tábornok ezredei Debrecent megsarcolták. A lakosokat brutálisan megkínozták, s hat hónapra 480.000 forintot vetettek ki a szerencsétlen városra. Ez az összeg az 1696-ban már jórészt felszabadított Magyarország állami egyenesadójának közel negyedét jelentette, bár a helybéliek szerint a teljes kár valójában ennek duplájára ( ! ) rúgott. Az esetet (Caraffa-járás) sokáig a tábornok és a bécsi udvar magyargyűlöletével magyarázták, bár az ilyen atrocitások a kor keresztény európai háborúinak általános jellemzői voltak. A bécsi kormányszervek Caraffát többször is felhívták, hogy csökkentse a debreceniek terheit. Ő hajlandó is lett volna rá, ha ezredei egy részét máshol teleltetheti át. Erre azonban nem találtak módot. A császári csapatok Szolnok környékén való megjelenése a környék lakossága számára ugyancsak igazi katasztrófát jelentett. Dániel Weber ezredes, császári hadbiztos Szolnok várából valósággal elárasztotta az Alföldet, a török levelezés stílusát utánzó, akasztás, karóbahúzás és kerékbetörés ábrázolásával díszített levelekkel. Ezekben élelmiszert követelt, illetve kiirtást és felégetést helyezett kilátásba a töröknek teljesítendő szolgáltatások esetén. Ugyanakkor a törökök hasonló hangvételben, hasonló megtorlással fenyegetőzve tiltották a császáriak ellátását./23./ Mindkét fél keményen megtorolta az engedetlenséget, és a kétségbeejtő helyzet odáig fajult, hogy Heves és Külső-Szolnok vármegyének az év végére a 80-ból mindössze 3 adózóképes települése maradt. Az adott helyzetben a megyegyűlés is párját ritkító döntést hozott: a megyére eső teljes, 17660 rajnai forintnyi katonai ellátási pénzt a még adózóképes Gyöngyösre, Poroszlóra és Mezőtúrra vetették ki. A terheket nehezítette, hogy a megyétől a felső-magyarországi várak számára is követeltek ingyenmunkát./24./ Mezőtúr lakosai az év végén panaszolták, hogy egyetlen igavonó állatuk sincs, mivel vagy elvitték, vagy levágták Mercy katonái. Az általuk csak addig teljesített szolgáltatások értéke meghaladta a 22 ezer forintot./25./ A terhek részletei Kecskemét esetében is ismertek. A város már október 16-i keltezéssel 200 000 porció kenyér kiadására kapott parancsot Mercytől, majd három nap múlva 500, Szolnokon állomásozó lovas katona teljes téli ellátását voltak kénytelenek elvállalni. A hónap végéig Franz Ádám Khibel 3 részletben 31682 forintnyi porciót át is vett. Novemberre kenyér helyett a keresztény erők 258,5 kassai köböl búzát, 155 db marhát, bor helyett 2480 rajnai forintot, a lovaknak pedig 3876 mérő árpát vagy zabot és 310 szekér szénát követeltek. Utóbb Pest megye közbenjárására némileg csökkentek a terhek, de a november 18-tól két hónapra számított terhek még így is közel 234 köböl búzát, 109 köböl zabot és 1804 német forintot tett ki. Végeredményben Kecskemét 1685. október 18-tól 1686. április 13-ig 122961 forint értékű készpénzt és élelmiszert szolgáltatott ki a Szolnok környéki keresztény erőknek./26./ A Szolnok környéki császári csapatoknak kiszolgáltatott pénz, élelmiszer értékéről összesítések nem ismeretesek, de a behajtás módszereiről igen. Az ellátás gyorsabb biztosítása érdekében átmenetileg a szolnoki vár tömlöcébe zárták Heves megye alispánját, és a 4 szolgabíró közül hármat (a negyediket az ónodi kapitány fogatta le). Mellettük Kecskemét és más környező városok követei is több hét kényszerű fogságot voltak kénytelenek itt elszenvedni. A csapatok ellátásával azonban még így is bajok voltak, mivel a Szolnok körüli pékségeket nem a legmegfelelőbben rendezték be./27./ Bármennyire kegyetlen helyzetbe is kerültek azonban a lakosok, szenvedésük nem volt hiábavaló. A keresztény erőknek sikerült a török vonalak mögött Szolnokot komoly bázissá kiépíteni, ahol jelentős mennyiségű élelmiszert, takarmányt és lőszert halmoztak fel. E fontos bázis birtoklása hamarosan további
8
sikereket eredményezett. Szolnok szerepe az 1685 végi és az 1686-os hadműveletekben Mercy csapatai az év hátralévő részében folyamatosan megszilárdították helyzetüket Szolnok környékén. Portyázó csapatok novemberben Hatvan alatt is megjelentek, majd Eger blokádjával próbálkoztak meg. Ez a kísérlet azonban eredménytelenül végződött, mivel a törökök a falvak felégetésével lehetetlenné tette a csapatok élelmezését./28./ Sokkal sikeresebben alakult a december elején indított délkeleti hadjárat. Amikor híre jött, hogy a szófiai pasa Temesvárról élelmet és lőszert akar Gyulára és Váradra küldeni, Mercy 2000 hajdút, 1500 huszárt, 800 vértest és 400 dragonyost, továbbá 5 löveget és l mozsarat indított Szolnokról Arad irányába. A magyar csapatokat Petneházy Dávid és Czobor Ádám vezették. A keresztény erők előbb egy közel 1500 fegyveres által kísért szállítmányt vertek szét, majd Arad ellen indultak. Ennek helyőrsége mintegy 500 janicsárból (vagy inkább csak gyalogosból ?), továbbá szerb alakulatokból állt, akik az érkezőket bajtársaiknak vélve óvatlanul megnyitották a kapukat. A tüzérség által támogatott keresztény csapatok 6-án szinte menetből foglalták el a várat. A harcban a szerbek is a törökök ellen fordultak. A kettős siker eredményeképp mintegy 900-1000 török esett el, és több száz fogságba került. A keresztény oldalon viszont csak 30 német és pár magyar elestét említették./29./ E sikerekkel a magyarországi török hódoltság legtöbb belső katonaiutánpótlási útvonalát Buda, Hatvan és Eger irányában sikerült elvágni, illetve bizonytalanná tenni. A tél folyamán keresztény csapatok álltak Tiszakürtön is, talán a Kunszentmárton és Csongrád felé vivő utak biztosítására./30./ Az oszmán hadvezetés a Tököly baklövésnek minősülő elfogatását követő válságot új nagyvezér kinevezésével oldotta meg. Ez Tökölyt szabadon bocsájtattá, majd Cserkesz Ahmed pasát magyarországi szerdárrá (vezérré) nevezte ki. Feladatául szabta Buda, valamint Eger és Hatvan utánpótlásának megszervezését (főképp Szeged várára, és az ottani átkelőhelyre és ideiglenes hajóhidra támaszkodva), illetve Szolnok visszavételét, vagy az itteni csapatok körülzárását./31./ E kísérletek azonban már megkésettek voltak. Mercy és Heissler 1686. január 2-án megtámadta Szegedet. A várat ugyan nem sikerült bevenni, de az ott talált javakat, élelmiszereket elzsákmányolták, sőt minden hámos és igás ökröt elvittek. A harmadik napon a császáriak a várost felgyújtották. A szegediek megpróbáltatásai azonban még nem értek véget./32./ A török a kudarc ellenére nem tett le a Buda ellátásának tervéről, a Szolnok környékén szállásoló császári ezredek miatt azonban ez öngyilkos vállalkozásnak bizonyult. A szegedi lakosok a híreket időben megvitték Szolnokra, sőt Merevnek erről még a Haditanácsot is ideje volt tájékoztatni. Állítólag egész Bécs tudott a tervezett keresztény a hadműveletről. 1686. január 22. táján a Budára induló, és mintegy 3000 török által kísért nagy szállítmányt Szegedtől nem messze Heissler vértesei és dragonyosai, valamint Petneházy huszárjai sikerrel támadták meg. A véres küzdelemben a török erőket teljesen megsemmisítették, noha Petneházy is majd 500 emberét veszítette el. A német csapatok csak pár embert veszítettek. A megszerzett szállítmányt végül Szolnokra indították el. Mercy egyes alakulatai januárban Hatvan alatt is feltűntek, de számottevő sikert nem értek el./33./
9
Cserkesz Ahmed pasa a sikeres portyát már nem tudta megakadályozni, csapataival késve érkezett. Dühében az árulással vádolt szegediek között vezetett be rémuralmat, majd megkísérelte, -Gyula várára támaszkodva- egy jelentősebb török mozgó haderő összegyűjtését. Heissler februárban mintegy 1500-2000 jórészt magyar katonával Szarvas környékén igyekezett ezeket féken tartani, mindazonáltal az itt kialakult helyzetet Mercyvel együtt igen veszélyesnek ítélték. A portyázó harcok is váltakozó sikerűek voltak. Egy alkalommal a török intézett váratlan támadást Heissler tábora ellen, s a keresztényeknek mintegy 200 fős veszteséget okoztak, máskor a magyar huszárok portyáztak eredménnyel Gyula alatt. Utóbb a török csapatok újra Szeged környékére vonultak át, ahonnan Budát könnyebben el lehetett érni. A tatár portyázók több alkalommal is megjelentek Kecskemét környékén, ami miatt Heissler vezetésével egy jelentősebb keresztény kontingens húsvét táján e vidékre szállásolt be./34./ Ahmed pasa a magyarországi fölös oszmán erők mellett ide rendelte Tököly Imre megmaradt kurucait is. E, Petróczy István vezette kontingens száma alig 1000 főt tett ki, míg a török csapatok számát mintegy 5.000 emberre becsülték. Céljairól azonban a szolnoki császári erők pontos tájékoztatásokat kaptak. Mercy Szolnokról 4000 lovassal és a lovasok mögé ültetett 1000 gyalogossal április 23-án megindult Szolnokról, majd Heissler és Petneházy alakulatait maga mellé véve 24-én hajnalban váratlanul rajtaütött Szegednél a mit sem sejtő törökön./35./ Az összecsapás a keresztény erők teljes győzelmét eredményezte, sikerült a törököt a vártól elvágni, majd a Tiszának szorítani. Némi gondot okozott ugyan, hogy a jobb parton portyára induló mintegy 2000 török a csatazajra visszafordult, ezeket azonban Mercy szemből, Petneházy oldalról, Heissler pedig hátulról támadva sikerrel visszaverte. A keresztény erők alig kéttucat halottat és ugyanannyi sebesültet vesztettek. Ahmed pasának mintegy 15002000 embere pusztult el, vert serege maradványai pedig fejvesztve menekültek át a Tisza túlpartjára. Tököly maradék kurucainak embervesztesége jelentéktelen volt ugyan, ám lóállomány alaposan megsínylette a kudarcot. A török tábor hadfelszerelésével, élelmiszerkészleteivel a győzőknek jutott, akik azt Szolnok várába vitték. Ahmed pasa a szegedi várat megerősítve Belgrádba vonult vissza, Buda, Hatvan és Eger utánpótlásának biztosítására így gondolni sem lehetett./36./ E sikerek nyomán Mercy altábornagyot a német ezredek zömével hamarosan a Buda ellen induló keresztény fősereghez vezényelték, míg a Szolnoknál maradt mintegy 9.900 főnyi haderőt Antonio Caraffa altábornagy, és helyettese Heissler alá rendelték. A német csapatokat itt a de la Vergne francia gyalogezred (mások szerint a de la Vergne és a Metternich ezredek fele, 5-5 századdal, elvileg 750-750 fővel), valamint a Caraffa és a Heissler vértes, továbbá a Castell dragonyos regimentek (teljes létszámban egyenként 800 fő) képviselték./37./ E tiszai csoportosítás zömét alkotó magyar egységek létszámának meghatározása már problémásabb. Állítólag mintegy 6000 magyar szolgált Barkóczy Ferenc felsőmagyarországi helyettes főkapitány (vicegenerális) Petneházy Dávid és Gombos Imre ezredesek alatt, viszont tavasszal csak 4500 főt említettek. Itt sorolják fel még Barkóczy helyetteseként Semsey Zsigmond ezredest, Semsey András ónodi kapitányt Sennyei Istvánt, Bagossy Lászlót, Kovács Andrást, Ragályi Jánost, Bertóthy Istvánt és Semsey András tokaji vicekapitányt./38./ A tiszai hadtest az egri vár blokádját kapta feladatul, amit végül sikerrel teljesített is. Július közepén Petneházy és Heissler sikeresen csapdába csalta Ozmán egri pasát és 600 válogatott vitézét. A pasa maga is a csatatéren maradt harcosai felével, míg helyettese keresztény fogsága esett. E
10
siker lehetővé tette, hogy a tiszai csapatok zömét Buda ostromához vezényeljék. Az augusztus elején beérkező Caraffa-féle hadtestben 33 századnyi magyar katonát említettek, de számottevő csapatok maradtak Szolnokon, hová ideiglenes várparancsnoknak Bertóthy Istvánt nevezték ki. Szolnok birtoklása lehetővé tette, hogy Friedrich Scherffenberg altábornagy hadteste (mintegy 10.000 ember) Erdélyből aránylag gyorsan vonuljon fel Buda ostromához. A megjelenő török seregeknek ugyan Hatvan és Eger váraiba sikerült ellátást eljuttani, a budai ostromzár átszakítása azonban már meghaladta erejüket. Lotharingiai Károly herceg parancsára augusztus közepén újabb kontingenseket rendeltek Szolnokról Buda alá. Barkóczy Ferenc vezetésével egyebek mellett a saját lovasezredének 5 százada, 40 ónodi huszár, Petneházy Dávid 800 lovasa, valamint Tunyoghy 700 gyalogosa indult el. Más magyar lovas és gyalogos csapatok Gombos Imre vezetésével Szolnokról Caraffa, illetve Csáky István felsőmagyarországi főkapitány parancsára Munkács alá vonultak, az ottani ostromzárhoz./39./ 1686. szeptember 2-án a keresztény csapatok elfoglalták Budát, majd déli irányba kezdtek offenzívába. Több dél-dunántúli erőd elfoglalása után tönkreverték a nagyvezér előhadát, majd egy csoportosítás Szeged ostromára indult. De la Vergne altábornagy erői ugyan sokáig egy helyben topogtak, de miután az ostromtüzérség Szolnokról elegendő lőszert kapott, sikerrel bevették az erődöt./40./ Ezzel a Duna-Tisza közének középső része a keresztény csapatok ellenőrzése alá került. Az év végén Szolnokon Bertóthy csapatain kívül Tunyoghy Sámuel 7 gyalogszázadát említik. A törökök ugyan Eger utánpótlásának biztosítása érdekében 1687 elején még tervbe vettek egy Szolnok elleni támadást, ám ennek végrehajtásához már nem volt elég erejük./41./ l687-89-ben a keresztény erők mélyen behatoltak a Balkánra, és már Bulgáriát, Albániát és Görögországot fenyegették. Az európai török uralom az összeomlás szélére jutott, amikor a nyugat-európai események az előrenyomulást megállították. XIV. Lajos francia király a Habsburgok sikereitől megrettenve -- megtámadta a német tartományokat, ami azt eredményezte, hogy a hadsereg főerőit és legjobb hadvezéreit fokozatosan a nyugati hadszíntérre kellett átdobni. A francia segítséggel újjászervezett török haderő ellentámadást indított, visszafoglalta Szerbiát és Belgrádot. A szalánkeméni csatában ugyan ezt az offenzívát sikerült megállítani, ám a főhadszíntér továbbra is az ország déli fele maradt. Ebben a helyzetben a császári hadvezetés Szolnok, Csongrád és Szeged erődítéseire támaszkodva igyekezett a Tisza vonalán feltartóztatni a török-tatár portyákat, több-kevesebb eredménnyel. A karlócai békéig sajnos újra csak zömmel a magyar területek lakossága pusztult. Az elmondottakat összegezve tehát egyetérthetünk Szakály Ferenccel abban, hogy a török részéről Szolnok 1685-ös harc nélküli feladása a háború addigi menetének talán legnagyobb katonai baklövése volt. A vár elestével, s a császári csapatok itteni megjelenésével nemcsak Buda, hanem a magyarországi török végvárvonal középső szakaszán lévő nagyobb erődítmények, Hatvan és Eger utánpótlását is sikerült elvágni./42./
11
Generálisok, főtisztek Szolnok visszafoglalásakor Szolnok felszabadításában, illetve az azt követő harcokban számos német, osztrák, cseh, francia, cseh, valamint magyar főtiszt vett részt, szerzett érdemeket. Nevük, sorsuk nem túl közismert, ezért érdemes megismerkedni velük. Báró Péter Ernst Mercy de Billets altábornagy (1640 körül - 1686. október eleje) a keleti francia terjeszkedés egyik célpontjának számító, és a Német-Római Császársághoz tartozó Lotharingiai Hercegségből származott. E régi arisztokrata családban hagyományos volt a tartomány hercegeihez, illetve a német császárokhoz való hűség. Több leszármazott is szolgált a harmincéves háború katolikus, illetve birodalmi hadaiban, Caspar Mercy a bajor, Franz Mercy a császári haderő tábornagyaként esett el a harcokban. Péter Ernst Mercy az 1660-as évektől a császári hadsereg tisztjeként szolgált. Résztvett Rajmondo Montecuccoli fővezérlete alatt az 1663/64. évi magyarországi, majd a Rajnánál a franciák elleni harcokban. 1674-ben lett ezredes, majd 1684-ben vezérőrnagy. Tehetséges, határozott lovastiszt volt, aki Buda alatt is kitüntette magát. 1686. augusztus 29-én a török felmentő sereggel szemben a keresztény hadak egyik lovassági szárnyát vezette. A csatában maga is megsebesült, és bár kezdetben sérülését könnyűnek mondták, feltehetően sebeibe halt bele a Buda visszafoglalását követő hetekben. Számos régi és közelmúltban megjelent munka összetévesztette őt fiával, Claudius Florimond Mercy de Billets tábornokkal (1666-1734). Ő szintén jelentős katonai posztokat töltött be. 1682-ben önkéntes, majd 1684-1691 között vértes tiszt Magyarországon. (Nem lehetetlen, hogy apja ezredével ő is megfordult Szolnok vidékén.) 1691-1694 között Itáliában harcolt, 1697-ben viszont alezredesként vett részt a zentai csatában. 1702-ben lett ezredes, 1705-ben vezérőrnagy, 1707-ben altábornagy. Az 1717/18-as török háborúban már tábornok, s Savojai Jenő egyik lovassági parancsnoka, majd a visszafoglalt Bánát katonai parancsnoka. Az ő utasítására készítik el az Al-Duna és a Temes vidékének első vízszabályozási terveit. A család ausztriai ága utóbb Mercy-d' Argentau néven is szerepelt./43./ Johann Donath Heissler von Hintersheim (? - 1696) csehországi német főnemes család sarja, ki 1683-ban Bécs alatt egy lovasezred parancsnoka volt. 1686-ban Buda alatt Louis Hector Villars ezredes (később francia marsall) így jellemezte: " szerencsés katona, olyan ember, akiben sok bátorság, szellem van, igen tettrekész, sok derék terve által jutott előre. Előkelő külseje és magatartása van. Azt mondják, összezavarodik egy nagyobb operáció parancsnoklásánál, de az ilyen véleményekben kevesebb az igazság és több az irigység."/44./ 1685-ben lett vezérőrnagy, utóbb altábornagy, ki kisebb seregrészeket vezetve 1690-ig számos sikert ért el a török ellen. Ekkor kinevezték az erdélyi császári csapatok parancsnokává. Tököly Imre, valamint a mellé adott török-tatár-kuruc csapatoktól kellett volna a fejedelemséget megvédenie, de itt váratlan vereséget szenvedett. Heissler az erdélyiekben bízva a Kárpátok szorosait lezáratta, azzal azonban nem számolt (ahogy maguk az erdélyiek sem) , hogy Tökölynek élete egyik legnagyobb katonai bravúrját végrehajtva sikerül átkelni az erdélyi havasokon, s a császáriak hátába kerülni, így aztán az 1691. augusztus 21-i zernyesti csatában egy kisszámú seregrészszel vereséget szenvedett, s súlyosan megsebesülve maga is Tököly foglya lett. A "kuruc király" Heisslerért cserében érte el felesége, Zrínyi Ilona szabadon bocsátását. A kudarc ellenére hamarosan elnyerte a tábornagyi rangot, majd több éven át az öreg és tehetetlen Aeneas Caprara tábornagy, a magyarországi hadak fővezérének
12
helyettese, és a lovasság parancsnoka volt. Felettesénél egyértelműen agilisabb, tevékenyebb hadvezérként jellemezték. 1696-ban a főparancsnokká kinevezett, tehetségtelen Ágost szász választófejedelem által vívott, döntetlenül végződő hetényi csatában szerzett sebeibe halt bele. Takáts Sándor egyik munkájában felrótta neki a vámfizetés nélküli magyarországi marhakiviteleit (csempészet ?). A család tagjai közül többen ma is élnek, némelyikük Csehországban./45./ E két császári főtiszttel kapcsolatban általában meg szokták jegyezni, hogy aránylag jó viszonyt sikerült kialakítani a hozzájuk beosztott magyar alakulatokkal. Gyakorta idézett jelenet játszódott le 1686 elején Szarvas (vagy Arad?) tájékán. A Gyula mellett összpontosuló mintegy 4000 török előrenyomulásának hírére Mercy 300 német muskétást küldött Heisslernek, aki 1500 volt kuruccal állomásozott itt. Közben az az álhír terjedt el, hogy Tököly megindult ellenük. Mivel a magyar csapatok zömei volt kurucokból álltak, önként felajánlották, hogy a bizalmatlanság megelőzésére újra hűséget esküsznek a császárnak, illetve tábornokainak. Heissler az ajánlatot nem fogadta el. Kijelentette, hogy a magyarok hűségét hadi tetteik bizonyítják, s ő maga sem merne oly kevés némettel ott tartózkodni, ha nem bízna bennük. Ez a magatartás Heisslert és Mercyt aránylag népszerűvé tette a magyar katonák körében./46./ Petneházy Dávid (1645 körül-1687) kuruc majd császári ezredes a felszabadító háborúk ismertebb magyar katonái között említhető. Jókai Mór maga is egy kisregényben állított neki emléket (Az utolsó budai basa). Kisnemesi református család sarja, aki feltehetően a debreceni kollégium elvégzése után lett katona, illetve csatlakozott a kurucokhoz. Thököly egyik legjobb tisztjeként említik, aki 1679-1682 között meghatározó szerepet játszott a kuruc hadműveletekben. 2-3000 katona élén állva mindig Tököly előrenyomulásának élén járt, s mágnesként vonzotta magához a végvári magyar katonaságot. Jelentős birtokadományokban is részesült, de önhatalmúan maga is osztogatott magának, illetve katonáinak birtokokat./47./ 1685 őszén állt át a császáriakhoz. Eztán a Mercy-Heissler-féle hadtesthez csatlakozva arat sikereket, majd de állítólag 1686 februárjában rövid időre Antonio Caraffához rendelték. Különösen kitüntette magát Buda ostrománál. Már 1686. január 14-én aranyláncot, illetve az uralkodó képével díszített aranyérmet kapott I. Lipóttól. Cserey Mihály azt írja, hogy egy császári tiszt féltékenységből megmérgezte, az utóbbi kutatások szerint azonban ennek nincs alapja. Feltehetően az ostrom során szerzett sebesülésébe, vagy valamiféle járványos betegségbe halt bele. Érdemeiért felesége és gyermekei az uralkodótól birtokadományban részesültek./48./ Az elmondottakból látható, hogy a Szolnok visszafoglalásában közreműködő császári tábornokok, ott érdemeket szerzett főtisztek valamennyien a felszabadító háborúban estek el. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy ez véletlen volt-e, vagy egy általános tendencia részének tekinthető? Különösképp a utóbbi húsz év történeti kutatásai alapján kimondható, hogy az utóbbiról van szó. A török elleni felszabadító háborúban a Habsburgok a Német -Római Birodalom fejedelemségei, illetve a fél Európából érkező önkéntesek és pénzsegélyek segítségével tudták csak a hódoltságot felszabadítani. A győzelmet azonban nem adták ingyen. Egyedül 1684-ben Budánál 23000 katona esett el, de az 1686-os sikeres ostrom esetében is közel ekkora
13
áldozatokról írnak a szemtanúk. Buda felszabadításáig a keresztény erők magyarországi veszteségei nem sokkal maradtak alatta a 60.000 főnek, míg a teljes háború katonai veszteségeit bizonnyal ennek duplájára, esetleg még magasabbra tehetjük. Emellett azt is figyelembe kell vennünk, hogy ez a tömeg zömmel jól kiképzett, harci tapasztalatokkal rendelkező sorkatonaság volt, mely néhány évvel korábban jórészt egymás ellen harcolt a Rajnánál, vagy épp Magyarországon. A magyar történeti köztudatban a török elleni felszabadító háború elesettjeire nem szokás emlékezni. 1867 után a Thaly Kálmán és Takáts Sándor nevével jelzett kurucos történetírás a törököt is felülmúló Habsburg kizsákmányolást emelte ki, valamint a rendi önállóság sérelmeit. 1945 után pedig azt nem volt célszerű hangsúlyozni, hogy a "felszabadítók" döntően német nyelvterületről származtak. Kétségtelen, hogy ezek a katonák nem csak Magyarország érdekeiért harcoltak, hosszabb távon azonban az ország részleges újraegyesítése és a rendi alkotmányosság alapjainak biztosítása után (szatmári béke) áldozatukkal mégis elősegítették annak fejlődését. Már csak ezért sem szabad elfeledkeznünk róluk, harcaikról, áldozataikról./48./ Jegyzetek: 1 A budapesti Hadtörténelmi Levéltár török kori iratai nem tartalmaznak az ekkori eseményekre adatokat. Farkas Gyöngyi: A török kor, a kuruc kor, a nemesi felkelés, a királyi magyar nemesi testőrség iratainak levéltári segédlete. Hadtörténelmi Levéltári Kiadványok. Budapest, 2000. 2. A felszabadító háború szakirodalmát történészeink egyaránt mondják kevésnek és hatalmas mennyiségűnek, bár a téma átfogó, részletes, modern feldolgozása még nem történt meg. Leginkább Bánlaky (Breit) József magyar hadtörténetének ide vonatkozó részét (A magyar nemzet hadtörténete. XVII. Budapest, 1941.) idézik, ami mellett alapmunkának számít Károlyi Árpád: Buda és Pest visszavívása 1686-ban. A kétszázötvenéves évfordulóra kibővítette és átdolgozta Wellmann Imre. Budapest, 1936. A 300. évforduló alkalmából megjelent könyvek közül említést érdemel Benda Kálmán-R. Várkonyi Ágnes: Bécs 1683. évi ostroma és Magyarország. Budapest, 1988.; Mollay Károly: Lotharingiai Károly hadinaplója Buda visszafoglalásáról. 1686. Budapest, 1 9 8 6 . ; Nagy László: A török világ végnapjai Magyarországon. Budapest, 1 9 8 6 . ; Sugár István: Lehanyatlik a török félhold. Budapest, 1 9 8 6 . ; Szakály Ferenc: Buda visszafoglalásának emlékezete. 1686. Budapest, 1 9 8 6 . ; Szakály Ferenc: Hungária Eliberata. Budavár visszavétele és Magyarország felszabadulása a török uralom alól. 1683-1718. Budapest, 1 9 8 6 . ; R. Várkonyi Ágnes: Magyarország visszafoglalása. 1683-1699. Budapest, 1987. Emellett megélithető még Röss Bertalan: A Pápa követe. A török félhold alkonya Magyarországon. Aviánói Márk küldetése. Budapest, 1 9 3 6 . ; Czigány István-Hankó Ágnes-Balogh Tamás: Napló Buda avagy Offen erős városának híres ostromáról. Régi Magyar Könyvtár és Források, 7. Budapest, 1998. 7-18. Heves megye és Szolnok környéke visszafoglalását feldolgozta Sugár István: Heves megye és Eger visszafoglalása a töröktől. Studia Agriensia, 8. Eger, 1987. A felszabadító háborúkra vonatkozó teljes hazai és nemzetközi levéltári anyagot áttekintette Bariska István - Varga J. János - Haraszti György: Buda expugnata. Európa ét Hungária 1683-1718. A török kiűzésének európai forrásai. I-II. Budapest, 1986. Felhő Ibolya-Trócsányi Zsolt (szerk.): Európa ét Hungária 1683-1718. (A török kiűzésének hazai levéltári forrásai.) Budapest, 1987.
14
3. A Török Birodalom népességét különböző becslések 35 millió körülire teszik, teljes haderejét pedig 250-300000 főre, egyesek a vazallus fejedelmek csapataival (tatárok, erdélyiek, moldvaiak, havaselviek, mingrélek), mások anélkül. A tartományi és hűbéres alakulatok számát nehéz megbecsülni, bár 1670-ben a hagyományosan a portai zsoldosokhoz számított nemcsak katonáskodó alakulatok 87224 főt (közte 53849 janicsárt, 4372 janicsárújoncot, 2793 tüzért, 14070 zsoldos lovast) tettek ki. A szultáni udvarba befolyó pénzjövedelmeket — a feudális birtokok jövedelme nélkül — 1680-ban 700 millió akcséban adták meg. (1686-ig 300 akcse tett ki egy török aranyat, ami csaknem a 4 rajnai forintot érő dukáttal tekinthető azonosnak.) Matuz József: Az Oszmán Birodalom története. Budapest, 1990. 8 3 . , 131.; Ágoston Gábor-Oborni Teréz: A tizenhetedik század története. Budapest, 2000. 22. A kor legerősebb keresztény hatalma Franciaország volt 18-20 millió lakosával, 250.000400.000 fős haderővel, s 105 millió livre (l livre = 0 , 7 5 rajnai forint) bevétellel, ám ez a török szövetségesének számított. Jean Christian Petitfils: Louis XIV. Perrin, 1995. 343. A "frontországok" közül a Habsburg Birodalomnak 1683 táján 7-8 millió lakosa, 6 . 4 millió rajnai forint bevétele volt, míg hadereje 40-70000 katonából állt. Jean Bérenger: A Habsburg hatalom gazdasági alapjai a XVII. század végén, í n . : Európa és a Rákóczi szabadságharc. Szerk.: Benda Kálmán. Budapest, 1980. 119-135. A lengyel-litván állam 6-7 millió lakossal, kb. 12-18000 fős állandó haderővel, s alig 1.5 milliós rendszeres bevétellel rendelkezett, bár háborúban rendkívüli adókkal a haderőt 40-48000 főre növelték. T. Manteuffel (szerk.): História Polski. 1 . 2 . 447-448. A mintegy 14-16 milliós Orosz Birodalom bevételei 2.300.000 rubelre (l rubel kevesebb mint 4 rajnai forint) tehetők, a közel 164.000 fős haderő zömét azonban ekkor még miliciajellegű csapatok, kozákok,12 sztrelecek és feudális lovasok alkották. Razin: A hadművészet története. III. Budapest, 1964. 205.; Font Márta-Krausz Tamás-Niederhauser Emil-Szvák Gyula: Oroszország története. Budapest, 1997. 1 9 0 . , A 2-3 millió lakosú Velencei Köztársaság állami bevételeire nem sikerült adatot találnom, de a háborúban 2-30000 főnyi, zömmel német fejedelmektől "bérbe vett" szárazföldi haderőt, illetve földközi-tengeri viszonylatban még erős tengeri flottát (1684-ben 4 óriásgályát, 24 sorhajót, 29 gályát) sorakoztatott fel. 4. Lásd a 2. jegyzetszám alatt felsorolt munkákat! 5. A császári csapatok haditervei az elmondottaknál természetesen jóval körülményesebben alakultak ki. Az 1684-es sikertelen év után sokan felismerték a szükséges hadműveleteket, de még 1686. májusában sem volt biztos, hogy a keresztény erők megostromolják Budát. Lásd Röss B. i. m. 109-112., illetve R. Várkonyi Ágnes: Europica variertas — Hungarica varietas. Budapest, 1994. 148. A szolnoki vár 1685-ös állapotára pillanatnyilag nincsenek ismereteink. Az általános adatokat összefoglalta Sugár István: A török végvárrendszer Északkelet-Magyarországon, í n . : Magyar és török végvárak. 1663-1684. Studia Agriensia, 5. Eger, 1985. 229-306. 6. Angeli ( ? ) : Dér Feldzug gégén die Türkén im Jahre 1685. Mittheilungen des K. K. KriegsArchives. Jahrgang 1885. Wien, 1885. 237-239. (A cikk eredetileg szerző nélkül jelent meg.) A Heissler ezred pontos csapatnemére nincsenek adatok. 7. Uo. 239. Lásd még Sugár I . , 1987. 90. 8. Petneházy jelenlétének Szolnok elfoglalásánál ellentmond Ottlik György önéletírása. Őt október 12-én Caprara tábornagy küldte Kassára, hogy a védőket átállásra bírja. Petneházy
15
azonban vasra verette, s csak Caprara közbenjárására, illetve Tököly elfogása hírére szabadult. Felső-ozoróczki és kohanóczki Ottlyk György önéletírása. 1663-1711. í n . : Monumenta Hungáriáé Historica. Scriptores, XXVII. Történeti naplók, 1663-1719. Közli Thaly Kálmán. Budapest, 1875. 36-37. Petneházy kassai átállásáról ír Angyal Dávid: Thököly Imre. II. Magyar Történeti Életrajzok. Budapest, 1889. 150. 9. Sugár I., 1987. 90. 10. A török hadmenetre utal Angeli i.m. 252., Sugár I . , 1987. 88-90. A Mercy-féle csapatok felvonulásának térképészeti ábrázolása: Entwurf Des Marschs vnder Dem Komando Ihro Excellens Herrn Petter Ernst General veid Marschal Leudenant Báron De Mercy von Den 30 Septemb. Bis 16 october 1685. ist vollhacht Wordén. L. Hendl. Lásd Glaser Lajos: A karlsruhei gyűjtemények magyar vonatkozású térképanyaga. A Térképészeti Közlöny 6. számú különfüzete. Budapest, 1933. 65. 11. Angeli i.m. 252., Sugár I . , 1987. 89. 12. A vár bevételére adatokat hoz Gorove László: Szolnok várának viszontagságai. Tudományos Gyűjtemény, 1821. VI. füzet, 69-74.; Holétzy Mihály: A szabadító háború Dunán s' Tiszán innen. Tudományos Gyűjtemény, 1835. VI. füzet, 2 5 . ; Angeli ( ? ) i.m. 253.; Sugár I . , 1989. Máig vitatott, hogy Szarvas elfoglalása ekkor, a decemberi hadjárat eredményeképp, vagy Caprara 1686. februári akciója nyomán következett-e be. Lásd még a 33. jegyzetet! 13. Sugár I . , 1987. 91. 19-i dátumot hoz még Szakály F . , 1986. 47. 14. Bánlaky J . , 1941. 153.; Sugár I . , 1983. 75. 15. Sugár I . , 1987. 89-90. 16. Csonkaréti Károly: Hadihajók a Dunán. Budapest, 1980. 71. 17. Gömöry Gusztáv: Hatvan visszafoglalása 1596-ban. Hadtörténelmi Közlemények, 1894. 101. 18. A Zagyva mederváltásait, illetve vízállását tekintve ez rendkívül gyanús adatnak tűnik. 19. A felszabadító háborúk során a török csapatok nemritkán már létszámfölényben lévő keresztény erőkkel vették fel a harcot, s a veszteségeik is igen magasak voltak. 20. Ottlyk György i.m. 29-30. 21. Péter Katalin: Buda ostroma 1686. Magyar Levelestár. Budapest, 1986. 115. 22. Mollay K. i.m. 100. 23. Reizner János: Szeged története. 1. köt. Szeged, 1899. 161-162. 24. Bálintné Mikes Katalin: Kecskemét a seregek ütközőpontjában, í n . : Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában. (1686-1699) Studia Agriensia, 9. Eger, 1989. 116-117. Heves megyétől Mercy havi 1300 köböl (5200 mérő) búzát, 6500 köböl (26.000) mérő árpát követelt, ami 3.900 forintal volt megváltható. Sugár I., 1987. 100. 25. Sugár I . r 1987. 92-93. Az év végén Szolnokon jelentős erődfitési munkák folytak, amelyeket de Lisle hadmérnök vezetett. 26. Bálintné Mikes K . , 1989. 116-123. 27. Mollay K. i.m. 99. 28. Sugár I . , 1987. 90-91. 2 9 . Scherer Ferenc: Gyula város története. I. köt. Gyula, 1938. 2 5 0 . , Czigány István: A török kori Arad és az azt követő időszak, í n . : Az aradi vár története. Budapest, 1998. 5 6 . Scherer
16
Gyula városának felégetését 1686-ra teszi, egyesek viszont az 1685 végi hadjárathoz kötik. Lásd még Varga J. János: A Tiszántúl felszabadítása a török uralom alól. í n . : A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, XI. Debrecen, 1984. 5-15. 30. Bálintné Mikes K . , i.m. 116. 31. Sugár I . , 1987. 112. 32. Szakály Ferenc: A török kiűzésétől a szatmári békéig, í n . : Szeged története. 2. köt. (16861849) Szerk.: Farkas József. Szeged, 1985. 16. 33. Szakály F . , 1985. 17. Reizner János ugyanakkor Szeged kirablását és felgyújtását a január 22-i csatát követő eseményként tárgyalja. Reizner J. i . m . 163-164. 1686 februárjában már Debrecenben, Antonio Caraffa csapatai között említik Petneházy 3000 emberét, kik Szentjobb és Szarvas elfoglalásában is közreműködtek. Zoltai Lajos: Debrecen a török uralom végén. A város háztartása 16621692. 7 4 . ; Szakály F . , 1986. 50. A hatvani portyázásra lásd Sugár I . , 1987. 116. 34. Reizner J. i . m. 1 6 4 . ; Szita László (szerk.): A törökök kiűzése a Körös-Maros közéről. 1686-1695. Gyula, 1995. 53-58. 35. Reizner J. i . m . 166. és 205. Heissler jelentése 9 kis ágyút, 500 muskétást említ a császáriaknál, míg 4000 törököt és 1000 kurucot. 3 6 . Angeli: Beroberung von Ofen und dér Feldzug gégén die Turkenin Ungarn im Jahre 1686. í n . : Mittheilungen des K.K. Kriegs-Archives. Jahrgang 1686. Wien, 1886.; Bánlaky J. i.m. 17. és 173. 37. Mollay K. i.m. 100. és 111., Szakály F . , 1986. 13. 38. Czigány István: A magyarországi csapatok szerepe a török alóli felszabadító háborúban. Hadtörténelmi Közlemények, 1989. 2 szám. 1 6 6 . , Károlyi Á.-Wellmann I . , 1936. 106. Buda alatt Barkóczy és Petneházy lovasezredei 10-10 században 700-700, Kovácsé 600, Gombosé 450 emberből álltak, de 500, 400 és 300 fős huszáralakulatot is említettek. Semsey János vicekapitánynak ekkor mindössze 150 embere volt. 39. Péter K. i.m. 115.; Czigány I . , 1989. 165. 40. Reizner J. i.m. 170. 41. Mollay K. i.m. 301. 42. Szakály F., 1985. 16. 43. Biographisches Lexikon desa Kaiserthums Öesterreich . . . von Dr. Constant von Wurzbach. 17. Wien, 1867. 386-396. A Mercy de Billets névkapcsolatra lásd Czigány I.Hankó Á., 1998. 143. 44. Szita László (szerk.): Budától - Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 16861688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez. Pécs, 1987. 384. 45. Trócsányi Zsolt pl. az 1690-es erdélyi harcok alapján tehetségtelennek tartotta Heisslert. Trócsányi Zsolt: Teleki Mihály. Erdély és a kurucmozgalom 1690-ig. Budapest, 1972. 321327. A marhaügyre lásd Takáts Sándor: Szegény magyarok. Budapest, é . n . 457. 46. Károlyi Á.-Wellmann I. i. m. 101. 47. Benczédi László: A vitézlő rend és ideológiája. Történelmi Szemle, 1963. 1. sz. 39. 48. A közelmúltig a felszabadító háború egyetlen halottjának volt csak emléke hazánkban, — az utolsó budai pasának, a harcokban elesett Abdurrahmannak. Felállításának 1922-ben politikai aktualitása volt, hisz a versailles-trianoni békerendszereknek csak Törökország tudott eredménnyel szembeszállni. Napjainkra ez a helyzet lassan változik, de a nem túl gazdag történeti múltú Szolnok esetében meggondolandó lenne egy emléktábla felállítása.
17
