Wekker Anita: És te boldog vagy?

Wekker Anita: És te boldog vagy? Tudjuk, hogy a „képzeld, mi történt az egyik ismerősömmel” kezdetű mond mondatok valójában arra a személyre vonatkoznak, aki a történetet eelmeséli. Azt is tudjuk, hogy valójában nem is az számít, kivel esett meg az ominózus ese eset, hanem maga a történet, az elbeszélés. Szeretjük a másik előtt eltitkolni, hogy igazából mi vagyunk a kérdező, és mi akarjuk tudni az ő véleményét, azt rremélve, hogy ezzel barátunk objektív álláspontját ismerhetjük meg, hiszen ha tudná, hogy mi vagyunk a történet ténet főszereplője, talán az elfogultsága nem merné kimondatni vele, amit valójában gondol a helyzetről. A következő történet is kiváló példa erre a jelenségre. Képzeljétek, mi történt az egyik ismerősömmel! Forró nyári este volt, mikor a két régi barátt találkozott a város forgalmas főt főterén. A kellemes időnek és a városi fesztiválnak köszönhetően még ebben a késői órában is tele volt emberekkel a város. Az utcákat árusok kirakodó standjai színesítették, és árulták kevésbé értékes, többségében bóvli term termékeiket az odalátogató tömegnek. Ebben a forgalomban szúrta ki Artúr az érmeárus asztalánál nézelődő bará barátját. Megkopogtatta vállát, majd mikor az megfordult, szorosan megölelte a meglepődött Ottót. - Ezer éve, haver! Csak nem itthon? Mi járatban? Meguntad Münchent? lelkendezett Ottó, miközben otthagyták az érmeárust, aki szomorúan legyi legyintett a sikertelen vásárlás tudatosítása után. - A húgomnak holnapután lesz az esküvője. Hazajöttünk Andival és a gyer gyerekekkel. Tegnap érkeztünk, pont a fesztiválra. Hát nem m remek? - De, nagyszerű! A húgod férjhez megy? Mennyi idős is? Hiszen ne nemrég még gimibe járt.

http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 1

- Az már régen volt, Ottó! - nevetett harsányan Artúr. - Azóta eltelt nyolc év, és a kis Linda már felnőtt. - Ez hihetetlen! Nyolc év! Belegondoltál? Ha ők öregszenek, zenek, akkor mi is! - Ez már csak ilyen, öregem! - És te hogy vagy? Andival jól megvagytok? - Óh, persze! Csodásan. A gyerekek már iskolába járnak, így több időnk jut egymásra. Múlt hónapban voltunk wellness-elni elni egy bajor szállod szállodában. Előtte két hónappal meg Svájcban voltunk síelni egy hetet. Ezt kaptam tőle szül születésnapomra, hát nem fantasztikus nő? - Ez nagyon jól hangzik. - válaszolta egykedvűen Ottó. - Szóval minden rendben velünk, a gyerekek is jól tanulnak. De mesélj, veled mi újság? - Áh, hagyjuk! Csak a gondok, öregem! - felelte búsan Ottó. - De mi a baj? Mondd már! - Artúr arcáról egyből lefagyott a mosoly. - Úgyis tudod… ami minden bajnak okozója: a pénz. - Artúr kérdő és egyben követelőző pillantást vettet Ottóra, mintha csak azt mondaná, folytasd folytasd. És Ottó folytatta. - Ennyi pénzből, amit itthon kapunk nem lehet rendesen megélni. Semmire sem elég. Tilda és én alig kapunk valamit. Nem tudunk egyről a kettőre jutni. Katasztrófa az egész. - Atyaég, ez szörnyen hangzik! - Az is. A múlt évben felújítottuk uk a házat, megcsináltattuk a tetőteret. Reng Rengeteg pénz elment rá. De kellett a kölykök miatt, legyen min mindegyiknek külön szobája, tudod. Oda bútorokat kellett venni. Persze, mindegyik megtanulta, hogy azt a szintet nekik kell takarítaniuk, ez volt a feltéte feltétele a tetőtérnek. Megcsinálják, rendes gyerekek. De mégis csak sok pénzbe került, érted? - De legalább most kényelmesen elfértek, és a ház értéke is nőtt. http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 2

- Igen, lehet. De tudod, Artúr, jó neked, hogy a feleséged ilyen ajánd ajándékot vesz neked. Ha én el akarok menni valahova, nekem kell megve megvennem. Két hete jöttünk haza Olaszból, hát az is egy vagyon volt. Ez az átkozott pénz csak fogy és fogy. Egy kicsit nem figyelsz oda, már folyik is ki a kezedből. Én mondom, ebben az országban nem lehet előbbre jutni. - Sokat kellett spórolni az olasz útra? - Igazából nem. Autóval mentünk, hiszen nincs messze. A szállásra az előleget már három hónapja befizettük, a többit csak a helyszínen kellett. A gyerek gyerekeket is vittük, mert kíváncsiak voltak. Egy hétig voltunk összezárva, de a végén már az agyamra mentek, idegesítettek. Nem tudtam tam élvezni az utat miattuk. Kár volt elmenni, azt mondom. Artúr eleinte örült, hogy újra találkozott Ottóval, most azonban úgy érezte, ideje távozni. - Nézd, haver! Örülök, hogy összefutottunk, de nekem kem most mennem kell. Otthagytam Andit a kürtöskalácsosnál, már biztosan égre-földre földre keres. - Persze, semmi baj, menj csak! Te legalább boldog vagy. Neked mi mindened megvan. Sok sikert, barátom! - Tudod, Ottó, neked is mindened megvan, csak nem akarod meglát meglátni. Sok sikert, barátom! Artúr különös érzésekkel hagyta ott a férfit, és amíg megtalálta feles feleségét, végig azon gondolkozott, hogy mennyire szerencsés ember. Hiszen az volt, szerencsés. Wekker Anita


Tóth Edit: A boldogság és én Ez az írás kimondottan rólam szól és ha valaki hasonlóságot érez, az csakis a véletlen műve… esetleg kiderülhet rólunk hogy emberek vagyunk, hasonlat hasonlatosak mégis annyira egyedien különbözőek. A boldogságon elgondolkozva, valami giccsesen, könnyesen felülírhatatlanul szépséges írást st szerettem volna kimasszírozni magamból. El is kezdtem kkutatni az emlékeimben hogy melyik is legyen az az egy, az a csoda az a nagyon magasba röpítő. Amíg kutakodtam szőke hajkoronám alatt rejlő agyamban és csodálatos keblem mögött rejtőző szívemben, rájöttem öttem hogy sokkal többször voltam boldog életemben mindahányszor definiáltam magamban hogy íme ez a boldogság és íme én most boldog vagyok. Vajon miért nem ismerem fel akkor a boldogságot mikor nem az a kardinális, csak a „mindennapi boldo boldogság”? Nézzük gyakorlatban. korlatban. „Kardinális boldogság” a szerelmemmel sikeres randik, ez érezhető és azonnal definiálható érzelem volt, mikor az ismerk ismerkedés, egymás feltérképezésének izgalmas időszaka zajlott és az idő csak elrö elröppent és már vége volt a randinak mert menni kellett. tt. De visszaemlékezve, milyen boldog voltam amikor a mamám a konyhában csíkos krumplit sütött (mi így hívjuk a szalma krumplit) a nyeletlen zöld fazekában és én az asztalnál ültem és beszélgettünk és nagyon kurjantottam hogy –Mama, Mama, megettem! – mire a mama meghökkent arcot vágott és azt mondta - atyaég hova fért b beléd ez a harmadik…negyedik..ötödik adag - én meg nagyon elégedett voltam hogy megint sikerült elérnem hogy a mama hitetlenkedve süsse a krumplit, mesélje a családunk nagy regényét a sültkrumpiolajos os szagú konyhában. Igen, határozottan boldog voltam és benne voltam abban a pillanatban, olyan ma markánsan benne hogy ha ma visszagondolok az összes érzékszervemmel érzem azokat a délutánokat. Aztán szintén egy kardinális pillanat a gyermekeim születése, de hétköznapi boldogság amikor este bár holt fáradt vagyok, összebújunk a kisfiammal az http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 4

ágyában gyában és ő mesél hogy milyen építkezést látott és melyik kocsi mit csinált és tudom hogy most nem kell csinálnom semmit mindenki jó helyen van, anyamódból kikapcsolhatok és lehetek hallgató. Mégis csak visszaemlékezve tudom hogy boldog voltam,… mondjuk másnap snap reggel mikor éppen a csilláról szedem le az előző este nagy szókinccsel és zabálnivalóan selypegve mesélő mesemondót és ma szintén nagy szókinccsel és selypegve tiltakozik minde mindenféle szülői beavatkozás ellen és nem tudja hogy folyik a hátamon a víz, p pisilnem kell és a húga a nadrágomba kapaszkodik és most nagyon lennék egy homokos tengerparton nagyon messze tőlük és persze azonnal bűntudatom van hogy tegnap este a mintagyerekem mellett az ágyban milyen boldog vo voltam a nem éppen minta viselkedésétől meg az óperenciás tengeren túlra is elfutnék pedig nem erősségem a sportolás. Kardinális boldogság a meglepetés születésnapom, a rengeteg barát, rokon az a sok szeretet, hétköznapi, amikor elvesztem az időérzékemet valamelyik kutyát vagy macskát dögönyözve, amikor mikor a szeméből látom hogy csak te és én, csak most, csak itt, a játék menet közben alakul,… behúzom a kezem a pulcsim ujjába majd hirtelen kidugom ő megtámadja finoman és már birk birkózunk is, …csak visszanézve tudom hogy boldogság ez az időtlen állapot. Boldogság dogság a karácsony, kimerült, túlhajszolt, anyukaként éjfélkor megpróbá megpróbálva kicsit csörögni csak a csomagolópapírokkal, számba venni hogy hol aka akadtam el a nagytakarítással a bevásárlással, lista ide oda…mégis mikor le kell bontani a fát kérem a Kedvest hogy hagyjuk még egy hetet, mert hátha így megfoghatom a karácsony csodáját, visszanézve a nevetést az örömöt, az ámuló szemeket, a degeszre evéstől való sóhajtásokat, az együttlevést…a boldogságot. Csak most tudom hogy az is boldogság volt. Rengeteg ilyen példám lenne még ami felveti a kérdést, a hétköznapi boldo boldogság megélése alatt miért csak utólag tudom hogy boldog voltam és miért n nem közben, mint a „markáns boldogság” alatt? Freud bácsi eldolgozgatna rajtam egy kicsit az biztos. Végül is azt a következtetés vontam le hogy számomra a boldogság - függetlenül a „nagyságától” – az az időtlen állapot amire ha vi viszhttp://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 5

szagondolok bármikor szívesen esen visszamennék a pillanatba. Ha innen nézem tulajdonképpen bizonyítást nyer amit eddig is tudtam hogy nehézségek ide vagy oda boldog életem volt, van és lesz, csak erről nem mindig tudok azo azonnal. Tóth Edit


Szabó Ágnes: Boldogság, itthon vagy? A gyerekek az udvaron játszottak. Nem volt se meleg, se hideg. A hangjuk viszont gyorsan szállt az erősen zúgó szélben. -

Anya azt mondta, hogy itt kint kell játszanunk, mert a lakásban nem várhatjuk meg, míg a boltból hazaér. Igen, tudom. Nem kell figyelmeztetned. igyelmeztetned. Én is hallottam, amit mo mondott. Tudom, hogy hallottad, csak azt nem értem, hogy akkor miért nem játszol velem, ha ezt kell tennünk? Játszom veled, nem látod? Nem… Pont azt játszom, hogy nem zavarlak. Nem veszekszem veled, hanem azt csinálhatsz, amit akarsz. De ez nem játék. Miért nem? Nem játék, mert egyedül vagyok. Dehogy, itt ülök melletted. Attól még én egyedül vagyok. Akkor mit csináljak? Játssz velem! A te várad kész, az enyém még nem. Akkor segítek, jó? És akkor azt már játéknak veszed? Igen. Jó, akkor segíts! És utána hagyj békén! Akkor nem segítek. Akkor egyedül leszel megint. Nem baj, viszont várhatok arra, hogy játssz velem. ????


A fiú erre a gondolatra felébredt. Testét kiverte a mélyből jövő víz egy pillanat alatt. Kába fejjel kereste este az utolsó gondolatfoszlányt, ami megmagyarázhatta volna elméjének, hogy mi nem hagyta pihenni… Letette a hideg kőre a lábát, izzadt arcát a tenyereibe temette, s megpróbált koncentrálni. Lassan kezdett derengeni neki, hogy a 20. szülinapját pját ünnepelték az előző este. Vagyis akkor csak elkezdték… Mivel megtalálta ezt a biztos emlékpontot, teste kezdte visszanyerni eredeti hőmérsékletét, és a víz is párolgásnak indult bőréről. Nem lett nyugodtam, viszont egyre erősebben kezdte érezni az álomjárta szelet m meztelen felsőtestén. Nem merte kinyitni a szemét. Sőt egyre jobban szorította ujjaival fénylő arcát. Pedig tudta, hogy egyedül van. Akkor meg mitől fél? -

Hát pont ettől! – ordította bele a hajnali félhomályba.

Szemeiből patakokban kezdett ömleni a könny. Hát ezen a szülinapon sem lehet nyugodalma, hát most sem kap választ arra a borzalmas pillanatra, hát most is csak a fájdalom marad, a kétségbe esés, a visszavonhatatlan biz bizonyosság? Boldogság! Én már itthon vagyok! Te hol vagy? – dübörgött a fejében a kkérdés közel 12 éve. Visszadobta magát az ágyba, ami hatalmas reccsenéssel fogadta magába, s védelmezőn takarta be az átizzadt dunyhával. -

Kezdjük újra! – vinnyogta kétségbe esett hangon elfojtva félelmét.

-

Kezdjük újra? – hallotta meg hirtelen a hangot, s öntötte el arcát vvalamiféle gyenge mosolyú boldogság.

-

Igen, kérlek! Kezdjük újra! Anya elment a boltba, s nekünk itt az udv udvaron kell játszanunk…, emlékszel?


-

Nem lehet tesóka! De emlékszem tisztán… De játszom veled, s nem kell, hogy békén hagyj! Nem lehet tesókám! De örülök, hogy ezt mondod… Nem csak mondom, csinálom is! Kérlek! Nem lehet tesókám! De boldog vagyok, hogy ezt érzed… De igen, de lehet, ha akarjuk, mert fúj a szél, anya nincs itthon, mi az udvaron vagyunk, s várjuk a szülinapi bulinkat! Nem lehet, nem szabad, nem tudjuk, udjuk, mert te élsz, én meg nem öre öregszem soha többé már… Szabó Ágnes


Schmidt Lívia: Kontraszt 2. Már megint ugyanaz a lemez. Veszekedés, kiabálás. Rühellem már ezt az egész szarságot. Legyen már vége. – gondoltam, miközben hangot adtam a zenére. Ha válni akarnak, legalább tennék csendben. Miért kell a fél utcának ezt hal hallgatni, de tényleg? Csak feküdtem az ágyban, és még a dübörgő zenét is képesek voltak túlha túlharsogni odalent. Szavak, szemrehányások, véget nem érő szito szitokáradat.

Sosem felejtem el anyát, mikor kikelve magából jött haza. Furcsa volt, ideges, nyugtalan és nem szólt. Csak ide-oda kóválygott a házban, és apa cuccait sz szedegette a bőröndbe. Majd mikor megtelt, szemeteszsákba zsákba tette a dolgait. Egyiket a másik után hajigálta bele a ruhákat, nem törődve rődve semmivel sem. Szótlanul néztem őt, majd mikor az utolsó zsákot is az ajtó mellé tette leült a kanapéra, és sírva fakadt. Sokáig ültünk ott. A köztünk levő csendet csak anyu zokogása törte meg. Majd miután megnyugodott közölte, hogy apa megcsalta őt, és elválnak. Próbáltam jobb belátásra bírni, hogy ez talán nem csak ennyi, hogy 18 év házasságot got csak így eldobni, meg ilyenek. De azt mondta, hogy ő így már nem tud, és nem is akar együtt élni apával. És azóta szünet nélkül veszekszenek, szenek, mert apa nem hajlandó költözni, és anyu sem megy. Marad a fejletépés napi több felvonásban.

Kikapcsoltam a zenét, így jól hallottam a drámát, miközben Csabika szobája felé mentem. Óvatos mozdulattal nyitottam be hozzá, és láttam, hogy fülhal fülhallgatóval a fején nézi a tévét. Csóri gyerek, ő sem bírja. - gondoltam miközben a lépcső felé indultam. Leérve gyors mozdulatokkal kal vettem fel a kabátom, a cipőm, és már léptem is. http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 10

Elég a kiabálásból, már nem bírom. – futott át rajtam a gondolat, m miközben elindultam. Közben pedig nem tudtam szabadulni anyámék ba balhéjától. Csak mentem előre, egyik lépés a másik után, az agyam pedig dig újra, és újra lejá lejátszotta valamelyik veszekedés részletét. Már zsongott a fejem tőle, a sírás kerülgetett, és észrevettem, hogy lassan a parkba érek, ahol a haverokkal szoktunk lógni. De nem akartam velük találkozni, sőt ha őszinte akartam le lenni, akkor most senkivel sem akartam találkozni. Egyedül akartam lenni a go gondolataimmal, a kétségeimmel, mel, a családom széthullásának érzésével. Most nem akartam színlelni, hogy minden rendben, hogy jól vagyok, mert rohadtul nem voltam jól. - Szia Hanna! – furakodott a távoli hang gondolataim közé, és akaratl akaratlanul is arra fordultam. - Basszus észrevett. – dünnyögtem magam elé, miközben megpróbáltam ttudomást sem véve róla tovább menni. - Hé, mi van veled? – kiabálta újra. Mi lenne? Menekülök a valóság elől, a nyomorúságos életem elől, mert már nem bírom tovább. – cikáztak át rajtam a gondolatok, közben pedig gyorsíto gyorsítottam a lépteimen. - Lassíts már csaj. – éreztem a karomon a szorítást, és felé fordultam. - Dia? – néztem rá bután. - Süket vagy? Neked kiabálok. – értetlenkedett. - Én… csak... mindegy, nem lényeg. – hebegtem idiótán, mert a sírás kerülg kerülgetett. - Mégis hova rohantál? Baj van? – szegezte nekem a kérdéseket, amitől csak még nyomorultabbul éreztem magam. - Nem, dehogy. Minden oké. – vágtam rá, mosolyt erőltetve magamra, és elindultam vele a park felé. - Akkor jó. Mert képzeld összejöttem Gergővel. – lelkendezett. http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 11

- Az király. – próbáltam ismét mosolyogni. - Igen. De képzeld az úgy volt, hogy volt az a buli, még a m múltkor, tudod a Fanniéknál, és akkor beszéltünk először. Aztán én már akkor tökre belezú belezúgtam, mert nem tudtam másra gondolni. De aztán…… Hallottam, hogy csak mondja, és mondja, egyfolytában áradozott róla, meg a vele töltött időről. Én pedig úgy tettem, mintha ntha érdekelne, olykor hümmö hümmögtem, és bőszen bólogattam. Közben pedig éreztem, hogy fájnak a szavai. N Nehéz volt hallgatni a boldogságát, és látni rajta, hogy tényleg majd elolvad a sráctól. Régóta ismertem Diát, de ilyennek még sosem láttam. - Olyan…….megkérte a kezem. - Aha, az jó. – motyogtam. - Nah jó, mi a franc bajod van? Ki vele. – csattant fel. - Mondtam, hogy semmi. Hagyjál. - De nem is figyeltél. - rontott rám. - De figyeltem. - Akkor jó. Ezek szerint leszel az egyik koszorúslány az esküvőmön esküvőmön? - Mi van? Te hülye vagy? – ugrottam arrébb. Mert nem hittem a ffülemnek. - Ugye, hogy nem figyeltél. – röhögött rajtam idiótán. - Te nem vagy normális. Ilyennel ne viccelődj. – kaptam fel a vizet. - Jól van nyugi, lazulj már. – röhögött tovább. - Hülye vagy. Ez nem vicces. – dühöngtem. - Vettem, na. Bocs oké? Szar vicc volt. – nézett rám értetlenül. - Hagyjuk a francba. – legyintettem, és sírva fakadtam. - Pffffff… bakker, mi van veled? http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 12

Én meg csak bőgtem, mint a hülye, és nem tudtam megszólalni. Ma Marhára megalázó dolog volt ott lenni, és előtte sírni, de bármennyire is szerettem volna, nem tudtam ellene tenni. A hetek óta tartó viták, a tehete tehetetlenség, a bizonytalanság megtette a hatását. Magával sodort. Hiába próbáltam figye figyelmen kívül hagyni, és úgy csinálni, inálni, mintha minden a régi lenne, mert nem ment. Nem tudtam becsapni magam. - Anyámék válnak. – nyögtem ki, mikor némileg megnyugodtam. - Hogy? – kérdezte a homlokáig felhúzott szemöldökkel. - Ja. – bólintottam, közben pedig a kabátom ujjába töröltem a szemem. - Mi ez? Neked van tetkód? – kapott a karom után. - Ja, egy ideje. – húztam fel a kabát ujját, hogy jobban láthassa. - Ez marha jó lett. – lelkendezett. - Szerintem is. – vigyorogtam büszkén. - De mégis miért csináltattad? Erre a kérdésre már nem m tudtam válaszolni, mert megérkeztek a tö többiek. Beszélgettek, röhögcséltek, én meg csendben hallgattam, és ffigyeltem őket. Jó volt ott lenni, velük. Jó volt egy darabnak lenni az egészből, és megpróbálni nem gondolni semmire sem, kiszakadni a valóságból. Megpróbálni boldognak lenni, vagy olykor csak eljátszani, mintha minden oké lenne. Közben pedig észrevétlenül felhúztam a kabátom ujját, és rápillantottam a tetkómra. A jel rajtam, amit azért csináltattam, hogy soha ne felejtsek el boldognak lenni, hogy mindig van remény, és soha nincs késő újrakezdeni.

Schmidt Lívia


Rónai Katalin: Csak dúdol és keres „Illúzió a szerelem”, dúdolgatja, és nem tuja, honnan jött elő ez a dallam és szöveg. Igaz, mostanában, felidézgeti gyermekkori operett élmény élményeit, lévén, hogy az idei Országos Babakészítési verseny témája az operett, opera, dalj daljáték. De mit lehet egy operetten, operán, daljátékon képileg, mereven álló babá babákkal, figurákkal ábrázolni? Azt a mozgást, nyüzsgést, amely egy egy-egy előadást kísér, azt az illúziót, amely elhiteti velünk, veled, hogy minden a legn legnagyobb rendben, és semmiért sem kell megküzdeni, mert minden ott van, készen, csak le kell szakítani az almát a fáról, mert neked érett, a tied. Az illúziót nyújtja nekünk, hogy minden csak mese, hab, ab, és édes. Mint a mézédes di dinynye nyáron, a mézédes kukorica, és minden mézédes, minden mert az élet egy tejjel, mézzel folyó Kánaán, és neked semmi dolgod vele. Azt mondják az okosok, hogy az egész élet illúzió. Hogy a valóság, nem val valóság, hogy a Mátrixx ott van körülötted, és te egy bábú vagy, egy valami, amely saját maga által teremtett valóságot építi. Ebben a világban tesszük tesszük-vesszük magunkat, amelyet mi alkotunk az agyunk által? Hihetetlen, hogy mindent mi okozunk magunknak, és mindenért magunk felelünk, lünk, a jóért, ugyanúgy, ahogy a rosszért. Vagy, hogy is van? Azt is mondják az okosok, hogy nincs is rossz és jó. Csak a van, a van, és mi vagyunk, akik ezt besoroljuk, akik megn megnevezzük, akik polcra rakjuk. De csak dúdol tovább. Bekapcsolja a gépet, és megkeresi a dal forrását, tényleg, van ilyen, és olvassa a szöveget, de semmi, aztán rákattint a videóra, és igen, újra cseng a reflén, a fülében, századszor. Majd jön a többi, a „Jaj cica, eszem azt a csöpp kis szád…”, meg a „Fekete Péter öcsém, te kis ügyefogyott…”

Annakidején néha elvarázsolódott, amikor kamaszlányként magába szippa szippantotta ez a világ. Ez az illúzió, amely az operett világát övezi. Még látta ahogy Honthy Hanna, Feleki Kamill, Rátonyi Róbert, és a Latabárok, és me mennyi, de http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 14

mennyi nagy színész, ész, akik az operett műfajában is rendkívülit muta mutatnak! És a többi, a történetek varázsa, hogy mindig szerelem ami győz, mi mindenki párjára lel, és boldogan élnek, amíg, nos tovább nincs, mert sosem ttudod meg, hogy utána, hogyan alakult. Ó, pedig, hogy utálta ta Honthy Hannát, nyávogását, és affektálását! Mégis, amikor a versenyfelhívás megérkezett, és az ismert operettek között kezdett keresgélni, akkor azonnal, kamaszkorában többször, nagyszínházban is me megtekintett operettek és daljátékok jutottak eszébe, és indult ndult meg belsőjében, az ismétlődő dallamokkal az operettek slágereinek nagy része. És daljáték is, nevesül a János Vitéz, az „Egy rózsaszál szebben beszél…” Ez kavarog a fejében, napok óta, a dalok, amelyek valaha mindennap hallh hallhatók voltak a rádióban is,, és amelyek így itták bele magukat tudatába, ané anélkül, hogy ezt nagyon szerette volna. Most mégis tanácstalan. Egy jó könyv, egy mély érzelmeket felkavaró film után napokig azt érzi, hogy kell lennie egy másik létnek is, ahol mindez, amit illúziónak tart, megvalósulhat, hogy létezik, ilyen szerelem, hogy létezik, mert léteznie kell, hiszen, ha mi alkotjuk a saját valóságunkat, akkor miért nem tudjuk megalkotni a szépséget, a gondnélküliséget? Nem hiszi, hogy a másik, és a harmadik embernek is ne ez lenne a legfőbb vágya, hogy boldog legyen. Akkor meg miért ez a sok boldogtalanság, szépségmentesség, és a háborúk, az egymás irtása, mióta a világ létezik? Terveket készít, és elveti, belemélyed a mesékbe, operettekbe, daljátéko daljátékokba, operákba, mind megfoghatatlan világ, nem tudja magát beleképzelni. Emlé Emlékszik a Latinovits Zoltán által megvalósított Mario és a varázslóra, hogy me menynyire átjött, a hipnotizőr által megváltoztatott világ, a nézőközönségnek b bemutatott illúzió, és a csattanó, a pisztolylövés, a megaláztatás tás vége. És jönnek a régi slágerek, egy-egy egy mondatról bekúszik egy egy-egy reflén: „Jó lenne, ha a papa szigorúbb lenne…” és testvérei, „Ahogy mentem az utcán tegnap, a sok ember, csak nézett rám, na nem a szépségem, ami végképpen figyelemre méltó tán…” mennyii bugyuta, fülbemászó szöveg, semmi értelme. Tesz, vesz, pakol, tervez. Talán elkészíti a János Vitézt, ahogy már egyszer tette az iskolában diákokkal. Talán a Mario és a varázslóból újra megform megformáhttp://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 15

lom a varázslót? Vagy a „Padlás” szereplőit, hiszen az, aztán igazán beleillik a képbe, és már dúdolja a „Padlás” zenéjét, végtelenül. „Fényév távolság...” és repül a hangok szárnyán magasra saját képei közé. Rónai Katalin


Parlagi Erika: Celeste meséi Ki ne ismerné a mesét a hercegkisasszonyról, aki epekedve várja a fehér llovon érkező herceget, aki megmenti a hétfejű sárkány rabsága sága alól alól-, kezdte beszédét Celeste. Sokáig figyeltelek téged is Anna, amint évekig ábrándoztál arról a napról napról, amelyen megjelenik majd a te herceged is. Évekig vártál, és soha nem adtad fel! Olyan kitartó voltál, hogy esélyt sem adtál annak, hogy ne valósulhasson meg az álmod. Anna mosolyogva hallgatta Celestét, olyan ritkán látogatta, meg és annyira élvezte ezeket ket a találkozókat, hogy minden másodpercét kiélvezte Celeste jelenlétének. Hangja olyan selymes és lágy volt, szinte mennyeien sugárzott. Anna a teraszon kikötött függőágyon ringatózott és élvezte, amint a délutáni napfény cirógatja arcát és figyelte, ahogy a napfény átszűrődik búzaszőke hajszálain. Celestével különleges és meghatározó kapcsolatuk volt. Amolyan életre szóló barátság, de mégis gis sokkal több annál. Celeste nem volt hétkö hétköznapi ember, ő sokkal több volt annál. Amolyan fényhozó és fényszóróként működött az emberek világában és tanította mindazokat az embereket, akik segítségül fordultak hozzá tiszta szándékkal. És a kulcs a tiszta szándékon volt. Olyan embereken tudott csak segíteni, akik szívüket megtisztították minde mindenféle haragtól, keserűségtől, előítélettől, bűntudattól, vagy kisebbrendűségi érzé érzéstől. Ismerte az emberi természet minden csínját-bínját, bínját, hiszen számtalan életet eltöltött öltött a Földön, mire megvilágosodott és felvették a fényhozók galaktikus szolgálatába. Anna kedves volt számára és szívesen szentelt neki időt, hogy egyengesse útját, vagy közös küldetésük részleteit megbeszéljék. De volt olyan, hogy fe felidéztek a múltban történt eseményekből, főleg azokat az eseményeket, am amelyekben úgymond Celeste keze is benne volt.


- Emlékszel, amikor elsőre megpillantottad Andrét, mit éreztél? –nevetett Celeste. - Hogy felejthetném el-lobbant lobbant lángra Anna arca. Olyan érzés volt, mint egy egy, mint egy villámcsapás. A szívem akkorát dobbant, mint amikor valakit újr újraélesztenek egy defibrillátorral. Szó szerint újjászülettem. Nem volt kétség első pillanattól kezdve, hogy ő a hercegem. Hát hogy is férhetett volna kétség. Amikor rám nézett, tudtam,, hogy ő az, és azt is, hogy ez már valaha megtö megtörtént, de valaha nagyon régen, de biztosan megtörtént, mert az érzésismerős volt. Nemcsak számomra volt ismerős, hanem Andrénak is. Hiszen ahogy megláttuk egymást, már semmi más nem érdekelt a világon rajta kkívül. Csak azt éreztem vele, akarok lenni mindig, állandóan, hogy mindig hallani akarom a hangját. Megragadott a nagyszerűsége, a nemessége, a tiszta tekintete és a határozott, őszinte hangja és az elragadó mosolya. Olyan vibráció volt kettőnk között az első lső pillanattól, és olyan tiszta, felszab felszabadító érzések kerítettek hatalmukba, amilyen maga az isteni szeretet. - Emlékszel, Celeste, szólt Anna energikus, tiszta hangon! - egymás szavait ittuk heteken keresztül. Egymás mondatait fejeztük be, és nem volt o olyan téma, ami mindkettőnket ne érdekelte volna. Olyan kérdésekre tudta a vválaszt, ami évekig foglalkoztatott, ő pedig tőlem tanult meg olyan alapdolg alapdolgokat, ami számomra volt az, de számára igazi újdonság volt. - Igen! A városi lét hátrányai-kuncogott Celeste… - Emlékszem arra az első fél évre, amikor az ismerkedés fázisában voltatok, folytatta Celeste. Megváltozott az arcszíned. Olyan barackvirág színű lett, ami azelőtt hát, nem igazán volt rád jellemző. Nemcsak megfiatalodtál és me megszépültél, hanem olyan szellemi zellemi magasságokat is elértél, amit azelőtt soha nem gondoltál volna, hogy létezik. Olyan kapuk nyíltak meg előtted, amiről másoknak sejtelmük sincs, hogy eg egyáltalán létezik. - Mindenki kételkedett bennünk, csak mi nem magunkban. Azt hiszem, kirí kiríttunk a tömegből. Olyan energiákat ébresztettünk fel egymásban, ami, egyé egyértelműen feltűnt a hétköznapi életet élő emberek számára is. Azt hiszem, ezt http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 18

jelenti korlátok nélkül élni, élni az élet kedvéért, és közben rácsodálkozni mindarra, ami körbevesz bennünket. - Mondd Celeste! Mivel érdemeltem ki ezt a fenséges boldogságot boldogságot-közben, hatalmasat nyújtózkodott a függőágyon? - Azzal, hogy hittél a létezésébe-nézett nézett mélyen a szemébe Celeste. Tanítottam már neked a szellemi törvények kapcsán. Amiben teljes szíveddel hiszel hiszel, minden kétséget kizáróan, hogy megtörténik, és azt az érzést nap mint nap d dédelgeted a szívedben , az meg is történik. Sok próbatételt kiálltál, mire me megkaptad az ajándékot. Emlékezz arra az időkre, amikor nem tudtad, hogy mit akarsz, amikor sodródtál, éss hagytad, hogy a külső körülmények áldozata légy. Emlékezz mennyit, fáradoztál azon, hogy végre a saját kezedbe vedd az irányítást, hogy élj istenadta szabadságoddal. Emlékezz mennyi energiát, fektettél a tanulásba, a kutatásaidba. Mennyi mellékutcát végi végigjártál, mire kijutottál a fényre. Emlékezz Anna! Megérdemled a boldogságod. Nagyon is… Hiszen most hogyan lehetnél fénymunkás, ha sötétségben járnál. Emlékezz a mondásra, ha vak vezet világtalant, mindketten a gödörbe esnek. - Csak a fény gyújt világosságot a sötétségben, és ez az egyetlen felad feladatunk, amiért itt vagyunk. Te, és mi is. - Csak a megnyílt szív képes a világosságot befogadni és továbbadni. Van, aki csak sok szenvedés után képes a boldogságot és a szeretet elfogadni, mint egyetlen valóságot, van, aki ki mindig is tudta, hogy a boldogság áll állapotát jobb választani a boldogtalanságnál. Te az előbbi csoportba tart tartozol. Te előbb végigjártad a boldogtalanság minden lépcsőfokát, mire rrájöttél, hogy boldognak lenni jobb, mint boldogtalannak. Mindkettő a te döntésed tésed volt, és mi tiszteletbe is tartottuk. Ez a szabad akarat tisztelete. Erről is sokat meséltem már neked. - Anna drágám- szólt kedvesen Celeste, és átölelte feltápászkodó barátját! Megérdemled a rég várt boldogságot, és mindenki megérdemli, aki vvágyik rá és eldönti melyik oldalt, választja és hova áll. - És azért vagyok most itt, mert örömhírt is hoztam ám! Anna szeme felragyogott és elmosolyodott. Csak nem! Csak nem! ÓÓÓ Ist Istenem köszönöm, köszönöm, köszönöm. Anna örömtáncot lejtett és körbe körbe táncolt le a teraszról, ról, át az udvaron keringőzött egymagában. - Kislányod lesz drága barátnőm. Különleges lesz, ahogy akartátok. http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 19

Anna szinte lebegett a boldogságtól. A ház hátsó kijáratán megjelent André egy csokor mezei virággal és Anna felé szaladt. Amint egymáshoz értek André felkapta ölébe és mélyen lyen magához ölelte. Anna a férje vállára szorította fejét és annyit mondott: ez a tökéletes boldogság. Parlagi Erika


Nagy Rakita Melinda: Le2Alpes Ahogy ott álltam a hegy tetején Lelkemben dalt dúdolt a szél A két Alpok csúcsa fénylett S körülöttem az Élet Megállt A hegyek hermelin palástján Millió ékszer tündökölt A Nap Csiszolt gyémántjait Két kézzel szórta A sziklák szikrázó hófehér palástja Mesét üzent Tündérvilágról Csodáról Álmaink igazáról S mert elszakadni nem tudtam tőle Belevéstem agyam szegletébe Ott lakik ma is Most már bármikor előhúzhatom Ha kell a bátorítás Ha kell az igézet S én nyitott szemmel állok a hegy tetején Lelkemben crescendót fúj a szél S a két Alpok csúcsain a jég Békét és reményt ígér Örökké

-rame-


Menyhártné Zana Éva: A nagypofájú raktáros 1999 nehéz, szomorú, boldogtalan évnek indult. Édesapa nagyon beteg volt. Sokat aggódtunk miatta, és édesanyámat is fé féltettük, mi lesz vele, ha édesapa már nem lesz. Mert ő nem ffogta fel, nem akarta tudomásul venni, az utolsó pillanatig abban bízott, hogy valami csoda fog történni… Mi pedig rettegtünk.

Kispulisznak két évvel azelőtt volt egy kemény hátsófali infarktusa. Németo Németországba ment dolgozni. Élete legjobb munkahelyének érezte. zte. Végre egy igazi lehetőség. Jónak tűnt a fizetés, a szállás, a kollégák. Pár napja kezdte a mu munkát, mikor váratlanul felhívott. Ne ijedjek meg, de kórházban van. Reggel érezte, hogy baj van, szerencsére közel volt egy rendelő, ahonnan azonnal kórházba vitték. 1-22 percen múlt az élete. Három hétig volt kórházban. Saját felelőss felelősségére engedték haza, úgy hogy minden vizsgálatot elvégeztek, ami egy műtét előtt szükséges, de a műtétet már nem fedezte volna a biztosítása. tása. Itthon pedig nem műtötték meg. Úgy csináltak, mintha nem értették tették volna a latint. Hiába, nem volt pénzünk. Mikor lejárt a betegállomány, lomány, sikerült egy jó kis munkát találnia itthon, egy kis műhelyben újította fel régi ajtók-ablakok ablakok zár és zsanér szerkezeteit. Azt hazudták, hosszú távú munka lesz. sz. Nem lett. A munkanélküli segély április 18-án járt le. Vasárnap.

Én előtte 17- én, szombaton leutaztam Szolnokra a szüleimhez, mert húgom szólt, édesapa rosszabbul van. Korábban már elbúcsúzott a ker kerttől, végigjárt mindent, az utolsó szegletig, kapaszkodva zkodva a kerítésbe, megsimogatta a ffákat... érezte, tudta. Már nem tudott beszélni, olvasni, ni, írni. A daganat pont azt az idegközpontot tette tönkre, ami ezekért felel. Azt mondták, nem érez fá fájdalmat, mert azt is nyomja. Már nem tudott felkelni, nézett rám rám, könnybe lábadt szemmel, mutatva, mi lett belőle… http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 22

Hogy lehet ezt elviselni? Április 18-án án vasárnap visszavonatoztam Pestre. Elmentem a kisebbik fiamért, aztán haza. Kispulisz a falnak fordulva aludt. Nem akartam zavarni. Lefürö Lefürödtem, fiam közben le-felrohangált, ngált, nínózva. Kispulisz meg se moccant. Különös volt. Odamentem hozzá, megérintettem… Tudtam, hogy hiába, de sírva hí hívtam a mentőket, a nagyfiamat… Egy hónapig az utcára sem szívesen mozdultam ki. Ne szóljanak ho hozzám, ne kérdezzék mi történt, ne sajnáljanak. nak. Mikor Gergő elment aludni, én kivonu kivonultam a konyhába, magamra zártam az ajtót, sírtam, ittam, cigiztem, perleke perlekedtem a világgal, Zorán: Hozzám tartozol albumát mát hallgattam, és verseket írtam, ha már nem hagytak békén a szavak. Egyszer ott volt. Éreztem. Átkarolt: Évike, én nem ezt akartam… Üres lett az élet, nem tudtam elképzelni, hogy valaha még boldog lleszek, szerető, szeretett. Június 4 péntek. A húgom üzent, édesapa állapota válságos. A fiúkkal autóba ültünk, és olyan irgalmatlan viharban, amilyet azóta ta sem lá láttam, mentünk Szolnokra. A földtől az égig villámfalak. Félelmetes volt. Jajgatott, sírt mi minden… Biztos hogy sokat szenvedett, mert már morfiumot umot kapott, a belső láz ellen pedig nem volt mit tenni. Az utolsó percekben én voltam akkor melle mellette. Megköszöntem köszöntem neki minden, simogattam, és kértem, menjen, ne szenve szenvedjen tovább. Lefogtam a szemét. Mire édesanya anya visszajött a szobába, nem volt sehol. Június 5. péntek hajnali fél három körül.

Nem tudtam, hogy folytassam tovább az életemet. Gergőt édesanyánál hagytam a nyár végéig, hogy legyen kiről gondoskodnia, legyen miért felkelnie reggelente. Én visszamentem végül dolgozni, mert a főnököm azt mondta, gyász ellen a legjobb terápia a munka. A Vegyépszernél dolgoztam abban az időben. Volt egy speciális mu munkaköröm, nekem találták ki: meva ügyintéző. Ilyen sehol sincs. Én tarrtottam nyílván az akkor még hatalmas cég bérelt zsalurendszerét, napra készen, a várható bé bérleti költségekkel. És megkaptam az akkor épülő Nagykovácsi Amerikai Iskola technikusi munkáit. A két munkakör kitöltötte minden időmet. Nappal do dolhttp://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 23

goztam, sokszor késő este is, éjszaka felújítottam a lakásban, amit tudtam, festettem, tapétáztam, dekoráltam, színesbe varázsoltam mindent. De m magam csak feketében bírtam látni és érezni. Kivétel az ormótla ormótlan barna munkásbakancs, amivel az építkezést jártam, a sárga védősisak és fényvédő szemüveg. Meg az övembe dugdosott színes filctollak a jegyzetekhez. Hétv Hétvégeken utaztam tam anyához és Gergőhöz. Ott is amit csak tudtam, megcsináltam a kertben, a ház körül. Pár héttel énutánam jött még néhány új arc az építkezésre. Egy meleg nyári reggel arra csattogtam be a 2 számmal nagyobb bakancsomban, amit mindig még az autóból kiszállva vettem fel, hogy csoportosulás van a raktárkontén raktárkonténerek előtt. Egy majdnem kopaszra borotvált ált fejű fazon csinálta az agyát. Atl Atlétatrikóban, hogy lássák, van ott izom. Nagy hangon olyasmivel etette a hallg hallgatóságot, hogy ő még a guruló krumplit is, ha utoléri… Lilult a fejem, nem b bírom az ilyen alakokat. Nagypofájú. jú. Beképzelt majom. Dúltam Dúltam-fúltam, minek jön az ilyen ide. Persze kiderült, hogy ő az új raktáros, és épp bemutatkozott a mel melósoknak. Az is kiderült, hogy nem beképzelt. Olvasott, értelmes, érzékeny, keny, ember. Az irodakonténerben nem lehetett dohányozni, csak előtte. Így mikor jött az esős idő, dő, felajánlotta, menjek, a raktárban lehet cigizni, kávéval is megkínált. Rengeteget beszélgettünk, mindenféle közömbös dologról. ról. És egyszer csak azt vettük észre, hogy szikrázik a levegő körülöttünk. tünk. Pedig én a raktár egyik végében, ő a másikban, de ha belépett elépett valaki már tűnt is el, nehogy megrá megrázzuk. Bár nem udvarolt, nem is mert közeledni a nagy vagány szoknyapecér, úgy alakult, tudomásul kellett vennünk, hogy erősen vonzódunk eg egymáshoz. Nem volt kérdés, hogy szabad-ee ilyen hamar egy új kapcsolat, úgy ssodort el magával minket az őrület, ahogy az áradó víz visz mindent, dent, ami az útjába kerül. Olyan érzelmeket hozott ki belőlem, amikről nem is tudtam, hogy léteznek. December 13- án hozzánk költözött. Azóta nagyon sok minden történt velünk, sok jó, és sok szo szomorú. De megtaláltuk egymásban a másik felünket. Három nap múlva lesz a 15. házassági évfordulónk. http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 24

Boldogan élünk mi együtt, ahogy viccesen hívjuk egymást: a nagypofájú ra raktáros, és a nagyseggű technikus. Menyhártné Zana Éva


Lupán Ágnes: A recept Lepillantott a kezében tartott receptre. Kettéhajtotta csendesen, betette a belső zsebébe, hümmögött a bajusza alatt egy „Viszlát!“-ot, ot, majd távozott a vizsgálóból. Az eső szemerkélt már, mire végzett az orvosnál. A fekete felhők beváltották ígéretüket, tüket, nem távoztak olyan iramban a város fölül, hogy me megúszhatta volna ma este ezt a zuhét, ami minden valószínűség szerint még elkapja, ha nem igyekszik jobban. Tipikus. Ehhez az orvoshoz se megy többet, morfondírozott, miközben átvágott a téren a villamosmegálló osmegálló felé. Nyakát behúzta, mert a gallérja alá beszöktek az esőcseppek, október végén pedig már nem kellemesen csiklandozta a bőrét a csapadék, mint még nem olyan régen, a vénasszonyok nyara idején. Fázott. Talán ha igyekszik, a mozgás felmelegíti. Gondolatai vissza-visszatértek visszatértek orvosához. Évek óta járt hozzá. Nem mondha mondhatni, hogy rendszeresen, hiszen leszámítva az elmúlt hónapokat alig akadt pro problémája. Épp ezért volt nyomasztó, hogy az utóbbi időben ennyi panasza akadt. Kántor doktor elsőre kellemes benyomást tett rá. Szakmai hozzáértését egy percre se jutott volna eszébe megkérdőjelezni. Azonban az elmúlt hetek ssorozatos vállrángatása, illetve ahogy a kezét tárta szét abban a minutumban, amint tőle már a menetrendszerinti kérdés elhangzott: mi a baj? Az orvos nem tudta a feleletet. Hát akkor hogy sejthette volna ő. Elvégre ezért tanult a doktor évekig, ezért praktizált, neki kellene a megoldást megtalálnia. Úgy volt vele, ad még egy utolsó esélyt az orvosnak. Odament hozzá, végigü végigülte az irtózatos sort a váróban, bement, jött a szokásos homlokráncolás, ké kézszéttárás. Majd a végén a recept. Ez új volt. http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 26

A szél is de feltámadt hirtelen. Szépen, ám egyre biztosabban fordul át az ősz télbe. Jönnek feltartóztathatatlanul a hosszú, sötét éjszakák. A hideg. Mindenki behúzódik a meleg vackába, örül, ha nem kell kimozdulnia. S ő? Vele mi lesz? Ő is marad szépen otthon. A hideg téli estékre a hideg, sötét odújában. Be kellene váltani a receptet. De vajon hova menjen ezzel a papirossal így? Elképzelni sem tudta,, hol nem néznének rá ferdén, ha ezt egy patikus orra alá dugná. A villamos nem jött. A tömeg próbált a megálló fedezékében várakozni, ö öszszepréselődtek, annyian lettek már. Jenő irtózott attól, hogy idegenek hozz hozzáérjenek, most azonban rezignáltan tűrte, hogy időnként egy könyök az old oldalába fúródjon. Nem érezte tőle jól magát, ezt nem mondhatta volna, de most még ez is némi kapcsolatot jelentett a külvilággal, embertársaival, amitől már olyannyira eltávolodott. Lehet persze a télre fogni, amiért nem járt emberek mberek közé. Azonban ez inkább csak kifogás volt, ő is tudta. Amikor megtehette, akkor is inkább ült a négy fal között. Valahogy az tűnt biztonságosnak. Kint félt. Ki néz rá ferde szemmel, ki lök rajta amúgy is sérült lelkén vagy testén. Az orvoson kívül m máshova már nem is merészkedett ki. A tévét kapcsolta be, ha emberi hangra vágyott, de csak idegesítették a furcsa műsorok, így nem elégítette ki az sem. A szomszédok kopogtatásait addig hagyta figyelmen kívül, míg a végén senki sem törődött már vele. Az utolsó szoros kapcsolata a kutyájához, Huncuthoz fűzte, de a jószág eelhagyta háromnegyed évvel ezelőtt. Úgy döntött, élt eleget már ezen a sárg sárgolyón, elfut messzi, távoli mezőkre. Itt hagyta örökre. Érte még érdemes volt felvenni a kinti cipőt, sétálni egyet et a friss levegőn, persze akkor is már kerülte a többi gazdit, de mióta magára maradt teljesen, semmi ilyen irányú kötel kötelezettsége nem maradt már. A sarkon épp most fordult be szép komótosan a villamos, az emberek moc mocorogni kezdtek, készülődtek a felszálláshoz. shoz. Jenő azon morfondírozott, ha eg egyből hazamegy, mit kezd a recepttel. Ám még mindig nem tudta, hova forduljon vele. http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 27

Már szinte közönyös tekintettel szemlélte a le-,, és felszállók igyekvő hadát, de nem tett egy lépést sem előre. A vezető még kérdőn rá is nézett, ám reakció hiányában csengetett, becsukta az ajtót. Keresnie kell egy gyógyszertárat. A recepteket mégis csak ott váltják be, nem igaz? Összehúzta a kabátját, megindult az egyre szürkülő estébe. Nem is kellett sokat gyalogolnia, két utcával arréb réb zölden fénylett a neon a patika felett. Belépett, letörölgette homlokáról az esőcseppeket, beállt a so sorba. Nem voltak sokan előtte, hamar sorra került. Odament a pulthoz, lesütött szemmel kotorta elő a kabátjából a papírt. A nő vele szemben automatikusan san nyúlt felé, elvette, elolvasta, hogy majd hozza is a gyógyszert, ám igen hamar megállt a mozdulat közepette. Lassan felemelte a fejét, és végre alaposan szemügyre vette az előtte álló idős, görnyedt al alakot, Jenőt. – Mi a panasza, bácsi? orvosJenő felnézett,, meglepte, miért is kell neki ismét választ adni, mikor az orvo nál ezen már rég túlesett egyszer. – Ott áll, mire van szükségem – morogta hát. mö– Igen, látom – felelt a nő továbbra is végtelen türelemmel, noha Jenő m gött a sor picit már kezdett mozgolódni,i, de a nő felpillantva mindenkit tür türelemre intett. – Az orvos nagy nehezen írta csak ezt fel, miután jobb ötlete nem maradt hosszú hetek próbálkozásai után. Nem ért az se semmihez. Fáj itt, fáj ott, erre csak legyint mindenre. De csak nem múlik a fájdalom.. Szorít. Itt belül, érti? Ne húzza itt az időmet! Vagy van valamije vagy nincs. De látom, rossz helyen járok, viszlát! Jenő már nyúlt volna a receptért, hogy kikapja a nő kezéből, és távozzon. Érezte ő, hogy itt se jár szerencsével, már bánta, hogy nem ta tartott haza, ahogy az esze diktálta. Miért kellett most ez egyszer az szívére hallgatnia, http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 28

hogy megpróbálkozzon ezzel az őrült ötlettel. Tudhatta volna, semmi nem jön be neki, sehol nem jár szerencsével, miért épp egy bolond recepttel kelt útra és járt utána annak, ami azon állt. A nő a pult mögött ekkor csak annyit mondott: – Álljon itt félre egy pár percre, mindjárt bezárunk úgyis, csak kiszolgálom ezt a pár jóembert, utána megkeresem, mi kell magának. Jenőnek nem volt jobb ötlete annál, mintsem szót fogadjon. djon. Mi választása lehetett volna? A szorítás így a szégyen után, hogy itt állt emberek között, akiknek a kíváncsi tekintete égette az arcát, egyre jobban kínozta. Szó se róla, a hölgy tartotta a szavát, amint bezárta az utolsó vevő után az ajtót, odafordult Jenőhöz. – Nézzük csak – kezdte. Homlokráncolva nézett körbe, nyilvánvalóan kutatott valami használható gyógymód után. – Hagyja csak, ne fáradjon velem! Az orvos se volt okos ma már megint, mondtam. – Hm – volt az összes felelet erre. Azzal a nő otthagyta gyta Jenőt. Kisvártatva visszajött egy dobozzal. – Vigye ezt haza, meglátja, jót fog tenni! Sőt, tovább megyek, bármibe lef lefogadom, egy hét múlva hálával fog visszajönni ide, hogy elmondhassa, igazam volt. Jenő vonakodva, de elfogadta a dobozt. Kifelé menet et belepillantott a tartalmába, mert furcsa érzése támadt. Ennyi lenne? Kap egy furcsa receptet, és megtalálja rá ilyen hamar a gyógymódot? Meg fog gyógyulni tehát hamar? Nagyon szeretett volna hinni a nőnek. A szeme furcsa dolgon akadt meg ekkor. – Hát ez?


– A megoldás minden bajára – kacsintott a nő. – De hiszen ez egy... egy állat. Egy macska. reg– Tudom – csillogott mostanra már a patikusnő szeme. – Itt találtam ma re gel, éhes volt, magányos. Gondoltam, hazaviszem, de úgy látom, magánál sokkal jobb dolga lenne. – Ó, nem, köszönöm! Félreértett. Nekem nincs szükségem macskára. Nem ez állt a recepten, nem olvasta? – Dehogynem! Olvastam! – Fogja a dobozát, hagyjon nekem békét! Nekem kutyám volt! – Volt? És van még? – Nincs... – No, látja. Akkor van helye ott ennek a kis cirmosnak. – Hogy...? – Vigye haza! Meglátja, megkapja tőle, amit felírtak magának. Jenő nem talált szavakat. Sehogy sem értette, hogy fér össze egymással a recept és a macska. De a nő tessékelte ki az ajtón. Ő meg nagyon szeretett volna meggyógyulni. Igazán! Szívből! Gondolta,, ad egy esélyt ennek a széles mosolyú nőnek, elvégre csak ért a szakmájához. Ha pedig nem válik be, visszahozza neki a macskát. Hóna alá fogta a dobozt, becsukta a fedelét, hogy meg ne fázzon a kiscica az úton hazafelé, de gondja volt rá, hogy lélegezni azért zért még tudjon, majd b behúzta maga mögött a gyógyszertár ajtaját. A patikusnő megértő mosollyal szemlélte a változást, a döntést az öregember arcán. Biztos volt benne, hogy ha látja még az életben, akkor valóban csak a köszönetét jön kifejezni. http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 30

Bezárta az ajtót, leoltotta a lámpát, hogy hazasiessen, de előtte még egy pi pillantást vetett a pulton felejtett receptre, egy szó állt csak rajta: „Boldogság“. Tetszett neki az orvos így látatlanul is. Mennyire érthette a szakmáját! Lupán Ágnes


Ládi Zsuzsa: Boldogságrecept emberrengeteg egy meg egy változás találkozás egy szép mosoly egymáshoz sodor bók csók zápor, s eső közös ernyő csodás látvány egy szivárvány ölel közel forró csoki sok, sok csoki összebújás, csendes zene kandallóban láng melege virág közös világ a hír repül család örül merthogy a pár már jegyben jár közös álom jön a három

Ládi Zsuzsa


Kolonics Zoltán: Boldogság Az élet szép, és az élet csupa öröm és boldogság – mást sem hallok tőled, csak ezt. Kérlek, mondd meg nekem, m, mi az, amitől te azt látod, hogy az élet ilyen!? Én másképp látom. Az emberek keseregnek, frusztráltak és szenve szenvednek. Inkább hasonlít az élet egy kínketrechez, mintsem egy szabad és bo boldog élethez. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, nom, de már elegem van, ho hogy folyton csak várjak arra az állapotra, amit te boldogságnak hívsz. Vedd észre, hogy az a világ, amiről te beszélsz, az csak illúzió. Nézz körül és döbbenj rá a valósá valóságra! Mutass nekem egyetlen embert, aki boldog! A terhek, melyek alatt úgy érzem, hamarosan megroppanok, kiábrándítottak ábrándítottak az életből, és most nagyon elkeseredtem. Mit rontottam el? Mitől esett szét körülöttem minden? Már a holnapra sem merek gondolni, mert attól félek, nem lesz erőm a folyt folytatáshoz. – ezzel Lily hangja elcsuklott, és keserves zokogásban okogásban tört ki, könnyei mélyen sebzett lelkét igyekeztek csitítani. A csalódások sora most párkapcsolati kkudarcával tetőződött. Olyan események láncolata sodorta ebbe a mél mélységbe, melyek fölött már egy ideje elveszítette az irányítást. tást. El sem akarta hin hinni, hogy mindez vele történik most meg. Ő, aki örök optimistaként ismerte m magát, aki mindenkivel megértő és elfogadó volt, miképpen juthatott ide. Mi Mindig gondosan ügyelt arra, hogy véletlenül se bántson meg más másokat, most pedig minden elfojtott fájdalma egyszerre szerre zuhant vissza rá. A zokogás egyre csak erősödött, miközben barátnője je vigasztaló karjai átfonódtak vállai körül. -

Sírj csak kedvesem, sírj! – nyugtatta barátnője csendes suttogásban, miközben meg-megsimította megsimította Lily fejét, úgy, ahogy egy anya vigaszta vigasztalja szeretetre és biztonságra vágyó gyermekét.

A billentyűzet fölött ekkor megpihentek Martina ujjai. Teki Tekintetét felemelte, majd mozdulatlanul révedt bele dolgozószobája bája ablakából elé táruló kert látványába. Gondolatai észrevétlenül vezették vissza életének nek erre a napjára,


ahol ismét átjárta az az érzés, amit most a főhős, Lily karakterében jel jelenített meg. ’Milyen kilátástalannak tűnt az életem, mennyire elszállt belőlem mi minden hit. A problémáim uraltak, mintha csak egy lettem volna velük’ – tűnődött magában Martina, majd gondolatai tovább kalandoztak. ’Ott álltam egyedül, ké kétségbeesetten, az önsajnálattól megrészegülve. Féltem tem a holnaptól, féltem önmagamtól. Kiábrándultan és dühösen gondoltam doltam az életre. Tele voltam haraggal, melyet az élet okozta sok csalódáss miatt kellett elszenvednem. Bo Borzasztó volt, de szükséges, mert minden, amivé lettem mára, ott és akkor fo fordult bennem. Az volt az a pillanat, amikor meghalt bennem val valami. A régi Énem halt meg akkor, hogy aztán újjászülethessek, születhessek, mint egy főnixmadár. Milyen különös, hogy ezt akkor nem így láttam. Pedig mennyire egyértelmű, mennyire törvényszerű igazság!’ Ezzel a gondolattal új lendületet vett Martina, és folytatta az írást. Hosszú percekig álltak egymás ölelésében. A zokogás lassan csillap csillapodni kezdett, aztán Nina ölelő kezeit Lily két vállára csúsztatta, és határozott, de sz szeretettel teli hangon annyit mondott. -

-

Most pedig nagyon figyelj rám kedvesem. Nem etetjük tovább ezt a fájdalomtestet, és befejezzük az önsajnálatot. latot. Kiválasztjuk a leg legszebb ruhádat, és kiruccanunk egy kicsit. Csak olyan dolgokat fogunk most tenni, amik örömet okoznak. Érted? Nézz rám, és mondd, hogy igen! Halljam! Igen. – préselte ki magából Lily. Nem hallom! Hogy mondtad? – hangzott Nina derűkeltő ges gesztusokkal kísért kérdése. Igen! – nyugtázta az ellentmondást nem tűrő kérdést, és Lily könnyes szemeiben egy apró mosoly villant fel. Ezt már szeretem. Gyere, öltözzünk!


Nina minden igyekezetével azon volt, hogy örömöt vigyen barátnője kiüres kiüresedett életébe. Azon a délutánon Lily megtalálta az első apró jelet, mely az éle életigenlés mellett szólt. Barátnőjéből sugárzó szeretet és önzetlen odaadás, reményt ményt és hitet adott neki a folytatáshoz. Akár a népmesékben, ahol segítők kísérik a főhős küzdelmekkel teli útját, úgy vigyázott barátnője rátnője minden lép lépésére azokban a napokban. Elég volt gondolnia rá, ha szükségét érezte, és h hűséges segítője, támasza, sza, máris ott termett mellette. Hosszas beszélgetések és egyre több nevetés kísérte találkozásaikat. Nina életbölcse életbölcsessége és a belőle áradó megmagyarázhatatlan erő, nagy hatással tással volt Lilyre. Különösen nagy érdeklődéssel hallgatta, gatta, Nina által ’keresőknek’ és néha ’ébredőknek’ hívott emberek történeteit, mely mögött az élet magasabb rendű értelmének feli felismerése, az univerzum törvényszerűségei és tanításai húzódtak. zódtak. Megismerte azok alapelveit, köztük az egyik legfontosabbat, tosabbat, a vonzás törvényét, miszerint semmi sem érkezik hozzánk másként, mint az általunk kibocsátott érzések rezgései. A pozitív érzésekből származó magas, gas, gyors rezgések olyan dolgo dolgokat és eseményeket vonzanak be életünkbe, amelyektől boldogok dogok leszünk. Nina mondataiból Lily mindig erőt merített, napról-napra napra jobban érezte magát, és félelmei is eloszlani látszottak. A billentyűk ismét elnémultak, és az emlékek birodalma megnyitotta ka kapuit Martina szabadon szárnyaló gondolatai előtt. ’ Az erdő csendjénél semmi sem kapcsolt ki jobban. Barátnőm ragas ragaszkodott hozzá, hogy minden nap elmenjünk oda. Többnyire csak sétáltunk és lélege lélegeztünk nagyokat az erdei környezetben, de ez is része volt ann annak a tanításnak, mellyel sikerült elengedni a múltat, hogy beléphessen sen életembe a változás. Oh, hányszor hallottam tőle, hogy a gondolataim helyett az érzéseimre figye figyeljek. Emlékszem, milyen sokszor megnyomorított nyomorított korábban a sok gondolat, ami által hol a múlt megváltoztathatatlan tathatatlan fogságában vergődtem, hol pedig a jövő eseményeinek aggodalmai, kétségei gyötörtek el. Hiedelmeim delmeim vonzotta félelmek itatták át szinte minden pillanatomat. tomat. Milyen egyszerűnek tűnik ott lenni a jelenben, azt élni, érezni ami van, nem pedig az elme képzeletének időketrecében szenvedni. Hát igen. Egyszerűnek tűnik, de amikor benne vo volhttp://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 35

tam, bizony sokszor kaptam magam rajta, hogy folyton arra go gondolok, amit nem akarok. Egy alkalommal, amikor a barátnőm arról beeszélt, hogy isteni szeretet,- és fénylények vagyunk, nagyon meglepődtem. Ez a jelenet bizony bizonyára az egyik legfontosabb tanítás lesz a könyvemben, - vezette vissza gondol gondolatait Martina a készülő könyv sorai közé. zé. Igen, az a beszélgetés sorsfordító volt, hisz ott megértettem és később megtapasztaltam gtapasztaltam az elhangzottak llényegét. Csodálatos élmény volt felismerni belső fényem erejét, rát rátalálni a bennem élő belső bölcsre, lényegem eszenciájára, az univerzummal egyl egylényegű önvalómra, mert ez volt a tudat ébredésének pillanata, boldogságom kapuja.’ A billentyűk egymás utáni gyors leütése máris szavakat, aabból mondatokat formáltak, hogy Martina a két főhőssel felelevenítse elevenítse az egykor megtörtént jelenetet. Belvárosi sétát tettek, hogy megcsodálják az est gyönyörű fényeit, és az utca, pezsgő, élettel teli varázsából töltekezzenek. Szent Erzsébet kkápolnájához érve lépteik lelassultak és a fényárban pompázó Erzsébet szobor előtt megál megálltak. Tekintetük tetük végigjárta az életnagyságú alkotást, és figyelmüket hamar elnyelte az egyszerre méltósággal és szelídséggel sugárzó gárzó szobor. -

Tudod, miért vonzódunk a fényhez? – tette fel a költői kérdést Nina. Mert tízezer napnál is erősebb szeretet és fénylények vvagyunk.

Lily képtelen volt reagálni. Mindössze kikerekedett szemei árulkodhattak róla, hogy sokféle módon gondolt már magára, ra, de fénylényként még soha. Inkább hitte magát annak, akit a tükörben látott, vagy amilyennek lyennek vágyott lenni. -

Nem is tudom! Igen? Fénylények? – szólalt meg végül óvatos és b bizonytalan hangon. Az a szeretet vagyunk, amelyet keresünk, az öröm, amely után sóvá sóvárgunk, az élet odaadása, amelyről melyről azt hisszük, hogy elvesz elveszítettük.


Lily érezte, itt minden szónak jelentősége van, így próbálta értelmezni a mondatot, és bölcsebbnek látta, ha csendes csodálattal tovább sze szemlélni Szent Erzsébetet, mintha csak a szobor témához való hozzászól hozzászólását kívánta volna hallani. Aztán Nina megtörte a várakozó csendet, és így folytatta. -

Nincs ember a világon, aki ennek az ismeretnek a tudatában, fény fényében, képes lenne feláldozni boldogságát olyan problémáknak nev nevezett dolgok miatt, melynek oltárán a legtöbben maa mégis feláldozzák azt. Ha tisztában volnának az emberek azzal, hogy mennyire csodál csodálatos létezői ők az univerzumnak, ha csak töredéke hit lenne bennük, hogy létezésük célja az örökkön-örökké örökké tartó fejlődés, hogy minda mindanynyiszor a tapasztalatok összességévé lehessenek,…ha ezt tudnák és hinnék, akkor csupa boldog ember népesítené be a földet.

Megérintette Lilyt ez a gondolatsor, élesen csengett vissza fejében, hogy ’sz ’szeretet és fény vagyunk’, de közben azon tűnődött, nődött, hogy itt és most kell élni, itt a földi világban kell helyt állni, és valahogy nem értette te egészen, hogy miként lehet az élet sok-sok kihívását, olykor igazságtalanságát talanságát szeretettel kezelni. Eszébe jutottak a munkahelyi konfliktusok, sok, az örökké haragos szomszédok, az önző és irigy rokonok, a hazug politikusok, és persze a párkapcsolati csalód csalódások. - Nina, kérlek, mondd el, hogy közelítsek elítsek szeretettel a világhoz, ha az mindannyiszor arcul csap engem? – tette fel tömören a kérdést Lily. - Vártam a kérdést, kedves Lily. Válasz helyett visszakérdeznék iinkább. Szereted-e magad? Ismét sikerült meglepetést okoznia Ninának. Miként lehet, ennyire furcsa kérdéseket feltenni? – tűnődött megint csak Lily. - Hogy szeretem-ee magam? De hát én nem vagyok olyan öntelt és.. - Tudom, Lily drágám – szakította félbe Nina. Arra gondolok, hogy elfogadod és szereted-e, tiszteled és becsülöd-ee magadat? Ami nem ön öntelt, http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 37

beképzelt önimádatot jelent. Ha belenézel a tükörbe, kit látsz? Látod Látod-e magadban az Istent? Tudod-ee mondani magadnak, hogy ’szeretem m magam’? - Nem, azt semmiképp sem. –vallotta vallotta meg szemlesütve Lily. - Kedvesem, akkor, miként várhatod el a világtól, hogy megbecsülé megbecsüléssel és szeretettel viszonyuljon hozzád, ha te magad sem így tekintesz m magadra? Amikor elfogadjuk magunkat, azzal Istent fogadjuk be, amikor szere szeretjük magunkat, azzal Istent szeretjük. Isten mindannyiunkban ott él, és várja, hogy a szeretett nyelvén szólítsuk meg. Ahogy Fent úgy Lent, ahogy Kint úgy Bent. Semmi nem alakul másképp kívül, mint ahogy azt me megéled belül. Ha lényedet a béke és szeretet járja át, akkor jutalmad béke és szeretet lesz. Ha érdemesnek tartod magad a bőségre, akkor jutalmad áldott dott jólét lesz. Ha hálás vagy mindazért, amit kapsz az élettől, akkor az, növekedésnek indul. A te döntésed, hogy milyen gondolatokkal, érzelmekkel és ért értelemmel veszed magad körbe. Te vagy az óceán cseppje, ami pontosan olyan, mint maga az óceán. Te egyszerre vagy a mindenség része és maga a mi mindenség is. - Azt mondod, Isten bennem él, és ha szeretem maagam, akkor Istent szeretem? Azt mondod, hogy egy vagyok a mindenséggel, és az én dönt döntésem, hogy boldog leszek-e? – hangzott el összefoglalásként ént Lily bátort bátortalan kérdése, remélve, hogy jól értelmezte Nina mondatait. - Pontosan, ezt mondtam - erősítette meg a lényeget, Nina. Lilyt izgalommal töltötte el az új ismeret befogadása, csupán azt bánta kissé, hogy nem hallott ő hasonlókról korábban. Aztán eszébe jutott Nina egyik története, amiben egy furcsa és véletlen élethelyzet készteti az addig átlagos mindennapjait élő hivatalnokot, hogy a kényelmet jelentő illúzióvilágot fela feladva, megismerje az egyetlen valóságot. Lily felismerte ismerte a párhuzamokat, azaz, mindennek megvan a maga ideje, és minden történés értünk van, és ahogy azzal a hivatalnokkal, úgy gy most vele is, ugyanaz történik; ez a tudat ébredés ébredésének pillanata, ami az örökkévaló boldogság kapuja.


- Hálás vagyok, és végtelenül boldog. Köszönöm, hogy vagy n nekem! – fordult Lily barátnője felé, majd karjait ölelésre tárva szorosan magához hú húzta Ninát. Martina úgy emlékezett vissza erre a pillanatra, és minden elhangzott szóra, mintha tegnap lett volna. A tíz évvel ezelőtti ti események, élete legboldogabb időszakát indították el, és tették lelkes keresővé, majd beteljesítve életfelad életfeladatát, tették íróvá, hogy az embereket teljesebb és boldogabb élethez segíthe segíthesse. Kolonics Zoltán


Klinkovics Márta Xénia: A kenyér Nem tudok tornászni, nem tudok biciklizni, nem tudok semmit csinálni, úgy, mint régen, mert nem szabad elfáradnom? Csak szellemi emi dolgokkal foglalko foglalkozhatok, mert ahhoz nem kell mozogni, töprengett az asszony szony útban hazafelé. Eléggé nyugtalanította orvosa hipotézise, ami miatt naponta ponta küldözgette különböző kivizsgálásokra, hogy megtudja pontosan levertsége, gyengesége okát. Cekkerje mélyen a tenyerébe vágott, s bár nem érzett fájdalmat, mégis aautomatikusan tette át egyik kezéből a másikba. Mióta egyedül m maradt, igazán nem kellett sokat cipekednie. Amit régen a bevásárlókocsival csival tologatott, most elfért egy kicsi kosárban. Csak kenyeret akart venni, de nem tudott ellenállni a sütő tök gyönyörű n narancsos színének, gömbölyű formájának. Ahelyett, hogy kényelmesen hazal hazalóbálta volna könnyű yű bevásárló szatyrát a friss, ropogós kenyérrel. Mikor bel beletette a zacskóba, még elképzelte, hogy útközben belecsíp, ha az illatának nem tud majd ellenállni, és óvatosan, hogy senki ne lássa, elmajszol belőle egy egy-egy falatot. Hát ebből már nem lesz semmi, gondolta, mire hazaér, meg már kkihűl. Pedig élete legjobb vacsoráját csoráját is így ette, az utcán, egy papírtasakból, meg egy fóliából előszedegetve, falatonként… Azon a nyári napon tollpiheként borult rájuk az este, olyan észrevétl észrevétlenül, hogy a neszeit sem hallották. tták. Perzselt a nap, ringott a tenger, nem tudtak betelni vele, és úgy tűnt, mintha ez örökre így maradhatna. Közben pedig éhesek lettek, mint a farkasok, mivel az egész napot úszással, sétával és n napozással töltötték a tenger mellett. Hol vacsorázzunk? – kérdezte a férfi, és tekintetével végig simogatta a nő testét, aki zöld bikinijében ellazultan hevert a napozó ágyon. A nő lustán rápillantott, de meglátva a férfi szemében a türelmetlenséget, azonnal megsz megszólalt. –

–

Ahol akarod, édes – mondta készségesen, és várta a választ.


A férfi válasz helyett elkezdett pakolni. Először az újságjait szedte ö össze, majd a két oldalra fektetett könyvét, begyűrte őket a strandtásk strandtáskába, elő halászta papucsait, ásványvizes palackját, és várakozóan megállt állt a nő felett. – Mehetünk – mondta, és elindult. A nő utána nézett, majd látva a férfi felgyorsult tempóját, felpattant, gyorsan összerakta holmijait, és követte. Útközben visszapillantott a sebtiben ott h hagyott napozóágyakra, és meglátta alattuk a napozószeres zacskót. Visszasz Visszaszaladt érte, belegyömöszölte a táskájába, és futva igyekezett kezett utol érni a férfit. Így távolodtak el a parttól, elől a férfi, utána a nő. Bőrükön parázsló fátyo fátyolként csillogott a napfény. Egyszer csak a férfi megállt, bevárta a nőt, és már együtt bandukoltak tovább bronzbarnán, éhesen. Menjünk abba kis tengerparti étterembe, ahol hétfőn voltunk? – kérdezte a férfi, és látva a nő értetlen tekintetét, hozzátette. – Tudod, ahol a capesanté -t 1ettük! –

Ahogy gondolod, édes – mondta a nő odaadóan, és nyelt egy nagyot. Akkor gyere, siessünk, mert éhen halok. És nehogy megint egy fél óráig készülődj, mert nem várlak meg – jelentette ki a férfi határozottan, és sietősre fogta. A nő követte, ahogy tudta, homlokára izzadságcseppeket csalt a felgyorsult tempó, de nem bánta. A sarki csemegebolt közelében frissen sen sütött kenyér illata szállingózott a levegőben. – –

Legalább a sonkát és a kenyeret vegyük meg reggelire, érzed ezt az illatot? – Persze, gyere! Beléptek az üzletben, csak olyan lengén, sósan, alig egy szál tri trikóban, papucsban, ahogy errefelé gyakorta előfordul másokkal is, és mindketten a kkenyeres pult felé vették az irányt. Még forró volt, amikor leemelték emelték a polcról. A sonkát kérni kellett. Frissen szeletelték fel nekik mind a húsz dekát, amennyit a férfi rendelt, elt, és már a kasszánál álltak a sorban. Gyorsan végeztek. –

1

Szent Jakab kagyló


Mikor kiléptek az utcára, a langyos nyáreste szalmakalapjával söpörte fel előttük az utat a nyaralójuk felé. Érzed ezt az isteni illatot? És tudod, még milyen meleg? Szinte forró, alig tudom tartani a kezemben – mondta a férfi lelkesen, és belecsípett a ropogós cipóba, majd jóízűen enni kezdett. – Kérsz? – kérdezte a nőt, aki intett a fejével, hogy igen, persze. A férfi odatolta a zacskót a nő elé, aki egy ropogós darabot kicsippentett b belőle a foszlós, puha belsejével együtt, és enni kezdte. –

–

–

–

Isteni finom – lelkendezett, és felváltva csipegették a puha, meleg kenyeret, nem tudták abba hagyni. Kisvártatva a férfi elővett a csomagolópapírból egy hajszálvékony szelet sonkát, és beleharapott. Egy újabb szelet zelet után nyúlt, amit odaadott a nőnek, akinek a könnye is kicsordult, amikor a szájába vette. Nem sokat törődtek a jövő jövő-menő emberekkel, csak ettek ás mentek az alkonyban fürdő estében nagy élvezettel. Mire hazaértek, mindketten jól laktak, igaz, a kenyérből érből alig m maradt, a sonkából tán kettő darab. Képzeld, már egyáltalán nem vagyok éhes – mondta a férfi, és táskáját ledobva leheveredett a nappali díványára. Elégedetten pislogott a nőre. Az még pakolászott, teregetett, a maradék sonkát a hűtőbe tette, és amikor mindent elrendezett, oda bújt a férfi mellé. Kifliformát öltött, és a férfi melléhez, hasához nyomta a hátát, fenekét. Karjaival, lábaival átkulcsolta, és bilincsbe verte párját, aki megadóan tűrte, miközben sokat mondóan hallgatott. Olyan szorosan összesimultak, hogy egymás lélegzetét is hallották. Ugye, milyen kevés kell a boldogsághoz? – kérdezte a nő, és bal kezét hátra emelve megcirógatta a férfi arcát. Az nem válaszolt, csak bólintott egyet és elaludt.

A nő kulcsait keresgélte a háza előtt, s hogy szatyorját ne kelljen lletenni a földre, vállára akasztotta, míg ajtót nyitott. A konyhapulton csalódottan áll állapította meg, hogy a vekni kihűlt. Így már nem kell, gondolta, így meg sem közelíti azt az egykorit. Azt a fényes vacsorát, az utcán, hazafel hazafelé menet, amilyenben azóta sem volt része, pedig több fogásos lakomákkal is kényeztették gyakorta. http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 42

Hogy mit sütöttek abba kenyérbe, csak sejtette. Szerelmet, na napfényt, örömet, liszttel, vízzel, sóval, élesztővel összekovászolva, péklapáttal a tűzre dobva, pirosbarnára, ropogósra sütve, és még melegforrón tálalva. Nagy titkok tudói, akiknek részük volt benne…


Hunka Zenta: Teljesség Sokáig nem tudta, hogy létezik ilyen eufória. Az érzés, hogy minden úgy jó, ahogy van. Amikor minden megszűnik, még a szavak, vagy gondolatok is. Csak egyvalami marad. A teljesség. Sokkal jobban ismerte ennek ellentétét. Ó, de jól ismerte! Az űrt, a hiányt, a zuhanást, a fekete lyukat. Hányszor megjárta már a pokol bugyrait! Akkor kezdődhetett, amikor bogyókat ogyókat szedett, hogy a testének szerzett múló örömök nehogy tartós kis „eredményt” is hagyjanak maguk után. Hamarosan észrevette a tüneteket. A tartós eredmény veszélyével dacolva azonnal félr félretette a bogyókat, de már későn. Az alattomos kór már beette ma magát a lelkébe és egyre csak terjedt. Addig mérgezte őt és kapcsolatát, amíg társa a mulandó örömökben végül elhagyta. Azt hitte belehal. Ő volt az első férfi az ágyában. Menekülni akart a fájdalomtól. Remélte, hogyha a lelke mélyére hatol, ha szinte „élve boncol”, akkor majd előkerül a szakítás oka, amit feldolgozhat és akkor ez a belsejét mardosó fájdalom egy csapásra elmúlik. Nem így lett. Ahogy vájkált, csak egyre mélyebbre süllyedt lelke sötét kamráiban. Azt hitte van alja e feneketlen kútnak, de nem volt. lt. Csak az életösztönének, vagy vvalami külső oknak köszönhette – már nem emlékezett -,, hogy végül becsapta a bánya ajtaját és tudni sem akart róla többé. Ekkor azonban már késő volt. Már a depresszió útját járta, bár még maga sem volt tudatában. Valami me megbillent, új egyensúlyi helyzet állt be egy mélységes mély szinten és bármit tett is, a lelke mindig oda akart visszatérni. Akárhányszor elindult fölfelé, mindig ebben a kútban tért magához, amit egy idő után elnevezett fekete lyuknak. A helyzeten az sem javított semmit, hogy már új kapcsolatban élt. Sőt. Egyre gyakrabban zuhant lefelé, míg egy napon a zuhanás maga alá temette az új kapcsolatot is. Ekkor ébredt rá, hogy vagy kezd valamit a helyzettel, vagy a végtelen zuhanásnak sosem lesz vége, amíg él. Sőt – és ettől rettent meg igazán -,, talán utána sem. Tudta, hogy a „dilibogyók” nem segítenek. Illetve önmagukban nem. Más is kell. A kemikália csak lélegzetvételhez juttatja. Mint fuldoklót a deszkadarab, amibe kapaszkodhat. De a partra kijutni csak te tempózva va lehet. Sodródva nem. Így az orvos által felírt szer adta felszusszanást kihasználva keresett olyan tevékenységet, ami örömet adott. Vagy legalábbis http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 44

szórakoztatta. S ha még azt sem, legalább érdekelte. Elment hát táncolni, hogy örömet adjon a testének. Elment lment fényképezni, hogy örömhöz juttassa az elméjét. És elment pszicho-bibliodrámára, bibliodrámára, hogy a lelke is örömhöz jusson. Ezek segítettek. Bátracskán és apránként a bogyókat is elhagyta. Persze tudta, hogy még a szakadék szélén táncol, de remélte, hogy már nem m esik bele. Ehhez váratlan segítséget is kapott. Új ismerősök elindították a csendmeditáció útján. Ez lett a végső gyógymód. No, nem azonnal, hiszen sok szerhez hasonlóan ez is úgy gyógyított, hogy egy időre felerősítette a tüneteket, hogy aztán végleg el eltűnjenek. Míg a lelkében való vájkálás a pokolba lökte, addig e vájkálás áteng átengedése egy felsőbb hatalomnak felemelte és megtisztította. Az élete során le lelkét ért szenny és posvány jött fel mindkét módon, de míg előbbi esetben újra és újra elárasztotta, utóbb bb meg is tisztult tőle. És mivel most nem ő végezte a munkát, így nem szédült bele a gödörbe. Elmaradt a zuhanás. Valaki erős kézzel fogta és tartotta. Szépen lassan azt érezte, hogy emelkedik. Egyszer Egyszeregyszer még az is megadatott, hogy igazi csendben tudott ott ülni. Belső csen csendben. A hegyen is járt fent. Meditációs héten. Az elvonulás része volt, hogy kint a természetben kellett keresni a csendet. Sosem felejti el azt a délutánt. Der Derékig érő hóban ült egy fagyos naplementekor.. Megszűnt körülötte az idő és a tér. Mert ott volt Ő. Ott és akkor hatolt el léte legmélyéig, hogy Őáltala, Ővele és Őbenne létezik ő is. Egyként Vele. A teljesség halvány fuvallata már korábban is meglegyintette párszor. Egyszer például egy szeretkezés során, amikor nem a gondolatai vezették, ezették, hanem a teste tette a dolgát magától.. Nem ösztön volt ez, mélyebbről jött. Pusztán egyetlen egyszer fordult elő vele. Soha többé. De az, hogy megadatott, örök emlék maradt. Annyira, hogy még egy apró szösszenetet is áldozott neki. Igen, az írás. Az is parányi szikrákat lobbantott fel benne a teljességből. Am Amikor leült, az ujjai maguktól rótták a sorokat. Gondolkodnia sem kellett. Csak úgy folytak a szavak a lelkéből a kezéhez. De aztán elapadt a bő folyam. Po Pontosan emlékszik. Akkor történt, amikor a „dilibogyókat” kezdte szedni. Inne Innentől sokáig nem buzogott fel újra a forrás. Teljesen kiszáradt.


Akkoriban kezdett újra csordogálni, mielőtt a kicsi megfogant. Elvégzett egy jobb agyféltekés kreatív írás tanfolyamot. Ott tudta meg, hogy ami neki kkorábban ban ösztönből jött, azt lehet segíteni. Hogy a körülmények megteremtés megteremtésével az írás támogatható. Átlendült a holtponton. Újra írt. Arról a szabadegy szabadegyetemről is, ahová egy hétre utazott tudósítani. Nyáron. Kiszakadva a minde mindennapok taposómalmából. Kedvére hallgathatott gathatott érdekesebbnél érdekesebb előadásokat, beszélgetéseket, amikről azt írt le és annyit, amennyit akart. Megtáltosodott. A gyönyörű környezet csak még jobban inspirálta. Ez az egy hét egészen feltöltötte. Kicserélve jött haza. Igazi önmaga lett. És eegy hét múlva befogadta az apróságot a szíve alá. Jött kilenc hónap boldogság. Persze voltak benne nehéz időszakok. Például az a két hónap, amikor bármit evett, vagy ivott nem múlt el a rémes íz a száj szájából. Meg ott volt a hányinger bármilyen kicsit is erősebb ebb szagra, vagy biz bizonyos ételek gondolatára is akár. De az első egyharmaddal ezek elmúltak. Ha nem bujkált volna a lelkében a szüléstől való félelem, akkor ez a kilenc hónap maga lett volna a mennyország. De a félelem végig kerülgette. Ha tudta volna mi vár ár rá, talán másra helyezte volna a fókuszt. Utólag megértette, hogy a vajúdás és a szülés eltörpül amellett, ami utána jön. És a kettő között ott van az a pár óra, amit soha semmiért nem adna már oda. Miután összevarrták és bevitték a szobájába, végre megérinthette Őt. Ráh Ráhelyezték a meztelen babát az ő meztelen mellkasára. A szíve fölé. Kezében ott csepegett az infúzió, a hasán ott volt a meleg súlypárna, deréktól lefelé nem érzett semmit, de mindez nem számított. Csak ez az apró csoda, az új élet, ez a kis manószerű emberpalánta. Csak Ő számított. Minden más megszűnt llétezni. A szavak, a gondolatok is. Apával fogták egymás kezét, a másikkal meg ölelte ezt a kis vaksi egeret itt a mellkasán. Szemei és lelke lke itták a CSODÁT. Egyszerre megértette, miért mondta annak idején a kolléganője, hogy a sz szülés volt élete legboldogabb napja. Hunka Zenta


Gyarmati Magdolna: A patak Egyszer volt hol nem volt, kerekerdő közepében, élt egyszer egy népes kat katicabogár család. lád. A pici bogarak boldogan mászkáltak a fák barna ágain, sétá sétálgattak a zöld leveleken, sütkéreztek az aranyló napfényben. Amikor már a sok sétálástól elfáradtak, repülőbajnokságot játszottak, ide-oda oda repkedtek a fák között, egyikről a másikra szálldogáltak ak boldogan. Így teltek a napjaik. Katic Katicabogár anyukájuk nagyon szerette őket. Mindig mosolygott, ha a sok pettyes bogárkára nézett. A kicsi katicák mindenhova elrepülhettek az erdőben. Egy helyre nem volt szabad elmenniük, az szigorúan tilos volt. A patakk parton nem volt szabad játszani. Csak ezt az egyet kérte tőlük az anyukájuk. Mindig mondta nekik – a patakot kerüljétek! – nem nektek való. Még a nagy Bogarak is jobban teszik, ha nem repülnek arra. Van elég hely az erdőben, ben, ha játszani akartok. Így is volt. olt. A bogárkák szót fogadtak, elkerülték a veszélyes helyet. Nem is foglako foglakoztak vele. Ám de az egyik napon, a legkisebb katicácska elhatározta, hogy ő azért sz szeretné azt megnézni. Miért nem szabad oda menni, miért nem szabad ott já játszani? Nagyon kíváncsi volt az erdő tiltott helyére. Vajon milyen lehet? Úgy gondolta, hogy ő olyan pici, biztos nem fogják észrevenni, venni, ha reggel, amikor kirepülnek játszani, elbújik egy levél alá. Ha a többiek már jó messze járnak, majd elindul az ellenkező irányba és felfedezii azt a titokzatos helyet. Körülnéz ő a patak parton! Különben is mi az a patak! Nem elég, hogy nem szabad oda menni, még azt se tudja, ja, hogy mi az! Na de majd most kideríti! Így is lett. Másnap reggel, amikor az összes katica elrepült játszani, bebújt egy szép, nagy, zöld levél alá. Mikor már nem hallotta a testvérei apró zúgását, elrepültek már a citromsá citromsárgák, narancssárgák, pirosak és a fehér katicák is, előbújt és eli elindult a nagy kaland felé. Ment-ment, ment, megmászta a fűszálakat, átrepült sok árok felett, és épp kezdett már elfáradni, amikor meghallotta a hangot. Azt a hangot, amiről a nagy katicabogarak, Anya és Apa is nagyon gyon halkan, egymás között suttogva szoktak csak beszélni. Pihent kicsit csit egy karcsú, magas, zöld virágon. Aztán http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 47

újból szárnyra kelt és megg sem állt, már csak akkor, amikor a hang a legha leghangosabban hallatszott. Úgy rácsodálkozott a patakra, hogy majdnem belepo belepotytyant. Gyorsan kirepült a fénylő, csillogó, zubogó, fröcskölő valami szélére, és let letelepedett egy párás kavicsra. Onnan nézte a ringatózó, tózó, csobogó, látványt. N Nagyon szép volt. Ahogy kipihente és kicsodálkozta magát, úgy érezte, hogy még jobban meg kell ismerkednie ezzel a varázslatos dologgal. Első lábacskáit lassan közelítve, bele érintette a fényes csodába. Meglepődött a finom, sim simogató tó érzésen, és ámulva vette észre, hogyha kiveszi a lábát belőle, apró gö gömböcske fénylik rajta, ami nap sugarától szivárványszínűen tündököl. Sokáig gyönyörködött benne, de a pici csepp elpárolgott. Akkor többi lábát is bele akarta dugni, hogy érezhesse mindegyikkel ndegyikkel azt a finom simogatást. Forgolódott így-úgy úgy a kis kövön, nyújtogatta lefelé a lábacskáit. Eg Egyszer csak, zsupsz, belepottyant a vízbe! Egy hullám elkapta, felfordítottta, és úgy, égnek meredt lábakkal már sodorta is el a patak. A halálra rémült b bogárka nem tudott semmit sem tenni. Tehetetlenül sodródott az árral, fel--le dobálta a víz. A többiek már biztos otthon vannak – villant fel előtte a kép. És már soha többé nem láthatja őket. De egyszer csak egy óriási csobbanást hallott. Abban a pillanatban n víz magasra dobta. Aztán lezuhant. Alámerült, majd egy szempi szempillantás alatt kicsapódott a partra. Közben harsogó békakuruttyolást és nagy csobbanásokat hallott. Azt hitte itt a vég, de lassan minden elcsendesedett. Csak az estébe hajló tücsök koncert kezdődött dődött el. Ezt még sosem hallotta, mert addigra már mi mindig ágyban volt, és mélyen aludt a finom levélágyacskában, testvéreivel. A hátán feküdve, ide-oda oda billegve, borulgatva próbált megfordulni. Az esti szél megszárította és egy fújással talpra segítette. Szégyenkezve, kimerülten eli elindult hazafelé. Mit fog szólni Katicaanyu és Katicaapu, ha hazaér? Mit fognak gondo gondolni a testvérei! Haza ér-ee egyáltalán? Nagyon fájtak a pöttyei. Lassan mászott, al alacsonyan repült, sok virágnak nekiütközött, és sokszor földre pottyant mire végre valahára hazaért. Otthon még senki sem aludt. Mindenki őt kereste, és amikor meglátták, örömükben felreppentek, alig bírtak magukkal. Érintge Érintgették, ölelgették, repdestek körülötte. Nagy volt az öröm, zúgás zúgás-búgás, szárnyrebegtetés. Aztán Katicaanyu és Katicaapu caapu megetette, pihe pihe-puha levélkével http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 48

betakargatta. Testvérei hozzábújtak, bújtak, így aludtak el boldogan. A kiskatica azt álmodta, hogy reggel majd bocsánatot kér, és soha többé nem repül a pata patakhoz. Gyarmati Magdolna


Gacov Katalin: Boldogság - Te még fel sem öltöztél? Lenke néni ijedten rezzent össze a hintaszékben, amikor öreg lakótársa, Gizi bekiabált a szobája ajtaján. - Menj csak nyugodtan, nekem nincs kedvem - Lenke fázósan összehúzta m magán kopott pongyoláját és visszafordult az ablak felé. Gizi megütközve nézett barátnőjére: - Mi van veled Lenke? Rád sem ismerek! Erre a délutánra várunk hónapok óta, most meg teljesen közönyös vagy. - Semmi baj, csak fáradt vagyok, rosszul aludtam az éjjel. Most meg fáj a h hátam is megint, egint, a botommal is alig tudok elmenni a fürdőszobáig. Nem akarok a terhedre lenni, menj egyedül! - Kocsis Lenke, ezt nem veszem be! Hatvan éve ismerlek, velem nem eteted meg, hogy a hátfájás tart vissza ettől a verses estétől. Ki vele, mi az igazság? Az alacsony, kontyos néni egy darabig konokul hallgatott, de végül megadta magát. - Tudod, átgondoltam az életemet, és rájöttem, hogy teljesen hiába éltem. - Na, ne viccelj! Te? - kerekedett el Gizi szeme az aranykeretes szemüveg m mögött. - Ötven évig tanítottál, tál, több ezer gyerek köszönheti neked, hogy megt megtanult írni-olvasni. olvasni. Versenyeket nyertek, jó állásuk lett. Később pedig az iskola, amit vezettél a megye legjobbja lett. Csodájára jártak a többi megyéből is, hogy mi a titok. - Nem volt abban semmi titok! Csak ak szerettem a munkámat. Ennyi volt az egész.


- Nem igaz, Lenke, Te magad voltál a titok. Amikor elmentél nyugdíjba, n néhány év múlva hanyatlásnak indult a szeretettel felépített gyermekbiroda gyermekbirodalmad. Pedig az utódod, Péter is látástól vakulásig dolgozik. - Na igen, az utód. Látod, hiába volt minden, tíz év eltelt, és senki nem emlé emlékszik rám. Már nem keresnek, nem kérdeznek, még a telefont sem emelik fel. Idén már a karácsonyi üdvözlőlap is elmaradt. Elfelejtettek - sóhajtotta könnybe lábadt szemmel. A másik egyszerre megértette a hetek óta tartó fura levertséget, ami egyre jobban hatalmába kerítette Lenkét. Őt idén senki nem látogatta meg az öre öregotthonban. Családja nem volt, így nem szokott senkihez elutazni az ü ünnepek alatt, de mindig voltak vendégei. Az öreg barátnő nem gondolta, hogy Lenk Lenkének ilyen problémái lennének, hiszen rendkívül aktív nyugdíjasok vo voltak, ők szervezték az Ezüst szív lakópark kulturális életét. A mai este is az ő érdemük, hónapokig szervezték Kelemen Klementina m művésznő fellépését, mert a híres költőnő ritkán vállalt felolvasóesteket. Gizi tudta, hogy segítenie kell barátnőjének kimászni ebből az állapotból, de most muszáj volt véget vetnie a beszélgetésnek. - Gyerünk Lenke, kapd össze magad, elég a siránkozásból! Felőlem holnap búslakodhatsz tsz tovább, én pedig vigasztallak, de most fel kell öltöznöd, ha harminc embert trombitáltunk össze, nem okozhatunk csalódást. - Mindig is egy erőszakos perszóna voltál - nevette el magát az ősz hajú hölgy napok óta először. Gyorsan felöltözött, és elindultak a nagyterembe, hogy utoljára ellenőrizz ellenőrizzenek minden apró részletet. Már nyoma sem volt a hátfájásnak. A művésznő pontos volt, felolvasást egy beszélgetéssel kezdték. K Kelemen Klementina elárulta, hogy azért mondott szívesen igent a meghívásra, mert közvetve ő is innen származik, édesapja a szomszéd faluban született, és nőtt fel, csak később költözött a fővárosba. Az öregotthon lakói rögtön a szívükbe zárták a költőnőt, és kíváncsian várták a verseket. Eddig sokan Gizi és Lenke hóbortjának tartották ezt a vversestet, http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 51

ilyen korábban itt nem volt. A hallgatóság azonban nem csalódott, szépen szállt a szó a feldíszített nagyteremben. A rímek csodálatos világa mindenkit elvarázsolt. Lenke néni egyre nagyobb érdeklődéssel vizsgálta a vendéget. Határozottan emlékeztette ette valakire. Végül az utolsó versnél eszébe jutott egy név. Alig várta, hogy a véget érjen a műsor és beszélhessen a fiatal nővel. - Csodálatos volt az előadás! Köszönjük a Ház nevében! - adta át a három szál rózsából álló csokrot. - Ne haragudjon, hogy megkérdezem, de maga nem Kelemen Ferenc lánya? - De igen - mosolyodott el őszintén Klementina. - Adja át neki üdvözletemet, én voltam a magyartanára az elemi iskolában. - Maga a Lenke néni? - kerekedett el a művésznő szeme. - Apu sokat emlege emlegette, főleg, amikor ikor az olvasást és az írást gyakoroltuk. Ő tanított meg a szavak szeretetére, miatta kezdtem el verseket írni - Klementina hosszan ölelte az idős tanítót. - Apu nagyon fog örülni, ha elmondom neki, kivel találkoztam. Az este lassan ért véget, a művész és a vendégek még hosszan beszélgettek, így tíz óra is elmúlt, mire Lenke néni ágyba került. - Mégis volt értelme! - sóhajtott fel, majd boldogan elszenderedett.

Gacov Katalin


Farkas Szilvia: Cort AD810 Bea akkor szerezte meg a gitárt, amikor az utolsó gimnáziumi nyári szünetben elment egy felvételire felkészítő táborba. Minden nap voltak előadások, sőt számonkérések is, de városnézésre akkor is talált időt, ha a tanulástól vette el. A nagy záróvizsgának egyébként sem volt tétje, a felvételiig még hónapo hónapok voltak hátra, és mivel értelmetlennek tartotta a kampányszerű tanulást, meg amúgy is nyár volt, órák után inkább lazítani akart és világot látni. Egy darabig csak sétált az egyetemi épületek között, azután kimerészkedett a campuson túlra. A várost hatalmasnak, asnak, élőnek és pezsgőnek látta. Elég nagy volt, hogy minden beleférjen, amire csak vágyhat, de mégsem érezte benne magát elveszettnek. Még érkezéskor, az állomáson vett egy térképet, be is jelölt rajta pár font fontosabb helyet, de amikor rátalált a sétálóutcára, ára, nem volt rá többet szükség. Könyvesboltok, antikvárium, egy kortárs galéria – félt, hogy nem is lesz ideje mindenre. Amikor pedig meglátta a gitárt az egyik kirakatban, úgy érezte, ezért kellett idejönnie. Nem tudott játszani, de minden vágya az volt, hogy zenélhessen. A gitár pedig az egyik legtöbb lehetőséget kínáló hangszer. Játszhat szólót, kísérhet más másokat, feldobhatja a hangulatot bárhol, de akár saját magát is szórakoztathatja esténként. Szinte az összes pénzét oda kellett érte adnia, de végül egy gy nagy műanyagt műanyagtasakban hazacipelhette a gitárt a szállására. Sok mindent nem tudott vele ke kezdeni, mert nem volt felhangolva, de azért próbálkozott. Tudta, hogy ha majd visszajön egy év múlva az egyetemre, első dolga lesz, hogy keressen egy ttanárt. Otthon a könyvek és a tévé segítségével eljuthat egy bizonyos szintre, de ebben a nagyvárosban lesz majd belőle igazi gitáros. Az egy évből aztán másfél lett, de egyszer csak az Eleanor Rigby akkordjait pengette a tanára lakásán. Nem ment túl jól. Nehéznek talált találta a technikát, és nem értette, hogy képes annyi ember mégis megtanulni, ő pedig miért nem. Talán gyenge a keze, a csuklója, hogy nem tudja rendesen lefogni a húrokat? Persze a tél is szerepet játszott ebben, elgémberedett kezei csak az óra vég végére melegedtekk át annyira, hogy felvegyék a tempót, de akkor sem brillírozott. http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 53

A tanár pedig meg volt róla győződve, hogy nem gyakorol eleget, azért nem halad. Tél végén abba is hagyta. A gitár egy ideig a sarokban porosodott, de nyáron újra elővette, és gyak gyakorolt. Kottákat ttákat keresett, és meg is tanult pár egyszerű spanyol táncot, és az ujjbegyein már rég megkeményedett a bőr, mikor a húrokat lefogó keze még mindig nehezményezte az erős igénybevételt, és Bea játéka megmaradt a kezdő szinten. Így nem állhat ki a barátnője esküvőjén, nem szolgáltathat finom háttérzenét a testvére felolvasóestjén… Később, évek múlva a gitár nyakára valamelyik költözéskor rálépett valaki, és két hangolókulcs is elgörbült. Már nem lehetett rajta játszani, mert percek alatt lehangolódtak a húrok. k. Bea hangszerjavítót keresett, de a városban nem talált, és egyébként is sok dolga akadt, túlóráznia kellett, úgyhogy megint félretette egy kicsit az álmait. A határidős munka végeztével nagy ünneplést rendeztek, a város egyik le legjobb éttermébe szervezettt ebéd után pedig még egy kolléganő is meghívta magához a társaságot. Kényelmes vidéki háza volt sok szobával, és a késő estébe nyúló beszélgetés után Bea ott maradt éjszakára is. Padlástéri szobát kapott, az ablakból éppen látszott a Hold. A szekrény mellett ett pedig megpilla megpillantott egy gitárt. Úgy nyúlt feléje, mintha a sajátja lenne, aztán észbekapott, és csak nevetett magán, de határozott mozdulatokkal húzta le a zipzárt a tokon. Igen, ez a gitár egész más volt, mint az övé. Már elfelejtett szinte minden val valaha ismert kis dalocskát, de ez nem számított, végigpengetett pár akkordot. Aztán csak nézett maga elé – ez nem lehet igaz, könnyedén le tudja fogni a húrokat! Megvizsgálta a gitár nyakát, és döbbenten látta, hogy jóval kisebb a húrm húrmagasság, mint amihez eddig dig szokott. Ennyi az egész? Erre az apróságra nem jött rá sok év alatt? A tanárja miért nem mondta soha? Úgy érezte magát, mint aki nehéz bársonyruhában tanul meg táncolni, és csak később jön rá, hogy egy könnyű dresszben is lehet. Most már akárhol játszhat, akármit. A világ újra tele van lehetőségekkel. Farkas Szilvia


E. V. Seymour: Leltár A hősnők egyike egészen a RitArt-kurzus kurzus elvégzéséig úgy tudta, ő csak simán életművész. A mindennapi kenyérgondokkal küzdés, a gyerekek nevelése, a lélekölő, főleg anyagi yagi érdekből elvállalt munkák összességében a túlélésre sarkallták az elmúlt negyvenegynéhány évben. De most fordult egy kicsit a kocka – na, nem a valóságban, csak a fejében. Mondjuk, ha eddig kettes lá látszott a dobókockán, most nagy hirtelen hatost mutatott. Immáron alig több mint egy esztendeje, részt vett a Vidi Rita által vezetett Író születik című kurzuson és azóta tudja, hogy ő nem egyszerűen túlélő, de egyenesen hősnő! Ez a kifejezés valahogy soha nem jutott eszébe. A hősöket csak férfi gúnyában, talpig alpig fegyverben, avagy védő ruhában látta, képzelte el, és szerencsére eddig főleg filmeken találkozott velük. Igaz, egyszer elvégzett egy középfokú munka- és tűzvédelmi tanfolyamot, ahol a húszfős csoportban egyedüli nőként ő merte felvenni a tűzálló védőruhát, őruhát, és mert poroltóval a tűz közelébe menni, azért a hőstől messze volt. Az erő az ő fogalmai szerint az életművészben a lélek, a hősökben pedig a fizikum, az igazi nagy hősökben pedig a lélek és a fizikai erő összessége. son vonta le a konzekvenciát – ami az egész Szóval, azon a bizonyos kurzuson eddigi küzdelmekkel teli 45 évét más szemszögből láttatta vele. Ráébredt, hogy a mindennapi problémák megoldása, a kenyérre való, a gyerekek elta eltartásához és iskoláztatásához szükséges anyagiak előteremtése tulajd tulajdonképpen hősnővé avatta őt, a saját élete hősnőjévé. Nem volt rossz érzés a felismerés. Örült, hogy bekerült a tanfolyamra, örült, hogy egy jó csapatra talált, azonos érdeklődéssel, azonos törekvésekkel, azonos reményekkel. Kicsit az örsi gy gyűlésekre emlékeztette ztette az összedolgozás, egymás segítése, a nagy tervek kov kovácsolása, és a jövőbe vetett hit rendíthetetlensége. Egy ideje írogatott a Minerva című online magazinba, és hogy bevették az írásait, és az interneten megjelentették, az addigi dolgaihoz képest h hatalmas eredménynek könyvelte el.


A Minerva februári témája a „boldogság” kicsit feladta a leckét. Ült el elelmélázva a számítógép monitorja előtt, és azon törte a fejét, mi is a boldo boldogság. Természetesen, mint az internet hálójába belegabalyodott egyén, els elsőre a Wikipédiát nézte meg, mit is mondanak erről a dologról. A Wikipédia sz szerint: „A boldogság pozitív érzelmekkel jellemezhető mentális állapot, amely a megelégedettségtől az egészen intenzív örömérzésig terjedhet... terjedhet...A boldogságot nem csak állapotnak, hanem em egy folyamatnak is lehet érteni. Ha egy áll állapotnak tekintjük, és elérhetőnek tartjuk, akkor ki az, aki ezt elérte? (őszi (őszintén!) Ebben a megközelítésben a boldogság egy út a céljaink felé. Egy foly folyamat. Ugyanis nem létezik boldogság, boldog ember, cél-célok ok nélkül! A célok felé haladva az akadályokat leküzdve lehet boldog az ember. Nincs célok és akadályok nélküli boldogság! Mindkettő kell hozzá! … A pozitív pszichológia tudományos alapon igyekszik megközelíteni a boldogságot és igyekszik me megválaszolni azokat a kérdéseket, hogy mi a boldogság és hogyan lehet elé elérni….A A filozófusok és a vallások gyakran az életminőség felől közelítik meg a boldogságot, miszerint a boldogság előidézője a jó élet,, az anyagi bőség és nem veszik figyelembe az érzelmi vonatkozásokat...A A boldogság nehezen meghatározható fogalom és minden embernek mást jelent. A boldogság ttudományos megközelítésének egyik legnagyobb kihívása a fogalom meghatározása, a boldogság szó jelentéseinek, jelentéstartalmának körülírása és megértése.” Hősnőnk ettől egyáltalán nem lett okosabb, sőt, úgy érezte, ettől végképp elfelejtette mindazt, amit a boldogságról írni szeretett volna. Tulajdonképpen leltárt akart art készíteni, de nem tudta, hogy hol kezdje. Mert az ellentét igen nagy. Általában azt szokta mondani, hogy az elmúlt negyven évben nincs olyan év, amit visszasírna, mert az olyan nagyon felhőtlen és boldog volt, valamit mindig tojtak a galambok, valami gubanc ubanc minden évben bejött. Pe Persze, ugyanakkor a lelke tudta, hogy ez nem igaz, mert már az is boldogság – ha jól megnézzük – ha a gyerek felépült az influenzából, avagy az ő elszakadt bokaszalagja összeforrt. Szóval, a leltárnak se füle se farka, mert sok mindent lehet írni a boldogsá boldogságról, de az nem elég, ha írnak róla, azt megélni és érezni kell. Egy barátnője azt mondta: – Boldogság, mikor megszületik a gyerekünk. – Ezt a mi hősnőnk nem sorolja a boldogság kategóriába. Egyrészt azért, mert az érzés, miko mikor az http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 56

újszülött gyerekét a karjában tartja először az édesanya, az nem simán bo boldogság, az egy földön túli, kimondhatatlan, kifejezhetetlen érzés. Nincs rá szó, mert „boldogság” szó, az nem elég. A boldogságot persze lehet fokozni, mondjuk eufória szóval, dee az sem elég. Azt az érzést nem lehet szavakba foglalni, csak érezni lehet, a fogantatástól az első megpillantásig kialakult lelki kötődést, az élethosszig tartó kimondhatatlan, megfogalmazhatatlan szeret szeretetet, gyakran gyötrelmes, aggodalmas, féltő-óvó szeretetet, retetet, ami néha már fájdalmas, és terhes is. Végül eldöntötte, hogy azokat az eseteket veszi leltárba, mikor hosszabb ttávon örült valaminek, vagy különleges módon, a különleges módot az „örö „örömtánc”-ban ban határozta meg. Mikor olyan nagy boldogság, öröm ér érte, amikre később visszagondolva jó érzés töltötte el. Például, mikor felvették a főiskol főiskolára. Emlékezetes nap volt az értesítés kézhez vétele. A dátumra nem emlék emlékezett, csak az örömre. Régi vágya teljesült. Negyvenegyedik évében járt, nem számított fiatalnak, ak, de úgy érezte, a szociális munka neki való, és majd kez kezdhet még valamit a diplomájával. Régen szeretett volna diplomát, déde dédelgetett álma volt, de a mindennapi anyagi problémák lémák és a gyerekek körüli gondok miatt szóba sem jöhetett. Végül, mikor elhatározta ta a felvételit, a llányok már kamaszok voltak, nyugodtan lehetett őket egy-egy egy hétvégére magukra hag hagyni. Az értesítés kézhez vétele után egy hétig táncolt örömében. – Ezt a boldogság kategóriába sorolhatónak vélte, és húsz év távlatából is átjárja az öröm, ha arra a napra gondol. Amikor megtudta, hogy unokája lesz – újra jött az egy hétig való örömtánc. Később, mikor ott volt a szülőszobán az unokája születésekor az örömtáncot felváltotta a hatalmas aggódás, és szinte pánikba esés, de boldogságnak sz számított, t, ha nem is felhőtlennek. Valahányszor az épp kamasz korában lévő, nagyszájú, feleselő unokájára gondol, az örömtánc újra meg újra eszébe jut, és feledteti a feleselő kamasz által okozott gyűrődéseket. Örömtánc következett, mikor diplomával és néhány jó iskolai végzettséggel, mégis fél éves munkanélküliség után felhívták Londonból, hogy mehet idő idősgondozásra. Nem volt könnyű fél esztendeje egy idegen városban, idegen körülmények között, de attól kezdve másképp látta a világot. Ha az Unió tagja lett volna Magyarország, soha-soha haza nem jön – mondja a mai napig. Örömtánc ide vagy oda, az árnyoldalak is mindig jelen voltak. Akkor ismerk ismerkehttp://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 57

dett meg a honvágy nevű alattomos, fájó és kínzó betegséggel, amivel sok idegenbe szakadt honfitárs találkozik, csak nem biztos, iztos, hogy elsőre rájön, mi az, ami rágja, emészti belülről. Aztán a chilei utazás. Örömtánc volt, mikor indult, de bánat lett belőle, h hatalmas, szívszorító bánat, mert az álmai mind-mind mind szertefoszlottak, olyanny olyannyira, hogy már nem is mer álmodni. Ezt az örömtáncot igyekszik elfelejteni. Örömtánc volt a második unoka születésekor. Tündéri kislány, kis apró, vvékony, törékeny, szöszi gyerek, de az örömtáncot itt is az aggodalom váltja fel. Azt mondják, akinek unokája van, annak van folytatása. Ugyan milyen jövőjük lesz az ő „folytatásainak”? A legutolsó örömtánc csak képletesre sikerült. Édesanyja elvesztésével ho hoszszú-hosszú hosszú évek óta küzd, azt gondolta, hogy a kórházi születési zárójelentés majd oldja ezt a helyzetet. A születési helye kórházából kikérte aaz adatokat a testvéreiről, saját magáról és az édesanyjáról. Az édesanyja adataiban nem reménykedett, hogy megtalálják, hiszen 1933-as as születésű volt, azt gondolta, talán otthon született. Mikor megkapta az e-mailt, mailt, hogy megtalálták az éde édesanyja papírjait, „Hurrá!, Hurrá! Hurrá!” – üvöltözéssel örvendett a monitor előtt, aztán örömében sírva fakadt. Ez lett az örömtáncból. Az örömtánc-leltár nem sikeredett teljesre – sőt! Üldögélt a monitor előtt és gondolkodott, milyen nagy nagy-nagy örömökboldogságok érték, aztán rájött, hogy igazi leltárt nem is lehet készíteni. A múlt örömtáncai ritkák voltak, inkább apró boldogságokból tevődtek össze a hosszú évek örömei, amiktől egy hősnő úgy érzi, életének minden perce megérte akkor is, ha sötét felhők gyülekeztek a kisebb-nagyobb nagyobb boldogságok után. Minden úgy jó, ahogy van! – akár leltározunk, akár nem. Reméli, lesznek még örömtáncok, ha nem is túl sok, de néhány igazi örömtangó adatik még. E. V. Seymour


Engi Zsuzsanna: A táblázat - Átjavítjuk a kezdeti feltétel sornál… - az asztalok fölött összehajoltak a fejek, szorgosan püfölték az ujjak a billentyűzeteket és már futottak is az elemz elemzések. - Valami baj van? - Tony megállt Vicky mögött. - Nem állította be az adatokat, nem figyelt rám az előbb és lemaradt, igazam van? Vicky megszégyenülten bólintott és érezte, amint az arca vérvörössé válik. Nem elég, hogy egy csomó olyan fiatal pályakezdővel együtt érkezett a tanf tanfolyamra, akik kenik-vágják vágják a virtuális technika minden újabb fantáziatermékét, szörföznek a neten, lövik a szelfiket, szórják a képeket az instagramra és úgy posztolnak csípőből, mintha ezt tanították ták volna az elemiben versek helyett, de még az oktató is a gyereke lehetne. Hát nincs ebben a világban valami szolid úriember, aki kissé lassúbb tempóban oktatná azt zt a nyavalyás adatbázis kezelési módszert, mert így, már az elején elveszve, csak bután bámulva fog üldögélni és jegyzetelni! Közben a vörös hajú, szeplős képű ifjú tanárpalánta megpróbálta próbálta helyreigazítani Vicky táblázatát, ujjai sebesen nyomogatták a billentyűket, lentyűket, beírt, másolt, törölt, copy, past, aztán már csak alt c meg alt v. A nő egy darabig nyomon követte, aztán elveszve feladta. Kénytelen lesz od odahaza a jegyzetre és a mintapéldákra hagyatkozni. Most csak a lényegre próbál majd ráérezni. - Köszönöm,, innen már menni fog. Kérem, folytassuk, nem akarom feltartani az órát! – igyekezett megnyugtatóan mosolyogni az egyre idegesebb oktatóra és a mögötte türelmetlenkedő fiatalokra, akiknek nem volt világos, hogy llehet a mai korban nem érteni ilyen alapvető dologhoz, mint egy táblázatre táblázatrendező szoftver. Már az óvodások is ismerik, rik, ez a szemüveges, középkorú nő hol élt eddig, hogy nem találkozott ilyesmivel? Vicky akaratlanul is összehasonlította a stílust, mert noha nem beszélt róla, nagyon jól emlékezett azokra ra az estékre, amikor egy ősz hajú öregember leengedte a térdére az újságot, levette a szemüvegét és a meleg barna sz szemekből áradt a biztatás, hogy meséljen, hallgatják, szeretik. Elkapják, ha zzuhttp://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 59

han és felsegítik, ha elesik. Az öregember dúsan őszülő hajáb hajában egy sáv fehérlett, mintha valaki játékosan befestett volna pár tincset egy csíkban fehérre, valamiért megjelölve őt. A nő emlékezett zett arra a reggelre, amikor ez a sáv feltűnt édesapja hajában. Előtte napon utasították el egy tudományos mu munkáját és annyira megrázta rázta őt a hír, hogy egy éjszaka alatt megjelent a hajában az árulkodó nyom. Minden helyrejött utána, persze, és kiemelkedő kutat kutatómunka maradt örökségül ségül a világra, de Vicky nem felejtette el azt a kételkedős éjjelt, amikor édesapja a saját tehetségében n vesztette el a bizalmát. Ha akkor nincs mellette egy másik ember, a társa, egy nő, aki szerette, támogatta, b bízott benne, talán örökre becsukja a könyveit és nem vesz többet tollat a kkezébe. Nem old meg több egyenletet és nem hagy maga után olyan eredm eredményeket, mint amiken Vicky is nevelkedett. Hátrasimította kócosan fürtös barna haját, a nagy igyekezettől a ti tincsek már megint önálló életbe kezdtek, kibújtak a csatok csillapító védelméből és já játszadoztak a napfény szórt sugaraival. A sötét fürtök között egy halványabb, őszes sáv látszott, mintha a természet játékos ecsetéről eelfogyott volna a festék. A nő minden erejével koncentrált, tudta, hogy az idő nagyon rövid, a két napos tanfolyamon csak a leg-lényeget lényeget fogják érinteni és őrá hatalmas munka várt odahaza. haza. Ha nem sajátítja el a kezelési, szűrési technikákat, a nyelvezetet, a megfogalmazás módját, a kitűzött zött célt nem fogja elérni, mert nem fér majd bele az időbe. Nem látta maga előtt a befejezést, csak az óriási mennyiségű, feldolgozásra váró adattömeget, t, amelyben valahol ott rejtőzött a lényeg, aminek a megtalálásáért lásáért belevágott egyszer régen az egészbe. Egyre gyakrabban jutott az eszébe, hogy feladja, nem csinálja végig. Már nem fontos senkinek, a férfi, aki bízott benne, a tehetségében, a tudásában, aki annyira büszke volt minden apró kis eredményére, elment. ment. Nélküle üres volt minden, már nem látta értelmét ennek az egésznek, pedig régebben olyan érdekes volt összegyűjteni a sok adatot, tot, megbeszélni a részleteket egy egy-egy fáradt munkával eltöltött nap után, tán, odabújva az ölelő karok melegébe, hal hallgatva az intő és óvó tanácsokra, csokra, amelyek józanságukkal mindig visszaterelték a helyes útra a lendülettel előreszaladó, néha kapkodó, gyakran felhevült és csapongó kutatói lelkét. két. Ma a körülötte levők csak hóbortna hóbortnak tartják, nem veszik komolyan, amikor látják, hogy mennyit szöszmötöl a rengeteg adattal. Néha úgy gondolta, elhiszi a nagy bölcsességet, hogy a cél felé vezető út a lényeg, nem maga a cél. http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 60

Szerencsére, ezek múló hangulatok voltak és minden apróbb kis er eredmény újra meghozta Vicky kedvét a kutatás folytatásához. Ami nagyon bántotta, hogy senki olyannal nem tudta megosztani a kis öröm pillanatokat, natokat, aki azokat értékelte volna. Elmesélte ugyan a gyerekeinek, akik hol jóindulatúan mos mosolyogtak rá, hol aggódva figyelték, igyelték, mintha ő lenne a gyerek, majd mindenki ment a dolga után, várta őket a saját kis világuk. - Nos, látom, sikerült felvenni a tempót mindenkinek, akkor ezt a pé példát már önállóan oldják meg az ebédszünetig. Ha valakinek segítség kell… - az egyre buzgóbban uzgóbban dolgozgatókat és a felderülő ábrázatokat látva, Tony végre me megnyugodott, hogy lassan dereng a tanfolyam lényege nyege és senki sem megy úgy haza, hogy nem visz magával némi ismeretet, lazábbra zábbra vette hát az iramot. – Délután egy idősebb kollégám, Adam is besegít, kérem, kezdjék el, ha esetleg kések pár percet! Vicky oda sem figyelt, örült a szusszanásnyi időnek, agya szortírozta a megé megértett részeket és rögtön alkalmazni is akarta. Táskájából elővette a mindig magával cipelt adathordozót, rácsatlakoztatta a számítógépre és megfele megfeledkezve az ebédszünetről, korgó gyomráról, a világról, nekiállt állt dolgozni az új ismeretekkel. A gépen elindította a halk háttérzenét, akkora volt körülötte a zsivaj, hogy senki sem figyelt oda, mit művel. Élvezettel alakította ki az új könyvtárszerkezetet, másolta be és nevezte te át a fájlokat, egészítette ki az adatstruktúrát, állította fel a feltételeket, ket, és csoportokba szűrte az adatokat, majd az új rendszereket ismét ellátta jelzőkkel, és csak dolgozott, lazán, ny nyugodtan, élvezettel, elmerülve a saját világában. - Nem zavarja, ha felkapcsolom a lámpát? Kint esik az eső, nagyon ssötét lett idebent. - mély tónusú hang szólította meg Vickyt, aki megl meglepődve eszmélt arra, hogy immár vége az ebédidőnek, lassan szállingóznak vissza gépeik mellé a résztvevők és megérkezett a korábban bejelentett lentett segédoktató is. A termet hideg neonfény árasztotta el. Vicky hunyorgott a hirtelen fényzuh fényzuhatagtól, pislogott párat, aztán visszafordult a táblázataihoz, hogy befejezze a megkezdett gondolatot, amit egy hirtelen felsejlett ötlet alapján akart megv megvalósítani. Tudatában, valahol mélyen, egy apró szikra mintha a fényt jelezte volna az alagút végén, de a megváltozott körülmények miatt a gondolat eelhttp://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 61

röppent, és Vicky nem tudta visszahívni. Csak bámulta a tá táblázatot, a megkezdett feltételt és már nem értette, mit is akart csinálni vele, miért tartotta olyan fontosnak az eredmény azonnali megszerzését. Be kellene helyettesít helyettesíteni valahová és újra futtatni? Pedig itt volt, olyan kézzelfoghatóan közel a megoldáshoz… z… Nem megy, a nő elszomorodva sóhajtott és rányomott a me mentésre. A kezét hirtelen félretolta a billentyűzetről egy férfikar. Addig észre sem ve vette, hogy az új kisegítő, Adam körbejárt a teremben és minde mindenkinek segített az indulásban. A Vicky melletti szék ék még üresen állt, és a nő meglepődve vette észre, hogy egy hatalmas férfi zuhan le rá, maga elé fordítja a gépét és elm elmélyülten nézi az éppen bezárásra várakozó fájlt, az alatta levő többit, meg a párhuzamos és osztott nézeteket. szakértőket is - Mit vizsgált? Ez nem az itteni feladat. Nem mondták, hogy szakért beültetnek majd a kezdők közé. - a férfi gyorsan és temperame temperamentumosan beszélt, kissé méltatlankodva, mint aki azt hiszi, őt akarják vizsgáztatni. - Újra szerkesztettem az adatbázisomat és néhány új gond gondolatot akartam kipróbálni, de megakadtam. – Vicky maga is meglepődött a hirt hirtelen támadt közlékenységen, de az előbb már annyira előrehaladt a sz szűréssel abban a tömérdek adattengerben, hogy ha csak egy ici-pici segítséget gítséget kaphatna az okosabbaktól, biztos a végére járna a rejtélynek. - Látom már. Nézze, én a maga helyében inkább ezt a képletet alka alkalmaznám. Látja? Így az eredményt közvetlenül behelyettesítheti és… - a villogó képernyőn kirajzolódott az első eredményhalmazból szerkesztett tett ábra és Vicky döbbenten eszmélt rá, hogy ezt kereste. A férfi megtalálta az imént elveszített gondolatot, folytatta és megm megmutatta a befejezés lehetőségét. - Hogy csinálta? Ezt keresem már régóta, ezért jöttem a tanfolyamra is. – Vickyt belenézett a csodabarna szempárba, éss meglepődve látta, hogy Adam a saját korosztályából való. Egy őszülő hajú, szakállas férfi ült vele szemben, farmerben, szürke pulóverben és érdeklődve szemlélte lélte a kutatómunkájának eredményét. http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 62

- Maga is rájött volna, hiszen tökéletesen elrendezett minden mindent, eljutott az utolsó következtetésekig. Már csak a legutolsó kérdést kellett volna megf megfogalmaznia, ott adódott valami apróbb tétovaság. – és a férfi halványan elm elmosolyodott, mintha örülne a kialakult helyzetnek. – Ha marad rad időnk, később kielemezhetjük és otthon gond nélkül befejezheti a táblázatát. …. A nap már lenyugodni készült, hűvös szél mozgatta a szőlőlugas leveleit, ját játékosan megcsavarintotta az indákat, megcirógatta a petúniák szirmait, incse incselkedve csent a bódító illatból és eliramodott. Vicky felállt lállt a kerti padról, lete letette a kezében tartott könyvet az asztalra és a fonott karosszékben rosszékben ülő férfi mellé lépett. - Sötétedik, majd holnap folytatod. Sétáljunk egyet. – azzal egy röpke csókot lehelt a férfi homlokára, megsimogatta őszülő haját. - Már csak sak az utolsó táblázat vár rendezésre, és ha elfelejtem az alapgond alapgondolatot… - Adam elhallgatott. -…akkor …akkor holnap közösen átnézzük, megtaláljuk, befejezzük. – azzal Vicky átölelte Adam derekát és magával húzta az esti félhomályba bu burkolózó, halk boldogság ígéretét árasztó kertbe.

Engi Zsuzsanna


Dobos Márta: Bódottá – öröm A fenébe is, hogy lehet azt az átkozott csörgőt olyan messze rakni…most aaztán nyújtózkodhatok utána. Naaaaa… csak, hogy elértem! De jó kis hangja van, imádom, ezek meg mindig velem elem kacagnak, mikor rázom. Nem is értem, miért nem ergonomikusabb itt minden. Ezt például jól a kezem ügyébe kellene rakniuk, nem az ágy végébe. Maguktól is tudhatnák, én meg dafke sem közlöm velük. Nem én! Igaz is, mindent jó messze pakolnak tőlem, ez már ár régóta feltűnt. Mintha direkt ki akarnának tolni velem. Én persze vagyok annyira kíváncsi, – ja, tényleg, az egyik jó kis szőke, bögyös csaj mindig Kíváncsi Fáncsinak hív, és nagy nagyokat nevet rajta, én meg persze vele nevetek, hadd legyen szegénynek egy jjó napja – hogy addig-addig addig ficergek meg mocorgok, meg nyújtózkodom, sőt kúszom és mászom, hogy mindig elérem azokat az átkozott játékokat előbb vagy utóbb. Az utóbbi időben inkább előbb. Persze ez nem volt mindig így… Azért egyet iderakhatnának pont mellém,, a kispárnámhoz. Egészen ellennék én itt vele. Nem kéne annyit fölöslegesen kínlódnom. Végre nyugtom lehetne tőlük. Mert ezek folyton nyaggatnak valamivel. Bár, a masszázst igazán szeretem. Főleg, amikor az a kis picike, rövid, vállig érő barnahajú fiatal pipi jön… hmmm… annak aztán olyan jó szaga van! Mi Mindig beleszimatolok a hajába…aztán tőlem ott dögönyöz engem, ahol akarja. És persze akarja. Igen, ott is… na nem teljesen, de a fenekem környékét olyan élvezettel masszírozza, hogy csak na! Igaz, utána mindig dig sajog kicsit az iizmom, főleg, hogy az az átkozott gyógytornász jön utána. Nem tudom, miért nem lehet az embert kicsit pihenni hagyni? Legalább aludhatnék utána. De nem, annak bezzeg jönni kell és gyötörni engem. Hát mit vétettem én ezeknek? http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 64

Ez a nő – mert olyan merev, szögletes, szigorú tekintetű, még a hangja is p parancsolós – hozza az idióta játékait, csörgeti meg zörgeti őket, engem meg kitör a frász, hogy mit talál ki a bosszantásomra. Igaz, ha hamar megtalálom, amiket a padlón szétszórt, nyugtom lesz tőle egy darabig. Azt szeretem a legjobban, mikor végre mindenhol csönd van és ábrándozh ábrándozhatok csak úgy magamban. Persze úgy teszek, mintha aludnék, de igazából csak úgy elvagyok magamban. * A gyerekosztályon halkan nyílt egy ajtó, egy vöröshajú fej je jelent meg az ajtónyílásban, olyan derékmagasságban. Lélegzetvisszafojtva settenkedett oda a gyerekágyhoz, lábujjhegyre állt, a rácsba kapaszkodott és tágra nyílt szemmel nézte az alvó kisbabát, majd su suttogva megszólalt: - Bódottá-öröm. – majd kötelességtudón dón félreállt a mamája elől, aki ráhajolt a kiságyra. Dobos Márta


Carol Inna: A boldogság kék madara Mindig bökte a szememet az a nő. A szomszéd özvegyasszony. szony. Mert szép volt és ledér. Ahogy a kendőjét megkötötte, te, volt benne valami kacérság. A rruhája redőin keresztül is láttam az idomait. Szandálban járt, nem mezítláb, mint a többi asszony és a körmeit festegette a hennával, mint a helytartó körül levő nők. Ahogyan feltette fejére a vízzel telt korsót és ringó csípővel igyekezett haz hazafelé, tehetetlen vágyakozásomban az udvaron ron legelésző birkákat kezdtem el kergetni és egy bottal ütni. A feleségem szólt rám, hogy: „Mit csinálsz? Mi bajod van az állatokkal?” Pedig nekem nem az állatokkal volt bajom, hanem az özvegggyel, aki nem úgy viselkedett, ahogy egy özvegyhez illett volna. na. Bár csak lett volna a férjének egy fiú testvére, aki magához hoz vette volna! De nem volt, máshoz pedig nem mehetett. Ez volt a Törvény. A többi férfi is állandóan leste, de ő ügyet sem vetett rájuk. Neki csak Benj Benjamin a fiam tetszett. zett. Még nem volt felnőtt, alig 20 éves. Mi lesz ebből? El ke kellene a fiút küldeni valamelyik vidéki rokonhoz, szolgáljon ott egy kicsit. Vagy az asszonyt szonyt a szüleihez, hiszen nem ebből a faluból való, a férje távolabbi vidékről hozta. Már beszéltem a „vénekkel” kkel” erről. Nem akarták az asszonyt elküldeni. Sz Szégyen lett volna, ha egy özvegyet nem tud eltartani a falu. Ezen a napon az asszony mit sem sejtve a pataktól jött egy kosárral a fején, amiben a mosott ruhák voltak és kezdte teregetni az udvaron kifeszíte kifeszített kötélre. Benjamin is ott lebzselt és egyszerre csak átugrott a kerít kerítésen, és mintegy segített volna az asszonynak teregetni a ruhákat. hákat. Elkezdtek évődni. ” Hagyja ezeket a ruhákat, nem férfinek finek való munka ez!””Hát milyen munka való egy férfinek, te? Tudod od te azt nagyon jól! És én is tudom. Kiteregetnélek én téged alaposan”.


„Hagyjon mán! A halálomat akarja?” „Nem halt abba még bele senki!” Az asszony látta, hogy komolyra vált a helyzet, de leginkább a szíve kalapál kalapálását nem tudta palástolni és forróság öntötte tötte el, az ő agya is kezdett elborulni. Utolsó erejével otthagyta a ruhákat, ami még a kosárban volt és beszaladt a házba, bereteszelve az ajtót. A fiú belökte az ablakot és bent termett a szobában. áltottam a szomszéd fé férAkkor láttam, hogy itt az idő és cselekedni kell. Át kiáltottam fiaknak, hogy „atyámfiai, most elkapjuk az asszonyt, mert házasságtörésen érhetjük, szóljatok a „véneknek” is.” Egész csapat verődött már össze és mindenünnen sokan csatlakoztak, nők is voltak közöttünk. Berontottunk a házba. Az özvegy gy meztelen volt és a fiú ölében ült, ott ringatódzott. Szép fekete haja kibontva eltakarta a hátát és elől a kebleit. Odaugrottunk egy páran, kirángattuk a fiú öléből, én még egy pár pofont is lekevertem neki. ni, hogy az asszonyt És akkor a fiú! Az én Fiam… Elém állt és nem akarta engedni, elvigyük. Dulakodni kezdtünk. Végül a többi férfi lefogta a gyereket, egy p páran meg kilökdöstük az asszonyt a házból. Az sikított: „a kendőmet legalább!” Felkapta a kendőjét, vagy a ruhája volt? Körültekerte a testén és am amikor már az utcán voltunk, sokan összeverődtek és én szóltam: „Meg kell kövezni, ahogy a Törvény előírja” Valaki szólt: „ezt nem tehetitek Pilátus beleegyezése nélkül. Hiszen ő a Hel Helytartó.” „nem ölhetünk meg valakit a Helytartó parancsa nélkül.” „Pilátusna „Pilátusnak ez nem lenne ok a halálbüntetéshez.” téshez.” „A rómaiaknál ez szinte dicsőség.” „Van most itt a Piac téren egy híres rabbi Názáretből. Ha Ő beleegyezik, hogy a házasságtörő nőt megkövezzük, neki kell elszámolnia Pilátus előtt!”


„Menjünk emberek!” A szegény asszonyt lökdösték, némelykor kor ököllel verték. Mindenki igyekezett úton-útfélen összeszedni szedni köveket, amivel majd agyon dobálják. Odaértek a Piac térre. A híres názáreti rabbi ott ült egy nagy fügefa alatt és a tanítványai körülötte, tanította őket. A nőt oda lökdösték dösték eléje, aki térdre esett, ahogy előrehajolt a haja ja a földig ért, az arcából nem sok látszott, de a válla rázkódott a sírástól. Tudta, hogy mi vár rá. Mindenki, aki ott volt, kez kezében egy követ szorongatott. „Mit akartok?” sen értük. Törvényeink érte értelmében meg kell „Uram, ezt a nőt házasságtörésen kövezni! Mit szólsz hozzá?” A Názáreti nem szólt semmit, de még csak nem is nézett rrájuk. Egy száraz ággal a homokban rajzolgatott. „Uram, hát nem szólsz semmit? Semmibe veszed a törvényeeinket?” A rabbi felemelte a fejét, körbenézett a feldühödött tömegen és halkan me megszólalt: „Rendben van, kövezzétek meg, mert ez a törvény. De az dobja rá az első követ, aki maga még soha nem szegte meg a Törvényt!” Gyanús csend lett, csak a nő zokogása hallatszott. Lassan leengedték a kezükből a köveket és előbb a hátul állók, lók, majd a többi is eloldalgott. A nagy csöndben az asszony is felemelte a fejét, a haját hátra rázta és látta, hogy a tér üres, a vádlói eltűntek. „Uram, most mi lesz velem?”„ Menj most haza, ne félj, senki nem mer majd bántani, de tartsd be a Törvényt!”


Az asszony beburkolózott a kendőbe és hazáig szaladt. Ott összeszedte a rruháit, batyut csinált belőlük. Egy másik zsákfélébe bele rakosgatta egy kis zac zacskóba a gabonáját, egy-két főzőedényt, a kézi malmát, amivel el őrölni szokott és szinte egyetlen vagyontárgyát, a nyakláncot, amit azokból a drachmákból fűzött, amit hozományként kapott a szüleitől és rokonaitól naitól a lakodalmán. Az ajtót kitárta, jöjjön be az, aki akar, az állatait vigye el, aki akarja. Ő maga csak azt a kis csacsit tartotta meg, akit teherhordásra hordásra használt, vagy hosszabb utakon ráülve közlekedett rajta. Aztán senkitől el nem búcsúzva sietett, hogy a Názáretit még utol utol- érje és csatlakozott az Őt kísérő kis csapathoz, akik a tanítványok voltak, meg a rróluk gondoskodó özvegyek, idősebb nők csoportja. Carol Inna


Buschmann Éva: Nekem a boldogság Boldogság, amikor nap, mint nap megyek érte az óvodába és barna kis fürtjei csak úgy táncolnak fülei mellett, amikor vidáman odafut hozzám. Boldogs Boldogság, mert örül nekem, hogy jöttem érte és mehetünk haza a „dolgozóból”. Boldogság, amikor meglátom az iskola aulájában, ahogy fején a sapkával, sáljával lezserül a nyaka köré tekerve majszolja a földimogyorót, amit uzso uzsonnára kapott és, amikor meglát meg is kínál belőle. Ügyesen lesöpri magáról a mindenfelé hulló héjakat, majd kidobja. Felveszi a kabátját, iskolatáskáját, és örömmel újságolja, hogy ötös lett a magyar dolgozata. Boldogság, hogy van hová hazaérkeznünk, ahol egy gombnyomásra meleget tudunk csiholni a lakásban. Boldogság, hogy tudunk világosat varázsolni, lá lámpafényt, ahol szemügyre vehetjük az óvodában készült családi rajzokat, és az iskolában feladott házi feladatokat. És boldogság, hogy azokat meg is tudjuk oldani. (Részemről külön boldogság, ha számtan példát teljesítek). Boldogság, hogy estefelé haza érkezik hozzánk apa is. Boldogság, hogy együtt a négyfős családunk, és az is öröm, hogy van mit a közös asztalra tenni, ttudunk mit vacsorázni. nap is meg tudunk Boldogság az is, hogy vannak nagyszülők, akiket hétköznap látogatni, vagy éppen ők bennünket. Boldogság, hogy esténként van miről beszélgetnünk, néha akár veszeke veszekednünk, ami után édes a kibékülés. Boldogság az esti fürdés, a lefekvés, a cirógatás, a mesemondás, a másnapi ruhák kikészítése, villanyoltás, yoltás, az ágybabújás, az édes elalvás. És annak érz érzése, hogy tartozunk valahová, holnap is van hová mennünk azért, hogy ok okosodjunk, hogy közösségben legyünk, vagy éppen, hogy pénzt keressünk, ttapasztaljunk, éljünk! Ez mind a boldogság és ettől még sokkal több. Mert boldogság mindenben van, csak az embernek elég nyitottnak kell lenni ahhoz, hogy meglássa bárm bármilyen apróságban. Buschmann Éva http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 70

Balanyi Daniella: Otthon Belekapott a hideg eg északi szél a fiú szalmaszerű hajába, mikor kilépett oslói otthonából. Otthonából? Inkább ideiglenes lakóhelyéről, ahogy magában szokta ta hívni. Tizenkét éve várt. Várta, hogy jöjjön egy család, akik belenéznek mézszínű szemeibe, és azt gondolják, hogy igen. en. Évről évre egyre reményt reménytelenebb volt a helyzet. Ma pedig úgy ébredt, hogy szíve túlcsordult a haragtól. Gyűlölte az egész világot, a nem létező családját, a gondozóit, a kosztot, azt a néhány koszos ruháját, meggyszínű kisautóját, amely egyetlen saját játékát jelentette. Ezt egy család hagyta itt neki egyszer, sok évvel ezelőtt. Akkor azt hitte, hogy visszajönnek. De nem jöttek. Azzal a szilárd elhatározással indult útnak, hogy elege van, ő ma saját maga szerez rendes ételt. A nyirkos utcákon kódorogva céltalanul bóklászott, ttekintgetett be az utcákba, mígnem egyikben felfedezett egy kisebbfajta bisz bisztrót. A célnak megfelelt, néhányan voltak bent, nem tűnt különösebben dr drágának sem. Bement hát és határozottan az egyik sarokasztal felé vette az irányt. A pincérnő nő foltos kötényében kelletlenül lépett oda hozzá. - Egy kólát szeretnék. – szólt a fiú, mire a pincérnő gyanakvó pillantásokkal mérte fel szakadt kabátját. Már épp szóra nyitotta volna a száját, végül azonban nem szólt semmit és elvonult a pult irányába. A fiú ekkor lépett. Felpattant és a közeli asztalról szélsebesen elemelte a rajta található tárcát, s mire a jogos tulajdonosa felocsúdhatott volna, már vágt vágtázott is kifelé a bisztróból, meg sem állt, míg bírta szusszal. Egy csöndes sarkon végre megpihenhetett, ihenhetett, és szemügyre vette zsákmányát. A döbbenettől azo azonban először földbe gyökerezett a lába, majd üvölteni kezdett. A tárca ugyanis nem közönséges pénztárca volt, mindössze egyszerű igazolványtartó. Néhány névjegykártya, személyi igazolvány, jogosítvány vány volt csupán a tartalma. Mé Mérgében elhajította, és bevetette magát Oslo főutcájába. Feltűnt előtte egy neonszínben pompázó ruhaüzlet. Ismerte a márkát persze hallomásból, de a közelében lében még nem járt. Most besétált a boltba, s a sorokat szelve leemelt http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 71

néhány éhány drágább pulóvert, s a próbafülke felé vette az irányt. Az volt a terve, hogy annyi pulóvert vesz fel a kabátja alá, amennyi csak ráfér. Idegesen vette magára kabátját, ám mikor kilépett volna a boltból, sziréna fülsiketítő hangja hasított a levegőbe. A biztonsági őr erős kezekkel ragadta meg a fiú graba grabancát, s taszigálta vissza az üzletbe. Végül szerencsésen megúszta a dolgot, sz szabadon, de megaláztatva távozhatott. Úgy döntött, elég volt, visszaindul. Ahogy mindenkinek nekiütközött a fo forgalmas utcán, felsejlett előtte egy üzletember, akinek egy drágának tűnő készülék volt a kezében, amelybe most épp hevesen gesztikulálva magyar magyarázott. Az új ötlet megszületett, átvágta magát a tömegen, s mikor a férfi b beszélgetését befejezve öltönyének zsebébe csúsztattaa a mobiltelefont, a fiú mögé lopódzott dzott és a megfelelő időpontban előhalászta. Már markában érezte a készülék hideg fémes borítását, mikor valaki hátulról olyan erővel nekiment, hogy a telefon kicsúszott a kezéből, s borzalmas recsegés hallatszott. A földr földre pillantva a fiú elborzadt. Könnyei függönyén keresztül alig látott, ahogy rohant hazafelé. Mikor bel belépett az otthonba, azonban meglepetés várta. A család, akitől kisautóját kapta. Ott álltak a hideg folyosón, s az ajtó irányába fordultak. Ránéztek, és elmosolyodtak. A fiú is. Tudta, hogy eljött az ideje. Balanyi Daniella


Bábikné Gyovai Anita: Juli Juli boldog volt. Eleinte… Elfogadta, amit a sorstól kapott. Sokat dolgozott, de megérte. Közben sorra születtek a gyerekek. Egyik a másik után. Fel sem merült kérdésként, hogy mikor jön a következő. Ebben a családban a sors rajzo rajzolta az életfát és színezte a leveleket. Volt egy időszak, amikor rosszabbul mentek a dolgok, de Juli mindig a kez kezében tartotta a gyeplőt. Mindig tudta mikor húzza és mennyit eengedhet ki. Soha nem pazarolt. Juli előrelátó volt és takarékos. Kenyeret dagasztott. A Anynyit sütött, hogy egy hétig friss maradt és elég volt az egész családnak. A kamrában mindig volt füstölt hús, kolbász, sonka, a csirkék az udvaron so sorszámot húztak ki lesz esz a következő, közben tojásaikkal adóztak a feljebbvalói feljebbvalóiknak. Juli mindig tudta mit kell tennie. Ha arra volt szükség, bebicikl bebiciklizett a városba a hiányzó elemózsiáért. Juli erős volt. Főzött, takarított, rított, dolgozott a kertben és nevelte a porontyokat. Ahogy nőttek tek a gyerekek, a nagyobbak besegítettek a házimunkába ill. foglalkoztak lalkoztak a kicsikkel, amíg Juli valami hasznosat csinált. Juli a családjáért élt. Mindent megtett, hogy nekik jó legyen. So Sokszor erején felül. Juli erősnek látszott. De nem volt az… A jobb körülmények előt előteremtésében folytatott harcban végül alul maradt. Ráment az egészsége. 53 évesen halt meg, tizenhárom gyermeket hagyva maga után. Juli még ma is élhetne… Most lenne 95 éves. Élhetne még, ha egész életében nem azon aggódott volna, hogyan tartja rtja el a gyermekeit. Élhetne még… bo boldogan… Juli a nagymamám volt, és ezt a történetet az édesanyám mesélte el nekem a hetedik -, amit én lejegyzek a gyermekeim és unokáim im okulására. Felmerül bennem a kérdés, a mai lányok, asszonyok bírnának bírnának-e annyit, mint Juli? Lennél Juli? http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 73

Nem azt szeretném, ha mindent átélnének, amit Juli, de azért egy kicsit talán mégis. Csak annyira, hogy megtanulják értékelni azt, ami van. Azt az utat, amit meg kell tenni ahhoz, hogy egyáltalán legyen. Hogy ne várják el, hogy minden n alájuk, ill. eléjük kerül… Ami ma természetesnek tűnik, az nem volt mindig az. Vajon segített volna nagyszüleinken a robotgép, az autó, a bébiszitter, a tel telefon, az internet vagy a facebook? Szinte látom Julit, ahogy több ezres követő tábort gyűjt a facebookon kedvenc receptjeivel… ceptjeivel… majd dob két kommentet a szomszédasszony posztjára. Vajon a mi gyerekeink mit nem fognak tudni elképzelni rólunk? Bábikné Gyovai Anita


Agota Sandory: Gyógyálom Annyira fáradt lett, hogy mire hosszas, gyötrelmes vánszorgás szorgás után a rétre ért, puhán, szinte észrevétlen omlott a fűre. A talaj ijedten szétcsúszott ala alatta, talán attól félve, hogy összeborzolja a nyílegyenes, de selymesen a teste alá simuló, élénkzöld fűszálak sokaságát. olata. Úgy tűnt elveszti az eszméletét, de - Mint a búzafű! - volt utolsó gondolata. nem. Kezdett megkönnyebbülni, sőt egyre jobban érezte magát. A teste val valószínűtlenül könnyű lett. - Ilyen lehet a súlytalanság? suhant át az agyán. Az eddigi mélységes, fullasztó csendbe immár apró neszek vegyülte vegyültek és egyre több jelét észlelte, hogy nincs egyedül. Messze apró fehér foltokat sejtett és félig feltápászkodva, mereven figyelt ahogy lebegve, araszolva közeledik az a fehér valami, és azt is látta, hogy egyre nagyobb lesz. Teljesen síma, vékony, mint egy irkalap. Már az apró betűsorokat is látta, amikor egy szellő kerek kerekedett és felkapta a lapot, aminek nyomában egyre több lap repült fel, míg eg egybefüggő felhőként majdnem eltakarták a napot. Összerezzent a mellette te termett ismerős hangra: - Semmi baj, nem kell félni, jó kezekben vagy - és csodálkozva nézett a kez kezébe adott ügyvédi diplomára. Görcsbe szorult a gyomra, mert mindig neheztelt a szerinte igazságtalan jogi rendszerre. Ennél jobban csak az adórendszertől viszolygott, szinte az utolsó garasát is kicsikarták. karták. Elsejéken számtalanszor előfordult, hogy újra és újra fejben kellett beosztania a zsebében maradt filléreit, hogy kitartson hó végéig. Próbálta vissza idézni az elmúlt napot, görcsösen meg akarta érteni, hogyan került erre az ismeretlen rétre. Mert ez kétségtelenül egy szép tavaszi rét! Édes kettesben üldögéltek és némán figyelték, ahogy a papírfelhő tovaszállt és eltűnt. Szinte szinkronban néztek körbe, mintha egy színpadon zsinórral mozgatták gatták volna a végtagjaikat. Ekkor már felismerte a kollegáját kollegáját, Adrient, akihez nemrégiben hetente járt érdeklődni az elhúzódó peres ügye iránt, és minden alkalommal azt a megnyugtató választ kapta, hogy: - Semmi gond, minden rendben halad, csak türelem. Néha egy-egy egy kisebb összeget kellett átutalnia a felmerülő köl költségekre, vagy újabb bizonyítékot kellett felhajtania, de állítólag minden szép simán kany kanyarogott a jog útvesztőiben. Mint általában, a végén csattant az ostor! Keserűen bevillant, hogy hiába volt igaza és nyerte meg a pert, hoppon maradt. Csupán http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 75

egy nevetséges séges kis összeget kapott kézhez, mert mindössze ennyi maradt! Ez bizony alig fedezte a legégetőbbeket a “biztos pénzre” felvett tartozásaiból. Sziklából nem lehet vért fakasztani és a törvény csupán megítéli, de nem haj hajtja be az adóson a tartozást. A felismerés, smerés, hogy gyakorlatilag hiába volt az egész szégyenteljes hercehurca, kis híján letaglózta. Egy pillanatra megint átérezte azt a keserű tehetetlenséget, azokkal a nehéz kövekkel a gyomrában. Visszazökkenve a jelenbe, mosolyogva csodálkoztak egymásra Adriennel, riennel, egyikük sem értette hol vannak és hogy kerültek ide. Közben lassan benépesült a táj, egyre több madárka csivitelt, egyre több sz színes virágot vettek észre a zöld között, Marie elengedte a kellemetlen emléket és átengedte magát az üdítő környezetnek.. Szó szerint a természet lágy ölén érezték magukat. Azon már egyikük sem lepődött meg, hogy, mielőtt tuda tudatosult volna az éhségérzetük, egy hatalmas terített asztal felé sétáltak. Olyan valószínűtlennek tűnt az ínycsiklandó finomságokkal tele tálak tömk tömkelege, hogy Marie csak akkor hitt a szemének, amikor már tele szájjal habzsolta a babérleveles krumplifőzeléket. lifőzeléket. Egyre habzsolt, de sehogy sem sikerült jólla jóllaknia. Ekkor vette észre, hogy Adrien eltűnt mielőtt hozzányúlt volna az éte ételhez! Megállt benne az ütő! Valami baj lehet, talán mérgezett a sok fino finomság, ha egy ügyvéd egy falatot sem eszik belőle. Őket ugyanis nehezebb át átverni. Marie gyorsan kiköpte az utolsó falatot és kissé megkönnyebbült. Ijedten vizsgálta teste minden den porcikáját, de semmi kellemetlensé kellemetlenség, semmi rossz érzés, semmi fájdalom. Sőt egyre élénkebb lett! Már embereket is se sejtett közeledni, mindenfelől denfelől kacagás foszlányait hozta a szellő. Úgy tűnt körbe keringél, de közben valamicskét előre halad, ha egyáltalán van előre. Rádö Rádöbbent, hogy semmi támpontja nincs merre lehet előre-hátra, hátra, jobbra jobbra-balra. Azt észlelte, hogy ő áll középen és minden körülötte forog, észrevehetetlen la lassan, de forog. Mégsem sem szédült, csak olyan megfoghatatlanul gyönge, lebegés érzete lett. - Ilyen lehet a mennyország? - suhant nt át a fején. Ahhoz előbb illik meghalni, nem? Ő most nagyon is élőnek érezte a testét, egyre gyorsabban tudott menni, sőt már-már már könnyed futásnak eredt. Olyannyira, hogy alig ért talajt és pillanatokon natokon belül az azúrkék ég felé repült! Álmában már többsz többször repült így, de most tudta, hogy ez más, ez a valóság! Próbaképpen belecsípett a saját karjába és felszisszent a fájdalomra. Lenézett és meglepődött, hogy csupa ismerős, derűs arc bámul felfelé és kissé irigykedve nézi a sétarepülé sétarepülését, mintha minden a sorukra rukra várnának. Akkora tömeg gyűlt össze, hogy m ma-


gasról sem látta a szélét, a bizakodó zakodó arcokat mégis felismerte. Hirtelen végt végtelen öröm töltötte el, ennyi szerető barát láttán nem eshet baja! Már olyan magasan járt, hogy a rét kis ponttá zsugorodott és a kényszer egyre erősödött, hogy megvesse lábát, de erőtlenül sodródott felfelé. Egyre m melegebb, sötétebb lett és teste-lelke lelke elnehezült. Valósággal belefájdult a so sodródásba! Szinte újabb karjai, lábai nőttek, ahogy végső erőfeszítéssel igyekezett megkapaszkodni kodni az egyre szűkülő folyosó oldalában, ennek ellenére ssebesen közeledett a vég, amikor kihuppant a vakítón fényes valóságba… Nemes egyszerűséggel lesöpörte lelkéről a bénító gondokat, és megedződve ébredt újjá! Agota Sandorfy


Tartalom Wekker Anita: És te boldog vagy?................................................................ ..................................... 1 Tóth Edit: A boldogság és én ................................................................ ............................................. 4 Szabó Ágnes: Boldogság, itthon vagy? .............................................................. .............................. 7 Schmidt Lívia: Kontraszt ................................................................ .................................................. 10 Rónai Katalin: Csak dúdol és keres................................................................ .................................. 14 Parlagi Erika: Celeste meséi ................................................................ ............................................ 17 Nagy Rakita Melinda: Le2Alpes ................................................................ ....................................... 21 Menyhártné Zana Éva: A nagypofájú raktáros................................ ................................................ 22 Lupán Ágnes: A recept ................................................................ .................................................... 26 Ládi Zsuzsa: Boldogságrecept ................................................................ ......................................... 32 Kolonics Zoltán: Boldogság ................................................................ ............................................. 33 Klinkovics Márta Xénia: A kenyér................................................................ .................................... 40 Hunka Zenta: Teljesség ................................................................ ................................................... 44 Gyarmati Magdolna: A patak ................................................................ .......................................... 47 Gacov Katalin: Boldogság ................................................................ ................................................ 50 Farkas Szilvia: Cort AD810 ................................................................ ............................................. 53 E. V. Seymour: Leltár ................................................................ ....................................................... 55 Engi Zsuzsanna: A táblázat ................................................................ .............................................. 59 Dobos Márta: Bódottá – öröm ................................................................ ........................................ 64 Carol Inna: A boldogság kék madara............................................................... ............................... 66 Buschmann Éva: Nekem a boldogság ............................................................. ............................. 70 Balanyi Daniella: Otthon ................................................................ ................................................. 71 http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016.február 78

Bábikné Gyovai Anita: Juli ................................................................ ............................................... 73 Agota Sandory: Gyógyálom................................................................ ............................................. 75 A Minervában publikáló írók ................................................................ ........................................... 80 Impresszum: ................................................................................................ .................................... 80

A Minerva egyes számait bátran továbbküldheted ismerőseidne ismerőseidnek, de csakis ingyenesen! Kereskedelmi forgalomba hozni szigorúan tilos! Jogsértő tevékenység tapasztalása esetén elővesszük jogászunk elérhetős elérhetőségét és nem félünk használni. A következő szám megjelenése várhatóan következő hónap közepén lesz.


A Minervában publikáló írók http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink Itt találod bemutatkozásukat, fotójukat, és a weboldalaik elérhetőségét elérhetőségét.

Ha egy ismerősödtől kaptad meg ezt a számot, akkor itt kérhet kérheted el a többit: http://www.minervacapitoliuma.hu/itt–kerd–el/

Impresszum: Kiadó: HősNők Kiadó Bt. Felelős szerkesztő: Vidi Rita A Minerva Capitoliuma az 1999. évi LXXVI. – a szerzői jogokról szól szóló – törvény, és a Ptk. hatálya alá tartozik. A Minervában olvasható írásokat sem részleteiben, sem egészben nem eng engedélyezzük tovább közölni, idézni. Az írások továbbközlésére kizárólag az írók – mindenki a saját írására értve – jogosultak.


Wekker Anita: És te boldog vagy?

Recommend Documents