Zelenákné Keresztes Brigitta
A LARARIUM
Bevezetés Ha az ókori rómaiak vallási kultúrájáról esik szó, ennek rideg, külsőséges, politikaijogi természete jut mindenekelőtt eszünkbe, a do ut des – adok, hogy adj elvének ideológiai síkon való alkalmazása és az a tény, hogy az istenekkel való kapcsolattartás alig volt több egy sajátos „üzleti” kapcsolatnál. Ennek megfelelően a papi funkciókat a római társadalom állami közszolgálatnak tekintette, amelyet többnyire nem hivatásos papság, hanem a tisztségre választott vagy kijelölt magisztrátusok láttak el. Nagy volt a papjaik által rendkívüli hatalmúnak és csodatevőknek hirdetett megváltó istenek iránti tisztelet, „de a legnépszerűbb nagy istenek kultusza sem rendelkezett azzal az intimitással, amely az egyes emberben a közvetlen, meghitt kapcsolat megnyugtató érzését keltette volna.”1 Ezért volt igen nagy szerepe azoknak a házi és családi isteneknek, akiket ha nem is öveztek regényes mítoszok, jelenlétüket a nap minden percében érezték, hiszen a család otthonában lakoztak. Eredetüket a korai idők paraszti társadalmának természetimádó rítusaiban, totemisztikus elemekre épülő hitvilágában és az ősök kultuszában keresik a valláskutatók.2 Ők voltak a család és a ház védelmezői: a küszöb és a falsarok istenei, a holtak visszatérő lelkei, akiket mágikus tisztelettel, a házioltáron imádva vettek körül. Jelen tanulmány keretén belül a római ház ezen apró épületrészének rejtélyét próbálom megfejteni bemutatva a szentélyek „lakóit”, majd néhány példával szemléltetve megtestesülésüknek módjait és kereteit.
A családi védőszellemek „Ülnek az asztalnál, megbújnak a nők mosolyában és beleisznak majd poharukba” Az elhalt jóbarátokra vonatkoznak Radnóti képletes sorai, de remekül érzékeltetik, hogyan kell az isteneknek és a túlvilági lényeknek ezt a mindennapi konkrét jelenlétét elképzelnünk. Ők, a családi tűzhelyek védelmezői voltak az első istenek, papjuk pedig maga a családfő. A Genius tisztelete még abból az időből ered, amikor a halottakat a házban, vagy annak közelében temették el.3 A latin gingere „nemzeni, szülni” igéből eredő genius szó eredeti etimológiai jelentése a férfi nemzőképességre utal. Az archaikus római felfogás szerint az ember két részből áll: a látható és érzékelhető személyből, valamint a benne lakozó láthatatlan életerőből, amely az ember valódi lényegét jelenti. Másrészről a Genius egyfajta védőszellem, akinek védelme alá kerül az újszülött, hogy aztán élete végéig elkísérve védelmezze. Geniusnak csak a férfi lelket nevezték, a nők geniusának Iuno volt a neve, mely elnevezés a nők anyaszerepére utal. Ennek megfelelően minden embernek volt védőszelleme; Geniusa, illetve Iunója.
A családi kultuszban a Pater familias geniusa töltötte be a legfontosabb szerepet; az ő geniusa jelképezte a család, illetve a nemzetség továbbélését, halálakor pedig utódának geniusa vette át ezt a szerepet. Később, a császárkorban a Genius szerepe már összemosódott a jótevő házi istenek szerepével.4 A családra, a házra a háztartásra családi védőszellemek vigyáztak; ők voltak a Lares familiares vagy Lares domestici. A lar etruszk szó és teljesítményt jelent de az is lehet, hogy etimológiai jelentését a latin largus (bőség) szóban kell keresnünk.5 A Laresek tisztelete a római őskorba nyúlik vissza. Az ő védnökségük alá helyeztek császárt, császári házat, családokat a családhoz tartozó háznéppel együtt, sőt a családokhoz tartozó birtoktestek területét is. Minden étkezéskor kis tányérkákon az ételből nekik is juttattak, a hónap szent napjain (Calendae, Nonae, és Idus), valamint minden jelentősebb családi eseménynél pedig rendszeresen áldozatok illették meg őket. Nekik áldozott az ifjú, ha a férfiúi tógát legelébb felöltötte, vagy a fiatal menyecske, mikor új otthonában elhelyezkedett. Ha a családok régi lakóhelyüket elhagyták, a Lareseket magukkal vitték és hozzájuk könyörögtek, ha hazájuktól távoli vidékre távoztak. A szülőhely, sőt később a ház, a lakás fogalma is a Laresekkel azonosult. Visszatérni a házba annyit jelentett, mint visszatérni a Laresekhez.6 A túlvilágról alkotott elképzelésük szerint a holtak lelkei tovább élnek és védelmezik a családot. Ők, az elhunyt ősök szellemei a Manesek. A Genius, Lares és Manes mellett megjelenő további istenábrázolásokat a Penates gyűjtőfogalommal jelölik. Többnyire műhelyek, boltok védőisteneiről van szó. Így például Vesta a pékek és molnárok istennője volt, míg a kocsmákban, borkimérőkben Bacchus, a szőlészet és borászat-, Mercurius, a kereskedelmi haszon istene, valamint az univerzális szerencse-istennő Fortuna volt jelen.
1. sz. kép Osztiai ház larariuma
2. sz.kép Lararium a pompeji Vénusz-házban (Casa della Venere in conchiglia)
A lararium Az ókori római házban a család védőszellemeinek a tartózkodási helye többnyire az ugyancsak szakrális jelentőséggel bíró házi tűzhely közelében lévő kis szentély, a lararium volt. Rendszerint magas talapzatra emelt, apró templomocskáról van szó, melyet kezdetben fából, majd a megszokott építőanyagokból készítettek és mozaikokkal, freskókkal díszítettek, (1.sz. kép) de változatosan kiképzett, előreugró áldozó felülettel ellátott falba mélyített fülkék is betölthették ezt a funkciót. (2.sz.kép) A pompeji ásatások során feltárt házak azt bizonyítják, hogy a larariumokat a legtöbb esetben a ház reprezentatív helyiségeiben: az atriumban, majd a császárkorban a peristyliumban állították fel, de előfordulnak az atrium szárnyhelyiségében, az alaban is, (Casa del Chirurgo – Pompei) a konyhában, a szolgaszemélyzet lakrészében, valamint műhelyekben, boltokban és vendéglőkben is. Ahhoz, hogy az istenek jóakaratát megszerezze, majd kedvezésüket meghálálja, a legszegényebb páriának is kultuszszoborra vagy kultuszképre volt szüksége, melynek , ha fogadalmat tett, annak feltételeit állnia kellett. A házi isteneket a larariumban legtöbbször kis bronzszobrocskákkal személyesítették meg, vagy egyszerűbben csak a falra festve, kis templomot jelképező kerettel övezve. A kegytárgyak nagy része művészi igények nélkül készült olcsó tömegcikk volt, de a tehetősebb családokat a magánvallás vonatkozásában is a minőség, a jeles műhelyekben készült alkotások különböztették meg a köznéptől. Ezekben a különböző igényességgel készült házi-szentélyekben és kisplasztikákban is megmutatkozik egy hely társadalmának sokfélesége. A vulkáni rétegek alatt konzerválódott, egyik legnagyobb, művészettörténeti szempontból legkomplexebb pompeji ház, a Casa del Menandro (3.sz. kép) gazdag leletanyagában maradtak fenn azok a viaszból formált arcképek, amelyek a házi szentély tartozékaként az elhunyt ősök kis galériáját, az elődök panteonját képezték. A későbbi főúri kastélyok családi galériájától annyiban különbözött, hogy a szobrokat a rómaiak e szent helyen tartották és imádkoztak hozzájuk.7
3.sz. kép Casa del Menandro – alaprajz
4.sz. kép Casa del Menandro – lararium a ház atriumában
A Menandroszt, a költőt ábrázoló falfestményéről elnevezett ház magvát, egy aránylag szerény, i.e. III. századból származó átriumos samnis ház képezte. Egy évszázaddal később, reprezentatív peristyliummal és egyéb épületrészekkel bővítették, sőt, a kutatások eredményei arról vallanak, hogy az i.sz. 62-ben bekövetkezett nagy földrengés után is teljes pompával restaurálták. Az összkomfortos, külön fürdővel is rendelkező, pazar rezidenciának kertes peristyliumából fényes lakomatermek és lakószobák nyíltak. A ház átriumának észak-nyugati sarkában kialakított sarok-lararium, nagy valószínűséggel a régi samnis ház építésekor készült. A bővítést követően, annak ellenére, hogy a peristylium lett a családi élet meghitt központja, a házi oltárt az eredeti helyén őrizték meg. A bájos kis építmény – toszkán oszlopaival, egymásra merőleges stukkódíszes timpanonjaival – magas talapzatra emelt apró templomra emlékeztet. A lararium oldalát eredetileg fából készült rács zárta. (4. sz. kép) Falfülkébe helyezett miniatűr templomként fogalmazták meg azt a kis szentélyt, amely a Casa del Fauno egyik alárendelt helyiségében (konyha vagy szolganép lakása) őrződött meg. (5. sz. kép) A fülke közeléből egy apró Lar-szobrot és egyéb kegytárgyakat hoztak felszínre az ásatások. Nagy valószínűséggel egészen különleges, díszesen kiképzett larariumot ismerhettünk volna meg ha sikerül teljes egészében feltárni Pompeji legnagyobb, legpompásabb városi rezidenciájának azt az épületrészét, ahol az előkelő patríciusi família áldozott védőszellemeinek. Igen jó állapotban maradt fenn viszont a Casa dei Vetti . Falra festett, stukkókeretes házi oltára a festett larariumok tipikus példájának tekinthető. Noha egy lararium lényegét nem az határozza meg, hogy a benne megjelenő alakok festve vannak-e, vagy az istenszobrocskák elhelyezését szolgálják, kialakításuk, mégis fontos információkat hordoz.
5.sz. kép Lararium a Casa del Fauno konyhájában
6.sz. kép Casa dei Vettii – alaprajz
A festett lararium olcsóbb megoldás lévén, többnyire boltokban, kocsmákban és egyegy ház alárendelt helyiségeiben volt jelen; a ház szolgaszemélyzetének, nem pedig az egész famíliának a házikultuszát szolgálva. Ebből az következik, hogy e kultuszhelyek használói elsősorban a „kisemberek”: szolgák, rabszolgák, kézművesek lehettek.8 Azok a házak, amelyben a festett lararium reprezentatív helyiségben található, többnyire szerényebbek és közepes méretűek voltak. A Casa dei Vettii példája cáfolja ezt az általánosítást, mert bár igaz, hogy méreténél fogva aránylag kicsiny volt, de építtetői, a Vettiusok a földrengés és a pusztulás közötti évtizedek legvagyonosabb polgárai közé tartozhattak, hiszen módjuk volt a házat átalakítva és pazarul berendezve újjáépíteni és gyönyörű falfestményekkel díszíteni. A perystilium hangulatos, szobrokkal és csobogókkal díszített kertje köré csoportosították azokat a lakrészeket, amelyek a család mindennapi kényelmét biztosították, a larariumot pedig nem itt, a reprezentációs helyiségek közelében, hanem a bejárathoz közel eső térben, egy mellékatriumban helyezték el. Vagy talán ez bizonyult a legalkalmasabbnak egy szakrális tér kialakítására? (6.sz. kép) Mindenképpen figyelemre méltó, hogy ebből a mellékatriumból, kiszolgáló terek és a konyha nyíltak. A magyarázatot talán ott kell keresnünk, hogy az egyetlen istentiszteleti tevékenység, melyet a rabszolga vilicus is elvégezhetett, a laroknak szóló áldozat bemutatása volt. A vilica, - aki legtöbbször ugyancsak rabszolga sorban levő asszony volt, köteles volt bizonyos meghatározott napokon a tűzhelyet megkoszorúzni és imádságot mondani a ház jólétéért a Lar familiarishoz.9 A Vettiiusok házában kis templomra emlékeztető keretezés foglal magába egy falfestést melyen két tunicaba öltözött Lares jelenik meg tánclépésben, kezükben bőségszaruval, közöttük pedig egy oltár előtt az áldozatot bemutató Genius. (7.sz. kép) A Laresek, a ház védelmezőiként foghatók fel, míg a Genius a ház ura, ( a szakirodalom szerint gyakran a családfő vonásaival) a család legfőbb tekintélyét testesíti meg.
7.sz. kép A Casa dei Vettii festett larariuma
8.sz. kép Festett lararium egy pompeji kisvendéglő falán
Igen gyakori a kígyóábrázolás is. Előfordulásuk a reprezentatív helyiségekben a legnagyobb. Ha párosával jelennek meg, úgy az egyikük hím, (taréjjal és szakállal) a másik pedig nőstény.10 Jelen esetben a hím kígyó a genius loci megtestesítőjeként, helyvédő, bajelhárító szerepet tölt be. 11 Egy pompeji kisvendéglő (thermopolium) festett larariumában a tulajdonos Geniusa és az italáldozatot bemutató Laresek mellett megtalálni Mercuriust, a kereskedelmi haszonnak-, valamint Bacchust, a szőlészetnek és a borászatnak isteni pártfogóját. (8. sz. kép) A festett larariumokra jellemző az alakok semleges háttér elé helyezése. Ez a szemlélet a domborművekkel való rokonságra utal. A festészet adta lehetőséget a térbeliség és a színekkel tagolt mélység érzéskeltésére nem használja ki. Az egyes alakok kapcsolat nélkül sorakoznak egymás mellett. (9.sz. kép) Nem tekinthető festett larariumnak a pompeji Vénusz-ház larariuma. (Casa dei Venere in conchiglia) A fülke hátfalának festménye nem kultuszképeket, hanem növényi motívumokat tartalmaz. E motívumok itt – tökéletesen illeszkedve a szentélyt tartó fal kompozíciójába – mindenekelőtt dekorációs célt szolgálnak. (2. sz. kép) Valószínűleg, a kis házi oltár, a freskó szellemének és magas művészi értékének megfelelő kvalitású szobrocskáknak adott helyet.
9.sz. kép Dionysos a Vezúv lábánál A Casa della Venere in conchilia festett larariuma
Pannóniai larariumok Nyilvánvaló, hogy az időszámításunk kezdete táján meghódított és a római birodalomhoz kapcsolt, mai Dunántúl területére, betelepülő itáliaiak arra törekedtek, hogy az Itáliai polgári lakosság életéhez hasonló életformákat honosítsanak meg Magukkal hozták hagyományaikat, civilizációjukat, antik műveltségüket és természetesen magukkal hozták új otthonaikba a régi családi védőszellemeiket is. Értékes, gazdag leletanyagok tanúskodnak azokról a kellemes otthonokról, nagy birtoktestek (latifundiumok) által övezett villagazdaságokról, amelyeket a Pannóniába betelepülő itáliai polgárok hoztak létre. Töredékes épületrészletek és néhány kultuszszobor jelzi, hogy Hazánk területén is léteztek larariumok… A bakonyai lararium Bakonyán, a Csucsai-dűlőben, az egykori római villa területén fellelt, mozaikkal díszített, faragott márványkő töredékről joggal feltételezik a régészek, hogy egy lararium része volt. A vastag márványlapon lévő kis fülkeszerű, íves bemélyítések méretüknél, alakjuknál fogva alkalmasak lehettek kis szobrok elhelyezésére, de mivel az ősök szobrai nem kerültek elő, így teljes bizonyossággal nem lehet megállapítani, hogy a szóban forgó lelet valóban házi oltár része volt-e, vagy netalán egy oromzat, vagy pártázat részét képezte. A bemélyítések fölött, a márványlapon mozaikberakás számára kiképzett vájat van, melyben a díszítés hiányosan maradt meg. (10. sz. kép) A (nagy valószínűséggel Itáliából származó) márványlap magasfokú, igényes megmunkálása és a helyi, mecseki anyagból készült mozaikdísz igénytelen, provinciális kivitelezése között feszülő ellentét, azt sugallja, hogy a lararium alaptestét „otthonról” magukkal hozták tulajdonosai, míg a háromszögletű darabokból álló zöld (szerpentinit) - sárga (tűzköves mészkő) berakást már itt faragták bele. Amennyiben igaz az, hogy a kőtöredék egy szobortartó része volt, úgy igaz lehet az a feltételezés is, hogy egy Itáliából származó család saját larariuma részeként hozta magával, vagy rendelte meg messziről, hogy aztán helyi kövekből csiszolt mozaikkal díszítesse fel.12 A nagydémi lararium Az 1900-as évek elején, Nagydém község határában, szántás közben, alig 30 cm. mélységből vetette felszínre az eke azokat a kultikus bronzszobrokat, amelyeket minden bizonnyal az I. század közepe táján, az egyik legkorábban betelepülő római család hozott magával, amikor régi lakóhelyét elhagyta. Sajnos, a szobrok „tartózkodási helyére”, a larariumra utaló épületrészlet nem került elő. Az egyik egy Lar-szobor, azon belül egy Lar familiaris, a szűkebb család védőszelleme. Ez a típus teljesen rokon vonásokat mutat a Genius familiaris-szal, sőt sok esetben azonosul is vele.13
10.sz. kép
11.sz. kép
A bakonyai lararium-lelet
A nagydémi Lar szobor (Veszprém, Laczkó Dezső Múzeum)
A babérkoszorús férfialak, a nyugodt, méltóságteljes magatartású családfőt testesíti meg, az adományok osztóját, aki baljában bőségszarut, előrenyújtott jobbjában pedig eredetileg valószínűleg áldozati tálat tartott, melynek tapadási felülete még jól látható a tenyerén. (11. sz. kép) Ruházata térdig érő tunica, bal vállán átvetett köpeny van. A férfialak ruházatát elemezve, hivatkozva arra a tényre, hogy a koracsászárkorban a tunicák sávjainak társadalmi jelentőségük volt, B. Thomas Edit arra következtetésre jutott, hogy a Nagydém határában állott római kori villagazdaság ura, akinek háziszentélyében ez a szobrocska jelenítette meg a Genius familiarist, a lovagrandűek közé tartozott. A harmonikus felépítésű, apró részleteiben cizellált kidolgozású szobor, Augustus korának művészetére jellemző kifinomultsággal lett megvalósítva. Keletkezésének időpontját időszámításunk kezdete körüli évekre teszik a kutatók.14 A szentélylelet másik tárgya, hasonlóképpen magas művészi kvalitással bír. Az italáldozatot bemutató Apollo-szobornak (12. sz. kép) születése ugyancsak a koracsászárkorra datálható, származási helyét tekintve pedig feltételezhető, hogy valamelyik balkáni mester műhelyéből került ki. Ugyanakkor, az sem kizárt, hogy mivel a hellenisztikus formaalkotás a dél-itáliai műhelyek felfogásától sem volt idegen - készítési helyét ott kell keresni. A mitológiában végtelenül változatos formában megjelenő Apollo, jelen esetben, mint hazájukból elvándorló kolonizáló népek védőistene, mint minden út és utazó őrzője jelenik meg. Egészen természetes, hogy az istent, ki hűségesen vezette az oltalmát kérőket, a betelepülők, az új hazába megérkezvén, továbbra is nagy tisztelettel övezik és szobrát elhelyezik új otthonuk szentélyében. Elképzelhető az is, hogy a család tagjai, a termés védőistenét, a termés épségének megőrzését várták tőle itt, az ismeretlen Pannonia területén. A görögök- és később a rómaiak elképzelése szerint is, Apollo az igazságszolgáltatás ura. A bűnöst elítéli, de könyörületes is tud lenni, a gonosznak megbocsát, és
megtisztítja bűnétől. Így mint a lélek gyógyítója és a test orvosa, is helyet kaphat a larariumban.15
12.sz. kép A nagydémi Apollo szobor (Veszprém, Laczkó Dezső Múzeum)
13.sz.kép A tamási Concordia Augusta szobor (Szekszárd, Wosinsky Múzeum)
A tamási lararium Az egyetértés és a béke istennőjéhez fohászkodott az a római család, aki a mai Tolna megye keleti határán végighúzódó limes vonala mögött fekvő egyik villa tulajdonosa volt. A Tamási-szőlőhegyen előkerült kis bronz szobor feltehetően egy észak-itáliai műhelyben készült, származásának ideje pedig a császárkorra tehető. A klasszikus korabeli ábrázolásoknak megfelelően ülő alakként jelenik meg; jobb kezében áldozó csészét, baljában pedig bőségszarut tart. A tamási lararium-lelet egy kis ládikóban, míg a nagydémi egy tálszerű bronzedénybe zárva került elő. A szobrocskák elrejtése egy – ma már alig megállapítható időben bekövetkezett – veszély miatt történt. 15 A gondos elrejtés arra utal, hogy a háziszentélyek őshazából származó isteneit még az első betelepülőket követő későbbi generációk is nagy becsben tartották és őrizték őket, mint szellemi állásfoglalásuk szimbólumait az – érzésük szerint túlságosan túlvilági irányzatú keresztény tanításokkal szemben.
Jegyzetek 1
CASTIGLIONE László: Pompeji Herculanum. Bp., Gondolat-Magyar Helikon, 1997. 282p. 2 KÖVES-ZULAUF Thomas: Bevezetés a római vallás és monda történetébe. Bp., Telosz, 1995. 254p. 3 GÁBOR Olivér: Lararium Bakonyáról. In: Bakonyi szemle. 2003/3 p.2-3 4 CENSORINUS: A születésnap. Fordította és a kommentárokat írta: Forisek Péter. Gödöllő- Máriabesnyő, 2004. 250p. 5 TURCAU Robert: Rome et ses dieux. Paris, 1998. 315p. 6 B. THOMAS Edit: A nagydémi lararium. In: Bakonyi Múzeum kiadványai. Veszprém, 1965. p. 5-31. 7 GÁBOR i.m. 8 GESZTELYI Tamás: Népi művészet, népi vallásosság Pompejiben? In: Klió. 11.évf. 2002/1 p. 4-9. 9 B. THOMAS. i.m. A cikk szerzője a következő műre hivatkozik: Marquard J.: Historia equitum Romanum. 77, 80. 1.u.o. Das Privatleben der Römer. II (leipzig, 1882), 529. sk. 10GESZTELYI. i.m. 11GESZTELYI i.m. A cikk szerzője a következő műre hivatkozik: Th. Fröhlich: Lararien- und Fassadenbilder in den Vesuvstadten. Mainz 1991. 370p. 12GÁBOR . i.m. 13B.THOMAS. i.m. A cikk szerzője a következő műre hivatkozik: Ridder A.: Les bronzes antiques. Musée de Louvre (Paris 1913.) 77. skk. 14B. THOMAS. i.m. 15KÖVES-ZULAUF. i.m.
Irodalom Hajnóczi Gyula: Az építészet története Ókor. Bp., Tankönyvkiadó, 1967. 462p. Anna Maria Liberati - Fabio Bourbon: Az ókori Róma Bp., Officina, 1996. 291p. Pannónia régészeti kézikönyve. Szerk.: Mócsy András, Fitz Jenő. Bp., 1990. 386p.
