Vulkán TSE Természetjáró Szakosztályának Túra és eseménynaptára 2014. évre
Szakosztálynapok Szakosztályi megbeszélést minden hónap első keddi napján tartunk 17.00 órai kezdettel a tatabányai Vértes Agoraja kamaratermében. (Szent Borbála tér 1.) A szakosztályi megbeszélések dátum szerinti időpontja 2014-ben: Január 07. Február 04. Március 04. Április 01. Május 06. Június 03. Július 01.
Augusztus 05. Szeptember 02. Október 07. November 04. December 02. 2015. január 06. 2015. február 03.
Kérjük a sporttársakat, hogy a szakosztálynapokat rendszeresen látogassák, hiszen a szakosztálynap az egyesületi élet egyik igen jelentős formája. Itt adunk hírt, tájékoztatást a szakosztály életével, működésével kapcsolatos kérdésekről, az esetleges programváltozásokról, a túrák tervezett lebonyolításáról, a tagság és a vezetőség észrevételeiről, javaslatairól stb. Egyes kirándulásokra, túrákra a jelentkezést csak a megjelölt szakosztálynapokon fogadjuk el! A szakosztálynap egymás megismerését is szolgálja, Itt mutatjuk be az újonnan belépő sporttársakat, illetve örömmel fogadjuk a szakosztályunk életével, tevékenységével megismerkedni vágyókat.
2014 - Március Esemény
Nap
Túravezető Kovács Lajos
03.01 szombat
Várgesztes - Kőhányás - Vérteskozma 12 km
03.04 kedd
Szakosztálynap
03.05 szerda
Hóvirágnyílás Rugógyár - Vitányvár - Körtvélyes - Fgalla 10km
03.08 szombat
Túraajánlatot kérünk!
03.09 vasárnap
Túraajánlatot kérünk!
03.12 szerda
Nyugdíjasok túrája
03.15 szombat
IVV Tata - Tenyei emléktúra
03.15 szombat
Kerékpáros évadnyitó túra Tata - kerékpárúton
03.16 vasárnap
Kecskéd - Majk - Várgesztes 10 km
Várhidiné B. A.
03.19 szerda
Környebánya - Somlói kilátó - Rugógyár /IBUSZ/ 10 km
Pollágh Piroska
03.22 szombat
Várgesztes - Mátyáskút - Szarvaskút - Felsőgalla 14 km
03.26 szerda
Nyugdíjasok túrája
Pollágh Piroska
03.29 szombat
Gánt autós túra 13 km + 2 km kápolnapusztai kitérő
Pollágh Piroska
Pollágh Piroska
Pollágh Piroska
Máté János
Simon Margit
2014 - Április Esemény
Nap
Túravezető
04.01 kedd
Szakosztálynap
04.02 szerda
Ráckevei séta
04.05 szombat
Vértestolna - Bunchu-kút - Koldusszállás - Alsógalla 9 km
Kovács Lajos
04.09 szerda
XI/A akna - Körtvélyesi kápolna - Lőtér - Felsőgalla /TTE/
Ácsi - Pollágh
04.12 szombat
Héreg - Bányahegy - Tatabánya /felkészítő túra/ 20 km
Simon Margit
04.13 vasárnap
Szár – Nagyszéna - hegy
04.16 szerda
Héreg – Pusztamarót – Tardos /IBUSZ/ 12 km
04.19 szombat
GERECSE 10 - 20 - 30 - 50 km
04.20 vasárnap
Tojásgurítás Csákányoson
04.21 hétfő
Kerékpáros locsolótúra Vérteskozmára
04.23 szerda
Csiki hegyek virágai /Budaörs/
04.26 szombat
Rám-szakadék, autóbuszos túra /könnyű és nehéz túra 10 km/
04.27 vasárnap
Várgesztes - Vérteskozma – Várgesztes 10 km
Várhidiné B. A.
04.30 szerda
Agostyán - Baj
dr. Maller Klára
Fakultatív: 04.13 vasárnap
Sopron IVV
Pollágh Piroska
Máté János Pollágh Piroska
Ilóczkiné Sipos Márta Máté János Pollágh Piroska Simon Margit
2014 - Május Esemény
Nap
Túravezető
05.01 csütörtök
Túraajánlatot kérünk!
05.03 szombat
Ausztriai buszos túra
Szabó János
05.04 vasárnap
Tardos - gy.üdülő - Tardos 9 km
Kovács Lajos
05.06 kedd
Szakosztálynap
05.07 szerda
Etyek - Filmpark
05.11 vasárnap
Tardos - Malomvölgy kerékpárral
05.14 szerda
Sopron
dr. Maller Klára
05.17 szombat
Dévényi vár – Pozsony autóbuszos
Pollágh Piroska
05.21 szerda
Neszmélyi hajó skanzen /IBUSZ/
Pollágh Piroska
05.24 szombat
Vértes kupa
05.25 vasárnap
Orchidea túra a Pamlagvölgyben /autós/
05.28 szerda
Túra a túravezetőknek
05.31 szombat
Csákvár kerékpárral
Máté János
05.31 szombat
Cuha patak vonattal 12 km
Kovács Lajos
Várhidiné B. A. Máté János
Máté János Pollágh Piroska
2014 - Június Esemény
Nap 06.01 vasárnap
Túraajánlatot kérünk!
06.03 kedd
Szakosztálynap
06.04 szerda
Szerntendrei Skanzen
06.07-06.09 3 napos autóbuszos túra a Mátrába szombat - hétfő
Túravezető
dr. Maller Klára Pollágh Piroska
06.11 szerda
Nyugdíjasok túrája
06.15 vasárnap
Felsőgalla - Csákányos - Vitányvár – Rugógyár 9 km
Várhidiné B. A.
06.17 kedd
Tiszató vonattal
Pollágh Piroska
06.21 szombat
Ausztria - Rózsakert
Szabó János
06.21 szombat
Dunaalmás - Szomód /TTE/
Pollágh Piroska
06.23 szerda
Nyugdíjasok túrája
06.28 szombat
Pákozdi autós túra 14 km
Simon Margit
06.29 vasárnap
Felsőgalla - Körtvélyes - Környebánya
Kovács Lajos
Fakultatív: DINPI /Duna Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság/ program 06.14 szombat ?
2014 - Július Esemény
Nap
Túravezető
07.01 kedd
Szakosztálynap
07.05 szombat
Kerékpárral Alcsútra
07.06 vasárnap
Esztergom - Vaskapu - Búbánatvölgy 10km
Simon Margit
07.12 szombat
Dunaalmás - Szomód 10 km
Simon Margit
07.19 szombat
Csákvár - Vérteskozma - Várgesztes 14 km
07.19-27 Kerékpárosok tábora szombat - vasárnap
Máté János
Várhidiné B. A. Máté János
07.26 szombat
Alsógalla - Koldusszállás - Peskö - Kisrét - Újváros 12 km
Kovács Lajos
07.29 kedd
Csatlakozás a PIROS vándorláshoz Vértessomló - Szár ~ 15km
Simon Margit
2014 - Augusztus Esemény
Nap
Túravezető Várhidiné B. A.
08.01 péntek
Csatlakozás PIROS vándorláshoz Tarján - Pusztamarót - Tardos 20 km
08.02 szombat
MINIMARATON TATA
08.03 vasárnap
Túraajánlatot kérünk!
08.05 kedd
Szakosztálynap
08.09 szombat
Szilvásvárad – Bélapátfalva autóbuszos 12 km
08.13 szerda
Nyugdíjasok túrája
08.16 szombat
Kerékpárral Vértes Szentkeresztre
08.16 szombat
Nagyegyháza - Óbarok - Zuppa tető - Szárliget 11 km
08.17 vasárnap
Tata - Fényes fürdő /TTE/
08.23 szombat
PILISI autóbuszos túra
Borka Gyuláné
08.27 szerda
Ócsa és környéke nyugdíjasok túrája
Pollágh Piroska
08.30 szombat
Túraajánlatot kérünk!
08.31 vasárnap
Túraajánlatot kérünk!
Ilóczkiné Sipos Márta
Simon Margit Pollágh Piroska Máté János Kovács Lajos Szalainé - Pollágh
2014 - Szeptember Esemény
Nap
Túravezető
09.02 kedd
Szakosztálynap
09.03 szerda
Lakitelek tőserdő - Alpári rét
09.06 szombat
Ausztria autóbusszal
Szabó János
09.07 vasárnap
Szár - Fáni völgy - Vérteskozma - Várgesztes 14 km
Kovács Lajos
09.10 szerda
Neszmélyi hajó skanzen /TTE/
09.13 szombat
Kerékpárral Bajnára
09.14 vasárnap
Bakonycsernye autós túra 10 km
09.16 kedd
Mátraháza - Sástó - Mátrafüred
09.20 szombat
Tornyó - Somlyó - Tatabánya
09.21 vasárnap
János forrás - Vaskapu - Vértesszőlős
Várhidiné B. A.
09.24 szerda
Rugógyár - Vitányvár - Csákányos – Szárliget /IBUSZ/ 13 km
Pollágh Piroska
09.27 szombat
Ismeretlen utakon - Táborhegy
09.28 vasárnap
Kecskéd - Majk - Vértessomló - Rugógyár
Várhidiné B. A.
09.30 kedd
Jági tanösvény
Pollágh Piroska
Fakultatív: 09.13 szombat 09.27 szombat
IVV Esztergom IVV Táncsics
Pollágh Piroska
Pollágh Piroska Máté János Simon Margit dr. Maller Klára Kovács Lajos
Máté János
2014 - Október Esemény
Nap
10.03-05 Alpokalja – Kőszeg péntek - vasárnap 3 napos autóbuszos túra 10.07 kedd
Szakosztálynap
10.08 szerda
Nyugdíjasok túrája - Majk
10.11 szombat
Ismeretlen utakon - Epöl Kopaszhegy
10.12 vasárnap
Túraajánlatot kérünk!
10.15 szerda
Dunaalmás - Kőpite - Szomód /IBUSZ/
10.19 vasárnap
Túraajánlatot kérünk!
10.22 szerda
Nyugdíjasok túrája
10.23 csütörtök
Évzáró kerékpáros túra Vérteskozmára
10.25 szombat
Esztergom - Vaskapu 10 km
10.29 szerda
Séta a Budai hegyekben
Fakultatív: 10.11 szombat 10.19 vasárnap
Világgyalogló nap - IVV Tata Tatabánya 20 - 30 km
Túravezető Pollágh Piroska
Pollágh Piroska Máté János
Pollágh Piroska
Pollágh Piroska Máté János Simon Margit Pollágh Piroska
2014 - November Esemény
Nap
Túravezető
11.01 szombat
Túraajánlatot kérünk!
11.02 vasárnap
Túraajánlatot kérünk!
11.04 kedd
Szakosztálynap
11.05 szerda
Nyugdíjasok túrája
11.09 vasárnap
Tornyópuszta - Somlyóvár - Szárliget 15 km
Simon Margit
11.16 vasárnap
Rugógyár - Sikvölgyi temető - Bánhida 7 km
Kovács Lajos
11.19 szerda
Az elmaradhatatlan Zuppa tető
Pollágh Piroska
11.22 szombat
Vértessomló - Vitányvár - Körtvélyes - Mária szakadék Felsőgalla
Várhidiné B. A.
11.26 szerda
Budapesti Történeti Múzeum
Pollágh Piroska
11.29 szombat
Túraajánlatot kérünk!
11.30 vasárnap
Túraajánlatot kérünk!
Fakultatív: November utolsó szombatja Vadlúdsokadalom - Tata
Pollágh Piroska
2014 - December Esemény
Nap
Túravezető
12.02 kedd
Szakosztálynap
12.06 szombat
Mikulás túra
Vadóczné T. H.
12.07 vasárnap
Felsőgalla - Hosszúhegy - Csákányos
Várhidiné B. A.
12.10 szerda
Ha hó lesz...
Pollágh Piroska
12.14 vasárnap
Újváros - Szanatórium - Nagyrét - Újváros 6 km
12.15 hétfő
Klubkarácsony
12.20 szombat
Túraajánlatot kérünk!
12.26 péntek
Karácsonyi túra
12.31 szerda
Óévbúcsúztató délidőben
Fakultatív: 12.06 szombat
Mikulás túra Csákányoson
Kovács Lajos Máté János
Ilóczkiné Sipos Márta Pollágh piroska
2015 - Január Esemény
Nap
Túravezető
01.01 csütörtök
Újévi hangverseny
Pollágh Piroska
01.03 szombat
Pezsgős túra a Budai hegyekben
Pollágh Piroska
01.04 vasárnap
Tatai séta
01.10 szombat
Felsőgallai Bisztro - XIV akna – XI akna - Bányász körtér 6 km
01.14 szerda
Nyugdíjasok túrája
01.17 szombat
Oroszlány - Majk - Vértessomló 9 km
01.24 szombat
Túraajánlatot kérünk!
01.28 szerda
Margitszigeti séta
01.31 szombat
Túraajánlatot kérünk!
Varga Zs. Kovács Lajos Pollágh Piroska Simon Margit
Pollágh Piroska
2015 - Február Esemény
Nap
Túravezető
02.03 kedd
Szakosztálynap
02.07 szombat
Várgesztes - Oroszlány
02.11 vasárnap
Vértestolna - Pesköalja - Tatabánya
02.14 szerda
Újváros - Vértesszőlős - Újváros
Kovács Lajos
02.21 vasárnap
Tatai tókerülés
Váhidiné B. A.
02.25 hétfő
Földtani Intézet látogatás
Pollágh Piroska
02.28 szombat
Túraajánlatot kérünk!
Fakultatív: 02.22 vasárnap
Idegenvezetői világnap
Simon Margit Pollágh Piroska
Túravezetőink elérhetősége:
Ilóczkiné Sipos Márta
06-20-349-46-33
Pollágh Piroska
06-34-310-509
Máté János
06-30-817-51-33
Kovács Lajos
06-30-389-55-67
Szabó János
06-20-938-70-45
Tóth Erzsébet
06-30-271-14-71
Ácsi János
06-70-655-40-50
Várhidiné Beer Aranka 06-20-426-00-12 Simon Margit
06-20-510-86-91
Támogatóink: Magyar Olimpiai Bizottság Emberi Erőforrások Minisztériuma Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata
Vándor ki elhaladsz mellettem, Ne emelj rám kezet! Én vagyok tűzhelyed melege hideg téli éjszakákon, Én vagyok tornácod barátságos fedele, melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől és gyümölcsösöm oltja szomjadat. Én vagyok a gerenda, mely házadat tartja, asztalod lapja, az ágy melyben fekszel, a deszka, amelyből csónakod építed. Én vagyok házad ajtaja, bölcsőd fája, koporsód fedele. Vándor, ki elmégy mellettem hallgasd a kérésem. NE BÁNTS!