XI. ERDÉLYI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA Kolozsvár, 2008. május 23–24.
Olga, Mása, Irina
Irányító tanár: dr. Visky András docens Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kar
Szerző: Bonczidai Éva Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kar Teatrológia szak – IV. évfolyam
Kolozsvár 2008
„Hogy éltek itten, kedvesek? Sopánkodtok: »Megint esett... «, de a nap is süt, untig. ……………………… Csak azt tudom, hogy hat felé kimentek majd a gyors elé, nem vágytok semmi másra, és nézitek, a pesti gyors hogy vágtat el, mint messzi sors, új és új állomásra.”1
Jelen dolgozat célja Csehov Három nővér című drámájának dramaturgiai elemzése a Pavis által kínált szempontok szerint.2 Az elemzés során a dráma tér–idő aspektusainak, a szereplők közötti viszonyok alakulásának és a fabula lehetséges olvasatainak vizsgálata válik hangsúlyossá, helyenként utalva a dráma keletkezési korának és a műben ábrázolt kor jellegzetességeire. A Három nővérről szóló tanulmányok és elemzések megegyeznek abban, hogy a vizsgált dráma különlegesnek tekinthető Csehov életművén belül is. Almási Miklós szerint „Irodalmilag és színpadilag egyaránt a legrejtélyesebb Csehov-darab: amiről szól, majdnem semmi; ami történik, javarészt a színfalak mögött zajlik, sőt alig esik róla szó”3. Erika Fisher-Lichte az apa nélküli család csehovi motívumából kiindulva elemzi a darabot,4 Peter Szondi pedig a magány ábrázolása felől közelít: „A Három nővér – talán a legtökéletesebb Csehov-dráma – kizárólag magányos, emlékeiktől megrészegült, jövőről álmodozó embereket ábrázol”.5 E Szondi által kiemelt ’jövőről álmodozás’ részben a szereplők tehetetlenségéből, részben az ábrázolt kor sajátosságaiból adódik. A Három nővérben ábrázolt kor ugyanis ebből a szempontból megfeleltethető a mű keletkezési korának,6 melyben szintén hangsúlyos a jövőbe és az emberbe vetett hit, a gazdaság és az ipar rohamos fejlődése, de ezzel egyidejűleg „(…) a látványos technikai, gazdasági sikerek mögött a laicizálódó polgári társadalmak elsivárosodására figyelnek fel a művészek.”– olvasható Pók Lajos a 20. század fordulóját rekonstruáló írásában.7 Marx és Engels nézetei 1
Kosztolányi http://mek.oszk.hu/00700/00753/html/vers1001.htm#04 „A dramaturgiai elemzés a darabban ábrázolt valóság vizsgálata kapcsán a következő kérdéseket fogalmazza meg: Milyen időben és térben játszódik? A szereplők mely típusai jelennek meg? Mik a fabula lehetséges olvasatai? Milyen a mű viszonya születésének korához, a benne ábrázolt korhoz és napjainkhoz? Történelmileg mennyiben fedik egymást az említett korok?” – idézet a Színházi Szótár Dramaturgiai elemzés címszó alatt olvasható cikkéből. Lásd erről bővebben: Pavis 2006. 108–109. 3 Almási 1985. 151. 4 Fischer-Lichte 2001. 519–531. 5 Szondi 1979. 29. 6 1900–1901. 7 Pók 2000. http://www.historia.hu/archivum/2000/000910pok.htm 2
erőteljesen benne voltak a köztudatban, ezzel is magyarázhatóak a drámaszövegben fellelhető ’munkahimnuszok’8, feltehetően ez gyakori beszédtéma volt a századfordulós Oroszországban. A vizsgált mű e vonatkozásának bővebb kifejtésére a későbbiekben kerül sor. Fischer-Lichte hivatkozott könyvének Az identitásválság drámája9 címet viselő fejezetén belül, A polgári mítoszok vége10 alfejezetben Család apa nélkül11 alcímmel ír a Három nővérről. A strukturális elhelyezés is jelzi az elemzés szempontjait. Fischer-Lichte az identitás, a család és a polgári társadalom kölcsönhatása mentén vizsgálja a szereplők viszonyait, kapcsolatot tételez Csehov és szereplője, Andrej ’apa-élménye’ között12, és hangsúlyozza a halott apa meghatározó szerepét a Prozorov-testvérek életében. Apjuk tábornok volt, aki a Moszkvából való elhelyezése után haláláig egy vidéki kisvárosban teljesített szolgálatot. Almási hívja fel a figyelmet a Prozorov tábornok áthelyezésének okát takaró homályra: „Egy tábornok azonban nem akárki – valaminek történnie kellett, hogy ide, az isten háta mögé küldjék szolgálni”.13 Az első felvonásban a testvérek szavaiból kitűnik, hogy a tábornok a gyermekeit is katonás szigorral nevelte,14 életmódjukat és terveiket is befolyásolta:15 Olga még apja életében munkát vállal,16 tanítani kezd, Mása házasságba menekül az iskolapadból,17 Irina még szinte gyerek. Andrej – feltehetően röviddel apja halála előtt – már befejezte egyetemi tanulmányait és azóta, hogy az apja felől érkező nyomás megszűnt, nem tud mit kezdeni magával. Prozorov tábornok valószínűleg szigorúbb volt a fiával, mint a lányaival, Andrej szavai érezhetően hűvös viszonyra vallanak: „Igen, apa, isten nyugosztalja, valósággal 8
Például: „IRINA Mikor ma felébredtem, felkeltem és megmosakodtam, egyszerre úgy tetszett, minden olyan világos ezen a világon, és tudom, hogyan kell élni. Kedves Ivan Romanics, én tudok mindent. Az embernek fáradnia kell, dolgoznia kell arca verejtékével, akárki is az, és csak ebben van az élet értelme és célja, az ember boldogsága és gyönyörűsége. Milyen szép az élete a munkásnak, aki virradatkor felkel, és az úton követ tör, vagy a pásztornak, vagy a tanárnak, aki gyerekeket tanít, vagy a mozdonyvezetőnek a vasúton…” Csehov 1986. 140. 9 Fischer-Lichte 2001. 413–568. 10 Fischer-Lichte 2001. 495–568. 11 Fischer-Lichte 2001. 519–531. 12 Lásd erről bővebben: Fischer-Lichte 2001. 519. 13 Almási 1985. 151. 14 „OLGA Apa szoktatott rá bennünket, hogy hét órakor keljünk. Most Irina hét órakor ébred, de legalább kilencig az ágyban heverész, és folyton gondolkodik valamin.” Csehov 1986. 141. 15 „IRINA Andrej tudós. Valószínűleg egyetemi tanár lesz. Apa katonatiszt volt, a fia azonban tudományos pályára megy. MÁSA Apa kívánságára.” Csehov 1986. 148. 16 „OLGA Mióta naponta a gimnáziumba járok, és aztán esténként magánórákat adok, azóta fáj a fejem, és folyton arra gondolok, hogy megvénültem. És csakugyan, e négy év óta, hogy a gimnáziumban vagyok, érzem, hogy a fiatalságom és az erőm napról napra fogy…” Csehov 1986.138. 17 „MÁSA (…) Férjhez mentem, mikor tizennyolc éves lettem, és féltem az uramtól, mert tanár volt, hiszen éppen akkor kerültem ki az iskolából.” Csehov 1986. 165.
megnyomorított bennünket az ő nevelésével. Nevetséges és buta dolog, de meg kell mondanom, hogy apa halála után egyszerre kövéredni kezdtem, most pedig, egy évre rá, annyira meghíztam, mintha testem egy nyomástól szabadult volna…”.18 Ezt az ellentétet Morcsányi Géza fordítása19 ki is hangsúlyozza azáltal, hogy a nővérek „Apuka”-ként emlegetik a tábornokot, míg Andrej egyszerűen csak „Apánk”-ként beszél róla.20 Apjuk szigorú nevelési elvei azonban nem igazolják a Prozorov-testvérek cselekvésképtelenségét. Fischer-Lichte hangsúlyozza, hogy a Csehov-drámákban „végső soron az egyén felelős saját életének alakításáért”.21 A darab kezdete egy többszörös évforduló: ma van Irina névnapja, „Apuka” halálának első22, a Moszkvából való elköltözésnek pedig tizenegyedik évfordulója.23 Mintha a Prozorov-család életében ez volna a sorsesemények24 napja. A dráma tulajdonképpen egy „sóhajra” felfűzött25 összegzéssel indul, Olga, a legidősebb nővér számadást végez: huszonnyolc éves, eddigi életében ezek voltak a jelentős fordulatok, és mind május 5-én következtek be. Várhatóan ma is valami meghatározó fog történni. Ehhez képest egy szűk körű, szinte eseménytelen névnapi ünnepséget látunk, ahol a nővérek megismerkednek a Moszkvából jött új ütegparancsnokkal, és Andrej megkéri választottja, Natasa kezét, aki a viccelődés miatt „lányos zavarában”26 felugrik az asztal mellől. Sem a szereplők, sem a néző/olvasó nem lát ebben semmi végzetszerűt, holott ekkor indul az a ’lavina’, amely fokozatosan mindent megsemmisít. A negyedik felvonásbeli kivágásra ítélt fasor27 mellől nézve immár látható, hogy az első felvonás minden mondata ezt a végkifejletet ígéri és igazolja.
18
Csehov 1986. 150. Lásd bővebben: Morcsányi é.n. 1., 4., 6., 12., 13., 15. Ez után abbamarad az apjukhoz fűződő emlékek idézése, holott eddig ez szinte uralta a szöveget. 20 A Stuber- és Kosztolányi-fordításban a testvérek egyöntetűen „Apa”-ként hívják apjukat. 21 Fischer-Lichte 2001. 531. 22 A dráma első mondata: „OLGA Apa éppen ma egy éve halt meg, május 5-én, a te neved napján, Irina.” Csehov 1986. 137. 23 „OLGA Ma meleg van, tárva az ablak, de a nyírfák még nem rügyeznek. Apa megkapta a dandárját, és elhagyta velünk együtt Moszkvát, tizenegy évvel ezelőtt, de azért határozottan emlékszem, május elején ilyen idő tájt Moszkvában már minden virágzik, meleg van, verőfényben úszik a város…” Csehov 1986. 138. 24 A fogalmat Tengelyi használja (1992.; 1998.). Meghatározásában a fogalom „olyan magától meginduló, uralhatatlan módon lejátszódó, föld alatti értelemképződésre utal, amely az élettörténetben új kezdetet teremt”. Tengelyi 1998. 199. „Minden sorsesemény keresztülhúzza előzetes várakozásainkat, ezért csalódásélményként jellemezhető, olyan valósággal szembesít bennünket, amely megelőzi és meglepi a lehetségest” – írja Tengelyi. A sorseseményről lásd bővebben: Tengelyi 1998. 25 „Olga, a legidősebb nővér mindezt egyetlen sóhajra fűzi fel, s nem véletlenül. Az öreg tábornok ebbe a száműzetésbe halt bele.” Almási 1985. 151. 26 Fischer-Lichte 2001. 528. 27 „NATASA Tehát holnap egyedül maradok itt. (Sóhajt) Mindenekelőtt kivágatom a fasort, aztán ezt a jávorfát itt… Este nagyon barátságtalan.” Csehov 1986. 215. 19
Az idő és a tér egyre feltartóztathatatlanabbul változik, szűkül, mintegy kiszorítja a Prozorov-testvéreket ’áléletükből’. A darab tulajdonképpen egy napnyi28 ’történést’ mutat be, mintegy rímelve az arisztotelészi elvre,29 mintha az időkezelés tragédiát hívatna sejtetni ellentmondva a szerzői műfaj-meghatározásnak.30 Az első felvonásban a nővérek a ’ház urai’, övék a tágas szalon és ebédlő, mindent betölt a tavasz és a fény; a másodikban már sötét a szalon, Natasa minden gyertyát elolt, és elűzi a vendégeket is; a harmadik felvonásban már mindenki egyetlen szűk szobába van bezsúfolódva, kint tűzvész tombol, míg végül a testvérek a házon kívül rekednek, csak téblábolnak az őszben, „mintha kilakoltatták volna őket – térből és időből”.31 A mindent elsodró ’lavinát’ mintha egyetlen mondat generálná: „OLGA (…) Szent isten, magán zöld öv van? Drágám, ez egyszerűen képtelenség! NATASA Talán valami rosszat jelent? OLGA Nem, nem, hanem rémesen áll magának.”32 Natasát, alighogy megérkezett, Olga kellemetlen helyzetbe hozza, női hiúságában sérti meg.33 Ez látszólag csupán néhány jelentéktelen mondatváltás, tanácsként vagy figyelmeztetésként is értelmezhetnénk, de korábban a nővérek már mesélnek Versinyinnek a lányról,34 és az ekkor megnyilvánuló ellenszenv függvényében nem meglepő a Natasa és a sógornő közötti incidens. Natasába nyilvánvalóan mélyen belevájódott ez a sértés, hiszen a negyedik felvonásban, öt év elteltével, miután bejelenti a fasor kivágatását, elérkezettnek látja a pillanatot, hogy végső leszámolásként visszavágjon: „(Irinához) Te, drágám, ez az öv rémesen áll neked. Egyszerűen ízléstelen. Inkább hordj valami világosat.”35 De a Prozorov-nővérek sorsáért nem Natasa a felelős, hangsúlyozza Almási, bár a darabban „a 28
„…déli tizenkettőkor kezdődik és ugyanekkor fejeződik be a játék. (Tuzenbachot fél egykor lövik le a darab végén, az utolsó felvonás délben kezdődik.) De a felvonások is követik ezt a fiktív időszámítást, mintha egyetlen napot járna be a játék: az egyes felvonások között pontosan nyolc órát megy előre a fiktív óra. (Délben kezdődik, este nyolckor indul a második, a harmadik, már két év után, de éjjel, majd ismét nyolc óra, és néhány év múltán visszatér a mutató oda, ahonnan elindult.) Vagyis: a színpadi idő éppen 24 órát jár be, mintha a lányok életéből csupán egy nap tanúi lennénk, bár a valóságban öt évet fog át a darab. Az öt év egyetlen nap különböző időmetszeteiben kap helyet, szinte matematikai kiszámítottsággal osztva meg a huszonnégy órát.” Almási 1985. 152. 29 „A tragédia ugyanis leginkább egyetlen nap idejére terjed.” Arisztotelész 1974. 12. 30 „Dráma négy felvonásban” Csehov 1986. 135. 31 Almási 1985. 157. 32 Csehov 1986. 156. 33 Natasa első megjelenésekor is a saját külsejével van elfoglalva, Csehov hangsúlyozza szereplőjének e meghatározó jellemvonását: „NATASA Már ebédnél ülnek. Elkéstem. (Futó pillantást vet a tükörbe, és igazgatja magát) A frizurám, azt hiszem, nem rossz.” Csehov 1986. 156. 34 „MÁSA Juj, hogy öltözködik. Nemhogy rosszul, divatjamúltan, hanem egyszerűen szánalmasan. Furcsa, rikító, sárga szoknyát hord, ilyen közönséges rojtokkal, és vörös blúzt. És az arcát valósággal fényesre sikálja! Andrej nem szerelmes belé, ezt nem hiszem, elvégre van ízlése. Csak úgy ugrat bennünket, bolondozik.” Csehov 1986. 148–149. 35 Csehov 1986. 215.
Natasa-veszedelem kerül előtérbe, de ez csak dramaturgiai csapda, a perspektíva megfordításának eszköze: nem ő a főellenség – a házat nem ő kártyázza el, Tuzenbachot nem ő lövi le, az ezredet nem ő vezényli el”.36 Egyértelmű, hogy a nővérek és Natasa más-más világ képviselői. Fischer-Lichte a személyiség 19. századi eszményképének megtestesülését látja a három nővér alakjában: „temperamentumukban, tehetségükben, szokásaikban, viselkedésükben, gesztusaikban és beszédükben egyaránt különböznek a többiektől”.37 Éppen individualitásuk és az, ahogyan ezt megélik, okozza cselekvésképtelenségüket. A kívülről jött provokációkkal és sértésekkel szemben nem tudnak sem tettekkel, sem érvekkel fellépni, csupán saját személyiségüket helyezik szembe a világgal, „kultuszt csinálnak abból, hogy nemcsak a »kispolgári« Natasától, hanem környezetüktől, a »város (…) érzéketlen tömegétől« is különböznek”.38 Mész Lászlóné a komikus motívumok közé sorolja a nővérek magatartását,39 mely által Csehov átfogó kritikája érvényre jut: „mert a legkülönbek sem tudják az élet minőségét megváltoztatni”.40 Almási a nővérek magatartását „mesterséges életstílus”-nak tekinti, mellyel a három lány a valóság betörése ellen védekezik.41 Ez a kreált életstílus magába foglalja a társasági életformát, szabályozza a hangvételt, és görcsösen távol tart minden életszerű megnyilvánulást,42 egyszerűen nem vesz tudomást az emberi gyarlóságokról. Olga nem hajlandó meghallgatni Mása szerelemvallását,43 hiszen ez egy olyan téma, melyről nem illik, következésképp nekik nem is szabad beszélniük. A bergsoni megállapítás szerint a nővérek e stilizált magatartása képtelensége miatt válik komikussá, ugyanis a képtelenség: „A józan észnek sajátos visszájára fordulása ez. Abban áll, hogy a dolgokat egy bennünk lévő képzet mintájára formáljuk, és nem a képzeteket a dolgok mintájára.”44 Hármuk közül Olga tud leginkább uralkodni az érzelmein, gyakran hideg és racionális, de ő ragaszkodik 36
Almási 1985. 201. Fischer-Lichte 2001. 521. 38 Fischer-Lichte 2001. 521. 39 „Nemcsak a kisvárosi tanár, az alkoholista ezredorvos vagy Natasa jellemzésére alkalmaz Csehov komikus motívumokat, hanem címszereplőinek előítéleteit, neveltetésükből, képzelgésükből, emberi gyengéikből eredő hibáit is nevetségessé teszi.” Mész 1995. 137. 40 Mész 1995. 138. 41 Lásd erről bővebben: Almási 1985. 197–205. 42 „Ebből a világból hiányzik az élet élményszerű jelenléte.” Almási 1985. 198. 43 „MÁSA (…) szóval: szeretem Versinyint. OLGA (a spanyolfal mögé megy az ágyához) Ugyan, kérlek... Nem is hallgatlak. MÁSA Hát mit tegyek? (A fejéhez kap) Eleinte furcsának tartottam őt… aztán sajnáltam. Aztán megszerettem… megszerettem őt, a hangját, szavát, sok-sok szerencsétlenségét és a két leányát. OLGA (a spanyolfal mögött) Nem is hallgatlak… Mondhatsz bármilyen ostobaságot, úgysem hallgatlak.” Csehov 1986. 195. 44 Bergson 1986. 149. 37
leginkább ehhez a stilizáltsághoz, és közben koravénné válik anélkül, hogy egyetlen percig is élt volna. Nem tud erélyesen fellépni a dada védelmére Natasával szemben, hiszen ez a magatartás is összeegyeztethetetlen lenne azzal az eszményített mássággal, amelynek jegyében ő él, inkább saját érzékenységét és különleges világképét ecseteli.45 Natasa a beszéd által éri el céljait, a nővérek választékos frázisaival ellentétben ő mindig valami meghatározott tárgyról beszél, akaratát nyilvánítja ki, mellyel szemben hatástalan marad a többiek stilizált, ’jólfésült’ magatartása.46 Mása a legszabadabb és legéletszerűbb figura a nővérek közül, bár ő sem képes teljesen levetkőzni ezt a stilizáltságot, ironikusan viszonyul ehhez az életidegen választékossághoz: fütyül, csörömpöl az evőeszközökkel, férjes asszony létére beleszeret egy katonába, aki ráadásul egy másik asszony férje. Apjuk nevelési elveiről és saját műveltségükről is gúnyosan beszél: „Ebben a városban három nyelvet tudni igazán fényűzés. Nemcsak fényűzés, hanem egyszerűen haszontalan dolog, mint a hatodik ujj. Mi nagyon sok felesleges dolgot tudunk”.47
Niederhauser Emil a századfordulós
Oroszországot bemutató tanulmányában közölt statisztikák48 Mását igazolják: az írástudók száma is igen csekély, főként vidéken, ahol az „agyonnevelt”49 Prozorov-testvérek élnek. „Máshol talán nincs így, de nálunk a legúribb, a legfinomabb s a legjobban nevelt emberek a katonatisztek” – mondja Mása. Niederhauser a hivatásos tisztikar szerepéről is tudósít, felhívja a figyelmet arra, hogy a tisztek az értelmiséghez tartoztak ugyan, de nem feltétlenül a nemesség köréből kerültek elő.50 A Három nővérben is szó esik a tisztek származásáról: Tuzenbach nemesi származású, báró;51 Szoljonij frusztrációi52 és Versinyin
45
„OLGA Az előbb nagyon durva voltál a dadával. Bocsáss meg, de én ezt nem bírom elviselni… egészen elfeketült előttem a világ… (…) Értsd meg, drágám, minket talán furcsán neveltek, de én ezt egyáltalán nem tudom elviselni. Az ilyen hang tönkretesz, lever… egészen belebetegszem…” Csehov 1986. 184. 46 Lásd erről bővebben: Fischer-Lichte 2001. 528–529. 47 Csehov 1986. 150. 48 „De hogy Oroszország még mindig mennyire elmaradott az európai átlaghoz képest, arra elég egy adat: a lakosság 21%-a tud írni és olvasni. Ez 18 millió férfit és 8 millió nőt jelentett. Némiképp vigasztaló mozzanat, hogy a 10-19 éves korosztályon belül az írástudók aránya már 33%, vagyis az alsó fokú oktatás már elért bizonyos eredményeket. De ebben a roppant nagyságú országban mindössze 104 ezer volt a főiskolát végzettek aránya, ezen belül azonban csupán 6000 volt a nő. Ez is egyik mutatója a társadalom konzervativizmusának.” Niederhauser 2000. http://www.historia.hu/archivum/2000/000910nieder.htm 49 Vö. „ANDREJ Igen. Apánk, isten nyugosztalja, agyonnevelt bennünket.” Csehov 1994. 11. 50 „Az állami és zemsztvo-hivatalnokok, meg a városiak mellett volt még egy jelentékeny réteg, ugyancsak bizonyos értelemben értelmiségi: a hivatásos tisztikar. Az 1860-as évek reformjai során vezették be az általános hadkötelezettséget és a modern katonai szervezetet, tisztképző középiskolákkal és főiskolákkal. A szigorú rend egyre kevésbé tette ezt a pályát vonzóvá a nemesség számára. Így növekvő mértékben éppen a módosabb parasztságnak állt módjában fiait ezekben az iskolákban taníttatni.” Niederhauser 2000. http://www.historia.hu/archivum/2000/000910nieder.htm 51 „TUZENBACH (…) Én egész életemben egyetlenegyszer sem dolgoztam. A hideg és henye Szentpéterváron születtem, olyan családban, amely sohasem ismerte a munkát és a gondot. Emlékszem, mikor a
szerény életkörülményei viszont – a puritán katonai életmódon túl – az alacsonyabb származást is igazolni látszanak.53 Mása épp életközeliségéből adódóan a legmélyebben érző a három nővér közül, látszólagos érzéketlensége, tartózkodása épp e sebezhetőséget hivatottak eltakarni. Abból, ahogyan apja nevelési elveiről beszél, kitűnik, hogy nővéreivel ellentétben közel sem tartja olyan tévedhetetlennek apjukat, érezhetően egyfajta feszültség és lázadás uralja az első felvonásbeli megnyilvánulásait: miközben testvérei felelevenítik apjuk emlékét és a Moszkva-álmot,
Mása
látszólag
teljesen
elzárkózik
ettől,
fütyörészik,
cinikus
megjegyzéseket fűz hozzá az elhangzottakhoz. Épp ezért erős jelzés az, hogy nővéreivel ellentétben apjuk halála után egy évvel ő még nem vetette le a gyászruhát, és mint a második felvonásbeli megjegyzéséből54 kitűnik igen elevenen él benne az apja halála előtti napok emléke. Akárcsak nővéreit őt is meghatározza „furcsa”55 neveltetése, nem tudja kezelni a durva és tapintatlan megnyilvánulásokat.56 „Ez az érzékenység viszont nem fosztotta meg attól a képességétől, hogy megnyíljon a másik ember előtt, és érdeklődéssel forduljon felé” – írja Fischer-Lichte. Az elemzők különbözőképpen értelmezik a Mása és Versinyin között szövődő viszony verbális jeleit. Fischer-Lichte hangsúlyozza, hogy a két szerelmes egy a „hallgatással egyenértékű, saját nyelvet”, énekhangokat57 használ a harmadik felvonásban,58 hiszen a beszéd alkalmatlan volna érzelmeik kifejezésére. E nyelv létrejöttének előfeltétele, hogy Mása ne dimenzionálja túl saját személyiségét, hanem partnerként kezelje a másik embert.59 Almási is hasonlóan értelmezi e színpadi
katonaiskolából hazajöttem, inas húzta le a lábamról a csizmát, sokat szeszélyeskedtem akkoriban, de az anyám bámult engem, és csudálkozott, mikor más nem bámult engem.” Csehov 1986. 141. 52 „SZOLJONIJ Ha másodmagammal vagyok, akkor olyan vagyok, mint a többiek. A társaságban azonban zavart leszek… és mindenféle marhaságot beszélek. De azért én mégis becsületesebb és nemesebb vagyok, mint sokan, nagyon sokan.” Csehov 1986. 174. 53 „VERSINYIN (…) Irigylem magukat. Egész életemet kis lakásban töltöttem. Két szék, egy kerevet és a kályha, amelyik mindig füstölt. Éppen ezek a virágok hiányoztak az életemből. (Kezét dörzsölgeti) De minek erről beszélni?” Csehov 1986. 151. 54 „ MÁSA Mi zúg a kályhában? Röviddel apa halála előtt süvített így a kémény. Éppen így.” Csehov 1986. 165. 55 Vö. 44-es lábjegyzet. 56 „MÁSA (…) A durvaság fölizgat és sért, szenvedek, ha látom, hogy valaki nem eléggé finom, sima, szeretetre méltó. Mikor tanárok közt kell lennem, az uram kollégái közt, az valóságos kínszenvedés nekem.” Csehov 1986. 164. 57 „VERSINYIN (Énekel) «Szeress mindig és újra, újra, még, a szerelem kínzó gyönyörűség…» (Nevet) MÁSA La-la-la… VERSINYIN La-la… MÁSA Tra-la-la… VERSINYIN Tra-la-la… (Nevet)” Csehov 1986. 190. 58 Fischer-Lichte 2001. 526. 59 Lásd erről bővebben: Fischer-Lichte 2001. 524–526.
koreográfiába60 sűrített „némajátékszerű udvarlást”,61 de felvázolja ennek előzményeit is. A szövegmaszkok62 kapcsán részletesen elemzi Mása és Versinyin második felvonásbeli dialógusát, és annak váltásait.63 Versinyin, miközben magáról beszél, a filozofálásról, mint orosz magatartásról filozofál, de Mását már nem kötik le ezek a közhelyek, témát vált, Versinyin azonban nem tudja követni Mása váltásait, és minduntalan „elővillan pojácaszerűsége, de csak egy pillanatra, mert Mása egy poétikus mondattal újabb váltásra kényszeríti a férfit: átsegít ezen a bumfordi önprezentáción”.64 Dialógusuk esetlenségei mellett nyilvánvalóvá válik, hogy Mása felnőttebben kezeli ezt a helyzetet, számára tétje van annak, hogy hova fejlődik ez a kusza kapcsolat. Szemes Péter e dialógus egyik váltásával65 azt példázza, hogyan szegülnek szembe a szereplők a kölcsönösség elvével, ezáltal ellehetetlenítve a dialógus célját, a viszonyteremtést.66 A néző/olvasó két házasságtörő viszony alakulását követheti nyomon, a drámakompozíció rafináltsága67 folytán azonban, más-más módon viszonyul ezekhez. A befogadó a nővérek szemszögéből látja ezt a világot, így – belülről nézve – Mása és Versinyin házasságtörő kapcsolata más megítélés alá esik, mint Natasa és Protopopov viszonya: „Natasa számára ez a viszony csak játék, Másának életpótlék”.68 E két viszony ironikus szembeállítása/egymásmellé helyezése egyszerre mutatja fel a nővérek stilizált és Natasa földhözragadt világának esendőségét. Natasa mintha a nővérek emelkedett világképének suta, karikatúra-szerű lecsapódása lenne: eltanulja a stilizált magatartás formáit, és ezek üres forma-voltát felmutatva nevetségessé is teszi azt.69 A nővérek közül – talán fiatalságából70 adódóan is – Irina a legálmodozóbb. Környezete kissé gyerekként kezeli, ezt ő fel is hánytorgatja a körülötte lévőknek, aztán 60
Az alvók fölött éneklő szerelmesek egymásra találásáról írja: „Színpadilag viszont talán a legravaszabb pillanat az egész drámában”. Almási 1985. 216. 61 Almási 1985. 214. 62 A szövegmaszkokról lásd bővebben: Almási 1985. 205–216. 63 „Minden váltás egy rés, melyen keresztül átcsillan a beszélő alak igazi lénye és az is, hogy amit mond, az szinte önálló életet él: hordozza is a figura lényegét, de el is rejti, átfésüli, esetleg csináltságával látszatszerűvé varázsolja.” Almási 1985. 211. 64 Almási 1985. 212. 65 „VERSINYIN (…) Ne haragudjék rám. Magán kívül nincs senkim, senkim… Szünet MÁSA Mi zúg a kályhában?” Csehov 1986. 164–165. 66 „A közös természetűség mellett az alakok közötti relációk másik ismérve a kölcsönösség – ha egy drámai alak verbálisan megnyilvánul egy másik alak felé, aki erre nem reagál, vagy nem a verbális megnyilvánulásra reagál (azaz a két alak «elbeszél egymás mellett»), nem alakul ki közöttük viszony. Ennek pregnáns példája jelenik meg Csehov Három nővérének híres részletében Versinyin és Mása szövegében.” Szemes 2006. http://www.c3.hu/~prophil/profi063/szemes.html 67 Lásd erről bővebben: Almási 1985. 151–216. 68 Almási 1985. 202. 69 Lásd erről bővebben: Almási 1985. 197–203. 70 A darab kezdetekor húszéves.
viselkedésével a mások igazát és a saját gyermetegségét igazolja.71 A boldog jövőt számára Moszkva és a munka képviseli. Irina munkahimnuszait, ugyan nem meggyőződésből, de Tuzenbach is átveszi,72 hogy imponáljon az imádott hölgynek. Druzsin Ferenc a kórusmű-hasonlattal73 írja le a Három nővért, melyben komikusan váltják egymást a munka-, a boldogtalanság- és a Moszkva-szólamok74. Felhívja a figyelmet arra az iróniára, amellyel Csehov egymásra játszatja e szólamokat, elhangzanak a dialógusok, de mintha a szereplők nem is hallanák egymás mondatait, ezáltal e replikák az abszurd dialógusok75 előképeként is értelmezhetőek.76 Balassa Péter is a Csehov-darabokban végigvonuló munka-motívum elemzése77 során a Három nővér vonatkozásában e motívum komikus megjelenését emeli ki, főként Tuzenbach esetében.78
71
„IRINA Megszoktad, hogy kislánynak nézzél, és most furcsának tartod, hogy az arcom komoly. Húszéves vagyok!” Csehov 1986. 141. „FEDOTYIK (…) Különben itt van egy búgócsiga… Istenien búg. IRINA Micsoda gyönyörűség!” Csehov 1986. 157. „FEDOTYIK (Irinához) Most vásároltam magának színes ceruzákat a Moszkva utcában Pizsikovnál. És aztán ezt a kis kést… IRINA Megszokta, hogy úgy bánjék velem, mint kislánnyal, pedig én már felnőttem… (Elveszi a ceruzákat és a kis kést, örömmel) Micsoda gyönyörűség!” Csehov 1986. 170. 72 „TUZENBACH (…) Óvtak a munkától. De azért mégsem sikerült nekik, hogy egészen elidegenítsenek tőle. Itt van az ideje, már közeledik, egészséges, hatalmas förgeteg támad, már úton van, nemsokára ideér, és lesöpri társadalmunkról a tunyaságot, a közömbösséget, a munka iránti előítéletet, a rothadt unalmat. Dolgozni fogok. Huszonöt-harminc év múlva minden ember dolgozni fog. Minden ember!” Csehov 1986. 141. „Dolgozni fogok. Csak egyetlen napja lenne az életemnek, amikor úgy dolgoztam, hogy este, ha hazamegyek, fáradtan leheveredjek az ágyba, és rögtön elaludjam.” Csehov 1986. 170. 73 Lásd bővebben: Druzsin 2000. 74 A Csehov-fordításokat tanulmányozó Cs. Jónás Erzsébet a szövegtestet vizsgálva a szimmetrikus szerkezeti modellt példázza egyik ’Moszkva-szólam’ kapcsán: „Olga és Irina között megoszlik az egyetlen indázó körmondat: OLGA: […] És mindig jobban / és jobban vágyakozom… / IRINA: Hogy Moszkvába költözzünk. // Hogy eladjuk a házat, / hagyjunk itt mindent, / és menjünk el Moszkvába… /// OLGA: Jaj, / minél / előbb.” Cs. Jónás 2006b. 877. 75 Otomar Krejča a mai abszurd dramaturgia gyökerének bizonyítékaként tekinti a darabot: „El lehet játszani a Három nővért úgy is, mintha Tennesse Williams vagy Samuel Beckett írta volna.” Krejča 1970. 461. 76 „Csehov lélektanilag is megerősíti a komikus hatást. Mindenekelőtt azzal, hogy Irina és Tuzenbach, vagyis olyan személyek hirdetik a munka nagyszerűségének programját, akik még soha nem dolgoztak, s velük párhuzamosan fel-felhangzik azok szólama is, akik dolgoznak. Olgáé például okulás is lehetne, ha figyelnének rá: «Mióta naponta a gimnáziumba járok és aztán esténként magánórákat adok, azóta állandóan fáj a fejem, és folyton arra gondolok, hogy megvénültem. És csakugyan, e négy év óta, hogy a gimnáziumban vagyok, érzem, hogy a fiatalságom és az erőm napról napra fogy.» Mint az abszurd színház dialógusai, úgy hullanak egymás mellé a nővérekéi is; Irináé arra utal például, hogy meg sem hallotta, amit Olga mondott: »Az embernek fáradnia kell, dolgoznia arca verejtékével, akárki is az, és csak ebben van az élet értelme és célja, az ember boldogsága és gyönyörűsége. Milyen szép az élete a munkásnak, aki virradatkor felkel, és az úton követ tör…«” 77 Balassa 1995. 78 „Tuzenbach emlegeti a legkomikusabban, kezdetlegesen ismételt tőmondatokban a munkát: «Dolgozni akarok», »Dolgozni kell«, »Dolgozni fogok«, ilyenkor a rabotatyot használja, egyetlen kivétellel, amikor ezt mondja: »Gyönyörűség dolgozni« (trugyityszja), egy emelkedettebb, utópikus szövegkörnyezetben.” Balassa 1995.
Irina és Tuzenbach kapcsolatát Almási a Hideg szerelmek alcímű fejezetben elemzi. Irina, a társaság „erotikus centruma”79 önmagával és Moszkva-álmával, a Moszkvában rá váró tökéletes férfi képzetével van elfoglalva, passzívan és elutasítóan hallgatja végig Tuzenbach és Szoljonij vallomásait, a két, rivalizáló férfit „pusztán jelenlétével – uszítja egymásra”.80 „Irina tényleg olyan, mint egy »értékes zongora«. Önmagába zárkózik, és belső világába helyezi át azt a találkozást, amely csak két ember között valósulhat meg”81 – írja Fischer-Lichte, aki a nővérek közül Irina életét tekinti legreménytelenebbnek. Ez a lány ugyanis személyiségéből adódóan képtelen bármiféle kötődésre. Fischer-Lichte és Almási is részletesen elemzi Irina és Tuzenbach utolsó közös jelenetét rámutatva arra az önzésre, amellyel a lány „egyetlen mélyebb emberi részvétről árulkodó szó”82 nélkül a halálba küldi ’kényszer-jegyesét’.83 Ebben a jelenetben Irinának egy eddig ismeretlen arca is megmutatkozik, komikusan ható, patetikus szavai84 mögül „csontkemény egoizmus” tűnik elő, „hirtelen groteszkké és félelmetessé változik”.85 Almási reflexiós drámaként elemzi a Három nővért,86 felhívja a figyelmet arra az iróniára, amely e szereplők megformálását jellemzi, és rámutat a reflexivitás kompozicionális funkciójára is: „Ez a darab ugyanis életvilágát előbb színén, majd fonákján engedi látni, mintha önmagát és fordított értéktartalmú tükörképét egyetlen művön belül s mégis egymástól elkülönítve vonatkoztatná egymásra. Az első két felvonásban bemutatott szereplők szinte azonos élethelyzetekben, csak éppen fordított értékperspektívában térnek vissza a második kettőben”.87 Példaként a Versinyin és Kuligin viszonylatában megnyilvánuló értékcserét hozza fel: míg kezdetben Versinyin a vonzó katona, Kuligin pedig a mamlasz férj, addig az utolsó felvonásban Versinyin az esetlen, szánalmas figura, és Kuligin az emberi és nagyvonalú férfi. Almási értelmezésében
79
Almási 1985. 166. Almási 1985. 176. 81 Fischer-Lichte 2001. 524. 82 Fischer-Lichte 2001. 523. 83 „TUZENBACH (…) Mondj valamit nekem… (Szünet) Mondj valamit nekem… IRINA Mit mondjak? TUZENBACH Valamit. IRINA Elég! Elég! (Szünet)” Csehov 1986. 208. 84 „IRINA (…) Hűséges, engedelmes asszonyod leszek, de nem vagyok szerelmes, erről igazán nem tehetek! (Sír) Soha életemben nem voltam szerelmes. Csak álmodoztam a szerelemről, már régóta álmodozom, éjjel és nappal, de a lelkem olyan, mint egy drága zongora, amely be van zárva, és a kulcsa, a kulcsa, az elveszett.” Csehov 1986. 208. 85 Almási 1985. 170. 86 „A Három nővér felszíni közege az állandó reflexió: minden figura állandóan magyarázza, kommentálja önmagát, s mindenki értelmezi a másik tetteit, jellemét, múltját, jövőjét.” Almási 1985. 158. 87 Almási 1985. 161. 80
Csebutikin e fordított perspektívában „rejtett igazságtevő”88-ként funkcionál, akinek élcelődései és cinikus megjegyzései reális értékítéletek. A „Minden mindegy”-életérzés sajátos figurája ő, aki van annyira ’minden történet fölötti’, hogy ne hatódjon meg az ember esendőségén, és van annyira ’történetközeli’, hogy elmélázzon az emberi gyarlóságok fölött. Furcsa szimbiózisban él az órákkal és az idővel, téblábolásai és apró balesetei mind ezzel hozhatóak kapcsolatba.89 Druzsin feltételezi, hogy Csebutikin az az orvos, aki Csehov orvosalakjait mintegy összefogja, egy személyben testesíti meg,90 és „a felvonás végén, amikor a párbaj színhelyéről Tuzenbach halálhírét hozza, az eddigi (látszatra) közönnyel kimondott „mindegy”-ek ingerült hangba váltanak át; az ilyen komédiásság, amilyen a Prozorov-házban zajlik, még neki is sok, aki életében (mondjuk így: Lvov-Hruscsov-Asztrov-Dorn életében) mint orvos kívül-belül igen sok emberi nyavalyát megtapasztalt”.91 A reflexivitás a drámai beszédmódot és dialógustechnikát92 is meghatározza; a töredékesség, a monológok gyakorisága, a társalgás polifóniája hol eltakarja, hol megmutatja a kommunikáció ellehetetlenedését.93 Andrej számára a monológ az egyetlen önkifejezési mód, ugyanolyan magányos, mint a többiek, csak míg amazok egyfolytában beszélnek, hogy leplezzék magányukat, Andrej hallgatásba burkolózik. Őszintén csak akkor nyilvánul meg, ha tudja, hogy mások nem hallják. Feraponttal való dialógusa,94 a két
88
Almási 1985. 204. Például: a tűzvész éjszakáján eltör egy porcelánórát, a katonák elvonulásának időpontját pontosan kiszámolja „régimódi óráján”. Csehov 1986. 204. 90 „Értelmezéséhez tekintetbe kell vennünk, hogy Csebutikin Csehov színpadának utolsó orvosa, s hogy az orvosok életkora, szerepe és létfilozófiája között igen érdekes a kapcsolat, és nem kizárt, hogy Csebutikin az orvos-rajzolatoknak valamiféle »végeredménye«.” Druzsin 2000. 91 Druzsin 2000. 92 A csehovi dialógusok nyelvi összetételéről, élőbeszédszerűségének megteremtéséről, e nyelv pragmatikájáról lásd bővebben: Cs. Jónás 2006a. 93 Lásd erről bővebben: Almási 1985. 197–216.; Fischer-Lichte 2001. 525–529.; Szondi 1979. 31–36. 94 „ANDREJ Édes öregapó, hogy megváltozik az élet, hogy megcsal bennünket! Ma unalomból előkotortam ezt a könyvet – régi egyetemi előadások –, és elnevettem magam. Istenem, titkár vagyok az elöljáróságnál, abban a hivatalban, ahol Protopopov a főnök. Titkár, és a legtöbb, amit elérhetek, az, hogy ülnök legyek! Ülnök az itteni elöljáróságnál, én, aki minden éjjel arról álmodom, hogy a moszkvai egyetem tanára vagyok, hírneves tudós, kire egész Oroszország büszke. FERAPONT Kicsoda?... Nagyothallok… ANDREJ Ha nem hallanál nagyot, bátyuska, akkor nem is beszélnék veled. Valakivel csak beszélnem kell… a feleségem nem ért, a húgaimtól félek, nem tudom, miért. Félek, hogy kinevetnek, megszégyenítenek… Nem iszom, nem járok vendéglőbe; de milyen boldogan ülnék most, édes öregem, Moszkvában Tyesztovnál, vagy a Nagy Moszkvában. FERAPONT Moszkvában, mesélte nálunk a pallér, holmi kereskedők palacsintáztak, és az egyik szörnyethalt, mivelhogy megevett negyven palacsintát. Negyven palacsintát vagy ötven palacsintát, már nem tudom biztosan… ANDREJ Ül az ember Moszkvában, a vendéglő nagytermében, senkit sem ismer, és őt sem ismerik, és mégsem érzi magát idegennek…” Csehov 1986. 162. 89
egymásba játszó „monologikus elbeszélés”95 tulajdonképpen csak abban különbözik a dráma többi dialógusától, hogy ez esetben egyértelműsítve és tematikusan motiválva van, hogy a szereplők nem értik egymást, és nem is érdekli őket a másik mondanivalója. „Ezek a rezignált önelemzések, melyeket szinte minden szereplő külön-külön önt szavakba, ezek éltetik a művet – a mű pedig voltaképpen miattuk íródott”96 – írja Szondi magyarázatul a dráma cselekményének csökevényességére. E beszédaktusokra is érvényes Bahtyin megállapítása: „A dialógus tehát nem a cselekvést megelőző aktus, hanem a cselekvés maga”.97 A Három nővér figurái komikus és estenkénti groteszk megnyilvánulásainak vizsgálata óhatatlanul az identitás és a kommunikáció problémáit is beemelik a diskurzus terébe, ezáltal a fabula98 többféle lehetséges olvasata is felvázolhatóvá válik. Egyes motívumok
mélyebb
vizsgálata
pedig
a
drámaszerkezetben
megnyilvánuló
sajátosságokra99 is magyarázatot kínál.
95
Szondi 1979. 34–36. Szondi 1979. 32–33. 97 Idézi Cs. Jónás 1999. 122. 98 „A drámai szövegek fabuláját tehát mint a műben a szüzsé sajátos formájában megjelenő motívumok és témák sorát rekonstruálhatjuk.” Pavis 2006. 134. 99 Lásd a tér-idő motívumának szerkezeti leképezését, vagy a szereplők közti viszonyok hatását a dráma nyelvére és a kommunikációra. 96
IRODALOM
ALMÁSI Miklós 1985
A reménytelenség hullámvasútján. In. Uő.: Mi lesz velünk Anton Pavlovics? Magvető Könyvkiadó, Budapest 149–222.
ARISZTOTELÉSZ 1974
Poétika. Magyar Helikon, Európa, Budapest
BALASSA Péter 1995
„Dolgozni, dolgozni!”? In. Uő. Majdnem és talán. T-Twins Kiadó, Budapest
BERGSON, Henri 1993
A nevetés. Gondolat Kiadó, Budapest
CSEHOV, Anton Pavlovics 1986
Három nővér. [fordította: Kosztolányi Dezső] In. Uő.: Négy színmű. Európa Könyvkiadó, Budapest 135–217.
1994
Három nővér. [fordította: Stuber Andrea] http://web.axelero.hu/sajt1/materials/HUN/A%20Fooldal_teljes.htm
é.n.
Három nővér. [fordította: Morcsányi Géza] /fénymásolat/
DRUZSIN Ferenc 2000
Csehovi bukfencek. Napút 2000/június, 61–68. http://www.inaplo.hu/na/naput_2000/2000_05/061.htm
FISCHER-LICHTE, Erika 2001
A polgári mítoszok vége. In. Uő.: A dráma története. Jelenkor Kiadó, Pécs. 519–531.
CS. JÓNÁS Erzsébet 2006a
A színpadi nyelv pragmatikája a Csehov-drámákban. In. Kroó Katalin (szerk): Bevezetés a XIX. századi orosz irodalom történetébe II. Bölcsész Konzorcium, Budapest, 651–682. http://mek.oszk.hu/04900/04937/pdf/orosz2.pdf
2006b
Alakzatok Csehov drámák magyar fordításaiban. In. Kroó Katalin (szerk): Bevezetés a XIX. századi orosz irodalom történetébe II. Bölcsész Konzorcium, Budapest, 878–882. http://mek.oszk.hu/04900/04937/pdf/orosz2.pdf
1999
Stílusvariációk
Csehov-darabok
magyar
szövegváltozataira.
In.
„Magyar
nyelvjárások”. A Kossuth Lajos Magyar Tudományegyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékének Évkönyve. XXXVII. 121–130. Debrecen KOSZTOLÁNYI Dezső
/é.n./
Összegyűjtött versei. http://mek.oszk.hu/00700/00753/html
KREJČA, Otomar 1970
Minden szélsőség kicsit ostobaság. In. Lengyel György (szerk.): A színház ma. Írók, rendezők, színészek vallomásai korunk színházáról. Gondolat Kiadó, Budapest, 459– 463.
MÉSZ Lászlóné 1995
Ironikus tragikomédiák a mindennapi létről. In. Uő.: Színterek. Drámaértelmezések. Korona Kiadó, Budapest, 84–140.
NIEDERHAUSER Emil 2000
Oroszország, 1900. In. História 2000/9–10. http://www.historia.hu/archivum/2000/000910nieder.htm
PAVIS, Patrice 2006
Színházi szótár. L’Harmattan, Budapest
PÓK Lajos 2000
A világ a XX. század elején. In. História 2000/9–10. http://www.historia.hu/archivum/2000/000910pok.htm
SZEMES Péter 2006
A viszonyteremtés lehetőségei a drámában. In. Pro Philosophia Füzetek 2006/3. http://www.c3.hu/~prophil/profi063/szemes.html
SZONDI, Peter 1979
A dráma. In. Uő.: A modern dráma elmélete 1880–1950. Gondolat Kiadó, Budapest, 29–36.
TENGELYI László 1998
Élettörténet és sorsesemény. Atlantisz Kiadó, Budapest
