Országgy ű lés Hivatal a irományszám :
^ /10 .2
: 2016 JÚN 0 7,
.Érkezt
Az Országgyűlés .. ./2016. (. . .) OGY határozata
az egyes védelmi és rendészeti beszerzéseket, valamint a honvédelmi célra feleslegess é nyilvánított hadianyagok értékesítését vizsgáló vizsgálóbizottság létrehozásáró l
1 . Az Országgy űlés az Országgy űlésről szóló 2012 . évi XXXVI. törvény (a továbbiakban : Ogytv.) 24 . §-a alapján létrehozza az egyes védelmi és rendészeti beszerzéseket vizsgáló , valamint a honvédelmi célra feleslegessé nyilvánított hadianyagok értékesítését vizsgálóbizottságot (továbbiakban : Vizsgálóbizottság).
2 . A vizsgálat tárgyát képezik a 2010 . június 1-ét követően a) az Országgyűlés illetékes bizottságának közbeszerzési eljárás alóli mentesítésr ől hozott határozata alapján lebonyolított beszerzések , b) a védelem terén alapvet ő biztonsági érdeket érintő , kifejezetten katonai, rendvédelmi , rendészeti célokra szánt áruk beszerzésére, illet ő leg szolgáltatások megrendelésére vonatkoz ó sajátos szabályokról szóló 228/2004 . (VII. 30 .) Korm. rendelet alapján hirdetmény nélkül i tárgyalásos eljárásban lebonyolított beszerzések, különösen tekintette l ba) a 2014 els ő félévében a Honvédelmi Minisztérium beszerzésében megvalósítot t három darab Mi-8T helikopter megvásárlására , bb) az Országos Rend ő r-fő kapitányság beszerzésében megvalósított öt darab használ t MD-902 típusú helikopter megvásárlására , bc) az orosz gyártmányú haditechnikai eszközök felújítását és modernizációjá t szolgáló beszerzésekre , bd) a ideiglenes biztonsági határzár megépítésével összefügg ő beszerzésekre , be) a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésével összefüggésbe n végrehajtott beszerzésekre, valamin t c) a honvédelmi célra feleslegessé nyilvánított hadianyagok értékesítése céljából lebonyolítot t pályázatok körülményeinek feltárása, jog- és célszer ű ségének vizsgálata . 3 . A Vizsgálóbizottság 12 országgy űlési képvisel őből áll . A tagokra a képvisel őcsoporto k vezető i tesznek, illetve a független képvisel ő k többsége tesz ajánlást, az alábbiak szerint : Fidesz - Magyar Polgári Szövetség : 5 fő, Kereszténydemokrata Néppárt : 1 fő, Magyar Szocialista Párt : 2 fő,
2
Jobbik Magyarországért Mozgalom : 2 fő, Lehet Más a Politika : 1 fő, Független : 1 fő 4. A Vizsgálóbizottság elnökének személyére a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja tesz el őterjesztést az Országgy űlés elnökének . 5. A Bizottság tagjává csak olyan országgy űlési képvisel ő választható meg, akinek a legmagasabb szintű nemzetbiztonsági ellen őrzése megtörtént, és az annak alapján készül t szakvélemény kockázati tényez őt nem tartalmazott . A Bizottság tagja személyi biztonság i tanúsítvány, titoktartási nyilatkozat és felhasználói engedély nélkül jogosult a min ősített adat felhasználására A Vizsgálóbizottság tagja a megválasztását követően a minősített adatokra vonatkozó titoktartási nyilatkozatot ír alá, amely valamennyi, a Vizsgálóbizottsá g működésével összefüggésben általa megismert nemzeti min ősített adatra kiterjed . 6. A Vizsgálóbizottság az 50/2003 . (XI. 5 .) AB határozatban foglaltak figyelembevételéve l maga határozza meg eljárási rendjét és vizsgálati módszereit . 7. A Vizsgálóbizottság a munkája során a feladatával összefüggésben meghallgatásoka t tarthat, iratokat kérhet be . A kért adatokat mindenki köteles a Vizsgálóbizottsá g rendelkezésére bocsátani, illetőleg köteles a Vizsgálóbizottság el ő tt megjelenni . 8. A Vizsgálóbizottság el őtt a feladatkörébe tartozó kérdésekben tartott meghallgatásokon a nemzeti min ősített adattal összefüggésben titoktartásra kötelezett személy a min ősítő engedélye nélkül is nyilatkozhat a min ősített adatról . 9. A Vizsgálóbizottság működése során a minősített adatok védelmére vonatkoz ó rendelkezéseket a jelen határozatban foglaltak figyelembevételével mindvégig meg kel l tartani . 10.' A Vizsgálóbizottság a munkájáról az Ogytv . 26 . § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelő jelentést készít, amelyet a megbízatásának kezdetét ől számított 180 napon belül benyújt az Országgyűlésnek. A jelentésben el kell különíteni a minősített adatot tartalmazó , illetve nem tartalmazó részeket . 11. A Vizsgálóbizottság megbízatása a tagjainak megválasztásáról szóló országgy űlési határozat közzétételét követ ő napon kezd ődik és a Vizsgálóbizottság jelentésér ől szóló országgyűlési határozat elfogadásáig tart . 12. A Vizsgálóbizottság tagjai munkájukért díjazásban nem részesülnek . 13. A Vizsgálóbizottság feladatának ellátásához szakért őket vehet igénybe . 14. A Vizsgálóbizottság működésének költségeit az Országgy űlés költségvetéséb ől kell biztosítani . 15. E határozat a közzététele napján lép hatályba .
3
Indokolá s
Az Országgy űlésr ő l szóló 2012 . évi XXXVI . törvény (továbbiakban : Ogytv.) 24. §-a szerint az Országgy űlés bármely, az Országgy űlés ellen őrzési feladatkörében felmerül ő, közérdekű, interpellációval, kérdéssel (azonnali kérdéssel) nem tisztázható ügy megvizsgálásár a vizsgálóbizottságot küldhet ki. Az Ogytv.-nek a rendelkezéssel való visszaélés gyakorlata miatt sokat vitatott rendelkezése szerint nem hozható létre vizsgálóbizottság egyedi jog i felelősség megállapítására, továbbá olyan ügyben, amely az Alkotmánybíróság, az Állam i Számvevőszék, illetve az önkormányzatok hatáskörébe tartozik . A védelmi és rendészeti beszerzések, valamint a honvédelmi célra feleslegessé nyilvánítot t hadianyagok értékesítésének ellenőrzése - figyelemmel az érdemi adatok minősített voltára olyan ügyek, amelyek nem tisztázhatók interpellációval, kérdéssel (azonnali kérdéssel), és amelyek vonatkozásában teljes kör ű, a védelmi szempontokra is kiterjedő célszerűségi vizsgálatot az Állami Számvev őszék sem folytathat le . Erre tekintettel a vizsgálóbizottság létrehozásának tartalmi akadálya nincs . Az illetékes szakbizottságokban az elmúlt évekbe n több olyan kezdeményezés is volt, amely egyes védelmi és rendészeti beszerzése k körülményeinek megtárgyalására irányult . Ezeket a kezdeményezések azonban nem értek célt , a kormánypárti többség rendszerint a vitatott ügyek napirendre vételét is megakadályozza . Márpedig az utóbbi években számos olyan információ látott napvilágot, ami indokolttá teszi , hogy az Országgy űlés kiemelt figyelmet fordítson a védelmi és rendészeti célú beszerzésekre , és vizsgálóbizottság felállításával legalább utólag érvényesítse a parlamenti ellen ő rzést. Ezen ügyek közül különösen kirívóak voltak a megvalósult különböz ő helikopterbeszerzések . A Legutóbb a Belügyminisztérium irányítása alatt működő Országos Rendőrfőkapitányság vásárolt 5 darab használt MD-902 típusú helikoptert. Dr. Pintér Sándor belügyminiszter, tájékoztatása szerint a beszerzésre 228/2004 . (VII. 30.) Korm. rendelet alapján, hirdetmény közzététele nélkül induló tárgyalásos eljárásban került sor, amelyne k során egyetlen céget, a European Air Services s .r.o. kérték fel ajánlattételre . A versenyt leginkább korlátozó eljárásrend alkalmazását belügyminiszter úr azzal indokolta, hogy az érintett haditechnikai eszköz, illetve rendszer, szolgáltatás bonyolultsága, komplexitása ez t indokolttá tette . 2014 tavaszán a Honvédelmi Minisztérium ugyancsak e kormányrendele t alapján, hirdetmény közzététele nélkül induló tárgyalásos eljárásban szerezett be háro m használt Mi-8-as helikoptert . A fenti beszerzések annak fényében is magyarázatra szorulnak, hogy még 2013 tavaszán a honvédelmi miniszter a parlamenti pártokkal folytatott egyeztetést követ ően új helikopterek beszerzésének tervét jelentette be . Az egyeztetésen konkrét ütemtervet is felvázoltak : eszerint
4 a tender kiírására közvetlenül a 2014-es választásokat követ ő kormányalakítás után so r kerülhet . Azonban az elmúlt két és fél évben a számtalan bejelentés ellenére nemhogy a helikopterek beszerzése nem történt meg, de még a tendert sem írták ki . Miközben a Kormány hivatalosan egy átlátható tenderkiírás keretében beszerzend ő egységes, modern állam i helikopterflotta felállításáról beszél, aközben sorra látnak napvilágot az egyes állami szerve k külön alkuk keretében megkötött, a repül ő eszközök vásárlására vonatkozó szerz ődések. Az Országgyű lés illetékes bizottságai számos olyan esetben is megadták á kormányzat i szervek számára a közbeszerzési eljárás alóli mentesítést, amikor er ő sen megkérdőjelezhető volt a kérelmezők alapvető biztonsági érdekekre történő hivatkozása . Mostanra ezek a beruházások nagyrészt megvalósultak, ami lehet ő séget ad, hogy már a megkötött szerződések és a ténylegesen megvalósított és használatba vett eszközök és létesítmények fényébe n vizsgálja meg az Országgy űlés, mennyiben volt helytálló a közbeszerzés alóli mentesítésekke l összefüggésben folytatott gyakorlat . Ugyancsak kiemelt figyelmet érdemel a honvédelmi célra feleslegessé nyilvánítot t hadianyagok értékesítése . Ez a kérdés mind költségvetési, mind biztonsági szempontbó l egyaránt jelentős . A közvélemény megnyugtatása érdekében is fontos az olyan kérdése k tisztázása, hogy reális áron értékesítették-e a Magyar Honvédség inkurrens hadianyagait .
ORSZÁGGY ŰLÉSI KÉPVISELŐ
Dr. Kövér Lászl ó
az Országgy űlés elnökéne k Helyben Tárgy: Országgy ű lési határozati javaslat benyújtás a
Tisztelt Elnök Úr ! Az Országgy űlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 24 . § alapján benyújtjuk – melléklet íveke n szerepl ő képvisel őtársainkkal közösen - benyújtjuk az egyes védelmi és rendészet i beszerzéseket, valamint a honvédelmi célra feleslegessé nyilvánított hadianyagok értékesítését vizsgáló vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozat i javaslatot . Budapest, 2016 . május
Tóbiás Józs e MSZ P
/IW Dr. Harangoíó Tamás MSZ P
Dr. Tóth Bertala n MSZ P
Dr. Bárándy(Ge ely MSZP
aláírá s
Név
....................................... . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .. .
. . .. ... .. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
.......................................
. . . .... . . . . . . . . . .. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
.......................................
. . . . ... .. . . . . .. . ... . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. .....................................
. . . .... ... . . . ... ... .. . . . . . . . . . . . . . . . . . .
.......................................
WN . . . . . Z,~Pi,~ . . . . . . . . . . . . . . . . . . Á~ . . . . . . . . .~. . . . . . . . . . ... . APA.i/
.
g
2i1-. GY . . . GY~.
. . . ..
..
Y
.. .
TI b g-
P LJ
L13as
.......................................
/ .W
AW.,'
--
Az Országgyűlésről szóló 2012 . évi XXXVI . törvény 24 . §-a alapján indítványozzuk az egyes védelmi és rendészeti beszerzéseket, valamint a honvédelmi célra feleslegess é nyilvánított hadianyagok értékesítését vizsgáló vizsgálóbizottság létrehozásáról felállítását :
Név (~ J t/ J )`~~~ . .(\J .( ..._
._ - .–" . " ." .~"_ .'– .. .... ''''---'''–''' ---''''''''''' ' ''''''''''''---''''''---'''''''''''' ' ._
'''--''''–'''''
dltb
!L/~ ,
... . .
..
}` .` 0 u
.. '''''''''–''''''''''– '
--- ;
~ '''''''''-~
'''''''''''''
''–'''''--
"." .'T'^–" .––" ~~~_ ."~.'–" . "
--"–
.._~=~ . . .~~~ .'.
--'''''''''''''– ' -"."." ." .
^~...... .... . ... . . . . .. ... . .. . . . . .. .........
v
----" .'r--" .".".–'
_
" ." .--" ." ."r" .'---"." ."." .
/ .... ' '~–'~~'–'''' ycf^ ~ . .. . "."-~' ~ 'r". " ~ .'.' ,:' ''''~~'' ' ' ~ ''''='="~''''''~' –'–'''''''''–'–'–''''''''''''--'- ' ~~ ~~ .'' –''--''--''–' . í~ v .. ...~~~~~ // _ ~~~~
, -
_
. . .^ '''–'''''~''''''''''''----'' ' ''''-'''''''''''''''–' '
`
[r~ ..
2
.Y