HÁZIREND
2014.
VELENCEI MESELIGET ÓVODA Köszönjük, hogy megtisztelt bennünket és a Velencei Meseliget Óvodába íratta gyermekét. Óvodánk olyan hely, ahol minden biztosított ahhoz, hogy a gyermekek pozitív élményekhez, sikerélményhez jussanak, megerősítést kapjanak, és ennek következtében kialakuljon, megerősödjön önbizalmuk. Célunk, hogy biztonságot és sok örömet átélve képesek legyenek önmaguk kiteljesítésére, hogy gyermekkorukat szeretetben, sok mozgással, játékkal, felszabadultan, boldogan élhessék meg. Ehhez kérjük az Önök segítségét, hiszen az elkövetkező években közös lesz örömünk és felelősségünk a gyerekek nevelése során. Bízunk abban, hogy kölcsönös bizalomra és tiszteletre épülő kapcsolatunk segítségünkre lesz abban, hogy együttműködésünk pozitív és eredményes legyen. Mindennapjainkat nyugodt, megbecsült, szeretetteljes légkörben, a Meseliget Óvoda közösségéhez méltóan kívánjuk eltölteni, tiszteletben tartva minden érintett emberi méltóságát és jogait. Ezért figyelmükbe ajánljuk és kérjük, ismerjék meg az óvoda életét meghatározó fontosabb szokásokat, szabályokat, hogy segítsenek eligazodni, megérteni és betartani az óvoda életét meghatározó szokásokat, szabályokat. A házirendbe foglaltak betartása kötelező gyermekekre, szülőkre, hozzátartozókra és az óvoda minden dolgozójára egyaránt.
1
HÁZIREND
2014.
TARTALOMJEGYZÉK
ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK .................................................................................................................................... 3 1. A NEVELÉSI ÉV RENDJE..................................................................................................................................... 4 2. NYITVA TARTÁS, AZ ÓVODA NAPIRENDJE ............................................................................................................. 4 3. VÉDŐ-ÓVÓ ELŐÍRÁSOK AZ ÓVODÁBAN ................................................................................................................ 4 4. EGYÉB AZ INTÉZMÉNY BIZTONSÁGÁT GARANTÁLÓ SZABÁLYOK .................................................................................. 5 5. TÁJÉKOZTATÁS FORMÁI, MÓDJA ........................................................................................................................ 5 6. GYERMEKVÉDELEM......................................................................................................................................... 6 7. BALESET MEGELŐZÉS ...................................................................................................................................... 6 8. AZ ÓVODA HELYSÉGEINEK HASZNÁLATI RENDJE ..................................................................................................... 6 9. BEHOZHATÓ TÁRGYAK ..................................................................................................................................... 6 10. A GYERMEK ÖLTÖZÉKE................................................................................................................................... 6 11. EGÉSZSÉGÜGYI FELÜGYELET ÉS ELLÁTÁS RENDJE .................................................................................................. 7 12. GYERMEKEK ÉTKEZTETÉSE, SZÜLŐKET TERHELŐ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGEK............................................................... 7 13. ÉLELMEZÉS BIZTONSÁGI ELŐÍRÁSOK.................................................................................................................. 7 14. A GYERMEKEK TÁVOLMARADÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK ............................................................................. 7 15. AZ ÓVODAI ELHELYEZÉS MEGSZŰNÉSE............................................................................................................... 8 16. BEISKOLÁZÁS, ÉRTÉKELÉS, JUTALMAZÁS ÉS FEGYELMEZÉS RENDJE ........................................................................... 8 17. A GYERMEKEK JUTALMAZÁSÁNAK ELVEI ÉS FORMÁI ............................................................................................. 9 18. AZ ÓVODA HAGYOMÁNYAI ............................................................................................................................. 9 19. HIT ÉS VALLÁSOKTATÁS ................................................................................................................................. 9 20. A HÁZIREND NYILVÁNOSSÁGA ......................................................................................................................... 9 LEGITIMÁCIÓS ZÁRADÉK .................................................................................................................................... 10 A HÁZIREND HATÁLYA ÉS HATÁLYBA LÉPÉSE ........................................................................................................... 10
2
HÁZIREND
2014.
Általános tudnivalók Az óvoda neve: Az intézmény székhelye:
Az intézmény telephelye:
Velencei Meseliget Óvoda 2481. Velence, Fő u. 79.
[email protected] 06/22-472-148 Velencei Meseliget Óvoda 2481. Velence, Szent Erzsébet tér 1.
[email protected] 2481. Velence, Szent Erzsébet tér 1. 06/22-472-154 (telephely intézmény
Az óvoda vezetőjének neve:
Serhókné Varjas Edit 22/472-148 Az óvoda vezetőjének fogadó órája: előzetes megbeszélés alapján bármikor Az óvoda-vezető helyettese: Liptai Zita (székhely intézmény) 22/472-148 Fujtás Józsefné (telephely intézmény) 22/472-154 Az óvodavezető helyettesek fogadó órája: előzetes megbeszélés alapján bármikor Gyermekvédelmi felelős: Bartos Zoltánné (székhely intézmény) 22/472-148 Kovács Károlyné (telephely intézmény) 22/472-154 A Meseliget Óvoda gyermekorvosa: DR. Oszvald Éva 20/956-55-51 2481. Velence, Balatoni u. 65 A Meseliget Óvoda védőnője: Torma Csabáné (székhely intézmény) 20/967-3302 Siposné Papp Judit (telephely intézmény) 20/425-5154 A Meseliget Óvoda fogorvosa:
A Meseliget Óvoda logopédusa: Gyermekjóléti Szolgálat:
Dr. Szegedi József (székhely intézmény) 06-30/8365895 2481. Velence, Fő u. 2. Feketéné Dr. Demeter Szilvia (telephely intézmény) 06-20/9704826 2481. Velence, Balatoni u. 65 Polonyiné Homolya Anikó 2481. Velence, Zárt u. 2. 22-/470- 288
3
HÁZIREND
2014.
1. A NEVELÉSI ÉV RENDJE Az óvodában nevelési évnek hívjuk az adott naptári év szeptember 01.-től, a következő naptári év, augusztus 31.-éig terjedő időszakot. Június 01.-től, augusztus 31.-ig szervezett nyári élet folyik. Az iskolai szünetek idején, amennyiben az étkezés rendelésénél intézményi ellátást igénylő, illetve intézményi ellátást igénylő gyermekek száma a 10 főt meghaladja, ügyeletet tartunk. Amennyiben a jelentkezés után a tényleges igény 10 fő alá csökken a költségek csökkentése miatt az intézmény zárva tart. Nyári zárás: július- augusztus hónapban, évenkénti váltakozásban, melyet a szülőkkel február 15-ig ismertetünk. A zárás ideje alatt a nyitva lévő telephelyen 2 hetet igényelhet mindenki. 2. NYITVA TARTÁS, AZ ÓVODA NAPIRENDJE 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 12 § alapján Hétfőtől – péntekig: 06. 30 – 17. 30 óráig tart nyitva. Gyermek étkeztetése: Tízórai: 8,30-től 9,15-ig Ebéd: 11,30-től 12,30-ig Uzsonna: 14,30-tól 15,15-ig
Gyülekezés minden reggel hét óráig, esetenként 07. 30-ig, és minden délután 15. 45 – től a kijelölt csoportban. Kérjük, hogy gyermekeiket 08. 10 –ig. a csoportszobába szíveskedjenek bekísérni és az óvodapedagógusnak átadni. Kérjük az intézményt 08. 15-ig elhagyni, mert a gyermekek biztonsága érdekében a bejárati ajtót 08. 15-tól 12. 30-ig, illetve 13. 00-tól 15. 30ig zárva tartjuk. Ez idő alatt a bejárat melletti csengő használatával lehet az intézménybe bejutni. (a főbejárati kapun az óvoda telefonszáma és az óvodakapu zárva- nyitva tartása kifüggesztve) 3. VÉDŐ-ÓVÓ ELŐÍRÁSOK AZ ÓVODÁBAN A gyereket az óvodába érkezéskor a szülő minden esetben személyesen adja át az óvónőnek, különben ha a gyermek valamely oknál fogva nem megy be a csoportszobába, az óvónő nem tud a jelenlétéről, így felelősséget sem vállalhat, nem vállal érte. Távozáskor hasonló módon a gyermeknek el kell köszönnie az óvónőtől. Válófélben lévő szülők esetében a gyermeket - a hivatalos Gyámhatósági vagy bírósági végzésig - mindkét fél jogosult haza vinni. Amíg valamelyik szülő nevelési, gondozási joga szünetel, addig csak a határozatban megnevezett személy gyakorolhatja a gyermek, nevelési, gondozási jogát. Az óvodából a gyermeket minden nap az adott nevelési év folyamán csak az viheti el, akit a szülők az adatlapon megjelöltek. Az óvodából a gyermek idegennek, csak a szülő írásbeli engedélye alapján adható ki. 18 év alatti személy nem viheti el az óvodáskorú gyermeket az óvodából. A szülő egyéni elfoglaltsága szerint – előzetes egyeztetés alapján – gyermekét bármikor elviheti az intézményből. Az időpont megválasztásánál arra törekedjenek, hogy ne zavarják meg a kialakult napirendet.
4
HÁZIREND
2014.
Az öltözőszekrény ülőpadjára kell ültetni a gyermeket a saját jeléhez, nem a szekrény tetejére, mert az balesetveszélyes. A tornaszoba csak óvodapedagógusi felügyelettel használható, a bordásfalra felmászni, az épületben futkározni tilos. Beteg gyermek: Beteg, gyógyszert, lázcsillapítót szedő, még lábadozó gyermek bevétele az óvodába a gyermek biztonságos gyógyulása és a többi gyermek egészségének megőrzése érdekében nem lehetséges. Ilyen esetben az óvodapedagógus kötelessége a gyermek átvételének megtagadása. Az óvodapedagógusnak tilos otthonról beküldött gyógyszert beadni a nap folyamán (kivétel: allergia és lázgörcs csillapítására szolgáló készítmények) továbbá tilos ezeket a gyermek holmija közt elhelyezni. Minden szülőnek kötelessége felhívni az óvodapedagógusok figyelmét arra, ha gyermeke különleges betegségben szenved,(pl.: epylepsia, veszélyes allergia, lázgörcsre hajlamos, stb.) valamint köteles a napközben elérhető telefonszámát megadni.
4. EGYÉB AZ INTÉZMÉNY BIZTONSÁGÁT GARANTÁLÓ SZABÁLYOK Az intézmény területén párt, politikai célú mozgalom vagy szervezet nem működhet! A dohányzás TILOS az egész óvoda területén! Az óvodavezető engedélyével kerülhetnek ki a hirdetőtáblára reklámanyagok, hirdetések. Árusok, vásározók nem tartózkodhatnak az óvoda területén. Az óvoda bejáratának (ajtó, kapu) folyamatos zárása. (érkező és távozó szülők felelőssége!!) Az elektromosan záródó kaput is be kell csukni mindenkinek maga után, és a riglit rá kell tolni. A kapukat csak felnőtt nyithatja és zárhatja!! Az óvoda és az iskola közötti kapu kizárólagosan, csak az iskolai átjárás céljára használható. Az iskola pedagógusai nyitják és zárják be maguk után az iskolások étkeztetése kapcsán, s felelnek annak zárva tartásáért, máskor szigorúan zárva van. 5. TÁJÉKOZTATÁS FORMÁI, MÓDJA Kérjük a Kedves Szülőket, hogy a hirdetőtáblákon elhelyezett tájékoztatókat minden nap szíveskedjenek elolvasni! A szülők számára fontos információk, híreink tájékoztatóink rendszeresen megtalálhatók a bejáratnál és a csoportszobák előtt elhelyezett táblákon. Kérjük ezek folyamatos figyelemmel kísérését, a közölt időpontok betartását és kérésünk esetén aláírásukkal igazolni annak tudomásul vételét. Az óvodapedagógust nevelő-oktató munkájának végzése közben zavarni nem szabad. Az együttműködésnek szabályozott formái vannak: szülővel egyeztetett fogadó órák, szülővel egyeztetett családlátogatások, szülői értekezletek, melyekről a csoport óvodapedagógusa 1 héttel korábban a szülőt értesíti. Az óvodapedagógusok bejelentkezés alapján tartanak fogadóórát. A gyermekkel kapcsolatos információ, tájékoztatás csak a gyermek saját óvodapedagógusától (dajkától, pedagógiai asszisztenstől, óvodatitkártól nem) kérhető. Titoktartási kötelezettség megtartása: Mind az adatokat, mind az információkat bizalmasan kezeljük, ez az intézmény valamennyi közalkalmazottjára kötelező érvényű. Felmerült probléma, konfliktushelyzet esetében keressék gyermekük óvodapedagógusát illetve az óvoda vezetőjét, hogy közösen orvosolhassák az esetleges félreértést.
5
HÁZIREND
2014.
Gyermek előtt negatív megjegyzések, diszkriminatív viselkedés nem megengedhető sem mások gyermekére, azok szülőjére, az óvodára, s az abban dolgozó felnőttekre. Csak akkor lehet sikeres a közös nevelés, amennyiben igazi, őszinte, nyílt az együttműködés. 6. GYERMEKVÉDELEM A szülőket a nevelési év kezdetekor tájékoztatjuk a gyermekvédelmi felelős személyéről, tevékenységéről, elérhetőségéről. Problémáikkal forduljanak hozzá bizalommal, aki javaslatot tud tenni további segítségadásra –Családsegítő Központ, Gyámügyi Hivatal stb. 7. BALESET MEGELŐZÉS A gyermekekkel az óvodai nevelési év, valamint szükség szerint, a foglalkozás, kirándulás stb. előtt a gyermekek életkorának és fejlettségi szintjének megfelelően ismertetni kell a következő védő-óvó előírásokat.
8. AZ ÓVODA HELYSÉGEINEK HASZNÁLATI RENDJE A gyermekek az óvodában, a számukra létesített helyiségekben – csoportszoba, mosdó, öltöző – nem tartózkodhatnak felügyelet nélkül. A tálaló konyhába és annak kiszolgáló helyiségeiben felügyelettel sem léphet be, kivéve, ha előzetes egyeztetés során az ott dolgozók munkájával ismerkednek. Óvodai felügyelet nélkül az udvaron nem tartózkodhat gyermek, az óvodai játékeszközöket nem használhatja, szülővel sem. Sem nagyobb, sem kisebb testvér az óvoda játékeszközeit nem használhatja. Óvodánk játék eszközei –érkezéstől-távozásig- a hivatalosan beírt gyermekek napi közösségi szokásainak kialakítását és fejlesztését szolgálják, óvodai alkalmazotti felügyelet mellett. Ezért kérjük, amikor a gyermekeikért megérkeznek, szíveskedjenek őket elvinni a gyermekeik és a többi gyermek biztonsága érdekében. Az óvoda udvarán csak arra jogosultak tartózkodhatnak, idegen gyerekek az óvoda udvarán nem játszhatnak. Az óvoda területére – beleértve az udvart is – égő cigarettával belépni, illetve ott dohányozni, alkoholt fogyasztani illetve ittas állapotban tartózkodni tilos. 9. BEHOZHATÓ TÁRGYAK 2011. évi CXC. törvény 25 § (3) alapján Otthoni tárgyakat, eszközöket, játékokat csak az óvodapedagógusokkal történt előzetes egyeztetés után hozhatnak a gyermekek az intézménybe. Ha a gyermek óvodába értéktárgyakat hoz (aranylánc, karóra, karkötő, egyéb értékes tárgyak, stb.) azok megőrzésére, eltűnéséért felelősségvállalására az óvoda nem vállalkozhat. 10. A GYERMEK ÖLTÖZÉKE Az intézménybe ápolt, tiszta gyermekeket hozhatnak a szülők. A gyermek öltöztetése kényelmes, biztonságos ruházatban és cipőben, a napi várható időjárásnak megfelelően történhet. Váltóruházatról (alsónemű, felsőruházat, benti cipő, udvari játszóruha), tornafelszerelésről a szülők gondoskodnak. A ruhaneműket jellel, vagy névvel célszerű ellátni. Kérjük, hogy a gyermek magatartására negatívan ható, agresszióra utaló, vagy másokban félelmet keltő ruházatot kerüljék.
6
HÁZIREND
2014.
A gyermekek holmiját az arra kijelölt öltözőszekrénybe tárolják. Kérjük a jobb helykihasználás érdekében csak a legfontosabb holmikat tárolják az öltözőszekrényekbe, mivel több gyermek használ egy öltözőszekrényt.
11. EGÉSZSÉGÜGYI FELÜGYELET ÉS ELLÁTÁS RENDJE 2011. évi CXC. törvény 25 § (5) alapján Védőnő negyedévente tisztasági szűrést végez. Logopédiai ellátásban részesülnek a szolgáltatásra rászorulók a szülők írásos engedélyével.
12. GYERMEKEK ÉTKEZTETÉSE, SZÜLŐKET TERHELŐ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGEK Az étkezési díjat a - székhely, telephely estében - utólag szedi be a fenntartó készpénzben a faliújságon meghirdetett időpontban az óvoda hivatalos helyiségében. Jelentős (10,000 Ft) térítési díj hátralék esetén, kétszeri felszólítást követően, a megszüntetés tárgyában hozott döntés jogerőre emelkedésének napján a gyermek – kivéve, ha 5. életévét betöltötte – törölve lesz az óvodások névsorából és helyére új gyermek kerül. Normatív (állami) kedvezményben részesül a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő család (100%), a három illetve több gyermeket nevelő család (50%), a fogyatékos vagy tartósan beteg gyermeket nevelő család (50%) amennyiben a jogosultságot igazoló határozatot vagy okiratot az óvoda vezetőjének bemutatta. Az önkormányzat által biztosított szociális kedvezményt a Polgármesteri Hivatal Szociális Irodáján kell igényelni. Kérjük a szülőket, hogy a gyermekek hiányzását és annak okát jelezzék az óvoda felé. Az étkezés kijelentése történhet személyesen vagy telefonon 810 óráig az óvoda felé. Azokat a gyermekeket tudjuk fogadni, illetve étkezést biztosítani, akik 810-ig az óvodába érkeznek, akik ezen időpont után azokat nem áll módunkban fogadni, kivéve, amennyiben előre jelezték késni fognak. (nem rendszeres késés) Az étkezést biztosító vállalkozóval egyeztetve (kizárólag szakorvosi igazolás illetve zárójelentés alapján) biztosítjuk gyermekeink számára tej, lisztérzékenység esetén az eltérő étkezés lehetőségét. A szülő saját meggyőződéséből illetve vallásából adódó eltérő étkezési kérését a jogszabályi előírások betartása illetve betartatása miatt nem áll módunkban teljesíteni. 13. ÉLELMEZÉS BIZTONSÁGI ELŐÍRÁSOK Élelmiszer, cukorka, itallal teli cumisüveg az öltözőszekrényekben nem tárolható. Ünnepek, rendezvények esetében kizárólag gyári csomagolású, biztonsági előírásoknak megfelelő feliratokkal ellátott, felbontatlan aprósütemény, kekszféleség, sütemény valamint legalább 50 % gyümölcstartalmú rostos ital (zárt csomagolásban) illetve bolti számlával igazolt, hozható. A gyermekek etetése, itatása az óvoda területén otthonról hozott élelmiszerrel, édességgel a többi gyermek előtt nem etikus, az ételallergiák miatt mások gyermekének etetése, itatása pedig szigorúan tilos. 14. A GYERMEKEK TÁVOLMARADÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 51 § alapján Ha a gyermek az óvodai foglalkozásról távol marad, mulasztását igazolnia kell. A mulasztást akkor kell igazoltnak tekinteni, ha: - a szülő előzetesen bejelentette az óvodapedagógusnak, hogy gyermekét nem viszi el az óvodába, tanköteles gyermekek estében a két hétnél hosszabb távollét esetén ezt előzetesen írásban kell kérni az óvoda vezetőjétől. Az engedély megadható amennyiben a gyermek 7
HÁZIREND
2014.
rendszeresen járt óvodába és távolmaradása nem veszélyezteti az iskolaalkalmasság elérését. - a gyermek beteg volt, és ezt a tényt a szülő az orvosi igazolás óvodapedagógus részére való átadásával igazolja. Az igazolást a gyógyult gyermek közösségbe vitelének első napján kell átadni. - a gyermek hatósági intézkedés vagy egyéb alapos indok miatt nem tudott (óvodalátogatási) kötelezettségének eleget tenni. Minden távolmaradást – a térítési díj jóváírása miatt is – előre be kell jelenteni a csoportos óvodapedagógusnak. Betegség után a gyermek csak orvosi igazolással fogadható az óvodában. Nyolc napnál hosszabb igazolatlan távollét esetén (a megszüntetés tárgyában hozott döntés jogerőre emelkedésének napján) a gyermek – kivéve, ha 5. életévét betöltötte – törölve lesz az óvodások névsorából és helyére új gyermek kerül. 15. AZ ÓVODAI ELHELYEZÉS MEGSZŰNÉSE 2011. évi CXC. törvény 45 § és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 50 § alapján Az óvodai elhelyezés megszűnik, ha a gyermeket másik óvoda átvette (és ezt a befogadó óvoda, írásban igazolta). Amennyiben a szülő írásban bejelenti (csak abban az esetben, ha a gyermek nem töltötte be ötödik életévét). Amennyiben 3 hónap fizetési hátralék keletkezik, ha a gyermek az óvodából igazoltatlanul tíznél több napot van távol és az óvodavezető kétszeri felszólítása eredménytelen, (csak abban az esetben, ha a gyermek nem töltötte be ötödik életévét, és szociális helyzetét megvizsgálta) ha a gyermeket felvették az iskolába illetve 7. életévét betölti. 16. BEISKOLÁZÁS, ÉRTÉKELÉS, JUTALMAZÁS ÉS FEGYELMEZÉS RENDJE 2011. évi CXC. törvény 45. § és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 21. § alapján Tankötelessé válik az a gyermek, aki adott év augusztus 31-ig 6. életévét betölti, ha elérte az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget, legkésőbb az azt követő évben. A tankötelezettség kezdetéről az óvodavezető, vagy a szülő kezdeményezésére a Szakértői Bizottság dönt. Minden gyermekről óvodai szakvélemény kerül kiállításra március 25-ig. Kérdéses esetben kérni kell a Szakértői Bizottság iskolaérettségi vizsgálatát december 20ig, mely kérelmet a szülővel ismertetni és aláíratni kell. A szülők a kiadott óvodai szakvéleménnyel íratja be gyermekét a kiválasztott iskolába. A fenntartó jelzése alapján, ha van olyan a körzetben lakó tanköteles korú gyermek, akit nem járatnak óvodába, akkor az óvodapedagógusok családlátogatásra mennek ki és megbizonyosodnak a kisgyerek hollétéről. Amelyik gyermek óvoda, illetve tanköteles és nem jár egy közoktatási intézménybe sem, a város jegyzője szólítja fel a szülőt kötelezettségének teljesítésére, ugyanígy járunk el, ha az 5. életévét betöltött gyermek 7 napon túl igazolatlanul hiányzik. A gyermekek értékelését az óvodapedagógusok végzik évente minimum két alkalommal, a gyermekenként vezetett fejlődési lapon megfigyeléseik, méréseik alapján, s ennek eredményéről a szülőt tájékoztatják. Az értékelés fontos közösségalakító tényező. Az óvodában a pozitív értékelés az elsődleges: a jutalmazás és ennek előlegezett formája, a biztatás. Ezzel erősíthetők leginkább a gyermek helyes megnyilvánulásai, és ezzel alakíthatók ki a pozitív motivációk.
8
HÁZIREND
2014.
17. A GYERMEKEK JUTALMAZÁSÁNAK ELVEI ÉS FORMÁI Az óvodában alkalmazott jutalmazás a verbális és nonverbális kifejezések, és kommunikációs eszközök, érzelmek kifejezése, kiemelt-megtisztelő feladatadás. Tárgyi jutalmazás nem alkalmazható. A fegyelmező intézkedések az életkori sajátosságokból fakadóan mindig a pozitív irányba ható mintaadás, átterelés, motiválás, megbeszélés, szélsőséges esetben tevékenység megállítása. Elkülönítés (csoport területéről), étel, tárgy vagy szeretetmegvonás nem alkalmazható. Mindig a gyermek viselkedésének közösségellenességére irányul, a pillanatnyilag adott magatartást ítéljük el és nem a gyermeket.
18. AZ ÓVODA HAGYOMÁNYAI Óvodánkban az ünnepek, a hagyományaink ápolása, értékeinek megőrzése fontos feladat. Alapvető célunk az intézményünk meglévő hírnevének megőrzése, illetve növelése. A hagyományápolás elsősorban a nevelőtestület feladata, mely tagjai közreműködése, mintaadás révén gondoskodik arról, hogy az intézmény hagyományai fennmaradjanak. Formái az ünnepségek, rendezvények, egyéb kulturális versenyek, egyéb sport versenyek, egyéb eszközök (pl.: kiadványok, újságok stb.). Ünnepeink: Mikulás, advent, karácsony, farsang, március 15, húsvét, anyák napja, évzáró, nagycsoportosok búcsúztatása, október 23. (ünneplő ruha, ünnepi fal). Hagyományaink: az intézmény fennállásának évfordulói- gyermeknap- családi nap, dolgozók jubileuma, gyermekek születésnapjai, kirándulás. Fent jelölt alkalmakkor kérjük a szülői ízlésnek megfelelő ünnepi viseletet, nemzeti ünnepen fehér felsőt, sötét nadrágot, szoknyát. 19. HIT ÉS VALLÁSOKTATÁS Szülői igény estén ökomenikus hittant tartunk az óvoda területén, középső csoportos kortól, amit óvodapedagógus tart hitoktatói végzettséggel. 20. A HÁZIREND NYILVÁNOSSÁGA 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 82 § alapján Beiratkozáskor minden szülő betekintésre megkapja az óvoda házirendjét, melyet a megismerés után minden szülő aláírásával ellát. A csoportszobákban 1 példány kifüggesztésre kerül, a vezetői irodában és a vezető helyettesi irodában is elérhető és elkérhető valamint az óvoda hivatalos honlapján is megtekinthető.
9
HÁZIREND
2014.
LEGITIMÁCIÓS ZÁRADÉK
VÉLEMÉNYEZTE
------------------------------dátum
------------------------------Szülői közösség
ELFOGADTA ------------------------------dátum
------------------------------nevelőtestület
JÓVÁHAGYTA ------------------------------dátum
------------------------------óvodavezető
A HÁZIREND HATÁLYA ÉS HATÁLYBA LÉPÉSE Területi hatálya: Az intézmény épülete és udvara, egyéb külső helyszín ahol a gyermekekkel tartózkodunk. Személyi hatálya: Velencei Meseliget Óvoda gyermekei, szüleik, hozzátartozóik, az óvoda dolgozói. Érvényes: 2014. január 23-tól visszavonásig. Felülvizsgálat, értékelés időpontja: 5 évente Módosítás előírásai. Törvényi változás esetén, ha a felülvizsgálat ezt indokolja. A nevelőtestület 2/3-os többségi kezdeményezése alapján, a nevelőtestület dönt a módosítás elfogadásáról. Írásbeli előterjesztés nevelőtestületnek, óvoda vezetőségnek. Nyilvánosságra hozatala: A fenntartó és a partnereink által megtekinthető a vezetői irodában, minden csoportszobában és az óvoda honlapján.
10